Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sarány István
349 tétel
2001. január 18.
"A csíkszeredai Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány két újabb első évet indít a 2001-2002-es tanévben. Dr. György Antal, az alapítvány elnöke tájékoztatása szerint a Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karával közösen vadgazdamérnöki szakon, illetve a Gödöllői Szent István Egyetem agrárközgazdász szakon indít újabb első évet. A vadgazdamérnöki szakon maximum negyven főt képeznek. Az agrárközgadász szakon 5 éves képzés után a hallgatók gazdasági agrármérnöki (agrárközgazdász) oklevelet kapnak. Az első négy évben agrárközgazdasági és agrármarketing gazdálkodási szakirányú képzésben részesülnek a hallgatók. Ötödéven szakosodni lehet, vállalkozás, számvitel és pénzügyek, gazdasági informatika, mezőgazdasági szaktanácsadás, agrármarketing, humánmenedzsment, vidék- és térségfejlesztés, környezet- és tájgazdálkodás, mérnök-tanár, szakfordító képesítést lehet szerezni. - Jelenleg a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány által magyarországi egyetemekkel közösen szervezett távoktatási formákban közel 350 hallgató vesz részt, eleddig 674-en szereztek diplomát. /Sarány István: Újabb két első év levelezési szakon. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./"
2001. január 25.
"Vidéki iskolaigazgatók tizenöt napos képzése folyik Csíkszeredán, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Burus Siklódi Botond, az intézmény igazgatója elmondta, hogy egy országos képzési program része ez a tanfolyam, amelyen az oktatási intézményvezetők nevelés-menedzsmenttel és iskolavezetéssel kapcsolatos ismereteiket bővíthetik. A világbanki támogatással létrejött program az egyetem előtti oktatás reformjának része, célja a falusi és városi környezetben tevékenykedő iskolák közti szakadék áthidalása, a tanulók esélyegyenlőségének biztosítása. /Sarány István: Igazgatók képzése. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 25./"
2001. február 17.
"Rendhagyó vándorkiállítást nyílt Székelyudvarhelyen, a magyar állam kialakulását, Szent István korát mutatják be a tablók. Az anyagot Rubovszky Péter, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történész professzora állította össze. A vándorkiállítás első állomása Pozsony volt, az állomások között van Sepsiszentgyörgy is. A Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Határon Túli Magyarok Hivatala által szervezett kiállítás jó alkalmat kínál diákoknak és tanároknak egyaránt rendhagyó történelemóra tartására. /Sarány István: Szent István király és kora. Millenniumi kiállítás Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./"
2001. február 19.
"Ötödik alkalommal szervezték meg febr. 17-én az alcsíki egyházi kórustalálkozót. A környék római katolikus egyházközségei kántorainak kezdeményezésére létrejött rendezvény helyszíne ez alkalommal a csíkszentgyörgyi-bánkfalvi templom volt. A találkozót minden évben más községben tartják: az elsőt Csíkszentkirályon szervezték, majd Csíkszentimre, Csíkszentsimon következett, tavaly Csíkszentmárton volt a házigazda, jövőre pedig Csíkmenaság látja vendégül az énekkarokat. A Gloria nevet viselő találkozón sorshúzás alapján eldöntött sorrendben lépett színre az öt egyházi énekkar: Csíkmenaság, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csíkszentmárton és Csíkszentgyörgy-Bánkfalva. /Sarány István: Alcsíki egyházi kórustalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./"
2001. február 24.
"A Hargita megyei önkormányzati testület febr. 25-i ülésén Petres Sándor megyei képviselőt választotta a megyei tanács alelnökévé /Dézsi Zoltán lemondásával megüresedett ez a tisztség/. /Sarány István: Petres Sándor a megyei tanács alelnöke. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 24./"
2001. március 1.
"Csíkszeredában Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt templom plébánosa, hívei támogatásával új templomot kíván építtetni a régi mellé, a deszkatemplom helyére. Az új, millenniumi templom terveit Makovecz Imre műépítész készítette, a kivitelezési munkálatok az idén aug. 1-jén kezdődnek. /Sarány István: Makovecz Imre tervei alapján. Új katolikus templom épül Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./"
2001. március 23.
"Székelyudvarhelyen 1999-ben jött létre a fiatal humánértelmiségiek csoportja, Hermann Gusztáv, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatója intézményi kereteket biztosított a csoportnak. A csoport tagjai kéthetente ülnek össze a könyvtárban. Ilyenkor egy-egy tag rövid előadást tart az általa végzett kutatómunkáról. Most megjelent kiadványuk, az Areopolis, Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok /Székelyudvarhely, 2001/ című kötet. A Székelyudvarhely városát jelölő Areopolis elnevezéssel 1700-ban lehetett először találkozni. A tudálékos kicsengésű műszót jelöli, hogy tanácskozások városa, gyűlések városa, ami az itt tartott székely nemzetgyűlésekre, Udvarhely egykori székely politikai központ jellegére utal. Néhány cím a kötetből: Jogtudó értelmiség Udvarhelyszéken a XVI. század végén és a XVII. század elején; Az első népképviseleti választó törvény és alkalmazása Erdélyben; Az 1902-es tusnádi székely kongresszus és a székely kivándorlás kérdése; Udvarhelyszék levéltára. /Sarány István: Areopolis, az elvidékiesedés ellenszere. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./"
2001. március 29.
"Márc. 28-án Csíkszereda megyeházán tartotta soros munkaülését a Központi Fejlesztési Régió vezetőtestülete. A fejlesztési régió Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó és Szeben megyéket tömöríti, e megyék képviseletében a megyei önkormányzatok elnökei, valamint a prefektusok jelentek meg a tanácskozáson. Az ülésen beszámoló hangzott el a Központi Fejlesztési Ügynökség 2000 évi tevékenységéről és megvitatták az idei munkatervet. A résztvevők megvitatták egy Regionális Fejlesztési Tanács létrehozásának tervét. Zsombori Vilmos, a Hargita megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy fontos volt a megbeszélés, mert most következnek a pályázati kiírások. /Sarány István: Csíkszeredában ülésezett a központi régió vezetőtestülete. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./"
2001. május 9.
"Máj. 4-én kettős kulturális rendezvény színhelye volt a Pro Art Galéria Gyergyószentmiklóson: Botár László csíkszeredai festőművész tárlatmegnyitója és Sarány István - Szabó Katalin Megyecsinálók /Státus Kiadó, Csíkszereda/ c. könyvének bemutatója. A Megyecsinálók c. kötetet Birtók József, a Státus Kiadó igazgatója mutatta be. A kötet az 1968-as csíkszeredai eseményekről közöl visszaemlékezéseket és dokumentumokat, amikor létrejött a 86%-ban magyar lakosságú Hargita megye, s amikor tömegmegmozdulás, két napos csíkszeredai tüntetés volt azért, hogy a megyeközpont Csíkszereda legyen és nem Székelyudvarhely. /Kiállítás és könyvbemutató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./"
2001. május 17.
"1999 októberében alakult a csíkszeredai Harmónia Kórus, mutatta be kórusukat Gergely-Simon Ibolya karvezető, tagjai javarészt a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola zenepedagógusai. Felléptek a XXV. Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvényein is: a nyitókoncerten, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében, másnap a budai Mátyás templomban. /Sarány István: Harmónia. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./"
2001. augusztus 10.
"Sarány István szerint munkanélküli-képzők a tanítóképzők. Hargita megyében: román tannyelvű tanítóképző osztályt indít ősztől a maroshévízi Mihai Eminescu Gimnázium és a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium. Egy-egy huszonöt fős osztály indításáról van szó. Két magyar tannyelvű osztályt indít a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző. Eddig a középfokú tanítóképzés. Emellett ún. posztliceális tanítóképzés is folyik a megyében. Felsőfokú, főiskolai szintű tanítóképzés folyik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi és maroshévízi tanítóképző főiskoláján. - Évente legalább száz - közép- vagy felsőfokon - képzett új tanítóval kell számolni. A szükséglet viszont ennek töredéke. Idén például egy román tannyelvű óvónői állást hirdettek meg a megyében, Balánbányán, román tanítói állást egyet sem. Valamennyi állást szakképzett tanító tölt be. Magyar óvónőkre, tanítókra is már csak a nagyon eldugott településeken van szükség. Az újságíró szerint tehát nincs szükség ilyen méretű tanítóképzésre. /Sarány István: Munkanélküli-képzők. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./"
2001. szeptember 3.
"Árkoson, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett újságírótáborban Boros Zoltán, az RTV magyar adásának főszerkesztője, a rádiótársaság kuratóriumának tagja vázolta az egész napos magyar nyelvű rádió- és tévéadás kérdéskörét, hangsúlyozva, hogy két irányzat érvényesül: adófizető állampolgárként jogunk van számarányunkhoz viszonyított adásidőhöz - ez jelenleg 2% alatti a közszolgálati televízióban -, illetve egy Sapientia Alapítvány típusú konstrukció. Gáspárik Attila, az audiovizuális tanács tagja szerint a szakmán belül nincs kellő elszántság ennek megvalósítására. Az árkosi táborban megvitatott témák között szerepelt a lapprivatizáció és a külföldi tőke összefüggésének kérdésköre is. A MÚRE életműdíjat adományozott Muzsnay Magda kolozsvári rádiósnak. /Sarány István: Egész napos magyar műsor. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 3./"
2001. szeptember 11.
"Okt. 5-től Csíkszeredának egyeteme lesz. A kolozsvári székhelyű Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem legtöbb kara Csíkszeredában fog működni, és legtöbb diákja is ebben a városban kezdi tanulmányait. A felvételi vizsga választ adott arra, hogy kell-e a Székelyföldön egyetem: a jelentkezők - és a felvételt nyert hallgatók - majdnem mind a Székelyföldről, Kovászna, Hargita és Maros megyékből származnak. Tehát van rá igény. Még akkor is, ha a városban működik felsőfokú oktatási intézmény: Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány szervezésében, tíz éve zajlik távoktatás különböző magyarországi egyetemek kihelyezett tagozatai révén. E távoktatási formákban eleddig 730-an szereztek egyetemi, illetve posztgraduális diplomát. Emellett a Babes-Bolyai Tudományegyetem csíkszeredai informatikai főiskolája idén indította harmadik első évfolyamát, továbbá ott van a Gábor Dénes Főiskola csíkszeredai konzultációs központja. Lányi Szabolcs dékánnak vesszőparipája az egyetemi szellem meghonosítása Csíkszeredában. /Sarány István: Szellemhonosítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 11./"
2001. szeptember 14.
"Július 1-jétől Kálmán Ungvári Zsófia lett Hargita megye megbízott főtanfelügyelője, a nyugdíjba vonult Beder Tibor főtanfelügyelőt váltotta fel tisztségében ideiglenes jelleggel, míg a tanügyi tárca pályázatot ír ki a tisztség betöltésére. Felvázolta, milyen gondokkal szembesültek a tanév előkészítésekor. Nagyon sok iskolában kellett hirtelen igazgatóról gondoskodni, mert elment a volt igazgató, vagy beteg lett, vagy egyéb probléma adódott. Örömmel tapasztalta, hogy sok helyen a polgármester legalább olyan gonddal és ráfigyeléssel kezelte az iskola kérdését, mint az igazgató. A közösség magáénak tudja az iskolát, saját gondjaként kezeli. A kormány a tanszersegélyekre kormányrendeletet adott ki. Nagyon sok szülő nem tudta, hogy segélyt írásban kellett igényelni. Hargita megyében a segélyre jogosult a diákok 16 százaléka. A tanév szept. 15-én kezdődik. Lesz karácsonyi és húsvéti vakáció is. A választható órák száma csökkent az elmúlt évekhez viszonyítva, így csökkent a maximális óraszám is. Sok tanítói és óvónői állásba sikerült szakképzett pedagógusokat beállítani. Még mindig nagy a hiány a nyelvtanárokból, főként román- és angoltanárból, de szükség van magyartanárokra is. - A bérezés a gond a tanügyben. Ma egy kezdő tanári bér egy átlagos takarítónői fizetéssel egyezik meg. Ez nem vonzó egy diplomás fiatal számára. /Sarány István: A pedagógus segítőtárs a tanulásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./"
2001. szeptember 18.
"Szept. 17-én Adrian Nastase miniszterelnök a kíséretében lévő személyekkel - Valer Dorneanu, a képviselőház elnöke, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, Octav Cosmanca közigazgatási miniszter, Ioan Rus belügyminiszter, Serban Mihailescu kormányfőtitkár, valamint népes újságíróküldöttség - egy óra késéssel érkezett Csíkszeredába. A kormányfő fogadta a katonai tiszteletadást, majd az Octavian Goga Főgimnáziumba indult, a román gimnáziumból pedig a Márton Áron Gimnáziumban tett látogatást. Az etnikumközi és a generációk közötti párbeszéd társadalma kell legyünk - hangsúlyozta a kormányfő. Nastase felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy zárjanak ki körükből mindenféle szélsőséges egyént vagy megnyilvánulást, a bölcsesség és az etnikai másság elismerése legyen a jellemző. Mindkét iskolában megtekintette az oktatási minisztérium által kezdeményezett, az iskolák számítógépekkel való ellátását célzó program részeként kapott számítógépekkel berendezett informatikai laboratóriumot, illetve könyvadományt nyújtott át az iskolák könyvtárának. Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója románul és magyarul köszöntötte a vendégeket. Nastase hangsúlyozta a román nyelv mint hivatalos nyelv fontosságát. - Hargita megye mindeddig kimaradt a nagyobb infrastruktúra-fejlesztési programokból - fejtette ki Zsombori Vilmos, a megyei önkormányzat elnöke a kormányfőnek és kíséretének, majd vázolta a szükségleteket. Hasonló gondokat vetett fel Demeter János háromszéki megyeelnök is. Horia Granma háromszéki prefektus azt vetette fel, nincs elegendő romántanár. Javasolta, hogy az oktatási tárca támogassa brassói egyetemek román nyelvtanárképző kihelyezett tagozatainak létesítését Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. - Másként értelmezünk közös szavakat - hangsúlyozta hozzászólásában Ráduly Róbert parlamenti képviselő, példaként az autonómia fogalmát említve. Nastase a felvetett kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy egyénileg kell elbírálni valamennyit. A sajtótájékoztatón Adrian Nastase elmondta: a csángó-ügynek túl sok a fogadatlan prókátora, a magyar oktatás kérdése a Csángóföldön pedig túlpolitizált. Véleménye szerint a csángók nem igénylik azt. /Sarány István: Csíkszeredában járt Adrian Nastase kormányfő. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 23-án Csíkkozmáson emléktáblát állítottak a templom falán a falu neves szülöttje, a kommunista hatóságok által a máramarosszigeti börtönbe internált, mártírhalált halt pap, dr. Boga Alajos emlékére. Vértanúságot hite mellett dr. Boga Alajos titkos ordinárius - jelentette ki dr. Jakubinyi György. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az ünnepi szentmisén. /Sarány István: Csíkkozmás ünnepe. Emléktáblát avattak dr. Boga Alajos emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2001. október 2.
"Tanévet nyitottak Gyergyószentmiklóson, a főiskolán is. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának kihelyezett tagozatán az idén már 275 diákkal kezdték a tanévet, közülük 110 elsőéves. Dr. Pándi Gábor, a főiskola igazgatója, Dombay István aligazgató, Zsombori Vilmos, Hargita megye tanácsának elnöke; Dézsi Zoltán, a megye alprefektusa, végül Pál Árpád polgármester szólt az egybegyűltekhez. - A 110 elsőévesből 82 Hargita megyei, 13 Kovászna megyei, 10 Maros megyei. A tanári karban 7 helyi illetőségű van már, s egy fél esztendeig dr. László Péter, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola adjunktusa is Gyergyószentmiklóson oktat. Négy - az általános osztályzat alapján kiválasztott - másodéves pedig Székesfehérváron tanul egy fél esztendőt, majd nyári gyakorlatát is ott végzi a két intézmény közötti együttműködés jóvoltából. - Okt. 1-jén megkezdődött az oktatás a Babes-Bolyai Tudományegyetem csíkszeredai informatikai főiskoláján. Nem tartottunk ünnepélyes tanévnyitót - közölte dr. Oláh Gál Róbert egyetemi adjunktus, a főiskola igazgatója -, mert nincs rá pénzünk. A megyei, valamint a városi önkormányzattól kapott korábbi ígéretek ellenére sem részesült a főiskola anyagi támogatásban. Leszámítva azt a pár alkalmat, amikor a kolozsvári vendégtanárokat elszállásolták. Jelenleg 102 hallgatójuk van, ebből 30 elsőéves, 40 pedig végzős. Első éven 21 magyar hallgató van, másodéven 25, harmadéven pedig 28. /Bajna György, Sarány István: Főiskolai évnyitó. Már tegnap délután megkezdődött az oktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./"
2001. október 5.
"Okt. 5-én lesz az egyetemi tanévnyitó Csíkszeredában Dr. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak dékánja leszögezte: a város közössége, a székelyföldi közösség nagyon rég óhajtotta ezt. A szellemi fejlődés jövőt nyit. Kis elmaradottságról beszélhetünk a Székelyföldön, mert szellemi síkon hosszú ideig periféria volt. Ennek oka a földrajzi elzártság is, ami szellemi különállással is jár. A most induló egyetem a maga szellemiségével a régió szellemiségét is fejleszti. A valós igényt jelzi, hogy a meghirdetett 175 helyre szinte háromszoros volt a túljelentkezés. - Magas rangú professzorok nem nagyon jelentkeztek, nem olyanok, akik itt szeretnének letelepedni és oktatni. A legnagyobb hiány a közgazdaságtan és a könyvviteltan tanítása terén mutatkozott, ezért vendégtanárok szükségesek. Reménykednek benne, hogy néhány év alatt sikerül helyben oktatói gárdát kialakítani. /Sarány István: Egyetemavató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./"
2001. október 12.
"Okt. 11-én kezdődött Csíkszeredán a II. Székelyföld Konferencia Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely polgármesterei, valamint Hargita megye prefektusa üdvözlőbeszédével az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) aulájában. - Régi vágyunk valósult meg a székelyföldi egyetem létrejöttével - hangsúlyozta beszédében dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere. - Jó, ha az önkormányzatiság mögött tudományos háttér is áll, jó, ha van világosan körvonalazott jövőképünk - állapította meg a konferenciáról szólva Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. A plenáris ülést Kolumbán Gábornak a régiókutatás módszertani kérdéseit felvető előadása zárta. Délután a konferencia szakosztályokban folytatta munkálatait. A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben témában rendez tanácskozást a Székelyföld 2000 munkacsoport. /Sarány István: II. Székelyföld Konferencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 12./"
2001. november 7.
"Közismert, hogy Tusnádfürdőn katolikus folyóirat jelenik meg Incze Dénes plébános szerkesztésében. A Krisztus Világossága nevet és rangot vívott ki magának a hazai magyar nyelvű időszaki sajtóban. A lap kiadta negyedik évkönyvét: a 2002. évi kalendáriumot /Krisztus Világossága. Katolikus családok kalendáriuma 2002. Szerkesztette: Incze Dénes plébános/. Az évkönyv naptári részében a katolikus naptár mellett megtalálhatók a legfontosabb imádságok és tudnivalók, illetve havonta az illető hónaphoz kötődő egyházi és magyar évfordulók. A kalendárium adatokat közöl az egyház felépítéséről, elöljáróiról. Illusztrációként a szerkesztő az 1989-es fordulat után épült kápolnák és templomok képeit használta. Eddig 39 katolikus templom épült Erdélyben. /Sarány István: Katolikus kalendárium. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./"
2001. november 19.
"Havonta legalább egy hírneves egyetem neves professzora tart előadást a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain. Az előadások sorát a gödöllői Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, dr. Molnár József professzor és a gödöllői területi tanács elnöke, dr. Villányi László professzor kurzusa nyitotta meg nov. 15-én. Dr. Lányi Szabolcs, az EMTE csíkszeredai karainak dékánja köszöntötte a neves magyar professzorokat, megköszönve nekik az évtizedes együttműködést a csíkszeredai Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal, azt, hogy évtized múltán is kitartanak a székelyföldi, csíkszeredai felsőoktatás meghonosítása mellett. A következő előadást egy neves román akadémikus tartja. /Sarány István: Neves professzorok előadásai. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./"
2002. január 15.
Székelyudvarhelyen a csonka (12 RMDSZ-es és egy független tanácsosból álló) képviselő-testülete az idei költségvetés megvitatásakor önkormányzati támogatás nélkül hagyta az 1993-tól működő SZINFO ifjúsági információs és tanácsadó irodát, a nyugati pályázati pénzekből létrehozott Tourinfo irodát, valamint harmadára csökkentette a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely szubvencióját. A költségvetési támogatás nélkül maradt udvarhelyi intézmények közül kettő létrejötte és mindegyik felvirágoztatása Szász Jenő független, az UPE által támogatott polgármester és az általa vezetett hivatal érdeme. A Verestóy Attila szenátor nevével fémjelzett RMDSZ-csapat törekvése: ellehetetleníteni a városvezetés sikeres megvalósításait, majd a nyilvánosság előtt támadni kudarcai miatt. A fenti eset és a Verestóy-féle kormánypárti udvarlás között rengeteg az összefüggés, írta az Erdélyi Napló. Sem a szenátornak, sem az általa Udvarhelyen verbuvált csapatnak nem számít, hogy mi az érdeke az erdélyi, székelyföldi, udvarhelyi magyarságnak: büntetik a választópolgárokat azért, mert független polgármestert választottak. A Verestóy Attila dominálta RMDSZ-nek azért kell paktumra lépnie az Iliescu–Nastase-féle "nemzeti szociáldemokráciával", mert a szenátor kiterjedt egyéni és családi érdekei ezt kívánják, állapította meg Z. Nagy István. /Z. Nagy István: Büntet az RMDSZ. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 15./ Székelyudvarhelyen az RMDSZ-frakcióból és egy független tanácsosból álló tanács majdnem felére csökkentette a kulturális intézmények finanszírozására szánt összeget, ellehetetlenítve ezáltal működésüket. Előzőleg a két hivatásos intézményt – a Tomcsa Sándor Színházat és az Udvarhelyi Táncműhely népi együttest – működtető művelődési ház, a városi könyvtár és a Haáz Rezső Múzeum vezetői egyeztettek Szász Jenő polgármesterrel az idei finanszírozási kérdésekben. A polgármester és a hivatal által kidolgozott tervezetben mintegy 10 milliárd lej szerepelt a három intézmény, meg a Szinfo ifjúsági információs iroda és a Tourinfo turisztikai információs iroda működtetésére. A művelődési intézmények vezetői kevésnek találták ezt az összegeket. A városi könyvtár igazgatója, dr. Hermann Gusztáv Mihály és a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Zepeczáner Jenő elmondták, a tervezett összegek éppen az alkalmazottak bérének kifizetésére és a fenntartási költségek fedezésére elegendők. A dec. 12-i önkormányzati testületi ülés ezzel szemben 1,7 milliárd lejt hagyott jóvá. Szász Jenő szerint a kapott összegek arra elegendőek, hogy a Szinfo és a Tourinfo már most becsukhatja kapuit, a színház és a táncegyüttes márciusban, a múzeum és a könyvtár pedig szeptemberben. /Sarány István: Megcsappant kulturális költségvetés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 15./
2002. január 17.
Pénz nélkül maradt a Tomcsa Sándor Színház /Székelyudvarhely/, felfüggesztették az új produkciók előkészítését. Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy a helyi önkormányzati testület által elfogadott költségvetés ellehetetleníti az intézmény keretén belül működő Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely hivatásos társulatok létét. Az intézménynek jelenleg 55 alkalmazottja van, művészek és a közművelődési tevékenységet biztosító személyzet. A költségek fedezésére 4 milliárd lejt kértek az önkormányzattól, emellé saját forrásokból kigazdálkodtak volna még 1,3 milliárdot, ezzel szemben 1,5 milliárdot szavazott meg az önkormányzati testület. A hivatásos együttesek mellett a művelődési házban zajló többi tevékenység is veszélybe került: megszűnhet a három kórus, köztük a 130 éves Székely Dalegylet. /Sarány István: Pénz nélkül a Tomcsa Sándor Színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 17./
2002. január 30.
Lemondott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Ványolós István. Az iskola megbízott igazgatója Laczkó György eddigi aligazgató lett, míg pályázatot hirdetnek az igazgatói állás újabb négyéves időszakra való betöltésére. Ettől a tanévtől az iskolába betagolódott a volt egészségügyi szakközépiskolát is magába foglaló Baróti Szabó Dávid Római Katolikus Gimnázium. Diákokkal, tanári karral, ingatlanokkal együtt. Így osztályainak száma is megnőtt. Jelenleg 3 évfolyamon 6 általános iskolai osztály van, 6-6 első és másodéves gimnáziumi osztály, 7-7 harmad- és negyedéves gimnáziumi osztály, valamint 7 ún. posztliceális osztály. Tehát összesen közel kilencszáz diák jár a Tamásiba. – Generációváltás történt az iskolában – mondta Hermann Éva igazgatóhelyettes –, nagyon sok a fiatal pedagógus. Az intézményben jó a hangulat. /Sarány István: Iskolák vándorlása. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 30./
2002. február 7.
Sepsiszentgyörgyön a Bákó megyei tanfelügyelőség indított eljárást a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) ellen, annak feloszlatását kérve. Sepsiszentgyörgyön azért halasztottak az ügyben, mert elfelejtették perbe hívni a csángómagyarok szövetségét. A Háromszék napilap szerint a klézsei délutáni magyar oktatás ellen indított hadjárat egyik mozzanataként kérte a Bákó megyei tanfelügyelőség a csángószervezet betiltását. A lap szerint a tanfelügyelőség arra hivatkozik, hogy az MCSMSZ olyan tevékenységet folytat, ami nem szerepel alapszabályzatában. Pedig abban pontosan benne vannak a célkitűzések, köztük a magyar nyelv művelése és továbbadása is, amiről a bákói tanfelügyelőségnek az a véleménye, hogy nem jelent oktatást – állapította meg a cikkíró. /Sarány István: Feloszlatják a csángószövetséget? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 7./
2002. február 14.
A keresztény értékrend és a média kapcsolatáról szerveztek konferenciát a hét végén Sepsiszentgyörgyön. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület és az Erdélyi Magyar Zenetársaság a rendezte meg az egyház szerepvállalását elemző konferencialánc részeként a tanácskozást. Az előadások zömét médiaszakemberek tartották: a sepsiszentgyörgyi Bíró Béla, a budapesti Nánó Csaba, a kolozsvári Gábor Dénes, Lőrincz Emese, Sándor Krisztina és Farkas Imola. Márton Árpád parlamenti képviselő előadása A keresztyén értékek az RMDSZ programjában és cselekvésében címet viselte. A tanácskozás a környék egyházi vonatkozású látványosságai megtekintésével folytatódott. Illyefalva példája messzeföldön ismert. Kató Béla református tiszteletes, jelenlegi püspökhelyettes majdnem a semmiből teremtett ifjúsági keresztény központot, helyreállította a templomerődöt, felújította a templomot. Alsócsernátont példázza, hogy egyetlen ember, Haszmann Pál meg tudta alapozni egy egész térség hírnevét. Jelenleg a Székely Nemzeti Múzeum önálló részlegeként működő alsócsernátoni múzeum alapítója nevét viseli. /Sarány István: Háromszéki szellemi séta. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./
2002. február 21.
A vizsgára jelentkezett diákok fele kapott átmenő jegyet – tájékoztatott dr. Lányi Szabolcs, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karainak dékánja. A dékán a sikertelenség okát részben azzal magyarázza, hogy pl. a közgazdasági szakon két nehéz vizsgával kellett megbirkózzanak a hallgatók – a mikroökonómiával és a matematikával –, a bölcsészhallgatók számára pedig a román nyelv és irodalom, illetve az angol nyelv bizonyult nehéz vizsgának. Lányi doktor nem fél attól, hogy a magas követelményszint elriasztja a diákokat. /Sarány István: Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A vizsgaidőszak tanulságai. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./
2002. március 22.
Értékes adományokat kapott a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai könyvtára: dr. Szent Györgyi Mária hagyatékából 3019 kötet és dr. Jäkli István hagyatékából 570 kötet került Csíkszeredába – tájékoztatott Balog László könyvtárigazgató. A Szent Györgyi-hagyaték a határon túli könyvtárellátással foglalkozó Pro Hungaris Alapítvány közvetítésével ért a csíkszeredai könyvtárba.Jäkli István nürnbergi történész-professzor hagyatéka a Duna Televízió adományaként érkezett Csíkszeredába. /Sarány István: Szent Györgyi-hagyaték az EMTE-nek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./
2002. április 5.
Hargita megyében is megkötötték a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttműködési megállapodást. A protokollumot a megyében működő három területi RMDSZ-szervezet elnöke, illetve a Szociáldemokrata Párt Hargita megyei szervezetének elnöke írta alá. Ápr. 4-én az RMDSZ udvarhelyszéki és csíki területi szervezete is elfogadta a korábban aláírt dokumentumot. Heves vita előzte meg az RMDSZ Csíki Területi Szervezete döntéshozó testületében a protokollum elfogadására vonatkozó szavazást. A felszólalók többsége azt kifogásolta, hogy a dokumentum nem tartalmaz konkrétumokat, csupán az általánosságok szintjén mozog. Ráduly Róbert Kálmán képviselő, a területi szer vezet elnöke elmondta, hogy bár a szövegben több utalás van a függelékekre, ezek még nem léteznek. /Sarány István: Kormánypárt?RMDSZ együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./
2002. április 13.
A 2001-es Hargita Kalendárium válogatást közölt Mirk László csángó versgyűjteményéből. A csíkszeredai magyartanár, néprajzkutató akkoriban elmondta, hogy hosszú évek során sikerült egybegyűjtenie a csángókról szóló, avagy rájuk utaló lírai alkotásokat. Újságkivágásokból, könyvoldalak fénymásolataiból álló vastag paksamétából válogatott csokornyi verset a kalendárium olvasói számára. Mirk László gyűjteménye megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar /Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda/címmel, Jékely Zoltán versének címét kölcsönözve. Az előszót Halász Péter írta. A könyv első részében ismeretlen csángó szerzők alkotásai, több évszázada lejegyzett népi alkotások, XIX. és XX. századi gyűjtésekből származó énekek, balladák szövegei, majd kortárs csángó költők ? Lakatos Demeter, Gábor Felicia, Duma-István András, Demse Márton ? versei olvashatók. /Sarány István: Az ember ott a legfájóbb magyar. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./ Alcíme eligazító: Versek a csángómagyarokról. Az első jelentékeny költő, aki említést tesz a csángókról, a Moldvába szakadt magyarokról, Csokonai Vitéz Mihály, aki Marosvásárhelyi gondolatok című nagyívű költeményében említi fel sorsukat. Talán panaszdaloknak is nevezhetnénk a verseket: Csokonaitól Fazekas Mihályon át Kovács Istvánig és Vári Attiláig a magyar költők mindig is igyekeztek vállalni, felmutatni, közérthetővé tenni ezt a sorsot. /Bogdán László: Hallod-e, te sötét árnyék? - egy antológia margójára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./