Északi Színház: egyedül is menne
A Szatmárnémeti Északi Színház Erdélyben az utolsó, önkormányzati fenntartásban álló színház, amely két tagozattal működik. A Harag György Társulat több éve szeretné, ha külön intézményként működnének a tagozatok. Bessenyei Gedő Istvánnal, az önállósodás lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Ifeszt-en, amikor egy titkot is megtudott.
Bessenyei Gedő Istvánnak, a Kárpát-medence legfiatalabb magyar színidirektorának két titka van. Az egyiket lehetetlen megfejteni, ő sem tudja rá pontosan a választ, hogyan lehet ott az Ifeszt minden helyszínén, miközben szervez, intézkedik, beszélget, mosolyog. Szerintem sosem alszik, és csak ritkán eszik. A családja fényképről még felismeri. Ami biztos, ez is hozzájárul a fesztivál gördülékenységéhez, és a jó hangulathoz. A másik titokról később.
Ami nem titok, hogy a Harag György Társulat és annak vezetője nem adták fel céljukat, hogy a Szamárnémeti Északi Színház magyar és román társulata külön intézménnyé váljon. „Várjuk az alkalmat, hogy újra megpróbáljuk és remélem, ezúttal sikerrel járunk”.
Eddig kétszer adódott erre kedvező alkalom. „Elsőre úgy nézett ki, hogy megvalósul. Az RMDSZ kezdeményezésére megszületett az előterjesztés, még Coica úr, az akkori polgármester is hajlott rá, de a városi tanács, a román tagozat heves tiltakozása miatt, mégsem támogatta a magyar színház létrejöttét.
A művészeti igazgató szerint „a második alkalomkor már nem volt olyan jó a helyzet, mert éppen kampányidőszak volt.
A direktor úgy véli, kampányban nem szabad előhozakodni a szétválással, mert olyankor felerősödik a nacionalista hullám. Most is kampányidőszakban vagyunk, várjuk, hátha a választások után megnyugodnak a kedélyek, stabilizálódik a helyzet.
„Ez nagyon kényes kérdés, mert az ellenzők úgy tematizálják, hogy el akarjuk venni a színház épületét is, és a román társulatot „száműznénk” a szakszervezeti művelődési házba. Holott erről szó sincs. Mi jogi önállóságot szeretnénk mindkét társulatnak. Két különálló intézmény működne ugyanabban az épületben. Úgy működne, mint például Nagyváradon, ahol jól megférnek egymás mellett a jogilag és nem utolsó sorban gazdaságilag néhány esztendeje szétvált színházak.
Mintha kollégáink a román tagozaton is kezdenék megérteni, amikor másodszor vetettük fel a kérdést, már nem volt annyira vehemens a tiltakozás”.
Bessenyei Gedő szeretné, ha a román kollégáiban is tudatosulna, hogy ez szakmai és gazdasági kérdés, nem politikai, s még csak nem is nemzetiségi. Ők is sokkal jobban járnának, ha nem közös kasszán volna a két társulat. „Kevesen értik meg, hogy a színház a legdrágább művészet, és a román tagozatnak is sokkal több pénz jutna, ha különálló intézmények lennénk.” Az ellenzők a nacionalista húrokat pengetik, holott ez elsősorban szakmai kérdés. Jelenleg egyazon könyveléshez tartozik, de külön fejezetben a román és a magyar társulat, a bábtagozat és a gyártás. „Folyamatosan azt mondogatják, hogy a magyar társulat teljes művészi szabadságot élvez, csak a kassza közös. Ez éppen olyan, mintha ketten laknának egy lakásban, és egyik azt mondaná, akkor jössz haza, amikor akarsz, de a kulcs nálam van, és este tízkor bezárom az ajtót. Meg kellene érteni, hogy a színház működtetéséhez nem csak a repertoár szükséges, hanem határozott célt követő gazdasági stratégia, PR, marketing tervek.” Az igazgató elmagyarázza, hogy ha szétválnának, mindkét intézmény tudna hosszú távra tervezni, és spórolni is pénzt akár nagyobb produkciókra, akár fejlesztésre. Például a Harag György Társulat vásárolhatna, és nem kellene, hogy béreljen mikrobuszt vagy teherautót.
