Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pașcan, Emil-Marius
147 tétel
2003. április 4.
"Fél évvel a marosvásárhelyi tanács határozata után, az Antonescu marsall nevét viselő utcanévtáblát a városvezetés még mindig nem cserélte ki. Miközben a Wass Albert háborús bűnösségét bizonygatók az író szobrainak eltávolításán ügyködnek, látható sikerrel, az Antonescu-utcanév ügyének rendezése várat magára. Dr. Benedek István tanácsos, az RMDSZ-frakciójának vezetője közölte, a polgármester nem alkalmazza a városi tanács határozatát, ami hat hónapja érvényes, a prefektus sem lépett. Az RMDSZ-frakci többször írásban is felhívta a prefektus figyelmét, hogy a polgármester nem hajtja végre a testület egyes határozatait, de nem történt semmi. Marius Pascan, a polgármesteri hivatal szóvivője kijelentette: a határozatot a Maros Megyei Hősök Kultusza Egyesület megtámadta a közigazgatási bíróságon. "Mindaddig, míg a per tart, és nem születik végleges döntés ebben az ügyben, nem alkalmazhatjuk az utcanévváltoztatásra vonatkozó határozatot." /(antalfi): Az Antonescu utcanévtábla a helyén maradt! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./"
2005. június 18.
Nem ildomos emlegetni Marosvásárhelyen azt, hogy hányadik alkalommal kerül sor a Marosvásárhelyi Napok nevű egyhetes programra, mert akkor kiderül, hogy ennek elindítása nem a jelenlegi polgármester, Dorin Florea érdeme, márpedig ő csakis azt tartja fontosnak, amit ő talál ki. Marius Pascan sajtótájékoztatóján főként arról szólt, hogy mennyire nemzetközivé vált immár a program: lesz nemzetközi karikatúraverseny, nemzetközi gyermekfolklór-fesztivál, román-angol teremfoci meccs, de hogy a program június 20-án a harmadik Nemzetközi Fotóművészeti Szalon megnyitásával kezdődik, arról egy árva szó sem esett. A Marosvásárhelyi Fotóklub tagjainak zöme ugyanis magyar. A polgármester kitalálta, hogy ő is tiszteletbeli marosvásárhelyieket jelöl. A városi tanács paritásos alapon ugyanannyi magyar, mint román személyiséget javasol a címre, addig a Dorin Florea listáján hét román, két magyar és egy arab név szerepel. A magyar önkormányzati képviselők nem tudták elérni azt, hogy a Vártemplom szomszédságában levő várudvar mentesüljön a hangos koncertektől. /Máthé Éva: Marosvásárhelyi Napok – szépséghibákkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2009. február 10.
Az újonnan kinevezett Maros megyei kormánybiztos, Marius Pascan a közigazgatási bíróságon megtámadta a nyárádszeredai helyi tanács azon határozatát, amelyben népszavazást írtak volna ki a központi park rendeltetésének megváltoztatásáról. Kerekes Károly parlamenti képviselő elmondta, ha kell, az üggyel a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak. Marius Pascan szerint a park területén levő mintegy 1022 négyzetméter terület az ortodox egyházé, így nem lehet megakadályozni a templom felépítését. Nyárádszereda városban az ortodoxokat a két kezünkön is megszámolhatók. A magyar városban erőszakolják az ortodox templom építését. /–vagy–: Máris szereptévesztésben a prefektus. Nyárádszereda nem adja fel. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./
2009. február 12.
Nem érti Marius Pascan Maros megyei prefektus, miért nem építhet templomot saját telkén az ortodox egyház Nyárádszeredában: „A rendszerváltás óta toleranciáról beszélünk, és mégis meg akarják akadályozni, hogy az egyház templomot építsen a saját területén. Érthetetlen” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ez ügyben nincs helye népszavazásnak. A népszavazásra vonatkozó önkormányzati határozatot korábban megtámadta a prefektus. Március 1-jére kiírt népszavazással döntenék el Nyárádszeredában, hogy beépíthető-e a város parkja. A nyárádszeredai önkormányzatnak szándékában áll beperelni a prefektust – mondta el Csíki Sándor nyárádszeredai tanácsos, aki esélyt lát arra is, hogy megnyerjék az ügyet. Csíki elmondta, a Magyar Polgári Párt kezdeményezésére szerveznek „alternatív” népszavazást, amelyet akár közvélemény-kutatásnak is lehet nevezni, ezt a prefektus nem akadályozhatja meg. A prefektus elmondta, az RMDSZ levélben kért tőle magyarázatot a referendumra vonatkozó határozat megtámadására, de úgy gondolja, mivel ő a törvényt képviseli, senkinek sem tartozik magyarázattal döntéséről. /Antal Erika: Elmarad a népszavazás Nyárádszeredában? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./
2009. február 28.
A parlament külügyi bizottságának elnöki és parlamenti képviselői minőségében tartott sajtókonferenciát Borbély László. Kijelentette: kezdeményezni fogja a román katonák visszavonását Irakból, ugyanakkor bírálta Marius Pascan Maros prefektust, amiért túllépi hatáskörét. Dávid Csabának, a vízügyi igazgatóság vezetőjének a leváltásával kapcsolatban Borbély László kijelentette: azért váltanak le intézményvezetőket, mert magyarok. Borbély bízik abban, hogy a kormánypártok belátják, Maros megyében, ahol 40% a magyarság aránya, a magyarságot képviselni kell a közintézményekben. Borbély szerint a polgármesteri hivatal rossz irányba halad, amikor tanácsi határozatok hiányában fákat vágat ki Marosvásárhelyen. /Antalfi Imola: Borbély László a prefektust bírálta. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./
2009. március 2.
Borbély László RMDSZ-es parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján bírálta azokat az intézkedéseket, amelyeknek a szenvedő alanyai egyes magyar intézményvezetők. Emlékeztetett, a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóság éléről múlt héten menesztették Dávid Csabát. Ennek az egyetlen oka az volt, hogy az igazgató magyar nemzetiségű, hiszen az ország valamennyi vízügyi igazgatósága közül az általa vezetett volt az egyik legeredményesebb, legtöbb profitot termelő hivatal. A képviselő egyúttal nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Marius Pascan Maros megyei prefektus rendszeresen túllépi hatáskörét. /Máthé Éva: Borbély László bírálta a magyarellenességet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2009. március 5.
Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő két témakörben intézett kérdéseket Emil Boc miniszterelnökhöz, amelyekre írásos választ vár. Az egyik az etnikumközi kapcsolatokat veszélyeztető polgármesteri „elszólásra” hívja fel a figyelmet, a másik arra, hogy az ortodox egyházat a megye kormánybiztosa a többi felekezet fölé emeli. Február 3-án iktatták be tisztségébe Marius Emil Pascant, a PD-L által újonnan kinevezett prefektust. Az ünnepségen Florea, Marosvásárhely polgármestere azzal kezdte a mondandóját, hogy „Romániát csak a románok tudják megváltoztatni”. A frissen kinevezett prefektus, amely egy olyan megyét képvisel, ahol a magyarság részaránya 38%, nem lépett közbe a polgármester által provokált helyzet orvoslása érdekében. Kerekes kérdései: 1. Hogyan értékeli a kormány a prefektus hallgatását ebben a helyzetben, lévén szó egy olyan megyéről, ahol a rendszerváltás után, sajnos, véres etnikumközi konfliktusokra került sor? 2. A prefektusnak nem a megye társadalmi békéje érdekében kellene tevékenykednie, főleg, ha hivatalos ceremóniákon hangzanak el oda nem illő kijelentések? A beiktatási ünnepséggel kapcsolatban Kerekes nehezményezte, hogy a beiktatáson mindössze Andrei Andreicut gyulafehérvári érsek volt jelen, a többi felekezetet nem hívták meg. „Miért ez a megkülönböztetett figyelem az ortodox egyház felé, amelyet ezzel a gesztussal közigazgatási és pártszínvonalra emeltek, diszkriminálva a többi felekezetet? A kormány politikájának része, hogy az ortodox egyházat államvallási rangra emelje? – fogalmazott Kerekes Károly. /(mózes): Mit őriz a törvényesség őre? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./
2009. március 6.
Február elején Marius Pascan személyében új prefektust neveztek ki Maros megyében. Feszült a hangulat Lokodi Edit megyei tanácselnök elnök asszony és az új prefektus között. A prefektus a közvélemény tudomására hozta, hogy Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének terveit támogatja. Florea az elmúlt években durván támadta Lokodi Editet. A prefektus beiktatása után már másnap kinevezett egy háromtagú bizottságot, amely a megyei tanács 2008-as költségvetésének végrehajtását kellett volna ellenőrizze. Lokodi közölte vele, hogy ennek vizsgálata nem a prefektúra hatásköre, továbbá a pénzek elosztására vonatkozó határozattervezeteket az akkori prefektus is aláírta. /Antalfi Imola: Lokodi Edit: „Kértem Marius Pascant, ne lépje túl hatáskörét!” = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./
2009. március 6.
A gazdasági válság egyre több interetnikai feszültséget szül a többségi román vagy magyar lakosság és a roma közösség között – ez volt a tárgya azoknak a megbeszéléseknek, amelyeket Marius Pascan Maros megyei prefektus és a térség több polgármestere, illetve önkormányzati képviselője folytatott. A megye több polgármestere szóvá tette, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban elszaporodtak a romák által elkövetett bűncselekmények. A romák gazdaságokat fosztogatnak és erdőt irtanak, de Szászrégenben és Dicsőszentmártonban nem riadtak vissza volt szocialista állami vállalatok bezárt épületeinek illegális lebontásától és elhordásától sem. „A prefektúrának lépnie kell, különben a fosztogatások áldozatai védteleneknek érzik magukat” – ismerte be a prefektus. Pascan a hét közepén a mezőbándi polgármesterrel, Mircea Rusuval tárgyalt, aki a közeli erdő pusztítására és az elszaporodó betörésekre hívta fel a kormányképviselő figyelmét. Annak ellenére, hogy a rendőrség szinte éjjel-nappal razziázik, Bánd határaiban a romák valósággal tarolják az erdőt. A rendőrök elkapták a tetteseket, a bíróság azonban szabadlábra helyezte őket. /Szucher Ervin: Feszültséget okoznak a garázdálkodó romák Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./
2009. március 14.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke Marius Pascannak, Maros megye prefektusának írt nyílt levelében leszögezte, sajnálattal veszik tudomásul, hogy egy politikai döntés nyomán leváltották Bárczi Győzőt alprefektusi tisztségéből. A megfelelő politikai közhangulat érdekében indokolt lett volna megőrizni a magyar nemzetiségűek képviseletét is biztosító Bárczi Győzőt a prefektúra intézményében. Két évtizeden át biztosítva volt a magyarság képviselete, ezúttal „az olcsó politikai játszma győzte le Maros megyében a békés együttélés és alkotó munka ésszerűségét. /Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke: Nyílt levél. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./
2009. március 16.
* Marosvásárhelyen az 1848-as eseményekre való emlékezés Bem tábornok emléktáblájának a megkoszorúzásával kezdődött, melyre kevesen gyűltek össze. A Magyar Polgári Párt a Petőfi-szobornál ünnepelt. Csintalan László római katolikus főesperes keserűségének adott hangot, mondván, hogy három ünnepet kellett meghirdetnie, holott összefogásra lenne szükség. Méltatta az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezését, akik fáklyásmenetükkel összekötötték a két helyszínt. Az MPP ünnepélyén Kali István megyei alelnök a nemzet leépülésére és a forradalmi tizenkét pont újbóli időszerűségére hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ megemlékezésén Kelemen Atilla megyei elnök kifejtette: még nagyon sokáig szeretnénk itt úgy élni, hogy magyarságunk és román állampolgárságunk összeférhető legyen. Tizenkilenc év után először az eseményt a Marius Pascan prefektus is megtisztelte jelenlétével, Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta. * Az utóbbi évek legnagyobb szabású március 15-ei ünnepségének lehettek tanúi a kézdivásárhelyiek: a felvonulásra a helyi diákokon kívül a környező falvakról is érkeztek lovasok, szekeresek, valamint háromszéki és határon túli hagyományőrzők vonultak fel, akiknek Rácz Károly polgármester nemzeti színű emlékszalagot ajándékozott. A politikamentes rendezvény díszszónoka Koltai Róbert, a Kormorán együttes frontembere volt, aki testvérének, Koltai Gábornak a gondolatait tolmácsolta. Koltain kívül a Zúg a március című, diákok számára megszervezett szónokverseny nyertese, Nagy Babos Rebeka mondott beszédet, majd a Kormorán együttes énekelt. Gábor Áron szobra előtt áldást osztottak a történelmi egyházak képviselői. A főtéri rendezvény rendhagyó módon csatajelenettel zárult, amelyben felső-háromszéki és szegedi hagyományőrzők vettek részt. A székelyek az osztrákokkal csaptak össze. * Sepsiszentgyörgyön is rendhagyónak bizonyult az ünnep: a metsző szélben kokárdák lobogtak, első ízben kapott ilyen díszítést az 1918. december 1. sugárút. A Székely Március nevű politikamentes rendezvényt együtt szervezte az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. A háromezres tömeg lelkesen ünnepelte a díszegyenruhában feszítő lovas huszárokat. „Szembe merünk fordulni a gyarmatosítókkal, a militarizálókkal, akik ellehetetlenítették a mára esedékes autonómia-népszavazásunkat, és akik megpróbálták megakadályozni a Magyar Köztársaság elnökét, hogy hazajöjjön hozzánk, és együtt ünnepeljen velünk” – fejtette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-nak el kell ismernie az őshonos kisebbségek jogait, majd a budapesti Honvéd Színház művészeinek előadásában szabadtéri előadásra került sor. Nagyváradon a szokásos menetrend szerint zajlott a március 15-ei megemlékezés: délelőtt a különböző városnegyedekben álló emlékműveknél koszorúztak, majd Rulikovszky Kázmér emlékműve előtt hajtottak fejet az emlékezők. A hagyományos ökumenikus imádkozásra ezúttal a Szent László római katolikus templomban került sor, majd az ezernél is több ünneplő Szacsvay Imre szobrához vonult, ahol Tőkés László volt a főszónok, akit a közös magyar EP-lista vezetőjeként mutattak be. Ezt követően huszárok vezette fáklyásmenettel vonultak a Petőfi parkba, ahol megkoszorúzták a költő szobrát. /Március 15: Erdély-szerte méltón ünnepelnek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./
2009. március 16.
Március 13-án este rohamrendőrök szállták meg a Nyárádszeredához tartozó Kisszentlőrincet. Állítólag ismeretlen feljelentők arról tájékoztatták a prefektust, hogy valaki szándékosan kidöntötte a helységnévtáblát azért, mert csak román nyelven szerepelt rajta a település. Marius Pascan prefektus azonnali kivizsgálást rendelt el az ügyben. A prefektus a sajtó előtt kijelentette: a telek tulajdonosa földgyaluval távolította el a táblát, mivel a felirat nem kétnyelvű. Szerinte ez provokáció, „amely egyre gyakoribb az utóbbi időben Maros megyében, alaposan ki kell vizsgálni és a legszigorúbban alkalmazni kell a törvényt – mondotta. A Népújság kérdésére, hogy miért nem kétnyelvű a tábla, a prefektus kijelentette, Szentlőrincen a magyar lakosság aránya nem haladja meg a 20%-ot, ezért a törvény nem engedi meg, hogy itt magyarul is kiírják a település nevét. Marius Pascan elmondta, amint értesítették az esetről, ő azonnal szólt a rendőrparancsnoknak, a csendőrség vezetőinek és a Román Hírszerző Szolgálatnak, azok képviselői a helyszínre siettek. Dászkel Lászlót, Nyárádszereda polgármestere minderről a Népújság munkatársától értesült. A polgármester kifejtette, Kisszentlőrinc magyar lakosságának aránya eléri a 20%-ot, így a törvény alapján eddig is kitehették volna a kétnyelvű táblát, azonban a település képviselője és több idősebb román lakos is ellenezte. A polgármester igencsak furcsállta, hogy az incidensről hamarabb értesült a prefektus, mint ő, és a kivizsgálásról sem tájékoztatták az illetékes szervek képviselői. A terület, amelyen a tábla állt, Nagy Károlyé, aki 13-án saját földjén talajjavítási munkálatokat végzett egy földgyaluval. Munka közben véletlenül döntötte ki a helységnévtáblát, amelyet másnap szeretett volna állítani. Estére azonban megjelentek nála a rohamrendőrök, akik bekísérték a nyárádszeredai őrsre, ahol öt órán keresztül folyt a kihallgatása. Másnap a helységnévtáblát visszaállították helyére. A prefektus továbbra is azt állítja, szándékos provokáció és etnikai szítás esete áll fenn. /Vajda György: Ágyúval verébre. Etnikai provokáció – de ki részéről? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./
2009. március 19.
Marius Pascan, Maros megye prefektusa bejelentette: békés megoldást kíván javasolni a nyárádszeredai templomépítés ügyében. Szerinte a megoldás az lenne, ha a városvezetés és az ortodox egyház között telekcsere történne. A központi park egy része az ortodox egyház tulajdonát képezi, amelyért cserében az önkormányzat a központtól mintegy 50 méterre, az egyház rendelkezésére bocsátana egy másik telket a lebontásra váró régi iskola mellett – magyarázta a prefektus. A nyárádszeredai ortodox parókia a zömében magyarlakta város központi parkjában szeretné felépíteni harmadik templomát. A helyi önkormányzat és a lakosság ellenzi az építkezést, mivel ezáltal felszámolnák a zöldövezetet. Csíki Sándor helyi tanácsos referendum szervezését kezdeményezte az ügyben, az erre vonatkozó határozattervezetet a képviselő-testület elfogadta, a prefektúra azonban közigazgatási bíróságon támadta meg a testületi határozatot. Csíki Sándor bejelentette: Kétszázhuszonegy nyárádszeredai lakos perelte be Marius Pascan prefektust, amiért meggátolta a népszavazás kiírását. /Máthé Éva: Nyárádszereda: a prefektus telekcserét javasol. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./
2009. március 23.
Emil-Marius Pascan, Maros megye prefektusa panaszt tett a kormányfőnél az RMDSZ helyi hatóságai ellen, akik „a Székelyföld területi autonómiájáért lázítanak”, és azt akarják, hogy a közszolgálati adó műsorait magyar nyelven feliratozzák. A videó-konferencián a prefektus rámutatott, „az RMDSZ az elmúlt időszakban bujtogat, lázít, tanácsi határozatokat idéz elő Székelyföld autonómiája érdekében”. Kifejtette, más konfliktusok is vannak, és e hónap végére azt készítik elő, hogy a román közszolgálati tv, hogy minden román nyelvű műsort feliratozzon magyar nyelven. A prefektus felkérte Emil Boc kormányfőt, figyelmeztesse a megye közintézményeit és hatóságait a közrendre, és lépjen fel szigorúbban. A kormányfő azt válaszolta, hogy a törvényt be kell tartani, és hogy a román állampolgárok nemzeti hovatartozásuktól függetlenül egyenlők a törvény előtt. „Azt akarom, hogy Maros megye minden lakosához eljuttatná: Románia alkotmánya mindenki számára kötelező érvényű, etnikai hovatartozástól függetlenül” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, a törvényt megszegő tanácsi határozatokat, vagy polgármesteri rendeleteket pedig meg kell óvni a bíróságon. (Mediafax) /Feliratozási botrány. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./
2009. március 26.
Élesen bírálta Marius Pascan Maros megyei prefektust sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó Béla szerint a prefektus, a kormány képviselője nemrég egy videokonferencián „butaságokat beszélt, felbujtással, etnikumközi feszültségkeltéssel, választási érdekekkel vádolva meg az RMDSZ-t”. „Nem fogadhatjuk el, hogy a prefektusok politizálni kezdjenek megyéjükben, és ezt a kormányzatnak is jelezni fogjuk” – tette hozzá. Az RMDSZ elnöke kitért a sok vitát szülő új törvénykönyvekre is, mondván, nem hasznos az a sietség, amivel az új törvénykönyveket be akarják vezetni. /Markó és a „magyarfaló” prefektus. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./
2009. március 27.
Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette, közölte Emil Boc kormányfővel, hogy az RMDSZ-t zavarja a Maros megyei prefektus magatartása. A különböző intézmények vezetőségében lévő magyar szakemberek eltávolításának kérdése is szóba került. Emil-Marius Pascan, Maros megye prefektusa panaszt tett a kormányfőnél az RMDSZ helyi hatóságai ellen, akik „a Székelyföld területi autonómiájáért lázítanak”, és azt akarják, hogy a közszolgálati adó műsorait magyar nyelven feliratozzák. /Egymást panaszolják be a kormányfőnél. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./
2009. március 30.
Április 3-án ülésezik első alkalommal az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) – adta hírül Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az EMEF konszenzusos és paritásos alapon működik, és a romániai magyarsággal kapcsolatos stratégiai kérdéseket vitat meg. A tanácskozáson a két szervezet elnökén kívül 6-6 személy vesz még részt. Markó elfogadhatatlannak tartotta a Maros megyei prefektus, Marius Pascan legutóbbi nyilatkozatait, amelyben több ízben is etnikai feszültségkeltéssel, etnikai konfliktusra való izgatással vádolta az RMDSZ-t. Markó a napokban Emil Boc kormányfővel is részletesen tárgyalt a Maros megyei kérdésekről, elsősorban a prefektus nyilatkozatairól. /Antal Erika: EMEF: első ülés pénteken. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 31.
Szó sincs a Román Televízió (RTV) marosvásárhelyi stúdiójának „elmagyarosításáról” – állapította meg a szenátus művelődésügyi bizottsága. A felsőházban azt követően került terítékre a kérdés, miután Marius Pascan Maros megyei prefektus egy névtelen levélre alapozva „súlyos következményekkel járó intézkedésekre” hívta fel Emil Boc miniszterelnök figyelmét, miszerint magyarul feliratoznák az RTV román nyelvű adásait. Utólag kiderült: a levél egy sor valótlanságot tartalmaz. Bokor Tibor, a szenátus művelődésügyi bizottságának alelnöke szerint etnikai provokációról van szó. /Szucher Ervin: Felfújt névtelen feljelentés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./
2009. április 3.
A Kovászna megyei prefektus, Codrin Munteanu indítványozta – az Országos Diszkriminációellenes Tanács által kifogásolt – felméréshez hasonló összeírást készíttetett Marius Pascan, a Maros megyei kormánybiztos is. Pascan arra volt kíváncsi, hogy a közintézményeknek hány olyan alkalmazottja van, akik beszélik a magyar nyelvet. A prefektus bejelentette: a Maros megyei közintézményekben 784 alkalmazott beszél magyarul. Pascan szerint a más adatokat is tartalmazó jelentés a belügyi tárca felkérésére készült. A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő úgy véli: „Fel kell mérni, hogy mi történik az állami intézményekben a személyzeti politika címszó alatt. Mert a jelenlegi arány távolról sem tükrözi az egyes erdélyi megyék lakosságának nemzetiségi összetételét. ” Szigeti Enikő úgy tudja, ezek a felmérések azért készülnek, mert Románia hivatalos jelentést kell, hogy készítsen a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásainak betartásával kapcsolatban. „Románia 2008 májusában ratifikálta a dokumentumot olyan formában, hogy kivette a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó legfontosabb részt. Románia megint azt a trükköt használta, hogy elsüllyesztette a magyart a többi 18 hazai népcsoport közé. Átvették a charta általános előírásait, de a közigazgatásnál úgy jártak el, hogy kivették a legelső passzust, ami szigorúan követeli meg a kisebbségi nyelvhasználat biztosítását a hivatalokban, önkormányzatokban. ” /Máthé Éva: Újabb etnikai összeírás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./
2009. április 28.
Elutasította a marosvásárhelyi bíróság annak a 221 nyárádszeredai lakosnak a keresetét, akik azért fordultak az igazságszolgáltatáshoz, mivel Marius Pascan Maros megyei prefektus megakadályozta, hogy népszavazást írjanak ki, amelyen a városka főterének sorsáról döntöttek volna. A bíróság indoklás nélkül utasította el a lakosok perbe való belépését – tájékoztatott közleményében Csíki Sándor nyárádszeredai tanácsos. Az MPP-s önkormányzati képviselő szerint a prefektus más módon is megpróbálta befolyásolni az ügy menetét: arra akarta kötelezni a tanács tagjait, hogy tanácsi határozattal vegyék ki a település leltárából azt a főtéri parkrészt, ahova az ortodox egyház templomot akart építeni. Nyárádszereda választottjai a tanácsülésen egyhangúlag elutasították a prefektusi kezdeményezést, és nem szavazták meg a területre vonatkozó határozat módosítását. /Nyárádszereda: elutasított kereset. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 28./
2009. június 2.
A közigazgatási bíróságon támadta meg Marius Pascan prefektus a makfalvi tanácsnak a Székelyföld autonómiáját támogató referendum megszervezéséről szóló határozatát. Szerinte a határozat alkotmányellenes. A múlt heti tárgyaláson a helyi tanácsot képviselő polgári frakció halasztást kért az ügyben. /(m. e.): A prefektus megtámadta a makfalvi tanács határozatát. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./
2009. július 9.
A magyar igazgatók leváltását is szóvá teszi július 10-én Bukarestben román partnereinek Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár, aki hivatalos tárgyalásai előtt Maros, Hargita és Kovászna megyében folytat megbeszéléseket az ottani magyar és román önkormányzati vezetőkkel. „Az utóbbi időben a magyar kisebbséget egy nagyon fontos kérdés, a magyar tisztségviselők leváltása foglalkoztatja. Fontos feladata lesz a két kormány politikusainak meghatározni a mértékét annak, ami egy hatalmi váltáskor elfogadható, és ami még nem jelent diszkriminációt. Ebben most még teljesen eltér az álláspontunk, de ahogy máskor is sikerült közös megegyezésre jutnunk, remélem, most is megtaláljuk a megoldást” – mondta az államtitkár, aki Marius Pascan Maros megyei prefektussal folytatott megbeszélését megnyugtatónak nevezte. A prefektus együttműködésről, román-magyar békés együttélésről számolt be. Szabó szerint „ha mindez a valóságban is így van”, megnyugtató a számára. Szabó Vilmos elmondta, fontos a magyar kormánynak a romániai magyarság ügye, de ez nem jelenthet Románia belügyeibe való beavatkozást. A marosvásárhelyi tanácskozáson szó esett még egy közös romastratégiáról is, amely több kelet- és közép-kelet-európai ország együttműködésén alapszik. /Antal Erika: A leváltásokat is szóvá teszi Szabó. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./
2009. július 30.
Népszavazás kiírását javasolja a Pro Europa Liga Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester eltávolítása érdekében – jelentette be Smaranda Enache, a szervezet társelnöke, aki szerint a városvezető több szabálysértést is elkövetett az önkormányzat élén. Florea folyamatosan megtagadja a sajtó tájékoztatását a közérdekű témákkal kapcsolatban. Benedek István, az RMDSZ vásárhelyi elnöke szerint a szövetség képviselői nem zárkóznának el egy ilyen referendum támogatásától. A kezdeményezéshez egy település szavazati joggal rendelkező állampolgárai 25 százalékának az aláírására van szükség, és a kezdeményezést a prefektushoz kell eljuttatni. A Pro Europa Liga a napokban levélben fordult Maros megye prefektusához, Marius Pascanhoz, amelyben jelezte: a Dorin Florea vezette marosvásárhelyi önkormányzat több szabálysértést is elkövetett az elmúlt időszakban. Köztudott, hogy Marius Pascan prefektus a polgármester pártfogoltja, jó barátja. „A törvény nem írja azt elő, hogy a prefektusnak kötelessége kiírni a népszavazást, ha összegyűlne a szükséges mennyiségű aláírás” – tájékoztatott Smaranda Enache. Azonban egy ilyen kezdeményezésnek igen komoly, országos visszhangja lenne. /Máthé Éva: Eltávolítanák Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./
2009. július 31.
Borbély László és Kerekes Károly RMDSZ-képviselő átiratban fordult Marius Pascan Maros megyei prefektushoz, amelyben jelezték, hogy ismeretlen tettesek július 25-ére virradó éjszaka felgyújtottak Marosszentanna község központjában egy pannót, amelyen a települést mutatták volna be három nyelven. A képviselők feltételezése szerint valakiket zavart „a helyi önkormányzat azon szándéka, hogy a románon kívül más nyelven is kiírják” a szöveget. A cselekmény provokációnak és etnikumközi feszültségkeltésnek minősíthető, felkérik a prefektust, rendeljen el az ügyben kivizsgálást a rendőrség, csendőrség és a SRI részéről. Ismeretlen tettesek meggyújtották a Demeter József helyi fafaragó által a marosszentannai falunapokra készített, a központi parkban felállított, népi motívumokkal díszített emléktáblát. /(mózes): Borbély László és Kerekes Károly kivizsgálást kér a szentannai ügyben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./
2009. október 3.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke hivatalosan jelezte a megye prefektusának, Marius Pascannak, hogy a szövetség a megváltozott politikai helyzetben ismét igényt tart az alprefektusi tisztségre. Az elnök ismételten hangsúlyozta, hogy tekintettel arra, hogy a megyében meghatározó a magyarság létszáma, a prefektúra intézményvezető testületében is indokolt a nemzetiségi képviselet, ami a rendszerváltástól a tavalyi parlamenti választásokig megszakítás nélkül biztosított is volt. Marius Pascan kilátásba helyezte a felszabaduló alprefektusi tisztségbe egy magyar nemzetiségű tisztségviselő kinevezését. /Az RMDSZ igényt tart az alprefektusi tisztségre. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./
2009. október 22.
A megbékélés évének szeretné nevezni 2010-et Marosvásárhely értelmisége. Október 21-én a megyei tanács kezdeményezésére a kulturális intézmények és civil szervezetek vezetői annak érdekében gyűltek össze, hogy javaslatot tegyenek: az 1990-es márciusi események 20 éves évfordulójára a város elnyerje a Románia kulturális fővárosa címet. A résztvevők a megnevezést kifogásolták, szerintük ugyanis a megbékélés azt feltételezi, hogy a két etnikai közösség kapcsolatát még mindig a harag jellemzi, holott nem erről van szó, hanem inkább félreértésekről, ellenérzésekről, rossz beidegződésekről. A tanácskozáson Marius Pascan prefektus kifejtette, nincs értelme a „szeparatizmusnak”. Vlad Radescu javasolta, hogy a megbékélés helyett az egyetértés évének nevezzék a 2010-es évet. Soós Zoltán múzeumigazgató a 20 évvel korábban történtek kölcsönös megbeszélését javasolta, a nacionalista uszítások megfékezését a kultúra eszközeivel. /Antal Erika: Vásárhely: megbékélés és multikulturalitás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
2009. november 12.
Beadvánnyal fordul Marius Pascan Maros megyei prefektushoz az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, amelyben a Gusa-szobor felállításának megakadályozását kéri. Ebben a katonai ügyészség vádiratára hivatkoznak, melyből kitűnik az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa tábornok bűnössége. A vádhatóság szerint Gusa az elítélt Mihai Chitackal és Victor Atanasie Stanculescuval egyetemben felelős a ‘89-es temesvári mészárlásért. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete mellett a Gusa-szobor felállításának megakadályozását próbálja meg kieszközölni Tőkés László EP-képviselő is. Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd az okirathoz a Petre Roman-kormány által létrehozott vizsgálóbizottság 1990 márciusában született jelentését is mellékelte. Tőkés és Kincses reméli, hogy kezdeményezésük – mely teljesen független az RMDSZ-es tanácsosok lépésétől – sikerrel jár. Ezzel szemben Maros megye prefektusa úgy nyilatkozott: nincs törvényes alapja arra, hogy megtámadja az önkormányzat határozatát, mivel Gusát nem ítélte el az igazságszolgáltatás, így nem számít háborús bűnösnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is a szoborállítás ellen foglalt állást, be nem jegyzett szervezetként azonban képtelen jogi lépéseket tenni az önkormányzati határozat ellen. Ezért a szervezet elnöke, Tőkés László magánemberként és a temesvári forradalom kulcsfigurájaként próbálja jobb belátásra bírni a marosvásárhelyi döntéshozókat. /Szucher Ervin: Tőkés is fellép a Gusa-szobor ellen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./
2010. január 5.
Visszaszereznék a prefektusi tisztségeket
Pontosan egy évvel ezelőtt a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) álló koalíció számos magyar intézményvezetőt távolított el tisztségéből. Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között a közelmúltban kötött kormányzati megállapodás révén ma már biztos, hogy a szövetség öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztséghez jut. Markó Béla szövetségi elnök tegnap a Krónikának megerősítette: Kovászna, Hargita, Hunyad és Szilágy megyében a szövetség kormánybiztosjelöltje kapja meg a tisztséget.
Az ötödik RMDSZ-es prefektusjelölt várhatóan a Kárpátokon túl – az Evenimentul Zilei napilap értesülései szerint Vaslui megyében – kaphat kinevezést. A prefektusjelöltekre az RMDSZ-szervezetek tesznek javaslatot, a kormány új területi képviselőit és helyetteseiket várhatóan az Emil Boc vezette kabinet holnapi ülésén nevezik ki. A „befutó” megyékkel kapcsolatos titkolózás oka az, hogy a PDL területi vezetői között szép számban akadnak, akik hevesen ellenzik, hogy az RMDSZ megkapjon bizonyos tisztségeket.
Még ezen a héten magyar prefektusa lesz Kovászna megyének – jelentette ki a Krónika megkeresésére Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat és a megyei RMDSZ elnöke elmondta, a területi szervezet egyöntetűen György Ervint javasolta a tisztség betöltésére, hiszen 2004–2008 között a kormányhivatal élén tevékenykedett, az elmúlt évben pedig alprefektusként dolgozott, így tapasztalata szavatolja, hogy megfelelően irányítja majd a hivatalt.
Tamás Sándor elmondta, elsődleges szempont, hogy a prefektus működjék együtt az önkormányzatokkal, ne gátolja, hanem segítse azok munkájukat. Az országos megegyezés alapján Kovászna megyében az RMDSZ javasolja a prefektust, míg a két alprefektusi tisztség a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) illeti meg. Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke kifejtette, a következő hetekben több állami intézmény élére újra magyar igazgatók kerülhetnek.
Egy évvel korábban a 37 háromszéki decentralizált intézményből húszat román, tizenhetet magyar igazgató vezetett, a PDL–PSD alkotta nagykoalíció osztozkodása után mindössze három hivatal élén maradt magyar vezető. „Az RMDSZ politikai tárgyalásainak egyik fontos eleme a dél-tiroli minta bevezetése, vagyis hogy az állami intézmények vezetésében is érvényesüljön az etnikai arányosság elve” – mondta Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ ugyanakkor összeállította olyan fiatal szakemberek névsorát, akik államtitkári, vagy országos intézményvezetői tisztséget tölthetnek be.
Hargita megyében Ladányi László Zsolt jelenlegi alprefektust jelölte a kormánybiztosi tisztség betöltésére az RMDSZ megyei egyeztető tanácsa – mondta el a Krónikának Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A jogász végzettségű Ladányi 2007 februárjától tölti be az alprefektusi tisztséget, korábban Székelyudvarhely alpolgármestereként dolgozott. A szerdán tartandó kormányülésen döntés is születik az ügyben, azelőtt pedig a tanácselnök megfogalmazása szerint nem szeretnének előre inni a medve bőrére.
„A megye számára komoly eredmény lenne, ha magyar prefektust neveznének ki. Az itteni emberek is ezt szeretnék, mi pedig ezért dolgozunk” – tette hozzá a tanácselnök. Az RMDSZ-es alprefektusjelölt kilétéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azonban Borboly Csaba elmondta: a PDL-vel kötött egyezség szerint, ahol az egyik párt javasol prefektust, ott a másik szervezet kapja meg az alprefektusi tisztséget.
Az RMDSZ elnöke, Markó Béla a Krónikának azt nyilatkozta: Maros megyében egészen biztos, hogy nem lesz magyar nemzetiségű kormánybiztos, ott csak az alprefektusi tisztségre pályáznak. Köztudott, hogy eddig Bárczi Győző volt Marius Paşcan prefektus helyettese. Hogy továbbra is ő marad-e a tisztségben, vagy más személy tölti majd be ezt a funkciót, az a megyei szervezeten múlik – mondta Markó. Lapzártáig nem sikerült elérnünk a megyei szervezet vezetőjét, Kelemen Atillát, de a korábbi nyilatkozatok alapján elképzelhető, hogy Maros megye mindkét alprefektusi tisztségét az RMDSZ kapja.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a PDL-vel folytatott tárgyalások nyomán a szövetség megszerezheti a prefektusi tisztséget – erre pillanatnyilag 80 százalékos esélyt lát –, ha ez nem sikerül, elfogadnák az alprefektusi tisztséget is. A szövetség Szilágy megyei szervezete Végh Sándort jelöli, aki egy évvel ezelőtt kellett lemondjon az alprefektusi tisztségről.
Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete is eséllyel pályázik a prefektusi vagy alprefektusi tisztség valamelyikére. Megtudtuk: a napokban több név is felmerült, a kormánybiztosi tisztségre azonban azt a Dézsi Attilát fogják javasolni, akit a PDL az elmúlt év januárjában távolított el az alprefektusi székből.
Információink szerint a Szatmár megyei RMDSZ csak alprefektusi pozíciót kap a kormánytól, a kormánybiztosi széket a PDL megtartja magának. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete tegnap kora délután tartotta egyeztető ülését, és döntött, kit javasol a megyei kormánybiztos-helyettesi pozíció betöltésére. Többszöri próbálkozásunkra sem sikerült megtudni sem a megyei, sem pedig a városi vezetéstől, kit látnának szívesen a partiumi megye alprefektusi székében.
Az illetékesek a hírzárlatot azzal magyarázták, hogy a nevekről még egyeztetnek. „A legmegfelelőbb embert szeretnénk a legjobb pozícióba helyezni. Szerencsére van kikből válogatni, mert több értékes ember is van a megyében” – hangzott el tegnap a megyei RMDSZ sajtóirodájában. Egyébként a partiumi megyében korábban már volt magyar kormánybiztos, ugyanis 1996 és 2000 között Ridl Rudolf töltötte be ezt a tisztséget, aki 2001 és 2008 között, nyugdíjazásáig alprefektusként dolgozott. A kormánybiztos-helyettesi tisztséget 2008 áprilisa és augusztusa között Pataki Csaba töltötte be, akit 2008 szeptemberétől tavaly márciusig Gáti István váltott.
Folynak a tárgyalások egy alprefektusi tisztségről Bihar megyében is – tudtuk meg Szabó Ödöntől, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökétől. A szervezetnek már van jelöltje, de az ügyvezető a végső döntés meghozataláig titokban kívánja tartani annak kilétét. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 15.
Folytatják a fejlesztéseket
Interjú Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat elnökével
Mi lenne az a három 2009-es sikerélmény, amiért most azt mondhatja: másfél évvel ezelőtt megérte újabb elnöki mandátumért versenybe szállni?
– A legnagyobb örömmel a Kultúrpalota kistermének átadása tölt el. Miután két évvel ezelőtt teljesen rendbe tettük a nagytermet, most sikerült restauráltatni a kistermet is, amely újra eredeti fényében pompázik. Sikerként könyvelem el a vidrátszegi nemzetközi repülőtér második termináljának a befejezését, valamint a kifutópálya feljavítását. Jó úton haladunk a pálya meghosszabbításáért tett lépéseinkkel is.
Folyik a kisajátítási procedúra, a tulajdonosok kártalanítása, és már az uniós pályázat tervén gondolkodunk. Persze ehhez bizonyos mértékben politikai támogatás is szükséges, de a pályázat sikere főleg a mi operativitásunkon múlik. Helyhiány miatt a kolozsvári röptér kifutópályáját már nincs hova fejleszteni. A napokban éppen a mi támogatásunkat kérték egy új, Désen felépítendő repülőtérre.
Az, hogy jelenleg jóval kevesebb járat indul Vidrátszegről, mint Kolozsvárról, tény. A tavalyi fejlesztések után azonban ismét érdeklődni kezdett a Ryanair, amely több járatát hozná Marosvásárhelyre. Végül még hadd tegyem hozzá, hogy amikor nem fog füstölni a marosvásárhelyi vegyipari kombinát, nem lesz annyi ködös nap a környéken, így nem lesz mire panaszkodniuk a légi járatokat működtető cégeknek.
– Mire jut még az idei, amolyan túlélési költségvetésből?
– Folytatnunk kell a korábban elkezdett hulladékgazdálkodási, illetve víz- és csatornarendszer programunkat. Európai pénzekre számítunk, de még így is mindkettő sokat fog felemészteni, mert az önrésszel nekünk kell megelőlegeznünk a munkálatok elkezdését. Fel kell újítanunk a bábszínház részére vásárolt egykori zsidó művelődési központot és a volt pártszállodát, amelynek emeleti helyiségeit irodaházként használnánk.
A földszinti egykori pártkantinba a Kultúrpalotában már nem férő megyei könyvtár egy részét költöztetnénk. Szintén 2010-ben kezdenénk el a Csergedi-tetőre tervezett motorversenypályája építését, amely hazai szinten a legnagyobb ilyen jellegű létesítménynek számítana. Ezenkívül csak kisebb beruházásokkal számolunk, amelyekről éppen a napokban tárgyalunk az intézményvezetőkkel.
– Ha a költségvetésről, pénzszerzésről és -elosztásról van szó, mennyire érzi biztonságban magát azok után, hogy az RMDSZ kormányra került?
– Erre azt mondhatnám, hogy jól esik, hogy nem maradtam magamra. Viszont hangsúlyoznám, hogy az RMDSZ Bukarestben tevékenykedő politikusai eddig is támogatták Maros megyét. Odafigyeltek és követték a projektjeinket: amikor valami gond támadt, mindig próbáltak segíteni.
– Gondolja, hogy jót tesz a megyei önkormányzat-prefektúra-marosvásárhelyi városháza háromszög eddig egyáltalán nem felhőtlen viszonyának a PDL és az RMDSZ közötti, felső szinten hozott, de a megyékre is levetítendő együttműködési egyezség?
– Ha mindhárom intézmény végzi a maga törvényes keretek körülhatárolta dolgát, nem adódhatnak gondok. Annál is inkább, mivel érdekeink azonosak. Viszont, ha belegondolunk, hogy Marius Paşcan prefektus a megyei tanács ostorozásával zárta az elmúlt évet, idei első sajtótájékoztatóján pedig ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, elég nehéz felhőtlen együttműködésre számítani.
Hasonló a helyzet Dorin Florea polgármesterrel is, akinek meg kellene tanulnia, hogy az egyezség nemcsak addig tart, amíg felállunk a tárgyalóasztaltól. Én a hat év alatt rájöttem, hogy nem kell minden támadásra azonnal reagálni, főleg, ha percemberekkel van dolgom. A párbeszéd híve vagyok, ám úgy vélem, nem elég tárgyalni, meg is kell egyezni, és azt az egyezséget be kell tartani.
– A polgármester immár visszaköltöztetné a hivatalt a régi városházára, ahol a prefektúra és a megyei tanács székel. A főispán is belemenne a cserébe, most csak önökön múlik, hogy visszakaphatja Marosvásárhely Bernády György korában épült városházát vagy sem. Állítólag ön nem támogatja az RMDSZ által korábban szorgalmazott ingatlancserét.
– Engem ennél fontosabb gondolat foglalkoztat: amíg itt vagyok, restauráltassam ezt a csodálatos épületet, amely 2008-ban töltötte a századik évét. Habár a prefektúrával közösen működtetjük, a megyei tanács a saját pénzén készítette el a restaurálási terveket, szerezte be az engedélyeket. Most csak a kormányhivatal hozzájárulását várjuk a munkálatok elkezdéséhez. Ha Vásárhely jelképe ismét úgy fog kinézni, mint megálmodója és építője idejében pompázott, gondolkodhatunk a cserén. Viszont az sem tőlünk függ, hosszas folyamat, mely végső soron kormányhatározatot igényel.
– És fog úgy kinézni a hajdani városháza, mint Bernády idején? A kommunista hatalom által eltávolított, magyar jelképeket ábrázoló vitrál ablakok is visszakerülnek a helyükre?
– Egyelőre sajnos nem. A művelődési minisztérium korábbi válaszát idézve „annak még nem jött el az ideje”. A csodálatos ablakokat restauráltattuk, és kiállítottuk a múzeumban.
– Magyar jelképekkel vagy anélkül, sokszor tűnik úgy, mintha Maros megye, vagy legalábbis annak marosszéki oldala nem is lenne a Székelyföld része.
– Sajnos tényleg így van, és ez engem is nagyon zavar. Ennek két oka van. Egyrészt könnyű a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknak, mert minden egyes alárendelt intézménnyel jól együtt tudnak működni. Maros megyében, ahol már jó ideje kisebbségben vagyunk, nem tudjuk bizonyos kérdésekben érvényesíteni az akaratunkat, annál is inkább, mivel bizonyos határozatok megszületéséhez kétharmados többség szükséges. Ráadásul sokkal nehezebb lenne úgy vezetni az önkormányzati testületet, hogy folyton a Székelyföld közös dolgaival foglalkozzam.
Ettől függetlenül jól együtt tudunk működni kulturális, és akár önkormányzati vonalon is. A másik oka annak, hogy sokszor úgy tűnik, mintha nem lennénk része a székelyföldi régiónak az, hogy az ottani illetékesek egyszerűen kifelejtenek bennünket. A minap azzal hívott fel a Hargita megyei kollégám, hogy bocsássak meg neki, de Maros megyét véletlenül kihagyták a székelyföldi turisztikai reklámanyagból, ha viszont gondolom, írjak valamit, és újranyomtatják az egész anyagot. Mit mondjak, sértő ránk nézve, de ettől függetlenül tudunk jól együtt dolgozni.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 17.
Megvalósult kétnyelvűség marosvásárhelyi közintézményekben
Sorra kerülnek ki a magyar feliratok a marosvásárhelyi közintézményekre: az őrző-védő szolgálat után a megyei kórház és a prefektúra is kihelyezte az új „cégért”. Vannak azonban, akik nem tettek eleget a felszólításnak.
Húsz év után először került magyar nyelvű felirat a Maros megyei prefektúra épületére. A kétnyelvűsítést évekkel ezelőtt Bárczi Győző korábbi és jelenlegi alprefektus kezdeményezte, ám kísérlete eddig alprefektus kollégája ellenkezésébe ütközött.
„A magyar nyelvű tábla kifüggesztését Marius Paşcan prefektus is támogatta. Igaz, a felirat már évekkel ezelőtt kikerülhetett volna az épület három bejárata fölé, merthogy Ciprian Dobre egykori kormánymegbízottnak sem volt semmi ellenvetése. Akkoriban viszont Zamfira Pora alprefektus akadályozta meg, félremagyarázva a helyhatósági törvényt” – részletezte a Krónikának Bárczi. Pora, akit a Boc-kormány távolított el tisztségéből, az idők során számos magyar jellegű kezdeményezést akadályozott meg vagy próbált gátolni.
A földosztó bizottságban például ő volt azoknak a hangadója, akik a törvényekkel és kormányrendeletekkel dacolva vétózták meg a Maros menti erdők visszaszolgáltatását a nemesi családok leszármazottainak. Bárczi Győzőnek Zamfira Pora hiányában sem volt azonban könnyű keresztülvinnie akaratát: a hivatal alkalmazottai előbb csak az egyik homlokzatra kerülő felirat dokumentációját készítették elő.
Ezzel egyidőben az utóbbi napokban több, a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó intézmény homlokzatára is felkerült a magyar nyelvű felirat. Elsőnek a Kossuth (Călăraşilor) utcában működő megyei őrző-védő szolgálat vezetősége lépett, majd a megyei kórház következett. Ezzel szemben ígéretük ellenére sem cseréltek „cégért” a lakosság-nyilvántartási hivatal és a sürgősségi kórház illetékesei. Amint arról beszámoltunk, a Krónika ezelőtt egy hónappal fordult az ügyben Lokodi Edit Emőke megyei önkormányzati elnökhöz, aki azonnal utasította Dombi Károlyt és Florin Gomotîrceanut a táblák kicserélésére.
Mindketten egy hetet kaptak a kérdés megoldására, amire szavukat is adták. A tanácselnök januárban elmondta, hogy már több ízben küldött átiratot a 2001/215-ös közigazgatási törvényt megszegő intézményvezetőknek, azonban valamennyien hajthatatlanok maradtak. Kérdésünkre, hogy egy hónap után mi történik azokkal a vezetőkkel, akik négyszeresen túlszárnyalták az egyhetes ultimátumot, Lokodi Edit Emőke tegnap elmondta, ha lassan is, de jó irányba halad az ügy.
„A sürgősségi kórház igazgatója, Florin Gomotîrceanu a napokban teteti ki a táblákat, a lakosság-nyilvántartási hivatalban viszont nem tudom, mi a helyzet, ugyanis a napokban igazgatóváltás történt” – mondta Lokodi Edit Emőke, remélve, hogy hamarosan sikerül lezárni ezt a kérdést.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)