Örömosztók Lévai Anikó és Lehel László adta át az Ökumenikus Segélyszervezet adományát
Nehéz sorsú, árva, félárva gyermekekkel, sokgyermekes családokkal, a bibliakör tagjaival telt meg december 9-én délután a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány Diakóniai Otthonának Bocskai terme, ahova a karácsonyi ajándékot az Ökumenikus Segélyszervezet hozta el. Pontosabban Orbán Viktorné Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László elnök-igazgató, akik 2,5 millió forint értékű ajándékkal érkeztek Budapestről. A vendégeknek Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány elnöke köszönte meg, hogy ünneppé tették ezt a szép napot. Kérdésre elmondta, hogy az általuk felkarolt 170 marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki sokgyermekes, rossz anyagi körülmények között élő rászoruló család részesül az adományban, továbbá a Lazerenum által működtetett Lídia gyermekotthon, az utcagyerekeket gondozó Pici ház és az idősotthon lakói. A közel ezer megajándékozott fele gyermek, akiknek az ősszel gazdag tanszercsomaggal hozta meg a kedvét a tanuláshoz az Ökumenikus Segélyszervezet. – Régi kapcsolat a miénk, több mint egy évtizedre nyúlik vissza, nemcsak karácsonykor, az év folyamán is el szoktunk ide látogatni, figyelemmel és elismeréssel kísérjük Ila asszony munkáját, aki a Lararenum Alapítványon keresztül támogatja a rászoruló családokat, gyermekeket, és ebben a munkában szeretnénk a segítségére lenni – mondta Lévai Anikó. Népújság (Marosvásárhely)

Orbán „megemelte kalapját” Kelemenék előtt
Levélben, „kalapemeléssel” gratulált Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének és Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének Orbán Viktor a romániai választáson elért magyar eredményhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
A választáson elért eredmény az egész romániai magyarság közös sikere, a két magyar szervezet együttműködése pedig hasznos példaként szolgálhat a magyarság egészének – fogalmazott leveleiben a kormányfő. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy a megválasztott képviselők élni tudnak a magyar választóktól kapott bizalommal, és erős érdekképviseletet teremtenek, amely hozzásegíti a magyar közösséget jogai érvényesítéséhez.
A miniszterelnök az RMDSZ és az MPP vezetőjét is biztosította arról, hogy Magyarország kormánya a jövőben is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja munkájukat, illetőleg a Kárpát-medencei magyar embereket – tájékoztatott a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Potápi: történelmi sikert ért el az RMDSZ és az MPP
Történelmi sikert ért el a magyar összefogás, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködése a vasárnapi romániai parlamenti választásokon – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáját megnyitó beszédében.
Potápi Árpád János a Parlamenti választások Romániában című tanácskozáson köszönetet mondott mindazon erdélyieknek, akik elmentek szavazni, és a magyar összefogás listáját választották. Úgy fogalmazott: „győztes csapatot támogattak". Hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke nagy munkát végzett, de a teljes tagság és az összes aktivista kivette a részét a „mozgósításból". Hozzátette: a magyar kormány minden segítséget megadott a sikerhez; miniszterek és államtitkárok utaztak Romániába az utóbbi időben, a miniszterelnök is látogatást tett a szomszédos országban.
Az államtitkár köszönetet mondott a közmédiának, amely tematikus napot szervezett vasárnapra. Ez szintén szerepet játszott a magyar összefogás eredményességében – mondta. Potápi Árpád János a voksolás legfontosabb tanulságának azt nevezte, hogy ha a magyar politikai erők összefognak, ezt a választópolgárok is „díjazzák”: képesek félretenni a szembenállásukat, mert látják, hogy a vezetők szintén így tettek. Összefogás esetén sokkal jobban lehet „mozgósítani” – vélekedett.
A másik tanulság, hogy a magyar politikai intézményrendszert nem lehet „lesöpörni az asztalról". A magyar nemzet bebizonyította, hogy jelen van Erdélyben, és megkérdezése nélkül nem lehet intézkedni az erdélyi emberek feje felett – hangoztatta. Az RMDSZ és az MPP képviselői „küzdelmes" éveknek néznek elébe, de ha meg tudják határozni a céljaikat, és mindent megtesznek elérésükért, Magyarország is segíteni tudja majd őket – nyomatékosította az államtitkár. Krónika (Kolozsvár)

Kommentár: a 60 százalékos távolmaradás üzenete
Vox populi, vox Dei, azaz a nép szava, az Isten szava, tartja a közismert mondás. Bár az exit poll felmérések előrevetítették, sokan nem számoltak azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt(PSD) ennyire túlnyeri magát (mintegy 46%) a 2016. december 11-i parlamenti választásokon.
Bár a nem végleges eredményekből az tűnik ki, hogy hatpárti (PSD, PNL, USR, ALDE, RMDSZ, PMP) lehet az új törvényhozás, de a szociáldemokraták a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) simán alakíthatnak kormányt. Liviu Dragnea, a PSD országos elnöke a választások előtt határozottan kijelentette, hogy pártja semmiképp nem köt koalíciót az RMDSZ–szel, a szavazást követően valamelyest már finomította korábbi véleményét, s saját pártja és a szövetségese, az ALDE által kialakítandó állásponttól teszi függővé a magyar érdekképviseleti szövetséggel való kormányzati együttműködést, már amennyiben ez utóbbi is hajlandó volna erre. Persze a tudatosan visszafogott, csöpögtetett nacionalista retorika eszközeivel élő szociáldemokraták közül sokan nem szeretnének egy kormányban lenni a magyarokkal.
Már elkezdődtek a háttértárgyalások, hogy a választások fölényes nyertese, a PSD kit jelöl majd miniszterelnöknek. A párt vezetői közül többen Liviu Dragnea pártelnököt látnák szívesen a kormányfői bársonyszékben, de bírósági elítélése miatt Iohannis államfő nem biztos, hogy elfogadja az ő jelölését. Kérdés, hogy az alkotmányt és a vonatkozó jogszabályokat ki miként értelmezi, de tény, hogy nem vetne jó fényt az országra, a korrupcióellenes harcra, ha egy elítélt politikus lenne Románia új miniszterelnöke. Persze nem tudni, mennyire akarja Dragnea ezt a tisztséget, de nincsenek illúzióink a hatalomhoz való ragaszkodását illetően. Sokatmondó, hogy a PSD az ország 36 megyéjében nyerni tudott, a PNL mindössze három megyében győzött, az RMDSZ pedig négyben.
Az RMDSZ a maga mintegy 6,3 százalékával a várakozáson felül, jól teljesített, köszönhetően Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar kormány, a FIDESZ–KDNP szövetség hathatós támogatásának, ugyanis a magyarországi politikusok kertelés nélkül elmondták, hogy gyengeséget mutatni, jelentéktelenségbe süllyedni a legrosszabb politika. Amellett, hogy keményen kampányoltak a magyar összefogás (RMDSZ+MPP) listájára való szavazásra, még az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is arra ösztönözték, hogy ne vegyen részt a választásokon. Bár ezt sikerült elérnie a FIDESZ-nek, de Tőkés László, és néhányan az EMNP kemény magjából ezt kínkeservesen, fogcsikorgatva vették tudomásul, bírálva azokat a magyarországi kormánytagokat, politikusokat, akik részt vettek az RMDSZ kampányában. Egyébként Tőkés László több alkalommal is kijelentette, hogy nem szavaz az RMDSZ Bihar megyei szervezetének „korrupt listájára”, ezek szerint egy román pártra nyomta a pecsétet, vagy esetleg érvénytelenül szavazott.
Az RMDSZ mintegy 450 ezer szavazatot szerzett, ezzel a négy évvel ezelőtti és a 2008-as eredményét is megjavította, ebben az Magyar Polgári Párttal való együttműködésnek is szerepe lehet. A 2016. december 11-én elért magyar eredmény 70 ezerrel több, mint a 2012-es voksok száma, és 38 ezerrel több, mint az idei önkormányzati választásokon a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok száma.
Az RMDSZ–MPP-nek hálát kellene rebegnie az igen hathatósnak bizonyult magyarországi támogatásért. Az RMDSZ másik nagy húzása a magyarellenesség veszélyeire figyelmeztető kampányüzenetek, az eddig megszerzett jogok semmibe vétele. Erre bőséges táptalajt szolgáltatott az utóbbi hetek kormánypolitikája, illetve a szélsőséges, nacionalista román pártok magyarellenes kirohanásai. Az is megfigyelhető volt, hogy az RMDSZ ezúttal jól tematizálta a kampányt, jó érzékkel választotta ki az üzeneteket.
Meghozta eredményét a magyar összefogás, a jövőben erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak a román törvényhozásban – így reagált a román parlamenti választások eredményére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. A politikus kifejtette: „Ez a nagyszerű eredmény visszaigazolta, hogy a magyarság sorskérdéseiben erkölcsi parancs az összefogás, és nem engedhető meg a széthúzás”. Semjén Zsolt hozzátette: „köszönet illet minden felelősen gondolkodó, nemzetünkért, erdélyi közösségünkért cselekvő magyart, aki szavazatával hangsúlyos képviselethez juttatta képviselőinket Bukarestben”.
Elemzők szerint szerint az RMDSZ a 2000-es évek elején szerepelt ennyire jól a választásokon, így valószínűsíthető, hogy a magyar képviselet a parlamentben akkora lesz, mint a magyarok aránya Románia polgárai között.
Láthatólag sikeres volt az egységes magyar lista kampánya, már a júniusi önkormányzati választásoknál látni lehetett, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes megszólítani a magyarokat és aktivizálni őket. A magyar szavazók jól érezték a választás igazi tétjét, és jól megértették Orbán Viktor üzenetét is, mely szerint aki nem áll ki saját magáért, azon a többség egyszerűen átlép.
A Nemzeti Liberális Párt(PNL) katasztrofális szereplése sem meglepő, ugyanis sorozatot totojázásai, és a kétpólusú (PNL és volt PDL) vezetés miatt nem volt egy egységes, határozott kampánya. Kritikán aluli szereplésében persze az is közrejátszott, hogy a kampány előtt röviddel indított a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatot Vasile Blaga társelnök ellen, aki kénytelen volt lemondani funkciójáról. Még a magát technokratának mondó Dacian Cioloş miniszterelnök sem igazán tudta kimozdítani a holtpontról a megzavarodott liberálisokat. Gyatra szerepléséhez egy karizmatikus pártelnök hiánya is hozzájárulhatott: ugyan Alina Gorghiu kétségtelenül kedves vezető volt, de ez vajmi kevés a mai romániai politikai dzsungelharcban. Szóval maga ásta meg a sírját.
Bár az előjelzések szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) két számjegyű eredményre számíthatott, be kellett érnie a megtisztelő 8,50 százalékkal, mégis kitűnő teljesítményt nyújtott, ahhoz képest, hogy a választások előtt hat hónappal jegyezték be 40 alapító taggal. Valószínűleg a liberális szavazók egy része is az USR-ra szavazhatott, és magyar szavazatokat is kaphatott az inkább Bukarestben erős alakulat.
Az első parlamenti választásán induló Népi Mozgalom Pártja (PMP) is bejuthat a törvényhozásba a jelenlegi állás szerint. Traian Băsescu pártelnök máris harcos ellenzékiséget ígér a PSD-nek, ha már kormányfői ambíciói teljesítetlennek maradnak.
Mindenképpen pozitív üzenet, hogy a szélsőségesen nacionalista párt, az Egységes Románia Pártja (PRU) nem került be a törvényhozásba, erőteljes magyarellenes kampánya nem talált igazán vevőre.
Lehet a fejet a falba verni, vagy üdvrivalgásba kitörni a választási eredmények láttán, de az mindenképpen szomorú és elkeserítő, hogy 27 évvel a romániai, úgymond rendszerváltás után az állampolgárok alig valamivel több mint 39 százaléka élt jogával és vett részt a 2016. december 11-i voksoláson. A lakosság több mint 60 százaléka nem tartotta fontosnak elmenni szavazni és voksával beleszólni a politikába. Persze erre több magyarázat is lehet, de ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb választó dönt mindannyiunk jövőjéről. A mostani az egyik legalacsonyabb részvételi arány a rendszerváltás utáni romániai választások történetében Ez egy nagyon fontos és világos üzenet kellene legyen a politikai osztálynak, amely már nem odázhatja tovább saját megújulását. Ha nem értik meg a változás szükségességét, ha továbbra is fittyet hánynak az emberek valódi elvárásainak, ha folytatódik a szavak és tettek közötti különbség, ha a politikusok csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, akkor annak a totális apátia és bizalomvesztés lesz a velejárója. Ilyenkor pedig ki tudja, ki dönt majd helyettünk, de biztos, hogy nem Értünk!
Rais W. István erdon.ro

