Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sarolt /magyar fejedelemasszony/
633 tétel
2002. június 20.
A minap a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban vette át a megye több magyar iskolájának és tagozatának küldötte az Apáczai Közalapítvány támogatásával vásárolt modern felszereléseket: színes tévékészüléket, videomagnót, CD–lejátszós magnót, erősítő berendezést, hűtőszekrényt, multimédiás vetítőt. A szórványoktatást támogató magyarországi közalapítvány ötmillió forintot utalt ki a Temes megyei iskoláknak, amelynek a felét – közös megegyezéssel – a már említett műszaki felszerelések vásárlására fordították. A többit anyanyelvi táborok, tánctáborok szervezésére, diákok üdültetésre stb. használják fel. A támogatásban a megye mind a tizenkilenc magyar, illetve magyar tagozatos iskolája részesült. /(Sipos): Kitett magáért az Apáczai Közalapítvány. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 20./
2002. augusztus 7.
"A Kormányzati Ügynök - a román állam képviselője a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság (EEB) előtt - szerint az EEB által tárgyalt tizenegy ingatlan-visszaszolgáltatási ügy közül négyet újra kell tárgyalni. Az EEB ítélete szerint az egyik pert nyert román állampolgár, Vasiliu természetben visszakapja ingatlanját, a román állam pedig köteles kifizetni a visszaigénylő hetvenes években vásárolt lakását. A román kormánynak eddig tizenkét ügyben kellett összesen több mint 2 millió eurós kárpótlást kifizetnie. /Megkérdőjelezik az Európai Emberjogi Bíróság döntéseit. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./"
2002. október 11.
"Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének a szövetség miniparlamentjéhez (SZKT) intézett levele felveti a kérdést: mennyire legitimek a kisebbségi képviseletek? Kincses Előd emlékeztetett: az RMDSZ 1993-as brassói kongresszusa, amelyen Domokos Géza helyett Markó Bélát választották szövetségi elnöknek, elhatározta az RMDSZ-en belül a közvetlen és titkos belső választások megtartását. A belső választás azonban nem történt meg. Az RMDSZ alapszabálya szerint "Az SZKT a szövetségi választások során megválasztott képviselőkből áll". Ilyen választásokra az SZKT /Szövetségi Képviselők Tanácsa/ ideiglenes létrehozása óta - tehát 1993 óta - nem került sor. A romániai magyarság sorsára vonatkozó döntéseket ezért egy vitatott összetételű, választói legitimizáció nélküli testület hozza meg. Az általános választások előtt az RMDSZ hatalmi szóval kijelölt új, Maros megyei vezetése nem volt hajlandó előválasztásokat tartani. Az országos vezetés pedig a belső választásokat elszabotálta. Kincses leszögezte: fontos lenne a belső választások megtartása, mert csak így lehetne megismerni a politikusok, platformok tényleges támogatottságát, és elejét lehetne venni a korrupció gyanúba keveredett, népszerűtlen politikusok listán tartása miatti szavazói távolmaradásnak. Az RMDSZ 1999. évi csíkszeredai VI. kongresszusa ismételten a belső választások megtartása mellett döntött és elhatározta azt, hogy a miniparlament, a Szövetségi Képviselők Tanácsa mandátumát a rövidesen megtartandó belső választásokig meghosszabbítja. A belső választások pénzügyi fedezete is biztosított volt, de az Illyés Közalapítvány által kiutalt 15 millió forintból az RMDSZ vezetése végülis 7 gépkocsit vásárolt. 2001. tavaszán az SZKT úgy döntött, hogy nem tartja meg a belső választásokat és törvénytelenül meghosszabbította saját mandátumát. /Kincses Előd: Legitim kisebbségi szervezetek? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./ "
2002. október 25.
