Évadkezdés Szerelmi tilalommal
Vígoperával indítja 2015/2016-os évadát a Kolozsvári Magyar Opera: Richard Wagner Szerelmi tilalom című művét Szabó Máté magyarországi rendező viszi színre, az országos bemutatót szeptember 24-én, csütörtökön este fél 7 órától tartják. Szép Gyula, az intézmény igazgatója arról beszélt elsőként a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy Kelet-Európában és Magyarországon sem játszották korábban a német zeneszerző fiatalkori operáját.
A darabot a budapesti Operaházzal közösen választották ki, szem előtt tartva azt is, hogy jövőre lesz Shakespeare halálának négyszázadik évfordulója – akinek a Szeget szeggel című színműve alapján készült a librettó.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Hét bemutató és miniévad a magyar színházban
Silviu Purcărete rendező vezetésével már három hete zajlanak a Julius Caesar próbái, a Kolozsvári Állami Magyar Színház 223. évadának első bemutatóját október 9-én tartják a nagyteremben – jelentette be a sajtónak tegnap Tompa Gábor igazgató. Mint mondta, az utóbbi évek zsúfoltsága után, amikor jóformán egymást követték a bemutatók, ezúttal kicsit lassítanak, hogy lehetőségük legyen gyakrabban műsorra tűzni előadásokat, ezáltal művészi szempontból is megfelelő szinten tudják őket tartani. 2016 májusáig összesen hét új produkcióval készülnek, a shakespeare-i tragédia után Franz Kafka Amerika című regényének adaptációja következik, amelyet Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház dráma tagozatának művészeti vezetője visz színre. A gyerekeknek is kedveskednek: január közepére időzítették Békés Pál meseregénye nyomán, Béres László rendezésében A kétbalkezes varázsló országos bemutatóját.
Akárcsak Silviu Purcărete és Michal Dočekal, Felix Alexa is visszatérő vendég a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Julie kisasszony után pedig ismét Strindberg-darabot rendez: mégpedig A pelikánt, amelynek premierjét 2016 februárjában tartják a stúdióteremben. Több klasszikus rekviemből (Mozart, Verdi, Brahms és mások műveiből) áll össze a Rekviem munkacímű előadás, amelyet a franciaországi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő Tony-díjas Dominique Serrand rendez.
Ősbemutatót is tartogat az évad, Dragomán György Kalucsni című drámáját Szász János, a Woyzeck, a Witman fiúk és A nagy füzet című filmek rendezője viszi színre. – Új filmjének forgatását márciusban fejezi be, majd áprilisban elkezdődnek a próbák – jegyezte meg Tompa Gábor. A színház honlapján közzétett műsor szerint hamarosan Dragomán Györggyel, A fehér király, a Máglya és a Kalucsni szerzőjével is találkozhatunk: október 8-án Visky András, az intézmény művészeti vezetője beszélget vele.
Jövő májusra egy másik produkcióval is készülnek, Szilágyi Domokos Öregek könyve című művét – kétszereplős formában – Mihaela Panainte állítja színpadra a stúdióban. Jurij Kordonszkij Amerikában élő orosz rendező az évad végén fog hozzá egy orosz dráma színreviteléhez, ennek bemutatóját a 2016/2017-es idény elején tartják majd.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Éltetik az Arany-kultuszt Nagyszalontán
Nagyszalontától Budapestig, Kassától Csíkszeredáig minden magyar ember azonosulni tud azzal az irodalmi hagyatékkal, amelyet a Toldi írója létrehozott – hangsúlyozta Kelemen Hunor csütörtökön azon a nagyszalontai konferencián, amelynek témája a 2017-es Arany János-emlékév előkészítése.
Az RMDSZ hajdúvárosi szervezete és az Arany János Művelődési Egyesület tavaly Arany 200 néven Kárpát-medencei konferenciasorozatot kezdeményezett abból az alkalomból, hogy két év múlva ünnepeljük a város legnevesebb szülötte, a legnagyobb magyar epikus költő születésének 200. évfordulóját. Az idei Hajdúhét keretében újabb konferenciát rendeztek a témában Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének fővédnökségével, erdélyi és magyarországi szakértők részvételével.
A csütörtöki rendezvényen az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a 2017-re tervezett bicentenárium fontos szimbolikus eseménye teljes magyar nemzetközösségünknek, kedvező kulturális turisztikai lehetőség Nagyszalonta számára, ugyanakkor a különböző régiókban, különböző élethelyzetekben élő hazai magyar közösségeket is összefoghatja, egyetlen értékközösséggé kovácsolhatja.
„Fontos évre készül Nagyszalonta és a város magyar közössége. Az önkormányzat az elmúlt időszakban jelentős lépéseket tett az Arany-kultusz felélesztésére" – mutatott rá Kelemen Hunor, aki szerint a kulturális turizmus fontos lehetősége az egész térségnek, a szervezők akár irodalomtörténeti útvonalak kialakításában is gondolkodhatnak az emlékév előtt. Románia volt kulturális minisztere szerint a Szalontára látogatók Nagyvárad érintésével akár Szilágynagyfaluba, az Arany család származási helyére is ellátogathatnak, ahol irodalomtörténeti feltételezések szerint a Toldi történetének bizonyos epizódjai játszódnak, és ahol az Arany-kultusz felélesztése jegyében 2006-ban avatták fel a költő szobrát.
Kelemen elmondta, a nagyszalontai költőóriás irodalomtörténeti jelentőségén túl a romániai magyarságnak közösségi lehetőséget is látnia kell az Arany-kultusz kiszélesítésében. A politikus rámutatott, 2017 az irodalomtörténet számára is jelentős év, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia az Arany-életmű kritikai kiadására készül, és olyan kultúrtörténeti ritkaságokat is hozzátesz az eddig ismert alkotásokhoz, mint amilyenek a költő különböző kiadványokban megtalált széljegyzetei, amelyekből az alkotói folyamatokról és Arany gondolkodásáról is többet tudhatunk meg.
„Magyarosan gondolkodó, a magyar kultúrát mélységeiben ismerő alkotóember volt, de ugyanakkor széles látókörű, más kultúrákban is otthonosan mozgó nyelvzseni is. És nemcsak klasszikus műveltsége volt, hanem németül, angolul és franciául olvasta kora irodalmát" – idézte az RMDSZ hírlevele a szövetségi elnököt, aki emlékeztetett, hogy Shakespeare drámái is Arany János tolmácsolásával „szólaltak meg" először a magyar kultúrkörben: Hamlet és János király is az ő nyelvét beszélte, és a Szentivánéji álom is a nagyszalontai költő példátlan nyelvi igényességével öltött testet magyar nyelven.
A bicentenáriumot előkészítő nagyszalontai konferencián felszólalt többek között Soltész Miklós, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Korompay H. János, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főtanácsadója, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője és Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész, Arany-kutató.
Krónika (Kolozsvár)

Félidejéhez ért a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyóban
RIVALDA – Félidejéhez érkezett a 11. alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amely az ország kisebbségi társulatainak biztosít fórumot.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban zajló seregszemle fő témája ezúttal a sajátos közép-kelet-európai létezés.
Vasárnap este a bukaresti Állami Zsidó Színház mutatta be Schalom Asch Motke, a tolvaj című darabját Andrei Munteanu rendezésében. Az előadás főhőse, a szép lelkű tolvaj, aki bár vívódik, és szeretne kitörni a bűn világából, és új életet kezdeni, végül tehetetlenül süllyed bele a mocsárba.
A történetvezetés mozaikszerű, olyan, mintha összeollózott klipeket látnánk Motke életéből – bár néha kissé következetlenül felvezetve, túlságosan hirtelen váltásokkal és időbeli ugrásokkal. Megismerjük a főszereplő családi hátterét: a szerető, aggódó anyát, az ítélkező apát. Tanúi vagyunk Motke száműzetésének is, ami után nyakába veszi a nagyvilágot. Nem tudja a tisztességes utat választani, így hamarosan gaztettekre vetemedik, a gyilkosságtól sem riad vissza.
Motke szenvedélyes ember, hatalom- és pénzéhes, mégis egy szerethető, esendő csibész. Ingadozik saját döntéseiben, néha csak egy teli pénztárcára áhítozik, néha pedig arra, hogy kitörjön szélhámos világából. Környezetében egyaránt megjelennek stricik, prostituáltak, lányukat áruló apák, szeretők, akik között Motke minden bűnével együtt tisztának látszik. Hamarosan felvillan egy új élet reménye, amely – természetesen – egy tiszta, ártatlan lány alakjában jelenik meg, akibe rögtön beleszeret a főhős, még a tisztességes élet súlyát is elbírni látszik. De az esküvő előtt Motke szembesül saját múltjának megváltoztathatatlanságával, így nemes egyszerűséggel távozik az ablakon.
Hétfőn először a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza mutatta be a Liselotte és a május című vígjátékot. A főszereplő egy harmincas éveiben járó nő, akinek kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem sikerül galléron ragadnia a szerelmet. Az előadásban Galló Ernő alakítása bravúros, hiszen minden férfit – Liselotte minden potenciális szerelmét – ő játszik, és mindegyiket hitelesen és szórakoztatóan.
A vásárhelyiek után a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadása következett a teátrum igazgatója, Bocsárdi László rendezésében. A Shakespeare-vígjáték egy összekuszált, szimmetrikus történet, amelyben a nemek és rangok összevisszaságában születik meg a szerelem (nemre való tekintet nélkül).
Talán eleinte furcsa, hogy a nézőtéren úgyszólván világosságban ülünk, de hamar magába szippant a látvány és a történet. Bartha József díszlettervező terét a forgószínpad uralja, ez teszi „gördülékennyé” a történetet. Már a legelején bemutatják nekünk a társulatot a hamleti fordulatokkal. A dramaturgia sokszor becsapós és nevettetős: a színészek belépőjük előtt elmondják valódi nevüket, minduntalan emlékeztetve: színházban ülünk, így válik a színpadi folyamat olykor elidegenítővé, önreflexívvé.
Újragondoltak a szereplők, jelmezeik híven tükrözik ezt is (jelmeztervező: Adriana Grand): a világszép Olívia gótikus ruhájában egy zsörtölődő, de mégis törékeny és elesett teremtés, a bolond egy tornacipős, vidám tekintetű hippi, a gondnok pedig az előadás végére a fekete, konzervatív jólneveltségét sárga ruhás, térdmasnis megjelenésre cseréli, a Kiss énekeséhez hasonló arcfestéssel díszeleg előttünk.
A darab teret ad a hajszálon táncoló emberi viszonyok bemutatásának, amelyet a társulat tagjai bravúrosan véghez is visznek. Talán az előadás ritmusa az, ami néhol kifogásolható: egyes jelenetek aránytalanul hosszúak, az előadás ugyanakkor néha megvillant, de nem reflektál egy fontos jelenségre: a szerelem szeszélyességére. Az, aki addig szenvedőn-szenvedélyesen szeretett valakit, percek alatt másra zúdíthatja a szerelmét, és ez normálisnak tetszik. Talán az is, ezért nem fordítottak rá külön figyelmet. Mindazonáltal az előadás három óráját minőségi komédiával töltötték ki, fel sem tűnik a viszonylag hosszú játékidő.
Szerdán 17 órától a Kézdivásárhelyi Városi Színház mutatja be David Mamet Amerikai bölény című darabját, a csíkszeredai Csíki Játékszín 19 órától Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét, a Sepsiszentgyörgyi Tein Teátrum pedig 22 órától Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című művét mutatja be a fesztivál keretében.
Szabó Janka
Krónika (Kolozsvár)

