Elűzetés
Az RMDSZ kolozsvári kongresszusán elhangzott felszólalásában a szövetség Maros megyei elnöke többek között azt fejtegette, mennyire rossz üzenettel bír a város magyarsága számára, ha Marosvásárhelyt frontvárosként emlegetik.
Nem vitás: egy közösség közérzete szempontjából nem idilli ez az állapot, ettől azonban a tények még nem változnak. Mint ahogy vélhetően a Brassai Zsombor véleménye sem igen változott azóta, hogy két évvel ezelőtt arra intett: márpedig Marosvásárhely frontváros.
Sajnos nincs ezen mit tagadni, cáfolni, elvégre nem mi tettük azzá. Számos más erdélyi településhez hasonlóan az egykori Székelyvásárhely „meghódítását” első számú prioritásai közé emelte a román kommunista államhatalom, amelynek a szisztematikus betelepítéssel sikerült felborítania a város etnikai arányait.
Miközben 1966-ban Marosvásárhely lakosságának 70 százaléka magyar volt, a közösség számaránya 1992-re 51, napjainkra pedig 44 százalékra apadt. Ezt a célt szolgálta a fekete március kiprovokálása is, amelyről 25 év távlatából tudjuk, a hatalma átmentésén igyekvő titkosszolgálat és a bukaresti posztkommunisták koprodukciója volt, és amelynek főszereplői adott pillanatban a Zsil-völgyi bányászok Marosvásárhelyre vezénylését fontolgatták.
Mivel a román lakosság mesterséges felduzzasztását célzó betelepítési politika napjainkban nyíltan nem folytatható, a stratégia megváltozott, ma már a cél az, hogy a magyarok önszántukból hagyják el a várost. A megyeszékhely vezetősége minden eszközt megragad a kisebbségben élő közösség komfortérzetének lerombolására, elsősorban a nyelvi jogok érvényesítése terén akadályozva a magyar törekvéseket.
Ennek a folyamatnak a szerves része a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított álláspont is, amelynek révén Marosvásárhely kísértetiesen hasonlít a Funar-korszak Kolozsvárjára, amelyben szintén nem érezték otthon magukat a magyarok.
Ezeknek a nyilvánvaló törekvéseknek az ellensúlyozása a fekete március idején felmutatott összefogást igényel a magyar politikai és társadalmi szervezetek részéről, csakis így remélhető ugyanis, hogy a közösség kitart, az elvándorlást ösztönző politika pedig nem jár sikerrel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

DNA: se a City Parking, se a Dedeman nem szerepel a Ráduly-ügyben
Nem szerepel sem a City Parking-, sem a Dedeman-ügy a csíkszeredai városvezetők terhére felrótt vádpontok között az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtöki tájékoztatása szerint – adja hírül Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
Sőt a bukaresti média egy nappal korábbi kiszivárogtatásával ellentétben tízezer eurós csúszópénz elfogadásával sem gyanúsítják Ráduly Róbert Kálmánt.
A nyomozó hatóság csütörtök délelőtti közleményében hozta nyilvánosságra, milyen indokok alapján rendelte el Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester őrizetbe vételét, és kezdeményezte harminc napos előzetes letartóztatását.
Ebben azonban nem szerepel számos, a román sajtó által szerdán ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt állítólagos gyanú, például hogy Csíkszereda elöljárója havi tízezer eurós kenőpénzt fogadott volna el a parkolódíjak begyűjtésével megbízott City Parking végtől vagy az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruháztól.
A DNA Rádulyt kétrendbeli hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel gyanúsítja. Szőke terhére négyrendbeli hivatali visszaélést és okirat-hamisításra való felbujtást rónak fel.
A vádhatóság szerint a polgármester tavaly szeptemberben törvénytelenül, hiányos dokumentáció alapján hagyta jóvá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítását célzó építkezési engedélyt. A DNA itt fontosnak tartja, hogy rávilágítson a Sapientián oktató Ráduly és a felsőoktatási intézmény vezetősége közötti kapcsolatra.
Felróják Rádulynak, hogy alulértékelt áron vásárolta meg a fizetésképtelenné vált, adósságot felhalmozó Szakszervezetek Művelődési Háza egyik épületét. A gyanú szerint az elöljáró az adásvétel szentesítése érdekében – az ügyészség által nem pontosított eszközzel – „meggyőzte” a csődbiztost, sőt az ingatlan állagát felmérő szakértőt állítólag arra is „rávette”, hogy rosszabbnak tüntesse fel az épület állapotát.
Rádulyt és Szőkét egyaránt azzal gyanúsítják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá 961 304 lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal többször jelezte: a csíkszeredai kataszter megvalósításával megbízott cég dokumentációja nem vehető figyelembe. Az önkormányzat egyébként az eredeti szerződésben szereplő 640 904 lejes megbízási díjat utólag emelte közel egymillió lejre.
Szőke Domokos alpolgármester terhére azt is felrója a DNA, hogy 2014 júniusában törvénytelenül módosított egy a csíkszeredai önkormányzat tulajdonában lévő helyiség bérléséről szóló szerződést. Ennek nyomán az ingatlant bérlő vállalkozó előtt lehetőség nyílt arra, hogy egy harmadik félnek bérbe adja a helyiség egy részét.
Azzal is gyanúsítják az alpolgármestert, hogy az önkormányzat által meghirdetett versenytárgyalásra beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság elnökeként a bukaresti Garden Center Group Kft-t bízta meg a Rét utcai zöldövezeti munkálatok kivitelezésével, 1,3 millió lej értékben. Az ügyészek szerint azonban a fővárosi cég pályázata nem volt rendeltetésszerű, a társaságnak pedig akkora munkadíjat fizettek ki, mintha a szóban forgó terület százszorosán végzett volna munkálatokat.
Végezetül a vádhatóság amiatt gyanúsítja hivatali visszaéléssel Szőke Domokost, hogy 2014. július 18-án a polgármesteri hivatal szolgálati járművével „szigorúan magánügyben”, háromnapos szabadságra utazott Tulcea megyei rokonaihoz.
A DNA szerint az üzemanyagköltséget a városháza állta, és ez, valamint a személygépkocsi kopása „anyagi kárt okozott Csíkszereda megyei jogú városnak”. A DNA közleményében leszögezi: a gyanúsítottak ellen beindított bűnvádi eljárás dacára Ráduly és Szőke esetében egyaránt fennáll az ártatlanság vélelme – írja a kronika.ro.
Csütörtök esti sajtóhír, hogy a Bukaresti Törvényszék ítélete értelmében a két városvezető házi őrizetben tölti a következő 29 napot.
Erdély.ma

Ráduly parkolópályán – Őrizetbe vették a csíki városvezetőket
Többrendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítja Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert és helyettesét, Szőke Domokost az ügyészség, amelynek munkatársai tegnap házkutatást folytattak a városházán, az érintettek otthonában és magáncégek székhelyén. Az RMDSZ-es elöljáró – akinek állítólagos bűnlajstromán szerepel, hogy kenőpénzt kapott a City Parking cégtől – politikai bosszúnak tartja az eljárást, leszögezve: senkitől nem vett el semmit. Ráduly Róbertet és Szőke Domokost szerdán este őrizetbe vették.
Vesztegzár alá vonta szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, valamint a székelyföldi város két vezetőjének otthonát. A csendőrség készenléti egységeinek álarcos fegyvereseivel kiszállt ügyészek több órán keresztül folytattak házkutatást a városházán, Ráduly Róbert polgármester és egyik helyettese, Szőke Domokos lakásán, továbbá magáncégek székhelyén.
Bár szűkszavú közleményében a vádhatóság csak annyit közölt, hogy 2007 és 2015 között elkövetett korrupciós és ehhez kapcsolódó feltételezett bűncselekmények ügyében vizsgálódik, a román sajtóba kiszivárogtak a nyomozati anyag részletei.
Az Agerpres és Mediafax hírügynökség értesülései szerint Rádulyt többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a csíkszeredai parkolódíjak begyűjtésével az önkormányzat által 2008-ban megbízott City Parking cég tulajdonosától.
Az is szerepel a hargitai megyeszékhely polgármesterének állítólagos bűnlajstromán, hogy engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért 200 ezer lejjel vesztegette meg az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruház. Az RMDSZ színeiben harmadik mandátumát töltő Ráduly továbbá ötezer eurós szponzortámogatás kifizetésétől tette függővé a Vodafone mobiltársaságnál egy szolgáltatói szerződés megkötését.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért, 1,3 millió lejért ítélte oda a Rét utcai zöldövezeti munkálatra szóló megbízást a bukaresti Garden Center Group Kft-nek. Mindkét elöljárónak felróják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá közel egymillió lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal jelezte: a cég dokumentációja nem vehető figyelembe.
Bár sajtóhírek szerint a másik alpolgármestert amiatt vizsgálják, hogy a csíkszeredai Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok felújítására szerződtetett magáncég a valós ár ötödrészéért végzett felújítási munkálatokat a szülei tulajdonában álló házon, Antal Attila cáfolta, hogy eljárás folyik ellene.
A megyeszékhelyt 2004 óta irányító Rádulyt és Szőkét szerda délután kihallgatásra Bukarestbe szállították, szerda koraestig azonban nem közölték, hogy őrizetbe veszik-e őket.
Késő este azonban kiderült, a korrupcióellenes ügyészség 24 órás őrizetbe vette Ráduly Róbert polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a román közszolgálati televízió (TVR). Az ügyészek a bukaresti törvényszéken kérték a városvezetők harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését.
A polgármester csendőrök gyűrűjében közölte az újságírókkal, hogy összeférhetetlenséggel, hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésre való felbujtással gyanúsítják, ám politikai bosszúnak tartja az akciót. „Soha nem vettem el senkitől semmit!" – válaszolta SMS-ben még a lakásán folytatott házkutatás idején Ráduly a Székelyhonnak.
Útban a főváros felé az elöljáró ugyancsak szöveges üzenetben közölte a hírportállal, hogy összesen kilenc ügyben zajlik a DNA kivizsgálása: a Szakszervezetek Művelődési Házának az önkormányzat általi felvásárlása, egy Kossuth utcai kereskedelmi bérlemény ügyében benyújtott feljelentés, az ingatlankataszter, a Vodafone-szerződések és a Rét utcai kis park ügye, két hivatali jármű szolgálati útja, a Csíki Sportegylet, a VSK Csíkszereda és az FK Csíkszereda támogatása, a City Parking szerződése, valamint a Sapientia-egyetem székházának felújítása számára tavaly kibocsátott építkezési engedély.
Egyébként az 1996 és 2004 között parlamenti képviselőként tevékenykedő politikus ellen tavaly testi sértés gyanúja miatt indult bűnügyi vizsgálat, miután torkon ragadta egyik képviselőtársát az RMDSZ önkormányzati frakciójának tanácskozásán. Ráduly 2013-ban azzal került a figyelem középpontjába, hogy megkergetett és elfogott egy férfit, aki régóta követte és fényképezte. Az incidens után a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) elismerte, hogy a rendőrségnek átadott férfi a titkosszolgálat kötelékeiben dolgozik; a hírszerző testi sértésért feljelentést tett a polgármester ellen.
Különben nem Rádulyék az első, az ügyészség látószögébe került székelyföldi politikusok. A DNA 2013-ban közérdeket sértő hivatali visszaélés miatt vádat emelt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke és az önkormányzat több volt és jelenlegi tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint útépítési ügyekben 4,88 millió lejes kárt okoztak a költségvetésnek.
Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítják ugyanakkor Gyergyószentmiklós házi őrizetben lévő polgármesterét, Mezei Jánost egy olyan telek eladása miatt, amely a város és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének tulajdonában volt.
Nem árul el sokat a csíki elöljárók vagyonnyilatkozata
Legfrissebb, 2013-ban közzétett vagyonnyilatkozata szerint Ráduly Róbert névlegesen nem birtokol ingatlant vagy földterületet, ezek a gyermekei nevén szerepelnek. A polgármester Csíkszeredában három lakással, Madéfalván pedig egy negyven négyzetméteres magánházzal rendelkezik, a megyeszékhely közeli községben 244 négyzetméteres beltelket és egy 180 négyzetméteres mezőgazdasági területet birtokol.
Három személygépkocsi tulajdonosa (közülük a legfiatalabb 1986-os gyártmány), emellett 16 ezer euró értékben birtokol műkincseket és festményeket, 2500 kötetes könyvtára értékét 33 ezer euróra becsüli. Egy magánnyugdíjpénztárnak 213 ezer, fel nem tüntetett pénznemben (vélhetően lejben) fizetett be összeget, két banknál nyitott folyószámláján pedig két kisebb öszszeg kamatozik. Polgármesteri éves fizetése 36 644 lejre rúg, a Sapientia – EMTE oktatójaként emellett 12 108 lejt keres évente.
Antal Attila alpolgármester Csíkpálfalván 30 hektár erdőt, testvérével közösen pedig több mint három hektár mezőgazdasági területet birtokol. Csíkszeredai 55 négyzetméteres lakásán a feleségével osztozik, emellett 2001-es évjáratú személygépkocsit vezet. Folyószámláin 7300 lej és 12 ezer euró kamatozik, emellett 62 ezer lejes hitelt törleszt. Éves fizetése 37 ezer lej.
Kollégája, Szőke Domokos meglehetősen foghíjas vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy 2008-ban milyen pénznemben vett fel 182 ezres bankkölcsönt ingatlanvásárlásra. Folyószámláin több mint hétezer eurót helyezett el, alpolgármesteri fizetésként pedig évi 31 ezer lejt tüntetett fel.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

Ügyészmódszerek
Úgy tűnik, a csíkszeredai városvezetők ellen foganatosított ügyészségi eljárás elért egyfajta közösségi ingerküszöböt, amelyre politikusok esetében eddig nemigen akadt példa az erdélyi magyar közéletben.
Elsősorban politikai értelemben vett szolidaritás korábban is tetten érhető volt az RMDSZ részéről, például amikor Nagy Zsolt volt miniszter ügyében megszületett a jogerős ítélet vagy amikor Markó Attila ellen kezdeményezett sokadik alkalommal letartóztatást a vádhatóság.
Mindkét esetben civil, sőt a média útján propagált kiállásnak is tanúi lehettünk, amikor virtuálisan lehetett átvállalni egy napot Nagy börtönbüntetéséből vagy amikor tüntetés keretében tiltakoztak az egyházak, politikai-társadalmi szervezetek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium viszszaállamosítása ellen.
Most, Ráduly Róbert és Szőke Domokos ügyében tapasztalni azonban először olyan széles körű állásfoglalást, amely egyértelműen túlkapásként minősíti a nyomozó hatóságok vizsgálatát, ezen túlmenően pedig nem kérdőjelezi meg a két elöljáró ártatlanságát. Első olvasatra valóban úgy tűnik, hogy gyenge lábakon állnak a DNA nyomozati anyagában foglaltak, de legalábbis nem indokolják az ügyészek által lefolytatott hajnali rajtaütést, majd őrizetbe vételt. Felróni például egy település vezetőjének, hogy a piaci árnál olcsóbban szerzett meg városa számára egy ingatlant, eléggé megmosolyogtató.
Ettől függetlenül persze a csíkszeredai városházáról sem mondható el, hogy minden közbeszerzést átláthatóan, a törvény betűje szerint hajtottak végre, és az ügyészeknek vélhetően nem lesz nehéz rábukkanniuk az aknákra. Viszont egy jogállamban, egy szabályos perrendtartásban nem tekinthető normálisnak, ha a nyomozati anyagot hamarabb bocsátják a sajtó, mint a gyanúsított rendelkezésére, ráadásul a kiszivárogtatott vádpontok fele időközben elillan. (Még akkor is, ha ezeket esetleg későbbre tartogatja az ügyészség.)
Önmaga nimbuszát és népszerűségét rombolja le a vádhatóság, ha olyan érzést kelt a társadalomban, miszerint törvény adta hatalmát nemcsak a korruptak leleplezésére, de erőfitogtatásra, a bírósági ítélet előtti befeketítésre is fel kívánja használni. A mostani eljárás ugyanis sokakból ezt a reakciót váltotta ki.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Román–magyar ellentmondás a bevándorlás ügyében
Homlokegyenest eltérő álláspontot képvisel európai bevándorlásügyben a román, illetve a magyar kormány. Victor Ponta szerint az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy nem építhet falakat a hátrányos helyzetű országokból menekülő bevándorlók elé, hanem segítenie kell társadalmi beilleszkedésüket.
A román miniszterelnök az al-Dzsazíra hírtelevíziónak a hét végén adott interjúban úgy vélekedett, minden európai ország megengedheti magának, hogy bevándorlókat fogadjon be, mert szerinte ők dolgozni akarnak, gyorsan beilleszkednek a társadalomba, és értéket teremtenek.
„Persze vannak populista és szélsőséges politikusok, akik hasznot akarnak húzni a migráció témájából, de szerintem ez ellentmond az európai értékeknek. Mindenki, aki Európába jön, és tiszteletben tartja értékeinket, az jó európai polgár” – idézte a szociáldemokrata politikust az MTI.
Ponta a pánarab csatornának elmondta, érzékelhetően növekszik azon menekültek száma, akik új útvonalakon, a Boszporuszon keresztül, a Fekete-tengeren próbálnak eljutni az EU-ba. Emlékeztetett: kétmillió szíriai menekült van Törökországban, és ez hatalmas kihívást jelent a török állam számára.
„Elfogadhatatlan, hogy egyszerűen elutasítsuk őket: nem hagyhatjuk meghalni őket a tengeren. Az a feladatunk, hogy megoldást találjunk minden olyan ember számára, aki egy nehéz helyzet elől menekül” – mondta a Perzsa-öböl olajban gazdag országaiban, egyhetes látogatáson tartózkodó kormányfő.
Eközben Orbán Viktor szerint Magyarországnak saját szabályrendszert kell kialakítania bevándorlásügyben, amely sok tekintetben eltér majd a mostani európai szabályozástól. A miniszterelnök az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a lakosságszám arányában a legtöbb bevándorló Svédországba érkezik, második helyen viszont Magyarországra, vagyis „Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van, mint bármelyik nyugat-európai ország”.
„A bevándorlók addig nem maradnak itt, amíg tovább tudnak menni, ám előbb-utóbb – az osztrákok, a németek és mások döntései nyomán –, amikor nem tudnak majd továbbmenni, itt maradnak. A mi közösségünk nem akar bevándorlókat látni Magyarországon” – szögezte le Orbán.
Szerinte Magyarországnak joga van képviselnie a saját érdekeit, egyúttal elutasította azt az európai elképzelést, amely szerint a kontinens menekülteket fogadna be, majd „szétterítené” őket a tagállamok között. A kormányfő azt is mondta: meg kell segíteni azokat az államokat, ahonnan a bevándorlók érkeznek, hogy ott lehessen emberhez méltó életük.
Különben szombaton 1400 bajba jutott illegális bevándorlót mentett meg az olasz és a francia haditengerészet és parti őrség a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében. Előző nap további 200 embert mentettek ki Szicília partjainál, akik műanyag motorcsónakokon próbálták átszelni a Földközi-tengert.
A menekültválságnak becslések szerint idén eddig legkevesebb 1500 halálos áldozata volt. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői a menekültügy témájában két héttel ezelőtt tartott rendkívüli tanácskozásukon úgy döntöttek, megháromszorozzák az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren lélekvesztőkön Európába tartó, bajba került migránsok mentésére fordított pénzt.
Napirenden a halálbüntetés
Orbán Viktor korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla. Az éles brüsszeli reakciókat úgy értékelte, „demokráciavita állt elő", szerinte ugyanis „megint ott tartunk", hogy Brüsszelben egyesek a vitát nem akarják engedni. „Ki mondta, hogy a többi ország polgárainak többsége nem ugyanazt gondolja esetleg, mint mi, magyarok, hogy ezt bizony napirenden kellene tartani?" – tette fel a kérdést az Echo TV-ben a kormányfő, aki a napokban telefonon arról tájékoztatta Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Markó-ügy: Bukarest nem értesítette Budapestet
Nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz – közölte hétfőn a Krónika megkeresésére a budapesti szaktárca.
Lapunk annak nyomán kereste meg a minisztériumot, hogy a román rendőrség nemzetközi körözést bocsátott ki az RMDSZ hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen.
A Krónika azzal a kérdéssel fordult a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy elrendeli-e Markó Attila magyarországi körözését és előállítását.
Megkérdeztük azt is: amennyiben az előállítása megtörténik, milyen álláspontot képvisel a szaktárca a magyar állampolgársággal is rendelkező politikus Romániának történő kiadatásával kapcsolatban.
Hétfőn délután honlapján közzétett válaszában a tárca közölte: az Igazságügyi Minisztériumhoz nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől. „Amennyiben Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adnak ki, annak teljesítéséről a döntés a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik, az Igazságügyi Minisztérium csak adminisztratív, közvetítői feladatokat lát el" – szerepel a budapesti minisztérium közleményében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bukaresti magyarság: szórvány a négyzeten
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodunk, az anyagi nehézségeinkről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolni. Ennek ellenére optimisták vagyunk – sorolja Bencze Mihály igazgató, amikor a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium legégetőbb gondjairól faggatjuk.
A derűlátás mondhatni kétszeresen is elengedhetetlen a román fővárosban zajló magyar oktatás szereplői, alakítói számára. Egyrészt az anyanyelven történő nevelést itt több alkalommal a szó szoros értelmében a romjaiból kellett újjáépíteni, másrészt a múlt egyféleképpen kötelez is: ebben az évben kereken kétszáz éves a bukaresti magyar oktatás.
Az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre, az elmúlt héten lezajlott 13. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot éppen ezért szentelték a jubileumnak. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg a hétvégén, akiknek a tanintézet jelenlegi tanulói kedveskedtek ünnepi műsorral, vasárnap pedig majálissal.
Felavatták ugyanakkor az iskola új zászlóját és – egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázoló – címerét, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. De a hét minden napjára jutott történelmi, színházi előadás, táncház. Különösen emlékezetes marad a marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátéka, Bródy Sándor A tanítónő című darabját ugyanis az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra.
Annak az épületnek a háromszáz férőhelyes dísztermét, amelyben annak idején komoly diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység folyt, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó, most színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Oktatásszervezés a szórványban
Az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő fővárosban már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt a magyarok jelenléte, amely egészen a 15. századig visszavezethető. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése mozgósított népesebb tömegeket.
Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint tetten érhető volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Tehát kisebb próbálkozások különböző formában már korábban léteztek a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására, bár ez még átmeneti időszakot képviselt, és nem nevezhető iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elején történt. Fontos tudni, hogy ekkor rendezték – a várost megszálló oroszok – Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség hetvenezer lelkes központjában 1226 „osztrák" élt, amelynek túlnyomó többsége magyar volt, a magyar közösség létszáma azonban elérhette a háromezret is.
A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket pedig saját lakásán kezdte tanítani írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész gyakorlatilag végigkoldulta a fél világot (fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is), négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat".
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás történik a magyar lakosok foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, hogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt, akiknek támogatására jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítőként, oktatás- és közösségszervezőként Koós Ferenc református lelkész 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuzának, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben újabb két tantermes, emeletes iskola épült, amelyben tanítói lakás is helyet kapott.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedik és valósággal virágzik a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látja el az inasiskolától kezdve az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján huszonötezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy amíg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely azonban az első világháború és Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve" – illusztrálja a visszás helyzetet Bencze Mihály igazgató, aki úgy tudja, az újabb „hőskorban", a két világháború között négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma.
1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval nyitották meg a hétosztályos iskolát.
A kommunista hatalom csúcsvezetőségével kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: üljön kocsiba, és keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a főváros központjában, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola.
A bukaresti magyar oktatás számára a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek. Ekkor tanult a gimnáziumi rangra emelt tanintézetben többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
Adorjáni Dezső számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű", vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, meghitt, intim volt, radikálisan más, mint a nagy erdélyi iskolákban. Végül, de nem utolsósorban a tanítás minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának" – magyarázta lapunknak a bukaresti véndiák.
A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház élére 2004-ben megválasztott püspöktől megtudtuk, tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. Ma is szívesen emlékszik vissza az egyházi vezető a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra.
„Az akkori bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy faluban. Szinte mindenki ismert mindenkit, és ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek és szóba elegyedtek egymással" – idézi fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső.
Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionál-kommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Amelynek fennállása során az 1989-es rendszerváltás ismét új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett.
Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát (tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett), és kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
Rejtőzködő magyarok
Amikor Bencze Mihályt a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, az igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele folytán nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40-50 százaléka pedig vegyes házasságból származik.
A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós városban, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket igazi művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul" – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
Bencze Mihály elmondja, a következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége, akiket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, ám azóta torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi az újkori román-magyar államközi viszonyokat. Noha az egy évtizeddel ezelőtt nagy lendülettel megrendezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró. (Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság).
Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, idén a természettudományokra áttért Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést. Amúgy a bukaresti magyar középiskola végzőseinek nyolcvan százaléka sikerrel érettségizik, viszont a továbbtanulók csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen.
„Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten" – vallja Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nem osztják Tőkés bírálatát
A vezető határon túli magyar politikusok nem osztják Tőkés László európai parlamenti képviselő kritikáját a kormány nemzetpolitikájával kapcsolatban. Azt ugyan elismerik, hogy van hová fejlődni e kérdésben, de a Fidesz néppárti csoportját erősítő volt püspök bíráló nyilatkozatát elsősorban az erdélyi magyar belső csatározásokkal magyarázzák.
Követhetetlennek és átláthatatlannak tartotta a kormány nemzetpolitikai lépéseit egy múlt heti könyvbemutatón Tőkés László, aki azt is elmondta, már ő sem érti Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélte, az egyéb teendők, küzdelmek miatt a kormányfőnek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Az európai parlamenti képviselő „az erdélyi MSZP”-nek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), és különösnek tartotta, hogy a „Fidesz is ezt a pártot támogatja”.
Egyetértés a Máértban
Az RMDSZ szerint nem kell komolyan venni Tőkés Lászlót, amikor egyebek mellett amiatt bírálja az Orbán-kormány nemzetpolitikáját, mert kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol az erdélyi alakulattal. Kovács Péter, a szövetség főtitkára lapunknak úgy nyilatkozott, a Fidesz is belátta, hogy a mindenkori magyar kormány számára megkerülhetetlen tényező a Románia parlamentjében és az önkormányzatokban egyaránt meghatározó szerepet betöltő RMDSZ, amelyet partnerének tekint. – Megmosolyogtató, hogy emiatt támadja a miniszterelnököt Tőkés László, akit azonban egyre kevesebben vesznek komolyan a romániai magyar közéletben – jelentette ki Kovács. Hozzátette, a nemzetpolitika viszonylatában az elmúlt évek megkérdőjelezhetetlen eredményei közé tartozik az éles véleménykülönbségek hiánya a Magyar Állandó Értekezletben (Máért) a stratégiai kérdéseket illetően.
Az RMDSZ második embere fontosnak nevezte, hogy a külhoni és a nemzetpolitika terén ne legyen törésvonal és radikális irányváltás anyaországi kormányváltáskor. Nem ért egyet a volt királyhágómelléki református püspökkel Biró Zsolt sem. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke emlékeztetett: a korábban RMDSZ-listán európai képviselővé választott Tőkés tavaly Orbán Viktor jóvoltából a Fidesz színeiben jutott újabb brüsszeli mandátumhoz.
– Ilyen minőségében minden lehetősége adott, hogy az európai színtéren is érvényt szerezzen a magyar nemzetpolitikának. A helyében nem tennék egyenlőségjelet az MSZP és az RMDSZ között, hiszen az utóbbinak európai parlamenti képviselője, korábban pedig tiszteletbeli elnöke volt – jelentette ki lapunknak Biró. A politikus szerint össze sem lehet hasonlítani a magyar állampolgárság kiterjesztését visszautasító bal-, illetve a honosítást és a választójogot biztosító, a nemzet közjogi egyesítését megvalósító jobboldali kormányok külhoni politikáját. Az MPP elnöke hozzátette, számtalan lehetőség kínálkozik a nemzetpolitika fejlesztésére például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma keretében vagy a Máért szakbizottságaiban, és a határon túli politikusoknak ki kell használniuk ezt a mozgásteret. Szilágyi Zsolt, a Tőkés védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megkeresésünkre közölte, nem kívánja „tovább görgetni” az EP-képviselő kijelentéseivel kapcsolatos témát.
Duray Miklós, az egyik legismertebb felvidéki magyar közszereplő lapunk megkeresésére elmondta: „az elmúlt huszonöt évben több olyan korszaka is volt a magyarországi kormányzásnak, amelyben nem lehetett nyomon követni, hogyan keveredik a nemzetpolitika a pártpolitikával, kormánypolitikával”. Problémának tartja, hogy a 2010 előtt kialakult gazdasági válsághelyzet még ma is sok lényeges dologról eltereli a kormány figyelmét, pedig több közülük az olyan, amely leválasztható lenne a válságkezelésről, és nem is kerülne sok pénzbe. Mint Duray fogalmazott, a megfelelő időpontokban felkészülteknek kell lennünk a cselekvésre.
Kölcsönös támogatás
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt mondta, „Tőkés László elsősorban azon nagyszerű érdemei miatt EP-képviselő, amit a romániai rendszerváltás idején megvalósított, és nem annyira integratív szerepe miatt, amit az azóta eltelt évtizedekben felmutatott – ezt a mostani meglátását is ennek tudom be”. A vajdasági tartományi parlament elnöke szerint azt a kijelentést, miszerint a „jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikai lépései követhetetlenek és átláthatatlanok”, Tőkés László az erdélyi magyar–magyar csatákra alapozva mondta.
– Én mint a VMSZ elnöke – figyelembe véve mindazokat a reális megvalósulással kecsegtető, a nemzeti önazonosságot nem feladó, ugyanakkor a performansz jellegű akcióktól tartózkodó politizálást úgy Erdélyben, mint Felvidéken, úgy Ukrajnában, mint nálunk – sikeresnek tartom – hangoztatta Pásztor, hozzátéve, a sikert a nemzeti kormánnyal közösen, egymást támogatva érték el. Szerinte a kormány nemzetpolitikai lépéseinek határozott értéke, hogy a határon túli magyarság esetében a politikai legitimitással bíró, a választók bizalmát élvező, de csakis magyar pártokat tekinti elsődleges és mérvadó partnernek. – A miniszterelnök időbeosztása és teljesítőképessége vonatkozásában nekem személyesen és a vajdasági magyarságnak csak pozitív tapasztalataink vannak – tért ki Tőkés másik kritikájára a VMSZ elnöke.
Túlzott bürokrácia
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a bírálatokkal kapcsolatban azt mondta, „Tőkés Lászlónak nyilván megvannak a saját tapasztalatai ezzel a kérdéssel kapcsolatban”.
– A nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarság vonatkozásában ugyanakkor erőteljes az odafigyelés a kormányzat és személyesen Orbán Viktor részéről is, ezt igazolják a gyakori látogatások, a segélyprogramok – mondta a kijevi parlament képviselője. Brenzovics azt ugyanakkor megjegyezte, gondok vannak az anyaországi ügymenetek lassúságával, aminek legfőbb oka a pályázati rendszerek bonyolultsága, illetve túlzott bürokratizáltsága.
Lapunk megpróbálta szóra bírni Tőkés Lászlót, de többszöri megkeresésünkre az európai parlamenti képviselő sajtóirodájától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az EMNT-elnöknek most nincs ideje interjúra, s egyelőre nem is kívánja kommentálni a múlt heti megjegyzéseire született sajtóreakciókat.
Pataky István, Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet

Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Tárgyalások a gyors siker illúziója nélkül
Egy-két alkalom korántsem elegendő a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó, szögezte le Altusz Kristóf. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Krónikának adott interjút.
– Három év után járt először román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy ön is így érzékeli?
– Meglehetősen összetett a kérdés. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni. A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, azokat természetesen felvetjük a kétoldalú megbeszélések során. Az Aurescu-látogatásnak is volt olyan része, amikor a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns gesztus a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre természetesen odafigyelünk, de elsősorban arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amelyet a Magyarországon élő román kisebbségek közvetítenek felénk. Márpedig mi nem kaptunk olyan jelzéseket, miszerint veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt a két álláspont eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, aláírható egy kisebbségi jegyzőkönyv, erre azonban mégsem került sor. Miért hiúsult ez meg, milyen konkrét ügyekben léteznek markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag zsákutcába jutott. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni. Természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a közeledés megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad lehetőséget arra, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Ilyen például a kisebbségi törvénytervezet, amelynek beterjesztését és elfogadását a bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja. Olyan ügy ez, amely a kisebbségek védelmében jelentene további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, ezért aztán ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne egy ilyen jogszabály megszületése. Úgy tűnik azonban, hogy e téren nem várható jelentősebb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok azonosítása zajlik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy aláírásra kerül sor, a bizottság azonban a két állam közötti kisebbségi együttműködés legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen valamennyi vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, az valószínűleg gátolná a párbeszéd kimenetelét. A kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van, és az egyeztetésnek nyilván nem arról kell szólnia, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések valamennyi szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját. Ha sikerül konszenzusra jutni, előre tudunk lépni, ahol pedig nem – és az ön által említett kérdés ilyen –, magasabb szintre kell utalni a kérdést. Nyitva is hagyhatjuk a kérdést, illetve megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megegyezni ebben, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– 2009-ben nem a teljes bizottsági kör előtt írták alá az ominózus jegyzőkönyvet. Én viszont nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként, úgymond, saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni az akkori társelnök cselekedeteit. A szakbizottság jelenlegi társelnökeként azonban nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Felgyorsulhatnak a kétoldalú tárgyalások, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójába, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. A Bogdan Aurescu külügyminiszter látogatása előtti napon hosszasan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra is. Komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megoldást találni a vitás kérdésekre, hiú ábránd azt hinni, hogy gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és örülök, hogy a jelek szerint román fél is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére nem tudom önnek megmondani, mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától kétségtelenül nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bűnvádi eljárást indított a DNA Victor Ponta ellen
Politikai bombát robbantott pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított Victor Ponta miniszterelnök ellen.
A kormányfőt kihallgatásra beidézték a vádhatóság központi székházába, ahol az ügyvédjével megjelent politikussal közölték a nyomozati anyagban szereplő gyanúpontokat.
A DNA által kibocsátott közlemény szerint tizenhétrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban való bűnrészességgel és pénzmosással gyanúsítják.
Ponta 2007-ben és 2008-ban, ügyvédi minőségében követte el a feltételezett bűncselekményeket. Kiderült, hogy a miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás Dan Șova, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora ügyével áll összefüggésben, amelyben a tirceni-i és rovinari-i energetikai vállalatokkal kötött törvénytelen szerződésekkel gyanúsítják a politikust.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradon épülhet az erdélyi „magyar” kórház
FRISSÍTVE – Orbán Viktor miniszterelnök is teljes mellszélességgel kiáll az erdélyi kórház építésének terve mellett Zombor Gábor egészségügyi államtitkár szerint. A magyar állam a nagyváradi reformátusok elképzelését támogathatja.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kérése és javaslata nyomán indult meg a kormányzati gondolkodás egy erdélyi kórház építéséről, amely a határon túli magyarok egészségügyi ellátását is segítené – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Zombor Gábor, aki korábban arról beszélt: Romániával együtt építene kórházat Erdélyben a magyar állam.
Az egészségügyi államtitkár pénteken ismét nyilatkozott a témában a lapnak, és a szombaton megjelent cikkben elmondta, több helyszínt is vizsgálnak, „nem csak egy elemben gondolkodik a kormány”, egyelőre a terv előkészítése zajlik. Arra, hogy pontosan milyen költségvetésből, mekkora állami szerepvállalással, hol és milyen kapacitással épülhet fel az erdélyi kórház, az államtitkár szerint az év második felében lesz pontos válasz.
Arra a kérdésre, hogy a költségvetésben várhatóan hol szerepel majd a kórház finanszírozására szánt összeg, Zombor úgy válaszolt, „az állami finanszírozás az építkezésekre szánt költségekben jelenhet meg”.
A fenntartással kapcsolatban jelezte, a román biztosító akkor köt szerződést az intézménnyel, ha vannak bizonyos kötelező elemek a kórházban, de azt szeretnék, ha valamilyen formában a magyar biztosítók is be tudnának szállni a működtetésbe. „A romániai magyarok így akár helyben, a magyar biztosítót is igénybe tudnák venni” – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az államtitkár.
Egyébként a magyar állam finanszírozásával létesülő romániai kórház terve már évekkel ezelőtt felmerült. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke még Székelyudvarhely polgármestereként kezdeményezte, hogy anyaországi támogatással hozzanak létre egészségügyi intézményt a székelyföldi városban.
Ezzel párhuzamosan régóta dédelgetett álma a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) is egy keresztény kórház megvalósítása Nagyváradon. A zöldmezős beruházás keretében az egyház már megvásárolt egy telket a bihari megyeszékhelyen, ugyanakkor ötszáz oldalas hatástanulmány is készült. A dokumentumot kidolgozó szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy Nagyváradon és a partiumi térségben hiánypótló szerepet töltene be a magánkórház, különösen olyan szakterületek esetében, mint a gyermek és nőgyógyászat.
Csűry István, az egyházkerület püspöke a Krónikának nyilatkozva üdvözölte Zombor Gábor szakállamtitkár nyilatkozatát, szerinte ugyanis az erdélyi kórház ügye nemzetstratégiai jelentőségű. „Tervünket nem adtuk fel, éppen ezért örvendünk, hogy elképzelésünk kormányzati szinten is visszhangra talál. Egyházkerületünk folyamatosan tárgyalást folytat a budapesti minisztériummal és az illetékes államtitkárságokkal a kórházlétesítés ügyében, és örvendenénk, ha az anyaország kormánya támogatna bennünket eme törekvésünkben” – nyilatkozta a Krónikának a királyhágómelléki püspök.
A kórház működtetése kapcsán Zombor Gábor a Világgazdaság online szerdai konferenciáján elmondta, a román egészségbiztosítónak a magyarokat érintő „egyébként nem túl sok jó intézkedése” mellett van egy olyan szabálya, amely szerint ha egy magánszolgáltató bizonyos funkciókat felvállal és létrehoz, akkor egyéves szerződést kap a társadalombiztosítási rendszertől, amit persze évente felülvizsgálnak.
„Ez a feltétel nem olyan egyszerű – fejtette ki Zombor –, mert egy komplett sürgősségi és intenzív osztályt kell fenntartani, valamint területi ellátási kötelezettséget kell vállalni”. Zombor világossá tette: Orbán Viktor miniszterelnök is teljes mellszélességgel kiáll az erdélyi kórház építésének terve mellett.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség volt elnöke a Magyar Nemzetnek úgy vélekedett, az erdélyi magyar kórház építése olyan jellegű törekvés, ami segíti a kint élő magyarokat. Kiemelte, hogy ez Magyarország számára nem felvállalható cselekedet, hanem kötelesség.
Rostás Szabolcs |

Szórvány: menteni a menthetőt
„A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, az sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Az idézett, megszívlelendő intelmet is tartalmazó definíció a „szórványok apostolának” is titulált Vetési László erdélyi szociográfustól, szórványkutatótól származik. Az egyházi íróként is ismert szakértőnél kevesen tudnak többet azokról a veszélyeztetett etnikai csoportokról, amelyek hátrányos térbeli elhelyezkedésük, arányaik, lélekszámuk miatt nem tudják önerőből megőrizni identitásukat, értékeiket Erdélyben.
Az általa felbecsülhetetlen értékű terep- és kutatómunkával gazdagított szakirodalom a határon túli magyarságnak ama rétegét nevezi szórványnak, amely a többségi nemzetekhez képest településén, mikrorégiójában harminc százaléknál kisebb arányban él, hátrányos nyelvi-etnikai, vallási helyzetben, és a nemzettesttől elszigetelődve, leépült intézményrendszerrel, folyamatos veszélynek, felszámolódásnak van kitéve.
Az 1,2 milliós romániai magyarság közel fele, mintegy ötszázezer lélek halmozottan hátrányos nyelvi-etnikai helyzetben él, saját belső erejéből pedig nem képes etnikai értékeit megőrizni. Erdélyben mindössze egy-két évtized maradt még hátra a mentésre mintegy háromszáz olyan településen, ahol jelentős történelmi emlék, műemlék templom, kastély, emlékhely tövében mindössze 10-20 magyar él.
Ezeken a – többek között dél-erdélyi, Szeben, Krassó-Szörény, Hunyad megyei – vidékeken jobbára csak a tárgyi, szellemi értékek begyűjtése maradt feladatként. Erdély számos más régiójában viszont a tömbben élő magyarok, politikai és civil szervezetek, egyházak összefogására, az anyaország sürgős és hathatós támogatására van szükség ahhoz, hogy a szórványban élő közösségek megmaradjanak a magyar nemzet számára. E téren szerencsére hosszan lehetne sorolni a pozitív példákat.
A magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyújt támogatást szórványprogramokra, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórványszakbizottsága a különböző szakpolitikák kidolgozásával tartja napirenden a szórvány ügyét, ugyanakkor az anyaországi odafigyelésen túlmenően a külhoni közösségek körében is tetten érhető a szolidaritás.
A székelyföldi Hargita és Kovászna megye néhány évvel ezelőtt indította útjára szórványmentő programját, amelynek célja, hogy a tömbmagyar erdélyi régiók kulturális és más jellegű rendezvények szervezése révén, közösségek közötti testvérkapcsolatok kialakításával erősítsék a szórványban élő magyarok önazonosság-tudatát, a tömbmagyarság és a szórvány szellemi kötelékeit.
Ezek a támogatási formák és programok már csak azért is elengedhetetlenek, mert a legutóbbi, 2011-ben végzett romániai népszámlálás adatai katasztrofális képet mutatnak a szórványmagyarság helyzetéről, amelynek demográfiai eróziója rendkívül felgyorsult. Miközben 2002 és 2011 között a romániai magyarok összlétszáma 13,5 százalékkal, 1,2 millió főre apadt, addig a Bánságban a magyarok népességfogyása elérte a harminc, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig a húsz százalékot. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet becslése szerint 2032-re a bánsági, dél-, valamint észak-erdélyi magyarság száma megfeleződik a 2002-es lélekszámhoz képest, és a kilenc szórványmegye magyarsága 135 ezerre csökken.
Sokan úgy vélik, a többségi nemzetbe való beolvadás folyamata csak úgy állítható meg, ha erősítik a szórványmagyarság nemzettudatát, és biztosítják egyházi, intézményi tevékenységeit. Mások elengedhetetlennek tartják, hogy ezekről a ma még aránylag népesebb területekről is visszavonuljon a magyarság, miután nem lehet benépesíteni őket, a közösség tagjait pedig tömbvidékekre kell telepíteni.
Az elmúlt időszakban rosszallást váltott ki erdélyi magyar politikusok, valamint szórványban működő iskolák, kollégiumok vezetőinek körében, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai a székelyföldi oktatási intézményekbe csalogatják a magyarok által gyéren lakott vidékeken élő magyar diákokat. A magyar kormány által 2012-ben létrehozott budapesti intézet szórványösztöndíj-programja azokat a nyolcadik osztályos fiatalokat célozza, akiknek nincs lehetőségük magyar nyelven folytatni középiskolai tanulmányaikat, és emiatt román nyelvű oktatási intézményekbe kényszerülnek.
Az RMDSZ szórványmegyékben politizáló képviselői közül többen azzal vádolták az NSKI-t, hogy a fiatalok egyenként történő elcsábításával, a „gyöngyhalász-politikával” a szórványközösségek létét veszélyezteti, holott szerintük az otthon maradás lehetőségeit és feltételeit kell megteremteni. A kutatóintézet jelenlegi akciója annak az elméletnek a gyakorlatba ültetése, amelyet az NSKI-t irányító Szász Jenő fogalmazott meg két évvel ezelőtt. Az általa felvetett gyöngyhalászmódszer lényege a magyarságához jobban ragaszkodó embereknek a szórványból a tömbmagyarságba való telepítése. Szász ugyanakkor nemrég arról beszélt, hogy a Székelyföldön kellene működtetni azokat a kollégiumokat, amelyekben a szórványban született gyermekek tanulnak.
Bár ezek a sokáig tabunak számító kezdeményezések a terület szakértői szerint is megfontolásra érdemesek, a tiltakozáson és a vádaskodáson túlmenően érdemi vita nem alakult ki a témában, aminek oka elsősorban Szász Jenő személyében keresendő. A tizenkét éven keresztül Székelyudvarhely polgármestereként tevékenykedő politikus sokáig az RMDSZ egyik legádázabb politikai ellenfelének számított, az ő nevéhez fűződik például a szövetség első alternatívájaként létrejött Magyar Polgári Párt (MPP) megalapítása.
Tulajdonképpen az RMDSZ számára minden vállalhatatlan, ami Szász részéről fogalmazódik meg. Holott a szövetség számára is világos, hogy szórványvidékeken már csak a folyamatosan apadó gyereklétszám miatt is fenntarthatatlan a jelenlegi iskolahálózat, és bizonyos tanintézeteket óhatatlanul be kell zárni. Erre utalnak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tavaly, a magyar szórvány napjává nyilvánított november 15-én elhangzott szavai, miszerint a következő időszakban „fájdalmas döntéseket” kell hozni az oktatás terén. „El kell dönteni, hogy mely osztályokról, iskolákról mondunk le, melyeket erősítünk meg, hogy minden magyar gyerek járhasson magyar iskolába, ha a szülei így döntenek” – szögezte le a politikus.
Márpedig sem a Kelemen által vázolt perspektíva, sem Szász gyöngyhalászelmélete nem sokban különbözik Tőkés István nyugalmazott kolozsvári teológiai professzor évekkel ezelőtt megfogalmazott álláspontjától. Tőkés László EP-képviselő, volt királyhágómelléki református püspök apja szerint nem lehet megmenteni egész Erdélyt, éppen ezért ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead, és ahol még magyar életet lehet építeni. „Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő” – jelentette ki a Krónika erdélyi napilapnak 2011-ben adott interjúban Tőkés István.
A szórványmagyarság megmaradását célzó elképzelések és törekvések közepette nem segíti a megoldáskeresést, hogy az ügy ilyesfajta megközelítése jobbára ma is tabunak számít, és nem alakult ki széles körű szakpolitikai, társadalmi vita a témában. A konszenzus hiányáról nem is beszélve. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nemrég kijelentette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát” sem. Vagyis még a magyar kormány szintjén is eltérnek az álláspontok a kérdésben.
Eközben viszont az asszimiláció, a szórvány kiüresítése a gyöngyhalászattól függetlenül is feltartóztathatatlanul zajlik. Sürgősen el kell dönteni, milyen stratégiát alkalmazva lehet a leghatékonyabban segíteni ezt a közösséget, mert az idő nem nekünk dolgozik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nagy a tét
Elutasította a képviselőház jogi bizottsága a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta mentelmi jogának megvonását, és kedden várhatóan az alsóház plénuma is hasonlóképpen dönt.
A kormányfőnek az igazságszolgáltatást bíráló kijelentései, valamint a parlament korábbi „falazásainak” tükrében borítékolható, hogy a honatyák „nem adják ki” az ügyészségnek a szociáldemokrata politikust, ennek következtében hosszan tartó politikai válság elé nézünk.
Ebben a helyzetben óriási felelősség hárul Klaus Johannis államfőre, akinek a Ponta-ügy menedzselése lesz az első tűzkeresztsége mandátuma megszerzése óta. A tét jelentős, és túlmutat a miniszterelnök politikai pályafutásán, amelynek időleges hivatalban maradása ellenére menthetetlenül vége.
Ezúttal többről, súlyosabb vádakról van szó annál, hogy plagizáláson érték. A napnál világosabb, hogy a hazai politikum megelégelte az ügyészek és bírák alkotmány szavatolta függetlenségét, és teljes pályás letámadásba lendült az igazságszolgáltatás ellen. Tucatnyi olyan kezdeményezés született a törvényhozók részéről az elmúlt időszakban, amely jelentősen csorbítaná a nyomozó hatóságok hatáskörét, másrészt a politkusok többsége már gátat sem szab a kritikáinak, amikor bűnvádi eljárást vagy bírósági ítéletet kommentál.
Attól végképp nem lehet elvonatkoztatni, hogy a miniszterelnök azóta bírálja vehemensen a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét, amióta a párt- és volt üzlettársa, Dan Şova ügyében zajló nyomozás szálai elértek hozzá. De nemcsak a hatalom jár élen az igazságszolgáltatás elleni támadás terén, hasonlóképpen cselekedett például Traian Băsescu exállamfő is, amikor az ő holdudvarába tartozó politikusok kerültek a DNA hálójába.
És persze ne feledkezzünk meg az RMDSZ-nek az ügyben tanúsított kétszínű magatartásáról sem. Miközben a szövetség elnöke most üdvösnek tartaná a kormányfő lemondását, egykori alelnökének nem javasolta ugyanezt, amikor az ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett Borbély László ellen, sőt az RMDSZ-en is múlt, hogy a parlament nem vonta meg a képviselő mentelmi jogát. A romániai igazságszolgáltatás tehát egy pártközi „nagykoalícióval” áll szemben, és a játszma egyáltalán nem lefutott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Igazságot követelő „huligánok” – A bányászjárásokra emlékeztek
Ion Iliescu volt államfő felelősségre vonását követelték az 1990. júniusi bányászjárás 25. évfordulóján, szombaton rendezett bukaresti megemlékezés résztvevői. Az alkalomból Temesváron szervezett fórumon Tőkés László újfent a kommunizmus „temesvári perének" lefolytatását szorgalmazta.
Komor figyelmeztetőként állnak előttünk közelmúltunk olyan tragikus eseményei, mint az ún. terroristák 1989. decemberi vérengzései, az amúgy békés, „multikulturális" Marosvásárhely 1990-beli fekete márciusa, vagy a Temesvár szellemében Bukarestben lezajlott Egyetem téri tüntetések 1990 júniusában való leveretése – jelentette ki Tőkés László az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás kitörésének 25. évfordulóján tartott temesvári fórumon.
Az európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság által szombaton rendezett konferencián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról beszélt, hogy Közép-Kelet-Európa számos országában még mindig nem büntették meg az embertelen kommunista rendszert fenntartó és kiszolgáló elnyomókat, továbbá nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, de a nemzetközi jog sem képes szembenézni a kommunista múlttal és annak örökségével.
Tőkés emlékeztetett, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján javaslatot tett egy európai büntetőbíróság felállítására, amely elvégezhetné a kommunista rezsimek idején elkövetett, emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélkezést. Idén májusban az Európai Parlament 2009. áprilisi határozatának megfelelően létrejött nemzetközi szervezet, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja is felvállalta brüsszeli konferenciáján a kezdeményezést.
„Európa és a tagállamai is csak úgy és akkor térhetnének a hiteles demokrácia és jogállamiság útjára, ha mind a nemzeti, mind a nemzetközi igazságszolgáltatás szintjén készek és képesek volnának törvény elé állítani az emberiség elleni bűnök, a tömeggyilkosságok és a háborús bűntettek elkövetőit" – idézte Tőkést az EP-képviselő irodája. Az EMNT elnöke sajnálatának adott hangot, miszerint még mindig várat magára Ion Iliescu volt államfő és „tettestársai" demokratikus és törvényes számonkérése.
Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, egykori temesvári forradalmár hozzászólásában úgy vélekedett: ugyanazok a hatalmi struktúrák, ugyanazon személyek lendültek mozgásba 1990 márciusában Marosvásárhelyen és júniusban Bukarestben, amelyek/akik „ellopták" a temesvári forradalmat. Szerinte feltárt bűncselekmények százainak dossziéi nem kerültek bírósági szakaszba, a kommunista bűnösöket egy egész állami-hatalmi szövedék védelmezi a mai napig.
A Ceauşescu-per egyik főszereplőjeként és az Iliescu-rezsim ügyeinek feltárójaként ismert Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmusnak csak Romániában összesen egymillió áldozata volt, de még az 1989 előtt bűnöket sem sikerült teljes mértékben feltárni, megtorolni és jóvátenni.
„Láthatatlan hadsereg védi a kommunista megtorlások főkolomposait éppúgy, mint a posztkommunista korszak törvényszegőit: rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll ez a hadsereg, akik az elmúlt esztendők minden hatalmi fennállásának kedvezményezettjei és egyben protezsáltjai voltak" – állapította meg Voinea.
A volt ügyész megerősítette: az 1989-90-es évek véres eseményeinek áldozatait sikerült azonosítani, az elkövetőket többé-kevésbé sikerült megbüntetni, ám még számos elkészült ügyirat nem került tárgyalásra, ezek java része olyan ügyészek fiókjaiban porosodik, akiket „feledékenységre késztetett a rendszer".
A 25 évvel ezelőtti bányászjárás áldozatai azonban nem felednek: szombaton mintegy százan emlékeztek a bukaresti Egyetem téren a negyedszázaddal ezelőtti véres eseményekre. Miközben elénekelték többek között a „huligánok dalát" (Ion Iliescu annak idején így titulálta a bukaresti tüntetőket), Teodor Mărieş, az 1989. december 21. Egyesület elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint Romániában sohasem fog elévülni a gyilkosság bűncselekménye, a volt államfő pedig nem szabadul a felelősségre vonás alól az akkori eseményekért.
Közben Petre Roman egykori kormányfő a Digi 24 hírtelevíziónak az évforduló apropóján adott interjúban úgy vélekedett: az 1990-es bányászjárást a Szekuritáte ama egykori tisztjei provokálták ki, akiket „frusztrált", hogy Románia a demokrácia és a pluralizmus útjára lépett. A politikus közölte: „politikai értelemben" sajnálja, hogy június 13-án a rendfenntartó erők rátámadtak az Egyetem téri tüntetőkre, viszont szavai szerint a román demokrácia nem indulhatott útnak „az ottani szeméttel".
Terror az Egyetem téren
Az 1989. decemberi fordulat után létrejött, Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) alkotta bukaresti kormány ellen az akkori ellenzéki pártok és diákok rendeztek tömegdemonstrációt a bukaresti Egyetem téren. A főleg egyetemistákból és fiatalokból álló értelmiségiek ellen a hatalom előbb a karhatalmat vetette be, június 13-án pedig az államfő Bukarestbe hívatta a Zsil-völgyi vájárokat.
A mintegy 40 ezer bányász barbár módon szétverte az Iliescu által szélsőségeseknek, vandáloknak és csavargóknak nevezett tüntetőket, de nem kímélte a főváros lakosságát sem. Azzal az ürüggyel, hogy újraültetik az Egyetem téren a demonstrálók sátrai által eltiport virágágyásokat, a bányászok rövid idő alatt megszállták a fővárost. Mindenkit agyba-főbe vertek, akinek értelmiségi kinézete volt, több száz tüntetőt a rendőrségi fogdákba szállítottak, emellett szerkesztőségeket, pártszékházakat dúltak fel.
Hivatalos adatok szerint a bányászjárás hat halálos áldozatot és több mint hétszáz sebesültet követelt. Iliescu június 15-én nyilvánosan megköszönte a vájárok „hazafias és hősies" cselekedetét. Egykori áldozatok és hozzátartozók panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben kártérítésre kötelezte a román államot, és kimondta: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, függetlenül attól, mennyi idő telt el az atrocitások óta.
Idén márciusban a legfelsőbb bíróság helyt adott a főügyészség kezdeményezésének, és jóváhagyta a büntetőjogi vizsgálat újraindítását a 25 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében. Februárban Tiberiu Niţu főügyész úgy döntött, hogy semmisnek nyilvánítja az 1990-es incidenseket feltáró, 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dosszié ügyében született határozatokat. A főügyészség 1998-as jelentése szerint a Roman-kormány jóváhagyta a vájárok behívását, sőt a védelmi minisztérium egyenruhával és élelmiszerrel is ellátta a fővárosban randalírozó munkásokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Homályos szándék
Az RMDSZ tavaly decemberi ellenzékbe vonulása nagy vonalakban egybeesett a szövetség vezetősége által meghirdetett újratervezés politikájának erőteljes kommunikációjával.
A Kelemen Hunor fémjelezte új irányvonal aztán az áprilisi tisztújító kongresszuson kapott élesebb kontúrt, és tömören úgy foglalható össze: az alakulat tiszta beszédre, világos döntésekre törekszik bukaresti és erdélyi politizálása során egyaránt.
Hónapokkal ezelott úgy tűnt, hogy a kormányzati részvétel terhétől való „megszabadulás” kimondottan segítheti ennek a stratégiának a gyakorlatba ültetését, hiszen ellenzéki pozícióban a szövetség jobban koncentrálhat a társadalom- és közösségszervezésre, a szavazóival – vagyis az erdélyi magyar közösséggel – folytatott párbeszédre. Ehhez képest az elmúlt időszak tapasztalata arról árulkodik, hogy az RMDSZ de facto még mindig kormányon van, csak ezt szégyelli nyíltan bevallani.
A pénteki parlamenti bizalmi szavazást megelőzően a törvényhozásban két alkalommal is napirendre került ellenzéki egyszerű bizalmatlansági indítvány, amelynek nem a kormánybuktatás volt a célja – hiszen ezzel a módszerrel nem is lehetséges –, hanem felhívni a figyelmet bizonyos ágazatokban tapasztalt problémákra.
Nos, az egészségügyi és mezőgazdasági kérdésekben előterjesztett indítvány vitájakor az RMDSZ vezérszónokai úgy kardoskodtak az ellenzéki álláspont elutasítása mellett, mintha csak a Ponta-kabinet tagjai volnának. Ugyanez volt az érzésünk a bizalmatlansági indítvány vitáján is, amelyen a szövetség szószólója a kormány tevékenységének hiányosságait sorjázva azt kifogásolta, hogy ezek miért nem szerepelnek a dokumentumban.
Aztán persze az RMDSZ számos honatyája „lelkiismerete szerint” a kormánybuktatás ellen szavazott. Holott nem ártana felismerni, hogy ez a politikai kettős beszéd, a kint is vagyok, bent is vagyok szereppel való játszadozás nagy mértékben hitelteleníti az újratervezés stratégiáját. És elsősorban persze nem is a kommunikáció szorul javításra, hiszen homályos, téves döntéseket képtelenség kimagyarázni. Az RMDSZ-nek mindenek előtt a politikai szándékait kell egyértelművé tennie ahhoz, hogy a beszéde is tiszta, érthető legyen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nem értenek szót Parászka Borókával
Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségében az újságírók többsége és Parászka Boróka szerkesztő között.
A nézeteltérések gyökere Parászka három évvel ezelőtti, külsős munkatársként való alkalmazásáig nyúlik vissza, ugyanakkor a jelek szerint egyáltalán nem segítette a konfliktusok elsimítását, hogy a szerkesztő tavaly főállású státust kapott a csatornánál.
A közszolgálati rádió területi stúdiójában 2012 tavaszán debütáló Parászka Boróka kezdetben a KultúrPresszó című műsort készítette Kiss Dénessel, a „társbérlet" azonban kudarcba fulladt. Úgy tudjuk, a két társszerkesztő között nézeteltérés támadt amiatt, hogy Parászka úgymond a baloldali beállítottságú meghívottakat preferálja, így a műsor kompromisszumos megoldásként szétvált.
Parászka az Értsünk szót című vélemény- és háttérműsorral folytatta, kollégái körében azonban itteni tevékenysége is felháborodást váltott ki. A Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat, és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.
Munkatársai felróják a szerkesztőnek, hogy nem tartja tiszteletben a közszolgálatiság alapkövetelményeit, műsorai mellőzik a kiegyensúlyozottságot és pártatlanságot, továbbá téma- és alanyválasztásában is részrehajló. „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (...) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (...) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak" – szerepel egyebek mellett a rádiósok lapunk birtokába került panaszában.
Az aláírók mellékelték a rádióhallgatók különböző csatornákon eljuttatott visszajelzéseit is, amelyek élesen bírálják Parászka műsorát. „A rádió honlapjára és sms-ben érkeztek bíráló levelek, sőt az utcán, a piacon megállítottak hallgatók, hogy miért engedjük be a rádióba" – számolt be a Krónikának Kádár Zoltán, a rádió munkatársa.
Kollégái szerint Parászka a Mozgó Világ című kulturális-közéleti havilapban 2012-ben közölt, A köz szaga című tárcájában becsmérli a csatornát, amikor például azt írja a közszolgálati rádióról, hogy „ez az állami állat táplálkozik, emészt, kipárologtat: önálló hormonháztartása van, jellegzetes szaga". Ugyanakkor szemére vetik Parászkának azt is, hogy képtelen a csapatmunkára, kollégáival arrogánsan, minősíthetetlen hangnemben beszél, sőt szerkesztőségi viták során olyan szidalmakra ragadtatja magát, mint „menj az anyád p...ba", vagy „csókoljátok meg a seggemet".
Parászka vádlói a mai napig nem kaptak választ két évvel ezelőtti beadványukra. Ennek fényében Kádár Zoltán a rádió munkatársainak arculcsapásaként értékeli kolléganője tavalyi, versenyvizsga nélkül történt munkakönyves alkalmazását, különös tekintettel arra, hogy szerinte „sorban álltak" az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál.
A Jó reggelt, Erdély! Jó reggelt, Székelyföld!, valamint a Kispad műsorok szerkesztője a szerkesztőségben uralkodó jelenlegi hangulatról elmondta, „párhuzamosan" dolgoznak egymással, az újságírók többsége beszélő és köszönő viszonyban sincs Parászkával. A rádiónál veteránnak számító Gáspár Sándor lapunktól értesült arról, hogy kolléganőjüket főállásban alkalmazták.
„Szomorú lenne. Remélem, nem igaz" – válaszolta a magyar adás egykori vezetője, aki művelt, intelligens emberként írta le Parászka Borókát, aki viszont szerinte is elfogult, egyoldalúan tájékoztat. Hozzátette ugyanakkor: az utóbbi hónapokban nem tapasztalt botrányos műsort a részéről.
Szász Attila főszerkesztő megkeresésünkre elismerte, voltak konfliktusok a szerkesztőségben Parászka körül, szerinte meglehet, hogy egyesekben maradtak tüskék, ám úgy véli, ma már „béke van". „Kusza, személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések, de az ellene korábban felhozott vádak nagy része nem áll" – jelentette ki lapunknak Szász. Hozzátette: mivel Parászkát meghatározott időre alkalmazták, a posztra nem kellett versenyvizsgát kiírni, ugyanakkor – bár ez már a csatorna vezérigazgatóján múlik – támogatja beosztottja szerződésének meghosszabbítását, mivel emberhiány van a rádiónál.
Kollégái kritikáira, szakmai tevékenységével kapcsolatos kifogásaira Parászka Boróka nem kívánt reagálni lapunknak, tartva magát ahhoz az elvhez, miszerint ami a szerkesztőség falain belül történik, az a munkaközösség belügye, amit megbeszélnek a szerkesztőségi üléseken. Szerinte az újságírók munkáját a rádió szakmaifelügyelő-testületei hivatottak elemezni, ami meg is történik a csatornánál.
„Nyitott embernek tartom magam, a mi szakmánk a kommunikáció, és ha itt létezik kommunikációs kudarc, akkor azon dolgozni kell. Senki és semmilyen kritika elől nem zárkózom el, nincs az a hallgató vagy kolléga, akinek ne válaszolnék a legjobb tudásom szerint" – válaszolta az Értsünk szót szerkesztője arra a kérdésünkre, hogy munkatársaival meg tudják-e beszélni a nézeteltéséreket.
Mivel a közszolgálati média belső szabályzata értelmében az újságírók kizárólag vezetőségi engedéllyel dolgozhatnak más csatornáknál is, megkérdeztük az Erdélyi Magyar Televízióban külpolitikai műsort vezető szerkesztőt, hogy kapott-e erre engedélyt.
Parászka Boróka elmondta, már bedolgozó újságíróként közölte a rádióval, mely lapokban, rádióknál, tévénél dolgozik még, és eddig semmiféle jelzés, kifogás nem érkezett hozzá arról, hogy esetében összeférhetetlenség állna fenn. A Mozgó Világban három évvel ezelőtt közölt, munkatársai által szintén kifogásolt írása kapcsán úgy vélekedett: pesszimista, metaforában és jelképekben beszélő tárcáját irodalomként kell olvasni, és nem az állásinterjújához csatolt szándéknyilatkozatként.
Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét
Elbocsátotta a Kolozsvári Rádió a román szerkesztőség ama munkatársát, aki kifogást emelt az ellen, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Vasile Luca márciusban összeférhetetlenség gyanújával tett feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA), feltárva, hogy az Országos Rádiótársaság (SRR) három hónappal meghosszabbította Debreczeni Hajnalkának a bukaresti közszolgálati televíziótól való áthelyezését.
Debreczeni – aki évente mintegy 44 ezer lejes fizetést kapott a rádiótól – közölte, feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, amit folyamatosan végzett. Kelemen Hunor sajtótanácsosa az ankét nyomán áprilisban lemondott a közszolgálati tévé kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról, ezáltal megszűnt a rádiótársasághoz való áthelyezése is.
Luca a Ziar de Cluj lapnak elmondta, május 27-ei hatállyal azzal az indokkal bontották fel a munkaszerződését, hogy együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta a rádiós műsorait. Szerinte azonban ez csak ürügy volt a Debreczeni-ügy kirobbantása miatt, mivel a tévécsatornával való együttműködését – amely nyolc hónappal ezelőtt amúgy is megszűnt – korábban engedélyezte a rádió vezetősége. Luca bírósághoz fordul elbocsátása miatt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Luca-ügy: cáfol a Kolozsvári Rádió
Cáfolja a Kolozsvári Rádió vezetősége, hogy összefüggés lenne Vasile Luca elbocsátása, valamint az újságíró Debreczeni Hajnalka ellen tett feljelentése között.
Lapunk keddi számában cikkezett arról, hogy a területi stúdió május végén felbontotta Luca munkaszerződését, mivel együttműködött az Agro TV-vel is, amely újrasugározta rádiós műsorait.
A román szerkesztőség munkatársa márciusban összeférhetetlenség gyanújával feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) amiatt, hogy az RMDSZ elnökének sajtótanácsosát úgy foglalkoztatta a területi stúdió, hogy a Donát úti szerkesztőségben senki nem látta, anyagot pedig soha nem adott le. Idéztük Lucának a Ziar de Cluj című lapnak adott nyilatkozatát, miszerint meggyőződése, hogy elbocsátása mögött a Debreczeni-ügy áll.
A Krónikához eljuttatott pontosításában Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese azt állítja, keretes cikkünk címe (Kirúgták Debreczeni Hajnalka feljelentőjét) egyértelműen azt sugallja, hogy a szerkesztőt azért távolították el munkahelyéről, mert a DNA-nál feljelentést tett.
Szerinte stilisztikailag, bár a „cím viszi az anyagot", a kirúgták helyett indokolt lett volna az elbocsátották, mint ahogyan az a szövegtestben elő is fordul. Rostás-Péter István szerint nem igaz, hogy a munkaszerződés felbontása egyenes következménye annak, miszerint Vasile Luca „kirobbantotta a Debreczeni-ügyet".
„A fegyelmi eljárást dokumentálhatóan 2015. január 21-én kezdte el a Kolozsvári Rádió vezetősége, az idevágó belső rendelkezések betartásával. Időrendi és logikai szempontból egyaránt téves tehát a két ügy között össszefüggést keresni" – szögezi le Rostás-Péter.
Tájékoztatása szerint a Román Rádiótársaság évente ad ki alkalmazottainak engedélyt a más sajtóintézményekkel való külsős együttműködésre, ez az engedély pedig Luca esetében a tavalyi év áprilisában lejárt.
A főszerkesztő-helyettes közölte: a fegyelmi vizsgálat során minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a szerkesztő 2014 augusztusában készített műsort a szarvasmarhák kéknyelvűségéről, amelyet az állategészségügyi hatóságok akkor jeleztek első ízben Romániában. „2014 decemberében úgymond meghívottként volt jelen a tévé stúdiójában, miközben a képernyő szalagcímén az szerepelt, hogy az Agro TV műsorszerkesztőjeként fogadta el a meghívást" – szerepel a rádió vezetőjének pontosításában.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Nyílt levél Rostás Szabolcsnak, a Krónika vezető szerkesztőjének
Két nappal ezelőtt – 2015. június 16-án – a Krónika online változatának Erdélyi Hírek rovatában jelent meg egy írás Nem értenek szót Parászka Borókával címen, melyet Ön jegyez. Nem szeretnék elveszni a részletekben, így nem osztom meg Önnel a cikk tartalmával kapcsolatos észrevételeimet (hisz nem is kért rá), biztos vagyok benne, hogy saját szakmai és erkölcsi értékrendjét követve fogalmazta meg minden szavát.
Az anyagot viszont pár órával később átvette a kuruc.info nevű szélsőséges portál, az általuk adott cím már így hangzik: Kollégáinak is hányingerük van tőle, mégis kötelező a Marosvásárhelyi Rádiónál tartani a magyargyalázó Parászka Borókát. A cikkben az Ön írásával egybemosva rengeteg antiszemita és egyéb gyűlöletkeltő kifejezés szerepel, amiket több okból sem idéznék. A kuruc.info emellett arra is nyíltan buzdítja olvasóit, Facebook elérhetőség megadásával, hogy Borókát kommentekkel zaklassák, ennek hatására az üzenőfalára számtalan minősíthetetlen, emberhez méltatlan bejegyzés érkezett, sőt telefonon is halálos fenyegetéseket kap. Ez a trauma nem csak rá, de családjára, négy gyermekére is kihat.
Meggyőződésem, Önnek távolról sem ez volt a célja, hanem Ön által fontosnak vélt információkat akart nyilvánosságra hozni, mint ahogy arról sem tehet, hogy írását szélsőségesek uszításra használják. Fülig Jimmy óta tudjuk: nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.
Viszont – ha megenged egy észrevételt – ebben az esetben mégis tennie kéne valamit, nem is csak a hír írójaként, hanem mint a Krónika vezető szerkesztője.
Azt hiszem, fontos jelzés lenne sokak számára, ha elhatárolódna a szélsőséges megnyilvánulásoktól, és felszólítaná a kuruc.info-t, hogy az anyagot ebben a formában töröljék. A romániai magyar közösséget számtalan mély konfliktus szabdalja, sokféle válság bénítja, talán valamicskét segíthet ezek feloldásában, ha a gyűlölködőket csitítva hatékonyabb kommunikációs formák felé próbáljuk elmozdítani a közbeszédet.
Nagyvárad, 2015. június 18.
Levelemnek szánt figyelmét köszönve, tisztelettel,
Tasnádi-Sáhy Péter
szerkesztő, Erdélyi Riport
Az első komment:
Törzsök Erika
Az "anyaország" Kurucinfójával járul hozzá a romániai magyar közösség egyébként is nehéz helyzetéhez. Nemzetegyesítés! - NER! - NSI, ha valaki ezeket nem kalapban, fehér lovon ülve szemléli, bizony PB sorsára jut.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kié a nagyobb?
Romániában 1998 óta rendelkezik törvény a nemzeti lobogó napjáról és annak megünnepléséről.
Tizenhét évvel ezelőtt a törvényhozók annak apropóján nyilvánították állami ünneppé június 26-át, hogy 1848-ban Havasalföld akkori, Craiován székelő forradalmi kormánya az összrománság zászlajává avatta a trikolórt; igaz, annak még nem a jelenlegi függőleges, hanem vízszintes sávos változatát. A román államiságot szimbolizáló nemzeti lobogó napján elsősorban a védelmi és a belügyminisztérium, továbbá állami intézmények rendeznek ünnepségeket.
És ez így van rendjén, hiszen a hivatalos zászló az egyik legszentebb állami, nemzeti jelképnek számít mindenütt a világon. A budapesti Országgyűlés például tavaly decemberi határozatában március 16-át nyilvánította a magyar zászló és címer napjává, amelyet először idén ünnepeltek meg szerte a Kárpát-medencében.
Amúgy a két lobogó békésen elfér egymás mellett, ha valaki nem hiszi, tekintse meg a népesebb román közösségek lakta magyarországi települések polgármesteri hivataláról készült felvételeket. És ez megint csak rendjén van így. Ott kezdődik a baj, amikor egyesek szerint Románia nemzeti lobogója nem tűr meg maga mellett közintézményen más zászlót, legyen az piros-fehér-zöld vagy aranysávos-kék lobogó. Vagy amikor úgy gondolják, az övék attól lesz szebb és kedvesebb a többinél, ha hosszabbra, szélesebbre, egyáltalán nagyobbra varrják, amit aztán jó magasra kitűznek.
A csíkszeredai óriástrikolór felvonását beharangozó Mircea Duşa védelmi miniszterből nem először könyököl ki a grandománia, avatott ő már 24 négyzetméteres trikolórt is a Székelyföldön. Persze nem véletlen, hogy miért éppen itt, és nem mondjuk Galacon. A vele egy követ fújó román politikusok szerint leginkább a többségében magyarok lakta vidékeken kell fitogtatni a román államiságot, egyáltalán azt, hogy ki az úr a háznál.
Merthogy Duşa fejében erről szól a román zászló emléknapja, nála ez a nemzeti önérzet és büszkeség csimborasszója: hogy kié a nagyobb. Nála a félelem ott kezdődik, ha ez a bizonyosság nincs. Az attól való rettegés, hogy nem neki(k) áll a zászló, hogy a Székelyföld és Erdély ne adj’isten nem Románia.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Halállal fenyegetik Parászka Boróka újságírót
Már a sajtószabadság elleni támadásokat feltérképező MappingMediaFreedom portál is felhívta a figyelmet annak a marosvásárhelyi magyar újságírónak az ügyére, aki a szélsőséges kuruc.info buzdítására napok óta fenyegetéseket kap különböző személyektől. A marosvásárhelyi rádió munkatársával, Parászka Borókával – véleményei miatt – nem először foglalkozik gyalázkodó hangnemben a fasisztoid portál, és nem is ez az első alkalom, hogy buzdításukra az újságírót fenyegetések érik. Most az apropót egy Krónikában megjelent cikk jelentette, amelyet a kuruc.info teljes egészében átvett és saját kommentárjaival látott el.
A kommentekben az erdélyi napilapban megjelent írással egybemosva rengeteg antiszemita és egyéb gyűlöletkeltő kifejezés szerepel. A kuruc.info emellett arra is nyíltan buzdítja olvasóit, Facebook elérhetőség megadásával, hogy a marosvásárhelyi újságírót kommentekkel zaklassák, ennek hatására az üzenőfalára számtalan minősíthetetlen, emberhez méltatlan bejegyzés érkezett, sőt e-mailen és telefonon is halálos fenyegetéseket kapott.
Parászka: családirtással fenyegettek
Parászka Boróka a maszol.ro-nak elmondta, fenyegettek már családirtással, nemi erőszakkal, gyilkossággal is. A telefonszámát és a pontos lakcímét is ismerik a zaklatók, akik közül vannak beazonosíthatók és névtelenül fenyegetőzők is.
„Nem csak engem: családtagjaimat is megkeresték, megfélemlítették. Nem ez az első ilyen kampány, tíz éve időről időre újrakezdődik. Már gyakorlatom van a kezelésében (ez főleg a gyerekeim felkészítését és biztonságuk garantálását illeti). Nem ijedek meg, és nem is veszem félvállról: minden olyan kísérlet, ami egy újságíró elhallgattatását célozza meg, a szólásszabadságot sérti, komolyabb ez egy egyszerű személyes támadásnál” – mondta az újságíró.
Parászka úgy véli: a Krónikában megjelent cikk, mely szerint "baloldali beállítottságú" interjúalanyokat "preferál" a rádiós műsorában, eszközt adott a kuruc.info támadásához. „Ez a felület jellemzően ideológiai, etnikai, faji alapú illetve homofób támadásokat folytat. Úgy gondolom, ezekkel a leszámolásokkal szemben politikai beállítódástól függetlenül fel kell lépni” – vélekedett.
Szerinte ez a történet arról is szól, hogy újságírók élnek vissza azzal a nyilvánossággal, amelyhez hozzáférésük van. „Az újságírói munka nem segíti ebben az esetben a szólásszabadságot, hanem korlátozza azt, a média a médián belüli leszámolás terepévé vált. Nagyon veszélyes helyzet ez, minden kollégának szembe kell néznie ezzel” – fogalmazott Parászka Boróka.
Rostás: engem is gyaláztak a kuruc.infósok
Az ügyben Tasnádi-Sáhy Péter, az Erdélyi Riport munkatársa nyílt levelet intézett a Krónikában megjelent cikk szerzőjéhez, a napilap vezető szerkesztőjéhez. Ebben arra kéri Rostás Szabolcsot, szólítsa fel a kuruc.infót az átvett anyag törlésére. „ Fontos jelzés lenne sokak számára, ha elhatárolódna a szélsőséges megnyilvánulásoktól” – fogalmaz levelében Tasnádi-Sáhy.
Rostás Szabolcs a maszol.ro megkeresésére elmondta, nem tesz eleget az Erdélyi Riport munkatársa kérésének, annak ellenére, hogy maga is elfogadhatatlannak és gyalázatosnak tartja a kuruc.info eljárását. „Szerintem Tasnádi-Sáhy Péter sem gondolhatja komolyan, hogy a kuruc.info magába száll, ha én vagy bárki felszólítja egy anyag eltávolítására. Ez csak olajat öntene a tűzre” – jelentette ki.
Az újságíró felidézte: néhány éve maga is a Parászka Borókáéhoz hasonló bánásmódban részesült a kuruc.infón. Hozzátette, határozottan elutasítja, hogy bárkit a véleménye miatt fenyegetés érjen. „Ám nagyon jól tudjuk, hogy sem a magyar állam, sem az amerikai hatóságok nem voltak képesek betiltani, vagy akár kordában tartani ezt a honlapot” – fogalmazott.
Cs. P. T.
maszol.ro

PARÁSZKÁNAK ANNYI
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias.
Amióta egy teljes oldalon népszerűsítette a verespataki Gold Corporationt, azóta nem szeretek Krónikát olvasni. Most a Tasnádi-Sáhy Péter nyílt levele miatt mégis előkerestem a lap június 16-i számát. Tasnádi-Sáhy az Erdélyi Riportban közölte levelét, címzettje Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője. Rostás arról írt cikket, hogy „a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat [Parászka Borókáról van szó], és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.” A nyílt levél azért született, mert Rostás cikkét átvette akuruc.info, arra buzdítva olvasóit, hogy „írjanak” Parászka üzenőfalára, és telefonon se hagyjanak neki békét, Tasnádi-Sáhy pedig úgy gondolta, mindettől Rostásnak el kellene határolódnia.
Tasnádi-Sáhy Péter feltehetőleg abból indult ki, hogy létezik valamiféle céhen belüli szolidaritás, hogy az újságírók, miként a szabadságért harcoló katonák, egymásnak vetett háttal, egymást védve küzdenek nemes céljaikért. A tények viszont azt mutatják, hogy a kuruc.info brigádjaiban sokkal több a csapatszellem, kakasszóra akcióba lépnek, mint a dénéás maszkácok.
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias. Olvasom: „a piacon megállított hallgatók” (nem tudni, bevásárlókról és/vagy kofákról van-e szó) „élesen bírálják Parászka műsorát”. Vagy olvasom: „sorban állnak az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál”.
Tekintsünk az asztalokra. A Látó szerkesztőség könyvtárában itt vannak a Parászka Boróka szerkesztette A Hét bekötött évfolyamai. A ’89 utáni évek egyik legkiemelkedőbb sajtós teljesítménye! Képzőművészetről, színházról, irodalomról, filozófiáról, építészetről, társadalomról, politikáról írnak benne, nemcsak művészek, írók, kritikusok, politológusok, hanem tudósok, kutatók, mérnökök is – friss nevek, friss gondolatok, az ember hetente örülhetett a helynek, ahol élni lehet mégis. És akkor ott vannak a többi asztalok. Jönnek a „sorba állók”, leteszik a maguk életművét, és az asztalok összedőlnek a súly alatt. Ekkor odalép a rádió igazgatója az asztalrogyasztókhoz, és megszorítva valahány kezüket, közli velük, Parászkának annyi, ti kelletek nekünk.
Ismerek én is egy hallgatót, Párizsban él, az ottani piacokon meglelhető. Interneten hallgatja a Vásárhelyi rádiót. Akkor kezdte el hallgatni, amikor Károlyi Csaba rádiókritikáját olvasta az ÉS-ben (Élet és Irodalom, 2013. október 4. – egyébként ez az interneten fellelhető egyetlen kritika a vásárhelyi rádióról). Károlyi dicsérően beszélt a rádió műsorairól, név szerint is említve Parászka Borókát. Párizsi barátom először az ő műsorait kereste ki, de ma már mást is meghallgat, a Jó reggelt, Székelyföldet vagy Agyagási Levente közéleti műsorát vagy Kiss Csaba Naprakészét vagy Kiss Dénes és Kányádi Orsolya Kultúrpresszóját. Miközben továbbra is Parászka a kedvence. Gyakran, nem véletlenül, a legtüskésebb bokor érleli a legfinomabb gyümölcsöt.
Láng Zsolt
Trandindex.ro

Szórvány a négyzeten
Bár a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium magán hordozza a magyar szórványiskolák szinte valamennyi jellemzőjét, mégis családias hangulatot, minőségi nevelést biztosít a közel háromszáz diák számára. A bukaresti magyar nyelvű oktatás idén fennállása 200. évfordulóját ünnepli.
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.
Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Az oktatásszervezés hőskora
A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”.
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön).
A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
A családi ház
Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást.
Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
„Rejtőzködő” magyarok
Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is.
A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Gázellátási szabályok: elszigetelte magát Románia
Egyebek mellett a Magyarországra irányuló gázexport késlekedése miatt indított pert Románia ellen az Európai Bizottság. Bár az Arad és Szeged között 2010-ben kiépített összekötő vezeték már több mint egy éve alkalmas a kétirányú gázszállításra, Bukarest csak idén nyáron tervezi a kivitel beindítását.
Megalapozottan sejt szándékosságot a magyar kormány amögött, hogy a technikai feltételek teljesítése ellenére a román hatóságok halogatják a kétirányú földgázszállítás megteremtését. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten fogalmazott úgy, miszerint „szándékos és tudatos bojkott" áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.
Részben ezzel magyarázható, hogy az Európai Bizottság (EB) nemrég a luxembourgi Európai Bírósághoz fordult, miután Románia továbbra sem fogadta el azt a sürgősségi gázellátási biztonsági tervet, amelynek egy esetleges gázválság idején alkalmazandó szabályozásokat és intézkedéseket kell tartalmaznia.
Az uniós végrehajtó szerv döntése értelmében a terv hiányában Románia nem tudna helytállni egy krízishelyzetben. A 2010-ben elfogadott szabálynak Bukarest már 2012 decemberében eleget kellett volna tennie, ezért korábban kötelezettségszegési eljárás indult ellene, amely most újabb szakaszba lépett.
A földgázellátás biztonságáról szóló uniós szabályozás többek között meghatározza azokat a gázellátási szabályokat, amelyeket a tagállamoknak válság esetén tiszteletben kell tartaniuk. Ennek megfelelően legalább harminc napig kell biztosítaniuk a gázellátást háztartások, kórházak, egyéb szociális és népjóléti szolgáltatások számára.
Brüsszel szorgalmazza azt is, hogy jelöljenek ki egy hatóságot, amely a gázellátásért felel, és megelőző jelleggel felméri a kockázatokat, javaslatokat fogalmaz meg az ellátás javítása érdekében. Az EU ugyanakkor azon is változtatni kíván, hogy egyes tagállamok elszigetelt helyzetben, úgynevezett „gázszigeten" vannak, mert infrastruktúrájuk nincs kapcsolatban az Unió többi részével.
A megelőző cselekvési, valamint vészhelyzeti terv hiányán túlmenően Brüsszel a jelek szerint elsősorban azt rója fel a bukaresti hatóságoknak, hogy nem oldották meg a kétirányú kereskedelmi forgalmat. Erre utal Răzvan Horațiu Radunak, Románia Európai Bírósághoz delegált képviselőjének tavaly novemberi nyilatkozata is, amelyben a Brüsszel által indított kötelezettszégszegési eljárást kommentálta.
A külügyminisztérium helyettes államtitkára közölte, az EB kifogásainak lényege Románia, valamint a szomszédos uniós tagállamok gázvezetéki kapcsolódási pontjainak (interkonnektor) működésére vonatkozik. „Gyakorlatilag ezek az összekötő vezetékek léteznek, csak nem működnek a Brüsszel által várt paramétereken" – jelentette ki akkoriban a kormány illetékese.
Radu a most elindított perre úgy reagált, a gazdasági minisztérium elküldte Brüsszelnek a gázellátási tervet, amelyet reményei szerint megfelelőnek találnak, így elkerülhető lesz, hogy a luxembourgi bíróság elítélje Romániát.
Miközben a román–bolgár gázhálózat összekapcsolását lehetővé tevő Giurgiu–Rusze gázvezeték terve évek óta halasztódik, a magyar-román interkonnektoron nem indult be a kétirányú szállítás. A két ország földgázszállító hálózatát összekötő vezeték 2010-ben készült el Arad és Szeged között, amely tavaly februártól kétirányú szállításra alkalmas ugyan, ám a román-magyar irányban megnyitott kapacitás első lépcsőben csak kis mennyiség beszállítását teszi lehetővé.
Nicolae Havrileț, a bukaresti energiaár-szabályozó hatóság vezetője májusban arról beszélt, hogy a belföldi gázfogyasztás csökkentése, valamint az oroszországi import áprilisi kiküszöbölése következtében Románia idén nyáron beindíthatja a gázkivitelt Magyarország irányába.
Az exportot az a négyoldalú regionális gázszállítási együttműködési megállapodás is elősegítheti, amelyet Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia külügyminiszterei május 22-én írtak alá Rigában. Az egyezmény szerint összekötik és kétirányúsítják a négy ország gázvezeték-rendszerét, növelve az érintett államok energiabiztonságát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Korai öröm
Fontos csatában diadalmaskodott kedden a román ellenzék a parlamentben a régi-új kémfőnök kinevezésének megszavazásával, a háborút azonban még nem nyerte meg.
A hatalom fölött aratott részsiker ellenére továbbra is koraiak azok a várakozások, miszerint a külügyi hírszerzés (SIE) vezetőjének beiktatása az első lépés lesz egy új parlamenti többség kialakítása és a baloldali kormány megbuktatása irányába.
Klaus Johannis államfőnek kétségtelenül sikerült éket vernie a bukaresti koalíciót alkotó pártok közé azáltal, hogy Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt javasolta az SIE élére. Bár a Victor Ponta kormányfő vezette szociáldemokraták és koalíciós szövetségeseik meglehetősen kényelmes többséggel rendelkeznek a törvényhozásban, Ungureanu személye alaposan megosztja a hatalmon lévő pártokat.
Pontáék számára elsősorban nem is amiatt elfogadhatatlan a külügyi titkosszolgálatot 2007-től 2012-ig irányító liberális szenátor kinevezése, hogy ezáltal a két legfontosabb román hírszerzés egyaránt ellenzéki „kézbe kerül”. (Johannis februárban szintén liberális politikust, Eduard Hellviget nevezte ki a belföldi hírszezés élére).
A PSD főleg amiatt utasítja el Ungureanu támogatását, hogy három évvel ezelőtt éppen az általa vezetett kormány parlamenti megbuktatásával sikerült hatalomra jutnia. A törökországi térdműtéte miatt kényszerszabadságra vonult Pontát helyettesítő Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő vezette UNPR azonban ebben a kérdésben felsorakozott a jobbközép államelnök mögé, és kiállt Ungureanu kinevezése mellett.
Bár együttes ülésén a parlament kedden a PSD bojkottja közepette is bizalmat szavazott Ungureanunak, elhamarkodott lenne azt állítani, hogy ezáltal elfogyott a levegő a hatalom körül. Már csak azért is, mivel a keddi szavazás ugyanúgy a liberálisokat is megosztotta, és többek között Crin Antonescu, a PNL volt elnöke is szembehelyezkedett a saját alakulatával.
Új többség tehát egyelőre nem létezik. Ponta és koalíciója számára az adhatja meg a kegyelemdöfést, ha az ügyészség vádat emel a korrupcióval gyanúsított kormányfő ellen, ez esetben ugyanis az államfő – aki kedden újfent követelte a miniszterelnök lemondását – felfüggesztheti tisztségéből. Majd akkor lehet örülni.
Rostás Szabolcs.
Krónika (Kolozsvár)

Verespatak: perelik Romániát a kanadaiak
Beváltotta fenyegetését a kanadai Gabriel Resources társaság, és nemzetközi választottbíróság elé vitte a Verespatakra tervezett színesfémbánya ügyét. Bár a cég nem közölte, mekkora kártérítést követel Romániától, becslések szerint a kárigény több milliárd dollárra rúghat.
A Világbank által létrehozott Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) kezdeményezett eljárást Romániával szemben a verespataki aranybányát megnyitni tervező kanadai Gabriel Resources. A vállalat szerdai közleményében bejelentette, amiatt tett feljelentést a román állam ellen a washingtoni székhelyű intézménynél, hogy nem engedélyezte a ciántechnológiás bányaprojekt megvalósítását. (Az országok és államok közötti beruházási viták megoldására alakult, pártatlan nemzetközi fórumként működő ICSID kiegyezés vagy bírósági eljárás útján biztosítja a felek közötti jogi viták megoldását). A tengerentúli társaság azzal vádolja a bukaresti hatóságokat, hogy az eljárási szabályokat megsértve megakadályozták verespataki beruházási tervét, és nem fizettek kártérítést sem, annak ellenére, hogy a cég szerint a román állam megfosztotta őket a beruházás teljes értékétől. A Gabriel Resources nyolcvan százalékos részesedést birtokol a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat részvénypakettjében, a fennmaradó rész a román gazdasági minisztériumé. Az RMGC tizenöt éve próbálja megszerezni a kitermelési engedélyt az Erdélyi-érchegységben rejlő, 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt tartalmazó lelőhely kiaknázása érdekében. A terv Verespatak jelentős részének ledózerolását vonná maga után, a kanadaiak pedig a helyi ingatlanok jelentős részét már felvásárolták.
A Gabriel Resources szerint Románia olyan bánásmódban részesítette, amelyek sértik a befektetésekre vonatkozó nemzetközi kétoldalú szerződéseket, és jelentős veszteségeket okozott a cégnek. Jonathan Henry, a Gabriel vezérigazgatója egyébként már tavaly májusban jelezte: mivel nem remél előrelépést a bányaberuházás engedélyezésében, a román állam ellen kártérítési perre készül. Bár a társaság ezúttal nem nevezte meg, mekkora kártérítést követel a román államtól, bukaresti kormányilletékesek korábban arról beszéltek, hogy a kanadai fél kártérítési igénye négymilliárd dollárra tehető. Mint ismert, a cég által javasolt ciántechnológia megosztotta a hazai közvéleményt, a Román Tudományos Akadémia, az ortodox egyház, az erdélyi magyar történelmi egyházak, számos civil szervezet és Magyarország is tiltakozott a nagyszabású terv megvalósítása ellen. A jelentős társadalmi nyomás hatására a bukaresti parlament tavaly júniusban elutasította a beruházást elősegítő törvénytervezetet, az engedélyezési folyamat pedig teljesen megakadt. A Gabriel Resources ezért az év elején levélben fordult Klaus Johannis államelnökhöz és a kormányhoz, amelyben a tárgyalások újrakezdését sürgették a bányaprojekt elindításáról. Azt kérték az illetékes román hatóságoktól, hogy vegyenek részt a bányaprojekt megnyitásáról szóló konzultációs sorozatban, ellenkező esetben nemzetközi kereskedelmi bírósági eljárást és kártérítési követelést helyeztek kilátásba.
Szerdai közleményében a kanadai vállalat azt állítja, hogy áprilisban és májusban újabb megkeresést küldtek a bukaresti hatóságoknak, de ezek is válasz nélkül maradtak, ezért fordultak a bírósághoz. A társaság jelezte, hogy a pereskedés ellenére továbbra is hajlandóak tárgyalni a beruházásról a román állami szervekkel. A bányaprojektet ellenző verespataki Alburnus Maior egyesület tegnap úgy értékelte, feljelentésükkel a kanadaiak gyakorlatilag elismerték romániai projektjük meghiúsulását. Eugen David, a szervezet elnöke a pofátlanság netovábbjának nevezte, hogy a társaság kártérítést követel egy visszautasított, ezáltal pedig meg sem valósult beruházás miatt.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Célkeresztben Frunda György múltja
Újfent azzal vádolják Frunda Györgyöt, az RMDSZ volt szenátorát, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2004 óta többször is átvilágította a politikust, és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján mindannyiszor arra a következtetésre jutott, hogy Frunda nem volt besúgó.
Az 1990-től 2012-ig parlamenti képviselői, illetve szenátori mandátumot betöltő jogász politikust azonban két évvel ezelőtt ismét górcső alá vette az átvilágító bizottság, miután 2013 januárjában Victor Ponta miniszterelnök kinevezte személyi tanácsadójának, továbbá új dokumentumok érkeztek a CNSAS-hoz a Szekuritáte archívumát kezelő Román Hírszerző Szolgálattól (SRI).
A bukaresti Bursa című pénzügyi lap a napokban megjelent cikkében ismertette az átvilágítóbizottság idén áprilisi keltezésű, július 2-án nyilvánosságra hozott határozatát. Ebből kiderül, hogy a kommunista titkosszolgálat a nyolcvanas évek elején svájci állampolgárokkal fenntartott „gyanús” kapcsolatai miatt vonta megfigyelés alá Frundát, akit az Emil, Furnea és Faur fedőnevekkel láttak el. Bár a CNSAS megállapítja, hogy a rendelkezésre álló dossziéban nem található Frunda által aláírt klasszikus együttműködési nyilatkozat, kiderül: a politikus írásban vállalta, hogy tiszteletben tartja az államtitkok védelméről szóló 1971/23-as számú törvény előírásait, ennek megfelelően semmilyen körülmények között nem hozza nyilvánosságra az állambiztonsági szervekkel folytatott beszélgetéseit. A CNSAS határozata ismerteti továbbá a Frunda által Emil Voşloban szekus századosnak 1980-ban adott, külföldi körútra készülő ismerőséről szóló beszámolóit. Az átvilágító testület mindezeket figyelembe véve ismét arra a következtetésre jutott, hogy Frunda György nem nyilvánítható a Szekuritáté egykori ügynökének vagy besúgójának a szekus dossziékhoz való hozzáférést biztosító 2008/293-as számú átvilágítási törvény alapján.
Az ügy pikantériája azonban, hogy a CNSAS vezetőségében nem mindenki ért egyet az intézmény határozatával. Különvéleményében Corneliu Turianu, a testület titkára azt állítja: a dokumentumok alapján az a helyes megállapítás, miszerint Frunda információkat szolgáltatott a Szekuritáténak, csakhogy ez irányú tevékenysége nem meríti ki a vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeket. Csendes László, a CNSAS másik tagja Turianu különvéleményéhez fűzött különvéleményében elmarasztalja kollégája álláspontját, amely szerinte ellentmond az egyenlő bánásmód elvének. Egyéb dokumentumokat is felsorakoztató cikkében ugyanakkor a Bursa azt állítja, az RMDSZ politikusa egyértelműen a Szekuritáté besúgója volt. Sőt volt szekus tisztektől származó információkra hivatkozva a lap szerint a román titkosszolgálat berkeiben felmerült a gyanú, hogy Frundát a magyar hírszerzés is beszervezte, és gyakorlatilag kettős ügynökként tevékenykedett.
Az államelnöki tisztséget az RMDSZ színeiben kétszer is megpályázó érintett szerint a CNSAS legfrissebb jelentése megerősíti a korábbi határozatokat, miszerint nem volt besúgó, és ha valaki mást állítana, azt bepereli. A róla megjelent cikket lejárató kampánynak nevezve a politikus a Transindexnek úgy nyilatkozott, nem volt kollaboráns, őt valójában meghurcolta a Szekuritáté. Különben Frundát – aki korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése romániai delegációjának elnöki tisztségét is betöltötte – először 2006-ban vádolták meg román politikusok és a bukaresti média, hogy besúgó volt. A politikus annak idején közölte: a nyolcvanas évek elején környékezte meg a titkosszolgálat, de ő megtagadta az együttműködést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Lényeges kérdések
Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, az illiberális demokráciáról tett tavalyi értekezésére rátromfolva Orbán Viktor a tusnádfürdői szabadegyetemen idén is mond valami hasonló „egetrengetőt”.
Várható volt, hogy a 25 éve hagyományossá vált, a táborlakók által előszeretettel Orbán-koncertként emlegetett tusványosi beszédet ezúttal a bevándorlás kérdése tematizálja, e téren pedig a miniszterelnök gyakorlatilag megerősítette kormánya eddigi markáns álláspontját. Azt, hogy Budapest határozottan elkötelezett az újkori népvándorlás megállítása mellett, és ebből nem hajlandó engedni. Nem számít meglepetésnek a témában lezajlott nemzeti konzultáció szintén Tusnádfürdőn ismertetett eredménye sem, amely még ha nem is tükrözi teljes mértékben az anyaországi társadalom viszonyulását, jelentős hátszelet biztosít a kormány szigorú bevándorláspolitikájának. Amelyről egyre többször kiderül, hogy Európa nyugati felében is egyetértenek vele, csak a szókimondó orbáni retorikához képest sokan óvatosabban mernek rátapintani a lényegre. Mindemellett a migrációs hullámnak egyelőre kevésbé kitett Románia hatóságainak már most jó lenne felkészülniük arra, hogy a magyar–szerb határon felépülő kerítést elkerülve a bevándorlók egy része valószínűleg az országon keresztül lép majd be az EU-ba. A kontinens egészét sújtó menekültkérdésen túlmenően a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok számára fontos hír, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen megerősítést nyert, miszerint a magyar kormány prioritásként tekint a nemzetpolitikai építkezésre. A határon túli magyar közösségek megtartását erősítő projektek közül kiemelendő a Kárpát-medencére kiterjesztendő egységes egészségügyi ellátás ügye, amely ugyancsak kiemelt helyen szerepel az Orbán-kormány stratégiájában. Úgy tűnik viszont, hogy az Erdélybe tervezett „állami magyar kórház” megvalósításának jelenleg a partiumi és a székelyföldi magyar közösségek körében zajló versengés, intenzív lobbi a legnagyobb akadálya. Vagyis mielőtt benyújtaná a számlát a budapesti kormánynak, az erdélyi magyarságnak kellene eldöntenie, hol működhetne a leghasznosabban és a -hatékonyabban az egészségügyi intézmény.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Ki a revizionista?
Van abban valami utánozhatatlan pofátlanság, ahogy a román külügyminisztérium kitámadta Magyarország miniszterelnökét a Facebook-oldalán közzétett fényképek miatt.
Persze tudjuk, hogy egy ország közméltósága esetében a nyilatkozatain és döntésein túlmenően az is különös hangsúllyal bír, hogy mit kommunikál kevésbé konvencionális formában, esetünkben egy internetes közösségi oldalon. Nem árt viszont emlékeztetni: az Orbán Viktor oldalára feltöltött, a Tusnádfürdőn rendezett szabadegyetemen készült felvételek tusványosi életképeket, székely zászlós embereket, valamint egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki egyebek mellett Nagy-Magyarország térképet megjelenítő kitűzőket is árul. Ezt minősítette revizionista és irredenta jelképek népszerűsítésének a román diplomácia. Rögtön szögezzük le, hogy esetünkben nem holmi önkényuralmi jelképekről van szó, amelyek sértenék bárki emberi méltóságát vagy bármely népcsoport nemzeti érzelmét. Olyan történelmi szimbólumokról, ártalmatlan kitűzőkről beszélünk, amelyek üzenete mélyen beivódott a magyar emlékezésbe és kultúrkörbe, mindazonáltal – valljuk be – némi nosztalgiázásra is alkalmat nyújtanak. De ennyi, és semmi több. A román közvélekedés ellenére sem Orbán Viktor, sem mindenkori kormánya egyetlen tagja nem fogalmazott meg revíziós törekvéseket az utódállamokkal szemben. Hogy a nemzetben gondolkodás, a határok fölötti nemzetegyesítés elve, a külhoni magyarok támogatása, autonómiatörekvéseik felkarolása mégis ezt erősíti meg egyesekben, lelkük rajta. Mielőtt ott is magyar revizionizmust vizionálna, ahol nincs, a román diplomácia jobban tenné, ha magába szállna. Bukarestben az elmúlt évtizedben jóformán állampolitikai szintre emelték a Moldovával való egyesülés óhaját, amelyet Traian Băsescu volt államfővel az élen számos politikus és párt nyíltan felvállalt. A Pruton túli állam bekebelezését tucatnyi szimpóziumon, tüntetésen követelik, az ország közútjait feliratok ezrei tarkítják, miszerint „Besszarábia Románia”. Mik ezek, ha nem a román revizionizmus legékesebb bizonyítékai? Miért kutatja a román külügyminisztérium más szemében a szálkát, amikor az övében még a gerendát sem látja?
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)