Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Semjén Zsolt
834 tétel
2013. március 30.
Köröstárkány: „Ne osszák meg a közösséget”
Ne szervezzenek “alternatív megemlékezéseket”, mert azok sem a holtak emlékének őrzését, sem az élők jövőjét nem szolgálják, mondta péntek délben Köröstárkányban Patrubány Miklós MVSZ-elnök.
Ahogyan az emlékmű felavatása óta minden évben, 2013. nagypéntekén is megtartották a megemlékezést Köröstárkányban. Mint köztudott – bár a történelemkönyvek még adósak vele – 1919. április 19-én, ami akkor nagypéntek volt, a visszavonuló Székely Hadosztály nyomában előretörő román félkatonai alakulatok Köröstárkányban és Kisnyégerfalván válogatás nélkül gyilkolták a civil lakosságot. A 91 helyi áldozatnak 1999-ben avattak emlékművet Köröstárkányban, ami a sok évtizedes beidegződés nyomán még akkor is sokakban félelmet keltett. Az idei nagypénteken hósapka borította a falut övező magasabb hegycsúcsokat. A délelőtti istentiszteletről kijövőket hideg szél várta, mely erőteljesen lobogtatta az emlékmű előtti kerítésre erősített magyar, román és MVSZ-lobogók mellett a falu zászlaját is. A megjelenteket Gábor Ferenc szervező, a Pro Tharkan Civil Egyesület elnöke köszöntötte. Üdvözölte a vendégeket, akik sorra szót is kaptak, a beszédek között szavalatok hangzottak el az emlékmű előtt sorfalat álló helyi cserkészek tagjaitól, illetve az érsemjéni illetőségű Lajter Márkótól.
Áldozatokra emlékezünk
Elsőként dr.Csapó József korábbi szenátor, az emlékmű védnöke állt a mikrofonhoz, felelevenítve, hogy Tárkány székely-magyar népe nem véletlenül marad meg minden viszontagság között hittel és méltósággal – mint ahogyan az sem véletlen, hogy manapság sokan támadják a székelyek történelméről készült történelemkönyvet, azért mert az az igazságot tartalmazza. Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke úgy vélte, hogy a XX. század megrontotta a magyarságot, Tárkány “csak egy a Kárpát medence sok golgotája között”. Ilyen csapások csak akkor történhetnek, ha egy kormány nem visel felelősséget a nemzete iránt, tette hozzá. Az egységes magyar nemzet megerősödésének lehetőséget abban látja a politikus, ha a magyar állampolgárság megadása mellett minden állampolgárt azonos jogok fognak megilletni. Nem csak a tárkányi, de a Kárpát medence minden áldozatára emlékeznünk el nagypéntekenként, fogalmazott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke. Kérést fogalmazott meg a helyi és környékbeli települések illetékesei felé: ne osszák meg a közösséget “alternatív megemlékezések” szervezésével, mert azok sem az áldozatok emlékének ápolását, sem az élők jövőjét nem szolgálják. (Arra utalt, hogy a mindenkor nagypénteki megemlékezés mellett szoktak szervezni egyet a vérengzés dátum szerinti évfordulóján is – szerz.megj.)
Koszorúzás
Az MVSZ-elnök korábbi évekhez hasonlóan szorgalmazta, hogy a magyar kormány adja meg a Mártír Település címet Köröstárkánynak. A beszédek után a koszorúzás következett, melynek során ugyancsak cserkészek segédkeztek a szervezetek, intézmények képviselőinek, majd egy percnyi néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra, miközben megszólalt a harang is. Miután Gábor Ferenc megköszönte a jelenlétet “azoknak, akik szükségesnek érezték a megemlékezést” – mintegy 120-an voltak, a Himnuszt és a Székely Himnuszt énekelték el. Az esemény végén meg lehetett vásárolni Gábor Ferenc: Egy falu, melynek nem látni mását című könyvét, mely a szerző utószavában megfogalmazottak szerint “nem egy szokványos monográfia, inkább egy saját szemszögből látott (…) helyszín- és korrajz.”
Rencz Csaba
erdon.ro,
2013. április 9.
Semjén: az autonómia a kisebbségi jogok királynője
Semjén Zsolt szerint az egyes külhoni magyar nemzetrészekre jellemző autonómia-elképzelések nem valóságtól elrugaszkodott törekvések, és mindegyikre van példa az Európai Unióban. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a témában tegnap kezdődött nemzetközi konferencián azt mondta: hamis beállítás, amikor azt a kérdést teszik fel, hogy területi vagy kulturális autonómiát támogatnak-e. Ez nem „vagy-vagy” hanem „és” kérdése. A szórványmagyarságot megilleti a kulturális autonómia, a tömbmagyarság számára pedig jár a területi autonómia – szögezte le.
Rámutatott: a nemzetek és a kisebbségek jogai emberi jogok a közösség szintjén. Emberi jogok tekintetében ugyanakkor nincs alku, az nem a többségi nemzet kegyéből jár, hanem emberi mivoltunkból következik. Semjén kiemelte: a közösségi jogok az emberi jogok megvalósulása a közösség szintjén, és a nemzetiségek, kisebbségek jogai, valamint a perszonális emberi jogok nem állíthatók szembe egymással, és nem választhatók el egymástól. Ugyanakkor az egyes nemzetrészeknek kell a testre szabott autonómiakoncepciót kidolgozniuk, és Budapestről nem kényszerítenek az autonómia igénylésére senkit. A magyar kormány azt fogja támogatni, amit az adott nemzetrész kidolgozott – jelezte. Utalt arra, hogy az autonómiáról szóló Gross-jelentés tíz évvel ezelőtt készült, és azt mondta: nagyon fontos, hogy a jelentés rámutat, a kisebbség–többség együttélése során az autonómia csökkenti a konfliktusokat, a kisebbségek számára lehetővé teszi az identitás megőrzését, a többségnek garancia a területi integritásra. Álláspontja szerint az autonómiának mindenki számára pozitív mérlege van. Olyan pozitív eredménye, ami nemcsak a kisebbségi nemzetrészeknek, hanem a többségi államoknak, és az anyaországnak is jó – summázta. Ahol az autonómia különböző formái megvalósulnak, ott a szellemi és gazdasági prosperitás is beindul az adott régióban – állapította meg a kormányfő helyettese. Az autonómia a kisebbségi jogok királynője – fogalmazott Semjén Zsolt (fotó), majd hozzátette: a magyarság nem alábbvaló egyetlen más nemzetnél sem. A magyar kisebbség tagjai nem lehetnek másodosztályú uniós polgárok, másodrangú emberek, és ami másoknak jár, nekünk is jár – szögezte le.
Kántor Zoltán köszöntőjében felidézte, hogy a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet 16 hónappal ezelőtt hozták létre. Az intézet tudományos hátteret nyújt a kisebbségi politika megalkotásához, kutatásaikban külhoni kutatóintézetekkel is együttműködnek – emelte ki. Andreas Gross, a svájci nemzeti tanács és az Európa Tanács nemzeti közgyűlésének szociáldemokrata tagja arról beszélt, hogy a 2003-ban született jelentésben arra kívántak rámutatni, hogy az autonómia nem csökkenti a konfliktusokat, de az erőszak mértékét igen. Kiemelte: meg kell érteni, hogy az autonómia egy erős demokrácia része, s a demokráciát és az autonómiát nem lehet elkülöníteni egymástól. Transznacionális módon kell gondolkodni, „európai demokráciát” kell létrehozni, ma ugyanis túlságosan centralizáltak a demokráciák – vélekedett. Hangsúlyozta: az erős demokrácia olyan intézményeket biztosít, ami által az állampolgárok szabadok lehetnek. Ha mindazt nem teszik lehetővé, hogy a közös döntéshozatalban az emberek részt vegyenek, akkor a polgárok attól tarthatnak majd, hogy az adott országot nem lehet egybetartani. A döntési folyamatokban mindenkinek részt kell vennie – szögezte le.
Markku Suksi, a finn Abo Akadémia professzora – hasonlóan Semjén Zsolthoz – úgy fogalmazott: az autonómia a kisebbségi jogok királynője. Minél kevesebb az állam körül a nacionalizmus, annál nagyobb az autonómia biztosításának lehetősége – mutatott rá. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár zárszavában kiemelte: Magyarország számára a demokrácia olyan érték, amely nem csupán egy absztrakt fogalom, hanem élő gyakorlat. Rámutatott: az autonómiatörekvések támogatása prioritás, és magától értetődő, hogy a nemzeti közösségek együttélése, a demokratikus elvek és jogok érvényesítése szempontjából az autonómia a leghatékonyabb megoldás. Hozzátette: az autonómia a határon túl élő magyar közösségek számára is jogos és elérhető cél. „Számunkra alapelv, hogy a külhoni magyar közösségek részéről megfogalmazott igényeket támogatjuk az autonómia érdekében” – fogalmazott Répás Zsuzsanna, hozzátéve: ezeket az igényeket a külhoni magyarok fogalmazzák meg, és a magyar államnak alkotmányos kötelessége és felelőssége ezeket maximálisan felkarolni, segíteni. Úgy vélte, eddig is a lehető legtöbb eszközt használták fel a cél eléréséhez, és a jövőben is mindent megtesznek ennek érdekében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2013. április 9.
Kis diplomácia-statisztika
A kormányváltás óta összesen tíz alkalommal kérették be a magyar külügyminisztériumba a szomszédos országok nagyköveteit – közölte Martonyi János magyar külügyminiszter.
A tárcavezető kifejtette: legtöbbször – hatszor – a budapesti szerb misszióvezetőt idézték be, többek között a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény elfogadása miatt; a magyar nagykövetet három alkalommal hívták be a belgrádi külügyi tárcához.
Ami Romániát illeti: a budapesti román misszióvezetőtől három alkalommal kért tájékoztatást a tárca, míg a bukaresti magyar nagykövetet ötször kérették be a román külügyminisztériumba. Legutóbb, a múlt hónapban Győri Enikő uniós ügyekért felelős magyar államtitkár kérette hivatalába a román nagykövetet Victor Ponta március 19-i interjúja miatt, amelyben Magyarországot kedvezőtlen színben tüntette fel, februárban pedig George Ciamba román külügyi államtitkár bekérette Füzes Oszkár magyar nagykövetet Németh Zsolt parlamenti államtitkárnak a székely zászló használatáról tett kijelentései miatt, amelyben „a szimbolikus agresszió megszüntetését kérte a román kormánytól”.
Korábban a budapesti román nagykövetet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karával kapcsolatos magyar álláspont kifejtésére és a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett román felirat és zászló, valamint a szobornál virágot elhelyezni szándékozó Füzes Oszkár feltartóztatásának ügyében kérették be a tárcához – idézte fel Martonyi János.
Emlékeztetett: a bukaresti magyar képviseletvezetőtől egyebek mellett Németh Zsoltnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata, Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett romániai újratemetése és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a romániai regionális átszervezésről tett nyilatkozata miatt kértek tájékoztatást, továbbá arról, hogy miért ad otthont Székelyföld brüsszeli irodájának a Magyar Régiók Háza.
Martonyi szerint a nemzetközi gyakorlat szerint a nagyköveteket akkor kéretik be, amikor a kétoldalú kapcsolatokban kialakult feszültségnek hivatalos keretek között kívánnak hangot adni. Máskor a célnak inkább az felel meg, hogy az adott állam a másik félnél akkreditált nagykövetét küldi be a fogadó ország külügyminisztériumába tiltakozni, magyarázatot kérni vagy tájékozódni, aminek hasonló a súlya. Martonyi szerint az, hogy hányszor kéretik be a nagykövetet, önmagában nem objektív mércéje a kétoldalú kapcsolatok minőségének vagy a nemzeti érdekérvényesítés határozottságának.
Szabadság (Kolozsvár).
2013. május 13.
Apáczai Csere János tantárgyverseny
Május 7–10. között tartották meg Nagyváradon a VI. Nemzetközi Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny nemzetközi szakaszát. A verseny célja, hogy bátorítsa a magyar nyelv és irodalom tanulását, hogy elősegítse annak népszerűsítését.
A tantárgyversenyre olyan Kárpát-medencei országokból neveznek be diákok, ahol anyanyelvként tanulják a magyar nyelvet és irodalmat. Ezúttal Románia hét megyéjén kívül a Vajdaságból és Felvidékről érkeztek Nagyváradra olyan diákok, akik magyar tantárgyversenyek (országonként különböző) országos szakaszain dobogós helyezést értek el. A múlt héten lezajló versenyre, amelyet az Oktatási Minisztérium szervezett meg a Bihar Megyei Tanfelügyelősséggel közösen, huszonnégy tanuló érkezett, és három korcsoportban (VII.–VIII., IX.–X. és XI.–XII. osztályosok) mérhették össze tudásukat. A megmérettetésnek az Ady Endre Elméleti Líceum adott helyet, és itt tartották meg a díjátadást is. Maga a verseny május 8-án zajlott le, a tanulók három feladat során kellett bizonyítsák tudásukat és kreativitásukat: egy írásbeli vetélkedőn, versmondás alkalmával és egy csoportos feladattal, a dramatizálás során. Másnap, miközben a bizottság értékelte a dolgozatokat, a tanulók és kísérő tanárok érmelléki kiránduláson vettek részt (Székelyhíd–Albis–Szalacs–Érmihályfalva–Érsemjén). Az ünnepélyes díjátadást május 10-én reggel tartották meg.
Magyarság
A díjátadón jelen volt dr. Selyem Zsuzsa, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatója, valamint a verseny elnöke, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes, Ferkő Emília, a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztályának szaktanácsadója, Ile Erzsébet Bihar megyei szaktanfelügyelő,Tóth Márta, az Ady líceum igazgatója és Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki az RMDSZ különdíjait adta át a versenyzőknek. A díjátadón Selyem Zsuzsa reményét fejezte ki, hogy a versenyen résztvevő diákok a továbbiakban is foglalkozni fognak a magyar nyelvvel és irodalommal. Ile Erzsébet elmondta: „Szeretném, ha a verseny tovább élne és az az építő munka, ami itt zajlik, gyümölcsöző lenne. Kifejtette, hogy a magyar tantárgyversenynek nincs párja, hiszen itt három próba során kell bizonyítsanak a diákok”.Ferkő Emília hangsúlyozta, hogy a verseny ürügyként is szolgál arra, hogy különböző országok magyar diákjai és tanárai találkozzanak egymással. „Ezalatt a pár nap alatt a magyarságunkat élhettük meg, amelyet nem csak elfogadnunk kell, hanem éreznünk és továbbadnunk is” – tette hozzá.
