A mártírok emlékezetére
Emléktábla a Református Kollégium falán
Március 15-én délelőtt a Református Kollégium mártírjainak – az orbaiteleki Horváth Károly egykori diák és a bágyi Török János tanár, székely vértanúk – emlékére állított táblát az ősi alma mater falaira a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre. A táblát az iskola diákjainak jelenlétében Bod Károly, a baráti kör vezetőségének tagja és Jancsó Antónia XII. osztályos tanuló, a kör irodavezetője leplezte le.
Kirsch Attila, a baráti kör elnöke elmondta, hogy régi álmuk teljesült azzal, hogy az iskola egykori diákjának, illetve tanárának emléket állíthattak. Március 10-ére tervezték az ünnepséget, de mivel a dátum vasárnapra esett, 15- ére halasztották – egyrészt, mert a két történelmi esemény kötődik egymáshoz, másrészt pedig azt szerették volna, hogy az iskola diákjai is jelen legyenek.
"Az igazságért harcoló, magyar nemzeti közösségünkért tenni akaró és áldozatot vállaló, a hit és iskolánk szellemiségének erejével rendelkező vértanúk voltak. Azt szeretnénk, ha ti, mai iskolánk kedves diákjai, bármikor erre jártok, és az emléktábla előtt megálltok, gondoljatok rájuk!" – mondta ünnepi beszédében Kirsch Attila, majd megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelésük valóra váljon.
Úgy érzem, két nemes emberi megnyilvánulás adja vissza leginkább azt a kötődést, amivel történelmi nagyjainknak, dicső elődeinknek tartozunk – adósság és tisztelet. Az adósság mindig egy lelkiismereti hajtóerő: még tenni kell valamit emlékük ápolásáért, a tisztelet pedig az időnként megtörténő főhajtás emlékezetük előtt – kezdte beszédét Ötvös József református lelkipásztor, egykori bolyais, aki Török Jánosról és Horváth Károlyról beszélt, bibliai példával igazolva hősies tettüket, áldozatkészségüket, elkötelezettségüket az ügy mellett. Kifejtette, hogy az utódoknak még van egy adósságuk Török Jánossal szemben, aki 33 kéziratos művet hagyott hátra. Ezeket jó lenne közölni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy Török János volt a marosvásárhelyi református lelkészképzés utolsó tanára. Ötvös József meghívta a diákokat, hogy jövőre a székely vértanúk halálának 160. évfordulója alkalmával látogassanak el Bágyra, Török János, illetve Orbaitelekre, Horváth Károly egykori szülőfalujába és ott róják le kegyeletüket emlékük előtt.
Az emléktábla-avatást ünnepélyesebbé tette a Református Kollégium Enyedi Csaba által vezetett kórusának a Szózat és a Himnusz eléneklése.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely),

Ballagási ünnepségek Udvarhelyszéken
Idén jóval meghaladja az ezret a ballagók száma Udvarhelyszéken. Székelyudvarhely nyolc középiskolájában 827 ballagó diák van, Udvarhelyszék további öt középiskolájában még 328 végzős diákot csengetnek ki.
Székelykeresztúr három középiskolájában 2013-ban összesen 159 diák búcsúzik az alma matertől, továbbá Szentegyházán 77, Korondon 66, Zetelakán pedig 26 végzős közép- és szakiskolás diák van.
Udvarhely környéki iskolák végzősei
Keresztúron legkorábban az Orbán Balázs Gimnázium 48 diákja búcsúzik el iskolájától, kicsengetési ünnepségük május 25-én, szombaton 10 órától lesz az iskolaudvaron. Csütörtökön, azaz május 30-án 9 órától a Berde Mózes Unitárius Gimnázium 51 végzősének ballagási ünnepsége az unitárius templomban kezdődik, 10 órától pedig az iskola belső udvarán folytatódik. A Zeyk Domokos Iskolaközpontban idén több mint 60 diáknak szól utoljára az iskolacsengő, őket is az intézmény udvarán búcsúztatják. Alábbi táblázatunkban az udvarhelyszéki középiskolák kicsengetési ünnepségeinek kezdési időpontjait olvashatják.
Intézmény Dátum (nap) Óra
Orbán Balázs Gimnázium (Székelykeresztúr) május 25. (szombat) 10
Benedek Elek Pedagógiai Líceum május 29. (szerda) 10
Eötvös József Szakközépiskola május 29. (szerda) 10
Marin Preda Elméleti Líceum május 29. (szerda) 10
Berde Mózes Unitárius Gimnázium (Székelykeresztúr) május 30. (csütörtök) 9
Bányai János Műszaki Kollégium május 31. (péntek) 10
Gábor Áron Szakközépiskola (Szentegyháza) május 31. (péntek) 11
Korondi Szakközépiskola (Korond) május 31. (péntek) 10
Kós Károly Iskolaközpont május 31. (péntek) 9
P. Boros Fortunát Líceum (Zetalaka) május 31. (péntek) 10
Tamási Áron Gimnázium május 31. (péntek) 10
Zeyk Domokos Iskolaközpont (Székelykeresztúr) május 31. (péntek) 10
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium június 1. (szombat) 10
Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola június 1. (szombat) 11
Simon Eszter
szekelyhon.ro

A 20 éves Kántor-Tanítóképző Főiskola ünnepi műsora
A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola 20. évfordulójának ünnepségére november 6-án és 7-én kerül sor a Vártemplomban.
Szombaton 10 órától ökumenikus istentisztelet lesz, igét hirdet dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja. A felekezetek közös hálaadó imáját Nagy László unitárius lelkész, püspökhelyettes, Papp Noémi evangélikus lelkész, Ferencz István római katolikus lelkész és Ötvös József református esperes mondja el.
Reményik Sándor Templom és iskola című versét Kilyén Ilka Magyar Örökség-díjas színművész adja elő. Fellép a főiskola kórusa. Ezt követően köszöntések hangzanak el dr. Nagy István dékán, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Piet Booij, a Driestar Főiskola és dr. Hollanda Dénes, a Sapientia egyetem alapító tanára részéről. A Kántor-Tanítóképző Főiskola 20 éves történetét dr. Barabás László igazgató ismerteti. Ezt követően elhangzik Balassi Bálint Végek dicsérete című verse Kilyén Ilka színművésznő előadásában. 12.30 órától jubileumi emléklapokat adnak át.
Iskola a magasban, iskola a mélyben – a jubileumi kötetet Gáspár Sándor mutatja be. A gótikus teremben berendezett kiállítást Ábrám Noémi nyitja meg.
Délután 3 órától A tanároké a szó címmel rövid előadások hangzanak el. Levezeti Mester Mihály. 17 órától Öregdiákok hangja címmel énekesek, zenészek, kórusok, együttesek szolgálnak. Levezeti dr. Barabás László.
November 7-én, vasárnap délelőtt 10 órától hálaadó istentiszteletre kerül sor, igét hirdet dr. Pap Géza püspök. Ezt követően köszöntések hangzanak el Ötvös József kuratóriumi elnök és Kiss Zoltán vártemplomi főgondnok részéről. A főiskola 20 éve – egy kötetben, a kiadványt bemutatja dr. Barabás László igazgató. Szolgál a főiskola kórusa.
A főiskola jövőjéért dr. Nagy István, dr. Bustya Dezső és dr. Fodor Ferenc mond imát. 12.30 órától az elhunyt lelkészek, tanárok és öregdiákok sírjainál koszorúznak.
Népújság (Marosvásárhely)

Megszólalt a Sapientia harangja
Tegnap végre valóra vált az álom, és megkondult a Sapientia koronkai campusában az a százkilós harang, amit Balogh József marosvásárhelyi öntőmester készített. Mint ismeretes, a harangprojekt ötletgazdája az egyetem négy kommunikáció szakos diákja, akik tanáruk, Gagyi József támogatásával hónapokon át gyűjtötték az adományokat annak érdekében, hogy maradandót alkossanak és hagyjanak maguk után, miután elballagnak. A négy hallgató, aki szombaton vesz búcsút az egyetemtől, tegnap távozás előtt, ünnepélyes keretek között átadta a harangot az intézménynek. Első alkalommal pontban déli 12 órakor, jelképesen tizenkétszer kondult meg.
– 2012 nyarán Csíkfalván voltunk szakmai gyakorlaton, és akkor született az ötlet, mi lenne, ha lenne harangja az egyetemnek. Ekkor volt még egy évünk hátra a végzésig, és nem szerettünk volna úgy távozni innen, hogy ne hagyjunk valami maradandót magunk után az egyetemen – elevenítette fel a kezdeteket Gidófalvi Tamás kommunikáció szakos hallgató, aki három társával, Sófalvi Lászlóval, Dobos Leventével és Tóth Lehellel közösen álmodta meg, majd váltotta valóra a harangprojektet. – Miután az elmúlt év végén zöldutat kaptunk az egyetem vezetősége részéről, szükség volt egy rendezvényre, amely keretében a harangprojektet ismertessük, erre volt kiváló alkalom a februárban megszervezett konferencia, amikor elindítottuk az adománygyűjtést is. Következő lépésben mi látogattunk el különböző helyszínekre, például a főtéri katolikus plébániára, valamint a Vártemplomba, ahol egyetlen istentisztelet alkalmával kétezer lej gyűlt össze, ezúton is köszönetet mondunk ezért Ötvös József lelkipásztornak. Továbbá az egyetemen is szerveztünk gyűjtést, tanáraink, valamint az intézmény vezetősége is támogatott bennünket, jártunk a Rotary-klubnál is, bemutattuk a projektünket, és pozitívan viszonyultak hozzá. Két hónapon át zajlott a gyűjtés, majd áprilisban a kertészeti és tájépítészeti konferencia keretében is előadásokra került sor harang tematikában, és pár napra rá lezárult a projekt. Május 8-án látogattunk el Balogh József öntőmesterhez, akinek elmondtuk, ennyi pénzünk van, 9300 lej, ez a keret, amibe bele kell férni. A mester közölte, ez az összeg éppen egy százkilós harang megöntéséhez elegendő. Eredetileg 300 kilós harangot szerettünk volna, és mi folytattuk volna a gyűjtést, akár szeptemberig is, viszont végzősök vagyunk, ezért sürgetett az idő – foglalta össze a gyűjtés mozzanatait Tamás, aki érdeklődésünkre, hogy miért éppen egy harang mellett döntöttek, elmondta: amikor a Sapientiára került, tudatosult benne, hogy ez az egyetem a tudás temploma; tornya is van, ezért gondolták úgy, hogy a harang a legközelebbi tárgy, szimbólum, amit azonosítani lehet az épülettel.
Ideiglenesen az aulában marad a harang
A harangot eredetileg a Sapientia épületének a tornyában helyezték volna el, viszont a torony nem alkalmas arra, hogy ekkora súlyt elbírjon, és a közeli könyvtár olvasótermében zavarta volna a diákokat, ezért ideiglenesen az aulában kapott helyet. Úgy tervezik, hogy a nyáron az épület előtt egy tetővel ellátott masszív faszerkezetet állítanak fel, és oda helyezik át a harangot – tudtuk meg Gidófalvi Tamástól. A tegnapi ünnepségen Gagyi József tanár hangsúlyozta: miközben az egyetem diákjai, valamint az oktatók is folyamatosan cserélődnek, a harang örökkévaló, mindig is része lesz az intézmény életének. Dr. Kentelky Endre, a kertészeti tanszék adjunktusa elismerését fejezte ki a diákok munkájáért, hogy álmukat sikeresen valóra váltották. Dr. Kelemen András dékán elmondta, büszkék arra, hogy az egyetemen olyan hallgatók nevelkednek, akik képesek arra, hogy maradandót alkossanak. Gondolataihoz csatlakozott dr. Dávid László rektor is, és rámutatott: elismerésre méltó, hogy ezek a fiatalok önállóan kigondolták, majd dolgoztak azért, hogy meg is valósítsák a maguk elé kitűzött célt. Adományuk mintegy biztosítéka annak, hogy a jövőbeli generációk is emlékezni fognak rájuk – fogalmazott a rektor. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Balogh József öntőmester is, aki megjegyezte, minden tudását beleadta annak érdekében, hogy ez a harang megszólalhasson a marosvásárhelyi magyar egyetemen.
Menyhárt Borbála

Népújság (Marosvásárhely)

Száz esztendős lenne a Mezőség apostola
Vasárnap délelőtt került sor a Mezőség apostolaként is emlegetett Kövesdi Kiss Ferenc születése 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésekre a marosvásárhelyi református temetőben és a Vártemplomban.
A pedagógus, költő, közíró, felelős egyházi tisztségeket elvállaló közéleti ember, a mezőségi szórványmisszió ébresztője 1913. július 29-én született a Mezőpanit községhez tartozó Székelykövesden, abban a mezőségi faluban, ahol kő csak mutatóban akad. Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjében tanult, majd a kézdivásárhelyi római katolikus tanítóképzőben folytatta, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerezzen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. Így lett sok-sok nemzedék szeretve tisztelt okítója, a hagyományok őrizője, s az őrzést továbbadással megtoldó apostol, aki életét szűkebb pátriája, a Székely-Mezőség felemelésének, megismertetésének szolgálatába állította.
Jól felfogott és megértett fegyelmet sugalló alkatú jelenség lehetett a Tanár Úr, hiszen a marosvásárhelyi református temető kapujánál már negyed tíz előtt több őszülő hajú hajdani tanítvány gyülekezett, hogy percre pontosan ott lehessen a sírnál a fél tízkor kezdődő megemlékezésen. S az egykori tanítványok – már maguk is nyugalmazott tanárok, lelkészek, egyszerű „kétkezi emlékezők” – jelentőségteljes méltósággal, lehajtott fejjel helyezték el virágcsokraikat az egykori tanár úr, később Feri bácsi sírján. Ennél a kegyeletteljes megemlékezésnél semmi sem példázza jobban azt a megbecsülést, szeretetet, de tiszteletet is, amelyet Kövesdi Kiss Ferenc talán önkéntelenül vívott ki magának, egészen addig, mígnem az Úr 2004. évének júliusában ki nem költözött a marosvásárhelyi történelmi jelentőségű református temetőbe.
Később, a vártemplomi istentiszteletet követően a Psalmus kórus bevezetésével kezdődött el a templomi megemlékezés, amelyen a Vetési László lelkész, szórványügyi előadó, Zöld György volt köbölkúti lelkipásztor-kolléga, Bodolai Gyöngyi újságíró emlékezett a mindenki Feri bácsijára, Ötvös József református lelkész pedig a nagyenyedi schola üzenetét olvasta fel. Kilyén Ilka színművész Kövesdi-verssel tisztelgett, majd felavatták a gótikus terem falán elhelyezett Kövesdi Kiss Ferenc-emléktáblát.
Kozán István
székelyhon.ro

