Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Semjén Zsolt
834 tétel
2011. november 29.
Magyar nemzetpolitika: előrelépés
A magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentum elfogadása miatt különösen fontosnak értékelte a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) idei, tizedik ülését keddi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos megbízott elnöke.
Különleges fontosságú, hogy a magyar közigazgatás nem országban, hanem nemzetben kezd el gondolkodni, hangsúlyozta keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke. A magyar nemzetpolitikai stratégia kereteinek kidolgozásával „két évtizedes stagnálás” után végre előrelépés történt, és igen lényeges, hogy ennek fő célja a szülőföldön való boldogulásnak a támogatása, fogalmazott Toró T. Tibor.
Nemzetpolitikai stratégia
Erdélyi viszonylatban több igen fontos, aktuálpolitikai kérdés is bekerült a dokumentumba: az erdélyi magánegyetemek megerősítésének a fontossága – különös tekintettel a Sapientia egyre inkább elhúzódó akkreditációs folyamatára és a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Egyetem ügyére –, illetve a közigazgatási régiók tervezett átrajzolása, amellyel kapcsolatosan a Máért konszenzussal támogatta, hogy a román kormány csak olyan reformot fogadjon el, amellyel nem hozza hátrányos helyzetbe a tömbvidékeken élőket.
„Konstruktív kapcsolat”
A Máért kétnapos budapesti ülését követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László által vezetett delegációval találkozott Orbán Viktor miniszterelnök, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, tudatta Toró T. Tibor, amelynek keretében Orbán Viktor és Tőkés László megerősítették nemzetpolitikai stratégiai szövetségüket. A találkozón Orbán Viktor kifejtette: nagyra értékeli azt a munkát, melyet Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómiáért végzett és végez, egyben üdvözölte az Erdélyi Magyar Néppárt romániai bejegyzését, az RMDSZ tekintetében arra biztatva, hogy „a közösség érdekében kell ápolni a kapcsolatokat”. Erre utalva Toró T. Tibor a keddi sajtótájékoztatón megjegyezte: „nekünk is az az érdekünk, hogy konstruktív kapcsolat legyen az erdélyi magyar politikai szereplők között”.
A találkozó keretében Orbán Viktor nagyra értékelte és támogatásukról biztosította az erdélyi magyar közösség önálló gazdaságfejlesztési stratégiáját, a Mikó Imre Tervet, akárcsak a Demokrácia Központok tevékenységét, amelyeknek a továbbiakban a monitoring tevékenységben és a Mikó Imre terv végrehajtásában lesz nagy szerepük.
Etnikai arányosság elve
Toró T. Tibor a jövő évi választások összevonásával kapcsolatosan kifejtette: véleményük szerint ez jelentős „demokrácia deficitet” eredményez, és „sajnálják, hogy az RMDSZ támogatásáról biztosította a többségi kormánypártot” ez ügyben. Az új választási törvény folyamatban lévő kidolgozásával kapcsolatosan rendkívül fontosnak tartotta az etnikai arányosság elvének az érvényesítését, amely meglátásában „kiszámíthatóságot és stabilitást” eredményezhet. Az EMNP ezért azt javasolja az RMDSZ-nek, hogy érvényesítse a választási törvénnyel kapcsolatos tárgyalásokon az etnikai arányosság elvét, amely szerint a romániai magyarság számára elkülönítenek számarányának megfelelő parlamenti mandátumot. Ezekért versenyezhetnek majd a romániai magyar politikai szervezetek, amelyek így nem kockáztatják azt, hogy a politikai verseny miatt a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.
Erdon.ro
2011. december 1.
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja
Megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja december elsején a Parlamentben, a tanácskozás napirendjén egy civil adatbázis létrehozása és a népszámlálások tapasztalatai szerepeltek. December 2-án, pénteken kerül sor a KMKF plenáris munkaülésre.
A KMKF-nek négy munkacsoportja alakult a szakpolitikai, a szórvány-diaszpóra, a regionális-önkormányzati, és a társadalmi szervezeteké.
Utóbbi munkacsoport a plenárius ülés előtti napon tartott alakuló ülését, melyről Lukács Tamás (KDNP) a testület elnöke elmondta, rendkívül érdekes tanácskozás volt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy létrehoznak egy civil adatbázist, amely lehetővé teszi, hogy ismerjék és tudjanak egymás tevékenységéről.
Ugyanilyen adatbázist szeretnének létrehozni az egyházak vonatkozásában is - jelezte a kormánypárti politikus, hozzátéve: erre alapozva lehet majd további programokat tervezni. A civil szervezetek képviselői beszámoltak a népszámlálások tapasztalatairól is - mondta el.
Szávay István (Jobbik) alelnök rendkívül sikeresnek és eredményesnek nevezte az ülést, amely konstruktív légkörben zajlott. Mint mondta, az egyes szervezetek megosztották tapasztalataikat az eddig lezajlott népszámlálásokról. A jobbikos politikus elmondása szerint az a gondolat fogalmazódott meg, hogy a népszámlálásra való felkészülést akkor kell elkezdeni, amikor az előző népszámlálás eredményei ismertté válnak. A magyar közösséget identitásának vállalására, megvallására nem csak akkor kell biztatni, amikor népszámlálások közelednek, hanem ennek a mindennapokban is meg kell jelennie - hangsúlyozta.
Ebben az "elcsatolt területeken működő politikai és civil szervezeteknek", mind a magyarországi politikumnak megvan a felelőssége - emelte ki. A tapasztalatok összegzése - folytatta, a kárpátaljai szervezeteknek is hasznos lehet, Ukrajnában ugyanis jövőre lesz népszámlálás. Elhangzott az is, mire kell vigyázni, hogyan próbálják meg adminisztratív eszközökkel a magyarságát számát csökkenteni - számolt be az ülésről az MTI-nek a jobbikos képviselő.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteken plenáris munkaülést tart, a tanácskozáson megvitatják az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot. Mivel az előterjesztés vitáját a tervek szerint pénteken kezdi meg az Országgyűlés, ezért módosító javaslatok még nem érkezhettek, így elsőként a KMKF tagjainak lesz módjuk arra, hogy kifejtsék véleményüket a törvényjavaslattal kapcsolatban - olvasható az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatójában. A találkozó Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődik, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ad tájékoztatást a kormány nemzetpolitikájáról. Gulyás Gergely a beterjesztett választójogi törvényről tájékoztat. Ezt követően kerül sor a magyar nemzeti közösségek és a magyarországi pártok álláspontjának ismertetésére. Felvidék.ma
2011. december 5.
A magyarellenesség ellen (Advent a Hargitán – advent Európában)
Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a Budapesten szombaton megtartott III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozón, amelynek résztvevőihez köszöntőlevelet intézett Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogokat tekintve csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk másnak.
Tőkés László úgy fogalmazott: a szólásszabadság jogán emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt kisantant országaiban tovább folytatódó és időről időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát a Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarokért. A határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt testvéreink mellett – mondta az EP alelnöke. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendelhetjük alá semmilyen más országénak. Emlékeztetett arra, hogy nem fogadható el semmilyen kettős mérce, nem fogadható el, hogy a magyar embereket másodrangú állampolgárnak tekintsék. Az Advent a Hargitán – Advent Európában címmel Budapesten a Szilágyi Dezső téri református templomban megrendezett találkozón Bogárdi Szabó István, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke arról szólt, hogy a magyar ember nagyon szeret bajban lenni, mert akkor nem kell csinálni semmit. Jussunk a bajban létből az ébrenlétbe, majd az úton létbe. Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök emlékeztetett arra, hogy a szolidaritás nem elméleti, hanem gyakorlati feladat. A szeretet otthon kezdődik, a mi esetünkben most a nemzet családjában – mondta. Berndt Posselt bajorországi EP-képviselő arról beszélt, hogy eljön az az idő, amikor Magyarországot körös-körül uniós tagországok veszik körül. A találkozón felszólaltak, majd áldást mondtak magyarországi és a környező országokból érkezett római és görög katolikus, református, valamint unitárius egyházi vezetők.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 10.
Újraválasztotta elnökévé Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Tőkés László vezetésével folytatja munkáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Marosvásárhelyi küldöttgyűlésén szombaton az EMNT újjászervezte vezető testületeit, miután azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba. Újraválasztotta elnökévé Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tőkés egyedüli jelölt volt a tisztségre a marosvásárhelyi küldöttgyűlésen. 189 küldött támogatta szavazatával, hatan tartózkodtak. Tőkés javaslatára Sándor Krisztinát, az EMNT korábbi elnökhelyettesét választotta a testület az ügyvezető elnöki tisztségbe. „Igyekszem továbbra is rászolgálni a bizalmukra” - jelentette ki a szavazás után Tőkés László. A küldöttgyűlést videoüzenetben köszöntötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. „Az autonómia soha fel nem adása a megmaradás záloga” – üzente Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyarság nem fogadhatja el a kettős mércét, sem a történelmi kérdésekben, sem a napi politikai aktualitások tekintetében. „Amit szabad más népeknek, azt szabad nekünk is. Ha lehet más népeknek autonómiája Európában, akkor lehet nekünk is” - fogalmazott Semjén Zsolt. Az etnikai alapú magyar pártok karakteres politikáját is fontosnak tartotta. Mint megjegyezte az etnikai elv feladása a vegyes pártok felé tolná a magyarságot, hosszabb távon pedig a magyar érdekek feladására vezetne. Az EMNT küldöttgyűlésén a magyar kormány részéről Répás Zsuzsana, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vett részt. Köszöntőbeszédében kijelentette: „nem felkarolt nemzet akarunk lenni, hanem aktív és küzdeni tudó nemzet”. Úgy vélte, az elhivatott szívós munka, a tettrekészség, és az öngondoskodás képessége eddig is jellemezte az EMNT-t. Elnöki beszámolójában Tőkés László áttekintette azt a folyamatot, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásához vezetett. Úgy vélte, ma újra olyan „ügyszeretettel átitatott szentség lebegi be a termet, mint 1989 decemberében, a nagy elhatározások idején”. Tőkés megemlítette, a magyarországi változásoknak döntő szerepe volt a mostani építő hangulat kialakulásában. „Magyarország újból anyaországgá változott” - fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, az „eurotranszilvanizmus” útján kell haladni előre. Mint részletezte, a fogalom az európai modernitás és az erdélyi értékek és hagyományok ötvözését fedi. Azt is megemlítette, az erdélyi magyarságnak stratégiai partnerséget kell ajánlania az erdélyi románság számára. A beszámolók rendjén elhangzott, az EMNT által megszervezett demokrácia-központok 140 ezer személynek adtak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése folyamatában, és több mint 70 ezer állampolgársági dosszié összeállításában segédkeztek. Beszámoló hangzott el az EMNT által koordinált Mikó Imre-tervről, amely a 2012 és 2020 közötti időszak erdélyi magyar gazdasági fejlesztés terve. „Ha a terv elkészítését nem követi az intézményépítés, és nem jön létre az erdélyi magyar fejlesztési ügynökség, akkor hiába dolgoztunk” - jelentette ki Toró T. Tibor leköszönő ügyvezető elnök. Azzal kapcsolatban is reményét fejezte ki, hogy az EMNT hosszabb távon is elláthatja az állampolgársággal kapcsolatos tanácsadás feladatát. Toró úgy vélte, EMNT-nek továbbra is civil politikai mozgalomként kell működnie, tevékenységét azonban össze kell hangolnia az Erdélyi Magyar Néppártéval. „Egymást erősítve kell tovább haladni, hiszen a mozgalom sem lehet eredményes a párt nélkül de a párt sem a mozgalom nélkül” - fogalmazott Toró. A küldöttgyűlésen módosították a szervezet alapszabályát, és újjászervezték a szervezet vezető testületeit, mivel azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba.
MTI
2011. december 12.
Erdély-központúságra törekszik a Néppárt (EMNP-programalkotó fórum, EMNT-tisztújítás)
Az Erdély-központúság és az önkormányzatiság áll az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) programjának középpontjában – hangzott el szombaton Marosvásárhelyen a párt programalkotó kongresszusán.
Az alakulat bejegyzését követően az "első seregszemlének" nevezett összejövetelen számba vették a szervezetépítés jelenlegi stádiumát, ismertették a párt programját, célkitűzéseit. Az EMNP fórumát követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tisztújító közgyűlésén Tőkés Lászlót újraválasztották a szervezet elnökévé.
