Elégtétellel állapítja meg a nyugdíjba vonuló Hegyi István csíkszeredai református tiszteletes: szerették hívei, szerették a város lakói és szerette magyar népe. Nagyapja választotta először a papi hivatást, apja is pap lett. Hegyi István a nagyenyedi kollégium diákja volt, rossz származása miatt egyetem helyett maradt a kőműves, napszámos munka Székelyudvarhelyen, közben pedig játszott a város kézilabdacsapatában. Elvégezte a református teológiát, a csíkszentmártoni szórványgyülekezetbe került, megszerette a szórványszolgálatot. Tizenöt falu református híveit látta el, miközben nagyon sok jó barátra talált. 1986-ban került Csíkszeredába. Itt is úgy végezte a szolgálatot, mint a szórványban: felkereste híveit, a más vidékről érkezett embereket igyekezett bevonni a közösség életébe. Szolgálata kezdetén a csíkszeredai reformátusok mintegy 870-en voltak, mára 2200-ra emelkedett számuk. Egy katolikus tömb közepén volt református pap. Sikerült Csíkszeredában templomot emelni, tíz év alatt felépült a templom, 2000 szeptemberében az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke, dr. Csiha Kálmán hirdetett igét a templomavatón. /Sarány István: Akit szerettek az emberek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 24./

A Hargita Népe régi gazdasági vezetőjének és főszerkesztőjének nyugalomba vonulása után az új menedzser, Karda Emese tavaly önkényesen leváltotta a főszerkesztőt, Sarány Istvánt, Kozán István személyében új főszerkesztő került a lap élére. Azóta tizenkét munkatárs hagyta ott a lapot. Úgy hírlett, a megyei tanács átszervezné a kiadót, menesztené a vezetőjét, leváltaná a főszerkesztőt, illetve bővítené a szerkesztőséget. A szándék hamar kitudódott, ami taktikaváltásra késztette Borboly Csabát. A tanácselnök előbb megpróbálta „lekenyerezni” Kardát egy gazdasági igazgatói állással, majd meghátrált. /Simó Erzsébet: Puccskísérlet a Hargita Népénél. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./

Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./

A Hargita Népe hasábjain napvilágot látott tárcák, jegyzetek, publicisztikai írások kötetbe való menekítése igen jól bevált gyakorlat. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó Utak, tájak, emberek sorozatában láttak újra napvilágot Sarány István írásai Toronyiránt Európában címmel. A könyv első bemutatóját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották. Csíkszeredában június 15-én lesz a bemutatója. Sarány István, a Hargita Népe főmunkatársa elmondta, 2007 nyarán nagyobb körúton volt a feleségével Európa nyugati felében, majd itthon autóval bejárták a Szászföld nevezetességeinek egy részét. Ekkor érezte igazán: egyazon kultúrkörhöz tartozunk a vén kontinens jobbik felén élőkkel. Ezt az élményét megosztotta az olvasókkal. /Antal Ildikó: Ha toronyiránt haladunk, nem érhet nagy baj. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./

Az egyház és a sajtó viszonyáról, az egyházi témáknak a lapokban való jelenlétéről szervezett szakmai napot június 15-én Csíkszeredában a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ). Ebben a térségben kiemelten érdekes ez a téma, ugyanis a székelyföldi ember mindennapi életében nagyobb szerepe van az egyháznak, a hitnek, az általa közvetített értékrendnek, mint a magyar nyelvterület más vidékein. A településeink ünnepei, a falunapok többnyire az adott település temploma védőszentjének ünnepén a búcsús szentmisével csúcsosodnak ki katolikus vidéken, de egyházi vonatkozásai vannak a világi ünnepeknek a protestáns településeken is. Jelenleg azoban eltolódtak a hangsúlyok. A keresztelő, az elsőáldozás, a bérmálás, a ballagás esetében a lényeg az ajándékon van. Vissza kell térni a gyökerekhez, az ünnepek lényegéhez. /Sarány István: Egyház a sajtóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 16./

Rangos résztvevőkkel tartott konferenciával, könyvbemutatóval, az egyetem hajdani főépülete előtt élőlánccal, a Házsongárdi temetőben szervezett gyertyás felvonulással emlékeztek Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem felszámolásának 50. évfordulójára. A tanárokat képző egyetemek csak szaktudást nyújtanak, némi módszertannal kiegészítve, de e tudás mellé nem adnak olyan ismereteket, amelyek révén ezt a tudásanyagot a magyar kultúrában tudják elhelyezni, s amelyek által felelős értelmiségiként tudjanak élni. Vannak olyan természettudományokat tanító tanárok, akik teljesen járatlanok a magyar történelemben és irodalomban. Ez a Bolyai Egyetem megszüntetésének legsúlyosabb következménye. Húsz éve szerepel a romániai magyar nemzeti közösség követelései között az egyetem újraalapításának igénye, de lassan már senki nem hisz megvalósításában. Nemcsak a hatalomban van a hiba, ezt bizonyítja, hogy a Babes–Bolyai magyar oktatóinak egy része a sajtóban tiltakozott amiatt, hogy a Bolyai Egyetem felszámolásának évfordulóján tartott konferencia egyik szervezője az EMI, s hogy a Magyar Tudományos Akadémia helyi fiókjának számító Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) ezzel az ifjúsági szervezettel társult. /Sarány István: Ötven éve nincs a Bolyai. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./

Zajlik az érettségi vizsga. Egy bő héttel ezelőtt még azt lehetett hallani, hogy a tanárok nem hajlandók részt venni a vizsgán, mert idén a tavalyi összegnek csak töredékét fizetik a nem kis felelősséggel járó munkáért. A jelenleg hatalmon lévők fogadták el ellenzéki többségük révén a pedagógusok bérének 50 százalékos emeléséről szóló törvényt, az akkori kormányzat figyelmeztetése ellenére. Basescu államfő kihirdette a törvényt. /Sarány István: Ki bizonyítja érettségét? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

Több mint egy évszázada fel-felbukkan a Székelyföld modernizációjának kérdése. A felzárkóztatás szükségességét már az 1902-es tusnádi kongresszuson megfogalmazták a résztvevők. Az eredmény? Az utak többsége még mindig járhatatlan, az infrastruktúra fejletlen, az oktatási hálózat egyenetlen, magas a munkanélküliség, a bérek pedig országos viszonylatban a legalacsonyabbak között vannak. Már egyetemek működneka térségben, ennek ellenére még mindig alacsony a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya. Értékrendek borultak fel az elmúlt húsz esztendőben, a hagyományos értékek helyét nem vette át semmi, írta Sarány István újságíró. Az élet megannyi területén kontraszelekció ment végbe. A felkészületlen tanerőknek köszönhetően sekélyes tudású fiatalok kerültek ki az iskolapadokból. Remélhetően a most kibontakozó vita a Sikeres Székelyföldért nem reked meg az elméleti megnyilatkozások szintjén. /Sarány István: Hasznosítható? Tudás? = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

A Kolozsvár Napok keretében Benedek Elekre emlékeztek október 9-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerkesztője, Nagybacon, Brassó, Kézdivásárhely és Marosvásárhely után most itt mutatta be az utolérhetetlen mesemondó Édes anyaföldem, Magyar mese- és mondavilág 1–7., valamint Nagy magyarok élete című köteteit. Hegedűs Imre János irodalomtörténész az általa huszonhárom év kutatómunkával megírt Benedek Elek című monográfiát ismertette. Benedek Eleket a kommunista rendszer kezdetén teljesen betiltották. /Ö. I. B. : Elek apó, a népművelő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

Nyomdában már dr. Balázs Lajos csíkszentdomokosi szokásmonográfiájának negyedik kötete. Az első a lakodalmas szokásokról szólt (Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson), a második a halottas szokásokról (Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson), a harmadik a születéshez kapcsolódó szokásvilágot mutatta be (Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson). E három kötetet egészíti ki A vágy rítusai – rítusstratégiák. A születés, házasság, halál szokásvilágának lélektani háttere című terjedelmes munka. A most megjelenő kötet címe: Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. A harmadik, a születésnek szentelt monográfiája 1999-ben jelent meg. Azért késlekedett a negyedik kötete, mert egyetemi szak szervezésével bízták meg, és ő elvállalta. Még a 70-es évek elején Csíkszentdomokoson megérezte, hogy ez a közösség kollektív memóriájában sokkal többet megőrzött és elraktározott hajdani tudásából, a székelység, a magyarság ősi műveltségéből, mint általában mások. Közösségi szellemi vagyont őrzött, mely egyben reprezentatív a nemzeti kultúra számára is. Hét egyetemen szerepelnek vizsgatételen, a kötelező könyvészeten is Balázs Lajos munkái. Ez számára nagy szakmai és lelki öröm. /Sarány István: Semmi sem idegen, ami emberi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./

A székelyek eredetével számos tudományos munka és számtalan délibábos teória foglalkozik. Ez utóbbiak sokkal népszerűbbek az előzőeknél. Hasonló a helyzet a székelyek szimbólumaival, a településcímerekkel is: mindenféle jóakaratú, de hiányos heraldikai ismeretekkel rendelkező személy településcímert, címertervet készített. Az elmúlt 80 esztendő nem kedvezett a magyar – s ezen belül a székely – múlt kutatásának. Ezért üdvözlendőek a múlt feltárására irányuló erőfeszítések. Ezt a célt szolgálja a Hargita megyei önkormányzat építettörökség-védelmi programja, a székely kapuk megmentését célzó program, a régészeti ásatásokat finanszírozó program, és erre irányul a székely jelképek felkutatását támogató program is. /Sarány István: Délibábok helyett. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Számos erdélyi és magyarországi könyvkiadó mutatta be új kiadványait a múlt hét végén, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a marosvásárhelyi Bernády Házban több szerző friss kiadványát ismertette. A könyvekről Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője, beszélt, majd íróikat kérte fel szólásra. Böjthe-Beyer Barna az Erdély hegyei című sorozatban megjelent Görgényi-havasok északi és középső része című kötete kapcsán felhívta a figyelmet a www.gorgenyi.ro című honlapra. Sarány István Toronyiránt Európában című kötete útikönyv, a szerző utazásélményei ihlették megírását, illetve a kérdés: mi az, ami összeköti a Székelyföldön élőket Európával. Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai című kötetét már bemutatták Vásárhelyen. Ez az a könyv, amelyet nem szerzője írt, hanem róla írták a szekus lehallgatótisztek. Váli Éva Házimúzeum című kötetét az összegyűjtött tárgyak emlékére írta. Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetében a Gyergyószárhegyen szervezett alkotótáborokban részt vevő művészekkel készített interjúk olvashatók. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című könyvének alcíme: Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Ismertették még Balás Árpád Maros megye – Barangolás a Székelyföldön, illetve Albert Ildikó Léleképítés című frissen megjelent köteteit, majd kiállításmegnyitó következett, amelynek keretében a Műterem sorozat 29. és 26. kötetét is megismerhette a közönség. Előbbi Jakobovits Márta művészetét mutatja be (Németh Júlia előszavával), utóbbi Vinczeffy László munkásságát (előszó: Kántor Lajos). Bemutatták Nagy Pál festőművész Cserkész tábori naplóját is. /Nagy Botond: Pénteki Pallas. Könyvbemutató-sorozat és tárlatnyitó a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

December 21-én Traian Basescu államfő letette a hivatali esküt; 22-én a parlamentben a bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket; 23-án pedig a két ház plénuma dönt a kormány összetételéről. Öt évvel ezelőtt jólétet ígért Basessu, most az államreform szerepel elsődleges tervei között. Az elkövetkező időszakot megszorításokkal terhesnek jósolja. Mindezekkel összhangban vannak a negyedszerre is kinevezett Emil Boc miniszterelnök által közzétett kormányzati prioritások, amelyek között elsőként szerepel az államreform, a parlament és az államigazgatás karcsúsítása. Nem sok jóval biztat az a tény, hogy a Kelemen Hunornak szánt művelődési tárca hatásköréből az ortodox pátriárka kérésére kivonták az egyházi ügyeket, mondván „ne más felekezetű ember döntsön az görögkeletiek ügyeiben”. Az üzenet egyértelmű: magyar ember ne bajlódjon a román nemzeti önazonosságot megtestesítő ortodox egyházzal. /Sarány István: A játszma folytatódik. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./

Kós Károly képeskönyv
Egymást érik mostanság a pompás kivitelezésű művészkönyvek, a szemnek, szívnek örömet szerző albumok, a díszes emlékkiadványok. Csak győzze beszerezni valamennyit az ember! Ilyen frissen megjelent, tetszetős kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó 550. könyve, amelyet a romániai magyarság nagy hatású "mindenese", Kós Károly emlékének, hagyatékának szentelt a művészetek ügyét felkaroló könyvműhely. A Kós Károly képeskönyv Sas Péter munkája. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, az erdélyi magyarok kulturális örökségének elkötelezett budapesti kutatója számos értékes kiadvánnyal igyekezett hozzájárulni felbecsülhetetlen szellemi, építészeti javaink megőrzéséhez, felmutatásához. Ez a kötete hosszú kutatómunka eredményeként ad az olvasók kezébe olyan alaposan dokumentált képeskönyvet, amely valószínűleg mindeddig a leggazdagabb, legátfogóbb képanyagot teszi hozzáférhetővé a Kiáltó szó szerzőjéről, rendkívül sokoldalú foglalatosságairól, közéleti és magánéletének fontos mozzanatairól. Közelebb kerülhetünk általa az építész, az író, könyvkiadó, szerkesztő, publicista, irodalomszervező, képző- és iparművész, mezőgazdász, a közösségéért minden téren kiálló Kós Károlyhoz.
A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, szerda délután 6 órakor a képeskönyvet Marosvásárhelyen is bemutatják. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös estjén, amelyre a Maros Megyei Tanács jóvoltából a Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor, jelen lesz és munkájáról beszél a szerző, Sas Péter valamint a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István. A kiadványt Nagy Miklós Kund ajánlja a közönség figyelmébe.
Csatáné Bartha Irénke. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Jóvátétel
Amolyan erkölcsi jóvátétel számunkra, határon kívül rekedt magyarok számára a magyar állampolgárság megadása. A magyar állam jóváteszi ezáltal a december 5-i előkészítetlen, elsietett, rossz kérdésfelvetéssel megszervezett népszavazás-elutasító, bennünket megtagadó eredményét.
Jóváteszi ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő következetlenségét, amelyet az anyaország kormányai a határon túli magyarok ügyében tanúsítottak, és jóváteszi az ötvenesztendős kommunista, szocialista-internacionalista struccpolitikáját.
Hangsúlyozom, hogy az amolyan erkölcsi jóvátétel, nem hiszem, hogy a határon túli magyarok tömeges repatriálását is jelentené. Legalábbis az erdélyi és a szlovákiai magyarok körében. Aki akart, eddig is elmehetett, magyar állampolgárságot is kaphatott, akár gyorsított eljárással, aki meg eddig maradt, ezután is maradni fog. Amúgy nem sokat jelent egy magyar útlevél egy olyan európai térségben, amelyben úti okmányok nélkül lehet utazgatni, s jelentőségét ugyanvalóst elveszíti akkor, amikor Románia is schengeni állam lesz, s megszűnik a határőrzés és a vámvizsgálat a román–magyar határon. Gyakorlatilag megszűnik a határ.
S akkor miért kell nekünk magyar állampolgárság?
A kérdésre választ keresve eszembe jut egy 2002-ben történt eset: Gyimesbükkön, az akkor 104 éves Pecman András bácsi – akit volt szerencsém személyesen is megismerni – kiváltotta magyar igazolványát. Nem akart ő már sehova se menni, nem kívánt semmilyen kedvezményt igénybe venni, csupán egy hivatalos, a Szent Koronával ellátott dokumentumot akart arról, hogy ő magyar, arról, hogy ő vállalja magyarságát.
Nos, ezért igénylik majd a magyar állampolgárságot azok, akik élnek a felkínált lehetőséggel.
Ez az állampolgárság pedig amolyan szövetség a magyar állam és a magyar nemzet között. Immár 90 éve a kettő nem esik egybe, mint ahogy térségünkben kevés olyan nemzet van, amely saját nemzetállama határain belül élne. Nagyok az átfedések. S ezek az átfedések okozták a hovatartozási, a területi vitákat, viszályokat, háborúkat. És sok szenvedést okoztak. Most megadatik a lehetőség, hogy mindenki rendezze viszonyát a saját anyaországával, no meg azzal az állammal, amelyben él.
Romániának és Szerbiának ez már sikerült, Szlovákiának kevésbé. Ők nemzetbiztonsági ügyet csináltak – erre jobb szót nem tudok ebben az összefüggésben – a magyar Országgyűlés döntéséből, s máris szankciókat helyeztek kilátásba azon szlovákiai magyarok ellen, akik netán igényelnék a magyar állampolgárságot. Azaz: bűnös, aki magyar.
Nagyon pragmatikus világot élünk, mindenki azt nézi, hogy mi mire vezet, mi a haszna belőle. Az képes potenciális veszélyforrásként tekinteni a magyar állampolgárságot kérő határontúliakra, aki ennyire leegyszerűsíti a dolgokat. E pragmatikus – azaz haszonleső – logika szerint semmi hasznunk ebből az állampolgárságból.
Én viszont kérni fogom a magyar állampolgárságot. Csak azért, hogy hivatalosan is megerősítést nyerjen a magyar nemzethez való tartozásom.
Sarány István
Erdély.ma

Erdélyi macska, erdélyi Fioretti
A Pallas Akadémia új köteteiről
A hét végén immár 16. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nem csak dedikálásokkal, úgymond egyéni könyvbemutatókkal, hanem kiadói estekkel és kiállításmegnyitóval is várta legtöbbször telt házas vendégeit. Péntek délután a Bernády Házban több hasonló rendezvény is követte egymást, délután öt órától a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó új köteteit ismerhette meg az igen szépszámú közönség. Időhiány okán ezúttal nem felkért méltatók, hanem maguk a szerzők ismertették köteteiket, a házigazda, Nagy Miklós Kund üdvözlő szavai után. A neves írók, költők, képzőművészek között diplomata vendég is helyet foglalt – Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja, elsőként ő köszöntötte az egybegyűlteket. – Olyan emberként vagyok itt, akinek fél szíve sajnálja, hogy nem végzettsége szerinti szakmáját gyakorolhatja. Magyar történelem- filológia szakon végeztem, annak idején a jezsuita Marosvásárhelyi Gergely példázatgyűjteményét dolgoztam fel. Mi történne, ha nem lennének könyvkiadók? Az irodalom elvesztené azt a közegét, amely rengeteg lehetőséget ad megélhetésre, baráti társaságokra. Egy kultúrtársadalmat kiadói is jellemeznek, Erdély történelmileg is gazdag hely, virágzása ma is tart: folyton új kiadók jelennek meg, a Pallas Akadémia pedig 500. címe fölött tart, és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – hallottuk a konzultól, majd Sarány István, a kiadó munkatársa mutatta be elsőként saját kötetét. Erdélyi Fioretti (Ferencesek kényszerlakhelyen) – ez a különleges könyv címe, amely az erdélyi ferencesek '51 utáni kálváriáját tárgyalja, az időszakot, amelyben a rend 150 tagját internálták, majd szétszórták az ország különböző városaiban. Három évfolyam végzett klandesztin módon működő teológiájukon, a kötet erről a teológiáról is szól. A ferencesekre a derű jellemző, ezzel élték túl ezt a megpróbáltatást.
Kozma Mária, a kiadó igazgatója gyerekkötettel jelentkezett Marcika-mesék címmel. Mint elmondta, a mesék unokájához szólnak, aki növekszik, és a meséknek lépést kell tartaniuk életkorával. Oly sokat mesélt neki, hogy könyv született belőle. Albert Ildikó a Szentföldön, Egyiptomban és Észak-Egyiptomban járt, erről a kirándulásról írt könyvet, holott a kirándulás – mint hallottuk – zarándokútként indult. Markó Béla régi-új kötettel jelentkezett Az erdélyi macska címmel: – A könyv az idő múlásának a jele, egy tíz évvel ezelőtt megjelent kötet újrakiadása. '89 előtti esszék, kritikák, kisprózák olvashatók benne, és örvendek, hogy a kiadó szerint kiállta az idő próbáját. A cím nem véletlen, a jelzőt mind szívleljük, izgat minket Erdély, több számunkra, mint egyszerű szülőföld vagy haza – hallottuk a szerzőtől, aki az 1991-ben írt kötetcímadó rövidprózát olvasta fel. Tamás Tímea Hangyalkák című verseskötetéről beszélt: – A hangyalkák bennünk élnek. Verseimben voltam már madárijesztő, törpe, de ez nem lélekvándorlás. A hangyalkák gyakran vannak filozófiai mélységekben, és az egyidejűség érdekli őket. A könyvbemutató Váli Éva Dubaj, ahol a madár is izzad című úti beszámolójának (Utak, tájak, emberek sorozat) ismertetésével ért véget, majd rövid szünet után kezdetét vette az est részeként megszervezett kiállításmegnyitó.
Műtermek a polcon
A Pallas Akadémia sorozatban jelentet meg monográfiákat erdélyi képzőművészekről, idén hat-hét kötettel jelentkeztek, ilyen még sohasem volt – mondta Márton Árpád festőművész, a Műterem sorozat szerkesztője. Idén a sorozat külsőt is váltott, keménykötésű lett, és elhalt képzőművészeinkről is megjelent egy újabb kötetsorozat. A Műterem olyan kötetek összessége, amely egyedülálló: kortárs erdélyi képzőművészeket mutat be, mindegyik könyvvel egy-egy kis tárlatunk lesz a polcon – hallottuk Márton Árpádtól, aki a sorozatban szereplő képzőművészek idei tárlatát – a Bandi Kati, Fazakas Tibor, Köllő Margit, Sárosi Csaba, Vargha Mihály és Zsigmond Márton kiállítását – a szakértő szemszögéből mutatta be, egyenként méltatva a kiállítók életművét. Az ugyancsak kiállító Márton Árpád életművéről, művészetéről pedig – zárszóként – Nagy Miklós Kund beszélt.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)

Mondd, mi a neved?
Szakállas vicc immár, miszerint a különböző nemzetek képviselői azon versenyeznek, hogy kinek a nyelve a legnehezebb. Az angol azt mondja, hogy az ő nyelve a legnehezebb, mert azt írja: Shakespeare, és úgy olvassa, hogy „sekszpír”, a francia Marseille-t ír és „márszej”-t mond, mire a székely: mi úgy írjuk: Miercurea Ciuc, s úgy olvassuk: Csíkszereda.
Valahogy így van a kicsi román világban, no meg az 1945–1970 között született erdélyi magyarok többsége is: Andreinak írják irataiban az Andrást, Iosifnak a Józsefet, Floareának a Virágot és Ecaterinának a Katalint. Az én korosztályom már szerencsésebb helyzetben volt, így anyakönyvezhettek engem Istvánnak.
A rendszerváltás után sokan éltek azzal – az elvben már korábban is létező – lehetőséggel, hogy nevüket magyarítsák, magyar helyesírással anyakönyveztessék, és személyi okmányaikban, iskolai anyakönyvükvben, diplomáikon ugyanaz a név szerepeljen, amelyen édesanyjuk, családjuk szólítja őket. Sokan, de nem elegen – tegyük hozzá gyorsan. Van, aki vonakodik attól, hogy minden iratát kicserélje a névcsere miatt, ódzkodva a sok utánajárástól, fölöslegesnek tartott kiadástól.
A név magyarítására adott most a lehetőség az újrahonosítási eljárás során is, így legalább a magyar állam által kiállított okmányokban a magyar név szerepel majd – ha igényli a kérelmező.
Tehát a lehetőségek adottak, csak éppen nem élünk vele. Apáink generációja román keresztnevet volt kénytelen viselni, a mi korosztályunk már magyar nevet viselhetett, gyermekeink kortársai között viszont – immár önként választva – az idegen nevek dívnak: sok a Dzsenifer, az Evelinke, de hallottam már Indiráról, Naomiról, a fiúnevek közül pedig kedvencem a Szebasztián. Csak arra vagyok kíváncsi, ez utóbbit hogyan becézik? Basztika?
Szomorú, hogy saját nevünkre, gyermekeink nevére nem vagyunk igényesek, nem ragaszkodunk a magyar névhez, a magyar hangzáshoz. De amikor arról hall a székely, hogy a románok ragaszkodnak a csíkszeredai Eminescu utcanévhez, kinyílik a bicska a zsebében. S még jobban felháborodik, amikor arról olvas, hogy egy képviselő törvényben akarja szavatolni az ilyen és ehhez hasonló utcanevek fennmaradását. Ha mást nem, ezt a ragaszkodást kellene megtanulni: a ragaszkodást a kultúránkat megtestesítő személyiségek nevéhez, a ragaszkodást saját nevünkhöz és a ragaszkodást gyermekeink nevéhez.
Nem véletlenül fogalmazták meg régen: nomen est omen, ugyanis nevünk határoz meg minket. Ehhez kellene tartsuk magunkat, azért, hogy ne fordulhasson elő: a csíkszeredai Eminescu utcában lakó Ştefan fia István, unokája meg Szebasztián.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)

Hollóavatás és médiaklub Maroshévízen
Sarány István törékeny Székelyföld-tükre
Június 17-én, pénteken délután a Maroshévízi Kemény János Gimnázium dísztermében mintegy harminc érdeklődő jelenlétében bemutatásra került a Fehér Holló újságírósorozat tizenkettedik kötete: Sarány István Zászlópengetés című jegyzetfüzére. A bemutatót média-kerekasztal követte, melynek során a maroshévízi magyarság mindennapi gondjaival ismerkedett a kolozsvári Szórványtengely-mozgalom médiaklubja.
A nagycsaládias hangulatú könyvbemutatót eredetileg Csíkszeredába tervezte a kiadó – Sarány István ugyanis a Hargita Népénél dolgozott sokáig, s egy ideig ennek főszerkesztője is volt –, de a szerző szerette volna tiszteletben tartani a Fehér Holló sorozat erősen szórványbarát szóráspolitikáját, így szülővárosát, a háromnegyed részben románok által lakott Hargita megyei Maroshévizet jelölte meg avatása színhelyéül. A kisváros – mely szülővárosa is a szerzőnek – nagy szeretettel fogadta a Szórványtengely-mozgalmat, valamint magát a könyvet megjelentető kolozsvári Világhírnév Kiadót. Szabó Csaba (Kolozsvári TV) sorozatszerkesztő felsorolta az eddig megjelent „hollóköteteket” és szerzőiket (Mihály István – Kolozsvári Rádió, Szabó Csaba – Kolozsvári TV, Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Balázs János – RTV Bukarest, Simon Ilona ex-Fiatal Fórum, Bodolai Gyöngyi – Népújság), majd magát a „fehér hollóságot” mint transzszilván állapotot határozta meg: „a médiapróza, mint olyan – találmány, teremtés-finalitás. Jó minőségű, füzérbe kötve összefüggő próza benyomását keltő műfajtalálmány. Otthonát a minőségi publicisztika és az irodalom közötti senkiföldjére teremtettük meg”.
A Zászlópengetés című kötet kapcsán abból a posztmodern recenziólevélből olvasott fel, amely a Caffé stockholmi világhálós kulturális folyóiratban jelent meg: „A régi világ magyar újságíróit juttattad eszembe, amikor rátalálni véltem arra az útra, amelyen rendszeresen – és egyéni lépésritmusban – haladsz a problémafelvetésben. Szerettem, hogy nem magadnak írsz, hogy közösségedet szolgálod, hogy nem magadért, hanem szűkebb hazádért aggódsz, és ezen aggodalmadat néha szorongásos jegyzetekben vezeted le. Szorongást konvertálsz médiaprózába, ami nem leányálom, hiszen a műfaj köt, és a hírlapírásban nincs pardonkodás, hogy püpü, most én nem a holnapi lapba írok, hanem… kötetbe.”
A hollóvá avatás ceremóniája Bodolai Gyöngyi (Népújság) pályatárs Vásárhely–Maroshévíz iskolapárhuzam, valamint László Edit (Marosvásárhelyi Rádió) szórvány- és élethelyzet gyorselemzésével folytatódott. A jövendőbeli fehér hollókat Ötvös József egyházi újságíró, generális direktor képviselte, aki ősszel megjelenő vizitációs riportkötetét próbálta térben és időben Sarány István könyvbemutatójához és természetesen ahhoz a Maroshévízhez kötni, amelynek léte szorosan összefügg a Bánffyakkal és Urmánczyakkal.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének – egyben a Fehér Holló újságírósorozat egyik kötete (Táltos erő) támogatójának – üdvözlő beszédét magának a szerzőnek a felszólalása követte. Sarány István Fogyjon a magyar című jegyzetét olvasta fel – megmosolyogtatva az egybegyűlteket.
A dedikálások után a Maros és Kolozs megyei újságírók elkezdték munkájukat: interjúk, riportok sora készült el a maroshévízi magyarság intézményeiről, és természetesen az Urmánczy-strandról, ahol az Urmánczyak utóda, Szabó Kálmán fogadta a médiaklubot.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar-e a székely?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom olyan megnyilatkozásokkal, amelyek szerint a székely nem magyar. Vagy ha az is, akkor egy egészen más minőségű magyar. Nemrégiben láttam egy magyar hírügynökségi anyagot, amelyet a magyar közszolgálati tévék is átvettek, bizonyára tudósítók helyi információival megspékelve feltuningoltak, Kárpát-medencei kitekintésűre szabták, s amelyben tételesen elhangzott, hogy négynyelvű helységnévtáblákat is látni Erdély több településén, ugyanis a helység nevét a román, magyar és német nyelven, illetve rovásírással is feltüntették rajta. Ebből én azt értem, hogy a négy nyelv a román, a magyar, a német és a székely.
Ha a sajtóanyag logikáját követem, s nézem a képanyagot is, látom, hogy Székelyudvarhely neve hogy néz ki leírva rovásírással, de nem derül ki, mi lehet a város székely neve, mert ezek szerint annak is kell lennie. Képzelem, mivel maradt a híranyagot látva az átlagos dunántúli néző, aki nem tud székelyül. Arról nem is beszélve, hogy miként bezzegelhetnek a románul értő magyarok: lám-lám, már Iorgáék megmondták, hogy a székelyek elmagyarosított románok. A szóban forgó sajtóanyag professzionalizmusáról még annyit, hogy kitetszik belőle: helyismerettel nem rendelkező szerkesztő megrendelésére készíthették csekély terepismerettel rendelkező helyi munkatársak. Olyan munkatársak, akik készpénznek vették azt a Magyarországról származó információt, hogy a táblaállítási divat 2003-ban indult Csíkszeredában. Nos, nem 2003-ban kezdeményezték először Csíkszeredában a településnevek rovásírással való feltüntetését, hanem már 1990-ben téma volt Székelykeresztúron a táblaállítás, az egyik helyi ifjúsági szervezet által állított tábla téma volt az akkori közéletben, sajtóban egyaránt.
Olyan – felelős politikus által nagy nyilvánosság előtt kifejtett – véleményt is hallottam, miszerint a székely nem magyar, s a népszámlálás alkalmával a Székelyföld lakói vallják magukat székelynek. Szíve joga mindenkinek annak vallani magát, aminek akarja – legalábbis ez a hivatalos megközelítés. A vállalás azonban kultúra, nyelv, vallás, családi háttér, neveltetés kérdése. Esetenként az érdeké – ilyenre is volt már példa. Tehát annak, aki nem csupán beleszületett egy kultúrába, hanem elsajátította annak normáit, megtanulta anyanyelvét, és eleget tesz a nemzeti hovatartozásból fakadó kötelezettségeknek is, nem lehet kérdés, hogy melyik nemzet tagja.
közel százesztendős kisebbségi lét, a kommunizmus agymosása azonban megtette hatását, az identitástudat lazult. Az emberek viszont szeretnek tartozni valahová, s ha kötelékeik nem elég erősek, akár mesterséges identitást is kreálhatnak maguknak. Mint a székely nemzeti identitás. Míg regionális, kulturális identitásról beszélnek a székelyek kapcsán, minden rendben, de nagy baj van akkor, amikor a székely–magyar különbözőséget nemzeti síkra próbálják vetíteni. A rendi nemzet fogalmát nem lehet összetéveszteni a politikai nemzet fogalmával. Aki ezzel a módszerrel él – érdekből vagy butaságból, teljesen mindegy – többet árt közösségének, mint amennyit használ.
Tehát a rovásírás a múlt – azaz a kultúra – része, nem a különállóság megtestesítője. Információhordozó szerepe azonban kimerül egy adott kultúrához való tartozás jelzésében, önmagában alkalmatlan például turistajelzések megjelölésére. Az információkat közöljük továbbra is magyarul, lehetőleg igényesen fejezve ki magunkat, figyelve arra, hogy mondandónk igaz legyen, s tartsuk tiszteletben legalább a helyesírási szabályokat. Ha ezt a minimumot teljesítjük, akkor írásainkból nem azt szűri le az olvasó, hogy a székely nem magyar.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)

