Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 1.
Illyés Gergely: meglett az alapja a román-magyar viszony normalizálásának
A hétfői külügyminiszteri találkozóval elkezdődött közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normalizálódjon a viszony Románia és Magyarország között, de ez nem kéthónapos folyamat, hosszú évek munkája lesz – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársát a román-magyar diplomáciai viszony várható alakulásáról kérdeztük.
Hosszú ideje ez volt az első román-magyar külügyminiszteri találkozó. Teodor Meleșcanu és Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatón jobbára a diplomáciában megszokott, a párbeszédre való nyitottságot hangsúlyozó kijelentések hangzottak el. Hozott-e valami újat a korábbiakhoz képest ez a találkozó?
Ha nem hangozottak volna el a nyitottságra és a párbeszéd folytatására utaló, a diplomáciai nyelvezetben használatos szavak, akkor nem is került volna sor erre a találkozóra. A lényeges kérdéseket nem tárta a sajtó elé a két külügyminiszter, ami szerintem nem is gond. Ha visszatekintünk, akkor egy nagyon rossz időszakon van túl a két ország kapcsolata. Az elmúlt egy évben, a technokrata kormány mandátuma alatt kapcsolatfelvételi kísérlet sem nagyon volt, éppen azért, mert világos volt, hogy a Cioloș-kormány nem fog maradni Romániában, illetve ha marad is, akkor valamilyen pártok lesznek a háta mögött. Tehát ez az elmúlt egy év a várakozásé volt, azelőtt pedig a Victor Ponta vezette román kormány és a Titus Corlățean, majd a Bogdan Aurescu vezette román diplomácia egyértelművé tette, hogy nem szeretnének nyitni Budapest irányában. Hosszú évek óta nem volt semmilyen párbeszéd a felek között, így az már önmagában gesztus volt, hogy Teodor Meleșcanu még a parlamenti meghallgatása előtt erkölcsi kötelességének nevezte a kapcsolatok javítását Magyarországgal. A magyar külügy szintén gesztussal válaszolt, meghívták a román külügyminisztert Budapestre, Szijjártó Péter pedig őszire kapott meghívást Bukarestbe. Az is a barátságnak és a bizalomnak a jele, hogy Teodor Meleșcanu most Budapesten felszólalt a nagyköveti értekezleten. Tehát egyelőre az a minimum, hogy meglegyenek ezek a gesztusok, és legyen nyitásra való hajlandóság, ami megvan a felekben. Ez az alap most, ennél többről jelenleg nem lehet beszélni. Józanul gondolkodva Romániának és Magyarországnak nagyon sok közös érdeke van, az volt a természetellenes, ami eddig volt. Ez a mostani kapcsolatfelvétel, közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normális kerékvágásba kerüljenek a dolgok, de ez nem kéthónapos folyamat, ez hosszú évek munkája lesz.
Szijjártó Péter azt nyilatkozta: a legjobb, ha a közös érdekek alapján állnak a kapcsolatokhoz "trükkök és túlbonyolítás helyett". Miért érdeke Romániának a jó magyar-román diplomáciai viszony?
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Románia az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerségre alapozott mindent az elmúlt években. Bukarestnek jelenleg a legtöbb szomszédjával, ha nem is rossz, de legalábbis semleges a kapcsolata, kifejezetten jó kapcsolatban nincsen egyikkel sem. Ez azt is eredményezte az elmúlt években, hogy Románia a brüsszeli érdekérvényesítésben nem volt valami következetes, nem lehetett egy arcélét megtalálni az országnak, nem lehetett tudni, hogy mit tart fontosnak. Ezt érzékletesen szemlélteti Markus Ferber múlt heti bukaresti látogatása. A befolyásos EP-képviselő nyilatkozta azt, hogy Románia eddig semmi gondot nem okozott, mármint a 13-as rendelet elfogadásáig, sem jó, sem rossz irányba nem akarta befolyásolni az uniós politikát, tehát semmi gond nem volt vele. Ezen mi mosolygunk, de a nyugat-európaiak pontosan így képzelik azt, hogy hogyan kellene viselkedniük a kelet-európai és általában az új tagállamoknak. A brüsszeli hozzáállás szerint ezeknek az országoknak a lakosság és a GDP tekintetében is kicsi súlyuk van az EU-ban, ezért csak ne akarják megmondani, hogy milyen legyen a brüsszeli irány. Románia teljesen beleillett ebbe a képbe.
Voltak korábban a románoknak olyan törekvéseik, hogy majd a franciákkal összefognak, aztán voltak olyanok, hogy majd a németekkel, ha már amúgy is az elnök német. A visegrádi négyekről (V4) nem akartak eddig hallani, egy lengyel-román tandemben gondolkodtak, mert mégis csak Lengyelország és Románia a legnagyobb két új tagállam. Az új lengyel kormánnyal nyilvánvaló lett, hogy az együttműködés nehézségekbe ütközik. A lengyelekhez a V4-en keresztül vezet az út, és úgy tűnik, hogy a Magyarországgal való kapcsolatok normalizálása nélkül ez nem fog menni. Tehát Bukarest a mozgásterét szeretné bővíteni az EU-ban is.
Emellett nagyon nagy vita lesz, vagy már nagyon nagy vita van arról, hogy 2020 után hogyan fog hozzáállni Brüsszel ennek a térségnek a felzárkóztatásához. Úgy tűnik, hogy nem lesz annyi uniós felzárkóztatási forrás, mint eddig, és a legtöbb nem vissza nem térítendő támogatás, hanem hitel lesz. Bukarestnek az az érdeke, hogy maradjon meg a jelenlegi helyzet, és nem csak az kulcsfontosságú, hogy mennyi pénz áll majd rendelkezésre uniós támogatásokra, hanem az is, hogy ezek alapinfrastruktúrára fordíthatóak és vissza nem térítendőek legyenek. Ez a szegényebb tagállamoknak a közös érdeke, és komoly lobbi zajlik ezért Brüsszelben.
Bukarest ugyanakkor az energetika terén is érdekelt a jó román-magyar diplomáciai kapcsolatokban. Eltérő helyzetben van Magyarország és Románia, mert Magyarországnak nagyon kevés saját energiaforrása van, és ami van, az is inkább atomenergia, és nagyon egyoldalú orosz energiaimportra van szorulva. Romániában jelenleg sokkal kedvezőbb ez a helyzet, de ez változik: egyre több energiát importál Románia is Oroszországtól, ez is lehet közös érdek.
Alig hagyta el a román külügyminiszter gépe Budapestet, a Miniszterelnökség közleményben tiltakozott a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek ügyészségi kihallgatása ellen, és megállapította, hogy „a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik” Romániában. Ez nem mond ellen az aznapi találkozó jó légkörének?
Szijjártó Péter a közös sajtóértekezleten is azt mondta, hogy nyíltan kell beszélni a két felet elválasztó problémákról, és a magyar diplomácia évek óta ezt az alapelvet követi. Nem hiszem azt, hogy azért, mert történik egy közeledés a két ország között, Budapestnek változtatnia kellene az alapelvein. A magyar diplomácia ezután is szóvá fog tenni minden olyan kérdést, amelyekről azt gondolja, hogy a romániai magyarok életét befolyásolja.
Ismét Szijjártó Pétert idézem, aki szerint „a közös sikerek és a kölcsönös bizalom hozzájárulhatnak ahhoz (...), hogy a kisebbségekkel kapcsolatos problémák megoldódjanak”. De lehet-e kölcsönös bizalom addig, amíg a kisebbségekkel kapcsolatos problémák nem oldódnak meg?
Hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg annyira erősek lesznek a közös érdekek a két ország között, hogy nem fog beleférni az, hogy a Romániában élő magyarokat bármilyen jogsérelem érje. Most még nem úgy viszonyul Bukarest ehhez a kéréshez, ahogyan az elvárható lenne. És ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönös bizalomhoz vezető úton nem lehet ezt szóvá tenni.
Bukarest évek óta szorgalmazza, és ezt tette most újra Budapesten Teodor Meleșcanu is, hogy legyenek újra együttes román-magyar kormányülések. Ezek a Fidesz-kormány idején szakadtak félbe. Nem jogos ez a román igény?
Az együttes kormányülések szintén diplomáciai gesztusok. Nem az együttes kormányüléseken születnek meg a döntések, hanem ott szentesítik azokat, amelyek alacsonyabb szinten, tárgyalások során megszülettek. Ha olyan a bizalom a két ország között, és van amiről dönteni, akkor az együttes kormányülések megtartása nagyon szép és fontos gesztus. Csak akkor van gond, amikor ezek megpróbálják elfedni a sikertelenséget, vagy megpróbálnak hamis látszatot kelteni. Az együttes kormányülések nagyon hasznosak, de előbb legalább alacsonyabb szinten meg kell egyezni bizonyos kérdésekben, e nélkül szerintem inkább kárt okoznak.
A találkozó előtt voltak olyan sajtóvélemények, hogy a román és a magyar kormánypártok hasonló nézetei mentén javulhatnak a Románia és Magyarország közötti államközi kapcsolatok. Az érv az volt, hogy a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták hasonló álláspontot képviselnek például a migráció, a multinacionális cégek adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán. Ezt hogyan látja?
Azt látom, hogy ennek a román kormánynak még nem kristályosodtak ki a nézetei. Nem hiszem, hogy óriási következtetéseket kellene levonni abból, hogy mi történt a választási kampányban és milyen kijelentéseket tesz a következő hetekben Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök. Még az nem látszik, hogy Románia milyen szakpolitikákat alakít például. Volt szó már magyarországiakhoz hasonló szakpolitikai kezdeményezésekről, akár a multiknak a megadóztatásáról, akár a magánnyugdíj-pénztárak szabályozásváltoztatásáról, de ezek egyelőre még nem öltöttek konkrét formát. Az látszik, hogy az ideológiai szembenállások nem mérvadóak a diplomáciai kapcsolatokban. Magyarországnak például nagyon jó kapcsolata van most Szlovákiával, ahol baloldali kormány van, tehát önmagában ez nem okoz akadályt a két ország viszonyában.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
A hétfői külügyminiszteri találkozóval elkezdődött közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normalizálódjon a viszony Románia és Magyarország között, de ez nem kéthónapos folyamat, hosszú évek munkája lesz – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Illyés Gergely politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársát a román-magyar diplomáciai viszony várható alakulásáról kérdeztük.
Hosszú ideje ez volt az első román-magyar külügyminiszteri találkozó. Teodor Meleșcanu és Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatón jobbára a diplomáciában megszokott, a párbeszédre való nyitottságot hangsúlyozó kijelentések hangzottak el. Hozott-e valami újat a korábbiakhoz képest ez a találkozó?
Ha nem hangozottak volna el a nyitottságra és a párbeszéd folytatására utaló, a diplomáciai nyelvezetben használatos szavak, akkor nem is került volna sor erre a találkozóra. A lényeges kérdéseket nem tárta a sajtó elé a két külügyminiszter, ami szerintem nem is gond. Ha visszatekintünk, akkor egy nagyon rossz időszakon van túl a két ország kapcsolata. Az elmúlt egy évben, a technokrata kormány mandátuma alatt kapcsolatfelvételi kísérlet sem nagyon volt, éppen azért, mert világos volt, hogy a Cioloș-kormány nem fog maradni Romániában, illetve ha marad is, akkor valamilyen pártok lesznek a háta mögött. Tehát ez az elmúlt egy év a várakozásé volt, azelőtt pedig a Victor Ponta vezette román kormány és a Titus Corlățean, majd a Bogdan Aurescu vezette román diplomácia egyértelművé tette, hogy nem szeretnének nyitni Budapest irányában. Hosszú évek óta nem volt semmilyen párbeszéd a felek között, így az már önmagában gesztus volt, hogy Teodor Meleșcanu még a parlamenti meghallgatása előtt erkölcsi kötelességének nevezte a kapcsolatok javítását Magyarországgal. A magyar külügy szintén gesztussal válaszolt, meghívták a román külügyminisztert Budapestre, Szijjártó Péter pedig őszire kapott meghívást Bukarestbe. Az is a barátságnak és a bizalomnak a jele, hogy Teodor Meleșcanu most Budapesten felszólalt a nagyköveti értekezleten. Tehát egyelőre az a minimum, hogy meglegyenek ezek a gesztusok, és legyen nyitásra való hajlandóság, ami megvan a felekben. Ez az alap most, ennél többről jelenleg nem lehet beszélni. Józanul gondolkodva Romániának és Magyarországnak nagyon sok közös érdeke van, az volt a természetellenes, ami eddig volt. Ez a mostani kapcsolatfelvétel, közeledés megteremtheti az alapját annak, hogy normális kerékvágásba kerüljenek a dolgok, de ez nem kéthónapos folyamat, ez hosszú évek munkája lesz.
Szijjártó Péter azt nyilatkozta: a legjobb, ha a közös érdekek alapján állnak a kapcsolatokhoz "trükkök és túlbonyolítás helyett". Miért érdeke Romániának a jó magyar-román diplomáciai viszony?
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Románia az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerségre alapozott mindent az elmúlt években. Bukarestnek jelenleg a legtöbb szomszédjával, ha nem is rossz, de legalábbis semleges a kapcsolata, kifejezetten jó kapcsolatban nincsen egyikkel sem. Ez azt is eredményezte az elmúlt években, hogy Románia a brüsszeli érdekérvényesítésben nem volt valami következetes, nem lehetett egy arcélét megtalálni az országnak, nem lehetett tudni, hogy mit tart fontosnak. Ezt érzékletesen szemlélteti Markus Ferber múlt heti bukaresti látogatása. A befolyásos EP-képviselő nyilatkozta azt, hogy Románia eddig semmi gondot nem okozott, mármint a 13-as rendelet elfogadásáig, sem jó, sem rossz irányba nem akarta befolyásolni az uniós politikát, tehát semmi gond nem volt vele. Ezen mi mosolygunk, de a nyugat-európaiak pontosan így képzelik azt, hogy hogyan kellene viselkedniük a kelet-európai és általában az új tagállamoknak. A brüsszeli hozzáállás szerint ezeknek az országoknak a lakosság és a GDP tekintetében is kicsi súlyuk van az EU-ban, ezért csak ne akarják megmondani, hogy milyen legyen a brüsszeli irány. Románia teljesen beleillett ebbe a képbe.
Voltak korábban a románoknak olyan törekvéseik, hogy majd a franciákkal összefognak, aztán voltak olyanok, hogy majd a németekkel, ha már amúgy is az elnök német. A visegrádi négyekről (V4) nem akartak eddig hallani, egy lengyel-román tandemben gondolkodtak, mert mégis csak Lengyelország és Románia a legnagyobb két új tagállam. Az új lengyel kormánnyal nyilvánvaló lett, hogy az együttműködés nehézségekbe ütközik. A lengyelekhez a V4-en keresztül vezet az út, és úgy tűnik, hogy a Magyarországgal való kapcsolatok normalizálása nélkül ez nem fog menni. Tehát Bukarest a mozgásterét szeretné bővíteni az EU-ban is.
Emellett nagyon nagy vita lesz, vagy már nagyon nagy vita van arról, hogy 2020 után hogyan fog hozzáállni Brüsszel ennek a térségnek a felzárkóztatásához. Úgy tűnik, hogy nem lesz annyi uniós felzárkóztatási forrás, mint eddig, és a legtöbb nem vissza nem térítendő támogatás, hanem hitel lesz. Bukarestnek az az érdeke, hogy maradjon meg a jelenlegi helyzet, és nem csak az kulcsfontosságú, hogy mennyi pénz áll majd rendelkezésre uniós támogatásokra, hanem az is, hogy ezek alapinfrastruktúrára fordíthatóak és vissza nem térítendőek legyenek. Ez a szegényebb tagállamoknak a közös érdeke, és komoly lobbi zajlik ezért Brüsszelben.
Bukarest ugyanakkor az energetika terén is érdekelt a jó román-magyar diplomáciai kapcsolatokban. Eltérő helyzetben van Magyarország és Románia, mert Magyarországnak nagyon kevés saját energiaforrása van, és ami van, az is inkább atomenergia, és nagyon egyoldalú orosz energiaimportra van szorulva. Romániában jelenleg sokkal kedvezőbb ez a helyzet, de ez változik: egyre több energiát importál Románia is Oroszországtól, ez is lehet közös érdek.
Alig hagyta el a román külügyminiszter gépe Budapestet, a Miniszterelnökség közleményben tiltakozott a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek ügyészségi kihallgatása ellen, és megállapította, hogy „a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik” Romániában. Ez nem mond ellen az aznapi találkozó jó légkörének?
Szijjártó Péter a közös sajtóértekezleten is azt mondta, hogy nyíltan kell beszélni a két felet elválasztó problémákról, és a magyar diplomácia évek óta ezt az alapelvet követi. Nem hiszem azt, hogy azért, mert történik egy közeledés a két ország között, Budapestnek változtatnia kellene az alapelvein. A magyar diplomácia ezután is szóvá fog tenni minden olyan kérdést, amelyekről azt gondolja, hogy a romániai magyarok életét befolyásolja.
Ismét Szijjártó Pétert idézem, aki szerint „a közös sikerek és a kölcsönös bizalom hozzájárulhatnak ahhoz (...), hogy a kisebbségekkel kapcsolatos problémák megoldódjanak”. De lehet-e kölcsönös bizalom addig, amíg a kisebbségekkel kapcsolatos problémák nem oldódnak meg?
Hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg annyira erősek lesznek a közös érdekek a két ország között, hogy nem fog beleférni az, hogy a Romániában élő magyarokat bármilyen jogsérelem érje. Most még nem úgy viszonyul Bukarest ehhez a kéréshez, ahogyan az elvárható lenne. És ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönös bizalomhoz vezető úton nem lehet ezt szóvá tenni.
Bukarest évek óta szorgalmazza, és ezt tette most újra Budapesten Teodor Meleșcanu is, hogy legyenek újra együttes román-magyar kormányülések. Ezek a Fidesz-kormány idején szakadtak félbe. Nem jogos ez a román igény?
Az együttes kormányülések szintén diplomáciai gesztusok. Nem az együttes kormányüléseken születnek meg a döntések, hanem ott szentesítik azokat, amelyek alacsonyabb szinten, tárgyalások során megszülettek. Ha olyan a bizalom a két ország között, és van amiről dönteni, akkor az együttes kormányülések megtartása nagyon szép és fontos gesztus. Csak akkor van gond, amikor ezek megpróbálják elfedni a sikertelenséget, vagy megpróbálnak hamis látszatot kelteni. Az együttes kormányülések nagyon hasznosak, de előbb legalább alacsonyabb szinten meg kell egyezni bizonyos kérdésekben, e nélkül szerintem inkább kárt okoznak.
A találkozó előtt voltak olyan sajtóvélemények, hogy a román és a magyar kormánypártok hasonló nézetei mentén javulhatnak a Románia és Magyarország közötti államközi kapcsolatok. Az érv az volt, hogy a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták hasonló álláspontot képviselnek például a migráció, a multinacionális cégek adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán. Ezt hogyan látja?
Azt látom, hogy ennek a román kormánynak még nem kristályosodtak ki a nézetei. Nem hiszem, hogy óriási következtetéseket kellene levonni abból, hogy mi történt a választási kampányban és milyen kijelentéseket tesz a következő hetekben Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök. Még az nem látszik, hogy Románia milyen szakpolitikákat alakít például. Volt szó már magyarországiakhoz hasonló szakpolitikai kezdeményezésekről, akár a multiknak a megadóztatásáról, akár a magánnyugdíj-pénztárak szabályozásváltoztatásáról, de ezek egyelőre még nem öltöttek konkrét formát. Az látszik, hogy az ideológiai szembenállások nem mérvadóak a diplomáciai kapcsolatokban. Magyarországnak például nagyon jó kapcsolata van most Szlovákiával, ahol baloldali kormány van, tehát önmagában ez nem okoz akadályt a két ország viszonyában.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2017. március 2.
Székely szabadság napja – a fiatalokat is bevonnák az autonómiaküzdelembe
Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott közdelembe – mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön.
A marosvásárhelyi megmozdulás kék és arany színekből megrajzolt plakátján egy székely zászlót tartó iskoláskorú gyermek arca látható: a rendezvény idei arculata is azt jelzi, hogy az SZNT mindenképpen nyitni akar a fiatalok felé – hangsúlyozta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
A székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó hagyományos március 10-i megmozdulás szervezői elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt.
Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont – bár nem volt rendbontás – megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét „nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás" miatt.
A bíróság első fokon az eddig tárgyalt csaknem hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bírságot. Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a csütörtöki sajtóértekezleten megjegyezte: magáért beszél a tény, hogy bár az utóbbi hetek országos kormányellenes megmozdulásai során Marosvásárhelyen is voltak bejelentetlen – spontán útlezárással járó – tüntetések, ezek miatt a csendőrség egyetlen büntetést sem szabott ki.
Gazda Zoltán elmondta: idén is három része lesz a székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvényének: a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a résztvevők a Maros megyei prefektusi hivatal elé vonulnak, ahol a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványt adnak át a kormány helyi képviselőjének. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor arra az ünnepségre, amelyen átveszik az SZNT Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a képviselői, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól.
A székely szabadság napján – a marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett – csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
MTI
Erdély.ma
Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott közdelembe – mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön.
A marosvásárhelyi megmozdulás kék és arany színekből megrajzolt plakátján egy székely zászlót tartó iskoláskorú gyermek arca látható: a rendezvény idei arculata is azt jelzi, hogy az SZNT mindenképpen nyitni akar a fiatalok felé – hangsúlyozta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
A székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó hagyományos március 10-i megmozdulás szervezői elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt.
Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont – bár nem volt rendbontás – megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét „nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás" miatt.
A bíróság első fokon az eddig tárgyalt csaknem hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bírságot. Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a csütörtöki sajtóértekezleten megjegyezte: magáért beszél a tény, hogy bár az utóbbi hetek országos kormányellenes megmozdulásai során Marosvásárhelyen is voltak bejelentetlen – spontán útlezárással járó – tüntetések, ezek miatt a csendőrség egyetlen büntetést sem szabott ki.
Gazda Zoltán elmondta: idén is három része lesz a székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvényének: a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a résztvevők a Maros megyei prefektusi hivatal elé vonulnak, ahol a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványt adnak át a kormány helyi képviselőjének. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor arra az ünnepségre, amelyen átveszik az SZNT Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a képviselői, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól.
A székely szabadság napján – a marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett – csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
MTI
Erdély.ma
2017. március 3.
Beszélgetőkönyv táncművészről nemcsak a tánc szerelmeseinek
Kivételes tehetség, közvetlenség és jó humor – ezek a tulajdonságok jellemzik Szállassy Nagy Erzsébet prímbalerinát, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott táncművészét. Erről győződhettek meg azok, akik részt vettek Laskay Adrienne A tánc bűvöletében – Beszélgetőkönyv Szállassy Nagy Erzsébet táncművésszel című kötetének bemutatóján a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektori hivatalának Óváry-termében.
Sorbán Angella, a Scientia Kiadó munkatársa elmondta: Laskay Adrienne kézirata a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által 2015 óta meghirdetett nyílt pályázatra érkezett, amire idén is várják a tudományos, művészeti, irodalmi és technikatörténeti jellegű kéziratokat.
– A könyvet elolvasva az olvasókhoz közelebb kerül a táncművészet. Másrészt arra is fény derül, hogy a művésznőnek fontos volt, hogy csak a saját érdemeire és értékeire építse a pályáját. Soha nem kovácsolt előnyt abból, hogy Nagy István író lánya, de az ebből fakadó hátrányokkal felvette a harcot. A könyv nem megszépítő emlékezés: Szállassy Nagy Erzsébet nem csak azokat nevezi meg, akikkel szemben hálát érez, hanem azokat is, akikkel konfliktusai voltak, de ezeket az eseményeket saját lelki békéjébe, harmóniájába emelte át. Az utolsó fejezetben az interjúalany saját gondolatait fogalmazza meg, miszerint művészi pályája emberi küldetését jelenti. A könyvet ezért nemcsak a tánc szerelmeseinek, hanem azoknak is ajánlom, akiket eddig nem érintett meg a tánc bűvölete, mert Szállassy Nagy Erzsébet művészi és emberi habitusa, értékrendje biztos rájuk is hatással lesz – mondta a könyvet méltató Nagy Ibolya.
– Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy miért írok? Ez a fajta irodalom arra szolgál, hogy azoknak az embereknek állítsunk emléket, akik nagyon mostoha körülmények között egy életen át a kolozsvári közönségért éltek és dolgoztak. Ebben a könyvben különösebb figyelmet fordítok a Nagy családra. Nagy István írót már annyira elfeledték, hogy talán még az iskolai irodalomórán sem tanítják. A másik személyiség Trixi Checais koreográfus, aki lehetővé tette, hogy Nagy Erzsébet az opera szólistájává váljon – magyarázta Laskay Adrienne, azt sem hallgatva el, hogy ezt a kéziratot eredetileg a Prospero-sorozatban kívánta megjelentetni, de ott pénzhiányra hivatkoztak, így nagyon jól jött a Scientia Kiadó pályázati felhívása.
– A Kovács Attila operaénekesről szóló beszélgetőkönyv bemutatója után szólt nekem Adrienne, hogy a következő könyve rólam fog szólni. Arra gondoltam, mit tudok én 25 évvel a nyugdíjazásom után mesélni, hiszen azóta sok minden háttérbe szorult, nem foglalkoztam az akkori eseményekkel. Igyekeztem őszintén, spontán válaszolni a kérdésekre. A könyv pontosan tükrözi az életemet, művészi pályafutásomat és a magánéletemet is – mondta Szállassy Nagy Erzsébet, aki elismerte: azért nem választotta a külföldi karriert, mert számára fontosabb volt a családja, az itteni közönség szeretete és elismerése. – Hogy ez a szeretet a mai napig is él, tanúsítják azok a kollégák, akik most eljöttek erre az eseményre – tette hozzá a volt prímbalerina.
Zárszóként arra kérte a jelenlevőket: a tánc iránt érdeklődő gyermeküket vagy unokájukat buzdítsák arra, hogy hivatásos táncos, balerina legyen belőlük.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
Kivételes tehetség, közvetlenség és jó humor – ezek a tulajdonságok jellemzik Szállassy Nagy Erzsébet prímbalerinát, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott táncművészét. Erről győződhettek meg azok, akik részt vettek Laskay Adrienne A tánc bűvöletében – Beszélgetőkönyv Szállassy Nagy Erzsébet táncművésszel című kötetének bemutatóján a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektori hivatalának Óváry-termében.
Sorbán Angella, a Scientia Kiadó munkatársa elmondta: Laskay Adrienne kézirata a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által 2015 óta meghirdetett nyílt pályázatra érkezett, amire idén is várják a tudományos, művészeti, irodalmi és technikatörténeti jellegű kéziratokat.
– A könyvet elolvasva az olvasókhoz közelebb kerül a táncművészet. Másrészt arra is fény derül, hogy a művésznőnek fontos volt, hogy csak a saját érdemeire és értékeire építse a pályáját. Soha nem kovácsolt előnyt abból, hogy Nagy István író lánya, de az ebből fakadó hátrányokkal felvette a harcot. A könyv nem megszépítő emlékezés: Szállassy Nagy Erzsébet nem csak azokat nevezi meg, akikkel szemben hálát érez, hanem azokat is, akikkel konfliktusai voltak, de ezeket az eseményeket saját lelki békéjébe, harmóniájába emelte át. Az utolsó fejezetben az interjúalany saját gondolatait fogalmazza meg, miszerint művészi pályája emberi küldetését jelenti. A könyvet ezért nemcsak a tánc szerelmeseinek, hanem azoknak is ajánlom, akiket eddig nem érintett meg a tánc bűvölete, mert Szállassy Nagy Erzsébet művészi és emberi habitusa, értékrendje biztos rájuk is hatással lesz – mondta a könyvet méltató Nagy Ibolya.
– Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy miért írok? Ez a fajta irodalom arra szolgál, hogy azoknak az embereknek állítsunk emléket, akik nagyon mostoha körülmények között egy életen át a kolozsvári közönségért éltek és dolgoztak. Ebben a könyvben különösebb figyelmet fordítok a Nagy családra. Nagy István írót már annyira elfeledték, hogy talán még az iskolai irodalomórán sem tanítják. A másik személyiség Trixi Checais koreográfus, aki lehetővé tette, hogy Nagy Erzsébet az opera szólistájává váljon – magyarázta Laskay Adrienne, azt sem hallgatva el, hogy ezt a kéziratot eredetileg a Prospero-sorozatban kívánta megjelentetni, de ott pénzhiányra hivatkoztak, így nagyon jól jött a Scientia Kiadó pályázati felhívása.
– A Kovács Attila operaénekesről szóló beszélgetőkönyv bemutatója után szólt nekem Adrienne, hogy a következő könyve rólam fog szólni. Arra gondoltam, mit tudok én 25 évvel a nyugdíjazásom után mesélni, hiszen azóta sok minden háttérbe szorult, nem foglalkoztam az akkori eseményekkel. Igyekeztem őszintén, spontán válaszolni a kérdésekre. A könyv pontosan tükrözi az életemet, művészi pályafutásomat és a magánéletemet is – mondta Szállassy Nagy Erzsébet, aki elismerte: azért nem választotta a külföldi karriert, mert számára fontosabb volt a családja, az itteni közönség szeretete és elismerése. – Hogy ez a szeretet a mai napig is él, tanúsítják azok a kollégák, akik most eljöttek erre az eseményre – tette hozzá a volt prímbalerina.
Zárszóként arra kérte a jelenlevőket: a tánc iránt érdeklődő gyermeküket vagy unokájukat buzdítsák arra, hogy hivatásos táncos, balerina legyen belőlük.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 3.
Robotolás robot módra, génkutatás emberi bölcsességgel
Kolozsváron is hódít a digitális ipari forradalom
A Kolozsvári Műszaki Egyetem Elektromérnöki Karának alkalmazott informatikában és ipari vezérlésekben szakosodott oktatója, kutatója Szász Csaba, aki szemmel láthatóan testestől-lelkestől hivatásának tekinti munkáját. Az egyetem Tordai úti épületében levő laboratóriumában, klasszikus asztali és ipari számítógépek társaságában kerestük fel, ahol megosztotta velünk gondolatait szakterülete néhány aktuális kérdéséről. Megtudtuk tőle: az ipari robotok tagadhatatlan világszintű térnyerése nem jelenti azt, hogy valaha is képesek lesznek szellemileg túlteljesíteni az embert, a huszonegyedik század egyik legnagyobb tudományos kihívása pedig a bioinformatika világában rejlik. Olyan világba léptünk, – vallja – amelyben ha valaki mellőzi az informatikai kutatás vívmányait, végleg lemarad a kegyetlen globális termelési versengésben.
Munkatárs, de nem vetélytárs a robot
– Alkalmazott informatikában, az ipari folyamatok digitális vezérlésében szakosodtam – kezdi laboratóriumában a beszélgetést Szász Csaba.
– Ez miben konkretizálódik?– Az emberek csak annyit tudnak, hogy bemennek az üzletbe, és megveszik, mondjuk, azt a tejet, amelyből sok százezer litert gyártanak, akár naponta. De e mögött a termelési folyamat mögött teljesen automata gyártósorok működnek. Ma bármit termeljenek bárhol, az nagyrészt automatikusan történik. Ha valaki nem tud így termelni, akkor a terméke már nem piacképes a költségek miatt. Még nálunk is, habár igen jelentős lemaradás van, a termelés jelentős részben automatizált. Különböző gyártósorok, palackozó sorok, hegesztősorok, csomagolósorok, automatacímkézők, stb.
– Csupán a kiadások miatt van ez?
– Nem teljesen. Annak ellenére, hogy egy ilyen automata rendszer megtervezése és létrehozása igen magas színvonalú mérnöki tudást és intelligenciát igényel, valamint a befektetés nagyon költséges, ha megfelelően működik, akkor viszonylag hamar megtérül a befektetett szellemi munka és pénzkiadás, és hozza magával azokat az előnyöket, amelyek a mai korszerű termelési folyamatok velejárói.
– Nagy ellentmondás körvonalazódik: túlnépesedett bolygónkon mi lesz az emberi munkaerő-fölösleggel, ha ennyire teret nyernek a robotok?