Díjak
A köszöntőbeszédeket követően kiosztották az emléklapokat és a különböző helyi oktatási intézmények által felajánlott különdíjakat is, majd a dramatizálásért és a versmondásért járó okleveleket. A fődíjak az írásbeli vetélkedőn első helyezést elért versenyzőknek jártak. A VII–VIII. osztályosok kategóriájában első helyezett lett Dénes Anita (2-es számú Általános Iskola, Marosvásárhely), IX–X. kategóriában Gál Krisztina (Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely) és XI–XII. kategóriában Rosu Kriszta (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy). A XI–XII. kategória első helyezettje nem kell majd érettségizzen magyar nyelv és irodalomból, valamint automatikusan felvételt nyer a BBTE magyar szakára.
Nagy Noémi
erdon.ro
2013. május 18.
Lezajlott a csíksomlyói búcsú
A legnagyobb magyar zarándoklatra az idén is több százezer zarándok érkezett Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. A székelyföldi zarándokok egy része a hagyománynak megfelelően végig gyalogosan tette meg az utat.
A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytem- plom felé, amely elől aztán felkapaszkodtak a hegynyeregbe. A hagyomány szerint keresztaljáknak nevezett (kereszt alatt vonuló csoportok) élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a csoport érkezett. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.
A felvonulás hangulatát azok az egyházi énekek, imádságok határozták meg, amelyeket a különböző zarándokcsoportok énekeltek. A moldvai csángók csoportjai hagyományos népviseletbe öltözve érkeztek a helyszínre, de nagyon sokan voltak székely népviseletben is.
Amint a szertartás előtt a szervezők bejelentették, a csíksomlyói búcsúnak minden évben egyetlen meghívottja van, a prédikációt mondó lelkész. Idén ez Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke. Bejelentették Áder János magyar köztársasági elnök jelenlétét is, aki magánszemélyként vett részt az eseményeken, felesége társaságában. Személyében első alkalommal vett részt a zarándoklaton hivatalban levő magyar államfő. Köszöntötték Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is, és jelen volt a KDNP teljes parlamenti frakciója is. A magyar állami vezetőkkel együtt kapaszkodott fel a hegyre Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Az egybegyűltek tapssal köszöntötték a több napon át gyalog zarándoklókat, de tetszést aratott a legtávolabbról jövők, a tíz argentínai zarándok érkezését jelző hír is.
A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az emberi életet boldoggá, széppé, szabaddá teszi – fejtette ki Ternyák Csaba egri érsek, a búcsú főszónoka.
Szentbeszédében az érsek megállapította, hogy a hit zarándokútján nem csak hívők járnak, hanem keresők is szép számban, akik „szívük rejtekén foglalkoznak az Isten kérdésével". Mint mondta, Isten a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját, amely azóta minden ember számára nyitva áll. Megállapította, hogy a hit ma nem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága, és ezért arra buzdította a hallgatóságot, tegyék a plébániákat tanútevő, befogadó közösségekké, hogy azok minden kereső ember lelki otthonává váljanak.
Az érsek szentbeszédében a boldogság és a hit kapcsolatáról beszélt, és felidézte Erzsébetnek Máriához intézett szavait: „boldog vagy, mert hittél!". Rámutatott: Erzsébet szavai is mutatják, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. A szónok Máriát említette példaként, aki – mint mondta – többet tud a hitnél, a boldogságnál, mint bárki más, ezért érdemes rá hallgatni és elfogadni a segítségét. Aláhúzta: Mária nem azért volt boldog, mert kiváltságokat kapott azáltal, hogy Isten fiának anyja lehetett, hanem azért, mert jobban hitt Istennek, mint saját tapasztalatának. Ezért megtette azt, amit Isten mondott neki, még úgy is, hogy teljes egészében ő sem ismerte a szeplőtelen fogantatással kapcsolatos isteni tervet. „Egyedül a hitbe kapaszkodott, ez tette Máriát naggyá, boldoggá" – mondta az egri érsek.
Kijelentette, ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem, ezért aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá teszi. „A hitben találja meg az ember a saját koordinátáit, (...) a hit szabadít meg az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától" – mondta Ternyák Csaba.
A zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok. Semjén örvendetesnek tartotta, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra. „Fantasztikusan sokan vagyunk, és ez két szempontból is fontos. A csíksomlyói zarándoklat keresztényként megerősít a hitünkben, és magyarként a magyarságunkban" – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
MTI
Erdély.ma
2013. május 18.
Csíksomlyói búcsú - Semjén Zsolt szerint a magyar megmaradás parancsát lehet a búcsún megtanulni
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Csíksomlyó, 2013. május 18., szombat (MTI) - A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt örvendetesnek tartotta, hogy évről évre egyre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra. "Fantasztikusan sokan vagyunk, és ez két szempontból is fontos. A csíksomlyói zarándoklat keresztényként megerősít a hitünkben, és magyarként a magyarságunkban" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hozzátette, azért jár vissza évről évre Csíksomlyóra, mert számára a zarándoklat erőforrás. Ha feltöltekezik vele, az egész évben kitart. Semjén Zsolt azt tartotta fantasztikusnak, hogy Csíksomlyóra nemcsak az erdélyi magyarok jönnek el, az az egyetemes magyarság találkozási helyévé vált.
Kijelentette, a magyarságnak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelessége, hogy kultúráját, nyelvét megőrizze, átadja a későbbi generációknak. Úgy vélte, ehhez tudatosítani kell az emberiségnek adott magyar értékeket. "Amikor ennyien itt vagyunk, ennyi jó arcú ember van lelkiekben is együtt, ez a kézzel fogható megerősítése annak, hogy meg fogunk maradni, innen minket nem lehet elüldözni" - fogalmazta meg Semjén Zsolt.
A Csíksomlyói búcsún több százezer - zömében magyar - zarándok vett részt a világ minden tájáról
MTI
2013. május 18.
Csíksomlyói búcsú: „a boldogság a hit következménye”
MD, TK
Forrás: MTI
Ternyák Csaba egri érsek szavaival szombaton kezdetét vette Csíksomlyón a pünkösdi búcsú. Az érsek szentbeszédében a boldogság és a hit összefüggéséről beszélt.
A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire – mondta Ternyák Csaba, az idei búcsú fő szónoka. Kijelentette, ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem, ezért aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá teszi. „A hitben találja meg az ember a saját koordinátáit, (…) a hit szabadít meg az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától”.
Az érsek felidézte Erzsébetnek Máriához intézett szavait: „boldog vagy, mert hittél!”. Rámutatott: Erzsébet szavai is mutatják, hogy a hit és a boldogság összetartozik. A szónok Máriát említette példaként, aki – mint mondta – többet tud a hitről, a boldogságról, mint bárki más, ezért érdemes rá hallgatni és elfogadni a segítségét.
Mária egyedül a hitbe kapaszkodott
Aláhúzta: Mária nem azért volt boldog, mert kiváltságokat kapott azáltal, hogy Isten fiának anyja lehetett, hanem azért, mert jobban hitt Istennek, mint saját tapasztalatának. Ezért megtette azt, amit Isten mondott neki, még úgy is, hogy teljes egészében ő sem ismerte a szeplőtelen fogantatással kapcsolatos isteni tervet. „Egyedül a hitbe kapaszkodott, ez tette Máriát naggyá, boldoggá” – mondta Ternyák Csaba.
Szentbeszédében az érsek megállapította, hogy a hit zarándokútján nemcsak hívők járnak, hanem keresők is szép számban, akik „szívük rejtekén foglalkoznak az Isten kérdésével”. Mint mondta, Isten a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját, amely azóta minden ember számára nyitva áll. Megállapította, hogy a hit ma nem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága, és ezért arra buzdította a hallgatóságot, tegyék a plébániákat tanútevő, befogadó közösségekké, hogy azok minden kereső ember lelki otthonává váljanak.
Keresztényként és magyarként is megerősít
A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok – nyilatkozott a zarándoklat végén a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt örvendetesnek tartotta, hogy évről évre nagyobb tömegek zarándokolnak ki a Somlyó-hegy nyergében tartott egyházi szertartásra. „Fantasztikusan sokan vagyunk, és ez két szempontból is fontos. A csíksomlyói zarándoklat keresztényként megerősít a hitünkben, és magyarként a magyarságunkban” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hozzátette, azért jár vissza évről évre Csíksomlyóra, mert számára a zarándoklat erőforrás. Ha feltöltekezik vele, az egész évben kitart. Semjén Zsolt azt tartotta fantasztikusnak, hogy Csíksomlyóra nem csak az erdélyi magyarok jönnek el, az az egyetemes magyarság találkozási helyévé vált.
Kijelentette, a magyarságnak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelessége, hogy kultúráját, nyelvét megőrizze, átadja a későbbi generációknak. Úgy vélte, ehhez tudatosítani kell az emberiségnek adott magyar értékeket. „Amikor ennyien itt vagyunk, ennyi jó arcú ember van lelkiekben is együtt, ez a kézzel fogható megerősítése annak, hogy meg fogunk maradni, innen minket nem lehet elüldözni” – fogalmazta meg Semjén Zsolt.
Czestochowára kerül a kegyszobor másolata
A lengyelországi Czestochowára kerül a csíksomlyói Mária-kegyszobor másolata – jelentették be a szervezők a szombati búcsú végén. A csíksomlyói ferences szerzetesek a szobor másolatával kívánták viszonozni azt az ikont, amelyet a czestochowai zarándokhelyről küldtek tavaly Csíksomlyóra. A fából faragott, az eredetinél kisebb méretű szobrot a Boldogasszony zarándokvonattal viszik előbb Budapestre, ahonnan június elején érkezik meg a lengyelországi pálos rend Jasna Góra-i kolostorába.
Az adományt megköszönő, magyarul elmondott beszédében Majevszki Roman atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekkel rendelkező barátságát említette. Azt mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”.
A pálos atya a magyar nép igazi lelki forrásának nevezte Csíksomlyót. Hozzátette: a kolostorába látogató magyar csoportokat általában megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt. Megállapította, hogy a himnusz Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped”, parafrazeálta a székely himnusz szövegét a lengyelországi pálos szerzetes, akit lelkesen megtapsolt a több százezres zarándoktömeg.
MNO
2013. május 20.
Nyíló Akác Napok: megkezdődött a harmadik évtized
Csütörtök reggel kezdődött, és vasárnap éjfél után ért véget Érmihályfalván a XXI. Nyíló Akác Napok fesztivál. Több részletre később visszatérünk, alább egy összefoglalóval igyekszünk egy kis hangulatot átmenteni.
Többen úgy köszöntek el egymástól Érmihályfalva főterén vasárnap éjfél után, miután a tűzijátékkal befejeződött a XXI. Nyíló Akác Napok, hogy „Boldog új évet”. Ezzel tréfásan utaltak arra, hogy a város ünnepe már szinte a helyi időszámítás sarokköve, a heteket-hónapokat a fesztiválokhoz mérik, hiszen még a ritkán találkozó ismerősök, családtagok is azzal búcsúznak, hogy – ha hamarabb nem -, jövő májusban látják egymást. Szinte lehetetlen vállalkozás a négy nap mintegy 50 programjáról összefoglalót írni, amikor külön-külön is mindegyik saját beszámolót érdemelne, ezért a krónikás ezúton is elnézést kér azoktól, akik a hely szűke miatt esetleg kimaradnak.
Sokszínűség
A csütörtöki eseményekről már beszámoltunk, péntek délelőtt sportrendezvények zajlottak, ezekre külön visszatérünk.Ugyancsak pénteken a megalapításának 10. évfordulóját idén ősszel ünneplő Egészségügyi-Szociális Központban Hajdúnánásról, Margittáról, Nagyváradról, Papfalváról és Nagyszalontáról érkezett vendégeket jelenlétében szociális megbeszélést tartottak. A kultúrházban „új színfolttal gazdagodott a város kulturális palettája”: bemutatták Sillye Judit helyi költő első, a Városháza támogatásával megjelent Holdpermet című verseskötetét, rögtön utána pedig – megőrizve a hangulatot – Kristófi János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás (ami vásárlással egybekötve még 2 hétig látható a könyvtárba költöztetve). Péntek délután került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára, melyen hagyományosan felvonultak az előadócsoportok, és a meghívott vendégek is. Utóbbiak közül – Nyakó József polgármester köszöntő szavai után – rövid beszédet mondott Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Cseke Attila és Szabó Ödön, a szervezet parlamenti képviselői, utánuk a testvértelepülések polgármesterei következtek: Szögedi Anna, a felvidéki Tornalja, illetve Nyíri Béla, a szomszéd Nyírábrány elöljárója. A megnyitó után újra a kultúrházba mentünk, ahol a Thurzó Zoltán zongoraművész által „előcsalt” dallamokat a székelyhídi Gavrucza Tibor, illetve a helyi Molnár Zoltán és Hintalan Géza képzőművészek próbálták megfesteni. Később lezajlott az első Nyíló Akác Hanga verseny döntője, melyet a mezőzombori (Magyarország), de helyi kötődésű Fodor Jennifer nyert (erre külön visszatérünk).
Stílusok
Este a nagyváradi Akces, Mohácsi Brigitta, a Playtime együttes, majd a kirobbanó energiájú Tóth Gabi koncertezett, a kultúrházban a helyi, margittai, szalacsi, székelyhídi és nyírbélteki kórusok tartottak jó hangulatú találkozót. A híres erdei zsibongóban idén is ezrek szórakoztak, jókedvűket egy rövid, de kiadós zápor sem tudta elvenni. Szombaton délelőtt 17 aranylakodalmas párt köszöntöttek – erre is visszatérünk, akár csak a most is sokakat vonzott lovas bemutatóra. A strand területén oldtimer kiállítás volt néhány autó, és több motor „részvételével. Szombat délután a főtér volt a fő helyszín, ahol a gyerekeket a Bóbita együttes koncertje várta, majd az érsemjéni Ezüstperje, a helyi Nyíló Akác, illetve a nyíregyházi Újfigurás néptánccsoport részvételével tartottak néptáncgálát. A Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai sárszentmihályi és hajdúnánási vendégeiket fogadták. Az AmazonÁsz koncert után helyi és környékbeli moderntánc csoportok váltották a stílust, este Alex Velea és Wolf Kati voltak a sztárfellépők, közben a Móka színjátszó csoport új bemutatóval töltötte meg a kultúrház nézőterét. Még a délután folyamán a könyvtárban az Érmellék 2009 Fotóklub hetedik saját kiállítása nyílt meg, a Gödör Rendezvényházban 55 bort kóstolt meg a borverseny zsűrije (erre is visszatérünk). Szombati utolsóként a debreceni Bakator zenekar népzenei koncertjére, és szabadtéri táncházba voltunk hivatalosak, és aki bírta még, annak irány újra az erdei zsibongó.