Érettségi: idén is sokan könnyeztek
Feszült várakozás, majd öröm- és bánatkönnyek áztatta arcok, ujjongó és együtt érző ölelések – az eredmények kifüggesztése után előtörtek az érzelmek az érettségizőkből. Volt bukásos viccelődés, de 9-es átlag miatti sírás is. A legtöbben nem mentek át.
Sok végzős diák már egy órával az érettségi eredmények hétfő déli kifüggesztése előtt a székelyudvarhelyi iskolák udvarán, vagy a tanintézetek előterében várakozott, hogy kiderüljön, sikerült, vagy nem az érettségije. Az értékelések közzétételét óriási tolongás követte, aki éppen nem az eredményeket fürkészte, az telefonált. A diákok többségének azonban csalódnia kellett, noha megyei szinten az átmenési arány 12 százalékkal magasabb, mint tavaly, de így is csak 42,49 százalékos, vagyis az vizsgázóknak több, mint a fele elbukott az idei érettségin. Az eredményről értesülve sokan könnyes szemekkel indultak haza, mások azonnal az iskola titkárságára mentek, hogy megóvják a kapott jegyeket. Több olyan osztály is volt, amelyből senki nem ért el átmenő jegyet, de olyanok is, ahol a diákok ujjongása még inkább fokozódott, amikor kiderült, minden osztálytársuknak sikerült az érettségije. Az eredmények megítélése iskolánként is változott, volt aki azzal viccelődött, hogy a bukás miatt mehet a szomszédos gyárba dolgozni, a jobban teljesítő iskolák diákjai között viszont olyan is volt, aki a 9-es érettségi átlaga miatt könnyezett. Ahogyan a megyei átmenési arány esetében, úgy az egyes középiskolákban összesített érettségi eredmények esetében is nézőpont kérdése, hogy azt hogyan értékeljük – derült ki az igazgatókkal folytatott beszélgetések során.
A középiskolák között idén is nagyok a különbségek az átmenési arány tekintetében: a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban 81%, a Bányai János Műszaki Kollégiumban 4,5%, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban 61%, az Eötvös József Szakközépiskolában 12%, a Kós Károly Szakközépiskolában 16,5%, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 38,8, a Marin Preda Elméleti Líceumban 64,1%, a Tamási Áron Gimnáziumban pedig 86,9%-os az átmenési arány. Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója jónak értékelte az iskola érettségizőinek eredményét, amint azt elmondta, külön örvendetes, hogy a tanév végén sem kellett megbuktatni senkit a végzősök közül, így mind az 56 tizenkettedikes diák elmehetett érettségizni. Közülük 11 nem tudott átmenő jegyet szerezni a vizsgasorozaton.
Elveszett a munka becsülete
A Bányai János Műszaki Kollégiumban számítottak rá, hogy gyengék lesznek az érettségi eredmények, hiszen a próbaérettségin nem ment át egy diák sem, az érettségin a 68 vizsgázóból 3 ért el átmenő jegyet – mondta el Szakács Paál István igazgató. Szerinte az oktatási rendszer hibái vezetnek az ehhez hasonló eredményekhez, egyebek mellett az, hogy a nyolcadikos diákok 5-ös kisérettségi jeggyel is bejutnak a szakközépiskolákba, sőt, akkor is, ha nem vizsgáznak le. Az igazgató szerint az okok között szerepel az is, hogy a szakközépiskolába járó diákok csak tizedik osztályban kell eldöntsék, hogy szakiskolai, vagy líceumi osztályban folytatják tovább tanulmányaikat. Ugyanakkor Székelyudvarhely iskolahálózata már rég megújulásra vár, túl sok az elméleti osztály és mindössze két műszaki iskola maradt, de ezekben is megszűnt a fémipari és a mezőgazdasági képzés – fogalmazott Szakács Paál István, példaként hozzáfűzve, hogy ha egy székelyudvarhelyi munkáltató közgazdászt, vagy jogászt keres, valószínűleg talál, de egy hegesztőmunkást, vagy cnc-marós szakmunkást szinte biztosan nem.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban idén gyenge átmenési arány született az érettségin, persze ez is viszonylagos, de a múlt évi 90 százaléknál is magasabb arányhoz képest kevés az idei 61 százalék – közölte Lukács István, a tanintézet vezetője. Az igazgató nem tudta megmondani, mitől gyengülhetett az eredmény, hiszen – amint fogalmazott – az oktatási és infrastrukturális körülmények nem változtak tavaly óta. A Benedek Elekben 51 diák érettségizett, 21 nem ért el átmenő átlagot a vizsgasorozaton, legtöbbjük románból bukott el.
Teljesen idegen számukra a román nyelv
Ferencz Csaba igazgató szerint nagy eredmény, hogy az Eötvös József Szakközépiskola diákjai jó eredményeket értek el fizikából, ami egy nagyon nehéz tantárgynak számít. A román vizsgán viszont elvérzett az érettségizők zöme, a vizsgasorozaton a 117 diákból csak 14 érte el az átmenő átlagot, ami 12 százalékos átmenési arányt jelent. Ez viszont majdnem a kétszerese az iskola tavalyi eredményeinek, a baj csak az, hogy a román nyelv teljesen idegen a diákok számára, ám miközben az elméleti líceumos, tehetős szülők gyermekeit magánórákra járatják, addig az ingázó, szakközépiskolai diákoknak erre nincs lehetősége, gyakran ideje sem – fejtette ki Ferencz Csaba.
A Kós Károly Szakközépiskolában a 194 végzős diákból 32-nek sikerült az érettségije, a 16,5 százalékos átmenési arány viszont majdnem a duplája a múlt évinek, így akár egy fejlődési folyamat kezdeteként is fel lehet fogni a jelenlegi helyzetet – közölte Végh Jenő igazgató, aki nagyjából erre az eredményre számított. Ugyanakkor hozzáfűzte, jó lesz ha minden évben ilyen arányban fog nőni a középiskola érettségizőinek eredménye.
A művészeti iskola diákjainak érettségi eredményeinek értékelésével kapcsolatban többször is kerestük Bodurián János igazgatót, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el. 139-en érettségiztek idén a Tamási Áron Gimnáziumban, 14 diák kivételével sikerült is az érettségijük. Laczkó György, a tanintézet vezetője elmondta, az idei eredmények jobbak a tavalyiaknál, de reméli, az óvások kivizsgálása után 90 százalék fölé nő az átmenési arány a gimnázium érettségizőinek körében.
Széchely István
Erdély.ma

Jól sikerült marosvécsi találkozó
Magyarországiak, marosvásárhelyiek, marosvécsiek, a helikoni írók leszármazottjai találkoztak és emlékeztek a hét végén Marosvécsen
Nagy Miklós Kund alelnök köszöntő szavaiban utalt a Helikon – Kemény János Alapítvány jó évtizedes útjára. A Helikon – Kemény János Alapítványt ugyan tizenhárom esztendeje alapították, s 2001-ben indult el a marosvécsi találkozók sorozata, ám az egykori helikonisták leszármazottjai most találkoztak tizedszer. Idő(járás), tér és hozzáállás segítette a kétnapos rendezvényt, amelyen kétszáznál is többen megfordultak.
Pénteken a marosvécsi kultúrotthon volt a találkozó helyszíne, ahol A Griff, a Dámvad és a Varjú című film elevenítette fel az Erdélyi Helikon három meghatározó alakjának emlékét: gróf Bánffy Miklós, báró Kemény János és Kós Károly élettörténete mögött egy küzdelmes és szép erdélyi történelem jelent meg, néha a maga groteszk élethelyzeteivel. Pomogáts Béla irodalomtörténész kedves visszaemlékezésében hangzott el egy korrajzszerű történet. A hetvenes években a budapesti televízió egyik arcképcsarnok sorozatában szerettek volna Kós Károlyról is filmet készíteni. A Kolozsvárra érkező filmes csoport politikai vezetője az erdélyi irodalom jó ismerőjéhez fordulva megkérdezte:
– Mondja, Pomogáts elvtárs, ez a Kós elvtárs jó elvtárs? – Mire a következő válasz érkezett:
– Kós a legjobb elvtárs! – És így elkészülhetett a róla szóló film.
Szombaton délelőtt – hagyományosan – a marosvécsi kastély kertjének több évszázados tölgyfái alatt, a helikoni asztal és Kemény János sírja között folytatódott a találkozó. Pomogáts Béla tartott emlékezetes előadást a száz éve született Jékely Zoltánról. "Jékely olyan világról énekelt, amely részben már a történelem mélyébe hullt" – emlékezett az előadó az egykori Nagyenyed világára, és a hallgatóságban felvillant a marosszentimrei templom fájdalmának hangzatos verse, amely azóta is az erdélyi magyar szórványvilág himnuszaként él bennünk Jékely Zoltán csodálatos költeményén keresztül. A száz éve született költőt dr. Nagy Attila, Marosvásárhelyen élő költő, orvos úgy mutatta be, mint akinek rendkívüli emberi tartása volt.
Színvonalas, gazdag program jellemezte a Helikon – Kemény János Alapítvány ez évi marosvécsi találkozóját, amelynek az előbbiekhez viszonyítva volt egy újdonsága is: négy fiatal képzőművész Marosvéccsen készült alkotásaival gazdagította a rendezvényt. A kétnapos rendezvényen költők és hivatásos színészek, irodalmárok és marosvécsi iskolások elevenítették fel az Erdélyi Helikon egykori világát. Kemény János, Berde Mária, Kovács László, Járosi Andor, Szentimrei Jenő, Vita Zsigmond egyenes vagy oldalági leszármazottjai találkoztak és emlékeztek együtt a szép nyárvégi napsütésben. És mi, a helikoni írók, költők mai olvasói, a találkozók résztvevői a marosvécsi Kemény-kastély tölgyfái alatt minden évben felfedezzük, milyen gazdag az erdélyi magyar irodalom, s rádöbbenünk, mennyire él még az Erdélyi Helikon szelleme és emléke tájainkon. Ezért is fontosak ezek a találkozók.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Az egykori város: utcanevek az idő sodrásában
Hol volt a Lenin-út? Melyik a Köztársaság-negyed? Hogy hívták a Kossuth utcát régen? Utcanevekben továbbélő udvarhelyi kommunizmus.
Akárcsak a város szobrai és emlékművei esetében, az utcák neveiről is mindig az aktuális politikai rendszer emberei döntöttek. Az utcanevek is úgy változtak, ahogy az egykori köztéri szobrok dőltek vagy álltak: mindig az adott korszak hangulatának megfelelően neveztek el vagy át utcákat, tereket.
Az egykori Botos utcát a 19. század végén nevezték el Kossuth Lajos utcának – a kommunizmusban Május 1 sugárútra keresztelték át, majd a rendszerváltás után visszakapta a Kossuth nevét. A mai Bethlen Gábor utca évtizedekig a Köztársaság (Republicii) nevet viselte – a megszokás nagy úr, mert az utca neve fennmaradt: a kórházzal szemben levő tömbházakat (ezt nevezték Köztársaság, avagy "Républicsi-negyednek) egybefogó lakószövetség ma is a Köztársaság Lakószövetség nevet viseli. A Városháza teret Augusztus 23 térnek hívták, erre a Lenin út vezetett be Szombatfalváról.
A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években felépített új lakótelepek (Tábor, Bethlen – ezek nagyobbak, a kisebb kiterjedésűek az egykori Szigetre, illetve a városi kórház körülötti területekre épültek) már eleve olyan utcaneveket is kaptak, mint a Függetlenség (sugárút), Győzelem, Béke. Az elvtársak igyekezetének hevét lehetett hűteni olyasmivel, hogy bizonyos mesterségekre és a város körüli földrajzi nevekre utaló elnevezést is kaptak az utcák: Szabók, Fazakasok, Cipészek, Céhek, Építők, Asztalosok utcája, illetve Morum, Tihadár, Gyepes, stb. Ha a rendszer tovább tartott volna néhány évvel, valószínűleg megértük volna, hogy a Strada Partidului felirat díszelegjen pl. a II. Rákóczi Ferenc utca házain vagy Aranykorszak térnek hívják a Bethlen-lakótelepi parkot.
Van néhány olyan utcanév is Udvarhelyen, ami egykori létesítményekről kapta a nevét: ilyenek például a Villanytelep és a Sport utca – utóbbi a városi piac bejáratával szemben van, a bútorgyár egykori területén ugyanis stadion volt a hatvanas években, innen a név.
A rendszerváltás utáni huszonhárom évben fokozatosan sikerült néhány utca nevét visszamagyarítani – például a vár körüli utcák a Horea, Cloșca és Crișan neveket viselték, ezeket vissza- illetve elkeresztelték Kornis Ferencre, Attilára és Eötvös Józsefre.
A kommunizmus ízét nagyon vastagon magában hordozó utcaneveket (ezek a város fő „ütőerei" – Lenin út, Május 1 sugárút, Köztársaság) elég hamar átkeresztelték, de több román történelmi vagy irodalmi személyiségről elenevezett utcanevet (Cuza, Vladimirescu, Alecsandri) csak később, fokozatosan lehetett megváltoztatni, ezen a kilencvenes évek elején készült térképen még megtalálhatók. Habár szintén a kommunizmusra és az erőszakos románosításra emlékeztetnek, több utcanév (pl. Függetlenség, Béke, Győzelem, Eminescu, Bălcescu, Creangă) érintetlen maradt, akárcsak a hétköznapi köznyelvben „Eggydecembernek" hívott 1918 December 1. utca, aminek a városközponthoz közelebb eső része visszakapta a Sziget utca elnevezést, de a Malom utcától a Rákócziig most is a "nevezetes" dátum az utca neve.
Utcák egykor és most
Május 1 sugárút – Kossuth Lajos utca
Lenin út – Tamási Áron utca
Köztársaság utca – Bethlen Gábor utca
November 7 utca – Szentimre utca
Cuza vajda utca – Wesselényi Miklós utca
Vasile Alecsandri utca – Szent János utca
Tudor Vladimirescu utca – Solymossy utca
Egyszer talán ezek az utcanevek is megváltoz(hat)nak, de a lépés elég nagy adminisztratív gonddal jár: a lakcímek megváltoztatása a személyi igazolványok, gépjárművezetői jogosítványok, stb. kicserélését is maga után vonja, egy névváltoztatásnál erre is gondolni kell. Igaz, a kommunizmus erőre kapásakor az egykori Udvarhelyen az akkori hatalomnak a probléma ez nem okozott gondot. De egy olyan udvarhelyi polgárnak, aki a Kossuth utca lakójából a Május 1 sugárút lakója lett, talán igen.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

A Heidelbergi Káté 450 éves
A Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem védnöksége alatt október 30-án és 31-én konferenciát szervez, melynek a témája a jubileumi megemlékezés a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából. A programsorozat október 30-án, holnap 17 órakor veszi kezdetét a dr. Hermán M. János által gyűjtött Heidelbergi Káté kiadványainak kiállításával az egyházkerületi székház csarnokában. A kiállítás szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, közreműködik a Nagyváradi Kántorok Kórusa, beszédet mond Fábián Tibor református lelkipásztor, a Harangszó főszerkesztője. Ezt követi a 90 éves Hévézi Endre londoni képzőművész négy ólomkeretes ablaküvegének bemutatása. Közreműködik Thurzó Sándor József, aki Farkas Ferenc egyik művét (Arioso) adja elő.
Az istentisztelet 18 órától lesz a nagyvárad-újvárosi református templomban, igét hirdet dr. Tóth Albert, a Magyarországi Lelkészi Szövetségek elnöke, közreműködik a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa. Az est könyvbemutatóval folytatódik: a dr. Pálfi József által jegyzetelt és válogatott kötet anyagát dr. János Szabolcs, a PKE rektora mutatja be. A mű címe: Vallásomat el nem hagynám… Királyhágómelléki kéziratos konfirmációi káték a 20. században. Ezt követően Orosz Otília Valéria előadásában Bach-korálokat hallgathatnak meg az egybegyűltek.
Az estét a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, Tőkés László EP-képviselőnek beszédét követően Hermán M. János és Oroszi Kálmán zárja.
Október 31-én, csütörtökön 9.30-tól reggeli áhítatra kerül sor a PKE Bartók-teremében Herdeán Gyöngyi lelkipásztor vezetésével, majd dr. Lászlóffy Zsolt zeneszerző és előadóművész zongorajátéka következik. 10 órától dr. Fekete Károly A Heidelbergi Káté magyarázata című művét Oroszi Kálmán mutatja be. A konferencia során Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök, dr. Lévai Attila, a komáromi Selye János Egyetem teológiai fakultásának dékánja, dr. Zalatnay István és Ballai Zoltán Ferenc, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa tartanak értekezést, majd 15 órától dr. Hermán M. János Az 1724-es Stehelin-féle svájci kátémagyarázat Tatai Ferenc által való fordításának (Kolozsvár, 1752) története a XVIII. században című előadását hallgathatják meg a résztvevők.
A nap végén, 18 órától záró istentiszteletre és úrvacsoraosztásra kerül sor az újvárosi református templomban. Igét hirdet Ötvös József (Marosvásárhely), közreműködik a Nagyváradi Gyülekezetek Egyesített Gyermekkórusa. Az eseményre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elhunyt Vigh Károly, történész
A Rákóczi Szövetség mély fájdalommal tudatja, hogy a losonci születésű neves történész, Dr. Vigh Károly 95 éves korábban elhunyt. A Rákóczi Szövetségnek sok éven keresztül alelnöke volt, a szervezet saját halottjának tekinti. Temetése november 22-én lesz Budapesten a Farkasréti temetőben.
Az utóbbi években alig lehetett hallani róla, fokozatosan elmaradtak levelei, amelyben losonci és más barátainak küldte el, különböző lapokban megjelent írásait, azok másolatát. Budapesti házában csaknem teljes visszavonultságban élt.
Néhány hónappal jelent meg az alábbi rövid, vele kapcsolatos tudósítás: „Május 8-án, a MEASZ-Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság nevében Kerecsényi Zoltán ügyvezető otthonában köszöntötte a 95 esztendős Vigh Károlyt, a történettudományok doktorát, a kiváló történészt, Emlékbizottságunk elődjének, a néhai Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságnak vezetőjét. Vigh Károly felmérhetetlenül gazdag életművével, tudományos alkotó tevékenységével, Bajcsy-Zsilinszky Endre antifasiszta mártír, politikus emlékének fenntartásával több évtizeden keresztül maradandót alkotott, példát adott!
Hosszú időn át munkálkodó tudós személyiségnek életútja elismeréseként, s a Bajcsy-Zsilinszky-kultusz őrzéséért, a tisztelet és köszönet jeleként, emléklapot nyújtott át a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottság ügyvezetője a nemrég napvilágot látott Bajcsy-Zsilinszky-emlékkötet tiszteletpéldánya kíséretében, - egyben köszönetét kifejezve azért, hogy az elkészült kiadványhoz forrásként közreadhatott, idézhetett a neves történész, Vigh Károly munkáiból."
Vigh Károly Losoncon született 1918. június 28-án. Édesapját id. Vigh Károlyt a két világháború között a legismertebb nyomdászaként ismerték.
Tanulmányait szülővárosában kezdte el, 1928 és 1936 között itt végezte el a gimnáziumot, majd a pozsonyi Komensky Egyetem történelem-magyar szakán folytatta 1936-38 között. 1939-41 között már a budapesti Pázmány Péter Egyetem hallgatója, bölcsészdoktori oklevelét is ugyanitt szerezte meg 1945-ben. Közben 1942 és 1949 között a Magyar Történelemtudományi intézet szlovák referense volt. 1950-től a Magyar Országos Levéltár, 1952-téol a Pest Megyei Levéltár, 1958-tól az Országgyűlési Könyvtár munkatársa. 1963-tól a Legújabbkori Történeti Múzeum csoportvezetője, 1967-1985 között a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa volt.
1986-tól volt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság elnöke, 1991-től a Rákóczi Szövetség alelnöke. Pozsonyban egyik alapítója volt az egyetemisták Eötvös József-körének és a Forrás c. folyóiratnak. Írásai az irodalmi Szemlében is megjelentek.
Kutatómunkájában főleg a legújabb kori történelemmel foglalkozott, Kiemelten Bajcsy-Zsilinszky Endre életével és a szlovákiai magyar kisebbség életével. Számtalan publikációja és könyve jelent meg. A 19. század szlovák hírlaptörténete (1945), Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása (1979), Ugrás a sötétbe (1984), a szlovákiai magyarság sorsa (1993), A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948 (1998).
Életét és életútját Ladislav Takáč: Traumák és mítoszok c. könyvében foglalta össze, amelyben magyar-szlovák és szlovák-magyar kapcsolatokról beszélgettek, bőven kitérve a losonci gyökerekre, az indulás éveire, a szlovákiai magyarság 20. századi megpróbáltatásaira.
A könyv magyar változatának bemutatóján, 2009. március 7-én járt utoljára szülővárosában Losoncon. Idézzünk ebből egy néhány gondolatát a szülővárosáról:
„Losonc lakosai, tehát földijeim, akikkel a mai napig nagyon szívesen találkozom, öntudatos polgárok, akik büszkék városukra és annak gazdag történelmére. Én se hagynék ki egyetlen alkalmat sem, hogy hirdessem a losonciak gazdasági, kulturális és művelődési eredményeit. A városnak valóban jelentős múltja van, amire méltán büszkék lehetünk."
Puntigán József
maszol/MTI
Felvidék.ma

Erős közösségi akarat élteti a szórványban lévő dicsői magyarságot
Annak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás 140. évfordulóját ünnepelték.
A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, mely alkalomból szombaton a helyi RMDSZ, az Alsó-Kis- Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség dicsőszentmártoni kerülete szervezésében ünnepi rendezvényre került sor. Az ünnepség keretében az egykori unitárius iskola – amely a helyi magyar közösség számára a kultúra fellegvárává vált – udvarán emléktáblát avattak, majd a magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdéseiről szerveztek tanácskozást.
Először csak felekezeti iskolák léteztek
Az emléktábla-avató ünnepségen elsőként Fodor József, a Traian Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte a város összegyűlt magyarságát, a diákokat, valamint a vendégeket és elmondta, a felavatásra kerülő emléktábla bizonyítéka annak, hogy e közösség érzi, hogy együvé tartozik. Gagyi Zoltán történelem szakos tanár a dicsői magyar oktatás történetét elevenítette fel. – Valószínűleg sokak számára ismerősen hangzik a hely szelleme kifejezés. A köznyelv leginkább egy térrel, egy nagy múltú oktatási intézménnyel kapcsolatosan használja, amely döntő fordulatot hozott az életünkben. Egy ilyen helyen állunk ma mi is, előttünk a tér, amely az egykori Dicsőszentmárton vásártereként a település szíve-lelke volt, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek a központja. Talpunk alatt pedig a föld, ami a település egyházi és állami oktatásának egyaránt bölcsője volt. Településünkre vonatkoztatva alig vannak adataink a középkori iskoláztatásról. A 19. század második feléig csak felekezeti iskolák léteztek Dicsőszentmártonban. Az első felekezeti iskola az unitárius volt, amelyet 1672-ben említenek először az oklevelek. Ez 1740-ben mesteri teleken áll, lantorna ablakai vannak és sövény oldalú szalmaházban folyik az oktatás. 1871-ben felépül az új papilak és iskola, amelyet négy évre rá bezárnak, és 1919-ben indítanak újra, a tanítás a közgyűlési teremben és az alatta lévő földszinti lakásban folyik 242 tanulóval. Az államosítást követően 2009-ben kerül vissza az épület az egyházhoz, majd az ALKISZ ifjúsági szervezet tíz évre haszonbérbe veszi, tehát joggal mondhatjuk, hogy magyar szigetté, a város egyik kulturális fellegvárává vált ez a helyszín. A dicsőszentmártoni állami oktatás kezdetei 140 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor is 1873-ban az unitárius egyház által átadott telken báró Eötvös József néven megszületett településünk első állami oktatási intézménye. Ez a Traian Gimnázium területén működött, egy régi, azóta lebontott épületben – hangzott el a pedagógus történelmi visszapillantójában, majd Székely Varga Gyopár, és Barabás Botond nyolcadik osztályos tanulók leleplezték a Székely Varga István magyarkirályfalvi kőszobrász által készített emléktáblát, amelyre Nagy Endre helyi unitárius lelkipásztor kérte Isten áldását.
Hiába a gazdag örökség, ha nincs aki továbbvigye
A lelkész rámutatott, fontos ugyan az emlékezés, ám ennél fontosabb az, hogy a helyi magyar családok ne adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező 140 évben is megmaradjon a kisvárosban a magyar közösség. A Hunyadról érkező Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott, mind a dicsőszentmártoniak, mind pedig a hunyadiak büszkék lehetnek, mivel gazdag örökséggel rendelkeznek, ám meg kell bizonyosodni arról, hogy az örökség tiszteletét van akinek továbbadni – fogalmazott a képviselő, a szép számban megjelent fiatalokra, diákokra, valamint a lelkes pedagógusokra utalva. Dr. Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadójának köszöntője után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke vette át a szót. – Fontos a történelmi múlt ismerete ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk a jövőbe nézni, viszont elsősorban a jövőre kell fókuszálnunk. Biztos vagyok benne, hogy a dicsőiek tudatában vannak, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz év múlva, a 150 éves kerek évfordulón is itt állhassunk és ünnepelhessük, hogy Dicsőszentmártonban másfél évszázada folyik magyar nyelvű oktatás. Bízom abban, hogy sikerül létrehozni a városban egy önálló magyar oktatási intézményt, és ezáltal biztosítani a környék lakóinak a minőségi anyanyelvű oktatást, hiszen nyelvében él a nemzet – zárta szavait az RMDSZ elnöke, majd Erdei Gyulának, a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatójának adta át a szót. A testvérintézmény évek óta támogatja a dicsői magyar oktatást, többek között azáltal, hogy anyanyelvű tankönyveket adományoznak a Küküllő menti városban tanuló diákok számára. Az ünnepi köszöntőket követően kiosztották az okleveleket azoknak a diákoknak, akik az évforduló alkalmából szervezett vetélkedőkön, pályázatokon a legjobbaknak bizonyultak.
Hat intézményben szétszórva tanulnak a diákok
A magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdései címmel szervezett tanácskozáson a résztvevők Winkler Gyula, Brassai Zsombor, valamint dr. Murvai László előadásait hallgathatták meg, ám ezt megelőzően Molnár Margit helyi pedagógus a város magyar vonatkozású történelmét elevenítette fel, majd a Dicsőben jelenleg zajló magyar oktatás helyzetképét vázolta fel. Megtudtuk, hogy a városban óvodától a középiskoláig összesen hat tanintézetben vannak szétszórva a magyar gyerekek. Egy napközi otthonban és két óvodában van magyar csoport, a Traian Gimnáziumban öt elemi és négy gimnáziumi osztályban tanulnak anyanyelven a diákok, középiskolai szinten pedig egy elméleti líceumban és egy szakközépiskolában működnek magyar osztályok, mindenik szinten kettő. – Sajnos, egyre fogyatkozunk, csökken a gyereklétszám, viszont igyekszünk megmaradni – fogalmazott a pedagógus, utalva a számos kulturális tevékenységre, amelyek a helyi magyar közösség összefogását szolgálják. Például a Kökényes néptánccsoportban négy korosztályban közel száz gyerek táncol, az Alkisz pedig szintén a magyarság, a fiatalok érdekében fáradozik. Winkler Gyula képviselő az unió oktatást, illetve fiatalokat felkaroló programjait ismertette, elhangzott, hogy az Erasmus-programra 2007–2013 között 13 milliárd eurót költöttek, és ennek köszönhetően fiatalok millióinak nyílt lehetősége, hogy más kultúrákkal, társadalmakkal, oktatási rendszerekkel megismerkedjenek. Hasonló sikere volt a Fiatalok Mozgásban (Youth in action) programnak, amely az önkéntesség népszerűsítését célozza – fejtette ki a képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a mai globalizált világban két-három idegen nyelv ismerete, valamint a kommunikációs eszközök használata elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes értékű emberként éljen a társadalomban. Winkler Gyula ugyanakkor a dicsői magyarság fogyatkozása tekintetében párhuzamot vont Hunyad megyével, ahol él, és Dicsőszentmárton között. – Hunyad megyében 1992-ben több mint harmincezer magyar élt, ez a szám 2002-re huszonötezerre csökkent, majd 2012-ben tizenhatezerre. Tízévente veszítettünk szinte tízezer magyart. Ezért kezdtük el azt a koncepciót érvényesíteni, hogy amelyik településen van legalább négy-öt magyar család, ott legyen biztosítva az anyanyelvű óvodai oktatás, majd folytatásként az elemi szint. Sikerült és meggyőződésem, hogy ha van erős közösségi akarat, mindenhol sikerülhet – adott hangot derűlátásának a képviselő. A rendezvénysorozat délután ünnepi műsorral, este pedig magyar bállal zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
A múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott autonómiakonferencián politológusok, történészek, többnyire egyetemi tanárok járták körül az autonómia és regionalizmus témakörét, fogalmakat igyekeztek tisztázni, támpontokat nyújtani az erdélyi magyarság autonómiaküzdelméhez, lehetőségekre és veszélyekre hívták fel a figyelmet. Összeállításunkban az elhangzottakat ismertetjük részletesen, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Mindenkinek mást jelent?
Fontos az autonómiafogalom tartalmával kapcsolatos zavar tisztázása, annak végiggondolása, milyen érveket lehet felhozni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek indoklása mellett – vezette fel előadását Salat Levente kolozsvári egyetemi tanár. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, amikor politikusok beszélnek az autonómiáról, nagyon nehéz eldönteni, hogy mire gondolnak: használják ezt a kifejezést az önrendelkezésre, önkormányzatiságra, hatalommegosztásra, politikai autonómiára és megosztott szuverenitásra egyaránt, s tulajdonképpen mindenki azt ért alatta, amit akar. Ez azonban nem erdélyi sajátosság, Matti Wiberg már 1998-ban úgy fogalmazott, hogy az autonómiafogalom népszerűsége éppen annak sokarcúságára vezethető vissza, és az erdélyi magyar autonómiamozgalom szereplőinek is érdeke volt ezt a sokarcúságot fenntartani. Salat szerint, ha ma valaki felmérést készítene arról, mit jelent az erdélyi magyar embereknek az autonómia, lesújtó képpel szembesülne. Ez a sokféle értelmezés rávetült a román partnerekkel való kommunikációra is, ők a lehető leghátrányosabb, legelégtelenebb jelentést csatolták a fogalomhoz.
Salat előadása következő részében példákkal igazolta, hogy az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Az erdélyi magyarság azonban nagyon sok, a szakirodalomban is használt fogalmi elemmel rendelkezik, de egyértelműen levonta a következtetést, hogy konszenzus nélkül elképzelhetetlen az autonómia elérése.
Salat Levente szerint az igazi nagy gond, hogy autonómia kérdésében az erdélyi magyarság sokkal kevésbé rendelkezik befolyással, mint gondolja magáról. Az előrelépés érdekében négy irányba kellene megszervezni a kommunikációt: szükség lenne egy, a román közvéleményt megcélzó stratégiára, eddiginél sokkal célratörőbb mozgósításra, ki kellene alakítani az autonómia működtetéséhez, fenntartásához szükséges kompetenciákat, és szükség volna a nemzetközi közvéleményt megszólító stratégiára is. Elérni: ha már nem támogatnak, legalább ne akadályozzanak.
Jó tanácsok, példák
Nincs az autonómiának egyértelmű meghatározása, senki nem tudja pontosan, mit jelent, még egyetemi körökben sem – erősítette meg a Salat Levente által elmondottakat Sergiu Constantin, aki tíz éve dolgozik tudományos kutatóként Dél-Tirolban. Az autonómia összetett, rugalmas és alkalmazható fogalom, értelmezése szerint létezik területi és nem területi. A XX. században két paradigmaváltás is történt az autonómiákkal kapcsolatosan. Ma több mint 60 működik világszerte, és ázsiójuk ismét emelkedőben. A legrégebbi autonómiát 1921-ben hozták létre az Aland-szigeteken, a II. világháború után azonban az egyéni jogok kerültek előtérbe, nem a kisebbségi jogok, de még ilyen körülmények között is sikerült létrehozni 1946-ban a Dél-Tirol autonóm tartományt – igaz, nagy segítségükre volt, hogy az erről szóló, Ausztria és Olaszország közötti megállapodást csatolták a párizsi békeszerződéshez. A hidegháború után ismét előtérbe került a kisebbségi jogok kérdése, ám többnyire személyi jogokként, autonómiáról nincs szó, és nem születtek erre vonatkozó, kötelező jogi normák, létrejött azonban néhány ajánlás, dokumentum, amelyek felhasználhatóak – magyarázta.
Sergiu Constantin kitért arra is, milyen tényezők befolyásolhatják pozitívan, illetve negatívan az autonómiák kialakítását. Kedvező időszak a rendszerváltások, a különböző átmenetek kora, az alkotmány reformjának ideje, az, ha a nemzetközi közvélemény aktívan támogatja, de előny, ha kis területen, kevésbé népes kisebbségi csoportot érint, és nagyobb eséllyel létrehozható demokratikus hagyományú jogállamban. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad kizárólag etnikai autonómiát kezdeményezni, szerencsésebb egy régió önrendelkezését kérni, amely minden ott élő népcsoportra vonatkozik, és nem jó az sem, ha az adott területen két nagyjából azonos arányú különböző nemzetiség él, illetve ha elkezdődik a vita a szuverenitásról. Az autonómia kialakításának folyamatába minél több szereplőt be kell vonni, így jöhet létre egy sokak által elfogadott, szolid alap. Nagyon fontos az is, hogy alkotmányos jogi háttere legyen, amelyet nem változtathatnak kényükre-kedvükre a különböző ideológiájú parlamentek. Az utólagos vitákat, konfliktusokat elkerülendő jó pontosan meghatározni a hatásköröket. Leszögezte: az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem segít a hozzá fűződő viszony ésszerű kezelésében.
Eötvös József és a nemzetiségi kérdés
Tematikájában kicsit kakukktojásnak számított az előadásfolyamban Demeter Attila kolozsvári történész, egyetemi előadótanár értekezése Eötvös József nemzetiségi nézeteiről. Európa keleti felében a nemzetiségi kérdés nem Trianonnal keletkezett, Magyarországon valamiféle megoldást nyújtott rá az 1868-as nemzetiségi törvény, melynek létrehozatalában nagy szerepe volt Eötvös Józsefnek, ő számított az 1848–1868-as időszakban a kérdés legfontosabb szakértőjének, szaktekintélyét a szerbek, szászok és szlovákok is elfogadták. Eötvös nézeteinek idők során történő változásait, politikai fő művében, az Uralkodó eszmékben kifejtett meglátásait ismertette Demeter Attila. Ebben a munkájában, de később is Eötvös elutasítja a „kikerekítés”, azaz a területi autonómia gondolatát, de végül mégis hajlik arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek felajánlja az önkormányzatiság valamilyen formáját.
Minden régiónak sajátos autonómiát
Vasile Docea temesvári történész, egyetemi tanár Bánság esetében mutatta be a történeti diskurzus és a helyi identitástudat alakulását. Kiemelte: minden térségben más és más, különböző regionalizációs megoldásokat kell alkalmazni, nem lehet ugyanolyan kritériumok szerint megszervezni az összest. Bánsági vonatkozásban példákkal is igazolta, hogy a területen élő szászok, magyarok és románok történészei más-más diskurzust folytattak, ugyanazokat az eseményeket mindenikük sajátos szempontjai szerint tálalta. A szászok civilizáló hatásukra fektették a hangsúlyt, a magyarok a liberalizmus mítoszára, a románok pedig arra, hogy történelmi joguk a térség elrománosítása. Mindezek dacára sikerült közös elemeket is azonosítania: kiderül, a regionális azonosság felülírja az etnikai hovatartozást. Éppen ezért meglátása szerint Bánságban könnyebben kialakítható lenne a területi autonómia, mint Székelyföldön, ugyanis egy ilyen régió akkor tud jól működni, ha egyik népcsoport sem érzi kisebbségben magát, és ez ott az erős regionális identitás miatt adott. Úgy vélekedett, számos régió létezik Romániában, amely más-más szempontok alapján kaphatna autonómiát, Bánság és Székelyföld mellett elnyerhetné ezt a státust Galac és Brăila térsége vagy akár Dobrudzsa is.
Történelmi hagyományok és a regionalizáció
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi tanár gesztusként románul tartott előadásában a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési tradícióiból vezette le a mai nagyon különböző viszonyulást a regionalizációhoz. Két szerző, Miroslaw Hroch és Michael Hachter elméleteit segítségül hívva mutatta be, hogy a két térségben miként alakult ki az államiság szerkezete. A Román Ókirályságban előbb alakult ki az állam, csak azt követte a nemzetépítés, míg Erdélyben – hasonlóan a Közép-Kelet Európai államok többségéhez – a már kialakult nemzetek alakítottak önmaguk számára államot. Ezzel magyarázható, hogy Románia Erdélyen kívüli részein úgy vélték, az állam tudja kiteljesíteni a nemzetépítést, a regionalizációt pedig ennek egyik eszközeként értelmezik. Erdélyben azonban az állammal szembeni politikai közösség újraértelmezéseként tekintenek a régiókra.
Történelmi visszatekintéssel igazolta: nagyon különböztek Erdély és az Ókirályság kormányzási formái. (Erdélyben, íratlan alkotmánya szerint nagyon fejlett, jól intézményesített közvetett kormányzás működött, az Ókirályságot elsősorban uralkodói rendeletekkel irányították, sokkal szegényesebb volt politikai felépítése.) A Román Ókirályságban a közvetett kormányzás gyengébben intézményesített változata működött, melyet Alexandru Ioan Cuza reformjai alakítottak át közvetlen kormányzássá, és ez vált nemzetépítővé. Ez volt annak a központosított államnak az elődje, amely ha regionalizál is, azt a nemzetépítésért teszi. Erdélyben a közvetett kormányzásnak volt hagyománya, arra volt igény, hogy a regionalizálás a közösségi elemet hozza előtérbe. Ma sokan mondják, hogy a regionalizáció nem egyéb, mint a „helyi báróságok” visszaállítása, ezek pedig nem egyebek, mint az Ókirályság államfelépítéséből örökölt hűbérbirtokok. Erdélyben ezzel szemben elkezdtek megszületni azok a politikai mozgalmak, amelyek közösségi alapú regionalizációt szeretnének. Persze, ez nem jelenti a teljes különbözőséget, hisz helyi bárók Erdélyben is vannak – fogalmazott Bakk Miklós.
Tanulságos példák
Szász Alpár Zoltán politológus, a Kolozsvári Politeia Társaság elnöke a különböző európai autonómiaformákat vizsgálta azoknak a demokráciamodelleknek a szemszögéből, melyekben létrejöttek. Reprezentatív példákat nem lehet bemutatni az autonómiák világából, annyira sokfélék, hogy nincsenek olyan esetek, amelyek mások számára reprezentatívak, de vannak olyanok, amelyek tanulságosak lehetnek.
Feltérképezte az autonómiák létrehozatalának lehetőségeit is. Székelyföld estében kiemelten kell figyelni a magyar többség és itt élő román kisebbség viszonyára, ez mértékadó lehet a román többség és magyar kisebbség együttélésére nézve, erről megfeledkezni hiba – mondotta. Kitért arra is, hogy Székelyföldön minden tényező adott egy autonómia kialakítására.
Azonos szlovák és román reflexek
A Felvidékről érkezett Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke a szlovákiai magyarok helyzetét mutatta be. A történelmi visszatekintés után a közelmúlt eseményeit vázolta, előadásából kitetszett: a szlovák és a román nemzetállami reflexek nagyon hasonlóan működnek. A szlovák alkotmány kirekesztő, megfogalmazói másodrendűnek tekintették a más etnikumú állampolgárokat, tételesen is megjelenik benne: az ország területén élő különböző nemzetiségek érezzék együvé tartozásukat. „Nem együvé tartozunk, csak legyen meg az az érzésünk, hogy olyan, mintha” – hangsúlyozta az előadó. 1998 és 2000 között olyan módon alakították át nyolc megyésre az ország közigazgatását, hogy egyetlen tartományban se legyen 25 százalék fölött a magyarok aránya. A 2001-es választásokon a magyarok összefogtak, és az öt megyében, ahol élnek, jó eredményt értek el, Nyitra megyében sikerült többséget megszereznie a Magyar Közösség Pártjának (MKP), négy évvel később azonban a szlovák pártok egyesítették erőiket, a magyarok nem tudták megismételni korábbi sikerüket, majd a szlovák kormány is gondoskodott erről, úgy módosította a választási körzeteket, hogy ez többé ne is legyen lehetséges.
Szlovákia jó példa arra, mennyi hátránnyal jár, ha a megyéket mesterségesen, nem a történelmi határok mentén hozzák létre, ma már szlovák szakértők és politológusok is nyíltan elismerik ezt – egyikük egy tévévitában mondta el: a megyésítés politikai döntés volt, és a magyarok ellen irányult. „Vívják ki Székelyföld autonómiáját, és lehet, ezzel nekünk is segítenek” – zárta előadását Őry Péter
Partiumi próbálkozások
APartiumi autonómiatörekvésekről Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus beszélt; próbálják bevinni a közbeszédbe az autonómia, a regionalizmus fogalmát, de az út elején járnak, inkább kérdésfelvetések vannak, válaszok még nincsenek. Egy jól működő régió akkor jöhet létre, ha kifelé az elválasztás, belül pedig az együttműködés jelenik meg hangsúlyosan, Partium esetében számos olyan tényező létezik, melyek szinte törvényszerűen adnák önálló régiós státuszát: Bukaresttől távol, az ország szélén helyezkedik el, természetes választóvonalak (a Kárpátok) határolják, nyugati irányban nyitott földrajzi szempontból mesterségesen létrehozott, de egyre légiesebbé váló államhatár a választóvonal, de a határon átívelő vonzáskör szintén előnyös, segítheti a térség nyugati irányú gazdasági integrációját. Vannak fékek is, melyek az önálló, autonóm régió létrejöttét akadályozzák: ilyen a több nemzetiségű lakosság, ami nagyon megnehezíti az egységes regionális öntudat kialakulását, de nincsenek történelmi előzmények sem, csak rövid ideig volt önálló tartomány, és nehézség az is, hogy két párhuzamos társadalom létezik, a magyar Partium és a román Crişana, a kettő között semmiféle kapcsolat nincs, a két közösség egymással szemben határozza meg magát. Éppen ezért nagy dilemma számukra, hogyan képzeljék el a partiumi autonómiát. Mindenképpen területi és nem etnikai alapon határoznák meg, és kétnyelvű lenne. Szerkezetileg Székelyföld sokkal kevésbé koherens, mint Partium, de a nagyon erős helyi identitástudat teszi sokkal előrehaladottabbá az itteni folyamatot – fejtette ki Szilágyi Ferenc. „Hatalmas kihívás áll előttünk az elkövetkezőkben, az identitáserősítés. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, felépült erőművet, amely teljesen működőképes, csak nincs meg a kritikus tömeg, hogy beinduljon a reakció. Ha ezt el lehetne érni, úgy gondolom, már magától működne a többi” – fogalmazott a váradi előadó.
Szótár kultúránk megismeréséhez
Az autonómiakonferencia központi témájához, a román–magyar párbeszédhez közvetlenül kapcsolódó kiadványt mutatott be Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, nyelvész, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke. A Magyar–román kulturális szótár rólunk szól, román nyelven román partnereinknek – mondotta, hiánypótló kiadványról van szó, ilyen jellegű könyv még nem jelent meg, pedig tulajdonképpen rég esedékes és szükséges lett volna – fogalmazott. Hasznos és fontos információkat közvetít a magyar kultúráról azoknak, akik nem ismerik a magyar nyelvet, több mint háromszáz szócikkben, írásban közlik a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat. A szótár alapfogalmakat ismertet, a Bibliától a hungarikumokig (Béres-csepp, Rubik-kocka), és műfajához illő módon indulat- és érzelemmentes, nem offenzív és nem defenzív – hangsúlyozta Péntek János, aki azt is elmondta, négy évvel ezelőtt kiadták a mostani könyv párját, a Román–magyar kulturális szótárat, amely a román kultúrát mutatta be a nyelvet nem ismerő magyar olvasóknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fokozódó tendenciák
Idén is elemezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolát végzettek helyzetét. Az eredmények szerint fokozódtak a már előző években megmutatkozott tendenciák, tovább csökkent a továbbtanulók és nőtt a munkanélküliek aránya.
Hargita megyében ebben az évben 3183 diák végezte el a középiskolát, a végzősök 53 százaléka lány, 47 százaléka fiú.
Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László szaktanfelügyelő kedden ismertette, az idén végzettek helyzetét elemző tanulmányuk eredményei szerint a fiatalok 38,39 százaléka munkanélküli (tavaly 37,59 százalék volt ez az arány), 34,81 százalék tanul tovább egyetemen vagy posztliceális oktatásban, és 26,99 százalék munkába állt (tavaly 26,34 százalék). Nemek szerint vizsgálva a fiúknál a munkanélküliek aránya a legmagasabb (42,07 százalék), több mint egyharmaduk (33,11 százalék) munkába állt, 24,82 százalékuk pedig továbbtanul. A lányoknál a továbbtanulók vannak többen (43,79 százalék), több mint egyharmaduk (35,08 százalék) munkanélküli és 21,48 százalékuk talált munkát.
A továbbtanuló lányok aránya az elmúlt években is magasabb volt a fiúkénál, idén azonban majdnem kétszeresére nőtt a különbség: a megyében végzettek közül továbbtanulók 66 százaléka lány és 34 százaléka fiú. Az egyetemre, posztliceális intézménybe felvételt nyertek aránya egyébként idén is csökkentést mutat, tavaly a frissen végzettek 36,11 százaléka választotta a továbbtanulást. A tanfelügyelőség illetékesei rámutattak, 2012-ben, az érettségi szigorítása után csökkent drasztikusan az arány.
A legtöbben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (98,54 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely és Tamási Áron gimnáziumok végzősei (több mint 83 százalék) közül tanulnak tovább. Negyedik helyen nyolcvan százalék körüli aránnyal a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium, ötödik helyen közel hetven százalékos aránnyal a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium áll.
Összefüggésben azzal, hogy a legtöbb egyetemre jelentkező lány, a humán tudományok a legnépszerűbbek a választott egyetemi képzések között, a második helyen a reál tárgyak, harmadik helyen a gazdasági szakok állnak. Pedagógiai képzésére kizárólag csak lányok jelentkeztek, a továbbtanuló fiúk a reál és műszaki tárgyakat választották inkább.
A munkanélküliség azon középiskolák végzősei körében a legmagasabb, amelyek diákjai közül a legkevesebben tanulnak tovább: a zetelaki, a gyergyóalfavi és a korondi középiskolák végzősei közt van a legtöbb munkanélküli, több mint nyolcvan százalék. Ezen a listán a negyedik és ötödik helyet 75 százalék körüli aránnyal a gyimesfelsőloki és a szentegyházi középiskolák foglalják el. Amint Bartolf Hedvig rámutatott, főként vidéki szakközépiskolák a leginkább érintettek, ezeken a településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség.
A munkát vállaló végzősök aránya a borszéki gimnáziumban a legmagasabb, itt azonban csak 11-en végeztek idén és ők is esti oktatásban, tehát vélhetően volt már munkahelyük korábban is. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában a második legmagasabb, 66,05 százalékos a munkába állt végzősök aránya, harmadik és negyedik helyen pedig, közel hatvan százalékkal a csíkszeredai Székely Károly és a székelykeresztúri Zelyk Domokos szakközépiskolák állnak. Ötödik a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola, ahol a tanfelügyelőség adatai szerint a végzősök 52 százaléka állt munkába idén.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Idős Szász Károly (1798-1853) időszerűsége
Amit Szász Károly államférfi, nagyenyedi jogász és matematikaprofesszor szeretett volna a román nemzetnek megadni 1848-ban, azzal ma minket egyetlenegy román politikus sem kínál meg. Szász Károly ugyanis azt javasolta a ’48-as diétán és több ’48-as forradalmi előkészületi gyűlésen, hogy az oláh nemzetet vegyék be a három erdélyi történelmi – magyar, székely, szász – nemzet mellé egyenlő jogú nemzetként. Sajnos még a reformkori magyar politikusokat is sokkolta ez a gondolat! A magyar arisztokráciának ez a csökönyössége aztán meg is bosszulta magát a ’48-as forradalom lefolyásában és kimenetelében.
Szász Károly tisztafejű jogász volt és kiváló matematikus. Matematikai egzaktsággal kezelte a jogi kérdéseket is, és tudta, hogy mi a különbség a hipotézis és a tétel között. Tisztán és világosan látta: jogi tétel, hogy a románság történelmi nemzet, és ezt a jog ki kell nyilvánítsa.
Szász Károly egyik fontos javaslata volt, hogy már a hadseregben is azoknál a szakaszoknál, csapatoknál, ahol román közlegények vannak többségben, a tisztek tudjanak románul is.
"A 48-as diéta egy másik ülésén, »A nemzeti fegyveres erőről« szóló törvény tárgyalásakor Szász Károly volt az, aki felvetette, hogy nemcsak hibás az az elgondolás (a törvényjavaslat 4. paragrafusa), hogy »tiszteknek ezentúl csak magyarul tudó hazafiak alkalmaztatnak« – s ezt szerinte a törvényjavaslatból törölni kell –, hanem ellenkezőleg, »a román ezredeknél ki kellene fejezni, hogy a tiszt ne csak magyarul, hanem inkább oláhul tudjon«".
Hol vagyunk ma ettől jó 166 évvel Szász Károly javaslata után!
"48-as polgári-nemzeti követelései tekintetében, s ekkor is jóval haladóbb felfogásról tett tanúságot, mint az erdélyi reformerek közül bármelyik. Leményi görög-katolikus püspök ugyanis memorandumot nyújtott be a diétán, amelyben az erdélyi román nemzet jogainak elismerését kérte, s az országgyűlés a határozati javaslat megszerkesztésével Szász Károlyt bízta meg. A kérdés tárgyalását 1848. június 22-re tűzték ki, de megelőzőleg néhány képviselő előzetes értekezletet tartott Teleki Domokos lakásán.
Constantin Papuciu, balázsfalvi görög katolikus kanonok írta meg egy visszaemlékezésében, hogy a megbeszélésen, melyen vagy tíz képviselő vett részt, Szász Károly azt javasolta, mondja ki az országgyűlés, hogy »az erdélyi oláh nemzet már román név alatt a többi bevett nemzettel egyenlő jogokkal bír«. Szász Károly azonban teljesen egyedül maradt a nézetével, s mit is érhetett volna el akkor, amikor javaslatára az összes többiek kirontottak a szobából, sőt az egyik, Z. I. egy pár perc múlva visszatérvén, ilyenformán nyilatkozott: »Mint hogy ebbe megegyezzünk, inkább az utolsó gyermekünk is kard élére jusson.« (Sajnos, Dél-Erdély néhány településén aztán ez is lett a magyarok sorsa. Ebből is látszik, hogy Szász Károly előre látta a románsággal való megegyezés történelmi szükségességét – O.G.R. megjegyzése). Az egy Szász Károly ellenében tehát az előzetes megbeszélés összes résztvevői mereven ragaszkodtak addigi nacionalista, türelmetlen, a nemzeti egyenlőtlenséget és elnyomást intézményesítő álláspontjukhoz. Szász magatartása viszont annál becsülésre méltóbb, mert éppen Alsófehér megyében, ahol ő egész életét eltöltötte, a fentiekhez hasonló meggyőződés uralkodó volt az egész nemesség körében. A Magyarországgal való unió tekintetében egyöntetűség uralkodott az erdélyi politikai élet liberális és konzervatív szárnyai közt. A liberálisok: szemében azt jelentette az unió, hogy Erdély közelebb kerül a magyar szabadságharchoz, hátteret, felvonulási területet és anyagi segítséget jelent a forradalomnak. A konzervatívokat pedig azért csábította, mert azt remélték, hogy Erdély bevonása a magyar forradalom menetébe a főképp magyar birtokos osztály képviselői számára kiutat hoz abból a válságos helyzetből, amelyet 1848 tavaszán a fenyegető erdélyi népmozgalmak jelentettek, közöttük elsősorban a »három nemzet«-nél együttvéve is nagyobb számú, javarészt jobbágy állapotú románság megmozdulása. Ugyanilyen egyöntetűség alakult ki a fent említett időpontban a liberálisok és konzervatívok közt a románság nemzeti-politikai követelései tekintetében is, s éppen ezért kell Szász Károly álláspontját különösképpen értékelni."
Sajnos Szász Károly államtitkári tevékenysége is alig ismert.
A Szász Károlyról szóló, idézett könyv ezt írja:
"Az 1848-as első felelős magyar kormány Szász Károlyt Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter mellé államtitkárnak nevezte ki. E minőségben főképp az alapítványi és igazgatási ügyekkel foglalkozott. Amikor Eötvös 1848-ban elhagyta a forradalom süllyedőnek látszó hajóját és külföldre távozott, Szász Károly vezette tovább a minisztériumot 1849. május 2-ig, amikor az új kormányban Horváth Mihály vette át a közoktatásügyi tárcát. A minisztérium általában nemigen fejtett ki érdemleges működést, alig egy pár tisztviselővel dolgozott és minden erőfeszítése a tanerők járandóságainak lehetőleg pontos folyósításában merült ki."
Szász Károly államtitkári, majd minisztériumot vezető tevékenysége nem ennyire banális. Először is azért vitte a minisztériumba Széchenyi és Eötvös – akikkel közeli ismeretségben állott –, mert nem csak alapos jogi, matematikai ismeretei és aktív tanári tapasztalata jogosították fel erre, de ő ismerte legjobban az akkori Magyarország legnagyobb kisebbségének – a románságnak – a problémáját. Tehát nagyon jól ismerte a nemzeti oktatás gondját- baját és problémakörét. Már Eötvös Józseffel közösen kidolgozták a szakoktatás bevezetésének törvénytervezetét. Ennek a lényege, hogy szaktantárgyat: matematikát, fizikát, biológiát, kémiát, történelmet stb. csak szakképzettséggel rendelkező tanár taníthat. Addig ugyanis az oktatás egyházi hatáskörbe tartozott, és így a papok bármit taníthattak. Ez Nyugat- Európában már működött, és természetes dolog volt. Így korkövetelmény volt, hogy ezt az elvet és tervet bevezessék a magyar oktatási rendszerbe is. Lett is érte felbuzdulás! Főleg a Katolikus Püspöki Kar vette támadásba a vallás- és közoktatási minisztériumot, de a lutheránus egyház is az évszázados Universitas elleni legnagyobb támadásnak tartotta. Tegyük hozzá, valamennyire érthető volt a felháborodásuk, hiszen ez a rendelet megnyirbálta az egyházak oktatási autonómiáját. De ilyen a haladás folyamata! Vannak elvek, melyeket nehéz a pillanatnyi helyezet alapján megítélni. Ekkorra már Eötvös József elhagyta a minisztériumot, és Szász Károly került a támadások célkeresztjébe. De ezt is valahogy lerendezte, és bár a forradalom elbukott, a szakoktatás maradt, mert az már nyilvánvaló alapelvvé szilárdult. De ezzel még nincs kimerítve Szász Károly miniszteri tevékenysége, annak további elemzése és felszínre hozatala az oktatáskutatók feladata. Tény viszont, hogy az első magyar felelős kormánynak Szász Károly volt az egyetlen erdélyi képviselője.
Oláh-Gál Róbert
IRODALOM: Kiss Géza, Turnowsky Sándor: Szász Károly, Állami Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bukarest, 1955.
Népújság (Marosvásárhely),

Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Újságírói díjak leltek gazdára Kolozsváron
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,

EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója
„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly)
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek.
Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak.
„Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült”
„Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom:
Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál.
Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében.
A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk.
A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává.
Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.
A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán.
A magyar közösség szolgálatáért
Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet:
2008
Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért.
Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért.
Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének.
2009
Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért.
Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért.
Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért.
2010
Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért.
Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért.
Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért.
Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért.
Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért.
2011
Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának.
Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként.
Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
2012
Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért.
Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének.
Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének.
2013
Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért.
Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen.
2014
Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért.
Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának.
Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának.
Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében.
A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.”
kozpont.ro,

Ágoston Hugó: Nemzeti fal
Aligha van magyar ember, aki ne azonosulna az 1848-as szabadságharc eszméivel és eszményeivel. Aki ne tudná a Talpra magyart, és legalább ne hallott volna a Mit kíván a magyar nemzet tizenkét pontjáról. Ha másképp nem, az utóbbi évek március 15-i ünnepségeinek ezernyi beszédéből megmaradhatott a felületesebb emlékezetben is, hogy az első pont – mondhatni az akkori legsürgetőbb követelés – a sajtó szabadságáról szólt. Emígyen: „Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.” A kiáltvány utolsó mondata pedig, a tizenkét politikai követelés után az 1789-es francia forradalom jelszava: Egyenlőség, testvériség, szabadság!”
Eltelt százhatvanhat év az első modern magyar forradalom óta, idén lesz százhatvanöt éve a leverésének is – és van min töprengenünk. Mint minden a világon, azok a lelkes idők, körülmények, álmok és alakok nem voltak mentesek ellentmondásoktól, vívódásoktól.
Ahogy megláttam, azonnal megválaszoltam az egyik hírportál ihletett március 15-i „tesztjétnek” – Melyik 48-as forradalmár vagy? – kérdéseit. A lehető legőszintébben és persze utókorilag tájékozottabban válaszolva az jött ki, hogy gondolkodásom és valóságértelmezésem, „szellemiségem” az Eötvös Józseféhez áll a legközelebb. Megkönnyebbültem! Petőfi lángoló költői lelkesedése akkor indokolt volt és hatalmas hajtóerőt jelentett (ma azonban nyilván polpulistának és fellegekben járónak számítana, az Akasszátok fel a királyokat! pedig soha nem tartozott a kedvenc verseim közé, lásd a francia forradalom jakobinus terrorját, atroticásait is), Kossuth és Széchenyi vitájában egyik oldalon sem álltam, vagy inkább hol az egyiken, hol a másikon, Táncsics mint népvezér túl egyértelmű szerepet vitt – Batthyány Lajos viszont, ő igen, hatalmas reformpolitikus volt és Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, igazi államférfi, talán ő szerettem volna lenni leginkább, beleértve negyvenkét éves korában beteljesedett sorsát is... De, mint mondtam, a válaszaim alapján Eötvös József lettem, és bár nem könnyű, el kell fogadnom a teszt szigorú értékelését: “Eötvös József: Korod talán legműveltebb, legokosabb embere vagy, irodalmárként és oktatáspolitikusként is fantasztikus, de a te világod a könyvtár és az íróasztal, ezért vészhelyzet esetén inkább visszavonulsz, a hőbörgésből nem akarod kivenni a részed.” Vigaszom, a legnagyobb magyar fizikus, Loránd fiam megszületéséhez való hozzájárulásomon kívül, hogy Eötvösként az alapvető Kossuth–Széchenyi vitában Batthányval (és Deákkal) együtt Kossuth pártján voltam Széchenyivel szemben. Aki utóbbit viszont készségesen elismerek a „legnagyobb magyarnak”, ha már pont a fő politikai vitatársa nevezte őt így.
Istenem, milyen jó is lenne ilyesmiken vitázni aktuálisan ma is, ezeknek a nagyjainknak a gondolatairól össznépileg minél többet megtudni és azokat szellemi-lelki közkincsként átmenteni, azzal a tanulsággal, hogy csakis az önzetlen akarat és a gondolatok pluralizmusa, demokratikus ütköztetése vihet előre egy közösséget. Ami nem téveszthető össze sem a megosztottsággal, sem az acsarkodással!
Idén, bár sokat lehetne beszélni róla, és az előjelek nem ezt a képet mutatták, március 15-e erdélyi megünneplése végeredményben rendesnek nevezhető, éppen mert csak rá összpontosítva el tudtunk vonatkoztatni az országos és eurós választási kampányok hangulatfokozó hatásától és a menetrendszerű szélsőséges román indulatoktól, médiahisztériától. Persze nem lehet tudni, mi történt volna, ha a tizedikei marosvásárhelyi randalírozás után a román kormányfő és az RMDSZ vezetői határozottan állást nem foglalnak a szélsőséges megnyilvánulások ellen; vagy ha – Isten őrizzen – a diverzió hazai, illetve akár nemzetközi nagymesterei kavarni kezdenek.
Volt emelkedett hangulat, szép fiatalok, tánc és öröm, jutott a beszédekbe jó sok szabadság, demokrácia, természetesen még több autonómia, amely „nem ördögtől való”, és ismét megmosolyoghattunk homályos okokból (magas) lóra ült, ünnepélyes együgyűséggel poroszkáló politikusokat. Az idei március 15. Erdélyben nem a megosztottságról és nem a politikáról szólt.
Magyarországon azonban igen: politikáról, kampányharcról, falakról. A miniszterelnök felolvasta szokott lelkes és (ön)bátorító szövegét, a kívánt tizenkét pont mellé nagyvonalúan odasorolva a rezsicsökkentést mint a szabadságharc házmesteri dimenziójának vívmányát. Az ellenzéknek viszont rögtön politikai gondolatok jutottak eszébe, jelesen, hogy Orbán Viktor gyáva, mert nem áll ki vitára, de különben sem nagyon lenne amivel kiállnia, mert egyszerűen nincs programja, az egész amolyan „elbeszélő költészet”. (Mellesleg azért, tényleg, nem furcsa, hogy egy uniós országban kétszer is nyomasztó parlamenti többséget lehessen szerezni kampányvita és bemutatott kormányprogram nélkül? Olyan újítás ez, mondjuk, mint a futballban a középcsatár nélküli játék... Képzeljünk el hasonlót Romániában, főleg a kormányalakítás körüli legutóbbi magasröptű viták körülményei között!)
Az ünnepek felülnézetéből látszik legjobban, mint magasodnak a falak a pártok között, a kormány és a szegények között, a hivatalos kultúrpolitika és a szabad szellemű alkotók között... stb. Egyre masszívabb az a fal, amely Magyarhon megítélésének, tekintélyének, jogállami minőségének drasztikus romlása miatt emelkedik az ország és a demokratikus világ, az (Európai, nem Szovjet!) Unió között. De mondjuk, fogadjuk el, hogy mindez politika, „reálpolitika”, méghozzá olyan, amely nem kis szavazói támogatással, tehát legitimitással rendelkezik. (És a népnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel.)
Csakhogy most már – 166 évvel a legszebb szabadságharcunk után – fal mered a Mit kíván a magyar nemzet és a magyar nemzet között is! Mert számomra legalábbis legmegalázóbban éppen az első, a legelső pont van megszentségtelenítve napjainkban Magyarországon. A magyar szabadság 1848-ban (Kossuth, Széchenyi, Petőfi, Táncsics, Batthyány, Eötvös és megannyi igazi hazafi lelkében!) elsősorban a sajtó, a vélemény, a gondolat, a másság szabadságát jelentette.
A kultúrával együtt ma porban hever megalázva – a Centrális Erőtér porában. Kívánjuk a sajtó szabadságát!
maszol.ro,

A megoldást keresve
Keresztény Hírnév címmel tartott közös kerekasztal-megbeszélést Kolozsváron a Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó. A baráti beszélgetésen az egyházi sajtó műveléséről és szerepéről, illetve az egyházi jellegű témáknak a közéleti újságírásban való tükrözéséről esett szó Kolozs, Maros és Hargita megyei újságírók részvételével. A találkozón a Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilonának, az RTV Kolozsvári Stúdiója munkatársának a katolikus lapban közölt meselélektani sorozatáért adta át dr. Bodó Márta főszerkesztő.
Ez alkalommal osztották ki a Fehér Holló Médiaklub Szórványhűség díját Főcze Jánosnak, a Transindex fiatal munkatársának. A díjat a médiaklub tagsága (Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Ötvös József – Üzenet, Szilágyi Szabolcs – Kolozsvári Rádió, Bodó Márta – Keresztény Szó, Lőwy Dániel – Amerikai Magyar Népszava, Benkő Levente – Művelődés, Szabó Csaba – RTV Kolozsvár, Bodolai Gyöngyi – Népújság) finanszírozta.
A történelem szakot végzett fiatal gyimesi (hidegségi) újságíró Hajnali ingázók – "Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért kapta az elismerést. A riportban a csíkszeredai szakközépiskolákba járó gyimesi gyermekek nehéz ingázási körülményeiről számolt be úgy, hogy egy nap végigkövette a diákok útvonalát. A tanyatelepeken, patakutcákban élő fiatalok hajnali négy óra körül kelnek, s indulnak el otthonról, a legtöbben gyalog, egyesek kerékpárral, s a gyimesközéploki állomáson gyülekeznek, ahol 5.07-kor indul a vonat. A negyven kilométeres távolságot egy óra tíz perc alatt teszi meg a szerelvény, s az ingázó gyermekek 6.17-kor már megérkeznek a csíkszeredai vonatállomásra, majd a legtöbbjük egy kávézóban tölti iskolakezdésig az időt. Az első tanórákon sokan majdnem elalszanak a fáradtságtól. A délutáni programokon nem vehetnek részt, mert 15 órakor kell induljanak az iskolából, hogy elérjék a 15.34-es vonatot. Öt órakor érnek haza, azt követően segítenek a szülőknek a ház körüli munkákban, tanulnak, majd le kell lefeküdjenek, hogy hajnalban fel tudjanak kelni. Akik lekésik a vonatot, alkalmi járművel próbálnak eljutni az iskolába.
Berszán Lajos esperes-plébános erőfeszítéseinek köszönhetően közel félezer gyimesi diák az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytathatja tanulmányait, de akik nem érik el az elméleti középiskolába való bejutáshoz szükséges átlagot, esetleg szakmát akarnak tanulni, azok kénytelenek Csíkszerdába ingázni. Bár a megyeközpontban tudnának bentlakást biztosítani számukra, ahogy Főcze János írja, a havi közel 400 lejes költséget (bentlakás, étkezés), a szülők nagy része nem tudja megengedni, ezenkívül szükség van – főleg a fiúgyermekek esetében – a segítségére. A következmény az ingázással töltött hosszú, nehéz napok, amelyekbe nagyon belefárad az, aki szeretne eljutni a szak- és az érettségi vizsgáig.
Az ingázó diákok népes táborát figyelembe véve, azt gondolná az ember, hogy a legtermészetesebb dolog iskolabuszt működtetni, amellyel a felére rövidülne az utazással, várakozással töltött idő. Csakhogy a romániai törvények pontosan szabályozzák, hogy az iskolabuszok egy településen belül járhatnak, a község egyik iskolájából a másikba szállítva a tanulókat.
– A legújabb ígéretek szerint júniustól továbbra is csak a vidéki iskoláknak jár iskolabusz – válaszolja kérdésünkre Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Ilyen körülmények között egyelőre nem tudjuk, hogyan segíthetünk a gyimesi ingázóknak. Hivatalosan az ötven kilométeren belüli távolságra a bérlet árát tudjuk elszámolni – tette hozzá.
Szavait azzal egészíthetjük ki, hogy az elszámolás a korábbi években nagyon rapszodikusan, megszakításokkal működött, majd kormányhatározattal szabályozták a bérletre kifizethető összeget, ami legtöbb 26 lej lehet három kilométeres távolságra, s kilométerenként két lejjel emelkedhet 50 kilométerig. Ami sajnos nem fedezi a bérlet költségeit olyan diákok esetében, akik nagyobb távolságokról ingáznak. A gyimesieken az sem segít, hogy az idén márciusra a szaktárca 76.000.000 lejt különített el iskolabuszokra, amit a helyhatóságok kapnak, hogy az elszigetelt településekről iskolába szállítsák a tanulókat.
A megoldás reményében telefonon kérdeztük meg Berszán Lajos esperes-plébánost, aki elmondta, hogy azoknak a diákoknak, akik vállalják a fegyelmet, az ellenőrzést, támogatást tudnak nyújtani a bentlakási költségek fedezésében. Ezt egy komoly beszélgetés kell megelőzze, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzá. Jó hírként közölte viszont, hogy a jövő tanévtől az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban egy agroturisztikai szakosztály beindítását tervezik, ami részben segítene azokon a diákokon, akik a nyolcadik elvégzése után szakmát szeretnének tanulni.
Megkerestük Deáky András nyugalmazott magyar–német szakos tanárt, volt iskolaigazgatót, aki a Deáky panziót működteti Gyimes-bükkön. Arról érdeklődtünk, hogy valóban nincs egy olyan élelmes vállalkozó, aki buszjáratot indítana Csíkszeredába, amivel az ingázó diákok a megfelelő időpontban utazhatnának ide-oda? Mint elmondta, ritkán járt autóbusz a Gyimesekben, s az is csak olyan időpontban, ami nem felel meg a fiataloknak.
Bár nem szeretnénk belenyugodni, hogy nincsen megoldás, egyelőre csak a remény marad, hogy valamilyen segítséggel mégiscsak elindulhat a rendszeres buszjárat a Gyimesekből Csíkszeredába, s talán az oktatás korifeusai is megértik, hogy az elnéptelenedő szakiskolák, szakközépiskolák csak úgy tarthatók fenn, ha a vidéki tanulók oda-vissza utazását lehetővé teszik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Áprily-est a Vártemplomban
Együttlétek emlékkönyve
A 102. Áprily-estnek, illetve a nagyenyedi rendezvénysorozat első évtizedét megörökítő emlékkönyv marosvásárhelyi bemutatójának adott otthont hétfő délután a Vártemplom gótikus terme. Ötvös József lelkipásztor a Példabeszédek könyvéből idézve – "A vidám szív a legjobb orvosság" (Pld. 17, 22) –, illetve a jellegzetes Áprily-fohásszal – "Imádkozom, legyek vidám" – teremtett örömteli hangulatot az enyedi vendégekkel eltöltött másfél órához. A lelkész arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a vidámság az Ószövetségben többször is előforduló fogalom, míg az Újszövetségben csak egyszer utalnak rá, majd arra emlékeztette a híveket, hogy a 90-es években Romániába látogató hollandoknak feltűnt az erdélyi keresztények szomorúsága, amely az úrvacsoravételi szertartásnál is érzékelhető. Ennek nem kellene így lennie, hiszen az evangélium szó valójában örömhírt jelent – hangsúlyozta Ötvös József, majd párhuzamot vont Marosvásárhely és Nagyenyed között: Enyednek is van vártemploma, akárcsak a mi városunknak, és a templom és a kollégium mindkét város múltját meghatározta
Az elkövetkezőkben Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az emlékkönyvig vezető út kezdeteire tekintett vissza, az enyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház történetét idézte fel, amelynek 2002-es avatóünnepségén Kilyén Ilka is fellépett.
– Vidámak voltunk, igazán vidámak – emlékezett a színművésznő a tizenkét évvel ezelőtti eseményre, majd Csávossy György Ima és Áprily Egy pohár bor című versével tette ünnepibbé az együttlétet.
A nagyenyedi magyar közösséget maga köré gyűjtő Áprily-estek megálmodója, Józsa Miklós nyugalmazott tanár szintén a rendezvénysorozat ötletének megszületéséig pergette vissza az időt. A nagyenyedi világba "belegyökerezett" költő nevét viselő találkozók megvalósításához minden előzetes terv nélkül láttak hozzá, és 2003. február 7-én sor is került az első rendezvényre, melyen Király László Bánffy Miklósról tartott előadást. Ennek kapcsán Józsa Miklós azt is elárulta, hogy a legutóbbi egyeztetések alapján ez év decemberében Nagy Miklós Kund értekezik majd Bánffyról.
– Nem mindig heti rendszerességgel, de következetesen, és a tökéletes harmónia jegyében zajlottak az Áprily-estek, és az emberek lassan megszokták, igényelték ezeket a rendezvényeket – tette hozzá az enyedi vendég, majd fel is sorolt jó párat a jeles alkalmakból – előadásokból, könyvbemutatókból, tárlatnyitókból –, melyek során a találkozók családi hangulatú összejövetelekké nőtték ki magukat.
A továbbiakban Bakó Botond, az emlékkönyv értelmi szerzője ismertette a kötetet, amelyet eredetileg albumként képzelt el, és Kerekes Hajnal biztatására tágított több témát körbejáró, kordokumentum értékű művé. A hét fejezetből felépülő könyv első része az Áprily-esteken elhangzott előadásokhoz kapcsolódik, a továbbiakban a rendezvények médiában való tükrözése jut kifejezésre, majd Áprily nevéhez kötődő írásokat – többek között az Áprily-emléktúráról szóló beszámolót –, illetve magvas mondásokat talál benne az olvasó, ugyanakkor pedig az otthoni helyszínek is felvillannak, és a találkozók törzsközönsége is előtérbe kerül.
– Ezek az emberek aktív részesei voltak az Áprily- esteknek, nemcsak a hozzászólásaikkal, de a találkozásaikkal, összeölelkezéseikkel, azzal, ahogy jöttek a sok magyar nevű utcából – hangsúlyozta az emlékkönyv szerkesztője, majd Herta Müller szavaival zárta ismertetőjét:
– Amit elhoztunk a szülőföldünkről, az az arcunkra íródik. Ennek a közönségnek az arcán is tükröződik a 10 év, és nem túlzás azt mondani, hogy hasonlítanak egymásra. Úgy, mint azok a diákok, akik 10-12 évet a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban vagy a Bolyai líceumban töltöttek el.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Zsidó kisebbségről és antiszemitizmusról Marosvásárhelyen
Honnan és mikor történt meg a zsidó bevándorlás zöme, melyek voltak az emancipáció fő kérdései, hogyan oszlott meg letelepedésük az országban településtípusok szerint – ezekről és ezekhez hasonló kérdésekről tartott előadást a Kós Károly Akadémia történelmi rendezvénysorozatának keretében Kövér György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében.
A történész Keleti Károly, Szekfű Gyula, Kovács Alajos, Marton Ernő, Walter Pietsch műveire hivatkozott, amikor részletezte a zsidóknak a Magyarországra történő 17-18-ik századi betelepülését, illetve a 19-ik századi emancipációját, a városiasodásban betöltött jelentős szerepét. Míg Keleti a Hazánk és népe című kötetében falusi csárdákról, felvidéki deszkakunyhókról, földbérleményről ír, Szekfű konkrét helyszíneket és konkrét foglalkozásokat említ a Három nemzedék című munkájában, amelyben többek közt Máramarost és Budapestet jelöli meg, idézi Keletit és utána leírja saját véleményét is. Szekfű Gyula 1867-et, a kiegyezés évét csúcspontnak tekinti a zsidó bevándorlást illetően és úgy tartja, a nyugati kapitalizmushoz képest a magyar kapitalizmust zömében a zsidók valósították meg, vagyis a magyar kapitalizmus az igazából zsidó kapitalizmus.
Kövér - György Marton Ernő A magyar zsidóság családfája című könyvére hivatkozva - elmondta, három szakaszban történt az meg: 1700 körül zárult le az osztrák-német bevándorlás szakasza, majd a 18-ik század közepéig a morva-cseh és 1825-ben éri el kulminációs pontját a Lengyelország irányából történő migráció. A zsidóság átlépve a határt, ott telepedett meg és csak a harmadik generáció vonult tovább az ország belseje felé. Statisztikai adatokkal szemléltetve, míg 1735-ben a betelepült zsidóknak több mint 80 százalékuk a határmenti településeken élt, 1910-ben 60 százalékuk az ország belsejében.
Az antiszemitizmus későbbi megjelenéséről Kövér György elmondta: a határmenti falvak, amelyekbe beköltöztek a zsidó családok, amúgy is soknemzetiségűek voltak, az alföldi magyarság nem érzékelt semmit e bevándorlásból, csupán a második-harmadik generáció idejében. Kecskeméti Károly viszont mással magyarázta az antiszemitizmus megjelenését, szerint az 1840-es törvény, amely jóváhagyta a zsidóknak a városokba költözését, majd Eötvös Józsefék 1867-es emancipációs törvénye, illetve az 1895-ben megtörtént izraelita vallás recepciója váltotta ki magyarság ellenérzését.
Az előadáson szó esett még az izraelita vallás elfogadását követő szakadásról, a reformról, amely a zsidó valláson belül nagy vitát váltott ki. Ortodox, neológ és status quo rítusúak más-más módon gondolkodtak az állammal való megegyezésről. Az ortodoxok ragaszkodtak a hagyományokhoz, a rituálékhoz, úgy vélték, ha azokon változtatnak, akkor megszűnik a zsidó vallás. A neológok azt vallották, hogy megreformálható a zsidó vallás és erre szükség is van az állammal való megegyezésben, míg a status quo rítusúak azt hangoztatták, hogy maradjon minden úgy, ahogy volt, nincs szükség az állammal való egyezkedésre. Az állammal azért kellett megegyezni, mert Magyarországon például csak a bevett egyházak tagjai köthettek házasságot, ami a társadalmi integráció szempontjából igen fontos volt – tudtuk meg az előadáson.
Antal Erika. maszol.ro

„Ilyen a valódi ember...”
A Nagy Imre-életmű ismeretlen vonatkozásai
„Erdély állapotjai Magyarországon sokak előtt ismeretlenek” – vélte Eötvös József másfél száz évvel ezelőtt, és zárkózik föl mellé véleményével napjainkban Sümegi György művészettörténész, megtoldva mindezt annyival, hogy a megállapítás képzőművészeti vonatkozásban hatványozottan érvényes. Eme hiány kiküszöbölésének, az ismeretlenség eloszlatásának egy láncszemét képezi a szerzőnek a Fejezetek Nagy Imre művészetéből című, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent, sajátos szerkezeti felépítésű, célirányosan összeállított, a szerző személyes kapcsolatainak, érdeklődési körének, szerteágazó Erdély-ismeretének dokumentumait és találó meglátásait is tartalmazó könyv.
Az erdélyi Nagyok emblematikus alakja, a zsögödi nagymester, a székely népélet, a székely lelkület kiváló ismerője és festői megjelenítője, olyan gazdag és sokrétű életművel rendelkezik, amely Gazda József és Szabó András monográfiái mellett is tartogat újdonságot a téma iránt érdeklődő szakembernek. „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent./ A szavakat is. Egyetlen szó,/ egy tájszó se maradjon kint./ Semmi sem fölösleges” – idézi Kányádi Sándort Sümegi György, a nagy „begyűjtők” egyike. Aki évtizedek óta lankadatlan következetességgel, precizitással és tudományos megszállottsággal figyeli az erdélyi vizuális kultúrával kapcsolatos jelenségeket, a legjelentősebb alkotói életműveket, rendszerezi és jelenteti meg kutatási eredményeit, meglátásait.
NÉMETH JÚLIA
Sümegi György: Fejezetek Nagy Imre művészetéből,Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013. Szabadság (Kolozsvár)

Kollégisták koszorúztak Gyimesbükkben
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az ezeréves határnál helyezett el koszorút az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója, Horváth László, és Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Az Eötvös József Collegium első alkalommal szervezett természettudós és társadalomtudós konferenciát „Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye – Kárpát-medencei szakkollégium" címmel Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Az ülésszakokon a magyarországi és erdélyi előadók mellett felvidéki, kárpátaljai és délvidéki diákok is részt vettek. Ezek a tanulók és oktatóik látogattak ki Gyimesbükkbe, ahol hagyományteremtő szándékkal helyezték el koszorújukat a vasúti őrház épületénél. A diákokat Horváth László, a Collegium igazgatója és Lázár Ede, a Sapientia EMTE dékánhelyettese üdvözölte, majd Zsigmond Barna Pál főkonzul beszélt a Gyimesek vidékéről, mint a magyarság szellemi térképének legkeletibb pontjáról.
"Ha létezik a magyar kultúrának térképe, akkor Önök most annak egyik fontos végpontján állnak. A térkép akkor lesz valóságos, ha személyessé válik: ekkor válik tájjá, szellemi hellyé. A szellemi térképet a közös nyelv, a kultúra, a hagyományok, a közös érzések jelölik ki. A politikai térkép ugyan átrajzolódott, de az itt élő magyarok számára a szellemi iránytűje változatlan maradt. Ennek térképnek állunk a keleti végpontján, határmezsgyéjén" – fogalmazott a főkonzul.
A diplomata üdvözölte az Eötvös József Collegium kezdeményezését, hogy hagyományteremtő szándékkal koszorút helyeztek el az ezeréves határnál. Úgy véli, nem csupán szimbolikus jelentőségű az, hogy a Collegium térképén hangsúlyos helyet kapott Erdély, Székelyföld. „A mai kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a Collegium felismeri, magáénak tekinti és az összmagyar szellemi élet áramlatába bekapcsolja az itt található értékeket. Ezáltal mindannyian gazdagabbá válunk" – hangsúlyozta.
csikszereda.gov.hu. Erdély.ma

Dózsa György 500
A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek.
Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész.
C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács
Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá.
A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni.
Dálnoki volt-e Dózsa?
Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat.
Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején.
Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.”
Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg.
Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek.
A vezér alakja
Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható.
Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja.
Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be.
Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki.
A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani.
Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétszázan mentek át a pótérettségin
Közzétették hétfőn az idei pótérettségi óvás előtti eredményeit, a vizsgákon elért jegyek szerint Hargita megyében 23,93 százalékos az átmenési arány, ami kevéssel magasabb az országos átlagnál. Udvarhelyszéken 74 fiatalnak sikerült a pótérettségije.
Noha összesen 1057 Hargita megyében középiskolát végzett diák jelentkezett az idei pótérettségire, közülük végül elég sokan hiányoztak, a vizsgákon összesen 890-en jelentek meg. A legtöbben románból szerettek volna átmenő vagy annál magasabb jegyet elérni, és bár egyelőre nincsenek információk arról, hogy melyik vizsgatantárgy fogott ki a legtöbb pótérettségizőn, az eredmények szerint 677-en elbuktak a pótérettségin, mindössze 213 vizsgázó tudta megszerezni az átmenéshez szükséges átlagjegyet. Ez 23,93 százalékos átmenési arányt jelent – tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa.
Udvarhelyszéki adatok
Az iskolánként közölt adatok összeadásából kiderül, hogy Udvarhelyszéken összesen 305 diák jelent meg a pótérettségin, de csak 74-en vizsgáztak sikeresen, ami számításaink szerint 22,57 százalékos átmenési arányt jelent. Többnyire a legnagyobb diáklétszámú tanintézetekből került ki a legtöbb pótérettségiző, az Eötvös József, valamint a Kós Károly Szakközépiskolában egyenként 49-en pótérettségiztek, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában – ahol az udvarhelyszéki vizsgaközpont volt – összesen 32-en – tudtuk meg Hodgyai Lászlótól. A pótérettségi eredményei még nem véglegesek, a jegyek kifüggesztése után, hétfőn délután fogadták az óvásokat, az érintett dolgozatok újrajavítása után, csütörtökön teszik közzé a végleges eredményeket.
Főtanfelügyelői értékelés
A végleges eredmények valószínűleg alig fognak különbözni az óvás előttiektől, hiszen a tanév végi érettségi esetében is jóval egy százalék alatt maradt a különbség – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, akit a pótérettségi eredmények tanfelügyelőségi értékeléséről kérdeztünk. Ritkán fordul elő, de Hargita megye az eredmények tekintetében ezúttal az országos átlag fölött van, majdnem két százalékkal, hiszen az országos átlag 22 százalékos – mondta a főtanfelügyelő.
Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy 677 tanulónak, tehát a vizsgázók háromnegyedének nem sikerült a pótérettségije, ami sajnálatos, de vannak olyan diákok, akiknek kevésen múlt az érettségijük nyáron, és most sikerült átmenő jegyet elérniük. Tavalyhoz képest jobbak az eredmények, de nyilván az érettségit ezután is komolyan kell venni, hiszen az eredmények évről évre jelzik, hogy az érettségire komolyan, már kilencedik osztálytól készülni kell és mindennap tanulni, nem elég az utolsó pillanatokban nekifogni a tanulásnak – fogalmazott Bartolf Hedvig.
Széchely István, Székelyhon.ro

Megtenni, amit lehet
Vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel a nagysármási szórványközpontot. Hét szép, kényelmes fürdővel ellátott emeleti szoba, egy nagy és egy kisebb földszinti terem, konyha, ebédlő tartozik az épülethez, amely a rossz állagú régi parókiából alakult át korszerű diákotthonná. Az épület átváltoztatását a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vállalta fel a helyiek kérésére. A munkát a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete és a Kallós alapítvány támogatta, a berendezéshez és az egyéb költségekhez holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyházközség tagjai járultak hozzá.
Lapunk 2011. szeptember 22-én számolt be arról a baráti beszélgetésről, amelyet a Népújság és a Szórványtengely Mozgalom szervezett a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A találkozón részt vett Sallai Imre polgármester- helyettes, Ötvös József, a Marosi és Kántor Attila, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Balázs Lajos helybeli lelkipásztor és hat sármási pedagógus. A találkozó ötletét Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadójának a II. Mezőségi Civil Műhelyen bemutatott előadása adta, amelyben azt tette szóvá, hogy a Belső-Mezőségnek nincsen magyar középiskolája és egy kollégiuma, ahol a magyar gyermekeket össze lehetne gyűjteni.
A 2011-es beszélgetés során derült ki, hogy Nagysármáson ennél sokkal súlyosabb a helyzet, hiszen már az önálló elemi és gimnáziumi osztályok léte is veszélyben van. Ekkor hangzott el, hogy a sármási iskola fennmaradását elősegíthetné, ha a környező falvakból, ahol megszűnt a magyar oktatás, összegyűjtenék azokat a gyermekeket, akiknek már nincs lehetőségük anyanyelven tanulni. A találkozón felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségessége is, amelyet Konrád Béla és Ibolya, Marosvásárhelyen élő nyugalmazott pedagógus-házaspár támogatott, akik éveken át Nagysármáson oktattak. A sármásiaknak 2012-től a válaszúti Kallós Alapítvány nyújtott segítséget egy iskolabusszal, amely a környező falvakból szállította a gyermekeket, akiket nagyon nehezen fogadtak be a helyi iskolába. A szervezésben és az ingázó diákokkal való délutáni oktatásban Györfi Apollónia és Lukács Melinda pedagógusok vállaltak szerepet kollégáik segítségével, s helyet az adventista egyház biztosított számukra. A Kallós Alapítvány pályázta meg a volt parókia szórványközponttá való átalakítását, amely egy év alatt készült el.
Az ünnepi istentiszteleten Jakab István, a Maros- mezőségi Egyházmegye esperese kiemelte, hogy válságos időket élünk, s a Mezőségen különösen nagymértékű a szórványosodás, a lélekapadás, a hitehagyás, a válások sokasága, a családi békesség hiánya. Ennek ellenére a romos állapotban levő mezőségi templomok felújításán túl a cél, az álom Nagysármáson is megvalósult, ami az összefogás, a közös munka eredménye, amely nélkül nincs építkezés. Az esperes Váci Mihály Még nem elég című versét idézte, amelynek mondanivalóját később a hozzászólók közül többen is hangsúlyozták. Az úton tovább kell menni, a közösségeket meg kell őrizni, működtetni kell a megépült kollégiumot, ami talán még nehezebb lesz, mint maga az építkezés. Ha azonban idővel sikerül olyan hírnevet szereznie, mint a válaszúti vagy a szamosújvári szórványközpontnak, akkor a mezőségi szülők szívesen viszik oda is az iskolás gyermekeket, s talán a mezőméhesieket is sikerül meggyőzni az anyanyelven történő tanulás fontosságáról.
Az avatóünnepségen jelen levő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Balázs Lajos helybeli református lelkész köszöntötte, aki visszatekintett a kollégium alapítására és a gondviselő szeretet mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a papilak közhasznú épületté alakuljon, s ezáltal templom és iskola közelebb kerüljön egymáshoz.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor szavait a nap főhőse, Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki köszönetet mondott segítőtársainak és előrevetítette, hogy most kezdődik a munka.
A magyar kormány támogatja a mezőségi szórványközpontokban folyó erőfeszítést, tolmácsolta a Nemzetpolitikai Államtitkárság üzenetét Tóth László. A terv mellett mindvégig kiálló Répás Zsuzsanna leköszönő államtitkár elkötelezett emberek munkájának nevezte, ami Sármáson megvalósult.
Az RMDSZ megyei szervezete arra törekszik, hogy a szórványkollégium-rendszer az egész megyében kiépüljön – mondta Brassai Zsombor elnök, aki a nagy elődöket idézve a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Konrád Béla nyugalmazott tanár az 1960-as évekre emlékeztetett, amikor feleségével együtt olyan osztályokat tanítottak, amelyekben 40-en felül volt a diákok száma. Saját példájából kiindulva, hisz magánszemélyekként ők támogatták a legnagyobb összeggel a sármási oktatás megmentésének az ügyét, az áldozatvállalás fontosságára emlékeztetett. A kezdeményezést üdvözölte Mocean Ioan, a község polgármestere, s a kollégium működtetését elsődleges célnak nevezte Sallai Imre alpolgármester is.
Az ünnepségen rész vettek Magyarország konzulátusainak képviselői, s Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Egyetem rektora, aki titokban teológusként járt először Sármáson a ’80-as években, s most büszkeséggel és hálaadással vette számba, hogy az egyetem kihelyezett tagozataként működő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola végzettjei Sármáson is jelen vannak.
A szószék alatt tanítónőik kíséretében ültek a központ lakói, akik a héten költöznek be az új épületbe. A diákok felügyeletével, az ügyintézéssel megbízott Lukács Melinda tanítványai lélekhez szóló, tartalmas műsort mutattak be. Székely Rozália és Szász Ferenc verset mondott, s az ünnepi istentiszteletet a sármási fúvószenekar játéka vezette be és zárta be.
Az ünnepség után kérdeztük ifj. dr. Hermán M. János egyháztörténészt, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát, aki a Mezőség apostolának tartott Hermán János fiaként abban az épületben töltötte a gyermekkorát, s aki pénzzel és bútorzattal támogatta központot, amely 25 év után a szórványban élő mezőségi gyermekek otthona lesz.
– Ez a terv, ami édesapám életcéljai közé tartozott, sajnos egy emberöltővel később valósult meg, mint ahogy hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az eltávozott nemzedék itthon maradjon – mondta, majd hozzátette, hogy mégiscsak hinni kell abban, hogy alkalmas időben történnek a dolgok.
– A válaszúti eredmények ismeretében amikor megkerestek a sármásiak, természetes volt, hogy jövünk és segítünk, ha már tudjuk, hogyan kell eljárni. A sikertörténethez egyenes út vezet, de meg kell dolgozni érte. Köszönöm a magyar kormány, az RMDSZ, a Balassi Intézet és a helyiek támogatását. Sokszor elfogy a levegő az ilyen tervek életbe ültetése során, s olyankor jó valahonnan erőt meríteni, biztatást, bátorságot kapni, ahogy a prédikációban is elhangzott, hogy bátor ember az, aki másokra mer, tud támaszkodni. Ebben az esetben például az egyháznak volt egy háza, nekünk volt pénzünk, de nem volt házunk, a kettőt összerakva készült el a kollégium. A környéken van gyermek, csak össze kell tudni gyűjteni. Ma a gyermekekbe a legjobb befektetni, bár még nem tudjuk, hogy mi lesz azokból, akiket itt nevelünk. Ahogy 116 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket ide telepítettek. Merjünk abban bízni, hogy ez egy kezdet, és ne a vészharangokat kongassuk, hogy baj van. Van baj, de meg kell próbálni orvosolni – mondta Balla Ferenc, a 22-23 millió forintos projekt gazdája, majd hozzátette, hogy a pénz egy részét pályázatok útján nyerték, a többit egyelőre a Kallós alapítvány fedezte, s reményeik szerint találnak rá támo-gatókat.
A nagysármási szórványközpont kivitelezési munkálatait a Kiss László és a Gáll András vezette építkezési cégek végezték, nekik az istentisztelet utáni szeretetvendégségen mondtak köszönetet. Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tanévnyitó a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolán
"Ahol hit van, ott erő, munka, eredmény, tisztesség van"
Mit jelentett az elmúlt 25 esztendő, és mit hoz az új tanév? Hogyan kell fogadni az új évet, milyen szerepe van a kántor- tanítóképzésnek a kisebbségi létben, az egyházkultúrában? Mit lehet tenni azért, hogy fiataljaink ne külföldön keressék a boldogulást, hanem a szülőföldön szolgálják közösségüket? – e gondolatok köré épült a tanévnyitó ünnepi istentiszteleten az elsőéves diákoknak szóló útravaló üzenete.
A Vártemplomban megtartott, hálaadó istentisztelettel egybekötött tanévnyitó ünnepélyen Ötvös József vártemplomi lelkipásztor köszöntötte az egyházi elöljárókat, a marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola tanárait, hallgatóit, szülőket, meghívottakat, majd dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora köszönte meg az oktatóknak a sok évtizedes, hűséges, kitartó szolgálatot, az elmúlt 25 év vezetői szolgálatát a leköszönt tagozatvezetőnek, dr. Barabás Lászlónak. A marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola, a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának igazgatója ugyanis negyed évszázados vezetői tevékenysége után visszavonul, és helyét átadja Gál Józsefnek. Dr. Balla Péter hangsúlyozta, minden egyes következő év egy talány, de félelem nélkül kell fogadni, és Istent szolgálni. "Nemcsak a tananyag leadása, az igényes szakmaiság a fontos, az igazi tanítónak az élete a legjobb vonzerő. Félelem nélküli szolgálat, tiszta, szent élet legyen mindannyiunk kiváltsága" – tette hozzá a rektor. Az ünnepi közgyűlést megnyitó dr. Barabás László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, immár a 25. tanévnyitó ünnepi istentiszteletén hangsúlyozta, "huszonnégy évvel ezelőtt a semmiből egy új egyházi főiskola jött létre a Vártemplom, a testvéregyházak és a Károli Gáspár Református Egyetem segítségével. Az eltelt 25 év alatt 850 erdélyi fiatal végzett a marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskolán és vállalt szolgálatot. Az elmúlt 20 évben 288-an kántori oklevelet is szereztek, közülük 178-an református, 79-en római katolikus, 25-en unitárius, négyen baptista és hárman evangélikus kántorvizsgát tettek". Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke méltatta azt, ahogyan nemzetben gondolkodva, a Károli Gáspár Református Egyetemen és kihelyezett tagozatán, a Kántor-tanítóképző Főiskolán 25 éve oktatnak. Egyedüli, vissza nem térő lehetőségnek nevezte ezt az iskolát, amelynek jövőjét a diákokban élő hit meghatározza. Hozzátette, "ahol hit van, ott erő, munka, eredmény, tisztesség van". Az ünnepségen a főiskola diákjaiból alakult kórus énekelt, átadták az okleveleket azoknak, akik a kántorvizsgát a nyáron sikeresen letették. Dr. Barabás László hangsúlyozta, a kántorképzés fontos, nagy szükség van minden felekezetben kántorokra. Az erdélyi mintegy 500 egyházközség csupán 25 százalékában van szakképzett kántor – jelentette ki. Nagy László unitárius lelkész, főjegyző gondolatai után volt és jelenlegi diákok szóltak az elsőévesekhez. "A három év alatt útipoggyászunkba észrevétlenül mindenki belecsúsztatta a maga kis ajándékát: megértést, melegséget, emberséget, bátorítást, közvetlenséget, szeretetet" – hangzottak el Borka Vitális Erzsébet szavai. Imreh Gabriella Noémi frissen diplomázott kántor orgonajátéka után dr. Szenczi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja a vezetőváltásról szólt, a folytatásról. A marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola vezetői tisztségét Gál Józsefnek ítélte oda az egyetem szenátusa, akinek vállalt feladata – mint elmondta – olyan értelmiségieket képezni, akik tisztikart alkothatnak a nép irányítására, képzett tanítókat és énekvezéreket, akik szeretik népüket, ezért nem különülnek el attól, hanem annak körében végzik napi tevékenységüket.
"A több mint két évtizedes hatékony munkára való visszatekintés nyomán érzem a rám ruházott tagozatvezetői megbízatás súlyát, felelősségét, személyemet megtisztelő voltát. Jelen helyzetben én sem szeretnék egyebet, mint ami joggal elvárható: tudatosan építkező, becsülettel végzendő munkát ígérni" – mondta az új tagozatvezető, Gál József.
Dr. Molnár Tünde orgonaművész, a főiskola tanárának orgonajátéka után következett az elsőévesek fogadalomtétele, majd Sebesi Margit elsőéves levelezős diák éneke hangzott el, az ünnepség az egyetemi polgárrá fogadással és a kántorjelöltté fogadással zárult.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Fülöp G. Dénes és Fülöpné Suba Ilona laudációja
A Pesti Vigadó dísztermében adták át a Magyar Örökség Díjakat. A díjkiosztó ünnepség a díjazott Szent Efrém férfikar szereplésével kezdődött, és a szintén díjat kapott debreceni Hajdú Táncegyüttes táncával zárult. A kitüntetettek között volt néhai Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkipásztor és felesége, Fülöpné Suba Ilona, akiket "intézményalapító krisztusi szolgálatukért" javasoltak Magyar Örökség Díjra.
Sajátos, egyedi és megismételhetetlen életút az övék: a még romlatlan székely falusi világból indultak, s a marosvásárhelyi Vártemplom lett életük hattyúdala. Valami megszépült mesebeli hangulattal indult ez a sorsvállaló küzdelem, azzal az erdélyi sajátossággal, amit egyik történészünk így fogalmazott meg: itt az álmok csak félig valósulnak meg. És ők ketten mindezt így élték meg, nagyokat, igazakat álmodtak, és a nagy álmokból szép valóságok születtek. Ha a tények idején igazolásra van szükség, akkor sorolhatjuk nagy álmaik valóra válását: a Marosvásárhelyen működő Kántor- tanítóképző Főiskola, amelynek még ma sincs egyetlen szobányi saját épülete, de majdnem nyolcszáz erdélyi magyar értelmiségit – tanító, kántor, zenepedagógus stb. – képzett negyed évszázad alatt.
Székelyföldi dombok világából indult Fülöp G. Dénes vándorútja. Az alsósófalvi rendtartó székely faluban töltött idillikus gyermekkora egy életre szólóan meghatározta jellemét: mindenben az egyszerű, tiszta és az ősi értéket kereste. Amikor kitartó fáradozással felépítették a Vártemplom Diakóniai Otthonát, ahol az általuk megálmodott Lazarenum Alapítvány működik, a Bocskai-teremnek keresztelt díszterem mennyezetét az alsósófalvi református templom mennyezetének hasonmására készíttette: így lopva be a sóvidéki gyermekkor nosztalgiás emlékét a nagyvárosi betonrengetegbe.
Tehetségét felismerve küldték a székelyudvarhelyi iskolába, majd a székelykeresztúri tanítóképzőben végez. Kolozsváron a Protestáns Teológián tanul tovább, s közben az 1956-os magyar forradalom egész életére kihatóan meghatározza életpályáját. A Duna- csatornánál lehúzott ötévi raboskodás után rövid ideig cukorgyári zsákoló, utána Gegesbe kerül lelkipásztornak, ahol találkozik Suba Ilonával, és attól kezdve (1966) minden "együtt történik" életükben. Ezt mifelénk egy kicsit romantikusan így mondják: sírig tartó együttlétben, én pedig állítom, síron túl is, mert Ila asszony szorgalmas tevékenységében még mindig ott érzem Dénes barátunk álmait. Ennek két szép igazolása kíséri szolgálatukat.
Első és legfontosabb a család, ami a mai magyar társadalomban válságos létéhez érkezett, pedig a jövőnk csak ebben él. Családközpontú életszemléletüknek kézzelfogható bizonyítéka a nagycsaládosok megsegítésével foglalkozó tevékenységük, az elveszett, kallódástól megmentett utcagyerekek szolgálatos munkája: a Pici Ház, s nem utolsósorban az a csendes magyar megmaradás-küzdelem, hogy négy gyermeket vállaltak és neveltek a sokszor elsírt kommunista időben.
Életszemléletüket és kitartó, szerteágazó lelki szeretetszolgálatukat legjobban jelzi a Fülöp család sajátos útmutatója, ahogy a 450 éves református hitvallás 28. kérdését átírta, és ez ma is ott olvasható a marosvásárhelyi Vártemplom kapuján: a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban háládatosak, a jövőre nézve reménykedők vagyunk.
Úgy érzem, a Magyar Örökség Díj odaítélésével egy szépen szolgáló erdélyi házaspár példaadását honorálták. Köszönjük szépen!
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Oktatás – nem középiskolás fokon
Marosvásárhelyen külön nyitja a tanévet a MOGYE magyar tagozata pénteken, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata szeptember 29-én tartotta tanévnyitóját, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen pedig már szeptember 16-án hivatalosan útjára indították a 2014–2015-ös tanévet. A tanévnyitók kapcsán a magyar oktatási intézmények vezetőit kérdeztük felvételikről, újdonságokról, trendekről.
Harmadik éve tart külön a tanévnyitót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata. A szeptember 29-i hivatalos megnyitót követően a tagozat ünnepélyes tanévnyitóját október 3-án este külön tartják a marosvásárhelyi Vártemplomban. A vezetőtanács azzal indokolja a távolmaradását, hogy az egyetem vezetése három év után is figyelmen kívül hagyja a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit: még mindig nem léptették maradéktalanul életbe a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény anyanyelvi felsőoktatásra vonatkozó előírásait. „Jelenlétünk a rendezvényen csak legitimálná az egyetem vezetőségének a kirakatpolitikáját, miszerint a MOGYE-n minden a legnagyobb rendben van” – áll a közleményben. A magyar tagozat vezetőtanácsa azt is közölte, a külön tartandó tanévnyitóról egyhangú döntést hozott a tagozat közgyűlése.
Nagyjából 1050 elsőéves kezdi tanulmányait a MOGYE-n, közülük 308-an magyar tagozaton. Az általános orvosi karon 164-en, nővérképzőn 45-en, fogorvosin 34-en és a gyógyszerészeti karon 65-en tanulnak majd magyarul. A jelentkezéseken és felvételin két jellemző volt megfigyelhető a MOGYE-n. Egyrészt azokon a szakokon, ahol van magyar képzés, lényegében mindegyik esetében 35 százalék vagy azt meghaladó a magyar elsőévesek aránya. Az általános orvosin ez az arány 35 százalék, míg a gyógyszerészeti karon 47, csakhogy a más, kisebb karokon csak román, illetve angol nyelvű képzés létezik, így összességében teljes egyetemi szinten az elsőéveseknek 29 százaléka tanul a magyar tagozaton.
Egy másik jellemző főleg az általános orvosi karon volt tapasztalható: a felvételire jelentkezőknek nagyjából 70 százaléka volt román és 30 magyar. Ebből adódóan a fizetős helyekre lényegében románok jutottak be, mert a jelentkezők teljesítménye statisztikailag egyforma volt nemzetiségtől függetlenül, de a jelentkezési arányokból következik az eredmény. „Szintén fontos, hogy az RMDSZ közbenjárására a minisztérium jóváhagyott még tíz román és tíz magyar, államilag támogatott helyet az általános orvosi karon. Ezt a szenátus is engedélyezte, tehát ennyivel nőtt az állami helyek száma. Vannak tehát kis engedmények, de nagy általánosságban nincs előrelépés, az alapprobléma továbbra is megoldásra vár. A külön tanévnyitó is ezt üzeni” – összegzett a MOGYE rektorhelyettese, Szilágyi Tibor.
Hagyományok útján
Románia legnagyobb egyetemén, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az új tanévben több mint kétezer magyar diák kezdi tanulmányai első évét alapképzésen, mesterin vagy a doktori iskolában – tudtuk meg Soós Annától, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettesétől. „Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a BBTE a hagyományok útján halad. Ez a minőség és diáklétszám tekintetében az idei évre is érvényes. Ehhez jó kiindulópont a diákok bizalma: bár idén kevesebben érettségiztek Romániában, mi kissé még növeltük is a hozzánk jelentkezők számát. Programjaink minden szinten akkreditáltak és minőségiek, valószínűleg ez az, ami továbbra is vonzza a diákokat” – állapította meg a rektorhelyettes. Alapképzésen és mesterin is indítottak sikeresen új szakokat. Környezettudomány szak indult Sepsiszentgyörgyön alapszinten és gazdasági informatika mesteri Kolozsváron. Ez utóbbira egy helyre négyen jelentkeztek, úgyhogy sok bejáratott szakirányt is lekörözött.
A nyáron arról olvashattunk, hogy a BBTE több szaka – köztük magyar nyelvű is – megszűnik. „Az elhíresült megszüntetési hullám voltaképp egy természetes folyamat eredménye. Azon szakok megszüntetését javasolja az egyetem, amely iránt több éve nincs érdeklődés. Ötévente ugyanis minden programot felülvizsgál a minőségbiztosítási társaság, és vagy ad rá működési engedélyt, vagy nem. Amikor egy program iránt éveken át nincs érdeklődés, nem javasoljuk a minőségi megmérettetésre, és kérjük a minisztériumtól a szaknévsorból való kivételét. A megszüntetés erről szólt, és magyar tagozaton általában távoktatási formára vonatkozott. Úgy látjuk ugyanis, hogy csökken a távoktatás iránti érdeklődés, hisz a köztudatban ma az él, hogy középiskola után kell egyetemre felvételizni és kevesebben választják a távoktatási formát. Ezért kértük a megszüntetést, tehát senki nem szüntette meg a fejünk fölött. A természetes folyamat következő lépése, hogy párhuzamosan új szakokat indítunk, olyanokat, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik, illetve olyan szakokat, amelyek a magyar tagozat számára fontosak. Ilyen volt a gazdasági informatika, ilyenek a mesterin megjelenő új programok, hiszen a mesteri könnyebben alkalmazkodik a piac kérelmeihez. Alapképzésen minden területen meg kell tanulni a tárgyak alapjait, de mesterin például már bevonhatjuk a munkaadókat is a tervezésbe, és annak függvényében alakítunk ki új szakokat. A BBTE-n alap- és mesterképzésben több mint ötszáz szak működik, és nem minden évben indul képzés minden szakon. Vannak olyanok, ahol csak kétévente. Magyar tagozaton például a kolozsvári környezettudomány szak idén nem indult” – tájékoztatott Soós Anna rektorhelyettes.
Időről időre kialakulnak népszerűbb szakok, és vannak olyanok, amelyek iránt visszafogottabb az érdeklődés. „Kevésbé népszerű szakokon is elindultak az évfolyamok, az érdeklődés alacsonyabb volt például a szociológián, de antropológiára Magyarországról érkezett népes csapat, akik úgy gondolták, hogy az itteni képzés megfelel az igényeiknek. Egyébként sokan érdeklődnek külföldről, több mint száz magyarországi diákunk van az induló első éven magyar tagozaton. Elsősorban pszichológiát tanulnak, de vannak antropológián, közgazdasági karon, teológiai karokon, és ez érvényes a mesterire is” – emelte ki Soós Anna. Szerinte egy magára adó egyetemnek fenn kell tartani az olyan szakokat, mint például a fizika és filozófia, még akkor is, ha gazdaságilag nem kifizetődő, az egyetem ugyanis nemcsak gazdasági szempontokról, hanem a tudományról szól.
Idén viszonylag nagy volt az érdeklődés a BBTE-s reál szakok iránt, így például a fizikán valamennyi magyar helyet elfoglaltak, a kémián pedig akkora volt az érdeklődés, hogy más karok fennmaradt helyeit is odacsoportosították. Voltak szakok, ahol a tandíjmentes helyek sem teltek be, a fennmaradt helyeket pedig az olyan keresett szakok kapták meg, mint a pszichológia, tanítóképző, sport, informatika, kémia.
Ranglisták vonzásában
Az új tanévben több mint 12 ezren kezdik első évüket a BBTE-n, közülük nagyjából kétezren magyar tagozaton. A külföldi diákok tekintetében még nincsenek végleges számok, mert a nem uniós országokból érkezőknek a minisztériumi szűrőn is át kell jutniuk. Százötven unión kívüli kérés van a minisztériumnál, az érdeklődés egyértelműen növekszik. Egyrészt mivel az egyetem is sokat tett annak érdekében, hogy népszerűsítse magát, másrészt azzal, hogy nemzetközi rangsorokban figyelemfelkeltő helyet foglal el. „Nyilván a cél az, hogy minél előbb kerüljünk, de örülünk annak is, hogy megtartottuk a korábbi helyünket, és annak is, hogy szakterületi rangsorban a matematika a világ első kétszáz helyezettje közt van. A rangsorokon való szereplésnek belföldi és külföldi gravitációs ereje egyaránt van. Egy uniós állampolgár vagy azon kívül élő, egyetemet választó ezért is dönthet a BBTE mellett, nem csak az esetleg alacsonyabb tandíjak miatt” – vázolta a rektorhelyettes.
Magyar nyelven csak a BBTE kínál doktori képzést Romániában, ez Soós Anna szerint Erdély értelmiségének utánpótlása szempontjából is fontos, hisz a külföldön doktorálók nehezen térnek haza.
Nagy vihart váltott ki a szeptember elején érvénybe lépett sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében a hazai egyetemekre akkor is be lehet iratkozni, ha a diák megbukott az érettségin. Az Oktatási Minisztérium a Hivatalos Közlönyben meg is jelentette az egyetemeken belüli speciális struktúrák, úgynevezett kollégiumok szervezési módszertanát. Ezzel kapcsolatban egyes egyetemeken felháborodásuknak adtak hangot, mások bejelentették: ha az első évet elvégzi a diák, és közben leérettségizik, másodévtől egyetemistaként folytathatja tanulmányait. „A BBTE a minőséget tartja elsődlegesnek. Így akik az egyetem diákjai szeretnének lenni, legalább egy alapmegmérettetésen, az érettségin át kell menniük, különben az egyetemi követelmények teljesítése gyakorlatilag reménytelen. A posztliceális képzés a középiskolákhoz tartozik. Fontos, hogy legyenek ilyenek, csak ne egyetemen. Másrészt az egyetemistákra nézve is sértő, ha ugyanazt a teret osztják meg azokkal, akiknek nincs érettségije” – fejtette ki a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
A BBTE legtöbb szakára egyébként nem elég az érettségi eredmény, külön felvételi rendszer is működik. A jogi karon intelligenciateszt volt, tehetségfelmérés a színházi és a sportkaron, de legalább egy esszét mindenkinek el kellett készítenie, és ennek nyomán is utasítottak el jelentkezőket. „Voltak félelmek, de a felvételiztető karokon a bejutott diák megbecsüli a helyét, másrészt az érdeklődés meghaladta az előző években tapasztaltat. Persze úgy is segítettünk, hogy tavasszal versenyeket szerveztünk, és az eredményt elismertethették a felvételi írásbeli helyett” – tudtuk meg Soós Annától.
Bentlakás: ennyi jut
Az elmúlt esztendők során felújították, korszerűsítették a BBTE bentlakásait, tavaly tavasszal adták át az úgynevezett sportbentlakást, így a férőhelyek száma összesen 5200. Ez a szám az igények mintegy 30 százalékát elégíti ki, mert nem minden egyetemista tanul Kolozsváron, és sokan nem igényelnek bentlakáshelyet. A közeljövőben nem várható a helyek számának bővülése. Az ösztöndíjrendszerből a minisztériumi szabályozásnak megfelelően minden szak azonos arányban részesül, ilyen jellegű juttatást a hallgatóknak nagyjából egyharmada kap érdem-, tanulmányi- vagy szociális ösztöndíj formájában. Vannak magánösztöndíjak is, amelyekkel a kiváló hallgatókat vagy bizonyos hallgatókat támogatnak, létezik kutatói ösztöndíj is, amely az előző ösztöndíjakkal összevonható és egész tanévre érvényes.
Szakkollégiumi bentlakáshelyeket is igényelhettek idén a magyar tagozaton tanuló diákok: hét hallgatót vettek fel, négyet elutasítottak. „Tudományos diákköri munka régóta működik az egyetemen, 2004 óta a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet ernyője alatt. Különböző karokon, szakonként vagy azon belül is több olyan csoport alakult, amelyek a tudományos kutatás irányába indították el a diákokat. A tavalyi év során sikerült beindítani a szakkollégiumot úgy, hogy a hagyományosan szakkollégiumnak nevezett komponensek mindegyike meglegyen, vagyis bentlakást is tudtunk rendelni hozzá, mert az együttélés szintén fontos feltétele annak, hogy a szakkollégiumok elérjék a céljukat. Egy induló rendszerben akadnak nehézségek, az egyik az, hogy a diákok körében még mindig nem terjedt el eléggé a híre, hogy ezt érdemes felvállalni, és idén sem lett emelkedett a jelentkezők száma. De ennek még fejlődni kell, és majd ha mi is a száz feletti évszámot írhatjuk, mint például az Eötvös József Collegium Budapesten, reméljük, hogy létszámban is növekedni tudunk” – vázolta a helyzetet Soós Anna.
A magyar tagozat életét tekintve az olyan, hagyományosnak számító programok megvalósítása is fontos cél, mint a Tudományos Diákköri Konferencia, olyan meghívottak előadására várják a hallgatóságot, amelyek tudományterületektől függetlenül mindenki számára érdekesek lehetnek. Remélhetőleg ilyen lesz Frei Zsolt fizikus vagy Monok István irodalom- és művelődéstörténész előadása.
A tagozat általános hangulatáról is kérdeztük a rektorhelyettest. „Harmadik éve kezd normalizálódni a helyzet: lehetővé vált a ranglétrán való előrelépés, a magyar tagozatra is sikerült behozni új embereket. Most már nem küszködünk a néhány évvel ezelőtti tanárhiánnyal. Ez nyilván a közhangulatot is meghatározza. A magyar tagozaton is kialakultak kutatócsoportok, de az egész romániai oktatást sújtó alulfinanszírozás a magyar tagozatnak is nagy gondot okoz.”
Új campus, új szakok
Szeptembertől modern bentlakás várja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi diákjait. Az építkezési munkálatokat az egyetem 2013 októberében kezdte el, és egy év alatt sikerült felépíteni a háromemeletes, 240 férőhelyes diákotthont. Hasonló beruházások zajlanak a csíkszeredai campuson is, ahol októbertől több mint száz hallgató veheti birtokába a bentlakás felújított szobáit. A januárig tartó teljes felújításon kívül új labor- és tantermeket alakítanak ki, emellett pedig az épület Temesvári sugárútra nyíló szárnyát is bővítik. A kolozsvári karon újdonság a diplomácia és interkulturális tanulmányok című magiszteri képzés akkreditációja. A képzés a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében indult.
A Sapientia évek óta Románia legjobb magánegyetemének számít. Az Ad-Astra Társaság kimutatásai szerint a 2002–2011 közötti időszakban kutatás terén a Sapientia EMTE az akkori 28 romániai magánegyetem között az első, a 75 (állami és magán-) egyetem között a huszadik. Ezt a helyet mai napig megtartotta a magánegyetemek között. „Mind a felvételi eredmények, mind pedig a diáklétszám a tavalyi tanévhez hasonlóan alakult, így megközelítőleg 2200 hallgató kezdte meg idén is tanulmányait nálunk. Pontos adatokkal azonban a tanév eleji hallgatói mozgások miatt még nem rendelkezünk. A már említett új kolozsvári magiszteri képzés mellett Csíkszeredában két új alapképzést hirdettünk meg, a humánerőforrások és génsebészet szakokat” – vázolta Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
Partiumi helyzetkép
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) 19 szakon hirdettek felvételit alapképzés és 8 mesteris programon. A szakok egy része esetében érettségi jegyek alapján felvételiztettek, de képességfelmérő interjúk és felvételi beszélgetések is zajlottak, a legkomplexebb felvételi a képzőművészet szakon volt. Románia első akkreditált magyar nyelvű egyetemén nagyjából 950 hallgató tanul, 150 főállású oktató dolgozik és három karon (bölcsészettudomány, közgazdaságtudomány, művészet) folyik az oktatás. Az Arany János Kollégiumban összesen 192 hely van 2-4 ágyas szobákban. A tanévnyitót október 2-án a Szigligeti Színházban tartják. Az információk az egyetem honlapjáról származnak, a PKE-n ma, október 2-án tartják a megnyitót.
A szociális-, érdem- és tanulmányi ösztöndíjak mellett a diákok a Sapientia karain különböző alkalmi ösztöndíjakra pályázhatnak, amelyek összege jóval meghaladja a romániai átlagbért. „Ezek között megemlíteném a Ferber, dr. Lupán Ernő, Domokos Pál Péter vagy Komyathy-ösztöndíjakat, illetve a Velux-, és OTP által biztosított ösztöndíjprogramokat. A számos külföldi mecénás számára a hatékonyabb eljárás érdekében a csíkszeredai karokon külön PayPal fiókot hoztunk létre, ahová a támogatók eljuttathatják adományaikat, amelyekkel hozzájárulnak az egyetem kimagasló nemzetközi eredményeihez.” A teljesség igénye nélkül: a Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik helyezést értek el a sapientiás diákok. Második helyezést ért el egyik hallgató a Digilent Design Contest verseny európai szakaszán, továbbjutva a verseny sanghaji döntőjébe. Az oktatási módszerek is számos nemzetközi elismerésben részesültek, az informatikai oktatási módszert például a Best Practices in Education díjjal tüntették ki.
Csíkszeredában nagyjából valamennyi bentlakást igénylő hallgatót el tudnak szállásolni az egyetem campusán, hasonlóan Marosvásárhelyhez. Kolozsváron sajátosabb a helyzet, az egyetem különböző, „külsős” intézményekkel kötött szerződést a hallgatók kollégiumi helyeinek biztosítása érdekében.
Az egyetem elhalasztotta néhány kihelyezett szak indítását, viszont szerződést kötött a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatallal, és vállalta, hogy jövőre elindítja az agrár szakot. A helyszínként szolgáló mezőgazdasági líceum épületének felújítási munkálatai és a laborok felszerelése már elkezdődött.
A legnagyobbak
A legnagyobb egyetemek diáklétszám szerint (2013):
1. Babes–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: összesen 36391 hallgató, közülük 13 628-an fizetéses helyeken; 2. Bukaresti Egyetem: 30 487 hallgató, közülük 9241 fizetéses helyeken; 3.Iasi-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem: 26 200 egyetemista, közülük 9188 fizetéses helyeken; 4. Bukaresti Műszaki Egyetem: 25 382 hallgatóból 2699-en tanulnak tandíjért; 5. Bukaresti Közgazdaság-tudományi Egyetem: 23 678 hallgató, 11 464-en fizetéses helyen; 6. Craiovai Egyetem: 20 088 egyetemista, 7104-en tandíjat fizettek. Városi összesítésben Bukarestben él a legtöbb egyetemista, a második hely Kolozsváré. A 2012/2013-as tanévben 48 állami és 56 magánegyetem működött.
Bár az érdeklődés egyre nagyobb az összlétszámhoz képest, a külföldi hallgatók száma a Sapientián egyelőre elenyésző, nagyjából egy százaléknyi. Az egyetemet választó külföldi diákok – egy kivétellel – Magyarországról érkeztek, körükben a kolozsvári filmművészet, fotóművészet, média, valamint a marosvásárhelyi gépészmérnöki szak a legnépszerűbb. A Sapientia is egyértelműen elutasítja, hogy érettségi nélküli hallgatókat vegyen fel. „Ezt a próbatételt nem kikerülni kell, hanem egyszerűen segíteni a diákokat abban, hogy sikeresen levizsgázzanak. A Sapientia évek óta érettségi felkészítőket tart Csíkszeredában és Marosvásárhelyen román nyelv és irodalomból, illetve matematikából. Nemcsak az érettségi előtt, hanem a nyár folyamán is, az őszi pótérettségit megelőzően” – fogalmazott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
Merre legyen az előre?
A felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács a közelmúltban közzétett jelentése az elmúlt évek felsőoktatási tendenciáit vizsgálja, és javaslatokat fogalmaz meg a további költségvetési eljárásokra.
A jelentésből kiderül például, hogy az elmúlt hét-nyolc év folyamán közel felére csökkent az egyetemisták száma. Míg 2007–2008-ban még összesen (a magán- és állami egyetemeken) több mint egymillió egyetemistát tartottak nyilván, addig a 2013–2014-es tanévben már csak 540 560-at, vagyis nem egészen a felét. Leginkább a magánegyetemek hallgatósága, illetve a fizetéses helyeken tanuló diákok száma csappant meg: 2013–2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, szemben a 2008–2009-es tanév 410 ezres számával.
A diáklétszám csökkenése azelső évre beiratkozók számát tekintve is jól érzékelhető. A 2007–2008-as tanévben 285 ezren kezdték első évüket alapképzésen, a 2013–2014-es tanévben – állandó csökkenő tendencia mellett – már csak 128966-an. Míg hét évvel ezelőtt még 141 ezren állami, 144 ezren pedig magánegyetemen kezdték az alapképzés első évét, addig tavaly 106 ezren döntöttek az államiképzés mellett, és csupán 22 251-en kezdtek magánegyetemeken. Vagyis összesen 122 018-cal kevesebb gólya volt tavaly a magánegyetemeken, mint hét évvel korábban.
Az egyetemisták létszámának csökkenése főként három tényezőnek tudható be: egyrészt a rendszerváltás óta kevesebb gyerek születik, ugyanakkor a 2005-ben elindított bolognai folyamat hatásai is érződnek néhány éve. Az is biztosan az okok között van, hogy az utóbbi években – a szigorúbb körülményeknek köszönhetően – jelentősen csökkent a sikeresen érettségizők száma. Az egyre csökkenő hallgatólétszám és a mind kevesebb fizetéses helyen tanuló diák a CNFIS szerint az állami támogatásoktól való hangsúlyosabb függőséghez vezet majd, több magánegyetem a csőd szélére juthat.
A jelentésből kiderül: 2013-ban a felsőoktatás költségvetési támogatás összesen 1,7 milliárd lej volt, a hazai össztermék (GDP) 0,29 százaléka. Ha figyelembe vesszük a 2012-es 4,95 százalékos inflációt, az előző évesnél is kisebb az összeg. Egyébként 2009 óta folyamatosan csökken az állami egyetemeknek szánt költségvetési támogatás. Tavaly az állam hallgatónként 1222 eurót fizetett, míg az OECD-államokban (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, amelynek Románia nem tagja) 2010 óta az átlagos érték 10600 euró. Az Eurostat adatai szerint az unióban Romániában a legalacsonyabb az oktatás költségvetési támogatása (2011-ben mindössze 3,07 százalék) és az egyetlen olyan ország, amelyben 2009 és 2011 között csökkent a hazai össztermékhez viszonyított támogatási arány.
Egymillió Erasmus-gyermek született
Szeptember 22-én tett közzé az Európai Bizottság egy, az Erasmus-program hatásairól készített tanulmányt. A kutatás 80 ezer hallgató és vállalkozás válaszait dolgozta fel, ezzel a legszélesebb körű ilyen jellegű vizsgálatnak számít. A tanulmány szerint az egykori Erasmus-ösztöndíjasok nagyobb valószínűséggel választanak külföldi párt maguknak: a volt Erasmus-diákok 33 százalékának van külföldi társa, míg a tanulmányaikat otthon végzők 13 százalékának a párja külföldi származású. Az Erasmus-diákok 27 százaléka köt hosszú távú párkapcsolatot a csereprogram alatt. Ezért az Európai Bizottság becslései szerint 1987 óta mintegy egymillió gyermek születhetett Erasmus-ösztöndíjasok kapcsolatából. A külföldi tapasztalatokkal rendelkező hallgatók tanulmányaik befejezése után jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon. A kizárólag hazai képzésben részt vevő társaikkal összehasonlítva a külföldi tanulmányi vagy képzési tapasztalatokkal rendelkezők körében 50 százalékkal alacsonyabb a tartósan munkanélküliek száma, és a tanulmányok elvégzésétől számított öt év múlva 23 százalékkal kevesebb köztük a munkanélküli. Az Erasmus-hallgatók 40 százaléka tanulmányai elvégzése után legalább egyszer tartózkodási országot váltott, vagy munkát vállalt külföldön, mintegy kétszer annyian próbáltak közülük szerencsét külföldön, mint a csak hazai képzésben résztvevők. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező diákok 93 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy külföldön éljen, ezzel szemben otthon maradt diáktársaik csupán 73 százaléka nem zárja ki ezt a lehetőséget. A 2014 januárjában indult Erasmus+ program révén 4 millióan mehetnek külföldre a következő hét évben (2014-2020), köztük 2 millió felsőoktatási hallgató és 300 ezer oktató. Az új program ezenkívül 135 ezer, nem európai partnerországból érkező hallgatónak és dolgozónak biztosít ösztöndíjat. Az új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram, az Erasmus+ a következő hét évben a korábbiakhoz képest 40 százalékkal több, mintegy 50 milliárd eurós forrásból gazdálkodhat.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)