Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. január 18.
Nem vonta vissza a pert a prefektus, folytatódik a nyárádszeredai telekvita
Mégsem vonta vissza a nyárádszeredai önkormányzati képviselők ellen indított közigazgatási perét Maros megye prefektusa, Marius Paşcan. A kormány képviselője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta, ő mindössze arról értesítette a testületet, hogy a szeredai tanácsosok eleget tettek a felszólításának.
„A bíróság dolga dönteni” – tette hozzá Paşcan. Amint arról beszámoltunk, a prefektus az elmúlt év végén azért perelte be a nyárádszeredai önkormányzati képviselőket, mert azok nem voltak hajlandók kivenni a város köztulajdonából azt a főtéri telket, melyet 1990 után, különböző jogi machinációk következtében, az ortodox egyház a maga nevére telekkönyveztetett. Mint ismeretes, a görögkeletiek a színmagyar városka főterének felső felébe hagymakupolás templomot szeretnének építeni.
Maros megye prefektusa most azt szeretné elérni, hogy a polgármesteri hivatal vagy bocsássa ki az építkezési engedélyt, vagy biztosítson egy másik, szintén központi fekvésű telket. „Nem tartom helyesnek, hogy ha valakinek van egy telke, még egy takarót sem teríthet le oda, mert a helyi tanács nem engedélyezi. Ha semmiként nem akarnak ortodox templomot a park felső részében, akkor adjanak helyette más telket” – fejtette ki Marius Paşcan. Arra a kérdésre, hogy a kormány képviselőjeként miért avatkozik ilyen ügyekbe, és miért viselkedik az ortodox egyház képviselőjeként, a prefektus úgy reagált, hogy neki kötelességében áll a magán-, illetve az egyházi vagyont védeni.
„Ha olyan könnyen menne, hogy itt az eladó telek, vásárolják meg, mi lennénk a legboldogabbak” – jelentette ki a Krónikának Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere. Az elöljáró azonban szomorúan nyugtázta, hogy a görögkeleti felekezet gyulafehérvári vagy marosvásárhelyi vezetői nem tettek efféle ajánlatot. Ettől függetlenül a szeredaiak bíznak a több évszázados piactér megmenekülésében. „Bármit is mond a prefektus, a zöldövezetek törvénye és a városrendezési szabályok mellettünk szólnak. Sem az ortodox egyház, sem más ne számítson arra, hogy valaha is építkezési engedélyt kaphat a főtéri parkra” – szögezte le Tóth.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. január 21.
Csökkenő erővel, de folytatódtak a tüntetések
Kilenc nap után tegnap először csappant meg jelentős mértékben a tüntetések ereje, amit valószínű, hogy a főleg Erdélyt érintő téli időjárás befolyásolt. Így tegnap este az erdélyi városokban már csak néhány százan vonultak utcára, de elemzők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a tiltakozások a hétvégén ismét felerősödnek.
A tüntetések számát illetően nem volt különösebb változás az előző estéhez képest, hiszen pénteken este is húsz megyében zajlottak tiltakozások. Bukarestben is kivonultak az emberek az Egyetem térre, de számbelileg már sokkal kevesebben, mint csütörtökön este, amikor az ellenzék megszervezte a nagyszabású fővárosi tüntetését.
Csütörtökön este az ellenzék tiltakozó megmozdulásáról a tömeg egy része az Egyetem térre ment, ahol az úgynevezett pártsemleges tiltakozókhoz csatlakoztak. A megmozdulás nagyrészt békés volt, de röviddel éjfél előtt néhány tüntető provokálni kezdte a csendőröket, akik könnygázt használtak, és határozottan léptek fel a rendbontókkal szemben. A csendőrség szerint összesen száz személyt állítottak elő, közülük néhány futballhuligánt, akikkel már volt baja a csendőrségnek. Eddig négy személy tett feljelentést az ügyészségen a karhatalmisok fellépése miatt, a hatóságok pedig 32 személy ellen indítottak ügyészségi vizsgálatot. Ez utóbbiak között egy piteşti-i, a többi pedig bukaresti tüntető.
Tegnap általános felháborodást váltott ki, hogy Mircea Munteanu, a Maros megyei prefektus kabinetigazgatója a Facebookon a zsidó haláltáborokon szereplő jelmondattal, az Arbeit macht frei!-jal üzent a tüntetőknek. A bejegyzés számos bíráló megjegyzést kapott a közösségi oldalon, aminek hatására Munteanu törölte üzenetét. Marius Paşcan, Maros megye prefektusa úgy nyilatkozott, hogy őt Munteanunak a prefektúrán kifejtett tevékenysége érdekli, és nem foglalkozik azzal, hogy magánéletében mit csinál. A Szociálliberális Szövetség (USL) tegnap a prefektus és a kabinetigazgató leváltását követelte. Szerintük a náci jelmondattal Munteanu súlyosan megsértette a romániai zsidó közösséget, akárcsak a több ezer tüntetőt, akik kilencedik napja vonulnak utcára.
A tüntetők ismét sokféleképpen fejezték ki elégedetlenségüket. Miután egyebek között koporsóval vonultak fel, és keresztre írták az államfő nevét, tegnap Nagyszebenben a tüntetők Băsescut, Bocot és a kormányt jelképező narancsokat húztak karóba a Demokrata Liberális Párt székháza előtt.
Tegnap több demokrata párti politikus is értékelte a tüntetéseket. Elena Udrea regionális fejlesztési miniszter szerint teljesen indokoltak a tiltakozások, de nem ért egyet azzal, hogy az utcai megmozdulásokat „átpolitizálták”. Udrea szerint nem jelent megoldást, ha „Boc helyét Victor Ponta veszi át. Cristian Preda demokrata párti európai parlamenti képviselő szerint Băsescu ugyan hallgat a tüntetésekről, de szerinte mindenki másnál jobban megértette az utca üzenetét, és bátran fog cselekedni. Tegnap este lapzártakor az államfő Emil Bockal egyeztetett, sajtóértesülések szerint arról, hogy a PD-L milyen kommunikációs stratégiát kövessen a napokban.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. február 27.
A prefektus újabb pert indított Nyárádszereda ellen
Marius Pascan Maros megyei prefektus újabb pert indított a nyárádszeredai ortodox telekvita ügyében: ezúttal nem az önkormányzat képviselőit, hanem a nyárádszeredai polgármesteri hivatal zöldövezeti nyilvántartását támadta meg, azzal az egyértelmű céllal, hogy vonják vissza a város központi terének részét képező, az ortodox egyház által birtokolt telek zöldövezetté nyilvánítását – értesült az Erdélyi Magyar Televízió (ETV). Tóth Sándor alpolgármester törvénytelennek és erkölcstelennek nevezte az újabb nyomásgyakorlást, de – mint mondta – a törvény a város oldalán áll, és felkészültek a küzdelemre. A bíróság első olvasatban február 29-én tárgyalja az ügyet.
Mint ismeretes, az ortodox egyház templomot építene a telken, de az önkormányzat és a helyi lakosság is elutasítja ezt. A prefektus korábban beperelte az önkormányzati képviselőket, mert a jelzett egyházi telket közvagyonként tartották nyilván. A testület később, eleget téve a felszólításnak, kivette a területet a közvagyoni leltárból, melynek nyomán a prefektus visszavonta keresetét. A Polgármesteri Hivatal továbbra is úgy tartja, az említett, mintegy 1ooo négyzetméteres telekre így sem épülhet templom, ugyanis ez a zöldövezetekre vonatkozó törvény alapján továbbra is zöldövezetnek minősül, tehát attól függetlenül, hogy az kinek a tulajdona, nem beépíthető.
Tóth Sándor az előzőhöz hasonló politikai erőfitogtatásnak, a helyi közigazgatás ügyeibe való újabb durva beavatkozásnak tartja a pert, ugyanakkor úgy látja, minden erre vonatkozó törvényes előírás az önkormányzatnak ad igazat. „Elkészítettük a védekezésünket, és a tárgyalás előtt öt nappal beiktattuk a törvényszéken. Emellett hivatalos átiratban kértük a prefektustól, hogy lépjen vissza a pertől, ezt a kérésünket több törvenycikkellyel is alátámasztottuk, sőt, csatoltuk a Környezetvédelmi Minisztérium véleményét a zöldövezetes nyilvántartásunkról, amelyben határozottan az áll, hogy a hivatal teljesen jogosan és törvenyesen járt el a nyilvántartás elkészítésénél. A prefektus azonban ezt szóra sem méltatva, továbbra is ragaszkodik a perhez. Felteszem a kérdést, milyen kormánybiztos az, aki a törvényeket figyelmen kívül hagyva, az ortodox egyház ügyvédjének gondolja magát – hangsúlyozta az alpolgármester.
A marosvásárhelyi közigazgatási bíróság február 29-ére tűzte ki a tárgyalást: az önkormányzat képviselői szerint már a dátum is gyanús, ugyanis a testület a törvény által előírt utolsó napon, február 14-én kapta kézhez az idézést és a perrel kapcsolatos dokumentációt, mindez a városvezetők szerint arról tanúskodik, hogy a törvényszék a lehető legrövidebb időt kívánta biztosítani számukra a felkészülésre. Ez pedig a prefektúra és az igazságszolgáltatás képviselőinek jól kigondolt, összehangolt támadására utal. A nyárádszeredaiak azonban felkészültek a perre és továbbra is kiállnak az igazukért – mondta Tóth Sándor alpolgármester az ETV-nek.
Erdély.ma

2012. március 10.
A Maros Megyei Prefektúra perben van a saját kormányával
A kormány területi megbízottja, azaz a Maros Megyei Prefektúra perben van a saját kormányával. Románia történelmében ilyen este még nem volt, mondta pénteken Nyárádszeredában Kerekes Károly parlamenti képviselő.
Miután Marius Paşcan kormánybiztos többszöri felszólításra sem vonta vissza a kisváros zöldövezeti nyilvántartása elleni pert, a Környezetvédelmi Minisztérium is beszállt. A jogi vita továbbra is a főtéri park területén található ortodox tulajdonú telek miatt zajlik. Kerekes Károly szerint az ügy elfajult, és már-már nevetséges.
A települések zöldövezeti nyilvántartásának létrehozása európai uniós követelmény, mert tudni kell, hogy mekkora az egy főre eső zöld terület. Ettől függ az uniós és kormányzati pénzek lehívása, mondta Kerekes Károly. Hozzátette, hogy az ügy kapcsán kikérték a fejlesztési és környezetvédelmi szaktárcák véleményét is. A kabinetek a nyárádszeredai nyilvántartásban nem találtak kivetnivalót. Tehát az alperesek szerint a Maros megyei prefektus által indított per jogtalan.
Kerekes Károly, parlamenti képviselő: „Ez a kormánynak a hitelét rontja, hogy a saját területi megbízottja pereskedik saját kormányával. Precedens nélküli. Én értesítettem a kormányfőt, egy interpelláció formájában, s kértem, hogy tegyen ezért valamit, mert tényleg nevetségessé válik a kormány az ország közvéleménye és a sajtó előtt.”
A képviselő azt is sérelmezi, hogy maga az érintett fél, vagyis az ortodox egyház az eddigi tárgyalásokon sosem hallatta a szavát. Most mégis újra beszáll a perbe, ismét a prefektus árnyékában. „Tudnak-e egy olyan esetről még, hogy a Prefektúra más egyházak érdekében is fellépett?”
A helyi tanács úgy szeretett volna véget vetni a huzavonának, hogy megvásárolja a szóban forgó 1022 négyzetméter telket. Az ortodox egyház azonban visszautasította az ajánlatot, mert az új templomot éppen a központban szeretnék megépíteni. Ezután Marius Paşcan kormánybiztos kezdeményezésére perek sorozata következett.
Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere: „Ha egy tízes skálán kellene értékelni azt, hogy hogy állt ez az ügy, akkor körülbelül olyan kettes lehetett ez a jegy. Most azt kell mondjam, hogy olyan hatos, hetesre áll a szeredai tanács, úgyhogy elég jól állunk. Itt van előttem kiterítve a peres dosszié, előttem van a zöldövezetes dosszié. Tehát mi fel vagyunk készülve erre a perre.”
Most azért éppen a zöldövezeti nyilvántartást támadta meg a prefektus, mert a törvény szerint, amíg ebben a regiszterben szerepel egy adott terület, tilos annak rendeltetését megváltoztatni. Szóval nem lehet oda ortodox templomot építeni.
Kántor Emőke
Erdély Tv

