Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sartre, Jean-Paul
503 tétel
1998. március 11.
Márc. 11-én találkozóra került sor a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ vezetői között. A találkozó az első abból a megbeszélés-sorozatból, amelyet az NLP kezdeményezett a koalíció többi pártjával. A megbeszélésen az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila szenátusi és Varga Attila képviselőházi frakcióvezető képviselte, az NLP részéről Mircea Ionescu-Quintus pártelnök, Valeriu Stoica első alelnök, igazságügyminiszter, Calin Popescu-Tariceanu alelnök, Paul Pacurariu szenátusi frakcióvezető és Laurentiu Priceputu, a párt főtitkára vett részt. A találkozón szó esett a két politikai alakulat együttműködéséről a kormánykoalícióban. Megállapították, hogy az RMDSZ és az NLP programjaiban igen sok a közös elem, különösen ami a gazdaságpolitikát illeti. Megvitatták ugyanakkor a kormánykoalíció működését, a koalíciót alkotó pártok együttműködésének kérdéseit, és kiemelten az 1998. évi állami költségvetés kérdését. A felek egyetértettek abban, hogy a jelenlegi kormánynak mielőbb elő kell terjesztenie a parlamentnek az 1998-as költségvetés tervezetét. A kisebbségek sajátos kérdéseit illetően, jelesen a tanügyi törvény, illetve a helyhatósági törvény módosítására vonatkozó kormányrendeleteket illetően az NLP vezetői hangsúlyozták, hogy továbbra is támogatják e kérdések megoldását a kormánykoalíciós megállapodásnak megfelelően. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 11., 1224. sz./
1998. március 31.
"Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEV) tanácskozását, nemzetközi kisebbségi konferenciát szervezett Kolozsváron a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány március 27-29-e között "Kultúra, oktatás, etnikai identitás" címmel. Megnyitójában Buchwald Péter Kolozs megyei alprefektus hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés legdemokratikusabb megoldását csak az alanyi jogon járó önrendelkezés jelentheti. A konferencián a térség országaiban élő nemzeti és etnikai kisebbségek - szerbiai, ukrajnai, bulgáriai románok, romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai magyarok, romániai örmények, dél-tiroli németek és mások - ismertették az adott közösségek helyzetét, törekvéseit, sajátos problémáit. Pillich László, a Heltai-alapítvány ügyvezető elnöke kifejtette, hogy térség nemzeti kisebbségei elsősorban egymásban találhatnak megértésre és támogatásra, amikor a többségi lakosság kevesebb jószándékról tesz tanulságot, az anyaországok pedig csak bizonyos mértékű támogatást nyújthatnak a határokon túli nemzetrészeknek. A svájci Komlóssy József, a FUEV alelnöke hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarságnak a finnországi svédek példáját kellene követnie a saját önálló felsőoktatási rendszer kiépítésében, az anyanyelvhasználat közigazgatási gyakorlatában. Ivan Alexandrov, a bulgáriai vlahok (román népcsoport) egyesületének elnöke arról szólt, hogy hazájában az eszközökben nem válogató balkáni nacionalizmus a kisebbség asszimilációjára törekszik. Dolník Erzsébet, a szlovákiai magyar pedagógusok vezetője a Meciar-kormány nyílt diszkriminációs politikáját bírálta. Megoldást csak a politikai hatalom változása hozhat - mutatott rá. A konferencia résztvevői közös nyilatkozatban foglaltak állást amellett, hogy a kelet-közép-európai kisebbségek problémáinak megoldására az utat az jelenti, hogy a többségi lakosság lehetőséget nyújt számukra különböző autonómia-formák kibontakoztatására. A romániai német kisebbség képviselője, Paul Philippi, a Német Demokrata Fórum elnöke nem írta alá a dokumentumot, azzal az indoklással, hogy az általános megfogalmazásokat például az autonómia tekintetében félreérthetik a többség képviselői. Arquint Romedi, a FUEV elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy a nyilatkozat megfelel minden nemzetközi kisebbségjogi dokumentumnak, mivel csak a kulturális és oktatási anyanyelvi autonómiára, nem a területi autonómiára utal. /Szabadság (Kolozsvár, márc. 28., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./"
1998. május 7.
A romániai német kisebbség jövőjéről megrendezett temesvári vitafórumon részt vett Tokay György kisebbségügyi tárca nélküli miniszter, Paul Philippi, a Német Demokrata Fórum elnöke, valamint Romedei Arquint, a FUEV elnöke, Klaus Francke a Német-Román Barátság parlamenti csoport elnöke és Rudolf Bindig az Európa Tanács kisebbségügyi raportőre. Tokay György bevezetőként elmondta, hogy a jelenlegi kormány első és legfontosabb bizalomerősítő lépése a német kisebbség ügyében az volt, hogy a külügyminisztérium bocsánatot kért a romániai németeket ért igazságtalanságokért, a deportálásokért, valamint a németek kiárusításáért. A kormány által a német kisebbség érdekében tett gyakorlati lépések közül megemlítette, hogy elkezdődik az elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatása, módosul a tanügyi törvény és készül a nemzeti kisebbségvédelmi törvény. Paul Philippi a németek visszatérésének kivitelezhetőségéről elmondta, hogy ha próbaidőre vissza is térnének néhányan, a Németországban élő romániai szászok és svábok olyan garanciákat kérnének a német államtól, hogy bármikor visszatérhessenek választott hazájukba, mint a kettős állampolgárság megőrzése, a német nyugdíj folyósítása akkor is, ha egy évben 180 napnál többet tartózkodnának Romániában és elkobzott tulajdonuk visszaszolgáltatását. A német belügyminisztérium jelenlévő képviselője elmondta, hogy erre az eshetőségre még nem készült fel a német állam. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
1998. szeptember 11.
