Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. március 4.
Lakónegyed vagy ipari övezet? - Felháborodás a csángótelepen
Betelt a pohár a vajdahunyadi csángótelep zömében magyar lakói számára. Területük lakónegyednek minősül, ennek ellenére évek óta ipari tevékenység zajlik a környéken, ami pokollá teszi az emberek életét.
A körülbelül 120 házas negyedben három ócskavas központ működik, valamint egy karton és műanyag gyűjtőközpont, illetve egy betongyár. Amelyek jelentős lég- és hangszennyezést okoznak. A helybéliek évek óta kilincselnek a hatóságoknál az ipari tevékenység felfüggesztése érdekében. Eredménytelenül.
Elfogadhatatlan helyzet
A csepp, amely kicsordította a poharat a roncsautó-program. Az egyik ócskavas-gyűjtőközponthoz egymás után hozzák a kiselejtezni való roncsautókat, melyek immár két utcát foglaltak el. A helybéliek házai előtt. Az ezzel járó zaj és szennyezés igen felháborító, főleg, hogy a csángótelep lakónegyednek minősül, ahol tilos lenne ipari tevékenységet űzni, csupán a környék lakosságát kiszolgálni hívatott kiegészítő tevékenység (boltok, fodrász, rendelő, stb.) lehetséges, véli Lovász János helyi lakos.
A helybéliek 3 éve követelik az ügy orvoslását. Tíz beadványt adtak le Vajdahunyad önkormányzatánál, a megyei környezetvédelmi igazgatóságnál, illetve Hunyad megye prefektúrájánál. Egyes beadványokat 190 helyi lakos írta alá, érdemi változás azonban nem történt. Jóllehet 2008-ban a 2994-es határozat révén Ovidiu Hada polgármester elrendelte az ipari tevékenység felfüggesztését. Hatása ma sem érvényesül, noha még a kommunista időkben is azért térítették el a Csernát, hogy válasszák szét a lakónegyedet az ipari zónától.
Az ócskavas-központot üzemeltető cég azt állítja, hogy szabályos környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik, így hát törvényesen folytatja tevékenységét. „Tulajdonosa azt mondta nekünk, ha nem tetszik a helyzet, költözzünk el”, hangsúlyozza Lovász János, aki jóformán egész dossziéba gyűjtötte a számos lakossági panaszt.
A szomszédutcában a használt karton és műanyag gyűjtőközpont működik. Immár három éve. Szintén a lakóházak között. „Már hajnal ötkor kezdődik a gépkocsiforgalom. Zúgnak itt a fejünkbe egész nap”, mondja Sebestyén István, aki szembe lakik az üzemmel. Nyáron az onnan származó bűz tovább fokozza az elégedetlenséget. sőt, a gyűjtőközpont körül hemzsegnek a patkányok. „Feleségem beteg, nem is merem hazahozni, ide a fertőzési gócpont tőszomszédságába”, mondja elkeseredve.
A nagy kamionok forgalma nyomán ráadásul a csángótelepi házak falai is repedezni kezdtek. Mindezek mellé ott van a tűztől való félelem. Két éve akkora tűz volt, hogy öt tűzoltóautóval tudták csak eloltani. Ráadásul a nagy tűzoltóautók nehezen férnek el a burkolatlan, gödrökkel teli szűk kisutcákon, a környéken, pedig nincs vízforrás.
Jog és etika, avagy intézmények közötti pingpong
Egyetértünk az emberekkel, az erkölcsi oldalt azonban a jogival kell kiegészíteni. Az ominózus cégek szabályos engedélyekkel rendelkeznek, melyeket a megyei környezetvédelmi igazgatóság állított ki, szemléltette a helyzetet Györfi Jenő vajdahunyadi RMDSZ-es helyi tanácsos. A kohászváros önkormányzata olyan megoldást keres, amely szem előtt tartja a helyiek érdekeit és a cégek jogi hátterét is. Ovidiu Hada polgármestert nem sikerült elérni, sem személyesen, sem többszöri telefonos próbálkozás által, mivel az önkormányzat által kiírt tender lefoglalta egész nap folyamán.
Georgeta Barabás, a Hunyad megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetője viszont másképp látja a dolgokat. A működési engedélyt valóban az általa irányított intézmény adta ki, de a helyi tanács határozata nyomán. „A helyi tanács hatásköre eldönteni, hogy milyen tevékenységet engedélyeznek egy adott helyszínen, a környezetvédelem azt ellenőrzi, hogy az megfelel-e a törvényes előírásoknak”. Magyarán a tanács dönti el, hogy ipari tevékenység induljon lakónegyedben, ebbe a környezetvédelmieknek semmilyen beleszólása nem lehet, ők csupán azt veszik szemügyre, ha az ipari tevékenység törvényszerűen zajlik. Amennyiben ellenőrzések során a környezetvédelmi felügyelőség a környezetvédelmi engedélyben szereplő tételek áthágását tapasztalja, indítványozhatja a tevékenység felfüggesztését. Eddig többszöri pénzbírságot szabtak ki, amit az ócskavas-gyűjtők és a használt karton és műanyag-gyűjtők kifizettek, s tovább folytatják a helyi lakosok életét pokollá tévő tevékenységüket.
Miután fogadta a felháborodott csángótelepi lakosok küldöttségét, illetve a cégek engedélyezésének átvizsgálását kérte, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa ugyancsak az erkölcsi megközelítés és a jogi háttér ellentmondásában látja a legnagyobb problémát. Az ominózus cégek tudták, hogy baj lesz, ezért bebetonozták magukat mindenféle papírral. Még környezetvédelmi szakvizsgálatokat is beszereztek erre szakosodott cégektől.
A lakónegyedekben engedélyezett kiegészítő tevékenység fogalma is kemény dió. Elvileg szolgáltató jellegre vonatkozik, de hát azokat a nagy raktárakat, ahol most a gyűjtőközpontok működnek, még a rendszerváltás előtt épültek, akkor, amikor a kiegészítő tevékenységről szóló rendeletet adták ki.
Vagyis jelenleg nincs jogi alap a cégek elleni hatósági fellépéshez. Mindenesetre Dézsi helyszíni vizsgálatot rendelt el a prefektusi felügyelő testülettől, majd annak megállapításai tükrében összehívja az összes felet – helyi lakosok, cégek, vajdahunyadi önkormányzat, megyei környezetvédelem, stb. – közös megoldás keresésére.
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. április 20.
Idén is Festum Varadinum
Nagyvárad – 2010. április 25- május 2. között a Varadinum Kulturális Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Festum Varadinum ünnepségsorozatot. A részletekről kedden a fő szervezők tájékoztattak.
Biró Rozália, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a figyelmet: nyolc nap alatt negyvennyolc kulturális rendezvényt szerveznek, melyekért negyven civil szervezet a felelős. A siker érdekében a VKA ezúttal is együttműködik a négytörténelmi egyházzal és az RMDSZ-szel. Az alapítvány továbbra is arra törekszik, hogy a Festum Varadinum keretében támogassa a magyar civil szervezeteket, így egyetlen olyan jelentkezőt sem utasított vissza, amely kulturális programmal jelentkezett. A részletes műsort 800 programfüzet és 50 plakát hirdeti. A már megszokottnak mondható események természetesen az idén sem maradnak el, mint például az ünnepi istentiszteletek, illetve mise, a Szent László körmenet, az Apáról fiúra népművészeti találkozó, a történelmi vetélkedők vagy A Civil Társadalom Napja.
Folytonosság és hagyományőrzés
Dr. Fleisz János, a Varadinum Kulturális Alapítvány (VKA) kuratóriumi tagja leszögezte: a tévhitekkel ellentétben nem a testület zsúfol össze tendenciózusan rengeteg programot, hanem ennyi rendezvényt terjesztenek elő a váradi magyarok, a történelmi egyházak, a civil szervezetek, az önkormányzat és a politikai alakulatok. A kilenc kuratóriumi tag igyekszik úgy összeállítani a műsortervet, hogy lehetőleg ne történjen minden egyszerre. Ezért sem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint fölösleges ilyen hosszúra nyújtani az ünnepségsorozatot, elég lenne egyetlen hétvége, s gyorsan túl lennénk rajta. Megítélésében egyébként a Festum Varadinum a Kárpát-medence legnagyobb és kulturális eseménye, melyet folytonosság, közösségi összetartó erő, szervezettség és hagyományőrzés jellemez. Eddig közel 700 eseményt szerveztek, melyeken körülbelül negyedmillió érdeklődő vett részt. “A Varadinum a csúcson van, bár annak fanyalgók, akik az ellenkezőjét mondják. A jövője is biztosított, hiszen 2011-ben 20. alkalommal szervezzük meg, 2012-ben pedig az elindulás két évtizedes évfordulóját ünnepeljük. Az évek folyamán az arcok cserélődtek, tehát az utánpótlás is biztosított. Érdekes módon azok állítják azt, hogy csak az időseket vagy keveseket érdekelnek a programok, akik egyetlen rendezvényre sem mennek el”, közölte.
Elismerik a Festumot
Biró Rozália néhány fontosabb eseményre hívta fel a figyelmet, melyek azt bizonyítják, hogy a tudományos-kulturális élet reprezentatív személyiségei is elismerik a Festum fajsúlyos voltát. Április 28-án, szerdán 16 órától a KREK székházának Bartók termébenorvoskonferenciát tartanak, melyen részt vesz dr. Velkey György főorvos, gyermekgyógyász, dr. Kalmár László, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke és Cseke Attila egészségügyi miniszter is. Ugyanaznap este 7 órától az Evangélikus Egyházközségnek köszönhetően Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekesnő ad koncertet az állami filharmónia hangversenytermében. Április 29-én, csütörtökön 16.30 órától Sakkozásunk évszázadaiból címmel zajlik tudományos konferencia az Ady Endre Középiskolában, neves meghívottakkal. Az előre meghirdetett programtól eltérően a május 2-i díjkiosztó záróünnepségen a Csárdás!- A Kelet Tangója című táncdrámával lép fel a Honvéd Táncszínház, 19 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában. Az előadás rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, zenéjét Árendás Péter szerezte. A belépés ingyenes.
Ingyenes könyv
Április 25-én 10 órától Bölcskei Gusztáv debreceni püspök hirdet igét a várad-újvárosi református templomban, május 2-án 11 órától pedig Böcskei László váradi megyés püspök mutat be ünnepi szentmisét a Bazilikában, melyet a hagyományos Szent László körmenet követ. Érdekesnek igérkezik még a Varadinum Emlékkönyv 2003-2009 című kiadványnak a bemutatója, április 27-én este 7 órakor a filharmónia dísztermében. A megjelentetés érdekében a VKA a Communitas Alapítványnál, a Szülőföld Alapnál és az Eurotrans Alapítványnál pályázott sikerrel. A 400 oldalos könyvet 200 példányban adták ki, a bemutató résztvevői ingyen juthatnak hozzá.
Biró Rozália azt is bejelentette: működik az alapítvány www.vka.ro című honlapja, észrevételeket, ötleteket pedig a varadinum@yahoo.com e-mail címre várnak, hiszen a Festum Varadinum a helyi értékek bemutatásán túl azért van, hogy megfeleljen az igénylők elvárásainak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. április 27.
Időkapszula kerülhet a Mátyás-szoborcsoport belsejébe
Időkapszulát kíván elhelyezni a restaurálás alatt álló kolozsvári Mátyás-szoborcsoport belsejében az Amaryllis Társaság tiszteletbeli elnöke, László Bakk Anikó és Kolozsi Tibor szobrászművész, restaurátor, a kezdeményezés ötletgazdája. Az Üzenj a jövőnek Mátyás király lovával elnevezésű projekt keretében május 15-én, ünnepélyes keretek közt írott vagy rajzolt üzeneteket zárnának a szoborcsoport ló és lovas elemének belsejébe – tudtuk meg Kolozsi Tibortól.
Jelzés az utókornak. A restaurátorok május 15-én üzeneteket zárnának a szoborcsoport lovas elemének a belsejébe
„Az időkapszula ötlete akkor született, amikor a Mátyás-szoborcsoport lovas alakját felnyitottuk a restaurálási munkálatok alkalmával – magyarázta a szobrászművész. – Meglepődtünk, hogy nem találtunk benne valamilyen írásos dokumentumot, régi tárgyat, pénzérmét vagy újságpapírt. Ekkor jutott eszembe, hogy ott kéne hagyni valamit benne az utókor számára, azoknak, akik egy újabb restaurálás alkalmával kíváncsiak lesznek az alkotás belsejére.”
Kolozsi Tibor szobrászművész a Krónikának elmondta, gondolkodott azon, hogy milyen nyelven kellene üzenni az útókornak, lesznek-e még magyarok Kolozsváron, vagy legalább valaki, aki ért a nyelvünkön. „Lehet, hogy kínaiul kéne írni, mert megtörténhet, hogy párszáz év múlva ők uralják majd a civilizációt – jegyezte meg nevetve a restaurátor. – Tudom, hogy a hieroglifákat is sikerült megfejteni, de sajnos megtörténhet, hogy a magyar szövegekkel jócskán megnehezítenénk a leszármazottaink dolgát.”
Az üzenetek összegyűjtését vállaló Bordás Szabolcs a Krónikának elmondta, egyelőre kevesen érdeklődnek a nem mindennapi kezdeményezés iránt. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot – Fadrusz János világhírű alkotását – 1902. október 12-én avatták fel. A restaurálási munkálatok a tavaly nyáron kezdődtek, a közbeszerzési eljáráson nyertes Concefa Rt.-vel 2009. július 22-én megkötött szerződés szerint a főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre, 1,6 millió lej (380 ezer euró) plusz áfáért vállalta a kivitelezést.
A felújítás megvalósíthatósági tanulmányát 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A szoborcsoport felújítása becsült költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2010. április 28.
Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereiről
Nagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket.
Érdekességek
Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”.
Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó.
Tököli Magdolna

Váradi szellemiséget sugároz
Nagyvárad – Kedd este a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében mutatták be a Varadinum Emlékkönyv 2003-2009. című összefoglaló kiadványt.
Az egybegyűlteket Tódor Albert, az intézmény menedzser-igazgatója köszöntötte, majd a színpadra invitálta Biró Rozália alpolgármestert, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnökét. Az elöljáró arra emlékeztette a jelenlevőket: tizenkilenc esztendővel ezelőtt a négy történelmi egyház és az RMDSZ példaértékű összefogása útjára indította a Festum Varadinum ünnepséget. A rendezvény azóta “felnőtté cseperedett”, sokszínűsége, gazdagsága vagy éppen mássága pedig büszkeséggel kell eltöltsön bennünket, mert “amit nyújt, az mi magunk vagyunk”. Sokan talán helytelenítik, hogy mi értelme van annyi eseményt összezsúfolni nyolc napban, azonban a bátortalan, tétova lépésű civil szervezeteket is támogatni kell annak érdekében, hogy jó irányba haladjanak, igazi értéket nyújtsanak- vélekedett a kuratóriumi elnök. Biró Rozália ugyanakkor köszönetet mondott az emlékkönyv összeállítóinak: dr. Fleisz János és Wagner Izabella szerkesztőknek, az anyagokat, újságcikkeket válogató és gondozó Wagner Izabellának, Kelemen Máriának és Csilcser Lászlónak, valamint a kiadvány lektoráló Molnár Juditnak.
Művelődéstörténeti dokumentum
Dr. Fleisz János önkormányzati képviselő, kuratóriumi tag arra hívta fel a figyelmet: a közel 400 oldalas kötet nem előzmény nélküli, hiszen korábban már megjelent négy ehhez hasonló összefoglaló. A 2003 és 2009. között lezajlott Varadinum-események sajtóvisszhangját igyekszik reprodukálni, főleg a helyi napilapokban megjelent cikkek, írások alapján. Évről-évre közli a műsort, és az ehhez biggyesztett anyagokat. Olyan sok tudósítás, pozítiv vagy negatív kritika állt a rendelkezésükre, hogy a betűméreteket kétszer is csökkenteniük kellett, illetve a nagyobb számú képről is lemondtak. “A kötet művelődéstörténeti dokumentuma mindannak, ami az elmúlt hét évben a helyi magyarokkal történt. Nagyváradi szellemiséget sugároz, annak bizonyítéka, hogy mit tett a váradi magyarság 2003-2007. között”, fogalmazott.
Az emlékkönyvet Biró Rozália városházi titkárságán, Wagner Izabellánál lehet beszerezni, önköltségi áron.

2010. április 29.
A magyar kultúra helyzetéről
Nagyvárad – Szerdán a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében tizedik alkalommal rendezték meg A Civil Társadalom Napját, Kultúra és önkormányzatiság kilencven évvel Trianon után címmel.
Az Ady Endre Középiskolában lezajlott rendezvény szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), a váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány, a berettyóújfalui Megyei Népfőiskolai Egyesület, a budapesti Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága- Anyanyelvi Konferencia, valamint a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság voltak.
Délben Romhányi András, a budapesti Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus tanácsosa tartott előadást a tanintézet dísztermében, Kultúránk mai helyzetéről címmel. Értekezéséből egyebek mellett az derült ki, hogy a magyar társadalom kulturális és erkölcsi válságát éli, “létezik kevés normálisan gondolkodó és számos elhülyített személy”, akik önként mondanak le a valódi értékekről, olcsóbb és piaci szempontból gazdaságosabb termékek, illetve szolgáltatások kedvéért. Történik mindez annak betudhatóan, hogy fiskális szemlélet uralkodik, minden a piacnak van alárendelve. Nincs szükség sokoldalúan képzett, közösségi emberekre, csupán manipulálható, elszigetelt individumokra. Az előadó a Magyar nemzeti kulturális koncepció című tanulmány vázlatát is ismertette, melyet több közművelődési intézmény közösen dolgozott ki megvitatás céljából, és megpróbálják a “gondolkodó magyarok” legalább tíz százalékához eljuttatni.
Nagyvárad és a kultúra
Dr. Fleisz János önkormányzati képviselő, a BINCISZ elnöke Nagyvárad szerepe és küldetése a magyar kultúrában címmel tartott expozét. A város történetének azon jelentős fejezeteit emelte ki, melyek fontos szerepet játszottak a tudományos, az irodalmi, az egyházi és a művészeti élet fejlődése szempontjából. “Nagyvárad azon városok közé tartozik, mely nagy hagyományokkal rendelkezik a kulturális értékteremtés terén. A történelem folyamán mindig volt ereje ahhoz, hogy talpraálljon, s jelentősen gazdagítsa az egyetemes magyar kulturát. Reméljük, hogy a jövőben is megfelel ezen történelmi hivatásának”, fogalmazott. Ezt követően levetítettek egy Nagyváradról szóló dokumentumfilmet, melynek szerkesztő-rendezője Villányi Zoltán, operatőre pedig Kirsch Norbert.
A tanácskozás kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Szóba került a politika és a kultúra viszonya, a média és az értelmiség felelőssége, a népfőiskolák szerepe, valamint az is, hogy “miért utálják az anyaországi magyarok a határon túliakat”. Negatív kontextusban többször elhangzott Gáspár Győzike és Kiszel Tünde neve. Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, mint “a hazája sorsáért aggodó polgár” arra figyelmeztetett: a rendszerváltozás után felnőtt új nemzedék tagjai nem szereztek történelmi tapasztalatokat, ezért olyan jelszavakkal lehet “megetetni” őket, melyek korábban csúfos kudarcot vallottak.

2010. május 5, 6, 7.
Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

2010. május 28.
Nyelvrendőrséget!
Ilyentájt, érettségik meg tanév végi (fel)mérések idején a Magyarországgal határos országokban az oktatáspolitikusok rendre elálmélkodnak azon a makacs tényen, hogy van a tanulóknak egy népes csoportja, amely jobban beszéli az anyanyelvét, mint az állam hivatalos nyelvét. És ez roppant módon deprimálja őket a szakmai sikeresség szempontjából.
Mert hiába van ezerféle rendelet, tanterv, utasítás, tankönyv, módszertani segédlet, sőt nyelvtörvény, ezen a területen egyszerűen nem működik a pedagógiai tudomány, nincs előrelépés. Pocsékul szerepelnek a magyar gyerekek a szlovák, román, ukrán vizsgákon, és ezáltal nem tudnak rendesen betagozódni a nemzetállam keretei közé. Pedig nekik is mennyivel egyszerűbb lenne az életük, ha fel tudnák fogni azzal a primitívebb agyberendezésükkel.
Gyaníthatóan nem csak a pedagógusok szakmai felvértezettségén múlik az eredmény, hanem – ki kell mondani - a magyarországi politika burkolt és újabban nyíltan ellenséges viszonyulása bújik meg a jelenség mögött. Bujtogatják ezeket az egyszerű román, szlovák, szerb, ukrán állampolgárokat, akik ideológiai támogatást kapnak a lustaságukhoz. Mert alapvetően csak a lustaság áll az eredményeket nem produkáló magatartás mögött, ugyanis mindenki látott már három-négy éves apró gyermekeket hibátlanul beszélni szlovák (román, ukrán stb.) nyelven.
Az Orbán Viktor nevű választott vezető meg újabban állampolgársággal hitegeti őket, ami pedig durva beavatkozás más országok belügyeibe. Csak arra alkalmas a Budapesten megalkotott törvény, hogy további ellenállásra késztesse a nyelvtanuláshoz motiválatlanul hozzáálló tömegeket.
Arról nem is beszélve, hogy mindig alkalmatlan, rossz pillanatokban jönnek elő a magyarok ezzel a „most megmutatom” izmozással. Mindegyik szomszédos országban a szélsőségesen jobboldali pártoknak szállítanak a magatartásukkal muníciót, ahelyett, hogy tárgyalnának a szelídebben nacionalista középerőkkel, akik európaibbak, és csak annyira utálják a magyarokat, amennyire illendő, amennyiért nem jár kigolyózás a klubból.
Tovább kell menni a nyelvtörvény meg a többségi akarat által kijelölt úton. Nyelvi rendőrséget kell felállítani, amely helyben bírságol, és elveszi a kedvét a magyar nyelven megszólalóknak a közterületeken. Ha ezt megszokták, akkor előbb-utóbb ráneveljük őket, hogy egymás között is gyakorolják az államnyelvet, s ezáltal sikeresebben fog vizsgázni az ifjúság. Ennek következtében javulnak a vizsgaeredmények, sikeresebbek lesznek a fiatalok a munkaerőpiacon, mindenki jól jár.
Egyszerű, mint a pofon.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. június 15.
Mátyás király paripája viszi üzeneteinket a jövőbe
Közeledik a rendkívüli lovasposta feladási határideje
Többször adtunk hírt arról, hogy a restaurálás alatt lévő Mátyás király szoborcsoport lóalakjának belsejébe napjaink embere a jövőhöz intézett üzenetet helyeztethet el. Amikor majd egy-két évszázad múltán Fadrusz János remekműve esetleg újabb felújításra szorul, és a szakemberek ismét rákényszerülnek a szétszedésére, manapság írott üzeneteink előkerülhetnek. Hónapokkal ezelőtt beindult az üzenetek gyűjtése. Nem csak kolozsváriak vagy erdélyiek, hanem távolabb élő magyarok is fontosnak tartották gondolataik és vágyaik közlését azokkal az emberekkel, akikről most csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy ezen a területen fognak élni. Rájuk hárul majd a legnagyobb magyar király, a korabeli reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb támogatója emlékének-emlékművének gondozása. Belekíváncsiskodtunk az eddig beérkezett üzenetekbe, és – a teljesség igénye nélkül – ezekből idézzük a legérdekesebb gondolatokat.
Az üzenetek döntő többsége elektronikusan érkezett a gyűjtést elvállalókhoz, de sok klasszikus, különböző kiegészítő elemeket tartalmazó levél is célba talált. Az alábbiakban ezekből tallózunk.
Kedves jövő!
avagy következő generációk, kíváncsi vagyok, vajon hányban fognak ezek az üzenetek előbukkanni a ló hasából. Biztosan kiállítást rendeznek belőlük, történészek fogják nézegetni, ki tudja (ezért is írok most kézzel, sőt, tintával, hogy legyen érdekesebb!).
Ti még szoktatok kézzel írni? Én 23 éves vagyok, nemsokára végzett orvos leszek, és bizony többet írok laptopon, mint kézzel, kicsit nehezen is megy. Ti még használjátok az „emotikumokat”? Az angol rövidítéseket? Megvan-e még a Báthory István-líceum? Egyáltalán, vannak még magyar anyanyelvűek Kolozsváron? Megvan még a „Napoca” a Cluj után, vagy megszabadultatok a kommunista kor eme csodás emlékétől? Megoldottátok a génmanipulált kaja kontra bioétel problémát? Melyikük nyert? Gyógyítható-e a rák, az AIDS, az autoimmun betegségek? (Ezeken mennyit röhöghet egy 23. századi orvos, amikor a tudomány ezerszer túlhaladott rajtuk.)
Még sok kérdésem lenne, de abbahagyom, mert a válaszok úgyis néhány száz évet váratnak magukra. Vigyázzatok magatokra, örüljetek annak, ami szép, és ne ismételjétek meg a mi hibáinkat!
Mellékelem ötéves unokahúgom, Hanna, és hároméves keresztlányom, Blanka versét a jövőnek (illetve Mátyás király lovacskájának, mert a jövő fogalma még nem egészen tiszta számukra.).
Kedves utókor!
Szima Csilla vagyok, jelenleg kolozsvári lakos, őseim telepes magyarként kerültek a bánsági dombok közé, Igazfalvára, a magyar pusztáról. Szorgalmamnak és kitartó munkámnak köszönhetően kerültem Kolozsvárra. Tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Francia-Román Karán végeztem 1989-ben. Itt ismertem meg szászrégeni születésű, örmény-székely származású jövendőbelimet, akivel a mai napig békés házaséletet élünk. Márton gépészmérnökit végzett, jelenleg garázsipari berendezéseket árul a Proton Auto Kft.-nél. Én 14 évig szülőfalumban, majd Kolozsváron tanítottam franciát, jelenleg Kolozs-Karán románt és fakultatív magyart tanítok. Pedagógusként úgy érzem, nagy feladat hárul ránk abban, hogy a most elinduló új és újabb nemzedék magyarul ejti-e majd a szót. A válasz erre olyan egyszerűen hangzik, mint amilyen bonyolult mégis ez az egész jövő. A gyermek csak azt nyújtja, amit kap: szeretetre szeretetet, szép szóra mosolyt, magyar szóra magyar választ.
Gyermekeink, Szabolcs és Réka a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, matematika-informatika szakon tanulnak, jó eredménnyel. Néhány éve Csaba öcsém is Kolozsvárra költözött családjával, és jelenleg a Nokia kolozsvári leányvállalatánál dolgozik. Felesége gyógyszerész, két kislánya pedig még óvodás.
Szabadidőnkben szívesen barangolunk Kolozsvár környékén, szabadságunkat európai városok felkutatásával, történelmi múlt, építészeti remekművek csodálásával töltjük. Otthon kedvelem a konyhai munkát, rendszeresen sütök-főzök, ez nálam családi hagyomány. Az utókor számára egy ízletes tészta receptjét szeretném hagyni, amit nagymamámtól tanultam, és családom is nagyon szeret.
A kőthájas alakja hasonlít a hagyományos túrósbuktára; „édes tepertő”, mondja a férjem. Hozzávalók: 750 g háj, 1 kg finomliszt, 2–3 kanál cukor (csak!), csipetnyi só, 2 diónyi friss élesztő, 2 tojássárgája, 3–4 kanál olaj, tej az összegyúráshoz, pici ecet. Töltelék: 15 kanál darált dió, 13–15 kanál cukor, citromhéj, mazsola, illetve lekvár és porcukor. A hájat ledaráljuk. A lisztet, kevés cukrot, sót, élesztőt, tojássárgáját, olajat tejjel összegyúrjuk, míg hólyagos sima tésztát kapunk. Keleszteni hagyjuk letakarva meleg helyen, egy óra múlva vékonyra nyújtjuk, a háj 1/3-át a tésztára kenjük, majd összehajtjuk: jobbról balra, fentről le. Kicsit pihenni hagyjuk a tésztát, majd ugyanezt megismételjük a második és harmadik harmad hájjal, amit egy pici ecettel meglocsolunk. Figyelni kell a 3 hajtogatásra, ettől lesz a tészta réteges, mint a rétes! Ismét vékonyra nyújtjuk a tésztát, kicsi kockákat vágjuk, és tetszés szerint diókeverékkel vagy lekvárral töltjük. Forró sütőben közepes lángon sütjük, majd ha kihűlt, porcukorba forgatjuk. Jó étvágyat!
2010. május
• Ti, kik egy új kor szülötteiként e csodálatos szobor előtt álltok, halljátok meg, hogy miképpen éltünk mi ennek az új kornak küszöbén. Átvészeltük a nacionalista kommunizmus sötét éveit, amikor intézményeinket elvették vagy felszámolták, nemzetünket az utóbbi évszázadok legnagyobb méretű elsorvasztásával fenyegették, milliószámra telepítettek nyakunkra más nemzetet, azt hangoztatva, hogy mi nem létezünk. Templomainkat, iskoláinkat, kulturális intézményeinket, temetőinket, várainkat akarták elvenni, lerombolni vagy bizonyítani, hogy nem a mienk. Nem sikerült nekik, pedig diktátorkéz is munkálkodott fölöttünk.
Új kor jött el, amikor új erőkkel, lendülettel építjük a mi kis Erdélyországunkat, ezt a szép Tündérkertet. Most, 2010 tavaszán, megújul ez a csodálatos szobor. Sok mindent nem látok, nem érzek még, leginkább azért szorongok, hogy gyermekeim gyermekei otthon érezzék magukat ezen a földön, melyet nem hagytam el, mert szeretem. Mi, e nemzedék, harcoltunk, hogy itthon érezhessük magunkat. E harc most is tart. Ti, kik most olvassátok e sorokat, tudjátok meg, hogy a mi napjainkban minden azért történik, hogy száz év múlva emberi módon, magyarként létezzetek Erdélyben.
Váta Loránd színművész
• 2010. április 22-én a CFR labdarúgók négy ponttal vezetik a futballmezőnyt, és reméljük, hogy az évad végére újabb kupát és bajnoki címet szereznek majd. Mi mindezt megéljük, és büszkék vagyunk Pászkány bátyóra és a fiúkra. Sose felejtsétek el ezeket az éveket! A ti időtökben hogy áll a kolozsvári labdarúgás?
• 2000 szeptemberében jöttem először Kolozsvárra Szentegyházáról. Onnan nézve, egy 18 éves székelynek Kolozsvár „nagy és román város”. Amikor viszont láthattam a Mátyás szobrot, elfogott az érzés, hogy mégiscsak jó helyen járok, és nekem itt feladatom van. Édesapám úgy gondolta, hogy legnagyobb fiának legjobb, ha Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanul. Igaza lett! Azóta eltelt tíz év, és még mindig itt élek, és nagyon szeretem. Összejártam Európát és Amerikát, és úgy tűnik, Kolozsvárnál jobb hely nincs számomra.
Mátyás király több mint 500 éve elhunyt, de a szobra jelzi, hogy mi, magyarok, itt élünk, itt éltünk, és még sok dolgunk van itt. Ha ez a szobor még 500 évig hirdeti ezt, akkor a küldetését teljesítette.
Én jelenleg Kisbácsban lakom egy faházban, melynek pontos koordinátái: +460 47’ 22.77’’, +230 31’ 55.47’’. Ha majd ezt az üzenetet, ki tudja mikor, előveszik, az a kérésem, hogy juttassanak el ebből a levélből egy másolatot ebbe a házba, ahol most élünk, és ahol most írom egy Apple MacBook Pro laptopon ezt a levelet. Nem tudom, ki fog akkor itt élni, de remélem, hogy a leszármazottaim, akiket ezúton is üdvözlök.
• Amikor ezt a szobrot megrendelték, itt magyar állam és 83%-os magyar többség, valamint 13%-os román kisebbség volt. Most a magyarok aránya már csak 15%, de a románoké 83%, és a szobor nem a magyarság nagyságát, inkább kicsinységét jelképezi. Ha az olvasó egy újabb restaurálás miatt talál az üzenetre, akkor még üzlet a turizmus. Ha pedig ledöntötték a szobrot, akkor győzött a tömegdemokrácia alapvetése: az ember az embernek farkasa.
Nagy István (Pécska)
• Mivel Hunyadi Mátyásra a magyar és a román nép egyaránt büszke, szeretnénk, hogy Fadrusz János kolozsvári szoborcsoportjának felújítását a román illetékes szervek szakértő restaurátorra bízzák, hogy az még sokáig hirdethesse a magyar és a román történelem e nagy alakjának dicsőségét, és hogy sokáig díszíthesse Kolozsvár központját.
(A csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó szegedi zarándokcsoport, 31 aláírással)
• A szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola II. B. osztályosai külön paksamétára való anyagot, írásokat és rajzokat készítettek elő a „nagy útra”. Íme, néhány idézet-részlet:
„Sziasztok gyerekek, én irigyellek benneteket, mert a jövőben jobb lesz a világ, mint amikor én éltem.” „Én azt javasolom, hogy nagykorotokban ne csaljatok a pénzért.” „Én 1999-ben születtem, Zilahon. Szeretem a repülőgépeket, és remélem, hogy ti is fogtok repülőn utazni. Szeretnék ebben az időben is élni.”
„Azt üzenem a jövőbeli gyerekeknek, hogy tanuljanak jól. Remélem, sok új találmányotok van. Azt javasolom, ne verekedjetek, főleg a barátok.” „Én azt szeretném üzenni, hogy 50–100 év múlva is az emberek nagyon vigyázzanak a természetre. A gyerekeket a legjobb tudomány szerint tanítsák.” „2000-ben születtem Zilahon, és Szilágysomlyón lakom. Pilótának készülök egy Airbus A320-as gépre. Nagyon sok tanulásba és kemény munkába kerül. Vigyázzatok magatokra, sziasztok.”
• Kedves Olvasó, az a közös bennünk, hogy Te is szokatlan helyzetben láthatod Mátyás lovát. Hogy van? Remélem, a körülményekhez képest jól. Itt most felemelték, úgyhogy láthattam a talpát, gyanítom, hogy újra is patkolták. Igazán jó patkói lehettek, ha több mint száz évig kitartottak... Kíváncsi vagyok, ezek a mostaniak meddig bírják majd. Amúgy képzeld, mi folyton a száz évvel ezelőtti időket sírjuk vissza, azt gondoljuk, hogy akkor minden nagyon jó volt. Te jó ég... Ti is???
Kedves idegen! Remélem, hogy nem is vagy annyira idegen, mint most tűnik nekem. Egyszer ez a város a tied is lesz, mint ahogy most a mienk, és a te emlékeid kötődnek majd azokhoz a helyekhez, amelyekhez mi most annyira ragaszkodunk. Ha majd olvasod ezt a cetlit, kérlek, emlékezz meg egy pillanatra az egyetemistákról, akik itt kóstolgatták az életet, és mindig itt marad lelkükből egy darab. Amúgy, holnap, 2010. május 12-én ballagok... Hiába, mi is múlandóak vagyunk...
• Kedves Jövőbeliek! Remélem, még élnek itt magyarok, létezik még a jó öreg Hargita és Nagygalambfalva (innen jövök), és létezik még a csodás magyar nyelv. Szebb ez minden más nyelvnél, sokkal több dolgot lehet vele kifejezni, mint hinnétek. Remélem, tudjátok, kik: Hooligans, Rúzsa Magdi, Republic, Máté Péter, ha mégsem, keressetek rá youtube-on. Remélem, tudjátok mi az a túrós puliszka, és ismeritek, hogyan kell gyergyói módra főzni a pityókalevest. Ha netalán lesz utódom, és rám ismer innen, folytassa az általam elkezdett családfát, és viselje büszkén a magyar nevet! Magyarok, székelyek! Tanuljatok meg továbblépni, és derűlátással gondolni a holnapra.
• Hahó, magyarok! Remélem, léteztek még, és remélem, jobb emberek vagytok, mint mi.
• Az erdélyi magyar társadalom még mindig a múltba vágyik, felvállalván annak negatívumait, és elzárkózik a jövőtől, annak esetleges pozitívumaival.
• Kedves Időutazó, ne tévesszen meg a sok búsképűség. Tudd meg, hogy 2010. április havában Kolozsváron sok a fiatal, sok a kisgyerek, vannak jókedvű emberek, tervezünk, alkotunk, álmodunk, fákat és jázminbokrokat ültetünk. Pillanatnyilag világszerte nagy a káosz, ez tény, mégis sokan vagyunk, akik bízunk abban, hogy minden jóra fordul.
• Üdvözlet a múltból. Mint egykor Trójában, amikor harcosokat rejtettek a faló belsejébe, ma magyar szavakat rejtünk a bronz ló belsejébe. Adja Isten, hogy évek múlva ne csak nyelvemlék legyen ez, hanem Kolozsvár többsége értse, beszélje, szeresse és büszke legyen erre a nyelvre. A nyelv ma is menedékünk, identitásunk. Büszkék lehetünk rá. Ti, az utókor, őrizzétek tovább, adjátok át fiaitoknak.
• Ha a fentieken kívül még valakinek közölnivalója lenne az utókorhoz, június végéig megtehet, a következő címekre küldve az üzenetet: Amaryllis Társaság, 400294 Cluj-Napoca, str. Buzău nr.15., ap.12.; Bordás Szabolcs, bordaska@gmail.com, 0722-603731; Kovács Lehel, lehelet@yahoo.com, 0757-705877; Veres Mihály, misi@3pont.ro, www.amaryllis.ro/üzenet. Névtelen üzeneteket nem fogadnak el.

Mi van?!
Szőcs Géza frissen kinevezett kulturális államtitkár Magyarországon nagy interjút adott az Index című internetes újságnak. Örülünk, hogy egy kisebbségi sorba született, a diktatúra által meghurcolt szellemi ember elégtételt kap a sorstól, és a könyveivel, verseivel, műveltségével kivívott tekintélyt kamatoztathatja a magyarság javára.
Még a kinevezése előtt kavart egy kis zavart a Balassi Intézet másik minisztériumhoz kerülésével kapcsolatban, legyintettünk akkor, nehezen lesz a szellem szabad harcosából az államigazgatóság bürokratája, majd beletanul, megvan hozzá az intelligenciája. Az utóbbi vált most kérdésessé.
Ugyanis államtitkár úr el akarja indítani a „Julianus barát” programot, amelyben genetikusok felülvizsgálnák a finnugor elmélet érvényességét.
Államtitkár úr, a cikkhez csatolt életrajz szerint, magyar-orosz szakot végzett a Babeş-Bolyai Egyetemen Kolozsvárott. Bízunk abban, hogy nem felejtette még el az ott megszerzett tudást. Mert itt bizony a szezonnak a fazonnal történő összekeverése hangzott el a szájából, ami már egy érettségi vizsgán sem fér bele a tolerálható egyéni nézetek körébe.
A nyelvrokonság nyelvészeti kategória, semmi köze a genetikához. Mindkettő tudomány, saját szabályokkal, kutatási eredményekkel, elsajátítandó ismeretekkel, mielőtt e tárgykörökben megszólalásra vállalkozhatnánk, akár egy vizsgahelyzetben.
Tény, hogy a rokonság meg a történelem kérdéseiben rengeteg hagymázos meg mélymagyar megnyilatkozás olvasható, komoly piaca van a csakrákkal, sumérokkal, Jézuskirálysággal, Kárpát-medence ősbölcsővel foglalkozó elméleteknek, csak éppen ezek művelőinek semmi köze a tudományhoz. A nyelvtörténet nem tud mit kezdeni a genetika eredményeivel, és a genetikusok sem bújják az etimológiai szótárt.
A finnugor elmélet csak annyit jelent, hogy sok ezer évvel ezelőtt, a mai nyelvállapotból és a nyelvtörténeti emlékekből kikövetkeztethetően, azok, akiket a magyarok őseinek tekintünk, egy nyelvet beszéltek a mai finnek, észtek, manysik stb. őseivel. Ennyi. Hogy sok ezer év alatt még hányféle néppel kerültünk kapcsolatba mind genetikai mind nyelvi hatásokat tekintve, szinte kibogozhatatlan.
Nincs kétségem afelől, hogy államtitkár úr talál akár komoly tudományos tekintélyeket is a „Julianus barát” programban megfogalmazott fantazmagóriák kutatására. Azt is előre látom, hogy pénz is lesz, meg eredmény is. De kegyetlen röhögés is mindazon irányokból, ahol becsülete van a gondolkodásnak. Jobb lenne még idejében visszatérni a szellem és a tudomány értelemből épített bástyái közé.

2010. június 16.
Szőcs Géza, a fekete bárány
Mint ismeretes, az új magyar kormánystruktúra nyolc csúcsminisztériumot foglal magába, ezek között az egyik a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI), élén Réthelyi Miklós tárcavezetővel, amely minisztérium alá öt ágazat tartozik, mindeniket államtitkári rangú szakpolitikus irányítja. A tárca parlamenti államtitkára Halász János, közigazgatási államtitkára pedig Jávor András lett. A sportért Czene Attila, az oktatásért Hoffmann Rózsa, a szociálpolitikáért Soltész Miklós, az egészségügyért Szócska Miklós, míg a kultúráért Szőcs Géza felel államtitkárként.
Utóbbit már június 2-i kinevezése előtt számos támadás érte a választásokat csúfosan elbukott balliberális oldalról, de övön aluli ütéseket kapott származási helyéről, Erdélyből is. Szőcs Géza Marosvásárhelyen született 1953-ban, költő, író, szerkesztő, Szőcs István újságíró, kritikus fia. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon. 1979-80-ban Sütő András javaslatára egy évig Herder-ösztöndíjas volt Bécsben. 1981–82-ben szerkesztette az Ellenpontok című szamizdat kiadványt, amiért a román államvédelmi hatóság többször is letartóztatta és bántalmazta, ezután elhagyta Romániát. A rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt: 1990–91-ben az RMDSZ főtitkára, 1991–1993 között politikai alelnöke volt. Az RMDSZ-ből lassan kiszorították a bukaresti hatalom iránt lojális klikkek, a kilencvenes évek közepétől inkább csak íróként, könyvkiadóként, kultúrpolitikusként tevékenykedett, Magyarországon előbb a Duna Tv, később az első Orbán-kormány háttérembereként vállalt feladatokat.
Szőcs Géza mostani kinevezését a Fideszen belül is kísérte elutasítás, ám Orbán Viktor kitartott mellette. Tette ezt annak ellenére, hogy már idén áprilisban, amikor rögvest a választások után felröppent Szőcs esetleges „kultuszminiszteri” megbízatása, Erdélyből megindult az ellen való áskálódás. Az RMDSZ mai vezetői nem mertek ugyan nyíltan fellépni a szövetség egykori főtitkára ellen, ezért a pártsajtót használták fel a lejáratására. A nagyváradi Bihari Napló például még az új Orbán-kormány körvonalazódása előtt rávetette magát a költőre, s jól értesültségét mímelve próbálta meg politikai spekulációkra bírni és ezzel csőbe húzni a költőt, majd Máris lecserélhetik Szőcs Gézát! címmel valósággal beleszuggerálta volna a Fidesz-vezetésbe annak alkalmatlanságát. Ugyanezt tette a múlt héten az Index című budapesti balliberális portál, amely kötekedő-gunyoros nagyinterjúban próbálta Szőcs kultúr- és nemzetpolitikai koncepcióit dehonesztáló szövegkörnyezetben tálalni.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a Szőcs Gézát fúró RMDSZ ismét egy gyékényen árul a magyar nemzetre folyton rárontó magyarországi baloldallal.
*
Az új magyar kulturális államtitkár a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján Kecskeméten, az Országzászló emlékmű avatásán azt mondta, hogy kétféle nézet ütközik a magyar nemzet számára tragikus trianoni döntés kapcsán: az egyik szemlélet önmagunk feladásához és a trianoni döntés elfogadásához, röviden magához Trianonhoz vezet, a másik tagadja Trianon igazságosságát, és mindent meg kíván tenni azért, hogy a nemzet épségét visszaállítsa. Az első világháborút lezáró trianoni szerződés következtében kilencven éve kialakult határok megváltoztatására nincs lehetőség, de az Európai Unió esély a nemzet újraegyesítésére – mondta Szőcs Géza, hozzáfűzve: a mi feladatunk ennek a megvalósítása.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. június 29.
Értékünk az ember
Ez a felirat fogadta a Gyulafehérvári Caritas 20. születésnapját ünnepelni jövő vendégeket mind pénteken, a Segítő Mária Gimnázium díszlépcsőjén, mind másnap, a sportcsarnok előtt Csíkszeredában.
Június 25-én délután 5 órától a gimnázium dísztermébe hívta meg a szervezet mindazokat, akik mellette álltak az évek során, partnerek voltak a szeretetközvetítésben. A munkatársak mellett jelen voltak mind világi, mint egyházi személyek, erdélyi megyék és helyi önkormányzatok képviselői, külföldi partnerek, támogatók és a sajtó képviselői.
Az est moderátora, dr. Szakács Sándor köszöntötte a jelenlévőket, és elsőnek Tamás József segédpüspököt kérte a mikrofonhoz, aki úgy, mint a vidék legfőbb egyházi elöljárója, de úgy is, mint aki szolgálata kezdete óta szellemi és lelki támogatója a szervezetnek, méltatta az ünneplő munkatársak tevékenységét. Levetítésre került a múlt tevékenységét felidéző, 1992-ben készült rövidfilm, amelyben a szervezet elindításában és felépítésében közreműködő Linzi Caritas egykori igazgatója, Friedrich Mayrhofer beszélt arról a segítségről, amit vállaltak és az évek során következetesen teljesítettek is. Kerekasztal-beszélgetés következett a szervezet volt és jelenlegi igazgatóival, a kezdetekről dr. Vencser László, a hosszú évek kitartó erőfeszítéseiről Szász János, a jelenlegi helyzetről pedig dr. Márton András számolt be.
Majd következtek a méltatások és a születésnapi jókívánságok: Lukács Vilmos tanácsos a Hargita Megyei Tanács képviseletében, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, dr. Schmidt Lóránd mint a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője és a Maros Megyei Tanács képviseletében, Josef Mayr vikárius, a Linzi Caritas egykori rektora, Brigitte Merzhäuser, a Trieri Caritas igazgatóhelyettese és a Máltai Szeretetszolgálat egyházmegyei vezetője köszöntötte a születésnapját ünneplő Caritast.
Mivel születésnapkor ajándékot is szokás kapni-adni, ezúttal rendhagyó módon a szervezet ajándékozott. Istennek hála, hosszú azoknak a belföldi és külföldi személyeknek, intézményeknek, sajtóorgánumoknak és újságíróknak a névsora – helyszűke miatt itt most nem tudjuk felsorolni –, akik/amelyek az évek során kitartottak a szervezet mellett és lelkes partnerei voltak az intézményes Caritasnak. Mégis megjegyeznénk azokat a Maros megyei intézményeket és személyeket, akik díjakat vehettek át: Maros Megyei Tanács, Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, erdőszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászkézdi és szászrégeni önkormányzatok, a magánszemélyek közül Lorenzovici László, a sajtó kategóriában pedig az Erdélyi Magyar Televízió, Rádió GaGa, Marosvásárhelyi Rádió, Marosvásárhelyi Televízió, Népújság és a Zi de zi. Ezúttal ők vehették át a munkájukat elismerő díszoklevelet és emlékérmet.
Az esemény előtt és az állófogadás alatt a Csíki Kamarazenekar alkalomhoz illő muzsikával tette szebbé és emelte az est hangulatát.
Másnap, június 26-án, a kedvezőtlen időjárás miatt a csíksomlyói hármashalom-oltár elé tervezett rendezvény áttevődött a csíkszeredai sportcsarnokba. Színes programokkal és ajándékcsomaggal a szervezők ide várták már a reggeli órákban a Gyulafehérvári Caritas nagy családját. A zord időjárás ellenére több mint ötszázan jöttek el és vettek részt az egész napos rendezvényen, jelen voltak a jelenlegi és volt munkatársak családjukkal, az önkéntesek, belföldi és külföldi partnerek egyaránt.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet dr. Jakubinyi György érsek celebrált a jelen lévő papsággal együtt. Ezt követte a hivatalos felszólalók sora: volt és jelenlegi Caritas-igazgatók, a kezdetektől dolgozó munkatársak emlékeztek vissza az eseményekre, majd a partnerek és más Caritas-szervezetek képviselői méltatták a szervezetet. Közben a csarnokba behallatszott a gyermeksereg zsivaja, akik a családsegítő szolgálat és az önkéntesek által szervezet játszóházban töltötték kellemesen idejüket. Ebédidőben a Csángó panzió jóvoltából finom gulyással vendégelték meg az ünneplőket. A délután mozgalmasabban telt, miután megnézték az elmúlt 20 évről készült filmet, a munkatársakat meglepetés várta. Különböző fokozatú díjakban részesültek azok a kollégák, akik kerek évfordulójukat töltik a szervezetnél, így aranyfokozatban részesültek a Caritasnál a 16 és 20 év közötti munkaidejű kollégák, ezüst- fokozatban a 15, bronzfokozatban pedig a 10 és dicséretben azok, akik 5 éve dolgoznak a szervezet kötelékében. A díjazásokat játékos csoportfoglalkozások követték az önkéntesek moderálásával.
Az ünnepség a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertjével zárult. Az igazán jó hangulat mellett nem mellékes, hogy a jelenlévők 3.260 lejt adományoztak a szervezet ellátottai számára.
Molnár József
Népújság (Marosvásárhely)

2010. augusztus 3.
A Kárpátok forradalmára
Orbán Viktor Tusnádfürdőn is kijelentette, hogy nem akar a bankvilág Che Guevarája lenni. A hasonlítások, metaforák általában mindig sántítanak kicsit. A két jelenség között található azonosságok segítenek (esetleg) mélyebb érthetőséget adni a közlésnek. Vagy mélyen elgondolkodtatnak, mert valami nem passzol a kijelentés körül.

Che Guevara, anélkül, hogy időznénk az életút állomásaiban, emblematikusan baloldali ikon. A magyar konzervatív középerőt képviselő Fidesz ezzel a kommunista névvel idézőjelbe teszi saját harcát a hazai és nemzetközi hitelintézetek ellen. Jellegzetesen kommunista módon zajlik a kétfrontos háború: a Magyarországon működő bankok meg lesznek sarcolva, úgy kétszáz milliárdra, hogy nehogy már az emberekre kelljen újabb terheket rakni, a világbank pedig kapott egy ultimátumot, hogy nehogy már ők mondják meg, milyen legyen az ország költségvetése.
A két háború szétválaszthatatlan, a hazai bankok több mint kilencven százalékban külföldi tulajdonban vannak, a Világbank meg az Unió viszont mi magunk lennénk, amennyiben csatlakoztunk ezekhez a szervezetekhez, alakulatokhoz.
Fizessenek a gazdagok! Ez a politikai üzenet, amit dekódolt mind a nemzetközi sajtó, mind a tömegek. Baloldali szlogen, bár Che elvtárs radikálisabb megoldásokat javasolna, világforradalmi célzatossággal. Vagy fölvesszük a harcot a gaz imperializmus ellen, s akkor a kiirtásában, eltörlésében vagyunk érdekeltek, vagy tárgyalunk, és kölcsönösen kielégítő megoldást keresünk. Ezért nagyon szerencsétlen dolog idekeverni azt a szakállas pofát a pólókról, mert ő komolyan gondolta a forradalommal megteremtendő új világot, s bele is pusztult szegény, mert a kizsákmányolt tömegek nem úgy viselkedtek, ahogy a brosúrákban megírták a klasszikusok.
Várhatóan a bankok viszont úgy fognak viselkedni, ahogy elvárható, tovább fogják hárítani ügyfeleikre a bankadó terheit, s csak az emberek fizetik meg az új sarcot, a nemzetközi hitelminősítők és bankszakemberek pedig megtalálják a módját az ellenállásnak, mert mégiscsak ők osztják a pénzt. Talán a román/görög megoldás a célravezetőbb.
Vállalnak mindenféle megszorítást, s az IMF cserébe megengedi a hiánycél emelését, netán ad újabb hitelt. Akkor az emberek sztrájkolni meg tüntetni kezdenek, mire a kormány, mit is tehetne mást, kicsit lazít a gyeplőn, és jelenti az ellenőröknek, hogy nem lehetett száz százalékban teljesíteni a vállalásokat. Más történelem, másfajta hagyományok.
Orbán Viktornak el kell döntenie, akar-e a bankvilág Che Guevarája lenni.
Ha nem akar, akkor ne legyen, mondaná a székely bölcsesség stílszerűen, tusványosan, s le lehetne zárni a kérdést.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 17.
Ismerjük meg Kolozsvárt a könyvek által
Kiállítás-megnyitó a Kolozsvár Társaságnál
„Szoba könyv nélkül olyan, mint test lélek nélkül”. Ha továbbgondolnám ezt a cicerói idézetet, akkor Koós Ferencről, a kolozsvári Gaudeamus és Honterus könyvesboltok tulajdonosáról azt kellene mondanom, hogy az ő háza egy hatalmas nagy lélek, hiszen 56 000 kötetnyit számláló házi könyvtára van és minden könyvnek lelke van. Arról nem beszélve, hogy szinte mindegyikhez fűződik egy-egy történet, tulajdonosuk pontosan tudja, melyik könyvritkaságot hol és mikor szerezte be, hány példány található még – ha egyáltalán található – és álmában is le tudná emelni a kért kötetet a helyéről.
Nem csodálkoztam tehát azon, hogy a Kolozsvári Magyar Napok csütörtöki eseményei között fellelhető Kolozsvár könyvekben című kamarakiállítás anyagának összeállítására Koós Ferencet kérték fel, aki természetesen szívesen vállalta, hogy a saját könyvtárában fellelhető, Kolozsvárról szóló köteteket és metszeteket az érdeklődő közönség elé tárja. Persze, ilyenkor nehéz eldönteni, hogy a sok fontos és értékes kiadvány közül melyek a még fontosabbak és még értékesebbek, milyen tematika mentén történjen a válogatás, ezért aztán ki kellett találni valamiféle rendszert, és hát a helykérdés is befolyásolta a válogatást, hiszen el kellene kerülni a zsúfoltságot. Így állt össze végül az az öt témakör, amely köré csoportosítani lehetett a kiválasztott köteteket és metszeteket, a látvány ugyanis fontos része egy kiállításnak.
Az öt témakor: Honismereti és helytörténeti könyvek, Kolozsvár művészeti emlékei, Kolozsvár szellemi élete, Kolozsvári színház története, Kolozsvár román nyelven megjelent könyvekben. A négy tárlóba elhelyezett kötetek között találhatunk majd régi kiadványokat, de újabb kötetek is helyet kaptak, átlapozhatjuk a különböző emlékalbumokat, enciklopédiákat, fotóalbumokat. Látható a Civitates orbis terrarum 1597–1617 című, Braun–Hogenberg-féle kiadványban szereplő Kolozsvár-metszet (Kolozsvár városkép 1617, rajzolta Egidius van der Rye, metszette Georg Houfnagel), a Gaspar Bouttats-féle, 1686-os Kolozsvár-metszet, és végiglapozható a már említett Civitates orbis terrarum reprint kiadása.
Egy másik, rendkívüli érdekességre is felhívom a figyelmet: megtekinthető Fadrusz János portfólió albuma, amely 40x50-es fotókat tartalmaz Fadrusz alkotásairól, többek között a Mátyás-szoborról a felállítás előtt (Dunky-fivérek fotója), mindegyik fotón szerepel a szobrászművész aláírása, mintegy igazolásképpen, hogy a fotók az ő alkotásait ábrázolják.
Érdemes lesz tehát ellátogatni a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22/8) augusztus 19-én, csütörtökön délután 5 órakor sorra kerülő Kolozsvár könyvekben című kiállításra, bevezetőt mond Koós Ferenc, házigazda: Kántor Lajos, a Társaság elnöke. (Szervezők: Kolozsvár Társaság, Jolly kft., Honterus könyvesbolt). A kiállítás megtekinthető augusztus 19–24. között, a galéria augusztus 21-én, szombaton, és augusztus 22-én, vasárnap is nyitva tart, 10 és 16 óra között.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)

2010. szeptember 1.
XVI. Partiumi Honismereti Konferencia Nagyváradon
Bihar megye – A hét végén kerül sor Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében a XVI.Partiumi Honismereti Konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen. Központi téma: műemlékeink védelme; helytörténet; a 20. század öröksége.
A részletes program a következő:
Péntek 10 óráig: a vendégek fogadása, regisztráció; 10 óra – megnyitó, a résztvevőket köszönti: Csűry István református püspök és Fodor József vikárius (ökumenikus áhitat), Dukrét Géza, a PBMET elnöke, dr. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, Pető Csilla, parlamenti képviselő, Tempfli József püspök, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről, dr. Csorba Csaba, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke; 10.40 – a Fényes Elek-díjak átadása; 11.30 – szünet; 11.45 – plenáris ülés, elnök Dukrét Géza; 11.45 – Várad őstörténete, ásatások (Lakatos Attila történész, Nagyvárad); 12 – Várad története (Dukrét Géza, Nagyvárad); 12.25 – Nagyvárad a 19–20. században (dr. Fleisz János történész, Nagyvárad); 12.50 – Barokk egyházművészet Nagyváradon (Jakobovits Miklós, Nagyvárad); 13.2o – ebédszünet; 15 – a plenáris ülés folytatása, elnök Ujj János (Arad), 15 – A váradi vár északi kazamatának régészeti kutatása (Mihálka Nándor, Nagyvárad); 15.20 – Egy intézmény, valamint megálmodója és létrehozója (Tácsi Erika, Temesvár);15.40 – Arad megyei iskolák névadói (Matekovits Mihály, Arad); 16 – Bocskai István közterületi szobrai (dr. Berek Lajos, Budapest); 16.20 – Bocskai-emlékhelyek (Cs. Nagy Zoltán, Hajdúszoboszló); kiállítás: Bocskai István – dokumentumok, megnyitja Meleg Vilmos és Kupán Árpád; 16.40 – kérdések, hozzászólások; 17 – várlátogatás, ismerteti Jakabffy László építészmérnök; 18 – városnézés, idegenvezető Dukrét Géza, Péter I. Zoltán; 20 – vacsora; 21 – F. Márton Erzsébet színművész műsora.
Szombat, elnök dr. Jancsó Árpád (Temesvár), 9 óra – Sátoraljaújhely kapcsolata a Partiummal a 19–20. században (dr. Csorba Csaba, Szolnok); 9.20 – A legnagyobb magyar bihari napjai (Kupán Árpád, Nagyvárad); 9,40 – Nagyvárad Nadányi Zoltán költészetében (Bakó Endre, Debrecen); 10 – kérdések, hozzászólások; 10.10 – A szabadságharc zárófejezetének színhelye és háziasszonya (dr. Vajda Sándor, Borosjenő); 10.30 – Nyolcvan éve némult el az Érmellék pacsirtája (Ciorba Teréz, Érsemjén); 10.55 – kérdések, hozzászólások; 11.05 – Látogatás a barokk palotában és a Bazilikában, bemutatja Mons. Fodor József vikárius; 13 – ebédszünet; 14,30 – elnök Kupán Árpád (Nagyvárad); 14.30 – Felsőbánya Kálváriája (Hitter Ferenc, Felsőbánya); 14.50 – Nagyvárad elpusztult és megmentett egyházi műemlékei (Pásztai Ottó, Nagyvárad); 15.10 – Tündérhárfa ég és Föld között. A temesvár-gyárvárosi zsinagóga(Jancsó Árpád, Temesvár); 15.30 – Az épített örökség és a honismeret (Debreczeni-Droppán Béla, Budapest); 15.50 – kérdések, hozzászólások; 16– szünet; 16.20 – elnök Erdei János (Szilágysomlyó); 16.20 – Nagyszalonta, a Partium egyetlen hajdúvárosa (Dánielisz Endre, Nagyszalonta); 16.40 – A Püspökfürdő és a Félixfürdő a 20. század elején (dr. Jósa Piroska, Nagyvárad); 17 – A buziásfürdői ásványvíz-hasznosítás története (Vallasek István, Marosvásárhely); 17.20 – A resicabányai vízmű és a Grebla vízerőmű regényes története (Makai Zoltán, Nagyvárad); 17.40 – Az isaszegi református gyülekezet alapítása és szolgálata (Szendrő Dénes, Isaszeg); 18.00 – közgyűlés; 19.30 – vacsora; 20,30 – orgonahangverseny.
Vasárnap: szakmai kirándulás a Belényesi medencébe, idegenvezető Dánielisz Endre és Dukrét Géza. 8 óra – Nagyvárad–Belényes; 9.10 – Belényes: református templom, római katolikus templom; 10.10 – Belényes–Magyarremete; 10.20 – Magyarremete: 13. századi református templom; 11 – Magyarremete–Köröstárkány; 11.25 – Köröstárkány: református templom, hősök emlékműve; 12.25 – Belényes–Tenke; 13.25 – Tenke: református templom, természetrajzi múzeum; 14.25 – Tenke–Nagyszalonta;14.55 – ebéd Nagyszalontán; 16 – Nagyszalonta: református templom, Arany-múzeum; 18.30 – Nagyszalonta–Nagyvárad.
A rendezvény támogatói: Bihar Megyei Tanács, RMDSZ Bihar megyei szervezete, Partiumi Keresztény Egyetem, Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, Királyhágómelléki Református Egyházkerület.

2010. szeptember 5.
Folytatódnak a restaurálási munkálatok Gyulafehérváron
A Gyulafehérvári Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat. Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak a kiesése következtében a ’90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a Gyulafehérvári Érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok elvégzésére és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig.
A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismerést nyert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk.
A székesegyház helyreállításának jelen szakaszában a szentély és a kórus teljes felújítására kerül sor. A helyreállítás megtervezésére a Macalik Arnold építész által vezetett kolozsvári FKM Kft. kapott megbízást. A tervezés első szakaszában számos szakembert felkértünk, hogy a szükséges kutatásokat hajtsák végre és tegyék meg javaslataikat a szakterületükön. Művészettörténészek, szakrestaurátorok, statikusok, építészek tanulmányozták a helyreállításra váró épületrészt, az Egyházművészeti Bizottság (EMÜB) bevonásával a helyreállítási koncepció véglegessé vált.
A munkálatok jogát közbeszerzés alapján a csíkszeredai Harbau Kft. és a gyulafehérvári Grup Corint Kft. konzorciuma nyerte el. A restaurálási munkálatok augusztus 12-én kezdődtek el és tíz hónapot vesznek igénybe.
Bár az érseki palota főhomlokzatát 2000 és 2002 között helyreállították, a belső udvar, valamint a további külső homlokzatok elhanyagolt állapotban vannak: a málló vakolatok, megöregedett, károsodott nyílászárók, a kőajtó- és ablakkeretek esztétikailag rossz benyomást keltenek és hőszigetelési igényeket nem teljesítenek. A munkálat megtervezésére a nagyszebeni Guttmann Szabolcs építész (Arh Service Guttmann & Co) kapott megbízást.
A munkálatot a közbeszerzési kiírás nyomán a csíkszeredai Harbau Kft. nyerte meg. Ez a szentély restaurálási munkálataihoz hasonlóan idén augusztus 12-én kezdődött és a tervek szerint 11 hónapot tart.
A két nagy helyreállítási munkálat értéke meghaladja az 1 000 000 eurót. Ezt az összeget az érsekség önerőből képtelen lett volna fedezni. Sikerült azonban a romániai illetékes hatóságokkal olyan megállapodásra jutni, hogy a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet mindkét helyreállítási munkálat tetemes részét finanszírozza. Ezenfelül azonban még nagyon sok adomány szükséges. Történelmi székesegyházunk bőkezű mecénások és a hívek adományainak köszönhetően épült évszázadok során, fenntartása és az utókor számára való megőrzése érdekében azonban mindannyiunknak össze kell fognunk. Bármilyen felajánlást, támogatást és ötletet szívesen fogadunk.
Szász János. Vasárnap (Kolozsvár)

2010. szeptember 6.
A műemlékvédelem sürgőssége és esélyei
Szeptember 3-a és 5-e között rendezte meg a XVI. Honismereti Konferenciát Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET). A konferencia központi témája a műemlékek védelme volt, tekintve, hogy Erdély műemlékekben rendkívül gazdag, a téma igen aktuális.
Ennek ellenére a műemlékvédők nevelése is és a munka anyagi támogatása is kismértékű.
Dukrét Géza, a házigazda PBMET elnöke helybéli vár múltjáról tartott előadást, Várad története címmel, Fleisz János egyetemi tanár dolgozatát felesége, Fleisz Judit olvasta fel, melyben Nagyvárad fontosságának alakulásáról értekezett, hogyan veszítette el a város folyamatosan referenciaszerepét. Lakatos-Balla Attila régész lelőhelyekről tartott előadást, valamint azon jelentős személyiségekről, akik őstörténeti kutatást indítottak el Nagyváradon.
A rendezvény fontos momentumaként kiosztották a Fényes Elek-díjat amelyet, azon személyiségek kapnak akik helytörténeti munkájukkal, örökségvédelmi tevékenységükkel, valamint a honismeret területén kifejtett építő munkásságukkal jelentőset alkottak. Elismerésben részesült Tácsi Erika német– magyar szakos tanárnő, Mihálka Magdolna zenetanárnő, korrektor, Gellért Gyula lelkipásztor és Starmüller Géza műépítész, amatőr festő.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. október 1.
Eszmecsere volt szerda délután a nagyváradi városháza dísztermében: a város főtereinek sorsáról beszélgettek civilek a szakemberrel. Mivel nem a polgármesteri hivatal kezdeményezte a beszélgetést, hanem az RMDSZ nagyváradi elnöke, önkormányzati frakcióvezetője, Biró Rozália alpolgármester, és az végig magyarul folyt, a közvitán így túlnyomórészt magyar nemzetiségűek vettek részt, a közösség egyfajta fórumává alakítva a rendezvényt. Bő két órát tartott a tanácskozás.
Az ókor agórája a trendi – állítólag
Mindenekelőtt a moderátori feladatokat is ellátó „házigazda”, Biró Rozália alpolgármester ismertette a témát. Az önkormányzatnak lehetősége van uniós forrásokból több mint 10 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatásra szert tenni városrendezés címén. A megpályázott összeg nagy részét a vár különböző épülettömbjeinek felújítására szánják, egyéb városi tulajdonú épületeket is felújítanának, s ezeken túl 3,2 millió eurója maradna Nagyváradnak, amit az egykoron a városalapító királyról, Szent Lászlóról és a Bémer László néhai püspökről elnevezett terek átalakítására szánnak. (Bevezetőjében egyébiránt az elöljáró külön kérte a jelenlévőket, hogy kizárólag a terekkel kapcsolatban szóljanak hozzá, ez alkalommal ne a szövetség városi tanácsbeli frakcióját értékeljék-bírálják. Továbbá tekintsenek el az irrealitásoktól, amiképpen egyébként a helyhatóság se vette figyelembe azokat a megvalósíthatatlan tervezeteket, melyekben egyebek mellett a főtér alatt vezettetnék el a közúti forgalmat, avagy az „útban levő” Szent László-templomot költöztetnék el.) Az átalakítás mikéntjét pedig az önkormányzat megpályáztatta. Számos elképzelés született, ezek közül jelenleg kettő jutott el a részletesebb kidolgozás előtti fázisba. Ezek tervezői Anamaria Szabó és Emődi Tamás váradi építészek. A közösség vitadélutánján utóbbi volt jelen. Fel is kérte őt az RMDSZ-frakció vezetője, ismertesse a két tervezetet.
A téma súlya miatt a művészettörténész-építész hosszas bevezetőt tartott – amint mondta, a félreértések elkerülése végett van erre szükség. Ismertette mindenekelőtt a városok főtereinek történeti funkcióit, illetőleg azok változásait. Egészen az előző századfordulóig nagyrészt vásárterei voltak a településeknek, azután megkezdődött azok parkosítása. Mondandóját számos fényképpel illusztrálta, így azt is, hogy napjaink (nyugaton immár bő félévszázada) trendje, hogy egyfajta agórákká alakítják vissza. Mindennek velejárója, hogy a zöldövezetek eltűnnek a főterekről, illetőleg mindösszesen pár fa marad meg belőlük. Egyébként mindkét terv a Szent László térnek is nagyrészt ezt a funkcióját emelné ki. A forgalmat korlátoznák a lehetőségek függvényében, azaz csak az Olaszit Újvárossal összekötő út maradna meg, a terek többi részét átadnák a gyalogosforgalomnak. Aberráltnak is mondta a jelenlegi állapotot, amelyben keskeny járdákon lehet mindösszesen közlekedniük a gyalogosoknak. Mindkét tervező elképzelésében az autómentes Zöldfa utcán keresztül kötnék össze a Nagyvásár teret a Szent Lászlóval. A tereket burkolnák, a mintában térnek el valamelyest. A díszítésben az előző századelőt imitálnák.
Mégiscsak szebb a zöld a betonnál
A hozzászólások rendje előtt az alpolgármester tudatta, hogy a városnak a terek alatti infrastruktúrát önerőből kell megújítania. Szólt arról is, hogy egyelőre nincs itt az ideje a terek szobrairól vitázni. „A tervezőknek mi a bajuk a zölddel?” – kérdezte az első hozzászóló, Zatykó Gyula mérnök-vállalkozó. A Magyar Polgári Párt városi elnöke nehezményezte, hogy az RMDSZ-esek későn kérdezik meg a váradi magyarságot, hiszen a pályázatot nemsokára le kell adni a szaktestülethez. Az alpolgármester reagált erre: a tervezetet ugyan október végéig le kell adni, ám azt a későbbiekben is lehet „finomhangolni”; nemrégiben készültek el az építészek elképzeléseikkel, ellenben a részletekben lehet még azokon alakítani, ebben várják a polgárok javaslatait. Budaházy István gyógyszerész is arról szólt, hogy őrültség a zöldövezetet pusztítani. Hasonlóan vélekedett Török Sándor mérnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke is: létfontosságúak az árnyékos nagy fák, több fasort is szívesen látna tereinken. „Halpiaccá” sem változtatná a tereket, azaz nem szeretné, ha bódék lepnék el azokat. A „drasztikus” változtatást ellenezte Popa Melinda fogorvos, szerinte nem kell mindenáron majmolni a nyugatot, főleg nem a flaszter kialakításában.
A helyeslő morgást Emődi Tamás csillapította valamelyest: egy felvétellel igazolta, hogy bizony a Szent László tér, amikor még hivatalosan is ez volt a neve, úgy nézett ki, mint, amilyet ő tervezett. A fogorvos a „manele” nevezetű műcigányzene és a balkáni lacikonyhák megjelenésétől tartott még. Egy másik hozzászóló elismerte, hogy Emődi terve szerint számbelileg tizeneggyel több lenne a fa, de rámutatott, hogy azok lombozatban kevesebbek lennének. Szűcs Attila nyugdíjas úrhatnámságot vélt felfedezni: amint látnak egy fát vagy egy tócsát, kivágják azt, illetőleg lebetonozzák. Attól fél, hogy a főtér is hasonul a Fő utca korzójához, amely pedig temetőszerű, élettelen. Pont az élet visszatérésének bizonyosságát látta az elképzelésekben Csomortányi István mérnök, az Erdélyi Magyar Ifjak elnökségi tagja abban, hogy a főtérnek visszaadják a fő funkcióját. Mindazonáltal elsiettetnek tartja a városvezetőség lépéseit, szerinte a terek átalakítását egy átfogó városrendezési koncepcióba kellene illeszteni. Semmiképpen sem szabadna mindennek a kampányban egyfajta felmutatnivalónak lennie, azaz hasonulnia a korábbiakhoz, amikor is a Fő utcát sebtében felújították még a helyhatósági választások előtt. Amikor a betonból „kinövő” fát lát, sírhatnékja támad – vallotta egy hozzászóló hölgy, aki szerint a terek átalakítása előtt a parkolási gondokat kellene megoldani. A jelenlegi állapotnál családbarátabbnak tartja az Emődi Tamás elképzelte Szent László teret Nagy József Barna, a váradi EMI tiszteltbeli elnöke. Külön méltányolta, hogy igazi biciklis utakat is terveztek, viszont több szökőkút kellene szerinte.
Az RMDSZ-frakció nagy része jelen volt, de szerencsére a politikusok nem monopolizálták a diskurzust. Fleisz János több „váradiságot” szeretne a tervekben. Amint rámutatott, Várad ugyan európai középváros, mégis a nagyokkal mert gondolkodni története során. Pásztor Sándor szerint egyetlen mérce alapján kell megítélni a terveket: melyik vonja ki jobban a közúti forgalmat a terekről. Sárközi Zoltán szerint kirakodóvásárnak is kell lennie olykor a főtérnek. A zöldövezetekkel kapcsolatban elmondta, hogy ami a tereken elvész, azt pótolni kell parkok, ligetek kialakításával.
Egy fiatal hozzászóló hangoztatta: ha platánfák alatt akar a családjával sétálni, akkor parkba megy, a főteret pedig mint találkozóhelyet képzeli el. Szerinte fontos, hogy ebben ne kössünk kompromisszumot, merthogy a mostani káoszszerű állapotokhoz vezet, ha a főtér tér és park is lesz egyaránt. Egyenesen a generációs különbségeket látta a hozzászólásokban Bimbó Szuhai Tibor mérnök, a közterület-felügyelő vállalat egyik vezetője. Ő is több szökőkutat szeretne, valamint igenis nagyobb fákat, hogy azok valamelyest elnyomják a flaszteren uralkodó böhöm lovasszobrot. Komáromi Ernő mérnök, az EMNT városi szervezetének elnökségi tagja a váradi tradíció továbbélése egyik formájaként a fák törzsét óvó rácsozat fontosságát mondta. Ez szerepel Emődi tervében, igaz, nem a hagyományos kerek formában, hanem a kialakítandó geometriai formákhoz hasonulva, immár négyzetes alakban. Agyagási Ernő mérnök, szintén a városi EMNT elnökségi tagja rámutatott, hogy a tér felújítása önmagában nem elegendő, ezzel párhuzamosan az ottani épületek állagát is javítani kellene, hogy végre ismét a város éke lehessen a Szent László és a Bémer tér.
Zárásként Biró Rozália összegezte röviden a javaslatokat: a váradi magyarok talán kicsit nyakasságból is, de több zöldet szeretnének látni főterükön. A bő kétórás megbeszélés javaslatait az RMDSZ-frakció igyekszik majd beépíteni abba a végleges tervbe, amelyet október végén nyújtanak majd be a pályázatot elbíráló szaktestülethez. A közösség fórumáról láthatóan zömében elégedetten távoztak a polgárok, hiszen az esetleges politikai nézetkülönbségeken túl a váradiság uralta a megbeszélést.
Megyeri Tamás Róbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. október 6.
Civil kerekasztal Nagyváradon – Lehet a politikától független magyar kulturális élet?
Tavaly decemberben alakult meg a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) huszonhat magyar civil szervezetet toborozva alapító tagjai közé. Hétfő délután a váradi Posticumban tartottak ülést, amelyen a legaktuálisabb, a megyeszékhely magyar közösségét érintő kulturális eseményekről és problémákról tanácskoztak. A huszonhat alapító szervezetnek még a fele sem képviseltette magát. Az ülést Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (Bincisz) elnöke vezette. Mint megtudtuk, a hétfői tanácskozás azt a decemberben esedékes gyűlést volt hivatott előkészíteni, amelyen az NCK egyéves évfordulóját ünnepli, s feltérképezi azt az utat, amelyen a szervezet folytatni akarja tevékenységét.
Több téma került terítékre. Fleisz kihangsúlyozta, hogy az NCK-nak arra kell törekednie, hogy semmilyen politikai irányzatnak ne kötelezze el magát. A civil kerekasztalhoz csatlakozott tagszervezeteket azonban nem lehet kötelezni semmilyen politikai pártállásra, sem elhatárolódásra. Ennek függvényében a civil szervezet elnökének az a kijelentése, miszerint a kulturális rendezvények megszervezése ne függjön politikai szervezetektől, eléggé kivitelezhetetlen vágyálomnak tűnik, ugyanis azzal az ülés részvevői is tisztában voltak, hogy „márpedig pénz nélkül manapság nincs kultúra”, nincsenek rendezvények, a pénzt pedig a politikai pártok ítélik oda. Az NCK egy nem bejegyzett, független szövetség, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nagyjából semmilyen nyomást sem gyakorolhat azokra a „pénzosztó hivatalokra”, amelyek politikai szervezetek nyúlványaiként működnek.
Fleisz előállt egy olyan javaslattal, hogy az NCK hozzon létre egy kulturális kuratóriumot, amelynek tagjai rangsorolnák fontossági sorrendben a Váradon szervezendő rendezvényeket, odafigyelnek arra, hogy ezeket ne szervezzék egymásra, s megtartásuk lehetőleg ne gerjesszen a magyar közönséget megosztó politikai indulatokat. Ezt a javaslatot azonban végül nem fogadták el.
Az ülésen szót kapott Rencsik Imre, a Posticum Keresztény Kulturális és Ifjúsági Központ egyik vezetője, aki ebben az évben az NCK ügyvezetői tisztségét tölti be. Az ügyvezető elmondta, folyamatosan dolgoznak azon, hogy az NCK közérdekű információi a világhálón is elérhetőek legyenek. A Posticum és Rencsik erre az évre vállalta a szervezet ügyeinek intézését, a következő esztendő ügyvezetőjét majd a decemberi gyűlésen választják meg. Több jelenlevő úgy vélte, jó lenne, ha Rencsik maradna a következő évben is az ügyvezető, ugyanis elégedettek voltak eddigi munkájával, s a Posticum is megfelelő „bázisként” szolgált.
Meleg Attila, az MM Pódium vezetője is beszélt terveikről. Szó esett A művelődés hete – A tanulás ünnepe rendezvénysorozat tervbe vett eseményeiről, s javaslatokat vetettek fel a Magyar Kultúra Ünnepe 2011 című rendezvény megszervezéséről is.. Az ülés végén érdekes vita alakult ki arról is, miért nem mennek a fiatalok a rendezvényekre, hogyan lehetne ezen változtatni, milyen is a közönségbarát rendezvény. Végül Fleisz megköszönte a jelenlevőknek a részvételt és a hozzászólásokat, s reményét fejezte ki, hogy a Nagyváradi Civil Kerekasztal ezután még jobban tudja segíteni és szolgálni a magyar kultúra megmaradását a Pece-parti Párizsban.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. október 11.
Templomavató hálaadó istentisztelet Lugoson
Csűry István királyhágómelléki református püspök részvételével avatták fel vasárnap délután a felújított lugosi református templomot.
A templomavató hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Csűry István református püspök, részt vettek és köszöntőket mondtak Pataki Károly, az egyházmegye főgondnoka, a lugosi felekezetek képviselői, a református egyházmegye lelkipásztorai, valamint Révész Jánosné Abruczki Anikó, az etyeki testvérgyülekezet lelkipásztora, Marossy Zoltán alprefektus, Francisc Boldea lugosi polgármester, Halász Ferenc Temes megyei és Pozsár József lugosi RMDSZ-elnökök. Csáki Katalin elmondta Fülöp Lídia lugosi költő erre az alkalomra írt Templomavatásra című versét. Vasárnap ünnepelték a lugosi és az etyeki (Magyarország) református gyülekezetek közötti testvérkapcsolat létrejöttének tizedik évfordulóját is.
Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor a Nyugati Jelennek elmondta: húsvét után fogtak hozzá a templomtorony és a tető deszkázatának felújításához, a tetőcserepeknek Lindab típusú cserepekre való kicseréléséhez, valamint a templom külső felületének teljes újravakolásához és festéséhez. Az augusztus végén elkészült, 330 ezer lejbe került felújítási munkálatok költségeit a gyülekezet tagjainak adományaiból, a bérleti díjakból és két egyháztagtól kapott kamatmentes kölcsönből fedezték. Erdély.ma

2010. október 20.
Könyvbemutató Berettyóújfaluban: Főhajtás püspökeink emléke előtt
A Művelődés Hete- Tanulás Ünnepe rendezvénysorozat keretében kedden Berettyóújfaluban is bemutatták a Főhajtás püspökeink emléke előtt. Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei című nagyváradi tanulmánykötetet.
A Nadányi Zoltán Művelődési Központban megszervezett bemutató előtt Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és beszélt a népfőiskolák jelentőségéről, illetve arról, hogy ez az alkalom Berettyóújfaluban a Népfőiskolai Esték ezen túl évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozat kezdő eseménye. Bejelentette, hogy a bemutatásra kerülő kötet másik szerkesztője Mons. Fodor József a magyar köztársasági elnök nagyváradi látogatása miatt nem tud jelen lenni. Ezután dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke ismertette a szombaton már Nagyváradon bemutatott kötet létrejöttének körülményeit. Elmondta, hogy 2009-ben volt éppen 10 éve annak, hogy az általa létrehozott Sapientia Varadiensis Alapítvány elhatározta, évente megemlékezést szervez, amely Nagyvárad tudós püspökei életét, tevékenységét és alkotásait teszi a középpontba. Az elmúlt 10 év eseményeire is visszatekintő kötet a sikeres tavalyi rendezvény előadásainak írott változatát gyűjti össze. Akkor Bémer László és Szaniszló Ferenc váradi püspökökre emlékeztek. A tanulmányok szerzői között a két szerkesztőn, dr. Fleisz János és Mons Fodor Józsefen kívül, olyan ismert személyek, mint Exc. dr. Ternyák Csaba egri érsek, dr. Gergely Jenő, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, aki sajnos időközben elhunyt, Pál Ferenc a szombathelyi püspöki levéltár levéltárosa találhatóak. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Sapientia Varadiensis Alapítvány által kiadott kötet a Litera Print nyomdában készült és a végén a megemlékezések képeiből is közread néhányat. Dr. Fleisz János hangsúlyozta, hogy a könyv megőrzi, mind a püspökök, mind pedig a rendezvények emlékét. Értéke elsősorban abban rejlik, hogy hozzájárul ahhoz, hogy sok kiváló egyházi személyiségeink emléke élénk maradjon, majd elmondta, hogy reményei szerint a 2010-ben elhangzott előadásokat is meg fogják tudni jelenttetni. A közönség által feltett kérdésékre is sor került, többek között részletek hangzottak el Bogdánffy Szilárd nagyváradi boldoggá avatásának jelentőségéről és előkészületeiről, a levéltári tudományos kutatás mai helyzetéről, illetve a váradi katolikus és református egyház, művelődéstörténeti szerepéről. A jó hangulatú találkozó a kötet dedikálásával ért véget.

2010. október 24.
Az ’56-os hősökre emlékeztek
Nagyvárad – Az 1956-os magyarországi forradalom hőseire emlékeztek szombaton Nagyváradon is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
A szombat délelőtti koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mondott dr. Fleisz János történész, a Bincisz elnöke, aki hangsúlyozta, hogy 1956 október 23-a tanulsága, és egyben a magyar forradalmi hagyomány üzenete az, hogy nem a népnek kell felelnie a hatalom gyakorlói előtt, hanem a mindenkori hatalomnak kell elszámolnia a nép előtt. Így lehetett 1956 üzenete a demokrácia üzenete, így lehet 1956 eszméje ma is érvényes. Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében szintén 1956 jelentőségét hangsúlyozta, mert mint mondta „1956-ban a pesti srácok példát adtak nekünk arról, hogyan kell végletekig szeretni a nemzetet.” A forradalmat aktuálpolitikai eseményekhez kötve kijelentette: a magyar nemzet 2010-ben vértelen forradalommal jelölte meg azt az utat, amelyen járni kíván. Ebben az összefüggésben a közelmúlt magyarországi és a jelenlegi romániai magyar politikai döntéshozóinak elszámoltatásának szükségessgét hangsúlyozta.
Elszámoltatást! Az utolsó szónok Tőkés László az Európai Parlament alelnöke volt, aki elmondta: „hiába mondjuk el, hogy szabadság csillaga volt hajdan a magyar, ha ma már maga sem tudja, hogymit akar”, idézte Babits Mihály gondolatát. „Sajnos az üneplés és a valóság nagyon mélyen elszakad egymástól, mert a komunistáknak nemcsak arra volt gondjuk, hogy leverték a forradalmat, hanem még az emlékét is próbálták kitörölni. (…) A megalkuvás árnyéka vetül ezekre az ünnepkre, mert akik elmennek a Kempynszkibe koccintani, azok fogadják a hazugság őszödi bajnokát” – utalt itt a politikus az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt vezetőire, majd így folytatta: „amikor pedig jött a trianoni évforduló, szinte a régi kommuista tanfelügyelőség rendszerét követve elrendelték, hogy minden elemista diák rajzpályázaton vegyen részt. Szegény gyerekek azt se tudták, miről készül a rajz, a tanítónőknek küldték az instrukciót az RMDSZ részéről, hogy kötelező részt venni.”
Színvallást!
Ezt követően Tőkés László arra hívta fel a figyelmet, hogy véleménye szerint az RMDSZpolitikájában a következő kongresszuson a nemzeti kurzus fog lábra kapni, majd kiemelte: „Legyen vége a megalkuvás politikájának és annak nemzeti alapon való hitelesítésének, az autonómia kompromitálásának! Ennek a kettős játéknak kell véget vetnünk. Elkezdődött ez Magyarországon, és nekünk is csatlakoznunk kell a magyarországi rendszerváltás folytatásához, és a hazugokat, a Pilátusokat végre ki kell taszítani a magyarság köréből! És mindenki valljon színt: mondja meg, hogy kivel tart: Gyurcsánnyal vagy Krisztussal!? Orbánnal vagy Pilátussal!? Ha ezt nyíltan megmondjuk, akor nem lesz hiábavaló az emlékezésünk, akkor hiteles magyar képvisletre juthatunk” – fogalmaott Tőkés. A beszédek után a különböző szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a forradalom emléktáblájánál, majd gyertyákat gyújtottak és lángokkal a kezükben énekelték el a Himuszt.
Pap István, erdon.ro

2010. október 30.
Turul-szobor Zilah főterén?
Hamarosan ismét két Fadrusz-alkotással büszkélkedhet Zilah városa: Wesselényi Miklós közismert köztéri szobrával szemben helyeznék el a turulmadár évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrát. A jelenleg a templomkertben megtekinthető szobor hamarosan új, Fadrusz stílusában készített talapzatot is kap, és a remények szerint Zilah szimbólumává és turistalátványossággá válhat. Ebben bizakodik Sojka Attila, a szilágysági megyeszékhely RMDSZ-es alpolgármestere, akivel az elmúlt két év önkormányzati munkájáról, eredményekről, megvalósításokról, a városvezetők közötti együttműködésről beszélgettünk. Wesselényi szobrával szembe kerülne a turul – mondja Sojka Attila zilahi alpolgármester.
A legutóbbi helyhatósági választások jelentős változással szolgáltak a zilahi magyarság számára, mivel sikerült RMDSZ-es alpolgármestert ültetni a képzeletbeli bársonyszékbe. Azóta a szilágysági megyeszékhely fejlődésében nagy szerepet játszik a közgazdász végzettségű Sojka Attila, akivel az elmúlt időszak eredményeiről, megvalósításairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk irodájában.
Úgy vélem, az elmúlt két évben megvalósult legnagyobb mérvű befektetésnek a víz- és csatornahálózat, illetőleg a szennyvíztelep rehabilitációja minősül. A szennyvízülepítő felújítása húsz, a csatorna- és vízhálózat pedig hétmillió euróba kerül. Ezen tervezet által Zilah belterületének mintegy nyolcvan százaléka csatornahálózattal rendelkezik majd, a vízhálózat pedig száz százalékosan kiépül. A víz- és csatornarendszer december 31-i átadási határideje a munkát hátráltató esőzések miatt valószínűleg tolódik majd, de márciusra kétségtelenül elkészül. A szennyvízülepítő rendszernek a tervek szerint 2012-re kell kiépülnie. A csatornahálózat a város történelmi utcáit, így a Kraszna, a Király, a Fazakas utcát is érinti. A két és fél kilométer hosszú Kraszna utcán mindeddig nem is létezett csatornázás.
Ebben az évben sikerült továbbá felújítanunk a már tízéves általános urbanisztikai tervet, az RMDSZ és különösképpen Tánczos Csaba tanácsos segítségével. Zilah városa a megyében elsőként fogadtatott el új urbanisztikai tervet. Ennek értelmében 852 hektárt sikerült csatolnunk Zilah belterületéhez, így hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ezekre a területekre is építkezhessenek az emberek.
A szeptember 13-i tanácsülésen elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében hetven árvízkárosult család 73 ezer lej értékű támogatásban részesül. Ezen összegből hozzávetőleg 40 ezer lejt magyar ajkú polgárok megsegítésére szánunk. Az RMDSZ keretében a tanácsosok, illetve a megyében tevékenykedő polgármesterek, alpolgármesterek szintén pénzt gyűjtöttek: 16 családnak 10 ezer lejt sikerült kiutalnunk.
Meg kell említenem azt is, hogy Seres Dénes képviselő úrnak és RMDSZ-es kollegáinknak köszönhetően a református kollégiumban 1–4. osztályos alapképzés indult, így hát történelmet írunk, hiszen ebben a színmagyar tannyelvű intézményben a teljes tizenkét iskolai év alatt anyanyelvükön tanulhatnak a diákok.
Tavaly vettük át a város iskoláinak rendelőit, még nem engedélyeztettük őket, mert funkcionalitásuk nem érte el a megfelelőségi szintet. Fokozatosan hozzálátunk felújításukhoz, hogy a megfelelő működési engedélyeket megszerezhessük.
Mindemellett, hamarosan összeül a földhivatali bizottság: reméljük, hogy ez alkalommal további földeket tudunk visszaszolgáltatni a református egyháznak, ugyanis 36 hektár területet kell még visszaszerezniük. Egy hónappal ezelőtt ismét visszakerült tulajdonukba egy fél hektár, most pedig egy újabb hektárt szeretnénk nekik visszajuttatni. Fent a Ligetben ugyanis van egy református óvoda is, amelynek épületét az egyház tulajdonaként telekkönyvezték, a mellette lévő területet azonban még nem. Arra törekszünk, hogy ezt a földdarabot mielőbb szerezze vissza a református egyház, hiszen így magyar óvoda, iskola is működhetne Zilahon.
Mindenképpen említésre méltó, hogy tavaly decemberben a városi tanács elfogadta, hogy a Fadrusz János évtizedekkel ezelőtt eltűnt turul szobrának nyomán készített alkotást elhelyezhessük a centrumban, a Wesselényi-szoborral szemben. Ez év költségvetésében 25 ezer lejt különítettünk el a turul, illetve a Scala mozi épülete előtt elhelyezendő, Mihai Viteazut ábrázoló szobor megtervezésére. A turul-szobor ügye amúgy nagyon kényes kérdésnek minősült: tavaly kétszer vetette el az ötletet a városi tanács. Decemberben azonban sikerült meggyőzni őket, hogy az emlékmű turisztikai látványosság, illetve Zilahnak olyan jelképe lesz, ha megépül, mint Wesselényi Miklós közismert szobra. A fellendülő turizmus pedig nyilván a panziókkal, vendéglátó egységekkel rendelkező vállalkozóknak is hasznára válik.
A turulmadár jelenleg a református templomkertben látható.
Igen, egyelőre csak a madár van meg, de a Fadrusz művéhez hasonló talapzat is készül. Nem lesznek rajta a lókoponyák, de magyar, német, angol, illetőleg francia nyelven feliratozzák majd, lévén, hogy turisztikai értéknek szántuk. Szeretnénk elérni azt, hogy az eredetihez hasonlóan, a rovásírásos felirat is szerepeljen majd rajta.
Remélem, hogy még ebben az évben aláírhatjuk a szobor tervét – a feladatot már úgynevezett közvetlen megbízás alapján kiadtuk a tervezőnek. Mivel összköltsége nem haladja meg a 15 ezer eurót, nem kellett licitet kiírnunk. A tervező neve Nagy Attila, aki műemlék-restaurálási engedéllyel is rendelkezik. Bízunk benne, hogy jövőre a szobor kivitelezésére is rá tudunk szánni egy bizonyos költségvetési összeget, illetve hogy a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumtól is kapunk némi támogatást. Ezzel ismét mi leszünk az egyetlen európai város, amely két Fadrusz-szoborral büszkélkedhet.
A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtuk még megvalósítani a szintén a turizmus fellendítését célzó tervünket, hogy újra kiépítsük a Meszesen áthaladó régi római utat. Ahhoz, hogy Moigrádot a Porolissummal átvegyük, sajnos népszavazást kell kiírni. Leadtunk ugyanakkor egy pályázatot, amely a régi Vigadó épületének felújítását célozza. Továbbá, ha a bank elfogadja a kölcsönt, új piaccsarnokot építünk. Egy hónapon belül elkészül amúgy a piac mellett elvezető út a prefektúra és a városháza között, és reméljük, hogy jövőre a két intézmény között sétányt is ki tudunk építeni.
Milyen jelentősebb, a helyi önkormányzat által támogatott rendezvények voltak Zilahon?
Tavasszal járt nálunk egy holland szeretetkórus, ötezer lejt tudtunk fordítani, október 22-én pedig megültük a szüreti napokat, amelyek már hagyományosak nálunk. A városháza költségvetéséből hatezer lejt különítettünk el a kifejezetten a magyar közösség számára szervezett szüreti rendezvényekre.
Milyen az együttműködés a város többségi elöljáróival?
Politikai szinten nem éppen egyformák az elképzeléseink, ugyanis a polgármester nemzeti-liberális párti, a másik alpolgármester szociáldemokrata, én pedig RMDSZ-es vagyok. A kommunikáció mindemellett jó köztünk: kollegák voltunk a polgármesterrel, egyidősök vagyunk, és próbálunk úgy egyeztetni, hogy mindenki elégedett legyen. A magyarság érdekvédelmét illetően kétségkívül nagy eredményeket értünk el: úgy vélem, hogy 18 év alatt nem sikerült annyi mindent megvalósítani, mint az elmúlt két évben.
A város szeméttelepét sikerült uniós szabványoknak megfelelően átalakítani?
A szemétteleppel nagy gondok vannak, ugyanis nincs engedélyeztetve. Borbély László környezetvédelemi miniszter itt járt, ki is adták az ultimátumot, hogy félév alatt le kell zárulnia az engedélyezési eljárásnak. Továbbá törvényileg 2017-ig környezetbarát módon eszközölni kell a szeméttelep bezárását. A városban tíz pontján szelektív hulladékgyűjtőket helyeztünk el, és még további tíz ponton lesznek, amint a csatornázási, aszfaltozási munkálatokat befejeztük.
Zay Éva, Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 11.
Összmagyar regiszter
Nem mondhatnám, hogy a magyarság nemzeti ügye „se ingem, se gatyám”, ahogy Semjén Zsolt politikus úr méltóztatott fogalmazni a MÁÉRT legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón azokkal kapcsolatban, akik vitatnák nagyszerű felvetését. A Fidesz és a kereszténydemokraták végre foglalkoznak a kisebbségi magyarokkal, még ha azoknak ingük-gatyájuk is rámegy.
Meg vagyok győződve, hogy maga a szándék jó, tisztességes, építő és előre mutató. Arról van szó, hogy a világ minden magyarja belekerülne egy nyilvántartásba, gondolom, önkéntes alapon, s ha, netán, megint születne egy, a szlovák nyelvtörvényhez hasonló világraszóló magyarságsérelem, akkor szerteszét a földgolyón bevetnék magukat és befolyásukat Ausztráliától Amerikáig. Mennyivel eredményesebben képviselődhetne a magyar érdek!
S fölsejlik a vízió mögött a világ fejlettebb részén pozíciót szerzett magyarok (politikusok, tudósok, milliárdosok) érdekérvényesítő képessége, amennyiben büszkék a megőrzött identitásukra. Épp a napokban szerepelt a tévékben az erdélyi származású Leonardo Farkas-Klein, aki Dél-Amerikában csilliárdos, popsztárokkal vetekedik a népszerűsége, segített a mélyben rekedt bányászok családjain, s egy-két magyarnótát el tud még énekelni. Büszkék vagyunk rá, hiába.
Amivel bajom van, annak egy részét már megfogalmaztam a választójoggal kapcsolatban. Mert a tömbben és a szórványban élő kisebbségiek inkább abban lennének érdekeltek, hogy annak az országnak, régiónak lendüljön a sorsa, ahol élniük adatott, s mondjuk, ne szóljanak bele a magyarországi nyugdíj vagy családi pótlék kérdésébe, ha ezekről népszavazásra kerülne sor. A csalánirtás célszerszámainak megválogatásáról van szó, mert aki szavaz, viseli a választása következményeit.
Szép magyar nyelvünk egy sokaság összeszámolására használja a lélek és a fő szavakat többek között, a regiszterre is lehetne találni (képezni, összerakni) valami találó kifejezést, ha már ingnél és gatyánál vagyunk. Ami igazán elgondolkodtató, az a szomszédos országokban élő magyarság szereplése a nyilvántartásban. Érdekérvényesítő képességük a saját sorsuk javításához sem igazán elegendő, ellenben veszélyeket rejt a kérkedés az identitással.
Vajon ők szívesen szerepelnének-e egy listán, amely a magyarokat gyűjti egybe? Fölrémlik a második világháborút követő jóvátételek, lakosságcserék, ki- és betelepítések gyakorlata. Akkor az utolsó népszámlálás adatait vették figyelembe a nemzetiség meghatározásánál. Nem mintha tartanánk ilyesmitől, de az ördög nem alszik.
Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. november 17.
Főhajtás a Tündérkert megteremtője előtt Nagyváradon is
Négyszázharminc esztendeje, 1580. november 15-én született Marosillyén Bethlen Gábor, az az erdélyi fejedelem, akinek uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik a történelemben. Halála napja is november 15-ére esett, 1629-ben. A diplomáciai érzékéről, politikai rátermettségéről, sokoldalú műveltségéről híres egykori uralkodóra emlékeztek Nagyváradon is, a tegnap már másodjára. Ugyanis az RMDSZ réti körzete kedden délután koszorúzott, a Partiumi Magyar Művelődési Céh pedig tegnap délelőtt. Előbbi az évforduló másnapján, utóbbi a harmadnapján.
Ami a tegnap megtartott emlékünnepséget illeti, tartalmát tekintve elmondhatjuk, igen érdekes és színvonalas volt, talán ezért is megérte volna, hogy úgy szervezzék meg, hogy minél több váradi magyar vehessen részt rajta. A megemlékezés a nagyváradi református püspöki palota dísztermében kezdődött délelőtti órában, zömmel egyetemisták előtt. Barabás Zoltán, a PMMC igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót Fleisz János történésznek, aki Bethlen Gábor és Erdély címmel tartott igen érdekes előadást. Mintegy időutazásként elevenedett meg a hallgatóság előtt a nagyfejedelem kora és személyisége, azok a korabeli történések, amelyek során a háborúk dúlta erdélyi fejedelemségből sikerült egy nyugodt, gazdaságilag stabil „Tündérkertet” létrehozni. Fleisz beszélt Bethlen azon törekvéseiről is, amelyek segítségével az megszilárdította azokat az iskolaalapítási törekvéseket Erdélyben, amelyek alapját Báthory István egykori fejedelem és lengyel király alapozta meg, aki létrehozta Kolozsváron az erdélyi jezsuita egyetemet. Bethlen nemcsak a jezsuiták messze földön elismert oktatási módszereit pártolta, hanem valamennyi erdélyi felekezetnek és nemzetiségnek is segítségére volt. Európában először ő adott menedéket és letelepedési jogot például a zsidóknak, s ő alapított Gyulafehérváron román nyelvű érsekséget. Váradhoz különösen erős szálak fűzték, Fleisz erről is sok érdekes dolgot ismertetett.
A második előadást Pálfi József református lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszéke vezetője tartotta meg, Bethlen Gábor oktatáspolitikája címmel. Az előadó beszélt a korabeli erdélyi oktatásról, az egyetemek megalapításáról, kiemelve Bethlen azon törekvését, hogy létrehozza Erdélyben a szellemi arisztokráciát, a műveltség fegyverével övezett társadalmi réteget. A tiszteletes igen találóan rámutatott arra is, hogy két nagy uralkodó, Bethlen és Báthory István testamentuma az, ami mindmái napig „az erdélyi megmaradás programja”, ahogy ezt több mai történész megállapította. Bethlen Gábor uralkodását üzenetként kell felfogni, zárta előadását Pálfi, egyfajta reménykeltő üzenetként, amely a mai erdélyieknek azt bizonyítja, hogy bármilyen bajból ki lehet menteni az országot, ha a vezetők hisznek Istenben, és nemzetüket szolgálják. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – hangzott el a nagyfejedelem híres jelmondata. Ezt követően Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem tanügyi előadó-tanácsosa is szólt pár szót, szavait főleg a jelenlévő diákokhoz intézte, figyelmeztetve őket, hogy Bethlen politikai és gazdasági tanításai a mai modern időkben is megállják helyüket. Ezek után elénekelték a Himnuszt, majd a szervezők átvonultak a Schlauch kertben, a mai Petőfi parkban található Bethlen-szoborhoz, ahol Meleg Vilmos elszavalt két Arany János-költeményt, majd a jelenlevő egyházi és civil szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, a tegnapelőtt elhelyezett koszorúk mellé.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

2010. november 29.
Nagyváradi műemlékvédők Debrecenben
A cívis városban csütörtökön került sor az MTESZ Műemléki Albizottságának 10. ünnepi tisztújító ülésére, amelyen egy háromtagú nagyváradi küldöttség is részt vett.
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) Hajdú-Bihar megyei Műemléki Albizottsága Debrecenben a Református Nagykollégium imatermében tartotta meg 10. tisztújító ünnepi ülését. Nagyváradot a bizottság tiszteletbeli tagjai közül hárman képviselték: Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyéspüspök, Dukrét Géza nyugalmazott tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke és Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke. Az ülést Újváry Zoltán, a debreceni Néprajzi Intézet igazgatója nyitotta meg, majd Angyal László András alapító elnök tartotta meg számos kiemelkedő eredményt felmutató beszámolóját, amelynek végén javaslatot tett az alapszabály és a név megváltoztatására, amelyet egyhangúan megszavaztak.
A vezetőség megválasztása előtt köszöntök hangzottak el. Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi igazgatója kiemelte, hogy egy olyan szervezet tartja az ülését, amely 1958 óta tevékenykedik és – a rendszerváltást is túlélve – különösen gazdag tevékenységet fejt ki. Tájékoztatott arról, hogy 2011. január 1-jétől a magyarországi kulturális intézmények átalakulása várható, így a műemlékvédelem is a megyei kormányhivatalokhoz kerül.
A nagyváradi küldöttség nevében Fleisz János történész üdvözölte a jubileumi ülés résztvevőit. Beszédében többek között kiemelte, hogy megható olyan teremben ünnepi ülésen részt venni, amely egy nemzeti emlékhely, és ahol annak idején, 1849 januárjában, Szacsvay Imrét az Országgyűlés jegyzőjének választották. Ugyanitt olvasta fel Szacsvay, majd írta alá és fogadták el az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozatot, amiért lényegében mártírhalált kellett halnia. Aláhúzta azt is, hogy a küldöttség jelenléte az összetartozást mutatja, hiszen a nemes célokhoz a nagyváradiak mindig is szívesen csatlakoznak. Megfogalmazta, hogy példaértékűnek tartja a debreceni műemlékvédők tevékenységét mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból, másfelől azt is, hogy kitartóan kiállnak a műemlékvédelem mellett, akár egyes intézményekkel, hivatalokkal szemben is. Kifejezte örömét, hogy egy új civil kezdeményezés jön létre, sok sikert kívánva a további tevékenységhez.
Az MTESZ Műemlék-tudományi bizottsága elnökének ugyancsak egyhangúlag Angyal László Andrást választották meg (újra), aki ismertette a következő időszak feladatait és irányait. Az új szervezet országosan is egyedülálló, de a jövőben lehetőség lesz további hasonló szerveződések kialakítására. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. december 1.
Régi fényében a Mátyás-szobor
Tizenhat hónapig tartó munka után, négy hónapos késéssel fejeződött be a Mátyás-szoborcsoport restaurálása Kolozsváron: Fadrusz János 1902-ben leleplezett, most felújított alkotásának műszaki átadására tegnap került sor. A járókelők már tegnap a déli órákban megcsodálhatták a szoborcsoportot és a Mátyás királyt ábrázoló lovas alakot, fején az aranyozott babérkoszorúval. A restaurált alkotás talapzatáról eltávolították a Gheorghe Funar korábbi polgármester utasítására elhelyezett táblát, a Mathias Rex felirat viszont a helyén maradt. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere közölte: az önkormányzat teljes mértékben elégedett a munkálatok minőségével, és gratulált a restaurálást végző nagyszebeni Concefa Rt. képviselőinek.
Úgy látszik, valaki fönt szereti a kivitelezőket, hogy ilyen szép hosszú őszt adott. Bízom abban, hogy néhány nap alatt az önkormányzat elkészül a térrendezéssel is” – mondta a munkálatok átvétele alkalmával az elöljáró. Hozzáfűzte: reméli, hogy a román és a magyar kormány mielőbb megállapodik a hivatalos átadás időpontjáról. Megtudtuk: eddig január 22. – a Magyar Kultúra Napja –, illetve február 23. – Mátyás király születésnapja – került szóba.
László Attila a Krónikának elmondta: a szoborcsoport restaurálása végül áfa nélkül 49 százalékkal került többe, mint amennyi a Concefa pályázati ajánlatában szerepelt. Mint ismeretes, a közbeszerzési eljáráson nyertes, főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég az önkormányzattal megkötött szerződés szerint 1,6 millió lejért, azaz 380 ezer euróért (plusz áfa) vállalta a kivitelezést.
Az alpolgármester szolgáltatta adatok alapján kiszámoltuk: a restaurálás végösszege 2 956 160 lejre rúg. Az alpolgármester elmondta, az önkormányzat jelenleg ellenőrzi, hogy valóban indokoltak-e az egyes kiadási tételek. „Éppen hogy befértünk a törvényes keretekbe, a vonatkozó jogszabály szerint ugyanis műemlék-restaurálás esetén legfeljebb az eredeti ár másfélszeresét lehet a munkálatokra költeni” – ecsetelte.
László Attilától megtudtuk, hogy a többletköltségek részben a kivitelező céget terhelték, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy az önkormányzat elengedte a késedelmi büntetőkamatot a nagyszebeni vállalatnak. Mint ismeretes, a felújítást a román és a magyar kormány fele-fele részben, azaz 400-400 ezer euróval támogatta. A román kormány, mint kiderült, ebben a hónapban utalta át az önkormányzatnak a rá háruló összeget.
Benedek Zakariás, a Concefa Rt. műszaki igazgatója megerősítette, nem végleges a felújítás költségvetése, erről a napokban állapodnak meg az önkormányzattal. Közölte továbbá: többletköltség és a munkálatok négy hónapos csúszása azért következett be, mert az eredeti hatástanulmány és tervrajz szerint a talapzatból 38 követ kellett volna kicserélniük, ehhez képest teljes egészében le kellett bontaniuk és újra kellett építeniük a talapzatot.
Korábban a Krónikának több hazai és magyarországi restaurátor úgy nyilatkozott, lehetetlen annyi pénzért és olyan rövid idő alatt restaurálni a szoborcsoportot, mint amennyiért a Concefa végül elvállalta. Szabó Bálint építőmérnök, az Utilitas Kft. igazgatója, aki a Kolozsi Tibor szobrászművész vezette Part of Art Alapítvánnyal dolgozta ki a Fadrusz-alkotás restaurálási tervét, tavaly augusztusban kockázatosnak nevezte, hogy a Concefa féláron, hiányos szakmai felkészültséggel vállalta el a munkát. A felmérést elvégző Utilitas Kft. a munkálatok kezdete előtt úgy ítélte meg, a szoborcsoport restaurálása legalább 16 hónapot és 800 ezer eurót vesz igénybe, azaz pontosan annyit, amennyit a két ország kormánya elkülönített erre a célra.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

2010. december 5.
A szórványosodás folyamatát lassítani kötelességünk
Temesváron a november 26–28. között megtartott Civil Napok átfogó programmal várta mindazokat, akik ezt a hétvégét magyar közösségben kívánták eltölteni. A több helyszínen zajló rendezvény számos ötletes elfoglaltságot kínált kicsiknek és nagyoknak: az adventi játszóház az óvodás és elemi iskolás gyermekek birodalma volt, a fiatalok és felnőttek az ünnepvárás hangulatában „kézügyeskedtek”, a helyi civilszervezetek munkatársai, valamint az itt lévő különböző egyházfelekezetek képviselői előadásokon és kiállításon vehettek részt, szombaton este az Eszterlánc Kulturális Egyesület bált szervezett, vasárnap pedig a bánsági hagyományőrző énekkarok és néptáncegyüttesek léptek színpadra.
A Temesvári Civil Napok keretében november 27-én, szombaton délelőtt a temesvár-belvárosi református templomban Magyar identitás őrzői a végvárakban – egyházak és civilszervezetek témakörben konferenciát tartottak, amelyen részt vett az erdélyi és délvidéki római és görög katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház több lelkipásztora, a bánsági civil szervezetek számos képviselője. A tanácskozáson meghívott előadóként jelen volt Szászfalvi László, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szász János, a gyulafehérvári főegyházmegye gazdasági igazgatója, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Bodó Barna egyetemi docens, a Szórvány Alapítvány elnöke, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul.
A konferenciát Fazakas Csaba temesvári református esperes nyitotta meg, majd átadta a szót Szászfalvi László államtitkárnak, aki a magyar kormány által kidolgozott szórványstratégiát és -programokat ismertette. Mint azt az államtitkár többször is hangsúlyozta, a stratégia egyelőre javaslat, végleges formáját a szórványban tevékenykedő szervezetek képviselőivel közös megbeszélések során nyeri majd el. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár egyrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy a szétszórtan élő magyar közösségek megmentéséért azonnali cselekvésre, akciótervre van szükség, ugyanakkor olyan programokat kell életbe léptetni, amelyek folyamatosan működnek. Ezek kidolgozásában az első számú partner az egyház, mivel a valláshoz, a felekezethez való kötődés több generáción keresztül megmarad.
A magyarországi előadók értekezését több hozzászólás követte. Csűry István református püspök saját eddigi tapasztalataira építve a test–lélek–szellem egységének tükrében a szociális szervezet–egyház–civilszervezet együttműködést hangsúlyozta. Szász János gyulafehérvári kanonok kiemelte: a szórványosodás folyamatát megállítani nem tudjuk, de lassítani kötelességünk. „A szükség közelről látszik, ezért fontos, hogy együtt gondolkozzunk és tervezzünk a jövő támogatási rendszerekről és prioritásokról” – mondta.
Dr. Bodó Barna egyetemi tanár szerint a Bánságban eddig három nemzetpolitika érvényesült: a személyi, amilyen például a német nemzetpolitika, amely kimentette nemzettársait e vidékről; a román, amely területi elvű; és a magyar, amely közösségi elvű.
Az evangélikus-lutheránus egyház képviseletében Kovács Zsombor temesvári lelkipásztor, az erdélyi unitárius egyház küldötteként Szabó László lelkész, a mintegy tizenötezer hívőt tömörítő magyar görög katolikus közösségek nevében pedig Pallai Béla parókus szólalt fel. Szilágyi Mátyás főkonzul a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének módját taglalta. A konferenciát fórum zárta, amelyen a résztvevők kérdései, véleménye, kiegészítései hangzottak el. Darvas-Kozma József csíki esperes például kiemelte: fontos, hogy a szórványban ne csak a civilszervezetek, hanem a különböző vallásfelekezetek is keressék egymással a kapcsolatot, a közös programok, projektek megvalósításának lehetőségét.
A Civil Napok megnyitóját követően Szászfalvi László államtitkár a temesvári püspökség vendége volt, ahol Roos Márton főpásztorral találkozott. Kérdésünkre az államtitkár elmondta: „Az ötezer lélekszám alatti közösségek esetében a magyar anyanyelvű lelkipásztorok számára a jövő évtől anyagi támogatást szeretnénk biztosítani. A közeljövőben az egyházi szórványprogram keretében tervezzük a közösségek lelki és szellemi támogatását is, például ifjúsági táborok vagy egyéb programok szervezésével.”
A vendéglátó lelkipásztor, Fazakas Csaba református esperes a jövő évre újabb találkozó megtartását kezdeményezte az egyházi és a civilszervezetek képviselői számára.
Sipos Enikő, Vasárnap (Kolozsvár)

2010. december 7.
Szélsős
Állítólag az Alföldi Róbert ellen tüntető szélsőjobboldaliak szónoklatot is akartak mondani a Nemzeti Színház előtt, de nem volt villanyáramuk a hangosításhoz, és akkor két talpig árpádsávba öltözött figura becsöngetett a művészbejárónál, hogy nincs-e véletlenül egy kölcsönadható hosszabbítójuk. A kis magyar abszurd akkor lenne teljes, ha a címzett villanyáramának fölhasználásával anyáznák őt, s a végén megköszönnék a segítséget.

Az elmúlt héthetek meglepő és időnként mulatságos esetei a jobboldali szélsőségekhez fűződnek. December elseje körül, ami Románia nemzeti ünnepe, föllángoltak az indulatok, mer’ ugye, ami a románoknak ünnep, az egy igaz magyar embernek gyásznap. Ide kapcsolódik Alföldi afférja a nemzetvédőkkel, és szóba kerültek romániai magyar politikusok, akiknek a diplomáciai protokoll szerint részt kellett venniük az ünnepségeken, netán koccintani a (román!) államfővel, miniszterelnökkel akár most, akár a korábbi években. Ez a hazaárulásnak egy eléggé el nem ítélhető megnyilvánulása, miként erdélyi politikusok és püspökök nyilatkozzák.
Ugyanezen eszmei világnézet visszafoglalta a Hotel Kempinskyt. (Ebben a hotelben koccintott Medgyessy miniszterelnök Năstase miniszterelnökkel 2002 december elsején.) Most, az évfordulón, összegyűltek ott – és nem koccintottak.
Meg volt nagy-romániás tüntetés Marosvásárhelyen, miközben a magyargárdást betiltották Kolozsváron a nacionalista román helyi hatóságok. Nincs igazság! Megkülönböztetik a szélsőjobbost a szélsőjobbostól! Pedig – érthetően - nem egyszerű hatóságilag föllépni, amikor szólásszabadság meg gyülekezési jog van.
Ezek a különböző nációjú, általában a barna és fekete egyenruhákhoz, a kopasz fejhez meg a „feledni jó lenne” nemzeti hagyományokhoz vonzódó fiatalok annyira egyformák Szlovákiától Romániáig, és Magyarországtól Szerbiáig, hogy alig megkülönböztethetők. Egy kaptafára megy az összes vonulásuk és gyűlésük.
Rövid antiglobalista szólamok és aktuálsérelem után előkerül a zsidózás, cigányozás, buzizás. Mert a jó román, szerb, szlovák, magyar stb. büszke a nemzetére, aggódik annak jövőjéért, igazságért kiált a múltban fajtája ellen elkövetett bűnök okán, és pontosan látja, mi az (ki az), ami (aki) végromlásba taszítja éppen e sokat szenvedett nemzetet.
Nagy realitásérzékkel kiválasztanak a nemzet jövője szempontjából létfontosságú ügyeket (a nemzeti színház igazgatójának nemi identitása, a könyvtár névadójának politikai nézetei, a hazaáruló pohárkoccintás…), és erőt mutatva demonstrálnak. Utána hazamennek, és buzgón esemeseznek, nehogy már az a buzizsidónégercigány nyerje meg az álomutazást a Megasztárban.

2010. december 11.
Váradi magyar közösségépítés a politikai széljárást elkerülte
Tegnap délután megtartották a tavaly megalakult Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) jubileumi ülését a Posticumban. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének az elnöke (BINCISZ), az NCK kezdeményezője nyitotta meg az ülést, amelyen a 26 alapító szervezet közül csak a fele, pontosan 13 képviseltette magát. Megtárgyalták az NCK múltját, jelenét és jövőjét. Beismerték: az NCK bár Nagyvárad egyik jelentős kulturális eseményének, a Festum Varadinumnak a társszervezője volt, eddig jóformán csak formálisan működött. Ezért az ülés elsőrendű célja az volt, hogy lerendezzék a szervezési problémákat, hogy a kerekasztal a továbbiakban hatékonyabb legyen. Bár az NCK jogilag nincs bejegyezve – ez plusz anyagi forrásokat igényelne –, erre nincs is szükség, emelte ki Fleisz, mert már bejegyzett szervezetek alkotják, amelyek bármikor felvállalhatják a jogi képviseletet.
Bruncsák István, az eddigi ügyvezetést ellátó Posticum vezetőtanácsi tagja vette át a szót, aki Rencsik Imrét, az NCK tavaly egy évre megválasztott ügyvezető elnökét képviselte. Közölte, hogy a Posticum továbbra is garantálja az NCK-nak az intézményes hátteret, tehát termet biztosít az ülésekhez. Ezek után a BINCISZ elnöke Meleg Vilmost ajánlotta az ügyvezető elnöki tisztség további betöltésére, s ezt a tagszervezetek képviselői egyhangúlag megszavazták. A színművész elmondta, hogy bár elfoglaltsága miatt nem tartja magát a legalkalmasabbnak a posztra, kapcsolatai miatt úgy véli, hasznossá válhat az NCK számára. Majd a tagszervezetek a 2011-es terveiket vetették fel, illetve eseménynaptáraikat próbálták összehangolni, mivel kulcsfontosságú, hogy hasonló jellegű rendezvényeket ne tűzzenek ki azonos időpontokra, mert ezzel egymás tevékenykedéseit akadályoznák. Fleisz leszögezte, hogy a szervezet a továbbiakban elkerüli a politikai kiállásokat, egyedüli célként a közügyet, ezen belül is a nagyváradi magyar közösségépítést, irányelvnek pedig a nemzeti összetartozást tekinti. Majd a pályázati lehetőségekről, a tagsági feltételekről, a bővítési lehetőségekről, valamint az NCK honlapjáról, jövőbeli működéséről, illetve a folyamatos kapcsolattartásról is szót ejtettek.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)