Politikai divat
Magas politikai körökben divat, hogy minden ebek harmincadjára jutott elnök, miniszterelnök, tárcavezető bánatában pártot alapít, így próbálva megőrizni önbecsülését - ideig-óráig. Vannak, akik nem csak bánatból, hanem számításból is teszik. A cél: átmenekíteni valamennyit a hatalomból, megosztani az anyapártot. Van, akinek össze is jön. Most Victor Pontán a sor, hogy fenyegessen: új, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) kiábrándultaknak alternatívát kínáló párt bejegyzését fontolgatja. Egyes vélekedések szerint utódja, a pártfüggetlen Dacian Cioloș is hasonló terveket dédelget.
Az ilyen természetű pártalapításnak hagyományai vannak Romániában. Kezdődött a Roman-Iliescu konfrontációval a ’90-es évek legelején. Miután az Iliescuék által a kormány éléről félreállított Petre Roman 1992-ben mégis megnyerte a Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnöki tisztséget, az akkor államelnök Iliescuhoz közel álló csoport kivált a pártból, és megalapította a Demokratikus Nemzeti Megmentési Frontot (FDSN). Ez megnyerte az 1992-es választásokat és 1996-ig kormányzott. Később felvette a Szociáldemokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet, majd 2001-től kezdve Szociáldemokrata Pártként (PSD) monopolizálja a baloldalt.
A történelem megismétli önmagát, mondják. Az elnöki mandátumait 2004-ben lezáró Iliescu azt hitte, rá vár a szociáldemokrata párt elnöki tisztsége. Nagy volt a meglepetés, amikor az ifjú Geoanăval szemben elvesztette a versenyt. Mit tesz ilyenkor egy politikus? Azt remélve, hogy ismét kihúzza a pártot ellenfele alól, új politikai alakulatot hozott létre, a Szociáldemokrata Pólust (PSD). Elsősorban az idős politikus kora miatt nem lett a dologból semmi. Annyi mégis: a pártalapítás lendületében az agg Iliescu a korábban riválisnak tartott Petre Romannal társult, aki időközben saját pártjában vált szintén kegyvesztetté, és idegesen kereste helyét a politikában - eleveníti fel az eseményeket a Gândul
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Délvidékiek biciklizik körbe Erdélyt
Már harmadszor választották biciklitúrájuk úti céljául Erdélyt a Tour de Délvidék kerékpártúra bringásai, akik tegnap érkeztek Kolozsvárra. A 2002 óta zajló kerékpáros honismereti tábor résztvevői Székelyföld, a Fogarasi-havasok és a Szászvidék körbejárása után, idén Közép-Erdélyt bringázzák be, tegnap Vincze László, az EMKE munkatársa mutatta be a kincses várost. – Ez a tizenhatodik túránk. Idén Marosvásárhelyről indultunk, majd két napot töltöttünk el a Mezőségen, onnan érkeztünk Kolozsvárra, innen pedig Kalotaszegre tekerünk, ahol szintén két napot időzünk. Ezt követően tekerünk a Bihar-hegységbe, ahol kétnapos gyalogtúra vár ránk. Minden évben valamivel színesítjük a programot, a biciklitúra mellett gyalogtúrát, kenuzást szervezünk, amire éppen lehetőség kínálkozik – mesélt a rendezvényről Zsoldos Ferenc, a Tour de Délvidék főszervezője.
– Azzal a céllal hoztuk létre 2002-ben ezt a rendezvényt, hogy a délvidéki szórványmagyar településeket minél többen, főleg a fiatalok, meglátogassák. A honismereti tábort megelőzte egy ifjúsági fesztivál, a Nyári Ifjúsági Játékok, amelyet 2000-ben szerveztünk meg először. Akkoriban az volt a Délvidék legnagyobb magyar ifjúsági fesztiválja, a túra ennek egy külön rendezvénye volt. A fesztivált nem, a Tour de Délvidéket viszont azóta is megszervezzük. Négy év alatt bejártuk a szórványt, így jött a kérdés: merre tovább? – mondta el a túra főszervezője, Zsoldos Ferenc.
A szórvány újralátogatását nem látta célravezetőnek, így döntöttek amellett, hogy más helyeken is tekernek: 15 év alatt körbejárták a Kárpát-medence összes magyarlakta országát. Ám emellett ellátogattak Olaszországba is, amikor tavaly a Dráva mentén túráztak, vagy követték a Tisza, Duna folyását is. A főszervező elmondta: főleg a magyarság számára fontos kulturális helyszínekhez látogatnak el, illetve a természetet járják.
Továbbra is a fiatalokat célozzák meg, de vannak a csapatban „veteránok” is, akik már tíz éve a Tour de Délvidék bringáscsapat tagjai, hisz a rendezvény egyik íratlan szabálya: ha egyszer valaki részt vesz a túrán, azt visszavárják. Zsoldos Ferenc szerint általában a társaság kétharmada régi túrázó, míg egyharmada új csapattag. – Ám ez nem baj, mindig változik, frissül egy kicsit a társaság – jegyezte meg.
A túrázok nem biciklivel érkeztek Erdélybe Délvidékről, és a majdnem két hétre kellő csomagjukat sem ők cipelik: autóbusszal érkeztek, amely Marosvásárhely óta a csomagokat és az elfáradt túrázókat szállítja. A csapat tagjai sem együtt tekernek az országúton, szimpátia, gyorsaság és a terepviszonyok alapján csoportosulnak: egyesek a hegyeken, dombokon, árkon-bokron keresztül hajtanak, míg mások az aszfaltutat, lassú tempót kedvelik.
– Reggel 10-kor van az indulás és sötétedésig kell az aznapi úti célhoz megérkezni. Ezen kívül nincs kötött program, egyesek naponta 150 km-t bicikliznek, míg mások 60-at, ki ahogy szeretné – mondta el még a főszervező.
A csapatot általában magyar közösségek szállásolják el, így is próbálják megismerni a helyieket, illetve azok életét.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai kérdések, történelmünk és rockzene
13. EMI-tábor – Hazánkért rendületlenül!
Szerdán kezdődött Hazánkért rendületlenül! mottóval a rendezvény, vasárnap még egész napos program, este koncertek marasztalták a résztvevőket a Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre fekvő szokásos helyen, hétfőre már csak a táborbontás maradt hátra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
– Sikeres volt az idei EMI-tábor, hiszen zömmel fiatalok ültek az előadósátrakban, és ez a fontos nekünk, a lényeg, hogy az erdélyi magyar fiatalokat oktassuk – szögezte le Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, a tábor főszervezője. Nem kevesebb, mint 129 önkéntes dolgozott azon, hogy ez így lehessen, szerdáig minden a helyén álljon, és az öt nap alatt minden rendben, biztonságban álljon a táborozók rendelkezésére.
Több helyszínen – Előadósátor, EMI-sátor, Hagyományőrző tér, Gyereksátor, Szénás, Művészsátor – zajlottak naponta a programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kreatív foglalkozások közül lehetett választani. Helyszűke miatt nyilván nem sorolhatjuk fel mindezeket, a témakörök széles skálán mozogtak, többek között az autonómia kérdéskörét próbálták körbejárni, nemzetpolitikai és ifjúságpolitikai témákat érintettek, jogaink megismertetése is hangsúlyt kapott, valamint érdekes régészeti, antropológiai előadásokon ismerkedhettünk a magyar őstörténettel. (Az elhangzott előadások némelyikét lapunkban, illetve a Székely Kalendáriumban a későbbiekben olvashatják majd.)
Kétségtelenül a leglátványosabbak a viselet- és fegyverzetbemutatók, harci- és íjászbemutatók voltak, amelyek nap mint nap népes és lelkes közönséget tudhattak magukénak.
Esténként a szokásos két nagyszínpadi koncert mellett a kisszínpad teret adott a kezdő vagy kevésbé ismert bandáknak is a bemutatkozásra – közülük nem is egy szerzett kellemes meglepetést, például a Metalon pénteki produkciója mindenképpen kiemelendő.
A nagyszínpadi koncertek sorát szerdán a gyergyószentmiklósi No Sugar nyitotta, az utánuk következő Alvin és a Mókusok punck-rock banda energikus bulit kerekített. Csütörtökön a Hungarica teremtett hangulatot, majd a felvidéki Nevergreen csapott a húrok közé. Biztosan nem csak a rajongók, a zenekar tagjai is sokáig emlékezni fognak az Omen pénteki koncertjére: a szakadó esőben, a szó szoros értelmében is állta a sarat a közönség – nem mindennapi hangulat alakult ki, innen a Zorall könnyedén vette át a stafétát. A Romantikus Erőszak szombati koncertjén érezni véltük, hogy a bevallottan sportrajongó zenészek nem szeretnék lekésni a vízilabda világbajnokság döntőjét (megbocsátható módon), az Ossian azonban – a közönség hathatós segítségével – „mindent vitt”, egyike azoknak a bandáknak (szerencsére sok ilyen van a magyar rockzenében), amelynek dalait a tizenévesektől a negyvenesekig mindenki együtt énekli. Vasárnapra sem fogytak el a húzónevek: a Dorothy és a Depresszió zúzott a nagyszínpadon, a zenei felhozatalra ebben az évben sem lehetett panasz.
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy a szokásosnál nehezebben indult be, „telt fel” a tábor, ennek két oka is gyanítható volt: egyik, hogy a jól bejáratott, megszokott időpont változott, emellett az időjárás-előjelzés sem biztatott egyhetes sátorozásra. Nyilván ezek kis szerencsével mind áthidalható akadályok, nem is tántorították el azokat, akik hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, és szerencsére – a rendezvény fő céljának megfelelően – nagyon-nagyon sok fiatal, tizenéves választotta az EMI táborát.
Sorbán Attila kérdéseinkre kifejtette: „a módosult időpont miatt valóban közelebb kerültünk Tusványoshoz, ám ez nem jelent gondot. Hozzánk a magyar rockzenét kedvelő, a nemzeti kérdések, tényleges politikai viták iránt érdeklődő fiatalok jönnek el, akik foglalkozni akarnak a népünk sorsát meghatározó problémákkal. Az időpontváltoztatásra azért volt szükség, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy idén a Magyar-Turán Alapítvány, a Kurultaj csapata jelen lehessen. Augusztus 11-13. között pedig Bugacon zajlik a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, az Ősök Napja (részletekért lásd Erről tudott? rovatunkat) az ő szervezésükben, ezért mi, a „kisebbek” alkalmazkodtunk. Ugyanakkor a tavalyi esőzések jelentősen megnyirbálták a költségvetésünket (négy napon át viharok voltak, ezért csökkent a résztvevők száma), emiatt későn foghattunk neki a szervezésnek, jelentős hiányt kellett előbb ledolgoznunk az év során. A finanszírozásunk a nyár elejére állt össze – mi mindent megtettünk azért, hogy ebben az évben is legyen EMI-tábor, 4-5 hónap munkáját hoztuk be. Ugyanakkor látni kell: minden olyan rendezvény, amely nem városnapok – Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Szent György Napok –, nehézségekkel küzd, egyszerűen túl sok fesztivál van már Erdélyben.
Véges számú magyar fiatalt a véges anyagi lehetőségekkel bíró szülők „fesztiváloztatnak”, emiatt túl sokfele oszlik a közönség. Ezelőtt jó néhány évvel mindössze Tusványos, Félsziget, a Rockmaraton és az EMI-tábor töltötte ki a nyarat, ma már csupán júliusban van négy kisebb-nagyobb fesztivál. A falunapok irracionálisan versengenek abban is, hogy minél nevesebb fellépőket hozzanak el, emiatt elsikkad a tartalom. A túl sok fesztivál ugyanakkor felnyomja az árakat is: azok a dolgok, kellékek, amik régen kölcsönkérhetőek voltak, ma már csak bérbe vehetők, amik korábban bérbe vehetők voltak, ma már csak megvásárolhatók, amik korábban olcsók voltak, ma drágák.
Ugyanez áll némelyik együttesre is, bár azok a zenekarok, amelyek a táborunkba érkeznek, mindig szívvel-lélekkel jönnek, nagyon keveset kérnek a konkrét költségeiken felül. Nem volt célunk az sem, hogy belefolyjunk a magyarországi politikába, semmiképp nem akartuk, hogy az EMI-tábor kampányállomás legyen.
Mindezeket összegezve tehát: célunk átalakítani az EMI-tábort, ezért is hívtuk meg a Kurultaj csapatát, szeretnénk, hogy megmaradjon annak az értékadó helynek, amelynek ismerjük immár 13 éve, és nem kívánjuk tovább „fesztiválosítani”. Persze továbbra is minden segítséget szívesen fogadunk ahhoz, hogy jövőre ebben a szellemben folytathassuk, és az érdeklődők az előadásainkért jöjjenek el, a koncertek csak a pluszt jelentsék – osztotta meg a főszervező.
Legyen így, tapasztalják meg jövőre is minél többen a nemzeti összetartozás érzését, és értsék meg, hogy megmaradásunk kulcsa Erdélyben és a Kárpát-medencében az összefogás, közös ésszel és odaadással végzett munka nemzetünkért. Amint egy előadáson is elhangzott: kinek-kinek legjobb tudása szerint, saját területén, szakmájában kell helytállnia, nem valami vagy valakik ellenében, de az összmagyarság érdekében.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyed Ákos: a székelység a magyarság részét képezi
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)

Soros-birodalom a volt kommunista Európában
A román EU-képviselő szerint a Soros-ellenesség az antiszemitizmus új formája.
Európában naponta elhangzik Soros György neve, főleg az egykori kommunista országokban. Nem valamilyen tőzsde elleni támadás és nem valamilyen civil akció miatt, ahogy az a kilencvenes években történt. Most csak politikai vádakról van szó.
A legádázabbak Orbán Viktortól érkeztek. A magyar kormányfő nemrég, Tusnádfürdőn azt állította, hogy „a Soros-birodalom sérti a magyarok érdekeit”, mert állítólag önkénteseket toborzott, akik egymillió bevándorlót hoznak majd az Unióba, hogy kikényszerítsék áthelyezésüket az összes tagállamba. Szintén ő indított támadást a Central European University ellen, azzal vádolva a magyar származású milliárdos által Budapesten létrehozott egyetemet, hogy állítólag „csalt” az oklevelek kibocsájtásakor. Mindennek a teteje, hogy Soros Orbánt is támogatta negyed évszázaddal ezelőtt, amikor a volt kommunista államok liberalizálásához fiatal vezetőkre, de forrásokra, többek között pénzügyiekre is szükség volt.
Romániában a vádak nem a konzervatív, hanem a szociáldemokrata táborból érkeznek. Victor Ponta indította a műveletet, Liviu Dragnea folytatja. Neki nincsenek olyan pontos vádjai, mint Orbánnak, amikor bírálja azt a „rosszat, amit [Soros] akar tenni ebben az országban és nemcsak ebben az országban”. A pészédés (PSD – Szociáldemokrata Párt) semmilyen bizonyítékkal sem támasztja alá az állítását, mert úgy gondolja, elég ha kijelenti: „az biztos, hogy ez egy nagyon szervezett ügy”. Mások a PSD-ből múlt nyáron az USR-t (Mentsétek meg Romániát Szövetség) és a Cioloş-kormányt vádolták meg azzal, hogy Soros ellenőrzése alatt állnak, idén pedig a januári-februári események során állították azt, hogy a #rezist szlogen alatt összegyűlt tüntetőket is a gazdag üzletember fizeti. A delirálás olyan szintig fajult, hogy egyesek szerint még a tüntetésekre kihozott kutyák után is fizetett…
Míg Bukarestben a baloldal a megbélyegző, Albániában pont fordítva van: Edi Rama szocialista kormányfőt vádolják azzal, hogy egy Soros-féle „hálózat” irányítja. Az egész egy elektronikus levélből indult ki, melyet a filantróp üzletember állítólag Hillary Clinton egyik munkatársának küldött 2011 januárjában, amikor Rama tiranai polgármester volt, az albán fővárosban pedig egymást érték a tüntetések.
Állítólag Macedónia is az ártó befolyása alatt áll, mert egyesek szerint az albán kormányfő – igen, szintén Ramáról van szó! – volt felesége felelt a pénzek elosztásáért a szkopjei és környékbeli civil szervezetek számára. Ennek Gruevski, a 2006 és 2016 közötti jobbközép kormányfő lenne a kárvallottja. A forgatókönyvmániában szenvedő szerbek is úgy tudják – nem túl világos, hogy miből indult az egész! –, hogy a migránsokat támogató szervezetek állítólag az Open Society-től kapnak pénzt.
Bulgáriában más okból mutogattak ujjal a Soros-hálózatra: azt vetették a szemére, hogy fizetett a Oresarszki-kormány elleni 2013–2014-es tüntetések résztvevőinek. Ennek a GERB, a jelenlegi kormányfő, Boriszov pártja volt a haszonélvezője. Boszniában és Hercegovinában az összeesküvés-elméletek azt állítják, hogy a CIA és Soros a vahabita iszlamisták támogatásában működnek együtt. És így tovább.
A milliárdos nem most kap először szemrehányásokat. Több mint egy évtizeddel ezelőtt azzal vádolták, hogy érintett volt az úgynevezett „narancsos” forradalmakban. A kilencvenes évek elején, amikor mifelénk ismertté kezdett válni a neve, az ultranacionalisták Románia feldarabolásának és Erdély Magyarországnak történő átengedésének támogatójaként beszéltek róla. Mivel magyarázható, hogy ilyen sokfajta táborhoz tartozó politikusok újra őt kezdték el emlegetni? Nehéz egyetlen magyarázatot adni erre. Több hipotézis is felmerült.
Az egyik azzal állhat kapcsolatban, amit az „ideológiák halálának” neveznek. Tekintettel arra, hogy a politikailag korábban mozgósító eszmerendszereket egyszerre vitatják, vagy egyre halványabb határok választják el őket egymástól, a közélet számos improvizációnak ad helyet. Ezek közül egy bizonyos személy megbélyegzése a legkézenfekvőbb. És ha a kérdéses személynek azok között is vannak ellenfelei, akik még mindig a font, vagy a rubel elleni támadásokat panaszolják fel, de az amerikai konzervatívok között is, akkor könnyen megy a besározás. Főleg az olcsó másolatokba szerelmes keleti országokban.
Egy másik magyarázat ennél is egyszerűbb. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Soros György a „nyitott társadalom” és az „ellenségei” rendszerszintű megmagyarázásáról ismert politikai filozófus, Karl Popper tanítványa. Nos, a milliárdos által a volt kommunista országokban létrehozott alapítványok éppen a „nyitott társadalom” popperi eszméjének terjesztésének szentelték a tevékenységüket. Az utóbbi évtizedben azt az elgondolást hirdették, hogy a zárt társadalom korlátozza a szabadságot, hogy a tolerancia nem veszély, hanem társadalmi kötőanyag, hogy az egyenlőség alapvető jog. A volt kommunista országok – akár tagjai az EU-nak, akár nem – lassan-lassan nyitott társadalmakká váltak. Ellenfeleik teret veszítettek és az általuk felkarolt ideológiai opciótól függetlenül azzal reagálnak, hogy nem a filozófus Popperrel hadakoznak, hanem egyik tanítványával és főleg azokkal a civil szervezetekkel, melyek bírálják azt, ahogy a kérdéses politikusok a közérdeket védik.
Last but not least, Soros megbélyegzése az antiszemitizmus egyik új formája. A milliárdost az „abszolút gonosznak”, skrupulusok nélküli, a színfalak mögött meghúzódó manipulátornak állítják be. Ezek nem új gondolatok. Az antiszemitizmus nem kifinomultabbá, hanem könnyebben terjeszthetővé vált, mert a közösségi és politikai manipulálási hálózatokat használja fel. A volt kommunista országok politikusai pedig nagyon jól értenek ahhoz, hogy hasznot húzzanak azokból a felebarátainkból, akik utálják a szabadságot és mindig valahol „kint” találnak egy-egy bűnbakot maguknak. Ma Sorosnak nevezik, holnap – ha kell – találnak majd valaki mást.
Cristian Preda
Adevarul; foter.ro/cikk

Egy feriforma írástudó továbbadható felelősségéről
Elekes Ferenc Bekameron című könyvét elsősorban azoknak ajánlom, akik alig ismerik őt, vagy még egyáltalán nem is olvastak tőle egyetlen mondatot sem. Mert valószínű, hogy vannak ilyen emberek, még akkor is, ha nem kellene ennek így lennie. Akik kedvelik a Siménfalván született, Marosvásárhelyen élő írót, költőt, publicistát, ők úgyis hozzájutnak, megvásárolják vagy kölcsönkérik, de mindenképpen elolvassák. Hiszen ezt a könyvet egy olyan ember írta, aki érdeklődik a világ sorsa iránt és aggódik érte, de nem úgy, mint a politikusok, hanem valóságosan. Aki ezt a könyvet elolvasgatja, talán másként fog nézni az udvarán átsétáló idegen macskára is, nem csupán a környezetében élő emberekre. Pedig a szerző nem hagy ki nekünk, olvasóknak kötelező házi feladatokat, melyeket valaki majd számonkér. Csupán eszünkbe juttat, a maga módján, ezt meg amazt, néha csupán félsorokkal. Mert Elekes Ferenc kitűnően ért ahhoz, hogy eszünkbe juttasson olyan dolgokat, amelyek amúgy rég nem jutottak eszünkbe. Nem is mondja, hogy fontosak, de aki az ő gondolatait olvasgatja, az óhatatlanul rájön, hogy így van ez. Különben miért is írná le és adná könyvként a kezünkbe? Az írónak az a feladata, hogy mondataival, leírt vagy elhangzó szavaival hasson ránk. A szerző ehhez kitűnően ért, még akkor is, ha úgy véljük, hogy könnyed mondatai nem is hozzánk szólnak, vagy súlyos gondolatai mindenkire vonatkoznak, nem csupán ránk, és emiatt talán ránk kevésbé érvényesek. Akár egy fél mondattal is olyan kitűnően megcélozza (és el is találja) agyunk, gondolataink, érzéseink kis pontjait, területeit, hogy akik reggeltől estig szociális érzékenységről, felelősségről, empá- tiáról meg más hasonló idegen szavakról értekeznek, azok se jobban. Sőt, azok aztán egyáltalán nem. Legalábbis nem így. Mert a szerző mindezt nem békeharcosként, nem apostolként, nem szigorú tanító- ként teszi. Neki más a módszere, hiszen ő író. Ennélfogva íróként veszi gondjába a világot. És aki írásait olvasgatja, ha eddig nem tudta volna egészen pontosan, talán ezután rájön, mi is az a rend, igazság, aminek mindig lennie kell ahhoz, hogy a világunk ne álljon a feje tetejére. Ha már ennyit meg lehet tanulni Elekes Ferenctől, akkor bizony érdemes belépni a mondatai mögötti világába. Van neki saját világa, mint mindenkinek, vagy legalábbis a legtöbb embernek, ám ezt nem kívánja senkire ráerőszakolni, nem mondja fél szóval sem, hogy a mienket olyanná kellene alakí- tanunk. Mert akár azt is lehetne, főleg, ha Siménfalvából, a Nyikó mentéből és Marosvásárhelyből egy-egy jó csipetnyit hozzákeverhetnénk. Olyan ő, mint egy szem, mint egy kamera, amely a képekhez: esemé- nyekhez, történésekhez hozzászabja a gondolatokat. Ezzel teszi kíváncsivá olvasóit. Könnyed gondolatai, nehéz fél mondatai, egy-egy epés vagy éppen világot békítő megjegyzése, korholó dohogásai, örökké reménykedő magatartása a szerzőt hamar kedvencünkké teszik. Nem csupán azzal, ahogyan a már elmúlófélben lévő világot megidézi, maga és mások részére számba veszi. Rózsaszínű pirulák, egy régi Parker toll, régi utcájuk hossza, az egyedül maradt, utolsó tyúk, elhagyott táskák, rég megmohá- sodott kövek, egy zsebben felejtett levél okán. Meg hogy mikor kellett, gyanús alakokat észrevéve, inkább a halakról beszélni. De a mát és a sejthető jövőt is felvázolja a szerző. Nem csupán azzal, hogy például virágszagoló gépet találna fel, vagy azzal, hogy miközben nézelődik, ír, doktorálni tudna idegességből. (Mégis azt írja: Egyébként végül is minek a mentén szólok bele én abba, hogy ti miként beszéltek?) Azzal is törődik, mi lesz egy molekulával a lerben. Foglalkozik a fejünkben lévő féltekékkel. A kórházi lapos párnákkal. Vagy hogy mennyit ér ma egy ló. Aki semmit sem tett még azért, hogy ebben a világban rend és igazság legyen, egyetlen mentséggel előhozakodhat: Vásárhelyen Elekes Ferenc tán helyette is mozdít valamit. Egy tárcával, egy könyvvel, és persze azzal is, hogy kezünkbe adta új könyvét. Már a legelső, a címadó írásból kiderül, mitől kezd elferdülni az életünk. A nem mai divat szerint vékonyka könyv feriforma (e néven létrehozott blogon voltak korábban olvashatók a kötetbe gyűjtött írások) gondolatai, aggodalmai, kis zsörtölődései olyanok voltak nekem, mint az emlegetett rózsaszínű pirulák: naponta kellettek. És tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
P. Buzogány Árpád / Népújság (Marosvásárhely)

20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro

Megnyitották a nagyközönség előtt a kolozsvári Mátyás-házat
Bár egyelőre csak a nyári időszakra, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Kolozsvár egyik legjelentősebb műemléke, Mátyás király szülőháza.
A kincses város legrégebbi emeletes házában kortárs hazai művészek munkáit láthatja a nagyközönség, a tárlatot az ingatlan tulajdonosa és használója, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) szervezte. Nagyon sok turista volt az idők folyamán, akik szerették volna megtekinteni a Mátyás-házat, így arra gondoltunk, hogy megnyitjuk a nagyközönség előtt.
Úgy vélem, ezt a galériát Kolozsvár legfontosabbjai közé sorolhatjuk” – jelentette ki Ioan Sbârciu, az egyetem szenátusának elnöke az épületben helyet kapó kiállítás pénteki megnyitóján.
A Transilvania Reporter beszámolója szerint Radu Marcel Moraru, az intézmény rektora elmondta: az a céljuk, hogy jóval több látogatót vonzzanak az épületbe, ugyanakkor a kulturális turizmus jegyében kortárs művészetet is kínálnak a turistáknak. Az épület Az alvó múzsa álmából... című, az egyetem oktatóinak munkáiból összeállított tárlattal nyitotta meg kapuit, mely szeptember 9-éig látogatható, írta a lap, a festményeket, szobrokat tartalmazó kiállítás jelentős román művészek mellett Kudor-Duka István, Kömives Andor festményeit és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásait is bemutatja.
Emellett az emeleten a neves román szobrászművész, Constantin Brâncuși fényképeiből összeállított tárlatot is láthatják az érdeklődők, melyek szintén az egyetem jelentős gyűjteményét gazdagítják. Az UAD ugyan nem biztosít tárlatvezetést az épületben, azonban számos tájékoztató kiadványban hívja fel a figyelmet a látnivalókra, történetükre.
Az érdeklődők naponta 12 és 18 óra között tekinthetik meg a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemléket, a felnőttek 10, a 12 év feletti gyerekek, nyugdíjasok és egyetemisták 5 lejért. A bevételt az egyetem vezetősége a Mátyás-ház konzerválására és restaurálására kívánja fordítani. Szándékuk szerint azt a nyári turistaszezon lejártával is nyitva tartanák a nagyközönség előtt, a látogatási időt azonban össze kell hangolni az épületben órákat hallgató diákok órarendjével.
Az Óvárban, a Főtér közelében található Mátyás-ház Kolozsvár egyik jelképe, és egyben legrégebbi emeletes háza. Az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdona volt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, így 1443. február 23-án itt született fia, Hunyadi Mátyás. 1740 körül tulajdonosai eladták a városnak, mely 1891-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta, és néprajzi múzeum nyílt benne. 1940-ben Kós Károly tervei szerint restaurálták, 1950 óta pedig művészeti képzés folyik benne.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Valóban Transilvanicummá vált a Kolozsvári Magyar Napok
Idén is lesz közösségi élmény, koncertek, kulturális programok, és útlezárások is.
A Kolozsvári Magyar Napok 2016-os rendezvénye valóban jubileumira sikeredett, de az idei is különlegesnek ígérkezik. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a szrvezők mai sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a múlt évi rendezvény egy jubileumi ünnepségsorozat volt, Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulója, ami rendkívül sikeresnek mondható. „Az idén be kellett látnunk, hogy azt a hatásfokot nem tudjuk, és nem is kell elérnünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy azzal elértük a teljesítőképességünk határát. Véget ért egy 7 éves ciklus, és úgy döntöttünk, hogy idéntől elkezdjük újragondolni a rendezvényt” – mondta el. Gergely Balázs hozzátette, az idei Kolozsvári Magyar Napok jelszava, a Transilvanicum egy kissé túlmutat Kolozsvár határain, ugyanakkor a rendezvénysorozat maga vált olyan erdélyi értékké, amelyre méltán lehetnek büszkék a kolozsváriak. Idén új helyszín lesz a Sétatér, amelynek a Magyar Opera felőli oldalán helyezik el a színpadot. Itt fellép az Ocho Macho, a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies és egyéb erdélyi valamint magyarországi zenekarok. A helyszínek bővítésére azért volt szükség, mert az elmúlt évek során a nagy számú résztvevő miatt zsúfolttá vált a Farkas utca. Szabó Lilla programigazgató elmondta, az okostelefonra letölthető alkalmazáson is elérhető már a rendezvény teljes programkínálata, amelynek a hivatalos bevezető eseménysorozata hétvégén kezdődik, Bálint Tibor kolozsvári író házánál, délelőtt tíz órától. Ugyancsak a rendezvénysorozat keretében már holnaptól kiállítás nyílik a Bánffy-palotában. A koncertek sorát vasárnap Magyarfenesen, az Arkhai szoborparkban a magyarországi Balaton nyitja. Ezen a helyszínen elsősorban a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek magyar alternatív zenekarai lépnek fel.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt 4 évben egyre fontosabb és kiemelt programként kezeli a Kolozsvári Magyar Napokat. Hozzátette, ez elsősorban a kolozsváriaknak szánt rendezvénysorozat, de magyarországi turistáknak is szól, és jó találkozási pont a román és magyar lakosok számára is. „Mindenképp fontos lépés, ami a kiegyensúlyozott együttélést teremti meg” – összegezte. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt útlezárások is lesznek a belváros különböző pontjain. A főtér keleti oldalán, a Vodafone üzletig a rendezvény teljes időtartamára, augusztus 14-én 16 órától 21-én 17 óráig egy sávot lezárnak a forgalom előtt. Augusztus 16 és 19 között, naponta 20.30 és 23.15 óra között, illetve augusztus 20-án, 19.15 és 23.15 óra között, a Budapesti Operettszínház előadása alatt teljesen le lesz zárva a tér déli és keleti oldala. A főtér északi oldalán a forgalmat a rendezvény zárónapján korlátozzák: augusztus 20-án, 18.50 és 19.30 óra között, a Szent Mihály templom tornyában megrendezett koncert idején zárják le a forgalmat, az áthaladás csak a buszjáratok számára lesz engedélyezett. A Farkas utca teljes hosszában, tehát az Egyetem utca és a Bethlen (Baba Novac) utca között le lesz zárva a forgalom előtt. A Farkas utca 14-én 22 órától, a Kolozsvári Magyar Napok idejére sétálóutcává alakul át, ide behajtani autóval csak 21-én 16 órától lehet, miután a színpadot, a standokat a rendezvény szervezőinek és az árusoknak sikerül lebontani és elszállítani. Az Egyetem utcában, a piarista templom előtti parkoló a Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartama alatt bezár. A helyi rendőrség a parkolót augusztus 13-án 22 óráig kiüríti, hogy elegendő idő legyen a lacikonyhák létesítésére és az étel-italárus standok felállítására. A parkoló augusztus 21-én, 22 óráig nem üzemel. Az ételárusok számára a Farkas utcában, a Sétatéren és a Fogoly utcába (str. Potaissa) is elkülönít területet az önkormányzat. Sántha Levente, a rendezvény projektmenedzsere elmondta, kedden startol a koncertsorozat, szerdán a Szent István-napi Néptánctalálkozó programpontját tekinthetik meg a főtéren, amely a Heltai utcából induló felvonulással kezdődik, majd csütörtökön az R-Go koncertezik. A rendezvény teljes programkínálata a Kolozsvári Magyar Napok honlapján érhető el.
Ambrus István / Transindex.ro

Kálnoky Tibor grófról és erdélyi birtokáról ír a Financial Times
A Financial Times brit gazdasági szaklap tartalmas riportot készített Kálnoky Tibor grófról és sepsikőröspataki birtokáról.
Az emigrációban, Párizsban nevelkedő állatorvos és ornitológus képzettségű Kálnoky 1989-ben, a forradalom után visszatért Erdélybe, és visszaszerezte ősei birtokának nagyobb részét – olvasható a 444.hu magyarországi portálon. A gróf a birtok rendbetétele mellett azt tűzte ki célul, hogy megőrzi a környék természeti, épített és kulturális örökségét, valamint újraéleszti a környéken korábban jellemző kézműves foglalkozásokat. A család vadászkúriáját Erdély történelmével foglalkozó múzeummá alakította, illetve felújíttatott több parasztházat, amiket most vendégházakként üzemeltet.
A Financial Timesnak azt mondta, a felújítást igyekszik helyi mesteremberekkel végeztetni. Mint Kálnoky kifejtette, amióta visszaköltözött Erdélybe, a paradicsomban érzi magát, az emberek kedvesek, és Európában alig találni ennél érintetlenebb tájat. A gróf a Máltai Lovagrenddel együtt működtet egy felzárkóztatási programot a helyi romáknak.
A projekt lényege, hogy mivel több romániai tanulmány is arra a megállapításra jutott, hogy a roma és más, hátrányos helyzetű gyerekek vonatkozásában legtöbb esetben hatástalanok a hagyományos felzárkóztatási mechanizmusok, mint például az iskola, ezért a gyerekek figyelmét más módon kell megragadni, és nem hagyományos módszerekkel kell indítani a tudásátadást.
A helyi romák ezért lovas tornát tanulnak Kálnoky birtokán, ezen kívül gitározni, énekelni, szőni és faragni oktatják őket. Ezen kívül megtanulják az iskolai tárgyak alapjait is, és kapnak legalább egyszer naponta meleg ételt, de a gróf szerint nincs sok értelme ragaszkodni a hagyományos iskolai tárgyak oktatásához, az itteni gyerekekből ugyanis sajnos nem nagyon lesznek orvosok, ügyvédek vagy tanárok. Krónika (Kolozsvár)

Káosz tanévkezdés előtt
Új seprű jól seper, tartja a mondás, csakhogy a román tanügy élére felkent friss miniszterek többnyire nem söprűként, sokkal inkább úthengerként akarnak rendet tenni az oktatás háza táján. Különösen igaz ez Liviu Pop tárcavezetőre, aki már röviddel beiktatása után „munkába” lendült, nagy látszata tevékenységének ugyan nincs, de hetente, olykor naponta felkavarja az állóvizet egy-egy nyilatkozattal.
Még jóformán el sem ült a tornatankönyv bevezetése miatti botrány, lecsapott az iskolai segédeszközökre, betiltott mindent, míg egy bizottság nem ellenőrzi azok tartalmát. Négy héttel az iskolakezdés előtt, amikor rengeteg diák továbbra is tankönyvek nélkül vág neki a következő osztálynak, a falusi tanodák tetemes részében álom a vezetékes víz, az angolvécé, sőt, most már igazgatókban, aligazgatókban is hiány mutatkozik, a meghirdetett helyek közel felére nem is akadt jelentkező, a szakszervezeti vezetőből miniszterré nőtt Pop nem ezen ugyancsak jelentős gondok megoldásán szorgoskodik, hanem újabbakat teremt.
A lassan már elavuló 2011-es „új” tanügyi törvény reformintézkedéseinek alkalmazása elérkezett az ötödikbe indulókhoz, megfelelő tankönyvük azonban továbbra is csak hellyel-közzel lesz a gyermekeknek, az óvások miatt késik sok könyv megjelenése, és számos tantárgyból még ajánlattal sem jelentkeztek a kiadók. Nagy a gond országszerte, de a magyar gyermekeket még román társaiknál is súlyosabban érinti a hiány. Legjobb helyzetben az elsősök vannak, valláson kívül minden tantárgyból lesz könyvük, a másodikosoknak azonban csak románból és magyarból, a harmadikosok legfennebb az idegennyelv-tankönyvet, a negyedikesek pedig csak a románt találják majd padjukon az induláskor. A ötödikeseknek elkészült a specifikus románkönyv két változatban, és várhatóan kikerül a nyomdából a magyar és a római katolikus vallástankönyv is. A többi tantárgy oktatása a tanítók, tanárok találékonyságán múlik majd, s szükség lesz fantáziájukra, főként, hogy immár a segédeszközök használata is tilos.
A tanügyminiszter azonban nem a tankönyvkiadás észszerűsítésével, hatékonyabbá tételével töltötte a nyarat, nem a rendszer buktatóit igyekezett felszámolni, elérni, hogy bár a két-három évvel ezelőtt aktuális könyvek elkészüljenek, hanem egy huszárvágással leváltotta az Országos Tankönyvkiadó vezetőségét. Ám úgy tűnik, így, augusztus idusán ez már édeskevés. Számos találékony tanügyminiszterünk volt már, de Liviu Pop mintha mindannyiukat igyekezne lekörözni. Bolyong az oktatási rendszer útvesztőiben, lecsap hol ide, hol oda, de a legégetőbb gondokat képtelen megoldani, újító ötletei riasztóak, nyilatkozatai botrányosak. Első tárcavezetői szereplései egyikén szellemesnek szánt kijelentéssel rukkolt elő: tiszteletben tartják az alkotmányt, az oktatás valóban ingyenes a gyermekek számára, az állam és szüleik (!) állják a költségeket. Ez a kicsavart logika jellemzi tárcavezetői tevékenységét. Nyomában káosz és zűrzavar.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Százlábú és Százlábacskák 10. borospataki tánctábora
Közösségben igazi élmény!
Idén is festői környezetben, a borospataki skanzenben szervezték meg a Százlábú néptáncegyüttes és a Százlábacskák gyermek néptáncegyüttes tizedik közösségépítő tánctáborát július 31. – augusztus 6. között. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében lezajlott rendezvényen 153-an vettek részt. A két táncegyüttes tagjai és vezetői, Virág Endre és Imola mellett meghívott táncoktatók, kézművesek és zenészek kapcsolódtak be a tevékenységekbe.
A tábori program gerincét a táncoktatás alkotta, naponta 5 órát gyakoroltak, külön a nagyok és a kisebbek. A Százlábú néptáncegyüttes vajdaszentiványi táncokat és énekeket tanult Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita, a székelykeresztúri Mákvirágok Néptáncegyüttes vezetőinek irányítása alatt. A Százlábacskák néptáncegyüttes a gyímesi táncokkal, énekekkel ismerkedett Both Jocó és Both Zsuzsa, a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői, a „népművészet ifjú mesterei” vezetésével.
A táncoktatás minőségét és színvonalát emelte az élő zene, amelyet a Heveder zenekar tagjai Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri (bőgő) és Petres Attila (hegedű), Bilibók Alpár (gardony), valamint a Kedves zenekar tagja, Bíró Imre (bőgő) biztosítottak.
A délelőtti három- és délutáni kétórás tánctanítás között kézműves-foglalkozások, közösségépítő játékok tették változatossá a napot. Benkő Éva, Demeter Miklós és Petrova Anasztázia irányításával karkötők, labdák, sípok készültek természetes anyagokból. A kézműves-foglalkozásokkal párhuzamosan 9–10 fős csapatokat alkotva, meseszerű, különböző erőgyűjtő feladatokat, játékokat kellett teljesítsenek a kicsik Péter Orsolyával. A nagyobbak közösségfejlesztő, csapatépítő játékokon vettek részt, és bernyócot (szőtt övet) készítettek.
– Minden este táncház színesítette a tábor programját, ahol kicsi- nagy együtt ropta az évek során elsajátított táncrendeket. Lefekvés előtt, összegzőként, levezetőként hangzott el egy-egy mese, amit Benkő Éva sajátos humorával fűszerezett, bevonva a résztvevő gyermekeket a mese kínálta lehetőségek feltárásában, az útvesztők megoldásában. A tábor egyetlen pillanata sem volt élményszegény, nem találtál unatkozó gyermeket, fiatalt, mert mindig volt valami, amin gondolkodni kellett, megoldásra várt, le kellett szaladni, meg kellett építeni, össze kellett gyűjteni, el kellett táncolni, meg kellett énekelni. A tábor utolsó napján egy közös mesebarangoláson tapasztalhatták kicsik és nagyok, hogy jóban, rosszban számíthatnak egymás segítségére, szeretetére. A hét folyamán a szemek csillogtak, a szoknyák perdültek, a sok-sok tánctól a csűr padlója porzott és a hagyomány élt, mert élteti azt minden egyes Százlábú és Százlábacska hitével, tehetségével és tánc iránti szeretetével – összegezte Péter Orsolya.
Virág Endre a tábor csapatépítő, közösségerősítő jellegét hangsúlyozta.
– A tábor a közösségről szól. Itt nincs telefon, televízió, csak tánc, beszélgetés, játék, egymásra figyelés. A 9–18 év közötti résztvevők az egy hét alatt a közösségi programoknak, a táncnak, a zenének köszönhetően megtapasztalhatták az összetartozás érzését, jobban megismerték egymást, igazi csapattá kovácsolódott a társaság, magyarázta.
A szervezők ezúton mondanak köszönet a szülőknek a bizalomért, Kovászna Megye Tanácsának, a Combridge cégnek, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesületnek, a Communitas Alapítványnak, Buksa Leventének, Balázs Imrének, Csenteri Leventének, hogy segítségükkel létrejöhetett ez az esemény.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csomagolhatnak a nagypiacosok, jön a Nagy Egyesülés emlékmű!
Most már szinte biztosra vehető, hogy Erdély Romániához kerülésének centenáriuma alkalmából jövő évig felállítandó Nagy Egyesülés emlékművet az aradi egykori Thököly, mai nevén Katedrális téren fogják elhelyezni, azon a területen, ahol a város egyik legnagyobb és leglátogatottabb szabadtéri piaca – a nagypiac, ahogy mindenki ismeri – található. Călin Bibarț aradi alpolgármester pénteken a Városházán tartott sajtóértekezleten számolt be a fejleményekről, pontosabban arról, hogy a Kulturális Minisztérium augusztus 2-án az aradi önkormányzatnak címzett levelében felkérte a hivatalt, hogy minél hamarabb foglalják városi határozatba az emlékmű felállításának helyét. A szaktárca választott: az ortodox templom előtti teret jelölte meg helyszínként.
Néhány nappal ezelőtt a kulturális tárca képviselői Aradon jártak, ahol a helyi vezetőkkel bejárták az utóbbi években felmerült lehetséges helyszíneket. Szó volt többek között a nagyszínház mögötti Szabadság (Avram Iancu) térről, a Ligeti tóról, sőt legutóbb a Városháza előtti tér is felmerült ötletként. Az emlékművet megalkotó Florin Codre képzőművész ugyanis a forradalmárok obeliszkje helyén, a villamosvágányok közé képzelte volna művét, erre azonban a forradalmár egyesületek azonnal felkapták a vizet és vehemensen tiltakoztak az ötlet ellen. Az aradi alpolgármester elmondta, jövő héten, augusztus 17-én, csütörtökön ül össze tanácsülésre a város képviselőtestülete. A napirendi pontok egyike a Katedrális térre vonatkozó határozattervezet. A város vezetői reményüket fejezték ki, hogy az ellenzék nem fog belekötni a javaslatba, hiszen annak idején, amikor a nagypiac környékének átalakítását magába foglaló Zonális Urbanisztikai Tervet (PUZ) elfogadták, nem volt különösebb ellenvetés a tanácsosok körében.
A nagypiacon áruló emberek és a tőlük vásároló környékbeliek minden bizonnyal nem fognak örülni az elképzelésnek. Korábban (még idén februárban) már volt precedens egy akcióra, melyben a piacosok spontán tiltakozással fejezték ki nemtetszésüket a polgármesteri hivatal térrendezési elképzeléseivel szemben. A város vezetői azonban már akkor elmondták, a piac meg fog szűnni, az árusok számára egy másik helyet keresnek, a jelenlegi teret pedig teljesen átalakítják. Ebbe beletartozik az is, hogy a javarészt pékáruk és tejtermékek forgalmazására üzemeltetett fedett csarnokot is felszámolják.
Hogy hova költöztetnék a piacosokat? Bibarț alpolgármester szerint az árusoknak a színház a Víztorony közvetlen szomszédságában, a Gloria Sport Klub épülete mellett (a Ion Rusu Șirianu utcában) lévő egykori kellékraktárának helyén biztosítanának teret. A részletekre azonban egy következő alkalommal térnek vissza.
A Nagy Egyesülés emlékmű témája tehát minden bizonnyal uralni fogja a jövő heti tanácsülést, nem kizárt, hogy az ellenzéknek is lesz egy-két hozzászólása a dologhoz.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Háromhetes képzés volt kántoroknak
Záróhangversennyel ért véget a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tizenkettedik alkalommal megszervezett, kántoroknak szóló tanfolyama. Több megyéből tizenkilencen végezték el.
Az apostoli hitvallást követően a kántorkórus szolgálatával folytatódott a péntek esti istentisztelet a Várad-Újvárosi református templomban. Csorba István A hála éneke hangzott el a kórus előadásában, majd Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos hirdetett igét. Az Apostolok Cselekedetei alapján a nézeteltérésekről szólt, melyek léteznek mióta világ a világ, s a gond nem is az, hogy különböznek a véleményeink, hanem az, amikor ennek okán háborút indítunk a másik ellen.
Nem változtunk
Ebben az esetben a háborút Jézus Krisztus követői ellen folytatták, s az ember nem sokat változott azóta – sokszor még családon belül is kemény szavakat használunk , amikor a másikat meg akarjuk győzni a saját igazunkról. Pedig amikor bölcsebbek akarunk lenni az Istennél, az ördög bohócaivá válunk – így volt ez Saul esetében is. De ő azt gondolta, hogy Isten nevében cselekszik, amikor üldözi a keresztényeket. Isten nem akarja, hogy az ördög bohócaivá váljunk, és mégis sokszor ez történik – például amikor gyűlölünk, ahelyett, hogy szeretnénk. Eltelt kétezer év és a világ nem sokat változott, ugyanúgy öldöklik azokat, akik Krisztus nevét vallják, rákényszerítik a keresztény világra azt, ami a kereszténység halálát okozza. Templomokról veszik le a keresztet, hogy a más vallásúakat ne zavarja, a keresztények lemondtak önmagukról. Míg régen a keresztények, ahová jutottak, elkezdték hirdetni Jézust – ma inkább hallgatunk, a megváltásunkat kacatokért cseréljük el, kincseinket csecsebecsékért nyújtjuk oda.
Ne dobjuk oda
Tegyük fel a kérdést: vajon mi mit teszünk a kincseinkkel? A legtöbben valószínűleg azért dobják oda, mert nem ismerik Krisztust, pedig most vannak templomok, ahol Krisztust prédikálják. Saul végül ki mert állni a zsidók elé, hogy Jézust prédikálja. Ki merte mondani: Jézus Krisztus Isten fia, aki eljött értünk.
Aki szépen énekel, az kétszer imádkozik, intézte szavait a tanfolyamot elvégzőkhöz a közigazgatási előadótanácsos. A szép ének közelebb visz Istenhez, aki elhív, kit erre, kit arra, hiszen nem bábuk vagyunk, hanem Isten megváltott gyermekei, akik hirdetik: Krisztus feltámadt, él és erőt ad. „Ne legyük a világ bábui, az ördög bohócai, hanem legyünk Isten áldott szolgái”- monda a közigazgatási előadótaácsos.
Elrepült
A kórus szolgálatával folytatódott az istentisztelet. Kodály Zoltán, valamint Birtalan József művek hangzottak el. Később Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó szólt a tanfolyamról: tizenkilenc hallgató végezte el a háromhetes tanfolyamot, s bár az elején úgy tűnt, hogy soha sem lesz vége, az idő elrepült, mintha egy szempillantás lett volna. Közben ismerkedő programok is voltak, orgonahangversenyre látogattak el és még az utcán is énekeltek. „Ha csak egy embert Isten felé fordítottunk, már megérte” – jegyezte meg, majd azt kívánta a jelenlévőknek, hogy már a vasárnapi istentiszteleten használják azt, amit itt tanultak. „Isten kiválasztott titeket a szolgálatra, ezt fel kell vállalni!” – bíztatta a résztvevőket.
Részletek
A Partiumi Keresztény Egyetem régizene tanszékének termében zajlott az oktatás, s bár általában tíz oktató szokott lenni, ezúttal csak hatan vettek részt, mindegyikük két-három tantárgyat oktatott: Márkus Zoltán, Nagy Judit Noémi, Kozma Gyula, Józsa Domokos, Orosz Otília Valéria és Rácz Lóránd. Az oktatás nyolc szinten történt, kezdőktől a haladókig, naponta reggel hattól este tíz óráig. A tizenkettedik éve zajló, kántoroknak szóló tanfolyamot a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezték meg.
Neumann Andrea / erdon.ro

Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani
Megváltoztatta a magyar közösség életét a Kolozsvári Magyar Napok, amely egy egész közösség ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Gergely Balázs, a rendezvénysorozat ötletgazdája és főszervezője a Krónikának. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény meg tudja szólítani a román közösséget is.
– Immár nyolcadik kiadásához érkezett a Kolozsvári Magyar Napok. Az elmúlt szűk évtized egészére visszatekintve, főszervezőként, ötletgazdaként mire büszke leginkább?
– Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Hét év áll mögöttünk, és elérkeztünk a rendezvény nyolcadik kiadásához – ez nagyon hosszú idő. Az utóbbi években minden évben ötszáz fölött volt a programok száma, de az első években sem fordult elő, hogy 150-200 rendezvénynél kevesebbre került volna sor. Az igazság az, hogy rendkívül nehéz ezek közül kiemelni bármit. Én elkenném a választ, és azt mondanám, hogy önmagában a rendezvény léte az, ami a számomra legfontosabb, hogy megszületett, megerősödött és az, hogy most már elmondhatjuk, hogy az életünk, a nyarunk részévé vált, minden évben egy fontos eseménynek számít. A közönség is ezt igazolja vissza, és ez szerintem nagyon nagy dolog. Tudjuk, hogy honnan indultunk, emlékeznek rá az emberek és azt is tudjuk, hogy hová jutottunk. Ez nem egy zenei vagy ifjúsági fesztivál: ez egy meggyötört, sokszor megalázott közösségnek az ünnepe, amely – úgy érzem – megváltoztatta a közösségünk életét, erőt adott, megtanított bennünket arra, hogy ne csak szomorkodjunk, siránkozzunk és defenzíven viszonyuljunk a közterekhez, hanem ezeket kihasználva ünnepeljünk együtt. A rendezvény közkinccsé vált, értéket mutat fel, és értéket teremt. Erre utal az idei jelszavunk is, a Transylvanicum.
– Elégedett azzal a támogatással, amit idén a KMN kapott? Hogyan alakult a rendezvény költségvetése? – Az idei költségvetésünk nagyjából a tavalyinak megfelelő, ez az a keret, amelyből nagyon tisztességesen el lehet látni azokat feladatokat, amelyeket egy ilyen volumenű rendezvény megkövetel. Nyilván több pénzzel több mindent lehetne kezdeni, mert mindennek ára van, és amióta a Kolozsvári Magyar Napok nagyon láthatóvá vált Magyarországon és Erdélyben is, azóta az árak is megemelkedtek. Létezik egy ilyen tendencia: ez egy akkora rendezvény, hogy már az együttesek, produkciók sem olyan áron jönnek el, mint máshova.
– A népszerűség átka?
– Igen, van egy ilyen oldala is a történetnek. De visszatérve az előző kérdéshez, azt gondolom, hogy tisztességen teljesíteni lehet a feladatokat. Minden évben hozzá tudtunk egy kicsit tenni a korábbi programokhoz, úgy érzem ez idén is sikerülni fog. A lécet magasra emelték a Kolozsváron és Kolozsvár környékén szervezett fesztiválok, de velük nyilván nem szeretnénk versenyezni. Sem az Untolddal, sem az Electric Castle nevű fesztivállal nem lehet minket egy lapon emlegetni, hiszen a Kolozsvári Magyar Napok nem egy fizetős könnyűzenei fesztivál. Ezek a közösségünk ünnepnapjai, melynek a programját igyekszünk a legjobb tudásunk szerint összerakni.
– Nem tartanak attól, hogy ebben az Untold-ellenes hangulatban bírálatok érik majd a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit amiatt, hogy – a rendezvény történetében először – a Sétatéren is lesz színpad?
– De. Épp a minap beszéltünk erről Oláh Emese alpolgármesterrel, hogy nagyon csúnya nyomai maradtak a Sétatéren annak, hogy a tavasz óta több nagy rendezvénynek is helyet adott a park. Eleve így vesszük át a területet, ezért is helyeztük át a rendezvényünk epicentrumát a Sétatér magyar opera felőli részére, hogy hagyjuk regenerálódni a nagyon lelakott részeket.
Mindenképpen számítunk a bírálatokra. Láttuk, hogy a tavaly már hangsúlyosan megjelentek a román médiában a magyar napokat lejáratni próbáló tudósítások. Mivel nyilvánvalóan mi vagyunk az utolsók a rendezvények sorában – a Jazz in the Park és az Untold, vagy egyéb kisebb rendezvények után, a kánikula közepette –, így biztos vagyok benne, hogy kapunk majd kritikát. Ezt majd megpróbáljuk konstruktívan kezelni, és abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nem működik ez a helyszín, vagy túl nagy károkat okozunk, jövőre átgondoljuk a terjeszkedés mikéntjét.
– Gondolom azzal is számoltak, hogy a rendezvény kissé „széteshet” amiatt, hogy a kisszínpad a Sétatéren lesz, némileg távol a magyar napok hagyományos, főtéri helyszíneitől. – Nem hinném, hogy ezzel baj lesz. Óriási tömegekről beszélünk, teljesen bedugult tavaly és tavalyelőtt a második legnépszerűbb helyszínnek számító Farkas utcai vásár. A szervezőtársaimmal közösen úgy éreztük, hogy fel kell lazítani, tehermentesíteni kell a Farkas utcát. Ráadásul nincs is olyan messze, a Főtér tízpercnyi sétára van a Sétatértől. Sőt a kettő között át kell menni az Óváron, ami nagyon fontos helyszíne Kolozsvárnak, és nem árt megismerni. Én úgy gondolom, ettől nem esik szét a rendezvény, de nyilván nem tudjuk előre eldönteni, hogy mi lesz sikeres és mi nem. Rugalmasan igyekszünk majd viszonyulni a helyzethez, s ha kell, változtatunk. – Van-e bármilyen felmérésük arról, hogy a román közösséget milyen arányban tudják megszólítani a Kolozsvári Magyar Napok programjai? – Pontos felméréseink nincsenek, becsléseink inkább. Azt tudom elmondani, hogy a Farkas utcai vásár és a főtéri nagyszínpad románok tömegeit vonzotta. Naponta többezres nagyságrendű a román látogatottsága a rendezvénynek, és ennek mi nagyon örvendünk. Pontosan ez az, ami bizonyos mértékben már szúrja egyesek szemét: kialakult egy olyan kellemes hangulat magyarok és románok között, amelyre korábban nem volt példa. Azt szoktam mondani, ahhoz, hogy tiszteletet várjunk el a többségi románságtól, nemcsak láthatóvá, de érthetővé is kell tenni magunkat. Erre a Kolozsvári Magyar Napok nagyon jó eszköz.
– Törekednek arra, hogy e tekintetben előrelépjenek?
– Nyilvánvalóan rengeteg javítanivaló van még, ugyanakkor nagyon sok minden függ az anyagiaktól is. Bele lehet gondolni abba, hogy egyetlen rendezvény fordítása, tolmácsolása, feliratozása mi pénzbe és mennyi energiába kerül. Igyekeztünk ezt a kört bővíteni, hiszen egyre több olyan rendezvényünk van, amely számukra is érthető. A tapasztaltok ugyanakkor az mutatják, hogy a románságot egyértelműen a koncertek, az olyan programok érdeklik, amelyek nem igényelnek különösebb tolmácsolást. Azt gondolom, ha ez a tendencia, és ez a viszonyulás megmarad, nagy baj nem lehet.
– Az idei műsorkínálat felhozatalából Ön főszervezőként mit vár a leginkább?
– Őszinte leszek: a végét. Legalábbis szervezői szempontból a Kolozsvári Magyar Napok nem az a rendezvény, ahol a szervezőtársaimmal együtt nagyon el tudnánk lazulni, ki tudnánk engedni a gőzt. Elég sok felelősséggel és sok tennivalóval jár ez a nyolc nap, ezért mi rendszerint a végét várjuk a leginkább. De ha úgy éljük meg, hogy minden jól zajlott le – hiszen nagyon sokat készültünk erre és sok munka van a rendezvény mögött –, akkor felhőtlenül boldogok tudunk majd lenni.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Játszva hívja fel a figyelmet Kolozsvár képi örökségére az Erdélyi Audiovizuális Archívum
Mikor lezárult az Örökségünk Őrei vetélkedő, Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum egyik kezdeményezője úgy érezte, hogy a diákok kutatómunkája nyomán remek vizuális anyag került felszínre, amely megérdemli a szélesebb körű figyelmet. Így indult a műhelymunka-sorozat, amelynek eredménye a Műemlékek diákszemmel című kiállítás formájában tekinthető meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokon.
A Bocskay-ház folyosóján és egyik termében tulajdonképpen öt kiállítás sorakozik, öt kolozsvári műemlékhez kapcsolódóan: a Marianum, a Mauksch-Hintz-ház, a Státus-paloták, az Óváry-ház és a Sétatér őrei gondolták tovább a védenceikről talált fotóanyagot. A mini-kiállításoknak két része van: a történeti, dokumentumokat felsorakoztató, és a játékos továbbgondolás „mentés másként” alcímmel.
Az RMDSZ középiskolásoknak szóló vetélkedője során sok információ és képanyag felszínre került az örökbefogadott műemléképületekről, a kutatást a Minerva Archívumban, a Fortepan archívumában, a Octavian Goga Megyei Könyvtárban és különböző hagyatékokban folytatták a diákok Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș vezetésével. A kiállításokon így nagy eséllyel látunk majd számunkra új régi felvételeket a jól ismert kolozsvári épületekről.
A csapatok érdeklődésüknek és képességeignek megfelelően gondoltak tovább néhány fotót: megkeresték az eredeti helyszíneket és újrajátszották a képeket, újrafotózták az eredeti helyszínt és belekomponálták a régi fotót, vagy kollázst találtak ki. „Ennek az volt a célja, hogy tényleg élvezzék, hogy egy képet kell nézzenek és a részleteket is a humor, a kapcsolatok, a kollázs révén jobban észrevegyék” – mondta el Blos-Jáni Melinda a hétfői megnyitón.
„Az éreztem, hogy hiányzik egyfajta kritikus, reflexív viszonyulás a vizuális kultúrához a diákok munkájából, ugyanis hiányzik az oktatásból is a vizuális kultúra” – indokolta a műhelymunka elkezdését Blos-Jáni Melinda. Mint mondta, a Sapientia-EMTE Film, fotó, média tanszékének oktatójaként fontosnak tartotta megismerni, illetve fejleszteni a középiskolás diákok gondolkodását a vizuális kultúráról, ezt összekapcsolni az Erdélyi Audiovizuális Archívum képmentő, képgondozó tevékenységével, illetve az Örökségünk Őrei program összegzését, bemutatását nyújtani.
Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese üdvözölte a „két fantasztikus kezdeményezés”, az Örökségünk Őrei várostörténeti vetélkedő és az egyetem oktatói, Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda és Tóth Orsolya által kezdeményezett Erdélyi Audiovizuális Archívum találkozását.
Az archívumot létrehozó Erdélyi Audiovizuális Egyesület célja az erdélyi audiovizuális örökség kutatása, népszerűsítése, első kiállításuk 2016 októberében Orbán Lajos két világháború közötti Kolozsváron készült fényképeit és filmfelvételeitmutatta be. A mozgóképeket a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával élőzene-kísérettel lehet megnézni szerdán este hét órától a Tranzit Házban.
A legnagyobb teret a Marianum kiállítása tölti be, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjai ugyanis személyes tárgyakat és történeteket is összegyűjtöttek a kolozsvári leányiskola egykori diákjaitól.
A Sátus-palotákat ábrázoló fényképekből az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulói merész kollázsokat találtak ki, ezeken a régi Kolozsvár a mai szupermarket-katalógusokkal találkozik.
A Mauksch-Hintz-házat lakó Hintz Elláról pedig a Báthory István Elméleti Líceum kiállításán kiderül, hogy maga is kivette a részét a korabeli vizuális kultúrából: ugyanahhoz az amatőr fotótársasághoz tartozott, mint a korábban említett Orbán Lajos.
Az Óváry-ház legendás irodalmi szalonjai az Örökségünk Őrei vetélkedő alatt szervezett Slam-esttel mosódik szó szerint egybe a református kollégisták kollázsán.
A Sétateret örökbefogadó csapat pedig egy ’60-as- ’70-es években készült portrésorozat alanyának rejtőzködő és magamutogató attitűdjeit játszotta újra, de egy századeleji sétatéri idillt is.
Ők a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói, ezért bónuszként a Sétatér történetéhez videós kvízt is összeállítottak: a parkban élő madarak nevét kell felismerni jelnyelv alapján. Amint az alábbi fotó bizonyítja, az interakció működött.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Műemlékek diákszemmel kiállítás augusztus 20-ig, a Kolozsvári Magyar Napok végéig látogatható, a kurátorok, Blos-Jáni Melinda és Mira Marincaș naponta 11 és 18 óra között személyesen is jelen lesznek.
Az Erdélyi Audiovizuális Egyesület következő projektje a Száz év karácsonya címet viseli. A 2017 adventi időszakára tervezett kiállításhoz bárki hozzájárulhat egy 1900 és 2000 között készült karácsonyi fotóval és egy ahhoz kapcsolódó történettel. A fotókat már most, a Kolozsvári Magyar Napok alatt is várják a Bocskay-házban beszkennelés végett.
Zs. E. / maszol.ro

Templombúcsú és falunapok Sepsibükszádon
Mária mennybevitelének ünnepe és megkülönböztetett tisztelete, Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. a keresztény egyház egyik legkiemelkedőbb Mária-kultusza, ami egybeesik mind a római katolikus, mind a görögkeleti egyházban. Mária tisztelete nem azonos fokú Isten imádásával, de több a szentek tiszteleténél – szögezi le a vallástörténeti lexikon, és derült ki többek között az ünnepi szentbeszédet mondó Simó Gábor mikóújfalusi atya prédikációjából tegnap a sepsibükszádi szentmisén. A településen tegnap templombúcsút tartottak, mintegy lezárva a hétvégén zajlott falunapokat.
Ünnepelt tegnap mind a Nyugat-, mind a Kelet-római Birodalom sokmilliónyi híve és papsága, országos ünnep immár Nagyboldogasszony napja. Megyénkben is számos görögkeleti templomnak Nagyboldogasszony a védőszentje, titulusa. A vallásban Mária személye úgy áll elénk, mint aki anyaságáért és hűségéért érdemli meg a megkülönböztetett tiszteletet, szelídségével, alázatosságával kiemelkedik, s példájával embereket és országokat képes „irányítani”. Példája követésre méltónak bizonyult, s így az egykori történelmi Nagy-Magyarországnak is védőjévé, patrónájává, védőasszonyává vált. Így történt ez az üvegművességéről ismert Sepsibükszádon is, ahol Nagyboldogasszony lett a védőasszonya a település kevert nációjú katolikus közössége első templomának 1867-ben, éppen 150 évvel ezelőtt, amelynek helyét gróf Mikó György adományozta a jól jövedelmező üveghuta közvetlen közelében. Ebben az esztendőben úgy esett, hogy a falunapok megelőzték a templombúcsút. A vigadalom ez alkalommal is kétnaposra sikerült. Szombaton a helybeli fúvósok fújták az ünnepre hívogatót, minifoci-bajnokság és gyermekműsor előzte meg a megnyitót. Bács Csaba polgármester és a magyarországi testvértelepülések – Berhida és Vasad – küldöttsége szólt a közönséghez. Énekelt a helybeli vegyes kórus, fellépett a Kipp-Kopp tánccsoport és a Spontán népzenekar. A Másnaposok koncertje és Ájgel Szabolcs zenekara zárta a műsort. Vasárnap a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas bemutatóját és a gyerekek, valamint Bartos Barna és Opra Balázs műsorát láthatták. Végezetül a magyarországi Kerozin együttes biztosította a jó hangulatot.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fagyival csalogatták a kisfiút az Arany-buszról
Már csak szerda estig lesz Kolozsváron a vándorbusz
Felszálltunk a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorbuszára, a magyar színház előtt állomásozó Arany200-as „járatra”, és amit ott találtunk... Nos, az jó órára rabul ejtett, alig akarózott leszállni, s csak a lapzárta sürgető délibábja vethetett véget az utazásnak. A toldisra öltöztetett buszban felfedezhetjük és újrafelfedezhetjük Arany Jánost leleményesen tálalt szikár tények, interaktív okosmegoldások, versrészletek, vallomások, zenék, filmek, rajzfilmek, könyvek, játékok által. A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti megnyitója kapcsán hosszú sorok kígyóztak a busznál, tegnap délelőtt már ráérősebben lehetett tanulmányozni, de az ott töltött óra alatt több tucatnyi látogató érkezett. Az Arany János születésének 200. évfordulójára létrehozott kiállítás mozgóváltozata a múzeumnak immár negyedik ilyen jellegű projektje, de ez az első, amely bejárja a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit.
Alig múlt 11 óra. A buszon annyian „utaznak”, hogy előbb inkább körbejárom. Körös-körül – kivéve a szélvédőt – Toldi figurák elevenítik fel a farkasokkal való találkozást, a malomkerék-történetet, a bika legyőzését, Toldi estéjét sötétkék alapon. „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, olvasom a busz oldalán a közismert versrészletet, és tucatnyi másikat. A sétatéri színház parkolójában állomásozó jármű mellett nyugágyak, akárha a tengerparton is üldögélhetnénk, de a távolabb sejlő Szamos is megteszi, a székponyvákon Toldi fekete rajzfilmfigurája, a másikon izmos karja a petrencés rúddal. A vékony fa árnyékában asztal Arany-kötetekkel, a személyes feljegyzéseket, kéziratos verseket tartalmazó kapcsos könyvből két példány, kifestők, kérdőíves Arany-próba. A krimikvízben ilyen kérdést találunk: „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt. Ki a gyilkosa?”. A másik az 500 walesi bárd kivégzésének körülményeit firtatja. Az Arany életéről szóló kvíz arra kíváncsi, mennyi ideig tartott a barátsága Petőfivel, és hány évesek voltak szülei a születésekor. Ha elsőre kínainak is éreznénk az egész játéktesztet, látogatás után érdemes újra próbálkozni, a buszon ugyanis temérdek kérdésre választ találunk. A gyerekek felpróbálhatják a sisakokat, ott találják a ládában, amelyet a Mátyás anyjából ismert fekete holló őriz.
Mindenkinek szívügye ez a busz
– 2008-ban volt az első vándorbusz, a Nyugat 100. évfordulójára, aztán a magyar nyelv busza és az Erkel-busz – sorolja Molnár Eszter Edina, aki másodmagával péntek óta kíséri a Németországban vásárolt buszt, amelyet a múzeum bérel. Az átalakításokat úgy végezték el, hogy odafigyeltek: a program végén lehessen visszaállítani utasszállítónak. Jövő nyár végéig a múzeum munkatársai felváltva vállalnak egy-két helyszínt, Eszterék pénteken Szatmárnémetiben csatlakoztak. Ott naponta többszázan látogatták a mozgókiállítást, és volt olyan 7-9 éves formájú gyermek, akit egy óra után még fagylalt ígéretével sem tudtak lecsalogatni. – Az idősebbek akár 2-3 órát is eltöltenek itt, mindent elolvasnak, aztán van aki azzal az ígérettel távozik, hogy visszatér megfelelő sorrendben végignézni a kiállítást – részletezi Eszter. A tervek szerint a gépkocsivezető végigkíséri az egész éves túrát, a busz néha visszatér a kecskeméti telephelyre, a szükséges ellenőrzést, karbantartási munkálatokat elvégzik rajta, majd indul tovább. Az erőgépet például már meg kell javítani, a szorítós erőpróba már nem működik. – Azt egy mérnök tervezte, Kapolcson feltűnt, kerített egy szerszámosládát és megjavította. Mindenkinek, aki dolgozott rajta, annyira szívügye ez a busz! A szélvédő feliratát át kellett programozni, egy német kisváros neve futott rajta, azt egy másik cég végezte. Annyira különböző szakterületekről érkező emberek dolgoztak, nagyon szép csapatmunka volt a busz elkészítése.
Szkokán Vilmos, a másik „utaskísérő”, jegyet nyom a kezembe. A lyukasztó szépen rányomja a dátumot, aztán meg a különleges pecsételő Arany János aláírását varázsolja a jegyemre. Üvegvitrinben tányér, mellette a keserű-szatirikus Hasadnak rendületlenül Vörösmarty-parafrázis sorai, ott a karlsbadi ivópohár és a pörge kalap. Mellette a Tetemre hívást olvashatjuk, a radványi erdőt jelképező gumicsíkok mögött. Szemben falemezeken részletek Arany János levelezéséből Jókaival, Gyulai Pállal, Petőfivel, Csengery Antallal stb. Odébb interaktív fal, ha megérintjük a Csonkatornyot ábrázoló kockát, az érintőképernyőn részleteket olvashatunk költőnk szülővárosáról, a családi fotót megsimítva a családjáról, a portrékat érintve pedig a barátságairól Tompa Mihállyal, Petőfivel, a nagykőrösi évekről, a pesti időszakról, a forradalomról, kitüntetéséről, betegségeiről stb. Megtudjuk, hogy németül olvasta Shakespeare-t, eredetiben Homéroszt, de „mindez a házasságomig tartott”, akkor ugyanis olvasgatás helyett a családjának kívánta szentelni az idejét, ígéretét viszont csak néhány évig sikerült betartania. Később aztán egy évtizedig szinte teljesen félretette a pennát, amikor unokája születése után fél évvel meghalt a lánya, Juliska, akinek a sírversét maga Arany János írta meg, de lányához írt későbbi verspróbálkozásán ilyen feljegyzés olvasható: „Túl fájdalmas! Nem megy.” A sors ajándékának bizonyult árván maradt unokája, Piroska, akit nagyszülei neveltek, és akihez különleges, humorral és szeretettel teli kapcsolat fűzte a költőt. 1886-ban azonban, alig 21 évesen őt is elvesztették, tüdőbajban meghalt, akárcsak nagyapja több testvére. Olyan ínyencségek derülnek ki, hogy Arany János elsőre félretette Madách tragédiáját, amit a szerző elolvasásra küldött meg neki, hogy aztán második nekifutásra „felfedezze”. Azt is megtudhatjuk például, hogy nemcsak angolul tanult meg könyvekből, hanem ugyanúgy franciául és olaszul is annyira, hogy fordított ezekben a nyelvekben, ám beszélni egyiket sem tudta. Vagy úgy tudta volna csak, mint a következő látogató...
Azok a valeszi bárdok
Közben a busz hátsó felében egy tíz-tizenkét éves forma kissrác gyermeki őszinteséggel fedezte fel a kiállítás kincseit, többek közt az erőpróba standot, és hangosan olvasgatta a feliratokat, ő még csak tanulja, hogy a valeszi bárdok azok tulajdonképpen velszi bárdok, miközben a torz kiejtés hallatán a busz elejében felszisszenő nyugdíjas hölgyek már szakavatottként kutatták az aranyi érdekességeket. Soha találóbb spontaneitással nem lehetne megidézni Arany János szellemét, mint ezzel a valeszivel...
A busz közepén is hallom, amint a kissrác előzékeny idegenvezetőként magyarázza – egyre csigázva türelmetlen kíváncsiságomat –, hogy a székekre le lehet ülni, a fülhallgatóban pedig zene szól és versek. Amúgy is szeretem a finom falatot mindig a végére hagyni, hát előtte még szemügyre veszem azÁgnes asszony fából mintázott, széthajtogatható „ruhára” nyomtatott sorait, majd kétszáz év irodalmárainak elismerő, megrázó gondolatait Arany Jánosról. Mikszáth Kálmán például ezt írta költőtársa halálára, 1882-ben: „Ott fekszik hidegen, mozdulatlanul, / ami törékeny sár volt benne – / ami arany volt, az megmaradt...” Orbán Ottó 1994-ben pedig ezt írja: „Én ha az Istent ember formájú lénynek próbálnám elképzelni, csakis olyannak, mint az öreg Arany János.” Már egyre közeledem a busz hátsó fertályához, minden szék és fülhallgató foglalt, hát még megnézem, milyen intézmények, utcák viselik Arany János nevét, és hol vannak szobrai. Megtalálni a térképen a piros pettyek között az alig ötven méterre nyíló kolozsvári Arany János utcát is. Itt olvashatunk a néhány éve elnevezett Aranyjános kisbolygóról.
Helló, itt a nyár, tikkad a szöcskenyáj
Végre, a finom falat! A játékban ki kell találni, mit jelenthet a pikszis, a brugó, az asztag. Aztán Arany Jánossal, a zeneszerzővel ismerkedünk. Igen, dalokat is szerzett a népdalgyűjtőként szintén értékeset alkotó költő, de emellett angol feldolgozásokat is hallgathatunk. „Idegenvezetőm” akad a nemsokára licista Tibor személyében, aki ismerőként azonnal rákattint a Belga együttes teljesen alternatív Toldi-feldolgozására és felfedezhetem az ígéretesen kezdődő dalt: „Hello, itt a nyár, / Tikkad a szöcskenyáj. / Hello, itt egy srác, / Aki malomköveket dobál.” Biztos akad, aki szentségtörésnek érezheti a dal további sorait (ők meghallgathatják a többi, klasszikusabb alkotást), de Tiborral ketten osztozva a belga Toldiján még a mintegy 30 évnyi korkülönbség ellenére is egyformán jól szórakoztunk: én a bolondos, de emlékezetes dalszövegen, Tibor bizonyára azon, hogy ez nekem mennyire tetszik... Legalább ennyire különleges az a felvétel, amelyen a különböző országok magyarországi nagykövetei mondják el a Családi kört...
A vizuális élménybe kicsit belekavar a képernyőben tükröződő napfényes külvilág, mégis le kell gördülnie egy könnycseppnek egyik kedvenc versem, a Tetemre hívás 21. századira rendezett rövidfilmje alatt (Madarász Isti, 2014), mindig olyan erősek azok a verssorok, s a modern világot ábrázoló kontrasztos képsorok csak fokozzák a hatást.
Irodalomtörténészek mondanak érdekességeket és ismert emberek beszélnek a saját személyes Arany Jánosukról. Enyedi Ildikó filmrendező annak idején a Toldiból értette meg, milyen nehéz dolog férfinak lenni. Az Arany-interjú felkérés kapcsán pedig rádöbbent, hogy amit ő akkor megértett, az a hideg zártság és érzékenység, a testi erőbe bezártság és érzéki némaság kifelé minden férfi szereplőjében benne van. Kukorelly Endre író, költő szerint Arany János az a magyar író, aki nem tudott hibázni, nyelvileg tökéletes: „Például a Keveháza. Hogy miről szól, azt kvázi zárójelbe lehet tenni. Az ember olvassa, és közben elolvad...”
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Szeretetben és békében, ahogy mindig kellene (Evangelizációs tábor)
Talán nincs még egy olyan hely, ahol egyszerre annyi ecset, olló, papír lenne forgalomban gyermekkézben, és annyi bibliai történet hangzana el naponta, mint a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban és udvarán ezen a héten. A tizedik evangelizációs tábor több mint hatszáz résztvevője Róma, Athén, Kána, Korinthosz, Antiókia, Jerikó, Jeruzsálem, Babilon, Cézárea és a többi bibliai város történetével ismerkedik a játékos foglalkozásokon, reggeltől délutánig békében, szeretetben élve meg e nagy közösség családias hangulatát.
A Gyár utcai templom udvarán húsz bibliai város hangulatába pillanthat be a látogató. Míg egyik sátorban készül a városzászló és a címer, a másikban a korabeli viselettel ismerkednek a gyermekek, kartonpapírból vágják ki és festik a női tunikát, a férfiruházatot, makettet terveznek, jó cselekedeteiket és az egymást segítő, egymásra figyelő törvényeket fogalmazzák meg. Ez egyfajta délelőtti lazító program a reggeli közös ima és a városok bemutatkozása után, az ebédig a játékos tanulásé a főszerep, amikor a korosztályoknak megfelelően tartják a foglalkozásokat. Az önkéntesek közül többen visszatérők, úgy szervezik a családi programot, hogy ezen a héten a tábornak tudják szentelni idejüket. Urbán Laura, a Székely Mikó Kollégium tanítója azt mondja, neki már két hét vakáció után hiányoznak a tanítványai, a velük való foglalkozás, és az evangelizációs héten újból feltöltődik, tanévkezdésig kitart az a sok szeretet, amit a gyermekektől kap. Az Angliában élő, sepsiszentgyörgyi származású Balla Zsuzsanna is szívesen áldoz szabadságából egy hetet a táborra, úgy érzi, három hónapra való lelki üzemanyag számára a gyermekek ragaszkodása. Van, aki gyermekként csöppent ebbe a nagy közösségbe, és néhány év után segítőként tért vissza. Pap Balázst tízéves korában nagymamája vitte el a táborba, idén a római csapatban tevékenykedik önkéntesként.
A tábor célja, hogy olyan keresztény értékeket próbáljanak a gyermekeknek átadni, amelyek a későbbiekben a keresztény életükben fontosak lesznek – tájékoztatott Benedek Róbert Károly segédlelkész, aki mindig kéznél van, ha hiányzik valami a foglalkozásokhoz. A kezdeményező, főszervező, a tábor témáját, tartalmi töltetét kidolgozó Dávid György plébánost kevésbé könnyű utolérni, egyfajta vágtázó mindenesként házigazdája a hatalmas gépezetnek. Szünet nélkül intézkedik, eligazítja, ha valaki egy üveg zsírral, lekvárral kopog be, amelyet a gyermekek tízóraijához hoz, telefonál, autóval furikázik a városban, hogy minden szükséges meglegyen a tevékenységekhez és a hét-nyolcszáz főre szabott ebédhez. Arra ellenben mindig van ideje, hogy válaszoljon, ha egy gyermek kérdéssel fordul hozzá. Egy lélegzetvételnyi szünetben pedig lapunknak is válaszolt: „Azt szeretnénk, hogy itt úgy legyünk együtt, ahogy kellene máskor is: szeretetben, örömben, békében, és Istenről is szó essen. Egy kicsit a lelkünknek, egy kicsit az eszünknek is legyen jó. Isten országát építve szeretnénk együtt lenni a gyermekekkel, ahol a nagyobb figyel a kisebbre, a kicsi számít a nagyobbra, a pedagógus gyermekké válik, a kicsi többnek érzi magát, a nagyobb pedig szolgálatot él meg.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megoldhatatlannak látszó ügyek Vásárhelyen
Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit.
Két évvel ezelőtt, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi gimnázium létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a helyi tanács 2014/271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a Tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban.
A marosvásárhelyi DNA által végrehajtott hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre.
Talán ennek következtében a Maros megyei tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát, amely szerint az intézményben a „2017–2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
Az első baklövések
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – a helyi tanács követte el azzal, hogy a 2014/271. számú határozatában az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a gimnáziumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott. A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös számú határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik.
Egyszerűen nem tudom megállapítani, miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek alapján a DNA ügyészei évek óta zaklatják a szülőket, sőt újabban a gyermekeket is (!!), akiknek pedig semmi közük sincs az iskola alapításához. A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult el a helyzet, annak ellenére, hogy a líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. február 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott idei rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt az egyértelmű jogi helyzetet, valamint az ártatlanság vélelmének az elvét, a Tanfelügyelőség vezető tanácsa meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. A vitatott határozat jogellenes, és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek az érdekeit, akik az iskola cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
Barátságtalan hozzáállás
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat március 2-i dátummal iktattuk. Ebben felhívtuk a tanfelügyelőség figyelmét, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Az illetékesek barátságtalan hozzáállását jellemzi az is, hogy panaszunk visszautasítását csak március 31-én közölték, megvárván az előkészítő osztályokba való beiratkozási időszak lejártát. A visszautasítást azzal indokolták, hogy a „DNA a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (Ştefan Someşan) és a szóbanforgó intézmény igazgatója (Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint „a DNA az oktatási folyamatokba beavtkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz tartozó (CSM) Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyeletének 1947/II/363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata meállapította azt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által a gimnázium cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint a DNA-nak az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindoklására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült. Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárásban kell megállapítani.
Folyamatos halasztások
A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és a június 30-án érdemben letárgyalt ügyben a semmiségről szóló ítélethozatalt állandóan elhalasztja. Mindaddig amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja, hogy a líceum törvénytelenül működik, a tanfelügyelőség nem akadályozhatja az iskola működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba.
A beiratkozás megtiltása hivatali visszaélésnek minősül. Érthetetlen a tanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtiltja a beiratkozást, megakadályozza, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan károsítja a tanulók iskoláztatását. Eszerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulókat kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a gimnáziumban folytatnák tanulmányaikat, ám a többi tanuló a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetne”.
A líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint az ingatlant 2005. december 9-én visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Nemzeti Kollégium további működése a római katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban, kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető. A katolikus gimnázium megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon.
Kettős mérce
Ha összehasonlítjuk, hogyan viszonyult a román igazságszolgáltatás a tanügyi törvény betartatásához a líceum és a MOGYE esetében, akkor a kettős mérce alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A líceum létrehozásánál az a gond, hogy az önkormányzat helytelenül fogalmazott, és határozatában csak javasolta az iskola létrehozását, de nem döntötte el, tehát megsértette a tanügyi törvény vonatkozó előírásait. E törvény viszont kijelölt három multikulturális egyetemet, amelyet arra köteleztek, hogy a nemzeti kisebbségek részére az egyetem keretében önálló tagozatokban, oktatási vonalakban biztosítsák a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babeş-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó szabályozásnak az egyetemi chartában történő rögzítését. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt beterjesztő Daniel Funeriu, az Ungureanu-kormány oktatási minisztere törvényellenesnek nyilvánította a MOGYE chartáját és elutasította annak jóváhagyását. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE-üggyel megbuktató Victor Ponta az előző kormány megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát. A jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30 százaléka magyar, 70 százaléka pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. A világon sehol nem létezik az a megoldás, hogy az előadásokon egyik nyelven leadott tananyagot a szemináriumokon és a gyakorlatokon egy másik nyelven kelljen visszaadni. Sérül tehát a magyar hallgatók joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást. A MOGYE szabályzata egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják az anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128 szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta semmis. Ezt azonban a bíróságok nem voltak hajlandóak kimondani, sőt azt állapították meg: az egyetemi charta törvényes. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróságok a romániai magyarság jogfosztása érdekében aszerint értelmezik a törvényt, hogy a kitűzött cél, vagyis jogaink további korlátozása megvalósulhasson.
dr. Kincses Előd
A szerző a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyvédje / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szállítmányozási gócpont Erdély szélén
Az Arad megyei Kürtösön 2009 óta működik az ország legfejlettebb intermodális terminálja, amely összeköttetésbe hozza Nyugat-Európa teherforgalmát Kelet-Európáéval. De hogyan működik egy ilyen létesítmény, mekkora forgalmat képes lebonyolítani egy év alatt? Minderről Wagner Istvánnal, a Railport Arad Kft. vezérigazgatójával beszélgettünk.
– Nagyváradi újságíróból vált egy Arad melletti logisztikai vállalat vezérigazgatójává. Hogyan élte meg a váltást, mennyire volt idegen ön számára az új munkakör? – Ez már a „harmadik életem”, ugyanis végzettségem szerint geológus vagyok. Az eredeti szakmámban keveset dolgoztam, alig két évet, aztán jött több mint tizenkét év újságírás, majd 2004-ben az újabb váltás. Először vasútlogisztikával kezdtem foglalkozni, és rövid idő alatt sok szakembert ismertem meg erről a területről. Aztán 2006-ban külföldi befektetők ajánlották fel számomra egy projektcég vezetését, egy zöldmezős beruházás megvalósítását. 2009-re elkészült a kürtösi intermodális terminál, a legnagyobb, legmodernebb ilyen létesítmény Romániában. Mire megépült, kiderült, hogy a cégvezetéssel továbbra is nekem kellene foglalkoznom. Azóta is ezt teszem.
E váltás sokkal nagyobb volt, mint az első, hiszen mindig is írtam, illetve sokat fordítottam. Ám az új munkakör teljesen idegen volt: a vasúti árufuvarozással, illetve a cégvezetéssel addig soha semmilyen kapcsolatom nem volt. Tény, hogy nagy szerencsém volt. Néhány nagy szaktudású ember támogatásával indultam. Hogy miként éltem meg a váltást? Egyszerre volt ijesztő és ösztönző, féltem is tőle, de kihívásnak is éreztem. Soha nem fogom megbánni.
– Mit jelent az intermodális terminál, melyek ennek a sajátosságai?
– Az intermodalitás a különböző szállítmányozási módok összekapcsolása, a mi esetünkben a vasúti és a közúti szállításé. Modern darukkal intermodális szállítmányozási egységeket (különböző méretű konténereket, daruzható félpótkocsikat) rakunk le különleges, erre a célra kialakított vasúti kocsikról a terminál betonplatformjára. Ezek az egységek kamionokkal folytatják útjukat az áru végső céljáig, illetve fordítva: ami közúton érkezik hozzánk, azt vonatra emeljük, és azzal juttatjuk el a rendeltetési helyére. A cél az, hogy az áru – ami gyakorlatilag bármi lehet – minél kevesebbet utazzon az autópályákon, és minél többet vasúton. Az Európai Unió fő irányelve az áruszállítás területén: átállni a közútról a vasútra. Az okok érthetőek: a vasúti áruszállítás biztonságosabb és környezetkímélőbb. Ha elég nagy a távolság és elég nagy az árumennyiség, akkor ez pénzügyileg is kifizetődőbb a szállítmányozóknak. Az intermodális láncban részt vevő szereplőket – így a terminálokat is – a legtöbb uniós ország államilag támogatja. Románia nem.
– 2009-ben kezdett működni a Railport Arad Kft. által üzemeltetett konténerterminál. Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra?
– Vegyes érzelmek dúltak bennem. Másfél év tervezés, illetve engedélyeztetés, majd másfél év kínkeserves építkezés után ott álltunk egy tízhektáros terület félig beépített részén másfél kilométer iparvágánnyal, három hektár lebetonozott rakodóterülettel, a világ egyik legmodernebb gumikerekes bakdarujával. Ezzel ötven tonna összsúlyig bármilyen intermodális szállítmányozási egységet fel lehet emelni. A legnagyobb román–magyar vasúti határátmenet tőszomszédságában képzett alkalmazottakkal, modern számítógépes nyilvántartó rendszerrel, erős külföldi tulajdonosokkal és szakmai kapcsolatokkal rendelkeztünk, és miután elköltöttünk tízmillió eurót, nem volt munkánk. Amikor belevágtunk a projektbe, minden forgalmi és üzleti tervünk reális és megalapozott volt. De amire készen álltunk a tevékenységre, a gazdasági és pénzügyi válság a legtöbb tervet áthúzta. Az első két év nagyon nehéz volt, de aztán rengeteg értékesítési munka árán elindultunk felfelé. Ma az egyik fontos pont vagyunk Európa intermodális térképén. Három éve vezettük be az éjszakai műszakot, azóta négy váltásban dolgozunk. Tavaly megdupláztuk a terminál emelő- és tárolókapacitását, jelenleg heti húsz zárt vonatot rakunk le és meg, ugyanakkor új forgalmakról is tárgyalunk. Ott tartunk, hogy nem nekünk kell futnunk az ügyfelek után, hanem ők keresnek meg minket. A mondás úgy tartja, hogy egy terminállal két baj lehet: az egyik az, hogy nincs elég forgalom, a másik az, hogy nincs elég kapacitás. Működésünk első nyolc éve után ma szerencsére egyik változat sem érvényes. 2016 szintén „meredek” volt, ugyanis a termináli tevékenységgel párhuzamosan építkeztünk, sőt – mivel amúgy is ott voltak a vasútépítők és a betonöntők – javítottuk az első ütemben épült rész arra szoruló darabjait.
– Milyen eszközeik, gépeik vannak, illetve hogyan zajlik a munkafolyamat?
– Két gumikerekes bakdaruval és két kisebb konténerdaruval – úgynevezett reach stackerrel – dolgozunk. A harmadik bakdarut most gyártják, októberre fogják szállítani, és reményeim szerint még az idén munkába áll. Mint bármelyik cégnél, nálunk is nagy kihívás a tevékenység optimalizálása. A daruk üres futásának csökkentését például úgy értük el, hogy a kamionok beléptetési sorrendjét immár mi határozzuk meg annak függvényében, hogy mely egységek állnak készen a vasúti kocsikra való emelésre vagy a közúti elszállításra. Rengeteget segít a számítástechnika, de természetesen sok múlik az emberi leleményességen is.
– Hány alkalmazottal kezdte működését a cég, és hányan vannak jelenleg? Milyen munkaköröket töltenek be az alkalmazottak?
- Tizennégy kollégával kezdtük 2009-ben, ma több mint ötven alkalmazott dolgozik a cégnél. Darukezelők és az őket segítők, közúti be- és kiléptetők, logisztikai irányítók, termináli kamionsofőrök dolgoznak nálunk, minden váltásban összesen 12 ember.
– Mekkora volt a konténerterminál forgalma a kezdeti időszakban, illetve a bővítés után?
– Hét évvel ezelőtt 3 ezer egységet emeltünk, tavaly 53 ezret. A bővítés tavaly ősszel ért véget, tehát a negyedik negyedévben már használhattuk a teljes kapacitást. Az idén 80 ezer körülire saccolom a végeredményt.
– Mit tart a legnagyobb kihívásnak a munkájában, és mire a legbüszkébb az elért eredmények közül?
– A legnagyobb kihívás az alkalmazottakra való állandó odafigyelés, a minél jobb csapatmunka kialakítása, hiszen bármennyire is segít a számítástechnika, ez nem szalagmunka. Sok esetben jól jön a tapasztalatcsere, a többi terminál által már kidolgozott újítások bevezetése, de természetesen sok jó ötlet érkezik a kollégáktól is, hiszen ők naponta szembesülnek a felmerülő gondokkal. Ha plasztikusan akarok fogalmazni: húsz méter magasból egy darukezelőnek szó szerint jobb a rálátása a folyamatokra. Közben az egész szállítmányozási világ is folyamatosan változik, fejlődik, és ezzel is lépést kell tartani. Arra vagyok a legbüszkébb, ami ma ezen a tíz hektáron történik. Büszke vagyok arra, hogy eljutottunk idáig, hogy a legnagyobb nyugat-európai szállítmányozási cégek az ügyfeleink, és szolgáltatásainkkal elégedettek. Ugyanakkor arra is, hogy az alkalmazottak jól érzik magukat, és örömmel jönnek dolgozni.
– Melyek a cég távlati tervei, milyen fejlesztési és bővítési elképzeléseik vannak?
- Az egyik stratégiai tervünk sajnos hosszú évek óta folyamatosan távlati, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznánk tovább rajta: régóta szeretnénk vasúti összeköttetést kialakítani Kürtös és Isztambul között. Ha sikerülne elindítani legalább heti két vonatot, akkor a terminál fordítókoronggá válna Nyugat-Európa és Törökország között, betölthetné az angol kifejezéssel „hub”-nak nevezett szerepet az intermodális szállítmányozásban. Az utóbbi időszak törökországi politikai fejleményei ezt jelentősen nehezítették, de az áru azért ilyen irányban is megtartotta azt az alapvető tulajdonságát, hogy előbb-utóbb megtalálja a leghatékonyabb útját. Itt a legrövidebb menetidő, a legkisebb távolság, a legolcsóbb logisztikai csomag, a legbiztonságosabb futás bonyolult keverékéről van szó. Egyszóval nem egyszerű a feladat, de közösen dolgozunk rajta vasúti operátorokkal, nagy európai közúti szállítmányozókkal. Bővíteni területileg már nem tudunk, beépítettük a rendelkezésünkre álló tíz hektárt. Ebből kifolyólag a jövőben további műszaki és számítástechnikai fejlesztések révén érhetünk el jobb eredményeket, nagyobb hatékonyságot. És ezek is jelentős befektetések, nem csak az iparvágányok vagy a speciális betonból készült platformjaink.
Szatmári Bence / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Előadásoktól a túrákig: gombászkonferencia Bálványosfürdőn
Mintegy száz résztvevővel kezdődött pénteken Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája, amely keddig tart.
Előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket. Szombattól keddig naponta gombásztúrára indultak-indulnak a helybeliek kalauzolásával, gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességeket, hasznos tudnivalókat is megismerhetnek a résztvevők. Kedden átadják a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat. A mostani tábor és konferencia egyben előkészítése a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire), melyre Bálványoson kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk – tájékoztatott Zsigmond Győző egyetemi tanár, a László Kálmán Gombászegyesület elnöke. Háromszék a gombászok körében amiatt is egyedi, hogy itt nő a harapégés vagy harapégte gomba, amely világraszóló helyi érdekességnek számít.
Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba előfordulásáról. Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretű és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (főleg tölgyes) helyeken termő gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csődöt mondott – írja egy tanulmányában Zsigmond Győző.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Egy községi néptanács cégtáblájának margójára
Az 1968-as közigazgatási-területi felosztás előtt mi még átéltük a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960), majd Maros Magyar Autonóm Tartomány (1960–1968) korszakait, 1968-tól a megyésítést. Utóbbi célja az iparosítás leple alatt a többségiek masszív betelepítése a magyar tömblakosság lakta megyékbe, városokba, nagyközségekbe. Ennek bizonyítékaként elég, ha belelapozunk a fiatalon elhunyt Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850–1992) 5+1 köteteinek bármelyikébe, ahol megyékre, városokra, községekre, falvakra lebontva megtalálod 1850-től szinte napjainkig (1992-ig) a helyi lakosság nemzetiségi, vallási, felekezeti hovatartozását. Ennél részletesebb és megbízhatóbb statisztikát nem is találhatsz. Idekívánkozik egy korabeli kétnyelvű tábla, a Maros Magyar Autonóm Tartomány, Udvarhely rajon, Siklód község néptanácsának „cégtáblája”. Nem tudom, hogy az akkori többség toleránsabb volt a mainál, mert nem volt ennyi nemzetféltő, hőbörgő? Talán ezért utaltam előbb az ez idő alatt megváltozott etnikai összetételre, a masszív betelepítésre, mert a tősgyökeres erdélyi román, magyar, székely, szász, roma, cigány az évszázadok során szokva volt az erdélyi nyelvi, vallási sokszínűséggel. Ők érdekeltek voltak, hogy igyekezzenek egymás nyelvét annyira elsajátítani, hogy az üzletbe betérő anyanyelvén kérhesse a kívánt árut, a műhelybe lépő anyanyelvén mondhassa el, mi baja lehet a javításra bevitt szerkentyűnek. Nem kapta azt feleletként, hogy „nu înţeleg, vorbiţi româneşte”. Érdekük volt megtartani a vásárlók és a kuncsaftok körét. Nem lehetett bemázolt, átfestett utcanévtáblákat látni naponta, pedig kétnyelvűen íródtak. Én még jól emlékszem, amikor 1962-ben az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben és a Művészeti Középiskolában beindult a román nyelvű oktatás. Érdekes módon, itt nem vitatkoznak a többségiek, hogy melyik volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás? De arról naponta hallunk, hogy Hargita és Kovászna megyében mennyire hátrányos helyzetbe kerültek. Erről utóbb az államelnök, Klaus Werner Johannis is meggyőződhetett székelyföldi látogatásakor Csíkszeredában. Azért itt elővenném a statisztikai adatokat, hogy a vezető funkciókban lévők közül ki kerül mindig előnyös helyzetbe. Erről nem jelennek meg hivatalos statisztikák. Közeleg a 100 éves évforduló, amit a többség ünnepként, mi, kisebbségiek siralomként élünk meg, amit nekik is meg kellene érteniük. Bármilyen háborúban, bárhol a világon a győztesek ünnepelnek, a vesztesek gyászolják emberi, anyagi, erkölcsi és mindenféle sérelmeiket. 99 éve várjuk az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglaltak betartását, egyebek közt a románok teljes jogegyenlőséget és autonómiát ígértek a velük együtt élő népeknek. Ma pedig, ha ígéreteik be nem tartásáért felelősségre próbáljuk vonni, akkor mindenféle irredenta, horthysta, szeparatista jelzőkkel illetnek, ki akarjuk szakítani Erdély szívéből, ebből az ősi román földből az úgynevezett Székelyföldet. Amikor immár 10 éve múlt, hogy nem az általunk választott, hanem a nagyhatalmak által diktált új hazánk, Románia az Európai Unió teljes tagjává, 2004-től a NATO tagjává vált, így a modern kori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Nos, akkor miért az értünk, miattunk lévő aggodalom? Merem remélni, hogy az aggódók is tudatában vannak, hogy az EU-n belül az autonómiának több példája létezik, melyek nem az elszakadást, hanem az illető államon belül maradást jelentik. Javasolnám, hogy a III. évezred második évtizedének vége felé foglalkozzunk azzal, ami az évszázados együttélésünk alatt nem a gyűlöletet szította, hanem az együvé tartozást, az egymásra utaltságot jelentette. Merem remélni, hogy a többség is és mi is ismerünk őseink elbeszéléseiből, de akár napjaink eseményeiből is pozitív példákat, melyek hozzásegítenek egymás jobb megismeréséhez, a kölcsönös bizalom elmélyítéséhez, és akkor az együttélés mindnyájunk számára elviselhetőbb lesz. Csupán annyi lenne az elvárás, hogy ha rólunk akarnak nyilatkozni a külföldnek, akkor minket kérdezzenek, és ne helyettünk „fogalmazzanak” megtévesztő, hamis állításokat!
Szász Károly nyugdíjas / Népújság (Marosvásárhely)

Önkéntesek a Kolozsvári Magyar Napokon: jobb, mint otthon ülni és tévézni
A szervezők munkáját idén 150 lelkes önkéntes segítette a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. Ez nem újdonság, hiszen az elmúlt években is folyamatosan láthattuk, ahogyan a színes pólós fiatalok rohangálnak egyik helyszínről a másikra, a raktárból a backstagebe vagy a szemétszedés után át padokat cipelni. Véletlenszerűen választott alanyainkat, Tamást, Mátyást, Annamáriát és Esztert kérdeztük arról, hogy milyen a KMN egy önkéntes szemszögéből.
György Tamás 17 éves, és Marosvásárhelyről érkezett. A rohamcsapatot erősítette, amely röviden arról szól, hogy „mindig készen kell állni”. Felelősségteljes munka ez, bármikor hívhatják, hogy segíteni kell – magyarázta. Tamás volt már a VIBE Fesztivál és a budapesti 17. FINA vizes világbajnokság önkéntese is. A Kolozsvári Magyar Napokra azért jelentkezett, mert egész egyszerűen ki szerette volna próbálni. „Rohamcsapatban még soha nem voltam önkéntes, nekem ez új volt” – mondta.
Mindegyik alanytól megkérdeztük, hogy miért éri meg neki az egyhetes fáradalom. Legtöbbjük azt emelte ki, hogy elsősorban a sok új barátságért érdemes a magyar napokon segédkezni, így Tamás is erről mesélt: „rengeteg új embert lehet megismerni, és az egy hét alatt rengeteg élményt szereztünk.”
Megoldani a váratlan helyzeteket
A rohamcsapat másik tagja, Horváth Kovács Mátyás Tamáshoz hasonlóan 17 éves, és marosvásárhelyi. Ő elsősorban fesztiválokon önkénteskedik, így például a VIBE-on vagy a Double Rise fesztiválon is tevékenykedett. Elmondta, a rohamcsapatban körülbelül negyvenen dolgoztak. „Mindig, amikor egy váratlan helyzet adódott, mi kellett megoldjuk. Egy csomót pakoltunk, beugrottunk a backstagebe, segítettünk a parkolásban. Nehéz munka” – jellemezte az önkéntes a feladatkörét.
Érdeklődésünkree elmesélte a legextrémebb szituációt, amelyben a magyar napok alatt találta magát. Ez Charlie koncertje után történt, amikor a backstage-ben Tamással együtt kellett koordinálnia a tömeget, hiszen rengetegen jöttek az előadóművész biztatására, aki autogramokat osztott, és fényképezkedett a rajongókkal.
A munka megérte, jó hangulatban telt, mert azután „mindig jött a megérdemelt pihenés, egy közös összeülés, egy buli az új barátokkal”. „A társaságról nem lehet rosszat mondani” – összegzett.
„Azon kívül, hogy fáradt vagyok, minden szuper volt”
Máté Annamária kolozsvári, ősszel kezdi a tizenegyedik osztályt. A rendezvényen az Infópontnál dolgozott, ahol a fesztiválozók bármilyen kérdésére tudnia kellett a helyes választ. Ugyanitt lehetett a programfüzeteket is beszerezni, szóval ebben a sátorban nagyon sok ember megfordult naponta. „Tavaly is itt önkénteskedtem, és ez a rész tetszett a legjobban” – indokolta a választását. Emellett beugrott helyszíni felügyeletesnek is, például a szervezőiroda előtt egyszer az autókat kellett meggátolnia abban, hogy oda parkoljanak.
„Azon kívül, hogy fáradt vagyok, minden szuper volt” – fogalmazott, ugyanis volt, hogy napi hét órát is dolgozott, máskor váltásokban négyet-ötöt. Ez egy tinédzser számára nem kevés munka, de az is lehet, hogy egy felnőttet is ugyanígy lefárasztott volna az, hogy ennyi időt töltsön a főtéri vagy a Farkas utcai zsongásban. De Annamária nem panaszkodik, jövőre ismét jelentkezik, immár harmadjára. „Ahelyett, hogy otthon üljek, és tévézzek, inkább eljövök önkéntesnek” – összegezte frappánsan és lényegre törően motivációját.
A főtéri koncertekért bulikkal kárpótolják őket
Annamária szeretett az önkéntes csapat része lenni, és a többiekhez hasonlóan ő is kiemelte, hogy egy hét alatt nagyon sok új embert ismerhetett meg. Szórakozásból sem volt azért hiány, tudomásunkra hozta, hogy minden este „exkluzív” bulikat szerveztek az önkénteseknek. „A főtéri koncertek nem annyira az én stílusom”, magyarázta, de nem volt más választása, mindegyiket végighallgatta az Infópont sátrából.
Annak, aki legalább egyszer már részt vett a Kolozsvári Magyar Napokon, ismerős az a kép, amikor az esti koncertek és bulik után az önkéntesek elindulnak a nagy fekete zsákokkal szemetet szedni. Látványos és dicséretes munka. Annamária erről jókedvűen, talán kissé humorosan is megjegyezte: „a legjobb dolog a szemétszedés, azt minden évben várjuk.”
„Egyszer mindenképp érdemes kipróbálni”
Nagy Eszter csíkszeredai, 21 éves egyetemista Kolozsváron, közgazdaság szakon, a magyar napokon a KMN logójával ellátott tárgyakat árulta a sétatéri és a főtéri fabódékban. Először vett részt a rendezvényen, és egyből önkéntesnek jelentkezett, amit szerinte jövőre is folyatni fog.
Jellemzően fél- vagy egésznapokat dolgozott. Először az Infóponthoz jelentkezett, de utólag úgy érzi, az árusítás jobb választásnak bizonyult. „Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen önkéntesnek lenni. Szerintem nagyon jó tapasztalat, egyszer mindenképp érdemes kipróbálni. Új barátságokat kötöttem, nagyobb lett az ismerősi köröm” – fogalmazott.
Tasi Annabella / maszol.ro

PMN könyvbemutató: Bódi Attila, Lázadni veletek akartam
A 16. Partiumi Magyar Napok a könnyed szórakozás mellett a komolyabb hangvételű beszélgetések, politikai talk show-k és könyvbemutatók helyszíne is. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye lesz Bódi Attila, Lázadni veletek akartam című könyvének szatmárnémeti bemutatója is, melyre augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel kerül sor a The Dome étteremben.
Bódi Attila szatmári születésű üzletember, író, a magyar színjátszást támogató Mecénástársaság alapítója, a Gyermekközpontú Oktatásért Mozgalom ötletgazdája és vezetője, kinek nevével mindezek mellett a Partiumi Magyar Napok nem kismértékben nőtt össze, lévén ő volt a megálmodója annak, hogy Szatmárnémetiben egy, a magyarság számára fontos, kultúránkat megőrző, de ugyanakkor szórakoztató rendezvényt hozzon létre. Most első könyvével tér vissza szülővárosába.
- Első szervezőként számos nehézséggel nézett szembe, hiszen eddig ismeretlen vizekre evezve vágott bele egy akkor még pár napos, azóta viszont már 10 naposra is bővült rendezvény megszervezésébe. Honnan jött az ötlet, illetve melyek voltak a legnehezebb pillanatok az első Partiumi Magyar Napok megszervezésében?
- Minden bizonnyal nem csak én éreztem már, hogy a közeg, amelyben élünk kezd áttetszővé válni, feloldódni látszik a városlakók közönyében. Láttam, amint az emberek körbebástyázzák magukat, otthonaikba zárkózva a hétköznapi gondjaikkal, nyavalyáikkal. Márpedig a beletörődés: halál. Harminckét éves voltam akkoriban, fiatal, életerős, úgy gondoltam, ha valami rossz vagy rossz irányba megy, azt meg kell és meg lehet javítani. Meg aztán hittem is a közösségünk értékeiben, azokban is, amiket örököltünk, meg azokban is, amik amolyan rejtett erőkként a lelkünkben, az értelmünkben lakoznak. A Partiumi Magyar Napok volt az én válaszom, egy olyan rendezvény, ami felrázza, mozgósítja a partiumi magyarságot. Bár az első PMN csak három napig tartott, de ami az igazi értéket jelentette számomra, az a rendezvényt megelőző kétszáz nap volt. Kétszáz nap, amikor több száz önkéntes szervező, diákok, tanárok, fiatalok és idősek, városiak és a falvaink népe, több százan vállvetve dolgoztak egy ideáért, amit ígéretként súgtam a fülükbe. Ami a legfelemelőbb volt, ezek az emberek, bár nagy részük nem is ismert, mégis hittek nekem, és egyre inkább hinni kezdtek egymásban, önmagukban, hinni kezdtek a PMN szellemiségében. Persze nem mindenki, mert a világ úgy lett kitalálva, hogy kellenek ellenlábasok, valamilyen oknál fogva, kellenek gyávák és árulók is. Most inkább elfelejtem csatolni az ellenlábasok, gyávák és árulók címjegyzékét, talán már el is felejtettem őket, talán nem is érdemelnek mást, minthogy elfelejtsük őket.
- Beszéltünk a nehézségekről, de természetesen nem mehetünk el azok mellett a pillanatok mellett sem, amelyek a legnagyobb örömöt okozták. Hogyan fogadták a szatmáriak a kezdeményezést?
- Mint kelet-európai sivatagban egy hűs Borszék ásványvizet. Sokan azt sem tudták, hogy szomjaznak, mások meg elfelejtették, hogy ők a víz őrzői. Mikor ezek az emberek találkoztak a főtéren, az maga volt a csoda. Egy kisebbségben élő közösség huszonegyedik századi csodája. Tudom giccsesen hangzik, de vállalom.
- Ha ki kellene emelni egy pillanatot, egy emléket, amely a legmeghatározóbb volt az első PMN szervezése idején, mi lenne az?
- Volt egy spontán ötletem. Amikor már sokan, rengetegen voltunk a főtéren, méretes hangszórókból, hangosan, hogy azok is halják, akik nem akarták hallani, kérésemre felcsendült az LGT dala, a Miénk itt a tér. Pillanatok alatt több száz ember énekelte torka szakadtából (na jó lehet, hogy nem torka szakadtából). Akkoriban ez nagy dolog volt, még most is beleborzongok, ha eszembe jut.
- Pár évvel ezelőtt végleg Magyarországon telepedett le, most pedig első regényének bemutatójával tér vissza szülővárosába. Ráadásul egy olyan regénnyel, mely az erdélyi magyar kamaszok pokoljárását mutatja be, azt, ahogy a román kommunista rezsim őket és családjukat miként gyűri maga alá, és mi marad az egykori kamaszokból felnőtt korukra. A Lázadni veletek akartam egy konkrétan ki nem mondott, de régóta várt feltárás könyve. A romániai kommunista terror múltjának teljes bemutatása. Ilyenkor adja magát a kérdés, hogy az író saját életéből, múltjából merítve kezdett bele a regénybe? Illetve, hogyan lesz egy üzletemberből író?
- Minden érzés hiteles, megtörtént, átéltük, de a történet és a szereplők fikciók, még akkor is azok, ha bizonyos dolgok tényleg megtörténtek, de nem így, és nem akkor.
A kérdésre, hogy hogyan lettem író, azt kell mondanom, hogy már tizenhat évesen volt egy kötetnyi versem, csak kellő bátorítás hiányában, mint oly sok talajt vesztett író én is elmentem pénzt keresni. Ha minden igaz, most visszataláltam önmagamhoz.
- A könyv egyik fő motívuma a lázadás. A regényben Szatmárnémetiben megjelent a felirat, hogy „Nincs pénz fagyira”. Innen indul a történet, majd elérkezünk egy 20 évvel későbbi osztálytalálkozóra, ahol az egykori kamaszok nemcsak újraélik régi fájdalmaikat, de magát az egész romániai, erdélyi történelmi helyzet komor, kegyetlen és embert próbáló időszakát is újraelemzik.
- Bár én is csak nemrég hallottam, de ez a felirat tényleg ki volt írva Szatmárnémeti egyik épületének a falára. Hogy valaki forradalmi hevületében festette fel, lázadva a rendszer ellen, esetleg egy elkeseredett gyerek, akinek a szülei nem adtak, nem tudtak pénzt adni, követte el a falfirkát, nem tudom, de szerintem egy zseniális mondat, ami nagyon sok mindent magába foglal. Amolyan regénybe illő gyöngyszem.
Hogy miért a visszatekintés, visszaemlékezés perspektívájából íródott a regény? Fontosnak tartottam, hogy időben eltávolítsam az elbeszélőket a drámai történésektől, mert úgy vélem, hogy nekünk is időre volt szükségünk, hogy feldolgozzuk, értelmezzük azt a kort. Ezt a lehetőséget a főhőseimtől sem akartam megvonni, úgy gondoltam, hogy húsz esztendő perspektívájából valamiféle megoldást is találhatunk az akkori traumák feloldására. Ha megoldás nincs is, talán némi vigasz kijár mindannyiunknak, legalábbis a regény erre tesz kísérletet.
- A mindenkori fiatal generáció mondhatni lételeme a lázadás. Lázadtunk mi is szüleink, tanáraink, sőt talán az egész társadalom ellen, mégis össze sem lehet ezt hasonlítani a regény fiataljainak tetteivel. Ön szerint fel tudják-e fogni egyáltalán a ma fiataljai, hogy mit jelentett a kommunista rezsim ellen küzdeni, szembeszállni vele? Meg tudják-e érteni, hogy egy ilyen egyszerű kijelentés, hogy nincs pénz fagyira, nemcsak a saját, de családjuk életét is örökre megváltoztatja?
- Számukra a kommunizmus csak történelem, ezért, ha nem értik, érzik annak a kornak a személyes vonatkozásait, nem hibáztatom őket. Viszont a lázadás mint feszítő életérzés, ugyanúgy a mai fiataloknak is sajátja, és bár a kommunista diktatúrának vége, de a mai ember is állandó diktatúrában él, legyen az a szülők diktatúrája, vagy a társadalom ilyen-olyan kényszere. Talán a mai fiatalok is érzik, hogy milyen nehéz helyesen dönteni, és azt is érzik, hogy dönteni márpedig muszáj, mert, ha nem mi magunk hozzuk meg a döntéseinket, megteszi azt helyettünk, a mi bőrünkre valaki más.
- Picit kanyarodjunk most át a jelenbe. Még nem mondtuk el pontosan, hogy augusztus 25-én, pénteken 17 órai kezdettel indul a könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó. Milyen érzésekkel hozza haza a regényét?
- Csupa jó érzéssel. Jól mondja, hazahozom, oda, ahol a helye van. És bizakodom, hogy szeretettel fogadják majd, hogy befogadják.
- Első regénye igazi közönségsiker lett, közönségtalálkozók és könyvbemutatók sora van már Ön mögött. Tervezi-e újabb könyv írását, illetve amennyiben igen, hasonló témaköröket szeretne bejárni? Van-e már ötlet, elképzelés egy újabb regényhez?
- Dolgozom egy következő regényen, most éppen a nemírom fázisában vagyok. A könyv témájáról nem beszélhetek, mert ha kibeszélem magamból, már nem tudok írni róla. szatmar.ro

Fotókiállítással indult Pécs Napja
„Engem átölelt Arad”
Tegnap délután a megyei múzeum Klió Termében fotókiállítással indult Pécs testvérváros aradi napja: neves művész, Marsalkó Péter mutatta be több nagyméretű, 60x100 cm-es fényképét, amelyekről első pillanatra az a néző benyomása, hogy festmények. Olyan fotók, amelyek „az eleganciát, a giccsközelségnek egy olyan változatát mutatják be, amely a mai fiatal generáció látásmódjának keretet tud adni” – vallotta be a Nyugati Jelennek a művész. Továbbá a kiállításmegnyitón elmondta: elhozta „a szíve alatti kincseket”, amelyekkel a pécsieknek szerette volna megmutatni azt, amit ők naponta látnak, de nem úgy, nem olyan szemszögből, mint a fotós.
Minden bizonnyal sikerült neki, mert nagyon érdekesen, izgalmasan örökíti meg a nagyon szép Mecsek alatti város számos építészeti alkotását – kívülről és belülről, felhívva a figyelmet olyan nagyszerű részletekre, melyek mellett a nem eléggé figyelmes szemlélő szó nélkül megy el. A mellesleg, szülei révén erdélyi származású művész tegnap, Aradon ülhette 63. születésnapját, ebből az alkalomból a vendéglátók egy palack hegyaljai borral és tortával köszöntötték fel a kiállítás megnyitóján, amelyen köszöntőt mondott (románul és magyarul) Bognár Levente aradi alpolgármester, Bognár László, a Pécsi Képviselő-testület tagja, Horzsa Gábor, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója – valamennyien a Pécs–Arad testvérvárosi kapcsolat eredményességét, példamutató voltát hangsúlyozták.
Késő délután Pécs aradi napja a Megbékélés parkjában folytatódott. Szeptember 20-án Pécsett az aradiak visszaadják a testvérváros látogatását, kulturális műsorral szerepelnek a Mecsek-alji városban.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal
„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!”
– Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
– Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is.
– A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát.
– Milyen nemzetiségű volt Rangheț?
– Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni.
– Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól?
– Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival”
– Hányban születtél?
– Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat.
– Hol láttad meg a napvilágot?
– Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett.
– Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül?
– Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak.
– Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után?
– Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába.
„Hatéves koromtól volt pónilovam”
– Mióta rúgtad?
– Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába.
– Mitől volt mezítlábas az a csapat?
– Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán.
– Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?!
– Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot.
– Mi történt veled az érettségi után?
– Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz.
– Végül elvégezted az agronómiát?
– Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében.
– Mezőgazdasággal nem foglalkoztál?
– A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya.
– Szüleid ott laktak?
– Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán.
– Ők mivel foglalkoztak?
– Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt.
– Jól érezted magad a szerszámműhelyben?
– Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba.
„Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is”
– Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába?
– A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek.
– Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad.
– A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van.
– Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén?
– Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük.
„Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!”
– Hiszel Istenben?
– Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba.
– Végül is, milyen a viszonyod Istennel?
– Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele…
– Vannak ellenségeid?
– Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek.
– Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy?
– Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja.
– Egészséges vagy?
– 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni.
– Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor?
– Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt.
„Életem legszebb időszakát élem”
– Értek nagy veszteségek életed során?
– Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát.
– Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után?
– A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom.
– Félsz az öregségtől?
– Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek.
– Boldog vagy most?
– Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat.
– Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért?
– Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől”
– Szeretsz utazni?
– Szeretek.
– Merre jártál?
– Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak.
– Hivatalos úton jártál Brüsszelben?
– Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van?
– Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz?
– Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját.
– Milyen politikai beállítottságú vagy?
– Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni.
– Hibáztál sokat az életben?
– Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől.
„Láttam a miniszterelnök házát”
– Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál.
– Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék.
– Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott?
– Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították.
– Milyen rendezvényen vettél részt?
– Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén.
– Tetszett Felcsút?
– Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az.
– Hogy érezted magad ott?
– Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem.
„Brüsszelben naponta háromszor esett az eső”
– Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből?
– A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem.
– Milyen nyelven szólaltál fel?
– Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar.
– Miről beszéltél?
– Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja…
– Tetszett a város?
– Brüsszelben naponta háromszor esett az eső…
– Élvezted a látogatást?
– Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni.
***
– Hozzátennél még valamit?
– Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Magyarországi orvosokkal pótolják a hazai egészségügy hiányosságait
Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat a háromszéki Gidófalván. Az ingyenes egészségügyi program szeptember 4-én kezdődik Kovászna és Bács-Kiskun megyék együttműködése révén.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az egészségügyi szűrésekre.
A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott az életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Szeptember 4–8. között naponta 9 és 16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, valamint EKG-, ultrahang- és laborvizsgálatokat végeznek a Bács-Kiskun megyei kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva és a hozzá tartozó falvak – Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos – lakói számára.
A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf-kórház. A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok megyei kórház szakorvosai és asszisztensei eddig tíz háromszéki faluban végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei hat település lakóinak egészségi állapotát mérték fel.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Akik ritkán táborozhatnak
A fogyatékkal élőknek is fontos, hogy közösségben legyenek, és aki ezt fizikai állapota miatt ritkán teheti meg, annak különös jelentőséggel bír, hogy részt vehet egy táborban – hangsúlyozza Kovács Zsuzsanna, aki huszonegy éves sérült fiát kísérte el a sepsikőröspataki Írisz-táborba, ahol a Diakónia Keresztyén Alapítvány kovásznai csoportjának hátrányos helyzetű fiataljai töltöttek el néhány napot. Deák Judit, a csoport szíve-lelke nem tudott részt venni a vasárnap zárult táborban, ezért Kovács Zsuzsanna önkéntesen vállalta a tizennégy táborozó felügyeletét.
A nap áhítattal kezdődött, amit ottjártunkkor Apor Zsuzsa tartott, és arra figyelt, hogy az elcsendesedésben mindenki megtalálja lelki békéjét. A kézműves-foglalkozásokat Egyed Edit irányította, aki olyan tevékenységeket szervez, amelyek fejlesztik a finommotorikát, az egy dologra való összpontosítást, a logikát. Pénteken fonalgrafikával próbálkoztak, néhányan igen ügyesen követték a kartonpapírra szurkált mintát. A résztvevők közül egyesek a Diakónia által Kovásznán nyitott Írisz bolt alkalmazottjai, és vannak, akik naponta azért járnak be a turkálóba, hogy tartozzanak valahová. Minden egyéni sors más, kinek könnyebb, kinek nehezebb az élete, de mindannyian azt érzik, nem elég elfogadó a társadalom irányukban – véli Kovács Zsuzsanna. Elmondta, huszonegy évvel ezelőtt fia vízfejűként született, a szakemberek hamar megbélyegezték, hogy nincs mit tenni. A gyermek két és fél éves volt, amikor kapcsolatba kerültek egy olyan orvosnővel, aki a budapesti Pető Intézetben tanulta a konduktív pedagógia módszerét, és segítségével évek alatt sikerült elérni, hogy fia megtanult járni, beszélni, de a finommozgások nem fejlődtek annyira, hogy írni is megtanuljon. Iskolába nem járt, jelenleg számítógépen ír, és autodidakta módon fejleszti tudását. Férje két évvel ezelőtti halála után Zsuzsanna egyedül maradt fiával és teológushallgató leányával. Nehéz évek vannak mögötte, a betegsége alatt házastársa átesett vese- és szívátültetésen, fia pedig továbbra sem önálló. Az édesanya nevelőként dolgozik a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központban, azt mondja, ottani neveltjei nagyon sokat segítenek abban, hogy elviselje a mindennapok megpróbáltatásait. A kovásznai fogyatékkal élők tábora vasárnap bezárta kapuit, de az Írisz táborhely továbbra is nyitva marad azok előtt, akik csendes környezetben szeretnék jól érezni magukat. Az pedig külön erénye a helynek, hogy az itteni létesítmények mozgássérültek számára is kényelmesek, a táborszervezők pedig lelki táplálékot is biztosítanak a táborozóknak.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gidófalván szűrnek a kecskeméti orvosok
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)