"Nagybányán az RMDSZ közgyűlése és a Polgári Együttműködési Mozgalom lakossági fóruma egyaránt 25-30 kívülállót vonzott a helyszínre. Az RMDSZ közgyűlésén Ludescher István elnök, Vida Noémi ügyvezető alelnök, Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő tartott beszámolót. A népszámlálási adatok szerint Nagybányán magyarok lélekszáma tíz esztendő alatt közel ötezerrel lett kevesebb. Az anyanyelvi oktatás fejlesztése szempontból előrelépésnek tekinthető Cziple Aurél helyettes főtanfelügyelő kinevezése, aki elődeinél jóval eredményesebben képviseli a magyar oktatás ügyét. A magyarországi Apáczai Közalapítvány támogatásával megvásárolt, és a Németh László Iskolaalapítvány kezelésében lévő egyelőre üresen áll. Szó esett a magyar egyházakat ért méltánytalanságról: míg az ortodoxok 500 fizetett egyházi alkalmazotti állással rendelkeznek megyei szinten, a római katolikus egyháznak mindössze 9 állással. Kulturális téren a Teleki Magyar Ház volt az elmúlt időszak egyik legnagyobb közösségi megvalósítása. Dávid Lajos, az EMKE helyi elnöke elmondta, sikerült valamit elindítani a nagybányai művelődési életben. Cziple Aurél elmondta: megyei szinten jelenleg 184 magyar első osztályos tanul, s kb. 250 gyermek részesül fakultatív magyar oktatásban. Ez kevés. A Polgári Együttműködési Mozgalom okt. 19-én tartotta alakuló összejövetelét. Felsőbányai, koltói, máramarosszigeti, szinérváraljai sőt szatmári érdeklődők is eljöttek, megjelent Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt képviselő, Borbély Zsolt Attila politológus, valamint Sárközy Zoltán, a nagyváradi polgári mozgalom egyik vezéralakja. Az esten lehangzott, hogy a polgári mozgalom Erdélyben abból a meggondolásból indult, hogy vannak peremre szorított/ szorult energiák, amelyeket az RMDSZ nem akart, nem tudott megszólítani. Az RMDSZ és a civil szféra kapcsolata sajátosan alakult, hiszen a pénzügyi "csapoknál" az RMDSZ ül, s azt támogat, akit akar. Az erdélyi magyar kisebbség elvileg öt forrásból részesülhet anyagi támogatásban: az RMDSZ-nek, mint politikai pártnak járó évi 5 milliárd lejes költségvetési támogatás mellett, a Kisebbségi Tanács évi 18 milliárdos, a Communitas Alapítvány által kezelt magyar alapjából, magyarországi állami (alapítványi) támogatásokból, önkormányzati költségvetésből, valamint Európai Uniós pénzügyi forrásokból. Ezek közül az első három legfontosabb forrást az RMDSZ tartja kezében. Normális körülmények között az RMDSZ-nek csak a pártpénzek fölött lenne szabad rendelkeznie, a többiről a civil társadalom kellene döntsön. /Vásárhelyi D. Miklós: Polgárok, pártok, politikák. RMDSZ-közgyűlés és a polgári mozgalom összejövetele. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 25./"
2002. október 26.
"Okt. 24-én Marosvásárhelyen a Bernády Napok keretében megnyílt a dr. Bernády Györgyre emlékező emlékkiállítás. Bernády György kiváló polgármester kilencven éve megalapította a városi képtárat. A most megnyílt kiállítás a képtár legféltettebb kincseit mutatja be, a magyar művészet remekművei, láthatók, melyeket Bernády válogatott és vásárolt a képtár alapításához. A kiállítás lehetővé teszi a magyar művészet több mint nyolc évtizedének (1839-1913) áttekintését. /Bögözi Attila: Kilencven év után újból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./ "
2002. december 11.
"Dec. 10-én a képviselőház elutasította a Nagy-Románia Párt (NRP) által Verespatak címmel benyújtott egyszerű indítványt. Az indítvány ellen szavazott az RMDSZ is. Antal István képviselő a plénum előtt kijelentette, hogy a verespataki projekttel kapcsolatban hagyni kell az illetékes intézményeket, teljesítsék törvényes kötelességüket. A honatya elmondta, a Verespatakon tervezett beruházás értéke 400 millió dollár, a projekt leállítása pedig károsan hathat a romániai üzleti környezetre, és ronthatja Románia külföldi megítélését. Antal elmondta, az RMDSZ programjának prioritásai között szerepel a külföldi tőkebefektetések ösztönzése és a környezetvédelem is. /A képviselőház elutasította a Verespatak-indítványt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ A Nagy-Románia Párt (PRM) a verespataki aranybánya ügyében azt kérte, hogy a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalat által megvásárolt színesfémlelőhely maradjon állami tulajdonban, a lakosságot ne költöztessék el a településről. /Rostás Szabolcs: Elutasították az indítványt. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2002. december 13.
"Karácsonyi könyvvásárt rendezett a Koinónia Kiadó Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Visky András, a Koinónia Kiadó vezetője öt gyermekkönyvet /Hervay Gizella: Kobak könyve, Szilágyi Domokos-Vermesy Péter: Pimpimpáré, Egyed Emese: Levélajándék, Szűcs Teréz: CsodÁllatos könyvecske, Berszán István: Válogatott útibatyu / hozott a vásárra. A Kobak könyve a Gaudeamus könyvesbolt sikerlistája szerint novemberben a harmadik legjobban vásárolt kiadvány volt. /G. A. T.: Gyerekkönyvek szépen, okosan. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"
2003. január 14.
"Dicsőszentmártonban a Magyar Ház könyvállománya egy 8-10.000 kötetes könyvtárral gyarapodott, amelyet a házat fenntartó három egyház vásárolt meg, a polcokkal együtt. A könyvtár látogatóinak száma gyarapodott. /Sok ezer kötettel bővül a könyvállomány. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 14./ "
2003. január 27.
"Jan. 23-án Budapesten megnyílt Kett Groza János aradi festőművész. Kiállítása a Fiatal Iparművészek Stúdiójában. Sikert aratott 25 olajfestményéből álló tárlata. A kiállítás díszvendége Dávid Ibolya országgyűlési képviselő volt, aki már aradi látogatásai során is elismeréssel nyilatkozott Kett Groza János képeiről, sőt vásárolt is tőle. /(puskel): Kett Groza János tárlata Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 27./"
2003. február 8.