Színek, ízek, illatok
Vasárnap reggel rekord számú résztvevővel kezdődött meg a főzőverseny a strand területén, a mintegy harminc csapat 40 féle ételt tett le a zsűri asztalára, a fődíjat délután Pazar vegyes paraszttáljával a székelyhídi Pazar csapat vehette át (az ízeket később újra felidézzük). Még délelőtt a fegyverek kedvelőit várták a piacra – persze nem vásár volt, hanem nézelődni lehetett az airsoft bemutatón. A kultúrházban a nagyváradi Lilliput Társulat Kezeslábas című előadásával, majd játszóházzal várta a kisebb-nagyobb gyerekeket, és szüleiket. Délben – a főzőverseny közben – a székelyhídi GV Team tartott sportfavágó showt, bemutatva például az önjáró láncfűrészt (ennek titkát később leplezzük le). Délután a főtéri közönség inkább nézte, mintsem bekapcsolódott az Aktív fitnesz csoport bemutatójába, utánuk az Aladin Hero Team küzdősport bemutatója következett. Közben Thurzó Zoltán zongoraművész, Thurzó Sándor hegedűművész, és a helyi tehetség Cormos Viktória énekesnő, illetve a Jubilate Deo kórus adott a római katolikus templomot megtöltő koncertet. A főtéren a már 10 éve „visszajáró” székelyhídi Tini Dance Center mutatta meg, hogy mit sem vesztett lendületéből a csoport. A Nyíló Akác Szépe versenyen, ahogyan arról korábban már beszámoltunk, kilenc lány jelentkezett be a koronáért, aztán a divatbemutatóval fűszerezett döntőn a
Rimay Renáta, Móricz Nóra, Rusu Mădălina sorrend alakult ki (lásd 1. oldal). Sajnos ezzel egy időben zajlott a kultúrházban a magyarországi Aranyosi Péter és a diószegi Kun Zsolt közreműködésével stand up comedy előadás, melyen annyian voltak, hogy ahogyan mondani szokás egy tűt nem, esetleg néhány poént lehetett elejteni.
Dallamok
Az esti főtéri koncertek sorát a Dreamers együttes nyitotta, majd a magyarországi X-Faktor harmadik szériájának másodikja, Antal Timi csodálkozott rá a tengernyi közönségre. A szimpatikus, kedves énekesnőt a még nagyobb bulit teremtő, élőben nyomult Magna Cum Laude együttes követte, melynek énekesével sokan együtt kiáltották világgá, hogy utálják a főnöküket, nem törődve a másnapi esetleges „következményekkel”… Debreceni tűzzsonglőrök voltak az utolsó műsorszám, pontosabban a megnyitón is közreműködött Syluette menettánccsoport, mely így keretbe zárta a rendezvényt. A tűzijáték előtt még zárszót mondott Nyakó József polgármester, egyúttal színpadra szólította mindazokat a munkatársait, akik társai voltak a szervezésben, így köszönve meg munkájukat a sok-sok ezres tömeg előtt.
Hétfőn reggel pedig már mintha csak álmodtuk volna az egészet: se színpad, se sörsátrak, se szemétkupacok! A Nyíló Akác Napok jobb lábbal lépett harmadik évtizedébe.
Rencz Csaba
erdon.ro
2013. május 21.
„Boldog vagy, mert hittél”
A csíksomlyói zarándoklatok titka
Idén, a csíksomylói Mária-búcsú programja szerint péntek délutántól fogadták a vonattokkal, autóbuszokkal, személyautókkal vagy gyalogosan érkező keresztaljákat, 19 órától a kegytemplomban szentmisét celebráltak szentbeszéddel, majd ugyanott éjszakai virrasztást tartottak. Szombaton 5.30 órától a négyszögű udvarban 10-12 szerzetes, illetve pap közreműködésével folyamatos gyóntatás és áldoztatás zajlott. Eközben a kegytemplomban óránként celebráltak szentmisét, de egész nap véget nem ért a sor a csodatevő Szűzanya szobrához, hogy a zarándokok által hozott, beteg hozzátartozók bizonyos ruhaneműit a székely népviseletbe öltözött két csinos lány a magasban lévő szobor talapzatához érintve, azok gyógyító hatásúvá válhassanak. A keresztalják reggeltől folyamatosan vonultak, lobogókkal, feszülettel, helységnév-táblákkal az élen a nyeregbe, ahol elfoglalták a rendezők által nekik kijelölt helyeket. A székely népviseletbe öltözött fiatalok által övezett, a főpapságból álló kordon 10.30 órakor a kolostor bejárata elől indult a Hármashalom Oltárhoz a 12.30 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisére. A programvezető hangosbemondón folyamatosan üdvözölte a nyeregbe érkező keresztaljákat, akik közül csak néhány érdekesebbet említünk meg: Erzsébet és Ibolya nevű hívek 420 kilométerről gyalog érkeztek a helyszínre; Budapestről 25-en, szintén gyalog zarándokoltak a templombúcsúra; a Boldogasszony zarándokvonattal 800-an; Bukarestből 100-an, Argentínából 10-en, Párizsból 18-an, a Délvidékről 43-an, Gátaljáról 10-en, Arad-Ségából 72-en érkeztek egy-egy kereszt nyomában.
A kordonban megérkezett a búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka, nm. és ft. dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek; ft. Tamás József püspök; dr. Orbán Szabolcs ferences atya, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke számos pap és egyházi méltóság társaságában. A világiak közül megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Áder János magyar köztársasági elnököt és feleségét, Anita asszonyt; dr. Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettest; Harrack Péter frakcióvezetőt és a Keresztény-Demokrata Néppárt frakcióját, továbbá Csikszereda város polgármesterét és alpolgármesterét, minden zarándokot. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében előbb dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök, majd nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a több százezer résztvevőt a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből kiindulva. Mert a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. Mi zarándokok minden évben eljövünk, immár 246. alkalommal, mert ott a hazánk, ahol édesanyánk van. Hálát adunk a múltért, anyai áldását kérjük a jövőnkre.
Szentbeszédében nm. és ft. dr. Ternyák Ferenc egri érsek ugyancsak a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből merített ihletet. Mert e tengernyi nép azért érkezett, hogy Erzsébettel együtt, mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában is Boldogasszonynak nevezünk. A hit zarándokútján nem csak hívők, hanem hit-keresők is járnak szép számmal, noha a hitet nem lehet megtalálni, az Isten ajándéka, ezért a hit kapuja minden ember előtt nyitva áll, mindenki meghívást kap a belépésre. A hit manapság sem a gyakorló hívek kiváltsága, ezért tegyük plébániáinkat tanúságtevő, befogadókká, hogy minden igaz keresztény lelki otthonává váljanak, hiszen mindnyájan a boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk. Mária nem csak a múltban, de most is mellettünk áll, aki előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok, jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok, többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hát hallgatnunk rá, nem véletlenül nevezi ősi himnuszunk Boldogasszonynak, a Szentlélek mátkájának, aki az első pünkösd napján jelen volt az apostolok között. Mária abban találta meg boldogságát, hogy hitt Istennek, megtette, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél”. A Szentlélek szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Milyen szép az, amikor két áldott állapotban lévő asszony találkozik. Bárcsak Magyarországon, a Székelyföldön és a Kárpát-medencében is nagyon sokszor találkozna két vagy több áldott állapotban lévő asszony. A hitben arra van a legnagyobb szükségünk, hogy amint óráinkat is hozzáigazítsuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk egyházunk hitéhez – összegezte mondanivalóját az egri érsek. A szentmise végén a lengyelországi cestokovói perjel tört magyarsággal, de szívbemarkolóan szép beszédet mondott a lengyel–magyar barátságról, miközben visszavitte a szerecsen madonna képének a másolatát, illetve magával vitte a csíksomlyói Mária-szobor másolatát.
A felemelő szertartás végén több százezer ember mennydörögte el nemzeti imánkat és a székely himnuszt, ami sehol a világon nem hangozhat szebben, mint ekkora kórus ajkáról, a Szentlélektől áthatva. Talán ez a csíksomlyói zarándoklatoknak a titka.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 24.
Az „egy közös magyar ügy” hite
Szeretünk beszélni Trianon meghaladásáról, gyógyításáról, a Trianonon való túllépésről. Léteznek is olyan lépések, technikák, amelyek ebbe az irányba mutatnak lelki öncsonkítás nélkül (lásd a magyar állampolgárság kiterjesztése, június 4-nek a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása), ettől függetlenül kőkemény tény, hogy Trianon negatív következményei máig hatnak, és több síkon érvényesülnek.
Sok szó esett a rendszerváltás után – amikor egyáltalán nyíltan lehetett beszélni e kérdéskomplexumról – az anyagi lelki, lélekszámbeli veszteségről, annál kevesebb arról, hogy Trianon szétválasztotta az anyaországban az állami és nemzeti érdeket. A szocializmus, majd a szocialista kormányzat idején a nemzeti érdek egyértelműen háttérbe szorult, és a helyzet perverzitása folytán még az államérdek sem érvényesült. Az egyes, egymástól elszakított nemzetrészek számára potencialitássá tette az egyedi fejlődési utat, elméletileg és gyakorlatilag lehetővé tette a Kárpát-medencei magyar „szétfejlődést”, az elcsatolt nemzetrészekhez tartozó egyének számára pedig a kettős identitást. Ép öntudatú magyar számára evidencia, hogy a rákényszerített idegen, elnyomó hatalom és állampolgárság nem jelenthet azonosulási pontot, önazonossági mintát. De a nemzeti öntudat megélésétől sokak számára mentes hétköznapok az elszakított nemzetrészek egyes rétegeiben bizony okoznak hasonló deformációkat, amelyek extrém esetben odáig juthatnak, hogy akad, aki ezt normaként állítja be. A többes identitás egyébként az első lépcső a más identitás, vagyis a többségbe való nyelvi, kulturális majd érzelmi beolvadás irányába.
Fenyővíz és szójaszalámi
Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van a magyar politikai elit iránymutatásának, nemzeti felelősségtudatának, hiszen egyedül ez képes valamelyest ellensúlyozni a spontán szétfejlődést és az egyéni szintű asszimilálódást. A politikai elit szintjén két egymást kizáró paradigma uralkodik ebben a kérdésben. Az egyik a „be nem avatkozás” teóriája, amit az elmúlt húsz évben legtöbbször és legnagyobb hatással Markó Béla fogalmazott meg. Eszerint az anyaországnak nincs más dolga, mint hogy támogassa az egyes elszakított nemzetrészek politikai törekvéseit, bármilyen irányba is mutassanak azok. Hivatalos keretek között megélt személyes élményem Markó Béla sajátos reakciója, amikor az SZKT egyik őszi ülésén 2002-ben hozzászólásomban Markó expozéjához idéztem Csoóri Sándort, aki nyílt levelében többek között ezeket írta: „Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan, vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a 19. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?”
Markó akkor azt mondta, hogy jómagam aradiként elmondhatom, ha más irányt képzelek el az RMDSZ politikájában, de Csoóri Sándor előbb költözzön Erdélybe, és ne csak látogatóba jöjjön hozzánk székely fenyőt nézni és borvizet inni, majd azután „szóljon bele” a dolgainkba. Méltatlan válasz volt az őszinte aggodalmait megfogalmazó nemzetféltő Csoóri Sándornak, de az a szemlélet érdekes benne igazán, ami mögötte van. Kísértetiesen emlékeztet arra a román viszonyulásmintára, amely mentén a kilencvenes évek elején azzal próbálták egyesek hitelteleníteni a ’40-’50-es évek elején külföldre kényszerített, majd hazatérő, a kommunizmus által meg nem fertőzött gondolkodású emigránsokat, hogy akik nem ettek velünk szójás szalámit, ne akarjanak irányt mutatni az országnak. Vagyis aki nem eszi velünk együtt a kisebbségi lét keserű kenyerét, ne okoskodjon a jövőnk felől.
Ezzel a gondolkodásmóddal áll szemben a szabó dezsői paradigma, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Nagyon sokan, sokhelyütt idézték már e gondolatot, de a nagy igazságok értelmes emberek előtt soha nem kopnak közhellyé. Érdemes belegondolni e aforizmatikus gondolat mélységeibe. Ezt akarjuk? Hogy együtt lélegző organizmus, együtt reagáló közösség legyünk? Aki magyarul érez, nem akarhat mást. Sokan elmondták Szász Jenőtől kezdve – aki teljesen mindegy, hogy milyen szerepet töltött be az erdélyi politikai életben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élén olyan pozícióban van, hogy politikai pártállástól függetlenül csak drukkolni lehet neki, hogy megállja a helyét – Kövér Lászlón keresztül Semjén Zsoltig: csak egy magyar ügy van.
Be- vagy be nem avatkozni?
A „be nem avatkozás” paradigmája különösen akkor ütközik az „egy közös magyar ügy” szemléletével, ha feltesszük a kérdést: mit kell tennie a nemzet sorsáért felelős magyar kormánynak, ha azt látja, hogy a határon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai elitjének egy része elcsábulva a többségi szirénhangoktól egyre inkább klikkérdekű komprádorpolitikát folytat, azaz nem a magyar érdeket képviseli az elnyomó hatalommal szemben, hanem az elnyomó hatalom imázsát ápolja külföldön? Az Orbán-kormány opciója egyértelmű: elsősorban azokat a szervezeteket támogatja, amelyek magyar jövőt képzelnek el szülőföldjükön, amelyek a magyar autonómia hívei.
Ugyanez a kérdés megfordítva: e paradigma szerint mi dolga van az idegen uralom alatt élő magyarnak, elsősorban Erdélyben? A Felvidékről most nem beszélnék, mert ott aránytalanul nagyfokú joghátrány éri a magyar állampolgárságukat vállalókat, hasonló a helyzet a Kárpátalján, a Délvidékre viszont vonatkozik az, ami az erdélyiekre.
A magyar állampolgárság igénylése egyszerre közösségi és egyéni imperatívusz. Trianon óta a státustörvény hozott létre először jogi viszonyt az elszakított nemzetközösséghez tartozó egyén és az anyaország között. Az ellenünk elkövetett bűnöket nekünk megbocsátani nem képes, még mindig a magyarságot vádoló Kisantant nem értékelte a magyar önmérsékletet. Az állampolgárság olyan jogi viszony az állam és annak polgára között, amely nemzetközi jogilag elismert, odaítélése az állam szuverén akaratán múlik, s amely alapesetben érzelmileg is telített. Optimális esetben a polgár hazájának érzi azt az államot, amelyhez az állampolgárságon keresztül kötődik. Erre most, Trianon óta először, nekünk is lehetőségünk van. Ezen túl a magyar választójogi törvény módosításával jogosulttá váltunk szavazni is. A közös magyar Kárpát-medencei sorsformálás immár nem szépen hangzó metafora, hanem tényleges lehetőség.
