Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A kimondott szavainkról
Kedves padtársam jutott ma eszembe. A mindig kész, gyöngybetűkkel megírt házi feladataival, a megtanult leckékkel, visszafogottan, feszülten, mindig készenlétben levő lány. Akinek egyetlen egyszer nem volt kész a leckéje. Bele is fehéredett, amikor ráébredt, annyira, hogy észre is vettem.
– Mi történt? – kérdeztem a tanóra alatt, amitől még fehérebb lett, soha nem szerette a feltűnést, a rosszkor feltett kérdéseimet.
– Nincs matekból házim…
Egy percre bennem maradt a szusz a meglepetéstől. Egyből szervezni kezdtem, hogy valaki küldjön elé hozzánk egy füzetet a házival, hogy tudja leírni. Ettől teljesen kétségbeesett. Majd a következő óra első percében jelentkezett és halkan bevallotta a hiányát.
Fogtam a fejemet!
A tanárnő laza egyszerűséggel megkérdezte:
– Hova is szeretnél felvételizni?
– Na, szép! – mormoltam.
A padtársam egyre halkabban mondta a tervét. Akkoriban az volt a szokás, hogy naponta megkérdezték, ki hol folytatja majd a líceumi tanulmányait. Mennyire nem szerettem ezt a kérdést…
Nem is olyan váratlanul megjött a kíméletlen lelki pofon…
– Nem bírod meg…
Abban a percben változott egy élet. Szót fogadott, a gyengébb iskolát választotta. Hiába mondtam folyton, hogy menjen az erősebbe, hisz annyira rendezett, rendszerezett, kitartó. Szófogadó volt, hitt a tanári szó erejében, önmagában pedig kevésbé.
Húszon annyi év elteltével én állok a katedra mellett, előttem egy csángó fiú, szőke hajjal, ragyogó kék szemekkel. Feszültségkeltő kérdésemre, miszerint ki készül magyar iskolába jövőre, igennel válaszol.
– Ha csak lehet… – teszi hozzá.
Olvasási és írási nehézségekkel küzd, mellé meg erőst dolgos, erős gyermek. Lazán kezeli az életet, bízik magában, sejti az erejét.
– Nehez lesz, de beléfoghatunk a készülődésbe! – mondom.
Abban a percben változott egy élet. A kedves padtársam jutott az eszembe.
(2015. június 17.)
Szabadság (Kolozsvár)

Romániai menekültügy: kint a bárány, bent a farkas?
A román diaszpóra az egyik legtekintélyesebb létszámú, Európai Unión belüli migráns csoport, ezért nehéz helyzetben van az ország, mikor a bevándorlókról most zajló vitában kell állást foglalnia. Ha a bevándorlóinkat támadjuk, hogy védjük a kivándorlóinkat? A román szélsőjobb nem dilemmázott: a menedékkérők ellen tüntettek Bukarestben, miközben az uniós csúcs elvetette a kvótákat. Parászka Boróka összeállítása.
Ötven ember tüntetett csütörtökön, június 25-én Bukarestben a bevándorlók ellen, a Noua Dreaptă tagjai arra szólították fel Klaus Iohannis államelnököt, hogy a június utolsó hétvégéjén zajló brüsszeli menekültügyi csúcson álljon az olyan „karakán” államfők mellé, mint akik Nagy-Britanniát, Dániát, Írországot képviselik. „Nincs szükségünk arra, hogy a menekültek problémáit Romániába importáljuk” – figyelmeztetett a Noua Dreaptă. A párt szerint a román alkotmány harmadik cikkelye sem teszi lehetővé, hogy „idegen populációkat” telepítsenek-költöztessenek az ország területére. Csehországgal és Szlovákiával kell közösen fellépnünk – hangzott el a bukaresti tüntetésen, ahol nem esett szó arról, hogy a román szélsőjobb a magyar kormány álláspontját is képviseli.
Saját belátásra bízva
Az eredeti tervek szerint, amelyet csütörtökről péntekre virradó éjjel az uniós csúcstalálkozó résztvevői elutasítottak, a tagországok osztoztak volna az Európában menedéket keresők ellátásán azért, hogy tehermentesítsék a két legnagyobb befogadó államot: Görögországot és Olaszországot. A román sajtóban nyilvánosságot látott adatoknak megfelelően 40.000 ember elhelyezéséről kellett dönteni a tervezett kvóta szerint. Minden ellátott után 6.000 eurót fizet támogatásként az Európai Unió.
Románia 1023 segítségkérőt fogadott volna ennek a stratégiának megfelelően Olaszországból, az oda érkezők 4,26 százalékát. Németországra 22, Franciaországra 17, Spanyolországra 11 százalék jutna. Magyarország a Romániai kvóta felét venné át, vagyis az Olaszország felől érkező menedékkérők 2 százaléka számíthat itt segítségre.
Görögországból 16.000 ember kelhet útra, ha a kvótarendszert bevezetik, Romániába félszáz menekült érkezhet ebből az országból: ez az ellátandók 4 százaléka.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa a következő két évre további 20.000 menekült befogadására tett javaslatot: azok az országok, amelyek részt vesznek a segítségnyújtásban, ebben az időszakban összesen 50 millió euró közösségi támogatásban bízhatnak. 27 tagország vehet részt ebben a programban, Románia a segítségkérők 3 százalékát fogadhatja be a továbbiakban. Ez az arány Németországban 16, Franciaországban 12, Nagy-Britanniában 11, míg Spanyolországban 7 százalék.
Az EU-csúcson úgy döntöttek, a tagországok belátására bízzák, hogy hány menekültet vesznek át Görögországtól és Olaszországtól, nem lesz kötelező kvóta, viszont Bulgáriát és Magyarországot – itt érzékelhető a legnagyobb „nyomás” – mindenképpen tehermentesíteni kell. Azt, hogy a kvóta helyett önkéntes alapon mely országok hány menekültet, s miként fogadnak be, arról az uniós belügyminiszterek júliusi találkozóján döntenek.
Ötvenezres romániai kolónia
A BBC adatai szerint a tavalyi évhez képest 149 százalékkal nőtt az Európában menedéket keresők aránya. 62 ezren Olaszországban, 63 ezren Görögországban jelentkeztek a hatóságoknál. A magyar-szerb határt májusban tízezren lépték át ezzel a szándékkal.
A migránsok száma Romániában az utóbbi tíz évben ugrott meg, az uniós csatlakozás előkészítésének utolsó éveiben kezdtek érkezni a letelepedők, munkavállalók, vagy időszakosan itt tartózkodók. A legtöbben a Közel-Keletről érkeztek már a legutóbbi háborús konfliktusok előtt is. Jelentős a Romániában élő szír, jordán, egyiptomi és iráni közösség. Ezekből az országokból többségében vállalkozók, befektetők érkeztek. Törökországból szintén vállalkozókat fogadott be az ország, Kínából többnyire munkavállalók, bedolgozók kértek tartózkodási-letelepedési engedélyt. A gazdasági felmelegedés idején, az Uniós csatlakozás után és a válság kezdete előtt a betelepülők jelentősen hozzájárultak a gazdasági fellendüléshez. Ebben az időszakban dinamikusan nőtt a bevándorlók aránya, évente 35 százalékkal. A válság kezdete után visszaesett a folyamat, az ezredforduló első évtizedének végén a hazai migráns kolónia ötvenezer főt számlált, tízezer ember ideiglenes, a többi huzamos letelepedési engedéllyel rendelkezett. 2011-ben a Soros Alapítvány tett közzé felmérést arról, hogyan viszonyul a romániai társadalom a bevándorlóhoz: ekkor a megkérdezettek többsége úgy vélte: „jót tesz” az országnak a befogadás, elsősorban gazdasági szempontból járulnak hozzá az ide érkezők a fellendüléshez.
Pótolni a távozottakat
A gazdasági válság felgyorsította a romániai munkaerő-elvándorlást, ezért a menekültkérdés az elmúlt hét évben legtöbbször úgy merült fel: pótolhatók-e az országból hiányzó munkások azokkal, akik ide érkeznek? Több javaslat is született a pótlásra: a nyilvánosságot látott stratégiáik szerint Moldáviából, Görögországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból is fogadna az ország letelepedőket ahhoz, hogy kiegyensúlyozottá váljon a hazai szociális rendszer. Jelenleg ugyanis 4,5 millió ember kereső (a válság évében 4,8 millió embert regisztráltak ebben a kategóriában!), miközben a nyugdíjasok száma elérte az 5,2 milliót. Bár a nem regisztrált munkavállalókkal együtt a (legálisan, illetve feketén) keresők száma is meghaladja az 5 milliót, egyértelmű: jelentősebb munkaerő-pótlás nélkül nem működtethető tovább a hazai szociális ellátórendszer. A „menekültek”, illetve a Romániába való betelepítés ma az egyik lehetséges forgatókönyv arra, hogyan lehet megelőzni a szociális rendszer összeomlását. Az utóbbi időben az is felmerült, hogy a sokat vitatott Román Kulturális Intézetnek kellene átvennie az ide érkezők kulturális integrációjának segítését.