Sas Péter-könyv a Pallas Akadémia 550. kiadványa
A kolozsvári Magyar Főkonzulátus új nagytermében mutatták be kedd délután Sas Péter budapesti művelődéstörténész könyvét, amelyben Köpeczi Sebestyén József (1878–1964) heraldikus életét és munkásságát mutatja be. A könyv egyúttal a Pallas Akadémia Könyvkiadó 550. kiadványa.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul bevezetőjében azt hangsúlyozta: egykor abban a teremben működött a Gy. Szabó Galéria is, és a konzulátus meg kívánja őrizni ezt a funkciót. Ezért havonta egy-egy kolozsvári magyar iskola tanulóinak képzőművészeti alkotásait állítják ki. Jelenleg a Hallássérültek Kolozsvári 2-es Számú Iskolája tanulóinak munkái tekinthetők meg a teremben.
– Erdély és Magyarország kultúrtörténete számára fontos Köpeczi Sebestyén József életműve, amely két kötetben látott most napvilágot. Sas Péter szerző hat évig tartó aprólékos kutatómunkájának eredményeképpen most elénk tárul ez a gazdag életmű. Köpeczi az Osztrák–Magyar Monarchia legjelentősebb heraldikusa volt. Regényes életútja tudatos művészi tevékenységgel társult. Márton Áron majdani katolikus püspökkel együtt szolgált az első világháborúban a Székely Hadosztályban, majd együtt raboskodtak a brassói fellegvár börtönében. Egyébként Márton Áron püspöki címerét is Köpeczi tervezte. I. Ferdinánd román király felkérte Nagy-Románia címerének megtervezésére, amely 1921–1947 között volt érvényben. A két világháború között Köpeczi részt vett Erdély emblematikus műemlékeinek restaurálásában is. Színes egyéniségét híven tükrözi ez a két kötet, amely egyúttal magyar identitásunkat, egységes kultúránkat megfogalmazó karácsonyi ajándék is – összegzett a konzul.
Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója megemlítette a kiadó által idén bemutatott, illetve hamarosan piacra kerülő köteteket. Sarány István főszerkesztő-helyettes elmondta, Sas Péter eme könyvével múltunk feltárását és közkinccsé tételét valósította meg, mintegy Mikulás-napi ajándékként.
Sas Péter felelevenítette Jakó Zsigmond történész buzdítását.
– 1998-ban első – a Szent Mihály-templomról megjelent – kiadványom kapcsán Jakó Zsigmond az Erdélyi okmánytár című munkája első kötetével viszonozta a szakmai jellegű kapcsolatfelvételt. Szándékaim és elképzeléseim megvallása után a következő dedikációval adott lehetőséget a cselekvésre: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Talán ez mindenféle magyarázkodás helyett elég argumentum lehet munkám miértjére és hogyanjára – vélte Sas Péter.
A könyv szerzője ezt követően vázolta Köpeczi Sebestyén József életútját: eredetileg festőművész szeretett volna lenni, Franciaországban és Olaszországban képezte magát, majd a XX. század eleji Kolozsvárra visszatérve megismerkedik a belvárosi református egyházközségben szolgáló Herepei-lelkészcsalád tagjaival, Kelemen Lajossal.
– Nem tudjuk pontosan, mekkora Köpeczi munkássága, hiszen halála után több doboznyi kézirat maradt ránk. Ezek egy része szétszóródott, másik része, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirattárában maradt, a szervezet betiltása után az Akadémiai Levéltárba került, onnan pedig az állami levéltárba. Kiss András nyugalmazott kolozsvári főlevéltáros segítségével olvashattam el ezt az anyagot, és ez képezi a most megjelent kötetek 70-80 százalékát – tette hozzá a szerző. Sas Péter arra is figyelmeztette hallgatóságát, hogy az első világháborúban szerzett sérülése következtében Köpeczi fél szemére megvakult, így a csodálatos szépségű címereket már ilyen állapotban készítette. Sas Péter nem tartja kizártnak, hogy ezután is jelentkezhetnek személyek, akik a birtokukban levő dokumentumok, tárgyi bizonyítékok közkinccsé tételével újabb, bővített könyv kiadását teszik lehetővé.
N.-H. D.
Sas Péter: A heraldikus - Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011./
Szabadság (Kolozsvár)

Egy politikus-író dilemmái és huszonkét év tanulságai
„Itt az ideje, hogy megfogalmazzuk az elmúlt húsz év történetét, hiszen ez hosszabb idő, mint gondolnánk: időközben felnőtt több generáció, amelynek ez az időszak már maga a történelem, ezért kötelességünk megfogalmazni a konklúziókat: ezt a szándékot tükrözi a Kié itt a tér című kötet is” – mondta Markó Béla pénteken Medgyesen tartott könyvbemutatóján. A Szeben Megyei EMKE, a medgyesi RMDSZ és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó által közösen szervezett eseményen közel száz résztvevő jelenlétében mutatták be a szerző Kié itt a tér (Közéleti esszék), Az erdélyi macska (Szépliteratúrai utazások) és Visszabontás (Szonettek) című köteteit.
A költő-politikus irodalmi munkásságát Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese méltatta, házigazda Kránics Ervin medgyesi EMKE-elnök volt. Markó Béla elmondta, kötelességének érzi, hogy az elmúlt húsz év dilemmáit emlékiratban megírja, hiszen, mint mondta, 1990 óta részt vesz a politikai életben, és személyesen is ismeri a kor meghatározó romániai és magyarországi politikusait is. Álláspontja szerint 1989 a romániai magyar közösség számára egyedülálló esélyt jelentett: most a gazdasági válság okozta nehézségek sem fedhetik el azt, hogy a közösség nagymértékben ki is tudta használni ezt az esélyt. A Kié itt a tér című könyv sajátossága, hogy rávilágít arra, az elmúlt két évtizedben az erdélyi magyarság, az erdélyi magyar politika egy alapvető kérdést próbált megválaszolni: azt, hogy kié valójában a tér, a szülőföld, Erdély. A kérdés ma is változatlan, ám az erre adott válaszok módosultak az idők folyamán. „Azt gondolom – mondta a politikus –, hogy ma már csak akkor tudunk helyes választ adni, ha elfelejtjük a tulajdonvitát, és elfogadjuk, akárcsak a többségi nemzet is, hogy ez a föld közös tulajdon, egy olyan tér, amelyben ki-ki a saját nyelve, kultúrája, hagyományai szerint élhet.” Erre van esély, de meglátásában ez nem azt jelenti, hogy alapvetően változott volna a mentalitás, a magyar–román együttélést övező szemlélet. Nem a mentalitás, hanem a helyzet változott. „Én nem hiszek abban, hogy a mentalitások villámgyorsan meg tudnak változni, az eddig elért eredményeink sem a megváltozott szemléletnek köszönhetőek, hanem annak, hogy sikerült más szabályokat felállítanunk, más, méltányosabb szabályok szerint élnünk.
A MOGYE körüli helyzet is bizonyítja, hogy az emberek ma is belehajthatók konfliktusos helyzetekbe, a különbség azonban az, hogy 1990 óta változtak a tények, és előbb-utóbb ez esetben a többségi nemzethez tartozók is elfogadják, hogy az életük nem lesz rosszabb, ha nekünk jobban megy” – hangsúlyozta Markó Béla.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Művészeti kiadványok a könyvvásáron
Rengeteg kiadói újdonság, könyvbemutató, szerzői est, járulékos esemény várja a közönséget a november 15–17. között zajló 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Ma mindenekelőtt két képzőművészeti albumra hívjuk fel a figyelmet. Mindkettő a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó kötete, szerzőjük azonos, Nagy Miklós Kund művészeti író.
Az Élet-Jelek sorozat 5. összeállítása Bálint Károly, marosvásárhelyi szobrászművész életművét, több mint fél évszázados alkotói pályáját, szobrászata legszebb alkotásait ajánlja a művészetkedvelők figyelmébe.
A szépség, a tökélyre való törekvés jegyében született számos köztéri műve, megannyi kecses, harmonikus nőalakja lelhető fel az igényes kivitelezésű, elegáns albumban, és Bálint művésszé válásának körülményeire, fontos állomásaira, művészi hitvallására is rátalál a könyvben az olvasó.
Fiatalabb pályatársa, Kuti Dénes szovátai festőművész a kiadó gyakorlatához igazodva a Műterem-sorozat alanyaként lép az olvasóközönség elé. A korábbiaknál tetszetősebb külsőben, kemény kötésben megjelentetett kiadvány a csíki könyvműhely e jelentős vállalkozásának immár 37. darabja. Kuti különleges ragyogású, titkokat sejtető reprezentatív festményei, hiperrealistán aprólékos, álomszerűen valóságfölötti zöld kompozíciói sorjáznak a műmellékletben, amelyhez szervesen illeszkedik a vallomásos szövegtest.
A köteteket a könyvvásár második napján, november 16-án, pénteken ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. 18 órakor a Bernády Házban zajló Pallas-esten a kiadó többi újdonságát is ajánlják a könyvbarátoknak, majd ezt követően tárlatnyitóval egybekapcsolva kerül a közönség elé a két album. Bálint Károly kisplasztikáiról és Kuti Dénes festményeiről Sebestyén Mihály író és a szövegek szerzője, Nagy Miklós Kund beszél.
A Pallas-Akadémia ezúttal Albert Ildikót (Örökzöld tabuk), Ambrus Tündét (Székely falutízesek), Bodgán Lászlót (Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában), Borsodi L. Lászlót (Feljegyzések a földről), Ferencz Imrét (Madárkirakat), Kozma Máriát (Régiségek Gyergyóból), Kristó Tibort (Kárász Karcsi, a csalhal), Mészáros Sándort (A pekingi követség) és Tamás Tímeát (A karácsonyi hangyalka) szólaltatja meg találkozóján.
A Nemzeti Színházban a Pallas-Akadémia standjánál a szerzők november 15-én 15 órától (Albert Ildikó, Bogdán László, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 16-án 13 órától (Ambrus Tünde, Kákonyi Csilla Banner Zoltán róla írt kötetével, Kozma Mária, Mészáros Sándor), 14 órától (Albert Ildikó, Bálint Károly, Kákonyi Csilla, Kuti Dénes, Nagy Miklós Kund), majd 15 órától (Borsodi L. László, Ferencz Imre, Kristó Tibor, Tamás Tímea) dedikálnak.
November 16-án délután 4 órakor a Nemzeti Színházban Balázs Lajos új kötetét is megismerhetik. A Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából című könyvet a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István mutatja be. Másnap, szombaton délután 2 órakor ugyanott Mészáros Sándor A pekingi követség című könyvéről Kozma Mária főszerkesztő beszél.
Népújság (Marosvásárhely)

Versek és térbirtoklás (Húszéves a Pallas-Akadémia Könyvkiadó)
Az április elsején huszadik születésnapját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémai Könyvkiadó tartott tegnap író-olvasó találkozót a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, illetve annak vezetője, Tőzsér József könyveket ajándékozott az intézménynek.
Három szerző ismertette a kiadó által megjelentetett kötetét, Bogdán László, Ferencz Imre és Markó Béla pályáját Sarány István, a kiadó szerkesztője vázolta, a költők verseikből olvastak fel. Bogdán László meseregényének harmadik változatát ismertette: a Münchhausen báró kalandjai a Mélabús Tornyok Városában című műve kalandregény, stilárisan pedig hódolat Krúdy Gyula előtt. Ferencz Imre fotókkal illusztrált „verses madárhatározójáról” beszélt, Madárkirakat kötetét természetközelben, Hargitafürdőn írta, s „a kiadó szerint sikerkönyv lett belőle”. Kié itt a tér című, politikai, közéleti írásait összegyűjtő könyve kapcsán Markó Béla megjegyezte, annak címe Erdély jövőjével kapcsolatos politikai krédójára utal. A térség két nemzetének történelmi szembefeszülését említve úgy fogalmazott: a könyv egyfajta válasz is: „nem a miénk, nem a tiétek, hanem közös, olyan értelemben, hogy Erdély egy vagyonközösség tárgya kell legyen (...), de nem vagyok biztos benne, mindannyian jól megértettük, hogy a tér birtoklására adott válasz nem vagy-vagy hanem is-is”.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Pallas-Akadémia – 20
Írtunk már a jeles csíkszeredai könyvkiadó 20. évfordulójáról, hiszen április elsejei születésnapjukat egész rendezvénysorozattal ünnepelték, és kiadványaikkal meg néhány szerzőjükkel találkozóik egyik leggyakoribb helyszínére, Marosvásárhelyre is eljutottak. Ajándékköteteik, amelyekkel jubileumi adományként számos könyvtárat, iskolát, kulturális intézményt megleptek, eljutottak a Teleki Tékába is. Az évfordulós események a múlt héten Hargita megye székhelyén csúcsosodtak, csütörtökön a nemrég felavatott Kájoni János Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi est, péntek délelőtt a Márton Áron Gimnázium dísztermében, délután a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában lezajlott könyvbemutató és kiállításnyitó vonzotta a közönséget.
Kevés település mondhat a magáénak olyan szép, korszerű, új könyvtárépületet, mint amilyet Csíkszereda köszönhet a megyei önkormányzatnak. Kopacz Katalin igazgató joggal büszke rá, és konferenciatermükben örömmel látja vendégül az ilyen könyves rendezvényeket. Erre az alkalomra külön tárlatot is berendeztek, gazdagon válogattak a Pallas-Akadémia eddigi 570 kötetéből. Egész nagy falat betöltöttek a kiadó kiadványai. Látványként is szívderítő a sok pompás könyv, a szellemi töltet pedig, amit az olvasóknak felkínálnak, eléggé nem is méltatható. A könyvtáros házigazda nem is fukarkodott a méltatással. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntője is bővelkedett elismerésben. A könyvkiadó főszerkesztője, Kozma Mária rövid visszatekintője, kiadótörténeti összefoglalója után a jelen levő szerzők, Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Bogdán László, Egyed Ákos, Markó Béla, Mészáros Sándor, Nagy Miklós Kund és Sarány István sem hagyta ki mondandójából a csíki könyves műhely eddigi két évtizedének dicséretét. A Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia, amely az utóbbi időben a Gutenberg kiadót, nyomdát és könyvesboltokat is működtető Tőzsér László közreműködésével is öregbíthette hírnevét, húsz év alatt a hazai magyar könyvkiadás egyik legnagyobb és legmegbecsültebb intézményévé, vállalkozásává lett. Bőséges, változatos, sok olvasói igényt kielégítő kínálatát nemcsak a kiállítás tükrözte, két átfogó katalógusból is képet kaphatunk erről. Az ünnepi esten Kozma Mária felvezető szavait követően megszólaló írók és köteteik ugyancsak e széles kiadói spektrumot érzékeltették. Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Egyed Ákos a tudományosság, Bogdán László, Markó Béla a szépirodalom, Mészáros Sándor a határokon túli kitekintés és tényirodalom, Nagy Miklós Kund és Sarány István a művészetek és a publicisztika képviseletében mondta el gondolatait a jelenlevőknek.
Egy-két mondatban érdemes külön figyelmet szentelnünk a legfrissebb kiadói újdonságoknak. Egyed Ákos akadémikus sikerkönyvének bővített kiadása az előző változatnál is keresettebbé válhat. A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig immár azt a sorsdöntő időszakot is felöleli, amely az 1918-1920-as hatalomváltozástól az 1989-es eseményekig mélységesen meghatározta a székelység életét, sorsának alakulását. Sőt, kitekintést nyújt az 1990 óta eltelt több mint két évtizedre is. A történész minden eddigi kötete sikerkönyvvé vált, ezzel sem lesz másképpen. Mint ahogy biztos igen sokan olvassák majd a diplomata Mészáros Sándor újabb visszaemlékezéseit is. Előző kötete, A pekingi követség regényes formában ismertetett meg a kínai valósággal, a távol-keleti óriás egzotikus mindennapjaival és a diplomatalét különlegességeivel, a mostani Csecsenföldön, élve vagy halva nem fikcióba csomagolva hozza elénk a csecsenföldi drámai valóságot, ez a személyesen megélt ottani realitás jól dokumentált, hiteles tükrözése. A szerző az 1994-ben kezdődött első csecsen háború idején az orosz–csecsen konfliktus rendezésére létrehozott EBESZ-csoport soros elnökeként figyelhette meg, tapasztalhatta a történteket, és teljesített békéltető feladatokat. Folytonos életveszélyben élt, sőt egy autóbalesetnek álcázott merénylet túlélője is. Visszaemlékezéseit gazdag képanyag teszi még szemléletesebbé.
Folytatódik a Kemény János-életmű-sorozat is. Új darabja a helikoni találkozók házigazdájának Víziboszorkány című regénye. A Kákoc Kis Mihály és a Kutyakomédia után ez is közelebb hozza a mai irodalombarátokhoz a Mecénás írói hagyatékát. A könyvtári találkozón vers is elhangzott. Markó Béla ismét megcsillogtatta költői erényeit. Rendkívül találó, pontos és kíméletlen látleletben fogalmazta meg mai drámai helyzetünkből adódó életérzéseinket, hangulatunkat.
Másnap a fiatalokat szólították meg a pallasosok. A Márton Áron Gimnáziumban a történelem, néprajz, helytörténet és az irodalom került terítékre, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a kiadó művészeti könyveiről beszélt Kozma Mária. Ezek több sorozatban és sorozaton kívüli kiadvá-nyokkal olyan gazdagon próbálják pótolni a könyvkiadói hiányokat, hogy ilyen tekintetben egyik honi műhely sem versenyezhet velük. Kiállítással is illusztrálták az elhangzottakat. Botár László, Csillag István, Gaál András, Márton Árpád, Mezey Ildikó, Siklódy Ferenc és Zsigmond Márton alkotásaiból nyitottak tárlatot. A műveket az a Botár László festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe, akinek a napokban Kisinyovban nyílt Fazakas Csabával közös kiállítása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvek a Barcaságról
Veres Emese Gyöngyvér néprajzi szakíró, a Barcaprint kiadó vezetője a Barcasági Könyvek sorozatot ismertette szerda délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
1966-ban született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben, 2008-ban doktorált. Elsősorban a barcasági csángók történtetét és szokásait kutatja.
A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve.
Az est folyamán beszélgetőpartnere Sarány István újságíró volt, aki a kiadó létrehozásáról, a barcasági csángókról, az eddig megjelent kötetekről faggatta a kiadó vezetőjét. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezeket a kiadványokat forrásköteteknek szánom” – emelte ki Veres Emese Gyöngyvér. A jelenleg Magyarországon élő szakíró, újságíró hazájának a Barcaságot tekinti, ide mindig hazajön. A barcasági csángókkal kapcsolatosan elmesélte, a tíz faluban élőket elsősorban az evangélikus vallás tartja össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors.
Iochom Zsolt |
Kötetei
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros, 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, Barcasági Könyvek, 2005);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro

Magyar Bukarest
Vegyék meg, és olvassák el a könyvet! Ágoston Hugó könyve által lehet megszeretni Bukarestet, a város szellemi életét megismerni azonban a Vincze Lóránt könyvéből lehet – ajánlotta mindenki figyelmébe Vincze Lóránt Magyar Bukarest című kötetét Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a könyv előszavának szerzője a szombati könyvbemutatón.
– Szatmári Pap Károly és Barabás Miklós óta tudjuk, hogy Bukarest különleges, kozmopolita világ, olyan hely, ahol elegyedik a keleti és nyugati kultúra, magatartás, mentalitás, amely egyszerre Párizs és Fanar. Ebben a világban számos magyar talált munkát, egzisztenciát, boldogulást. Volt időszak, mikor úgy emlegették a román fővárost, mint Budapest után a legnagyobb magyar várost. Az Életeink című rádiós beszélgetéssorozat elkészítésével Vincze Lóránt célul tűzte ki felkeresni a bukaresti magyar kolónia legreprezentatívabb, legaktívabb tagjait, bemutatni azt a szimbiózist, amely kialakult a két-három generáció óta Bukarestben élők, az Erdélyből a kommunizmus idején ide telepedők, a nyolcvankilenc után bukaresti megélhetést keresők, valamint az ott élő magyarországi diplomaták és vállalatvezetők csoportjai között. Ezeknek a beszélgetéseknek a szerkesztett változatát tartalmazza jelen kötet – mondta méltatásában Sarány István, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese.
A kötet egyszerre szemléli belülről és kívülről a fővárost. Vincze Lóránt, aki a Bukaresti Rádió "fénykorában" került Bukarestbe, amikor a Bukaresti Rádió Szatmártól Bukarestig, Sepsiszentgyörgytől Temesvárig tudósított, az Életeink rádióinterjúkat vetette papírra, így jött létre a könyv, amely egy nagyon izgalmas kerekasztal-beszélgetésre invitálja az olvasót. Beszélgetőkönyv, amelyből kiderül, hogy Bukarest ma is a magyar kultúra fontos központja – hangzott el a könyvbemutatón.
Vincze Lóránt a kötetet záró öninterjúban így fogalmaz: "Bármennyire hihetetlen, Bukarest messze felülmúlta várakozásainkat, pezsgő város, előítélet-mentes, kiváló szakmai lehetőségekkel. Eklektikus stílusa nem csupán az építkezésben érhető tetten, de az emberek is nagyon változóak, nyíltak, közben felületesek, babonásak, szeretik a magyarokat, viszont nem szeretik, ha politikai követeléseik vannak, eléggé rossz véleménnyel vannak önmagukról, miközben az erdélyieket tisztának, rendesnek, szorgalmasnak tartják. A legendás Kis Párizs hangulata néha még tetten érhető egy sikkesen elejtett bonjourban, sok helynek, embernek van stílusa: hol elegáns, hol bohókás. Nagyon kíváncsi természetűek a bukarestiek, egy villamosmegállóban is szóba elegyednek idegenekkel, s ugyanilyen hamar mondanak ítéletet bárkiről. De voltak kivételek, Domnul Aurica kilenc éven át volt fodrászom, és miután látta, hogy sem a foci, sem a legutóbbi sztárpletykák nem érdekelnek, elfogadta, hogy a fodrászszékben szeretek csendben maradni, lazítani, és nem akart mindenáron beszélni velem. A bukaresti stílus része a békebeli hangulatot idéző Capsa cukrászda. Szintén francia hatásként érzékelem, hogy a legtöbb háziasszony nagyon jól készíti Crème brulée-t, és általában is Bukarestben sok helyen nagyon jól főznek. De közben semminek nincsen egyértelmű, mindenki számára világos és érthető határa, ha boldogulni akarsz, jobb, ha mihamarabb megtanulod, hogyan beszélj az emberekkel, hogyan alkudozz a piacon. Például ne keress sóskát a sóskaleveshez, mert az délen nincs, ha pedig bizonygatni próbálod, hogy ilyen növény létezik, Erdélyben van, akkor bizony hazaküldenek Erdélybe, és nem etnikai vagy politikai alapon, csak úgy bukarestiesen, és senki nem sértődik meg ezen."
A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében szervezett könyvbemutatón levetített kisfilmben – a szerző szavaival élve – " rövid szösszeneteket" mutattak be, amelyben Bukarestben élt/élő magyar értelmiségiek vallottak arról, milyen is Bukarestben magyarnak lenni, mit tud nyújtani a magyar értelmiségnek a román főváros.
A könyvbemutató végén a szerző dedikált.
Magyar Bukarest
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Itthon maradásra ösztönző könyv
Erdélyi kötéltánc címmel jelent meg nemrégiben Nagy Benedek tanár, volt politikai fogoly kötete a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, melyet kedden este mutattak be a csíkszeredai városháza dísztermében.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester megjegyezte, hogy még nem olvasott ennyire megfontolt gondolatokat az 1956-os eseményekről és a második világháborúról.
Nagy Benedek gyakorlatilag egy családi hagyományt követ – fejtette ki a könyv szerkesztője, Sarány István –, mivel a dédapja, Tivai Nagy Imre, de édesapja, Nagy András közírók is voltak. „Pályájának, érdeklődésének és társadalmi elkötelezettségének köszönhetően az elmúlt hatvan esztendő krónikása lett, nemcsak szemtanúként, hanem az események aktív részeseként is” – hangsúlyozta kötet szerkesztője.
A szerző elmondta, hogy ezzel a könyvvel itthon maradásra szeretné ösztönözni a fiatalokat, ezért hányattatott sorsának főként a sikereit és nem a kudarcait rögzítette. A könyvből kihagyta például a szekusok által folytatott zaklatásokat, de leírta azokat a sztorikat, történeteket, amelyek miatt még a börtönben sem vesztette el sohasem hitét, reményét.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

KISEBBSÉGBEN: A Fehér Holló szárnyrebbenései
Cseke Gábor olvasónaplója
Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg - és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak elnevezett, egyre terebélyesedő könyvsorozat kiadóját (Világhírnév) képviselte. Megtudhattuk tőle, hogy a Fehér Holló tulajdonképpen egy erdélyi médiacsoportosulás, amelynek feltett szándéka, hogy a napjainkban erőteljes sorvadásnak indult - netán divatja vesztett? - nemes zsurnalizmust, a publicisztika műfaját átmentse a számára csöppet sem kedvező időn. A szerény kivitelezésű, önerőből támogatott Fehér Holló-kötetek száma immár több tucatra rúg, s immanens, saját értékeik mellett igen fontos szempont, hogy egymásra hatásuk ráadásul további új minőséget, valóságmegközelítést eredményez.
Zászlópengetés
A Bolyaiak életét és korát övező komplex problémakörben mozgó kötet bemutatója közben, egyáltalán nem mellesleg eszembe jutott az, hogy a beszélgetést irányító Sarány István igazából az első szerzők között volt, aki legjobb publicisztikai írásait egybegyűjtve, megválogatva és célirányos eszmei rendbe sorolva részt vett a Fehér Holló-mozgalom elindításában, terebélyessé válásában. A 2011-ben napvilágot látott Zászlópengetés című kötete (szerkesztette: Szabó Csaba - a Fehér Holló megálmodója -, lektorálta Ambrus Attila - maga is az alapítók egyike) mindenekelőtt nézőpontjával tűnik ki a megszokott publicisztikai gyűjtemények közül. A könyv Szórványlét című bevezetőjében a szerző arra próbál meggyőzően fényt vetni, hogy az erdélyi magyarság - és általában minden emberi közösség, akárcsak úgy általában is, maguk a dolgok - többféle nézőpontból szemlélhető, s alaptudnivaló, hogy ami az egyik szögből netán soknak látszik, az máshonnan tekintve nyugodtan lehet már-már elenyészően kevés. Többség és kisebbség egymásba játszó dialektikájának mindennapi alkalmazásában segíti tehát az olvasót azzal, hogy mindjárt a könyv első lapjain leszögezi:
„A Székelyföld magyarságát tömbmagyarságnak könyveli el a politikai diskurzus, s így él a köztudatban is a székelyföldi lét. A vaslábi magyarság szórvány-e? Vagy netán a vaslábi románság él szórványban? Vagy mi a helyzet a Székelyföld déli, a Barcasággal határos peremének magyarságával? A bölöni magyar tömbben él-e vagy szórványban a román ajkú cigányok között? A moldvai Klézsén a magyarok tömbben élnek-e avagy szórványban? Tovább ragozva: szórványban él-e a csíkszeredai unitárius vagy a homoródalmási katolikus?
A szórványkérdés tehát nézőpont kérdése, akkor is, ha csak etnikai vagy felekezeti vonatkozásban vizsgáljuk. Vagy annak függvényében is változhat a megítélés, hogy mekkora területre — településre, tájegységre, megyére, történelmi régióra vagy országos szintre — vetítve boncolgatjuk a kérdést. A hévízi román például többségi a városában, kisebbségi a megyében és többségi Erdély-szinten meg országos szinten. Akkor a hévízi román most többségi-e vagy kisebbségi? A hévízi magyar számbeli kisebbségben él településén, megyeszinten a számbeli többséghez tartozik, országos szinten pedig egy kisebbségi közösség tagja. Most már mi ő? Többségi vagy kisebbségi?”
Érdekes módon, Sarány István ezúttal nem is annyira a kijelentéseivel, mint inkább a kérdéseivel ülteti el bennünk a szemléleti rugalmasság igényét, s bevezetője után jobban értjük - nem egy esetben a bőrünkön is érezzük - publicisztikai látleleteinek igazságtartalmát. Ugyancsak javára válik, hogy rövid lefutású, igazából mindennapi jelzés értékű írásait kifogyhatatlan rendszerező kedvvel csoportosítja ciklusokba, amelyek címei önmagukért beszélnek. S ha nem is mindig tudatosan, de a sejtés szintjén föltétlen eligazodunk, ha ilyesmiket olvasunk az írások fölött: Délibábok helyett, Román feltámadás, Zászlópengetés, Iskolai agresszió, Visszaszolgáltatás, Operett és operáció, Tüzelünk, Fogyjon a magyar, Ünnep lélekben, Statisztika és tragédia...
A kötetben tárgyalt problémák mindennapi sokasága és sokrétűsége mindegyre arról győzik meg az olvasót, hogy a vérbeli közírónak lételeme a valóságra való állandó ráhangolódás és -kapcsolódás, a látszólag önmagukban megoldandó gondnak minősülő jelenségek ugyanis legtöbbször a fű alatt és akár jóval mélyebben is, végső soron összefüggnek, egymást erősítve vagy gyengítve. Előszeretettel mutat rá a délibábkergetés meddő gyakorlatára mindennapjainkban, amikor nem a józanul megálmodott tervek vezérlik a cselekvést, hanem a terméketlen vágyálmok, az örökölt illúziók, az önmagunkba zárkózás ellentmondásos, vitatható védőpajzsa mögött. Problémaláttatása mindvégig igazodik ahhoz a kettős szemlélethez, amit könyve bevezetőjében magára nézve is érvényesnek fogalmazott meg - józan önértékelésre és önbecsülésre buzdítva az olvasót, mind egyéni, mind szűkebb-tágabb közösségi összefüggésben.
Elvégre Sarány István „fehér hollósága” is relatív a maga nemében; s inkább olyan szempontból ritka madár ő, hogy mifelénk egyre kevesebben és szakszerűtlenebbül művelik a publicisztikai elemzés, az újságírói avatott véleménymondás műfaját. Sarány esetében viszont ez az állítás nem áll: a lap, ahol dolgozik (Hargita Népe) szerencsére még nem adta fel azt az eszményét, hogy a hírek, az idők járása befogadását és értelmezését az újságírónak kutyakötelessége elősegíteni, állásfoglalásával befogadhatóvá tenni. Szerzőnk továbbra is jelen van szinte naponta lapja hasábjain, ugyanakkor a fentebb említett médiaklubhoz tartozása révén felelősséget vállal az újabb tagok toborzásában, felkarolásában. A szabály ugyanis pofonegyszerű: a Fehér Holló-sorozatban kiadott bármely szerzőnek kijár a klubtagság - más szavakkal, a tagság gyarapodásával egyidőben egyre több azon művek száma, melyek mai valóságunk kérdéseiben és jelenségeiben segítenek eligazodni. Ezt ünnepelhettük a Bolyaiakról szóló kötet megjelenése ürügyén.
Dokumentarista látásmód
Fehér hollóságra ugyan még nem vállalkozott, bár több könyves szerző Daczó (Szabó) Katalin, s minden további nélkül akár ma is összeállna egy izgalmas interjúkötet azokból az írásaiból, melyek heti rendszerességgel jelennek meg közel egy éve a Hargita Népe hasábjain.
Alkalmam volt írni nemrégiben Daczó Katalin több munkájáról, évekkel ezelőtt pedig interjút is készítettem vele, amikor alkotóként éppen dokumentumfilmek, filmriportok készítésére rendezkedett be, rendszeresen benevezve a Film.dok fesztiválra, amelyen szép sikereket ért el. A mindenekelőtt a Duna televíziót tudósító filmestől akkor megkérdeztem: számára mi a vonzóbb a dokumentumfilm készítésében: a dokumentarizmus varázsa, vagy maga a film műfaja? Válasza némileg tétovázó volt, de pontos, és ma is érvényesnek tartom:
„Ezen magam is sokat töprengtem, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá magamnak. Az biztos, hogy mostanig, bármilyen munkahelyem is volt, valamiképpen kapcsolatban álltam a valóságkutatással, a ledokumentálható, tárgyi világgal. Udvarhelyi könyvtárosként a helytörténeti gyűjteményekkel foglalkoztam, aztán Csíkszeredába jőve az Antena 1-hez jelentkeztem, de az állás pár hónap múlva megszűnt, majd kis kitérővel következett a Csíki TV, ahol hamarább lettem dokumentumfilmes, mint riporter. Első munkám a 110 éves városháza történetének feldolgozása lett, aztán a híradózás mellett, 1998 és 2002 között, Visszajátszás cím alatt mintegy 100 részes filmsorozatban jártam utána a csíkszeredai Petőfi utca patinás épületei egykori történetének. Tehát a filmezés régi szerelem, de csak az egyik lehetőség arra, hogy a valóságról valljunk. Épp úgy foglalkoztat az írott riport vagy akár egy helytörténeti kiállítás. Ha lefilmeztem valamit, az nem gátolt meg abban, hogy riportban vagy könyvben, más megközelítésben is feldolgozzam a témát. Szeretem elgondolkoztatni az embereket, hogy a problémafelvetésem megérintse őket.”
Ezt a műhelyvallomást azóta sem írta felül az élet, sőt! Még úgy sem, hogy a filmes lendület időközben kényszerűségből alább hagyott - és ez mindenek előtt nem Daczó Katalinon múlott, intézményes betegségről van szó, melynek nyomán a Film.dok is máról holnapra kimúlt -, de a dokumentarista érdeklődés továbbra sem pihen, új és újabb megnyilvánulási területeket keres és talál magának. Az egyik ilyen érvényes kifutópálya a Morfondir.ro weboldal, amelynek Derítés című rovatában Daczó Katalin érdekesebbnél érdekesebb helytörténeti dokumentumokat idéz fel és kommentál Csíkszereda és környéke múltjából, levéltári kutatásokra alapozva.
A másik területet éppen a Hargita Népének szánt gyakori riportok, beszélgetések jelentik, amelyek a székelyföldi valóságnak egy-egy kevésbé ismert személyiségét, eseményét, emlékezetes pillanatát idézik föl, a minden részletben elmélyülő, minden összefüggés iránt érdeklődő oknyomozó riporter szemével. Daczó Katalinra fokozottan jellemző: nem igazán lehet tetten érni, hogy írásaiban netán engedne bármiféle üresjáratnak. Már témaválasztásai is kellően rendhagyóak - anélkül, hogy a szerző engedne az olcsó szenzációhajhászás divatjának.
Egyszer a híres romániai kaszkadőr, Cseh Szabolcs székely-magyar gyökerei után nyomoz, bemutatva eközben a széles körben, nemzetközileg is ismert szakember életének eddig „láthatatlan” oldalát, máskor viszont a méltatlanul háttérbe szorított, már-már elfeledett erdélyi költő, Salamon Ernő portréjához kutat fel eddig ismeretlen életrajzi adalékokat... Már-már elfeledett székely festő, János László nyomaira bukkan, aki valamikor Szépvízről indult nehéz körülmények között és ugyanott futott be egy gyűjteményes kiállítással, amit aztán a csíkszeredai múzeum is bemutatott... Hogy majd a Székelyföldön közismert, a magyar vasúttörténelemben kiemelt fontossággal bíró gyimesi műtárgy zaklatott, eseménydús sorsáról szóljon - nem mindennapi hitelességgel. Rátalált ugyanis egy építőmérnökre, Rigó László-Szabolcsra, akit annyira érdekelt a gyimesi vasúti leágazás története, hogy alapos tanulmányozásba kezdett. A vele készített interjú minden tekintetben emelte a lap információs értékét...
Sorra szólaltatja meg, alapos kérdezz-felelek alapján a kiteljesedő életpályájú székelyföldi személyiségeket - volt orvos-polgármestert, fotografáló geológust, a nyugalmazott versmondó könyvtárigazgatót, a csángóföldön oktató, népszolgálatot végző pedagógus házaspárt, a Nagy Imre festőművész hagyatékát kezelő és felügyelő, dizájner és művészeti közíró kurátort stb. -, s ugyancsak ő az, aki nélkülözhetetlen aprómunkával segíti a madéfalvi Siculicidium 250. évfordulója alkalmával rendezett emlékév dokumentáris megalapozását. Évek óta következetes összeállítója a csíkszeredai városvezetés által támogatott helytörténeti évfordulós naptárnak, ami legtöbbször izgalmas felfedezésekkel, elfeledett adatokkal és eseményekkel lepi meg nem csupán a nagyközönséget, de olykor a szakmát is.
Daczó Katalin legutóbbi években született legjobb írásai - véleményem szerint - önként kínálják magukat ahhoz, hogy kötetté szerveződve gazdagíthassák a Fehér Holló-sorozat eddigi palettájának színárnyalatait, ezáltal újabb taggal bővítve a szépreményű médiaklubot.
Csíkszereda, 2014. január 27.
maszol.ro,