– Ha, mondjuk, száz évvel ezelőtt legyártottak egy bizonyos terméket, és erre sok ember munkájára volt szükség, manapság néhány tucatnyi vagy néhány száz emberrel lehet gyártani nemcsak egy országnak, hanem akár egy teljes kontinensnek is. De ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem kell emberi munkaerő. Mert egyetlen automata rendszer sem működhet csak úgy egymagában. Valahol mégis ott kell lennie a humán erőforrásnak is, amelyik felügyeli, működteti, ellenőrzi, vagy éppen áttervezi, átalakítja ezt. Valószínű, hogy ezért a közeljövőben sok másfajta munkakör is ki fog alakulni ezen a területen. De az bizonyos, hogy egyre kevesebb és kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség az egyre automatizáltabb termelésben. Ugyanakkor, nemzetközi téren óriási a verseny az új gyártókapacitások elnyeréséért. Az az ország, amelyik most minél több piacképes gyártókapacitást el tud nyerni külföldi befektetésekkel, vagy saját erőből létre tud hozni, az talpon marad. Egyszerű: ha valaki gyárt és termel, akkor abból nyeresége lesz, tehát vásárlóereje. Aki csak vásárol, és nem termel, annak valamiből majd elő kell teremtenie a pénzt a vásárláshoz.
– Folyik-e ilyen jellegű kutatás Kolozsváron?
– Automata digitális vezérlőrendszerek témakörben itt és másfele is igen jelentős kutatómunka folyik. Ebben a laboratóriumban arra a kérdésre tudunk javarészt választ adni, hogy egy adott ipari alkalmazásra melyik a legjavasoltabb és leghatékonyabb digitális vezérlőrendszer típus (felépítés, működés, processzor típus, programozás, stb.). Tehát meg tudjuk mondani pontosan milyen hardware (fizikai eszközök) és software (program) eszközök szükségesek egy bizonyos ipari alkalmazás automatizálásához. Tudunk tervezni ilyen rendszereket, valamint megépíteni és működtetni ezeket. Például, ha Kolozsvár napi áramfogyasztását kell követni valahol, akkor sok minden más mellett olyan típusú számítógépekre is szükség van, amelyek nagyfelbontású képernyőkön lehetővé teszik az információk vizuális nyomkövetését és kiértékelését a megfelelő software programok segítségével. Viszont, ha csak egy szobában akarjuk automatikusan mérni a hőmérsékletet, vagy fényerősséget, akkor elég lesz egy megfelelő chip (szilícium integrált áramkör) és az ehhez szükséges interfész áramkörök, amelyek egyszerű kijelzők segítségével (fénydióda, 7 szegmenses kijelző) mutatják a megfelelő ingformációkat a felhasználónak. Szóval ipari számítógéptípus is többféle van, mindenfajta felépítésben, kivitelezésben.
– Elterjedt a hír, hogy hamarosan a robotok uralják az emberiséget a munkában, kereskedelemben, háztartásban, mindenben.
– Ez még utópia. Valóban egyre több robot jelenik meg, de sosem fogja teljesen helyettesíteni az embert (elvégre, ki fogja megjavítani a már elromlott robotot, vagy ki táplálja majd energiával?). Például olyan robotkart, amely mindazt el tudná végezni, amire egy emberi kéz vagy kar képes, soha nem lehet megtervezni és megépíteni. Azt, amit az evolúció évmilliók alatt alakított ki a természetben, nem lehet robotokkal utolérni vagy tökéletesen leképezni. Csak követni lehet valamilyen szinten. Viszont a robot sohasem fárad el, és gyakran akár mikrométeres pontossággal végezhet el egy bizonyos folyamatot számtalanszor, amire az ember még rövidebb ideig sem képes. És amíg táplálva van energiával, megállás nélkül dolgozhat (könnyen 24 órát is egy nap), rendkívülien gyors és pontos lehet, nem sztrájkol, nem kér fizetésemelést, nem megy betegszabadságra stb. Egy robot soha nem lesz okosabb az őt megtervező és létrehozó embernél. Még akkor sem, ha már vannak olyan robotok, amelyeknek a memóriája többet meg tud jegyezni, mint amennyit képes egy átlagos emberi agy. Vagy olyan folyamatokat (helyzeteket) és megoldásokat tud könnyen generálni, amit az emberi agy csak nehezen, vagy bizonyos körülmények között egyáltalán nem.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár),
Kolozsváron is hódít a digitális ipari forradalom
A Kolozsvári Műszaki Egyetem Elektromérnöki Karának alkalmazott informatikában és ipari vezérlésekben szakosodott oktatója, kutatója Szász Csaba, aki szemmel láthatóan testestől-lelkestől hivatásának tekinti munkáját. Az egyetem Tordai úti épületében levő laboratóriumában, klasszikus asztali és ipari számítógépek társaságában kerestük fel, ahol megosztotta velünk gondolatait szakterülete néhány aktuális kérdéséről. Megtudtuk tőle: az ipari robotok tagadhatatlan világszintű térnyerése nem jelenti azt, hogy valaha is képesek lesznek szellemileg túlteljesíteni az embert, a huszonegyedik század egyik legnagyobb tudományos kihívása pedig a bioinformatika világában rejlik. Olyan világba léptünk, – vallja – amelyben ha valaki mellőzi az informatikai kutatás vívmányait, végleg lemarad a kegyetlen globális termelési versengésben.
Munkatárs, de nem vetélytárs a robot
– Alkalmazott informatikában, az ipari folyamatok digitális vezérlésében szakosodtam – kezdi laboratóriumában a beszélgetést Szász Csaba.
– Ez miben konkretizálódik?– Az emberek csak annyit tudnak, hogy bemennek az üzletbe, és megveszik, mondjuk, azt a tejet, amelyből sok százezer litert gyártanak, akár naponta. De e mögött a termelési folyamat mögött teljesen automata gyártósorok működnek. Ma bármit termeljenek bárhol, az nagyrészt automatikusan történik. Ha valaki nem tud így termelni, akkor a terméke már nem piacképes a költségek miatt. Még nálunk is, habár igen jelentős lemaradás van, a termelés jelentős részben automatizált. Különböző gyártósorok, palackozó sorok, hegesztősorok, csomagolósorok, automatacímkézők, stb.
– Csupán a kiadások miatt van ez?
– Nem teljesen. Annak ellenére, hogy egy ilyen automata rendszer megtervezése és létrehozása igen magas színvonalú mérnöki tudást és intelligenciát igényel, valamint a befektetés nagyon költséges, ha megfelelően működik, akkor viszonylag hamar megtérül a befektetett szellemi munka és pénzkiadás, és hozza magával azokat az előnyöket, amelyek a mai korszerű termelési folyamatok velejárói.
– Nagy ellentmondás körvonalazódik: túlnépesedett bolygónkon mi lesz az emberi munkaerő-fölösleggel, ha ennyire teret nyernek a robotok?
– Ha, mondjuk, száz évvel ezelőtt legyártottak egy bizonyos terméket, és erre sok ember munkájára volt szükség, manapság néhány tucatnyi vagy néhány száz emberrel lehet gyártani nemcsak egy országnak, hanem akár egy teljes kontinensnek is. De ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem kell emberi munkaerő. Mert egyetlen automata rendszer sem működhet csak úgy egymagában. Valahol mégis ott kell lennie a humán erőforrásnak is, amelyik felügyeli, működteti, ellenőrzi, vagy éppen áttervezi, átalakítja ezt. Valószínű, hogy ezért a közeljövőben sok másfajta munkakör is ki fog alakulni ezen a területen. De az bizonyos, hogy egyre kevesebb és kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség az egyre automatizáltabb termelésben. Ugyanakkor, nemzetközi téren óriási a verseny az új gyártókapacitások elnyeréséért. Az az ország, amelyik most minél több piacképes gyártókapacitást el tud nyerni külföldi befektetésekkel, vagy saját erőből létre tud hozni, az talpon marad. Egyszerű: ha valaki gyárt és termel, akkor abból nyeresége lesz, tehát vásárlóereje. Aki csak vásárol, és nem termel, annak valamiből majd elő kell teremtenie a pénzt a vásárláshoz.
– Folyik-e ilyen jellegű kutatás Kolozsváron?
– Automata digitális vezérlőrendszerek témakörben itt és másfele is igen jelentős kutatómunka folyik. Ebben a laboratóriumban arra a kérdésre tudunk javarészt választ adni, hogy egy adott ipari alkalmazásra melyik a legjavasoltabb és leghatékonyabb digitális vezérlőrendszer típus (felépítés, működés, processzor típus, programozás, stb.). Tehát meg tudjuk mondani pontosan milyen hardware (fizikai eszközök) és software (program) eszközök szükségesek egy bizonyos ipari alkalmazás automatizálásához. Tudunk tervezni ilyen rendszereket, valamint megépíteni és működtetni ezeket. Például, ha Kolozsvár napi áramfogyasztását kell követni valahol, akkor sok minden más mellett olyan típusú számítógépekre is szükség van, amelyek nagyfelbontású képernyőkön lehetővé teszik az információk vizuális nyomkövetését és kiértékelését a megfelelő software programok segítségével. Viszont, ha csak egy szobában akarjuk automatikusan mérni a hőmérsékletet, vagy fényerősséget, akkor elég lesz egy megfelelő chip (szilícium integrált áramkör) és az ehhez szükséges interfész áramkörök, amelyek egyszerű kijelzők segítségével (fénydióda, 7 szegmenses kijelző) mutatják a megfelelő ingformációkat a felhasználónak. Szóval ipari számítógéptípus is többféle van, mindenfajta felépítésben, kivitelezésben.
– Elterjedt a hír, hogy hamarosan a robotok uralják az emberiséget a munkában, kereskedelemben, háztartásban, mindenben.
– Ez még utópia. Valóban egyre több robot jelenik meg, de sosem fogja teljesen helyettesíteni az embert (elvégre, ki fogja megjavítani a már elromlott robotot, vagy ki táplálja majd energiával?). Például olyan robotkart, amely mindazt el tudná végezni, amire egy emberi kéz vagy kar képes, soha nem lehet megtervezni és megépíteni. Azt, amit az evolúció évmilliók alatt alakított ki a természetben, nem lehet robotokkal utolérni vagy tökéletesen leképezni. Csak követni lehet valamilyen szinten. Viszont a robot sohasem fárad el, és gyakran akár mikrométeres pontossággal végezhet el egy bizonyos folyamatot számtalanszor, amire az ember még rövidebb ideig sem képes. És amíg táplálva van energiával, megállás nélkül dolgozhat (könnyen 24 órát is egy nap), rendkívülien gyors és pontos lehet, nem sztrájkol, nem kér fizetésemelést, nem megy betegszabadságra stb. Egy robot soha nem lesz okosabb az őt megtervező és létrehozó embernél. Még akkor sem, ha már vannak olyan robotok, amelyeknek a memóriája többet meg tud jegyezni, mint amennyit képes egy átlagos emberi agy. Vagy olyan folyamatokat (helyzeteket) és megoldásokat tud könnyen generálni, amit az emberi agy csak nehezen, vagy bizonyos körülmények között egyáltalán nem.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár),
2017. március 3.
Magyar–román viszony: hogyan tovább?
Ha látványos enyhülésről nem is beszélhetünk, mindenképpen kimozdulni látszanak az eddigi mélypontról a magyar–román kétoldalú kapcsolatok.
Az eddigi, enyhén szólva is hűvös viszony után – amely főleg a Ponta-kormány idején odáig hűlt, hogy a felek a legkevésbé sem diplomatikus nyelvezetben üzengettek egymásnak, és félő volt, hogy előbb-utóbb odáig durvul a helyzet, hogy az érintettek egymás felmenőinek emlegetéséig is eljutnak – persze már az is jókora előrelépés, hogy a két külügyminiszter végre egyáltalán találkozott egymással. Ehhez persze szükséges volt Teodor Meleșcanu, a román diplomácia új vezetője gesztusa, aki már bizottsági meghallgatásakor a magyar–román viszony javítását nevezte egyik legfőbb céljának. És a jelek szerint megtörténhet, hogy a magyar–román közeledés folytatódik, hiszen román kormányzati források szerint lehet, hogy a szintén Meleșcanu javasolta közös kormányülések közül az elsőre már a közeljövőben sor kerül Temesváron.
Márpedig ez a város szimbolikus jelentőségű a magyar–román együttműködés szempontjából, hiszen 1989 decemberében magyarok és románok közösen léptek fel a forradalom szikrájaként is emlegetett magyar református lelkész, Tőkés László védelmében, a diktatúra képviselőivel szemben. Még az sem kizárt, hogy a román hatóságok váratlan lépése, amellyel visszavonták a marosvásárhelyi református gimnázium ügyében a szülőknek kiküldött DNA-idézéseket, a magyarok irányába tett gesztus, miután Budapest a héten két ízben is rosszallását fejezte ki a szülők és a gyerekek vegzálása miatt. A román álláspont viszonylagos enyhülése mögött geopolitikai okok épp úgy állhatnak, mint az, hogy az új bukaresti kormány másképp látja a Brüsszelhez és az EU-hoz fűződő viszonyt, mint az eddigiek.
A geopolitikai viszonyok változásától sokan Donald Trump elnökké választása miatt tartanak Bukarestben. A félelmek szerint annak nyomán, hogy Trump hajlandónak mutatkozik békülékenyebb hangnemben tárgyalni Moszkvával, leveheti a kezét Európáról, ebben az esetben pedig az Oroszországgal hagyományosan rossz viszonyt ápoló Bukarestnek jól jön, ha a Moszkvával nem baráti, de legalább pragmatikusabb viszonyt ápoló Budapest szól néhány jó szót az érdekében.
Másrészt világos, hogy a jelenlegi balliberális kormány egészen más kottából játszik az EU viszonylatában, mint elődei.
Miután a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, nagy valószínűséggel a korrupt politikusok számára mentőövnek szánt sürgősségi kormányrendelet miatt ismét alapos fejmosást kapott Brüsszeltől, felerősödtek az EU-kritikus hangok a kormánypártokban. Emellett az is egyértelmű, hogy Románia önmagában, kelet-európai uniós tagállamként akkor sem lenne képes hatékony érdekérvényesítésre a nyugati, gazdagabb, saját gazdasági és politikai érdekeiket prioritásnak tekintő tagokkal szemben, ha minden kérdésben úgy táncolna, ahogy Brüsszel fütyül. Ezért is jelzésértékű, hogy az eddigi kabinetek elutasító álláspontjával szemben a román külügyminiszter most arról beszélt: a visegrádi négyekkel is egyeztetni szeretne a Romániát is érintő ügyekben.
Nem kizárt ugyanakkor, hogy ez újabb konfliktusok forrása lesz a kormányoldal és a minden körülmények között Brüsszel kottájából játszó államfő között. Lényeges kérdés amúgy, hogy mi szerepelhet egy, a közeljövőben megtartandó magyar–román közös kormányülés napirendjén. A közös gazdasági ügyek – a gáz- és villamosvezetékek összekötése, az infrastruktúra-fejlesztés, a határátkelők állandóvá tétele – haszna és fontossága vitán felüli mindkét fél számára.
Az ügyet a romániai magyar közösség helyzete teszi kényessé. Nehéz ugyanis a magyar–román viszony javulásáról anélkül beszélni, hogy szóba kerülne a magyar jelképek és feliratok hatósági üldözése, az anyanyelvhasználat korlátozása, a magyar iskolák vegzálása vagy az olyan bornírt törvénytervezetek, amelyek börtönnel büntetnék az autonómiakezdeményezéseket. Kérdés, milyen mértékben hajlandó ezekről egyáltalán tárgyalni a román fél, amelynek hivatalos álláspontja a mai napig azon a hazugságon alapul, miszerint Romániában példaértékű a kisebbségek helyzete. A szlovák–magyar viszony kapcsán úgy tűnik, inkább a közös ügyekre – mint a migráció kérdése vagy a keleti tagállamoknak gyártott silány élelmiszerek – koncentrálnak, a keményebb témákat jegelik. (Bár az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban nemigen hallottunk olyasmiről, hogy a szlovák hatóságok a magyar állampolgárság felvétele miatt vegzáltak magyarokat, és talán a magyar iskolák ügye is rendeződhet.)
Minden esetre a magyar fél számára most újabb lehetőség adódhat, hogy fölvesse a Romániában élő magyar közösség helyzetét. És – ha a bukaresti kormány valóban ebbe az irányba kívánna elmozdulni – akár a visegrádi négyek és Románia közötti viszony szorosabbra fűzésének, Románia további támogatásának feltételéül is szabhatná.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Ha látványos enyhülésről nem is beszélhetünk, mindenképpen kimozdulni látszanak az eddigi mélypontról a magyar–román kétoldalú kapcsolatok.
Az eddigi, enyhén szólva is hűvös viszony után – amely főleg a Ponta-kormány idején odáig hűlt, hogy a felek a legkevésbé sem diplomatikus nyelvezetben üzengettek egymásnak, és félő volt, hogy előbb-utóbb odáig durvul a helyzet, hogy az érintettek egymás felmenőinek emlegetéséig is eljutnak – persze már az is jókora előrelépés, hogy a két külügyminiszter végre egyáltalán találkozott egymással. Ehhez persze szükséges volt Teodor Meleșcanu, a román diplomácia új vezetője gesztusa, aki már bizottsági meghallgatásakor a magyar–román viszony javítását nevezte egyik legfőbb céljának. És a jelek szerint megtörténhet, hogy a magyar–román közeledés folytatódik, hiszen román kormányzati források szerint lehet, hogy a szintén Meleșcanu javasolta közös kormányülések közül az elsőre már a közeljövőben sor kerül Temesváron.
Márpedig ez a város szimbolikus jelentőségű a magyar–román együttműködés szempontjából, hiszen 1989 decemberében magyarok és románok közösen léptek fel a forradalom szikrájaként is emlegetett magyar református lelkész, Tőkés László védelmében, a diktatúra képviselőivel szemben. Még az sem kizárt, hogy a román hatóságok váratlan lépése, amellyel visszavonták a marosvásárhelyi református gimnázium ügyében a szülőknek kiküldött DNA-idézéseket, a magyarok irányába tett gesztus, miután Budapest a héten két ízben is rosszallását fejezte ki a szülők és a gyerekek vegzálása miatt. A román álláspont viszonylagos enyhülése mögött geopolitikai okok épp úgy állhatnak, mint az, hogy az új bukaresti kormány másképp látja a Brüsszelhez és az EU-hoz fűződő viszonyt, mint az eddigiek.
A geopolitikai viszonyok változásától sokan Donald Trump elnökké választása miatt tartanak Bukarestben. A félelmek szerint annak nyomán, hogy Trump hajlandónak mutatkozik békülékenyebb hangnemben tárgyalni Moszkvával, leveheti a kezét Európáról, ebben az esetben pedig az Oroszországgal hagyományosan rossz viszonyt ápoló Bukarestnek jól jön, ha a Moszkvával nem baráti, de legalább pragmatikusabb viszonyt ápoló Budapest szól néhány jó szót az érdekében.
Másrészt világos, hogy a jelenlegi balliberális kormány egészen más kottából játszik az EU viszonylatában, mint elődei.
Miután a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, nagy valószínűséggel a korrupt politikusok számára mentőövnek szánt sürgősségi kormányrendelet miatt ismét alapos fejmosást kapott Brüsszeltől, felerősödtek az EU-kritikus hangok a kormánypártokban. Emellett az is egyértelmű, hogy Románia önmagában, kelet-európai uniós tagállamként akkor sem lenne képes hatékony érdekérvényesítésre a nyugati, gazdagabb, saját gazdasági és politikai érdekeiket prioritásnak tekintő tagokkal szemben, ha minden kérdésben úgy táncolna, ahogy Brüsszel fütyül. Ezért is jelzésértékű, hogy az eddigi kabinetek elutasító álláspontjával szemben a román külügyminiszter most arról beszélt: a visegrádi négyekkel is egyeztetni szeretne a Romániát is érintő ügyekben.
Nem kizárt ugyanakkor, hogy ez újabb konfliktusok forrása lesz a kormányoldal és a minden körülmények között Brüsszel kottájából játszó államfő között. Lényeges kérdés amúgy, hogy mi szerepelhet egy, a közeljövőben megtartandó magyar–román közös kormányülés napirendjén. A közös gazdasági ügyek – a gáz- és villamosvezetékek összekötése, az infrastruktúra-fejlesztés, a határátkelők állandóvá tétele – haszna és fontossága vitán felüli mindkét fél számára.
Az ügyet a romániai magyar közösség helyzete teszi kényessé. Nehéz ugyanis a magyar–román viszony javulásáról anélkül beszélni, hogy szóba kerülne a magyar jelképek és feliratok hatósági üldözése, az anyanyelvhasználat korlátozása, a magyar iskolák vegzálása vagy az olyan bornírt törvénytervezetek, amelyek börtönnel büntetnék az autonómiakezdeményezéseket. Kérdés, milyen mértékben hajlandó ezekről egyáltalán tárgyalni a román fél, amelynek hivatalos álláspontja a mai napig azon a hazugságon alapul, miszerint Romániában példaértékű a kisebbségek helyzete. A szlovák–magyar viszony kapcsán úgy tűnik, inkább a közös ügyekre – mint a migráció kérdése vagy a keleti tagállamoknak gyártott silány élelmiszerek – koncentrálnak, a keményebb témákat jegelik. (Bár az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban nemigen hallottunk olyasmiről, hogy a szlovák hatóságok a magyar állampolgárság felvétele miatt vegzáltak magyarokat, és talán a magyar iskolák ügye is rendeződhet.)
Minden esetre a magyar fél számára most újabb lehetőség adódhat, hogy fölvesse a Romániában élő magyar közösség helyzetét. És – ha a bukaresti kormány valóban ebbe az irányba kívánna elmozdulni – akár a visegrádi négyek és Románia közötti viszony szorosabbra fűzésének, Románia további támogatásának feltételéül is szabhatná.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 3.
Magyarul tanulni előny! - 6. beiskolázási kampányát indítja az RMDSZ
Az RMDSZ hatodik éve indítja útra beiskolázási kampányát, amelyben arra hívja fel a magyar és etnikailag vegyes családok, szórványban élő szülők figyelmét, hogy jó és fontos magyarul tanulni - olvasható a szövetség hírlevelében.
Idén négyrészes riportfilmben mutatják be a dévai, nagyenyedi, kalotaszentkirályi és szamosújvári kisiskolások életét, akik bentlakókként vagy naponta ingázókként a nehézségek ellenére is a magyar oktatást választották. Emellett tájékoztató honlap is indul, ahol a szülők a beiratkozáshoz szükséges információkat találják meg.
„Az elmúlt hetek, hónapok történései azt bizonyítják, nem egyszerű ma a magyar oktatás helyzete: iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg. Mindezek ellenére tudatosítanunk kell: közös érdekünk, hogy gyermekeinket magyarul tanítassuk. Ez az ő javukat szolgálja, másrészt csak így biztosíthatjuk azt, hogy évek múltán is lehessen magyarul tanulni bölcsődétől az egyetemig" − hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a kampány indításának apropóján pénteken, majd hozzátette, kérik az előző években is hathatósan közbenjáró történelmi magyar egyházak, civil szervezetek és sajtómunkatársak segítségét.
Melyek a magyarul tanulás előnyei?
A kampány, amelyet az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége indított, tájékoztató anyagokban, szakemberekkel is alátámasztott érvekkel mutatja be, melyek a magyarul tanulás előnyei. Anyanyelvén minden diák könnyebben és gyorsabban tanul, a magyar osztályban megtanult énekeket, mondókákat, verseket, néphagyományokat máshol nem ismerik meg a gyermekek, emellett a vegyes családok gyermekeinek is jó a magyar iskola, hiszen aki több nyelven beszél, az ma már könnyebben talál munkát.
Hányan választanak magyar iskolát?
Magyari Tivadar oktatásügyekért felelős ügyvezető alelnök elmondta, 1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó magyar családok aránya, és csökkent a román iskolát választoké. Ez azzal magyarázható, hogy a korábban visszaszorított magyar oktatási kínálat is egyre bővült. A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is.
„Közben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézetektől. Erről pedig hatékonyan tájékoztatni kell az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Erre vállalkozott az RMDSZ, hogy évről évre magyar iskolaválasztásra bátorító kampányt szervez, főleg szórványbelieket, illetve vegyes házasságokban élőket megcélozva” – magyarázta.
A szakember szerint valószínű, hogy hosszabb távon a népességfogyás miatt nem tartható például az évi kilencezres, magyar elemi osztályba íratott gyermeklétszám, de a magyar és román oktatás között választók körében a jelenlegi arányokat javítani kell a magyar oktatás javára. Mindig lesznek magyar vagy vegyes családok, ahol mindenképpen román iskolát választanak, de sok család van, ahol jobban elgondolkodnak a választáson, ha pontos, világos érveket és bátorítást kapnak - olvasható a közleményben.
Mint mondta, a szakértők az utóbbi 1-2 évben érdekes tendenciát figyeltek meg: a szórványban immár vegyes házasságban él – a párválasztási lehetőségek változása miatt – több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődéssel rendelkezik, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermekük magyar óvodába, magyar iskolába járjon.
Az előkészítő osztályokba a jelentkezés március 16-ig tart, az óvodásokat március és április folyamán lehet beíratni. A szükséges papírok és ütemtervvel kapcsolatos információkat a http://tanuljmagyarul.rmdsz.ro/ honlapon találhatnak a szülők, emellett a szakiskolába és líceumba jelentkező diákok is.
maszol.ro
Az RMDSZ hatodik éve indítja útra beiskolázási kampányát, amelyben arra hívja fel a magyar és etnikailag vegyes családok, szórványban élő szülők figyelmét, hogy jó és fontos magyarul tanulni - olvasható a szövetség hírlevelében.
Idén négyrészes riportfilmben mutatják be a dévai, nagyenyedi, kalotaszentkirályi és szamosújvári kisiskolások életét, akik bentlakókként vagy naponta ingázókként a nehézségek ellenére is a magyar oktatást választották. Emellett tájékoztató honlap is indul, ahol a szülők a beiratkozáshoz szükséges információkat találják meg.
„Az elmúlt hetek, hónapok történései azt bizonyítják, nem egyszerű ma a magyar oktatás helyzete: iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg. Mindezek ellenére tudatosítanunk kell: közös érdekünk, hogy gyermekeinket magyarul tanítassuk. Ez az ő javukat szolgálja, másrészt csak így biztosíthatjuk azt, hogy évek múltán is lehessen magyarul tanulni bölcsődétől az egyetemig" − hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a kampány indításának apropóján pénteken, majd hozzátette, kérik az előző években is hathatósan közbenjáró történelmi magyar egyházak, civil szervezetek és sajtómunkatársak segítségét.
Melyek a magyarul tanulás előnyei?
A kampány, amelyet az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége indított, tájékoztató anyagokban, szakemberekkel is alátámasztott érvekkel mutatja be, melyek a magyarul tanulás előnyei. Anyanyelvén minden diák könnyebben és gyorsabban tanul, a magyar osztályban megtanult énekeket, mondókákat, verseket, néphagyományokat máshol nem ismerik meg a gyermekek, emellett a vegyes családok gyermekeinek is jó a magyar iskola, hiszen aki több nyelven beszél, az ma már könnyebben talál munkát.
Hányan választanak magyar iskolát?
Magyari Tivadar oktatásügyekért felelős ügyvezető alelnök elmondta, 1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó magyar családok aránya, és csökkent a román iskolát választoké. Ez azzal magyarázható, hogy a korábban visszaszorított magyar oktatási kínálat is egyre bővült. A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is.
„Közben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézetektől. Erről pedig hatékonyan tájékoztatni kell az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Erre vállalkozott az RMDSZ, hogy évről évre magyar iskolaválasztásra bátorító kampányt szervez, főleg szórványbelieket, illetve vegyes házasságokban élőket megcélozva” – magyarázta.
A szakember szerint valószínű, hogy hosszabb távon a népességfogyás miatt nem tartható például az évi kilencezres, magyar elemi osztályba íratott gyermeklétszám, de a magyar és román oktatás között választók körében a jelenlegi arányokat javítani kell a magyar oktatás javára. Mindig lesznek magyar vagy vegyes családok, ahol mindenképpen román iskolát választanak, de sok család van, ahol jobban elgondolkodnak a választáson, ha pontos, világos érveket és bátorítást kapnak - olvasható a közleményben.
Mint mondta, a szakértők az utóbbi 1-2 évben érdekes tendenciát figyeltek meg: a szórványban immár vegyes házasságban él – a párválasztási lehetőségek változása miatt – több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődéssel rendelkezik, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermekük magyar óvodába, magyar iskolába járjon.
Az előkészítő osztályokba a jelentkezés március 16-ig tart, az óvodásokat március és április folyamán lehet beíratni. A szükséges papírok és ütemtervvel kapcsolatos információkat a http://tanuljmagyarul.rmdsz.ro/ honlapon találhatnak a szülők, emellett a szakiskolába és líceumba jelentkező diákok is.
maszol.ro
2017. március 4.
A kormányellenes tüntetőkkel elnézőbbek, mint a székely felvonulókkal
A csendőrség két bírságot rótt ki a Marosvásárhelyen szervezett kormányellenes tüntetések során, azt is éjszakai hangoskodásért. Eközben a tavalyi székely szabadság napján megbüntetettek esetében annak a bírságának az eltörlése ellen is fellebbeztek, aki ott sem volt a felvonuláson.
A Vásárhelyi Hírlap utánajárt annak, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a marosvásárhelyi közfelügyeleti hatóságok a közterület-foglalással, hangos bekiabálásokkal, bannerlengetéssel járó többnapos kormányellenes utcai megmozdulások alkalmával, illetve hogy hol tartanak az évente egyszer, egyetlen helyszínen, előre bejelentett módon néhány órás felvonulással kapcsolatos ügyek, amelynek célja felhívni a figyelmet Székelyföld autonómiaigényére.
„A 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonását követelő megmozdulásokat Marosvásárhely főterén is tartottak, ezeket mindannyiszor a megyei csendőrség alakulatai biztosították” – tájékoztatott Adina Chiș szóvivő, majd a Tudor lakónegyedbeli mobilegységhez irányított további információkért.
„A tiltakozások rendben, különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség két esetben rótt ki bírságot, február elsején, egyenként 200 lej értékben. Az 1991. évi 61-es számú törvény 2-es bekezdésének 25-ös pontja alapján csendháborításért kaptak bírságot hangosbemondóba kiabáló fiatalok, a jogszabály szerint ugyanis 22–23 órakor egy rendezvény esetében is abba kell ezt hagyni, ők azonban éjjeli 1 órakor is ordibáltak” – tájékoztatta az újságot Anca Roxana Moțoc szóvivő.
Ami a kormányellenes tiltakozások jóváhagyását, tudomásul vételét illeti, megtudtuk, hogy a reformigénylő civil megmozdulásokon előszeretettel résztvevő és támogató Szabad Emberek Pártja nem nyújtott be engedélyezési kérelmet, illetve előzetes bejelentést. Az események hevében, az utolsó napokban valaki azt állította, hogy benyújtotta a jóváhagyási kérelmet. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől, Cosmin Blagától úgy értesültünk, hogy ezeken a demonstrációkon spontán gyűltek össze az emberek, a hirdetést, szervezést nem vállalta fel senki, így jóváhagyási kérelmet sem nyújtottak be.
Március másodikáig nem született jogerős ítélet arra vonatkozóan, hogy a tavalyi székely szabadság napja után a csendőrség által csendháborításért, engedélyezetlen rendezvényen való részvételért, illetve szervezésért megbírságoltak esetében töröljék el a bírságot. A hatóságok intézkedése, így a bírságról szóló kiállított jegyzőkönyvek ellen hatvanhat esetben emeltek kifogást a polgárok, és alapfokon minden esetben a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született.
„Hatvanhat határozatban érvénytelenítették a büntetéseket, és mindannyi alapfoki határozattal szemben fellebbezett a csendőrség, függetlenül attól, hogy az illető megbírságolt személy ténylegesen részt vett-e a rendezvényen, vagy bizonyítékokkal igazolta, hogy nem volt ott. Az összes ügyben kitűzték a tárgyalások időpontjait, ezek március 10. utánra esnek, tehát az idei székely szabadság napja előtt, legalábbis máig (március 2. – szerk. megj.) a Törvényszék nem hozott ítéletet, azaz nem született jogerős ítélet, amelyben elutasítsák a csendőrség fellebbezését” – tájékoztatott a felperesek ügyvédje, Kincses Előd.
Hozzátette, egyetlen kivétellel az összes ügyben teljes mértékben eltörölték a bírságot, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak szervezésért kiállított jegyzőkönyvben szereplő 10 ezer lejes bírságból azonban 6000 lejt töröltek el, 4000-et „meghagytak”. „Ebben az ügyben mi fellebbeztünk, a tárgyalást május 2-ára tűzték ki” – tudtuk meg az ügyvédtől.
Előzetesen bejelentették, pénteken egyeztetnek
Az idei székely szabadság napi megemlékező rendezvény március 10-én, jövő pénteken 16 órakor kezdődik a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél, ahonnan a hagyományoknak megfelelően a város főterére vonulnak a résztvevők a prefektúra elé. „Ezen a napon fog megmérettetni az az erkölcsi erő, amely tizenötödik éve szembesíti a román hatóságokat és a közvéleményt a székely nép akaratával, autonómiakövetelésével. Alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de szívós kitartással igényeljük a szabadságot: az államon belüli önrendelkezést” – fogalmazott felhívásában az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke pénteken egyeztet a marosvásárhelyi csendőrség illetékeseivel az esemény biztosításáról. Ez egyébként eddig is így történt, gond és nézeteltérések nélkül, ráadásul az idei megemlékezés és felvonulás megtartásáról szóló előzetes bejelentést már két évvel ezelőtt, 2015-ben benyújtották a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz (az 1991. évi 60-as számú törvény értelmében ezt a rendezvény előtt legalább 48 órával kell megtenni), Izsák Balázs pedig nemrég írásos emlékeztetőt küldött az önkormányzatnak és a csendőrségnek, amire választ nem kapott.
Az SZNT elnöke korábban a Vásárhelyi Hírlapnak kijelentette: a gyülekezési szabadságról rendelkező törvény értelmében az előzetesen bejelentett rendezvényeket a polgármester csak a benyújtástól számított 48 órán belül tilthatja meg. Erre azonban nem került sor, ráadásul a marosvásárhelyi táblabíróság tavaly július elején jogerősen kimondta, hogy a 2016-os székely szabadság napjának 2015-ös bejelentése érvényes volt – eszerint tehát a 2017-es is az.
Megemlékezés világszerte
Az Érden bejegyzett Székelyföldért Társaság elnöke, György-Mózes Árpád március 2-án arról tájékoztatott, hogy Székely Vértanúkkal kapcsolatos megemlékezések 2017-ben a marosvásárhelyi mellett lesznek Budapesten, Budaörsön, Sárospatakon, Szolnokon, Münchenben és Zürichben is, viszont a korábbi évek alapján valószínűleg a világ távolabbi pontjain, például Isztambulban is csatlakoznak.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
A csendőrség két bírságot rótt ki a Marosvásárhelyen szervezett kormányellenes tüntetések során, azt is éjszakai hangoskodásért. Eközben a tavalyi székely szabadság napján megbüntetettek esetében annak a bírságának az eltörlése ellen is fellebbeztek, aki ott sem volt a felvonuláson.
A Vásárhelyi Hírlap utánajárt annak, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a marosvásárhelyi közfelügyeleti hatóságok a közterület-foglalással, hangos bekiabálásokkal, bannerlengetéssel járó többnapos kormányellenes utcai megmozdulások alkalmával, illetve hogy hol tartanak az évente egyszer, egyetlen helyszínen, előre bejelentett módon néhány órás felvonulással kapcsolatos ügyek, amelynek célja felhívni a figyelmet Székelyföld autonómiaigényére.
„A 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonását követelő megmozdulásokat Marosvásárhely főterén is tartottak, ezeket mindannyiszor a megyei csendőrség alakulatai biztosították” – tájékoztatott Adina Chiș szóvivő, majd a Tudor lakónegyedbeli mobilegységhez irányított további információkért.
„A tiltakozások rendben, különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség két esetben rótt ki bírságot, február elsején, egyenként 200 lej értékben. Az 1991. évi 61-es számú törvény 2-es bekezdésének 25-ös pontja alapján csendháborításért kaptak bírságot hangosbemondóba kiabáló fiatalok, a jogszabály szerint ugyanis 22–23 órakor egy rendezvény esetében is abba kell ezt hagyni, ők azonban éjjeli 1 órakor is ordibáltak” – tájékoztatta az újságot Anca Roxana Moțoc szóvivő.
Ami a kormányellenes tiltakozások jóváhagyását, tudomásul vételét illeti, megtudtuk, hogy a reformigénylő civil megmozdulásokon előszeretettel résztvevő és támogató Szabad Emberek Pártja nem nyújtott be engedélyezési kérelmet, illetve előzetes bejelentést. Az események hevében, az utolsó napokban valaki azt állította, hogy benyújtotta a jóváhagyási kérelmet. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől, Cosmin Blagától úgy értesültünk, hogy ezeken a demonstrációkon spontán gyűltek össze az emberek, a hirdetést, szervezést nem vállalta fel senki, így jóváhagyási kérelmet sem nyújtottak be.
Március másodikáig nem született jogerős ítélet arra vonatkozóan, hogy a tavalyi székely szabadság napja után a csendőrség által csendháborításért, engedélyezetlen rendezvényen való részvételért, illetve szervezésért megbírságoltak esetében töröljék el a bírságot. A hatóságok intézkedése, így a bírságról szóló kiállított jegyzőkönyvek ellen hatvanhat esetben emeltek kifogást a polgárok, és alapfokon minden esetben a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született.
„Hatvanhat határozatban érvénytelenítették a büntetéseket, és mindannyi alapfoki határozattal szemben fellebbezett a csendőrség, függetlenül attól, hogy az illető megbírságolt személy ténylegesen részt vett-e a rendezvényen, vagy bizonyítékokkal igazolta, hogy nem volt ott. Az összes ügyben kitűzték a tárgyalások időpontjait, ezek március 10. utánra esnek, tehát az idei székely szabadság napja előtt, legalábbis máig (március 2. – szerk. megj.) a Törvényszék nem hozott ítéletet, azaz nem született jogerős ítélet, amelyben elutasítsák a csendőrség fellebbezését” – tájékoztatott a felperesek ügyvédje, Kincses Előd.
Hozzátette, egyetlen kivétellel az összes ügyben teljes mértékben eltörölték a bírságot, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak szervezésért kiállított jegyzőkönyvben szereplő 10 ezer lejes bírságból azonban 6000 lejt töröltek el, 4000-et „meghagytak”. „Ebben az ügyben mi fellebbeztünk, a tárgyalást május 2-ára tűzték ki” – tudtuk meg az ügyvédtől.
Előzetesen bejelentették, pénteken egyeztetnek
Az idei székely szabadság napi megemlékező rendezvény március 10-én, jövő pénteken 16 órakor kezdődik a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél, ahonnan a hagyományoknak megfelelően a város főterére vonulnak a résztvevők a prefektúra elé. „Ezen a napon fog megmérettetni az az erkölcsi erő, amely tizenötödik éve szembesíti a román hatóságokat és a közvéleményt a székely nép akaratával, autonómiakövetelésével. Alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de szívós kitartással igényeljük a szabadságot: az államon belüli önrendelkezést” – fogalmazott felhívásában az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke pénteken egyeztet a marosvásárhelyi csendőrség illetékeseivel az esemény biztosításáról. Ez egyébként eddig is így történt, gond és nézeteltérések nélkül, ráadásul az idei megemlékezés és felvonulás megtartásáról szóló előzetes bejelentést már két évvel ezelőtt, 2015-ben benyújtották a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz (az 1991. évi 60-as számú törvény értelmében ezt a rendezvény előtt legalább 48 órával kell megtenni), Izsák Balázs pedig nemrég írásos emlékeztetőt küldött az önkormányzatnak és a csendőrségnek, amire választ nem kapott.
Az SZNT elnöke korábban a Vásárhelyi Hírlapnak kijelentette: a gyülekezési szabadságról rendelkező törvény értelmében az előzetesen bejelentett rendezvényeket a polgármester csak a benyújtástól számított 48 órán belül tilthatja meg. Erre azonban nem került sor, ráadásul a marosvásárhelyi táblabíróság tavaly július elején jogerősen kimondta, hogy a 2016-os székely szabadság napjának 2015-ös bejelentése érvényes volt – eszerint tehát a 2017-es is az.
Megemlékezés világszerte
Az Érden bejegyzett Székelyföldért Társaság elnöke, György-Mózes Árpád március 2-án arról tájékoztatott, hogy Székely Vértanúkkal kapcsolatos megemlékezések 2017-ben a marosvásárhelyi mellett lesznek Budapesten, Budaörsön, Sárospatakon, Szolnokon, Münchenben és Zürichben is, viszont a korábbi évek alapján valószínűleg a világ távolabbi pontjain, például Isztambulban is csatlakoznak.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2017. március 7.
Beszélgetés Böszörményi Zoltán József Attila-díjas költővel, íróval
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforg
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforg
2017. március 8.
Paksi atom: Orbán Viktort dicséri Victor Ponta
Facebook-bejegyzésben gratulált Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek Victor Ponta volt román kormányfő, miután az Európai Bizottság is hozzájárult a paksi atomerőmű orosz finanszírozással történő bővítéséhez.
A Bravó, Magyarország! Bravó, Orbán Viktor! felütéssel kezdődő bejegyzésben Ponta bírálja a Dacian Cioloș vezette előző, szakértői kormányt, amiért az nem foglalkozott a cernavodai atomerőmű bővítésével.
A szociáldemokrata politikus emlékeztetett: még miniszterelnökként megállapodást írt alá a kínai China General Nuclear Power Group állami céggel a cernavodai atomerőmű hármas és négyes reaktorának megépítéséről, amelynek hatmilliárd eurós költségeit teljes egészében Kína finanszírozta volna. Az erről szóló memorandumot 2015 novemberében írta alá Andrei Gerea akkori energiaügyi miniszter. „Aztán jött a szakértői kormány, és gúnyt űztek a projektből – és most őszintén nem táplálok vérmesebb reményeket az energiaügyek terén az új kormánnyal szemben sem. Úgyhogy felejtsük el az új cernavodai blokkokat" – fogalmaz Ponta.
Ezzel szembeállítva emlékeztet: Magyarország ez idő alatt a paksi bővítés orosz közreműködéssel és finanszírozással történő megvalósításáról tárgyalt. „Most pedig megkapták az Európai Bizottság engedélyét. Munkához látnak, és olcsó energiát termelnek, amit kinek adnak el? Eltalálták: Romániának!" – írta Ponta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 2016-ban visszatértek a vajdahunyadi és olténiai szénüzemű erőművek felszámolásának ötletéhez, így az ország Ponta szerint kénytelen lesz Erdélyt az orosz technológiával előállított magyar árammal ellátni. „Most igazat adnak nekem abban, hogy Magyarország és Orbán Viktor dicséretet érdemel? Az, hogy mi belehalunk a saját ostobaságunkba, nem az ő dolguk" – fogalmazott Ponta, aki miniszterelnökként többször is keményen bírálta Orbán Viktort.
Orbán-Putyin telefonbeszélgetés
A paksi atomerőmű-beruházásról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta: az építkezés magyar állami támogatást kapjon – közölte a budapesti Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. Putyin és Orbán megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-ai budapesti látogatásán állapodtak meg. „Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől" – áll a közleményben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Facebook-bejegyzésben gratulált Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek Victor Ponta volt román kormányfő, miután az Európai Bizottság is hozzájárult a paksi atomerőmű orosz finanszírozással történő bővítéséhez.
A Bravó, Magyarország! Bravó, Orbán Viktor! felütéssel kezdődő bejegyzésben Ponta bírálja a Dacian Cioloș vezette előző, szakértői kormányt, amiért az nem foglalkozott a cernavodai atomerőmű bővítésével.
A szociáldemokrata politikus emlékeztetett: még miniszterelnökként megállapodást írt alá a kínai China General Nuclear Power Group állami céggel a cernavodai atomerőmű hármas és négyes reaktorának megépítéséről, amelynek hatmilliárd eurós költségeit teljes egészében Kína finanszírozta volna. Az erről szóló memorandumot 2015 novemberében írta alá Andrei Gerea akkori energiaügyi miniszter. „Aztán jött a szakértői kormány, és gúnyt űztek a projektből – és most őszintén nem táplálok vérmesebb reményeket az energiaügyek terén az új kormánnyal szemben sem. Úgyhogy felejtsük el az új cernavodai blokkokat" – fogalmaz Ponta.
Ezzel szembeállítva emlékeztet: Magyarország ez idő alatt a paksi bővítés orosz közreműködéssel és finanszírozással történő megvalósításáról tárgyalt. „Most pedig megkapták az Európai Bizottság engedélyét. Munkához látnak, és olcsó energiát termelnek, amit kinek adnak el? Eltalálták: Romániának!" – írta Ponta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 2016-ban visszatértek a vajdahunyadi és olténiai szénüzemű erőművek felszámolásának ötletéhez, így az ország Ponta szerint kénytelen lesz Erdélyt az orosz technológiával előállított magyar árammal ellátni. „Most igazat adnak nekem abban, hogy Magyarország és Orbán Viktor dicséretet érdemel? Az, hogy mi belehalunk a saját ostobaságunkba, nem az ő dolguk" – fogalmazott Ponta, aki miniszterelnökként többször is keményen bírálta Orbán Viktort.
Orbán-Putyin telefonbeszélgetés
A paksi atomerőmű-beruházásról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta: az építkezés magyar állami támogatást kapjon – közölte a budapesti Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. Putyin és Orbán megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-ai budapesti látogatásán állapodtak meg. „Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől" – áll a közleményben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 8.
Tizenhárom éve az olvasókért
Ma, a nők nemzetközi napján, március 8-án éppen 13 éve annak, hogy napvilágot látott és az olvasók kezébe került a Reggeli Újság első lapszáma. Történelmi léptékkel mérve tizenhárom esztendő nagyon kevés, ám nekünk, akik naponta dolgozunk azon, hogy másnap legyen tartalmas olvasnivaló, ez a tizenhárom esztendő jelentős időszak: megannyi öröm és boldogság aranyozta be napjainkat, de legalább annyi bosszúsággal is szembe kellett néznünk.
Az olvasók, barátaink visszajelzései azonban mindig erőt adnak ahhoz, hogy másnap újult erővel lássunk munkához. Éppen ezért ma, a Reggeli Újság születésnapján elsősorban az olvasóknak, az előfizetőknek jár a köszönet. Másodsorban azoknak a szakembereknek, egykori és mai kollégáknak tartozunk hálával, akik annak idején elindították a lapot és éjt nappallá téve fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy az olvasói elvárások és visszajelzések alapján formálták a kiadványt. Közülük sokan már nincsenek közöttünk, de szeretettel gondolunk rájuk, őrizzük emléküket és rendszeresen felidézzük tanácsaikat.
Tudjuk, vannak sikeresebb, tartalmasabb, vagy éppen gyengébb lapszámaink… Túl sok tényező befolyásolja a munkánkat és sokszor túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy jobbak legyünk. A beszűkölő médiapiaci lehetőségek a kiadó dolgát is megnehezítik, de – bár sokan az ellenkezőjét állítják – kitart a lap megjelentetése mellett.
Tizenhárom esztendő eseményeit nem könnyű összefoglalni, s talán most nem is feladatom. Ma egy kicsit nosztalgiázunk, felidézzük az emlékeket és megyünk tovább azon az úton, ami kijelöltetett számunkra. Sok külső és belső hatás befolyásolja az útirányt, de nekünk csakis az lehet a célunk, hogy az olvasókhoz jussunk el és „vigyük házhoz” azokat a Bihar megyei és nagyváradi híreket, beszámolókat, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak.
Folytatjuk a munkát, amire vállalkoztunk.
Isten éltesse a hölgyeket, a mai név- vagy születésnaposokat, a velünk együtt ünneplőket!
Borsi Balázs
főszerkesztő
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Ma, a nők nemzetközi napján, március 8-án éppen 13 éve annak, hogy napvilágot látott és az olvasók kezébe került a Reggeli Újság első lapszáma. Történelmi léptékkel mérve tizenhárom esztendő nagyon kevés, ám nekünk, akik naponta dolgozunk azon, hogy másnap legyen tartalmas olvasnivaló, ez a tizenhárom esztendő jelentős időszak: megannyi öröm és boldogság aranyozta be napjainkat, de legalább annyi bosszúsággal is szembe kellett néznünk.
Az olvasók, barátaink visszajelzései azonban mindig erőt adnak ahhoz, hogy másnap újult erővel lássunk munkához. Éppen ezért ma, a Reggeli Újság születésnapján elsősorban az olvasóknak, az előfizetőknek jár a köszönet. Másodsorban azoknak a szakembereknek, egykori és mai kollégáknak tartozunk hálával, akik annak idején elindították a lapot és éjt nappallá téve fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy az olvasói elvárások és visszajelzések alapján formálták a kiadványt. Közülük sokan már nincsenek közöttünk, de szeretettel gondolunk rájuk, őrizzük emléküket és rendszeresen felidézzük tanácsaikat.
Tudjuk, vannak sikeresebb, tartalmasabb, vagy éppen gyengébb lapszámaink… Túl sok tényező befolyásolja a munkánkat és sokszor túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy jobbak legyünk. A beszűkölő médiapiaci lehetőségek a kiadó dolgát is megnehezítik, de – bár sokan az ellenkezőjét állítják – kitart a lap megjelentetése mellett.
Tizenhárom esztendő eseményeit nem könnyű összefoglalni, s talán most nem is feladatom. Ma egy kicsit nosztalgiázunk, felidézzük az emlékeket és megyünk tovább azon az úton, ami kijelöltetett számunkra. Sok külső és belső hatás befolyásolja az útirányt, de nekünk csakis az lehet a célunk, hogy az olvasókhoz jussunk el és „vigyük házhoz” azokat a Bihar megyei és nagyváradi híreket, beszámolókat, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak.
Folytatjuk a munkát, amire vállalkoztunk.
Isten éltesse a hölgyeket, a mai név- vagy születésnaposokat, a velünk együtt ünneplőket!
Borsi Balázs
főszerkesztő
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. március 8.
Kettős mércét alkalmaz a román csendőrség a tüntetőkkel szemben
A Vásárhelyi Hírlap szerint a marosvásárhelyi csendőrség példátlan szigorral járt el a székelyek autonómiaigényét kinyilvánító, tavaly márciusi bejelentett tüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben, ugyanaz a csendőrség azonban csupán két embert bírságolt meg az elmúlt hetek be sem jelentett kormányellenes tüntetései miatt.
A marosvásárhelyi napilap nemrég hasonlította össze a tavalyi székely szabadság napjával kapcsolatos hatósági fellépést azzal a móddal, ahogyan a hatóságok a kormányellenes tüntetéseket kezelték. Amint a városháza szóvivőjétől megtudták, a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulások spontán módon szerveződtek, senki nem jelentette be ezeket. A csendőrség szóvivője a lapnak elmondta: a tiltakozások különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség mindössze két esetben rótt ki egyenként 200 lej értékű bírságot csendháborításért. Két olyan fiatalt bírságoltak meg, akik éjjel egy órakor hangosbemondót használva ordítoztak Marosvásárhely főutcáján.
A székely szabadság napja alkalmából tavaly márciusban tartott marosvásárhelyi felvonulást és autonómiatüntetést a csendőrség utólag annak ellenére engedély nélküli megmozdulásként kezelte, hogy a rendezvényt a szervezők bejelentették. A bejelentés törvényességét a bíróság alapfokon a tüntetés előtt, jogerősen pedig a tüntetés után ismerte el. A megmozdulás végén a csendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem történt rendbontás a rendezvényen.
Egy héttel a rendezvény után azonban a csendőrség közel száz, felvételeken azonosított, illetve a szervezők által rendfenntartókként bejelentett személyt bírságolt meg – nyilván felsőbb utasításra. Az erőszakszervezet közleménye szerint 50 ember azért kapott összesen 61 ezer lej értékű bírságot, mert az érintettek be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. Emellett 34 embert csendháborításért bírságolt meg a rendőrség, összesen 9800 lej értékben.
E bírságok érvénytelenítését a bíróságon kérték az érintettek. A Vásárhelyi Hírlapnak Kincses Előd ügyvéd elmondta: első fokon eddig hatvanhat bírságolási jegyzőkönyvet érvénytelenített a bíróság, a csendőrség azonban valamennyi esetben fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon egyik ügyben sem született még ítélet.
http://itthon.ma/erdelyorszag
A Vásárhelyi Hírlap szerint a marosvásárhelyi csendőrség példátlan szigorral járt el a székelyek autonómiaigényét kinyilvánító, tavaly márciusi bejelentett tüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben, ugyanaz a csendőrség azonban csupán két embert bírságolt meg az elmúlt hetek be sem jelentett kormányellenes tüntetései miatt.
A marosvásárhelyi napilap nemrég hasonlította össze a tavalyi székely szabadság napjával kapcsolatos hatósági fellépést azzal a móddal, ahogyan a hatóságok a kormányellenes tüntetéseket kezelték. Amint a városháza szóvivőjétől megtudták, a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulások spontán módon szerveződtek, senki nem jelentette be ezeket. A csendőrség szóvivője a lapnak elmondta: a tiltakozások különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség mindössze két esetben rótt ki egyenként 200 lej értékű bírságot csendháborításért. Két olyan fiatalt bírságoltak meg, akik éjjel egy órakor hangosbemondót használva ordítoztak Marosvásárhely főutcáján.
A székely szabadság napja alkalmából tavaly márciusban tartott marosvásárhelyi felvonulást és autonómiatüntetést a csendőrség utólag annak ellenére engedély nélküli megmozdulásként kezelte, hogy a rendezvényt a szervezők bejelentették. A bejelentés törvényességét a bíróság alapfokon a tüntetés előtt, jogerősen pedig a tüntetés után ismerte el. A megmozdulás végén a csendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem történt rendbontás a rendezvényen.
Egy héttel a rendezvény után azonban a csendőrség közel száz, felvételeken azonosított, illetve a szervezők által rendfenntartókként bejelentett személyt bírságolt meg – nyilván felsőbb utasításra. Az erőszakszervezet közleménye szerint 50 ember azért kapott összesen 61 ezer lej értékű bírságot, mert az érintettek be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. Emellett 34 embert csendháborításért bírságolt meg a rendőrség, összesen 9800 lej értékben.
E bírságok érvénytelenítését a bíróságon kérték az érintettek. A Vásárhelyi Hírlapnak Kincses Előd ügyvéd elmondta: első fokon eddig hatvanhat bírságolási jegyzőkönyvet érvénytelenített a bíróság, a csendőrség azonban valamennyi esetben fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon egyik ügyben sem született még ítélet.
http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. március 9.
Közösségi programokban is részt vállal a Puck
Számos közösségi programban vesz részt, új előadásokat mutat be a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amelynek nemrég kinevezett vezetőjét, Sarvadi Pault kérdeztük a tervekről.
A korábbiakhoz képest több bemutatóval, rengeteg közösségi programmal készül idén a kolozsvári Puck Bábszínház–közölte lapunkkal Sarvadi Paul, az intézmény magyar tagozatának nemrég kinevezett vezetője.
Mint mondta, ha minden jól alakul, akkor idén összesen hat bemutatót tartanak, és ez óriási dolog lenne, hiszen tavaly összesen három új produkciót mutattak be. A tagozatvezető szerint a klasszikus bábszínházi előadások mellett látványos, modern produkciókat is szeretnének műsorra tűzni, ugyanakkor számos fesztiválon vesznek részt.
A külvárosi magyar gyerekekre is gondolnak
Először április 9-én a Pinocchio című előadást mutatják be Călin Mocanu rendezésében, a következő nagy bemutatóra pedig szeptember 20-án kerül sor: Szent László élete képekben a munkacíme annak a produkciónak, amit Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója rendez.
Arany János születésének 200. évfordulója apropóján a költő verseiből készül egy összeállítás, Urmánczi Jenő is rendez egy darabot, illetve György László is készül egy előadással. Sarvadi hozzáfűzte, március 21-ére, a bábszínház világnapjára is készülnek, az Életfa Családsegítő Egyesülettel közösen kincskereső játékkal lepik meg a gyerekeket. Március 16-án csatlakoznak a Kolozsvári Állami Magyar Színház gyermekmegőrző programjához: egyórás előadást mutatnak be.
Ezenkívül terveznek egy sor közösségi programot, így helyt adnak gyerekkoncerteknek, az áprilisi vakációra naponta kétórás programmal készülnek, többnyire műhelymunkákkal. A Puck Bábszínház más városokból, országokból is tervez meghívni produkciókat. Kolozsváron nemcsak a belvárosban, hanem a Monostoron, a Dacia moziban, illetve a Györgyfalvi lakónegyedi új sportkomplexumban is tartanak előadásokat havonta legalább egyszer, ugyanis a külvárosi iskolákban tanuló magyar gyerekekre is gondolnak. A Váróterem Projekttel is kötöttek megállapodást, ennek köszönhetően ingyen használhatják egymás előadótermeit. Idén a nagycsaládosok számára kedvezményes családi jegycsomagot vezetnek be, és lesz olyan előadás, amely után a szülők vásárlási utalványt is kapnak a jegy mellé, így olcsóbban vehetnek süteményt a környékbeli cukrászdákban a gyerekeknek. December 5-én Kovács Ildikó bábszínházi rendező születésének 90. évfordulójára készülnek egy ünnepséggel, munkásságát a román közönséggel is szeretnék megismertetni.
Teljes a magyar tagozat csapata
Sarvadi kifejtette, ami a társulatot illeti, hosszú távon szeretnének fiatal színészeket alkalmazni, ezért felvették a kapcsolatot a marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel. Két évig nincs lehetőségük új színészeket felvenni, mert egyelőre nincs üresedés náluk, ugyanakkor szeretnék megtartani a jelenlegi csapatot. Legkorábban 2018-ban kerülhet erre sor, egyébként is akkorra fejezik be tanulmányaikat a mostani elsőéves hallgatók.
Összesen 11 színész tagja a magyar társulatnak, most teljes a csapat, hiszen valamennyi törvényesen engedélyezett állást betöltik a Puck Bábszínháznál. Mint részletezte, nagy szükségük lenne még egy grafikusra március 15-étől, de ha minden jól megy, ezt is megoldják. Kérdésünkre elmondta, természetesen jót tett a társulatnak, hogy február elsejétől a kormány 50 százalékkal növelte a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok –, valamint a kiszolgálószemélyzet juttatását. Javult a munkamorál, jobban érzik a társadalmi megbecsültséget is a bábszínház munkatársai, hiszen a legkisebb fizetések a mai napig a bábszínházakban vannak, még így is, hogy emelkedtek a bérek – magyarázta.
A tagozatvezető kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban kilenc ember távozott a társulattól, ami bármelyik színháznál fennakadást okoz, hiszen újra kell szervezni a csapatot. Ráadásul a műszaki részlegről is távozott a bábszínház több munkatársa, így kinevezése után az első dolga az volt, hogy stabilizálja a helyzetet. „A színházban minimum öt évre kellene tervezni, most ott tartunk, hogy ha minden jól megy, ez a csapat minimum két évet együtt marad” – mondta.
A Krónika korábban írt arról, hogy február elején kiszorult az intézményből saját születésnapján a Puck Bábszínház magyar társulata, miután a román vezetés nem vette figyelembe kérését. Kérdésünkre, hogy mennyire feszült a viszony az intézmény román igazgatója és a magyar társulat között, Sarvadi úgy nyilatkozott: valójában személyi konfliktus van Varga Ibolya bábszínházi rendező és Emanuel Petran igazgató között, ami természetesen kihat a munkára.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Számos közösségi programban vesz részt, új előadásokat mutat be a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amelynek nemrég kinevezett vezetőjét, Sarvadi Pault kérdeztük a tervekről.
A korábbiakhoz képest több bemutatóval, rengeteg közösségi programmal készül idén a kolozsvári Puck Bábszínház–közölte lapunkkal Sarvadi Paul, az intézmény magyar tagozatának nemrég kinevezett vezetője.
Mint mondta, ha minden jól alakul, akkor idén összesen hat bemutatót tartanak, és ez óriási dolog lenne, hiszen tavaly összesen három új produkciót mutattak be. A tagozatvezető szerint a klasszikus bábszínházi előadások mellett látványos, modern produkciókat is szeretnének műsorra tűzni, ugyanakkor számos fesztiválon vesznek részt.
A külvárosi magyar gyerekekre is gondolnak
Először április 9-én a Pinocchio című előadást mutatják be Călin Mocanu rendezésében, a következő nagy bemutatóra pedig szeptember 20-án kerül sor: Szent László élete képekben a munkacíme annak a produkciónak, amit Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója rendez.
Arany János születésének 200. évfordulója apropóján a költő verseiből készül egy összeállítás, Urmánczi Jenő is rendez egy darabot, illetve György László is készül egy előadással. Sarvadi hozzáfűzte, március 21-ére, a bábszínház világnapjára is készülnek, az Életfa Családsegítő Egyesülettel közösen kincskereső játékkal lepik meg a gyerekeket. Március 16-án csatlakoznak a Kolozsvári Állami Magyar Színház gyermekmegőrző programjához: egyórás előadást mutatnak be.
Ezenkívül terveznek egy sor közösségi programot, így helyt adnak gyerekkoncerteknek, az áprilisi vakációra naponta kétórás programmal készülnek, többnyire műhelymunkákkal. A Puck Bábszínház más városokból, országokból is tervez meghívni produkciókat. Kolozsváron nemcsak a belvárosban, hanem a Monostoron, a Dacia moziban, illetve a Györgyfalvi lakónegyedi új sportkomplexumban is tartanak előadásokat havonta legalább egyszer, ugyanis a külvárosi iskolákban tanuló magyar gyerekekre is gondolnak. A Váróterem Projekttel is kötöttek megállapodást, ennek köszönhetően ingyen használhatják egymás előadótermeit. Idén a nagycsaládosok számára kedvezményes családi jegycsomagot vezetnek be, és lesz olyan előadás, amely után a szülők vásárlási utalványt is kapnak a jegy mellé, így olcsóbban vehetnek süteményt a környékbeli cukrászdákban a gyerekeknek. December 5-én Kovács Ildikó bábszínházi rendező születésének 90. évfordulójára készülnek egy ünnepséggel, munkásságát a román közönséggel is szeretnék megismertetni.
Teljes a magyar tagozat csapata
Sarvadi kifejtette, ami a társulatot illeti, hosszú távon szeretnének fiatal színészeket alkalmazni, ezért felvették a kapcsolatot a marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel. Két évig nincs lehetőségük új színészeket felvenni, mert egyelőre nincs üresedés náluk, ugyanakkor szeretnék megtartani a jelenlegi csapatot. Legkorábban 2018-ban kerülhet erre sor, egyébként is akkorra fejezik be tanulmányaikat a mostani elsőéves hallgatók.
Összesen 11 színész tagja a magyar társulatnak, most teljes a csapat, hiszen valamennyi törvényesen engedélyezett állást betöltik a Puck Bábszínháznál. Mint részletezte, nagy szükségük lenne még egy grafikusra március 15-étől, de ha minden jól megy, ezt is megoldják. Kérdésünkre elmondta, természetesen jót tett a társulatnak, hogy február elsejétől a kormány 50 százalékkal növelte a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok –, valamint a kiszolgálószemélyzet juttatását. Javult a munkamorál, jobban érzik a társadalmi megbecsültséget is a bábszínház munkatársai, hiszen a legkisebb fizetések a mai napig a bábszínházakban vannak, még így is, hogy emelkedtek a bérek – magyarázta.
A tagozatvezető kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban kilenc ember távozott a társulattól, ami bármelyik színháznál fennakadást okoz, hiszen újra kell szervezni a csapatot. Ráadásul a műszaki részlegről is távozott a bábszínház több munkatársa, így kinevezése után az első dolga az volt, hogy stabilizálja a helyzetet. „A színházban minimum öt évre kellene tervezni, most ott tartunk, hogy ha minden jól megy, ez a csapat minimum két évet együtt marad” – mondta.
A Krónika korábban írt arról, hogy február elején kiszorult az intézményből saját születésnapján a Puck Bábszínház magyar társulata, miután a román vezetés nem vette figyelembe kérését. Kérdésünkre, hogy mennyire feszült a viszony az intézmény román igazgatója és a magyar társulat között, Sarvadi úgy nyilatkozott: valójában személyi konfliktus van Varga Ibolya bábszínházi rendező és Emanuel Petran igazgató között, ami természetesen kihat a munkára.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 9.
Ponta: Romániának a visegrádi csoporthoz kellene csatlakoznia
Victor Ponta volt román kormányfő szerint egyesült Európáról beszélni ma már "butaság", Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A pártja jelenlegi vezetésével feszült viszonyban álló szociáldemokrata politikus a parlamentben újságírók előtt élesen bírálta a jelenlegi bukaresti vezetésnek az Európai Unióval kapcsolatos álláspontját.
"Mit csinál Grindeanu (kormányfő)? Támogatja az egyesült Európát, amely már nem létezik. Én inkább már holnap kérném, hogy Románia csatlakozhasson a visegrádi országokhoz. Az egyedüli esélyünk az, ha azok mellé a szomszédaink mellé állunk, akikben van egy kis bátorság és méltóság. Ha egyfolytában térden állunk, és Iohannis úr mindig úgy szavaz, ahogy faxon megüzenik neki Berlinből, nincs miről beszélnünk, csak az időt vesztegetjük" - idézte Pontát a román közszolgálati hírügynökség.
A volt kormányfő hozzátette: Románia egyedüli reménye az, hogy a visegrádi országcsoporthoz (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) csatlakozzon, de szerinte ez nem fog bekövetkezni, mert Romániának "gyáva vezetői" vannak.
Ponta - akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar-román viszony - most több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Legutóbb hétfőn, amikor terjedelmes Facebook-bejegyzésben gratulált Orbán Viktornak, amiért az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatását és így Magyarország olcsó energiát termelhet.
Ponta szerdán a sajtó előtt is elismerte, hogy utódjával, Liviu Dragnea jelenlegi szociáldemokrata pártelnökkel roppant feszült a viszonya. A volt kormányfő azt mondta: elküldi Dragneának "biankó lemondását" a Szociáldemokrata Párt tagságáról (PSD). Ponta elmagyarázta: a pártelnök így bármikor megszabadulhat tőle, ha valamilyen kijelentésével felbosszantja, mert ő inkább kilép a PSD-ből, de nem hajlandó lemondani a véleménynyilvánítási szabadságáról.
Dragnea erre azt mondta: nem ért egyet azzal, hogy Ponta elhagyja a pártot, mint ahogy hibának tartja a PSD korábbi elnökének, Mircea Geoanának (Ponta elnöksége idején megszavazott) eltávolítását is a PSD-ből.
szatmár. ro
Victor Ponta volt román kormányfő szerint egyesült Európáról beszélni ma már "butaság", Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A pártja jelenlegi vezetésével feszült viszonyban álló szociáldemokrata politikus a parlamentben újságírók előtt élesen bírálta a jelenlegi bukaresti vezetésnek az Európai Unióval kapcsolatos álláspontját.
"Mit csinál Grindeanu (kormányfő)? Támogatja az egyesült Európát, amely már nem létezik. Én inkább már holnap kérném, hogy Románia csatlakozhasson a visegrádi országokhoz. Az egyedüli esélyünk az, ha azok mellé a szomszédaink mellé állunk, akikben van egy kis bátorság és méltóság. Ha egyfolytában térden állunk, és Iohannis úr mindig úgy szavaz, ahogy faxon megüzenik neki Berlinből, nincs miről beszélnünk, csak az időt vesztegetjük" - idézte Pontát a román közszolgálati hírügynökség.
A volt kormányfő hozzátette: Románia egyedüli reménye az, hogy a visegrádi országcsoporthoz (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) csatlakozzon, de szerinte ez nem fog bekövetkezni, mert Romániának "gyáva vezetői" vannak.
Ponta - akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar-román viszony - most több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Legutóbb hétfőn, amikor terjedelmes Facebook-bejegyzésben gratulált Orbán Viktornak, amiért az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatását és így Magyarország olcsó energiát termelhet.
Ponta szerdán a sajtó előtt is elismerte, hogy utódjával, Liviu Dragnea jelenlegi szociáldemokrata pártelnökkel roppant feszült a viszonya. A volt kormányfő azt mondta: elküldi Dragneának "biankó lemondását" a Szociáldemokrata Párt tagságáról (PSD). Ponta elmagyarázta: a pártelnök így bármikor megszabadulhat tőle, ha valamilyen kijelentésével felbosszantja, mert ő inkább kilép a PSD-ből, de nem hajlandó lemondani a véleménynyilvánítási szabadságáról.
Dragnea erre azt mondta: nem ért egyet azzal, hogy Ponta elhagyja a pártot, mint ahogy hibának tartja a PSD korábbi elnökének, Mircea Geoanának (Ponta elnöksége idején megszavazott) eltávolítását is a PSD-ből.
szatmár. ro
2017. március 10.
Antal Árpád: Jelen kell lenni
Minden rendezvény fontos, amely erősíti közösségünket. Márciusban kettő is van, 10-én és 15-én, aki teheti, vegyen rész mindkettőn – hívta fel a figyelmet Antal Árpád.
A székely szabadság napja jó alkalom arra, hogy a szabadság, a jogállamiság mellett, az elnyomás, az erőszakszervezetek ellen emeljük fel szavunkat –mondta a polgármester. Ha Sepsiszentgyörgyön pillanatnyilag nem is, de Marosvásárhelyen jól tapintható a kettős mérce, amit a román állam alkalmaz: míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem vezetőségét senki nem háborgatja azért, mert nem tartják be a törvényt, a Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit behívatják, és ha netán nem katolikus vallásúak, arról faggatják, miért járatják katolikus iskolába gyerekeiket. Ami meg a székely szabadság napján a marosvásárhelyi megemlékezést követő felvonulás betiltását illeti, Antal Árpád szerint ez egyértelmű visszaélés Dorin Florea polgármester részéről. Most, amikor a spontán tüntetések idejét éljük, érthetetlen, miért foglal állást a hatóság – nyilatkozta a polgármester. A székely szabadság napján a sepsiszentgyörgyi ünnepségen egyébként ott lesz Antal Árpád, de nem szólal fel (beszédet az RMDSZ részéről Tóth-Birtan Csaba alpolgármester mond), a délutáni marosvásárhelyi rendezvényen pedig nem tud részt venni.
A polgármester egyúttal ismertette, a sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepség főszónoka Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Minden rendezvény fontos, amely erősíti közösségünket. Márciusban kettő is van, 10-én és 15-én, aki teheti, vegyen rész mindkettőn – hívta fel a figyelmet Antal Árpád.
A székely szabadság napja jó alkalom arra, hogy a szabadság, a jogállamiság mellett, az elnyomás, az erőszakszervezetek ellen emeljük fel szavunkat –mondta a polgármester. Ha Sepsiszentgyörgyön pillanatnyilag nem is, de Marosvásárhelyen jól tapintható a kettős mérce, amit a román állam alkalmaz: míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem vezetőségét senki nem háborgatja azért, mert nem tartják be a törvényt, a Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit behívatják, és ha netán nem katolikus vallásúak, arról faggatják, miért járatják katolikus iskolába gyerekeiket. Ami meg a székely szabadság napján a marosvásárhelyi megemlékezést követő felvonulás betiltását illeti, Antal Árpád szerint ez egyértelmű visszaélés Dorin Florea polgármester részéről. Most, amikor a spontán tüntetések idejét éljük, érthetetlen, miért foglal állást a hatóság – nyilatkozta a polgármester. A székely szabadság napján a sepsiszentgyörgyi ünnepségen egyébként ott lesz Antal Árpád, de nem szólal fel (beszédet az RMDSZ részéről Tóth-Birtan Csaba alpolgármester mond), a délutáni marosvásárhelyi rendezvényen pedig nem tud részt venni.
A polgármester egyúttal ismertette, a sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepség főszónoka Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 10.
Székely szabadság napja: átlépné az akadályokat az SZNT
Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvénysorozatot.
Várhatóan idén sem marad konfliktusmentes a székely szabadság napján, pénteken tartandó megemlékezés, felvonulás és autonómiapárti tüntetés, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében eljáró Siculitas Egyesület szervez Marosvásárhelyen. Bár a rendezvénysorozat szervezői a törvény előírásai szerint – már 2015-ben – bejelentették az idei megmozdulást a polgármesteri hivatalban, a városháza szerdán közleményben jelentette be: pénteken csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Nem térnek el a forgatókönyvtől
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csütörtökön közleményben szögezte le: véleményük szerint a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvénybe ütközik, s a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg. Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját.
Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően.
„Florea magyarellenessége nem meglepő már”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg, nem csoda, hogy ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé. A szövetségi elnök az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: „Dorin Florea már nem tudja meglepni". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.
„Úgy emlékszem, hogy sem a bukaresti százezres kormányellenes tüntetést nem hagyta jóvá a polgármester, sem pedig a kolozsvári tízezrest, de ettől még felvonultak az emberek, és elmondták a véleményüket" – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus megjegyezte, ő maga egy korábban egyeztetett program miatt nem tud részt venni a marosvásárhelyi székely szabadság napján.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre buzdította a háromszékieket, és megjegyezte: minden olyan rendezvényt fontosnak tart, amely erősíti a magyar közösséget. Az elöljáró szerint Marosvásárhelyen „tapintható a kettős mérce", hiszen míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) esetében egy hatályos törvény be nem tartása miatt senki nem vonja felelősségre az intézmény vezetőit, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében szülőket hallgat ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és azt firtatják, hogy aki nem katolikus, mit keres abban az iskolában.
Antal is egyértelmű visszaélésnek tartja, hogy a polgármesteri hivatal két nappal a rendezvény előtt közleményben jelezte, hogy nem engedélyezi a felvonulást. „Nem értem, hogy most, amikor Romániában a spontán tüntetések idejét éljük, egy hatóság miért foglal állást ilyen kérdésben" – szögezte le Antal Árpád, aki pénteken a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen fog részt venni.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők.
A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság közel hetvenet érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
A március 10-ei megmozdulás szervezői szerdán elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. A marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
A Postaréttől a prefektúráig
A székely szabadság napján tartandó megemlékezés pénteken 16 órakor kezdődik a Postaréten, a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, ahol többek közt a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László is felszólal. A rendezvényen várhatóan beszédet mond a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakcióvezetője, Aitor Esteban Bravo, valamint Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója is.
A beszédeket követően Ferencz Csaba SZNT-alelnök felolvassa a résztvevők követeléseit tartalmazó petíciót, ezt követően a felvonulók elindulnak a prefektúra főtéri épülete felé, s a rendfenntartókkal kötött megállapodás értelmében az egyik közúti sávot is használhatják. A felvonulás után egy tíztagú küldöttség átadja a kormánynak szánt dokumentumot a prefektúra képviselőjének. A székely szabadság napja utolsó mozzanataként 19 órától díjátadó ünnepségre kerül sor a Kultúrpalotában, ahol az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazza az Európai Szabad Szövetséget.
Vásárhelyi vesztőhely
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat: bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.
A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében sok magyar hazafi nem tudott belenyugodni az ország függetlenségének elvesztésébe, így terveket kovácsoltak egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalom kirobbantására. Egyik ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés: Makk József volt tüzérezredes főszervező a Törökországban emigrációban tartózkodó Kossuthtól 1851-ben felhatalmazást nyert Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedésben részt vett Török, Gálfi és Horváth is.
A kormány tudomást szerzett a készülő felkelésről, Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, aki megszerezte Török Jánostól a tervezeteket és átadta Heydtenak, ki 1852. január 24-én elfogatta a szervezkedőket. A haditörvényszék tartott felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték.
1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat, Nuppenau ezredes katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre. Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy a székely vértanúk sírja fölé síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szoborbizottság alakult, 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották.
Krónika (Kolozsvár)
Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvénysorozatot.
Várhatóan idén sem marad konfliktusmentes a székely szabadság napján, pénteken tartandó megemlékezés, felvonulás és autonómiapárti tüntetés, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében eljáró Siculitas Egyesület szervez Marosvásárhelyen. Bár a rendezvénysorozat szervezői a törvény előírásai szerint – már 2015-ben – bejelentették az idei megmozdulást a polgármesteri hivatalban, a városháza szerdán közleményben jelentette be: pénteken csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Nem térnek el a forgatókönyvtől
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csütörtökön közleményben szögezte le: véleményük szerint a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvénybe ütközik, s a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg. Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját.
Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően.
„Florea magyarellenessége nem meglepő már”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg, nem csoda, hogy ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé. A szövetségi elnök az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: „Dorin Florea már nem tudja meglepni". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.
„Úgy emlékszem, hogy sem a bukaresti százezres kormányellenes tüntetést nem hagyta jóvá a polgármester, sem pedig a kolozsvári tízezrest, de ettől még felvonultak az emberek, és elmondták a véleményüket" – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus megjegyezte, ő maga egy korábban egyeztetett program miatt nem tud részt venni a marosvásárhelyi székely szabadság napján.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre buzdította a háromszékieket, és megjegyezte: minden olyan rendezvényt fontosnak tart, amely erősíti a magyar közösséget. Az elöljáró szerint Marosvásárhelyen „tapintható a kettős mérce", hiszen míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) esetében egy hatályos törvény be nem tartása miatt senki nem vonja felelősségre az intézmény vezetőit, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében szülőket hallgat ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és azt firtatják, hogy aki nem katolikus, mit keres abban az iskolában.
Antal is egyértelmű visszaélésnek tartja, hogy a polgármesteri hivatal két nappal a rendezvény előtt közleményben jelezte, hogy nem engedélyezi a felvonulást. „Nem értem, hogy most, amikor Romániában a spontán tüntetések idejét éljük, egy hatóság miért foglal állást ilyen kérdésben" – szögezte le Antal Árpád, aki pénteken a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen fog részt venni.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők.
A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság közel hetvenet érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
A március 10-ei megmozdulás szervezői szerdán elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. A marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
A Postaréttől a prefektúráig
A székely szabadság napján tartandó megemlékezés pénteken 16 órakor kezdődik a Postaréten, a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, ahol többek közt a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László is felszólal. A rendezvényen várhatóan beszédet mond a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakcióvezetője, Aitor Esteban Bravo, valamint Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója is.
A beszédeket követően Ferencz Csaba SZNT-alelnök felolvassa a résztvevők követeléseit tartalmazó petíciót, ezt követően a felvonulók elindulnak a prefektúra főtéri épülete felé, s a rendfenntartókkal kötött megállapodás értelmében az egyik közúti sávot is használhatják. A felvonulás után egy tíztagú küldöttség átadja a kormánynak szánt dokumentumot a prefektúra képviselőjének. A székely szabadság napja utolsó mozzanataként 19 órától díjátadó ünnepségre kerül sor a Kultúrpalotában, ahol az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazza az Európai Szabad Szövetséget.
Vásárhelyi vesztőhely
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat: bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.
A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében sok magyar hazafi nem tudott belenyugodni az ország függetlenségének elvesztésébe, így terveket kovácsoltak egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalom kirobbantására. Egyik ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés: Makk József volt tüzérezredes főszervező a Törökországban emigrációban tartózkodó Kossuthtól 1851-ben felhatalmazást nyert Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedésben részt vett Török, Gálfi és Horváth is.
A kormány tudomást szerzett a készülő felkelésről, Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, aki megszerezte Török Jánostól a tervezeteket és átadta Heydtenak, ki 1852. január 24-én elfogatta a szervezkedőket. A haditörvényszék tartott felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték.
1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat, Nuppenau ezredes katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre. Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy a székely vértanúk sírja fölé síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szoborbizottság alakult, 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 13.
Elhunyt Bodor Pál, író, újságíró
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban.
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette.
1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása.
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban.
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette.
1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása.
1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái. Fontos szerepe volt a Ceausescu-diktatúra és a 1989-as decemberi romániai események hazai magyarázatában és megismertetésében.
index.hu
Bodor Pál /Budapest, 1930. július 28. – Budapest, 2017. március 12.
Erdély.ma
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban.
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette.
1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása.
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban.
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette.
1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása.
1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái. Fontos szerepe volt a Ceausescu-diktatúra és a 1989-as decemberi romániai események hazai magyarázatában és megismertetésében.
index.hu
Bodor Pál /Budapest, 1930. július 28. – Budapest, 2017. március 12.
Erdély.ma
2017. március 13.
Nemzeti ünnepünkre készültek a kalotaszentkirályi diákok
Kalotaszentkirály-Zentelkén idén korábban ráhangolódtak a március 15-ei hagyományos nemzeti ünnepre, hiszen ehhez az alkalomhoz kötődik a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíj átadása, amelyre ezúttal pénteken, március 10-én került sor. A tizennegyedik alkalommal kiosztott ösztöndíjban hat diák részesült a húsz pályázóból, akik közül egyre nehezebb választani a zsűrinek – tudtuk meg a díj egyik alapítójától. A nemzeti ünnepre hangolódó programmal is készültek a helyi Ady Endre Általános Iskola diákjai: volt kokárda-készítés, táncház, vetélkedő az 1848-as szabadságharcról, ünnepi műsor és koszorúzás. Lelkesen fogadtak az iskolában, a vidám hangulat könnyen ránk ragadt. Készségesen beavattak a kisdiákok a kokárdakészítés fortélyába, és azt is elárulták, ők miért is mikor viselik. Az ünnepi eseményen részt vett az ösztöndíjat támogatók közül többek közt László Attila szenátor, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők.
Kolozsvárról pénteken reggel indulunk Kalotaszentkirály irányába, ahol az Ady Endre Általános Iskola diákjai készülnek a március 15-i ünnepségre. Rohonyi D. Iván fotósunk alkalmi idegenvezetőnek szegődik, havas hegycsúcsokról, az ezeken működő sípályákról, Kalotaszentkirály jellegzetességeiről, polgármesterekről, turizmusáról mesél, miközben navigálja sofőrünket.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolához érkezünk, az iskolaigazgató, Lakatos András lelkesen üdvözöl minket, majd el is magyarázza melyik termekben készítik épp a diákok a kokárdákat. Az igazgató lelkessége a terembe belépve a kisdiákokon és az őket segítő tanárokon is visszatükröződik, nagy zsivajjal készülnek a március 15-i ünnepség jelképei.
Lelkesen készített kokárda, ajándékba
Először a hetedik és nyolcadik osztályosokhoz nézünk be, őket kérdezem, hogy készül Kalotaszentkirályon a kokárda.
– Először a hosszabb szalag zöld csíkjába fűzzük a cérnát, majd kicsi öltésekkel végigvarrjuk. Ezt összehúzzuk, és utána összedolgozzuk a két végét, ebből lesz a karika része. Aztán a rövidebb szalagot kettéhajtjuk, majd hozzávarrjuk a karikához – magyarázza kézimunkázás közben egy hetedikes lány.
A lány mellett magányosan ülő fiút kérdem, szerinte miért készítik a kokárdákat:
– Az ünnepség alkalmából készítjük, és amikor énekelünk és szerepelünk, akkor ezeket fel kell tegyük, a jeles nap alkalmából kell viseljük.
Kérdem, ő hogy készítette kokárdáját, bele is fogna a mesélésbe, ám a rövidebb szalagja elveszett, így inkább azt kezdi keresni. Egy asztalnál ülő három fiú még csak a cérnát fűzi a tűbe, de annál hangosabban kacag. Őket is kérdem, hogy miért kell az 1848-as ünnepkor felrakni a kokárdát, kicsit pironkodva mondják, hogy nem tudják, de köze van Kossuthhoz. A végén közösen kisütik: a márciusi ifjak viselték először. Mikor visszanézek, az előző fiú még mindig a szalagját keresi.
Az ötödik és hatodik osztályosoknál is ugyanúgy folyik a munka, az egyik tanárnő hangosan magyarázza, mit hova kell illeszteni, melyik szalagot hogyan kell varrni. Itt már néhány diáknak a mellén díszeleg saját műve. Egy hatodikos lány többet tud a kokárdákról, mint felsőbb éves társai, emlékszik, hogy Petőfinek a felesége készítette március 15-én első kokárdáját. Egy fiúcska szégyenlősen közelít, majd közli velem: „Ezt magának készítettem!” Kezembe nyomja, majd tanári intésre a kabátomra is tűz egy kokárdát.
Jók a körülmények, mégis kevés a diák
Míg nagyban folyik a munka, mi felnézünk a tanári szobába. A tanítók szomorúan mesélik, hiába a jó körülmények, az ingyen szállítás és a napi háromszori étkezés három lej fejében, mégis kevés a diák.
– Tizenöt faluból hozzuk Kalotaszentkirályra a diákokat, de így is nagyon kicsi létszámú osztályaink vannak. A tehetősebbek Kolozsvárra viszik a gyerekeiket, pedig mi is biztosítunk ingyen buszos szállítást minden diák számára. Emellett az iskola étkezdéjében ehetnek is naponta a gyerekek, jelképes összegért – közli az egyik tanár.
Délben kezdődik a kultúrházban a néptánc oktatás. Az iskola tornatanára, Csüdöm Norbert meséli, hogy Bíró Júlia és Varga Zoltán néptánc oktatók, akik az ünnepi alkalomkor is táncra invitáltak minden diákot és tanárt, péntekenként foglalkozásokat is tartanak két gyermekcsoportnak a faluban. A táncoktatásról ellógott fiúbandával találkozom az udvaron, megkérem, meséljenek az iskolában megrendezett 1848-as témájú vetélkedőről.
– Mi fogunk nyerni – vágja rá a választ Török Pali Tamás, nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk egy csapatban, minden évfolyamról kellett egy-egy diák a csapatba. Én Dáviddal voltam, meg még két kisebb diákkal. Az egyik feladat az volt, hogy a 12 pontot írjuk le, de úgy, hogy kicserélünk benne egy-egy szót. Mi Budapest helyett fővárost írtunk és unió helyett egyesülést.
– Azért jelentkeztem, mert érdekesnek találtam, és nem az a lényeg, hogy ki győz, ki nem, hanem, hogy együtt legyünk és tanuljunk. Számomra azért volt izgalmas a verseny, mert tanulhatsz is belőle, és ezeket még hasznosítani is tudod – meséli Márton Anett Mónika, nyolcadik osztályos tanuló.
Komolyan versengenek az ösztöndíjért
A Gyarmathy ösztöndíj kiosztása előtt diákok özönlötték el a kultúrház színpadát, Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. A hatodik osztályosok Arany János életéről és munkásságából készült rövid előadást mutattak be, a hetedikesek A walesi bárdokat vitték színpadra. Az előadásokra a diákokat Márton Mónika zenetanárnő és Péter Mónika magyar szakos tanárnő készítette fel.
A Szózat közös eléneklését követte az esemény fénypontja, az ösztöndíjban részesülő diákok névsorának kihirdetése. Az egybegyűlteket házigazdaként Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.
Idén hat tanulót díjaztak. A jó tanulmányi átlag mellett, a tanárokból álló zsűri pontozza a jó magaviseletet és az iskolán kívüli tevékenységeket is. Az ösztöndíjért komoly versengés folyik, a faluban nagy híre, presztízse van annak, hogy ki kapta meg – közölte Okos Márton. Évről évre sok diák pályáz, nehéz helyzetbe hozva a zsűrit. Már szinte hagyomány, hogy hat díjat osztanak ki, öt külön elbírálásban részesül, az egyik díjat pedig az iskola egyik bentlakó diákja kapja meg – mesélt az ösztöndíj elbírálásáról az igazgató. Az idei 20 pályázóból Gasca Ferenc Norbert hatodikos diák, Péter Jani Debóra, Varga Dóra, Lukács Eszter hetedikes tanulók, és Kolcsár Lilla, Török Pali Tamás nyolcadik osztályosok részesültek.
Sarány Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)
Kalotaszentkirály-Zentelkén idén korábban ráhangolódtak a március 15-ei hagyományos nemzeti ünnepre, hiszen ehhez az alkalomhoz kötődik a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíj átadása, amelyre ezúttal pénteken, március 10-én került sor. A tizennegyedik alkalommal kiosztott ösztöndíjban hat diák részesült a húsz pályázóból, akik közül egyre nehezebb választani a zsűrinek – tudtuk meg a díj egyik alapítójától. A nemzeti ünnepre hangolódó programmal is készültek a helyi Ady Endre Általános Iskola diákjai: volt kokárda-készítés, táncház, vetélkedő az 1848-as szabadságharcról, ünnepi műsor és koszorúzás. Lelkesen fogadtak az iskolában, a vidám hangulat könnyen ránk ragadt. Készségesen beavattak a kisdiákok a kokárdakészítés fortélyába, és azt is elárulták, ők miért is mikor viselik. Az ünnepi eseményen részt vett az ösztöndíjat támogatók közül többek közt László Attila szenátor, Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők.
Kolozsvárról pénteken reggel indulunk Kalotaszentkirály irányába, ahol az Ady Endre Általános Iskola diákjai készülnek a március 15-i ünnepségre. Rohonyi D. Iván fotósunk alkalmi idegenvezetőnek szegődik, havas hegycsúcsokról, az ezeken működő sípályákról, Kalotaszentkirály jellegzetességeiről, polgármesterekről, turizmusáról mesél, miközben navigálja sofőrünket.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolához érkezünk, az iskolaigazgató, Lakatos András lelkesen üdvözöl minket, majd el is magyarázza melyik termekben készítik épp a diákok a kokárdákat. Az igazgató lelkessége a terembe belépve a kisdiákokon és az őket segítő tanárokon is visszatükröződik, nagy zsivajjal készülnek a március 15-i ünnepség jelképei.
Lelkesen készített kokárda, ajándékba
Először a hetedik és nyolcadik osztályosokhoz nézünk be, őket kérdezem, hogy készül Kalotaszentkirályon a kokárda.
– Először a hosszabb szalag zöld csíkjába fűzzük a cérnát, majd kicsi öltésekkel végigvarrjuk. Ezt összehúzzuk, és utána összedolgozzuk a két végét, ebből lesz a karika része. Aztán a rövidebb szalagot kettéhajtjuk, majd hozzávarrjuk a karikához – magyarázza kézimunkázás közben egy hetedikes lány.
A lány mellett magányosan ülő fiút kérdem, szerinte miért készítik a kokárdákat:
– Az ünnepség alkalmából készítjük, és amikor énekelünk és szerepelünk, akkor ezeket fel kell tegyük, a jeles nap alkalmából kell viseljük.
Kérdem, ő hogy készítette kokárdáját, bele is fogna a mesélésbe, ám a rövidebb szalagja elveszett, így inkább azt kezdi keresni. Egy asztalnál ülő három fiú még csak a cérnát fűzi a tűbe, de annál hangosabban kacag. Őket is kérdem, hogy miért kell az 1848-as ünnepkor felrakni a kokárdát, kicsit pironkodva mondják, hogy nem tudják, de köze van Kossuthhoz. A végén közösen kisütik: a márciusi ifjak viselték először. Mikor visszanézek, az előző fiú még mindig a szalagját keresi.
Az ötödik és hatodik osztályosoknál is ugyanúgy folyik a munka, az egyik tanárnő hangosan magyarázza, mit hova kell illeszteni, melyik szalagot hogyan kell varrni. Itt már néhány diáknak a mellén díszeleg saját műve. Egy hatodikos lány többet tud a kokárdákról, mint felsőbb éves társai, emlékszik, hogy Petőfinek a felesége készítette március 15-én első kokárdáját. Egy fiúcska szégyenlősen közelít, majd közli velem: „Ezt magának készítettem!” Kezembe nyomja, majd tanári intésre a kabátomra is tűz egy kokárdát.
Jók a körülmények, mégis kevés a diák
Míg nagyban folyik a munka, mi felnézünk a tanári szobába. A tanítók szomorúan mesélik, hiába a jó körülmények, az ingyen szállítás és a napi háromszori étkezés három lej fejében, mégis kevés a diák.
– Tizenöt faluból hozzuk Kalotaszentkirályra a diákokat, de így is nagyon kicsi létszámú osztályaink vannak. A tehetősebbek Kolozsvárra viszik a gyerekeiket, pedig mi is biztosítunk ingyen buszos szállítást minden diák számára. Emellett az iskola étkezdéjében ehetnek is naponta a gyerekek, jelképes összegért – közli az egyik tanár.
Délben kezdődik a kultúrházban a néptánc oktatás. Az iskola tornatanára, Csüdöm Norbert meséli, hogy Bíró Júlia és Varga Zoltán néptánc oktatók, akik az ünnepi alkalomkor is táncra invitáltak minden diákot és tanárt, péntekenként foglalkozásokat is tartanak két gyermekcsoportnak a faluban. A táncoktatásról ellógott fiúbandával találkozom az udvaron, megkérem, meséljenek az iskolában megrendezett 1848-as témájú vetélkedőről.
– Mi fogunk nyerni – vágja rá a választ Török Pali Tamás, nyolcadik osztályos tanuló. – Négyen voltunk egy csapatban, minden évfolyamról kellett egy-egy diák a csapatba. Én Dáviddal voltam, meg még két kisebb diákkal. Az egyik feladat az volt, hogy a 12 pontot írjuk le, de úgy, hogy kicserélünk benne egy-egy szót. Mi Budapest helyett fővárost írtunk és unió helyett egyesülést.
– Azért jelentkeztem, mert érdekesnek találtam, és nem az a lényeg, hogy ki győz, ki nem, hanem, hogy együtt legyünk és tanuljunk. Számomra azért volt izgalmas a verseny, mert tanulhatsz is belőle, és ezeket még hasznosítani is tudod – meséli Márton Anett Mónika, nyolcadik osztályos tanuló.
Komolyan versengenek az ösztöndíjért
A Gyarmathy ösztöndíj kiosztása előtt diákok özönlötték el a kultúrház színpadát, Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. A hatodik osztályosok Arany János életéről és munkásságából készült rövid előadást mutattak be, a hetedikesek A walesi bárdokat vitték színpadra. Az előadásokra a diákokat Márton Mónika zenetanárnő és Péter Mónika magyar szakos tanárnő készítette fel.
A Szózat közös eléneklését követte az esemény fénypontja, az ösztöndíjban részesülő diákok névsorának kihirdetése. Az egybegyűlteket házigazdaként Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.
Idén hat tanulót díjaztak. A jó tanulmányi átlag mellett, a tanárokból álló zsűri pontozza a jó magaviseletet és az iskolán kívüli tevékenységeket is. Az ösztöndíjért komoly versengés folyik, a faluban nagy híre, presztízse van annak, hogy ki kapta meg – közölte Okos Márton. Évről évre sok diák pályáz, nehéz helyzetbe hozva a zsűrit. Már szinte hagyomány, hogy hat díjat osztanak ki, öt külön elbírálásban részesül, az egyik díjat pedig az iskola egyik bentlakó diákja kapja meg – mesélt az ösztöndíj elbírálásáról az igazgató. Az idei 20 pályázóból Gasca Ferenc Norbert hatodikos diák, Péter Jani Debóra, Varga Dóra, Lukács Eszter hetedikes tanulók, és Kolcsár Lilla, Török Pali Tamás nyolcadik osztályosok részesültek.
Sarány Orsolya
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 13.
Márton Evelin: jókedvemben írok, nem bánatomban
Interjú Márton Evelin kolozsvári íróval műveiről, a mehetnékről, a kétnyelvűségről és arról, miként éljünk őszintén, álarcok nélkül, hogy magunk legyünk.
– Legutóbbi regényedben, a Szalamandrák éjszakáiban írja a főszereplő, hogy olyankor valósítja meg terveit, ha mások kételkednek benne, és írni is emiatt kezdett. Ez rád is igaz?
– Csak részben igaz, nem vagyok teljesen azonos a főszereplővel. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor kiderült, hogy anyám, aki elvált az apámtól, felbontogatta az apámnak írott leveleimet. Nyolc-kilenc éves koromban volt, anyám akkor kezdett el jobban kommunikálni velem. Felbontotta a leveleket, és kiderült számára, hogy mit gondolok róla, az életünkről; kicsit megijedt, másként kezdett el beszélgetni. Gyerekésszel rájöttem, hogy ez működő stratégia. Ez folytatódott a suliban is. Volt egy magyartanárnőm, akivel jóban voltunk ugyan, de állandó harc folyt köztünk. Fogalmazást kellett írni, és gyorsan összecsaptam, mire megjegyezte: nem erre számított tőlem. Hazamentem, és mérgemben mást írtam, ami nagyon tetszett neki. Szimpatikus volt, hogy az íráson keresztül tudok kommunikálni emberekkel, mert bár sok barátom volt, nem beszéltem sokat, az írásban tudtam kifejezni magamat.
– Ez jelenleg is így van?
– Igen, mindent kiírok magamból, ami velem történik, és ez így jó. Nem azt mondom, hogy ez öngyógyító terápia – van ilyen funkciója is –, de nem ez a fő. De ami érdekel, ami zavar vagy bánt, az belekerül az írásaimba.
– Korábban nyilatkoztad, hogy a mindennapi életben nem szereted megmutatni magad, rejtőzködsz, az írásaidban ellenben kitárulkozol. Nem érzed ezt ellentmondásosnak?
– A rejtőzködés arra vonatkozik, hogy a magánéletemről nem szeretek beszélni. Felvállalok mindent, amit írok, nagyon sok köze van hozzám, minden belőlem, az életemből indul, de ha arról kérdeznél, hogyan élek a férjemmel, nem szívesen válaszolnék. Nem azért, mert titok, hanem mert el kell választani. A rejtőzködés arra is vonatkozott, hogy tinédzserkoromban nem tartoztam sehova. Van egy bejáratott út, amit általában az írók, költők bejárnak, legalábbis Kolozsváron. Bár tudtam róla, kihagytam, nem éreztem, hogy ott kellene lennem. Nem az odajáró emberekkel volt problémám, csak kimaradt. Más foglalkoztatott, tizenkettedikes koromig atletizáltam. Három éven keresztül napi két edzésem volt, sokáig a sportegyetemen gondolkodtam, más forgatókönyvek voltak a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
– Mi döntötte el végül, hogy író lettél?
– Az, hogy nem voltam elég jó. És tudtam magamról: nem vagyok annyira jó, hogy profi sportoló legyek. Lehettem volna jó edző vagy tornatanár, de ez nem volt annyira szimpatikus. Kipróbálhattam, az edzőmnek volt egy gyerekcsoportja, melyet többször rám bízott, nagyon jól elvoltam velük, de rájöttem, hogy ezt életvitelszerűen nem tudnám csinálni. Utána lesérültem, és kiderült, hogy mégsem ez az a pálya.
– Az újságírás, a rádiózás inkább annak tűnt?
– Az véletlenül alakult. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban végeztem, ahol régen volt iskolaújság, de megszűnt, és '96-ban úgy döntöttünk pár barátommal, hogy újra kellene indítani. Az volt a kiindulópont, hogy mindannyian szerettünk írni. Ennyi közöm volt az újságíráshoz, nem gondoltam komolyan. Művészettörténetet végeztem, és rájöttem, hogy amit az egyetemen kaptam, csak alapozásnak jó, ha komolyan akarom csinálni, folytatni kellene, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy tovább tanuljak. A barátnőm az RMDSZ elnöki hivatalában dolgozott Bukarestben, oda kerestek sajtós munkatársat, és felhívott, érdekel-e. Úristen, gondoltam, politikai szervezet, RMDSZ.
Befejeztem az egyetemet, és „fantasztikus" kilátásaim voltak. Az egyik, hogy Kézdivásárhelyen segédmúzeológus legyek nagyon kevés pénzért. Az apám ott él, és elképzeltem, hogy a farmjáról gumicsizmában bebiciklizek a múzeumba – nem tűnt túl szimpatikusnak. Kolozsváron esélyem sem lett volna, nagy harc folyt az állásokért, így felhívtam a barátnőmet, hogy mégis megpróbálnám. Ez eldöntötte a további sorsomat. Akkor még Markó Béla volt az RMDSZ elnöke, és azt mondta, felvesz. Zöldfülűként, gyakorlat nélkül kerültem az újságírásba. Mindent, amit tudok, ott kezdtem el összeszedni. Miután lehúztam majdnem négy évet az RMDSZ-nél – ahol éreztem, hogy ez nem pont az én asztalom, és annak, amit ott sajtósként csináltunk, nem sok köze van az újságíráshoz –, a rádióhoz is kerestek kollégát. Mai napig probléma, hogy nehéz Bukarestben magyarul jól beszélő embert találni, akit be lehet ültetni egy mikrofon mögé. Helyettes riporterként kezdtem a Bukaresti Rádiónál, ahol most szerkesztőként dolgozom.
– Mennyire befolyásolja az írói munkásságodat, hogy napi sajtóban dolgozol?
– Ezen is túl kell lépni, az ember fejlődik. Volt egy nehezebb időszakom, amikor ki is vettem egy év fizetetlen szabadságot, mert nagyon nyomasztott a napi eseményekkel való foglalkozás. Eközben írtam a Papírszív című könyvet, melyben, ha újraolvasom, sok olyan szöveget találok, mely a hírszerkesztésre hajaz. Utána túlléptem ezen, már simán megoldható a kettő, hozzászoktam. A Bukaresti Rádióban egy óra adásunk van naponta, mindenkinek van napi félórája. Nekem szombaton van 50 percem, és azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek: írókkal, művészekkel, érdekes emberekkel készítek interjút, és ez felüdít. Kiegészíti egymást, és egyensúlyba kerül a kettő.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főszereplőnek mehetnéke van. Ez rád is jellemző, vagy azáltal, hogy pár év bukaresti lét után visszatértél a szülővárosodba, Kolozsvárra, lezárult a kör?
– Nem zárult le a kör. Az is véletlen volt, hogy visszaköltöztünk Kolozsvárra, nem volt betervezve. Akkor vettem ki fizetés nélküli szabadságot, amiben közrejátszott az is, hogy mivel a gyerekem koraszülött, gyakran betegeskedett. Állandóan hiányoznom kellett a munkából, és éreztem, hogy ez mindenkivel szemben sportszerűtlen. A cég, ahol a férjem dolgozott, fiókot nyitott Kolozsváron, többet volt itt, mint Bukarestben. Ekkor mondtam neki: ott lakik anyám, a nagyszüleim, te úgyis állandóan úton vagy, jöjjünk vissza. Visszajöttünk, de rá egy hónapra elmentünk Afrikába, tehát egyáltalán nem zárult le a kör. Csak ki kell sakkozni, hogyan tudunk menni. Most már a gyerek nagy, vele is tudunk, és szerencsére neki is állandóan mehetnékje van. Kíváncsi vagyok a világra, ennyi. De nem utazhatok olyan gyakran, ahányszor kívánom, ennek anyagi vagy időbeli korlátai vannak.
– Sokak szerint a fekete kontinens annyira nagy élmény, hogy semmi nem múlhatja felül. Afrika után hova lehet még menni?
– Vissza Afrikába. De amúgy bárhova, minden érdekel. Afrika régi álom volt, de az az idő, amit ott töltöttünk, édeskevés volt. Annyira más az a világ, hogy nem elég egy hónap, vissza kell még menni.
– Az írásaidra a sokszínűség, a nyitottság, a lazaság, az egzotikus helyszínek, érdekes nevek használata jellemző. Hogyan születik meg ez a világ, honnan inspirálódsz?
– Ez a világ a fejemben van, az utazások csak felélénkítenek, felnagyítanak dolgokat, elviszik a fantáziámat egy másik irányba. Az utazás önmagában nem elég, nem is feltétlenül szükséges. Ha nem utaztam volna soha sehova, valószínűleg akkor is bolondságokat írnék, ez van a fejemben. Nem kötelező utazni ahhoz, hogy az ember egy furcsa világot tudjon kialakítani. Bodor Ádám például nem arról híres, hogy sokat volt Afrikában, bőven elég neki, hogy a hegyeket járja, az ő világa mégis más. Bár közeli, más.
– Apropó Bodor Ádám: vannak, akik hozzá, mások Mózes Attilához hasonlítanak. Hogyan éled meg ezeket a párhuzamokat?
– Mózes Attilát nagyon kedveltem, már kiskoromban a kezembe kerültek a könyvei, mert nálunk nem volt korlátozás, hogy bizonyos könyveket csak bizonyos kor után szabad levenni a polcról. Anyám és a nagyszüleim neveltek fel Kolozsváron, és nem szóltak bele ebbe. A gonosz színeváltozása került a kezembe, és nem voltam abban a korban, amikor olvasnom kellett volna, nem 12 éveseknek szól. De annyira magával sodort a hangulat, hogy Mózes Attila örök kedvenc maradt.
Egyébként nem hiszem, hogy túl sok közös lenne bennünk. Nyilván sokat jelenthet, hogy ugyanabban a közegben élünk, éltünk, és lehet, hogy ugyanazok a dolgok tűntek fel. Bodor Ádámmal feltehetően a nevek miatt lehet a párhuzam. Ezek a nevek nem akarnak feltétlenül egzotikusnak hatni. Van egy mániám: ránézek egy emberre, akit valahogy hívnak, és nem biztos, hogy mindig talál a fejemben a név az emberrel. Más nevet kell adjak neki, ami közelebb hozza, inkább jellemzi őt. Nagyon sok jó szöveget olvasok, amelyekben semmitmondó nevek vannak, és ez idegesít. Ha van egy jó szöveg, jó karakter, és Marikának hívják, olyan, mintha megölnéd. A Marika nagyon szép név, csak a karakter általában többet hordoz ennél, kevésbé hétköznapi neve kellene legyen.
– Műfajilag sem szereted behatárolni magad, azt mondod, „szövegeket" írsz. Mikor derül ki, mi lesz a „szövegből"?
– Aki ír, mindenkinek van technikája, ahogyan dolgozik. Nem is szeretem munkának hívni, számomra legalábbis élvezet, jókedvemben írok, nem bánatomban. Amikor írok, nagyon jól érzem magam. A műfaji behatárolás hiányának is több oka lehet. Egyik valószínűleg az, hogy én ezt soha nem tanultam, nincsen rajtam súly, ami lehúzna, hogy: na most akkor, ez vajon mi? A technikám általában az, hogy bevillan valami, egy mondat, vagy általában a cím, és arra felépítem az egész sztorit. Másik ok, hogy szeretem az összevisszaságot. Olyan szövegeket is írok, amelyek akár prózaversnek minősülnek, ha már feltétlenül kell legyen műfaji behatárolása. De úgy gondolom, az egész összefügg, a vers is a többi része, hiszen az egyetlen élő szöveg. Inkább ez a lényeg, hogy élő legyen.
– Termékeny írónak tartanak. Te ezt miként látod?
– Szerintem nem írok nagyon sokat, inkább akkor, amikor belefogok. Kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Biztos, hogy a Szalamandrák éjszakái miatt vélik így, mert eléggé hosszúra sikerült, nem így terveztem. Egy háromezer leütéses történetből nőtte ki magát. Ahogy megírtam, tudtam, hogy ebben sokkal több van. A regényt úgy írtam, hogy egy évig napi négy órát dolgoztam. Úgy jött. Most novellákat írok, ez a műfaj nem igényli, hogy napi négy órát dolgozzak.
– Ezek szerint a következő kiadványod egy novelláskötet lesz?
– Nincs eldöntve, nem sietek. Amikor úgy érzem, kész van, leadom. Inkább összefüggő történetek ezek, az első könyvem, a Bonjour Leibowitz is ilyen volt.
– Ezt leszámítva a többi könyved a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg. Hogyan alakult ki az együttműködés?
– Amikor a Macskaméznek megvolt a kézirata, Láng Zsolt mondta, hogy ki kellene adni. De nem nagyon foglalkoztam ezzel. A Bonjour Leibowitz megjelenését is a barátaim intézték. Szonda Szabolcs mondta: ebből kellene csinálni egy könyvet. Mire kértem: ne fárasszon ilyenekkel. De ő fárasztotta magát, és pályáztak a Communitas Alapítványnál, nem is tudtam róla. A második könyvnél Láng Zsolt javasolta a kis csíkszeredai kiadót, és ők valószínűleg nem csalódtak, mert a következő könyvemet, a Papírszívet már felkérésre írtam. Felhívott a kiadóigazgató, hogy lenne-e még egy könyvem, és mondtam, hogy nincs, de írok. Mivel kis kiadó, bensőségesebb a viszony, mint egy nagynál, ahol az ember át kell menjen mindenféle szűrőn.
– Az utóbbi időben több elismerést is kaptál, legutóbb az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mennyire számítanak ezek?
– Örülök nekik, de nem hiszem, hogy sokat változtatnának rajtam. Van egy elméletem, miszerint megtörténhet, hogy valahol Kolozsváron üldögél egy szobában egy ember, aki fantasztikus dolgokat ír, de sehol nem publikálja, pedig lehet, hogy sokkal jobb, mint én vagy bárki más. Ha nem fogadtam volna el a díjat, az olyan lett volna, mint egy kiáltvány valami ellen. Ennek a díjnak van egy szép neve: Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj. Tudjuk, hogy az RMDSZ alapította, de mégis az erdélyi kortárs magyar kultúrát díjazzák, és nem azt, hogy én személy szerint politikailag korrekt vagy hű lennék. Ez jellemző arra a néhány emberre, aki megkapta. Legalábbis irodalom kategóriában nem azok kapták, akik az első sorban állnak egy zászlóval. Hanem inkább ügyesen ülnek az íróasztaluk mellett, és írják a saját dolgaikat, melyek fontosak. Például Jánk Károly nem egy állandóan jelen lévő véleményformáló, holott a versei meglehetősen ütős kórképet adnak a világról, amelyben élünk. A díj nem változtat különösebben semmin, de értékelem, hogy próbálnak odafigyelni arra, ki mit csinál ma. Mert Erdélyben a díjakat nem feltétlenül a mai munkásságra adják, egy csomó életműdíj van. Van egyfajta múltbarévedés persze, különben több embert kellene díjazni, de korlátozottak a lehetőségek.
– Mennyire tartod meghatározónak az írói munkásságod szempontjából, hogy erdélyi magyar vagy?
– Ugyanúgy, ahogy kezem és lábam van, tagadhatatlan, hogy erdélyi magyar vagyok. Ha nem az lennék, másképp írnék. Ha budapesti lennék, teljesen más hangom lenne, mert más közegben nőttem volna fel, más dolgokat láttam volna magam körül, más élmények, traumák értek volna. Erdély ott van minden mondatomban, viszont úgy gondolom, ha az ember tényleg el akarja mondani azt, ami körülötte van, amit erről érez, úgy kell tennie, hogy az mindenki számára érthető legyen. S ahhoz kicsit körül kell nézni, hogy mi van a világban. Kicsit ki kell lépni ebből az erdélyiségből. Azt is meg kell nézni, ez hogyan viszonyul ahhoz, ami az országban, a világban van.
Mert amellett, hogy erdélyi vagyok, romániai is vagyok, ez a hazám. Sajnálom, ha egyeseknek ez nem annyira szimpatikus. Mikor megkaptam a díjat, Vida Gábor a laudációjában az írta, hogy „két nyelv, két haza" és egy barátnőm felháborodott ezen: mi az, hogy két nyelv? Nem volt teljesen evidens, hogy ez mire is utal, de én nem szégyellem, hogy jól tudok románul, és időnként románul is írok. Nem hiszem, attól magyarként kevesebb lennék, hogy ismerem ennek az országnak a nyelvét, használom is, és eléggé otthonosan mozgok a román kultúrában. Úgy gondolom, így jó, és ha mind így lennénk vele, mindenkinek jó lenne. Nyilván, ez a másik oldalra is érvényes. Én így látom a mi közös jövőnket, ha szabad ilyen nagy szavakat használni. Ez az egyetlen út, ami járható Erdély, az egész ország számára. Hogy egy kicsit több őszinteséggel viszonyuljunk a mindennapjainkhoz, ahhoz, amiben vagyunk.
– Milyen szövegeket szoktál írni románul?
– Legutóbb egy ábécéskönyvhöz, az ABC80-hoz írtam szöveget, március közepén jelenik meg. Egy román képzőművész lány találta ki, és elkezdte megrajzolni: minden betűhöz talált egy tárgyat, amely a 80-as évekre, a mi gyerekkorunkra volt jellemző, és kellett egy szövegíró. Egy közös barátunk, egy román művészettörténész rám gondolt. Találkoztam a lánnyal, megnéztem a rajzait, nagyon tetszettek, és mondtam, hogy próbáljuk meg, írtam hozzá sánta versikéket. Próbálkoztam magamat fordítani, románul írni prózai szövegeket, de az nem ment. Ha magamat fordítottam, valami teljesen más lett, mert közben elkapott a ló. Most együtt dolgozom a fordítómmal, a Szalamandrák éjszakáit a Curtea Veche Kiadó fogja megjelentetni románul májusban. A kétnyelvű fordítóm minden részletet átküld, elolvasom, és ahol érzem, hogy sántít, vagy nem jól értette, kisegítem.
– Milyen románul visszaolvasni a saját írásaidat?
– Kellett kis idő, amíg hozzászoktam. Még próbálkozott előtte valaki a fordítással, aki magyar, de valahogy nem sikerült neki elkapni a ritmust vagy hangulatot. Az említett férfinak viszont összejött. Teljesen más, kicsit idegen, de el kellett fogadni, hogy ez másik nyelv, nem fog ugyanúgy hangzani. Azt hiszem, az a 11 év, amit Bukarestben töltöttem, nagyon jó mankó ilyen szempontból. Mert teljesen más az erdélyi román kultúra és a déli, másként hangzanak a mondatok. De találkozik a miénkkel. Itt van a műfordítónak az igazán nehéz dolga, hogy ezt át tudja adni.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főhős célja: élni. Hogyan érted ezt?
– Úgy élni, hogy magunk legyünk. Ne kelljen mindig álarc mögé bújni, megjátszani magunkat. Persze az élet eleve feltételezi, hogy az ember különböző szerepeket játszik, ha tetszik, ha nem. De ezt az eljátszást minél kisebb lángra kell venni: az ember vállalja, hogy kicsoda, éljen úgy, ahogy tud. Rövid az élet, sok minden történik egy ember életében, de n
Interjú Márton Evelin kolozsvári íróval műveiről, a mehetnékről, a kétnyelvűségről és arról, miként éljünk őszintén, álarcok nélkül, hogy magunk legyünk.
– Legutóbbi regényedben, a Szalamandrák éjszakáiban írja a főszereplő, hogy olyankor valósítja meg terveit, ha mások kételkednek benne, és írni is emiatt kezdett. Ez rád is igaz?
– Csak részben igaz, nem vagyok teljesen azonos a főszereplővel. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor kiderült, hogy anyám, aki elvált az apámtól, felbontogatta az apámnak írott leveleimet. Nyolc-kilenc éves koromban volt, anyám akkor kezdett el jobban kommunikálni velem. Felbontotta a leveleket, és kiderült számára, hogy mit gondolok róla, az életünkről; kicsit megijedt, másként kezdett el beszélgetni. Gyerekésszel rájöttem, hogy ez működő stratégia. Ez folytatódott a suliban is. Volt egy magyartanárnőm, akivel jóban voltunk ugyan, de állandó harc folyt köztünk. Fogalmazást kellett írni, és gyorsan összecsaptam, mire megjegyezte: nem erre számított tőlem. Hazamentem, és mérgemben mást írtam, ami nagyon tetszett neki. Szimpatikus volt, hogy az íráson keresztül tudok kommunikálni emberekkel, mert bár sok barátom volt, nem beszéltem sokat, az írásban tudtam kifejezni magamat.
– Ez jelenleg is így van?
– Igen, mindent kiírok magamból, ami velem történik, és ez így jó. Nem azt mondom, hogy ez öngyógyító terápia – van ilyen funkciója is –, de nem ez a fő. De ami érdekel, ami zavar vagy bánt, az belekerül az írásaimba.
– Korábban nyilatkoztad, hogy a mindennapi életben nem szereted megmutatni magad, rejtőzködsz, az írásaidban ellenben kitárulkozol. Nem érzed ezt ellentmondásosnak?
– A rejtőzködés arra vonatkozik, hogy a magánéletemről nem szeretek beszélni. Felvállalok mindent, amit írok, nagyon sok köze van hozzám, minden belőlem, az életemből indul, de ha arról kérdeznél, hogyan élek a férjemmel, nem szívesen válaszolnék. Nem azért, mert titok, hanem mert el kell választani. A rejtőzködés arra is vonatkozott, hogy tinédzserkoromban nem tartoztam sehova. Van egy bejáratott út, amit általában az írók, költők bejárnak, legalábbis Kolozsváron. Bár tudtam róla, kihagytam, nem éreztem, hogy ott kellene lennem. Nem az odajáró emberekkel volt problémám, csak kimaradt. Más foglalkoztatott, tizenkettedikes koromig atletizáltam. Három éven keresztül napi két edzésem volt, sokáig a sportegyetemen gondolkodtam, más forgatókönyvek voltak a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
– Mi döntötte el végül, hogy író lettél?
– Az, hogy nem voltam elég jó. És tudtam magamról: nem vagyok annyira jó, hogy profi sportoló legyek. Lehettem volna jó edző vagy tornatanár, de ez nem volt annyira szimpatikus. Kipróbálhattam, az edzőmnek volt egy gyerekcsoportja, melyet többször rám bízott, nagyon jól elvoltam velük, de rájöttem, hogy ezt életvitelszerűen nem tudnám csinálni. Utána lesérültem, és kiderült, hogy mégsem ez az a pálya.
– Az újságírás, a rádiózás inkább annak tűnt?
– Az véletlenül alakult. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban végeztem, ahol régen volt iskolaújság, de megszűnt, és '96-ban úgy döntöttünk pár barátommal, hogy újra kellene indítani. Az volt a kiindulópont, hogy mindannyian szerettünk írni. Ennyi közöm volt az újságíráshoz, nem gondoltam komolyan. Művészettörténetet végeztem, és rájöttem, hogy amit az egyetemen kaptam, csak alapozásnak jó, ha komolyan akarom csinálni, folytatni kellene, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy tovább tanuljak. A barátnőm az RMDSZ elnöki hivatalában dolgozott Bukarestben, oda kerestek sajtós munkatársat, és felhívott, érdekel-e. Úristen, gondoltam, politikai szervezet, RMDSZ.
Befejeztem az egyetemet, és „fantasztikus" kilátásaim voltak. Az egyik, hogy Kézdivásárhelyen segédmúzeológus legyek nagyon kevés pénzért. Az apám ott él, és elképzeltem, hogy a farmjáról gumicsizmában bebiciklizek a múzeumba – nem tűnt túl szimpatikusnak. Kolozsváron esélyem sem lett volna, nagy harc folyt az állásokért, így felhívtam a barátnőmet, hogy mégis megpróbálnám. Ez eldöntötte a további sorsomat. Akkor még Markó Béla volt az RMDSZ elnöke, és azt mondta, felvesz. Zöldfülűként, gyakorlat nélkül kerültem az újságírásba. Mindent, amit tudok, ott kezdtem el összeszedni. Miután lehúztam majdnem négy évet az RMDSZ-nél – ahol éreztem, hogy ez nem pont az én asztalom, és annak, amit ott sajtósként csináltunk, nem sok köze van az újságíráshoz –, a rádióhoz is kerestek kollégát. Mai napig probléma, hogy nehéz Bukarestben magyarul jól beszélő embert találni, akit be lehet ültetni egy mikrofon mögé. Helyettes riporterként kezdtem a Bukaresti Rádiónál, ahol most szerkesztőként dolgozom.
– Mennyire befolyásolja az írói munkásságodat, hogy napi sajtóban dolgozol?
– Ezen is túl kell lépni, az ember fejlődik. Volt egy nehezebb időszakom, amikor ki is vettem egy év fizetetlen szabadságot, mert nagyon nyomasztott a napi eseményekkel való foglalkozás. Eközben írtam a Papírszív című könyvet, melyben, ha újraolvasom, sok olyan szöveget találok, mely a hírszerkesztésre hajaz. Utána túlléptem ezen, már simán megoldható a kettő, hozzászoktam. A Bukaresti Rádióban egy óra adásunk van naponta, mindenkinek van napi félórája. Nekem szombaton van 50 percem, és azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek: írókkal, művészekkel, érdekes emberekkel készítek interjút, és ez felüdít. Kiegészíti egymást, és egyensúlyba kerül a kettő.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főszereplőnek mehetnéke van. Ez rád is jellemző, vagy azáltal, hogy pár év bukaresti lét után visszatértél a szülővárosodba, Kolozsvárra, lezárult a kör?
– Nem zárult le a kör. Az is véletlen volt, hogy visszaköltöztünk Kolozsvárra, nem volt betervezve. Akkor vettem ki fizetés nélküli szabadságot, amiben közrejátszott az is, hogy mivel a gyerekem koraszülött, gyakran betegeskedett. Állandóan hiányoznom kellett a munkából, és éreztem, hogy ez mindenkivel szemben sportszerűtlen. A cég, ahol a férjem dolgozott, fiókot nyitott Kolozsváron, többet volt itt, mint Bukarestben. Ekkor mondtam neki: ott lakik anyám, a nagyszüleim, te úgyis állandóan úton vagy, jöjjünk vissza. Visszajöttünk, de rá egy hónapra elmentünk Afrikába, tehát egyáltalán nem zárult le a kör. Csak ki kell sakkozni, hogyan tudunk menni. Most már a gyerek nagy, vele is tudunk, és szerencsére neki is állandóan mehetnékje van. Kíváncsi vagyok a világra, ennyi. De nem utazhatok olyan gyakran, ahányszor kívánom, ennek anyagi vagy időbeli korlátai vannak.
– Sokak szerint a fekete kontinens annyira nagy élmény, hogy semmi nem múlhatja felül. Afrika után hova lehet még menni?
– Vissza Afrikába. De amúgy bárhova, minden érdekel. Afrika régi álom volt, de az az idő, amit ott töltöttünk, édeskevés volt. Annyira más az a világ, hogy nem elég egy hónap, vissza kell még menni.
– Az írásaidra a sokszínűség, a nyitottság, a lazaság, az egzotikus helyszínek, érdekes nevek használata jellemző. Hogyan születik meg ez a világ, honnan inspirálódsz?
– Ez a világ a fejemben van, az utazások csak felélénkítenek, felnagyítanak dolgokat, elviszik a fantáziámat egy másik irányba. Az utazás önmagában nem elég, nem is feltétlenül szükséges. Ha nem utaztam volna soha sehova, valószínűleg akkor is bolondságokat írnék, ez van a fejemben. Nem kötelező utazni ahhoz, hogy az ember egy furcsa világot tudjon kialakítani. Bodor Ádám például nem arról híres, hogy sokat volt Afrikában, bőven elég neki, hogy a hegyeket járja, az ő világa mégis más. Bár közeli, más.
– Apropó Bodor Ádám: vannak, akik hozzá, mások Mózes Attilához hasonlítanak. Hogyan éled meg ezeket a párhuzamokat?
– Mózes Attilát nagyon kedveltem, már kiskoromban a kezembe kerültek a könyvei, mert nálunk nem volt korlátozás, hogy bizonyos könyveket csak bizonyos kor után szabad levenni a polcról. Anyám és a nagyszüleim neveltek fel Kolozsváron, és nem szóltak bele ebbe. A gonosz színeváltozása került a kezembe, és nem voltam abban a korban, amikor olvasnom kellett volna, nem 12 éveseknek szól. De annyira magával sodort a hangulat, hogy Mózes Attila örök kedvenc maradt.
Egyébként nem hiszem, hogy túl sok közös lenne bennünk. Nyilván sokat jelenthet, hogy ugyanabban a közegben élünk, éltünk, és lehet, hogy ugyanazok a dolgok tűntek fel. Bodor Ádámmal feltehetően a nevek miatt lehet a párhuzam. Ezek a nevek nem akarnak feltétlenül egzotikusnak hatni. Van egy mániám: ránézek egy emberre, akit valahogy hívnak, és nem biztos, hogy mindig talál a fejemben a név az emberrel. Más nevet kell adjak neki, ami közelebb hozza, inkább jellemzi őt. Nagyon sok jó szöveget olvasok, amelyekben semmitmondó nevek vannak, és ez idegesít. Ha van egy jó szöveg, jó karakter, és Marikának hívják, olyan, mintha megölnéd. A Marika nagyon szép név, csak a karakter általában többet hordoz ennél, kevésbé hétköznapi neve kellene legyen.
– Műfajilag sem szereted behatárolni magad, azt mondod, „szövegeket" írsz. Mikor derül ki, mi lesz a „szövegből"?
– Aki ír, mindenkinek van technikája, ahogyan dolgozik. Nem is szeretem munkának hívni, számomra legalábbis élvezet, jókedvemben írok, nem bánatomban. Amikor írok, nagyon jól érzem magam. A műfaji behatárolás hiányának is több oka lehet. Egyik valószínűleg az, hogy én ezt soha nem tanultam, nincsen rajtam súly, ami lehúzna, hogy: na most akkor, ez vajon mi? A technikám általában az, hogy bevillan valami, egy mondat, vagy általában a cím, és arra felépítem az egész sztorit. Másik ok, hogy szeretem az összevisszaságot. Olyan szövegeket is írok, amelyek akár prózaversnek minősülnek, ha már feltétlenül kell legyen műfaji behatárolása. De úgy gondolom, az egész összefügg, a vers is a többi része, hiszen az egyetlen élő szöveg. Inkább ez a lényeg, hogy élő legyen.
– Termékeny írónak tartanak. Te ezt miként látod?
– Szerintem nem írok nagyon sokat, inkább akkor, amikor belefogok. Kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Biztos, hogy a Szalamandrák éjszakái miatt vélik így, mert eléggé hosszúra sikerült, nem így terveztem. Egy háromezer leütéses történetből nőtte ki magát. Ahogy megírtam, tudtam, hogy ebben sokkal több van. A regényt úgy írtam, hogy egy évig napi négy órát dolgoztam. Úgy jött. Most novellákat írok, ez a műfaj nem igényli, hogy napi négy órát dolgozzak.
– Ezek szerint a következő kiadványod egy novelláskötet lesz?
– Nincs eldöntve, nem sietek. Amikor úgy érzem, kész van, leadom. Inkább összefüggő történetek ezek, az első könyvem, a Bonjour Leibowitz is ilyen volt.
– Ezt leszámítva a többi könyved a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg. Hogyan alakult ki az együttműködés?
– Amikor a Macskaméznek megvolt a kézirata, Láng Zsolt mondta, hogy ki kellene adni. De nem nagyon foglalkoztam ezzel. A Bonjour Leibowitz megjelenését is a barátaim intézték. Szonda Szabolcs mondta: ebből kellene csinálni egy könyvet. Mire kértem: ne fárasszon ilyenekkel. De ő fárasztotta magát, és pályáztak a Communitas Alapítványnál, nem is tudtam róla. A második könyvnél Láng Zsolt javasolta a kis csíkszeredai kiadót, és ők valószínűleg nem csalódtak, mert a következő könyvemet, a Papírszívet már felkérésre írtam. Felhívott a kiadóigazgató, hogy lenne-e még egy könyvem, és mondtam, hogy nincs, de írok. Mivel kis kiadó, bensőségesebb a viszony, mint egy nagynál, ahol az ember át kell menjen mindenféle szűrőn.
– Az utóbbi időben több elismerést is kaptál, legutóbb az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mennyire számítanak ezek?
– Örülök nekik, de nem hiszem, hogy sokat változtatnának rajtam. Van egy elméletem, miszerint megtörténhet, hogy valahol Kolozsváron üldögél egy szobában egy ember, aki fantasztikus dolgokat ír, de sehol nem publikálja, pedig lehet, hogy sokkal jobb, mint én vagy bárki más. Ha nem fogadtam volna el a díjat, az olyan lett volna, mint egy kiáltvány valami ellen. Ennek a díjnak van egy szép neve: Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj. Tudjuk, hogy az RMDSZ alapította, de mégis az erdélyi kortárs magyar kultúrát díjazzák, és nem azt, hogy én személy szerint politikailag korrekt vagy hű lennék. Ez jellemző arra a néhány emberre, aki megkapta. Legalábbis irodalom kategóriában nem azok kapták, akik az első sorban állnak egy zászlóval. Hanem inkább ügyesen ülnek az íróasztaluk mellett, és írják a saját dolgaikat, melyek fontosak. Például Jánk Károly nem egy állandóan jelen lévő véleményformáló, holott a versei meglehetősen ütős kórképet adnak a világról, amelyben élünk. A díj nem változtat különösebben semmin, de értékelem, hogy próbálnak odafigyelni arra, ki mit csinál ma. Mert Erdélyben a díjakat nem feltétlenül a mai munkásságra adják, egy csomó életműdíj van. Van egyfajta múltbarévedés persze, különben több embert kellene díjazni, de korlátozottak a lehetőségek.
– Mennyire tartod meghatározónak az írói munkásságod szempontjából, hogy erdélyi magyar vagy?
– Ugyanúgy, ahogy kezem és lábam van, tagadhatatlan, hogy erdélyi magyar vagyok. Ha nem az lennék, másképp írnék. Ha budapesti lennék, teljesen más hangom lenne, mert más közegben nőttem volna fel, más dolgokat láttam volna magam körül, más élmények, traumák értek volna. Erdély ott van minden mondatomban, viszont úgy gondolom, ha az ember tényleg el akarja mondani azt, ami körülötte van, amit erről érez, úgy kell tennie, hogy az mindenki számára érthető legyen. S ahhoz kicsit körül kell nézni, hogy mi van a világban. Kicsit ki kell lépni ebből az erdélyiségből. Azt is meg kell nézni, ez hogyan viszonyul ahhoz, ami az országban, a világban van.
Mert amellett, hogy erdélyi vagyok, romániai is vagyok, ez a hazám. Sajnálom, ha egyeseknek ez nem annyira szimpatikus. Mikor megkaptam a díjat, Vida Gábor a laudációjában az írta, hogy „két nyelv, két haza" és egy barátnőm felháborodott ezen: mi az, hogy két nyelv? Nem volt teljesen evidens, hogy ez mire is utal, de én nem szégyellem, hogy jól tudok románul, és időnként románul is írok. Nem hiszem, attól magyarként kevesebb lennék, hogy ismerem ennek az országnak a nyelvét, használom is, és eléggé otthonosan mozgok a román kultúrában. Úgy gondolom, így jó, és ha mind így lennénk vele, mindenkinek jó lenne. Nyilván, ez a másik oldalra is érvényes. Én így látom a mi közös jövőnket, ha szabad ilyen nagy szavakat használni. Ez az egyetlen út, ami járható Erdély, az egész ország számára. Hogy egy kicsit több őszinteséggel viszonyuljunk a mindennapjainkhoz, ahhoz, amiben vagyunk.
– Milyen szövegeket szoktál írni románul?
– Legutóbb egy ábécéskönyvhöz, az ABC80-hoz írtam szöveget, március közepén jelenik meg. Egy román képzőművész lány találta ki, és elkezdte megrajzolni: minden betűhöz talált egy tárgyat, amely a 80-as évekre, a mi gyerekkorunkra volt jellemző, és kellett egy szövegíró. Egy közös barátunk, egy román művészettörténész rám gondolt. Találkoztam a lánnyal, megnéztem a rajzait, nagyon tetszettek, és mondtam, hogy próbáljuk meg, írtam hozzá sánta versikéket. Próbálkoztam magamat fordítani, románul írni prózai szövegeket, de az nem ment. Ha magamat fordítottam, valami teljesen más lett, mert közben elkapott a ló. Most együtt dolgozom a fordítómmal, a Szalamandrák éjszakáit a Curtea Veche Kiadó fogja megjelentetni románul májusban. A kétnyelvű fordítóm minden részletet átküld, elolvasom, és ahol érzem, hogy sántít, vagy nem jól értette, kisegítem.
– Milyen románul visszaolvasni a saját írásaidat?
– Kellett kis idő, amíg hozzászoktam. Még próbálkozott előtte valaki a fordítással, aki magyar, de valahogy nem sikerült neki elkapni a ritmust vagy hangulatot. Az említett férfinak viszont összejött. Teljesen más, kicsit idegen, de el kellett fogadni, hogy ez másik nyelv, nem fog ugyanúgy hangzani. Azt hiszem, az a 11 év, amit Bukarestben töltöttem, nagyon jó mankó ilyen szempontból. Mert teljesen más az erdélyi román kultúra és a déli, másként hangzanak a mondatok. De találkozik a miénkkel. Itt van a műfordítónak az igazán nehéz dolga, hogy ezt át tudja adni.
– A Szalamandrák éjszakáiban a főhős célja: élni. Hogyan érted ezt?
– Úgy élni, hogy magunk legyünk. Ne kelljen mindig álarc mögé bújni, megjátszani magunkat. Persze az élet eleve feltételezi, hogy az ember különböző szerepeket játszik, ha tetszik, ha nem. De ezt az eljátszást minél kisebb lángra kell venni: az ember vállalja, hogy kicsoda, éljen úgy, ahogy tud. Rövid az élet, sok minden történik egy ember életében, de n
2017. március 17.
Sabin Gherman: Mióta tilos Erdély zászlaját lobogtatni Romániában?
- teszi fel a kérdést Sabin Gherman a Romania Liberă-ban közölt írásában a Március 15-i kolozsvári zászló-incidensre utalva. Az ismert erdélyi román újságíró, az Elegem van Romániából manifesztum szerzője felháborodva vette tudomásul, hogy néhány fiatalt 500 lejes pénzbírságra büntették, mert Erdély történelmi zászlajával vonultak ki a magyar szabadságharc és forradalom évfordulóján.
Gherman szerint a csendőrség magatartása már csak azért is elfogadhatatlan, mert az ország más régióiban az ottaniak jelképei egyáltalán nem zavarják a hatóságokat. Még akkor sem, ha ezek Uram bocsá’ 1918 előttről származnak. És sorolja (vélhetően a teljesség igénye nélkül): 2015. november 28-án Gura Humorului településen leleplezték Stefan cel Mare szobrát, az ünnepségen felbukkant Bukovina történelmi zászlaja is, amely azóta is ott lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta akkori miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei Moldova történelmi zászlajával kedveskedtek. 2008. május 29-én Calin Popescu Tariceanu akkori kormányfő nagybányai hivatalos látogatása alkalmával Máramaros zászlaja előtt tisztelgett. 2012. október 4-én Gorj megye akkori prefektusa Victor Ponta jelenlétében bejelentette, hogy a vidék jobb reklámozása kedvéért kihelyezi a megye zászlaját a Retyezát-hegység egyik csúcsára, a Papusára.
„Ha Bukovinában, Olténiában és Moldovában is szabad használni az 1918 előtti zászlókat, mi lehet azzal az Erdély-zászlóval, hogy ennyire megijednek tőle a román hatóságok? A színek ugyanazok, mint a román trikolóron, csak másképpen, sárga-piros-kék sorrendben. Hogy 1918 előtti? Miért, 1918 előtt nem volt élet Erdélyben? Csak azért, mert minket 1918. december 1-én „örökbe fogadtak”, most muszáj kussolnunk, amikor látjuk, hogy a mostohaszülők kevesebbet engednek meg nekünk, mint a többieknek?” – fejezi ki értetlenségét Gherman.
Az újságíró emlékeztet az 1849-es nagyszebeni ún. kokárda-perre, és ajánlja, hogy a román hatóságok vonják le ebből is a tanulságot. Az esetről 1895-ben beszámolt a bukaresti Universul Literar folyóirat is. (https://eurocom.wordpress.com/2016/04/18/erdely-zaszloja-nem-kepviseli-a-romanokat-magyaromania). A nagyszebeni bíróság elé állított öt erdélyi lányt azzal vádolták, hogy a memorandum-per vádlottjainak tiszteletére trikolór kokárdát viseltek és politikai tüntetéseket szerveztek. A kérdésre: elismerik-e, hogy május 27-én, amikor Kolozsvárról visszatértek a memorandum-per elítéltjei, román trikolór kokárdát viselek, az egyikük úgy válaszolt: azért viselték a román trikolórt, mert minden nemzetnek joga van viselnie a trikolórját. „Mi a nemzet iránti szeretetből és a román ügy mártírjai iránti tiszteletből viseljük”. A trikolór kokárda viselésével nem az állam ellen akartak tüntetni, hanem a nemzeti érzéseiket akarták kifejezni, hangzott el az Universul Literar-ban megjelentek szerint. A bíró megkérdezte azt is: tudatában voltak-e annak, hogy tilos ilyenfajta trikolór viselése? A válaszra a kérdezett lány úgy fogalmazott: „Nem tudtam, hogy tilos. De még ha tudtam is volna, akkor is hordom. Senkinek sem ismerem ez azt a jogát, hogy megakadályozzon nemzeti érzéseim kifejezésében.” „Felszólítottak a csendőrök arra, hogy vedd le a kokárdát?” – kérdezett ismét a bíró. „Igen. De nem vettem le, hanem a mellemen hordtam, mert egyetlen csendőrnek sem ismerem el a jogát, hogy megakadályozzon a román trikolór viselésében.” „Tudtad-e, hogy a román trikolór állam elleni tendenciákat fejez ki?” „Nem. Mi szent dolognak tartjuk a román trikolórt és minden nemzeti ünnepen viseljük” – folytatódott a bíró és vádlott közti párbeszéd a Maghiaromania portálon idézett szöveg szerint, amelyet Gherman is említ cikkében.
„Odajutottunk, hogy most, a 21. században is ugyanúgy büntessenek a csendőrök identitásunk vállalásáért, mint régen? Erdélyben mindennek létjogosultsága van, kezdve az olasz vendéglőre kihelyezett olasz zászlótól a cégek, vagy focicsapatok jelképeit viselő lobogókig, csak az Erdély-zászlónak nem? Visszatérünk megint Brătianu hülyeségéhez, aki azt mondta: „Akarjuk Erdély, de az erdélyiek nélkül?” – emlékeztet Gherman az egykori liberális politikus elszólásához, amelyet az 1918-as egyesülés krónikásai révén maradt fenn.
„Mi az, hogy nem ismered el az identitásomat? Vagyis az én identitásom a te félelmeid függvénye? Ha egyszer erdélyi vagyok, nem mindegy, hogy Ioannak, Jánosnak vagy Johannak hívnak, hiszen román állampolgár vagyok ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinaiak vagy a moldvaiak? Nem kellene inkább tisztelni azt, hogy János és Johann is magukénak érzik a trikolórt, mint a közös értékek jelképét?”- fogalmaz Gherman ironikusan megjegyezve: sajnos sem a politikusoknak, sem a csendőrüknek nincs honnan tudniuk, hogy az erdélyi románok is ezt a zászlót hordták 1918 decemberében.
„Én, erdélyi román, amikor látom az utcán Románia és Magyarország nemzeti zászlóit szabadon lobogni, miközben az Erdély-zászló tiltott, azt gondolom: Erdélyre még annyi idő után is félelemmel tekint Románia, ahogy évszázadokkal ezelőtt Magyarország is tette. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a buna ziuából, jónapotból és gutentágból alakult ki, itt mindegyik kultúra egyenlő, mindegyik adott és kapott valamit a másiktól”, idézzük Ghermant.
Nem érti sem Bukarest, sem Budapest, hogy túl az aranyon, ezüstön és kőolajon, Erdély legnagyobb gazdagsága az emberek, azok az erdélyiek, akik szilveszter éjszakáján kétszer is pezsgőt bontanak, 12-kor és 1 órakor, kétszer ünneplik a Húsvétot, akik nem a breaking news-ból értesülnek, hogy megjött a tél, és ahol nem kell a csendőrséget kivezényelni havat lapátolni … - összegez Sabin Gherman.
(http://www.romanialibera.ro/opinii/comentarii/de-cand-e-interzis-steagul-transilvaniei-in-romania----opinie-443782)
Szabadság (Kolozsvár)
- teszi fel a kérdést Sabin Gherman a Romania Liberă-ban közölt írásában a Március 15-i kolozsvári zászló-incidensre utalva. Az ismert erdélyi román újságíró, az Elegem van Romániából manifesztum szerzője felháborodva vette tudomásul, hogy néhány fiatalt 500 lejes pénzbírságra büntették, mert Erdély történelmi zászlajával vonultak ki a magyar szabadságharc és forradalom évfordulóján.
Gherman szerint a csendőrség magatartása már csak azért is elfogadhatatlan, mert az ország más régióiban az ottaniak jelképei egyáltalán nem zavarják a hatóságokat. Még akkor sem, ha ezek Uram bocsá’ 1918 előttről származnak. És sorolja (vélhetően a teljesség igénye nélkül): 2015. november 28-án Gura Humorului településen leleplezték Stefan cel Mare szobrát, az ünnepségen felbukkant Bukovina történelmi zászlaja is, amely azóta is ott lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta akkori miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei Moldova történelmi zászlajával kedveskedtek. 2008. május 29-én Calin Popescu Tariceanu akkori kormányfő nagybányai hivatalos látogatása alkalmával Máramaros zászlaja előtt tisztelgett. 2012. október 4-én Gorj megye akkori prefektusa Victor Ponta jelenlétében bejelentette, hogy a vidék jobb reklámozása kedvéért kihelyezi a megye zászlaját a Retyezát-hegység egyik csúcsára, a Papusára.
„Ha Bukovinában, Olténiában és Moldovában is szabad használni az 1918 előtti zászlókat, mi lehet azzal az Erdély-zászlóval, hogy ennyire megijednek tőle a román hatóságok? A színek ugyanazok, mint a román trikolóron, csak másképpen, sárga-piros-kék sorrendben. Hogy 1918 előtti? Miért, 1918 előtt nem volt élet Erdélyben? Csak azért, mert minket 1918. december 1-én „örökbe fogadtak”, most muszáj kussolnunk, amikor látjuk, hogy a mostohaszülők kevesebbet engednek meg nekünk, mint a többieknek?” – fejezi ki értetlenségét Gherman.
Az újságíró emlékeztet az 1849-es nagyszebeni ún. kokárda-perre, és ajánlja, hogy a román hatóságok vonják le ebből is a tanulságot. Az esetről 1895-ben beszámolt a bukaresti Universul Literar folyóirat is. (https://eurocom.wordpress.com/2016/04/18/erdely-zaszloja-nem-kepviseli-a-romanokat-magyaromania). A nagyszebeni bíróság elé állított öt erdélyi lányt azzal vádolták, hogy a memorandum-per vádlottjainak tiszteletére trikolór kokárdát viseltek és politikai tüntetéseket szerveztek. A kérdésre: elismerik-e, hogy május 27-én, amikor Kolozsvárról visszatértek a memorandum-per elítéltjei, román trikolór kokárdát viselek, az egyikük úgy válaszolt: azért viselték a román trikolórt, mert minden nemzetnek joga van viselnie a trikolórját. „Mi a nemzet iránti szeretetből és a román ügy mártírjai iránti tiszteletből viseljük”. A trikolór kokárda viselésével nem az állam ellen akartak tüntetni, hanem a nemzeti érzéseiket akarták kifejezni, hangzott el az Universul Literar-ban megjelentek szerint. A bíró megkérdezte azt is: tudatában voltak-e annak, hogy tilos ilyenfajta trikolór viselése? A válaszra a kérdezett lány úgy fogalmazott: „Nem tudtam, hogy tilos. De még ha tudtam is volna, akkor is hordom. Senkinek sem ismerem ez azt a jogát, hogy megakadályozzon nemzeti érzéseim kifejezésében.” „Felszólítottak a csendőrök arra, hogy vedd le a kokárdát?” – kérdezett ismét a bíró. „Igen. De nem vettem le, hanem a mellemen hordtam, mert egyetlen csendőrnek sem ismerem el a jogát, hogy megakadályozzon a román trikolór viselésében.” „Tudtad-e, hogy a román trikolór állam elleni tendenciákat fejez ki?” „Nem. Mi szent dolognak tartjuk a román trikolórt és minden nemzeti ünnepen viseljük” – folytatódott a bíró és vádlott közti párbeszéd a Maghiaromania portálon idézett szöveg szerint, amelyet Gherman is említ cikkében.
„Odajutottunk, hogy most, a 21. században is ugyanúgy büntessenek a csendőrök identitásunk vállalásáért, mint régen? Erdélyben mindennek létjogosultsága van, kezdve az olasz vendéglőre kihelyezett olasz zászlótól a cégek, vagy focicsapatok jelképeit viselő lobogókig, csak az Erdély-zászlónak nem? Visszatérünk megint Brătianu hülyeségéhez, aki azt mondta: „Akarjuk Erdély, de az erdélyiek nélkül?” – emlékeztet Gherman az egykori liberális politikus elszólásához, amelyet az 1918-as egyesülés krónikásai révén maradt fenn.
„Mi az, hogy nem ismered el az identitásomat? Vagyis az én identitásom a te félelmeid függvénye? Ha egyszer erdélyi vagyok, nem mindegy, hogy Ioannak, Jánosnak vagy Johannak hívnak, hiszen román állampolgár vagyok ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinaiak vagy a moldvaiak? Nem kellene inkább tisztelni azt, hogy János és Johann is magukénak érzik a trikolórt, mint a közös értékek jelképét?”- fogalmaz Gherman ironikusan megjegyezve: sajnos sem a politikusoknak, sem a csendőrüknek nincs honnan tudniuk, hogy az erdélyi románok is ezt a zászlót hordták 1918 decemberében.
„Én, erdélyi román, amikor látom az utcán Románia és Magyarország nemzeti zászlóit szabadon lobogni, miközben az Erdély-zászló tiltott, azt gondolom: Erdélyre még annyi idő után is félelemmel tekint Románia, ahogy évszázadokkal ezelőtt Magyarország is tette. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a buna ziuából, jónapotból és gutentágból alakult ki, itt mindegyik kultúra egyenlő, mindegyik adott és kapott valamit a másiktól”, idézzük Ghermant.
Nem érti sem Bukarest, sem Budapest, hogy túl az aranyon, ezüstön és kőolajon, Erdély legnagyobb gazdagsága az emberek, azok az erdélyiek, akik szilveszter éjszakáján kétszer is pezsgőt bontanak, 12-kor és 1 órakor, kétszer ünneplik a Húsvétot, akik nem a breaking news-ból értesülnek, hogy megjött a tél, és ahol nem kell a csendőrséget kivezényelni havat lapátolni … - összegez Sabin Gherman.
(http://www.romanialibera.ro/opinii/comentarii/de-cand-e-interzis-steagul-transilvaniei-in-romania----opinie-443782)
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 17.
HÁBORÚ A KORRUPCIÓ ÁRNYÉKÁBAN
A négy országos hírtelevízió harsány kínálatából tökéletesen lemérhető a politikai, jogi háborúvá fajult romániai vita a korrupcióellenes harcról és az igazságszolgáltatásról. A médiatulajdonosok érdekei alapján két csatorna a kormányzó szociáldemokraták (PSD) mellett sorakozott fel, és igyekszik naponta olyan eseteket tálalni, amelyek a korrupció felszámolásának céljával alapított ügyészség (DNA) által alkalmazott kettős mércét, illetve túlkapásokat igazolják. A másik páros viszont a jobbközép ellenzék, valamint az államfő jelszavait harsogja, a jogállamiságot félti napi huszonnégy órában a bőrüket menteni próbáló gaz baloldaltól. Bár korruptak mindegyik nagy romániai pártban vannak, és a DNA leleplezettjei között is nagyjából azonos számban találhatók bal-, illetve jobboldaliak (ha egyáltalán ráaggathatók még ezek a jelzők az ideológiai szempontból rugalmas bukaresti formációkra), mégis az eljárások időzítései inkább a PSD-t sújtják. Nem véletlenül.
A korrupcióellenes ügyészség és az azzal szorosan együttműködő belföldi titkosszolgálat vezetése a jelenlegi ellenzékhez köthető emberekből áll. A Brüsszellel kritikusabb szociáldemokratákkal szemben Klaus Johannis elnök és a jobbközép ellenzékhez sorolt pártok feltétlen támogatást kapnak az Európai Unió vezetőitől, így a korrupcióellenes harcra hivatkozva nyugati tapsvihartól kísérve tudják lejáratni a hatalmat. Ami persze nem nehéz. A tavaly decemberben magabiztos választási győzelemmel kormányra került PSD rekordidő alatt minden lehetséges hibát elkövetett, ami erősíthette azt a vádat, hogy számára a hatalmi pozíció megszerzésének egyik legfontosabb célja saját politikusainak kimentése a felelősségre vonás alól. A politikai háború jelenleg két színtéren zajlik: Bukarestben és Brüsszelben, ahol a leegyszerűsített kép alapján a tiszta kezű européerek (Johannisék) küzdenek a populista, korrupt PSD-vel, és uniós szemszögből van egy érinthetetlen intézmény, a DNA.
A most istenített és egyben átkozott korrupcióellenes ügyészség érdekes utat járt be. Az intézmény 2002-es létrehozása óta több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció miatt, ezzel a hatóság kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is rács mögé kerülhettek. Mint azt Illyés Gergely erdélyi politikai elemző korábban lapunknak is elmondta, az idők során a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert, gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a tevékenysége. Máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val. Úgy tűnik, a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított egyezséggel törvényesített megállapodás a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is, és ennek nagy jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó hírszerzés akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
De melyek a tétjei a bukaresti politikai háborúnak? A hatalmon lévő szociáldemokraták számára a tét, hogy valóban élni tud-e a kormányzás adta lehetőségekkel, avagy a DNA ebben esetenként akadályozni tudja. Erre vonatkozó próbálkozás ugyanis volt a korrupcióellenes ügyészség részéről, és azt az alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette. Az ellenzéknek és Klaus Johannis államfőnek az az érdeke, hogy a román társadalomban megtartsa a korrupció elleni harc akadályozásában érdekelt PSD képét, egyben a DNA érinthetetlenségét. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki formáción, a Nemzeti Liberális Párton belül is sokan kifogásolják a Laura Codruta Kövesi vezette hatóság ellenőrizhetetlenségét. Az viszont közös érdek a jobbközép oldalon, hogy a DNA-val szövetségben minden elképzelhető módon igyekezzenek gyengíteni a jelenlegi kabinetet.
A totális háborúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzat oldalán áll. Nemcsak azért, mert megállapodást kötött a két koalíciós párttal a kabinet eseti parlamenti támogatásáról, de számos korrupciós ügyben való érintettsége okán is. Az RMDSZ Bukarestben inkább a korrupcióellenes harc jogi, törvényi hátterének hiányosságait kifogásolja, a szavazói felé ugyanakkor nyíltan a DNA ellen kampányol. Az erdélyi magyarok többsége ugyanakkor a román többséghez hasonló élvezettel követi az érinthetetlennek hitt politikusok bilincsbe verését. Amikor viszont magyarokat, például települési elöljárókat érint a DNA vizsgálódása, gyorsan felemássá válik az intézkedés megítélése. A legtöbben magyarellenes hadjáratot látnak az akciókban, és erre játszik rá – érthető módon – a Kelemen Hunor vezette néppárt is. De jócskán vannak olyanok is, akik szerint az RMDSZ meggyanúsított polgármesterei korántsem ártatlanok. Nyilván minden eset különböző, az általánosítás pedig egyik irányban sem helyes. Olykor a kívülállónak is nyilvánvaló, hogy időzített és kettős mércét alkalmazó eljárások indulnak magyar választott vezetők ellen, ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola visszaszolgáltatása körüli vihar sem a korrupcióról szól, mégis lépéskényszert érzett az ügyben a DNA.
Románia belpolitikája és közbeszéde az elkövetkező egy-két évben egészen biztosan az igazságügy körüli vitákról fog szólni. Eközben folytatódik a teljes politikai elit hitelvesztése, lejáratása. Egyre több elemző, véleményformáló hiányol egy olyan politikust vagy pártot, amely úgy kormányzóképes, hogy közben népszerű, hiteles, és van víziója az ország jövőjéről. A jelenlegi totális bukaresti belháború egyelőre a politikai válságot mélyíti, és a harc végső győztesére még tippelni is nehéz.
Pataky István
Magyar Idők (Budapest)
A négy országos hírtelevízió harsány kínálatából tökéletesen lemérhető a politikai, jogi háborúvá fajult romániai vita a korrupcióellenes harcról és az igazságszolgáltatásról. A médiatulajdonosok érdekei alapján két csatorna a kormányzó szociáldemokraták (PSD) mellett sorakozott fel, és igyekszik naponta olyan eseteket tálalni, amelyek a korrupció felszámolásának céljával alapított ügyészség (DNA) által alkalmazott kettős mércét, illetve túlkapásokat igazolják. A másik páros viszont a jobbközép ellenzék, valamint az államfő jelszavait harsogja, a jogállamiságot félti napi huszonnégy órában a bőrüket menteni próbáló gaz baloldaltól. Bár korruptak mindegyik nagy romániai pártban vannak, és a DNA leleplezettjei között is nagyjából azonos számban találhatók bal-, illetve jobboldaliak (ha egyáltalán ráaggathatók még ezek a jelzők az ideológiai szempontból rugalmas bukaresti formációkra), mégis az eljárások időzítései inkább a PSD-t sújtják. Nem véletlenül.
A korrupcióellenes ügyészség és az azzal szorosan együttműködő belföldi titkosszolgálat vezetése a jelenlegi ellenzékhez köthető emberekből áll. A Brüsszellel kritikusabb szociáldemokratákkal szemben Klaus Johannis elnök és a jobbközép ellenzékhez sorolt pártok feltétlen támogatást kapnak az Európai Unió vezetőitől, így a korrupcióellenes harcra hivatkozva nyugati tapsvihartól kísérve tudják lejáratni a hatalmat. Ami persze nem nehéz. A tavaly decemberben magabiztos választási győzelemmel kormányra került PSD rekordidő alatt minden lehetséges hibát elkövetett, ami erősíthette azt a vádat, hogy számára a hatalmi pozíció megszerzésének egyik legfontosabb célja saját politikusainak kimentése a felelősségre vonás alól. A politikai háború jelenleg két színtéren zajlik: Bukarestben és Brüsszelben, ahol a leegyszerűsített kép alapján a tiszta kezű européerek (Johannisék) küzdenek a populista, korrupt PSD-vel, és uniós szemszögből van egy érinthetetlen intézmény, a DNA.
A most istenített és egyben átkozott korrupcióellenes ügyészség érdekes utat járt be. Az intézmény 2002-es létrehozása óta több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció miatt, ezzel a hatóság kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is rács mögé kerülhettek. Mint azt Illyés Gergely erdélyi politikai elemző korábban lapunknak is elmondta, az idők során a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert, gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a tevékenysége. Máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val. Úgy tűnik, a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított egyezséggel törvényesített megállapodás a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is, és ennek nagy jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó hírszerzés akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
De melyek a tétjei a bukaresti politikai háborúnak? A hatalmon lévő szociáldemokraták számára a tét, hogy valóban élni tud-e a kormányzás adta lehetőségekkel, avagy a DNA ebben esetenként akadályozni tudja. Erre vonatkozó próbálkozás ugyanis volt a korrupcióellenes ügyészség részéről, és azt az alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette. Az ellenzéknek és Klaus Johannis államfőnek az az érdeke, hogy a román társadalomban megtartsa a korrupció elleni harc akadályozásában érdekelt PSD képét, egyben a DNA érinthetetlenségét. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki formáción, a Nemzeti Liberális Párton belül is sokan kifogásolják a Laura Codruta Kövesi vezette hatóság ellenőrizhetetlenségét. Az viszont közös érdek a jobbközép oldalon, hogy a DNA-val szövetségben minden elképzelhető módon igyekezzenek gyengíteni a jelenlegi kabinetet.
A totális háborúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzat oldalán áll. Nemcsak azért, mert megállapodást kötött a két koalíciós párttal a kabinet eseti parlamenti támogatásáról, de számos korrupciós ügyben való érintettsége okán is. Az RMDSZ Bukarestben inkább a korrupcióellenes harc jogi, törvényi hátterének hiányosságait kifogásolja, a szavazói felé ugyanakkor nyíltan a DNA ellen kampányol. Az erdélyi magyarok többsége ugyanakkor a román többséghez hasonló élvezettel követi az érinthetetlennek hitt politikusok bilincsbe verését. Amikor viszont magyarokat, például települési elöljárókat érint a DNA vizsgálódása, gyorsan felemássá válik az intézkedés megítélése. A legtöbben magyarellenes hadjáratot látnak az akciókban, és erre játszik rá – érthető módon – a Kelemen Hunor vezette néppárt is. De jócskán vannak olyanok is, akik szerint az RMDSZ meggyanúsított polgármesterei korántsem ártatlanok. Nyilván minden eset különböző, az általánosítás pedig egyik irányban sem helyes. Olykor a kívülállónak is nyilvánvaló, hogy időzített és kettős mércét alkalmazó eljárások indulnak magyar választott vezetők ellen, ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola visszaszolgáltatása körüli vihar sem a korrupcióról szól, mégis lépéskényszert érzett az ügyben a DNA.
Románia belpolitikája és közbeszéde az elkövetkező egy-két évben egészen biztosan az igazságügy körüli vitákról fog szólni. Eközben folytatódik a teljes politikai elit hitelvesztése, lejáratása. Egyre több elemző, véleményformáló hiányol egy olyan politikust vagy pártot, amely úgy kormányzóképes, hogy közben népszerű, hiteles, és van víziója az ország jövőjéről. A jelenlegi totális bukaresti belháború egyelőre a politikai válságot mélyíti, és a harc végső győztesére még tippelni is nehéz.
Pataky István
Magyar Idők (Budapest)
2017. március 19.
Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni
A Kolozsváron lezajlott nemzeti ünnep néhány momentuma a tavalyihoz hasonlóan botrányosra sikerült és úgy tűnik, az ügy még messze nincs lezárva, ezért a tényeket kronológiai sorrendben összeszedtem – írja Facebook-bejegyzésében Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei elnöke.
Múlt:
Az ünnepségsorozatot néhány évvel ezelőtt nem egyedül az RMDSZ szervezte. 2005-ös plakát.
A Protestáns Teológiától induló felvonulás korábban spontán módon zajlott, majd 2006-tól az ifjúsági egyesületek szervezett formában bonyolították. A zászlós, énekes felvonulás többnyire nem a járdán, hanem a fél úttest lezárásával történt.
2010: Kilenc ifjúsági szervezet összefogásával kétnapos rendezvénysorozatra került sor.
2013: A továbbiakban is az ifjúsági szervezetek hirdették meg a rendezvénysorozatot, ahol a székely zászló, és a HVIM zászlaja is ott volt.
2014: Az ünnepség a Petőfi szobornál kezdődött.
Több féle zászlót lobogtattak a résztvevők, szervezeti zászlók mellett a székely zászló és az Erdély-zászló is jelen volt. A HVIM-eseket igazoltatták.
2015: Az RMDSZ szervezte az ünnepséget. A szervezők kérésére betiltották a HVIM-zászlót és az árpád-sávos zászlót.
2016: Az ünnepséget az RMDSZ szervezte, a rendőrök az Erdély-zászlós fiatalokat kapcsolták le a felvonulók közül. (Erdon, Krónika)
Idén:
2017. március elején felvettem a kapcsolatot Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ elnökkel, hogy egyeztessünk az idei rendezvénysorozatról. Ő átirányított Antal Gézához, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnökéhez, akinek a következőt írtam:
„Szia, Csoma Botond mondta, keresselek meg a márc. 15-i rendezvény kapcsán. Egyrészt a Biasini előtti felszólalás és koszorúzás kapcsán kéne, ahol a megyei és a kolozsvári Néppárt nevében egy felszólaló és az EMNT nevében még egy felszólaló lenne, ha lehetséges. Másrészt, ha lesz egyeztetés a zászlók kapcsán a hatóságokkal, akkor az Erdély-zászlót is be kéne foglalni.”
Antal Géza két napos késéssel átirányított Czirmay Zoltánhoz, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökéhez. Vele már Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke vette fel a kapcsolatot.
Közben az RMDSZ az egyházakkal és az civil szervezetekkel tartott egy egyeztető megbeszélést, amelyre a Néppárt képviselőit nem hívták meg.
Március 15.:
Reggel 10-kor a Hajnal negyedi Petőfi szobornál kezdődött az ünnepség, amelyet a Szent Kamill Öregotthon vezetője, Tokay Rozália szervezett. Erdély-zászló, székely-zászló és HVIM-zászló is megfért.
A Hajnal negyedből Fancsali Ernővel együtt négyen kibontott Erdély-zászlóval gyalogoltak le a Teológiához. Habár volt csendőri kíséret, semmilyen intézkedésre, számon kérésre nem került sor.
A Teológiánál Czirmay Zoltán a szervezők nevében felszólította az Erdély-zászlós fiatalokat, hogy a csendőrség által alkotmányellenesnek nevezett zászlót ne használják, illetve csak saját felelősségre bontsák ki.
A menetben a János Zsigmond Unitárius Kollégiumig láthatóak voltak a kibontott Erdély-zászlók.
A felvonulás alatt a János Zsigmond Unitárius Kollégium mellett a csendőrök kiszorították Fancsali Ernőt, Vincze Zoltánt és társaikat a menetből, feltartóztatva, igazoltatva és megbüntetve őket.
Boros Istvánnal valamivel előbbre voltunk a menetben, minket is megszólított a csendőrség, megkért álljunk ki „az emberek közül, mert beszélni akar velünk”. Mondtam, hogy ünnepelni jöttem, nem beszélgetni. Utána nyomatékosította, hogy álljak ki a menetből, mert beszélni akar velem. Azt válaszoltam, hogyha beszélni akar, akkor jöjjön velem, amit meg is tett, majd felszólított, hogy tekerjem fel a zászlókat. Mivel az egyik kezemben magyar zászló, a másikban Erdély-zászló volt, visszakérdeztem, hogy melyikre gondol, azt válaszolta, hogy mindkettőre. Erre határozottan felé fordultam, megkérdeztem, hogy tényleg arra szólít fel, hogy nemzeti ünnepünkön a magyar zászlót tekerjem fel? A csendőr zavarba jött és elment.
A Főtér sarkán a Szentegyház utca mellett megint mellém jött egy fiatal szervező, aki megkért, tekerjem fel az Erdély-zászlót, amennyiben ezt nem teszem meg kénytelen lesz szólni a csendőröknek. Mondtam neki, hogy amennyiben szervezőként szól a csendőröknek, akkor a felelősség az övék, hagyja, hogy a csendőr jöjjön magától, mert akkor a csendőrséget fogja terhelni a felelősség.
Bem József emléktáblája után a templom irányába Czirmay Zoltán és több csendőr gyülekezett a hátam mögött, majd Mátyás király-szobor mellett a csendőrök megállítottak. Az esetet Márkó László felvette és közzé tette.
A média jelenléte előtt a csendőrök és a szervezők egymásra mutogatva bizonygatták, hogy egyiknek sincs baja velem vagy a zászlóval, csak a másik feljelentőként kérte eltávolításomat. Igazoltatás után tovább engedtek.
A Biasini előtt a csendőrök végig mellettem voltak.
Az események után a csendőrség közleményben a szervezők utasítására hivatkozott.
Ezt Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke cáfolta.
Közösen küldtünk levelet a belügyminiszternek, kivizsgálást remélve és magyarázatot kérve.
A csendőrség ezután képekkel próbálta alátámasztani, hogy a szervezők kérték az Erdély-zászlósok kiemelését, amit a belügyminisztérium is megosztott.
Véleményem:
Az RMDSZ kiszorítósdit játszott az elmúlt években, előbb a civil szervezeteket hagyta ki a szervezésből, majd más pártot, így a Néppártot is kihagyta az előzetes egyeztetésekből, sőt idén már felszólalási lehetőséget sem biztosított a Biasini szálló előtt.
Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, előbb az árpád-sávos, majd a HVIM zászlaját, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni.
A tavalyi és az idei szervezés a megszokott programpontokat hozta és a kivitelezésükben is visszalépés tapasztalható: járdán vonulás, a piros lámpánál megállás, a résztvevők zaklatása, a koszorúk földön hagyása az ünnepség után, a Petőfi-emléktábla melletti elszáradt koszorúk jelenléte. Ez így nem méltó március 15. szellemiségéhez.
Valószínűsíthető, hogy a csendőrség túljátszotta a szerepét, de sajnos az RMDSZ is hibázott, mert nem képviselte hatékonyan a hatóságokkal való tárgyalás során a magyarok érdekeit.
Éljen a magyar szabadság! Éljen Erdély!
Soós Sándor
[Forrás: Facebook]
http://itthon.ma/szerintunk
A Kolozsváron lezajlott nemzeti ünnep néhány momentuma a tavalyihoz hasonlóan botrányosra sikerült és úgy tűnik, az ügy még messze nincs lezárva, ezért a tényeket kronológiai sorrendben összeszedtem – írja Facebook-bejegyzésében Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei elnöke.
Múlt:
Az ünnepségsorozatot néhány évvel ezelőtt nem egyedül az RMDSZ szervezte. 2005-ös plakát.
A Protestáns Teológiától induló felvonulás korábban spontán módon zajlott, majd 2006-tól az ifjúsági egyesületek szervezett formában bonyolították. A zászlós, énekes felvonulás többnyire nem a járdán, hanem a fél úttest lezárásával történt.
2010: Kilenc ifjúsági szervezet összefogásával kétnapos rendezvénysorozatra került sor.
2013: A továbbiakban is az ifjúsági szervezetek hirdették meg a rendezvénysorozatot, ahol a székely zászló, és a HVIM zászlaja is ott volt.
2014: Az ünnepség a Petőfi szobornál kezdődött.
Több féle zászlót lobogtattak a résztvevők, szervezeti zászlók mellett a székely zászló és az Erdély-zászló is jelen volt. A HVIM-eseket igazoltatták.
2015: Az RMDSZ szervezte az ünnepséget. A szervezők kérésére betiltották a HVIM-zászlót és az árpád-sávos zászlót.
2016: Az ünnepséget az RMDSZ szervezte, a rendőrök az Erdély-zászlós fiatalokat kapcsolták le a felvonulók közül. (Erdon, Krónika)
Idén:
2017. március elején felvettem a kapcsolatot Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ elnökkel, hogy egyeztessünk az idei rendezvénysorozatról. Ő átirányított Antal Gézához, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnökéhez, akinek a következőt írtam:
„Szia, Csoma Botond mondta, keresselek meg a márc. 15-i rendezvény kapcsán. Egyrészt a Biasini előtti felszólalás és koszorúzás kapcsán kéne, ahol a megyei és a kolozsvári Néppárt nevében egy felszólaló és az EMNT nevében még egy felszólaló lenne, ha lehetséges. Másrészt, ha lesz egyeztetés a zászlók kapcsán a hatóságokkal, akkor az Erdély-zászlót is be kéne foglalni.”
Antal Géza két napos késéssel átirányított Czirmay Zoltánhoz, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökéhez. Vele már Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke vette fel a kapcsolatot.
Közben az RMDSZ az egyházakkal és az civil szervezetekkel tartott egy egyeztető megbeszélést, amelyre a Néppárt képviselőit nem hívták meg.
Március 15.:
Reggel 10-kor a Hajnal negyedi Petőfi szobornál kezdődött az ünnepség, amelyet a Szent Kamill Öregotthon vezetője, Tokay Rozália szervezett. Erdély-zászló, székely-zászló és HVIM-zászló is megfért.
A Hajnal negyedből Fancsali Ernővel együtt négyen kibontott Erdély-zászlóval gyalogoltak le a Teológiához. Habár volt csendőri kíséret, semmilyen intézkedésre, számon kérésre nem került sor.
A Teológiánál Czirmay Zoltán a szervezők nevében felszólította az Erdély-zászlós fiatalokat, hogy a csendőrség által alkotmányellenesnek nevezett zászlót ne használják, illetve csak saját felelősségre bontsák ki.
A menetben a János Zsigmond Unitárius Kollégiumig láthatóak voltak a kibontott Erdély-zászlók.
A felvonulás alatt a János Zsigmond Unitárius Kollégium mellett a csendőrök kiszorították Fancsali Ernőt, Vincze Zoltánt és társaikat a menetből, feltartóztatva, igazoltatva és megbüntetve őket.
Boros Istvánnal valamivel előbbre voltunk a menetben, minket is megszólított a csendőrség, megkért álljunk ki „az emberek közül, mert beszélni akar velünk”. Mondtam, hogy ünnepelni jöttem, nem beszélgetni. Utána nyomatékosította, hogy álljak ki a menetből, mert beszélni akar velem. Azt válaszoltam, hogyha beszélni akar, akkor jöjjön velem, amit meg is tett, majd felszólított, hogy tekerjem fel a zászlókat. Mivel az egyik kezemben magyar zászló, a másikban Erdély-zászló volt, visszakérdeztem, hogy melyikre gondol, azt válaszolta, hogy mindkettőre. Erre határozottan felé fordultam, megkérdeztem, hogy tényleg arra szólít fel, hogy nemzeti ünnepünkön a magyar zászlót tekerjem fel? A csendőr zavarba jött és elment.
A Főtér sarkán a Szentegyház utca mellett megint mellém jött egy fiatal szervező, aki megkért, tekerjem fel az Erdély-zászlót, amennyiben ezt nem teszem meg kénytelen lesz szólni a csendőröknek. Mondtam neki, hogy amennyiben szervezőként szól a csendőröknek, akkor a felelősség az övék, hagyja, hogy a csendőr jöjjön magától, mert akkor a csendőrséget fogja terhelni a felelősség.
Bem József emléktáblája után a templom irányába Czirmay Zoltán és több csendőr gyülekezett a hátam mögött, majd Mátyás király-szobor mellett a csendőrök megállítottak. Az esetet Márkó László felvette és közzé tette.
A média jelenléte előtt a csendőrök és a szervezők egymásra mutogatva bizonygatták, hogy egyiknek sincs baja velem vagy a zászlóval, csak a másik feljelentőként kérte eltávolításomat. Igazoltatás után tovább engedtek.
A Biasini előtt a csendőrök végig mellettem voltak.
Az események után a csendőrség közleményben a szervezők utasítására hivatkozott.
Ezt Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke cáfolta.
Közösen küldtünk levelet a belügyminiszternek, kivizsgálást remélve és magyarázatot kérve.
A csendőrség ezután képekkel próbálta alátámasztani, hogy a szervezők kérték az Erdély-zászlósok kiemelését, amit a belügyminisztérium is megosztott.
Véleményem:
Az RMDSZ kiszorítósdit játszott az elmúlt években, előbb a civil szervezeteket hagyta ki a szervezésből, majd más pártot, így a Néppártot is kihagyta az előzetes egyeztetésekből, sőt idén már felszólalási lehetőséget sem biztosított a Biasini szálló előtt.
Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, előbb az árpád-sávos, majd a HVIM zászlaját, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni.
A tavalyi és az idei szervezés a megszokott programpontokat hozta és a kivitelezésükben is visszalépés tapasztalható: járdán vonulás, a piros lámpánál megállás, a résztvevők zaklatása, a koszorúk földön hagyása az ünnepség után, a Petőfi-emléktábla melletti elszáradt koszorúk jelenléte. Ez így nem méltó március 15. szellemiségéhez.
Valószínűsíthető, hogy a csendőrség túljátszotta a szerepét, de sajnos az RMDSZ is hibázott, mert nem képviselte hatékonyan a hatóságokkal való tárgyalás során a magyarok érdekeit.
Éljen a magyar szabadság! Éljen Erdély!
Soós Sándor
[Forrás: Facebook]
http://itthon.ma/szerintunk
2017. március 20.
Vasgárdista propagandistát neveznek ki a kolozsvári városháza kulturális osztályának élére?
A Főtér értesülései szerint Ionuţ Ţenét, a kolozsvári polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelőjét tervezi kinevezni osztályvezetővé Emil Boc polgármester. Az osztályvezetői poszt a jelenlegi vezető, Ioan Filipaş nyugdíjba vonulása miatt üresedik meg.
A szakosztálynak nagy szerepe van a kolozsvári oktatás, kultúra, egyházi és sporttevékenység fenntartásában, ugyanis ez az osztály bonyolítja le (a városi tanács szakbizottsági döntései nyomán) azoknak a pályázatoknak az adminisztrációját, amely révén ezek a területek – kulturális rendezvények, fesztiválok (többek között a Kolozsvári Magyar Napok), sportesemények – finanszírozáshoz jutnak a helyi költségvetésből.
Ionuţ Ţene még az 1992-től tizenkét éven át Kolozsvár polgármestereként elhíresült Gheorghe Funar idejében került a kolozsvári városházára, egy ideig Funar kabinetfőnökeként dolgozott. Noha Funar 13 éve eltűnt a süllyesztőben, Ţene azóta is a polgármesteri hivatal alkalmazottja.
A Vâlcea megyei születésű, 45 éves, történész végzettségű Ţene 2008-ban hozta létre a nyíltan nacionalista, vasgárdista, ortodox fundamentalista eszméket terjesztő Napocanews.ro hírportált, amelynek jelenleg is vezető publicistája. Írásaiban rendszeresen támadja főleg a nemzeti és szexuális kisebbségeket, a nem ortodox vallási közösségeket, a „sorosista” civil szervezeteket, ellenzi a menekültek befogadását és nyíltan támogatja a szélsőjobboldali megnyilvánulásokat, főleg a neo-vasgárdista Új Jobboldalt. A trafic.ro adatai szerint a Napocanews-nek naponta 1500-2000 egyedi látogatója van.
[Főtér]
http://itthon.ma/erdelyorszag
A Főtér értesülései szerint Ionuţ Ţenét, a kolozsvári polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelőjét tervezi kinevezni osztályvezetővé Emil Boc polgármester. Az osztályvezetői poszt a jelenlegi vezető, Ioan Filipaş nyugdíjba vonulása miatt üresedik meg.
A szakosztálynak nagy szerepe van a kolozsvári oktatás, kultúra, egyházi és sporttevékenység fenntartásában, ugyanis ez az osztály bonyolítja le (a városi tanács szakbizottsági döntései nyomán) azoknak a pályázatoknak az adminisztrációját, amely révén ezek a területek – kulturális rendezvények, fesztiválok (többek között a Kolozsvári Magyar Napok), sportesemények – finanszírozáshoz jutnak a helyi költségvetésből.
Ionuţ Ţene még az 1992-től tizenkét éven át Kolozsvár polgármestereként elhíresült Gheorghe Funar idejében került a kolozsvári városházára, egy ideig Funar kabinetfőnökeként dolgozott. Noha Funar 13 éve eltűnt a süllyesztőben, Ţene azóta is a polgármesteri hivatal alkalmazottja.
A Vâlcea megyei születésű, 45 éves, történész végzettségű Ţene 2008-ban hozta létre a nyíltan nacionalista, vasgárdista, ortodox fundamentalista eszméket terjesztő Napocanews.ro hírportált, amelynek jelenleg is vezető publicistája. Írásaiban rendszeresen támadja főleg a nemzeti és szexuális kisebbségeket, a nem ortodox vallási közösségeket, a „sorosista” civil szervezeteket, ellenzi a menekültek befogadását és nyíltan támogatja a szélsőjobboldali megnyilvánulásokat, főleg a neo-vasgárdista Új Jobboldalt. A trafic.ro adatai szerint a Napocanews-nek naponta 1500-2000 egyedi látogatója van.
[Főtér]
http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. március 21.
Lassan vége a politikusok vándorlásának
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat.
A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes.
A vita alatt Eugen Pîrvulescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora kijelentette, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert 'lopott el' az ellenzéktől és ezt a hibát két és fél évvel az események után sem hajlandók elismerni.
'Ma azért van önöknek kormányuk és parlamenti többségük, mert 2014-ben elloptak 500 polgármestert. Ki felel ezért?' - tette fel a kérdést a liberális szenátor.
Válaszában Şerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora 'tartalmatlan' retorikával vádolta a liberálisokat és azt mondta, hogy a polgármesterek saját akaratukból cselekedtek.
'Valaki talán pisztolyt szegezett a polgármesterek halántékához? Nem. Saját döntésük volt. (...). Hallom, hogy a 2014-es rendelet befolyásolta a 2016-os parlamenti választásokat. Talán szíveskednének tudomásul venni, hogy 2016-ban helyi választások is voltak, ahol ugyancsak agyba-főbe vertük önöket, hála annak a tartalmatlan retorikának, amit folytatnak' - mondta Nicolae.
A szavazás után Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a 'demokrácia megcsúfolása' volt.
szatmar.ro
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat.
A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes.
A vita alatt Eugen Pîrvulescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora kijelentette, hogy a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert 'lopott el' az ellenzéktől és ezt a hibát két és fél évvel az események után sem hajlandók elismerni.
'Ma azért van önöknek kormányuk és parlamenti többségük, mert 2014-ben elloptak 500 polgármestert. Ki felel ezért?' - tette fel a kérdést a liberális szenátor.
Válaszában Şerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora 'tartalmatlan' retorikával vádolta a liberálisokat és azt mondta, hogy a polgármesterek saját akaratukból cselekedtek.
'Valaki talán pisztolyt szegezett a polgármesterek halántékához? Nem. Saját döntésük volt. (...). Hallom, hogy a 2014-es rendelet befolyásolta a 2016-os parlamenti választásokat. Talán szíveskednének tudomásul venni, hogy 2016-ban helyi választások is voltak, ahol ugyancsak agyba-főbe vertük önöket, hála annak a tartalmatlan retorikának, amit folytatnak' - mondta Nicolae.
A szavazás után Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a 'demokrácia megcsúfolása' volt.
szatmar.ro
2017. március 21.
Berde-cipó és szeminárium
1. A néhai Berde Mózes – aki immár szoborrá merevedve tekint magasról szeretett városára – életéből egy mozzanatot ragadok ki: a köztudottan aszkéta öregúr rendelkezése alapján tekintélyes vagyonából a székelykeresztúri, a tordai és a kolozsvári magyar iskolák diákjainak naponta egy-egy cipót osztottak ki, ezek voltak az akkoriban híres-nevezetes Berde-cipók.
Egy cipót! Történelmi esemény volt, még ha ma talán mosolyt is csal némelyek ajkára. Amint az is nagy esemény lehetett, amikor a bibliai Dávid király egy nagy ünnep minden résztvevőjét hazatérés előtt ellátta egy-egy cipóval, mazsola- és datolyalepénnyel, hogy ki ne dőljön hazáig az úton, különben nem lett volna megírva.
Utánaszámoltam, egy kis cipó három lej, egy-egy lepény hat, összesen tizenöt, másfél kajabon. És örvendtek, mert tudtak örvendezni, mint a falu első gazdájának fia, Benedek Elek, ha nagy ritkán vacsora is volt az udvarhelyi kollégiumban, ugyanis tanulás céljából ment oda. Nézem a Facebookon volt iskolásaink képeit. Nos, alighogy egyetemre kerülnek, ilyen buli, olyan fesztivál, x klub és y kocsma. Fehér holló a kedves kislány, aki a profilképén könyvet tart a kezében. A többség nevetne a szegényes cipón – ha legalább hot doggal lenne kispékelve,vagy inkább lenne pizza!
Figyelemreméltó, hogy a helyi mecénás jól meggondolta, mire használja, nem pedig kidobja pénzét. Meggyőződésem, hogy a cipócskán megélt szorgoskodókból kerülnek ki a derék háromszékiek, nem a papa-mama kedvence arany ifjakból.
2. Nyolcvanhat évesen az Everestre a világbékéért – olvasom a hírek között. Szóval nem a reklám, nem a pénz kedvéért: a világbékéért. Aztán kerékpározunk a biotermelésért, félmaratonozunk a szegregáció ellen, rózsaszínű (majd zöld, aztán sárga) trikóban vonulunk a betegekért, szemináriumozunk az erőszak ellen, húszszemélyes tüntetést tartunk naponta egy marosvásárhelyi iskoláért. Ha négyezer család, akiket a kutya sem üldözött, elmenés helyett helyben szaporodott volna csupán egy gyerekkel, még legalább öt iskolánk lenne, cécó nélkül.
Régi vicc, miszerint az aktivista dicsekedik Gazsi hegedűsnek, hogy ő most pártszemináriumba megy.
– Tudod te, Gazsi, mi az a szeminárium?
– Hogyne tudnám, kérem sépen. Almából lesz az almárium, szilvából a szilvórium és a semmiből a seminárium.
Hát valahogy így…
Antal Zubreczky
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
1. A néhai Berde Mózes – aki immár szoborrá merevedve tekint magasról szeretett városára – életéből egy mozzanatot ragadok ki: a köztudottan aszkéta öregúr rendelkezése alapján tekintélyes vagyonából a székelykeresztúri, a tordai és a kolozsvári magyar iskolák diákjainak naponta egy-egy cipót osztottak ki, ezek voltak az akkoriban híres-nevezetes Berde-cipók.
Egy cipót! Történelmi esemény volt, még ha ma talán mosolyt is csal némelyek ajkára. Amint az is nagy esemény lehetett, amikor a bibliai Dávid király egy nagy ünnep minden résztvevőjét hazatérés előtt ellátta egy-egy cipóval, mazsola- és datolyalepénnyel, hogy ki ne dőljön hazáig az úton, különben nem lett volna megírva.
Utánaszámoltam, egy kis cipó három lej, egy-egy lepény hat, összesen tizenöt, másfél kajabon. És örvendtek, mert tudtak örvendezni, mint a falu első gazdájának fia, Benedek Elek, ha nagy ritkán vacsora is volt az udvarhelyi kollégiumban, ugyanis tanulás céljából ment oda. Nézem a Facebookon volt iskolásaink képeit. Nos, alighogy egyetemre kerülnek, ilyen buli, olyan fesztivál, x klub és y kocsma. Fehér holló a kedves kislány, aki a profilképén könyvet tart a kezében. A többség nevetne a szegényes cipón – ha legalább hot doggal lenne kispékelve,vagy inkább lenne pizza!
Figyelemreméltó, hogy a helyi mecénás jól meggondolta, mire használja, nem pedig kidobja pénzét. Meggyőződésem, hogy a cipócskán megélt szorgoskodókból kerülnek ki a derék háromszékiek, nem a papa-mama kedvence arany ifjakból.
2. Nyolcvanhat évesen az Everestre a világbékéért – olvasom a hírek között. Szóval nem a reklám, nem a pénz kedvéért: a világbékéért. Aztán kerékpározunk a biotermelésért, félmaratonozunk a szegregáció ellen, rózsaszínű (majd zöld, aztán sárga) trikóban vonulunk a betegekért, szemináriumozunk az erőszak ellen, húszszemélyes tüntetést tartunk naponta egy marosvásárhelyi iskoláért. Ha négyezer család, akiket a kutya sem üldözött, elmenés helyett helyben szaporodott volna csupán egy gyerekkel, még legalább öt iskolánk lenne, cécó nélkül.
Régi vicc, miszerint az aktivista dicsekedik Gazsi hegedűsnek, hogy ő most pártszemináriumba megy.
– Tudod te, Gazsi, mi az a szeminárium?
– Hogyne tudnám, kérem sépen. Almából lesz az almárium, szilvából a szilvórium és a semmiből a seminárium.
Hát valahogy így…
Antal Zubreczky
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 21.
Michelin Green Guide: háromcsillagos hülyeségek erdélyi műemlékekről
Erdély 1600-ban egyesült Romániával, az uniót a gyulafehérvári római-katolikus székesegyházban mondták ki. Sepsiszentgyörgy a Duna-deltában van, Szászfehéregyházát pedig a II.világháború után csatolták Romániához. Legalábbis a Michelin szerint.
A Michelin cég neve elsősorban gumiabroncsgyártóként közismert, valamint a Michelin Guide című étteremkalauz kiadójaként. A vállalat, Michelin Green Guide sorozatcímmel megjelenő útikönyvei szintén komoly presztízsnek örvendenek a szakmában és a turisták körében. A Michelin az éttermekhez hasonlóan minősíti az idegenforgalmi objektumokat is, a legérdekesebbeknek három csillag jár.
Csillagok, csillagok
Erdélyből ezidáig egyetlen vendéglő sem kapott Michelin csillagot, az idegenforgalom terén azonban lényegesen jobban állunk, közel 90 természeti- és kulturális látnivaló került fel a cég turisztikai portáljára ajánlott úticélként. Három csillagot 18 romániai objektum érdemelt ki, köztük négy erdélyi: a prázsmári erődtemplom, a szebeni Astra szabadtéri falumúzeum, Máramaros és a Transzfogaras műút. A válogatás már első látásra is kissé bizarrnak tűnik, hiszen nem szerencsés, objektív kritériumok alapján pedig egyenesen lehetetlen összehasonlítani tájegységeket épületekkel, a Duna-deltát vagy Bukovinát például a Fekete-templommal.
Az értékelés professzionalizmusát illető kételyek tovább mélyülhetnek olyan furcsaságok láttán, hogy míg a bukaresti Nemzeti Szépművészeti Múzeum, a Középkori Román Képzőművészeti Galéria és a Modern Román Képzőművészeti Galéria háromcsillagos, addig az Unesco Világörökséghez tartozó Segesvár eggyel kevesebbet érdemelt csak ki.
Fölöttébb kétséges, hogy a minősítéseket osztogató állítólagos szakemberek tudatában vannak-e azon ténynek, miszerint a két fentemlített galéria a Nemzeti Szépművészeti Múzeum részlegei, aminek fényében kérdés, mivel szerepel a listán ez utóbbi intézmény, ráadásul kiemelt minősítéssel: nemzetközi viszonylatban szerény európai gyűjteményével avagy a székhelyeként szolgáló egykori királyi rezidenciával, amit a 18 legrangosabb romániai műemlék közé sorolni nevetséges túlzás?
Alternatív történelem
Minden egyes minősített objektumnak van egy rövid angol nyelvű leírása, melyek tobzódnak a pontatlanságokban és ostobaságokban. A Michelin egy csillagot adott a nagyváradi Petőfi-parknak, annak elimeréseként, hogy állítólag ott áll a nemes egyszerűséggel „barokk katolikus templom”-nak titulált nagyváradi római-katolikus székesegyház. A valóságban a székesegyház nem a parkban áll, de legalább közel van hozzá.
Érthetetlen, hogy miért kapott a bazilika egyetlen csillagot a Michelintől, ha ugyanis készpénznek vesszük a hozzá mellékelt leírást, akkor a világ egyetlen olyan épülete, mely kétszer épült fel úgy, hogy közben sem le nem bontották, sem össze nem omlott: 1752-ben Giovanni Battista Ricca, 1780-ban pedig Franz Anton Hillebrandt tervei alapján.
A tényekkel nem sokat vesződtek a szerzők a szárhegyi Lázár-kastély esetében sem, melyet szerintük IV Lázár István fejedelem vagy herceg építtette. A Michelin munkatársainak lehet, hogy lelkiismeretfurdalásuk van Trianon miatt, s lehetőségeikhez mérten próbálják jóvátenni, ezért aztán nagyvonalúan úgy döntöttek, Szászfehéregyházát csak a II. világháború után csatolták Romániához. Apróságokkal általában nem törődnek, a Duna-deltában található Szentgyörgyhöz Sepsiszentgyörgy térképét csatolják, Ion Andreescut pedig megteszik Kolozsvár szülöttjének, bár Bukarestben látta meg a napvilágot.
Mindezek azonban apróságok a gyulafehérvári római-katolikus székesegyházhoz mellékelt kolosszális marhasághoz képest. „Itt került sor a nemzet történetének egyik nagy eseményére”, olvasható az ismertetőben. Odébb kiderül, hogy ez a nagy esemény Erdély és Románia egyesülése volt, amit Mihai Viteazul valósított meg. A Michelin szerint az 1600-as uniót a székesegyházban található Egyesülés Termében mondták ki. Ha a hülyeségeket is rangsorolnák, ezért kétség kívül minimum három csillag járna.
Az online bédekkerben azért vannak rokonszenves dolgok is. Az erdélyi települések hivatalos elnevezése mellett fel van tüntetve azok magyar és német neve is, hovatovább Szováta és Máramarossziget kizárólag magyarul szerepel.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Erdély 1600-ban egyesült Romániával, az uniót a gyulafehérvári római-katolikus székesegyházban mondták ki. Sepsiszentgyörgy a Duna-deltában van, Szászfehéregyházát pedig a II.világháború után csatolták Romániához. Legalábbis a Michelin szerint.
A Michelin cég neve elsősorban gumiabroncsgyártóként közismert, valamint a Michelin Guide című étteremkalauz kiadójaként. A vállalat, Michelin Green Guide sorozatcímmel megjelenő útikönyvei szintén komoly presztízsnek örvendenek a szakmában és a turisták körében. A Michelin az éttermekhez hasonlóan minősíti az idegenforgalmi objektumokat is, a legérdekesebbeknek három csillag jár.
Csillagok, csillagok
Erdélyből ezidáig egyetlen vendéglő sem kapott Michelin csillagot, az idegenforgalom terén azonban lényegesen jobban állunk, közel 90 természeti- és kulturális látnivaló került fel a cég turisztikai portáljára ajánlott úticélként. Három csillagot 18 romániai objektum érdemelt ki, köztük négy erdélyi: a prázsmári erődtemplom, a szebeni Astra szabadtéri falumúzeum, Máramaros és a Transzfogaras műút. A válogatás már első látásra is kissé bizarrnak tűnik, hiszen nem szerencsés, objektív kritériumok alapján pedig egyenesen lehetetlen összehasonlítani tájegységeket épületekkel, a Duna-deltát vagy Bukovinát például a Fekete-templommal.
Az értékelés professzionalizmusát illető kételyek tovább mélyülhetnek olyan furcsaságok láttán, hogy míg a bukaresti Nemzeti Szépművészeti Múzeum, a Középkori Román Képzőművészeti Galéria és a Modern Román Képzőművészeti Galéria háromcsillagos, addig az Unesco Világörökséghez tartozó Segesvár eggyel kevesebbet érdemelt csak ki.
Fölöttébb kétséges, hogy a minősítéseket osztogató állítólagos szakemberek tudatában vannak-e azon ténynek, miszerint a két fentemlített galéria a Nemzeti Szépművészeti Múzeum részlegei, aminek fényében kérdés, mivel szerepel a listán ez utóbbi intézmény, ráadásul kiemelt minősítéssel: nemzetközi viszonylatban szerény európai gyűjteményével avagy a székhelyeként szolgáló egykori királyi rezidenciával, amit a 18 legrangosabb romániai műemlék közé sorolni nevetséges túlzás?
Alternatív történelem
Minden egyes minősített objektumnak van egy rövid angol nyelvű leírása, melyek tobzódnak a pontatlanságokban és ostobaságokban. A Michelin egy csillagot adott a nagyváradi Petőfi-parknak, annak elimeréseként, hogy állítólag ott áll a nemes egyszerűséggel „barokk katolikus templom”-nak titulált nagyváradi római-katolikus székesegyház. A valóságban a székesegyház nem a parkban áll, de legalább közel van hozzá.
Érthetetlen, hogy miért kapott a bazilika egyetlen csillagot a Michelintől, ha ugyanis készpénznek vesszük a hozzá mellékelt leírást, akkor a világ egyetlen olyan épülete, mely kétszer épült fel úgy, hogy közben sem le nem bontották, sem össze nem omlott: 1752-ben Giovanni Battista Ricca, 1780-ban pedig Franz Anton Hillebrandt tervei alapján.
A tényekkel nem sokat vesződtek a szerzők a szárhegyi Lázár-kastély esetében sem, melyet szerintük IV Lázár István fejedelem vagy herceg építtette. A Michelin munkatársainak lehet, hogy lelkiismeretfurdalásuk van Trianon miatt, s lehetőségeikhez mérten próbálják jóvátenni, ezért aztán nagyvonalúan úgy döntöttek, Szászfehéregyházát csak a II. világháború után csatolták Romániához. Apróságokkal általában nem törődnek, a Duna-deltában található Szentgyörgyhöz Sepsiszentgyörgy térképét csatolják, Ion Andreescut pedig megteszik Kolozsvár szülöttjének, bár Bukarestben látta meg a napvilágot.
Mindezek azonban apróságok a gyulafehérvári római-katolikus székesegyházhoz mellékelt kolosszális marhasághoz képest. „Itt került sor a nemzet történetének egyik nagy eseményére”, olvasható az ismertetőben. Odébb kiderül, hogy ez a nagy esemény Erdély és Románia egyesülése volt, amit Mihai Viteazul valósított meg. A Michelin szerint az 1600-as uniót a székesegyházban található Egyesülés Termében mondták ki. Ha a hülyeségeket is rangsorolnák, ezért kétség kívül minimum három csillag járna.
Az online bédekkerben azért vannak rokonszenves dolgok is. Az erdélyi települések hivatalos elnevezése mellett fel van tüntetve azok magyar és német neve is, hovatovább Szováta és Máramarossziget kizárólag magyarul szerepel.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2017. március 22.
Végleg eltörölve
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat. A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, az illető kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes. A vita alatt Eugen Pîrvulescu liberális szenátor kijelentette, hogy a kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert „lopott el” az ellenzéktől, és ennek köszönhetően van ma a szociáldemokratáknak kormányuk és parlamenti többségük. Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a „demokrácia megcsúfolása” volt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szenátus plénuma három tartózkodás mellett 104 támogató szavazattal elfogadta a 2014/55-ös sürgősségi kormányrendeletet visszautasító törvénytervezetet, amely lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat. A szenátorok azt követően vizsgálták felül a jogszabályt, hogy az alkotmánybíróság megállapította, az illető kormányrendeletet elfogadó törvény alkotmányellenes. A vita alatt Eugen Pîrvulescu liberális szenátor kijelentette, hogy a kormányrendelettel Victor Ponta és Liviu Dragnea 500 polgármestert „lopott el” az ellenzéktől, és ennek köszönhetően van ma a szociáldemokratáknak kormányuk és parlamenti többségük. Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség szenátora úgy fogalmazott, hogy az 55-ös rendelet a „demokrácia megcsúfolása” volt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 22.
Hírsaláta
SZEGÉNYSÉGBEN ÉLEN. Az Eurostat jelentése szerint Románia az első helyen áll az Európai Unióban, ami a szegénységben élő lakosság arányát illeti – ez 2014-ben meghaladta az összlakosság 40 százalékát. A közigazgatásért és társadalmi politikáért felelős intézet és a szociális munkások országos egyesületének sajtóközleménye szerint a községek több mint egyharmada (35 százaléka) tekinthető a társadalom peremére sodródott közösségnek, ezek közül 535 községben az átlagosnál nagyobb szegénységben élnek. (Agerpres)
TÚL DRÁGA A HEGYIMENTÉS. Április elsejétől megszűnik a törcsvári (Bran) hegyimentő-szolgálat, amely a Bucsecs-hegység északnyugati részét és a Moécs–Fundáta (Moieciu–Fundata) kisrégiót is kiszolgálja. A szolgálatot átiratban értesítették, hogy megszüntetik a finanszírozást. A hegyimentők vezetője, Sorin Măluşelu közölte: panaszt tettek a közigazgatási bíróságon, mert senki nem konzultált velük a döntésről, és a három önkormányzat közül csak Moécs hajlandó fenntartani őket, egyedül azonban nem képes rá. A törvény alapján a sípályákon kötelezően biztosítani kell a hegyimentő-szolgálatok működését, de a hegyen eltévedt, bajba jutott turistáktól naponta több alkalommal is kapnak segélyhívásokat; sok esetben extrém körülmények között kell kimenteniük sérült embereket. Măluşelu szerint a szolgálat költségvetése évi 300 ezer lej, amelyből felszereléseket vásároltak, karbantartották ezeket, és a munkatársak bérét is fedezték. Ennek 60 százalékát Törcsvár önkormányzata, 20–20 százalékát Moécs és Fundáta önkormányzata biztosította. A törcsvári hegyimentő-szolgálat 200 négyzetkilométeres erdős területet és 18 hegyi turistaösvényt fed le. Ezt a térséget évente több százezer turista látogatja, tavaly csak a törcsvári kastélynál 800 ezren jártak, nagyobb részük külföldi. (Agerpres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
SZEGÉNYSÉGBEN ÉLEN. Az Eurostat jelentése szerint Románia az első helyen áll az Európai Unióban, ami a szegénységben élő lakosság arányát illeti – ez 2014-ben meghaladta az összlakosság 40 százalékát. A közigazgatásért és társadalmi politikáért felelős intézet és a szociális munkások országos egyesületének sajtóközleménye szerint a községek több mint egyharmada (35 százaléka) tekinthető a társadalom peremére sodródott közösségnek, ezek közül 535 községben az átlagosnál nagyobb szegénységben élnek. (Agerpres)
TÚL DRÁGA A HEGYIMENTÉS. Április elsejétől megszűnik a törcsvári (Bran) hegyimentő-szolgálat, amely a Bucsecs-hegység északnyugati részét és a Moécs–Fundáta (Moieciu–Fundata) kisrégiót is kiszolgálja. A szolgálatot átiratban értesítették, hogy megszüntetik a finanszírozást. A hegyimentők vezetője, Sorin Măluşelu közölte: panaszt tettek a közigazgatási bíróságon, mert senki nem konzultált velük a döntésről, és a három önkormányzat közül csak Moécs hajlandó fenntartani őket, egyedül azonban nem képes rá. A törvény alapján a sípályákon kötelezően biztosítani kell a hegyimentő-szolgálatok működését, de a hegyen eltévedt, bajba jutott turistáktól naponta több alkalommal is kapnak segélyhívásokat; sok esetben extrém körülmények között kell kimenteniük sérült embereket. Măluşelu szerint a szolgálat költségvetése évi 300 ezer lej, amelyből felszereléseket vásároltak, karbantartották ezeket, és a munkatársak bérét is fedezték. Ennek 60 százalékát Törcsvár önkormányzata, 20–20 százalékát Moécs és Fundáta önkormányzata biztosította. A törcsvári hegyimentő-szolgálat 200 négyzetkilométeres erdős területet és 18 hegyi turistaösvényt fed le. Ezt a térséget évente több százezer turista látogatja, tavaly csak a törcsvári kastélynál 800 ezren jártak, nagyobb részük külföldi. (Agerpres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 22.
A 2016/17-es beiskolázási terv marad érvényben, amelyben szerepel a katolikus iskola
Ha lehet még hinni az ígéreteknek
Több mint ötórás tanácskozást követően kedden nem született egyértelműen megnyugtató döntés a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében. Ígéretek elhangzottak, és csütörtökig elválik, hogy be fogják-e tartani azokat vagy sem. A tanácskozáson úgy tűnt, hogy az iskola törvényes létezésének legnagyobb ellenzői a tanfelügyelőség jogi képviselői.
Bár azt vártuk volna, hogy az újonnan kinevezett főtanfelügyelő is „leteszi a garast”, szinte észrevétlenül távozott, mint egyébként mások is, akiktől a sajtó nyilatkozatot remélt. Dorin Florea polgármester sem vett részt a megbeszélésen.
Csíki Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport képviselője azt nyilatkozta, hogy megegyeztek abban, hogy a 2016-17-es iskolai évre jóváhagyott iskolahálózat-terv marad érvényben, amelyben a katolikus iskola jogi személyiségként szerepel, mivel az új terv elfogadásának minden határidejét túllépték már.
– Fájdalmas volt végignézni, hogy az iskolánk csak nekünk kell, az intézmények egymásnak feszülnek, mindenki mondja a magáét, a közalkalmazottak pedig félnek. Felkészültünk arra, hogy naponta többször is meglátogassuk a polgármesteri hivatalt, hogy az iskolaügyi szakosztály teljesítse ígéretét.
Amit elértünk, az csak a pillanatnyi helyzetet oldja meg, lehetővé téve a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást. A prefektus ígéretet tett, hogy megtámadja a lemondott főtanfelügyelő asszony törvénytelen határozatát, amelyben megtiltotta a katolikus iskola előkészítő osztályának indítását, ezáltal a következő időszakban a gyermekek beíratása lehetővé válik. Biztosítva van az ötödik osztályba való beiratkozás és a kilencedik osztályok indítása is, csak az iskola „lóg a levegőben” – tette hozzá.
A tanácskozáson jelen levő polgármesteri hivatal, prefektúra, tanfelügyelőség és tanács képviselői egyértelműen kimondták, hogy az iskolát jogilag létre kell hozni. Úgy fogalmaztak, hogy megszületett egy gyermek, de nincs keresztlevele, amit valakinek ki kell állítani, de addig is arra kell törekedni, hogy a folytonosság ne szűnjön meg – értett egyet a tanácskozáson jelen levő intézmények által megfogalmazott véleménnyel Csíki Csengele, aki szerint fel kell készülni arra az eshetőségre is, ha a bíróság kimondja, hogy nincsen rendben az iskola alapítása.
Horaţiu Lobonţ, a polgármesteri hivatal iskolaügyekért felelős aligazgatója szerint a hivatal mindig is elismerte és támogatta a Római Katolikus Teológiai Líceum működését. A tanácskozáson eldöntötték, hogy az iskolahálózatra vonatkozó 2015. évi 33-as tanácsi határozatot tekintik érvényesnek, amelyben szerepel a katolikus iskola is.
– Hasznos volt ez a megbeszélés, még akkor is, ha nem sikerült nagyot lépni előre – nyilatkozta Lucian Goga prefektus. – Tisztáztuk az iskola helyzetét, és megállapodtunk abban, hogy a polgármesteri hivatal csütörtökig eljuttat a tanfelügyelőségnek egy olyan dokumentumot, amelyben az áll, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum a 2015. évi 33-as tanácsi határozat alapján működik. Ha megteszik ezt a lépést, az iskolahálózat szerkezete a jelenlegi marad, ahogy ezt a törvény előírja. Mindezek alapján a résztvevők egyetértettek abban, hogy a katolikus iskola léte nincsen veszélyben. Személy szerint az én véleményem is az, hogy a törvényességet tiszteletben tartva működhet az iskola.
Kincses Előd, a Római Katolikus Teológiai Líceum jogi képviselője szerint hosszú tárgyalás után sikerült kikényszeríteni egy fél szájjal tett ígéretet a polgármesteri hivatal képviselőjétől, miszerint hajlandók lesznek átiratot küldeni a tanfelügyelőségnek, amely arról szól, hogy a 2015/33-as tanácsi határozatot érvényben tartják. Ezt azzal a feltétellel vállalták, hogy egyeztetnek a hivatal jogászaival, ami azt jelenti, hogy nincs egy igazán biztos ígéret.
– Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy ennek a kimondására miért volt szükség háromórai tárgyalásra – jegyezte meg. Majd hozzátette: – A tanfelügyelőség képviselői vállalták, hogy amennyiben a polgármesteri hivatal a szerintük vitatható 33-as határozatot egy átirattal érvényben tartottnak tekinti, akkor ők is megteszik a szükséges lépéseket, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum zavartalanul működhessen tovább.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Ha lehet még hinni az ígéreteknek
Több mint ötórás tanácskozást követően kedden nem született egyértelműen megnyugtató döntés a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében. Ígéretek elhangzottak, és csütörtökig elválik, hogy be fogják-e tartani azokat vagy sem. A tanácskozáson úgy tűnt, hogy az iskola törvényes létezésének legnagyobb ellenzői a tanfelügyelőség jogi képviselői.
Bár azt vártuk volna, hogy az újonnan kinevezett főtanfelügyelő is „leteszi a garast”, szinte észrevétlenül távozott, mint egyébként mások is, akiktől a sajtó nyilatkozatot remélt. Dorin Florea polgármester sem vett részt a megbeszélésen.
Csíki Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport képviselője azt nyilatkozta, hogy megegyeztek abban, hogy a 2016-17-es iskolai évre jóváhagyott iskolahálózat-terv marad érvényben, amelyben a katolikus iskola jogi személyiségként szerepel, mivel az új terv elfogadásának minden határidejét túllépték már.
– Fájdalmas volt végignézni, hogy az iskolánk csak nekünk kell, az intézmények egymásnak feszülnek, mindenki mondja a magáét, a közalkalmazottak pedig félnek. Felkészültünk arra, hogy naponta többször is meglátogassuk a polgármesteri hivatalt, hogy az iskolaügyi szakosztály teljesítse ígéretét.
Amit elértünk, az csak a pillanatnyi helyzetet oldja meg, lehetővé téve a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást. A prefektus ígéretet tett, hogy megtámadja a lemondott főtanfelügyelő asszony törvénytelen határozatát, amelyben megtiltotta a katolikus iskola előkészítő osztályának indítását, ezáltal a következő időszakban a gyermekek beíratása lehetővé válik. Biztosítva van az ötödik osztályba való beiratkozás és a kilencedik osztályok indítása is, csak az iskola „lóg a levegőben” – tette hozzá.
A tanácskozáson jelen levő polgármesteri hivatal, prefektúra, tanfelügyelőség és tanács képviselői egyértelműen kimondták, hogy az iskolát jogilag létre kell hozni. Úgy fogalmaztak, hogy megszületett egy gyermek, de nincs keresztlevele, amit valakinek ki kell állítani, de addig is arra kell törekedni, hogy a folytonosság ne szűnjön meg – értett egyet a tanácskozáson jelen levő intézmények által megfogalmazott véleménnyel Csíki Csengele, aki szerint fel kell készülni arra az eshetőségre is, ha a bíróság kimondja, hogy nincsen rendben az iskola alapítása.
Horaţiu Lobonţ, a polgármesteri hivatal iskolaügyekért felelős aligazgatója szerint a hivatal mindig is elismerte és támogatta a Római Katolikus Teológiai Líceum működését. A tanácskozáson eldöntötték, hogy az iskolahálózatra vonatkozó 2015. évi 33-as tanácsi határozatot tekintik érvényesnek, amelyben szerepel a katolikus iskola is.
– Hasznos volt ez a megbeszélés, még akkor is, ha nem sikerült nagyot lépni előre – nyilatkozta Lucian Goga prefektus. – Tisztáztuk az iskola helyzetét, és megállapodtunk abban, hogy a polgármesteri hivatal csütörtökig eljuttat a tanfelügyelőségnek egy olyan dokumentumot, amelyben az áll, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum a 2015. évi 33-as tanácsi határozat alapján működik. Ha megteszik ezt a lépést, az iskolahálózat szerkezete a jelenlegi marad, ahogy ezt a törvény előírja. Mindezek alapján a résztvevők egyetértettek abban, hogy a katolikus iskola léte nincsen veszélyben. Személy szerint az én véleményem is az, hogy a törvényességet tiszteletben tartva működhet az iskola.
Kincses Előd, a Római Katolikus Teológiai Líceum jogi képviselője szerint hosszú tárgyalás után sikerült kikényszeríteni egy fél szájjal tett ígéretet a polgármesteri hivatal képviselőjétől, miszerint hajlandók lesznek átiratot küldeni a tanfelügyelőségnek, amely arról szól, hogy a 2015/33-as tanácsi határozatot érvényben tartják. Ezt azzal a feltétellel vállalták, hogy egyeztetnek a hivatal jogászaival, ami azt jelenti, hogy nincs egy igazán biztos ígéret.
– Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy ennek a kimondására miért volt szükség háromórai tárgyalásra – jegyezte meg. Majd hozzátette: – A tanfelügyelőség képviselői vállalták, hogy amennyiben a polgármesteri hivatal a szerintük vitatható 33-as határozatot egy átirattal érvényben tartottnak tekinti, akkor ők is megteszik a szükséges lépéseket, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum zavartalanul működhessen tovább.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 23.
Bővült az egyesület
Évértékelő az RMGE Marosnál
Március 22-én, szerdán délelőtt Laposnya utcai székházában tartotta évértékelő közgyűlését az RMGE Maros szervezete. A gazdakörök képviselőivel tartott megbeszélés előtt és után az egybegyűltek gyakorlati bemutatón vehettek részt. Olyan gépekkel és berendezésekkel ismerkedhettek meg, amelyeket a tanyaprogramnak köszönhetően lehet megvásárolni vagy bérbe venni a kisgazdaságokat működtetőknek.
Miután Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, elmondta, hogy a vezetőtanács elfogadta a tavalyi beszámolót és a 2017-es terveket, de úgy gondolták, hogy most szélesebb körben – a gazdakörök vezetőivel – is megosztják az elképzeléseket, annál is inkább, mert szeretnék bővíteni az egyesületet, hiszen rengeteg kihívás van, amiben az egyesület a gyakorlatban is segítheti a gazdákat, mint ahogy eddig is tette. Megemlítette a szaktanfolyamokat, a csűrszínházi gazdanapokat, a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon való sikeres szereplést, a nemrég beindult falugazdász programot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gazdákat segítsék abban, hogy itthon maradjanak és a szülőföldön boldoguljanak.
A meghívott vendégek közül először Ileana Guşatu, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgatója szólalt fel, aki elmondta, tavaly december végén azzal a reménnyel alakították újra a mezőgazdasági igazgatóságokat, hogy hatékonyabban fognak tevékenykedni. Tulajdonképpen három intézményt vontak össze, a korábbi igazgatóságot, a mezőgazdasági kamarát és a monitorozási szolgáltatást, amely statisztikailag követi a szakágazatot. Kiemelte, hogy nagyon fontos a szakmai társulások, a gazdaegyesületek tevékenysége, hiszen sok esetben hiánypótlóak, például a felnőttszakoktatás terén, ahol személyzet-, gép- és felszereléshiánnyal küzdött az igazgatóság, a korábbi kamara. Ezért is az RMGE Maros szervezetet is partnerüknek tekintik, és készek mindenben együttműködni.
– Sajnos, nem tudjuk meggyőzni a gazdákat, hogy társuljanak, ez a legnagyobb kihívás mind az igazgatóság, mind a gazdaegyesületek számára. Most az unió támogatja a mezőgazdaságot, azonban azt még nem tudjuk, hogy mi lesz 2020 után. Lehet, hogy teljesen megszűnnek a támogatások, és akkor a biztos jövőt a szakmai társulások jelenthetik – mondta az igazgatónő, aki külön megköszönte, hogy a magyarországi szaktárca kiemelten támogatja a magyar gazdákat, és ezáltal több olyan kérdésben mutattak fel konkrét példákat, amelyeket nálunk is alkalmazni lehetne.
A továbbiakban dr. Kincses Sándor, a Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság nemrég kinevezett igazgatója mutatkozott be. Elmondta, az intézmény működési alapelve a termék nyomon követhetősége az élelmiszer-előállítástól az -értékesítésig. Ez azt jelenti, hogy a takarmány-előállítástól a fogyasztóig követik az értékesítési láncot. Kollégái nem „ellenségként”, hanem az állattenyésztők társaként vesznek részt ebben a folyamatban, ezért felkérte a gazdákat, hogy oltások, vérvételek, egyéb kötelező munkálatok elvégzésében segítsék a terepen dolgozókat.
Maros megyében található a második legnagyobb hazai szarvasmarha-állomány, mintegy 80.000 fő (Suceava megye van az élen). A hasznot azonban ebből a viszonteladók, az értékesítők húzzák. Felhívta a figyelmet, hogy pontosan kell vezetni az állatnyilvántartást. Ez különösen fontos az olyan gazdaságoknál, amelyeket cég működtet. Mint ismeretes, a gazdák – határidőre – kötelesek bejelenteni az állatállomány szaporodását és csökkenését (születést, elhullást). Sokan elmulasztják ezt, és emiatt olyan helyzet állt elő, hogy az országban mintegy 100.000 tenyészállatnak papíron nyoma veszett. Arra kérte a gazdakörök képviselőit, hogy szóljanak a tagoknak, ha bárki élelmiszer-termeléssel és -feldolgozással kapcsolatos kisebb üzemet szeretne nyitni, először keresse fel az igazgatóságot, hogy tisztázzák a törvényes előírásokat, és ennek megfelelően kezdjék el a beruházást. Ha bármilyen gond merül fel, az igazgatóság nyitott ennek megoldására, hiszen közös az érdek, az, hogy jól működő, minőségi terméket előállító gazdaságok létezzenek.
Szabó Árpád megyei tanácsos a megyei önkormányzat nevében gratulált az RMGE Maros eddigi tevékenységéhez, majd hozzátette: a gazdaegyesületek és a megyei önkormányzat meg kell találja a lehetőséget, hogy kiépítse azt az értékesítési láncot, amelynek eredményeként a gazdák el tudják látni termékeikkel a szupermarketeket, hiszen tetszik vagy nem, ma ez a tendencia, és csak ez biztosíthatja hosszú távon a megélhetést.
Közösen indított falugazdász program
Dr. Hancsók Szabolcs a magyar földművelésügyi minisztérium képviseletében szólalt fel. Kiemelte: a szaktárca évek óta aktív partnere az RMGE Maros szervezetnek. Nemcsak anyagilag és szakmailag támogatják a tevékenységét, a tavaly közösen indították el a falugazdász programot, amelynek célja, hogy a gazdák közvetlenül kapjanak fontos szakmai, pénzügyi információkat, amelyek által növelhetik majd gazdaságukat. Ezenkívül az RMGE Maros közvetítésével évente a Sapientia marosvásárhelyi kara kertészmérnöki tanszékének három tehetséges tanulóját ösztöndíjban részesítik. A diákok jelenleg is aktívan részt vesznek az RMGE Maros szervezetépítési munkájában. Szintén a szaktárca biztosítja, hogy a Kárpát-medencei magyar gazdák jelen legyenek a kétévente megrendezett OMEK-on, amely Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása. – A vidék népszerűsítése és bemutatása mellett ez kiváló lehetőség üzletkötésre is. Dr. Hancsók Szabolcs is hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a gazdák belépjenek a szakmai szervezetbe, mivel „nem lehet tudni, hogy 2020 után mit hoz a jövő”.
Bordi Kacsó Zsolt, a megyei Kifizetési és Intervenciós Ügynökség képviselője a 2016-os támogatások kifizetéséről beszélt. Elmondta, eddig a 26.600 igénylőből mintegy 21.000-en kapták meg a pénzt. Jelenleg folyamatban van a 2017-es mezőgazdasági év kérvényeinek elbírálása. Hozzátette: 2016-ban átalakult a rendszer, azért késtek a kifizetésekkel, de most már minden egyenesbe jött. Jelenleg 86 féle támogatás van. Majd arról beszélt, hogy az idénre milyen szubvenció várható. Megjegyezte, hogy a múlt évhez viszonyítva vannak összegek, amelyek csökkentek, mivel az átmeneti nemzeti támogatás esetén van egy keretösszeg, és ha erre többen pályáznak, oszlik közöttük az egy állatra, vagy növénytermesztés esetén a hektáronkénti támogatás összege. Így történt a húsmarhák és a fejőstehenek esetében is. Az előző évek nagyobb összege meghozta a pályázási kedvet, többen vásároltak állatot, és így, mivel a tavaly nagyobb állományra kértek támogatást, az egy főre eső rész csökkent. Az újdonságok között említette, hogy az új rendszer szerint a földalapú mellett „zöldítésre” is lehet pénzt igényelni, illetve a terület nagyságától függően a visszaosztott és a fiatal gazdáknak járó támogatással szép összegeket lehet megpályázni hektáronként. Ha ehhez hozzájön a növényfajtákra, illetve az állatokra (egyedenként) járó pénztámogatás, esetenként a hegyvidéki vagy az ún. agrárkörnyezeti járulék, akkor érdemes gazdálkodni. Természetesen oda kell figyelni a feltételekre és a követelmények betartására, ellenkező esetben elveszíthető ez a lehetőség. Bordi Zsolt jó ötletnek tartotta a falugazdász-hálózat mielőbbi kiépítését, mivel – akár az APIA esetében – kevés a szakember, aki tájékoztathatná ezekről a lehetőségekről a gazdákat, és ezért jó lenne, ha akár különböző támogatásokra szakosodva kiképeznének olyan falugazdászokat, akik egy adott körzetben eljuttatják a szükséges információkat a gazdákhoz.
A meghívott vendégek felszólalását követően röviden ismertették a tavalyi tevékenységi beszámolót, majd az idei terveket, illetve az egyesület költségvetését, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Örömmel fogadták a négy gazdakör (Marosvásárhely, Kebele, Kibéd, Mezőpanit) létrejöttét és csatlakozását az RMGE Maros szervezethez.
Amint említettük, a székház garázsában Németh Attila, a Milk Pasteur Kft. tulajdonosa és a forgalmazó patakfalvi Bálint György Szabolcs által elhozott tejfeldolgozó berendezéseket mutatták be a gazdáknak. Először egy automata zöldség- és gyümölcsszárítót, majd egy kis kapacitású tejfeldolgozó gépsort, amivel naponta 80-100 liter tejből lehet sajtot előállítani, illetve pasztőrözött tejet csomagolni. A gépsor, kiegészítve, alkalmas tejtermékek előállítására is. Csomoss Attila elmondta, a gépeket a tanyaprogramnak köszönhetően azok a mezőgazdászok szerezhetik be, akiknek a gazdaságuk távolabb van a községközponttól vagy a tejbegyűjtő központtól, esetleg 5-10 szarvasmarhát tartanak, így a megtermelt tejet a család helyben feldolgozhatja. Ugyanakkor a zöldség- és gyümölcsszárítással a friss értékesítése után megmaradt terméket is piacra dobhatják. Ugyancsak a tanyaprogram keretében az érdekeltek kisebb mezőgazdasági gépeket bérelhetnek, ami kifejezetten előnyös az olyan háztáji gazdaságok esetében, ahol a cél nem a piacgazdálkodás.
VAJDA GYÖRGY
Népújság (Marosvásárhely)
Évértékelő az RMGE Marosnál
Március 22-én, szerdán délelőtt Laposnya utcai székházában tartotta évértékelő közgyűlését az RMGE Maros szervezete. A gazdakörök képviselőivel tartott megbeszélés előtt és után az egybegyűltek gyakorlati bemutatón vehettek részt. Olyan gépekkel és berendezésekkel ismerkedhettek meg, amelyeket a tanyaprogramnak köszönhetően lehet megvásárolni vagy bérbe venni a kisgazdaságokat működtetőknek.
Miután Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, elmondta, hogy a vezetőtanács elfogadta a tavalyi beszámolót és a 2017-es terveket, de úgy gondolták, hogy most szélesebb körben – a gazdakörök vezetőivel – is megosztják az elképzeléseket, annál is inkább, mert szeretnék bővíteni az egyesületet, hiszen rengeteg kihívás van, amiben az egyesület a gyakorlatban is segítheti a gazdákat, mint ahogy eddig is tette. Megemlítette a szaktanfolyamokat, a csűrszínházi gazdanapokat, a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon való sikeres szereplést, a nemrég beindult falugazdász programot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gazdákat segítsék abban, hogy itthon maradjanak és a szülőföldön boldoguljanak.
A meghívott vendégek közül először Ileana Guşatu, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgatója szólalt fel, aki elmondta, tavaly december végén azzal a reménnyel alakították újra a mezőgazdasági igazgatóságokat, hogy hatékonyabban fognak tevékenykedni. Tulajdonképpen három intézményt vontak össze, a korábbi igazgatóságot, a mezőgazdasági kamarát és a monitorozási szolgáltatást, amely statisztikailag követi a szakágazatot. Kiemelte, hogy nagyon fontos a szakmai társulások, a gazdaegyesületek tevékenysége, hiszen sok esetben hiánypótlóak, például a felnőttszakoktatás terén, ahol személyzet-, gép- és felszereléshiánnyal küzdött az igazgatóság, a korábbi kamara. Ezért is az RMGE Maros szervezetet is partnerüknek tekintik, és készek mindenben együttműködni.
– Sajnos, nem tudjuk meggyőzni a gazdákat, hogy társuljanak, ez a legnagyobb kihívás mind az igazgatóság, mind a gazdaegyesületek számára. Most az unió támogatja a mezőgazdaságot, azonban azt még nem tudjuk, hogy mi lesz 2020 után. Lehet, hogy teljesen megszűnnek a támogatások, és akkor a biztos jövőt a szakmai társulások jelenthetik – mondta az igazgatónő, aki külön megköszönte, hogy a magyarországi szaktárca kiemelten támogatja a magyar gazdákat, és ezáltal több olyan kérdésben mutattak fel konkrét példákat, amelyeket nálunk is alkalmazni lehetne.
A továbbiakban dr. Kincses Sándor, a Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság nemrég kinevezett igazgatója mutatkozott be. Elmondta, az intézmény működési alapelve a termék nyomon követhetősége az élelmiszer-előállítástól az -értékesítésig. Ez azt jelenti, hogy a takarmány-előállítástól a fogyasztóig követik az értékesítési láncot. Kollégái nem „ellenségként”, hanem az állattenyésztők társaként vesznek részt ebben a folyamatban, ezért felkérte a gazdákat, hogy oltások, vérvételek, egyéb kötelező munkálatok elvégzésében segítsék a terepen dolgozókat.
Maros megyében található a második legnagyobb hazai szarvasmarha-állomány, mintegy 80.000 fő (Suceava megye van az élen). A hasznot azonban ebből a viszonteladók, az értékesítők húzzák. Felhívta a figyelmet, hogy pontosan kell vezetni az állatnyilvántartást. Ez különösen fontos az olyan gazdaságoknál, amelyeket cég működtet. Mint ismeretes, a gazdák – határidőre – kötelesek bejelenteni az állatállomány szaporodását és csökkenését (születést, elhullást). Sokan elmulasztják ezt, és emiatt olyan helyzet állt elő, hogy az országban mintegy 100.000 tenyészállatnak papíron nyoma veszett. Arra kérte a gazdakörök képviselőit, hogy szóljanak a tagoknak, ha bárki élelmiszer-termeléssel és -feldolgozással kapcsolatos kisebb üzemet szeretne nyitni, először keresse fel az igazgatóságot, hogy tisztázzák a törvényes előírásokat, és ennek megfelelően kezdjék el a beruházást. Ha bármilyen gond merül fel, az igazgatóság nyitott ennek megoldására, hiszen közös az érdek, az, hogy jól működő, minőségi terméket előállító gazdaságok létezzenek.
Szabó Árpád megyei tanácsos a megyei önkormányzat nevében gratulált az RMGE Maros eddigi tevékenységéhez, majd hozzátette: a gazdaegyesületek és a megyei önkormányzat meg kell találja a lehetőséget, hogy kiépítse azt az értékesítési láncot, amelynek eredményeként a gazdák el tudják látni termékeikkel a szupermarketeket, hiszen tetszik vagy nem, ma ez a tendencia, és csak ez biztosíthatja hosszú távon a megélhetést.
Közösen indított falugazdász program
Dr. Hancsók Szabolcs a magyar földművelésügyi minisztérium képviseletében szólalt fel. Kiemelte: a szaktárca évek óta aktív partnere az RMGE Maros szervezetnek. Nemcsak anyagilag és szakmailag támogatják a tevékenységét, a tavaly közösen indították el a falugazdász programot, amelynek célja, hogy a gazdák közvetlenül kapjanak fontos szakmai, pénzügyi információkat, amelyek által növelhetik majd gazdaságukat. Ezenkívül az RMGE Maros közvetítésével évente a Sapientia marosvásárhelyi kara kertészmérnöki tanszékének három tehetséges tanulóját ösztöndíjban részesítik. A diákok jelenleg is aktívan részt vesznek az RMGE Maros szervezetépítési munkájában. Szintén a szaktárca biztosítja, hogy a Kárpát-medencei magyar gazdák jelen legyenek a kétévente megrendezett OMEK-on, amely Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása. – A vidék népszerűsítése és bemutatása mellett ez kiváló lehetőség üzletkötésre is. Dr. Hancsók Szabolcs is hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a gazdák belépjenek a szakmai szervezetbe, mivel „nem lehet tudni, hogy 2020 után mit hoz a jövő”.
Bordi Kacsó Zsolt, a megyei Kifizetési és Intervenciós Ügynökség képviselője a 2016-os támogatások kifizetéséről beszélt. Elmondta, eddig a 26.600 igénylőből mintegy 21.000-en kapták meg a pénzt. Jelenleg folyamatban van a 2017-es mezőgazdasági év kérvényeinek elbírálása. Hozzátette: 2016-ban átalakult a rendszer, azért késtek a kifizetésekkel, de most már minden egyenesbe jött. Jelenleg 86 féle támogatás van. Majd arról beszélt, hogy az idénre milyen szubvenció várható. Megjegyezte, hogy a múlt évhez viszonyítva vannak összegek, amelyek csökkentek, mivel az átmeneti nemzeti támogatás esetén van egy keretösszeg, és ha erre többen pályáznak, oszlik közöttük az egy állatra, vagy növénytermesztés esetén a hektáronkénti támogatás összege. Így történt a húsmarhák és a fejőstehenek esetében is. Az előző évek nagyobb összege meghozta a pályázási kedvet, többen vásároltak állatot, és így, mivel a tavaly nagyobb állományra kértek támogatást, az egy főre eső rész csökkent. Az újdonságok között említette, hogy az új rendszer szerint a földalapú mellett „zöldítésre” is lehet pénzt igényelni, illetve a terület nagyságától függően a visszaosztott és a fiatal gazdáknak járó támogatással szép összegeket lehet megpályázni hektáronként. Ha ehhez hozzájön a növényfajtákra, illetve az állatokra (egyedenként) járó pénztámogatás, esetenként a hegyvidéki vagy az ún. agrárkörnyezeti járulék, akkor érdemes gazdálkodni. Természetesen oda kell figyelni a feltételekre és a követelmények betartására, ellenkező esetben elveszíthető ez a lehetőség. Bordi Zsolt jó ötletnek tartotta a falugazdász-hálózat mielőbbi kiépítését, mivel – akár az APIA esetében – kevés a szakember, aki tájékoztathatná ezekről a lehetőségekről a gazdákat, és ezért jó lenne, ha akár különböző támogatásokra szakosodva kiképeznének olyan falugazdászokat, akik egy adott körzetben eljuttatják a szükséges információkat a gazdákhoz.
A meghívott vendégek felszólalását követően röviden ismertették a tavalyi tevékenységi beszámolót, majd az idei terveket, illetve az egyesület költségvetését, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Örömmel fogadták a négy gazdakör (Marosvásárhely, Kebele, Kibéd, Mezőpanit) létrejöttét és csatlakozását az RMGE Maros szervezethez.
Amint említettük, a székház garázsában Németh Attila, a Milk Pasteur Kft. tulajdonosa és a forgalmazó patakfalvi Bálint György Szabolcs által elhozott tejfeldolgozó berendezéseket mutatták be a gazdáknak. Először egy automata zöldség- és gyümölcsszárítót, majd egy kis kapacitású tejfeldolgozó gépsort, amivel naponta 80-100 liter tejből lehet sajtot előállítani, illetve pasztőrözött tejet csomagolni. A gépsor, kiegészítve, alkalmas tejtermékek előállítására is. Csomoss Attila elmondta, a gépeket a tanyaprogramnak köszönhetően azok a mezőgazdászok szerezhetik be, akiknek a gazdaságuk távolabb van a községközponttól vagy a tejbegyűjtő központtól, esetleg 5-10 szarvasmarhát tartanak, így a megtermelt tejet a család helyben feldolgozhatja. Ugyanakkor a zöldség- és gyümölcsszárítással a friss értékesítése után megmaradt terméket is piacra dobhatják. Ugyancsak a tanyaprogram keretében az érdekeltek kisebb mezőgazdasági gépeket bérelhetnek, ami kifejezetten előnyös az olyan háztáji gazdaságok esetében, ahol a cél nem a piacgazdálkodás.
VAJDA GYÖRGY
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 23.
Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségéről
Hetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük.
– Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam.
– Melyik iskolába járt?
– Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk.
– Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát?
– Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem.
– Hogyan talált rá a hivatására?
– Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával.
– Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így?
– Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen.
– Kedvenc növénye?
– Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány...
– Mi a kedvenc időtöltése?
– Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok.
– Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye?
– A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke.
– Kedvenc társasága?
– Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból.
– Elégedett?
– Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője.
– Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne…
– Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek.
– Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni…
– Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet…
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
Hetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük.
– Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam.
– Melyik iskolába járt?
– Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk.
– Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát?
– Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem.
– Hogyan talált rá a hivatására?
– Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával.
– Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így?
– Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen.
– Kedvenc növénye?
– Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány...
– Mi a kedvenc időtöltése?
– Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok.
– Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye?
– A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke.
– Kedvenc társasága?
– Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból.
– Elégedett?
– Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője.
– Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne…
– Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek.
– Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni…
– Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet…
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)