Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Shakespeare, William
266 tétel
2017. augusztus 29.
Évadnyitó gyűlést tartott a Tompa Miklós Társulat
Augusztus 24-én megtartotta idei évadnyitó társulati ülését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Amint azt a színház lapunkhoz eljuttatott közleményében olvashatjuk, a gyűlésen Keresztes Attila művészeti igazgató vázolta a 2017/2018-as idény tervezett programját. Kihangsúlyozta, hogy az idei évad megfeszített munkatempót igényel az egymást érő bemutatók és fesztiválszereplések miatt. Gáspárik Attila vezérigazgató az előző periódus eredményeit érté- kelve a profizmus, az igényesség és a művészi fegyelem fontosságát emelte ki, amelyek gyakorlása elengedhetetlen a további sikerek eléréséhez. Mint kiderült, a Tompa Miklós Társulat számára a munka már augusztus elején elkezdődött: a Vásárhelyi Forgatag programjához kapcsolódva két előadást is műsorra tűztek (Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május; Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan), de a sokszoros fesztiváldíjas előadás, Bartis Attila A nyugalom című darabja is már az évad elején (augusztus 30-án és 31- én) látható lesz. Az előadások mellett turnékra is indul a társulat: A nyugalom szeptember közepén a csehországi Pilsenben vendégszerepel a 25. nemzetközi színházfesztiválon, míg Timur Vermes Nézd, ki van itt című művével Szatmárnémetiben, a Tranzit Feszt nemzetközi multikulturális színházi fesztiválon vesz részt a társulat. Októberben Csehov Sirály című színműve Szerbiában, Újvidéken lesz látható a Synergy#WTF (World Theatre Festival) elnevezésű seregszemlén, míg a Radu Afrim által írt és rendezett Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadás Bukarestben az Országos Színházi Találkozó (FNT) keretében kerül bemutatásra. Mindeközben két premierre is készül a társulat: Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című művét Harsányi Zsolt rendezésében mutatják be október 6-án, Shakespeare Macbeth című drámáját pedig Keresztes Attila rendezésében október 13-án. A hivatalos évadnyitóra szeptember 9-én, szombaton 10 órakor kerül sor a Színház téren 100% Reloaded címmel, melynek keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata egész napos, sőt, éjszakába hajló programsorozattal várja barátait, közönségét. A színes műsorkavalkád kínálatában nyílt próba, kincskeresés, társasjáték, színészek kedvenc állatainak szépségversenye, orvosi tanácsadás, sminkkészítés, jóga, torna, zsonglőrködés, táncműhely és egyéb izgalmas tevékenység szerepel. A részletes évadterv, a premierek ismertetője és a bérlethirdetés a színház honlapján (www.nemzeti szinhaz.ro), valamint az ismertető nyomtatványokon olvasható. Az előadásokra bérletek válthatók online a www.biletmaster.ro honlapon, a színházban működő jegypénztárban (hétköznapokon 9-15 óra között, telefonszám: 0365-806-865), valamint szeptember 11-től a Kultúrpalotában működő jegyirodában (hétköznaponként 12-17.30 óra között, telefonszám: 0372-951-251).A színház tájékoztatja az előző évad bérleteinek tulajdonosait, hogy bérleteiket szeptember 30- ig újíthatják meg.
(Knb.) Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 2.
Shakespeare-től Sütőig
Kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada!
Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière.
– Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila.
Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a
Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak.
Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező.
Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat.
Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját.
A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben.
Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben.
A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé.
A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej).
Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 7.
Új évadot kezdett az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
Felfrissülve kezdte el az új évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: új művészeti vezetővel, színésszel, dramaturggal, közönségszervezővel és varrónővel bővült a csapat.
Felfokozott tempóban kezdi a 2017–2018-as évadot a Tomcsa Sándor Színház, hiszen annak ellenére, hogy kicsi a társulat, sok előadás került az idei műsorprogramba – magyarázta az évadnyitó sajtótájékoztatón Nagy Pál színházigazgató. A tavalyi idényben már előkészítettek két előadást, ezeket most mutatják be, így a nagyszínpadi műsorok között látható lesz Csurulya Csongor volt művészeti vezető „búcsúelőadása”, a Mirandolina, a stúdióelőadások között pedig a Zakariás Zalán által rendezett Migránsoook kortárs drámát is színre viszik. Az igazgató elmondta, hogy az idei évad könnyedebb lesz, hiszen a műsorba több vígjáték került, az említett Mirandolina mellett Shakespeare Felsült szerelmesek című komédiája, Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka és Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című drámája is. Az első bemutató a Boldog mese című gyermekelőadás lesz, Márkó Eszter rendezésében. Továbbra is műsoron marad a Stop the tempo kocsmaszínházi produkció, a Roberto Zucco, a Nyílt tengeren című abszurd komédia, a Káosz című fekete komédia, illetve a Néma cipő története bábelőadás és Az égig érő fa népmese-adaptáció is.
A bábrészleggel kapcsolatosan dilemmában van a társulat, Nagy Pál elmondta: Szűcs-Olcsváry Gellért, Mezei Gabriella és Márton Réka színművészek vitték színre ezeket a produkciókat, ám nem tudni, miként építik ki tovább a bábtársulatot a kis létszámú csapatból, hiszen Mezei Gabriella ősz végén gyereknevelési szabadságra megy, míg Márton Réka családi okok miatt a nagyváradi színházhoz szerződik át.
A társulat új művészeti igazgatója Zakariás Zalán rendező lesz.
Csurulya Csongor távozása után a versenyvizsgára csak a sepsiszentgyörgyi rendező jelentkezett, akivel a társulat már többször is együttműködött. Férfiszínészt is kerestek, a versenyvizsgára jelentkezett öt fiatal közül Nagy Norbert Lászlót szerződtették, valamint két jelentkezőt, Veres Lehelt és Pásztor Márkot meghívott művészként várják vissza egy-egy előadásra. A székelyudvarhelyi Szabó Janka lett a színház a közönségszervezője és pr-felőse. Szász Kriszta színésznő négy év után visszatér a társulathoz, és Marosi Márta helyett Barabás Réka lesz az új varrónő. Új dramaturgja is lesz a társulatnak, Bereczki Ágota személyében.
Nagy Pál szerint az idei átmeneti év, de reménykedik, hogy áttörés is lesz egyben, hiszen új művészeti tanácsa is lesz a színháznak, illetve az eddigiektől eltérően idéntől a polgármesteri hivatallal szorosabb lesz a kapcsolatuk, hiszen ezentúl a város egy képviselője is részt vesz az adminisztrációs tanács munkájában. Szerinte áttörést érnek el a Művelődési Ház termeinek átszervezésében és hatékonyabb kihasználásában. Reménykedik abban, hogy az elkövetkezőkben módosítanak a régi stúdió színpadán, hogy azt mind a színház, mind az Udvarhely Néptáncműhely tudja használni. Megoldatlan gond marad viszont egy raktár hiánya, ahol a díszleteket tárolhatnák.
A 2017–2018-as évad műsoraira továbbra is vásárolhatók bérletek, ezzel kapcsolatban a színház honlapján és Facebook-oldalán olvashatók további részletek, illetve a jegypénztárnál is lehet érdeklődni.
Veres Réka / Székelyhon.ro
2017. szeptember 9.
Barabás Éva festményei Kecskeméten*
Álom rivaldafényben
A Szervátiusz Alapítvány kuratóriuma immár harmadik kecskeméti kiállításán is bizonyítja, mennyire fontos számára, hogy a magyarság legjobb határon túli alkotói az anyaországban is egyre ismertebbé váljanak. A Bozsó Gyűjtemény nagyszerű galériájában olyan életművekbe nyújt bepillantást, amelyekben érték és mérték, látvány és üzenet, nemzeti sajátosság és egyetemesség, humánum és egyéni érzékenység példás összhangban ölt testet. A Szervátiusz Jenő-díj legújabb birtokosa, Barabás Éva festőművész is e lélekemelő, sok embernek élményt nyújtó harmónia jegyében alkot különleges elmélyültséggel és eredeti módon mintegy fél évszázada Marosvásárhelyen. Mostani egyéni tárlata is hozzájárul ahhoz, hogy úgy érezzük, a valóságosnál közelebb kerül egymáshoz a Hírös város és a Bolyaiak otthona.
A festőnő népszerű művészcsalád tagja – édesapja, Barabás István és édesanyja, Barabás Bortnyik Irén is festőművész volt, az egykori nagybányai művésztelepen is tanultak, dolgoztak, húga, Csegezi Barabás Irén szintén fest, közeli rokonuk volt a híres Bortnyik Sándor –, természetes, hogy őt is magával ragadta a festészet bűvölete, de művészpedagógusként is több nemzedék számos tehetségét indította útnak a marosvásárhelyi Művészeti Középiskolában. Művészi igényessége mellett alkotói termékenysége is figyelemre méltó. Ezen a kiállításon negyven képét láthatjuk, Barabás Éva több száz olajfestményének, pasztelljének kis hányadát, de reprezentatív műveket is. Olyanokat, amelyekből többet közgyűjteményekben, marosvásárhelyi, bukaresti, nagybányai képtárakban, múzeumokban, a gyergyószárhegyi művésztelepen, más alkotótáborok kollekcióiban őriznek. És családi otthonokban szerte a nagyvilágban. Nagy részük itt található, az anyaországban, de találkoztam Barabás Éva-képekkel washingtoni, németországi lakásokban is.