"Senki saját zsebére nem ,,ügyeskedett", nyilatkozta Nemes Levene, a Tamási Áron Színház /Sepsiszentgyörgy/ igazgatója. A színházban az utóbbi időben több ellenőrzés zajlott. A megyei gazdasági rendőrség vezetője, Costica Balhui kijelentette: a színházban lezárták az előzetes ellenőrzést, az ügyészségnek átadandó iratcsomót állítanak össze, melyben Nemes Leventét a következő bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják: sikkasztás, pénzügyi alapok törvénytelen felhasználása, szolgálati visszaélés, hivatalos okirat hamisítása, hamis okirat tudatos felhasználása. Nemes Levente igazgató minderről a sajtóból értesült. Várta is az újabb ellenőrzést, e kivizsgálás nélkül súlyosabb gyanúsításokkal kellett szembenéznie. Nemes Levente elmondta: létrehozták a Laborfalvi Róza Színházpártoló Alapítványt. Az alapítvány nagyon sok műszaki eszközt vásárolt, továbbá lakásokat a fiatal színészek lakásgondjainak megoldására, a kamaraterem színházi céloknak megfelelővé tételét biztosította. A pályázatokat meg kell írni, meg kell nyerni, aztán el kell számolni. Az alapítvány nagyon sokszor a színház érdekében fizetett, természetesen megfelelő számlák ellenében. Nemes emlékeztetett: a szerződésben nincs benne, hogy színészként dolgoznia kellene, és ő tíz éve teljesen ingyen végzi a színészi munkát. Tehát nem sikkasztott, hanem jogos jövedelmekről is lemondott a színház érdekében. A színháznak nincs valutaszámlája, ezért született a Laborfalvi Róza Színházpártoló Alapítvány, hogy támogatásokat fogadhasson. /Szekeres Attila: Kivizsgálások a színházban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./ "
2003. február 11.
"Az Illyés Közalapítvány támogatásával sikerült rendbe tenni a fehéregyházi Petőfi Sándor Közművelődési Egyesület által vásárolt házat. A közel ezer kötetből álló könyvállomány egy részét több magyarországi település adományozta. Szellemi központot szeretnének teremteni Fehéregyházán. - Máthé András megírta Segesvár magyarságának történetét, érdemes lenne kiadni ezt a munkát. /Szellemi központ Fehéregyházán. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 11./ "
2003. február 20.
"Több mint fél évszázad után ismét van saját közösségi háza a temesvári magyarságnak. Január eleje óta működik a Putna utca 7. szám alatt az RMDSZ Közösségi Központja. A romániai státusirodákat működtető Progress Alapítvány által vásárolt, eredetileg családi háznak épült ingatlanban az év eleje óta már működik a kedvezménytörvény alkalmazását elősegítő Központi Információs Iroda. Az ingatlanban, az év elejétől klubtevékenység is beindult. A nagyterem a Temesváron működő magyar civil szervezetek rendelkezésére áll. /(Pataki Zoltán): Magyar közösségi ház működik Temesváron! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./ "
2003. március 18.
"Gyergyóalfaluban a Sövér Elek Alapítvány tisztújító gyűlést tartott. Gál Mihály, az alapítvány alelnöke beszámolt az eredményekről: az alapítvány volt a fő támogatója és szorgalmazója a Sövér Elek Galéria és a Sövér Elek-emlékszoba létrehozásának. Gazdanapok, falunapok szervezésében vállalt szerepet, épületet és telket vásárolt a községbe érkező tanerők számára, ahol olyanok kapnának helyet, akik szerződést kötnek az alapítvánnyal, hogy legkevesebb 5 évig a faluban tanítanak. Öt tagból álló új kuratóriumot választottak. A kuratórium elnöke Gál Mihály lett, alelnöke Pál Csaba, titkára Lőrincz Erzsébet. /(Bajna György): Tisztújító és beszámoló alapítványi gyűlés. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 18./"
2003. április 1.
"Az igazgatók nem vállalják a fűtéstartozás felelősségét, végső esetben kénytelenek lesznek felfüggeszteni az oktatást. Márc. 31-én ezt jelentette be Gyergyószentmiklóson a Fogarassy Mihály Általános Iskola és a Batthyány Ignác Szakközépiskola igazgatója. A szakközépiskola adóssága 700 millió, az általánosé pedig félmilliárd lej. Emiatt az igazgatók akár szabadságvesztéssel is sújthatók, mivel aláírták a Go Rt.-vel kötött szerződést, ám az önkormányzat - az iskola fenntartója - nem törlesztette a számlákat. Lázár Nóra, a Fogarassy Mihály igazgatója nem lát garanciát az anyagi helyzet javulására. "Az iskolában fejenként 5000 lejt gyűjtünk havonta a 685 diáktól a kisebb költségek fedezésére, ám azt senki sem várhatja el, hogy a fűtésszámlát is a szülők törlesszék" - fejtette ki az igazgató. Az idei költségvetés elosztásakor Gyergyószentmiklóson felháborodást okozott az iskolaigazgatók és óvodavezetők körében, hogy a helyi tanács a benyújtott igénylések helyett csak az intézmények fűtésköltségeire irányzott elő - papíron - pénzt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Fogarassy iskola az utóbbi időkben történt betörések miatt a megmaradt pénzéből riasztóberendezést vásárolt, a közpénzek ilyen módon történt elköltése miatt viszont a szakhatóságok megrovásban részesítették a vezetőséget. /Gergely Edit: Bezárhatnak két gyergyói iskolát. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./"
2003. április 4.
