Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Semjén Zsolt
834 tétel
2017. május 13.
"Áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk"
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro
2017. május 15.
Romániának el kell ismernie Székelyföldet!
Üdvözöljük Semjén Zsoltnak, az RMDSZ kongresszusán tett kijelentését: „Ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai.”
Meggyőződésünk, hogy a következő időszak erdélyi magyar politikájának ez kell legyen az alaphangja, és az áhított román-magyar megbékélésnek is ez a kulcsa. Hasonlóan üdvözöljük a Magyarország és Románia közötti viszony javulására tett ígéretet. A Székely Nemzeti Tanács mindig is szükségesnek tartotta Székelyföld autonómiájának megteremtéséhez, a romániai magyar nemzeti közösség jogainak garantálásához a kölcsönös bizalomra épülő, jószomszédi viszonyt. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni a Kongresszuson jelenlevő Liviu Dragnea kormányzópártjának egészen más előjelű viszonyulását Székelyföld ügyéhez. A Székely Nemzeti Tanács több tízezer ember által megerősített beadványára adott válaszában (2017.04.24) Románia kormánya határozottan elutasítja Székelyföld autonómiáját, és megkérdőjelezi a puszta létezését is.
Mi több, úgy véli, a régiósítási tervek „tudományos” alapokon állnak, és az etnikai szempont nem lehet önmagában az új közigazgatási felosztás alapja. Ez ellentmond a székelyföldi valóságnak, de ellent mond a magyar közösség törekvésének is, hiszen soha nem önmagában az etnikai elv mentén követeltük Székelyföld autonómiáját.
Ezeket az áltudományos érvekkel alátámasztott terveket, csúsztatásokkal, féligazságokkal teletűzdelt magyarázatokat ismerjük, és nyilvánvalónak tartjuk, hogy azzal a célzattal készültek, hogy Székelyföldet egy román többségű régióba beolvasszák. Székelyföld számára a legnagyobb kihívás, hogy az asszimilációs politika újfajta nyomását képes-e megállítani, vagy valóra válik a székelység területi-adminisztratív létezési keretének végleges felszámolása.
Liviu Dragnea a közigazgatási átszervezés egyik leghangosabb szorgalmazója, és többedmagával kijelentette, hogy nem lesz magyar többségű régió Romániában. Erre egyetlen lehetséges válasz van, az áhított román-magyar megbékélésnek az ára: le kell mondani Székelyföld beolvasztásáról, amely Románia számos nemzetközi kötelezettségvállalását sérti, és ellentétes a román-magyar államközi szerződéssel is. Az a Székelyföldet fenyegető, asszimilációs távlat, hogy közigazgatási hatáskörrel ruházzák fel a Közép-romániai fejlesztési régiót régóta fenyeget.
A Székely Nemzeti Tanács volt az egyetlen, amely figyelmeztetett erre a veszélyre. Alakuló ülésén, 2003. október 26-án kimondta a székelység igényét: Székelyföldnek önálló fejlesztési régióvá kell válnia. A felhívást a magyar politikai elit sem hallotta meg, de visszhang nélkül maradt az erdélyi magyar közéletben is, és 2004. június 28-án, a 315. számú törvény Székelyföldet a román többségű, Közép-romániai fejlesztési régióba sorolta.
Székelyföld elismertetése a magyar-magyar összefogás révén valósulhat meg, az erdélyi magyar nemzeti közösség és a magyar kormány összefogásával. Romániának el kell ismernie Székelyföldet, természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt – amely nyelvi és kulturális határ is egyben –, területén a nyolc székely székkel és 149 önkormányzattal. Ez lényegében a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből áll, és nem azonos – a részben tévesen székely megyékként emlegetett – Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival.
Amikor összefogásról beszélünk, az a meggyőződés vezet, hogy a magyarság egysége értékek mentén valósulhat meg. Egy nyelvet beszélünk, egyazon kultúra alakítja gondolkolkodásunkat, sokunkat összeköt – határon innen és túl – a magyar állampolgárság.
De ide tartozónak érezzük a nemzeti célokat és intézményeket, vagy a Magyarország védelmében meghozott intézkedéseket is: a Magyar Alaptörvényt, a határon túli nemzetrészek autonómiáját – benne Székelyföld területi önigazgatását, – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, Magyarország déli kettős határzárát, a rezsicsökkentést stb. Ezek, és csak ezek teremthetnek és tarthatnak meg hosszú távú nemzeti egységet.
Marosvásárhely, 2017. május 15.
Izsák Balázs, A Székely Nemzeti Tanács elnöke / Erdély.ma
2017. május 15.
Őszinte román–magyar párbeszédet (Zilahi RMDSZ-kongresszus)
Alapszabályt és programot módosított szombaton az RMDSZ Zilahon ülésező kongresszusa, emellett stratégiai dokumentumot, illetve négy határozatot is elfogadtak a küldöttek. A köszöntőkben és beszédekben visszatérő motívum volt a magyar–román viszony, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök az államközi kapcsolatok „újragombolását” javasolta, Liviu Dragnea pedig burkoltan ugyan, de kormányra hívta az RMDSZ-t, amit a szövetségi elnök a kongresszus utáni sajtótájékoztatóján elhárított.
Zilahon tartotta tizenharmadik kongresszusát az RMDSZ, amely tisztújítás nélkül is izgalmasnak bizonyult, alkalmat adott a szövetség politikusai számára a kibeszélésére és odamondásra. Nemcsak saját eredményeiket méltatták, de az erdélyi magyarság gondjairól is szót ejtettek sokan, szó volt a romániai visszásságokról, no meg feladatokról és tervekről is. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójának középpontjában a román–magyar viszony állt, a Román Tudományos Akadémia magyarellenes megnyilvánulásaira utalva hangsúlyozta, meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. Hozzátette: „Ne magyarellenes retorikával fedjék el azt, hogy nincs egy olyan nagy össztársadalmi projekt, amely a közös jövőnkről szólna. A jövőt képeseknek kell lennünk alakítani, úgy formálni, hogy abban mindenkinek helye legyen, és ne az asszimiláció réme lebegjen előttünk, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése.” Az RMDSZ elnöke „politikai indíttatású merényletnek” minősítette a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárást, amelynek szerinte semmi köze a korrupció elleni harchoz. „Ugyanilyen határozottan állítom, hogy a székely zászló és a magyar feliratok abszurd drámába illő üldözése és bírósági döntések tucatja messze túl van a jogállamiság határain” – fogalmazott. Kelemen Hunor a jogállamiság megcsúfolásának tekintette a magyar önkormányzati vezetők ellen indított ügyészségi eljárásokat is. Úgy vélte, ezek az ügyek „újratermelik azt az évszázados félelmünket, hogy a magyar közösség asszimilációját a kommunista diktatúra után sem adta fel a magát nemzetállamként meghatározó Románia”. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az erdélyi magyaroknak az az érdekük, hogy Románia jól működő jogállam legyen, megtörténjen a hatalmi ágak szétválasztása, hogy a kisebbségi jogok ne csak papíron létezzenek, hanem a valóságban is érvényesüljenek. Azt is célnak tekintette, hogy az 1918-as gyulafehérvári ígéretek a centenárium közeledtével valósággá váljanak, és Románia elismerje a magyar közösséget államalkotó tényezőként. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség kidolgozta az önkormányzati törvény módosításának javaslatát. Javasolta, hogy csökkentsék azt a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a kisebbségeket, és egy alternatív küszöb bevezetését is kezdeményezte. „Ennek a tervezetnek a sorsa egyben a próbatétele is lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan a parlamenti együttműködést a szövetséggel” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint a közösségi szimbólumok használatának a kérdése is a kormány asztalán van. „Nem kérünk mást, csak annyit, hogy (...) se a székely zászlóért, se Erdély zászlójáért ne járjon semmilyen büntetés” – jelentette ki. Kelemen megjegyezte: nem hisz a csodákban, és nem gondolja, hogy egyik napról a másikra minden megváltoztatható Romániában, de meggyőződése, hogy szorgalommal és hozzáértéssel, valamint tisztességesen és alázattal elvégzett munkával eredményeket lehet elérni. Román méltatások A kongresszust román és magyar politikusok egész sora köszöntötte, az SZDP elnöke, Liviu Dragnea burkoltan kormányra hívta az RMDSZ-t. Dragnea többek között említést tett arról a bizalmi viszonyról, amely közte és Kelemen Hunor között kialakult az elmúlt időszakban. Úgy vélte, az RMDSZ és az SZDP parlamenti együttműködése eredményes. Megjegyezte: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. „Gondolkozhatunk azon, Hunor, hogy talán érdemes megtennünk a következő lépést is” – utalt a kormányzati együttműködésre a politikus. Hozzátette: tudatában van annak, nem érett még meg az idő arra, hogy az RMDSZ már a zilahi kongresszusán döntsön erről. Liviu Dragnea arra kérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, hogy Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában. „Ha a megosztó stratégiákat folytatjuk, olyan dolgokat is elveszíthetünk, amelyeket közösen építettünk fel, és a román–magyar bizalom is sérülhet” – jelentette ki a politikus. Az RMDSZ támogatását kérte a „hegemóniára törekvő intézményekkel szembeni” harcban is, „amelyek nem értették meg a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességét” – utalt a politikus a korrupcióellenes harc vélt túlkapásaira. Az SZDP elnöke fontosnak tartotta az anyanyelvű oktatást, de arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy tanítsák meg románul is gyermekeiket, mert szerinte ezzel az ő lehetőségeik bővülnek. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy Székelyföldet ne kerüljék el az autópályák. A politikus úgy vélte: nincs szüksége az RMDSZ-nek ügyvédekre – utalt a szövetség nemzetközi aktivitására –, és az RMDSZ-nek az országon belül kell keresnie a megoldásokat a közösség gondjaira. Semjén nem köntörfalazott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felszólalásában Liviu Dragneá¬hoz is szólva kifejtette: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar–román államközi kapcsolatokban. Elmondta, hogy a magyar–szlovák és a magyar–szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült kialakítaniuk. Kijelentette: Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra kérte a kongresszus román meghívottjait: kérdezzék meg a nyugat-európai országokba kivándorolt románokat, ártott-e ezeknek az országoknak az, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Hozzátette: ahol megvalósult a kisebbségi közösségek autonómiája, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai. Semjén Zsolt azt kérte ugyanakkor a „román barátoktól”, hogy olvassák újra az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, és valósítsák meg mindazt, amit az erdélyi románok abban megfogalmaztak. Sérelmezte, hogy az utóbbi években Romániában „a szerzett jogok visszavágása történt”. Megemlítette a kommunista rezsim által államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen állandósult jogsértést és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági eljárást, valamint a korrupcióellenes harc jegyében meghurcolt önkormányzati vezetők esetét. „Nyilvánvaló, hogy a jog álarca mögött megfélemlítés zajlik” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: fontos a korrupció elleni harc, de Romániában visszaélnek ezzel a harccal. A kongresszust köszöntötte szinte mindegyik magyarországi és romániai politikai párt képviselője, romániai kisebbségi szervezetek vezetői, a Kárpát-medence határon túli magyar szervezeteinek küldöttei, az Európai Néppárt főtitkára, valamint levélben üzenetet küldött Klaus Iohannis államelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök is. Porcsalmi: haladás vagy maradás? Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszámolója kezdetén a szervezetépítésről, „az iramról és az irányról” beszélt. Szólt mandátuma eddigi száz napjáról és terveikről is, közölte, ősztől beindítják önkormányzati képzési programjukat, az RMDSZ külpolitikájában hatékonyabbá teszik a lobbit, és részt vállalnak a Minority SafePackkel kapcsolatos aláírásgyűjtésben. Külön kitért a fiatal vállalkozók támogatásának fontosságára, bejelentve a fiatal vállalkozók tanácsának megalakítását. Az ügyvezető elnök Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodáshoz”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az RMDSZ-t – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki. Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. Elismerte, elveszíti támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafra-zálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar. Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem marad meg, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét. Döntések, határozatok A politikai vita során az RMDSZ számos politikusa fogalmazott meg határozott véleményt a decentralizáció fontosságáról, a jogsérelmekről, a román–magyar viszonyról, a másság elfogadásáról, majd megkezdődött a „gyakorlati munka”, a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól, a területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld–szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének. A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő. Nem foglalkoznak a kormányra lépéssel Kelemen Hunor a kongresszus végén tartott rögtönzött sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagált Liviu Dragnea kormányra hívására. Elmondta, a szövetség egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. Kelemen Hunor nem kívánt részleteket elárulni arról a beszédében említett tényről, hogy a román külügyminisztérium akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) jövő heti kolozsvári kongresszusát. A témával kapcsolatban csak annyit említett meg, hogy több forrás is jelezte: a román diplomácia megpróbálja lebeszélni a FUEN-kongresszusra meghívott politikusokat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Az MTI kérdésére, hogy a szövetség be kívánja-e terjeszteni a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezetét, amelynek elkészítéséről a négy évvel ezelőtti kongresszuson született határozat, Kelemen Hunor kijelentette: a tervezetet akkor terjeszti be a szövetség, amikor alkalmasnak látja erre a pillanatot. „Mind a kulturális autonómia tervezete, mind a regionális autonómia tervezete készen áll, és várjuk az alkalmas pillanatot arra, hogy lépni lehessen” – fogalmazott. Hozzátette: eredményt akarnak, nem csak bűvészmutatványt. Úgy vélte: ha a szövetség most nyújtaná be a tervezetet, akkor az az alkotmánybírósághoz kerülne előzetes normakontrollra, és még a parlamenti vitáig sem jutna el. „Azt a helyzetet kell megteremtenünk, amikor érdemben lehet lépnünk. (...) A helyzetteremtéssel évek óta foglalkozunk, de ez nem csak rajtunk múlik. A román politika ma nemcsak a székelyektől, hanem általában a regionális identitások felerősödésétől fél” – fogalmazott a politikus. Kelemen Hunor arra a kérdésre is reagált, hogy a cselekvési terv miért nem tér ki a magyar nyelv székelyföldi regionális hivatalos státusának elérésére. Ez ugyanis hangsúlyos pontja volt a szövetség tavalyi választási programjának. Elmondta: a cselekvési tervben az 1918-as román ígéretek betartatása szerepel, és ez a nyelvi jog az ígéreteknek is része. MTI, Maszol, RMDSZ-tájékoztató / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 15.