A munkák a festő különböző periódusaiból származnak, a rendezők időrendi sorrendben helyezték őket a falakra. Jól érzékelhető, hogy festészete nagyjából évtizedenként megújult. Hangsúlyokban, színekben, technikai megoldásokban tapasztalható a változás, de az is nyilvánvaló, hogy sajátos látásmódját, a valóság szubjektív megközelítését mindmáig megőrizte. Festői világa, a „magasabb síkra emelt, átköltött” realitás szavakkal aligha visszaadható, kompozíciói viszont annál beszédesebbek. A képcímekből is sok mindenre következtethetünk. Forrásvidékükre mindenképpen. Érdemes egy kísérletet tennünk. Gyúrjunk összefüggő szöveggé néhányat a címek közül, az eredmény mindazt sugallja, ami a művésznő érzelmi, eszmei, hit- és álombeli sajátja.
Íme: „Eltemetett álmok rejtelmes csodái... Festő és modellje Az eltűnt idő nyomába ered. Titokzatos krónikát terem a Váratlan találkozás. Múlt sejlik föl a jelenben, szárnyaló Pegazusra várva kémlel a messzeségbe a Jövőbe látó. Hullócsillag az égen, van még hely a Hadak útján, elférnek rajta Akik még maradtak. Áldás és rontás, öröm és bánat kísér Utunkon a végtelenbe. Elöl a Legendák királya, nyomában megannyi nemzedék. Meghitt pillanatokban, végveszélyt sugalló Sodrásban. Sorsdöntő mozzanatokban: Tordai országgyűlésen, Csíksomlyói búcsún, Madéfalvi veszedelemben... Időárnyékban, fénybe öltözötten, álomfoszlányban. Táltos csodaparipák, reménykeltő Kék madár, hajdanvolt harmóniák bűvöletében...” De hagyjuk a címek sugallta narratívát, számtalan történet köthető hozzájuk aszerint, hogy éppen ki nézi a képeket és milyen húrok pendülnek meg benne. Különben se elbeszélő jellegükkel tűnnek ki ezek a térben, időben, kortalanságban szabadon csapongó, sokat sejtető, megkapó festmények, amelyek erdélyiségét első pillantásra is érzékelni lehet, mégis „Észak-fok, titok, idegenség” különös tájaira, a költészet jelképteli, metaforás univerzumába röpítenek, ahol a szavak birodalma valójában már véget ér.
Ha szólni kívánunk róluk, a vers, a líra talán érzékletesebben, pontosabban képes kifejezni lényegüket, megközelíteni a Barabás Éva teremtette egyedi látványvilágot, mint a próza, netán a szakelemzés. A művésznő monográfusa, a két éve elhunyt marosvásárhelyi költő, műkritikus, Jánosházy György szonettben is megpróbálta kirajzolni a festményeken megjelenítetteket. Ragadjunk ki néhány sort az Idegenek – Barabás Éva képei közt című költeményből: „arcuk magukba zárt, időtlen,/ rejtelmes rajtuk a lepel,/ csupa titok az ég, a hely:/ valaha mitikus időkben/ egy szörnyű világpusztulásból/ vetődtek tán e furcsa tájra,/ s azóta mint fekete láztól/ kínzott, beteg kísértetek/ keresik búsan, félve, fájva,/ a mítosszá lett életet”.
Igen, Barabás Éva mítoszteremtő festő, ebben is rejlik egyetemessége, de emberségünket, emberi értékeinket, méltóságunkat azonos mértékben hordozzák magukban azok a festményei is – olajképek, pasztellek –, amelyek erdélyiségéből, magyarságából fakadnak. Már kisgyerekként megmozgatták fantáziáját a mediterrán mítoszok és mondák, amibe viszont beleszületett, amiben felnőtt, az a magyar, székely népköltészet, népművészet, zenénk, irodalmunk univerzuma, amihez a romániai elnyomó rendszer szigorodásával mind erőteljesebben ragaszkodott. És művészete forrásvidékén ott volt mindig az a hagyomány, amely örökké kimeríthetetlennek bizonyul alkotóink számára. Marosvásárhelyiként pedig csakis nyitott lehetett az elődök összművészeti „csodájára”, a Kultúrpalotára. Érthető, hogy induláskor erőteljesen hatott rá a népszokások forgataga, a népballadák hangulata, megszólította a múlt, megihlette a történelem. Ebből fakad képein a balladai hangvétel, követel szerepet magának a dráma. Nem véletlen a szóhasználat, akárcsak a líra és színműirodalom angol óriása, Shakespeare, Barabás Éva is azt vallja: „Színház az egész világ”. Nem véletlenül vélünk felfedezni a művésznő több kompozícióján teátrális elemeket, színpadszerű beállításokat, középkori öltözékű, jelmezes, maszkos szereplőiben játékszíni alakokat. De mindezt az is magyarázza, hogy a művésznőt nagyon befolyásolják az álmai. Ezt tőle magától is nemegyszer hallhattuk: „nyersanyagom az álom”. Ebből származhat a képeit belengő sejtelmesség, titokzatosság, időtlenség is, a figurák különös esetlensége, lebegése, az a valószerűtlen légkör, ami egyfajta elvágyódást is sugall a jelenből, a mára mindinkább elidegenedett emberi társadalomból. Legszívesebben a reneszánsz korszakban szeretne élni, vallotta Barabás Éva alulírottnak egy interjúban. A reneszánsz sokoldalú embereszménye, a művészetet rendkívüli módon megbecsülő közeg érthető nosztalgiákat ébresztett benne. Ugyanakkor a társadalmi, közösségi problémákra is igen érzékeny lévén, festményein ezeket a kérdéseket, az ebből fakadó életérzéseket is mély átéléssel lereagálta. A kiállításon erre is bőven találunk elevenbe vágó példákat. Az elvándorlás jelensége, az otthoniak veszteségei felkavaró kompozíciókban szemléltetik, milyen természetes, magától értetődő közvetlenséggel és metaforikus tömörséggel képes megszólítani a nézőt a belülről, a festő lényéből fakadó festőiség. Személyesség is gazdagon társul a mondandóhoz, Barabás Éva nem titkolja, mennyire fontos volt s az ma is számára a család.
Persze jó a kronologikus tárlatrendezés, markánsan kirajzolja a pályaívet, felmutatja, miként világosodott meg az eltelt évtizedek során Barabás Éva palettája, hogyan váltott a sötétebb tónusok, a barnák, zöldek, szürkék dominanciája a sárgák, narancsok, az okker és arany uralmára. Érzékelteti azt is, hogyan ritkultak a kezdeti sokalakos festmények és szaporodtak a figurálisan visszafogottabb kompozíciók. Miképpen őrződtek meg a mesés, csodás elemek, a táltos paripák például, és milyen mértékben állandósult az égbolt atmoszférateremtő, kifejezőereje. És így tovább. De a tárlatlátogató utóbb önkéntelenül szakít az időrenddel, vissza-visszatér azokhoz a képekhez, amelyek a leginkább tetszenek neki. És itt már mindannyiunk ízlés- és élményvilága, szubjektivitása érvényesül. Meg nyilván a szakszerű megvilágításnak is döntő szerepe van. A reflektorpászmák hatására Barabás Éva képeinek lazúros felületei külön életre kelnek, sugárzón felragyognak a színei. A kiállítás legismertebb műve, a gyakran reprodukált triptichon, a Madéfalvi veszedelem, amelynek festői erényei éveken át rejtve maradtak a szárhegyi Lázár-kastély Lovagtermének félhomályában, most a Bozsó Galéria biztosította élénk kistotálban minden értékét felfedi a közönség előtt.
Jelképesen is mondhatjuk: kitűnő ötlet volt Barabás Éva művészetét rivaldafénybe állítani.
NAGY MIKLÓS KUND
*Elhangzott 2017. augusztus 30-án a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Galériájában. A megnyitón a festőt és kiállítását Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke és Loránd Klára kurátor is méltatta. Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 16.