„A két színház között is egyszerűbb lenne az együttműködés, mint amilyen a két társulat között. Jelenleg azért nem tudunk meghívni a román társulattól rendezőt, díszlettervezőt vagy színészt, mert nem tudjuk külön megfizetni. A törvény ugyanis ezt nem engedi meg, mert az ugyanannál az intézménynél dolgozóknak nem jár külön honorárium. Arról nem is beszélve, hogy két intézmény közösen pályázhatna beruházásokra, produkciókra, fesztiválok szervezésére, és sokkal több pénzt nyernének, mint egy intézmény.” A Harag György Társulat vezetője úgy véli, némi nosztalgia is él az idősebb román kollégákban, akik másképpen emlékeznek a múltra. Hiszen a román kollégák a társulat létesítésére, a magyarok a magyar színház megszüntetésére emlékeznek.
Szatmárnémetiben egyszer, egy évig az 1946-1947-es évadban Teatrul Nottara néven működött önálló román színház, de a magyarral együtt megszüntették. „Itt lenne az alkalom, hogy ismét legyen román színháza a városnak, névvel, jogi és gazdasági önállósággal. Ezt kellene megérteni, és nem attól félni, hogy a magyaroknak lesz külön színházuk. Beszéljenek a váradiakkal, ahol nem csak a magyar, de a román is túlszárnyalta önmagát. Sajnos idős kolléga vezeti a román társulatot, akiben él még a nosztalgia, és nem igazán tudja, hogyan működik a kulturális piac. A fiatalok támogatnák a szétválást, csak nincs bátorságuk ezt hangosan kimondani”.
Bessenyei Gedő az elöljáróknak is elmagyarázta, hogy ezek a hatalmas, több száz alkalmazottal működő színházak a 60-as években alakultak, az üzemek mintájára, egy időben a megyésítéssel. Akkor azt hitték, minél nagyobb az üzem, minél több az alkalmazott, annál jobban működik. Holott – magyarázza a direktor –, a kis üzemek, a kisebb színházak sokkal jobban működnek, áttekinthetőbbek gazdasági és pénzügyi szempontból. „A jövő a kisebb struktúráké, nem száz-kétszáz fős konglomerátumoké. A két színház létesítése az első lépés volna, következne a bábszínház intézményesítése. Váradon már megtették az első lépést”.
Persze érdekel, hogy a magyar polgármester, illetve a magyar megyei tanácselnök mennyiben támogatják, hogy létrejöjjön a magyar színház Szatmárnémetiben. A társulatvezető szerint mindenben támogatják, csakhogy sem a városi tanácsban, amely az intézmény fenntartója, sem a megyei tanácsban nincs többsége az RMDSZ-nek. Lobbizni kellene, politikai alkukat kötni. Szavaiból az derül ki, mintha a magyar elöljárók, a magyar közösség is némi bátorságdeficittel küzdene. „A döntés nem az én kezemben van, de nem hagyom magam lebeszélni. Mi újra és újra tematizáljuk, és próbáljuk meggyőzni a tisztségviselőket, hogy a Harag György Színház létrehozása lehetséges. A „hadjáratot” a politikusok, az elöljárók kell elindítsák, ők kell meggyőzzék kollégáikat, hogy a két színház mindenkinek nyereség lenne.”
De térjünk vissza a titokra. Történt, hogy az IFESZT második napján az erdélyi magyar kőszínházi igazgatók gyűltek össze, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.
Erről közleményt is kiadtak, ami szerint: „Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválok kérdéséről egyeztettek, és elhatározták, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az egymással folytatott kommunikációt és együttműködést. A találkozón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a csíkszeredai Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A zártkörű beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatója volt.