Szent László-zarándoklatot tartottak Nagyváradon
Szent László-zarándoklatot tartottak vasárnap Nagyváradon a városalapító király szentté avatásának a 825. évfordulóján. Az eseményre Nagyváradra hozták a szent király győri ereklyéjét. A nagyváradi székesegyházban tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros a Szent István-i mű kiteljesítőjének nevezte Szent Lászlót. Megemlítette: a Nagyváradon eltemetett király sírkövét olyan próbakőnek tekintették, amely mellett kiderül az igazság. „Mátyás királyról azt őrzi az emlékezet, hogy igazságos király volt, de amikor meghalt, odalett az igazság. Szent László halála után is igazságot tett” – jelentette ki a bíboros. A mise után mondott ünnepi beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kereszténység, a magyarság és az európaiság egységének a szimbólumaként jellemezte Szent Lászlót. Szerinte a szent király alakja azt példázza, hogy „a nemzeti elkötelezettség és a kereszténység nemhogy nem áll szemben egymással, de egymásra utalt”.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 15.
Zarándoklat a kereszténységért
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb zarándoklatára került sor tegnap Nagyváradon, ahol a Festum Varadinum rendezvénysorozat legnagyobb tömeget megmozgató és vitathatatlanul legjelentősebb eseményén, a Szent László zarándoklaton vehettek részt az érdeklődők. A Nagyváradot megalapító lovagkirály egyik féltve őrzött fejereklyéje érkezett Győrből erre az alkalomra a városba, így a körmeneten nemcsak a váradi hermát, de ezt is végigvitték.
A fejereklyét egy speciálisan védett autóval hozták a váradi székesegyházba. A begördülő autót katolikus hívek százai várták, akik közös imádsággal fejezték ki tiszteletüket az egykori keresztény uralkodó emléke iránt. A zarándoklat szentmisével kezdődött. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök köszöntötte a szép számmal megjelent híveket, köztük politikai és közéleti szereplőket.
Erdő Péter bíboros, prímás, Budapest-Esztergom érseke celebrálta a misét, rámutatva arra, hogy Szent László öröksége és szellemi, hitbéli hagyatéka sosem volt annyira üzenetértékű az elmúlt évszázadok alatt, mint napjainkban, amikor a keresztény világot támadások érik, amikor a krisztusi egyházakat idegen erők veszélyeztetik. A Szent Lászlóra jellemző hit, szeretet, bátorság, emberi tartás a ma emberének is olyan példát mutat, amelynek segítségével megtarthatjuk keresztény értékeinket és lelkünkben a szeretetet.
A szentmisét követően Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is köszöntőt mondott. Beszédében kiemelte, hogy a mai értékvesztett világban, amikor Nyugat-Európa látványosan elvesztette keresztény gyökereit, nemzeti identitását, a Szent László-zarándoklat egyfajta erőt adó jelzés, egyfajta üzenet is, hogy a magyarok képesek megtartani magyarságukat és keresztény hitüket. A kereszténység és a magyarság találkozásának ugyanis egyik ékes példája a lovagkirály élete, aminek követése, tisztelete ma igencsak aktuális, hiszen a nagy uralkodóhoz hasonlóan kell védeni hitünket, hazánkat, mutatott rá Semjén. Ezt követően Victor Opaschi, Románia vallásügyi államtitkára mondott üdvözlőbeszédet, melyben hangsúlyozta, hogy ez a Szent László zarándoklat olyan jelentős és példaértékű esemény, mely nemcsak a váradi katolikusoknak, de egész Románia keresztény népének is büszkeségére válik.
A zarándoklat idén első alkalommal a székesegyháztól egész a váradi vártemplomig tartott, több ezernyi hívő kísérte a szent ereklyéket végig a városon, miközben magyar nyelven Szent László-himnuszokat és vallásos dalokat énekeltek. A zarándokmenetet a rendőrség és a csendőrség biztosította, ideiglenes forgalomkorlátozásokra is sor került, ahogy a menet áthaladt a városon.
A zarándoklat a váradi vár ősi falai között ért véget, ahol a vártemplomban a jelenlevő papok és hívők közösen imádkoztak Szent László királyhoz.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. május 17.
Történelmi huszártúra a határon át
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. május 18.
Jogai garantálását kéri az EU-tól hatvan millió őshonos kisebbségi
Vincze: nem veszünk el semmit a többség jogaiból
„A Minority SafePack kezdeményezéssel történelmet írtunk. Nyertünk, minden esélytelenségünk és a negatív jóslatok ellenére. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért” – hangsúlyozta Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 62-ik kolozsvári kongresszusának csütörtöki hivatalos megnyitóján elmondott beszédében, emlékeztetve arra, hogy pénteken hivatalosan is aláírják az első petíciókat a bonchidai Bánffy kastélyban. A rendezvényen elhangzó üdvözlő beszédekben a házigazdák élesen bírálták a román kormány kisebbségpolitikáját, de a felszólalók szóvá tették azt is, hogy az európai uniós intézmények sem kezelik kellőképpen az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Ugyan a szervezők meghívást intéztek az ország vezetőihez, ezek semmilyen formában „nem tisztelték meg” a kongresszust. A román kormány részéről csupán az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkári rangú, tatár nemzetiségű vezetője vett részt. Emil Boc kolozsvári polgármester is csupán angol nyelven írt levelében üzent a kongresszus résztvevőinek.
Távol maradtak a román országvezetők a kongresszustól
Alig ötven kilométerre Tordától, amelynek katolikus templomában 1568-ban tartott ülésén a Magyar Országgyűlés Európában először iktatta törvénybe a vallásszabadságot, tegnap reggel az üdvözlő beszédekkel hivatalosan is elkezdődtek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 62. Kolozsvári kongresszusának munkálatai.
„Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének azért is esett a választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért, amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés” – mondta megnyitó beszédében a FUEN elnöke, Vincze Loránt, hozzáfűzve: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára.
Felhívta a figyelmet, a régió valamennyi nemzetének a beígért egyenlőség és autonómia majdnem 100 évvel az Erdélynek Romániával való egyesülését kimondó Nyilatkozat elfogadása után sem vált még valósággá, ezért az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, kollektív jogaik és autonómiájuk lenne.
Vincze Loránt hangsúlyozta: a Minority SafePack kezdeményezéssel történelmet írtunk. „Nyertünk, minden esélytelenségünk és a negatív jóslatok ellenére. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért” – hangsúlyozta a FUEN elnöke, emlékeztetve: pénteken hivatalosan is aláírják az első petíciókat a bonchidai Bánffy kastélyban.
„Szeretném világossá tenni, hogy kezdeményezésünk nem irányul senki ellen, nem vesz el semmit az államoktól, a többség jogaiból. Éppen ellenkezőleg, igyekszik forrásokat irányítani a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatására. Mi csak annyit szeretnénk elérni, a kisebbségi jogokat ismerjék el emberi jogoknak, legyen esélyegyenlőség, különösen az anyanyelvhasználat terén” – fejtette ki. A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni, a nemzeti közösségek jogait az Európai Uniónak (EU) kell garantálnia – mondta.
Vincze Loránt bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében.
„Soha nem tagadtuk, hogy az elmúlt 27 évben Románia fontos lépéseket tett a kisebbségi anyanyelvhasználatot lehetővé tevő egyéni jogok biztosítása terén, de az is igaz, hogy ezeket a lépéseket gyakran külső nyomásra tette” – szögezte le.
Úgy vélte: a román állam hozzáállása, mellyel elutasítja a magyar közösség vágyait, idejétmúlt hozzáállás. Szerinte Romániának a jövő felé kellene tekintenie és arra törekednie, hogy valóban nyitott, a megbékélést pártoló országgá váljon. Hozzátette: közeledik a modern román állam megalakulásának 100. évfordulója, amely lehetőséget teremthet a gondolkodásbeli megújulásra, a társadalom igazi értékeinek megerősítésére.
Emlékeztett arra, hogy meghívást küldtek ugyan a kongresszusra a román államfőnek, miniszterelnöknek, külügyminiszternek és az európai ügyekért felelős miniszternek, de egyikük sem tett eleget ennek.
Kelemen: Ma szinte semmi sincs rendben
Üdvözlő beszédében Kelemen Hunor kiemelte: a román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára.
„Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben. A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak. A román elnök nem küldött üzenetet, a román külügyminisztérium és a román kormány úgyszintén. Ettől persze még fontosak vagyunk számukra: odafigyelésüket, ránk irányuló perzselő tekintetüket szinte a bőrünkön érezzük. A román diplomácia minden követ megmozgatott, hogy ezt a rendezvényt minimalizálják” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen kifejtette: az EU nem mradhat képmutató, ugyanis a mi ügyünk is van annyira fontos, mint az, hogy a fogyasztásra szánt sertés vagy csirket mennyire emberséges módon kerül terítékre.
A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban.
„Közösen kell megtalálnunk azokat az intézményes politikai és jogi kereteket, amelyek lehetővé teszik, minden egyes őshonos nyelvi, etnikai és vallási kisebbség szabadon dönthessen arról, hogy miként őrzi meg az örökségét és hogyan tudja azt továbbadni” –vélekedett.
„Amióta elindítottuk a MSPI polgári kezdeményezést, ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak” – hangsúlyozta. Hozzátette: úgy állítják be, mintha a MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. „Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk” – mondta.
Felhívta a figyelmet: nemrég egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és - határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam, a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: tartsák be az 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.
Emlékeztetett: Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést a kisebbségek irányába, de a NATO, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat.
„Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el” – vélte Kelemen Hunor.
Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke „ma nem ért rá eljönni”, levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt – emlékeztetett.
„Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák” – sérelmezte az RMDSZ elnöke.
A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van, Kelemen Hunor azonban ezt cáfolta.
„De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat” – szögezte le.
Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az EU negyedik legnagyobb államát alkothatná.
A FUEN kongresszus társzervezőjeként Biró Zsolt, az MPP elnöke elmondta: Románia uniós csatlakozása óta nem tartja be vállalásait, és másodrangú állampolgárokként kezeli a kisebbségeket. Helyben topogás, visszafejlődés zajlik, Románia kettős mércét alkalmaz a kisebbségekkel szemben – vélekedett. Amint megszűnik az európai nyomás a kisebbségi jogérvényesítésre vonatkozóan, teljesen leáll a folyamat, ezért is fontos, hogy a FUEN-kongresszus Erdélyben zajlik. „ Ha elutasítjuk a többsebességes Európát, el kell utasítanunk a kettős mércét is!” – fogalmazott Biró Zsolt.
Muszáj sikeresnek lennie a kezdeményezésnek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének levelét Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese olvasta fel. Ebben a politikus leszögezi: bizonyos tagállamokban egyáltalán nem rendezték megnyugtatóan a kisebbségek és a többség együttélését, ez a menatalitás z EU intézményeiben is fellelhető. Mint ilyen, jelzésértékűnek tartja a kongresszus helyszínét, hiszen Kolozsvár a Romániában élő magyarok fővárosának tekinthető sok értelemben, ez a közösség pedig számos megoldatlan problémával küzd. Hogyan tekinthetne értékként egy állam a területén élő nemzeti kisebbségekre, ha nem tiszteli annak nyelvét, szimbólumait és szokásait, ha a közösség képviselőinek állásfoglalása és az ezt alátámasztó tények ellenére azt állítja: ez a kérdés megoldott- tette fel a kérdést Semjén levelében, hozzáfúzve: éppen ezért azt gondolja, itt az ideje annak, hogy a nemzeti kisebbségek problémáit európai szinten is megtárgyalják.
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar kormány nevében köszöntötte a FUEN kongresszust. Elmondta: Kolozsvár szimbolikus jelleggel bír az esemény számára, hiszen mindamellett, hogy egy multikulturális városról beszélünk, a magyar történelem számtalan fontos eseménye kötődik a városhoz. Üdvözölte a többnyelvű kolozsvári várostáblák kihelyezését és nehezményezte, hogy ez a folyamat hosszas bírósági tárgyalások eredményeként válhatott valóra.
Emlékeztett arra, hogy Magyarország számos nemzetközi fórumon elvszerűen áll ki a kisebbségi és kisebbségeket megillető jogokért. Igéretet tett arra, hogy Magyarország és minden magyar nemzetrész ki fogja venni részét a polgári kezdeményezés érvényesítéséhez szükséges 1 millió aláírás begyűjtésében. Mint fogalmazott, 60 millió emberről beszélünk Európában, és joggal várjuk el, ne csak az alapszerződéseiben deklarálja értékként az unió a kisebbségek sokszínűségét, hanem olyan uniós szintű szabályozást alkosson, amely nem csak védelmet, de kedvező körülményeket teremt kultúránk megőrzésére.
Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott meggyőződésének adott hangot, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság teljes mellszélességgel ki fog állni a Minority SafePack kezdeményezés mellett. „Azt a sokszínűséget, amellyel Európa rendelkezik, meg kell őrizni. „A FUEN a kisebbségek lelkiismeretét jelenti Európában” – fejtette ki. Hozzátette: különbséget kell tenni az őshonos nemzeti közösségek és a bevándorlók között, és a demokrácia csak akkor teljesedhet ki, ha az előbbiek számára biztosítják a jogaikat.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az etnikai sokszínűség ünnepének nevezte a kongresszust. Szerinte a FUEN szerepe az, hogy előmozdítsa a sokszínűségen át megszülető egységet az EU-ban, és fontos, hogy ez a tagállamokon belül is érvényesüljön. Hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségeket nem szabad fenyegetésként kezelni, hanem erőforrásként, államalkotó tényezőként kell tekinteni rájuk. „A Minority Safepack muszáj, hogy sikeres legyen, hiszen 60 millió ember érdekeit képviseljük, és ez egészen új jogi nyomást gyakorol az EU-ra” – fogalmazott.
Államtitkári szintű román üdvözlés
A kongresszust ugyanakkor üdvözölte Constantin Damov, a hivatalos romániai kisebbségként nem elismert aromán közösség vezetője, valamint Radu Nebert, a Német Demokrata Fórum Kolozs megyei elnöke is. A FUEN egyik legfontosabb támogatója, a Német Szövetségi Kormány nemzeti kisebbségi főbiztosa, Hartmut Koschyk levélben kívánt eredményes munkát a küldötteknek Olga Martens FUEN-alelnök tolmácsolásában. Dél-Tirol kormányzója, Arno Kompatcher, illetve a belgiumi német nyelvközösség miniszterelnöke, Oliver Paasch videóüzenetet küldött a kongresszusra, akárcsak a dániai németek régiója, Schleswig Holstein kisebbségi biztosa, Renate Schnack.
