Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Semjén Zsolt
834 tétel
2016. december 7.
Az RMDSZ nyílt levelet írt Kövér Lászlónak: a befolyásolást határozottan elutasítjuk
Nyílt levelet írt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára Kövér Lászlóhoz, a Magyar Országgyűlés elnökéhez, amelyben felszólítja, hogy Magyarország ne szóljon bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe, a Fidesz befolyásolását pedig határozottan elutasítják. Történt ez négy éve. Sokat változott a világ.
Tisztelt Elnök Úr!
A közelgő látogatásával kapcsolatban el kell mondanom, hogy a romániai magyar nemzetközösség számára megtiszteltetés, amikor Magyarország közméltóságai Erdélybe látogatnak, tájékozódnak a helyi közösségeink mindennapjairól, megismerik sikereinket, gondjainkat, elvárásainkat, különösen, ha ezt nem a választási kampány idején teszik, és céljuk nem valamely párt támogatása.
Pontos információnk van arra vonatkozóan, hogy az Elnök Úr neve megjelenik a Magyar Polgári Párt székelyföldi kampányrendezvényeinek meghívottjai között. Bízunk benne, hogy ez nem felel meg a valóságnak! Meggyőződésünk, hogy minden anyaországi politikai vezető figyelembe veszi Martonyi János külügyminiszter kijelentését, miszerint “Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe”.
A közel másfél milliós romániai magyar közösség egy erős közösség, amely képes megállni a saját lábán, dönteni az őt érintő kérdésekben, meghatározni a helyi, megyei és országos szintű céljait, beazonosítani az ezek eléréséhez szükséges eszközöket, illetve kiválasztani azokat a politikai vezetőket, akik élvezik a többség bizalmát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség meggyőződése, hogy közösségünk ereje az önálló gondolkodásban, mérlegelésben és döntéshozatali képességében rejlik. A külső segítségre számítunk, ezt minden alkalommal meg is köszönjük, a befolyásolást azonban határozottan elutasítjuk.
Munkájához kívánunk erőt, egészséget és kitartást.
Baráti tisztelettel,
Kovács Péter,
az RMDSZ főtitkára
Kolozsvár, 2012. május 22.
Az RMDSZ nem sokat változott négy év alatt, ugyanaz az elnök és hiába hirdettek újratervezést, nem történt látványos irányváltás. Azonban sokat változott azóta a Fidesz. Most Kövér Lászlót az RMDSZ turnéztatta, Orbán Viktor Kelemen Hunort fogadja, majd látogatja kampányidőben és valószínűséggel a friss közös fotót már egymillió példányban nyomtatják, hogy vasárnapig minden magyar háztartásba eljuthasson az RMDSZ jelenlegi partneréről készült bizonyíték. December 11-e után majd úgyis román partnernek fognak kacsintani. 
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt fideszes pulpitus előtt úgy beszél a román parlamentbe való bejutásról, mintha személyesen lenne az RMDSZ listáján.
Vajon felvállalja a Fidesz majd a kudarcot is? itthon.ma//karpatmedence
2016. december 8.
A külügy kifogásai
A román külügyminisztérium szerint a magyar vezető politikusok utóbbi időben elhangzott nyilatkozatai nem felelnek meg az európai értékek szellemének, amelyeket Románia védelmez – mondta Ionuţ Vâlcu külügyi szóvivő.
A szóvivő elmondta: kifogásait diplomáciai csatornákon, Magyarország bukaresti nagykövete révén világosan a magyar fél értésére adta, másfelől Lazăr Comănescu külügyminiszter észrevételeit személyesen is magyar partnere tudomására hozta a NATO brüsszeli miniszteri értekezletén. „Mindannyian láthatták, hogy a magyar külügyminiszter a romániai médiának nyilatkozva azt mondta, hogy Románia stratégiai partnere Magyarországnak. Nos, reméljük, hogy ez a nyilatkozat konkretizálódik, és a tettekben is megnyilvánul. Könnyű egy témát felszítani, építkezni már nehezebb” – fogalmazott a külügyi szóvivő.
A román médiában nagy visszhangot keltett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfői kijelentése, miszerint a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illetheti, csak azért, hogy „nem vágott előbb az asztalra”. „Mindig engedtünk a románoknak, és soha nem éleztük ki a dolgot, de most a falnál vagyunk” – mondta Semjén Zsolt, aki azzal vádolta a román államot, hogy a romániai magyar közösség vezetőire „igazságszolgáltatásnak álcázott” politikai nyomást gyakorol.
A bukaresti külügyminisztérium múlt héten meglepetésének és értetlenségének adott hangot, amiért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett fogadásokon és ünnepségeken. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 8.
Magyarországi hátszél az RMDSZ-nek
Magabiztosan készülődik az RMDSZ a hétvégén, december 11-én, vasárnap sorra kerülő parlamenti választásokra, miután sikerült meggyőznie a magyarországi kormánypártokat, hogy az RMDSZ–MPP összefogás az erdélyi magyarság által várt közös választási listát jelenti.
Kárpát-medence-szerte a magyar sajtó egyik fő témája lett a december 11-i romániai választás, és azon belül a magyar képviseletet megtestesítő RMDSZ sikeres szereplése. A két magyarországi kormánypárt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) közös frontot alkotott az RMDSZ támogatására. A nyitányt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő novemberi, budapesti találkozója adta. A megbeszélések után a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen”. A tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. Információink szerint erre a programra csütörtökön, december 8-án kerül sor: Orbán Viktor Szatmárnémetiben vesz részt egy kampánygyűlésen.
Kövér László: Erdélynek intő kell legyen a Felvidék példája
November utolsó napjaiban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tett háromnapos erdélyi kampánykörutat az RMDSZ–MPP lista támogatására. Kövér Nagyváradon úgy fogalmazott: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra. Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól. A Fidesz választmányi elnöke – aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke – a nagyváradi választási fórumon üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők – köztük Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István királyhágómelléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei – vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi „intenzív és forró hangulatú” vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban. Székelyudvarhelyen több résztvevő szóvá tette, hogy Kövér László, illetve a Fidesz–KDNP miért támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar álösszefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül a magyarság előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar–román kapcsolatokban. Kövér szerint sok a bizonytalanság. „Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában, ezért is sürgető a politikai összefogás” – fogalmazott.
„Fel kell rázni mindenkit, hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal” – utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult. „Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!” – figyelmeztetett Kövér, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6 vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.
Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol szavai szerint „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat. Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. „Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, egy irányba kell tolni a szekeret” – mondta.
Semjén Zsolt: a románok átléptek egy határt
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Budapesten tartott sajtóértekezletén értékelte az erdélyi helyzetet. Úgy fogalmazott: „döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a bukaresti parlamentben. Ha egyszer nem jutnak be, akkor más sem kerül be helyettük és az erdélyi magyar értelmiség ideológiai alapon betagozódik a román pártstruktúrába. Ez a magyar képviselet végét jelentené”.
Semjén szerint ha nem kellő súllyal lesz jelen az RMDSZ a román parlamentben, akkor megcsinálják az új régiós felosztást és a Székelyföldet beolvasztják egy román tömbbe, ahol kisebbségben lesznek. „Minden magyarnak erkölcsi és nemzeti kötelessége az egyetlen magyar pártszövetségre voksolni” – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. „A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok” – fogalmazott. Értékelése szerint nemhogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások. Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. „Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kósa Lajos: sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeivel és az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján vett részt Nagyváradon.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – fogalmazott. A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013–14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött. „Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Az ötszázalékos küszöb nem a bűvös határ
Kántor Lajos, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-i parlamenti választásokon támogatja az erdélyi magyarság. A közszolgálati televízió egyik műsorában nyilatkozó politológus szerint a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfélmilliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta, de azt is hozzátette, hogy a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Illyés Gergő ugyanakkor a Krónikának nyilatkozva úgy fogalmazott: nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe. Székely István Gergő emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is. A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel. Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 12.
Kelemen Hunor elégedett az RMDSZ eredményével
Kelemen Hunor szerint a parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok apadási tendenciája. Hozzáfűzte, a következő négy évben erősebb parlamenti képviselete lesz a romániai magyarságnak, mint a 2012–2016-os időszakban. Az RMDSZ elnöke arról is szólt, hogy a magyarok biztonságérzetének megerősítése érdekében újrakezdésre van szükség a többségi román nemzet és a magyar kisebbség között.
Az RMDSZ elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát. Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöb fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. 
Kelemen szerint a csökkenési spirál visszafordítása nem egyetlen dolognak tulajdonítható. „Az elmúlt években igyekeztünk döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is, amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles, megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Megjegyezte: az MPP-vel való összefogás, a szórvány és a tömb összefogása meggyőzte a magyar embereket arról, hogy az RMDSZ és partnerei elkötelezettek a magyar ügy iránt, elkötelezett az iránt, hogy Romániát jobbá tegyék.
Kelemen Hunor szerint a választás nemcsak arról szól, hogy hány magyar képviselő lesz a parlamentben, hanem arról is, hogy milyen jövőt képzelnek el a régiónak, az országnak és benne a magyar embereknek. „Az a fontos, hogy a közösségünk jogai megerősödjenek, és újabb jogokkal tudjuk ezeket bővíteni. (...) Holnaptól vár egy olyan munka, ami a következő négy esztendőben nem szólhat egyébről, csak a közjóról, közérdekről és a magyar érdek képviseletéről” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a választások végeredményének a közzététele előtt nem kívánt arról nyilatkozni, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja munkáját a szövetség. Egy olyan szerződés megkötését tartotta a legfontosabb célnak a román többség és az erdélyi magyarok között, amely mindenki számára egyenlő jogokat, esélyegyenlőséget biztosít, a magyar közösség számára pedig az identitásmegőrzés biztonságát nyújtja.
Jó döntés volt
Biró Zsolt szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) jól döntött, amikor az RMDSZ-szel való együttműködés útját választotta. Az MPP elnöke kijelentette: az összefogás listája várhatóan arányos képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak a parlamentben. Ez pedig azt jelzi: az erdélyi magyar közösség azt várja el a politikusaitól, hogy a nemzeti ügyekben fogjanak össze. Arra a felvetésre, hogy a választási részvételi arány elmaradt az országos átlagtól Maros és Kovászna megyében – ahol az MPP jelöltjei is befutó helyeken szerepelnek az RMDSZ jelöltlistáin –, Biró Zsolt kijelentette: pártjának nincs oka szégyenkezni. Megjegyezte, kiemelkedő vagy az illető megye átlagának megfelelő volt a részvételi arány azokon a településeken, amelyeket MPP-s polgármester vezet. Hozzátette: a párt legfontosabb bázisa Hargita megye, ahol kiemelkedően jól sikerült a választók mozgósítása. Feljelentés uszításért
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az RMDSZ a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt. Tegnap több megyében is olyan SMS-eket küldözgettek a Ţepeş gárdája, illetve a szélsőségesen magyarellenes Egységes Románia Szövetség nevében a választópolgároknak, amelyek arra buzdították a román szavazókat, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. Az RMDSZ azt kifogásolta, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet, és a nacionalista uszítás eszközét használták. Az összefogás eredménye
Az előzetes adatokból az látszik, hogy meghozta az eredményét a két magyar párt, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt összefogása, ami jótékony hatással volt a választói részvételi hajlandóságra és a hangulatra – értékelte Hídvégi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte Hargita megyét, ahol 44 százalékos volt a részvételi arány, de jól szerepelt Bihar és Szilágy megye is 43–43 százalékos részvétellel. Kovászna megyében pedig a magyarlakta településeken volt jóval nagyobb a részvétel a voksoláson, mint a román többségű városokban, falvakban. „Ebből az látható, hogy arányaiban a legutóbbi választásnál jobb eredmény várható magyar szempontból” – mondta. Hasonlóképp vélekedett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, hangsúlyozva: „Ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás.” Hozzátette: „Köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben.”
Közleményében az MSZP üdvözli, hogy 2016-tól is lesz képviselete a magyarságnak a román parlamentben, ugyanakkor gratuláltak a győztes Szociáldemokrata Pártnak, és remélik, hogy az MSZP testvérpártja sikerrel fogja kormányozni az országot. „Bízunk abban is, hogy a legnagyobb kormányzó párt együtt tud majd működni a magyarság képviselőivel a következő ciklusban” – fogalmaztak. A magyarok érdeke határon innen és túl egyaránt az, hogy a román és a magyar kormány megtalálja a hangot egymással. Ezt a célt nem szolgálja a Fidesz hiteltelen szélkakas-politikája és a nacionalista retorika sem – írták. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 12.
Semjén Zsolt: meghozta eredményét a magyar összefogás
Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban – így reagált a román parlamenti választások eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.
A politikus ebben hangsúlyozta, „ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás”. Semjén Zsolt hozzátette: „köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben”.
Az RMDSZ az urnazáráskor közzétett exit poll felmérések szerint a szavazatok több mint hat százalékát szerezte meg, átlépve ezzel az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt. Mint ismeretes, az RMDSZ jelöltlistáin a Magyar Polgári Párt (MPP) néhány jelöltje is helyet kapott. Krónika (Kolozsvár)
2016. december 13.
Kommentár: a 60 százalékos távolmaradás üzenete
Vox populi, vox Dei, azaz a nép szava, az Isten szava, tartja a közismert mondás. Bár az exit poll felmérések előrevetítették, sokan nem számoltak azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt(PSD) ennyire túlnyeri magát (mintegy 46%) a 2016. december 11-i parlamenti választásokon.
Bár a nem végleges eredményekből az tűnik ki, hogy hatpárti (PSD, PNL, USR, ALDE, RMDSZ, PMP) lehet az új törvényhozás, de a szociáldemokraták a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) simán alakíthatnak kormányt. Liviu Dragnea, a PSD országos elnöke a választások előtt határozottan kijelentette, hogy pártja semmiképp nem köt koalíciót az RMDSZ–szel, a szavazást követően valamelyest már finomította korábbi véleményét, s saját pártja és a szövetségese, az ALDE által kialakítandó állásponttól teszi függővé a magyar érdekképviseleti szövetséggel való kormányzati együttműködést, már amennyiben ez utóbbi is hajlandó volna erre. Persze a tudatosan visszafogott, csöpögtetett nacionalista retorika eszközeivel élő szociáldemokraták közül sokan nem szeretnének egy kormányban lenni a magyarokkal.
Már elkezdődtek a háttértárgyalások, hogy a választások fölényes nyertese, a PSD kit jelöl majd miniszterelnöknek. A párt vezetői közül többen Liviu Dragnea pártelnököt látnák szívesen a kormányfői bársonyszékben, de bírósági elítélése miatt Iohannis államfő nem biztos, hogy elfogadja az ő jelölését. Kérdés, hogy az alkotmányt és a vonatkozó jogszabályokat ki miként értelmezi, de tény, hogy nem vetne jó fényt az országra, a korrupcióellenes harcra, ha egy elítélt politikus lenne Románia új miniszterelnöke. Persze nem tudni, mennyire akarja Dragnea ezt a tisztséget, de nincsenek illúzióink a hatalomhoz való ragaszkodását illetően. Sokatmondó, hogy a PSD az ország 36 megyéjében nyerni tudott, a PNL mindössze három megyében győzött, az RMDSZ pedig négyben.
Az RMDSZ a maga mintegy 6,3 százalékával a várakozáson felül, jól teljesített, köszönhetően Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar kormány, a FIDESZ–KDNP szövetség hathatós támogatásának, ugyanis a magyarországi politikusok kertelés nélkül elmondták, hogy gyengeséget mutatni, jelentéktelenségbe süllyedni a legrosszabb politika. Amellett, hogy keményen kampányoltak a magyar összefogás (RMDSZ+MPP) listájára való szavazásra, még az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is arra ösztönözték, hogy ne vegyen részt a választásokon. Bár ezt sikerült elérnie a FIDESZ-nek, de Tőkés László, és néhányan az EMNP kemény magjából ezt kínkeservesen, fogcsikorgatva vették tudomásul, bírálva azokat a magyarországi kormánytagokat, politikusokat, akik részt vettek az RMDSZ kampányában. Egyébként Tőkés László több alkalommal is kijelentette, hogy nem szavaz az RMDSZ Bihar megyei szervezetének „korrupt listájára”, ezek szerint egy román pártra nyomta a pecsétet, vagy esetleg érvénytelenül szavazott.
Az RMDSZ mintegy 450 ezer szavazatot szerzett, ezzel a négy évvel ezelőtti és a 2008-as eredményét is megjavította, ebben az Magyar Polgári Párttal való együttműködésnek is szerepe lehet. A 2016. december 11-én elért magyar eredmény 70 ezerrel több, mint a 2012-es voksok száma, és 38 ezerrel több, mint az idei önkormányzati választásokon a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok száma.
Az RMDSZ–MPP-nek hálát kellene rebegnie az igen hathatósnak bizonyult magyarországi támogatásért. Az RMDSZ másik nagy húzása a magyarellenesség veszélyeire figyelmeztető kampányüzenetek, az eddig megszerzett jogok semmibe vétele. Erre bőséges táptalajt szolgáltatott az utóbbi hetek kormánypolitikája, illetve a szélsőséges, nacionalista román pártok magyarellenes kirohanásai. Az is megfigyelhető volt, hogy az RMDSZ ezúttal jól tematizálta a kampányt, jó érzékkel választotta ki az üzeneteket.
Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban – így reagált a román parlamenti választások eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. A politikus kifejtette: „Ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás”. Semjén Zsolt hozzátette: „köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben”.
Elemzők szerint szerint az RMDSZ a 2000-es évek elején szerepelt ennyire jól a választásokon, így valószínűsíthető, hogy a magyar képviselet a parlamentben akkora lesz, mint a magyarok aránya Románia polgárai között.
Láthatólag sikeres volt az egységes magyar lista kampánya, már a júniusi önkormányzati választásoknál látni lehetett, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes megszólítani a magyarokat és aktivizálni őket. A magyar szavazók jól érezték a választás igazi tétjét, és jól megértették Orbán Viktor üzenetét is, mely szerint aki nem áll ki saját magáért, azon a többség egyszerűen átlép.
A Nemzeti Liberális Párt(PNL) katasztrofális szereplése sem meglepő, ugyanis sorozatot totojázásai, és a kétpólusú (PNL és volt PDL) vezetés miatt nem volt egy egységes, határozott kampánya. Kritikán aluli szereplésében persze az is közrejátszott, hogy a kampány előtt röviddel indított a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatot Vasile Blaga társelnök ellen, aki kénytelen volt lemondani funkciójáról. Még a magát technokratának mondó Dacian Cioloş miniszterelnök sem igazán tudta kimozdítani a holtpontról a megzavarodott liberálisokat. Gyatra szerepléséhez egy karizmatikus pártelnök hiánya is hozzájárulhatott: ugyan Alina Gorghiu kétségtelenül kedves vezető volt, de ez vajmi kevés a mai romániai politikai dzsungelharcban. Szóval maga ásta meg a sírját.
Bár az előjelzések szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) két számjegyű eredményre számíthatott, be kellett érnie a megtisztelő 8,50 százalékkal, mégis kitűnő teljesítményt nyújtott, ahhoz képest, hogy a választások előtt hat hónappal jegyezték be 40 alapító taggal. Valószínűleg a liberális szavazók egy része is az USR-ra szavazhatott, és magyar szavazatokat is kaphatott az inkább Bukarestben erős alakulat.
Az első parlamenti választásán induló Népi Mozgalom Pártja (PMP) is bejuthat a törvényhozásba a jelenlegi állás szerint. Traian Băsescu pártelnök máris harcos ellenzékiséget ígér a PSD-nek, ha már kormányfői ambíciói teljesítetlennek maradnak.
Mindenképpen pozitív üzenet, hogy a szélsőségesen nacionalista párt, az Egységes Románia Pártja (PRU) nem került be a törvényhozásba, erőteljes magyarellenes kampánya nem talált igazán vevőre.
Lehet a fejet a falba verni, vagy üdvrivalgásba kitörni a választási eredmények láttán, de az mindenképpen szomorú és elkeserítő, hogy 27 évvel a romániai, úgymond rendszerváltás után az állampolgárok alig valamivel több mint 39 százaléka élt jogával és vett részt a 2016. december 11-i voksoláson. A lakosság több mint 60 százaléka nem tartotta fontosnak elmenni szavazni és voksával beleszólni a politikába. Persze erre több magyarázat is lehet, de ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb választó dönt mindannyiunk jövőjéről. A mostani az egyik legalacsonyabb részvételi arány a rendszerváltás utáni romániai választások történetében Ez egy nagyon fontos és világos üzenet kellene legyen a politikai osztálynak, amely már nem odázhatja tovább saját megújulását. Ha nem értik meg a változás szükségességét, ha továbbra is fittyet hánynak az emberek valódi elvárásainak, ha folytatódik a szavak és tettek közötti különbség, ha a politikusok csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, akkor annak a totális apátia és bizalomvesztés lesz a velejárója. Ilyenkor pedig ki tudja, ki dönt majd helyettünk, de biztos, hogy nem Értünk!
Rais W. István erdon.ro
2016. december 13.
Adventi találkozó: aktuális témák merültek fel
Mint minden esztendőben, adventi találkozóra hívták a napokban Budapestre a határon túli magyar püspököket. Ezt még Orbán Viktor kormányfő kezdeményezte első miniszterelnöksége idején.
A találkozás azóta minden esztendőben rendszeresen megismétlődik. Csűry István királyhágómelléki református püspök az Erdély Online-nak felidézte: ilyenkor szokott megtörténni az, hogy Magyarország közméltóságai vendégül látják a határon túli magyar közösségek vezetőit, püspökeit, püspökhelyetteseit. Ez az idén is így volt, együtt ebédelhettek tehát Áder János államfővel, Orbán miniszterelnökkel, Kövér László házelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszterrel, Soltész Miklós egyházügyi államtitkárral és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Ahogy lenni szokott, több nagy régió: Erdély, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék, valamint a nyugatra szakadt egyháztestek voltak képviselve.
Témák
– Nagyon fontos számunkra ez a találkozó, ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy adventkor csendben lezárjuk az esztendőt, és elkezdünk egy új egyházi évet, hanem ilyenkor néhány lényeges gondolat is megfogalmazódik. Olyan kérdések kerültek most például elő- Áder János közelmúltbeli tárgyalásai folytán- mint a fenntartható fejlődés, a vízkészlet megtartása vagy a környezetvédelem és a teológia viszonya, és nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki. Ezenkívül természetesen felmerült a migránshelyzet kiértékelése is, az elnök megkérdezte tőlünk, hogy mi hogyan látjuk ezt. Én a magam részéről elmondtam azt: úgy érzem, Európa nagyon felületesen bánik az ideérkezők problémájával, ugyanis nagyon pontosan kellene meghatározni, hogy kik az igazi menekülők, mert azok előtt kaput kell nyisson minden jószívű ember, hiszen maga az evangélium is erre tanít, viszont azokat, akik rossz szándékkal jönnek, valamilyen formában vissza kell fordítani az útjukon.
Felvetődött az Erdély/Partium, valamint az anyaország kapcsolata is. Beszéltünk arról Orbán Viktorral, hogy hála Istennek, a nemzeti kormány segítsége érzékelhető. Kifejtettük neki, hogy sok dologban enélkül nem tudnánk ilyen eredményeket felmutatni. A magam részéről ugyanakkor felvetettem: jó lenne az úgynevezett CSOK-ot, amit Magyarországon nagyon sokan kezdenek igénybe venni, áthozni a mi vidékünkre is. Jeleztem, hogy vannak olyan rétegek a mi társadalmunkban, amelyek kiszorulnak az ilyenfajta kedvezményekből. Ilyen például a lelkészség, vagy érdemes lenne a magyar értelmiség, illetve a több gyermeket nevelő családok fele fordulni. Ugyanakkor meghívtam Orbán Viktort és Balog Zoltánt- aki köztudattan református lelkipásztor- a jövő évi Egység fesztiválra, mely jövő májusban nálunk lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Előjöttek azonban kellemetlenebb témák is, mint például az, hogy a csíksomlyói búcsú nem került fel az UNESCO listájára. Kifejeztük, hogy mi, protestánsok is értetlenül állunk, hiszen egy országnak annál előkelőbb a minősítése, minél több ilyen örökséggel, kinccsel büszkélkedhet.
Végül kellemes karácsonyt és boldog új évet is kívántunk egymásnak annak reményében, hogy amit eddig megtettünk, maradandó értéknek bizonyul- nyilatkozta portálunknak Csűry István.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 15.
Az ígéret szép szó...
A vasárnap lezajlott romániai választásokon magyar szempontból a papírforma érvényesült. Az RMDSZ egyedüli magyar pártként indult a megmérettetésen hatalmas anyaországi hátszéllel, ami biztosította számára a korábbiaknál jobb, 6,2 százalékos eredményt. A viszonylagos sikerhez hozzájárulhatott a román kormány nyílt magyarellenessége, amely remekül irányítható a választók mozgósítására. Az RMDSZ pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az idei választás kétségtelen újdonsága a Fidesz erőteljes kiállása az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. Emlékezetes, hogy 2008-ban az akkor még ellenzékben levő párt a harsányan RMDSZ-ellenes MPP mellett kampányolt, 2012-ben a fideszes politikusok kevésbé exponálták magukat a kampány során, de érezni lehetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a favorit, idén viszont teljes mellszélességgel álltak ki az MPP-t magához láncoló RMDSZ mellett. Mi több, a kampányban a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt részéről elhangzott diplomatikus megfogalmazásban az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra is nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a párt függetleneket se indítson, és még azon megyékben se méretkezzék meg, ahol nem veszélyezteti a magyar képviseletet.
A fideszes segítség okát aligha abban kell keresni, hogy az RMDSZ fiatalít, több „veterán” hagyja ott a parlamentet Markó Bélától Borbély Lászlóig, illetve a kampányban keményebb, határozottabb, bátrabb üzeneteket küldött a választók felé. Sokkal valószínűbb, hogy az RMDSZ kormánykompatibilitása, politikájának a jelszavakkal éppenséggel ellentétes Bukarest-központúsága az ok.
Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy Orbán Viktor miközben kétségkívül belpolitikai célokra is kihasználja a migránsválságnak nevezett jelenségkört – ez a dolga egyébként pártelnökként, hogy sikerre vigye a csapatát –, tisztában van a veszély nagyságával és ennek rendeli alá értelemszerűen a külpolitikát is. Donald Trump győzelme után komoly esély mutatkozik arra, hogy végre intézkedéseket tegyen az EU a továbbra is özönlő és kiapadhatatlan utánpótlással bíró idegen és asszimilálhatatlan betolakodók megfékezésére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a harcban a visegrádiak számíthatnak-e Romániára, mint regionális középhatalomra. Ha Európában évtizedeken belül muszlim többség lesz, előbb-utóbb elindul a migráció Kelet- és Közép-Európa felé. S a nagy számok törvénye alapján nem kétséges, hogy kinek áll majd a zászló. Amennyiben e térség is a liberális multikulturalizmus zászlaja alatt muszlim monokultúrává válik, rá fogunk jönni, hogy mennyire jó dolgunk volt nekünk az ortodox román uralom alatt. Elég csak megnézni, mi történik az iszlám világban, hogy ott miként kezelik a keresztényeket.
Mindazonáltal nyilvánvalóan frusztráló és abszurd, amikor Semjén Zsolttól Kövér Lászlón keresztül Orbán Viktorig pont azok a politikusok és közéleti szereplők bíztatják az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, akik eddig következetesen támogatták az autonómiát és az autonomista erőket, s akiknek a nemzetpolitikai állásfoglalásait mindig is jó érzés volt hallgatni-olvasni. A hatásvadászat kedvéért idézhetném hosszan Kövér Lászlónak különböző kritikus nyilatkozatait, amelyekben az Országház elnöke joggal marasztalta el az RMDSZ-t. Nem teszem, mert nem az a cél, hogy a Fidesz erős emberének következetlenségét igazoljam, hanem hogy a mögöttesekre mutassak rá. A helyzet az, hogy a hithű erdélyi magyar autonomisták egy globális játszma áldozataivá váltak.
Bele lehetett volna simulni a tájba, elfogadni az elfogadhatatlant, hitelesíteni azokat, akik húsz éve hátat fordítottak az önrendelkezési politikának. Örömteli, hogy a nemzeti oldal vezetői nem ezt tették, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt ellenálltak a csoportnyomásnak és nem írták alá az RMDSZ mellett síkra szálló MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Mint ahogy örömteli, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke is tartózkodott az RMDSZ hitelesítésétől. Egyenes vonalú, mindenféle elvi következetlenségtől mentes politikai pályájuk kompromittálódott volna, ha belépnek a hamis látszatkeltés játékába, amelynek lényege, hogy ez az RMDSZ nem az, amit megismertünk az utóbbi két évtizedben.
Már miért ne lenne más? Mert két MPP-s politikust, Bíró Zsoltot és Kulcsár Terza Józsefet – akik hátat fordítottak az MPP létértelmének, programjának és alapfunkciójának – bejutó helyen indították listáikon? Mert bátrabb, Erdély-központúbb kampányüzenetet fogalmaztak meg? Az RMDSZ-nek akkor sem lenne lehetősége, eszköze arra, hogy bárkit „megvédjen Bukaresttől”, ha történetesen egytől egyig grállovagokból állna a frakció, ha senki nem lenne közülük megvásárolható, zsarolható vagy korrupt, és ha minden magyar rájuk szavazott volna. Jó érzés hallgatni ezeket a jelszavakat, mint ahogy azt is, hogy Kelemen Hunor az első sajtótájékoztatón a közérdek, a közjó s az erdélyi magyarok érdekének szolgálatát ígérte. Csak az a probléma, hogy hasonló ígéretekkel már tele van a padlás. A választási ígéret szép szó, s naiv, aki azt hiszi, hogy egy pillanatra is komolyan veszi annak betartását az, aki megfogalmazza.
A rideg valóság egyáltalán nem az Erdély-központú, a társadalmi önépítkezést megcélzó politikáról szól. Minden jel arra utal, hogy a választások győztesei, a kommunista utódpárt ismét kormányra segíti az RMDSZ-t. A Szociáldemokrata Párt nyíltan magyargyűlölő elnöke, Liviu Dragnea – aki a szokásos román empátiátlansággal, logikátlansággal és önkényességgel bírálta Kelemen Hunort december elsejével kapcsolatos nyilatkozata miatt, elvárva, hogy a magyarok örüljenek saját elnyomatásuknak, s ünnepeljék annak szimbolikus kezdőnapját, s aki azt is leszögezte, hogy nem kíván együttműködni az RMDSZ-szel – már jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormánykoalíciót a nevében magyar párttal. Morgolódhat, szélsőségesezhet Horia Grama Kovászna megyei PSD-vezér, a politikai logika dönt. Persze soha semmi nem garantált, maradt már az RMDSZ hoppon többször is a román kiszámíthatatlanság, a zsigeri politizálás miatt, amikor is a kormányzati partnerek azokat a minimális engedményeket sem akarták megadni a nevében magyar érdekképviseletnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jól ismert „kéz kezet mos” bukaresti paktumpolitika folytatódjék. De az alapképlet mégiscsak ez volt, és most is ebbe az irányba látszik elmozdulni a bukaresti politikum.
Akár megköttetik az újabb alku a választások győzteseivel, a PSD-vel, akár nem, egy valamire ne számítsunk: hogy az RMDSZ azt fogja tenni, amire létrejött 1990-ben, és ami a programjában szerepel. Hogy következetes autonómiapolitikát folytat, hogy visszatér a közösségépítéshez és az önálló külpolitikához, hogy magyar nemzeti önkormányzatként és nem román zsákmánypártként fog viselkedni.
Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. december 19.
Nyíló Akác néptáncegyüttes: az első 30 év
Harminc éve, 1986-ban alakult meg az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, ennek alkalmából szombaton “születésnapi” néptánctalálkozót tartottak a helyi kultúrházban.
Az ünnepségre érkezőket a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében rögtönzött kiállítás fogadta: oklevelek, emléklapok, kupák, plakettek az elmúlt évtizedekből, melyek a Nyíló Akác néptánccsoport sikereiről, eredményeiről tanúskodtak. A műsorvezetői tisztséget Miklós János néptáncos/oktató látta el, aki elsőként Borbély-Simon Csabának adott szót, aki házigazdaként és csoportvezetőként köszöntötte az egykori (akik el tudtak jönni) és mai tagokat, meghívottakat. “Óriási napnak” minősítette, hogy három évtizedét ünnepelheti a csoport (itt taps szakította félbe), mely alatt számítása szerint mintegy 500 tag fordult meg benne hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg 23 taggal működnek és ami legalább ilyen fontos: 60 gyerek van a két utánpótlás csoportban. A csapatvezető felelevenítette: az ötödik generáció táncol a keze alatt, amióta – 2000-ben – az alapító Nyakó József rá, illetve Sütő Szabolcs akkori vezető táncosokra bízta a Nyíló Akácot.
Táncos ünnep
A következő felszólaló az alapító volt. Nyakó József polgármesterként is köszöntötte a megjelenteket, majd ő is a kezdeteket elevenítette fel, amikor 1981-ben visszatért szülőhelyére, aztán megalakították a néptánccsoport elődjét, ’86-ban megtörtént a névadás, amit akkoriban ritkaságszámba menő kiszállások követtek megyeszerte, nagy lelkesedést kiváltva előadókban, közönségben egyaránt. ’89 után aztán “kinyíltak a kapuk” az ország minden részére és külföldre is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni az eredményeket, fellépési helyszíneket, ezt nem is kísérelték meg, inkább a tánc vette át a főszerepet. Színpadra lépett természetesen a jelenlegi Nyíló Akác (alföldi és félcsíki tánccal), az Apró és Fürge Lábak csoportok (sóvidéki és mezőségi táncokkal), de természetesen jó alkalom nyílt arra is, hogy az egykori, mai és a jövőt jelentő generáció tagjai (akár szülő-gyerek kapcsolatban is) egyszerre is bemutassák tudásukat, ennek keretében felléptek: Diószegi Ádám, Diószegi Csongor, Gacsádi Alex, Máté Gergő, Máté Vivien, Máté Sándor, Berei Ildikó, Berei Gergő, Bánházi Brigitta, Bánházi Miklós, Kéri János.
Emlékek, sztorik
Közben színpadra léphettek a meghívott néptánccsoportok képviselői is, így a semjéni Ezüstperje, a szatmári Röpike, a létavértesi Villongó, a makói Forgatós, a Holtmaros, a Nagyvárad és nem utolsó sorban a micskei Görböc jókívánságait tolmácsolták, sőt, utóbbi vezetője, Hodgyai Edit az RMDSZ megyei vezetősége üdvözletét is átadhatta, de Hajdúnánás testvérvárosi kézfogása is “megérkezett” dr.Csiszár Imre alpolgármester által. Tiszteletbeli Nyíló Akác-tagságot kapott Miklós János, oklevelet vehetett át az alapító Nyakó József, illetve ajándékokat kapott még Borbély-Simon Csaba és a gyerekcsoportokkal foglalkozó Borbély-Simon Andrea, a születésnapi torta sem hiányzott. Az est első részét rövid technikai szünet választotta el a másodiktól, utóbbiban a Nagyvárad Táncegyüttes adta elő Kata történet című produkcióját. Már a szünetet is kihasználták az egymást rég nem látott “nyílóakácosok” a beszélgetésre, sztorizásra, emlékek felelevenítésere, ami aztán folytatódott az előadás utáni táncházban, hajnalig.
Rencz Csaba erdon.ro
2017. január 27.
Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2017. február 9.
Teljes tisztújításra készül a Magyar Polgári Párt
Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP). A szombaton Szatmárnémetiben tartandó országos tanács ülésének előkészületeiről Biró Zsolt pártelnök és Salamon Zoltán kongresszusi biztos számolt be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Biró Zsolt elmondta, hogy az országos tanácsot üzenetben köszönti majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a párt tiszteletbeli elnöke, a magyar kormány üdvözletét pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolja Szatmárnémetiben. 
A pártelnök elmondta: az a tény, hogy egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, nem jelenti azt, hogy ne kellene megméretnie magát. Hozzátette, hogy az elnök megválasztásáról szóló szavazás afféle párton belül bizalmi szavazás lesz.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag
2017. február 11.
Semjén: székely virtust és regáti ravaszságot!
MTI  - Semjén Zsolt szerint Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar–szlovák, valamint a magyar–szerb kapcsolatok kedvező alakulása azt jelzi, hogy a magyar–román kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
A magyar miniszterelnök–helyettes a Magyar Polgári Párt (MPP) országos tanácsának (kongresszusának) gyűlésén beszélt erről szombaton Szatmárnémetiben. „A magyarság és a románság egymásra utalt. A két országnak együtt kell működnie. Nemcsak azért, mert (Románia) Magyarország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, hanem azért, mert másfél millió magyar él itt. (...) Megértük azt, hogy szlovák és cseh katonák védik a magyar határt, megértük azt, hogy Milosevic Szerbiájában megvalósult a magyar kulturális autonómia. Ma Magyarország a legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia bekerüljön az Európai Unióba. A mi kezünk Románia felé is ki van nyújtva” – jelentette ki Semjén Zsolt.
Hozzátette: látni kell azonban azt, hogy a jelenlegi kiélezett romániai belpolitikai helyzetben egyesek újra magyarellenes retorikával próbálják elfedni a gondokat. „Látni kell, hogy Romániában jogi köntösbe öltöztetett magyarellenesség zajlik” – állapította meg Semjén Zsolt. Úgy vélte, a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) a magyar önkormányzati vezetők ellen, valamint magyar iskolák ügyében indított eljárásaival szemben nem sikerült megtalálni a megfelelően hatékony védekezést. „Nem lehet nem látni azt a szándékot, hogy a legjelentősebb magyar vezetőket főleg az önkormányzatokban megpróbálták eltántorítani attól, hogy politikai szerepet vállaljanak” – állapította meg.
Semjén Zsolt szerint a romániai jogállamiságot egyaránt fenyegeti a korrupció és a korrupcióellenes harccal való visszaélés. Hozzátette: a jogállamiság alapja az államhatalmi ágak szétválasztása. „A kormány és a parlament nem lehet alárendelve az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak, mert akkor sérül a jogállam” – fogalmazott. A miniszterelnök-helyettes gratulált az MPP-nek a felelősségteljes politikájához, ahhoz, hogy a párt a legutóbbi romániai választásokon összefogott az RMDSZ-szel. „Biztosítani kell az egységet, az egységen belül pedig a sokszínűséget” – jelentette ki Semjén Zsolt. „Székely virtust és regáti ravaszságot” kívánt az MPP-nek és az RMDSZ-nek egy olyan korban, amikor „együtt kell lavírozni a sziklák között”. Hozzátette, ami Erdélyben történik, annak kihatása lesz az egész Kárpát-medencére.
Köszöntőjében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a politikai elit kötelességének nevezte, hogy képes legyen változni. E változás jelének tekinti, hogy az RMDSZ és az MPP megértette a magyar társadalom elvárását, és összefogott egymással. Úgy vélte, hogy az erdélyi magyarok önbizalmát adta vissza a közösen elért 2016-os választási siker. Kelemen Hunor azt is hozzátette: az együttműködést is tanulni kell.
A romániai belpolitikai helyzetre utalva az RMDSZ elnöke jogosaknak tartotta a kormány rossz döntései elleni utcai megmozdulásokat. Azt is megjegyezte azonban, hogy ezek mögött egy hatalmi harc is áll, amely a jogállamiságról szól. Szerinte az a kérdés, hogy azok hozzák-e a politikai döntéseket, akik választásokon szereztek legitimitást, vagy azok, akik a bűnüldözést és a titkosszolgálatokat képviselik, és nem méretkeztek meg a választók előtt. „Ha mindenki a maga dolgát végzi, abból baj nem származhat” – állapította meg Kelemen Hunor arra utalván, hogy a bűnüldöző szervek túllépik a hatáskörüket. Hozzátette: azért kell vigyázni arra, hogy az alapelvek ne sérüljenek, mert elsőként mindig a kisebbség esik a sérülés áldozatává. A köszöntőbeszédek után az országos tanács küldöttei rátértek az alapszabály és a program módosítására, az alelnökök és az elnök megválasztására.
kronika.ro
2017. február 13.
Semjén Zsolt: Jogi köntösbe bújtatott magyarellenesség zajlik
Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar–szlovák, valamint a magyar–szerb kapcsolatok kedvező alakulása azt jelzi, hogy a magyar–román kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik – jelentette ki Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese a Magyar Polgári Párt kongresszusán tartott beszédében szombaton Szatmárnémetiben.
„A magyarság és a románság egymásra utalt. A két országnak együtt kell működnie. Nemcsak azért, mert Románia Magyarország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, hanem azért, mert másfél millió magyar él itt. Megértük azt, hogy szlovák és cseh katonák védik a magyar határt, megértük azt, hogy Milosević Szerbiájában megvalósult a magyar kulturális autonómia. Ma Magyarország a legnagyobb támogatója annak, hogy Szerbia bekerüljön az Európai Unióba. A mi kezünk Románia felé is ki van nyújtva” – jelentette ki Semjén Zsolt. Hozzátette: látni kell azonban azt, hogy a jelenlegi kiélezett romániai belpolitikai helyzetben egyesek újra magyarellenes retorikával próbálják elfedni a gondokat. „Látni kell, hogy Romániában jogi köntösbe öltöztetett magyarellenesség zajlik” – állapította meg Semjén Zsolt. Úgy vélte, a romániai korrupcióellenes ügyészségnek a magyar önkormányzati vezetők ellen, valamint magyar iskolák ügyében indított eljárásaival szemben nem sikerült megtalálni a megfelelően hatékony védekezést. „Nem lehet nem látni azt a szándékot, hogy a legjelentősebb magyar vezetőket főleg az önkormányzatokban megpróbálták eltántorítani attól, hogy politikai szerepet vállaljanak” – állapította meg. Semjén Zsolt szerint a romániai jogállamiságot egyaránt fenyegeti a korrupció és a korrupció elleni harccal való visszaélés. A kormány és a parlament nem lehet alárendelve az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak, mert akkor sérül a jogállam – fogalmazott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 14.
Határnyitás számos kérdőjellel
Felkészületlenül érte az érintett önkormányzatokat az a minisztériumi rendelet, amely szerint – többéves várakozás után – tíz új alkalmi határátkelőhely nyílik a magyar–román határszakaszon.
Bizonytalanságot szült és több kérdést is felvetett a külügyminisztérium múlt heti rendelete, amely tíz alkalmi határátkelő megnyitását hagyja jóvá a román–magyar határszakaszon. A rendelet értelmében a hétvégétől kezdődően, heti egy alkalommal lehet majd átkelni a határállomásokon, előre rögzített órarend szerint. Kiderült azonban, az aszfaltúton kívül semmilyen más infrastrukturális feltétel nem adott a határnyitáshoz, az érintett önkormányzatok illetékesei szerint ezt nehéz lesz napokon belül megoldani.
Megduplázódik az átkelők száma
Magyarország és Románia közös határszakaszán évekkel ezelőtt tíz határ menti település közelében épült új út a 2007–2013-as, határon átnyúló együttműködési program keretében azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a környék lakóinak az átjárását, és fellendítsék a régió gazdasági életét. A két országot tíz új ponton összekötő út mentén nem épültek határátkelők, mivel az eredeti ütemterv szerint Romániát és Bulgáriát 2011 tavaszán vették volna fel a belső határellenőrzés nélküli uniós államok közé, schengeni csatlakozásukat azonban a tagországok rendre elhalasztották. Így ezeken az utakon azóta is sorompók jelzik, hol húzódik az országhatár.
Jelenleg mindössze 10 közúti határátkelő működik Románia és Magyarország között, átlagosan 40 kilométerenként lehet átjárni, ami tipikus kelet-közép-európai probléma, hiszen Nyugat-Európában sokkal sűrűbben vannak összeköttetési pontok a szomszédos országok között. A Szatmár.ro portál szerint Romániának azért vált sürgőssé a határnyitás, mivel az Európai Fejlesztési Alap az év elején arról tájékoztatta a kormányt, előfordulhat, hogy az államnak vissza kell fizetnie az útépítés költségeit, mivel az utakat nem használják rendeltetésük szerint.
Készenlétben. A magyar és a román hatóságok a napokban egyeztetnek
Szükség van a magyar segítségre
Szatmár megyében Károlypusztán, Szárazbereken és Nagypeleskén nyílik határátkelő a külügyi tárca rendelete szerint. Utóbbi két település Lázári községhez tartozik, amelynek a polgármestere, Lengyel István a Krónikának elmondta, a máramarosszigeti területi határrendészeti hatóság a múlt héten tájékoztatta a polgármesteri hivatalt a döntésről, ami „érthető módon" teljesen felkészületlenül érte az önkormányzatot. A rendelet szerint ugyanis az érintett településeknek kell biztosítaniuk az infrastrukturális feltételeket. Az elöljárótól megtudtuk, a község területén lévő két átkelőnél már két alkalommal is terepszemlét tartottak a határrendészet illetékeseivel, és az a döntés született, hogy a szárazberki határátkelőt szombaton, a nagypeleskeit pedig vasárnap tartják nyitva 10 és 18 óra között.
„A határrendészeti hatóság folyamatosan egyeztet a magyarországi féllel, mivel szükség van a segítségükre. Egyelőre mobil egységekkel oldanák meg az utasok ellenőrzését, mindaddig, míg kialakítjuk az állandó átkelőhelyet. Tudomásom szerint erre csak a magyarországi határrendészetnek van kapacitása. Nyilvánvaló, hogy ők jóval előrébb tartanak ezen a téren. A későbbiekben konténereket kell kihelyezzünk, elektromos áramot kell bevezetni – felméréseink szerint 1,5 kilométer hosszú távvezetéket kell kiépíteni –, szóval nem lesz könnyű. Reményeink szerint ezzel leghamarabb május–június környékén tudunk elkészülni. Addig biztosan marad a hétvégi program" – részletezte az elöljáró. Lengyel István elmondta, a környék lakói évek óta várják a határnyitást, hiszen a térségnek gazdasági és idegenforgalmi fellendülést hozhat.
Oana Pîrcălab, a Szatmár Megyei Határrendészet szóvivője a Szatmár.ro-nak hétfőn úgy nyilatkozott, a külügyi tárca valószínűleg három hónapig figyelemmel követi majd a három átkelőhely forgalmát, és ennek függvényében dönthet arról, hogy indokolt-e az állandó átkelő kialakítása. Bihar megyében Érsemjént, Biharfélegyházát és Vizesgyánt érinti a külügyminisztériumi határozat, ezeken az átkelőhelyeken is hetente egy alkalommal, szombatonként emelik fel a sorompókat, a prefektúra és nagyváradi területi határrendészeti hatóság azonban a helyi sajtónak nem kívánt nyilatkozni a témában. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere a Reggeli Újságnak elmondta, azt szeretnék, ha az új határátkelők folyamatosan a lakosság rendelkezésére állnának. Az elöljáró úgy fogalmazott, amennyiben megvalósul az állandó összeköttetés, fellendülhet a térség ipari fejlődése.
Gyergyai Csaba 
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 23.
Markó Béla: A korrupció visszaszorítása ne legyen pártfüggő
Az elmúlt huszonöt év legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla – ezt állította Majtényi László, a demokratikus ellenzéki pártok államelnökjelöltje a Bibó társaságban tartott beszédében. Merthogy Markó vezetésével Erdélyben sikerült létrehozni a magyar nyelvű közoktatás rendszerét az óvodától az egyetemig, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivívta a hivatalos nyelvhasználat jogát, visszaszerezte a ma szabadon működő magyar egyházak és magánemberek javait. Igaz: az utóbbi időben megbicsaklott valami.
– Igaz lenne, hogy recseg-ropog az ön életműve?
– Számomra megtisztelő, ha valaki személyes teljesítményemet is látja azokban a pozitív fejleményekben, amelyek Erdélyben történtek az elmúlt 25 évben, mégis mindaz, amit elértünk, közös eredmény. Azt a minősítést viszont készséggel elfogadom, hogy a Kárpát-medence legeredményesebb politikai szervezete az elmúlt 25-27 évben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt.
– Jól értem? Csak volt?
– Nem, most is az. De el kell ismernem: bizonyos értelemben tényleg veszélyben van mindaz, amit létrehoztunk. De ez nem a mi szervezetünk belső problémáira vezethető vissza. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy az erdélyi magyarságnak egységes politikai szervezetre van szüksége, helyzetében alapvető változásokat csak parlamenti politizálással, bukaresti befolyással lehet elérni. Romániában is megroskadt azonban az a demokratikus építmény, amelynek létrehozásában nekünk is szerepünk volt. És itt alapvetően nem is a román–magyar viszonyról van szó – amellyel egyébként szintén nagy gondok vannak. Az igazi baj, hogy Romániában is egymásnak feszül a parlamentáris köztársaság eszméje és az autoriter populizmus. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi válság a jobb- és a baloldal összecsapásáról szól. Nem így van. Az én nemzedékem megpróbált létrehozni a képviseleti demokrácia elveiből kiindulva egy nyugati típusú, a hatalommegosztás elvére épülő demokratikus rendszert. A mostani bukaresti tüntetések viszont azt mutatják, ez a demokratikus építmény elfáradt, meggyengült.
– A nyugatos fiatalok csapnak össze az autoriter hatalommal?
– Nem. Az utcán a populizmus hullámát látjuk. A tüntetők a képviseleti demokráciát próbálják helyettesíteni a közvetlen civil beleszólás illúziójával. Mert lehet ugyan az utcáról változásokat követelni, bizonyos eredményeket elérni, de kormányozni bizonyosan nem lehet. Hosszú folyamat vezetett idáig, hiszen Romániában már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött a parlament eljelentéktelenítése, azóta folyik kísérlet a törvényhozás kompromittálására. Nyilvánvaló, hogy ehhez Romániában is hozzájárult számos politikus, aki a köz érdeke helyett a sajátját követte. Persze hogy a manapság olyan sokat emlegetett korrupció is aláásta a parlamenti eszme alapjait. Ennek következménye volt, hogy lassan-lassan kikerültek a valós döntések a parlamentből. Egy részük az államelnökhöz került, mások a bírósághoz.
– Vagy éppen a titkosszolgálathoz, amely most nagyobb, mint 1989 előtt volt.
– Igen, a titkosszolgálat is befolyásolja a politikai döntéseket. Odáig jutottunk, hogy az utóbbi időben már az ügyészség és az igazságszolgáltatás más szervei is beszélnek arról, hogy szerintük milyen törvényeket kellene elfogadnia vagy nem elfogadnia a parlamentnek. Ez nagyon távol áll a klasszikus hatalommegosztástól.
– Tamás Gáspár Miklós azt írta, Romániában mocskos zűrzavar van, amiben senkinek sincs igaza. A korrupció persze bűnös dolog, de aligha jobb, ha egy korrupcióellenes ügyészségnek nevezett testület az óriásira hízott titkosszolgálat árnyékában demokratikus kontroll nélkül vág rendet a politikusok között. Ráadásul ki tudja, milyen alkuk nyomán papírra vetett tanúvallomások alapján.
– Romániában sem könnyű értelmezni azt, ami történik, még nehezebb átlátni Magyarországról. Egyetértek Tamás Gáspár Miklós diagnózisával, amelyet, úgy látom, Magyarországon kevesen osztanak az úgynevezett balliberális oldalon. A magyar elemzők többsége úgy ünnepli a romániai válságot, mintha valamiféle autoriter, posztkommunista rendszerrel szemben a nyugati típusú liberális demokráciát támogató civil tömeg vonult volna utcára. Ez óriási tévedés. Lehet, hogy a civil tömeg elégedetlenségét nyugati minták motiválják és ösztönzik. Ám a kopott és korrumpálódott parlamenti rendszer valójában olyan koncepcióval ütközik, amelynek egyik mozgatója az igazságszolgáltatás, az ügyészség és mögötte alighanem a titkosszolgálat is. Romániában a büntető törvénykönyv számos pontja kellőképpen homályosan fogalmaz ahhoz, hogy az ügyészség politikai döntések miatt is eljárást indíthasson. Az a cikkely, amely körül a legfőbb konfliktus kibontakozott, arról szól, hogy Romániában bűncselekménynek minősül a hivatali visszaélés. Ám a törvénykönyv szerint hivatali visszaélésnek minősül az is, ha valaki hibás, rossz döntéseket hoz. Ezt akarta a jelenlegi kormány úgy módosítani, hogy csak a jogszerűtlen, a törvényellenes döntéseket lehessen visszaélésnek minősíteni. A tüntetések nyomán ez nem történt meg, pedig könnyen belátható, hogy mérlegelés kérdése, mi számít hibás döntésnek. És baj, ha politikai döntések minőségéről ügyészek és bírák döntenek.
– Jól képzett, nyugatos, városi fiatalok akár szándékuk ellenére is a parlamenti demokrácia ellen tüntetnek, miközben sejthető, hogy manipulálják őket?
– Közülük persze senki sem fogalmazna úgy, hogy a parlamenti demokrácia ellen tüntet. Ők a politikai elit ellen tüntetnek, amely történetesen a parlamentben működik. A pártokkal és a politikusokkal elégedetlenek, aminek persze megvannak az igen nyomós okai. Nekem is meglehetősen rossz véleményem van a parlamentről, az ott működő pártok és politikusok jó részéről. A pártok tele vannak meggyőződés és program nélküli politikusokkal, akik kedvükre és érdekeik szerint sétálnak át egyik pártból a másikba, mert nem tartja őket vissza semmiféle eszmény, politikai program. Csak az a kérdés, kiket akarunk az elkopott politikusok helyébe ültetni. Milyen programot kínálunk– Nem láttam, hogy a tüntetések fel tudnának mutatni célt, programot.
– Mit jelent a válság a magyaroknak– Hol a helyük a zűrzavarban?
– Nekünk, Romániában élő magyaroknak egy olyan rendszer az érdekünk, amelyben minél hathatósabban bele tudunk szólni a döntésekbe. Ha ezek színtere a parlament, a kormány és az önkormányzati világ marad, akkor azokra így-úgy hatásunk lehet. Nekünk nem lehet jó olyan rendszer, amelyben fontos ügyekben egyetlen ember, például az államelnök határoz. Ahol nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőkön múlnak a döntések, tartozzanak bár az ügyészségez vagy más bürokratikus hierarchián alapuló szervezetekhez. Persze nemcsak a magyaroknak, de az egész társadalomnak is a jól működő parlamenti demokrácia lenne az érdeke. Tény: vissza kell szorítani a korrupciót. Csak azt nem politikai megfontolások, hanem szabatos jogszabályok alapján kell definiálni és fülön csípni – ideológiától és pártoktól függetlenül.
A nagy közös sakk
A gordiuszi csomót nyilván ketté kellett vágni, és előbb-utóbb a sakktáblát is ketté kell vágni, hogy a fényes fekete ruhások békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak, s hogy a fényes fehér ruhások ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni a fényes fekete ruhásokat, tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval kell őket szétválasztani, az ilyen futókat az olyan futóktól, az ilyen lovakat az olyan lovaktól, az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól, be kell vezetni az áramot a sakktábla két fele közé, vizesárkot kell ásni vagy magas falat emelni, hogy a fehér ruhások és a fekete ruhások tehetetlenül vicsorogjanak egymásra, de az az igazság, hogy egy fél sakktábla is alkalmas egy jó kis játszmára, mondjuk, az egyik bástya a másik bástya ellen, az egyik futó a másik futó ellen, hát ezt is irgalmatlanul ketté kell szelni, persze, az a helyzet, hogy egy negyedtábla is, sőt, egy nyolcadtábla vagy egy tizenhatodtábla is veszélyes lehet, tűzzel, vassal, vizesárokkal, fallal, atombombával kell darabokra verni ezt az átkozott sakktáblát, hogy végre ki-ki a maga kockáján: parasztkocka, királykocka, vezérkocka, lókocka, Istenkocka, hullakocka stb.
– Az RMDSZ eddig épp abban volt sikeres, hogy kiharcolta: a magyarok közös érdekeit érintő ügyekben nem lehetett a magyarok nélkül dönteni. Ez veszélybe került?
– Igen, manapság gyakran előfordul, hogy tárgyalásos politikai alkuk során már kivívott jogokat is megkérdőjeleznek. Az utóbbi években átkerült az igazságszolgáltatáshoz számos, alkotmányba és törvénybe foglalt jog felülvizsgálata. Például: Székelyföldön prefektusok és civilek feljelentést tettek azért, mert az önkormányzat épületére az van kiírva, hogy „községháza”, és ennek a szónak nincsen pontos román megfelelője. Ha vitát tudunk erről folytatni, akkor simán megtaláljuk a megoldást, a bíróság azonban úgy döntött, a feliratokat le kell venni. Ez magyar szempontból abszurd történet. Vagy egy másik eset: Marosvásárhelyen az elmúlt években sikerült megállapodni arról, hogy a magyar református középiskola és a nagy állami középiskola mellett működjön külön római katolikus magyar líceum is. Az ügyészség azonban eljárást indított Maros megye román nemzetiségű főtanfelügyelője ellen azon a címen, hogy állítólag adminisztratív vétséget követett el az iskola létrehozásának valamelyik fázisában. Így veszélybe került a római katolikus líceum léte.
– Ön már nem szenátor, kilépett a politika világából. Azért döntött így, mert változóban van a politika és veszélybe került az is, amire ön az életét tette fel?
– Decemberben járt le a parlamenti mandátumom, és a választásokra már nem jelöltettem magam, pedig megtehettem volna. De a döntést már régen, 2010 második felében meghoztam, amikor nem vállaltam újabb elnöki mandátumot az RMDSZ-ben. Már akkor úgy éreztem, lezárult egy hosszú folyamat, amely 1989 végén úgy kezdődött, hogy néhány erdélyi magyar értelmiségi romantikus érdekvédelmi küldetést vállalt és politizálni kezdett. Közöttük voltam én is. Ahogy lehetőség adódott rá, politikai szervezetet hoztunk létre, hogy alapvető jogokat vívjunk ki a magyarok számára. A feladatot teljesítettük. Ezzel le is zárult a romantikus politizálás kora: azok közül, akik minket váltottak, sokan karrierpolitikusok. Mi nem voltunk azok. Én nem szeretem, ha valaki a politikára szakmaként tekint. Számomra viszont eljött a pillanat, amikor már elemezni kell, visszatekinteni arra, mit hogyan csináltunk, mit rontottunk el. Mert örülök, ha most eredményekről és teljesítményekről beszélgetünk, de azért tudom: sok mindent rosszul csináltunk.
– Versek helyett emlékiratokat fog írni?
– Emlékiratokat is fogok írni.
– Azt mondja, hogy ön nem tartja szakmának a politizálást. Pedig komoly tudás, tapasztalat kell hozzá.
– Persze, kellenek az ismeretek. De ha én tanár, orvos vagy mérnök vagyok, akkor az életemet tervezhetem. A politikára viszont nem lehet és nem szabad életpályát alapozni. Aki politikusnak áll, annak el kell viselnie, ha belebukik. Nagy baj, ha valaki mindenáron a székébe kapaszkodik, mert igazából semmihez sem ért. Aki úgy képzeli, hogy neki mindenképpen politikusnak kell lennie, esetleg élni fog a hatalom megtartásának legerkölcstelenebb eszközeivel is, ártani fog a választóinak.
– A Fidesz korábban megpróbált az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezeteket létrehozni, a decemberi választás során viszont a két párt együttműködött. Ezt Budapestről sokan úgy látták: megjelent és diadalmaskodott a NER Erdélyben is.
– Én kezdettől fogva azt vallottam, az RMDSZ-nek Magyarországon is egyértelművé kell tennie, hogy – szándékában legalábbis – minden erdélyi magyar politikai szervezete, függetlenül attól, ki hol áll, ki jobboldali, ki baloldali. Szoros kapcsolatot kell kiépítenünk a mindenkori magyar kormánnyal, akár a baloldal kormányoz, akár a jobb. Kezdetben jól együttműködtem a Fidesszel is, később azonban a viszony hidegebb lett. Sohasem értették meg, hogy mi nem választhatunk ideológiát. A Fideszben nem szerették, hogy mi jó viszonyt akarunk ugyan, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a ránk vonatkozó döntéseket mi hozzuk meg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar pártok kétségtelenül a Fidesz támogatásával jöttek létre, de az távirányítóval is mozgatható szervezeteket akart Erdélyben működtetni. Ez nem vált be.
– Budapesten sokan úgy látják, az Erdélyi Riport című lap megszüntetése volt az ára az együttműködésnek. Vagy éppen a távirányítás új jele.
– Ennek azért voltak pénzügyi okai is. Az is igaz, hogy az RMDSZ-ben van néhány kolléga, aki nehezen viseli el a kritikát. Azt hiszem, hogy a költségvetési okok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Riportnak az RMDSZ elengedte a kezét.
Mint az összecsukott sakktábla
Olyan vagyok, mint az összecsukott sakktábla, a király cikornyás feje odakoccan a paraszt sima fejéhez, egymással elkeverednek a fehér és fekete figurák, s egymásba simulnak hallgatagon a fehér és fekete kockák, hiába figyelek befelé, mert boldog összevisszaságban hever még minden, s mert a szét nem választott világ is tabula rasa, akár a gyanútlan csecsemő, aki még nem tudja, hogy az első kimondott szóval, már elkezdődik a játszma, egyre jobban szeretem a későn megszólalókat, a sokáig várakozókat, akikben öntudatlanul alusznak a koronás fők, a vezérek, a bástyák, a lovak, a futók és a parasztok, örök dicsőség a habozóknak, akik már azelőtt lesöpörték a figurákat, mielőtt fölrakták volna őket!
Marosvásárhely, 1991. december 23.
– Amikor a Fidesz nagy erőkkel jelent meg Erdélyben 2010-ben, egy pillanatra felmerült a lehetőség, hogy az RMDSZ cserébe a magyar politikai pályán induljon el. Egyébként szerintem Budapesten is bejutottak volna a parlamentbe. Voltak akkor komoly hívó hangok?
– Igen, többen is megkerestek Magyarországról, mondván: ez nagyon jó ötlet, és nemzetpolitikai kérdésekben nekünk tényleg lenne fontos mondanivalónk. De mi Erdélyben vagyunk otthon, és aki nem Magyarországon él, nem tud érvényeset mondani arról, amiről a politikai váltógazdaság itt szól. Másrészt miközben a Magyarországgal való szoros együttműködésre törekedtem, attól azért féltem volna, hogy a politikai figyelmünket eloldozzuk Romániától.
– Viszont úgy tudom, mostanában feloldozta magát a hallgatási fogadalom alól, és úgy döntött: ha fontos a mondandója, kész anyaországi kérdésekben is hallatni a hangját.
– Nagyjából így van. Sok mindenről van véleményem, de a legfontosabb talán az, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett Magyarország és a környező országok kapcsolatrendszerével. És ezen belül persze szívügyem a román–magyar viszony. A két ország között egyszerűen nincsen napi politikai kapcsolat.
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban mondta, hogy a kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
– Mindig kettőn áll a vásár. Persze nem gondolom, hogy Románia szorgalmazná a Magyarországgal való szoros kapcsolatot. Bukarest Washingtonnal vagy Brüsszellel szeretne szoros kapcsolatot. Tény, hogy Románia szomszédságpolitikája is rendkívül gyenge. De kinek erősebb érdeke, hogy ezek a kapcsolatok létezzenek– Nekünk, magyaroknak. Hogy Romániában hol lehet vagy hol nem lehet a magyar nyelvet használni, milyen mértékű az önkormányzatiság, ez az államközi kapcsolatokon is múlik. Nekünk, magyaroknak fáj jobban, ha a két ország között nincs párbeszéd.
Markó Béla
erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, politikus
Kézdivásárhelyen született 1951-ben. 1974-ben szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát a Babes–Bolyai egyetemen. 1976 és 1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat szerkesztője, 1989 és 2005 között a Látó című irodalmi lap főszerkesztője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt 1989-ben, 1990-től Maros megyei szenátor. 1993-tól 2011-ig az RMDSZ elnöke. 2004 és 2007 között, majd 2009 és 2012 között a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Politikai pályája idején is termékeny szerző, több mint negyven könyve jelent meg.
BARÁT JÓZSEF
168 Óra (Budapest)
2017. március 9.
Emlékek, melyeket „bűn lenne nem közzétenni”
Emlékiratait írja id. Székely István ny. lelkész, akit asszonyvásári otthonában kerestünk fel. Van mire emlékeznie bőven, hiszen idén nyáron tölti be 90. életévét. Tanítóból lett lelkész, mindkét hivatásában öt helyen szolgált.
Amikor a délelőtti órában találkoztunk, id.Székely István ny.lelkipásztor már tisztában volt az aznapi Bihari Napló tartalmával, így azt is tudta, mért kellett egy napot halasztani eredetileg előző napra megbeszélt találkozónkat (akkoriban készültek a határátkelők nyitására például Semjénnél). Bár már a várva-várt tavaszt idéző napsugár fénylett Asszonyvására felett is, jólesett a cserépkályha melege az otthonos, emlékekkel telezsúfolt gerendás szobában. Az asztalon írógép, mellette több száz gépelt oldalon egy kanyarokkal teli életút: az idén 90. évét betöltő lelkész emlékirata. Mint megtudtak, Sógor Árpád, a Kolozsvári Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora jó évtizede intézett felhívást a nyugalmazott lelkészekhez, hogy azok vessék papírra emlékirataikat szolgálatukról, életükről, ünnepeikről, örömeikről és bánataikról, sikereikről és kudarcaikról. Mindezt azért, hogy egy kötetben összegyűjtve a pályakezdők okulását szolgálja, ugyanis az ifjúsági lelkész úgy tapasztalta, hogy a fiataloknak nincs kapcsolatuk az idősebbekkel, utóbbiak tapasztalatait pedig “bűn nem közzétenni”. Id.Székely István is hozzálátott akkor, de aztán családi gondok miatt abbahagyta. A kötet azóta elkészült, nélküle, de aztán újra nekifogott, s immár nem aprózza el: míg az említett kötetben fejenként 20-30 oldalt kapott egy-egy szerző, ő már 200 gépelt oldalon is túl jár. Hiszen van mit írnia…
Barázdából ki, barázdába be
Id. Székely István 1927. július 3-án született az akkor Nagybánya járáshoz tartozott Géresen, középparaszti szülők 3. (legkisebb) gyerekeként. Úgy volt, hogy a faluban marad, ahol a református népiskolában tanult, ám szülei Gyula nagybátyja tanácsára hallgattak: “a Pista fiút kiveszik a barázdából”. Vitte is a nagybácsi magához Pestre, hogy közel a Ludovikához, VIII. kerületi kisdiák legyen. Könnyes volt a búcsú, és aztán még jónéhány könnyes fordulat következett az évtizedek során, melyek között nagyobb lépésekben haladtunk. A szépemlékű iskolaéveknek a háború vetett véget, a 17 éves fiatalember visszatért falujába, ahol a jegyző, a pap és a tanító számított igazán valakinek. Mégiscsak beállt a barázdába, hiszen pótolni kellett a háborúba ment, majd fogságban esett édesapát, vetett és aratott, gondozta a jószágokat. Aztán jött az újabb fordulat, mikor írástudó lévén, írnoknak vették a jegyző mellé, a 120 pengős fizetés bizony nem volt megvetendő. Édesanyja (“Áldassák a neve”, teszi rögtön hozzá) látva fia elszántságát úgy döntött, a kis vagyonból csinál annyi pénzt, hogy fia mégis tanító lehessen, a közeli Szatmáron volt képzőben. Négy év után kántortanító is vált belőle, amikor 1 hónap múltán beütött a tanügyi reform…
Tanítóból lelkész
Világi tanítóként öt helyen tanított, közben katonának sorozták, ahol románul is igen jól megtanult. A seregtől nehezen szabadult, át- és továbbképzésekre hívták, a beígért hónapokat aztán újabb- és újabbakkal toldották meg. Végül csak a kis nebulók okítása mellett tette volna le a garast, de ez nem mindenkinek tetszett akkoriban: egy tanító, aki “Amerika-barát”, jár templomba, sőt, még orgonál is! Ezt nem lehetett hagyni, megsúgták neki, hogy önként lépjen tovább… Ezek után döntött úgy, hogy elege van az akkori tanügyből, 26 évesen jelentkezett a teológiára, aminek az az előnye is megvolt, hogy lemondott róla a hadsereg is, igaz, felvételi előtt még 5 hónapig állhatott a “békeharc” frontján. Ahogy öt helyen volt tanító, úgy öt helyen szolgált lelkészként is: Érszodoróban (Szatmár megye) kezdte másfél évig segédlelkészként (30 évesen), következett újabb 1.5 év Szapáryfalván (Temes megye), 4 év Magyarcsaholyban (Szatmár megye), 15 év Székelyhídon, 12 év Zilahon. Utóbbi több szempontból is embert próbáló időszak volt. Például azért, mert osztatlan, mintegy 10 ezer lelkes gyülekezetben egyedül látta el a feladatokat, ez a 12 év alatt 4500 lelkészi szolgálatot jelentett. Például azért, mert az akkor püspökkel igen sokszor “összerúgta a patkót”.
Emlékek között
Nyugdíjba aztán 1989. nyarán ment, feleségével Nagykárolyba vonulva vissza, egy tömbházlakásba, de külön szőlőskertet is művelve. Három és fél éve immár, hogy Asszonyvásárán lelkész fia mellett, a parókai szomszédságában lévő kis házban, immár egyedül él. De nem magányosan, hiszen, mint említettük, a szomszédban van a családja, régebben nyugdíjasként is vállalt szolgálatokat, továbbá körülötte vannak emlékei. Fotók, iskolai bizonyítványok, mindenféle iratok, könyvek, kimutatások – kilenc évtized személyes emlékei, ugyanakkor szinte az egész XX. század kordokumentumai. Mindezt versekben is megörökítette, de emlékirataiban is, melynek ottjártunkkor 214 oldalánál tartott és még tervezett vagy 20-30 oldalt.
Akár az internetre is
Az évtizede megálmodott közös kötetből már kimaradt ugyan, de egy irattárban, az utókor okulásra még jó lehet memoárja, véli id.Székely István, aki a modern információ-áramlás vívmányaival is tisztában van, hiszen, mint fogalmazott, nem bánná, ha az az internetre is felkerülne. Ennek érdekében már folyamatban van az általa leírtak számítógépre vitele, és ki tudja, még akár egy kiadó is felfigyelhet rá. Az írógép tintaszalagja alól csak igaz történetek, konkrét, bizonyítékokkal alátámasztott események kerülnek ki, és lehet, lennének, akik (vagy akik utódai) nem örülnének, ha mindez napvilágot látna. Ez azonban id.Székely Istvánt nem zavarja, mint mondta: minden igaz, mindenért vállalja a felelősséget, mint annyiszor az elmúlt kilenc évtizedben.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. március 14.
Elvásik a veres csillag? Betehet a magyar kormány a Heinekennek
Az Igazi Csíki Sör gyártójával Romániában vitába keveredett holland Heineken lehet a magyar kormány által kidolgozott, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló törvényjavaslat első számú célpontja.
Megtiltaná a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vörös csillag haszonszerzés céljából való felhasználását a magyar kormány frissen beterjesztett, részben a büntető törvénykönyvet módosító javaslata. Magyarországi sajtóbeszámolók szerint ha a budapesti Országgyűlés elfogadja a Lázár János kancelláriaminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvénytervezetet, a jogszabály megakadályozná például a Heineken sörök szokásos címkével való árusítását, mivel vörös csillag látható rajtuk.
A 444.hu portál által ismertetett előterjesztés szerint az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely – a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben – magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél. A törvényjavaslat arra is kitér, hogy a kormány egyedileg felmentést adhatna a tilalom alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy „különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik" a jelkép használatához. Viszont az indoklás szerint „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek".
Lázár János kancelláriaminiszter a hódmezővásárhelyi közgyűlésen februárban Heineken-bojkottra szólította a fel a város lakóit, a vendéglátósoktól és a kereskedőktől pedig azt kérte: ne rendeljenek a holland multicég termékeiből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt közölte, találkozót kezdeményeznek a Heineken vezetőjével és a holland nagykövettel. „Nyilvánvalóan ki fogunk állni a Tiltott Csíki Sör gyártója mellett, s a Heinekennek tudnia kell, mibe bocsátkozik bele" – mondta Lázár, hozzátéve: két hét múlva elutazik a Heinekennel perben álló Igazi Csíki Sör csíkszentsimoni sörfőzdéjébe, hogy személyesen is biztosítsa támogatásáról annak tulajdonosát.
Miután a Heineken februárban pert nyert Romániában az Igazi Csíki Sört gyártó Hargita megyei cég ellen, tulajdonosa megváltoztatta az Igazi Csíki Sör nevét, és immár Igazi Tiltott Sör néven folytatja a termék forgalmazását. A pereskedés azonban továbbra sem ért véget a Lénárd András vállalkozó tulajdonában lévő Lixid Project Kft. és a holland multi között, a Heineken ugyanis bíróságon támadja meg az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának másodfokú, jogerős döntését is, amely szerint – a marosvásárhelyi táblabíróság ítéletével ellentétben – bejegyezhető az Igazi Csíki Sör védjegy. Az uniós szabadalmi hivatal döntése alapján az Igazi Csíki Sör egy unikális márka és nem összetéveszthető a Heineken Románia által gyártott Ciuc Premiummal.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 21.
Semjén: Borboly javaslata alapján született a lex Heineken
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. Semjén szerint Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének javaslatára jártak el.
A magyar kormány tagjai az atv.hu-nak nyilatkoztak, arra reagálva, hogy a Hvg.hu szerint a budapesti kormánypártok kihátrálnak Lázár és Semjén nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép – a vörös csillag – használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját.
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt üzente: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. „A Csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági" – jelentette ki Semjén Zsolt.
A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. „A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba (Borboly Csaba – szerk. megj.) megkeresése után megfogalmazta javaslatát" – idézte a kereszténydemokrata politikust az MTI, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni.
Semjén hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is. A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy „egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát". Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.
Január 30-i rendkívüli ülésen Hargita Megye Tanácsa – a helyi közösség képviselőjeként és a Székely termék védjegy tulajdonosaként – elvi határozatot fogadott el, és azzal a kéréssel fordult a Heineken Romania Rt.-hez, hogy az Igazi Csíki Sört előállító Lixid Projekt Kft.-t ne sújtsa további perekkel, és próbálja meg békés úton rendezni a jogi vitát. A Hargita megyei önkormányzat közölte, közvetítő szerepet kíván vállalni a felek között az ügy rendezésében, és kész arra, hogy képviselőket küldjön a Heineken regionális, és ha szükséges, nemzetközi vezetőségéhez.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 22.
Borboly a parittya köveként „közvetítene” Dávid és Góliát harcában
Borboly Csaba kedden a Krónikának elismerte, hogy március 8-án Budapesten ismertette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel a Hargita Megyei Tanács álláspontját az Igazi Csíki Sört előállító székelyföldi sörmanufaktúrát ért „jogi hercehurcáról". A tanácselnök ugyanakkor nem adott konkrét választ kérdésünkre, miszerint tett-e a lex Heinekenre vonatkozó javaslatot a magyar kormánynak, azt azonban megjegyezte: a képviselő-testületnek kötelessége védeni a székelyföldi régióban élők munkahelyét és megélhetését, éppen ezért minden ráerősítést üdvözölnek.
Amint arról beszámoltunk, immár nem rejtik véka alá a magyar kormány képviselői, hogy a Heinekennek az Igazi Csíki Sör elleni peres eljárása miatt igyekeznek móresre tanítani a holland sörgyártót az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatának betiltását célzó kezdeményezéssel. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a budapesti kormány visszavonná a lex Heineken néven elhíresült törvényjavaslatot. Az Orbán-kabinet illetékesei arra reagáltak az Atv.hu-nak, hogy a Hvg.hu szerint a budapesti kormánypártok kihátrálni készülnek Lázár és Semjén nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép – a vörös csillag – használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját.
Semjén: a csíki sör megvédése nemzeti ügy, nem gazdasági
Semjén Zsolt leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt üzente: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. „A csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági" – jelentette ki Semjén. A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. „A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba (Borboly Csaba – szerk. megj.) megkeresése után megfogalmazta javaslatát" – idézte a kereszténydemokrata politikust az MTI. A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy „egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát".
Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az indítvány hétfő esti parlamenti vitáján elmondta, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tilalmáról szóló indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport „piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását". Lázár János tájékoztatása alapján a javaslatukat az Európai Bizottságnak is megküldték egy három hónapos notifikációs eljárásra, a kedvező elbírálás esetén pedig Magyarországon tilossá válhat a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vörös csillag, valamint ezeket tartalmazó jelképek megjelenítése haszonszerzés céljából. A Krónika úgy tudja, Lázár János és a hódmezővásárhelyi képviselő-testület tagjai a napokban látogatást tesznek az immár Igazi Tiltott Sört előállító csíkszentsimoni gyárban, hogy támogatásukról biztosítsák annak tulajdonosát, Lénárd András vállalkozót.
Borboly: Dávid és Góliát harca ez
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök kedden nem adott konkrét választ kérdésünkre, miszerint tett-e a lex Heinekenre vonatkozó javaslatot a magyar kormánynak, azt azonban megjegyezte: a képviselő-testületnek kötelessége védeni a székelyföldi régióban élők munkahelyét és megélhetését, éppen ezért minden ráerősítést üdvözölnek. „Dávid és Góliát harcához tudnám hasonlítani a multinacionális cég és a helyi sörmanufaktúra helyzetét. És bár kilátástalannak látszik a helyzet, a megyei tanács és a magyar kormány lehet a kő és a parittya" – fogalmazott a Krónikának Borboly.
Az elöljáró elmondta, ő a párbeszéd és a közös megoldáskeresés híve, majd emlékeztetett: januári ülésén elfogadott állásfoglalásában a Hargita megyei önkormányzat közvetítő szerepet vállalt az ügyben, és felkérte a védjegyvitát kirobbantó holland multinacionális vállalatot, álljon el a csíkszentsimoni sörmanufaktúra elleni pertől, és oldják meg békés úton a jogi konfliktust. Mivel a Heinekentől nem kaptak választ, a közgyűlés a társaság bukaresti, adott esetben pedig hollandiai vezetőségéhez készül fordulni. Borboly Csaba ugyanakkor arra hivatkozva biztosította támogatásáról a simoni sörgyárat, hogy a Heineken által Romániában megnyert márkavédelmi per nyomán Igazi Tiltott Sör néven előállított ital rendelkezik a Hargita megyei önkormányzat által birtokolt székely termék védjeggyel, továbbá a sörmanufaktúra 140 családnak biztosít megélhetést, és „Székelyföld jó hírét vitte el az anyaországba és szerte Európába".
Közben Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közölte: több helyen módosításra szorul az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatának tilalmáról szóló törvényjavaslat, amelyről vita van a Fideszben, ám a képviselőcsoportban nem született olyan döntés, hogy „ejtenék" a javaslatot. A politikus elmondta, nem akarnak olyan szabályozást hozni, amely Magyarországot komoly pénzbüntetéssel járó perekkel fenyegeti, ahogyan olyat sem, amely „Btk.-s alakzattal" fenyegeti azokat a kereskedőket, akik ilyen márkákat forgalmaznak." „Jelen formájában a javaslat számos olyan problémát nem old meg, amit pedig meg kellene" – fogalmazott Kósa, példaként említve, hogy a Puskás-mezt a korábbi magyar címerrel továbbra is lehet majd árulni, holott abban van önkényuralmi jelkép.
Közölte azt is, hogy a problémák között a Heineken által szponzorált labdarúgó-mérkőzések kérdése is felmerült, mivel az UEFA-meccseken a pálya mellett futó fénycsíkok az UEFA reklámjai, vagyis jogilag nem a Heineken a reklámozó. Kósa Lajos megerősítette egyúttal, hogy természetesen összekapcsolódik a törvényjavaslat, valamint az Igazi Csíki Sör és a Heineken közötti romániai védjegyvita. „Nekünk minden magyar brand védelmében ki kell állni, ha valaki a piaci erőfölényével visszaélve azt ki akarja szorítani a piacról" – foglalt állást a kormánypárti politikus.
Mint ismert, a Heineken a napokban fordult az Európai Unió luxemburgi bíróságához az Igazi Csíki Sör védjegyének visszavonása érdekében, megtámadva a csíkszentsimoni manufaktúra termékének nyújtott uniós védjegyet. Miután a Heineken februárban pert nyert a marosvásárhelyi táblabíróságon Lénárd András vállalkozása ellen, tulajdonosa megváltoztatta az Igazi Csíki Sör nevét, és immár Igazi Tiltott Sör néven folytatja a termék forgalmazását.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 27.
Kiegyezett a Csíki Sör Manufaktúra a Heinekennel
Barátságos úton rendezte márkanévvitáját a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken Románia, amely a megállapodás értelmében minden peres ügyet megszüntet a másik fél ellen – jelentette be hétfőn a csíkszentsimoni sörgyár tulajdonosa.
A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn Facebook-oldalán.
A kommüniké szerint a felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek „egymás mellett békében meg fognak férni a piacon". A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. A közlemény megállapítja azt is, hogy a konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.
„A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez" – olvasható a Lixid Project Kft. működtette manufaktúra által ismertetett közleményben. A csíkszentsimoni sörgyár támogatóin, fogyasztóin, a helyi közösségen kívül Magyarország kormányának is megköszöni az önzetlen segítséget, ugyanakkor köszönetet nyilvánított Hódmezővásárhely városának is. Mint ismert, a magyarországi település képviselő-testülete kiállt az Igazi Csíki Sör mellett a márkanévvitában.
Lázár János, a budapesti miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki csíkszentsimoni látogatása során a magyar kormány nevében tárgyalásra biztatta a Heinekent és a Csíki Sör Manufaktúrát a védjegyhasználat vitájában. Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra vezetője közölte: már csütörtökön elkezdődtek a tárgyalások a Heineken Románia és a csíkszentsimoni sörgyár képviselői között, és bízik abban, hogy megegyezés születik a felek között.
A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a holland multinacionális társaság romániai leányvállalata perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
A magyar kormány az elmúlt időszakban nyíltan védelmébe vette a Hargita megyei sörgyárat, az Orbán-kabinet pedig nemrég törvénytervezetet dolgozott ki a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tiltásáról. A jogszabály előírná, hogy nem szabad például horogkeresztet vagy vörös csillagot megjelentetni a különböző termékeken, logókon és címkéken. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a múlt héten újságírói kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken vörös csillagot tartalmazó cégérével, az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozása és a kormány törvénytervezete között.
kronika.ro
2017. március 27.
Tőkés: Merre fordul hát az RMDSZ?
Tőkés László EP-képviselő, ENMNT elnök mai nagyváradi sajtótájékoztatóján egy közlemény is kiadott a képviselői sajtóiroda, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti budapesti üléséről ad kiegészítést.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2017. március 24-i, budapesti plenáris ülésén Kövér László házelnök a nemzetállamok demokratikus legitimitása mellett foglalt állást. Ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a szomszédos nemzetállamokkal való, valamennyi fél érdekeit szolgáló, szoros együttműködést támogatták. A KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata ezzel együtt kifejezte azon meggyőződését, hogy a szülőföldön való megmaradás, gyarapodás biztosítéka a különböző autonómiaformák megvalósításával érhető el, ennek érdekében támogatja az erdélyi magyarság ez irányú törekvéseit mind a kulturális autonómia terén, mind a Székelyföld területi autonómiája tekintetében, és ezt illetően a párbeszédet tartja az egyetlen útnak.
Az elhangzottakkal és a leírtakkal összhangban Európa jövőjének útját, illetve az Európai Unió jelenlegi válságából kivezető utat nem az identitásvesztő globalizmus és a nemzetidegen internacionalizmus, hanem a szuverén és önálló nemzetek Európájának útján és együttműködésével kell keresni. Ebben az Európában a nemzetállamok mellett és azokkal együtt a kisebbségi nemzeti közösségeknek is teljes létjogosultságot kell biztosítani.
A KMKF alkalmával elhangzott felszólalásában Tőkés László európai képviselő a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához – melyre egyébként a jelen lévő Verestóy Attila szenátor és kortársai is a kolozsvári Szent Mihály-templomban felesküdtek. Az erdélyi magyar közösség önrendelkezésének a kivívása egyet jelentene bonyolult és megoldatlan kisebbségi létünk „gordiuszi csomójának” az átvágásával – jelentette ki az erdélyi képviselő.
Tőkés László ugyanakkor elismerését fejezte ki az RMDSZ jelen lévő elnökének és parlamenti képviselőtársainak a legutóbbi – 2016. decemberi – országos választások alkalmával történt „pálfordulásukért”, nevezetesen azért, hogy a magyarországi „politikai ciánszennyezés” egykori vádjától, valamint a nemzeti politikai irányvonalat relativizáló „egyenlő távolság elvétől” végre eljutottak a Fidesz-KDNP kormány által megtestesített nemzeti együttműködés vállalásáig. Reményét fejezte ki, hogy a – Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bölcs félreállításával – megválasztott új magyar bukaresti képviselet kitart ezen az úton. Fenntartásait sem hallgatva el, bizakodással terjesztette elő azon javaslatát, hogy az RMDSZ mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyar, székely autonómiáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács kezdettől fogva, mindmáig következetesen tartja magát a kolozsvári autonómianyilatkozathoz, és megalkuvás nélkül kiáll az erdélyi magyarság önrendelkezési követelései mellett – mondotta képviselőnk, aki egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) küszöbön álló brüsszeli kihelyezett ülésére is meghívta a tagszervezeteket.
A KMKF záró részében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott örömmel értékelte az autonómia ügyében megvalósult tavalyi együttműködést, külön is kitérve a KMAT ezen a téren végzett munkájára. Mindazáltal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy versenyfutás helyett együttműködésre van szükség, és ameddig versengő autonómiakoncepciók állnak egymással szemben, addig igen nehéz melléjük állni. Éppen ezért minden esetben egy-egy egységesen támogatott, közösen vállalt autonómiafelfogás jelentheti a megoldást – mondotta a politikus.
A magyar kormány föltétlen támogatásával egy olyan európai jövőben bízik, és ezért cselekszik az EMNT, amelyben a szomszédos országokba szakadt nemzeti közösségeink is otthonra találnak. Ennek előfeltétele viszont egyedül az autonómia lehet. Amint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbb is kifejtette: „az autonómiaköveteléseket soha sem szabad feladni (…), jár ez nekünk, hiszen a magyarság soha nem kért olyat, amire az Unióban ne lenne precedens, és amit nem tudnánk alátámasztani”.
itthon.ma/karpatmedence
2017. április 1.
Szilágyi Zsolt: az összefogásnak nincs alternatívája
„Ha igazi magyar összefogást akarunk, akkor ki kell terjeszteni a párbeszédet” – vallja Szilágyi Zsolt a Krónikának adott interjúban. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint téves az a koncepció, miszerint a román parlamentben nem lehet a nyelvi jogokért is harcolni, közben pedig az autonómiát is képviselni. A pártelnök szerint az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára.
– Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes múlt héten Budapesten kijelentette, hogy a határon túli magyarság megmaradása az autonómia elérésétől, a magyar érdekérvényesítés a magyar pártok választási sikerétől függ. Úgy vélte, különösen a parlamenti választásokon nem engedhető meg, hogy olyan pártok induljanak, amelyeknek nincs reális esélyük a parlamentbe való bekerülésre. Az RMDSZ versenypártjaként hogyan értékeli ezt a kijelentést?
– Egyetértek Semjén Zsolttal abban, hogy az autonómia elérése létkérdés, és abban is, hogy erős kell legyen a képviselet. És a megmaradásunk nyilván attól függ, hogy a képviselet felvállalja-e az autonómia ügyét, vagy sem. Nemcsak az a fontos, hogy húsz vagy harminc magyar ül-e a román parlamentben, hanem az is, felvállalják-e például a székely autonómia törvénytervezetének a benyújtását.