Tamási Áron-évfordulóval indul az új színházi évad
Az új évad első két fontosabb eseménye a sepsiszentgyörgyi színházban Tamási Áron 120 éves születési évfordulójának megünneplése, valamint a Bocsárdi László által rendezett Alice című előadás bemutatója lesz, melyet Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján a sZempöl zenekarral együttműködésben készít a társulat. „A 120 éve született Tamási Áron művei, szellemisége, szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk. Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az írásaiban rögzített képekkel, sajátos humorával és éles párbeszédeivel” – áll a színház közleményében, mely a szeptember 20-ára időzített egész napos rendezvénysorozatot ajánlja a közönség figyelmébe. Mint írják, az egész várost behálózó események estére a főtérre, majd a színháztermekbe vezetnek: 18 órától a társulat színészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a Kamarateremben, 20 órától pedig a színház Nagytermében a Dresch Kvintett Tamási Áron tiszteletkoncertjét tekinthetik meg az érdeklődők. A Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihály sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a dzsesszzene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. 1997-ben, a Tamási Áron centenáriumon is Dresch Mihály és együttese koronázta meg a rendezvénysorozatot, idén a művész újból vállalta, hogy megtiszteli Sepsiszentgyörgyöt egy ünnepélyes koncerttel az író születésének 120 éves évfordulója alkalmából. A Tamási-évforduló által megnyitott 2017/2018-as évadban más fontos események is várják a nézőket, a színház vezetősége úgy alakította az évadtervet, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek az új produkciókban. Az Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, Michel de Ghelderode Escorial című darabja követi, majd Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté-ját mutatják be szilveszteri előadásként Sardar Tagirovsky rendezésében. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező dolgozik a társulattal az Anna legenda című produkció színpadra állításán, végül pedig a többszörös UNITER-díjas Radu Afrim által jegyzett discOperett munkacímű produkció zárja az évadot. Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: Vízkereszt, vagy amire vágytok, Liliom, Évforduló, Norway.today, Pénz az égből, Az ezredik éjszaka, Kaisers TV, Ungarn, és a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is láthatják még a nézők. Az új évad előadásaira már árulják a bérleteket a Városi Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás kivételével – az idei évadban is érvényesek. A jegyek és bérletek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amely idén 10 lejbe kerül, az Alice című produkciót pedig 10 lejes felár kifizetésével tekintheti meg a bérletes közönség. Az ősz folyamán több kiszállást is tervez a társulat: a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás előadóestet szeptemberben az udvarhelyi színház által szervezett dráMa Kortárs Színházi Találkozón mutatják be, novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszák az előadást a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat részeként. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján többszörösen díjazott, és a Színházkritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon mutatja be a társulat, az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló pedig meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra, melynek idei kiadása október 20–29. között lesz. A korábbi évadok gyakorlatához hűen idén ismét bérletcserét tervez a színház vezetősége a Szatmárnémeti Harag György Társulattal, mely során a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásért cserében a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-darabbal találkozhat a sepsiszentgyörgyi közönség. Az idei évadot a REFLEX 4 Nemzetközi Színházi Fesztivál zárja, amelynek programja egyelőre még nem nyilvános.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 22.
Ezzel készülnek a magyar színházak az új évadban Szatmártól Gyergyóig
Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban.
Legyek ura Marosvásárhelyen
Nyolc új bemutatóval és 19 műsoron tartott előadással várja közönségét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az új évadban. Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében. Ezt követi Keresztes Attila Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája, amelyet Sebestyén Aba rendez. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást, a Fekete Péter című zenés darabot – közölte összefoglalójában az MTI.
A korábbi sikeres együttműködés eredményeként Radu Afrim román rendező negyedszer dolgozik a Tompa Miklós Társulat színészeivel az egyelőre Meglepetés előadás 4. munkacímet viselő produkcióban.
William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra Marosvásárhelyen. Az évad Moliere komédiájával zárul, amelyet Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le Misantope/Az új embergyűlölő címmel mutatnak be.
Alice, Tiltott könyvek
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház első bemutatója az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregények alapján létrejövő Alice című produkció Bocsárdi László irányításával. Ezt követi Zakariás Zalán rendezése, az Escorial. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező Anna legendáját láthatja a közönség, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.
Továbbra is műsoron marad a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, az Évforduló, a norway.today, a Pénz az égből, Az ezredik éjszaka és Kaisers TV, Ungarn. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is műsorra tűzik.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az új évadát Görgey Gábor Wiener Walzer című darabjával indítja Szász Enikő rendezésében. További öt bemutató várható olyan alkotókkal, mint Radu Afrim (Rabenthal), Kedves Emőke (Micimackó), Kocsárdi Levente (Dancer in the dark), Traian Savinescu (Hókirálynő). Ezen kívül egy nemzetközi koprodukciós műhelymunkát is bemutatnak Forbidden books (Tiltott könyvek) címmel.
A teátrum 2018-ban ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, az évad végén ünnepi gálaműsorral készülnek, emellett rendszeresen lesznek vendégprodukciók és egyéb programok.
Ősbemutató Szatmáron
Tizenkét bemutatóval várja közönségét a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. Elsőként a Bernarda Alba háza című művet viszik színre Sorin Militaru rendezésében, majd a Biloxi Blues című előadás következik Bordás Attila koreográfus rendezésében. Szilveszteri előadásként a Charlie nénje című produkció lesz látható, amelyet Bessenyei István állít színpadra. Februárban mutatják be a Család ellen nincs orvosság című darabot Lendvai Zoltán rendezésében, majd a Raul W. legendáját viszik színre Alexander Hausvater irányításával. Ez utóbbi musical ősbemutató lesz Raoul Wallenberg életéről.
Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa egy mozgásszínházi előadást rendez, Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját Tóth-Páll Miklós állítja színpadra. Tom Dugdale rendező Hatházi Andrással viszi színre a Tizenöt próbálkozás a színészetre című darabot, amit közösen írtak. A színház a reformáció 500., illetve a magyar reformáció 450. évfordulója előtt tiszteleg Tóth-Máthé Miklósnak az Én, Károli Gáspár című monodrámájával, amelyet Bessenyei István jegyez.
Az évadtervben szerepel még a Parancsára, Führerem című darab Sorin Militaru rendezésében, Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve, amit Nagy Regina jegyez és Dragomán György Vasvonója Frumen Gergő rendezésében.
Román előadások a Csíki Játékszínnél
A csíkszeredai Csíki Játékszín öt bemutatóval készül: Parászka Miklós rendezésében Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét mutatják be, Martin McDonugh kortárs drámaíró A párnaember című darabját Csiki Zsolt állítja színpadra. Decemberben A kaktusz virága című vígjátékot viszik színre. A közönség láthatja a Kurázsi mama és gyermekei című előadást is. Az évadot A nyugat hőse című előadással zárják. A csíkszeredai színház az idén először román nyelvű produkciókat is biztosít a közönségnek.
Lars von Trier Udvarhelyen, gyermekelőadás Gyergyóban
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rigó Béla Boldog mese című mesejátékával kezdi az évadot Márkó Eszter rendezésében. Ezt követően Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját mutatják be, amelyet Csurulya Csongor állít színpadra. Matei Visniec román kortárs drámaíró Migránsoook című darabját Zakariás Zalán jegyzi. Szilveszteri előadásként a Felsült szerelmesek című Shakespeare-vígjátékot tekintheti meg a közönség Albu István és Zakariás Zalán rendezők közös munkájaként.
Az évadtervben szerepel még Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka Anger Zsolt rendezésében, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című komédiája Suba László irányításával, valamint a Moravetz Levente Nem lesz reggel Fred! kortárs dráma.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház elsőként egy gyermekeknek szóló előadást visz színre, A legkisebb boszorkány című mesejátékot Nagy Regina rendezésében, amelyet Demeter Kata írt Lázár Ervin meséje nyomán. Dávid A. Péter rendezésében tantermi előadást mutatnak be Nagyítás címmel, majd Kubiszyn Viktor műve alapján a Drognapló című produkció következik, amely Fodor Alain Leonard egyéni előadása.
Leta Popescu rendező az Emberekről és tényekről című előadást jegyzi, amit Keresztes Attila Meglepetés produkciója követ. Az évad utolsó bemutatójaként Csehov Három nővér című drámáját viszik színre Albu István rendezésében.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 23.
Milyennek álmodta Tamási Áron a színházat?
Minden írót vonz a színpad, ha csak egyszer is érezte már a színház varázsát. Tamási Áront – miként ezt megvallotta – nem a hiúság és a becsvágy vitte a színpad felé, hanem az „egészséges ember” természetes, józan ösztöne.
Az irodalmi formák közül a „legszigorúbb” és a „legizgatóbb” műfajnak tartotta a színpadi drámát, s ennek eszközeit is egyetemes célok szolgálatába kívánta állítani. A színpadon sem kívánt más, mint a „székelység emberi követe” lenni.
Később mint „a nemzetnevelés tiszteletreméltó helye” érdekelte őt a színház – melyben az alkotás még hatékonyabban élhet, mint a papiroson. S ahogy Gárdonyi a költészet felé, úgy kacsingatott Tamási Áron a színpad felé. Bár novelláival jóval több elismerést vívott ki magának, mint színműveivel, a színházra vonatkozó terveiről, makacs elképzeléseiről sem akart lemondani. Évtizedek kellettek ahhoz, hogy bebizonyosodjék: Tamási a színházi dráma műfajában is értékeset, különlegeset tud nyújtani.
A színműíró útját egyengető Féja Géza – a Tündöklő Jeromos kolozsvári sikere láttán – a meglepetések írójának nevezte Tamásit, aki soha nem azt írta, amit vártak tőle. Az első Ábel-regény után sokan „öröklakást építettek volna” neki a havasokban, mire ő azért is megjáratta székely hősét az országban, majd Amerikában. Így tett ő a színházzal is – állapítja meg Féja. Amikor némi huzavona után bemutatták az Énekes madárt, „mindenki el volt ragadtatva, hogy ennyire, ily természetesen és tündöklően csinált drámát a meséből”, s azt hitték, már mindig csak mesélni fog, de ő a közélet porondjára lépett – látván, hogy „az ide-oda száguldozó politika szekerének a kerekei” milyen mély nyomokat hagytak a népben, szülőföldjén.
Színházi követsége eleinte nem sok sikerrel járt, sőt rosszul fizetett. Igaz, volt olyan időszak, 1939 tavaszától 1942 őszéig, amikor évről évre új színművét mutatta be a budapesti Nemzeti Színház – nem számítva az egyéb előadásokat. A közönség és a kritika azonban a dicséret és a fanyalgás vegyes felhangjaival fogadta Tamási drámáit, s nemegyszer értetlenséggel nézte azokat.