A romániai német kisebbség politikai képviselői nem támogatják a magyar kisebbség által követelt magyar nyelvű egyetem megalapítását. Ezt Paul Philippi, a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (RNDF) elnöke jelentette ki szept. 9-én, aki a Romániában élő mintegy 80 ezer erdélyi száz és bánáti sváb képviseletében szólt. Szerinte senki sem vitathatja el a csaknem kétmillió magyar önálló egyetemhez való jogát, mégsem időszerű a kérdés, mivel csak tovább fokozná a meglévő etnikai feszültségeket. Véleménye szerint a magyaroknak inkább el kellene fogadniuk a vegyes nemzetiségű egyetemeken megvalósítandó anyanyelvi tagozatokat, ahogyan azt a koalíciós partnerek javasolták. Paul Porr, az RNDF erdélyi elnöke elítélte az RMDSZ politikai vezetésének ultimátumát. Az egyetem témájából szerinte képtelen politikai ügyet csináltak, noha az nem a tartozik az elsődleges nemzeti problémákhoz. /A romániai német kisebbség a magyar egyetem ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
1998. szeptember 28.
Reizer Pál szatmári püspök szentelte meg Szatmárnémetiben a Szentlélek templom oltárképét, amelyet a városból elszármazott Paulovics László festőművész alkotott. Paulovics kijelentette: "Ezzel az oltárképpel is jelezni kívánom, hogy nem szakadtam el városomtól, bár tizennégy éve távol élek tőle". /Paulovics szatmári oltárképe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./
1999. június 9.
"A Kolozsvári Nyilatkozat tervezete: A magyarországi antikommunista ellenzék és a demokratikus román emigráció képviselői által aláírt Budapesti nyilatkozat - melyet teljességében elfogadunk - 10. évfordulóján mi, románok, magyarok és németek, akik úgy ítéljük, Erdély komplementáris, kulturális és vallási pluralizmusú területéhez való tartozásunk legalább annyira fontos, mint maga nemzeti identitásunk és az alapvető történelmi premisszája annak, hogy az Egyesült Európa polgárai lehessünk, részesei lévén ama societas civilis-nek, mely Erdélyben már a 17. és 18. században felemelte szavát a polgári jogok biztosításáért, konstatálva, hogy a politikai pártok és szervezetek képtelennek bizonyultak új és gyökeres megoldásokat találni arra, hogy megkönnyítsék az ország kilábalását a mélyülő válságból és lezárják a recentralizáció, az Európa-ellenes restauráció útját, síkra szállunk azért, hogy kezdődjék nyílt vita Erdély és a Bánság közigazgatási autonómiájának távlatairól - Románia keretében, regionális törvényhozó gyűlésekkel, amelyek a jövőben a központosított állam modelljének valós alternatíváját képezik, lehetővé téve a történelmi régiók gazdasági, művelődési és politikai érdekeinek érvényesülését, az erdélyi civil társadalom és egyházak képviselőinek, hazai és külföldi szakértők részvételével alkotmányozó bizottságot hozzanak létre, mely átfogó, magas tudományos szintű okmányt dolgozzon ki az új közigazgatási egységek és az illető törvényhozó gyűlések hatásköréről, tiszteletben tartsák a román állam nemzeti szuverenitását és területi épségét és a hatalom központi szervei csorbítatlanul gyakorolhassák kompetenciáikat a külpolitika, a honvédelem és a pénzügy terén. Valamennyi román történelmi tartománynak joga legyen a devolúció és a szubszidiaritás elveire épülő regionális intézményekhez. Teljes mértékben értékesüljön Erdély - ahol a lakosság harmada az ország nemzeti össztermékének 55 %-át valósítja meg - húzó szerepe Románia európai integrációs folyamatában. Biztosíttassék Erdély valamennyi nemzeti közösségének jogegyenlősége, melyek megfelelő intézményekkel és pontosított és pontosított törvényes kompetenciákkal kell hogy rendelkezzenek és pontosított törvényes kompetenciákkal kell hogy rendelkezzenek nemzeti kultúrájuk és nyelvük fennmaradása és fejlődése biztosítása végett. Valódi, a közös érdekekre, a kölcsönös tiszteletre és a nemzeti közösségeink közötti együttműködésre alapozó partnerség jöjjön létre, mely regionális szinten megvalósulva a Románia és Magyarország, illetve a Románia és Németország közötti gazdasági, művelődési és politikai kapcsolatok erősítésének szilárd alapját képezheti, mely kapcsolatok stratégiai fontosságúak annak biztosításában, hogy Románia valamennyi európai struktúra tagja lehessen. Aláírják: Alexandru Cistelecan - irodalomkritikus, Marosvásárhely; Alexandru Vlad - író, Kolozsvár; Ion Muresan - költő, Kolozsvár; Traian Stef - író, Nagyvárad; Daniel Vighi - író, Temesvár; dr. Paul-Jurgen Porr - orvos, Kolozsvár; Paul Phillippi - történész, Nagyszeben; Bakk Miklós - politológus, Lugos; Horváth Andor - irodalomtörténész, Kolozsvár; Tánczos Vilmos - néprajzkutató, Kolozsvár. Az alábbi személyek és szervezetek csatlakoznak a nyilatkozathoz: az 1989. június 16-i Budapesti nyilatkozat aláírói. Sabin Gherman elnök és Marius Avram alelnök - Pro Transilvania Alapítvány; Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök - az RMDSZ Reform Tömörülése. (Az Adevarul nyomán; fordította: Ferencz L. Imre) /A Kolozsvári Nyilatkozat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"
1999. június 10.