A párt csak eszköz
Rangos meghívottak, a határon túli magyar szervezetek vezetői – többek között Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Répás Zsuzsanna, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Brezovics Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete –, az EMNT tisztújító közgyűlésére érkező küldöttek jelentében zajlott le szombaton Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt programalkotó fóruma. Tőkés László, az alakulat védnöke hangsúlyozta: a párt bejegyzése nem lehet öncél, hanem csak eszköz a cél megvalósításában, azaz Erdély újjáépítésében és Székelyföld megépítésében. Az Európai Parlament alelnöke azokat az alapelveket, értékeket fogalmazta meg, amelyeket az új párt magáénak nyilvánít. A többi magyar szervezettel való kapcsolatra utalva Tőkés leszögezte: az EMNP keresi az együttműködés lehetőségét, de a hatalmi monopóliumát foggal-körömmel védő RMDSZ-től azt várják el, hogy ne a román kormány érdekeit képviselje a magyarok körében, hanem a magyarok érdekeit, ebben az esetben partnerek lehetnek. Bírálta továbbá a politikai minimalizmust, a kompromisszumok politikáját, az alkupozíció gyengülését, melyre példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen kialakult helyzetet. A nemzeti érdek mentén történő együttműködés lehetőségét villantotta fel a Magyar Polgári Párttal is, hangsúlyozva azonban: a nemzeti együttműködés rendszerében nem valami ellenében kell együtt dolgozni. Üdvözölte továbbá a Székely Nemzeti Tanácsnak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére egymillió aláírás gyűjtését célzó polgári kezdeményezésről szóló javaslatát.
Jövőképet a fiataloknak
Kubatov Gábor magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz pártigazgatója a pártépítés, kampányolás kihívásairól szólt beszédében, majd Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke számolt be az alakulat bejegyzéséig vezető út nehézségeiről, utalva a Hunyad megyei aláírásgyűjtők meghurcolására is. A bizonyos RMDSZ-es körökhöz közel álló bukaresti ügyvéd feljelentése nyomán indított vizsgálat kapcsán Toró leszögezte: az EMNP megvédi embereit. A megbízott elnök ismertette egy nyár folyamán végzett közvélemény-kutatás részeredményeit is. Eszerint az erdélyiek 60 százaléka hallott már az új alakulatról, pedig az akkor még nem is volt bejegyezve. A párt támogatottsága Székelyföldön elérte a 25 százalékot, Erdély-szinten pedig meghaladta a húsz százalékot. Toró szerint ez azt jelzi, igény van az új pártra. Támogatóik többnyire erős nemzeti identitástudattal rendelkező, aktív emberek, és örvendetes, hogy a fiatalok körében erős az új alakulat támogatottsága. A felmérésből kiderült továbbá, hogy jóllehet a megkérdezettek 80 százaléka itthon, Erdélyben képzeli el jövőjét, gyermekeit már csak 50 százalékuk látja itthon maradónak, ami azt jelenti, gondok vannak az erdélyi magyarság jövőképével. Ezért a Néppárt feladatai közé tartozik a jövőkép felmutatása is. Toró azt is elmondta: a tiszta emberek pártja szeretnének lenni, nincs helye közöttük az ügyeskedőknek, a gyors karrierre vágyóknak, azoknak, akik a politikában üzleti lehetőséget látnak. Az új párt alapértékei között az Erdély-központúság és az önkormányzatiság erősítése szerepel. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP kapcsolatára utalva elmondta: azok egymásra vannak utalva, a párt nem létezhet mozgalmi háttér nélkül, ugyanakkor az politikai eszközt jelent a civil szervezet céljainak megvalósítására. Azt is közölte: a hetekben alakulnak meg a Néppárt helyi szervezetei, majd azokra épül rá az országos szervezet, előreláthatólag felbruárban tartják majd az első kongresszust. Az alakulat programját ismertetve leszögezte: az erdélyi magyarság, az erdélyi autonómia ügyét akarják győzelemre vinni. A választásokra az együttműködés és a verseny helyes arányának megtalálásával készülnek, készek együttműködni azokkal a magyar szervezetekkel, amelyek az erdélyi magyarság törekvéseit, érdekeit képviselik. A megtalált út. Esélyt és szabadságot Erdélynek című keretprogramjukat a következő időszakban töltik fel tartalommal, alapvetően az eurotranszszilvanizmusra építenek, ami az erdélyi hagyományos értékek megőrzését, továbbvitelét jelenti a modern európai értékek bevonásával.
A programalkotó fórumot követő sajtótájékoztatón Toró T. Tibor kifejtette: a Néppártot két vád szokta érni, egyfelől, hogy veszélybe sodorják a magyarság parlamenti képviseletét, másfelől, hogy kiegyeznek, és visszaállítják az egypártrendszert. Ezek azonban alaptalanok, az EMNP iránti igényt azonban jelzi a felmérés eredménye is, ugyanakkor az alakulat az együttműködés és a verseny helyes arányának megtalálásával készül a jövő évi választásokra. Javasolják az etnikai arányosság elvének érvényesítését – a magyarság számarányának megfelelő számú helyet különítenének el a parlamentben –, így a bukaresti szerepvállalást kivonnák a pártpolitikai csatározások kereszttüzéből, tömbben azonban lehetőség nyílna a versenyre. Toró bírálta ugyanakkor a parlamenti és az önkormányzati választások összevonását, szerinte az önkormányzatiság és a demokrácia rovására megy a döntés.
Újraválasztották Tőkést
Az EMNT délutáni tisztújító gyűlésén újraválasztották az elnöki tisztségbe Tőkés Lászlót. Tőkés javaslatára Sándor Krisztinát, az EMNT korábbi elnökhelyettesét választotta a testület az ügyvezető elnöki tisztségbe a Néppártban tevékenykedő Toró T. Tibor helyett. A küldöttgyűlést videoüzenetben köszöntötte Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese. "Az autonómia soha fel nem adása a megmaradás záloga" – üzente. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyarság nem fogadhatja el a kettős mércét sem a történelmi kérdésekben, sem a napi politikai aktualitások tekintetében. "Amit szabad más népeknek, azt szabad nekünk is. Ha lehet más népeknek autonómiája Európában, akkor lehet nekünk is" – fogalmazott Semjén Zsolt. Az etnikai alapú magyar pártok karakteres politikáját is fontosnak tartotta. Az EMNT küldöttgyűlésén a magyar kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vett részt. Köszöntőbeszédében kijelentette: "nem felkarolt nemzet akarunk lenni, hanem aktív és küzdeni tudó nemzet". Elnöki beszámolójában Tőkés László áttekintette azt a folyamatot, mely az EMNT megalakulásához vezetett. Úgy vélte, ma újra "olyan ügyszeretettel átitatott szentség lebegi be a termet, mint 1989 decemberében, a nagy elhatározások idején". Tőkés megemlítette, a magyarországi változásoknak döntő szerepe volt a mostani építő hangulat kialakulásában. "Magyarország újból anyaországgá változott" – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, az eurotranszszilvanizmus útján kell haladni előre. Azt is megemlítette, az erdélyi magyarságnak stratégiai partnerséget kell ajánlania az erdélyi románság számára. A küldöttgyűlésen módosították a szervezet alapszabályát, és újjászervezték annak vezetőtestületeit, mivel azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 12.
Programalkotás az EMNP-ben, tisztújítás az EMNT-ben
A megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek! – ez a címe az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) programjának, amelyet szombaton, Marosvásárhelyen fogadott el a három hónappal korábban bejegyzett alakulat fóruma. A program két alapértéke az önkormányzatiság és az Erdély-központúság. Az EMNP 2012 februárjában tartja alakuló kongresszusát. Közben Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökévé. Ügyvezető elnökké Sándor Krisztinát választották. A tisztséget eddig betöltő Toró T. Tibor az EMNP megbízott elnökeként folytatja.
A húsz-huszonkét évvel ezelőtti RMDSZ-nagygyűlések hangulatát idézte fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombati, egész napos rendezvénye. A Marosvásárhelyen összegyűlt küldöttek és meghívottak minden szavából a kezdeti lelkesedést lehetett érezni. Tőkés László, az EMNT újraválasztott elnöke és az új magyar párt védnöke meg is jegyezte, hogy úgy érzi magát, mint huszonkét esztendővel ezelőtt, hiszen belengi a termet az ügyszeretet szentsége.
Az EMNP országos programalkotó fórumaként meghirdetett rendezvény fontosságát a megjelent meghívottak listája is alátámasztotta. Köszöntő beszédében Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a demokrácia-központokat működtető EMNT identitásformáló és közösségépítő szerepét méltányolta. Eddig ugyanis több mint 200 ezer határon túli magyar kapta meg anyaországa állampolgárságát.
Az EMNP-vel kapcsolatosan Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes szólt videofelvételről az egybegyűltekhez. A Kárpát-medencei magyar közösségeknek etnikai alapú magyar pártok kellenek, vélekedett a politikus. „Ha ezt feladnánk, az tulajdonképpen az asszimiláció olajozását jelentené: először vegyes pártok születnének, majd csupán a többségi pártok magyar tagozatai maradnának” – mondta. Semjén fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az erdélyi magyarok az érdekeiket akkor tudják sikeresen képviselni, ha az etnikai alapú magyar politika jelen van a bukaresti parlamentben. „Ezt pedig minél szélesebb összefogással valósíthatják meg” – fűzte hozzá, majd arra figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy az autonómia kérdése az erdélyi magyar politizálás egyik fundamentuma kell hogy legyen.
Eurotranszszilvanista párt
Az eurotranszszilvanizmust határozta meg a sajtónak nyilatkozó Szilágyi Zsolt a pártprogram középpontjaként. Az EMNP megbízott alelnöke kifejtette: ez alatt első sorban az erdélyiségre jellemző toleranciát, a többnyelvűséget és a kultúrák harmóniáját értette. Állítása szerint az új párt megjelenése mindenképpen dinamizálni fogja az erdélyi magyarságot. Az EMNP pozitívumként könyveli el, hogy míg a fiatalok nagy része kiábrándult a politikai osztályból és a politizálásból, egyre több ifjú érdeklődik és segédkezik a nemzeti tanácsnak és a néppártnak.
„Nálunk nincs helyük a régi rendszerben jeleskedőknek, mint ahogy az ügyeskedőknek, a korrupcióval gyanúsítottaknak vagy a politikából meggazdagodni vágyóknak sem” – szögezte le Toró T. Tibor. A megbízott elnök által bemutatott közvélemény-kutatási adatok szerint a nyáron, a néppárt bejegyzése előtt ennek már 25 százalékos támogatottsága volt a Székelyföldön.
Toró T. Tibor szerint a közvélemény-kutatás egy aggasztó adatot is felszínre hozott. Noha a megkérdezettek 80 százaléka úgy nyilatkozott, Erdélyben képzeli el a jövőjét, a megkérdezetteknek csak 50 százaléka mondta, hogy a gyermekei jövőjét is Erdélyben látja. A néppárt vezetője szerint ez azt jelenti, hitet, reményt és jövőképet kell adni az erdélyi magyar embereknek.
A szervezetépítés 2012 elején, a februári alakuló kongresszuson zárul le. „Addig felülről lefelé építkezünk, majd megfordul a helyzet” – magyarázta.
Együttműködés – csakis a közös ügyért
Mint várható volt, az RMDSZ, ha nem is túl sűrűn, de időnként afféle visszatérő motívumként szerepelt a felszólalók retorikájában. A legkeményebb bírálatot Tőkés László fogalmazta meg, amikor kijelentette, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy „a román érdekeket képviseli a magyarok között, ahelyett, hogy a magyar érdekeket képviselné a román politikában”.
Sajtóértekezletén utalt a szövetség demokrácia-deficitjére Szilágyi Zsolt is, rámutatva, hogy az RMDSZ-nek köze van az EMNP Hunyad megyei támogatóinak a pártbejegyzés utáni zaklatásához. Ugyanennél a fejezetnél maradva, Szilágyi nem szalasztotta el azon romániai magyar politikusok bírálatát, akik kizárólag egyéni vagy pártérdekeket nézve, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) alól próbálják kihúzni a talajt.
Mindemellett az Erdélyi Magyar Néppárt tudatában van annak, hogy a közös cél érdekében együtt kell hogy működjön a magyarság többi hazai képviselőivel. „Nem igaz, hogy ki akarnánk ütni az RMDSZ-t a parlamentből. Nem legyőzni akarunk valakit, hanem győzelemre vinni az erdélyiek ügyét, az erdélyi magyar autonómiák ügyét” – próbált rácáfolni a néppártot ért vádakra Toró T. Tibor. Elhangzott: az EMNP azt kezdeményezi, hogy az erdélyi magyarság számarányának megfelelően különítsenek el helyeket a román törvényhozásban a magyar pártoknak. Így a magyar pártok versenye nem járna azzal a veszéllyel, hogy a pártok egyike sem éri el a parlamenti küszöböt.
Kérdésünkre, hogy a továbbiakban miként fognak viszonyulni a jobboldal polarizálását szorgalmazó Magyar Polgári Párthoz, amelynek elnökével megromlott a kapcsolat, Toró elmondta, hogy a közös cél érdekében Szász Jenővel is hajlandók együttműködni. „A magyar ügyért, az autonómia ügyéért készek vagyunk szövetséget kötni az MPP-vel is” – szögezte le az új párt elnöke. A konstruktív viszonyt próbálja visszaállítani az EMNT a Székely Nemzeti Tanáccsal is. Erre utalt Tőkés nyilatkozata, aki dicséretesnek nevezte az európai polgári kezdeményezés keretein belül a Kárpát-medencei autonómiatörekvések előmozdításáért felmerült aláírásgyűjtés gondolatát.
Vass Levente – külön fejezet
Ha az RMDSZ felemlegetése szinte valamennyiszer az elmúlt két évtized kudarcaival vagy legalább is félsikereivel függött össze, a tanácsokozáson megjelent Vass Levente, a szövetség miniszteri tanácsosa üde színfoltnak bizonyult. A küldöttek érdeklődéssel hallgatták az RMDSZ és az EMNT közös marosvásárhelyi polgármester-jelöltjének felszólalását. Vass az összefogás szép példájaként jellemezte a jelöltségét, mely egy számon kérhető és valós kiutat mutató megoldás lehet a válság felé sodródó politikai diskurzusban.
„Nem vagyok politikus még, a civil világból jövök. Ennél fontosabb azonban, hogy a marosvásárhelyi magyarok közös polgármester jelöltjeként állok itt” – fogalmazott a 36 éves orvos, aki biztos abban, hogy egy év múlva ő lesz a város polgármestere. Vass az MPP-nek is üzent, amikor előre megköszönte az egyelőre késni látszó támogatását.
Az összefogásról szólva, Tőkés László leszögezte: „A magyar egység nem pártegység. A magyar egység célbeli egység. Az általunk kitűzött célok pedig egyszerűek: dolgoznunk kell, újra kell építenünk Erdélyt és meg építenünk Székelyföldet”.
A párt nem falja fel az EMNT-t
Szinte minden egyes jelenlévőt az EMNT és az EMNP jövőbeni viszonya is foglalkoztatta. „A párt léte nem jelenti a tanács megszűntét, hisz a két szervezet egymásra van utalva” – tisztázta a dolgokat Toró T. Tibor.
Tőkés László a magyarországi polgári körök-mozgalom és a Fidesz-KDNP kettős kapcsolatához hasonlította a két szervezet közötti együttműködést.
„Az EMNT egy széles karolású polgári mozgalom kereteit biztosítja, a kezdeményezésére létrehozott EMNP pedig egy olyan politikai eszköz, ami célba viszi az utasát” – fogalmazott a püspök-politikus.
Továbbra is Tőkés László az EMNT elnöke
Megerősítette elnöki minőségében Tőkés Lászlót az EMNT országos küldöttgyűlése. A lehetséges 195 szavazatból a szervezet eddigi vezetője 189-et kapott, a többi hat tartózkodott. Az ügyvezető elnök tisztségét ezentúl Sándor Krisztina fogja betölteni, a szervezet régióelnökei pedig Szabó László (Közép-Erdély), Bardócz Csaba (Székelyföld) valamint Nagy József Barna (Partium) lesznek. A szervezet munkáját egy öttagú alelnökség fogja segíteni.
Elnöki beszámolójában Tőkés László áttekintette azt a folyamatot, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásához vezetett. Úgy vélte, ma újra olyan „ügyszeretettel átitatott szentség lebegi be a termet, mint 1989 decemberében, a nagy elhatározások idején”. Tőkés megemlítette, a magyarországi változásoknak döntő szerepe volt a mostani építő hangulat kialakulásában. „Magyarország újból anyaországgá változott” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, az „eurotranszszilvanizmus” útján kell haladni előre. Mint részletezte, a fogalom az európai modernitás és az erdélyi értékek és hagyományok ötvözését fedi. Azt is megemlítette, az erdélyi magyarságnak stratégiai partnerséget kell ajánlania az erdélyi románság számára.
A beszámolók rendjén elhangzott, az EMNT által megszervezett demokrácia-központok 140 ezer személynek adtak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése folyamatában, és több mint 70 ezer állampolgársági dosszié összeállításában segédkeztek.
Beszámoló hangzott el az EMNT által koordinált Mikó Imre-tervről, amely a 2012 és 2020 közötti időszak erdélyi magyar gazdasági fejlesztés terve. „Ha a terv elkészítését nem követi az intézményépítés, és nem jön létre az erdélyi magyar fejlesztési ügynökség, akkor hiába dolgoztunk” – jelentette ki Toró T. Tibor leköszönő ügyvezető elnök. Azzal kapcsolatban is reményét fejezte ki, hogy az EMNT hosszabb távon is elláthatja az állampolgársággal kapcsolatos tanácsadás feladatát.
Toró úgy vélte, EMNT-nek továbbra is civil politikai mozgalomként kell működnie, tevékenységét azonban össze kell hangolnia az Erdélyi Magyar Néppártéval. „Egymást erősítve kell tovább haladni, hiszen a mozgalom sem lehet eredményes a párt nélkül de a párt sem a mozgalom nélkül” - fogalmazott Toró.
A küldöttgyűlésen módosították a szervezet alapszabályát, és újjászervezték a szervezet vezető testületeit, mivel azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 12.
Szellemi honvédelemmel a nemzeti összetartozásért”
December 9-én a Parlament Felsőházi termében megtartotta alakuló plenáris ülését a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET), amely a Kárpát-medencében élő magyarság civil ernyőszervezeteként kíván működni. A rendezvényen – melynek fővédnöke dr. Schmittné Makray Katalin, és amelyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott köszöntőbeszédet – mintegy 400 magyar civil szervezet vett részt az egész Kárpát-medencéből. A CET megalakulásának ötletgazdájával, dr. Csizmadia Lászlóval beszélgettünk a tervekről, elképzelésekről, a szervezet rendeltetéséről.
Úgy tudom, hogy a CET alulról építkező egyetemes civil szervezet, s ugyanazt a nemzetpolitikát kívánja képviselni, mint a magyar kormányzat. Milyen elképzelésekkel alakult meg a szervezet?
Nagyon jó iskola volt számunkra a Civil Összefogás Fórum (CÖF) működése, amely azzal a céllal fogta össze Magyarországon a civil szervezeteket, alapítványokat, hogy az együttes akaratot eredményesen és sikeresen képviselje a nemzet és a közjó érdekében. Ez a szervezkedési módszer tehát bevált, hiszen az egyes szervezetek autonómiája megmaradt, ugyanakkor a nemzetstratégia ügyeiben együttesen tudtunk fellépni. Tekintettel arra, hogy az elszakított nemzetrészeken is számos eredményesen működő civil szervezet van, úgy gondoltuk, hogy tevékenységünket kiterjesztjük ezekre a területekre is. Az alulról építkezés a civil társadalom részéről eddig is megvolt, általában a „felülről való fogadással” volt gond. 2010-ben azonban olyan kormány került hatalomra, amely egységes magyar nemzetben gondolkodik, s ezt a munkát szeretnénk erősíteni. Meggyőződésünk, hogy szükséges a párbeszéd alapján történő együttműködés a mindenkori kormánnyal. Közös akaratról, s olyan konszenzusokról van szó, ami azokat a közös feladatokat határozzák meg, amelyeket elsődlegesnek kell tekintenünk.
…ugyanakkor pártoktól függetlenül kívánnak működni…
Így van, a CET közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól függetlenül végzi nemzetépítő munkáját, s ez vonatkozik a tagszervezeteire is.
Melyek a szervezet felépítésének lényegi elemei?
A CET a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek civil szervezeteinek önkormányzati elv alapján működő, tagjainak önkéntes társulásával létrejött tanácskozó, nyitott, érdek-képviseleti szervezet. Működési területe a Kárpát-medence országainak magyarok lakta régiói és a diaszpóra-magyarság szálláshelyei. A CET legitimitását a részt vevő, önálló jogi személyiségű szervezetek, a demokratikusan választott képviselet és az önkormányzatiságon alapuló tevékenysége biztosítja.
Mi a célja a szervezetnek?
A szervezet célja a nemzetet képviselő és azért tenni akaró magyar civil alapítványok és egyesületek számára a cselekvő együttműködés biztosítása, a magyar nemzettudat erősítése, a szellemi honvédelem kiépítése, a tudományos, kulturális és nyelvi közkincseink közvetítése, vagyis a magyarság lelki közösségének újrateremtése. A társadalom érdekeinek minél hatékonyabb megjelenítése az egymás közötti (civil-civil) és a magyar kormányzattal való kapcsolatrendszerben, a szervezetek közötti információáramlás kialakítása.
Melyek azok a legfontosabb feladatok, melyeket a következő időszakban szeretnének megvalósítani?
A szervezet feladatai közé tartozik, hogy a közhasznúság törvényben meghatározott fogalmának megfelelően együttműködjön. A civil törvényben leírtak és a Nemzeti Együttműködési Alap rendeltetése szerint, normatívák alapján, az önkéntesség elsődlegessége mellett, a CET részt vesz a közösségi érdekvédelem folyamatos munkájában. Állásfoglalásaival, véleményalkotásával és javaslataival képviseli a civil érdekeket, amelyeket közvetít a kormány és az önkormányzatok felé, szervezi a társadalmi részvételt a törvényalkotás munkájában is. Felkérésre ellátja a nemzetközi civil szövetségekben a képviseletet. Kapcsolatot tart fenn a Nemzeti, Gazdasági, Társadalmi Tanács civil delegáltjaival, együttműködik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával, illetve minden olyan testülettel, amelyek a magyar közösségek fennmaradását szolgálják. Feladata továbbá a civil szféra tájékoztatása a tevékenységük szempontjából fontos kérdésekben.
Ki lehet a CET tagja?
A CET tagja lehet minden, önmagát magyar szervezetként meghatározó civil társaság a Kárpát-medence országaiból, illetve a nyugati magyarság szervezetei. Az alapítók meghívják a Fórum résztvevőit, a további jelentkezők belépése pedig ajánláshoz kötött. A tagszervezetek elfogadják a CET Alapszabályát. Tagokká csak jogi személyiséggel rendelkező szervezetek válhatnak, a belépés és a kilépés egyaránt önkéntes.
A december 9-ei ülésen elfogadták a szervezet Alapszabályát, megválasztották az elnökséget, és megalakították a szakmai csoportokat. Melyek a szakcsoportok feladatai?
A szakcsoportok hosszú, közép és rövid távú terveket készítenek, kijelölt céljaik érdekében lehetőségük van további – nem CET tag – civil szervezetekkel történő együttműködésre. Egy szakcsoportban legalább tíz, működési területén ismert és elismert szervezet vesz részt. Kialakításuknál törekedni kell arra, hogy minden történelmi régió képviseltetve legyen. A szakmai csoportok együtt és tagjaik révén részt vesznek az uniós és magyarországi civileknek kiírt pályázatokon. A Fórum ülésén a következő, szakcsoportokat hoztuk létre: Kultúra és honismeret; Oktatás, anyanyelv és tudomány; Egyházi, civil kapcsolatok, családsegítés, szociális tevékenység; Ifjúság, szabadidő, sport; Önfoglalkoztatás, környezetvédelem; Identitás megőrzés és szellemi honvédelem.
Mit takar a szellemi honvédelem szókapcsolat?
Nem használ fizikai eszközöket, nem irányul senki ellen, azaz deffenzív önvédelemről van szó, annak érdekében, hogy a magyarság a következő ezer évet is megélje. A felhalmozott szellemi kincseinket meg kell ismernünk és az óvodáskortól egészen idős korunkig meg kell őriznünk.
Melyek ezek a kincsek?
Anyanyelvünk és tájnyelvünk ápolása és helyes használata; a magyar kulturális értékek őrzése, népszerűsítése; az együttgondolkodásból fakadó együtt cselekvés; közösségépítés; a sajátosan magyar termékek (hungarikumok) népszerűsítése; a magyar történelmi tudat hitelessé tétele; a nemzeti önismeret erősítése; a nemzeti hagyományok, emlékművek hatékony ápolása; a magyar történelem és emlékműveink megismertetése az iskolák diákjaival és pedagógusaival; a nemzeti vagyon szellemi hátterének védelme, megmentése és sorolhatnám. Létfontosságú mindemellett, hogy mindig az egységes magyar nemzetben és a történelmi Magyarországban gondolkodjunk, hiszen ennek nincs alternatívája.
A Parlament a napokban fogadta el az új civil törvényt, amely 2012. január 1-jén lép hatályba. Milyennek tartja a jogszabályt, s miként hat majd a Civil Együttműködési Tanácskozás tevékenységére?
Minden törvény annyit ér, ami megvalósul belőle, illetve amilyen tartalommal megtöltik. Nézetem szerint az új civil törvény a még mindig folyamatban lévő rendszerváltás fontos eleme, hiszen lehetőséget ad a civil társadalom aktivizálására. A jogszabály szerint a szakmaiság nagyon fontos kritériuma lesz a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének, ami átláthatóbbá, ellenőrizhetővé teszi a civil szervezetek működését. Nem beszélve arról, hogy jelentős mértékben csökkenti az adminisztrációt és általános regisztrációt hajt végre, tehát azok az álcivil szervezetek, amelyek eddig fiktív módon működtek, nem kapnak jogosítványt. Számításaim szerint a most nyilvántartott mintegy 70 ezer szervezetből kb. 30-35 ezer lesz olyan, amelyik tényleges közhasznú vagy közérdekű tevékenységét igazolni tudja. A civil törvény külön keretet biztosít a nemzeti vonatkozású pályázatokra, teljesen nyitott a konzorciumban történő pályázásokra, azaz lehetőséget ad olyan feladatok és programok megvalósítására, amelyek nemcsak billaterálisan működnek, hanem közös feladatokat vállalnak az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Természetesen ez is az összetartozást erősíti.
TARICS PÉTER
Felvidék.ma
2012. január 13.
Kétszázezer honosítási kérelem
Több, mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett tavalyi, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95 322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. A legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el állampolgárságát, most New Yorkban él.
Semjén Zsolt példátlanul sikeresnek nevezte a honosítást, amelynek során a magyar közigazgatás „felülmúlta önmagát”. Jelezte, az ügyintézés három hónapos határidejét tartani tudják, ez alól csak azok az esetek jelentenek kivételt, ahol hiánypótlásra van szükség.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a honosítást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terrorelhárítási ellenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állampolgárságot.
Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI kérdésére azt mondta, hogy ezres nagyságrendben kellett a tavalyi évben kérelmet elutasítani.
Semjén Zsolt hozzátette: e téren a „legszigorúbb vonal” híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik idegen titkosszolgálatok által „érintettek” vagy szélsőséges nézeteket vallanak. Megjegyezte: a határon túli magyar közösségeknek sem lenne jó, ha ilyen emberek kapnának magyar állampolgárságot.
Wetzel Tamás elmondta még, hogy hatalmas nyomás nehezedett a közigazgatásra, a kérelmek száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen 2010-ben még csak ötezer állampolgársági kérelem érkezett. Az egyes hivatalok ugyanakkor empatikusan és profin jártak el, a honosítás botránymentesen, zökkenő nélkül zajlik, és már január első napjaiban több mint négyezer kérelem érkezett.
Az MTI kérdésére hozzátette: az idén körülbelül 150 ezer kérelmezőre számítanak. Kérelmeket 77 külképviseleten, Magyarországon 1325 polgármesteri hivatalban adtak be, de nagyon sok igénylést nyújtottak be a kormányhivataloknál és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is.
A miniszteri biztos külön kiemelte a határon túli magyar szervezetek közreműködését, és megerősítette, hogy továbbra sem adnak ki semmilyen adatot azokról, akik állampolgárságot szereztek. Mint megjegyezte: tavaly egyetlen adat sem szivárgott ki, a biztonsági rendszer nagyon jól vizsgázott.
Kitért arra is, hogy az állampolgárság a tapasztalatok szerint komolyabb vándorlással nem jár, az azt kérők és megszerzők döntő többsége a szülőföldjén szeretne maradni.
Semjén Zsolt az elmúlt év nemzetpolitikai történéseit értékelve kitért az oktatási-nevelési támogatás problémájának rendezésére. Jelezte: a húszezer forintos támogatást kiterjesztették az óvodásokra is, és immár banki utalással, nem különböző alapítványok, hanem személyesen azok a szülők kapják, akik magyar iskolába járatják gyermeküket. Hozzátette: így mind a 250 ezer igénylőhöz eljutott a támogatás. Annak feldolgozása pedig, hogy ki jár ténylegesen magyar iskolába a pedagógus szervezeteken keresztül történik.
Külön szólt a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívásáról, amely határozatait egyhangúlag fogadta el, és a szakbizottságaiban minden magyar parlamenti párt is részt vesz. Megemlítette továbbá, hogy elkészült és szintén konszenzussal elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát. Megalakult a Magyar Diaszpóra Tanács, ami az összes nyugati magyar szervezet összefogását tűzte ki célul. Ellenzéki javaslatra döntöttek egy 50 millió forintos jogvédő keretről, számos ügyvédi iroda pedig jelezte, hogy ingyenesen vállalja azoknak a határon túli magyaroknak a védelmét, akiket támadás ér. Semjén Zsolt összegzése szerint ilyen nemzetpolitikai konszenzusra még soha nem volt példa.
A miniszterelnök-helyettes a magyar kül- és nemzetpolitika egyik legnagyobb sikerének nevezte a szerb vagyon-visszaszármaztatási törvény megváltoztatását, amely így már lehetővé teszi, hogy a délvidéki magyarság számára a kárpótlás és vagyon-visszaszármaztatás diszkriminációmentesen biztosítva legyen.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az elmúlt esztendőt a cselekvés évének nevezte, amelynek egyik legfontosabb feladata az oktatás-nevelési támogatások átszervezése volt. Az idei évben pedig az átfutási idő várhatóan még rövidebb lesz – jelezte.
Szólt még a Határtalanul! osztálykirándulási programról, amelynek keretében idén is mintegy 17 ezer diák látogathat el határon túli magyar területekre, és a Magyarság Háza létrehozásáról, amely egy komplex tudományos és kulturális központ lesz, s már januártól várja különböző rendezvényekkel az érdeklődőket.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 6.
Kiemelt támogatás külhoni diákoknak (Beszélgetés Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel
Semjén Zsolt székely zászlót kapott ajándékba
Romániának és Magyarországnak továbbra is tudatos egymásrautaltságban kell élnie, még akkor is, ha a két ország gazdasági és válságkezelési nézetei nem egyeznek minden részletükben – jelentette ki a Háromszéknek Semjén Zsolt. A magyar miniszterelnök-helyettes – aki a Kárpát Meditop Kupa kézilabdajátékok alkalmával járt Sepsiszentgyörgyön – támogatandónak tartja a pozitív diszkrimináció alkalmazását a határon túli magyar diákok magyarországi továbbtanulása ügyében.
– A román fél nem nagyon hallatta hangját az elmúlt hetekben, amikor Magyarország igencsak erős uniós “viharzónába” került. Többet vártak egy stratégiai partnertől?
– Sem többet, sem kevesebbet. Strasbourgban nem országok vitatkoztak, hanem politikai nézetek mentén hangzottak el a vélemények. A néppárti román képviselők mellettünk álltak, a szocialisták és liberálisok pedig a támadó fősodorhoz csatlakoztak. Inkább azt tapasztalhattuk, hogy a román kollégák az Európai Parlamentben is saját belpolitikai csatáikat vívták, ami különösebben nem lepett meg. A balliberális képviselők elmondták az ismert szöveget, hogy Magyarországon diktatórikus viszonyok alakulnak ki, aztán rögtön áttértek, hogy igen ám, de Romániában is hasonló a helyzet Băsescu elnök és Boc miniszterelnök alatt, és ez ügyben mikor lép fel az unió?
– Ez a se hús, se hal viszonyulás befolyásolhatja valamilyen módon a két ország viszonyát?
– Nem hiszem, magyar részről biztosan nem. Kijelenthetem, hogy Magyarországnál senki sem tett többet Románia schengeni csatlakozása érdekében, elsősorban azért, mert eleget tett az elvárásoknak, az pedig egyenesen vérlázító, amit némely európai országok megengednek maguknak ez ügyben Romániával szemben. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt, hogy állampolgársági kérdésekben Románia nem alkalmazott kettős mércét, hasonlóan természetesen kezelte az itteni magyarok állampolgársági jogát és igényét, ahogyan azt a besszarábiai románok esetében tette. És az is számtalanszor beigazolódott, hogy együtt jóval több európai forráshoz jutottunk, mint külön-külön.
– De hogyan lehet egy szuverenitási szempontokat is érvényesítő gazdaságfilozófiát összefésülni egy olyannal, amely szinte kizárólag az IMF-elvárások teljesítését célozza?
– Mi úgy tartjuk, hogy nem igazságos a felmerülő pénzügyi terheket kizárólag az emberekre ruházni, a multinacionális cégek viszont igenis, vállaljanak arányos részt ezekből a terhekből. Amikor kimondtuk ezeket a dolgokat, a fél világ nekünk esett, azóta viszont szinte a teljes unióban bevezették a bankadót. Rendszeresen jeleztük román partnereinknek, hogy mire készülünk, viszont valamennyi országnak magának kell mérlegelnie, milyen mértékben tud és akar ellenállni az IMF nyomásának. Jómagam és kollégáim hivatalos vagy kevésbé hivatalos romániai útjain többször is szakmai részletességbe menő ismertetőt kértek a magyar tervekről, és nem bánjuk, hogy ezek közül néhány visszaköszön.
– A romániai magyarság autonómiaküzdelmének egyik körvonalazódó eszköze a Székely Nemzeti Tanács által indítványozott uniós polgári kezdeményezés. Ön mennyiben tartja támogatandónak ezt a kezdeményezést?
– Szeretném leszögezni: az autonómiaigényekről soha nem szabad lemondani, a magyar kisebbséget ugyanazon jogok illetik meg, mint mondjuk az ausztriai kisebbségeket. Ebben persze távolról sincs egy­előre nézetazonosság román barátainkkal. Úgy tartjuk, a szórványmagyarságnak kulturális autonómia, a tömbmagyarságnak területi autonómia jár. Ezért minden, ami az autonómia irányába hat, támogatandó és követendő, akárcsak az, ami uniós szinten ad ennek hangot. Én azt tartom bölcs megoldásnak, ha több olyan kezdeményezés mögé sorakoznak fel a magyar érdek-képviseleti szervezetek, amelyekhez uniós támogatást lehet szerezni. Valamennyi politikai és társadalmi erő tegye meg a javaslatát, és az ily módon összeállított, korlátolt számú, de megfelelően megalapozott javaslatot tartalmazó csomaghoz próbáljunk támogató szavazatokat szerezni.
– Lényeges átalakulások előtt áll a magyarországi felsőoktatási rendszer. A várható módosítások milyen mértékben befolyásolják az anyaországban tanulni kívánó határon túli magyar diákok esélyeit?
– Tudatában vagyunk annak, hogy egy sereg fontos szempontot az élet, a gyakorlat hoz majd a felszínre, olyanokat, amelyekre nem nagyon lehet az íróasztal mögött felkészülni. Ne feledjük, a közelmúltban alapvető közjogi változások történtek, a diákok egy része már nemcsak magyar nemzetiségű, de magyar állampolgár is. Többek között azért is tekintettem küldetésemnek a Máért összehívását, hogy az összmagyarság legitim képviselői fogalmazhassák meg elvárásaikat, akár a pozitív diszkriminációra való igényüket is. A kéréseket az általam vezetett tárcaközi bizottság igyekszik beágyazni a magyar jogrendbe, megteremteni például azon hitelek feltételeit, amelyek a tanulás finanszírozását biztosíthatják. És szeretnék eloszlatni egy téveszmét: összességében nem lesz kevesebb egyetemi hely Magyarországon. Mindössze azt célozzuk, hogy ne képezzünk tömegével asszirológusokat, akiknek az életben nem lesz képzettségüknek megfelelő állásuk, hanem inkább mérnököket. A határon túli magyar diákok pozitív diszkriminációjának igényét pedig indokoltnak tartom, ennek technikai kidolgozása a közeljövő feladata.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 7.
Fontos megállapodást kötött a kormány
Vidékfejlesztési együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medencei határon túli magyarságot képviselő szervezetekkel a magyar kormány, a fő cél az, hogy egyebek mellett kihasználják a közös terület- és infrastruktúra-fejlesztésben rejlő lehetőségeket.
A dokumentumot a kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, illetve Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna magyarságának képviselői írták alá kedden Budapesten.
Az aláírást megelőzően Fazekas Sándor köszöntőjében elmondta, fontos mérföldkő a megállapodás, mivel a Kárpát-medencei magyarság többsége vidéki térségekben él. Hozzátette, a nyitott megállapodást konzultáció előzte meg a határon túli szervezetekkel, s az aláírókhoz később is csatlakozhatnak magyar szervezetek.
A miniszter elmondta, a nyolc országot érintő stratégia a természeti, földrajzi előnyöket használja ki, különös tekintettel vízgazdálkodásra és a magyar közösségek közötti vidékfejlesztési tartalmú együttműködésekre, programokra.
Semjén Zsolt kifejtette, a Kárpát-medence egységes, jóllehet a politika szétszabdalhatja határokkal, törésvonalakkal, fölrajzilag – történelmileg egységes marad. Úgy vélte, a normális rend akkor áll helyre, ha a medence egységében gondolkodunk. Magyarországnak ezért nemcsak a határain belül kell gondolkodnia, hanem figyelembe kell vennie ezt az egységet is. Így például a magyarországi vízügyek sem kezelhetők anélkül, hogy tudomásul vennénk, a folyók vízgyűjtő területe a Kárpát-medencében van.
Semjén Zsolt szerint az együttműködés során megvalósuló programok ugyanúgy előnyére válnak például a szlovákoknak, románoknak, ukránoknak, szerbeknek is, mint a magyaroknak, mert a gazdaságfejlesztés megnövekedett életlehetőségeket jelent mindazon országoknak, amelyek érintettek a Kárpát-medence vonatkozásában. Aláhúzta, a megállapodás nem irányul senki ellen sem, mindenki javát szolgálják a program elemei, amelyek azonban elsősorban a magyarság életminőségét hivatottak javítani.
Németh Zsolt kifejtette, fontos pillanatban van a magyar nemzetpolitika, mivel nemrégiben elfogadták stratégiai keretét. Ez előirányozza, hogy készüljenek összehangolt ágazati nemzetpolitikák, aminek egyik látványos megvalósulása a most aláírandó megállapodás. Hozzátette, készül a többi ágazati nemzetpolitikai megállapodás is, amely például a kulturális, egyházi, civil területeket öleli fel.
Németh Zsolt elmondta, a föld nemcsak megélhetést, szabadságot, önrendelkezést, szuverenitást jelent, hanem otthont, szülőföldet is. Kifejtette, az együttműködés azért is fontos, mert az unió is kiemelten kezeli az agrárpolitikát, de nemcsak gazdasági, hanem az otthon-megtartása szempontjából is.
Az aláírást megelőzően az egyik aláíró, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai uniós képviselő is köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a megállapodás fontosságát a magyarság életlehetőségeinek növelése szempontjából.
MNO
2012. február 14.
Ülésezett a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság
A kormányzati szervek nemzetpolitikai munkáját összehangoló testület plenáris ülése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár adott tájékoztatást kedden, az Országházban.
Semjén Zsolt elmondta, hogy három tárcaközi bizottság működik jelenleg, a romaügyekkel, az európai ügyekkel és a nemzetpolitikával foglalkozó testület. Félévente tartanak plenáris ülést, negyedévente pedig az egyes szakpolitikai képviselők találkoznak. A keddi ülésen minden minisztérium képviseltette magát, az egyes tárcák vezetői arról számoltak be, hogy a saját szakterületükön a nemzetpolitikával kapcsolatban mit tettek, milyen problémákat, megoldási lehetőségeket látnak.
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) széles konzenzus mellett fogadták el a nemzetpolitika alapdokumentumát. Az egyes szakpolitikai terveket ebből vezetik le – húzta alá Semjén Zsolt. Eddig két ilyen tervezet készült el, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv keretében mutatta be a Kárpát-medence agrárfejlesztési javaslatát, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig Erdély gazdasági tervét készítette el – mondta a politikus.
Semjén Zsolt bejelentette: lista készült a nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű intézményekről. Ezek az intézmények a jövőben stabil, kiszámítható, nem pályázat alapú finanszírozásra számíthatnak. A lista elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő weboldalán.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az állampolgársági ügyekről adott tájékoztatást. Elmondta: a tárcára és a külképviseletekre hatalmas munkát ró a feladat, de folyamatosan dolgoznak az eljárások egyszerűsítésén és gyorsításán. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a hamarosan esedékes szlovák választások után a felvidéki magyarok állampolgársági helyzete is rendeződik. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy tervezik az előző kormány által bezárt konzulátusok újranyitását.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára egy oktatási kérdést emelt ki. A magyar felsőoktatási intézmények eddig felsőfokú nyelvvizsgának fogadták el azon határon túli diákok érettségijét, akik többségi nyelvű középiskolában tanultak. Annak érdekében, hogy ne érje hátrány azokat, akik kisebbségi magyar nyelvű középiskolában végeztek, az ő esetükben is középfokú nyelvvizsgának fogják tekinteni a többségi nyelven letett érettségijüket.
Kormany.hu
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmény lett a Sapientia és a Kolozsvári Magyar Napok
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A tizenhat erdélyi intézmény és program között a Sapientia egyetem és a Kolozsvári Magyar Napok is szerepelnek.
A listán szereplő intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után.
Mint kifejtette: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények listája (zárójelben a támogatás tárgya):
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés)
Protestáns Teológiai Intézet (működés)
Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. Kollégium)
Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. Kollégium)
Bástya Kollégium, Vice (szórv. Kollégium)
Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) (működés+program)
Házsongárd Alapítvány (működés+program)
Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program)
Szent Ferenc Alapítvány (működés+program)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+program)
Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program)
Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve)
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program)
Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program)
Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program)
Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program)
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program)
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt még arról, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak – fogalmazott.
Németh Zsolt külügyi államtitkár feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a remények szerint újra tudja nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat.
Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
(Középfokú nyelvvizsgának számít a román érettségi
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok – jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat – mutatott rá a helyettes államtitkár.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Támogatások: kit húztak ki a listáról
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 15.
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája – Az illetékesek módosításokat dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik eygetemi tanulmányaikat Magyaroszágon szeretnék folytatni
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt, a magyar miniszterelnök nemzetpolitikáért felelős helyettese kedden Budapesten. Ennek lényege, hogy ezek az intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő-helyettes a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után. Semjén Zsolt kifejtette, akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
Répás Zsuzsanna , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel volt még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek, és a remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját, és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak, fogalmazott.
Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a közeljövőben tartják a szlovákiai választásokat, és bíznak abban, hogy azokon egyértelműen pozitív megoldást sikerül találni a hosszú ideje függőben lévő állampolgársági kérdésre. Ezt a reményt nem adják fel, fogalmazott, hozzátéve: a felvidéki magyarok addig is számíthatnak a magyar kormány és diplomácia egyértelmű támogatására. Feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a tervek szerint újra tudja majd nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat. Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében az, aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok, jelezte. Az eddigi gyakorlat szerint azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak. Azoknak viszont, akik magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, ezt semmilyen módon nem ismerték el. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat, mutatott rá a helyettes államtitkár.
MTI
2012. február 24.
teszi lehetővé a nemzet közjogi egységét és így a magyarság megmaradását – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Bécsben.
A határon túli magyarság felgyorsult asszimilációjának megállításához a hagyományos támogatási formák nem elegendőek, “erősebb impulzusra” van szükség. Ez az állampolgárság megadása, szavazati joggal együtt – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Europa Club ausztriai magyar egyesület vendégeként.
Semjén Zsolt a Collegium Hungaricum épületében, mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt tartott előadást a kormány nemzetpolitikájáról.
Előadásában úgy vélekedett: minden nemzet megismételhetetlen érték; ha a magyarság eltűnne, az egyetemes emberiség lenne szegényebb.
Az osztrák törvények jelenleg fő szabály szerint kizárják a kettős állampolgárságot, ez alól egyedi elbírálás alapján tesznek kivételt. Semjén Zsolt úgy vélte, hogy, amint korábban Németország, előbb-utóbb Ausztria is megváltoztatja a kettős állampolgársághoz való viszonyát.
Az osztrák álláspontot “az élet fogja megváltoztatni” – mondta Semjén Zsolt magyar újságíróknak nyilatkozva. A kettős vagy többes állampolgárság kizárása ellentétes minden ország érdekével és a világban zajló folyamatokkal – mondta.
Előadásában kijelentette, a magyar állampolgárság megfelel az emberi jogi követelményeknek és a nemzetközi szerződéseknek is. Visszautasította, hogy – mint fogalmazott – Szlovákia kettős mércét alkalmazzon a magyar állampolgársági törvény ügyében. Kijelentette, Pozsony korábban ugyanúgy olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön élő szlovákok szlovák állampolgárságot szerezzenek. “A szlovák belpolitika kedvéért nem adhatjuk fel a magyar nemzeti érdekeket, nem adhatjuk fel az állampolgársági törvényt” – hangsúlyozta. “A mi kezünk ki van nyújtva a szlovákság felé” – tette hozzá.
A hallgatóság soraiból érkezett kérdésre válaszolva úgy vélekedett, az Európai Unió kettős mércét alkalmaz bírálataiban, többek között amikor bírálja az egyházügyi törvényt, a keresztény értékrendre való hivatkozást az alkotmányban, illetve a médiatörvényt.
Kitért arra is, hogy nézete szerint a Magyarországgal szembeni bírálatok egy része egy értékrendi alapú vitához sorolható, másrészről gazdasági támadás is érte Magyarországot. “Magyarország működik, minden nyomásgyakorlás ellenére” – mondta.
Kijelentette, a kormánnyal szembeni külföldi bírálatok a céljukkal ellentétes hatást érték el. Véleménye szerint ezt bizonyítja a budapesti Békemenet, az időközi választások eredményei és az is, hogy a nyugati sajtóban megjelent bírálatok hatására – mint fogalmazott – “megmozdult” a nyugati magyarság is.
Semjén Zsolt úgy vélekedett, az Európai Uniónak “meg kell próbálnia visszanavigálni az alapító atyák örökségéhez és a keresztény értékekhez”, másként “az első zökkenőnél szétesik.
Pálfy M. Katalin
MTI
2012. március 3.
Március 15-ig 150 ezer honosítás
Március 15-e körül már a százötvenezredik határon túli magyar veheti át a honosítási okiratokat, és várhatóan még a tavasszal megérkezik a kétszázötvenezredik honosítási kérelem – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Székesfehérváron, pénteken. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese egy honosítási ünnepségen, ahol húsz Romániában, Kárpátalján és Szerbiában élő magyar tett állampolgársági esküt, kifejtette: a magyar nemzet egyharmada Magyarország határain kívül él. Ahhoz, hogy az asszimilációt meg tudjuk állítani, sőt meg is tudjuk fordítani, szükségesek, de nem elégségesek a különböző támogatási formák, nagyon erős impulzusként kell az állampolgárság megadása, a nemzet közjogi egyesítése. Rámutatott: miután csak egyetlen magyar nemzet van, s nincs különbség a határokon túl élő magyarok és az anyaországban élők állampolgársága között, a szavazati jog és a választásokon való részvétel minden magyart megillet, bárhol is éljen a világban.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 10.
Játszmák határokon belül, határokon kívül
Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen. Az elmúlt 20 év során volt a magyaroknak parlamenti képviselője Kijevben is.
A két világháborút követő békék után, a 40 éven keresztül szigorú határokkal elválasztott, határok közé bezárt térségekben, autarchiákban, lájtos és kevésbé lájtos diktatúrákban éltek a kisebb, nagyobb magyar közösségek. A '80-as évek második felétől egyre keményedő feltételek között élők nem csak az adott politikai berendezkedés elnyomorító hatásaival küzdöttek akár Csehszlovákiában, akár a volt Jugoszláviában, Romániában, ill. a Szovjetunióban, hanem a kisebbségi léttel is. Magyarországra, a gulyáskommunizmus világára vágyó tekintettel pillantottak a szomszédos országokban élő magyarok és nem magyarok.
1990 után új helyzet állt elő. Legelőször az RMDSZ szerveződött meg hihetetlen gyorsasággal Romániában, de hamarost létrejött Csehszlovákiában a MPP, majd az Együttélés, a Vajdaságban a VMDK, majd a VMDSZ, Ukrajnában a KMKSZ, majd az UMDSZ. Megköttettek az un. Alapszerződések sorra a szomszédos országokkal. Nem ment simán semmi, de a délszláv háború sújtotta térségeken kívül békés körülmények között kialakultak minden országban a választott, legitim politikai képviseletei a magyaroknak. Elindult egy folyamat, melynek során egyre több, – természetesen nem elégséges – eredményt értek el az intézmények, az ingatlanok visszaszerzése, az identitás, az oktatás/ kultúra megőrzésének területein. A határon túli magyarok többségében az adott ország állapotának függvényében, egyre inkább tudatosult, hogy nekik két fővárosuk van. Az adott országé, és a magyar főváros, Budapest. A magyar közösségek tagjainak többségében tudatosult az is, hogy egzisztenciális létük attól az országtól függ első sorban, melyben a többség bizonyára mindenkor 2/3-t alkotott. A kérdés tehát mára úgy merül fel egy kisebbségi létben élő magyar esetében: élhető az adott ország, v. kevésbé élhető, mint máshol a környéken. Egy kis létszámú klientúra persze függött és függ Budapesttől minden térségben. Nemcsak politikai szerepét tekintve, de gazdasági/szociális tekintetben is. Térségektől függően ebben nagy eltérés van. Kárpátalján ez a politikai klientúra esetében 100%-os, míg más térségekben inkább a legitim parlamenti képviselettel rendelkező párt alternatívájaként, Budapestről támogatott, vagy gründolt párt klientúra számára létkérdés.
Ugyanakkor a realitás érzék, mely tudomásul veszi, hogy nem a budapesti kakaskukorékolásra kél fel a nap a szomszédos országokban, nem jellemezi a magyarországi politikát. Különösen a jobboldali kormányok vélték és vélik úgy, hogy Budapesten kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hogy ők is a “centrális erőtér” sugarába tartozzanak.
Ennek eszköze részben a sérelmi politika folyamatos gerjesztése, amit először státustörvénnyel, majd 2010-ben kettős állampolgársággal kívánnak “kezelni” illetve a támogatáspolitika. Az egyre szűkülő források zavaros intézményi átalakításokkal, átláthatatlan döntési folyamatokkal párosulva, a központ meleg tenyeréből etetett klientúra által vezényelve, mára a határon túli magyarság többsége számára érdektelen és enyhén szégyenletes hellyé teszik az “anyaországot” Már a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság sem föltétlen akar felkerekedni, hogy áttelepüljön Magyarországra.
Az átlagember számára tehát érthetetlen, hogy miért folytat komoly küzdelmet a magyar kormány és diplomácia, hogy mára veszélybe kerüljön az elmúlt 20 év diktatúráktól megszabadult magyar kisebbségek teremtette legfontosabb vívmány – a politikai érdekérvényesítő szerep az adott országok parlamentjeiben. A statisztikai adatok fényében ugyanis világos, hogy a magyar közösségek nem olyan nagy létszámúak, hogy a Fidesz által gründolt, vagy “stratégiai partnernek” kinevezett pártok megjelenésével, a választásokon megoszló szavazatok elégségesek legyenek akár egy párt bejuttatásához is. Így, amit a 20. század nem végzett el a határon túlra került magyarság életében, azt a 21. század elején a Fidesz megosztó politikája befejezi. Hiszen, ha nem lesznek magyar képviselők az adott országok parlamentjeiben, az eddig kínnal-keservvel elért, ám mégis fontos eredmények sem lesznek védhetők. Ugyan is, ha nincs is törvénybe foglalt kulturális autonómia, de annak szinte minden eleme megtalálható mind Romániában, mind Szlovákiában. Szerbiában, a Vajdaságban a Nemzeti Tanács intézménye az egész térség számára példaérték modellt hozott létre, mely tulajdonképpen a kulturális autonómia intézménye.
A nacionalizmusok ugyan minden országban rendelkezésére állnak a politikának, de jelenleg alacsony hőfokon vannak tartva. Választások idején persze felizzíthatók, de jelenleg az a nagyobb veszély pl. a szlovákiai magyar kisebbségre, hogy “Minél jobban prezentálódik az MKP a Fidesz saját akarat nélküli fiókpártjaként, annál inkább közelít szlovákiai koalíciós potenciálja a nullához. És annál kevésbé lesz az itteni magyarok számára érdekes, hogy a parlamentben izolálódik-e, avagy a parlamenten kívül. Ugyanis egyik esetben sem lesz képes tenni értük semmit, ami hasznukra válhatna” (Morvai Péter).
Az etnikai alapú magyar pártok mindenek fölött való forszírozása Budapestről végzetes tévedés. Kontraproduktív!
Több, mint árulkodó Semjén Zsolt mondata: “A magyarság megmaradása függ attól, “milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Ez a fajta gondolkodás, nem tudja elképzelni, hogy a Fideszen kívül, sőt a Fidesz ellenében, és után is van és lesz élet a szomszédos országok magyar társadalmai számára.
Ugyanakkor azzal, hogy Magyarország az elmúlt másfél évben feladta legnagyobb értékét: a társadalmi, gazdasági, politikai stabilitást, nemcsak a hazai társadalomnak, de a határon túli magyaroknak is árt. A kormány elszigetelte Magyarországot Európában. A magyar diplomácia mozgástere beszűkült. A kormányzati politika kockáztatja a kisebbségben élő magyarság politikai érdekképviseleteit a szomszédos országokban. S Magyarország mára már nem egy vágyott hely, ahol sokkal jobb lenne élni, mint az euróval fizető Szlovákiában, vagy az Európai Unióban és a NATO-ban felértékelődő Romániában. Horvátország uniós tagállammá válásával, tengerpartjával, Szlovénia jólétével nem vetélkedhet az egyre zsugorodó gazdasággal rendelkező Magyarország, mely hova tovább egy jól fejlett autokrácia, egypárti berendezkedéssel, leépülő jogállammal.
A 2011-es népszámlálási adatok drámai fogyást mutatnak Romániában és Szlovákiában. Az asszimilációt pedig gyorsítja, hogy a magyar identitástudatnak nem támasza Magyarország. A kettős állampolgárság törvénybe iktatásának módja és időpontja a választójog mellérendelésével – mindennél árulkodóbban bizonyítja, hogy ez elsősorban belpolitikai játszma része, és nem a magyar kisebbségekről szóló, mindent megoldó gyógyír. S hogy ez, – mint Ruprecht Polenz a német Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke mondja: “a külhoni magyaroknál lojalitási konfliktust okoz” – nem érdekli a Fidesz gőzhengerét.
Ugyanakkor, ahogy a felzárkózás és a szociális pillér mellett nem áll ki a magyar kormány Magyarországon, sőt, nap, mint nap táplálja az EU-ellenességet a társadalomban, úgy nem használja ki az európai integráció adta lehetőségeket a határon túli magyar közösségek érdekében sem . Nem számol azzal, hogy a 2012 – választások Romániában és Szlovákiában új helyzetet teremtehenet, s mi lesz a kisebbségben élő magyarokkal, ha ezekben az országokban is a “centrális erőteret” és a nemzeti burzsoázia megerősítését hirdeti meg a kétharmados többség?
Törzsök Erika
Népszava
2012. március 12.
Semjén Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel találkozott
Bemutatkozó látogatáson vesz részt hétfőn és kedden az EMNP elnöksége a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten. Az erdélyi párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a budapesti bemutatkozó körút Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökénél kezdődött.
A kapcsolatfelvételről a párt február 25-i, csíkszeredai országos küldöttgyűlése döntött, az újonnan megválasztott vezetőség tagjai közül jelen volt: Toró T. Tibor elnök, valamint Gergely Balázs és Zatykó Gyula alelnökök.
Az Erdélyi Magyar Néppárt tájékoztatása szerint a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a Kárpát-medence magyar vonatkozású aktualitásait tekintették át, külön kitérve a szlovákiai választások nemzetpolitikai szempontból aggasztó eredményeire.
A továbbiakban Toró T. Tibor bemutatta és átadta az Erdélyi Magyar Néppárt politikai keretprogramját, majd a közelgő romániai önkormányzati választások kihívásairól, az Erdélyi Magyar Néppárt választási stratégiájáról tartott rövid összefoglalót – írták a közleményben, amelyben kitértek az ősszel esedékes parlamenti választásokra is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke külön felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét arra, hogy a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb mellett a romániai választási törvény rendelkezik egy alternatív küszöbről is, mely szerint elegendő hat képviselői, valamint három szenátori választó körzetben egyszerű többséget szerezni ahhoz, hogy egy párt mandátumokhoz jusson.
A találkozón a közlés szerint elhangzott, hogy nincs alapja annak a riogatásnak, hogy az erdélyi magyarság kieshet a parlamentből, ahogyan az a felvidékiek esetében történt. A találkozó végén a jelenlévők megegyeztek, hogy a közelgő önkormányzati, valamint az azt követő parlamenti választásokra való tekintettel havi egyszeri, rendszeres találkozókra kerül majd sor az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és a miniszterelnök-helyettes között.
MTI
Erdély.ma
2012. március 14.
Honosítás: eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett
Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és mintegy 130 ezren tették le az állampolgársági esküt – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére. A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt.
Az államtitkárság Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos adatai alapján azt a tájékoztatást adta, hogy eddig 230 ezer honosítási kérelem és mintegy 110 ezer névmódosítási kérelem érkezett.
A legtöbb kérelmet Erdélyből adták be, a legidősebb igénylők 104 évesek, az egyik férfi New Yorkból, a másik Máramarosszigetről kérelmezte a magyar állampolgárságot. A legfiatalabb egy 2 hetes csecsemő, akinek kérték az állampolgárságot. Az idén már adtak be kérelmet Abu-Dzabiban, Katarban, Chisinauban, Podgoricában, Pretoriában és Sanghajban is.
Több mint 130 ezren a külhoni magyarok közül immár magyar állampolgárnak tudhatják magukat, a kérelmezők közül ennyien már letették az esküt.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyon sok önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken – Csíkszeredán, Kolozsváron, Szabadkán – lesznek eskütételek. A kormánytagok közül Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Isztambulban, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkár vancouveri eskütételen vesz részt.
Egyszerűsített honosítási kérelmeket 2011. január 3-tól lehet benyújtani.
A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
MTI
2012. május 23.
Díszsírhely a Székely himnusz zeneszerzőjének
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét tegnap a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ünnepségen úgy fogalmazott: a Székely himnusz a Szózat és a Himnusz mellett harmadik nemzeti imánkká vált, nem jogi aktussal, hanem azért, mert az egyetemes magyarság és a székelység annak fogadta el.
Csanády György költő 1921-ben írta a később Székely himnuszként ismertté vált verset, amelyet még abban az évben megzenésített Mihalik Kálmán. A dal azóta önálló életre kelt: Erdélyben a nemzeti érzés, az anyaországban a szocialista rendszerrel szembeni ellenállás szimbólumává vált – fejtette ki Semjén Zsolt. A Székely himnuszt nem csak Ceauşescu Romániájában tiltották be, büntetés járt énekléséért a kádári Magyarországon is. Úgy látszik, vannak, akiknek ma is szálka a szemében ez a dal, és akadnak, akiknek nem tetszik, ha a képviselők a parlamentben is eléneklik – mondta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes felidézte, Mihalik Kálmán a bánsági Oravicabányán született 1896-ban. Kolozsvárott a piaristáknál érettségizett, ugyanott kezdte orvosegyetemi tanulmányait, amelyeket – a frontszolgálatot követően – Szegeden fejezett be. Huszonhat esztendős volt csupán, amikor tífuszban elhunyt. Sírja az azóta eltelt évtizedek során csaknem feledésbe merült, ám 1990-ben egy idős asszony megkereste Gál Imre fafaragót, akinek megmutatta, hol is nyugszik Mihalik Kálmán. Az Erdélyi Kör tagjai újra megváltották a sírhelyet és rendbe hozták a sírt – tudatta a politikus.
Mihalik Kálmán abból az alkalomból kapott díszsírhelyet, hogy a 2009-ben Székelyudvarhelyen a Székely Nemzeti Tanács képviselői által hivatalosan is Székelyföld himnuszaként elfogadott dal kilencven esztendeje, 1922. május 22-én Budapesten csendült fel nyilvánosan. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 28.
Kiválasztott nép vagyunk – hangsúlyozták a csíksomlyói búcsún
„Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt” - hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka. A szertartás előtt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek tiltakozását fejezte ki minden olyan kísérlet ellen, amelyekkel szerinte politikai célokra akarják kihasználni a vallásos búcsújárást, vagy azt megpróbálják összekötni bármilyen más nem vallásos céllal. A legnagyobb magyar zarándoklaton idén is több százezer zarándok vett részt Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról.
„A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk” - mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek.
Tempfli Imre stuttgarti római katolikus plébános, Oscar Wildot idézve azt mondta, az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. Lelked kincseivel lehetsz boldog, azokat nem veheti el senki” - hangsúlyozta Tempfli Imre.
Az ünnepi szónok hozzátette, Isten nemcsak a személyek, hanem a nemzetek, a közösségek útjait is kijelölte. „Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt. A népnek azonban Isten csak addig ad jövőt, ameddig az féli őt” - hangsúlyozta a szónok.
Tempfli Imre úgy vélte, sokan nem veszik észre a válság jeleit, mások úgy gondolják, hogy csak a gazdaság jutott válságba, és kölcsönökkel, gazdasági intézkedésekkel próbálnak úrrá lenni rajta. „Nem a gazdaság, hanem a hit, az emberi értékek vannak válságban” - állapította meg a szónok.
Dosztojevszkijt idézve mondta, a népeket nem a számuk, hanem a közös eszme, a szent gondolat teszi naggyá. „Egy közös, mindent egyesítő szép gondolat ragadhat ki a válságból” - jelentette ki, majd hozzátette, csak a családban, a közösségben gondolkodva lehet legyőzni a válságot.
Az összefogás erejét egy az első világháború történeteiből vett példázattal igyekezett bizonyítani. Felidézte, hogy 1918 júniusában az olaszországi Piave folyón az olaszok felrobbantottak egy gátat. A víz az osztrák katonákat elsodorta, de a magyarok megmenekültek, mert parancsnokuk azt a parancsot adta: katonái fogják meg egymás kezét. „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk” - jelentette ki Tempfli Imre. Hozzátette, ha egy ember álmodik, az csak álom, ha sok ember álmodik, az álom valósággá válik. „Kapaszkodjunk össze, hogy a lelkes testvériség valósággá váljon” - fogalmazott.
Tempfli Imre megállapította: Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. Hozzátette, a különböző Mária-zarándokhelyeken Máriának más-más üzenete van. Csíksomlyó üzenete: „újuljatok meg hitetekben, és váljatok egymás testvéreivé”. Úgy vélte, magasra kell emelni Csíksomlyó zászlaját, hogy az jelezze: „a szentlelkű embereket nem lehet legyőzni, mert összeköti őket a testvériség eszméje”.
A prédikációt több százezer zarándok hallgatta végig a csíksomlyói nyeregben. A zarándokok között volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
A legnagyobb magyar zarándoklaton idén is több százezer zarándok vett részt Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. A székelyföldi zarándokok egy része a hagyományoknak megfelelően gyalogosan érkezett Csíksomlyóra. A környék országútjain már pénteken egyházi és nemzeti zászlókkal felvonuló gyalogosok menetoszlopaival találkozhattak az autósok.
A zarándokok egy része a csíksomlyói nyeregben, a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, hogy a szakrális helyen várja a napfelkeltét.
Az összegyűltek tapssal köszöntötték annak a bejelentését, hogy olyanok is vannak a zarándokok között, akik kilencszáz kilométer gyalogos zarándoklat végén érkeztek Csíksomlyóra. Az oltár előtt egy olyan ikon képre is ráirányították a figyelmet, amit a lengyelországi Czestohowai zarándokhelyről küldtek Csíksomlyóra. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 1.
Semjén: Eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel a Nemzeti Regiszterre
A Nemzeti Regiszterre eddig több mint 25 ezren iratkoztak fel - ezt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közölte egy írásbeli kérdésre válaszul.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az Országgyűlés honlapján Szabó Vilmos szocialista képviselőnek adott válaszában kiemelte: mind az elektronikus, mind a formanyomtatványon történő jelentkezés, illetve a jelentkezések feltöltése folyamatosan zajlik. Az eddig regisztráltak száma meghaladja a 25 ezer főt.
Az ellenzéki politikus többek között arra volt kíváncsi, hogy hány regisztrált felhasználója van a nemzeti regiszter honlapnak, mi a garancia, hogy a regisztrált felhasználók adatai biztonságban vannak, és hogyan kezeli a kormány a regisztrált felhasználók adataiból álló adatbázist.
Kitért arra, hogy a Nemzeti Regiszter kezdeményezés elsősorban a nyugati magyarság megszólítására, a diaszpórával való kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében született. Ez azt jelenti, hogy a honlapon bemutatkozó szervezetek is a diaszpóra magyarságának szervezetei - fejtette ki Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes a képviselő adatvédelmi aggályait eloszlatandó arról is tájékoztatott, hogy a Nemzeti Regiszter honlapja a kormányzat legbiztonságosabb szerverén működik, amelyet nem fenyeget az a veszély, hogy fel tudják törni, így az ott megadott adatok teljes biztonságban vannak. Tudatta azt is, hogy a Nemzeti Regisztert a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársai a közigazgatási működésnek megfelelően rendes munkaidejükben, plusz költségvetési forrás igénybe vétele nélkül indították útjára, és működtetik a honlapot. MTI
2012. június 5.
Semjén: Belakjuk a Kárpát-medencét
Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egységes magyar nemzet biztosítékai – mondta a miniszterelnök-helyettes az m1 Este című műsorában.
2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának június 4-ét az Országgyűlés. Tegnap felvonták a nemzeti lobogót, és a Parlamentben is megemlékezést tartottak.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes az m1 Az Este című műsorban ezzel kapcsolatban kifejtette: Trianon sebének gyógyítása a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság megadása. Mint mondta, ezzel lehet egyesíteni a magyarokat, akik útlevéllel, szavazati joggal együtt kapcsolódhatnak teljesen a magyar nemzethez. „A magyar állam feladata ezen túl a határon túli közösségek identitásának megerősítése is egyben"- tette hozzá.
„Gyurcsányi nemzetárulás"
A Magyar Szocialista Párt nem vett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett megemlékezésen. Ezzel kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: a magyar társadalom természetesnek veszi, hogy minden magyar a nemzethez tartozik. „A 2004. december 5-i gyurcsányi nemzetárulás után kínosan érezhetik magukat a szocialisták egy ilyen napon, de hogy nem vettek részt az eseményen, ezzel azt mutatják, hogy bizonytalan a kötődésük a magyar nemzet sorskérdéseihez. Ezzel azt is demonstrálták, hogy semmibe veszi a határon túli magyar vezetőket” – fogalmazott Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány hivatalba lépése óta sokkal többet tett a jó kapcsolatokért, mint korábban bárki más.
„Szlovákiával való vitáink Gyurcsány, Fico, illetve Slota idején „sokkal durvábbak” voltak, mint ami azóta van. Törekszünk megoldást találni azokra a problémákra, melyek abban az időszakban mérgesedtek el a két szocialista kormány között. Romániával, nagyságrenddel jobbak a kapcsolataink, mint a szocialisták idején” – fogalmazott a műsorban Semjén Zsolt.
Mint kiemelte, fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg választások vannak Romániában. „A szocialista-liberális kormánytöbbség, a Ponta-Antonescu szövetség, mikor Magyarországot támadja, akkor tulajdonképpen a Basescu politikáját támadja a románságon belül, mondván, hogy Basescu és Orbán Viktor között olyan szoros politikai kapcsolat volt, melyet ők nem támogatnak. Mikor a magyarokat támadják, akkor tulajdonképpen a román belpolitikai konfliktusban próbálnak voksokat szerezni” – fejtette ki a KDNP elnöke.
Kiemelte: Magyarország alapvetően érdekelt egy román-magyar kiegyezésben. „Egymásra vagyunk utalva, a magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van, ezt nem szabad alárendelni politikai hullámverésnek”- mondta.
A műsorban kiemelte egy észak-déli tengely fontosságát is; mint mondta, az ország és a környező országok érdeke is, hogy legyen egy észak-déli tengely a balti tengertől a fekete tengerig. Mint mondta, ez olyan gazdasági érdek is, mely „a józan ész alapján felül kell írjon egy választási csatát.”
Nyirő-temetés
A temetéssel kapcsolatosan Semjén Zsolt úgy fogalmazott: alapvetően egy olyan írónak a temetéséről van szó, aki „rendkívül szerencsétlen módon” politikai vizekre tévedt. De ez a temetés egy magyar író végtisztességének a megadása, ehhez pedig mindenkinek joga van – fejtette ki.
Belakjuk a Kárpát-medencét
A Nemzeti Összetartozás Napját a határokon túl is megünnepelték. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta: soha nem szabad elfelejteni Trianon tragédiáját.
„A történelmi igazságot meg kell tanítani. Tisztelettel kell adózni, hogy az ország túlélte ezt a katasztrófát. Évente 15 ezer gyermek tud elmenni a támogatásunkkal határon túli magyar közösséghez, hogy a külhoni nemzetrészeknél is megismerje személy szerint is az embereket.
Ezért a célunk nemcsak az, hogy Erdélyből jöjjenek Budapestre, vagy a budapesti gyerekek menjenek a Felvidékre, hanem az is, hogy a felvidékiek menjenek Erdélybe, a kárpátaljaiak Délvidékre, és így „belakjuk” a Kárpát-medencét. Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egyetemes és egységes magyar nemzet, a magyar kultúra biztosítékai”- mondta a miniszterelnök-helyettes.
hirado.hu. Erdély.ma
2012. június 5.
Az összetartozást ünnepelték Erdély- és Magyarország-szerte
Több erdélyi és magyarországi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára hétfőn, a nemzeti összetartozás napján.
Hagyományteremtő ünnep. Kolozsváron, a Mikó-kertben elültették a nemzeti összetartozás fáját
Több erdélyi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára tegnap, a nemzeti összetartozás napján. Június 4-ét 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a Magyar Országgyűlés, kijelentve, az államhatárok által elszakított magyarság minden tagja és közössége részese az egységes magyar nemzetnek.
Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok a választási kampány ellenére tegnap este közösen emlékeztek a trianoni döntésre, a Magyar Polgári Párt az előző évekhez hasonlóan az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén szervezte meg ünnepségét, amelyre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőit is meghívta. Ezt követően a színház előtt kulturális műsort tartottak, melynek főszónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Kolozsváron hagyományteremtő szándékkal tartottak trianoni megemlékezést tegnap délután a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében. A résztvevők elültették a Mikó-kertben a nemzeti összetartozás fáját, majd megkoszorúzták Mikó Imre szobrát. Ezt követően dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon a mítosz és a valóság között címmel a Heltai Alapítvány székhelyén. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a különböző nemzedékekben erősödjön az összetartozás érzése. Mint kifejtették, megemlékezésükkel hagyományt szeretnének teremteni, hogy a városban élő magyarság méltóképpen emlékezhessen a trianoni döntésre.
Székelyudvarhelyen Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt a meghívottja a rendezvénynek, aki bejelentette: a magyar főváros testvérvárosi kapcsolatot létesítene a székely anyavárossal. A millenniumi emlékoszlop előtt tartott sajtótájékoztatón Tarlós hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás napján jött a testvérvárosi szerződés szándéknyilatkozatával Székelyudvarhelyre. Óbudai polgármesterként már a kilencvenes évek elején testvérvárosi szerződést írt alá Csíkszereda elöljáróival. „Húsz évig Budapest főpolgármestere nem tulajdonított jelentőséget a határon túli magyarságnak, ez most megváltozott” – jelentette ki Tarlós. Hozzátette: az iratot Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének, polgármesterjelöltnek adja át, mert úgy tartja, ő ért el igazi eredményeket a város fejlesztésében. Szász a „székely anyaváros, a június 10. utáni székely főváros” nevében köszöntötte Tarlóst.
Budapesten is ünnepeltek
Hétfőn reggel Budapesten a nemzeti ünnepeken megszokott külsőségek között katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten. A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határok mindkét oldaláról érkező gyerek. Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást.
Közös jövő az összetartozás
Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján azt hangsúlyozta: az összetartozás a közös jövőnk. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a magyar megmaradásnak két feltétele van, a nemzet közjogi egyesítése és a kulturális örökségünk megerősítése. A megemlékezések és a visszatekintések látszólag a múlttal foglalkoznak, de a küldetésük valójában nem az, hogy keseregjenek a múlton, és nem is csak annyi, hogy megismertessék a valódi, hamisítatlan történelmet, hanem az, hogy a magyar megmaradást szolgálják – fogalmazott Semjén Zsolt külhoni és anyaországi diákok előtt. Hozzátette: ez akkor lehetséges, ha mindenkiben benne él az egész magyar történelem, az egész magyar kultúra, „annak a küldetéstudata, hogy meg kell maradni”. Rámutatott: a magyar állam minden eszközt mozgósít annak érdekében, hogy mind a kulturális megerősítéssel, mind a közjogi egyesítés révén a nemzeti örökséget meg lehessen őrizni, mert ez alapvetően nemcsak a múltról szól, hanem ez az összetartozás a közös jövő. Semjén Zsolt megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy sokszor nehéz körülmények között is megőrizték magyarságukat.
Áder János államfő közleményben szögezte le: a trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum. Kijelentette, hogy az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. „A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Kövér: a szellemiség fontos
Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékező beszédében a parlamentben. A házelnök emlékeztetett arra: csaknem egy évszázada annak, hogy a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, tízből három magyar ember pedig idegen ország fennhatósága alá került. „A történelmi veszteségek közepette azonban annak történelmi lehetőségét is elnyertük, hogy felismerjük, egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg” – hangsúlyozta Kövér László, aki az ülésen köszöntötte a határon túlról érkezett közösségek képviselőit is. A politikus szerint pontosan tudnunk kell, mit élt túl a nemzet a történelme során. A mai magyaroknak, akik túlélték a világháborúkkal, bolsevik forradalommal, megszállásokkal, árulásokkal, gázkamrákkal, kommunizmussal terhelt XX. századot, tudniuk kell, hogy napjainkban elsősorban a magyarság szellemi léte a tét – fogalmazott. Hozzátette, a szellemi honvédelem feladata ma, hogy közösségek építésével megőrizze a nemzet szellemi létét. Minden magyar ember felelős minden magyar emberért – zárta parlamenti beszédét Kövér László.
Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák kormányt az összetartozás napján. A szervezet – Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Berényi József MKP-elnök által is szignált – közleménye rámutat: a szlovák állam saját alkotmányát, az emberjogi egyezményt és uniós jogszabályokat figyelmen kívül hagyva indított harcot a magyar állampolgárságot nyilvánosan felvállaló polgárai ellen.
A nemzeti összetartozásról több rendezvényen is megemlékeztek. Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten. Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.
Az MSZP és a DK nem kért a nemzeti összetartozásból Az MSZP és a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció nem vett részt a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen az Országgyűlés plenáris ülésének elején. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: pártja elutasítja a kormány képmutatását, hazug és történelmet meghamisító politikáját, amely „a trianoni tragédiát és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia felélesztését a nemzeti összetartozás jelszavával, a nemzet megosztására használja fel”. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 5.
Nemzeti Összetartozás Napja Magyarországon és a határon túl
Megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásáról
A trianoni békeszerződés aláírásának napjára, 1920. június 4-re emlékeztek tegnap Magyarországon és a határokon túl. A magyar Országgyűlés 2010-ben döntött úgy, hogy ez az évforduló a jövőben a Nemzeti Összetartozás Napja lesz. A budapesti megemlékezések alkalmával Áder János magyar államfő nyilatkozatában kifejtette: a kilencvenkét évvel ezelőtti trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum volt. Az ebből adódó veszteség és fájdalom mindörökre a miénk marad, az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. Tegnap délután öt órakor – az aláírás időpontjában – a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Magyar Ifjúsági Tanács emlékfát ültetett a Mikó-kertben, megkoszorúzták gróf Mikó Imrének, Erdély Széchenyijének mellszobrát, majd emlékülésre került sor a Heltai Alapítványnál.
Hétfő reggel katonai tiszteletadással vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a budapesti Kossuth téren. Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Ezt követően Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes megnyitotta az emléknap ifjúsági programjait a Magyarság Házában. Délután fél öt után, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontját követően elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten.
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel a magyar Országgyűlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A két évvel ezelőtt elfogadott jogszabállyal Magyarország megerősítette elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
A trianoni szerződés következménye: Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyékből kapott területeket. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada került az új határokon túlra. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. A világégést és ismételt háborús vereséget követően 1947. február 10-én írta alá Magyarország az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
-------------------------------------------------------------------------------
GYERTYÁNCSEMETÉT ÜLTETTEK AZ ÖSSZETARTOZÁS ÉS HELYTÁLLÁS JELKÉPEKÉNT
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében hétfő délután öt órakor, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, félszáz ünneplő személy gyűlt össze a kolozsvári Mikó-kert elején, ahol Szilágyi Mátyás, Magyarország főkonzulja mondott megemlékező beszédet. Vázolta gróf Mikó Imre életútjának legfőbb érdemeit, az erdélyi közszolgálatért tett erőfeszítéseit gazdasági, oktatási, tudományos és társadalomszervezési téren. Ezt a szellemiséget kell megismernünk és terjesztenünk a jelen és jövő építésében, éltetve az üzenetet, amely szerint a külhoni magyarok a közös nemzet részét képezik. Ilyen tudatban kell keresnünk a kölcsönös megértést, az együttműködést, az igazi partnerséget országunkban a többségi nemzettel, az autonómia kivívása érdekében – mondta a szónok.
Ezután a Nemzeti Összetartozás Napjának jelképeként egy hároméves gyertyáncsemetét ültettek el, amely Wass Albert üzenetét idézi, aki szerint az erdélyi embernek ilyen, viharban meghajló, de nem eltörő, utána pedig kiegyenesedő gerincűnek kell lennie. Az ünnepélyes faültetés után a főkonzulátus, a KIFOR, a MIT és az EMNP képviselői megkoszorúzták gróf Mikó Imre mellszobrát. Végezetül a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványnál Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon, a mítosz és a valóság között címmel. (Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 5.
Megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásáról
Nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napján a trianoni békeszerződés aláírásának napjára – 1920. június 4-re – emlékeztek magyarországi helyszíneken és külhoni magyarlakta településeken.
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
Reggel helyi idő szerint nyolc órakor katonai tiszteletadással vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját a budapesti Kossuth Lajos téren. Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg az emléknap ifjúsági programjait a Magyarság Házában; a rendezvényen külhoni és magyarországi fiatalok vettek részt.
Délután (romániai idő szerint) fél hat után, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontját követően elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint az anyaország határain túl Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten.
Este a József Attila Színházban díszelőadáson Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. Nyugati Jelen (Arad)
2012. június 5.
Semjén szerint igazából Băsescut, nem pedig Magyarországot támadja az USL
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese szerint Nyirő József újratemetése kapcsán Magyarország és Románia között kiélesedő vitát a romániai belpolitikai helyzet, illetve az USL és Traian Băsescu közötti feszültség okozta. "Amikor az USL Magyarországot támadja, akkor voltaképpen Traian Băsescu és a PDL politikáját támadja" - jelentette ki a magyarországi politikus az m1 Az Este című műsorában. Kifejtette, Băsescu és Orbán Viktor között olyan baráti és olyan szoros politikai kapcsolat volt, amit az USL nem támogat, ezért, amikor a szociál-liberálisok a magyarokat támadják, tulajdonképpen a román belpolitikai konfliktusban próbálnak voksokat szerezni, ezért kellő mértéktartással kell kezelni az egész ügyet. Semjén szerint magyar kormány hivatalba lépése óta sokkal többet tett Magyarország és a körülötte lévő országok jó kapcsolatáért, mint korábban bárki más. Hangsúlyozta: Magyarország alapvetően érdekelt egy román-magyar kiegyezésben. "Egyszerűen egymásra vagyunk utalva, tehát Magyarország és Románia, a magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van. Ezt nem szabad alárendelni politikai hullámverésnek". Elmondta, a Nyirő-temetés ugyanakkor alapvetően egy magyar író végtisztességének a megadása. A végtisztesség megadásához pedig mindenkinek joga van, politikai hozzátartozásától függetlenül. (mti) Transindex.ro
2012. június 6.
vezércikk/
Import
„Abban bízom, hogy a kedélyek lenyugszanak. Ha túl vagyunk a választási kampányon, várhatóan mindenki azon munkálkodhat, hogy a román–magyar együttműködés miként térhet vissza abba a kerékvágásba, amelybe az előző román és a mostani magyar kormány jótékony együttműködése terelte.” Hírügynökségi jelentések szerint ezt nyilatkozta Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, amikor a tegnap magánemberként leszállt a marosvásárhelyi repülőtéren, a fejedelmi többesben azonban van egy kis túlzás. Ugyanis nem általában a magyarság és nem is Magyarország lakossága, hanem a romániai magyarság van választási kampányban.
Amint a román– magyar viszonyt sem az előző román és a mostani magyar kormány együttműködése terelte a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által emlegetett „kegyelmi állapotba”, hanem a hatékony együttműködés jól látható jelei éppenséggel az előző magyar kormány idején indultak el, a közös kormányülések olyan gyakorlati hozadékaival, amelyekről a Fidesz–KDNP-kormányzás nagyon hamar lemondott.
Mint ahogyan létezik még két fontos tényező: az egyik az RMDSZ, amely a maga kormányzati és parlamenti szerepvállalásával mindvégig egyengette a román–magyar megbékélés útját, a másik pedig manapság éppen az Európai Unió, amely írott és íratlan szabályaival legalább a felszínen megfékezi a kelet-európai politikusok nagyotmondásait. És ugyancsak sántít az a hasonlat is, hogy Kövér László nem tesz mást, mint a román példát követi, amikor a román politikusok a spanyolországi román vendégmunkásoknál jártak. Romániában ugyanis a romániai magyarok nem Magyarországról ideiglenesen áttelepedett és itt munkát vállaló vendégmunkások, hanem a saját szülőföldjük gazdái, itt vannak otthon és önmaguk próbálják intézni saját sorsukat.
A Magyar Polgári Pártnak nem kell ékesszólóbb szegénységi bizonyítvány, mint hogy Magyarországról kell importálnia a támogatókat és szimbolikus rendezvényeket, a többmilliós Budapest testvérvárosi kapcsolatával kell hitegetni a néhány tízezres Székelyudvarhely, a „székely főváros” MPP s polgármesterjelöltjét, ahelyett, hogy jól működő és működtethető programok, valamint hiteles jelöltek birtokában vonzaná magához a választókat. És még azt sem mondhatja, mint az Erdélyi Magyar Néppárt, hogy most indul először, hiszen az elmúlt négy esztendőben néhány polgármesterének és helyi tanácsosának megadatott a lehetőség, hogy bizonyítson. Igaz, az MPP-s elit jórészt levált az elnökről, az EMNP-hez csatlakozott, és most ez utóbbinak rögtönöznie kell, hogy legalább a romániai magyar dobogó harmadik fokára fel tudjon állni.
Az unióban nyilvánvalóan vélemény- és mozgásszabadság van, ennek bármiféle korlátozása badarság lenne. Ám ugyanilyen botorság, ha valaki arra gondol, hogy néhány napos „jöttem, láttam, győztem” stílussal el tudja téríteni önálló véleményalkotásuktól az erdélyi magyarokat.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 8.
Magyar radikalizálódástól fél Victor Ponta
Ponta szerint Kövér erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyarokat a román állam intézményei ellen”.
A vasárnapi helyhatósági választások közeledtével egyre fokozódik a román kormány és Kövér László közötti nyilatkozatháború. Victor Ponta csütörtökön szatmárnémeti korteskedése során megismételte: az általa szélsőségesnek nevezett Magyar Polgári Pártnak kampányoló házelnök nem szívesen látott vendég Romániában, amelynek nem is barátja.
Szerinte a magyarországi politikusnak nem lett volna mit keresnie egy uniós tagállamban választási kampány idején, majd úgy vélte, Kövér erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyarokat a román állam intézményei ellen”.
Mivel Ponta szerint egy etnikai konfliktus senkinek sem használna, a román állam intézményei készenlétben vannak, hogy a házelnök és „budapesti barátai ne érjék el céljukat”. Minderre Andrei Marga külügyminiszter is rátett egy lapáttal, közölve: egy uniós tagállam állampolgárának joga van ahhoz, hogy egy másik országban kampányoljon, szerinte azonban az Országgyűlés elnöke visszaélt ezzel a jogával, mert „kibékíthetetlen ellentéteket hint el állampolgárok és országok között”.
Marga rámutatott: Románia számára mind Nyirő József újratemetése, mind Kövér látogatása elfogadhatatlan, ennek ellenére azt állította: a május eleji kormányváltással nem változott az ország pozitív kisebbségpolitikája, sőt szerinte az USL járult hozzá eddig a legnagyobb mértékben ehhez a „pozitív kisebbségpolitikához”. Különben Ponta a Népszabadságnak adott interjúban kitérő választ adott a kérdésre, miszerint kormánya egyetértene-e azzal, hogy Nyirőt családi körben temessék újra Romániában.
A szociáldemokrata politikus kiválónak nevezte a Mesterházy Attilával ápolt személyes kapcsolatát, és közölte: nem zavarná, ha az MSZP elnöke átvenné tőle az EU legfiatalabb miniszterelnöke címét.
A balliberális hatalom célkeresztjébe került Kövér szerint azonban a magyar–román viszonyt terhelő vitákat nem ő provokálta ki, hanem ezek a bukaresti kormányváltásra vezethetők vissza. „Évente többször jövök Erdélybe, négy évvel ezelőtt is segítettem az MPP választási kampányát, és soha semmilyen problémát nem okoztam. Nem bennem van az oka ennek a kitüntető figyelemnek, hogy még a román kormány napirendjére is fölverekedtem magam, hanem a kormányváltás és a választási kampány tényében” – jelentette ki a házelnök Gyergyószentmiklóson. Kifejtette: a Ponta-kormány már a hatalomra kerülésének legitimációját is részben abból merítette, hogy egy „magyar ügy”, a MOGYE magyar kara miatt támadta meg az előző jobbközép Ungureanu-kabinetet.
Közben Németh Zsolt a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott szerda esti csíkszeredai fórumon – amelyen az EMNP helyi jelöltjeit mutatták be – elmondta, ha az erdélyi magyar pártok nem alakítanak ki közös álláspontot a romániai magyarság érdekeit sértő bukaresti kormányzati intézkedések ügyében, a magyar kormány nem tud segíteni. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a MOGYE magyar tagozatának és az arányos képviselet elvét felrúgó választójogi törvény ügyében is szükséges lenne, hogy a romániai magyar pártok egységes álláspontot alakítsanak ki.
„A magyar kormány azt az álláspontot képviseli, hogy a határon túli magyarságban nem lehetünk egyik vagy másik szekerének a tolója. Mindig is azokat a törekvéseket fogjuk támogatni, amelyek értéket jelentenek, és az egység irányába mutatnak” – jelentette ki Németh. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Budapesten leszögezte, a kormány soha nem folytatott a határon túli magyar közösségeket megosztó tevékenységet, és határozottan visszautasította Pontáék és az RMDSZ bírálatát, miszerint Magyarország beavatkozna bármely külhoni magyar közösséget érintő választási kampányba.
Ugyanakkor Kövér kabinetfőnöke úgy nyilatkozott, Frunda György RMDSZ-es szenátor nem ismeri a magyar alaptörvényt, ezért valótlanságokat állít, amikor annak megsértésével vádolja a magyar házelnököt. Veress László kiemelte: nagyon lebecsüli az erdélyi magyarságot az, aki úgy gondolja, hogy akár választási kampányokban, akár azon kívül, az erdélyi magyarok, szavazók befolyásolhatók. Victor Ponta nyilatkozatára azt mondta: a házelnök ugyanazt az európai stratégiát követi, mint amit a román politika követ a határon túli román közösségek esetében: hogy összetartozunk.
Kelemen Hunor Csíkszeredában elutasította Kövér vádját, miszerint az RMDSZ kiszorította volna soraiból a másképp gondolkodókat. Az RMDSZ elnöke rámutatott: önmagáért beszél az a tény, hogy milyen sokan vannak általában az RMDSZ kampányrendezvényein, és hányan vesznek részt a „másképp gondolkodók” rendezvényein.
Közben Kövér erdélyi nyilatkozataival a magyar kormányban sem ért mindenki egyet: Prőhle Gergely kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes külügyi államtitkár külügyi szempontból aggályosnak nevezte, hogy a házelnök olyan szavakkal illette Romániát (barátságtalan, civilizálatlan és barbár magatartás – szerk. megj.), melyek nem erősítik a két ország közti kapcsolatokat.
Ezzel egy időben Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke budapesti közméltóságok „vegzálása” kapcsán azzal vádolta Bukarestet, hogy Európa alapértékeit semmibe véve korlátozná az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, az RMDSZ-nek pedig felrótta, hogy a Ceauşescu-féle „be nem avatkozás” doktrínájára emlékeztető módon hazaküldené az anyaországi politikusokat.
Az EMNP védnöke szerint nem létezik több „magyar ügy”, hanem egyetlen közös magyar ügy létezik, így minden, ami a romániai magyarsággal történik, az érinti a magyarországiakat, és mindaz, ami Magyarországon és Kárpát-medence-szerte történik, az a romániai magyarság ügye is.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)