"Ákoson a községi könyvtárban 9000 kötet közül válogathat, aki kölcsönözni akar. Százötven olvasó van bevezetve a nyilvántartásba, közülük 90 fő rendszeresen, hetente-kéthetente látogat az intézménybe. Geréb Edit könyvtárosnő tájékoztatott: öt vagy hat éve egyetlen kötetet sem vásárolt a polgármesteri hivatal, de ígéret van arra, hogy ebben az évben kisebb mennyiséget beszereznek. Az olvasók szinte teljes egészében diákok, akik főleg háziolvasmányokat keresnek. Rajtuk kívül nyugdíjasok jönnek. A könyvtárban eddig villanyáram sem volt, a vezetéket nemrég húzták be a helyiségekbe. Magyar mesés könyv nincs egy sem, ami a gyerekeknek nagyon kellene. /Fodor István: Ákos: A bestsellerek a legnépszerűbbek a könyvtárban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 4./"
2003. április 8.
"Huszonkét év óta nem volt ilyen mértékű gyógyszerhiány Székelyudvarhelyen a kórházban, állította Oláh József, az intenzív osztály vezető főorvosa. Tűk, érzéstelenítők, altatószerek, oldatok...valamennyi hiánycikk ma a kórházban. A nemcsak Udvarhelyszéket, de a környező megyék lakóit is ellátó, szakmailag jól felkészült orvosokkal tevékenykedő udvarhelyi kórház adóssága több mint 30 milliárd lejre rúg. Balázs Piroska, a kórházi gyógyszertár főgyógyszerésze az elmúlt hetekben segélykérő levelet küldött a sajtónak. A helyzetet ismertették valamennyi fórumon, pénz azonban sehonnan nem érkezett. A vészesen eladósodott székelyudvarhelyi kórház évek óta a jószívű adakozók - a helyi egyházak, a vállalkozók, a helyi Caritas szervezet és a Mallersdorfi Ferences Nővérek - segítségével tud csak létezni, Nagy Ágnes ápoló igazgató is megerősítette: "Két éve nem vásárolt a kórház pelenkát, lepedőt, pokrócot, tisztítószert, tápszert. A legtöbb ilyen jellegű fogyóanyaggal a ferences nővérek látnak el bennünket."/Fábián Kornélia: A székelyudvarhelyi városi kórház kórlapja. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./"
2003. április 17.
"Ápr. 17-én nyílik a bukaresti román falumúzeumban a Romániai magyarok című kiállítás. A XVII.-XX. századi tárgyak mellett megtekinthető lesz a Maros megyei Nagykenden élő Nagy család egyik szobabelsője is, amelyet a falumúzeum 2002-ben vásárolt meg. A rendezvény létrejöttében közreműködött a Magyar Köztársaság Kulturális Központja, pénzügyi támogatást a Művelődésügyi Minisztérium és az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének kulturális és sajtóközpontja biztosított. /Magyar tárgyak a falumúzeumban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./"
2003. április 24.
"A román turisták számára az első számú célpont Magyarországon Budapest.Tavaly 16,4 százalékkal több román turista látogatott Magyarországra, mint 2001-ben. Dan Matei Tavaly is nőtt a Romániából Magyarországra beutazók száma. Bíró Gáspár, a Magyar Turisztikai Rt. kolozsvári képviseletének vezetője közölte, tavaly a Romániából Magyarországra beutazók száma 5,66 millió volt, 16,4 százalékkal több, mint 2001-ben. A Sziget Fesztiválra /a Hajógyári szigetre/ tavaly 25-30 ezer fiatal utazott Romániából, közel egyharmaddal több, mint egy évvel korábban. Bár a román illetékesek nyilatkozataiban nemigen kap helyet, a Romániát felkereső külföldi turisták legtöbbje Magyarországról érkezett. Tavaly mintegy félmillió magyar turista járt Romániában, viszont a Magyarországról Romániába való utazások száma ennek jóval több mint a kétszerese volt. Rohamosan nő az ünnepek előtt a Magyarországon bevásárló románok száma, írta ápr. 23-i számában az Evenimentul Zilei. A csokoládényulat, pulykasonkát, disznóhúst, margarint, lisztet és párizsit Magyarországon 15-60 százalékkal olcsóban lehet vásárolni, mint Romániában. Sok romániai munkanélküli biztosítja megélhetését abból, hogy a Magyarországon vásárolt árut idehaza eladja. /Idén nő az idegenforgalmi bevétel. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./"
2003. május 21.
"Máj. 21-től nyilvánossá válik a romániai parlamenti képviselők és köztisztviselők vagyona Az RMDSZ képviselői és szenátorai készségesen válaszoltak a lap munkatársainak kérdéseire.Eckstein-Kovács Péter szenátor 1987-ben vásárolt kolozsvári házában lakik., személygépkocsija nincs. Borbély László képviselőnek háza van Marosvásárhelyen; telke nincs, kocsija van, tízezer eurót meghaladó bankszámlával rendelkezik. Verestóy Attila szenátor közismerten a száz leggazdagabb román állampolgár listáján szerepel. Három háza van: Székelyudvarhelyen, Snagovon és Bukarestben, sorolta, sok hektárnyi mezőgazdasági területtel, illetve beltelekkel rendelkezik, autója van, bankszámláin a tízezer eurós érték többszöröse szerepel, vagyona pedig mintegy 15 millió dollárt tesz ki. Frunda György szenátornak Marosvásárhelyen van háza és ügyvédi irodája, illetve nyaralója. Autója kettő is van, bankszámláinak összértéke meghaladja a tízezer eurót, és részvényes a marosvásárhelyi GaGa Rádiónál. Puskás Bálint szenátor két ingatlannal rendelkezik: egy családi házzal Sepsiszentgyörgyön és az ehhez tartozó 500 négyzetméteres telekkel, valamint egy 50 négyzetméteres hétvégi házzal Kőröspatakon, amelyhez 1100 négyzetméteres telek tartozik, emellett személygépkocsival rendelkezik. Szilágyi Zsolt képviselőnek egyszobás, 40 négyzetméteres nagyváradi tömbházlakása van, emellett ugyancsak Váradon birtokol 334 négyzetméteres, családja által visszanyert beltelket, 20-30 ezer euró közötti összeg van bankszámláján. Pécsi Ferenc 1983-ban vásárolt négyszobás lakással büszkélkedhet Szatmárnémetiben, míg a megyében 3,48 hektáros, örökölt szántófölddel, kocsija is van. Kelemen Hunor képviselő se autóval, se házzal, se bankszámlával nem rendelkezik. A Medianet cég többségi tulajdonosa, részvényei összértékét nem közölte. Ráduly Róbert képviselőnek Csíkszeredában van két tömbházlakása, 0,5 hektáros beltelket birtokol Csíkcsomortánban és gépkocsival rendelkezik. Bankszámláján 14 ezer euró kamatozik.Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője feleségével közösen két házzal rendelkezik /Marosvásárhelyen és Székelykövesden/, emellett istállója, 17 fajlova, tíz szarvasmarhája és két hektár földje van, személygépkocsival is rendelkezik. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: a vagyonbevallás máj. 21-től válik nyilvánossá. "Holnap szívesen a rendelkezésükre állok" - zárta le a beszélgetést Markó Béla. /Rostás Szabolcs, Salamon Márton László: RMDSZ - szegény ember, gazdag ember. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"
2003. május 27.
"Keserűen írta Cserés Ferenc, hogy képzeletében Aranyos-szék egy halottas szekér, gyászmenettel körítve. Aranyosszék huszonkét települést jelent, tordai vonzáskörzet. Tordát sikeresen leépítette az új demokrácia, kivívta magának a hátrányos helyzetű státust. Hatalmas arányú a munkanélküliség. Ipari menekültek vertek tanyát az aranyosszéki falvakban a szabad költözködés jegyében. Ez a jövedelem- és létalap nélkül maradt tömeg a városi panel árából házat vásárolt, olcsón. /Cserés Ferenc: Miseváltozat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./"
2003. június 4.
"Továbbra is éles vita zajlik a pártok között a kedvezménytörvény módosításáról - adta hírül az MTI. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ragaszkodik az Orbán-kormány alatt elfogadott eredeti jogszabályhoz A parlament nem járult hozzá, hogy eltérjenek a házszabálytól, és így gyorsabban dönthessenek a módosításról. Németh Zsolt jelezte: a határon túli magyar szervezeteknek nem volt más választásuk, kényszerűen fogadták el a kormány tervezett módosításait. A nemzeti retorikához folyamodó Tabajdi Csaba (MSZP) szerint az eredeti törvényt azért támogatták - fenntartásaik ellenére -, mert a pártérdeknél fontosabbnak tartották a nemzeti érdeket. Eörsi Mátyás (SZDSZ) szerint az eredeti kedvezménytörvény elbukott, és a Fidesznek azt kellene tennie, mint amit korábban hangoztatott, vagyis fogadja el a határon túli magyar szervezetek álláspontját. Herényi Károly közölte az MTI-vel: a Magyar Demokrata Fórum támogatja ugyan a törvényjavaslat sürgős tárgyalását, hogy az érintettek mielőbb hozzájuthassanak a benne előírt kedvezményekhez, de az előterjesztést csak módosításokkal tudják elfogadni. Az ellenzéki képviselő szerint a határon túli szervezetek a módosítások kapcsán kiszolgáltatott, zsarolt pozícióban vannak. "
2003. június 5.
"A legújabb kori magyar történelem botránykövévé vált a magyarországi kedvezménytörvény. Ha nyolcvanhárom esztendők után sem tudnak közös nevezőre jutni a felelős magyar politikusok a kárpát-medencei magyarság iránti felelősség ügyében, akkor bízzák talán inkább az egészet egy következő politikusi nemzedékre, mely könnyen megoldhatja a gordiuszi csomót, főleg, ha nem lesz már számottevő magyarság a határokon túl, s ezzel a ,,jószomszédok" érzékenysége is csökken, sőt: eltűnik, írta Magyari Lajos. Szomorú volt a magyarországi parlamenti vita, melyet az SZDSZ-es szónok okfejtése egyenesen gusztustalanná alacsonyított, csepegvén az ,,EU-s és jószomszédsági" gazsulálástól. Herényi Károly MDF-es képviselő kimondta a valót, hogy hazugság és mese a MÁÉRT 98 százalékos egyetértése, hiszen a határokon túliak kiszolgáltatottan, zsarolt pozícióban szavaztak, s különben is meddő az egész kormánypárti ,,megfelelési" igyekezet, mert sem a szomszédok, sem az EU-bürokraták gusztusának megfelelő törvényt soha nem lehet fabrikálni. /Magyari Lajos: Máról holnapra: A százalékok (sötét) mágiája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./"
2003. július 1.
"Feljelentést tett az ügyészségen Antal István parlamenti képviselő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere ellen. A képviselő azért tett feljelentést, mert a polgármester visszaadta jogos tulajdonosának azt a kommunista állam által elkobzott házat, melyet időközben Antal potom pénzért megvásárolt a bitorlótól. A politikus szerint neki már sikerült korábban kiegyeznie a Svédországban élő Nyisztor családdal, az ingatlan egykori tulajdonosával. A polgármester szerint a képviselő az RMDSZ által megfogalmazott program ellen cselekszik, hiszen az tételesen kimondja: az elkobzott javak megilletik azok volt jogos tulajdonosait, a szövetség ezen elv maradéktalan érvényesítéséért küzd. Ez az eset is mutatja: csak papíron. A Nyisztor család visszakövetelte és megkapta az általuk épített családi házat, ami teljesen természetes - nyilatkozta Szász a Príma Rádiónak. /Antal feljelentette Szászt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"
2003. július 5.
"Izgatottan várják az István, a király című rockopera erdélyi ősbemutatója stábjának tagjai a júl. 5-i előadást - főleg a résztvevők száma ad okot találgatásokra. Júl. 4-én a főszereplők és a stáb vezetősége sajtótájékoztatót tartott Csíkszeredában. Szörényi Levente zeneszerző kifejtette, nem először jár a produkció helyszínén, a két Somlyó-hegy közötti Nyeregben, hiszen korábban egész Erdélyt átfogó turnét képzeltek el az előadással. "Én is második alkalommal járok ezen a dombon, hiszen volt még a városban előadásom, és akkor nem hagyhattam ki, hogy megnézzem ezt a nevezetességet" - mondta Varga Miklós. Kovács Kriszta ebben a produkcióban - saját kérésére - nem István feleségét, Gizellát, hanem az első magyar király édesanyját, Saroltot játssza. Mint kifejtette, nagy kihívást, rengeteg izgalmat jelentett a Népstadionban hetvenezer ember előtt fellépni, ám a jelenlegi koncert valószínű, még több meglepetést tartogat.A kis népek önrendelkezésért folytatott erőfeszítései mindig tragikus szembenállásokhoz vezettek. Ez a darab az ősbemutató után két évtizeddel is aktuális, hiszen arról szól, hogyan lehet a magyarság számára az európai közösségbe vezető utat úgy megtalálni, hogy közben nemzeti érdekeink ne sérüljenek. Amíg ezek a konfliktusok áthatják a társadalmat, a rockopera érdekes marad - fejtette ki a szerzőpáros másik tagja, Bródy János, aki az előadáson a már elválaszthatatlanul hozzá nőtt krónikás, regős szerepében színpadra is lép. Az István, a király csíksomlyói bemutatója hozzávetőlegesen 30 millió forintot, vagyis több mint 4,2 milliárd lejt emészt fel, ezt az összeget számtalan támogató révén sikerült előteremteni. Rosta Mária producer szerint a riasztóan magasnak tűnő szám ellenére ez Magyarországon közepes költségvetésű produkciónak számít, és a legtöbb pénzt a szállításra, szállásra fordítják. Ennek ellenére a felvonultatott technika látványos lesz, a tökéletes, tiszta hangzást 70 ezer wattos hangszórók biztosítják, a látványhoz több száz fényszóró és pirotechnikai eszköz járul hozzá. Rosta fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a produkció háta mögött a forintmilliókon túl a kormány nyújtotta jelentős erkölcsi támogatás áll. Kifejtette ugyanakkor, hogy az előadást a romániai politikusok is jól fogadták. /Rédai Attila: Harmincmillió forintos rockopera. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./"
2003. július 30.
"A Kovács László külügyminiszter által megígért támogatásra vár az egy évvel ezelőtt részlegesen felújított, az elmúlt évi Petőfi-ünnepség keretében átadott, fehéregyházi Petőfi Művelődési Ház. Idén március 15-én a külügyminiszter meglátogatta a fehéregyházi Petőfi Múzeumot, és akkor járt a Petőfi Művelődési Házban is. Ez alkalommal tett ígéretet arra, hogy közbenjár a 2001 decemberében az Illyés Alapítvány által nyújtott támogatásból megvásárolt, időközben részlegesen felújított ház további szobáinak rendbetétele, mesélte Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Közművelődési Egyesület gazdasági elnöke. A ház teljes rendbetételének költségei két-három millió forintra rúgnak. Az idén berendezett könyvtár több mint háromezer kötetes könyvállományát a magyarországi Magyarkáta testvértelepülés és a Kecskeméti Szakszervezeti Könyvtár adományozta. /Orbán Zsolt: Támogatásra várva. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./"
2003. augusztus 26.
"Az Ipp Art csoport kárászteleki képzőművészeti alkotótábor kiállításának megnyitója aug. 24-én volt. Az ötletgazda és szervező Csepei János ugyanis parasztházat vásárolt Kárásztelken telekkel együtt. Szabó Vilmos, a csoport szellemi vezetője szerint a maroknyi képzőművész csoport a veszendőbe menésre ítélt tárgyi világra figyelt elsősorban. /(Fejér László): Az Ipp Art új kerékvágásban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./"
2003. szeptember 1.
"Varga Károly, a dévai Geszthy Ferenc Társaság elnöke a Krónika aug. 28-án megjelent, Állami magyar iskola létesülne Déván című írásra reagált. Végre lehetőség nyílik önálló iskolateremtésre Déván, ezzel szemben a Krónika cikkéből árad a bizalmatlanság a kezdeményezést felkaroló Geszthy Ferenc Társaság felé, írta replikájában a szervezet elnöke. Pályázatukban nem írták, hogy Déván megoldatlan a kollégiumi ellátás. Varga Károly szerint a dévai állami iskolában nem öt magyar anyanyelvű tanár dolgozik, amint a Kritika írta -, hanem húsz. A Krónika információi Kofity Magdolna Hunyad megyei tanfelügyelőtől származnak, aki szerint szakképzetlen vagy román anyanyelvű tanár tanítja a fizika, magyar, torna, zene tantárgyakat, valamint az idegen nyelvek egy részét. "A Geszthy Ferenc Társaság 2002. november 12-i alakuló ülésén (melyről a november 14-i Nyugati Jelen is hírt adott) már elhatározást nyert az önálló magyar iskola létrehozása" - áll a társaság elnökének levelében. Ezzel szemben az Apáczai Közalapítványhoz eljuttatott alapító okiraton 2003. január 7-i keltezés szerepel. Az alakulás dátuma azért fontos, mert a két időpont között a magyar kormány Bőjte Csabának ígért anyagi támogatást egy önálló intézmény létrehozására. Az elnök továbbá megjegyzi, hogy a 2,4 milliárdért megvásárolt ingatlanról szakszerű terv készült, amelynek értelmében - mint írja - "minden a helyén van, lehet 9 négyzetméternél nagyobb osztálytermeket létrehozni, sőt még az oszlopoknak is megvan a szerepük". A Krónika szerkesztősége nem kívánta szembehelyezni a felekezeti és világi intézményeket, ugyanakkor Varga Károly replikájának állásfoglalásával ellentétben a Krónikától távol áll, hogy ártson a szórványban élőknek. /"Az oszlopoknak megvan a szerepük" = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./"
2003. szeptember 13.
"Nem zárja ki teljesen a technikai együttműködés lehetőségét a Kolozsváron most induló média szak vezetőségével Ragáts Imre. A Magyar Televízió elnöke Tánczos Vilmos rektor-helyettessel és Xantus Gáborral, a szak egyik vezetőjével tárgyalt szept. 12-én a kincses városban."A technikai együttműködés terén kevesebb lehetőség adódik rá, de nem kizárt, hogy a képzésben és szakoktatásban már tanácsadással próbálunk segíteni" - mondta el Ragáts.A Magyar Televízió lehetőséget kíván teremteni a tehetséges hallgatók alkotásainak sugárzására a televízióban, ez egyúttal a képzés "rangját" is emelné -- tette hozzá az elnök, aki szerint a Duna Televízió is hasonló módon kívánja támogatni az egyetemen folyó képzést. Tánczos közölte, az intézmény nemrég százezer dolláros felszerelést vásárolt, amely nemsokára megérkezik Kolozsvárra. /Lepedus Péter: Rangot nyújt az MTV. Ragáts Imre támogatná a Sapientiát. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./"
2003. szeptember 13.