Idén tavasszal már futott egy program a kulturális elfogadás elősegítésére: a 74 ezer eurós projektet a Diszkriminációellenes Tanács, az Akadémiai Társaság és a Romániai Egészségvédelmi Egyesület munkatársai irányították.
„Gazdag” és „szegény” idegenek
Az eddigi tapasztalatok szerint Romániában nincs „bevándorlóellenes” hangulat továbbra sem, igaz, az ide érkezők többnyire elszigetelt kolóniákban élnek. Marosvásárhelyen nagyon sok külföldi tanul elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, de jelentős számban jelentkeznek a Művészeti Egyetemre is. A MOGYE külföldi diákjai arról számoltak be: őket „gazdag idegennek” nézik a városban, akiktől magasabb lakbért lehet például kérni. Az intézménynek mindenképpen jelentős bevétele van a külföldről érkező diákok tandíjából: 400 hallgató tanul itt, ők tanévenként fejenként ötezer eurót fizetnek.
Nem csak jól fizető külföldiek gazdagítják a román tanügyet, államot és magánszférát. A külföldi munkavállalók (különösen a szakképzetlen dolgozók) nehéz helyzetben vannak: gyakoriak a foglalkoztatás körülményeire, a fizetés mértékére vonatkozó panaszok. Emlékezetes a iaşi-i Palas bútorgyárban zajlott demonstrációsorozat, az itt dolgozó ötven fős kínai munkáscsoport vonult utcára öt éve a rossz munkakörülmények és alacsony fizetések miatt. A tüntetés összecsapásokba torkollott.
Menekültközpont működik Rădăuţi-on, Temesváron, illetve Galaţi-on is. E központok lakói havi 544 lejes (körülbelül 120 euró) támogatást kapnak az ellátáson kívül fél éven át. A folyósítás meghosszabbítható, ha a kedvezményezett bizonyítani tudja, hogy a rendelkezésére álló idő alatt nem talált munkát. A többség talál munkát: őket a helyi könnyűiparban foglalkoztatják.
Bár a Noua Dreaptă a menekültek ellen tüntetett Bukarestben, egyelőre nincs jele annak, hogy Románia fel szeretne sorakozni Csehország, Szlovákia vagy akár Magyarország mellé a menekültekkel kapcsolatos szigorítások terén. Az utóbbi években folyamatosan gondot jelentett az ország számára a romániai munkavállalókkal szembeni elutasítás, az ő helyzetüket egészen biztosan nem segítené egy ilyen koalíció. Az ideiglenes idegenbe szakadtság érzetét éppen megélő, Törökországban lábadozó Victor Ponta néhány héttel korábban úgy fogalmazott: „európai kötelesség” a menekültek segítsége, befogadása.
erdelyiriport.ro,

Kétszáz éves a jégverés napi-határkerülés
1815 a kétszeri jégverés miatt emlékezetes, szomorú esztendő volt a székelyderzsiek életében. Idén kétszáz éve, hogy június utolsó szombatját fogadalmi, dologtiltó napként, különleges áhítattal és istentisztelettel ülik meg. A mellette álló vasárnapot kispünkösdként tartják számon. Ma is élő hagyománya a jégverés napi határkerülés – ehhez kapcsolódik immár tizenkét éve a falunapi rendezvénysorozat.
Uzoni Fosztó Pál lelkész 1815-ben jegyzőkönyvbe rögzítette: „Ez az esztendő Dersnek az az emlékezetes szomorú esztendő, melyben a kétszeri jégeső miatt nem aratott búzát, nem szedett törökbúzát, aratott penig csak zöld zabot október végin. Bár ilyen esztendő soha még az ő hajnalára sem virradna. Ennek emlékezetére kívánja az Eccla innep gyanánt szentelni június utolsó szombatját.” Ettől az évtől engesztelési fogadalmat tettek. Az ülőünnepen kezdetben csak a férfiak járták a határt, az asszonyok időközben koszorúkötéssel foglalatoskodtak. A termésért, jégkár ellen ajánlják fel e nap cselekvéseit, szentelményeit és alamizsnáját.
Szombaton 10 órakor a fiatalok lovas-dobos meghívással szólítják ünneplésre a település népét. A déli harangszó után a templom előtti téren megnyitják a falunapot, majd lovas, szekeres határkerülésre indulnak. 15 órakor kezdődik az úrvacsoravétellel egybekötött ünnepi istentisztelet a vártemplomban. Szolgálatvégző Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. A hálaadás kiemelt mozzanata a Petky János-díjátadó, amelyre ötödik alkalommal kerül sor. Évenként ezen a napon az egyházközség egy-egy megbecsült tagját, illetve egy-egy székelyderzsi kötődésűt, aki sokat tesz a faluért, kiemelten jutalmaznak. Istentisztelet után kürtöskaláccsal kínálják meg a részvevőket, és ünnepélyesen megkoszorúzzák az I. és II. világháború helyi hőseinek emlékművét.
Ezt követően a régi iskolában kerül sor a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és partnerei által a gyermekek számára kezdeményezett Virgonc Tallér-akció első részének zárására. Kiértékelés után a szorgalmas tallérgyűjtők ajándékra válthatják nyereményeiket. Este tíz órakor kezdődik István Ildikó és barátai előadása a Művelődési Házban. Fél tizenkettőtől ugyanott Bojtorján-koncerttel folytatódik a falunapi rendezvénysorozat, majd retró slágerek hangzanak el.
Benépesül Nyírcsere
Vasárnap reggel nyolc órától a Nyírcsere határrészen kezdetét veszi az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának bemelegítője. Fél tizenkettőkor áhítatot tartanak, utána az Osztováta együttest hallgathatják meg az unitárius templomban. Egy órakor kerül sor az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának megnyitójára. Negyed kettőtől az Aranygriff Rend középkori harci bemutatót tart ugyanott, a gyermekeknek pedig íjászatot szerveznek. Délután hat órakor hirdetik ki a vágta helyi szakaszának eredményeit.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlat
Marosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra.
Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural.
„Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve.
Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta.
Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Érvényesülnek-e nyelvi jogaink?
A felmérés
Az RMDSZ ügyvezető elnöksége 2015. június derekán elhatározza, hogy felméri és orvosolja a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságokat, megvizsgálja, milyen mértékben valósulnak meg. A társadalomszervezést irányító ügyvezető alelnök úgy véli, többnyire ott nem ültetik gyakorlatba, ahol nincs magyar polgármester, de nagyszámú magyar többségű település vezetősége sem él a lehetőséggel.
Szerintem sok helyen – még színmagyar településeken is – gyakran azért nem gyakorolják a nyelvi jogokat, mert a román nacionalista hatalom intézményei – a prefektúra, a bíróság, az ügyészség – fenyegetéssel, büntetőperekkel akadályozza. Köztudott, hogy olyan országban élünk, ahol a törvényeket lehet csűrni-csavarni, értelmezni, ez a magyarokkal szemben vígan érvényesül. Épp ezért is tartjuk kitűnő ötletnek az RMDSZ-kezdeményezést, remélve, nem silányul kampányfogássá, nem lesz kérészéletű.
Valóban jó lenne, ha az erdélyi falvakban és városokban, ahol a magyarok számaránya meghaladja a húsz százalékot – mintegy ezer településen –, ellenőriznék a nyelvi jogok gyakorlatba ültetését, fotókkal, videofilmekkel dokumentálva. A helységnév és az intézménytáblák, az önkormányzatok által működtetett honlapok kétnyelvűsége könnyen leltározható. Nehezebb – de nem lehetetlen – pontos képet rajzolni arról, hogy a hivatalokban hogyan érvényesül a magyar nyelvhasználat. Jó gondolat, hogy az észlelt rendellenességekről értesítik a polgármestereket, intézményvezetőket, és ismertetik a megfelelő törvényeket a jogsérelmek orvosolására. Ha erre nem hajlandók, jogi úton lépnek fel. Nem ártana a médiában ismételten – pontos értelmező magyarázattal ellátva mind román, mind magyar nyelven – közzétenni, ismertetni a nyelvtörvényeket, szabályokat. Korlátozott anyanyelvhasználat
A hatósági fenyegetettség visszahúzó erő a magyar nyelv és megnevezések használatában. A Sepsiszentgyörgy melletti Gidófalván, egy magyar közösség lakta településen tilos a Községháza felirat. A feliratháború 2013-ban kezdődött. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács és a prefektus fellépésére az épület homlokzatára kétnyelvű felirat került. A polgármester háromévi pereskedés után súlyos pénzbüntetés terhe alatt arra kényszerült, hogy a kétnyelvű táblát levegye, mivel az zavarja a prefektust, aki a magyar megnevezés eltávolítását kéri, és a brassói táblabíróság végzése is erre utasítja. Ide kívánkozik egy régi emlék. 1987-ben – a kommunista parancsuralmi rendszer tombolása idején – egy csoport mikós középiskolás diákkal még magyarul olvastuk a gidófalvi tanács épületének falán elhelyezett táblák feliratait. Igaz ugyan, hogy a helyi (román) rendőr – akárcsak nagyajtai társa, amikor a Kriza-emlékház falán álló emléktábla magyar feliratát böngésztük – keményen ránk förmedt. Látszott rajta, rajtuk, hogy zavarja a táblák tanulmányozása. Akkor nem gondoltuk, hogy negyedszázaddal a diktatúra megdöntése után a demokrácia oly magasan fog szárnyalni, hogy egy magyar szó több évi pereskedés tárgya lehet. Az ötvenes-hatvanas, talán még a hetvenes években is, szülőfalumban (Illyefalván) magyarul olvashattam a köz-ségháza megnevezést, csak az 1942-ben elesett Horthy István repülő főhadnagy és kormányzóhelyettes nevét takarta piros festék a közeli hősök emlékművén.
Nemrég Kézdivásárhely tanácsának jegyzője visszautasította a város polgárainak kérvényét, melyet egy helyi civil szervezet terjesztett elő. Az indoklásban olvasható, hogy Romániában a „hivatalosan bejegyzett szervezet és a közhivatalok közötti levelezés az állam hivatalos nyelvén, tehát románul történik. Anyanyelven írt beadvánnyal csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok (tehát nem szervezetek) fordulhatnak a helyi közigazgatási szervekhez.” Abszurd helyzet, egy magyar településen, a magyar jegyző a formai hibák kiküszöbölése mellett kénytelen kérni a beadvány román nyelvű elkészítését – erre kötelezi a törvény –, amikor a tanács is magyar! Székelyföld népének érdeke a kollektív jogok békés rendezése A marosvásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség hosszú vajúdás után június derekán dönt a magyar utcanevek ügyében. A munkaerő ésszerű elosztása címén román többségűvé (55 százalék) tett városban a toleranciát nem ismerő román nacionalistákat sérti a kétnyelvű tábla látványa. A rendőrparancsnok – a bűntény súlyának megfelelően – azonnal intézkedik, és több havi fizetéssel egyenértékű pénzbüntetést helyez kilátásba azoknak, akik házuk falára (a hivatalos táblákhoz hasonló) kétnyelvű táblát szerelnek fel. A bűnben leledző 12 marosvásárhelyi magyar polgár azonban nem érti, hogy a román rendőr a „demokráciát”, az „egyenlőséget” védi, és bűnvádi eljárást kezdeményez. A pártatlan román ügyészség megszünteti az eljárást, igazat a törvény őrének ad. A település-, az intézménynév-használatot Maroshévíz, Hargita megye egyetlen román többségű városának vezetése sem tartja szívügyének. Bár a prefektushoz több írásos kérelem érkezik, azokat válaszra sem méltatja. Teszi ezt akkor, amikor – ha jogsértést észlel – kiáll a megye 13 százalékát alkotó románok érdekében. Feltűnő a kettősség, a részrehajlás, kimeríti a diszkrimináció fogalmát. Érdekes, hogy a nyelvi jogokat szabályozó önkormányzati törvény kiadása idején Hargita megye prefektusa épp a mai védelmi miniszter, Mircea Duşă volt, akit Victor Ponta miniszterelnök a székelymagyar ügyek szakértőjének tart. A székelységet jól ismerő politikust ma sem foglalkoztatja a kétnyelvűség kérdése, annál inkább a román hegemónia székelyföldi bizonygatása. 2015. június 22-én nyilvánosan jelenti be, hogy Csíkszeredában „a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a megye legnagyobb román lobogóját vonják fel”. Egy óriáslobogót már egy évvel korábban Gyergyótölgyesen is felavattak, hadd lássa a világ – teszem hozzá –, hogy ez „ősi román föld”. Gondolkodjunk azok fejével, akik nem tudják, hogy a Székelyföld megnevezés 5–600 éves dokumentumokban latinul, magyarul és németül is olvasható. Mennyire zavaró lehet számukra, hogy a székelymagyarok szűkebb szülőhazájukat, szülőföldjüket így nevezik. Egyébként semmi bajunk nem volna a román óriástrikolórral, ha nem tiltanák a székely zászlót, egy településnév magyar nyelvű tábláját, miközben tovább perelnek nemzeti himnuszunk énekléséért.
Magyarul beszélni tilos?
Kézdivásárhelyen pénzbeli bírság sújthatja az anyanyelvhasználat jogával élőt. Egy olyan ősi székely településen, ahol 1910-ben a románság számaránya mindössze 0,83 százalék, 2011-ben a román népszámlálás szerint pedig 6,92. Történt az Úr 2015. esztendejében, nyárelőn, Szent Iván havában, a trianoni megemlékezés napján, amelyen mintegy félszáz személy vesz részt, hogy pénzbeli büntetést szabtak ki. A szervezők a megemlékezés megtartására engedélyt kértek és kaptak. Ezért érthetetlen, hogy a hatalom miért vezényel ide brassói csendőröket, miért kéri az egyik brassói csendőr a szervezőt, hogy ismertesse a rendezvény programját. A felszólított fiatalember román nyelven kér tolmácsot. Azt nem kap, de 500 lejes büntetést igen.
Szimbolikus, hogy a büntetés kiszabására a gyászos trianoni diktátum, békeszerződés 95. évfordulóján kerül sor. A tolmácskérés elvileg azért jó, mert könnyen ki lehet forgatni egy székely ember szavait. Azonban, mint az említett példa mutatja, kiválthatja a hatalom megsértésének vádját, és a románul nem beszélő máris büntethető. Kérdés az is, hogy egy magyarlakta városba miért nem küldtek olyan csendőröket, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét? A „kis magyar időben” nagynéném férje magyar rendőrként románok lakta településen csak úgy teljesíthetett szolgálatot, ha román nyelvből vizsgázott. Nem volt apelláta, mert a Horthy Miklós Magyarországa rendőreitől megkövetelte a helyi lakosság nyelvének ismeretét.
A Kézdivásárhelyen történteket akár helyi incidensként is kezelhetnénk, csakhogy épp ekkor vált ismertté, hogy a parlamentben többen szeretnék Trianon napját kötelező ünnepléssel összekötve nemzeti ünnepé emelni. Erről a diktatúra keserű emléke villan elém. Az a korszak, amikor milliós tömegeket, köztük magyarokat is, kirendeltek tapsolni. Nem elég megalázó, hogy – 2009 óta hatósági segédlettel – december elsején fasiszta jelszavakat ordítozó bandák lepik el a székely városokat, most még Trianont is ünnepeltetni szeretnék!
Tanuljunk románul?
Köztudott, hogy Székelyföldön a román nyelvet nem idegen nyelvként, hanem anyanyelvként oktatják, amikor abban a közegben, ahol a gyermek él, a hivatalokon kívül senki nem beszéli azt. „Igazságos dolog, hogy az iskolában nem biztosítják számodra a megfelelő körülményeket, hogy megtanuld annak az országnak a nyelvét, melynek területén megszülettél?” – kérdi Florina Vaipan, aki empátiával keresi a nyelvoktatás helyes útját. Rámutat, hogy az iskolai kisebbségi oktatás eredménye „a művi és a bemagolt akadémikus nyelvezet. Jelenleg, sajnos, nem beszélhetünk esélyegyenlőségről. Mert ehhez nincs sem törvényi keret, sem megfelelő intézkedések, melyeket differenciált tananyagnak kellene tükröznie.”
Azzal, hogy kijelentik, a székelyek Romániában élnek, és kutya kötelességük tudni románul, a románnyelv-ismeret nem javul, még hazafias szólamokkal sem! 1980 táján iskolaigazgatóként megdöbbenve szembesültem azzal, hogy a román nyelvszakos tanár kolléga (Ch. B.) így ösztönzi a nyelvtanulást: „A román nyelv tanulása hazafias kötelesség.” Nos, ez messze áll attól, amivel hajdanán az öregek biztatták a nebulókat: „Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy!” A román nyelvszakos kolléga elmondhatta volna, hogy a nyelvismeret miért fontos. Elmondhatta volna, hogy a román nyelvben és a magyarban is több ezer kölcsönszó található, amelyre támaszkodva játékosan, könnyen tanulható a mindennapi életben szükséges szókincs. Mert a láda az ladă, a lakatos lăcătuş, a pálinka palincă stb.
Strasbourgban is küzdeni kell!
A székely önkormányzatok határozatait Székelyföld autonómiájának megteremtéséért – bár szélmalomharcnak tűnik –, minden nemzetközi fórumra el kell juttatni. Némi reményre jogosít fel, hogy a strasbourgi Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoring bizottsága 2015. márciusi ülésén Franciaországba tényfeltárókat küld a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatos panaszok kivizsgálására.
Az Európa Tanácsot is rendszeresen tájékoztatni kell, hogy Románia miként teljesíti vállalt kötelezettségeit. Meg kell értetni, hogy Székelyföld népének érdeke a kollektív jogok békés rendezése. Ha elkészül az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által tervezett, a nyelvi jogok használatában észlelhető hiányosságok feltárása, azt fehér könyv formájában el kell küldeni Strasbourgba és más fórumokra. Rá kell mutatni, hogy Románia az erdélyi magyarságtól nemcsak a kollektív jogokat tagadja meg, de nem biztosítja az elemi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését sem.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Közönségdíjat nyert Kecskeméten a Likaskő című animációs film
A tizenkettedik alkalommal megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál különdíjasa lett a Székelyföldi Legendárium Likaskő című első animációs filmje.
A június 24–28. között megtartott filmes seregszemlén Erdély és Románia képviseletében a székelyudvarhelyiek vettek részt.
A tizenkettedik magyar animációs filmszemlével párhuzamosan zajlott a kilencedik Európai Animációs Játékfilmfesztivál, ahol a versenyfilmekkel és a versenyen kívüli filmekkel együtt összesen harminc ország filmjét vetítették le.
Idén először külföldön élő magyarok is benevezhettek, a magyar versenyprogramba 342 alkotás közül 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm került. A KAFF idei díszvendége Latin-Amerika volt, ahonnan 56 alkotást nézhettek meg az érdeklődők.
A márciusban Székelyudvarhelyen bemutatott Likaskő a különdíjak kategóriában a Kecskemét környéki kistelepülések közönségdíját hozhatta haza. Az udvarhelyi rajzfilmgyártó csapat itt nem áll le, hiszen a Legendárium animációsfilm-sorozatában további tizenkét rész gyártását tervezik. A következő székelyföldi animációs film a Rétyi nyír legendáját dolgozza majd fel.
Kovács Eszter
Krónika (Kolozsvár),

Elkötelezettek az önálló színház mellett – Nézőszám-növekedés Szatmáron
A ismét növekedett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nézőszáma idén. A magyar társulat prózai és bábtagozata a 2014/2015-ös színházi évadban összesen 14 bemutatót tartott a teátrum épületének felújítása miatt a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a hétfői évadzáró sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az idei bérletes- és nézőszám-növekedést különösen a tavalyi, ünnepi évadhoz képest tartja fontos eredménynek, hiszen az elmúlt színházi idényben már csak az évfordulóhoz kötődő rendezvények is 2500 nézőt láttak vendégül.
A magyar társulat előadásaira 6740 bérletet váltottak, összesen 41310 néző látta az idei évad produkcióit, ebből 9567 személy a különböző vendégjátékok közönsége volt. Bessenyei Gedő István szerint fontos megemlíteni, hogy az évek óta folyamatosan növekedő nézettséget a Sorompók Nélkül Fesztivál – „immár sajnos hagyományos” – elmaradása ellenére tudja tartani a társulat. A művészeti igazgató külön kiemelte a bérletcserék és meghívott vendégjátékok számának növekedését, amely szerinte azért volt szükséges, hogy valamelyest ellensúlyozzák a házi fesztivál elmaradása okozta űrt.
Amint Stier Péter, a teátrum adminisztratív igazgatója, a Partiumi Magyar Napok főszervezője hozzátette, az idei PMN nyolc fesztiválnapjából haton színházi előadásokat is vendégül lát a rendezvénysorozat.
Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője a bábszínházi évadot értékelve kiemelte, hogy a megszokott műfajok mellett babaszínházi előadás is szerepelt a repertoárjukon, jövőre pedig felnőtt bábszínházi előadással is készülnek. A prózai tagozathoz hasonlóan a bábosok is több fesztiválra kaptak meghívást a korábbi évadokhoz képest, növekedett nézőik és bérleteseik száma is.
Újságírói kérdésre reagálva a társulat vezetése megerősítette, hogy továbbra is elkötelezettek az önálló Harag György Színház létrehozása mellett, ennek elérése érdekében minden lehetőséget meg fognak ragadni.
Az évad első bemutatójaként a Szophoklész szövege nyomán színpadra állított Antigoné című produkció került műsorra, amelynek rendezője Balogh Attila, dramaturgja pedig Benedek Zsolt volt. Az előadás több hazai és magyarországi fesztiválmeghívásnak is eleget tett az évad során.
Az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának a szilveszterkor bemutatott Én és a kisöcsém című operett bizonyult, amelyet Bessenyei István rendezett. Ez az előadás szintén több hazai és magyarországi helyszínen vendégszerepelt, többek között Nyírbátorban, Mátészalkán, Nagyváradon és Nagybányán. A színházi idény másik legnépszerűbb előadásának a Sorin Militaru által rendezett Az elveszett levél bizonyult. Ez az előadás szerepelt az idei kisvárdai színházi fesztivál versenyprogramjában és a nagybányai III. Exceptio Fesztiválon is.
Idén első alkalommal osztályszínházi előadást is bemutatott a társulat. Kányádi Szilárd rendezésében láthatták a diákok a Csongor & Tünde című produkciót. Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat megbízott vezetője szintén kísérleti jelleggel, Ciróka címmel, babaszínházi előadást vitt színre, amely az 1–4 éves korosztályt igyekezett megszólítani. A 2014/15-ös szatmári színházi évad utolsó bemutatója Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabjának ősbemutatója volt Lendvai Zoltán rendezésében.
Krónika (Kolozsvár)

Fehér Holló Sepsiszentgyörgyön (A magyar–román párbeszédért)
A Fehér Holló Médiaklub Egyesület által működtetett Corbii­albi.ro portál sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőségének megalakulását jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Szabó Csaba újságíró és Mădălin Guruianu, az Ecou ifjúsági egyesület képviselője.
Mint is­mert, a Corbiialbi.ro portál célja a magyar–román párbeszéd erősítése, a magyarokról a román közvéleményben élő előítéletek el­oszlatása (a Háromszék olvasói számára onnan is ismerős lehet, hogy szombati lapszámainkban többször közöltünk már neves román publicisták ott megjelent írásaiból). Szabó Csaba kolozsvári tévés újságíró, a portál főszerkesztője tavasszal is járt már Sepsiszentgyörgyön, akkor a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiója számára készítettek műsort, bemutatva egyebek mellett a Mădălin Guruainu és Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár által kezdeményezett, ugyancsak a magyar–román párbeszéd erősítését szolgáló Vox Populi vitafórumot. Mint tegnap kifejtette, azt tapasztalták, hogy Sepsiszentgyörgy kultúra vonatkozásában közvetlenül Kolozsvár után jár, bár kezdetben lekicsinylően viszonyultak a városhoz, ma már úgy látják, megelőzte például a mindinkább lecsúszó Marosvásárhelyt. Afféle interkulturális frontként tekintenek a háromszéki megyeszékhelyre, amelyben a frontvonal nem románok és magyarok között húzódik, hanem a fejlődésért tenni akaró magyarok és románok, illetve a visszahúzó magyar és román erők között. Az energiák együttműködésre alkalmasak, szinergikusak, jó az út, amelyen elkezdtek járni, folytatni kell azt, közös terveket, közös pályázatokat kell kidolgozni, ehhez kíván hozzájárulni a portál is azzal, hogy kiemelt figyelmet fordít Sepsiszentgyörgyre és környékére. Mădălin Guruianu örömmel jelentette: végre más városbeli média figyelt fel a Sepsiszentgyörgyön zajló pozitív történésekre, hiszen régi panasza, hogy a bukaresti sajtó csak a konfliktust, a botrányt keresi itt. A sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőség létrehozását az is indokolja, hogy többen írtak innen a portálnak, de sokan is olvassák. A sepsi­szentgyörgyi fiókszerkesztőség munkatársai: Răzvan Lupescu publicista, a Gagauziából érke­zett Lidia Ostaş, Maricela Dan sepsiszentgyörgyi újságíró, Mă­dălin Guruianu, a sepsiszent­györgyi Ioan Ganea, a közeljövőben csatlakozik a csapathoz Maria Băilă megyeszékhelyi tanárnő, továbbá a jelenleg Angliában tanuló, szintén sep­siszentgyör­gyi Simina Gheor­ghincă. A név­sor nem végleges, a kezdeményezők várják mások jelentkezését, írásait is. Gagauz vendég
A sepsiszentgyörgyi fiókszerkesztőség tagja a moldova köztársasági Gagauz Autonóm Régióból származó Lidia Ostaş is. Szabó Csaba elmondása szerint két évvel korábban Hargita Megye Tanácsának bevonásával próbáltak testvérmegyei kapcsolatot létesíteni a gagauz térséggel, ám ez bukaresti minisztériumi akadékoskodás miatt nem sikerült. A mintegy 200 ezer lakosú Gagauzia autonómiája 1994 óta biztosított, ám többnyire tartalom nélküli. Három hivatalos nyelve van a régiónak, a román, az orosz és a gagauz, van választott vezetőjük, a baskán (a Deutsche Welle Irina Vlahhal készített interjúját lapunk május 18-i számában közöltük – szerk. megj.), aki a moldvai kormány tagja is, vannak elismert jelképeik, ám kulturális identitásuk megőrzésében így is akadályokkal szembesülnek. Moszkva vonzereje nagy, többnyire oroszul beszélnek az ott élők, sokan elvándorolnak, Oroszországban vállalnak munkát, nincsenek iskoláik, tankönyveik, nincs elegendő szakemberük – bővíteni szeretnék tehát jogköreiket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi szórványban élők esélyei: a magyar ipar jelentheti a mentőövet
Az egyházi programokon túl magyar munkát is végez a Resicabányai Református Egyházközség a Templom és Iskola Szórvány Egyesülettel karöltve a Krassó-Szörény megyei, szórványban élő magyarok érdekében. Megyasszai Attila lelkésszel (portrénkon) az újmoldovai magyar ház ígéretéről, a lehangoló, mégis sikerélményekkel kecsegtető szórványmunkáról, az itt élő magyar közösségek megmaradási esélyeiről beszélgettünk.
– A 2011-es népszámlálás adatai szerint a Duna-parti Újmoldován – ahova most közadakozásból magyar közösségi házat terveznek – mindössze 118 magyar él. Mennyire reális a hivatalos lakossági statisztika Krassó-Szörény megyében?
– A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a megyében 3500 magyar él, ebből a megyeközpontban, Resicabányán körülbelül 1800-an. De ennél több magyarról tudunk, főleg a városokban, Boksánbányán, Aninán, Oravicabányán, Nándorhegyen és Újmoldovában. Valamennyi közül ma is kiemelkedik az újmoldovai székely–magyar közösség azzal, hogy megőrizte magyar identitását, az emberek nem kötöttek vegyes házasságot, így a mintegy 140 lelket számláló kis kompakt római katolikus gyülekezet gyerekei is magyarul beszélnek. Mi is szembesültünk a hivatalos népszámlálás helyenkénti hibás adataival, ezért három évvel ezelőtt megtörtént a magyarság számbavétele, a szegények diakóniai támogatása. Ma 140, magát magyarnak valló újmoldovairól tudunk, akik örömmel járnak el kulturális és egyházi rendezvényeinkre.
– Gondolom, sokan meglepődtek azon, hogy egy resicabányai református szórványlelkész gondozza a római katolikus újmoldovai székely közösséget. Hogyan egyezett ki a helyi római katolikus plébánossal?
– Újmoldován régóta csak román nyelvű mise van. Jelenleg egy horvát származású plébános szolgál, aki ugyan tud valamennyit magyarul, de magyar nyelvű egyházi szolgálatot nem vállal. Én baráti kapcsolatban vagyok a resicabányai római katolikus főesperessel, Páll Józseffel, így református lelkészként bebocsátást nyertem az újmoldovai plébániára. Hosszabb távon ezen a helyzeten csak egy helyi magyar házzal tudunk segíteni, ahol mindenféle magyar programot szervezhetünk. A magyar kormány nagyobb összeggel segítette Krassó-Szörény megyét, de ebből a keretből már nem futotta az Újmoldovai Magyar Ház megvásárlására. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szükséges 12 ezer eurót közadakozásból gyűjtjük össze. Öregedő, de élni akaró magyar közösség ez, amely többet érdemel. Amikor elkezdtem velük foglalkozni, megígértem a magyar házat, és az egész közösség az ügy mellé állt.
– Mi késztet arra egy négygyerekes fiatal református lelkészt, hogy olyan megyében vállaljon szórványmissziói munkát, ahol a gyerekeit már nem tudja magyar iskolába íratni? A magyar nyelvű 1-4. osztály ugyanis tavaly megszűnt...
– Elődeim bejegyzésében olvastam, hogy már az 1920-as években azzal fogadta utódját a nyugdíjba vonuló lelkipásztor, hogy a gyülekezet életképtelen. Ez a vélekedés évtizedeken át élt: elődöm engem is ugyanezekkel a szavakkal fogadott, amikor nagybányai segédlelkészi időm leteltével a püspököm 2006-ban ide helyezett. De nem futamodtam meg, felmértem a helyzetet, és elkezdtem dolgozni a gyülekezet tagjaival. Noha a resicabányai népszámlálás adataiban 600 református szerepel, nekem eddig 300-at sikerült „megtalálnom”. Visszaszereztük az egyházi földeket, és pályázati forrásokból rendbe szedtük a gyülekezetet. A munkánkra az RMDSZ és a magyar kormány egyaránt felfigyelt, támogatnak bennünket. A szórványmissziói teendőket normális anyagi körülmények között végezzük. Mi tartjuk fenn a megye egyedüli magyar tanintézményét, a 2011-ben újraalapított, a Resicabányai Református Egyházközség keretében működő napközis rendszerű magyar óvodát 14 gyerekkel. Két óvónőt hívtunk Szatmárról, illetve Nagybányáról, ők a papilakon laknak. Az elemi oktatás viszont tavaly megszűnt...
– Az egyházi magyar óvoda működtetése mellett van esély az újraindításra?
– Halvány reményünk volt ugyan, de ma már nincs realitása. Igazából nem a gyereklétszám a gond, hanem a szülői mentalitás. A legtöbb kisgyerekes szülő elveszítette magyar identitását, és ezzel az anyanyelvi oktatás területén való továbblépés lehetősége is megszűnt. Ma már csak fakultatív magyar órákat tudunk tartani az érdeklődő gyerekek számára. Van közöttük ortodox, görög katolikus és római katolikus felekezetű is... Sokszor románra kell váltanom, hogy megértsük egymást. A szülők azt tartják, minek írassák magyar elemi osztályba a gyereket, ha ötödiktől úgyis csak románba mehet? A legtöbb fiatal szülő otthon románul beszél a gyerekeivel. A tavaly megszűnt magyar elemi osztályokat évről évre egyre nehezebben lehetett fenntartani, hiszen eddig is csak cigánygyerekek révén kerekedett ki a minimális létszám. A magyar oktatást úgy lehetett volna megmenteni, ha a kilencvenes években mellé állnak, és fejlesztik. Sajnos, nem ez történt.
– A magyar szülők miért vállalják a nyelvi romlást?
– Mert a kilencven százalékuk vegyes házasságban él. Sok családban nemcsak a gyereket keresztelik ortodoxnak vagy görög katolikusnak, hanem a szülők is kitérnek elődeik református hitéből. A vegyes házasságban élők esetében az a pozitív fejlemény, ha a gyerekeket magyar foglalkozásokra engedik. Az újmoldovai kompakt magyar közösség szerencsés kivétel, a környék egyetlen pozitív példája, bár nyelv- és identitásmentő törekvéseikben nem nagyon támogatta őket a római katolikus egyház, hiszen plébánosaik régóta románul miséznek, lévén, hogy a településen román anyanyelvű római katolikusok is vannak.
– Ha viszont nincs magyar oktatás, nincs magyar jövő sem. Ki és mikor oltja le azt a bizonyos villanyt?
– A statisztikákat nézve egyértelmű, hogy az itteni magyarság belátható időn belül beolvad, eltűnik. Időpontot nem tudok, nem is akarnék mondani, mert azért bízom abban, hogy helyes politikai döntésekkel a szórványkérdésre is található mentőöv.
– Számos szórványkonferenciát tartottak az elmúlt években, szórványmentő tanulmányok tucatjai születtek. Ön milyen kiutat lát ebből a helyzetből?
– Az igazi megoldás Erdély autonómiája lenne, ami gazdaságilag új helyzetet teremthetne. Abból kell kiindulni, hogy már az Osztrák–Magyar Monarchia idején az egyik legfejlettebb ipari, bányászati régióként számon tartott Krassó-Szörény megye az elmúlt száz évben jól fizetett munkahelyeivel vonzotta az ide települő embereket, közöttük a magyarokat is. A mai tragikus szórványhelyzet, a lemorzsolódás, a beolvadás fő oka a munkahelyek tömeges megszűnése. Ma a megye egykori ipari kapacitásának a 10 százaléka működik. Nemcsak a magyarok, mindenki menekülne innen. Ha a helyi magyarságot szeretnénk megmenteni és gyarapítani, magyar munkahelyek létrehozásában kell gondolkodnunk.
– A MOL vagy az OTP típusú nagy cégekre gondol?
– Ez a két magyar nagyvállalat sajnos azért nem jó példa, mert a mi vidékeinken magyar szót még nem hallottam náluk. A személyzetpolitikájuk nagyon furcsa, hiszen az alkalmazásnál megkövetelhetnék a magyar nyelvtudást, de nem teszik. Ha meg szeretnénk menteni a szórványt, azt nem az iskolával és a templommal kell kezdeni, hanem a gazdasággal. Magyar tulajdonú cégek kellenek, akik alkalmazásnál előnyben részesítik a magyar munkaerőt, így felértékelődne a magyar nyelvtudás. Ha nincs munkahely, nincs megélhetés, következésképpen nincs helybenmaradás. A szórványkonferenciákra meg többnyire nem azokat szokták meghívni, akik a szórványban élnek, és alaposan ismerik a gondjait. A szórványmentéssel foglalkozók nagy része legtöbbször irodai asztalok előtt szövik terveiket helyismeret és tapasztalat nélkül. Természetesen sokféle elképzelésről beszélgettünk itt a szórványban. Arról is szó esett, hogy Böjte Csaba mintája alapján azokat a fiatal magyar családokat támogassuk, akiknek még nincs gyerekük, de szeretnének. Sok az elhagyott telepes magyar falu, ahol házat lehetne vásárolni a számukra, a gyereknevelés után járó anyasági főállás mellett a család másik tagja találhatna a környéken valamilyen állást. Ingyen lakásprogramban is lehetne gondolkodni, csak ki kéne találni a tartós ittmaradás körülményeit.
– Amíg a „kihelyezett magyar iparról” szóló elképzelése valamilyen formában testet ölt, mit tart a legfontosabb szórványlelkészi teendőinek?
– A resicabányai gyülekezeten kívül a boksabányai leányegyházközségünknek van temploma, ahova rendszeresen beszolgálok, de ezen kívül számos kisebb magyar közösségekbe is eljutok Újmoldovától, Aninától Oravicabányáig. Ahol tudunk, igyekszünk közösségi magyar házat elképzelni, és összegyűjteni a hozzá szükséges pénzt. Ha csak néhány tíz embert jelentő magyar közösség számára van állandó találkahely, ott sok mindent lehet tervezni. Ott nemcsak elkezdődik valami, hanem folytatódik is. De nehéz optimistán beszélni a tervekről, amikor körülöttünk minden közösség fogy. Az erre fel nem készült lelkészt felemésztheti ez a munka, akkora a ránehezedő lelki nyomás. Az elmúlt kilenc esztendőm mégis a kisebb-nagyobb sikerélményekről szólt, és ez ad erőt ahhoz, hogy higgyek benne: a szórvány számára is létezhet jövő.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagy érdeklődés övezi Sármási-Bocskai János köteteit
Megjelent Sármási-Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente II. kötete, amely a napokban lesz kapható a Kobak könyvesboltokban. A szerző már készíti a harmadikat és negyediket is, illetve tervezi a további köteteket.
Nem hitte volna, hogy egy könyv megírásának és megjelentetésének ilyen eredménye lehet – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Sármási-Bocskai János, akinek első kötetét 18 településen mutatták be, nem csak ott, ahol a cselekmény történik, de távolabbi helyeken is. A Varázslatos Kis-Küküllő mente című munka első kötetében a szerző Parajdra, Szovátára és Sóváradra „kíséri” főhősét, a 9 éves, harmadik osztályos Csabikát, ahol egy másik kisfiú, Karesz által mutatja be a helyi látványosságokat, legendákat, szokásokat.
A könyv ötlete 2013 nyarán született, amikor Trombitás János, a Bookyard Kiadó igazgatója azzal a kéréssel kereste meg a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát, a környékbeli falvak állandó megszólaltatóját, hogy írjon meséskönyvet, lehetőleg mai történetekkel. „Akkor jutott eszembe, mi lenne, ha Havadtőről írnék, hiszen ott születtem, ott élek most is, ismerem a falut és a környéket” – mondta Sármási-Bocskai, aki saját falujáról csak a negyedik kötetben fog írni, ugyanis azt számos más település előzte meg. A tavaly megjelent első kötet után, a mostaniban Kibédet, Makfalvát, Székelyabodot és Szolokmát örökíti meg.
Székelyabod és Szolokma a tervek közt nem szerepelt, azért került be mégis a kötetbe, mert megfogalmazódott az igény, hogy azokról is írjon, az országúttól félreeső településekkel ugyanis „senki nem foglalkozik”. Az előkészületben levő harmadik kötet Hármasfaluról, Cséjéről, Erdőszentgyörgyről és Bözödújfaluról szól, ezeket követi a sorban a negyedikben Havadtő, Rava, Vadasd, Havad és Geges.
A tervezett négy kötetből lesz 5-6 is, mondja a szerző, hiszen egyre több településről jelzik az igényt a pedagógusok, iskolaigazgatók, akik nem csak ajánlják tanítványaiknak, de a tanév végén jutalomkönyvként adományozták a legjobbaknak. Könnyed, közérthető, gördülékeny stílusa, egy-egy falu érdekességeinek, szokásainak mese formájában történő bemutatása teszi vonzóvá a könyvet, amelyet a szerző gyerekeknek írt, mégis nagyon sok felnőtt olvasótól kapott visszajelzést, hogy mennyire tetszik, mennyi mindent tudott meg, mint például a szovátai Medve-tó keletkezését, vagy a parajdi sóbánya történetét. Az első kötetében Csabika, a főhős egyedül utazott, a másodikban már vitte a családját és annak barátait, munkatársait is. Közös kirándulások, élmények teszik még vonzóbbá az olvasmányt.
A könyvek iránt nagy az érdeklődés a bemutatott településeken kívül is, Szentábrahámon, Szentegyházán, Kőrispatakon, Gyergyóalfaluban is bemutatták az első kötetet. Sok helyen már a könyvbemutató előtt jóval megvásárolták, és a történetek ismeretében faggatták a szerzőt. Gyakran előfordult, hogy egy-egy gyerek rákérdezett, hogy „Csabika ugye én vagyok”?. Még a kislányok is azonosultak a főhőssel. Az az igény is megfogalmazódott, főleg pedagógusok, szülők és nagyszülők részéről, hogy mikor azt írja, hogy Csabika olvas, írja meg konkrétan, hogy mit olvas. A könyvtárakban is számon tartják, a hazai vidéki könyvtárak mellett számos magyarországi intézmény is vásárolt belőle.
„Már Sepsiszentgyörgyről vagy Brassó megyei háromszéki falvakból is kértek, hogy írjak róluk is” – mondta a szerző, aki szívesen tenne eleget a felkéréseknek, de időigényes munka. A napi rádiós feladatok mellett, leginkább éjszaka, amikor már családja lepihent, ül számítógép elé, hogy írjon. Az írást természetesen megelőzi a tájékozódás, a dokumentálódás, utánaolvasás.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Ágoston Hugó: A közösség lelkiismerete
Közelednek, ismét, a választások, és én mind többet gondolok Markó Bélára. Meg persze néhány más (nemzedék)társára, akik külön-külön is, de főleg együtt meghatározták a romániai magyarság politikai képviseletét, mondhatni kisebbségi sorsának alakulását. Megpróbálom – bevallom, egyelőre sikertelenül – elképzelni, milyen lesz a politikánk és a közéletünk Markó Béla nélkül. És persze néhány más politikus (nemzedék)társa nélkül, gondoljunk a kezdetekre, az immár a ceauşescui diktatúra időtartamát is meghaladó nehéz harmadfél évtizedre. Persze titokban elképzelem azt is, hogy mégsem vonul vissza (ritka szokás az önkéntes visszalépés itt Kelet-Európában, és Markó Béla már lépett vissza egyszer egy nagyot, amikor 2011-ben lemondott arról, hogy új szövetségi elnöki mandátumért induljon), az utóbbi időben viszont mind egyértelműbben jelenti be, hogy nem folytatja. Mint például legújabb kötetének hátsó borítólapján: „Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként is már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a múlandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva.” Rekviem egy macskáért ennek az új kötetnek a címe, válogatás 2011 és 2014 között – legnagyobb részt az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban, a Bárkában és a Korunkban – megjelent írásokból. Hogy hol közöl Markó, annak természetesen megvan a maga külön jelentése és jelentősége. A könyv a Kalligramnál jelent meg (remek kivitelezésben), és akkor az első kíváncsiságunk mindjárt az lenne, hogyan fogadták ezeket az esszéket, publicisztikákat, kiemelkedő események alkalmával megtartott beszédeket a pozsonyi, szlovákiai olvasók. Bizonyára azzal az elismeréssel, ahogy az értő magyarországi és erdélyi közönség – úgy, ahogy a gondolkodásban és írásban rokon kolléga, nemzedéktárs Lengyel László meghatározó fontosságú könyvét, a tavaly megjelent A szabadság melankóliáját fogadta maga Markó Béla: „... rég zúdult rám egyszerre ennyi kérdés, ennyi dilemma és ennyi érzelem is ugyanakkor”. Az összeállítás szempontja szemmel láthatóan nem az volt, hogy valamiféle ízelítőt adjon a szerző szerteágazó értekező prózai munkásságából, mintegy adalékul a politikus arcképéhez, hanem a nagy közéleti témák, tartalmak határozták meg. Kérdések, dilemmák, érzelmek. Olyanok, mint a kérdőjeles címek közül a Székely vagy szórvány? vagy a Mire vagyunk büszkék, Tanuljunk-e a szomszédainktól? Szóljanak vagy ne szóljanak? Az utóbbi külön figyelmet érdemel: annak a kivételes politikai erejű Memorandumnak a belső története, amelyet az RMDSZ 1993. augusztusában nyújtott be Románia küszöbön álló felvételéről az Európa Tanácsba. „Megpróbáltuk feltételekhez kötni az ország 1989 decembere utáni első fontos integrációs lépését”. Ez az egyszerű és egyszerűen megállapított, majd megmagyarázott tény egymagában cáfolja a populista non-combat vádakat, amelyekkel a Szövetség demokratikus elkötelezettségű, az intézményes keretek között folytatott politikai harcot stratégiai alapelvként meghatározó vezetőinek annyiszor szembe kellett nézniük. Az állam kisebbségi politikáját számon kérő történelmi Memorandum, amely – az autonómia-igény londoni nyílt megfogalmazásával együtt – a friss RMDSZ-elnök Markó Béla számára a nemzetközi tűzkeresztséget is jelentette, román értelmezésben úgymond veszélybe sodorta az ország integrációját. „Mi tagadás, nekünk magunknak is fel kellett oldanunk egy ellentmondást. Azt ugyanis, hogy a Memorandumban feltételeket támasztottunk Románia felvételéhez, miközben (...) érdekünk volt az európai és euroatlanti integráció.” A tét tehát az volt, hogy a demokratikus Nyugat „az integrációért cserében ki fogja követelni a demokratikus elvek érvényesítését és a demokrácia alapintézményeinek kiépítését. (...) Volt még egy másik, sajátos elvárásunk is nekünk, magyaroknak az integrációs folyamatban: emberi jogi, kisebbségjogi problémák megoldását vártuk a nemzetközi intézményektől. Más szóval, igényeltük a beleszólást, a pressziót, akár a kényszert is ezekben a kérdésekben.” On revient toujours: lásd a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette küldöttség júniusi washingtoni látogatásának célját és eredményeit... A kötet súlyos politikai, közéleti és sorskérdéseket görget, jónéhányra érdemes lenne visszatérni. Ugyanakkor olyan kis impromptu-k színesítik, mint a címadó írás egy bukaresti kóbor macskáról, aki odaszokik a tömbházba, majd eltűnik. Hogyne asszociálnánk Markó Béla emlékezetes 1999-es esszéjére az identitástudatok sokféleségéről, Az erdélyi macskára? (Bár kiderül, hogy itt némileg másról van szó...) Markó értekező prózájában még a magamfajta laikusnak is lehetetlen észre nem venni a volt szerkesztőségi kolléga, író- és költőtárs Székely János választékos stílusának, gyakran eszmei-esztétikai levezetésként ható érzékeny és pontos gondolatfűzésének a hatását. A közéletiség, a magas irodalmi színvonal és nyelvi erő olyan egységével állunk szemben ezeknek a szövegeknek az olvasásakor, amilyenre mai írástudóinknál alig találunk példát, még a magyarországiaknál sem nagyon. Ha pedig politikusokra szűkítjük a kört, erőlködnünk kell... hogy visszafojtsuk nevetésünket. És „szembesülünk” egy hiánnyal is: Markó írásai, miként egész attitűdje, emberi tartása, teljes mértékben nélkülözi a magyar és román vezető politikusok nagy részére annyira jellemző hatalmi gőgöt, azt a bizonyos hübriszt. Minderről az is eszembe jut, hogy Markó Bélával kapcsolatban kísért egy talán még nagyobb dilemma. Kissé olyan mi lett volna, ha... kiindulású: milyen többletet jelentett a politikusnak az, hogy költő és esszéíró volt? – és hogy jelentett-e többletet az újra megtalált költészete számára a sok politikai harc, megpróbáltatás? Az egyszerű válasz természetesen az, hogy jelentett: fontos a kifejezőkészség a politikában, az emberi és közéleti tapasztalat az írásban; „kölcsönös megtermékenyítésről” van szó, ahogy emlékezetem szerint régebben mondták – az árnyaltabb, értelmező részletes választ viszont neki magának kell megadnia. Következő munkáiban és munkáival is. Ahogyan a Lengyel László könyve kapcsán kiemelt idézet folytatódik: „Rég éreztem úgy egy ilyen kor-és kórtörténet olvastán, hogy újabb meg újabb hasonló könyvek megírását kéri számon mindannyiunktól, tőlem is tulajdonképpen.” A közéletiség nyílt kiállást, állásfoglalást is jelent legfontosabb sorskérdéseinkben, ügyeinkben. Markó Béla ilyen értelemben is a legfontosabb közéleti írónk, alkotónk. Legutóbb a nemzetállamról és a homogenitásról írott cikke vert fel port, de közéletivé tud emelni olyan dolgokat is, mint a Rubik-kockával való viaskodását: egy kedves cikkben (az ÉS fizetéses oldalain) arra a következtetésre jut, hogy világunkban „van még számos fehér, kék, sárga, narancssárga, piros és zöld lapocska, amelyeket még ezután kellene kirakni, amennyiben végre hajlandók lennénk ebben a játékos sokszínűségben magunkra ismerni”. Erőteljes közéleti vonulata van Markó lírájának is. Az utóbbi időben felélénkülni látszik a közéleti költészet, és újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) bonyolult kapcsolatának értelmezése. Nem lehet célom közéleti verseiről írni, megteszik a kritikusai, emeljük ki közülük Elek Tibort; a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője monográfiát is írt Markó Béla költői világa címmel. Azt azonban be kell vallanom, hogy szinte mindig „megütnek” ezek az alkotások. Emlékszünk a Csatolmányra? Végül, kezdeti dilemmáimhoz visszatérve, ha már elkerülhetetlen Markó Béla visszavonulása az aktív politizálás harcmezejéről, voltaképpen örülök neki! Azért is, mert többet fog majd írni (és lehet jelentős közéleti szerepet vinni értelmiségi fedezékéből sajtós véleménynyilvánítással is), kiteljesítheti a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal, annak élén, a civiltársadalmi közéletiséget, de azért is – önző szempont, tudom –, mert akkor majd még elfogulatlanabbul és még gyakrabban lehet majd reflektálni írásaira, hiszen az embert már nem érheti az a vád, hogy érdekből teszi. S ha mégis, akkor legfeljebb közösségi érdekből.
Ui.
Markó Béla
Kerítés
De ugye utólag azért nem változik semmi?
Ugye nem lövitek le az öcsémet,
ha 1989 nyarán átkúszik a határon?
Ugye nem adjátok őt vissza a románoknak,
akik már kibiztosították a tücsköket,
a kutyákat, a géppisztolyokat,
és amikor hajnalban az öcsém visszanéz,
egyetlen torkolattűz lesz egész Erdély?
Ugye nem húztok kerítést arra a helyre,
ahol neki azon az éjszakán
át kell jutnia a zöld határon?
Ugye nincsen teherszállító időgépetek,
hogy ólomnehéz szíveteket
visszavigyétek egészen odáig?
Ugye vigyáztok rá, ha nem tudom már
semmiképpen sem lebeszélni?
Ugye segítetek neki?
Ugye tudjátok, hogy csakis azért
szerveztük meg a szökését,
mert itthon belepusztult volna?
Ugye elhiszitek, hogy nem értettem egyet vele,
de nem hagyhattam meghalni a testvéremet?
Ugye nem álltok az útjába?
Ígérem, én nem megyek,
nem is akartam soha,
és most már mi értelme lenne?
Ugye nem toloncoljátok vissza 1989 közepén,
amikor még fogalmunk sincs róla,
hogy rá egy fél évre Ceauşescut is lepuffantják,
mint egy veszett kutyát?
Igazán ki lehetett volna várni.
Ugye nem ástok vizesárkot oda?
Ugye nem helyeztek el taposóaknákat a fűben?
Ugye csak egy hangyaboly púposodik?
Ugye csak gyík surran, mint a gyújtózsinór?
Ugye csak tréfáltatok?
Ugye azt fogjátok mondani erre,
hogy mi magyarok vagyunk,
és hogy ez nem ugyanaz?
De ti 1989 nyarán a románokat is?
Szóval őket sem küldtétek haza?
