Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sarány István
349 tétel
2002. április 19.
Két újabb szak akkreditációs folyamata indult be a Sapientia ? Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain ? tájékoztatott dr. Süket Levente. A kari főtitkár elmondta, hogy a tervezett élelmiszerkémia és környezetmérnöki szakok számára elkészültek a laboratóriumok, az Országos Akadémiai Felmérő és Akkreditáló Bizottság (CNEAA) által kiküldött szakemberek a héten a helyszínen vizsgálták meg a feltételeket. A két újabb csíkszeredai szakon a helyszínelés megtörtént. Süket Levente közölte, hogy a laboratóriumok felszerelésére mintegy 500 ezer dollárt költöttek. Véleménye szerint a két szak beindulása után a tudományos kutatás is megkezdődhet, ami a maga során majd pénzt is hozhat. A kormány március 28-i ülésén jóváhagyta a CNEAA által kiadott ideiglenes működési engedélyeket, most már csak arra várnak, hogy a jogszabály jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben. /Sarány István: SAPIENTIA ? EMTE. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./
2002. május 4.
Népes RMDSZ-küldöttség kereste fel Csángóföldet. Nem volt a küldöttség tagja az a két RMDSZ-tisztségviselő, aki felvállalta a csángómagyarok képviseletét, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő és Sógor Csaba szenátor. Előzőleg Bukarestben szemináriumot tartottak "a moldvai római katolikusok (csángók) kulturális önazonosságáról". Az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Borbély László képviselő erélyes fellépésének eredményeképpen kaphatott szót ezeb a szemináriumon Demény Lajos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, valamint Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Vasile Dancu tájékoztatási miniszter kijelentette: a bukaresti konferenciára azért nem hívtak meg magyar történészeket, mert a Román Tudományos Akadémia sem kapott meghívót, amikor erről a kérdésről Budapesten vagy Csíkszeredában rendeztek szemináriumot. A romániai Helsinki Bizottság és a Pro Europa Liga, amely a közelmúltban az önálló csángó etnikum létét taglaló tanulmányt tett közzé, nyilatkozatban tiltakozott, hogy képviselőiktől a szervezők megtagadták a részvétel lehetőségét. Tiltakozott az alsóházban Szilágyi Zsolt képviselő is. Szerinte a tájékoztatási tárca által kiküldött meghívókhoz mellékelt dokumentum a magyar nyelv új meghatározásával szolgál: "hagyományos román nyelvjárás, bizonyos erdélyi tájegységekre jellemző fonetikai és lexikális sajátosságokkal". Szilágyi elmondta, több évtizede folyik a moldvai csángók asszimilációjára törekvő politika. Véleménye szerint az a szándék, hogy román eredetűnek mondják azt a közösséget, amely anyanyelve és kultúrája védelmét és ápolását kéri, csupán az ET vonatkozó ajánlása gyakorlatba ültetésének kikerülését fedi. /Sarány István: Párhuzamosságok csángó-ügyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 4./
2002. május 17.
Mirk László Az ember ott a legfájóbb magyar című csángó-antológiáját mutatták be Budapesten. A szerző elmondta, hogy évekig kutatott e versek után székelyföldi és anyaországi könyvtárakban. A bemutatón jelen volt a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület számos tagja, ott volt Domokos Pál Péter lánya, jelen volt Demse Márton somoskai születésű népi költő, valamint a lábnyiki születésű dr. Laczkó Mihály nyugalmazott ezredes, a Zrínyi Katonai Akadémia volt tanára. Demse Márton olvasott fel verseiből, szólt keserűségeiről, Laczkó Mihály pedig moldvai csángó balladákat adott elő. Rá egy napra Győrben mutatták be a könyvet. Jáki Teodóz bencés szerzetes, gimnáziumi énektanár csángó népdalokat és balladákat adott elő, a jelenleg Magyarországon orvostanhallgató Timpu Tatiana is fellépett a rendezvényen. Tatiana ma már több, csángó népzenét játszó együttes elismert szólistája, sikeres fellépéseket tudhat maga mögött Európa-szerte. Pünkösd vasárnapja hajnalán olyan csodálattal nézik a moldvai csángómagyarokat, akik Csíksomlyóban, a Kissomlyó hegyén áhítattal várják a napfelkeltét. /Sarány István: Csángókról, csángók közt Magyarországon. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./
2002. május 21.
A távozó magyar kormány nemzetpolitikáját méltatták a szónokok máj. 17-én Csíkszeredában, az idei Bocskai-díjak átadásakor. A budapesti székhelyű Bocskai Szövetség ebben az évben Orbán Viktor ügyvezető magyar miniszterelnöknek, Gergely István csíksomlyói plébánosnak, Komlóssy József Svájcban élő mérnöknek, az Európai Népek Föderatív Uniója alelnökének és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumnak ítélte az 1995-ben alapított díjat. - A Bocskai-díj a szolgálat és az önzetlenség elismerése — hangsúlyozta Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a magyar alkotmány kötelezővé teszi a kormány számára a határon túli magyarság iránti gondoskodást. - A polgári kormány volt az első, amely konkrét lépésekkel nyilvánította ki gondoskodását — mondta Kreczinger. Ugyanakkor a most alakuló magyar kormánykoalíció pártjait azzal vádolta, hogy megpróbálták szembeállítani egymással a magyarországi és az erdélyi magyarságot. Bírálta Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét is, aki, véleménye szerint, elhamarkodottan és megalapozatlanul gratulált a Magyar Szocialista Pártnak a választáson elért eredményéhez. A díjátadó ünnepségen jelen volt Pokorni Zoltán, a Fidesz, Dávid Ibolya, az MDF és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is. Orbán Viktor egy későbbi időpontban veszi át a díjat Budapesten. /Bocskai-díjak átadása Csíkszeredában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./ Kreczinger István kifejtette, Orbán Viktor karizmatikus egyéniségét még politikai ellenfelei is elismerik. Dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere az elmúlt négy év nagy sikereként említette, hogy a polgári kormány újból egyesítette a nemzetrészeket. - A csíksomlyói Szűz Mária hazavárja gyermekeit – mondta Dávid Ibolya miniszter az ünnepség résztvevőihez szólva, hozzáfűzve: hazajöttünk. Miután a díjazottak érdemeit méltatta, az MDF elnöke idézte Antall József néhai kormányfőt, aki lélekben tizenöt millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Hozzáfűzte: a lélekből valóság lett. - Feltöltődni jöttünk ide, nem politikai beszédeket tartani – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPP elnöke, mondván, váratlanul érte a felkérés, hogy szóljon a hallgatósághoz. - Négy év munkája, közösen elért sikerei után fájt, hogy a parlamenti választások kivették kezünkből a kormányzás eszközét – mondta, utalva a választások eredményére. Hozzáfűzte: az eszköztől fosztottak meg, nem a céloktól. Erdélyjáró élményeit, tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával Bayer Zsolt, a Duna Televízió kulturális igazgatója. /Sarány István: Szolgálat és önzetlenség. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 21./
2002. május 30.
A székelyudvarhelyi Areopolis Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoport előadás-sorozatot indított a Teleki László Intézettel közösen. A második előadástól kezdve szabadegyetemnek neveztük a rendezvénysort – mondta dr. Hermann Gusztáv Mihály, a csoport vezetője, hozzáfűzve, hogy máj. 30-án tartja a harmadik előadást Vincze Gábor szegedi történész A székelyföld 1944– 46-ban címmel. Az első előadást Balogh Béni tartotta. Ebben bemutatta, hogyan tükröződött a második bécsi döntés a román és a magyar történetírásban. A második előadó Kordé Zoltán szegedi egyetemi oktató volt, ő a középkori székely társadalomról értekezett. A következő előadó Bárdi Nándor lesz, aki a magyar kormányok által a határon túlra juttatott támogatások rendszeréről beszél majd. Az Areopolis csoport immár jogi személyiséget nyert, egyesületként jegyezték be a helyi bíróságon. /Sarány István: Areopolis szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./
2002. május 31.
A Kriza János Néprajzi Társaság háromnapos /máj. 24-26/ rendezvényén tisztújító közgyűlést tartottak. Pozsony Ferenc elnök és Gazda Klára alelnök megmaradtak tisztségükben, új alelnököt Szabó Árpád Töhötöm fiatal néprajzos személyében választottak. A társaság tagjai máj. 25-án a válaszúti Kallós-kúriában Egyéni-közösségi átmeneti rítusok című konferencián vettek részt. Balázs Lajos néprajzkutató arról beszélt, hogy a rítusok napjainkban is nagy szerepet töltenek be. A lakodalom szokásrendjével, annak megváltozásával több előadó is foglalkozott. /Rostás-Péter Emese: Változó korok, rítusok. Konferenciát tartottak a hét végén a Kriza János Néprajzi Társaságnál. = Krónika (Kolozsvár), máj. 27./ A válaszúti konferencián tizenöt előadás hangzott el. Az ember életében jelen lévő három nagy átmenet – a születés, a házasság és a halál – mellett számos más, szintén nagy jelentőséggel bíró átmenet van. Például a vallási élet területén az elsőáldozás és bérmálás, illetve a konfirmálás. Szólhatunk a munkába állás, a nyugdíjazás, a férfiaknál a katonaság átmenetéről, vagy a civil élet, különböző szervezetek életében jelentkező átmenetekről. A valamivé válást szentesítő mozzanatról van szó. Az átmenetek társadalmi és kultúraszervező jelenségek. /Sarány István: Tisztújító közgyűlés a néprajzi társaságnál. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./
2002. június 4.
Murvai László, a minisztérium kisebbségi oktatásért felelő főigazgatója A számok hermeneutikája. A romániai magyar oktatás tíz éve 1990–2000. /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Nyelv és lélek könyvek sorozat, Budapest, 2001./ című terjedelmes munkájában sorakozó adatok nem kedvezőek. Az 1989–1990-es tanévben Romániában összesen 27 283 oktatási intézmény működött, ebből 2145 magyar nyelven, azaz az intézmények 7,9 százaléka. Az 1997–1998-as tanévben volt a legmagasabb a magyar tanintézmények aránya (8,7%), utána csökkenő trend tapasztalható. A magyar tannyelvű intézmény alatt nem csak az önálló magyar intézmények, hanem a vegyes iskolák magyar tagozatai is értendők. Az 1948–1949-es tanévhez képest az 1998-1999-es tanévre a magyar intézmények száma 2038-ról 2419-re emelkedett, azonban míg 1948–1949-ben ebből csupán 102 működött tagozatként, 1998/99-re a tagozatok száma 1097 lett. Murvai hangsúlyozta: a csak magyar nyelvű osztályokat magukba foglaló iskolákban a tanuló nem csak a tanórán használja anyanyelvét. "Magyarul él kulturális életet, játszik az udvaron, egyszóval minden szinten magyarul kommunikál. Az iskola tehát élő sziget marad a kisebbség számára a többségi világban. A tagozatos oktatás konkrétan azt jelenti, hogy a kisebbségi gyermeket az udvaron többségi gyermekek veszik körül. A többségi nem ismervén a kisebbség nyelvét, elvárja – mert így tudatosították benne –, hogy ahol ő jelen van, ott többségi nyelven beszéljenek." Az 1989–1990-es tanévben Romániában összesen 5 380 141 beiskolázott diák volt, ebből 231 893 tanult magyarul, a diákok mintegy 4,3 százaléka. A beiskolázott gyermekek száma csökkenő trendet mutat: országos szinten 4 223 444-re csökkent számuk az 1998–1999-es tanévre, ebből 197 279-en tanulnak magyarul, a tanulók mintegy 4,7 százaléka. Az 1948–1949-es tanévhez viszonyítva országos szinten az 1998–1999-es tanévig megkétszereződött a beiskolázott gyermekek száma, miközben a magyarul tanulók száma 206 538-ról 197 279-re csökkent. A romániai közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok száma nőtt a kötet által vizsgált tíz évben. A magyarul tanító pedagógusok száma 11 950-ről 13 461-re nőtt, a csúcs 15 636 volt az 1996–1997-es tanévben. Az 1948–1949-es tanévben a 80 852 pedagógusból 8894 tanított magyarul. /Sarány István: Szomorú számsorok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./
2002. június 4.
Negyvenhárom alkotó jelentkezett több mint kétszáz munkával a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum felhívására. Zepeczáner Jenő, a múzeum igazgatója elmondta, hogy az erdélyi magyar fotográfusokhoz intézett felkéréssel céljuk az volt, hogy felmérjék: kik a jelenleg is alkotó, rendszeresen kiállító fotóművészek. A beküldött képekből nyílt meg a tárlat. A múzeum szeretne létrehozni egy fotográfiai gyűjteményt, távlati céljuk egy fényképészeti múzeum létrehozása. /Sarány István: Erdélyi magyar fotóművészek gyűjteményes kiállítása. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./
2002. június 8.
Sógor Csaba szenátor beszámolt arról, hogy a szenátusban Gheorghe Buzatu, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora Antonescu mellett állt ki. Erre Sógor Csaba szenátor reagált. Beszédében Antonescutól idézett: "Személy szerint a teljes besszarábiai és bukovinai zsidó elem erőszakos migrációja mellett vagyok, át kell dobni őket a határon"; illetve "teljesen mindegy számomra, hogy a történelemben barbárnak könyvelnek-e el, vagy sem". S még azt is mondta: "Ha szükséges, gépfegyverrel lőjetek". A szenátor által idézett szövegrészek a minisztertanács 1941. július 8-i ülésén hangzottak el. A kormánypárt részéről Adrian Paunescu kapcsolódott be a vitába, védve Antonescut. Paunescu a hazai magyar sajtó ellen is kirohant: Elfogadhatatlannak tartom, hogy a szenátusban az RMDSZ vezetőinek feltett sorozatos kérdéseimre és felkéréseimre, miszerint határolódjanak el a magyar nyelvű sajtó gyalázatos túlkapásaitól, elzárkóznak a válaszadástól. E túlkapások megkérdőjeleznek mindent, ami maradandó a mi alkotmányunkban, alapjában véve a mi létformánkat. Követelem, hogy Frunda úr válaszoljon nekik egy újság hasábjain, öv alatti ütésekkel. Azon a tájékon, ahol – megkérném – többet ne támadjon, mert én még akarok gondot okozni a sajtónak azon gyermekek által, akiket ezután szándékszom csinálni...". Paunescu a szenátusban Frunda Györgyhöz intézte a következő szavakat: "Azt szeretném mondani az ügyvéd úrnak, nem lehetetlen, hogy megérje azt az átkot, hogy történelmi távlatban lábjegyzetben azt írják neve mögé: Jó és rossz ügyek ügyvédje Adrian Paunescu korából." /Sarány István: Napirenden Antonescu. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./
2002. július 4.
"Csíkszereda vendége volt Markó Béla. Az RMDSZ szövetségi elnöke részt vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) szervezett felsőoktatás-politikai fórumon. Markó beszédet mondott a Közbirtokosságok Érdekvédelmi Szövetsége által szervezett közbirtokossági konferencián. Markó csíkszeredai tartózkodása alkalmával részt vett az új RMDSZ-székház avatásán is. Markó Béla a vele készült interjúban az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényről leszögezte: a román hatóságoknak most már rendezni kell a tulajdonkérdést, ha euroatlanti integrációt akarnak, ugyanis rendezetlen tulajdonviszonyokkal nem lehet belépni az unióba. Markó szerint a magyar történelmi egyházak számára elfogadható megoldás született Romániában. Hangsúlyozta: az RMDSZ érdeme, hogy nem egy rossz megoldás jött létre, hanem egy jó: Románia mégiscsak a teljes restitúció mellett döntött az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvényben. Markó elfogadta az újságíró közbevetését, hogy nagyon sok gond lesz az alkalmazás körül. Valószínűleg épületről épületre haladva kell az alkalmazást végigvinni, kikényszeríteni. Romániának most alapvető politikai és gazdasági érdeke az, hogy illeszkedjék Európához. Markó hozzátette: még minden visszafordítható. De van egy politikai érdek, ami kapcsolódik a NATO-felvételhez. Markó leszögezte: a magyar nyelvű állami egyetemi oktatás bővítésére kell súlyt helyezni a következő hónapokban. Nem mondtak le az állami magyar egyetem létrehozásáról. /Sarány István: Az érdekek határozzák meg a szemléletet. Markó Béla a román politikusok szemléletváltásáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 4./"
2002. július 6.
"Ősztől hét szakon 325 elsőéves diákkal kezdi a tanévet a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai oktatási helyszíne. Az akkori másodévesekkel 500 fölé emelkedik a csíki sapientiás diákok száma. - Bővül az egyetem - adta hírül Lányi Szabolcs professzor, a csíkszeredai karok dékánja, a legújabb az általános közgazdász - gazdasági jog szakirány. A dékán szerint a műszaki tudományok, a mérnökképzés lesz az egyetem erőssége. Lányi Szabolcs elmondta, hogy a gazdasági és a műszaki képzést kombináló mérnök-közgazdász képzést szeretnék meghonosítani, az alkalmazott szociológia területén pedig a vidékfejlesztés mellett a gazdasági szociológiát és a szociál-politikát. A gazdasági szakon két alapozó év után három szakirányba szeretnék bővíteni a képzést: gazdasági jog, ipari közgazdaság és a közigazgatás gazdaságtana. Ősszel tehát hét szakra lehet Csíkszeredában felvételizni: agrár- és élelmiszeripari gazdaság; általános közgazdaság; könyvelés és gazdasági informatika; román nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom; szociológia szak - vidékfejlesztés szakirány; élelmiszeripari mérnöki szak és környezetmérnöki szak. /Sarány István: Új szakok a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./"
2002. július 6.
"Júl. 7-én tartották az Ezer Székely Leány Találkozót. A székely népviseletbe öltözött felvonulók Csíkszereda központjából indultak a csíksomlyói Nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz. A város utcáin felvonulókat fúvószenekar vezette, s lóháton vonuló székely legények követték őket. Dr. Csedő Csaba István polgármester beszédében emlékeztetett a népszámlás keserű adataira. A Hármashalom-oltárszínpadon késő délutánig folyt a népzene- és néptáncelőadás, egymást követték a színen a házigazda csíksomlyói, a kilyénfalvi, a balánbányai, a csíkszentdomokosi, a korondi, tordai, baróti, csíkszentkirályi, hidegségi, a magyarországi hajdúszoboszlói, csíkmadarasi, mezőbándi, kászoni, széki, székelykeresztúri, csíkrákosi és vicei műkedvelő előadók, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. /Szüszer-Nagy Róbert, Sarány István: Maratoni népzene- és néptáncelőadás. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./"
2002. július 22.
"Júl. 19-én Aradon felbontották a Simándi Böszörményi Zoltán jeligés riportpályázatra beérkezett munkákhoz mellékelt, a szerzők személyi adatait tartalmazó zárt borítékokat. A zsűri döntése szerint az első a Haza jeligéjű munka (szerző Andó András, Arad), a második Vasparipa (Mózes László, Sepsiszentgyörgy), a harmadik a Kisherceg (Szőke Mária, Nagyvárad) került. Különdíjat kapott kilenc pályázó: Anonymus (Balta János, Arad), Arany-háromszög (Salamon Márton László, Kolozsvár), Balthazár (Simon Judit, Nagyvárad), Czumbil (Boros Ernő, Szatmárnémeti), Emelt fővel (Szucher Ervin, Marosvásárhely), Hollandus (Bálint Ferenc, Zilah), Rekviem (Szabó Katalin, Csíkszereda), Mitács (Sarány István, Csíkszereda), Viskikő (Sike Lajos, Szatmárnémeti). Valamennyi díjazott gyakorló újságíró. A díjátadásra júl. 27-én Aradon, a Jelen házban kerül sor. /Borítékbontás a Simándi Böszörményi Zoltán riportversenyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 30.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein az első években rendszeresen jelentek meg akkori kormánypárti magyar politikusok, akár a polgári Antall-kormány, Boross-kormány, akár a Horn Gyula vezette szocialista-szabaddemokrata kormány volt hatalmon. Kormánypárti román politikusok is megjelentek, de ritkábban és kisebb számban, mint magyar kollégáik. S ez a megállapítás vonatkozik az RMDSZ vezető tisztségviselőire is. Az Orbán-kormány éveiben a román kormány miniszterei közül többen megjelentek az immár Tusnádfürdőre költözött táborban, előadást tartani, részt venni a vitákon. Így valóban elérte célját a szabadegyetem: leülhetnek egymással beszélgetni magyar és román politikusok, eladdig tabunak számító témákat boncolgatni, javítani a nem mindig enyhe román-magyar viszonyt. Később, mintegy ellen-bálványosként jelent meg a marosfői tábor, ahol szintén a térség égető gondjai kerülnek terítékre, román szemszögből. Idén az RMDSZ-hez közel álló ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) egy héttel a bálványosi tábor előtt szintén tábort szervezett. Meghívottak az RMDSZ csúcsvezetői mellett román politikai vezetők, kormányzati tisztségviselők, valamint magyarországi baloldali politikusok voltak. Ilyen körülmények között nem lehet párbeszédet folytatni: a magyar társadalom kétpólusúvá válása az erdélyi magyar társadalomba is begyűrűzött. A polgári értékek hívei Bálványoson, a baloldali eszmék követői Nyárádszentmártonban, a románok Marosfőn beszélgetnek. /Sarány István: Polarizált táborok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 30./"
2002. augusztus 1.
"Sára Ferenc, az immár nyolcadik éve a Gyimesekben élő magyarországi koreográfus szervezi harmadik éve a hagyományos gyimesi tánctábort. Sára Ferenc szerint ha csak gyimesi zenére folyik a tánc az esti bálban, a tábor résztvevői megtanulnak gyimesiül szórakozni. A tábornak júl. 31-én kétszáznyolcvan lakója volt, de még vártak vendégeket. Az eligazító tábla az egyhetes rendezvénysor műsorfüzeteként is szolgálhat. Ádám Katalin vezetésével a Csíki Gyermekek Egyesület tagjai csatlakoztak a tábor rendezvényeihez. /Sarány István: A gyimesi tánctábor a helyi kultúráé. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 1./"
2002. szeptember 25.
"A Bolyai Nyári Akadémia a Kárpát-medencei magyar pedagógus-továbbképzés legreprezentatívabb fóruma - állapították meg a Kárpát-medencei magyar oktatási tanács legutóbbi ülésén. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnöke az ülésről beszámolva elmondta, hogy a magyar oktatási tárca további támogatásáról biztosította a módszertani központokat, a nyári akadémiát és az évközi továbbképzéseket. - A lehetőségek szerint fokozni is kívánjuk a támogatások mértékét - jelentette ki dr. Zilahi László, a minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályának nemrégiben kinevezett új vezetője. Erdélyből mintegy 150 pedagógus vett részt magyarországi továbbképzőn - ismertette Lászlófy Pál. /Sarány István: Folyamatos lesz a támogatás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./"
2002. szeptember 26.
"Demeter Jánó Anna neve valamennyi híres moldvai csángó népköltészeti, népzenei gyűjteményben szerepel. Hajdanán Kodállyal is találkozott a lészpedi asszony, de több százra rúg a Kallós Zoltán által lejegyzett balladák, világi énekek, népi imádságok, ráolvasások száma. Demeter Jánó Anna idős és beteg. Helyette lánya vette át a Magyar népművészet mestere kitüntetést a Bákó városban rendezett ünnepségen. Az adatközlő érdemeit Kallós Zoltán méltatta. Dr. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora elmondta hallgatóságának, hogy a moldvai csángómagyar népi kultúrában még élnek azok az elemek, amelyek Nyugat-Európában már csak kódexek feljegyzéseiben léteznek. Mint mondta, ezért fontos e kulturális kincs feltárása, rögzítése, feldolgozása. Hasonló kincsnek nevezte az erdélyi szászok, valamint a Timok-völgyi románok kultúráját. Az eseményre a szervezők - a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és az RMDSZ ügyvezető elnöksége - meghívták a Bákóban működő nem magyar csángó szervezetek vezetőit, valamint a helyi román média képviselőit is. /Sarány István: Csángóföldön a helyzet változóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./"
2002. október 7.
"A konferencia regionális fejlesztési fórummá alakul, amely állandó koordináló és munkakeretként kíván tevékenykedni - jelentette ki Kolumbán Gábor a III. Székelyföld Konferencia okt. 5-i záróülésén. E fórum állandó munkabizottságokat tart fenn, rendszeresen tanácskozik és dokumentumokat tesz közzé. A tudományos munka pedig az ezentúl kétévente szervezett Székelyföld Konferenciákon folytatódik. A kétnapos III. Székelyföld Konferencia végén a szekcióülések vezetői beszámoltak az egyes szakosztályokban elhangzott előadásokról, az ezek során megfogalmazott javaslatokról. Az öt szekcióban - önigazgatás, gazdaságtörténet, regionális identitás; közösségi együttműködés; gazdaság, tudás, fejlesztés; örökségünk jövője; a kulturális autonómia megteremtésének lehetőségei a Székelyföldön - elhangzottak alapján a résztvevők megpróbálták vázolni a régió jelenlegi állapotát, és konkrét programokat javasoltak a gondok orvoslására. A gondok között kiemelték az infrastruktúra fejletlenségét, továbbá, hogy a foglalkoztatott lakosság jelentős hányada az agrárszférában tevékenykedik, egy olyan ágazatban, amely nem tud versenyképessé válni az európai unióhoz való csatlakozás során. /Sarány István: Véget ért a III. Székelyföld Konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./"
2002. október 22.
"Megjelent a Helykeresők? Roma lakosság a Székelyföldön című könyv a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja és a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó közös kiadásában, a Helyzet-könyvek sorozat tizenegyedik kötete. A könyv a kulturális antropológia eszközével vizsgálta a roma-kérdést. A csíkszeredai szellemi műhely a budapesti Open Society Institute anyagi támogatásával létrejött Az önmeghatározás kérdése. A roma identitás változása a posztkommunista időszakban elnevezésű kutatási program keretében végzett vizsgálatot ebben a témakörben. Bodó Julianna, a kötet szerkesztője kifejtette: eddig a magyar közösség oldaláról közelítették meg a kérdéskört, most megpróbálták a romák szemszögéből világítani rá a dolgokra. /Sarány István: Helykereső romák. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./"
2002. november 7.
"A Magyar Kulturális Szervezetek Szövetsége 2000-ben jött létre Szatmárnémetiben. Tagjai a Kárpát-medence utódállamaiban, valamint Magyarországon - összesen nyolc országban tevékenykedő - reprezentatív magyar közművelődési szervezetek. A szövetség tagjai 2001-ben Szlovéniában, a Muravidéken, Lendván találkoztak, az idei találkozó színhelye a felvidéki Kassa volt. Beder Tibor, a Székelyföldi Magyarok Társaságának elnöke a kassai találkozón felajánlotta, hogy a következő találkozás színhelye Gyergyószárhegy legyen. A kulturális fórum résztvevői bekapcsolódtak a Kassán zajló Fábry-napok rendezvénysorozatába, felkeresték a Márai Sándor-emlékházat, illetve megjelentek a kassai Thália Stúdiószínház avatóünnepségén. Ez alkalommal találkozhattak a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesével, Csáky Pállal, a magyar miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárával, Szabó Vilmossal és a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökével, Bálint-Pataki Józseffel. - A Hargita megyei önkormányzat szeretné elérni, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák a szárhegyi kastélyt - mondta Beder Tibor. /Sarány István: Kárpát-medencei kulturális fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./"
2002. november 22.
"A népi önéletírások közül elsőként Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág című "emlékezése" jelent meg 1970-ben. Tamási Áron testvéröccsének memoárja hatására, annak osztatlan sikere láttán - 1983-ban jelent meg a második kiadása - sorra jelentek meg a népi írásbeliség e termékei. A Művelődés folyóiratban jelent meg sorozatban, majd 1985-ben az Európa Könyvkiadó Femina sorozatában az orotvai Csibi Istvánné Siklódi Márika Pontot, vesszőt nem ismerek... című önéletírása. A Pillich László és Vetési László által szerkesztett Leírtam életem... című kötetbe bekerült a székelyudvarhelyi születésű Bucsy Gábor, az újszékelyi születésű Buzogány Béla önéletírásának egy-egy részlete, a Salamon Anikó által szerkesztett Így teltek hónapok, évek című kötetben pedig Czirják Gergely gyergyócsomafalvi kovácsmester, valamint a szentkeresztbányai szabó, Máthé Mihály visszaemlékezései kaptak helyet. A rendszerváltás után a Hargita Népe által meghirdetett pályázatokra beküldött visszaemlékezések a Kuláksors, illetve Fogságom története sorozatokban jelentek meg, később ezekből egy-egy kötetnyi válogatás látott napvilágot /Történetek a fogságból - Hatvan székely hadifogoly /Státus, Csíkszereda, 1998/ a csíkszeredai Státus Kiadónál. Idén jelent meg a kissolymosi Simó István Visszasütő napsugár /Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda 2002/ című memoárkötete. /Sarány István: Kissolymosi Ajtmatov. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./"
2002. november 22.
"Megjelent Hermann Gusztáv, Hermann Gusztáv Mihály: Székelyudvarhely. Kis kalauz idegeneknek és helybenlakóknak /Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002/ című összeállítása a város művelődési múltjában - térben és időben - kószálni vágyókat igazítja útba. /Sarány István: Udvarhelyi séta. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./"
2002. november 27.
"Mádl Ferenc államfő a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetéseket adott át Gergely István csíksomlyói római katolikus c. esperesnek, az indoklás szerint a romániai kallódó gyermekek és fiatalok felkarolásáért, a csángó magyarok ügyének képviseletéért. Ez az elismerés valamennyiünknek szól, jegyezte meg Gergely István, aki szerepet vállalt a moldvai csángók taníttatásában. A legfrissebb Csibész-házat nov. 23-án szentelték fel Vicén, Szent István király nevét viseli az otthon. Ezzel a harmincat közelíti a Csibész-otthonok száma, a gondozottaké eléri a százhetvenet, a munkatársakkal együtt a Csibész-család tagjainak száma meghaladta a kétszázat. /Sarány István: Gergely István nagy családja. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./"
2002. december 23.
"Idén a lapkészítés kevésbé látványos munkáját díjazzuk: a szerkesztőségi titkárét - jelentette ki Ferenczes István, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, így Lövétei Lázár László részesült a Bálint András Emlékdíjban, akit költőként, műfordítóként is számon tartanak, publicistaként is ígéretes. /Sarány István: Bálint András Emlékdíj. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./"
2003. január 10.
"Muckenhaupt Erzsébet /sz. Szombatság, 1952./ a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum főmuzeológusa régikönyv-szakértő, feladata a múzeum gyűjteményében található XV-XIX. századi régi könyvek és kéziratok tudományos feldolgozása. Kutatásairól írt tanulmányai számos folyóiratban, évkönyvben jelentek meg. Önálló kötete /A csíksomlyói Ferences Könyvtár kincsei. Könyvleletek 1980-1985/ 1999-ben látott napvilágot. Az EMKE a csíksomlyói ferences könyvtárban végzett munkásságáért, a nemzeti kulturális örökség feltárásáért Monoki István-díjjal jutalmazta. Muckenhaupt Erzsébet elmondta: 1980-ban előkerültek a csíksomlyói elrejtett könyvek: a Mária-szobor talapzatából került ki 33 értékes könyv. A másik részüket 1985-ben találták meg. A ferencesek a rend feloszlatása előtt elrejtették ezeket a könyveket. Jegyzőkönyvet készítettek, hogy a könyvek a kolostor tulajdonában maradnak. Azonban a titkosrendőrség beavatkozott, a múzeumba szállíttatta a megtalált könyveket. Muckenhaupt Erzsébet tanulmányozta a könyvkötéseket. A kötések a bejegyzéseken kívül a könyv történetére, tulajdonosaira, használóira és a használat helyére és idejére vonatkozó lényeges adatokat is hordoznak. /Oláh-Gál Elvira: Sorsom a régi könyvekhez kötött. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 10. - Részlet a Székelyföld című kulturális folyóirat 2002. novemberi számában megjelent interjúból/ Orosz-Pál József, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Főiskola zenetanára, több kórus vezetője kapta az EMKE Nagy István-díját zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért. 1972 óta tanít Székelyudvarhelyen. Több éven át vezetett egy 150 tagú kórust. Ebből alakult egy kislétszámú kórus, a Camerata leánykórus 1985-ben, amely később vegyes karrá alakult. A főiskola kórusa az országban az egyetlen kórus, amely tagja a világválogatott énekkarnak. Több alkalommal szerepeltek külföldi versenyeken. Legközelebb Norvégiába van meghívásuk.Augusztusban Ópusztaszerre hívták őket. Rendszeresen jelen vannak az Orbán Balázs-ünnepélyeken, március 15-én is. Idén 75 éves lesz a Balázs Ferenc Énekkar, amelynek szintén ő a vezetője, az évforduló tiszteletére egy fesztivált szerveznek. Nemrég jelent meg Orosz-Pál József Kör-kör, ki játszik? című kötete, amely az óvodai ének-zenepedagógiai mű és dalosgyűjtemény. /Kovács Attila: Továbbra is szolgálni az ügyet. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 10./Dr. Papp Kincses Emese tanár /sz. Marosvásárhely, 1943/, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) oktatója, megyei önkormányzati képviselő. Német-magyar szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE). 1981-ben nyerte el a filológiai tudományok doktora címet a BBTE-n. Disszertációja témája: A két világháború közötti romániai magyar történelmi regény. Tudományos dolgozatai, recenziói, irodalomtörténeti és nyelvtudományi, módszertani dolgozatai különböző kötetekben és periodikákban látnak napvilágot. Virrassz velem című dokumentumregénye harmadik kiadása a napokban hagyta el a nyomdát. Tudományos konferenciák szervezője és meghívott előadója, ugyanakkor több színpadi produkció rendezője, szövegkönyvírója, esetenként zeneszerzője. Az EMKE 2002-ben életműdíjjal jutalmazta munkásságát. Dr. Papp Kincses Emese vallja: "magyarnak lenni érték, így feladatunk a magyarságtudat erősítése. A keresztény értékrend, a tisztesség, a hűség, az igazság kimondása erkölcsi parancs." /Sarány István: Magyarnak lenni érték. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 10./"
2003. január 21.
"Végigfut a hátamon a hideg, mikor hallom, hogy a XXI. század elején demokráciában örökös elnököket akarnak kreálni - mondta ingerülten Markó Béla. Az RMDSZ szövetségi elnöke a jan. 18-i marosvásárhelyi SZKT-ülésen kijelentette: Én ezen az úton nem megyek önökkel, ebbe az örökös világba nem fogok visszamenni! Markó ingerültségét Toró T. Tibor kijelentése váltotta ki: a szatmári kongresszusra készülő új alapszabályzat-tervezet az egypártrendszert intézményesíti, diktatórikus szervezetté változtatja a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi és közképviseleti szervezetét. Az újságírók nem kaptak a kiadványból, amelyben az illetékes szakbizottság tagjai az alapszabályzat-módosító javaslatokat összesítették. Markó is, Toró is a szolidaritás, az együttműködés fontosságáról beszélt. Toró szerint is "szükség van a szolidaritásra, az egységes képviselet hatékony politikai eszköznek, nem csak értéknek bizonyult". Az együttműködés, a szolidaritás minimál-követelményeit határozta meg Toró: "Első feltételként szabtuk meg a szakaszos belső választások megszervezését mindazon régiókban, ahol erre lehetőség van, vagyis a magyarok által többségben lakott megyékben. Második feltételünk a választó jog általánossá tétele, hiszen a szövetség nem politikai párt, hanem közösségi önkormányzat, amelyben minden magyarnak helye van. Harmadik feltételünk a választhatósági jog biztosítása, tehát eleve ne korlátozzák bizonyos személyek, kategóriák jogát a belső választásokon való részvétel tekintetében." Válaszában Markó érdekesnek nevezte azt a javaslatot, hogy minden magyar szavazhasson a belső választásokon. Mint mondta, ha ő ezt elfogadná, Toró "elvbarátja" másnap feljelentené a bíróságon, hogy nem a tagság választotta meg, a másik "elvbarát" pedig megvédené a följelentőt. Az SZKT-n nem közeledtek az álláspontok, a felek még csak ki sem beszélhették magukat, mert Frunda György SZKT-elnök nem adott rá alkalmat. Így az emberek sérelmeiket a kongresszus elé viszik. /Sarány István: Hideglelés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 21./"
2003. február 28.
"Újból napvilágot látott Vitos Mózes átfogó munkája /Csíkmegyei füzetek. Adatok Csík megye leírásához és történetéhez, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2002/. A könyv az 1894 és 1902 között megjelent 34 füzet, majd az ezekből kiadott kötet újrakiadása. /Sarány István: Vitos Mózes csíki kalauza. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./"
2003. március 7.
"Sikeres évadot zár Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színház. Az ötszáznegyven férőhelyes nézőtéren az átlagnézőszám ötszáznegyven volt az utóbbi időben - ismertette helyzetüket Dunkler Réka dramaturg. A szűkös anyagi lehetőségek miatt nem tudnak annyi vendégművészt, díszlettervezőt foglalkoztatni, mint amennyire szükség volna. Tavaly októberben a Marosvásárhelyen megrendezett Látvány-színházi fesztiválon Stanislaw Wyspianski nyomán készült Menyegző című kamaraelőadásuk elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat. A fesztiválon négy díjra jelölték az előadást, így a legjobb női mellékszereplő díjára Pető Nóra színművésznőt jelölték; a legjobb rendezés díjára Szabó K. István rendezőt; a legjobb látványterv díjára szintén Szabó K. István rendezőt; ugyanakkor a legjobb előadás díjára is jelölték a produkciót. Általában három bemutatót tartanak és egyet egy vendégtársulat. Ez utóbbi minden évben más-más társulat, most két éve a Csíki Játékszín volt, tavaly a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, idén pedig a gyergyószentmiklósi Figura. Kevesen vannak, mindenkinek sok feladattal kell megbirkóznia. /Sarány István: Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./"
2003. március 15.
"A Fidesz 15 évvel ezelőtt keltezett alapító dokumentumában már megjelent a határon túli magyarság iránti felelősségérzet és kötelesség-vállalás - jelentette ki Németh Zsolt. A Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke márc. 14-én a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai oktatási helyszínén tartott előadást nemzetpolitikai kérdések az új helyzetben témával. A lakossági fórumot a Reform Mozgalom szervezte. Németh Zsoltot az intézmény egyik alapítójaként köszöntötte Györffy Jenő, az EMTE csíkszeredai karainak kancellárja. A szervezők nevében Papp Előd csíkszeredai alpolgármester kérte fel szólásra a vendéget. Németh Zsolt előadása során az egyetem alapításának és fejlesztésének szükségességéről szólt, megjegyezve, hogy továbbra is prioritás kell maradjon az állami magyar egyetem létesítése. Mint mondta, a jelenlegi magyar kormányzat politikája ellentmondásos jellegű a státustörvény kérdésében. A magyar rendszerváltástól eltelt tizenöt évet értékelve elmondta, hogy ebben az időszakban mélyreható változás ment végbe. Hangsúlyozta, hogy Magyarország, majd Románia csatlakozása az Európai Unióhoz a trianoni határok lebontását eredményezi. /Sarány István: Németh Zsolt a magyar nemzetpolitikáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./"
2003. április 5.
"Ápr. 4-én Sepsiszentgyörgyön tartották az Önkormányzatok a Székelyföldért című konferenciát. Az elmúlt időszakban a regionalizálásról azt mondták, hogy az az ország egységét veszélyezteti, mondta Demeter János, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a régióknak nincs nemzetisége, a konferencia célja pedig Maros, Hargita és Kovászna megyék közös érdekeinek megfogalmazása, illetve a közös gondokra a megoldás keresése. - Egyre hangsúlyozottabban kell arról szólnunk, hogy mit gondolunk Románia regionális felosztásáról - mondta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Szerinte Romániának igazodnia kell az európai elvárásokhoz, a finanszírozás és az együttműködés a régiók szintjén történik. A konferencián jelen volt meghívottként a román kormány két képviselője. Leonard Cazan fejlesztési és előrejelzési miniszter az önkormányzatok rendelkezésére álló fejlesztési alapokról beszélt, a közigazgatási tárca integrációügyi államtitkára, Marius Profiroiu pedig a hazai regionális fejlesztésről. Demeter János háromszéki megyevezető a fejlesztési régió társelnökeként statisztikai adatokat ismertetett, alátámasztva azt az állítását, hogy a régiót alkotó megyék között nagy különbségek vannak. Hangsúlyozta, hogy a regionális fejlesztés érdekében szükséges keret a három megyéből alakítandó fejlesztési régió lehet. Zsombori Vilmos, a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke előadása A régiók Európájának előszobájában címet viselte. Azonnali teendőként javasolta, hogy a Phare és SAPARD pályázati kiírások legyenek hozzáférhetők magyar nyelven is, továbbá szorgalmazta a hazai és anyaországi támogatási rendszerekben az uniós felkészülés elősegítését célzó keret létrehozását. A regionális együttműködés egyik sikereként jelentette be a konferencián Antal István képviselő, hogy a Hargita Gáz Rt. nyerte el a települési gázhálózatok kiépítésének koncesszióját. /Sarány István: Önkormányzatok a Székelyföldért Konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./ Az Önkormányzatok a Székelyföldért konferencián zárónyilatkozatot fogadta el. Eszerint fontosnak tartják az alulról építkező, a meglévő sikeres térség- és vidékfejlesztési intézményeket és szellemi műhelyeket magába foglaló, fokozatosan kiépülő székelyföldi intézményhálózat létrehozását. Halaszthatatlan feladatnak tartják az EU-konform fejlesztési gyakorlatnak és szolgáltatásoknak a székelyföldi régióra való mielőbbi kiterjesztését. A tanácskozás résztvevői, Maros, Hargita és Kovászna megyék önkormányzatainak RMDSZ-es tisztségviselői, együtt fognak működni az RMDSZ minden szintű képviseletével, annak érdekében, hogy a fentiek alapján Székelyföld regionális érdekeit érvényesítsék. A konferencia résztvevői kérték az RMDSZ országos vezetőségét, hogy kezdeményezze a kormánynál a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók működésének sürgős elemzését, és ennek a régiók kialakítását. Székelyföld olyan gazdasági és kulturális sajátosságokkal rendelkezik, amelyek szükségessé teszik a régió önkormányzatainak minél szorosabb együttműködését. /Önkormányzatok a Székelyföldért konferencia. Zárónyilatkozat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./"