2012. május 3.
Hat polgármesterjelölt
A június 10-i választásokon Marosvásárhelyen hat polgármesterjelölt indul.
Az RMDSZ (UDMR) jelöltje Frunda György szenátor, a jelenleg funkcióban levő polgármester, Dorin Florea is indul egy újabb mandátumért a Szövetség Marosvásárhelyért (APM) jele alatt. A Szociálliberális Szövetség (USL) színeiben a szociáldemokrata Cornel Briscaru fog megméretkezni, a Magyar Polgári Párt (PCM) jelöltje dr. Benedek Imre. A Dan Diaconescu-féle Néppárt (PP-DD) polgármesterjelöltje Pop Sabin Gelu teológus. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt (PPMT) támogatásával függetlenként indul a polgármesteri székért. Az utolsó pillanatban lépett vissza Constantin Amza, a Nagy-Románia Párt (PRM) megyei elnöke.
A polgármesterjelöltet indító politikai alakulatok mindegyike teljes tanácsosi listát tett le, de teljes listával indul az Erdélyi Magyar Néppárt és a PRM is. Részleges jelöltlistát tett le a Romák Pártja (PR), a Romák Polgári Demokrata Szövetsége (ACDR), a Néppárt (PP). Egyetlen független tanácsosjelölt Moldovan Felicia.
Öten a Maros megyei tanácselnöki székért
Megyei tanácselnökjelöltek: Lokodi Edit Emőke (RMDSZ), Marius Pascan (APM), Ciprian Dobre (USL), Bíró Zsolt (MPP), Farcas Augustin Vasile (PP-DD). Ezek a formációk teljes listával indulnak. Az USL a kötelező 43 jelölt helyett 51 jelöltet tett fel a listára, a megyei választási iroda a 44-51. közötti névsort törölte.
Tegnap délig egyetlen óvást sem tettek le a megyei kerületi választási irodánál. Népújság (Marosvásárhely)

2012. május 11.
Választások – Jelöltmustra Székelyföldön
Ma megkezdődött az önkormányzati választási kampány Romániában, amely június 9-én reggel 7 órakor, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt 24 órával ér véget.
Három magyar párt mintegy 15 ezer jelöltje mérkőzik meg egymással és a román ellenfelekkel Erdélyben a június 10-i önkormányzati választásokon. A polgármesterek és megyei tanácsok elnökeinek megválasztásánál sem lesz második forduló: a legtöbb voksot összesítő jelölt foglalja el a tisztséget, függetlenül attól, hogy megszerezte-e a választók legalább felének bizalmát.
Székelyföldön kiélezett magyar-magyar verseny várható az önkormányzati választásokon. Minden nagyobb településen több magyar jelölt verseng a polgármesteri székért és a legtöbb helyen saját tanácsosi (önkormányzati képviselői) listát indít mindhárom magyar párt. A legtöbben a tulipán jele alatt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben indulnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) is a Székelyföldre összpontosít. Választási jelükre, a fenyőre, már négy éve is itt ütötték a legtöbb pecsétet: akkor a székelyföldi voksok több mint harmadát szerezte meg. Mindkettőtől átcsábíthat szavazókat a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely a közélettől elfordult magyarokat is arra bíztatja: érdemes visszatérni a szavazófülkébe az új párt jele, a csillag kedvéért.
A legmagyarabb székely városban, Székelyudvarhelyen az RMDSZ a tisztségben lévő Bunta Leventét indítja a polgármester-választáson, aki a 2004-2008 ciklus idején a Hargita megyei önkormányzat élén állt. Visszatérne a város élére Szász Jenő, az MPP elnöke is, aki már három mandátumot töltött (1996 és 2008 között) Székelyudvarhely polgármesteri székében. Az EMNP részéről is jelentkezik kihívó Tankó László közgazdász, vállalkozó személyében.
A megyeközpont Csíkszeredában Ráduly Róbertnek, a nyolc éve tisztségben lévő RMDSZ-es polgármesternek két orvos kihívója van a másik két párt részéről. Az EMNP Szabó-Soós Klára családorvos „gyógyító kezeire" bízná a várost, aki az MPP-től igazolt át az új párthoz. Az MPP Bokor Márton gyermekgyógyászt, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság korábbi vezetőjét indítja polgármesterjelöltként.
Gyergyószentmiklóst MPP-s polgármester vezeti négy éve: Mezei János újraválasztását az EMNP is támogatja. Leváltásával egy szintén MPP-s múlttal rendelkező tanár, Lázár Zoltán atomfizikus próbálkozik az RMDSZ részéről. A korábbi alpolgármester az egyik helyi lapnak azt mondta, nem akar magányos farkas lenni: ezért fogadta el az RMDSZ felkérését.
A Hargita megyei közgyűlés elnöki tisztségét Borboly Csaba, az RMDSZ egyik csúcsvezetője tölti be, aki négy éve Szász Jenő MPP-s elnökkel mérkőzött meg – sikeresen – a „legmagyarabb" romániai megye vezetéséért. Mostani kihívói Salamon Zoltán közgazdász az MPP, illetve Sorbán Attila mérnök az EMNP részéről.
Kovászna megyében a párt háromszéki elnöke, Nemes Előd pályázza meg az EMNP részéről a megyei tanács elnöki tisztségét, amelyet Tamás Sándor RMDSZ politikus tölt be. Ugyancsak megyei elnökét, Terza József jogászt küldi harcba a székért az MPP is.
A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön az EMNP a tisztségben lévő Antal Árpád RMDSZ-es polgármester újraválasztását támogatja. MPP-s kihívója Bálint József építési vállalkozó, jelenlegi alpolgármester lesz.
Felső-Háromszék központjában, Kézdivásárhelyen, újabb mandátumra pályázik a négy éve tisztségben lévő MPP-s polgármester, Rácz Károly, akit a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly márciusban kenőpénz elfogadásának gyanújával vett őrizetbe, majd egy hónappal később szabadlábra helyezték. Rácz akkori sajtótájékoztatóján azt mondta: a kérdéses összeget kölcsönkérte. „A Brassói Táblabíróság végre hozott egy politikailag nem befolyásolt döntést, és elismerte, hogy azok a szedett-vedett állítások, amelyek az aktacsomókban szerepelnek, nem állják meg a helyüket. Nem hogy a letartóztatásomat meghosszabbítsák, de azonnali hatállyal megszüntették azt" – interpretálta a polgármester a döntést.
Az RMDSZ a mostani választáson a térség szenátorára, Bokor Tiborra bízta a polgármesteri tisztség visszaszerzését. Az EMNP Johann Taierlingot, egy Németországból hazatelepült kommunikációs szakembert jelölt a tisztségre.
A Székelyföld történelmi fővárosában, Marosvásárhelyen él Erdély legnépesebb magyar közössége, ám a románság van többségben. A magyar pártok egy éve hangoztatják, hogy a város lakosságának 45 százalékát kitevő magyarságnak csak egy közös jelölttel lenne esélye visszaszerezni a 12 éve elvesztett polgármesteri széket, mégsem jutottak megállapodásra. Az RMDSZ szerint az összefogás egyedüli módja az lehetett volna, hogy a másik két párt is felsorakozik a tulipán jele alatt induló „közös" jelölt mögé, a másik két párt pedig koalíciós megállapodást követelt. Végül mindenki megy a maga útján: az RMDSZ Frunda György szenátort jelölte polgármesternek, az MPP – az RMDSZ-ből kizárt – Benedek Imre szívsebész professzort indítja, az EMNP pedig bejelentette, hogy a függetlenként induló emberjogi harcost, a Pro Európa Liga társelnökét Smaranda Enachet támogatja. A marosvásárhelyi összefogást leghangosabban szorgalmazó új párt szerint még mindig nem lenne késő visszaléptetni Frundát és Benedeket, hogy a magyarok körében nagy tiszteletnek örvendő Smaranda Enachenak esélyt biztosítsanak a negyedik mandátumára készülő Dorin Florea polgármester leváltására, ám sem az RMDSZ, sem az MPP nem mutat erre hajlandóságot.
A magyar pártok közötti megegyezés hiánya a megyei tanácselnöki tisztség megtartását is kérdésessé teszi. Maros megye lakosságának valamivel több mint harmada magyar és négy évvel ezelőtt úgy sikerült az RMDSZ-es Lokodi Editnek megnyernie a választást, hogy a román szavazatok megoszlottak több párt jelöltje között. Most a megye eddigi prefektusa, a demokrata-liberális Marius Pascan lesz fő ellenfele, a másik két magyar párt pedig az MPP-s Bíró Zsoltot, a Marosszéki Székely Tanács elnökét támogatja a tanácselnöki választáson.
MTI. Erdély.ma

2012. június 11.
Megosztó kampány – kevesebb szavazat
Urnazárás után, az exit poll marosvásárhelyi eredményei tükrében úgy tűnik, Dorin Florea jelenlegi polgármester 54,04%-kal újabb mandátumot nyert, Frunda György 30,76%-ot ért el, Cornel Briscaru 10,11%-ot, Smaranda Enache 3,12, Benedek Imre 1,67%-ot kapott.
A megyei tanácselnökjelöltek közül Ciprian Dobre az első 35,04%-kal, Lokodi Emőke a második 32,99%-kal, Marius Pascan 30,075, Bíró Zsolt 1,90%-ot kapott.
Az eredményhirdetést követően az RMDSZ megyei elnöke és a két jelölt nyilatkozott a sajtónak.
"A két versenypárt elérte a célját"
Kelemen Atilla: – Lezajlott ez a nehéz nap. Egy nagyon hektikus és nagyon rosszízű kampány után vagyunk. Úgy érzem, elsősorban a két magyar versenypárt, melyeket Magyarországról irányítottak, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt ártalmasan avatkozott közbe. A Maros megyei magyarságnak ártottak elsősorban, hiszen az a néhány százalék, amelyet mi előre láttunk, és fel is hívtuk rá a figyelmet, semmiképpen nem oldotta meg az ő problémájukat, viszont az RMDSZ dolgát megnehezítette.
Marosvásárhellyel kapcsolatosan bennem is van néhány kérdőjel: úgy néz ki, hogy Dorin Florea nyert, de az, hogy a román és magyar választási kedv között majdnem 20% különbség legyen, az számomra furcsa. Ez ugyan csak egy exit poll-jelentés, akkor ismerjük meg az igazi számokat, amikor a jegyzőkönyvek elkészülnek.
A megyei tanács elnökének esetében a két versenypárt, illetve Bíró Zsolt esetében az MPP jelöltje elérte a célját. Éppen azt az egy és fél, két százalékot valósította meg Marosvásárhelyen, ami jelen pillanatban Lokodi Editet a második helyre rangsorolja. Ez a községek eredményeiben még változhat. Óvatos becslések szerint úgy néz ki, hogy 38 helyett 40, de az is előfordulhat, hogy 42 polgármesterünk lesz a megyében. A tanácsosok számáról egyelőre nem tudok nyilatkozni, hiszen az a konkrét eredmények után fog kiderülni. Ám az RMDSZ mindeneképpen megmaradt a magyarság fő képviselőjének, és remélem, történelmi tanulságként szolgál majd az, hogy külföldről, az anyaországból irányított kampány csak árthat az itteni magyarságnak. Fontos, hogy megfelelő helyismerettel avatkozzanak be azok, akik esetleg be akarnak avatkozni, de a legjobb az, ha ezt az erdélyi magyarságra bízzák.
Az RMDSZ megtartotta elsöprő többségét a magyar közösségen belül
Frunda György megköszönte az RMDSZ csapatának, a tanácsosoknak, a sajtónak, a családjának a támogatást. Őszinte, emberi, mély csalódásnak értékelte, ami történt, mert ha két vagy öt százalékon veszít, megértette volna, jelentette ki. – Az exit poll viszont azt jelentette, hogy két erős irányzat van. Van az RMDSZ-nek egy erős támogató rétege, amely az RMDSZ listáira és jelöltjeire szavazott, és van kb. 2-3%, amely a Néppártra, a Polgári Pártra szavazott.
– Ilyen szempontból örvendek, hogy az RMDSZ megtartotta elsöprő többségét a magyar közösségen belül, de keserű szájízzel kell tapasztalnom, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak nagyon nagy része nem ment el szavazni. Ez valóban annak az eredménye, hogy az emberek nem tudták, kinek higgyenek: Lokodi Editnek és Frunda Györgynek, vagy Kövér Lászlónak, Németh Zsoltnak és azoknak, akik mellettük futottak. Ilyen szempontból a Fidesz részleges sikert könyvelhet el: megosztotta az erdélyi magyarságot. Ezt próbáltuk végig sugallni, s ettől próbáltuk megóvni az embereket. Remélem, reggelre a különbség kisebb lesz, de nem tudtuk megnyerni ezt a harcot. Nagyon sajnálom azokat a marosvásárhelyieket, akik becsületesebb életet képzeltek el maguknak, sajnálom, hogy azokból a fejlesztési tervekből, amelyeket alkalmazni akartam és tényleg hittem abban, hogy polgármester leszek, nem tudunk életbe ültetni.
Mindettől függetlenül arra kérem az állam intézményeit, hogy ellenőrizzék az elmúlt öt évben kötött szerződéseket, nézzék meg, melyek azok a cégek, amelyek mindig nyertek, nézzék meg, kik ezeknek az igazi tulajdonosai, és miért volt Vásárhelyen minden munkálat drágább, mint máshol. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, addig sem a polgármesternek, sem a csapatának nincs erkölcsi és jogi alapja, amire építsen.
Várjuk meg a holnapi eredményeket!
Lokodi Edit Emőke: – Mivel ez a mostani exit poll eredmény csak Marosvásárhelyre vonatkozik, és a marosvásárhelyi eredmények általában a megye szempontjából egyharmadot jelentenek, ezért úgy gondolom, ez az eredmény még változhat. Természetesen szeretném a jegyzőkönyvet a kezemben tartani, s hurrázni, vagy elkönyvelni, hogy más győzött, és utána megnézni, hogy az elkövetkező négy évben mit kell tenni. Én mindent megtettem az elmúlt négy évben. Dobre azt nyilatkozta, hogy lopás és csalás történt, de akkor az ő alelnöke is velem együtt elkövette a hibákat, ugyanis minden beruházásért az alelnök felel, aki a Liberális Párt képviselője. Nem szeretem az ilyen populista vádaskodást, de azt mondom, várjuk meg a holnapi eredményeket, s utána objektíven tudunk nyilatkozni. Én is köszönöm a csapatomnak, az RMDSZ munkatársainak, a megye polgármestereinek, a tanácsosoknak, akikkel közösen dolgoztunk a kampányban. Úgy éreztem, erős kampány volt, az emberek megtévesztése a magyarországi tisztségviselők által eredményezte ezt a helyzetet: a vidéki emberek nem tudták, mit kell ebben az esetben tenniük.
xxx
Ugyancsak a marosvásárhelyi exit poll szerint az RMDSZ mind a marosvásárhelyi, mind a megyei tanácsban a legtöbb szavazatot kapta. Az eredmények nem véglegesek, a marosvásárhelyi exit poll eredményeket tükrözik 19 óráig. Végleges eredmények hétfő estére várhatók.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2012. június 12.
A megyei tanácselnökök tekintetében 50 százalékos az RMDSZ
Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie a tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ). A Maros megyei választási bizottság végső jelentése szerint Ciprian Dobre (USL) 112 265 (40,64%), Lokodi Edit Emőke 96 324 (34,87%), Marius Paşcan (Alianţa pentru Mureş) 56 446 (20,43%), Biró Zsolt pedig (MPP) 11 198 voksot (4,05%) szerzett.
Az országos választási iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef, Maros megyében pedig Lokodi Edit-Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja a megyei tanács élén.
Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében őrizték meg a tanácselnöki tisztségeiket. Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében Tamás Sándor szerzett újabb mandátumot.
Győzelem? Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a választási eredményeket hétfőn úgy értékelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. A választásokat értékelő kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a részleges eredmények azt jelzik, a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a szövetséggel versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen Hunor úgy értékelte, a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak. Ismert, a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) több mint ötvenszázalékos önkormányzati választási győzelmét mutatták az első részeredmények hétfő reggel. Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. Kolozsváron a vasárnap közölt exit poll eredményekkel ellentétben Emil Boc volt kormányfő nyerte a polgármester-választást.
MTI / mno.hu. Erdély.ma

2012. június 13.
Fölényesen nyert a Székelyföldön, veszített a Partiumban az RMDSZ tarolt, a Partiumban viszont sokat veszített az RMDSZ. Míg Kovászna és Hargita megyében megyei tanácselnöki tisztséget és fölényes többséget szerzett a képviselőtestületekben, a Maros megyében megméretkező Lokodi Edit Emőke elveszítette a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott versenyt. Szatmár megyében és Szatmárnémetiben nemcsak a megyei tanácselnöki és polgármesteri tisztségeket veszítette el a szövetség, a tanácsban is kisebbségbe került. Akárcsak a Bihar megyei és nagyváradi önkormányzatban, ahol húsz év után ellenzékbe kerülhet az RMDSZ. Kolozs megyében ellenben a mérleg nyelveként megyei alelnöki és kolozsvári alpolgármesteri tisztséget kér a szövetség.
Egyedi eset. Mezei János polgármester és MPP-s csapata újrázni tudott Gyergyószentmiklóson
A RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkének nem sikerült megőriznie a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét, annak ellenére, hogy lényegesen több szavazatot kapott, mint a szövetség listája. Míg megyeszerte 96 324-en (a voksok 37,87 százaléka) szavaztak a szövetség jelöltjére, a magyarellenességgel tarkított, agresszív kampányt folytató balliberális kihívója, Ciprian Dobre 112 265 voksot (40,64) gyűjtött be. A vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a Szövetség Marosért névre keresztelt PDL-s alakulat képviselője, Marius Paşcan prefektus, akinek a lakosság mindössze 20,43 százalékát sikerült meggyőznie. Az MPP színeiben induló Bíró Zsolt a szavazatok 4,05 százalékát szerezte meg, ami szám szerint 11 198 voksot jelentett.
„Az eredmények tükrében nem látom értelmét a nyilatkozatháborúnak, inkább a jövőbe tekintek és igyekszem folytatni a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkámat. A megyei tanácsnak folytatnia kell az útjavítást és -építést, a hulladéktároló kialakítását, a repülőtér fejlesztését, a motorversenypálya megépítését. Ugyanakkor folytatnunk kell az uniós pályázatok lehívását” – fogalmazta meg az elkövetkezendő négy évre szóló célokat Lokodi Edit Emőke.
Mondandójából érezhető volt, hogy a továbbiakban vállalja az alelnöki tisztséget, amit újságírói kérdésre meg is erősített. Mint hangsúlyozta, ezzel hozzájárulna az önkormányzati munka folytonosságához. A vereséget illetően Lokodi úgy vélekedett, ez elsősorban a románság lényegesen nagyobb szavazókedvének tudható be. Ennek okát pedig elsősorban Dobre nacionalista kampányában (Itt az esély, hogy 12 év után Maros megyét ne a magyarok vezessék! volt a liberális politikus leggyakrabban használt jelmondata) és a Fidesz-vezetők erdélyi jelenlétében látta.
„Bíró Zsolt semmire sem ment a 11 ezer szavazatával, de a fideszes vezetőkkel karöltve elérte, hogy megtévessze a választókat és urnák elé csalogassa a románokat. Ezen a magyar diplomáciának el kellene gondolkodnia” – üzente a hazai magyar ellenzéknek és a budapesti kormányerőknek az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy az MPP-vel ellentétben mennyire érezte az EMNP „hallgatólagos támogatását”, mint ahogy azt Portik Vilmos, az alakulat megyei elnöke megfogalmazta, Lokodi Edit Emőke kifejtette, hogy ő még nem hallott erről a fogalomról.
„Lehet, hogy nem támadtak, de én nem éreztem semmiféle támogatást a részükről. Sőt úgy tudom, inkább Bíró Zsolt megszavazására bíztatták az embereket” – nyilatkozta a Krónikának a leköszönő elnöknő. Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete gyengén dolgozott, Lokodi elmondta: ő teljesen másként látja a helyzetet, hisz megítélésében az elmúlt időszakban mindenki nagy erőbedobással dolgozott.
Az RMDSZ hivatalosságai közül – a Fideszen, az erdélyi versenypártokon, a magyarellenes kampányt folytató vetélytársakon és a vásárhelyi szervezeten kívül – egyesek a választópolgárokat is hibáztatják, mert nem járultak megfelelő arányban az urnák elé.
Benedek Imre: többé nem műtök
Hasonló álláspontot képvisel az MPP polgármesterjelöltje, Benedek Imre is, aki a tegnap délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: mivel a választópolgárok megbüntették (a szavazatok alig 1,68 százalékát szerezte meg), többet nem hajlandó műteni. „Egyetemi előadótanár és klinikavezetőként fogok dolgozni tovább. Ha kell, műtök Moldvában, Arábiában vagy Magyarországon, de itthon, többé nem” – jelentette ki ingerülten az ismert szívspecialista.
A Maros megyei tanács legnagyobb, 13 tagú frakcióját az elkövetkezendő négy évben is az RMDSZ fogja alkotni. A szövetség egy tanácsost veszített 2008-hoz képest. A Szociálliberális Unió (USL) szintén 13 képviselővel kezdi az új szakaszt, a Szövetség Marosért hattal, míg a populista PPDD kettővel. A marosvásárhelyi önkormányzatban a visszaosztás után az RMDSZ megőrizte 10 tanácsosi mandátumát, a Szövetség Marosért 7-et az USL 6-ot kapott.
Hargita megye: fölényben az RMDSZ
Hargita megyében fölényes győzelmet aratott az RMDSZ: nem hivatalos adatok szerint a szövetség 51 településen állított polgármestert, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő jelölt 5 településen nyert.
A voksok alapján a következő négy évben is Borboly Csaba vezetheti a megyei önkormányzat képviselőtestületét – az elöljáró a szavazatok 69 százalékát gyűjtötte be –, melyben az RMDSZ a tanácsosi mandátumok kétharmadát kapta meg. A végleges eredmények szerint a szövetség 21, az MPP 4, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Szociálliberális Unió (USL) pedig 3-3 képviselőt küld a megyei tanács döntéshozó testületébe. A 2008-as eredményekhez képest az RMDSZ kettővel többet, az MPP pedig hattal kevesebb mandátumot szerzett.
Csíkszeredában 13 RMDSZ-es, 2 MPP-s, 2 EMNP-s és 2 USL-s tanácsosból áll a helyi önkormányzat képviselőtestülete, melyet továbbra is Ráduly Róbert Kálmán (RMDSZ) polgármester vezet. Az elöljárót a szavazatok 64 százalékával választották újra a megyeszékhelyen.
A voksolás eredményét kommentálva Ráduly a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, ebből nem szabad messzemenő konklúziókat levonni, mert a helyhatósági választások elsősorban helyi emberekről, helyi csapatokról szólnak. „Itt a választás nem pártszimpátiák, hanem személyek, csapatok mentén zajlott” – fogalmazott. Mint mondta, elsősorban nem a győzelem ízét, hanem a felelősség súlyát érzi, hiszen munkájuk elismerése mellett az elvárások is nőttek.
Székelyudvarhelyen a polgármesteri tisztség mellett az RMDSZ 11 tanácsosi mandátumot szerzett, míg az MPP-t 5, az néppártot pedig 3 tanácsos képviseli majd a Bunta Levente (RMDSZ) polgármester vezette testületben. Az MPP polgármesterjelöltje, Szász Jenő pártelnök (aki a szavazatok kevesebb, mint 30 százalékával elveszítette a megmérettetést) a néppárt sikeres megosztási kísérletének tulajdonítja a vereséget. A Hargita Népének adott interjújában úgy fogalmazott: a kampányban tudathasadásos állapot uralkodott.
„Az egyik színpadon kampányolt Szász Jenő Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, a másikon Tankó László, az EMNP helyi polgármesterjelöltje Németh Zsolttal, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárával. Arról nem is beszélve, hogy Udvarhelyen a régi hálózatokat is mozgásba lendítették: bizonyíték erre, hogy a románok is az RMDSZ-re szavaztak, nem saját jelöltjeikre. A másik magyarázat, hogy Udvarhely lakossága alig 33 ezer főre csökkent, s főként a jobboldali szavazók vándoroltak külföldre” – magyarázta a napilapnak Szász Jenő.
Gyergyószentmiklóson viszont ismét jól szerepelt a Magyar Polgári Párt: újra polgármestert állított Mezei János személyében, s mivel 11 tanácsosa jutott mandátumhoz, kétharmados többséget tudhat magáénak az önkormányzati képviselőtestületben. A tanács munkájában 7 RMDSZ-es tanácsos is részt vesz.
„Egy dolgot biztosan megígérhetek: a politika nem fog felülkerekedni a város érdekein. Ahogy eddig is tettük, a képviselőtestülettel közösen a városért dolgozunk és nem politizálunk” – mondta el Mezei János.
„Tulipános” Háromszék is
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ Kovászna megyében is, ahol 2008-hoz képest az MPP támogatottsága a felére csökkent. Az összesítések szerint az RMDSZ összesen 307 mandátumot szerzett a helyi tanácsokban és 18-at megyei önkormányzatban. A szövetség 35 településen állíthat polgármestert, míg a megyei önkormányzat élén Tamás Sándor újrázhatott.
Tischler Ferenc, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, több mandátumot és több települést bíztak rájuk a választók, mint négy esztendővel ezelőtt: „Elveszítettük Maksát és Nagyborosnyót, ahol az EMNP jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget, Gelencét és Nagybacont, ahol MPP-s elöljáró lesz, de visszaszereztük Kézdivásárhelyt, Barótot, Kőröspatakot és Előpatakot is.” Nem végleges adatok szerint az MPP-nek 62, az EMNP-nek 53 helyi tanácsosa lesz. Nemes Előd, a néppárt háromszéki elnöke a Krónikának elmondta, egy fiatal, mindössze féléves múlttal rendelkező párt a második politikai erő lett Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.
MPP: visszaestünk, fiatalítani kell
Bálint József, a polgári párt megyei elnöke jelentős visszaesésként értékelte az MPP szereplését: míg négy évvel ezelőtt 123 tanácsosuk volt, Kézdivásárhelyen polgármestert állíthattak, majd a választások után az addig független Nagy István baróti polgármester is belépett a pártba. „Építkezni kell a pártban, a fiatalítást már a választások előtt megkezdtük és tovább folytatjuk” – mondta Bálint József.
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád 79,01 százalékos támogatottsággal kezdheti második mandátumát, az önkormányzatba az RMDSZ 14 tanácstagot küld, az EMNP, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt két-két tanácsosi helyet kap, míg az MPP elveszítette többségét: kilenc helyett mindössze egy képviselőt juttatott be. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 46,24 százalékával nyerte a választásokat, a tanácsban az RMDSZ kilenc, az MPP és az EMNP négy-négy tanácsi mandátumhoz jutott. Kovásznán Lőrincz Zsigmond több mint 80 százalékot hozott az RMDSZ-nek, és elnyerte a második mandátumát.
A tanácsban az RMDSZ-nek 11 képviselője van, rajtuk kívül öt USL-s képviselő és egy független jutott mandátumhoz. Az MPP és az EMNP nem jutott be a fürdővárosi testületbe, holott az elmúlt négy évben három MPP-s képviselő volt. Baróton Lázár Kiss Barna, az RMDSZ jelöltje győzött és a tanácsban is megvan az RMDSZ-es többség. Tamás Sándor 56,7 százalékkal nyerte el a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségét. A 30 tagú megyei tanácstestületben 18 képviselője lesz az RMDSZ-nek, 4 tanácsosa az EMNP-nek, 3 az MPP-nek, ugyancsak 3 a PSD-nek és 2 a PNL-nek. Tamás Sándor úgy nyilatkozott, a következő időszakban elszámoltatják a leköszönő kézdivásárhelyi és baróti MPP-s polgármestereket.
A Szociálliberális Unió (USL) sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnökséget követel. Horia Grama, a pártszövetség Kovászna megyei társelnöke hangsúlyozta, választópolgárok 15 százaléka szavazott a szövetségre, ez az eredmény feljogosítja arra, hogy megkapják ezeket a tisztségeket, hiszen így a román közösség is méltóképpen képviselve lenne ezekben a testületekben.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ mindenképpen ott lesz a megye vezetésében
– A megyei választási bizottság adatai értelmében a Maros megyei RMDSZ-nek 13 megyei tanácsosi mandátumot sikerült megszerezni. Ezzel erős frakció leszünk a megyei tanácsban, és úgy érzem, hogy az a csapat leszünk, amely az elkövetkező négy évre eldönti a megyei tanács működését – nyilatkozta tegnap sajtótájékoztatón Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács leköszönő elnöke.
Ugyancsak 13 mandátuma van a Szociálliberális Szövetségnek (USL), hat a Maros Megyéért Egyesületnek (APM) és kettő a Diaconescu-féle pártnak. Politikai egyezségek lesznek, ezek fogják eldönteni, hogy az elkövetkező négy évben hogyan fogják vezetni a megyét. Lokodi szerint az RMDSZ mindenképpen ott lesz a megye vezetésében.
Mindenekelőtt megköszönte a választóknak, hogy vele voltak, hogy több szavazatot kapott, mint 2008-ban, több mint 96 ezren adták rá a voksukat, azonban, mint mondta, elkeseríti, hogy míg a román választópolgárok 17 százalékkal többen mentek el, mint négy évvel ezelőtt, nagyon sok magyar otthon maradt. Kijelentette: – Nem szeretném a választópolgárokra hárítani a felelősséget, de nagyon sok tényező vezetett ahhoz, hogy az emberek nem mentek el választani. Egyesek elkedvetlenedtek, mások nem hisznek a saját erejükben, holott négyévente az egyetlen erő a választópolgár, amely eldöntheti, hogy mi lesz az elkövetkező négy évben.
Véleménye szerint többet kell ezen dolgozni a következő választásokra, most azonban tovább kell lépni, együtt kell dolgozniuk az európai uniós projektek megvalósításán. – Azon leszek, hogy tudásomat, erőmet arra szenteljem a köztisztviselőkkel közösen, hogy ezek a projektek idejében megvalósuljanak, és támogassuk az önkormányzatok tevékenységét.
Arra, hogy az elkövetkező hetekben hogyan alakul a megye vezetése, nem tudott ebben a pillanatban választ adni, hiszen ezt a megye politikai vezetése fogja eldönteni.
A másik két magyar párt választási eredményeire utalva mondta, hogy a két párt semmit el nem ért, csupán arra volt jó, hogy megzavarja az embereket, hiszen együtt sem értek el annyi szavazatot, amennyi egyetlen tanácsosi mandátumhoz szükséges. Egy tanácsosi mandátumhoz 13.671 szavazat szükséges, a két párt együtt szerzett 12 ezer szavazatot.
– Tehát ez a 12 ezer szavazat pocsékba ment. Ezenkívül még 19 ezer szavazatot érvénytelennek nyilvánítottak. Nem tudni, mennyi jött ezek közül magyar településekről, ami majdnem annyi, amennyit Marius Pascan kapott a megyében.
Véleménye szerint erre is oda kell figyelni, jobban fel kell az embereket készíteni a következő szavazásra.
A Bíró Zsoltra leadott szavazatokról szólva elmondta: – Ez a 11 ezer szavazat, bevallom, nem lett volna nekem elég, csak a 19 ezer elrontott szavazattal, de azt ellenőrizni kellene.
Mint mondta, ki kell elemezni a bakikat. Ugyanakkor arra kérte a magyar politikát, hagyják az erdélyi magyarságot, hogy maga döntse el, mi jó neki, mert a Kövér László vagy Németh Zsolt kampányolása elbátortalanította az embereket.
– Az emberek nem politikai elemzések alapján döntenek. Inkább otthon maradtak. Azt mondták, ha nem tudunk megegyezni, ők nem jönnek el szavazni.
Hangsúlyozta, ezzel nem azt mondja, hogy haragszik a választópolgárokra. Elvárta volna, hogy tudatosabbak legyenek, mert ott maradtak otthon, ahol nagyon sokat tettek a közösségért, sok projektet megvalósítottak. Azt sem tartja kizártnak, hogy éppen ezért maradtak egyesek otthon, mert úgy érzik, mindent, amit akartak, megvalósítottak. Véleménye szerint az elkövetkezendőkben többet kell a közösségekkel kommunikálni.
A megyei tanács alelnöki tisztségét elvállalja, mondta, de ez a politikai egyezségek alkalmával fog eldőlni. – Elvállalnám, de hogy milyen felállásban, hogyan, hogy az RMDSZ egyáltalán döntő szerephez tud-e jutni a megye vezetésében, az elkövetkező hetekben derül ki – mondta végül Lokodi Edit.

Végleges megyei eredmények
A megyei választási iroda végleges adatai értelmében a június 10-i választások nyomán Maros megyében 1262 tanácsos lesz. Legtöbb tanácsosi mandátumot az RMDSZ szerzett.
A megyei tanácselnökjelöltekre leadott szavazatok száma:
1) Ciprian Dobre – 112.265, 2) Lokodi Edit Emőke – 96.324, 3) Pascan Marius 56.446, 4) Bíró Zsolt – 11.198.
Helyi tanácsosok száma pártok szerint:
RMDSZ 421, Szociálliberális Szövetség 384, Maros Megyéért Egyesület 122, Dan Diaconescu Néppárt 84, Magyar Polgári Párt 54, Demokrata Liberális Párt 49, Nagy-Románia Párt 30, független jelölt 25, Pro Európa Romapárt 24, Erdélyi Magyar Néppárt 21, Nemzeti Szövetség Románia Haladásáért 17, Új Generáció Kereszténydemokrata Párt 10, Zöld Párt 5, Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt 5, Román Ökológiai Párt 3.
Megyei tanácsosok száma pártokra leosztva:
1) RMDSZ – 13, 2) Szociálliberális Szövetség – 13, 3) Maros Megyéért Egyesület 6, Dan Diaconescu Néppárt 2.
Polgármesteri mandátumok száma:
Szociálliberális Szövetség – 45, RMDSZ – 38, Maros Megyéért Egyesület – 10, Független 2, Demokrata Liberális Párt 2, Nagy-Románia Párt 2, Zöld Párt 1, Új Generáció Párt 1, Magyar Polgári Párt 1. Népújság (Marosvásárhely)

A választás(s)ok(k) kezelése
Sokkoló erővel kellene hatnia a helyhatósági választási eredményeknek. Erdélyi magyar és magyarországi politikusra egyaránt. Fölösleges vitatkozni afölött, hogy ki a vasárnapi győztes, az az RMDSZ, akinek több polgármestere lesz, mint négy évvel korábban, vagy az az EMNP, amelyiknek kettő. Nos, lehet ezt úgy is beállítani a jobbos sajtóban, hogy az RMDSZ a magyar politikai alakulatok versenyében hátulról a harmadik, az EMNP pedig közvetlenül a győztes párt mögött végzett – de nem érdemes. És le lehet ezt is írni az RMDSZ-közeli honlapon: „Az USL jelölt Ciprian Dobre lesz Maros megye tanácsának vezetője. Értesüléseink szerint ő 112 265 szavazatot kapott, vagyis több mint 11 ezer szavazattal többet, mint a leköszönő tanácselnök, az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke, aki 96 324-et. Az APM jelöltje, Marius Pascan 56 446 szavazatot, Bíró Zsolt, a Polgári Koalíció jelöltje 11 198-at.” Ezzel a finomnak szánt megtévesztéssel sem érdemes próbálkozni, ugyanis az erdélyi magyar választók többsége tud számolni. Bíró Zsolt szavazataival sem győzhette volna le az RMDSZ jelöltje azt, akinek kisbuszokkal szállították be a szavazóit, s a belvárosi beruccanásért nem is kellett fizetniük. Sőt ők zsebelhették be a napidíjat.
Ezzel szemben a vasárnapi választásoknak legalább két megvitatásra váró, megvitatásra érdemes tanulsága van.
Az egyik: igazolni látszanak a Bárdi Nándor és Ablonczy Balázs által vázolt közösségi igény létezését. A két társadalomtudós megkockáztatta, hogy a nemzetegyesítés politikai retorikája elutasítandó, mert veszélyes a magyar nemzetre és a külhoni közösségekre. Ehelyett a határtalanítás szükségességéről beszéltek. És valóban. Ha valamit egyesítünk, például a magyar kulturális nemzetet, a folyamatnak óhatatlanul lesz egy központja (Budapest) és egy központi lebonyolítója (Fidesz–KDNP), amely megmondja, mit és hogyan kell cselekedni, gondolkodni. Aki pedig nem azt cselekszi, nem azt gondolja, az az egyesítés szempontjából káros elem, nemzetáruló.
Eközben a határtalanítás Bárdi és Ablonczy szerint azt jelenti, hogy az a szellemi érték, amit a külhoni magyarság kitermel, beemelődik az egyetemes magyar kultúrába. Határtalanítás esetében nem kell előírni bizonyos normákat, sem a kultúra, sem a politikai kultúra, sem sok más egyéb területen. A határtalanítás esetén a budapesti kormány számára a külhoni magyarok partnerek, szemben a nemzetegyesítési kísérlettel, amikor Budapest megüzeni vagy kimondja: ezek azok az elvárások, amelyekhez alkalmazkodnia kell a határon túlinak. Nos, a vasárnapi választások azt jelzik Budapestnek, hogy noha kevesen ismerik a Bárdi–Ablonczy-elméletet az erdélyi magyarok közül, a határtalanítás folyamatában szívesen lennének partnerei a magyar kormány(ok)nak, de azt határozottan visszautasítják, hogy magas rangú követeken keresztül, a közszolgálati médiában vagy közvetlenül megüzenjék, hogyan cselekedjenek vagy gondolkodjanak őket érintő és általuk behatóbban ismert kérdésekben.
A másik: az RMDSZ eredményei a várttól leginkább a vegyes lakosságú nagyvárosokban maradtak el. Ez az asszimiláció erősödésének a jele. A többségbe való beolvadás ezúttal nem erőszakos beolvasztás, éppen ezért a közösségek, az egyén ellenállása alacsonyabb.
Ami előnyünkre van, az ellenünk is fordulhat. Az egységes magyar médiatér létrejötte, az, hogy ma több tucat adó, köztük népszerű ismeretterjesztő csatornák nézhetők magyarul, megnehezítette a román nyelv elsajátítását. Sok, a többség nyelvét nem beszélő, főként középosztálybeli családban felnövő gyerek, ha egyetemi éveit még nem is, de jövőjét Magyarországon tervezi. A kivándorlás tehát nem áll meg, sőt, az erdélyi magyar közösség a középosztályát veszítheti el, és összeroppanhat.
A vasárnapi választások után felmerülő igazi felvetés ez: milyen válaszokat lehet erre adni? Egy biztos: a veszélybeszéd a legrosszabb felelet. Ám helyzetünk mégsem reménytelen. Csupán több szakértelemre és kevesebb hordószónokra volna szüksége a magyarságpolitikának.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 14.
Helyhatósági választások 2012
A megyei tanácsosok listája
A megyei választási iroda végleges adatai alapján, a június 10-i választások nyomán az RMDSZ és a Szociálliberális Szövetség (USL) 13- 13 tanácsosi helyet szerzett a megyei tanácsban. A Szövetség Maros Megyéért hat mandátumhoz jutott és a Dan Diaconescu Néppárt két tanácsosi helyet szerzett.
RMDSZ megyei tanácsosok: Lokodi Edit Emőke, Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Balogh József, Csép Andrea, Kelemen Márton, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes.
Szociálliberális Szövetség: Ciprian Dobre, Suciu Horatiu, Popa Dragos, Chirtes Ioan, Somesan Stefan, Socotar Dinu, Antonie Mihail, Mora Ákos, Bolos Vasile, Pop Felicia, Pop Mircea, Bândea Eugen, Dancu Ovidiu.
Szövetség Maros Megyéért: Pascan Marius, Maior Claudiu, Urcan Florin, Vasu Ioan, Grosu Corneliu és Georgescu Cristian.
A PP-DD tanácsosai: Ioan Stoica, Augustin Farcas.
A Magyar Polgári Párt, a Nagy-Románia Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Cojocaru-féle Néppárt, a Romák Polgári Demokrata Szövetsége, és az Új Generáció egyetlen mandátumot sem szerzett a megyei tanácsban a vasárnapi helyhatósági választásokon.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

2012. november 8.
A magyar nemeseket sértegeti Marius Paşcan
Bocsánatkérést és egylejes kártérítést követel Marius Paşcantól, Maros megye volt prefektusától Nagy Géza, Kemény János báró unokája. A nemesi család leszármazottja azután fordult a szászrégeni bírósághoz, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megrovásban részesítette a magyar történelmi családokat rendszeresen sértegető demokrata-liberális párti szenátorjelöltet, de a politikus nem volt hajlandó felhagyni a magyarellenes uszításokkal. A szenátorjelölt most azt állítja, hogy a magyar nemesek a román állam ellenségei voltak.
A CNCD felszólította a volt kormánybiztost, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. Paşcan – aki prefektusként azzal dicsekedett, hogy a visszaigényelt felsőmarosmenti erdők ügyében több bírósági ítéletet is az állam javára fordított – számos esetben durván támadta az egykori tulajdonosokat. A nyári, helyhatósági választások kampányában a tanácselnöki tisztségre pályázó politikus árulónak nevezte a magyar nemeseket és csalóknak azok leszármazottait. Paşcan ezúttal azt állítja, hogy azok a román állam ellenségei voltak, leszármazottaik pedig képtelenek okiratokkal igazolni tulajdonjogukat.
Nagy Géza egyike azon magyar nemes családok leszármazottjainak, akiket szinte huszonhárom évvel a rendszerváltás után is a mindenkori román hatalom képviselői megaláznak, csalónak és árulónak neveznek.
Hatásos uszítás
A középkorú férfinak mindössze két „bűne” van: a felsőmarosmenti erdőket és legelőket birtokló családok egyikébe született, és mint örökös, nem hajlandó lemondani ősei fenyveseinek a visszaigényléséről. Magyarországról költözött haza, a Kemények valamikori galonyai vadászházába. Évek óta pereskedik a román állammal, mely Marius Paşcan, Maros megye volt prefektusa (portrénkon) révén, a kommunizmus legvadabb éveit idéző módszerrel lendült ellentámadásba.
A nyáron leköszönt kormánymegbízott olyan szórólapokkal töltötte meg a Maros menti román lakosság postaládáit, melyekben azt állítja, hogy a régió – egyébként szinte nem is létező – idegenforgalmát teljesen ellehetetlenítenék a grófok restitúciós igényei. Éppen ezért, dicsekszik az általa aláírt propagandaszövegben Paşcan, még prefektusi minőségében mindent megtett annak érdekében, hogy megfordítsa a román nép ellenségeinek kikiáltott nemesek által indított perek kimenetelét.
„Több jóérzésű román falubeli is mutatta, mi került a postaládájába. Olyan szórólap, amelyen ez az ember, akit nem ismerek, és azt sem hinném, hogy ő ismerne minket, egyszerűen lehazaárulóz. Holott nagyapám, Kemény János soha nem hagyta el Erdélyt, annyira szerette” – sérelmezi Marius Paşcan eljárását Nagy Géza. Mint mondja, a magyarellenességre mindig kapható sajtóban, majd a szórólapokon rágalmazási hadjárat indult ellene.
„A szomszédok közül kettő már szóba sem áll velem. Az egyikkel, mondhatni, addig baráti viszonyban voltam. A Galonya völgyén, amikor kimentem körülnézni nagyapám erdejében, a favágók megtámadtak” – sorolja a legutóbbi kellemetlenségeit Nagy Géza. Szintén a hatalom rosszindulatára vall az is, hogy a Kemények által visszaigényelt, mintegy négyezer hektár erdőből, miután a földosztó bizottság megítélt háromezret, a prefektúra rögtön megtámadta a döntést. Így a leszármazottak a család vagyonának mindössze egy százalékát szerezték vissza. „Én például a mai napig is pénzt adok a tűzifáért. Nagyapám erdejéből hozzák, természetesen számla nélkül” – meséli a groteszkbe illő helyzetet az egykori vadászházban élő férfi.
A CNCD után következhet a bíróság
Mivel Nagy Géza úgy érezte, hogy a kormánymegbízott bemocskolta a Kemény család becsületét – azt próbálta elhitetni a Felsőmarosmente románságával, hogy a bárók és grófok, valamint azok leszármazottai a nép ellenségei lennének –, a báró feljelentette Paşcant az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az Asztalos Csaba, Theodora Bertzi, Ioana Cazacu, Haller István és Claudiu Stanciu alkotta vizsgálóbizottság figyelmeztetésben részesítette Paşcant, és felszólította, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. A lapunk által megkérdezett, demokrata-liberális színekben szenátori tisztségre pályázó politikus azt állítja, hogy ő semmit nem tud sem a CNCD döntéséről, de még csak a feljelentésről sem. Ezt cáfolja viszont az a január 27-én megfogalmazott levél, amelyet ő maga írt az ügy tisztázása végett a bukaresti testületnek.
A diszkriminációellenes tanács július 19-i döntése indoklásában arra hivatkozik, hogy a feljelentett prefektus-politikus üzenete egyben becsületsértő és uszító. Bár közvetlen módon nem támadja a magyarságot, Paşcan bizonyos gondokért-bajokért a grófok és bárók személyében olyan társadalmi réteget tesz felelőssé, amely egyértelműen a magyar közösséghez tartozik.
CNCD álláspontja szerint a volt prefektus úgy állítja be a román többségű Felsőmarosmentét, mint a nemesek és azok leszármazottjainak az áldozatát. „Mivel Marius Paşcan nem fogta vissza magát, és még mindig azzal hivalkodik, hogy a bírósági ítéletek révén ő mentette meg a Felsőmarosmentét a grófok és bárók leszármazottjaitól, úgy döntöttem, beperelem. Hiába kérném azt, hogy szégyellje magát, mert úgysem tenné. Ezért inkább azt szeretném, ha egy hasonló szórólapon bocsánatot kérne és fizetne egy lejt. Ha az előbbit megteszi, az is lehet, hogy az anyagiaktól eltekintenék” – legyint Nagy Géza.
Paşcan hajthatatlan
Lapunk megkeresésére Marius Paşcan nem akarta kommentálni Nagy Géza pereskedési szándékát. Mint mondotta, bírósági idézést még nem kapott, így a keresetet sem láthatta. „Csak azt mondhatom, hogy prefektusként kötelességem volt az állam vagyonát védeni. Jóhiszeműen jártam el, senkit nem rágalmaztam alaptalanul. Most is azt állítom, hogy a nemes családok még a háború előtt kárpótlásban részesültek, leszármazottaiknak nem jár semmi. Ráadásul a legtöbb igénylő nem is tudja bizonyítani, hogy ő maga az örökös” – sorolta a grófok és bárók elleni érveit Paşcan. A jelenleg szenátori tisztségre pályázó politikus hangsúlyozni kívánta: a CNCD döntésétől függetlenül, a Maros menti erdők ügyében hajthatatlan marad.
Nagy Géza viszont reméli, hogy a diszkriminációellenes bizottság után a bíróság is korrektül végzi a dolgát. Mint mondja, képtelen elfogadni, hogy származása miatt ne is kapja vissza a jussát, ráadásul még csúfot is űzzenek belőle.

2012. december 10.
Marosvásárhely visszaosztásra vár
Marosvásárhelyen senki nem szerezte meg a leadott szavazatok több mint felét a vasárnapi parlamenti választásokon, így a szenátori és a két képviselői mandátum odaítélése a visszaosztás függvénye.
Marosvásárhelyen a 127.541 szavazatra jogosult személy közül 58.662-en adták le voksukat a szenátorjelöltek valamelyikére, az érvényes szavazatok száma pedig 57.410. Ebből Frunda Györgyre (RMDSZ) 22.888-an (39,86%), Ştefan Someşanra (USL) 19.925-en (34,70%), Marius Emil Paşcanra (ARD) 8611-en (14,99%), Jakab Istvánra (EMNP) 2799-en (4,87%), Ioan Gabriel Gaborra (PPDD) 2004-en (3,49%), Răzvan Laurenţiu Drăguleţre pedig (PRM) 1183-an (2,06%) voksoltak.
Az 1-es számú képviselőkörzetben a 62.046-ból 28.383-an járultak az urnák elé (érvényes szavazatok 27.822): Kerekes Károly (RMDSZ) 12.209 voksot (43,88%), Dan Sîmpălean (USL) 8965 voksot (32,22%), Ioana Roman (ARD) 3322 voksot (11,94%), Portik Vilmos (EMNP) 1569 voksot (5,63%), Doina Ţintoşan (PPDD) 928 voksot (3,33%), Constantin Mărgărit Amza (PRM) pedig 539 voksot (1,93%) gyűjtött.
A 2-es számú képviselőkörzetben 30.279-en voksoltak (szavazásra jogosultak száma: 65.495, érvényes szavazatok száma: 29.530). Florin Buicu (USL) 11.980 voksot (40,56%), Lokodi Edit Emőke (RMDSZ) 10.463 voksot (35,43%), Doru Oprişcan (ARD) 4414 voksot (14,94%), Alexandru Presecan (PPDD) 1254 voksot (4,24%), Boros Zoltán (EMNP) pedig 1084 voksot (3,67%) gyűjtött.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2012. december 11.
Végleges megyei választási eredmények
A 2012. december 9-i parlamenti választások eredményeit tegnap közölte a Maros megyei választási iroda (BEJ).
A választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 484.889
A választáson részt vevő választópolgárok száma: 196.307
Pótlistákon szavazók száma: 3.496
Érvényes szavazatok száma: 194.714
Érvénytelen szavazatok száma: 4.462
Fehér szavazatok száma: 2.657
A választásokon részt vevő politikai pártok, választási szövetségek által elért eredmények:
1. Szociálliberális Unió (USL): 75.263 szavazat (38,65%)
2. RMDSZ: 67.519 (34,67%)
3. Igazságos Romániáért Szövetség (ARD): 23.358 (11,99%)
4. Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD): 18.300 (9,39%)
5. Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): 7.153 (3,67%)
6. Nagy-Románia Párt (PRM): 3.121 (1,60%)
Szenátus
1-es szenátori körzet:
1. Frunda György – RMDSZ: 22.888 szavazat (39,96%)
2. Somesan Stefan – USL: 19.925 szavazat (34,70%)
3. Pascan Emil-Marius – ARD: 8.611 (14,99%)
4. Gabor Ioan Gabriel – PPDD: 2.004 (3,49%)
5. Dragulet Razvan Laurentiu – PRM: 1.183 (2,06%)
6. Jakab István – EMNP: 2.799 (4,87%)
2-es szenátori körzet:
1. Markó Béla – RMDSZ: 30.144 (65,49%)
2. Duma Ioan Cosmin – USL: 8.649 (18,79%)
3. Schwartz Ladislau – ARD: 1.691 (3,67%)
4. Dogar Dorin-Ovidiu – PPDD: 2.125 (4,61%)
5. Padurean Sorin Pompei – PRM: 734 (1,59%)
6. Tőkés András – EMNP: 2.685 (5,83%)
3-as szenátori körzet
1. Csép Éva-Andrea – RMDSZ: 7.992 (17,21%)
2. Mora Ákos Daniel – USL: 22.536 (48,53%)
3. Basa Petru – ARD: 7.568 (16,29%)
4. Precup Valentin – PPDD: 7.448 (16,04%)
5. Máté János – EMNP: 886 (1,90%)
4-es szenátori körzet
1. Balogh József – RMDSZ: 6.495 (14,48%)
2. Fratean Petru Alexandru – USL: 24.153 (53,85%)
3. Matei Dumitru – ARD: 5.488 (12,23%)
4. Cocean Maria – PPDD: 6.723 (14,99%)
5. Diaconescu Maria – PRM: 1.204 (2,68%)
6. Varga Loránd Jenő – EMNP: 783 (1,74%)
Képviselőház
1-es körzet
1. Kerekes Károly – RMDSZ: 12.209 (43,88%)
2. Sîmpalean Dan-Stefan – USL: 8.965 (32,22%)
3. Roman Ioana-Dana – ARD: 3.322 (11,94%)
4. Tintosan Doina-Elena – PPDD: 928 (3,33%)
5. Amza Margarit-C-tin – PRM: 539 (1,93%)
6. Portik Vilmos-László – EMNP: 1.569 (5,63%)
2-es körzet
1. Lokodi Edit Emőke – RMDSZ: 10.463 (35,43%)
2. Buicu Corneliu-Florin – USL: 11.980 (40,56%)
3. Opriscan Mihai Doru – ARD: 4.414 (14,94%)
4. Presecan Alexandru – PPDD: 1.254 (4,24%)
5. Boros Zoltán-Ferenc – EMNP: 1.084 (3,67%).
3-as körzet
1. Kelemen Atilla-Béla – RMDSZ: 13.528 (57,30%)
2. Lukacs Lorand István – USL: 5.799 (24,56%)
3. Giurgea Teodor – ARD: 1.629 (6,90%)
4. Chiorean Anghel – PPDD: 1.562 (6,61%)
4-es körzet
1. Fodor Sándor-József – RMDSZ: 4.042 (16,57%)
2. Butiulca Manuel-Augustin – USL: 11.527 (47,26%)
3. Urcan Ionas-Florin – ARD: 4.204 (17,23%)
4. Ignat Mircea – PPDD: 3.086 (12,65%)
5. Man Tudor-Eduard – PER: 74 (0,30%)
6. Avram Ioan-Florin – PRM: 491 (2,01%)
7. Pálosi Csaba – EMNP: 303 (1,24%)
5-ös körzet
1. Borbély László – RMDSZ: 15.925 (72,96%)
2. Socotar Dinu-Gheorghe – USL: 2.281 (10,45%)
3. Meleg Victor – ARD: 509 (2,33%)
4. Gabor Tiberiu – PPDD: 633 (2,90%)
5. László György – EMNP: 1.744 (7,99%)
6-os körzet
1. Gogolák Hrubecz Csongor – RMDSZ: 3.640 (16,82%)
2. Juganaru Anne-Rose – USL: 9.129 (42,20%)
3. Stroian Toader – ADR: 3.758 (17,37%)
4. Sefer Cristian-George – PPDD: 3.519 (16,26%)
5. Ölvedi Zsolt – EMNP: 510 (2,35%)
7-es körzet
1. Sallai Imre – RMDSZ: 3.287 (14,86%)
2. Chirtes Ioan-Cristian – USL: 11.572 (52,33%)
3. Vasu Ioan – ARD: 2.921 (13,21%)
4. Curticapean Septimiu – PPDD: 3.097 (14,00%)
5. Hurdugaci Emanoil – PRM: 447 (2,02%)
8-as körzet
1. Erős Csaba – RMDSZ: 3.353 (14,98%)
2. Gliga Vasile-Gheorghe – USL: 13.145 (58,74%)
3. Todoran Liviu-Emil – ARD: 1.742 (7,78%)
4. Feier Ioan – PPDD: 2.754 (12,30%)
5. Jîrcan Ioan – PRM: 382 (1,70%)
6. Barabás Tibor – EMNP: 400 (1,78%)
Azok a képviselő- és szenátorjelöltek jutottak parlamenti mandátumhoz, akik a vasárnapi szavazás során 50% plusz 1 szavazatot szereztek.
Szenátori mandátumot szerzett:
Markó Béla (2-es választókerület)
Fratean Petru (4-es választókerület)
Képviselői mandátumot szerzett:
Kelemen Atilla (3-as körzet)
Borbély László (5-ös körzet)
Chirtes Ioan (7-es körzet)
Gliga Vasile (8-as körzet)
Az országos leosztásból Maros megye még két szenátori és négy képviselői helyet kap.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2013. március 29.
Halmozottan jogsértő
Két hónap telt el azóta, hogy Balogh József megyei önkormányzati képviselő egy közösségi portálon jelezte: eltüntették a kétnyelvű feliratokat a Maros Megyei Tanács folyosóiról, irodáiról, majd ezek csupán román nyelven kerültek vissza. Az épület irodáinak felújítása, a festést követő takarítás ürügyén távolították el a Lokodi Edit elnöksége idején kihelyezett román–magyar feliratokat; a festés, takarítás megvolt, de maradt az egynyelvűség.
A jogsértést észlelő képviselő, de az RMDSZ-frakció egyetlen tagja sem interpellált az azóta megtartott két közgyűlésen. A januári tanácsülésen még megelőlegezték a bizalmat a megyei tanács elnökének, aki állítólag egy hónapos haladékot kért, hogy újra elkészíttesse a kétnyelvű feliratokat. Immár a március végi közgyűlés zajlik, és a helyzet változatlan. Változatlanul nem használják a szinkrontolmácsgépet, változatlanul hiányos a megyei önkormányzat honlapjának magyar nyelvű változata, és láthatólag senkit nem érdekel, illetve senkinek nem fáj, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya 40 százalék fölötti, magyar felirataink sorozatosan eltűnnek. Biztosan vannak ennél sokkal égetőbb, fontosabb kérdések, amelyekről tárgyalni kell frakcióüléseken, plénumban, szakbizottságokban, hisz ott volt a költségvetésre, a beruházásokra vonatkozó tervezetek kidolgozása, a visszaosztott pénzek elosztása és a többi és a többi, de a polgárok, a magyar nemzetiségű adófizető polgárok szempontjából az is fontos, hogy hogyan tájékozódhatnak a közigazgatási ügyekről.
A fentiek kapcsán jut eszembe az Országos Diszkriminációelleni Tanács (ODT) 2007. június 21-i, Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát elmarasztaló határozata. Az ODT akkor hivatalból indított eljárást a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen diszkrimináció miatt, a hivatal által működtetett és a helyi költségvetésből finanszírozott internetes honlap kapcsán, mivel bizonyos közérdekű információk (versenyvizsgák szervezése, tanácsi határozatok, határozattervezetek stb.) magyar nyelven nem voltak elérhetőek egy olyan városban, ahol a lakosság több mint 20 százaléka magyar nemzetiségű. Dorin Florea polgármester és Marius Pascan akkori ügyvezető igazgató azzal védekezett, hogy a polgárok jobb tájékoztatása érdekében a weboldalt időközben stilizálták és folyamatban van a magyar nyelvű változat kidolgozása is. Az ODT mindezt tudomásul vette, a polgármestert azonban mégis figyelmeztetésben részesítette, bár pénzbírságot nem rótt ki. Az ODT az Alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére, a diszkrimináció minden formáját szankcionáló 137-es Kormányrendeletre, a 215-ös helyhatósági törvényre, ezek vonatkozó cikkelyeire hivatkozott. A városvezetés számlájára pozitívumként írható, hogy az eltelt hat év alatt valóban megoldották e kérdést: aki ma a város honlapján tájékozódni próbál magyar nyelven is, a román és a magyar nyelv között átváltva, megtalálja a szükséges információkat, bár igaz, néhol kifogásolható fordításban. Ehhez képest egy jogvégzett elnök által vezetett megyei önkormányzatnál enyhén szólva halmozottan diszkriminatív, jogsértő a tájékoztatás.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

2013. május 21.
Börtönnel büntetné Marius Pascan a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenséget
Kiegészítési javaslatot nyújt be a hét folyamán Marius Paşcan, demokrata-liberális szenátor, a 75/1994-es Törvényre vonatkozóan.
Pontosabban, 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést írna elő Románia zászlajának a felvonásával, a nemzeti himnusz eléneklésével és az ország címerének a használatával kapcsolatban. Marius Paşcan azt szeretné, ha a 7. Cikkely a következőket tartalmazná: Románia területén kizárólag a nemzeti lobogót szabad felvonni, és azokat a zászlókat, amelyek használatát a jelenlévő törvények előírják.
Továbbá, más államok zászlóit csakis a hazaival egyszerre, a hivatalos látogatások alatt vagy nemzetközi fesztiválok alkalmával lehessen kifüggeszteni, hivatalos épületeken és a törvények értelmében kinevezett közhelyeken.
A szenátor ugyanakkor azt is jónak látná, ha a 20. Cikkelybe belefoglalnák a következőket: az állampolgároknak kötelességük tiszteletet tulajdonítani a nemzeti lobogóval és himnusszal szemben, és elkerülniük az azokat meggyalázó cselekedeteket.
Marius Paşcan célja, hogy a törvény 2., 5., 7. és 14. Cikkelyének a megszegését 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, és bizonyos jogok elvesztésével illetnék.
marosvasarhelyi.info

2013. június 15.
Kétnyelvű oklevél botránnyal
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének képviselői megdöbbentőnek, felháborítónak tartják Marius Paşcan demokrata-liberális szenátor „nacionalista és idegengyűlölő magatartását”. A szenátor a főtanfelügyelő lemondását kérte, miután az intézmény címer és trikolór nélküli, kétnyelvű okleveleket küldött a líceumokba.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a szervezet vezetői megdöbbentőnek, felháborítónak tartják Marius Paşcan DLP-s szenátor „nacionalista és idegengyűlölő magatartását”, szerinte „Marosvásárhelyen lejárt a hisztériák ideje”. Brassai ismertette, eddig minden iskola maga gondoskodott az oklevelek beszerzéséről, mert nem a tanfelügyelőség hatásköre az oklevelek kiadása. „Mi nem tettünk egyebet, mint hogy az osztályfőnökök és iskolaaligazgatók részéről érkező kérés szerint segítettük őket” – mondta Brassai. A román és magyar nyelvű diplomák „tiszteletet tükröznek a többség és a normalitás iránt”.
Kiemelte, a korábbi évek oklevelein sem volt zászló és címer, de ha ez a probléma, jövőre helyet kapnak ezek az okleveleken. Brassai nem árulta el, mennyit fizettek az oklevelekért, szerinte azonban azok kinyomtatása nem volt fölösleges, mert fontos a magyar végzősök és szüleik számára. Az RMDSZ Maros megyei elnöke ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért a román kormány „nem tulajdonít fontosságot annak a közösségnek, amely a megyei lakosság negyven százalékát teszi ki”, hiszen a prefektúrán a magyar közösségnek nincs egy képviselője sem, és ez a helyzet „nem normális”.
Marius Paşcan demokrata-liberális szenátor csütörtökön Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő lemondását kérte, mert szerinte az intézmény olyan kétnyelvű okleveleket küldött a végzős középiskolásoknak, amelyeknek „közük sincs Románia törvényeihez”. Someşan szerint az említett okiratok értéktelen selejtpapírok, amelyeket helyettese állított ki.
A Maros Megyei Főtanfelügyelőség csütörtök este honlapján tett közzé egy közleményt, melyben leszögezi: a líceumokban kiosztott okleveleket nem az intézmény találta ki és állította ki, ezért nem is felelős azok szétosztásáért, bizonyítékként említi meg, hogy nincsenek rajta a román állam és a Maros Megyei Tanfelügyelőség jelképei. „Az említett oklevelek sosem voltak intézményünk dokumentumai, ennek következtében megtiltjuk az iskolák vezetőségének, hogy ezt használják és lepecsételjék” – áll a közleményben.
Háromszék

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!
Az RMDSZ nem fogja támogatni a régi városháza és a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezését
A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
Érthetetlen hisztéria
Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült "pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról" beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.
Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.
"A szándék kifogásolhatatlan"
Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a "Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Pascan szenátor" feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.
Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.
– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.
Az összefogás pozitív példája
Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.
A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.
A magyar közösség álláspontja egyértelmű
Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.
– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen "kis" módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.
A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.
Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.
Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal- beszélgetés során "véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?
Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.
Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.

"Marosvásárhelyen az összes vegyes tannyelvű tanintézet diszkriminál!"
Nemcsak a Liviu Rebreanu Általános Iskolában, hanem a megyeszékhelyen az összes vegyes tannyelvű oktatási intézményben diszkriminálják a magyar anyanyelvű diákokat – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) ügyvezető igazgatója, azt követően, hogy a Liviu Rebreanu iskolát a napokban 600 lejjel bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, 600 lejes pénzbírsággal sújtotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a marosvásárhelyi kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskolát, amiért a román és magyar tagozattal működő tanintézményben a korábbi felszólítás ellenére sem pótolták a hiányzó magyar feliratokat. Horváth Kovács Ádám, a szülői akciócsoport tagja elmondta, a Diszkriminációellenes Tanács tavaly már figyelmeztetésben részesítette a tanintézetet a kétnyelvű feliratok hiánya miatt, ami valójában felszólítás volt, hogy megegyezéssel rendezzék a konfliktust, viszont ez a mai napig nem történt meg. – Az igazgatócsere után négy magyar feliratot ugyan kihelyeztek, viszont az intézményben lévő közel száz felirathoz képest ez szinte egyenlő a nullával – jegyezte meg Horváth Kovács Ádám.
– A tanács döntése egy apró előrelépés ebben a folyamatban, valójában a megerősítése annak, hogy a követelésünk jogos. A CEMO által végzett felmérések eredményei arra utalnak, hogy a megyeszékhelyen nem egy, hanem az összes vegyes tannyelvű iskolában – az óvodáktól a középiskolákig – diszkrimináció éri a magyar anyanyelvű tanulókat. Feltérképeztük, hogy a középiskolák 90 százalékában román anyanyelvű tanárok oktatják a szaktantárgyakat, román tankönyvekből. Sokan arra hivatkoznak, hogy ezáltal a tanulók jobban elsajátítják a szakmát, a szakmában használt sajátos kifejezéseket, viszont ez nem így van. A vidékről érkezett diákok nem értik a román nyelven elhangzottakat, az eredmény pedig az lesz, hogy hiányos felkészültséggel távoznak majd az iskolából – tette szóvá a tapasztaltakat Szigeti Enikő, aki elmondta, idén várhatóan újabb jelentés készül arra vonatkozóan, hogy az ország miként alkalmazza a nyelvi jogok chartájában foglaltakat, ezért a CEMO eljuttatja a hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit az illetékes szervekhez.
Válaszra sem méltatják a szülőket
A sajtótájékoztatón a Liviu Rebreanu iskolába járó magyar gyerekek szüleinek a képviseletében Győrfi Attila és Farkas Mihály voltak jelen. Győrfi Attila elmondta, közel négy hónapja kéthetente szerveznek villámcsődületeket az iskola előtt, viszont eredménytelenül. – A 600 lejes pénzbírság nem boldogít, mert sajnos nem látjuk, hogy ennek hatására megoldódna a probléma. Levélben fordultunk Illés Ildikó főtanfelügyelő- helyetteshez, de több mint harminc nap elteltével sem kaptunk választ. Két alkalommal is találkoztunk vele, kértük, hogy kezdeményezzen találkozót az iskola igazgatónőjével, és közvetítsen a két fél között, mert az igazgatónő nem hajlandó szóba állni velünk, de semmi sem történt. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink érezzék, hogy semmivel sem kevesebbek, mint a tanintézetbe járó román anyanyelvű társaik – magyarázta az évek óta tartó küzdelem hátterében álló indíttatást a szülő, aki azt is szóvá tette, hogy a Liviu Rebreanu iskola vezetőtanácsának az összetételében is figyelmen kívül hagyták a törvényes előírásokat. – Az iskola vezetőtanácsa törvénytelenül működik, egyáltalán nincsen benne magyar szülő, sem magyar pedagógus, aki a gyerekeink érdekeit képviselje, csupán a magyar anyanyelvű aligazgató tagja a vezetőtanácsnak – nehezményezte Győrfi Attila. Farkas Mihály azt rótta fel a tanfelügyelőségnek és a tanintézet vezetőségének, hogy a szülők beadványait még válaszra sem méltatják, az iskola előtt szervezett villámcsődületekkor a vezetőség részéről senki sem kérdezte meg őket, mit is szeretnének. Horváth Kovács Ádám szerint a gond az, hogy senki nem vállal semmiért felelősséget, sem a magyarokat képviselő főtanfelügyelő- helyettes, sem a magyar aligazgatók nem vállalják fel a kétnyelvűség megvalósításához szükséges lépéseket. – Illés Ildikó azt állítja, nem tehet semmit, nem kérheti a tanintézet vezetőségétől, hogy kihelyezze a kétnyelvű táblákat –tette hozzá. Szigeti Enikő azt is elmondta, hogy a CEMO feljelentette a megyei tanfelügyelőséget az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért nem lépnek annak érdekében, hogy megszüntessék a tanács által diszkriminatívnak ítélt állapotokat, azaz nem szólítják fel az iskola vezetőségét, hogy kihelyezzék a kétnyelvű feliratokat.
Szó sincs törvénytelenségről
A sajtótájékoztatón szóba került a kétnyelvű érdemoklevelek körül kialakult vita is, hiszen mint ismeretes, Marius Pascan demokrata-liberális szenátor a főtanfelügyelő lemondását követeli amiatt, hogy egyes tanintézetekben kétnyelvű okleveleket akartak kiosztani a végzős diákoknak. Pascan szerint a tanfelügyelőség ezáltal megszegi az országos tanügyi törvényt, mely előírja, hogy hivatalos okiratokat kizárólag román nyelven lehet kibocsátani. Lapunk érdeklődésére Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója kijelentette, a 2011. évi 5565-ös számú tanügyminiszteri rendelet tartalmazza azon, az oktatásban használt hivatalos dokumentumok listáját, amelyeket egy nyelven, kizárólag az állam nyelvén lehet kibocsátani, viszont az érdemoklevél nem szerepel ezek között, tehát szó sincs törvénytelenségről.
Menyhárt Borbála

2013. július 11.
Marius Pascan szenátor: Lopták, lopják a román államot!
Marius Pascan PDL-s Maros megyei szenátor tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: "1990 után Románia törvényessé tette a Magyarország által a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére". Pascan jogorvoslatot szeretne az Európai Emberjogi Bíróságtól, vagy az Európa Tanácstól, bár reménytelennek tartja a pereskedést, viszont támogatná azt a törvénymódosítást, ami az 1945 előtti ingatlantulajdon-helyzetet venné figyelembe a restitúciónál.
Maros megye demokrata-liberális szenátora szerint nemcsak magyar magán- és jogi személyek, intézmények, hanem egyházak is a fenti módon jutottak ingatlanokhoz, elsősorban földterületekhez és erdőkhöz, a román állam pedig a rendszerváltás után az 1945 utáni tulajdonviszonyokat, iratokat vette alapul a restitúciós törvények megalkotásakor. Így történhetett meg, hogy Románia gyakorlatilag törvényesítette a magyar állam által elkövetett rablást, visszaszolgáltatva például Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. "Románia értelmezhető és felelőtlen törvényeket hozott, és nem voltak a birtokában megfelelő bizonyítékok ahhoz, hogy védekezzen a bíróságok előtt, megvédje ingatlanjait" – jelentette ki. Bizonyítékként az 1941. évi 1440-es magyar miniszteri rendeletet hozta fel, mondván, módosítani kellene a hazai törvénykezést, és az 1945 előtti tulajdonviszonyok figyelembevételével kellene az ingatlan-vissza- szolgáltatást folytatni. A továbbiakban a parlamenti kisebbségi szervezeteknek juttatott állami támogatás kapcsán közölte: elfogadhatatlan, hogy több mint 83 millió lejt kapjanak e szervezetek évente kulturális, vallási rendezvényekre. Az 1,2 millió magyar nemzetiségű polgárt képviselő RMDSZ 18 parlamenti képviselővel és 9 szenátorral a román törvényhozásban idén 18 millió lejt, miközben a hivatalosan 620.000 romát képviselő Nicolae Paun a Pro Europa Roma Párt számára 11,7 millió lejt kapott. Pascan szerint e civil szervezetek háromszor annyi pénzt kapnak, mint a román pártok, és nem számolnak el azzal, hogy mire költik a csillagászati összegeket. A sajtósok rendelkezésére bocsátotta a támogatások jegyzékét, és rövid számítással bizonyította, hogy a "fejpénzre" lebontott összeg 15-375 lej között változik etnikumonként, amit érthetetlennek tart, majd javasolta, a Hargita és Kovászna megyei román kisebbségnek is a más kisebbségekhez hasonlóan állami támogatást kellene juttatni, mert nincs miből kulturális rendezvényeket szervezzenek. Pascan a sajtótájékoztató további részében közölte: nem ért egyet a közbeszerzési törvény módosításával, amely szerint megemelték a közbeszerzési eljárás nélkül odaítélhető munkálatok, szolgáltatások, vásárlások értékének felső határát, hisz választások közelegnek, és az USL-nek pénzre van szüksége, majd hozzátette, hogy a Demokrata-Liberális Párt jelezni fogja a fentieket az Európai Bizottságnak. Kifogásolta a kataszteri hivatalok privatizációjára irányuló erőfeszítéseket, és felháborodott azon is, hogy Románia csak 19%-ban hasznosította az uniós alapokat.

Markó Attila: ostobaságot beszél a volt Maros megyei prefektus
Bődületes ostobaságnak nevezte Markó Attila a volt Maros megyei prefektus, jelenleg PDL-szenátor Marius Paşcan nyilatkozatát, mely szerint a magyar állam 1941-ben „elrabolta" román tulajdonosuktól az 1989 után a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig a restitúciós törvényekkel asszisztált a „lopáshoz”.
A szenátor mondanivalóját az 1941. évi 1440-es magyar miniszteri rendelettel támasztotta alá, amely értelmében a magyar állam tulajdonjoga kiterjeszthető az 1940-ben Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyben lévő, román állami tulajdonban lévő vagyonelemekre.
A magyar állam a második bécsi döntés után senkitől nem vett el ingatlant, nem államosított, csak a közvagyon vált állami tulajdonná, ami nyilvánvaló, hisz az állami tulajdonok cseréltek gazdát – mondta a Transindexnek a képviselő. „Ugyanez történt 1919-ben is, csak ellenkező előjellel. Mondhatnánk azt is ezen az alapon, hogy Románia egész Erdélyt elvette, és kérjük vissza” – fogalmazott. A politikus szerint a szenátor a tulajdon fogalmával is játszik, mert az 1997 óta restitúciós törvényeknek egyszer sem módosult a filozófiájuk. „Mindegyik jogszabály azt mondta ki, hogy az 1945 májusa után államosított ingatlant szolgáltatják vissza. Azaz a magántulajdont, nem az állami tulajdont” – zárta a restitúciós bizottság volt tagja.
Marius Paşcan ugyanakkor a kisebbségek parlamenti szervezeteinek juttatott állami támogatás mértékét is kifogásolta. Szerinte elfogadhatatlan, hogy 83 millió lejt kapjanak évente kulturális, vallási rendezvényekre, háromszor annyit, mint a román pártok, és nem számolnak el az összegekkel. (hírszerk)
Transindex.ro

2013. július 12.
Nagyrománia Párt: túl sokat kapnak a magyarok
Hetek óta mind az írott, mind az elektronikus médiában azon jajong Gheorghe Funar és Vadim Tudor, újabban Marius Paşcan, a Demokrata Liberális Párt Maros megyei szenátora is, hogy a magyarok túl sokat kapnak vissza a restitúciós törvény eredményeként, főként az arisztokrata családokat és a történelmi magyar egyházakat vádolják, és természetesen Magyarországot, mely úgymond folytatja „a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére”.
Fáj nekik, hogy visszaszolgáltatták egyebek között a Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. Maros megye demokrata-liberális szenátora rosszallja azt is, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek évente több mint 83 millió lej támogatást kapnak az államtól kulturális, vallási rendezvényekre, míg a székely megyékben élő románok szervezetei alig jutnak pénzhez.
e-nepujsag.ro

2013. július 23.
Ellenrestitúció
Aggasztó politikai nyilatkozatok láttak napvilágot az utóbbi napokban a romániai magyar közösségtől a kommunisták által elorzott ingatlanok kapcsán.
Először Marius Paşcan Maros megyei demokrata-liberális szenátor vázolta fel hagymázas képzelgéseit arról, hogy a restitúciós törvény alapján visszaszolgáltatott ingatlanok sohasem voltak magyar tulajdonban, hanem azokat Észak-Erdély 1940-es felszabadulása után a magyar állam miniszteri rendelettel vette magyar tulajdonba.
Ezt követően a múlt hét közepén Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője jelentetett meg egy olyan blogbejegyzést, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Persze a két politikus előéletét ismerve hozzáállásuk nem meglepő, hiszen Paşcan már Maros megyei prefektusként is mindent megtett az ellen, hogy a kommunisták által meglopott tulajdonosok visszakaphassák jogos tulajdonukat, Diaconuról pedig a magyarokkal kapcsolatos nyilatkozatai kapcsán azt a legnehezebb eldönteni, hogy a tudatlansága vagy a rosszindulata a nagyobb.
Azonban nem érdemes szó nélkül elmenni a nyilatkozatok mellett, mivel mégiscsak két parlamenti képviselőről van szó. Igaz ugyan, hogy a restitúciós bizottság hosszas szünet után ismét elkezdett dolgozni, és visszaadott a tulajdonosának néhány elkobzott magyar tulajdonú egyházi ingatlant, de a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán a restitúciós bizottság tagjai ellen született elmarasztaló ítéletek is jelzik, hogy az aggodalom nem mindig alaptalan.
Hiszen még mindig vannak olyan körök, amelyek továbbra sem képesek megemészteni, hogy egyszer már elfoglalt állásokról kell lemondani a magyarok javára. Az ő szószólóik a Paşcan- és Diaconu-féle történelemhamisítók, valamint azok, akik szerint a magyar közösség Trianon után minden erdélyi tulajdonjogát elvesztette. Egyáltalán nem megnyugtató, hogy a történelemhamisításnak, az ellenrestitúciónak, a magántulajdon etnikai alapú elorzásának 2013-ban Romániában parlamenti szinten, kormányoldalon lehetnek szószólói.
Balogh Levente

2013. július 30.
Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2013. november 14.
„Gyanús” erdélyi restitúció
Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek feladata kimondottan az erdélyi visszaszolgáltatások kivizsgálása lenne.
Victor Ponta miniszterelnök ezt szerdán jelentette be, azt követően, hogy egyéb témák mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióival egyeztetett a kérdésről. Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki korábban maga is tagja volt a restitúciós bizottságnak, lapunknak úgy vélekedett: ha a kezdeményezés megvalósul, annak célja a visszaszolgáltatási folyamat leállítása lehet.
„Különösen az erdélyi visszaszolgáltatásokat kell kivizsgálni, mivel mindenféle hamis okmány és egyes törvények hibás értelmezése oda vezetett, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, nem beszélve több ezer hektárnyi földterületről, erdőről és egyébről. A parlamentnek létre kell hoznia egy vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, amelynek nyomán mind a kormány, mind az igazságszolgáltatás intézkedhet” – hangoztatta Victor Ponta. A miniszterelnök már az új restitúciós törvény áprilisi, felelősségvállalással történő elfogadásakor is azt próbálta elhinteni a közvéleményben, hogy nem minden esetben zajlottak törvényesen a visszaszolgáltatások. „A restitúciós folyamatból ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta akkor a kormányfő.
A magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása ellen több román sajtóorgánum és politikus is szót emelt, Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke például pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere szeptemberben azzal érvelt, hogy a restitúcióval szemben neki „a város vagyonát” kell védenie, és azt állította, hogy a visszaszolgáltatási törvénynek köszönhetően a Felső-Maros mentén több ezer hektárnyi erdőt adtak oda olyanoknak, akiknek „semmilyen közük nem volt az eredeti tulajdonoshoz”. Marius Paşcan Maros megyei Demokrata-liberális párti (PDL) szenátor, volt prefektus júliusban a történelmi tényeket meghamisítva azzal vádolta meg a magyar államot, hogy az 1941-ben tulajdonképpen „elrabolta" román tulajdonosuktól a most a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig az 1990 után hozott restitúciós törvényekkel szentesítette a „lopást." Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője pedig olyan blogbejegyzést írt, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Marian Neacșu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor az MTI érdeklődésére tegnap elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila RMDSZ-es képviselő ugyanakkor nem így gondolja. „Sajnálom, hogy a PSD egy olyan közismerten magyarellenes politikus kijelentésére reagál, mint Gheorghe Funar, egyszerűen nem kellett volna tudomást venniük róla. Ha a bizottság létrehozásáról szóló bejelentés nem csupán politikai reakció Funar kijelentésére, hanem tényleg komolyan gondolják, akkor egyértelmű, hogy igazunk van, amikor azt mondjuk: a cél a visszaszolgáltatás leállítása, és a már visszaadott ingatlanok visszavétele” – fogalmazott a Krónikának nyilatkozva a politikus. „Mint a restitúciós bizottság egykori tagja, kijelenthetem: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása során semmiféle hiba, tévedés vagy törvénytelenség nem történt. A magánszemélyek esetében ezt nem tudom egyértelműen kijelenteni, mivel több száz esetről kellett egyszerre dönteni” – tette hozzá Markó, akit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Elítélte a kezdeményezést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Teljes mértékben elfogadhatatlan ez számunkra, hiszen egyrészt diszkriminatív csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokról beszélni, másrészt 2013-ban Romániában arról kellene beszélnünk, hogy a kárpótlás, a visszaszolgáltatás folyamata befejeződött” – nyilatkozta. „Egyébként precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik. Az RMDSZ véleménye szerint politikai hangulatkeltés a célja ennek a bejelentésnek” – szögezte le Kelemen.

2013. november 15.
Pascan bűnügyi felelősségre vonást követel
A székelyek jogkövetelései, a magyarság politikai szervezeteinek feszültségkeltése, a magyar nyelv igazságszolgáltatásban való hivatalos használatáról szóló törvénytervezet, a megyei tanács elnökének kifigurázása, valamint a kormány bírálata volt a témája Marius Pascan szenátor tegnapi sajtótájékoztatójának.
A szenátor szerint "a szélsőségeseknek és Románia enklávésítására uszítóknak bűnügyi felelősségük van és a törvény előtt kell felelniük, ugyanis az utóbbi időben "a szeparatista, irredenta, uszító és Románia alkotmányának ellentmondó akciók aggasztó módon elszaporodtak". A szenátor a székelyek nagy menetelésére utalt, amely "a középkort idézte", erődemonstrációnak nevezte, akárcsak az Izsák Balázs által felolvasott kiáltványt, amely önrendelkezést követel a Székelyföldnek.
Ugyanakkor hallatlannak minősítette, hogy az állami hatóságok nem reagáltak ezekre, sem a Korodi Attila Európa Tanácsban elhangzott "hazugságaira", ami Pascan szerint kimeríti a Büntető törvénykönyv 317., 1661, illetve 324. cikkelyeit. Ezért felszólította az illetékes intézményeket, saját hatáskörükben indítsanak eljárást az ügyben, amely "merénylet az állambiztonság és az alkotmányos rend ellen". Véleménye szerint a magyar közösség képviselői – értsd RMDSZ, EMNP, SZNT – "radikalizálódásának" célja az "etnikumok közötti feszültségkeltés az ország szívében". Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar sajtó is szinte kivétel nélkül hozzájárul ehhez a folyamatos feszültségkeltéshez". Ezért "határozott reakciót, illetve a felelősök bűnügyi felelősségre vonását követeli az állam alapvető intézményeitől".
Mélyen felháborította és diszkriminatívnak nevezte a Márton Árpád és Máté András RMDSZ-es képviselők által kezdeményezett, a 2004. évi, 303-as számú törvényt módosító javaslatokat, amelyek a magyar nyelv második hivatalos nyelvként való elismerését szorgalmazza az igazságszolgáltatásban, és amelyet a képviselőház hallgatólagosan elfogadott. A végső döntés a szenátusé.
Segítség helyett irónia
"Szórakoztatónak" nevezte a kérést, amellyel Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke fordult hozzá, és amelyben a segítségét kérte a Maros megyei táborok és azok javainak, a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóságtól a megyei önkormányzat kezelésébe való átutalásába.
Pascan szerint Dobrénak "ellágyult a térde" mióta kormányon vannak, és emlékeztette, hogy az általa képviselt politikai alakulat kormányon van, és "kérje a saját kormánya segítségét". Ha "nincs hozzá bátorsága, vagy nincsenek kellő érvei, kész vagyok leckét adni neki retorikából, kommunikációból, vagy akár közigazgatásból", jelentette ki Pascan, hozzátéve, hogy amikor ő volt a megye prefektusa, "férfiasan" kiállt a megye projektjeiért. Ugyanakkor kijelentette, Dobre csak ígérgetni tud, de "semmi sem sikerül neki".
A PDL a 2014-es költségvetési tervezet visszavonását követeli
Kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormány pénzügyi politikájával és a parlamenttel szemben, amely nem szavazta meg a 42 lejes gyermeksegély 50 lejre való emelését, annak ellenére, hogy a demográfiai mutatók aggasztóak. Véleménye szerint a kormány a választási évre készül, és ezért pénzt biztosít a "helyi báróknak", az USL Romániát "hitelbe" kormányozza. "Az adók és illetékek növelésével a kormány kb. 8 milliárd lejt vesz ki a cégek és az állampolgárok zsebéből, miközben napi 42 millió eurót kölcsönöz. 2012-től a kormány adóssága 3 milliárd euróval nőtt. Egyre többet fizetünk a kormánynak, miközben az ország egyre jobban eladósodik, és nincsenek jobb útjaink, sem iskoláink, sem kórházaink".
A PDL ezek után a 2014-es költségvetés-tervezet visszavonását követeli.

2013. december 17.
Politikusok használták az iskolabuszt?
A Maros megyei iskolabuszok használatának kivizsgálását kéri a prefektúrától Ştefan Someşan főtanfelügyelő, miután kiderült, hogy két járművel pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei szervezetének tagjait szállították egy eseményre.
A kisbuszok nem rendeltetésszerű használatáról Marius Paşcan Maros megyei demokrata-liberális (PDL) szenátor osztott meg egy kisfilmet az interneten, a videón a két jármű látható annak a szállodának a parkolójában, ahol a PNL által szervezett év végi bál zajlott, arról azonban nem készült felvétel, hogy kik szálltak le az iskolabuszokból.
Állítása szerint azonban Paşcan látta, hogy a buszokat a PNL tagjai használták. Ştefan Someşan főtanfelügyelő tegnap úgy nyilatkozott: már többször is értesítették arról – többek között a sajtó munkatársai –, hogy a buszokat nem megfelelően használják, így a prefektúrától széleskörű kivizsgálást kér. Hangsúlyozta: törvénytelenséget követ el az, aki a járműveket másra használja, mint a diákok szállítása. Ciprian Dobre megyei tanácselnök, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke nem kívánta kommentálni a történteket.

2014. február 13.
Marius Pascan ügyészségi vizsgálatot kér az SZNT ellen
Ügyészségi vizsgálatot sürgetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen Marius Pascan ellenzéki, demokrata liberális párti (PDL) szenátor, Maros megye volt prefektusa csütörtökön, aki hazaárulásnak tartja, hogy az SZNT autonómiapárti határozatok elfogadására szólította fel a székelyföldi települések önkormányzati testületeit.
Az SZNT szerdán nyílt levélben kérte fel a 153 székelyföldi önkormányzati testületet: határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket, és azt, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
„Ez már hazaárulás, amikor összehangolt akciókkal Románia szuverenitása, függetlensége és egységes nemzetállam jellege ellen irányuló területi autonómiát követelnek. Akcióikat Budapestről pénzelik: a magyar állam nyíltan támogatja az úgynevezett székelyek akcióit" – idézték Pascant a román hírforrások.
Csütörtöki sajtóértekezletén a volt prefektus ironikusan jegyezte meg, hogy a 2002-es népszámlálás alkalmával alig félezer ember vallotta magát székelynek Romániában. Úgy vélekedett: az SZNT egy etnikai alapú, ilyenként alkotmányellenes autonómiát szorgalamazva nyomást próbál gyakorolni a helyi tanácsokra.
Pascan a március tizedikére második alkalommal meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációt is kifogásolta, és a közrend elleni felbujtásnak minősítette a Marosvásárhelyre tervezett megemlékezést és felvonulást.
MTI
Erdély.ma,