Marosvásárhelyen az elmúlt évben a református egyházközségben 93 temetés mellett 43 keresztelés volt, Százötvennél több volt a kiköltözés, mint a bejelentkezés, így az egyházközség lélekszáma jelenleg 3. 795 fő, számolt be Ötvös József lelkész az egyházközség Új Kezdet című kiadványának idei első számában. /b. d. : Új Kezdet. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./

Háromszáz évvel ezelőtt, 1707. április 5-én, Marosvásárhelyen, a vár alatti Postaréten iktatták be II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. Erre emlékeztek április 5-én a Vár sétányon levő Rákóczi-szobornál. Az ünnepélyen megjelent Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, és Marosvásárhely két alpolgármestere, Csegzi Sándor és Bakos Levente is. „Sem 1848, sem 1956 nem lehetett volna a kuruc szabadságharc által meghirdetett eszmék nélkül. Habár a magyar nemzet életében hosszú, hétéves küzdelmet jelentett, az utókor emlékezetében levert csataként él tovább” – foglalta össze Csegzi Sándor alpolgármester a szabadságharc jelentőségét. „Lélekben ott vagyunk, együtt ünnepelünk veletek…” – tolmácsolta Cseh Gábor, a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság elnöke a zalaegerszegiek üzenetét. A Kővirág együttes előadásában elhangoztak a Csinom Palkó, Csinom Jankó és más közismert nóták. II. Rákóczi Ferenc Marosvásárhely történelmében játszott szerepének jelentőségét Tamási Zsolt történész vázolta fel. Az ünnepélyes koszorúzást követően a Teleki-házban, a református egyházközség tanácstermében az erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítás nyílt. Ötvös József, a Marosvásárhelyi Református Egyházközség esperese nyitotta meg a Novák József erdélyi fejedelmeknek szentelt kiállítását. „Buda eleste után Erdély vált a magyar nyelv fellegvárává, itt nyomtatták a könyvek kilencven százalékát,… vidék és centrum között nem volt akkora különbség, mint amilyet ma tapasztalhatunk” – méltatta Tófalvi Zoltán közíró Erdély kiemelkedő szerepét a magyar történelemben. Őt követően Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel. /Ferencz Melánia: II. Rákóczi Ferencre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./

Marosvásárhelyen a Vártemplom udvarán újabb kopjafa kapott helyet: április 15-én az ünnepi istentisztelet után II. Rákóczi Ferenc emlékére avatták fel az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és a vártemplomi gyülekezet által készíttetett kopjafát. Háromszáz évvel ezelőtti történelmi eseményekre emlékezett Marosvásárhely magyarsága: II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatására, illetve az 1707. április 8-i országgyűlésre. Ötvös József református esperes hangsúlyozta, a civil szervezetek a politikummal és az egyházzal össze tudnak fogni, ezt bizonyítja a Rákóczi emlékére közösen állított, Miholcsa József faragta kopjafa is. „Az egyik legfontosabb országgyűlést tartották meg Marosvásárhelyen, a Vártemplomban háromszáz évvel ezelőtt. Viharos országgyűlés volt, ahol a fejedelem meg is keseredett, hiszen feltételül akarták szabni, hogy visszavonja korábbi, a szabadságharcban részt vevő jobbágyok felszabadítására vonatkozó döntését. A kopjafával arra is emlékezünk, hogy Erdély első és utolsó fejedelme is járt a Vártemplomban” – mondta az esperes. Az ünnepségen a marossárpataki és a torboszlói hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget, végül a Psalmus vegyes kar előadásában felhangzott Rákóczi imája. A Cum Deo Pro Patria et Libertate feliratú Rákóczi-kopjafa az 56-os politikai elítéltek emlékére állított kopjafa mellett kapott helyet. Koszorút helyezett el a budapesti Rákóczi Szövetség, a Kalotaszegi Rákóczi Szövetség és a Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség, valamint az EMKE Maros megyei szervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Vitézi Rend, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és a Vártemplom presbitériuma. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /(antalfi): Kopjafát avattak II. Rákóczi Ferenc emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./

Bodó Levente szentegyházai szobrászművész vallja, hogy kőből, fémből, fából dolgozik. Bodó Levente egyik alkotása az Amerikai Egyesült Államokban, Princetonban 2004-ben került a helyére: a teljes életnagyságban készült Mária-szobor, égerfából készült. A stációk a Balatonlelle melletti Látrány településen sorakoznak, a tizennégy darab tölgyfa dombormű helyben készült el 1995–98 között. Szobrai hírességeket, személyiségeket örökítenek meg: Gábor Áron, II. Rákóczi Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Domokos Pál Péter, Márton Áron, Haáz Rezső, Báró Eötvös József, Majláth Gusztáv Károly, Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Wass Albert mellszoborban vagy egész alakosban. Emléktáblákon, domborműveken Tompa László, Nyirő József, Tamási Áron, Gellért püspök láthatóak, és portrésorozat József Attila, Ady, Zrínyi, Erkel, Bartók, Arany, Karinthy, Örkény, Petőfi stb. vonásait mintázta. A millecentenárium, a millennium ugyancsak számos lehetőséget kínált a szobrásznak. Műtermében most monumentális festmény az újdonság: Krisztus mennybemenetele vásznon, olajfestményen. Az oltárképet június 17-én szentelik fel Kecsetkisfaludban, ahol eddig nem volt római katolikus templom, a hetven körüli hívőnek a református közösség segítségével építették meg az új templomot. /Ferencz Imre: Kőből, fémből, fából... = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 1./