"Várhatóan utoljára kezdik felemás helyzetben a tanévet a felekezeti iskolák, hiszen az alkotmány módosítása után állami támogatásban is részesülnek. Megoldódni látszik a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium évek óta visszatérő igazgatógondja, a Kovászna megyei tanfelügyelőség - az Erdélyi Református Egyházkerület javaslatára - Pethő Mária fizikatanárt nevezte ki az intézmény élére. A református egyház tavaly ősszel felújította a visszakapott iskolaépület park felőli szárnyát, a közeljövőben a fűtésrendszer felújítását tervezik. Pethő Mária, a Református Kollégium frissen kinevezett igazgatója elmondta, hogy alapelve: "Tisztelni és segíteni egymás munkáját!". "Remélem, sikerül harmonikus kapcsolatot kialakítani a két intézmény között. A Bíró Bélával folytatott tárgyalás után még inkább bízom benne, hiszen ennek igényét jelezte a Székely Mikó Kollégium igazgatója is. Közösen kell képviselnünk az intézmények érdekeit, nem egymással ellentétben" - fogalmazta meg a Református Kollégium új igazgatója. A Kolozsvári Református Kollégium épületét a korábbi kormányrendelet értelmében elméletileg visszaszolgáltatták az egyháznak - gyakorlatilag azonban a régi épület földszintjét továbbra is a Gheorghe Sincai Gimnázium használja. Az épület 30-35 százalékát az egyház birtokolja, az udvart pedig kizárólag a Sincai Gimnázium. Kettős ünnepet ülhet idén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület iskolája ugyanis a visszaszolgáltatott, félig felújított épületben kezdi a tanévet. A több mint százéves múltra visszatekintő oktatási intézménybe végérvényesen várhatóan jövő ősszel költözhetnek vissza a lorántffys osztályok, amelyek egy része még mindig az egyház által 1993-ban vásárolt ingatlanban működik; a visszaszolgáltatott Lorántffy Gimnáziumban ebben a tanévben még megmarad az Andrei Saguna Szakközépiskola. Az új alkotmány elismeri a felekezeti oktatást. Eszerint az egyházak évente beiskolázási létszámot terjesztenek elő a szaktárcához, és a felekezeti intézmények "világi" profilú osztályokat is indíthatnak, s erre a célra állami támogatást kaphatnak. /Egyházi iskolák - az utolsó szűk esztendő? = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./"
2003. szeptember 23.
"A máramarosszigeti RMDSZ-szervezet az országban másodikként alakult meg 1989 karácsonyán. Kihasználva a kezdeti lehetőségeket, impozáns székházat kapott. Sikerült visszaállítani a megszüntetett magyar osztályokat a líceumban, az általános iskolában párhuzamos osztályok indultak annak köszönhetően, hogy nagyon sok román tagozatra járó tanulót magyar tagozatra írattak át. A Tanügyminisztérium engedélyezte az önálló magyar iskola visszaállítását (de az okiratot májusban a főtanfelügyelő mindenki szeme láttára összetépte). Máramarosszigeti Napló címmel hetilap indult, szigeti képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe Zonda Attila személyében, magyar alpolgármestere lett a városnak. A kezdeti lelkesedés azonban lassan lelohadt, a MADISZ tagjai, akiket magyarországi továbbképzésre, táborokba küldtek, nem tértek haza, de a cserkészmozgalom beindításával megbízott fiatalok sem, az újság anyagiak híján megszűnt. Az első nagy csapást a közösségre a Tulipán Kft. mérte, amikor befektetésre, magas kamatokat ígérve pénzt szedett össze, pedig a csőd szélén állott, így rengeteg nyugdíjas megtakarított pénzecskéje úszott el. 1992-ben Szigeti Turmix néven új hetilap indult, amely ma is él, annak ellenére, hogy a Communitas Alapítvány rendszertelenül folyósította a támogatást, egy időre pedig meg is vonta, úgymond RMDSZ-ellenes cikkek közlése miatt. A Hollóssy Simon Művelődési Egyletszékházat vásárolt az Illyés Közalapítvány segítségével. Létrejött az önálló magyar iskola, a Löevey Klára Líceum. Ma a volt székházban már a kolozsvári egyetem turisztikai kollégiuma működik, a Fő téren, a Vízművek irodaépületében kapott székhelyről az RMDSZ most leváltott elnöke önként vonult ki. Aki a Reform Tömörülés tagja lett, ellenségnek lett nyilvánítva, megkezdődött a politikai kiszorítósdit. A tagság elfordult a vezetőségtől. A Történelmi Máramaros RMDSZ-szervezete választmányi gyűlései sorra határozatképtelenségbe fulladtak, kvórum hiányában. A városi RMDSZ-elnök nincs beiktatva, mert az új választmány zöme lemondott. Takács Csaba ügyvezető elnök utazott le, hogy megpróbáljon rendet teremteni a máramarosi szervezetben. Az augusztus 30-ai küldöttgyűlésen a három jelölt közül Béres István erdőmérnök került ki győztesen. /Román János: Egy szervezet tündöklése és hanyatlása. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 23./"