Egy hétig a kasza, kapa mellett…
Kilenc-tíz magyarországi fiatalt várnak a jövő héten a Nyárádmentére. A nagyvárosi fiatal értelmiségiek egy hétig a nyárádmenti gazdák életét élik, hajnalban kelnek, naphosszat dolgoznak a mezőn, rendezik az állatokat, saját bőrükön tapasztalják meg, mennyi fáradságos munka áll az asztalunkra kerülő élelem mögött. A Vidék Kaland című programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először, célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, a vidéki gazdák mindennapi életét. A térség a Nyárádmente Kistérségi Társuláson keresztül kapcsolódott be a programba, amelynek részleteiről Antal Zoltán ügyvezetővel beszélgettünk.
– Tudomásom szerint nem először fogadnak magyarországi fiatalokat a vidéki gazdák…
– Tavaly volt az első alkalom, amikor a Nyárádmente bekapcsolódott a Vidék Kaland programba. Ez egy többéves program, amit a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége szervez, a legelején, az első két- három évben csak Magyarországon, azután kiterjesztették a Székelyföldre, majd tavaly a Nyárádmente is bekapcsolódott. Tavaly öt fiatalt, úgynevezett kalandort vártunk Magyarországról, mind budapestiek voltak, idén 9-10-en vesznek részt.
– Hogyan zajlik a munka?
– A fiatalok eljönnek, és egy hétig részt vesznek a nyárádmenti gazdák mindennapjaiban, úgy, hogy a gazdák lehetőleg semmit ne változtassanak a napi programjukon, a teendőiken. Ha reggel 5-kor kezdik a munkát, a kalandor is velük kel, azt eszi, amit a háziak, azt a munkát végzi, amit ezek az emberek. Mindig hangsúlyozzuk a gazdáknak, hogy ezek a fiatalok nem vendégek, a programnak csakis úgy van értelme, hogy ha ez idő alatt ugyanaz történik a gazdaságban, mint általában. A programnak valójában turisztikai üzenete is van, az életmód, ami a Nyárádmentén a félreeső falvakra jellemző, túlmutat a mezőgazdasági tevékenységen, azon, hogy a vidék arra való, ahogyan ezelőtt negyven évvel meghatározták, hogy a városnak élelmiszert biztosítson. Régóta többet jelent. Ökológiai, esztétikai értéket, ahol csendre lelnek azok, akik az urbanizálódott világban élik mindennapjaikat, normális emberi kapcsolatokat lehet megélni, szomszédságot, ami városon teljesen elhalt. Ezek az emberek idejönnek egy hétig önkéntesen, túljelentkezés esetén felvételiznek azért, hogy ők legyenek azok, akik a gazdák mellett eltölthetnek egy hetet. 18-35 év közötti fiatalok, akik érdekes módon zömében értelmiségiek, már sok mindent megvalósítottak az életben, például van köztük tőzsdei kereskedő, aki rengeteg mindent megtapasztalt, de ezt még nem.
– Milyen benyomásokkal távoznak a fiatalok?
– Nagyon élvezik, 70-80 százalékuk visszajön családostól mint turista, és emiatt a Nyárádmente szempontjából turisztikai projekt is, hiszen elviszik a hírét a vidéknek. Valójában őket a kíváncsiság vezérli. Ez számukra túlélőprogram, ami ma divatos, egy igazi valóságshow. Én azt mondom, ez az igazi valóságshow, a paraszti valóság mindennapjai. Minden egyéb, amit látunk a televízióban, meg van rendezve. Itt ha valaki próbál valamit megrendezni, azonnal lefújjuk. Ezek a fiatalok arra kíváncsiak, hogy képesek-e túlélni itt egy hetet. Számítógép mellett éljük az életünket, nem mozgunk eleget, nem tudják, honnan származik az egészséges élelmiszer, ami még elérhető, nem ismerik ennek az előállítási folyamatát. Csak hallják, hogy ezt kellene fogyasztani. Ezért minden olyan fiatalnak ajánlom, aki nagyvárosban él, elszakadva a vidéki valóságtól: egy hetet az életéből szánjon erre.
– Mennyire vevők erre a nyárádmenti gazdák?
– Próbálunk folyamatosan új gazdákat is bevonni, de sajnos, vonakodnak ettől, nem szeretik a kamerát, a fényképezőgépet, rögtön mindenki át akar öltözni és mást mutatni, mint ami valójában. Nem értik, hogy úgy értékes ez az életforma, ahogy van, és úgy érdemes bemutatni. Az itt töltött idő alatt minden egyes nap médianyilvános, a szervezők stábja állandóan filmez. Egy-két nap múlva feloldódnak, megbarátkoznak a kamerával is, és valójában nekik is új élmény, hiszen a mindennapi mezőgazdasági munka, piacozás mellett megtapasztalják, milyen a média világa.
– Igyekeztetek inkább a félreeső falvakban élő gazdákhoz irányítani a fiatalokat?
– Van ilyen is, olyan is. Például bekapcsolódott a programba a nyárádszeredai tejfeldogozó tulajdonosa, Csizmadia György, akinek rendkívül szerteágazó a tevékenysége: a tehéntartástól a tejfeldolgozásig és a tejtermékek előállításáig, értékesítéséig. Ugyanakkor vannak csíkfalvi gazdáink, többnyire zöldségesek, és idén jelentkeztek a remetei gazdák, juhászok, szarvasmarha-tartók, mindhárman kint élnek a természetben, eléggé vad helyen. Tehát az ide érkező fiatalok, a tőzsdei kereskedő, a teológus, a közgazdász elhagyja a nagyvárost, kiköltözik egy hétre a Bekecs-oldalba, a medvék közé, ott alszik, ott eszik, úgy tisztálkodik, ahogyan a lehetőségek engedik, hajtja a teheneket. És mindezt szívesen teszik.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Zárlat a közszolgálati televíziónál
Az adóhatóság zárolta a Román Televízió (TVR) és a bukaresti felszíni tömegközlekedést biztosító RATB bankszámláit, miután ezek jelentős adósságot halmoztak fel az állammal szemben. Az adóhatóság keddi közlése szerint a TVR-nek ¬összesen mintegy 700 millió lej adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. A RATB szintén kedden közölte, hogy adóssága eléri a 272 millió lejt.
Az adóhatóság azt is bejelentette, hogy a következő időszakban hasonlóan jár el a többi nagy adózó vállalattal szemben, amelyek tartozást halmoztak fel az állami költségvetéssel szemben.
A számlazárolást annak függvényében rendelik el, hogy mennyire régiek a tartozások. A közszolgálati televízió igazgatótanácsa kedden eldöntötte, augusztus 1-től bezárják az intézmény hírcsatornáját, a TVR Newst, és csökkentik a vezetőségi funkciók számát különböző részlegek összeolvasztása révén. A TVR vezetősége azt szeretné, hogy a kormány engedje el az állammal szembeni adósságot, szerintük csak így menekülhet meg a csődtől a nagy múltú intézmény.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem alszanak a fiúk…
Csáky Zoltánnak van, amit olvasnia
Csáky Zoltán, az ismert Duna tévés szerkesztő, riporter nemrég Baróton járt, ahol A Jóisten politikája című könyvét mutatta be a közönségnek. Az alkalomból villáminterjút készítettünk vele.
– Mivel tölti szabadidejét?
– Teniszezem, úszom, aztán van egy hatalmas nagy cseresznyefám, melynek termését nem hagyom kárba menni: összegyűjtöm, és főzök belőle minden évben úgy 10–15 liternyi nagyon finom, 51 fokos cseresznyepálinkát.
– Milyen gyakran jár Erdélyben?
– Mondhatni elég gyakran, legutoljára többek között elmentem Bukarestbe is, kivenni a 400 oldal terjedelmű szekus-dossziémat.
– Tudta, hogy megfigyelték?
– Tudtam, hogy követve voltam, de azt nem, hogy ennyire aprólékosan: 1981 márciusától 1987-ig a marosvásárhelyi lakáso­mon be volt építve a telefonba a lehallgató poloska, de követtek Hargita és Kovászna megyében is, mondjuk az már akkor furcsának tűnt, hogy amikor kiszálláson voltunk, mindig ugyanabba a szállodába, ugyanabba a szobába tettek...
– Megtudta, hogy kik jelentgették?
– A dossziémból egyetlenegy feljelentő nevét sem satírozták ki…
– Van akkor, amit most olvasnia…
– Hát van, benne vannak az akkori, Sütővel való beszélgetéseim is, benne van az, hogy Cselényi Laci (korábban a Duna TV elnöke – szerk.), aki korábban elment Magyarországra mint én–, mikor 1985 augusztusában meglátogatott, 22 óra 5 perctől ült nálam 22 óra 15 percig, de nem tudtak lehallgatni, mert a szomszéd szobába mentünk, és abban a szobában, ahol a lehallgató volt, éppen sírt a gyermek. Még az is le van írva benne, hogy utána a feleségem, Emőke ételrecepteket osztott meg az anyósával a telefonon…
– Hogy szerzett tudomást a dossziéról?
– Bodor (Bodor Pál – szerk.) hívta rá fel a figyelmemet, utána pedig Zsejke lányom, aki most a Freedom House-nál van Amerikában, és érdeklik a kisebbségi kérdések, ő mondta: apa, menj, és kérd ki a dossziédat… Eddig nem volt időm Bukarestbe elmenni, most április elején elmentem: meglepetés volt, hogy végig románul leveleztem, beszéltem míg intézkedtem az ügyben, aztán mikor kézhez kaptam az iratcsomót, az illető, aki ideadta, magyarul szólalt meg, és még jó utat is kívánt nekem, merthogy mondtam, sietek, kell utaznom vissza Magyarországra. Azt is tudta! Megdöbbentett a dolog, lám-lám, nem alszanak a fiúk…
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Családsegítők Sepsiszentgyörgyön 1.
Több mint húsz éve működik Sepsiszentgyörgyön családsegítő tevékenység. Papp Adolf, a Pro Nobis Egyesület elnöke és felesége, Balázs Réka Step by Step alternatív oktatásban képzett tanítónő, mindketten családterapeuták és mentálhigiénés szakemberek. Az idei Házasság hete rendezvényen több témában is előadást tartottak. Ennek folytatásaként kértem fel őket beszélgetésre.
Minden mindennel összefügg
– Hogyan lesz valaki családterapeuta?
Papp Adolf: Én a családterápia fogalmával 1992-ben találkoztam, akkor olvastam róla egy szaklapban. 1994-ben alkalmam volt részt venni egy családterápiás világkonferencián, amelyet Budapesten szerveztek, s itt találkozhattam Böszörményi-Nagy Ivánnal. Így kezdődött... Már egyetemi éveim alatt foglalkoztatott, vizsgadolgozatom témája az volt, hogyan viszonyulnának a sepsiszentgyörgyiek egy családsegítő központhoz. Van-e erre szükség, s ha igen, akkor hányan, kik vennék inkább igénybe? Egy háttérkutatás eredménye szerint a megkérdezetteknek 95 százaléka igénybe venné, de nem szívesen menne el.
– Ez elbátortalanított?
– Jaj, nem. Én nagyon hittem ebben. Létre is hoztuk a családsegítő szolgálatot, amelyet én kezdeményeztem 1996-ban. Nyilván, több kollégával – nem is tudom pontosan, hányan, de több mint tízen voltunk – és sok közös munkával. A családsegítést a Famterra Alapítvány égisze alatt kezdtük, amit az önkormányzat helyiséggel és morálisan is támogatott, emellett S. O. S. telefonszolgálatot is indítottunk. Nagyon sok emberrel foglalkoztunk annak idején. Aztán úgy éreztem, tovább kellene képeznünk magunk ezen a területen. 1998-ban dr. Székely Ilona és dr. Tarján Emőke indított mentálhigiénés képzést, azt hiszem, az elsőt Erdélyben. A csapat jó néhány tagjával és Rékával, a feleségemmel beiratkoztunk. Mi voltunk az egyedüli házaspár a csoportban. 2000-ben befejeztük, s akkor néhányunkat felkértek, hogy folytassuk a családterápiás képzéssel. Nagyon hálásak vagyunk dr. Székely Ilonának, aki Amerikában végezte tanulmányait, és több mint 40 év családterápiás munka után visszajött Magyarországra és Erdélybe, hogy nagyra becsült tudását megossza, átadja nekünk.
– Mi ragadott meg ebben az irányzatban titeket?
P. A.: Részemről a rendszerelméleti megközelítés: a család egy rendszer, minden mindennel összefügg: minden egyes családtag viselkedése összefügg az egész rendszerrel. Balázs Réka: Engem pedig a mélysége fogott meg, hogy az egyéni fejlődést összefüggésbe hozza a párkapcsolati fejlődéssel és a családi rendszer fejlődésével. Tehát hogy az egyéni fejlődés nagyon meghatározza azt, hogyan viselkedünk egy családban. Beás a gyökerekhez. Ha nem nézzük meg a gyökereinket, elég nehéz a lombkoronát fejleszteni.
P. A.: Ez az egyéni fejlődés ötvözi a családot, a család meghatározza teljes egészében a gyermek egyéni fejlődését. Az, hogy milyen a családi rendszer, eldönti, hogy a gyermek milyen lesz, és milyen családi rendszert fog létrehozni. Továbbá azt is, melyek lesznek azok a rendszerek – munkahelyi, csapat, közösség stb. –, ahol el fog helyezkedni, ahol meg kell állnia a helyét. Ugyanarra a mintára épül... Mind a ketten letettük a záróvizsgát Budapesten, Réka 2005-ben, én 2006-ban. Beosztottuk... 2003-ban létrehoztam a családterápiás központot, és ettől errefelé még komolyabban indult el a munka. – Nehéz volt a kezdet?
P. A.: Nagyon nehéz volt, mert olyan új dolgot, új szolgáltatást hoztunk, amire addig nem volt példa, csak a filmekből ismerték az emberek. Sok volt az ellenállás.
B. R.: Nálunk az a hagyomány, hogy a problémákat a családon belül kell megoldani. Inkább belerokkannak, mint hogy segítséget kérjenek. Igazából ez volt az ellenállás. Minden családot nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadtunk, mert éreztük, hogy nagy bajban vannak. Sajnos, nagyon sokan azt választották, hogy inkább elválnak, inkább háborúznak, mintsem segítséget kérjenek. Legtöbb esetben nálunk a családi probléma szégyen. Legyen az alkoholfüggőség, agresszió vagy egyéb…
P. A.: A legtöbb esetben úgy jöttek, hogy „voltunk akupunktúrán, voltunk jósnőnél, voltunk ügyvédnél, a válási papírok már elő vannak készítve, de gondoltuk: egy utolsó lehetőségként kipróbáljuk a családterápiát is”.
– Januárban elhangzott, hogy az esetek 70 százalékában tudtatok segíteni. Mennyire működnek együtt ez emberek ilyen esetben? Beleadnak mindent a helyzet javítására, vagy várják, akár a fuldokló, hogy valaki kimentse őket?
B. R.: Minden család teljesen egyéni eset, külön univerzum... Ez attól is függ, hogy mennyire régi a probléma, amivel érkeznek. Mert minél hamarabb lépnek, annál gyorsabban egyensúlyba lehet hozni a családi rendszerüket. Minél régebbi a gond, annál hosszabb időt vesz igénybe. Vannak családok, ahol 5–10 találkozással már helyreáll a családi rendszer működése. Van olyan eset is, ahol két év kell hozzá. És az is meghatározza, mennyire mélyek a sebeik, milyen fájó pontokkal érkeznek az egyéni fejlődésükből, a párkapcsolatból, hol akadtak el...
P. A.: És milyen erőforrásokkal, milyen mintákkal rendelkeznek.
B. R.: A problémamegoldó képességünk is tulajdonképpen tanult. Azt, amit a szüleink meg tudtak oldani, mi is simán megoldjuk. Ott akadunk el, ahol a szüleink elakadtak.
Kérdezett: Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évfordulóra készülve
Olvasói levél
Szeptemberben lesz 65 éve annak, hogy a romániai – így a háromszéki – földművelő gazdákat kollektív gazdaságokba kényszerítették, olyan terrorintézkedésekkel, annyira semmibe véve a legelemibb emberi méltóságot, ami példa nélküli Románia történelmében. Szervezetünk, a volt politikai foglyok és a kommunizmus áldozatainak érdekeit és emlékezetét képviselő Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete ebből az alkalomból egy tudományos, dokumentumértékű kiadványt készül kiadni. Ennek támogatására és dokumentálására kérjük az érintetteket, illetve ezek leszármazottait. Küldjenek el címünkre (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác utca 2. szám) – vagy hozzák be – azokat a még meglévő korabeli fényképeket és írott dokumentumokat (jegyzőkönyvek, törvényszéki ítéletek, a CNSAS által kiadott bizonyítékok stb.), amelyek kellő hangsúllyal igazolhatják egy kíméletlen rendszer bűneit. Ezeket, miután róluk fénymásolatot készítünk, visszaadjuk.
Ugyanakkor tisztelettel kérjük mindazokat, akik jogosultként az 1990/118-as törvény előírta kárpótlásban részesülnek (ez júliustól megduplázódott), hogy támogassák szervezetünket az évi tagdíjjal vagy adománnyal.
Török József elnök
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tőkés László európai parlamenti képviselő tusványosi reményei
Szívesen visszavinné a tábort a kezdeti rendszerváltoztató szemlélethez, ugyanakkor félti a hazai magyar politikai pluralizmust az egységteremtési kényszertől. Tőkés László püspökkel, európai parlamenti képviselővel beszélgettünk az idei Tusványoshoz fűzött reményeiről.
– A nevétől nem függetleníthető eseményekre való negyedszázados emlékezések áradatában milyen helyet foglal el önben a Tusványos-élmény? Tekintve, hogy a tábor elmaradhatatlan résztvevői, Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt annak meghatározó felszólalói, tematizálói közé tartozik.
– Mindenekelőtt különbséget kell tenni a tábor bálványosi, illetve tusnádfürdői időszakaszainak szerepe és súlya között. A kezdeményezés kezdetben betöltötte azon célkitűzését, hogy a magyar–román közeledés és az erdélyi, illetve Kárpát-medencei magyarság elsőrendű fontosságú műhelyévé váljon. Utóbb azonban bizonyos mértékig áldozatul esett a különböző politikai változásoknak, változott a jellege, veszített a súlyából – gondolok itt elsősorban magyar–román párbeszéd dimenziójára, amely mára már szinte teljesen kimaradt a tábor életéből –, ezzel párhuzamosan pedig a magyar nemzetpolitika műhelyévé alakult át. Megannyi közismert fontos változás, nemzetpolitikai intézkedés eredője volt, majd Orbán Viktor személye vált a tábor legfőbb márkanevévé, jellemzőjévé. Ez a folyamat tavaly tetőzött, amikor a híres „illiberális” beszéd révén Tusnádfürdő bevonult a nemzetközi politika által is nyilvántartott fontos helyszínek közé. Jelenleg útkeresés stádiumában van a tábor, esély van rá, hogy magára talál, de fennáll annak veszélye is, hogy elveszíti jelentőségét a Kárpát-medencei politikai életben.
– Ön milyen utat szánna a tábornak a jelenlegi aktuálpolitikai-gazdasági-társadalmi körülmények között?
– Jó református módjára visszamennék a kezdetekhez. Ha a reformáció visszanyúlt az őskeresztyén gyökerekhez, annak analógiájára visszatérnék a rendszerváltoztató szellemiséghez, amely lehetővé tette a demokratikus és nemzetpolitikai rendszerváltást. Sajnos jelenleg túl sok az aktuálpolitikai szempont és taktikázás, ezért nehezen tudunk vállalni bizonyos értékeket, amelyekről egészen másképp vagyunk kénytelenek beszélni, ha hatalmon van a Fidesz, és másként, ha ellenzékben. A kormányzati szerepe persze előnyt jelenthet, ha jól használják a rendelkezésre álló eszközöket. A romániai alapítók táboráról beszélve meg kell állapítanunk, hogy meglehetősen gyenge lábon állunk, de önkritikánkat ki kell egészítenünk azzal, hogy a romániai magyar érdek- és közképviseletet kisajátító RMDSZ is dögrováson van, ez pedig egyensúlyhiányt idéz elő a táborban. Akár a hiányával is, hiszen érdemi módon az idei táborban sincsenek jelen. A romániai magyar politikacsinálás és az anyaországi politikum így nagy egyensúlyhiánnyal és fajsúlybeli különbségekkel kénytelen szervezni az idei tábort.
– Az ideálistól elkanyarodó pályaív mentén mi lehet az idei tábor legfontosabb hozadéka, üzenete?
– Az európai politika és a magyar nemzetpolitika viszonylatában egyaránt érdekes és izgalmas fejleménynek ígérkezik, hogy nemzetköziesedett, erőteljes európai dimenziót nyert a politizálásunk, a táborjárásunk. Ma már nem zárkózhatunk be a Kárpát-medencébe, s akár a határok fölötti nemzetegyesítés politikája is partikulárisnak tűnik ahhoz képest, hogy mennyire globalizálódott a politikum. Budapest és Bukarest mellett útkeresésünk meghatározó helyszínévé nőtte ki mára magát Brüsszel. A gazdasági kérdések, a bevándorlás kérdésének kezelése a magyar politikai és nemzetpolitikai gondolkodást és törekvéseket is egyre inkább európai dimenzióba helyezik át. Ezt a vonulatot erősíti Orbán Viktor és a magyar kormány néhány további meghatározó tisztségviselőjének jelenléte is ezt hivatott képviselni és nyomatékosítani a tusnádfürdői táborban.
– Miután a román–magyar és a romániai magyar–magyar viszony tábori párbeszédének ügye zsákutcába került, a magyar kormány legutóbbi nemzetpolitikai lépéseinek egy részét is sokan értetlenkedve figyelik. Hogyan ítéli meg annak az esélyét, hogy ezek az intézkedések és a hozzá fűződő retorika is visszakerüljön a közérthetőség szintjére?
– Valóban nagy elbizonytalanodás uralkodik a nemzetpolitika különböző viszonylataiban – éppen azzal ellentétben, amit 2010-ben reméltünk, miszerint a nemzeti együttműködés rendszere egyazon irányba vonzza és tereli majd a nemzeti erőket. Fennmaradt a külhoni magyar közösségek megosztottsága, nem sikerült érdemi áttörést megvalósítanunk, nem tudtunk úgy összefogni az anyaországi szövetségeseinkkel, ahogy az elvárható lett volna. Reményeim és szándékaim szerint az idei tábornak, a politikai megbeszéléseknek, tárgyalásoknak, találkozásoknak ki kellene mozdítaniuk mindannyiunkat ebből a helyzetből, hogy úrrá tudjunk lenni megosztottságunkon. Szót kell értenünk egymással, s ebben a magyar kormányzattól katalizátori szerepet remélek. Helyesnek tartom, hogy a Fidesz az RMDSZ-szel új lapot kezdett, rendezni akarja a viszonyát, de hiba lenne, ha a hazai magyar politika kínkeservesen kivívott pluralizmusát kellene feláldoznunk az egységteremtés oltárán. Az egységnek plurális egységnek kell lennie, ennek érdekében pedig a hazai politikai és civil szervezeteknek, egyházaknak meg kell találniuk az összefogás és együttműködés útját. Ebbe az irányba kell elmozdulnunk az idei nyári egyetemen.
– Ebben az összefüggésben hogyan ítéli meg Szili Katalin, az Országgyűlés autonómia albizottságának elnöke miniszterelnöki megbízottként tett közelmúltbeli felhívását, hogy a romániai szervezetek sürgősen jussanak megegyezésre a magyar állam által is képviselhető és támogatható autonómiaformák ügyében?
– Erről nekem az jut az eszembe, nehogy a sok bába között elvesszen a gyermek. Ma már ugyan szinte nincs olyan párt vagy közszereplő, aki ne vállalná fel teljes elkötelezettséggel az autonómia kérdését, mégis helyben topogunk. Ide tartozónak vélem az RMDSZ nagy garral bejelentett autonómia-törvénytervezetének szánalmas sorsát, de a Magyar Polgári Párt ebben vállalt cinkosságát is. Szili Katalin mandátuma az autonómia ügyének szintén egyfajta jótékony lekezelését üzeni számomra. Az viszont nem kétséges, hogy a szomszédságpolitikai és nagypolitikai meggondolások és körülmények, valamint a határon túli magyar szervezetek egyet nem értése fokozott óvatosságra inti az Orbán-kormányt, amely tőlünk várja azoknak a lépéseknek a megtételét, amelyekre csak mi vagyunk hivatottak. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben mindenekelőtt nekünk kell egyességre jutnunk.
– Az utóbbi időszak egyre nyíltabb állásfoglalásra kényszerítő kérdései – mint például a migráció ügye – milyen mértékben járultak hozzá a többi hasonló, eddig meglehetősen távolságtartóan kezelt téma „felpuhulásához”? Érzékelhető-e az empátia fokozódása az elsősorban kelet-európaiak számára érzékeny ügyekben?
– Ebben a tekintetben mindennél beszédesebb Orbán Viktor esete, akinek bevándorláspolitikai állásfoglalásait kezdetben teljes elutasítás övezte, menet közben azonban egyre inkább odafigyeltek a magyar álláspontra. Az autonómia kérdése, általában a hagyományos kisebbségi kérdések iránti érdeklődés is megnövekedett, mindenképpen érzékelhető bizonyos mértékű felpuhulás. Jellemző, hogy az Európai Néppárt vállalta a parlamentben egy fontos kisebbségpolitikai konferencia megszervezését. Bátran állíthatom, hogy Székelyföld területi autonómiájának ügye már az Európai Parlament top tízes listáján szerepel Katalónia és Skócia törekvései mellett. Helyesnek tartom a Székely Nemzeti Tanács irányvonalát, tovább kell dolgozni minden lehetséges úton-módon, hogy az autonómiatörekvéseink elérjék a különböző európai intézmények ingerküszöbét. Hátráltatja azonban a dolgunkat, hogy Európában sem vagyunk képesek összefogni, e tekintetben az RMDSZ szinte versenyhelyzetben dolgozik velünk párhuzamosan, minden törekvése arra irányul, hogy kifogja más vitorlájából a szelet, ott is egyedül akarja uralni a terepet. Sokkal többre mennénk, ha megtalálnánk az összefogás és együttműködés módját a felvidékiekkel, erdélyiekkel, a néppárti frakciókkal együtt. Jómagam is nagy erőfeszítéseket teszek e tekintetben, egyelőre azonban nem túlságosan hálás ez a szerep.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Roma-magyar együttélés?
A magyar és roma közösségek együttéléséről beszélgettek csütörtök délután Tusványoson, a Kós Károly sátorban.
A beszélgetés moderátora Z. Nagy István újságíró, civil aktivista szerint a téma kényes, a társadalom szereplői elég hosszú ideje nem tudják kezelni. „Többféle vetületből kellene megnézni ezeket a kérdéseket: demográfiai, kulturális, szociális szempontból is. Mi a konfliktusok irányából közelítettük meg.” Rámutatott, Székelyudvarhelyen több évtizedes konfliktusokat követően kezdtek beszélni ezekről a kérdésekről.
Szőke László, székelyudvarhelyi újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa, a Fekete-fehér blog működtetője arról beszélt, miként került kapcsolatba a székelyudvarhelyi „maffiákokkal”. Kérdésre, hogy össze lehet-e a roma fogalmát kötni a bűnözéssel elmondta, nem gondolja, hogy a bűnözés származás kérdése. „Annál is inkább, mert a roma csoportok mellett nagyon veretes székely legények is vannak Székelyudvarhelyen és Székelyföldön.”
Gálfi Árpád, székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő a hírhedt Gábor családdal szembeni személyes, valamint a bethlenfalvi közösség harcát vázolta fel. Ő a közösség képviselőjeként került konfliktusba az említett roma családdal. A 2010-ben Bethlenfalvára költözött család folyamatos lopásai, fenyegetései, betörései ellen közösségi összefogással léptek fel.” Azok az emberek, akik meg voltak károsítva, fenyegetve, verve, magukra voltak maradva. Nem mertek lépni és ha léptek is a tapasztalat az volt, hogy megfelelő emberek, igazságszolgáltatás hiányában arra kényszerültek, hogy visszavonuljanak. Ez a közösség ezért az ügyért állt ki. Elindultak a folyamatok, amire számítottunk nagyjából kezd teljesülni az igazságszolgáltatás útján, folynak a pereink. Az igazságszolgáltatás útját tartjuk nagyon fontosnak. Úgy érezzük, jelen pillanatban ez a járható út annak érdekében, hogy változás történjen” – mutatott rá.
Vasik János, felvidéki szerkesztő, a Pátria rádió munkatársa a felvidéki állapotokat ismertette, azt, hogy milyen az együttélés egy olyan közösségben, ahol adott esetben többségben vannak a romák. „Krasznahorkaváralja az a hely, amely mélyen tükrözi valahol a szlovákiai állapotokat és a szlovákiai magyarság, illetve a felvidéki magyarság szempontjából a roma-magyar együttélés kérdését. Erdélyben sem pusztán a kriminalitás kérdése ez. Számunkra bizonyos fokig bizonyos területeken meghatározó az is, hogy hova fognak integrálódni. Nem a Gábor-típusúakról van szó, noha ilyen nálunk is van elég. Azért érdekes a krasznahorkai történet, illetve a romák reakciója, mert korábban is volt egyfajta mozgás közöttük. Nagyon hű lakmuszpapírja a roma közösségnek a kultúra hatása. Megmutatja azt, hogy melyik etnikumnak, melyik közösségnek milyen súlya van a szlovákiai társadalomban. Míg korábban a romáknak a vándornyelve, a második nyelve a magyar volt és ez fokozottan érvényes a délvidéki cigányságra, gyakorlatilag azt lehet mondani, mostanra a romák nyelve a szlovák lett. A magyar közösségnek a súlya és a társadalmi megbecsültsége ott tart, hogy már a cigány sem akar magyar lenni. Minek kettős kisebbségben lenni?”
Szőke László szerint ahhoz, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni a romákkal, értenünk kellene a kapcsolati hálójukat, azt, hogy hogyan működik ez a közösség, és ne a saját értékrendünk szerint akarjunk elfogadtatni, megértetni velük valamit. Másként kell velük beszélni, az ő értékviláguk felől kell a kommunikációs üzeneteket megfogalmazni. „Magyarról magyarra le kell fordítani, amikor akarunk beszélni. Azokkal, akikkel mi konfliktusba kerülünk, kénytelenek vagyunk úgy kommunikálni, ahogy ők megértik. Szintén csak a bűnözői körre fókuszálva azt is megfogalmaztam, hogy ha hatékonyan akarsz fellépni a jelenség ellen, akkor az erőszak, vagy az erőszakkal kapcsolatos lépések a hatékonyak. Ha nem tudsz erőt felmutatni, akkor ők a gyengeséget látják benned. Az erő az nem fizikai erőszak. Ugyanúgy erőként éli meg azt, ha sikerül annyi pert a nyakába akasztani, hogy előbb-utóbb szembesül azzal, hogy börtönbe fog kerülni. Az igazságszolgáltatáson keresztül kell megkísérelni, hogy visszafogjuk, vagy visszatereljük a normális életvitelbe őket.”
Vasik János úgy véli, Szlovákiában is a problémák jelentős részét el lehetett volna kerülni már azok kibontakozásakor, ha a megfelelő intézmények, szervek megfelelően működnének, ha a megfelelő időben lett volna eszköz fellépni velük szemben. „Nem feltétlenül büntetésre gondolok, hanem segítő kézre is. Ha a kisebb ügyek esetében a rendőrség úgy jár el, ahogy nem, és nem legyintett rá, hogy ezek csak kis kategóriájú dolgok. Viszont, ami kinövi magát, az pontosan az, ami Székelyudvarhelyen történik.”
„Székelyudvarhelyen is ugyanilyen viszonyulása volt az igazságszolgáltatásnak ezekhez az ügyekhez. Az esetek nyilvánosságra hozásának és a civil kezdeményezéseknek köszönhetően a hatóságok nem tudják elkerülni, hogy ezeket kezeljék” – reagált Szőke. „Ha van eredménye a munkánknak az az, hogy a magyar közösség önbecsülését sikerült valamennyire visszaállítani. Megteremtettük azokat a fórumokat, ahová segítségért lehet fordulni.”
Noha a beszélgetés folyamatosan a székelyudvarhelyi cigányokkal való konfliktusokhoz kanyarodott vissza, abban mindannyian egyetértettek, hogy jó, hogy sikerült egyáltalán beszélni erről a kérdésről és remélik lesz folytatása.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Victor Ponta tündöklése és bukása
Bárhogy is szépítené Victor Ponta, vereséget szenvedett, méghozzá elsöprőt. Nem ellenségeitől, politikai ellenfeleitől, hanem elv- és párttársaitól. Tegyük hozzá, megérdemelten, no meg azt is, hogy saját magát sodorta ebbe a helyzetbe.
Victor Ponta nemcsak kormányfőként volt arrogáns, de pártelnökként is. Gyorsan szertefoszlottak az öt évvel ezelőtti megválasztásakor megfogalmazott remények: az ifjú generáció képviselőjeként megújítja, felfrissíti a pártot, lehámozza a rátapadt korruptakat, új esélyt teremt a szociáldemokrata eszmék érvényesülésének. A helyi bárókat valóban háttérbe szorította, de nem kétes ügyleteiknek kívánt gátat vetni, csupán hatalmukat akarta megtörni. Kebelbarátairól pedig, akiket maga mellé emelt, hamar kiderült, legalább annyira kétes figurák, mint a sokat szidott megyei kiskirályok. Miniszterként gyorsan csődöt mondtak, majd sorra indultak ellenük az eljárások korrupciós ügyeik miatt. Lekoptatta az ügyészség legközelebbi embereit, Sebastian Ghiţăt, Dan Şovát, majd vádlottá léptették elő őt magát is. És Victor Ponta, aki addig magabiztos volt, lelkiismeret-furdalás nélkül söpörte félre az útjába állókat, aki mindent megtett, hogy levegőt se merjenek engedélye nélkül venni sem pártjában, sem a kormányban, sem a koalícióban, bepánikolt és elkezdett kapkodni. Menekülőre fogta, és másfél hónap alatt elveszített mindent. Az évek során, nehezen kiépített hatalma úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az SZDP legnagyobbjai félresöpörték, és az a Liviu Dragnea nyerte meg a választást, akit a helyi hatalmasok emberének tartanak.
Victor Ponta egyelőre miniszterelnök marad. Nem azért, mert oly elégedettek volnának teljesítményével, hanem mert nem merik elmozdítani. Semmi biztosítékuk nincs ugyanis, hogy Klaus Johannis hajlandó újra a jelenlegi kormánykoalíció emberére bízni az ország irányítását. Kormányfő marad, de kiszolgáltatottjává vált Dragneának és a pártnak, vége az egyedül hozott döntéseknek, más érdekek kerülnek előtérbe, többé nem irányító, sokkal inkább báb lesz. Előbb-utóbb az ügyészség is vádat emel ellene, és akkor még a csöpp, megmaradt hitele is elúszik. Jövője megpecsételődött, a kormányfői szék elhagyásával politikai karrierje is véget ért.
S mi lesz Románia legnagyobb, legerősebb pártjával, az SZDP-vel? Egyelőre kaptak egy ideiglenes elnököt, akit alapfokon egyéves felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, főbb embereik jelentős része börtönben csücsül vagy ítéletre vár. A józan ész és politikai logika szerint bukásra vannak ítélve, akár eddigi vezetőjük. Magyarországon egy hasonlóan öntelt, teljhatalomra pályázó miniszterelnök – Gyurcsány Ferenc – verte szét úgy a baloldalt, hogy azóta sem tud magához térni. De mi Romániában élünk, ahol bármi lehetséges, és annak az ellenkezője is. Ponta elveszett, de pártjának maradt ez az esélye.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elmaradottság
Az utóbbi hetekben a médiában és a közösségi oldalakon másról sem lehetett hallani, mint a hét vasluii erőszaktevőről. Mondhatni, a teljes hazai közélet elítéli az emberhez méltatlan bűncselekményt, de még inkább azokat a bírákat, akik, mint a közösségre ártalmatlan egyéneket, szabadlábra helyezték az elkövetőket. A szexuális bűnözők faluját felkereső újságírókat is meglepetés várta, ugyanis a falu "férfiai" szinte testületileg kiálltak a "jó fiúk" védelmében. Szerintük a lány "azt kapta, amit keresett", és "igazukat" alátámasztandó, pillepalackokkal dobálták meg a sajtó képviselőit.
Elképesztően szörnyű primitivizmus tanúi vagyunk. Az emberi butaság kultúrtörténete című könyvbe annyira beleillik az ország ezen vidéke, mintha ők ihlették volna Ráth-Végh Istvánt, aki azt mutatta be – igaz, az irónia és a humor eszközeivel –, hogy "minő csodálatos módon mondott néha csődöt a józan emberi ész". Esetünkben azonban szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a 21. században még megtörténhet ilyesmi, és vannak, akik "hőstettnek" tekintik a nemi erőszakot.
A tegnap olvastam egy erdélyi származású, Stefan cel Mare földjére kihelyezett rendőr vallomásait, aki szerint ezeken a tájakon "az erőszak mindennapos, sőt elfogadott jelenség, a lopás hagyomány". A rendőrakadémia diákjaként akkoriban csak "az ötórás (rém)hírekben" hallott arról a vidékről, de hogy most saját bőrén kell tapasztalnia annak "hagyományait", tragikomédiának nevezi. "Az erőszak itt megszokott, mindennapos életforma. Senkit sem érdekel. Mindennapos a családon belüli, illetve a nemi erőszak. Ám a kék foltok elmúlnak, az élet megy tovább. Sőt volt egy olyan eset is, amikor a megerőszakolt személy azért jelentette fel az agresszort, mert az állítólag várakozáson alul teljesített" – vallja a fiatal rendőr. A lopás is mindennapos, egy esetben éppen egy lopást reklamálónál fedezte fel a bepanaszolt saját, hetekkel korábban eltűnt televízióját. Olyan esettel is találkozott, amikor egy mindkét lábára amputált férfi a csonkokon "futott" a felesége után, fél kezére támaszkodva, miközben a másik kezében kapát szorongatott, hogy szétverje annak a fejét. A rendőr vallomása szerint alig tudták megbilincselni a megvadult rokkant embert.
A szomorú, hogy a rendfenntartóktól sem tartanak ott az emberek, őket is gyakran megtámadják. Egy beavatkozáson, a házba belépve, fejsze röpült el a feje mellett, amivel egy öregasszony támadta meg, mondta a rendőr, akit legtöbbször a pisztolya ment meg, a leadott figyelmeztető lövést "megértik".
Egyébként a vasluii "civilizációról" alulírottnak is vannak emlékei: az "átkos" idején Al. Vlahuta szülőfalujában kezdtem pedagógusi munkámat. Itt láttam először a ház ablakából bólogató kecskét, pórázon vezetett disznót, vagy azt, hogy a síró csecsemőnek felvizezett borral töltötték meg a cuclisüvegét, amitől aztán napokig aludt.
Szörnyű, hogy ezek a "nap hírei" a 21. század egyik uniós országában. Ezért kellene többet fektetni az oktatásba, egészségügybe. Ez lenne az ország vezető politikusainak a feladata. Persze, az elmaradott, iskolázatlan embereket könnyebb manipulálni. És végül is minden politikusnak ez a célja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (2-3.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rek­torhe­lyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Politikai szerepvállalás
1989 után nehezebb volt kimaradni a politizálásból, mint bekapcsolódni. Akkor még bárkiből lehetett politikus, aztán sokan megmaradtak, sokan lemorzsolódtak (nem mindig érdem szerint). Szerencsémre kimaradtam, így megmenekültem egy csalódástól, mert politikusként biztos megbuktam volna, annyira idegen volt számomra az a közeg. Azt szoktam mondani kicsit provokatívan: a politikus olyan ember, aki úgy hazudik a szemembe, hogy tudja, én is tudom, hogy hazudik, és mégis megteszi. 1989 előtt más volt a helyzet, akkor az ember sokszor belekényszerült, persze akkor is el lehetett kerülni a magasabb szintű politizálást, de helyi szinten nem mindig vagy csak nagyon nehezen. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, gondolom, az én esetem megteszi. Az egyetemeken könnyen felvették a kommunista pártba a diákokat, nem kellett hozzá csak jól tanulni, és hogy ne legyen rossz a származása. Nekem 1968-ban már megbocsátották azt, hogy édesapámat annak idején kuláknak nyilvánították, mert akkor már tisztviselő volt. Gondolom, a statisztikába az is kellett, magyar is kellett, mert akkor minden aszerint működött. Amikor szóltak, nem mertem ellent mondani, pedig éppenséggel lehetett volna. De akkor egy ellenkezés meg is pecsételhette az ember sorsát. Később láttam, hogy nálunk, a matematika karon akkor már nem voltak elvhű, vad kommunisták, de gyárakban még előfordultak, ahogy az egyetemen is voltak azelőtt. Emlékszem, hogy egyszer, valamikor az 1980-as évek elején, már tanársegéd koromban, felvételiztetni küldtek Jászvásárba. Hárman mentünk: Bodor András történészprofesszor, Korodi Gál János ornitológus és én. Vizsgatételeket kellett magyarra fordítani és dolgozatokat javítani, mert abban az időben sok székelyföldi diák jelentkezett a moldvai egyetemre. Nem is volt nagyon távol, és kevesebb megkülönböztetésben volt részük, mint máshol. A vonaton sokat meséltek mindenről, én, aki akkor még nem sokat tudtam a Bolyai Eegyetemről, az 1950-es évekről, nagyon figyeltem minden szavukat. Nagyon jól emlékszem Korodi Gál János egy megjegyzésére, hogy diákkorában és majd fiatal tanársegédként is, ha az utcán ment, és meglátta az egyetemi párttitkárt vagy akár a KISZ-titkárt közeledni a járdán, jobbnak látta (ha még volt ideje) átmenni a másik oldalra, hogy ne találkozzék vele. Azt hiszem, ez sok mindent elmond azokról az időkről.
Abban az időben, amikor az egyetemre kerültem, nagyon sokat adtak a látszatra. A párt vezetésében magyarnak is kellett lennie, ha lehetett, nőnek is. Ha volt a karon egy magyar nő, akit megfelelőnek tartottak vezetői funkcióba, akkor azzal egy csapásra két legyet lehetett ütni. De a tanárok között akkoriban még kevés volt a nő. (Zárójelben jegyzem meg Bustya Endre Ady-kutatónak azt a mondását, hogy Marosvásárhelyen az ötvenes években a börtönben olyan demokrácia volt, hogy román rabot csak román őr vert, magyar rabot pedig csak magyar őr. Ilyen finomságokra is figyeltek, ő tapasztalatból tudta, mert volt benne része többször is.) A matematika karon kevesen voltunk magyar tanárok, és mindenhova kellettünk, ezért felváltva voltunk titkárhelyettesi funkcióban, mert a kari párttitkár helyettese hivatalból mindig magyar volt. Akkor már ez a funkció, de akár a párttitkári is inkább arra volt jó, hogy aki elvállalta, az tartotta a hátát a felettesek felé, és védte a kollégáit a sok fölösleges bornírtságtól, minimálisra csökkentve a karon a politikai tevékenységet. A párttitká­rok és az egész vezetőség kétévente váltották egymást, így többen sorra kerültek, és senkinek sem kellett túl sok időt vesztegelni ezekkel a dolgokkal. Mivel mi, magyarok kevesebben voltunk, gyakrabban sorra kerültünk, én mintegy 20 év alatt kétszer.
Majdnem botrány lett abból, hogy az 1980-as évek elején, egy ellenőrzéskor rájöttek, hogy nálunk, a karon a pártgyűléseken felolvasott anyagokban, beszámolókban nincs Ceauşescu-idézet. Az akkori párttitkár gyors reagálásán múlott, hogy nem lettünk nyilvánosan kipellengérezve emiatt. Biztosította az ellenőröket, hogy ez a továbbiakban nem fog előfordulni, és vállalta, hogy az archívumban lévő anyagokat két héten belül „retusáltatja”. Egy fiatal kollégát odatett, hogy keressen megfelelő idézeteket, és az anyagok első oldalát gépeltesse újra, beillesztve az idézetet, kihagyva annyi részt, hogy az oldal utolsó mondata megmaradjon úgy, hogy az megfelelő módon illeszkedjék a szöveg többi részéhez.
Üdítő történet a következő. Az 1980-as évek közepén Nicolae Both, az algebra professzora (akkor még docens) volt a kari párttitkár. Szimpatikus ember, bármiről beszélt, előadást tartott, az mindig érdekes volt. Hobbiból órákat javított, minden kolléga zseb-, kar- és vekkeróráját ő javította nagy hozzáértéssel és természetesen teljesen ingyen. Egyszer két napra elutazott, és azt mondta nekem, a helyettesének, hogy ha adódik valamilyen probléma, akkor oldjuk meg legjobb tudásunk szerint, de ha ég a ház, hagyjuk, hogy égjen. Nagyon meglepődtünk, amikor 1990-ben kiderült, hogy Both párttitkársága idején titokban végezte a görög katolikus teológiát. Ma sem tudom, hogy a Szekuritáté tudta-e ezt, és elnézte neki, vagy nem tudott róla. Lehet, hogy ez a szerv mégsem volt olyan hatékony, mint ahogy akkor gondoltuk? Hatalma a félelemkeltésben rejlett. Bothot hamarosan fel is szentelték, Szilágy megyei szülőfalujában prédikált minden vasárnap. Nem hallottam prédikálni, de egyszer alkalmam volt olyan temetésen részt venni, ahol ő celebrált, egyik kollégánkat temette. Az a temetés nem volt lehangoló, nem volt szomorú, hanem inkább felemelő.
Volt idő, amikor nem jelentett problémát a diákok felvétele a pártba, elegendően jelentkeztek, de lehet, hogy biztatták is őket (ez azonban nem volt közismert). De az 1980-as években a helyzet megváltozott, ekkor már kevesebben akartak párttagok lenni, és magyarok egyáltalán nem jelentkeztek. A hallgatók jó része magyar volt, hisz a felvételin nem volt korlátozás, volt olyan évfolyam, amelyen a hallgatók 40 százaléka magyar volt. Ezért egy idő után szóltak fentről, hogy magyar diákokat is fel kell venni. A magyar tanárok kötelessége lett volna meggyőzni őket. Én soha senkit sem próbáltam meggyőzni, még célzásokat se tettem senkinek. A kollégák többsége így tett. Egyszer volt egy eset, amikor egyik kollégámnak sikerült meggyőznie egy magyar lányt, és ezzel egy időre letudtuk a dolgot. Az illető lány, amikor elvégezte az egyetemet, feleségül ment egyik román évfolyamtársához, akinek románosan írt magyar neve volt. Még 1989 előtt áttelepültek Magyarországra.
Mivel 1989 előtt kevés egyetem volt, kevés helyekkel, a felvételi vizsga igen kemény volt. Az én időmben az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is rendeztek. Az 1970-es évektől már csak írásbeli vizsga volt mindenhol. A Babeş–Bolyain ezekben az években mindig lehetett magyarul és németül is vizsgázni (1966-ban mi csak románul felvételizhettünk.) A felvételi módszerek gyakran változtak. Volt, amikor előre elkészített tételekből húzták ki az aktuális vizsgatételt a vizsga előtt kevés idővel. Aztán, amikor itt-ott visszaélések történtek, úgy módosították, hogy a tételkészítő bizottság a vizsga előtt 4-5 órával összeült a rektori irodában, ott helyben készítették el a tételeket román, magyar és német nyelven. Ezeket legépelték, bevitték a termekbe a felvételizőknek, a bizottságot pedig ott tartották „bezárva” az írásbeli vizsga alatt. Később ezt sem tartották elegendőnek, és a tételeket a minisztériumban készítették, fordították, majd bőröndben vitték elegendő mennyiségben, leragasztott borítékokban vonaton (de csak nappali vonaton volt szabad utazni) az ország egyetemeire. A fordításhoz sokszor kértek embereket Kolozsvárról, Temesvárról. Minden terembe egy példány került, a tételeket felírtuk a táblára román és magyar (illetve román és német) nyelven. Úgy osztották el a felvételizőket, hogy egyik terembe se kelljen három nyelven felírni, mert az már nem fért volna el a táblán, még a nálunk szokásos nagyméretű táblákon sem.
Volt idő, amikor a fordítást a minisztériumban megoldották belső emberekkel, olyanokkal, akik tudtak magyarul valamilyen szinten, de a szakkifejezéseket nem mindig ismerték. Így furcsa fordítások jelentek meg. Emlékszem, amikor egyszer Pál Árpád volt a dékán, a felvételi előtt azt mondta, hogy a táblára pontosan azt kell felírni, ami a papíron van, ha hiba van a szövegben (néha a románban is előfordult), azt majd utólag javítjuk szóban. Ekkor én is felügyelő voltam az egyik teremben, és nekem kellett felírnom a magyar tételeket a táblára. Amikor azt láttam, hogy a szorzat helyett származék szerepel (az illető szótárban keresett rá a román produs szóra, és nem jutott el a matematikai jelentéséig, az elsőt, a terméket valami miatt nem preferálta, és leragadt a kőolajipari jelentésnél), pillanatok alatt eldöntöttem magamban, hogy én ilyen hülyeséget semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó leírni, és helyesen írtam a táblára. Amikor a kari felvételi bizottság tagjai megjelentek, és a dékán ránézett a táblára, látta, hogy itt nem kell javítani. Érdekes módon egy szót sem szólt, a bizottság szó nélkül kiment a teremből. Nem emlékszem arra, hogy a többi teremben betartották-e a dékán utasításait vagy sem.
1984-ben a minisztérium úgy döntött, hogy többé nem fordítják le a tételeket. Ettől az évtől az egyetem neve is megváltozott, kihagyták Babeşt is, Bolyait is, csak Kolozsvári Egyetem néven szerepelt. Igaz, ez nem volt törvényes (de ki törődött akkor ezzel?), a külföldre is kijutó szakfolyóirat neve továbbra is Studia Universitatis Babeş–Bolyai volt. Minden hivatalos papíron, diplomán is csak a rövid név szerepelt. Ez is olyan törvénytelenség volt, mint a román tagozat bevezetése a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az 1960-as években, amely csak szóbeli rendelkezés alapján történt. A Victor Babeş és Bolyai egyetemek egyesítési rendelete sem jelent meg az akkori hivatalos közlönyben, pedig ez kötelező lett volna. 1990-ben az egyetem neve rögtön újra Babeş–Bolyai lett. Balázs Márton kollégám, aki 1984-ben az egyetem tudományos titkára volt, mondta később, hogy akkor senki sem tudta – vagy csak nem mondta –, hogy milyen rendelkezés alapján történt a név csonkítása, csak annyit tudtak, hogy így kell használni.
Én elhatároztam magamban, hogy a felvételi ügyében levelet írok a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához. Tudtam, hogy gittegylet, de mégiscsak kötelességük lenne tenni valamit. Most elolvasva az akkori levelem másolatát, megmosolygom az akkori naivitásomat. A levél utolsó bekezdése így szólt: „Félő, hogy az 1984 szeptemberében alkalmazott módszert állandósítják. Kötelességemnek tartom, hogy felkérjem a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát mint a legilletékesebbet ebben az ügyben, intézkedjék a megfelelő szerveknél, hogy az eddig biztosított alkotmányos jog ne szenvedjen csorbát. Kérem Önöket, értesítsenek mielőbb, milyen intézkedéseket tettek, és milyen eredménnyel.” Az aláírás mellett a dátum: 1985. március 16. Választ tőlük nem kaptam, de küldtek április 18-án egy levelet a tanügyminisztériumból. Ebben közlik, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsától kapták meg az észrevételemet, és értesítenek arról, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent információk alapján biztosítva van a magyar nemzetiségűek számára, hogy anyanyelvükön vizsgázzanak. Ami pedig a tételek készítését és kiküldését illeti, az 1984 szeptemberében alkalmazott módszer lesz érvényben. Nesze semmi, fogd meg jól! Úgy válaszoltak, hogy nem válaszoltak. Pont arra nem válaszoltak, amit kérdeztem. De az egyetemet valamilyen úton értesítették, hogy van itt egy ugráló ember. Mert nemsokára Nicolae Both párttitkár közölte velem, hogy az egyetemi pártbizottságban kifogásolták, hogy én memorandumokat küldök a minisztériumba. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja miről van szó, de én jó munkatársa vagyok, és megbízik bennem. Ezzel a dolog látszólag elsimult, háttérmozgások még lehettek, de azokról nem tudok.
Tantervek, álláskeretek
1989 előtt a tanügy nagyon centralizált volt. Az egyetemi tanterveket (amelyek a tanított tárgyak listáját tartalmazta félévekre lebontva) a minisztériumból kaptuk, de a tantárgyleírásokat (hogy egy adott tárgy mit tartalmaz) a tantárgyfelelős készítette. Mivel nálunk csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ugyanazt a tárgyat többen is tartották, ezért a tantárgyfelelősnek nem kellett egyezkednie mással. Időközönként előfordult, hogy összehangoltuk a tárgyak tartalmát, hogy ne ismétlődjenek anyagrészek. Ennek ellenére ilyesmi előfordult. Emlékszem, én diákkoromban legalább három tárgy keretében is tanultam a vektortér fogalmát és tulajdonságait. Arra nem emlékszem, hogy a minisztérium ellenőrizte volna valaha is a tantárgyleírásokat. Ebben nagy volt a szabadságfokunk. A matematika és informatika karon 1989 után sem kötelezett senki arra, hogy a magyar nyelvű előadások másolják a románt, még akkor sem, amikor közös akkreditáció volt. Az álláskeretek (ezekben szerepelt az, hogy ki mit és milyen mennyiségben tanít) elkészítése mindig a tanszékvezető feladata volt, de nálunk ezt a tanszékvezető mindig a tanársegédekre bízta, ő csak utasításokat adott és ellenőrzött. Ennek nagy előnye volt, hogy amikor tanszékvezető tanárokká nőtték ki magukat, a tanársegédek tudták, mi fán terem az álláskeret. Más karon ez nem mindig volt így, ezért sokszor meggyűlt a bajuk az álláskeretek megfelelő elkészítésével. Akkoriban ezeket az álláskereteket a rektor személyesen vitte fel a minisztériumba, ahol ellenőrizték, és ha megfelelők voltak, jóváhagyták. A tantervek alapján már júniusban elkezdtük az álláskeretek készítését, de ezek csak szeptemberben váltak véglegessé. Emlékszem egy évre az 1980-as években, amikor tanévkezdéskor még nem volt sem jóváhagyott tanterv, sem álláskeret. Ez utóbbit az előző év tanterve alapján készítettük el, és úgy kezdtük el az évet. Néhány hét után kaptuk meg a tantervet, amely nem volt azonos az előző évével. Mindent át kellett dolgozni, bizonyos tárgyakat menet közben másokra cseréltünk. Ez egyetlen egyszer történt meg. Különben a tantervek nem módosultak túl gyakran, sokszor évekig változatlanok maradtak.
Ma már teljesen más a helyzet. A tantervet és az álláskeretet nem kell láttamoztatni a minisztériummal, ezeket úgy kell elkészíteni, hogy teljesítsék az akkreditációs követelményeket. Ezért a különböző egyetemeken az azonos nevű szakok tantárgyainak listája lényegesen különbözhet. Az akkreditációs hatóság megadja, hogy milyen tárgyaknak kell feltétlenül szerepelniük a tantervben, a többi választható egy megadott listából, de néha szabadon is. A szakokat és az intézményt is ötévenként újra kell akkreditáltatni. Ez nagy teher az egyetemeknek, hisz mivel a szakokat nem egyszerre akkreditálják, állandó akkreditációs folyamatban vannak, ami kemény adminisztrációs munkát jelent, és anyagilag is megterheli az intézményeket.
Milyen számítógépeken dolgoztunk
A következőket elborzadás végett írom, hogy ha valaki túl fiatal (és véletlenül idetéved, aminek igen csekély a valószínűsége, de nem nulla), lássa, milyen elképesztően sokat fejlődött az informatika az elmúlt ötven évben.
Számítógépet először 1970-ben láttam, amikor negyedévesen nyári gyakorlaton három hetet a kolozsvári Számítási Intézetben töltöttünk. A DACICC-1 (a rövidítés feloldása: Dispozitivul Automat de Calcul al Institutului de Calcul din Cluj – A Kolozsvári Számítási Intézet automatikus számoló eszköze) teljesen eredeti tervezésű és megvalósítású számítógép volt. Szerény képességű gép, de működött. Arra emlékszem, hogy a nim játékban majdnem mindig megvert bennünket. Első nap mindig a gép nyert, de aztán próbáltuk elemezni a játékot, és néha (ha mi kezdtünk) sikerült megverni. Később ismertem meg a játék elemzését: aki ismeri a játékot, és kezd, az mindig nyerhet. Tanultuk ennek a számítógépnek a programozását is gépi kód szintjén, mert csak ez volt lehetséges. Nyolcas számrendszerben kellett írni mindent. Odáig nem jutottunk el, hogy programjainkat futtassuk is a gépen. Gondolom, ez azért is történt, mert a gép sokszor szorult karbantartásra, és a használt leporelló (amely az eredmény kiírásához kellett) nem volt olcsó és könnyen beszerezhető, ezért spóroltak vele.
Egy év múlva már volt szerencsém IRIS 50-es gépen programozni FORTRAN, COBOL és ASSIRIS nyelven. Románia akkor vásárolta meg a francia IRIS 50 számítógép szabadalmát, és 1989-ig FELIX C-256 néven gyártották és forgalmazták. Az IRIS 50 hasonló volt az IBM 360-hoz, valamivel egyszerűbb, és talán kevésbé hatékony. A 256 arra utal, hogy központi memóriája maximálisan 256 KB volt. De a legtöbb gépet csak egy blokkal szállították, azaz 64 KB volt a kapacitása. Ilyen gépet kapott az egyetem is 1975-ben, amikor megalakult az egyetemi számítóközpont. Nemrég egy előadáson elmondtam ezt, és az egyik diák azt hitte, hogy rosszul mondtam, és kijavította, hogy 64 megabájt. Alig akarta elhinni, hogy nem tévedtem. Ezt a számítógépet a hozzátartozó perifériákkal együtt egy klimatizált teremben helyezték el, amely a Tanítók Háza földszintjének negyedét foglalta el. A programot és az adatokat lyukkártyán vittük be a gépbe (de lehetett papírból készült lyukszalagot is használni erre a célra), az eredményt nagy méretű leporellószerű papírra nyomtatta, csak ékezet nélküli nagy betűket használva. Az 1980-as évek elején kaptunk PDP 11-szerű, de szintén román gyártmányú miniszámítógépeket, amelyek használata már kényelmesebb volt (Coral, Indepent). IBM PC személyi számítógépet
csak 1990 januárjában láttunk. Egyik kollégánk, aki Humboldt-ösztöndíjjal két évet töltött Németországban, kapott ajándékba a karunk részére egy IBM PC számítógépet, de azt 1989 nyarán a borsi határállomáson elvették tőle, és minden közbenjárás ellenére – bár nagyon jó kapcsolatai voltak minden szinten – csak már a változások után, 1990 januárjában kaphattuk meg. Amikor egyetemre jelentkeztem, két dolog érdekelt: az atomfizika és a számítógépek. Mivel atomfizika szak csak Bukarestben volt, lemondtam róla. Nem döntöttem rosszul. Az informatika (Romániában már 1971-től így nevezték francia mintára az akkor Magyarországon még számítástechnikaként emlegetett új tudományt) hihetetlen fejlődésen ment át, állandóan kellett tanulni, és kell ma is. Az 1970-es években még senki sem jósolta meg annak a 10 százalékát sem, ami ma van ebben a tudományban. Talán csak a költő sejtette meg ezt:
Világkönyvtár! most már ő dönt a tegnap és holnap nagy vitáján mindent tud mindent helyettesít és tizenhét teremben betűrendben megszerkeszti Anavi Ádám ígért és elképzelt verseit mindent amit a világon máig írtak és írni fognak legyen az vers regény kiejtés-gyűjtemény vagy interplanetáris űrhajóknak közlekedési tervezet. Anavi Ádám (1909–2009) verse Folytatás a következő Szempontban Jegyzetek: 6 Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, egyetemi tanár, 1985–1989 között rektorhelyettes, parlamenti képviselő, az Államtanács alelnöke. 7 Mi akkor a következő formában játszottuk. Volt három, 3, 5 és 7 gyufából álló csomó, egy lépésben a két játékos felváltva bármelyik csomóból akárhány gyufaszálat elvehetett. Az vesztett akinek az utolsó szál gyufa maradt. 8 1 KB (kilobájt) = 1024 bájt = 8192 bit 9 1 MB (megabájt) = 1024 KB
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Beszólt a marosvásárhelyi városházának az ActiveWatch
Marosvásárhelyen folytatódik a Sovén Román Köztársaság térhódítása – ezzel a címmel közöl átfogó írást honlapján az iskolabelsők kétnyelvű feliratozása kapcsán kirobbant városházi hisztéria kapcsán a bukaresti ActiveWatch. Az emberjogvédő civil szervezet állást foglal a városházi fenyegetéssel szemben.
Nem maradt az iskolafalak közt az az igazgatóknak címzett városházi átirat, mely pénzbírságot helyez kilátásba, amennyiben valaki a polgármesteri hivatal tudta és beleegyezése nélkül feliratozni kezdi az tanintézetek belsejét. Miután a sajtóba is kiszivárgott, Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevele nem csak a magyar közösségben váltott ki megdöbbenést és nemtetszést, de a Bukarestben tevékenykedő ActiveWatch emberjogvédő szervezet figyelmét sem kerülte el. Bár a levél szó szerint nem tesz említést a magyar nyelvű feliratok tiltásáról, tartalma egy kisiskolás számára is könnyen megfejthető és felfogható. A városházi illetékes üzenete ugyanis egyértelmű: nem szabad figyelembe venni semmiféle olyan döntést, mely szavatolná az iskola belső tereinek a kétnyelvűsítését, ami utalás az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tavalyi döntésére. „A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – áll a körlevél végén, ami az átirat legnagyobb csúsztatása, ugyanis a közigazgatási törvény nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Lobonț azok után fordult az iskolaigazgatókhoz, miután a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái az Alaxandru Ioan Cuza Általános Iskola vezetőségének beleegyezésével kétnyelvű feliratokkal látta el az épületbelsőt. „Igazán az a súlyos, hogy az említett törvény nem tartalmaz semmiféle tiltást a kétnyelvű feliratokkal kapcsolatosan, hanem arról rendelkezik, milyen körülmények között kell ezeket kötelező módon kifüggeszteni. Esetünkben egy közintézmény rosszhiszeműen hazudik az általa kiadott körlevelekben” – olvasható az ActiveWatch jelentésében.
Mivel Horaţiu Lobonţ, a városháza iskolákért felelős igazgatóságának a vezetője azt állítja, hogy a tanintézmények belső tereinek a feliratozását tiltja a 2001/215-es törvény, Szigeti Enikő bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a CEMO által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat 5.7.5-ös pontja egyértelműen leszögezi, hogy nem csak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Kérdésünkre, hogy mindezek tudatában a törvény melyik passzusa tartalmaz tiltásokat, az aligazgató nem tudott válaszolni.
A marosvásárhelyi román értelmiségiek sem hagyták szó nélkül a városháza fenyegetőlevelét. Vállalva a szélsőséges nemzettársaik támadásait, közösségi oldalaikon Dan Maşca vállalkozó és Radu Bălaş író és publicista foglalt állást Lobonţcal és furcsa logikájával szemben. „Mennyire érzéstelen és tudatlan lehet valaki ahhoz, hogy azt állítsa, hogy az iskolákban megjelenő kétnyelvű feliratok a város harmóniáját destabilizálják? Pontosan a városházán dolgozók efféle kijelentései okoznak feszültséget”– írja többek között Bălaş, aki felteszi a kérdést: vajon az illetékes személy munkahelyén, a polgármesteri hivatalban nem látja a kétnyelvű feliratokat? Ugyanezt kérdeztük mi is Horaţiu Lobonţtól, ám az aligazgató – miután többször is hangsúlyozta, hogy ő nem egy sovén beállítottságú személy és neki semmi gondja a magyarokkal – büszkén állította, hogy márpedig az ő irodájának ajtaján nincs semmiféle kétnyelvű felirat. „De ha lenne is: a polgármesteri hivatal az közintézmény, mert oda mindenki bemehet, az iskola viszont nem, mert oda csak a gyerekek és a pedagógusok járnak” – érvelt Lobonţ.
Amint megírtuk, a városháza az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean által vezetett intézmény döntése borítékolható: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert rendőrfőnök eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy a városból tűnjenek el a kétnyelvű feliratok. Eközben azzal takarózik, hogy az általa vezetett intézmény homlokzatán és bejáratán ott díszeleg a kétnyelvű tábla.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Önállóan indul a helyhatósági választáson az EMNP
Nem köt országos választási szövetsége a jövő évi romániai önkormányzati választásra az Erdélyi Magyar Néppárt, de minden olyan helyi szövetséget támogatnak, amely erősebb magyar képviseletet eredményezhet. Önállóan indít jelölteket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a jövő évi romániai önkormányzati választásokon – jelentette be pénteken Szilágyi Zsolt pártelnök a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik rendezvényén. Az EMNP 2013-ban fúziót, idén pedig választási szövetséget ajánlott a Magyar Polgári Pártnak (MPP), utóbbi elnöksége azonban mindkét javaslatot elvetette. Szilágyi Zsolt közölte, az országos választmány néhány napja úgy döntött, hogy az EMNP nem köt országos választási szövetséget, de minden olyan helyi szövetséget támogatnak, amely erősebb magyar képviseletet eredményezhet.
Úgy értékelte, hogy az összefogás hiánya miatt csökkent az Erdélyből megválasztott magyar európai parlamenti (EP-) képviselők száma a korábbi háromról kettőre a tavalyi EP-választásokon. Szilágyi Zsolt rámutatott, az EMNP országos vezetése ezért nem fogja megakadályozni a helyi választási szövetségek megkötését, ha azzal növelni lehet az autonómia mellett elkötelezett képviselők számát az önkormányzatokban.
Az MTI érdeklődésére Szilágyi Zsolt tisztázta, a mostani döntés az önkormányzati választásokra vonatkozik, a jövő ősszel esedékes romániai parlamenti választásokon való részvételről az EMNP később dönt.
Az erdélyi magyarság legnagyobb politikai szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), és az annak ellenzékeként megalakult két kisebb párt, a 2008-ban bejegyzett MPP és a 2011-ben többnyire az MPP soraiból kivált EMNP már a 2012-es önkormányzati választásokon is egymással versengett a magyar szavazatokért. Romániában 2016 júniusában rendeznek önkormányzati választásokat.
MTI
Erdély.ma

A „visszavágó birodalom” nem töri meg Ráduly Róbertet
A szerinte „a román társadalom szintjére süllyedt” kérdésekre kifakadt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere pénteken Tusványoson. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is elutasított egy RMDSZ ellen irányuló, „politikai szlogennek tűnő” feltételezést.
A prefektusok az autonómia ellen címmel a Kós Károly-sátorban szervezett beszélgetésen a Tusványosra meghívott, de a jelenlétet visszautasító kormánymegbízottak hiányában „egyoldalú véleménynyilvánításnak” lehettek tanúi a résztvevők. Véleményütköztetésből azonban nem volt hiány.
Államhatalom mint „birodalom”
Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke bevezetőjében emlékeztetett: a „birodalom”, a román államhatalom minden eddigi, autonómiára irányuló törekvést megtámadott, elutasított, sőt olyan kijelentések is megfogalmazódtak, miszerint Székelyföld nem is létezik. „Az asztalnál ülők részesei voltak a folyamatnak. Hogyan látták ezeket?” – tette fel a kérdést.
Gyengén muzsikáló önkormányzatok
Két típusú prefektus volt az elmúlt huszonöt évben Hargita megye élén – kezdte a felszólalások sorát Ráduly Róbert Kálmán. „Az egyik, aki meggyőződésből járt úgy el, ahogy. A másik, aki parancsra, központi felszólításra cselekedett. Erre jó példa a mostani prefektusunk, aki annak a lenyomata, amit mi szeretnénk a közösségen belül. Ismeri a nyelvünket, próbál megérteni minket, de közbe leszólnak neki Bukarestből, a belügyminisztériumból, hogy most cirkuszra van szükség, úgyhogy lépnie kell” – részletezte Csíkszereda lemondott polgármestere. Gabriel Opreára utalva arra is kitért, hogy szerinte „a tábornoki múltjára nagyon büszke belügyminiszter az egyik korifeusa a Székelyföld-ellenességnek”.
„Éppen ezért érint engem rosszul, hogy a székelyföldi önkormányzatok nagyon gyengén muzsikáltak az autonómia kérdésében az elmúlt időszakban. Számomra elfogadhatatlan, hogy alig vagyunk néhányan, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elképzelt önkormányzati határozatsorozat mögé álltunk. Nem tudom megmagyarázni azoknak a magatartását – a gyávaságon túl –, akik nem léptek ebben a témában” – tért rá az autonómia kérdésére.
„Nincs félnivalóm”
„Amikor otthon ültem »feleségi őrizetben« közel két hónapig, megjelent a komám, Borboly Csaba, és azt kérdezte, mit tehet értem. Azt mondtam, egy dolgot: amíg itthon ülök, az összes csíki önkormányzat fogadja el az autonómia-statútumot. Ez lenne a legnagyobb támogatás, ami engem illet. Senki nem fogadta el azóta. Jól mutatja ez a jelen helyzetben a riadalmat. Nekem nincs félnivalóm. Riadalmat az kell érezzen, akiben benne van a viselt dolgaiért a félelem. Mezei Jánoson és rajtam akarnak ütni. Rajtam hiába akarnak, nem tudnak. De az embereket is meg akarják félemlíteni, és ez látszólag sikerült” – mondta.
Noha Ráduly sajnálta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke – objektív okok miatt – nem jelent meg a beszélgetésen, elismerte, hogy „az SZNT sokáig egy nagyon fontos felépítménynek ígérkezett, ezért a kezdetektől pártpolitikai elkötelezettségtől függetlenül elkötelezett híve és katonája” volt az intézményrendszerének.
Nehezen megbocsájtható hiba
„Izsák Balázsnak történelmi küldetése elmondani – a politikai törésvonalakon felül –, hogy autonómiakérdésekben hány óra. De Izsák Balázs elkövetett egy nehezen megbocsátható hibát: az egyik erdélyi magyar mozgalom jelöltje mellé állt nyilvánosan. Abban, hogy néhány RMDSZ többségű önkormányzat nem sorakozik az autonómia-statútuma mögé, lehet súlya annak is, hogy az SZNT elnöke eltévesztette akkor a pályát. Remélem ezen túltesszük magunkat” – jelentette ki.
Borboly Csabától Washingtonig
„Vannak még olyan intézmények, amelyek a két világháború közötti kultúrzónának a szellemiségét úgy próbálják a gyakorlatba ültetni, hogy közben a székelyföldi megyéket magyar ajkú emberek vezetik. Hogy lesz-e autonómia? Azt mondom, lesz” – adott hangot álláspontjának Ráduly. Bár név szerint nem említette, Csíkszereda volt városvezetője egyértelmű utalásokat tett Hargita Megye Tanácsa elnökének, Borboly Csabának az „úttévesztéséről”. Mint fogalmazott, „fájdalommal tapasztalta, hogy a két – Kovászna és Hargita – megyebeli legfontosabb vezető közül az egyiket két éve letérítették a normális útról”. „Nehéz együttműködni, amikor az egyik fontos hang egészen ellentétes, vagy merőben destruktív megfogalmazásokat sulykol nap mint nap. Például, hogy a székelyföldi autonómia konszenzusát a román közösséggel együtt kellene megtalálnunk. Ez lehetetlen küldetés” – fejtette ki.
Az autonómia külügyi kérdését illetően elmondta, meglátása szerint Románia elhitette Washingtonnal, hogy a székelyek destabilizáló helyzetet jelentenek. „Pedig pontosan azt kell megértetni az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a térség egyetlen stabilizációs lehetősége. Ha ez ott sikerül, akkor sok minden változik” – vélekedett.
Kell-e kormányzati szerepvállalás?
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásairól szólva Ráduly feltette a kérdést, hogy „egyszerűen kell-e nekünk kormányzati pozíciót keresni – csak úgy?”. Mint mondta, az autonómia igényének ügyében „ne várjuk el, hogy Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Kelemen Hunor vagy Biró Zsolt fogalmazza meg ezeket helyettünk”. „Nekünk, székelyföldieknek kell egyértelműen hallatni a hangunkat. Huszonöt évet ott voltunk a parlamentben, és elgondolkodtató, hogy minden kormányban csak úgy voltunk, anélkül hogy a nagy kérdéseket megoldottuk volna. Nem Izsák Balázsnak, Kovács Péternek vagy Kelemen Hunornak kell eldöntenie, hogy az autonómia-statútumok közül melyik válasszuk. Ezt az időhúzást mihamarabb be kell fejezni. Akár úgy, hogy őket kihagyjuk, és megfogalmazzuk helyettük mi – székelyföldiek. Én megszabadultam a városvezetői teher alól, remélem, hogy több energiát tudok mozgósítani ezen síkokon is. Mert igény volna rá” – közölte.
Megoldásként egy „radikális” változatot is felvázolt: „2016-ban ott, ahol nem fogadták el az önkormányzatok az autonómia-határozatot, söprünk. Söpréssel oldjuk meg a problémát. Azok az emberek az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban levizsgáztak, jöjjenek helyettük mások. Elegen vagyunk Székelyföldön. Nem csak a polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok élnek és virulnak, hanem vannak még néhányan, vannak olyan fiatalok, akik helyükbe tudnak lépni” – részletezte elképzeléseit.
„Az idei EU-táborban, Marosfőn azt kérdezték tőlem a fiatalok, mit tanácsolok nekik most, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültem. Azt mondtam, meg kell nézni, hogy hol van rés a gáton, és oda kell állni, be kell azt tömni. Nem azon kell töprengeni, hogy megéri-e vagy sem, mi lesz velem. Ma a gátakon elég sok tennivaló van” – zárta első felszólalását Ráduly.
Pinti Attila „Segítő” prefektusok
A volt polgármestert követő Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy eddig 54 önkormányzat döntött az autonómiahatározatról. „A prefektusok az összeset megtámadták. Teszik azt, amit a felettesük diktál. Kérdés, hogy ezzel ártanak vagy segítenek az ügynek? Ők úgy gondolják, a román nemzet érdekeit képviselik. Csakhogy ez Európában igencsak furcsán néz ki. Amikor egy kormányképviselő azt mondja, a helyi közösségnek nincs joga véleményt mondani, kérést megfogalmazni, nagyot néznek Brüsszelben és Strasbourgban is. A prefektusok ilyen tekintetben nekünk játszanak” – emelte ki Árus.
Ismertette, létezik egy olyan kategóriájú dokumentum, amit nem lehet a bíróságon megtámadni. „Ez van a közigazgatási törvény 5. cikkelyében: nem megtámadhatók bíróságon azok a határozatok, amelyek az illető hatóság és a parlament viszonyáról szólnak. Márpedig ezek mind-mind a kormányhoz és a parlamenthez intézett petíciók. A bíróság dolga az lenne, hogy elmondja, neki nincs ebben illetékessége dönteni, és elutasítja a keresetet. Eddig erre nem volt példa. De ez az igazság előbb-utóbb valamelyik bíróságon kiderül. És akkor azzal szembesül a világ, hogy Romániában az állam képviselői sem ismerik a törvényeket. Sem a prefektus, sem az ügyészség, sem a bíróság. Milyen jogállamról beszélünk?” – tette fel a költői kérdést.
Csak együtt lehet előrelépni
A panel harmadik felszólalója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke visszautalt arra, amit Ráduly Róbert Kálmán is említett. „Az SZNT politikán felüli szerepe felbecsülhetetlen erőt jelentett, és remélem, hogy fog is még jelenteni. Izsák Balázs »háta mögött« azt mondom, amit csütörtökön személyesen is elmondtam neki: hibát követett el, hogy szerződést kötött az egyik erdélyi magyar politikai párttal. Nem tartom helyes dolognak. Bántás szándékkal jelzem az EMNP irányába, hogy az autonómia-statútumot ötvennégyen fogadták el, míg a két Erdélyi Magyar Néppártos önkormányzat nem. Elfogadták az RMDSZ és MPP többségűek. Erre rátevődik, hogy Izsák Balázs éppen az EMNP-vel kötött megállapodást. Rendszertani szempontból nincs jól a dolog. Csak együtt lehet előrelépni” – hangsúlyozta.
„Nem mindenkit lehet megtörni”
Mezei János, Ráduly Róbert és Markó Attila ügye bizonyítja, hogy az államhatalmi szervek akkor visznek el valakit, amikor csak akarnak – vélekedett Tamás Sándor. „A hatalom továbbra is meg fogja ezt tenni. Bárkinél, aki akár egy évet is a közigazgatásban dolgozott, biztosan találnak valamit. Ha nem valós ügyet, akkor csinálnak egyet. Elviszik bilincsben az embereket. A birodalom a székelyföldi megyékben erőteljesebben vág vissza, mint a többi megyékben. A következő célpont Háromszék és Sepsiszentgyörgy lesz” – vázolta. „Az elmúlt három évben sikerült elfogyasztanunk három prefektust. Cseberből vederbe estünk minden egyes alkalommal, azt hittük, nem lehet rosszabb – de lett. Ebben a három évben Háromszéken 154 olyan közigazgatási eljárást indítottak a prefektusok, amelyek kizárólag a szimbólumok, a kétnyelvű feliratok, a székely zászló ügyében születtek. Három év alatt minden hétre jutott egy” – számolt be.
„Meg akarnak törni, de Ráduly Róbert példája azt mutatja, hogy mindenkit nem lehet. A »birodalom« részéről nem véletlenül van ilyen nyers hatalmi gőg, mert tudják, amit mi: Székelyföld ügye a következő tíz évben Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben fontos ügy lesz. Csak rajtunk múlik, és a minket szerető Székelyföldön kívülieken, illetve néhány román értelmiségin, hogy ezt a következő tíz évet tudjuk-e gyümölcsöztetni. Most van alkalom, olyan uniós példa, amire lehet hivatkozni” – mondta. Hozzátette, Székelyföldön az RMDSZ felelősséggel tartozik azért, hogy milyen a viszony az MPP-vel és az EMNP-vel. „Nem könnyű az együttműködés, de szükséges, csak ez vezet sikerre” – ismerte el Tamás Sándor.
Benedek Erika moderátor a felszólalások után „kényelmetlen” feltevéssel fordult a meghívottakhoz: „Vannak, akik azt mondják, hogy a viszály az önkormányzatok és a tisztségben lévő prefektusok között csupán egyfajta színjáték arra, hogy eljátsszák a jó magyar–csúnya, gonosz román, illetve a jó román és csúnya magyar játékát, elvonva a figyelmet a reális problémákról – időhúzás az egész, míg elfogy annyira a magyarság, hogy ne akarjon magának autonómiát, kiemelt jogokat. Mit mondhatunk azoknak, akik ezeket valósnak érzik?” – intézett kérdést a panel előadóihoz.
„Ez politikai szlogennek jó”
„Óvatosabban kell bánni ezekkel a politikainak ható kérdésekkel” – válaszolt Tamás Sándor. Szerinte meg kell kérdezni Ráduly Róbertet: ő kivel kacsintott össze, hogy elvigyék otthonról a „símaszkosok”? „Nem tudom, hogy reális-e ez a felvetés. Politikai szlogennek jó egy másik párt részéről. Ismétlem, százötvennégy ügyet görgetünk magunk előtt. Egy volt kormányképviselő fogalmazta így meg: ők azért vannak, hogy kézifékei legyenek a megyében lévő történéseknek” – tette hozzá, majd elmondta, „oda lehet jönni, helyet cserélni velünk, hogy lássák, milyen az élőben, amikor ilyen szinten fogják le az alkotói energiát”. „Elismerem: sokat mulasztottunk az elmúlt 25 évben, de akkor meg kell kérdezni Szilágyi Zsoltot is. Ő a román parlamentben RMDSZ-es képviselőként annyi időt volt, mint én és Ráduly Róbert összesen. Ha becsületesek vagyunk, tessék idehívni. Szívesen vitatkozunk, csak annyi a kérésem, hogy egészében lássuk a dolgokat” – egészítette ki válaszát.
Az erdélyi magyar pártok közötti összefogási szándékkal kapcsolatban Benedek Erika újabb kérdést tett fel: „Van-e valóban összefogási szándék? Mert valami miatt a társadalom ezt megkérdőjelezi, nem érzékeli így.”
„Szokjunk le erről a retorikáról”
Tamás Sándor előző kérdésre adott válaszát követően Ráduly Róbert Kálmán kifakadt az újabb kérdés miatt. „Van egy jó barátom, mostanában sorstársak is vagyunk: Szőke Domokos. Ő ilyenkor, amikor »valaki valamit megkérdőjelez«, mindig visszakérdez: kik azok? Szokjunk le erről a retorikáról, hogy »egyesek azt mondják, hogy...«, »úgy hallottam, hogy...«. Az egyik feljelentőm azt írta le, »úgy hallottam az egyik áruházban az elárusító nőtől, hogy a polgármester kapott 200 ezer lejt a Dedemantól«. És ez alapján azóta is vizsgálódnak a semmirekellők. Fejezzük be ezeket a történeteket” – fordult a moderátorhoz Ráduly. „Vagy a másik: »vannak, akik megkérdőjelezik azt, hogy...«. Kik azok? Ne süllyedjünk oda, ahol egész román társadalom van, hogy reggel bekapcsoljuk a rádiót, kíváncsian arra, aznap éppen kit vittek el. Felelős emberekként ne játsszuk ezt az erdélyi magyar közösségen belül. Mondjuk el, hogy például »Tőkés László, Kelemen Hunor vagy Toró T. Tibor azt mondta, hogy...«, és akkor tudjuk, ki volt. Csak felháborodni tudok. Ha nem mérvadó, aki mondta, akkor lapozzunk, ne vicceljünk” – mondta.
Székelyhon.ro

Székelyföld a magasban
Pár évvel ezelőtt a Nagyhagymás–Egyeskő–Öcsém hegyvonulatról ereszkedtünk Terkőmező felé egy baráti társasággal, amikor parázs vitába keveredtünk, hogy onnan, ahol épp vagyunk, mennyi idő alatt érünk a Gyimesekbe vezető Jávárdi-patak forrásához. Mindenikünk mást mondott, ki-ki vehemensen védte a maga igazát. Közben egy sziklát megkerülve juhpásztor bukkant elénk, nagy botjára támaszkodva álldogált a legelő nyájtól kissé odébb. Illedelmesen köszöntünk, majd megkérdeztük, mennyi idő alatt juthatunk el a Jávárdi-patak forrásához?
Nem válaszolt, füle botját sem mozgatta. Akkor valamelyikünk románul is megkérdezte tőle ugyanazt. Arra sem reagált. Elkönyveltük, hogy valószínűleg utálja a turistákat, és indultunk tovább. Már megtettünk vagy kétszáz métert, amikor egyikünk visszanézett és látta, a pásztor integet, hogy valamelyikünk menjen vissza. Valaki közülünk hátizsákját letéve vissza is ment. A pásztor közölte vele – magyarul −, hogy háromnegyed óra alatt érünk a kérdezett forráshoz. De hát miért nem tudta ezt megmondani az imént, amikor kérdeztük, értetlenkedett a társunk. Előbb kellett lássam, milyen gyorsan mennek, felelte vállat vonva a pásztor.
Eszembe szokott jutni ez az eset, amikor politikusok, közigazgatási vezetők és egyéb válogatott pakulárok adják ki rendeleteiket, utasításaikat. Vajon ők mennyire ismerik a terepet? Hányszor jártak ott, amerre irányítanak? Tisztában vannak-e azzal, hová akarnak eljutni az emberek? Meg hogy milyen gyorsan képesek haladni? Nem csal véletlenül a szemmértékük, megbízható az időérzékük?
A Székelyföld régió hegységei a múltban is meghatározó szerepet játszottak az itt élő nép életében. Nemcsak arra gondolok, hogy ha valamerről jött az ellenség – és az évszázadok során jött már a szélrózsa minden irányából −, akkor a hegyek mindig menedéket nyújtottak, hanem főként arra, amit a festő Zsögödi Nagy Imre így fogalmaz meg: „Majdnem minden székely falunak a falun kívül van egy kicsi havasi gazdasága, ahol télen feleteti a nyáron készített szénáját. Állandó forgásban és újraszületésben él az ember a havasi ózondús levegővel, mintegy ezer méter magasságban, ahol ingyen szerezte a piros vérsejteket, s az esetleges családi perpatvarok is lehiggadtak. Összerúgta az asszonnyal a port? Felment a havasra, s utána ment minden rendjében. Sok népet mentett meg ez a pusztulástól.” A székelyföldi szűkös megélhetési lehetőségeket mindig pótolni tudták a hegyek-erdők: a favágás, szénégetés, szénacsinálás, pásztorkodás, vadászat, pisztrangászás, havasi méhészkedés, gombaszedés, erdei gyümölcsök és gyógynövények begyűjtése ma is fontos jövedelemkiegészítője az itt élőknek. De ami ennél is fontosabb: a hegyeknek embernevelő, emberigazító hatása van. Az odafent gyakran mostoha, emberpróbáló körülmények között végzett munkák alkalmával, vagy akár egy többnapos hegyi túrán is többet tanul magáról és a közösségi összetartásról az ember, mint bármilyen iskolában, tanfolyamon vagy könyvből. A természettel való szoros szimbiózis megóv a ferdítésektől, túlzásoktól, megtanít a maguk valójában látni a dolgokat, az élet igazán fontos dolgaira tereli a figyelmet. Jobban kéne figyelnünk a hegyeinkre!
A szocializmust gyakran a valós problémák szőnyeg alá seprése, hanyagság, igénytelenség, érdektelenség, kényelmesség, a látszat-megoldások favorizálása jellemezte. Nem szabad általánosítani, de ez nyomot hagyott nem kevés itt élő tudatában, értékrendszerében is. Másrészt a nyolcvankilences változások után, itt is jelentkeztek a fogyasztói társadalom és a globalizálódó világ hátulütői, az önzés és az anyagiak túlzott szeretete, a harsány, de talmi dolgok kultusza. Mintha fojtó szmog folyná be, ha egyelőre csak foltokban is, a medencéket, völgyeket.
Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, jót tenne a mostani fiataloknak végigcsinálni egy olyan, közel másfél éves katonaságot, mint amilyent annak idején ők. Tapasztalatból mondom, az az idő haszontalan időveszteség volt: értelmetlen és idétlen fegyelmezésekkel, tessék-lássék munkák végzésével telt el.
De talán nem lenne haszontalan, ha minden székelyföldi fiatal húszéves kora előtt két-három hónapot töltene fenn a hegyekben. Egyrészt nyáron, másrészt télen. Csoportosan, szervezetten járva be az összes székelyföldi hegy gerincét, csúcsát. Edzésnek sem lenne rossz, helyismereti kurzusnak is „kiválóan beválna”. Akadna dolga bőven, pályakezdő önismeretének sem ártana, képességek és korlátok, saját természetünk is tartogathat meglepetéseket kritikus helyzetekben. Az egymásrautaltság megtapasztalása letörheti az egoizmus és önhittség szarvait.
Fent a hegycsúcsokról távolabb lát az ember. Látni azt is, amit a lentiek elől takar a „szmog”.
Molnár Vilmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos – Néppárti ultimátum az MPP-nek
Nem finomkodott sokat a Magyar Polgári Párt magatartásának ecsetelésekor Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke tegnap Tusványoson az autonómiatervezetekről szóló vita során. Leszögezte: nem lehetséges az együttműködés, sőt, végleg elválnak útjaik, ha az autonómiastatútum ügyében az MPP nem látja be, hogy hiba volt az RMDSZ-szel közösen új tervezetet kidolgozni.
Az Autonómiatervezetek – elmaradt közvita című előadás moderátora, Szász Alpár Zoltán kérdéseire meghívottként Gergely Papp Adrianna, a felvidéki Debrőd község polgármestere, Ferencz Csaba, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS tájékoztatási alelnöke, Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke és Kalmár Ferenc budapesti miniszteri biztos, az Európa Tanács által nemrég elfogadott Kalmár-jelentésként elhíresült dokumentum szerzője beszélt az önrendelkezés perspektíváiról.
Ferencz Csaba leszögezte: az autonómiakoncepció, amelyet az SZNT képvisel, ugyanaz, amit az RMDSZ húsz évvel ezelőtt felvállalt, csak aztán megpróbálta levenni a napirendről. A Csapó-féle statútum elfogadását megelőzően pedig közvitára bocsátották azt – igen jól megalapozott dokumentum tehát, ezért is értékelik negatív fejleményként, hogy idén új tervezettel állt elő az RMDSZ és az MPP. Két statútumot nem szabad felmutatni, és az SZNT ahhoz is ragaszkodik, hogy az autonómiakoncepciónak az erős széki identitásra kell épülnie, azokkal a hatáskörökkel, amelyekkel korábban is rendelkezett, és abban a jogi keretben, amelyet a statútum meghatároz – fejtette ki. Éppen ezért az SZNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács döntése értelmében ezt állampolgári kezdeményezés révén nyújtják be a parlamentbe.
Toró T. Tibor kifejtette: miután az RMDSZ le akarta venni a napirendről az autonómia kérdését, az EMNT és az SZNT sikeresen megakadályozta ezt. Az SZNT hosszú évek alatt felépítette a maga dombját, az autonómiáért küzdők bástyáját, s miután az RMDSZ látta, hogy ezt nem veheti be, elkezdte építeni a magáét, egy hamis dombot, ennek eredménye a második autonómiastatútum, amellyel elterelték a figyelmet, és amelynek megjelenése után fennáll a veszély, hogy Budapest, Európa azt kérdezi majd: melyik az igazi. Ebben az MPP is segédkezett, ráadásul úgy, hogy nagy szerepet nem is osztottak neki. Be kellene látniuk, hogy rossz politikai döntés volt, ha mégsem, az együttműködés lehetetlenné válik. Stratégiai kérdésről van szó, ha ebben nem tudunk egyetérteni, végleg elválnak útjaink – szögezte le az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke.
Gergely Papp Adrianna arról beszélt, hogy Felvidéken sokáig afféle nemzeti romantika kategóriába tartozott az autonómia, most viszont elkészült egy igen alapos tervezet erről, s bár egyelőre elutasítják azt a szlovákok, bízik benne, hogy előbb-utóbb sikerül kiprovokálni a párbeszédet a többségi nemzettel. Kalmár Ferenc szerint most is gond, hogy Európában sokan nem tudnak arról, hogy van egy megoldatlan magyar kérdés, ezért hatékony diplomáciára van szükség. Vázolta a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyarság helyzetét a kollektív jogok elismerése szempontjából.
A Benes-dekrétumokra utalva rámutatott: Csehországban és Szlovákiában kollektív bűnösség van, kollektív jogok nincsenek. Felidézte: Benes 70 esztendővel korábban Sztálinnal kötött egyezséget, amelynek részeként Kárpátalját átadta a Szovejtuniónak, hogy ne kelljen a régió autonómiáját biztosítania, amint azt a Nyugat kérte. Vajdaságban egy gyenge autonómia működik, Horvátországban és Szlovéniában a többségi nemzet nem viszonyul ellenségesen a kis lélekszámú magyarsághoz, ám gazdasági, asszimilációs gondok ott is vannak.
Az autonómia esélyeit, annak perspektíváit firtató moderátori kérdésre Ferencz Csaba rámutatott: van együttműködési felület akkor is, ha a statútum kérdésé­ben például nem értenek egyet az RMDSZ-szel. Utalt arra, hogy a szövetség háromszéki vezetői támogatják az SZNT által október 24-re meghirdetett, Világítsuk meg Székelyföld határait kezdeményezését, amely az autonómiaigény mozgalmi jellegét mutatja fel és erősíti. Toró T. Tibor öt teendőt jelölt meg: táboregyesítés az autentikus autonómiazászló alatt – az MPP-sek többsége ide tartozik, de az RMDSZ-ben is vannak ilyenek –, a nemzetpolitikai hátország bebiztosítása, az erdélyi román autonomisták szövetségének elnyerése, az európai autonomisták szövetségének megszerzése – utalt az Európai Szabad Szövetség, az EFA támogatására –, a nagyhatalmi játszmák követése érdekeinknek megfelelően.
Kalmár Ferenc arra intette a feleket, a vitára szükség van, de a kommunikációban ne sértsék meg egymást annyira, hogy ne tudjanak egy asztalhoz ülni, hiszen valóban egy dombra, egy statútumra van szükség. Továbbá meg kell győzni a többségi nemzetet, hogy egymásra vagyunk utalva, meg kell szervezni a diplomáciát – sorolta.
Nem hagyta viszont válasz nélkül Toró T. Tibor határozott üzenetét a közönség soraiból felszólaló Kulcsár Terza József háromszéki MPP-elnök. „Illemtelenség az MPP-ről így beszélni, ha nem is vagyunk ott az asztalnál” – háborgott a politikus, azt kérve számon, hogy miért nem hívták meg az MPP elnökét a vitára. Utalt arra is, hogy az autonómiapárti önkormányzati határozatot Tusnádfürdőn éppen az EMNP tanácstagja nem szavazta meg, majd kifejtette: a néppártosoknak az MPP-be kellene visszatérniük. Toró T. Tibor azzal replikázott, hogy a tusnádfürdői ügyet rég lerendezték, ha az MPP feszültséget akar kelteni, keressen más témát.
Majd azt vetette a polgáriak háromszéki elnöke szemére, hogy jóllehet helyi szinten igény van a két párt, az MPP és az EMNP közötti együttműködésre, és ilyen megállapodások születnek is – például Sepsiszentgyörgyön –, a polgáriak felső vezetése érvényteleníti azokat, ahelyett, hogy támogatná. Amúgy a két domb, az MPP és a néppárt közel áll egymáshoz, nem volna nehéz egyesíteni, de a hamis domb építését támogatni az autonómia ügyének elárulását jelenti – szögezte le.
Farcádi Botond

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késő?
Gyakorlatilag életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 90 éves Alexandru Vişinescu volt börtönparancsnokot a kommunizmus első éveiben elkövetett kegyetlen kínzásokért. A legalább 12 ember haláláért közvetlenül felelős pribék idős korára is harcias maradt, csúnya szavakkal és gesztusokkal támadt az újságírókra, akik háborgatni merték igen jól megfizetett nyugalmában.
Még reménykedhet, hiszen az ítélet nem végleges, és már hatvan év fölötti korban harmadolható, illetve – könyvek írásával – tovább is csökkenthető a kirótt szabadságvesztés, de ez most mellékes: a lényeg az, hogy huszonöt évvel a rendszer bukása után született egy ilyen ítélet Romániában, az első, amely a diktatúra egyik gyilkosát egykori kegyetlenségéért bünteti. Nem gondoltuk 1989 decemberében, hogy ilyen sokat kell várni rá, hogy a legtöbben meg sem érik ezt a kései igazságszolgáltatást. Sokan meg is kérdőjelezik az eljárás értelmét, hiszen az elveszett éveket, a kényszerű szenvedéseket nem adja vissza és nem semmisíti meg, ha egy mérges öreg rács mögé kerül: őt nem fogják megverni, éheztetni, megalázni, mert ma sokkal jobbak a körülmények, és az sem biztos, hogy a megítélt kárpótlást megkapják a 75 éve mindenükből kisemmizett politikai foglyok, illetve örököseik. Mégis értékelni kell, mert az ítélet annak a jele, hogy valami csakugyan történt, nem csupán széplelkű gondolkodók és konok civil szervezetek igénye a romániai társadalom megtisztítása, szilárd erkölcsi alapokra való helyezése, hanem már állami intézmények szintjén is érezhető ez irányú elmozdulás. Bármilyen késő és bármennyire kis elégtétel – hiszen Vişinescu csak egy a sok ezer bűnös közül –, fontos lépés ez, még a korrupciós pereknél is lényegesebb. Azokban csak kisebb-nagyobb pénzlenyúlásokról, hivatali visszaélésekről van szó, a kommunizmus le nem tárgyalt pereiben az emberiség és az emberi jogok elleni súlyos vétségekről. És ahhoz, hogy Románia a valódi demokrácia és jogállamiság felé haladjon, szüksége van a múltjával való egyenes szembenézésre, ködösítésre és hazudozásra ugyanis nem lehet építeni. Illetve lehet, de az ilyen kártyavárak még a meséket sem bírják el. Láthatjuk, hogyan omlik össze lassan a posztkommunista hatalom is, pedig mindent átmentettek, amit akartak. A világos, etikus elvek szerinti cselekvés nyilván nem volt köztük, de ez most vissza is üt. Persze nem kell illúziókat táplálnunk: az ellenállás továbbra is erősebb a számonkérésnél, és valószínűleg lesznek, akik megússzák. Egy ítélet nem jelenti a kommunizmussal való leszámolást, a visszaszolgáltatásokkal, rehabilitációkkal, jóvátételekkel, még a hiteles történelemtanítással is jócskán adósak nekünk.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 800. születésnapját ünnepelte Érkeserű
A közigazgatásilag Kiskerekihez tartozó Érkeserű a hétvégén ünnepelte 800. születésnapját. A nyolc évszázados évforduló alkalmából pénteken avatták fel a Kulturális Központot, amely immár hivatalosan szolgálja a település kulturális és társadalmi életét.
Az eseményen jelen volt Kiss Sándor megyei RMDSZ elnök, Biró Rozália szenátor, valamint Cseke Attila és Szabó Ödön képviselők. Az avatószalagot Kiss Sándor és Nyíri Sándor polgármester vágta át. Próbarendezvények már voltak benne, de mostantól hivatalosan szolgálja a település kulturális és társadalmi életét. Az avatás után a magyar polgármesterek itt tartották meg közös ülésüket. Érkeserűben ez volt az első polgármesteri találkozó.
Évforduló
A Számadó Ernő Általános Iskolában felavatták a névadó márvány emléktábláját, majd délután megünnepelték a helyi RMDSZ szervezet megalakulásának 25 éves évfordulóját. Emléklapokat osztottak ki azoknak, akik sokat tettek az eltelt időszakban a szervezetért. Fellépett Bereczki Zoltán magyarországi énekes, itthonról pedig az Ezüstperje és a Nyíló Akác Néptáncegyüttes. Az évfordulós ünnepséget vacsora zárta, melyen kötetlen beszélgetéseken idézték fel az elmúlt negyedszázad történéseit. „A hűséges tagok sokkal többet érdemelnének, de ennyit tudtunk most adni” – mondta a polgármester.
Egész napos program
Szombaton már egész napos programsorozattal ünnepeltek, több helyszínen. Az iskola udvarán már délelőtt felsorakoztak a bográcsosfőző verseny résztvevői és mindegyik csapat mindent elkövetett azért, hogy ők legyenek a legjobbak. Hat csapat mérte össze bográcsétel főzői tehetségét, mondta Lajter Péter önkormányzati képviselő. Közben az iskola focipályáján elkezdődött a rangadó, melyre öt csapat nevezett be. Mindenki mindenkivel játszott 2X10 perces félidőkben. Szoros eredmények születtek, mely után a végső elszámolásban a helyi csapatok taroltak, mivel az öregfiúk lettek az elsők, a fiatalok pedig a másodikak. A dobogó harmadik helyét az adonyiak foglalták el. Őket a tarcsai és az öcsödi (Magyarország) csapatok követték. A gólkirály is érkeserűi, Bodor Attila személyében. A legjobb kapus Szkirkánics Ákos, a legjobb játékos pedig Balajti Zsigmond volt. A rekkenő hőség ellenére szép játékot mutatott valamennyi csapat. Oklevelet és kupákat (első három) kaptak emlékbe. Ugyancsak az iskolaudvar adott helyet a gyermekfoglalkozásoknak. 12 órakor kezdődött el a Szent Anna templombúcsú (erről külön cikkben számoltunk be, lásd. 6. oldal), melyet követően 14 órakor volt a hivatalos megnyitó a római katolikus templom előtti téren. Bár a nap hetedmagával sütött mégis igen sokan voltak jelen.
Hímeshátsziget fesztivál
Köszöntő beszédet elsőként Nyíri Sándor polgármester mondott. „Több ez, mint falunap, mivel most először rendezzük meg az első Hímeshátsziget fesztivált. Az elnevezés költőnktől, Számadó Ernőtől származik” – mondta a polgármester. Külön köszöntötte a magyarországi népes vendégsereget, valamint az egyház és a politikum képviselőit. Zárszavában kifejezte azon reményét, hogy a következő 800 évben is sokat fog fejlődni Érkeserű, majd tartalmas, kellemes szórakozást kívánt minden jelenlévőnek. Szabó Ödön beszédében kiemelte, hogy dicséri a keserűieket és az alkalomra hazatérő elszármazottakat, hogy ilyen szépen tudnak ünnepelni. Sok mindent megvalósítottak az elmúlt években és büszkék lehetnek arra, hogy így tudják megünnepelni a nyolc évszázados évfordulót. „A tények azt mutatják, hogy ennek a településnek nemcsak 800 éves múltja, hanem valószínűleg 800 éves jövője is van” – mondta a képviselő. A magyarországi vendégek közül köszöntőt mondott Lendvai Zoltán atya, akit a köztudatban gördeszkás papként ismernek. Kérésre tartott a téren egy bemutatót, majd azok a gyerekek is bemutatták tudásukat, akiknek gyorstanfolyamot tartott. A tisztelendő lenyűgözte bemutatójával a közönséget. Saját bevallása szerint a gördeszkázás, vagy más játék a legbiztosabb kapcsolatteremtő eszköz a fiatalokkal. Már csak ezért is érdemes művelni, de a testmozgás is hasznos, mondta.
Együtt ünnepeltek
A megnyitó után a Kulturális Központban finom ebéd várta a meghívottakat, melyen a hangulatos zenéről Mihály Balázs plébános gondoskodott. Ugyanott került sor Oroszi Kálmán református lelkész előadására, melynek témája a 800 éves Érkeserű volt. Őt követően fellépett az Öcsödi Népdalkórus, majd a No Cable, a Steel Cross, a Wrong Way és a Play Time együttes. A legnagyobb sikere azonban az ezt követő Piramis Plusz élő nagykoncertnek volt. Az est fellépőit a HabParty With Deejay Lewis zárta. A programok igen sok helybélit mozgattak meg, de sokan érkeztek a közelebbi, illetve távolabbi településekről is, hogy együtt ünnepeljenek az érkeserűiekkel.
Szőke Ferenc
erdon.ro

Hogyan tovább, erdélyi magyarság?
Platformfórum Sepsiszentgyörgyön
Július 22-én Sepsiszentgyörgyön tartott fórumot az RMDSZ kereszténydemokrata, illetve kisgazda és vállalkozói platformja. – Az az elképzelésünk, hogy a szövetség öt elismert platformja közös erővel indítson el egy olyan kampányt, amely megpróbálja leépíteni az ellenszenvet, ami még mindig létezik egyes helyi RMDSZ- vezetők részéről a platformokkal szemben – nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata platform elnöke.
Az elnök szerint azt szeretnék bebizonyítani, hogy a jól működő platformok szerepe az RMDSZ keretében nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egész szervezet jól működjék. A fórumon a részt vevő platformok vezetői mellett jelen voltak parlamenti képviselők is, a sepsiszentgyörgyi kereszténydemokrata ifjúsági szervezet képviselői, a kovásznai polgármester és alpolgármester.
Ülésnyitó beszédében Kelemen Kálmán az RMDSZ szerkezetét egy helikopter szerkezetéhez hasonlította, ahol létezik a felső vezetőség, és ennek a két felső szárny mozgatása felel meg. Alatta van a két alsó szárny, ezek a választók és az RMDSZ "közlegényei". Kelemen Kálmán szerint ha a csúcsvezetés nincs összekötve ezzel a jelentéktelennek látszó alkatrésszel, akkor az egész irányítás megbukik, a gép, ahelyett, hogy felszállna, bukdácsolni kezd. Tehát azok az RMDSZ- vezetők, akik meg akarják szüntetni a platformokat, gyakorlatilag az RMDSZ-t tennék működésképtelenné – jelentette ki.
Darvas Kozma József alelnök Hogyan tovább, erdélyi magyarság? címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, milyen fontos dolgokat nem sikerült megvalósítani, és mire kell összpontosítani a jövőben, hogy a következő év sikeres legyen. Rámutatott, hogy most, amikor sorra "buktatják" el a magyar képviselőket, polgármestereket, nagyon fontos, hogy az ártatlanság vélelme szellemében, a végleges bírósági ítéletig kitartsanak mellettük, és bátorítsák őket.
Tiesz János, Kovászna polgármestere arra mutatott rá, hogy bár városukban kétharmad-egyharmad a magyarság és a románság aránya, mégis megfeszített harcot kell vívniuk, hogy ezen a magyar határvidéken megtarthassák az értékeiket, és ne engedjék letarolni, elfelejtetni a magyarság hozzájárulását az évezredes civilizációhoz. Példának a szívkórház átnevezésének kísérletét, illetve az ortodox egyháznak ajándékozott szálloda példáját hozta fel.
A parlamenti képviselők arra kaptak "feladatot", hogy vázolják, a jelenlegi körülmények között érdemes-e folytatni a parlamenti munkát.
Vass Levente, a kisgazda és vállalkozói platform elnöke elmondta, hogy platformja erősíteni szeretné az RMDSZ belső működését; ecsetelte a Maros megyei és marosvásárhelyi állapotokat, ahol véleménye szerint a választók annyira el vannak bizonytalanodva, hogy ha nem történik jó irányú változás, borítékolni lehet a sikertelenséget a jövő évi választásokon. Javasolta ugyanakkor, hogy az őszi SZKT előtt a platformok tartsanak közös fórumot, a közös cselekvés felvázolása érdekében. Az ifjúsági szervezet munkájárólKiss Róbert alelnök számolt be.
Meghívottként jelen volt Pakó Benedek egykori szászrégeni címzetes kanonok, akinek Willfried Martens- plakettet adtak át (fotó) azért a következetes munkáért, amivel segítette a szászrégeni magyar közösséget, felépítette a Noé Bárkája közösségi házat, lelkes munkát végzett a szoborparkkal, a rendszeres magyar találkozókkal. Pakó Benedek szerint jobban fel kellene mutatni a magyarság értékeit, főleg ott, ahol megpróbálják azt tagadni vagy meg akarják semmisíteni.
Mózes Edith

Borboly Csaba hallgatása
Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő Borboly Csabához, a megyei önkormányzat elnökéhez intézett múlt heti – nagyon sok igazságot tartalmazó – nyílt levelétől le kellett volna szakadjon az ég. Mégsem történt semmi. Miért?
Először a tényekről! Nyílt levélben tett szemrehányó kijelentéseket Borboly Csabának Moldován József: a Nagy szavak a levegőben című levéllel arra utalt, hogy számos beígért beruházás és egyéb kezdeményezés csak szavak szintjén maradt, nincs előrelépés. Konkrétan a borszéki kezelőbázis ügye borította ki a képviselőt. A levélben tulajdonképpen kimondta mindazt, amit rajta kívül még sokan gondolnak („az ígéretekről és nagy szavakról bebizonyosodott, hogy légből kapottak, és nincs mögöttük tartalom, sem pedig valós megvalósítás”).
Egy közéleti szereplőhöz intézett, valóban súlyos megállapításokat tartalmazó irományra (még egy idézet a levélből: „Ez a szintű elkapkodott mohóság az elnök meggondolatlanságát, inkompetenciáját támasztja alá, sokadjára”) a megszólított félnek reagálnia kellene. Borboly mégsem írt választ, gyakorlatilag úgy tett, mintha a levél nem is létezne. Az a Borboly Csaba hallgat – okosan –, akiről jól tudjuk, hogy egyetlen alkalmat sem szalasztana el, hogy szerepeljen. Nincs olyan olvasói levél a Csíki Hírlapban, amire az érintettség jogán ne válaszolna a megyei önkormányzat elnöke, vagy ahogy mostanság magát nevezteti, a megyeelnök.
Moldován Józseffel viszont nem vette fel a kesztyűt. Borboly úgy alázta meg Moldován Józsefet, hogy nem reagált a kóstolgatására. Jól döntött, mivel valószínűleg nagyon tisztában van azzal, hogy ki is írta a levelet.
A 2012-ben képviselőnek megválasztott Moldován közéleti munkájáról nem nehéz beszámolni. Az elmúlt évekből vele kapcsolatban csak az az eset ugrott be, amikor a csíktaplocai autós gyakorlóteret gokartpályává szerette volna alakítani, ám időközben a környékbeli lakosok a kisautók által kibocsátott majdani magas zajszintre hivatkozva a befektetést ellenző aláírásgyűjtésbe kezdtek. Végül az elképzelésből nem lett semmi.
2015 júliusában Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő aggódik szülővárosáért, Borszékért. Helyes. Itt tesszük hozzá, hogy a választópolgáraiért is ugyanennyire aggódhatott volna, amikor nemrég megszavazta a képviselők különleges speciális nyugdíj-kiegészítését.
Kozán István
Székelyhon.ro

Megőrizni az épített örökséget (Kastélyok Erdélyben) (Tusványos)
Kastélyok Erdélyben – eladó, kiadó, vagy mi lesz velük? meghirdetett címmel fejtegették a témát a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombat délután a Corvina-udvarban. A tömör összegzést Bánffy Farkas fogalmazta meg: nem az a lényeg, hogy ki egy kastély tulajdonosa, hanem hogy az épített örökség megmaradjon.
A társalgás meghívottjai: Gregor Roy Chowdhury, zabolai gróf Mikes Katalin fia, aki a zabolai Mikes-kastélyról és helyzetéről feltett kérdésekre válaszolt, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, magyargyerőmonostori báró Kemény János unokája, aki a marosvécsi Kemény-várkastély jövőjét feszegette, Gergely Balázs régész, a Kincses Kolozsvár Egyesület társelnöke, aki a gyalui Barcsay-várkastély adminisztrátoraként volt jelen és a már említett losonci báró Bánffy Farkas, a fugadi udvarház kezelője. A beszélgetést Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője moderálta, akinek nemrégiben jelent meg a témába vágó kötete: Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása (Heti Válasz, 2015). Arról faggatta a meghívottakat, honnan lehet támogatást szerezni felújításra, mi lesz az általuk képviselt kastély jövője. A beszélgetés során felvetődött, hogy az Erdélyben található kastélyok legtöbbje igen romladozó állapotba került, lásd az aranyosgerendi vagy koronkai kastélyt, de akad néhány pozitív példa is, mint a marosugrai Haller- vagy az olaszteleki Daniel-kastély. Utóbbiak arra is példát mutatnak: nem feltétlenül az épületet évszázadokon át birtokoló családnak kell gondját viselnie, azt el is szabad, el is lehet adni, nem bűn az, csak jó kezekbe kerüljön. Mert rossz példa is akad. (Nem említették, de a felújított küküllővári Bethlen–Haller-kastély belsejének egyik mai jellegzetessége a Vitéz Mihály vajdát ábrázoló falfestmény.)
A kastélysors minden esetben más. A Bánffyak meg akarják őrizni a családnak a fugadi kúriát. Sok az örökös, Bánffy Farkast bízták meg a kastély és a hozzá tartozó, eddig töredékében vissza­adott birtok gondnokságával. Annyi a kikötés, hogy a család minden tagja nyaralhasson ott. Tehát családi célra tartják fenn. Zabolán a vendégforgalomban látják a jövőt, vendégházat működtetnek, és annak fejlesztése a cél. Gregor Roy Chowdhury szerint, ha a család visszakapná összes erdejét, gond nélkül fenntarthatnák a kastélyt. Annak idején a birtok méretéhez és annak függvényében jövedelméhez igazították a kastélyok méretét.
A másik két kastélyt közösségi célokra igyekeznek használni tulajdonosaik. A gyalui várkastélyt visszakapta Barcsay Tamás, aki látva, hogy nem tudja fenntartani, eladta Nagy Elek magyarországi nagyvállalkozónak. A kastély stratégiai helyen található, Kolozsvár közelében, s ott a közép-erdélyi magyaroknak közösségi teret igyekeznek kialakítani. Kolozsvár mellett lefödné Kalotaszeget, a Mezőséget. Marosvécs az erdélyi irodalom bölcsője – mondotta Vécsi Nagy Zoltán, hozzátéve, ezzel a kijelentéssel még nem hatott meg senkit annyira, hogy támogatásról biztosította volna. A kastélyban és parkjában született a Trianon utáni összes, kultúrát érintő döntés. Szándékuk szerint a családnak fenntartanának néhány szobát, a kastély többi termében helikonos kiállítást rendeznének be, illetve vártörténeti tárlatot, amely Erdély-történeti kiállítás is lenne, hiszen Erdély fejedelmei sorra birtokolták a várat. Rendezvényeknek is teret adnának. Kastélyszállásokat alakítanának ki, olcsó szállóhelyeket a gazdasági épületekben, hogy a turizmust is fellendítsék.
A beszélgetés során felmerültek a nehézségek is: az örökösök minden esetben csak részben szerezték vissza tulajdonukat, s van, ahol – például Zabolán – az állam próbál újraállamosítani részeket. Helyenként, ahol önkormányzati tulajdonban vannak magyar műemlékek, alig várják, hogy összedőljenek, és arra is van példa, hogy a telket ortodox templom építésére nézték ki, vagy wellnessközpontot létesítenének kétszáz éves fák kivágásával. Bánffy Farkas arra is utalt, nincs becsületes műemléklajstroma Romániának.
Vécsi Nagy Zoltán visszautalt Orbán Viktornak kevéssel korábbi tusványosi beszédére, s hangoztatta, nemcsak az egyházi tulajdont kell nemzeti érdeknek tekinteni, hanem a magántulajdon is pont annyira fontos. A kastélysorsokat eddig kedvezőtlenül befolyásolta, hogy magántulajdonban levőkre nem lehetett kormánypénzeket vagy uniós támogatásokat lehívni. Úgy tűnik, a most kezdődött európai uniós költségvetési ciklusban lehet majd pályázni, B kategóriás műemlékek esetében legtöbb 500 ezer euróra. Ha annyit megadnának, elég lenne egy kastély rendbetételére, állapították meg a jelenlévők.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMOGYKE-programok: egyre több fiatalt vonzanak
Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.
Az idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia az RMOGYKE-nak, többnyire csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást és, nem utolsó sorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek. Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt órán keresztül itt helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákok és orvosok felé is próbál fordulni.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainál is némi szemléletváltás történt. A magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik őket fogadni, beviszik az egyetemre, megszólaltatják a diákok előtt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kezdődik az EKE vándortábor Tusnádon
Három napra huszonhárom túrát kínálnak a szervezők azoknak, akik az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) huszonnegyedik Vándortáborában részt vesznek.
A tusnádfürdői bázissal szervezett, legnagyobb Kárpát-medencei turistatalálkozó kedden kezdődik és szombaton az egyesület közgyűlésével, ünnepléssel ér véget.
Az EKE Vándortábor évente szervezik, ennek feladatát mindig egy-egy osztály vállalja fel, természetesen a korábbi szervezők javaslatainak figyelembe vételével. Célja, hogy az erdélyi és határon túli turisták megismerjék egy-egy régió természeti látványosságait, bejárva gyalogosan vagy kerékpárral, szert tegyenek honismeretre a buszos, szekeres túrák alkalmával. A többnyire sátrazó természetjárók száma a vándortáborok alatt meghaladja az ezret. Tavaly, az EKE Tordai Osztálya által szervezett turistatalálkozón 1080 résztvevőt regisztráltak, idén már az előzetes bejelentkezők 900-nál is többen voltak. A házigazdák 1200-1400 résztvevőre számítanak.
Legalább ötvenen képviselik a gyergyói osztályt is – tudtuk meg Vadász-Szatmári István elnöktől. Bejelentette: eddig köztudott volt, hogy a 2016-os Vándortábort a gyergyóiak szervezik, most már a helyszíne is rögzített, Borszék ad otthont az EKE huszonötödik táborának.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Körbetáncoljuk-énekeljük Erdélyt és a világot
Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc-csemegéből válogathatnak a Partiumi Magyar Napok alatt az érdeklődők, a Muzsikás Együttestől kezdve a Fonón át a Szabolcs és Ördögborda Táncegyüttesekig, lesz Kárpát-medencei utazás a tárogató világában és kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban.
A világszerte ismert és elismert, Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese a Muzsikás, akiknek muzsikája a hagyományos népzenét és a XX. századi magyar komolyzenét ötvözi. Egyaránt fellépnek folk, népzenei és világzenei eseményeken, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a jazz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. Augusztus 18-án, kedden, 21,30-tól a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében merítenek a népzenék tiszta forrásából s ebben segítségükre lesz a velük rendszeresen fellépő, moldvai születésű Petrás Mária is.
Az Államalapítás Ünnepén, augusztus 20-án egy minden szempontből különleges zenei csemege várja a nézőket 18 óra 30 pertől a Dinu Lipatti Filharmóniában: kárpát-medencei utazást tehetnek a tárogató világában Kiss Gy. László Liszt díjas tárogatóművész, valamint Zágoni Mihály tárogatóművész és zenekaruk jóvoltából. Az ünnepi előadást követően pedig, alig pár lépésre a filharmóniától, 21,30-tól a Tűzoltótorony tövében a magyar „táncházas” népzenei új hullám második generációját képviselő Fonó Zenekar pezsdíti a vért és csábítja mozgásra a lábat. Ők nem csak a magyar népzenét, hanem a szomszéd népek népzenéit is tolmácsolják hagyományhűen és magas színvonalon, már több mint tizenöt éve.
Szombaton, augusztus 22-én a Kossuth-kerti Néptánc-színpadon és előtt folytatódik a tánc, hiszen 16 órától kezdődnek az előadások a Borókagyökér Egyesület szervezésében, s egymást váltja a a magyargéresi Kikerics néptánccsoport, a szatmárnémeti Röpike, a mikolai néptánccsoport, a bogdándi Rozsmalint, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a börvelyi Bekek néptánccsoport, a diószegi Szömörce, a szilágyszéri Kukurók néptánccsoport, Pap-Fejér Boglár és a Herdon fivérek. A színpadhoz a Partiumi Mesterségek Utcáján keresztül lehet eljutni, ahol a népművészeti kiállítás, a hagyományos mesterségek bemutatója és kirakodó vásár mellett két napon át számtalan érdekesség, illetve hagyományos népi játszótér is várja a kicsiket és nagyokat az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. A táncnak azonban még messze nincs vége, hiszen 20 órakor kezdődik a mindig hatalmas érdeklődésnek és népszerűségnek örvendő szabadtéri táncház, ahol Uhrin Klára es zenész barátai illetve a Sorogja zenekar muzsikál – a tervek szerint táncház leghamarabb éjfélkor „zárja” kapuit. De csak rövid időre, hiszen vasárnap 11 órától már ismét hagyományos népi, vásári attrakciók, gólyalábas műsor, kézművesek és kirakodók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. 17 órától kezdődik a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása. Az 1957-ben alakult, egyik leghosszabb multú amatőr néptáncegyüttes táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alap” művei voltak a magyar néptáncművészetnek. Őket 18 órától az Ördögborda Néptáncegyüttes követi, Honvágytánc összeállításukkal. „Turnénk tisztelgés azok előtt a táncosok előtt, akiktől táncos anyanyelvünket kaptuk és akiknek legjava már rég nincs közöttünk. Az ők táncaikat megtanultuk és célunk, hogy azokat a helységeket felkeressük, ahonnan megtanultuk. Gesztusunkkal meg szeretnők erősíteni a helyi közösségekben a hitet, hogy mindaz amit mindennapjaikban elődeink megéltek, az követendő példa és nekünk követnünk kell ezt a példát, életmódot. Kalotaszegi népviseletünket Inaktelkén készíttettük, oda szándékszunk eljuttatni tisztelgés képpen és alázattal az inaktelki táncunkat. Jakab Józsi bácsit ifjú korom óta példa értékű embernek tartottam: az Ő emlékére született a Magyarózdi táncunk. Széken töltöttem kolozsvári diákéveim jó részét, nekik dedikáljuk a széki táncot. Gyergyóalfalvi születésű édesanyám tiszteletére kutatjuk és szívjuk magunkba az ottani táncokat, népdalokat. Csíkszentdomokos tánckultúráját, mint táncos anyanyelvünket visszük ajándékként a nagyérdemű elé.” – vallja, társaival együtt, Sándor Csaba Lajos vezető.
erdon.ro

A miniszterelnök és a vásári árus
A tusványosi szabadegyetem jelvényárusára miniszterelnöki szinten reagálni nem egyszerűen túlzás, hanem több mint nevetséges. Victor Ponta, Románia kormányfője mégis megtette.
Házi televíziójában, a szövetségese, a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu szekus besúgó által birtokolt Antena 3 műsorában telesírta a stúdiót, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő mennyire bántó és provokáló politikus.
Ő maga viszont sokkal bölcsebb annál, semhogy felülne a provokációnak és olajat öntene a tűzre, ezért aztán nem reagál. Annyit azért csak megjegyzett: helyesen járt el a bukaresti külügyminisztérium, amikor a kánikula hevében, vasárnap este kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött 26 tusványosi hangulatkép között szerepel egy vásári árus standja, aki olyan jelvényeket is kínál, amelyek a székely zászlót, netán Nagy-Magyarország címerét ábrázolják. No meg ott ama trikó is, amelyen – angol nyelven – nem kevesebb áll, mint hogy: Székelyföldről szeretettel.
Minő orcátlanság, micsoda szélsőséges, revizionista banda!
Persze, a plagizáláson ért, korrupcióval gyanúsított, posztjához görcsösen ragaszkodó, a felelősség elől minduntalan menekülő román miniszterelnököt már nemhogy külföldön, de Romániában, mi több, lassan saját pártjában sem veszik komolyan. S mintha már arról is lemondott volna, hogy ő maga vegye valamelyest komolyan – ha önmagát nem is – legalább a tisztséget, amelyet betölt, elvégre a kormányfő mégiscsak az ország egyik legfontosabb közméltósága. Victor Ponta azonban láthatóan képtelen erre.
Így aztán most éppen az történik, hogy miközben Európa jobbik felén az államok közös megoldásokat igyekeznek kidolgozni azokra a globális problémákra, amelyek a kontinens egészére kihatnak – a görög krízis során a leg­rosszabb forgatókönyvet sikerült ugyan elhárítani, a helyzet azonban távol áll még a rendezéstől, az orosz–ukrán konfliktus tovább mélyül, a menekültválság alighanem tovább súlyosbodik, az energia- és katonai biztonság mind égetőbb kérdés –, Románia elutasítja az egyik szomszédos állam baráti jobbját, hátat fordít egy olyan országnak, amellyel számos kérdésben közösek az érdekeik, együtt pedig minden bizonnyal hatékonyabban érvényesíthetnék azokat.
S miközben a lakosság az új adótörvénykönyv, az új bérezési törvény, a leállított állami beruházások, a kormány láthatóan pazarló magatartása miatt aggódik – a miniszterelnök és csapata egy vásári árus portékája miatt háborog.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukásra áll az oktatási rendszer
Ellehetetleníti az oktatást a minisztérium újabb leépítésekre vonatkozó rendelete, állítják a tanfelügyelőségek, a tanintézetek vezetői, akik szerint már így is minimumon működnek az oktatási intézmények.
Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, hogy az RMDSZ öszszeállított egy jelentést, és a szabadságolások után tárgyalnak majd Sorin Cîmpeanu miniszterrel, megpróbálva enyhíteni a megszorítások mértékét. „Az oktatási minisztérium keze is kötött, európai uniós normákra hivatkozva ezt a keretet irányozta elő a pénzügyminisztérium, a közpénzből élők számát folyamatosan csökkenteni próbálják” – tette hozzá a szakpolitikus. Elmondta, hogy az év elején két ízben is egyeztettek a főtanfelügyelőkkel, a tanfelügyelőségek főkönyvelőivel, majd közölték a sarokszámokat, például városon 14,5-nél kevesebb diákra nem számolhatnak pedagógusállást, 56 gyerek után jár nem didaktikai személyzet, például könyvtáros vagy könyvelő, és 120 diák után lehet takarítót alkalmazni.
A sarokszámok alapján a tanfelügyelőségek az elmúlt hetekben megkapták az átiratot, hogy hány állást kell megszüntetni, és szeptembertől már ez alapján kapják a csökkentett finanszírozást. „A megyék többsége nem fér bele ebbe az új költségvetésbe, Kovászna, Hargita, de több déli megye is különösen nehéz helyzetben van” – ecsetelte Király András. Hangsúlyozta, már rég racionalizálni kellett volna az oktatási hálózatot, ám ez sem egyszerű, mert sok iskolához történelmi múltja, a hagyományai miatt ragaszkodik az adott közösség, miközben a fenntarthatósága veszélybe került. „Amit lehet, azt meg kell menteni, de az összevonások is személyzetcsökkenést eredményeznek” – mondta az államtitkár. Hozzátette, bár a tanügyi törvény előírja, hogy az oktatási hálózat kialakításánál figyelembe kell venni a földrajzi, nyelvi elszigeteltséget, a finanszírozási képlet ezzel nem számol. Az államtitkár rámutatott: mivel az oktatás közügy, az önkormányzatoknak is ki kellene venniük a részüket az iskolák fenntartásából, de minden településen más a helyzet, így más-más megoldásra van szükség. Az azonban biztos, hogy az egymásra mutogatás nem segít, szögezte le Király András.
Nem vált be a fordított elv
Kovászna megyében a minisztérium által előirányzott létszámcsökkenést már az elmúlt tanévre sem sikerült teljesíteni, csak az elvárt karcsúsítás 60–70 százalékát tudták megvalósítani, mondta el lapunknak Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint megkapták a további leépítésekre vonatkozó átiratot, és több elemzést is végeztek, de újabb leépítéssel már nem tudnának dolgozni. „Szeptemberig újra számba veszszük, hogy hány gyerek iratkozik be az óvodákba, hány ötödik vagy kilencedik osztály nem alakul, és valószínű, hogy így néhány állás megszűnik, de semmiképpen nem annyi, amennyit a minisztérium »ránk sózott«” – mondta a főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, egyelőre nem közöl számokat, mert nem akar pánikot kelteni, és különben is abban bízik, hogy ezek szeptemberig megváltoznak, hiszen folyamatosan egyeztetnek a minisztériummal és a helyi önkormányzatokkal az ügyben.
Emlékeztetett, hogy amennyire lehetett, már az elmúlt években átszabták a rendszert, a tanügyi törvény pedig előírja, hogy az oktatást minden településen biztosítani kell. Falvakon már nem tudnak további leépítést eszközölni, hiszen jelenleg is negyed- és félállásban dolgozik a nem didaktikai személyzet. Ha pedig az elvárt létszámcsökkentést kizárólag városon hajtanák végre, kénytelenek lennének felére csökkenteni az itteni alkalmazottak számát, mutatott rá.
Kiss Imre a fejkvótarendszert okolta a kialakult helyzetért, rámutatva: a diáklétszám alapján nem lehet finanszírozni a rendszert, az osztályok száma szerint kellene kiszámolni a finanszírozást. „Egy osztályt akkor is ki kell takarítani, ha nem 28, hanem csak 12 gyerek tanul benne. Hiába kötik gyereklétszámhoz a takarítói állásokat” – mutatott rá a probléma lényegére a főtanfelügyelő. Úgy vélte, nem lehet minőségi oktatást szavatolni, ha a finanszírozás fordított elv alapján működik, vagyis előbb a keret adott, és abba be kell férni, nem pedig a feladat nagyságához mérik az összeget.
Bajban a napközik és a bentlakásos iskolák
Hargita megyében a szaktárca rendelete értelmében 161 állást kell szeptember elsejéig megszüntetni, és mivel a kisegítő személyzet száma magasabb az országos átlagnál, ezen a területen várható a csökkentés. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta, az elmúlt időszakban lezajlott elemzések és egyeztetések után a napokban elkezdték értesíteni a tanintézeteket, hogy szeptembertől melyik óvoda, iskola hány állással rendelkezhet, hány oktatói állás lehet, és mekkora lehet az oktatói és a nem oktatói tevékenységű kisegítő személyzet létszáma. Hozzáfűzte, a kereten belül a tanintézetek maguk döntenek, hogy melyik állásról tudnak lemondani. Az oktatói állásokhoz szeptemberig nem kell hozzányúlni, mondta a főtanfelügyelő. Nem zárta ki viszont annak a lehetőségét, hogy ha például egyes kilencedik osztályok nem telnek meg, tanévkezdés után az oktatói szférában is lesz leépítés. Görbe Péter szerint tervezik, hogy az önkormányzatokat is értesítik a kialakult helyzetről, hogy segíthessenek az óvodáknak, iskoláknak, hisz ezek inkább tartoznak az önkormányzathoz, a helyi közösséghez, mint a tanfelügyelőséghez, vélte.
A főtanfelügyelő szerint egyébként az oktatási rendszerben vannak olyan beosztások, amelyek esetében a munka nagysága nem igazolja az állások számát. Ugyanakkor van lehetőség egyes tevékenységek kiszervezésére is, például egy napközi esetében alig néhány banival kerülne többe kintről rendelni az ételt, mint amennyiből a saját konyha állítja elő, hozta fel példaként. Valóban nagy gondot a napközikben, egyes, bentlakással rendelkező szakközépiskolákban és néhány, több épülettel rendelkező iskolában okozna a leépítés, mutatott rá a főtanfelügyelő, aki szerint ezen tanintézetek számára megpróbálnak enyhítést kérni a tárcától.
Hargita megyében 93,5 diákra jut egy oktatói kisegítő személyzeti állás, az országos átlag pedig 125,1 diák. A nem oktatói kisegítő személyzet esetében 43,11 diákra jut egy állás, míg az országos átlag 59,1, sorolta a számokat a főtanfelügyelő, melyek azt mutatják, hogy a székelyföldi megyében összességében több állás van az oktatási rendszerben, mint máshol az országban. „Az elrendelt csökkentéssel sem érnénk el az országos átlagot, de közelebb kerülnénk hozzá” – tette hozzá Görbe Péter, aki szerint ahhoz, hogy szeptember elsejétől működhessen a bérezési rendszer, végre kell hajtaniuk a leépítést.
Sok kicsi sokra megy
Maros megyében jóval kisebb az „érvágás”, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint a 2015– 2016-os tanévre 8616 állást hagyott jóvá számukra a minisztérium, 79-cel kevesebbet, mint tavaly. „Csökkent a gyereklétszám, és csökkent a jóváhagyott állások száma is” – mutatott rá, hozzátéve, hogy mindenkit megpróbálnak megmenteni, áthelyezni.
Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Maros megyei elnöke rámutatott: a színvonalas, minőségi oktatáshoz pénz szükségeltetik, és a hiány kezelésére nem a tantestület és a kisegítő személyzet csökkentése a megoldás. „Ez a 79 állás az egész megyére nézve nem óriási szám, ha viszont arra gondolunk, hogy minden évben van egy ilyen csökkentés, akkor az néhány éven belül jelentőssé nő, és sok helyen megérzik majd a tanintézetekben” – fogalmazott az oktatási szakember.
Bihar megyében nagyjából 300 munkahelyet kell beszüntetni tanévkezdésig, tájékoztatta lapunkat Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, aki szerint mindenhol százalékarányosan kell csökkenteni az állások számát. „Kisegítő személyzet terén már amúgy is rosszul áll Bihar megye, onnan nehéz lesz csökkenteni” – figyelmeztetett a szakember. Elmondta: mindenik iskola megkapta a felszólítást, hogy mennyivel kell csökkentenie a munkahelyek számát, a megoldásról nekik kell dönteni. „Van akinek ez sikerül, van akinek nem” – mondta Kéry.
Bíró Blanka, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hagyományőrzés Szatmáron
Többek között a Muzsikás Együttes, a Fonó és a Szabolcs zenekarok és az Ördögborda Táncegyüttes is fellép a 14. Partiumi Magyar Napok (PMN) programjában.
„Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc programok közül válogathatnak a PMN alatt az érdeklődők, akik kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban is” – áll a Szatmárnémetiben augusztus 17–24. között sorra kerülő rendezvénysorozat szervezőinek közleményében. A fellépők között szerepel Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a világszerte ismert és elismert Muzsikás Együttes, amely a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi. Folk, népzenei és világzenei eseményeken egyaránt fellépnek, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a dzsessz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. A zenekar augusztus 18-án, kedden, 21.30-tól a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében lép fel a moldvai születésű Petrás Máriával kiegészülve. Augusztus 20-án egy a Dinu Lipatti Filharmóniában Kiss Gy. László Liszt-díjas tárogatóművész, valamint Zágoni Mihály tárogatóművész és zenekaruk lép fel. Az ünnepi előadást követően a Tűzoltótorony tövében a magyar „táncházas népzenei újhullám” második generációját képviselő Fonó Zenekar húzza majd a talpalávalót. Ők nemcsak a magyar népzenét, hanem a szomszéd népek népzenéit is tolmácsolják már több mint tizenöt éve. Augusztus 22-én a Kossuth-kerti színpadon és előtte folytatódik a tánc, 16 órától kezdődnek az előadások a Borókagyökér Egyesület szervezésében, fellép a magyargéresi Kikerics néptánccsoport, a szatmárnémeti Röpike, a mikolai néptánccsoport, a bogdándi Rozsmalint, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a börvelyi Bekek néptánccsoport, a diószegi Szömörce, a szilágyszéri Kukurók néptánccsoport, valamint Pap-Fejér Boglár és a Herdon fivérek. A színpadhoz a Partiumi Mesterségek Utcáján keresztül lehet eljutni, ahol a népművészeti kiállítás, a hagyományos mesterségek bemutatója és kirakodóvásár mellett két napon át számtalan érdekesség, illetve hagyományos népi játszótér is várja a kicsiket és nagyokat az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Este nyolckor kezdődik a mindig nagy érdeklődésnek és népszerűségnek örvendő szabadtéri táncház, ahol Uhrin Klára es zenész barátai, illetve a Sorogja zenekar muzsikál. Augusztus 23-án 11 órától már ismét hagyományos népi, vásári attrakciók, gólyalábas műsor, kézművesek és kirakodók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. 17 órától kezdődik a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása. Az 1957-ben alakult, egyik legnagyobb múltú amatőr néptáncegyüttes táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alapművei” voltak a magyar néptáncművészetnek. Őket 18 órától az Ördögborda Néptáncegyüttes követi Honvágytánc című összeállításával.
Krónika (Kolozsvár)

Templomaink – Bikfalva (Református Hírnök)
„Sepsiszentgyörgyről tekintve feltűnő jelenség a bikfalvi vártemplom hatalmas tornya. Délutáni napsütésben valósággal világít a Kövesponk alján” – ezekkel a szavakkal jellemzi Kónya Ádám a bikfalvi református templomot, amelynek tornya feltehetően valamikor a 15. század végén épült, hajója pedig csak jóval később, 1863-ban, amikor a régit lebontva, megépítették a ma is álló, több mint 500 ülőhellyel rendelkező templomhajót.
A gúlasisakkal ellátott, 34 méter magas torony másfél méter vastagfalába vágott ajtón keresztül egy későgótikus terembe lépünk, amelynek dongaboltozatát a 15. század végére jellemző, kettősen hornyolt terrakotta bordák hálózata díszíti. A torony emeletein felfelé haladva pedig még inkább tetten érhető a középkor hangulata. Nagyméretű, könyöklős kiképzésű falfülkék belsejében a korra jellemző keskeny lőrések sorakoznak. Az első övpárkány fölötti rész Debreczeni László szerint már 17. századi, az eredetileg íves-tornácos toronysisak pedig még később épülhetett. Ezt 1939-ben éppen Debreczeni tervei alapján átépítették, viszont a második világháborúban a toronynak ez a része megsemmisült. Szemtanúk visszaemlékezése szerint az Észak-Erdélybe bevonuló román hadsereg használta célpontnak és egy ágyúlövedék találta el, azonban még 1945-ben visszaállították eredeti formájába. Sajátos története van a templomhajó megépítésének. Ugyanis a régi gótikus templom helyére 1863-ban épített új hajó a falu akkori lelkésze „fondorlatos cselvetésének” köszönheti létét. Erről Orbán Balázs a Székelyföld leírásában a következőképpen ír: „Bikfalvának magaslaton fekvő várkastély környezte régi temploma volt. E templom már a felszaporodott hívek befogadására igen kicsiny és romladozott vala, s az orgona teremtett nekik egy új, igen szép és nagy templomot. Igen, az orgona teremtette a templomot, s ez állítás bármilyen nevetségesnek látszassék is, mégis így van.” A teljes történet úgy szól, hogy a már említett okok miatt a lelkész szerette volna rávenni híveit egy új templom építésére. Miután azonban javaslatát elvetették, „az eszélyes lelkész átlátván, hogy szép móddal nem boldogulhat, cselhez folyamodott, s híveit rábírta, hogy legalább a már használhatatlan régi orgona helyett újat csináltassanak. Ebben megegyeztek, s annak megcsináltatását a tiszteletes úrra bízták.” A tiszteletes pedig ennek nyomán rendelte meg Kolonits István orgonaépítő mesternél azt az egymanuálos, 12 regiszteres orgonát, amely manapság is a templom egyik ékessége. Azonban jól tudván, hogy mit tesz, olyan nagyméretű orgonát rendelt, hogy amikor az elkészült, nem fért be a régi templomba. Így tehát a bikfalviaknak nem maradt más választásuk, minthogy az orgonát is befogadni képes új templomot építsenek. „Ekként épült a mostani szép, ízléses nagy templom, melynek kevés párja van Székelyföldön. És behelyezték a szép nagy orgonát, mely szintén a Székelyföld legszebb és legnagyobb orgonái közé méltó joggal sorozható.” – foglalja össze Orbán Balázs a templomépítés történetét. Az építkezésnek azonban leginkább a várfal látta kárát, ugyanis miután eredeti szerepét már elvesztette, jelentős részét lebontották. A megmaradt és ma is álló várfalrészt kívülről támpillérek tagolják, belül pedig három lőrés kiképzése tanúskodik középkori eredete mellett. Felbecsülhetetlen értéket képvisel a templom 1640-ben öntött harangja, mely nem annyira régiségében áll, hanem inkább abban, hogy latin felirata mellett, hibás betűkötéssel ugyan, de magyar nyelvű feliratot is tartalmaz: BIKFALV: AZ ISTENNEK DICZRETIRE CZINALTATVNK ES HARANGOT. 1640. Ismereteink szerint ez a második olyan magyar felirat, amely harangon a 17. században előfordul, és egyben arról is tanúskodik, hogy a bikfalvi reformátusok ezen kezdeményezése egy évszázaddal megelőzte a magyar nyelv harangfeliratokon történő meghonosodását. Az új templom építésének idején még 1150 lelket számláló bikfalvi református gyülekezet az azóta eltelt másfél évszázad alatt 330 főre apadt, de ez a maréknyi közösség továbbra is híven őrzi ősei örökét, amelyre méltán lehet büszke.
Sánta Imre
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családsegítők Sepsiszentgyörgyön 2.
Sepsiszentgyörgyön több mint húsz éve működik családsegítő tevékenység. Papp Adolf, a Pro Nobis Egyesület elnöke és felesége, Balázs Réka Step by Step alternatív oktatásban képzett tanítónő, mindketten családterapeuták és mentálhigiénés szakemberek. Az idei Házasság hete rendezvényen több témában is előadást tartottak. Ezt követően beszélgetésünk első részét a Háromszék múlt csütörtöki számában (július 23.) közöltük.
Elakadások: apró dolgokból lesz a lavina...
Balázs Réka: Az érzelmi fejlődés megelőzi a tudatos fejlődésünket. Hamarabb érzünk, mint ahogy gondolkodunk. Ha valaki megnyom egy érzékeny „gombot”, érzelmeink abban a helyben átveszik az irányítást. Magyarázhatjuk a bizonyítványunkat, de érzelmeink nagyon sok esetben eldöntik, hogy mi fog történni. Ha az érzelmi hálót nem tárjuk fel, nem tudatosítjuk, akkor ez irányít. És ha átváltunk az érzelmi üzemmódba, akkor... Szóval, pont az az ember irányítható a legjobban, aki elutasítja, tagadja az érzelmek hatását a mindennapi életünkre.
– Milyen fajta elakadásokat tapasztaltatok?
B. R.: Többfélét is: gyereknevelési problémákkal érkeznek nagyon sokan (volt egy időszak, mikor azzal hozták a gyereket: „tessék megjavítani”); aztán az, hogy elbeszélnek egymás mellett gyakran megfogalmazott gond; alkoholizmus, illetve függőségek, szenvedélybetegségek; depresszió; hűtlenség; elhidegülés, eltávolodás... Nekem kedvenc témám a kommunikációs mintáink tudatosítása. Nagyon fontos lenne: működik vagy sem? Hatékony vagy nem? Gyakran hallom, hogy „én mindent megteszek”. De vajon hatékonyan teszem-e? Eredményes-e az, amit teszek? És mi az a minden?... Ha valamivel kapcsolatosan rossz érzésem van, és nem fogalmazom meg, akkor mindig leverem valahol, valakin, leggyakrabban a családtagokon. És az is baj, ha magam ellen fordítom. Kérdés, hogy mennyi önbizalma van a család tajgainak? Merik-e képviselni magukat?
Papp Adolf: Amikor az önbizalmunk alámegy, akkor mindent nagyon érzékenyen veszünk, és sokszor túlzottak a reakcióink. Támadunk. Komplex kérdéskör.
B. R.: Mennyire érzem környezetem szeretetét? – ez is meghatározza azt, hogyan kommunikálunk. Ugyanakkor az elakadás apró dolgokból is kezdődhet, amiből aztán lavina lesz... Egy idő után azt fogom érezni, hogy nekem semmi közöm a másik emberhez. És nincs, amibe kapaszkodni. Ha nem kommunikálunk, akkor a döntéseket kaotikusan hozzuk. Ha nem beszéljük meg, néha a hétköznapi apró dolgok is (házimunka, pénzköltés, szemétlevivés, séta stb.) nagyon meg tudják mérgezni az életünket. Ha a kommunikáció nem hatékony, akkor ezekből fegyver lesz. És háború. Mert akkor elkezdődik a leépítés: „te sem vagy képes...”. A mérgező szavak: mindig, soha. Az építő szavak: köszönöm, ez jól esett, hálás vagyok neked. Tudom jelezni, ami jól esik... Egy köszönöm beiktatásával rengeteget lehet változtatni a családi hangulaton. Megköszönöm-e, amit kapok, vagy természetesnek veszem? Észreveszem-e a társam/gyermekem erőfeszítéseit? Vagy csak a kimagasló teljesítményeket észlelem? Az apró dolgokat meg tudom-e köszönni?... Ha csak annyi tiszteletet adnék néha a társamnak, mint a szomszédnak... Elég, ha egy ember elkezdi a családban. Ha csak egy ember kér segítséget, akkor neki is tudunk segíteni. Mert amikor egy ember változtat a viselkedésén, akkor az egész rendszer változik. Ez törvényszerű, ez alól nincs kivétel. Ha az anya vagy az apa elkezd változtatni a viselkedésén, akkor ez meghozza a változást az egész családban. Kommunikáció, a házasság egyik alapja
P. A.: Ha megkérdezzük a férjet vagy feleséget, hogy miért jó neki a családban, akkor legelőször nem azt mondja, hogy azért, mert házunk van és nagy autónk, meg tele vagyunk pénzzel, hanem ezt: azért, mert a férjem egy különleges ember, vagy mert olyan szeretetet kapok a feleségemtől, amilyent máshonnan nem kapok... Vagy ehhez hasonlót. Mert ha valaki azt mondja, hogy neki azért jó a házasság, mert ilyen meg olyan eszközökkel rendelkezik, akkor nem biztos, hogy ebben jól is érzi magát... P. A.: Nagyon szegényes lett a kommunikáció. Más a telefonos kommunikáció és a szemtől szembeni. Nem is beszélve a számítógépesről, Facebookról meg egyebekről. Ezek kiszárítják a kommunikációs csatornákat. Az írott társalgáson kevés érzelem megy át. Vannak olyan kutatások, amelyek azt mondják, hogy a testbeszéd és a nonverbális kommunikáció ma 96 százalékát teszi ki egy üzenetnek. Kezdődött a hatvanas években, beszéltek hatvan százalékról, a nyolcavanas években hetven, aztán a kilencvenes években már hetvenöt-nyolcvan, most már 96-ról beszélünk. Ha csak ezt az egy részt vesszük, akkor ez sok mindent megmagyaráz.
B. R.: A házasság egyik alapja a jó közlékenység lenne. Fontos, hogy a kommunikációban tudunk fejlődni, ha akarunk. Tanulható, tanítható. Az elakadások jórészt abból származnak, hogy időnként nem merünk kérni, mert félünk a visszautasítástól. Nem tudjuk, hogyan kérjünk, célozgatunk. Gyakran csak elvárunk anélkül, hogy kérnénk. Elvárjuk, hogy a másik kitalálja, mire van szükségünk. Nagyon gyakran halljuk: „Hiszen már öt éve ismer. Már kellene tudnia.” Fogalmazzuk meg a kéréseinket tisztán! Konfliktushelyzetekben előjönnek a régi családi mintáink. Stressz- és konfliktushelyzetben úgy működünk, akár a szüleink. Nem tudunk mást, mert a feszültség hatására lepereg rólunk, amit tanultunk. Ezért van, hogy nagyon sokszor ördögi körbe kerül a család: elhangzik valami, mindenki tudja, hogy mi következik – egy nagy veszekedés. P. A.: Elbeszélnek egymás mellett. Mindenki úgy érzi, hogy a másik nem érti meg. Nem kapják meg a közös pontot.
B. R.: Ugyanakkor mindenki beszélni akar. Nem tudunk másokat meghallgatni. A meghallgatás művészetét is újra kelleni tanulni. Mert az is tanulható.
Kérdezett: Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar- és nemzetellenesség
Az idei tusványosi szabadegyetem legnagyobb érdeklődést kiváltó és egyben legjelentősebb közéleti programja, Orbán Viktor és Tőkés László zárónapi, Németh Zsolt által moderált nagyívű, összefogott és egymásra rímelő előadásai fényesen igazolták: nem sikerült egymásnak ugrasztani az újkori magyar nemzetpolitika két emblematikus személyiségét. Olyannyira nem, hogy Orbán Viktor immár félviccesen utalt a közelmúltbeli esetre, mondván, hogy vigyáznia kell, mit beszél, mert már Tőkés László sem tudja mindenben követni őt.
Toposzokról szókimondóan
A magyar kormányfő tartotta magát ahhoz, hogy ezúttal visszafogja magát retorikailag. Ami nem jelenti azt, hogy a balliberális sajtó ne pécézett volna ki magának szétszedni való részeket. Nem csoda: korunk problémáiról, Európa jövőjéről, a nemzeti identitás veszélyeztetettségéről, az újkori népvándorlásról nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük meg e vészjósló jelenség mögötteseit, illetve a problémamegoldás akadályozóit. Pontosabban lehet mímelni a beszédet e kérdésekben a nemzetközi baloldal toposzait zsolozsmázva, csakhogy annak a beszédmódnak több köze van a politikai propagandához, a hallgatóság ideológiai mákonyozásához, mint az értelmes kommunikációhoz, a problémák azonosításához, a valós, célirányos megoldási javaslatok megfogalmazásához. Orbán Viktor pedig, ha nem is mond ki mindent – miniszterelnökként nem is tehetné meg diplomáciai bonyodalmak nélkül –, mindig lényegi kérdésekről futtat eszmét szókimondó stílusban.
Ezúttal finoman, a sorok között bírálta az Egyesült Államok „demokráciaexportját” is, amikor rámutatott: az észak-afrikai országok már nem tudnak tamponszerepet betölteni Közép-Afrika és Európa között, képtelenek feltartóztatni az Európát célba vevő újkori népvándorlást. Hogy miért nem? Az igazából fel sem tett kérdésre nem adta meg a választ a magyar miniszterelnök, hanem a hallgatósággal való együttgondolkodásra apellált. Nyilván az arab tavasznak nevezett, amerikai eredetű felforgatássorozat az, amely konszolidált, akár jólétinek is nevezhető államokból polgárháborús, élhetetlen tűzfészkeket kreált. Egyébként azért megengedte magának Orbán Viktor a Nagy Testvér bírálatát is, amikor rámutatott arra, hogy lám, beigazolódott, napjainkban úgyszólván bármi megtörténhet a világban. Ki gondolta volna ugyanis, hogy kiderül: az Egyesült Államok titkosszolgálata lehallgatja a német politikusokat, s Európa úgy tesz, mintha mi sem történt volna, sőt, szabadkereskedelmi egyezményt készül kötni a megfigyelővel.
Szalonképesség
A miniszterelnöki eszmefuttatás kulcskérdése a bevándorlás problémája volt. Ennek kapcsán esett szó a terrorizmusról, a multikulturalitásról, a munkanélküliség problémájáról, valamint a bevándorlás és a bűnözés problémáinak összefonódottságáról. Ha ezúttal tabudöntögetésre nem is került sor, tudatos tabulazításra azért igen. Orbán Viktor évről évre rámutat a baloldal, s azon belül a magyar baloldal valós természetére. Más, óvatlanabbul fogalmazó, hasonló látásmódú politikusokat és közírókat visszakézből leszélsőségeseznek, lefasisztáznak, ha rámutatnak: a magát magyarnak tituláló baloldal időről időre ráront saját nemzetére, s kódoltan nemzetellenes. Orbán Viktornak mindeddig sikerült elkerülni e beskatulyázást, s habár nemzetközi szinten, főleg a német sajtóban rendszeresen nacionalistázzák, diktátorozzák, még a fasiszta jelző is előkerül néha, de európai szalonképességét sikerült megőriznie. Ráadásul úgy, hogy nem vette át egyes párttársainak valóságtagadó euroatlanti „újbeszéljét”, aminek napjainkban legkedveltebb fordulata az „Ukrajnával való szolidaritás”, s a „Majdan” címszó alatt jegyzett, egyre dokumentáltabb CIA-puccs forradalomként való bemutatása.
Visszatérve a baloldal természetrajzához Orbán hangsúlyozta: a nemzetközi baloldal, s vele együtt honi társaik gyanakvással tekintenek a nemzeti identitásra, és az újkori népvándorlásban lehetőséget látnak a nemzeti keretek eltüntetésére. Ugyanazok, akik a 2004-es népszavazás alkalmával a határon túli magyarok ellen uszítottak – rémképként festve fel, hogy netán 800 ezer határon túli, elsősorban erdélyi magyar indul majd a jelenlegi magyar határnak –, most keblére ölelne minden idegen, asszimilálhatatlan bevándorlót. S le is vonta a balliberális sajtó képviselői számára annyira kényelmetlen következtetést: ezek a politikusok nem szeretik a magyarokat, s azért nem szeretik őket, mert magyarok.
Szálláscsinálók
Igen, ez ennyire világos és egyszerű, csak kevesen mernek rámutatni attól való félelmükben, hogy rasszistának, antiszemitának, nácinak bélyegzik őket. A következő kérdés ugyanis az: miként lenne lehetséges, hogy „magyar” politikusok ne szeressék a „magyarokat”? Netán azért, mert ők maguk nem magyarok? S ha nem magyarok, akkor milyen szolidaritási kötelékbe tartoznak?
Erre a kérdésre többféle, egymást nem feltétlenül kizáró válasz létezik. Csoóri Sándor a Nappali Hold című, nagy vihart kavart írásában, Csurka István számos esszéjében az SZDSZ, illetve az SZDSZ-es sajtó prominenseinek etnikai-vallási kötődését jelölte meg elsődleges politikai identitásképző erőként. Mivel vékony jégre merészkedtek, az ellenérdekelt erők tettek arról, hogy az be is szakadjon alattuk.
Másik oldalról viszont érdemes belegondolni, hogy a nemzetközi baloldal bevallottan célul tűzte ki egy új embertípus megalkotását, amelynek viszont az orientációját a világban nem saját szerves nemzeti kultúrája határozza meg, hanem az osztályhovatartozása. De ellenségesen tekintett az organikus hagyományokra, a vallási és nemzeti kötődésekre a szocializmus „előideológiája”, szálláscsinálója, a liberalizmus is. (E két eszmerendszer rokonságára, egymásból való következésére Márton Áron is rámutatott egyik markáns írásában.) Nem véletlenül. Közös bennük a kozmopolita, világpolgári alapállás és a masszív egyházellenesség. Ezen eszmerendszerek képviselői egyformán a nagyvárosi gyökértelen tömegekre támaszkodtak és ellenérzéssel, bizalmatlansággal tekintettek a természetüknél fogva konzervatív, hagyománytisztelő vidéki tömegekre.
Nem elképzelhetetlen, hogy e nyíltan nemzetellenes tanokat egyesek nem hitből, hanem számításból hirdetik. Mit szóljunk azonban azokról, akik őszintén úgy gondolják, hogy az egyes európai államoknak és társadalmaknak nemzeti jelleget adó történelmi, kulturális, hitbéli hagyományrendszer meghaladott, feloldandó, megszüntetendő kötődés, amely nem a kulturális fejlődés pótolhatatlan táptalaja, hanem kiiktatandó veszélyforrás? Mennyiben tekinthető magyarnak az, aki a magyar önazonosság kapaszkodóit megszüntetni igyekszik, a magyar történelem büszkeségre okot adó eseményeit félremagyarázza, hőseinket (pl. Horthy Miklós, Teleki Pál, Wass Albert) negatív színben igyekszik feltüntetni, miközben piedesztálra emel Károlyi Mihályhoz hasonló nemzetárulókat?
Nem Orbán Viktor kirekesztő, amikor rámutat: a 2004-es gyalázatos kampány kitalálói, szervezői és hangadói nem szeretik a magyarokat, e kampány főszereplői kizárták magukat a magyar nemzeti közösség szolidaritási kötelékéből.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kocsonya Mihály házassága a színházi fesztiválon
Az idén negyedik alkalommal megszervezett Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál ígéretes, a Kocsonya Mihály házassága című előadással folytatódik augusztus 2-án, vasárnap 21 órai kezdettel a Várszínházban.
A Budaörsi Latinovits Színház három jeles színészének (főszerepben a rendező, Hajdu István (Steve), továbbá Magyar Attila és Borbély Sándor) előadásában három férfi mesél a szerelem megvalósulásának földi kötelékéről, a házasságról. Egy házasság, melynek részesei lehetünk annak születésétől egészen a haláláig. S a néző sem ül tétlenül: éljenzi az ifjú párt és tanúskodik a válóperen, s csodálattal adózik a kreativitás és humor megannyi megcsillanásának. Mert ha Magyar Attila és Hajdu István van a színpadon, akkor a darab végére az oldalát fogja a kedves néző a sok nevetéstől. Kocsonya Mihályné (született: Rozekker Csokréta) azzal vádolja Kocsonya Mihályt, hogy előre megfontolt szándékkal el akarta tenni láb alól hites feleségét. K. Mihály tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügyvédek egymásnak feszülnek. A bizonyítékok előkerülnek. A bíróság dönt.
Belépőjegyek
A Kocsonya Mihály házassága című előadásra a belépőjegy ára 15 lej. Jegyeket a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), az RMDSZ nagyváradi központi irodájában (a Fekete Sas-palotában), valamint Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni. A Bihar megyei RMDSZ, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a nyíregyházi Mandala Dalszínház közös szervezésében létrejött Nyári Színházi Fesztivál további előadásai: Félrelépni tilos (vígjáték két felvonásban), Légy jó mindhalálig (musical két felvonásban), Mágnás Miska (operett), A csúnya lány (operett).
erdon.ro