A Szegedi Középkorász Műhely kiadványa Makk Ferenc professzor, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára munkája: A turulmadártól a kettőskeresztig /Szeged, 1998/. Makk Ferenc 10 könyvével és több mint 200 tanulmányával a középkori magyar történelem tudósa. Ez a kötet a szerző 1979 és 1998 között megjelent 14 tanulmányát foglalja magába. A honfoglaló magyarokról kevés forrás áll rendelkezésre, de ezek száma lassan növekedett. Az írott kútfőket számba vevő első könyv 1900-ban jelent meg Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztésében, ez 31 kútfőt tartott számon. A másodikat 1958-ban Györffy György tette közzé. A harmadik a Kristó Gyula szerkesztette sorozat kötete /A honfoglalás történetének írott forrásai, Szeged, 1995/, ez már 70 forrást tartalmaz. /Demény Lajos: A magyar államalapítás centenáriuma elé. = A Hét (Bukarest), jún. 10./
1999. június 15.
"Szinte kórusban határolódott el az ország politikai elitje attól a "Kolozsvári Nyilatkozattól", mely Erdély, a Bánság és a Részek (Partium) közigazgatási autonómiája mentén kívánta vitára késztetni a hazai politikumot. Az aláírókként megjelölt politikusok közül tulajdonképpen csak Bakk Miklós lugosi önkormányzati képviselő, az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke ismerte el, hogy köze van a dokumentumhoz. Bakk Miklós hangsúlyozta, a nyilatkozat lényegében folytatása a Nagy Imre újratemetésekor 1989 júniusában elfogadott román-magyar nyilatkozatnak. Ez utóbbi, öt hónappal Ceausescu bukása előtt kinyilvánította, hogy Erdélynek a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Biztosítania kell mindegyik nemzet jogát az autonóm képviselethez és a kulturális autonómiához. Azt a dokumentumot magyar oldalról többek között Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Molnár Gusztáv, Kulin Ferenc, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre, Szent-Iványi István, Szabad György, Vásárhelyi Miklós és mások is aláírták, a román emigrációból pedig Mihnea Berindei, Ariadna Combes, Ion Vianu, Dinu Zamfirescu, Doru Braia, Matei Cazacu, Paul Goma, I. Mihály király, Virgil Ierunca, Eugène Ionesco, Monica Lovinescu és mások látták el kézjegyükkel. Amint Bakk Miklós az Erdélyi Naplónak kifejtette, a mostani nyilatkozattal az volt a szándékuk, hogy vitát csiholjanak a román állam szerkezeti alkotmányos reformjáról, ráirányítsák a figyelmet e reform szükségességére. A nyilatkozat a szubszidiaritás és a devolúció elvét követve azt szorgalmazza, hogy a döntések Romániában is mennél közelebb kerüljenek a helyi közösségekhez. Értelmezése szerint a nyilatkozat egy olyan államszerkezeti reformra utal, amelyben a központi kormányzat hatáskörében csupán a külpolitika, a honvédelem s a fontosabb pénzügyi (államháztartási) döntési jogkörök maradnának meg, a többi hatáskör átszállna a tartományokra, melyek e jogkörök mellett rendelkeznének a saját intézményrendszer kialakításának a szabadságával is. Az ország ilyen berendezkedése teljesen új keretet nyújtana a kisebbségi kérdés rendezésének is. Bakk Miklós szerint rendőrállami reflexekről árulkodna, ha eljárás indulna a kolozsvári nyilatkozattervezet néhány föltételezett aláírója ellen. - A Kolozsvári Nyilatkozat szövege a legrosszabb hiszemű értelmezés esetén sem fogható fel úgy, hogy ez érdekek, értékek valamelyikét sértené. /Gazda Árpád: A vállalt dokumentum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 15./"
1999. július 27.
"A Lugoson megjelenő Redesteptarea hetilap júl. 22-i száma közölte a Dragan Alapítvany (Fundatia Europeana Dragan) Tudományos Tanácsának júl. 13-i határozatát, miszerint az Alapítvány a kolozsvári főügyészhez fordult, és büntetőper indítását kérte a Kolozsvári Nyilatkozat következő "aláírói" ellen: 1. Sabin Gherman, a Pro Transilvania Alapítvány elnöke; 2. Alexandru Cistelecan, irodalomkritikus; 3. Alexandru Vlad, költő; 4. Daniel Vighi, író; 5. Paul Philippi, történész; 6. Bakk Miklós, politológus; 7. Horváth Andor, irodalomtörténész; 8. Tánczos Vilmos, néprajzkutató; 9. Toró T.Tibor, az RMDSZ Reform Tömörülés platformjának elnöke. Az Alapítványt ebben az ügyben képviselő Gheorghe Pancratiu, Iuliu Gheorghiu, dr. Constantin A. Bob és dr. Augustin Deac (az utóbbi kettő egyetemi tanár) szerint az "aláírók" a Btk. 1661. szakaszának 1. bekezdése ("alkotmányos rend elleni cselekmények") és 167. szakaszának 1. bekezdése ("összeesküvés") alapján marasztalhatók el. /(Bakk Miklós): Büntetőper az aláírók ellen? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
1999. szeptember 11.
A kolozsvári származású művészeti menedzser, Tamás Gábor szervezésében nagyszabású erdélyi képzőművészeti tárlat nyílik szeptember 12-én a stockholmi Magyar Házban. Az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület /Stockholm/ és a Lencse Tibor Baráti Társaság védnökségével rendezett tárlaton Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugos Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota munkái láthatók. /Erdélyi képzőművészek kiállítása Svédországban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./
1999. szeptember 30.
A kolozsvári származású lelkes művészeti szervező, Tamás György jóvoltából mondhatni kitárult a világ a magyar képzőművészek és elsősorban az erdélyiek számára. Legutóbb szeptember 12-én nyílt huszonkét magyar képzőművész, Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugós Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota alkotásaiból kiállítás a Tamás György vezette EMKES és a Mihály Ferenc vezette Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében. A Svédországban rendezett tárlatok sajátossága a demokratikus jelleg. Tamás György gyakran látogat haza Kolozsvárra és szoros kapcsolatot tart az itteni művészekkel. /Magyar képzőművészeti kiállítás Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
1999. november 15.
"Huszonöt, Párizsban élő román professzor és tudományos kutató írásos tiltakozást juttatott el a hírügynökségekhez, amelyben felháborodásukat fejezték ki a Sigma Kiadónál megjelent XII-es történelemtankönyv szerzői ellen indított kampányért. Az aláírók között van Monica Lovinescu, és Paul Goma. Véleményük szerint a parlamentnek egyáltalán nem állt volna jogában "kihallgatásra" berendelni a tankönyv szerzőit és a tanügyminisztert, az említett tankönyv ugyanis sehol sem sérti a tantervet vagy az érvényben levő törvényeket. /Párizsi román értelmiségiek szolidarizálnak a Sigma-tankönyv szerzőivel. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./"
1999. december 10.
A forradalom 10. évfordulója alkalmából dec. 10-én kezdődő nagyszabású temesvári megemlékezések előtt a szervezők a sajtó előtt ismertették a végleges programot. A HIT ÉS HÛSÉG ÚTJA című rendezvénysorozat menetrendjében szerepel a kerekasztal beszélgetés, melyen részt vesz Eva Maria Barki (Ausztria) is. Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök, a megemlékezések főszervezője elmondta, hogy meghívták az RMDSZ-csúcsvezetését, személyesen Markó Bélát is. Volt egy olyan elképzelés is, hogy a decemberi SZKT-t a forradalom tizedik évfordulója tiszteletére Temesváron tartják meg. azonban ez mégis Marosvásárhelyen történt, Toró elmondta: csak annyit sikerült kiharcolniuk, hogy nem december 10-11-én tartották az SZKT-t, mint ahogy eredetileg kitűzték, hanem egy héttel korábban, hogy ne konkuráljon a temesvári megemlékezésekkel. Négy év alatt még egyetlen SZKT-t sem tartottak Temesváron, bár a temesváriak négy alkalommal kérték a megrendezés jogát. Toró szerint biztosan itt lesz Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Alois Mock, Molnár Gusztáv, Szőcs Géza és más neves személyiségek. Lemondta a részvételt Mircea Dinescu azzal, hogy egyetlen forradalmi megemlékezésre se megy el, mert elege van az egészből, Doina Cornea (betegségére hivatkozva), Andrei Plesu (sűrű diplomáciai programjára hivatkozva), Paul Goma nem is válaszolt. Orbán Viktor miniszterelnök eljönne a megemlékezésekre, ha a román fél is ezen a szinten képviseltetné magát. Radu Vasile kormányfőtől azonban semmilyen visszajelzés nem érkezett. /(Pataki Zoltán): A magyar kormányfő jönne Temesvárra, ha... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
1999. december 11.
"Kolozsváron dec. 9-én a Reményik Sándor Pincegalériában bemutatták a Kriterion Könyvkiadó két legújabb kötetét - Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban és Paul Drumaru: Transland. Paul Drumaru két kötetnyi versfordításának alcíme - Az én magyar költőim. Harminc év munkájának eredményeként 28 ezer verssorban, 940 oldalon, 18 magyar költő (Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Markó Béla, Kovács András Ferenc stb.) verseit tolmácsolta román nyelven. - Lucian Boia kötete a nagy vihart kavart 1995-ös könyvének magyar nyelvű fordítása. Sokak szerint ez az a könyv, amelyre nyolcvan éve várt a romániai társadalom. Forradalmi munka, a román történelem kritikai szemlélete. Boia vallja: "Minden nemzetnek megvan a maga történelmi mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját." /Erdei Róbert: Két könyvbemutatóra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2000. március 11.
Nehezen halad Szatmárnémetiben a Rákóczi Kollégium épületének elkészítése. Sipos Miklós szatmári református esperes elmondta, hogy a magyarországi pályázatokhoz fűzött remények nem jöttek be. Újabb pályázatokat fognak benyújtani, különböző alapítványokhoz. Márc. 10-én a másfél évtizede Németországban Paulovics László képzőművész egy grafikai alkotást adományozott az épülő Rákóczi Kollégium javára. /Turos Lóránd: Paulovics László ajándéka a Rákóczi Kollégium javára. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 18.
A Demokrata Párt országos tanácsa márc. 17-i ülésén a kormányzásban való további részvétele mellett döntött. A tanácskozáson Paula Ivanescu, a DP ügyvezető titkára élesen bírálta az elnöki hivatalt, mondván: intrikákat sző, hol a parasztpártiakat, hol a liberálisokat felhasználva, hogy viszálykeltés útján vezesse az országot. - A koalíció vezetői értékelték a DP döntését. /Nem lép ki a kormányból a DP. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2000. március 25.
Márc. 23-án A '90 márciusi konfliktus okai, következményei és tanulsága címmel tartott kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhelyen a Pro Európa Liga. Smaranda Enache, Románia finnországi nagykövete, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta, hogy tíz év után is érdemes a márciusi eseményekről beszélni. Az események okainak keresésével párhuzamosan a vétkeseket is meg kellene nevezni, hiszen vannak bűnösök. Elsősorban azok a politikai erők és csoportok, amelyek kezükben akarták tartani a társadalom irányítását. A meghívottak között volt Törzsök Erika, Molnár Gusztáv és Ágoston Vilmos Budapestről, Paul Philippi egyetemi tanár, Cs. Gyimesi Éva egyetemi előadótanár, Kincses Előd, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, a Pro Európa Liga, illetve a mass média képviselői. A vita során szó esett a sajtó szerepéről a hangulatkeltésben, illetve az események tálalásában. Az elemzések során egyebek között szó esett arról, hogy a román történelemben állandó ellenségként jelenik meg a magyarság. /(mózes): A Tolerancia Hete. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 25./
2000. április 4.
Márc. 31-én Kolozsváron, a Szabadelvű Kör RMDSZ-platform szervezésében gazdasági tanácskozás zajlott. Témája: a pénzügypolitika szerepe a gazdasági stratégiában, hatása a gazdasági növekedésre. Bauer Tamás, magyarországi országgyűlési képviselő (Szabad Demokraták Szövetsége) a magyar gazdaságpolitika tapasztalatairól és teendőiről beszélt. Paul Mitroi, a Nemzeti Liberális Párt helyettes államtitkára az adórendszert mint fékező vagy serkentő tényezőt ismertette, Kerekes Gábor, a Román Fejlesztési Ügynökség alelnöke pedig arról beszélt, milyen szerepet töltenek be a külföldi beruházások a középtávú stratégia megvalósításában. A tanácskozásról Péter Pál, az RMDSZ gazdasági ügyvezető alelnöke, a Szabadelvű Kör alelnöke elmondta, hogy az RMDSZ gazdasági programja közel áll a liberális gazdaságpolitikai elgondolásokhoz. Magyarországon a gazdaság területén sikerült kialakítani egy olyan konszenzust, amely ahhoz vezetett, hogy például az adótörvénykezés '93 óta nem változott. Végrehajtották a privatizációt. Romániában ez nem történt meg. A bizonytalan törvénykezési és gazdasági helyzet miatt a külföldi befektetők nem érzik jól magukat Romániában. /Rácz Éva: A barátságos környezet fontos a befektetők számára - nyilatkozta lapunknak Péter Pál, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2000. április 12.
"Ápr. 1-jén mutatták be Székelyudvarhelyen id. Haáz Sándor és Gazda Klára "Székelyek ünneplőben" című könyvét. A könyvbe Haáz Sándor felvette édesapjának, Haáz Rezső etnográfus, múzeumalapító munkáit is Erdélyi viseletek címmel. A könyv a népi táncegyüttesek viseleteinek megjelenítésére vállalkozott. Haáz Sándor elmondta, hogy édesapja 1906-ban mint rajztanár csak egy évre jött Székelyudvarhelyre, de Visky Károly néprajzszakos tanárkollégájának barátsága itt tartotta, és kinevezése után élete végéig a Bethlen Kollégiumban maradt. Haáz Sándor pedig sikeresen felvételizett Budapesten a képzőművészeti akadémiára. Ott is végzett. Kapcsolatba került Pauliné Béla újságíróval a Gyöngyösbokréta mozgalom létrehozójával. Végül Haáz Sándor a szobrászat helyett a néptánc mellett döntött. Hazatérve az Állami Népi Székelytánccsoport megalapítói között volt, majd a néprajzzal kezdett foglalkozni./ Péter Attila: "Székelyek ünneplőben" = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), ápr. 12./"
2000. április 28.
"Nagyenyeden, a Bethlen Könyvtárban megnyílt az államalapításunk ezeréves múltját felidéző munkák kiállítása. Az első tárlóban, a honfoglalás ezeréves emlékére a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztésében a Magyar honfoglalás kútfői c. munka látható, szomszédságában Hóman Bálint: Magyar történet (őstörténet - törzsszervezet - keresztény királyság) c. munkája, továbbá a Katolikus Magyarság c. munka, mely a magyarok megtérésének és a magyar királyság megalapításának kilencszázados évfordulója alkalmából látott napvilágot, a III. Béla magyar király emlékezetének szánt tekintélyes munka, melyet Forszter Gyula szerkesztett s adott ki Budapesten 1900-ban. S ugyanott a Frölich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Nagy Géza és Marczali Henrik által írt Magyarország a királyság megalakulásáig c. munka. A következő tárlóban Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján kiadott háromkötetes Emlékkönyv van, továbbá a dr. Márki Sándor által szerkesztett Mátyás Király Emlékkönyv, mely királyunk kolozsvári szobrának leleplezése alkalmából látott napvilágot, Benedek Elek A Magyar nép múltja és jelene /Budapest, 1898/. Az 1848-49-es forradalmat az 1868-ban kiadott Honvédalbum idézi. Az aradi vértanúk emlékszobrának leleplezési ünnepségéről készült eredeti, kétoldalas fénykép a Vasárnapi Újság 1890. október 19-i számából került közszemlére. Látható A magyar viseletek története c. munka Nagy Géza kísérőszövegével, Heltai Gáspár Magyar krónikája, Árva Bethlen Kata eredeti önéletírása, Székely István 1559-es krónikája, mellette Magyar- és Erdélyország 1791-es históriája. Ott vannak a tárlókban a legújabb történelmi munkák is, melyek a Széchényi Könyvtár jóvoltából gazdagítják a nagyenyedi Bethlen Könyvtár állományát. Néhány név és cím sokatmondó, például Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói, Csorba Csaba: Árpád örökében; "Árpád jöve magyar néppel, Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben, Esztergályos Jenő: A magyarok bejövetele, Závodszky Géza: Hazáért és szabadságért, Magyar mondák, László Gyula: A honfoglaló magyarok. /Millenniumi kiállítás a könyvtárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./"
2000. május .23.
Valamikor Szatmárnémetiben, ma már Magyarországon, Németországban, Svájcban, az Egyesült Államokban élő képzőművészek kiállítása nyílt meg a városban. Köztük van Szenczy Zoltán, Petkes József, Paulovics László is. /Muhi Sándor: Rendhagyó visszatérés. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. .23./
2000. szeptember 13.
A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesülete a Magyarországi Főjegyzők Kollégiumának vendége volt szept. 5-8. között. A romániai megyék közül 23-nak a főjegyzője vett részt a tapasztalatcserén. Meglátogatták Hajdú-Bihar megye (Debrecen), Heves megye (Eger) és Pest megye (Budapest) önkormányzatát. A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesületének elnöke, Romeo-Paul Postelnicu elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, Romániában együttműködési programban állapodott meg. Kifejezetten értékelik magyar kollégáik megvalósításait, tevékenységét, elsősorban a helyi közéletben betöltött szerepük tükrében. Magyarországon már a '90-es évek elején meghozták a közigazgatási reform megvalósítását szolgáló törvényeket. Románia ebben hétéves késésben van. Hasznosnak ítélte meg ezt a tapasztalatcserét. Személyes élményként mesélte el, hogy debreceni látogatásukkor értette meg, hogy például március 15. miért olyan fontos nap Magyarország történelmében. Egyed Árpád, Hargita Megye Tanácsának főjegyzője, a Romániai Főjegyzők Egyesületének vezetőségi tagja elmondta, hogy a tanácskozáson együttműködési tervezetet fogalmaztak meg, amelyet hamarosan alá is fognak írni. /Guther M. Ilona: Romániai főjegyzők Magyarországon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2000. szeptember 21.