Adventi találkozó: aktuális témák merültek fel
Mint minden esztendőben, adventi találkozóra hívták a napokban Budapestre a határon túli magyar püspököket. Ezt még Orbán Viktor kormányfő kezdeményezte első miniszterelnöksége idején.
A találkozás azóta minden esztendőben rendszeresen megismétlődik. Csűry István királyhágómelléki református püspök az Erdély Online-nak felidézte: ilyenkor szokott megtörténni az, hogy Magyarország közméltóságai vendégül látják a határon túli magyar közösségek vezetőit, püspökeit, püspökhelyetteseit. Ez az idén is így volt, együtt ebédelhettek tehát Áder János államfővel, Orbán miniszterelnökkel, Kövér László házelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszterrel, Soltész Miklós egyházügyi államtitkárral és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Ahogy lenni szokott, több nagy régió: Erdély, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék, valamint a nyugatra szakadt egyháztestek voltak képviselve.
Témák
– Nagyon fontos számunkra ez a találkozó, ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy adventkor csendben lezárjuk az esztendőt, és elkezdünk egy új egyházi évet, hanem ilyenkor néhány lényeges gondolat is megfogalmazódik. Olyan kérdések kerültek most például elő- Áder János közelmúltbeli tárgyalásai folytán- mint a fenntartható fejlődés, a vízkészlet megtartása vagy a környezetvédelem és a teológia viszonya, és nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki. Ezenkívül természetesen felmerült a migránshelyzet kiértékelése is, az elnök megkérdezte tőlünk, hogy mi hogyan látjuk ezt. Én a magam részéről elmondtam azt: úgy érzem, Európa nagyon felületesen bánik az ideérkezők problémájával, ugyanis nagyon pontosan kellene meghatározni, hogy kik az igazi menekülők, mert azok előtt kaput kell nyisson minden jószívű ember, hiszen maga az evangélium is erre tanít, viszont azokat, akik rossz szándékkal jönnek, valamilyen formában vissza kell fordítani az útjukon.
Felvetődött az Erdély/Partium, valamint az anyaország kapcsolata is. Beszéltünk arról Orbán Viktorral, hogy hála Istennek, a nemzeti kormány segítsége érzékelhető. Kifejtettük neki, hogy sok dologban enélkül nem tudnánk ilyen eredményeket felmutatni. A magam részéről ugyanakkor felvetettem: jó lenne az úgynevezett CSOK-ot, amit Magyarországon nagyon sokan kezdenek igénybe venni, áthozni a mi vidékünkre is. Jeleztem, hogy vannak olyan rétegek a mi társadalmunkban, amelyek kiszorulnak az ilyenfajta kedvezményekből. Ilyen például a lelkészség, vagy érdemes lenne a magyar értelmiség, illetve a több gyermeket nevelő családok fele fordulni. Ugyanakkor meghívtam Orbán Viktort és Balog Zoltánt- aki köztudattan református lelkipásztor- a jövő évi Egység fesztiválra, mely jövő májusban nálunk lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Előjöttek azonban kellemetlenebb témák is, mint például az, hogy a csíksomlyói búcsú nem került fel az UNESCO listájára. Kifejeztük, hogy mi, protestánsok is értetlenül állunk, hiszen egy országnak annál előkelőbb a minősítése, minél több ilyen örökséggel, kinccsel büszkélkedhet.
Végül kellemes karácsonyt és boldog új évet is kívántunk egymásnak annak reményében, hogy amit eddig megtettünk, maradandó értéknek bizonyul- nyilatkozta portálunknak Csűry István.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Tőkés László: Romániai és szerbiai magyar vezetőknek nincs keresnivalójuk elcsatolásunk ünnepén
Szerbia nem lehet az EU része, amíg kisebbségellenes állóháborút folytat – erről Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszélt a DélHír szabadkai hírportálnak adott interjújában.
A romániai forradalom és rendszerváltás kiemelkedő alakját a Délvidék elcsatolásának napjának nemzeti nneppé nyilvánításáról, Vajdaság új zászlójáról, ezek romániai párhuzamairól, valamint az intézkedések magyarságra néző üzenetéről beszélgettünk.  
– Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök bejelentette: szeretné, ha november 25., a Délvidék Szerbiához csatolásának napja állami ünnep lenne. Romániában az azonos jelentésű december elseje már ünnepnap, ott milyen üzenetet hordoz a magyarság számára e jelképes dátum?
– Azzal kezdeném, hogy mégis nagy különbség van a két ország között, mivel nálunk, Romániában már 1990-ben nemzeti ünneppé nyilvánították december elsejét. Szerbiában pedig ezek szerint 27 évet kellett várni, amíg kísérteties hasonlósággal ugyanez megtörténjen. Ennek az üzenete még a romániainál is rosszabb, mert 27 év az EU felé haladó szerbiai úton elég kellett volna legyen a kijózanodáshoz. Mindenképpen érthetetlen, hogy ezzel a „belépővel” akar Szerbia az Európai Unióba bejutni. Az üzenet számomra egyértelmű: ami Romániának örömünnep, az a magyarság számára gyászos évforduló, és ugyanez érvényes szerbiai vonatkozásban is. Hihetetlen és elfogadhatatlan, hogy azt ünnepeltetik a románokkal és szerbekkel, hogy más országtól területet vettek el. Ráadásul úgy, hogy ezekben az országokban, tehát mind Romániában, mind Szerbiában a legnagyobb nemzeti kisebbség a magyar. Ezek szerint mi másodrangú állampolgárok vagyunk ezekben az országokban, hiszen arra sem méltatnak bennünket, hogy olyan nemzeti ünnepet válasszanak, amely szétválasztás helyett inkább egyesíthetne bennünket a többségi román vagy a szerb államalkotó néppel. 
– Romániában a politika és a magyarellenes szervezetek mennyire telepedtek rá erre az ünnepre?
– Talán még azt is elfogadhatónak találnám, hogy a lezárt múlt körébe tartozó történelmi évfordulót ünneppé nyilvánítsák, ez azonban Romániában egészen másképpen működik. A román nemzeti többség állami ünnepe az elnyomott magyarság állandó megalázására szolgál, hiszen az egész román közbeszéd és média szinte provokálja a magyarokat december 1-je táján. Ünneplésre akarnak bennünket rákényszeríteni. Számon kérik rajtunk, hogy nem ünneplünk a román többséggel együtt. A saját nemzeti érzékenységükre hivatkoznak, miközben a miénket figyelmen kívül hagyják. Erről tanúskodtak az idei sepsiszentgyörgyi vagy éppen a tavalyi kézdivásárhelyi december elsejei események, ugyanis akkor vádolták terrorizmussal az ottani székely fiatalokat. A szinte színmagyar Kézdivásárhelyen tartották meg a központi állami ünnepséget, ahová a moldvai Galacról és más román többségű városokból hoztak ünneplő sokaságot, hiszen a kézdiszéki székely közösségből bizony nem tellett volna ki az ünneplő tömeg, ezért buszokkal szállították oda a románokat. Ilyenkor külsőségeiben is és az alkalmazott jelszavakban is megnyilvánul a megalázó szándék, magyarellenes rigmusokat kiáltoznak, és miközben betiltják a székely zászlót, térképnyi nagyságú hatalmas román trikolórokat feszítenek ki, csak hogy ezzel is bosszantsák az őslakos magyarságot. Így tehát történelmi értelemben sem beszélhetünk lezárt múltról, hanem állandó politikai kurzusról, a folyamatos jelen értelmében. 
– A tartományi parlament magyar voksokkal fogadta el, hogy a Délvidék zászlaja az a lobogó legyen, amelyet 1848-ban a magyar szabadságharc ellen vonuló szerbek használtak, mindezt nem sokkal az aradi vértanúk emléknapja előtt. Most pedig szintén egy, a magyarság szempontjából sértő napot készülnek nemzeti ünnepé tenni. Az EU mennyire figyel fel ezekre a folyamatokra egy csatlakozni kívánó ország esetében? 
– Erre is találunk párhuzamot Romániában. Éppen egy-két héttel ezelőtt nyilvánította a román parlament állami hőssé Avram lancu parasztvezért, akinek a kezéhez rengeteg vér tapad. 1848/49-ben a magyar szabadságharcot hátba támadva valóságos népirtást végeztek, dúltak-raboltak-gyilkoltak  Aranyosszéken, a Erdélyi-érchegység vidékén, olyan ősi magyar városokban, mint például Nagyenyed. Számomra ugyanezt az üzenetet hordozza a szerbiai 48-as zászló és címer elfogadása. Megítélésem szerint Európában megengedhetetlen kellene, hogy legyen az ilyen történelmi állóháborúk folytatása. Európa nyilvánossága elé kellene vinni ezeket az ügyeket. Szerbia csatlakozási tárgyalásain mindenképpen fel kellene vetni ezeket az eseteket, hiszen addig nem zárhatják le a 23. Integrációs fejezetet, amíg ilyen emberi és kisebbségi jogokat sértő jelképháborút folytatnak ellenünk. 
– Miközben a magyar külügyminisztérium arra kérte a diplomatáit, ne vegyenek részt az idei december elseji ünnepeken, addig Pásztor István jelen volt az újvidéki ünnepségen, ahol az államfő bejelentette a nemzeti ünnep tervét. Ön szerint hogyan kellene hozzáállni az anyaországtól való elszakításunk nemzeti ünneppé való nyilvánításához? 
– A Máért (Magyar Állandó Értekezlet: a Kárpát-medencei magyar pártok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma – a szerk.) múlt hét csütörtöki ülésén maga Orbán Viktor emelte ki: nagyon reméli, hogy nemcsak a magyar diplomaták nem vesznek részt Erdély elcsatolásának román nemzeti ünnepségein, hanem a magyar pártok és szervezetek képviselői is hasonlóképpen fognak tartózkodni. Sokan emlékezünk arra a hírhedt koccintásra, amelyre 2002-ben került sor a Kempinski Hotelben a két miniszterelnök, Medgyessy Péter és Adrian Năstase között. Sajnos hozzájuk csatlakoztak az RMDSZ magas rangú képviselői, mint Kelemen Attila képviselő vagy Verestóy Attila szenátor, de ugyanabban az évben a Magyar Polgári Párt vezetője, Szász Jenő – aki ma a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – Bukarestben román trikolórral a testén ünnepelt Traian Băsescu államfővel, ami már akkor is nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarok soraiban. Remélem, soha többé ilyenre nem fog sor kerülni. Tehát a megítélésem szerint sem a romániai, sem a szerbiai magyar vezetőknek nincs keresnivalójuk ilyen ünnepi rendezvényeken.
(Szabó Attila – Delhir.info, 2016. december 7.) tokeslaszlo.eu

RMDSZ-es sikerrecept
A legutóbbi választásokon elért erdélyi magyar eredmény még hosszú ideig az elemzések középpontjában lesz. Kétségtelen tény, hogy sikerült megállítani az egyenletesen csökkenő tendenciát, az RMDSZ nemcsak, hogy nem kapott ismét kevesebb szavazatot, hanem növelte választóinak számát, nem is kis mértékben.
Bakk Miklós politológus találóan mutatott rá, hogy ez nagymértékben az erős érzelmeket kiváltani igyekvő kampánynak köszönhető, melyben ügyesen operacionalizálták a félelemkeltést (elektorális szempontból jól jöttek a román kormány menetrendszerű magyarellenes támadásai), illetve az ellenségkép felmutatásával is jól bántak. Bukarest ellen nem nehéz mobilizálni az erdélyi magyarokat, amikor onnan irányítják majd száz éve a Trianonban megszerzett országrészek szabályos gyarmatosítását.
Vélhető, hogy voltak, akiket megmozgatott az „összefogás” képzete is, az átlagszavazótól nem várható el, hogy ennek mögötteseit ismerje, és tisztában legyen azzal, hogy ez egy látszatösszefogás volt, olyan egyezség, melyben az egyik fél, az MPP eredeti céljait adta fel (”a választás szabadságát”, illetve az autonómia-harcot), s az RMDSZ szabályosan megvette az MPP-vel folytatott meccsét, illetve magát a pártot. Az MPP szembefordult korábbi taktikai síkú megnyilatkozásaival is, miszerint csak egy koalíciós egyezség elfogadható számára, képviselőjelöltjei nem indulnak más párt listáján.(Emlékezzünk: ezért bírálták Tőkés Lászlót is, aki elfogadta 2009-ben Markó Béla ajánlatát arra nézve, hogy az EMNT–RMDSZ összefogás keretében, hivatalosan a magát Szövetségnek nevező párt listáját vezesse!)
Az erdélyi magyarság közel száz éve „ostromlott vár” pszichózisban él, ami nem csoda, hiszen ez a valóság. (Lásd még: „attól, hogy paranoiás vagy, még nem kizárt, hogy üldöznek.” Ez esetben tény.) Teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer működik éppen Romániában, és milyen politikai garnitúra uralkodik, a román politikai elit közös célja mindig is a magyarság eltüntetése, semlegesítése, hatástalanítása volt. Ilyen létkörülmények között a látszatképviselet könnyen el tudja adni magát tényleges képviseletnek, és a látszatösszefogást könnyű tényleges összefogásnak feltüntetni.
Különösen akkor – és itt értünk el a kétség kívüli siker negyedik eleméhez –, ha a nemzeti értékeket és programot hirdető magyar kormány is odaáll a látszatösszefogás mellé, teljes fegyverzetben, teljes propagandaapparátusával, felvonultatva a kampányban olyan, a legtöbb nemzetben gondolkodó erdélyi magyar számára hiteles embereket, mint Orbán Viktor és Kövér László.
Nem először írom le: véleményem szerint a magyar kormány Bukarest felől kívánja bebiztosítani a hátát egy globális játszmában, a migráns-ügyben, ami egyébként méltányolható cél. Más kérdés, hogy kissé „túltolták a dolgot”, ahogy manapság mondani szokás. Fontos kérdés, hogy Románia a V4-ekhez minél közelebb kerüljön Brüsszel ellenében, de nem biztos, hogy ehhez az a legcélravezetőbb eszköz, ha a megújulásra képtelen RMDSZ-t hitelesítik. Mert egy dolog a támogatás, és más a hitelesítés. Az elmúlt húsz évvel a hátunk mögött aligha hihetjük komolyan, hogy az RMDSZ tényleg Erdély-központú politikát fog folytatni, hogy visszatér az autonómiaprogramhoz, a társadalmi önépítkezéshez, hogy határozott arcélű külpolitikája lesz, attól, hogy felengedett a listáira két MPP-st (akiknek azért fontos Bukarestben lenni, ahogy egyikük, történetesen a pártelnök, Bíró Zsolt elmondta, hogy tudják, kinek kell adni a „spágát”), visszavont az első vonalból néhány elhasználódott politikust és valamivel keményebb hangot ütött meg a kampányban.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy kormányon belülről vagy kívülről, de a szervezet megköti a maga paktumát a választások győzteseivel, s folytatódik a neptuni politika, a román nemzetstratégiai törekvések támogatása, az országimázs ápolása, és a választók legközelebb majd négy év múlva hallanak ismét arról, hogy Bukarest ellenében akarja az RMDSZ az erdélyi magyar közösséget megvédeni.
Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk

Az ígéret szép szó...
A vasárnap lezajlott romániai választásokon magyar szempontból a papírforma érvényesült. Az RMDSZ egyedüli magyar pártként indult a megmérettetésen hatalmas anyaországi hátszéllel, ami biztosította számára a korábbiaknál jobb, 6,2 százalékos eredményt. A viszonylagos sikerhez hozzájárulhatott a román kormány nyílt magyarellenessége, amely remekül irányítható a választók mozgósítására. Az RMDSZ pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az idei választás kétségtelen újdonsága a Fidesz erőteljes kiállása az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. Emlékezetes, hogy 2008-ban az akkor még ellenzékben levő párt a harsányan RMDSZ-ellenes MPP mellett kampányolt, 2012-ben a fideszes politikusok kevésbé exponálták magukat a kampány során, de érezni lehetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a favorit, idén viszont teljes mellszélességgel álltak ki az MPP-t magához láncoló RMDSZ mellett. Mi több, a kampányban a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt részéről elhangzott diplomatikus megfogalmazásban az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra is nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a párt függetleneket se indítson, és még azon megyékben se méretkezzék meg, ahol nem veszélyezteti a magyar képviseletet.
A fideszes segítség okát aligha abban kell keresni, hogy az RMDSZ fiatalít, több „veterán” hagyja ott a parlamentet Markó Bélától Borbély Lászlóig, illetve a kampányban keményebb, határozottabb, bátrabb üzeneteket küldött a választók felé. Sokkal valószínűbb, hogy az RMDSZ kormánykompatibilitása, politikájának a jelszavakkal éppenséggel ellentétes Bukarest-központúsága az ok.
Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy Orbán Viktor miközben kétségkívül belpolitikai célokra is kihasználja a migránsválságnak nevezett jelenségkört – ez a dolga egyébként pártelnökként, hogy sikerre vigye a csapatát –, tisztában van a veszély nagyságával és ennek rendeli alá értelemszerűen a külpolitikát is. Donald Trump győzelme után komoly esély mutatkozik arra, hogy végre intézkedéseket tegyen az EU a továbbra is özönlő és kiapadhatatlan utánpótlással bíró idegen és asszimilálhatatlan betolakodók megfékezésére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a harcban a visegrádiak számíthatnak-e Romániára, mint regionális középhatalomra. Ha Európában évtizedeken belül muszlim többség lesz, előbb-utóbb elindul a migráció Kelet- és Közép-Európa felé. S a nagy számok törvénye alapján nem kétséges, hogy kinek áll majd a zászló. Amennyiben e térség is a liberális multikulturalizmus zászlaja alatt muszlim monokultúrává válik, rá fogunk jönni, hogy mennyire jó dolgunk volt nekünk az ortodox román uralom alatt. Elég csak megnézni, mi történik az iszlám világban, hogy ott miként kezelik a keresztényeket.
Mindazonáltal nyilvánvalóan frusztráló és abszurd, amikor Semjén Zsolttól Kövér Lászlón keresztül Orbán Viktorig pont azok a politikusok és közéleti szereplők bíztatják az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, akik eddig következetesen támogatták az autonómiát és az autonomista erőket, s akiknek a nemzetpolitikai állásfoglalásait mindig is jó érzés volt hallgatni-olvasni. A hatásvadászat kedvéért idézhetném hosszan Kövér Lászlónak különböző kritikus nyilatkozatait, amelyekben az Országház elnöke joggal marasztalta el az RMDSZ-t. Nem teszem, mert nem az a cél, hogy a Fidesz erős emberének következetlenségét igazoljam, hanem hogy a mögöttesekre mutassak rá. A helyzet az, hogy a hithű erdélyi magyar autonomisták egy globális játszma áldozataivá váltak.
Bele lehetett volna simulni a tájba, elfogadni az elfogadhatatlant, hitelesíteni azokat, akik húsz éve hátat fordítottak az önrendelkezési politikának. Örömteli, hogy a nemzeti oldal vezetői nem ezt tették, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt ellenálltak a csoportnyomásnak és nem írták alá az RMDSZ mellett síkra szálló MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Mint ahogy örömteli, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke is tartózkodott az RMDSZ hitelesítésétől. Egyenes vonalú, mindenféle elvi következetlenségtől mentes politikai pályájuk kompromittálódott volna, ha belépnek a hamis látszatkeltés játékába, amelynek lényege, hogy ez az RMDSZ nem az, amit megismertünk az utóbbi két évtizedben.
Már miért ne lenne más? Mert két MPP-s politikust, Bíró Zsoltot és Kulcsár Terza Józsefet – akik hátat fordítottak az MPP létértelmének, programjának és alapfunkciójának – bejutó helyen indították listáikon? Mert bátrabb, Erdély-központúbb kampányüzenetet fogalmaztak meg? Az RMDSZ-nek akkor sem lenne lehetősége, eszköze arra, hogy bárkit „megvédjen Bukaresttől”, ha történetesen egytől egyig grállovagokból állna a frakció, ha senki nem lenne közülük megvásárolható, zsarolható vagy korrupt, és ha minden magyar rájuk szavazott volna. Jó érzés hallgatni ezeket a jelszavakat, mint ahogy azt is, hogy Kelemen Hunor az első sajtótájékoztatón a közérdek, a közjó s az erdélyi magyarok érdekének szolgálatát ígérte. Csak az a probléma, hogy hasonló ígéretekkel már tele van a padlás. A választási ígéret szép szó, s naiv, aki azt hiszi, hogy egy pillanatra is komolyan veszi annak betartását az, aki megfogalmazza.
A rideg valóság egyáltalán nem az Erdély-központú, a társadalmi önépítkezést megcélzó politikáról szól. Minden jel arra utal, hogy a választások győztesei, a kommunista utódpárt ismét kormányra segíti az RMDSZ-t. A Szociáldemokrata Párt nyíltan magyargyűlölő elnöke, Liviu Dragnea – aki a szokásos román empátiátlansággal, logikátlansággal és önkényességgel bírálta Kelemen Hunort december elsejével kapcsolatos nyilatkozata miatt, elvárva, hogy a magyarok örüljenek saját elnyomatásuknak, s ünnepeljék annak szimbolikus kezdőnapját, s aki azt is leszögezte, hogy nem kíván együttműködni az RMDSZ-szel – már jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormánykoalíciót a nevében magyar párttal. Morgolódhat, szélsőségesezhet Horia Grama Kovászna megyei PSD-vezér, a politikai logika dönt. Persze soha semmi nem garantált, maradt már az RMDSZ hoppon többször is a román kiszámíthatatlanság, a zsigeri politizálás miatt, amikor is a kormányzati partnerek azokat a minimális engedményeket sem akarták megadni a nevében magyar érdekképviseletnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jól ismert „kéz kezet mos” bukaresti paktumpolitika folytatódjék. De az alapképlet mégiscsak ez volt, és most is ebbe az irányba látszik elmozdulni a bukaresti politikum.
Akár megköttetik az újabb alku a választások győzteseivel, a PSD-vel, akár nem, egy valamire ne számítsunk: hogy az RMDSZ azt fogja tenni, amire létrejött 1990-ben, és ami a programjában szerepel. Hogy következetes autonómiapolitikát folytat, hogy visszatér a közösségépítéshez és az önálló külpolitikához, hogy magyar nemzeti önkormányzatként és nem román zsákmánypártként fog viselkedni.
Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szatmáron elégedettek a választási eredménnyel
Szatmár megyében a magyarlakta településeken sikeresebb volt a mozgósítás, mint a román vidékeken. Ezt mutatja az az adat is, hogy az RMDSZ-listára leadott szavazatok aránya jóval meghaladja a megyében élő magyarság arányát. Noha a megyében 32,5% a magyarok számaránya, az RMDSZ választási jelöltlistájának a szavazatok mintegy 40%-ot sikerült elnyernie a megyében. Turos Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei szenátorjelölti listájának első helyezettje – aki a billegő felsőházi mandátum várományosa – megkeresésünkre elmondta, hogy olyan településekben is sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol a helyhatósági választásokon nem: például Tasnád, Pálfalva, Ákos, Krasznabéltek, Vámfalu – ahol messze nincs többségben a magyar lakosság. Vetés község az, ahol a részvétel a várakozásokon alul maradt. Turos Lóránd szerint nemcsak Szatmáron, hanem egész Erdélyben volt hozadéka annak, hogy a választás előtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szatmárnémeti látogatása során mozgósított. A választásokon két képviselői mandátumot és visszaosztásból várhatóan egy szenátori helyet nyer Szatmár megyében az RMDSZ. A szenátorjelölt szerint ez az eredmény elégedettségre adhat okot. A szenátusban a Szatmár megyei mandátumoknak a 50%-át, a képviselői mandátumoknak pedig a 40%-át az RMDSZ nyerte el, a magyar lakosság számarányához viszonyítva jó eredmény. Szerinte a mozgósítás tekintetében onnan látszik a különbség, hogy mennyire eltér a magyar és a román településeken észlelhető szavazói kedv, hogy 40%-ot ért el a Szövetség, úgy, hogy a megyében 32,5%-os magyar lakosság aránya. Elmondta, nem reménykedtek abban, hogy a második képviselői mandátumot is a leadott szavazatok alapján, nem pedig visszaosztásból kapja meg Szatmáron az RMDSZ. Turos szerint jó eredmények születtek ebben a választási évben, hiszen tavasszal nyerték el a megyeszékhely polgármesteri tisztséget, és a megyei tanács élére is RMDSZ-es vezető került. Szerinte a parlamentben az erdélyi magyarság képviseletének ellátása mellett a szatmári törvényhozóknak a nagyszabású infrastrukturális fejlesztések elindítását is elő kell segíteniük: Szatmár megyén - határ menti megye lévén - Ukrajna és Magyarország felől is hatalmas kamionos forgalom halad át, így szükség van megépíteni Szatmárnémeti körgyűrűjét, és el kell kezdeni a harmadik Szamos-híd építését is, hogy ez a város és a megye számára is fontos projekt ne maradjon papíron. „Én nem mondom azt, hogy négy év múlva itt lesz egy harmadik híd, de el kell kezdeni az építkezést” - mondta Turos, aki szerint nagyon jó kezdeményezés a magyar miniszterelnök részéről, hogy a megye irányában az autópálya-csatlakozás előmozdítására tett ígéretet, azonban a körgyűrű megépítésének ki kell egészítenie a projektet. (hírszerk.) Transindex.ro

Mire jó a mások népszerűsége?
Nem akarom itt újra és újra felemlegetni az RMDSZ mindenkori Orbán-ellenes megnyilvánulásait, sem a Szövetség negyedszázados pozícióorientált és románhatalom-függő politizálását, csupán a sikeresnek eladott parlamenti választások mögé vetnék egy utolsó pillantást.
Mekkora lehet az a választási sikertörténet, ha annak fejében egy baloldali politikai szerveződés kénytelen megalázkodni akár Orbán Viktor előtt is, az előtt az Orbán Viktor előtt, akitől ez idáig mind a román, mind a magyar szocialisták kedvéért folyamatosan elhatárolódott? Sőt, a kommunista internacionálé égisze alatt nyíltan is közösséget vállalt azzal a magyarországi baloldallal, mely nem átallta az egész Európa előtt gyalázni nemzetét, kiárusítva azt, ha a háttérhatalom úgy kívánta.
A szemmel látható meghunyászkodásnak tudjuk, mi volt a tétje. Tudjuk, miért volt annyira fontos „kölcsönkérni” Orbán Viktor népszerűségét, tudjuk, miért volt nélkülözhetetlen az egyházak támogatása, a művészemberek kampányba való bevetése, Böjte Csaba imázsának kihasználása, miért kellettek a makulátlan nevek-arcok a listák végére, s főleg miért játszották ki fennállásuk óta először a román kártyát, megkockáztatva ez által a bukaresti szociáldemokraták politikai bosszúját is. 
Az RMDSZ népszerűségi indexének soha nem tapasztalt zuhanása a politika „tőzsdéjén” a felső pártelit megsemmisüléséhez vezetett volna, ha Orbán Viktor meg nem üzeni, hogy Kelemennek elfogyott a regimentje. Az is nyílt titok, hogy majd minden RMDSZ-es „nehézfiúnak” ketyeg az órája a korrupcióellenes hatóság asztalán. 
Mondhatni tehát, hogy Kelemen Hunorék grabancát a mélyrepülés utolsó perceiben ragadta meg a magyar miniszterelnök, valamint Erdély néhány köztiszteletnek örvendő személyisége.
Orbán Viktor gesztusa annak ellenére, hogy az erdélyi és a partiumi polgári oldal beáldozásával járt, több, mint nagyvonalú. Még akkor is, ha nagylelkűségét minden bizonnyal meghatározták a világpolitika színterén egyre fokozódó történések is, aminek akár imperativusa is lehet az RMDSZ effajta szemmel tartása.
A költői kérdés azonban mégis kikívánkozik az emberfiából, amikor ezt a faramuci összefogást ízlelgeti: hogy van az, hogy a Szövetség 26 év óta folyamatosan visszaél minden újabb eséllyel, amelyet hol innen, hol onnan kuncsorog ki magának, ha már nagyon szorul a nyaka körül a hurok?  
Az egyszerű emberek tudják, a politikusoknak nincs szégyenérzetük. Viszont a mostani tragikomikus, olykor már-már szánalmas választásokat illetően az RMDSZ-es pártvezéreknek elég kellemetlen lehet választóik és célegyenesbe húzóik szemébe nézni. Vagy legalábbis annak kellene lennie. Ugyanis sokunknak nagyon kínos volt nézni ezt a vergődést. 
Kötve hisszük, hogy tanultak belőle. 
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk

A gyilkos naplója (Beszélgetés Boros Zoltánnal a 27 évvel ezelőtti tévéforradalom utóéletéről)
A legendás bukaresti magyar tévéadás újraélesztésének vezetője, Boros Zoltán az 1989-es tévéforradalom egyik központi alakja volt. A magyar–román megbékélésre tett kísérleteiről, a gyantai mészárlásról készült film utóéletéről is beszélgettünk. 
– Az elsők között volt, aki a 27 évvel ezelőtti, forradalminak tekintett események során megjelent a Szabad Román Televízió képernyőjén. Miként történhetett, hogy magyar emberek is szóltak az ország nyilvánosságához? – A forradalom napjaiban valóban többször is megjelentem a képernyőn Simonffy Katalinnal, német kollégákkal, majd az akkori magyar nagykövettel együtt. Fontosnak tartottuk ugyanis elmondani: a ’89 őszén zajlott magyarellenes kampányok dacára a magyarok békében szeretnének élni a többségi nemzettel. Ceaușescu ugyanis azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a temesvári történéseket a magyarok tervezték, szították. Mi pedig odaültünk a kamerák elé, akkor talán még ismert embereknek számítottunk, hiszen alig öt évvel korábban szűnt meg az Erdélyben nézhető egyedüli magyar adás. Itt vagyunk, megvagyunk, reméljük, véget ért mindaz, ami egymás ellen uszított bennünket, a magyarok is támogatják a forradalmat. Ezt az üzenetet akartuk eljuttatni a tévénézőkhöz. 
– Ennek a szerepvállalásnak köszönhetően lett az újraindított magyar adás első főszerkesztője?
– Civil, spontán szerveződésként, saját elhatározásból mentünk vissza néhányan a szerkesztőségbe – bár én korábban is a környéken voltam, zenei rendezőként dolgoztam a rádióban és a tévében –, a kollégák engem választottak főszerkesztőnek. Az adás újraindítása nem politikai utasításra, nem hosszas egyeztetések nyomán, felső hatalmak jóváhagyásának köszönhetően történt. Az első programgyűlésen egész egyszerűen kijelentettük, hogy hétfőn négytől hétig magyar adás, akárcsak ’85 előtt. Január elejéig ugyanis az került a képernyőre, ami éppen kézügybe akadt, vagy aki bejött, hogy szólni akar. Hatalmas káosz uralkodott a tévében.
– Semmiféle hatalmi ellenkezésbe nem ütközött a magyar adás újraindítása? 
– Nem, az új vezetők valamennyien kollégáim voltak korábbról a tévében, Dumitru Moroșanu, aki vezette a gyűlést, Jászvásárban a Zeneakadémián diáktársam volt, jó emberi viszonyban is voltunk a tévénél. Magyar adás? Hogyne, persze, ez volt a válasza. Így született meg a magyar adás, de hasonló módon indult újra a kolozsvári, marosvásárhelyi, és alakult meg a temesvári rádió magyar adása. Így született meg a kolozsvári magyar televíziózás is: ez volt a mi vértelen médiaforradalmunk. Az utcákon még lövöldöztek, még nem létezett semmiféle magyar politikai alakulat, amely kiharcolta volna ezeket a jogokat. Természetesen sokat számított, hogy a bukaresti tévés kollégák többségével nagyon jó viszonyt ápoltunk. És annyira magabiztosan végeztük a dolgunkat, hogy a tévében sokáig azt hitték – erre csak később döbbentem rá –, hogy biztosan állnak valakik a hátunk mögött. Holott mindössze annyi történt, hogy szükség esetén néha az asztalra csaptunk.
– Mikor kezdtek fújni az első ellenszelek?
– Ion Iliescu elnök sajtóirodája szorgalmasan nézte az adásainkat, mert bátrabb, manipulálatlan tájékoztatást adtunk arról, ami Bukarestben és az országban történt, mint a kézi vezérlésű esti híradó. Egyetlen példa: 1993 decemberében adásba került a gyantai magyar lakosok ellen a második világháború végén elkövetett román atrocitásokról – amelyeknek több mint 40 személy esett áldozatul – szóló, Fekete vasárnap című dokumentumfilmem. Másnap reggel az adásért felelős igazgató, Petre Popescu üzent, hogy menjek fel hozzá. Sejtettem, miért hívat, mert telefonon már életveszélyes fenyegetéseket is kaptam a dokumentumfilm miatt. Elég rossz állapotban találtam, túl sok vodkát ihatott már. Mit csináltál, mi az Istent adtatok be tegnap? – kérdezte a fejét fogva. Röviden elmeséltem, miről szól a film. Az úgy nem történhetett meg, mondta, nem lehet igaz. El sem tudod képzelni, mit kaptam miattad. Hogy kitől? Személyesen Ion Iliescutól. Hogyhogy nem lehet igaz? – kérdeztem vissza. Rajtunk, a családomon esett meg, csak csodával határos módon maradtunk életben. Mégsem kellett volna, minek uszítani az embereket, folytatta. Nem uszítjuk, válaszoltam, a film végén is elhangzik: épp a végleges kibékülés céljából beszéljük ki, amit mindenképpen el kell mondanunk egymásnak. 
– Feltételezhetően azért nem a vérengzés számít az első gyantai emlékének... 
– Három-négy éves koromból tudom felidézni az első emlékeimet. Gyanta szinte teljes mértékben magyar település volt, a néhány román család tagjai is jól tudtak magyarul, valamennyien fizették az egyházi adót. Az egyik asszonytól később tudtam meg: „azért, hogy ha meghalok, nekem is szóljon a harang”. Édesapám, Boros Ferenc a falu református lelkésze volt, a parókián emlékszem a zongorára, mögötte a falon a Rákóczi elfogatását ábrázoló kép másolatára, a kép sarkában egy kiskutyával, ami nagyon tetszett nekem. Sok látogató járt hozzánk, nagyon jó volt a hangulat, a légiriadók miatt ugyanakkor sűrűn el kellett oltani a petróleumlámpát. A sötétben vicceket mesélt a társaság, miközben kintről behallatszott a repülők zúgása. A Kolozsváron zeneakadémiát végzett édesanyám Liszt-rapszódiákat játszott, aztán valaki mondta, hogy jöjjön már a fekete leves, és édesanyám tényleg behozta a kávét. Később mesélte el, hogy ez is a színjáték része volt, hiszen a kávé égetett kenyérhaj ázaléka volt, a hozzá szívott cigarettát pedig újságpapírból sodorták, valamilyen szárított fűvel a közepén.  – Mintha egy kisváros értelmiségi körének összejöveteléről mesélne... Kikből állt a társaság?
– Nagyrészt a gyantai kényszerlakhelyre költöztetett dél-bihari zsidóság tagjai jártak hozzánk. Köztük tanár, fényképész, orvos, órás-ékszerész, újságíró, akik később nagyon hálásak voltak édesapámnak, hiszen neki köszönhetően a falu is befogadta őket. Apám a baráti társaság néhány tagjával egy szatirikus lapot is szerkesztett, benne világpolitikával, helyi pletykákkal, tréfás reklámokkal. Kézírással készült, de rovatosított remek kis lap volt.
– Miből érzékelték ebben a Romániához tartozó dél-erdélyi faluban, hogy végéhez közelít a háború?
– Az új helyzet érzékelésére nem nagyon jutott idő a tragikus események előtt. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után az ország területén már nem zajlottak háborús események. Az észak felé haladó, Leonard Mociulschi tábornok által vezényelt román hadosztály azonban úgy tartotta, hogy nem a magyar hadsereg az ellenség, hanem általában a magyarok. A tábornok több dél-bihari faluban, a Fekete-Körös alsó völgyében gyilkosságokat rendelt el saját állampolgárai ellen. Gyanta esetében ez úgy szólt, hogy az utolsó emberig kiirtani a lakosságot, felégetni a falut. De nemcsak Gyantának szántak hasonló sorsot.
– Senki sem menekült a pusztítások hírére?
– Naivak voltak az emberek. 1944 szeptemberében szűk kétszáz, nyugat felé menekülő magyar katona érkezett Gyantára, ahol megálltak pihenni. A falu örömmel fogadta őket, a tisztek nálunk laktak a parókián. Két-három napot akartak ott tölteni, de a hírre, miszerint nagy létszámú román–szovjet hadsereg-különítmény közeleg, korábban felkerekedtek. Apám akkor már három hete munkatáborban volt, több mint nyolcvan embert hurcoltak el, a környező falvak vezető embereit. A magyar tisztek távozáskor hívták anyámat: jöjjön velünk a gyerekekkel, tiszteletes asszony, itt nincs biztonságban. Fel is ültünk a szekérre, de az egyik szomszédasszony meggyőzte anyámat, hogy ne hagyja ott őket, mi lesz, ha visszajön a tiszteletes úr, és nem találja a családját. Nemsokára valóban megérkeztek a román csapatok, Pop Augustin, a falu román orvosa bújtatott bennünket. Nekünk, gyerekeknek egy fürdőszobaszerűségben kellett csendben, sötétben kuksolnunk. Kint pedig zajlott az öldöklés. Anyámat cselédnek öltöztették be, így szolgált fel este az ott vacsorázó gyilkosoknak, amíg egyikük szóba nem hozta: jó, jó, a pap lágerben van, de hol a papné? Többet nem mert visszamenni, bebújt mellénk. 
– A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, amely tényszerűen, tanúk visszaemlékezése alapján igazolja, hogy Erdélyben nemcsak románellenes megtorlások zajlottak. Miből építkezett a film elkészítésénél?
– A munkatáborból visszatért apám az első gyűlésen a presbitérium tagjaival elmeséltette és lejegyezte a történteket. Így maradt nyoma az új anyakönyvben – a régi a porig égett parókiával együtt veszett oda –, hogy ki gyilkolt, hogyan, hány áldozat volt. Kortörténeti, háborútörténeti dokumentumnak tekinthető. Hogy mindenki halálra volt ítélve, arról az emberek nem tudtak. Én is akkor szereztem tudomást róla, amikor a film bemutatását követően Xantus Gábor operatőrnél jelentkezett az öldöklést vezető Bridea százados Kolozsváron élő özvegye. Eredeti szándéka szerint tiltakozni akart az ellen, hogy a férjét tesszük felelőssé a történtekért. Filmen rögzítve, magyarul mondta el: jelentkezők hiányában Mociulschi tábornok két fiatal tisztnek adta parancsba a falu lakosságának teljes likvidálását, Bridea volt a végrehajtó, a másik a végrehajtás ellenőrzője. Nyomatékosítandó férje naplójából is idézett, amelyben maga a gyilkos mondja el részletesen a mészárlás körülményeit, ugyanazt, amit annak idején a falubeliek édesapámnak is elmeséltek. – Mit gondol, mi tartotta életben a magyar tévéadást a feszültségekkel terhes kilencvenes években? 
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan nézték magyarok, románok egyaránt. Úgy gondolom, annak köszönhetően, hogy a hiteles tájékoztatást tartottuk a legfontosabbnak. És még valami: ha ’89 decemberének utolsó napjaiban lelkiismeretük parancsára nem rohantak volna be tévések, rádiósok az öt évvel korábban megszűnt munkahelyükre, rádióba, tévébe – Bukarestben lövöldözések közepette –, talán évek teltek volna el, amíg újraindul a magyar nyelvű elektronikus média.
BOROS ZOLTÁN
Filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő, a Bihar megyei Gyantán született 1939. július 29-én. Tanulmányait a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte, három év következett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar szakon, ahonnan negyedév elején, 1958-ban kizárták, majd 1967-ben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zenetanár szakon. 1971-ben az országos magyar nyelvű tévéműsor szerkesztőségéhez szerződött, eleinte zenei műsorokat készített, a hetvenes évek közepétől pedig több műfajú, hely- és a kultúrtörténeti jellegű nyilvános adásokat. 1990 januárjában néhány régi munkatárssal és fiatal értelmiségiekkel újraindította a Román Televízió magyar nyelvű adását, amelynek főszerkesztője is volt 2002-ig. 
Fontosabb filmjei: Mondod-e még?, Fekete vasárnap, Magyarok a Balkán kapujában, A 7EK, Égig érhetne az ének, Születésnap, A félelem nevében, Az átnevelés poklában, Elfelejtett értékeink – a kolozsvári HITEL, Nyugatosok A Holnap városában, Attila szekere a Szajna partján. Tévéműsorok: Zenés Karaván (1973–1978), Klubdélután (1978–1980), Fórum (1990–1999), Hinta (1999–2000), Játsszuk újra (2014–) Díjak, kitüntetések: A legjobb szerzemény (Romániai Zeneszerzők Szövetsége, 1989), Arany pillangó (1996), a Magyar Televízió nívódíja (1999), EMKE-díj (2001), Kisebbségekért Díj (2001), Pro Partium-díj (2002), Varadinum (2009), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010). 
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legalább a benzinpénzt fizessék meg Orbán Viktornak!
Soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna akkor, ha múlt csütörtökön nem látogat el a magyar miniszterelnök Szatmárnémetibe, ha nem találkozik az RMDSZ elnökével, és nem buzdítja az erdélyi magyarokat Kelemen Hunorék támogatására.
A választási eredmények azonban némi sikerre utalnak, és ez akár ennek a látogatásnak is tulajdonítható. Jobb volt a választói kedv, mint négy évvel korábban. Akkor ugyanis nem jött el Orbán Viktor erdélyi – illetve partiumi – korteshadjáratra.
Persze tudjuk, nem túl nagy a távolság Budapest és Szatmárnémeti között, szép napos idő volt, és az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök úrnak aznapra nem akadt jobb dolga. Többnyire autópályán közlekedett, kényelmes és tágas mikrobuszban töltötte el az idejét, talán pihent is egy kicsit. Ha figyelembe vesszük, hogy Szatmárnémetiben családias fogadtatásban volt része, azt is mondhatnánk, nem volt túlzottan megerőltető a partiumi útja, és ami a legfontosabb, lényegesen megnövelte ezáltal a magyar jelöltek választási esélyeit.
Ennek ellenére felmerül a kérdés, főleg most, a hat százalék fölötti választási eredménnyel a tarsolyukban: a „győztesek” meg fogják-e köszönni Orbán Viktornak ezt a segítséget? Kifizetik-e neki legalább a benzinpénzt, a látogatással járó minimális költségeket? Köztudott, hogy még a Markó-éra idején olyan gyalázatos magyar–magyar egyezségek születtek, amelyek az erdélyi magyar közélet „elgyurcsányosodásához” vezettek. Ahogyan a gomba terjed esőzések idején, úgy ütötték fel a fejüket az egymást balliberális nézetekkel túllicitáló politikusok, újságírók, egyetemi tanárok, művészek, intézményvezetők. Bizonyos fáziskéséseknek köszönhetően egy adott pillanatban a magyarországi bukott balliberálisok számára Erdély jelentette a Kánaánt, az „éjjeli menedéket”, a vigasztalást. Innen lehetett szidni a magyar jobboldalt, Orbán politikáját, a kettős állampolgárság megadását, a népszavazás kiírását és mindent, ami megfeküdte a balliberálisok gyomrát.
Bár köztudott, hogy Markó Béla az idén már nem indult a választásokon, és több harcostársával együtt átadta helyét a fiatalabbaknak, ennek ellenére még mindig virulnak Erdély-szerte azok a „Gyurcsány-múmiák”, akik ott maradtak betokosodva egy-egy intézmény élén, az RMDSZ sajtóberkeiben, a román állam és a tulipános párt pénzéből fizetett munkahelyeken. És továbbra is szidhatják a magyar miniszterelnököt, a magyar kormányt, a magyar politikát. Nyugodtan elfröcsöghetik a nagyközönség számára a bukott balliberális retorikát. A benzinpénz kifizetése mellett az érintetteknek – az érdemtelenül bitorolt pozícióikból – távozniuk kellene.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely Krónika (Kolozsvár)

Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro

Vészkiáltás az erdélyi magyar értelmiségtől
Vészkiáltásnak szánja egy húszfős értelmiségi csoport azt az internetes petíciót, melyben az erdélyi magyar oktatás és sajtó nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. Rámutatnak, konkrét intézkedéseket várnak a politikai elittől ezen, az erdélyi magyar társadalom jövője szempontjából létfontosságú területeken.
„Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik" – olvasható a Facebook közösségi portálon terjedő petíció szövegében. Ezt többek között Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, Nagy László fizikus, egyetemi professzor, Néda Zoltán fizikus, egyetemi professzor, Balázs Attila lelkész, Papp-Zakor András újságíró, Sipos Zoltán újságíró, illetve számos erdélyi magyar gimnázium igazgatója látta el kézjegyével.
„Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról" – olvasható a Beszéljünk megoldható problémákról! című dokumentumban. Ennek szerzői beismerik, a sokszínű fesztiválokra, többnyelvű feliratokra, a műemlékek és hagyományok védelemére is szükség van, ahogy a jelképek ügyét is lényegesnek tartják. Ugyanakkor leszögezik: a jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága „a mostaninál sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért".
Hiányzik a támogatás
A dokumentumban elsőként az oktatás gondjait ismertetik, rámutatva: már a történelmi múltú, eddig helyzeti előnnyel bíró magyar iskolák is elkezdtek leszakadni a román vetélytársak teljesítményétől, így félő, hogy hosszú távon a szülők román tannyelvű intézményt választanak gyerekeik számára. „Ez rövid idő alatt a magyar közösség zsugorodásához, versenyképtelenségéhez, sorvadásához vezet" – jelentik ki az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók az erdélyi magyar pedagógus-pályamodell, a megfelelő szakmai és anyagi támogatás hiányát hangsúlyozva.
Úgy vélik, hosszú távon a tanároknak nyújtott célzott segítség, az utazási és lakástámogatás, illetve ösztöndíj jelenthet megoldást a gondokra. „Ezt az égető problémát egy politikai támogatással létesített, de civil kontroll alatt működő oktatási alapítvány, illetve egy széles körű társadalmi összefogás révén tartjuk megoldhatónak" – áll a petícióban, melynek szerzői szerint ennek költségvetését a politikai elitnek kellene biztosítani a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásból.
Katasztrofális helyzet alakulhat ki
„Manapság senki nem akar tanár lenni – ezt az egyetemen nagyon jól látjuk –, egyszerűen azért, mert a tanári szakma nem megbecsült, és a társadalom semmit nem tesz annak érdekében, hogy a gimnáziumainkban jó tanárok legyenek" – részletezte a Krónikának a petícióban foglaltakat az egyik aláíró, Néda Zoltán fizikus. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora szerint ez hamarosan „katasztrofális helyzethez fog vezetni", melyet az erdélyi magyar közösségre leselkedő legnagyobb problémának ítél. Elmondta, elsősorban vidéken vannak problémák, itt tehetne sokat a kért alapítvány.
Felvetésünkre, hogy az Iskola, illetve Communitas Alapítvány részben megoldást kínál ezekre, kifejtette: az „egy csepp", ráadásul az említett alapítványok főleg az egyetemi oktatók problémáival foglakoznak, amelyek nagyjából rendeződtek, de a közoktatásban, főleg vidéken számos a gond. „A nagy gimnáziumokban például természettudományokból már nem lehet jól felkészült tanárokat találni. És nem azért, mert nincs egyetemi képzés rá, hanem mert egyszerűen nincs jelentkező" – részletezte a professzor, aki szerint a hozzájuk csatlakozott kolozsvári, temesvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi stb. iskolaigazgatók is ezzel a problémával küzdenek.
„Sok a háttéralku"
A petíció szerzői a nyilvánosság problémáját sem hagyják szó nélkül, rámutatva: bármilyen társadalmi vita alapját az adatok és a transzparencia kell, képezze. „Ebből a szempontból azt tapasztaljuk, hogy a közügyeink illetékesei vonakodnak pontos nyilvántartást vezetni, adminisztrálni, sok a háttéralku, másfelől a létező dokumentumokhoz, a közérdekű adatokhoz való, egyébként törvényben garantált hozzáférés is akadozik" – állapítják meg. Kijelentik, az erdélyi magyar sajtóban kevés „az önálló újságírói munka".
„Íródeák vagy mikrofonállvány módján azt mondja tovább, amit megmondanak neki, és ritkán kérdez vissza, ellenőriz vagy von felelősségre. Ha egy újságíró mégis kifejtene egy-egy témát, akkor gyakran felkészületlenséggel és arroganciával találja magát szemben. Úgy véljük, a civil szféra finanszírozása – érkezzen a pénz a romániai vagy a magyarországi költségvetési forrásokból – is tényező abban, hogy jelenleg bátorság kell bármilyen közügyben állást foglalni, véleményt nyilvánítani" – jelentik ki az értelmiségiek. A visszásságokra példaként az erdélyi magyar sajtó finanszírozásának kérdését, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosának közrádiós állása körüli visszásságokat említik. A közérdekű adatokkal való pontos és naprakész elszámolást sürgetik, illetve azt kérik a politikai elittől, hogy közvetlenül a Bukarest által az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési keretből elkülönített összeggel, nyilvános pályázatok útján garantálja a sajtó szabadságát.
Cselekvést várnak
„Ez vészkiáltás, amelyre azonnali cselekvést várunk. Saját erőforrásainkból, azonnal tevékenykedni kell" – magyarázta lapunknak a petíció célját Néda Zoltán. Elmondta, ennek címzettje az egész erdélyi magyar politikai elit, párthovatartozás nélkül. Hozzátette, nem terveznek más akciót az ügyben, csupán a probléma fontosságára akarták felhívni a figyelmet. „Nem hosszú távú ígéreteket kérünk, amelyek mástól függnek, hanem olyanokat, amelyek megvalósíthatók" – fogalmazott a fizikus. Kérdésünkre hozzátette, bár a megfogalmazásról lehetne vitatkozni, a petíció tartalmáról reményei szerint az erdélyi magyar társadalom egészében konszenzus van. A peticíót csütörtök délig több mint százan írták alá, többen közülük azt az opciót választva, hogy nevük ne legyen publikus.
Pap Melinda 
Előzmény: Pap Melinda: Vészkiáltás az erdélyi magyar értelmiségtől, Krónika, 2016. nov. 10. Krónika (Kolozsvár)

Édes Erdély, hol vagyunk?
Nem tanítják iskoláinkban Erdélyről a mai román álláspont megítéléséhez szükséges legfontosabb információkat. Mi az, amit elhallgat a magyar iskola? Ami nélkül egyszerűen nem érthető, miért és mit gondolnak román szomszédaink?
Mi azt képzeljük, Erdély mindig Magyarország része volt, és csak a történelmi igazságtalanság az oka, hogy most egy másik országhoz tartozik. A valóság ezzel szemben az, hogy Erdély csak a középkorban volt vitathatatlan törvényességgel Magyarország része, mert 1541-től kezdve a Magyar Királyságtól független nagyfejedelemségként létezett egészen 1867-ig. De addigra megváltozott itt az etnikai képlet, ezért a hovatartozást nem az évszázadokkal korábbi helyzetre való hivatkozásnak, hanem egy népszavazásnak kellett volna eldönteni. A magyar politikusok azonban nem szavaztatták meg Erdély lakosságát, hanem a szorult helyzetben levő Habsburg uralkodót, Ferenc Józsefet egyszerűen rákényszerítették, hogy a kiegyezés egyik mellékpontjaként ettől kezdve ne nagyfejedelemként, hanem magyar királyként uralkodjon Erdélyben. Vagyis megszűnt a kolozsvári önálló országgyűlés, a román képviselők a budapesti parlamentbe kerültek, örök kisebbségként. Erre mondják a román történészek: a Magyar Királyság „annektálta” a román többségű Erdélyt.
Ez Trianon tükrében óriási hibának bizonyult. Ha akkor, amikor a magyar kormány kezében volt a döntés, gyakorlattá tettük volna, hogy egyes területek ide-oda csatolgatását az ott élő embereknek jóvá kell hagyniuk, hivatkozhattunk volna erre a hagyományra később, amikor fordult a kocka.
Sajnos, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor, 1940-ben sem kísérletezett az akkori magyar kormány népszavazással, pedig az első világháború után éppen mi szorgalmaztuk, hogy a vitatott területeken (például Sopronban) a helyiek döntsenek arról, mely ország polgárai kívánnak lenni. Erről teljesen elfeledkeztünk, pedig már volt tapasztalatunk arról, mennyire ingatag pusztán az aktuális nagyhatalmi megegyezést tekinteni legitimációs alapnak. (Arról nem is beszélve, micsoda árat fizetett hazánk azért, hogy Észak-Erdélyre hivatkozva az akkori politika a Reich csatlósává tett bennünket.) Egyébként a román nacionalisták sem bíztak a népben, amelynek a nevében állítólag felléptek, ők sem szerveztek népszavazást, sem az első, sem a másik világháború után. Soha nem tudjuk meg, az erdélyi románok melyik államot választották volna, mert senki sem kérdezte meg őket. Mint ahogy az erdélyi magyarokat sem kérdezte senki. Voltak nagy ünnepségek, díszbevonulások és örömkönnyek, ezek azonban a modern világban aligha szolgálnak jogalapul.
A lakosság, ha megkérdezik, háromféleképpen dönthetett volna. Mondhatták volna az itt élők, hogy Romániához kívánnak csatlakozni, hiszen többségük román volt. Mondhatták volna, hogy Magyarországot választják, mert akkor egy magasabb életszínvonalon élő államhoz kerültek volna. És mondhatták volna azt, hogy köszönik szépen, de maradnának, ahogy voltak évszázadokon át: önálló államként, saját parlamenttel.
Nálunk ma sokan az Erdély visszacsatolását érzelmileg megalapozó szólamokat mantrázzák, pedig helyesebb volna, ha tanulnánk az erdélyiektől. Amikor azt énekeljük: „Édes Erdély, itt vagyunk” - kérdezzük meg magunktól: pontosan hol is? Erdély volt a világ első állama, ahol törvénybe iktatták (a tordai országgyűlésen) a vallásszabadságot. Nálunk látszat-vallásszabadság uralkodik, számos egyház és felekezet kirekesztett helyzetben kénytelen létezni, mások pedig óriási állami dotációt élveznek. Nálunk erős az idegengyűlölet. Erdélyben ma is együtt élnek görögkatolikusok, ortodoxok, reformátusok, evangélikusok, katolikusok. Ez az együttélés nem mindig problémamentes, de működik. Sokkal nagyobb nyelvi, kulturális, hagyománybeli különbségek választják el az erdélyi népcsoportokat, mint a magyarországiakat, mégis képesek ezek a népcsoportok közös kultúrát működtetni, barátságok, szerelmek szövődnek, házasságok jönnek létre köztük. A szellemi életben is kialakultak partnerségek. Ehhez a szellemiséghez nekünk felzárkózni kellene, mert mi még csak „itt” vagyunk, és nem „ott”: mi nem az együttélés, hanem a sérelmek mondatait mondjuk.
A magyar média is gyakran sugallja: az erdélyi magyarság súlyos hátrányokat kénytelen elszenvedni. A román média erre azzal reagál, hogy az erdélyi magyar párt, az RMDSZ nemcsak, hogy bejutott a bukaresti parlamentbe, hanem talán része lesz a kormánykoalíciónak is, amire már volt példa. Ettől persze még nem oldódik meg az erdélyi magyarság minden problémája, de ebben a helyzetben szándékos magyarellenességről szónokolni tisztán belpolitikai akciónak látszik.
Ha békés jövőt akarunk, a mi dolgunk nem az indulatok szítása, hanem a segítés és együttműködés, illetve jogsérelem esetén a tiltakozás. És talán az sem ártana, ha mi sem sértenénk meg másokat - például a hozzánk menekülőknek az érdekeit - azzal, hogy a leghidegebb napokban kitesszük őket a téglaházakból alig fűthető sátrakba. Joggal kérdezheti ezek után bárki a világban, milyen erkölcsi alapon tiltakoznak a magyarok?
Ha jót akarunk kapni, először nekünk kell a jót gyakorolni. Ez az a politika, amelyik mag a jövőnek.
Szunyogh Szabolcs újságíró Népszava

Nemzetpolitikai összefoglaló
A 2016-os év legnagyobb nemzetpolitikai kihívása a migránsválságnak nevezett jelenségkör volt, mely egyébként továbbra is fenyegeti kontinensünk keresztény kultúráját. A magyar kormány ebben a kérdésben példásan helytállt, ezzel együtt nem sikerült kellő számú választót meggyőznie arról, hogy érdemes részt venni az ez ügyben tartott népszavazáson, és a kényszerbetelepítés ellen szavazni. 
Vélhetően az is számított, hogy a Jobbik azzal hitegette választótáborát, amennyiben érvénytelen a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondania. Ez minden bizonnyal demobilizáló hatással lehetett azokra, akik már ugyanannyira gyűlölik a miniszterelnököt, mint a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció hívei. 
Ezek után elbukott az alkotmánymódosítás is, mert a Jobbik, korábbi álláspontjával szembemenve, feltételekhez kötötte a támogatását. A Fidesznek pedig fontosabb volt a Jobbikra ráégetni e nemzetpolitikai bűnt, minthogy elfogadja a Jobbik által beterjesztett módosítási javaslatot, mely mindössze annyiban különbözött a Fideszétől, hogy a letelepedési kötvény zsánerű konstrukciók tiltását is alkotmányos szinten rögzítette volna.
Fontos nemzetpolitikai fejlemény volt az is, hogy történetében először a magyar kormány határozott kampánysegítséget nyújtott az MPP két jelöltjét a saját listáira felengedő RMDSZ-nek az idei választáson. A segítség nem merült ki egy–két nyilatkozatban, a kormánypárti média, s maga a miniszterelnök is aktívan kampányolt az RMDSZ mellett. E váltás okát azóta is keresik a politikusok és az elemzők, a legtöbben úgy vélik, Orbán minden frontot pacifikálni akar, hogy a legnagyobb problémát, a migránsügyet hatékonyabban kezelje.
Aligha becsülhetjük le a Népszabadság megszűnésének nemzetpolitikai jelentőségét, továbbá azt sem, hogy a megyei napilapok kormányközelbe kerültek. Lehet ezt a történetet a sajtószabadság szemszögéből nézni, de e prizma hamis sugallatú. Magyarországon már rég nincsenek el nem kötelezett tévék és újságok. A kérdés az, hogy mi jobb: ha a kormányt vagy ha az ellenzéket segíti egy sajtóorgánum. 
Egy mondatban: az álbaloldal gyengült, a nemzeti kormány erősödött, a Jobbikról pedig nem lehet tudni, hogy merre lép a jövőben.
Borbély Zsolt Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nagy átverés
Ezt az írást annak a 435 969 nemzettársamnak ajánlom, aki még egyszer engedett a tulipán csábításának.
Aki volt szavazni, az bizonyára izgalommal várta este kilenc után az eredményeket, és látta választottjai sajtótájékoztatóját is. A képernyő jobb oldalán Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki bizonyára elégedett volt, mert élete álma teljesült, a következő négy évben ott lehet, ahol a spágát adják. A másik oldalon az agilis Kovács Pétert, aki nyegle mondásaival szerzett (kétes) hírnevet. És középen ott állt Kelemen Hunor, a Mágus, akinek sikerült elhitetnie ország-világgal, hogy a nagy magyar összefogás listájára szavaztak ilyen szép számban. 
A kampányban sokan megjelentek újra, akik korábban már feltűntek reformistaként, és később végigjárták az MPP-t, SZNT-t, EMNP-t is. Ezek a jeles személyiségek ama bizonyos damaszkuszi úton járva bizonyára rájöhettek arra, hogy manapság az RMDSZ jóváhagyása nélkül romániai magyar nyelvterületen nemhogy igazgató, de még kapus sem lehet senki. És elveket, meggyőződéseket sutba dobva szajkózták ők is a jelszavakat. 
Egyházi vezetőink is bekapcsolódtak a kampányba, a döntő tényező azonban az anyaországi kormánypártiak pálfordulása volt. Azok a politikusok, akik nemrég még az ellenzéki pártokat (MPP, majd EMNP) pátyolgatták, rájöttek, ha tetszik, ha nem, két év múlva Kelemen Hunorék tudják a legtöbb szavazót mozgósítani a FIDESZ javára, nem pedig Tőkés Lászlóék. És jött Kövér László, jöttek a rövidnadrágos tusványosiak is kampányolni, bizonyítva, hogy első a pártérdek és a második is az.
Orbán Viktorék is átvették a divatos szlogeneket: a következő négy év sorsdöntő a romániai magyarság számára. Az elmúlt 27 év nem volt fontos. Eltűnt négyszázezer magyar, megalkuvások, nemzetárulások sorozatát éltük meg. Az RMDSZ azoknak a szekerét tolta, akik elhitették az egész világgal, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. Senkinek nem jutott eszébe hangoztatni, hogy azért hurcolnak meg embereket, mert kiteszik a székely zászlót, mert a marosvásárhelyi zöldségpiacon ki akarják írni a ridichi alá, hogy retek, mert a Babeş–Bolyai „multikulturális” egyetem folyosójára magyarul is kitennék, hogy dohányozni tilos. Évek óta kiabálják sportrendezvényeken, hogy „afară ungurii din ţară”, balesetet szenvedett magyar lányt megalázhat az orvos, mert nem beszél helyesen románul. Mindezt 27 év alatt hányszor mondták el honatyáink, az „erős képviseletünk”? 
Lássuk, miért sorsdöntő számunkra a következő négy év. Azért, mert 2018-ban lesz százéves évfordulója a gyulafehérvári népgyűlésnek? Erre csak azt mondhatjuk, sajnos, nekünk nem volt elegendő száz esztendő, hogy itt vagy külföldön számon kérjük a román állam szószegéseit. RMDSZ-ünknek pedig 27 év kevés volt, hogy mindezt szóvá tegye a parlamentben vagy bárhol a világon. És most riogatnak, hogy az évfordulóra felerősödik a román nacionalizmus. Igen, megtanulhattuk 100 év román impérium alatt, az állam legfontosabb célkitűzése, hogy Románia egy nemzetiségű, egy vallású országgá váljék. Ezért következetesen tesz is, attól függően, hogy éppen mit enged meg a nemzetközi helyzet. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy ellenálljunk, hogy megakadályozzuk, hisz létünkről, megmaradásunkról van szó. Sajnos ezt elmulasztottuk száz év alatt, s  RMDSZ-ünknek 27 év alatt sem sikerült semmiféle ellenálló „haditervet” kieszelnie. Sodródtunk az árral, és most, kampányban riogatnak. 
Hol van az az átgondolt terv, amely biztosítaná a romániai magyarság megmaradását a moldvai magyaroktól a székelyekig? Hol az a jogi szolgálat, amely biztosítja minden diszkriminált romániai magyar védelmét, hol az önálló magyar oktatás óvodától egyetemig, mely nem függ Bukaresttől, nem ott mondják meg, hogyan tanuljuk a román nyelvet, és nem ők szabják meg, hogy hány tanuló szükséges egy falusi iskola fenntartásához? És egyáltalán létezik olyan átgondolt stratégia, amely arra lenne hivatott, hogy itthon tartsa fiataljainkat? 
Riogatnak azzal, hogy régiósítás lesz. Ha 27 év alatt felkészült volna az erős politikai képviseletünk, akkor most nyugodtan várhatnánk erre is. Sőt, nekünk lenne igazán fontos, hogy eltűnjenek a megyék, és visszaálljanak a történelmi tartományok, mert másképp hogyan valósítjuk meg Székelyföld autonómiáját? Csakhogy itt az a kérdés, hogy ki akar autonómiát? Az RMDSZ az elmúlt 27 évben nem mutatott semmilyen hajlandóságot erre. Azt is mondhatnánk, hogy csírájában fojtott el minden ilyen törekvést. Ma bizonyára nem kellene a régiósítástól rettegnünk, ha anno elfogadják és a parlamentbe is beterjesztik Markó Béláék a Csapó József-féle autonómia- statútumot, ha az általuk „futtatott” polgármesterek komolyan, lelkiismeretesen támogatják az SZNT által kezdeményezett székely népszavazást.
Az igazi magyar összefogás akkor jöhetne létre, ha Kelemen Hunornak is fájna, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt meghurcolják és terroristának kiáltják ki, ha őt is érdekelné, hogy nem engedélyezik a március 10-i felvonulást Marosvásárhelyen, ha aggódna azért, mert 80 tüntetőt megbüntettek kitalált okok miatt. Addig is maradunk a kirakat-összefogással, amely arra volt elég, hogy 435 969 nemzettársamat meggyőzze, ők pedig igazolták, hogy az RMDSZ a „helyes úton jár”.
Lepedus Gyula
[Háromszék] itthon.ma//szerintunk

Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI

Meggyengült balliberális hadállások Erdélyben
A Népszabadság nevű szellemi mételyközpont leállítása után megszűnni látszik az MSZP-SZDSZ erőcsoport külhoni sajtóbefektetéseként létrejött Erdélyi Riport, s változások vannak a nemzetellenes álbaloldal másik erdélyi központjánál, a Maszolnál is.
Bár még a magyar kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Parászka Boróka is azt írja, hogy csak részben igaz, és alig bizonyítható, hogy politikai nyomás miatt szűnik meg az Erdélyi Riport, s hogy Gál Mária kirúgása a Maszoltól az egyetlen egyértelműen politikai gesztus, mégis okunk van élni a gyanúperrel, hogy a döntés forrásvidéke Budapesten keresendő.
Ejthetnénk krokodilkönnyeket e két sajtóorgánum felett gyülekező fellegek láttán, emlegethetnénk a sajtószabadságot, de ez sokszorosan álságos lenne. Mindenekelőtt azért, mert minden hisztériakeltés dacára sajtó-, vélemény- és szólásszabadság van mifelénk, politikai véleménye miatt ma a Kárpát medencében ritkábban ér hátrány bárkit is, mint a „demokratikus” Nyugat-Európában, ahol a (gondolat)rendőrség vadászik a menekülteknek titulált betolakodókról a hivatalos kánontól eltérő véleményt megfogalmazókra. Ha bárkinek pénze van rá, alapíthat újságot, s bárki közölheti meglátásait a világhálón.
Nem kétséges, a kormányzati hatalom mindenütt igyekszik maga alá gyűrni a médiát. Amikor ezt baloldaliak teszik, akkor azt a fősodratú média szerint a sajtószabadság terjesztésének, garantálásának hívják (lásd legutóbb az Obama elnök által már a demokraták bukása után elfogadott botrányos csomagot, mely kilátásba helyezi az amerikai részvételt a Közép- és Kelet-európai sajtószabadság biztosításának – értsd a New Yorkból diktált véleményszabványosításnak – ügyében), ha jobboldaliak, akkor diktatúra. Tagadhatatlan jelenség a magyar kormányoldal nyomulása a média terén, aminek vannak kétségkívül rosszízű megnyilvánulásai, vadhajtásai, de azért nem lehet nem meglátni, hogy a mégoly kifogásolható politikai propaganda mellett is a nemzeti öntudat tervszerű aláaknázása, ami folyt például a Népszabadságban, jelentős teret veszített.
Hasonló a helyzet Erdélyben is. Érdemes megnézni az Erdélyi Riport stábját, melynek élén ott látjuk Parászka Borókát, akinek első számú történelmi hőse az országot szétprédáló Károlyi Mihály, akinek az „István, a Király” megagiccs, akinek még a csíksomlyói búcsú sem szent, akinek a Szabadság szobor ízléstelen, aki gyermekei kíséretében december 1-én együtt ünnepel önfeledten a románokkal, aki problémát lát abban, ha a magyar befektetések a nemzeti összetartozás mentén alakulnak, aki nem átallott feljelenteni erdélyi magyar papokat román állami intézménynél azért, mert egy vallási kisebbségről nem az ő szája íze szerint fogalmaztak.
A Maszolnál egy szerkesztő leváltásán túl Gál Mária talpára kötöttek útilaput. A magam részéről merő véletlennek tekintem, hogy pont most, december elseje kapcsán utasította el a szerkesztőség egy mellesleg elég halvány szövegének közlését. Aki képes még a migránsügyben is Orbánt támadni, és menekültnek hazudni az EU-ba alig beérkezett, de már dzsihádot skandáló csürhét, melynek már megmelegedett tagjai oda járnak vissza nyaralni, ahonnan„életüket féltve” elmenekültek, az nemcsak a magyarság, de egész Európa ellensége. S persze nem meglepő, hogy a valódi európai szellemet és megmaradást képviselő Le Pent és Hofert Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítja, előszeretettel szidja az „embertelen” Orbánnal együtt Tőkés Lászlót, szóval a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának minden fontos elemét felmondja.
Tételezzük fel, hogy valóban a Fidesz–RMDSZ paktum eredményeképpen fazonírozzák a Maszolt és szűnik meg a Riport. Amennyiben áll ez a tézis, akkor legalább volt értelme az RMDSZ megtámogatásának, és a Néppárt parkolópályára állításának (ez utóbbi persze a túlbiztosítás tipikus esete volt).
Mert az elég egyértelmű, hogy a harc legfontosabb síkja a közösségi öntudat, a legfőbb tét az, hogy miként gondolkodik az erdélyi magyarság meghatározó része a múltról, jelenről és jövőről, önmagáról és a külvilágról. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy hány magyar képviselő ül Bukarestben, olyan nemzetközi konjunktúrában, amikor amúgy sem nekünk áll a zászló. Ebben a helyzetben a nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyeket megszüntetni vagy meggyengíteni, helyettük megerősíteni a magyar szelleműeket elsőrendű nemzetstratégiai feladat. Az első pont végrehajtása, úgy tűnik, folyamatban van. Kíváncsian várjuk az építés lépéseit.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Az erdélyi magyar sajtónak is vége -Orbán Viktor a határokon túl sem tűri az ellenvéleményt
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu

Izsák Balázs bepanaszolta Traian Băsescut a választási hatóságnál magyarellenes kijelentései miatt
Bepanaszolta magyarellenes kijelentései miatt az Állandó Választási Hatóságnál Traian Băsescu volt államelnököt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke - közölte kedden az SZNT sajtószolgálata.
A vasárnapi választáson szenátorjelöltként induló Traian Băsescu múlt pénteken Facebook-oldalán reagált arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Amint Izsák Balázs felidézte: Băsescu többek között azt írta: "Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk". A volt államfő hozzátette: a magyar nagykövetet ki kell utasítani Romániából, és haza kell hívni a budapesti román nagykövetet, enélkül ugyanis "ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart. Isten óvjon titeket, budapesti csahos kutyák, hogy erre emlékeztessünk". 
Izsák Balázs a beadványában a választási törvénynek azon előírásaira hivatkozott, amelyek tiltják a választási kampány során uszító vagy diszkriminatív választási üzenetek megfogalmazását. Úgy vélte, az üzenet ellentétes a Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződéssel, valamint az ENSZ Alapokmányával, amely határozottan tiltja, hogy ENSZ-tagállamok más államokat, azok területi épségét fenyegessék.
Izsák Balázs felháborítónak és megengedhetetlennek tartotta, hogy valamely képviselőjelölt egy szomszédos, szövetséges ország elleni felbujtás kampányeszközével próbáljon a törvényhozásban képviseletet nyerni, de magyar nemzetiségű romániai állampolgárként, magyar nemzeti identitásában is sértőnek és gyűlöletkeltőnek tartotta Traian Băsescu megjegyzéseit.
Szabadság (Kolozsvár)

Sajtó ideát is van
Megtudtuk ezt is: vége.
Ami nem sikerült a román kommunista diktatúrának és összes cenzorának, a ’89 után beköszöntött vadkapitalizmusnak, a gazdasági és politikai (be)hatásoknak, az olvasó elpártolásának, az iWiwnek és a Facebooknak, nos az Orbán Viktornak, kormányának és a Fidesznek összejött.
Nincs többé pártatlan és szabad magyar újságírás Romániában, ledőltek a független magyar nyelvű sajtó utolsó bástyái is a transzszilván sajtóprérin, egyáltalán: kilehelte lelkét az erdélyi magyar sajtó. Vagy ahogy a romániai, erdélyi viszonyokat amúgy kiválóan ismerő, történetesen kolozsvári származású Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró a Hvg.hu-n egész pontosan fogalmaz: „Az erdélyi magyar sajtónak is vége”.
Ugyanakkor más anyaországi – és persze erdélyi – portálokon, blogokon és fórumokon is szembetalálkozunk ezekkel a szentenciaként kinyilatkoztatott véleményekkel, amelyeknek kivétel nélkül az a végkövetkeztetése, hogy a sajtó elleni merénylet kifejezetten a budapesti kormány lelkén szárad. „A nyomtatott sajtó mindent túlélne, ha nem lenne ilyen pusztító kormányunk. Lám, megszűnik a Nagyváradi Napló és ilyen-olyan műhelyek” – mondta ki a végszót a napokban az ATV-ben Kovács Zoltán, a budapestiÉlet és Irodalom főszerkesztője.
Még ha innen, a ránk kényszerített túlvilágról is, de nem árt kissé helyretenni a dolgokat. A TGM szerint nem létező Krónika hasonlóképpen volt-nincs olvasói nagyon is jól tudják, hogy nem a majd’ száz évvel ezelőtt kimúlt Nagyváradi Napló napilap, hanem az Erdélyi Riport portál megszüntetését, legalábbis tevékenysége felfüggesztését jelentette be annak tulajdonosa. Aminek erdélyi magyar olvasó emberként, de főleg a szakma alapjait Nagyváradon kitanuló (többek között riportos kollégáktól is!), a tollforgatásnak ugyanott nekiveselkedő újságíróként egyáltalán nem örülök. Még akkor sem, ha a korábban hetilap, majd pedig „csak” portál formájában megjelenő sajtóorgánumban megjelentekkel nem mindig és nem mindenben értettem egyet. (És remélem, online médiafelületüket a történtek ellenére megtarthatják, vagy új helyre költözhetnek.) Ugyanez a helyzet az azonos tulajdonosi hátterű Maszol.ro hírportáltól elbocsátott publicisták esetében is: a véleményünk többnyire nem „pászolt”, ettől azonban emberileg át tudom érezni a helyzetüket.
Márpedig én nem venném a bátorságot, hogy a Riport bezárása és a Maszolnál végrehajtott elbocsátások alapján azt a következtetést vonjam le, hogy befellegzett a sajtószabadságnak. És hogy ez a Fidesz műve. A mostani médiaapokalipszist vizionálók közül miért nem temette senki a romániai magyar sajtót az Erdélyi Napló hetilap 2009-es – végül egy évig tartó – vagy más magyar lapok, rádiók, televíziók bezárásakor? Bármennyire is ágálnak ellene a sajtómunkások, ez a szakma manapság nem sokban különbözik más hivatásoktól, és adott esetben az újságírókra, sajtótermékekre is addig van igény, amíg a tulajdonos úgy látja jónak. Lehet nem megbékülni ezzel az állapottal – és elvonulni blogot, portált létesíteni –, viszont kedvezőtlen fejlemények esetén nem elegáns sajtóhalált kiáltani, és mondvacsinált, a nyilvánosság előtt jól hangzó okokat keresgélni.
A legtöbben szóvá se tették, hogy több mint két évtizeden keresztül – természetesen a magyar közösségnek nyújtott állami pénzek révén – az RMDSZ diszponál a romániai magyar média jelentős része fölött. Egyszerűen hozzászoktunk, hogy a szövetség saját belátása – értsd: politikai érdekei – szerint juttat számára kedves újságírókat vezető pozíciókhoz, illetve nevez ki a sajtóhoz mit sem konyító csókosokat a közszolgálati médiában.
Magas rangú RMDSZ-es politikusok háttérbeszélgetések során gyakran dicsekedtek azzal, hogy a romániai magyar sajtóban egyedül a sepsiszentgyörgyiHáromszék, illetve a Krónika főszerkesztőjének kilétére nincsenek befolyással. Ez vajon nem a sajtó függetlenségének durva befolyásolása? Bezzeg akkor nem indult petíció, amikor kiderült, hogy a szövetségi elnök a Kolozsvári Rádiónál tartat fenn jól fizető állást sajtótanácsosa számára, miközben a lecsupaszított struktúrával működő magyar szerkesztőség maroknyi gárdája azon kínlódik, hogy miként vágjon neki az egész napos sugárzásnak. Senki sem féltette a független sajtót, amikor a Donát úti közmédiához főszerkesztő-helyettesnek kinevezték az RMDSZ-elnök bizalmasának a rádiózáshoz mit sem értő bizalmasát, aki két hónap elteltével amúgy is megpattant, hogy a helyét átadja másnak. Aki történetesen a politikai alakulat belső hatalmi harcaiba belefáradt volt ügyvezető elnök. (Annyira irigylem azokat a politikusokat, akik a székely bácsihoz hasonlóan mindenhez „is” konyítanak.) És még mondja valaki, hogy ezt sem a Fidesz vajazta le...
Tetszik, nem tetszik, az RMDSZ jelenlegi vezetősége most látta elérkezettnek az időt arra, hogy olyan markáns személyi és intézményes változásokat eszközöljön a sajtójában, amilyeneket éppen jónak lát. Hosszú éveken keresztül megtette ugyanezt azoknak a médiaintézményeknek az esetében is, amelyekhez normális sajtóviszonyok, demokratikus játékszabályok közepette hozzá se szagolhatott volna. Viszont egyesek bármennyire is szeretnék elhitetni a világgal ennek az ellenkezőjét, attól még létezik magyar sajtó, egyáltalán médialét az RMDSZ-es sajtón kívül is. Azt pedig, hogy mennyire (volt eddig is) független ez a pártsajtó, azt döntse el mindenki egyedül.
P. S. TGM igazán szólhatna Kovács Zoltánnak, hogy a Nagyváradi Naplót napra pontosan 83 éve, január 6-án szüntették meg. Tán a Fidesz.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Változtatások előtt a Sapientia
Újabb mandátumot nyert nemrég Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az intézményvezetővel az egyetem jelenlegi helyzetéről, a felmerülő akadályokról, illetve további terveiről beszélgettünk. Mint kiderült, egyre kevesebb fiatal vállalja, hogy Csíkszeredában tanul tovább, így átszervezésre van szükség.
– Hogyan élte meg, hogy 90,1 százalékos többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát?
– Megtiszteltetés számomra, hogy a kollégáim úgy értékelték az elmúlt négy évet, hogy ilyen arányban választottak vissza rektornak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egy fejlesztés kellős közepén tartunk, a terveink egy részét sikerült megvalósítani, a másik részének is nekifogtunk, de messzemenően nem fejeztük be. Az oktatási szakok jó részét már kialakította a Sapientia, de van egy pár olyan szak, amelyeket előkészítettük, viszont még nem indítottuk el: az építőmérnöki és erdészmérnöki szakokra gondolok, előbbi már a Sapientia kezdetétől benne volt a terveinkben, utóbbit pedig anyagi-, illetve emberi források hiányában nem tudtuk elindítani Sepsiszentgyörgyön az agrármérnöki szakunkkal egy időben.
– Milyen további tervei vannak, melyek a következő időszak nagy kihívásai az egyetem életében?
– Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást. A romániai magánegyetemek nehéz helyzetben vannak a kutatások tekintetében, mivel minden rangsorolás a kutatási eredményekre alapoz, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy viszonylag fiatal egyetem jóval nehezebben fér hozzá a nemzetközi alapokból finanszírozott kutatásokhoz. Segíteni kell a fiatal kollégákat, hogy rendesen el tudják végezni ezt a munkát, el tudják számolni, és ezzel nem csak az egyetem hírnevét emeljük, hanem a kutatások munkálatai során ki tudják egészíteni a nem túl magas fizetéseiket is. Az itthoni oktatásban a fizetések nem magasak, egy fiatal roppant nehezen tud megélni, ha csak az oktatásért kapott összeget nézem. Célom az is, hogy kialakítsunk egy rendszert arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vegyen részt, illetve legyen jelen az egyetem a különböző helyszíneken. Ismert tény, hogy a kezdeteknél roppant nagy igény volt erre az egyetemre Székelyföldön. Azonban azt a trendet is figyelni kell, hogy kevés fiatal vállalja, hogy Csíkszeredába megy egyetemre, még akkor is, ha ütőképes és jó szakokat tudnak felmutatni. Azzal kell szembesülni, hogy a vonzáskörzete csak a szűk régióra korlátozódik, és egészen más a helyzet a kolozsvári és a marosvásárhelyi karok esetében, ahová sokkal több helyről érkeznek hallgatók. Minden helyszínre és minden tudományterületre szükség van, de úgy kell az egyetem fejlesztését menedzselni, hogy mindenki megkapja a helyét. Az egyetem hálózatos jellegének köszönhetően minden helyszínen más gondok jelennek meg. Elindítottunk egy átszervezést, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szakokat áttelepítünk másik helyszínre. A jövőben sokkal jelentősebb lesz a vízszintes szervezés, akár a hallgatóság vízszintes átjárhatóságát is biztosítani kell. Ha egy félévet egy másik helyszínen tanulnának, azzal csak nyernének. Ez azért nehéz, mert a mai akkreditációs feltételek mindent helyszínhez és szakhoz kötnek.
– Mit gondol az új kormány azon döntéséről, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást? A Sapientia oktató vagy inkább kutató egyetemnek számít?
– Egy olyan rendszert próbálunk létrehozni, ahol kellő egyensúly alakul ki az oktatási és a kutatási tevékenység között. A mai trendek alapján az történne, hogy mivel az egyetemet és az egyéneket is a kutatási eredményeik szerint bírálják el, teljesen természetes lenne, ha az oktatási tevékenységet visszaszorítanánk, és csak másodlagosan lenne fontos az, hogy hogyan és mit oktatunk. Azt azonban egy egyetem nem engedheti meg, hogy az oktatáson próbáljon spórolni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemi óraszámokra való tekintettel nagyon sok kolléga erősen le van terhelve, és ezért a kutatási tevékenység nehezen fér bele az idejébe. Ezt úgy lehet megoldani, ha a mesterképzésben és a doktorátusban részt vevő hallgatók a kutatást erősítik, előbbi esetében ez már most lehetséges, a doktori iskola kiépítése pedig folyamatban van. Egy dolog az, hogy kutató egyetemet szeretnénk létrehozni, viszont azt is meg kell nézni, hogy melyik tudományterületeken van erre lehetőség. Sok esetben megcéloztuk a kutatói minősítést, és jó úton vagyunk afelé, hogy elnyerjük, viszont még be kell járni ezt az utat. Mindent úgy kell kiépítenünk, hogy ugyanabban az időben tanítsuk a hallgatókat, és neveljük a fiatal oktatókat. A felszereltség nagyon fontos, de ugyanolyan mértékben lényeges az is, hogy ezt a felszereltséget ki is tudják használni a fiatal oktatók. A mérnökképzés nagyon fontos, hiszen egy-egy régió felemelkedése csak akkor lehetséges, ha olyan szakemberek vannak jelen, akik anyagi javakat tudnak létrehozni. Nagy kérdés Székelyföld esetében, hogy mi hiányzik a legjobban. Véleményem szerint az, hogy a megfelelő cégek nem érdeklődtek eléggé az iránt, hogy megfelelő munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak. Ezt kell megváltoztassuk az egyetem segítségével.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, problémát jelent, hogy az idősebb oktatók elérték a nyugdíjkorhatárt. Hogyan orvosolják ezt a helyzetet, van kellő számú és minőségű utánpótlás?
– Nagyon fontosnak tartom a fiatalítást, ezt már évek óta mondom. Azzal szembesültünk, hogy az egyetem elindításánál fontos szerepet vállaló oktatók elérték azt az életkort, mikor már egészségügyi és más feltételek miatt nem tudnak oly sokat vállalni, mint eddig, így át kell adniuk a stafétabotot a fiataloknak. Ha a főállású oktatóink számát nézem, azt kell mondanom, hogy stagnál. Az idősebb kollégák nyugdíjaztatását ugyan pótolják a fiatalok, de nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. A törvények értelmében csak az lehet főállású oktató, akinek tudományos címe van, ez pedig azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban harmincan voltak abban a helyzetben, hogy bár be voltak iratkozva, de még nem szerezték meg a minősítést. Ebből jelenleg több mint húszan megszerezték a címet, így az egyetem oktatóinak átlagéletkora nagyon ütőképes lett. Jelenleg egy olyan szimbiózis alakul ki, ahol még jelen vannak az idősebb kollégák is, de a ciklus végén teljes egészében a fiatalokra fogok támaszkodni. A fiatalokat egyébként a 40–50 éves korosztályra értem, akik pont abban a korban vannak, amikor megfelelő energiával rendelkeznek, és megvan a kellő tapasztalatuk.
– Megtalálta-e a helyét országos szinten a Sapientia magyar magánegyetemként?
– Ma a Sapientia egyetem a magyarul tanuló romániai fiatalok több mint egynegyedét oktatja. Ha ezt hosszútávon kivetítem, és kiszámolom, hogy az évek során hány diák végez nálunk, azt lehet előrevetíteni, hogy az erdélyi magyar értelmiség 40–50 százaléka a Sapientia egyetemen fog végezni. Ez mutatja a legjobban a felelősségünket, hiszen nem mindegy, hogy ez az értelmiség milyen hatással lesz a társadalmunkra. Azt fogja mondani, hogy mindent megtanultam, most már elmehetek, vagy több erőfeszítéssel, de inkább itthon képzelem el a jövőmet? A Sapientiát többféleképpen lehet jellemezni: mint hiánypótló intézmény, már az első ciklusokban megtalálta a helyét; mint magyar mérnökképző intézmény, szintén megtalálta a helyét; de ha azt nézem, hogy elérte-e azt a tudományos megbecsülést, amit én hosszútávon kívánok, akkor azt kell mondjam, azért még dolgozni kell. Idő kérdése, hogy milyen eredmények születnek, és milyen együttműködések valósulnak meg. A magyarországi egyetemek majdnem száz százalékosan teljes jogú partnernek tekintenek, illetve a romániai neves egyetemek szintén. Együtt pályázunk kutatásokra, együtt dolgozunk, és úgy tartják, hogy a Sapientia ugyanazt a tudást biztosítja, mint amit ők nyújtanak. A bukaresti, brassói, kolozsvári és temesvári neves egyetemekre gondolok, és azt hiszem, ennél több nem is kell, hiszen belülről látták, hogy milyen minőségben tanítunk, és számos olyan hallgatónk van, akik tanulmányaik befejezése után ezeken az egyetemeken doktoráltak kimagasló eredményekkel.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Szijjártó már januárban kész fogadni Meleșcanut
Már ebben a hónapban Budapestre látogathat az új román külügyminiszter a Magyar Nemzet szerint. Magyar részről legalábbis megvan a fogadókészség, Teodor Meleșcanu pedig rendkívül pozitívan nyilatkozott a kétoldalú viszony javításáról.
A budapesti napilap honlapján szerdán közzétett cikk szerint a magyar–román államközi kapcsolatokra ráfér a jobbítás, hiszen az utóbbi években régen látott mélypontra süllyedtek. A Dacian Cioloș volt uniós biztos vezette technokrata kormány tudatosan távolságtartó volt az általa populistának és oroszbarátnak tekintett Orbán-kabinettel szemben, s hasonló állásponton van Klaus Johannis jobbközép államfő is. A decemberben hatalomra került román szociáldemokraták viszont kampányukban kritikus hangot ütöttek meg Brüsszellel szemben, és külpolitikai terveik között hangsúlyosabban szerepel a térségbeli összefogás erősítése.
A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy Teodor Meleșcanu, az új bukaresti balliberális kormány külügyminisztere régi motoros a diplomáciában, aki parlamenti bizottsági meghallgatásán erkölcsi kötelességének nevezte a magyar–román viszony javítását. Ezt szeretné elérni a Sorin Grindeanu vezette kabinettel együttműködési megállapodást kötő RMDSZ is, amely az utóbbi években rendezte viszonyát Orbán Viktor miniszterelnökkel. Azaz Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közvetítői szerepbe kerülhet az államközi kapcsolat javítása kapcsán.
A Magyar Nemzet kikérte a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium véleményét Meleșcanu nyilatkozatával, illetve általában a magyar–román viszony alakulásával kapcsolatban. „Kifejezetten pozitívan értékeltük a román külügyminiszter bizottsági meghallgatásán Magyarországgal kapcsolatban mondottakat. Magyarország készen áll a kétoldalú kapcsolatok javítására. Ennek két oka van: ez szolgálja a romániai területen élő magyar kisebbség érdekeit, és ez szolgálja a magyar gazdasági érdekeket is, hiszen Románia Magyarország második számú exportpiaca” – áll a tárca sajtóosztályának válaszában. Ami az RMDSZ szerepét illeti, a külügyminisztérium azon az állásponton van, hogy amennyiben az alakulat és a román kormánypártok együttműködése jó, az kedvező hatással lehet a kétoldalú kapcsolatokra.
A tárca a lapnak arról is beszámolt, hogy mivel a román külügyminiszter bizottsági meghallgatásán elmondta, mandátuma elején szeretne ellátogatni a szomszédos országokba, Szijjártó Péter levélben jelezte Teodor Meleșcanunak a fogadókészséget egy mielőbbi magyarországi látogatásra vonatkozóan. A magyar miniszter azt is jelezte, akár már januárban készen áll arra, hogy román kollégáját fogadja Budapesten.
kronika.hu

Orbán-ellenes kórus
Minden rosszért, ami a Kárpát-medencében történik, Orbán Viktor a felelős. Tömören így foglalható össze az a médiahisztéria, ami immár nem kíméli sem a magyarországi, sem a határon túli magyarságot. A jövőre esedékes parlamenti választások kampányát már mostantól turbósítják, hátha megtörténik a csoda, és a balról, jobbról összezáró magyarországi ellenzék még erősödhet valamennyit.
Nem az a baj, hogy az ellenzék hallatja a hangját. Mi más dolga volna egy ellenzéki pártnak, minthogy rámutasson a kormány hibáira, és vele szemben egy hihető alternatívát ajánljon, meggyőzve az embereket saját igazáról. Magyarországon azonban nem erről szól a történet. Sőt, teljesen másról. Minden áron és bármilyen módszerrel kilökni Orbán Viktort és pártját a hatalomból, hogy helyét átvegyék azok a pártocskák, amelyek napról napra durvuló kampányukat hazugságokra és ordas csúsztatásokra építik. És ebbe igyekeznek belerángatni az erdélyi magyarságot is, mit sem törődve azzal, hogy 2010 óta annyi magyar kormánytámogatás érkezett Erdélybe, mint a második világháború óta még soha. Csak kapkodom a fejem, amikor látom a sok milliárd forintos – iskolai, óvodai, egyetemi, egyházi, média stb. – támogatásokat, amelyből mindenféle híresztelés ellenére bőven jut RMDSZ-es, néppártos, MPP-s, párton kívüli, református, katolikus, unitárius és mindenféle más pályázó számára. Mindazoknak, akik tenni szeretnének a közösségért. Néhány éve az erdélyi magyar intézmények fejlesztése és fenntartása elképzelhetetlen magyar költségvetési támogatások nélkül.
Ezért is mérhetetlen kicsinyességre és rosszindulatra vall, amikor egy-egy RMDSZ-közeli lap karcsúsítása kapcsán – amelyről a lapot kiadó és támogató RMDSZ-alapítvány tehet – határon innen és túl beindul a sakálkórus: Orbán Viktor a hibás, mert felszámolja a „független” erdélyi magyar sajtót. A sajtószabadságot siratók persze arra már nem emlékeznek, hogy az RMDSZ-hez kritikusan viszonyuló néhány erdélyi lap az Orbán előtti időkben nemcsak erdélyi magyar (értsd RMDSZ-es), hanem a balliberális magyar kormány sajtótámogatásához sem juthatott hozzá. Ezzel szemben 2010 után az addig elnyomott erdélyi magyar lapok valóban jelentős magyarországi támogatáshoz jutottak, de a korábbi szocialista kormányok gyakorlatától eltérően az RMDSZ-hez közel álló kiadványok is kaptak közalapítványi támogatást, miközben hatalmas összegeket sepertek be a romániai magyarság pénzeit osztogató RMDSZ-es alapítványoktól is.
Az Orbán-ellenes sakálkórusnak ez csupán az egyik hazugsága, de ha összeszámoljuk, immár minden napra jut egy. Isten óvja ezektől a Kárpát-medencei magyarságot!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sarokkövek
Az állam világnézeti semlegessége azok találmánya, akik éppenséggel nem semlegesek világnézetileg, hanem ellenségei a hagyományoknak, a nemzeti identitásnak és a keresztény tradíciónak. Egy évezredes keresztény múlttal rendelkező nemzeti állam elsőrendű feladata, hogy a felnövekvő nemzedékeket felvértezze múltismerettel, az önazonosság kulturális kapaszkodóival, önbecsüléssel és büszkeséggel. Magyarán az államnak nem semlegesnek kell lenni, hanem értékelkötelezettnek.
A másik sokat emlegetett tézis, az állam és az egyház szétválasztása az előző abszurditással ellentétben kétségkívül fontos elv, manapság, az iszlám invázió idején, éppenséggel ennek ellenkezője fenyeget, ráadásul olyan kulturális–vallási köntösben, melyhez semmi közünk nincs. De az is fontos, hogy a nemzetépítő állam együttműködjön az egyházakkal. Örömteli, hogy erre az alapgondolatra is rámutatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a reformáció 500. évfordulójára meghirdetett emlékév megnyitása alkalmából adott interjújában, a Kossuth Rádióban. 
Nem kétséges, hogy vannak hibái és mulasztásai a kormányzatnak, ezeket magam is nem egyszer számba vettem, de rendkívül fontos az, hogy a vezető kormánypárt két, eszmei-értékrendi szempontból meghatározó politikusa, Orbán Viktor és Kövér László az értékrendi sarokkövek tekintetében következetes. Mindkettejük retorikájának középpontjában a nemzetet szolgáló állam áll, mindketten kellő hangsúlyt fektetnek Magyarország keresztény jellegének megőrzésére és az egységes magyar nemzetszemléletre. Hadd idézzük Orbán Viktor legutóbbi, január 7-i beszédét, amit Nagy Gáspár költő szobrának avatásakor mondott el Budakeszin: „minden nap egyre sürgetőbben” kérdezzük, „hogy vajon mi lesz hazánkkal, ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával, amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ? És Nagy Gáspártól jön a felelet: »a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való.«”
Fontos gondolat ez Magyarország első emberétől a 2017-es esztendő küszöbén, mely esztendő Európát és a Kárpát-medence országait egyaránt súlyos kihívások elé állítja. Ezekre a kihívásokra kell nemzeti és keresztény értékvilágunk megőrzését integráló választ találni.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rangos elismerésben részesült Balázs Katalin, portálunk munkatársa
 Gyergyói Hírlap munkatársa, Balázs Katalin vehette át elsőként a Külhoni Családbarát Médiáért díjat. A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány által odaítélt elismerést Gyergyószék napilapjában megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című cikkéért kapta meg.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a budapesti Várkert Bazárban csütörtökön rendezett díjátadón azt mondta, a családbarát média és gondolkodás hitet, erőt, megerősítést és visszaigazolást ad arról, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon is lehet támaszkodni.
Köszönet jár a jelölteknek és minden „családbarát módon” írónak azért, hogy hangot adnak ennek a megközelítésnek – emelte ki. Szólt arról is, hogy az újságírók munkájára két okból van szükség: egyrészt tudósítanak a családoknak kínált lehetőségekről, másrészt közvetítik a családi értékeket, a családbarát gondolkodásmódot.
„A családbarát ország nem egy generációt szólít meg, hanem a generációk közötti összefogásról szól” – fogalmazott az államtitkár.
Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége úgy fogalmazott, a jelöltek felismerték, hogy a család nagyon fontos, az emberi társadalom alapegysége, erősítendő, gyarapítandó közösség, támogatásában pedig a sajtónak is nagy a felelőssége, mert aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz.
Az idén két új elismerést is kiosztottak: a Külhoni Családbarát Médiáért díjat Balázs Katalin vehette át a Gyergyói Hírlapban megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című cikkéért, a Média a Nemzedékekért díjat pedig a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért Keresztes Ilona kapta.
Utóbbi elismeréssel kapcsolatban Novák Katalin elmondta: a minisztérium által támogatott és az idősek médiamegjelenésére fókuszáló Média a Nemzedékekért díjjal kapcsolatban azt mondta, az idősek is sokat tájékozódnak a sajtóból, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában értesülnek az őket érintő kérdésekről. Fontos, hogy tudják, ők is erőforrást jelentenek, nem pedig terhet – hangsúlyozta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját Polgár Patríciának ítélték oda Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar! című, a divany.hu-n megjelent írásáért. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) különdíját Kun Gabi vehette át az nlcafe.hu-n megjelent Három gyerekkel igazából könnyebb az élet, mint eggyel című cikkéért.
Az elismerésekkel olyan nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízióműsorokat, valamint internetes írásokat jutalmaznak, amelyek információt, erőt, segítséget adnak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, és a család boldog életéhez. A szakmai díjak nyerteseit kategóriánként tizenkét jelölt közül választják ki, a díjazottak pénzjutalomban részesülnek – olvasható a sajtóanyagban.
Internetes szavazás eredményeképp a Családbarát Médiáért díj közönségdíjasa Petrás Lilla lett, a she.hu-n megjelent Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai című írásával, a Média Nemzedékekért díj közönségdíját pedig Stenszky Cecília kapta Óda a nagyiról címmel a drot.eu-n megjelent cikkéért. Őket családbarát üdüléssel jutalmazták.
A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány tizedik alkalommal átadott Családbarát Médiáért díját  Kempf Zita nyerte el az nlcafe.hu-n megjelent, Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba című írásával.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Markótalanítás
A parlamenti választásokat, úgy tűnik, némi átrendeződés követte/követi az RMDSZ-ben. Több mint szimbolikus fejlemény az, hogy – ha megengednek egy költői képet – négy lovasának kíséretében Markó Béla végre kilovagolt a füstölgő romok közül. Őt követően lemondott a magyar baloldallal jó viszonyt ápoló ügyvezető elnök, majd kisebb vihar kavarta fel a pártsajtó tápanyagban gazdag iszapját is: egy baloldali hetilap megszűnt, egy hírportálnál pedig elbocsátások történtek.
El is indultak a találgatások, hogy milyen oksági összefüggések kötik az eseményeket egymáshoz. A legnyilvánvalóbbnak tűnő magyarázat szerint – felmelegítve egy többéves szóviccet – „markótalanítás” szemtanúi vagyunk. Vagyis hogy a korábbi szövetségi elnök és bizalmi körének nyugdíjazásával végre elérte az észlelhetőség szintjét, és kibontakozhat a már 6 éve regnáló elnök politikai akarata. Ez jó eséllyel nem merül ki majd néhány személycserében, ezt jelzi a nyilvánosság, a hivatalos narratíva várható áthangolása is.
A „markótalanítás” legfontosabb stratégiai kérdése az anyaországgal való viszony újraépítése. Ez a folyamat már az önkormányzati választások tájékán beindult, az RMDSZ elnöke – talán megirigyelve vagy megelégelve a helyi szervezetek élvezte Fidesz-támogatás előnyeit – többször is találkozót kezdeményezett Orbán Viktorral, majd mérvadó gesztussal kiállt a Fidesz külpolitikai stratégiáját szolgáló népszavazási kampány mellett. Cserébe, a kölcsönösség jegyében a Fidesz vezető politikusai átkampányoltak az itteni választási hajrában. A szavazás eredményei – legalábbis a szövetség szemszögéből – igazolni látszanak a kölcsönös közreműködést.
A személyi ambíción túl, már hogy Orbán segítségével erősít itthoni pozícióján Kelemen, maga köré görbítve az erdélyi hatalmi teret, az is üdvözlendő lenne, ha a kölcsönös előnyök tudatában stratégiai együttműködéssé fejlődne a viszony Budapest és Kolozsvár között. E mellett egyaránt szólnak nemzetpolitikai és reálpolitikai érvek. Sőt, a hűvös budapesti-bukaresti kapcsolatok tükrében az RMDSZ felértékelődhet, és egy háromszereplős együttműködés akár nemzetközi jelentőségűvé is válhat. Ebből pedig, az esetleg ideológiai feszültségek dacára, a romániai magyar közösség is profitálhat.
Pozsony János Csaba
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Román „sajtó”: Trump és Putyin együtt rúgják fel a trianoni egyezményt
Őrület! Trump első dolga Erdély elszakítása lesz Romániától, sőt, addig már nem is kell olyan sokat aludni. Február 15-én Budapesten landol az Air Force One, de közben Putyin Orbánnal már szépen előkészíti a Nagy Tervet. Álhírek a javából, klikkek ezrei Romániában. Röhögjünk.
Nincs az az álhír a jelek szerint, ami nem jövedelmezne még mindig, főleg, ha az Egyesült Államok elnöke is szerepel benne – állapíthatjuk meg csak az elmúlt napok román terméseit áttekintve. Pillanatnyilag futótűzként terjed (persze, a Facebookon), hogy februárban nagyhatalmi játszmák színtere lesz Budapest, ahol Vlagyimir Putyin orosz- és Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktor miniszterelnök asszisztenciája mellett újrarajzolják az európai érdekszférákat, mi több, elszakítják Erdélyt Romániától.
Íme az ördögi terv a főleg like-vadászatra szakosodott dcnews.ro portálról, bizonyos Alexandru Cumpănașu tollából, akit román újságíró-körökben is csak egy pofátlan csúsztatóként tartanak számon:– február másodikán Vlagyimir Putyin Magyarországra látogat
– tizenhárom nappal később az elnöki tisztségébe már beiktatott Donald Trump is felkeresi Budapestet – miután a magyar főváros „hirtelen világpolitikai csomóponttá nőtte ki magát”.
A szerző szerint „az amerikai elnök ma a világ tulajdonképpeni ura, akinek olyan ellenségei és partnerei vannak, mint a jelentős anyagi és politikai tőkével bíró Kína, Németország, Franciaország, Mexikó, India és Brazília”. Cumpanasu úgy véli, ezért is jogos a kérdés, hogy könyékig a hazai belpolitikai, valamint nemzetközi válságban (például az amerikai-kínai nyilatkozatháború idején) miért keresi fel Trump a Románia felét alig kitevő Magyarországot, a nem létező magyar GDP-ről és haderőről nem is beszélve?!”.
Persze, kapunk választ is a „jogos kérdésre”, naná! Kiderül, hogy Magyarország már rég lefőzte a diplomáciában, nemzetközi intrikákban és hírszerzésben egyébként nem labdaszedő románokat:„Februártól ÚJ IDŐSZÁMíTÁS kezdődik Európában. Putyin Budapestet (leglojálisabb EU-s partnerét) választotta a kontinens ismételt felszabdalásához helyszínnek. Ugyanakkor Trump ugyanoda és majdnem azonos időben tervezett látogatása azt jelenti, hogy az amerikai elnök elfogadta riválisa helyszínválasztását Európa feldarabolásához, amelyet majd kettejük személyes találkozóján véglegesítenek (tanácsadóik nyilatkozatai alapján). Ilyen módon Orbán Viktor és Magyarország felpörgeti a Nagy Tervet, főleg, hogy most a rendelkezésére áll minden hozzávaló, továbbá a kellő támasz országa revizionista ambícióinak megvalósításához. Ő pedig csak Erdélyt és Románia meggyengítését fogja kérni a két nagytól. Történik mindez Putyin törekvéseivel totális összhangban, miközben Trumpnak nem áll érdekében az ellenkezés. A republikánus magyar lobbi óriási, felépítése pedig rendkívül ambiciózus módon hosszú ideig tartott a Mata Hari-módszerrel”.
Eddig – és még tovább – tart tehát Cumpanasu agymenése, amit aztán rögtön átvett egy másik, amolyan mindenegybenblog-jellegű honlap is, ahol a szerzőnek, a legdákabb filmproducernek és bloggernek, Daniel Roxinnak is ama bizonyos néhány nap üt rögtön szöget a két füle közti teret kitöltő fűrészkorpába. Ez olvasható tőle a cunoastelumea.ro honlapon:
„Egy kis ország, amelynek Romániánál sokkal kisebb a lakossága és a hadserege, Oroszország és az Egyesült Államok érdekzónája lett Európa keleti részén. Nehezen érthető ugye, hogy a világ két legnagyobb katonai hatalmának vezetői alig pár napos eltéréssel pont ezt a kis országot akarják felkeresni?” – teszi fel a kérdést Roxin, majd velős geopolitikai elemzéssel magyarázza mindezt. „Magyarország az Orosz Birodalom egyik legfontosabb európai hídfőállása, Donald Trump pedig meg akarja változtatni az Egyesült Államok külpolitikáját, Orbán meg olyan vezető, akinek a diskurzusa bizonyos irányokban, főleg a migráció tárgyában, azonos az amerikai elnökével. Mivel pedig térségünk mindig alkudozás tárgya volt a nagyhatalmak között, és Magyarország mindig is kihasznált minden alkalmat a revizionizmusra, ezért rendkívül kellemetlen meglepetésekre számíthatunk! Ne feledjék, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövete a székely lobogóval pózolt, chisinaui kollégája pedig Moldova Romániával való egyesülését szorgalmazta. Mi több, Putyin elnök Igor Dodon moldovai államfőnek egy, a Nagy Moldovát ábrázoló térképet ajándékozott, amely romániai területeket is magába foglal”.
Lehetne még folytatni mindkét ámokfutást, de nézzük a tényeket is:
– Vlagyimir Putyin valóban Budapestre látogat, és valóban február másodikán.Donald Trump nem jön – legalábbis egyelőre és belátható időn belül – Magyarországra.
– Senki nem beszélt arról, hogy az új amerikai elnök Budapestre készülne – nem nyilatkozott erről sem ő, sem semmilyen tanácsadója, de még a szabója sem.
– Orbán Viktor ellenben készül Washingtonba, személyesen Donald Trump hívta meg – erről a kormányfő karácsonykor nyilatkozott a Világgazdaságnak.
– Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, csak ártott, mint használt a székelységnek, és ezerszer megbánta az említett fotót – erről a Magyar Hírlapban hosszasan értekeztem.– Igor Dodon valóban kapott idegesítő térképet Putyintól.
A két idézett írás együtt mintegy tízezer megosztást produkált a Facebookon – az egyszerű románok közül már megint ennyivel többen nem fogják a székelyeket szeretni. Autonómiát viszont aligha fognak a székelyek kivívni maguknak a románok megnyugtatása nélkül.Kristály Lehel
stux.hu
Erdély.ma

Nagyon sok a közös román–magyar érdek
A román–magyar politikai viszony enyhülésére, a kétoldalú kapcsolatok fölértékelődésére számít a bukaresti kormányváltást követően Barabás T. János, aki szerint a két országnak nagyon sok közös érdeke van. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a Krónikának adott interjúban elmondta, Magyarország és Románia nem ellenfele egymásnak a gazdasági fejlődés terén, nem a másik rovására gazdálkodik, hanem éppenséggel kiegészítik egymást.
– Ahhoz képest, hogy a két ország papíron stratégiai partnernek tekinti egymást, az elmúlt években Magyarország és Románia viszonya az utóbbi két évtized mélypontjára süllyedt. Leegyszerűsíthető a kétoldalú kapcsolatok elhidegülésének oka az ellentétes ideológiájú kormányok közötti szembenállásra (Budapesten 2010 óta jobbközép, Bukarestben 2012 óta balliberális koalíció van hatalmon), vagy egyéb tényezők is közrejátszottak?
– Nem hiszem, hogy mélyponton lennének a román–magyar kapcsolatok. Elég például a Magyar Demokrata Fórum (MDF) fémjelezte kormányidőszakra gondolni a kilencvenes években, amikor igen nehéz volt a kapcsolatteremtés, a Duna Televíziót például kitiltották Romániából. Elmondható, hogy a román közösségi tudat alapeleme a magyarellenesség. Ne feledjük, 1918-ban Nagy-Románia egy magyarellenes politikai programmal jött létre. Ezt tudomásul kell venni, akárcsak azt, hogy nem vagyunk egyedül Európában ilyen bonyolult történelemmel. A választásokat megelőzően fel szokták borzolni a nacionalista kedélyeket, rendszerint előveszik a magyarellenesség témáját, ilyenkor támadhat az embernek az a benyomása, hogy a kapcsolatok rosszak, mélyponton vannak. A választásokat követően azonban gyorsan helyre szokott zökkenni a kétoldalú viszony. 
A politikai kapcsolatok az elmúlt években valóban kívánnivalót hagytak maguk után, elég csak arra gondolni, hogy alig találkoztak a kormányfők, ami nagyon jó mércéje a kapcsolatok intenzitásának. Ellenben a gazdasági kapcsolatok nagyon jól fejlődtek: a kétoldalú kereskedelem volumene meghaladja a hétmilliárd eurót. Romániának messze Magyarország a legfontosabb gazdasági partnere a térségben, összehasonlításképpen: háromszor akkora a gazdasági kapcsolata a nyugati szomszédjával, mint Szerbiával vagy Bulgáriával.
A két ország közötti viszonynak továbbra is a gazdasági reláció lesz a húzóereje, ugyanakkor várakozásaim szerint a politikai kapcsolatok is enyhülni fognak, lévén, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kabinete pragmatikusan áll hozzá a térségben a kétoldalú kapcsolatokhoz. Ha visszaemlékszünk, hosszas magánbeszélgetések után a magyar kormányfő személyes viszonyt alakított ki szlovák kollégájával és a szerb köztársasági elnökkel, és megegyeztek egy minimális platformban, többek között abban, hogy mit nem tesz az egyik és a másik fél. Például nem fognak a sajtóban üzengetni egymásnak, mert ez udvariatlan, és nem visz előre. Szerintem hamarosan lesz egy kapcsolatfelvétel a magyar és az új román kormány között, és egyebek mellett abban fognak megegyezni, hogy visszafogják az elszabadult retorikát. Ennek egyik eleme volt, amikor Victor Ponta miniszterelnök Orbán Viktort Moammer Kadhafi líbiai, Traian Băsescut pedig Szaddám Huszein iraki diktátorhoz hasonlította.
– Egy év szakértői kormányzás után – amelynek idején nem történt előrelépés a kétoldalú viszonyban – januártól ismét balliberális kabinet alakult Bukarestben, amelynek külügyminisztere, Teodor Meleșcanu rendkívül nyitottnak mutatkozott a kapcsolatok helyreállítására, amit személyes erkölcsi felelősségének nevezett. Egy ilyen miniszteri ambíció hozzájárulhat az elmozduláshoz?
– Igen. Teodor Meleșcanu profi politikus, irányította a külügyi, védelmi és igazságügyi minisztériumot, volt államfőjelölt, mindenképpen figyelni kell arra, amit mond. A román szándék mögött érdekek állnak, márpedig azt is el kell mondani, hogy a két országnak nagyon sok közös érdeke van. Románia és Magyarország például hasonlóképpen szeretné megvalósítani az Európai Unió reformját, ami azt jelenti, hogy Brüsszel továbbra is kiemelten támogassa a hátrányos régiókat. Francia és német politikusok ugyanis azt akarják, hogy a fejlett régiók többet kapjanak, mert erősíteni kell az EU versenyképességét.
Elsősorban Románia érdeke, hogy rácsatlakozzon a közép-európai energiahálózatokra, magasfeszültségű vezetékekkel ugyanis még nem csatlakozott rá erre a rendszerre. Létezik ugyan egy földgázvezeték a két ország között, de alig működik, mivel a románok nem bizonyultak elég érdekeltnek abban, hogy működtessék. Közös biztonsági kihívásaink vannak. Romániában, amely biztonságpolitikáját eddig a Fekete-tenger térségére összpontosította, komoly fegyverkezés zajlik, programjában a Sorin Grindeanu vezette kormány kiemelten támogatja a fegyveripart. Viszont szerintem román részről változni fog ez a maximalista biztonságpolitika, amellyel mintha egy konvencionális nagy háborúra készülne az ország.
Ezt egyébként jelzi a Klaus Johannis vezette államelnöki hivatal által tavasszal kidolgozott biztonsági stratégia is, amely a nem konvencionális veszélyforrások – migráció, kivándorlás, öregedés, környezeti problémák, szennyezés, erdőpusztítás, határon átnyúló szervezett bűnözés – elhárítására fekteti a hangsúlyt. Románia ez irányba halad a jövőben, és ez a változás is segíteni tudná a kétoldalú kapcsolatokat, hiszen jelenleg Magyarország is inkább a nem konvencionális veszélyforrásokra fókuszál.
– Számos elemző szerint már csak jól felfogott gazdasági érdekei is a szomszédaival, elsősorban Magyarországgal ápolt kapcsolata javítására kell ösztönözzék Bukarestet.
– Annál is inkább, mivel nem bizonyult sikeresnek Románia gazdasági nyitása Ázsia, Afrika és Amerika felé. Ettől nem nőtt lényegesen a román export, az Európán kívüli reláció nem tudta húzni a belföldi gazdaságot. Romániának természetszerűleg Nyugat-Európa a fő partnere, ez van közel, itt ismerik a romániai termékeket, innen érkeznek a befektetők az országba, Európa nyugati felébe irányul a legtöbb kivitel. Közben Magyarország kétszer annyit exportál az eurozónába, mint Románia, amely 28 milliárd eurót exportál évente, és 40 milliárd eurót importál, így óriási a passzívuma. Tehát ha kezdeni akar valamit a román gazdasággal, akkor Bukarest teljesen átrendezi európai gazdasági kapcsolatait, mert ebben rejlik a húzóerő. Mivel az exportját nem tudja gyorsan növelni, Románia legfontosabb fejlődési motorja az EU-források hatékony felhasználása, e téren viszont csak a rendelkezésre álló keret ötven-hatvan százalékát tudta lehívni. Úgyhogy mindenképpen javítani kell az uniós források lehívásán.
Örökzöld téma Romániában az infrastruktúra hiánya is, ki kell építeni és bővíteni az úthálózatot Magyarország irányába, hiszen erre irányul az export mintegy fele. Ugyanakkor ökológiai és társadalmi kérdéseknek is arra kellene ösztönözniük a két kormányt, hogy együttműködjenek. És ne feledjük, az iparunk sem egymás ellen dolgozik. Lassan Romániában is a gépjárműipar lesz a gazdaság húzóereje, de az ott előállított gépkocsitípusok nem versenyeznek a Magyarországon gyártottakkal, tehát nem vagyunk ellenfelek a gazdasági fejlődésben. Kiegészítjük egymást, de nem a másik rovására gazdálkodunk. Egyébként maga Teodor Meleșcanu külügyminiszter is arról beszélt, hogy javítani akarják Közép-Európával a gazdasági kapcsolatokat. Hogy finoman fejezzem ki magam: „útban vagyunk”, ami azt jelenti, hogy a román–magyar kapcsolatok is fölértékelődnek.
– A román–magyar kapcsolatok milyenségét mindig alapvetően meghatározta az erdélyi magyar közösség helyzete. Ön szerint van-e arra esély, hogy eredmény szülessen rövid távon az olyan kisebbségi kérdések esetében, mint például a jelkép- és anyanyelvhasználat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara vagy a többnyelvű helységnévtáblák ügye?
– Európa a régiók Európája, így az lenne a normális, ha egy régió szabadon használhatná a történelmi jelképét. Éppen az kelt megütközést, ha mindezt egy központi kormány tiltja, ez 2017-ben Európában abszurdum. Egyértelmű, hogy egy nemzettudat, mentalitás nagyon lassan változik, a románok a templomban, az iskolában egy sajátosan felfogott történelmet tanulnak, márpedig ha észrevesszük, mindig előkerülnek a történelmi témák, az eltérő történelemfelfogások, ha valamilyen vita van a két nép között. A politika és a gazdaság gyorsabban képes változni, mint a mentalitás.
Én a következő folyamatot látnám szerencsésnek. Ha Románia fejlődni akar, hatékonyan kell elköltenie az EU-támogatásokat, ám ez esetben az eurorégiókat adminisztratív hatáskörrel is fel kell ruháznia a decentralizáció és a gazdasági hatékonyság növelése érdekében. Az új kormánynak van egy nagyon izgalmas, háromszintű területi fejlesztési elképzelése, amely szerint megmaradnának a megyék, a minisztériumok, viszont adminisztratív illetékességet adnának az eurorégióknak, illetve létrejönnének olyan ipari-gazdasági központok – például Brassó körül –, amelyek kisugárzása több megyére kiterjed.
Szerencsére az RMDSZ elébe tud menni ennek a modernizációs tervnek, például a Kelemen Hunor elnök mögött álló legerősebb csoport, a háromszéki vállalkozók révén, miközben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szakértője a régiófejlesztésnek. Vagyis az RMDSZ hozzáadott értéket tud produkálni a román kormány számára, ami fontos lehet a közigazgatási törvény módosításánál, amely a mostani kormányzati ciklus legnagyobb kihívása. Az oktatási törvény kapcsán nem várok lényegi előrelépést, mert ahhoz egy egész elosztórendszert kellene megváltoztatni, de a közigazgatási törvényt nem lehet halogatni, mert Románia nem tudja hasznosítani az EU-tagságából adódó előnyeit. Ekkor viszont képbe kerülhet az RMDSZ regionális fejlesztési elképzelése, amely már nem etnikai, hanem regionális színezetű, ebben az esetben pedig esélye lehet egy olyan magyar érdekképviseletnek, amely minőségi javulást eredményezhet a közösség számára.
– Milyen szerep hárul a magyar–román kapcsolatok alakulása terén az RMDSZ-re? Különösen arra való tekintettel, hogy az alakulat együttműködési megállapodást kötött a román balliberális koalícióval, ugyanakkor az elmúlt időszakban rendezte a korábbi hűvös viszonyát a Fidesszel.
– Kelemen Hunor már hosszú ideje jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, mindketten pragmatikus politikusok. Az RMDSZ természetszerűleg sokat tudna lendíteni a kétoldalú államközi kapcsolatokon. A problémák egyik oka az volt, hogy az RMDSZ és a többi romániai magyar párt sokáig nem tudott zöld ágra vergődni közös program, célok mentén. Orbán Viktor pragmatizmusa éppen azt jelenti, hogy neki kell egy erős magyar párt, mivel olyan kihívások állnak a romániai magyarok előtt, amelyek megindokolnak egyfajta egységet. Ennek nem feltétlenül pártegységnek kell lennie, hanem mondjuk választási koalíciónak, amely egységesen tud fellépni fontos dolgokban Bukarestben. A magyar kormány ennek a csoportnak a vezetőjével tud tárgyalni, és ezáltal tudja helyreállítani a bizalmat, elősegíteni a javulást a kétoldalú kapcsolatok terén.
Felhívnám a figyelmet, hogy Szerbia esetében a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) sikerült közvetítői szerepet játszania a belgrádi és a budapesti kormány között, aminek meg is vannak a jótékony hatásai, hiszen létrejött a háromszintű autonómia a Vajdaságban. Azt nem hiszem, hogy ezt Romániában is meg lehetne valósítani, mert a románok másképp fogják fel a nemzeti helyzetüket, de elrettentő példaként ott van Szlovákia, ahol akkora zűrzavar volt a magyar pártok körében, hogy Orbán Viktor kihagyta őket, és közvetlenül a szlovák miniszterelnökkel tárgyalt.
– Jó ismerője a román–moldovai relációnak is. Van-e esély Ön szerint a bizonyos bukaresti politikai körök által szorgalmazott egyesülésnek, vagy ez a kérdés megrekedt az oroszbarát szocialista Igor Dodon államfővé választása nyomán?
– Nem kell túlbecsülni Igor Dodonnak a politika alakulására gyakorolt befolyását. Egyrészt az alkotmány is megköti a kezét, ki is jelentette, hogy elnökké választása nem befolyásolja a Moldovai Köztársaság európai uniós integrációját. Az elmúlt időszakban Románia és Moldova államelnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy előbb legyen meg a volt szovjet tagköztársaság uniós tagsága, és csak utána merülhet fel politikai-kormányzati szinten az egyesülés témája. Ezt egyébként Magyarország is racionális hozzáállásnak tartja. Moldovának már az EU-val létesített társult tagság is jelentős támogatást jelent, abban az esetben pedig, ha a tényleges felvétele elhúzódik, már létezik egy modernizációs projektje.
Chișinău számára most az a fontos, hogy Románia és a baráti országok, köztük a visegrádi csoport támogassa a moldovai reformfolyamatot. A közvélemény-kutatások ismeretében elmondható, hogy a moldovai lakosság nagy többsége nem támogat semmiféle egyesülést. Tudomásul kell venni, hogy a 19. században ők nem tanulták a dákokról és a rómaiakról szóló romantikus román történelmet, és az elmúlt évszázadban kialakult náluk egy helyi elit, amely ha kormányzati szinten politizál, nem hajlandó kiadni a kezéből a hatalmat. Tehát a közösségi tudata és hatalmi státusa révén nem érdekelt az egyesülésben.
Én természetesnek tartanék Moldova és Románia között egy közeledést, akár vegyes kormánnyal, közös parlamenti ülésszakkal, vagy mivel ugyanazt a nyelvet beszélik, összevonhatnák az oktatási programjukat. De a szomorú az, hogy az egyesülés kérdése rendkívül manipulálttá vált úgy a Kelet, mint a Nyugat részéről egyaránt. Mást nem is kell említeni azon kívül, hogy az Európa-barát, Vlad Filat vezette egykori kormány tagjait mind Romániában képezték ki, és ők a felelősek egymilliárd euró ellopásáért a banki sikkasztás esetében. A másik oldalon az oroszok ijesztő módon manipulálják a helyzetet, az orosz média például azzal riogatja a moldovaiakat és románokat, hogy a magyar hadsereg meg fogja támadni Romániát. Mert az az érdek, hogy az emberek féljenek, bizonytalanságban éljenek, mert akkor egy nagyhatalom, egy erős kar támogatását óhajtják.
Barabás T. János
Diplomata, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán és a Leedsi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán szerzett diplomát. 1992 óta diplomata; szolgált Londonban, Bukarestben és Chişinăuban. Fő kutatási területe Románia, Moldova és a biztonságpolitika.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro