Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2012. október 7.
Tőkés: nem az RMDSZ tulajdona az erdélyi magyarok voksa
Az RMDSZ nem azonos az erdélyi magyarsággal, a közösség voksa nem az RMDSZ tulajdona – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón vasárnap. Tőkés László európai parlamenti képviselő közölte: „Egy jó ideje kiábrándultak a magyarok a politikából, kínálatot kell nyújtani nekik, hogy szabad lelkiismeretük szerint valóban érdemesnek lássák eljönni a választásra". Az EP-képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnökeként volt jelen a párt marosvásárhelyi tanácskozásán: ennek kapcsán fejtette ki álláspontját arról, hogy az EMNP indul a decemberi romániai parlamenti választásokon.
Tőkés László rámutatott: egy demokráciában nem lehet elvitatni a polgárok választási jogát.
A világon sok, az erdélyi magyarságunknál kisebb lélekszámú ország létezik, ahol a demokratikus pluralizmus jegyében határoznak. Nem lehet elvárni, hacsak nem a kommunizmusban, hogy a magyarok egyféleképpen gondolkozzanak" – érvelt az EMNP védnöke.
Szerinte az RMDSZ „kizárólagos" egysége helyett az EMNP plurális egységet szorgalmaz. Úgy vélekedett, miután az RMDSZ elutasította a magyar összefogást, a választási törvényben szereplő alternatív küszöb teremt lehetőséget arra, hogy azok a magyarok is bejuttassák képviselőiket a román törvényhozásba, akik elégedetlenek az RMDSZ politizálásával.
Az ötszázalékos parlamenti küszöb mellett szerepel a törvényben egy alternatív küszöb is: így azok a pártok is képviselethez juthatnak, amelyeknek a jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben az első helyen végeznek. Tőkés László szerint az RMDSZ csak politikai monopóliumát félti, amikor azzal „riogatja" a magyarságot, hogy elúszik a képviselet, ha magyar versenytársra szavaznak, igazából az RMDSZ biztos bejutó.
„Ezt tették 2007-ben is, amikor független jelöltként indultam az európai parlamenti választásokon. Orbán Viktor akkor azt mondta: nem kell megijedni Tőkés Lászlótól, mert bejuthat ő is, és bejuthat az RMDSZ is. Tehát nem a vagy-vagy, hanem az is-is integratív szemlélete vezet bennünket, amikor azt mondjuk, hogy az RMDSZ mindenképpen bejut, nekünk pedig esélyünk van az alternatív küszöbbel a bejutásra" – magyarázta a politikus.
Az EMNP védnöke szerint a választóknak meg kell büntetni az olyan szenátorokat, mint Frunda György és Markó Béla, akik – állítása szerint – nem voltak jelen, amikor a román többség a leszavazta a székelyföldi autonómiastatútumot, holott negyedórával azelőtt még bent voltak a teremben. „Ilyen szenátorokra nincs szüksége a magyarságnak. És azokra sincs szükségünk, akik csak azért mennek oda, hogy a korrupciós eseteikben a mentelmi jog védje őket, különböző politikai háttéralkuk mentén" – mondta Tőkés László.
Arra a kérdésre, hogy ő indul-e a választásokon, Tőkés László azt mondta: felvetődött ennek lehetősége, és ha meggyőzik ennek szükségességéről, akkor vállalja is a megmérettetést, de a maga részéről azt az európai parlamenti mandátumot szeretné inkább hűségesen kitölteni, amelyet választóitól nyert 2009-ben.
MTI
Erdély.ma
2012. október 8.
Fanyalgók
Bírálatok kereszttüzében a díjátadás – számol be Orbán Viktornak a Sapientia egyetem 12. tanévnyitó ünnepségén átnyújtott elismerés kapcsán a Népszabadság.
Amelynek bukaresti tudósítója nagyítóval látott neki kifürkészni azokat az erdélyi magyar virtuális kommentárokat, amelyek gúnyolódással vegyes felháborodással fogadták, hogy a magyar kormányfőt „fejedelemhez méltóan” fogadták Marosvásárhelyen, megköszönve, hogy első kormányzása idején a magyar állam által finanszírozott magánegyetemet hozott létre Romániában.
A hivatásos fanyalgók egyike, Szigeti L. Péter – akit az anyaországi napilap mérvadó véleményként idéz a hasonlóképpen „hivatkozott” Manna.ro hírportálról – amiatt dohog, hogy a budapesti kormány nem restelli az erdélyi magyar felsőoktatás működtetésére költeni az anyaországi adófizetők pénzét, egyféleképpen „megrövidítve” a magyarországi egyetemeket és hallgatókat. Persze háborítatlanul lehet szórakozni Kató Béla szentenciáján, miszerint „Orbán Viktor belépett iskolaalapító erdélyi nagy fejedelmeink” sorába.
Szakmai vitát lehet – és kell – kezdeményezni arról, miként működhetnek együtt a magyar nyelvű képzést (is) nyújtó erdélyi felsőoktatási intézmények a például sehová sem vezető konkurencia, az egymást „kioltó” szakok működtetésének kiküszöbölése érdekében. Ellenben kétségbe vonni az első Orbán-kormány korszakos, az erdélyi magyar társadalom megmaradását szem előtt tartó döntésének helyességét, több mint szűklátó optika. Arról árulkodik, hogy sokan ma is beérik a Petőfi–Schiller-egyetem délibábjával, és természetesnek veszik, hogy a román állam nem hajlandó részt vállalni a kizárólag Budapestről finanszírozott erdélyi magyar felsőoktatás fenntartásában.
Közöttük találjuk az RMDSZ „Facebook-lovagként” feltűnő főtitkárát, aki természetesen Orbán vásárhelyi „megkoronázásán” göcög, de persze mélyen elhallgatja, hogy alakulata másfél évtizedes kormányzása alatt képtelen volt kikönyökölni Bukarestben bár egy fél romániai magyar állami egyetemet. A tények önmagukért beszélnek. Az egyik oldalon az egyetemfejlesztés iránti – forintmilliárdokban is mérhető – elkötelezettség, a másik oldalon a handabanda. Lehet választani.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 8.
Mentsétek meg Szabó Ödönt!
Régóta ismerem. Amikor politikaközelbe került, én az RMDSZ csúcsvezetőségében dolgoztam, így részese voltam annak, ahogy a szervezet politikai boszorkánykonyhájában szerepét összekotyvasztották. Akkortájt a szervezeten belüli „politikai helyzet fokozódott”, és a bukaresti vezetést irritálta a Tőkés–Csapó-szárny bihari térhódítása.
Bihart a központ javára meg kellett nyerni. Szükség volt az eszközre. Egy látszólag alulról jövő fiatal népi hangra, aki majd hitelesen megálljt parancsol ennek a vonalnak és egyben az Érmellék autonómiatörekvését szorgalmazó hullámnak is.
Az eszköz adott volt. Szabó Ödön (az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke – szerk. megj.), aki igen mélyről jött, akinek a szilágysági provincializmusa szerencsésen párosult faragatlan modortalanságával, ideálisnak bizonyult a feladatra. Ő volt az, akinek már a puszta jelenléte is irritálta a mindig kimért és higgadt Csapó szenátort. A csúcsvezetés elégedett volt, s a siker nem maradt el. Az eredmény már köztudott, ez már történelem.
A kezdeti harcos sikerek után jól helyezkedett, és mindig tehetségesen megbújt valamelyik sikerpolitikus árnyékában. Közben a köznépet megtévesztő szervezési szorgalmával szépen haladt a politikai élet és gazdasági gyarapodás lépcsőfokain. Biharban ő lett a hatalom megszerzésének korunkhoz illő formátum nélküli zsenije. Valaki ellen mindig harcolt. Fő fegyvere a demagógia mellett a képlékeny semmilyenség. A porba hullt fejek örömére ült diadalünnepet.
Neki is köszönhetően lassan az Érmellék autonómiatörekvését megálmodó értelmiség már csak emlék. Elhallgattattak, akárcsak Edward király walesi bárdjai. Most is álmatlan éjszakáim vannak, hiszen közel két emberöltőnyi életem során ő volt az egyedüli, aki a magyarságomtól megfosztott – mint később beismerte, igazságtalanul. Így hát a „minden magyar számít” szlogen az ő szájából számomra hiteltelen. Ma már érte haragszom, nem ellene, s az, hogy sorra szegi meg a maga által alkotott törvényt, már nem is zavar.
Az viszont, hogy ő lesz a képviselőm, zavar. Zavar, mert tudom, hogy Szabó Ödön ismét eszköz. Azok eszköze, akiknek leszámolnivalójuk van Orbán Viktor pártjával, és ismét új hangra van szükség. Egy diszkréten kezelt közvélemény-kutatás szerint ugyanis Magyarországon meglenne az 5 százalékos támogatottsága egy RMDSZ-kezdeményezésre bejegyzett pártnak. A nyílvessző, amivel lőni lehet, ismét kéznél van. Miután Váradon nem sok eséllyel indult volna, itt volt az Érmellék. Most az Érmellék képviselője lesz, innen ilyen státuszból már sokkal hitelesebben lehet harcolni a Fidesz-magyarok ellen, akiknek talán majd szintén nem lesz helyük közöttünk. Hogy az Érmellék ezért milyen árat fizet, az nem Nagyváradról érződik majd. Az Érmellék hallgat, és ujjongva szavaz az RMDSZ-re. Mert ez itt így szokás. Példaként itt van az előző nagyváradi képviselő esete, aki az első biztos és zsíros állás után úgy hagyta itt a választóit, mint Szent Pál azt a bizonyos neolatin népet. Hogy itt sokan nem szeretik, az ne okozzon zavart.
A pszichiáterek szerint van olyan állapot, amikor a gyűlöletet elnyomja a félelem. Máskülönben az Érmellék mindig is befogadó volt. Eddig itt az üldözött mindig menedéket talált, akár a tatár vagy török űzte, vagy a pesti politika kergette az érkeserűi mesevilágba. Innen még nem indultak kirekesztő, ordas eszmék. Persze ma más időket élünk… Én viszont Bertold Brechttel ellentétben hiszek abban, hogy az Arturo Ui-kat meg lehet és meg kell állítani.
Ma már nem a karfiolemberek korát éljük. Már érte sem haragszom, ellene sem – mondom József Attilát parafrazálva. Szeretem az RMDSZ-t változatlanul, ezért írom e szöveget, aminek megírására erkölcsi jogosítványt éppen Szabó Ödöntől kaptam nemrég. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok szakma létezik, ahol Szabó Ödön szépen teljesíthet, hiszen fiatalsága tény és szorgalma sem kérdőjelezhető meg. Azonban ha egyik sem párosul szeretettel, mindkettő hiábavaló.
Így tehát tisztelettel felkérem barátait, szövetségeseit, vér szerinti és szövetség szerinti rokonait, akikre talán még hallgat: mentsétek meg Szabó Ödönt!
Rákóczi Lajos
A szerző az RMDSZ egykori parlamenti képviselője
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 8.
Orbán: modern nemzetépítésre van szükség Magyarország sikeréhez - A miniszterelnök szerint kormánya arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, amelynek pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése - sorolta hétfőn a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy eközben meg kell őrizni a politikai stabilitást. Kitért arra is: a '68-as generáció gondolataira nem lehet jövőt építeni Európában.
Orbán Viktor a Parlamentben tartott negyvenöt perces beszédében azt fejtette ki, hogy álláspontja szerint "mivégre jött létre a kétharmad". Szerinte lezárult a történelem egyik európai fejezete, és azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig a világ vezető civilizációja volt a mienk, a továbbiakban már nem lehet versenyképesnek lenni. "Nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Nyugat-Európában ez nehezebb átalakulást jelent, mint Közép-Európában, mert itt valójában nem épült ki jóléti rendszer. Szorgalmazta egyúttal Közép-Európa és Németország együttműködését, amellyel kapcsolatban úgy vélekedett: ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal.
A miniszterelnök szerint egyébként Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is. Mint fogalmazott, ez az, ami megvilágítja, miért is jött létre 2010-ben a kétharmad. Magyarországnak viszont van két nagy ellenfele - folytatta -, amelyet mindehhez le kell győznie, ez pedig az önsajnálat és ennek "unokatestvére", a lebeszélés kultúrája. Önsajnálat helyett a "csakazértis" kultúrájának kialakítására van szükség, amely nem a hurráoptimizmussal, hanem "a veszteség mélyen átélt élményéből kinövő életerővel" azonos - fogalmazott.
Rámutatott ugyanakkor arra is, "ha azt várjuk, hogy a most elvégzett munkáért holnap reggel a munka igazi értékét elismerő szavakat fogunk kapni (...), akkor félreértjük a magyarokat".
Orbán Viktor szerint az európai társadalomfejlődés következő szakasza a vallásból átvett, a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni. Ezt az elképzelést azonban a Magyarországgal szemben álló nyugat-európai politikai elit - amelynek tagjai jórészt a '68-as generációból kerültek ki - a legnagyobb hevességgel utasítja el - mondta. Szerinte viszont mivel lezárult a történelem egyik európai fejezete - utalt vissza beszéde korábbi részére -, ezen elit gondolkodásmódja is érvényességét vesztette: ezekre a gondolatokra nem lehet jövőt építeni Európában, ezek nem állják ki "a következő húsz év hullámverését".
Hozzátette, szerinte a Magyarországgal szembeni támadások is éppen ebből, az európai kultúra másfajta értelmezéséből adódnak, nem pedig az ország elleni összeesküvésekről van szó.
A kormányfő érintette a demográfiai problémákat is, kiemelve, hogy az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, az nem tudja fenntartani saját rendszerét sem.
Kormánya eddigi munkáját értékelve kijelentette: az a kép ma már nem igaz, hogy Magyarország ne tudna megállni a saját lábán. "Az IMF-fel ugyan meg akarunk egyezni, de most már mindenki elfogadja a világon, hogy ha nem lenne megegyezés, Magyarországnak akkor sem lennének finanszírozási gondjai. (...) Az a kérdés, hogy drágábban vagy olcsóbban finanszírozza magát" az ország - fejtette ki Orbán Viktor.
Véleménye szerint ugyanakkor elmaradásban is van a kabinet, ugyanis az alsóközéposztálynak egyelőre nem tudtak kitörési lehetőséget biztosítani, holott a politikai stabilitást csak egy széles középosztályra építve lehet megőrizni, "a nincstelenekre és a milliárdosokra építve" ezt nem lehet elérni - fogalmazott, hozzátéve: a következő időszak feladata, hogy a 100-210 ezer forint között kereső alsóközéposztály-belieknek biztosítsanak olyan család-, otthonteremtési és bér-, valamint munkaprogramokat, amelyekkel ezek az emberek szintén azt érezhetik, hogy ők is a nemzet fő erőihez tartoznak.
Orbán Viktor beszédét azzal összegezte, hogy kormánya olyan szerkezeti átalakításokra kapott kétharmados felhatalmazást, amelyek strukturálisan alkalmassá teszik Magyarországot a sikerességre. Ehhez négypilléres modern nemzetépítésre van szükség: ki kell szabadítani Magyarországot az adósságcsapdából, versenyképessé, azaz termelési központtá kell válni, meg kell állítani a demográfiai hanyatlást, a világ magyarságát pedig közösségként kell újjáépíteni, vagyis "a világban szétszórva élő magyarság jó részeit meg kell szólítanunk", és világhálózatba kell őket szervezni, hogy "meg tudjunk maradni" - sorolta fel, szavait pedig nagy taps fogadta a résztvevőktől.
Mindezzel Magyarország a mostani felfordulásból sikeres, erős országként fog felemelkedni - zárta beszédét a miniszterelnök.
A Magyar Diaszpóra Tanács tavaly novemberben alakult. Alapító okirata szerint a diaszpórában élő magyarságnak - húsz évvel a rendszerváltoztatás után - végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét. (MTI)
2012. október 9.
Orbán Viktor felkérte Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére
Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban.
A keddi találkozón Orbán Viktor és Szász Jenő áttekintették a nemzetpolitika aktuális, időszerű kérdéseit, és szót ejtettek a sorra kerülő romániai parlamenti választásokról is.
Egyetértettek abban, hogy a hatékony nemzetpolitikai cselekvéshez elengedhetetlenek a nemzetstratégiai alapkutatások és szükségesnek tartják a Magyarországon már újonnan átalakított, vagy átszervezés alatt álló, összefüggő gazdasági, közigazgatási, oktatási és egészségügyi rendszerek Kárpát-medencei kiterjesztését is.
Éppen ezért Orbán Viktor miniszterelnök „elismerve és méltányolva Szász Jenő Erdélyben eddig kifejtett tevékenységét" felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – áll a közleményben. MTI; Erdély.ma
2012. október 9.
Máért – Orbán aggódik az esetleges romániai nacionalista fordulat miatt
Aggodalmának adott hangot Orbán Viktor miniszterelnök azért, mert szerinte nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik.
A kormányfő kedden a budapesti Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani.
Kiemelte: a román kormánnyal való együttműködést Magyarország továbbra is stratégiai kérdésnek tekinti, de nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik.
Közölte: a magyar kabinet azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják. Remélik – mondta -, hogy a választások ebbe az irányba mutatnak majd.
Orbán Viktor a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a magyar fél az év végéig az összes olyan ügyet szeretné megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig a nehezebb, kisebbség- és nemzetiségközpontú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások. Utóbbi metódusa megvan – folytatta a kormányfő, hangsúlyozva: a szlovák-magyar vegyes bizottság jól működik, és ha ez a továbbiakban is így folytatódik, akkor ez megkönnyíti a kormányzati kapcsolatokban a felvetődő kérdések kezelését.
Kedvezőnek ítélte, hogy Szlovákiának olyan vezetése van, amelyik szereti az egyenes beszédet. Magyarországnak is ilyen kormánya van – mondta, hozzátéve: ugyanakkor egyik fél sem kívánja elfedni azt a tényt, hogy megoldatlan problémák terhelik a két állam kapcsolatát.
A kormányfő – aki kitért a komáromi híd megépítéséről a közelmúltban született megállapodásra, és a 29 új határátkelőhely megnyitására – azt mondta: ebben az évben szlovák-magyar sikerektől lesz hangos a két ország kapcsolatrendszere, ami azonban nem jelenti azt, hogy a következő évben a nehéz ügyek elővételével ez a hangulat továbbra is fenn tud maradni.
MTI
Erdély.ma
2012. október 9.
Jön a levélben szavazás
A Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a tanács tegnapi, budapesti ülésének szünetében. A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese ennek menetéről kifejtette: először nyilatkozni kell majd arról, hogy az érintett regisztrálja magát, vagy sem, és ezt követően kapja meg postafordultával a pártlistákat tartalmazó borítékot.
Modern nemzetépítés. Répás Zsuzsanna, Orbán Viktor és Semjén Zsolt
A diaszpóra magyarsága így minden bürokrácia nélkül, a lehető legkönnyebben leadhatja a szavazatait – tette hozzá.
Megjegyezte: a diaszpóra magyarságától nem várható el, hogy több száz, vagy ezer kilométert utazzék egy nagykövetségre szavazata leadása érdekében. „A 2014-ben felálló parlament már valóban az egyetemes magyarság parlamentje lesz, minden magyarnak a szavazata benne lesz, éljen bárhol a világon” – fogalmazott a kormányfő helyettese.
Semjén Zsolt elmondta: a testület támogatta a Julianus-programot, amelynek célja, hogy feltérképezzék a magyarsággal kapcsolatos értékeket, tárgyi emlékeket, épületeket, könyvtárakat, sírokat, emléktáblákat. Azt kérték, a diaszpóra szervezetei az adott területen működjenek ebben közre – jelezte a miniszterelnök-helyettes. Kiemelte, hogy ezekből az emlékekből kiállításokat szerveznek, az anyagi erőket pedig oda összpontosítják, ahol élő közösség is van.
Társadalmi „konzulok”
Semjén beszámolt arról a tervről, hogy az adott ország nyelvét beszélő, egyetemet végzett fiatalokat szeretnének a nyugati diaszpóra területeire küldeni, hogy ott magyarul tanítsanak, és a képzettségüknek, érdeklődésüknek megfelelő témát oktassanak. Ezek a fiatalok egyfajta „társadalmi konzulként” rövid képzés után az ottani magyaroknak segítenének űrlapok kitöltésében, állampolgársági ügyintézésben.
Orbán: modern nemzetépítésre van szükség
A tanácskozás előtt beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő szerint kabinete arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, amelynek pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése – sorolta, hangsúlyozva, hogy eközben meg kell őrizni a politikai stabilitást. Kitért arra is: a ‘68-as generáció gondolataira nem lehet jövőt építeni Európában.
Orbán Viktor a Parlamentben tartott negyvenöt perces beszédében azt fejtette ki, hogy álláspontja szerint „mi végre jött létre a kétharmad”. Szerinte lezárult a történelem egyik európai fejezete, és azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig a világ vezető civilizációja volt a mienk, a továbbiakban már nem lehet versenyképesnek lenni. „Nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Nyugat-Európában ez nehezebb átalakulást jelent, mint Közép-Európában, mert itt valójában nem épült ki jóléti rendszer. Szorgalmazta egyúttal Közép-Európa és Németország együttműködését, amelylyel kapcsolatban úgy vélekedett: ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal.
Orbán Viktor szerint az európai társadalomfejlődés következő szakasza a vallásból átvett, a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni. Ezt az elképzelést azonban a Magyarországgal szemben álló nyugat-európai politikai elit – amelynek tagjai jórészt a ‘68-as generációból kerültek ki – a legnagyobb hevességgel utasítja el – mondta.
Szerinte viszont mivel lezárult a történelem egyik európai fejezete – utalt vissza beszéde korábbi részére –, ezen elit gondolkodásmódja is érvényességét vesztette: ezekre a gondolatokra nem lehet jövőt építeni Európában, ezek nem állják ki „a következő húsz év hullámverését”. Hozzátette, szerinte a Magyarországgal szembeni támadások is éppen ebből, az európai kultúra másfajta értelmezéséből adódnak, nem pedig az ország elleni összeesküvésekről van szó. A kormányfő érintette a demográfiai problémákat is, kiemelve, hogy az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, az nem tudja fenntartani saját rendszerét sem. Krónika (Kolozsvár)
2012. október 9.
Budapesten ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács
Négypilléres modern nemzetépítésre van szükség: ki kell szabadítani Magyarországot az adósságcsapdából, versenyképessé, azaz termelési központtá kell válni, meg kell állítani a demográfiai hanyatlást, a világ magyarságát pedig közösségként kell újjáépíteni, vagyis „a világban szétszórva élő magyarság jó részeit meg kell szólítanunk”, és világhálózatba kell őket szervezni, hogy „meg tudjunk maradni” – hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács tegnapi budapesti ülése alkalmával.
A tanács tavaly novemberben alakult. Alapító okirata szerint a diaszpórában élő magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, és megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.
A diaszpóratanács szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese kifejtette: a diaszpóra magyarsága minden bürokrácia nélkül, a lehető legkönnyebben leadhatja a szavazatait. „A 2014-ben felálló parlament már valóban az egyetemes magyarság parlamentje lesz, minden magyarnak a szavazata benne lesz, éljen bárhol a világon” – fogalmazott.
Semjén elmondta: a testület támogatta a Julianus-programot, amelynek célja, hogy feltérképezzék a magyarsággal kapcsolatos értékeket, tárgyi emlékeket, épületeket, könyvtárakat, sírokat, emléktáblákat. Azt kérték, a diaszpóra szervezetei az adott területen működjenek ebben közre.
A tanácskozáson a kormány köszönetet mondott a diaszpóra magyarságának a kiállásáért a Magyarországot ért támadások kapcsán. Az emigráció harmadik-negyedik-ötödik nemzedékétől aligha várható el, hogy olyan szinten beszéljen magyarul, mint a magyar környezetben élők – jegyezte meg. Kiemelte: a magyar nemzet közösségében őket is meg akarják tartani.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 9.
A Népszabadság kivágta a biztosítékot a Krónikánál
Vezércikkben reagált hétfői számában az erdélyi Krónika lapunk egyik múlt heti írására. A lap főszerkesztője, Rostás Szabolcs Fanyalgók címmel veszi górcső alá azt a Népszabadság-cikket (Bírálatok kereszttüzében a díjátadás, október 5.), amelyben Orbán Viktor marosvásárhelyi látogatásának visszhangjait ismertettük.
A Krónika úgy értelmezi, hogy a Népszabadság kétségbe vonta „az első Orbán-kormány korszakos, az erdélyi magyar társadalom megmaradását szem előtt tartó döntését”, amellyel a Sapientia egyetemet létrehozta.
A vezércikk mindenekelőtt azt sugallja, hogy Erdélyben nagyítóval kell keresni azokat, akik „gúnyolódással vegyes felháborodással fogadták, hogy a magyar kormányfőt «fejedelemhez méltóan» fogadták Marosvásárhelyen”. (A szóismétlés a vezércikkíróé.)
Valójában olyan véleményt nehéz találni az erdélyi médiában, amely szerint az egyetem vezetői nem vetették el a sulykot a miniszterelnök fogadásakor. (Amúgy nemcsak a bírálatokat, hanem a Krónika helyeslő véleményét is idézte a Népszabadság kifogásolt cikke.)
A Népszabadság fanyalgására a Krónika csúsztatással válaszol. „(...) sokan ma is beérik a Petőfi–Schiller-egyetem délibábjával, és természetesnek veszik, hogy a román állam nem hajlandó részt vállalni a kizárólag Budapestről finanszírozott erdélyi magyar felsőoktatás fenntartásában” – írja Rostás Szabolcs. A valóságban szó sincs arról, hogy az erdélyi magyar felsőoktatást kizárólag Budapestről finanszíroznák. Csupán a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen kétszer több hallgató tanul magyar nyelven, mint a magyar állami pénzből finanszírozott Sapientián és a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Népszabadság
2012. október 9.
Máért - EMNP: Orbán Viktorral folytatott megbeszélést Tőkés László és Toró T. Tibor - Orbán Viktor miniszterelnök magánkihallgatáson fogadta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt védnökét, és Toró T. Tibor Néppárt-elnököt, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. ülésének keretében kedden, budapesti hivatalában - tájékoztatta a párt az MTI-t. A találkozó kiemelt témája a választások előtti romániai politikai helyzet volt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye szerint a megbeszélésen a Néppárt vezetői tájékoztatták a miniszterelnököt a választások előtti romániai politikai helyzetről. Kiemelték, most először nyílik lehetőség arra, hogy az RMDSZ mellett egy következetesen autonomista párt is bejuthasson a parlamentbe, a választási törvény "6+3-as", alternatív választási küszöbének köszönhetően. A kommüniké szerint a miniszterelnök továbbra is együttműködésre bíztatta az erdélyi magyar pártokat.
Tőkés László - a tájékoztató szerint - a közelgő parlamenti választások kapcsán a Máért ülésén arról beszélt: az RMDSZ egypárti kizárólagosságra törekszik, holott "a plurális egység az erős egység, a monolitikus egység az diktatórikus, törékeny egység". 1989 óta senki nem kényszerítheti a magyarságra ezt a monolitikus egységet - mondta.
Toró T. Tibor felszólalásában "történelmi esélynek" nevezte, hogy két magyar párt is bejuthat a bukaresti parlamentbe. Az alternatív választási küszöböt ismertetve elmondta: amennyiben egy párt jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben győznek, a párt az öt százalékos küszöb teljesítésétől függetlenül parlamentbe jut, és részesedik a mandátumok elosztásából. Biztos lesz magyar képviselő a parlamentben, de a Néppárt következetes, autonomista politikája révén hatékonyabb lesz a magyar képviselet - összegzett Toró.
A közlemény kitér arra is: a Néppárt elnöke három pontot javasolt a Máért zárónyilatkozatához. A dokumentum így támogatná az autonómiatörekvéseket, melyek "az egyetlen elfogadható közjogi megoldást nyújtják a külhoni magyar közösségek és a Magyarországgal szomszédos nemzetállamok közötti viszony hosszú távú rendezésére." A Máért továbbá Toró T. Tibor kezdeményezésére sürgetné, hogy a bukaresti kormány a 2005-ös együttes magyar-román kormányülés szellemében támogassa az erdélyi magyar egyetemi hálózat fenntartását, valamint üdvözölné, hogy a levélben szavazás útján lehetőség nyílik arra, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen a szavazati jogával.
(MTI)
2012. október 9.
Máért - Orbán: IMF-megállapodással könnyebb, de anélkül is megy a finanszírozás 2013-ban - A miniszterelnök szerint Magyarország ahogyan idén is képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse a gazdaság finanszírozását, úgy 2013-ban is képes lesz rá. A megállapodással persze könnyebb a finanszírozás, de anélkül is lehetséges - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten.
Magyarországon idén a teljes nemzeti össztermék 17 százalékát tette ki a lejáró adósság, jövőre pedig ez a mérték 19 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy "rajtunk kívül ilyen nagy arányban az adósságának a működtetésére - a nemzeti össztermék arányában gondolkodva - csak egyetlen ország kell, hogy nagyobb erőket mozgósítson" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezért olyan éles a vita arról, kell-e Magyarországnak IMF-hitelmegállapodás vagy sem.
Az idei év azonban éppen azért fontos - folytatta -, mert kiderült, hogy a gazdasági és társadalmi változások, átszervezések eredményeképpen Magyarország képes volt arra, hogy - 2012-ben a világ harmadik legnehezebb adóssághelyzetben lévő országaként - IMF-megállapodás nélkül is működtesse a gazdaság finanszírozását.
"És az én állításom az, hogy 2013-ban is képesek leszünk erre. Az kétségkívül igaz, hogy megállapodással könnyebb, mint megállapodás nélkül, de megállapodás nélkül is lehetséges, ennek a bizonyítéka a 2012-es év" - jelentette ki Orbán Viktor. Véleménye szerint egyébként 2013 első negyedévére már kiderül "a magyar gazdaság finanszírozásának néhány kérdése: olcsóbban vagy drágábban, IMF-fel vagy IMF nélkül".
2013 ugyanakkor jobb évnek ígérkezik Magyarországon, mint 2012 - mondta a kormányfő a résztvevőknek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence magyarságának arra kell készülnie, hogy az európai politikai és gazdasági közeg a következő években is kedvezőtlen marad, a válság egyelőre nem fog elmúlni.
Ezzel kapcsolatban idézte a Nemzetközi Valutaalapnak a világgazdasági kilátásokról szóló, lassabb növekedést prognosztizáló kiadványát, amely szerint - mint mondta - az államadósság-csökkentésre tett kísérleteket folytatni kell, és még éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a világ nyugati gazdaságainak államadósság-mértéke visszacsökkenjen arra a szintre, ahol a 2008-as válság kitörése előtt volt. "Következésképpen a költségvetési kiigazítások politikáját a nyugati világban folytatni kell", vagyis a gazdasági-politikai instabilitásról szóló híradások "velünk maradnak a következő évek során" - állapította meg.
Az IMF-jelentésben egyébként "Magyarországról is mondtak mindenfélét, ez most mellékes, mert azt, hogy mi a helyzet itt, mi jobban tudjuk, mint ők" - tette hozzá. A kiadvány szerint az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP).
Orbán Viktor kifejtette azt is: Magyarország az elmúlt húsz évben szorosan összekötötte gazdasági sikerének lehetőségét a nyugat-európai gazdaságok állapotával, azaz a magyar gazdaság exportorientált, termékei nagy részét, több mint 75 százalékát pedig az Európai Unióban helyezi el, így ha ott baj van, mindez nehézzé válik. A keleti gazdasági nyitás éppen arra hivatott - magyarázta a miniszterelnök -, hogy ezt az egyensúlytalanságot enyhítse, erre azonban nem elegendő egy-két év.
(MTI)
2012. október 10.
Új feladatok
Hadd folytassuk ott, ahol ezeken a hasábokon napra pontosan egy hónappal ezelőtt elkezdtük fejtegetni az erdélyi magyar pártoknak a parlamenti választásokon történő részvétele lehetséges formáit. Akkor nagyjából már eldőlt, hogy az RMDSZ nem kér a mostohának tekintett „kistestvérekkel” való összefogásból, és egyedül vág neki a decemberi megmérettetésnek.
Nyitott kérdés maradt viszont, hogy létrejöhet-e az együttműködés az EMNP és az MPP között, vagy – a júniusi helyhatósági választás mintájára – ismét hármas magyar versenynek leszünk tanúi. Nos, Szász Jenő tegnap nyilvánosságra hozott, új megbízatása fényében eldőlni látszik, hogy az MPP elnöke hosszú időre „felülemelkedik” az erdélyi magyar pártpolitika talajáról, nem vállal új mandátumot az általa létrehozott alakulat élén, vagyis hangsúlyos beleszólása már nem lesz a polgári párt irányításába, stratégiai döntéseinek meghozatalába.
Ez a végkifejlet már hosszú ideje körvonalazódott annak nyomán, hogy a Fidesz és a magyar kormány egyértelműen Tőkés Lászlót és a védnöksége alatt létrejött EMNP-t nevezte meg stratégiai partnerének, ez a szövetséges pedig egyértelművé tette, hogy Szászt tekinti az erdélyi jobboldal összefogása legfőbb akadályának. A hazai pályán, Székelyudvarhelyen rendezendő kongreszszuson a politikus gyakorlatilag felemelt fővel, az Orbán Viktortól kapott feladat ismeretében köszönhet el híveitől, akik várhatóan olyan új vezetőséget fognak pajzsra emelni, amely nagyban megkönnyíti a néppárthoz való közeledést.
Tény, egy közös választási szereplés már sokkal közelebb vinné az erdélyi polgári oldalt a 6:3-as alternatív küszöb eléréséhez, mint külön-külön. Hogy ez a részvétel koalícióban vagy egy alakulat színeiben valósul meg, a következő hetek során dől el.
Az viszont máris egyértelmű, hogy – amint azt a Mensura Transylvanica elemzőcsoport is kimodellezte – a 2008-as parlamenti választásokon sem gyengítette volna a magyarság parlamenti képviseletét, ha az RMDSZ mellett egy másik magyar párt az alternatív küszöb elérésével jutott volna be a bukaresti törvényhozásba. Csakhogy akkor Szász nem indította el az MPP-t a megmérettetésen – idén pedig ez a feladat már szintén nem rá hárul majd.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 10.
Orbán Viktorral tárgyalt Tőkés László és Toró T. Tibor
Orbán Viktor miniszterelnök magánkihallgatáson fogadta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt védnökét, illetve Toró T. Tibort, a néppárt elnökét a Máért XI. ülésének keretében tegnap budapesti hivatalában.
A megbeszélésen a néppárt vezetői kiemelték, hogy most először nyílik lehetőség arra, hogy az RMDSZ mellett egy következetesen autonomista párt is bejuthasson, a választási törvény „6+3-as”, alternatív választási küszöbének köszönhetően a bukaresti parlamentbe.
A miniszterelnök továbbra is együttműködésre biztatta az erdélyi magyar pártokat. A Máért nyilvános ülésén Tőkés László kijelentette: „botrányosan” viselkedtek az RMDSZ szenátorai, amikor a szeptemberi autonómiaszavazáson a szavazás előtt eltávoztak, illetve nem szavaztak. Az RMDSZ az autonómiával kampányol, de „rest” képviselni azt: ideje volna bevallaniuk, melyik oldalon állnak – vélekedett Tőkés. A közelgő parlamenti választások kapcsán hozzátette: az RMDSZ egypárti kizárólagosságra törekszik, holott „a plurális egység az erős egység, a monolitikus egység az diktatórikus, törékeny egység”.
Toró T. Tibor felszólalásában „történelmi esélynek” nevezte, hogy két magyar párt is bejuthat a bukaresti parlamentbe. Az alternatív választási küszöböt ismertetve elmondta: amennyiben egy párt jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben győznek, a párt az ötszázalékos küszöb teljesítésétől függetlenül parlamentbe jut, és részesedik a mandátumok elosztásából. Biztos lesz magyar képviselő a parlamentben, de a néppárt következetes, autonomista politikája révén hatékonyabb lesz a magyar képviselet – összegzett Toró.
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 10.
Budapest aggodalmai és reményei
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a budapesti Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani.
Kiemelte: a román kormánnyal való együttműködést Magyarország továbbra is stratégiai kérdésnek tekinti, de nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik. Közölte: a magyar kabinet azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják. Remélik – mondta –, hogy a választások ebbe az irányba mutatnak majd.
Orbán a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a magyar fél az év végéig az összes olyan ügyet szeretné megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig a nehezebb, kisebbség- és nemzetiségközpontú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások. Szerbiáról szólva kiemelte: minden feltétel adott, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki. Jelezte, a szerb miniszterelnök hamarosan Magyarországra látogat, és mód lesz a találkozóra. Orbán Viktor úgy látta, folytatódhat az a politika, aminek eredményeként a Magyar Nemzeti Tanács intézményrendszere sikeresen kezdte meg kiépülését. Ukrajna kapcsán rámutatott: megpróbáltak olyan lépéseket tenni, amelyekkel bizalmi alapon erősítik a kétoldalú kapcsolatokat, de az ukrán-magyar kapcsolatok ma nem jobbak, mint egy évvel ezelőtt voltak.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem kívánja feladni azt az államhatárain túlterjeszkedő felelősséget, amit az új alkotmány egyértelműen megfogalmaz. „Még ilyen gazdasági helyzetben, ilyen európai helyzetben is, Magyarország teljesíteni fogja alkotmányos kötelezettségét, azaz támogatni fogja a határon túli magyar közösségeket, részben azért, hogy sikeresebbek lehessenek, részben azért, hogy anyaországhoz kötődő kapcsolataik erősebbek lehessenek” – rögzítette Orbán Viktor. Szólt arról is, jobb esélyek vannak arra, hogy a magyarországi oktatási rendszert összekapcsolják a határon túli magyar nyelvű oktatási rendszerekkel.
A kormányfő szerint Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság izgalmas év előtt áll. Úgy látja: a magyar gazdaság képes lesz biztosítani azokat a forrásokat, amelyek a határon túli intézményrendszerek számára szükségesek, és abban reménykedik, hogy fejlesztéseket is végre tudnak hajtani. A jelenlévő szervezetek vezetőitől programközpontú fejlesztési javaslatokat kért, és azt mondta: ha kifejezetten célzott fejlesztési javaslatokat kapnak, azok megvalósítására van esély jövőre. Szólt arról is, hogy jövő év első negyedében a környező országokban tartott választások után ismét szükség lesz egy nagyobb nemzetpolitikai tanácskozás megtartására.
Mesterházy Attila a Magyar Állandó Értekezlet szünetében megtartott sajtótájékoztatóján több tárgyi tévedést tartalmazó kijelentést tett a sajtó nyilvánossága előtt – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Nem igaz, hogy a magyar kormány a határon túliak bevonása nélkül döntene a források elosztásáról. A tavalyi MÁÉRT zárónyilatkozatában közösen – a szocialisták által is – elfogadott elvek alapján, közösen kidolgozott kritériumrendszer szerint kerültek meghatározásra a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelyekre a határon túli szervezetek tettek javaslatot. A korábbi támogatási rendszer pályázati úton nyújtott támogatást, azonban ez a nagyobb intézmények – mint például egyetemek, kulturális intézmények, oktatási programok – kiszámítható finanszírozására nem volt alkalmas. Ezt a gyakorlatot változtatták meg tavaly, amellyel az MSZP is egyetértett. Ez évtől kétszer annyi intézmény számára tették lehetővé a biztos finanszírozást a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körének kibővítésével, mint az előző, szociálliberális kormányzat idején.
Székelyhon.ro
2012. október 10.
A jövő évben kezdheti meg munkáját a Nemzetstratégiai Intézet - Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám - mondta el az MTI-nek Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.
"Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt" - közölte Szász Jenő. A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot, mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni, a témakörökre vonatkozó stratégiákat és akcióterveket készíteni. "Ez útmutató és kapaszkodó tud majd lenni a döntéshozóknak az elkövetkező időszakban" - tette hozzá az erdélyi politikus. Szász Jenő hangsúlyozta, hogy "a nemzet egyetlen egység, nincs külön határon túli és magyarországi magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van". Ezt jelzi az is, hogy a Nemzetstratégiai Intézet - megfogalmazása szerint - "két lábon" fog állni, központja Budapesten lesz, a fiókintézete pedig a Székelyföldön. Arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, Szász Jenő azt válaszolta, hogy a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért Erdélyben olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki "a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban". A politikus hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség hasznára válik új feladata, amellyel az eddigi, Erdélyben folytatott munkájánál tágabb kitekintésben, a világ és a Kárpát-medence magyarságával is foglalkozik majd.
(MTI)
2012. október 10.
Szász: Csak egy magyar ügy van
Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám – mondta el az MTI-nek Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
„Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” – közölte Szász Jenő. A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni, a témakörökre vonatkozó stratégiákat és akcióterveket készíteni. „Ez útmutató és kapaszkodó tud majd lenni a döntéshozóknak az elkövetkező időszakban” – tette hozzá az erdélyi politikus.
Szász Jenő hangsúlyozta, hogy „a nemzet egyetlen egység, nincs külön határon túli és magyarországi magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van”. Ezt jelzi az is, hogy a Nemzetstratégiai Intézet – megfogalmazása szerint – „két lábon” fog állni, központja Budapesten lesz, a fiókintézete pedig a Székelyföldön.
Szász Jenő új feladata egész embert kíván
Arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, Szász Jenő azt válaszolta, hogy a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért Erdélyben olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki „a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban”.
A politikus hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség hasznára válik új feladata, amellyel az eddigi, Erdélyben folytatott munkájánál tágabb kitekintésben, a világ és a Kárpát-medence magyarságával is foglalkozik majd.
Kedden rendezték a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését Budapesten, melyen Szász Jenő is részt vett. A rendezvényen Orbán Viktor aggodalmának adott hangot azért, mert nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik. A miniszterelnök az IMF-tárgyalásokról is szót ejtett.
TK
MNO
2012. október 10.
Jogos aggodalmak
Korántsem alaptalan a magyar kormány aggodalma, amelynek a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi, budapesti ülésén is hangot adott Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint nacionalista fordulat történhet Romániában.
Mi több, e folyamat voltaképpen már elkezdődött – hogy ne menjünk messzire, idézzük csak fel a kormány helyi megbízottjának nacionalista megnyilvánulásait –, kibontakozásának talán csak az vet ideig-óráig gátat, hogy a bukaresti szociál-liberálisok a hatalomátvétel utáni időszakban inkább a legfőbb politikai ellenfélnek tartott államfő kiiktatásával voltak elfoglalva, kudarcba fulladt próbálkozásuk után pedig átmenetileg jobbnak látták elcsendesedni. Persze, ez nem akadályozza őket abban, hogy ott tegyenek keresztbe, ahol érik, a decemberi voksolás közeledtével pedig minden bizonnyal egyre gyakrabban előkerül majd ama bizonyos magyar kártya. Fontos lenne azonban, hogy e hol kisebb, hol nagyobb lánggal újra és újra fellobbanó román nacionalizmusra egységes, előre rögzített stratégia mentén válaszoljanak a romániai magyar pártok, az erdélyi magyar közösség. Jelenleg ugyanis a nacionalista hangulatkeltés nem csupán a voksokat ily elítélendő eszközökkel hajkurászó román pártok érdekeit szolgálja, hanem – minő politikai paradoxon – a magyar érdekvédelmi szervezetnek is jól jön, mintegy a létjogosultságát igazolja. Lám-lám, ezért kell ott lennünk a kormányban vagy annak közelében – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tesznek majdhogynem naponta az RMDSZ vezetői, legutóbb például Markó Béla idézte fel, mennyivel jobb volt hatalmon lenni, mint ellenzékben. Ám mindez azt is jelenti, hogy pillanatnyi politikai érdekből – csak fel kell mutatni a legújabb magyarellenes megnyilvánulásokat, s már szinte biztos a parlamenti bejutás – meg sem próbáljuk a gyökerénél megragadni a problémát. Persze, a román államnacionalizmust egyik napról a másikra felszámolni nem lehet. De autonómiaigényünk következetes felvállalása helyett kérészéletű, különféle – gyakran személyes vagy pártos – érdekekből köttetett alkuk jelentik ma már a romániai magyar politizálást, s hogy ez hová vezet, azt mindannyian látjuk: még nyelvi jogainknak sem tudunk maradéktalanul érvényt szerezni. Márpedig amíg ez a gyakorlat nem változik, amíg a magyar érdekvédelmi szövetség folytatja ide-oda csapódó, kompromisszumok uralta politikáját, addig a román politikum magatartását is csak e húzd meg, ereszd meg politika jellemzi majd, a néha burkolt, máskor kinyilvánított magyarellenesség ugyanis távlati asszimilációs céljaikat és rövid távú pártpolitikai érdekeiket egyaránt szolgálja.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 10.
Nemzetstratégia a Felvidékről, Erdélyből és Budapestről
A Magyar Állandó Értekezlet XI. ülése után a Magyar Televízió “Az Este” c. műsorának stúdióvendégei voltak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Berényi József, az MKP-elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője.
Milyen a helyzet nemzetstratégiai szempontból Erdélyben és a Felvidéken?
Semjén Zsolt szerint a két nemzetrész helyzete kihat egymásra, azaz, nem választhatóak el egymástól. Romániában egyfajta “kegyelmi állapot” volt, amíg az RMDSZ kormányon volt. A szocialista-liberális parlamenti hatalomátvétellel viszont nacionalista hangok jelentek meg. Ez aggodalomra ad okot, ezért a feladat a már meglévő eredmények védelme. A Felvidék tekintetében rengeteg öröklött probléma van, és ide tartozik az az állampolgársági törvény is, melynek alapján már mintegy kétszázan vesztették el szlovák állampolgárságukat. De mondhatnám a nyelvtörvényt is… – ezek még az első Fico-kormány idejéből valók. A Radičová-kormány ezeket ígérete ellenére nem tudta megoldani, ezért nagy volt az aggodalom, hogy a második Fico-kormány az első Fico-kormány politizálását folytatja. Akkor Ján Slotával volt koalícióban, és nagyon durva magyarellenes dolgok történtek, mint például Sólyom László köztársasági elnöknek Szlovákiába való be nem engedése, a dunaszerdahelyi stadionban történt magyarverés. Ehhez képest a második Fico-kormány hangneme más, mint az elsőé volt. A szlovák-magyar gazdasági együttműködés lehetőséget ad a valóban kényes nemzetiségi kérdések megbeszélésére is.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bízik abban, hogy a decemberi romániai parlamenti választások erős képviseletet eredményeznek az erdélyi magyarságnak. Ha gyenge lesz a magyar képviselet, a rossz romániai gyakorlat visszatérhet pillanatok alatt.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ismertette a felvidéki magyar alapdokumentum megszületésének körülményeit.”Fontos számunkra, hogy mindenki komolyan vegye ezt a dokumentumot. Ebben megtalálható a kulturális és az oktatási önkormányzatiság, a természetes régiók önkormányzatának a gondolata, a nyelvi egyenjogűság kivívása azokon a területeken, ahol a magyarok nagyobb számban élnek. Szlovákiában is újabb választások lesznek, jövőre megyei választások, majd köztársasági elnökválasztás. Mi csak olyan jelöltet tudunk támogatni, aki az alapdokumentumban foglaltakat felvállalja. Kínálkozhat lehetőség erre, már csak azért is, mert mindig előjön egy-egy olyan pillanat a szlovák politikában is, amikor szükség van a magyarok szavazatára. Résen kell lennünk, és a céljainkat megfelelő helyen és megfelelő időben, megfelelő érvrendszerrel kell előterjesztenünk. Bízunk abban, hogy a Most-Híd az ellenzéki együttműködése terén sem hallgatja majd el ezt a dokumentumot, amelyet ma a Máért határozata is támogatott. Innentől akár a két ország kapcsolatában is megjelenhet. Orbán Viktorral nemrég folytattam megbeszélést. Szó volt arról, hogy amíg az EU költségvetési folyamata zajlik, szükség van arra, hogy egy erős Kelet-európai blokk működjön, és ezért számunkra érthető, hogy decemberig ezt a kérdést nem veti fel a magyar kormányzat. De a költségvetés elfogadása után – és ezt a miniszterelnök ma is elmondta – asztalra kerülnek ezek a kérdések. Ez egy korrekt álláspont, de jövőre valóban előrehaladást kell elérni mind az állampolgárság, a Selye János Egyetem és a kollektív bűnösség ügyében is” – mondta Berényi József.
A Most-Híd pártnak az esetleges Máértra való meghívására vonatkozó műsorvezetői kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta, a Magyar Állandó Értekezleten etnikai alapon politizáló pártok tanácskoznak.”De természetesen a kapcsolattartásra nyitottak vagyunk” – tette hozzá a magyar miniszterelnök-helyettes.
Felvidék.ma
2012. október 11.
Tamás Sándor: Szász alkalmatlan nemzetstratégia kidolgozására
Amint arról már korábban beszámoltunk, Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szász Jenőt kérte fel a Nemzetstratégiai Intézet létrehozására és vezetésére. Az intézkedést legtöbben Szász „politikai leléptetésének” tekintik.
A Magyar Polgári Párt vezetőinek egy része elismerésként fogja fel a kinevezését.
– Bebizonyosodott, hogy nem volt igaza az RMDSZ-nek és az EMNP-nek akkor, amikor azt állították, hogy a Fidesz „elengedte az MPP kezét”, és már nem tekinti partnernek – nyilatkozta Kulcsár-Terza József. A magyar miniszterelnök Szász Jenő kinevezésével tulajdonképpen a párt tevékenységét ismerte el – tette hozzá az MPP Kovászna megyei elnöke.
Az eset megítélése az MPP-n belül sem egységes, Gazda József megyei ügyvezető elnök, akit éppen Szász akadályozott meg abban, hogy egyáltalán megpályázhassa a megyei elnöki tisztséget (így lett alelnök, de később a Szásszal való rossz viszony miatt erről is lemondott), azt mondja: Szász Jenőt egyértelműen „felfelé buktatták”.
– Lehet, hogy ezzel egy gordiuszi csomót is eloldott a magyar miniszterelnök, mert így egy teljesen tárgyalásképtelen párt új vezetőt kaphat, s a romániai magyar jobboldal talán egyesíteni tudja erejét – vélekedik Gazda.
Az EMNP háromszéki szervezete nagy érdeklődéssel várja az új helyzetben az MPP szombati kongresszusát. – Egyértelmű, hogy Orbán Viktor „kivonta a forgalomból” Szász Jenőt, és így elhárult a jobboldal összefogásának akadálya – mondta Nemes Előd. Az EMNP háromszéki szervezetének elnöke hozzátette: Szász Jenő már indulásból olyan alapszabályzatot fogadtatott el, amivel „hivatalosan” is diktatórikus módszerekkel tudta vezetni a pártot.
– Felajánlottuk, és a kongresszus után ismét felajánljuk, hogy MPP-s jelöltek EMNP-listán induljanak. Ez nem csak azért lenne jobb, mert bebizonyosodott, hogy a versenyt elfogadja, de a három párti „kakasviadalt” nem támogatja a magyar közösség, hanem azért is, mert az MPP listáján „nem érdemes nyerni”. Szász uralgása alatt ugyanis odajutott a párt, hogy bármikor feloszlatható, mert két egymásután következő országos választáson sem gyűjtötte be a minimális szavazatszámot – tette hozzá Nemes Előd.
Az EMNP elnöke szerint ez az oka annak, hogy még nem hozták nyilvánosságra saját jelöltjeik névsorát. Azt szeretnék, hogy körzetekre leosztva, közösen támogatott jelölteket indítsanak a választásokon. – Gratulálok Szász Jenőnek, de remélem, pénzt nem bíznak rá – kommentálta a kinevezést Tamás Sándor, aki szerint egyértelmű, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „meg akarta szabadítani” az erdélyi politikát Szász Jenőtől. Az RMDSZ megyei elnöke szerint a Kárpát-medencében több olyan személy van, aki képes hatékony nemzetpolitikát kidolgozni, de Szász Jenő biztosan nincs közöttük.
Szász egyébként a magyar sajtónak nyilatkozva maga is megerősítette, hogy nem kívánja megpályázni az elnöki tisztséget a hétvégi tisztújító kongresszuson. A magyar kormánytisztség nem lenne összeférhetetlen az MPP elnöki posztjával, de egész embert kíván – mondta. Az MPP-ben olyan munkatársat kell találni, aki a párt közvetlen vezetésével fog foglalkozni – tette hozzá.
A magyar ellenzék bírálja a miniszterelnököt a kinevezésért, a Jobbik szerint „tartalom nélküli” intézetet hoztak létre, csak azért, hogy Szásznak legyen mit csinálnia. „Ez világosan jelzi, hogy a Fidesz a továbbiakban már nem kívánja támogatni pártját, hanem az RMDSZ-szel való kiegyezését” – állapítja meg Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke. Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2012. október 11.
A jövő évben kezdheti meg munkáját a Nemzetstratégiai Intézet
Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám - mondta el Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.
„Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” - közölte Szász Jenő.
A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot, mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni, a témakörökre vonatkozó stratégiákat és akcióterveket készíteni. „Ez útmutató és kapaszkodó tud majd lenni a döntéshozóknak az elkövetkező időszakban” - tette hozzá a politikus.
Szász Jenő hangsúlyozta, hogy „a nemzet egyetlen egység, nincs külön határon túli és magyarországi magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van”. Ezt jelzi az is, hogy a Nemzetstratégiai Intézet - megfogalmazása szerint - „két lábon” fog állni, központja Budapesten lesz, a fiókintézete pedig a Székelyföldön.
Arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, Szász Jenő azt válaszolta, hogy a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki „a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban”.
A politikus hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség hasznára válik új feladata, amellyel az eddigi, Erdélyben folytatott munkájánál tágabb kitekintésben, a világ és a Kárpát-medence magyarságával is foglalkozik majd.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 11.
Orbán Viktor: Magyarországról kibontakozott viták középpontjában Európa áll - Az európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek megvitatására - fejtette ki Orbán Viktor csütörtökön Berlinben.
A miniszterelnök a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) székházában Megújuló Európa címmel tartott előadásában elmondta: Magyarországon csökken az államadósság és a költségvetési hiány, és "miközben persze a gazdasági növekedés hiánya bennünket is kínoz", csökken a munkanélküliség, és nő a foglalkoztatottság.
Magyarország "nem szorul a németek pénzére és mások pénztárcájából mentőcsomagra", hanem eredményeket tud elérni külső támogatás nélkül is, "ha hagyják" - állapította meg. Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért folynak rendkívül intenzív viták Magyarországról, ha "minden ilyen fantasztikus" és "jól megy az országnak" - tette hozzá.
Ennek oka az, hogy a Magyarországról szóló viták valójában "nagyon komoly európai viták", hiszen a kormány "a nagy kihívások megválaszolására" használja a választóktól kapott "kivételes" kétharmados többséget, a viták így e válaszok körül forognak. Az új magyar alkotmányról szóló diskurzus például nem csupán az alaptörvény szövegéről, paragrafusairól szól, hanem "az európai társadalomfejlődés irányairól", egyebek mellett arról, hogy miként alakulhat a család szerepe a jövőben - vélekedett a kormányfő a több mint száz fős hallgatóság előtt, amelynek soraiban diplomaták és német politikusok mellett helyet foglalt többek között Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író.
A miniszterelnök kifejtette: a magyarországi folyamatok azért váltak európai kérdésekké, mert 2008 óta a Nyugat, az Európai Unió és különösen az euróövezet súlyos válságba került és elbizonytalanodott. Az EU-ban "halmozódtak fel a legnagyobb adóssághegyek", miközben "nem demokratikus berendezkedésű országok +lepipálták+ a huszonheteket" - mondta.
A kormány politikájával kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarországon a modern nemzet építése kezdődött el. Ennek pillérei az adósságcsökkentés, a versenyképesség növelése, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világban szétszóródott magyarság közösséggé építése. A hátráltató tényezők az "önsajnálat és a lebeszélés kultúrája", valamint a közösség ügyeiben való részvétel alacsony szintje - foglalta össze Orbán Viktor.
Az előadás után feltett kérdések közül a német vállalatok Magyarország iránti bizalmának csökkenésével kapcsolatban hangsúlyozta: azok a német vállalatok, amelyek termeléssel foglalkoznak, "nagyon jól keresnek", a szolgáltató szektorban érdekelt cégek viszont a kormányváltás után bevezetett új gazdaságpolitika "vesztesei", és ebben nem is lesz változás. Ennyiben nem helytálló a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságára, bizonytalanságára vonatkozó kritika, hiszen "ebben nincsen semmi bizonytalanság, ez egy rossz, de biztos hír" a szolgáltató szektor szereplői számára.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megváltozott helyzetével és a német és a magyar rendszer eltéréseivel kapcsolatban elmondta: a magyarok is tisztelik az alkotmánybíróság intézményét, de "van egy kis ambivalenciájuk" vele szemben, hiszen a testület megsemmisítheti a nép által választott képviselők döntéseit, amit "a magyar észjárás és gyomor nehezebben vesz be", mint a német. A vonatkozó szabályok átalakításával az Ab "most a helyén van", el tudja látni az alkotmányos rendszer fenntartásának feladatát - tette hozzá a miniszterelnök.
Bálint Marcell
(MTI)
2012. október 12.
Világnemzet
Új szó és fogalom tűnt fel vezető politikusok beszédeiben, Orbán Viktor miniszterelnök mondotta nemrég a magyart „világnemzetnek”, melynek leszakított és elvándorolt részei, illetve egyénei szerinte új egységbe vonhatók össze.
Némileg továbbgondolva a dolgot, akár hálózati nemzetnek is nevezhetnők a magyart, hiszen amit a nemzetépítés új feladataként megfogalmaznak a kormánypárti vezetők, az tulajdonképpen egy hálózati elveken alapuló kapcsolatfelvétel és annak intézményesítése. A magyarság történelmi tapasztalata a szétszakítottság, ezzel a keserű élményével nincs egyedül, felsorolhatnék az unión belül is legalább tucatnyi hasonlót. De a világ számos kisebb és közepes nemzete szenvedte meg e viszontagságot, s ma valamennyi a globalizáció ellenében és – paradox módon – annak hullámait mintegy meglovagolva kíséreli meg újrafogalmazni önmagát. Az etnikai beolvadás azonban – mely valamikor a történelem hajnalán az erőnek való behódolással együtt járó és ennek folytán elkerülhetetlen, ilyen értelemben „természetesnek” tekintett dolog volt – olyan értékfeladás, melynek okvetlenül elejét kell venni. Az egyén és a közösségek nemzeti identitása többtényezős dolog, és az anyanemzettől való földrajzi és művelődésbeli távolság, a más nemzeti környezetben való beilleszkedés, illetve asszimiláció fokozatai függvényében egy mai nemzet vagy éppen világnemzet olyan részekből is állhat, melyek a nyelvváltáson átestek már, de az anyanemzet iránti vonzalmat megőrizték, és ehhez aktívan kívánnak viszonyulni. A globalizáció korában nem mondhatunk le, és nem is kell lemondanunk e rokonszenvről, hiszen pontosan a nemzetköziesedés teremti meg, mintegy önmaga kifejeződésként, de egyúttal ellensúlyaként is a nemzeti összefogás új eszközeit és, íme, szemléletét is. Nemzeti reneszánszról lehet beszélni, de az már világnemzetek reneszánsza lesz, és semmiképpen sem a régi formákat szüli újjá. A politikai határok felszabdalta nemzetek, bennük a különlétre ítélt csoportok, mint az erdélyi magyarság, persze, az amerikai vagy svéd diaszpóránál jóval többet remélhetnek, és többet is fognak kapni az új stratégiának köszönhetően. Emberségünk kiegyensúlyozott megélésének elengedhetetlen alapfeltétele lett a magyar identitás csorbítatlan érvényesítése, ennek elvárása ma már össznépi igény.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 12.
Kismagyar fasizmus
A hét eleji magyar–magyar tanácskozások – a diaszpóra tanács és a Máért ülése – nyomán nagyjából egyértelművé vált, hogy a magyarországi Országgyűlési választásokon a határon túli állampolgárok is részt vehetnek, és levélben szavazhatnak.
A téma kapcsán már eddig is sokan tartottak attól, hogy növelheti a határon túliakkal szembeni ellenszenvet, ha úgymond ők döntik el a politikai versenyt, miközben a döntés közvetlen következményeit nem ők viselik. Az utóbbi időben az elhúzódó gazdasági válság miatt, mintha élesedne ez a „kismagyar fasizmus”, amely már nem is lesajnálandó szegény rokont, hanem élősködő ellenséget lát a határon túli magyarokban. Érdemes elolvasni azokat a kommenteket, amelyek azt követően születtek, hogy Orbán Viktor Marosvásárhelyen bejelentette: a magyar kormány négymilliárd forintot szán az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat fejlesztésére.
A skála attól, hogy a Fidesz így kenyerezi le az erdélyi magyarokat, akik majd birka módra szavaznak rá, egészen addig terjed, hogy miért kell a határon túli felsőoktatásra ennyit szánni, amikor a magyarországinak 30 milliárdos kivonást kell elszenvednie? (Ami valóban szomorú, hisz kiművelt emberfőkre szükség van, azonban diplomagyárakra nincs – az egy dolog, hogy egyes körök szerint mindenkinek joga van az egyetemi diplomához, az viszont egy másik, hogy esze és tehetsége is van-e hozzá?). Ezen kommentek között bukkant fel az az érv is, hogy a határon túliak miért regisztrálhatnak levélben a választások előtt, ha a magyarországiak nem?
És ez már jogos felvetés, már azon túlmenően, hogy valóban a regisztráció-e a legjobb megoldás a politikai analfabéta, manipulálható voksolók kiszűrésére. Biztosak lehetünk abban, hogy a választásokig fokozódik a hangulatkeltés, és vannak körök, amelyek nem a határon túliak kegyeit keresnék, hanem inkább a kismagyar fasizmust szítva, a magyarországi közvéleményt ellenük hangolva gyűjtenének voksokat. Ha az az elv, hogy csak egyféle állampolgárság létezik, nem lenne jó, ha bárki is arra hivatkozva kampányolhatna, hogy a határon túliakkal szemben diszkriminálják az anyaországiakat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 13.
Borbély: Félreállítják Szász Jenőt
„Azért hozták létre a Nemzetstratégiai Intézetet, hogy félreállítsák Szász Jenőt. Ez egyértelmű, hiszen Orbán Viktor még azelőtt megnevezte mint igazgató, mielőtt körülhatárolták volna az intézet feladatkörét” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Ismertette: annak ellenére, hogy a magyar fővárosban a Máért ülésén „mint a romániai magyarok legitim képviselői” tárgyaltak, mégis a sajtóból értesültek a hírről. Borbély úgy véli: a Nemzetstratégiai Intézet csupán egy eszköz a Fidesz kezében, „Szász Jenőt félreállították, így nem fog politikai szerepet vállalni, Tőkés László és pártja pedig megpróbálják átvenni az MPP irányítását” – nyilatkozta. Toró T. Tibor kijelentése kapcsán, miszerint az EMNP attól függően dönt a jelöltállításról, hogy mi lesz az MPP-kongresszus kimenetele, kijelentette: „Felháborító, hogy folyton azt hangoztatják, mennyire fontos a választás szabadsága, aztán ha dönteni kell, azonnal Budapestre futnak.” Megjegyezte: az RMDSZ 23 éve hitelesen képviseli a romániai magyarság érdekeit a román parlamentben, soha nem függött egy anyaországi párttól sem, és nem hagyja, hogy beleszóljanak a döntéshozatalba. „A nemzeti érdek azt kívánja, hogy ne aprózzuk fel a szavazatainkat, remélem, ezt az anyaországi vezetők is belátják” – mondta Borbély László. Ismertette azt is: javasolták, hogy a határon túli támogatásokat az ott élő közösségek javaslatai alapján osszák szét, és reméli, annak ellenére, hogy a döntés Budapesten születik, figyelembe veszik az erdélyi magyarság e kérését. „Mindig jó viszonyra törekedtünk a mindenkori magyar kormánnyal, és soha nem szüntettük meg a párbeszédet a Fidesszel, még akkor sem, amikor olyan partizánakciókat szerveztek, mint amilyen a Kövér Lászlóé vagy Németh Zsolté volt az önkormányzati választások előtti kampányban” – jegyezte meg Borbély László.
2012. október 15.
Új pártelnök, régi irány (Bíró Zsolt az MPP élén)
A Szász Jenő emberének tartott Bíró Zsolt vette át az elnöki stafétát, a politikussá vedlett marosvásárhelyi rádiós újságíró lesz az MPP vezetője a következő esztendőkben. A Székelyudvarhelyen megtartott IV. Országos Tanács nem volt feszültségmentes, de azt egyhangúan megfogalmazták a küldöttek, hogy a párt önállóságát nem adják fel, szükségesnek tartják az indulást a parlamenti választásokon, a „nemzeti válogatott” lenne az ideális, ám ez már időszűkében nem jöhet létre, így hajlandóak saját listájukra engedni a „kisebb testvért”, az EMNP-t.
Az MPP első kongresszusa még a gyergyószentmiklósi sportcsarnokban zajlott több mint négyszáz jelenlevővel, most Székelyudvarhelyen elegendő volt a Tamási Áron-iskola díszterme is. Vendégként Kövér László s a csíkszeredai konzul, illetve Izsák Balázs SZNT- és Sebestyén Csaba RMGE-elnök volt jelen.
Mintha az időjárás is Szász Jenőt, az MPP volt elnökét siratta volna, nekikeseredve csordogált az eső, s a kongresszusra összesereglett küldöttek is sokkal inkább hasonlítottak vert hadra, mint győztes választási csatába induló seregre. A hangulaton próbált emelni a párt eddigi történetét bemutató kisfilm, ám unos-untalan ismétlése miatt – az ülés előtt négyszer is láthattuk – inkább nevetségessé vált. Negyvenperces késéssel vonult be Szász Jenő és Kövér László. A jelenlevőket Orbán Árpád ügyvezető elnök üdvözölte, a 119 küldöttből 111 jelent meg a rendkívüli kongresszuson.
Az igaz emberek
Salamon Zoltán, a Hargita megyei szervezet elnöke az összefogás fontosságát emelte ki köszöntőbeszédében, keresni kell a közös utat, de kell a pluralizmus is, minőségi képviseletre van szüksége az erdélyi magyarságnak, olyanra, amelyben megférnek a különböző gondolatok, ezt egy nemzeti minimumra, például az önrendelkezés, az autonómia eszméjére támaszkodva lehetne létrehozni – mondotta. Izsák Balázs arról szólt: bízik benne, hogy nem változik az MPP által eddig követett útvonal, megmaradnak azok a célok, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hű szövetségesévé tették, és felsorolta közös eredményeiket, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlések megszervezését, a székely zászló, címer, himnusz használatának meghonosodását. Izsák Balázs szerint nem egységre, hanem közös célokra, közös értékekre van szükség „Adott a zászló, ha mindenki beáll mögé, az egység megvalósul” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Az MPP nagy érdemének nevezte, hogy beállt e mögé a zászló mögé, de helyet hagyott másoknak is, Szász Jenő érdemének, hogy megőrizte a párt függetlenségét. Sebestyén Csaba elsősorban arról szólt, hogy ha a két szervezet egymásra alapozza az építkezését, akkor jelentősebb eredményt érhettek volna el.
Kövér László, az MPP tiszteletbeli elnöke, a Magyar Országgyűlés első embere Luther Márton szavaiból indult ki: igaz ember a hitből él, és e gondolatra építve beszédét bírálta az RMDSZ-t, illetve Tőkés pártját. Az MPP-sek igaz emberek voltak, amikor az egyetlen magyar ügyet képviselték, miközben véleménye szerint az RMDSZ elárulta azt Bukarestben és Budapesten egyaránt. Felidézte, hogy Tőkés László 2007-ben a polgáriak segítségével lett EP-képviselő, „aztán 2009-ben feladta függetlenségét, nektek pedig megüzente, hogy bukott párt vagytok”. Kövér az MPP nagy érdemének nevezte, hogy 2008-ban volt bátorságuk megteremteni a választás szabadságát, és bebizonyítani: a demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot. A Magyar Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, továbbra is vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.
Politika és erkölcs
Szász Jenő elnöki leköszönő beszédét eddigi tevékenységük összefoglalójának és vitaindítónak is szánta, de meghatározta a követendő célokat is. A politika és erkölcs szétválaszthatatlan – az MPP-nek a hit mellett az erkölcs megtestesítése is a küldetése – fogalmazott. Tizenöt-húsz évre tekintett vissza, és beszámolójából kikerekedett: önmagát tekinti a romániai magyar ellenzékiség zászlóvivőjének, a polgári gondolkodás meghonosítójának, az igazi, következetes politizálás képviselőjének. Ennek tükrében beszélt az MPP létrehozataláról, arról, hogyan váltak 2008-ban a semmiből 40 százalékos támogatottságot élvező politikai közösségé Székelyföldön. S bár 2012-ben is ugyanazt kínálták, törés állt be, értékrendjük támogatása nem gyarapodott, s ezért kinek-kinek önmagába kell néznie: mit tett, s az elegendő volt-e. Emiatt, és nem az Orbán Viktortól érkezett ajánlat (a Nemzetstratégiai Intézet vezetése – szerk. megj.) döntött a visszavonulás mellett. Focihasonlattal élt: vesztes mérkőzés után az edzőnek, a technikai stábnak kell visszavonulnia. Szász Jenő szerint „a néppárt keze is benne van, hogy ma a jobboldal gyengébb”, de úgy vélte, nekik nem az EMNP-vel kell foglalkozniuk, hanem a polgári pártnak kell jövőt építeniük. Nagy erényüknek nevezte, hogy szervezetük olyan emberekből áll, „akik nem hatalomvágyból, nem pozícióhajhászás miatt, hanem közösségünk szolgálatának ügye miatt” csatlakoztak hozzájuk. Vázolta a jövőépítés lehetőségeit is – szervezeti önállóságát mindenképpen meg kell őriznie a pártnak –, és szólt a decemberi választásokon való indulás különböző lehetőségeiről. „Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni a választók akaratát” – mondotta, és ismét szót emelt a Magyarok Szövetsége – a nemzeti válogatott – létrehozataláért. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet szó a jobboldali szervezetek együttműködéséről, „programjaink azonosak, lemásolták az MPP-ét” – mondotta, majd felkínálta a néppártnak, hogy „gyengébbként induljanak az MPP színiben”, a polgáriak készek a gesztusokra: testvériesen elosztanák a mandátumokat. Ha ez sem jöhet létre, meg kell találniuk a saját indulás lehetőségét, akár függetlenek támogatásának formájában – mondotta. Szász Jenő vitaindítója után a hozzászólók többsége az MPP önállósága és függetlensége mellett állt ki, de sokan hangsúlyozták azt is: ha már megteremtették a választás szabadságát, ezt tiszteletben kell tartani a párton belül is, illetve ennek tükrében nem engedhetik meg maguknak, hogy ne induljanak a decemberi választásokon. Felmerült az is, hogy nem szabad megismételniük a függetlenek támogatásának hibáját. Volt, aki azért emelt szót, hogy számolják fel az ellentéteket a néppárttal, mert ha folytatják a háborúskodást, mindkét szervezet elvérezhet.
Sajátos belső demokrácia
A vitát követően az országos tanács határozatot fogadott el az MPP önállóságának megőrzéséről, a választásokon való részvétel Szász Jenő által is említett alternatíváiról, majd sor került a tisztújításra a polgári párt sajátos alapszabályzata jegyében. A statútum szerint az eddigi elnök, Szász Jenő javasolta a párt öt alelnökét, ezt erősíti meg a kongresszus, majd az új öttagú elnökség nevezi meg az új elnököt, azt az egyetlen jelöltet, akit szintén az országos tanácsnak kell voksával elfogadnia. Még a teremben ülők sem értették egyértelműen, miért nem szavazhatnak két elnökjelöltre, amikor két név merült fel, és sokan felvetették, hogy nem találják az alapszabályzatban (furcsa mód ez csak románul érhető el) az erre vonatkozó passzust. Így lettek hát alelnökök a volt elnök emberei: Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, Márton Zoltán, a Maros megyei Makfalva polgármestere, Mosdóczy Vilmos, a Szatmár megyei Kaplony polgármestere, Simon Csaba, a Kolozs megyei szervezet elnöke, valamint Fülöp Csaba kovásznai orvos. Elnöknek javasolták Bíró Zsoltot és Farkas Csabát, de az öt alelnök úgy döntött, csak Bíró Zsoltról szavazhat a kongresszus, így őt választották meg 69 szavazattal 41 nem ellenében. A sors, no meg a helyzet fintora, hogy Bírót nem támogatta saját szervezete, a Maros megyeiek. Az MPP új elnöke székfoglaló beszédében egy „új magyar erkölcsi többség” kialakítását nevezte fő feladatának. Leszögezte: az MPP csakis a szervezeti önállóság megőrzése mellett tud elképzelni bármiféle választási együttműködést. „Fontosak az utak, de fontosabb, hogy hova vezetnek, és még fontosabb azt tudnunk, hogy hova akarunk eljutni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, csak sodródunk vagy bolyongunk” – magyarázta. A párt legfontosabb céljaként Székelyföld területi autonómiájának elérését említette.
A furcsa vezetőségválasztás rányomta hangulatát az országos tanács befejezésére. Bíró Zsolt után Szász Jenő lépett mikrofonhoz, s elmondta, a védnöki testület létrehozataláról szóló határozatot visszavonja – a folyosói pletykákból kiderült, sokan jelezték, nem szavazzák meg –, de véleményüket a jövőben is elmondják, „figyelő szemét a régi elnökség, a négy alapító atya továbbra is rajtuk tartja”. Az eredeti elképzelés szerint a kongresszus egy védnöki testületről szavazott volna, amelynek tagjai az MPP négy alapítója – Szász Jenő, Vajna Imre, Orbán Árpád és Péter Péter –, valamint a párt tiszteletbeli elnöke, Kövér László. A testület a későbbiekben megvétózhatta volna a párt elnökségének az „alapítók szándékával ellenkező határozatait”. Sokat elárul az MPP-n belüli helyzetről, hogy az új elnököt „elfelejtették” értesíteni a helyzetről, így kisebb zavar keletkezett, amikor napirendre akarta tűzni eme utolsó határozat megszavazását. Az MPP negyedik kongresszusa ezzel a zavarral, majd a székely himnusz eléneklésével ért véget. Jelképesnek is tekinthető, hogy a résztvevők a Gondűző vendéglőben zárták ebéddel a sokak által mérföldkőnek nevezett országos tanácsot.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 17.
Európai Néppárt – Megkezdődött Bukarestben a tisztújító kongresszus
A leköszönő elnökség ülésével megkezdődött szerdán Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21., tisztújító kongresszusa, amelyen a jobbközép ernyőszervezet alelnökeként, Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
A kormányfő már korábban bejelentette: nem vállal újabb alelnöki megbízatást az EPP-ben. A miniszterelnök sajtófőnöke ezt korábban azzal indokolta az MTI-nek, hogy a kormányfőt szeptemberben ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének, és a kormányfői munka mellett erre a megbízatására kíván az eddigieknél is jobban koncentrálni.
Nem indul újabb alelnöki mandátumért a finn és az ír EPP-alelnök sem, akiket a legutóbbi kongresszus óta szintén miniszterelnökké választottak hazájukban.
Az európai jobbközép pártok ernyőszervezetének zárt ajtók mögött zajló elnökségi ülése után helyi idő szerint 15 órakor kezdődik a plenáris tanácskozás, amelyen várhatóan újabb három évre elnökké választják az EPP-t két évtizede irányító Wilfried Martenst – lévén ő az egyedüli jelölt -, és az EPP húsz év után új politikai programot fogad el.
A kongresszusra 40 ország 73 pártjának küldöttsége érkezett Bukarestbe. A küldöttek szerda délelőtt az EPP és a párt európai parlamenti frakciója által közösen szervezett A válasz: több Európa című szemináriumon vettek részt, amelyen a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió, valamint a regionális fejlesztés témakörében hangzottak el előadások a szakterületek európai biztosainak részvételével.
Az EPP kongresszusa idején a Romániában kormányzó Szociál-Liberális Szövetség szimpatizánsai (az utcán) és politikusai (a rendezvény helyszínéül szolgáló parlament épületében) magukra akasztott feliratokkal tiltakoztak az ellen, hogy a román nép által „valójában leváltott" Traian Basescu államfő úgymond „európai néppárti segítséggel" őrizte meg hatalmát.
MTI
Erdély.ma
2012. október 17.
Európai Néppárt - Szijjártó: Magyarországnak érdeke, hogy erős magyar nemzeti képviselet legyen Bukarestben - Magyarország elkötelezett az erdélyi magyar közösség támogatásában, és érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Bukarestben, amikor beszámolt a magyar sajtónak Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közötti megbeszélésről.
Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) alelnökeként vesz részt a jobbközép pártok ernyőszervezetének Bukarestben zajló tisztújító kongresszusán: ebből az alkalomból több kétoldalú megbeszélést folytatott az EPP rendezvényén résztvevő néppárti vezetőkkel.
Az RMDSZ elnökével lezajlott találkozó után Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, ez természetes párbeszéd a rendezvény egyik házigazdája és a Fidesz között, amely az EPP egyik legjelentősebb tagpártja.
Hozzátette, a két vezető örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ kisebbségi ügyekre vonatkozó javaslatai bekerültek az EPP elfogadandó alapprogramjába. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a párt készül a közelgő romániai parlamenti választásokra.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Kelemen Hunor elmondta, a választásra készülő RMDSZ elég erős ahhoz, hogy fenntartsa a magyar érdekképviseletet a bukaresti parlamentben.
"A magyar kormány tisztában van felelősségével, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a minél erősebb nemzetiségi érdekképviseletet itt, Romániában, és elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség támogatása mellett" - mondta az államtitkár.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy egy másik kétoldalú megbeszélésen Miheil Szaakasvili, Grúzia elnöke megköszönte Orbán Viktor részvételét a grúziai parlamenti választás előtti kampányában.
"A grúz emberek döntöttek, egy másik utat választottak, mint az eddigi út, ettől kezdve a soron következő grúz kormányé a felelősség, hogy milyen irányban halad tovább az ország" - tette hozzá az államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel és alkancellárral is találkozott Bukarestben. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a kiváló kapcsolatok lehetőséget teremtenek újabb határátkelők nyitására, amelyek megkönnyítik a határ mentén élők életét és a szervesen összetartozó gazdasági térségek fejlődését segítik. Orbán Viktor Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel szintén a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át - amelyek az államtitkár szerint szintén kiválóak - és megbeszélték az Európai Unió előtt álló kihívásokat.
Az MTI kérdésére Szijjártó Péter megerősítette, hogy Orbán Viktor csütörtökön mond beszédet az EPP bukaresti kongresszusán az Európai Unió perspektíváiról.
A miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látni mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a válság kezeléséhez" - mutatott rá Szijjártó Péter.
Baranyi László
(MTI)
2012. október 17.
Áttörés a kisebbségi jogérvényesítésben (Az Európai Néppárt kongresszusa)
A leköszönő elnökség ülésével kezdődött tegnap Bukarestben az Európai Néppárt (ENP) 21. tisztújító kongresszusa, amelyen újabb három évre elnökké választották az ENP-t két évtizede irányító Wilfried Martenst, és az ENP húsz év után új politikai programot fogadott el, melybe – az RMDSZ kezdeményezésére – beiktattak egy, a nemzeti kisebbségekről szóló fejezetet is.
Ezt Kelemen Hunor szövetségi elnök áttörésként értékeli. A tegnapi nap folyamán Orbán Viktor megbeszélést folytatott az RMDSZ elnökével, melynek során a magyar miniszterelnök kifejtette, keresik „a közös együttműködés lehetőségét”. Tőkés László európai parlamenti képviselő pedig azt javasolta, az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget.
Megnyílt az út A kongresszus Wilfried Martens pártelnök, Joseph Daul frakcióvezető megnyitóbeszédével, illetve Vasile Blaga és Theodor Stolojan DLP-vezető és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédével kezdődött. Az RMDSZ áttörésként értékeli, hogy az ENP kongresszusán kisebbségvédelmi célkitűzéseket iktat politikai programjába – emelte ki Kelemen Hunor, hozzátéve, a programba az RMDSZ javaslatára kerültek be az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó célkitűzések. A dokumentum több mint négyszáz cikkelye közül kettő foglalkozik a kisebbségvédelemmel és egy a hagyományos régiók szerepével. Az ENP programtervezete kimondja, hogy az őshonos kisebbségeket – amelyek nemzedékek óta ugyanazon a területen laknak, miközben az államhatárok megváltoztak térségükben – segíteni kell identitásuk, anyanyelvük védelmében. A tervezet ugyanakkor szorgalmazza, hogy az Európai Unió építse be a kötelező érvényű közösségi jogba a kisebbségek védelmét. „Ez áttörés, hiszen az Európai Néppárt, általában az Európai Unió intézményei és politikai családjai nem foglalkoztak a kisebbségvédelemmel. A kisebbségek hozzájárultak az európai konstrukcióhoz, államalkotó tényezőknek kell őket tekinteni, és fontos, hogy az EU szintjén előbb-utóbb megszülessen egy olyan keretszabályozás, amely az őshonos kisebbségek számára identitásuk megőrzését garantálja. Az uniónak kötelezővé kell tennie bizonyos kisebbségvédelmi normákat a tagállamok számára. Ezért tartjuk áttörésnek (az ENP célkitűzését), mert így remény van rá, hogy ez a kérdés az európai intézményekben napirendre kerül” – magyarázta.
Kisebbségvédelemre a békedíjat A kongresszusra 40 ország 73 pártjának küldöttsége érkezett Bukarestbe, őket a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség szimpatizánsai (az utcán) és politikusai (a rendezvény helyszínéül szolgáló parlament épületében) fogadták, magukra akasztott feliratokkal tiltakozva az ellen, hogy a román nép által „valójában leváltott” Traian Basescu államfő úgymond „európai néppárti segítséggel” őrizte meg hatalmát. A küldöttek tegnap délelőtt az ENP és a párt európai parlamenti frakciója által közösen szervezett A válasz: több Európa című szemináriumon vettek részt, amelyen a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió, valamint a regionális fejlesztés témakörében hangzottak el előadások. A szemináriumon felszólalt többek között Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki kifejtette: a hátrányos helyzetű régiók felemelésében jó eszköz az unió kohéziós politikája. Példaként Székelyföldet említette, hozzátéve, hogy a regionális politika sikeréhez a regionális kisebbségek jogainak garantálása is szükséges, hogy a gazdasági célkitűzések ne bukjanak el etnikai, társadalmi feszültségeken. Tőkés László a vita után rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette, javasolni fogja, hogy az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget annak elismeréséül, hogy a kontinens békéjéhez a kisebbségek felelősségteljes politizálása is hozzájárult. Kifejtette: az európai kisebbségek is hozzájárultak a Nobel-békedíjhoz, hiszen az esetek többségében békés politikai küzdelemmel próbálják jogaikat érvényesíteni. Mint mondta: ez különösképpen jellemző a romániai magyarságra, amely még a háborús időkben sem ragadtatta magát erőszakos cselekményekre. „Megbékélést szeretnénk a románokkal és a magyar politikai közszereplőkkel, sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Bár a 2009-es európai parlamenti választás jó példája volt annak, hogy sikerülhet összefogni: ezáltal jutottunk be hárman az EP-be, és ennek az együttállásnak is nagymértékben köszönhető, hogy az ENP kongresszusán a programba bekerülhet néhány olyan paragrafus, amely az őshonos európai kisebbségekkel és a regionális kisebbségek ügyével foglalkozik, és ezzel elindul a kisebbségi kérdés az uniós jogi kodifikáció útján” – mondta Tőkés László.
Szorosabb együttműködést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszélésén Orbán Viktor üdvözölte, hogy az ENP elfogadta az RMDSZ kisebbségvédelemre vonatkozó javaslatait az alapprogram módosításakor. Kelemen Hunor a parlamenti választások előkészületeiről tájékoztatta Orbán Viktort, hangsúlyozva, 2013-ban olyan rendkívüli horderejű változásokra készül a romániai törvényhozás (alkotmánymódosítás, régiók átszervezése), amelyek teljes mértékben szükségessé teszik a romániai magyar érdek-képviseleti szövetség jelenlétét a parlamentben. „Számunkra létszükséglet a parlamenti jelenlét” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Erős parlamenti képviselete van az erdélyi magyarságnak Bukarestben, az RMDSZ stabil politikai hátteret biztosít” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, „az RMDSZ-szel keressük a közös együttműködés lehetőségét”. Magyarország változatlanul elkötelezett a határon túli magyar közösségek felé – jelentette ki a magyar kormányfő, aki a kétoldalú találkozó során Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről tájékoztatta az RMDSZ elnökét. Közös érdeke mind az RMDSZ-nek, mind a Fidesznek, hogy a romániai belpolitikába ne térjenek vissza a régi, rossz politikai reflexek – értettek egyet a felek. Orbán Viktor egyébként ma mond beszédet az ENP-kongresszuson, melyben – Szijjártó Péter tájékoztatása szerint – a miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látnia mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a kezeléséhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 18.
Orbán Viktorral folytatott megbeszélést Kelemen Hunor
Kétoldalú megbeszélést folytatott szerdán, Bukarestben, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a romániai, őszi parlamenti választások előkészületeiről tájékoztatta Orbán Viktort – áll az RMDSZ tájékoztatójában. Kihangsúlyozta, 2013-ban olyan rendkívüli horderejű változásokra készül a romániai törvényhozás, amely teljes mértékben szükségessé teszi a romániai magyar érdekképviseleti szövetség jelenlétét a Parlamentben. „Sor kerül az alkotmány módosítására, valamint a régiók átszervezésének kérdése is ismét terítékre kerül. Ezek olyan sarkalatos kérdések, amelyekben a romániai magyar nemzetközösség szempontjait nem lehet kimondatlanul hagyni. Számunkra létszükséglet a parlamenti jelenlét” – mondta az RMDSZ elnöke.
„Erős parlamenti képviselete van az erdélyi magyarságnak Bukarestben, az RMDSZ stabil politikai hátteret biztosít” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, „az RMDSZ-el keressük a közös együttműködés lehetőségét”. Magyarország változatlanul elkötelezett a határon túli magyar közösségek fele, jelentette ki a magyar kormányfő, aki a kétoldalú találkozó során Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről tájékoztatta az RMDSZ elnökét. Közös érdeke mind az RMDSZ-nek, mind a FIDESZ-nek, hogy a romániai belpolitikába ne térjenek vissza a régi, rossz politikai reflexek – értettek egyet a felek.

Krónika (Kolozsvár)
2012. október 18.
Az Európai Néppárt kongresszusa Bukarestben
"Újabb nyelvi, kisebbségi jogokat kívánunk a következő esztendőkben törvénybe iktatni"
Az Európai Néppárt (EPP) tegnap reggel 9 órakor kezdődött kongresszusán Vasile Blaga, Wilfried Martens, Joseph Daul, Kelemen Hunor, Theodor Stolojan és az EPP főtitkára, Antonio Lopez-Istuuz mondott üdvözlőbeszédet a küldöttek előtt.
Kelemen Hunor a hazai belpolitikai helyzetről beszélt és azokról a kihívásokról, amelyek előtt a romániai társadalom áll.
– Amikor kormányon voltunk, felelősen nehéz intézkedéseket hoztunk meg, és ezeknek megvannak már az eredményei, amelyeket nem szabad kockára tenni később, mert az embereknek a lemondása, áldozata árán jöttek létre ezek. Ezt az áldozatot nem szabad eljátszani. A választások után Romániában alapvetően három-négy területen komoly reformokra van szükség: az első az alkotmány, hisz 23 év után, főleg 2007 után nagyon pontosan látszanak azok a repedések, ahol az alkotmány már nem működik, ahol az alkotmányos berendezkedésen javítani kell, ahol konfliktusok vannak az intézmények között, és általában a rendszer hibái kiütköznek. Egy olyan reformra van szükség, amely a fejlesztési régiókat újragondolná, mert a fejlesztési régiók ebben a formában nem képesek ellátni azokat a feladatokat, amelyekért megszülettek és az Európai Uniós források lehívása a 2014-2020 közötti ciklusban nem lesz javítható ebben a struktúrában. A kisebbségi jogok területén 23 év alatt történtek előrelépések, bár a ritmus lassúbb, mint amire mi számítottunk, ezen kell javítani, és újabb nyelvi, kisebbségi jogokat kívánunk a következő esztendőkben törvénybe iktatni és gyakorlatba ültetni – mondta az RMDSZ elnöke, aki a Népújságnak kijelentette, az EPP alapdokumentumába bekerül a kisebbségi fejezet, az őshonos kisebbségeknek a védelméről egy általános megfogalmazás, "ami minden bizonnyal hatással lesz a román politikumra – nem holnaptól, nem holnaputántól, de a következő esztendőkben igen".
(antalfi)
Kelemen Hunor az állam- és kormányfők találkozóján
Az EPP-kongresszus plenáris ülése előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő találkozott a magyar sajtó képviselőivel. A szövetségi elnök politikai szempontból is jelentősnek nevezte az eseményt, mert 20 év után először módosítja az alapprogramot a Néppárt, és ebben az alapprogramban megtalálhatók az RMDSZ javaslatai is. Ezek a javaslatok a kisebbségvédelemre és az őshonos kisebbségekre vonatkoznak, mondta az elnök, hozzátéve, hogy ez egy hosszú, másfél éves munka eredménye: az RMDSZ ezt rendkívüli áttörésnek tekinti.
Kelemen szerint azért is rendkívül fontos ez a bukaresti kongresszus, mert az RMDSZ a Néppárt teljes támogatását élvezi, ami nem elhanyagolható körülmény a közelgő választások tekintetében. Elmondta, hogy kedden hosszabb beszélgetést folytattak Wilfried Martensszel, akit tájékoztattak a romániai belpolitikai helyzetről, az RMDSZ helyzetéről, kilátásairól és azokról a kihívásokról, amelyekkel Románia szembesül 2013-tól, a választásokat követően. – Azt gondolom, az RMDSZ számára sem érdektelen, hogy a Néppárt milyen üzenetet fogalmaz meg. Csütörtökön lesz egy közös sajtótájékoztatónk Wilfried Martens elnök úrral, ahol elmondja a Néppárt üzenetét, és amely a parlamenti képviselet fontosságáról, folytonosságáról fog szólni és arról, hogy a kisebbségek védelmében az RMDSZ milyen szerepet játszott az elmúlt esztendőkben. A felvidéki magyarok helyzetéről beszélgettek a Magyar Közösség Pártja elnökével, illetve délután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkoztak, más kétoldalú találkozókra is sor került, este pedig az állam- és kormányfők találkozóján vett részt házigazdaként Vasile Blagával együtt.
Oda kell figyelni a romániai magyarságra!
Borbély László az RMDSZ számára is történelmi pillanatnak nevezte a kongresszust, egyrészt mert társszervezőként lehet itt, és a legmagasabb szinten lehet ott olyan találkozókon, ahol 16 államelnök és miniszterelnök lesz jelen, másrészt pedig lehetősége adódik elmondani a romániai magyarságot érintő problémákat. – Nagyon érdekel mindenkit, hogy mi lesz a választásokon, hogy mi az RMDSZ álláspontja azzal kapcsolatban, ami az utóbbi hónapokban történt Romániában, és ezért kihasználjuk ezt az alkalmat, hiszen több testvérpárt elnökével, alelnökével fogunk találkozni – mondta.
Leglényegesebb üzenetnek nevezte, hogy oda kell figyelni a romániai magyarságra, oda kell figyelni arra, hogy a romániai magyarságnak egységes és erős parlamenti csoportja legyen a választások után.
– Nagyon lényegesnek tartom, hogy az RMDSZ-t nemcsak elfogadják és támogatják, hanem azt is elismerik, hogy az RMDSZ 93 óta a legrégebbi romániai politikai alakulata a Néppártnak a Parasztpárt mellett. Mi ott vagyunk, és nem váltottunk színt, ahogy más pártok tették körülöttünk, és ez nemcsak stabilitást jelent, hanem azt, hogy az EPP és Martens elnök is támogatásáról biztosított. Ez azt is jelenti, hogy az RMDSZ-t figyelembe veszi nemcsak Románia politikai élete, hanem az Európai Parlament is, ahol eldöntik, hogy mi lesz Európában a következő néhány évben.
Keretszabályozás az őshonos kisebbségek ügyében
Winkler Gyula az RMDSZ által megfogalmazott és az EPP alapprogramjába belefoglalt javaslatokat ismertette. – Az új alapprogramját fogadja el az Európai Néppárt, 20 év után először módosul ez a program, tehát jelentős eseményről van szó. A régi programot 1992-ben fogadták el, amikor az Európai Unió, Kelet-Európa és a Balkán is másként nézett ki, mint ma. A mi szempontunkból az elmúlt három év munkája most érik be, mert olyan kisebbségi kitételek kerültek be a Néppárt programjába, amelyek egyrészt meghatározzák az őshonos, államalkotó kisebbség fogalmát és azt, hogy mit jelentenek az új, migráns kisebbségek, például a kínai közösségek. Meghatározza tehát az őshonos kisebbség fogalmát és azt, hogy Európai Uniós szintű keretszabályozás szülessen meg az etnikai őshonos kisebbségek ügyében, amely kötelező érvényű legyen a tagállamok számára. Ez nem más, mint amit az EP-képviselők és maga az RMDSZ az európai parlamenti választási programjában vállalt. Ez természetesen csak egy köztes lépés, hiszen akkor mondhatjuk, hogy elértük ezt a célkitűzést, amikor az Európai Unió fog egy ilyen keretrendelkezést megvitatni és elfogadni. Viszont nyilván, tudva azt, hogy az Európai Néppárt a legnagyobb, legbefolyásosabb mind az Európai Parlamentben, mind az Európai Bizottság szintjén, úgy gondoljuk, jelentős lépés, ami a kongresszuson történik, és közelebb hoz céljaink megvalósításához, jelentette ki Winkler Gyula.
Mózes Edith
Erősebb gazdasági és politikai integrációt sürget az Európai Néppárt
Az Európai Néppártot (EPP) összetartó európai értékek, a gazdasági válság negatív hatásait enyhítő intézkedések meghozatala, a régiók közötti különbségek áthidalása, az innovatív vállalkozások támogatása, munkahelyteremtés, Európa versenyképességének növelése, a fiatalok körében a munkanélküliség csökkentése – ezek voltak azok a témák, amelyekről az EPP kongresszusának tegnap délutáni, első plenáris ülésén a felszólalók szinte kivétel nélkül fontosnak tartottak hangsúlyozni.
A plenáris ülést a házigazda szerepet vállaló Demokrata-Liberális Párt elnöke, Vasile Blaga és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyitotta meg. Vasile Blaga megtiszteltetésnek nevezte, hogy Bukarestben szervezhették meg e fontos politikai rendezvényt. Hangsúlyozta, Európa gazdasági fellendülésére szükség van, ebben pedig fontos szerepet játszhat az Európai Néppárt politikai programja, cselekvési tervei. Beszélt a pártot egységben tartó értékekről – a család, szolidaritás, felelősség, az emberi méltóság tisztelete, a szubszidiaritás elve – és utalt a régiók, államok közötti egyenlőtlenségek, egyensúlyhiány áthidalásáról, a populista pártok térnyerésének veszélyeiről.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RMDSZ és az általa képviselt romániai magyarság nevében köszöntötte a küldötteket. Hangsúlyozta, a kommunizmus bukását követően az RMDSZ az első pillanattól az európai, az euroatlanti integráció és a demokratikus jogállam értékeinek elkötelezett híveként van jelen a romániai politikai életben. Az elmúlt évek gazdasági válsága kapcsán kijelentette, a PDL–RMDSZ- kormány két és fél év kormányzás alatt úgy hajtotta végre a legszükségesebb reformokat, hogy az ország polgárai a gazdasági válság hatására sem fordítottak hátat Európának. "Mi itt Romániában nem kívánunk elszigetelődni, és bízunk abban, hogy európai jövőnk jóban és rosszban is közös. Tudjuk, hogy az Európai Uniónak és azon belül az Európai Néppárt vezetőinek azonos gazdasági és politikai-társadalmi kihívással kell szembenézniük. Tudjuk azt is, hogy országaink külön-külön nem boldogulnak. Nem lehetnek egyesek nyertesek, míg a többség vesztes, leszakadó, elmaradó. Ezért bátran és meggyőződéssel mondom: nem kevesebb, hanem több Európára van szükségünk, több együttműködés hozhatja meg társadalmaink számára a sikert, a szoros és felelős integráció vezethet ki a válságból!" – tette hozzá. Az RMDSZ elnöke szerint "hosszú távon erős, hatékony föderális Európára van szükség, olyan Európára, amelyben a sokszínűség, a többnyelvűség, a kultúrák közötti párbeszéd és tolerancia lesz a meghatározó, amely a szabadságra, az emberi méltóságra és a közös felelősségre épít. Egy erős, föderális Európai Unióban vagyunk érdekeltek, mert csak egy ilyen szövetség tud megvédeni bennünket a gazdasági válság súlyos következményeitől" – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az erős, föderális Európa erős Romániát és benne egy erős magyarságot jelent, amely azt szeretné, hogy nemzeti identitáshoz kötődő kérdésekben saját maga dönthessen.
Az EPP elnöke, Wilfried Martens Románia erőfeszítéseit méltatta, amelynek köszönhetően az ország elfoglalta az őt megillető helyet az EU-ban, hangsúlyozva, hogy a történelmi eredményeket nem szabad veszélybe sodornia egyetlen politikai szereplőnek sem. "Az EPP nem tűri el az európai értékek, a jogállamiság elleni támadásokat senki részéről" – jelentette ki Martens. A gazdasági válság hatásainak leküzdését nevezte a legnagyobb kihívásnak, megoldásnak pedig "az erősen gazdasági és politikai integrációt", ami a jólét és biztonság alapját képezi Európában.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)