Egyre kisebb az esélye annak, hogy a marosvásárhelyi Szent György utcai egykori református leányiskola épületében újból egyházi tanintézet kapjon helyet. Az épületet az egyház egy vállalkozónak adná ki. A befektetőre hárulna a düledező ingatlan teljes felújítása és kibővítése. „A marosvásárhelyi történelmi egyházak három nagy iskolaépületet kaptak vissza: a jelenlegi Bolyai, az Unirea és a Művészeti Gimnáziumot. Bár ne lenne így, de a város magyar fiatalsága sajnos elfér ebben a három ingatlanban. Egy negyediket már nem tudnánk fenntartani, annál is inkább, mivel a feljavítására mintegy kétmillió euró szükséges” – nyilatkozta Lakatos Péter, a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet kuratóriumának elnöke. Ötvös József esperes szerint viszont a visszaszerzett épületnek oktatási és kulturális célokat kellene szolgálni. /Szucher Ervin: Befektetőkben bízik az egyház. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./

Brassai Zsombor székelykövesdi református lelkész szerint – aki „civilben” a Maros megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke – politikai indíttatású az az átirat, amelyben Pap Géza püspök és Tonk István főgondok arra szólította fel, hogy hét nap leforgása alatt nyilatkozzon az érdekvédelmi szövetségben betöltött tisztségeiről. A felszólításban az egyházkerület vezetői egy 2003-as igazgatótanácsi határozatra hivatkoznak, amely megtiltja a lelkipásztoroknak, hogy akár politikai párt, akár politikai szervezet, vagy politikai jellegű érdekvédelmi szövetség tagjaként, akár független jelöltként, helyi, megyei vagy országos szervezetben választott tisztségviselőként vagy fizetett tisztviselőként feladatot végezzenek. Az egyházkerület döntése értelmében akár palástjától is megfoszthatják azt a lelkészt, aki a határozatot megszegi. Brassai Zsombor szerint Tőkés László független európai parlamenti jelölt nyíltan felvállalt támogatása egyértelműen kifejezi, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület vezető testülete adott esetben politikai szervezetként is képes fellépni az RMDSZ-el szemben. A lelkész arra a korábbi egyházkerületi állásfoglalásra utalt, amelyben Pap Géza püspök felszólította az RMDSZ-t, biztosítson befutó helyet jelöltlistáján Tőkés Lászlónak. „Ilyen megközelítésben elképesztő a számonkérés – az egyházvezetők, hivatalukkal is visszaélve politikai szervezetként nyilvánulnak meg, de a lelkésztől, aki magánemberként, s nem hivatalát használva, politikai szerepet vállal, számon kérik a politizálást” – méltatlankodott Brassai Zsombor, aki hangsúlyozta: a szószéket, a lelkészi szolgálat közösségi vagy személyes lelkigondozói alkalmait sohasem használta politikai megnyilatkozásokra. Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségéből a lapnak csak Tonk István főgondnokot sikerült szóra bírnia, Pap Géza püspököt nem tudták elérni, Tonk István nem kívánt reagálni Brassai Zsombor felvetéseire. „A lelkipásztor válaszlevele címemre még nem jutott el, így tartalmát nem kommentálnám. Pap Géza püspökkel majd elemezzük a választ, és megfogalmazzuk az elnökség álláspontját” – nyilatkozta a főgondnok. Brassai Zsombor korábban az RMDSZ Maros megyei tanácsosa is volt. A már említett igazgatótanácsi határozat alapján egyszer már felfüggesztették három évre emiatt a tisztségéből. Ezt követően Brassai Zsombor 2005. június 15-én keltezett levelében lemondott a megyei tanácsosi tisztségéről. Ennek eredményeképpen Ötvös József marosvásárhelyi esperes kérte a fegyelmi eljárás újratárgyalását, és a határozat megsemmisítését. A mostani átiratban az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsa „megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy mintha semmi sem történt volna, a tiszteletes provokatív módon nyilvánosan hirdeti, hogy több politikai tisztséget is betölt az érdekvédelmi szervezetben, politikai rendezvényeken, mint megbízott tisztségviselő jelenik meg, és nyilatkozik. Ezzel ismételten bizonyítékát adja annak, hogy semmibe veszi az igazgatótanács határozatát, de a fegyelmi határozatokat is. ” /Lokodi Imre: Keresi a szálkát az erdélyi református egyházkerület? „Fellázadt” az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége ellen Brassai Zsombor székelykövesdi református lelkész. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Az Erdélyi Református Egyházkerület június 20-án Nagyenyeden tartotta évi közgyűlését. Ötvös József generális direktor missziói jelentésében kitért arra, hogy míg néhány évvel ezelőtt csupán két egyházmegyében, addig a múlt évben az egyházmegyék felében már többségben voltak a vegyes házasságok. Új jelenség a „nyilvántartásból kivettek” kategóriája. Ide tartoznak azok, akik nem fizetik a fenntartói járulékot vagy akik külföldre távoztak dolgozni. Aggasztó a cigánykérdés helyzete, az üresedő templomok, valamint azt is, hogy szegényes az egyházi ének- és zenekultúra. A hozzászólások során elhangzott, hogy több szórványban a reformátusok már magyarul sem tudnak, időszerű román nyelvű református gyülekezetek létrehozásáról gondolkozni. Tonk István főgondnok tájékoztatott: készülőben van a román nyelvű liturgia, valamint új az kétnyelvű káté. Pap Géza püspök elmondta: a teológia függetlensége mindennél fontosabb. Ameddig lehetséges, igyekeznek önerőből fenntartani ezt a több évszázados intézményt. A Kárpát-medence, de talán Európa egyetlen olyan egyházi intézménye az övék, amelyik nem állt be az állami struktúrákba. /Somogyi Botond: Lelkészszentelés Magyarigenben. Nagyenyeden tartották az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlését. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./

Hármasfaluban idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Szent István-napi ünnepségsorozatot, és a község három falujában az államalapító királyi család három tagjának szobrai állnak: a Szent Istváné, fiáé, Szent Imre hercegé, és idéntől Gizella királynéé. A hármasfalui megemlékezés a megye legfontosabb Szent István-napi ünnepségévé vált. Idén az augusztus 18-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Tőkés László püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök és Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora voltak hivatottak a megemlékezésre és szoboravató ünnepségre. Útkeresés a fenntartható vidékfejlesztésben címmel vidékfejlesztő konferenciával kezdődött a nap. Atosfalván Lázár Levente tiszteletes nyitotta meg az ünnepségsorozatot. Markó Béla kifejtette: „Történelmi évfordulókon előszeretettel beszélünk az országépítő, országvédő férfiak nagyságáról, és sokszor tulajdonítjuk a nemzet sorsának szerencsés alakulását egy-egy kiemelkedő uralkodó, hadvezér vagy forradalmár kivételes tehetségének. ” Ha nincs Szent István, „az erős hittel megáldott, zseniális előrelátással rendelkező férfiú, akkor most mindenképpen másak lennénk, vagy esetleg nem lennénk, mert szétporladtunk volna, mint azelőtt már számos vándornép. ” „Végre egy olyan ünnep, amelyen egy sikeres nép sikeres uralkodójára gondolunk vissza elégtétellel. Ne felejtsük: ezek is mi vagyunk. Győztesek is voltunk, nem csak vesztesek, győztesek lehetünk ezután is. ” Az építéshez közösség kell. Család, nép, nemzet. „Trianon után minket innen ki akartak lakoltatni. De nem sikerült, mert egyek maradtunk, egyek leszünk most is és ezután is. ” Tőkés László püspök közszemlére bocsátott egy szobortorzót, amelyet éppen akkor szállítottak Brassóba. Az egykori, hírneves, Cenk-teteji Árpád-szobor maradványát, a kőből faragott vezér fejét. Mint mondta, a fej csonkasága híven tükrözi a nemzet csonka voltát. Simorka Sándor szobrászművészt, a szobor alkotóját Nagy Júlia mutatta be az egybegyűlteknek, majd a leleplezés után Tőkés László, Szabó Árpád és Ötvös József áldotta meg Gizella márványmását és a jelenlevőket. /Nagy Botond: Az építést, az alapítást, a teremtést ünnepelték Hármasfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

Ferenczi Zoltán másfél évszázaddal ezelőtt, 1857. október 7–én született Kolozsborsán, és nyolcvan éve, 1927. május 31–én halt meg Budapesten. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, az 1872-ben alakult kolozsvári egyetemen bölcsészdoktori címet szerzett. Tanított a kolozsvári Református Kollégiumban, közben mint egyetemi magántanár (később rendkívüli tanár) előadásokat tartott az egyetemen. Jelentősebb könyvei, forrásértékű tanulmányai kolozsvári évtizedei idején látnak napvilágot. Ferenczi Zoltán elsősorban adatfeltáró könyveivel, kiadványaival, folyóiratokban és napilapokban alkalmi gyűjteményekben megjelent közleményeivel, szövegmagyarázataival járult hozzá a magyar művelődés múltjának jobb megismeréséhez. Tíz évig volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem egyesített könyvtárának, majd a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának az igazgatója. Megírta a nagy múltú kolozsvári nyomdászat történetét. (A kolozsvári nyomdászat története, 1896). Írói életrajzok egész sora kerül ki tolla alól: Petőfiről, Csokonairól, Eötvös Józsefről, Jósika Miklósról, Rimay Jánosról és Deák Ferencről ír monografikus pályaképet. Tevékeny részt vesz a korabeli erdélyi művelődés összefogását szolgálni kívánó Erdélyi Irodalmi Társaság irányításában, írásaival jelen volt az 1874-ben megjelenő Erdélyi Múzeum és az általa szerkesztett Petőfi-Múzeum hasábjain. Az utóbbi célja volt, hogy teljes tájékozást nyújtson a Petőfi-irodalom terén, előkészítve egy teljes és kritikai Petőfi-kiadás létrejöttét. Ennek eredményeként készült el Petőfi verseinek első kritikai kiadása, született meg az első tudományos igényű Petőfi-életrajz (1896). Fontos Ferenczi Zoltán A kolozsvári színészet és színház története (1897) című, a színháztörténészek számára ma is kútfőnek számító munkája. /Kozma Dezső: Ferenczi Zoltán. Szellemi múltunk búvára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Az elhunyt Csiha Kálmán püspöktől Erdély és a világ reformátusságának kiválóságától búcsúztak november 10-én Marosvásárhelyen családtagjai, egyháza képviselői, tisztelői. Az gyászszertartáson több ezren vettek részt. Ötvös József, esperes gyászbeszédében kiemelte: a XX. század a magyarság számára a tatárjárás utáni legnagyobb megpróbáltatásokat jelentette, s hogy az erdélyi magyarság ezt túlélte, túlélhette, abban fontos szerepük volt az egyházaknak, de annak az egyháznak is, amelynek egyik legrátermettebb vezetője volt Csiha Kálmán. Bustya Dezső nyugalmazott egyházkerületi főjegyző az elhunytról szólva kiemelte, a legnagyobb megpróbáltatások idején sem feledte küldetését: „Igazi építő volt, templomok sora s gyülekezetek sokasága termett az Úr által rászabott idő alatt, annak ellenére, hogy rácsokat, akadályokat is gördített eléje, amelyeken mindig áthatott az Isten igéje, s erőt adott neki a folytatáshoz. ” Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, majd Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott még beszédet. /Király K. László: Elbúcsúztak Csiha Kálmántól. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

A marosvásárhelyi Vártemplomban tartották meg hét végén a magyarországi Kráter Műhely Egyesület által meghirdetett Wass Albert-emlékév nyitóünnepségét. A rendezvényen Wass Albert a magyar jövő iránytűje címmel Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, továbbá Szakács István Péter irodalomtörténész és Ötvös József, a marosi egyházmegye esperese tartott előadást, illetve mondott beszédet. A Wass Albert Védnöki Kör megalakulásával – 2007. november 15-én Budapesten – a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában folytatódik az emlékév programsorozata. A Wass Albert Védnöki Kör tagjai között szerepel Gál Kinga európai parlamenti képviselő, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Jankovics Marcell Kossuth-díjas könyvillusztrátor, Szörényi László irodalomtörténész, az MTA tagja és Bánffy György színművész. A jövő év februárjában kerül a könyvesboltokba Turcsány Péter tollából a Boldog szomorú ember című Wass Albert-monográfia. /Wass Albert-centenárium. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

A középiskolások műveltségi vetélkedője, a Tudász december 11-én a megszokott helyszínen, a székelyudvarhelyi Digital 3 televízió nagystúdiójában zajlott, ahol nyolc erdélyi középiskola képviseltette magát. Bár Udvarhelyen már hagyománya van a középiskolai tanárok szervezte Tudásznak, a rendezvény mégis újdonságnak számított, hiszen első ízben mérték össze tudásukat a diákok országos szinten. Kápolnási Zsolt szervező, a székelyudvarhelyi Eötvös József Középiskola tanára elmondta, a vetélkedő szervezői tavasszal döntöttek arról, hogy országos szintű versennyé fejlesztik a Tudászt. A vetélkedőt a kolozsvári Báthory István Gimnázium csapata nyerte, második volt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium. /Tudász tizenötödször. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12 . /

Arad polgármesteri hivatalának internetes portálján a Moise Nicoara főgimnáziumról (nem a minoriták gimnáziumáról) az olvasható, hogy 1745-ben alapították, mint a város első gimnáziumát, ami a 19. században líceummá alakult. Ezek szerint Eötvös József kultuszminisztersége idején Aradon egy román gimnázium alapjait fektette le 1869-ban, nem a Magyar Királyi Főgimnáziumét. Az M. N. közvetlen elődje a minoriták gimnáziuma (?) lett volna és abban, nyilván, román nyelven tanítottak. És akkor a Csikynek, azaz az egykori római katolikus főgimnáziumnak mi volt a jogelődje? Puskel Péter reménykedik, hogy egyszer majd az igazat is megírják. /Puskel Péter: Vélt és valós dilemmák. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./

Negyvenkettedik alkalommal szervezték meg június 4–7. között a Szejke Népzene- és Néptánc- fesztivált. A meghívott együttesek gálaműsorát a változékony időjárás miatt a székelyudvarhelyi művelődési házban tartották. Színfolt volt a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes egész estés műsora, az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola néptánccsoportja mellett színpadra lépett az idén alakult, mintegy negyvenfős utánpótláscsoport is. /Szász Emese: Negyvenkettedik Szejke Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./

A jövőre negyvenéves Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem igyekszik a Kárpát-medence szétszórt magyarjait megkeresni, megtalálni. E Nyugat-Európába kényszerült, egykori ‘56-os, mára már éltes korúakká vált svájci, németországi magyarok által létrehozott szabadegyetem 2008-ban Horvátországban tartotta 39. akadémiai napjait: május 1-jén erdélyi, délvidéki, magyarországi és svájci barátokkal a Drávaszögben lévő Hercegszöllős református templomában találkoztak. A nagyon megrongálódott, beszakadt mennyezetű templomot most javítják. A faluban száz református sem él már. A tizenhatezer horvátországi magyar nem adja fel a küzdelmet, nem adja fel a kopácsi rétet, a laskói házat, az eszéki várat és a csúzai iskolát. Eltelt Hercegszöllős óta egy hónap, és június 1-jén Marosvásárhelyen nem voltak elegen ahhoz, hogy győzzenek. Marosvásárhelyen négyszer-ötször annyian vannak a magyarok, mint amennyien egész Horvátországban élnek. Ha nem volt elég a mennyiség, lépjen első helyre a minőség, mert fél a félévezredes Vártemplomot magyarok építették, a Városháza és Kultúrpalota szecessziós motívumai igényességről mesélnek. A Bolyaiak városában Bartók Béla is koncertezett, itt álmodta végig utolsó előtti éjszakáját Petőfi Sándor. Négyszázötven éve szól töretlenül a csengő a kollégiumban, sorolta a cikkíró. /Ötvös József esperes: Drávaszögtől Marosvásárhelyig. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12/

Október 23-án a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai a marosvásárhelyi Vártemplom udvarán felállított kopjafánál tartanak az 1956-os magyarországi forradalomra emlékező rendezvényt. Bodnár Tünde Rácsai Róbert 1956 című versét szavalja el. Ötvös József esperes rövid megemlékező istentiszteletet tart, majd a résztvevők megkoszorúzzák a kopjafát. /Az 1956-os forradalomra emlékeznek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./

A budapesti Erdélyi Gyülekezet a X. kerületben, nem messze az Örs vezér tértől több éve megkezdte a Reménység szigetének kialakítását, amelynek működő intézményei vannak. Összetartó erejével jelképes értelmű erdélyi panteont állítanak fel. Egy mesterséges dombra templomot terveztek, köréje pedig 16 félköríves emlékhelyet képeztek ki, ahova 16 régió nagy szülötteinek állítanak emléktáblát és bronzplakettet. Az Erdélyi Emlékkertet ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel Ötvös József református generális direktor (Marosvásárhely), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és dr. Zalatnay István az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze részvételével. Százhatvan hírességnek emeltek emlékplakettet, illetve bronz domborművet. Áll többek között Károli Gáspár, Pázmány Péter, Kölcsey Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Dávid Ferenc, Kájoni János, Bolyai Farkas, Tamási Áron, Márton Áron, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és sok más példakép domborműve. A panteon-avatás figyelmeztetett arra is, hogy mennyi nagy emberünk van, erkölcsi kötelességünk felmutatni őket. Az egyes régiók 10-10 nagy szülöttüknek állíthatnak szöveges emléktáblát és plakettet. Az aradi kis panteonban Csíki Gergely a Bánát régióban Árkay Aladár építész, Bartók Béla zeneszerző, Kós Károly, író, építész, Hunyad-Fehér térségből Bethlen Gábor, Juhász István, Karácsony Benő és Makkai Sándor emléktáblája áll. Az emlékhely tovább épül a jövőben, még nincs kész. /Szekernyés Irén: Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./ Szatmárnémeti önkormányzata a város szülöttének, Dsida Jenő költőnek állíttatott s domborművet, Kaffka Margitnak pedig Nagykároly önkormányzata. /Erdélyi Emlékkert Pesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 3./ Százhatvan hírességnek emelnek bronz domborművet, közülük több már elkészült. A falakon szerepel mások mellett Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelem, Dávid Ferenc reformátor, Jósika Miklós író, Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, tibetológus és Pázmány Péter esztergomi érsek domborművű arcképe. /Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

Lelkésztől szokatlan hangnemben támadta egy, a YouTube-on is látható kisfilmben az RMDSZ ellenzékét, Luther Mártont és a protestánsokat Rózsa Gáspár deményházi plébános. A magát közösségi vezetőnek nevező római katolikus pap kijelentette: aki nem szavaz a szövetségre, vasárnap majd agyonveri a templomban. Az egyházfők elítélik Rózsa magatartását. “Nem tette jól Luther, amikor 1546-ban kiállt az egyházból. Agyon kellett volna verni három püspököt és két papot, és azt mondani, hogy egyek maradunk, katolikusok maradunk” – jelentette ki a tévékamera előtt Rózsa Gáspár deményházi plébános. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nem tudott érdemben hozzászólni az ügyhöz. A Krónika munkatársától szerzett tudomást a nyárádmenti lelkész megnyilvánulásáról, akit nem is vett védelmébe, és nem is határolódott el tőle. “Amíg nem látom a filmet, nem tudok hozzászólni. De, ha tényleg ezt mondta, amit ön most beolvasott nekem a telefonba, akkor biztos botrány lesz belőle” – nyilatkozta az érsek. “Egy ilyen embernek nincs is mit válaszolnom – szögezte le Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházközség generális direktora. Nagy László vásárhelyi unitárius esperes reményének adott hangot, miszerint Rózsa nem az egyház, hanem kizárólag a saját álláspontját hozta nyilvánosságra. Rózsa lealacsonyítóan beszélt Markó Béla ellenjelöltjéről, Kincses Elődről is, akit nem tart embernek, és teljesen esélytelennek vél. A felvételen a pap feltette a kérdést a jelen levő Markó Béla szövetségi elnöknek és népes kampánystábjának: “Gyerekek, miért vagytok úgy beszarva?” A felvételen addig többször felnevető Markó Béla is megszólalt, mondván, hogy “ha a választókat is így fogja bátorítani, mint minket, akkor nem lesz gond”. A Mediafax hírügynökségnek az esetet firtató kérdésére válaszolva Markó kifejtette: “Mi nem veszünk részt negatív kampányban, bár megpróbálnak belerángatni. Az RMDSZ nem használ ilyen módszereket”. Az RMDSZ-elnök ellenjelöltje, Kincses Előd elkeserítőnek tartja, hogy a római katolikus egyház egyik papja városszéli hangnemben ostorozza a politikailag és felekezetileg máshová tartozókat. /Szucher Ervin: Kampányoló plébános. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ Minderről a Népújság úgy számolt be, hogy nem közölte, mit mondott a plébános. – Dr. Kincses Előd független szenátorjelölt szerint "elfogadhatatlan kampányfogásokat" rögzít az a videofelvétel, melyet a jelölt sajtótájékoztatója keretében vetítettek le. A filmrészlet a deményházi római katolikus plébánián készült, és a helyi plébános látható rajta az RMDSZ parlamenti jelöltjei társaságában, amint arról biztosítja a szövetség politikusait, hogy a helyi választók rájuk fognak szavazni. Kincses kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ és Markó Béla mocskosan kampányolnak ellene. /(benedek): "Leleplező" filmfelvétellel támadja az RMDSZ-t Kincses Előd. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./

A számítógépet minden diáknak elnevezésű programban év végéig összesen 30 ezer 9-10. osztályos diák kap számítógépet, és a jövőre is folytatódó projekt, összesen 435 ezer középiskolást látnak el számítógéppel. A Hargita megyei iskolák közül elsőként a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, Kovászna megyében pedig a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont tanulóinak osztják ki a gépeket. A 400 euró értékű számítógépeket használatba adják a diákoknak, és az iskola befejezésekor vissza kell majd adniuk – magyarázta Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. /Horváth István, Kovács Zsolt, Totka László: Számítógépet kapnak a diákok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

1868. december 5-én fogadták el az Eötvös József és Deák Ferenc által megalkotott első európai nemzetiségi törvényt: ennek jegyében kétnapos kisebbségtörténeti konferencia kezdődött Kolozsváron. A 140 év kisebbségi kormányzás Közép- és Kelet-Európában címmel rendezett előadássorozat résztvevői: a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a budapesti Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Kara. /(F. Zs): Kisebbségtörténeti konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

Kisebbségtörténeti konferenciát tartottak múlt héten az 1868-ban elfogadott első európai nemzetiségi törvény 140. évfordulója alkalmából. A kétnapos előadás-sorozatot a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a budapesti Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezte. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének elnöke kifejtette, Kelet-Közép-Európában a 19. században megszületett nemzetállamok saját önképüket és a területükön élő nemzeti kisebbségek helyzetét kívánták rögzíteni. Az 1868-as nemzetiségi törvény korát megelőző szintű volt. A minták hiányában Eötvös József, a korszak európai szintű felkészültséggel rendelkező szakértője, hatalmas apparátussal látott ehhez a feladathoz. Deák Ferenc ezt a felkészültséget próbálta az állam iránt érzett felelősséggel párosítani. Az 1868-as törvény nagy problémája, hogy nem később módosították: a törvény ötven éven keresztül ugyanaz volt. Később egyfajta asszimilációs folyamat indult el (iskolai, közigazgatási, kulturális-nyelvi magyarosítás, stb.), amely minden 20. századi nemzetállamot sorra megkísértett. A plurális demokrácia megköveteli, hogy etnikai értelemben is plurálisak, demokratikusak legyenek a nemzetállamok. A mai Magyarország tizenhárom történeti kisebbséggel rendelkezik. Magyarországon hiányzik a kisebbségek parlamenti képviselete, még nem sikerült megbirkózni ezzel a feladattal. A román parlamentben a tizenkilenc kisebbség nem okozott olyan problémát, mint amilyen következmények például Szlovéniában születtek, amikor a magyar vagy az olasz képviselőnek kellett kiélezett helyzetben döntenie, és ez a döntés visszahárulhat az adott kisebbségre. /Ferencz Zsolt: Magától nem teremtődik meg a nemzeti egyenjogúság” Beszélgetés Szarka Lászlóval, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ A romániai kisebbségi törvények semmit sem érnek – hangzott el Székely István Gergő előadásában, a Száznegyven év kisebbségi törvényhozása Közép- és Kelet-Európában című konferencián, Kolozsváron. A szakértők egyetértettek abban, hogy a kisebbségi törvények sok esetben nem érik el céljukat. A kisebbségkutató intézet egy még nyilvánosságra nem hozott felmérése szerint a romániai magyarok 66 százaléka érzi úgy, hogy kevés joggal rendelkezik, a románok 51 százaléka úgy vélekedik, hogy a kisebbségeknek épp elegendő jogokat biztosít az állam, és 23 százalékuk szerint túlzottan sok joguk van a kisebbségeknek. /Hideg Bernadette: Nem érnek célt a kisebbségi jogszabályok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Épület nélkül maradhat a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, mert a szocializmus éveiben államosított épületet egykori tulajdonosa visszakapta. Zepeczáner Jenő, a múzeum igazgatója szerint a legmegfelelőbb hely az intézmény számára a Székelytámadt várban lévő Eötvös József Szakközépiskola épülete lenne. Az épületben létre kellene hozni egy kulturális-turisztikai központot, ahol helyet kaphatna a múzeumon kívül többek közt a városi könyvtár is. Ferencz Csaba, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója kivitelezhetetlennek tartja ezt az elképzelést. Bunta Levente polgármester közölte, a városnak közel ötvenmillió lejes adóssága halmozódott fel. /Bágyi Bencze Jakab: Otthontalan múlt: udvarhelyi ingatlangondok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

Pókakeresztúron Csegedi Ákos református lelkésznek értékes magángyűjteménye van. Aligha van még a világon valahol olyan gazdag magánképtár egy alig pár száz lakost számláló faluban, mint amilyen az egykori lelkipásztor idején itt volt. Közel ötven évet élt, dolgozott, szolgált Pókakeresztúron Csegedi Ákos. Fél évszázad alatt épített, temetett, szántott, vetett, esketett, fát ültetett és vendégeket fogadott. Évente egyszer-kétszer meghívta a kultúra, művelődés, tudomány és vallás jeles képviselőit az elzárt faluba, ilyenkor a lelkészi lakás alagsorába beépített imateremben művészeti kiállításra került sor. Egy erdélyi gyertyasorsú hivatás áldozatos megtestesítése volt: másoknak világítva égett el az élet, emlékezett a pókai nyugdíjas lelkész életművére Ötvös József az Új Kezdet református folyóirat 2008. novemberi számában. /(bölöni): Gyertyasorsú erdélyi hivatás. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 6./

Nevetségesnek, de egyben veszélyesnek tartja az egyház Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ötletét, miszerint újra kellene államosítani az egykori felekezeti iskolák visszaszolgáltatott épületeit. Florea azzal indokolta elképzelését, hogy az omladozó ingatlanok veszélybe sodorják a diákok testi épségét. Példaként a Bolyai Farkas Gimnázium és a jelenlegi Unirea Főgimnázium épületét említette, amely alapos renoválásra szorulna. Másrészt, véli Florea, ”az egyháznak nem az iskoláztatással, hanem a templomozással kellene foglalkoznia”. ”Már lejárt az az idő, amikor mindennek a középpontjában az egyház állt. Ez ment az inkvizíció idején, most viszont más világot élünk, ezt a papoknak is meg kellene érteniük” – érvelt a polgármester. Dorin Florea megígérte, hogy hamarosan kezdeményezi az iskolaépületek újraállamosítását. A polgármestere néhány évvel ezelőtt a helyi önkormányzat tudta nélkül, de a tanács nevében bírósági úton próbálta megakadályozni az egyházi épületek visszaszolgáltatását. Kezdeményezése kudarcot vallott. Bálint István önkormányzati képviselő, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója kifejtette, amióta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) átvette a hajdani Református Kollégium épületét, számos beruházás történt. Bálint István méltányolja az egyház erőfeszítéseit, annál is inkább, mivel aránylag rövid időn belül sikerült kijavítani a tetőzetet és a csatornákat. Bálint István emlékeztetett: amíg a polgármesteri hivatal volt a tulajdonos, addig sem fektetett több pénzt az épület karbantartásába, mint az egyház. ”A polgármester úr utoljára májusban fizetett bért, azóta semmit nem utalt a számlánkra. Inkább ez kellene őt foglalkoztassa” – jelentette ki Kovács István, az Erdélyi Református Egyházkerület menedzsere. A polgármesteri hivatalnak havonta 25 ezer lejt kellene átutalnia az EREK számlájára. Pap Géza püspök vállalta, hogy az összeg egy részét az EREK az épület renoválására fordítja. Marosvásárhelyen hasonló gondokkal küszködik a római katolikus egyház is, amelynek több tanintézményi épületéért a városháza hónapok óta nem fizeti a szerződésbe foglalt házbért. Az épületek újraállamosítási szándékával kapcsolatosan Ötvös József, az egyházkerület generális direktora kifejtette, ”a városháza csak olyasvalamit vehet vissza, ami az övé volt”. Csintalan László római katolikus főesperes szerint a cél nem is annyira az újraállamosítás, sokkal inkább a románosítás lenne. Dorin Floreát az zavarja, hogy ezek az épületek magyar célt szolgálnak. /Szucher Ervin: Újraállamosítana Dorin Florea. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./

A marosvásárhelyi Vártemplomban emlékeztek meg március 3-án azokról az erdélyi magyar földbirtokosokról, akiket a kommunista rezsim 60 évvel ezelőtt elhurcoltatott otthonaikból, kitelepített és elkobozta vagyonukat. A történelmi vonatkozásról Tófalvi Zoltán publicista, történész beszélt, aki éveken át kutatta az akkori történéseket, dokumentumfilmeket készített, könyvet írt. Az elhurcolást országos szinten egységesen hajtották végre, pártaktivisták irányításával fegyveres csoportok rajtaütésszerűen meglepték, álmukból felverték e családokat. „Öregeket, gyermekeket, felnőtteket, betegeket otthonaik elhagyására kényszerítettek, teherautókra, Marosvásárhelyen lovas szekérre ültették őket. A megyeszékhelyen a milícia épületébe szállították, elvették a személyazonossági igazolványukat és másnap beütötték a DO betűket, ami kényszerlakhelyet jelentett. Lakásaikat kifosztották, vagyonukat elkobozták. Információink szerint 3000 családról lehet szó, de valószínűleg többen voltak. Össze kellene írni, hogy hány családot telepítettek ki, hurcoltak el. 1990 után végeláthatatlan küzdelem kezdődött, hogy vagyonuk legalább egy részét visszaszerezzék, évekig tartó perek indultak, a visszaszolgáltatás azonban legfeljebb 5 százalékban történt meg.” Ötvös József református esperes felidézte: amíg tehették, az arisztokraták, a földbirtokosok palotákat, középületeket, templomokat, iskolákat építettek. Az elmúlt 60 év alatt az egyetlen középület, ami Marosvásárhelyen épült, a Nemzeti Színház. Gróf Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke úgy vélte, az idősebbek számára egyfajta elégtétel e megemlékezés. /Antalfi Imola: A 60 évvel ezelőtt kitelepítettekre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.

Kíváncsi magyarországi turistacsoportok állnak meg Marosvásárhelyen, a Vártemplom gótikus szentélyrészében, hallgatják, amint sok évszázad székely-magyar helytállása elevenedik meg a városismertetőből. Azután megkérdezik a cikkírót, Ötvös József lelkészt, generális direktort: most akkor székely vagy magyar ez a város? 1616. április 29-ig biztosan székely volt ez a város, még nevében is /Székelyvásárhely/ ezt hordozta. Ekkor a Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevéllel együtt új nevet is kapott: Marosvásárhely. Az 1876-os közigazgatási átrendezésig a hét székely szék egyikének – Maros-széknek – volt a központja. A székely székek megszüntetése után is a köztudatban úgy élt, mint a legnagyobb székely város. Jelenleg elmondható, a székely nyomokat eltüntette a világváltozás. A cikkíró felvillant néhány székely emléket a város közelmúltjából. 1886. június 27-én megnyitották a városban a Székelyföldi Iparmúzeumot, amely 1944 őszéig élt. E székelyföldi múzeum épületét 1890-93 között nagyrészt (székely) közadakozásból építették fel. 1910-ben épült fel a sétálóutca végén a Székely-kioszk. Sokak emlékezetében él még az egykori Székely Színház, amely 1946. március 10-én nyitotta meg kapuit, két év múlva Állami Székely Színház néven működött, 1962-ben pedig már csak Állami Színház. 1956-ban a városban megalakult az Állami Székely Népi Együttes is, ami szép lassan Maros Művészegyüttesként járta a székelyföldi falvakat és városokat. A Vár sétány szobra őrzi a nagy székely vándor, Kőrösi Csoma Sándor emlékét. És itt van még a városban a Székely Vértanúk emlékműve. /Ötvös József: Hova lett a székely város? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./

Október 23-án Marosvásárhely egyetlen ‘56-os emlékművét megkoszorúzták a Vártemplom kertjében. Ötvös József, a Vártemplom lelkésze emlékeztetett, hogy elődje, Fülöp G. Dénes egyike volt az 56-os bebörtönzötteknek. A Kultúrpalotában tartották az ‘56-os megemlékezést, Varga László nyugalmazott református lelkipásztor idézte fel az akkori eseményeket. Meghívták azokat a Marosvásárhelyen és Maros megyében még élő személyeket, akiket a forradalom leverése után bebörtönöztek. /(mózes): 1956-ra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

A református székelymagyar Bita kisközössége a nehézségek ellenére gyarapította egyházi javait. Évekkel ezelőtt megújult a lelkészi lakás, most pedig a visszaszolgáltatott református kultúrotthon. Utóbbiban családorvosi rendelőt és vendégszobát alakítottak ki. Ez a megmaradás, a továbbélés záloga – mondta igehirdetésében. Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora november 8-án, vasárnap az ünnepi hálaadó istentiszteleten. Roth Levente helybeli fiatal lelkipásztor elmondta, hogy a munkálatok költségeiben a bitai hívek lelkes közmunkája mellett a hollandiai fiatalok csoportjának volt oroszlánrésze, akik önkéntesen dolgoztak a nyáron. /Kisgyörgy Zoltán: Kis közösség ereje (Bita). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Megjelent a „vádirat” és született rá számos reakció. Az egész a Stefano Bottoni történész tanulmánya kapcsán kirobbant Földes-vitával kezdődött a Transindex és A Hét lapjain, majd Kuszálik Péter Purgatórium című kötetével csúcsosodott ki, amelynek szerzője elmarasztalta Sütő Andrást, az író diktatúrabeli közéleti szerepvállalása, illetve korai írásai miatt. A marosvásárhelyi Bethlen Gábor Egyesület irodalmi-közéleti fiktív esküdtszéket hívott össze, nyílt vitára szólítva az állásfoglalókat. Körülbelül nyolcvanan jelentek meg november 19-én, háromórás, többé-kevésbé civilizált hangnemben folytatott vitán ismertették érveiket a felszólalók. Stefano Bottoni: Az első probléma az integráció. A magyarságot nem űzték ki Romániából a világháború után. Lehetőség és kényszer: integrálódni kell. A második probléma: a hatalomban való részvétel. Kényszerhelyzet ez, de a résztvevőknek milyen mozgásterük van? Sütő mind közéleti, mind irodalmi szempontból a hetvenes években van a csúcson, és ekkor törik meg, ekkor fordul el. Abban hitt, hogy a pártvezetésen belül eredményeket lehet elérni. Sokkal bátrabb, mint akik kizárólag a rendszeren belül gondolkodtak. Bottoni négy éve írta a tanulmányt, amelyből kirobbant a Sütő–Földes-vita. Most már úgy látja, ez hiba volt. Nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Ha tudta volna, nem írja meg. Virág György szerint Sütő és mások azért maradtak a hatalomban, mert úgy vélték, hogy tehetnek valamit. Hangsúlyozta: soha, senki sem tudja lerombolni azokat a csodálatos élményeket, amelyeket Sütő művei benne keltettek. Kincses Előd: Nagyon komoly hibák és tévedések vannak Kuszálik kötetében, amelynek vitastílusával sem ért egyet. Mátyás Zoltán: 1974. július 4-én Sütő írt egy levelet Illyés Gyulának a romániai magyarság szomorú helyzetéről. Ő vitte el ezt a levelet. Magyarországon a párt központi bizottságától azt a választ kapták, hogy a magyarság sorsa megoldott. Nem szabad elfelejteni, hogy Sütőnek a magyarságért végzett harca, szemlélete ‘83 után teljesen megváltozott. Benke István: Az Anyám könnyű álmot ígér számukra azokban az időkben reveláció volt. Kuszálik Péter: Szét kell választani a tehetséget a tettektől. Az értelmiségi élet képviselői vállalják fel önmagukat. Cáfolják meg vitairatát. Lázok János: A színházban átélték a lázadás lehetőségét. Ezért volt a Sütő-dráma, az Egy lócsiszár virágvasárnapja tíz évig a színpadon és fulladt botrányba, letiltásba. Sütő ezekben a drámákban fogalmazta meg a hatalommal szemben való ambivalens viszonyulását. Amikor a hatalom önmagát célnak tekinti és nem az élet folytonosságának, akkor ellene lázadni kell! A Sütő András-i életmű ismerete nélkül nem lehet azt nyilatkozni, hogy 5-6 drámája fog megmaradni és azokkal sincs már mit kezdeni. Ötvös József: A teológián megoszlottak Sütő drámáiról a vélemények. Tudták, hogy mindez példázat. Sütő számára mindez eszköz volt arra, hogy elmondhassa mindazt, ami akkor fontos volt. Kincses Elemér: Sütőt lehet szeretni, nem szeretni, de megtagadni nem lehet! És kitől kérjen Sütő András bocsánatot!? Vére a műtőasztalon mindenféle bocsánatkérést megér. Vida Gábor: – A magyar irodalom nagy problémája: nem tudjuk megérteni azt, hogy egy alkotó végtelenül sérülékeny és sebezhető ember. Dr. Nagy Attila: Sütő Andrásnak, az író fiának a szeku törte el a lábát. Nagy Attilát a szeku lefényképezte, amikor átvett egy könyvet. Vida szerint nem ártana a mai gárdát is feldolgozni, hogy ki melyik titkosszolgálatnak dolgozik. A Hét-beli vita ízléstelen volt. Sütőt akkor már a rákkal kezelték, ez a vita legalább egy évvel megrövidítette az életét. Dr. Lőrinczi Zoltán: Sütő András jól akart élni. És ezért neki árat kellett fizetnie, amit meg is fizetett. Ezt prostitúciónak hívják. Gáspár Sándor: – Nincsenek dokumentumok, amik vannak, titkosak és hamisak. Nem lehet igazolni, hogy mi az, amit kényszerből írt a műveibe. Haller Béla: A ‘80-as években Sütő már elsőrendű ellenzékinek számított. Szinte senki sem mert érintkezni vele. „Valamennyiünk sorsába beépült, ő adta meg a lehetőséget arra, hogy méltóságérzéssel lehessünk együtt. És ez a Sütő kikezdhetetlen. ” Spielmann Mihály: Szerkesztői szempontból Kuszálik Péter könyve rettenetesen rendetlen. Rengeteg az ismétlés, az átfedés, az olyan szövegrész, amelyből érezhető, hogy az olvasót hülyének tekinti. /Nagy Botond: Sütő András és a Purgatórium. „Jegyzőkönyv” a Vitáról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./