Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. július 19.
Sok a bukott pedagógus az idei versenyvizsgán
Az érettségiző diákokhoz hasonlóan a pedagógusok is rosszul teljesítettek az idei versenyvizsgán, csupán a vizsgázók 30 százalékának sikerült 7-es és 10-es közötti jegyet szereznie, így csak ők juthatnak végleges álláshoz. A mintegy 24 ezer vizsgázó pedagógus 32 százaléka megbukott a vizsgán, 52-en közülük a legkisebb jegyet, egyest kaptak – közölte tegnap Oana Badea tanügyi államtitkár.
A megmérettetésen résztvevők 38 százalékának 5-ös és 7-es közötti jegyet sikerült szereznie, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy végleges álláshoz jussanak, csupán helyettesítői helyre jelentkezhetnek. Az egyesre vizsgázók fele testnevelő tanár, de 26 olyan pedagógus is akadt, aki jelesre teljesített. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy az elmúlt három évhez képest, amikor szintén gyenge eredmények születtek, az ideiek a legrosszabbak. 2008-ban például a vizsgázók 18 százaléka teljesített 5-ös alatt, 37 százaléka 5–7 között, míg 45 százaléka választhatott végleges állást. Rá egy évre már 17, 39, illetve 44 százalékra módosult ez az arány. Tavaly a pedagógusok 23 százaléka nem szerezte meg az átmenőt, 39 százalékuk 5-ös és 7-es között teljesített, míg újabb 39 százalékuk vette sikeresen az akadályt. Arra egyébként számítani lehetetett, hogy gyengék lesznek az eredmények, több megyében ugyanis a vizsgázók jelentős része már a tételek ismertetése után távozott a vizsgateremből.
Oana Badea rámutatott, a versenyvizsga célja megszűrni a jelentkezőket, hogy szeptember 12-én felkészült pedagógusok állhassanak a diákok elé. Úgy vélte, ezt sikerült teljesíteni. A jegyükkel elégedetlen vizsgázók ma még megóvhatják azt, a végleges eredményeket 21-én függesztik ki. A sikeresen vizsgázók július 22–25. között választhatnak a betöltetlen végleges állások közül ott, ahol vizsgáztak, a megmaradt posztokra 27–28-án az ország bármely részéről jelentkezhetnek a 7-es átlagot elérő versenyzők, a helyek számítógépes elosztását 29-én tartják.
A tanügyi minisztérium adatai szerint az idei tanári versenyvizsgára 38 101 személy jelentkezett, azonban végül csak 29 291-en jelentek meg a tantermekben. 5460-an közülük visszakoztak, 2200-an orvosi, mintegy 3200-an személyes okokból, 95-öt pedig kizártak a megmérettetésről. A 38 ezer jelentkező közül több mint 4000-en végeztek idén, számukra 4471 végleges és közel 43 ezer helyettesítői állást hirdettek meg. A helyek többsége óvónőkre, a tanítókra, a román-, angol- és tornatanárokra vár, de nagy a kereslet matematika-, történelem-, földrajz- és biológiatanárokra, illetve gyógypedagógusokra is.
Egyébként az idei volt az utolsó tanári versenyvizsga, amikor a pedagógusok megyei szinten szállnak versenybe a szabad állásokért. Jövőtől minden egyes tanintézmény maga hirdeti meg a megüresedett posztokat, és szervez versenyvizsgát a jelentkezők számára. Az állást elnyerő pedagógusokkal meghatározott időre szóló szerződést kötnek.
Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

2011. július 25.
Egyetemek: van elég felvételiző
A gyenge érettségi eredmények ellenére nem csökkent a felvételizők aránya a nagy népszerűségnek örvendő kolozsvári felsőoktatási intézményekben, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) azonban húsz százalékkal kevesebb a jelentkező.
ár még nem ért véget a beiratkozási időszak, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem legtöbb karán a tavalyi beiratkozási adatokhoz hasonlóan számottevő túljelentkezést regisztráltak – derült ki a felsőoktatási intézmény rektorátusának közleményéből. Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese a Krónikának elmondta: a magyar tagozaton várakozásaiknak megfelelően csaknem azonos a tavalyival az eddig beiratkozottak aránya. Hozzáfűzte, a kisebb egyetemeknél előfordulhat, hogy kevesebben iratkoznak be, azonban az ország négy legnagyobb egyetemét, köztük a BBTE-t a demográfiai hullámvölgyek sem szokták érinteni.
Az egyetem közleménye szerint a legtöbben a politológia és jogi karra iratkoztak be, az itt oktatott szakokon hatszoros volt a túljelentkezés a tandíjmentes helyekre. A legkevesebben a környezettudomány és kémia szakokra jelentkeztek, itt egyelőre alig van túljelentkezés 1,15, illetve 1,39 diák jut egy tandíjmentes helyre.
Senki sem jelentkezett Székelyudvarhelyen
A kolozsvári egyetem kihelyezett karain már jóval kisebb az érdeklődés. A Székelyudvarhelyen meghirdetett matematika–informatika szakra például senki nem jelentkezett. A kihelyezett tanszék vezetői csak találgatni tudnak, hogy miért ennyire népszerűtlen az újonnan elindított szak. „Tizenöt államilag támogatott helyet hirdettek meg. Nem értem, miért nem iratkozott be senki. Talán a sikertelen érettségi is hozzájárult, de talán a nagyobb reklám is jól jött volna, vagy egyszerűen nincs még hagyománya a szaknak” – mondta a Krónikának dr. Antal Sándor, a matematika–informatika szakra történő felvételi lebonyolításával megbízott pedagógusi szak tanulmányi igazgatója. Ezzel szemben a már tizenkét éve Udvarhelyen működő tanító és óvónői szakra a várakozásoknak megfelelően iratkoztak be a frissen végzettek. A meghirdetett hatvan nappali tagozatos helyre hetvenen jelentkeztek, a harminc távoktatási helyre pedig huszonhárman.
Mint ismeretes, korábban a BBTE Csíkszeredában működtette a matematika–informatika szakot, de az egyetem vezetősége tömbösíteni igyekszik a kihelyezett tagozatokat, így idén Udvarhelyen indulna a szak. Egyelőre azt remélik, hogy az őszi pótfelvételi még javíthat a helyzeten.
Zavartalan beiratkozás a Sapientián
A gyenge érettségi eredmények a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) felvételiét sem befolyásolták. „Tavalyhoz képest gyakorlatilag semmilyen visszaesés nincs, ami a beiratkozó diákok létszámát illeti” – közölte a Krónikával Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, nem tartottak különösebben az esetleges létszámhiánytól, hiszen az erdélyi és partiumi magyar gimnazisták sokkal jobb eredményeket értek el az országos átlagnál, mintegy 67 százalékuknak sikerült az érettségije. „Az, hogy egy picit komolyabban veszik az érettségit, nekünk egyetemi oktatóknak még jó is, mert hosszú távon azt jelentheti, javul a minőség, a gyenge felkészültségű gimnazisták nem iratkozhatnak be automatikusan az egyetemekre” – nyilatkozta lapunknak Tonk Márton. Arról is beszámolt, hogy a foto - film - média szakon már most túljelentkezés van, de a kolozsvári kar másik három szakára is szép számban jelentkeztek diákok, ugyanakkor biztosan maradnak helyek az őszi beiratkozási időszakra is, de ezek valószínűleg tandíjkötelesek lesznek.
Kevés jelentkező a PKE-n
Ezzel szemben a másik magyar magánegyetemen, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen mintegy 20 százalékkal csökkent a beiratkozottak száma tavalyhoz képest – tudtuk meg Nyíri Enikő titkárságvezetőtől, aki ezt az idei rossz érettségi eredményeknek tudja be. A szerdán lezárult beiratkozáson 280 végzős nyújtotta be a mappáját. Legnépszerűbbnek idén is azok a szakok bizonyultak, amelyeket minden évben a legtöbb hallgató keres: az angol, a menedzsment, a turisztika és a képzőművészet, illetve az idén másodjára felvételit hirdető magyar nyelv és irodalom szak – az elmúlt esztendőktől eltérően azonban idén e szakok egyikére sem volt túljelentkezés. Minden szakon a meghirdetett helyek száma alatt maradt a jelentkezők létszáma, ezért szeptember elsejétől kezdődően minden szakon szerveznek pótfelvételit.
Nagy jegyek az orvosin
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol már lezajlott a felvételi, idén is nagy volt az érdeklődés, mintegy három jelölt jutott egy helyre, és kevesen jutottak be 9-es alatti átlaggal. Orvosi szakon magyar tagozaton 131 tandíjmentes hely telt meg, a bejutóknak 9,98 és 9,04 közötti átlaga volt. 16 vizsgázó tízest kapott az írásbeli vizsgán. Fogorvosi szakon 35 végzős jutott be államilag támogatott helyre 9,26 és 8,08 közötti átlaggal, míg 37-en tandíjköteles helyen folytatják tanulmányaikat. 35 tandíjmentes hely volt meghirdetve gyógyszerészi szakon is, míg újabb 17 végzős költségtérítéses helyre jutott be. A felvételizők péntekig nyújthatták be az óvásokat, a végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 9.
Az RMDSZ törvénytelenséggel vádolja Sorin Apostut, utóbbi szerint nagy siker a főtéri piac
A jóérzés ellen vétett Sorin Apostu kolozsvári polgármester és az önkormányzat demokrata-liberális párti (PDL) frakciója azzal, hogy hétvégi piacot létesített a Főtéren, a Szent Mihály-templom tövében – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális miniszter, RMDSZ-elnök a kormánykoalíció tegnapi ülése után.
találkozón a kolozsvári főtéri piac ügye is szóba került, ugyanis miután Sorin Apostu polgármester nem kérte ki az RMDSZ véleményét az ügyben, a szövetség megyei vezetése úgy döntött, helyi szinten felbontja a koalíciós paktumot. Kelemen Hunor szerint a PDL-s városvezetés nemcsak a jóérzés, hanem a törvények ellen is vétett azzal, hogy nem kérte ki a Szent Mihály-plébánia véleményét a piaclétesítés ügyében.
„A törvény tiltja, hogy piacot létesítsenek egy templom mellett az illető felekezet beleegyezése nélkül, így itt nemcsak a jóérzés ellen vétettek, hanem a hatályban lévő jogszabályok ellen is” – hangsúlyozta Kelemen, hozzátéve, hogy a Széchenyi (Mihai Viteazu) tér sokkal jobban megfelel a célnak, ott amúgy is piac működik, de az őstermelők a lakónegyedekben is kínálhatnák portékáikat. „Én akkor sem egyeznék bele, ha az ortodox katedrális mellé tennék, hiszen nem szokás piacot létesíteni alig 50 méterre egy templomtól” – tette hozzá Kelemen. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ vezetősége támogatja Máté András Kolozs megyei elnököt abban, hogy tárgyalásokat folytasson a PDL megyei vezetőségével a főtéri piac elköltöztetéséről. A megyei RMDSZ-elnök felvetésére, hogy a szövetség Kolozs megyei képviselői esetleg nem támogatják majd a koalíciós törvényjavaslatokat, elmondta: erről a képviselői frakció dönt Bukarestben.
Ioan Oltean, a PDL első alelnöke a kormánykoalíció ülése után úgy nyilatkozott, a két kormánypártnak helyben kell feloldania a piacnyitás miatti feszültséget. „Ők hozták létre, nekik is kell megoldaniuk” – sommázott a nagyobbik kormánypárt politikusa, aki szerint „Kolozsváron mindig is jó viszony volt a PDL és az RMDSZ között”. Ugyanakkor úgy vélte, Máté András „a levegőbe beszélt”, amikor azt mondta, hogy a Kolozs megyei RMDSZ-es parlamenti képviselők nem támogatják majd a kormánykoalíció döntéseit. Eközben Sorin Apostu polgármester tegnap közleményben számolt be a szombaton első alkalommal megnyílt piac „sikeréről”. Eszerint mintegy 2000-en látogattak ki a főtéri parkolóban 7 és 15 óra között nyitva tartó piacra, ahol 31 őstermelő kínálta eladásra áruját, és egyesek már 11 órakor túladtak portékájukon.
A kommüniké szerint a termelők nagyon örültek az árusítási lehetőségnek, a városháza sajtóosztálya ugyanakkor két, meglepő módon egy román és egy magyar őstermelőt is idéz, amint a polgármester ötletét dicsérik. Mint kifejtik, főleg azért örülnek a szombatonkénti piacnak, mert ingyen árulhatnak, ráadásul a városközpontban, ahol jóval többen látogatják azt. „A 2000 elégedett látogató azon reményének adott hangot, hogy a főtéri piac hagyománnyá válik Kolozsváron” – zárul a közlemény.
A PDL és az RMDSZ megyei vezetősége egyébként ma tárgyal a koalíció jövőjéről. Mint ismeretes, a koalíció felbontásának szükségessége már a Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett Iorga-tábla kapcsán felmerült, az ügyben azonban azóta sem született megoldás.

2011. október 5.
MOGYE: Marius Paşcan a magyar tagozatot hibáztatja
A magyar tagozat miatt került a második kategóriába a felsőoktatási intézmények rangsorolásakor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) – mondta tegnap Marius Paşcan Maros megyei prefektus, aki szerint felháborító, hogy a román és a magyar tagozat hétfőn külön tartotta a tanévkezdő ünnepélyt. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven.
Paşcan szerint a magyar tagozat miatt csökken az oktatás színvonala, mivel nincs elegendő szakember. Mint arról beszámoltunk, az egyetem szenátusa pár hete úgy döntött, nem hosszabbítja meg a nyugdíjas óraadó tanárok szerződését – a tizenöt elbocsátott professzorból kilenc magyar nemzetiségű. A kormánymegbízott a marosvásárhelyi egyetemek vezetőivel tartott tegnapi találkozón úgy vélte, a MOGYE román tagozata első kategóriát, míg a magyar utolsót érdemelne. Elmondta, a magyar intézetek miatti tüntetések csak a feszültséget keltik a lakosság körében, ezekkel „fals problémát kreálnak” a kezdeményezők. Ugyanis az új oktatási törvénnyel szigorú követelmények léptek életbe, amelyek az oktatás minőségére összpontosítanak, míg a tiltakozások épp erről terelik el a figyelmet, vélte a prefektus.
Hangsúlyozta, „a szegregáció helyett az egységet” választja, szerinte a pozitív diszkrimináció a multikulturalitás védelmét, a kultúrák közötti versenyt jelenti, de ennek nem „igazságtalanul” kell történnie. A prefektus úgy vélte, a MOGYE-n nem éri sérelem a magyar oktatókat és diákokat, és a tiltakozások hátterében „politikai érdekek” állnak. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egyébként tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven, úgy vélve, ily módon egy erős felsőoktatási intézmény jönne létre.
Alaptalan magyar panasz?
Alaptalanok a MOGYE magyar tagozatát ért sérelmek – jelentette ki Klara Brânzaniuc, az egyetem rektorhelyettese, aki a felsőoktatási intézményt képviselte a prefektussal való tegnapi találkozón. Az orvosi kar dékánja hangsúlyozta, hogy a MOGYE egy multikulturális intézmény, amit az egyetem chartája is tükröz. Hangsúlyozta, az egyetem ragaszkodik hagyományaihoz, ahhoz hogy az elmúlt 65 évben csak itt volt román és magyar orvosképzés, azonban meg kell érteni, hogy ez különbözik minden másfajta képzéstől. „Olyan jellegzetességei vannak, amelyek mindenkinek fel kell vállalni, és amelyeket ha elveszítünk, mindent elveszítünk” – mondta Klara Brânzaniuc, hozzátéve, nem megalapozottak azok a vádak, melyek szerint sérülne a magyar oktatás, azáltal hogy a magyar nyelvet csak az előadótermekben használhatják a diákok, a gyakorlati órákon nem. A külön tartott tanévnyitó kapcsán kifejtette: meglepte, hogy a magyarok külön tanévnyitót szerveztek, ez egy „atipikus” eset, hiszen az angol nyelven tanulók is a nagy, Kultúrpalotában tartott rendezvényen voltak jelen.
Nagy: nincs visszajelzés
A MOGYE magyar tanárai és diákjai egyébként utolsó jelzésnek szánták a külön tanévnyitót. „Ez volt a magyar tanárok és a diákszövetségi vezetők döntése, amit egyszerűen csak közöltünk a rektorral” – mondta el a Krónikának Nagy Örs, Constantin Copotoiu rektor helyettese. Az intézményvezető nem örült a kezdeményezésnek, de nem is próbálta akadályozni, mint mondta, számára természetesebb lett volna, ha mindannyian a Kultúrpalotában gyűlnek össze. Gesztusukkal a hivatalosan mindmáig nem létező magyar tagozatot ért sérelmekre szerették volna felhívni a figyelmet. „Egyelőre semmiféle visszajelzést nem kaptunk. Senki nem áll ki a magyarok mellett, hogy elmondja, miért nem lehet létrehozni a magyar tagozatot vagy vonalat. Mint ahogy a románoknak sem mondják el, hogy az általuk megszavazott egyetemi charta ezért vagy azért törvénybe ütköző.
Ebben a bizonytalanságban tanárnak és diáknak megcsappan a munkakedve, arról nem is beszélve, hogy így még nehezebb lesz utánpótlást toborozni” – fakadt ki lapunknak Nagy Örs. Ismét nyomatékosította: a magyar tanároknak az a kötelessége, hogy oktassanak, a diákoknak meg, hogy tanuljanak. „Egyetemi szinten valamennyi törvényes lehetőséget kimerítettük. Leülhetünk és sztrájkolhatunk, feszíthetjük a húrt, de azzal nem oldunk meg semmit. Ez minket meghalad, csak a politikum tehet még valamit” – szögezte le a rektorhelyettes. Kérdésünkre, hogy a sok tétovázás után mit vár a politikumtól, megismételte: vagy segítséget, vagy érthető magyarázatot arra, hogy, miért nem alkalmazható az oktatási törvény.
Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2011. október 20.
Kezdődik a népszámlálás
Országszerte több mint 120 ezer számlálóbiztos veszi nyilvántartásba Románia lakosságát a ma kezdődő népszámláláson. Az összeírók október 31-éig a lakásukon keresik fel a polgárokat, és a nyilatkozatok alapján papír alapú kérdőíveket töltenek ki a cenzorok, kötelezően tollal, és nem ceruzával. Minden családban általában háromfajta űrlapon rögzítik az adatokat: egyiken a lakásra, épületre (LC – Locuinţă, clădire; kék színű), a másikon a háztartásra (G – Gospodărie; zöld színű), a harmadikon pedig a személyekre, a háztartás tagjaira (P – Persoane; piros színű) vonatkozókat.
Az LC jelzésű űrlapra a lakásra, házra, épületre vonatkozó adatok kerülnek, míg a G jelzésű űrlap az egyazon háztartásban élő személyek listáját tartalmazza majd. Ezen a jelenlevőket, illetve a 12 hónapnál rövidebb időre eltávozott személyeket tüntetik fel. Ezenkívül külön kérdőíveken gyűjtik majd az információkat a nem a háztartáshoz tartozó, de ideiglenesen a helyszínen lévő személyekről (TP – Persoane temporar prezente), illetve a huzamosabb időre külföldre távozott személyekről (PPI – Persoane plecate pentru o perioadă îndelungată). Utóbbi mellett még külön kiegészítő lapon gyűjtenek majd adatokat a 15 évnél idősebb, külföldön élő háztartástagokról (M – Persoane plecate în străinătate). A speciális kérdőíveket csak akkor kell kitöltetni, ha az említett csoportokba tartozó személy is a háztartáshoz tartozik. A www.nepszamlalas.ro honlapon szereplő adatok szerint például egy háromtagú háztartásban minimum öt kérdőívet töltenek majd ki: egy lakáskérdőívet, egy háztartási kérdőívet és három személyi kérdőívet.
Azok a személyek, akik nem tartózkodnak otthon október 20–31. között – és nincs senki, aki nyilatkozna helyettük –, hazatérés után a polgármesteri hivatalok népszámlálási bizottságainál kérhetnek útmutatást. Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy személyt két helyszínen is nyilvántartásba vesznek. Ez semmiféle szankciót nem von maga után, sőt az a biztos, ha az otthonától ideiglenesen távol lévő személyt, mondjuk, állandó lakcímén családtagjai is bediktálják, illetve ő maga is kitölti a TP jelzésű kérdőívet ott, ahol éppen tartózkodik. Ebben az esetben az összesítéskor a személyi szám segítségével kiszűrik az egyezést.
Ungur és secui helyett maghiar
A magyar válaszadók helyzetét nehezíti, hogy a statisztikai szakkifejezésekkel teletűzdelt kérdőívek kizárólag román nyelven tölthetők ki. Azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 20 százalék fölött volt a 2002-es népszámláláson, a számlálóbiztosoknál magyar nyelvű mintakérdőívek is lesznek, amelyeken követni lehet a kérdéseket. A cenzorok a legkülönbözőbb dolgokról érdeklődnek majd. Többek között arról, hogy pontosan mekkora a konyha, milyen anyagokból épült a ház, van-e benne csatornázás stb. Számos személyes kérdésre is válaszolni kell, az összeírók a nemzetiségi, felekezeti hovatartozás mellett például arra is kíváncsiak, hogy valaki kettős állampolgár-e. A válaszadás kötelező. A 2011-es romániai népszámláláson a nemzetiség, anyanyelv és a vallás vonatkozásában nem lesznek előre megadott kategóriák (magyar, román, székely stb.), amelyek közül választani kell. A számlálóbiztos csupán kérdéseket tesz fel: Mi az Ön nemzetisége?, Mi az Ön anyanyelve?, Milyen vallású Ön? A magyarok esetében a maghiar mellett az ungur és a secui is létezik külön kategóriaként, azonban arra nincs biztosíték, hogy az adatok öszszesítésekor azokat, akik az utóbbi kettőt nyilatkozták, a magyar nemzetiségűekhez sorolják majd, így nagyon fontos, hogy a magyarok maghiar-nak vallják magukat.
Korrigálták a hibát
Amint arról beszámoltunk, a módszertan kapcsán több, egymásnak ellentmondó utasítást is kaptak a biztosok az elmúlt napokban. Az Országos Statisztikai Hivatal emiatt figyelmeztette Bihar, Kolozs és Maros megye népszámlálási bizottságait arra, hogy a korábban mondottakkal ellentétben a háztartás más tagjai is nyilatkozhatnak az éppen távol lévő személy nemzetiségi és felekezeti hovatartozásáról, anyanyelvéről. Dr. Vergil Voineagu, az intézmény elnöke erről hivatalos levélben tájékoztatta Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke azt követően fordult az Országos Statisztikai Hivatalhoz, hogy a három megyében a kérdezőbiztosok számára tartott felkészítőkön tévesen értelmezték az összeírás módszertanát, azt állítva, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévő személyek adhatnak adatokat.
Az Országos Statisztikai Hivatal elnöke biztosította az RMDSZ elnökét, hogy a kérdezőbiztosok mindenhol írásban megkapják azokat a szükséges információkat, amelyek kizárják a metodológia téves értelmezését, és lehetővé teszik azt, hogy a népszámlálás eredményei a lehető legpontosabban tükrözzék a realitást. Az RMDSZ mindenesetre ingyenesen hívható zöld vonalat működtet a cenzus ideje alatt – akik bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akadályba ütköznek a népszámlálás során, azonnal jelezhetik azt a 0800-802009-es telefonszámon, a szövetség helyi irodáiban vagy a www.nepszamlalas.ro honlapon.
(A magyar cigányokat féltik Háromszéken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki szervezete arra figyelmeztet, hogy a bukaresti roma szervezetek befolyása alá kerülhetnek a háromszéki roma vezetők. Nemes Előd, az EMNT sepsiszéki ügyvezető igazgatója elmondta, a háromszéki roma vezetők rendszeresen Bukarestbe járnak képzésekre, ahol emberjogi kérdésekkel foglalkoznak, az országos szervezetek pedig nincsenek tekintettel a székelyföldi romák magyar anyanyelvére és sajátos identitására. Fennáll a veszélye, hogy a magyar anyanyelvű székelyföldi cigányság, amelynek nincs magyar ellenségképe, és gyerekeit is magyar iskolába járatja, önállósodik. Nemes szerint elképzelhető, hogy a romák az autonómia ügyében is ellenségesen fognak majd megnyilvánulni, és Háromszéken 25-ről 35 százalékra nőhet az önrendelkezést ellenzők aránya.
A cigányok önállósodási tendenciájára utal, hogy Kovászna megyében az 1992-es népszámláláson a lakosság 1,1 százaléka vallotta magát romának, míg 2002-ben az arány 2,7 százalékra emelkedett. Nemes Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002-ben 114-en vallották magukat csángónak, és a csángók most is külön nemzetiségként szerepelnek. Az EMNT becslései szerint a brassóiak beköltözése módosíthatja a sepsiszentgyörgyi etnikai arányokat, hiszen az elmúlt tíz évben csak az Állomás negyedbe 77 család költözött be a közeli nagyvárosból, így 40-ről 42 százalékra nőtt a románság aránya. Az EMNT a népszámlálás teljes ideje alatt felügyeli az adatgyűjtést Háromszéken.)
Pap Melinda

2011. november 3.
Pert fontolgat a népszámlálás kapcsán az EMNT és az EMNP
Nyílt levelében jelezte a kormányfőnek és a belügyminiszternek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettesea Krónikának elmondta, bár az adatfeldolgozást felügyelő megfigyelőkre a jogszabályokban van utalás, erre nem dolgozták ki a módszertant, és a polgármesteri hivatalokat sem értesítették róla.
„Elengedhetetlen, hogy a népszámlálás leglényegesebb részénél, az adatfeldolgozásnál is jelen legyenek a megfigyelők. Egyelőre még nem világos, hogy ki hozta ezeket a döntéseket, ki a felelős az akkreditációk megvonásáért, ez azonban mindenképpen ellentmond a hatályos kormányrendeletnek. Nincs tudomásom arról, hogy mindez más szervezetek esetében is így történt-e, véleményem szerint azonban általános jelenségről van szó” – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Hozzátette: az EMNT és az EMNP valamennyi megyében kért akkreditációt, eddig azonban kizárólag negatív választ kaptak a megyei, illetve helyi tanácsoktól, többek között Bihar és Máramaros megyében. „Már az adatgyűjtés alatt is szembesültünk azzal a problémával, hogy akadályozzák megfigyelőink tevékenységét, több esetben pedig – például Kolozsváron – az akkreditációkat csak a népszámlálás befejezése előtt pár nappal adták meg. Úgy gondolom, az illetékesek elbukták a cenzus megrendezésének tesztjét, többször is bizonyították szakértelmük, valamint a magyar közösséggel szembeni jóindulatuk hiányát. Az Európai Bizottságnál is panaszt fogunk tenni, ha bebizonyosodik, hogy meghamisították a népszámlálás eredményeit” – fogalmazott Toró.
Nyílt levél a rendellenességekről
A szervezet nemcsak jogi úton tiltakozik az akkreditációk megvonásáért. Toró T. Tibor azt a nyílt levelet is bemutatta, amelyben Tőkés László felszólítja Emil Boc miniszterelnököt, valamint Traian Igaş belügyminisztert a közbelépésre, illetve a rendellenességek megoldására. Az Európai Parlament alelnöke szerint a népszámlálás rendkívül fontos egy állam igazgatása szempontjából, de a nemzeti közösségek számára is, mivel jogaik egy része számarányukra alapozódik, az EMNT akkreditált népszámlálási megfigyelői pedig számos szabálytalanságot tapasztaltak a folyamat átláthatóságával kapcsolatban.
A sajtótájékoztatón az is kiderült: az EMNT által működtetett zöldvonalon közel ezer visszaélést jeleztek az adatgyűjtés során. Toró ezzel kapcsolatban elmondta: egyeztetnek az RMDSZ munkacsoportjával erről, a visszaélések kezeléséről pedig ezt követően, közösen döntenek majd. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke arra mutatott rá, hogy az adatgyűjtés második felében csökkent a negatív visszajelzések aránya, szerinte ez leginkább annak tudható be, hogy sikerült megfelelőképpen összehangolni a tanács és az RMDSZ tevékenységét. Gergely elmondta, jogászokkal konzultáltak az említett jogi eljárással kapcsolatban, akik azonban negatívan vélekedtek az ügy sikerességéről. „Számunkra elvi kérdésről van szó. Jogsértés történt, amelyért felelősségre kell vonni az illetékeseket” – fogalmazott a régióelnök.
Közös fellépés Biharban?
Az EMNP Bihar megyében akár az RMDSZ-szel közösen tenne jogi lépéseket amiatt, hogy az Országos Népszámlálási Bizottság nem volt hajlandó meghosszabbítani megfigyelőik akkreditációját – közölte a Krónikával Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója. A két megyei szervezet múlt héten együttműködési megállapodást írt alá, amelyben megegyeztek, hogy a cenzus kapcsán felbukkanó problémákat és visszaéléseket közös erővel próbálják meg rendezni, ugyanakkor az adatok összesítésének procedúráját is együtt ellenőrzik.
A közös fellépés azonban egyelőre nem kezdődhetett meg, mivel a cenzus még nincs abban a fázisban, hogy az űrlapok megfigyelőink kezébe kerülhessenek – mondta el lapunknak Szabó József, a bihari RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke.
Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszámlálás kapcsán az igazi „harc” most, az eredmények összesítésekor kezdődik. Csomortányi István azt mondja, a legfőbb gond épp az, hogy a szervezetek akkreditált megfigyelői nem asszisztálhatnak az ellenőrzésnél, mivel engedélyük csak a cenzus időtartamára szólt. Ezért véli úgy, jogi úton kellene ezt a bajt orvosolni, és az ügyben az RMDSZ-t is megkeresik majd, hogy közösen léphessenek fel. Az EMNP egyébként tegnap közleményben azt jelezte, szerinte „a 2011-es népszámlálás megszervezését méltán nevezhetjük a román közigazgatás csődjének. Az elmúlt időszak kormányai odajuttatták az államot, hogy már a saját polgárait sem képes megszámolni.”
Hiányos metodika, nem létező megfigyelők
A népszámlálás hiányos módszertana miatt az adatrögzítés folyamatába nem delegálhatnak megfigyelőket a civil szervezetek – mondta el lapunknak Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettese. A szakember szerint bár a jogszabályok kétfajta megfigyelői státust említenek, a metodológia csak az egyikre lett kidolgozva, aki az adatfelvétel során kísérte el a számlálóbiztost; az ő akkreditációjuk azonban csak az adatgyűjtés idejére, az október 20–31. közötti időszakra szólt. Bár a jogszabályokban az uniós illetékesek ajánlására egy másik megfigyelői státusra is van utalás, mely szerint a civil szervezetek a népszámlálási bizottságokba is delegálhatnak képviselőket, erre nem dolgozták ki a metodológiát, űrlap sincs rá, és a polgármesteri hivatalokat sem tájékoztatták.
Székely a Krónikának elmondta, megfigyelők hiányában az adatrögzítés folyamatát csupán a népszámlálási bizottságok önkormányzat vagy más intézmények által delegált magyar tagjai felügyelhetik; egy egyezség értelmében az RMDSZ-nek a legtöbb magyarlakta településen van képviselője ezekben, Kolozsváron például László Attila alpolgármester személyében. A szövetség az Országos Statisztikai Intézet (INS) által végzett adatbevitelt is felügyeli az általa delegált országos igazgatóhelyettes révén.
Szétváló adatrögzítési folyamat
A népszámlálás során összegyűjtött adatokat két külön folyamat során dolgozzák fel. Az adatgyűjtés befejeztével a számlálóbiztosok kódolják a válaszokat (ez ugyanis a helyszínen nem volt kötelező), majd a lakásban kitöltött űrlapok alapján elkészítik az összesítést, és az űrlapokkal együtt átadják a főszámlálóbiztosnak. „Ő leellenőrzi ezeket, és amennyiben eltérést tapasztal a kézzel beírt szöveg és a kód között, javítást kér” – magyarázta Székely István, hozzátéve, hogy ilyen esetben a betűvel beírt választ tekintik érvényesnek.
A főszámlálóbiztos a leellenőrzött űrlapokat benyújtja a helyi népszámlálási bizottságnak, ahol szétválik a folyamat. A számlálóbiztosok által készített összesítés az Országos Népszámlálási Bizottságnál marad, mely az előzetes becslések szerint 2012 márciusáig összesíti ezeket, és közli a népszámlálás ideiglenes adatait. A lakásokban kitöltött űrlapok viszont az Országos Statisztikai Intézethez kerülnek, ahol minden egyes adatot számítógépbe vezetnek. „Ez a folyamat becslések szerint 2013 november–decemberére fejeződhet be, ekkor derülnek ki az idei népszámlálás végleges eredményei” – magyarázta Székely István.
Nem vált be a módszertan
A szakember lapunk kérdésére elmondta, az INS által kedden ismertetett részeredmény, miszerint a népszámlálás során mintegy 19,6 millió romániai állampolgár adatait rögzítették, relevánsnak tekinthető. „Millió probléma van a népszámlálás kapcsán, de ezek az adatok még mindig pontosabbak, mint bármilyen más adat” – jelentette ki Székely István. Mint arról beszámoltunk, az INS keddi közleményében hangsúlyozta, hogy ez a szám nem azonos a romániai lakosság számával, hiszen a bukaresti önszámlálók, a polgármesteri hivatalban jelentkezők, a bel-, kül- és védelmi minisztérium bizonyos alkalmazottai (a diplomáciai testületek, a külföldi misszió tagjai, a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú intézmények, például lőszerraktárak alkalmazottai) nem lettek még bevezetve.
Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese szerint a részeredmény egy érdekes helyzetre világít rá, hiszen a népszámlálásra 20 millió 400 ezer P és PPI űrlapot nyomtattak ki, míg a keddi jelentés lényeges, 800 ezres különbséget mutat. Elmondta, ennek egyik oka az is lehet, hogy a számlálóbiztosok a napi jelentéseikbe nem vezették be a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó (PPI) személyeket. „Világosan látszik, hogy a statisztikai intézet által kidolgozott módszertan, például hogy a szomszédok vagy a házmester nyilatkozik, nem hozta meg a várt eredményt, a külföldön élők jelentős részét nem sikerült összeírni” – összegzett Székely István. Példaként Kolozsvárt említette, ahol mintegy tízezer lakásba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok, ezeket feltehetően albérlők lakják, és a bérlő külföldön él. Ha ezekben az esetekben 4–5-ös szorzót alkalmaznak – bérlő és 3-4 albérlő –, kiderülhet, hogy a kincses városban 40–50 ezer személyt nem számoltak meg.
Egyértelmű csökkenés
Az INS kedden ismertetett adatai szerint az erdélyi, magyarok által is lakott városokban számottevően csökkent a lakosság száma. Kolozsváron például idén 314 513 személyt írtak össze, míg a 2002-es népszámláláson 317 953 lakost számoltak. De Marosvásárhelyen még nagyobb az eltérés, míg 2002-ben 150 ezer lakos volt, a részeredmények szerint idén alig több, mint 130 ezer személyt számoltak, és hasonló a népességcsökkenés aránya a székelyföldi és partiumi városokban is. Székely István rámutatott, a lakosság számát jelentősen módosíthatta a fiatalok kirajzása a nagyvárosok vonzáskörzeteibe, Kolozsvár esetében Szászfenesre, Kisbácsba, Apahidára.
De természetes fogyás is van, amely a magas elhalálozási arány, illetve alacsony gyermekvállalási kedv eredménye, és amely a nagyvárosokban halmozottan jelenik meg. „Abszolút számokban az erdélyi magyarság száma biztos, hogy csökken, a kérdés az, hogy a többségi lakossághoz viszonyítva az erdélyi magyarság számarányának csökkenése megállt-e, vagy esetleg javult” – jelentette ki kérdésünkre Székely István. Mint mondta, utóbbi lehetőségre az adhat reményt, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül jelentkező negatív folyamatok a román társadalomban halmozottan vannak jelen, például a románok körében jóval nagyobb a kivándorlók aránya, így elmondható, hogy az erdélyi magyar társadalom demográfiai mutatói jobbak. Csökkent a lakosság száma az erdélyi városokban
Város Idei részeredmények (megszámlált lakosok) 2002-es népszámlálásadatai
Kolozsvár 314 513 317 953
Marosvásárhely 131 753 150 041
Nagyvárad 184 861 206 614
Szatmárnémeti 97 753 115 630
Sepsiszentgyörgy 56 094 61 512
Csíkszereda 37 013 42 029
Székelyudvarhely 32 846 36 948
Kézdivásárhely 18 468 18 910
Gyergyószentmiklós 17 350 19 895
Nagyszalonta 16 889 18 074
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya, Pap Melinda

2011. november 21.
Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin

2012. január 20.
Átadták a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház tavaly restaurált részeit
Átadták a héten a gyulafehérvári római katolikus székesegyház restaurált részeit. A munkálatok során renoválták az érseki palota homlokzatát, valamint a 18. században átalakított szentélyt külsőleg és belsőleg is felújították. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye az idei évre újabb restaurálási munkálatokat tervez, a remények szerint a déli torony és a fejedelmi kapu újulna meg – közölte a Krónikával Szász János gazdasági igazgató.
A hívek immár új megvilágításban csodálhatják meg a székesegyház belülről is restaurált szentélyét
A gyulafehérvári római katolikus székesegyház restaurálása Erdély egyik legnagyobb, magyar műemlék-felújítási programjának számít, a tavalyi munkálatok költségeit a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium állta a nemzeti restaurálási program keretében, a felújítás több szakember összehangolt munkáját igényelte. A felújítási munkálatok koncepciója és kivitelezése az egyházművészeti bizottság bevonásával történt, Márton Judit műemlékvédelmi szakmérnök koordinálásával.
Összehangolt munka
Az érseki palota homlokzatának restaurálása az Arh Service Guttmann & Co SNC tervezőiroda által készített kivitelezési terv alapján történt, Guttmann Szabolcs építész koordinálásával. A munkálatokat fővállalkozóként a csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. végezte, a beruházás összértéke 1 383 687 lej volt. A szentély teljes felújítása a FKM Kft. tervezőiroda Macalik Arnold építész vezetésével készített terve alapján történt. A munkálatokat a csíkszeredai székhelyű Harbau Kft. végezte, a felújítás értéke a dóm belső világításával együtt 4 333 800 lej. A szentély felújítása során a figurális díszű román kori főpárkány, valamint a támpillérek fölött beépített román kori domborműveknek a restaurálására és azok másolatának elkészítésére is sor került.
Továbbá a román kori kórusrész károsodott bordájának tartószerkezeti megerősítése, a román kori boltozat megerősítése, a mérműves ablakok restaurálása is elkészült. A felújított szentélyt Szent Mihálynak, a főegyházmegye és a gyulafehérvári székesegyház védőszentjének napján ünnepi szentmise keretében áldotta meg Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Ezzel immár a székesegyház restaurálásának második szakasza fejeződött be, miután korábban a déli torony és a Lázói-kápolna kőrestaurálási munkálatait végezték el a szakemberek, a 600 ezer eurós beruházást, a magyar és a román kormány támogatása és a hívek adománya révén valósult meg.
Van még tennivaló
Egy akkora épületnél, mint a gyulafehérvári székesegyház, mindig van tennivaló, azonban a tavalyi restaurálási szakasszal sikerült elvégezni a sürgős munkákat – értékelte lapunknak Szász János gazdasági igazgató. Mint elmondta, a továbbiakban a déli torony belső felújítását, a déli homlokzat és a déli fejedelmi kapu restaurálását tervezik. A toronyban kiállítóteret alakítanának ki, ahol állandó kiállításként a templom építészettörténeti anyagát, az ásatások során talált leleteket tekinthetnék meg a látogatók, ugyanakkor időszakos kiállításokat is rendeznek itt.
De az építményt teljes egészében megnyitnák a turisták számára, egyfajta kilátóként is működne. A déli oldalon található fejedelmi kapunak egyes elemei az első székesegyház idejéből, a 12–13. századból származnak, a 16–17. században még használatos volt, mint a neve is mutatja, ezen érkeztek a székesegyházba az erdélyi fejedelmek. A kivitelezési tervek készítése és az engedélyeztetés folyamatban van, ezt követi a pályázási szakasz. Ezeket a munkálatokat is a kulturális minisztérium segítségével valósítanák meg, de a magyarországi kormány részéről is érkezett ígéret a támogatásra.
Ugyanakkor a hívek segítségét is várják, ők az érsekség számlájára vagy a katolikus plébániákra juttathatják el adományaikat. Szász János szerint az említett munkálatokat még az idén meg szeretnék valósítani, így a következő évekre még a Szent Anna-kápolna restaurálása és a székesegyház külső részeinek korszerűsítése maradna tennivalóként.

2012. január 31.
Lemondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége teljes vezetősége
Ellehetetlenítheti a moldvai magyar nyelvű oktatás helyzetét, hogy tegnap testületileg lemondott tisztségéből a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vezetősége. A civil szervezet 12 tagú vezetősége azután döntött a távozás mellett, hogy a magyar kormány idéntől már nem biztosít támogatást a Moldvai Csángó Oktatási Programra, hanem egy új, ezután létrehozandó alapítványra bízná annak működtetését. A magyar kormány átvilágítása eközben számos rendellenességet tárt fel a csángószövetség tevékenységében.
„Azért döntöttünk a távozás mellett, mert a jelenlegi helyzetet kilátástalannak tartjuk. Nagyon remélem, hogy a következő vezetőség, a magyarországi alapítványok majd találnak egy megoldást, mert mi nem tudunk” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián, az MCSMSZ leköszönt elnöke. Emlékeztetett, hogy a civil szervezet indította be, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű taníttatását célzó programot, melynek keretében jelenleg 25 településen zajlik az oktatási tevékenység 2200 diák részvételével. A szervezet emellett Csíkszeredában létrehozta és működtette a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó csángó bentlakást, továbbá hét moldvai településen saját Magyar Házat épített, vásárolt.
A távozó elnökség a szervezet honlapján közzétett közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezt nagyon nehéz körülmények között sikerült elérni, a román hatóságok kezdetben akadályozták a tevékenységüket, és mint fogalmaznak, jelenleg „nem szeretnek, de elviselnek bennünket”. A közlemény szerint a civil szervezet jelenleg 61 alkalmazottat foglalkoztat, és körülbelül 2,1 millió lejes (140 millió forintos) éves költségvetéssel rendelkezik, melynek egy részét a magyar állam biztosította, a másik részét pedig támogatóktól gyűjtötték össze, többek között a keresztszülőprogram révén. Solomon Adrián lapunknak elmondta, az elmúlt évben a működéshez szükséges összeg fele-fele arányban érkezett a magyar államtól és a magántámogatóktól, míg a korábbi években az arány 35-65 százalékos volt az adományozók javára.
Budapestről irányítanának
A leköszönő vezetőség szerint az oktatási program további működtetését ellehetetleníti, hogy a 2012. január 1-jével lejárt a szövetségnek a Bethlen Gábor Alapítvánnyal kötött szerződése, és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága nem válaszolt a támogatási kérelmükre. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár ehelyett arról tájékoztatta őket, hogy két magyarországi szervezet – a Diószegi László vezette Teleki László Alapítvány és a Petrás Róbert által alapított A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) – új alapítványt hozna létre Romániában, és a továbbiakban az MCSMSZ helyett ez kapná a moldvai magyar oktatásra szánt állami támogatást.
A leköszönő elnökség szerint a magyar kormány elfogadhatatlan választás elé állította őket, amikor felkérte: február 2-án Budapesten írjanak alá egy dokumentumot, amely szerint a két említett magyarországi szervezettel szövetkezve társalapítói az új alapítványnak.
A dokumentum szerint a budapesti alapítványok 1000-1000 lejes (75 ezer forint) alapítói tőkéje mellé apportként kerülne az MCSMSZ százmillió forintos nagyságrendű vagyona, miközben a szövetségnek csupán egyetlen képviselője lenne az ötfős kuratóriumban. A leköszönő elnökség hangsúlyozza, úgy érezte, nem áll módjában sem igent, sem nemet mondani erre a felkérésre, az ügyben az évente egyszer ülésező küldöttgyűlés hozhat döntést.
„Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi, valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. (…) Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése” –, fogalmaz az elnökség a közleményben.
Az oktatók is mennének?
„Nem azért mondtunk le, hogy ezzel bármit is elérjünk, hanem mert reménytelennek tartjuk a helyzetet. Ha a magyar kormány más alapítványra akarja bízni a tevékenységet, semmit sem tehetünk ez ellen. Nem hiszem, hogy Budapestről „távirányítással” működtetni lehetne a csángó oktatási programot, de amennyiben a magyarországiak találnak itteni embereket, mi átadjuk a stafétabotot” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián.
A leköszönő elnök kifejtette, a vezetőség – amelynek tagjai tegnap nemcsak tisztségükről mondtak le, hanem a munkaviszonyukról is – a napokban összehívandó küldöttgyűlésig látja el a feladatát, vagy amíg a magyarországi illetékesek ki nem jelölik az új vezetőséget. Mint mesélte, a zömében Erdélyből és Magyarországról érkezett oktatókat is tegnap értesítették döntésükről, és ezek közül sokan jelezték, hogy a továbbiakban ők sem szándékoznak Moldvában maradni. Solomon szerint azonban ez mindenkinek a saját döntése. Kérdésünkre elmondta, mivel a magyar állam idén nem utalt ki pénzt a tevékenységre, csupán a januári béreket és költségeket tudják kifizetni, februárra már nincs fedezetük.
Sok volt a rendellenesség
A magyar kormány egyébként 2011. június 14-én átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t, a vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, amely jelentésében összegezte az átvilágítás során tapasztaltakat. Ebben hiányosságként róják fel, hogy az MCSMSZ nem rendelkezik megfelelő számviteli politikával, hiányoznak a pénzkezelési szabályzat és a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása (ezek megközelítik a bérkeret 50 százalékát).
Továbbá hiányolják a vagyonleltárt, áttekinthetetlennek és hiányosnak minősítik a könyvelést, melyből szerintük nem megállapítható az MCSMSZ aktuális likviditási helyzete, így ezzel kapcsolatban további vizsgálatot tartanak indokoltnak. Kifogásolják továbbá, hogy a bérkiegészítések kifizetése adózás nélkül történik, a beruházásokról nem készült pénzügyi terv, nincsenek érvénytelenítve a pályázatokhoz elszámolt bizonylatok, a könyvelésben nincsenek elkülönítve a pályázati elszámolások, nincs szabályozva a telefon- és gépkocsihasználat (például tíz liter benzint számolnak el száz kilométerre).
Az ellenőrök kiegészítő jelentésükben számos intézkedést javasoltak, például az új szabályzatok és pénzkezelési politika bevezetését, év végéig új könyvelő alkalmazását, míg mai határidővel kérték a vagyonleltár elkészítését. A további adósságok megelőzése érdekében kérték továbbá a beruházások, az utaztatások és a különböző melléktevékenységek (különórák, kiadványok megjelentetése) leállítását, a túl nagy összegűnek ítélt csíkszeredai és bákói lakhatási támogatások megszüntetését, ez ugyanis meghaladta az összes többi helyszín bérleti díját.
Solomon Adrián lapunknak kifejtette, jogosnak tartották, sőt örültek az átvilágításnak, melynek során fény derült formai hibákra, mulasztásokra, ezeket azonban betartva a kért határidőket korrigálták. „Ez nem jelenti azt, hogy a szövetség nem tudná tovább ellátni a feladatát” – fogalmazott a leköszönő elnök.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága megkeresésünkre elmondta, hivatalosan reagál a csángó szövetség vezetőségének lépésére, ez azonban lapzártánkig nem történt meg. Pap Melinda

2012. február 2.
Hegyeli Attila szerint milliókba került a csángószövetség átvilágítása
Kiáll a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége lemondott vezetősége mellett a tanárok egy csoportja. A moldvai csángó magyar oktatási programban részt vevő, Kosteleken, Ferdinándújfaluban, Frumószán, Lábnyikon, Pokolpatakán és Bogdánfalván tanító pedagógusok tegnap közleményben biztosították támogatásukról a lemondott vezetőséget. Eközben Hegyeli Attila leköszönt ügyvezető azt állítja, a magyar kormány több mint 4 millió forintot költött a szervezet átvilágítására.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) lemondott vezetősége mellett a Csángóföldön tanító tanárok egy csoportja. A moldvai magyar olktatási programban részt vevő, Kosteleken, Ferdinándújfaluban, Frumószán, Lábnyikon, Pokolpatakán és Bogdánfalván tanító pedagógusok tegnap közleményben biztosították támogatásukról az MCSMSZ hétfőn lemondott vezetőségét.
Ebben emlékeztetnek, hogy az elmúlt 12 esztendőben Moldvában egy olyan értékmentő magyar oktatási program jött létre és működött, amely több ezer gyerek, szülő és csángó magyar ember életében töltött be jelentős szerepet. Minőségi oktatást biztosított, erősítette az itt lakók magyarságtudatát, továbbtanulási lehetőséget, sok esetben szociális problémáik javítását kínálta számukra. „Éppen ezért megalázónak és szégyenteljesnek, közvetve saját személyünk elleni támadásnak érezzük mi, Csángóföldön tanító tanárok is az MCSMSZ elleni lejárató kampányt” – olvasható a tíz pedagógus által aláírt közleményben, mely emlékeztet, hogy az oktatási programot Hegyeli Attila, az MCSMSZ leköszönt ügyvezetője találta ki és hozta létre.
Mint írják, a szövetség vezetői az elmúlt években „erejükhöz és tehetségükhöz mérten” minden szakmai és emberi támogatást megadtak a tanároknak, épp ezért kötelességüknek érzik, hogy „a mostani áldatlan állapotban” kiálljanak mellettük.
„Felelőtlenség az átszervezés”
„A moldvai oktatást Magyarországról távirányítani lehetetlen” – jelentik ki a pedagógusok, akik szerint egy új szervezetnek nincs meg a kellő tapasztalata, rálátása a Moldvában zajló oktatás megszervezésére, irányítására. Hozzáteszik továbbá, hogy „egy ilyen mértékű oktatási struktúrát tanítási év közben átszervezni felelőtlenség”. „Hozzá nem értő, csak az anyagi hasznot kereső személyekre bízni az oktatás sorsát egyenlő a lassú, de biztos halállal, a Moldvában elindult és mostanáig eredményesen működő oktatási program megszűnésével, felszámolásával” – írják közleményükben a pedagógusok, akik szerint az építő jellegű megoldást nem az amúgy sok pénzbe kerülő új szervezeti forma, hanem a meglévő oktatási program megreformálása, átláthatóbbá tétele, hatékonyabb menedzselési stratégia kidolgozása jelentené.
„Ha ez a közös cél, meggyőződésünk, hogy a minisztérium és az AMMOA az MCSMSZ vezetőségében, akárcsak a moldvai oktatási programban dolgozó teljes tanári karban partnerre találna, hisz mindannyiunk közös célja és érdeke a Csángóföldön eredményesen működő oktatás további fenntartása” – zárják közleményüket a moldvai tanárok.
Milliókba került az átvilágítás?
Eközben Hegyeli Attila, az MCSMSZ leköszönt ügyvezetője tegnap a Facebook közösségi portálon közzétett üzenetében arról számolt be, hogy a szövetség tevékenységének átvilágítása jelentős pénzösszegbe került, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) közösen fizetett az ellenőrzést végző Teleki László Alapítványnak (TLA). „Összesen 4,2 millió forintba került, ebből egymilliót fizettek a keresztszülők pénzéből, a többit a kormány állta” – írja üzenőfalán Hegyeli. A vizsgálatot végzők jelentésükben azt írták, hogy három alkalommal, 2011. június 25–30., július 4–10., illetve augusztus 16-án tartottak helyszíni ellenőrzést Moldvában.
„Diószegi László főellenőr, a TLA vezetője öszszesen két napot töltött Csángóföldön, repülővel érkezett Marosvásárhelyre, onnan bérelt autóval folytatta az utat, és a nyár kellős közepén »tartalmi ellenőrzésnek« vetette alá a 25 oktatási helyszínt, ami annyiban állt, hogy Ferencz Éva segítségével végigszáguldozott a falvakon, és készített egy-egy fotót” – írja továbbá Hegyeli Attila. A leköszönt ügyvezető szerint a TLA az MCSMSZ konkurens alapítványa, ugyanazokra a forrásokra pályázott, mint a moldvai szervezet, bár korábban műemlékvédelemmel foglalkozott.
„Most a Teleki László Alapítvány sikeresen kicsavarta az MCSMSZ kezéből a moldvai oktatási programot. Az igyekezetüket értjük, hiszen a műemlékvédelemre sajnos most nincs pénz” – írja Hegyeli, megállapítását Nagy Bercelnek, a nemzetpolitikai államtitkárság titkárságvezetőjének Diószegi Lászlónak címzett, 2011. augusztus 16-án kelt levelével támasztva alá, melyben a kormányalkalmazott arról értesíti az alapítványi elnököt, hogy a pénzügyi források szűkös volta miatt nem tudnak pénzt biztosítani a határon túli magyar vonatkozású épített örökségre, de keresik a megoldást a helyzetre.
Mint beszámoltunk, hétfőn testületileg lemondott az MCSMSZ vezetősége, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága a TLA és az AMMOA közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot. Az államtitkárság az MCSMSZ átvilágítása során tapasztalt rendellenességekkel indokolta lépését, és kijelentette, hogy a szervezet vezetősége lépésével cserbenhagyta a moldvai csángó közösséget.
(Gergely István: mindenki helyettesíthető. Már évek óta érzékelhető volt, hogy bajok vannak a moldvai csángó oktatási program körül – jelentette ki a Krónikának Gergely István, a Csángó Tanács tagja, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csángóügyekért felelős biztosa, aki már a 90-es évek elején részt vett a Kárpátokon túli magyar oktatás beindításában. „Szóvá is tettünk néhány gondot, problémát, de nem vették figyelembe” – mondta lapunknak a Tisztiként ismert egykori csíksomlyói plébános, hozzátéve, emiatt végül háttérbe vonult. Kifejtette, meggyőződése, hogy az illetékesek, a magyar kormány mindent megtesz, hogy orvosolja a jelenlegi helyzetet, és az új alapítvány képes lesz működtetni az oktatási programot. „A tanárok, a központok megmaradnak, és szerencsére vannak még moldvai csángó értelmiségiek, akik eddig háttérben voltak, ők most előléphetnek. Nincs olyan ember, aki ne lenne helyettesíthető” – jelentette ki Gergely István, aki a moldvai szervezetek felkérésére vesz részt a tavaly ősszel létrejött Csángó Tanács munkájában.)

BBTE: három jelölt Magyari Tivadar helyére
Három oktató nyújtotta be pályázatát a magyar tagozat számára fenntartott rektorhelyettesi helyre a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Magyari Tivadar megüresedett helyére – aki már tavaly jelezte, hogy nem indul újabb mandátumért – dr. Nagy László fizikus, dr. Soós Anna matematikus és dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató pályázik.
A felsőoktatási intézmény magyar oktatói február végén közülük választják ki azokat, akiket a magyar tagozat számára fenntartott két rektorhelyettesi tisztségbe ajánlanak – közölte tegnap az egyetem magyar tagozata. Az új tanügyi törvény szerint a magyar tagozat három személyt javasol, a rektor pedig ebből választ ki kettőt. Azt ellenben a magyar oktatók szavazatai döntik el, hogy közülük ki lesz a magyar tagozat vezetője.
A tisztséget az utóbbi öt évben dr. Magyari Tivadar töltötte be, akinek mandátuma az új rektor beiktatásáig tart. A rektori tisztségre a tegnapi határidőig a következő személyek jelölését iktatták: Ion Aurel Pop történész, Daniel David pszichológus, Cristina Ciumaş közgazdász, Decebal Ciurchea fizikus és a szintén román tagozaton oktató Vincze Enikő antropológus.
Magyari Tivadar elmondta: a következő napokban a magyar tagozat találkozót kezdeményez a rektor-jelöltekkel is, hogy megismerjék egymás szempontjait. „Tudjuk, hogy a mérleg nyelve lehetünk ezen a választáson” – nyilatkozta a távozó rektorhelyettes, aki szerint a magyar tagozat tanácsa testületileg nem kötelezi el magát egyik rektorjelölt mellett sem, de minden információt megad a magyar oktatóknak a szavazáshoz.

2012. február 3.
Ideiglenes megoldás: a pedagógusszövetség veszi át a csángó oktatási prrogramot
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) veszi át ideiglenesen a moldvai csángó magyar oktatási program felügyeletét és irányítását. Burus Siklódi Botond, a pedagógusszövetség elnöke csütörtökön a Krónikának elmondta, az RMPSZ a következő három hónapban a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) leköszönt vezetőségével közösen biztosítja az oktatási tevékenység működtetését a Csángóföldön. Az RMPSZ szerződést köt a csángó szervezetnek az oktatási programban részt vevő tagjaival, valamint a Kárpátokon túli vidékeken oktató pedagógusokkal.
Burus Siklódi Botond elmondta, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságával történt megegyezés szerint a pedagógusszövetség a február–április időszakban biztosítja majd az oktatási program folytonosságát, amelyhez továbbra is a magyar kormány nyújtja az anyagi fedezetet a Bethlen Gábor Alapból. „Amikor vállaltuk a közvetítő szerepet, olyan megoldást kerestünk, amely a folytonosságot biztosítja, és úgy tűnik, hogy ez sikerült” – jelentette ki lapunknak az RMPSZ vezetője. Emlékeztetett, hogy a pedagógusszövetség már a kezdetekkor részt vett a program beindításában, és folyamatosan szoros kapcsolatot ápolt annak működtetőivel, igyekezett szakmai segítséget nyújtani számukra.
Éppen ezért a továbbiakban is csak úgy tudják elképzelni a munkát, ha abban az MCSMSZ leköszönt vezetőségének oktatási programba bekapcsolódó tagjai is részt vállalnak. Ők ugyanis hétfőn nemcsak a tisztségükből távoztak, hanem a munkaviszonyukat is felbontották, ezért az RMPSZ ismét szerződést köt velük, akárcsak az oktatásban részt vevő tanárokkal. „A csángószövetség vezetősége nélkül nem vállaltuk volna el a feladatot, ők nyitottak a tárgyalásra, és mi ezt értékeljük” – nyilatkozta Burus Siklódi Botond, aki szerint a továbbiakban munkaviszonyt szeretnének kialakítani mindazokkal, akik meghatározó szerepet töltöttek be a program működtetésében, beleértve a tanárokat és az irodai alkalmazottakat is. Hozzátette, amint megvannak a szükséges dokumentumok, alá is írják a szerződést a támogatásról a Bethlen Gábor Alappal. A magyarországi alapítvánnyal egyébként az RMPSZ tavaly óta szerződésben áll, amikor átvette az Iskola Alapítványtól a határon túli, magyarul tanuló diákoknak járó oktatási és nevelési támogatás folyósítását. Burus Siklódi Botond hangsúlyozta, a pedagógusszövetség megbízatása egyelőre csak a február–április időszakra szól, amíg az illetékesek „konkrét és használható megoldást” találnak a jelenlegi „bonyolult helyzetre”. Hozzátette, bármi is legyen a megoldás, az április utáni időszakban sem szeretnék cserbenhagyni moldvai kollégáikat, hiszen nagyon fontosnak tartják, hogy a csángóföldi magyar oktatási program működőképes legyen.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ leköszönt ügyvezetője, a moldvai csángó magyar oktatási program felelőse a Krónikának megerősítette, hogy a következő három hónapra ideiglenes, meghatározott időre szóló szerződést kötnek az RMPSZ-szel. Ugyanis ezután a pedagógusszövetség lesz a program gazdája, amely nemcsak a pénzt kezeli majd, hanem munkáltatói szerepet is betölt, és viseli a felelősséget is a működéséért.
„Átmeneti megoldásnak nagyon jónak tartjuk, hogy a pedagógusszövetséghez kerül a program, és örömmel adjuk át. Ez az egyetlen megoldás, amely legalább a tanév végéig biztosítja az eddigi tevékenység továbbélését” – értékelt lapunknak Hegyeli. A programfelelős kérdésünkre elmondta, az MCSMSZ vezetőségének lemondása nem okozott fennakadást az oktatási tevékenységben, amely valamennyi helyszínen zavartalanul folyik, ugyanis próbálták úgy kezelni a helyzetet, hogy a gyerekek semmit se érezzenek meg a gondokból. Hozzátette, néhány tanár csomagolni készült ugyan, de most, hogy biztosított a program további működtetése, reméli, hogy meggondolják magukat, szombaton ismertetik velük az új helyzetet.
„Ebben a három hónapban kell találni egy végleges megoldást a program további működtetésére” – jelentette ki ugyanakkor a programfelelős. Mint elmondta, a közeljövőben összehívják az MCSMSZ küldöttgyűlését, amely egyben tisztújító gyűlés is lesz, és itt fognak dönteni arról, hogyan viszonyulnak a jelenlegi helyzethez, és a továbbiakban milyen szerepet kívánnak betölteni a moldvai csángó magyar oktatási program működtetésében.
Mint arról beszámoltunk, az MCSMSZ vezetősége hétfőn mondott le, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága két magyarországi szervezet, a Teleki László Alapítvány és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot. Az államtitkárság az MCSMSZ átvilágítása során tapasztalt rendellenességekkel indokolta lépését, és kijelentette, hogy a szervezet vezetősége lépésével cserbenhagyta a moldvai csángó közösséget.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár ugyanakkor leszögezte, a történtek ellenére folytatódik a moldvai csángó magyarok oktatási programja, a tanárok rendben megkapják a fizetésüket és a gyermekek is ugyanúgy részt vehetnek a magyar órákon, mint eddig. Répás szerint a programra az Orbán-kormány idén 70 millió forintot biztosít, és továbbra is kiemelten fontosnak és olyan értéknek tartja az oktatás biztosítását, ami sokat segíthet a moldvai magyar csángó közösségnek.

2012. február 17.
Jegelik a magyar emlékművek ügyét az erdélyi önkormányzatok
Jegelik a magyar személyiségeknek állítandó szobrok ügyét az erdélyi önkormányzatok. Kolozsváron válaszra sem méltatták a Sissi-szobor újraállításának kezdeményezőit, Nagyváradon a magyar honvédemlékmű, Marosvásárhelyen a Sütő-szobor ügye akadozik. Bécsi Sissi csokoládéval lepte meg csütörtökön Radu Moisin ideiglenes kolozsvári polgármestert, László Attila alpolgármesternek pedig nagykárolyi Sissi sonkát nyújtott át Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke az önkormányzat által csütörtökön a Fellegvár és a Farkas utca felújítása kapcsán szervezett közvitán.
A politikus ezzel akarta emlékeztetni a kincses város előjáróit a tavaly ősszel átadott nyílt levelükre, amelyben arra kérték az önkormányzatot, hogy az Erzsébet híd restaurálása mellett a közeli Erzsébet sétautat is újítsa fel, és ezek hivatalosan is kapják vissza eredeti nevüket. Utóbbin ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ismét felállítaná az osztrák–magyar császárné mellszobrát, amiről tájékoztatta is az önkormányzatot. Gergely Balázs elmondta: erre a gesztusra azért kerítettek sort, mert azóta sem kaptak érdemi választ az önkormányzattól. „Ezért találtuk ki ezt a kedves tréfát, amellyel fel akartuk hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy létezik egy ilyen ügy. Moisin úr nagyon sokszor hivatkozik a bécsi példára, többek közt a főtéri karácsonyi vásár esetében, reméljük ezzel sikerül a szívébe lopni az ötletet” – nyilatkozta Gergely Balázs.
Mint arról beszámoltunk, az EMNT tavaly augusztusban jelentette be, hogy visszaállítaná Erzsébet királyné mellszobrát a Fellegvárra vezető Erzsébet sétaúton. A tervek szerint az ehhez szükséges anyagi forrásokat a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve két magyarországi ifjúsági szervezet adományokból gyűjti össze. Stróbl Alajos szobrászművész – az Európa-szerte népszerű Sissit ábrázoló – alkotását Haller Károly, Kolozsvár egykori polgármestere javaslatára 1901-ben helyezték el az Erzsébet sétaúton, azonban a büsztnek a kommunista diktatúra évei alatt nyoma veszett. Az azóta a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megtalált szobornak most készül a másolata, a tervek szerint ez kerülne ki a fellegvári sétaútra.
Új helyszín a váradi honvédemlékműnek
Nagyváradon hasonlóképpen a Románia területén elesett magyar katonák emlékművének felállítását akadályozza az önkormányzat, amely korábbi határozatának ellentmondva, új helyszínt javasol a kegyhely számára. A Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor nagyváradi önkormányzati képviselők által létrehozott Pro Liberta Partium Egyesület azt követően döntött az emlékmű felállításáról, hogy Románia és Magyarország között kormányközi egyezmény született arról, hogy emlékhelyet hoznak létre a másik ország katonái számára.
Sárközi Zoltán, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, azt szerették volna, ha a váradi emlékmű méltó utódja lenne a magyar hősök emlékére korábban állított obeliszknek. A Rulikowski sírkertben 1914-ben létrehozták a hősök temetőjét az első, majd a második világháborúban elesett magyar honvédek számára, de ezek tetemeit a 90-es évek elején exhumálta, a sírhelyeket pedig román veteránoknak adta az akkori önkormányzat – tájékoztatott az RMDSZ-es tanácsos. Elmondta, az emlékművet a korábbi helyén, a román katonai sírok közelében szerették volna felállítani, a temető főbejáratánál, a helyszínt a magyar és román hadisírgondozó szervek is megfelelőnek ítélték.
Bár tavaly nyár elején a tanács is rábólintott a kezdeményezésre, és a tervek is elkészültek, az emlékmű ügye nem haladt előre, holott mind Budapestről, mind Bukarestből sürgették azt, a polgármester ugyanis nem írta alá az építkezési engedélyt. Ilie Bolojan végül nem hivatalos formában arról értesítette a kezdeményezőket, hogy meg kell változtatni a helyszínt, mert az emlékhely akadályozná a temetőbeli forgalmat. Sárközi Zoltán a Krónikának úgy értékelte, hogy az elöljáró igénye „kínosan” érinti őket, főleg, hogy a magyar és román hatóságok is érdekeltek az ügyben.
Az RMDSZ-frakció ennek ellenére mintegy 50 méterre a korábbi helyszíntől kiválasztotta az emlékmű új helyét, és abban reménykednek, hogy ezt még a februári soros ülésen megszavazza a helyi tanács. Ezt Petri Csilla, a városháza szóvivője is megerősítette lapunknak. A szóvivő szerint azért kellett megváltoztatni a helyszínt, mivel a szobor és a köré épített kerítés akadályozta volna a gyalogosforgalmat a sírkertben.
Sárközi Zoltán lapunknak arról is beszámolt, hogy a Pro Liberta Partium Egyesület a doberdói harctéren elesett Bihar és Temes megyei magyar katonák emlékére emelt négy emlékmű egyikét is felújítaná. A gúla alakú építményre Szlovéniában, darabokban akadtak rá, és székesfehérvári partnereikkel ennek helyreállítását is vállalták. Sárközi Zoltán sajnálattal állapította meg, hogy miközben a szlovéniai hatóságokban partnerre találtak, az ottani emlékmű ügye jól halad, Váradon akadályozzák terveiket.
Idén sem lesz Sütő-szobor?
Marosvásárhelyen sem tudni még, hogy sikerül-e a második betervezett időpontra felállítani Sütő András író szobrát. A Kiss Levente helyi képzőművész által megálmodott egész alakos szobrot eredetileg tavaly szerették volna fölavatni. Utólag Sütő születésének 85. évfordulójára, ez év július 17-ére ütemezték át az eseményt. Nagy Pál, az író egykori kollégája és barátja, a szoborállító bizottság tagja csütörtökön a Krónikának elmondta, hogy még mindig nem sikerült valamennyi szükséges jóváhagyást beszerezni.
„Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyári határidő nem tartható. Pontosabb adatokkal viszont egy hét múlva szolgálhatnék” – fejtette ki lapunknak a közíró. Csegzi Sándor alpolgármester viszont azt állítja: a papírok körül minden rendben van, vagy legalábbis lesz hamarosan, most már csak az anyagi forrásokat kell előteremteni. „Szokás szerint az önkormányzat elkészíti a talapzatot, és kialakítja a terecskét, a szoborállítási költségeket viszont a kezdeményezőknek kell felvállalniuk. Több ígéret is van, és remélem, hogy Sütő András szobra nem fog az anyagiakon elbukni” – bizakodik Csegzi, aki egyben a szoborállító bizottság elnöke is.
A szoborállítást Markó Béla közbelépése is késleltette, ugyanis miután a héttagú bizottság kiszemelt Sütő lakhelyétől mintegy kétszáz méterre egy parkocskát, majd az önkormányzat el is fogadta a helyszínt, az RMDSZ volt országos elnöke nemtetszésének adott hangot. Markó az író és politikus hírnevéhez méltóbb helyre szerette volna helyeztetni az alkotást. A szoborállító bizottság tagjai azonban úgy vélik, a Mărăşti téri postapalota épülete előtti kis zöldövezet a legmegfelelőbb a szóba került helyszínek közül. Csegzi Sándor szerint a parkrészt a Herder- és Kossuth-díjas íróról lehetne elnevezni. A huzavona közepette Sopron megelőzte Marosvásárhelyt, a szovátai Bocskay Vince alkotását tavaly ősszel, Sütő András halálának ötödik évfordulóján avatták a hűség városában.
Marosvásárhelyen idénre egy másik köztéri alkotás avatását is tervezik. A vár északi fala mellé – ahol hajdanán Mihai Eminescu mellszobra állt – Vályi Gyula matematikus, a lég- és hajócsavar felfedezőjének szobrát képzelték el. Az önkormányzat pozitívan bírálta el a kezdeményezők kérését, a városháza ki is bocsátotta az építkezési engedélyt.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Szucher Ervin

2012. február 24.
Közös nyílt levélben cáfolják Kovács Péter állításait az érintettek, Vicébe invitálják a főtitkárt
Valótlannak és megosztó szándékúnak ítélik Kovács Péter Vicével kapcsolatos kijelentéseit az érintettek, akik közös nyílt levélben reagáltak az RMDSZ-főtitkár által mondottakra. Lőrinczi Károly vicei plébános, a Possibilitas Egyesület vezetője és Kerekes Zoltán vicei tanító, a Bástya Egyesület vezetője arra hívja fel a politikus figyelmét, hogy az általa mondottakkal ellentétben a Beszterce-Naszód megyei településen egyetlen szórványkollégium és egy család típusú gyermekotthon működik.
Tiszta kép. A vicei magyar iskola a szórványkollégium működtetőinek köszönheti megmaradását. A Bástya Egyesület Vicében és Magyardécsén 41 csángó és szórványbeli diák számára működtet kollégiumot, újabb hat támogatottjuk különböző városokban tanul tovább. Mindannyiuk számára ingyen biztosítják a szállást, napi öt étkezést, ruházatot, tanfelszerelést, szállítást. A Possibilitas Egyesület vicei és csicsókeresztúri családtípusú otthonaiban 18 gyereket nevelnek.
A magyar kormány tavaly mindkét egyesületet támogatta, és idénre is ígért anyagi segítséget, a Possibilitas Egyesület által működtetett Szent István-ház a nemzeti jelentőségű programok, a Bástya Kollégium a nemzeti jelentőségű intézmények körébe nyert besorolást. A levél írói arra is felhívják a figyelmet, hogy a jelenlegi magyar kormány „csak” megerősítette ebben a minőségében a kollégiumot, amely még 2009-ben, az akkori MSZP-kormánytól kapta meg ezt a státust.
„Mindkét gesztus túlmutat a pillanatnyi politikai büszkeségeken és érdekeken, és mindenképpen üdvözlendő, hiszen az elvégzett munka fontosságát, mennyiségét és főleg minőségét méltányolja” – áll a dokumentumban.
A vicei helyzet ismertetéséből kiderül: Beszterce-Naszód megye alig 14 ezres magyar ajkú lakosságából mintegy 360 fő él a Bethlenhez közeli településen. „A még működő általános iskola megmentése és megtartása az egész Melles-völgy számára létkérdés. Amennyiben ez nem sikerülne, öt település magyar diákjai járnának román tagozatra, amelynek súlyát minden bizonnyal nem kell ecsetelnünk senki számára. Ezt a megmentő és megtartó munkát vállalta fel néhány lelkes ember azzal, hogy öszszegyűjtötte a környék magyar ajkú iskolás gyermekeit, illetve azokat a csángóföldi gyermekeket, akik a magyar kultúra számára még megmenthetőnek tűntek” – részletezik a levélírók, hozzátéve, munkájuk eredményeként az idei tanévtől immár önálló magyar iskola van Vicében.
Az egyesületek ugyanakkor közösen szervezik meg a megye egyetlen kulturális, hagyományőrző rendezvényét, a Hagyaték mezőségi népdal- és néptánctalálkozót, de ifjúsági klubot, táborokat is működtetnek.
„Tisztelt főtitkár úr! A két vicei egyesületre irányuló megjegyzései semmiképpen nem szolgálják a helyi közösség érdekeit. Munkánk véghezviteléhez segítségre és nem megosztásra, politikai tőke kovácsolására van szükségünk. Nagy kár, hogy az ilyen jellegű áldozatos munkát a szerint értékelik, hogy az, aki benne van, jobbra vagy balra simul. Simulnia a jobb- és baloldalnak kellene és kell, hisz meglátásunk szerint pontosan azt a jellegű munkát végezzük, amely nélkül egyik oldalnak sem lenne létjogosultsága” – áll a nyílt levélben.
Ennek írói felkérik Kovács Pétert, hogy látogasson el a településre, és győződjön meg a saját szemével a valós helyzetről. „Meggyőződésünk, hogy egy ilyen látogatás után Önt is támogatóink között tudnánk, és Vicét már nem a megosztás, hanem az együttműködés, a közös cél érdekében felvállalt munka és konkrét cselekvés, valamint a magyar jövőbe vetett hit példájaként fogja említeni” – zárul a Kerekes Zoltán tanító és Lőrinczi Károly plébános által aláírt nyílt levél.
Mint arról beszámoltunk, Kovács Péter az elmúlt napokban élesen bírálta a magyar kormány támogatáspolitikáját annak kapcsán, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű Kárpát-medencei magyar intézmények listája. Azzal vádolta a Fidesz-kabinetet, hogy politikai alapon osztja a pénzt, ennek illusztrálására hozta fel a vicei példát.
„Például az egyik, a Beszterce-Naszód megyei Vicén lévő szórványkollégium kap támogatást: tudni kell, hogy Vicén két szórványkollégium van, az egyik együttműködik a frissen bejegyzett párttal, a másik nem, és az kap támogatást, amelyik együttműködik az új párttal. Remélem, hogy ez véletlen egybeesés, remélem, hogy nem politikai alapon osztják a keretet, de nagyon komolyan felmerül ez a kérdés” – nyilatkozta az Erdélyi Magyar Televíziónak Kovács.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága tételesen cáfolta az RMDSZ-főtitkár vádjait, aki erre reagálva blogján kifejtette: tévedett, amikor azt mondta, a Fidesz-kabinet támogatást nyújt az EMNP-nek, ellenben „telitömi pénzzel az EMNT-t”.

2012. március 1.
Az RMPSZ-szel kötött szerződésüket is felbontották a csángó szövetség vezetői
Másodszor is lemondott a moldvai csángó magyar oktatási program működtetéséről a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége, amely tegnap a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) kötött szerződését is felbontotta.
Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a Krónikának elmondta, az MCSMSZ vezetőségének hat tagja, akik korábban a program működtetésével foglalkoztak, és akikkel február elején a pedagógusszövetség is szerződést kötött, tegnap testületileg felmondott. Az adminisztrációs feladatokat ellátó munkatársak nem indokolták meg lépésüket. Az RMPSZ-elnök elmondta, meglepte az MCSMSZ-esek hirtelen lépése, de úgy gondolta, biztos megvan az okuk erre, és elfogadta a döntésüket.
Válságmenedzsert neveztek ki
Mint Burustól megtudtuk, az oktatási program működtetésében januárban felmerült problémák miatt a finanszírozókkal közösen úgy vélték, szükséges egy válságmenedzser kinevezése, és a feladatra hétfőn Figula Olimpiut kérték fel. A szatmárnémeti születésű, három éve Bákóban élő férfi – aki egyébként az RMDSZ Bákó megyei szervezetének ügyvezető elnöke – a program működtetéséért, a helyszínek biztosításáért felel; oktatási felelősnek a tanári kar javaslatára Márton Attila lészpedi tanárt nevezték ki. Az MCSMSZ vezetői „nem fogadták túl nagy lelkesedéssel” a döntést, részletezte Burus Siklódi, aki szerint valószínűleg emiatt döntöttek a távozás mellett.
„Ez nem jelenti azt, hogy olyan problémák lennének, amelyek alapjaiban veszélyeztetik az oktatási programot” – hangsúlyozta a pedagógusszövetség elnöke, aki szerint Csángóföldön minden a legnagyobb rendben van, a gyerekek és oktatók a hétvégi bákói tantárgyversenyre, illetve szentegyházi kórustalálkozóra készülnek. Hozzátette, mivel a szolgáltatói szerződések, az oktatási helyszínek bérleti szerződései is az MCSMSZ nevén vannak, ezek helyett a továbbiakban újakat kell kötni, és reményét fejezte ki, hogy a moldvai magyar szervezet „megengedi”, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokban is folytatódjék az oktatási tevékenység.
Kezdett ellehetetlenülni a helyzet
A szerződések átírása már hétfőn elkezdődik – mondta el a Krónikának Figula Olimpiu, aki szerint a jövő héten felkeresik az oktatási helyszíneket, tisztázva a helyzetet. A válságmenedzser kifejtette, kinevezése – amely elmondása szerint Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete ajánlására történt – azért vált szükségessé, mert az elmúlt hetekben kezdett ellehetetlenülni az oktatási program működtetése, anyagi gondok támadtak, az illetékesek nem fizették ki a számlákat, nem biztosították a tűzifát. Feladata a napi pénzügyi gondok rendezése lesz, megbízatása pedig arra a három hónapos átmeneti időszakra szól, amíg az RMPSZ látja el a program működtetését.
Kifejtette, mivel három éve él Bákóban, tisztában van a körülményekkel, jól ismeri az ottani helyzetet, embereket, akik közül sokkal baráti kapcsolatot is ápol. Mint kifejtette, az MCSMSZ régi vezetőségének egyes tagjaival is megpróbál majd a jövőben együtt dolgozni. Figula Olimpiu szerint a tegnap lemondott MCSMSZ-vezetők az ő kinevezése miatt távoztak, nem akarták vállalni, hogy vezető legyen fölöttük, és a személye ellen is voltak kifogásaik. „Régóta ismertem őket, és próbáltam elmondani nekik, hogyan lehetne mindezt több eredménnyel csinálni” – magyarázta lapunknak a válságmenedzser, hozzátéve, hogy meglévő, régi kollégákat bízna meg az MCSMSZ-vezetőség távozásával lefedetlenül maradt feladatokkal.
Hozzátette, reméli, hogy az MCSMSZ új vezetőségében – melyet a március 10-i küldöttgyűlésen választanak meg – partnerre talál, a csángó szövetség tulajdonában lévő ingatlanokat is használhatják, és nem lesznek gondok az oktatási program működtetésével. Lapunk a tegnap ugyancsak lemondott Solomon Adrián véleményére is kíváncsi lett volna, de a korábbi MCSMSZ-elnök nem kívánt nyilatkozni. Mint kifejtette, nem szeretné, ha az emberek azt hinnék, újabb problémák vannak a csángóföldi magyar oktatási programmal.
Mint arról beszámoltunk, február elején ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) vette át a moldvai csángó magyar oktatási program felügyeletét és irányítását, miután január közepén a program addigi működtetői, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) 12 tagú vezetősége testületileg lemondott.
Távozásukat azzal indokolták, hogy a magyar kormány egy új, Romániában létrehozandó alapítványra akarja bízni a program működtetését, miután a tavaly őszi átvilágítás során számos pénzügyi rendellenességet tapasztaltak. Az RMPSZ három hónapig, április végéig látja el a feladatot, ehhez a lemondott MCSMSZ-vezetők egy részének a segítségét kérte, akikkel február elején szerződést is kötött.

Elutasították az ötnyelvű táblákra szánt pénzt Kolozsváron
Elutasítja a kolozsvári önkormányzat azt a 60 ezer lejt, melyet a Kolozs Megyei Tanács célirányosan utalna ki a számára ahhoz, hogy ötnyelvű – román, magyar, angol, francia, német – ismertető táblákat helyezzenek el a város műemlék épületein.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos a Krónikának elmondta, a testület tegnapi ülésén a különféléknél tárgyalt a támogatásról, túl kevésnek ítélve azt. A tanácsosok úgy vélték, hogy ezt az összeget a táblák helyett inkább az egészségügyre kellene fordítani, és mivel célirányosan kapták a támogatást, tiltakozásként inkább el sem fogadják azt. Az önkormányzati képviselők megszavazták, hogy erről a városvezetőség értesíteni fogja a megyei elöljárókat.
Molnos Lajos lapunknak kifejtette, kampányhúzás a testület döntése, hiszen ha a megyei önkormányzat nem az ötnyelvű táblákra szánta volna a pénzt, biztos elfogadta volna azt. „Ez csak ürügy volt, hogy akadályozzák az ügyet” – mondta a tanácsos. Hozzátette, az RMDSZ ennek ellenére a március 13-i ülésen benyújtja a határozattervezetet, mely arról szólna, hogy a helyi tanács mennyi pénzt szán a táblákra.
Molnos arra is kitért, hogy a szövetség és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) közötti helyi koalíció már hónapok óta nem működik, és a Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) pénteki ülésén javasolni fogja, hogy formálisan is bontsák fel azt. Mint arról beszámoltunk, a Kolozs Megyei Tanács az RMDSZ-frakció kezdeményezésére pénteken hagyta jóvá azt a határozatot, amelynek értelmében 60 ezer lejt különítenek el a kolozsvári ismertető táblákra. Ezeket a város turisztikai-fejlesztési stratégiája szerint 149 épületre kellene kihelyezni, a beruházást a helyi és a megyei tanács közösen finanszírozná.

2012. június 22.
Tulipános kudarc Nagyváradon
Tizenhat év után először nincs magyar alpolgármestere Nagyváradnak. A Körös-parti várost a következő négy évben Ilie Bolojan polgármester mellett egy szociáldemokrata (PSD) és egy szintén nemzeti liberális párti (PNL) alpolgármester vezeti – döntöttek a testület csütörtöki alakuló ülésén. A döntéshozó testületben a Szociálliberális Unió (USL) a huszonhét tanácsosi helyből 18-at szerzett meg, tehát a szavazatok kétharmadával rendelkezik. Emiatt a hétről hatfősre csökkent RMDSZ-frakcióval nem újították meg az elmúlt mandátumban megszokott helyi szintű koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem sikerült kialkudnia a szövetségnek.
A testületben rajtuk kívül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kapott még helyet három tanácsossal – az ő soraikból nemrég visszavonult polgármesterjelöltjük, Mihai Groza.
Hibát követett el az USL?
Ilie Bolojant, az USL jelöltjét az előzőnél is jelentősen nagyobb szavazati aránnyal, 66 százalékkal választották újra a nagyváradiak. Az elöljáró eskütétele után tartott rövid beszédében kijelentette: valamennyi váradi polgármestere lesz, függetlenül attól, hogy rá szavazott-e. Némiképp meglepő módon az USL liberális fele nem Florica Cherecheşt jelölte az alpolgármesteri tisztségbe, aki január óta foglalta el ezt a helyet, hanem egy új arcot, Mircea Mălan ügyvédet. Szociáldemokrata részről az elmúlt mandátumban is tanácsosként dolgozó Ovidiu Mureşan szerezte meg az alpolgármesteri széket. Sem a PDL, sem az RMDSZ nem állított alpolgármester-jelöltet – azt ugyanis már korábban tudni lehetett, hogy sem a országos pártvezetés szintjén, sem helyileg nem sikerült ezt kialkudni a kétharmadot szerzett pártszövetséggel.
Biró Rozália, a város volt RMDSZ-es alpolgármestere a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az USL komoly hibát követett el, amikor úgy döntött: kihagyja a magyar képviseletet a helyi végrehajtó hatalomból. „Az USL úgy véli, önmagában is képes képviselni a 25 százalékos váradi magyar közösség érdekeit. Idővel ki fog derülni, hogy ez nem így van” – jelentette ki a csütörtöktől egyszerű városi tanácsosként dolgozó Biró Rozália. Az SZKT-elnök elmondta, frakciója nem lesz a szó klasszikus értelmében ellenzékben Váradon, a magyar közösség érdekeit figyelembe véve szavaz, vagy nem szavaz meg egy-egy javaslatot.
Szatmárnémetiben sem lesz alpolgármester
Nem lesz magyar alpolgármester Szatmárnémetiben sem, a szövetségnek egyik alpolgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie – tudtuk meg Kereskényi Gábortól, a szatmárnémeti szervezet elnökétől. Kereskényi, aki az elmúlt négy évben maga látta el az alpolgármesteri teendőket Ilyés Gyula polgármester mellett, elmondta: az 1992 és 1996 közötti idők látszanak visszatérni, amikor az RMDSZ nem rendelkezett képviselettel a város vezetésében.
Hozzátette: nehéz négy év elé néz a szatmárnémeti RMDSZ, hisz számos fontos tisztségtől esett el, ezért a jövőben a szervezetépítésre, a lakossággal való kapcsolattartásra helyezik a hangsúlyt. A Szatmár Megyei Tanács vezetésében viszont lesz magyar, Csehi Árpád leköszönő megyei tanácselnök tölti be az RMDSZ által kialkudott alelnöki széket. Az elmúlt években a szövetség magáénak mondhatta a tanácselnöki széket és az egyik alelnöki posztot.
Horváth Annát jelölik Kolozsváron
Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári alpolgármester-jelöltje, a Kolozs megyei alelnöki tisztségre pedig Vákár Istvánt jelöli a szövetség – döntött csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). Máté András megyei elnök a Krónikának elmondta: Vákár István egyedül jelentkezett az alelnöki tisztségre, míg az alpolgármester-jelöltet Horváth Anna és Csoma Botond közül választották ki.
Kérdésünkre Máté András elmondta: már tárgyaltak a román pártok képviselőivel a lehetséges koalícióról, az egyeztetéseket péntek délig mindenképp befejezik, hiszen délután két órakor kerül sor a frissen megválasztott kolozsvári tanács alakuló ülésére. Hozzáfűzte: az MKT-n választási kampányértékelőt is tartottak, ahol pozitívumként könyvelték el az elért eredményeket.
Józsa váltja Csegzit Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen Józsa Tibort, a polgármesteri hivatal közterekért felelős igazgatóságának vezetőjét jelöli alpolgármesternek az RMDSZ. A közgazdász végzettségű Józsa Tibor 1978. május 26-án született Marosvásárhelyen, nős, egy gyermek apja. Mint arról beszámoltunk, Józsán kívül még két személy volt esélyes a tisztség betöltésére.
Egyik Peti András, Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, a Transilvania repülőtér igazgatótanácsának alelnöke, a másik Bakos Levente, közgazdász, egyetemi tanár. Utóbbi nem vállalta a jelölést. A megyei tanács alelnöki tisztségére Lokodi Edit Emőke jelenlegi tanácselnököt jelöli a szövetség, míg a tisztségre szintén esélyes Kelemen Márton – Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök fia – a frakció vezetője lesz.
Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes megyei elnöke úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ-nek keményen meg kell küzdenie a megyei alelnöki tisztségért. A politikus úgy vélte, hogy az USL és az RMDSZ által központi szinten megkötött egyezség nem alkalmazható a megye valamennyi településén. Elmondta – például Szászrégenben –, ahol az USL 10 tanácsosi mandátumot szerzett meg a 19-ből – nem engedik át az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztséget. Mint ismertes, a kisvárost két mandátumon át az RMDSZ-es Nagy András vezette. Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 25.
Megalakultak a helyi tanácsok
Megalakultak a hétvégén a városi tanácsok: míg Marosvásárhelyen és Kolozsváron magyar alpolgármestert választottak, Szatmárnémetiben az RMDSZ kiszorult a városvezetésből. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kétharmados többsége ellenére is együttműködik az EMNP-vel.
marosvásárhelyi választásokat megnyerő Dorin Floreának péntek óta úgymond négy alpolgármestere van: két régi és két új. Miközben a frissen megalakult önkormányzat az RMDSZ-es Józsa Tibornak és a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjének, Ioana Ciotlăuşnak szavazott bizalmat, a negyedik mandátuma elején járó demokrata-liberális polgármester kijelentette: ő továbbra is PDL-s társával, Claudiu Maiorral és még a tanácsosi mandátumtól is eleső Csegzi Sándorral kíván együtt dolgozni.
Mindkettőjük megőrzi titkárságát és irodáját, és a továbbiakban Florea személyes tanácsadójaként szerepelnek a városházi munkatársak lajstromán. Az elöljáró egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen irodahelyiséget és feladatköröket szán az RMDSZ–USL helyi koalíció által megválasztott új alpolgármestereknek.
„Én a város érdekeit helyezem előtérbe, nem a mindenféle egyezségeket kötő politikusokét” – magyarázta döntését a frissen beiktatott Dorin Florea. Négy évvel ezelőtt, amikor a tanács szintén nem az ő kedve szerint választotta meg az egyik alpolgármestert, Florea Marius Ichimmel szemben is hasonló taktikát alkalmazott. A liberális alpolgármestert a Hangyaépület egyik manzárdszobájába száműzte, és semmiféle feladattal nem látta el. A megalázott Ichim néhány hónap után beadta felmondását, helyébe pedig a polgármester favoritja, Claudiu Maior került.
Józsa Tibor, az ismeretlen ismerős Vásárhelyen
Az RMDSZ csúcspolitikusai által támogatott, ám a helyi szervezet választmánya előtt szinte ismeretlennek számító Józsa Tibor a Krónikának elmondta: a következő négy évben keveset politizálna, viszont annál többet foglalkozna a közigazgatással és a város gondjaival. Az alpolgármester úgy véli, a legfontosabb feladat visszaszerezni a polgármesteri hivatalban csalódott lakosok bizalmát. Azt szeretné, hogy Marosvásárhely ismét a nyugalom, a csend városa legyen, ahol virágzik a magyar kultúra, és ahonnan az ifjak nem kényszerülnek elköltözni.
„Ugyanakkor azt mondom, hogy a fülünket eresszük le az emberek felé, és figyeljünk oda, mit szeretnének” – tette hozzá. A Floreával való jövendőbeli együttműködésről a volt városházi igazgató elmondta, hogy a múltban korrekt és eredményes munkaviszonyban voltak, és reméli – a polgármester legfrissebb, egyáltalán nem hízelgő nyilatkozatai ellenére – visszaáll a kettőjük közötti kölcsönös bizalom.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ választmányi ülésén visszatérő motívum volt, hogy a testületi tagok egyáltalán vagy alig ismerik, Józsa elmondta: „az idéntől lettem felkérve, hogy lépjek be az RMDSZ-be”. „Nem tudom, hogy ki az, aki nem hallott rólam. Elismerem, hogy nem voltam kirakatban, hogy mindenki bámuljon, de nem most kezdtem a közéleti tevékenységet” – nyilatkozta a Vásárhely.ro portálnak a fiatal alpolgármester. „Én nem tartok a székemhez, ha majd úgy érzem, hogy nem tudok teljesíteni, akkor lemondom a széket” – replikázott Józsa azon választmányi tagoknak, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát az alpolgármesteri tisztségre.
Elbukott anyanyelvvizsga
A közgazdász-végzettségű Józsát rögtön beiktatása után számos támadás érte magyar részről. A „lemondom a székemet” és a választmányi ülésen elhangzott hasonló kijelentéseire számos ironikus megjegyzés jelent meg a Székelyhon.ro honlapon. Az RMDSZ-es politikus Facebook-oldalát tanulmányozva kiderül, Józsa nemcsak az anyanyelvén való kommunikációval, de a helyesírással is hadilábon áll. „Erdemes meghalgatni ...... valaszuk Frunda Gyorgy -Rmdsz”, „Frunda Gyorgy –polgarmester lehet ha elmegyunk szavazni egyutt iunius 10 en”, „csucs.......szavazzunk Frunda Gyorgy polgarmester”, „Csak sajnos meg nincsenek bicigli utak.... a zold festekel amivel a foter jardajat festete le a polgarmester inkabb vonalazott volna bicigli savokat.....de majd mi megteszuk meg egy het van hatra !!!!” – ezek a megjegyzések voltak olvashatók péntek estig az újdonsült alpolgármester üzenőfalán.
„Ne vonja kétségbe senki a magyarságomat, anyám-apám magyar volt. A középiskolát és az egyetemet románul végeztem, de szerintem helyesen beszélek magyarul. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat nem én írtam, az is, hogy véletlenül elütöttem a betűket, mert telefonról töltöttem fel. És különben is, nem olyan nagy hiba, amiért el legyek ítélve” – mondta a vádak kapcsán lapunknak Józsa Tibor, aki eltávolította közösségi oldaláról a kampányban írt bejegyzéseket.
Horváth Anna az alpolgármester Kolozsváron
Akárcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is magyar alpolgármester segíti Emil Boc városvezető munkáját. A PDL-vel kötött koalíciónak köszönhetően a helyi tanács pénteki alakuló ülésén az RMDSZ részéről Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de a szövetség önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen. A másik alpolgármester a PDL-s Gheorghe Şurubaru lett. Az önkormányzati testületben az USL 12, a PDL 10, az RMDSZ 4, míg a PPDD egy mandátummal rendelkezik.
A helyhatósági választásokat minimális fölénnyel megnyerő Emil Boc beiktatásakor elmondta, minden kolozsvári polgármestere akar lenni, nemcsak azoké, akik megválasztották. A volt kormányfő, aki immár harmadik mandátumát kezdte meg a kolozsvári városháza élén, elmondta: a város fejlesztéséhez minden jó ötletet fel fog használni, függetlenül attól, hogy a hatalomtól, az ellenzéktől vagy a civil társadalom felöl érkezik. Az ellenzéki polgármester hozzátette, a kolozsváriak érdekében együtt fog működni a kormánykoalíció által kinevezett prefektussal és az USL-s megyei tanácselnökkel is.
Halasztott ülés Károlyban, román vezetés Szatmáron
Nagykároly kivételével Szatmár megyében is megalakultak a helyi tanácsok, illetve a megyei képviselőtestület. A kisvárosban a hétvégén a 19 tanácsosból mindössze 12 jelent meg az alakuló ülésen, ezért halasztani kellett az ünnepi eseményt – a prefektúra tájékoztatása szerint szerdán ülnek ismét össze. A találkozóról a 8 USL-színekben tisztségbe jutott képviselő hiányzott, akik minden bizonnyal azért maradtak távol, hogy nyomást gyakoroljanak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórom által alkotott, 12 személyes frakcióra annak érdekében, hogy engedjék át nekik az alpolgármesteri posztot.
Kovács Jenő, az RMDSZ színeiben ismét mandátumhoz jutott polgármester korábban a helyi sajtónak nyilatkozva beszélt arról, hogy ismét a volt alpolgármestert, Keizer Lajost kívánja megbízni az alpolgármesteri teendőkkel. Nagykárolyban egyébként mindössze két párt jutott be a tanácsba: az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum által alkotott koalíció, illetve az USL-szövetség.
A szatmárnémeti tanács is megalakult a hétvégén – itt az USL-s Dorel Coica polgármester munkáját Radu Roca és Marcela Papici segítik majd alpolgármesterként, miután a kétharmados többséget szerzett pártszövetségnek nem volt szüksége az RMDSZ támogatására, így az eddig polgármester és alpolgármestert is adó szövetség ellenzékbe került. A Szatmár megyei képviselőtestületnek ellenben az USL-vel kötött országos egyezménynek köszönhetően RMDSZ-es alelnöke lett.
A megye vezetésében személyi csere nem történt, mindössze az erőviszonyok rendeződtek át: Csehi Árpád, aki eddig tanácselnökként tevékenykedett, alelnökként folytatja, míg a liberális Adrian Ştef volt alelnök elfoglalhatja a tanácselnöki széket, a szociáldemokrata Mircea Govor eddigi alelnök pedig megtartja tisztségét.
RMDSZ–EMNP-együttműködés Szentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Néppárttal működik együtt az RMDSZ, annak ellenére, hogy a szövetség megszerezte a kétharmados többséget az önkormányzatban. Antal Árpád polgármester alpolgármester-rangú tisztséget ajánlott fel Nemes Elődnek, a néppárt háromszéki elnökének, listavezetőjének.
A két politikus pénteken közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő négy évben közösen dolgoznak a város érdekében, Nemes Előd pedig a közösségfejlesztési egyesület vezetését látja el. Antal Árpád hangsúlyozta, ez valójában a negyedik alpolgármesteri tisztség, feladata a közösségépítés mellett a székely szórvány és a székely csángó programok koordinálása. „Nem szabad lesöpörni a legyőzötteket, fontos, hogy a győztesek alázattal viszonyuljanak azokhoz, akik gyangébben szerepeltek a választásokon” – fogalmazott a polgármester, aki bízik benne, hogy az együttműködésből a szentgyörgyiek nyernek.
Sepsiszentgyörgyön pénteken alakult meg az új döntéshozó testület, amelynek 14 RMDSZ-es, két–két EMNP-s, nemzeti liberális párti (PNL) és Szociáldemokrata Párti (PSD), valamint egy MPP-s képviselője van. Az ülésen az alpolgármestereket is megválasztották, mindkét tisztséget RMDSZ-es jelölt tölti be: Sztakics Éva folytatja az elmúlt négy évben elkezdett munkáját, Tischler Ferenc szociális és egyházi ügyekkel foglalkozik, Czimbalmos Kozma Csaba pedig továbbra is a városmenedzser tisztséget tölti be. Codrin Munteanu prefektus az ülésen az önkormányzati korrupció megelőzéséről szóló kézikönyvet adott át Antal Árpádnak, aki a város zászlójával ajándékozta meg a kormánymegbízottat, melyet az a közigazgatási bíróságon támadott meg.
Pénteken tette le hivatali esküjét Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is, és megkezdte második mandátumát. A megyei tanács a héten tartja alakuló ülését, az RMDSZ az alelnöki tisztségekre Henning László eddigi alelnököt és Nagy Józsefet, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi igazgatóját javasolja.
Változatlan városvezetés Csíkszeredában
A régi polgármesterrel és alpolgármesterekkel, de zömében új tagokkal folytatja a munkát Csíkszereda önkormányzata, amely szombaton tartotta alakuló ülését. Ráduly Róbert Kálmán régi-új városvezető mellett újra Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek szavazott bizalmat a testület. Az elöljárókat adó RMDSZ-frakció 13 tanácsossal rendelkezik a 19 tagú testületben, az EMNP, az MPP és az USL két-két mandátumot mondhat magáénak. Ráduly elmondta, a konfrontáció helyett a továbbiakban is az együttműködést fogja keresni. A testület összetétele az alakuló ülésen hiányos maradt: formai hiba miatt nem igazolták az MPP-s Bokor Márton mandátumát, ez ugyanis nem lehetett jelen az ülésen, az általa bemutatott orvosi igazolás érvényessége pedig egy nappal az ülés előtt lejárt.
MCL–RMDSZ-koalíció alakul Aradon
A PDL által alapított Keresztény-Liberális Mozgalommal (MCL) lép koalícióra az RMDSZ Aradon a helyi, illetve megyei önkormányzatban, döntött pénteken a megyei szervezet állandó tanácsa. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök elmondta, a döntés meghozatalakor a PDL-vel való eddigi jó együttműködésre alapoztak, és a továbbiakban folytatnák az elkezdett projekteket. A támogatás fejében az RMDSZ a következő négy évben is megkapná az alpolgármesteri tisztséget, mondta a tisztséget eddig betöltő Bognár, aki most is a legesélyesebb a posztra. Az RMDSZ két tanácsosának a támogatásával a 12 mandátumot szerzett MCL-nek egyszerű többsége lesz a 23 tagú testületben. A néppárt miatt nincs magyar alpolgármester?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosának szavazatán múlt, hogy Kolozs községnek nem lett magyar alpolgármestere – véli az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Amint a szövetség közleményéből kiderült a 13 tagú tanács 7–6 arányban szavazta le az RMDSZ alpolgármester-jelöltjét, Debreczeni Józsefet. „Megítélésünk szerint ez az eset is azt példázza, hogy az egyéni érdekek, illetve az RMDSZ-szel való nyílt szembenállás képes felülírni a közösségi elköteleződést. Sajnálatosnak tartjuk, hiszen a magyar célokat csak magyar emberek tudják képviselni” – olvasható a Máté András megyei elnök által aláírt közleményben.
Kurucz József, a kolozsi tanács EMNP-s tagja a Krónikának elmondta, a szavazat eredménye annak köszönhető, hogy az RMDSZ az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudott olyan jelöltet állítani, amely valóban a közösség érdekeit képviselné, tiszta háttérrel rendelkezne, és így méltó lenne a támogatásra.
„Korábban próbáltunk arról is tárgyalni, hogy a szövetség támogassa a néppárt által javasolt alpolgármester-jelöltet, akit más pártok is segítettek volna, az RMDSZ azonban teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől” – magyarázta Kurucz. Hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy valakit csak azért kellene megszavazni, mert magyar nemzetiségű, ehelyett a szövetség jelöltjeinek tettekkel és felmutatott eredményekkel kellene támogatókat szerezniük.
„Magunk mögött kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a magyarság és öszszefogás címszó alatt toborozzunk szavazatokat” – fogalmazott az EMNP képviselője, aki hozzátette, a szavazás titkos volt, így senkinek nem kellene tudnia, hogy melyik tanácsos kire adta le voksát.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Pap Melinda, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2012. augusztus 1.
Nem biztosított vidéken az alapvető egészségügyi ellátás
Erdély-szerte gondot jelent a vidéki fogászati rendelők hiánya, mivel ezek kereskedelmi egységekként működnek, a szakmai szervezetek nem kényszeríthetik a fogorvosokat, hogy falun rendeljenek, így a fogfájós betegek kénytelenek városon kezeltetni magukat. Számos vidéki községben a háziorvosi ellátás sem megoldott, míg városon az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot. A hatóságok az önkormányzatok segítségével próbálják kezelni a problémát.
Nagy gondok Szilágy megyében
Nincs fogászati rendelő 24 Szilágy megyei községben, a megye 57 közigazgatási egysége közül 14-ben gyógyszertár sem működik, és hatban háziorvos sincs – hívta fel a figyelmet Ligia Marincaş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektúra illetékes bizottságának legutóbbi ülésén. Hozzátette, hogy a megye háziorvosainak alig több, mint fele rendel vidéken, a 117 szakemberből csupán 62 él falun, és a gyógyszertárak zöme is városon található: a 61-ből 35.
A fogorvosi rendelők esetében még szembetűnőbb az aránytalanság: a megyében működő 125 rendelőből 88 városon van, csupán 39 fogorvos vállalta a vidéki munkát. Oana Ciobanu prefektusi szóvivő elmondta: Filonaş Chiş prefektus a következő találkozóra a megyei közegészségügyi igazgatóság, a megyei egészségbiztosítási pénztár, az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek képviselőit is meghívta. Közösen keresnek majd megoldást arra, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátást a vidéki településeken, és odavonzzák a szakembereket.
Közegészségügy helyett kereskedelem
A fogorvosi tevékenységet nem szabályozza törvény, mint az orvosi ellátást, ezért fordulhat elő, hogy a kisebb községekben egyáltalán nincs fogorvosi rendelő – véli Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a Bihar megyében is több helyen megfigyelhető hiány oka elsősorban az, hogy a fogorvosi ellátás valójában nem közegészségügyi, hanem kereskedelmi tevékenységnek számít, így érthető, hogy egy fogorvos nem nyit olyan településen rendelőt, ahol nem számíthat nagy bevételre. Azt egyébként, hogy tagjai hol tevékenykednek, a megyei fogorvoskamara sem szabályozza.
A Bihar megyei települések jó részében azonban még így is van fogorvosi rendelő, elsősorban ott, ahol a polgármester fontosnak tartja, hogy a község vagy kisváros területén fogorvosi ellátást is kapjanak a lakosok. Székelyhídon és Érmihályfalván például van fogorvosi rendelő, amely elég nagy ahhoz, hogy a környékbeli kistelepülések lakóit is kiszolgálja. De van olyan község is, például Örvénd, ahol Sorbán Levente polgármester tudatosan törekedett arra, hogy orvos, gyógyszertár és fogorvos is legyen – utóbbi heti néhány alkalommal várja a betegeket a rendelőben.
Az önkormányzat is sokat tehet
Maros megye egyik legnagyobb községében, Mezőpanitban az önkormányzat bocsátotta a fogorvosok rendelkezésére a rendelőt, melyet a szakemberek saját költségükön szereltek fel. A korszerű gépekkel két orvos dolgozik, így biztosított a reggeltől estig tartó folyamatos szolgálat. „A községbeliek rendkívül elégedettek a Panitba kijáró két fogorvossal, akik, ha kell, sokszor este tízig is dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy időnként az időseket, iskolakezdéskor pedig a gyerekeket ingyen vizsgálják meg” – dicsérte a mezőségi községközpont két fogorvosát Bartha Mihály polgármester.
Más a helyzet a megye legkisebb községében, a mindössze nyolcszáz fős Székelyvéckén, ahol nincs és nem is volt fogorvosi rendelő. Az önkormányzat egyszer nekirugaszkodott egy rendelő kialakításának, de az elöljárók hamarosan letettek tervükről. „Az a gond, hogy nálunk még ivóvíz sincs az orvosi rendelőben, ilyenkor, kánikulában pedig a kutak szinte teljesen kiszáradtak. Másrészt egy ilyen kis község nem is tudna eltartani egy szakembert” – sorolta a rendelőnyitás ellen szóló okokat a település polgármestere. Fekete Pál azonban hozzátette, hogy ha csak húzásról van szó, a Marosvásárhelyen dolgozó fogorvos felesége bárkinek szívesen és házhoz menve meg szokta oldani a gondját.
Ugyanakkor elmondta, a legközelebbi rendelő a mindössze tíz kilométerre fekvő Gyulakután van, ahová aszfaltozott út vezet.
Kolozs megyében a magyar többségű, illetve vezetésű községeknek nem okoz különösebb gondot a fogorvosi rendelők hiánya. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, bár a községben nincs fogorvosi rendelő, ez nem jelent különösebb gondot, hisz alig hat kilométer választja el őket Bánffyhunyadtól. Hozzáfűzte, a megye legtöbb, magyar vezetésű településére is jellemző, hogy viszonylag közel vannak egy-egy nagyobb városhoz.
Nem lehet kényszeríteni az orvosokat
A városokhoz kötődik a fogorvosi ellátás Kovászna megyében is, tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Elmondta, a fogorvosi rendelők mintegy 75- 78 százaléka, azaz 54 rendelő a városokban van, és csupán15 falvakon, hat fogorvos pedig vidékre is kijár rendelni. A rendszer magánkézben van, egy fogászati rendelő berendezése pedig hatalmas befektetés, ha nincs elég beteg, akkor ráfizetéses lehet a vállalkozás, részletezte az igazgató. Így nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy falvakon nyissanak rendelőt.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint arra összpontosítanak, hogy a kisebb falvakban is biztosítsák az alapvető egészségügyi ellátást. Ennek érdekében tárgyalnak a polgármesterekkel, hogy közösen találjanak megoldást erre, mert míg a községközpontokban viszonylag zavartalan az ellátás, a kisebb településekre nem jutnak el az orvosok.
Nem biztosított a háziorvosi ügyelet sem
Míg falvakon a rendelőket hiányolják, a városokban az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot – hívta fel a figyelmet Ágoston László. Kovászna megyében például továbbra is csak Baróton van állandó háziorvosi ügyelet, a többi városban az alapellátást végző orvosok nem vállalják a szolgáltatást. Baróton jó eredményekkel működik, hét-nyolc orvos biztosítja hétköznapokon, délutántól másnap reggelig és hétvégeken a 24 órás szolgálatot. Ez az ellátás opcionális, nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy vállalják, mondta az igazgató, aki több ízben is tárgyalt a háziorvosokkal, próbálta meggyőzni őket, hogy beindítsák az ügyeleti vonalat, de nem járt sikerrel.
Ennek ellenére még próbálkoznak ennek biztosításával. A háromszéki háziorvosok többször is kifejtették: fenntartásaik vannak az állandó ügyelettel szemben, szerintük például szükségtelen a délutáni ellátás, hiszen a háziorvosok többsége két váltásban, délelőtt és délután is dolgozik. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy rengeteg idős és túlterhelt orvos dolgozik a rendszerben, ha kötelezővé teszik az ügyeletet, megtizedelhetik azok számát. Emellett elvárják, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak az ügyeleti központban, hiszen ha nincs lehetőség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzésére, továbbra is a sürgősségre mennek a betegek, ahol elvégzik a laboratóriumi vagy a röntgenvizsgálatokat, infúzióra kötik a rászorulókat.
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, szükség lenne az állandó háziorvosi ügyelet bevezetésére, mert ennek hiányában főleg hétvégén a betegek minden problémával a sürgősségre mennek. Abban bízunk, hogy az új egészségügyi törvény megoldja ezt, és valamennyire tehermentesíti a sürgősségi ellátást, mondta. A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségén hét közben napi 60-80 beteg fordul meg, a hétvégeken a számuk eléri a 120-at.
Késnek a sürgősségi fogászatok
Valószínűleg idén sem indul be a sürgősségi fogászati ellátás Sepsiszentgyörgyön. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, vállalták, hogy az építés alatt levő új sürgősségi osztályon fogorvosi rendelőt is működtetnek majd. A kórház biztosítja a rendelőt, a fogyóanyagot és a felszerelést, ám ehhez meg kell épülnie az új sürgősségnek.
A hat éve felújítás alatt álló egészségügyi intézmény vezetősége az idén eldöntötte, hogy mivel a rendelkezésükre álló földszinti 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért hozzátoldanak még egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik. András Nagy Róbert elmondta, egyeztettek a megyei fogorvosi kamarával, és azt az ígéretet kapták, hogy ha meglesz a helyiség, az orvosok ingyen is elvállalják az ügyeletet.
A biztosító ugyanis elenyésző összeget tud adni a fogászati kezelések térítésére, a háromszéki fogorvosoknak csak mintegy harmada kötött szerződést, de a rendelkezésükre bocsátott keret így is csak néhány beavatkozás finanszírozására elég. A fogfájós beteg úgy juthat ingyenes fogászati ellátáshoz, ha elmegy a biztosítóhoz, és ellenőrzi, melyik rendelőnek vagy fogorvosnak van szerződése a biztosítóval. Ha szerencséje van, akkor a kiválasztott fogorvos még nem merítette ki a rendelkezésére álló keretet, és térítésmentesen elvégzi a beavatkozást. Erre viszont egyre ritkábban van esély, így marad a fizetéses rendszer, magyarázta az igazgató.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin

2012. december 6.
Pártosodó egyházak? – RMDSZ-szavazatra buzdít Csűry István református püspök
Rendhagyó módon az RMDSZ jelöltjeire való szavazásra buzdít szerdai közleményében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke a vasárnapi választásokon. A felhívás amiatt szokatlan, mert az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői eddig egyetlen politikai párt mellett sem foglaltak konkrétan állást, mozgósító üzeneteikben a szavazók lelkiismeretére bízták, kire ütik a pecsétet, vagy a magyar jelöltekre való szavazásra ösztönöztek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) sajtószolgálata által aláírt közlemény emlékeztet, hogy kezdettől fogva jónak tartotta a „nemzeti válogatott” létrehozását, de ennek meghiúsulásával egyetért Szász Jenőnek a hasznos szavazatok megbecsülésének elvére való felhívásával.
Csűry István az egyedüli egyházfő, aki nyíltan állást foglal valamelyik párt mellett
Ugyanakkor elutasítja Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, melyek szerint elfogadhatatlan szervilizmust tanúsítana az RMDSZ felé. Kijelentik: a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, amit az „azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit!”. „A jelen helyzetben – a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát – felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a napokban olyan listát mutatott be, amelyen azok a református egyházi események szerepelnek 2010 márciusától napjainkig, amelyeken az egyházkerület lelkipásztorai, illetve püspöke együtt szerepel RMDSZ-es pártvezetőkkel, polgármesterekkel és jelöltekkel. A volt püspök ezt a szövetségnek az egyházba való befurakodásaként értékeli, ami szerinte az RMDSZ-re jellemző korrupciót is beszivárogtatja az egyházkerületbe és templomaiba.
A KRE mostani állásfoglalása amiatt is meglepő, mert Csűry István már a múlt héten közzétette felhívását a választások tárgyában. Ebben arra buzdította a híveket, hogy a „gyógyító szamaritánusokat” támogassák voksaikkal, „azokat, akikre számíthattunk, amikor templomot építettünk vagy renováltunk, amikor peres ügyeinkben eligazítást kértünk, amikor az oktatás, a kultúra kérdéseiben eljártak”.
Van, aki a szavazókra bízza
A választásokon való részvételre buzdít körlevelében Pap Géza erdélyi református püspök. Kifejti, a magyar közösség számára, különösen a jelenlegi megosztottságban, elengedhetetlenül fontos lenne a parlamenti képviselet, ezért arra kéri a híveket, tekintsék kötelezőnek a választásokon való megjelenést, és lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ezt hangsúlyozza Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is. Az egyházfő levelében kifejti: mivel a híveknek több párt jelöltjei közül kell választaniuk, „sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulnunk”.
„Minden közösség tudja, hogy kik azok, akik felvállalják önzetlenül a közösség szolgálatát és igyekeznek nem csak meghallgatni gondjainkat, hanem ténylegesen segítségünkre sietni közösségi problémáink megoldásában” – fogalmaz a körlevél. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök arra kéri híveit, szavazzanak egységesen azokra, „akik a hatalom lázában nem megosztó frázisokkal bomlasztják a nemzetközösséget, hanem akik eddig is tettekkel és rátermettségükkel bizonyították, alkalmasak a nehéz és kritikus politikai helyzetben is nemzetünk ügyét képviselni”.
Korábban Jakubinyi György római katolikus érsek is körlevélben szólította fel a híveket a voksolásra. Arra kéri őket, „lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz.”
Hatásos egyházi mozgósítás
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak nagyon nagy a mozgósító ereje, már a kisebbségi helyzetből adódóan is – mondta a Krónika kérdésére Székely István Gergő politológus. Emlékeztetett, ez leginkább a 2007-es európai parlamenti választásokon bizonyosodott be, amikor a református egyház szinte teljes egészében a függetlenként induló Tőkés László mellett foglalt állást.
De Európa számos országára jellemző, hogy az egyházak bizonyos politikai körökhöz állnak közelebb, főleg ahol keresztény-demokrata pártok is szerepelnek a politikai palettán. „Magyarországon például világosan látni, hogy jobboldalú az irányultság, a Fidesz, és annál is hangsúlyosabban a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) irányába tolódik el, a Hit Gyülekezete nevű neoprotestáns mozgalom azonban sokáig az SZDSZ-szel ápolt szoros kapcsolatot” – magyarázta.
Csűry István közleménye kapcsán kifejtette: a hétvégi választások az erdélyi magyarság szempontjából új és érdekes helyzetet teremtettek, hisz korábban csak az RMDSZ jelöltjei pályáztak parlamenti mandátumra, így a történelmi egyházak szerepvállalása is egyértelmű volt. Csűry állásfoglalása egyértelműen az RMDSZ-nek kedvez, mutatott rá Székely, azonban szerinte azt nem lehet megjósolni, hogy pontosan mekkora lesz ennek a hozadéka. Kifejtette: a vallásosság mértéke és a szavazói aktivitás elég erős pozitív összefüggést mutat, így egy ilyen felhívásnak nagy hatása lehet.
Kérdésünkre, hogy Csűry állásfoglalása mennyire lehet precedensértékű a jövőre nézve, a politológus kifejtette: elképzelhető, hogy az egyházak előbb-utóbb állást foglalnak valamelyik politikai alakulat mellett. Példaként Vajdaságot említette, ahol a Nemzeti Tanács megválasztásakor a magyar történelmi egyházak püspökei felkerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által állított Magyar Összefogás nevű listára, amit a többi kisebb magyar párt nehezményezett.
Hangsúlyozta: az, hogy Erdélyben sor kerül-e hasonlóra, valójában attól függ, hogy hosszú távon miként alakul a jelenlegi magyar–magyar verseny, az EMNP mennyire tudja hosszú távra megvetni a lábát a politikai palettán, illetve indulása következtében az RMDSZ hány mandátumot veszít.

2012. december 7.
Első a román felirat, döntött a bíróság kétnyelvű táblaügyben
Visszautasította a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fellebbezését a kétnyelvű feliratok tárgyában a brassói táblabíróság. Az igazságszolgáltatási szerv végleges és megfellebbezhetetlen ítéletében megerősítette a Kovászna megyei törvényszék korábbi döntését, miszerint az állam nyelvén írt szövegnek kell szerepelnie elsőként valamennyi köztéri táblán, a más nyelvű szövegek csak ezután következhetnek.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus perelte be a közigazgatási bíróságon amiatt, hogy nem tartja be a közfeliratozásban az állam hivatalos nyelvének használatára vonatkozó törvényeket. A másodfokú, végleges ítéletben a bíróság arra kötelezi a szentgyörgyi önkormányzatot, hogy cserélje ki a közintézmények székhelyeire kihelyezett táblákat, hogy a román felirat legyen felül. Hasonlóképpen kell eljárni a városban kihelyezett háromnyelvű – magyar, román és angol – turisztikai útmutatók, de az utcanévtáblák esetében is.
A bírósági ítélet szerint az önkormányzatnak a parkolóautomaták és parkolócédulák esetében is a román nyelvet kell megadnia elsőként, és azt is elrendeli, hogy a jövőben minden feliratozás eszerint az elv szerint történjen. A városban ugyanis több közintézményen a magyar felirat szerepel elsőként, és ugyanez érvényes bizonyos utcanévtáblák esetében is. Antal Árpád polgármester korábban ezt azzal indokolta, hogy egy 75 százalékban magyarlakta városban alkalmazkodni kell a nemzetiségi viszonyokhoz, és a magyar feliratnak kell szerepelnie elsőként.
Mint ismeretes, tavaly Kovászna megye alprefektusa, Valentin Ionaşcu a közigazgatási bírósághoz fordult – elmondása szerint a román civil fórumok kérésére –, mert úgy véli, törvénytelen a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal bejáratánál található tábla, mivel azon első helyen szerepel az intézmény magyar megnevezése. Ezt követően Codrin Munteanu prefektus összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt.
Szerző(k): Pap Melinda

2013. január 31.
Előkészítő osztály: megy is, marad is
Felemás döntést hozott tegnap a kormány az előkészítő osztályokról: a Ponta-kabinet határozata értelmében a nulladik osztály továbbra is a kötelező iskolai oktatás része marad, azonban helyi szinten a szülők döntik el, hogy az iskolában vagy az óvodában szeretnék taníttatni hatéves csemetéiket. Remus Pricopie oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályoknak otthont adó helyszín kiválasztásakor az lesz a fő szempont, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely. A Mediafax hírügynökség szerint a tárcavezető tegnap úgy nyilatkozott, hogy az előkészítő osztályok további sorsáról a szakszervezetekkel és a szülői bizottságokkal is egyeztettek, így született meg a mostani döntés, mely a miniszter szerint a helyszínt illetően sokkal rugalmasabb, mint a jelenlegi rendszer.
„Az iskolaigazgató bemutatja a szülőknek az ajánlatot, annak függvényében, hogy az iskolában vagy az óvodában van-e több szabad hely” – vázolta az új rendszer működési elvét Pricopie. Mint kifejtette, attól függetlenül, hogy az előkészítősök az óvodában vagy az iskolában tanulnak, az oktatás ugyanazon tanterv szerint zajlik, és szakképzett tanítónők foglalkoznak velük. Kifejtette, azon településeken, ahol sem az iskolában, sem az óvodában nincs szabad hely az előkészítősök számára, az iskola vezetőségének a helyi önkormányzat segítségét kell kérnie az alkalmas helyszín biztosítására. Remus Pricopie arra is kitért, hogy amennyiben a szülő nem akarja előkészítő osztályba íratni hatodik életévét betöltött gyerekét, bizonyítania kell, hogy az még nem alkalmas erre az oktatási formára.
Az oktatási miniszter szerint az előkészítő osztályra vonatkozóan továbbra is készítenek felméréseket, ugyanakkor szeptember elsejéig 16 millió lej értékben vásárolnak iskolai bútorzatot és további 8 millió lejre szemléltető eszközöket. Március 31-éig ugyanakkor jóváhagyják az előkészítő osztályokra vonatkozó alkalmazási módszertant is, amely a miniszter szerint a jelenleginél rugalmasabb lesz, hiszen lehetővé teszi, hogy a szülők a lakóhelyükhöz legközelebb eső, úgynevezett körzeti iskolát vagy óvodát válasszák, azonban amennyiben bizonyos okokból más tanintézetbe szeretnék íratni csemetéjüket, a helyek függvényében erre is lesz lehetőség.
Áprilisban lenne a beíratás
Az előkészítő osztályba való beiratkozás az oktatási minisztérium és a szakszervezetek, illetve szülői bizottságok által aláírt megegyezés szerint áprilisban zajlana. Az előkészítősök beíratása is több kritérium alapján folyik majd, azon gyerekeket, akik 2013. augusztus 31-éig még nem töltötték be hatodik életévüket, be lehet íratni nulladik osztályba, azonban nem kötelező, és csak abban az esetben nyernek felvételt, ha egy vizsgálóbizottság alkalmasnak tartja őket erre. A hat és hét év közötti gyerekeket ellenben kötelező beíratni az előkészítőbe, míg a hét évnél idősebb gyerekeket első osztályba kell járatniuk a szülőknek. Az említett dokumentum arra is kitér, hogy a következő tanévben azon gyerekek is felvételt nyerhetnek első osztályba, akik idén nem végzik el az előkészítő osztályt, holott az életkoruk alapján tavaly be kellett volna őket íratni.
Az oktatási minisztérium adatai alapján jelenleg 203 371 gyerek jár első osztályba, 129 756 pedig előkészítő osztályban tanul, velük több mint 8000 pedagógus foglalkozik. Az óvodákban 210 867 nagycsoportos gyereket tartanak nyilván.
Keresztély: nem kellene változtatni
A körülmények függvényében kell dönteni az előkészítő osztályokról, és semmiképpen sem lenne szabad visszaköltöztetni azokat az óvodába – véli Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Rá kell bízni az önkormányzatokra, hogy helyi szinten döntsenek arról, hol működik tovább az előkészítő osztály. Azokon a településeken, ahol nem sikerült megoldani, hogy megfelelő termeket biztosítsanak ezeknek az iskolában, visszaköltöztethetik az óvodába, de ahol az iskola berendezte a megfelelő helyiségeket, nincs értelme újra változtatni” – magyarázta álláspontját a szakember.
Kifejtette, sem a szülőkre, sem az iskolákra nincs jó hatással az előkészítő osztályok körül kialakult bizonytalanság. Mint emlékeztetett, tavaly emberfeletti munkával sikerült meggyőzni a szülőket, hogy a gyerek előnyére válik, ha az előkészítő osztály az iskolában működik, ugyanakkor az iskolák többsége berendezte a termeket a legkisebbeknek. „Ezt az anyagi és szellemi erőfeszítést nem szabad sutba dobni, ha elindultunk egy úton, azon kell tovább haladni” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő. Hozzátette, Kovászna megyében nagyon jók a visszajelzések, az iskolák többsége tágas, barátságos termeket rendezett be a hatéveseknek, ahol a gyerekek jól érzik magukat, és a szülők is elégedettek.
Mint ismeretes, a Ponta-kabinetben immár egy hónap óta zajlik a vita az előkészítő osztályokról. Míg Remus Pricopie oktatási miniszter január elején azt nyilatkozta, hogy az előkészítő osztályok kérdését rugalmasan kell kezelni, a döntő szó pedig a parlamenté, Victor Ponta kormányfő pár napra rá bejelentette, hogy véleménye szerint az előkészítőseknek az óvodában a helyük, ahova már a következő tanévtől visszakerülhetnek. Hangsúlyozta, hogy hasznosnak és jónak tartja az előkészítő osztályt, azonban ezt nem az iskolában képzeli el. A Szociálliberális Szövetség (USL) kormányra kerülését követően a kormányfő bejelentette, hogy az előkészítő osztályok tantermeinek bebútorozására a Boc-kabinet 26 millió lejt, a taneszközök beszerzésére pedig további 23 millió lejt költött.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár),

2013. május 23.
Kihívás az e-tankönyv
Nyilvános vitára bocsátotta az oktatási minisztérium az új, nyomtatott, illetve elektronikus tankönyvekre vonatkozó módszertant. A szaktárca áprilisban jelentette be, hogy a következő tanévtől új tankönyveket vezet be az első osztályosok számára, amelyek elektronikus formátumban is hozzáférhetők lesznek.
A tankönyvek kidolgozására, jóváhagyására és beszerzésére vonatkozó metodológia szerint minden egyes kiadványhoz annak digitális változatát is csatolni kell CD-n, az elektronikus változatot a minisztérium honlapjáról is letölthetik a diákok. A tervezet szerint az első osztályosok számára őszre készül el az új román-, magyar-, matematika- és környezetismeret-tankönyv. Mindegyik kiadvány kétkötetes lesz, az ezekhez tartozó digitális verzió pedig a Windows 7-es operációs rendszerben futtatható multimédiás elemeket és játékokat tartalmaz majd. A kiadványok beszerzésére 20 millió lejt utalt ki a minisztérium. Remus Pricopie oktatási miniszter úgy nyilatkozott, a tankönyvek cseréje 2017-ben fejeződne be. Úgy vélte, a digitális változat bevezetése azért fontos, mivel a multimédiás eszközök révén könnyebben tanulnak a diákok. A romániai közoktatásban jelenleg 1491 tankönyvet tartanak nyilván, 293 az elemi, 386 a gimnáziumi osztályok, míg 812 a középiskolások számára készült.
Egyetemi jegyzeteknek is beválnak
A minisztériumi illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi tankönyvek annyira tudományosak, hogy akár egyetemi jegyzeteknek is beválnának, ráadásul tele vannak hibákkal, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a licit során többet nyomott a latban az ár, mint a minőség. A romániai közoktatásban jelenleg 555 oktatási program zajlik, derül ki a szaktárca adataiból, de csupán 279 számára biztosítottak a tankönyvek, a tantervben szereplő tantárgyak mintegy feléből nincs tankönyvük a diákoknak. A szaktárca magyarázata szerint ennek oka, hogy a kiadók nem érdekeltek a kis példányszámú könyvek kidolgozásában, mint például a kisebbségek nyelvén íródó kiadványok. Mint írják, az elemi osztályok számára a tankönyvek zöme a 2004–2006-os időszakban készült, a középiskolások számára 2007-ben hirdették meg a közbeszerzést. A jelenleg használatos tankönyveket a pedagógusok is elavultnak tartják. Mint rámutattak, olyan, 1996-ban készült könyv is van, amely szomszédos államként Jugoszláviát nevezi meg, Románia uniós csatlakozását pedig távoli célként említi. A Digi 24 hírtelevíziónak egy pedagógus úgy fogalmazott, a jelenleg használatos tankönyvek úgy vannak összeállítva, „mintha az lenne a cél, hogy elijesszék a diákot". A kiadványokat a tanulók is elavultnak és unalmasnak tartják, egy hetedikes diák elmondta, nem vonzza a fekete szövegtenger.
Kevés a pénz, szorít az idő
A tankönyvkiadók a szaktárca terve kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy európai uniós szinten Romániában jut a legkevesebb pénz iskolai kiadványok beszerzésére, Bulgária például ennek a nyolcszorosát utalja ki e célra. Emiatt a kiadók arra kényszerültek, hogy a közbeszerzés során a legkisebb – adott esetben még az előállítási költségeket sem fedező – árat ajánlják, így a hangsúly a minőség helyett az anyagiakra kerül, a Romániai Könyvkiadók Szövetsége tiltakozott a minisztérium terve ellen, úgy vélve, az a szeptemberi határidővel megvalósíthatatlan, hiszen egy tankönyvet 6–9 hónap alatt lehet kidolgozni. Mario Demezzo elnök akkor azt mondta, a szervezet mindent megtesz a projekt leállítása érdekében, ha kell, a bíróságon támadja meg azt, kérve, hogy a könyveknek csak 2014 őszére kelljen elkészülniük. Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója ezzel szemben tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a most nyilvánosságra hozott tervezet szerint a határidők nem olyan rövidek, hogy lehetetlenné tegyék a könyvek elkészítését. Az elsősöknek szóló tankönyveket idén októberig, a másodikosokét december elején kell bemutatniuk, és csak a 2014–2015-ös tanévben kerülnek a gyerekekhez. A szakember elmondta, a tanügyi törvény előírja, hogy ki kell dolgozni az új tanterveket, hiszen ezek alapján készülnek el a tankönyvek, a tervek egy része, az első és második osztályoké jelentős késéssel, idén áprilisra készült el. A kiadók pedig megszeppentek, hiszen az első nyilatkozatok után attól tartottak, szeptemberig meg kell lenniük az új könyveknek. A tegnap ismertetett metodológia szerint azonban úgy tűnik, arra is lesz elegendő idő, hogy az iskolákban kipróbálják a tankönyveket, a pedagógusok megfogalmazzák észrevételeiket, és ezek alapján javításokat eszközöljenek. „Eddig a megyei központokban csak választhattak a tankönyvek közül, most lehetőség lesz a változtatásra is" – magyarázta lapunknak a szakember.
Figyelni kell az érzékeny pontokra
Dáné Károly arra is rámutatott, hogy a rendszernek vannak érzékeny pontjai, de szerinte ezek odafigyeléssel kiküszöbölhetők. Figyelni kell például arra, hogy a román nyelvű és a nemzetiségek nyelvén írott kiadványokat ne együtt versenyeztessék, hiszen más az egységár, ha egy könyv a 200 ezres román piacra készül, vagy a tízezer magyar, kétezer német kisdiák számára kell kiadni. Az árversenyben általában a román könyv nyer, majd azt fordítják le magyarra, hívta fel a figyelmet a szakember, rámutatva: a fordítás nem mindig sikerül, ezért biztosabb, ha a magyarul szerkesztett könyv jelenik meg, más a megközelítésmódja, az ízlésvilága.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a Krónikának arról számolt be, hogy magyar vonatkozásban hamarabb elkezdődött a tankönyvek felújítása, hiszen a román változatnál régebbi kiadásokból is tanultak a magyar gyerekek. Ő is megerősítette: nem a tankönyvek újraírása, szerkesztése és kiadása jelent gondot, hanem az, hogy késnek a különböző tantervek, emiatt késnek a kiadványok is. Néhány középiskolai melléktantárgy vagy választható tárgy esetében – például logika, szociológia, lélektan – a 90-es években készültek a magyar tankönyvek, ezeket kell megújítani. Javítani kell a közgazdaság-tudomány középiskolai tantervén is, majd sorra kerül a többi tárgy is, és mire befejezik, kezdhetik elölről az egészet, hiszen arra a korábban felújított tankönyvek elavulnak. „Ez egy soha le nem álló munka" – mutatott rá Magyari Tivadar.
Kihívás a digitális könyv
Ami az elektronikus tankönyvek bevezetését illeti, nagy kihívás a kiadók számára, tartanak tőle, de örülnek is neki – mondta lapunknak Dáné Károly. Mint részletezte, a kiadók többsége erre nincs felkészülve: mivel eddig nem volt szükség rá, nem vásárolták meg a drága technológiát, így a legnagyobb román kiadók sem tudják első körben önerőből megoldani. A magyar kiadók kisebb piacra dolgoznak, kevésbé tőkeerősek, de ezt akár innovációval pótolni tudják, fejtette ki a vezérigazgató. Dáné Károly emlékezetett, hogy az elektronikus tankönyv nem olyan, mint például egy elektronikus regény, multimédiás elemeket, interaktív gyakorlatokat kell tartalmaznia. Ezek esetében nyitott kérdés a szerzői jogdíj is, hiszen eddig a tankönyvek íróit a megrendelt példányok után, százalékos arányban fizették, hívta fel a figyelmet a szakember.

2013. június 13.
Hétezer magyar érettségiző
Közel hétezer diák számára kezdődött el szerdán a magyar nyelv és irodalom szóbeli vizsga az idei nyári érettségin. Az oktatási minisztérium adatai szerint a kisebbségek számára megrendezett anyanyelvi megmérettetésre összesen 7585 végzős iratkozott be, közülük 6691 magyar nemzetiségű.
Rajtuk kívül német, szerb, horvát, szlovák, török és ukrán nemzetiségű diákok jelentkeztek az anyanyelvi vizsgára. A tételek irodalmi és nem irodalmi szövegeket tartalmaznak, a diákoknak 10–15 percük van egy-egynek a bemutatására, elemzésére.
Bármilyen típusú segédeszköz használata tilos, a termekbe névsor szerint belépő diákoknak nemcsak a tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket kell a folyosón hagyniuk, hanem a maroktelefonjaikat és más elektronikus eszközeiket is, azokat, akiknél mégis ott a készülék, akkor is kizárják a vizsgáról, ha nem használták azokat. A szaktárca jelentése szerint az érettségi első két napján öt diákot kellett kizárni – kettőt Bukarestben, kettőt Bákó megyében és egyet Iaşi megyében, mivel a szóbeli vizsga alatt náluk volt a maroktelefonjuk.
Az idei érettségi első szakaszának megszervezését bonyolítja, hogy kevés pedagógus jelentkezett felügyelőnek az írásbeli vizsgák idejére, így a vizsgabizottságok továbbra is várják az érdeklődőket. Aura Danielescu Temes megyei tanfelügyelő szerint egész héten lehet még jelentkezni, pénteken, pár nappal az érettségi kezdete előtt még felügyelőhiánnyal küzdöttek. Tanfelügyelőségi források szerint a pedagógusok ódzkodásának anyagi oka van, ugyanakkor egy tavaly történt incidens is elbátortalanította őket. Több felügyelőnek megvonták a bérét, amikor a Romulus Paraschivoiu Iskolacsoport beadott dolgozatai között 98 megegyező irományt találtak. A bánsági megyében egyébként az írásbeli vizsgák idejére a táblákra irányított videokamerákat szerelnek fel a tantermekben, így próbálva megakadályozni, hogy a felügyelők felírják a tételek megoldását a táblára. Cornel Petroman főtanfelügyelő szerint „most jön el az igazság pillanata", ugyanis mint rámutatott, a korábbi években számos csalás történt az érettségin, amelyekről az illetékesek tudni sem akartak, a megmérettetés csupán az elmúlt két évben zajlott az előírások szerint. Elmondta, az elmúlt években a biztonsági berendezéseket a diákokra irányították, megakadályozandó a másolást, arra azonban senki sem volt kíváncsi, hogy mi történik a táblánál.
Mint arról beszámoltunk, az idei érettségi első szakaszára 187 898 diák iratkozott be, jóval kevesebb, mint ahány végzős volt, ugyanis sokan megbuktak különböző tantárgyakból, míg mások felkészületlenségükre hivatkozva nem mertek jelentkezni a megmérettetésre. Országszerte 585 vizsgaközpont van, a hétfő–keddi román szóbeli után péntekig anyanyelvből szóbeliznek a vizsgázók, majd az idegennyelv-tudást és a számítógépes ismereteket felmérő vizsga következik. Az írásbeli vizsgák július elsején kezdődnek, a román nyelv és irodalom, illetve anyanyelvvizsga mellett a végzősöknek egy kötelező és egy választott szaktantárgyból is számot kell adniuk ismereteikről. Az írásbeli vizsgákon azok is részt vehetnek, akik a szóbeliken nem jelentek meg, azonban nem minősülnek leérettségizetteknek.
Az elmúlt években, amióta szigorították az érettségi megszervezését, jóval kevesebb a sikeresen vizsgázók aránya, mint korábban. 2011-ben, amikor a másolás megfékezése érdekében bevezették a biztonsági kamerákat, a fellebbezések megoldása előtt csupán a vizsgázók 44,47 százaléka vette sikeresen az akadályt, tavaly ez a szám 43,04 százalékra csökkent.

2013. július 8.
Érettségi jegyek: javult a diákok teljesítménye
Látványosan javult az elmúlt két évhez képest a diákok teljesítménye az idei érettségin: a vasárnap este közzétett eredmények szerint 55,52 százalékuknak sikerült megszerezniük az oklevelet. A legjobban a Brăila (74,17), leggyengébben az Ilfov megyeiek (27,91) szerepeltek a vizsgákon. Tavaly a diákok 44,3, tavalyelőtt 45,72 százalékának sikerült az érettségije.
Az eredményeket egy-két százalékkal befolyásolják majd az óvások. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a sikeresen érettségizők 62,37 százaléka végezte idén a középiskolát, a többiek korábbi évek végzősei.
Az erdélyi megyék közül kiugró teljesítményt értek el a Kolozs megyei diákok (70,99 százalékos átmenési arány), az országos átlagon aluli eredményeket értek el a Kovászna (42,47) és a Hargita (42,49) megyeiek. A székelyföldiek esetében azonban így is látványos a javulás, hiszen tavaly a két megyében 30 százalékos volt az átmenési arány.
Az eredmények megyei lebontásban: Fehér: 62,22, Argeș: 57,60, Arad: 52,62, Bukarest: 50,82, Bákó: 59,36, Bihar: 63,21, Beszterce-Naszód: 58,31, Brăila: 74,17, Botoșani: 56,15, Brassó: 61,72, Buzău: 63,99, Kolozs: 70,99, Călărasi: 48,32, Krassó-Szörény: 43,02, Konstanca: 54,28, Kovászna: 42,74, Dămbovița: 46,79, Dolj: 47,10, Gorj: 56,99, Galac: 59,39, Giurgiu = nincs adat, Hunyad: 53,25, Hargita: 42,49, Ilfov: 27,91, Ialomița: 55,28, Iași: 67,55, Mehedinți: 46,94, Máramaros: 60,52, Maros: 54,69, Neamț: 57,61, Olt: 43,44, Prahova: 60,56, Szeben: 63,70, Szilágy: 57,93, Szatmár: 57,81, Suceava: 64,48, Tulcea: 57,85, Temes: 54,41, Teleorman: 35,22, Vâlcea: 56,60, Vrancea: 54,63, Vaslui: 61,20.
Pap Melinda
Maszol.ro

2013. szeptember 5.
Gyermekmentés csak papíron?
Külföldi munkavállalás esetén a szülőknek negyven nappal elutazásuk előtt értesíteniük kell a hatóságokat arról, hogy kinek a felügyeletére bízzák itthon hagyott gyermekeiket – szavazta meg az erre vonatkozó törvénytervezetet döntő fórumként a képviselőház, azonban a jogszabály gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés.
„Ez a törvény voltaképp megteremti a jogi keretet arra, hogy létre lehessen hozni egy biztonsági hálót a hátrahagyott gyermekek számára" – magyarázta a Krónikának Szabó Ödön, az RMDSZ képviselője. Rámutatott: a romániai társadalom egyik legnagyobb problémája az, hogy mostanáig jogilag senki nem felelt az itthon hagyott gyermekekért, holott gyakran hallani arról, hogy egyesek szüleik távollétében depressziósakká válnak, gyengén tanulnak vagy akár kimaradoztak az iskolából.
Az új törvény azonban lehetőséget teremt majd arra, hogy előzetesen felmérjék és elbírálják: az a személy, akire rá akarják bízni a kiskorút, valóban megfelelő körülményeket tud-e biztosítani számára. Ezután jogi aktus tanúsítja majd a felelősségvállalást, magyarázta a képviselő.
Nehézkes lehet a kivitelezés
A jogszabály gyakorlati alkalmazását azonban még csak ezután fogják kidolgozni, így nem tisztázott, hogy annak a személynek, akire a gyermeket rábízzák, milyen feltételeknek kell megfelelnie Tavaly, a jogszabállyal kapcsolatos egyeztetések során például felmerült az is, hogy a gyermeknél legalább tíz évvel idősebb, stabil jövedelemmel rendelkező, nevelésben tapasztalt személyt gondoskodhat a kiskorúról.
Ez Mona Cosma, a nagyváradi szociális ügyek hivatalának (ASCO) illetése szerint jó ötlet lenne, hiszen tapasztalata szerint sok családban a kisebbik gyereket gyakran az idősebb, alig 18 éves testvérre bízzák. Arra viszont még ő is keresi a választ, hogy gyakorlatban hogyan lehet betartatni az új törvényt, hogyan lehet elérni, hogy a szülők valóban bejelentsék, ha külföldön vállalnak munkát. Emlékeztetett, hogy már 2006 óta létezik egy rendelet, amely előírja számukra, hogy jelezzék a hatóságoknál, ki felügyel a gyermeküket távollétük alatt, amit a hatóságoknak háromhavonta ellenőrizniük kellene.
Csakhogy ez gyakran felületesen történik, különösen vidéken vannak hiányosságok – mutatott rá Cosma, aki a vámhivatallal való szorosabb együttműködésben látná a megoldást. Problémát jelenthet az is, hogy negyven nappal az elutazás előtt kell majd jelezni a külföldi munkavállalást. „A legtöbbször azzal fordulnak hozzánk a szülők, hogy a munkaadó már másnapra várja az igazolást arra vonatkozóan, hogy megoldották gyermekük felügyeletét" – magyarázta a gyermekvédelmi osztály illetékese. Elmondta, tapasztalatai szerint a legtöbb külföldön dolgozó szülő a nagyszülőkre bízza csemetéjét, akik a sajtóban megjelent rémhírekkel ellentétben általában jó tanulmányi eredményeket érnek el.
Tovább mélyülhet a szakadék
„Azzal, hogy orrvérzésig vizsgáljuk, teszteljük azt, aki az itthon hagyott gyermekre felügyelni fog, illetve büntetéssel fenyegetjük az amúgy is többnyire szegény szülőket, nem teremtjük meg a gyermek biztonságérzetét" – figyelmeztetett László Éva gyermekvédelmi szakember. Rámutatott, a törvény gyakorlatba ültetésekor arra kellene figyelmet fordítani, hogy a negyven napos időszak alatt a kiskorút is készítsék fel a szülő távozására, az eljárás ne csupán papírmunkából álljon.
A szakember azt is fontosnak tartaná, hogy a pedagógusokban is tudatosítsák: a gyermekvédelmi hatóság nem ellenség, partner lehet, ezért jelezniük kell, ha azt tapasztalják, hogy a gyermeket magára hagyták. Lázár Éva azonban attól tart, hogy az új törvény csak tovább mélyíti a szakadékot a család, a szociális hatóság és a nevelők között, holott úgy véli, a romániai társadalomnak sokkal inkább családsegítő tevékenységre lenne szüksége.
A szülők külföldi munkavállalása Romániában hivatalosan összesen több mint 80 ezer gyermeket érint, de szakemberek szerint a valós helyzet ennél jóval súlyosabb. Az Országos Gyermekvédelmi Hatóság idei adatai szerint 23 ezer kiskorúnak mindkét szüleje külföldön dolgozik. Az erdélyi térségben Máramaros és Beszterce-Naszód megye vezeti a listát, ahol 750 kiskorút hagytak itthon külföldön dolgozó szüleik, Szatmárban ez a szám 500 felett van, de Kolozs és Bihar megyében, illetve a Székelyföldön is 200 feletti nagyságrendet mutat a hivatalos statisztika.
A Mentsétek meg a gyerekeket (Salvaţi copiii) nevű civil szervezet azonban tavalyi jelentésében arra mutatott rá, hogy a hivatalos adatok távolról sem fedik a realitást, az egyesület utal a Soros Alapítványnak egy gimnázisták körébebn végzett szociális ankétjára, melyből kiderül: kétszer annyi gyereket hagyatak magukra külföldön munkát vállaló szüleik, mint amiről a hatóságok tudnak. A civil szervezet elsősorban a hatóságok érdektelenségében látják a probléma gyökerét, melynek megoldására helyi szintű stratégia kidolgozását javasolja. Ugyanakkor a szülők tudatosítását szolgáló kampányok szervezését ajánlja mind itthon, mind a célországokban élő román közösségek körében.
Gyermekvédelmi szakemberek több alkalommal is felhívták a figyelmet arra, hogy az itthon hagyott gyerekeket lelkileg nagyon megviseli szüleik távolléte, ami tanulmányi eredményeik romlásához, viselkedési zavarokhoz vagy akár tragédiákhoz vezethet. Tavaly Szatmár megyében egy ötödikes kisfiú, illetve nem sokkal előtte egy kamasz lány lett öngyilkos miután hiába várták, hogy szüleik magukkal vigyék külföldre, egy Arad megyei kislány pedig halálra éheztette magát ugyanezen okból. Egyébként a román állampolgárok által választott célországokban, Spanyolországban, Olaszországban stb. ingyenes a közoktatás, így ez nem akadályozná a szülőket abban, hogy magukkal neveljék és külföldön taníttassák gyermekeiket.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 2.
Fejlődik a magyar oktatás a BBTE-n
Derűs hangulatban nyitották meg az új tanévet hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A magyar tagozaton növekvőben van a diáklétszám, beindult az egyetem szakkollégiuma, a tanári kar fiatal kollégákkal bővült, illetve számos oktató előre tudott lépni az egyetemi ranglétrán – sorolta a Krónika kérdésére az újdonságokat Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a felvételi rendszer, amelyet alkalmaztunk még vonzóbbá tette az egyetemet. Nem ijedtek meg a diákok, komolyan gondolták, és reméljük, hogy miután sikeresen felvételiztek, megbecsülik a helyüket és kisebb lesz a lemorzsolódás” – értékelte a felvételi eredményét Soós Anna.
Fontos fejleményként említette, hogy beindult a szakkollégium, amelynek szerepe, hogy összefogja a kutatásban részt vevő diákokat. Mint részletezte, ebbe szaktól függetlenül a legjobb diákok kerülhetnek be, akik egy bizonyos, általuk választott témát kutatnak. Erre eddig is volt lehetőség, de most már együtt is lakhatnak, hiszen idéntől használhatják a számukra fenntartott bentlakást. Egyelőre nem fér be ide valamennyi kutató diák, de a jövőben bővülhet a férőhelyek száma.
A szálláshelyekre másodévtől kezdve valamennyi diák pályázhat. Az elöljáró szintén az idei eredmények közé sorolta, hogy a BBTE magyar tagozata meghívást kapott a Magyar Rektori Konferenciára, ahol a határon túli bizottságban képviselhetik a felsőoktatási intézményt. Kérdésünkre Soós Anna arról is beszámolt, hogy az egyetem ingatlanfejlesztésre és -karbantartásra is készül. A legnagyobb beruházás idén a sportpark renoválása lesz, az elhanyagolt sportpályákat újítják fel. Ezen kívül a Farkas utcai főépület pincéjében található laboratóriumokat is korszerűsítik, a munkálatokat pályázati pénzekből finanszírozza az egyetem.
A magyar tagozat tanévnyitóján Szilágyi N. Sándor nyelvész tartott nagysikerű előadást Metaforák és elmevírusok címmel, mely, mint kiderült, egyben búcsúelőadása is volt a nyugalomba vonult egyetemi professzornak. Soós Anna rektor-helyettes beszédében úgy fogalmazott: olyan egyetemre jöttek a hallgatók, ahol megtanítják őket gondolkodni. „Figyelembe véve, hogy gondolkodni csak gondolkodó tanárok taníthatják meg a diákokat, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kritériumot messzemenően teljesítjük. Ahogy Eötvös Loránd fogalmazott: ez annak a feltétele, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát” – summázta diákoknak szán üzenetét Soós Anna.
A diploma nem elegendő
Kevésbé derűs hangot ütött meg a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara magyar tagozatának kari tanévnyitóján Salat Levente dékán-helyettes, aki beszédében rossz hírként említette azt az egyre inkább érvényesülő tendenciát, miszerint a felsőoktatás a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség egyik jelentős forrása. „Szembe kell nézniük azzal a realitással, hogy nehezen tudnak majd munkát találni” – készítette fel a hallgatókat a jövőre a magyar tagozatért felelős dékán-helyettes, rámutatva: a diploma önmagában semmit sem jelent. Jó hírként értékelte azonban, hogy a probléma megoldásának kulcsa jórészt a diákok kezében van, hiszen, mint fogalmazott, a tudás természete, hogy megtalálja az önérvényesítés módját.
Rámutatott: a karon tanulók a társadalom számára legfontosabb szakmákat választották, hiszen egy társadalomban hiába vannak felkészült orvosok, mérnökök, ha nincsenek a közügyeknek jól képzett intézői: előbbiek elmennek Nyugatra, ahol könnyebben tudnak érvényesülni, ahogy ez Romániában, az erdélyi magyar társadalomban is tapasztalható. „Semmilyen más kiút nincs egy térség számára, mint a közügyek intézőinek megfelelő felkészítése, versenyképes tudással való felruházása” – vonta le a következtetést Salat Levente.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda

2013. október 10.
Lebontaná a Szabadság-szobrot az Új Jobboldal
Az aradi Szabadság-szobor lebontását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál az Új Jobboldal (Noua Dreaptă).
Ezt jelentették be a román szélsőséges szervezet képviselői vasárnap, az október 6-i megemlékezéssel párhuzamosan tartott tüntetésük alkalmával. Az actualitati-arad.ro hírportál beszámolója szerint a nacionalista szervezet aláírásokat is készül gyűjteni javaslata alátámasztása érdekében.
Mircea Dinică, a szervezet egyik tagja a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a Szabadság-szobornak semmi keresnivalója Aradon, hiszen egy másik ország jelképe és állandó vita tárgyát képezi. Úgy vélte, a szobornak azért sem kellene köztéren állnia, mivel az Aradon kivégzett tábornokok Románia területén is harcoltak. „Legtöbb egy héten belül benyújtunk egy kérvény az aradi polgármesteri hivatal titkárságához, melyhez csatoljuk az aláírásokat tartalmazó íveket” – nyilatkozta a volt ügyész, aki szerint amennyiben a tanács nem szavazza meg javaslatukat, a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Mint elmondta, a kezdeményezésükhöz a szavazati joggal rendelkező lakosság öt százalékát szeretnék megnyerni. A Noua Dreaptă tagjai vasárnap egy tíz méteres román zászlót függesztettek ki a diadalíven, miközben a Szabadság-szobornál összegyűlt tömeg a 13 vértanúra emlékezett.
Mint ismertes, az 1890-ban felavatott, majd 1925-ben eltávolított szobrot a román és magyar kormány közötti megegyezés eredményeként 2004-ben állították fel új helyén, a Megbékélés Parkjában.

2013. október 21.
Felújították az emlékművet
Felavatták pénteken Szamosfalván az 1849-ben e napon kivégzett Tamás András huszárezredes, és Sándor László honvéd őrnagy felújított emlékművét.
A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legimpozánsabb erdélyi emlékhelyét 1896-ban állították, ám a 20. században többször is ledöntötték. Most közösségi összefogással, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium, és a Külügyminisztérium anyagi támogatásával állították fel újra, miután több mint harminc évig állt romokban. „Olyanok próbálták a vértanúk emlékét bepiszkítani, akik ma is félnek a nemzeti összetartozásunk erejétől, a szabadság és önrendelkezés iránti igényünktől” – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az avatóünnepségen. Úgy vélte, az újraállított emlékmű ma már a közösségi összefogásba vetett hitet is jelképezi. A Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntését is tolmácsoló Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára úgy vélte, az egész Kárpát-medencében alig találni olyan emlékművet, amelyik a szamosfalvihoz hasonló pompában ragyog. Úgy vélte, az emlékműnek kettős jelentősége van. „Egyrészt emléket állít azoknak, akik vértanúhalált haltak, de jelzés az utókornak is, hogy érdemes a hazáért élni, és érdemes akár meg is halni érte, hiszen az utókor emlékezni fog rájuk, nevüket, tetteiket, dicsőségüket örökké őrizni fogja” – fogalmazott az ezredes.

2013. október 28.
Budapesten az erdélyi szórványról
Erdély szórványtérségeit mutatja be egy éven keresztül az idén ősszel kezdődött rendezvénysorozatában a budapesti Polgárok Háza.
A Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, szakmai partnere Pozsony Ferenc kolozsvári néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A rendezvénysorozat első állomásaként szeptember 20-án a Hunyad megyei Csernakeresztúr és környéke mutatkozott be, az itt letelepedett bukovinai székelyek gyűjteményéből nyílt kiállítás, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület műsorát tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozat következő meghívottja Magyarlapád és a Küküllőmente, pénteken, október 25-én 18 órától Magyarlapád – Alsó-Fehér vármegye színmagyar szórványközpontja képekben és tárgyakban címmel nyílik kiállítás, amelyet Bárth János néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató nyit meg, köszöntőt mond Molnár Feri Márton Zöldi volt magyarlapádi polgármester. Ezt követően nemzedékek üzenete címmel a Magyarlapádi Hagyományőrző Tánccsoport és a Pirospántlikás Zenekar műsorát tekintheti meg a budapesti közönség, amely a lapádi borokat és süteményeket is megkóstolhatja.
A rendezvénysorozat következő állomásai Nagybánya vidéke (november 22.), Sajó-mente – Zselyk (december 13.), Fekete-Körös völgye –Várasfenes, Köröstárkány (2014. január 31.), Barcaság – Brassó, Pürkerec (2014. február 28.) és Szeben – Oltszakadát (2014. március 28.)
A rendezvényekről a http://polgarokhaza.hu honlapon találhatók részletes információk.