Az ember nem változik
Székely Csaba drámaíró szeptemberben Vitéz Mihály című drámájával elnyerte a Színikritikusok Díját Magyarországon. A szerzővel a drámáról, a román–magyar Erdély-képről beszélgettünk legújabb díja kapcsán.
– Vitéz Mihály című drámája a Színházi Kritikusok Céhe által immár 35. alkalommal átadott gálán elnyerte a legjobb új magyar dráma avagy színpadi szöveg díját. Az elmúlt években kapott elismerésekhez viszonyítva mennyiben más ez a díj?
– Én mindegyiknek örülök, hiszen egyik sem úgy jön, hogy számítok rá, hanem mindig meglepetésként ér. A Színikritikusok Díja különösen értékes díjnak számít a színházi szakmában, mivel politikától független, és a végeredmény titkos szavazással dől el. Senki sem szólhat bele a jelöltek névsorába, még a Színházi Kritikusok Céhének elnöke sem. Bármelyik kritikus, aki látott legalább kilencven előadást az adott évadban, szavazhat, és a szavazás eredménye csak a díjátadó gálán derül ki. Később pedig nyilvánosságra hozzák az összes szavazatot, tehát nemcsak független és titkos, hanem átlátható is.
– Mi a Székely Csaba-drámák sikerének titka?
– Einstein mondta egyszer, hogy nem sikeresnek kell lenni, hanem hasznosnak. Én is ezt próbálom tenni, a siker és annak mibenléte nem igazán érdekel. Meg különben is ez múlandó, mint a szépség. Nagyon ritka, hogy valaki élete végéig sikeres maradjon. Szenvedélyesen szeretem a munkám, és akkor is csinálni fogom, ha majd kevesebb figyelem irányul rám.
– Honnan származott az ötlet a Vitéz Mihályhoz?
– Érdekelt a története. Hogyan került Erdély trónjára egy havasalföldi vajda? Milyen volt a viszonya a székelyekkel, és hogyan tudta őket a magyarok ellen fordítani? Olvasni kezdtem róla, és időközben a szombathelyi Weöres Sándor Színház kiírt egy drámapályázatot, én meg gondoltam, hogy ha már így állunk, érdemes lenne drámát írni ennek a Mihálynak a történetéből. Egyrészt szerettem volna, hogy mások is megismerhessék ezt az embert és a korabeli viszonyokat, hogy összehasonlíthassák a mával. Másrészt izgalmasnak tűnt kipróbálni a történelmi dráma műfaját. De hogyan csináljam, hogy a közönség ne aludjon bele? Kitaláltam hát hozzá egy formát és egy nyelvet, és belevágtam.
– Mi érdekelte jobban, a 17. század vagy a mai kor átszűrve egy más történelmi korszak szűrőjén?
– Mielőtt írni kezdtem volna, előtte körülbelül két hónapot kutatómunkával töltöttem. Ez majdnem olyan izgalmas, mint az írás, mert az ember közben rengeteg érdekességre bukkan, csak közben gyűlik a türelmetlenség, hogy el kéne már kezdeni azt a drámát. Úgy érzem, elég sok információt gyűjtöttem ahhoz, hogy hiteles képet tudjak festeni arról a korról, de mégsem az volt a célom, hogy a kort lefessem. Törekedtem ugyan egyfajta történelmi hűségre, leszámítva a Buzescu-fivérek sorsát, de nem történelemleckét szerettem volna írni, nem realista művet akartam, hanem egyszerűen elmesélni egy sztorit, ami a mai nézőt is érdekelheti. Azért érdekelheti, mert megláthat benne olyan dolgokat, amelyek a mára is ugyanannyira jellemzőek, mint a 16–17. századra. Például a hatalom természete elég kevéssé változott azóta. Egyébként nem is hiszem, hogy ezek a dolgok változni tudnának. Akik a történelmet progresszióként, az emberiség fejlődéseként látják, azokat szerintem csak elkápráztatják a technikai eredmények. Maga az ember nem változik.
– Az erdélyi magyaroknak és románoknak más-más képe van az erdélyi történelemről. Van-e a Vitéz Mihálynak etnikai töltete? Lesz-e a darabnak román nyelvű bemutatója vagy ez nem tét egy színházi előadásnál?
– Mai szemmel kétségkívül van egy pikantériája annak, ahogy Mihály vajda idején a különböző etnikumú emberek egymással szembekerültek, de annak idején ez nem etnikai kérdés volt, és ezt érzékeltetni is próbáltam a szövegben. Ez egy shakespeare-i értelemben vett királydráma mai köntösben, tehát elsősorban nem az uralkodó nemzetisége, hanem a státusza a lényeges. A román és magyar történelemkép szempontjából viszont tényleg problematikus az egész, mivel én történelmi dokumentumok alapján írtam a drámát, és a mai román hivatalos történelemszemlélet gyakran köszönőviszonyban sincs ezekkel. Szerintem nagyon sok feszültség eltűnne a romániai magyarok és románok közötti viszonyból, ha sikerülne egy közös, mindkét fél által elfogadott történelemkönyvet összeállítani, de egyelőre ennek sajnos nincs sok esélye. Elmondom, miért gondolom, hogy nincs. Nemrég írtam egy új darabot a román–magyar viszonyról, és inspirációs forrásért néha ellátogattam Bogdan Diaconu román nacionalista politikus Facebook-oldalára, ahova be-beírogattam. Itt derült ki számomra, hogy a román és a magyar Erdély-történet azért tér el ennyire radikálisan egymástól, mert a dák–román kontinuitáselmélet nagyon szilárdan tartja magát. Valahogy így lehet összefoglalni román nacionalista szemszögből: van egy föld, ami háromezer éve a mienk, ti magyarok jöttetek, pár száz évre elvettétek tőlünk, aztán visszaszereztük, és most vigyázunk rá, hogy ne vegyétek el újra. Ennek a gondolkodásmódnak és lényegében a hivatalos román történetírásnak is az alapja a dák–román kontinuitáselmélet, és ezt a többség tényként kezeli. Mihály vajda is ezért lehet „nagy egyesítő”, nem pedig hódító, mert ő eszerint román földre érkezett, amit éppen mások bitoroltak, ő pedig kicsit visszaszerezte. Ha ezt a dákán kontinuitáselméletet valahogy sikerülne elég erős érvekkel kizárni az egyenletből, a két Erdély-kép automatikusan közelíteni kezdene egymáshoz, és békésebben élnénk. De megfosztani tőle a románságot olyan, mintha tőlünk el akarnák venni a honfoglalást, és helyette azt mondanák, hogy teszem azt, szláv törzsek rabszolgáiként kerültünk a Kárpát-medencébe. No de ilyen jellegű érzékenységgel én nem foglalkozhattam, úgyhogy az a román néző, aki a hivatalos román történelmet vagy egy Sergiu Nicolaescu-féle hősi mesét szeretne látni, ha majd nálunk is látható lesz az előadás, az minimum csalódni fog, vagy lehet, hogy meg is sértődik. De egyelőre nem fenyeget ez a veszély, ugyanis a romániai színházak, bár évek óta tudják, hogy létezik ez a darab, eddig még egyszer sem érdeklődtek iránta.
– Drámáit már számtalan színházban játsszák Erdélyben és Magyarországon is – a kolozsvári közönség mikor fog találkozni Székely Csaba-darabbal?
– Valószínűleg akkor, ha a kolozsvári színház úgy gondolja, hogy amit én csinálok, az őt érdekli. Rajtam nem múlik.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A hiány természete
Ha lassan is, de lejártak a falunapok Háromszék megyében. Azokkal sok bajom nem volt, másoknak sem a szervezőkön kívül. Dőlt a sör, a miccs, a fléken. Csak azért jelzem, hogy lejártak, mert havonta a Hírmondó két belső oldalt a falunapoknak szentelt. Most, november legelején illene a színházainkról is szólnunk, él az évad.
Nézem a csíkszeredai műsort, igen a sepsiszentgyörgyit, a többit, el Budapestig, és arra a következtetésre jutok ezredszer is, hogy a kortárs drámaművészetnek nincs helye színpadainkon. Ja, hogy Spiró György mindenütt ott van, az érthető. Aki Spirót rendez, azt díjazzák. Ám keresem, nem találom Székely János (1929–1993) nagyszerű drámáit; Caligula helytartója sok sikert aratott több országban. A Hugenották megkapta, megdöbbentette Sepsiszentgyörgyön a közönséget az egyik színházi kollokviumon. De meg Szolnok, Budapest közönségét is. És hol a Vak Béla király? Ma már nincs, mármint közönsége. Mert színpadot sem kap sem Erdélyben, sem Magyarországon.
Nem találjuk Sütő András, Kocsis István, Visky András és sok más szerző drámáit színpadainkon. Tudnám okát adni, vitatéma is lehetne.
Sok helyen meggyalázzák Shakespeare-t, meg Tamási Áron műveit, lepusztítják Katona József Bánk bánját, s ahol Júlia és Rómeó nyílt színen koitál, Othello pedig elveszejtett nagysága helyett a középszerű hajléktalan figurájává vált, ott – mit is keresek ott?
Keresem a drámairodalmunk igazát. Nekünk nem csak azért kell fölmutatnunk irodalomművészetünk eleven igazát, hogy megmutassuk: Ficoék, Pontáék ellenére még élünk; jelenlétünk saját színpadainkon létszükséglet, akár a levegő, a szó, a kenyér.
Égbe kiáltó furcsaságokat cserélnék én valami másra. Szörnyeket könnyű festeni, élni azonban képtelenek azok. Teremtőik viszont igen jól élnek magyarellenes, idegenimádó szigeteiken. Fájt látnom, amint a mai fiatal nemzedék kikacagja a ki- és felfordított színpadi dráma konfliktusait. És igaza van a nemzedéknek sokszor, mert röhögvényessé lehet tenni bármit, ha kinek van képe azt a deszkákra vinni.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ma van a magyar nyelv napja
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapjára irányuljon.
A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt. Az Országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja." 1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége közös kezdeményezéséből született ünnepnap az egész Kárpát-medencében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nyelvet évente legalább egyszer középpontba állítsuk.
A magyar nyelv napja hazánkban évről évre alkalmat ad az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a magyar nyelv megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények megtartására és újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítására.
Hagyományosan több város részvételével tartják meg a romániai magyarok is az ünnepet. 2015. október 13-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciójának kezdeményezésére a román képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A tervezet kitér arra, hogy a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat. A törvény kihirdetése után a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
Az anyanyelv ünneplése 1999-ben lépett a nemzetközi ünnepek sorába, mert az ENSZ ebben az évben nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává, amelyet 2000-ben ünnepeltek először. Nem minden nyelvnek van azonban saját napja, de létezik olyan nyelv is, amelyiknek kettő jutott. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mert 1970-ben ekkor hozták létre a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét. A kínai nyelv napján, április 20-án Cang-csiere (Cangjie) emlékeznek, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mert ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek, hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolumbusz Kristóf.
MTI
Erdély.ma

A Tamási Áron-díjas Török Viola dicsérete
A marosvásárhelyi rendező november 14-én a Pesti Vigadóban vehette át az eddigi munkásságát elismerő rangos művészeti kitüntetést. Laudációját az ünnepségen dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott konzulens professzora terjesztette elő. Az alábbiakban a szöveg rövidített változatát közöljük.
Laudáció
1983 óta ismerem Török Viola művészi tevékenységét. Első alkalommal a sepsiszentgyörgyi zeneiskola növendékeivel színre vitt, igen költői, légiesen képzeletdús Szentivánéji álom című zenés színpadi játékát látva figyeltem fel különleges képességeire, melyek révén igen egységesen társította a szöveg, a zene, a mozgás kifejezőeszközeit, ugyanakkor erőteljes pedagógusi rátermettséggel irányította a többnyire 10-14 éves gyerekek népes, közel 50- főnyi csapatát (melyből később több jeles színész nőtt ki, pl. Váta Loránd, Márkó Eszter és mások). Ez alkalommal kialakult kedvező benyomásaim is segítettek abban, hogy Németországból való visszatérése után örömmel fogadjam jelentkezését az általam irányított rendezőosztályban, a marosvásárhelyi – akkoriban még – Színművészeti Egyetemen. Ebben az osztályban kiemelkedő tehetsége, rátermettsége a legjobb eredmények elérését eredményezte. Ő nyerte el az egyetem vezetősége által kiírt pályázatot, melynek alapján megrendezhette a Stúdió Színházban nyilvános vizsgaelőadásként Shakespeare Othello című színművét. Az egyetem elvégzése után fokozatosan alakult ki sajátos rendezői nyelvezete, melyben eredeti módon ötvöződik a darabok szövegének egyéni olvasata, valamint a filozófiai és költői rétegek feltárása. A személyes stílusjegyek egyre határozottabb érvényesítése során rendezői művészetében sajátos színpadi látványvilág megteremtését tapasztalhattuk sokszínűen kibontakozó alkotómunkájában, melybe sajátosan eredeti látásmódja révén szervesen épülnek be az erdélyi irodalom, költészet és folklór alapos ismeretéből táplálkozó néptánc- és népzenei elemek. Rendezői stílusának ezek a jegyei külön színt képviselnek az erdélyi magyar színházművészetben.
Felsorolt erényei talán a legjellemzőbb módon Tamási Áron darabjainak színrevitele során érvényesülhettek, mivel az író sajátos, erdélyi ízekben bővelkedő költői világának színpadi nyelvre való átültetése kínálta Török Viola számára a legszervesebb megoldásokat. Sorolhatjuk akár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, akár a Spectrum Színház és a Csűrszínház közreműködésével színpadra állított előadásait (a Hullámzó vőlegény, illetve a Vitéz lélek című sikeres produkcióira utalhatunk), vagy a Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen rendezett Boldog nyárfalevél, illetve Tündöklő Jeromos című előadásokat. Különösen a mikházi Csűrszínházban a zárt színpad és a különleges természeti szépségű nyitott tér egyidejű használata adott alkalmat számára egy varázslatos színpadi atmoszféra kialakítására. Az itt kihasznált kivételes lehetőségek révén rendezői világa változatos gazdagsággal bontakozott ki az említettek mellett olyan előadásokban is, mint a Szép magyar komédia, a Vérnász, a Vihar vagy a saját adaptációban színre vitt, Móricz-szöveg alapján rendezett Boszorkány.
Török Viola sorozatos törekvései szükségszerűen vezettek egy saját színházi műhely, a magánintézményként működő Spectrum Színház megteremtéséhez. Itt a módosult, stúdiószínházi környezetben, saját társulattal nyílik alkalma olyan műhelymunka kiteljesedésére, melyben az igényes irodalom, az erdélyi szellemiség és az egyetemes értékek egyaránt otthonra lelnek. A Spectrum Színháznak ez a felvállalt missziója egyedi hangulatával, stílusával, tartásával – akár saját produkciói, akár befogadott előadásai révén – új színt képviselhet nemcsak a város gazdag színházi életében, hanem tágabb értelemben az erdélyi magyar színházkultúrában is. A produkciók fogadtatása, a közönség fokozódó érdeklődése és elismerése már most, a kezdetekkor igazolja a bátor kezdeményezés létjogosultságát.
Mindezeket összevetve:
az intézményteremtés elkötelezettsége, az igényes kultúra szolgálata és művelése, az erdélyi hagyományok ápolása és az egyetemes kultúra (Shakespeare, Csehov, Ibsen, Molière, Gogol és mások) értékeinek felmutatása olyan áldozatos életmű kiteljesedését jelzik, amelynek alapján messzemenően indokoltan méltónak tarthatjuk Török Violát, a határozott küldetéstudattal és a hivatás iránti példás alázattal megáldott mandátumos művészembert a jeles elődök által megtisztelő rangra emelt Tamási Áron-díjjal való kitüntetésre.
Kelt: Marosvásárhelyt, 2015. október 4-én
Dr. Kovács Levente rendező, egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professor emeritusa
Népújság (Marosvásárhely)

Sarusi Mihály-est Aradon
Napokig hirdettük, hogy Sarusi Mihály december 3-án, csütörtökön délután Arad vendége lesz, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Jelen folyóirat közös szervezésű irodalmi estjén. A bízvást nagy sikerűnek mondható estre sor került, tegnap Sarusi Kisiratoson is jelen volt, ma pedig Erdőhegy irodalomszerető közönsége találkozhat vele.
Sarusi Mihályt sok aradi, de pláne kisiratosi ismeri – sokan személyesen vagy írásai kapcsán –, bár bizonyára kevesen vannak olyanok, akik mintegy félszáz (!) könyvéhez hozzájutottak volna, hisz ezek többsége, sajnos, számunkra szinte hozzáférhetetlenek. Az írói életműben, eddig, hét-hét regény és elbeszéléskötet, öt kisregény, három verseskötet, egy sor útirajz, falurajz, szépirodalmi tanulmány szerepel. S most itt van a Lönni vagy nem lönni, ez a monumentális kisiratosi falurajz (amelynek néhány része már nyomtatásban is megjelent), s amely mostantól teljes egészében digitális formában is hozzáférhető.
Az összejövetelt megnyitó Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese az írót üdvözölve mindenekelőtt erről a műről szólt, amelyet a szerző „villanykönyvnek” mond, mások digitális könyvnek vagy lapozónak neveznek.
A kis híján másfélezer (!) oldalas műhöz az Irodalmi Jelen (www.irodalmijelen.hu) honlapon lehet hozzáférni, amelynek kezdőoldalán, lefelé haladva megtalálható a Digitális lapozó, illetve e-pub, az NKA támogatásával címszó (az ott található három könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre), s számítógépet használó olvasó könnyen rájön, hogy a Lönni vagy nem lönni lapozható, van tartalomjegyzéke, keresője, saját használatra öt évig egy-egy oldala vagy a mű egésze ingyenesen letölthető, kinyomtatható. „Benne van minden, ami Kisiratosról elképzelhető”, jellemezte a könyvet szerkesztője, Bege Magdolna, több száz oldalnyi csak maga a tájszótár. Sarusi Mihály egy kérdésre azt válaszolta: jó negyven éve kezdett el a témával foglalkozni kisiratosi származású édesapja elbeszélései, no meg egy veszprémi nyelvész kolléganőjétől kapott indíttatás nyomán. Aztán ott volt még öreganyja, Sarusi mama, a helyi legendák nagy ismerője, s a viszonylag gyakori kisiratosi látogatások: az ottani emberek nagy része maguk közül valónak tekinti Miskát.
Beszélt a szerző a kötet címéről is, amit nem maga talált ki, hanem – ki hinné – Shakespeare nyomán született (a Hamlet híres Lenni vagy nem lenni monológja után), de igen érdekes és kalandos kitérővel, amiben benne van egy több nemzedékkel ezelőtti falusi amatőr „szerep”, azaz színházi előadás is.
Ujj János kijelentette: nem akarja Sarusi életpályáját értékelni (őszintén szólva nehéz is lett volna korlátozott időben), annál is inkább, mert az rendkívül változatos, sokirányú, akárcsak az író életútja. Sarusiról azt írja a Google-címszó: magyar író, költő, újságíró, népművelő – de további fél tucat szakmát is űzött. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 37 éves korában jelent meg (ma 72. évében jár), akkor láthatjuk: könyvei viharos gyorsasággal követték egymást. Magyar Krisztus c. regénye, amivel igazán berobbant a köztudatba, a modern magyar irodalom egyik kivételes könyve. Bőven idézett a méltató a Sarusi-könyvekről megjelent bírálatokból, amelyek igen nagyra értékelik a szerző munkáit, és nagy írókéhoz mérik alkotásait.
Réhon József (aki kis könyvet is kiadott barátjáról) így köszöntötte a szerzőt: „Végre egy igazi író!”, öniróniával utalva magára, akit annak idején Kovách Géza „író úrnak” titulált.
Megjegyezte ugyanakkor: Sarusi nyelvezete nem könnyű, de eredeti, a magyar irodalomban senkiével nem hasonlítható, s a gondolkodásmódja is különleges. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy az írónak „lesz még nagy dobása”, a mostani, nyomtatásban még meg sem jelent Lönni vagy nem lönni-hez hasonló.
Az est folyamán néhány szó esett a Folyton növő S.M.-fa. Válogatás Sarusi Mihály műveiről és munkásságáról írt tanulmányokból című, idén a budapesti Hungarovox Kiadónál megjelent könyvről is. Huszonhat kritikus mond véleményt a szerző egy-egy könyvéről, illetve életpályájának egy-egy szakaszáról. Megtisztelő Arad számára, hogy a méltatók között három – Csanádi János, Réhon József és Ujj János – aradi is szerepel.
Aki meg szeretné ismerni Sarusi életművét, mondta valaki, az ebből a kötetből megismerheti. De persze még inkább az író műveiből.
Az est végén elhangzott két költemény: Fekete Károly Sarusi Mihály: Hun fohász, Czernák Ferenc József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. versét mondta el, Sarusi Mihály pedig dedikálta könyveit.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kettős színházi esemény
Ajándékozás és bemutató
Kettős eseményre kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében december 17- én. Egyrészt ismét előadnak egy nagy sikerrel játszott előadást, és a rászorulókon segítenek, másrészt aznap este új bemutatóval is jelentkeznek.
Ami az előbbit illeti, az intézmény magyar kara ez évben is karitatív eseményre várja nézőit a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az adakozók ezúttal hajléktalanoknak szánt ajándékkal válthatnak jegyet a 17 órakor kezdődő Liselotte és a május című előadásra. Az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékozáson az adakozni vágyók meleg ruhával, édességgel vagy játékokkal segíthetnek nehéz sorsú polgártársaikon: az adományok, akárcsak a tavalyi évben, a marosvásárhelyi székhelyű Coming Home Egyesület segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az utóbbi produkcióval kapcsolatosan pedig megtudtuk: Füst Milán legismertebb drámáját mutatja be december 17-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. A huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő, Nobel-díjra is jelölt szerzőjének alkotását ezúttal Harsányi Zsolt rendezte, akárcsak a fentebb említett Liselotte és a május című előadást. Mindezekkel kapcsolatosan csütörtök délelőtt szerveztek sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában.
– Sikeres naptári évet zár az intézmény, több mint ötven előadásunkon 2500 néző vett részt – fogadta a sajtó képviselőit Cracea Ádám irodalmi titkár. – A december 17-i nap ezen siker méltó megkoronázása kíván lenni, az adománygyűjtés, a Liselotte és a soron következő premier közötti összekötő kapocs Harsányi Zsolt, mindkét produkció rendezője.
Mint azt dr. Balási András rektorhelyettes hozzátette, második éve segítenek a marosvásárhelyi rászorulókon, ehhez az idén az intézmény Akadémiai Műhelye által színre vitt Liselotte és a május című előadást hívták segítségül. A műhely lényege, hogy annak keretében az egyetemi oktatók mutathatják meg tudásukat – immár nemcsak a színház, hanem a képzőművészet területén is.
Harsányi Zsolt elárulta, nagy örömöt jelent számára a Liselotte és a május sikere, szinte mindegyik előadást telt ház előtt játszták. – Pedig a siker nem volt egyértelmű, hiszen egy groteszkbe hajló társkeresésről van szó, abszurd pechsorozatról, amely bővelkedik a humorban. Azt szeretnénk, ha a szóban forgó előadást is minél többen megnéznék és adományoznának. Ami a Füst Milán művét illeti, a Boldogtalanok számomra a magyar irodalom egyik legszebb szövege, méltó párja Molnár Ferenc Liliomának, mégis igen kevésszer adják elő. Komor hangulatú dráma, amelyben mégis felfedezhetünk egy nagyon különleges humort. Valós eseményen alapszik, egy végzetes szerelmi háromszögből indul ki a mű, a történetről a szerző egy 1913-ban megjelent újságcikkből értesült. A cím ne riasszon el senkit, a dráma olyan, örök emberi problémákkal foglalkozik, mint a nyughatatlanság, az összeférhetetlenség – és ezek mindannyiunkban ott motoszkálnak. De a tragédiával a humor is kéz a kézben jár (ennek Shakespeare volt a nagymestere), és a Füst Milán humora igencsak emlékezetes – sírva nevetős groteszkség jellemzi a művet és az előadást is. Utóbbit minimalista díszletek között és játéktérben láthatja a közönség, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Székedi Ágota látványtervező szakos hallgató, a fellépő színészek is az intézmény hallgatói. A bemutatóra december 17-én este 7 órától kerül sor a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A karitatív akcióval kapcsolatosan felszólalt Daan de Grott, a Coming Home Egyesület holland származású alapítója és elnöke, aki elmondta: a tavalyi, közösen szervezett eseményük igen sikeresnek bizonyult, többen telefonáltak, hogy az akkori előadásra nem tudnak elmenni, de át szeretnék adni adományaikat.
– Egyesületünk az utcán élőket, a szegényeket próbálja felkarolni, segíteni. A csapatunk keményen dolgozik, nyílt programot, szociális munkahelyet, bibliatanulmányokat, oktatást, gyerekprogramokat, evangelizációs estéket, táborokat biztosítunk és szervezünk. Nagyon sok adományt kaptunk, így meg tudtuk mutatni az általunk segítetteknek, hogy a társadalom is segíti őket, nem közömbös a sorsuk iránt – mi próbálunk híd lenni közöttük és a társadalom között. Köszönjük, hogy ismét itt lehetünk, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem felkarolta az ügyünket, hogy közösen segíthetünk és rajtunk keresztül mások is segíthetnek – mondta Daan de Grott.
A fent említett előadásokra a jegyeik kiválthatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, illetve a helyszínen, kezdés előtt egy órával. Jegyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Bábmesterek-bemutató a Puck Bábszínházban
Bemutatóra készül a kolozsvári Puck Bábszínház társulata: a Bábmesterek szövegkönyvet William Shakespeare nyomán, Demeter Ferenc segítésével Vadas László, az előadás rendezője írta, a díszletet és a bábokat Lőrincz Gyula tervezte, a zenét pedig Kötő Áron szerezte. Bemutató: január 16-án, szombaton délelőtt 11 órától az intézmény Király/I. C. Brătianu utca 23. szám alatti székhelyén.
„Egy pajkos szellem, csintalan manó és tréfamester, név szerint Puck, szeretettel vár mindenkit a Puck-házba, annak is abba a szobájába, ahol minden megtörténhet. Itt játékká nemesülnek a munkaeszközök, barátok vesznek össze, ellenfelekből lesznek puszipajtások. Puck kedvenc játékát, a színházasdit legközelebbi játszótársaival, a William Shakespeare Szentivánéji álom című tündérjátékából származó (az eredeti műben megírt szerepkörükben módosult) mesteremberekkel játssza” – olvasható a bábszínház által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Mint kiderül, a kétkezi munkások nehezen találják a számukra hiteles kifejezési formákat, amíg Puck szellemtársa, a Játéktündér meg nem mutatja nekik a helyes utat: a munkaeszközüket bábként használhatják. Kezükben a tárgyak életre kelnek és ez megváltoztatja őket, magukat is. Csoda történik. A vitatkozás és marakodás helyét átveszi a közös játékkal járó lelkesedés és öröm. Szabadság (Kolozsvár)

Nagyváradon lép fel a Spectrum Színház
Február 14-én, a Független Színházi Napok keretén belül fellép Nagyváradon a Spectrum Színház, amely 2013-ban alakult meg alternatív színházi társulatként Marosvásárhelyen.
Török Viola társulatalapító és rendező zenével és tánccal teszi Molière A nők iskolája című vígjátékát 2016-os előadássá, így szólal meg a rock, dzsessz, de még a flamenco is a színpadon. A komédia középpontjában a megalkuvást nem ismerő szerelem áll, a férfi-nő kapcsolat és ennek kihívásai. Ennek kapcsán beszélgettünk Török Violával, a Spectrum Színház művészeti vezetőjével.
Helykeresés
– Miért volt szükség egy magántársulatra, s mitől más a Spectrum Színház, mint a már meglévő kőszínházak? – Ha magánszínházat alakít valaki, nyilván saját elképzelései vannak a színházcsinálásról. Mi is egy kicsit másképp szerettük volna megfogalmazni ezt a feladatot most per pillanat Erdélyben. Én már régóta foglalkozom azzal, hogy mit is jelent az erdélyiség, mit is jelent erdélyinek lenni. Ehhez hozzátartozik a népi kultúránk, ezen belül a népzene, a néptánc, és ezek, mint ősi kifejezési formák, úgy éreztem, hogy a színház világából kicsit hiányoznak. Ezeket próbáltam összehozni a klasszikus európai és világszínházi törekvésekkel. Valahol ez egyfajta helykeresés, hogy megtaláljuk saját helyünket a világban, a saját kifejezésformánkat, én ezt így képzelem el. Úgy érzem, hogy nagyon sok fontos útkereső törekvés van Erdélyben most is, különböző irányzatok, amit a Spectrum Színház képvisel, az is sajátos út. Nyilván nagy kihívás egy Shakespeart, egy Csehovot, egy Molièret olyan formában megszólaltatni, hogy abban az erdélyi szellemiség visszatükröződjön, ugyanakkor a maiság is. Nem szeretnénk egy történelmi visszatekintést, vagy egy ráerőltetett hangulatot az előadásokra, hanem valahogy a ma létező irányzatokat, hangulatokat szeretnénk megszólaltatni.
„Harcias” témák
– Milyen előadásokban sikerült már ezt a koncepciót megvalósítani?
– Első előadásunk volt tavaly A nép ellensége, amely a címében is hordozza, hogy egy olyan törekvés, amely lehet értékmentő, de lehet ellenállásba ütközik. Majd jött a Vitéz lélek, amely szintén egy harcias téma: szembemenni a megmaradásért a meglévő irányzatokkal. Mindkettőben felhasználtam a népzenét mint a lelkiség megszólalóját, ugyanakkor a Vitéz lélekben a néptáncot is. Ezt a Duna tévé is közvetítette. Aztán továbbmentünk Csehov Sirályának a színrevitelével, amelyet szintén próbáltunk a sajátunkká formálni. Majd Molièretől A nők iskolája azért érdekes, mert egy klasszikus francia barokk darabot magyar barokk zenei elemekkel próbáltunk kicsit összehozni.
– Miért tartja fontosnak, hogy ezeket az előadásokat más erdélyi városokban, de akár Magyarországon is megismerjék. Mi az a plusz, amit nyújtanak?
– Szeretném megismertetni a mi felfogásunkat a színházcsinálásról. Egy új színt képviselünk, ami lehet, hogy a színházi világban kicsit szokatlan, viszont régóta a kultúránk része integrálni a régi zenét, népzenét az életünkbe. Valamikor nagyon fontos önkifejezési forma volt a népzene és a néptánc, és ma is újabban reneszánszát éli. Természetesen mindenhová el szeretnénk jutni, hogy megismerjenek bennünket. erdon.ro

Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsán
Emlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát.
Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek.
Néhány izgalmas elméleti kérdés
Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862)
Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével.
Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár.
Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat.
Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan.
Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók .
Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk.
A 111 év üzenete
Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott).
Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben.
Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt.
A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett.
A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk.
Férfibarátságok üzenete
Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is).
Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg).
Kollégium, teológia, egyetem
Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila.
Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban.
A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is.
Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről.
Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg.
A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár.
Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására.
Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó.
A TÁR családi vonatkozásai
Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó.
Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához.
A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek
1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult.
1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért:
1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat;
2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel;
3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni;
4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is;
5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna.
Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen.
Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a http://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél.
Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna.
Összegzés és végszavak
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő.
Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon.
Szabó T. (E.) Attila
A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár)

Az első hetven év
A kolozsvári Kótsi Patkó János a Nemzeti Játszó Társaság direktoraként 1803-ban kéréssel fordul Marosvásárhely tanácsához: május 17-én kelt levelében egy kis területet kér egy színház számára. A város felső része lenne számára a legmegfelelőbb, a vártól nem olyan távol. A válaszról nincs tudomásunk, de a mai kutatások szerint tény, hogy Marosvásárhelyen a legelső színházi "évad" 1803. június 12-től július 31-ig tartott. Kótsiék, vagyis a kolozsvári társulat, ebben a periódusban összesen huszonhét előadást tartottak Vásárhelyen. Műsorukon Kotzebue mellett Molière a Tettetett beteg (Képzelt beteg) és Goldoni Két úr szolgája című darabja is szerepelt. Innentől kezdve hellyel- közzel valamilyen magyar nyelvű színház mindig működött a városban. Ünnepelhetnénk tehát június 12-én az immár 213 éve kezdődött magyar színjátszást Marosvásárhelyen.
A városban az első Hamlet-előadást 1837. október 23-án tartotta a Nemzeti Színésztársaság. Még egy lehetséges – októberi – születésnap. A távolabbi múltba visszanyúló marosvásárhelyi színjátszás okán így akár büszkeség is eltöltheti a lokálpatrióta szíveket… Persze, ha számításba vesszük, hogy a nagyszerű Shakespeare Vilmosunk ekkor már több mint 200 éve halott, vagy hogy a szebeni német színjátszás ekkor már több mint 100 éve aktívan működött és több Shakespeare- bemutatójuk volt, mint a Maros-parton egy évad összes előadása, a kép kissé árnyaltabb lesz.
Játszhatunk a számokkal, bűvölhetjük magunkat ilyen-olyan statisztikákkal, de bárhonnan is számoljunk, a tény az, hogy tájainkon a magyar nyelvű színjátszás európai viszonylatban nagyon fiatal. Az az intézmény pedig, amelyiknek az állandóságáról emlékezünk, március 10-én töltötte be a 70 évet. A színház, lévén a pillanat művészete, a kulcsszava a: most.
1946-ban a háború utáni új politikai rendszer hozza el ezt az infrastrukturális lehetőséget, teremti meg az anyagi bázist. Háború után, a békeszerződések előtt Marosvásárhelyen egymás után jelennek meg az új, soha nem látott intézmények, többek között a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés és a Székely Színház is… A bukaresti hatalom alaposan előkészíti a terepet a béketárgyalá- sokhoz, Európa újkori felosztásához. A magyarság akkori vezetői minden habozás nélkül elfogadják a romániai ajánlatokat (tehettek volna mást?). Érdekes lenne ennyi év után elfogulatlanul elemezni a kérdést. Majd a történészek. Számunkra a színházcsinálás a legfontosabb.
Szerencsére még vannak közöttünk olyanok, akik ott voltak az első bemutatón. Lelkesen szokták ecsetelni, hogy egy világégést követő időszakban, mikor az emberek még a pénznemmel sem voltak tisztában, még azt sem tudták pontosan, melyik országhoz tartoznak, mikor még nincs rádió, hát még televízió, elindul a színház. Egy hely, ahol sokan összegyűlnek, beszélgetnek, reménykednek. A kényelem és megnyugvás mindeközben növeli Bukarest magabiztosságát. Szép, felemelő, tisztelettel teli a múltra való megemlékezés. Itt a hetvenegyedik év küszöbén a színháztörténészek feladata feldolgozni ezt a nagyon viharos, számos eseménnyel teli periódust. Megfejteni a titkot, hogy miért nevezték a színházat Székelynek, mikor sem a játékrend, sem a művészi koncepció nem tartalmazott semmi székelységre vonatkozót. Tisztelettel emlékezünk Kemény Jánosra, Tompa Miklósra, valamint Pittner Olivérre – az alapítókra, valamint az idők folyamán itt alkotó művészekre, drámaírókra. El is kell majd helyezni mindenkit a képzeletbeli értékek polcán. Talán eltelt az az idő, ami után szubjektívebben lehet értékelni a múltat és a közlemúltat. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy számunkra ez a március 10. ma másról szól. A mi színházunk a jelent és a jövőt kutatja a művészet eszközeivel. Művészet? Igen. A művészet számunkra pedig a valóság kutatásának egyik formája. A mi munkánk az új utak keresése. Ahogy azt Szabó Ernő, Kovács György, Lohinszky Loránd is tette. Ezt a napot méltón megünnepelni tükörbe nézéssel tudjuk. Csak így tudunk hűek maradni az elődeink szelleméhez. Kikéhez? A már említetteken kívül, például a Harag Györgyéhez. Úgy érzem: nagyon egyenetlen a színvonalunk. Azt is ki merem mondani, hogy le vagyunk maradva. Stílusban vagyunk lemaradva. Persze itt-ott mindig történnek kísérletek, de az az érzésem, hogy általában öreges a színházunk. Túlságosan a közönség uszályában utazunk... Minden nagy színház aranykora is csupán hét-nyolc év. A Székely Színházé is ennyi volt. (1984) Fontos és pontos figyelmeztetés ez számunkra.
Nánay István a színház alapításának ötvenedik évfordulóján, húsz éve, 1996-ban, a következőket mondta: A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata, amely – akárcsak a többi társulat – megszenvedte s ma is érzi azt a vérveszteséget, amelyet, többek között, művészek kitelepedése okozott, s nehezen tud megbirkózni az elmúlt évtizedben bekövetkezett művészi elbizonytalanodással. Vajon ma biztosak vagyunk abban, hogy jó úton haladunk? Rengeteg erőfeszítés történt az elmúlt években, hogy a technikailag lepattant épületbe életet leheljünk, hogy egy önmagát alulértékelő társulatot újra az országos és a nemzetközi szintre segítsünk. Sikerült. Rengeteg támogatást kaptunk, a művészvilágtól, a nézőktől, a mecénásoktól, alapítványoktól, civil szervezetektől. Csodálatos érzés volt érezni a szolidaritás erejét, melegségét. A sajtó, a média segítségét. Persze, voltak olyanok is, akik… de ma ünnep van mégis. Sok-sok sikeres évadot a színháznak, köszönet a nézőknek és köszönet a sok száz önkéntesnek, akik estéről estére a segítőink.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója. Népújság (Marosvásárhely)

Balassi Bálint színművét viszi színre a Spectrum Színház társulata
Szép magyar komédia
E hét péntekén, este 7 órától új bemutatójára várja közönségét a marosvásárhelyi Spectrum Színház társulata. A főtéri magánteátrum ezúttal Balassi Bálint Szép magyar komédia című színjátékát tűzi műsorra, azt a művet, amelyet az első magyar drámaként tartunk számon. Szerzője 1588-ban, az olasz Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztordrámájának alapján írta, természetesen magyar vitézi környezetbe helyezve, és az egész műben fellelhető Balassi költészete, sajátos stílusa.
A drámával és a közelgő előadással kapcsolatosan szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatót a társulat, amelyen elsőként Török Viola, a produkció rendezője szólt. – Ezt a művet ez alkalommal már negyedszer rendezem, de az előző színrevitelek sem hasonlítottak egymáshoz. Ha időrendi sorrendben visszamegyünk a múltba, ezelőtt Mikházán, a Csűrszínházban vittem színpadra (abban a verzióban táncosok is szerepeltek), tíz éve ez volt az első színházi rendezésem Sepsiszentgyörgyön, a legelsőre pedig még Németországban, egy magyar gimnázium színjátszó csoport-jában került sor. Visszatérő témám ez a dráma, úgy érzem, ismét meg kell vele ünnepelnünk a magyar szerelmi komédia születését. 1588-ban íródott, és büszkeségre ad okot, hogy a Rómeó és Júlia megírása előtt már volt ilyen jellegű darabunk – ami komédia ugyan, de mégis van egybeesés a Shakespeare által szerzett klasszikussal: egyrészt jelzi, hogy a magyar irodalom már akkor európai volt, másrészt a történetben is felfedezhetünk azonos, illetve hasonló motívumokat. Balassi egyedülálló szerelmi lírája dalokra szerzett versekből áll, ezek a drámában is fontos szerepet kaptak. Komédiája kevésbé játszott és ismert, mint a versei, nyelvezete nehézkes, ma már nehezen érthető, valószínűleg ezért is játsszák oly kevesen. Éppen ez okból rengeteget dolgoztunk rajta, és egy idő elteltével mindenki kezdte megszeretni ezt a világot: Balassi világát, amelyhez nekünk is közünk van. Megtalálni azon közös dolgokat, amelyek minket vele összekötnek, nagy kaland, szép törekvés, és jó, hogyha sikerül. A téma örök érvényű: a szerelemről szól. A mai fiatalok, legyenek bármennyire is modernek, a szerelmet hasonlóképpen élik meg, mint az egykoriak, akik nagyobb elzártságban éltek. Mindig ugyanolyan természetességgel fedezték fel egymást az emberek. Az örök szimbólumok is ugyanezt igazolják. Mennyire lehet hinni az igaz szerelemben, mennyire szól ez a mű a barátságról, igazmondásról, hűségről, megbízhatóságról? Ezek a kérdések foglalkoztattak. A dráma formailag kissé az operát előzi meg, sok énekelt vers van benne, a Ruszuly Ervin által jegyzett koreográfiának komoly szerepet szántunk – adják magukat a helyzetek, a viszonyok, hogy többet megmutathassunk, mint amire a szavak képesek. Könczey Árpád sajátos zenei feldolgozása átvezet a századokon, a reneszánsz dalokat dzsesszes és népies átiratokban is hallhatjuk. Takács Tímea jelmezei is hasonló koncepció szerint születtek, hiszen a reneszánsz divat átível a korokon.
A komédia a hazatérés és a hepiend mítoszát élteti, de ez a mű rendelkezik egy tragikomikus vonással is: mint említettem, létezik párhuzam a Rómeó és Júlia történetével, egy kicsit olyan, mintha Júlia feltámadna. Jelzi, hogy a nagyon abszolutista elképzelések vagy halállal végződnek, vagy lehetetlen megtalálni őket. Mégis, mindig vannak olyanok, akik hisznek bennük. És szenvednek értük. Mindezzel párhuzamosan pedig a ,,második szerelmesek" története zajlik, és ebben van valamilyen modernség: Balassi nem erőlteti, hogy a szerelembe feltétlenül bele kell halni. Nem idegen tőlünk mindez, most is érvényesek azok a viszonyok, érzések, amelyekről a Szép magyar komédia szól.
A sajtótájékoztatón jelen lévő színművészek – Sebestyén Hunor, Márton Emőke-Katinka, Kinda Szilárd, Nagy Beáta, Kovács Károly és Szász Anna –, a mű szereplőinek megformálói hozzátették: a mű szövege önmagában nagyon szép költészet, ami miatt nagyon nehéz maivá tenni, mert ha szétszabdalják, elvesztődik a szépsége. – Nagyon zenés, táncos, mesebeli valami, de mivel nem lehet maivá tenni, mind a nézőnek, mind a játszónak nagy kihívás az azonosulás. Ezen belül szerelmesnek lenni pedig még nehezebb. Balassi reneszánsz darabjában a szerelmesek versekben, dalokban történő megnyilvánulásait nehéz a magunkévá tenni. A szöveg nem annyira nehéz, mint amennyire nehéz azt igaz hitelességgel elmondani. A mű példázat, ami arról mesél, hogy vannak dolgok, melyekben jó hinni.
Nem mindig értettük az olvasópróbán, hogy mit mondunk. A szerelmen túl pedig a fő kérdés az, hogy ezt ki avagy mi irányítja? Mi irányítjuk, avagy valami felsőbb erő, sors, karma, istenség? Hogyan és mi módon történnek ezek a dolgok? A mű végét hepienddel zárja ugyan Balassi, de a kérdés ott motoszkál, hogy ez egyáltalán hepiend? A darab a szerelem több formáját megmutatja, szenvedő szerelmesek, játékos szerelmesek egyaránt helyet kapnak benne. Összegezve: egy szép, magyar komédiát láthatnak majd az érdeklődők – hallhattuk a premiert megelőző sajtótájékoztatón.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Április a Szigligeti Színházban
Két bemutató, öt vendégjáték és egy fesztivál: színes programkínálat várja mindazokat, akik áprilisban ellátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színházba.
Április 6-10. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Holnap Után Fesztivál. Az eseménysorozat öt napja alatt fellép többek között Lázár Kati, Turek Miklós, Kőrösi Csaba, valamint a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Mária Rádió meghívására Érdi Tamás zongoraművész is.
A fesztivál keretében, április 9-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be a Szigligeti Társulat a Nemlaha György által szerkesztett Hol van az a nyár? című zenés játékot. Az előadás, amelynek főszereplője Molnár Júlia, Honthy Hanna operettprimadonna életének állít emléket.
Premier
A legkisebb színházbarátoknak szóló idei utolsó premierjére készül a Lilliput Társulat: április 16-án, 17 órától az Árkádia Bábszínház kistermében mutatják be a Lélek Sándor Tibor által rendezett Az égig érő fa című bábelőadást.
Április 16-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című koprodukciójára, amelyben Rossini zenéjére Kun Attila készít koreográfiát.
Április 19-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vendégszerepel a nagyteremben Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című komédiájával. Az előadást Bocsárdi László rendezte.
Április 20-án különleges vendégeket fogad a Szigligeti Színház: 19 órától a Szecsuán tartománybeli Chongqing Chuanju Operaház mutatja be Li Yaxian című tradicionális kínai vígoperáját, főszerepben a műfaj legnevesebb képviselőjével, Shen Tiemei többszörös díjazott művésznővel.
Április 27-én 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Baczó Tünde által koreografált Irenne című produkció mutatkozik be a Független Színházi Napok kezdeményezés keretében. erdon.ro

In memoriam Pozsgay Imre – Naplemente előtt, utolsó séta Kolozsváron
A Szent Mihály-templom tornyán még felszikrázik a lenyugvó júliusi nap fénye, de a magyar Gorbacsovként is emlegetett vendégemmel már bizony alkonyati árnyékban vagyunk. Most, utólag, amikor a március 25-én elhunyt Pozsgay Imrétől végső búcsút veszünk, a naplemente szimbolikus értelemmel telítődik...
Alkonyati sétánk előtt éppen a Krónika számára készült mélyinterjún végeztük el az utolsó simításokat. Hosszúra nyúlt beszélgetésünk három folytatásban jelent meg. A mellékelt felvételeket a Professzor úr barátja és kísérője, dr. Horváth-Lugossy Gábor készítette, hosszabb képsorozatának néhány darabját azon frissében így ajánlottam Facebook-ismerőseim figyelmébe: „Akik között ma esti sétánkon járunk: Mátyás király, Bocskai fejedelem, Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzője meg Deák Ferenc, a haza bölcse. Akinek róluk mesélek, maga is élő történelem: rendszerváltó Pozsgay Imre. És azt a történelmet, amiről Pozsgay Imre nekem mesél, azt majd olvassátok el a Krónikában.”
A Krónika-interjút pedig életpályájának pár soros összefoglalásával kezdtem: „Pozsgay Imre. Rendszerváltó magyar politikus, egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora. 1933. november 26-án született Kónyon. A Kádár-korszak egyik jelentős politikusa volt. 1976 és 1982 között művelődési miniszter, 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a főtitkára, 1988 és 1990 között, a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormányban államminiszter.
Népi, nemzeti és demokratikus baloldali elkötelezettségének, kiváló helyzetfelismerésének és fejlett politikusi-taktikai érzékének köszönhetően döntő szerepe volt abban, hogy az állampártban a reformkommunisták fokozatosan átvehették a kezdeményezést, majd az irányítást, ezáltal a magyar rendszerváltás békés körülmények között, megegyezéses alapon, közjogilag rendezetten zajlott le.”
Amit viszont még az interjúban sem mondhattam el, mert puszta tapintatból sem kérdezhettem rá, az a ’89 őszi négyigenes népszavazás volt. Amely őt, az azidőtájt a messze legnépszerűbb magyar politikust gyakorlatilag kiütötte az államfői szék esélyesei közül. Pár héttel előtte a fővárosi lakásán folytatott beszélgetésünk végén egy kis dedikált kötetet adott át, amelynek már a címe is sokat sejtetett: A tiszteletbeli köztársasági elnök. Azóta gondolatban többször is számba vettem a rendszerváltás utáni öt magyar államfő teljesítményét, hogy ki mit is tett le a történelem asztalára. És hát mit is mondjak, a tiszteletbeli jelző nemcsak hogy jogosnak, de talán még szerénynek is tűnik. Ami pedig az utolsó negyedszázadban vele történt, arról shakespeare-i szállóige jut most az eszembe: „A mór megtette a kötelességét, a mór mehet”.
Utolsónak bizonyult kolozsvári sétánk végén a Bocskai-ház, a Sapientia rektorátusa előtt azzal váltunk el, hogy legközelebb ismét nála, a Csillaghegyen találkozunk újra. De most már csak a csillagok között...
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Beregszászi és budapesti előadások a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül lát rangos határon túli színházakat, amelyek reprezentatív előadásaik bemutatásával színesebbé teszik a marosvásárhelyi színházi kínálatot. A vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a Vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.
Április hó folyamán két vendégelőadás is szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Zelei Miklós: ZOLTÁN ÚJRATEMETVE című groteszk játék rendezője Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátalja, Ukrajna) alapítója, főrend
ezője, jelenleg a Budapesti Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója.
A groteszk történet helyszíne: egy – a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már ukrán-szlovák határon található, az országhatár által kettézárt – falu, szereplői: a rokonság az ikerfaluból, a távol-északi fölszabadult fogolytáborból és Amerikából, valamint szovjet határőrök és hivatalosságok...
A Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója a nagytermi stúdiótérben tekinthető meg a következő időpontokban: április 11., hétfő 19.00 óra, április 12., kedd 19.00 óra – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, április 13., szerda 14.00 óra, és április 13., szerda 19.00 óra – érvényes a Bernády György mecénás bérlet és a Vendégjáték bérlet.
Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT című színműve a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciójaként vendégszerepel Marosvásárhelyen. A darab rendezője Szikszai Rémusz, aki 1994-ben szerzett színészdiplomát a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. Pályáját Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Bárka Színházhoz szerződött. 2011-től nagy sikerrel alkot rendezőként is.
Tom Stoppard igen gazdag drámaírói munkásságának máig legsikeresebb darabja a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia.
Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében látható április 24-én, vasárnap 19.30 órától – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, 25-én, hétfőn 14.00 órától és 19.30-tól, érvényes a Bernády György mecénás bérlet és Vendégjáték bérlet
A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
maszol.ro

Az ambícióm hajt
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)

Múzeumok éjszakája Marosvásárhelyen
Harminc kiállítás, tizenhárom koncert
Az előző éveknél jóval gazdagabb kínálattal várja a hét végén, május 20-22. között a Maros Megyei Múzeum a Múzeumok éjszakájára látogatókat. Harminc kiállítás, több mint tíz koncert, konferencia, illetve színházi előadás is szerepelnek a programban.
Pénteken sajtótájékoztatón ismertették a szervező Maros Megyei Múzeum munkatársai a 11. alkalommal sorra kerülő rendezvénysorozat programját. Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta: idén újdonság, hogy a magánszféra is csatlakozott a kezdeményezéshez, partnerük a Petry cég, amely Marosvásárhelyen magánmúzeumot működtet. Az igazgató hangsúlyozta, tavaly 20 ezer látogatója volt a Múzeumok éjszakája rendezvénynek, és remélik, hogy az idei kínálattal még több személy érdeklődését sikerül felkelteni.
Az idei rendezvénysorozat pénteken, május 20-án veszi kezdetét, a Kultúrpalota kistermében délután 5 órától Évezredes Kaukázus – történelmi fővárosok címmel Puskás Attila tart ismeretterjesztő előadást, közreműködik Kilyén Ilka színművész. Este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében a népszerű zenész, Vizi Imre és meghívottai koncerteznek. A marosvásárhelyi várban lévő Történeti és Régészeti Múzeumban nyílik az Egy nap dr. Csonttal című kiállítás, amelynek látogatói bepillantást nyerhetnek az osteológia fontosabb kutatási módszereibe, megismerve kiemelt patológiás eseteket, és a csontrendszer hihetetlen képességeit. Ugyanitt nyílik meg a Színek és díszek a dák korban című tárlat, amely az ókori világ dák díszeit mutatja be. A közszemlére tett kézműves-termékek között fém, üveg, kerámia és kőtárgyak szerepelnek, melyek főként Dácia fővárosában, Sarmizegetusa Regiában kerültek elő. A Horea utcai Természettudományi Múzeumban szintén pénteken nyitják meg a Virágok és könyvek a múzeumban, valamint Az emberi faj fejlődése képeken és fosszíliákon című kiállításokat. Ez utóbbi egyedi témát elevenít fel, az emberi faj fejlődését 90 arcmodell bemutatásával 69 rajzlapon ábrázolja az első ember alakú lénytől (mely kb. 7 millió éve jelent meg).
Szombaton a közigazgatási palota előtti téren oldtimer autókat állít ki a Classic Car Club, és éjjel 2 óráig húszfős csoportokban fogadják a látogatókat a palota tornyában. A Kultúrpalotában többek között meg lehet tekinteni a Róth Miksa-tárlatot, a gyerekeket pedig ugyanitt múzeum- puzzle műhelyek, kollázs, üvegfestés, agyagmodellezés, valamint arcfestés várja. A várbeli Történeti és Régészeti Múzeumban a fent említett tárlatok mellett Székelyvásárhelytől Marosvásárhelyig. A szabad királyi városi cím 400. évfordulója című kiállítás látogatható. Ugyanitt megtekinthető az a tárlat, amely félszáz kiemelkedő magyar kortárs művész (festő, szobrász, grafikus, fotós, textilművész) Boldogasszony, Szűz Mária tematikában készült alkotásait vonultatja fel. A Szűcsök bástyájában az Emberek, helyek, hagyományok című fotótárlat napjaink falvainak a világát tárja a látogatók elé. Szombaton 15 órától Györfi Zalán régész várbeli sétára várja az érdeklődőket, amely során olyan kérdésekre kaphatnak választ, hogy miként nézett ki a ferences kolostor a középkorban, milyen volt egy 17. századi polgári ház, vagy hogy hogyan festett egy szerzetes napi programja. Mindemellett a szombati nap folyamán a várban történelmi vetélkedőre, íjászversenyre, nyílröptetésre is sor kerül, a kézművesség kedvelői pedig a nemezkészítés fortélyaival ismerkedhetnek meg.
A Néprajzi és Népművészeti Múzeumban is több érdekes tárlatot kínálnak, például az Anna. Asszonysors a XX. században, A Maros megyei vásárok és falvak világa, a Hagyományos Küküllő menti szobabelsők címűeket. Ugyanitt 16 órától gyermektáncházat szerveznek, 18-20 óra között pedig a Művészeti Líceum diákjai a helyszínen megörökítik a kiállított tárgyakat, elkészítik a látogatók portréit.
A Néprajzi Múzeum bejáratától indul szombaton 11, valamint 17 órakor az Ismerjük meg városunkat! címmel szervezett szecessziós séta Oniga Erika művészettörténész vezetésével. A Nemzeti Színház előcsarnokában színházi kávézó, jelmezparádé, valamint Shakespeare tematikában szervezett kincskereső játék várja a családokat, a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén pedig népviseleteket állítanak ki. Szombaton 19 órától ugyanitt színre viszik a Szép piros hajnalban című táncszínházi előadást. A Múzeumok éjszakáján szombaton 11-24 óra között látogatható lesz az állatkert is, itt elsősorban gyerekeknek szánt szórakoztató programokkal rukkolnak elő.
A Színház téren szombaton és vasárnap 11- 19 óra között kézműves és iparművészeti, valamint színházi könyv- és plakátvásár lesz, szombaton 18 órától pedig nem mindennapi mókára várják a kalandvágyókat, újdonságként tömeges párnacsatát szervez a színház. Vasárnap koncertsorozat helyszínévé válik a Színház tér: 14 órától a Sebastian Tatar Gitáriskola diákjai lépnek fel, majd a Trio Estate, a The Nobody Elses, a The Pinwheels, a Byron, 19 órától pedig a magyarországi, hiteles cigányzenét játszó Parno Graszt lép színpadra. A marosvásárhelyi Stúdió Színházban vasárnap 17 órától a magyar kabaré világába kalauzolja a közönséget a Művészeti Egyetem magiszteri elsős évfolyama; a 20-as, 30-as évek kabarétréfái alapján összeállított és kuplé-, illetve sanzonslágerekkel színesített előadás rendezője Gáspárik Attila.
Az összes kiállításra, rendezvényre belépni az erre feljogosító karkötővel lehet, a karkötő felnőtteknek 6, diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak pedig 3 lejbe kerül. A hat évnél kisebb gyerekeknek ingyenes a részvétel.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Elkezdődött a szabadtéri színházi szezon
Gazdag programmal, széles műfaji kínálattal várják egész nyáron a közönséget a magyarországi szabadtéri színházak, amelyek műsorán többek között prózai és zenés színházi bemutatók, koncertek, táncelőadások, kiállítások szerepelnek.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének kilenc tagja – az Agria Nyári Játékok, a Budapesti Nyári Fesztivál, az Esztergomi Várszínház, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház, a Szarvasi Vízi Színház, a Szentendrei Teátrum és Nyár és a Zsámbéki Nyári Színház – júniustól augusztus végéig várja a közönséget színvonalas programokkal – hangzott el a színházak közös budapesti sajtótájékoztatóján.
Pócza Zoltán, a szövetség alelnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: céljuk, hogy a közönséget olyan érdekes helyszínekre, természeti vagy műemléki környezetbe vigyék el, amelynek különleges hangulata van, a fellépő művészeknek is inspirációt adhat.
Kelemen Csaba, az Agria Nyári Játékok ügyvezető igazgatója kiemelte: 38 előadást terveznek Egerben, köztük 4 új bemutatót és 8 vendégjátékot teljesítenek. Először szervezik meg az Országos Operett és Musical Fesztivált, idén is műsorra tűzik az Egri csillagok című musicalt és hat vendégjátékon mutatják be a Zrínyi 1566 című musicalt. A közönség Egerben táncjátékokat, koncerteket, vígjátékokat és 16 gyermekelőadást is láthat.
Az idei Budapesti Nyári Fesztivált a romantika jegyében rendezik meg június 10-től augusztus végéig több mint száz programmal, hangsúlyozta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A fesztivál pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével kezdődik, Kocsis Zoltán vezényletével, Yuja Wang kínai zongoraművész fellépésével. A Margitszigeten Verdi Traviata és Otello című operáját is műsorra tűzik. A Shakespeare-évad alkalmából a londoni Globe Színház és a Monte Carlo Balett Shakespeare-előadása látható.
Fiatal énekesekkel megrendezik a Három tenor a Margitszigeten című operagálát, augusztus 20-án pedig a Virtuózok ünnepi koncertje szerepel a programban. Az Oscar-díjas alkotásokat felvonultató július 15-i szimfonikus koncerten népszerű filmzenékből adnak válogatást. Június 12-én Stacey Kent dzsesszénekes, július 3-án Stanley Jordan dzsesszgitáros lép fel.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon többek között Bereményi Géza Shakespeare királynője című művét mutatják be. A színházi szemle versenyprogramjában hat előadás látható.
Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta, hogy a soproni színházzal közösen mutatják be Hedry Mária Kelj fel és járj! című darabját. Idén a bazilika előtt 3 előadás látható: műsorra tűzik a Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciót. Látható lesz a Nemzeti Színház több produkciója és A szarvassá változott fiú című film is.
A Gyulai Várszínházat képviselő Hargittai Éva művészeti titkár kiemelte: az összművészeti fesztivál július 1-től augusztus 14-ig, hat héten keresztül számos műfajban kínál programokat. Az idén öt fesztivált rendeznek, három bemutatót tartanak. A XII. Shakespeare Fesztiválon június 7. és 17. között napi 2-3 programmal várják a nézőket. A III. Richárd című darabot ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra. A fesztivál külföldi előadásai közül Oskaras Korsunovas litván rendező Szeget szeggel című előadását emelte ki. Mint mondta, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közös bemutatóként Sardar Tagirovsky rendezésében a Zongota című előadás, a székesfehérvári színházzal közös produkcióként az Anconai szerelmesek látható. A Gyulai Várszínház programja a Körös-völgyi sokadalommal indul, dzsessz, népzenei és világzenei, valamint blues fesztivál, továbbá gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.
A Kisvárdai Várszínház programjáról Nyakó Béla igazgató nyilatkozott, elmondása szerint a XXVIII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján 25 társulat 26 előadása látható, a rendezvényen 3 színművészeti egyetem diákjai és a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatói is bemutatkoznak. A Várszínházi Esték programján szórakoztató előadások, musicalek és meseelőadások szerepelnek. Saját produkcióként a Kék veréb látható.
Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: a Jurisics-vár udvarában saját nagyszínpadi bemutatóként Carlo Goldoni Terecske című művét, a HOPPart társulattal közös produkcióként Spiró György Árpádház című darabját tűzik műsorra.
Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója a programok közül kiemelte a Klassz óra című eseményt, amelyen a Virtuózok három fiatal tehetsége lép fel. Szólt Kolonits Klára Bel Canto Reloaded című lemezének bemutatójáról, valamint aPárterápia és a Telitalálat! című színházi előadásról.
Árkosi Árpád, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője hangsúlyozta: a magyar és a cseh kultúra találkozásaként június 30. és július 3. között megszervezik az Y.EAST Fesztivált. Megrendezik a Családi Bábos Fesztivált, a határon túli magyar amatőr társulatok fesztiválját és az 1956-os emlékévhez kapcsolódó színházi előadások fesztiválját. Koprodukcióban készül előadás Szálinger Balázs Köztársaság című művéből és az Urbán András rendezte Magyar című produkciót is műsorra tűzik. (2)
(Forrás: MTI)
Szabadság (Kolozsvár)

Szerelmes évad jön Udvarhelyen
Reménykedve tekint a következő évadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége, noha több más kulturális intézménnyel kell megosztaniuk a színpadot, ami nem kis mértékben nehezíti munkájukat.
Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető szerint öt bemutatóra számíthat a székelyudvarhelyi közönség az elkövetkező évadban, amely a szeptember végére előrehozott dráMA fesztivállal kezdődik.
Az első bemutató Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka lesz Zakariás Zalán rendezésében, majd a Csicser című, egy legendán alapuló produkciót viszik színre Csurulya Csongor rendezésében. A kortárs szöveg ezúttal sem fog hiányozni a színpadról: bemutatják Parti Nagy Lajos és Darvas Ferenc Ibusár című zenés-táncos „huszerettjét”. A Barabás Árpád színész-rendező által színpadra vitt darab Csurulya Csongor művészeti vezető reményei szerint koprodukció lesz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A diákokra gondolva az új évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát is műsorra tűzik, majd áprilisban Mika Myllyaho finn szerző Káosz című fekete komédiáját mutatja be a társulat. „Szerelmes, vággyal telített évad következik” – összegezte a művészeti vezető.
Több szabadelőadás lesz
Továbbra is műsoron marad A néma cipő története és Az égig érő fa című bábelőadás is. Nagy Pál igazgató szeretné, ha a most indult bábtagozatot is megszilárdítanák, ugyanis vidéki vendégelőadásaik nagy sikert arattak, ezért a kiszállások számát is növelnék. A gyerekbérletesek három székelyföldi színház produkcióját tekinhetik meg: az udvarhelyi társulat Csicser mesejátékát, a Csíki Játékszín Hanyistók című gyerekelőadását, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház gyerekelőadását.
A diákbérletesek jövőre stúdióelőadásokra is számíthatnak, ilyen lesz a Szentivánéji álom, a Nyílt tengeren, az Ibusár, valamint a Csongor és Tünde című produkció. A felnőttbérletesek egy része a Shakespeare-darab, az Ibusár és a Csongor és Tünde színjáték mellett a Káosz című fekete komédiát tekintheti meg, de választható egy vendégelőadás is. A Roberto Zucco című drámát és a Nyílt tengeren című abszurd komédiát a következő évadban szabadelőadásban nézhetik meg a felnőttek, ugyanis a színház vezetősége nagyobb teret szeretne adni a bérleten kívüli műsoroknak.
A bérlet- és jegyárak nem változtak, csak a bérletekre érvényes kedvezményes időszak módosult, ezúttal júniusban van a legnagyobb árleszállítás, majd szeptembertől a megszokott áron válthatnak bérletet a nézők. A bérletesek helyeit ezúttal is augusztus 15-éig tartják fenn.
Távozik egy színész
A művészeti vezető elmondta, változik a társulat: Varga Márta színész visszatért gyermeknevelési szabadságáról, ősztől pedig Bekő Fóri Zenkő is visszajön, ám Vidovenyecz Edina elhagyja a székelyudvarhelyi társulatot. Nagy Pál igazgató elmondta: továbbra is keresnek újabb férfi színészt.
A társulat jelenleg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára készül, ahol június 24-én a Brahms és a macskák című előadás felújított változatát mutatják be. Ezt kedden, az évad záróelőadásaként az udvarhelyi nézők is megtekinthetik.
Az intézmény vezetősége szerint nehéz évadot zárnak, amely alatt főként a megosztott színpad és az emberhiány okozott gondot számukra. Elmondták: a Művelődési Ház és az Udvarhely Néptáncműhely által is használt színpadon nehéz egyeztetni a programokat. „A próba a színpadon van, az előadás is ott van, itt lép fel azonban a Néptáncműhely, a Filharmónia, a maturanduszt és a különböző konferenciákat is itt szervezik” – sorolta a problémákat Csurulya.
A színház vezetősége úgy véli, Udvarhelynek kulturális stratégiára van szüksége, ami hatékonyabbá és átláthatóbbá tenné a város kulturális életét. Eddig is hangoztatták javaslataikat, csak a városvezetőség sosem hallgatta meg ezeket, remélik, ezúttal nyitott fülekre talál a három érintett intézményvezető közös javaslata.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Évadértékelő Bocsárdi Lászlóval ( Tamási Áron Színház)
Tegnap délután öt órától lépett fel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Magyarország egyik legrangosabb színházi seregszemléjén, a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadás az egyetlen határon túli színházi produkció, amelyet meghívtak az idei POSZT-ra. A pécsi és más magyarországi vendégjátékokról, a készülő új bemutatóról, az elmúlt és a következő évadról Bocsárdi László igazgatót kérdeztük.
Bocsárdi elmondta, hogy a korábbi sikeres együttműködések eredményeképpen – a Vízkereszt, a Hamlet és a Titus Andronicus (2002) is hasonlóképpen született – a Gyulai Várszínház idén is felkérte a sepsiszentgyörgyi társulatot egy közös munkára: Tamási Áron halálának 50. évfordulóján egy Tamási-darabokból összegyúrt előadás, a Zongota kerül bemutatásra, amelybe ezúttal a Háromszék Táncegyüttes táncosait és zenekarát is bevonták, és amelyet a helyi közönség által már jól ismert Sardar Tagirovsky rendezésében július 4-én mutatnak be a Gyulai Shakespeare Fesztiválon. Megfeszített munkával zárja tehát az évadot a színház, annál is inkább, hogy az új bemutató előtt egy sor magyarországi meghívásnak is eleget tett a társulat: a Vízkereszt a budapesti Nemzeti Színház által szervezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) és a POSZT-on vett részt, az Úrhatnám polgár pedig a budapesti Határon Túli Magyar Színházak Szemléje után 20-án, hétfőn a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján vendégszerepel.
Bocsárdi László szerint egy mai színházhoz méltó, fiatalos évad áll mögöttük, hisz a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel és az Úrhatnám polgár című előadás is nagyon fiatal rendező munkája, ezek mellett pedig a Vízkereszt is igazi kortárs produkcióra sikerült. Megjegyezte, nem zavarja, hogy az előadás felborzolta egyes nézők kedélyeit, hisz a színház mindig ízlések ütköztetését is jelenti, és az ilyenfajta konfrontációk, konfliktusok nyomán bekövetkező letisztulási folyamatból sokat tanulhat egy társulat.
A következő évadról az igazgató elmondta, a Zongota című új produkció mellett a nagy érdeklődésnek örvendő Liliom is akkor kerül érdemben műsorra, ezenkívül olyan darabokat mutat még be a társulat, mint Igor Bauersima kortárs svájci szerző Norway.today című darabja (r. Kövesdy István), a szilveszterre tervezett Funny Monney című, Ray Cooney által írt angol vígjáték (r. Zakariás Zalán), Bertolt Brecht A városok sűrűjében című darabja (r. Porogi Dorka), és az Ünnep című Harold Pinter-mű (r. Alexandru Dabija). Az évad végén Bocsárdi is újra rendez, hogy mit, az még kérdéses. Az igazgató röviden arról is beszélt, hogy már most nyáron elkezdődik a 2018-ra tervezett negyedik Reflex Fesztivál előkészítése, amelynek megszervezése kapcsán új játékterek is felmerültek.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamási Áron egy kevésbé ismert művével indul a Gyulai Várszínház évada
Tamási Áron egy kevésbé ismert művét, a Zöld ág című kisregényt viszi színre Zongota címmel a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Gyulai Várszínház 53. évadának első bemutatójaként hétfőn.
Gedeon József, a várszínház igazgatója a produkciót beharangozó pénteki gyulai sajtótájékoztatón elmondta, hogy Tamási Áron halálának 50. évfordulója alkalmából egy „jubileumi darab” megrendezésére kérte fel a fiatal orosz származású rendezőt, Sardar Tagirovskyt, aki idén a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
A Marosvásárhelyi egyetemen negyedéves rendező hallgató elmondta: kicsit megijedt, amikor megtudta, hogy Tamási Áron-darabot kell rendeznie a Sepsiszentgyörgyi társulattal, ugyanis nagyon nagy felelősségnek tartja színre vinni a színház névadójának munkáit.
Eredetileg az erdélyi író több művéből válogattak volna, ám Sényi Fanni dramaturg rábukkant a Zöld ág című kisregényre, és végül emellett tették le a voksot – árulta el a rendező. Sényi Fanni hangsúlyozta: véleménye szerint ez Tamási Áron „legtermészetközelibb” műve, és ez olyan tartást ad a szereplőknek, amely a városi emberekben nincs meg.
Sardar Tagirovsky szerint a Zongota-völgy „a vágyak völgyét, a pAradicsomi idillt” testesíti meg. Mint hozzátette, mindig is közel állt hozzá az idealizmus keresése, a történetre mint „elvakult pAradicsomkeresésre” tekint.
Nemes Levente, a darab egyik főszereplője szerint a történet a boldogság és az élet értelmének kereséséről, az igazság és a valóság összeegyeztethetőségéről szól.
A darabot, amelyben közreműködik az erdélyi Háromszék Néptáncegyüttes is, a július 4-i bemutató után még egyszer, 5-én játsszák.
Mint Gedeon József elmondta, az évad első napján, hétfőn kiállítás nyílik Fodor István Csíkszeredai fotóművész alkotásaiból Erdélyi pillanatok címmel, este pedig a hagyományos három ágyúdörrenéssel veszi a színház birtokába a 600 éves téglavárat és környékét.
A Gyulai Várszínházban a Zongotán kívül még két bemutatóra készülnek a hathetes szezon alatt. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutatót pedig augusztus 5-én tartják: Vajda Katalin olasz reneszánsz komédiák nyomán készült zenés vígjátékát, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen.

Szabadság (Kolozsvár)

Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)

A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáig
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,

A 2016-2017-es színházi évad küszöbén
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójával
– A múlt idénynek van-e olyan tanulsága, tapasztalata, amit fel lehetett használni, be lehetett építeni a most kezdődő évadba?
– Igen. Személyes tapasztalatom a lehetőség és ennek a felelőssége. Tizenöt éve vagyok művészeti igazgató, Kolozsváron, Szatmáron dolgoztam, az eltelt négy évben pedig Vásárhelyen, s művészeti vezetőként azt éltem itt meg, pontosabban az volt rám nagy hatással, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben a társulatban, illetve ebben a városban.
– Milyen szempontból?
– A nyitás szempontjából. Minden hely más és más, de itt valóban azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nyitottság van a városban. És ezt, meglátásom szerint, tovább lehet bővíteni, feszegetni jó értelemben vett provokációkkal, ami a színházművészetet illeti, mert van rá vevő, érzékeny közeg.
– Vagyis ez az évad is a nyitottság jegyében zajlik?
– Egyértelmű. Harag György mondta annak idején, hogy a színház legfontosabb feladata a folyamatos megújulás. Ebbe természetesen beletartozik az a művészi elv, az az irány is, amit a színház tűz maga elé, de a szüntelen megújulás olyan elvárás, amely minden egyes alkotóra külön is vonatkozik. Ez a négyéves mandátum, amit mi augusztus 5-én zártunk, jól sikerült. Szépek az eredményeink saját közegünkben, a városban is. Elég, ha most csak annyit említek, hogy emelkednek a nézőszámok, élővé sikerült tenni a színházat. De szakmai szempontból is sikerekről beszélhetünk. Figyelnek ránk, fesztiválokon díjaznak, érezzük, hogy értékel minket a színházi szakma.
– A teljes társulat fogékony a megújulásra?
– Igen. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi öt, tíz évben kicserélődött a társulat. Generációváltás történt. Fiatal embereket pedig könnyebb berángatni egy újszerű folyamatba. Változott a felkészültségük. Nagyon erős, jó a csapatunk. Mindannyian figyelnek egymásra.
– Azért olyan hangokat is hallani a városban, hogy olykor hiányoznak a nagy tapasztalatú, idősebb színészek, bizonyos szerepeket ők természetesebb módon tudnának megoldani. Az új évad darabjaiban is lesznek olyan színpadi alakok, akiket ők tudnának a leghitelesebben életre kelteni. Hiányukat képes feledtetni a jelenlegi gárda?
– Feltétlenül. Az évadot alapvetően a társulatra építjük a rendezőkkel. Az én színházcsinálási elvem az, hogy rendezőket keresek meg, jól gondolkodó, jó ízlésű alkotókat, és a címeket utána együtt rakjuk össze, egyeztetjük a mi kívánságainkat azzal, amit ők akarnak mondani. Így áll össze az évadterv. Természetes, hogy a rendelkezésünkre álló színészeket is figyelembe veszi.
– Olyan rendezőkre is számítanak, akikkel hosszabb ideje eredményes az együttműködés, új nevekkel is találkozni fogunk.
– Nyilvánvaló, hogy ha egy társulat jól tudott dolgozni egy rendezővel, akkor ezt érdemes folytatni, hiszen egyre jobb munkák kerülnek ki a keze alól. Egymásra hangolódnak, értik egymás gondolkodásmódját. Ezért is alapozunk olyan visszatérőkre, mint Mohácsi János, Radu Afrim vagy Theodor Cristian Popescu. És vannak újak is. Mint minden évben, az idén is készítünk egy nagy zenés produkciót. Musicalt, nagyoperettet, amilyen a My Fair Lady, a Mágnás Miska volt és a még futó Csárdáskirálynő. Ebben az évadban a szilveszteri bemutatónk a Chicago, ami a musicalirodalom egyik gyöngyszeme. Nagy táncos, dzsesszes, szatirikus, ironikus társadalomkritika, beleértve az amerikai média hatalmát is. Ismert darab.
– És nagy kihívás egy drámai színháznak. Sokan látták a filmes változatát, vásárhelyi színpadon is előadták.
– Az nekünk csak jót tesz, hiszen annál többen jönnek el majd megnézni. Különben nagy kihívás volt a My Fair Lady is, nem beszélve a Csárdáskirálynőről, amely majdnem opera. Az igényességre ebben az esetben is nagyon ügyeltem. Komoly alkotókra, kiváló közreműködőkre alapoztunk. A Chicagót Juronics Tamás fogja rendezni és koreografálni. Ő a szegedi kortárs balett vezetője, és tényleg világhírű előadásokat hoznak ott létre. A személye garancia lehet, illetve az a munka is, amit mi itt már elkezdtünk és be fogunk fektetni ebbe az előadásba.
– Egy kicsit előre ugrottunk. Mivel kezdődik az évad?
– Az Olbrin Joachim csodálatos utazásával. Ennek a próbafolyamata már a múlt évadban elkezdődött. Mezei Kinga rendezi. Színész, rendező és író Szabadkáról. Sok előadást úgy rendezett, hogy ő maga írta. Egy Hamvas Béla-meséből íródott a szövegkönyv. Szép, lírai, filozofikus, elgondolkodtató játék. Arról szól, egy mondatban, hogy mit nevezünk életnek. A bemutató szeptember 16-án lesz, Hamvas most először szólal meg a vásárhelyi színpadon. Készülünk egy újabb Radu Afrim-előadással is. Nagyon szépen egymásra találtak a társulattal. Már Az ördög próbája is jó előadás volt, majd A nyugalom az utóbbi tíz év emblematikus előadásává vált.
– Díjözönt hozott.
– És ez még folytatódik. Szeptember 21-én megyünk Budapestre. A Színikritikusok díjára jelölték négy kategóriában a produkciót. Örülnék, ha a jelöléseket díjakra váltanák. Jó pillanatban született, sikeres munka volt. Ezt folytatnánk most. Az ördög próbájánál Radu a társulattal kitalált egy történetet, azt felöltöztették, s abból lett az előadás. Nem volt még munkacíme sem, ezért úgy hirdettük meg, hogy meglepetés- előadás. A tavaly már előre tudtuk, mi lesz, de akkor is úgy hirdettük. Ezért ugyanígy folytatjuk a sorozatot, Meglepetés-előadás 3. címmel készül nagyszínpadra, és ennél is írnak egy darabot a munkafolyamat során. A témája: egy tömbház a 70-es években. Néhányan még emlékszünk, hogy mik történtek akkoriban. Humor és dráma, tragédia egyaránt lesz benne. Izgalmas munka, a színészek is szeretik, mert az improvizációs készségüket is megmozgatja. A maguk kis világát is hozzátehetik, és ezekből mindig szép dolgok születnek.
– Előttünk a műsorterv. Futtában olvasva is sejteti, találkozhatunk még rendhagyó dolgokkal a következő hónapokban. Mi a Stresszfaktor 15?
– Volt már olyan próbálkozásunk az undergroundban, a Twilike, amellyel a fiatalokat igyekeztünk megszólítani. Azokat, akik még az iskolapadokban ülnek, és készülnek erre az életre, amiről aztán nem szűnnek meg beszélni. Ezzel próbálkozunk most is. A színházban vannak tinédzser önkéntesek. Ők összeálltak és létrehoztak egy MANOSZOK nevű csoportot. Minden hétvégén van velük színházi foglalkozás, a színészeink irányításával végeznek drámai gyakorlatokat. És a rendező, Csáki Csilla, aki Németországból jött haza, elhozta a Stresszfaktor 15 című darabot, amely a középiskola utolsó időszakáról, az egyetemre készülés periódusáról szól. A kérdéseket felvető játszó személyek nem színészek, hanem ők maguk, azok az önkéntesek, akik saját korosztályukat és persze a szüleiket szembesítik a problémáikkal. A premier szeptember 23-án lesz.
– Az Underground teremben. És a Kisteremben mikor mire számíthatunk?
– December 4-én Rares Budileanu színrevitelében láthatunk egy változatot A botcsinálta doktor című Moliere-komédiából. A sokak által ismert történet mArad, de Székely Csaba újraírja, maivá igazítja a maga stílusában, kellő humorral, kellő iróniával, öniróniával. Budileanu a színház román társulatának a színésze, rendezője. Az előadás tervezett címe: Doktor S. Ugyancsak a Kisteremben készül január 11-i dátummal az az előadás, amelyet a fiatal Adi Iclenzan rendez, és magyar nyelvű ősbemutató lesz. A szerző norvég, Jon Fosse, a dráma címe: Szép. Románul olvastuk, most fordítják magyarra. Ibsen, Bergman északi világa elevenedik meg benne, a kommunikáció képtelenségével is szembesít. Közben a szereplők ebben a válságos világban keresik a szépet, idézik meg a tökéletesnek vélt múltat, a távoli jövőt.
– Keresztes Attila pedig a Machbethtel szembesül. Shakespeare-t rendezni mindig, mindenkinek nagy erőpróba.
– Igen, nagytermi stúdiótérben rendezem. Vagy tíz éve kerülgetem ezt a problémát. Valószínűleg mindnyájunkban benne van az a vágy, hogy valami nagyot akarunk alkotni, létrehozni, de mint ebben a nagy drámában is, felmerülhet az, hogy milyen áron, és megbírjuk-e azt, amit felvállaltunk. Lélektanilag rendkívül összetett a darab, van benne sok minden, boszorkányság, tévhit, hit, szerelem, csalódás… Hihetetlen, fantasztikus anyag, véres dráma. Tényleg kihívás. Márciusra terveztük a bemutatót.
– Kemény dió az utána következő másik nagytermi feladat, a Dürrenmatt-darab színrevitele is.
– Májusban kerül színpadra Az öreg hölgy látogatása. Mohácsi János rendezi. Csodálatos, ahogy ők hárman, a Mohácsi testvérek, együtt dolgoznak, és összehangolják a rendezést, dramaturgiát és a díszletet. Külön örülök ennek a kapcsolatnak, amelyet sikerült kialakítanunk velük.
– Ennek a tragikus komédiának is
volt már Marosvásárhelyi színpadi változata, nem kevesen lehetnek, akik emlékeznek rá.
– Nem is volt olyan nagyon régen. De van egy olyan vélemény, hogy egy darabot tízévente lehet elővenni. Az idő teltével változik a valóság, és pontosan az az érdekes egy ilyen előadásban, hogy felmutassa, mi történt azóta. Minden város egyfajta Güllen, és minden várost gülleniek laknak, vagyis lényegében magunk elé is tükröt tarthatunk ezzel a Dürrenmatt-színművel.
– Kilenc bemutató készül ebben az évadban, kistermi előadás az is, amelyről még nem beszéltünk.
– Timur Vermes regényéből született a Nézd, ki van itt! című darab 2011-ben. Izgalmas dramatizálás. Film is készült a könyvből. Theodor Cristian Popescu rendezi. A sztori szerint Hitler 57 évesen felébred egy udvaron Németországban, és rácsodálkozik arra, amit talál, kancellárnővel, migránsokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, amik a mai világban ellentétesek az ő elveivel, elvárásaival. De az is felmerül a szatírában, hogy vajon lezártuk-e mindazt magunkban, amit a hitlerizmus hirdetett, megtörténhet-e még egyszer mindaz, ami akkor kivetkőztette magából az emberiséget. Komikus helyzetek adódnak, nevetünk is rajtuk, de valahol mélyen ott motoszkál a nézőben a borzalom tudata.
– Személy szerint a művészeti igazgató mit vár, mit remél ettől az évadtól?
– Igényes elmélyülést. A színház megannyi más dologgal együtt sokat változott, ahhoz képest is például, ahogy én szocializálódtam a színházban. Ma már kezdi kinőni magát valamiféle tudománnyá. Miközben egy végtelenül egyszerű gyakorlat. Szakma. Ezt a kétféle dolgot kell összebarátkoztatni. Millió elv, színjátszási mód létezik. Az információ nagyon könnyen eljut hozzánk, azonnal tudjuk, hogy tegnap Berlinben milyen bemutató volt, különféle jelenségeket hamar megkívánnak az emberek. De néha nehéz a dolgunk. Megkérdőjeleződhet az, hogy tudunk-e kommunikálni a saját nézőinkkel. Ők nem foglalkoznak éjjel- nappal színházzal. Ők bejönnek, megnéznek valamit, és az vagy szól hozzájuk, vagy nem. A színházi társulatnak, a miénknek is azt az utat, módot kellene valahogy megtalálnia, hogy mindazt, amit fölszedett a színháztudományból, a legőszintébb, a legegyszerűbb eszközökkel formálja meg a színpadon. Úgy, hogy az utcáról bejövő ember, felkészültségétől, kulturális hátterétől függetlenül érezze, a színpadról közvetlenül őt szólították meg. Jó lenne tudni, hogy az új évaddal is közelebb kerülünk ehhez az elváráshoz.
Akkor hát kívánjunk mindkét félnek mAradandó élményeket, emlékezetes, szép színházi esteket!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro