Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Semjén Zsolt
834 tétel
1994. december 4.
Érsemjén lakossága az egyházakkal, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottsággal együtt dec. 4-én emlékszobát avat és emléktáblát állít Fráter Lóránd nótáskapitány tiszteletére Érsemjénben. Az emléktáblát 1942-ben avatták, a háború után eltűnt, nemrég megtalálták, most újból felavatják. Érsemjén 2642 lakosából 2310 magyar nemzetiségű. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 30., Emléklap (ismertető Fráter Lóránd életéről és Érsemjénről.)/
1995. január 11.
Az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulójának ünnepi rendezvényét Kolozsvárott tartották, jan. 7-én, amely A közösségi érdekvédelem és önkormányzat című tudományos tanácskozással kezdődött. Jelen voltak a szomszédos országokban élő magyarság érdekvédelmi szervezetei és az anyaországi kormányszervek képviselői is. Dr. Christoph Pan professzor, a FUEV elnöke A FUEV és a kisebbségi autonómia címen tartott előadást. Rámutatott arra, hogy a kisebbségvédelem már régen nem az illető ország belügye, viszont idő kell az erre vonatkozó nemzetközi alapelvek életbe ültetéséhez. A kisebbségvédelem alapvető eszköze az önkormányzat és autonómia. Markó Béla az RMDSZ autonómia-programjának kialakulását részletezte. Tartalmas eszmecsere következett, amelyen mód nyílt a vajdasági, kárpátaljai és szlovákiai magyarság álláspontjának ismertetésére. Este az Állami Magyar Színházban ünnepelték az RMDSZ fennállásának ötödik évfordulóját. Ünnepi beszédet mondott Markó Béla, Domokos Géza, Tőkés László és Takács Csaba. A beszédek értékelték az RMDSZ létrejöttét, munkáját, harcát, céljait, de szó volt az ellentétekről is. Felolvasták Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözletét is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./ Megjelentek a magyarországi parlamenti pártok küldöttségei /MDF: Für Lajos elnök, Kelemen András, Herényi Károly, Fidesz: Orbán Viktor elnök, Várhegyi Attila, Németh Zsolt, SZDSZ: Mács Imre, Hajdú Zoltán, FKGP: István József, Tóth Mátyás László, KDMP: Semjén Zsolt, MSZP: Szűrös Mátyás. /Új Magyarország, jan. 7./ Markó Béla a tudományos tanácskozáson arról beszélt, hogy a második világháború után megszakadt egy megoldáskeresési folyamat, 1989 után először ezeket az elszakadt szálakat kellett újból összekötni. Ugyanakkor egy másfajta kapcsolatot is meg kellett teremteni a múlttal, felidézni azt a történelmi hagyományt, amely a hajdani Erdélyt a tolerancia földjévé tette. Föl kellett eleveníteni a székely és a száz autonómia egykori rendszerét. - Az RMDSZ 1992. októberi Kolozsvári Nyilatkozatában a belső önrendelkezés fogalmát használta. A szervezet 1993. januári brassói kongresszusa kimondta, hogy a kisebbségi társadalom önszervezését autonómiák teszik lehetővé, a helyi és regionális, személyi és kulturális autonómia. A kisebbségi törvénytervezetében az RMDSZ az autonóm közösség meghatározást fogadta el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./
1997. november 5.
Megjelent Németh Tünde, Budapesten politológiát és jogot hallgató fiatal újságíró interjúkötete A jéghegy a magyar-magyar csúcson címmel. A szovjet elnyomás megszűnése után újra felszínre jöttek az össznemzeti problematika főbb megválaszolatlan kérdései, állapította meg az előszóban dr. Borbély Zsolt Attila. A kötetben Kovács Miklóssal, Tabajdi Csabával, Németh Zsolttal, Duray Miklóssal, Szőcs Gézával, Hódi Sándorral, Borbély Imrével, Kodolányi Gyulával, Jeszenszky Gézával, Demeter Ervinnel, Semjén Zsolttal, Horváth Bélával és Bencsik Andrással készült interjú olvasható. Németh Tünde az Erdélyi Napló munkatársa volt. Az új főszerkesztő nemzetileg egyértelműen elkötelezett, de hosszabb lélegzetű írásokat nem közölt, ezért nem jelenhettek meg a hetilapban Németh Tünde interjúi. /Kisgyörgy Réka: A jéghegy a magyar-magyar csúcson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./
1999. február 11.
Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár febr. 9-én Budapesten hivatalában fogadta Tőkés László püspököt. A megbeszélésen aktuális egyházi és határon túli kérdéseket tárgyaltak meg, különös figyelemmel Semjén Zsolt közeljövőben esedékes erdélyi utazására, amely során egyházvezetőkkel találkozik. /Semjén Zsolt hivatalában fogadta Tőkés László püspököt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./
1999. február 22.
Semjén Zsolt egyházügyi helyettes négynapos látogatást tett Romániában. Erdélyi körútján meglátogatta az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit. Járt Csíksomlyón is, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ahol Csíkszereda egyházi személyiségeivel találkozott. Itt Semjén Zsolt ismertette a magyar kormány egyházpolitikáját. A magyar-román kapcsolatokra hatással van az, hogy a magyar egyházak nem kapják vissza jogos ingatlanaikat a román államtól. Mindez azért is érthetetlen, mert Székelyföldön az ortodox egyház olyan ingatlanokat kap, amelyek soha nem voltak az ortodox egyházé. Semlyén emlékeztetett: karácsonykor Anghelescu vallásügyi államtitkár ígérte a kományrendelettel rendezendő ingatlanok helyzetének megoldását. A látogatáson jelen levő Nagy Benedek, a román egyházügyi államtitkárság képviselője a román kormány egyházpolitikájáról elmondta: látszólag sok mindent elfogadnak és udvariasak. Azonban a különleges alapokból nagy összegeket juttatnak, kizárólag az ortodox egyháznak, ebből épülnek ortodox kolostorok Gyimesfelsőlokon, Gyimesbükkön, ez nem esélyegyenlőség. Nagy Benedek fontosnak tartja, hogy a pápa romániai látogatásakor Csíksomlyóba is ellátogasson. /Daczó Dénes: Erdélyi körúton - történelmi egyházaknál. Semjén Zsolt a Romániai Magyar Szónak nyilatkozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./ Semjén Zsolt helyettes államtitkár szerint több mint remény, hogy a pápa ellátogat Erdélybe. Semlyén erdélyi látogatásán felmerült, miként lehetne kidolgozni a határon túli magyar egyházmegyék támogatását, s felvetődött, hogy megoldást kellene keresni az erdélyi egyházak állandó budapesti képviseletének biztosítására. /Nem teljesülnek az erdélyi egyházak ingatlanigényei. A pápa Kolozsvárra megy? = Magyar Nemzet, febr. 22./
1999. augusztus 23.
Aug. 22-én első ízben rendezett falunapot Érsemjén. A községközpont parkjában, Kazinczy Ferenc és Fráter Loránd emlékháza előtt minden előzetes bonyodalom dacára felavatták azt az emlékművet, amelyet a két világháború és a kommunizmus áldozatainak, valamint a településről elhurcolt zsidóknak az emlékére emeltek a semjéniek. Az eseményre mintegy ezer ember gyűlt össze. Délután együttműködési keretegyezményt írtak alá az összegyűlt polgármesterek, illetve alpolgármesterek (nyolcan Romániából, hárman Magyarországról). /Dérer Ferenc: Falunap emlékműavatással. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 23./
1999. november 5.
A Művelődési Felügyelőség nem engedélyezte Érsemjénben a világháborús emlékmű felavatását, arra hivatkozva, hogy felállítására nincs településfejlesztési engedély. Az avató előtt a felügyelőség a helyszínen 15 millió lejre büntette meg a semjéni tanácsot, amiért elmulasztotta a különféle engedélyek beszerzését. Ennek ellenére sikeres volt a falunap. Azóta is állandóan friss virág díszíti Semjén központjában a kicsiny parkban, a Kazinczy- és Fráter-emlékház mellett felállított márványtömb talapzatát. A tanács nevében Balázsi József polgármester bíróságon fellebbezett a büntetés kifizetése ellen. A semjéni tanács most már rendelkezik a településfejlesztési, a művelődési felügyelőségi engedéllyel, de még szükség van a Megyei Tanács állandó bizottságának a jóváhagyására is. /Semjéni emlékmű. Bíróság tárgyalja az ügyet. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 5./
1999. december 4.
Nagyváradon szakmai tanácskozást tartottak a könyvtárosok a Bunyitay Vince Könyvtárban. Tavaszi Hajnal könyvtáros elmondta, hogy sikeresen pályázott magyarországi pályázaton azzal a céllal, hogy Nagyvárad központtal létrehozzanak egy kulturális információs és könyvtári központot. Az adatbázis a Bunyitay Könyvtárban lenne. Kaptak egy számítógépet, rákötötték az internet hálózatra, e-mail címük is van. A Partiumban nyolc alapkönyvtár van (Temesváron, Váradon, Érmihályfalván, Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Szentjobbon és Érsemjénben), újabb magyar könyvtárak létesítését tervezik Telegden, Mezőtelkiben, Élesden és Nagyszalontán. A Pro Hungaris Alapítvány /Budapest/ rendszeresen küld magyar könyveket. E küldemények a Bunyitay Könyvtárba futnak be, s innen egységcsomagokban továbbítják a partiumi magyar könyvtárakhoz. /Bővülő könyvtári hálózat a Partiumban. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 4./
2000. március 18.
Ebben a tanévben először rendezték meg az Érsemjéni Kazinczy Ferenc Szavalóversenyt, melybe bekapcsolódott a határ túloldalán levő bagaméri testvériskola. Érsemjén iskolájának nagy gondja az, hogyan utaztassa a környező falvakból és tanyákról ingázó tanulóit. A gyermekek naponta több mint tíz kilométert tesznek meg vonattal, kerékpárral, vagy épp gyalogosan, a legkeményebb télben is. Pásztor Ilona igazgató ismertette a Kazinczy Ferenc nevét viselő tanintézet rendezvényeit. A jövőben évente megrendezik majd, a szavalóversenyt. Semjénben is szeretnének honismereti tábort szervezni. A magyarországi Kazinczy Társaság jóvoltából kétszáz szépirodalmi kötetet kapott az iskola könyvtára. Hiába pályáztak viszont egy iskolabuszért az Illyés Közalapítványhoz. /Balla Tünde: Érsemjéni Kazinczy Ferenc Iskola. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 18./
2000. május 22.
A Festum Varadinum keretében, máj. 20-án tartotta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság az Árpád-kori települések kialakulása és története elnevezésű pályázatának díjkiosztó ünnepségét. Dukrét Géza elnök üdvözlőszavai után Schneider Németh Katalin, a zsűri elnöke ismertette a bírálóbizottság döntését. Külön értékelte a beérkezett 11 pályaművet. A hatodik honismereti pályázatra ezúttal kevesebb, de számos kitűnő dolgozat érkezett. Kiemelte az első díjra érdemes érsemjéni Ciorba Mihai másodéves katolikus teológus dolgozatát. Mint mondta, többek között benne látja Bunyitay Vince négykötetes munkájának a folytatóját. Második díjat nyert Juhász Viktor Révről, harmadik lett Dukrét Géza. A helyezettek: Borbély Gábor, Antal Béla és dr. Jósa Piroska. /Tanulmányok az Árpád-korról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 22./
2000. június 6.
Az RMDSZ színeiben Bihar megyében 23 városi és községi polgármester-jelölt méretett meg jún. 4-én. Tizenegyen már az első fordulóban nyertek. A június 18-i második fordulóban újabb tíz községben érdekelt az RMDSZ. Az RMDSZ megválasztott polgármesterei: Nagyszalonta: Tódor Albert , Bors: Bátori Géza, Szalárd: Berényi András, Bihar: Nagy Gizella, Kiskereki: Dienes István, Érsemjén: Balazsi József, Érbogyoszló: Vékony Mihály, Hegyközcsatár: Papp György, Érszőlős: Szabó Lajos, Vedresábrány: Barcui Barna, Értarcsa: Lukács Sándor. Az RMDSZ jelöltjei a június 18-i második fordulóban a következő községekben érdekeltek: Székelyhíd, Érmihályfalva, Bihardiószeg, Szalacs, Berettyócsohaj, Kőröstárkány, Várasfenes, Bályok, Érkörtvélyes, Illye (Erdőgyarak, Mezőbaj). /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./
2000. június 18.
Jakab Gábor, a Vasárnap főszerkesztője közismert politikusoknak tette fel ugyanazt a kérdést: Milyen messzire van a politika zajától Csíksomlyó csendje? Dávid Ibolya igazságügyi miniszter válasza: "Csíksomlyó, a zarándoklat meg az én keresztény katolikus vallásom teljesen független attól, milyen zajok vannak pillanatnyilag a politikában. Jó lenne persze, ha azok csitításában a keresztény hit és a keresztény értékrend, valamint az egymás iránti felelősség és a társadalmi szolidaritás is nagyobb szerepet játszhatna. S az is jó lenne, ha a keresztényi alázat, amely mindannyiunkra jellemző kellene hogy legyen, megjelenne végre már a politikában is, illetve a közéletben." Németh Zsolt államtitkár: "A politika zajától hálistennek messze van Csíksomlyó. Azért jövünk ide, mert a fáradt ember rászorul arra, hogy évente legalább egyszer felüdítse a lelkét, még akkor is, ha református." Torgyán József mezőgazdasági miniszter: "Nézőpont kérdése, mert kérem én úgy gondolom, hogy a csíksomlyói búcsú mára már az egész magyarság zarándoklatává nőtte ki magát. Lassan-lassan olyan lesz, mint a mekkai zarándoklat. Minden magyarnak legalább egyszer el kell zarándokolnia ide. Mint 'zarándoklat' távol van ugyan a politika zajától, de hitem szerint mégsem jelenne meg ezen a zarándoklaton sok száz ezer magyar, ha nem húzódna meg mögötte egy olyan fájdalmas politikai helyzet, amelynek Trianon a neve. Mindenképpen megható látni ennyi ember közös hitét, amely hegyeket képes elmozdítani." Semjén Zsolt államtitkár: "Bizonyos értelemben messze, bizonyos értelemben közel van a politika zajától Csíksomlyó csendje. A napi pártpolitika zűrzavarától mindenképpen mesze, de a nemzetpolitikához nagyon is közel. Mert azt gondolom, Csíksomlyó a nemzet sorskérdésének is a szimbóluma. Itt ugyanis soha nem arról van szó, hogy az anyaországi magyarság támogatja-e s mennyiben az elszakított területeken élő magyarságot, hanem éppen ennek a fordítottjáról, vagyis arról, hogy az elszakított területeken élő magyarság példásan és hatékonyan erősíti nemzettudatában és atyái örökségében az anyaországi magyarságot! Mi sokkal többet kapunk itt, mint amennyit tudunk adni." /Jakab Gábor: Csíksomlyó. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 18./
2000. augusztus 22.
Aug. 19-20-án ünnepelték Érsemjénben a Falu Napját. Volt kispályás labdarúgótorna, kerékpáros ügyességi verseny, a kultúrotthonban két Rejtő-bohózatot adtak elő helyi fiatalok. A szabadtéri színpadon Balazsi József polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd felolvasta a falu szülöttének, dr. Csiha Kálmán püspök köszöntő levelét. Csapó I. József szenátor hangsúlyozta: ″Mikor ünnepelünk, nemzeti önazonosságunk megélése senki ellen nem irányul, de teljes értékű, egyenlő polgárokként akarunk élni.″ Semjén magyarországi testvértelepülése, Bagamér küldöttsége a millenniumi zászló kicsinyített mását a következő szavak kíséretében: ″A millennium a magyarok ünnepe, határokon belül és kívül egyaránt.″ A Kazinczy-kertben a lelkészek felszentelték a millenniumi dupla (apostoli) keresztet, végül a 169 éve elhunyt Kazinczy Ferenc szobrán helyezték el a megemlékezés virágait. Az iskola egyik termében népi munkaeszközökből nyílt kiállítás. Megnyílt a helyi születésű fiatal: Somogyi László festményeinek tárlata. A szomszédos Érmihályfalváról több előadócsoport is érkezett. /Rencz Csaba: Második Érsemjéni Falunapok. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 22./
2000. október 16.
Frunda György államelnökjelölt a szatmárnémeti kampánynyitó ünnepség után a Szatmár megyei RMDSZ vezetőségének kíséretében Dobahidára utazott, ahol megkoszorúzta az 1711-es szatmári béke tiszteletére állított emlékművet. Innen Nagykárolyba látogatott, a polgármesteri hivatalban megvitatták Nagykároly legégetőbb gondjait /anyanyelvi oktatás, az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása, szociális lakásépítés/. Ezután Érmihályfalvára látogattak el. Az alprefektus, illetve a bihari képviselő- és szenátorjelöltek a megyehatáron fogadták Frunda Györgyöt és kíséretét. Érmihályfalván az államelnökjelölt ismertette az RMDSZ választási programját. Az érmihályfalvi fórum előtt megtekintették az érsemjéni határátkelőhelyet, amelyet október 23-án valószínűleg Orbán Viktor miniszterelnök nyit meg a nemzetközi forgalom számára. Ugyanitt megkoszorúzták Kazinczy Ferenc mellszobrát, és megtekintették a magyar nyelvész szülőháza helyén épített Kazinczy-emlékházat. Frunda György kifejtette: több mint 6 000 magyar diák tanul anyanyelvén a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (négyszerese, mint 1996-ban), ám ez nem jelenti azt, hogy lemondtak volna egy önálló állami magyar egyetem létrehozásáról. /(Szász Attila): A kampánykörút folytatódott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./
2000. október 17.
"A zilahi napok keretében okt. 15-én Szent István-emléktáblát avattak a zilahi római katolikus templom előcsarnokában. A 30 x 40 cm-es márványtáblára helyezett, Szent Istvánt ábrázoló bronz féldombormű Adorján Ilona munkája. Az emléktábla szövege: "Millennium 2000"; a nagy király képmása alatt ott áll uralkodásának ideje is: 1000-1038. A szentelést Schek László zilahi római katolikus plébános végezte. A templomban Kovács Kurucz János történelemtanár és Vida Gyula képviselők mondtak díszbeszédet. A templomban délután tartották a nemzetiségi kórustalálkozót. - Okt. 15-én, vasárnap a magyartöbbségű Vicén szoboravatással egybekötött, mezőségi néptánctalálkozóra került sor. A falu főutcáján felvonultak a népviseletbe öltözött tánccsoportok: Vice és Borzás, Csíksomlyó, Apanagyfalu, Ördöngösfüzes, Óradna, Zselyk, Mezőkeszű, Szentmáté, Magyarpalatka, Tacs, Cegőtelke, Bálványosváralja küldöttei. Dr. Semlyén Zsolt magyarországi vallásügyi államtitkár díszbeszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök valamint Tőkés László református püspök áldásával leleplezték a Szent István bronz mellszobrot, Sárpátki Zoltán csíkszeredai művész alkotását. Köszöntőt mondtak: Tőkés László püspök, Dr. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács, valamint RMDSZ alelnöke, Muresan Ioan, Apanagyfalu polgármestere, valamint Dr. Csermák Zoltán, aki jelentős könyvadományt is átadott a viceieknek. A Vicei V. Mezőségi Néptánc-találkozó- melynek fő szervezője Lőrincz Károly vicei plébános volt - rendkívüli látványt nyújtott. /Szabó Csaba, Tóthpál Tamás: Millenniumi rendezvények Erdély-szerte Szent Istvánnak állítottak emléket Zilahon és Vicén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"
2000. október 24.
Szatmárnémetiben okt. 22-én Reizer Pál megyéspüspök átvette az emlékzászlót Semlyén Zsolttól, a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának vallásügyi államtitkárától. A püspök megjegyezte: a zászló nem csak a katolikusoké, hanem a megye egész magyarságáé. Az ünnepségen részt vett Sipos Miklós református esperes, Máté Csaba az evangélikus egyház képviseletében, Riedl Rudolf, Szatmár megye prefektusa és Ilyés Gyula alpolgármester. (Dancs Artur): Megmaradásunk titka: a kereszténység. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./
2000. november 1.
A tavaly augusztusi homoródfürdői Háló-nagytábor alkalmával dr. Várszegi Asztrik bencés pannonhalmi főapát kijelentette: úgy tartja helyénvalónak, ha a jubileumi évben a Kárpát-medence katolikus közösségeinek vezetői a Pannonhalmán találkoznak. Felajánlását tett követte, s így zajlott a fent nevezett rendezvény okt. 26-29. között, 320 résztvevővel. A Háló a katolikus közösségeket fogja össze. Értékes előadások, kiscsoportos megbeszélések, a katolikus egyház és a magyar állam, illetve a magyarság legillusztrisabb képviselőinek részvétele jellemezte a találkozót. Megnyitóbeszédet mondott Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkár. Közös előadást tartott Christoph Schönborn bíboros és bécsi érsek, Nemeskürty István kormánybiztos, azonkívül nevelés, kommunikáció-kultúra és közösség szekciókban hangzottak el előadások. Karl-Josef Raubeer érsek és Tamás József csíkszeredai segédpüspök celebrálta az ünnepi szentmisét. Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság első magyar miniszterelnök-helyettese is szólt a megjelentekhez. /Bálint Rozália: Jubileumi Háló-találkozó Pannonhalmán. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./
2000. december 20.
Mádl Ferenc köztársasági elnök dec. 18-án a parlamentben fogadta a határon túli magyar egyházak adventi találkozóra Budapestre érkezett mintegy húsz képviselőjét. A zárt ajtók mögötti megbeszélés után Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházpolitikai főtanácsadója az MTI-vel közölte, hogy a magyar kormány 60 ezer példányt ajándékoz határon túli magyar iskolásoknak az Ezer esztendő című millenniumi dalos- és olvasókönyvből. Tőkés László püspök elmondta: a megbeszélésen érintőlegesen szó volt a magyar nemzeti integrációról, a határon túli magyarok anyanyelvi oktatásáról, az asszimiláció kérdéséről, valamint az egyházi ingatlanok ügyéről. A résztvevők örömmel üdvözölték az úgynevezett státustörvény előkészítésének az előrehaladását. Az eseményen az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki egyházi vezetők mellett jelen volt Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára, Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. /Határon túli magyar egyházi vezetők Mádl Ferencnél. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./
2001. április 10.
"Az Erdélyi Népfőiskolai Collegium feladata a hagyományőrzés és az értékfelmutatás, továbbá a közösségteremtés és -formálás, tájékoztatott Barabás Zoltán ügyvezető elnök. Az intézmény 2001-es programjainak Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ ad otthont, havonta tartanak egy előadást. Múlt hónapban indították a Népfőiskolai vasárnap című rendezvénysorozatot, melynek első állomása márc. 25-én volt, Ravasz László és az erdélyi magyarság kérdéskörét járta körbe Kusztos Tibor bánffyhunyadi református lelkipásztor. Áprilisban Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője tart előadást a határon túli magyar kultúra támogatásának stratégiájáról és lehetőségeiről. Májusban Nagyváradi sajtótükör 1990-2000 címmel Indig Ottó tart előadást. Lesz élő irodalmi újság, helyi kortárs költők közreműködésével. Júniusban Péter I. Zoltán szakíró mutatja be az építészeti örökséget, júliusban pedig Bodnár Ákos, a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára tart előadást a keresztyén orvos esélyeiről. Augusztusi vendégük Semjén Zsolt vallásügyi államtitkár, témája: Állam és egyház - a szekularizáció kihívásaival szemben. Előadást tart még a következő hónapokban Kis Boáz lelkipásztor, a Magyar Népfőiskolai Collegium ügyvezető elnöke, Jakobovits Miklós képzőművész, Kiszely István történészprofesszor, végül Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora. /Papp Gy. Attila: Erdélyi Népfőiskolai Collegium. Gazdag programkínálat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 10./"
2001. május 14.
"Érsemjénben született 1929. szeptember 27-én dr. Csiha Kálmán, az erdélyi református egyházkerület nyugalmazott püspöke. Május 11-én szülőfalujába is elvitte Fény a rácsokon c. könyvét. Csiha Kálmán mesélt gyermekkoráról, tanulóéveiről, majd a bekövetkezett üldöztetésekről, amelyeket az 56 utáni embertelen börtönévek tetéztek. A tíz év nehéz börtön után, szíve tisztaságát megőrizve tudott megbocsátani fogvatartóinak. A semjéni Kazinczy Ferenc iskola diákjai Csiha Kálmán verseiből készítettek meglepetést, majd az ex-püspököt egy róla készült portréval ajándékozta meg a község elöljárója. Csiha Kálmán azt tervezi, hogy könyvet ír a börtönélet és a püspökség közti időről és összeállítja új verseskötetét. /(Balla Tünde): Csiha Kálmánt szülőfalujában köszöntötték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./"
2001. június 4.
"Jún. 2-án Csíksomlyón több százezer zarándok gyűlt össze a hagyományos pünkösdszombati búcsún. Az érkező zarándokokat a kegyhely őrzői, a helyi ferences szerzetesek üdvözölték. "Jogunk van ahhoz, hogy keresztény hitünket nemzeti színekben, anyanyelvünkön ünnepeljük meg" - hangsúlyozta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a hagyományos csíksomlyói búcsúra érkezett több százezernyi zarándokot köszöntő beszédében. A Szent István által alapított erdélyi főegyházmegye érseke Krisztus példájára hivatkozott, aki anyanyelvén, nem a liturgia nyelvén imádkozta a zsoltárt. Mint mondta, ha valaki vállalja a kereszténységet, akkor a kereszténység beletestesül abba a népbe, nemzetbe és kultúrába, amelybe Isten teremtette. - Ezért mi büszkén valljuk magunkat egyszerre kereszténynek és magyarnak, s anyanyelven dicsőítjük Istent, adunk hálát a boldogságos Szűzanyának. Mindezt megtehetjük, mert ez keresztény szent hitünknek is a tanítása - mondta az érsek. - A kegytemplomhoz hajnaltól érkeztek a zarándokcsoportok, a "keresztaljak", majd az ünnepi szentmise helyszínére a két Somlyó hegye közötti Nyeregbe mentek. Az egyházi személyiségeket a körmenetben a szerzetesrendek, lovagrendek képviselői követték, majd a világi méltóságok. A körmenetet a gyergyóalfalui keresztalja vezette, annak emlékére, hogy 1567-ben a Csíkszereda melletti nagyerdei ütközetben a gyergyóalfalui katolikusok vonultak először harcba a térítő szándékkal érkező protestáns fejedelem csapatai ellen. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Bíró László kalocsai segédpüspök, a központi szeminárium rektora volt. Prédikációjában kiemelte: az igaz értékek iránti szüntelen vágy hozta a csíksomlyói kegyhelyre, a nyugati kereszténység legkeletibb búcsújáró helyére a zarándokokat. - Keressük a gyökereket, félünk, hogy asszimilálódik nyelvünk, felszívódik kultúránk, és kihűl a hitünk - mondta. Illyés Gyulát idézve hangsúlyozta: a szél kihívására a fa gyökereivel válaszol, a kegyhely pedig e gyökerekhez visz vissza. A jégeső, majd a hullámokban ismétlődő zivatar dacára a több százezernyi zarándok áhítattal követte végig az ünnepi szentmisét. A zarándokok között volt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke, Semlyén Zsolt vallásügyi államtitkár, Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete, Habsburg Ottó családja kíséretében, valamint az erdélyi magyar közélet számos szereplője. Zarándokcsoportok érkeztek a Székelyföld minden részéről, de sokan voltak Erdély más vidékeiről, Magyarországról, az utódállamokból, Nyugat-Európából és a tengeren túlról. Délután a csángók számára csángómisét tartottak a somlyói plébániatemplomban, este pedig passiójátékot mutatott be a Csíksomlyói Passiójátékok Testülete. /Több százezer zarándok Csíksomlyón. Jégesőben is keresztények és magyarok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./ "Öröm látni azt, hogy e széttöredezett világban ennyien vállalkoztak arra, hogy a zarándokok fárasztó útján eljöjjenek a csíksomlyói segítő Szűz Máriához" - kezdte prédikációját Bíró László kalocsai-kecskeméti segédpüspök. "Mi vonzott minket ide? Keressük a forrást, keressük a gyökereket, keressük az igaz értékeket" - folytatta. A másság ténye önmagában még nem pozitívum: "Az anyagyilkos, a nemzetpusztító másságát is tisztelnem kell, csak azért mert más? - kérdezte. - "Érdemes elgondolkodnunk a kortárs elmélkedő szavain, aki azt mondja: a XVI. század hitt az Istenben, a XVII., XVIII. század hitt az Istenben és az emberben, a XIX. század hitt az emberben. A XX. század nem hitt sem Istenben, sem emberben. A XXI. század vagy nem hisz és elpusztul, vagy újra hisz Istenben, és akkor remélhet jövőt" - szólt a prédikáció legemlékezetesebb gondolata. /Rédai Attila: "...A fák gyökerükkel válaszolnak" = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./"
2001. július 24.
"Júl. 23-án a schengeni határ problémakörének megvitatásával kezdte meg munkáját Tusnádfürdőn a XII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amely ebben az évben a "Kényszerek és lehetőségek" átfogó címet választotta az egyhetes vitasorozatnak. A hétfői vitában Turi-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter, Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium bevándorlási és állampolgársági hivatalának főigazgatója, illetve Wolfgang Eberhardt Wittstock, a romániai Német Fórum és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ parlamenti képviselője vett részt. Magyarország számára kényszerhelyzetet jelent, hogy az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. Ezt oldhatja fel az európai integráció - hangsúlyozta Toró T. Tibor képviselő. Szilágyi Zsolt képviselő úgy vélekedett, hogy a státustörvény megkönnyítheti a román-magyar kétoldalú kapcsolatok problémáit azzal, hogy a romániai magyar közösség helyzete kielégítővé válik mind a magyar kisebbség, mind a román többség számára. Eberhard-Wolfgang Wittstock kifejtette: mióta Erdély Romániához került, az itteni német közösség lélekszáma a korábbi 800 ezer főről 85 ezerre csökkent a sorozatos kitelepítések, deportálások, illetve a kilencvenes években tetőző kivándorlási hullám következtében. Olyan esztendő is volt a rendszerváltás után, amikor 110 ezer német nemzetiségű hagyta el Romániát. - A szervezők Magyarországról mások mellett Szájer József integrációs bizottsági elnököt, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot, Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkárt, Szabó Tibor HTMH-elnököt, Bába Iván közigazgatási államtitkárt, Németh Zsolt külügyi államtitkárt és Orbán Viktor miniszterelnököt, Romániából pedig Hildegard Puwak integrációs minisztert, Serban Mihailescu kormányfőtitkárt, Tőkés László püspököt, Markó Béla RMDSZ-elnököt, Victor Babiuc és Crin Antonescu volt minisztert és Adrian Nastase kormányfőt hívták meg előadónak. Szintén a meghívottak között szerepel több magyarországi és romániai politikai párt vezető politikusa és parlamenti képviselője. - A román miniszterelnököt minden évben meghívták Tusnádfürdőre, de oda az évek során egyetlen miniszterelnök sem ment el. Orbán Viktor viszont, aki 1990 óta a bálványosi szabadegyetem valamennyi eddigi rendezvényén részt vett, idén is ellátogat Tusnádfürdőre. - Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, pihenőszabadságára hivatkozva, nem fogadta el a szabadegyetem szervezőinek meghívását - közölte Szilágyi Zsolt, aki egyben a Reform Tömörülés alelnöke. Ennek ellenére remélik, mégis szakít időt a státustörvényről szóló előadásra. - Meggyőződésünk - hangsúlyozta Szilágyi -, ahol a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára, Németh Zsolt találkozik egy nyilvános fórum keretében a kárpát-medencei magyarok vezetőivel, az RMDSZ elnöke is képviseltetni fogja magát. /Bálványosi Nyári Szabadegyetem - tizenkettedszer. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. november 19.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület új ezredévi közgyűlésén /nov. 16-17/, Nagyváradon foglalkoztak a státustörvény közelgő alkalmazásával "Jó kezekben van a státustörvény" - hangoztatta Tőkés László püspök a történelmi magyar egyházak, az RMDSZ s a civil szervezetek közti, november 7-i kolozsvári hármas-egyeztetéssel kapcsolatban. Nagyon sok apró településen, ahol az RMDSZ-nek nincs szervezete, az egyház az egyedüli megoldás a törvény alkalmazására. Tőkés László püspök felolvasta az egyházkerület státustörvénnyel, illetve az Európai Bizottság Romániáról szóló jelentésével kapcsolatos állásfoglalását, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A püspök javasolta, hogy Sulyok István Református Központnak kereszteljék az egyházkerületi székházat, a Partiumi Keresztyén Egyetemet, az Arany János Kollégiumot és a Várad-Újvárosi Református templomot, illetve a parókiát magába foglaló épületegyüttest. - Közgyűlési határozatban tiltakoztak az egyházi javak, ingóságok, kegyszerek, levéltári dokumentumok állami összeírása ellen. Kiosztották a Pro Partium, Pro Ecclesia és Pro Ecclesia Militans díjakat is. Másnap, a hagyományokhoz híven, felszentelték a frissen végzett lelkészeket. /(Balla Tünde): Ezredévi közgyűlés Királyhágómelléken. Jó kezekben a státustörvény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./ Újabb államosítási kísérlettől tart a Királyhágómelléki Református Egyházkerület - hangzott el a közgyűlésen. A szaktárca több ízben is sürgette az egyházkerület vezetőit, hogy adjanak át pontos jegyzéket az ingó vagyonról "a védelem biztosítása végett". A közgyűlés tiltakozik az eljárás ellen. Vetési László szakelőadó ismertette a szórványügyi helyzetet és az ez ügyben tervezett további lépéseket. A közgyűlés Vetési Lászlót megerősítette a Református Szórványgondozó Szolgálat vezetői tisztségében. Az egyházkerület vezetőségét egyre sürgetőbb felszólításokkal próbálja rávenni a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium, valamint a rendőrség arra, hogy adjon le egy pontos jegyzéket ingó vagyonáról. Ebben szerepelnie kell a levéltári anyagnak, könyveknek, kegytárgyaknak. A leltárt követelők arra hivatkoznak, hogy mindez a nemzeti örökség része, és biztosítani akarják a védelmüket. A jogtanácsos gyanúsnak minősítette a kérelmet, rámutatva, a kommunizmusban ugyanez a folyamat zajlott le; akkor a jegyzék átadása után az elvtársak el is szállítottak mindent. Majd akkor hisszük el, hogy segítő szándék vezeti őket, ha előbb visszaadják a múlt rendszerben elvett javainkat - hangzott el az ülésen. A résztvevők felhatalmazták az igazgatótanácsot, fogalmazzon meg tiltakozást az újabb államosítási kísérlet ellen. Nov. 17-én lelkészszentelés zajlott, majd bemutatták a II. Helvét Hitvallás revideált fordítását és tudományos magyarázatát tartalmazó kötetet. Molnár János: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület története című könyvének második részét, az 1945-től 1989-ig terjedő időszakot felölelő kötetet Forró László tanácsos méltatta. Pro Partium-díjat kapott Beke György író, dr. Bodnár Ákos orvos, a németországi Gustav Adolf Werk, dr. Kis Boáz lelkipásztor, dr. Molnár Ambrus lelkipásztor-néprajzkutató (post mortem), Gellért Sándor költő (post mortem), Szabó Dániel főgondnok, Lakóné Hegyi Éva tanárnő, Pávai Gyula tanár, Péter I. Zoltán újságíró, dr. Tonk Sándor főgondnok. Pro Ecclesia-díjjal tüntették ki dr. Semjén Zsolt magyarországi helyettes államtitkárt, Balog Zoltán magyarországi miniszterelnöki főtanácsadót, John Johansen Berg angliai nyugalmazott lelkipásztort, Olosz Lajos költőt (post mortem), Szilágyi Béla főgondnokot, Waritzné Herdeán Gyöngyi lelkipásztort. Pro Ecclesia gyülekezeti díjban részesült Sándorfalva-Szolnokháza, Szinérváralja, Bályok és Szilágyballa. A Pro Ecclesia Militans-díjat Székely Lajos lelkipásztor kapta. /T. Szabó Edit: Államosítanának? Figyelmeztet az egyházkerület. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./"
2001. december 22.
"Mádl Ferenc köztársasági elnök a közelgő ünnepek alkalmából határon túli magyar egyházi vezetőket fogadott dec. 20-án a Parlamentben. A több mint másfél órás találkozón megjelent Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházi főtanácsadója is. A megbeszélésen erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházi vezetők vettek részt, akik tájékoztatást adtak az egyes területek és az egyes egyházak sajátos helyzetéről, egyházpolitikai és nemzetpolitikai szempontból. Semjén Zsolt a találkozó után elmondta: az egyházi vezetők történelmi tettként értékelték a kedvezménytörvényt és hangsúlyozták, hogy a maguk részéről mindent megtesznek annak végrehajtása érdekében. Köszönetet mondtak azért a komoly anyagi segítségért is, amelyet Magyarországtól kaptak, főként egyháztámogatási forrásokból, mintegy 10 százalékos arányban részesülve e támogatásból. Az erdélyi püspökök főként a romániai ingatlan visszaadás nehézségeiről beszéltek, a kárpátaljaiak pedig beszámoltak arról, hogy a súlyos anyagi nehézségek ellenére nagy a jelentkezés a magyar oktatási intézményekbe. Ugyancsak a hitoktatás erősödéséről adtak tájékoztatást a délvidékiek, a felvidéki egyházi vezetők pedig fontosnak nevezték, hogy az ottani magyarság számára megvalósuljon az anyanyelvi pasztorációs ellátás. A megbeszélésen külön szóba került a csángók ügye. /Mádl Ferenc határon túli püspököket fogadott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./ "
2002. május 18.
