Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ősz Ferenc
605 tétel
2011. május 18.
Szórványkonferencia Temesvárott
A rendezvény utolsó hozzászólója, a dél-erdélyi Lippán élő Szebán Ferenc szerint nemzeti és nem nemzetközi volt a kétnapos temesvári konferencia. Lássuk be, volt igazság abban, amit mondott, bár ez alkalommal inkább örülhetünk, hogy több országból jöttek előadók.
És annak is, hogy jobb későn, mint soha. Május 13-án ugyanis ennek a jegyében kezdte mondandóját a konferencia első határon túlról érkezett vendége, Répás Zsuzsanna államtitkár, aki szerint: „2010 óta a magyar kormány számára kiemelten fontos a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek.” Ezért alakította meg a közelmúltban a magyar kormány a MÁÉRT két új albizottságát, amelyek egyike a Kárpát-medencei szórványközösségekkel, míg a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik. Az államtitkár asszony azt is elmondta, hogy a Kárpát-medencei szórvány albizottság elnökévé, a mostani rendezvény főszervezőjét, Bodó Barnát nevezték ki, akinek a legfőbb feladata e stratégia kidolgozása.
A Szórvány Alapítvány létrehozójaként ismert Bodó Barna a „Szórvány és nemzetépítés” nevet adta a rendezvénynek, amelyen Répás Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: cél az is, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem képesek legyenek önállóan is működő közösségekké válni.
A konferencia első napján, Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a Miskolci Egyetemen tanító Biczó Gábor kultúrantropológus az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit sorolta, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet együtt úgy, hogy egyik a másikat nem asszimilálja, aminek döntő jelentősége lehet a szórványstratégia kidolgozásakor. A Selye János Egyetem oktatója, Gyurgyík László szociológus a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát demográfiai térképekkel és statisztikai adatokkal tette érzékletessé. Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának szórványszakértője arról beszélt, hogy nemcsak az anyaország, hanem a külhoni magyarság körében is szükséges a szemléletváltás, mivel a szórvány visszaszorulása – az ő tapasztalatai szerint – a gyakorlatban a szomszéd népek terjeszkedését és a szórvány asszimilálását jelenti, ami szerinte „borzasztó”. A délvidéki Csorba Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a Tisza völgyében és a Vajdaság északi részén tömbben élő magyarság – néhány települést leszámítva – napjainkra szórványhelyzetbe került. Sürgősen tenni kellene valamit ennek a folyamatnak a fékezésére – mutatott rá az újvidéki egyetem oktatója.
Bodó Barna előadásában a szórvány fogalom értelmezésére vállalkozott, ugyanis az eltérő és nem eléggé pontos értelmezések szinte lehetetlenné teszik a szórványokról való értő és a helyzetet értelmező nyilvános beszédet. A szórvány a kulturális nemzet határa – a Kárpát-medencében egyetlen nemzet esetében sem esik egybe a kulturális és a politikai nemzet határa – ezért a szórványért vállalandó felelősség a nemzet egészéért való fellépés. A nemzetszemlélet jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az a mód, ahogyan az anyaország viszonyul szórványaihoz, az illető ország nemzetpolitikájának a függvénye: jelentős eltérések mutatkoznak például a német, a román illetve a magyar nemzetpolitika között. A románok ugyanis például a román állam 1859-es létrejötte óta mindig is erőteljesen a területre koncentrálnak, míg a magyarok szemlélete közösségelvű. Hangsúlyozta, hogy a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között, míg a magyarok – igen, akiknek megközelítésmódja eltér az őket körülvevő, többi nemzetétől, így a románokétól is.
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója, Balogh Balázs kalotaszegi munkáját az amerikai asszimiláció-kutatásokkal vetette össze. Az általa vezetett szekció-beszélgetésben az RMDSZ szakértője, az egyébként szórványközösségben felnőtt Székely István a kollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta kulcsjelentőségűnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a nagyvárosi, konkrétan a temesvári szórványban élő Toró T. Tibor szerint a szórványstratégiát konszenzusos alapon lehet kidolgozni, hiszen annak a nemzetstratégia részének is kell lennie, ez pedig csak akkor tud kellő hatékonyságú lenni, ha minden politikai irányzat támogatását bírja, és nem képezi pártpolitikai csatározások tárgyát. Közös feladat a nagyvárosi szórványmagyarság identitásának védelme. Temes megye ötvenezres lakosságának a fele például néhány településen szétszórva él, míg a másik fele Temesváron. Azokról, akik nem Temesváron laknak, pontosan tudják, hogy milyen körülmények között élnek, de „a megyeszékhelyen élő embereknek csupán az egyharmada „látható”, a többiek „rejtőzködő magyarok”. Vannak közöttük olyanok, akik magyarul már nem is beszélnek, viszont a népszámlálások alkalmával – ennek ellenére – mégis magyarnak vallják magukat. Ezek megtalálása és megszólítása komoly feladat” – fogalmazott Toró.
„Miközben a szórványtelepülések identitásuk fenntartásához több forrást igényelnének, a Vajdaságba irányuló támogatások nagyobbik része az utolsó két évtizedben a többségi területekre érkezett.” Legalábbis a délvidéki Zsoldos Ferencnek ilyen tapasztalata volt, amikor a Magyarországról érkező támogatások szerkezetét vizsgálta. „Az egyetlen kivételt talán az Apáczai Közalapítvány támogatásai jelentették” – hangzott el.
A konferencia következő, szombati napján az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója, Csete Örs mutatta be a vendégeket. A Szegedi Egyetemen tanító Barna Gábor antropológus a szomszédos országok római katolikus egyházaiban, illetve azok intézményeiben elfoglalt magyar pozíciókat és az ebből következő tanulságokat ismertette. Romániában – a Bánságban is – a katolikus egyházban a magyar hívek többséget alkotnak, míg Szlovákiában kisebbséget, s ennek megfelelően más és más ezeknek az intézményeknek a politikája és magyar érdekérvényesítő képessége is.
Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a felvidéki Zoboralja szórványosodásáról tartott előadást. Erdei Ildikó temesvári pszichológus különböző szintű kétnyelvűség-vizsgálatainak eredményét ismertette. Előadásából kiderül annak az oka is például, hogy miként lehetséges, hogy Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában a gyerekek egymással a szünetben románul beszélgetnek. „Fel kell hívni a tanárok figyelmét arra, hogy ne bánjanak ilyenkor a magyar diákokkal gorombán akkor sem, ha a gyerekek nem beszélnek tökéletesen magyarul, mert ezzel elriaszthatják őket” – hangzott el. Horváth Zsófia, a Sapientia Marosvásárhelyen lakó pszichológus előadója az erdélyi magyar fiatalok én-képéről tartott előadásában elmondta, hogy a városi és a falusi diákok között fedezhető fel éles határ. A szamosújvári Balázs-Bécsi Attila azt foglalta össze, hogy a Kallós és a Téka Alapítványnak a mezőségi szórványban hogy sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvű oktatást biztosítani. A Téka Alapítvány elnöke azt is elmondta: az is nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki a részét a két intézmény működtetéséből. „Projektekből próbálunk eltartani központokat, pedig a működtetés állandó forrásokat igényelne!” – fogalmazott Balázs-Bécsi. Csűry István református püspök az egyház szórványgondozó munkája során tapasztaltakat ismertette. A székelyföldi származású, de tíz éve immár a moldvai Bákóban tevékenykedő Hegyeli Attila kiemelte, mekkora a jelentősége annak, hogy a divatnak köszönhetően Csángóföld a közérdeklődés tárgyává vált, ami jelentős mértékben könnyíti munkájukat. Szerinte egyébként a szórványra a magyar kormány nem „áldoz”, hanem befektet, hiszen hatványozottan megtérül az erre fordított pénz. Gecse Gézát, a Magyar Rádió szerkesztőjét Bodó Barna az Aspektus vitaestek szervezőjeként mutatta be, aki elmondta, hogy – a siker érdekében – szórványügyben nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak meggyőzésére is szükség van. Ebben teljesen egyetért Csete Örssel, de a téma kommunikációjának a fontosságát nem lehet elég erőteljesen hangsúlyozni. A brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc a szórványstratégiába beépítendő kulcsfogalmakat, a szórvány fogalmának pozitív értelmezéseit keresték.
A kétnapos rendezvény után arra a következtetésre lehetett jutni, hogy nemcsak a politikusoknak, hanem mindenkinek mentalitást (vagy legalábbis aspektust) kellene váltania ahhoz, hogy a szórványt ne úgy tekintsük, mint amit elsősorban támogatni kell, hanem olyan kikerülhetetlen léthelyzetnek, amely a politikai és a kulturális nemzethatár közötti különbségből fakad – és ha eltűnik, az azt jelentené, hogy az anyaország határain túli magyarok felszívódtak, beolvadtak. A nemzet érdeke tehát a szórvány megtartása – és immár alkotmányos tétel a felelősségvállalás.
Toró T. Tibor ennél optimistábban fogalmazott, hiszen ő – a szó jó értelmében vett – offenzívát is elképzelhetőnek tartotta, vagyis azt például, ha a munkába bevonni nem is tudjuk, de legalább tudjunk arról, hogy kik a magyarok nemcsak Temesváron, hanem másutt is a Kárpát-medencében, mert ennek a tudásnak a birtokában lehetőségünk lesz arra, hogy a folyamatokat – ha megfordítani nem is sikerül teljes mértékben, de legalább – megállítsuk.
Erdély.ma
2011. június 15.
Összetörték a magyar hetilap cégtábláját
Június 11-én éjjel ismeretlen tettesek összetörték a HETI ÚJ SZÓ cégtábláját, amely a lap szerkesztőségének otthont adó temesvári Magyar Ház (1989-es Forradalom sugárút 8. sz.) falán volt elhelyezve. 
„Az esemény azért is aggasztó, mert az agresszió kizárólag a magyar nyelvű felirat ellen irányult – áll a HETI ÚJ SZÓ szerkesztősége által a sajtónak eljuttatott közleményben –, a román nyelvű cégtáblák, közöttük a Renaşterea Bănăţeană napilap cégtáblája sértetlen maradt.”
Az ügy kapcsán Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke kedden rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. „A híres bánsági tolerancia már csak egy mítosz csupán – mondta Halász Ferenc –, hiszen nem először vagyunk tanúi magyarellenes megnyilvánulásoknak Temes megyében. A HETI ÚJ SZÓ cégtábláját már másodszor verték le, de összetörték alig egy héttel a felavatása után Klapka György márványból készült emléktábláját és eltűntek a magyar feliratok a nagyszentmiklósi Bartók-szobor talapzatáról is. Az a gondunk, hogy a rendőrség egyik magyarellenes akció tettesét sem találta meg.” Az összetört cégtábla ügyében hétfőn tett feljelentést a temesvári magyar hetilap vezetősége. Az RMDSZ elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta: a városi önkormányzat nem járult hozzá, hogy Temesvár nevét a kisebbségek anyanyelvén is feltűntessék a város bejáratainál, de az utcai villanyvilágítás bevezetésének emléket állító óriás utcai lámpa soknyelvű szövegét sem fordították le magyarra, annak ellenére, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet ezt nyomatékosan kérte. Ezek a döntések sem a bánsági tolerancia szellemében születtek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2011. augusztus 16.
Helytörténet – A két honvéd vértanú kivégzőhelye, sírja
A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. Az utókor a Szamosfalvi út elején, közvetlenül a vasútvonal fölötti híd után jobboldalt, a vaspálya közelében állított emlékművet a közelben kivégzett két vértanúnak, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlóak.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. Ma már nehezen meghatározható, hol. Lénárt Dénesnek és Parajdi Józsefnek köszönhetően azonban gyaníthatjuk a helyet. A Bali nevű szomszéd által mondottakból is sok mindent megtudhattunk.
Az emlékoszlopot nem itt, ezen a félreeső, sem az országútról, sem a vasútról, nyáron a fák lombja miatt nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedőn állították föl. A sír a kivégzőhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, körülbelül 170 méterre, a mai Tóköze nyugati szélén, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb volt a föld.
Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkővel jelölték. Valószínűleg nem pontosan, hiszen a kivégzés után, az önkényuralom idején nem volt lehetőség sírkő elhelyezésére. Orosz Ferenc 1933. évi városismertetőjében ez olvasható: „Az emlékoszlop mögött távolabb, a vasúti töltés túloldalán [jobb oldalán], felirattal ellátott kőoszlop jelzi sírjukat.” [OF 61.]. Ennek ma nyoma sincs.
1949-ben, a két honvéd vértanú, Tamás András és Sándor László kivégzésének századik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzták a vasútvonal nyugati oldalán, a kivégzésük helyén – a mostani Selgros bevásárló központ közelében – álló sírját. A szamosfalvi tanító és a református lelkész vezetésével az iskolások is részt vettek a megemlékezésen és virágot helyeztek el a nagy kőtömbre, a feliratos sírkőre. Lénárt Dénes iskolásként részt vett a megemlékezésen. A feliratot látta ugyan, de szövegére nem emlékszik. Az 1960-as években a területet parcellázták. Az 1960-as évek vége felé épültek itt az első kis házak. Valószínűleg ekkor tüntették el a síremléket [Lénárt Dénes közlése]. Mint nemrég kiderült, később, 1995 után.
Lénárt Dénes ma is emlékszik arra helyre, ahol annak idején a kő állt. Idén májusban járt ott. Többszöri beszélgetésünk után, augusztus 3-án ketten fölkerekedtünk, hogy Tamás András és Sándor László kivégzésének helyét és sírját, pontosabban mindezek egykori helyét, fölkeressük. A Tóköze nyugati szélén, a vasútvonaltól légvonalban mintegy 220–230 méterre, a Zsilvölgyi (Jiului) utca végén, az 58A. szám alatti ház Bali nevű lakója, 1992-ben vásárolta meg a telket. Melyen most a háza áll. Innét, az utca végéről, a kb. 4 méteres magaslat széléről, gyaloglépcsőn lehet leereszkedni a Lófő (Oargă) utcára.
Bali úr, a tulajdonos, 1995-ben kezdte el háza építését. Mint mondta, előzőleg el kellett távolítani a telekről azt a követ, amit ő a város határkövének gondolt. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat. Először a mostani udvarra tolták, majd az utca végének a túlsó oldalára. Az ottani tulajdonos nemrég keríttette be telkét. Mikor május végén Lénárt Dénes ott járt, a kerítés még nem létezett. Erre az ugyancsak a Lófő utcára szakadó telekre tolták a követ. Innét a ház építésekor a szakadásba taszították. Most ott van, a bokrokkal részben benőtt omlásban, ahol föld meg gyom borítja.
A Zsilvölgyi utca egyik régi lakója másképp emlékszik a kőre. A 47. szám alatti Parajdi József 1960-tól lakik itt. Akkoriban, gyermekkorában a mai utca végén, akkor még puszta területen, a mostani úttestnek majdnem a közepén, nagy, faragott, négyszögű kőtömb állt, rajta egy kisebb, ugyancsak négyszögű kő. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat vagy sem. Ekörül játszottak, kergetőztek a gyerekek. A Zsilvölgyi utca akkor még nem ért idáig, csak a Kőmíves Kelemen (Meşterul Manole) utcáig. A Lófő utca helyén füves terület volt, itt rúgták a labdát.
A kisebbik kő egy idő után eltűnt. Parajdi József nem emlékszik, mikor. A nagy követ valóban eltoltál helyéről, majd letaszították a szakadásba. Minden bizonnyal, most is ott van.
1995-ben az utca végén, a Lófő utcára ereszkedő lépcsőtől néhány méterre, hozzáláttak Baliék háza alapjának ásásához. Amint Parajdi József mondta és mutatta, a két vértanú sírja fölötti kettős kő ettől néhány, akár tíz méterre, majdnem az úttest közepén állt. Az alapnak kiásott gödör az esőtől megázott, s a széle beomlott. Ekkor a földből egy koponya, majd több csont került elő. Egyik gyerek, amint Parajdi József mondja, kezében a koponyával szaladgált az utcában. Kiszállt a rendőrség, majd a házépítő szomszéd, Bali szerint, a régészek is kijöttek. Feltárták a sírt. Ecsettel, óvatosan takarították le a csontokat. Parajdi József határozottan két csontvázra emlékszik. Bali szomszéd csak egyre. Nem tudja, kitől származott. Szerinte a második világháború idején lövészárok húzódott a telkén, s az ott elesett katona csontváza került napvilágra.
Az emberi maradványokat végül műanyagzsákba csomagolták és elvitték. Valószínűleg a Régészeti Intézetbe. Jó lenne megtudni, mi lett a sorsuk. Gergely Balázs régész szerint kevés a valószínűsége, hogy megőrizték őket.
Minden jel arra utal, hogy 1849. október 18-án itt volt a kivégzőhely, ahol Tamás András és Sándor László életét vesztette. És itt a két kővel megjelölt sírjuk, melyet Orosz Ferenc 1933-ban megjelent könyvében említ.
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. De az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
„A vértanúhalált szenvedett Tamás András honvédezredes teteme nyughelyéről reméljük, hogy közelebb biztos adatokat fogunk nyerni. A hulla annak idején koporsóba tétetett, s így nyomai könnyebben lesznek feltalálhatók. Az ünnepélyes eltakarítás alkalmával a csíki honvédegylet küldöttség által fogja magát képviseltetni. Azon esetben, ha az átszállítás a köztemetőbe már lehetetlen volna, a csíki honvédegylet folyamodni kíván, engedtessék meg mostani nyugvóhelyen állítani fel az emlékoszlopot s egyúttal kérni fogja nemes Kolozs megyét, hogy az esetben szüntessék meg a gonosztevők vesztőhelyéül használt ama helyet és környékét. Az obeliszket képző emlékrajzon a következő sorok olvashatók: »Kik becsület, honszerelem székely vitézzé avatták / Tamás András honvédezredes hős csontjai nézd itt porladnak / Koszorút a hősnek sírhalmához. Tűzz rá honti babérkoszorút / Emléke legyen örökre áldva. Áldva legyen ő, a vértanú! 1849«
Megragadjuk az alkalmat felhívni a Kolozs megyei és kolozsvári honvédegyletet az emlék felírását eszközölni s munkásságával oda törekedni, hogy a Székelyföld vértanúinak porai minél előbb a vesztőhelyről eltakaríttassanak. Az egyletnek ez gyöngéd és hazafias kötelessége, hogy felszólításunk bizonyosan nem fog siker nélkül maradni.” (Magyar Polgár, 1868. május 1.)
Tervük nem sikerült, Tamás András földi maradványai a kivégzés helyén maradtak. Ennek ellenére 1869-ben, a csíkszéki honvédegylet, több lelkes kolozsvári polgár támogatásával a Házsongárdi temetőben, sír nélküli követ állíttatott Tamás András emlékére. Van, aki ezért tévesen azt állítja, hogy itt is nyugszik. Felirata nem az egy évvel korábban, a Magyar Polgárban közölt lett.
A csíki honvédegylet a kivégzőhelyet gonosztevők vesztőhelyeként említi. Több mint valószínű, a kivégzés után szárnyra kelt alaptalan híresztelésnek köszönhetően. És Kolozsvár ismeretének hiányában. Mert a vesztőhely nem itt volt. A halálra ítélteket 1848-ig az Akasztófa-dombon, a Holdvilág utca (Marinescu) végéhez közeli Gödrös utca (Gropoasă, Colibiţa) végében, a Hajnal utca (Zorilor) elején, a Gyep utca (Pajiştei) fölötti, másképp Agyagdombon végezték ki. A császári hatóság 1849 októberében valószínűleg azért választotta ezt a várostól akkor távoli, a szamosfalvi országúttól délre, félreeső kis magaslatot, mert ez messze volt minden lakott helytől. Itt elkerülhető volt bármilyen zavargás. Ezt a jól áttekinthető, ellenőrizhető helyet senki sem közelíthette meg észrevétlenül, a katonaság tudta nélkül, s itt zavartalanul végrehajthatták az ítéletet.
Az itteni vesztőhelyről szóló híresztelést azután mások is átvették. Egy román szerző például azt állítja, hogy a két vértanú négy román foglyot végeztetett ki ezen a helyen, majd az osztrák császári tábornok, Urban, „háborús bűnösként” ítéltette el és ugyanitt akasztatta fel őket. Állítása téves, mert Tamás András és Sándor László Székelyföldön harcolt. A szabadságharc vérbefojtása után hurcolták őket Kolozsvárra.
Tamás András a forradalom kitörésekor elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazatért. Elfogták, Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek kegyetlen gyilkosok voltak, akik nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Tehát egyikük sem járt Kolozsvárt, míg ide nem hurcolták és ki nem végezték őket.
Ideje volna földi maradványaik hollétének kiderítése, végső nyughelyre való tétele, továbbá kivégző- és sírhelyük ismeretében ezek illő megjelölése.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 7.
Magyar civilszervezetek fóruma
Egy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét
Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. 
Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében.
Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt.
Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak?
Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább.
Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is.
Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás.
Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből.
Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött.
Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni.
Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek.
Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni.
Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat.
Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek.
Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2011. november 21.
Összetartozunk” pedagógus tanácskozás – „Aki szórványt épít – tömbmagyarságot ment”
Hargita megyei és Temes megyei iskolák képviselői vettek részt szombaton azon a pedagógus tanácskozáson, amelyet az Összetartozunk program keretében szerveztek meg a temesvári Bartók Béla Líceumban, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) égisze alatt.
A konferencián részt vettek az Összetartozunk programot támogató intézmények képviselői: Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa, Sófalvi László, a Hargita megyei tanács alelnöke, Király András oktatásügyi államtitkár és Lászlóffy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke.
A Temes megyei magyar közösség Marosssy Zoltán alprefektus kezdeményezésére kapcsolódott be a Hargita megyei önkormányzat Összetartozunk szórványgondozó programjába. „A bánsági szórványban élő magyar gyerekeknek nagy szükségük van a székelyföldi tapasztalatokra – mondta a tanácskozáson Marossy Zoltán – ha látják, hogy lehet magyarul is élni Romániában, megerősödik a magyarságtudatuk”. „A Székelyföld az erdélyi szórványmagyarság anyaországa! Mi azt valljuk: aki szórványt épít, az tömböt ment és aki tömböt épít, szórványt ment” – mondta Sófalvi László, Hargita megyei alelnök, hangsúlyozva, hogy az összefogás, az egymásra figyelés egyaránt fontos a tömbmagyarság és a szórványban elő magyarság megmaradása szempontjából. Erről szól a 2009 óta működő Összetartozunk szórványgondozó program, amelyet Hargita megye kezdeményezett és amelybe már Kovászna megye is bekapcsolódott. A Hargita megyei önkormányzat ezen belül támogatja a testvériskolai kapcsolatok kiépítését is szórványban működő iskolákkal, Temes megyei vonatkozásban ez 11 iskolák közötti együttműködést jelent.
A szakmai tanácskozás keretében a Hargita megyei pedagógusok meghallgatták Kiss Ferenc tanfelügyelő és dr. Erdei Ildikó előadásait a Temes megyei magyar iskolahálózat helyzetéről, a statisztikai adatok és a számok mögött rejtőző társadalmi realitások tükrében. Ha tudomásul vesszük, hogy a magyar óvodába iratott gyerekek több mint 40%-a, a magyar elemisták 30%-a otthon nem magyarul beszél a szüleivel, már nem is olyan meglepő, hogy a Temes megyei magyar iskolák tanulói közül sokan a szünetben románul kommunikálnak egymással. A szórványban nagy kihívás a pedagógusok, elsősorban az óvónők és tanítók számára, hogyan tanítsák meg magyarul a tanítványaikat! A székelyföldi pedagógusok megismerték azokat a programokat is (nyelvi felzárkóztatás, anyanyelvi táborok, játszóházak, tehetséggondozás, iskolabuszok működtetése stb.), amelyek hatékonyan kiegészítik a szórványban működő magyar iskolák tevékenységét. Ennek ellenére, 1990-től 2010-ig kevesebb mint a felére csökkent a magyar nyelvű iskolába járó Temes megyei gyerekek száma.
A szakmai tanácskozás végén Király András oktatásügyi államtitkár számolt be a 2012–2013-as iskolaévben életbe lépő változásokról, a decentralizálási és iskola-összevonási folyamat várható következményeiről. Az államtitkár félig tréfásan, félig komolyan megjegyezte, hogy a Temes megyei magyarok a szomszédos Arad megyétől is kérhettek volna támogatást a szórványra jellemző gondok megoldására, hiszen az aradi magyarság tömbnek számít a bánsági szórványhoz képest. Király András hangsúlyozta: a magyar oktatás legnagyobb gondja mindenütt a gyerekhiány marad, amelyet nem lehet programokkal orvosolni. Lászlóffy Pál RMPSZ tiszteletbeli elnök rövid zárszavában leszögezte: gyökeres változás addig nem lesz az oktatásban, amedddig vissza nem adják a pedagógusi szakma becsületét, a pedagógusok méltóságát, ehhez pedig több pénz kell.
A tanácskozás után a Hargita megyei vendégek meglátogatták a nemrég felújított Bartók Béla Elméleti Líceumot, majd délután a székelyföldi iskolák képviselői felkeresték Temes megyei testvérintézményeiket.
Kiépül a Hargita–Temes testvériskolai hálózat
„A szórványmegyék és tömbmegyék között fut az Összetartozunk program – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Halász Ferenc, Temes megyei helyettes főtanfelügyelő – ennek az együttműködésnek nagyon fontos szelete az oktatás. A Székelyudvarhelyszéki RMPSZ elnöke, Szász Zoltán és jómagam vállaltuk, hogy a Temes és Hargita megyei oktatási intézmények között testvériskolai kapcsolat hálózatot építünk ki. Az első lépés májusban történt meg, amikor mi Temes megyeiek jártunk Székelyudvarhelyen. Ebből az alkalomból minden itteni iskola megtalálta a maga partnerét Székelyudvarhelyen, illetve a környékén. Most vissszahívtuk széles körben a Hargita megyei oktatási intézmények képviselőit, azzal a céllal hogy ezután ezek a kapcsolatok már közvetlenül az iskolák között bonyolódjanak. Akkor lesz tartalmuk ezeknek a kapcsolatoknak, ha a testvérintézmények megtalálják egymással a hangot és közös programokat szerveznek. Jó előjelek vannak: a végvári és a máréfalvi iskola között kialakult ez a kapcsolat, a lugosi magyar iskola és Hargita megyei testvériskolája között már létezik egy különálló szerződés. Remélem, hogy ma, az oktatási intézmények találkozói során további előrelépések történnek és ezentúl nem ilyen széles körben találkozunk, hanem az intézmények egymás között bonyolítják ezeket a kapcsolatokat. Erre a rendezvényünkre meghívtuk a partnerintézmények képviselőit is akiknek a támogatását reméljük: az RMPSZ-en túl a Hargita Megyei Tanácsot, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalát, az oktatásügyi minisztérium képviselőjét. Király András államtitkár jelenléte garancia arra, hogy a minisztérium is figyelemmel kíséri ezeknek a programoknak az alakulását, számítunk az anyagi és erkölcsi támogatásukra.”
Ivácson Sándor, az Udvarhelyszéki RMPSZ képviselője, a Székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum magyartanára lapunknak elmondta: az Összetartozunk program keretében, a Hargita megyei önkormányzat támogatásával, Temes megyei gyerekekkel végiglátogatnák a Székelyföld jelentős kulturális emlékhelyeit és természeti kincseit úgy, hogy Hargita megyei gyerekeket is vinnének magukkal. A bánsági magyar gyerekek ízelítőt kapnának a székely nyelv és kultúra szépségeiből, élveznék a székely vendégszeretetet és a szinte tiszta magyar létállapotot. Ez lehet az a magyar közösségi élmény, amelyre a szórványban élő magyar gyerekeknek oly nagy szükségük van identitástudatuk megerősítéséhez
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2011. december 19.
SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. január 19.
A Temes megyei szórványban marad a magyar nyelven való tanulás lehetősége
Nem szűkül a Temes megyei szórványban a magyar nyelven való tanulás lehetősége a következő tanévben, csak éppen legyen elég diák a magyar szempontból egyelőre kedvező oktatási hálózat kihasználására.  Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes számol be a temesvári iskoláztatási tervről:  Elmondása szerint tekintettel arra, hogy körülbelül 1000 nyolcadikossal kevesebb van mint a tavalyi évben, alaposan megkellet „nyesni” a kilencedik osztályok számát. Ez viszont nem érinti a kisebbségeket, amelyek ugyancsak azt a tizenhárom osztályt fogják megkapni megyeszinten, mint amennyi eddig létezett: 6 a németeknek, 4 a magyaroknak, 2 a szerbeknek és 1 az ukránoknak.  A megyében idén 72 tanuló végez a magyar tagozaton, ugyanakkor van 30 olyan nyolcadikos is, aki fakultatív módon tanulja a magyar nyelvet, valamint van egy-két líceum, amely még besegít a magyar tagozatok megfelelő létszámának eléréséhez. 
Az alsóbb tagozatokon (óvodák, elemi-, általános iskolák) minden tagozat megfog maradni a beiskoláztatási terv értelmében. Viszont itt is felmerül a kérdés, hogy lesz-e elég gyerek… 
Szeptembertől az új kihívás az iskola-előkészítő, a nulladik év bevezetése lesz, amelynek szabályozását még nem készítette el a bukaresti szaktárca. 
Temesváron már készülnek a nulladik év megszervezésére. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy ezek az osztályok, csak olyan iskolákban működhetnek, amelyeknek az I.-IV. osztályok működéséhez szükséges engedélyük megvan – erre pedig fel vannak készülve.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma
2012. április 4.
A magyar pedagógus-szövetség jubileumi közgyűlése
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Temes megyei szervezete kedden délután tartotta tisztújító közgyűlését a Bartók Béla Líceum dísztermében. A Temes megyei pedagógusok ez alkalommal a szervezet megalakulásának 20. évfordulóját is megünnepelték.
A jubileumi közgyűlés során a résztvevők megemlékeztek a szervezet húszéves tevékenységéről. Kitüntetésben, díszoklevélben és emlékérmében részesültek azok a pedagógusok, az RMPSZ aktív tagjai és volt iskolaigazgatók, akik az elmúlt húsz esztendőben kiemelkedő szerepet játszottak a Pedagógusok Szövetsége és iskolájuk életében.
A közgyűlés ezután megválasztotta az RMPSZ Temes megyei szervezetének új elnökségét. Halász Ferenc volt RMPSZ-elnököt az országos szervezet partiumi alelnökévé választották, ezért nem vállalt tisztséget az új vezetőségben. A jelenlevők Tasi Ottiliát választották a szervezet elnökévé, projektkoordinátor Erdei Ildikó, ügyvezető elnök Pataki Adél. A Temes megyei RMPSZ-szervezetnek öt alelnöke is van: az óvónőket Rácz Edit, a tanítókat Păştean Erika, a humán szakos tanárokat Magyari Sára, a reál szakos tanárokat Albert Etelka, a vallástanárokat Jakab Ilona képviseli a Pedagógusok Szövetsége vezetőségében.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2012. április 23.
Temesvár: összefognak a kisebbségek a választásokon
A szerb, a bolgár és az ukrán kisebbséggel összefogva próbál önkormányzati pozíciókhoz jutni Temesváron és Temes megyében az RMDSZ.
A szerb, a bolgár és az ukrán kisebbséggel összefogva próbál önkormányzati pozíciókhoz jutni Temesváron és Temes megyében az RMDSZ. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: azért fogtak össze a többi kisebbséggel, mert a négy és nyolc évvel ezelőtti választások tapasztalata alapján meglehetősen kockázatosnak érezték azt, hogy a bánsági és a temesvári magyarság önerőből próbálja átlépni az ötszázalékos küszöböt.
Az RMDSZ 2004-ben szorult ki mind a Temes megyei, mind a temesvári önkormányzati testületből. Akkor 24 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a temesvári városi tanácsban mandátumokat szerezzenek. Ezért állapodtak meg már 2008-ban azoknak a kisebbségeknek a képviselőivel, amelyek önállóan képtelenek lettek volna önkormányzati pozíciókat szerezni. A négy évvel ezelőtti kisebbségi összefogás eredményeképpen sikerült visszakerülni a temesvári városi tanácsba, a megyei önkormányzati jelenléthez ekkor 27 szavazat hiányzott.
Amint Halász Ferenc elmagyarázta, nem lehet kisebbségi koalícióról beszélni, hiszen koalíció esetén a szerződő felek számától függően nyolcszázalékos vagy ennél is magasabb küszöböt szab meg a választási törvény. A megegyezés tulajdonképpen arról szól, hogy az RMDSZ jelöltlistájára felvették a többi kisebbség jelöltjeit is. Ha szerb, bolgár és ukrán segítséggel sikerül átlépni az ötszázalékos küszöböt, az a megyei és a temesvári önkormányzati testületben is legkevesebb két képviselői mandátumot jelent. Az egyik mandátumot a ciklus végéig a magyar képviselő tölti be, a második mandátumot pedig felváltva töltik be az RMDSZ listát támogató kisebbségek képviselői.
1992-ben Temesvár lakosságának 8 százaléka, Temes megye lakosságának 9,5 százaléka vallotta magát magyarnak, 2002-re a városban 7,9 százalékra, a megyében 7,5 százalékra csökkent a magyarok aránya, a 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint pedig Temesvár lakosságának már csak 5,1 százaléka, Temes megye lakosságának pedig 5,4 százaléka vallotta magát magyarnak. A szerb, a bolgár és az ukrán kisebbség együttes számaránya azonban mind a megyeszékhelyen, mind a megyében három százalék fölötti.
Az Erdélyi Magyar Néppárt – amely Temesváron is megalakította helyi szervezetét – már korábban közölte, a bánsági szórványban nem állít jelölteket a június 10-i önkormányzati választásokon. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 3.
Végleges RMDSZ-jelöltlisták
Közel tízezer, egészen pontosan 9976 jelöltet indít az RMDSZ a június 10-i helyhatósági választáson – tájékoztatott tegnap Kolozsváron Kovács Péter főtitkár.
Közel tízezer, egészen pontosan 9976 jelöltet indít az RMDSZ a június 10-i helyhatósági választáson – tájékoztatott tegnap Kolozsváron Kovács Péter főtitkár. A politikus elmondta, a jelölési határidő lejártát követően vált véglegessé, hogy 319 polgármesterjelölt, 8854 helyi, 789 megyei tanácsosjelölt, 14 megyei tanácselnökjelölt méretkezik meg a szövetség színeiben.
A megyei tanácselnöki tisztségért versenybe száll Faragó Péter Arad, Solomon Adrian Bákó, Décsei Attila Beszterce-Naszód, Pásztor Sándor Bihar, Kovács Attila Brassó, Borboly Csaba Hargita, Kerekes György Fehér, Tamás Sándor Kovászna, Máté András Levente Kolozs, Lokodi Edit Emőke Maros, Böndi Gyöngyike Máramaros, Csehi Árpád Szatmár, Csóka Tibor Szilágy és Halász Ferenc Temes megyében.
„Célunk a 2008. évi eredmények megismétlése, amikor 184 polgármester, 2195 helyi tanácsos, 89 megyei tanácsos és 4 megyei tanácselnök nyert mandátumot az RMDSZ színeiben, de természetesen szeretnénk ezeket a számokat meghaladni, és bízunk abban, hogy ez sikerülni is fog. Olyan jelöltjeink vannak, akiknek az elmúlt években számottevő eredményt sikerült elérniük, ezekre pedig az elkövetkezőkben is építkezni tudnak. Olyanok is indulnak, akik még nem dolgoztak önkormányzati struktúrákban, de szakmájukban többszörösen bizonyító szakemberek, akik konkrét programmal kívánják megszerezni közösségük bizalmát” – fogalmazott Kovács.
MPP-sek álltak át az EMNP-be Háromszéken
A jelöltlisták leadásának utolsó napján három háromszéki település MPP-s csapata váltott pártot. Kulcsár Terza József, a polgári párt háromszéki elnöke sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy kedden reggel a nagybaconi polgármesterjelöltjük és a tanácsosjelöltjeik nagy része távozott, és beálltak az EMNP-be. Hasonló lépést tettek az MPP köröspataki és bölöni tanácstagjelöltjeik is. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyében 12 településen indít saját polgármester jelöltet, míg Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es, Kovásznán az MPP-s polgármester jelöltet támogatják, Zágonban pedig közös jelöltet indítanak a polgári párttal. Emellett további 30 háromszéki településen állítanak saját tanácsoslistát, jelentette be Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 9.
Menni vagy maradni?
Nehéz a fiatalokat megmozgatni...
Menni vagy maradni? A haza fogalma címmel szerveztek vitafórumot a XVIII. Bánsági Magyar Napok keretében a Temesváron élő, illetve itt tanuló magyar fiatalok részére hétfőn este a Kafka kávézóban.
Az esemény szervezője-moderátora, Dukász Magor arra a következtetésre jutott, hogy nehéz a fiatalokat megmozgatni, mert a Temesváron működő diákszervezetek és ifjúsági civilszervezetek képviselői különböző ürügyekkel az utolsó pillanatban lemondták a vitafórumon való részvételt. A vitafórumból végül kötetlen beszélgetés lett, fiatal és kevésbé fiatal résztvevőkkel, közöttük volt Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök is.
A címben feltett kérdésre végül minden sajátos esetben az élet adja meg a választ, de a beszélgetés során kiderült: a magyar fiatalok számára nem az ígéret földje Temesvár/Románia. A temesvári helyzetet a magyar jelenlét szempontjából elemezve többen kifogásolták egy erős magyar közösség és főleg az utánpótlás hiányát. A magyar fiatalok úgy látják, hogy kortársaik nem szerveződnek nemzeti alapon, kevés a fiatalokat is érdeklő magyar esemény/élmény, nem kielégítő a magyarság kulturális jelenléte és a helyzet folyamatosan romlik. A temesvári gazdasági lehetőségek nem jelentenek elég erős érvet ahhoz, hogy a magyar fiatalok nagy számban Temesvárra költözzenek, vagy legalább az itt élők helyben maradjanak. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a magyar kultúrához való tartozás, a magyar nyelv ismerete sok fiatal számára már nem jelent értéket, ezért könnyen feladják magyarságukat. A döntő érv azonban a kivándorláshoz/elvándorláshoz az, hogy a magyar fiatalok nem érzik jól magukat Temesváron/Romániában. Nyugati Jelen (Arad)
2012. május 14.
RMDSZ: erőltetett menetben
Megkezdték a hétvégén választási kampányukat a pártok. Az RMDSZ megyei és területi szervezetei sorra bemutatták a tanácsos- és polgármesterjelöltjeiket. Kelemen Hunor szövetségi elnök pozitív kampányt szorgalmazott.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hétvégén „erőltetett menetben” látogatta végig a szövetség különböző megyei szervezeteit, hogy nagyobb súlyt adjon a helyhatósági választásokon induló jelölteket bemutató rendezvényeknek.
A szövetségi elnök tegnap a Kolozs megyei jelöltek bemutatkozásán vett részt . Beszédében „barátomnak” nevezte Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelöltet, aki korábban, az RMDSZ tisztújító kongresszusán az egyik ellenfele volt a szövetségi elnöki székért zajló versenyben. Arra kérte a jelölteket, pozitív kampányt folytassanak, s ne hagyják cserben „egyetlen szövetségesüket, az erdélyi magyarságot”. Eckstein-Kovács Péter – némi derültséget keltve – harsányan köszöntötte a kolozsvári Agapé vendéglőben megjelent nagy számú érdeklődőt, akiket arra kért, segítsék őt a polgármesteri tisztség elnyerésében. „Kolozsvár volt már Mátyás király városa, Funar városa, Boc városa, miért ne lehetne Eckstein városa is?” – mondta a jelölt, aki román nyelven is tartott beszédet. Arra kérte Kolozsvár román lakosait, szavazzák meg „Ecksteint, a magyart”, aki „szavatartó, jó gazda lenne a város élén”.
Borboly: Csíkban kétharmad a cél
A Csík-térségi önkormányzati jelölteket Borboly Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szervezetének elnöke társaságában mutatta be Kelemen Hunor. „Az elkövetkezendő négy hétben nem fogunk negatív kampányt folytatni, mélységesen elítélem azokat, akik ilyen módon próbálják a helyi közösségeket meggyőzni” – üzent a magyar versenypártoknak az RMDSZ elnöke. Borboly Csaba elmondta, arra számítanak, hogy a jelöltek mandátumot fognak szerezni. „A megyei tanácsosi listán a cél a kétharmad, mert láthattuk, milyen sokat számít, amikor egy szavazat hiányzik. Ezért arra kérjük a választókat, szavazzanak és tegyék lehetővé, hogy kétharmadban vegyünk részt a megye irányításában, hisz most, hogy ellenzékben vagyunk, többet és még jobban számítunk az európai uniós pénzekre, amelyek érdekében rengeteg tanácshatározat elfogadására van szükség” – mutatott rá Borboly.
„Mindketten rontják az esélyeimet, és Dorin Florea mostani polgármester esélyét erősítik. Mivel május 8-tól formálisan már nem lehet visszalépni, csupán annyit tehetnének, hogy kijelentik, mindenki szavazzon az esélyesebb jelöltre. De nem hiszem, hogy ezt megtennék” – vélte Frunda György, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje Benedek Imre MPP-s és Smaranda Enache EMNP-s jelölttel kapcsolatban. A Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnökkel közösen tartott szombati kampánynyitó sajtótájékoztatón Frunda elmondta, mindkét ellenfelével egyeztetett, de egyikük se látta be, mekkora kár okozhat.
„A legnagyobb erőnk a tanácsokban van”
Beszterce-Naszód megyében 21 teljes listát tettünk le, összesen 374 jelöltünk van – ismertette a „sarokszámokat” Décsei Attila, a szövetség megyei szervezetének elnöke. A jelöltek bemutatásakor jelenlévő Kelemen Hunor bizakodását fejezte ki, hogy a szövetség idei eredményei nem lesznek semmivel sem rosszabbak a 2008-ban elérteknél. Mint kifejtette, az RMDSZ idén átlépte a bűvös határt, és több mint 10 ezer önkormányzati jelöltje van, 320 polgármesterjelölttel száll versenybe, és 13 megyében indít megyei tanácselnökjelöltet. „Bízom benne, hogy június 10-e után azt tudjuk mondani, hogy több mint 280 települést vezetünk, hiszen továbbra is azt vallom, hogy az önkormányzatokban van a legnagyobb erőnk. A szórványban is nagyon sokat jelent számunkra, ha a magyar közösség képviselői jelen vannak a helyi önkormányzatokban” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az idei önkormányzati választásokon az elért eredményekre fognak építeni és azokra az emberekre, akik már bizonyítottak, és visszautasítja a negatív kampányt, a sárdobálást.
A Bánságban is számít minden magyar
„Az elért jogokat nem elég megszerezni, meg is kell védeni azokat, az eredményeket nem elég elérni, meg is kell tartani azokat. Ezért az RMDSZ által biztosított képviselet minden szinten kulcsfontosságú. Ezért van most az ébredés ideje, ezért van most az RMDSZ zászlaja alatti szolidaritás és összefogás ideje” – hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő szombaton, Temesváron, ahol részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnökének meghívására, a megyei kampányindító rendezvényen és a Bánsági Magyar Napok záróestjén. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 8.
Nem bántják a magyarokat
A megyei tanfelügyelőségeken vezető tisztségben lévő magyar nemzetiségű pedagógusokat nem fenyegeti a leváltás veszélye – nyilatkozta tegnap lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkárt a megyei tanfelügyelőségeken elindított tisztogatási hullám kapcsán kerestük meg. Liviu Pop ügyvivő miniszter ugyanis a héten bejelentette, hogy 30 intézményvezetőtől készülnek megválni. Eddig 24 főtanfelügyelővel bontottak szerződést – 13 beadta lemondását, 11 személynek lejárt a mandátuma –, ám magyar nincs közöttük. Az összesen 21 leváltott főtanfelügyelő-helyettes között sincs magyar pedagógus.
Jelenleg Kovászna és Hargita megyében van magyar főtanfelügyelő, Hargita és Fehér megyében a Pedagógusok Háza élén áll magyar pedagógus, illetve kilenc másik megyében a tanfelügyelő-helyettesi tisztséget töltik be magyarok. Valamennyi vezető tisztségre pályázó pedagógusnak azonban versenyvizsgáznia kell a funkció betöltéséért. Király András tájékoztatása szerint a tanfelügyelők számára augusztus 22-től hirdettek versenyvizsgát, az iskolaigazgatók pedig novemberben kerülnek sorra. A jelentkezések első szakasza már le is zárult. Az államtitkár elmondta: a diákokat nem érintik a tanügyi rendszerben történt változások, az újonnan kinevezett személyek azonban akadályozhatják a már folyamatban lévő programok kivitelezését. „Ha valaki nem volt része az érettségi előkészítésének, legfeljebb annyit tehet, hogy hallgat azokra a kollégákra, akik segítettek a rendszer kidolgozásában” – fogalmazott Király. Kiemelte: utolsó fázisban vannak az érettségi előkészületek, már nem ajánlatos módosításokat hozni.
Megbundázzák a versenyvizsgákat
Ferenc Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: nem ismeri a tanügyminisztérium „feketelistáját”. Szerinte akár az is elképzelhető, hogy a főtanfelügyelők menesztéséről szóló nyilatkozat, csak célirányos hangulatkeltés volt, aminek már van hatása: több megyében is önként mondtak fel az intézményvezetők. „Valószínűleg a választásokig egyetlen főtanfelügyelő pozíciója sincs veszélyben” – fogalmazott a főtanfelügyelő. A versenyvizsgának viszont nem látja értelmét, ugyanis a korábbi években az nyert, akit akartak, hogy nyerjen. A főtanfelügyelő ugyanakkor elismerte, hogy őt is politikai alapon nevezték ki funkciójára. „Ha valaki úgy látja, hogy szakmaiatlanul végeztem a munkámat, akkor lecserélhetnek, de a beosztásba egy technokratát nevezzenek ki” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztélyt már próbálták leváltani
Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: semmilyen értesítést nem kapott arról, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség éléről bárkit is leváltottak volna. Úgy tudja, a leváltási hullám egyelőre nem érintette a Kovászna megyei tanfelügyelőséget, de számít arra, hogy a jövőben bármi megtörténhet. Keresztély Irma az ország legrégebben tisztségben lévő főtanfelügyelője, mintegy 15 éve látja el ezt a tisztséget, annak ellenére, hogy a román pártok több ízben is megpróbálták leváltani.
Halász Ferenc: politikai tisztogatás
Halász Ferenc Temes megyei tanfelügyelő-helyettes sem tud arról, hogy távoznia kellene posztjáról. A szakember azonban úgy véli: az eddigi leváltásoknak egyértelműen politikai célja van. „Lehet, hogy néhányan nem végezték rendesen a munkájukat, de a leváltásoknak nem ez az oka. A dekoncentrált intézmények vezető posztjaira a hatalmon lévők saját embereket hoznak” – nyilatkozta Halász. Úgy véli: akiket most kineveznek és tisztségüket versenyvizsgával is megerősítik, kormányváltás esetén is nehéz lesz elmozdítani a helyükről. „Hamarosan az érettségizők és a nyolcadikosok is vizsgáznak, bonyodalmakat okozhat, ha új emberek az előkészületek ismerete nélkül kerülnek be a rendszerbe” – mondta a tanfelügyelő-helyettes az esetleges új intézményvezetők kinevezéséről.
Horváth Sz. István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. június 11.
Káros magyar testvérharc
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) jelöltjei taroltak az önkormányzati választásokon
Marosvásárhelyen újabb mandátumot nyert Dorin Florea jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 54 százalékával maga mögé utasította a 30 százalékon álló Frunda György RMDSZ-es jelöltet. Kolozsváron a különböző exit-pollok a hibahatáron belüli eredményt mutatnak Marius Nicoară és Emil Boc volt kormányfő – az USL, illetve a PDL jelöltje – között.
Az országos részvételi arány alatt, de a négy évvel ezelőttinél többen vettek részt a bánsági, közép- és dél-erdélyi, valamint a partiumi megyékben a tegnapi helyhatósági választásokon. A nap folyamán mért adatok végig ezt a tendenciát mutatták, a lapzártánk előtti utolsó, 17 órai adatok szerint országos szinten a választási jegyzékben szereplők 39,01 százaléka adta le szavazatát. A magyarok lakta megyék a sereghajtók közé tartoznak: Temes megyében 32,34 százalékos, Arad megyében 36,30 százalékos, Kolozs megyében 37,52 százalékos, Szatmár megyében 39,72 százalékos, Fehér megyében 40,24 százalékos, Hunyad megyében 40,85 százalékos, Maros megyében 41,11 százalékos, Szilágy megyében 43,09 százalékos, Bihar megyében 43,76 százalékos részvételi arányt mértek.
Markó egységet vár
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint rendkívül fontos, kulcskérdés a magyarság szempontjából az egységes magyar képviselet megteremtése. „Erős önkormányzatokat szeretnék, ez rendkívül fontos a következő időszakban, mert érvényesülnie kell a helyi autonómiának, a szubszidiaritás, a decentralizáció elvének, és ezt erős, hozzáértő önkormányzatok, megyei és helyi tanácsok nélkül nem lehet megvalósítani” – mondta. Markó Béla kifejtette, a két magyar ellenpárt megpróbálta gyengíteni a szövetséget, de meg van győződve, hogy a magyar választók bölcsebbek, mint az a néhány politikus, akik az RMDSZ-en kívül próbáltak pártot alapítani. „Arról is meg vagyok győződve, hogy a mostani eredmény legalább olyan jó lesz, mint 2008-ban, vagy még jobb” – szögezte le Markó Béla.
Frunda eltévedt, aztán „hazatalált”
Délelőtt 10-re érkezett családjával az Unirea gimnáziumban berendezett szavazókörzetbe Frunda György, ahol csak a terembe érve tudta meg, nem oda, hanem egy másik körzethez tartozik. „Kellett volna előre értesíteni az embereket, a sajtóban közzétenni, változott a körzet, hogy már nem ahhoz tartozunk, ahová mindig is tartoztunk. De nem történt tragédia, átmegyünk a másik körzetbe” – mondta Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje.
A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, ahol fél órával korábban Benedek Imre, az MPP polgármesterjelöltje is leadta szavazatát, már sor volt, mire Frundáék megérkeztek, így a sor végén várakozva beszélgettek az emberekkel, akik közül többen is kifejtették óhajukat, hogy mennyire szeretnék, ha valóban megtörténne a váltás, jóra fordulna a város sorsa. A 95 esztendős Székely Lenke például elmondta, azért szavazott, mert reméli, hogy szavazatával ő is hozzájárul a változáshoz. „Nekem már lehet, hogy mindegy, de a fiatalabb generációknak nem mindegy, ki vezeti a várost” – mondta az idős hölgy.
„Ha megnyerem a polgármesteri széket, hozzáfogok mindazon tervek megvalósításához, amelyeket a kampányban ismertettem, hetente tanácskozom majd a megyei tanácselnökkel és rendszeresen a prefektussal, hogy összehangoljuk a város és a megye dolgait” – fogadkozott Frunda. Hozzátette: nem zárkózik el az együttműködéstől a tanácsba bejutott pártok képviselőivel. „Biztonságos többséget alakítanék ki a városi tanácsban, mert olyan terveim vannak, amelyeknek kivitelezéséhez stabil tanácsi többségre van szükség” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
A szatmáriak folytatnák
Nem mondható, hogy a teljes korrektség jegyében zajlott a választás Szatmár megyében. Az RMDSZ megfigyelői már a kora délelőtti órákban értesítették a megyei választási bizottságot, hogy az USL megbízottai listákról hívogatják az embereket szavazni. Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke feleségével szavazott az 59-es körzetben. Az őt váró újságíróknak elmondta, egy olyan csapatra szavazott, amely sikerrel tudja folytatni az eddigi munkát, biztosítani tudja a megye további fejlődését. Ilyés Gyula feleségével és két felnőtt gyermekével jelent meg a 68-as körzetben. „Korrekt és tisztességes adminisztrációra szavaztam, s arra, hogy maradjon meg a továbbiakban is a város békés, nyugodt hangulata” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
Ilyés Gyula szatmári polgármester győzelméért még izgulni kell
Cseke mindent megtett
„Új szemléletre szavaztam Biharért és Nagyváradért: ennek alapja azon területek azonosítása és fejlesztése, amelyeken kimagasló teljesítményt érhetünk el” – nyilatkozta Cseke Attila polgármesterjelölt tegnap reggel, miután leadta voksát Nagyváradon a 118-as szavazókörzetben. Cseke Attila elmondta, elégedett pozitív, új elemeket is bemutató kampányával. Példaként említette a 24 órás kampánymaratont, amely alkalmával sok helyen megfordult: piacokon, kórházakban, állomáson, emellett biciklizett és kocogott is. „Minden politikusnak javaslom ezt, mert közvetlenül kaphatnak információt a közösség életéről” – állította Cseke Attila, aki mindenkit arra biztatott: menjen el szavazni.
Kolozsvár belvárosában Eckstein-Kovács győzne
„Megyünk votálni… az is számít, az a votálás” – biztatta egymást két hölgy az egyik kolozsvári szavazóhelyiség előtt, mielőtt leadták volna a voksukat. Abban a körzetben, ahol Eckstein-Kovács Pétert várták a sajtó képviselői, elsősorban idősek, többen magyarok érkeztek, az exit poll felméréseket készítők elmondása szerint sok szavazatot kapott az RMDSZ jelöltje. Eckstein megszokott optimizmusát és harsány nevetését ezúttal sem hagyta otthon, a személyi igazolványát azonban szinte elfelejtette visszakérni. A szavazás után azt nyilatkozta, a kampány során végig a Szép város Kolozsvár című dalt dúdolta, és azt is szeretné, ha az ő polgármestersége alatt egy nagyon szép város lenne Kolozsvárból. Az imént említett optimizmusa azt sugallta, hogy győzni fog. Merre tovább bánsági magyarság?
„A folytonosságra, az építkezésre, a megmaradásra szavaztam ma. Arra adtam voksomat, hogy a Bánság olyan otthona legyen minden kisebbségnek, ahol élhető környezetben lehet felépíteni a közös jövőnket” – nyilatkozta Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei tanácselnökjelöltje tegnap délben Temesváron. Halász ugyanakkor kitért a választás jelentőségére is: „Ma saját magunk dönthetünk arról, hogy milyen irányba mozdul el a bánsági magyarok jövője. Erős képviselettel erős közösségeket tudunk építeni, ezért létfontosságú, hogy minél többen járuljunk az urnákhoz”.
Az EMNP megvetné lábát
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNP védnöke tegnap délben adta le a voksát a nagyváradi Kórház utcai vérközpontban. A püspök elmondta: a templomból jött szavazni, számára hitből fakadó erkölcsi kérdés a választás. Kijelentette: pártegység helyett nemzeti egységre van szükség. Az EMNP eredményeire vonatkozó kérdésre Tőkés kifejtette: elsődleges céljuk, hogy megvessék a lábukat. Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke Temesváron szavazott. A politikus elmondta: az erdélyi magyar politikában új egységre van szükség, ő pedig erre pecsételt, hiszen minden magyar pártra adott szavazat az új egységet erősíti. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. október 26.
Olvasótáborokra még mindig szükség van
A Hatvanban alapított Fábián Zoltán-olvasótábor 1992 óta működik Hatvan és Kézdivásárhely társszervezésében. Fennállása óta több száz középiskolás diáknak nyújtott felejthetetlen élményt a nyári kéthetes „lélekpendítés”.
Vasárnap a kettős évfordulót jubileumi konferenciával és fotókiállítással ünnepelték meg. A megemlékezésen az olvasótábor egykori és jelenlegi szervezői, támogatói és haszonélvezői vettek részt. Hatvan testvérvárost Nádas Sándor önkormányzati képviselő, Tóth Dávid diák-polgármester és több táborszervező és résztvevő képviselte. Az Olvasótáborokra még mindig szükség van nevet viselő jubileumi konferenciát megelőzően Fehér Ágnes és háromtagú zenekara lépett fel, Lestyán Attila pedig verset szavalt. A konferencia résztvevőit Nádas Sándor és Derzsi Gyula, a céhes város alpolgármestere köszöntötte. Kocsis István ny. könyvtárigazgató, a közös táborok ötletgazdája és mozgatórugója a negyven, illetve húsz évvel ezelőtti indulásról olvasta fel visszaemlékezéseit, majd Ambrus Ágnes, Nagy Babos Tamás, Nagy Babos Edit, Ferencz Attila, Ferencz Éva, Fehér Ágnes, Bakos András és Juhász Ferenc táborszervező az olvasótáborokhoz kapcsolódó élményeiről szólt. Délután a Vigadó földszinti kiállítási termében megnyílt az Olvasótábor képekben című, Antal Szabolcs és Fehér Ákos fotóiból összeállított, vetítéssel egybekötött tárlat, fellépett a Macskakő színjátszó csoport, majd a rendezvény táncházzal zárult.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2012. október 29.
Címer és Szabolcska Mihály dombormű-avató a református templompalotában
„Közös hitünk egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg”
A Termesvár-Belvárosi református templompalotában vasárnap ünnepi istentisztelet keretében avatták fel az egyházkerület ólomüveg címerét és Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztor 80 esztendővel ezelőtt készült, hosszú évtizedekig rejtve maradt domborművét.
Az úrvacsoraosztással és az új presbiterek fogadalomtételével egybekötött ünnepi istentiszteleten Nt. Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztor, Bács-Kiskunsági esperes hirdetett igét. Szabolcska Mihály későbbi temesvári lelkipásztor gyermekéveit Tiszakécskén (Ókécskén) töltötte, így személye összeköti a temesvári és a tiszakécskei református gyülekezeteteket és a Szabolcska Mihály nevét viselő temesvári és tiszakécskei református énekkarokat, amelyek ez alkalommal testvérkapcsolatra is léptek egymással.
A Himnusz eléneklésével befejeződött istentisztelet végén Nt. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte a református templompalota felszentelésének 110. évfordulója alkalmából megszervezett második ünnepség díszvendégeit. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke ünnepi beszéde során így fogalmazott: a református templompalota 110 esztendejéről megemlékezve harangjátékot, hosszú ideig rejtve maradt domborművet és református címert avat a temesvár-belvárosi református gyülekezet. „Ez a három esemény arról szólt, hogy önök bíznak abban, hogy a bánsági magyar közösségnek van még magyar jövője ebben a térségben!” – mondta Halász Ferenc. Budapestről érkezett Páter Ruppert József, a romániai Piarista Rendtartomány rendkívüli megbízottja, aki a temesvári piarista templom pincéjében elrejtett és nemrég előkerült Szabolcska Mihály-domborművet átadta a református egyháznak. “Jézus Krisztus szavait idézve, a hit hegyeket képes megmozgatni. Itt most ennek a tanúi lehettünk, hogy a közös hitünk, ha nem is hegyet, de egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg a piarista templom pincéjéből ide a református egyházközséghez! – mondta páter Ruppert József. “Öröm járja át a szívemet, mert a helyére tettünk valamit. Ezt az emléktáblát elődeink egy kiváló ember emlékének vésették, hogy hirdesse az eljövendő nemzedékeknek Szabolcska Mihály érdemeit, mindazt, amit ő hitt és hirdetett. A magyar hit és egyházellenes hatalmak ezt nem akarták. Ezért a táblát elrejtették, de most 80 esztendő elteltével mégiscsak a helyére került, és azt hirdeti, amit elődeink akartak. Nekem a piarista rend romániai képviselőjének azontúl, hogy átadhattuk az emléktáblát, nagy öröm az is, hogy a református és katolikus testvérek együtt hoztak létre valamit, és itt ma testvéri szeretettel együtt ünnepelhetünk!”
A csodálatos módon éppen a Szabolcska Mihály által épített templompalota jubileumára előkerült dombormű alkotójának, Sipos Andrásnak érdemeit Szekernyés János helytörténész méltatta. Sipos Andrásnak kevés alkotása maradt meg, de kiváló művészpedagógusnak tartják, akinek keze alatt egy egész szobrászgeneráció nőtt fel. Sipos András Szabolcska-domborműve, amely az 1930-as években felerősödött román nacionalizmus miatt nem kerülhetett felállításra, egy rablótámadás során (betörtek a művész otthonába) megsérült. A sérült domborművet egy fiatal képzőművész, Nueleanu Bogdan Constantin szobrászművész restaurálta. A Szabolcska Mihály-domborművel együtt felavatott, ólomüvegből készült református címer Varga Luigi István szobrászművész és felesége munkája.
A nyolcvan évig rejtve maradt Szabolcska Mihály-dombormű a temesvári piarista templom pincéjéből került elő. Jakab Ilona, a Gerhardiunm Római Katolikus Líceum igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta: a templom pincéjében végzett munkálatok során, nehezen megközelíthető helyen, véletlenül találták meg a Szabolcska Mihályt ábrázoló domborművet. Nem kis meglepetést okozott az elveszettnek hitt dombormű felfedezése, hiszen arról volt információ, hogy esetleg Szent Istvánnak az épületről „leparancsolt” szobrát rejtheti a pince.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2012. december 13.
Eiszegézis
A címbéli szakkifejezést kevesen ismerik, pedig a jelenség amit fed, sűrűn tapasztalható. Hasonlít egy ismertebb szóhoz, az exegézishez. Ez a teológiából ered, ma már általánosabban használják, (szent) szövegértelmezést, szövegmagyarázatot jelent. Nos az eiszegézis is ilyesmi, de a rosszabbik fajtából: a szövegbe való erőltetett belemagyarázást, az írással kevésse, vagy semennyire sem alátámasztható értelmezést jelenti. A szekták nagyrésze ebből él.
A kifejezés a napokban néhányszor eszembe jutott, Tőkés László europarlamenti képviselő nyilatkozatait olvasva. Először akkor, amikor a Szentírással, a bibliai értelmű jócselekedetekkel hozta összefüggésbe a szavazást. Jól tudom én, hogy püspökeink, papjaink, lelkészeink minden egyes választást megelőzően közleményben, szószékről és minden formában részvételre buzdítják híveiket. Sőt, ha kell némi bibliai hátszél a dologhoz, felemlegetik az „adjuk meg a császárnak, ami a császáré” mondást is: jól teszik. Undorodunk ugyan már jó ideje a bukaresti hercehurcától, a plakátokról vigyorgó arcok is egyre kevesebb meggyőző erővel bírnak, de nekünk ennyi beleszólás adatik a hazai politikába, élni kell vele. Akár szavazunk valakire, akár – szomorú módon – valaki ellen voksolunk, vagy tiltakozásképpen érvénytelenítjük szavazólapunkat, bármelyik jobb, mint nem elmenni. Eddig rendjén, de ha ezt extrapolálva szentírási fontosságot tulajdonítunk a szavazásnak, arra még kétségbeesésünk sem lehet mentség, különösen akkor nem, ha valaki palástot szolgál! Nem tudom milyen fokú hasonlóságot állapított meg Tőkés László a szavazás és a bibliai jócselekedetek között. Ha csupán laza hasonlóságról van szó, akkor nem indokolt maga a mondat, ha ennél többről, egyenlőségről, netán kongruenciáról van szó, akkor ez bizony indokolatlan belemagyarázás, eiszegézis a javából!
ERCSEY-RAVASZ FERENC
Szabadság (Kolozsvár)
2013. március 4.
Irma néni kincsei
Felső-Maros mente
Csősz Irma disznajói nyugdíjas óvónőt nem kell bemutatni régi olvasóinknak. Az energikus, nevetésében is csupa dal pedagógus tanító férjével, Ferenccel a diktatúra tiltásaival szembeszállva évtizedeken át viselte gondját a falu kulturális életének, énekelni, táncolni, festeni is megtanították a rájuk bízott gyerekeket. Csősz Irma négy kötettel gazdagította Disznajót, melyekben többek között néprajzi gyűjtéseit hagyományozta az új nemzedékekre (Néphagyományok Disznajón, Megáradt a Maros), és mai napig élő forrásul szolgál a faluról dolgozatot író egyetemistáknak. A Csősz házaspár közösségépítő, -védő ténykedéseinek sajtóvisszhangját vaskos kultúrnaplókban őrzi Irma néni. Legutóbb két évvel ezelőtt írtunk róla, amikor egy Csősz Ferenc-emlékszoba létrehozását tervezte. Arról azonban még nem tettünk említést, hogy az egykori disznajói gyerekek óvó nénije egyik leghűségesebb olvasónk.
Váratlan látogatásunkkor Irma néni éppen végzett a szombati rejtvény tanulmányozásával.
- A barátnőm nem volt biztos a dolgában, telefonon egyeztettük a megfejtést - magyarázta, aztán a díványra mutatott, ahol keddi lapszámunk Az olvasó írja rovatnál kinyitva várakozott.
- Ez a kedvencem. Nagy Károly lelkipásztor Biblia-kutatásról szóló írásába már bele is néztem. A népművészethez, néprajzhoz kapcsolódó írásokat is nagyon szeretem, mindig végiglapozom az újságot, és ha ilyen jellegű témát találok, azt olvasom el először - mondta mosolyogva, aztán végigvezette tekintetünket a szoba falát díszítő kincseken, egymás után elevenítette fel a varrottas falvédők, oklevelek történetét. Végül legújabb büszkeségét, a testvére külföldön élő unokájának, a „kicsi olasz leánykának" készítendő hímzett kötény anyagát vette elő, másnap viszi is a varrónőhöz, magyarázta. Maradjunk még, kérte, amikor távozni készültünk, annyi még a mesélnivaló. Disznajó ezeregy hangja, színe, pillanata villant fel az óvodaépülethez tartozó lakásban töltött fél órában. Bizonyára e temérdek kincs között rejtőzik Csősz Irma örök fiatalságának titka.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),
2013. március 8.
Érdekfeszítő előadás, vita a Főgimnáziumban
Civil szerepek és a helyi világ
Szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában 15 órakor kezdődött a Magyar Civilszervezetek Erdélyi Szövetségének szervezésében az a vitával egybekötött előadás, amelyiken dr. Bodó Barna, a Sapientia Tudományegyetem tanára tartotta meg igen érdekes értekezését, Civil szerepek és a helyi világ címmel.
Bevezetőben az MCESZ eddigi munkáját ismertette: a 2005-ben történt megalapítása fordulópontot jelentett a magyar civilszervezetek életében, tekintve, hogy azok számára képzéseket, tréningeket, rendszeres tanácsadást szervezett, de közreműködött a munkájukhoz szükséges partnerkeresésben is. 2002-ben Erdély-szerte 2000 civilszervezet működött, a számuk azonban 2008-ra 1300-ra zsugorodott. A továbbiakban szakmai szempontból elemezte a civilszervezetek működésének hatékonyságát, a fejlett társadalmak életében betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, de olyan alapkérdést is részeire boncolgatott, mint „ki vagyok én, a civilszervezet képviselője?” A megfogalmazott 8 lehetséges válaszban az egyéntől az interperszonális szint, a család, a kiscsoport, a helyi közösség, az adott kultúra, a nemzet és az állam lépcsőfokainak érintésével eljutott az egész táradalomig. Annak a felépítését, a típusait ismertetve, eljutott a szórványvidéki szolgálat lényegéhez, a képességmegtartó népesség, illetve a népességmegtartó képesség harmonikus működéséhez. Ami a civilszervezetek felértékelődését példázza, a szubszidiaritás elvét XIII. Leó pápa már 1883-ban megfogalmazta, amikor azt állította: a helyi közösségekre vonatkozó döntéseket a közelükben kell meghozni. Az Aartusi Egyezmény 1998-ban rögzíti, hogy a lényeges döntéseknek a meghozatalába a politikum mellett a civilszférát is be kell vonni. A civil lényege az önkéntesség alapelvből kiindulva ismertette a civilszervezetek sajátosságait, típusait, valamint tevékenységi területeit. A romániai civilszervezetek 70%-ának a tevékenységi területén előkelő helyet foglal el a kultúra, noha manapság eltűnőben van a jóléti állam fogalma, kialakult az új közmenedzsment. Vagyis a közszolgáltatásoktól is elvárják a hatékonyságot, amihez feltétlenül szükség van a felek közötti együttműködésre, a fejlesztésre, a működőképesség biztosítására. 47 perces előadását követően dr. Bodó Barna megköszönte a figyelmet.
Miután az előzetesen bejelentett két előadó kollégáját kimentette, felkérte előadásának megtartására Bognár Erzsébetet, akivel számos továbbképző tanfolyam, pályázat lebonyolításában közreműködött. Bognár Erzsébet előrebocsátotta: maga a moderátor szerepét vállalná, ezért felkérte a jelen lévő civilszervezeteknek a képviselőt, ismertessék a munkájukat.
Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a húszéves tevékenységét, illetve a jövőbeli teveit; Matekovits Mihály az általa képviselt EMKE, valamint RMPSZ megyei szervezeteinek a munkáját; Puskel Emese a Gyöngyház Egyesület újraindításának a lehetőségeit; Nagy Etelka az Alma Mater Alapítvány diáktámogató tevékenységét; Tóth Piroska a tornyai Pro Pir Kult Egyesület hagyományőrző munkáját; Jankó András a Kölcsey Egyesület értékmentő törekvéseit; Regéczy Szabina Perle a Tóth Árpád Irodalmi Kör programjait; dr. Túsz Ferenc a Vállalkozói Központ vállalkozásserkentő törekvéseit; Nagy Zsolt és Pál Norbert az AMISZ ifjúságfoglalkoztató munkáját ismertette, de beszámoló hangzott el a Katalin Egyesület tevékenységéről is. Az előadók serkentésére, a hallgatóság között kialakult vita során számos, értékes, a civilszervezetek munkájának az összehangolására, a programok egyeztetésére, a közöttük szükséges állandó kapcsolat kiépítésére vonatkozó ötlet elhangzott. Reméljük, a hasznos előadásnak, az építő jellegű vitának folytatása is következik.
Nyugati Jelen (Arad),
2013. március 15.
Levették a román zászlót a szabadfalui emlékműről
„Szeretném azt hinni, hogy a józan ész győzedelmeskedett Temesváron”
Az RMDSZ Temes megyei szervezetének csütörtöki sajtótájékoztatóján Halász Ferenc megyei elnök mutatta be a március 15-i ünnepi megemlékezések programját.
Halász Ferenc röviden ismertette a Temes megyei szervezetépítési stratégiát, és beszámolt a kongresszusi előkészületekről. A sajtótájékoztatón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, aki ismertette az országos RMDSZ elképzeléseit az ország régiós átszervezéséről.
A szabadfalui Petőfi-emlékműre kitűzött román zászlóval kapcsolatos fejleményekről Halász Ferenc RMDSZ-elnök az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:
„Tekintettel az utóbbi időben felfokozódott nemzeti hangulatra, székely zászlózásra, úgy látszik a zászlókitétel Temes megyében is egyeseknek ötleteket adott. A hét elején arra figyeltünk fel, hogy a szabadfalui Petőfi emlékműre, ahol az RMDSZ hagyományosan megrendezi a március 15-i megemlékezéseket, habár semmilyen zászlótartó nem létezik, valaki egy nagy román zászlót kötött fel. Számunkra világos volt, hogy azt szerették volna kiprovokálni, hogy az RMDSZ vagy a magyarok távolítsák el azt a zászlót. Értesítettük a sajtót és a polgármesteri hivatalnak küldtünk egy átiratot, amelyben jeleztük ezt a problémát. Kértük, hogy lépjenek közbe annak érdekében, hogy a zászlót távolítsák el az emlékműről. Nem tudom, hogy a polgármesteri hivatal közbelépett-e vagy sem, de tény, hogy március 14-én délelőtt a zászló már nem volt ott, és remélem, hogy a holnapi nap folyamán, a délután 4-kor kezdődő főrendezvényünket nem fogja megzavarni semmilyen incidens. Ez a zászló-ügy példátlan eset, hiszen az elmúlt 23 esztendőben soha nem fordult elő Temesváron, hogy valakik megpróbálták volna megzavarni a március 15-i eseményeket. A nacionalizmusnak voltak itt más megnyilvánulásai, de március 15-ét mindig civilizáltan ünnepeltük meg, incidensre a román részvételtől függetlenül soha nem került sor. Nagyon szeretnénk, hogyha az elkövetkezőkben is békésen emlékezhetnénk meg március 15-ről. Úgy értékelem, a zászló kitevését, hogy ez egy provokáció volt, de amennyiben megoldódott, hajlandó vagyok azt hinni, hogy Temesváron a józan ész győzedelmeskedett és nyugodtan fogjuk megünnepelni március 15-ét.
– Ön szerint mi válthatta ki ezt a gesztust: a székely zászló ügye, az autonómia-tüntetés vagy a március 15-i megemlékezésre való előkészületek?
– A provokáció előjátéka a székely zászló ügye, ami érdekes módon 2009–2010 óta kint van a Székelyföldön, és eddig senkinek nem szúrt szemet. Azóta volt az autonómiatüntetés is, amit meggyőződésem, hogy a román fél részéről sokan nem néztek jó szemmel. Bizonyára ezekhez kapcsolódik, hogy Temesváron is megpróbálták egy kicsit felkorbácsolni a kedélyeket március 15-e kapcsán. Most úgy néz ki, hogy a kedélyek lecsillapultak az ünneplés előestéjén, és remélem, hogy ez a lecsillapult kedélyállapot az elkövetkezőkben is megmarad Temesváron.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2013. március 28.
Kötelékek – kézfogások
Kinek a márciusa?
Természetesen a miénk – válaszol(hat)juk a kérdésre mi, magyarok, március 15. jogán. Melyik magyarok? – kérdezhetne vissza valaki, aki figyelemmel követi (nem utolsósorban a médiában), hogy mi történik a határokon innen és túl, hétköz- és ünnepnapokon. Azt gondolom, fölösleges megismételni az írott és elektronikus sajtóban még mindig futó mozzanatokat, székely zászlókkal, bevonulással lóháton, a kovásznai román kislány hajában a piros-sárga-kék szalaggal, hangos magyargyalázással (és ennek hazug, hisztérikus médiavisszhangjával) s a nemzeti ünnepre beérkezett hó- és fagyhullámmal, autópályás kalandokkal.
Ez a 2013-as március az argentin–olasz Ferenc pápáé – a világ katolikusaié – és talán a szegények felé fordulásé. Bár ha a ciprusi bankcsődről érkező híreket hallgatjuk, inkább a gazdagok, a milliomosok-milliárdosok gondjára koncentrálhatunk, az orosz és angol befektetőkére (persze a helybeliek mellett). S ha már Ciprus – egyúttal az Európai Unió? Viták, harcok, európaiság vagy nemzeti szabadságharc (a kettő együtt?), lehívott és le nem hívott pénzek, a távoli Schengen… S ha Romániánál maradunk: most éppen hogy áll az államelnök Traian Băsescu ügye? Az általa megálmodott PDL mire jut, immár nyilvánosan is nélküle? Ha mindenre próbálunk figyelni, igazán kapkodhatjuk a fejünket.
Szűkítsük a kört, békésebb (?) területekre.
A totális felejtésről
Az utóbbi idők legváratlanabb és egyik legkedvesebb ajándékát kaptam, nem is oly közeli ismerőstől: Arany János Kapcsos könyvének második hasonmás kiadványából egy jó állapotú antikvár példányt. Az Őszikéket nem innen akarom olvasni, ám maga a tárgy, a fémkapoccsal nyíló-záródó könyv különös hangulatot kelt. Az öreg Arany (volt már hatvanéves!), az Akadémiát odahagyva, a Margitszigeten írogatta verseit a Gyulai Páltól kapott könyvbe. A hasonmás kiadásban jól követhetők a tintás és ceruzás beírások, törlések. Nem csupán költészet-, hanem ember-közelben vagyunk.
Ritka érzés ez manapság?
A kérdés az, hová visz jó- vagy rosszsorsunk, a bő kínálatból éppen mit választunk. Engem és a kolozsvári magyar színház stúdióját másodszorra is megtöltő közönséget (szintén márciusban) egy Dsida-versdélutánra vezetett, amelyet a szatmáriak programjaként hirdettek ugyan, de ahol Bogdán Zsolt vállalta a költő Dsida Jenő szerepét. Így mondom, így írom, ugyanis olyan rendkívüli teljesítményben, a szó legteljesebb értelme szerint maradandó élményben lehetett részünk, amikor a tökéletesen (nem pódium-művien!) átélt vers és a vers alkotója egyszerre állt előttünk. A műsor összeállítójának (?) tévesztése sem ronthatta el a hatást, a csúcsnak számító Psalmus Hungaricus után is megtalálta Bogdán a visszatérést a költészet és előadóművészet magaslatára, a pályazáró szakasz verseinek interpretálásával. Bogdán Zsoltot sokszor láthattuk kitűnőnek a színpadon (és filmben is) – ez a szerepe számomra talán a legemlékezetesebb marad.
Arany János és Dsida – sajnos valószínűleg csak szűk körben – ellentmondani látszik annak, amit napjaink jelentős esztétája, Szilágyi Ákos a debreceni Alföld márciusi számában oly meggyőzően fejt ki: a totális felejtés küszöbön álló, a küszöböt már át is lépett veszélyéről. A Debreceni Irodalmi Napokon, még a múlt év novemberében, tanácskozást tartottak a manapság gyakran előkerülő témában: „Elfeledett írók, irányzatok, stílusok”. Szilágyi Ákos előadása nem ment bele a részletekbe, mármint a nevek és címek felmutatásába – a korjellemző általánosabb tüneteket vette számba. Magának az irodalomnak az elfeledéséről értekezett, önmagunk elfelejtéséről, az identitásvesztésről. Az ugyanis csak részletkérdés, véli Szilágyi, hogy a nemzeti irodalomként kanonizált két évszázadot, politikai vezényszóra, a nemzeti giccs olcsó irodalommásolatával helyettesítik – az irodalmat az irodalom politikai reprezentációjával. A nagyobbik baj az, hogy a kulturális közeg és keret változott meg: „régen a némán olvasott szöveg volt a világot elnyelő és átértelmező közeg és keret, ma a digitalizált, színes és hangos képfolyam a közeg és a képernyő a keret, amelyben a szöveg is megjelenik, legalábbis a számítógépek képernyőjén (a televízióban egyáltalán nincs szöveg, csak látnivaló), ömlesztve, a szövegek közötti mindenféle koherencia nélkül, általában mindenféle előzetes-utólagos ellenőrzés, szerkesztés, szelekció nélkül (bárki bármit »föltehet« a netre), az értelmi és terjedelmi redukció, a képek kommentálása, az azonnali, egyszeri felhasználás jegyében.” Ebben az elektronizált világban „minden adat hozzáférhetővé válik, csak a tudás nem válik hozzáférhetővé ezáltal; még annak a tudása sem, hogy mihez és mi végre kellene hozzáférnie egyik vagy másik adatbázisban ahhoz, hogy megbízható, érvényes tudást szerezzünk valamiről.” És tovább: „Az öröm már nem a tudás öröme, hanem a klikkelésé, az ugrándozásé.” Szilágyi Ákos aligha alaptalanul állítja, hogy a túlnyomó többség „láthatólag elég jól megvan kulturális emlékezet nélkül is, ha pedig még sincs jól meg, nem tudja, miért, és a maga módján védekezik rossz közérzete, magánya, a közös emlékezet elvesztése ellen (szektásodás, törzsieskedés, kábítószer, antidepresszánsok és a függőség ezer más, szublimáltabb módja és formája).”
Hallom – még nem tapasztaltam meg –, hogy az irodalomnak, a költészetnek van egy új, abszolút tömegsiker formája: a slam poetry. (Remélem, jól írtam le.) Ez ugyan bizonyára nem kulturális emlékezet, mégis kíváncsi volnék rá, mit mond róla Szilágyi Ákos. (Engem egyelőre Arany János és Dsida Jenő győz meg költői igazáról.)
Újra képek közelében – emberközelben
Igazolhatnám ugyan magam kritikákkal, könyvekkel, a lakást sajátommá, otthonná tevő képekkel, hogy nem voltam és nem vagyok a modernség ellenzője – de nem teszem. Nem próbálok meggyőzni egy-két újabb nemzedéket a „mi a szép?” általam vallott eklektikus felfogásáról. A közelmúlt erdélyi kiállításain, múzeumok, műgyűjtők tárlat-bemutatkozásán és a gyűjtők otthoni környezetében azon az emberi közelségen kellett elgondolkodnom, amelyet Fülöp Antal Andor vagy a Dési Incze János festményei sugároznak, és amelyet a maga különleges eszközeivel, színeivel (fehéreivel) Nagy Albert tudott megteremteni. De nem csak a festőkre utalok. Hanem az önzetlen gyűjtőkre is, akik számára egy-egy képnek – a kép, a szobor megszerzésének – külön története van, sokféle emberi történet. Tehát nem csupán és nem elsősorban a pénzről van szó. A birtoklásnak egy különleges módjáról. Amit „a gépből” szintén nem lehet megszerezni.
A tárgyak, az absztrakt formákban megálmodottak, hasonlóképpen hozzánk nőhetnek, a mienkké idomulhatnak. Jakobovits Márta kerámiáira gondolok – abból az alkalomból, hogy Maria Zintz szövegével-szerkesztésében impozáns album jelent meg Nagyváradon. Érezni Márta kerámiatárgyain, hogy milyen szeretettel formálta őket, hogyan teremtett belőlük, általuk egy saját világot. Nem tudnám megmondani, hol a határ az őszinte kerámiaművészet és az utánzás, a modern formák ügyes kivitelezése között, abban viszont biztos vagyok, hogy Jakobovits Márta az eredeti, a tisztelhető és szerethető művészek közé tartozik. Mint Nagy Albert, Fülöp Antal Andor vagy Dési Incze János. És jó néhány kortársuk, akiknek munkáival a Minerva Galériában újra találkozhattunk.
Játéktér
Jól választották meg az immár második számához érkezett színházi folyóirat címét az erdélyi szerkesztők. A színház akkor igazán színház, ha nem mindenáron való önmutogatás alkalma (rendezőé, színészé, díszlettervezőé). A Játéktér, a fiatalok és idősebbek szerkesztette és írta kiadvány 2013. tavaszi lapszámával lett külsejében is méltó a címhez, a szolgálni akart modernséghez.
Kortól és lehetőségektől függően nem egyfajta színházi emlékeket őrzünk magunkban. Egy bizonyos életkoron túl a kolozsvári (erdélyi) színházkedvelők arra a színháztörténeti játéktérre emlékezhetnek a legerőteljesebben, amelyet Harag György és színészcsapata töltött meg élettel, üzenettel, igazsággal. Sebők Klári emlékezéssorozata a Szabadság oldalain ezt a világot idézi fel, közvetlenséggel, természetes mesélőkedvvel, szeretettel. Kolozsvárnak sosem szabad hűtlennek lennie ehhez a „haragi” mércéhez.
Kétkedve kérdezem: vajon hová helyezzük legutóbbi nagyszínpadi bemutatónkat, amelynek a vendég Matthias Langhoff volt a kitalálója? A Don Juan ünnepi vacsorája a négy és fél órás előadással edzett színházlátogatónak is megpróbáltatás – hát még a bemutató főszerepét betegen vállaló Hatházi Andrásnak. Ehhez jött a következő alkalommal a díszletelem ledőléséből következő – szerencsés kimenetelű – baleset. Azt olvasom az egyik színésznővel készített interjúban, hogy ez a rendező gyémántcsiszoló. Lehet. Nekem ebből a színházi bemutatóból a baleset szó marad emlékezetes.
Innen és túl a művészeteken
Pro domo – többszörösen is, ha már erdélyiek és erdélyiségünket oly fennen hangoztatók vagyunk: azt gondolom, a Korunk márciusi számát (pártoktól függetlenül) visszhangozhatná ezekben a hetekben a média. Utóvégre az erdélyi fejedelemség külön históriánk bizonyára legfontosabb korszaka. Talán akad több külső ember, aki rátalál idehaza is erre az összeállításra. Érdemes volna talán akkora hírre jutnia ennek a történelmi múltidézésnek, mint a Kézdivásárhelyre belovagoló jelenkori személyiségnek.
Lapügy, csak másfajta, ami ma a Tribunánál történik. A részletekről ilyen-olyan információk hallhatók. Egyben biztos vagyok: a szerkesztő-képzőművész Ovidiu Petca sokat tett ezért a lapért, a jó híréért – meg kellene becsülni őt!
Futball – különböző szinteken
2013. márciusi összefoglalóból nem maradhat ki a magyar–román barátság egy kolozsvári és két budapesti epizódja. Mindhárom a focipályákról, azok közeléből. A fellegvári lelátón, a CFR–Rapid meccsen egy Rapid-szurkoló magyar zászlót égetett. (Ha már nem volt magyar játékos a pályán, valahogy be kellett hozni ide a magyar ügyet.) Egyszerűbb képlet a FIFA-büntetés miatt üres Puskás-stadionban lejátszott magyar–román. A gyepen most a magyar csapat volt a jobb, ám kicsúszott kezéből (lábából) az utolsó pillanatban a győzelem. Lett 2 : 2. A stadionon kívül a notórius hőzöngők (huligánok) győzelemre játszottak, legalább mocskos szavakkal. Pár napra rá jött egy békés 0 : 0 a CFR és a Fradi között. Két magyar csapat?
S ha már különböző szinteket említettem: Messi, Messi és újra Messi. A rádióban, egy argentínai tudósításban azt hallottam, hogy az argentinok úgy örültek a pápaválasztás eredményének, mint egy Messi-gólnak. (Április 1. közeledtén egy ilyen hír bizonyára nem hat szentségtörésnek.)
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár),
2013. április 18.

Bevallásuk szerint a kampány körülbelül 100 ezer euró
Az EMNP Országos Választási Hatóság (BEC) honlapján közzétett beszámolójából kiderül, hogy a pártnak a 2012-es parlamenti választások során összesen 557 363 RON (127 ezer euró) jövedelme volt, a kiadásai 501 204 RON-ra (114 ezer euró) rúgtak, tehát sikerült enyhén pluszban zárni. Az EMNP jogi- és magánszemélyektől összesen 9200 RON (2100 euró) adományt kapott.
Csak találgatni lehet, mennyire tükrözi a valóságot ez a bevallás. Annyi bizonyos, hogy az EMNP-nek a parlamenti választások során egy jelölt után 3500 RON-t kellett letétbe helyeznie – 77 jelölttel számolva csak ez a letét egy 61 ezer eurós tétel (ezt az összeget csak akkor térítik meg, amennyiben a párt bejut a parlamentbe).
Az önkormányzati kampányt is „pluszban” zárták
Ami a 2012-es önkormányzati választásokat illeti, a BEC-hez leadott nyilatkozat szerint az EMNP-nek összesen 516 ezer 625 RON (118 ezer euró) jövedelme volt, kiadásai 491 ezer 681 RON-ra (112 ezer euró) rúgtak, tehát közel 25 ezer lej (6 ezer euró) maradt a pártkasszában.
Ami az adományokat illeti, ezek összege 16 603 RON (3800 euró).
Adatigénylésekkel kerestük meg a támogatókat
Feltételezésünk szerint ezek a számok csak részben tükrözik a valóságot, ezért az Atlátszo.hu magyarországi tényfeltáró portál által működtetett Kimittud-rendszeren keresztül egy sor közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a magyar állami szervekhez illetve állami tulajdonú vállalatokhoz, keresve a Néppárt támogatóit.
Tényfeltáró munkánk eredményének ismertetése előtt azonban röviden összefoglalnánk, mi az, amit eddig az EMNT, illetve EMNP finanszírozásáról tudtunk.
Az EMNT-EMNP szövetség
„(Toró Tibor) jelezte, hogy az új alakulat legfőbb szövetségese az EMNT lesz. Utalt arra is, hogy az új pártot Erdélyben Tőkés László nevével hozzák jogosan összefüggésbe, hiszen éppen azokat az elveket vallja majd magáénak, mint amelyek érvényesüléséért az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke mindeddig maga is küzdött. (...)” Gergely Balázs, interjúrészlet
Ha a Néppárt pénzügyeiről beszélünk, akkor a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi támogatásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez azért fontos, mert minden jel arra mutat, hogy a két szervezet között igen szoros, szimbiózis-szerű viszony áll fenn. Úgy véljük, nem túlzás kijelenteni, hogy bár a két szervezet jogi háttere különbözik, erőforrásaik, céljaik tekintetében egyetlen érdekcsoportról beszélünk.
Az EMNT és EMNP viszonyát jól jelzi, hogy a párt bejegyzéséről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010. december 4-i, székelyudvarhelyi országos küldöttgyűlése döntött. Nem csak a bejegyzésről szóló elvi döntés mögött áll ott az EMNT: aktivistái a bejegyzéshez szükséges aláírások összegyűjtésében is segédkeztek.
Számtalan összefonódás
Az EMNP vezetősége kivétel nélkül az EMNT-ből érkezett. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor korábban ügyvezető elnöki tisztséget töltött be az EMNT-ben. Az alelnökök hasonlóképp: Gergely Balázs 2009-2011 között az EMNT közép-erdélyi régióelnöke volt, Papp Előd 2003-2011 között az EMNT alapító tagja volt, majd alelnöke lett.
Szilágyi Zsolt is az EMNT alapító tagja majd alelnöke volt évekig, Zatykó Gyula pedig 2008-2011 között volt az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja.
A választásokon EMNP-színekben induló jelöltek közül sokan jelen voltak/vannak valamilyen szinten az EMNT-ben. Feltűnő, hogy az EMNT és az EMNP honlapján szembeszökően sok az egymásra hivatkozó hír. És ha mindez nem elég, a Bihar megyei EMNT irodában így jelentkeznek be telefonon: EMNT-EMNP, tessék!
Az EMNT Demokrácia Központ-projektje
Amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központok (DK) erdélyi irodahálózatát gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd.
„Mivel Magyarországról is jelentős támogatást kaptok a központok finanszírozására, olyan feltételezéseket is hallani, hogy a Fidesz nemcsak morálisan, hanem anyagiakkal is támogatja az új párt létrejöttét. Ezt hogyan kommentálod? – Én nem látok ilyen összefüggést. Nagyon tisztán és nyomatékosan el szeretném mondani, hogy a Demokrácia Központ hálózat az az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hálózata, amely konkrét céllal és programmal jött létre, az esetleges pártalakításhoz gyakorlatilag nem kapcsolódik és nem is fog kapcsolódni.” Részlet egy Gergely Balázzsal, a DK-hálózat egykori vezetőjével készült interjúból
Itt dolgozik a második vonal
A 26 irodából álló hálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok.
A vezetők nyilatkozataiból kiderül, hogy a DK 110 személyt foglalkoztat rész- vagy teljes munkaidőben, fizetésük 870 és 1100 lej között mozog. 30 személy irodavezető igazgatói tisztséget tölt be, ők havi 1200 és 2000 lej közötti összeget kitevő bérben részesülnek. A DK irodahálózat legmagasabb funkcióiban hat személy dolgozik, ők 2000 és 2900 lej közötti összeget keresnek (nem világos, hogy ez az összeg nettó vagy bruttó).
És bár az irodavezetők listáját nem tették közzé, sajtóbeszámolókból össze lehet rakni a névsorukat, és világos, hogy azok rendszerint a helyi EMNT-szervezetek vezetői. Közülük sokan (Kovács Lehel István, Bákai Magdolna, Szász Péter, Hupka Félix, Nemes Előd, Bordás Sándor, Kali István, Turzai Orsolya, Nagy Pál, Nagy József Barna, Beksy Ida) indultak EMNP-színekben a tavalyi választásokon, illetve pártfunkciókkal is rendelkeznek.
>> A Demokrácia Központok irodavezetői és politikai szerepvállalásuk (sajtóbeszámolók alapján) (.xls) >>
A Demokrácia Központ-projekt költségvetéséről eddig nem sokat tudtunk – igaz, azt már elismerték, hogy magyar költségvetési támogatást kapnak.
Kérdésünkre, mely szerint miért nem számoltak be korábban erről a tényről (ti. a magyarországi támogatásokról – szerk. megj.), Toró elmondta, mindig érzékenyen érinti a román közvéleményt az az információ, mely szerint Magyarországról pénzek érkeznek a romániai magyar közösséghez, így létezett egy «gentleman’s agreement» arra vonatkozóan, hogy nem nyilatkoznak erről. Hozzátette, egyébként teljesen normális az, hogy a magyar állam támogatja a többek között a kedvezményes honosítások lebonyolításában szerepet vállaló Demokrácia Központokat. Hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, meghívásos pályázat alapján nyerték el az összeget. Toró T. Tibor interjúrészlet
Azonban a Demokrácia Központok honlapján a támogatók menüpont továbbra is üres (támogatásokról szóló információt az EMNT honlapján sem találni).
Mennyi lehet a Demokrácia Központok költségvetése?
Szász Péter irodaigazgató elmondta, a kolozsvári DK központ finanszírozása kapcsán nem tud konkrét adatokkal szolgálni. Az induló tőkét a magánszférából, pályázati pénzekből és egyéb adományokból biztosították, a továbbiakban is élni fognak a pályázási lehetőségekkel a központ fenntartása érdekében.
Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik. Eszerint az EMNT vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.
Az EMNT Egyesület támogatására vonatkozó igénylés elutasítva
A KIM az EMNT Egyesületnek folyósított magyarországi közpénzekre vonatkozó adatigénylésünkre a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi törvényre hivatkozva megtagadta a választ, mondván, hogy a határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtott támogatások kívül esnek az információszabadságról szóló 2011. évi törvény hatályán. Ezügyben jogorvoslathoz folyamodtunk. Annyit azonban sikerült kideríteni, hogy az EMNT Egyesület 2011-ben sikeresen pályázott a népszámlálási kampánnyal, illetve a Mikó Imre terv népszerűsítésével a Külügyminisztériumnál: összesen mintegy 8 ezer eurót kaptak (a Mikó Imre terv támogatását 2012 novemberéig nem fizették ki).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ezen kívül 85 ezer euróval támogatta „Tematikus átfogó képzés közösségfejlesztésre 22 erdélyi helyszínen az Egyesület szervezésében (2012 december – 2013 február)” című programjukat.
A képzések néppártosoknak szólnak
Az EMNT honlapján nem találtunk hírt a pályázat címéhez hasonló nevű képzésről, nem tudni, hogy azt megszervezték-e, és ha igen, milyen formában.
A sajtóközleményekből azonban kiderül, februárban elindult egy Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem nevű képzés az EMNT és a Bálványos Intézet szervezésében. A képzésre az EMNP önkormányzati tanácsosait várják (sajtóközlemény itt). Ezen kívül az EMNT és a Pro Partium Egyesület szervezésében március elején Érmihályfalván szintén képzést tartottak Politikai kommunikáció címmel. Ez a képzés is kifejezetten az EMNP Bihar és Szatmár megyei önkormányzati tanácsosainak szólt
(sajtóközlemény itt).
A Szilágy megyei néppártosok is voltak képzésen a közelmúltban (sajtóközlemény itt).
Ismerjük a kedvezményes honosítás összköltségvetését
Bár a Demokrácia Központok költségvetéséről nem sokat tudunk, egy másik, kedvezményes honosítással kapcsolatos adatigénylésünkre érdemi válasz érkezett. Kiderült, hogy az 1135/2011 és az 1164/2012 kormányhatározat rendelkezik az állampolgársági eljáráshoz kapcsolódó jogszabályok végrehajtásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról. A kormányhatározatokból (a linkekre kattintva letölthetőek a .pdf dokumentumok, melyekben részletesebb bontás is szerepel) kiderül, hogy 2011-ben 11,3 millió euróba, 2012-ben pedig újabb 11 millió euróba került összesen a kedvezményes honosítás. A magyar kormány különféle minisztériumait érintő tételekből azonban nehéz bármilyen következtetést levonni az erdélyi Demokrácia Központok költségvetésére vonatkozóan.
A Szerencsejáték Zrt. adományai
Az utóbbi években az EMNT-EMNP érdekcsoport egyik legbőkezűbb támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt. A látványosan profitábilis nemzeti lottótársaság 100 százalékos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tartós tulajdonú társaság.
Honlapján közzétett ismertető szerint a magyar államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény alapján –, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNV Zrt. ) tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
A „Tőkés-sajtótröszt” legfőbb támogatója
A Szerencsejáték Zrt. legutóbb akkor került a romániai magyar média figyelmének a középpontjába, amikor két LMP-s politikus, Karácsony Gergely és Dorosz Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány 850 ezer eurós adományban részesült (az adománylevél itt letölthető).
Ez az alapítvány vásárolta meg az Udvarhelyi Híradó Kft.-t (Udvarhelyi Hirado SRL), mely többek között az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója.
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a HírTV-t működtető Rt. (HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság) vezérigazgatója volt 2005-2007 között, majd igazgatósági tagja 2008 közepéig. A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány székhelye Budapesten, az Üllői út 102-es szám alatt található, (ugyanitt van a Magyar Nemzet és a Class Fm székhelye).
Azóta további támogatásokról döntöttek
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a 2010 decemberi 850 ezer eurós támogatás óta 2011 decemberében újabb 670 ezer eurós támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. Simicskához köthető vezérigazgató dönt az adományokról
Az adománylevél szerint az összeg „a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használható fel.” Egy újabb adatigénylésünkben arra kérdeztünk rá, hogy mi az adományokról döntő testület megnevezése, összetétele, melyek a pályázatok formai követelményei valamint az adományok odaítélésének kritériumai.
A válasz: a Szerencsejáték Zrt. „szponzorációs pályázatot nem ír ki, a Társasághoz beérkezett minden támogatást kérő levél egyformán kérelemnek minősül”. Az odaítélés kritériumaira vonatkozóan érdemi választ nem kaptunk.
Részlet a válaszból: „a támogatási kérelmek elbírálásában a Szerencsejáték Zrt. részére segítséget nyújtó, javaslattevő külső független szakértőkből álló tanácsadó testület megnevezése: Társadalmi Tanácsadó Testület. Tagjai az egészségügy, sport és kultúra területén végzik tevékenységüket. Javaslatuk alapján a végső döntést a Társaság vezérigazgatója hozza meg.”
Rákérdeztünk a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjainak kilétére, azonban azt a választ kaptuk, hogy személyes adataik nem nyilvánosak. Közölték, a támogatások odaítéléséről a végső döntést Dr. Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgató hozza meg. Őt 2010-ben nevezték ki.
Szentpétery a Szerencsejáték Zrt. mellett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt egy ideig (erről a tisztségről tavaly nyáron lemondott), valamint az Aranykor nyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának tagja.
Korábban a Bizományi Áruház Vállalat vezérigazgatója, a Simicska Lajoshoz köthető ún. MFB-BÁV-csoport tagja.
(Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt., vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt. Szentpétery névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adományai
Véletlen vagy sem, de az EMNT-EMNP érdekcsoport, valamint a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány másik nagy támogatója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., ahol 2012. június 15.-ig Dr. Szentpétery Kálmán az igazgatóság külső tagja volt.
Az MFB feletti tulajdonosi jogokat ugyancsak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, a társaság elnök-vezérigazgatója pedig Baranyay László (pályakép itt). Neki szintén van kapcsolata Simicska Lajossal.
A támogatások odaítélésében több olyan arcot is felfedezhetünk, akiket az Atlatszo.hu A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot? című anyagában az MFB-BÁV-csoporttal azonosít.
(Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is. Baranyai névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Villamos Művek Zrt.
Az adományok egy kisebb része a Magyar Villamosművek Zrt.-től származik. A magyarországi áramsz
2013. április 19.
Bejegyezték a Bánsági Közösségért Egyesületet
„A közösséget összekovácsoló magyar élményt szeretnénk nyújtani az embereknek”
Március végén jegyezték be a legújabb Temes megyei magyar civilszervezetet, Bánsági Közösségért Egyesület néven.
Az alapítók szándéknyilatkozata szerint az egyesület létrehozásának fő célja képviselni a bánságban élő szórvány magyarság érdekeit, megőrizni és ápolni a kulturális értékeket, elmélyíteni a magyar identitástudatot. Az Egyesület lévén lehetőség nyílik külső támogatást szerezni, európai forrásokat megpályázni a kulturális tevékenységek lebonyolításához a Bánsági régióban, illetve a minőségi kultúrát a vidéki területekre is eljuttatni. Az új civilszervezet elnöke Molnár Zsolt parlamenti képviselő, alelnöke Kiss Endre, az alapító tagok között van Molnár András (titkár), valamint, Halász Ferenc, Marossy Zoltán, Fazakas Csaba, Kaba Gábor, Daróczi Csaba. A fentiekből kiderül, hogy az új civilszervezetet valójában az RMDSZ Temes megyei szervezete jelenlegi vezetőségének a tagjai alapították.
– Miért volt szükség egy új, az RMDSZ-hez közel állónak látszó civilszervezet létrehozására? – kérdeztük Molnár Zsolttól, az egyesület elnökétől.
– A projektünknek nincsen politikai felhangja! A civilszervezet egy forma, amit meg kell tölteni tartalommal. Vannak magyar civilszervezetek, amelyek nagyon jól végzik a dolgukat, jó programokat, rendezvényeket szerveznek. Úgy látjuk azonban, hogy minden civilszervezet a saját kicsi szeletével foglalkozik. A kicsi szeletek között hézagok keletkeztek: ezeket az űröket kívánjuk mi betölteni a Bánsági Közösségért Egyesület által. A meggondolás az volt, hogy programokat, eseményeket szervezünk olyan helyekre, ahol nem voltak lehetőségek, nem volt helyi kapacitás. Úgy láttuk, hogy szükség van egy olyan egyesületre, amely átfogó programokat tud szervezni az egész bánsági magyarság számára.
– Hogyan viszonyul az új egyesület a többi bánsági magyar civilszervezethez?
– A hiánypótló tevékenységeken kívül, amelyekért létrejött a Bánsági Közösségért Egyesület, partnerei szeretnénk lenni bárkinek, akinek kezdeményezései, ötletei, vagy akár jól működő, hagyománnyal rendelkező programja is van. Úgy gondoljuk, szórványhelyzetben csakis összefogás által tudunk közösséget építeni, a közösségeink jövőjét biztosítani. Elnökként maximálisan nyitott vagyok mindenki felé, és úgy érzem, hogy meg tudjuk találni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a közös tevékenységünk hozzáadott értéket tud biztosítani a közösségi élethez. Remélem, sikerül olyan együttműködéseket kialakítani, amelyek gyümölcsözőek az egész közösség számára.
– Milyen típusú programokat szervezne az egyesület?
– Igyekszünk olyan eseményeket szervezni, amelyek alkalmat adnak arra, hogy a magyarok találkozzanak, beszélgessenek, magyar élményben részesüljenek, ami közösséggé kovácsolja az embereket. Fontosnak tartjuk azt, hogy együtt szórakozzunk, hogy a szabadidőnket próbáljuk meg együtt eltölteni, ezért szabadtéri családi napot szervezünk, ez lesz az első programunk. Felmértük a Temes megyei kulturális kínálatot is: azt tapasztaltuk, hogy bizonyos településeken, közegekben hiányok vannak. Igyekszünk majd a kulturális kínálatot is bővíteni, nem csak Temesváron, hanem vidéken is. Kulturális rendezvényeket próbálunk majd vidékre “exportálni”, de azt is el szeretnénk érni, hogy a vidéki közönséget tudjuk bevonzani pl. a Csiky Gergely Színházba.
Harmadik fontos tengely lenne a magyar nyelvű információszórás bővítése. Igyekszünk a jelenlegi csatornákat kiegészíteni, szélesebb képet adni az eseményekről saját szóróanyagok, kiadványok által.
***
A Bánsági Közösségért Egyesület első rendezvénye a Családi nap lesz, amelyet a Temes Megyei Tanács által szervezett Etnikumok Fesztiválja keretén belül, a temesvári Falumúzeum magyar háza melletti téren szerveznének meg. A rendezvény a szabadtéri családi és közösségi programok ötvözete, mely által kikapcsolódási és szabadidős programokat kínálnak a résztvevőknek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad).
2013. május 29.
Magyarul vagy románul
Szép anyanyelvünk van, amelynek sok évszázados szövegeit ma is gond nélkül olvassuk, nem úgy mint a mai angolok, akik nehezen értik meg az eredeti nyelven íródott, halhatatlan Shakespeare-drámákat.
Vannak magyar Nobel-díjasaink, több ezer feltalálónk, nemzetközileg elismert tudósaink, művészeink, sportolóink, akik az Isten adta tehetségük mellett valószínűleg sokat tanultak, képezték magukat.
Különböző szociális kutatások és felmérések igazolják, hogy az ember leghatékonyabban az anyanyelvén tanul. A mi „magyarjaink“ ellenben román iskolába íratják gyermekeiket, mert „majd jobban fognak érvényesülni” (erről azonban lehetne még sokat vitázni). Amikor a kicsi gyermekek a betűvetés, olvasás, számolás nehézségeivel küszködnek, ami nem kis feladat még anyanyelven sem, megnyomorítják őket azzal, hogy amikor a legfontosabb lenne tanítónénik-bácsik odaadó magyarázatát sem érthetik meg.
Az iskolavégzés ideje alatti tanulást egy ház felépítéséhez szoktuk hasonlítani: ahogyan a téglák a falban illeszkednek egymáshoz, ugyanúgy az elsajátított ismeretek is kapcsolódnak egymáshoz. Azt mindenki tudja, ha a falból egy tégla hiányzik, a házfal labilis lesz, nem biztonságos. Ezek szerint a „jóakaró szülők” már az alapjaiban megbontják a gyermekeik leendő „biztonságos” házának az építését. Nehezen sajátítva el az anyagot, a kicsi gyermek kezdeti sikerélménye elmarad, ezzel aztán elveszik a kedvüket, esetleg akár meg is utáltathatják velük az iskolát, a tanulást.
Felsőbb osztályokba lépve a nebulónak nem lesz alkalma tudomást szerezni a bevezetőben említett megvalósításokról, amelyekre az egész magyar nemzet büszke.
Sajnos a mai világban, főleg nálunk már tanulás nélkül is lehet diplomát szerezni – de minek? Munkanélküli lehetsz diploma nélkül is, kár a befektetésért. Hosszú távon tudás nélküli diplomával úgy sem fog érvényesülni senki. Talán ezek a „jóakaró szülők“ ezzel nyugtatják meg a lelkiismeretüket: „én mindent megtettem a gyerekemért, diplomát adtam a kezébe“.
Azzal, hogy románul végzed tanulmányaidat, attól még nem leszel román. (Vagy időközben sajnos román leszel, és lehet, sajnálatosan megfeledkezel az anyanyelvedhez kapcsolódó kultúráról.)
A napokban egy anyuka büszkélkedett: ha ő annak idején nem adja román iskolába a leányát, akkor a kisasszony ma nem dolgozna bankban. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy mit dolgozik a bankban, tisztviselő vagy takarítónő (egy bankban az utóbbi is jól fizető állás lehet). De megnyugtattam, hogy voltak és vannak olyanok is, akik magyar nyelven érettségiztek (ráadásul esti líceumban) és szintén bankban dolgoztak, például mint gazdasági igazgatók hosszú éveken keresztül. Sőt sokan vannak, akik vezető beosztásban voltak, vannak, kutatók, doktorátussal rendelkezők, több tudományos értekezés összeállítói, könyvek szerzői – akik az érettségiig magyar iskolában koptatták a padokat, és itt ROMÁNIÁBAN alkották meg és érték el ezeket a dicséretre méltó eredményeket.
Ezeket az embereket csupa jóakaratból nem nyomorgatták, nem alázták meg a szüleik az iskolába indulásuk pillanatától.
Túsz Ferenc
Nyugati Jelen (Arad)
2013. június 6.
Még két nap
Pedagógus továbbképzők
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége meghirdette a 2013-as Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamait. A XXI. BNYA idei fő címe A tanulás tanulása, mottója pedig egy Szent-Györgyi Albert idézet:
„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit eszmél,és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
A tanfolyamok jegyzéke, időpontok és helyszínek felsorolása megtalálható a rendezvény honlapján, www.bnya.rmpsz.rocímen. Jelentkezési határidő június 7., péntek. Bármely kérdésben az RMPSZ tagjai forduljanak a megyei vezetőkhöz (Arad megyében Matekovits Mihály vagy Kiss Anna, Temes megyében Halász Ferenc, Hunyad megyében Csatlós Erzsébet).
Ugyancsak pénteken van az utolsó jelentkezési nap a magyarországi, vajdasági és felvidéki magyar pedagógus szervezetek által rendezett tanfolyamokra. Ezek jegyzéke és a jelentkezési lap megtalálható az RMPSZ honlapján, www.rmpsz.rocímen.
Nyugati Jelen (Arad)
2013. június 29.
Nyilvántartásba veszik a Temes megyei magyarokat
A nyári vakáció előtt még egy utolsó sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ Temes megyei szervezete a temesvári Magyar Házban, Halász Ferenc megyei elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő részvételével. A megyei szervezet elnöke beszámolt a tavaszi-nyáreleji időszakban lezajlott kisrégiós találkozók eredményeiről. Ezeken a találkozókon, amelyeken a helyi RMDSZ-szervezetek vezetői, önkormányzati képviselők mellett részt vettek a civilszervezetek képviselői is, kielemezték a 2012-es parlamenti választási eredményeket és felleltározták a helyi magyar közösségeket érintő problémákat. A találkozók alkalmat adtak Molnár Zsolt parlamenti képviselőnek is a bemutatkozásra és a helyi közösségek képviselőivel való ismerkedésre.
„A magyarlakta településeken szeptember végéig el kell készíteni a magyar közösségek aktuális adatbázisát, erre a helyi RMDSZ-szervezetek határidőt is kaptak” – mondta Halász Ferenc elnök, aki arról is beszámolt, hogy az RMDSZ a politikai tevékenységeken túlmenően nyitott a társadalmi-kulturális tevékenységek irányába és Családi napot, Trianon-megemlékezést szervezett, illetve erdélyi kirándulást szervez Bethlen Gábor fejedelem születésének 400. évfordulója alkalmából.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő képviselőházi tevékenységéről számolt be, kiemelve egy Cseke Attila Bihar megyei képviselővel közösen benyújtott törvényjavaslatot, amely kilenc minisztériumhoz tartozó 18 dekoncentrált intézmény decentralizálását tenné lehetővé. „Ellenzékben a lehetőségeink korlátozottak – mondta Molnár Zsolt –, de minden alkalommal megkongatjuk a vészharangokat, amikor a parlamenti többség rossz irányba viszi a döntéseket, mint pl. a mezőgazdasági adó esetében.” A Temes megyei képviselő kitért a Szövetség alkotmánymódosító javaslataira is, amelyek az RMDSZ-frakció közös munkájának a gyümölcsei. „Pozitívum, hogy bekerült az alkotmánymódosító bizottság javaslatai közé a kulturális autonómiának a csírája – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt.
– Ezeket a javaslatokat még az alkotmánybíróság, a jogi tanács és különböző szervek át kell vizsgálják, erre ősszel fogunk visszatérni. Abban az esetben, ha ez a cikkely megmarad, nyitott lesz az út a kulturális autonómia felé! Természetesen azzal a feltétellel, hogy a kisebbségi törvényt abban a formájában, ahogy javasoltuk el is tudjuk fogadtatni a parlamenttel. A kisebbségi törvény a parlamentben várja a sorsát, sajnos nem sikerült vele kapcsolatban előrelépést elérni, se az előző parlamenti mandátumban, se a mostaniban.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2013. július 23.
Háromszék felkarolja a Brassó megyei szórványt – Székely Mózes emlékezete
Székely Mózes, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem, születésének 460. és halálának 410. évfordulójára emlékeztek tegnap a brassói unitárius templomban Kovászna Megye Tanácsa, a Brassó megyei RMDSZ és az unitárius egyház szervezésében. A rendezvény végén sor került a brassói és a háromszéki magyarság együttműködési megállapodására is az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program keretében.
Székely Mózes csak néhány hónapig uralkodott, de egész életében Erdély felszabadításáért harcolt, így szellemiségével példa előttünk. Nekünk is az életet, az építés eszközeit kell választanunk és vállalnunk kell a felelősséget közös ügyeink szolgálatáért, hangsúlyozta ünnepi prédikációjában Szász Ferenc unitárius lelkész. Történelmi visszatekintőjéből kiderült, hogy a XVI. század végén – a 15 éves háború során – az erdélyi hadsereg fele, mintegy 25000 székely katona esett el a szülőföld függetlenségéért vívott csatákban, így már ekkor megrendült a magyarság etnikai aránya. Az istentisztelet során a lelkész összetartásra, összefogásra buzdította a jelenlevőket.
Az egyházi szertartást követően Máthé Sándor unitárius lelkész Székely Mózes életéről, személyiségéről tartott beszédet, amelyet rövid kulturális összeállítás követett.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az erdélyi fejedelemhez hasonlóan ma is meg kell találni az eszközöket, hogy jogainkat érvényesítsük és ezeket áldozatok árán is kivívjuk.
„Székely Mózes bátorsága, az 50 életévét végig küzdő székely ember Erdélyhez való hűsége példakép számunkra. Engedjék meg, hogy az összefogás jeleként átadjam Önöknek harci zászlójának, kornétájának, mását” – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A közösség tagjainak átadott fecskefarkú lovassági zászló (kornéta) Székely Mózes nevéhez fűződik. A vízszintes kék-fehér-kék sávos zászlón, a középső sávban kékkel a Z M (Zekel Moses) monogram látható.
A templomi szertartás végén Kovászna Megye Tanácsa, az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete és az egyházközségek kegyeleti koszorúit helyeztek el Székely Mózes emlékére.
Ezt követően az Unitárius Egyház Gyülekezeti termében sor került az Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program keretében a két megye magyarságát képviselők együttműködési megállapodásának aláírására. A szerződő felek Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület. Céljuk a fejlődést szolgáló közös programok, a baráti kapcsolatok megerősítése a magyarság fennmaradása érdekében. Közösen vallják, hogy Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. „Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban és van akivel osztoznunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk“- áll a paktumban.
Az együttműködési megállapodás aláírásakor Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője felidézte a Székely Mózes emlékünnepségen elhangzottakat: „A Brassó melletti csata helyszínén egykor emlékoszlop hirdette Székely Mózes és a vele együtt hősi halált halt 4000 székely és magyar katona emlékét. Ez az emlékoszlop néhány évszázada eltűnt, mint azóta annyi minden más – hallhattuk ma a prédikációban. Ebből a gondolatból, a főhajtáson és a hősiesség tiszteletén túl, én felelősséget és munkát merítek. Hisz mi más lenne ma a feladatunk, mint megakadályozni, hogy többé ne tűnhessen el annyi minden más. Ez érvényes a hagyományainkra, nyelvünkre, kultúránkra egyaránt, érvényes egész közösségünkre. Az a dolgunk, hogy mindezeket megőrizzük" – mondta Markó Attila. A képviselő ez alkalommal ismételten megköszönte Tamás Sándornak, hogy a legutóbbi Magyar Szórvány Napján rábízta a két megye magyar közösségei összekapcsolásának nemes feladatát. Hangsúlyozta: „Ez a feladat sokrétű, nehéz és felelősségteljes, de ha szívből és odaadással tesszük, akkor valójában semmi sem nehéz. Biztos vagyok benne, hogy ez az együttműködés tartalmas lesz, és sikerül majd eljuttatni a magyar kultúrát a legeldugottabb magyar közösségekhez is!"
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Erdély.ma
2013. július 31.
„Az osztrák emlékmű felállítása veszélyeztetheti a Kulturális Főváros pályázat sikerét”
Temesvár – Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hűség oszlopa nevű osztrák katonai emlékmű tervezett felállítása kapcsán a Bălcescu (volt Lahovary) téren. Az RMDSZ elnöke a sajtónak elmondta: nyílt levelet intéztek Nicolae Robu polgármesterhez, amelyben arra kérik, hogy vonja vissza a magyar közösséget sértő szobor felállítására vonatkozó elképzelését. „Az osztrák emlékmű visszaállítása kapcsán a következő napokban részletes beadványt intézünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben megindokoljuk, hogy miért ellenezzük a Hűség oszlopa köztéren való felállítását – mondta Halász Ferenc. Az emlékmű nem véletlenül került a Lippai úti temetőbe, hanem azért, mert ott temették el az 1849-es ostrom idején elesett osztrák katonákat. Az emlékművet azért nevezik a Hűség oszlopának, mert az osztrák abszolutizmus iránti hűséget, a retrográd erők győzelmét jelképezi a szabadságért és a demokráciáért harcoló erők felett. Az emlékmű művészi értékét nem vitatom, de nem érthetünk egyet annak felállításával a Nicolae Bălcescu 1848-as román forradalmár nevét viselő téren.”
„Temesvár polgármestere kétszáz évvel pörgetné vissza a város szellemiségét az emlékmű visszaállítása által” – nyilatkozta az eset kapcsán Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki hozzáfűzte: „Ez a lépés rossz fényt vethet a város Európai Kulturális Fővárosi pályázatára, ugyanis a változatosság mellett elkötelezett Európai Unióban egy ilyen lépés régmúlt időket és főleg idejemúlt eszméket elevenít fel”. A parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Temesvár etnikai sokszínűsége értéket jelent az Európai Kulturális főváros címért vívott küzdelem során, de ennek a szobornak a felállítása többet ártana ennek a kezdeményezésnek, mint amennyit használna.
Az RMDSZ további lépéseket is tervez a szoborügyben: aláírásgyűjtést szerveznek a műemlék visszaállítása ellen, és felszólítanak minden felelős magyar intézményt, egyházat és civilszervezetet, hogy támogassa ezt a kezdeményezést.
Nyugati Jelen (Arad)
2013. szeptember 21.
Nem közeledtek az álláspontok
Temesvár– A nyáron Nicolae Robu polgármester bejelentette, hogy a temesvári Bălcescu (Lahovary) téren fel akarja állítani a Lippai úti temetőben található osztrák katonai emlékművet. Az RMDSZ Temes megyei szervezete Állásfoglalással és Nyílt levéllel válaszolt, amelyben elutasítja a polgármester kezdeményezését. Az emlékmű felállítása kapcsán az RMDSZ találkozót kért a polgármesterrel, amelyre végül szeptember 20-án, pénteken délelőtt került sor. A találkozó eredményéről Halász Ferenc helyi RMDSZ-elnök számolt be a sajtó képviselőinek:
„Az RMDSZ-t Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Fazakas Csaba művelődési alelnök és jómagam képviseltük ezen a találkozón. A beszélgetés során kiderült, hogy a polgármester nem állt el attól a szándékától, hogy köztérre állítsa a „szégyenszobrot”. Mi kifejtettük azon véleményünket: nem óhajtjuk, hogy ez a szobor kikerüljön a temetőből.
Két alapvető érvet hoztunk fel ebben az ügyben. Egyrészt azt mondtuk, hogy bármilyen esztétikai megfontolást felülbírál ennek a műemléknek a tartalma. Ez a műemlék 1853-ban – és ma is – az osztrák abszolutizmusnak állít emléket a magyar szabadságharccal szemben. Ha értékek mentén politizálunk és vezetjük a közigazgatást, akkor ettől nem lehet eltekinteni. Főleg Temesváron nem, amely 1989-ben az első szabad város volt Romániában. Hagyománya van ebben a városban a szabadságért való küzdelemnek. Nem engedheti meg magának 2013-ban, hogy egy olyan emlékművet állítson köztérre, amely egyértelműen az abszolutizmus jelképe, és a társadalom fejlődését gátló eseménynek állít emléket. Másrészt elmondtuk, hogy semmi kifogásunk az ellen, hogy ezt a műemléket restaurálják, adják meg neki a megfelelő figyelmet, de a helye továbbra is a temetőben legyen, mert nem véletlenül került a mai helyére. Ott egy osztrák tömegsír volt, amelyben az 1849-es ostrom várvédői voltak eltemetve. Sajnos az 1990-es évek után ez a tömegsír eltűnt, semmilyen nyoma nem maradt. Az osztrák katonai emlékmű ma az egyetlen szimbóluma annak, hogy ott osztrák katonai tömegsír létezett. A beszélgetésen az álláspontok nem közeledtek, mi kitartottunk amellett, hogy Temesváron semmilyen köztéren ne állítsák fel az osztrák emlékművet. Mi továbbra is gyűjtjük az aláírásokat annak érdekében, hogy a magyar közösségnek ezt az óhaját vegyék figyelembe.”
Halász Ferenc a pénteki sajtótájékoztatón azt is elmondta: javasolták a polgármesternek, tekintettel arra, hogy csak a német kisebbségnek van képviselője a temesvári tanácsban, hogy tartson rendszeres konzultációt és találkozót a kisebbségi szervezetekkel. Ezeken a találkozókon lehetőség nyílna elmondani azokat a sajátos gondokat, amelyeknek az orvoslását a városvezetéstől várják a kisebbségi közösségek. Erre a javaslatra a polgármester pozitívan reagált, ezért az RMDSZ várja a meghívót az első ilyen kisebbségi találkozóra. A Szövetség képviselői a többi kisebbségi szervezet képviselőivel is egyeztettek erről a kezdeményezésről, mindenki óhajtja ezeket a találkozókat. „Ilyen módon elkerülhetjük a félreértéseket és konfliktusokat, amilyenek az osztrák emlékmű kapcsán például kialakultak” – nyilatkozta Halász Ferenc. „Temesvár 2021-ben az Európai Kulturális Főváros címre pályázik és ilyen körülmények között a nemzetiségek aktív bevonása a pályázatba és a program kialakításába plusz esélyt kell hogy jelentsen a város számára.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. szeptember 22.
Közvitát kezdeményez Temesvár polgármestere a „szégyenszobor" köztéri felállításáról
Közvitát kezdeményez Nicolae Robu, Temesvár polgármestere arról, hogy köztérre kerüljön-e a városban a Hűség oszlopa nevű – a korabeli magyar lakosság által „szégyenszoborként" emlegetett – emlékmű.
A neogótikus stílusú emlékművet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozta Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának. A polgármester azt követően nyilatkozott erről vasárnap a Timis Online portálnak, hogy pénteken tárgyalt az emlékmű felállítását kifogásoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőivel.
„Az első pillanattól azt mondtam, hogy a Balcescu téren kialakítandó körforgalom közepén álljon egy emlékmű. Azt javasoltam, hogy ez a Hűség oszlopa legyen" – idézte a portál a polgármestert. Robu azt is hozzátette, hogy az egészséges társadalmak elfogadják a múltjuk jó és árnyoldalait egyaránt, és nem érti, miért csinálnak egyesek ügyet az emlékmű felállításából.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik.
Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe.
MTI Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik. Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe. MTI
Erdély.ma