A román kormányt egyezdül csak Amet Aledin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője képviselte. Beszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők a tanácskozás nyomán jobban megismerik majd a kisebbségeket, objektíven tudnak majd helyzetükre tekinteni, és fel tudják mérni, hol tart e kérdésben Európa. Emlékeztett arra, hogy a Romániában a nemzeti kisebbségek képviselői jelen vannak a parlamentben, és állami költségvetési támogatásban részesülnek. Kiemelte, hogy a kormányprogramnak kisebbségi fejezete is van, és figyelmet fordítanak az anyanyelvhasználat kiszélesítésére és az identitásmegőrzésre. Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 18.
A kisebbségvédelem uniós szabályozását kérték a magyar kormány képviselői Kolozsváron
MTI - A kisebbségvédelem uniós szabályozásának szükségességét hangsúlyozták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán a magyar kormány képviselői.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a kongresszuson felolvasott üzenetében – gratulált a FUEN-nek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, és nyomatékosította: itt az ideje annak, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét európai szinten is megtárgyalják. Az Európai Bizottság is belátta, hogy ez egy közös ügy, amely nemcsak a kisebbségekre tartozik, hanem minden uniós polgárt és minden tagállamot érint” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arra biztatta az európai kisebbségeket, hogy használják ki a polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányát a kisebbségek helyzetének a megismertetésére, hogy „a nemzeti kisebbségek ügye súlyának megfelelően jelenjen meg az európai politikai napirenden”. A kongresszust köszöntő Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll a nemzetközi fórumokon a kisebbségeket megillető jogokért.
Ezért vett részt a kezdeményezők oldalán az Európai Bizottság elleni pereskedésben, mely végül a polgári kezdeményezés bejegyzéséhez vezetett.
Az államtitkár megerősítette, Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió aláírás összegyűjtéséből. Hozzátette: az európai identitás része a kulturális sokszínűség. Nyomatékosította: az EU hatvanmillió kisebbségi polgára azt várja el, hogy az unió ne csak az alapszerződésében deklarálja értékként a sokszínűséget, hanem szabályozással teremtsen kedvező feltételeket a kisebbségi identitások megőrzéséhez, ahhoz, hogy a kisebbségek boldoguljanak a szülőföldjükön. Krónika (Kolozsvár)
2017. május 19.
Kongresszus, kongresszus után
Az RMDSZ zilahi kongresszusán a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea udvariasan felkérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában.
Mindezt egy kézszorítással pecsételné meg, mert mint mondotta: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. Sokkal jobb, mint az írásos szerződés, mert azt, lám, még száz év múltán is számon lehet kérni, mint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, amit a magyarok egyvégtében felhánytorgatnak, pedig a román állam azóta is, állandóan nagylelkű engedményeket tesz irányukban. Ráadásul olyanokat mondanak, mint Markó Béla az említett kong¬resszuson, hogy: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük a centenárium kapcsán. (?!) Az ilyen kongresszusokat, ahol ilyesmiket lehet mondani, egyszerűen be kellene tiltani. Szerencsére, hogy rögtön került egy honvédő, a liberális Florin Roman, aki felszólította az RMDSZ-t, hogy tartsa tiszteletben a románok történelmét, és megmondta: …a jövő évi évforduló „az ország valamennyi polgára számára ünnepet jelent”. Punktum. Tessenek ünnepelni!
A magyarság iránti gesztusként a zilahi kongresszuson egész sereg román politikus is részt vett, és üzent az elnök Iohannis és a miniszterelnök Grindeanu is. Felesleges itt idegenek jelenléte, mint a meghívott magyar miniszterelnök-helyettes Semlyén Zsolté, aki csak öltözködésben tenne engedményt a két ország viszonyának javítása céljából, mivel ő csak azt ígérte meg: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a román–magyar államközi kapcsolatokban, majd ő is a gyulafehérvári nyilatkozattal és más sérelmekkel hozakodott elő. Különben nálunk a törvényhozás is állandóan a kisebbségek iránti nagylelkűségét bizonyítja, és ilyen alapon például a képviselőház áprilisban ellenszavazat nélkül elfogadott egy törvénymódosítást, amely szerint az egészségügyi és szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a kisebbségek nyelvét. Aztán az ellenzéknek mégiscsak feltámadt a lelkiismerete, szívükben fellobbant a hazafiasság lángja, és megtámadták ezt az alkotmánybíróságon, de az, nagy hazafiatlanságról téve tanúbizonyságot, mégis helybenhagyta. Az agyafúrt magyarok, betartva a bírósági határozatokat, álnokul törvénytisztelőnek mutatkozva leszedik ugyan a községháza feliratokat, de aztán mégis betartanak, ahol tudnak. Most például Csíkkozmáson azt eszelték ki, hogy a falu polgármesteri hivatala előtt virágokból teszik ki a községháza feliratot. (Ilyen és ehhez hasonló aljasságokra bármikor képesek.) Ezek után a jogászoknak kemény munkával olyan paragrafust kell keresniük, amivel ezt is meg lehet tiltani. Az engedmények sorában említsük még meg, hogy bírósági döntés alapján a napokban kincses városunk, Cluj-Napoca nevét magyarul is kitették a város Nagyvárad felőli bejáratához, pedig a polgármester még most is megfellebbezhette volna az erről szóló határozatot. Ilyeneket hallván a régi jó polgármester, Funar, álmatlanul foroghat az ágyában. Ő biztosan betiltotta volna a most Kolozsváron szervezett Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusát is. A FUEN egy teljesen felesleges szervezet, amelynek Romániában nincs mit keresnie, hiszen az európai kisebbségek problémáival foglakozik. Nálunk ilyen gondok egyáltalán nincsenek, hiszen itt messzemenően, példásan, sőt, az unió átlagán felül meg vannak oldva még a nem létező gondok is. A FUEN azt szeretné, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzék az őslakos európai kisebbségek problémáival, és ennek eléréséhez a szükséges aláírások gyűjtését is itt kezdi, de remélhetőleg nem lesz nálunk, aki ilyesmihez nevét adná. Nem csoda, ha a román diplomácia megpróbálta lebeszélni a Kolozsvárra feleslegesen összetrombitált kongresszusra meghívottakat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Vissza kellett volna mondani a FUEN-kongresszus itteni megtartását, és nem nálunk, hanem olyan országban szervezni, ahol a kisebbségi jogok csorbulnak.
Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 22.
Nyilatkozat a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsán
Az Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) most véget ért 62. kongresszusát, nagyra értékelve annak áldásait és eredményeit.
A jeles esemény kapcsán a következőket tartjuk még szükségesnek elmondani.
1. Kolozsvár volt magyar alpolgármestere köszöntőbeszédében azt állította, hogy a FUEN most először tartotta kongresszusát Erdélyben. A valóság azonban az, hogy az európai kisebbségek ernyőszervezete már 1996 májusában a Romániához került magyar területek Erdélynek nevezett részén, nevezetesen Temesváron rendezte meg – akkori – 41. kongresszusát.
2. A mostani kongresszuson méltó megemlékeznünk Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkár, Pillich László, az RMDSZ volt FUEN-küldötte, valamint Eva Maria Barki ausztriai jogvédő azon érdeméről, hogy kiemelkedő szerepet játszottak magyar közképviseleti és érdekvédelmi szervezetünknek a FUEN rendes tagjai közé való felvételében.
3. A FUEN mostani vezetősége iránti köszönet mellett utóbb is hálás köszönettel kell visszagondolnunk Christoph Pan dél-tiroli professzorra, a kisebbségi autonómia élharcosára, a FUEN akkori elnökére, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar közösség hathatós támogatása céljából mi lehettünk a házigazdái a maga nemében páratlan és előzmény nélküli temesvári rendezvénynek.
4. Az RMDSZ elnöke kolozsvári beszédében a kemény hangú igazmondás hevületével állapította meg, hogy „a NATO-, majd az EU-csatlakozás idején tapasztalt kisebbségbarát román intézkedések kora lejárt, és elkezdődött egy visszarendeződési folyamat”. Sajnálattal érzékeljük, hogy az RMDSZ elöljárójának 21 évre volt szüksége ahhoz, hogy végre ráébredjen a romániai kommunista és nacionalista visszarendeződés mindennapi és folyamatos valóságára, amelyben közel három évtizede élnünk adatik. Feltehetően a neptuni paktum bukaresti optikája téveszti meg romániai politikusunkat.
Végezetre jó vagy rossz mementóként hívom fel a figyelmet arra, hogy 1996-ban és most, az Úrnak 2017. esztendejében is ugyanaz a Teodor Meleșcanu tölti be a román kormány külügyminiszteri tisztségét.
Apropó: visszarendeződés. Az RMDSZ zilahi kongresszusán az önelégült tapsviharok közegében bizarr látvány volt a szervezet elnökének jobb és baloldalán együtt látni Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, valamint Liviu Dragnea román szocialista pártelnököt, a mi elnökünk „bizalmasát”.
Mindettől függetlenül, a román országféltő politikusokat Christoph Pan szavaival nyugtathatjuk meg: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere.”
Tőkés László, az EMNT elnöke, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. május 22.
Tőkés méltatja és helyre teszi a FUEN-kongresszust
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz a FUEN 62. kongresszusa kapcsán, amely tegnap ért véget Kolozsvárott. Alább olvasható.
Az Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) most véget ért 62. kongresszusát, nagyra értékelve annak áldásait és eredményeit.
A jeles esemény kapcsán a következőket tartjuk még szükségesnek elmondani.
1. Kolozsvár volt magyar alpolgármestere köszöntőbeszédében azt állította, hogy a FUEN most először tartotta kongresszusát Erdélyben. A valóság azonban az, hogy az európai kisebbségek ernyőszervezete már 1996 májusában a Romániához került magyar területek Erdélynek nevezett részén, nevezetesen Temesváron rendezte meg – akkori – 41. kongresszusát.
2. A mostani kongresszuson méltó megemlékeznünk Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkár, Pillich László, az RMDSZ volt FUEN-küldötte, valamint Eva Maria Barki ausztriai jogvédő azon érdeméről, hogy kiemelkedő szerepet játszottak magyar közképviseleti és érdekvédelmi szervezetünknek a FUEN rendes tagjai közé való felvételében.
3. A FUEN mostani vezetősége iránti köszönet mellett utóbb is hálás köszönettel kell visszagondolnunk Christoph Pan dél-tiroli professzorra, a kisebbségi autonómia élharcosára, a FUEN akkori elnökére, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar közösség hathatós támogatása céljából mi lehettünk a házigazdái a maga nemében páratlan és előzmény nélküli temesvári rendezvénynek.
4. Az RMDSZ elnöke kolozsvári beszédében a kemény hangú igazmondás hevületével állapította meg, hogy „a NATO-, majd az EU-csatlakozás idején tapasztalt kisebbségbarát román intézkedések kora lejárt, és elkezdődött egy visszarendeződési folyamat”. Sajnálattal érzékeljük, hogy az RMDSZ elöljárójának 21 évre volt szüksége ahhoz, hogy végre ráébredjen a romániai kommunista és nacionalista visszarendeződés mindennapi és folyamatos valóságára, amelyben közel három évtizede élnünk adatik. Feltehetően a neptuni paktum bukaresti optikája téveszti meg romániai politikusunkat.
A jelen nyilatkozathoz mellékelem 1996. május 16-án elmondott temesvári beszédemet – egyebek mellett – a visszarendeződés tárgyában.
Végezetre jó vagy rossz mementóként hívom fel a figyelmet arra, hogy 1996-ban és most, az Úrnak 2017. esztendejében is ugyanaz a Teodor Meleșcanu tölti be a román kormány külügyminiszteri tisztségét.
Apropó: visszarendeződés. Az RMDSZ zilahi kongresszusán az önelégült tapsviharok közegében bizarr látvány volt a szervezet elnökének jobb és baloldalán együtt látni Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, valamint Liviu Dragnea román szocialista pártelnököt, a mi elnökünk „bizalmasát”.
Mindettől függetlenül, a román országféltő politikusokat Christoph Pan szavaival nyugtathatjuk meg: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere.” itthon.ma/erdelyorszag
2017. május 23.
Üzenjük Bukarestnek!
Több mint két évtizeden keresztül az RMDSZ egyik legfőbb hiányosságai közé tartozott, hogy nem volt külpolitikája.
Az anyaország több-kevesebb sikerrel (és persze elánnal, az épp hatalmon lévők nemzeti elkötelezettségétől függően) képviselte ugyan a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok érdekeit nemzetközi szinten, ez azonban nem pótolhatta maguknak az érintetteknek a diplomáciai tevékenységét. Sokan amondóak: elsősorban ez az oka annak, hogy szerte Európában még mindig kevésbé ismert, miszerint Romániában számottevő lélekszámban élnek magyarok, akik történetesen kisebbségi jogaik kiterjesztésére, autonómiára törekszenek.
E téren jelentős előrelépésként könyvelhető el, hogy éppen egy éve erdélyi magyar politikus tölti be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöki tisztségét, az EU lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségeket képviselő ernyőszervezet pedig – 1996 után másodszor – Erdélyben, ezúttal Kolozsváron rendezte kongresszusát a hétvégén. Az is fontos, hogy szintén Erdély, a bonchidai Bánffy-kastély nevéhez fűződik a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés keretében indult aláírásgyűjtés, amelynek célja EU-s szabályozás kidolgozása és elfogadtatása kisebbségi ügyben.
Korai lenne azonban előre inni a medve bőrére, és abban a hitben ringatni magunkat, hogy most már csak idő kérdése a kisebbségi problémakör megoldása. Borítékolható például, hogy Románia – amely mindent elkövetett a kincses városi FUEN-közgyűlés diplomáciai ellehetetlenítése, jelentéktelenítése érdekében – teljes erőbedobással lobbizik majd azellen, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. Ez ugyanis leradírozná azt a hivatalos, hosszú évtizedek óta hangoztatott bukaresti alapállást, miszerint a kisebbségi kérdés minden ország belügye.
A kérdés nemzetköziesítésén túlmenően viszont épp olyan lényeges az is, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok ugyanazt kommunikálják befelé, Bukarestnek is, mint Európának. E téren rossz példát mutatott az RMDSZ, amikor nemrég rendezett zilahi kongresszusán még csak érintőlegesen, a felszólalások szintjén sem foglalkozott az autonómia kérdésével, holott kiváló alkalom adódott volna arra, hogy Románia egyik legbefolyásosabb embere, Liviu Dragnea PSD-elnök előtt nyilvánvalóvá tegyék az erdélyi magyarok igényeit.
Miközben a területi önrendelkezés témája a nagygyűlésen megszavazott stratégiai dokumentumban sem kapott helyet, a kérdést egyedül Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes forszírozta. Ami egyrészt jól fog, másrészt viszont azt üzeni Bukarestnek, hogy az autonómia ügye nem is fontos a romániai magyarok legnagyobb politikai alakulata számára, azt egyedül Budapestről próbálják erőltetni.
Ez a kihagyás is arra int, hogy nem árt előbb itthon, mindenki előtt egyértelművé tenni az elvárásokat, célokat és törekvéseket, e nélkül ugyanis kétséges a nemzetközi téren folytatott küzdelem sikere.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 25.
Kongresszusi távszemle
Vélemény
Szerencsémre ültem, amikor mellbe vágott Semjén Zsolt kijelentése. A magyar miniszterelnök-helyettes ugyanis az RMDSZ-kongresszus egyik „folyosói” pillanatában azt nyilatkozta az M1 televíziónak, hogy „volt időszak, amikor szárnyaltak a magyar–román kapcsolatok”! Ezen, hogy sokat ne mondjak, elképedtem, majd pánikba estem. Jó ideje taposom az anyaföldet, s fogom, amíg rám nem borítják, de mindeddig nem szereztem tudomást az idézett szárnyalásról. Egy fia kapaszkodót sem találok, mert a sajtósok vagy nem merték, vagy nem akarták megkérdezni a nyilatkozót, hogy mikor is lehetett a szóban forgó kapcsolatokban az említett páratlan időszak. S a kongresszushoz fűzött sajtóbeli utóhangoktól sem lettem okosabb. Maradok hát a Semjén-talánnyal, meg azzal, hogy eléggé ép még a memóriám…
A kongresszus iránti érdeklődésemet valójában a visszhangtalansága keltette fel, és Semjén Zsolt megjegyzése volt hozzá az impulzus, mint fentebb már részleteztem. Kutakodásom közben fedeztem fel, hogy a 13. (bűvös szám!) kongresszust különös kettősség jellemezte. Nincs nyoma az „utóhangokban” annak, hogy bármiről is vita folyt volna, pró és kontra érvekkel, valami ellen, valami mellett, hogy végül a „legmagasabb” fórumon előkerüljenek a demokrácia olyan „kellékei”, mint az, hogy ki van mellette, ellene, ki tartózkodik, majd az eredményhirdetés… Az egyhangúsághoz aligha volt szükség sok száz küldöttre. S arról sem tudhattunk meg semmit, hogy mi van a hajdan igen aktív platformokkal, amelyek az egyes kérdésekben legalább árnyalatnyi, de gyakrabban élesebb, nemegyszer eszmei nézetkülönbségeket jelenítettek meg. Mert a valóság sokszínű, akárcsak az élethelyzetek. Ez az „objektív” forrása az elkerülhetetlen nézetkülönbségeknek, s az ebből fakadó termékeny vitáknak. Tegyem hozzá: amiért korábban érdemes volt odafigyelni a szervezetre.
Szemléletbeli homogenizáláson esett át az RMDSZ? Alig több mint fél év alatt, hiszen a parlamenti választások előtt élénk, helyenként agresszív vita zajlott a „hogyan tovább” dolgában. Igaz, ebben az RMDSZ meghatározónak mondható személyiségei inkább hallgatásba burkolóztak, így joggal tűnhetett a szóban forgó vita a politika környékén hozzám hasonlóan kibickedők steril fontoskodásának. Én, persze, másként gondolom! A mostani egyöntetűség velejárója lehet, hogy néhány ember, a beavatottak szűk köre, szabad kezet kapott. Talán az ilyen „könnyed”, majdhogynem észrevétlen fordulattal kerültek közelebb „a Párt mindent jobban tud” állapothoz. Nem lesz újdonság, ha hozzáteszem, hogy eddig sem volt másként. Szinte minden szinten a „kiscsoportos” társaságokban születtek a legfontosabb döntések, de ezt a demokráciadeficitet mégsem éreztem annyira, mint most.
Hanem az egyhangúság mégsem jelentette feltétlenül azt, hogy unalmas is volt az esemény. Hangzottak el egymásnak ellentmondó vélemények, megállapítások, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Akkor sem, ha a kongresszust értékelő/méltató politikusok meg egyéb kommentátorok jobbára elengedték ezeket a fülük mellett. Így például azt sem tudhattam meg, hogy milyen fogadtatása volt a küldöttek körében Kelemen Hunor autonómiával kapcsolatos álláspontjának. Az elnök szerint nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetek parlamenti beterjesztése! S még egy meglepő elnöki kijelentés egy újságírói kérdésre: akkor lesz időszerű, amikor „az RMDSZ azt érzi, hogy lehet”… Ettől majdnem annyira kiakadtam, mint Semjén Zsolt berámázásra érdemes „szárnyalásától”. A jobb kezemet nem, de a balt tűzbe teszem, hogy aki akár egy évvel ezelőtt ilyennel állt volna elő, alaposan kiverte volna a magyar közvéleményben a biztosítékot. Most semmi. Még a „nemzeti ügyek” önkéntes felvállalójának, Biró Zsoltnak sem volt hozzáfűznivalója, pedig az RMDSZ–MPP frigy összehozása során az autonómiatervezetek sűrűn szóba kerültek. Legalább a székely felvonulások szervezői rákérdezhettek volna: miért húzzák ki a lábuk alól a talajt ilyen szánalmas „majd, ha úgy érzik”-módon? „Apró” ellentmondásnak tűnik, hogy közben a „Gyulafehérvári Kiáltvány” jövő évi évfordulójára készülgetve a százéves ígéreteket kívánják számonkérni…
Az ilyetén bizonytalanná tett/vált autonómiáért Semjén Zsolt „állt ki”, bizonyára nem tudott a készülő fordulatról. A jogsérelmeket lajstromozva beszélt a „szerzett jogok visszavágásáról”. S itt úszik be a képbe Liviu Dragnea, aki az RMDSZ-szel való együttműködést méltatta. Ezt egyesek mindjárt a kormányzásra való felhívásként értelmezték. Nem sokkal később azonban lehűtötte a kedélyeket, kiegészítve a korábbiakat azzal, hogy ő mindössze a parlamenti, valamint a helyi együttműködés elmélyítésére gondolt. S ekkor hangzott el az IGAZI, korántsem az RMDSZ-nek szóló üzenet. A pártelnök kifejtette, hogy kedvező tapasztalatai vannak az RMDSZ-politikusokkal való együttműködésben, bármiről is legyen szó, s nincs szükség ebben sem közvetítőre, sem ügyvédre… Ez a félreérthetetlen utalás a magyar államra és Semjén Zsolt szereplésére vonatkozott. A dilemma: két nemzetállami ambícióktól fűtött ország soha nem veszi jó néven a belügyekbe való beavatkozást. Ez az a történelminek is mondható „kátyú”, ami útját állja az érdemi elmozdulásnak a román–magyar vagy magyar–román kapcsolatokban, s így mindegyre elodázódik, a magyar miniszterelnök szavaival élve, a mellény „újragombolásának” az esélye…
Az iménti, amolyan kongresszusi távszemléhez még hozzátenném, hogy nem sikerült megvilágosodnom a Wesselényi bárótól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg” hatásvadász szlogen dolgában. Szóba jöhet, hogy ez esetleg azt jelenti, a fal van mögöttünk. Ha nem, akkor hol tartunk, hol is van pillanatnyilag a „frontvonal”? Belátom, nem könnyű rátalálni, mert például az ugyancsak nemrégiben tartott Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi megnyitóján Egyed Ákos történészprofesszor első megállapítása így hangzott: „Az 1902-ben tartott I. székely kongresszus óta nem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak”.
S akkor? Ne felejtsük el, hogy a székelység helyzete és a Székelyföld társadalmi-gazdasági állapota számunkra, az egész erdélyi magyarság számára egyensúlyi kérdés. Ha ez elvész, minden gyorsított ütemben odalesz...
MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 2.
Semjén Zsolt Csíkszeredában: a magyarság a keresztény Európa védelmezője
- Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a "Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse" című kiállítást.
Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység. Hozzátette: Szent Lászlótól indul az az önértelmezés, hogy a magyarság a keresztény Európa védőpajzsa.
"Hát nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indul" - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Csíkszereda/Bukarest, (MTI)
2017. június 4.
Semjén Zsolt: soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak
MTI - Soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorában.
Kifejtette: a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva, meghúszszorozódott. Felelősséggel mondom, hogy kormány annyit még nem tett a külhoni magyarságért, mint az Orbán-kormány – fogalmazott a miniszterelnök helyettes. Semjén Zsolt kiemelte: a kultúra, az oktatás mellett a támogatást kiterjesztették a gazdaságra is vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában.
Demográfiában és össznemzetben gondolkodunk – szögezte le Semjén Zsolt, példaként említve az anyasági támogatás és a babakötvény kiterjesztését a külhoni magyarságra. Az eredmények már láthatók, az asszimilációt sikerült lelassítani, a tömbmagyarságnál már látszik a trendfordulás tendenciája – hívta fel a figyelmet.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az együttes össznemzeti támogatás, azaz a kulturális támogatás, az oktatási intézmények fenntartása, az állampolgárság megadása, a szavazati jog, a gazdaságfejlesztés, a demográfiai segítség együttesen alkalmas arra, hogy megtartsa a külhoni magyarságot identitásában, gazdasági erejében. Székelyhon.ro
2017. június 6.
Megbocsátani és összefogni (Csíksomlyói búcsú)
A szélrózsa minden irányából érkeztek zarándokok egyénileg és közösségileg szombaton a 450. csíksomlyói búcsúra, hogy benépesítsék a Kis- és Nagysomlyó-hegy közti nyerget, megerősödjenek hitükben és az összetartozás örömében. Az idei pünkösdi ünnepi szentmise jelmondata – „Tarts meg minket őseink szent hitében” – a székelyek által régebb megfogalmazott fohász, amely a Salvator-kápolna előtti kereszten olvasható.
A főcelebráns Miquel Maury Buendía, Vatikán állam bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa volt, a szentbeszédet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András győri megyés püspök mondta, koncelebrált Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója is. Köszöntötték a részt vevő Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczeg Anitát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunor szövetségi elnököt. A rendezvényen több százezer zarándok imádkozott együtt, kérve égi édesanyánk, a csíksomlyói Szűzanya közbenjárását. A búcsú szónoka megbocsátásra és összefogásra, békére buzdította a jelenlévőket. A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója, Orbán Szabolcs üdvözölte a székelyföldieket, csángókat, a határon túlról és a világ legtávolabbi sarkaiból érkezetteket, kívánva, hogy a fohász szellemében mozgásba hozva szívünket, megerősödjenek azok az erények, amelyek őseinket is megtartották. Jakubinyi György érsek köszöntötte a Szentatya képviselőjét, az egyházi és polgári hatóságokat, kifejezve, hogy mindannyian a Szűzanya gyermekei vagyunk. Miquel Maury Buendía nuncius magyarul köszöntötte a zarándokokat, majd fordították beszédét. Kifejezte örömét, hogy részt vehet a zarándoklaton, ahol az ősi hagyományokat őrzik. Tolmácsolta Ferenc pápa üzenetét, aki útmutatóként hagyta a múltra való emlékezést, de fontos a szolidaritás, az emberközpontúság, a béke és a fejlődés követése, a jövőre való hivatottság.  Veres András győri megyés püspök szentbeszédében elmondta, hogy közös nyelvünk, kultúránk és történelmünk mellett, ami leginkább összetart bennünket, az a krisztusi hitünk és a Szűzanya iránti tiszteletünk. Miként a földi édesanya is összetartja a családot, szükség van az égi édesanya segítségére, hogy a krisztusi család, az egyház az evangéliumi úton megmaradjon. Ő a közbenjárónk Istennél, segítőnk a földi életünk folyamán. Korunk emberének minden baja abból ered, fejtette ki, hogy sokakból hiányzik a hit, vagy mert elvesztették, vagy nem is volt emberük, aki odavezette volna. Az ateista diktatúra idején igyekeztek minden módon elfojtani. Abban az időben kialakult egy olyan intellektuális gőg, amely ma is érezteti hatását össztársadalmi szinten. Ennek szemléltetésére Toronyi István költő versét idézte. Hangsúlyozta, hogy a hit személyes szeretetszolgálat Isten és az ő teremtménye, az ember között. „Az ember felfedezi Istennek iránta megmutatkozó szeretetének sokféle megnyilvánulását, ez viszont szeretetet ébreszt az emberben Isten felé. Ez a viszontszeretet konkrét tettekben nyilvánul meg. Minél gyakrabban teszem és minél nagyobb szeretettel, áldozatkészséggel, annál inkább válik erényemmé ez a cselekedet” – mondotta. Befejezésül arra kérte minden magyar testvérét a megyés püspök, hogy „kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét önmagukban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást! Segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését szolgálja!”
A pünkösdi ünnepi szentmise liturgiáját a kegytemplom kórusa színesítette, a rendezvény a himnuszok eléneklésével ért véget gyönyörű napsütésben.
Józsa Zsuzsa Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 21.
Semjén: nem zárványszerűen kezeljük a külhoni magyarságot
A külhoni magyarság kulturális, nyelvi identitásának megerősítésében, a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésében és a honosítás területén egyaránt kitűnő munkát végeztek a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasai - értékelt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes június 21-én szerdán, a két program idei zárókonferenciáján.
A kormányfőhelyettes a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor-program ösztöndíjasait köszöntve rámutatott: a nemzetpolitika fundamentuma 2010-től, hogy egyetemes magyarságban gondolkodnak. Az egyetemes magyarságnak integráns és megkerülhetetlen része a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarsága egyaránt – hangsúlyozta.
Kiemelte: a külhoni magyarságot nem zárványszerűen kezelik, hanem a magyarság oszthatatlan részeként, és arra törekednek, hogy minden, ami Magyarországon megvalósul és „tárgyilag kiterjeszthető”, vonatkozzon rájuk is. Példaként említette a demográfiai támogatásokat, közte az anyasági támogatást, ami szorosan nem kötődik a területi elvhez, de jár minden magyarnak, éljen bárhol a világon.
Semjén Zsolt az ösztöndíjasok munkáját értékelve kiemelte, hogy a magyarság kulturális, identitásbeli megerősítése kitűnően sikerült. Kitért a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésére és rámutatott: e téren is fontos lépések történtek. Hozzátette: befejeződött az a folyamat, amelynek célja az volt, hogy az emigránsszervezetekből minden magyar otthonát jelentővé alakítsák a diaszpóra szervezeteit. Ez alapvetően szintén az ösztöndíjasok munkájának köszönhető - közölte a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt kitért a nemzet közjogi egyesítésére is, és közölte: a Magyar Állandó Értekezlet ülésére várhatóan elérik a kitűzött cél, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen lehetséges válasz Trianonra - jegyezte meg. Hozzátette: Erdély, Kárpátalja és Délvidék adta a többségét az új állampolgároknak, de lelkileg hatalmas jelentősége volt annak, hogy mindez a diaszpóra magyarságának is elérhető.
A kormányfőhelyettes közölte: a tapasztalatok alapján elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak. Azt kérte, hogy az ösztöndíjasok írják le, a honosításnál hol láttak olyan bürokratikus nehézségeket, amelyek aránytalan terheket rónak az ottaniakra, valamint, hogy a választásoknál mi jelentett problémát a szavazatok leadásánál.
Grezsa István kormánybiztos arról beszélt, hogy 150 ösztöndíjas teljesített hat, illetve kilenc hónapos szolgálatot. Hozzátette: az idén 530 jelentkezőből 180 ösztöndíjast választottak ki, és csaknem harmincan már el is utaztak a déli féltekére.
MTI kronika.ro
2017. június 29.
Biztos pont mottóval szervezik meg az idei Tusványost
A nagyszínpadon magyarországi zenekarok lépnek fel: itt lesz a Hooligans, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground és a Balkan Fanatik is.
A biztos pont lesz a mottója az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak, amely július 18. és 23. között zajlik Tusnádfürdőn. Sándor Krisztina programfelelő a mottó kapcsán elmondta, az egyre bizonytalanabbá váló európai környezetben fontosak a biztos pontok, Közép-Kelet Európa, a Kárpát-medence és Erdély a biztos pont számunkra, de ugyanilyen biztos pont Tusnád is, ahol minden évben, idén is jelen lesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki szombaton Tőkés László és Németh Zsolt társaságában tarja meg beszédét. 
A jövőkép-viták mellett, amelyek a közép-kelet európai, erdélyi régióra vonatkoznak, a megyei, helyi problémákról is zajlanak beszélgetések a sátrakban. A székely zászló és az Erdély-zászló elleni hatósági fellépésekről, a magyar nyelvhasználatról értekeznek a civil szervezetek, önkormányzati vezetők. Az oktatás helyzetére is kitérnek, arra, hogy vajon stratégia hiánya, vagy mulasztások sorozata az, hogy visszatérő probléma az iskolabezárás. 
Sándor Krisztina elmondta, kerek évforduló az idei, hiszen 2008-ban vették át az Ergo Egyesülettől a tábor szervezésének feladatát. 2008-hoz képest megduplázódott a szervezők száma, most 200 ember biztosítja a rendezvény zavartalan lebonyolítását, hiszen az események, partnersátrak száma is megduplázódott. „Most már csak akkor lehetne bővíteni a tábor kínálatát, ha valaki kitalálná, hogyan lehetne emeletet építeni a táborra” – mondta. A szervezők a kínálathoz mérhető, nagy közönségre számítanak: napi 15-20 ezer, összesen 60-70 ezer látogatót várnak. Popa Ilona főszervező elmondta, a nagyszínpadon magyarországi zenekarok lépnek fel: a Hooligans, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Balkan Fanatik, a Skorpió, Nagy Feró és a Beatrice, Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, illetve a Magna Cum Laude és a Kowalski meg a Vega. Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, a MIT-sátor színpada biztosít koncertezési lehetőséget az erdélyi zenekarok számára. 
Popa Ilona elmondta, 26 partnersátor lesz, kiemelte a Kriza János népzene-sátort, amelynek kínálatát a tavalyi népszerűsége miatt nappali foglalkozásokkal bővítik, este pedig ismét a népzenéé és a néptáncé a tér. A partnersátrak kulturális, irodalmi, és sporttevékenységeket, illetve egyéb szabadidős tevékenységeket biztosítanak az érdeklődők számára. Sándor Krisztina elmondta, számos fontos politikust és személyiséget várnak a tárborba, és sor kerül a kárpát-medencei magyar pártok fórumára is, várják néhány elnök visszajelzését. Több magyarországi kormányzati szereplő is jelen lesz, ők olyan dolgokról beszélnek, amelyek a Közép-Kelet Európa, a Kárpát-medence helyzetéről és az erdélyi magyarokat érintő ügyekről beszélnek. A résztvevők között szerepel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály, Bakonyi György, Hoppál Péter, Kósa Lajos és Veczel Tamás és Potápi Árpád. 
A programfelelős kiemelte az évről-évre visszatérő román-magyar párbeszéd kérdését. Számos román politikust hívtak meg a táborba, azonban bevallotta: idén sem tiporják egymás lábát a román politikai szereplők – vagy nincsenek már tisztségben a kormányváltás miatt, vagy ódzkodnak eljönni Tusványosra. Szerinte a szándék a Tusványos szervezői részéről a nyitásra létezik, például a PNL és az USR részétől, de még az államelnöki hivatal részéről is meghívtak politikusokat, és várják a visszajelzést.
Popa Ilona a tábor technikai részleteiről beszélt: 16 óráig ingyenes a belépő, ezután egy jelképes összeget, 10 lejt kell kifizetni. A 12 éven aluliak és Tusnád lakóinak számára ingyenes a belépő, a sátorjegy napi 10 lej, a heti sátorhely díja tavalyhoz képest csökken, idén csak heti 40 lej lesz. Kedden reggel 8-tól lesz a kapunyitás, azelőtt nem áll módjában a szervező csapatnak fogadni a belépőket. 
Fancsali Barna elmondta, a MIT-sátorban több mint 20 órában tudnak programokat nyújtani a fiataloknak, neves személyiségek is tartanak előadást, például Balog Zoltán miniszter is ott lesz. Sikeres fiatalok mutatkoznak be, lesz ifjúságpolitikai kerekasztal, a kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezetek képviselőit is várják. Humorprogram is lesz, amit Somolyák Tamás, a Humorfeszt nyertese fog megnyitni.
Kertész Melinda Transindex.ro
2017. július 17.
Tusványos, a biztos pont
A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) sajátos keveréke a fesztiválnak és a szabadegyetemnek – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Németh Zsolt úgy fogalmazott, Tusványos a legkomolyabb fesztivál és a leglazább szabadegyetem a Kárpát-medencében. Mint mondta, a rendezvénnyel kapcsolatban magasak az elvárások, több tízezer vendéget várnak.
Számos miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is elmegy majd a rendezvényre, de a szellemi, gazdasági, társadalmi élet meghatározó szereplői, határon túli vezetők, pártelnökök, nemzetközi meghívottak is ellátogatnak Tusnádfürdőre – tette hozzá. Németh Zsolt jelezte, a rendezvény idei mottója A biztos pont. A hosszú vita után választott mottó arra utal, hogy „egy recsegő-ropogó világban” nagyon fontos a politika számára is, hogy megtalálja azt a biztos pontot, amelyből „ki lehet fordítani a megoldást”. „A magyar egy megosztott nemzet, és fontos, hogy a határon túli magyarok és Magyarország is tudatában legyenek a megosztottságnak és az ebből fakadó feladatoknak. Az elmúlt években képesek voltunk arra, hogy felépítsünk egy olyan határokat átívelő nemzetegyesítő politikát, amely megkülönböztethetővé tett bennünket, hogy elkötelezettek vagyunk a nemzetegyesítés és az ehhez szorosan kapcsolódó autonómia ügye mellett” – fogalmazott Németh Zsolt. A politikus azt mondta, bízik abban, a határon túli magyarok is tudatosítják, hogy a jövő évi választásoknál „nem babra megy a játék”, és magyar állampolgárként alakítaniuk kell a magyarországi politikát is.
A „28 éves intézményt” bemutató pénteki sajtótájékoztatón Németh Zsolt megemlítette, Tusványoson első alkalommal lép fel a Skorpió, illetve felhívta a figyelmet a népzenei sátorra, és arra, hogy a rendezvény vendége lesz Fa Nándor vitorlázó. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a rendezvényt közéleti inkubátornak nevezte. Jó látni – mondta –, hogy amiről úgy gondolták, csak egy jó buli lesz, már a harmincadik évéhez közeledik, átívelve pártpolitikán, pártokon. Tusnádra csak az nem jön el, aki nem akar eljönni – jelentette ki, közölve: idén is jelen lesznek RMDSZ-es politikusok. Véleménye szerint mára politikai presztízsnek számít a részvétel. Jelezte: Orbán Viktor mellett ott lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Süli János tárca nélküli miniszter, több államtitkár, helyettes államtitkár, és erdélyi magyar politikusok, határon túli magyar vezetők is részt vesznek a programokon. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 19.
SEMJÉN ZSOLT: MEGVAN AZ EGYMILLIOMODIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI KÉRELEM
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Tusványosan megkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Semjén Zsolt bejelentette, hogy megérkezett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Nemzetpolitikára a 2010-es 9 milliárd forint helyett 90 milliárd forint jut
A következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják a Kárpát-medencei magyarok
Meghosszabbították a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét
A Kárpát-medencében 845 ezer magyar kapott kedvezményes honosítással állampolgárságot, és Magyarország további 120 ezer, a világ különböző országaiban élő diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Semjén Zsolt hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik visszahonosított magyar állampolgár is leteszi az állampolgársági esküt.
Úgy vélte, hogy a nemzetegyesítés megalapozásában – a Tusványos egyik alapítójaként a megnyitón jelen lévő – Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének vitathatatlan érdemei vannak a státustörvény, a magyarigazolványok bevezetésével.
Felidézte, hogy a „2004. december 5-ei nemzetárulás” (a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) után az akkori balliberális kormány a súlyos politikai következményekkel szembesülve kompromisszumot ajánlott: elfogadnák az állampolgárság kiterjesztését, ha az nem vonatkozna a szavazati jogra.
Az akkori ellenzék erre nemet mondott, mert „nincs A meg B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nemzetpolitika tekintetében is egyenesben vagyunk, hiszen ha csak az összegeket nézem 2010-ben kilencmilliárd forint volt nemzetpolitikára, most pedig kilencvenmilliárd” – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: ebbe nem számolja bele azt, hogy most már a nemzetpolitika nemcsak az identitás megőrzésre – az oktatásra, a kultúrára -, hanem a gazdaságra is kiterjed, amelyre további ugyanilyen nagyságrendű összeg jut. „Össznemzeti paradigmában” gondolkodik a kormány, például az anyasági támogatást is kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – magyarázta.
A miniszterelnök-helyettes azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig „részsikerekről” tud beszámolni az „Európai Unió bürokráciájával” folytatott harcban.
Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.
Egyes országokkal sikerült megállapodni erről, de Románia nem tartozik közéjük.
„Kerül, amibe kerül alapon elindultunk az összes utódállam tenderén és megvettük a közvetítési jogokat” – közölte Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. Hozzátette, ez a következő nyári és téli olimpiákra és a magyar válogatott esetleges labdarúgó Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozik.
A közönség soraiból felhangzó tapsra reagálva Semjén Zsolt megjegyezte: az elismerés jelentős része a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) illeti.
IOHANNIS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA
Semjén Zsolt szerint értékelendő, hogy amikor a román elnök hivatalos látogatást tett Székelyföldön – egyszerre kereste fel Románia két magyar többségű megyéjét, Hargita és Kovászna megyét – állva hallgatta végig a székely himnuszt, és az is fontos, hogy Iohannis elfogadta az ajándékba kapott székely zászlót, amit Románia lobogójával viszonzott, ő maga pedig a „csere” szót használta erre a gesztusra.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt.
Felhívta a figyelmet: a magyarság sosem kért olyan autonómiát, amire nem létezne precedens az Európai Unióban, ugyanakkor nem fogadhatja el, hogy a magyaroknak nem jogosultak azokra a jogokra, amelyekre más uniós állampolgárok igen.
„Ha elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan jogok az EU-ban, amelyek más nemzeteknek, nemzetrészeknek jár, a magyarságnak vagy a székelységnek nem jár, akkor azt fogadnánk el, hogy másodrangú uniós polgárok vagyunk, pedig nyilvánvalóan nem így van” – hangoztatta Semjén Zsolt.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva úgy fogalmazott: ez a magyarságnak „tragikus dátum”, a románságnak pedig öröm, nemzeti identitásuk alapja. Ezzel kapcsolatban azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák és fogadják el” a történelmi dokumentumot, mert a magyarok semmi mást nem kérnek tőlük, csak amit száz éve szabad akaratukból megígértek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója az erdélyi rendezvény szerdai megnyitóján úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. „Figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jegyezte meg az EMNP ügyvezető elnöke.
Tusványost Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte a hivatalos megnyitón. A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a Tusványost, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett, amely olyan, azóta megvalósult gondolatok „szerzői jogával” büszkélkedhet, mint a magyarigazolvány, és a kettős állampolgárság.
MTI; Magyar Idők (Budapest)
2017. július 20.
Tusványos 2017: mérföldkövek és biztos pontok a politikai válaszkeresésben
„TUSVÁNYOS, A biztos pont.” mottóval nyílt meg szerdán a Tusnádfürdőn szervezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek megfelelően, a megnyitón résztvevő politikai személyiségek és főszervezők gondolatsorai a nemzet- és külpolitikai vonatkoztatási pontokhoz kapcsolódtak.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, nemrég jegyezték az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Úgy vélte, elindult egyfajta magyar-román párbeszéd az autonómiaigények elfogadtatása tekintetében, többek között azért, mert Klaus Johannis román államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatásán az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem pedig a regionális jellegűt. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke politikai nagycsaládi találkozónak minősítette Tusványost, amely egyedülálló lehetőséget teremt olyan emberi kapcsolatok kiépítésére, amelyek a közéleti, politikai ügyek alakulását is befolyásolják.
Újabb egymillió magyar állampolgár
Az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelem benyújtása folytán a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett – emelte ki megnyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes. Mindmáig 845 ezer magyar kapott a Kárpát-medencében kedvezményes honosítási eljárással állampolgárságot, illetve Magyarország további 120 ezer, világszerte diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Ilyenképpen a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik honosított, és visszahonosított állampolgár is leteheti a magyar állampolgársági esküt. A politikus emlékeztetett, a megnyitón évről évre jelen levő Németh Zsoltnak, a szabadegyetem egyik alapító tagjának vitathatatlan érdemei vannak a nemzetegyesítési folyamat kiteljesítésében, a státustörvény elfogadtatása, a magyarigazolványok bevezetése folytán.
Felidézte, hogy 2004-ben az akkor ellenzékben politizáló mostani kormánypártok nem fogadták el a szavazati joggal nem járó állampolgárság bevezetését a külhoni magyarság számára, mivel úgy vélték, nincs „A avagy B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van”. Elmondta, míg 2010-ben kilenc-, mostanra már kilencvenmilliárd forintot szántak nemzetpolitikára. A kormány „össznemzeti paradigmában” gondolkodik, így például az anyasági támogatást kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – tette hozzá. Magyar közvetítésben az olimpiákat
A miniszterelnök-helyettes megvalósításként számolt be arról, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Emlékeztetett, a tavalyi Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök feladatként szabta ki számára, hogy oldja meg a magyar nyelvű sportközvetítések biztosítását a határon túli magyarok számára is, de jelenleg is tart az uniós bürokráciával folytatott „küzdelem”. Elmondta, személyesen írt levelet a digitális kérdésekben illetékes uniós biztosnak, amelyben többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a geo-kódolt közvetítések piackorlátozóak és sértik a nyelvi jogokat. Mindemellett nem sikerült még elérni azt, hogy az unió módosítsa a szabályozást. Egy másik úton elindulva, Magyarország a szomszédos államoknak ajánlatott tett arra, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymásnak az anyanyelvi közvetítést; egyes országokkal sikerült megállapodni, Romániával viszont nem, így megvették a közvetítési jogokat a következő nyári és téli olimpiákra, a magyar válogatott Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozóan.
Ígéreteket hordozó zászlócsere
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatását értékelve Semjén Zsolt megállapította: pozitívumnak tekinthető, hogy Johannis hivatalos látogatást tett a Székelyföldön, azaz Hargita és Kovászna megyékben, továbbá, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt. A magyar kormányfő-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a román és a székely zászlók sajátos cseréje történt, maga Johannis is a „csere” szót használta, ezáltal tehát elfogadta a székely lobogót. Mindemellett, bár az etnikai alapú autonómiát a román államfő határozottan elutasította, a regionális és önkormányzati jellegű autonómiaformákat nem vetette el, így egyfajta párbeszéd mégiscsak elindult az autonómiaigénylés kapcsán – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, amire ne lett volna precedens az Európai Unióban, és vannak uniós államok, ahol működik a személyi elvű, a kulturális, avagy területi alapú autonómiák rendszere.
Tusványos, a sikertörténet
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte üdvözlő beszédében a szabadegyetemet. A Tusványos másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a rendezvényt, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett. Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán kijelentette: szerinte nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, és ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, remélhető, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor, tekintve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette, a szabadegyetem szervezői köre is évről évre egy nagy családként bővül, az itt kialakult kapcsolatok folytán bármilyen közéleti rendezvény szervezésében számíthatnak egymásra. Említést tett arról is, hogy az idei szabadegyetem programjában kiemelt helyet kaptak az évfordulók, így a reformáció 500., a Gyulafehérvári Nyilatkozat 100. évfordulója, és különösen fontos lenne egy határozott jövőkép megfogalmazása. Köszöntő beszédét Király Zoltán kortárs kolozsvári költő „Szeretők” című versét idézve zárta.
Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy – megfelelően kezelt - közéleti, politikai ügyek nincsenek emberi kapcsolatok nélkül, ezeknek kiépítésére pedig egyedülálló lehetőséget biztosít a tusványosi szabadegyetem, amely a nemzetpolitikai törekvések kidolgozásának fontos színtere, egyfajta nemzetpolitikai „búcsújárás”.
„Semper reformanda” a politikai válaszadásban
Megjegyezte, az idén 500. éves reformáció egyik kiemelt üzenete a „Semper reformanda”, a folyamatos visszatérés az alapértékekhez. Ennek az üzenetnek megfelelően, a magyar politikának is „nem-ortodox”, „egyetemes”, ugyanakkor „magyar” válaszokat kell adnia a külpolitikai kihívásokra – állapította meg Németh Zsolt. Megjegyezte, tulajdonképpen Donald Trump amerikai államfő is „kisgazda” programot javasolt Közép-Európának varsói látogatása alkalmával, amelynek alaptengelyeit az Isten, a haza, a család és a szabadság képeznék. A magyar kormány a jelenlegi külpolitikai helyzetre ugyanúgy keresztény és polgári értékekre alapozó válaszokat szándékszik adni; az erős Európa erős nemzetekre épülhet, ezek viszont csak erős régiókra és erős autonómiákra alapozhatnak – hangsúlyozta a politikus.
Németh Zsolt szerint a nemzetpolitikai törekvések fontos „stációja” az is, hogy a külhoni magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal a jövőre esedékes magyarországi választáson, ennek előfeltétele pedig a sikeres választási regisztráció. Fontos törekvésnek minősítette a FUEN által kezdeményezett Minority Safe Pack-et is, amelynek folytán uniós kisebbségvédelmi rendszer jöhetne létre, ha hét tagállamban összegyűlne egymillió támogató aláírás.
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester idén is víg kedéllyel üdvözölte a szabadegyetem résztvevőit, megjegyezve, hogy Tusnádfürdőn „nincs medveveszély, csak a medvék járnak.” Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az 1512 lakossal rendelkező kisváros új városházát avatott, amelyen az intézmény neve három nyelven, románul, magyarul és angolul egyaránt szerepel. Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke összegezte, idén 28 helyszínen zajlanak a tusványosi előadások, 34 partnerszervezet közreműködésével.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos - Semjén Zsolt: korrekt és pozitív volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása
Nemrég ért véget a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitója a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban.
Semjén Zsolt megnyitóbeszédében többek között kiemelte, a magyar nemzet 2010-ben kezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett, az elmúlt napokban regisztrálták az egymilliomodik állampolgársági kérelmet.
A magyar miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatását korrektnek, összességében pozitívnak minősítette. Úgy vélte, elindult egyfajta párbeszéd az autonómiaigény elfogadtatása tekintetében, ugyanis Johannis csak az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem a regionális jellegűt. Megvalósításként számolt be arról is, hogy megszerezték a közvetítési jogokat, ilyenképpen a következő téli és nyári olimpiát, a magyar futballcsapatnak az európai és a világbajnokságokon való szerepléseit magyar közvetítésben nézhetik az erdélyi magyarok is. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 21.
Tusványosi kerekasztal-beszélgetések Kevés a gyerek, nő az elvándorlás
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a honosítási sikertörténet mellett az erdélyi magyarság elvándorlásáról, az óvodafejlesztésekről és a medveveszély elhárításáról is tartottak panelbeszélgetést. Csütörtökön délelőtt az anyanyelvi oktatás és a megélhetési politizálás került terítékre. Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit. Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta. Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni. Kitért arra is: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogi tanácsadó iroda működtetése megoldást jelenthetne – jegyezte meg. (A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus líceum kétnyelvű molinóját Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért.) Egymillió állampolgársági kérelem A napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerdán. Elmondta: ezzel sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése. Az első nap panelbeszélgetései között szó volt arról is, hogy változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy korrektnek és pozitívnak tartja azt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója a megnyitón úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Iohannis moderátora lesz a román–magyar párbeszédnek. A többnyelvűség gúzsba kötve Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni – Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című, szerdai beszélgetés moderátoraként már indításkor rávilágított a romániai közigazgatási törvény kétértelműségére. A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdéséhez. „Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén” – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „A gyakorlat az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc. „A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, a számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az államból élés karrierje A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája című tusványosi pódiumbeszélgetésre meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom. Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai. Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a „rendszert”, vagy ő maga ennek a rendszernek terméke. Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra (és nem programatikus) alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlamentben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, hogy az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik. Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell, és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól. (Hírösszefoglaló) Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 21.
Tusványos – Semjén: nem a mi készülékünkben van a hiba, ha a román-magyar viszony nem megfelelő
Semjén Zsolt szerint “nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) mini-Máértnek is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
Nemzetpolitikai áttekintésében Semjén Zsolt úgy vélte: valamennyi magyar nemzetrész pozitív példaként használhatja fel jogkövetelésében, hogy Szerbiában a megvalósulás fázisában van a magyar közösség kulturális autonómiája. Szerinte Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve őszintén kiegyezett és kibékült Szerbiával, és bizalmi, baráti, szoros a két ország együttműködése nemzetközi téren is. “Ha velük meg tudtuk csinálni, nem hiszem, hogy a mi készülékünkben van a hiba, ha a románokkal nem tudjuk” – fogalmazott a politikus. Pozitív példaként hozta fel azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében szlovák katonák is védték a magyar határt, és Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra. “Nem gondolom, hogy a mi hibánk az, hogy a románokkal hasonló nem alakult ki” – tette hozzá. A felhozott példák kapcsán megállapította: a nemzetrészek nemcsak önmagukért felelősek, hanem a teljes magyarságért is, mert ami egyik vagy másik nemzetrészben történik, az kihat a többire is. Áttekintésében Semjén Zsolt kijelentette: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a legtermészetesebbnek tartotta, hogy az anyaország támogatja a határon túli nemzetrészeket és a világban szétszóródott magyarságot. Amint összefoglalta, a támogatás első hagyományos pillére az oktatás, kultúra, identitásmegőrzés támogatása. Az erre fordított összeget 2010 óta megtízszerezte a kormány, és ez most eléri a 90 milliárd forintot. Magyarországnak azonban mára már megvan a gazdasági ereje ahhoz, hogy ne csak az identitás megőrzését támogassa, hanem hasonló összeget szánjon arra is, hogy a határon túli magyarok meg tudjanak élni a szülőföldjükön. A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését tartotta a nemzetpolitika harmadik tényezőjének. Úgy vélte, ez olyan “acélabroncs, amely a kulturális identitáson túl egybefogja a magyar nemzetet”. “A szavazati jog azt jelenti, hogy a határon túliak politikai akarata is megtestesül a magyar Országgyűlésben” – fogalmazott. Azért tartotta ezt fontosnak, mert – mint fogalmazott – a külhoni magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a szavazatával a mindenkori magyar kormányt arra, hogy vegye komolyan a külhoni nemzetrészeket. Semjén Zsolt a külhoni magyar szervezetek támogatását is fontosnak tartotta. Mint fogalmazott, nem mindegy, hogy a magyar szervezetek mekkora erővel vannak jelen a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjeiben, részei-e a kormánykoalícióknak. “Ahhoz, hogy a magyarság érdekérvényesítése megtörténjen, fontos, hogy a helyi politikai pozíciókban minél magasabb szinten minél több magyar legyen” – jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes katalizátor jellegűnek minősítette a magyar állam által nyújtott támogatást. Szerinte az igazi megtartó erőt azok a személyes szálak, barátságok és szerelmek alakítják ki, amelyek Tusványoson és a hasonló rendezvényeken kialakulnak. Semjén Zsolt Lendvai Ildikó szocialista politikusnak egy, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentésére is reagált. Felidézte, hogy annak idején nem fogadták el azt a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélküli adjanak állampolgárságot a határon túliaknak, és ezzel “B kategóriás állampolgárokká” tegyék őket. Hozzátette: “Lendvai Ildikó úgy kóvályog magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban”.
MTI; erdon.ro
2017. július 22.
A magyar fél nem hibás a rossz viszonyért
Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román–magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről tegnap reggel beszélt Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mini-Máértnak is nevezett nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén, melyen valamennyi nemzetrész és a magyar kormány képviselői vettek részt.
Nemzetpolitikai áttekintésében Semjén Zsolt úgy vélte: valamennyi magyar nemzetrész pozitív példaként használhatja fel jogkövetelésében, hogy Szerbiában a megvalósulás szakaszában van a magyar közösség kulturális autonómiája. Szerinte Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve őszintén kiegyezett és kibékült Szerbiával, és bizalmi, baráti, szoros a két ország együttműködése nemzetközi téren is. „Ha velük meg tudtuk csinálni, nem hiszem, hogy a mi készülékünkben van a hiba, ha a románokkal nem tudjuk” – fogalmazott a politikus. Pozitív példaként hozta fel azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében szlovák katonák is védték a magyar határt, és Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra. „Nem gondolom, hogy a mi hibánk az, hogy a románokkal hasonló nem alakult ki” – tette hozzá. A felhozott példák kapcsán megállapította: a nemzetrészek nemcsak önmagukért felelősek, hanem a teljes magyarságért is, mert ami egyik vagy másik nemzetrészben történik, az kihat a többire is. Áttekintésében Semjén Zsolt kijelentette: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a legtermészetesebbnek tartotta, hogy az anyaország támogatja a határon túli nemzetrészeket és a világban szétszóródott magyarságot. Amint összefoglalta, a támogatás első hagyományos pillére az oktatás, kultúra, identitásmegőrzés támogatása. Az erre fordított összeget 2010 óta megtízszerezte a kormány, és ez most eléri a 90 milliárd forintot. Magyarországnak azonban mára már megvan a gazdasági ereje ahhoz, hogy ne csak az identitás megőrzését támogassa, hanem hasonló összeget szánjon arra is, hogy a határon túli magyarok meg tudjanak élni a szülőföldjükön. A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését tartotta a nemzetpolitika harmadik tényezőjének. Úgy vélte, ez olyan „acélabroncs, amely a kulturális identitáson túl egybefogja a magyar nemzetet”. „A szavazati jog azt jelenti, hogy a határon túliak politikai akarata is megtestesül a magyar Országgyűlésben” – fogalmazott. Azért tartotta ezt fontosnak, mert – mint fogalmazott – a külhoni magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a szavazatával a mindenkori magyar kormányt arra, hogy vegye komolyan a külhoni nemzetrészeket. Semjén Zsolt a külhoni magyar szervezetek támogatását is fontosnak tartotta. Mint fogalmazott, nem mindegy, hogy a magyar szervezetek mekkora erővel vannak jelen a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjeiben, részei-e a kormánykoalícióknak. „Ahhoz, hogy a magyarság érdekérvényesítése megtörténjen, fontos, hogy a helyi politikai pozíciókban minél magasabb szinten minél több magyar legyen” – jelentette ki. A miniszterelnök-helyettes katalizátorjellegűnek minősítette a magyar állam által nyújtott támogatást. Szerinte az igazi megtartóerőt azok a személyes szálak, barátságok és szerelmek alakítják ki, amelyek Tusványoson és a hasonló rendezvényeken kialakulnak. Semjén Zsolt Lendvai Ildikó szocialista politikusnak a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentésére is reagált. Felidézte, hogy annak idején nem fogadták el azt a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélküli állampolgárságot adjanak a határon túliaknak, és ezzel „B kategóriás állampolgárokká” tegyék őket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 22.
Kiálltak a magyar nemzetpolitika mellett a kárpát-medencei magyar szervezetek
Immár hagyománnyá vált a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a péntek délelőtti kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal, amelyen évről évre részt vesznek a magyar kormány megbízottai mellett a határon túli nemzetrészek érdekképviseleti szervezeteinek vezetői, és egyfajta helyzetképet körvonalaznak az őket érintő aktuálpolitikai kérdésekről, nehézségekről, adott esetben megvalósításokról. Idén az erdélyi magyar politikai paletta mindhárom alakulatának vezető politikusai jelen voltak a panelbeszélgetésen, és a többi kárpát-medencei magyar szervezettel egyetemben határozott állást foglaltak az elmúlt hét év következetes magyar nemzetpolitikája, a Fidesz-KDNP-kormányzat megmaradásának fontossága mellett. A magyar nemzet léte az egyetemes magyarság jólétével függ össze; a Trianon kihívásaira adott, a kornak megfelelő válasz pedig a nemzet közjogi egyesítése – hangsúlyozta Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes.
A magyar állam értelme és célja, hogy a nemzet fennmaradjon, és az emberek életminősége javuljon. Minden egyes nemzetrész fontos, hiszen ha bármelyik elvész, az egyetemes magyarság csonkul – emelte ki a magyar kormány nemzetpolitikájának meghatározó elemeit összegző Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Mint mondta, valamennyi nemzetrész felelős önmagáért, de a többiért is, hiszen mindaz, ami egyikben vagy másikban történik, kihat a többire is. Felhívta a figyelmet például arra, hogy a többi magyar nemzetrészek pozitív példaként használhatják fel jogkövetelésükben, hogy Szerbiában a megvalósulás fázisában van a magyar közösség kulturális autonómiája. A kormányfő-helyettes megállapítása szerint Magyarország és a magyarság a történelmi sebeken túllépve kiegyezett és kibékült Szerbiával, és nemzetközi téren is bizalmi jellegű a két ország együttműködése. Megjegyezte azt is, hogy a visegrádi együttműködés keretében Szlovákia magyarul beszélő katonákat küldött Magyarországra, akik résztvettek a magyar határ védelmében. Ilyen körülmények között úgy vélte, nem Magyarország hibája, hogy a román-magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul.
Száz év múlva is számítsanak
A Magyarország határain túl élő nemzetrészek és a világban szétszóródott magyarság számára nyújtott anyaországi támogatás egyik alapvető pillére az oktatás, a kultúra és az identitás megőrzésének elősegítése. Erre a célra fordított összeget a kormány 2010 óta megtízszerezte, így most eléri a kilencven milliárd forintot – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Hasonló mérvű támogatást szánnak a határon túli gazdaságfejlesztési projektekre is. A nemzetpolitika fontos tényezője továbbá a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság kiterjesztése által, illetve a külhoni magyar érdekvédelmi szervezetek támogatása – összegezte a kormányfő-helyettes. Felhívta a figyelmet arra, hogy teljes jogú állampolgársága révén a határon túli magyarság száz év múlva is rá tudja kényszeríteni a választások révén a mindenkori magyar kormányt arra, hogy komolyan vegye az anyaország határain kívüli nemzetrészeket.
Semjén Zsolt kommentálta Lendvai Ildikó magyar szocialista politikusnak a közelmúltban elhangzott, a szavazati jog kiterjesztését bíráló kijelentését is. Emlékeztetett, 2004-ben nem fogadták el a szocialista javaslatot, hogy szavazati jog nélkül adjanak, „B” kategóriás állampolgárságot a határon túliaknak. „Lendvai Ildikó úgy kóvályog a magyar belpolitikában, mint vasorrú bába a mágneses viharban” – tette hozzá a kormányfő-helyettes.
Válság és konfliktusok Ukrajnában
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke borús megállapításokat körvonalazott a magyar közösség életét, jövőjét illetően. Elmondta, az Ukrajnát érintő geopolitikai konfliktus nem könnyíti meg a magyarok helyzetét, tekintve, hogy az súlyos gazdasági válságot is eredményezett. Dél-Kelet és Nyugat-Ukrajna között eleve hatalmas különbségek vannak, nemcsak politikai irányultság tekintetében, hanem kulturális, civilizációs kérdésekben is, egy ilyen ország egységét pedig csak egy olyan óvatos, többvektorú politikával lehetne megtartani, amelyet a kilencvenes években folytattak az ukrán vezetők – részletezte. A minszki megállapodás megteremthetné a békét, de ennek az ukrán parlamentben való keresztülvitele problematikus, ugyanis alkotmánymódosításra lenne szükség, hogy a leszakadt területnek szélesebb önkormányzatiságot adjanak. A helyzetet súlyosbítja, hogy többmillió fegyver van magánkézben az országban, és különféle önkéntes félkatonai alakulatok tevékenykednek.
Az adósságválság, amelybe Ukrajna belekerült, nem teszi lehetővé azt sem, hogy a továbbiakban önálló gazdaságpolitikát folytasson, ennek pedig az lesz a következménye, hogy az állam rövidesen felszámolja a szociális háló maradványait is – mondta Brenzovics. Arról is beszámolt, hogy míg az 1996-os alkotmányban rögzítették a kisebbségi nyelvhasználathoz való jogot, az anyanyelvi oktatást, jelenleg egyfajta bújtatott alaptörvény módosítás zajlik; a közelmúltban elfogadott felsőoktatási törvény nem engedélyezi például a nem ukrán nyelvű oktatást ezekben az intézményekben. Hozzátette ugyanakkor, ha tovább korlátozzák is újabb törvények elfogadásával a kisebbségi nyelvhasználatot a közoktatásban, nem valószínű, hogy a magyar, bolgár, román, orosz többségű vidékek iskolái hirtelen átálljanak ukrán nyelvű oktatásra. Mindamellett, ezek a törekvések feszültségeket keltenek, s egy ilyen soknemzetiségű országban a nemzetiségek jogainak biztonsága nélkül nem lesz társadalmi stabilitás. – Mi továbbra is fenntartjuk intézményeinket, iskoláinkat, a sajtót, de ez nem lenne lehetséges Magyarország támogatása nélkül – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.
Magyar „követek” a diaszpórában
Klement Kornél, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének alelnöke azt a kérést intézte a szülőföldjükön élő magyarokhoz, próbáljanak nyíltan, befogadóan közelíteni mindazokhoz, akik jelenleg a különböző államokban szétszóródva élnek, de megőrizték magyarságukat. Hangsúlyozta, sajnos tényként kell kezelni, hogy 2,5-3 millió ember él távol szülőföldjétől. A diaszpóra magyarjai a maguk során a kultúrkincsek megismertetésének „kis követei”, és civil utakon tiltakoznak a Magyarországot érő, rosszindulatú támadások ellen is. Mint mondta, a Kárpát-medencei magyarságot a különféle autonómiaformák létjogosultságának tudatosításával segíthetik.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke úgyszintén a gazdaságfejlesztési projektnek a kisvállalkozások számára nyitott lehetőségeit értékelte, illetve a közösség erősítése szempontjából pozitívumnak minősítette azt is, hogy legkésőbb a jövő év elején megnyílik Lendván a magyar főkonzulátus. Említést tett arról is, hogy mindmáig nem sikerült átfogó nemzetiségi kerettörvényt elfogadtatni, nem utolsósorban azért, mert az olaszokkal nem sikerült egyezségre jutni.
RMDSZ: biztos pont Budapest
A Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő által moderált beszélgetés az erdélyi magyar szervezetek képviselőinek összegzéseivel folytatódott. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke többek között megállapította, az RMDSZ-szel kötött politikai együttműködés „biztos pont” lehet azt illetően, hogy etnikai alapon szerveződő pártokként képviselhessék közösségüket.
– Nemzetpolitikai tekintetben számunkra a biztos pont Budapest. Támogatjuk azt a határozott, meg nem alkuvó külpolitikát is, amelyet az Orbán-kormány folytat a Balkánon belül és kívül – emelte ki hozzászólásában Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora. Hozzátette, hogy a „vazallusi” kapcsolatrendszerekhez szokott nagyhatalmaknak ez a fajta politizálás kényelmetlen, a Balkánon pedig kuriózumnak számít. A színfalak mögött a román politikusok is irigykedve tekintenek Magyarország politikai magatartására, de a felszínen továbbra is a simulékony, balkáni politizálást folytatják. Szerinte egy esetleges budapesti kormányváltás elakasztaná a mostani nemzetpolitikát, ezért fontos, hogy a mostani kormánypártokat a külhoni magyarok szavazataikkal is támogassák, amikor erre sor kerül.
Az erdélyi magyarság számára biztos pont továbbá az RMDSZ, amely a maga hibáin és problémáin túlmenően, az elmúlt 27 évben állandóan jelen volt a román törvényhozásban – állapította meg a szenátor, megjegyezve, hogy az MPP-vel tavaly őszinte partnerséget tudtak kötni, ezzel is bizonyítva, hogy nem zárkóznak el az erdélyi magyar politikai párbeszédtől. Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a közelmúltban néhány óra alatt olyan magyarellenes hangulatot sikerült a román sajtóban és a közösségi oldalakon kelteni, amely megakadályozta három fontos törvénytervezet elfogadtatását.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke kiemelte, az általa irányított politikai alakulat feladatának tekinti a magyar nemzeti együttműködés rendszerének kiteljesítését, a magyar országgyűlési választásokat megelőző mozgósítást. Mint mondta, az EMNP „ellenzéki párt” Erdélyben, de az erdélyi magyarok önrendelkezésének, az autonómiaigények megvalósításának tekintetében összehangolt politikai stratégiákra, együttműködésre lenne szükség.
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető alelnöke örömmel számolt be arról, hogy a HMDK az önkormányzati választásokon nagyszerű eredményt ért el, meghatározó tisztségeket szerzett fontos magyarlakta térségekben.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a Kisebbségi Szemle legújabb számában olvasható tanulmányra hivatkozva elmondta: a Felvidéken az etnikai alapú politizálás fontosságát alátámasztja az, hogy a magyarok 16 százaléka saját népcsoportját a szlovák nemzet részének tekinti, 27 százalékuk akkor vallja magát magyarnak, ha abból nem származik kára, 19 százalékuk pedig szlovák iskolába járatja gyermekét. A törvényhozásból kimaradt MKP folyamatosan dolgozik támogatottságának javításán, és tudatos fiatalítási folyamatot is elindított a pártban. Mint mondta, a magyar oktatási és kulturális intézményeket a Felvidéken is a magyar kormány támogatásának köszönhetően működtetik, és szívesen fogadják a tervezett gazdaságfejlesztési projekteket is. Hangsúlyozta, hisz a kárpát-medencei magyarság összefogásában, a „felvidéki magyar nemzetpolitika pedig a felvidéki hálószobában kezdődik”.
Három külhoni magyar mandátum várható
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kijelentette, a VMSZ abban érdekelt, hogy stratégiai partnere, a Fidesz-KDNP pártszövetség győzzön a magyar országgyűlési választásokon, és folytatódjék az elkezdett nemzetpolitikai építkezés. Választási részvételre buzdította a visszahonosított magyar állampolgárokat, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet- és szomszédságpolitika folytonossága biztosítja többek között azt is, hogy Szerbiában a magyarokat ne veszélyforrásnak tekintsék.
A külhoni állampolgárokban tudatosulnia kell annak, hogy a sikeres választási regisztrációt követően el is kell menni szavazni – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, megjegyezve, hogy körülbelül három külhoni magyar mandátumra lehet számítani, amellyel élni kellene. Elmondta, a 2014-es országgyűlési választásokig csaknem 200 ezren regisztráltak, és a beérkezett 160 ezer levélszavazat több mint 95 százalékát adták a kormánykoalíció pártjaira. Jelenleg a nem magyarországi lakcímmel rendelkező, regisztrált magyar állampolgárok száma meghaladja a 350 ezret. Az államtitkár kifejezte abbéli reményét, hogy a jövő évi választásokig ez a szám jelentősen nőni fog.
Az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés közelgő centenáriuma kapcsán, Semjén Zsolt kérdésre válaszolva kifejtette: a tudományos műhelyeknek meg kell adni minden állami támogatást ahhoz, hogy a történelmi valóságnak megfelelően írhassák meg az első világháború, Trianon és az idegen impériumokba szakadt magyarság történetét, mert „ha azok írják meg, akik velünk szemben állnak és álltak, abból nem fogunk jól kijönni”. Felidézte, Trianonnak részben azért lett ilyen végkimenetele, mert Budapesten „egy nemzetietlen, hazafiatlan társaság szétverte, felszámolta a magyar honvédelmet, feloszlatta a hadsereget. Ez történelmi tanulság arra nézve, hogy ha „nemzetietlen hatalom van Pesten, az egyetemes magyarság ügye rosszul fog állni” – hangsúlyozta a magyar kormányfő-helyettes.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 24.
Utazás a közös pont körül (Mini-Máért Tusványoson)
Második alkalommal találkoztak „bővített ülésen” a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki nemzetpolitikai fórumán a Kárpát-medencei magyar képviseleti szervezetek és a budapesti kormány képviselői. A nagy érdeklődés mellett lezajlott, a Kárpát-medence, a biztos pont címet viselő pódiumbeszélgetés – a budapesti kormányzat irányában megfogalmazott köszönetek során, illetve a jövőre esedékes választásokkal kapcsolatos határon túli szerepvállaláson túlmenően – újból remek alkalom volt a pártpolitikusoknak, hogy a jelszavakon, programokon túl a térségük valóságából is felmutassanak egy szeletet, illetve a kapaszkodókat is megjelöljék.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő, volt államtitkár elsőként Semjén Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét kérte szólásra, aki három nagy témakör köré rendezve adta elő mondanivalóját: az egyetemes magyar megmaradást szolgáló anyaországi támogatások (ideértve a külhoni politikai alakulatokét mint az érdekképviselet letéteményeseit), az állampolgárság (mint válasz Trianon igazságtalanságára és a nemzet közjogi egyesítésének eszköze), illetve Magyarország szomszédsági viszonya (mint a határon túli magyar közösségek jogérvényesítési törekvéseit támogató alapvető eszköz). Kiútkeresés északon és keleten
Az elcsatolt nemzetrészek képviselői közül elsőként – noha bevallása szerint ezt a több éve hagyománnyá vált megtiszteltetést szívesen továbbadná – Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szólalhatott meg, Répás Zsuzsanna indoklása szerint mint a legproblémásabb térség képviselője. A politikusnak ez alkalommal sem adatott meg, hogy jó vagy legalábbis jobb hírrel érkezzen, hiszen az ukrajnai helyzet egyelőre nem mutat javulást. A geopolitikai események még mélyebb válságba sodorták az amúgy is igen megosztott országot, amelynek Kárpátalja is része. Az ország keleti felén harcokban formát öltött orosz–Nyugat konfliktusból – a minszki erőfeszítések ellenére – járható kiút egyelőre nem látszik. Erre rátevődik a szintén mély gazdasági válság, amelyet Ukrajna átél. „Az az ország, amely korábban repülőgépeket, rakétákat volt képes gyártani, most ezen iparágak felszámolását éli meg, ráadásul nem tudni, hány lakosa van, a csökkenés viszont drasztikus” – fogalmazott. A problémákra a nemzetközi pénzügyi szervezetek (valutaalap, Világbank) – az ország egyre fokozódó eladósodásához vezető – támogatási ajánlata, politikája nem gyógyír, az ország lakosságának érdekeit nem is szolgálja.
Brenzovics egyben a 2014 óta egyre erősebb lendületet mutató belpolitikai válságra is rámutatott: az elmúlt három évben beindult, az 1996-os alaptörvény által garantált nyelvhasználati, oktatási, állampolgársági jogok megnyirbálása állandóvá vált a kijevi törvényhozásban. Brenzovics szerint a nehéz helyzetben egyelőre a kárpátaljai magyarság továbbra is képes fenntartani kulturális és oktatási intézményeit, a sajtót és mindazt, ami a közösség fennmaradásához szükséges, annak ellenére, hogy az – országos szinten ijesztő méreteket öltő – elvándorlás sújtja. Magyarország támogatása, valamint a teljes Kárpát-medencei magyarság szolidaritása nélkül nem sikerülne – zárta mondandóját. A szlovákiai közösség helyzetét illetően Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) vezetője sem ütött meg túl derűlátó hangnemet, bár elmondása szerint a tavalyi évhez képest javult valamelyest az állás. Az elnök mindenekelőtt igen súlyos demográfiai adatokkal is alátámasztva kijelentette: két urat nem lehet szolgálni, ezért a többnemzeti, azaz vegyes pártoknak nincs jövője. Ezek ugyanis az asszimiláció tökéletes eszközei, hatásukat Szlovákiában igen jól érezni, erőteljes a beolvadási tendencia (több mint 20 százaléka a magyar családoknak nem meri vállalni magyarságát, ha fennáll a lehetőség, hogy abból kára származzon). Menyhárt József a magyar–magyar párbeszéd akadozását is megemlítette, egyebek mellett a tárgyalópartner (a többnemzetiségi HID) alantas szándékai miatt, miközben a követendő stratégiák kidolgozásán kellene ügyködni. Menyhárt József a magyar közképviselet legfőbb feladataiként az asszimiláció visszaszorítását (az identitásmegőrzési kezdeményezések erősítésével), valamint a helyi gazdasági fejlesztést nevezte meg (ami a belső, megélhetési migrációra és a kötődő demográfiai visszaesésre is megfelelő ellenlépés lehet). „A határon túli magyar politika a magyar hálószobákban kezdődik!” – szögezte le utalva ezzel a gyermekvállalás ösztönzésének fontosságára.
Pártharc és autonómia
Noha valamelyest ragaszkodtak a címben meghirdetett mottóhoz, az erdélyi magyar szervezetek képviselői – Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke – egyúttal egy kisebb politikai csörtébe és programismertetésbe gabalyodtak. A biztos pont, kapaszkodó tekintetében Biró Zsolt és Tánczos Barna saját alakulatát nevezte meg az erdélyi közösség számára, illetve Budapestet a Kárpát-medence magyarsága számára. Biró Zsolt úgy vélte: a határon túli térségekben a magyar–magyar politikai együttműködés lehet egy további biztos pont (amire a tavaly óta kézzelfogható példa is van az RMDSZ–MPP-paktum formájában, amely stabil bukaresti képviseletet is jelent), illetve a román közösséggel való viszonyban a gyulafehérvári ígéretekre való következetes emlékeztetés, számonkérés. Tánczos Barna Orbán Viktor kormányának – a román politikum által egyébként nagymértékben irigyelt – markáns politikáját nevezte meg biztos pontnak, szemben a bukaresti megalkuvó, behódoló „balkáni” politikai játékokkal. A szenátor az autonómiát is szóba hozta, rámutatva: a román politikum és egyes intézmények (főképp a titkosszolgálatok) mindent megtesznek a törekvések meggátolásáért, és egyre újabb manipulatív eszközöket is bevetnek a közvéleménynek a magyar közösség ellen történő hergeléséért. Az autonómiából semmilyen kára nem származna a románságnak sem – tette hozzá. Szilágyi Zsolt az autonómiát (mint népakarat), illetve annak következetes képviseletét (utalva ezzel arra, hogy szerinte ezt az RMDSZ sorozatosan elfelejtette mint célt) nevezte meg biztos pontként, és egyben garanciaként a közösségi megmaradásra. Szilágyi Zsolt szerint inventív, kreatív és offenzív nemzetpolitikát kell folytatni, kihasználva a román politikai élet sajátosságait. „Egyetlen román politikus sem fogja felajánlani az autonómiát, ha azt a magyarok nem kérik. Ha nincs autonómia, elveszünk, mint a szászok” – fogalmazott. A külpolitika tekintetében ugyanakkor az összehangolt szolidaritást nevezte meg kapaszkodóként. A pártelnök ugyanakkor azt is leszögezte: a tömörülések közötti együttműködést a nemzeti ügyek mentén tartják elfogadottnak, az RMDSZ és az MPP által választott formában nem szándékoznak részt venni.
A diaszpóra is számít
Helyzetük sajátosságából adódóan egyedi üzenettel érkezett Klement Kornél a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége részéről, aki a diaszpóra képviselőjeként szólva felhívta a figyelmet: a kint élő magyarok is képesek megőrizni identitásukat, érzéseikben és elkötelezettségeikben értékes magyar emberek tudnak lenni. Emellett hatékonyan hozzá tudnak járulni az anyaországi és általánosan a Kárpát-medencei magyarság sorsának alakulásához mint a magyar értékkör nagykövetei, országimázs-javítók, valamint az autonómia eszméjének terjesztői – fogalmazott.
Kedvező szelek
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, valamint Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége ügyvezető alelnöke az általuk képviselt közösségek helyzetének javulásáról számolt be – egyebek mellett a magyar kormány nemzetpolitikai lépései nyomán. Szavaikból ugyanakkor az is kiderült: Szlovéniában az elviekben igen széles körben garantált kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése terén a kormányzattal igen nehéz dolguk van, míg Horvátországban is az elmúlt egy év hozott számottevő változást, hiszen a korábbi kormányzat szinte lerombolta a magyar közösség megmaradásához elengedhetetlen rendszert. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a vajdasági magyarság, „kegyelmi időt él meg”, a társadalom megbecsült tagjai lettek. Ez több tényező együttállásából (így a magyar–szerb szomszédsági viszony jelentős javulása) alakulhatott ki, és amelyet arra kell kihasználniuk, hogy minél többet megvalósítsanak. A közösség fennmaradásához szükséges ügyek fenntartását viszont csak a jelenlegi magyar kormányzat folytonossága tudja biztosítani, ezért elemi érdekük ennek fennmaradásához hozzájárulni. Utolsóként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szólt, rámutatva: az elmúlt évek sikerei közösek, és a kialakult nagyon erős Kárpát-medencei magyar politikai intézményi rendszer megőrzése és megszilárdítása az eljövendő évek kihívása. A felszólalók kivétel nélkül támogatásukról biztosították a jelenlegi budapesti kormánykoalíciót mind a szavazói regisztrációt, mind a jövő évi magyar országgyűlési választást illetően.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 24.
Felújítják a Szent László-falképet
Semjén támogatást ígért
Péntek délután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyében ritka vendéget fogadhatott a bibarcfalvi református templomban megjelent, száznál is több erdővidéki.
Székely Lajos lelkipásztor a templom történelmi emlékjelekkel rendelkező cintermében fogadta, majd a templomban köszöntötte a tusványosi táborozását rövid időre megszakító miniszterelnök-helyettest. A lelkész a települést, a templom- és egyházközség történetét ismertette. Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere pedig a templom és híres freskója mellett a falu jobb és szebb időket is megélt, befektetésekre alkalmas és érdemes borvizeire, borvízfürdőjére hívta fel a figyelmet.
A Szent László-falképsorozatot Jánó Mihály művészettörténész hungarikumként, illetve vallás- és egyháztörténeti kuriózumként jellemezte, amelynek különleges ló- és fegyverábrázolásai külön emelik művészi értékét.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Szent László-emlékévről, a királyi történetek és legendák éltetésének fontosságáról, az „aranyos szegelet” megtartásáról beszélt, majd megígérte, hogy a freskó felújítását a magyar kormány támogatni fogja. A lelkész által történelminek titulált esemény a bibarcfalvi református férfikórus rövid műsorával zárult.
Demeter Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 7.
Semjén: a székelyek magyarok
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint káros és veszélyes az a kezdeményezés, ami a székelységet a magyar nemzettől különböző nemzetiségként akarja meghatározni. Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva hétfőn kijelentette: a székelyek magyarok.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kezdeményezéssel összefüggésben kiemelte: a leghatározottabban ellenzi, ez egy káros és veszélyes lépés. A székelyek magyarok, s ilyen alapon a palócoktól kezdve más magyar nemzetrészekkel is meg lehetne osztani a magyarságot.
Hozzátette: a kezdeményezés jó szándékú, de teljes hozzá nem értés alapján történt vagy sokkal rosszabb, hiszen a román politikának mindig is célja volt annak elérése, hogy sem a csángók, sem a székelyek nem magyarok.
Kiemelte: a kezdeményezés ellentétes a történelmi valósággal és a magyar nemzeti érdekekkel egyaránt. A Nemzeti Választási Bizottság július 25-én hitelesítette a székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést.
A határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleményét.
Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
MTI; Erdély.ma
2017. augusztus 7.
A replika jogán – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak
Az Erdély.ma oldalon ma megjelent Semjén: a székelyek magyarok című cikkhez fogalmazott meg, a replika jogán válaszadást Váradi (Csibi) Barna, amelynek szövegét teljes egészében közzétesszük. Megütközéssel vettem tudomásul az ön szavait, ami a székelység Magyarországon honos nemzetiségként való hivatalos bejegyzése irányában, a Székelyek Világszövetsége civil csoportosulás égisze alatt tett kezdeményezésünket illeti.
Az ön szavai szerint, erről tanúskodnak a különböző médiaorgánumok, a kezdeményezés ellentétes a történelmi valósággal, valamint a magyar nemzeti érdekkel egyaránt.
Amennyiben ön valóban érdeklődik hazánk történelme iránt, úgy tudnia kell, hogy a székelyek az 1867-es vármegyésítésig önálló, a magyartól eltérő közigazgatási rendszerbe (székekbe) szerveződtek évszázadokon keresztül, önálló igazságszolgáltatási rendszerrel bírtak, valamint, hogy az 1848-’49-es magyar forradalom és szabadságharc után következő első népszámlálás még több százezer székelyt vett nyilvántartásba Székelyföldön, ahol a magyar nemzetiséghez tartozó személyek elenyésző etnikai kisebbséget alkottak.
Tudnia kell azt is, hogy Erdély közigazgatását hosszú évszázadokon keresztül az Unio Trium Nationum elnevezésű, 1438-ban a tordai országgyűlés által jóváírt szerződés szellemisége jellemezte, azaz a különálló magyar, székely és szász nemzetiség között kötött korabeli szerződés, amelyteljes politikai egyenjogúságot biztosít ezen nemzetiségeknek. Ezen történelmi ismeretek birtokában történelmietlennek nevezni az önálló székely nemzetiség létezésének jogát, mi tagadás, helytelen.
Másfelől mi, a kezdeményezők magyarázhatnánk, hogy székely népünk önrendelkezésének, a nemzetközi jog értelmében, amely kimondja, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez, elengedhetetlen feltétele az önálló népként, nemzetiségként való hivatalos megjelenés, és hogy teljesen abszurd a székelyek önrendelkezését a magyar nemzeti érdekkel ellentétesnek nevezni, de minek.
Beszéljen helyettünk Magyarország Alaptörvénye:
XXIX. Cikk. (1) pont:
(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
Eszerint tehát mi, székely etnikumúak szabadon vállalhatjuk székely önazonosságunkat, és jogunk van közösségi névhasználathoz is, ez a mi közösségünk, a székely. Bármennyire is fájhat ez önnek, ezek a jogok az alaptörvényből, és nem köztisztviselők magánvéleményéből fakadó jogok.
Arra a kombinációjára reagálva, miszerint román politikai indíttatású lenne ez az akció, érdeklődnék, hogy nem könnyebb volna-e a román politikának Romániában érvényre juttatni egy ilyen akciót, mi motiválhatná őket, hogy a szomszédos országot válasszák ezen „sötét" céljaik megvalósítására? Elmesélném, hogy a 2011-es népszavazáskor a román rendőrség előállított és írásbeli, tehát dokumentált figyelmeztetésben részesített, mivel több helyen „Valld magad székelynek" feliratú plakátot helyeztem el Csíkszereda közterületein, valamint az összes ilyen szövegű plakátomat elkobozta, illetve megsemmisítette. Üdvözlettel és a jövő évi parlamenti választásokon való megmérettetésen sok sikert kívánva: Váradi (Csibi) Barna, a székelyek Magyarországon honos nemzetiségként való elismerésért indított kezdeményezés hivatalos benyújtója/ Erdély.ma