A váradi püspökség története címmel megjelent Bunyitay Vince néhai címzetes püspök, váradi kanonok négykötetes munkájának utolsó darabja is, az egyháztörténeti sorozat 1780-ig dolgozza fel az egykori, történelmi Magyarország legnagyobb egyházmegyéjének krónikáját. Az eredeti, 1883-as kiadás hasonmásaként napvilágot látott, összesen mintegy 2000 oldalas egyháztörténeti áttekintést Semjén Zsolt, a magyar kulturális minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, és Tempfli József nagyváradi megyéspüspök mutatta be máj. 17-én Budapesten. A kiadvány megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több mint egymillió forinttal támogatta. Tempfli József püspök tájékoztatása szerint a váradi püspökség annak idején öt megyére terjedt ki. Tempfli József a váradi egyházmegye 81. püspöke. Kinevezését megelőzően az utolsó püspök az 1923-ban elhunyt Széchenyi Miklós volt, a köztes időben nem állt püspök a váradi egyházmegye élén. - A történeti munka kötetei A váradi püspökök; Káptalanok, monostorok; Egyházak, illetve A váradi püspökök a száműzetés, s az újraalapítás korában (1566-1780) alcímet viselik. /A váradi püspökség története. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./
2002. június 6.
A III. Érsemjéni Kazinczy Ferenc Szavalóversenyt szervezték meg a hétvégén a nyelvújító falujában. Fábián Imre nagyváradi költő irányította a zsűrit. Hét település, köztük a szomszédos magyarországi Bagamér iskolásai is megmérettettek a versenyben. /Versszeretetre nevelni a gyermekeket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./
2003. február 21.
"Tőkés László szerint a határon túli magyarság anyaországi támogatását illetően szerkezeti, szemléleti és nagyságrendbeli változásra lenne szükség. Erről febr. 20-án, Semjén Zsolt országgyűlési képviselővel (Fidesz), az előző kormány egyházügyi helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten. Tőkés László hangsúlyozta, hogy a támogatásnak normatív jellegűnek kell lennie, növelni szükséges az elosztás nyilvánosságát, s nem szabad, hogy a politikának közvetlen beleszólása legyen a nemzeti érdekeket szolgáló források elosztásába. Véleménye szerint a határon túli magyarság tavalyi, összességében 10 milliárd forint körüli támogatása "kerekítési hibaszázaléknak is felfogható" a magyar költségvetés 6300 milliárd forintos kiadási főösszegéhez képest, s mára kijelenthető: a kedvezménytörvény végrehajtása megtorpant. /Tőkés László a támogatásokról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./"
2003. február 21.
"Tőkés László a támogatáspolitika riasztó esetének nevezte az érmindszenti Ady-zarándokhely létrehozására megítélt, ám végül a Mecénás Alapítványhoz és a nagyváradi római katolikus püspökséghez átirányított 320 millió forintos támogatás ügyét, amely miatt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök közbenjárását is kérték. Véleménye szerint az átirányítás mögött politikai döntés áll. A püspök leszögezte: az elmúlt 13-14 évet tekintve soha akkora támogatást nem kapott a határon túli magyarság, mint az Orbán-kormány ideje alatt. Semjén Zsolt az Ady-zarándokhely kapcsán kijelentette: a református egyházkerület pályázata szakmailag minden részletében kidolgozott és alátámasztott, s a támogatás odaítélésekor "abszolút szakmai döntés" született. /Növelni az elosztás nyilvánosságát. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./"
2003. április 18.
"Érsemjénből 1971-ben pár hónapos kiállításra vitték el a református gyülekezettől az 1699-ben készült ezüstkelyhet a bukaresti Történelmi Múzeumba. Így lett a C19-es kiállítási tárgy belőle, közben harminckét esztendő eltelt. A semjéni reformátusoknak az országban elsőként sikerült visszakapniuk kegytárgyukat, igaz, most még csak félévre kölcsönbe, de számítanak arra, hogy amint törölhető lesz a múzeum leltárából, végleg a gyülekezeté lehet. Eddig Bihar megyében csak Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspöknek sikerült hazahoznia egyháza ereklyetartóját. A református egyháznak még nem adtak vissza egyetlen elkobzott műtárgyat sem, bár Bihar megyéből még két régi úrasztali kelyhet lehet találni a Történelmi Múzeumban, az egyik a hodosi, a másik a belényesi szórványból való. Az érsemlyéniek 2002. decemberében kötötték meg a múzeum vezetőségével a kölcsönvételi szerződést. Előtte 1992 óta keresték kegytárgyukat, és azt hitték, nincs is meg. "Az érsemlyényi Ecclesiához conferálta Püspöki Sámuel uram, anno 1699" - olvasható a kelyhen, majd így folytatódik a felirat: "Megnagyobbíttatott azont Szent Ecclesia költségével 1765-ik esztendőben ezen formára." A református parókián hatalmas papiros paksaméta kerül elő, a kehely elvitele óta ez a hazahozatali kísérletek dokumentációja. 1998-ig nem volt olyan törvény, ami lehetővé tette volna a hazahozatalt, az illetékes hatóságok most is gondolkodtak, adják-e vagy sem. /Balla Tünde: Otthon Érsemjénben. Hazatért a fogva tartott úrvacsorai kehely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./"
2003. június 10.
"Jún. 6-a ünnepséget szerveztek a Bihar megyei Hegyközcsatáron a Benedek Elek Általános Iskolában, a névfelvétel alakalmából. Stark Erzsébet iskolaigazgató hangsúlyozta: "Benedek Elek ragaszkodott szülőföldjéhez, legyen ez példa mindannyiunk számára" - Pető Csilla szaktanfelügyelő, a Bihar megyei RMDSZ oktatási bizottságának vezetője emlékeztetett, hogy a bihari iskola-névadások 1998-ban kezdődtek, amikor az érsemjéni általános iskola Kazinczy Ferencről elneveztetett. A 140 gyermeket számláló csatári iskolában egyúttal a nyolcadikosok ballagtak. /(Balla Tünde): Benedek Elek iskola Hegyközcsatárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"