Az igazgatók kézjegyükkel ellátott szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmárnémeti Harag György Társulat azon felterjesztését, amelyben Kossuth-díjra jelöli Csíky András színművészt, a szatmári társulat alapító tagját.”
A közleményen túl a folyosói hírek szerint négy színházigazgató, a szatmári, a váradi, az aradi és a temesvári abban egyeztek meg, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. Közös projektekről, előadáscserékről, alkotók meghívásáról szólt a fáma.
Bessenyei Gedő István, a találkozó házigazdája, ha csak egy alig észrevehető bólintással is, de megerősítette ezzel kapcsolatos értesülésünket.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Könyvmaraton: Bakó-kötet
Nyolcadik alkalommal várta a könyvbarátokat a múlt a héten a Nagyváradi Könyvmaraton. Ennek keretében a Szigligeti Stúdióban Bakó Endre Irodalmi őrvárosok – írások és írók Debrecentől Nagyváradig című irodalomtörténeti kötetét mutatták be elsőként.
Előbb azonban a marathon szervezői részéről Simon Judit és Szűcs László köszöntötte az érdeklődőket, jelezve, hogy az idei rendezvény újságírócentrikusra sikeredett. Ugyanis számos szerző sajtós is, de a méltatók között is van, aki lapokba ír. Ez amúgy véletlen – az már kevésbé, hogy a köteteket tekintve Vásárhelyközpontúbb is az idei marathon. Az első szerző tehát szintén volt sajtós, mégpedig főszerkesztő, a Magyarországról érkezett Bakó Endre volt. Ő, és a kötetét méltató Molnár Judit elmondta: Debrecen és Nagyvárad bizonyos tekintetekben rokon, de semmiképp nem iker. Sőt, Várad dinamikus, Debrecen statikus volt, a kulturális élet tekintetében is. Bakó Endre szerint Ady Endre kötötte össze a két várost, akár épp azzal, hogy mindkettőt fejlődésre ösztönözte. Mivel Debrecen bezárkózó volt, Várad pedig ugyan nyitottabb, de ezen is volt mit nyitni még. A bemutató aztán lényegében érdekes történelmi és kultúrtörténeti fejtegetésekbe ment át, a szerző irodalomtörténeti perspektívából villantott fel pár tényt és kuriózumot a két város múltjából. Előbb azonban a marathon szervezői részéről Simon Judit és Szűcs László köszöntötte az érdeklődőket, jelezve, hogy az idei rendezvény újságírócentrikusra sikeredett. Ugyanis számos szerző sajtós is, de a méltatók között is van, aki lapokba ír. Ez amúgy véletlen – az már kevésbé, hogy a köteteket tekintve Vásárhelyközpontúbb is az idei marathon. Az első szerzp tehát szintén volt sajtós, mégpedig főszerkesztő, a Magyarországról érkezett Bakó Endre volt. Ő, és a kötetét méltató Molnár Judit elmondta: Debrecen és Nagyvárad bizonyos tekintetekben rokon, de semmiképp nem iker. Sőt, Várad dinamikus, Debrecen statikus volt, a kulturális élet tekintetében is. Bakó Endre szerint Ady Endre kötötte össze a két várost, akár épp azzal, hogy mindkettőt fejlődésre ösztönözte. Mivel Debrecen bezárkózó volt, Várad pedig ugyan nyitottabb, de ezen is volt mit nyitni még. A bemutató aztán lényegében érdekes történelmi és kultúrtörténeti fejtegetésekbe ment át, a szerző irodalomtörténeti perspektívából villantott fel pár tényt és kuriózumot a két város múltjából.
erdon.ro

Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Megszüntetik az Erdélyi Riportot
A portál munkatársai azonban önerőből szeretnék folytatni.
Anyagi okok miatt, meghatározatlan időre szünetelteti az Erdélyi Riport működését a hírportál kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Ezt a szerkesztőség tagjai közölték a portálon, a közlemény szerint a kiadó január elsejétől nem finanszírozza tovább az orgánum működését.
A portál munkatársai közölték, kérték a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosították őket, hogy az archívum, valamint a megjelent anyagok elérhetőek lesznek a továbbiakban is.
Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
„Ugyan a kiadó úgy döntött, nincs szükség az Erdélyi Riportra, a szerkesztőség ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzszilván szellemiségű sajtóműhely. Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk” - áll a közleményben.
béel foter.ro

Megszünteti a kiadó az Erdélyi Riportot, a szerkesztőség önerőből folytatja
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro

Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro

Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro

Nagyváradi könyvbarátok Sepsiszentgyörgyön
Kevesen voltak jelen a nagyváradi Várad folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület csütörtöki könyvbemutatóján az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi, Olt utcai székházában, de akik ott voltak, minden bizonnyal jól érezték magukat. Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője több általuk kiadott kötet mellett a Várad folyóiratot, a Biharország havilapot és a Holnap magazint is bemutatta röviden, nézői kérdésekre válaszolva pedig a könyvkiadással kapcsolatos személyes élményeikről meséltek a jelenlévőknek.
Amint a házigazda Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központjának vezetője elmondta, a nagyváradi vendégek mostani és májusban sorra kerülő következő szentgyörgyi bemutatkozásának célja, hogy a két város közötti kommunikáció felerősödjék, megismerje a közönség a fontos kezdeményezéseket, amelyek kapcsolódnak az erdélyi vagy akár az egyetemes magyar kultúrához. Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy bizonyos szempontból hasonló helyzetben érte meg a rendszerváltás időszakát, nem voltak olyan kulturális intézményeik, mint amilyenekkel Kolozsvár vagy Marosvásárhely rendelkezett, például nem volt hagyománya ezekben a városokban a könyv- és folyóirat-kiadásnak – mondta el Szűcs László, majd röviden összefoglalta a nagyváradi sajtókiadás történetét a múlt század eleji első kezdeményezésektől, a Tavasz és a Magyar szó megjelenésétől napjainkig, külön kiemelve a Holnapot, amely folyóiratnak indult volna, de végül csak két antológia lett belőle, és a Kelet-Nyugatot, mely 2002-es újraindulásakor a Várad nevet kapta. Mint mondta, ez a név kicsit behatárolja, lokálissá teszi, de a lap azért igyekszik egyetemes értékeket képviselni. A Várad kiadó mint kulturális közintézmény és a Holnap Kulturális Egyesület civil kezdeményezés jóvoltából a könyvkiadás is működik Nagyváradon, többnyire ugyanazokkal a munkatársakkal. A Holnap indulásáról Simon Judit elmondta, hogy a Riport Kiadó jogutódjaként jött létre, és jól meghatározott célja, hogy fiatal, kezdő szerzőket támogasson a jövő magyar irodalma felé tekintve, amint az egyesület tudatosan választott neve is mutatja.
A bemutatott kötetek között Gálfalvi György Kacagásaink című, Securitatéval kapcsolatos emlékiratairól, Gittai István Létesszencia című verskötetéről, Fábián Sándor válogatott verseit tartalmazó kötetéről, Móra László két legendás romániai magyar labdarúgó-mesteredzőről, Kovács Istvánról és Jenei Imréről szóló portrékötetéről, egy erdélyi és partiumi újságírók által készített temesvári riportkötetről, Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel készült interjúkötetéről, Péter I. Zoltán Régi képeslapok, régi történetek című helytörténeti munkájáról, Tóth Ágnes A halál katlanában című második világháborús dokumentumkötetéről, Demény Péter Sünödi és a trallalla című karcolatairól, Hajós Erika Tilinkóci és a muzsikobold című mesekönyvéről, a Karácsony Benő életművét tartalmazó sorozatról és Kinde Annamária utolsó verskötetéről meséltek a vendégek, majd néhány rövid verset is felolvastak a hallgatóságnak. A könyvbemutató vége közvetlen hangulatú beszélgetéssé oldódott, mely során különböző Nagyváradon szervezett, irodalommal kapcsolatos rendezvényekről – vitaszínházi estről, a Holnap Feszt nevű összművészeti fesztiválról, a Nagyváradi Könyvmaratonról – és a kiadott könyvek szerkesztéséről, terjesztéséről, eladásáról is megtudhattunk pár érdekességet.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi jót fúj a román jobbszél?
BINE néven igyekszik tető alá hozni a román szélsőjobb radikálisan nacionalista pártocskáiból egy működőképes tömböt az ex-szocdem Bogdan Diaconu. Az új formáció esélyeit Simon Judit jegyzete helyezi mérlegre.
Hiányt érzékelt a politikai piacon nacionalista pártszövetségekből, ezért összegrundolta a BINE alakulatot Bogdan Diaconu. Az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) parlamenten kívüli elemeiből alkotott pártszövetség a Nemzeti Identitás Európában Tömb (Blocul Identităţii Naţionale în Europa – BINE, azaz JÓ) néven fut majd. (Állítólag a futballklub-tulajdonos, volt EP-képviselő Gigi Becali is jelezte részvételi szándékát az új tömörülésben.) Hogy a BINE mennyire hiányzott az ország politikai palettájáról, ez is érdekes kérdés lehet, de nem nagy a valószínűsége, hogy komoly gyökereket ereszthet. A „komoly nacionalisták” ugyanis már rég a két nagy alakulatban, a Szociáldemokrata Pártban (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) helyezkedtek el, másrészt az alapítás körül máris elkezdődött az acsarkodás. A politikai babérokra törő Lidia Vadim Tudor, a néhai PRM-alapító elnök lánya elutasítja a közös pártaklot. „Elhatárolódom ettől a pártszövetségtől, amelyet első pillanattól reménytelennek tartok, és amely a PSD ellenőrzése alá vonhatja az autentikus román nacionalizmust”. Vicces az „autentikus nacionalizmust” féltő aggodalom, majdnem annyira, mint az apuka egykori dörgedelmei, de a lány még fiatal, tanulnia kell a retorikát. Lényegében Lidia Vadim Tudor arra utal, hogy Diaconu a szocdemek soraiból „szökött” pártalapító, és az sem titok, hogy a PRU vállalta a radikális nacionalista retorikát, hogy a PSD közben európai arcát mutathassa. Viszont a választások után az „anyapárt” visszahozta a nacionalista szólamokat, már megint a külföldiek és magyarok tehetnek minden sikertelenségről.
Pinocchio viszont éltre kelt, Diaconu úgy képzeli, hogy labdába tud rúgni a PSD és PNL mellett. A pártszövetségnek három társelnöke és 15 állandó bizottsági tagja van. A korábbi választási eredményeket nézve, nagyjából ugyanennyi taggal dicsekedhet. Hacsak a komoly nacionalisták a következő választások előtt nem térnek vissza a viccesek közé. erport.ro

Díjátadással zárt évadot a nagyváradi Szigligeti Színház
Fényes Szabolcs és Harmath Imre szilveszterkor bemutatott Maya című revüoperettjével – Novák Eszter rendezésében – zárta a 2016/17-es színházi évadot a nagyváradi Szigligeti Színház pénteken este. Az előadás után maradásra invitálták a közönséget, mivel idén először átadták a tavaly elhunyt Varga Vilmos színművészről elnevezett díjat, a társulat hagyományos díjait és a közönségdíjat is.
A Varga Vilmos-díjat a nagyváradi Kiss Stúdió Színház alapításának 23. évfordulójára és a tavaly elhunyt Varga Vilmos színművész emlékére alapították, mondta el Kiss Törék Ildikó, a stúdiószínház másik alapítója, Varga Vilmos özvegye, aki fiukkal, Varga Zsombor Zalánnal közösen adta át díjat Dobos Imre színművésznek. A díjazott úgy fogalmazott, szerencsésnek tartja magát, hogy Varga Vilmos pályatársa lehetett.
A Földes Kati díjat – ezt a társulat 35. évnél fiatalabb tagjai kapják társulati szavazás alapján – a tavalyi díjazottól, Ababi Csillátót vette át Pitz Melinda.
A Holnap Kulturális Egyesület Holnap-díját ebben az évben megosztva kapta Tóth Tünde és Pitz Meillnda, előbbi A mizantróp, utóbbi a Maya című előadásban nyújtott alakításáért. A díjat Simon Judit, az egyesület elnöke adta át, majd Czvikker Katalin színházigazgatótól vehette át az Aranybérletét Nagy Magda,
A Szigligeti Önkéntesek Csoportja, azaz a Szöcskék is díjaztak, mint Szűcs Tamás elmondta, az évad legjobb táncosává Brugós Sándor Csabát, legjobb bábszínészévé Oláh Anikó Katalint választották, a színészek között „döntetlen” lett az állás, így Dimény Levente és Szotyori József is megkapta az önkéntesek Aranyszöcske-díját. A Kulissza-díjat Derzsi Ákos szenátor ajánlott fel és adta át idén Varga Friderika ügyelőnek.
A nívódíjak átadása előtt Simon Judit színházkritikus, zsűritag röviden értékelte az évadot, melynek nívódíjait Elisabeta Pop színikritikussal ítélték oda. A legjobb gyermekszínész díját Szűcs Tamás kapta, a legjobb férfi főszereplő díját Dimény Levente, a legjobb női főszereplőét Gajai Ágnes vehette át, a legjobb mellékszereplő pedig Kardos M. Róbert lett. A közönségdíjat – Pető Dalma vállalkozó felajánlását – a több mint négyszáz szavazat alapját szintén Dimény Levente nyerte el.
A legjobb táncos díját idén Kerekes Dalma, a legjobb bábszínészét pedig Daróczi István kapta meg. Az Életmű-díjat idén Seres Lajos bábszínész vehette át. Méltatását Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője olvasta fel, a nyugdíjas díjazott pedig megígérte: sokszor visszatér még a bábszínházba, hiszen valamit ott hagyott: a szívét.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro

Váradi és pesti költők beszélgettek
Első alkalommal vettek részt közös rendezvényen a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjai és az Élő Várad projekt résztvevői. A szombati beszélgetés a Holnap Feszt keretében zajlott.
A Darvas-házban megszervezett beszélgetést megelőzően Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Tasnádi-Sáhy Péter költő, a Várad folyóirat szerkesztője mondta el: második évébe lépett az Élő Várad projekt, melynek során „nagyváradi irodalmárok önszervezőleg kortárs kultúrát próbálnak létrehozni”, s úgy gondolták, szeretnének nyitni, másokkal is barátkozni – ebben pedig a FISZ remek partnernek bizonyult. Az újonnan létrejött kapcsolat célja, hogy minél többet megtudjanak egymásról, költészetről, önszerveződésről, az író-költő létről – egyúttal köszönetet is mondott a Bethlen Gábor alapnak a támogatásért.
Témák
A későbbiekben bemutatkoztak a beszélgetés résztvevői: Tasnádi-Sáhy Péter, Szőllőssy Balázs költő, a FISZ elnökségi tagja, akinek hamarosan megjelenik a második verseskötete, Hyross Ferenc költő, a FISZ tagja, akinek tavaly jelent meg első kötete, továbbá Bíró Árpád, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, aki, mint elmondta, csütörtöktől a Babeş-Bolyai Egyetem doktorandusza, színház- és bábszínháztörténettel foglalkozik, ha pedig ír, főleg a szöveg performativitása érdekli. A beszélgetés során a résztvevők egyebek mellett azt boncolgatták: mi az irodalom valójában, olyan körülmények között, amikor – amint Tasnádi-Sáhy Péter megfogalmazta, bármelyik blog nyilvánosságra jut, amikor számtalan csatorna létezik és mégis nehéz hallatszani. Szőllőssy Balázs kifejtette: nem tartja termékenynek a definíciókat, annál inkább azt, hogy beszéljenek róla. „hogy mi válik kánonná, az baromira nem érdekes” – mondta. Hyross Ferenc szerint az irodalom első sorban kreativitás, a vers például kicsit több a szublimálásnál, s attól, hogy valaki saját belső dolgait „írja ki”, még nem válik költővé. Másrészt: sokan abba a hibába esnek, hogy „jó” verset próbálnak írni, pedig ennél sokkal fontosabb bátran írni, „ez nem feltétlenül lesz jó, hanem érdekes, és ez sokkal fontosabb. Egyúttal „elborultan is lehet írni” – hangzott el. Bíró Árpád szerint folyamatosan azon ügyködünk, hogy lebontsuk az irodalomról alkotott elképzeléseiket.
Folytatás
Később szó esett a társadalmi rétegeken belüli elkülönülésről, arról, hogy ki kell használni a diverzitást, s ne csak egy rétegnek szóljon az irodalom, továbbá arról, hogy a személyesen keresztül szóljunk az univerzálisról, s hogy proaktív emberek szükségesek ahhoz, hogy irodalom szülessen – „tökmindegy, hogy ehhez éhezned kell, vagy arisztokrata módon írsz”. A pénzért kapható, leírható identitásról, a személyes és az univerzális kapcsolatáról s beszélgettek, s a témákhoz kapcsolódó saját költeményeiket is felolvasták. Mint elhangzott, az elkövetkezendőkben több közös program is zajlik majd az Élő Várad és a FISZ közreműködésével.
Neumann Andrea / erdon.ro

Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ady születésének 140. évfordulóján, kedden indul a Nagyváradi Könyvmaraton
Ady Endre születésének 140. évfordulóján szervezik meg a könyvbemutatókat, irodalmi esteket, felolvasásokat felsorakoztató, keddtől vasárnapig tartó Nagyváradi Könyvmaratont.
Kedden kezdődik, és vasárnapig tart a Nagyváradi Könyvmaraton, amelyet kilencedik alkalommal szervez a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület, ezúttal Ady Endre születésének 140. évfordulója apropóján.
A szervezők közlése szerint a gazdag programsorozatban könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések, felolvasások, koszorúzás, koncertek szerepelnek.
A maraton nyitórendezvényeként kedden 18 órától kiállításmegnyitót tartanak az Ady 140 fotópályázat zsűrizett alkotásaiból az Euro Foto Art Egyesület és a Várad folyóirat szervezésében, az eseményen közreműködik Traian Ştef költő és Thurzó Sándor József brácsaművész.
A meg nem értett látnok költőre, Ady Endrére emlékeztek Érmindszenten Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg születésének 140. évfordulója alkalmából szülőházánál, Érmindszenten szombaton. Az életében esendő és romló Ady helyett a költői nagyságot és a látnoki erőt kell meglátni, mondta Lezsák Sándor. Szerdán az Ady Endre-emlékmúzeumnál koszorúznak a költő mellszobránál, aztán a váradi Ady-emlékeket idézik meg Imre Zoltán, Péter I. Zoltán és Szűcs László részvételével.
Ady-verseket és Ady-dalokat ad elő Meleg Vilmos színművész, valamint a Nagyváradi Filharmónia énekkarának tagjai, Ferencz Vilmos, Tasnádi Ferenc, zongorán kísér Radó Judit. Csütörtökön a Darvas-házban könyvbazár várja a közönséget, és megtartják a 2017 évi nagyváradi könyvújdonságok szemléjét Derzsi Ákos, Simon Judit, Szűcs László közreműködésével. Szintén csütörtökön tartják az Élő Ady irodalmi pályázat gálaestjét, amelynek vendége Korpa Tamás író, a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) elnöke és Ozsváth Zsuzsa költő.
Pénteken szintén a Darvas-házban Varga Melinda költő olvas fel Sem a férfiban, sem a tájban című kötetéből, majd Parti Nagy Lajos estje várja a közönséget: Réz Pál és Parti Nagy Lajos Bokáig pezsgőben című hangos memoárjából részleteket olvas fel Hajdu Géza.
Szombaton a Szigligeti Stúdióban tárlat nyílik Benkő J. Zoltán könyvborítóterveiből, majd Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című monográfiáját mutatják be, a kötet a marosvásárhelyi Lector Kiadónál látott napvilágot.
Ugyancsak szombaton Márton Evelin író olvas fel Csodatevő Alois című írásából, majd könyvbemutatóra várják az érdeklődőket: Benedek Szabolcs A fiumei cápa című regényét Szilágyi Aladár és Szűcs László ismerteti, felolvas: Balogh Attila színművész. Ezt követően adják át a 2014-ben elhunyt nagyváradi költőről, Kinde Annamáriáról elvezett idei díjat, majd a Baby Elvis együttes koncertje várja a közönséget.
Ady Endre emlékezete Nagyváradon: 140 év 14 hónap alatt az ünnepi eseménysorozaton A költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én kezdődő és halálának 100. évfordulójáig, 2019. január 27-ig tartó eseménysorozatot szerveznek Nagyváradon – jelentették be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Vasárnap, a zárónapon a Szigligeti Stúdióban Demény Péter Vadkanragyogás című kötetét mutatják be, majd a könyvmaratont a Lélekcsönd című előadás zárja, amely a Miskolci Nemzeti Színház Demény Péter verseiből szerkesztett produkciója, közreműködik Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellóművész. Krónika (Kolozsvár)

Akik szeretik a szót és a könyvet
Csütörtökön a Darvas-házban elkezdődött a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által IX. alkalommal szervezett Nagyváradi Könyvmaraton Bazárral és Gyújtóponttal.
A Darvas-LaRoche-házban csütörtök este megjelent érdeklődőket a Holnap Kulturális Egyesület nevében Simon Judit köszöntötte. Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: az épületet hamarosan bezárják, mert kívül-belül restaurálják, de reméli, hogy amikor újból kinyit majd, ismét számos kulturális rendezvény helyszínéül fog szolgálni. Hozzátette: örül a Könyvmaratonnak, és jó olvasást kívánva mindenkinek, gratulált a szervezőknek, mert szerinte amit csinálnak, az a város hasznára van.
Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni.
Könyvbazár
Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.
Gyújtópont
A könyvismertetők után a Gyújtópont című sorozat következő részével folytatódott a rendezvény. A Fiatal Írók Szövetsége elnökével, Korpa Tamással, és az élővárados Ozsváth Zsuzsával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett, felolvasásokkal tarkítva. A Várad folyóirat egy hónappal ezelőtt Ady 140 címmel meghívásos pályázatot kezdeményezett Ady Endre születési évfordulójához kapcsolódva, a folyóirat szerzői holdudvarától versben vagy prózában kérve parafrázisokat, stílusgyakorlatokat, a költő életművéhez formai vagy tartalmi megközelítésből kapcsolódó szövegeket. A találkozó befejezéseként ezekből olvastak fel ízelítőt maguk a szerzők, valamint Mátyás Zsolt Imre színművész, a temesvári színtársulat tagja, aki maga is költeménnyel jelentkezett a játékos, díjak, versengés nélküli kihívásra. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro