EMI-tábor: a mai fiatalok is kiállnának a barikádra
Fiatalként ’56-ban – ez volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a címe, amelynek vendégei Wittner Mária és Murányi Levente 1956-os szabadságharcosok, valamint Popély Gyula történész voltak az EMI-táborban. Noha ma a politikai környezet és a fiatalok mentalitása is más, ha a sors úgy hozná, ők is kiállnának a barikádokra – vélik.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelegve került sor a csütörtöki kerekasztalra, ahol saját forradalomélményeikről, majd az azt követő meghurcoltatásaikról mesélt a két forradalmár. A felvidéki történész pedig, aki gyermekfejjel a rádión át követte az eseményeket, a forradalom csehszlovákiai következményeiről beszélt a hallgatóknak.
„Nem írhatjuk le ezt a generációt, akik még nem voltak olyan helyzetben, hogy a barikádokra kellene állniuk, nem jósolható meg, hogy mi történne. De úgy gondolom, hogy ők, akik már a szabadságban nőttek fel, nem adnák könnyen a szabadságukat, ha arra kerülne a sor” – fogalmazott Wittner Mária. Elmondta, az 50-es évek „jampeceknek” nevezett fiataljaiból senki nem nézte ki, hogy a barikádokon fognak kikötni és harcolni a szabadságért. Mégis ott voltak, harcoltak, és életüket adták érte. Úgy gondolja, a mai fiatalok is megtennék ezt.
Mirányi László elmondta, sok fiatallal találkozik történelemórákon, akik nagyon is érdeklődnek, hogy miként lehetett helytállni benzines üvegekkel a tankokkal szemben, érdeklik őket az ’56-os események. Vannak ma, akiket „elhülyített” az őket érő sok negatív hatás, de a többségük mai is a hazáját szerető fiatal. Ha szükség lenne rá, ma sem ketten-hárman, hanem nagyon sokan lennének a barikádokon – vélte.
Wittner Mária leszögezte, a harcuk nem ért véget, ma is folytatják, csak nem fegyverrel, hanem azzal, hogy továbbviszik a forradalom szellemiségét, és igyekeznek átadni a fiataloknak, a jó útra irányítani őket. A jó út pedig a magyar út – jelentette ki.
Az EMI-tábor közéleti-politikai előadásai, kerekasztal-beszélgetései péntektől indulnak be igazán. Délelőtt tíz órára a három erdélyi magyar párt vezetőit várják, hogy megosszák gondolataikat. Eddig Szilágyi Zsolt EMNP-elnök jelezte biztosra részvételét, az RMDSZ és az MPP részéről még várják a visszajelzést. A téma: merre tovább, erdélyi magyarság? Délután egytől Izsák Balázs, az SZNT elnöke válaszol a hallgatók kérdéseire Milyen is lesz az autonómia? témában.
Szombaton délelőtt tíztől egy mindig aktuális téma kerül napirendre. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó Gyula egyháztörténeti kutató és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével. Délután egy órától az elmúlt év legnagyobb megdöbbenést kiváltó ügye, a „Beke-ügy” lesz terítéken. Terrorizmus vagy megfélemlítés? a címe egy újabb kerekasztal-beszélgetésnek, ahol Szőcs Csongor, a HVIM Kézdivásárhelyi elnöke, Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Tőke Ervin Csíkszeredai városi tanácsos, a Minta elnöke lesznek a vendégek.
A két erdélyi téma között kerül sor 11.30-tól Vona Gábor Jobbik-elnök előadására, aki rendszeres részvevője az EMI-tábornak. Témája ezúttal: Magyarok Európában. De lesz-e még Európa?
Vasárnap Raffay Ernő történész várja a hallgatókat, előadásának témája a magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom. Mindemellett még számos érdekes előadás és egyéb rendezvény helyszíne lesz az EMI-tábor.
A legtöbb részvevőt az esti koncertek vonzzák. Pénteken a Beatrice és a Kalapács, szombaton a Hungarica és a Romantikus Erőszak, vasárnap pedig az Ismerős Arcok és a Moby Dick együttesek lépnek fel 20, illetve 22 órától. A kisszínpadon péntek éjfélkor a No Sugar, szombaton 18 órától a Shadows, 24 órától pedig az Alteregó koncertezik. Vasárnap éjfélkor tábortűz zárja a 12. Emi-tábort, ahol a Miklós Fiúk Band zenél. A tábor részletes programja az emitabor.hu címen található meg. A helyszínre autóbuszok szállítják a táborozókat Gyergyószentmiklósról, ezek menetrendje a buszmegállókban van kifüggesztve.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Székelyszentistváni ünnepség
Makfalva község önkormányzata, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva történelmi egyházai augusztus 20-án 22. alkalommal tartják meg államalapító királyunk ünnepét. Az ünneplők 9.45 órakor találkoznak a csókfalvi unitárius templomnál, majd 10 órakorsor kerül a zászlóavatásra, a polgármester köszöntőjére. 10.30 órától fényképalbumot mutatnak be, majd dr. Raffay Ernő történész tart előadást. 12 órától ökumenikus istentisztelet lesz a székelyszentistváni templomban, majd 13 órától Péter Ferenc megyei tanácselnök, Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, az MPP elnöke mond ünnepi beszédet, ezt követően felavatják a székely vértanúk emlékére állított kopjafákat. 14 órától borkóstoló és bográcsolás lesz, fellép a Hatszentcsók néptánccsoport, énekel Mátyus Vilmos és zenekara.
Népújság (Marosvásárhely)

Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Borbély Zsolt Attila kötetének a bemutatója
Székely kapu a magyar világra
2016. október 28-án 18 órától a Tulipán könyvesboltban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila politológus közírónak a Székely kapu a magyar világra című kötete, mely a szerzőnek az utóbbi két évtizedben a Kapu című folyóirat hasábjain megjelent írásainak legjavát foglalja egységbe. A kötethez Raffay Ernő történész írt előszót, aki így fogalmaz: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.” A szerző beszélgetőtársa Toót-Holló Tamás, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője. A könyvbemutatóra mindenkit szeretettel vár Schmak András és felesége, Jutka, a Tulipán tulajdonosai. Nyugati Jelen (Arad)

Őrtűz helyett Székely kapu
Bármilyen fiatalosnak tűnik, Borbély Zsolt Attila politológus immár több mint két és fél évtizedes közírói múltra tekinthet vissza. Aki figyelemmel kísérte ez irányú tevékenységét, tudja, hogy a politika iránti érdeklődése már az „apai szárnyak” alatt kezdődött még 1990 táján, amikor megindult a hazai magyarság önszerveződése, megalakult érdekvédelmi szervezetünk. Ebben a temesvári Borbély Imre aktív, vezető szerepet vállalt, tagja volt a szép reményekkel induló RMDSZ első csúcsszerveinek. Egy ideig.
Emlékszünk azokra a szép időkre, amikor a szövetségben egy ideig még mindenki számára központi kérdésnek az autonómia számított. Az erről született határozatok megvalósítása viszont nem került terítékre egyetlen romániai törvényhozó fórumon sem, A szatmári eskütétel is csak amolyan figyelemelterelő, a magyarság elvárásainak kirakatszerű prezentálása volt. Elsősorban a szövetség egyes vezetőinek defenzív, megalkuvó, a román politikai vezetéssel lepaktáló politikája miatt hiúsult meg a lényegre törő kísérlet. (Lásd a neptunosok árulását.)
Most már Markó Béla, az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke is elismeri, hogy a romániai magyarság (székelység?) autonómia kérdése lényegében a szövetség kormányszerep-vállalásával kikerült a követelések közül. És azóta sem sikerült azt aktuálissá tenni, pedig ez nemzetiségi megmaradásunk kulcskérdése. E problémában eredménytelen maradt a 2009-es székely autonómia-gyűlés, de a 2014-ben benyújtott székely autonómia-statutum sem került megvitatásra még a parlamenti szakbizottságban sem. A könyv írásai végigkísérik e kérdés alakulását, talán ezért is kapta a most megjelent kötet a találó a Székely kapu a magyar világra címet. Különben vasárnap szerte a Székelyföldön őrtüzek gyúltak az autonómiáért. A szórványban ezt nem lehet megvalósítani. Vegyük úgy, hogy az aradi őrtűz a könyvbemutató volt.
A könyv szerzője már egyetemi évei alatt kezdett el írni, több lap is közölte elemzőit.
A nagy sikerű Kapu folyóiratban megjelent írásaiból készült válogatáshoz a neves történész, az Aradon is többször előadó Raffay Ernő történész írt előszót. A könyvbemutatóra a múlt pénteken a Tulipán könyvesboltban került sor.
A kellemes hangulatú esten a szerző beszélgetőpartnere Toót-Holló Tamás, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője volt. Ismerve Borbély Zsolt Attila tevékenységét, nagyon jól tömörítette a tematikát, a kérdéseket jól megválogatva építette fel az egész beszélgetést. Kiderült: Zsolt már 1995-ben jelentkezett a folyóirat főszerkesztőjénél, Brády Zoltánnál. Eljárt egy pesti ház hátsó udvari részén lévő szerkesztőségbe, ott ismerkedett meg több híressé vált személyiséggel, többek között Rózsa Flores Eduárdóval. A bolíviai-magyar állampolgárságú költőt, írót nevezte a bemutatón „igaz embernek”. (Emlékszünk még? Rózsa volt az, akit a bolíviai hatóságok 2008-ban a szó szoros értelmében egy szállodai szobában kivégeztettek.)
Talán nem véletlen, hogy a családi indíttatás után a folyóiratban közölt írások és a munkatársak közismerten nemzeti orientációja befolyásolta a fiatal közírót, hogy annak idején melyik oldalra állt. Az írások lényegében a magyar nemzeti történelem utóbbi két évtizedének az összefoglalója. Az est folyamán többször is szóba került a magyar jobboldal kialakulása, az, hogy miként sodródott át a nemzeti érdekek következetes védelmezői közé a FIDESZ, mit jelent a konstruktív ellenzék (lásd MIÉP) és vele szemben a mai. A nemzeti érdekeket az Európai Unió gazdaság- és migráns-politikájának kritika nélkül alárendelő, azt kiszolgáló MSZP, KD, Együtt, Jobbik stb. Jó beszélgetés alakult e témáról is!
Ha az estéről, a könyvről egyszavas jellemzést kellene megfogalmaznom, akkor az csak a nemzetféltéslehetne. A könyvbemutató a nemzetféltő aradi gondolkodók találkozója volt. 
Ujj János Nyugati Jelen (Arad)

1916. augusztus 27-én a román királyi hadsereg hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Még aznap elkezdődött a magyar határ megszállása, majd a román hadsereg lassú előrenyomulása.
A nagy túlerő ellenére, az egyesített osztrák–magyar seregek október végére felszabadították Erdélyt. Ezekről a történelmi időkről tart előadást ma Nagyváradon Erdélyi román betörés 1916-ban címmel Raffay Ernő történész, író, a Honvédelmi Minisztérium egykori politikai államtitkára.
Várják az érdeklődőket az előadásra a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermébe (Ezredévi emléktér/str. Libertății 40. szám), november 7-én, hétfőn 17 órára. A Polgári Magyarországért Alapítvány által támogatott Polgári esték rendezvénysorozat szervezője a Magyar Polgári Egyesület.
itthon.ma

Mi, hol, mikor?
Raffay Ernő Háromszéken
November 20-án, vasárnap 12.30 órától Torján a sportcsarnok előtti téren magyar és német honvédek emlékére tartott kopjafaavatón mond beszédet a neves történész. Elmulasztott lehetőségek címmel 17 órától Kézdivásárhelyen a Gyűjtemények Házában, s november 21-én, hétfőn 18 órától pedig Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tart előadást. November 22-én, kedden 18 órától Baróton a Milano étteremben Erdélyi román betörés című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A rendezvények szervezője a Magyar Erdélyért Egyesület.
XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és Erdővidék Múzeuma szervezésében november 21–27. között kerül sor az Erdővidéki Közművelődési Napokra. A hétfői program: Baróton a városi művelődési ház nagytermében 19 órától a kolozsvári Operettissimo együttes előadása.
Megemlékezés Köpecen
A református templomban vasárnap 11 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, majd előadást tart a barcaföldvári fogolytáborról. Emléktáblát avatnak a földvári fogolytáborban elhunyt és raboskodott köpeci magyar foglyok emlékére, azt követően megnyitják a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást.
Székföldi Magyar Napok Hidvégen
A megyei önkormányzat által hagyományteremtő szándékkal elindított Székföldi Magyar Napok utolsó rendezvényére ma 18 órától Hidvégen kerül sor. A program: a kultúrházban 18 órától köszöntőbeszédek, népdalok, szavalatok és tánc a hidvégi elemi iskolások, az illyefalvi Já(t)cint ifjúsági színjátszó csapat, a gyergyói Szín-kron színjátszók, Ráduly-Baka Rebeka és a Százlábú néptáncegyüttes előadásában. 20 órától a magyar bálon a Bacardi Music zenekar játszik.
Közönségtalálkozó Berecz Andrással
November 23-án, szerdán 18 órától a Sepsi Rádió Szociális Háló rovata második alkalommal szervez közönségtalálkozót Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglőben, amelynek meghívottja Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés Torján
Kopjafát állítottak háborús hősöknek
A Magyar Erdélyért Egyesület szervezésében tegnap délben a torjai sportcsarnok előtti téren kopjafát avattak. A Bokor Béla helybeli tanácsos által kezdeményezett kopjafaállítással egybekötött megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend tagjai, környékbeli és helyi politikusok, továbbá Raffay Ernő anyaországi történész is jelen volt.
A gyönyörű időben lezajlott esemény elején Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket, elmondva: minden népnek a múltja képezi az alapját, így amelyik nemzetnek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Egyúttal arra kérte a jelenlevőket: gondoljanak arra, mit jelentett a háborúba bevonuló fiatalnak, a családjának a világégést megélni, életét feláldozni a nemzetért.
A gidófalvi Kövér György által készített kopjafának már a története is érdekes: amikor a mester nekiállt gyalulni a faanyagot, egy golyót talált benne, és a lövedék nem vadászfegyverből származott! A kulturális műsorral tarkított avatóünnepségen még beszédet mondott Daragus Attila polgármester és Raffay Ernő történész, majd az esemény koszorúzással és nemzeti imáink eléneklésével ért véget.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ma is érvényes a hadüzenet?
Románia hátba támadta Magyarországot
Romániának az első világháború alatt tanúsított, a szövetségesei többszörös elárulásában megnyilvánuló viselkedéséről és annak következményeiről tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást Baróton Raffay Ernő magyarországi történész, politikus, volt honvédelmi államtitkár.
Ennek során megtudhattuk, hogy 1916. augusztus 17-én Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök Bukarestben titkos szerződést kötött a központi hatalmakkal háborúban álló antanttal – annak ellenére, hogy országa már 1883 óta az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt. A paktum 4. pontja pedig arról rendelkezik, hogy amennyiben Románia 10 napon belül az antant oldalán belép a háborúba, és a központi hatalmakkal nem köt különbékét, akkor győzelem esetén megkapja Erdélyt, az egykori Partiummal, a Bánsággal és Bukovinával együtt.
Ennek következtében augusztus 27-én este fél kilenckor, tehát még a hadüzenet átadása előtt a Kárpátok hágóin át a román csapatok beözönlenek a védtelen Erdélybe. Így tanulta meg a székely falvak lakossága saját bőrén a huszonöt román megfelelőjének jelentését, ugyanis sokan közülük ennyi botütést kaptak, csupán azért, mert magyar anya szülte őket. A román támadás elindításának pillanatában ugyanis Erdélyben nem állomásozott katonaság, ami megvédhette volna őket.
Az előadó szerint a félórás késéssel átadott román hadüzenettel ugyanakkor veszélyes precedenst teremtettek, hiszen az tételesen kimondja: ha egy államalkotó nép úgy látja, hogy egy idegen ország fennhatósága alatt lévő nemzettársai elnyomásban élnek, akkor azt megtámadhatja. Az utolsó bekezdést fel is olvasta: „Románia azon óhajtól vezéreltetve, hogy az összecsapásnak végét siettesse, és annak szükségétől áthatva, hogy meg kell óvnia faji érdekeit, kényszerítve látja magát, hogy azoknak oldalára lépjen, akik inkább biztosíthatják nemzeti egységének megvalósulását.”
Románia amúgy megalakulásának pillanatától ellenségesen viselkedett nyugati szomszédjával, és csak a megfelelő történelmi pillanatra várt, hogy megtámadhassa. A mindenkori román állás- és nézőpontot például Ştefan Pascu kolozsvári román történész, akadémikus Mit jelent Erdély? cím alatt 1984-ben megjelent könyve is jól tükrözi. A szerző ebben ugyanis többek között kijelenti, hogy az Oszmán Birodalomnak a magyar királyság fölött Mohácsnál 1526-ban aratott győzelme nyomán Erdély tulajdonképpen „felszabadult”.
A nyugati és keleti frontról visszavont magyar és német csapatoknak még 1916. október elején sikerült Erdélyből kiverni a román hadsereget, és december 6-án Bukarestbe is bevonultak, így a vereséget szenvedett Románia végül kénytelen volt különbékét kötni. Ezt is megszegte azonban 1918. november 10-én, amikor ismét megtámadta Magyarországot – ezúttal már hadüzenet nélkül.
(Az 1916-os erdélyi eseményekről bővebben a legújabb Székely Kalendáriumban olvashatnak – szerk.)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvbemutató az Új Ezredév Központban
Székely kapu a magyar világra
2016. december 6-án 18 órai kezdettel az Új Ezredév Központban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” című kötete, melyet a szerzőnek a Kapu című folyóiratban az elmúlt húsz év során megjelent írásaiból állított össze a kiadó.
A kötet borítóján az a kenderesi székely kapu látható, melyet a Magyarok Világszövetségének segítségével állítottak helyre, s melynek eredetijét Észak-Erdély visszatérése után állította fel Horthy Miklós birtokán a hálás székelység.
A könyv címe a Kapu folyóirat alapítójának és főszerkesztőjének, Brády Zoltánnak székely származására utal, és persze arra is, hogy a szerző a székelység területi autonómiáját a legfontosabb nemzetstratégiai célok között tartja számon.
„Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazságérzet vezette” – írja a szerző a kötet első eszmefuttatásának utóiratában, majd így folytatja: „Mivel megtiport, megrablott, megalázott nemzet vagyunk, a kettő összeütközését soha nem éreztem. Olyan igazságokat igyekeztem egymás mellé helyezni, melyek tisztán látása elengedhetetlen a nemzet sorsának jobbra fordításához, melyeket nem mondanak ki, vagy nem mondanak ki elegen s nem mondanak ki kellő erővel.” A kötethez Raffay Ernő írt előszót, hadd idézzük egy gondolat erejéig: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.” A rövid, háromtételes, ingyenes borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete nevében a házigazda Kása Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Alternatív történelem a könyvtárban (Raffay Ernő Sepsiszentgyörgyön)
Négy, de akár több olyan lehetőséget is elszalasztottak az 1947 utáni mindenkori magyar kormányok, amelyek esélyt adtak volna a trianoni döntés részleges orvoslására, területi restitúcióra – egyebek mellett erről beszélt Raffay Ernő történész, egykori hadügyi államtitkár, egyetemi tanár Sepsiszentgyörgyön mintegy másfél héttel ezelőtt. A töményen adatolt, kitekintésekkel jócskán tarkított előadás fő üzenete ugyanakkor egyértelmű volt: jelen pillanatban is árgus szemekkel kell figyelni, hogy vagy diplomáciai, vagy más úton érvényt lehessen szerezni ezeknek az érdekeknek.
Raffay Ernő egy demográfiai helyzetképpel indította mondandóját, rámutatva: amennyiben a trianoni „békeparancs” hozta területcsonkítást sikerült volna elkerülni, a magyar királyság lélekszáma mára elérhette volna a negyvenmilliót, amiből mintegy 36 magyar lett volna. Ezzel szemben most tíz országban van szétszórva  magyarság, kettő közülük a legnacionalistább Európában: Románia és Szlovákia. A kedvezőtlen helyzet ellenére a történész úgy vélte, az elmúlt 26 esztendőben a térség biztonságpolitikai eseményei kitermeltek olyan helyzeteket, amelyekből Magyarország nyertesen kerülhetett volna ki, sőt, jelenleg is adódnak ilyen lehetőségek. Meggyőződése szerint Magyarország szétdaraboltsága csak időleges, aki ennek az ellenkezőjét állítja „vagy bolsevik, vagy liberális történész, vagy ostoba ember”.
Felvezetőjét követően Raffay Ernő az általa elszalasztottnak tekintett lehetőségeket vette sorra, nem feltétlenül időrendben. Indításként azért megemlítette, hogy 1938. és 1941. között (a négy restitúció időszakában) még léteztek magyar kormányok, amelyek árgus szemekkel figyelték, hogy a nagyhatalmi játszmák közepette mikor adódik alkalom akár a diplomácia, akár fegyverek útján érvényesíteni az érdekeinket, amit meg is tettek előbb Felvidéken, majd Kárpátalján, Észak-Erdélyben, végül a Vajdaságban és Bácskában. A második világháborút lezáró békeszerződés után beköszöntő kommunista érában (Romániában főképp az 1965-ös évet követően) a magyar érdekérvényesítés esélyei Raffay Ernő szerint „egy lakatlan szigeten kitörő tömegverekedésével” voltak egyenlőek, olyan körülmények között, hogy a kelet-közép-európai baráti szocialista országok meghirdették a magyar nacionalizmus elleni küzdelmet is (ehhez a kádári vezetés is csatlakozik a polgári nacionalizmus visszaszorítására elindított harcával 1956 őszét követően). Egészen 1989-ig, a kommunizmus bukásáig ez a helyzet nem változik, majd beköszönt a rendszerváltozás, a legtöbb volt szocialista országban békés átmenettel (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság és maga a Szovjetunió is), kivétel Románia.  A kommunizmus bukása ugyanakkor egy másik történelmi eseményt is magában hordozott, Raffay Ernő szerint ugyanis elindított egy revíziós folyamatot is a trianoni államkonstrukciók életében. Románia volt az egyetlen, mely 1990 után is megőrizte határait, Csehszlovákia 1991 végén összeomlott, illetve Jugoszlávia egy véres, hatéves polgárháborúban – több ezer halálos áldozattal és máig kiható erős szerb-horvát gyűlöletet maga után hagyva – széthull. Raffay Ernő – aki akkor a hadügyi államtitkári tisztséget töltötte be az Antall József vezette kormányban – meglátásában Magyarország számára mindkét esemény lehetőséget teremtett, amelyet viszont nem sikerült kihasználni. A történész úgy véli: Szlovákia államiságának elismerését feltételekhez kellett volna kötni (a déli magyarlakta területek átadásához), és ennek akár katonailag is érvényt lehetett volna szerezni, hiszen ekkor a csehszlovák hadsereg, amelynek szétosztásáról döntött Prága és Pozsony, gyakorlatilag nem volt ütőképes, míg a magyar abszolút erőfölényben volt. Szintén 1991-ben indul el Jugoszlávia szétesésének folyamata a szlovén, majd a horvát függetlenség kinyilatkoztatásával. A délszláv háborúként ismert konfliktus, amely ezután kirobbant, a délvidéki és a horvátországi magyarokat egyaránt súlyosan érintette (egyebek mellett belesodródtak a konfliktusba, illetve a Horvátország területéről elűzött szerbeket Bácskában és Újvidéken telepítette le erőszakkal a belgrádi kormány). Raffay Ernő szerint ez a helyzet feljogosította volna a magyar kormányt, hogy az alkotmányba foglaltak értelmében közbelépjen, de ezt nem tette meg (kivételt képezett a horvátoknak biztosított, később nagy botrányt kiváltó fegyverszállítmány, amely a Kalasnyikov-ügy néven híresült el), noha a délvidéki magyarok helyzetéről (kényszerbesorolások például) a katonai hírszerzés napi rendszerességgel tájékoztatott. A történész itt egy merész megállapítást is tett: horvát–magyar szövetségben Délvidék visszacsatolására is lehetőség nyílt volna. 
A további két, szintén elszalasztott lehetőség Raffay Ernő meglátásában egyrészt Ukrajna létrejötte időszakára tehető, amikor Leonyid Kucsma ukrán államfő informális csatornákon azt közölte az Antall-kormánnyal, hogy akár hajlandóak lennének lemondani is Kárpátaljáról. Ez később hivatalos megerősítést már nem kapott. A második lehetőség a koszovói válság idején adódott volna, amikor a NATO Szerbia elleni büntetőhadjárat mellett döntött, amelynek szárazföldi beavatkozási része is lett volna (Szeged irányából indultak volna a csapatok). Raffay Ernő szerint a magyar hadsereg kezdetben békefenntartóként, az ottani magyarságot védendő bevonulhatott volna a NATO-ernyő alatt, az egyesült államok hadseregét követve, majd helyben maradhattak volna. A lehetőséget nem használták ki, mivel a hivatalos álláspont szerint magyar katonák is életüket vesztették volna a konfliktusban. Ami a jelen helyzetet illeti, a történész többször hangsúlyozta az ütőképes hadsereg meglétének fontosságát, hozzátéve: most elindult egy folyamat Magyarországon, amely ezt a célt szolgálja. Raffay Ernő továbbá megemlítette: Donald Trump győzelme új helyzetet teremthet Románia számára is, pontosabban, amennyiben az AEÁ–Oroszország viszony megváltozik, az ország komoly biztonságpolitikai kihívás elé néz, ami a magyar érdekek szempontjából újabb lehetőséget teremthet, amennyiben esetleg a befolyási övezetek újraosztása is szóba kerül ezeken a tárgyalásokon. Zárásként, kérdésre válaszolva Raffay Ernő elmondta: a marosvásárhelyi véres március kapcsán a Németh Miklós vezette magyar kormány a teljes passzivitás mellett döntött, noha tudomása szerint az ellenzék (a Magyar Demokrata Fórum) soraiból többen az azonnali katonai beavatkozást is felvetették.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A népművelés szolgálatában
Kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola
Kovászna kis város, de nem szűkölködik közművelődési eseményekben. Az ajánlat nagy, sokszor egymásra is tevődnek az események. A Kádár László Képtárban egymást követik a tárlatok, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub mágnesként vonzza a literatúra kedvelőit, több színtársulat, kórus, zenekar, tánccsoport tart előadásokat, az egyházközösségek a kulturális életből is kiveszik részüket, a művelődési központ megnyitása új színfoltot vitt a város életébe, szellemiségét gazdagítja a Fábián Ernő Népfőiskola is. Vezetőjével, Balogh Zoltánnal, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkipásztorával, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk a kör tevékenységéről.
A kovásznai népfőiskola a kilencvenes évek elejétől működik a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fiókintézményeként. Célja, hogy a kovásznai közösség rálátást kapjon a világban történő nagy eseményekre, nagyjaink, történelmünk jeles évfordulóira. Ugyanakkor figyelemmel követik az anyaországuktól elszakadt kisebbségek körüli történéseket is. Fontos, hogy felszínre kerüljenek a magyarság aktuális fájdalmai, nehézségei – számolt be az esperes. A népfőiskola ajtaja bárki előtt nyitva áll, az előadásokra minden hónap első keddjének délutánján kerül sor a városi művelődési házban (korábban hétfő volt a megszokott időpont). Állandó hallgatói köre mintegy ötven személyre tehető, de az előadások függvényében mindig vannak jelen újabb érdeklődők is. Az előadásokat plakátokkal, személyre szóló meghívókkal, a sajtóban népszerűsítik. Örvendetes, hogy a fiatalság is fogékony a népfőiskola ajánlata iránt, a mindennapok nagy taposómalmában, az örök rohanásban is tudnak időt szakítani egy-egy előadásra. Az ifjak a történelem iránt érzékenyek nagyon – méltatta a fiatalok hozzáállását Balogh Zoltán. Épp ezért számos előadást szentelnek a „történelem helyreállításának”, így a népfőiskolán egészen más megvilágításban ismerhetik meg a történelmet, mint azzal az iskolai oktatásban szembesülhetnek. A hagyományőrzés, a régészeti kutatások eredményeinek bemutatása, a magyarság eredetének boncolgatása ugyancsak a kedvelt témák közé tartozik, a sorból nem maradhat ki Kőrösi Csoma Sándor életműve sem. Az elmúlt évben olyan személyiségek voltak a meghívottak között, mint Marosán Csaba kolozsvári színész, Czeglédi Katalin nyelvész, nyelvészeti-őstörténész, az altajisztika doktora, nyelvtanár, Csinta Samu újságíró, Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró, Balázs Lajos egyetemi docens, Jánó Mihály művészettörténész, Székely Zsolt régész, Szekeres Attila István heraldikus, Szakály Sándor professzor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Raffay Ernő történész professzor, Mandics György tanár, költő, író, újságíró, esszéíró, rovásíráskutató, Puskás Attila nyugalmazott tanár. Szorosan együttműködnek a népművelésben részt vállaló civil szervezetekkel, valamint a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, a Székely Nemzeti Múzeummal.
Idénre is vannak már konkrét tervek. Március idusában Marosvásárhelyről hoznak előadást, hagyományőrző csoport fellépésével egybekötve a forradalom körüli események kerülnek a középpontba. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Napokhoz kapcsolódóan a Csoma-kutatások kerülnek előtérbe. Nagy tervet is dédelget Balogh Zoltán: a Balassi Intézet által korábban nagyvárosokba elvitt történelmi előadás-sorozatát szeretné Kovásznára csalogatni. Hiába végez közművelődési munkát, a kovásznai népfőiskola sem mentesül az anyagi háttér biztosításának körülményességétől. Fel kell vállalni az előadók utazási költségeit, szállás-kiadásait. Kevés tagsági díj folyik be a kasszába, a pályázati úton elnyert pénzek jelentik a másik jövedelemforrást. A pályázatok elkészítését a Kőrösi-egyesület elnöke, Gazda József nyugalmazott tanár korát meghazudtoló lendülettel vállalja, bonyolítja le – emelte ki Balogh Zoltán. A terhek vállalásában azonban számíthatnak a barátokra, önkéntesekre, akik saját otthonukba fogadják be a vendég előadókat, megosztják velük asztalukat is – értékelte a közösségi hozzáállást az esperes.
Kovászna lakosságának hozzáállása arra ösztönöz, hogy minden körülmények között folytatni kell a népfőiskolában zajló munkát, tovább kell vinni a már hagyományosnak mondható népművelési feladatot – zárta a beszélgetést Balogh Zoltán.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

AJÁNLÓ
Ma, március 27-én 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Fehér János művészettörténész (Barót) bemutatja Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című, az olaszteleki Daniel Kastély Egyesület által 2016-ban kiadott kötetét. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
ELŐADÁS
A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Erdélyért Egyesület szervezésében ma, március 27-én 18 órától Raffay Ernő történész professzor tart előadást a kiegyezésről, annak 150. évfordulója alkalmából a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Március 28-án, kedden 18 órától az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán emlékeznek Marosán Csaba kolozsvári színművész Bomlott cimbalom (Arany ismeretlen arca) című előadásával a kovásznai városi művelődési ház nagytermében.
hirmondo.ro

Mindig ugyanazok
Láthatóvá tenni a rejtőzködő ellenséget, napfényre hozni a társadalom szövetébe titkos járatokat rágó aprócska lényeket – ez biztosíthatja a nyugodt építkezéshez szükséges hosszú távú stabilitást Ágoston Balázs szerint, akinek elemző és összegző írása a Magyar Demokratában jelent meg, alább olvasható.
A Budapest utcáin hangoskodó szélsőliberális csoportok és az őket uszító-felkészítő háttér-agytrösztök végső célja, hogy társadalmi támogatottság híján szükség esetén erőszaktól sem visszariadva, puccs-szerűen megragadják a hatalmat. E jakobinus-bolsevik lelkület és módszertan XX. századi történelmünk során országvesztést és valóságos diktatúrákat eredményezett, Európa-szerte kormányokat buktatott, és ma is országokat taszít zűrzavarba. Hazánk és nemzetünk léte a tét.
A nemzetellenes balliberális politikai tábor 2010-ben összeomlott, legalábbis ami a reguláris, pártszerű megjelenési formáit illeti. Elaggott, szellemileg leépült politikusai ma már közröhejt sem váltanak ki a nagyközönségből. Ezért a háttérhatalom globális és helyi rezidentúrái új szereplők után néztek. Mivel vezéregyéniséget, karizmatikus személyt egyelőre nem leltek, stratégiájukat harsány propagandára és az arctalan tömeg, a hasznos hülyék felhergelésére építik. Mindig harcolnak valamiért: a hetente eltemetett sajtószabadságért, a tartalmilag soha meg nem határozott, egyébként Magyarországot rendre tragédiába sodró köztársaságért, a nemi identitásukban sérült emberek „jogaiért”, a balliberális történelmi narratíva egyeduralmáért, az illegális migránsok ellenőrzés nélküli beengedéséért, mostanában épp egy magát egyetemnek nevező, igencsak kétes körülmények között működő oktatási intézményért, illetve nagyjából minden ellen, amit a biztos társadalmi támogatottsággal rendelkező magyar kormány tesz.
Ütemet diktálnának
E békétlen lelkek jól ismertek a történelemből, mint ahogy a háttérben szervezkedő megszállott ideológus típusa sem új. Raffay Ernő történésznek a szabadkőművesség magyarországi aknamunkáját feldolgozó, gazdagon adatolt, tényeiben cáfolhatatlan, ezért vita helyett szervezetten elhallgatott munkáiból pontosan tudjuk, hogy a cél már a XIX. század utolsó évtizedeiben is a keresztény és nemzeti gyökerek szétszaggatása, Magyarország magyar jellegének megszüntetése volt. E cél érdekében titkos akciókra és nyílt színi felforgatásra egyaránt sor került.
Ady Endre Új, tavaszi sereg-számla című versében, melyet a korabeli konzervatív közbeszéd által csak Galíciai Körnek hívott Galilei Körnek ajánlott, a Láz ifjú seregének nevezi e radikális budapesti szabadkőműves páholyok által a nyilvánosság előtt, de a valós hátteret elfedve működtetett egyletet (tagja volt többek között bizonyos Rákosi Mátyás), melynek küldetése a magyar lelkek manipulálása, megtévesztése, idegen érdekűvé asszimilálása. „…mink nézetjük most vele a világot”, teszi egyértelművé a célt Ady, hozzátéve: „meg kell tanulni a mi ütemünk.”
Sajnos 1918 őszén a háborús összeomlás és a szabadkőműves propaganda által az egekig korbácsolt elkeseredettség nyomán voltak, akik az ő ütemüket verték. És mivel a kritikus pillanatban a történelmi politikai elit bénultan tűrte a végzet beteljesedését (maga gróf Tisza István volt miniszterelnök fatalistaként fogadta az életére törő terroristákat, ahelyett, hogy revolverével ártalmatlanná tette volna őket, hogy a nemzet élére állva mentse a menthetőt) a valóságos támogatottságot nem élvező puccsisták – a mentálisan sérült hazaáruló Károlyi Mihályt maguk előtt tolva – ideig-óráig kezükbe kaparintották az ország irányítását. Tormay Cécile Bujdosó könyvéből, e remekbe szabott irodalmi naplóból tudjuk, hogy ezek a hónapok a legsötétebb csőcselék rémuralmát hozták, s 1919 márciusában eljött a mélypont, amikor Kun Béla egyenesen a börtönből került az ország élére hasonszőrű társaival együtt.
Az első magyarországi kommün véres terrort, bestiális gyilkosságok sorozatát, hazánk magyar történelmi jelképrendszerének meggyalázását és végül soha nem látott országvesztést hozott. A Szamuely-féle Lenin-fiúk – bár csak körülbelül kétszázan voltak – rettegésben tartották a magyarok millióit, és a maguk embertelen küldetéstudatával igyekeztek a saját képükre formálni Magyarországot. Nem csoda, hogy országszerte több helyen lázadások törtek ki az életidegen ideológia jegyében dúló vörös rendszer ellen, ami 1919 nyarának végére össze is omlott.
Újra jöttek a Kun Bélák
Mintegy negyedszázév ellentmondásoktól terhes, de alapvetően és összességében helyes irányú konzervatív, jobboldali, a szerves magyar történelembe visszakapcsolódó kurzust követően aztán a szovjet ármádia árnyékában visszatértek a vörösök, és bár – kezdve az 1944 decemberében a megszálló Vörös Hadsereg által Debrecenbe összeterelt, senki által soha meg nem választott „nemzetgyűléstől” – valóságos társadalmi támogatottságot ezután sem tudhattak magukénak (az 1945-ös, egyébként legitimnek aligha nevezhető választáson a kommunisták mindössze 17 százaléknyi voksot kaptak, és az 1947-es, több jobboldali párt kizárásával és kékcédulás választási csalásokkal tarkított megméretésen is csak 22,25 százalékot szereztek), mégis kezükbe kaparintották a meghatározó pozíciókat, hogy a látszatdemokrácia kulisszái mögött Rákosi és társai azonnal véres leszámolásokra indítsák terrorkommandóikat.
Az 1956-os nemzeti fölkelés és szabadságharc idegen fegyverek segítségével történt leverése után, mint közismert, véres megtorlás következett, és bár a nemzet többsége ama lázas-bizakodó napokban a hercegprímásként jog szerint államfői szerepkörben fellépő Mindszenty József bíborostól remélte a kibontakozást, majd a Munkástanácsokban látta a kommunista diktatúra leépítésének lehetőségét, a vörös rendszer emblematikus figurája, Marosán György hírhedt mondata („mától kezdve lövünk”) világossá tette, hogy a kommunisták továbbra is fittyet hánynak bármiféle társadalmi legitimitásra, és nem tűrnek meg más gondolatokat, más irányzatú politikai erőket.
E felfogás az 1980-as évek végén lezajlott rendszerváltozás során sem változott, pusztán annyiban módosult, hogy a hamis és kíméletlen élcsapat-tudat az elaggott kommunista vezérektől a jórészt belőlük szocializálódott balliberális SZDSZ-hez került. Mentalitásukat jól jellemezte a cinikus és kirekesztő „SZDSZ vagy Mucsa” fordulat, azon rögeszméjük eszenciája, mely szerint ők, és csakis ők hivatottak közéletet, politikát szervezni Magyarországon. Bizony ez a Galilei Kör és a bolsevik kizárólagosság jól ismert hangja volt. „Ébresztő, magyarság! Megint félrevezetnek! Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka”, figyelmeztette népét a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorának 1990. január 14-i adásában elhangzott jegyzetében Csurka István.
A magyar írónak sajnos igaza lett. Jöttek a Kun Bélák, a galilelisták, és az SZDSZ úgy kormányzott összesen három ciklusban, hogy soha nem nyertek választást, sőt, gyakran épp csak megugrották a parlamenti küszöböt. Mégis kulcspozíciókat kaparintottak meg a köztársasági elnöki poszttól a belügyi tárcán és az oktatásügyön át a gazdasági irányításig. A szocialisták hozták a bamba, arctalan, megvezetett tömeget, az SZDSZ pedig irányított – 2010-re meg is lett az eredménye.
Harc a nemzetek ellen
És ma sem történik más: a Kun Bélák – mivel választás útján nem képesek rá – zavarkeltéssel, felforgatással, erőszakkal igyekeznek megrendíteni a stabil kormánytöbbséget. A mai Lenin-fiúk és –lányok maroknyian vannak csupán, de középszerű, éhes kalandorok, narcisztikus zavarodottak és hasznos idióták sokasága tapad hozzájuk, akár a legyek a légypapírra. Gulyás Márton ismeretlen státusú nárcista maga mondta el egy 30 perces, végtelen hosszúságúnak tűnő öntömjénező videóüzenetben egy magát radikális anarchista baloldalinak nevező létforma társaságában, hogy választáson nem lehet megverni a jelenlegi kormányt, ezért „attraktívabb” akciókra van szükség.
Ezeket pedig ugyanúgy a felszín alatt szerveződött globális hálózatok módszertana alapján valósítják meg, mint ezelőtt száz-százhúsz évvel. A szabadkőműves eszmény ugyanaz: népek, emberfajták összekeverése, minden helyi nemzeti, vallási, kulturális sajátosság megszüntetése, s az ekképp mesterségesen létrehozott, nyitottnak és plurálisnak hazudott „új társadalom” ideológiai kizárólagossággal történő irányítása.
E folyamat útjában állnak az önépítő nemzetállamok, köztük Magyarország, melynek kormánya a balliberális-szabadkőműves eszménnyel szembemenetel. Ezért támadja 2010 óta nem szűnően, a jövő évi parlamenti választásra tekintettel pedig most éppen fokozódó intenzitással hazánkat a globális háttérhatalom és annak helyi ügynökei.
A forgatókönyv mindig ugyanaz: úgynevezett nem kormányzati, magukat civilnek mondó szervezetek (non-governmental organization, NGO) marginális vagy gyakran látszólag rokonszenves ügyekre (környezetvédelem, az elesettek segítése, és így tovább) szakosodva vezényszóra mozdítható, külföldről pénzelt egységfronttá állnak össze, igyekezve mondvacsinált ürügyekkel fellázítani az erre fogékony embereket. Közép-Európában leginkább George Soros magyarországi születésű amerikai zsidó tőzsdespekuláns sötét alakja sejlik fel ezek hátterében. Az ő Nyílt Társadalom Alapítványa az 1980-as évek első felében hatolt be Magyarországra, felkarolva, támogatva és ideológiával is ellátva az akkori ellenzéki szervezetek jó néhány későbbi vezéralakját. Igen, Orbán Viktor is Soros-ösztöndíjas volt közel harminc évvel ezelőtt, ám ő azok közé tartozik, akik idejekorán felismerték a spekuláns milliárdos ártó szándékát, és szembefordultak törekvéseivel. Nem véletlen, hogy a felforgatók gyűlöletének legfőbb céltáblája évtizedek óta a magyar miniszterelnök, akit nagyon szeretnének megbuktatni, hogy saját embereiket ültethessék a hatalomba.
Mert ez a cél: ha lehet, választáson, ha nem lehet, hát fondorlattal, erőszakkal megszerezni az országok irányítását, legalábbis befolyásolni a folyamatokat. Ez történt 2000 őszén Szerbiában: az azóta meghalt Szlobodan Milosevity eltávolításában főszerepe volt az Egyesült Államok kongresszusa által alapított Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy, NED) nevű szervezeten keresztül összesen 41 millió dollárral támogatott Otpor (Ellenállás) nevű szervezetnek. Ugyanez történt a 2003 lezajlott grúziai „rózsás forradalom” idején, 2004 őszén, majd 2014 februárjában Ukrajnában, és hasonló kísérlet zajlott 2006 márciusában Fehéroroszországban – itt azonban nem sikerült kormányt buktatni.
Fénycsóvát rájuk!
Magyarországon is biztosnak és megingathatatlannak tűnik a kormány, ám számolni kell azzal, hogy az infantilizmust sem nélkülöző anarchista akciók kezelhetetlenné válnak. A módszerek ugyanis egy Oroszországból Amerikába bevándorolt ortodox zsidó család egyetlen életben maradt fia, Saul Alinsky (1909–1972) marxista író és „közösségszervező” boszorkánykonyhájából származnak. Neki rögeszméje volt politikai tényezővé emelni a csőcseléket, ennek jegyében több amerikai városban sikerrel lázította fel a néger és latin gettók lakosságát. Saját szavai szerint totális háborút folytatott a kirekesztettség ellen, olyan háborút, amiben nincsenek szabályok, és főleg nincs fair play. Eszköztárából ízelítőt adott lapunk múlt heti száma (Készülnek a háborúra, Demokrata, 2017. április 19.)
Az efféle módszerek ellen azért nehéz védekezni, mert a végtelenített provokációk célja épp az, hogy az önmagukban nem túl komoly konfliktusok eszkalálódjanak, és így megrendüljön a nemzetállam. Óriási türelemre és önuralomra van tehát szükség most, amikor a silány pimaszság láttán egyébként okkal-joggal viszket a józan magyar többség tenyere.
A hatásos ellenszer az információ, a felvilágosítás lehet. Igen helyes nemzeti önvédelmi lépés, hogy a jövőben az úgynevezett civil szervezeteknek bizonyos összeg fölött törvényes kötelezettségük lesz nyilvánossá tenni, milyen külföldi forrásokból kapnak pénzt. Láthatóvá tenni a rejtőzködő ellenséget, napfényre hozni a társadalom szövetébe titkos járatokat rágó aprócska lényeket – ez biztosíthatja a nyugodt építkezéshez szükséges hosszú távú stabilitást.
itthon.ma/szerintunk

A magyarság legfájóbb stigmája: Trianon
„Népek Krisztusa, Magyarország” – írta 1956 végén Mennyből az angyal című megrázó költeményében Márai Sándor, s mennyire igaza volt, hiszen Móricz Zsigmond Öt sebek! című írásában hasonlóképp vélekedett: „A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.”
Móricz 1926-ban írta a fenti sorokat, aztán eltelt huszonegy esztendő és egy újabb vesztes világháborút követően, 1947. február 10-én megkaptuk a hatodik szúrást: a Trianont több ponton is meghaladó párizsi békét, s a győztesek még durvábban bántak el országunkkal, mint 1920-ban tették azt. És még ez sem volt elég, hiszen a jaltai konferencia értelmében országunk is szovjet érdekövezetbe kerülvén, 1948-ban újabb tőrdöfést kaptunk: a megcsonkított és megnyomorított Magyarország és a párizsi határokon kívül rekedt magyarok milliói nyakukba kapták a több évtizedig regnáló kommunizmust, amelynek átkos mételye a mai napig érezteti hatását.
Aztán elkövetkezett a rendszerváltoztatás időszaka, s az azóta eltelt huszonnyolc esztendő ismét súlyos sebek sorát hozta el: Románia kivételével széthullottak körülöttünk a Trianonban tákolt államok és mi még a szavunkat sem emeltük fel – nemhogy fegyvert fogtunk volna – magyar véreink védelmében, nem követeltük az Európai Unióba való belépés feltételeként a románoktól és a szlovákoktól, hogy autonómiát adjanak a területükön élő magyar nemzetrészeknek. Aztán eljött a 2004. december 5-i népszavazás, amikor ismételten megmutatkozott, micsoda rombolást végzett az anyaországi magyarok lelkében az „átkos” időszak. Több sebet kaptunk, mint Krisztus a keresztfán, de mégis élünk…
A kommunizmus csak tetézte a gondokat
A két világháború közötti Magyar Királyság minden lakója – társadalmi helyzetétől függetlenül – átérezte a Szabó Dezső-féle „Minden magyar felelős minden magyarért” mondat mély tartalmát, vallotta a Magyar hiszekegyet és hitt az isteni igazságtételben, s mindent megtett annak érdekében, hogy a reánk kényszerített trianoni béklyókat széjjeltörjük. Így következett el a magyar hajnalhasadás csodás időszaka, midőn 1938 és 1941 között újból magyarrá válhatott a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld s a Délvidék. A második világháborúban német szövetségeseink oldalán a drága magyar vérrel kellett fizetnünk visszatért területeinkért, ám ezen világégésben is a vesztesek oldalára kerültünk.
A Párizsban reánk erőltetett újabb Trianont még inkább tetézte a kommunizmus időszaka, amely az elszakított nemzetrészeket erősebbekké, az anyaországi magyarokat pedig gyengévé tették. A kommunizmus ateista és nemzetellenes tanai éket vertek az anyaországi és a külhoni magyarok közé, s ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi Magyarország lakosságának java még ma is románnak, szlováknak, szerbnek vagy ukránnak titulálja saját nemzettestvéreit, akik vajmi keveset tehetnek arról, hogy 1947-ben ismét áthúzták fejük felett az országhatárokat.
Hasonló súlyú anyaországi vétek, amikor határontúli magyar kisebbséget említenek – ami igen jól szolgálja a „merjünk kicsik lenni” elvet –, ugyanis sokkal helyénvalóbb lenne felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzetrészekről beszélni!
Elferdített történelem
A magyar kormány 2010-ben felettébb nemes gesztust tett és régi adósságot kívánt törleszteni, amikor kijelentette: a mostani országhatárokon kívül élő magyaroknak is jár a magyar állampolgárság. Ezen tettük a szomszédos országok nemtetszését váltotta ki, és politikai vezetésünk azóta sem áll ki konzekvensen a magyar nemzetrészek mellett – ne feledjük, ez már nem a Horthy Miklós kormányzó vezette Magyar Királyság –, mint ahogy ez a környező országok magyar pártjainak többségéről is megállapítható.
Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami számvetésre késztet bennünket, ám félő, hogy az azzal foglalkozó, hivatalosan felállított történész kutatócsoport – amelyből természetesen kifelejtették a konzervatív történetírás képviselőit, mint például az általam rendkívül nagyra tartott Raffay Ernőt – ténykedése az utódállamok érdekeit fogja szolgálni, semmint a mi hitünket és igazságérzetünket erősbíteni. E helyütt elegendő, ha arra utalok, amit a hivatalos magyar történetírás egyes képviselői bizonygatnak az országgyarapítások időszakáról, jelesül azt, hogy a „kicsi magyar világ” negatív vonásait domborítják ki, ezzel igazolván, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak.
Ezzel szemben áll a nemzeti konzervatív történészek véleménye, akik – jelen sorok írójával együtt vallják –, hogy az a pár esztendő olyan lelkierőt adott a visszatért országrészek magyarságának, melyek az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítették őket, s jelenünkben is erőt és hitet adnak számukra, hogy magyarságukért, anyanyelvükért, kultúrájukért és szülőföldjükön való megmaradásukért kiálljanak.
A román és a szlovák történetírás részéről a mai napig tart azon tudatos tevékenység, amellyel múltunk meghamisításával és történelmi hőseink ellopásával akarják megírni a saját történelmüket, természetesen a mi rovásunkra. Szomszédainknak ideje lenne végre belátniuk, hogy a magyar Szent Korona országának és népeinek története közös, s azt nem lehet politikai érdekek mentén kisajátítani.
Csak egy és oszthatatlan magyar nemzet létezik
Habár mostani nemzeti kormányunk igyekszik a határokon átívelő „Haza a magasban” elvet követve megvalósítani a szellemi nemzetegyesítést, magam úgy vélem, nem jó írányba haladunk, amikor június 4-én ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás Napját. Szerencsésebb lett volna ezt a napot november 2-ára, avagy augusztus 30-ára tenni, mivel az első és a második bécsi döntés valóban a nemzeti összetartozást erősítette.
Június 4-én egyre több helyen tartanak megemlékezés helyett ünnepséget, ahol nekünk nemzetgyalázó módon kell örvendenünk saját széttagoltságunknak, aminek előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy Trianon kétes „sikertörténetté” avanzsál, hiszen kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy saját magával határos és szomszédságában nemzettestvéreinek milliói élnek másodrangú állampolgárként. Gyermekeinkkel jellegtelen örömdalt énekeltetnek, holott legalább ezen a napon ők is elszavalhatnák és átérezhetnék a Magyar hiszekegyet, vagy a Barackfa dal helyett énekelhetnék az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát, ami jóval torokszorítóbban és szívhezszólóbban adja vissza a magyar fájdalmat.
Nekem gyásznap június 4., jóval nagyobb, mint 1849. október 6., amikor a császári bosszúállás végzett a tizenhárom aradi vértanúval, nagyobb, mint 1956. november 4., amikor a szovjet hernyóláncok taposták el a magyar forradalmat. Számomra nem létezik Rimavská Sobota, de Rimaszombat igen, nem létezik Mukaceve, de Munkács igen, nem létezik Târgu Secuiesc, de Kézdivásárhely igen, nem létezik Subotica, de Szabadka igen, és nem létezik Eisenstadt, de Kismarton igen, mint ahogy nem létezik anyaországi magyarság és külhoni magyar kisebbség, hanem csak az egy és oszthatatlan magyar nemzet!
Míg gyermekeinket magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében
Nincsenek örökké való békeszerződések és nekünk a szent istváni eszme jegyében hinnünk kell abban, hogy a magyarságnak Istentől rendelt történelmi hivatása van a Kárpát-medencében. Ha történelmünkre gondulunk, jusson eszünkbe, hogy túléltük a százöven évig tartó három részre osztottságunkat, és a háromszáz évig tartó Habsburg uralmat. De ott vannak az olaszok, vagy a németek, akik hosszú és véres küzdelmet folytattak azért, hogy széttagoltságukból nemzetállammá válhassanak. Vagy ott vannak a lengyelek, akiket annak idején a nagyhatalmak tüntettek el Európa térképéről, s ma mégis itt vannak!
Lassan ezer esztendeje, hogy Szent István királyunk Szűz Mária oltalmába ajánlotta a Magyar Királyságot, s mi a nyugati kultúrkör és kereszténység védőbástyájaként azóta is itt állunk rendületlenül, miközben véráldozatos tevékenységünket a Nyugat két gyalázatos békével hálálta meg a XX. században. Istenbe vetett hittel bízom abban, hogy amíg édes magyar anyanyelvünk és keresztény hitünk megmarad, gyermekeinket múltunk tiszteletére, szülőföldünk szeretetére, magyarnak neveljük, addig helyünk lesz a Kárpát-medencében.
Trianonra és a párizsi békeszerződésre pediglen – idézve a két világháború közötti időszak egyik legtöbbet hangoztatott revíziós mondatát – csak egy válasz adható: Maradhat ez így? NEM, NEM, SOHA!
Babucs Zoltán Felvidék.ma

Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése (Babucs Zoltán könyvbemutatója)
Babucs Zoltán budapesti hadtörténész legújabb munkáját, a Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 című kötetét a közelmúltban a baróti Tortoma Kiadó jelentette meg, a Magyar Hírlap szerkesztő-újságírója székelyföldi könyvbemutató körútjának első állomáshelye értelemszerűen Kézdivásárhely volt, hiszen felesége a céhes város szülöttje.
A fiatal hadtörténész húsz kötet szerzője vagy társszerzője, és kutatási szakterülete a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, illetve az 1848/49-es magyar függetlenségi háború honvédseregének története, valamint a jászkunok – ő maga is tősgyökeres jászkun családból származik – és székelyek katonáskodása. Ezekkel a témákkal huszonöt éve foglalkozik. A könyv előszavát a szerző példaképe, Raffay Ernő történész, az egykori Antall-kormány honvédelmi államtitkára írta. 
A kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban kedden este megtartott könyvbemutató bevezetőjeként Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd dióhéjban bemutatta az általa tizenegy esztendeje vezetett kiadót, amely hangsúlyosan foglalkozik történelmi könyvek megjelentetésével, így pár kötetet is ismertetett. Azt is elmondta: két hónap múlva lát nyomdafestéket Kisgyörgy Zoltán Felső-Háromszék című kötete. Ezt követően a szerzőt Tóth László, a Székhelyek internetes portál főszerkesztője kérdezte.
A szerző elmondta: kötete 76 esztendővel az erdélyi bevonulás után az egri 20. gyalogdandár erdélyi bevonulásáról szól, hű képet adva arról, hogy milyen utat jártak be az egri katonák, amíg Kárpátaljáról közel félezer kilométert meneteltek Székelyföldig. A szerző a levéltári, katonai iratok mellett korabeli feljegyzéseket, naplókat, valamint a székely napilapok tudósításait is felhasználta. A kötet nagyobb részét a fényképmelléklet teszi ki, ezt a szerző korábbi kutatásai során gyűjtötte össze, s belőle került a kötetbe mintegy négyszáz darab. A fotók helyszíneinek azonosításában a hadtörténész a kézdivásárhelyi Beke Ernőtől, a sepsiszentgyörgyi József Álmostól és a csíkszeredai Veress Dávidtól kapott értékes segítséget. A szerző elmondta, könyve kései főhajtás és tisztelgés mindazon honvédek előtt, akik 1940-ben részesei voltak az alig négy évig tartó erdélyi és székelyföldi „kicsi magyar világnak”. Babucs Zoltán felhívással fordult azokhoz, akiknek vannak az 1940–1944 közötti időszak csíki és háromszéki vonatkozásairól fényképei, visszaemlékezései vagy tárgyi emlékei, értesítsék őt a babucszoltan@gmail.com elektronikus címen.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horthy Miklóst nem kell rehabilitálni
Folyamatos közéleti vita tárgyát képezi Horthy Miklós személye. A sokak által bűnösnek tartott kormányzó munkásságáról nincs egyetértés a történész szakmában. Raffay Ernő magyarországi történészt, nyugalmazott egyetemi tanárt Horthy Miklós megítéléséről kérdeztük.
– Nemcsak a Ceauşescu-rendszer Romániájában, hanem a kádári Magyarországon is a máig ható Horthy-kép rögzült sok ember gondolkodásában. A közbeszédben gyakran visszaköszön a „fasiszta-Horthy” jelző. Miért kezelte Horthy Miklóst közellenségként a kommunista történetírás?
– Magyarországon a közbeszédben ma is él, nem is kevés ember tudatában a negatív Horthy-kép. Ennek több oka van. Az 1945 után a választásokat elveszítő, azonban a szovjet megszálló hatóságok segítségével, erőszakkal hatalomra került – 1919-es gyökerű, önmagát kommunistának maszkírozó – baloldal a Horthy nevével fémjelzett korszakot megsemmisítendő ellenségének látta. Nem véletlenül, ugyanis 1920–1944 között a szó szoros értelmében üldözték a (csekély létszámú) hazai kommunistát. Sallait és Fürstöt, a két terroristát kivégezték, Rákosit és Vass Zoltánt fejenként 16 év börtönre ítélték. A Horthy-korszakban nemcsak belügyi, hanem szellemi irtóháború is zajlott az osztályharcos kommunizmus ellen. Ennek megfelelően a szovjet Vörös Hadsereg megszállásától (1944–1945) a Moszkvából hazajött (s szinte mindegyik szovjet titkosszolgálatnak dolgozó) kommunisták megkezdték a polgári- és nemzeti erők megsemmisítését és kivonását a (politikai) életből.
Az egész magyar politikai, oktatási- és sajtórendszert úgy alakították át, hogy az gyalázta a Horthy-korszakot. Ez 45 éven keresztül zajlott, és a baloldali (liberális és szocialista) körökben még most is folytatódik. Horthyról kizárólag elfogult, hazugságoktól és ügyes ferdítésektől sem mentes képet alkotnak ma is az állami egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián.
– A Tanácsköztársaság bukását követően, a Horthy Miklós által vezetett magyar kormány az Antant támogatását élvezte. Az új hatalom mennyire törekedett a jogállamiság kialakítására, illetve az új kormányzó milyen mértékben hunyt szemet az önbíráskodás felett?
– Az 1919-es kommunista rombolás után – megtetézve a román, cseh és szerb megszállás rablásaival (pl. csak a román hadsereg mintegy 30 ezer vagon rabolt holmit vitt ki az országból) – stabilizálni kellett az országot. Elsőként a politikai stabilizációt, majd a gazdaságit (20-as évek), közben pedig (mivel nemcsak a háborút, hanem a békét is elveszítették a magyarok, jórészt a kommunisták és Károlyiék tevékenységének köszönhetően) a lelki stabilizációt kellett végrehajtani. Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.
– A két világháború közötti Magyarország trianoni poraiból éledt újjá. Mai szemmel nézve mennyire nevezhető ez a két évtized gazdasági és szociális sikertörténetnek?
– A politikai megerősödés után (amit jórészt gróf Bethlen István hozott létre) a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében. Azzal a kivétellel, hogy az országban nem működhetett olyan politikai párt, amely az osztályharcra uszított. Ráadásul Bethlen a 20-as évek közepén jó kompromisszumot kötött a szociáldemokratákkal. A gazdasági konszolidáció a 20-as évek második felére stabilizálta a kapitalista gazdaság működését (a régi iparágak elérték az 1913-as termelékenységi szintet, új pénzt s új iparágakat hoztak létre: elektronikai ipar, vegyipar stb.). A Horthy-korszak teljesen új szociálpolitikát vezetett be: a dolgozók juttatásait az angol szociálpolitika sarkpontjaihoz mérték, de úgy, hogy a különféle juttatások százalékai nagyobbak voltak, mint Angliában. 1927–28-ban létrehozták az OTI-t (Országos Társadalombiztosítási Intézet), amely koordinálta a teljes szociálpolitikát. Az 1927/XXI. törvénycikk a kötelező betegségi- és balesetbiztosítási törvény az ipar és kereskedelem, a közlekedés dolgozóira, a háztartási alkalmazottakra és a különböző hivatalok (közjegyzői, ügyvédi irodák), az orvosi rendelők és a szerkesztőségek munkatárasaira vonatkozott. Eszerint az igényjogosultságot a monarchiabeli 20 hétről 52 hétre (!) emelték, úgy, hogy a táppénz a fizetés 55–75 százalékára nőtt (Angliában ez 18–32 között mozgott). Baleset esetén a dolgozó 60–66 százalékot kapott (Angliában 31–56-ot). 1928-ban az öregségi-, rokkantsági, özvegységi- és árvasági biztosításról szóló törvény hasonló szemlélettel kezelte a dolgozókat. 1920–1930 között országos lakásépítési program indult (nagyon sokan menekültek, természetesen lakás és pénz nélkül a megszállt területekről Magyarországra): 10 év alatt mintegy 290 ezer új ház és lakás épült; ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer lakosra jutó orvosok száma majdnem a duplájára, a kórházi ágyak száma 329-ről 467-re nőtt. Sokáig elmaradt azonban a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek biztosítása, a hitbizományi birtokok felülvizsgálata – tény, hogy a 30-as években ezekre nézve is történtek változtatások. Tehát: a horthysta kormányok komoly szociálpolitikai intézkedéseket hoztak – természetesen olyan arányban, ahogyan egy kirabolt és megcsonkított ország anyagi helyzete engedte.
– A Horthy-korszak egyik fő vezérfonalává vált Trianonban a magyarsággal elkövetett történelmi igazságtalanság jóvátétele, a revíziós politika. Mennyire volt ebben partner a magyar társadalom, a magyar pártok?
- A korszak mindegyik kormányának legfontosabb külpolitikai célja a területi revízió volt: visszavenni azt, ami a miénk. Megszállás alatt lévő magyar népcsoportok területi autonómiája eszébe sem jutott senkinek. Megítélésem szerint most is csak ez volna helyes álláspont. A magyar társadalom és az összes politikai párt egyetértett ezzel: senki nem mondott olyan vicceset – a politikai öngyilkosságot kockáztatva –, hogy mondjuk Kassa vagy Marosvásárhely környéke vívja ki a területi autonómiát: ez ugyanis az akkori felfogás szerint a megszálló ország határait stabilizálta volna. Az akkori magyarok pontosan tudták, hogy – a nagyhatalmi erőviszonyokat kihasználva – nagyobb az esélye a revíziónak, mint a megszálló akármelyik kormánytól, parlamenttől kivívott autonómiának. A Horthy-korszak magyar embere (mind Budapesten, mind Kolozsváron) egyetlen, egységes magyar etnikai és politikai nemzetben gondolkodott.
– Egyes történészek szerint a bécsi döntéssel visszaszerzett utódállamokban levő magyar területek elsősorban a német szövetségesnek köszönhetőek. Horthy mennyire volt Hitler megbízható szövetségese?
– Magyarországon háromféle történész létezik: szocialista (kommunista), liberális és konzervatív. Az első két irányzat (szocialista és liberális) történészei szerint Horthyék Hitlertől kapták vissza a területeket 1938–1941 között. Ez nem felel meg a valóságnak: a magyar kormányok kiváló diplomáciai tevékenységgel, helyenként katonai fenyegetéssel érték el a négyszeres határmódosítást. A részletes bizonyító tények leírására itt nincs tér, ám való igaz, hogy a történelem által akkor felkínált lehetőségeket a magyar kormányok ügyes politizálással és brutális haderőfejlesztéssel ki tudták használni. (Hasonló nagy lehetőségek adódtak volna 1999–2009 között, amikor egyetlen magyar kormány sem ismerte fel az adott lehetőségeket, pedig három utódállamból kettő fölbomlott.) Ami Horthy személyét illeti: 1920 után a Magyar Királyság harapófogóba került: Leninékkel ideológiai különbség, a szomszédos megszálló országokkal területi gondok, s az őket támogató nyugati hatalmakkal pedig ezek támogatása miatt nem lehetett politikai szövetséget kötni. Maradt az egyre erősebb Németország – ott meg az volt a baj, hogy Hitler a román olaj miatt inkább Romániát, mint Magyarországot támogatta. A magyar vezetés a II. bécsi döntés előtt éppen a Románia elleni katonai fenyegetéssel győzte meg Hitlert az erdélyi kérdés rendezéséről.
– A Horthy-korszak sokat vitatott része a kormányzó és a magyar zsidóság viszonya. A kormányzó idején jelentek meg a zsidótörvények, illetve hozzá köthető a vidéki zsidóság egy részének a deportálása. A háború után Horthyt nem állították bíróság elé. Nem volt ellene terhelő bizonyíték, vagy ebben más okok is közrejátszottak?
- – Szerintem Horthy, mint minden normális ember, nem szerette a Tanácsköztársaság gyilkosait, akik között aránytalanul sok volt a zsidó (az első népbiztosok közül 89,5 százalék zsidó, egy részük korábban szabadkőműves). Bethlen gróf tanácsára azonban az ország gazdasági konszolidációjához felhasználta a zsidó kézben lévő nagytőkét. Emiatt eltörölték a numerus clausust, s teret engedtek a hazai zsidó nagytőke további tevékenységének. A háború végén mind az amerikaiak, mind Sztálinék tudták, hogy Horthy nem bűnös, emiatt nem állították bíróság elé. Horthy 1944 kora nyarától sok hazai zsidót mentett meg annak ellenére, hogy politikai, sőt katonai hatóköre csökkent. E megmentett emberek és leszármazottaik 1945 után mind a mai napig sajnos gyalázzák a kormányzót.
– Magyarországon folyamatos viták vannak a szoborállítások ügyében. Miközben Horthynak vagy a hozzá hasonló jobboldali politikusoknak nem lehet szobrot állítani, az ország tele van kommunista múltú emberek szobraival. Mennyire jellemzi ez a kettős mérce a mai magyar történetírást?
– Ma sok magyar azt gondolja, ne bántsuk az egykori áldozatok itt élő leszármazottait, tehát ne állítsunk szobrot Horthynak sem. Aki ugyanis nem akar vagy nem mer szobrot állítani, az kimondatlanul is elfogadja a kormányzó bűnösségét. Ez helytelen álláspont, mivel Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike. A megoldás az lehetne, hogy Horthy szobrot kapna az Országgyűlés előtti téren. Természetesen lovas szobrot. (Egyes Horthyt gúnyoló szegény kollégáimnál néha nem tudom eldönteni, Horthyt utálják-e jobban vagy a lovát.) Ez nem a kormányzó, hanem a szoborállítók számára jelentene megtiszteltetést. A magyarországi történetírás szellemileg katasztrofális helyzetben van: az MTA történészei között kizárólag liberális és szocialista (volt kommunista) történészek vannak. Amíg ők vannak ott (és az állami egyetemeken), addig Horthy megítélése változatlan marad.
– Lehet-e rehabilitálni Horthy Miklóst a maga eredményeivel és bűneivel együtt?
– Ez komoly és fontos kérdés. Nem is rehabilitálni kellene – hiszen őt semmilyen bíróság nem ítélte el, – hanem értelmes politikai, előtte szakmai vitával tisztázni kellene a történelmi szerepét. Sajnos ameddig a magyar történetírás ilyen tragikusan nemzetellenes kezekben van, erre nem sok az esély.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Eseményekben gazdag évet zártak
Tavaly szeptember óta hetven rendezvényt szervezett megyénkben a Magyar Polgári Egyesület. Az elmúlt időszakról és az elkövetkezendő terveiről Nagy József Barna elnök számolt be.
Mondhatni, hogy a helyi közélet egyik legaktívabb civil egyesületévé vált az MPE, hiszen egy év alatt (tavaly szeptembertől idén augusztus végéig) rengeteg rendezvényt szervezett – a kiállítások, konferenciák és karitatív rendezvények mellett négy könyvet is kiadott, mondta el Nagy József Barna. Legutóbb Balázs D. Attila Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvét mutatták be. Amint az egyesület elnöke megjegyezte, a rendezvények egy részét támogatóknak köszönhetően szervezték meg, másokat viszont – mint például a legutóbbi könyv kiadása – önerőből valósítottak meg.
Irányvonal
Tavaly, mivel az 56-os események emlékéve volt, nagyon sok rendezvényt sikerült pályázatokból megvalósítani – ezek egyike az a vándorkiállítás, melynek során 56-ot és az egykori, Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét mutatják be. Számos nagyváradi iskola mellett Nagyszalontán és Érmihályfalván is megtekinthető volt. Egyúttal a Gulág-emlékév kapcsán is több konferenciát és könyvbemutatót szerveztek. Nagy József Barna kihangsúlyozta: az egyesület felvállalta, hogy a konzervatív, magyar megközelítésű történelmet mutatja be, melyet többek között Raffay Ernő neve fémjelez; a történész egyébként tavaly novemberben, az egyesület szervezésében előadást is tartott Nagyváradon az 1956-os erdélyi román betörésről és kiűzetésről.
A történelmi előadások mellett az egyesület karitatív tevékenységet is folytat – legutóbb húsvétkor osztottak a Szent Márton otthon lakóinak édességet és gyümölcsöt.
Tévhitek és tények
Egyebek mellett vetélkedőt is szerveztek diákoknak 56 és a Gulág kapcsán, több iskolában, s örömmel vették tudomásul, hogy a diákokat érdekli a téma.
Tavaly rendszeressé tették a Polgári Esték rendezvénysorozatot, minden hónapban volt egy előadás, s most, mivel az 1918-as centenáriumi megemlékezés éve lesz, az egyesület olyan előadókat hív majd meg Nagyváradra, akik arról fognak hiteles információkat átadni, hogy miként élte meg az erdélyi és az egyetemes magyarság az 1918-as esztendőt és azt követő időszakot. Fontos, mondta az egyesület elnöke, hogy a sok „más irányú” megemlékezés mellett irányvonalat nyújtsanak, hogy az érdeklődők különbséget tudjanak tenni a történelmi tények és a tévhitek között. „Félő, hogy egyesek másfajta történelmet fognak terjeszteni. A Polgári Esték irányvonala az, hogy bemutassa, magyar szempontból mi történt” – hangsúlyozta ki Nagy József Barna. A rendezvénysorozat amúgy szeptember 6-án 17 órától folytatódik, amikor a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi bevonulására emlékeznek. Az esemény a nagyváradi Lorántffy Központban zajlik majd.
Reményeik szerint a Rhédey-szobrot is mihamarabb sikerül felállítaniuk a Rhédey-kert közepén, már nemcsak a szobor, hanem a talapzat is elkészült, az engedélyeztetés pedig folyamatban van, mondta el az egyesület elnöke, hozzátéve: joggal lehetnek büszkék erre, hiszen nagyon sok munka előzte meg.
Előadások
A hetven előadást, melyből 64-et egyénileg szervezték meg, nehéz lenne felsorolni, de a legsikeresebbek között említette meg az egyesület elnöke az 1956 témájában szervezett előadást a partiumi és nagyváradi csoportokról, a kirakatperekről és az elítéltekről, Wittner Mária egykori szabadságharcos előadását, a Gulág emlékév kapcsán szervezett konferenciát és kiállítást, A kommunisták világa című Gulág konferenciát a hadifogolytáborok áldozatainak emlékére, s nem utolsó sorban Szvorák Katalin énekművész és Kudlik Júlia bemondó előadását. Támogatóik: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, s a Nemzeti Kulturális Alap, mely a Rhédey-szobor elkészítését támogatta.
Neumann Andrea / erdon.ro