Még a messzire látó, minden értéket megbecsülő Schöpflin Aladárban is föltámadt a kétely: miféle színház az, amit Tamási csinál? Illés Endre felelt rá: „Nem a megszokott, ismerős, régi színház. Az a mélyebbről feltörő, ősi színjátszás ez, mely nem ügyesen bonyolított mesével, tetszetős, hatásos felvonásvégekkel, vagy éppen a nemzeti mélabú nagy tablóival fejezi ki magát – másként színház ez”.
1941-ben, amikor a Film Színház Irodalom című hetilapban arról folyt a vita, hogy Erdélynek – sajátos lírája, novellája, esszéje, regénye, építő- és képzőművészete mellett – van-e önálló drámairodalma is, Tamási Áron így nyilatkozott: „Az én helyzetem nem olyan egyszerű, nem tanulhatom meg más darabok után a darabírást – magamat hamisítanám meg ezzel. Aki ma magyar drámát akar írni, jó színpadi művet, annak el kell felejteni, ami a színpadon nálunk volt”.
Kezdetben többnyire a technikai gyengeségekért marasztalták el a drámaíró Tamásit. Volt abban némi igazság, hogy egyes műveit laza szerkezetűnek, megbicsakló cselekményűnek vélték, de észre kellett volna venniük azt is, hogy az ő képzeletét nem közeli vagy divatos példák irányították, s hogy nemcsak a cselekményt, de drámai alakjait is másképpen formálta meg, mint ahogy a színházi néző évtizedeken át megszokta.
Tamási színjátékaiban alig találjuk nyomát az elődöknek. Megkerülte ő a naturalista drámát is, az idillt a hétköznapok valóságával ellenpontozó Gárdonyi, Móricz Zsigmond kezdeményezéseit. Csak saját alkatának, természeti adottságainak megfelelő játékok létrehozására vállalkozott, s ehhez az eszközöket is nagyobbrészt magának kellett megteremtenie. Épp ezért tudott mindig különlegeset nyújtani, s talán ezért mutatkozott némelyek részéről rosszallás vagy értetlenség. Tamási drámái kétségtelenül más megközelítést igényelnek, mint ahogy a dramaturgia klasszikus szabályainak ismeretéből következnék.
Diákkorában kezdett barátkozni a színház világával. 1916-ból fönnmaradt iskolai dolgozataiból, amelyekben a középkori misztériumdrámákra hivatkozik, aligha lehet még egyéni ízlésére következtetni, de a színház hivatásáról, erkölcsnemesítő vagy erkölcsromboló hatásáról vallott nézetei már figyelemre méltóak. A székelyudvarhelyi gimnázium hatodik osztályának tantervében előkelő helyet kapott a drámatörténet. Magyartanára – idősebb Szemlér Ferenc – szívesen foglalkozott elméleti kérdésekkel, s ehhez a tanári könyvtár jó felkészülési lehetőséget adott. Shakespeare összes művei mellett megtalálhatók voltak itt – olykor eredeti kiadásban – a régi iskoladrámák és más ritkaságok, s Petőfitől a Tigris és hiéna című, alig ismert tragédiát olvasták a diákok.
Molnár Jenő visszaemlékezése szerint (melyet Ablonczy László jegyzett le) Tamási a kereskedelmi főiskolás társaival járogatott alkalomszerűen a kolozsvári Magyar Színházba, de 1923 tavaszán, amikor Amerikába készült, s útlevelére kellett várnia, sűrűn látogatta az előadásokat. Ez a jónevű színház, amelyik az első világháború után is hamar talpraállt, Janovics Jenő igazgatása alatt tartós eredményeket ért el új gárdájával és idemenekült rendezőivel, nem utolsósorban a magyarországi színházakat felülmúló műsorpolitikájával. A régi magyar drámairodalom értékeit éppúgy fölkarolta, mint az új, tehetséges írókat – magyarországiakat és erdélyieket egyaránt. Janovics pályázatok meghirdetésével ösztönzött, s már 1923-ban jelentékeny összeget biztosított az új erdélyi dráma, pontosabban: az „eredeti transzszilvániai drámaírás” buzdítására.
Tamási Áron terveiről azonban a közeli barátai sem tudtak addig, amíg Amerikában írt, első színművéről, az Ősvigasztalásról nem értesültek. Pedig ez is a kolozsvári pályázati felhívásra készült; s Tamási nem csupán a maga bátorításául, de az otthoni irodalmi állapotokat is mérlegelvén, reménykedett a sikerben. Molnár Jenőnek írt (a nyugat-virginiai Welchben, 1924. október 6-án kelteződött) levelében így látta esélyeit: „Nem gondolnám, hogy olyan csoda volna leverni másokat. Persze fődolog a bírák művészeti és világfelfogása. Jelen esetben Imre Sándor, a színház dramaturgja, Ligeti Ernő és Kuncz Aladár a bírák… Nagyon valószínű, hogy a díjat más kapja, de várom, hogy darabomat előadásra elfogadják.”
1924. október 24-i levelében pedig egy másik barátját, Jancsó Bélát, a Tizenegyek antológia egyik szerzőjét kéri, tájékoztassa a drámapályázat várható kimeneteléről. „Eddig talán valami bizonyosat is tudsz a Janovics-féle pályázatról – írja –, s különben is, ahogy hallom, szándékaim kiderültek, s így nincs mit titkolóznom. Ősvigasztalás című székely tragédiámat én is beadtam Erzsike útján, s csupán azért nem árultam el senkinek, mert szerettem volna megtartani azt az előnyömet, hogy nevemet ne tudják. Amint Erzsike írja, Kuncz Aladár ez irányban kérdést tett neki, s így már szinte bizonyosan tudja, hogy én is mire vetemedtem.”
A menyasszony – Holitzer Erzsébet – közvetítésével benyújtott darab dicséretben részesült. Színpadot nem kapott; a kitűzött első díjat Gulácsy Irén Napáldozás című drámája nyerte el, amely hamarosan színre került, sőt a pályázók közül Tábory Emil, Karácsony Benő, Bárd Oszkár színművét is bemutatták. Ostobaság volna utólag azon tűnődni, hogy milyen külső tényezők zavarhatták a bírálóbizottság döntését. Részrehajlással aligha volt vádolható Kuncz Aladár, aki – Tamási szavaival szólva – „az új hangú és a magyarországinál humánusabb célkitűzésű” erdélyi irodalom élére állt, s biztos ítélettel figyelte és követte az ígéretes tehetségeket. Már 1923-ban jól ismerte és becsülte Tamási Áront: ekkor kezdte el közölni amerikai beszámolóit, riportjait s novelláit az Ellenzék heti irodalmi mellékletében.
Lehet, hogy a tévedés a színház dramaturgiai felfogásából adódott, de a kitüntetés – Gulácsy Irén személyében – nem egyszerűen az ismertebb névnek, inkább az áldozatos léleknek szólt, aki hallatlan munkabírásával, nagyváradi újságírói tevékenységével és a súlyos beteg férjet ápoló „földönjáró szent” cselekedeteivel alapozta meg népszerűségét. Gulácsy drámája talán jobban megfelelt az előírt követelményeknek, a transzszilván eszme alapelvének, az önálló erdélyiség gondolatának, míg Tamási Áron kezdeti munkássága regionális szintűnek tűnt, hiszen mondandóit kizárólag a székelyek tragédiájára összpontosította.
Arra vonatkozóan, hogy milyennek álmodta Tamási a huszadik század szelleméhez illő színházat, 1926-ban közzétett, Bajszerző nagyvilág című amerikai beszámolójából következtethetünk. Útirajzának szinte a legérzékletesebb, a jenki életmódját frappánsan jellemző fejezetei épp a színházakról szólnak. New Yorkban a színházi élet „végtelen széles skáláját” figyelte meg – az olcsó burlesque-től az igényes kabaréig, a musical comedytől a színvonalas drámai színházakig. Ma már tudjuk: határozott céllal és kritikai igénnyel szemlélte, amit látott; banktisztviselői keresetének nagy részét erre költötte.
Amerikában ismerte meg az európai kultúra kimagasló értékeit. A modernek közül Franz Werfel és O’Neill drámáit, Max Reinhardt lenyűgöző rendezését a Century Theatre-ban, a The Miracle című némajáték bemutatása során; ez utóbbi – Tamási szemével nézve – a „legtökéletesebb művészet”-nek látszott. Bernard Shaw újításaiban már nem bízott; hazafelé jövet, franciaországi élményei között nem alaptalan malíciával említi Shaw nevét. „Egyetlen vágyam volt – írja –: látni az orléans-i Szűzet. De minél hamarabb, amíg Bernard Shaw felébred, mert ő aztán elrontja minden illúziómat”.
A műfaji gazdagság bámulatba ejtette, ha mindjárt tiltakozott is a silány tartalom miatt. A húszas évek elején a New Yorkba importált színdaraboknak több mint a felét magyar művek – mindenekelőtt Molnár Ferenc drámái – tették ki. Tamási elfogultság nélkül nézte a dalbetétekkel, hamisítatlan cigányzenével föltupírozott Molnár-darabok amerikai népszerűségének csökkenését, összevetve saját tapasztalatait a sajtóban közölt véleményekkel. Fő gondja az volt, hogy miképpen állíthatná vissza a magyar színpadra (nem az idő kerekének visszaforgatásával, hanem a korszerű színház szintjén) a költészetet, amely a klasszikus dráma fölbomlásával és a naturalista dráma térhódításával kezdett kiszorulni onnan. A módszert és a stílust tekintve, voltak ennek fontos előzményei a magyar dráma történetében is. Balázs Béla – saját vallomása szerint – „a székely népballada fluidumát” ragadta meg s „nagyította drámastílussá”. A kékszakállú herceg vára és más misztériumjátékaiban a szimbolizmus vívmányait társította a népköltészet „ősszíneivel”, s modern lélektani problémák ábrázolására tette alkalmassá azokat. Babits Mihály hasonlóval kísérletezett, amikor A második ének című mesejátékát írta, s a népköltészettől sem messze álló mítoszokból, ősvallásokból „az emberiség őslelkének” kitárulkozásait emelte ki.
Tamási Áron fantáziáját az az ősi hagyományokon nyugvó hit- és hiedelemvilág mozgatta meg, amely magában rejti az ember megújulási képességét is – a pusztító viharok, háborús csapások után. A néphit nem ismeri a végleges bukást, a romlásból is a reménykeltő jeleket véli kiolvasni. A székely népballadák világában járatos író számára ezért kínálkozott hát megoldási formaként a népi játék, amely a folklórt (ősköltészetet, mesét) a mitológiával egyesíti – a csodálatos emberi természet megnyilvánulásaként.
Németh László a már ismert három játék (az Énekes madár, a Tündöklő Jeromos és a Vitéz lélek) méltatása során Tamási drámaírói kezdeményezéseit a modern európai áramlatokkal, Pirandello és Claudel törekvéseivel rokonította. Az Énekes madártól számított művekben (hisz az Ősvigasztalást nem ismerhette) Tamási hosszú távon beérő, biztos győzelmeit sejtette és hirdette meg – a kritika konok előítéleteivel szemben. Ha nem torpan meg a maga taposta úton – írta Németh László –, „egy elhanyatlott műfajt emel vissza a nagy magyar műfajok közé.”
Az út azonban, amelyre az Ősvigasztalással rálépett Tamási, mint „egyedül csak neki megnyílt” útra, s amely a népköltészetből az európai avantgárd művészet magaslatai felé vezetett, korántsem volt sima és nyílegyenes.
Bármiként hatottak is rá a legmerészebb megoldások, nem utánozta azokat. Az Amerikai Egyesült Államokban éppúgy a székelyek gondjaival-bajaival törődött, mint kimenetele előtt; novelláiban és egyéb munkáiban is, amiket hazaküldözgetett, még az otthoni tapasztalatait és ismereteit hasznosította.
(in: Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum). A fenti részlettel a 120 évvel ezelőtt, 1897. szeptember 20-án született (színmű)íróra emlékezünk és a magyar dráma napja előtt is tisztelgünk.
Z. Szalai Sándor / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 28.
Múlt és jövő együttléte
Könyvvásár – körvonalak
November derekán újra a könyves világ középpontjává válik Marosvásárhely. A nemzetközi könyvvásárt idén huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A részletekről a szerdai sajtótájékoztatón az írott szó ünnepének évről évre otthont adó Nemzeti Színház előcsarnokában számoltak be az illetékesek.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója elsősorban arra emlékeztetett, hogy Erdély legnagyobb könyves szemléje nem jöhetne létre a marosvásárhelyiek nélkül, akik szeretik a könyvet, áldoznak rá, és ezáltal eltartják a rendezvényt. Az idei könyvünnep mottója – Ahol a múlt és a jövő... – egyrészt az eddigi irodalmi történésekre, alkotásokra, évfordulós szerzőkre, másrészt az új nemzedékre való odafigyelést érzékelteti. A három pont pedig arra ad lehetőséget, hogy ki-ki maga fejezze be a gondolatot, azt, hogy a két idődimenzió találkozásáról, érlelődéséről, élete részévé válásáról szól-e a nemzetközi könyvvásár.
A főszervező a legfőbb újdonságként azt emelte ki, hogy a Romániai Magyar Könyves Céh ezúttal két körben – először a kiadóknak, majd a könyvkereskedőnek – küldte ki a meghívókat, így a standot bérlők 84 százalékát a kiadók teszik majd ki. Új kiadói arculatok bevonzására is törekedtek, ezt képviseli a Jelenkor Kiadó, amelynek szerzői a könyvünnep első irodalmi estjén, november 16-án, csütörtökön mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Első alkalommal vesz részt a könyvvásáron, standot nem állít fel, de gazdag kínálattal jön a Kossuth Kiadó, a Zrínyi Kiadó pedig külön standdal lesz jelen. A Magvető Kiadó idén nem bérel standot. A könyvkereskedők közül főként a helyieknek biztosítanak teret a színház előcsarnokában – tette hozzá Káli Király István.
A múlt és jövő azért is kap nagyobb hangsúlyt a 23. könyvvásáron, mivel idén több marosvásárhelyi szerzőnek van kerek évfordulója – 75 éve született Szőcs Kálmán, 90 éve Sütő András, 25 éve hunyt el Székely János. A beszélgetőtermek egyike Sütő nevét fogja viselni, a másikat – erdélyi jelentőségű könyvünnepről lévén szó – a 120 éve született Tamási Áronról nevezik el. Emellett Kassák Lajosnak, Ady Endrének is emléket állítanak a rendezvénysorozat egy-egy programjával, hogy a felnövő nemzedék, a jövő megismerhesse szűkebb, tágabb otthona alkotóinak értékeit.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Marosvásárhely gazdag, változatos kulturális életéről szólt – amely véleménye szerint sok esetben nincs megfelelő súllyal jelen a köztudatban –, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan eseményeket, mint a nemzetközi könyvvásár, nagyon meg kellene becsülni, hiszen egyetlen emberen, a kezdeményezőn múlik, hogy évről évre megrendezésre kerül-e.
Szerdától vasárnapig
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012-től társszervezője a könyvünnepnek, az arculati elemekért, illetve a vásárhoz kapcsolódó kulturális kínálatért felel. Szepessy Előd ez utóbbiról tájékoztatott.
A színes programsorozat összeállításakor a szervezők minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A könyvvásár határait már tavalyelőtt elkezdték feszegetni – akkor nőtt négynaposra, és zárult vasárnap az írott szó ünnepe –, idén pedig újabb növekedés észlelhető, a program ugyanis már november 15-én, szerdán megkezdődik. A csütörtöki megnyitó előtti estén a Lelkemben gyermekkórusok című Szőcs Kálmán-emlékelőadásra várják a nagyérdeműt. A kiemelt csütörtöki programok között szerepel Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szóló kortárs színházi előadása Sebestyén Aba rendezésében, illetve a WH zenekar és Nádasdy Ádám közös produkciója, Shakespeare megzenésített szonettjei.
Péntek délután A mai magyar női próza című irodalmi estre kerül sor, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatja be.
A szombat délelőtt rendszerint a legkisebb vásárlátogatóké, így lesz ez idén is. A szervezők bábelőadásra, majd a Kaláka együttes és Lackfi János Kutyából szalonna című közös előadására várják a gyermekeket. Délután Arany János ma címmel zajlik irodalmi beszélgetés, majd a Kaláka és Lackfi János Arany János-estjét hallgathatja meg a felnőtt közönség.
Vasárnap délelőtt Kovács András Ferenc Ady. Olvasó. Próba című felolvasóestjére kerül sor, majd A kulcs című, Kosztolányi-novella alapján készült monodrámát mutatják be. (A részletes, órákra lebontott programra időben vissz- atérünk.)
Kis olvasók játéka
Makkai Kinga öt éve szervezi a könyvvásár gyermekprogramjait. Mint mondta, a korábbi vásárokhoz hasonlóan ezúttal is délelőttönként iskolás csoportokat várnak író-olvasó találkozókra és felolvasásokra, délutánonként és hétvégén családok jelenlétére számítanak.
Az író-olvasó találkozókkal az a cél, hogy a gyermekek az élő irodalommal találkozzanak, megtapasztalják mű és szerző egységét – fejtette ki a szervező, majd azt is elmondta, hogy ezúttal az erdélyi alkotók, illetve az erdélyiséghez kapcsolódó művek kerülnek előtérbe.
A vásár olvasójátéka már másfél-két hónappal az esemény előtt segít ráhangolódni a kis- és nagyobb iskolásoknak a könyves ünnepre. Makkai Kingától megtudtuk, hogy ezúttal több mint 120 csapat jelentkezett a három korcsoportban – III–IV.-esek, V–VIII.-osok és középiskolások számára – meghirdetett játékra, így – akárcsak tavaly – októberben megtartják az előválogatót. A versenyzőknek Az év gyermekkönyve díjat elnyert művek közül kell a megjelöltet elolvasni, és ha bejutnak a döntőbe, értékes könyvajándékokban részesülnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 28.
Marosvásárhelyi könyvvásár – irodalmi estek, koncertek, gyerekprogramok
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kimelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót.
A vásár idei díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő rendezvény több mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfi János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz, 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, aki hangúlyozta, a programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29-én zárul a jelentkezés). Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 28.
„Koldus” a magyar opera Kolozsváron
Családi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter
Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében.
Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció.
Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza.
– Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik.
Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda.
Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 28.
Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásár
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény)
Transindex.ro
2017. szeptember 30.
Lözsurnál dö Lüniver (Bookart Kiadó, Csíkszereda)
A Lözsurnál dö Lüniver 2010–2017 között írott verseket tartalmaz, szám szerint 34-et: hosszú verseket, de szonetteket, dalokat is, megfelelő és egymásnak válaszolgató sorozatba szerkesztve – tematikailag, műfajilag és formailag variatív, szinte teátrális játékosságban. Antik időmértékek, japán formák, drámai jambusok, rímes versek, de egészen szabad versek és más formabontások is keverednek benne egymással – elégia, óda, spanyol románc, rondó, villanella, Shakespeare-szonett, dadaista-szürrealista költemények stb. Amint a kötet alcíme (Füstpanoráma) is utal rá – a könyv egyik fő szólama a füst, meglehetősen aktuális átváltozásaiban. Klasszikus, manierista, groteszk és mindennapi burleszk szövegek ötvözetéből ki-kibomlik a világegyetem, a világok, a földi országok valódi orcája. Kesernyés, olykor röhögtető körkép is ez a könyv a saját magunkba, a jelenkorunkba, a tomboló történelmekbe és a megveszett világba vetett létezésről. Kemény és illúziótlan tekintettel nézünk szerte a múltban, a mában – de a pillantás sosem lehet reménytelen, ameddig versek is vannak még a világon. Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 11.
Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsorán
A 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította.
Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével.
A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter.
Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa.
Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid.
Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.
A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 11.
Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 13.
Pénteken rajtol a Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Október 13-án, pénteken kezdődik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság szervezésében a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenkettedik kiadása. Az október 22-ig tartó tíznapos színházi szemle idén huszonegy előadással, kiállításmegnyitókkal, filmvetítésekkel, felolvasószínházi sorozattal, koncertekkel, közönségtalálkozókkal, fórumokkal, könyvbemutatóval és állandó könyvvásárral várja az érdeklődőket.
A fesztivál idei kiadásának programja a következő színházak előadásaiból állt össze:
Aradi Kamaraszínház, Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház (Marosvásárhely), Csíki Játékszín (Csíkszereda), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), Kézdivásárhelyi Városi Színház, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat, Radu Stanca Színház – Német Tagozat (Szeben), Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, Szigligeti Színház (Nagyvárad), Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvári Állami Német Színház, Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely), Újvidéki Színház (Újvidék).
Az ország magyar és német nyelvű színházai mellett idén több független színházi produkció is meghívást kapott, jelen lesz a bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat, a budapesti Káva Kulturális Műhely, a kolozsvári Váróterem Projekt és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Emellett a sepsiszentgyörgyi M Studio tűzzsonglőr show-ja is helyet kapott a Kollokviumon.
Az erdélyi színjátszás egyik legnagyobb multú rendezvénye október 13-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című produkciójával startol. Az előadás a Kollokvium hivatalos megnyitóját követően este 7 órától teinthető meg.
A tíznapos program egyik kiemelkedő momentuma az Újvidéki Színház jelenléte. A Szerbiából érkező társulat, amely először vendége a Kollokviumnak, a Fekete című többszörösen díjazott előadással mutatkozik be a gyergyószentmiklósi színházban.
A fesztivál idei kiadásának másik fő kuriózuma, hogy a két Bocsárdi László-rendezés (a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Shakespeare-darabja, a Tévedések vígjátéka, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc-darabja, a Liliom) mellett kiállítás nyílik a Figura Stúdió Színház alapítója, Bocsárdi László művészetéről.
A Temesvárról érkező Moliendo café, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház társulatainak közös munkája azért is kiemelkedő előadás, mert a Kollokvium először lát vendégül Silviu Purcărete-rendezést.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadással is meghívást kapott, a Zakariás Zalán rendezte Roberto Zucco mellett a Stop the tempo! című kocsmaszínházi előadás is bekerült a programba. A csíkszeredai Csíki Játékszín társulata idén otthoni színpadon, de a fesztivál keretében játssza Victor Ioan Frunză rendezésében a Portugált.
A fesztivál a klasszikusok kedvelőinek is tartogat meglepetéseket: műsorra kerül Novák Eszter rendezésében a nagyváradi Szigligeti Színház Molière-darabja, A mizantróp, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának kiemelkedő produkciója, Csehov Sirálya is látható, Keresztes Attila rendezésében, míg a Figura Racine klasszikusát, a Phaedra-t (rendező Albu István) a Kollokvium záróelőadásaként október 22-ére tűzte műsorra. A gyergyószentmiklósi színház október 12-én, az esemény nulladik napján Botond Nagy rendezésében a Puskin nyomán készült Anyegint és október 16-án Máthé Annamária egyéni előadását is bemutatja.
A Kollokvium idén első ízben ad helyet filmvetítéseknek, a fesztivál közönsége Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, valamint Enyedi Ildikó nemzetközi sikernek örvendő Testről és Lélekről című alkotását tekintheti meg.
Az estéket többnyire a meghívott színházak színészzenekarai zárják, de olyan együttesek is meghívást kaptak, mint a sepsiszentgyörgyi sZempöl Offchestra, a temesvári The Case, vagy Marosvásárhelyről a Koszika & The HotShots. Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 17.

Négy kategóriában is díjazták a temesvári színház Shakespeare-adaptációját!
Szombat este, október 14-én ünnepélyes keretek között adták át a szerbiai Kragujevacban az idei JoakimInterFest Nemzetközi Színházi Fesztivál díjait. A hat lehetséges díjkategória közül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása, a Shakespeare, Sonnet 66 négy kategóriában került díjazásra.
A fesztivál hivatalos közleményében a szakmai zsűri az előadás dinamikáját, lenyűgöző erejét és erős üzenetét méltatta, melyben egyszerre fogalmazódik meg Shakespeare szövegeinek időtlensége és a ma művészének éles állásfoglalása a kor társadalmának képmutatásával és erkölcstelenségével szemben. Mindezekért, valamint a társulat kiemelkedő színészi munkájáért, az előadás megkapta a Legjobb előadásért, Legjobb rendezésért (Kokan Mladenović rendezői bátorságáért), Legjobb látványvilágért járó díjakat, valamint a Zsűri különdíját, mellyel a társulat energiáját, kompromisszummentes alakítását és csapatmunkáját méltatták. Gratulálunk az alkotóknak! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 19.
A Kaláka, Lackfi és a Shakespeare-ihletésű WH formáció lép fel novemberben a kolozsvári színházban
Novemberben három koncertnek is helyet ad a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyterme: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárral együttműködésben november 15-én a WH formáció Shakespeare-koncertjére, míg november 17-én a Kaláka együttes gyermekeknek, valamint felnőtteknek szóló koncertjeire kerül majd sor.
A WH formáció, amely Márkos Albert csellista / zeneszerző kezdeményezésére alakult, a mai zenei világba emeli Shakespeare szonettjeit és dalait.
A zenekar tagjai a magyar zenei élet népszerű szereplői: Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője, Márkos Albert, Gryllus Samu és G. Szabó Hunor. A megnevezés egy monogramot takar: Shakespeare nyomtatásban megjelent szonettjeit egy titokzatos Mr. W. H.-nak ajánlotta, kinek kiléte – akárcsak a szonettek tartalma – mindmáig viták tárgyát képezi. A versekből izgalmas és friss zenei feldolgozások születtek, ezúttal Nádasdy Ádám vendégszereplésével, aki több Shakespeare-darab fordítójaként szakértői idegenvezetéssel gazdagítja a koncertélményt. A koncerteken keveredik a kortárs improvizatív zene, a klangfarbe musik, a free jazz, a modern jazz, az absztrakt hip-hop, a spoken word és a különböző zenetörténeti utalások.
Lackfi János Kutyából szalonna című, legújabb gyermekverskötetének darabjait – amelyek jórészt szólásversek – a Kaláka együttes zenésítette meg, hozzáidomítva a dalokat a költő verseihez. Lackfi mesterien bánik a magyar nyelvvel, úgy fergetegesen játékos, hogy pillanatig sem erőlködő, ennek is köszönhető, hogy ezek a versek hangzásukban, ritmusukban és tartalmukban is tökéletesen érthetők, befogadhatók. Ezért nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szeretni fogják majd az előadást. A Lackfi által írt szöveg – amelyből jó párat maga a költő mond el – és a dallamos, ritmusos zene egysége igazi élményt ígér. A koncertre november 17-én, pénteken 17 órától kerül sor a nagyteremben.
A Kaláka együttes – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – zenés estjén a 200 éve született Arany Jánosé a főszerep. A költő és a zsarnokság viszonyát taglaló A walesi bárdok című allegorikus költemény mellett Arany János legismertebb versei hangoznak el, egyebek között a Családi kör, az Epilógus, A tamburás öregúr. Az est meghívott vendége Lackfi János költő, akinek néhány Arany-átirata is bemutatásra kerül pénteken, november 17-én este 8 órától a nagyteremben. maszol.ro
2017. november 1.
Újabb szakmai elismerések a temesvári magyar színtársulatnak
Három újabb szakmai elismeréssel gazdagodott október végén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A fesztiválszereplések zárásaként a társulat Shakespeare-adaptációja és nonverbális gyerekelőadása, a Piroska is szakmai különdíjat érdemelt ki.
Október 27-én este, a mostanra már többszörösen díjazott Shakespeare, Sonnet 66 című előadás a verseci „Színházi Ősz” klasszikus színházi fesztiválon szerepelt sikerrel, ahol röviddel a szakmai kiértékelő után a társulat átvehette a zsűri különdíját, melyet az előadás üzenetének aktualitása, a klasszikus Shakespeare-motívumok és -szövegek újraértelmezéséért ítéltek oda a csapatnak.
Október 28-án, az idén második alkalommal megrendezésre került Merlin Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválon szerepelt sikerrel a Bereczki Csilla rendezte nonverbális, klasszikus és népzenei alapok mentén újraértelmezett Piroska című gyerekelőadás. Az esti díjátadón a szakmai zsűri két különdíját is átvehették az alkotók. Egyet Bereczki Csilla rendezőnek ítéltek oda a szöveg színpadra alkalmazásának újszerűségéért és eredetiségéért, a másikat meg a társulat öt bábszínészének (Nagy Dóra, Szilasi Eszter Júlia, Mihály Csongor, Lukács Szilárd, Vass Richárd) játékáért, az előadásban használt összetett és magas művészi értékeket képviselő színpadi nyelvezetért. Gratulálunk az alkotóknak! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 6.
Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat
A Tamási Áron Színház meghívására november 6–9. között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással.
A társulat négy alkalommal lép színpadra a rendkívül sikeres produkcióval, amelyet már több rangos fesztiválon – mások mellett a Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Varadium Fesztiválon és a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán – is bemutattak, november 20-án pedig a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszák.
Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Kecskés Szabolcs, Varga Gyula és Budai József.
Rendezője a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. Az előadás létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt.
A sepsiszentgyörgyi vendégszereplés bérletcsere keretében történik, a Tamási Áron Színház társulata pedig november végén játssza Szatmárnémetiben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, amelynek szintén Bocsárdi László a rendezője. szatmar.ro
2017. november 8.
Nemzetközi Klasszikusszínház Fesztivál
Három magyar előadást láthatnak
Egyetlen külföldi magyar és két hazai magyar társulat képviselteti magát a 23. alkalommal megszervezett Nemzetközi Klasszikusszínház Fesztiválon, mely november 11-én, szombaton kezdődik az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház szervezésében.
A tíz nap alatt összesen 13 színdarabot láthatnak a nézők, ebből három magyar: a Pécsi Nemzeti Színház Rákos Péter A mumus című gyermekmusicalt hozza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Tennessee Williams egyik legsikeresebb drámáját, a Vágy villamosát láthatja a publikum, míg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Shakespeare 66. szonett című darabját adja elő.
Az aradi nagyszínház társulata egy különleges bemutatóval nyitja a fesztivált: George F. Walker darabját, a Bűnöző zsenit tűzték színpadra mintegy kezdő előadásként.
A fesztiválra már lehet jegyeket váltani a nagyszínház jegyirodájánál hétfőtől péntekig 10–14 és 17–19 óra között. Online jegyvásárlás lehetséges a www.biletmaster.ro honlapon. Három különböző jegytípusról tájékoztattak a szervezők: 60 lej (terem, I. emelet), 40 lej (II. emelet) és 20 lej (III. emelet). Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 10.
Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Ahol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén.
Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája.
Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné.
Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg.
A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.
November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében.
November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget.
A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro
2017. november 13.
Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál
Amerikai és angol klasszikusok kolozsvári és temesvári színészektől
A Kolozsvári Állami Magyar Színház november 15-én, szerdán 17 órától mutatja be Tennessee Williams nagy klasszikusát, A vágy villamosát, amelyet Tom Dugdale amerikai rendező vitt színpadra. Az előadás a Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabja.
A szünet nélküli, 2 óra 20 perces időtartamú előadás román és angol felirattal lesz megtekinthető.
„A vágy villamosa kegyetlen darab, tele gyötrő álmokkal, gyötrődő álmodozókkal, testi és lelki erőszakkal. A darab témája az egyik legkegyetlenebb emberi indulat: elpusztítani a máshonnan jövő, az idegen, a miénktől eltérő életvitelű embert. Ennek ellenére a darab nem részvétlen – legdurvább részeit bevonja a szeretet és az érzéki szerelem burka, amely visszafogja az erőszakot, legalábbis napfelkeltéig. A pofonok átalakulnak öleléssé, a sebek simogatásra lelnek. A szereplők kívánják egymást, de még inkább békességre vágynak. Arra, hogy a fejükben állandóan fecsegő hangok végre elhallgassanak. Hogy békén hagyja őket a múltjuk. És remélik, hogy választ kapnak a kérdésre: hogyan töltsük az életünket ezen a világon? Együtt élni veszélyes, egyedül azonban lehetetlen. Akkor hát melyik utat válasszuk?” – ezek a rendező gondolatai a darabról, melynek premierje idén nyáron volt a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Kokan Mladenović szerb rendező Shakespeare 66. szonettjének tizennégy sorából alkotott és vitt színre drámát, melyet a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában láthatnak Aradon a Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztiválon november 16-án, csütörtökön 19 órai kezdéssel.
„Shakespeare és Kokan Mladenovic a temesvári magyar színészekkel készült előadása univerzális. Olyan, mint Shakespeare, mindenkihez szól és mindenkinek tükröt tart. A kornak, amelyben élt, és amelyben élünk. Az előadás egésze olyan, mint a vers maga, feszes, tömör, többsíkú, tiszta színházi nyelven megfogalmazva, izgalmas, mégis könnyen megfejthető jelképrendszerben. Katartikus a maga egységében, kiszámítottságában, szépségében. Oratórium megrázó zenével és szuggesztív, nagyszerű koreográfiával. Kokan Mladenovic rendező és a temesvári színház művészei drámaian mutatják be, hogy bár az idők változnak, a vágyak, az érzelmek, a jóság és gonoszság örökkévalók” – írják az előadásról.
A Shakespeare, Sonnet 66 című előadást, melyet stílusosan 66 percre szabott a rendező, a nagyteremben láthatják.
A Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál programjában egy magyar gyermekmusical is szerepel a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Rákos Péter A mumus című darabját november 21-én láthatják a Ioan Slavici Klasszikus Színházban. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 17.
Megnyílt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Több mint száz program várja az érdeklődőket
Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdekélődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye.
„Slammerek nyitották meg a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, kissé pimaszul, de egyáltalán nem szemtelenül mutatva rá az olvasás, a nyomtatott könyvek megbecsülésének a fontosságára. A szervezők tudatosan kihagyták a monoton köszöntőket, szavalatok, köszönetnyilvánításokat. A slammerek rímes, szellemes gondolatokban foglalták össze mindazt, ami várja a vásározókat ezeken a napokon, Adytól Kós Károlyig, Vámos Miklóstól Sütő Andrásig, versektől kalandregényig találhattok olvasnivalót”, olvasható a könyvvásár honlapján.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában csütörtöktől vasárnapig tartó, Románia egyik legnagyobb könyvvásárának számító rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak.
Az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz.
A kiemelt programok között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália.
Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert is lesz. Idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatják be Marosvásárhelyen, amelynek rendezője Silviu Purcărete. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare’s Sonnets and Songs című produkciót.
Ebben az évben rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és 239 csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játsz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen 1845 gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét.
Az „ahol a múlt és a jövő...” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is. Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 21.
Viszonylatok
Az ötszáz éves reformáció valamint Arany János és Kodály Zoltán születésének kétszázadik illetve százharminc ötödik évfordulója alkalmából rendezett Viszonylatok című képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont Kolozsváron az evangélikus egyház Reményik Sándor Galériája. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) és az Apáczai Galériának a szervezésében megnyílt tárlaton ötvenöt hazai és külföldi művész hatvanhét, a tematika ihlette munkája – festmények, grafikák, szobrok, kerámiák – tekinthető meg november 30-ig, munkanapokon 9-18 óra között.
Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete apáczais kiállításainak sajátos hangulatuk van. Megálmodójuk, Székely Géza művészpedagógus évek hosszú sora óta munkálkodik eme sajátos jelleg kialakításán és megőrzésén: jelesül a kerek évfordulók meghatározta tematikus tárlatok megszervezésén. S ha ezek az évfordulók néha látszólag egymástól nagyon is távol álló eseményeket, személyiségeket hoznak össze, amilyen volt például a hétszáz éves Kolozsvárt, Shakespearet és Kandinszkijt megidéző tárlat, vagy a Johann Sebastian Bachot, Orbán Balázst és Moholy Nagy Lászlót, illetve Hamvas Bélát, Kassák Lajost és Tamási Áront egy fedél alá terelő kiállítás, ezt a mostanit, a kerek évfordulós egybeesésen túl is, a tökéletes tematikai összhang jellemzi. Hiszen mind a reformációnak, mind pedig Arany János és Kodály Zoltán munkásságának az eredeti, tiszta forrásból táplálkozó megújulás, a nemzeti értékek, az anyanyelv és zenei anyanyelv ápolása, védelme, gazdagítása volt a meghatározó tényezője.
Az Apáczai Galéria felújítási munkálatai miatt a jelenlegi tárlatnak az evangélikus egyház működtette Reményik Sándor Galéria nyújt otthont. Ez a tény pedig még fokozza is ezt a sajátos harmóniát, amire Fogarasi Szép Krisztina, a tárlat kurátora jól ráérzett.
A kétszáz ezelőtt született Arany János hatvanhat éves korában, 1882 októberében hunyt el, két hónappal később, 1882 decemberében pedig megszületett Kodály Zoltán. „Arany János az én előrevetett árnyékom, vagy én neki árnyéka” – írta a zeneszerző pályájának kezdetén. És nem véletlenül, hiszen a zeneköltő sok mindenben folytatója és kiteljesítője a költő által elkezdetteknek. Arany ugyanis népdalokat is gyűjtött, sőt dallamukat saját kezűleg kottázta le. A sokáig kiadatlanul maradt, 150 népdalt tartalmazó gyűjteményt pedig halálának 70. évfordulóján az akkor éppen 70 éves Kodály adta közre. A klasszikusaink verseire komponált Megkésett melódiái között pedig két megzenésített Arany-vers található. De Kodály több népballadát is feldolgozott, beemelve azokat a magas művészetbe, ami szintén Arany hatást sejtet. Mindez valahol természetes is, hiszen klasszikusaink, és köztük Arany János munkássága a mai napig termékenyítőleg hat. A babérkoszorú díjas Balla Zsófia például éppen a napokban vallotta be a Kolozsvár Társaságnál, egy Demény Péterrel folytatott beszélgetésben, milyen élvezettel merül el Arany költészetében. S amikor azt olvasom klasszikusunk Régi panasz című versében hogy „Mennyi szájhős! Mennyi lárma!/ S egyre sűlyedt a naszád” másfél évszázaddal ezelőtti szavai annyira találóak, hogy íróját akár kortársamként is tisztelhetem.
S talán az sem véletlen, hogy a 200 éve született költőt Nagy-Britanniában idén Montgomery díszpolgárává avatták. Október 22-én, halála 135. évfordulójának napján pedig a királyi önkény ellen tiltakozó, máglyahalált halt walesi bárdok története fényfestéssel elevenedett meg a walesi főváros, Cardiff 12. századi templomának falain. A patinás település főterén, a „magyar Shakespeare” révén, ahogyan Montgomery polgármestere nevezte költőnket, több százan ismerkedhettek saját történelmükkel, és hallgathatták meg angol fordításban a Walesi bárdokat. Az Arany-évfordulóról a BBC is megemlékezett, sőt az is elhangzott, hogy neki köszönhetően a történetet többen ismerik Magyarországon, mint Walesben.
Ami pedig a költő és a reformáció kapcsolatát illeti, Pröhle Gergelynek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának a közlése alapján éppen a magyar kálvinista egyház 1567-es megalakulásának színhelyén, Debrecenben, született meg „Arany első ismert kézirata, a debreceni református kollégiumban, feltehetően stílusgyakorlatként írt prédikáció.” Élete utolsó évében pedig úgy vélte: „Jó éneket írni nincs a mai kor szellemében, mert vallási élet nélkül költői sincs”. Vajon ma mit mondana? De persze azóta eltelt 135 esztendő. Pröhle szerint pedig: „Kár azon merengeni, hogy mit gondolna Arany a „mai kor szelleméről”, (...) ugyanakkor egyházainknak, gyülekezeteinknek is oda kell figyelniük a kortárs kultúrára, irodalomra, azokra a jelzésekre, amelyek az e világban élő protestáns közösség felé érkeznek. (…) a hagyomány jegyében, ismeretében vitázhatunk, eszmét cserélhetünk hitről, szabadságról, modernitásról, nemzeti identitásról. Egyet nem tehetünk meg, éspedig hogy elzárkózunk a kívülről jövő hatások elől, bármily sokkolók is legyenek azok olykor. A bezárkózás ugyanis egyenes út a szellemi tunyaság és az eljelentéktelenedés felé”– véli a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, evangélikus országos felügyelő.
Egyébként minden bizonnyal sokkoló, kívülről jövő hatás lehetett maga a reformáció is, mégis már fél évezreddel ezelőtt termékeny talajra talált nálunk. S ha csak Szenczi Molnár Albert latin-magyar szótárára, magyarra átültetett zsoltáraira és bibliafordítására gondolunk, olyan kincsekkel gazdagodtunk, amelyek évszázadokra meghatározták nyelvünk alakulását. Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 4.
Ma nem lehet azt a színházat játszani, amit ötven évvel ezelőtt
Milyen a kortárs dráma és milyen a modern rendezés? Mire figyeljen, mit gondoljon, hogyan viszonyuljon a mai néző egy olyan előadáshoz, amely eltér a „szokásostól”? Ezekre és az ezekhez hasonló kérdésekre is választ kaphat az, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által meghirdetett programban részt vesz.
Sokszor elhangzik az a mondat egy-egy színházi produkcióval kapcsolatban, hogy „ez túl modern, ezt nem értem”. Ezért, hogy érthető legyen, hogy a néző beletekinthessen a kortárs drámákba, a most születő előadásokba, felnőttképzést hirdetett a színház, amelyre szombat délután, illetve hétfőn várta a nézőket, az idős-, vagy a középgeneráció képviselőit főleg, akik szívesen emlegetik a „régi szép időket”, amikor még minden olyan „érthető volt”.
Szombat délelőtt a színház Underground termében tartotta a Tompa Miklós Társulat Jon Fosse: Szép című darabjának felújító próbáját Adi Iclanzean rendezésében. A produkciót a kisteremben játssza a társulat, a próbának viszont ez az alagsori terem adott helyet.
Gáspárik Attila színházigazgató elmondta, a színházi kezdeményezés célja, hogy a nézőt bevezesse a kortárs művészetekbe, azon belül a kortárs színházba.
Ettől nagyon meg szoktak ijedni, de ma nem lehet olyan előadásokat tartani, mint 20–30, vagy 50 évvel ezelőtt. Ötven évvel ezelőtt ugyanúgy nézett ki a színház Bukarestben, Bécsben, és Budapesten is, ma már egy városon belül nem ugyanolyan. Shakespeare-ről annak idején, amikor bemutatták a darabjait, mindenki tudta, mit gondol, ma már nem tudjuk, egyik vagy másik drámaíró mire gondolt, amikor megírta a darabját.
Jon Fosse szövege is eleve már úgy van megírva dramaturgiailag, hogy a nézőnek felvillant bizonyos gondolatokat, amelyeket aztán mindenki a saját tapasztalata, élménye szerint értelmez, vagy illeszt be a történetbe. Brechttel szólva, az előítéleteket a ruhatárban kell hagyni, mikor színházba megyünk – figyelmeztetett Gáspárik. Hiszen a szobor létezik, elkészült és ott áll, mindig ugyanúgy, a vers is, az irodalom is. A színház azonban mindig az éppen jelenlevő nézőnek jön létre.
Fosse szereplői zavartságba, bizonytalanságba, csendes kétségbeesésbe ragadt figurák. Túl sok ki nem mondott dolog, beteljesületlen remény, elszalasztott lehetőség halmozódott fel bennük, ami nem robban, hanem alattomosan felőrli őket. Életüknek azon kiábrándult pillanatában vannak, amikor úgy tűnik, a jövő már semmit nem kínál. Számukra a világ egyre szűkebb lesz, egyre kevesebb lehetőséggel. A távoli múlt az egyetlen hely, ami még az értelmes, örömteli élet illúzióját kelti – olvasható a darabról a színház közleményében.
Az előadás története ezeknek az embereknek a próbálkozásai köré szerveződik: a múlt újraélése által visszatérni egy olyan helyre, korba, ahol és amikor minden szép volt. Ez nem egy tudatos vagy felvállalt folyamat, csupán a megszűnni nem akaró rosszra adott erőltetett reakció. Törekvésük azonban erőtlen és tartalmatlan, nem vezet célra: amaz bizonyos „Szép illúzió” marad.
Gáspárik Attila azt is elmondta, azok a próbák, amelyre a közönséget is meghívták az Éjszaka a színházban elnevezésű rendezvényen, nagyon népszerűnek bizonyultak, az emberek kíváncsiak voltak, hogy hogyan próbálnak a színészek, mi a feladata a rendezőnek, hogyan születik meg az előadás. Remélhetőleg ez a kezdeményezés is ilyen sikeres lesz, hiszen a szombat délelőtti és hétfő délutáni események után folytatni kívánják a képzést. Antal Erika / Székelyhon.ro
2017. december 11.
Album a kolozsvári magyar színház külföldi turnéiról A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt 25 évének legfontosabb nemzetközi turnéit dokumentálja a hétvégén bemutatott, Színházzal a világ körül című album.
Tompa Gábor, a kulturális intézmény igazgatója a színház emeleti előcsarnokában tartott eseményen elmondta, azért is történelmi pillanat a könyvbemutató estje, mert 25 évvel ezelőtt szervezték meg először a teátrum első nagyszabású turnéját. Akkor Shakespeare hazájába, Angliába utazott el a társulat, és mintegy 40 napig tartott a kaland. A kopasz énekesnő című Ionesco-darabbal rögtön elnyerték az év legjobb külföldi előadása címet, sőt a londoni kritikusok toplistáján hónapokig tartották az első helyet – részletezte a színházigazgató. Mint kifejtette, fontos volt a társulat számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi színházi élet „vérkeringésébe”.
„Olyan színházat akartunk csinálni, amely az egyetemes színházi nyelvet beszéli” – magyarázta. Hozzátette, a rendszerváltás után nagy feladat volt a társulat folyamatos fiatalítása. Az albumban szerepel az összes olyan ország, ahol a kolozsvári társulat vendégszerepelt. Magyarországon kívül felléptek még a Moldovai Köztársaságban, Szerbiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt a tengeren túl, Kolumbiában két alkalommal is, és Dél-Koreába is eljutottak. Tompa Gábor megjegyezte, hogy a Julius Caesar című előadásukkal ismét készülnek Bogotába, Kolumbia fővárosába vendégszerepelni.
Mint kifejtette, az albumban látható fényképek nem hivatásos fényképészek munkái, a pillanatfelvételeket a társulat tagjai készítették műkedvelő alapon. A kötetet Demeter Kata és Biró Réka szerkesztette. „A maga hibáival együtt az album egy olyan kiadvány, amely hozzásegíti a színháztörténetet, hogy egy helyen lássa a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi életét” – összegzett Tompa Gábor. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)