A magyar ombudsmani rendszert tanulmányozta Paul Mitroi, a romániai Nép Ügyvédje Hivatal vezetője három napon át, tárgyalt Gönczöl Katalinnal, az állampolgári jogok magyar országgyűlési biztosával. Paul Mitroi elmondta: a román ombudsmani hivatal hasonlóan működik, mint a magyarországi, bár fiatalabb, mivel csak 1998. januárjában kezdte meg munkáját. /Román-magyar ombudsmani megbeszélések. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2000. szeptember 28.
"Szeptember 1-jei hatállyal felbontották Szombati Zoltán munkaszerződését, aki a nagyváradi kábeltelevízió magyar adása, a TVS2 műsorigazgatója volt. Ez volt az utolsó lépés abban a folyamatban, amelynek nyomán megszűnt a magyar nyelvű műsor önállósága. Paul Pintea, a kábeltelevízió médiaigazgatója azt állította, hogy magyar nemzetiségű nézők is betelefonáltak a szerkesztőségükbe, azt kérve, hogy az anyanyelvű adás sugárzási idejét csökkentsék és a műsorszórás időpontját változtassák meg, mivel jobban érdekli őket a Magyar ATV-n látható műsor, amelynek frekvenciáján volt fogható a TVS2. "Egyébként is túlzásnak tűnt két helyi adót működtetni."- tette hozzá. Jelen pillanatban két óra a magyar nyelvű adásidő. A román nyelvű adás természetesen túlsúlyban lesz - fűzte hozzá az igazgató. A hírműsorok főszerkesztője, Bimbó Szuhai Tibor szerint az RMDSZ Bihar megyei szervezete segíthetett volna, ha jelzést küld a magántelevízió vezetésének arról, hogy hiányzik az önálló magyar adás. Ez azonban nem történt meg. /Szeghalmi Örs: Összevont kábeltévéműsorok. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 28./"
2000. október 18.
Terényi Ede kolozsvári zeneszerző Kalevala című zeneművét mutatták be a hét végén Budapesten, a Paulay Ede utcai Új Színház stúdiószínpadán. /A Kalevala Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
2000. október 28.
A Központi Választási Iroda összesen 13 elnökjelölt jelöltségét hagyta jóvá. A jelöltek közül kilencen politikai párt színeiben, négyen pedig függetlenként indulnak. Az elnök-választásokon a következő személyek lépnek versenybe: Theodor Stolojan (Nemzeti Liberális Párt), Ion Iliescu (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja), Petre Roman (Demokrata Párt), Frunda György (RMDSZ), Corneliu Vadim Tudor (Nagy-Románia Párt), Paul Philippe de Hohenzollern (Országos Megbékélési Párt), NIcolae Cerveni (Román Szabaddemokrata Párt), Ion Sasu (Román Munkáspárt), Teodor Melescanu (Szövetség Romániáért), valamint a függetlenként induló Mugur Isarescu, Graziela Elena Barla, Gheorghe Eduard Manole és Lucian Orasel. /13 elnök-jelölt indul a választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ A CURS által végzett legújabb közvélemény-kutatás szerint még mindig a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökjelöltje, Ion Iliescu vezet 48 százalékkal. Őt követi a liberálisok államfő-jelöltje, Theodor Stolojan és a függetlenként induló Mugur Isarescu kormányfő, akik a megkérdezettek mintegy 13 százalékának a támogatottságát élvezik. Corneliu Vadim Tudorra, a Nagy-Románia Párt jelöltjére az alanyok 11 százaléka, Teodor Melescanura (Szövetség Romániáért), Frunda Györgyre (RMDSZ) és Petre Romanra (Demokrata Párt) jelöltjére pedig a megkérdezettek 5 százaléka szavazna. A pártok esetében szintén a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja szerepel az élen 52 százalékkal, míg a megkérdezettek 11 százaléka a Nemzeti Liberális Pártot támogatja. Ugyanennyien voksolnának a Nagy-Románia Pártra, 7 százalék az RDK 2000-re és az RMDSZ-re, 6 százalék a Demokrata Pártra, 5 százalék pedig a Szövetség Romániáért pártra. /Isarescu és Stolojan egyformán népszerű. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2000. november 30.
Nov. 30-án találkozóra találkoztak az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt vezetői. A találkozón az RMDSZ részéről részt vett Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila szenátusi frakció-vezető, valamint Kelemen Hunor SZET-elnök. Az NLP-t Valeriu Stoica, a párt első alelnöke, illetve Paul Pacurariu alelnök képviselte. A megbeszélésen a résztvevők elemezték a Társadalmi Demokrácia Pártjának memorandumát. A PDSR kisebbségi kormány-alakításának támogatását illetően, a NLP vezetői tájékoztatták az RMDSZ vezetőségét pártjuk prioritásairól. A következő napokban az RMDSZ is elkészíti a Szövetség prioritásait, amelyeknek elfogadásától teszi függővé a megalakítandó kisebbségi kormány támogatását. A találkozón mind a két politikai alakulat vezetői egyetértettek abban, hogy a demokratikus ellenzéknek szolidárisan kell fellépnie annak érdekében, hogy visszaszorítsa a szélsőséges nacionalizmust. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 30. - 1862. sz./
2000. december 14.
Dec. 13-án folytatódott a vita a parlamenti pártok képviselői között a képviselőház és szenátus vezető pozícióinak szétosztásáról. A képviselőház állandó bizottságában is a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának képviselői lesznek többségben. Az elnöke a tervek szerint Valer Dorneanu lesz, a Nagy-Románia Pártnak egy alelnöki, egy titkári és egy háznagyi tisztség jutott. Az első ülésszak alatt az RMDSZ jelöltje, Borbély László Maros megyei képviselő tölti be a háznagyi tisztséget. Az RMDSZ is pályázott az oktatási bizottság elnöki funkciójára, ez azonban a Nemzeti Liberális Pártnak jutott. A megegyezés értelmében az RTDP a védelmi, a külügyi, a művelődési, a mezőgazdasági, a jogi, a költségvetési-pénzügyi és a gazdasági szakbizottságokat vezeti. Az NRP-nek jutott az egészségügy és a privatizációs bizottság. A Demokrata Pártnak a munkaügyi és társadalomvédelmi, az NLP-nek a tanügyi. Az RMDSZ alelnöki tisztséget kapott a helyi közigazgatási szakbizottságban és az emberi jogi bizottságban, az ipari és szolgáltatási bizottságban pedig megkapta az elnöki tisztséget. A szenátus elnöki tisztsége az RTDP-é, ezt a jelek szerint Nicolae Vacaroiu tölti majd be. Az RTDP két alelnöke Doru Ioan Taracila és Alexandru Athanasiu lesz. Az NRP a neki jutó alelnöki tisztségre Corneliu Vadim Tudort kéri fel. A Demokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak egy-egy titkári tisztség jutott (Sorin Vornicu, illetve Paul Pacuraru). Az RMDSZ dec. 18-án nevezi meg jelöltjét arra az egyik alelnöki tisztségre, amelyen a demokratákkal és a liberálisokkal osztozik. Az RMDSZ 2001 első, és 2004 második szemeszterében számíthat az alelnöki tisztségre. A szakbizottságok elnöki funkcióit a következőképpen osztották el: az RTDP-nek jutottak a gazdasági, pénzügyi, külügyi, védelmi, mezőgazdasági, művelődési és jogi bizottság vezető tisztségei, az NRP szenátorai a privatizációs, az egészségügyi és a visszaéléseket vizsgáló bizottságokat vezetik, az NLP-é a tanügy, a Demokrata Párté a munkaügy és társadalomvédelem, az RMDSZ-é pedig az emberjogi és a helyi közigazgatási bizottságok elnöki tisztségei. A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói arról fognak tanácskozni, hogy az említett tisztségekre kiket kérjenek fel. /Sz. K. [Székely Kriszta]: : RTDP többség a parlament állandó bizottságaiban. RMDSZ-es szenátor az emberi jogi és a helyi közigazgatási bizottságok élén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2000. december 22.
Dec. 21-én együttes ünnepi ülésen emlékezett meg a parlament két háza a tizenegy évvel ezelőtti forradalomról. Az ülésen Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase kijelölt kormányfő mellett részt vettek hét forradalmárszervezet képviselői, Lucian Mihai alkotmánybírósági elnök, Paul Mitroi ombudsman és a diplomáciai testület képviselői. Beszédében Iliescu kijelentette: sohasem fogják pontosan azonosítani azokat a tetteseket, akik 1989 decemberében emberek életét oltották ki, másokat pedig megsebesítettek. A fő bűnös a Ceausescu-házaspár volt, őket éppen azokban a napokban ítélték el és végezték ki - mondta. Sergiu Nicolaescu RTDP-szenátor viszont úgy vélte, a jogszolgáltatás a hibás azért, hogy mind a mai napig nem állították bíróság elé azokat, ″akik ellen 1989 decemberében harcoltunk″. Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő a temesvári forradalom fontosságáról szólt az ünnepi ülésen. /Iliescu: Soha nem fogják azonosítani az 1989. decemberi tetteseket. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ Szilágyi Zsolt beszéde végén három nyelven - románul, magyarul és németül - köszöntötte a hallgatóságot. /A romániai rendszerváltás 11. évfordulója a parlamentben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2001. március 28.
"Paulovics László szatmári képzőművész 1985-ben áttelepült Németországba, majd félig-meddig vissza Szentendrére. Most festményeivel, grafikáival jelentkezett Kolozsváron, a Korunk Galériában. Utolsó, 1981-es kiállításához viszonyítva merőben új alkotásokkal. Szemléletmódjában az állandó az örök változás, a mindenkori új, a modernség iránti igény. A művész nevéhez fűződik a Korunk katalógusok kiadása is. /N. J.: Korunk Galéria. Paulovics László visszatért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./"