Színjáték
Az 1990-es évek elejének hisztérikus magyarellenességét, a románok országegység-féltését („Erdélyt nem adjuk!”) idéző iromány jelent meg a Glasul Aradului nevű demokrata liberális pártlapban csütörtökön.
A sorokat jegyző bizonyos Lucian Şerban hangzatosnak, egyben a román nemzeti összefogásra felhívásnak szánt címet talált ki: Ne adjátok el a színházat! (Nu vindeţi teatru).
Fogalmazásában (újságcikknek nem nevezhető, mert a hírlapírás és a publicisztika műfaji sajátosságai közül mindet nélkülözi) azt írja, hogy az a „szóbeszéd” a városban, hogy a jövőre megüresedő aradi színházigazgatói székre igényt formált az RMDSZ. Ezért kell összefogni és, ha szükséges, kiegyenesített kaszákkal is megvédeni a színházat a magyar betolakodóktól! – foglalható össze röviden a lényeg. Már az is sok – folytatódik a gondolatmenet –, hogy megengedték a magyaroknak a Szabadság-szobor elhelyezését, ami az 1848-as forradalom idején a románokat lemészároló (sic!) tábornokoknak állít emléket.
Egyrészt: már a pályakezdő újságírókba beleverik, még mielőtt átlépnék a szerkesztőség küszöbét, hogy „mendemondákra”, „kósza hírekre” hivatkozva nem írunk le semmit, másfelől: az aradi RMDSZ-nek nem igazán stratégiai intézmény a román színház. De – ha már felhozták –, miért ne lehetne magyar igazgatója a román teátrumnak, ha az illető talpraesett, hozzáértő és jó menedzser? Hogy azt ne mondjuk, alanyi jogon is járhatna ez a poszt, hiszen 1817–1818-ban Aradon nyílt meg a Kárpát-medence legrégibb kőszínháza, és nem a moldvai vagy a havasalföldi fejedelemség kincstári hozzájárulásával… (Arad legszebb köztéri műalkotásának és a 13 vértanú emlékének a gyalázása szándékos ferdítésre, gyűlöletszításra, egyben a kőbaltás ember primitívségénél is nagyobb műveletlenségre vall.)
Tehát az RMDSZ-nek nem kell a román színházdirektori poszt, és ezt L. Ş. is tudja/tudta, amikor tollával felszántotta a PD-L holdudvarának érdekeit szervilisen szolgáló, önkormányzati hirdetésekkel vitatható módon telepumpolt zseblap hasábjait, mert ő maga idézi az RMDSZ-es alpolgármestert, aki cáfolta a híresztelést. Hajánál fogva előrángatott, izzadságszagú tehát a témaválasztás. Csak arra jó, hogy a budapesti színházi affér után legyen nekünk is egy saját, külön bejáratú „teátrális” jelenetünk. Ami a magyar Nemzeti Színház kibérlését illeti a december elsejei román nemzeti ünnepre, tapintatlanságra vall, ez nem kérdés, miként az sem vitatható, hogy bárdolatlanság visszavonni a bérbeadásra tett ígéretet is; szerencsétlen ügy, legjobb, ha meg sem történt volna, és kár feszegetni, hogy „ki ütött vissza”.
Nem az a szokatlan, hogy egy román sajtómunkás ilyesmire ragadtatja magát, hanem az, hogy egy olyan lapban adtak teret az ámokfutásnak, amelyik az RMDSZ-szel – elméletileg – egy oldalon álló PD-L érdekeltségi körébe tartozik. Vallom, hogy a véleménynyilvánítás szabad és sérthetetlen, de talán nem lett volna a sajtószabadság (ha van ilyesmi egy pártközlönynél) lábbal tiprása, ha a szerkesztő vagy a tulajdonos figyelmezteti a szerzőt, hogy túllő a célon. Gentleman viselkedést nem várunk el, de legalább a betyárbecsület azt diktálná, hogy nem lépünk a lábára annak, akivel egy irányba toljuk a szekeret.
Ha a többség nem határolódik el az ilyen L. Ş. féléktől, megerősíti sejtésünket, hogy bár osztanak ránk statiszta- és epizódszerepeket – hadd tapsoljon a publikum –, de amint legördül a függöny, azon ügyködnek, hogy írhatnának ki bennünket végleg a darabból.
Pataky Lehel Zsolt, Nyugati Jelen (Arad),

Csiky Gergelyre és id. Kilin Sándorra emlékeztek Aradon
A névadó születésének 168., illetve halálának 119. évfordulójára emlékeztek ma délben az aradi Csiky Gergely Iskolaközpontban.
A gimnáziumi éveit Aradon töltő, később a papi hivatást a dráma- és színműírói, illetve műfordítói pályára cserélő Csiky Gergely 1842. december 8-án született az arad-hegyaljai Pankotán, és 1891. november 19-én halt meg Budapesten; a térségben az aradi iskolaközponton kívül az ő nevét viseli a temesvári magyar színház is.
A kilencedik alkalommal megszervezett Csiky-nap nemcsak a névadóra való emlékezést jelenti, hanem az iskola ünnepét is egyben – hangsúlyozta Bognár Levente aradi alpolgármester Juhász Béla iskolaigazgató köszöntője után. „Nagyon fontos, hogy Csiky Gergely – és minden magyar nyelvművelő – hagyatékát tovább vigyétek. Tanuljátok, használjátok, vigyázzatok a magyar nyelvre itt, ebben az iskolában, ugyanis ez az, ami meghatározza azonosságunkat. Generációk dolgoztak azon, hogy ma itt magyarul tanulhassatok és felkészüljetek az életre” – fogalmazott az elöljáró. Horváth Levente Arad megyei alprefektus beszéde után Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes azzal a javaslattal állt elő, hogy a tanintézmény változtassa meg a nevét Csiky Gergely Iskolaközpontról Csiky Gergely Főgimnáziumra. „Ehhez az iskola minden feltételt teljesít – jelentette ki. – Megvan a legkevesebb 75 éves múltja, sőt annál jóval régebbi a története, rendelkezik kellő humánerőforrással, megvan az akarat, a lendület, vagyis szerintem minden adott ahhoz, hogy az iskola kikerüljön az árnyékból, mert jelenleg, ha a megye vezető iskoláit sorolják valahol, a Csiky rendre kimarad. Pedig ez egy a maga nemében egyedülálló iskola: más középiskolában nincs magyar tannyelvű tanítás a megyében, illetve olyan nevelést és tartást ad a diákjainak, amivel kevés iskola büszkélkedhet. Remélem, az ünnepek után erről is beszélhetünk az illetékesekkel.”
A hagyományokhoz híven, a Csiky-napon nem feledkeztek meg az aradi magyar oktatás jeles pedagógusairól sem. Idén a 110 éve született id. Kilin Sándor emléktáblája került be az iskola panteonjába, több diáknemzedék hálája jeléül. A néhai erdőhegyi majd pernyávai tanító és iskolaigazgató a szó szoros értelmében a nemzet napszámosa volt – mondta róla Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke. A Kolozsváron diplomázott Kilin Sándor negyed évszázadon át az erdőhegyi református iskola kántor-tanítója, egy darabig pedig igazgatója volt, majd egy évig bánsági, azt követően meg aradi magyar tanfelügyelő. „Az egykori diákok és szülők, a pernyávai városrész lakói elsősorban mint iskolaszervezőre emlékeznek rá. Kilin Sanyi bácsi az anyanyelvű oktatás utolsó mohikánja volt Pernyávában. Trianon után egyre sorvadt a magyar oktatás, és ő volt az, aki küzdött, járt, biciklizett, kilincselt az iskola érdekében. Tankönyveket, iskolai segédanyagokat szerkesztett, de ezek egy része engedélyek hiányában a saját, más részük pénz hiányában a kiadók fiókjában maradt. 1959-ban a Kapa utcai »Kilin-akadémia« is az iskolaegyesítés áldozata lett. Átvitték az Illés – ma Oituz – utcai román iskolába, ahol Sanyi bácsi aligazgatóként tovább küzdött a pernyávai magyar gyerekekért. Ma ez már csak emlék, hiszen a közelmúltban megjelent pernyávai oktatástörténetben a román nyelvű iskoláról esik szó. Az Erdőhegyről elhurcolt református pap helyett prédikált a templomban, temetett, keresztelt, és matematikát tanított, ha nem volt tanár, nehogy a szülők elvigyék a gyerekeket a magyar iskolából. Nem a nagy, neves középiskola tanára, hanem a napi munka, a családok hétköznapjainak alakítója volt. Emléktáblája a munkás pedagógusok és a neves tudós-tanárok között méltó helyre került” – emlékezett a 82 évet élt Kilin Sándorra Matekovits Mihály. Erdőhegyről az egyik volt tanítvány, a 85 éves Galambos Gyula is eljött az avatóra; a márványtáblát Matekovits és Csanádi János ny. tanár leplezte le, és Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkipásztor áldotta meg.
Az ünnepség végén adták át a Csiky-díjat, amit idén a 12. osztályos Dancu Gréta érdemelt ki, hagyományosan most jutalmazták meg a nemzetközi rajzversenyek díjazott diákjait, majd Ilona János informatikatanár mutatta be az aradi iskola új internetes honlapját, amely awww.csikygergelyarad.ro webcímen érhető el.
Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma

A Magyar Kultúra Napja
Átadták a Kölcsey-díjakat
Az év első legjelentősebb aradi magyar kulturális eseményére szombaton délután került sor a Jelen Házban.
A Magyar Kultúra Napján, Kölcsey Ferenc Himnusza,nemzeti imánk születésének 188. évfordulóján adták az aradi Kölcsey Egyesület díjait, amit olyan személyek vagy közületek kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyletet támogatják ebbéli munkájában.
A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános; tavaly Puskel Péter újságíró és helytörténész, valamint post mortem – halálának 25. évfordulója alkalmából – Ficzay Dénes néhai tanár. Ebbe a névsorba íratott fel idén Böszörményi Zoltán író és laptulajdonos, valamint a Khell tanítóházaspár.
Az ünnepség elején Berecz Gábor titkár foglalta össze dióhéjban Arad legpatinásabb civilszervezetének, a 130 éve alakult Kölcsey Egyesület történetét, majd a jelenlévők a Himnuszt hallgathatták meg Murvai Dávid középiskolás diák szavalatában. Jankó András egyesületi elnök Böszörményi Zoltánról mondott méltatásában kiemelte a díjazott irodalmi munkásságát, tucatnyi magyarul megjelent, de több idegen nyelvre is lefordított verseit, regényeit, novelláit, és azt, hogy bár távolra vetette a sors, sosem feledkezett meg gyökereiről, szívügyének érezte az aradi magyar kulturális élet támogatását. A díjat a kitüntetett távollétében Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vette át.
Az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban tanító Khell házaspárról, Jolánról és Levente Lászlóról Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke mondott laudációt, amihez a pedagóguskollégák Petőfi Színészdal című – átköltött – versét megzenésítve biztosítottak kóruskíséretet. „Találkoztak már harangozóval, aki virágkertész, aratóval, aki gyémántcsiszoló, ékszerésszel, aki lélekgyógyász? – kezdte Matekovits. – Igen, ha találkoztak a Khell házaspárral, együtt és külön-külön is. Ők harangozói az anyanyelv jelenlétének. De Németh László szerint minden tanító egyben gyémántcsiszoló is, és az ékszernek való a gyermek lelke – s ezeket a lelkeket alakítani, ápolni, edzeni kell. (…) Apostolok, Trabanttal járó fáklyavivők, akik 25 évig gurultak hetente két-három alkalommal Pécskára, aminek az eredménye a ma is működő Búzavirág néptáncegyüttes.” A magyar identitást megtartó közösségi munkájukért az RMPSZ Márki Sándor-díjjal tüntette ki Khell Leventét és Jolánt 1995-ben, illetve 1998-ban, továbbá a családfő 2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet oklevelét vehette át. A díjátadó végén Gál Zoltán Vörösmarty Szózatát szavalta el, majd Bognár Levente aradi alpolgármester mondott üdvözlő szavakat. A meghatódott Khell házaspár kifejtette: több mint három évtizedes pályafutással a hátuk mögött úgy érzik, jó úton haladnak a kitűzött tervek megvalósítása felé, és mindig újabb célok vezetik őket hivatásukban.
Az ünnepség végén az idén 20 éves Kölcsey Diákszínpad mutatta be a Jelentek egy hősszerelmes életéből című előadást.
130 éve
A Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult meg, de csak 1882. január 22-én jegyezték be hivatalosan. A kor aradi értelmisége hozta létre, nagykereskedők, bankárok, iskolaigazgatók stb., és elsősorban az iskolásokat volt hivatott segíteni különböző jótékonysági rendezvények szervezésével. Később kiterjesztették a tevékenységet, például az egyesület felhívására indult el a gyűjtés az 1848–1849-es Ereklyemúzeum létrehozására, és a több mint 17 ezer emléktárgy lett a mai aradi történelmi múzeum alapja; művelődési-irodalmi esteket is szerveztek az egylet tagjai. Első elnöke Tabajdi Károly főispán, első titkára Márki Sándor történész volt. A Kölcsey Egyesületet 1948-ban megszüntették, akkor Olosz Lajos költő volt az elnök és Ficzay Dénes tanár a titkár. A kommunizmus alatt lappangó tevékenysége volt, majd 1990. januárjában Pávai Gyula kezdeményezésére a hamvaiból újjáéledt az egylet, és többek között fiatal színészek, szárnybontogató írók, költők támogatását vállalta fel. Jankó András jelenlegi elnök elmondta, a megalakulás 130. évfordulója alkalmából szeretnék újra kiadni Márki Sándor Arad szabad királyi város története című munkáját, ami a történészek számára autentikus forrásanyag, és aminek az eredeti kiadásából tudomása szerint csak 4-5 példán található Aradon. Október 6-ra tervezik a könyv megjelenését.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Aradi Szabadság-szobor: csak találgatják, kik állhatnak a rongálás hátterében
Nem állítható egyértelműen, hogy magyarellenes megnyilvánulásról van szó, hiszen színesfémtolvajok is lehetnek az elkövetők, vagy kamaszos csínytevésről is lehet szó, bár tény, hogy az utóbbi időben az ellenzéki pártok helyi szervezeteinek vezetői több magyar- és RMDSZ-ellenes nyilatkozatot tettek.
Az aradi Román–magyar megbékélés parkja nem tölti be rendeltetését, hiszen éppen csak béke nem honol a környékén: egy hónapon belül másodszor rongálták meg ismeretlen tettesek. Ezúttal nagyobb a kár, ugyanis Zala György monumentális alkotását, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot gyalázták meg: az Ébredő szabadság szoboralak kezéből ellopták a tőrt, az Áldozatkészségéből pedig a diadémot. Március 15-ét megelőzően a szobor és a román forradalmi emlékmű előtti térburkoló kövek egy részét szedték fel, és dobták a szökőkútba, ezúttal azonban a magyar szabadság jelképének és egyben Arad legszebb köztéri alkotásának estek neki barbár módon.
Nem állítható egyértelműen, hogy magyarellenes megnyilvánulásról van szó, hiszen színesfémtolvajok is lehetnek az elkövetők (a bronz szoborcsoport alkotóelemei igen értékesek a „szarkáknak”), vagy kamaszos csínytevésről is lehet szó, de tény, hogy az utóbbi időben az ellenzéki pártok helyi szervezeteinek vezetői több magyar- és RMDSZ-ellenes nyilatkozatot tettek.
Főleg a nemzeti liberálisokból – az RMDSZ volt koalíciós partnereiből – tört elő az elvakult nacionalizmus amiatt, hogy Arad megye ivóvizet fog exportálni Békés megyébe (kifogásolván a szerintük „csak a magyaroknak előnyös szerződést”), valamint hogy a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium „elkótyavetyéli” a román kulturális örökséget. Ezt arra alapozták, hogy a tárca nem vette meg a párizsi árverésen az Emil Cioran-kéziratokat, és ezért – jelentette ki Florin Galiş, az aradi szervezet elnöke – licitre kéne bocsátani a Szabadság-szobrot, hogy a magyar állam vásárolja meg, és vigye el Aradról. Ebből még nem következik, hogy liberális felbujtók állnának a szoborcsoport megrongálása hátterében, de biztos, hogy ezek a kirohanások nem tettek jót a közhangulatnak – ismerte el Bognár Levente alpolgármester, aki úgy vélte, hogy a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előszelét jelentik a magyarellenes megnyilvánulások.
A parkban egyébként régebben éjjel-nappal őrködött egy vagy két közterületrendész, ún. közösségi rendőr, de a közalkalmazottak létszámleépítésekor visszavonták őket. „Többször is kértem, hogy küldjék vissza a rendőröket a térre, hiszen a jelenlétükkel megelőzhetők lettek volna ezek a vandál cselekedetek, de mindhiába – mondta az RMDSZ-es elöljáró, aki szerint az elmúlt szerdán figyeltek fel a rongálásra. – Javasoltam azt is, hogy helyezzünk el egy térfigyelő kamerát, hátha az elrettenti a rossz szándékkal érkezőket, de abból sem lett még semmi.” Az egyik szomszédos épület tetején van egy kamera, amit a Szabadság-szobor Egyesület szereltetett fel, de az nem működik, Bognár tudomása szerint villámcsapás rongálta meg.
A Szabadság-szobrot 12 éve hozták ki az aradi várból, és április elején volt hét esztendeje, hogy – román–magyar kormányközi egyezmény alapján – újra felállíthatták. Kocsis Rudolf aradi szobrászművész tagja volt annak a restaurátorcsapatnak, amelyik a műalkotás helyreállításán dolgozott. „Örültünk, hogy sikerült összehozni, mert nem volt szakirodalom, nem volt segítség, csak a saját szobrászösztöneinkben bízhattunk – emlékezett vissza az újraállítás napjára. – Kár, hogy mások nem érzik magukénak ezt.” Puskel Péter nyugalmazott újságíró, aradi helytörténész az 1890-es szoboravatóról fennmaradt anekdotával jellemezte Zala György alkotását. „Munkácsy Mihály, aki díszvendége volt az eseménynek, azt mondta a fiatalabb pályatársnak, Zalának, hogy lehet drágább vagy szebb szobrot alkotni az aradi vértanúszobornál, de értékesebbet semmiképpen sem.”
Pataky Lehel Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Tíz év múlva…
Egy hónap híján tíz évvel ezelőtt, 2001. május 18-án a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségének avatószalagját. 
Jelentős nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt – hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztőség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építő Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentős olvasótáborral rendelkezett. A korszerűen berendezett szerkesztőség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztőségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülőföldön maradás ügyének erősítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztőség oszlopos tagja és egyben első vezetője – a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani – ma már nem lehet velünk.
Az évek folyamán a szerkesztői és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeşan Enikő, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. És köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak.
Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztőség megszületését tette lehetővé – a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tőle származik –, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget.
És nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük – minden nehézség ellenére –, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk.
**** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából előfizetőink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju című musicalt. Az előadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: főnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben – Bárányi Erzsébet, Temesvár – könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szűcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár – színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja – egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezső, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya.
Az ünnepségre és az előadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Nyugati Jelen (Arad)

A szórvány védelme nemzetpolitikai feladat kell hogy legyen, ennek kései felismerése a magyarság fogyását, asszimilációját gyorsítaná fel – hangzott el a temesvári szórványkonferencián.
Kilátások. A felszólalók a szórvány elhanyagolására hívták fel a figyelmet
A magyarság számának csökkenése megállítható, és a folyamat vissza is fordítható, ha sikerül körültekintő, minden régió sajátosságának megfelelő stratégiát kidolgozni a szétszórtan élő magyar közösségek számára – hangzott el a Szórvány és nemzetépítés című konferencián, amit a temesvári Szórvány Alapítvány szervezett pénteken és szombaton a Kárpát-medence majdnem minden nyelvterületéről érkezett szakemberek részvételével.
Vándorló közösségek
A közösségelvű magyar nemzetpolitika egy ilyen stratégia elkészítésén dolgozik, aminek lényege, hogy az elszigetelten élő magyar közösségeket szülőhelyükön erősítsék meg, segítsék az önépítkezésben, a magyar jövőkép kialakításában – fejtette ki Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes magyar államtitkár. „Erre nincs általános recept, hanem a hely és az adott közösség igényei szerint kell kialakítani” – fogalmazott a szakpolitikus, aki szerint a szórvány mindig újratermelődik.
Felgyorsulhat az asszimiláció
Bodó Barna politológus, a Szórvány Alapítvány elnöke ezt a gondolatot továbbszőve fejtette ki, hogy a szórvány nem szűnik meg, hanem vándorol. „Resicabányáról a szórvány Temesvárra költözött, és ha itt eltűnnek a magyarok, azzal nem a szórvány tűnik el, hanem a temesvári magyarság. A szórvány legfeljebb Kolozsváron alakul ki” – magyarázta előadásában, hozzátéve, hogy ennek a veszélynek a kései felismerése a magyarság fogyását, asszimilációját gyorsítja fel.
Bodó Barna szerint a szórvány jelenti a nemzet határát, és ezeknek a „hátrahagyott helyőrségeknek” (idézet Gecse Géza budapesti rádiós szerkesztőtől) a védelme a nemzetpolitika feladata. „A szomszédos nemzetek nyelvében a diaszpóra kifejezés nem azonos a magyar szórvány fogalmával, hiszen a diaszpórában élők önszántukból vagy kényszerből szóródtak szét a világban, míg a mi szórványközösségeink soha nem hagyták el szülőföldjüket – hívta fel a figyelmet a főszervező. – Ezért a magyar szórvány fogalom »hungarikum«.”
A kétnapos konferencián – melynek célja a szórványstratégia tudományos vizsgálata volt – az asszimiláció, a nemzetiség és anyanyelv vállalása, a közösségi önszerveződés és intézményépítés kérdéskörében tartottak érdekes előadásokat hazai és a határon túlról érkezett szakemberek.
Pataky Lehel Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

régi(j)óvilág
Az aradi különszám bemutatója
Mintegy harmincan voltak jelen ma délután a Jelen Ház kávézójában a regionális honismereti szemle, a régi(j)óvilág aradi különszámának bemutatóján. 
Bevezetőként Bodó Barna szociológus, író, egyetemi tanár, a Temesvár székhelyű Szórvány Alapítvány vezetője beszélt az alapítvány kiadói koncepciójáról. Alapvető kérdés, mondta, hogy a végeken, a nyelvhatáron, ahol a nemzet határa van, milyen tükörben látjuk magunkat. Egy 2004-es felmérés szerint az itt élő emberek 70 százaléka román sajtót olvas, tehát abban a tükörben látja magát, amelyet eléje tartanak. A szórványban következésképpen olyan kiadói politika kell, amely el tudja érni a szórványban élőket. Ezt a célt szolgálja, például, az a Helytörténeti kronológia, amelynek immár a harmadik kötete jelenik meg, és amely a romániai Temesvár, Lugos, Arad, valamint a magyarországi Szeged, Békéscsaba és Gyula városokat, a szerbiai Vajdaság településeit mutatja be, és anyaggal szolgálhat az iskoláknak, amelyek helytörténetet taníthatnak.
A folyóirat-kiadás hatéves múltra tekint vissza, a régi(j)óvilágaradi száma immár a 15. Ujj János tanár, a folyóirat aradi szerkesztője kiemelte: tartalmilag is szinte hibátlan mind a 15. (Bodó Barna már előbb jelezte: külsőre is szép folyóiratot akartak megjelentetni. Ami sikerült is.)
A továbbiakban Bodó Barna ismertette az aradi különszám tartalmát. Szerepel benne interjú Bognár Levente alpolgármesterrel (szerző: Pataky Lehel Zsolt), cikkek, tanulmányok Arad fejlődéséről a XIX. században (Ujj János), az aradi minorita kultúrház történetéről és az Arad megyei magyar iskolák névadóiról (Matekovits Mihály), történetek és legendák a vértanúkról, Aradi pilóták és konstruktőrök (Puskel Péter), a tízéves Irodalmi Jelenről (Jámbor Gyula), Arad új magyar színházáról (Pataky Lehel Zsolt), az aradi Csiky Gergely iskoláról (Juhász Béla), Kett Groza János festőművészről (Kiss Károly). A szám irodalmi anyagából kiemelhetnénk Karácsonyi Zsolt versét, Böszörményi Zoltán novelláját, valamint a mai romániai német próza talán legjelesebbje, Eginald Schalattner Ajtók c. regényének részletét.
A találkozó baráti beszélgetéssel zárult.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Zizegő újságok múltja, jelene és jövője
„Amikor már hivatásos újságíróként dolgoztam, mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani.” - Beszélgetés Puskel Péter aradi közíróval, helytörténésszel. (1941. április 16-án született Aradon, a helyi magyar gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Egyetemi tanulmányai után Nagyiratoson tanított, 1968–2003 között az aradi Vörös Lobogó, a Jelen, a Nyugati Jelen napilapok munkatársa, a művelődési rovat vezetője. Közírói munkája mellett az aradi magyar művelődéstörténet kutatójaként több száz cikket, tanulmányt jelentetett meg hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Szenvedélyes gyűjtője a kistérség anekdotakincsének. Tagja a Romániai Írószövetségnek. Önálló kötetei: Arad marad (1997), Arad redivivus (1998), Emléklapok a régi Aradról (2005) – a 2. Szegedi Könyvkiállításon 2006-ban és Vásáron megkapta a Legjobb Külföldi Könyv díját, 150 év a Gutenberg-galaxison – aradi napilapok és periodikák (2011). Díjai: Fényes Elek-, Kiválósági-, Kölcsey- és MÚRE-díj.)
150 év a Gutenberg-galaxison címmel foglalta kötetbe az aradi magyar sajtó történetet. Miért 1861. augusztus elsejétől számítják a kezdeteket, amikor már korábban is adtak ki lapot a vértanúk városában?
– Mert akkor jelent meg az Alföld, amely közel négy évtizedig az egyik legjelentősebb újság volt a 19. században. Ez az első vidéki magyar napilap, és bár Aradon adták ki, az egész régió lapja kívánt lenni. Az Alföld tekintélye, komolysága, súlya miatt tartjuk 1861. augusztus elsejét az aradi magyar sajtó kezdetének. Igaz, hogy 1839-ben már megjelent az Aradi Hirdető, és 1859-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal napvilágot látott, de szerkesztése, grafikai kivitelezése és tartalma nem volt annyira komoly, hogy a lapot a modern aradi magyar újságírás igazi elődjének tekintsük.
– Voltak-e a versenytársai az Alföldnek?
– Némi lokálpatrióta büszkeséggel mondhatom, hogy a 19. század utolsó harmadában három rangos napilapot is rendszeresen kiadtak Aradon. Az Alföldön kívül az Arad és Vidékét, továbbá az Aradi Közlönyt, amely 1883-tól 1940-ig folyamatosan megjelent. De az Alföld volt az 1848-as eszméknek a szócsöve, és csak a megszűnése előtt öt-hat évvel vált a kiegyezést pártoló lappá. Emellett több olyan kezdeményezés fűződik az újsághoz, amely történelmi jelentőségű volt Aradon: a lap által 1867 nyarán közzétett felhívás nyomán országos gyűjtés indult az aradi tizenhárom vértanú emlékének tisztes megőrzésére, egy emlékoszlop, majd a vértanúszobor felállítására, és nem utolsósorban az országos hírű 1848-as Ereklyemúzeum létrehozására.
– Milyen volt akkoriban Arad lakosságának összetétele, vásárlóereje, és milyenek voltak az olvasói igények?
– A szabad királyi város kiváltságlevél megszerzése, 1834 után mezővárosból rohamosan fejlődött iparvárossá. Ehhez fogható gyors felemelkedést nem is tudok a többi erdélyi vagy partiumi, bánsági város fejlődéstörténetében. Nagyon sokáig nem volt hangsúlyosan magyar város: inkább németek és rácok, azaz szerbek lakták, illetve románok is éltek itt. A 19. század hatvanas–hetvenes éveiben viszont számbelileg is megerősödött a magyar lakosság, megjelent a tehetős polgárság, és az iparosok nemcsak sznobságból járattak lapokat, fitogtatták, hogy előfizetők, hanem a státusukhoz tartozott az újságolvasás, és valós szükségét érezték annak, hogy áldozzanak a kultúrára. Ennek jele, hogy a könyvekre előfizetők többsége is az iparosok közül került ki. A három aradi lapnak hat-hétezer állandó olvasója volt, ami egy hetvenezer lakosú városban jelentős szám. Főleg, hogy ugyanakkor létezett német nyelvű napilap, és megjelentek román újságok is.
– Szenvedélyes gyűjtője a város anekdotáinak is: fennmaradt valamilyen történet, sztori a három újság vetélkedéséről?
– Az Aradi Közlöny indulásakor a másik két napilap összefogott, hogy a kormánypártinak és konzervatívnak nevezett újságot ellehetetlenítsék. Például újságírókat csábítottak át a Közlöny szerkesztőségéből. Eleinte úgy tűnt, hogy sikerrel jár ez a „konspiráció”, de amikor a lap élére egy Budapestről érkezett, anyagilag is tehetős, kiváló gazdasági érzékkel rendelkező felelős szerkesztő, Stauber József került, olyan gyorsan fellendült a lap, hogy ezután az újságírók elszipkázása nem sok sikerrel járt.
– Kik azok a tollforgatók, hírlapírók és publicisták, akik beírták nevüket Arad sajtótörténetébe?
– Tiszti Lajost említeném mindenekelőtt, mert ő fogalmazta meg azt a kiáltványt, aminek nyomán kibontakozott az országos gyűjtés a vértanúk emlékműveire és az ereklyemúzeumra. Bolgár Lajos vagy a már említett Stauber József nevét emelném még ki, a későbbi időkből pedig Krenner Miklóst, aki Spectator néven jegyezte írásait, és aki harminc évig dolgozott Aradon. De említhetem Zima Tibort, Fekete Tivadart, Erdős Györgyöt – nagyon hosszú lenne a névsor. Tény, hogy Arad legalább egy tucat olyan újságírót adott a százötven év alatt, akik koruk bármelyik lapjánál megállták volna a helyüket, sőt az élvonalba tartoztak volna. Mindig voltak a lapokhoz közelálló, köztiszteletnek örvendő személyiségek, tanárok, ügyvédek, akik írásaikkal emelték az újság presztízsét és tekintélyét. Ilyen volt például Márki Sándor és Jancsó Benedek: előbbi országos hírű történész és akadémikus, utóbbi szintén neves irodalmár, de ide sorolhatom Lakatos Ottót, a minorita rendház tudós-főnökét is, aki Arad egyik monográfiáját írta meg.
– Milyen volt a sajtó és az újságíró megítélése a különböző időszakokban?
– A 19. század nyolcvanas–kilencvenes éveiben az erősödő polgárság felnézett a sajtómunkásokra. A korabeli főszerkesztők elvárták, hogy az újságíró mindig ápoltan, elegánsan, tekintélyt parancsolóan jelenjen meg, lehetőleg bérkocsival utazzék, noha nem voltak olyan jól megfizetve.
– Mit jelentett az impériumváltás az aradi magyar sajtó számára?
– Hidegzuhanyként érte a magyar értelmiséget, és el kellett telnie egy kis időnek, amíg ebből a sokkból magához tért. Kós Károly 1921-ben megjelentetett lelkes felhívása, a Kiáltó Szó megadta azt az irányt, amelyet a kisebbségbe került sajtónak követnie kellett, majd ehhez Krenner Miklós is hozzájárult, amikor megfogalmazta a „kisebbségi ildomot”, hogy nem a sebek nyalogatása, az örökös siránkozás a követendő út, hanem az, hogy a romániai magyarság megtartsa önazonosságát, nyelvét és kulturális intézményeit.
– A kisebbségi újságíró sorsát, az elnyomás éveit ismerte meg ön is…
– Nehézsége sok volt annak az időnek, szépsége már kevesebb. Arra törekedtünk, hogy a sorok közé mindig becsempésszünk valami üzenetet, és eljuttassuk a magyar olvasóhoz, de azért vigyáztunk, hogy ne okozzon botrányt, ne váltsa ki a Szekuritáté zaklatását. Talán dicsekvésnek tűnik, de már egészen sportot űztünk belőle, és volt, hogy kitaláltunk egy szót, amit a következő cikkbe valamelyikünknek bele kellett írnia…
– Mikor került kapcsolatba a sajtóval?
– Nagyon korán, ugyanis nyomdászcsaládban születtem, és apám mindig hazahozta az újságot. A háború utáni első magyar napilapból, a Jövőből tanultam meg olvasni, és nem az ábécéskönyvből. Amikor már ismertem a betűket, játékból mindig újságot szerkesztettem, egy nagy fehér lapra írtam. Hamar felébredt bennem az írásvágy – sokan úgy mondjak: grafománia –, és az 1950-es évek elején, egy elég sötét korszakban felkértek, hogy tudósítsam a Pionír című gyermeklapot. Kisiskolás voltam, és nagyon örvendtem. Akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor azt akarták, hogy írjam meg, kik a rossz gyerekek, akik akadályozzák a jó tanulókat, amihez nekem nem fűlött a fogam. Minden politizálás nélkül, egyszerűen nem akartam, hogy kinézzenek maguk közül a társaim. A középiskolai, majd az egyetemi évek idején hamu alatt izzott ez a szenvedély, de négyéves tanári pályafutás után ismét fellángolt, és akkor végképp az újságírásra adtam a fejem. Több mint négy évtizede dolgozom a sajtóban, igaz, most már nyugdíjasként közlök. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy találkozhattam a régi neves újságírókkal és lapszerkesztőkkel: Erdős Györggyel, Schauer-Sós Aladárral, Messzer Sándorral, Franyó Zoltánnal, aki ugyan Temesváron élt, de Aradon is szerkesztett egy darabig, vagy Anavi Ádámmal. Igaz, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha róluk és az aradi magyar sajtó történetéről írhatok. Ha tudtam volna, sokkal jobban figyelek ezekre a baráti beszélgetésekre, a nosztalgiázásokra, több mindent kérdeztem volna.
– A helytörténészi pályára később már tudatosan készült az újságírás mellett?
– Kisdiákként felébredt bennem az érdeklődés, illetve felébresztették tudós tanáraim. Voltak időszakok, amikor alábbhagyott, hogy aztán fokozott erővel visszatérjen. Hivatásos újságíróként mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani. Az 1970-es évek elején volt egy – mai szemmel nézve szerény – próbálkozásom a lapban, amikor valamelyik régi aradi épületet lefényképeztettem a fotóssal, néhány sor építészeti-urbanisztikai érdekességet fűztem hozzá, és az olvasóknak kellett kitalálniuk, hol található az épület. Nagyon népszerű rovat volt, talán tovább is merészkedtem volna, de két év után felhívtak a megyei pártbizottsághoz, és rettenetesen leteremtettek, hogy visszasírom a múltat, az Osztrák–Magyar Monarchiát, és hajszálon múlt, hogy ki nem rúgtak.
– A százötven éves évfordulón mi a véleménye a mai aradi magyar újságírásról?
– Fáj, hogy megcsappant az olvasói érdeklődés, emiatt csökken a helyi lap példányszáma, aminek egyenes következménye, hogy kevesebb újságíróra van szükség. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy mindent szabadon megírjunk, kimondjunk, egy szalmalángnyi fellángolás után lankadt az érdeklődés, és sajnos ma már temetik az írott sajtót. Ebben közrejátszott az is, hogy a rendszerváltás után sorra jelentek meg a különböző kiadványok, majd hangsúlyosabb szerepet kapott az emberek hétköznapjaiban a televízió, a számítógép és az internet. Ezekkel nehéz felvenni a versenyt, ráadásul a vásárlóerő is csökkent. De bízom benne, számít valamit, hogy négy és fél-öt évtől eltekintve, a százötven év alatt folyamatosan jelent meg magyar napilap Aradon. Remélem, jó néhány évig még szükség lesz arra, hogy az aradi magyarság kezébe vegye azt a nyomdafestékszagú, zizegő újságot, amelyben meg lehet keresni azokat az írásokat, amelyekre szüksége van az aradi magyarságnak ahhoz, hogy ne veszítse el hitét és bizakodását a jövőben.
Pataky Lehel Zsolt. Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás a szórványban 
Az ősszel esedékes romániai népszámlálás sorskérdés a romániai magyarság jövőét illetőn – vélik az Erdélyi Magyar Ifjak vezetői, akik szerint a szórványban, a beolvadás veszélyében élők, és a vegyes házasságból származók számára vonzóvá kell tenni a magyarságot, hogy érezzék: érdemes magyarnak lenni.
Az EMI szórvány-stratégiájáról, a népesedési kérdésekről Pataki Lehel Zsolt kérdezte az ifjúsági szervezet két illetékesét Gyergyószentmiklóson:
- A szórványtelepüléseken elsősorban Fehér megyére koncentráltunk, szükség lenne egy programot beindítani, hogy az ott élő magyaroknak a beolvadási folyamatát lassítjuk – mondja Szakács Júlia, az EMI Szórványért szakcsoportjának felelőse – eredmény az, ha egy gyermeknap alkalmából 50 kilométeres körzetből hozták el a szülők a gyermekeket, mondták, hogy magyar iskolákba fogják adni a gyerekeket… 
- Szórványban mennyire nagyfokú a nyelvromlás? A fiatalok merik-e vállalni a magyarságukat, a magyar nyelvet használják-e?
- Ez nagyon függ attól, hogy milyen településeken élnek ezek a gyerekek, vannak Dél-Erdélyben, a szórványban olyan Fehér megyei települések, ahol a tiszta magyarságukat megőrizték, itt nincs gond a nyelvvel, inkább azok a területek veszélyezettek, ahol a beolvadási folyamatok megkezdődtek… (…) Idén ősszel a népszámlálás elkezdődik, és nem mindegy, hogy hányan valljuk magunkat magyarnak, mert ez nagy jelentőséggel fog bírni az elkövetkezendőkben… Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

Borbély Zsolt Attila: fel kell készülnünk egy pozitív történelmi változásra –
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács fennállásának 10. évfordulójára, tavaly decemberben jelent meg Az autonómiaharc egy évtizede című nemzetpolitikai kötet Borbély Zsolt Attila politológus, közíró, az EMNT alelnöke tollából.
Majdnem huszonöt évvel a kommunista rezsim megdöntése után a romániai magyarság önrendelkezési ügye még mindig helyben topog.
Ennek okait, a végbement folyamatokat taglalja a könyv, és ezekről beszélt a szerző a hétfő esti aradi könyvbemutatón a közönségnek – utána pedig Pataky Lehel Zsoltnak.
aradihirek.ro
Erdély.ma,

Pécskai Kiválósági-díjjal tüntették ki Ferencz Béla Ervin atyát
A múlt héten rendezett Pécskai Napok a település városi rangra emelésének 10. évfordulója jegyében teltek. Szokás szerint az utolsó napot tartott ünnepi tanácsülésen osztották ki a Kiválósági-okleveleket, amelyekkel olyan személyeket tüntetnek ki, akik sokat tettek címeket a város érdekében. Kitüntették Ferencz Béla Ervin atyát, ferences szerzetest, akit a Szoboszlay-perként elhíresült 1956-os koncepciós perben ítéltek börtönre több társával együtt, és aki hosszú évekig raboskodott koholt vádak alapján. Ervin atya 11 évig volt a Pécskához tartozó tornya plébánosa.
Kitüntették továbbá Elena Constanţa Bisorca volt tornyai állatorvost, Ioan Bălan exsportolót és volt helyi tanácsost, valamint Voichiţa Şiclovan volt pécskai egészségügyi asszisztenst.
Ferencz Béla Ervin leplezte le 2013. március 15-én Pécskán azt az ’56-os emlékművet, amelyet az aradi In Memoriam 1956 Egyesület állíttatott az elítéltek és a kivégzettek emlékére. Ervin atya ezt megelőzően a pécskai római katolikus templomban emlékezett az ellenük folytatott koncepciós perre és a börtönévekre. Pataky Lehel Zsolt rögzítette a beszédét.
aradihirek.ro. Erdély.ma

Majláthfalván fejezi be turnéját a Bánsági Tanyaszínház
Lehúzta a függönyt a Bánsági Tanyaszínház. A vándortársulat háromhetes próbafolyamat után három hétig járta a Temes és Arad megyei településeket, mindennap más és más helyszínen mutatva be előadását.
A Vajdasági Tanyaszínház mintájára alapított alkalmi társulat tagjai belekóstolhattak a vándorszínész életmódjába: bár nem echós szekérrel közlekedtek, hanem kisbusszal, a színpadállítástól a díszletek és a kellékek szereléséig mindent maguknak kellett megcsinálniuk.
A néhány hivatásos, de jórészt főiskolás színészekből álló társulat Plautus ókori drámaíró Casina című darabját mutatta be Mátyás Zsolt Imre rendezésében, augusztus 12-én, ma este az Arad megyei Majláthfalván lesz a záró előadás, ami után szétszéled a társaság, de abban a reményben, hogy a Bánsági Közösségért Egyesület jövőre ismét megszervezi a Tanyaszínházat.
Pataky Lehel Zsolt az augusztus 11-i, hétfői aradi előadás után szólaltatta meg a vándortársulat néhány tagját.
aradihirek.ro, Erdély.ma

Sikeres közönségtalálkozó a magyar közmédia szerkesztőivel, műsorvezetőivel Aradon
Média határok nélkül címmel hirdették meg az Aradi Magyar Napok egyik igen rangos rendezvényét, amelyre a megye egyetlen magyar középiskolájának, a Csiky Gergely Főgimnáziumnak a város szülöttéről, Tóth Árpádról elnevezett dísztermében került sor az Aradi hírek portál rendezésében.
Elöljáróban annyit a hétfő délutáni közönségtalálkozóról: bensőségesre és jó hangulatúra sikerült azokkal, akik a magyarországi médiában, tévében, rádióban a határon túli magyaroknak, magyarokról szóló műsorokat irányítják. Bár az előző mondat, mint kiderült, nem egészen helytálló: a Térkép, a Kárpát Expressz, a Határok nélkül nemcsak a Trianon után kívül rekedteknek, hanem az anyaországiaknak is szól. * * * Bevezetőként Pataky Lehel üdvözölte és mutatta be a vendégeket – Barlay Tamást, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztőjét, a Kós Károly Kollégium alelnökét, Jankó Anitát, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztőjét, Debreceni Mihályt, a Kárpát Expressz felelős szerkesztőjét, Moszkovits Jánost, a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorának felelős szerkesztőjét, Havasi Jánost, az MTVA Kós Károly Kollégiumának titkárát (akivel nem először találkozhattunk Aradon), Banner Gézát, a Kossuth Rádió műsorvezetőjét. (Ez utóbbi esetében, ha a vezetéknév különösen ismerősen cseng a hazai, éltesebb olvasó fülében, az nem a véletlen műve: a kitűnő, egykori kolozsvári, ma Békéscsabán élő művészettörténész-versmondó Banner Zoltán fia. Aki édesapjának egy nyilatkozatát idézte: „Nem áttelepültem, csak lakcímet változtattam”.)
A tegnapelőtti találkozó vendégeinek többsége „határon túli” származású magyar: Kárpátalján (Debreceni), Délvidéken (Jankó), Erdélyben (Moszkovits, Banner) született, a kisebbségi sorsot saját (vagy szülői) tapasztalatból ismeri, tehát a kisebbségi kérdések tekintetében autentikus személyiség. Barlay Tamás elmondta: „2003-tól lett irányelv, hogy az ’anyaország’ és a ’határon túli’ kifejezést kerüljük, mert az megosztó: a Kárpát-medencei magyarok egy családba tartoznak”. (Emlékszem: tavaly nyáron egy békéscsabai médiatalálkozón felvetődött és vitát váltott ki a kérdés – többek között Moszkovits János szólt hozzá –, akkor most mi is lenne a helyes szóhasználat?) Barlay beszélt az MTVA 2011-es létrejöttéről, de amit elsősorban megjegyeztünk: arról beszélt, hogy a (magyarországi) nemzetiségi műsorok nem igazán „sztárműsorok” – de akik ezekben, ezeknek dolgoznak, feladatot, szolgálatot teljesítenek. És tévedés, hogy ezek a műsorok csak a határon túliaknak szólnak, mert az anyaországiaknak is. „Hosszú, több évtizedes lemaradás van, huszonvalahány év után sem tudja minden magyar (anyaországi – szerk. megj.) egyetemista (tehát az „elithez tartozó”), hogy hol van Munkács vagy Sepsiszentgyörgy. Tudósítóink megpróbálják eloszlatni a homályt”.
Moszkovits János a Határok nélkül c. Kossuth-rádióműsor törekvéseiről szólva leszögezte: tudósítói hálózatuk segítségével azt akarják, hogy minden, határon túl történő magyar vonatkozású eseményről beszámoljanak.
Jankó Anita, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztője arról beszélt, hogy az anyaországiaknak „egy kicsit nyűg” a határon túli magyarság, mert nem ismerik lelkiállapotát, ízlésvilágát, akaratát, nehezen fogják fel, hogy minden régió más és más. „Arra próbálunk összpontosítani, hogy ne csak a nagypolitikát mutassuk be – arra a való a híradó –, hanem azt, hogy hogyan élnek.” Arra a kérdésre, hogy kellenek-e a „szegregált” (csak bizonyos rétegekhez szóló) műsorok, egyértelmű igennel felelt: „Anyukámat, például, érdekli az, hogy mi történik Sepsiszentgyörgyön”. Banner Géza az Arad megyei Pécska szülöttét, Klebelsberg Kunó magyar vallás- és közoktatásügyi minisztert idézte, aki szerint szónoki, kesergő és alkotó hazaszeretet létezik. „Mi alkotni szeretnénk” – szögezte le. Tőle idéztem a cikk felcímében szereplő mondatot: „Nem sztárok, közszolgák vagyunk”.
Havasi János (egyebek közt majd’ féltucatnyi riportkötet, egy újságíró-kézikönyv szerzője) arról beszélt: a magyarországiak nemcsak a határon túliak, de a saját hagyományaikat sem ismerik igazából. Pataky Lehel Zsolt műsorvezető felkérésére ezután a résztvevők újságírói pályafutásuk egy-egy emlékezetesebb élményének felelevenítésére kérte fel a vendégeket, majd a kérdések, hozzászólások következtek a jó kétórás összejövetelen.
Részemről (és remélhetőleg a tegnapelőtt ott volt közönség részéről is) őszinte köszönet e tartalmas találkozóért. Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Mi lesz veled, Udvarhelyi Híradó lapcsalád?
Egyszerű akár az egyszeregy: egy pártnak ahhoz, hogy hatalomra kerüljön, illetve megtarthassa hatalmát, szüksége van a médiára, annak támogatására. Ezt a magyarországi polgári, nemzeti, konzervatív oldal, a Fidesz-KDNP pártszövetség is felismerte, s mára komoly médiabirodalom áll mögötte. Anélkül, hogy túldimenzionálnánk a média fontosságát, ismerjük el, a sajtónak is köszönhető a polgári oldal 2006 utáni győzelemsorozata.
Amikor a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány megvásárolta az Udvarhelyi Híradó által kiadott lapcsaládot – az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap napilapokat, a Székelyhon hírportált, a Krónika nevű erdélyi napilapot, illetve az Erdélyi Napló hetilapot – az erdélyi polgári oldal hívei felsóhajtottak: talán tájainkon is megerősödik a polgári újságírás, a polgári oldal politikai ereje. Nem így történt. S ebben az említett lapkiadónak is megvan a maga felelőssége.
Pedig 2012-ben, amikor Dénes László kezébe került a lapok szakmai irányítása, sokan reménykedtünk. Csakhogy a szükséges változások – főleg a menedzsment, a lapok vezető munkatársainak megrostálása, azaz a káderpolitika terén – elmaradtak. A belső viszonyokat valamelyest ismerők egyöntetű vélemény szerint ezért elsősorban a jelenlegi menedzsment – azonos a tulajdonosváltás előttivel! – a felelős. A tulajdonos alapítvány felelőssége sem kerülhető meg, amely két esztendeje képtelen megoldást találni a folyamatosan növekvő, elmérgesedő problémákra, bár pénzt, azt öltek a kiadóba éppen eleget.
A jelenlegi állás szerint a menedzsment számára a szakmai munka, annak színvonala sokadrendű, ehelyett inkább kétes értékű “vállalkozásokba” fekteti a tulajdonos pénzét. Ha ez ellen nem képes, vagy nem akar tenni a tulajdonos, akkor az már az ő sara, bűne. Amellett, hogy felelőtlen hozzáállása által egy médiacsoportot tesz tönkre, az erdélyi magyar polgári jobboldal sorsát is kockáztatja.    Az erdélyi magyar polgári újságírás képviselőinek sora meglehetősen rövid. Az RMDSZ által uralt sajtóprérin nem kevés bátorságra, elszántságra volt szüksége annak, aki megpróbált, az egzisztenciális bizonytalanságot is vállalva, szembeszállni a túlerővel. Az említett képzeletbeli lajstromon végigfutva feltűnik, hogy néhányan fájdalmasan hiányoznak az UH lapcsalád jelenlegi munkatársai közül.
Dénes Lászlót, akitől sokan a reformot várták, “megfúrták” rendesen az udvarhelyiek. Másokat viszont – a szeredai Szondy Zoltánt, Létai Tibort, az udvarhelyi Fülöp D. Dénest, a vásárhelyi Szentgyörgyi Lászlót, a váradi Sütő Évát, az aradi Pataky Lehel Zsoltot – közel sem engedtek valamely orgánumhoz. Az RMDSZ-t, annak politikai irányvonalát évekig aktívan támogatók viszont zavartalanul maradtak az UH-nál. Sőt, ma tőlük várják az erdélyi polgári újságírás felfuttatását.   Lejárt a magyarországi választások sora, megnyugvásunkra a Fidesz kiváló eredményeket ért el. Most már a tulajdonos, a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány munkatársai is időt szakíthatnának az UH kiadóra. Nem egyébért, de nagy szükség lenne a rendteremtésre. És a színvonalas polgári sajtóra.
[Tas Péter]
itthon.ma, /szerintunk

Újjáépíteni népet és nemzetet, hittel és szamárral – a Nemzeti Színház Aradon
Állva tapsolta meg a közönség a budapesti Nemzeti Színház művészeit a szombat esti előadás végén. A társulat Tamási Áron Vitéz lélek című színművével vendégszerepelt Aradon a kamaraszínház meghívására, az aradi színházépület befejezésének 140. évfordulója alkalmából.
Az előadás rendezője Vidnyánszki Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a szereposztás a magyarországi színjátszás jeles művészeit vonultatta fel.
A darab mondanivalója, az újrakezdés, az újjáépítés, a semmiből való otthonteremés mai is aktuális; különösen a kisebbségi sorban élő, hitében és akaratában olykor megrendülő magyarság számára fontos üzenet.
Az előadás végén Pataky Lehel Zsolt beszélgetett A. Szabó Magda stratégiai igazgatóval és Trill Zsolt főszereplővel.
aradihirek.ro
Erdély.ma

Kiskapuk a jó szomszédhoz
Egy lendülettel három határátkelőt is átadtak november 8-án a román–szerb határszakaszon. A határátkelőhelyek számának növelése megkönnyíti a térség lakóinak „szomszédolását”, a szerb állampolgároknak az utat az Európai Unió felé, de a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják tőlük.
Nyolcra nőtt immár a közúti átkelők száma Románia és délnyugati szomszédja, Szerbia között, amiből öt Temes megyében található. Az új határátkelőhelyek a történelmi Bánságnak a trianoni békediktátummal, majd az 1923-as román–jugoszláv határegyezménnyel elszakított területeit kötik össze. A romániai Fény, illetve a szerbiai Módos, továbbá Valkány és Egyházaskér, valamint Kunszőlős és Nákófalva között nyitották meg a határt. Utóbbi helyszínen Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román miniszterelnök vágta át a szalagot.
Szalagvágás kampányban
Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál inkább sűrűsödtek a „Victor Ponta elnök!” feliratú plakátok az oszlopokon, és az út fölé kifeszített molinók. Az is szembeötlő volt, hogy Temesvártól Kunszőlősig (Lunga) majdnem valamennyi kanyarban láthatósági mellényt viselő rendőr posztolt, vagy civil ruhás „szervek” ütötték el az időt az út mentére félrehúzott járművekben. Arról nem is beszélve, hogy a kormányfői látogatásra kicsinosított falu központjában minden „mezei” érdeklődőt kiszállítottak az autóból, és arra köteleztek, hogy az utolsó három-négy kilométert gyalog tegye meg. Közben felettébb ügybuzgó és szervilis, már-már arrogáns határőrök igazoltattak, sőt fel is írták a neveket és a személyazonossági adatokat.
Hiába, az esemény a romániai elnökválasztás első és második fordulója közötti hétvégére esett. Az elővigyázatosságra talán magyarázat lehetne, hogy aznapra szociáldemokrata- és Ponta-ellenes tüntetést terveztek Temesvárra, de a miniszterelnök-államfőjelölt sokakat meglepve a szerb oldalról érkezett az avatóra – mint utóbb elmondta, az előző este már Belgrádban tárgyalt –, hogy aztán átsiessen a román oldalra, s ott várja szerb kollégáját. Így hiába álltak díszőrséget a szomszédos megyékből is buszokkal odaszállított határőrtisztek és altisztek, nem tiszteleghettek a miniszterelnök előtt.
Sztráda a Balkánra
Az egyórás késéssel kezdődő ünnepség szónokai többnyire az ilyenkor szokásos „tiszteletköröket” futották. Alekszandar Vucsics szerb kormányfő kijelentette: „Nákófalva és Kikinda lakói több mint húsz éve várják a határátkelő megnyitására tett ígéret beváltását. 2004-ig itt kishatárforgalom zajlott, amit felszámoltak. A nemzetközi határátkelő mai megnyitásával nemcsak az utat rövidítjük le a települések között, hanem a két népet is közelebb hozzuk egymáshoz.” Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 30 kilométerrel lerövidítik az utat a régió egyik gazdasági központja, Temesvár felé, majd idézte a régi román szólást, miszerint Románia két örök barátra támaszkodhat: Szerbiára és a Fekete-tengerre. Victor Ponta biztosította a vendégeket, hogy Szerbia is számíthat a román kormány támogatására európai uniós csatlakozási tárgyalásai során. „Azt szeretném, hogy az Európai Unióban Románia legyen Szerbia legjobb barátja. Európa pedig nem lesz teljes és egységes, míg Szerbia és a környező országok nem válnak az unió tagjává” – mondta.
A három új nemzetközi határátkelőt rekordidő alatt nyitották meg, mintegy tíz hónappal a két kormány közötti megegyezés után, az infrastruktúrát alig hat hónap alatt alakították ki. Ponta bejelentette, hogy egy Belgrád-Temesvár autópálya építését is tervezik, ám a sajtó érdeklődésére árnyalta a beharangozót: „Ez nem finanszírozható európai uniós pénzekből, amíg Szerbia nem tagja az uniónak. Megtárgyaltuk Vucsics miniszterelnökkel, hogy a két ország közösen építheti meg a sztrádát, esetleg egy harmadik ország, vagy egy banki konzorcium finanszírozásával. A két ország szakminisztériumai dolgoznak a projekten, és remélem, jövőre nekiláthatunk a források előteremtésének.”
Határátlépési ábécé
A román–szerb határszakasz közel 550 kilométer, aminek majdnem fele szárazföldi határvonal. Vízen és vasúton is át lehet menni egyik országból a másikba, a közúti határátkelők száma pedig nyolcra emelkedett. „Egy átlagos napon a közúti határátkelőkön 1500-1800 személy halad át, a járművek száma két-háromszáz” – ecsetelte Gabriel Furcă, a kunszőlősi határátkelő parancsnoka. A Zsombolya–Szerbcsernye és a Temesmóra–Versecvát nemzetközi határátkelőn nonstop a forgalom, a november elején átadott új határátkelők azonban csak naponta reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, és csak a személyforgalmat szolgálják, a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem használhatják. Uniós állampolgárok érvényes személyi igazolvány, az unión kívüliek útlevél, adott esetben vízum felmutatásával kelhetnek át.
Kinek jó ez?
Az új határátkelők megnyitásának a két országban élő nemzeti kisebbségek is örvendenek.„Akét közösségnek, a szerbiai románoknak, illetve a romániai szerbeknek is nagyon fontos ez a lépés. Bennünket, romániai szerbeket közelebb hoz az anyaországhoz, a néphez, amelyhez tartozunk, és biztos, hogy minden téren megkönnyíti a kapcsolatteremtést és az együttműködést Szerbiával” – fogalmazott Szlavomir Gvozdenovics, a Romániai Szerbek Szövetségének elnöke, parlamenti képviselő. A határátkelők megnyitásában nagy érdeme volt – az ünnepségen azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg – Marossy Zoltán Temes megyei alprefektusnak. Szerinte a Bánság romániai és vajdasági részén sorsközösségben élő magyaroknak, civil szervezeteiknek, egyházaiknak, oktatási intézményeiknek ezek a határátkelők nagy segítséget jelentenek majd a kapcsolattartásban „A romániai magyarságon belül mi, a délvidéki magyarságon belül ők számítanak szórványnak. Ezenkívül Budapestről nézve a Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld tengely, illetve a Bácska–Újvidék tengely mentén élő magyarokat veszik számításba. Mi már nagyon a peremvidékre, a látóhatár szélére sodródtunk” – jegyezte meg kissé lemondóan Marossy Zoltán. Az ő kezdeményezésére indult be két-három éve a Bánság romániai, illetve szerbiai részére eső, de még jelentős magyar közösségek által lakott települések közti kapcsolatépítés. Kikinda, Nagybecskerek és Pancsova vonzáskörzeteibe eső helységekkel keresik a viszonyt a nagyjából hasonló helyzetű, szerkezetű és nagyságú Temes megyei települések. „Próbálkoztunk önkormányzatok szintjén, de észrevettük, hogy két-három találkozó után az angolul beszélők jönnek a rendezvényekre, ránk már nincs szükség – folytatta az alprefektus. – Így inkább a magyar közösségi vezetőkkel, civil szervezetekkel keressük a kapcsolatot. Persze általában az érdekvédelmi szervezetek égisze alatt.”
A mára elrománosodott egykori sváb településen, Kunszőlősön is nagyon várták már a határ megnyitását. A helybeliek távolabbról szemlélték az eseményeket, bár Ioan Dohotar portája alig kőhajításnyira van a vámtól, kapujából jól látszanak a szomszédos Nákófalva tornyai is „Jó volt az is, míg működött a kishatárátlépés, mert ami nem volt nálunk, megvettük ott, biciklivel is átmehettünk, nem kellett benzinre költeni – idézte fel a korábbi állapotokat. – Most is sok minden olcsóbban megvásárolható odaát. Ha csak aprópénzről is van szó, az itteni átlagember azt is megnézi. Sok családnak rokona is van a túloldalon, de azért szerintem nem fognak itt tömegesen átjárni.”
Kettős mérce
Tekintve, hogy Szerbia unión kívüli ország, furcsa, hogy ilyen sürgős volt a román fél számára a határ átjárhatóbbá tétele, miközben kicsit északabbra, Arad megyében már 2014 elején öt új román–magyar határátkelő megnyitásáról egyeztetett a két EU-tagállam kormánya. Ráadásul a Kisvarjas–Dombegyház, Ottlaka–Elek és Feketegyarmat–Gyula–Dénesmajor utak már elkészültek, a Nagylak-Csanádpalota történelmi út újjáépítése még tart, és tervek vannak a Pécska–Battonya útszakasz járhatóvá tételére is. A román kormány augusztusban jóvá is hagyta a kétoldalú közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében 20 határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg uniós forrásokból, az új határátkelők felépítése mégis késik. Részben talán érthető a kivárás, mert ha Románia belátható időn belül beléphetne a schengeni övezetbe, szabad lenne a közlekedés, nem kellene határállomást építeni. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy mióta a PSD a fő kormányerő, a demokrata-liberális vezetőségű Arad megye infrastrukturális beruházásai, fejlesztései késve, vagy egyáltalán nem valósulnak meg. Példa erre az Aradot északról megkerülő körgyűrű két felüljárója építésének 2012-es felfüggesztése. Az ott kialakuló kilométeres dugók, többórás várakozások miatt a sofőrök körében hírhedté vált Arad, de a helyzet az egész országra rossz fényt vet.
Pataky Lehel Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Könyvbemutató kedden a Tulipánban
Négyszemközt Ceauşescuval
Az 1989-es decemberi forradalom kitörésének 25. évfordulóján mutatják be Aradon Hodicska Tibor nyugalmazott nagykövet Négyszemközt Ceauşescuval című könyvét.
Hodicska Tibor 35 éves külügyi szolgálatából másfél évtizedet töltött Bukarestben a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, utána pedig a Moldovai Köztársaságba nevezték ki nagykövetnek. A csíkszeredai Pallas Akadémiánál idén megjelent könyvéből „nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek” – fogalmaz a kötet fülszövegében Kozma Mária szerkesztő.
Hodicska Tiborra hárult a Nicolae Ceaşescu–Grósz Károly találkozó megszervezése Aradon 1988-ban, és ez alkalomból találkozhatott négyszemközt a román kommunista diktátorral. Hogy ez élményszámba menő találkozás volt-e vagy sem, megtudhatjuk személyesen tőle december 16-án, kedden 17 órától a Lucian Blaga (Templom) utcai Tulipán Könyvesboltban. Kiváló alkalom ez bepillantani a múlt rendszer román–magyar diplomáciai viszonyának kulisszatitkaiba is. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek felelős szerkesztője, a Kossuth Rádió aradi tudósítója beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

Hodicska Tibor könyvének bemutatója Aradon
Négyszemközt Ceauşescuval
Hétfő délután az aradi Tulipán könyvesboltban mutatták be Hodicska Tibor (immáron nyugalmazott) magyar diplomata Négyszemközt Ceauşescuval című, idén a Csíkszeredai Pallas Akadémia és a Budapesti PONT Kiadó közös kiadásában megjelent kötetét. A szerzővel Pataky Lehel Zsolt, az Aradi Hírek és a Kossuth Rádió aradi munkatársa beszélgetett.
A szerző 35 évet töltött a magyar diplomácia szolgálatában, ebből 15-öt (három időszakra osztva) Bukarestben, az 1970-es, de főleg a 80-as, utóbb a 2000-res években, amikor, főleg a második évtized második felében (az idősebbek emlékezhetnek rá) a legfeszültebbé váltak a román–magyar kapcsolatok. A nagyon érdekes könyv – természetesen a magyar fél szemszögéből – erről az időszakról szól. A korabeli román külpolitika története, ha van ilyen, nyilván más szemszögből, másképp közelítené meg az akkori történéseket.
***
Pataky Lehel első kérdése a könyvbemutatón így hangzott: tudatosan rögzítette-e a könyv megjelenését 2014-re, a romániai „forradalom” 25. évfordulójára? (A könyvet Romániában már sok helyen bemutatták – Csíkszeredában, megjelenése helyén, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, ahonnan a szerző felelése származik stb. – szerk. megj.) A válasz: nehéz eldönteni, hogy forradalomról, puccsról, kívülről megszervezett akcióról van-e szó? A szerzőnek most volt ideje, nyugdíjasként, megírni a (kb. 400 oldalas) könyvet, amely azért született, hogy a mai olvasó megismerhesse azokat az időket, amelyekről (a mi megfogalmazásunk!) kevés a háttérinformáció.
A közönség előtt zajló interjú során sok érdekes, és többnyire ismeretlen információt hallhattunk a szerzőtől. Például azt, hogy a határon túli, köztük a romániai magyarság kérdése már az 1950-es években felmerült a magyarországi vezetés berkeiben (számomra, például, teljesen új, hogy Rákosi Mátyás annak idején kemény hangú levelet intézett Gheorghiu-Dejhez e kérdésben!), továbbá hogy a romániai magyar nemzetiség ügyében (különböző okokból) sem a Szovjetunióra, sem az USA-ra, de később, már II. János Pál idején, a Vatikánra se számíthatott a magyar diplomácia.
A beszélgetés során hangsúlyosan kerültek szóba az 1980-as évek, amikor Romániában a legnehezebbé vált a helyzet. (Érdekesség: a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai ugyanúgy szenvedtek a fűtés- és élelmiszer-hiánytól, mint a hazai közemberek – persze könnyebben és hamarabb tudtak „alkalmazkodni” a kétségbeejtő helyzethez.)
Az átlagember nyilván keveset tud(hat) arról, hogyan működik külföldön egy diplomáciai küldöttség. A könyvből rengeteg érdekes információt szerezhet e tekintetben (sajátosságként többek között a romániai magyar értelmiség vezetőivel tartott kapcsolatokról). A könyv egyik fejezete az 1988. augusztus végi, a rendkívül elmérgesedett román–magyar kapcsolatok teljében Aradon megtartott, Grósz Károly akkori MSZP-elnök és a N. Ceauşescu közötti találkozóról szól, amelyet a könyv szerzője készített elő a magyar nagykövetség ügyvivőjeként. (Akkor e cikk írójával együtt több száz aradi várta a Városházával szembeni járdán, szigorúan elkerítve, a remélt pozitív végkifejletet, ami azonban nem következett be: a román diktátor, mint később kiderült, „lemosta” a jóval kisebb diplomáciai tapasztalattal rendelkező és partnerénél sokkal kevésbé ravasz magyar pártvezetőt.)
A könyv egyébként (függelékében) rendkívül sok értékes adatot tartalmaz az 1975–1989 közötti magyar–román kapcsolatokról, évre lebontva sorolja fel a két ország különböző rangú vezetői közötti találkozókat, megbeszéléseket. Érdekes: N. Ceauşescu, bár nagyon szeretett volna, sohasem tett hivatalos látogatást Budapesten, kétoldalú találkozón Kádár Jánossal is csak Debrecenben, illetve Nagyváradon találkozott 1977-ben – az akkori megállapodások döntő többségét a román fél sohasem teljesítette –, egyébként csak az akkori KGST budapesti találkozóin vett részt. Kádár a születésnapja alkalmából neki adományozott magas román kitüntetést soha nem vette át…
A diplomata-pályafutását Moldova köztársaságbeli magyar nagykövetként befejező Hodicska Tibor (kissé megtévesztő című) könyve rendkívül értékes és izgalmas olvasmány a magyar–román viszony alakulása iránt érdeklődő számára. Ha hozzájutnak, feltétlenül lapozzák át!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató
Az erdélyi magyar nemzeti közösség számára radikális mozgástér-kitágulással járó 1989-es rendszerváltás óta huszonöt esztendő telt el. Történelmi léptékű idő. Borbély Zsolt Attila arra vállalkozott, hogy monográfia formájában foglalja össze e korszak politikatörténetét, mérlegre téve a lehetőségeket és azok valóra váltását, az esélyeket, reményeket valamint az eredményeket. „Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada” című kötetet 2015. január 15-én, csütörtökön 19 órakor mutatják be a Tulipán könyvesboltban 19 órától. A szerzővel Pataki Lehel Zsolt újságíró beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

Könyv az erdélyi magyar érdekképviselet negyed századáról
„Együttműködésre vagyunk ítélve”
Csütörtökön este az aradi Tulipán könyvesboltban telt ház előtt, mintegy harminc érdeklődő jelenlétében került sor dr. Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatására. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada c. terjedelmes, közel félezer oldalas, a Partium Kiadónál megjelent kötet annyira aktualizált, hogy ötvenoldalas (!) irodalomjegyzékében 2014. november elejének történései is szerepelnek.
Nem nehéz felfedezni, hogy az Aradon élő politológus, politikus, közíró, az EMNP jeles személyisége az RMDSZ 25. évfordulójára rögzítette könyvének megjelenését, távolról sem a dicséret szándékától vezérelve. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a testes munka tartalmát, az kb. így szólhatna: az erdélyi magyarság érdekvédelme szempontjából elszalasztott lehetőségek számbavétele.
Mint már többedik alkalommal, a könyv bemutatására a bevált „élő interjú”, a közönség előtt zajló kérdés-felelet formájában került sor. Pataky Lehel Zsolt újságíró azzal indított: a mostani könyv egy trilógia része lehetne, amelybe a szerző legutóbbi két (az ún. Neptun-gate-ről és a tízéves autonómiaharcról szóló) kötete is beilleszkedik. De miért „erdélyi”, és nem „romániai magyar” szerepel a címben? – kérdezte. Azért, jött a válasz, mert az „erdélyi” azt sugallja, hogy mi itt őshonosok vagyunk.
A bevezető kérdés kapcsán a szerző nagy vonalakban ismertette életpályáját, s ebből megtudhattuk: a Bánságban született (1968-ban, Temesváron – szerk. megj.), Magyarországon végezte felsőfokú tanulmányait (majd egyetemen tanított), s tíz év kitérő után a Partiumba – Aradra – került – igazi, szélesebb értelemben vett erdélyi tehát. 1990. január 3-án két barátjával együtt megalakította a temesvári magyar ifjúsági szervezetet,
A „bemelegítő” kérdések után a könyv lényegét érintő párbeszéd kezdődött, amelynek során a szerző kifejtette: az RMDSZ-t annak idején Domokos Géza, első elnöke azért alapította Bukarestben (egy lábjegyzetben szerepel mindazok neve, akik az RMDSZ első kiáltványát megfogalmazták – szerk. megj.), hogy „a felelőtlen erdélyi kezdeményezéseknek” elejét vegye, és megjegyezte ennek kapcsán: „az elejét elszúrtuk”, s az 1989 decembere utáni első három esztendő elvesztegetett idő volt, akkor lehetett volna autonómiát követelni a magyarság számára. 1996 novemberével, az RMDSZ kormányra lépésével azonban ez az idő lecsengett, mert elkezdődött a magyarság érdekvédelmi képviseletének egy másik szakasza, amelyben a (hatalomba bekerült magyar) tisztségviselők már nem azt mondták, mire esetleg gondoltak, hanem azt, amit „kell”.
A beszélgetés során több-kevesebb részletességgel szó esett a romániai forradalmat elindító temesvári megmozdulásról („alkotmányos szempontból 1989-ben kétségtelenül rendszerváltásra került sor, a legdurvább diktatúrából egy formális demokráciába”, „szét kell választani az elitváltást és rendszerváltást”), Tőkés László szerepéről, az 1990-es Temesvári Kiáltványról („elbukása szinte szükségszerű volt, a második vonalba tartozó kommunisták nem voltak érdekeltek megvalósításában”), sőt az 1989-et megelőző, a hazai magyar érdekképviseletet érintő jelenségekről, történésekről (Magyar Népi Szövetség, Ellenpontok 1981-ben stb.).
A bemutató egyik fontos kérdése így hangzott: milyen fogadtatást vár a szerző az RMDSZ vezetői részéről? Borbély Zsolt Attila nem hiszi, hogy
különösebb hatása lenne, de elmondta: elsősorban a történelemnek szánta könyvét, mint a magyarság egyik táborának politikai paradigmáját. Végül talán az előbbinél is fontosabb kérdés így hangzott: lát-e esélyt a szerző az összefogásra az erdélyi magyar politikában? A válasz: „Mindig kell hagyni egy esélyt. Együttműködésre vagyunk ítélve. Tény, hogy a választásokon az RMDSZ maga mögött tudhatja a magyarság 80-85 százalékát, az autonómiaelvű konszenzusba tehát be kell vonni az RMDSZ-t”. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ autonómia-statutumának sok hiányossága van – néhányra rá is mutatott –, egy szakértői bizottság azonban, amelyben a magyarságot képviselő minden szervezet szakértői részt vennének, három hónap alatt rendbe tudná tenni.
A párbeszédet követően több kérdés hangzott el a hallgatóság részéről.
***
A 95 fejezetből álló műből lényegében nyomon követhető az RMDSZ 25 éve, meg az „ellenzéki” szervezetek története is – nyilván az RMDSZ-ellenzék politikusának nézőpontjából. Akár egyetért, akár nem az olvasó a szerző megközelítésével, annyi bizonyos: egy adatokban rendkívül kötet került a kezébe, amelyet érdemes elolvasni a politika iránt érdeklődőnek.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

A negyedszázad krónikája
Eltelt egy negyedszázad 1989 decembere óta. A váltást oly régen reméltük. Hogy megszabaduljunk a diktatúrától, amelynek lélektani nyomása, a kiszolgáltatottság érzése elviselhetetlenebb volt a nincstelenségnél, éhezésnél, hidegnél. Huszonöt év után Borbély Zsolt Attila álláspontjával értek egyet: valamennyien többet vártunk attól, ami a rendszerváltásnak nevezett esemény után bekövetkezett.
A fenti állítás az említett szerző Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvének bemutatóján hangzott el a zsúfolásig megtelt Tulipán könyvesboltban Aradon. A recenzens, Pataky Lehel Zsolt csak egy rövid bevezetőt mondott, s utána feltette azokat a kérdéseket, amelyeket megválaszolva, maga a szerző avatta be a nézőt könyvének néhány tárgyalt kérdésébe. Csak néhányat ezek közül: Miért fontos a szerzőnek az erdélyiség hangsúlyozása? Az események résztvevőjének lehet-e objektíven értékelni azokat? Voltak-e nemzetiségi kezdeményezések Erdélyben 1989 előtt? Volt-e Tőkés Lászlónak hatása a temesváriakra, személy szerint Borbély Zsolt Attilára? Volt-e, van-e valami változás Romániában 1989 óta? (Különben a kérdésre adott választ egy igen frappáns mondatban fogalmazta meg: Eljutottunk a diktatúrától a formális demokráciáig. Aztán meg is magyarázta!)
Ezekre és sok más kérdésre kaptak választ a könyvbemutató résztvevői, de elhangzott néhány aktuális politikai fejtegetés is. Például arról, hogy megteremthető-e az erdélyi magyar egység a minapi Tőkés László-felhívás hatására. Avagy mi valósulhat meg hamarabb az országban: a Székelyföld autonómiája vagy a régiók föderalizációja?
A nagyon jó hangulatú bemutató végén Pataky Lehel Zsolt úgy ajánlotta a könyvet megvásárlásra, mint aminek ott kell lennie minden, a nemzetiségi sorsunk iránt nem közömbös erdélyi magyar könyvespolcán. Mert lényegében a közel 500 oldalas könyvben egy krónikát kap kézhez az olvasó, amelyhez a szerző kiváló magyarázatokat fűz.
Ujj János
hetiujszo.ro

Megpróbálták felgyújtani a tornyai katolikus templomot
Június 17-ére, szerda reggelre virradóra ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani a tornyai római katolikus templomot.
A templomajtó két szárnya rongálódott meg csak, mert szerencsére sikerült eloltani a tüzet, ugyanis egy helybeli észrevette a füstöt, és értesítette a környékbelieket és a hatóságokat. Az eset az után történt, hogy szombatra virradóra betörték az templom ablakát, Király Árpád marosi főesperes, arad-gáji plébános (aki Tornyára jár szolgálni) akkor meg is találta a követ a templomban.
A gyújtogatás előtt értetlenül és megdöbbenve állt. „Csak találgatok, hogy mi vezethetett ide. Talán az, hogy fel akarjuk újítani a templomkerítést, hogy a közelben készülő rendezvényterem vendégei ne itt járjanak majd át, vagy csak suhancos csínytevés az egész, nem tudom. Nekem senkivel semmi bajom nincs a faluban, sem felekezeti, sem etnikai konfliktus nem volt soha” – nyilatkozta Király Árpád. A közigazgatásilag Pécska városhoz tartozó, a magyar határ melletti Tornyán román és szerb ortodox templom is áll, s az egyházak és a hívek közt is jó a kapcsolat, falunapokon és egyéb sátoros ünnepeken ökumenikus istentiszteleteket tartanak, a lakosság közösen szórakozik. A 2011-es népszámlálás szerint az 1096 tornyai lakosból 822-en vallották magukat román, 234-en magyar és 34-en szerb nemzetiségűnek.
Értesítették a rendőrséget, amely kiszállt helyszínelni és megkezdte a nyomozást. Ha kézre kerítik az elkövetőt, az egyház háromezer lejes kártérítést fog követelni. „De addig is, mi rendbe tesszük az ajtót, amely ennek a szép régi templomnak egy igen értékes darabja” – mondta a főesperes, megemlítve, hogy a jövőben szükséges lenne, hogy az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség többet járőrözne a településen. A tornyai Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére emelt barokk stílusú templomot 1753-ban építtette a Marzcibányi család, amely egy évvel korában vásárolta meg a kincstártól a falut.
Antal Péter pécskai polgármester Kolozsváron tartózkodik egy közigazgatási képzésen, és az Aradi Hírektől értesült a gyújtogatásról. Mint mondta, sem Pécskán, sem a hozzá tartozó falvakban nem tud semmilyen etnikai vagy felekezeti villongásról, és szerinte a tornyai eset – amelyet mélységesen elítélt – sem etnikai indíttatású. „Lehet, hogy valaki vagányságból tette, vagy személyes sérelme van az egyházzal” – mondta elítélően.
Pataky Lehel Zsolt
aradihirek.ro
Erdély.ma

Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar Örökség díjas a Határok nélkül
Szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Magyar Örökség Díjakat. Az erdélyi kitüntetettek nevét és munkásságát szükséges megismernie a hazai közönségnek is.
Mindenekelőtt a díjazottak nagyváradi vonatkozása tölti el megelégedéssel az olvasót. A Határok nélkülcímű közkedvelt rádióműsor és munkaközössége is részesült a kitüntető címben. Dr. Szili Katalin jogász, humánökológus, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke méltatásában, laudációjában hangsúlyozta, hogy „az alkotó közösség napról-napra tudósít, hírt ad a magyar nemzetrészek életéről, törekvéseiről, összeköt, elhozza hangjukat Magyarország és a világ magyarsága számára. A hiteles tájékoztatásért Budapesten a szerkesztőségben, Lánczi Ágnes és Benkei Ildikó, valamint  Moszkovits János, illetve vendégszerkesztőként ifjabb Tóth György és Bereki Anikó felel, aki a kéthetente készít kulturális tartalmú Határok nélkült. Erdélyben, a Partiumban, és a Bánság romániai részén Oláh-Gál Elvira Csíkszeredáról, Erdei Edit Zsuzsánna Marosvásárhelyről, Szilágyi Szabolcs Kolozsvárról, Ionescu Nikolett Nagyváradról, Pataky Lehel Zsolt Aradról, Lehőcz László pedig Temesvárról jelentkezik. A Délvidéken, Vajdaságban, illetve a Bánság szerbiai részén, Újvidéken: Ternovácz István, Szabadkán: Németh Ernő, Nagybecskereken és Muzslyán: Kónya-Kovács Otília, Kárpátalján, Ungváron: Iváncsik Attila, Felvidéken, Pozsonyban: Haják-Szabó Mária tudósít napról-napra. Magyarországon Miskolcról segíti a felvidéki munkát Mács Ildikó, aki gyakran jár át Kassára, Rimaszombatba és a Gömöri térségbe. Salgótarjánból Tarnóczi László látogat el rendszeresen a Felvidékre, Mátészalkáról Zsoldos Barnabás Szatmárba, a Partiumba, Ungba, Ugocsába, Budapesten pedig Cservenka Judit a diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságának hiteles, tapasztalt ismerője és megismertetője. Nélkülük nem szólalhatna meg napról-napra az este fél hétkor kezdődő Határok nélkül.”
Nemzetpolitika naprakészen
A műsor hitelesen tájékoztat a Kárpát-medence és a diszpóra magyarságát érintő politikai, kulturális, oktatási, identitás és társadalomszervezés aktuális kérdéseiről, nem megfeledkezve a történelmi hagyományokról, illetve az egyházak közösségszervező tevékenységének bemutatásáról sem. A legfrissebb hírek mellett a Határok nélkül kiemelt figyelmet fordít a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek autonómia-törekvéseire és a számbeli kisebbségi léthelyzetből következő jogérvényesítésre és jogvédelemre egyaránt, feltárva a kisebbségekkel kapcsolatos állami politikai és a magyarságot érintő szakpolitikai hátteret is. „Mi tehát a határok nélkül? Nem csak hírforrás, hanem nemzetpolitika naprakészen. Hiszen az összetartozáshoz elengedhetetlen az egymásról való tudás, a magyarság képviseletéhez pedig a tájékozottság és a felkészültség, mivel magyarnak lenni nem csak születés és közjog, de minőség kérdése is, különösen a XXI. század gyorsan változó kihívásai közepette, amikor a tömegtársadalmak által kínált információs és identitásdömpingben az egyének és közösségek boldogulásának egyik legerősebb biztosítéka az önazonosság megőrzése. Ebben jelent tájékozódási pontot a Határok nélkül, melynek Márai Sándor gondolatával gratulálok a Magyar Örökség Díjhoz: „A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes.” – hangsúlyozta a laudátor.
Gratulálunk Ionescu Nikolettnek, városunk közkedvelt rádió és televízió riporterének, aki az itt lakó magyarságunk életének eseményeit hűen tolmácsolja, „felteszi” városunkat a magyarság egyetemes térképére. Mivel nem lehetett jelen a felemelő ünnepségen, ezért a díjat számára a Körös-parti templomban adjuk át Húsvét napján.
Veres-Kovács Attila, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke,
a Magyar Örökség Bíráló Bizottságának tagja. erdon.ro

A magyar irodalom ünnepe volt Aradon
Vasárnaptól szerdáig Aradon zajlott a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny idei országos döntője. A 144 általános és középiskolás diák valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági megyét, de még a Kárpátokon túli régiókat is képviselte.
A négynapos rendezvény magán a versenyen kívül számos érdekes programot tartogatott a gyerekeknek és tanáraiknak: többek között világosi kiránduláson, lippai, solymosi és pécskai látogatáson ismerkedhettek meg Arad megye épített és természeti örökségével, felkeresték a máriaradnai kegytemplomot, a '48-as Ereklyemúzeumot, színházi előadáson és táncházban is szórakozhatott a népes mezőny.
„Az irodalom és magyar nyelv olimpiája, ünnepe ez” – mondta Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár a döntőről, amelyet a Mikes-vetélkedő 1971 óta íródó történetében negyedik alkalommal rendeztek meg Aradon (a legtöbbet, hetet Kolozsváron szerveztek meg, Sepsiszentgyörgy pedig a második leggyakoribb házgazda öt vendéglátással). „De helyszíntől függetlenül mindig a legjobbak mérik össze tudásukat – folytatta az államtitkár. – A verseny népszerűségét jelzi, hogy a selejtezőkön 815 általános és 117 középiskola indul.”
A dolgozatok megírását hétfőn tartották az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, az eredményeket pedig kedd este tették közzé. A jegyek kifüggesztése után évfolyamonként a diákok a javító tanárokkal együtt kiértékelték a dolgozatokat.
Berszán István versenybizottsági elnök, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékének vezetője a Maszolnak elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a tételeket, hogy amennyire nehéz volt a kidolgozása, legalább olyan mértékben játékos is legyen. "Örvendtem annak, hogy minden osztályban voltak, akik megtalálták ezt a »játékteret«, és látszott a dolgozatukon, hogy élvezték azt, amit csináltak. Ez a legnagyobb haszon!” – jelentette ki.
Az ünnepélyes díjkiosztót szerdán tartották Aradon a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége országos vezetőségének, illetve helyi közéleti személyiségek jelenlétében, a díszvendég Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt.
Jövőre Beszterce ad otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny döntőjének.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Közel nyolcezer magyar diák ballag el ezen a héten Erdélyben
Országszerte 117 magyar iskolában vagy magyar tagozaton búcsúztatják el a végzősöket ezen a héten.
Ezen a héten-hétvégén tartják a ballagási ünnepségeket a középiskolákban. Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős RMDSZ-es államtitkára szerint 117 oktatási intézményben közel nyolcezer magyar ballagó van idén.
„Azok a hagyományok, amelyeket iskoláink őriznek és megtartanak, megteremtik annak a lehetőségét, hogy a diákok megállják helyüket az életben – fogalmazott a politikus az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban péntek délelőtt tartott búcsúztatási ünnepségen. – Jó lenne, ha ezek a diákok itt folytatnák tevékenységüket, hazai főiskolákon tanulnának, és megmaradnának az erdélyi magyar közösség cselekvő, alkotó tagjainak, ami a jövőt biztosítaná számunkra szülőföldünkön. Tudom, hogy nehéz döntés ez, hiszen egy nyitott világban élünk, a lehetőségek szinte végtelenek, és a pénzkereseti lehetőség gyakran a döntő tényező, de ha magyar jövőt képzelünk el itt, akkor ez irányban kellene gondolkodnunk”.
Arad megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky-ben összesen 78-an intettek búcsút – mint a diákok hangsúlyozták nem az iskolának, hanem – az iskolaéveknek. Többségük az érettségi vizsgára, illetve az egyetemi felvételire készül. Hadnagy Éva igazgató elmondta: idén három elméleti képzésben részt vevő osztályban hetvenen, a hároméves szakiskolai képzésben nyolcan fejezték be az iskolát. A diákok többsége aradi, temesvári, kolozsvári és nagyváradi egyetemeken tanulna tovább, de volt a ballagásról igazoltan hiányzó olyan diák, aki épp Szegeden felvételizett az orvosira – tette hozzá az igazgató.
Az ünnepség végén Király András a Maszol tudósítójának érdeklődésére megerősítette, hogy az idei érettségin még a régi vizsgarendszer lesz érvényben, az emelt szintű érettségit valószínűleg csak 2018-ban vezetik be.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Arad: az RMDSZ-é az egyik alpolgármesteri tisztség
A másik posztot maguknak tartják meg a többséget szerzett nemzeti liberálisok.
A vasárnapi helyhatósági választásokon az aradi helyi tanácsban többséget jelentő 12 mandátumot szerzett Nemzeti Liberális Párt városi szervezete nyilvánosságra hozta az alpolgármesteri tisztségek várományosait. Miként azt Gheorghe Falcă, a párt újraválasztott polgármestere a választások estéjén bejelentette, az egyik poszt Bognár Levente eddigi alpolgármester illeti meg, és ehhez tartja magát is a pártvezetés.
„Bognár Leventével kiválóan működtünk együtt, és az RMDSZ is mindig korrekt, tisztességes partner volt. Ez az egyik ok, amiért így döntöttünk, a másik pedig, hogy a magyarság jelentős számban él Aradon, ezért megilleti a közösséget egy méltó hely a városvezetésben” – áll a Gianina Pistru városi pártelnök által küldött közleményben. A másik alpolgármesteri tisztségre Călin Bibarţ egykori Arad megyei prefektust jelölik a nemzeti liberálisok.
A 23 tagú aradi városi képviselő-testületben 7 mandátumot szerzett Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ-nek két tanácsosa van (Bognár Leventén kívül Szabó Mihály jutott be), egy helyet szerzett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint bejutott Marin Lupaş független jelölt.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Hétvégére hazaengedték a zebrán elütött aradi alpolgármestert
A Facebook-on köszönte meg az aggódást és a jókívánságokat Bognár Levente aradi alpolgármester, akit szerda este a lakásához közel, a gyalogátkelőn ütött el egy figyelmetlen autós. Az orrcsont- és válltörést szenvedett RMDSZ-es elöljáró arra kér mindenkit, aki volán mögé ül: figyeljen fokozottan a gyalogosokra és a két keréken közlekedőkre.
„Sajnos, ami velem történt, túl gyakran megtörténik. Aggasztóan sok gyalogost, biciklist és motorost ér súlyos baleset nap mint nap az utakon. Sérüléseim nagyon kellemetlenek, enyhének nem nevezhetőek, de a műtétet követően lassan felépülök. Szabályosan közlekedő gyalogosként ezúttal élve megúsztam a magát sérthetetlennek érző, agresszíven vezető sofőrrel való találkozást. Mások nem voltak ilyen szerencsések. A balesetek megelőzése nem csak a törvényektől, nem csak a rendőrségtől függ. A biztonságosabb közlekedés, élhetőbb társadalom mindannyiunk felelőssége. Kérem, a volán mögött ülve még jobban vigyázzunk egymásra, fokozottan figyeljünk oda a gyalogosan vagy két keréken közlekedőkre…” – írta Bognár Levente.
Az alpolgármestert hétvégére hazaengedték a kórházból. Érdeklődésünkre elmondta, hogy több orvosi vélemény meghallgatása után dönti el, hogy megműtteti-e a vállát vagy sem.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Vándorútra indul a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát viszi színre és mutatja be 15 Temes és Arad megyei településen idén a Bánsági Vándorszínház.
A Vajdaságban közel negyven éve működő Tanyaszínház mintájára – Aszalos Géza temesvári színművész ötlete alapján – 2014-ben alakult társulat szerdai közleményéből kiderül, hogy a bázis változatlanul a Temes megyei Végvár település, ahol a 8 fős alkotócsapat július 10-én kezdi meg a munkát, és ahol három hét leforgása alatt állítják színpadra a darabot, aminek a bemutatóját július 31-én tartják a községben, majd felkerekedik a társulat, és összesen további 14 Temes és Arad megyei települést járnak be az előadással. Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja, az előadás rendezője külön érdeklődésünkre elmondta, hogy a helyszíneket egy-két napon belül véglegesítik.
Az előző két évtől eltérően a jogi hátteret már nem a Bánsági Közösségért Egyesület biztosítja, hanem a vándorszínház szervezői által alapított Tarisznyás Egyesület. Bár idén a program költségvetése szinte a negyedére csökkent, ez nem változtat sem az előadás minőségén, sem a tervezett turné összetételén – emelték ki.
A vándortársulatot alkotó színészek a Kárpát-medence majdnem minden szegletéből érkeztek: Aszalos Gézán kívül a temesvári magyar színház tagja Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező, valamint Orbán Enikő dramaturg; rajta kívül Hodu Péter, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, Vincze Tímea kolozsvári bábszínész, Mihály Csongor marosvásárhelyi bábszínész, Lanstyák Ildikó frissen végzett dunaszerdahelyi egyetemi hallgató és Dévai Zoltán, a Zentai Kamaraszínház művésze indul a turnéra.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

XV. Kisiratosi Falunapok
Régóta nem volt ilyen sikeres rendezvény
Amint azt előre jeleztük, a XV. Kisiratosi Falunapok pénteki programja a szokáshoz híven, ezúttal is könyvbemutatóval kezdődött, melynek során a kultúrotthon kistermében 18 órától két kiadvány került bemutatásra. A szépszámú egybegyűltet a prezídiumból Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester, az odavaló Czöndör Mihályné, Sarusi Mihály közíró és Szabó János író társaságában Korondi Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a hagyományokhoz híven, a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály egy újabb kötettel ajándékozza meg olvasóit. Ugyanakkor elégedettséggel vegyes büszkeséggel beszélt a Pusztaszabolcs Önkormányzatának a támogatásával, a szakembereik közreműködésével készült Kisiratos kincsei címmel megjelent kötetről, amely a település értéktára. A továbbiakban felkérte Szabó János írót Sarusi Mihály Álompuszta című munkájának az értékelésére.
Álompuszta, Kisiratos kincsei
Szabó János előrebocsátotta: mivel már többször járt Kisiratoson, illetve betekintett a Kisiratosi Értéktárba, maga is kissé helybélinek érzi magát. A továbbiakban Sarusi Mihály Álompuszta (Színjáték két fölvonásban) című munkájáról kifejtette: ebbe egy háromfelvonásos dráma van belesűrítve. Témáját az 1950-es évek magyar életéből meríti, amelyben a polgár rájön arra a fontos dologra, hogy az irodalmat, a művészetet, de leginkább a színházművészetet a történelemhamisítás eszközévé tették. Ezt a kisiratosiak számára sem kell bővebben magyarázni, hiszen az idősebbek visszaemlékezhetnek az akkori idők mindenféle engedélyhez kötött, fokozott ellenőrzéssel nyomon követett, sorállással működött társadalmi életére, ami már magában is feszültségeket rejt. A címet – Álompuszta – egy létező magyarországi település, Állampuszta – büntetés-végrehajtási intézet helyszíne – adta. Ismertette a keresztnevekre, rokon megnevezésekre, foglalkozásnevekre, illetve rangjelzésnevekre hallgató szereplőket, akik az akkori társadalom jellegzetes figurái. A továbbiakban a szerzővel, Sarusi Mihállyal felváltva olvasott fel részleteket a párbeszédeken alapuló színműből, amelyet nemcsak szórakoztató, hanem igen tanulságos olvasmányként ajánlott hallgatósága figyelmébe Szabó János író. Sarusi Mihály a mű megírásának a motivációiról beszélt, ugyanis már az 1980-as években érezte: meg kell írnia a kisgazdák, a kulákok, a kertészek, sőt a nagygazdák, egyetlen gyűjtőszóval a parasztság drámáját. A felmenői között ugyanis majdnem mindenki földművelő volt. A velük az 1950-es években elkövetett parasztgazdaságok szétverésének a történetét, az 1956-es felemelkedésnek a lehetőségét a Kazal című dokumentumregényében írta meg. Az Új Magyarország napilap részletekben közölte. A szerkesztőkkel folytatott beszélgetéseken vetődött fel: mi lenne, ha a témát drámában is megírná? Nos, egy meghívásos, országos pályázati felhívásra megírta, csakhogy abban elvárás volt a kolbász témának a feldolgozása is. Azt úgy oldotta meg, hogy a mesebeli kolbászból font kerítést a gumibot támasztja meg. A közölt történetek valahol megestek, az akkori élet minden területéről meríti témakörét, szeretettel ajánlja a kisiratosi olvasóknak is.
Korondi Erika polgármester miután megköszönte a szerzőnek és Szabó Jánosnak az érdekfeszítő könyvbemutatót, annak a reményének adott hangot, hogy Sarusi Mihály még számos könyvét mutatja be Kisiratoson.
A továbbiakban a Pusztaszabolcs–Kisiratos közötti testvérkapcsolatok kiemelkedő eseményét, a pályázati támogatással, pusztaszabolcsi közreműködéssel elkészült Kisiratosi Értéktár fontosságát ecsetelte. A kiadványban Almási Gábor, Almási Vince, Németh Emese, Pataki Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi, Vágner Szabó János és a jómaga írásai jelentek meg, sok fotóval. A szerkesztési, nyomtatási munkálatok olyan rövid idő alatt történtek meg, hogy maga sem hitte a Kisiratosi Falunapra történő elkészülését. A Kisiratos kincseicímű kiadvány előkészítő munkálatairól, a kisiratosi értékek számbavételéről, feldolgozásáról Czöndör Mihályné, a mű szerkesztője beszélt. Tekintve, hogy Czöndör Mihálynéval a kiadványról külön is elbeszélgettünk, a témára a közeljövőben visszatérünk. Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester ismertette a kiadvány elkészültének a feltételeit: 2012-ben az Országgyűlés a magyar nemzet egységétől vezérelve, törvénybe foglalta a magyar értékek összegyűjtését, megőrzését, általa összetartozásunk, nemzeti tudatunk erősödését. 2015-ben a külhoni települések is lehetőséget kaptak, hogy anyaországi partnertelepülésükkel együttműködve elkészítsék értéktárukat. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának külhoni, Kisiratosi Értéktár Projektjének nyertes HUNG-2015 pályázata. Fontosnak tartotta, hogy az együttműködés során pusztaszabolcsiak és kisiratosiak sokat tanultak egymástól értékeik felismerésében, azoknak megbecsülésében. Azokat egy kapcsos könyvbe gyűjtötték, hogy bármikor be lehessen kapcsolni újabb lapokat, amelyekből, ha összegyűlik még egy kiadványra való, újból könyv alakban jelentessék meg, hogy minél több emberhez eljuthasson. Ennek a pályázatnak a legnagyobb eredménye, hogy felismerjük, számba vegyük, jobban megbecsüljük a saját értékeinket. A Kisiratosi Értékbizottság elnöke, Almási Vince volt polgármester arról a lehetőségről beszélt, hogy a pályázat jóvoltából Kisiratos 200 kiadványt kapott, amelyeket igényre a lakosság között osztanak ki. Arad megye más települései, a Kisiratosi Értékbizottsággal együttműködve, anyaországi kormányzati támogatással elkészíthetik a maguk értéktárát, ami később bekerülhet az Erdélyi Értéktárba.
A könyvbemutatók Sarusi Mihály kötetének a dedikálásával, kellemes beszélgetéssel zárultak.
A pénteki program további részében, a kultúrotthon nagytermében Korondi Józsa Henrietta konferálásával előbb György Botond, majd András Előd humoristák szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A humorest után a Rózsa Presszó udvarán késő éjszakáig tartott a retróbuli, amelyen sokan mulattak.
Szombati programok
Délután egy órakor indult a bográcsfőző verseny, majd valamivel 17 óra előtt a Kisiratos központjában lévő orvosi rendelőtől zenekísérettel indult a népviseletbe öltözött néptánccsoportok színes menete, amit a helybeli Kisgyöngyvirág vezetett. A központi útkereszteződésben, ugyancsak zeneszóra, körtáncot jártak, majd bevonultak a szabadtéri színpadhoz, amelynek a nézőterén egyre nőtt a tömeg.
Köszöntők
Korondi Józsa Henrietta műsorvezető köszöntötte a közönséget, majd a színpadra kérte Korondi Józsa Erika polgármestert és Péró Tamás RMDSZ-Arad megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. A polgármester szeretettel köszöntötte a helybeli és környékbeli nézőket, a fellépőket, kiemelten köszöntötte az anyaországi, illetve a megyebeli polgármestereket, alpolgármestereket és küldöttségük tagjait. Név szerint megemlítette a pusztaszabolcsi, a lőkösházi, a kevermesi és az Úri-beli küldöttségeket. Ezt követően a falunap értelmét ismertette, amit Szent Anna napjához kötöttek. 15 évvel ezelőtt dr. Almási Béla és Almási Vince kezdeményezte az I. Falunapot, amit azóta minden évben megszerveztek. Azok az itthoni és az elszármazott kisiratosiak újratalálkozásának az örömünnepeivé váltak. Majd ismertette az előző nap bemutatott két kiadvány címét és fontosságát. Szintén fontos, hogy a közösség tagjai higgyenek az összefogás erejében. Tudniuk kell, hogy mindazt, amit a faluért tesznek, azt a családokért, a gyermekeikért is teszik. A kultúra, a zene, a tánc, a hagyományok őrzése olyan lelki többletet ad, ami feltölt, elengedhetetlen a dolgos hétköznapokban. A falunapok rendezvénye kiváló alkalom a meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatoknak az ápolására, a bővítésére. Szóljon ez a nap a vidámságról, emlékezzenek a résztvevők, hogy Kisiratos napján jól érezte magát a település apraja-nagyja, de a vendégeik is.
Miután megköszönte az önkéntes segítők, a szervezők munkáját, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Péró Tamásnak.
Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke köszöntőjét követően 3 gondolatának kívánt hangot adni: mindig szívesen érkezik a vendégszerető Kisiratosra, ahol köszönet jár a lakosságnak, amelynek nagy többsége a tulipánra voksolt az elmúlt önkormányzati választáson. 2016 választási év, vagyis önkormányzati mögöttünk, parlamenti választások előttünk, amelyeken a cél visszaszerezni az Arad megyei magyarság törvényhozási képviseletét. Arra kisiratosi is pályázik, ezért kéri a helybeliek támogatását. Ha sokan segítenek a falunap megszervezésében, bizonyára mindnyájan jól érzik magukat, ezért nekik is, a vendégeknek jó szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Népzene- és néptáncgála
A műsorvezető a házigazdák nevében a kisiratosi Napraforgó citerazenekart szólította, amelynek tagjai Juhász Kálmán vezetésével először szerepeltek közönség előtt, gyermekdalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dél-alföldi és marosszéki táncokat adott elő Orbán László koreográfiájára, szokásukhoz híven, látványosan kiforgatva a lányokat. Ezt követően a nagyzerindi Ibolya tánccsoport igen fegyelmezett szilágysági és békési szlovák táncai következtek ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével. Utánuk a kisiratosi Kisgyöngyvirág kalocsai táncai arattak kitörő sikert Verbóczky Kinga vezetésével.
Mint az utóbbi években rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának a jóvoltából idén is kiosztották a művelődési életben is tevékenykedő, legjobb tanulónak járó Arany László-díjat, amit a színpadon Csányi Kálmán polgármester ezúttal Pelle Patrik VIII. osztályos tanulónak adott át. Értékelőjében a polgármester a 2003-ban alapított díjról elmondta: a partnertelepülés végzős diákjának a jó tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő közösségi munkát is végeznie kell. A díjra minden évben jelölteket kérnek, akik közül maguk választják ki a díjazottat. Idén az önkormányzat választása Patrikra esett, aki az emléklap mellett 100 ezer forintot is kapott, amit arra költ, amire akar. Miután sikeres továbbtanulást kívánt Patriknak, akit meghívott Pusztaszabolcsra, mindenkinek további jó szórakozást kívánt.
A néptáncműsor folytatásában a simonyifalvi Leveles, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokat adott elő vastaps közepette.
A következő szünetben ugyancsak a színpadon átadták a bográcsfőző verseny díjait. Haraszti Imre, Úri község polgármestere, a zsűri elnöke a kollégáival, Marikával és Ottóval értékelték a csapatok által főzött pörkölteket. Szerintük a 7 csapatból a legjobb a Sóvári csapat főztje volt. Mivel a zsűri véleménye igen megoszlott, két csapatnak is II. díjat adtak. Ezek a kisiratosi AMISZ, illetve a Nagycsapat. III. díjra értékelték a Norbert nevű csapat pörköltjét, IV. a Laen nevű csapat lett.
Ezt követően a kisiratosi Dragon Klub karatebemutatója következett, ahol a legkisebbektől a felnőttekig minden fiatal megcsillogtatta cselgáncstudását, a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.
Utánuk a kisperegi Napraforgó tánccsoport Molnár Csaba betanításával előadott marosszéki forgatós táncának tapsolt a közönség. Ezt követően a Páter Godó Mihály Általános Iskola VII. osztályának a modern tánca hozta lázba a nézőket. A pécskai Búzavirág tánccsoport Engi Márta vezetésével igen tetszetős Küküllő menti táncokkal aratott nagy sikert.
A népzene- és néptáncgálát a kisiratosi Kikelet citerazenekar zárta, amelynek tagjai Juhász Kálmán betanításával és vezetésével dunántúli, majd vajdasági dalokat játszottak, nagy sikerrel.
Operett, koncertek
A szombati programban stílusváltást jelentett a nagyváradi MM Pódiumszínház két tagjának az egyórás műsora, amelyen ismert operettslágereket adtak elő, vastaps közepette.
Valamivel 21 óra után kezdődött Delhusa Gjon közel kétórás koncertje, amelyen saját, illetve más szerzők régi és újabb slágereit szólaltatta meg, amelyekre csoportokban táncolt az egész teret megtöltő közönség. 23 órakor kezdődött a Kerozin együttes koncertje, amely ha lehet, még fokozta a hangulatot. Utána közel 25 fiatal égő fáklyákkal felvonult a színpadra, ahol elénekelték nemzeti imánkat, majd az éjfélkor megtartott parádés tűzijáték következett. Éjfél után a fiatalok számára a helybeli strandon szerveztek diszkót, míg az idősebbek a Rózsa Presszó udvarán mulattak élő zenére hajnali 4 óráig.
A XV. Kisiratosi Napok sikerének az érzékeltetésére csak annyit: amikor este későn hazaindultam, a községközpont minden mellékutcája, de a főutca is végig olyannyira meg volt telve parkoló autókkal, hogy újabbak már aligha találhattak helyet.
A rendezvény sikeréért köszönet jár minden támogatónak, de mindazoknak is, akik az önkéntes munkájukkal járultak hozzá a vendéglátás, illetve a szervezés zökkenőmentes működéséhez!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)