Az egyik legnagyobb problémának azt tartom, hogy a hivatalos képviselet az elmúlt 25 évben egyetlen törvénytervezetet sem nyújtott be a Székelyföld területi autonómiájáról, az erdélyi magyarok autonómiájáról. A törvénytervezeteket illetően széles körű társadalmi párbeszéd szükséges, és az is, hogy ne csak két párt fogjon össze, hanem egy széles körű, az erdélyi magyarok civil szervezeteire és politikai mozgalmaira is kiterjedő párbeszéd és összefogás nyomán szülessen egy olyan tervezet, amelyet a parlamenti képviselők beterjesztenek. Azzal egészíteném ki a Semjén Zsolt által mondottakat: aggasztó, hogy a nyelvi jogok vagy kulturális követelések képviselete mellett úgy tűnik, a hivatalos képviselet szintjén feledésbe merül az autonómia képviselete.
– Semjén Zsolt nyilatkozatának fényében – miszerint csak biztos siker esetén indokolt, hogy egy határon túli magyar párt induljon a parlamenti választásokon – hogyan látja az erdélyi magyar politikai pluralizmus jövőjét?
– A politikai pluralizmusról folyó vita már több mint 20 éve zajlik Erdélyben. Örülök, hogy Semjén Zsolt is úgy látja: az erdélyi magyarok kell megfogalmazzák saját maguknak azt az utat, amelyen járniuk kell a politikai képviselet vagy az autonómia képviselete terén. Bebizonyosodott, hogy a helyhatósági választásokon jótékony hatása van a versenynek, és az is bebizonyosodott – például a 2007-es európai parlamenti választásokon –, hogy abban az esetben, ha valóban össze tud fogni az erdélyi magyarság, a lakosság etnikai részarányánál nagyobb politikai erőt képes felmutatni, szavazatszámot tud elérni.
A tavalyi parlamenti választások alkalmával két párt között született együttműködés, sem az Erdélyi Magyar Néppártot, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, sem a Székely Nemzeti Tanácsot, sem más civil szervezetet nem kívántak bevonni ebbe az együttműködésbe. Azt gondolom, hogy a magyar–magyar együttműködésnek nincs alternatívája, és az is világos, hogy ha igazi összefogást akarunk, akkor a párbeszédet és az összefogást ki kell terjeszteni. Nemcsak két párt kétoldalú ügye, hanem valóban az erdélyi magyarok szervezeteinek az ügye kell legyen.
– Amennyiben mégsem valósulna meg az Ön által javasolt összefogás, az EMNP megelégedne-e a helyi, önkormányzati szintű képviselettel?
– Én amellett vagyok, hogy a román választói törvényt alakítsuk át úgy, hogy a magyarok számára is megadassék a választásokon való verseny lehetősége. Ugyanis méltánytalan, aránytalan és teljes mértékben hátrányba hoz bennünket az ötszázalékos országos küszöb, amelyet a román pártok számára találtak ki, de totális egyenlőség alapon az erdélyi magyarokra is alkalmaznak. 2003-ban beterjesztettünk egy alkotmány- és törvénymódosító javaslatot, mely lakosságarányos részvételt biztosítana a nemzeti közösségeknek a román parlamentben, és a magyar szervezetek között megvalósítandó versenyben kellene elérni az ötszázalékos küszöböt, nem pedig az országos ötszázalékos küszöböt teljesíteni. Sokkal inkább arra kellene koncentráljunk, hogy közös erővel a román törvényeket a magyar közösség számára elfogadható, megélhető, kényelmes formára változtassuk, és nem azzal kellene foglalkozzunk, hogyan élünk vagy élünk vissza az országos öt százalék teljesítésével együtt járó kényszerrel.
Meg kell mondanunk őszintén, az RMDSZ abban érdekelt, hogy az országos ötszázalékos küszöb kényszere alatt azt hangoztassa: a kicsik ne is induljanak. Ha ezen a vonalon mennénk, akkor mutatis mutandis azt mondhatnánk: Magyarországon se induljon a választásokon csak a legnagyobb párt, mert a kicsik úgysem képesek többséget szerezni. Mindez a politikai monopol és egypártrendszer logikájához vezetne. A politikai sokszínűséget úgy kell megéljük Erdélyben, hogy ne gyengítse, hanem erősítse a politikai képviseletet.
– A tavalyi parlamenti választásokon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között létrejött az együttműködés. Hogyan látja az ennek nyomán létrejött magyar parlamenti képviseletet, mennyire sikerül érvényesíteniük az erdélyi magyarság érdekeit?
– Ezt a jövő fogja eldönteni. Eltelt bő három hónap a választások óta, és nem láttam különösebb változást az RMDSZ politikájában. Ezért attól tartok, hogy az autonómia parlamenti képviseletét továbbra sem fogják vállalni.
– Nem csak az autonómia kérdésére gondolok, hanem más, az erdélyi magyarság számára fontos témákra, mint a nemzeti jelképek vagy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, melyek kapcsán egyesek szerint határozottabban kellene fellépni.
– Teljesen egyetértek azzal, hogy mindig van sürgősség, és azokkal is egyetértek, akik azt mondják: nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikája mentén kell a képviseletet megvalósítani mind politikailag, mind pedig az összetéte¬lét tekintve. Nem gondolom, hogy nem lehet a nyelvi jogokért harcolni, ha közben az ember képviseli az autonómiát. Az RMDSZ eddigi 25 évéből az derül ki, hogy sokan úgy gondolják, nem lehet a nyelvi jogokért, kulturális jogokért, oktatási jogokért harcolni, ha az autonómia különböző formáinak a képviseletét felvállalják. Ez egy téves koncepció. Nem hinném, hogy Semjén Zsolt azt támogatná, a képviselet Bukarestben legyen nagyszámú, és nem kell támogassa a magyarok, az autonómia ügyét. A szavaiból azt olvasom ki, hogy erős képviselet kell, és fel kell vállalni az autonómia képviseletét is.
– Többször is megfogalmazódik, hogy az önrendelkezés csak a többséggel való párbeszéd révén érhető el. Beszélhetünk-e előrelépésről ezen a téren, jelenleg van-e párbeszéd a román közösséggel az autonómia kapcsán?
– Nincs reális párbeszéd, az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik, vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára. Azonban őszinte párbeszéd nélkül ezt nem lehet megvalósítani. És ha mi nem kezdeményezzük a párbeszédet, a kormánytöbbség, a román többség nem fogja. Ha az RMDSZ vagy a hivatalos parlamenti képviselet csak a nyelvi jogok betartását kéri, senki nem fog területi autonómiát biztosítani a Székelyföldnek. Ahhoz, hogy ezt elérjük, párbeszédet és törvénytervezetet kell kezdeményezni erről.
Ezt várom tulajdonképpen, és ebben várom Semjén Zsolt és az anyaország segítségét, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Mivel a magyar–román párbeszéd nem egy kétoldalú, hanem sokkal inkább egy háromoldalú viszonyrendszer, ezért az erdélyi magyarság jóléte nélkül nem nevezhető jónak az államközi viszony. Magyarország is abban érdekelt, hogy stabilitás, béke, jólét legyen nemcsak a határokon belüli magyarok közösségén belül, hanem a szomszédos államokban is, és ezek szerint joggal várjuk el nemcsak a saját parlamenti képviseletünktől, hanem a kétoldalú viszonyt alakító vezetőktől is, hogy ezt az őszinte párbeszédet ne kerüljék el.
– Az elmúlt időszakban változások voltak a néppárt megyei szervezeteiben. Melyek a fő célok a következő időszakra?
– Az év első hónapjaiban több szervezet tartott megyei küldöttgyűlést és tisztújítást, ez egy természetes folyamat, ugyanis április 22-én Székelyudvarhelyen kongresszust tartunk, amely új elnökséget fog megszavazni, és amennyiben szükséges, mind az alapszabályt, mind a programot módosítjuk, kiigazítjuk, változtatjuk. Ezenkívül új lendületet fog kapni az Országos Önkormányzati Tanácsunk, melynek élére Bálint József sepsiszentgyörgyi politikust választottuk, és arra koncentrálunk, hogy a helyhatóságokban jelen lévő 232 képviselőnk betöltse küldetését, és a helyi közösség ügyeinek felvállalásával előrébb vigye annak életét.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 20.
Székelyföld jövőjének a szellemi alapját próbálja megfogalmazni a Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus
Székelyföld jövőjének a szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: "Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel.
Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása.
"Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát" - fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt.
Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem.
Bakk Miklós politológus, a konferencia fő szervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta.
A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Gazda Árpád / MTI
2017. április 21.
Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálják megfogalmazni
MTI - Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel. Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni. Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát – fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta. A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Székelyhon.ro
2017. április 22.
Székelyudvarhelyen zajlik az EMNP kongresszusa
Szombat délben kezdte meg ülését az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke egy irodalmi példával érzékeltette a jelenkor politikai ideológiáinak válságát. Mint elmondta: az európai közösség – és ezen belül a kárpát-medencei is – olyan kérdésekre kell válaszokat keressen, melyekről azt gondolta, a 20. században már megválaszolásra kerültek. Németh Zsolt a román-magyar viszony kapcsán kijelentette: a 2012-ben megromlott kapcsolat rendeződni látszik, ugyanakkor kitért az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásaira is. A magyarországi politikus gratulált Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének, a Néppárt védnökének az önálló erdélyi külpolitika érvényesítéséért, valamint Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt elnökének az Európai Szabad Szövetség keretei közt is kifejtett tevékenységéért. „A kis lépések politikája összhangban kell legyen a nemzetpolitikai stratégiákkal, Magyarország kormánya pedig nyitott a román-magyar kapcsolatok újraindítására, mely a kölcsönös tisztelet alapján kivirágozhat” – mondta Németh. Az országgyűlési képviselő megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, s hangsúlyozta: az irodahálózat eredményesen végzi az általa vállalt feladatokat. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló sorsfordító időkben nagy felelősség hárul a közélet szereplőire, a könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően pedig a magyarság közjogilag is egyesült. A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország gazdasági növekedése 2010 óta stabilnak mondható, s ennek eredményeként a nemzetpolitikára fordított költségvetési tételek is a négyszeresére nőttek. Jill Evans EP-képviselő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke beszéde elején magyar nyelven is köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd saját szülőföldjének, Walesnek, példáiból kiindulva beszélt az önrendelkezéshez való jog fontosságáról. „Tudatában kell lennünk annak, hogy rajtunk kívül senki más nem fog saját érdekünk védelmében felszólalni, s épp ezért magunk kell kézbe vegyük sorsunk irányítását. Szülőföldemen egyre többen ellenzik, hogy helyettük hozzanak döntéseket fontos kérdésekben, hiszen a helybéliek azok, akik a legjobban tudják, mi a jó saját közösségüknek” – mondta az EFA politikusa. Az európai autonomistákat tömörítő pártcsalád rövid ismertetése után kijelentette: az EFA támogatja a székelyföldi autonómiatörekvéseket és a magyar közösség nyelvjogi küzdelmét. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét tolmácsolta, melyben felidézte az általa vezetett szervezet autonómia-koncepcióját. „A székelység megmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia, s ezért jogszabály-alkotási és végrehajtói hatalmat is kell kapnunk” – írta levelében Izsák. Az SZNT elnöke a Néppártot az autonómia elkötelezett képviselőjének nevezte, s reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önrendelkezés ügyét más politikai- és civil szervezetek is felvállalják majd az elkövetkezőkben. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: világosan látszik, hogy a Néppárt számára az autonómia nem egy eladható politikai termék, hanem egy mélyen megélt, határozott kiállást jelent. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Néppártban foglalnak helyet az igazi autonomisták, s politikusai hűen képviselik az önrendelkezés ügyét” – mondta Apáti, aki felszólalásában elhatárolódott Szotyori Lázár Zoltán jobbikos politikus erdélyiekre tett kijelentésétől, s elnézést kért mindazoktól, akiket jogosan sértett az említett képviselő megnyilvánulása. „A Jobbik következetesen támogatta a kettős állampolgárság ügyét, a határon túli osztálykirándulások támogatását, vagy épp a Trianon-emléknap megvalósítását. Épp ezért szervezetünket tettei, és nem a rosszul sikerült, helytelen megnyilatkozások alapján kell megítélni” – mondta a Jobbik politikusa. Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke a lokális ügyek képviseletének fontosságát emelte ki, valamint kitért a romániai választási törvény aránytalanágaira is. A pártelnök kijelentette: bár a történelmen nem tudunk változtatni, mindenki számára adott a lehetőség ahhoz, hogy helyben, saját közösségein belül történelmet írjon és elérje, hogy saját sorsunk felett mi magunk dönthessünk. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselője elmondta: a többségi társadalommal együttműködve kell otthonosabbá és élhetőbbé tenni világunkat, mely a közélettel foglalkozó tisztségviselők egyik fő feladata kell legyen. Hozzátette: stratégiai jelentőséggel bír az elvándorolt fiatalok hazacsábítása, akik a későbbiekben szülőföldjükön tervezhetnek jövőt. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke – Németh Zsolthoz kapcsolódva – szintén megköszönte az EMNT Demokrácia-központok munkáját, majd kijelentette: minden magyar kötelessége az autonómia ügyének támogatása. Krivánszky Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke Fehér Csabának, a szervezet elnökének üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében kijelentette: az anyaország határain kívül élő magyarok sorsközösséget alkotnak, ugyanakkor hangsúlyozta, a kisebbségben élő magyarok soha nem támogathatják nyugodt szívvel a többségi nemzetek nemzetállami törekvéseit, melyek a kisebbségben élőkre nézve beláthatatlan következményekkel járhatnak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Néppártot egy, az autonómia mellett elkötelezett formációnak nevezte, amely képviselői mindig partnerek voltak az önrendelkezésről folytatott tárgyalások során. „Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztességgel, következetesen és hűséggel politizál, nekünk, autonómiát támogatóknak pedig az a feladatunk, hogy ismertessük követeléseinket a nyugati képviselőkkel is” – mondta a politikus, majd hozzátette: jogosan kérhetjük a román politikusoktól, hogy ne kezeljék nemzetbiztonsági kockázatként törekvéseinket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg. „Identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. 1992-es eskünkhöz hűen, melyet a kolozsvári Szent Mihály-templomban tettünk, végezzük munkánkat, a Néppárt pedig az egyedüli olyan politikai erő, mely kiáll az autonómia ügye mellett” – mondta Tőkés. A politikus felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, s nem szabad lemondania hosszú távú stratégiai céljairól sem. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke. Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke a romániai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot. „A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta Szilágyi. A Néppárt kongresszusa várhatóan este választja meg az új elnökséget, előtte pedig beszámolók hangzanak el, valamint különböző szabályzati módosításokról döntenek. (emnp közlemény) Transindex.ro
2017. április 24.
Székelyföld-konferencia – III. székely kongresszus Számvetés és útkeresés
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 24.
Székelyföld jövőjéről egyeztettek
A migrációról, a tradíció és a modernitás közötti konfliktusról, valamint a vállalkozások és a közbirtokosságok szerepéről is szó esett a hétvégén három helyszínen zajlott 3. Székely Kongresszus előadásain.
„Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel” – ezt az üzenetet fogalmazta meg levélben az immár harmadik alkalommal sorra került Székely Kongresszus résztvevői számára Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat fővédnöke.
A kongresszus hivatalos megnyitóját csütörtök este a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartották: az ünnepségen Egyed Ákos történész az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte fel. Rámutatott: az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Akkor egyébként az vezetett a helyiek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában, az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott 2. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – idézte az MTI Kolumbán Gábort.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia EMTE vállalta a szervezést, szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora általában az egyetemeknek a gazdaság vonatkozásában fontos szerepvállalását hangsúlyozta. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai, ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét is kiemelte.
„Nem új keletű jelenség a migráció”
A marosvásárhelyi szekciókban egyebek mellett a demográfiai változásokról, az elvándorlásról, a székelyföldi társadalom helyzetéről esett szó. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője a Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetése során rámutatott: az 1902-es első Székely Kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem új keletű, régóta érinti a három székely megyét.
A szociológus beszélt az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásairól a faluról városra történő, majd a megyék közötti helyváltoztatásról, az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákról, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásról és a 2005-től számított városról falura történő költözésről.
„Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek” – fogalmazott a kutató.
A hálózatban való gondolkodást exportálná Németh Zsolt
A 3. Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi megnyitóján eközben Bodó Barna egyetemi docens, a konferencia tudományos bizottságnak tagja arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatnak a jövőben intézményként is meg kell alakulnia. Szerinte a kongresszusnak olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként kell léteznie, amely a térség fejlődését tartja szem előtt. Hangsúlyozta: fel kell oldani a tradíció és a modernitás közötti konfliktust, bár a hagyomány jelentősége kisebbségi létben túlértékelődhet.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki kifejtette: a konferencia a Székelyföld kitalálásának fontos fóruma, szerinte pedig az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a „hálózatban való gondolkodást” vinné haza Magyarországra, elmondása szerint ugyanis a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, egymás segítése helyett sokszor a másik legyőzése kerül előtérbe.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén a térség versenyképes legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: a szakmai fórumoknak kell hozzásegíteniük az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, és ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, hanem logikus döntés legyen a röghöz kötöttség.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket pedig értékesíteni is tudják. A Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi rendezvényein többek között az oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzetéről, valamint a vidéki kultúrházak helyzetéről és funkcióváltásáról tartottak előadásokat.
„A periférikus helyzet az egyik fő probléma”
Csíkszeredában az önkormányzatok és intézmények, valamint a vidék és agrárium szerepéről, illetve a vállalkozásokról volt szó. A javaslatokat és a közösen megfogalmazott fejlesztési irányokat szombaton, a konferenciát záró plenáris ülésen vitatták meg, az összegzés azonban nem a programban feltüntetett időpontban zajlott, a résztvevők alacsony száma miatt ugyanis munkatársunk érkezésekor a kongresszus már több mint egy órája véget ért.
Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője foglalta össze lapcsaládunknak a záróülés főbb gondolatait. Mint rámutatott: a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó. „A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára és arra a rossz gazdasági szerkezetre, amelyben az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké meglehetősen alacsony” – magyarázta a szakember.
Szóba került, hogy a szolgáltatási szektor is fejletlen, ez egyrészt a szakképzetlenségnek, ugyanakkor az elvándorlásnak is betudható. Egy másik problémaként a kisebbségi létből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. „Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakról és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról” – fejtette ki Kassay. Hozzátette: ez utóbbi probléma kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arról értekezett, hogy a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe.
Kassay János arról is beszámolt: a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás rejlik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekció egyik fő gondolata a közbirtokosságoknak a gazdasági élet fejlesztésébe való bevonása volt. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekcióban is felmerült a közbirtokosság témája, itt azonban feszültség fogalmazódott meg a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni” – értékelt az egyetemi adjunktus.
Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy a Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Létezik ugyanis az erősen rurális térség, ugyanakkor az innovatív vagy innovatívvá válni akaró régió, amely otthont tudja tartani a fiatalokat. „Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk” – hangsúlyozta Kassay János.
Bíró Blanka, Gáspár Botond, Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 25.
Megnyílt a magyar nyelv hete
Az 1967-ben indult magyar nyelv hete sorozat célja a tudományos alapú, egyúttal élményszerű anyanyelvi ismeretterjesztés elsősorban művelődési otthonokban, iskolákban. Az áprilisi „nyelvhetet” az 1869-ben alakult Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen szervezi az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetsége.
Az idén immár 51. alkalommal kerül sor a magyar nyelv hetére, mégpedig április 24–30. között, a nyitókonferenciát a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával karöltve elsőként tartották meg Magyarország határain túl, mégpedig Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A reformáció nyelvi hatásai című, április 25-i tanácskozás Tőkés László püspöknek, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma elnökének köszöntőbeszédével kezdődött. Az európai parlamenti képviselő Brüsszelből küldött üzenetét sajtótanácsosa tolmácsolta a konferencia részvevőinek, az alábbiakban tesszük közzé.
*
A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítói nevében örömmel és elégtétellel köszöntöm Önöket és mondok köszönetet azért, hogy éppen itt, Nagyváradon nyitják meg a magyar nyelv hetét, fél évszázad után első ízben Magyarország határain túl. Az Anyanyelvápolók Szövetsége mellett külön is köszöntöm az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét megalakulásának jeles 25. évfordulóján. A Bolyai Tudományegyetem felszámolását követő időszakban elsőként létrejött és akkreditált romániai magyar egyetemünk, a Partiumi Keresztény Egyetem kivételes megtiszteltetésnek tartja, hogy nyelvtudós vendégtanára, Balázs Géza alelnök úr hathatós közreműködésével házigazdája lehet rangos tanácskozásuknak. Kazinczy Ferenc és Arany János szülőföldjén, a 200 esztendeje született költőfejedelmünkről elnevezett egyetemi kollégium szomszédságában, a nevezetes Váradi Bibliával a kezünkben kívánunk mi is méltóképpen hozzájárulni az 500 éves reformáció jubileumának a megünnepléséhez, valamint a reformáció anyanyelvi örökségének az értékeléséhez és éltetéséhez. Legutóbb 2009-ben, a magyar nyelv évében nyílott alkalmunk hasonló anyanyelvi és nyelvtudományi események és ünnepi alkalmak megrendezésére, amikor isÉrsemjén nagy szülöttjének az emlékéve keretében – egyebek mellett – Kazinczy-emlékkonferenciát tartottunk, emléktáblát állítottunk és a Kazinczy Ferenc Társaság közreműködésével, Fehér József és Kováts Dániel szerkesztésében egy Kazinczy-breviáriumot adtunk ki.
Miért ez a nagy öröm, minek szól az édes anyanyelvünk iránti szentséges elköteleződésünk, miért valóságos ünnep számunkra, valahányszor a magyar nyelv ügye kerül figyelmünk központjába? A herderi jóslat és a nemzethalál víziójának már-már filozófiai elvontságán túlmenően kisebbségi létünk kényszerű meghatározottságában keresendő erre a kérdésre a válasz. „Dúlt otthonom rég összedőlt, / Kifordult alólam a föld” – írja Wass Albert, aki „láthatatlan lobogó” gyanánt az isteni Ige rangjára emeli „utolsó jussát, a Szót”, melyről vallásos áhítattal szól: „Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. / Magasra tartom s lengetem. /…/ kitűzöm fent az ormokon, / s a csillagoknak meglobogtatom.” Történelmünk és kisebbségi sorsunk végzetes veszteségei közepette számunkra a szó szoros értelmében vett valósággá vált az a közismert irodalmi textus, hogy: „nyelvében él a nemzet”.
Az önmagában igencsak fájdalmas hétköznapi nyelvromlás a külhoni magyarok számára: „csekélység”. Erdély, a süllyedő Atlantisz népe számára az anyanyelv több ennél: élet-halál kérdés.
Múlt szombaton egy walesi európai képviselő volt a vendégünk Székelyudvarhelyen. Ők már szinte teljesen elveszítették a nyelvüket. Igaz ugyanakkor, hogy e nélkül is erős és autonóm az önazonosságtudatuk. Éppen ezért aligha értik meg azt az anyanyelvi politikai diskurzust, mely az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán hangzott feléjük a tiltakozás erejével.
„Isten megtanult magyarul” – olvassuk nagy erdélyi költőnk versében. A magyar bibliafordítás rendkívüli értékét kifejező megfogalmazásban anyanyelvünk istenes – transzcendentális – dimenziót nyer. A teremtő és a Krisztusban testté lett Ige magát az életet és a feltámadást jelenti számunkra. Anyanyelvünknek ez a szakralitása kölcsönöz neki olyan jelentőséget, amelyhez foghatóval talán csak az Ószövetség népének szent könyve iránti tisztelete esetében találkozhatunk.
A reformáció – konferenciájuk tárgyát képző – nyelvi hatásai vonatkozásában külhoni magyarságunk, de végső soron egész megcsonkított nemzeti közösségünk számára ezt jelenti, de ha nem így volna, akkor hadd jelentse ezt Sylvester János Új Testamentuma (1541), Károlyi Gáspár Vizsolyi (1590), Köleséri Sámuel és Szenczi Kertész Ábrahám Váradi (1661), valamint Misztótfalusi Kis Miklós Aranyas (1685) Bibliája!
Erdélyi fiataljaink a márciusi Aranka György Nyelvművelő Versenyen anyanyelvünk „versben bujdosó” gazdagságát tárták elénk. A magyar igékkel ékes reformáció esztendejében „a szántóföldben elrejtett kincshez” (Mt 13,44) hasonlóan a Szent Bibliában is találjuk meg és vegyük birtokba anyanyelvünk „napfényre hozott kincseit”!
Ezzel a jókívánsággal kérem Isten áldását a magyar nyelv 51. hetére és nagyváradi tanácskozásukra!
Tőkés László / tokeslaszlo.eu/cikk
2017. május 9.
A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu
2017. május 10.
Trianon, Ferenc pápa, magyar állampolgárság és Szász Jenő is szóba került Semjén meghallgatásán
A Nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi ülésén került sor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter úr éves meghallgatására. A meghallgatáson, illetve az utána következő vitán szóba került a CEU és Soros György is, de beszéltek Trianonról, a magyar állampolgárságról, Ferenc pápa romániai látogatásáról, Szász Jenő pénznyelő intézetéről és sok egyéb másról is.
Meglesz az egymillió honosított magyar állampolgár
Eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Semjén megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár.
Tudatos gazdasági támogatás és demográfiai program az erdélyi magyaroknak is?
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatásáról beszélt, amely területen a támogatás 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt.
Egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Autonómia
Az autonómia kérdéséről Semjén elmondta: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle.
RMDSZ, MPP, Néppárt
Kis vita alakult ki Semjén és a jobbikos Szávay között a külhoni magyar pártok támogatásával kapcsolatosan. Semjén Zsolt a magyar-magyar összefogás melletti érvelésben az RMDSZ és az MPP összefogását számszerűsíthető eredménnyel járó fordulatnak nevezte.
Szávay István szerint a Jobbik sajnálattal vegyes felháborodással szemléli az egyedüli autonomista Erdélyi Magyar Néppárt tenni akaró tagságának lassú reményvesztését a Fidesz-RMDSZ kiegyezés után. Semjén Zsolt erre mindössze annyit válaszolt, hogy elfogadhatatlannak tartja Tőkés László vagy Toró T. Tibor nyilatkozatait, amiben arra hívták fel figyelmet, hogy indokolatlan az a vészharangkongatás, mely szerint ha nincs meg a romániai magyar pártok összefogása, akkor kiesik a parlamentből az RMDSZ. Szerinte igenis mindenkinek össze kell fognia, aki nem ezt teszi, az veszélyezteti helyben a magyar nemzeti érdeket.
Csak remélni tudom, hogy mindez nem az EMNP-nek szánt üzenet, miszerint vagy beálltok a sorba, vagy nem támogatunk többé benneteket – jelentette ki Szávay.
Trianon
A Jobbik felhívta Semjén Zsolt figyelmét arra, hogy 2018-ra az egész nyugati világot el fogja árasztani a Trianon pozitív mivoltát hangsúlyozó román propaganda, amire a magyar államnak elsősorban az erdélyi magyarság pszichikai védelme érdekében idejében fel kell készülnie. Semjén Zsolt azonban válaszában bár igazat adott Szávaynak és a gyulafehérvári ígérvények román fél részéről történő betartását hangsúlyozta, konkrétumokat a felkészülés kapcsán mégsem mondott.
L. Simon László fideszes képviselő a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
Ferenc pápa Romániában
Ferenc pápa tervezett romániai látogatásával kapcsolatban elhangzott, hogy arra várhatóan nem fog sor kerülni 2019-ig, de ha ez mégis így lesz, a magyar kormány pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy a pápa ellátogasson erdélyi híveihez is. Szávay István szerint, ha a románoknak sikerül összekötnie valamiképp a Szentatya látogatását valamiféle Nagy-Románia kampánnyal, az beláthatatlan következményekkel járna az erdélyi római katolikus magyar hívekre nézve.
CEU, Soros György
A Jobbik az elmúlt hetekben többször kifogásolta azt a gyakorlatot, amely által egy nap alatt hoztak jogszabályt a CEU ellehetetlenítése érdekében, majd a külföldről támogatást kapó civil szervezetek következtek, amivel a teljes magyarországi civil szférát megbéníthatják.
A Jobbik kritikájának egyik legfontosabb pontja az volt, hogy ezáltal a kormány a magyarellenes erők céltáblájává teszi a határon túli magyar egyetemeket és a teljes külhoni civil szférát. Victor Ponta volt román kormányfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök már fel is vetette egy, a magyarhoz hasonló jogszabály megalkotását, előbbi a romániai egyetemek, utóbbi a szlovákiai civil szervezetek kapcsán.
Semjén szerint azonban e felvetések nem a magyarság ellen, hanem Soros György megállítására fogalmazódtak meg. A Jobbik attól fél, hogy a végén a szomszédos államok kormányai a választások közeledtével inkább a régi, és még Sorosnál is jobban működő magyarkártyához nyúlnak majd, és a külhoni magyarság ellen használják fel e Magyarországon elfogadott törvényeket.
Szász Jenő
A Szász Jenő-féle pénznyelő kamuintézet, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) kapcsán az iránt érdeklődött Szávay, hogy adott-e a kormánynak bármiféle tanácsot az utóbbi időben stratégiai kérdésekben. Erre senki nem válaszolt. itthon.ma/karpatmedence