A választójoggal élni éppoly közösségi és egyéni imperatívusz, mint az állampolgárság vállalása. Ez következik a szabó dezsői „egy közös magyar ügy” hitéből.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. május 25.
Megkezdődött az RMDSZ tizenegyedik kongresszusa
Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere azzal a javaslattal nyitotta meg szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusát, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt hegymászóról, a város szülöttéről nevezzék el.
Az RMDSZ által „feladatkijelölőként" jellemzett kongresszust a magyar, a székely, a román és az európai himnusszal nyitották meg, a 777 küldöttet, a több mint száz meghívottat és csaknem kétszáz újságírót köszöntő Ráduly Róbert polgármester pedig egy székely zászlót terített a szónoki pulpitusra.
A székelyföldi város elöljárója köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem működésének kiemelt helyszíne lett Csíkszereda. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ kormányzati tisztségviselői az évek során hozzájárultak a város fejlődéséhez.
Ráduly Róbert kijelentette, hogy a magyar közösség kulturális autonómiát és területi autonómiát is követel Romániában. Elítélte azt, hogy az állam sokkal több pénzt költ „a mi megfélemlítésünket szolgáló állami terror" intézményeire, mint a közösségért dolgozó közalkalmazottakra. Az RMDSZ kongresszusán magyarországi és romániai parlamenti pártok, valamint európai kisebbségi szervezetek vezetői jelezték részvételüket. A kongresszuson mások mellett jelen van Victor Ponta román kormányfő, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt elnöke és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is.
A romániai magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ 11. kongresszusán nem lesz tisztújítás, de a küldöttek új programot és alapszabályt fogadnak el.
MTI
Erdély.ma
2013. május 25.
A magyarság számíthat Magyarországra
„Magyarország számít önökre, és bármi történjen, önök is mindig számíthatnak Magyarországra” – mondta Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán szombaton.
„Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres ország legyen, és az erdélyi magyarság jól érezze magát itt a szülőföldjén” – fejtette ki beszédében Semjén, aki a magyar nemzetet háromlábú székhez hasonlította: a szék három lába a magyarországi magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot és a diaszpórát jelképezi. „Ha a háromlábú szék egyetlen lába is kiesik, a szék eldől, az egyetemes magyarság pedig örökre szegényebb lesz. A magyarságot csak akkor tudjuk megőrizni, ha minden nemzetrész megmarad. Ezért kimondjuk, hogy Magyarország felelősséget vállal az egyetemes magyarság iránt, így a határon túli magyarság iránt is.”
450 ezer új magyar állampolgár
A KDNP elnöke azt is bejelentette, hogy a mai napon az egész világon összesen már 450 ezer új magyar állampolgára van a magyar nemzetnek. „A magyar állampolgársági törvény tekintetében a román állampolgársági törvényt vettük alapul.”
Semjén az autonómia kapcsán kijelentette, a magyarság soha nem kért, soha nem követelt semmi olyant, ami ne lenne elfogadott az Európai Unióban. „Ha másoknak lehet, nekünk miért ne lehetne?” – tette fel a kérdést szónoklata végén a magyarországi politikus.
Rogán a partnerség üzenetét hozta
A Fidesz részéről Rogán Antal frakcióvezető volt jelen az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán. „A román nemzet példáját követtük, amikor az állampolgárság megadásával kezet nyújtottunk a határon túli nemzettársainknak. Tudom, hogy a román egy erős nemzet, a romániai magyarok partnerei akarnak lenni a románoknak, de ehhez megbecsülés is kell. A magyar nemzet is erős nemzet, egy erős nemzet pedig felelősséggel tartozik minden tagjának, határon innen és túl. Az itt élő magyaroknál senki nem tudhatja jobban, hogy melyek a céljaik, a magyar kormány célja viszont az, hogy minden eszközzel támogassa önöket” – fejtette ki Rogán, hozzáfűzve: az összetartozás legnagyobb kifejezése a magyar állampolgárság megadása volt.
„Akinek a nemzeti összetartozás fontos, arra a Fidesz barátként tekint. Száz év után jövőben új helyzet teremtődik: önök is beleszólhatnak a magyarországi választásokba. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. A mai napon az összetartozás és a partnerség üzenetét hoztam. Orbán Viktor miniszterelnök úr nevében azt kívánom, hogy a mai napon erősítsék meg a nemzeti érdekek képviseletét” – zárta köszöntőjét a Fidesz frakcióvezetője.
Kozán István
szekelyhon.ro
2013. május 25.
Semjén és Rogán: természetes, hogy itt vagyunk
Ahol a magyarság, a magyarság képviselői ott vannak, nekünk is ott a helyünk – szögezte le Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az RMDSZ kongresszusának megkezdése előtt.
„Számunkra minden magyar egyaránt fontos, függetlenül a párt szimpátiájától és minden mástól, tehát természetes az, hogy ahol a magyarság képviselői együtt vannak, és a magyarság együtt van, nekünk is ott a helyünk” – nyilatkozta Semjén Zsolt.
„Az RMDSZ-t tartom a Kárpát-medencén belül a magyarság legerősebb és legnagyobb politikai érdekvédelmi szervezetének, ezért a legtermészetesebb, hogy itt vagyunk az RMDSZ kongresszusán. Azt szeretném hozzátenni a magam részéről, a Fidesz nevében is, hogy a nemzeti összetartozás üzenetét hoztam el. Többek között, annak idején, Románia példáját követve alkottuk meg azt a törvényt, amely a határon túli magyarok számára megnyitja az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ahogyan a román nemzet egyesítette a határon túl élő románokat, ugyanezt tette meg Magyarország néhány évvel ezelőtt. Éppen ezért fontos, hogy a közelgő magyar választások előtt beszéljünk arról, hogy az RMDSZ olyan fontos politikai szervezet, mely segítheti és ösztönözheti az itt élő magyarokat, hogy éljenek azzal a jogukkal, hogy ne csak erdélyi politikai viszonyokban, hanem a magyarországi politikai viszonyokban is hallassák a hangjukat” – nyilatkozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
Barabás Hajnal
szekelyhon.ro
2013. május 25.
Véget ért a kongresszus
Az RMDSZ 11. kongresszusát összegezte Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki a meghívottak által elmondottak fontosságát emelte ki.
„A kongresszuson elfogadtuk az RMDSZ módosított programszabályzatát, amelyből kiemelném, hogy kiszélesítettük az állandó tanács működését, hiszen azt tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban az önkormányzatokra sokkal nagyobb szerep hárul, mint akkor, amikor kormányon voltunk. Egyébként is növekvőben van az önkormányzatok ereje, és remélem, hogy pénzügyi értelemben is egyre nagyobb mozgásterük lesz. Az elnökséget ezzel szemben leszűkítettük” – összegezte Kelemen.
Kiemelte, hogy a meghívottak mind hangsúlyozták: az RMDSZ-re úgy tekintenek, mint az erdélyi magyarság legitim képviselőjére, amely szövetséggel, akár hatalmon van, akár ellenzékben, „egyeztetni kell, párbeszédet kell folytatni”. „Fontosnak tartom, hogy itt volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rogán Antal, a Fidesz alelnöke, és Újhelyi István, az MSZP alelnöke, akik üzeneteikben megfogalmazták, hogy számíthatunk a magyar kormányra, Magyarországra minden egyes törekvésünkben, és az RMDSZ-re úgy tekintenek, mint az erdélyi magyarság legitim képviseletére, hisz ezt 2012-ben két alkalommal is megerősítette az erdélyi magyarság.”
Kelemen cáfolta a román portálokon szombaton megjelent álhírt, miszerint Hargita megyei RMDSZ-es politikusok sokasága kérte a szervezettől, hogy határolódjon el Borboly Csabától, Hargita Megye Tanácsának elnökétől. „Egyetlen RMDSZ-es politikus és tag sem kérte ezt” – húzta alá a szövetségi elnök.
Kozán István
szekelyhon.ro
2013. május 25.
Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság szülőföldjén otthon érezze magát - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szombaton Csíkszeredában, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán elmondott beszédében.
Semjén Zsolt aláhúzta: a magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: Magyarország a román modell alapján adott lehetőséget arra, hogy határain túl is felvegyék a magyar állampolgárságot. "Ami Romániának és a románságnak jó Moldova tekintetében, az nekünk is jó Erdély tekintetében" - jelentette ki Semjén Zsolt. A KDNP elnöke a magyar "világnemzet" helyzetét a háromlábú székhez hasonlította. Kijelentette, a magyarságot akkor lehet megőrizni, ha mind a magyarországi, mind a Kárpát-medencei, mind a nagyvilágban élő magyar nemzetrész megőrzi azokat az értékeket, amelyeket csakis ő tud adni. Semjén Zsolt nyomatékosította, a magyar kormány alkotmányos felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért, támogatja őket céljaik elérésében. Ha más nemzetiségeknek lehet területi autonómiájuk az EU-ban, akkor a magyaroknak is lehet. "Nem vagyunk alábbvalók egyetlen más nemzetnél sem" - jelentette ki. "Magyarország számít önökre, és bármi történik, önök mindig számíthatnak Magyarországra" - zárta köszöntőbeszédét Semjén Zsolt. Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője "a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének" tolmácsolta pártja üzenetét. Az erdélyi magyarok céljainak magyarországi támogatása mellett a jövő évi magyarországi választásokra is kitért. Rogán Antal elmondta, érdemes élni a lehetőséggel, és minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét , az Országgyűlés alelnöke tolmácsolta. Kijelentette, pártja támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Ujhelyi István úgy értékelte: "a politikai bokszmeccs a magyarországi legerősebb kormánypárt és az RMDSZ között eldőlt az RMDSZ javára". Az alelnök rendkívül fontosnak tartotta az RMDSZ-nek és partnereinek azt a szándékát, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével élve fogadtassanak el kisebbségvédelmi keretszabályozást az Európai Unióban. Kijelentette, ha az Európai Bizottság jóváhagyja a kezdeményezést, a MSZP szervezetei egész Magyarországon elindítják a támogató aláírások gyűjtését, és pártkapcsolataikon keresztül más országokban is elindítják az aláírásgyűjtést. Ujhelyi István azt is elmondta: az MSZP koordinációs tanácskozást kezdeményez a magyarországi parlamenti pártokkal, hogy a csatározásokat félretéve közösen járuljanak hozzá a polgári kezdeményezés sikeréhez.
MTI
2013. május 27.
Régi szövetség új utakon (RMDSZ-kongresszus Csíkszeredában)
Fegyelmezetten, olykor pátosszal megtűzdelve, kritikai hangot alig hallatva zajlott le szombaton Csíkszeredában az RMDSZ 11. kongresszusa. Bár jelentősebb tétje nem volt a nagygyűlésnek – szigorítottak ugyan kicsit a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és itt-ott csöppet a jelenhez igazították a szövetség programját is –, soha nem látott tömeget toboroztak, majdnem nyolcszáz küldött hitelesítette az „új irányt”. Kelemen Hunor szövetségi elnök kongresszus utáni sajtótájékoztatóján jelentette be: törvénytervezetet nyújt be az RMDSZ a román törvényhozásban Székelyföld területi autonómiájáról. Az RMDSZ által „feladatkijelölőként” jellemzett kongresszust a magyar, a székely, a román és az európai himnusszal nyitották meg tíz óra után alig néhány perccel, a 777 küldöttet, a több mint száz meghívottat és csaknem kétszáz újságírót köszöntő Ráduly Róbert polgármester pedig egy székely zászlót terített a szónoki pulpitusra. Bejelentette azt is, a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt hegymászóról, a város szülöttjéről nevezik el. Román és magyar politikusok egész sora vonult fel a kongresszuson. Victor Ponta miniszterelnök kifejtette: a Romániát nemzetállamként meghatározó alkotmány első cikkelyének megváltoztatására nincs reális esély, de olyan módosításra igen, amely garantálja, hogy a romániai magyarok az ország részei, egyenlő és legitim polgárai. Az RMDSZ-t a magyar közösség egyetlen választói legitimitással rendelkező képviseletének nevezte, és elengedhetetlennek minősítette, hogy a román kormány mindig párbeszédet folytasson vele. A székely zászlóra utalva rámutatott: egy olyan szabályozást javasolt nemrég az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elmondott beszédében, amely a román és az EU-zászló mellett elismeri a helyi jelképeket. A régiók kialakításáról szólva Victor Ponta miniszterelnök azt mondta: megérti, hogy a magyarság nem akar olyan óriásrégiót, amelynek központja távol esik, és amelynek irányításában a közösség képviselői kisebbségben vannak. „Azt a formát keressük, amely az identitás megőrzését és a fejlődést is biztosítja” – ígérte. A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében Ponta kijelentette: az oktatási miniszternek „felelőssége és jogköre”, hogy érvényt szerezzen a román és a magyar tanárok között tavaly született megállapodásnak. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke rámutatott: senki sem akar a romániai magyarságra egy másik történelmet, egy másik nyelvet ráerőltetni. Azt mondta: egy erősebb magyar közösség erősebb Romániát is jelent. A jobbközép ellenzék képviseletében jelen lévő Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök nyilvánosan felvállalta magyar gyökereit, és néhány mondatban magyarul is köszöntötte az RMDSZ-t mint volt koalíciós partnerét. Románul folytatott beszédében hangsúlyozta: az RMDSZ képviselői mindig hűséges és megbízható partnereknek bizonyultak azokban a politikai szövetségekben, amelyekben részt vettek, a szövetség által képviselt politika pedig európai. Vasile Blaga, a DLP elnöke elmondta, az RMDSZ iránt érzett tiszteletből érkezett a kongresszusra, egyértelműen megfogalmazta: a régiókat a történelmi, földrajzi és kulturális kritériumok figyelembevételével kell kialakítani. Óvatosan kell a regionalizációt végrehajtani, ellenkező esetben a régióközpontok és a vidék között, illetve a különböző nagyvárosok között is megnőhet a szakadék – hangsúlyozta.
Magyarországi támogatás
Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság szülőföldjén otthon érezze magát – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Kiemelte: a magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség. Nyomatékosította: a magyar kormány alkotmányos felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért, támogatja őket céljaik elérésében. Ha más nemzetiségeknek lehet területi autonómiájuk az EU-ban, akkor a magyaroknak is lehet. „Magyarország számít önökre, és bármi történik, önök mindig számíthatnak Magyarországra” – zárta köszöntőbeszédét Semjén Zsolt.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője „a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének” tolmácsolta pártja üzenetét. Az erdélyi magyarok céljainak magyarországi támogatása mellett a jövő évi magyarországi választásokra is kitért. Rogán Antal elmondta, érdemes élni a lehetőséggel, és minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait. Az MSZP üzenetét Ujhelyi István, a magyar Országgyűlés alelnöke tolmácsolta. Kijelentette, pártja támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Ujhelyi István úgy értékelte: „a politikai bokszmeccs a magyarországi legerősebb kormánypárt és az RMDSZ között eldőlt az RMDSZ javára”. Az RMDSZ-szel közösen indított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés fontosságát hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Az RMDSZ kongresszusát Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke videoüzenetben köszöntötte.
Irányt mutat az elnök
Az RMDSZ-nek meg kell teremtenie mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit, ennek érdekében a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként – hangoztatta Kelemen Hunor elnöki beszámolójában. Olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodást kellene kötni, amelyet mindenki elfogad, „mert a legtöbb kárt akkor tudjuk okozni egymásnak, és különösen a mi közös ügyünknek, ha azt a látszatot keltjük, hogy vannak igazi autonómiaharcosok, és vannak olyanok, akik ezzel szemben állnak” – mondta az RMDSZ elnöke. Fontosnak nevezte, hogy egy eddigieknél részletesebb tervezetet terjesszenek a román parlament elé a Székelyföld státusáról. Rámutatott: az RMDSZ-nek partnereket kell keresnie a román társadalomban az európai példákra és az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés ígéreteire hivatkozva.
Az RMDSZ elnöke kijelentette: Románia alkotmányának módosítása nem kényszer, hanem lehetőség arra, hogy Románia leszámoljon a nemzetállam 19. századi fogalmával, és a nemzeti közösségek államává lépjen elő. „Olyan alkotmányt akarunk, amely végre államalkotó tényezőként ismeri el a nemzeti kisebbségeket, amely szabad használatot biztosít nemzeti szimbólumainknak, és amely megteremti a közösségi autonómia lehetőségét. Szorgalmazzuk továbbá, hogy a hivatalos román nyelv mellett regionálisan a kisebbségek nyelve is legyen hivatalos” – hangoztatta Kelemen Hunor. A megválasztása óta eltelt két évet összegezve az RMDSZ elnöke egyebek közt az új oktatási törvényt említette, amely minden szinten biztosítja az anyanyelvű tanulás lehetőségét a magyar gyerekek számára. Rámutatott, az RMDSZ többéves küzdelme nyomán fogadta el a román parlament a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációját, alakított a bukaresti kormány önálló magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Hozzátette: az RMDSZ kormányzati szerepvállalása idején tízszeresére növelték a magyar érdekeltségű műemlék épületek felújításának költségvetését. Az RMDSZ előtt álló célkitűzésekről szólva Kelemen Hunor határidős feladatnak nevezte a jövő évi európai parlamenti választásra való felkészülést.
Autonómiastatútum készül
A következő két év tennivalóit az RMDSZ a kongresszuson elfogadott nyolc dokumentumban jelölte meg. Ezek alkotmánymódosításról, a régiók szervezéséről és gazdasági kérdésekről szólnak, Székelyfölddel és a szórvánnyal kapcsolatosak, egy-egy előterjesztett határozat az európai állampolgári kezdeményezésre, illetve az európai parlamenti választásokra vonatkozik, és megszavaztak egy szolidaritási állásfoglalást is. A székelyföldi autonómiával kapcsolatos dokumentumot Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere mutatta be. Nincsenek illúzióink, de nem szabad karba tett kézzel várni a csodát, dolgozni kell – hangsúlyozta. Bár tudatában vannak, hogy Székelyföld autonómiájának kivívása nem egy azonnali eredménnyel kecsegtető célkitűzés, a kongresszusi határozat kimondja, hogy a közjogi rendezéssel párhuzamosan folytatni kell azokat a lépéseket, amelyek különálló fejlesztési régióként fogalmazzák meg Székelyföldet, regionális szinten hivatalossá teszik a magyar nyelvet, biztosítják a nemzeti szimbólumok szabad használatát, valamint az etnikai arányosság elvét a közigazgatás minden területén. A dokumentumban leszögezik, hogy folytatják azokat a fejlesztési programokat, amelyek Székelyföld infrastruktúrájának és gazdasági környezetének javítását célozzák, megerősítik az önazonosság kiteljesedése szempontjából meghatározó intézményeket.
Az MTI és az RMDSZ-tájékoztató felhasználásával
összeállította: Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 27.
Számadás és tervezés
Csíkszeredában tartotta 11. kongresszusát az RMDSZ
"A tervek szerint alakult a kongresszus: minden egyes dokumentumot elfogadtunk, lefolytattuk a politikai vitát, elfogadtuk az RMDSZ módosított programját és alapszabályzatát. Kiszélesítettük az állandó tanácsot az önkormányzati képviselettel, hisz azt tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban az önkormányzatokra sokkal nagyobb szerep hárul, mint akkor, amikor kormányon voltunk. Az önkormányzatok ereje növekvőben van, és én bízom abban, hogy egyre nagyobb erejük, pénzügyi értelemben is nagyobb mozgásterük lesz, és így a feladatokból is többet tudnak vállalni" – nyilatkozta a szombaton Csíkszeredában közel 800 küldött és meghívott jelenlétében zajlott kongresszus végén tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Elmondta, hogy az elnökséget leszűkítették, az elnökség fogja meghozni a gyors, operatív döntéseket, de a tartalmi, lényeges kérdéseket az Állandó Tanács és a Szövetségi Képviselők Tanácsa fogja elfogadni. – Nagyon fontosnak tartom, hogy a meghívottak – Victor Ponta miniszterelnök, Crin Antonescu, a szenátus elnöke, Vasile Blaga, a PL és Mihai Razvan Ungureanu, a Polgári Erő elnöke – eljöttek a kongresszusra, és mindegyik azt hangsúlyozta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint az erdélyi magyar közösség legitim képviselője, megbízható, komoly partner, akivel az ország általános kérdéseiről, és az erdélyi magyarság sajátságos kérdéseiről akár kormánykoalícióban, akár ellenzékben egyeztetni kell. Ugyanennyire fontosnak tartom, hogy elfogadta a meghívást Semjén Zsolt magyar miniszterelnök- helyettes, a KDNP elnöke, Rogán Antal, a Fidesz alelnöke, Újhelyi István, az MSZP alelnöke, akik üzeneteikben megfogalmazták, hogy a magyar kormányzat, a magyar politikai pártok támogatnak minden egyes törekvésünkben, és hogy az RMDSZ-re úgy tekintenek, mint a romániai magyarság legitim képviseletére.
Miután megköszönte a médiának, hogy velük tartott, pontosított egy hírfolyamot arról, hogy Hargita megyei politikusok sokasága kérte, hogy a szervezet elhatárolódjon Borboly Csabától amelyet álhírnek, manipulációnak nevezett. – Ez nem igaz, egyetlenegy RMDSZ-es politikus, egyetlen RMDSZ-tag sem kérte, és arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy ha lehetséges, akkor ezt a pontosítást tegye meg.
"A területi autonómia biztosítása becsületbeli kérdés"
A kongresszus házigazdája, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a székely zászló felmutatásával kezdte beszédét megemlékezve Csíkszereda szülöttéről, Erőss Zsoltról és társáról, majd megköszönte a magyar kormánynak, hogy többek között Csíkszeredában is létrejött a Sapientia egyetem. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy Victor Ponta és Crin Antonescu rendezi azt, amit már 95 éve rendezni kellett volna.
A polgármester beszélt a beruházásokról, megvalósításokról, de beszélt a kudarcokról, a leépítésekről, bérlevágásokról, az uniós pályázatok késleltetett elszámolásáról, illetve arról, hogy "fé-lelemkeltés, állami terror" nehezedik az állami intézményekre: – Egészpályás támadást intéznek ellenünk, bűnnek tartják a saját történelmünk megismertetését, bűnnek tartják a magyar nyelv ismeretét, hivatásos feljelentők támadják a székely tankönyvet, ízekre szedik a székely vásárt, a csíkszeredai főépítész magyar nyelvtudásának elvárása diszkriminációt jelent Bukarestben, jelentette ki hozzátéve, hogy a parlamenti kétharmad felelőssége, hogy Románia végérvényesen rendezze Székelyföld helyzetét. – Vissza kell menni az 1918-ban megfogalmazott jogokhoz. A területi autonómia biztosítása be-csületbeli kérdés, mi nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint kulturális autonómiát az egész magyarságnak, és területi autonómiát a Székelyföldnek.
Felállva tapsolta meg a kongresszus Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki rövid köszöntőjében csak annyit mondott: "nagyon jólesik, hogy itt lehetek önökkel, jólesik, hogy itt vannak önök is."
Ha megállunk, porladunk, mint a szikla!
Dolgozni jöttünk Csíkszeredába, nem ünnepelni. Számadásra és tervezésre. Sok a tennivalónk. És nem azért, mert lazsáltunk az elmúlt két évben – éppen ellenkezőleg. Új fejezetet ígértünk, és bőven vannak eredményeink, amelyekre büszkék lehetünk. Dolgozni kell, mert a kisebbségi lét ilyen: ha megállunk, porladunk, mint a szikla – lassan, de folyamatosan – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök
A minden magyar számít jelszó értelmében a szolidaritást alapértékként fogalmazta meg, kijelentve, nincs fontosabb és kevésbé fontos tagja ennek a közösségnek. – A szolidaritás azt is jelenti, hogy megvédjük egymást, kiállunk egymásért. Azt is jelenti, nem hagyjuk, hogy a múlt erői levadásszanak bennünket. Megvédünk kicsit és nagyot. Politikust és civil aktivistát. Megvédünk mindenkit, aki magyar, és akit azért támadnak, mert a közösségért dolgozik.
Az RMDSZ működése másik elvének a sokszínűség elismerését nevezte. – A sokszínűség, a mások iránti nyitottság és tisztelet ennek az erdélyi magyar közösségnek az egyik legrégebbi és legtiszteletreméltóbb hagyománya. Ezt látniuk és tudniuk kell azoknak, akik azt gondolják, hogy másságunk egy kellemetlen állapot, amit meg kell szüntetni, jelentette ki az elnök.
A továbbiakban arról szólt, hogy az önkormányzatok az RMDSZ politikájának zászlóvivői: – Mióta közel egy éve az RMDSZ kikerült a kormányból, az önkormányzatok nem csak a helyi közösség dolgaiban illetékesek, hanem a napi politikánk zászlóvivői lettek. A három regionális önkormányzati tanács megalakulása segítette a régiók érdekeinek hatékony megjelenítését, az előttünk álló feladatok pontosabb meghatározását. A helyi és megyei szervezetek, a parlamenti frakciók mellett a magyar önkormányzatok, polgármesterek, tanácsosok a magyar érdekek őrzői és védelmezői Ákosfalvától Zsibóig, Nagyiratostól Kézdialmásig.
Kelemen Hunor szerint 2012 választásai ismét megerősítették, csak magukra számíthatnak, és minden magyar ember szavazata kell ahhoz, hogy az RMDSZ megőrizze az erős, egységes magyar képviseletet. A kormányzásban 2009 végétől eltöltött két évet eredményesnek nevezte. Véleménye szerint az RMDSZ kihasználta a lehetőségeket, áttörést ért el a magyarság jogaiért folytatott harcban, és hozzájárult az ország gazdasági stabilizálásához.
"Olyan alkotmányt akarok, amely végre egyenrangúságot ad az erdélyi magyar közösségnek"
A kongresszusi dokumentumokról szólva kiemelten beszélt az alkotmánymódosításról: – Olyan alkotmányt akarunk, amely a nemzetállam fogalmának törlése mellett végre államalkotó tényezőként ismeri el a nemzeti kisebbségeket, amely szabad használatot biztosít nemzeti szimbólumainknak, és amely megteremti a közösségi autonómia lehetőségét! Szorgalmazzuk továbbá, hogy a hivatalos román nyelv mellett regionálisan a kisebbségek nyelve is legyen hivatalos. (…) Ennél kevesebbért nem érdemes küzdenünk. Nekem személy szerint is elegem van abból, hogy még mi magyarázkodunk a székely zászló kapcsán. Nem magyarázkodni akarok, hanem olyan alkotmányt, amelyik végre egyenrangúságot ad az erdélyi magyar közösségnek.
Az európai parlamenti választásokra való felkészülés, véleménye szerint, részben becsületbeli ügy, részben stratégiai kérdés, amennyiben az európai képviselet a hatékony kisebbségvédelem egyik fontos eszköze.
Az európai polgári kezdeményezésről szólva kijelentette: – Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy Európa egymillió polgárának aláírása által támogatva az Unió napirendjére tűzzük a kisebbségek ügyét. Ha össze tudjuk gyűjteni az egymillió aláírást, az Unió nem térhet ki a kérdés tárgyalása – és előbb vagy utóbb – a kisebbségek számára megnyugtató rendezése elől.
Székelyföld számára a továbblépés az autonómia
– Székelyföld számára a továbblépést a kisebbségben élő európai nemzeti közösségek jogállásához hasonló autonómiák kivívásában látjuk, közösségünk megmaradásának és gyarapodásának ez a záloga. Mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit nekünk kell megteremtenünk. Látnunk és tudnunk kell, hogy bármilyen megoldás is körvonalazódik, azt a románokkal együtt lehet elképzelni és elfogadtatni. Ne áltassuk magunkat: ajándékba senki sem fogja elhozni az autonómiát. Sem Brüsszel, sem Washington, sem Budapest. Segíteni tudnak, szükség is van minden segítségre, de elsősorban nekünk a románokat kell meggyőznünk céljaink helyességéről, igazságosságáról.
Akkor járunk el helyesen, ha a mi belső csatározásainkban az autonómia ügyét nem használjuk fegyverként egymás ellen. Határozottan állítom, hogy ez kellene az első olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodás legyen, amit mindenki elfogad, mert a legtöbb kárt akkor tudjuk okozni egymásnak és különösen a mi közös ügyünknek, ha azt a látszatot keltjük, hogy vannak igazi autonómiaharcosok és vannak olyanok, akik ezzel szemben állnak. Bátran mondom, hogy az autonómia egymás elleni használata, szavazatszerzési célból csodafegyverként való előrántása nem csak hogy nem visz közelebb a célhoz, hanem minden egyes esetben eltávolít attól. Egymásról feltételeznünk kell, hogy a közös cél érdekében cselekszünk, hogy jóhiszeműek vagyunk és nem egymás politikai életére törünk az autonómia fegyverével, mondta a szövetségi elnök.
A Kongresszus több dokumentumot fogadott el alkotmánymódosításról, régióátszervezésről, gazdaságpolitikáról, a Székelyföld és a szórvány stratégiájáról, az európai parlamenti választásokról, és az európai polgári kezdeményezésről. Ezek a dokumentumok határozzák meg a következő esztendőkben az RMDSZ cselekvési stratégiáját.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 27.
RMDSZ-kongresszus Oscar-gálás körítéssel
A résztevők számát és a körítést tekintve az eddigi legnagyobb szabású, „21. századi” kongresszusát tartotta szombaton a csíkszeredai sportcsarnokban az RMDSZ. A politikai rendezvényt felvezető reggeli sajtótájékoztatóján Kovács Péter kongresszusi biztos adatokkal illusztrálta ezeket a jelzőket: 777 küldöttet, száznál több meghívottat, 166 sajtóst várnak.
A szervezők megadták a módját: az alkalomra külön okostelefon-alkalmazás készült, a sportcsarnokban Oscar-gálára emlékeztető vörös szőnyeget helyeztek el, a küldötteket nagykivetítős animációkkal, fénykép-összeállítással hangolják az eseményre, amelyet az RMDSZ honlapján élőben lehet követni.
Kovács Péter „feladatkijelölőnek” nevezte ez a kongresszust, amelyen értékelik a szövetség elmúlt két évét és megszabják a következő két év prioritásait. A program- és alapszabályzat-módosítás mellett a bemutatják az RMDSZ új irányelvei és céljai alapján megfogalmazott dokumentumait az alkotmánymódosítás, Székelyföld, szórvány, európai parlamenti választások, gazdaság, európai polgári kezdeményezés témában.
„Erős, ütőképes, egységes RMDSZ-t szeretnénk” – utalt a sajtótájékoztatón Kovács az alapszabályzat-módosítás lényegesebb elemeire: a Szövetségi Elnökség karcsúsítására, a Szövetségi Állandó Tanács kibővítésére, a platformok számának csökkentésére és a női szervezet megalapítására.
A délelőtt a meghívottaké volt a kongresszuson. Nagy várakozások előzték meg Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu szenátusi házelnök, illetve a magyarországi kormánypártok vezető politikusainak köszöntőbeszédét. Kovács a sajtónak azt ígérte: a rendezvény 18 órakor véget ér, így mindenki elérheti majd a Bayern-Dortmund Bajnokok Ligája döntőt.
Zengett a székely himnusz
Tíz után néhány perccel a magyar, székely, román és európai uniós himnusz elénekésével kezdődött meg a kongresszus: a székely himnusztól zengett a leghangosabban a terem.
A küldötteket házigazdaként Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester köszöntötte, aki bejelentette azt is, hogy a sportcsarnok felveszi a Himalájában eltűnt hegymászó, Erőss Zsolt nevét.
Vastapsot kapott Borboly Csaba, amikor mikrofonhoz lépett, ám Hargita Megye Tanácsának elnöke – vélhetően az ellene indult bűnvádi eljárásra való tekintettel – igen rövid beszédet mondott. Közölte: megtisztelőnek érzi, hogy jelen lehet a rendezvényen.
A mikrofont Kelemen Hunor vette át. A szövetségi elnök név szerint köszöntötte a meghívottakat: Victor Ponta kormányfőt, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, Crin Antonescu szenátusi házelnököt, Rogán Antalt, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét, Vasile Blagát, a Demokrata Liberális Párt elnökét, Hans Heinrich Hansent, a FUEN elnökét, a Polgári Erő elnökét, Mihai Razvan Ungureanut, Ujhelyi István MSZP-s képviselőt, a magyar országgyűlés alelnökét, Berényi Józsefet, az MKP elnökét.
"Az elmúlt 24 év a problémamegoldásról szólt, van olyan cél, amit elértünk, van amit nem. Mi a parlamenti eszközöket, párbeszédet választottuk, ami nem mindig könnyű, de nem lehetetlen. Victor Ponta olyan partner, akivel az utóbbi időben többször le tudtunk ülni a gondjainkról beszélni, és empátiával fogadta kéréseinket" -- szólította mikrofonhoz a kormányfőt Kelemen Hunor.
Ponta kompromisszumokat ígért
Victor Ponta megbecsüléséről biztosította az erdélyi magyar közösséget és az RMDSZ-t pedig az erdélyi magyarság érdekeinek egyetlen legitim politikai képviselőjének nevezte. A miniszterelnök egy sor ígéretet tett a küldötteknek, és kompromisszumkeresésre kérte az RMDSZ-t az alkotmánymódosítás és a régiók kérdésben.
A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu akkor aratta a legnagyobb tapsot, amikor kijelentette: „Románia csak akkor tud erős lenni, ha a magyar közösség is erős. Elmentek a németek, a zsidók és az ország ezáltal gyengébb lett”.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, a magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség. Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság szülőföldjén otthon érezze magát.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője "a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének" tolmácsolta pártja üzenetét. Az erdélyi magyarok céljainak magyarországi támogatása mellett a jövő évi magyarországi választásokra is kitért. Rogán Antal elmondta, érdemes élni a lehetőséggel, és minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke tolmácsolta. Kijelentette, pártja támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Ujhelyi István úgy értékelte: "a politikai bokszmeccs a magyarországi legerősebb kormánypárt és az RMDSZ között eldőlt az RMDSZ javára". Az alelnök rendkívül fontosnak tartotta az RMDSZ-nek és partnereinek azt a szándékát, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével élve fogadtassanak el kisebbségvédelmi keretszabályozást az Európai Unióban.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke tolmácsolta a határon túli magyar szervezetek üzenetét. A felvidéki politikus jelzésértékűnek nevezte, hogy az RMDSZ csak az MKP-t hívta meg Szlovákiából a kongresszusra, ezzel is megerősítve a két alakulat közötti stratégiai partnerséget.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke az RMDSZ-szel közösen indított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés fontosságát hangsúlyozta.
Az RMDSZ kongresszusát Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke videoüzenetben köszöntötte.
Kelemen: meg kell küzdenünk a jövőnkért
A meghívottak üdvözlő beszédei után Kelemen Hunor megtartotta politikai beszámolóját az eddigi mandátumáról és a szövetség előtt álló feladatokról.A szövetségi elnök elöljáróban emlékeztetett azokra az alapelvekre és értékekre, amelyek – mint mondta – zsinórmértékként működtek az RMDSZ utóbbi két évének tevékenységében.
Bemutatták a dokumentumokat
Kelemen Hunor beszámolója után a kongresszusi dokumentumok bemutatása következett. A felszólalók sorrendben az alkotmánymódosítással, a régiók átszervezésével, az európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezéssel, az európai parlamenti választásokkal, a szórvánnyal és a Székelyfölddel kapcsolatos RMDSZ-álláspontot ismertették.
Tulipán és székely zászló
A dokumentumok bemutatása után a küldöttek hozzászólásai következtek. Felszólalásra összesen 37-en iratkoztak fel, mindegyikük 4 perc tíz másodpercben fejthetett ki gondolatait. Ahogy az lenni szokott, kevés küldöttnek sikerült beleférni az időkorlátba.
Elsőként Markó Béla szenátor, volt szövetségi elnök lépett mikrogonhoz, aki beszédében kifejtette: az RMDSZ azért maradhatott sikeres, azért őrizhette meg előnyét az újonnan alakult versenypártokkal szemben, mert a politikai küzdelem mellett társadalomszervezéssel is foglalkozik.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint azért is volt fontos a kongresszus, mert ismételten bebizonyosodott, hogy a legfontosabb román és magyar pártok az RMDSZ-t tartják a romániai magyarság legitim szervezetének. „Nem voltak protokolláris beszédek, számon is kérjük rajtuk” – fogalmazott a szövetség politikai alelnöke.
Kovács Péter beszédében hangsúlyozta, hogy bár az RMDSZ a mindennapi politika szintjén pártként viselkedik, de a romániai magyar közéletben ennél sokkal több, hiszen olyan feladatokat lát el, amelyek nem tartoznak egy klasszikus értelemben vett politikai párt hatáskörébe. „Egy nagybetűs Szövetségnek, mint amilyen a mi Romániai Magyar Demokrata Szövetségünk, kötelessége a partnereivel együtt a helyi közösségek felkarolása és megerősítése, a kisrégiós identitás és az ezzel járó jellegzetességek előtérbe helyezése, az Erdélyiség hangsúlyozása. Egy pártnak mindezek nem számítanak”- fejtette ki az RMDSZ főtitkára.
Megszavazták a dokumentumokat
A hozzászólások után szavazásra bocsátották az alapszabályzat- és a programmódosító javaslatokat, illetve a kongresszusi dokumentumokat. A küldöttek nagy többséggel mindegyiket elfogadták.
Bár nem volt személyi tétje, az RMDSZ kongresszusán a küldöttek a szervezet jövőjére nézve alapvető dokumentumokat fogadtak el – összegzett a politikai rendezvény végén Kelemen Hunor.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 28.
LAPSZEMLE
Ponta és Antonescu csipkelődései…
A román lapok főleg a meghívottakra és rajtuk keresztül az RMDSZ pártkapcsolataira összpontosítottak az RMDSZ szombaton lezajlott 11. kongresszusáról közölt hétfői írásaikban.
A Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul Naţional Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szavait adta egyik írása címének: „nem vagyunk alábbvalók egyetlen más nemzetnél sem”, s ha más nemzetiségeknek lehet területi autonómiájuk az EU-ban, akkor a magyaroknak is lehet. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető köszöntőjéből azt emelték ki, hogy a politikus szavazásra buzdította az újonnan magyar állampolgárságot szerzett romániai magyarokat, Ujhelyi Istvántól, az Országgyűlés szocialista alelnökétől pedig azt idézték, hogy szerinte a „Fidesz–RMDSZ meccset” az utóbbi nyerte meg, miután megszerezte a romániai magyarok egyértelmű választói felhatalmazását.
A jobboldali Evenimentul Zilei napilap Ponta és Antonescu partnersége politikai társbérletté vált címmel írt arról, hogy az USL két társelnöke ironikus megjegyzéseket tett egymásra az RMDSZ kongresszusán. A lap szerint a csipkelődések sorát Victor Ponta kormányfő nyitotta meg, akinek a beszéde előtt a szervezők eltávolították a szónoki pulpitusra terített székely zászlót – a szociáldemokrata miniszterelnök szerint – azért, hogy ne tévesszék össze a liberálisok ugyancsak kék-sárga zászlajával. Koalíciós partnere, Crin Antonescu liberális pártelnök szerint meglepő, hogy Ponta ezekre a színekre „allergiás” és nem a jobbközép ellenzék narancssárgájára. Antonescu azzal élcelődött, hogy inkább a vörösből (a szociáldemokraták színéből) van túl sok a román közéletben – idézte fel a szóbeli pengeváltást a lap.
A liberális hátterű Adevărul vezércikkírója szerint a politikai „házasságközvetítés szakértőinek” számító RMDSZ-vezetőknek egyelőre az egymással civakodó román koalíciós partnerek egyike sem tud előnyös „házassági” ajánlatot tenni, mert még nem jött el válásuk ideje. De az „RMDSZ-menyasszony” számára nyilvánvaló, minek tulajdoníthatók a „kérők mézes-mázos” szavai, ezért természetes, hogy a szövetség alkotmánymódosító javaslataival és autonómia-igényével offenzívába kezdett, mint ahogy az is, hogy a kormányfő védekező álláspontot képviselt – írta a lap. Mind a szociáldemokraták, mind a liberálisok igyekeznek helyrehozni kapcsolataikat az utóbbi időben „elhanyagolt” RMDSZ-szel – állapítja meg a cikkíró, aki szerint ez helyes is. „Azt a politikai vezetők is megértették, hogy a magyar polgártársainkhoz vezető utat rendszeresen kátyúzni kell, sosem szabad hagyni tönkremenni” – zárta cikkét az Adevărul.
A kormánnyal és az ellenzékkel szemben egyaránt kritikus Gândul érthetetlennek nevezte, hogy miközben a magyarok határozottan kijelentik: kulturális és területi autonómiát akarnak, az ország kétharmados többséggel rendelkező vezetői azzal vannak elfoglalva, hogy egymásra tesznek méltatlan és értelmetlen ironikus megjegyzéseket. A szerző szerint az RMDSZ-kongresszuson a román állam szétverésének tervét hirdették meg, miközben „két cirkuszi bohóc” szórakoztatta a közönséget.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 29.
Magyar–román egyeztetés a kisebbségek helyzetéről
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes kedden hivatalában fogadta Cristian Davidot, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a külhoni románokért felelős miniszterét. A tárgyaláson a két országban, illetve a diaszpórában élő magyar és román közösségek helyzetéről egyeztettek.
Semjén Zsolt és Cristian David megállapodtak arról, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak és megbeszéléseket folytatnak e témákban.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 31.
Gyújtó hang és múltba révedés
Látványos külsőségek, rangos meghívottak, nyomokban figyelemre méltó félmondatokat is tartalmazó beszédek és unalmas rutin jellemezte az RMDSZ legutóbbi rendes kongresszusát. A küldöttek arról is határoztak, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról.
Ez a szombat munkanap volt az RMDSZ életében, egy dolgos, tettre kész szövetség sok munkával eltöltött kongresszusa, amelyen kijelöltük a következő két év, illetve a 2020-ig tartó időszak feladatait – így összegzett közel nyolc óra múltán kongresszusi biztosi minőségében Kovács Péter RMDSZ-főtitkár. Ahhoz kétség sem fér, hogy tömény fél napot nyomott le a mintegy ezer meghívott és küldött, még akkor is, ha legfeljebb a kezdeti himnuszéneklésnél volt mindenki a csíkszeredai sportcsarnok nézőterén. A magyar, székely, román és uniós – ebben a sorrendben – himnuszok alatt az óriásképernyőn követhettük az asszisztencia beleélését, és láthattuk a székely himnusz csabakirályfis passzusánál, hogy Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnöknek nem erőssége az éneklés.
Ráduly Robert gyújtó hangú beszéde mindenesetre megadta az alaphangot. A csíkszeredai polgármester némileg kényszerpályára állította a rendezvényt azzal, hogy néven nevezte a romániai magyarság aktuális fájdalmait: az autonómiaigényt, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a magyar elöljárók üldöztetését, de az olyan általános érvényű gondokról is szólt, mint a közalkalmazottak alulfizetettsége és az önkormányzatok finanszírozási kiszolgáltatottsága.
A kivágott magas cé után a díszmeghívottak sem hagyták sokkal alább. Talán soha nem hallottunk Victor Ponta miniszterelnöktől ennyire szellemes, ugyanakkor a felvetett témákat ennyire pontszerűen tárgyaló felszólalást. Konkrét ígéret ugyan nem hagyta el a száját, de kinyitott néhány kiskaput, amelyek közül a legfontosabbnak talán ez tűnt: az alkotmánymódosítás során igyekeznek megtalálni a módját, hogy a magyarság országalkotó tényezőként jelenjen meg az ennek megfelelő jogosítványokkal és komfortérzettel. A regionalizálás témáját sem kerülte meg, és bár előrevetítette, hogy nehéz lesz meggyőzni akár saját pártbeli kollégáit is, igyekeznek olyan megoldást találni, amelyben sem a gazdasági fejlődés parancsszava, sem pedig a magyarság nemzeti azonossága ne csorbuljon. Társelnök kollégája, Crin Antonescu valamivel kevésbé volt engedékeny. Keménysége azonban korrektnek kívánt tűnni, mondandójának összegzése pedig egyértelműnek hangzott: erősebb Romániát csak erősebb magyarsággal lehet létrehozni.
Az anyaországi meghívottak üzenete szinte egybehangzóan az RMDSZ támogatását hordozta. „Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, a magyarság pedig otthon érezze magát a szülőföldjén – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. – A magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség.” Semjén úgy fogalmazott, hogy ami Romániának és a románságnak jó Moldova tekintetében, az Magyarországnak is jó Erdély tekintetében. A kijelentésre kis híján felszisszentünk, hiszen ha Románia számára latens törekvés a Moldovával való egyesülés, akkor ez Erdély tekintetében igencsak idegborzolóként hathat a román közvélemény számára.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője „a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének” tolmácsolta pártja üzenetét. Arra is kitért, hogy érdemes élni a jövő évi anyaországi választások lehetőségével, és hangsúlyozta, hogy minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait.
A váratlanul éles és érdemi meghívotti felszólalások után a dolgok visszazökkentek a megszokott kerékvágásba. Kelemen Hunor elnöki beszámolójában leszögezte: meg kell teremtenie mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit, ennek érdekében a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként. Olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodást kellene kötni – fogalmazott Kelemen – amelyet mindenki elfogad, „mert a legtöbb kárt akkor tudjuk okozni egymásnak, és különösen a mi közös ügyünknek, ha azt a látszatot keltjük, hogy vannak igazi autonómiaharcosok és vannak olyanok, akik ezzel szemben állnak.”
Ehhez képest éles kanyar volt az elfelejthetetlennek tűnő múlt irányába Markó Béla volt elnök és Borbély László politikai alelnök felszólalása – megcsináltuk, megvédtük, kiharcoltuk –, amely minden további politikai szereplő bagatellizálását célozta, valamint annak hirdetése, hogy az RMDSZ-jelvény az egyetlen garancia a magyarság romániai jövőjére. A széksorok pedig egyre üresebbekké váltak.
Hat óra munka
Törvénytervezetet nyújt be az RMDSZ Székelyföld területi autonómiájáról, ez lesz a következő időszakban a szövetség egyik legnagyobb feladata. Székelyföld közjogi státusának rendezése a kongresszus által elfogadott egyik dokumentumban is szerepel. A kongresszus kinyilvánította: fontosnak tartja „Székelyföld jövőbeni közjogi státusának az eddigi tervezeteknél részletesebb kidolgozását és mielőbbi parlamenti elfogadását, az ezzel kapcsolatos szakpolitikai kérdések rögzítését, a térségben élő román közösségek komfortérzetét biztosító törvényes feltételek kialakítását.” Az Öntudatra ébredő, erős Székelyföldet! című dokumentum szerint az RMDSZ intenzív társadalmi kampányokat kíván szervezni, hogy a többségi társadalom tagjai számára elfogadhatóvá tegye az autonómia fogalmát. Dokumentumot fogadtak el a küszöbön álló romániai alkotmánymódosítási törekvésekről is: az alaptörvény államalkotó tényezőkként ismerje el a nemzeti kisebbségeket, biztosítsa a nemzeti, közösségi szimbólumok használatát. Javasolta, hogy a román nyelv mellett a nemzeti kisebbségek nyelvét is hivatalos nyelvként lehessen használni egyes régiókban. Egy másik dokumentum megerősítette egy újabb, regionális közigazgatási szint bevezetésének szükségtelenségét, a fejlesztési régiók tekintetében viszont fenntartotta az RMDSZ 16 régiós felosztást tartalmazó, 2009-ben benyújtott törvénykezdeményezését. Az Erősödő szórványt, összetartó magyar közösségeket című dokumentumban azt a célt is megfogalmazta a kongresszus, hogy a székely–szórvány közösségi kapcsolatokat a magyarországi testvértelepülések és testvérmegyék bevonásával bővítsék ki. Önálló dokumentumban foglalták össze az RMDSZ törekvését, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével késztesse az Európai Uniót egy átfogó kisebbségi keretszabályozás elfogadására. A dokumentumot bemutató Borbély László felkérte a romániai magyar szervezeteket, csatlakozzanak az RMDSZ és európai partnerei kezdeményezéséhez. A kongresszus dokumentumban utasította el a magyar közösséget ért sorozatos támadásokat, és kijelentette: minden demokratikus eszközzel kiáll a jogalap nélkül meghurcolt felelős tisztségviselői mellett. Módosította az RMDSZ programját és alapszabályát is: nőtagozatot hoz létre, és ideológiai ismérvek szerint korlátozta platformjai számát. Ugyanakkor nem bocsátották szavazásra Eckstein-Kovács Péter kolozsvári politikus arra vonatkozó javaslatát, hogy a szövetség utasítsa el a cianidos aranybányászatot, és foglaljon állást a verespataki bányaprojekt ellen.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 2.
Nemzeti összetartozás napja - Rendezvények országhatáron belül és kívül
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.
A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség - értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér - közös örökség - Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával.
Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be.
Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren.
Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is.
A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
MTI
2013. június 4.
A nemzeti összetartozás napja
Országszerte megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak ma a nemzeti összetartozás napjának alkalmából.
A fővárosi Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Áder János köztársasági elnök határon túli magyar fiatalokat fogad a Sándor-palotában. Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, majd beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot nemzeti emlékhellyé avatják, az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nyíradonyban Halász János kultúráért felelős államtitkár részvételével átadják a nemzeti összetartozás emlékhelyét, Jászberényben, a Tolna megyei Tamásiban és a főváros XVI. kerületében pedig Trianon-emlékművet avatnak.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen. Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél tartandó ünnepélyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond beszédet.
Budapest III. kerületi önkormányzatának ünnepi rendezvényén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szólal fel. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a József Attila Színházban a nemzeti összetartozás napja és a Határok nélkül Kárpát-medencei ifjúsági találkozó alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt.
Balatonalmádiban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékezik meg a nemzeti összetartozás napjáról.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát mások mellett Morvai Krisztina független EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő részvételével.
A nap folyamán sok más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak; ott és a Szabadkán folytatódó ünnepségen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. Dörner György igazgató vezetésével az Újszínház küldöttsége Tamási Áron szülőfalujába, a romániai Farkaslakára utazik, hogy megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
MTI
2013. június 13.
Semjén: hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!
Skultéty László aradi sírjának helyreállítását követeli a miniszter- elnök-helyettes.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László huszár zászlótartó hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus – a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben – azt kéri, azonnal állít tassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be".
Úgy fogalmaztak: „mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is tanított, összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította".
Mint írták, ez idáig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg – mutattak rá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá. Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna sajnálatát fejezte ki a közleményben amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
MTI
Erdély.ma
2013. június 14.
„Elorozták” a szlovákok az öreg huszár hamvait
Történelemhamisítással vádolja a magyar kormány a szlovák és a román hatóságokat amiatt, hogy nemrég kiásták Skultéty László huszár zászlótartó újaradi hamvait, hogy Szlovákiában újratemessék. Lapunk megtudta, az exhumálás az újaradi katolikus egyházközség beleegyezésével történt.
Három országot érintő diplomáciai botrány robbant ki a világ legöregebb huszárjaként ismert Skultéty László zászlótartó újaradi földi maradványainak exhumálása, majd Szlovákiába szállítása miatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön közös közleményben szólította fel a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be". „Mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is szereplő, összesen 81 évig katonaként szolgáló Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította" – szerepel a közleményben.
A magyar kormány illetékesei leszögezik, ezidáig senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait". Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata.
„Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg" – mutattak rá. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá.
Továbbá sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
Az 1738. június 27-én a felvidéki Hegyesmajtényban született Skultéty Lászlót az egyik leghíresebb magyar huszárként tartja számos a történetírás, elsősorban azért, mert 94 éves korában – 81 évnyi katonai szolgálat után – szerelték le. Mégpedig Aradon, ezrede ugyanis a 19. század elején itt állomásozott. Az 1831. augusztus 19-én elhunyt katonát az újaradi temetőben helyezték örök nyugalomra, első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, amelyet a partiumi város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel cserélt fel.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere csütörtökön a Krónikának elmondta, a huszárhamvak exhumálása kapcsán sem a városi önkormányzattal, sem a helyi magyar közösséggel nem vették fel a kapcsolatot a szlovák hatóságok, mivel az újaradi temető a római katolikus egyház tulajdona. „Gyerekkorom óta jártam ott, kötődöm a magyar huszár emlékéhez, és teljesen véletlenül értesültem a hamvak elszállításáról. Eléggé furcsállom a történteket" – jelentette ki lapunknak az elöljáró.
Mathes Dirschl újaradi katolikus plébánostól megtudtuk, az egyházközséget Szlovákia bukaresti nagykövetsége kereste meg korábban, és beleegyezését kérte a huszár földi maradványainak exhumálása, majd Skultéty László szülőföldjére szállítása céljából. „Skultéty László végrendeletében meghagyta, hogy vagyonából templomot és temetőt építsenek Majtényban. Emiatt az ottani katolikus közösség eldöntötte, hogy hálája kifejezéseként újratemeti a huszár hamvait. Ebbe nemcsak mi, hanem a Temesvári Római Katolikus Püspökség is beleegyezett" – indokolta a hozzájárulást a Krónikának az újaradi plébános.
Amikor ismertettük vele, hogy a magyar kormány tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, Mathes Dirschl atya leszögezte: a temető az egyház magántulajdona, ennek megfelelően szabadon rendelkezhetett a hamvak sorsa fölött. „A magyar hatóságok részéről eddig senki sem érdeklődött Skultéty László újaradi nyughelye iránt, ezért nem értem a mostani álláspontjukat" – jelentette ki a plébános.
Különben a május végén történt exhumáláskor az öreg huszár lábszárcsontjainak néhány darabját és koponyáját, valamint dolmánya rézgombjait találták meg és szállították Szlovákiába. Valószínűleg azért maradt meg csak ennyi Skultéty földi maradványaiból, mert azokat a 19. század végén, a ma is álló síremlék felavatásakor újratemették az újaradi temetőben. Az öreg huszárt egyébként születésének 275. évfordulóján, június 27-én helyezik örök nyugalomra a túlnyomó többségben szlovákok lakta, az ország északnyugati részében fekvő Hegyesmajtényban.
Háry János alakjának ihletője
Skultéty László 18 évesen, az 1756–57-es hadjáratban esett át a tűzkeresztségen, amikor a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Amikor I. Ferenc császár 1812-ben megszemlélte az ezredét, feltűnt neki az akkor már 74 éves zászlótartó. Elbeszélgetett vele, elő akarta léptetni tisztté és minden munka alól mentesíteni, de az agg vitéz azt válaszolta neki: ő már csak megmarad kornétásnak (zászlótartónak), mert a zászlót nem lehet elhagyni. Skultétyt 1831-ben, 94 éves korában, 81 éves katonai szolgálat után szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Garay János 1843-ban írt róla elbeszélő költeményt Az obsitos címmel, amelyben a kiszolgált huszár, Háry János a magyar nép vágyait valóra váltó császári katonaként jelenik meg, aki részt vesz az európai háborúkban és hőstetteket visz véghez. Kodály Zoltán 1926-ban zenésítette meg a költeményt Háry János címmel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 14.
Elrabolták Aradról Skultéty László földi maradványait?
Román-magyar-szlovák diplomáciai botránnyá terebélyesedett Skultéty László hamvai kihantolásának ügye. Budapest ugyanis felháborodottan vette tudomásul, hogy a magyar huszár földi maradványait május 21-én kihantolták az újaradi temetőben, majd – román és szlovák közreműködéssel – szülőfalujába, a szlovákiai Hegyesmajtényba szállították.
Semjén: nekünk senki nem szólt
A történtekre reagálva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra. Mint közleményükben írták, ez idáig "senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak "miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
A magyar politikusok úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor - hívták fel a figyelmet.
Szlovák hadtörténész: nem magyar huszár volt
A szlovák fél szerint az újaradi római katolikus plébános indítványozta Skultéty László huszár zászlótartó hamvainak elszállítását szülőfalujába. Ezt az MTI megkeresésére válaszolva a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) közölte pénteken. A tájékoztatás szerint az ügyet a szlovák védelmi minisztérium és a szlovák hadtörténeti intézet intézte az illetékes román hatóságokkal.
VHÚ vezetője, Miloslav Caplovic megerősítette: Skultéty László maradványainak átszállítását ők biztosították, méghozzá Hegyesmajtény község polgármesterének kérése alapján. Mint hozzátették: a többi ügyintézést már Hegyesmajtény település, illetve Szlovákia romániai nagykövetsége bonyolította a román hatóságokkal.
A VHÚ igazgatója szerint Skultéty László földi maradványait azért kellett Szlovákiába szállítani, mert tudomása szerint Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának, a szlovákiai Hegyesmajténynak plébánosát, akivel közölte: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után már senki nem fizet illetéket. Ennek alapján - a VHÚ közlése szerint - az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, előrebocsátva: ha az nem történne meg, akkor a huszár zászlótartó sírjára a hivatalos "megszüntetés" várna.
Szlovákia romániai nagykövetségének az exhumációt és a földi maradványok elszállítását célzó kérését a román hatóságok jóváhagyták - erősítette meg a VHÚ közlését Danka Capáková, a szlovák védelmi tárca sajtóosztályának munkatársa.
Miloslav Caplovic szerint Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását Hegyesmajtény település kérésén kívül az is indokolttá tette, hogy "Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó". Skultéty László nemzetiségét a "területi elv alapján" lehet megállapítani - emelte ki. Hozzátette: számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja, hogy Skultéty László - aki korábban a Hadik-ezredben szolgált -, a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg 8. huszárezredének tagja lett. "Ennek alapján nem lehet kétségbe vonni, hogy a Habsburg-hadsereg katonája volt, és így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja" - vélekedett Miloslav Caplovic.
Skultéty László földi maradványait - az újaradi temetőből való kihantolásukat, majd elszállításukat követően - átmenetileg Pozsonyban, a Szent Márton székesegyházban helyezték el, azok június 27-ig maradnak az egykori koronázó templomban.
Újaradi plébános: a szlovákok kérték a kihantolást
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze.
Dirschl Mates plébános úgy emlékezett, az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el. Hozzátette, a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Azt is megjegyezte, a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben.
Dirschl Mates elmondta: személyesen vett részt a kihantoláson, amelyen Szlovákia bukaresti nagykövete, Arad megye alprefektusa, a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője is részt vett. Utóbbi lepecsételte a hamvakat tartalmazó koporsót.
A plébános elmondta, a magyar közösség helyi képviselői tudtak a kihantolásról, és nem ellenezték. Hozzátette, személyesen beszélt Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármesterrel az ügyről, Ujj János helytörténész pedig előzetesen fényképeket készített a sírról.
Dirschl Mates elmondta: több mint egy évtizede szolgál az újaradi plébánián, de nem tud arról, hogy Skultéty László sírjánál valaha is megemlékezést tartottak volna. A plébános valószínűsítette, hogy a sírt 1898-ban bontották fel, amikor az újaradi közösség a síremléket készíttette. Az obeliszket ugyanis a sír közepére építették, és az alappal két méteres mélységig mentek le.
A Temesvári Római Katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson.
Maszol.ro
2013. június 14.
Skultéty-ügy: tiltakoznak az erdélyi magyarok
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. "Skultéty László aradi örökség, ha eddig itt pihent, továbbra is itt maradhatott volna" - jelentette ki Bognár Levente.
Az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Arra számított azonban, hogy a polgármesteri hivatalt hivatalosan is megkeresik. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
"Tiltakozni fogunk valamilyen formában a hamvak elszállítása ellen" - jelentette ki az alpolgármester, aki azt is megjegyezte, hogy az aradi magyarság identitástudatát elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak a kultusza határozza meg. Az öreg huszár sírját csak a történelem iránt érdeklődő aradiak tartották számon - mondta.
"Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát" - mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. "A közös történelmünket egyik népnek sem kellene kisajátítania. Sem a szlovákoknak, sem a románoknak, de még a magyaroknak sem. Meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket" - tette hozzá az EMNP Arad megyei elnöke.
Az újaradi Skultéty-sír kihantolására reagálva csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Skultéty László 1738. június 27-én született a Trencsén vármegyei Hegyesmajtényban (jelenleg Mojtín, Szlovákia), amely közigazgatásilag a közeli Pruzsinához (későbbi magyar neve Barossfalva) tartozott. A tűzkeresztségen 18 évesen, egy 1756-57. évi hadjáratban esett át, amelynek során a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Innen kezdve végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Skultéty Lászlót 1831-ben, 94 éves korában – 81 éves katonai szolgálat után – szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. Végig ugyanabban az ezredben szolgált, amelyet közben más-más néven hívtak. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Sajnos csak mindössze néhány hónapig örülhetett az „obsitnak”. Valószínűleg nem bírta a tétlenséget, mert még azon évben, 1831. augusztus 19-én meghalt. Életét a katonaságnak szentelte, nem nősült meg, gyermekei nem születtek. Sírja az új-aradi temetőben van. Első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, ezt a cserélte fel a város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel.
Arad kiemelt fontosságú síremlékét hantolták ki
Arad kiemelt fontosságú síremlékei egyikének tekintette Skultéty László huszár obeliszkjét Ujj János aradi helytörténész, aki a Séták aradi temetőkben, emlékhelyeken című, 2009-ben írt könyvében a Skultéty-sírt is bemutatta.
Ujj János elmondta, hogy Skultéty László első síremlékét az 1831-ben elhunyt huszár zászlótartó egykori parancsnoka, Gróf Esterházy Vince ezredes állíttatta. Ezt a síremléket cserélték ki az újaradi magyarok a hadsereg támogatásával 1898-ban a ma is látható obeliszkre.
Ujj János hozzátette, hogy a legidősebb huszárnak nem alakult ki kultusza Aradon, de a sírt gondozták. Hozzátette, maga is az újaradi római katolikus templomba jár misére vasárnaponként, és a plébánostól értesült a készülő kihantolásról.
A helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. "Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát" - jelentette ki Ujj János aradi helytörténész.
Szülőfaluja indítványozta a sír kihantolását
Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László huszár földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából - közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
"Az idén lesz 150 éve, hogy elkészült községünk temploma, amelynek megépítéséhez életfogytig tartó járulékának felajánlásával a település híres szülötte, Skultéty László is hozzájárult, újratemetésével az ő emléke előtt akartunk tisztelegni" - mondta az ügy kapcsán Eva Gábrisová. Hozzátette: a huszár maradványainak Szlovákiába szállítását ő kezdeményezte, s annak kivitelezéséhez a szlovák védelmi minisztérium, valamint az ország romániai nagykövetsége nyújtott segítséget.
Az újaradi sír felnyitására május 21-én került sor, az eseményen Szlovákia bukaresti nagykövete is részt vett - emelte ki Eva Gábrisová, aki saját elmondása szerint maga is jelen volt az eseményen. Mint hozzátette: a tervek szerint Skultéty László újratemetésére június 27-én, ünnepélyes szertartás keretében kerül sor Hegyesmajtényban.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Skultéty László huszár földi maradványainak a romániai újaradi temetőből történő kihantolása és szlovákiai szülőfalujába szállítása felveti a jogszerűség kérdését mind a román, mind pedig a szlovák fél részéről, mert azt nem előzte meg Magyarországgal állami szintű konzultáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyeztetés elmaradása a két alapszerződés szellemét és a szövegét is sértheti. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszerződések értelmében állami szinten kellett volna konzultálni, ahogy minden más, "az egymás ügyeit érintő kérdésben". Utalt arra, hogy a szerződések értelmében a felek a másik félhez tartozó katonai, kulturális és egyéb emlékhelyeket meg kell hogy őrizzék. Véleménye szerint akkor is felvethető lenne a jogsértés, ha a szlovákok esetleg bizonyítani tudnák Skultéty László szlovák származását. Ez az eset sem jelentene ugyanis mentességet az alól, hogy az "emlékezetben és papíron" ez egy magyar kulturális emlékhely - fűzte hozzá.
MKP: felháborító a történelemhamisítás
Felháborodását és tiltakozását fejezte ki a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Skultéty László magyar huszár újaradi temetőben lévő sírjának kihantolása és a zászlóvivő földi maradványainak Szlovákiába szállítása kapcsán.
Az MKP felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították - mondta az MTI-nek az ügy kapcsán Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Szigeti László az eset kapcsán rámutatott: az exhumálás, amely a magyar fél megkérdezése nélkül történt, és kérdéses, hogy annak során betartották-e a vonatkozó jogszabályokat, egyértelműen kegyeletsértésnek minősül. Rámutatott: az utóbbi időben sajnos elszaporodtak a mostanihoz hasonló, történelemhamisításra épülő cselekmények.
Az ilyen "történelemhamisító megnyilvánulások nem szolgálják sem a magyar-román, sem pedig a magyar-szlovák kapcsolatok javulását" - hangsúlyozta az MKP politikusa, hozzátéve: felszólítják az ügyben érintett szlovák hivatalos szerveket, adjanak magyarázatot a történtekre, és haladéktalanul szállítsák vissza a magyar katona maradványait azok eredeti nyugvóhelyére, Újaradra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 17.
Skultéty-ügy: sok a kérdőjel
Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását a szlovák és a román hatóságok együttesen intézték – értesült pénteken az MTI, a romániai magyar közösség szervezetei pedig sajnálatosnak tartják, hogy megkerülték őket a kihantolás ügyében.
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán – nyilatkozta az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze. Elmondta: jelen volt a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője. A plébános úgy emlékezett: az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el.
A temesvári római katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson. Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából – közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
Ellentmondásos információk
Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) igazgatója az MTI-nek elmondta: az átszállítás előzménye az volt, hogy Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának a plébánosát, akit arról tájékoztatott: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után senki sem fizet illetéket. Ennek alapján, a VHÚ közlése szerint, az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, mivel ha az nem történne meg, akkor a huszár sírjára felszámolás várna.
Ennek ellentmond azonban a már idézett Dirschl Mathes nyilatkozata, aki szerint a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben. „Skultéty László aradi örökség”
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával. Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. „Skultéty László aradi örökség” – jelentette ki Bognár Levente. Az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
„Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát” – mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. Szerinte meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket.
A szlovák fél mindenesetre határozottan vallja, hogy az egykori huszár nem lehetett magyar. Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet igazgatója szerint számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja: mivel Skultéty László a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg katonája volt, nem lehetett a magyar hadsereg huszárja.
Ujj János aradi helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt-e. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere, majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. „Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát” – jelentette ki Ujj János.
Kegyeletsértő akció
A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították – mondta az MTI-nek Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön kiadott sajtóközleményében leszögezte: eddig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna”. Ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait”. Felszólították a szlovák felet, haladéktalanul szüntesse be „a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket”, Skultéty László hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor – hívták fel a figyelmet.
A HM is reagált
A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI érdeklődésére közölte: mivel a magyar feliratú síremlék nem hadisírnak, hanem emlékhelynek minősül, így a Magyarország és Románia közötti érvényben lévő hadisírok tiszteletben tartásáról szóló megállapodást nem sértette meg a román fél. Az erdélyi (partiumi) magyarság kultúráját és történelmét őrző emlékhelyről van szó, amelynek megőrzésével, védelmével kapcsolatos rendelkezéseket a két ország által 1996-ban aláírt alapszerződés tartalmaz – közölte a tárca, amely szerint az alapszerződés esetleges megsértésének elbírálása nem ennek a minisztériumnak a kompetenciája.
MTI
Erdély.ma
2013. július 16.
Semjén: a végsőkig kitartunk Székelyföld mellett
A székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádióban.
A Parlament 7-es, legforgalmasabb kapuja fölött leng a székelyzászló. Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangsúlyozta: fontos, hogy a Székelyföldön élők ezt tudják, amikor azért üldözik őket a saját szülőföldjükön, mert kiállnak a szimbólumaik mellett. A magyar olyan sajátos nemzet, amely három részből áll: van az anyaországi, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság, de ez a három nemzetrész egyetlen nemzetet alkot, s maga a nemzet kerül veszélybe, ha bármelyik ezek közül eltűnik. Ezért minden nemzetrésznek éreznie kell, hogy a magyar állam mögöttük áll, magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
A székelység egysége történelmi, kulturális adottság függetlenül attól, hogy a politika Trianontól a mostani regionalizálásig hogyan akarja közigazgatási szétszabdalni Székelyföldet. Akárhogy szabdalgatják azonban, Székelyföld egy valóság, ugyanakkor a megmaradásunkat nagyban segíti, ha egy régióhoz tartozik a tömb-magyarság, fogalmazott Semjén. Hozzátette: ez a Partium tekintetében ugyanígy van, Szatmár, Bihar és Szilágy megyének egyben kell lennie.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a kormány a végsőkig kiáll Székelyföld mellett, minden segítséget megad a székelyeknek, hogy – élve természetes szabadságukkal, állampolgári jogaikkal – akik együtt akarnak lenni, azok együtt lehessenek, és ne kényszerítsék bele őket olyan hatalmas, román közigazgatási megyékbe, ahol a többségből kisebbség lesz, és nehezen tudják érvényesíteni az identitásához fűződő jogaikat.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban.
Semjén Zsolt különösen fontosnak nevezte a nemzet közjogi egyesítését, vagyis, hogy a világon bárhol élő magyar megkaphatja az állampolgárságot. Az igazi erő az asszimiláció megfordítására az állampolgárság megadása: útlevél és szavazati jog, mondta a miniszterelnök-helyettes. Ennek érdekében küldött ki a kormány a nyugati diaszpórába 50 konzult és a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében 50 „népművelőt”, akik magyar nyelv, népdal, néptánc, történelem tanítással erősítik meg az identitásukban a magyarságot.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma
2013. július 16.
Mi végre a magyar állampolgárság?
Év végére eléri a félmilliót az újonnan állampolgárságot elnyertek száma, mostanig négyszázezren tették le az állampolgári esküt – nyilatkozta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a minap, s csak üdvözölni lehet a nagy érdeklődést, melynek a könnyített honosítás örvend a határon túli magyarság körében.
Az utódállamokba szakadt és a nagyvilágban szétszóródott magyarság eme közjogi újraegyesítése, ahogy a tisztségviselő nevezi, nem ok nélkül szélesedett tömegmozgalommá, s bár meglehetősen összetett jelenség, mozgatórugói közt kiemelt szerepet kap az a közösségi öntudat, a ragaszkodás a magyar identitáshoz, melynek védelme nem kis erőfeszítésébe került az elmúlt évszázadban az idegen impérium alá került nemzetrészeknek. A maguk nemzetét a magyarság rovására építeni kívánó utódállami nacionalizmusok nem kevés gyötrelmet, hátrányt zúdítottak e népcsoportok nyakába, nem kis nyomást gyakoroltak rájuk, hogy nemzetiségüket feladják, hogy beolvadjanak vagy elmeneküljenek, vagy bár alárendeltségükbe beletörődve, jogfosztottságukat úgymond megszokják, s ne lázadjanak ellene.
Pontosan e jogcsorbítás reakciójaként indult be a magyar állampolgárság tömeges felvétele a megnyílt új lehetőségeknek köszönhetően, pontosan a hátrányos megkülönböztetések zsákutcájába belehajszolt egyedek keresik a kiutat az új állampolgári minőség igénylése által. A magyar szabadságharcos hagyományok, a kollektív öntudatőrzés tulajdonképpen kiállta a történelmi próbát, a polgári demokrácia körülményei között e nemzeti összefogás valóban sikerrel kecsegtet, esélyegyenlőséget szülhet, illetve az asszimilációs veszteség mérséklését eredményezheti. Semjén Zsolt „az új keretek tartalommal való megtöltéséről” beszélt. Nos, az állam nélkül maradt, az elnyomásnak alávetett nemzetrészek saját állami védelme az az elvárás, amire e sok ember most bejelentette igényét.
Ezt kell tudatosítania saját köreiben is a politikai elitnek mind az utódállamokban, mind Budapesten.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)