Senkit sem küldtetek haza?
Csakhogy most 2015-öt írunk?
Kicsi országban kicsi falu, kicsi ház,
kicsi asztal, kicsi kenyér?
Nekünk sem elegendő?
Akkor hát mi legyen?
Égig érő kerítés legyen?
Valahol a felhők között,
kerítés tetején üldögél a mindenható,
elgondolkozva lógatja a lábát,
nem látszik innen lentről
se bőre színe, se szeme vágása.
Ugye nem lövitek le az Istent?
[Markó Béla fenti, Kerítés című versét közölte a Népszava 2015. júl. 7-i száma]
maszol.ro

Nyári Színházi Fesztivál a várban
A negyedik alkalommal a nagyváradi Várszínházban megrendezendő fesztiválon újból itt lesznek Magyarország legnagyobb színészei. Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak.
Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak. Pár évvel ezelőtt Szabó Ödön ötlete alapján összefogott a nyíregyházi Mandala Dalszínház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és az RMDSZ Bihar megyei szervezete, és igényes de könnyed műfajú, változatos színházi kínálattal töltötte ki a két évad közötti időszakot. Az idei esztendőben első az első előadás július 17-én 21 órától lesz, amikor oltan nagy nevek előadásában, mint Oszvald Marika, Bozsó József, Benkóczi Zoltán, Lukács Anita és Vadász Zsolt a legismertebb magyar operettmelódiák csendülnek fel.
–A Varadinum alkalmával, illetve a Szent László Napokon is egyértelművé vált, hogy Nagyvárad közönsége szereti az operettet. Biztosak vagyunk abban, mondta Nyíri Tamás, az NMD elnöke, hogy a kezdő előadáson is nagyon sokan lesznek kíváncsiak Oszvald Marikára és társaira. Idén egyébiránt hét előadás kerül megrendezésre: a kezdő előadás, mint már említettük, július 17-én, a záró előadás augusztus 30-án lesz. Az elmúlt négy év legváltozatosabb programját állították össze – mondják a szervezők. Júliusban hónapban 25-én lesz még előadás, ekkor az Oscar című kétrészes vígjátékot mutatják be Józsa Imre, Vándor Éva, Zakariás Éva, Laurinyecz Réka híres magyar színművészekkel, és fergeteges szórakozásnak nézhetünk elébe, hisz nagyon sokan az alaptörténetet már ismerhetik a Sylvester Stallone-féle filmvígjátékból. Egyébként a július hónap az, amikor bérleteket lehet váltani az előadásokra, amit a szervezők 70 lejben határoztak meg a hét előadásra. Dobos László, a Mandala Dalszínház igazgatója elmondta, hogy az ármeghatározásban mindig vita van a váradiakkal, ugyanis a helybéliek folyamatosan az alacsonyabb árak mellett kardoskodnak, nyilván Magyarországon egy hétszáz forint környéki bérletes jegy nevetséges ilyen minőségű előadásokért, de elfogadják az RMDSZ érvelését, hogy a cél az kell legyen, hogy minél többen megengedhessék maguknak a minőségi nyári szórakozást. Ahhoz, hogy a költségek meglegyenek, támogatókat is szükséges lesz szerezni a rendezvényhez – jegyezte meg a Mandala vezetője.
Augusztusi előadások
Az augusztusi hónap minden hetében lesz előadás. Már 1-jével folytatódik a Nyári Színházi Fesztivál, ekkor egy vidám népi válóper Kocsonya Mihály házassága dörgedelmes poénokkal kerül színpadra, Hajdu István (Steve) és Magyar Attila főszereplésével. Egy hétre rá Nagyváradra már visszajáró vendégként érkező Harsányi Gábor és Nyertes Zsuzsa mellett Esztergályos Cecília is fellép a várszínházban. A Família Kft. kedvenc Cilije bizonyosan emlékezetes alakítást fog nyújtani a Félrelépni tilos című kétfelvonásos vígjátékban. Az előadás 21 órakor kezdődik, augusztus 7-én. Ezt követően három klasszikus előadás következik, melynek immár kezdési időpontjai 20 órától lesznek. Augusztus 15-én a Légy jó mindhalálig musicalt mutatják be a fiatalabb és idősebb generáció egyik legkedvesebb darabjaként. Nyilas Misi története a becsületességről mind a mai napig aktuális. Nagyon jó zenével fűszerezve két felvonásban szórakozhat a nagyváradi közönség. Augusztus 21-én, a Virágkarnevál nagyváradi programsorozat estéjén a klasszikus Mágnás Miska elevenedik fel élőzenével a vár bástyájában. Bozsó József, Teremi Trixi, Szeredy Krisztina, Vadász Zsolt, Szirtes Gábor, Halász Aranka és mások szereplésével ez a váradiak által nagyon szeretett operett kerül bemutatásra. A Mágnás Miska a műfaj egyik legsikeresebb műve, 1916-ban mutatták be, dalai a Cintányéros cudar világ, Hopsza Sári hatalmas slágerekké váltak. Sikerét szatirikus, mulatságos történetének és az örökzöld slágereknek köszönheti – mondta Szabó Ödön parlamenti képviselő lapunknak.
Operettelőadás
Az idei évad augusztus 30-án 20 órakor kezdődő A csúnya lány című háromfelvonásos operettelőadással zárul. A rendezője és egyben a műben egyébként szerepet vállaló Mikó István Jászai-díjas színművész, aki ugyancsak visszajáró vendége a nagyváradi nyári színpadnak, Svejk feldolgozásaival feledhetetlen élményt nyújtott az elmúlt években a közönségnek. A prímás szerepében Suha Kálmán lesz, aki Mikónak szinte zenei ikertestvére. A darabot egyébként a hasonló nevet viselő, Jávor Pál, Muráti Lili, Kabos Gyula szereplésével forgatott, nagy sikerű film alapján vitte színpadra a rendező.
Bérletek és jegyek
Azok számára, akik nem bérlettel kívánnak részt venni az előadásokon, az első három és a Légy jó mindhalálig című előadásokra 15 lejes, míg az utolsó kettő és a Félrelépni tilos előadásra 20 lejes jeggyel lehetséges. Megéri tehát bérletet váltani és ezáltal jó hangulatban végigszórakozni itthon is a nyarat. Nyíri Tamás szerint biztosak abban, hogy lesznek a határ másik oldaláról is érkező nézők, hisz az NM önkéntesei szerint már a tavaly is a közönség egy része Biharkeresztestől Berettyóújfaluig átjött a rendezvényre, ez is jelzi, hogy Nagyvárad a térség meghatározó kulturális központjává válhat a határok légiesülésével.
Jegyeket az NMD, az RMDSZ nagyváradi központi irodájában, illetve a Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni. A Bihari Napló olvasói számára július hónap folyamán az első és a második előadás előtt bérleteket sorsolhatunk ki, illetve augusztusban minden előadás előtt jegyekkel kedveskedhetünk hűséges előfizetőinknek a szervezők jóvoltából.
Bihari Árpád
erdon.ro

Helyzetfelmérés a romániai magyarság életéről
Arad megyében jól működnek az önkormányzataink
Arad megyében tett látogatást az elmúlt héten Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának ügyvezető alelnöke, aki az Ügyvezető Elnökség, illetve az Önkormányzati Főosztály által a községi önkormányzatok körében kezdeményezett felmérésen dolgozik. Elsősorban az RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett, illetve azokat az önkormányzatokat látogatják meg, ahol nincs ugyan magyar elöljáró, de nagyobb arányban él ott magyarság. A települések helyzetét, infrastrukturális állapotát, az utóbbi mandátumok idején történt megvalósítások, a folyamatban lévő fejlesztések, illetve a lakosság részéről megnyilvánuló igények, elvárások érdekelték őket. Ugyanakkor iskolai, illetve kulturális intézmények infrastruktúrájának a szempontjából is, de a 2016-os helyhatósági választások tekintetében is elemzik az ott talált viszonyokat. Vagyis indulnak-e jelenlegi vezetők, vannak-e megfelelő jelöltek, hogyan működnek az RMDSZ-szervezetek? Tehát országos szinten is egy eléggé átfogó képet kívánnak kialakítani, rálátást kívánnak szerezni Erdély-szerte a magyar önkormányzati kérdésekre, hogy helyi szinten is támogatni lehessen a különböző törekvéseket, elvárásokat.
Amint Ilyés Gyula érdeklődésünkre elmondta, Arad megyében meglátogatták az RMDSZ-es magyar polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett Nagypereg, Kisiratos, Nagyiratos, Szintye és Tőzmiske, továbbá Zimándújfalu és Sofronya községeket, ahol RMDSZ-es alpolgármesterek tevékenykednek. Kikérdezték az elöljárókat a földtörvény alkalmazásától az iskolák helyzetéig minden tekintetben, hogy az Arad megyei községek helyzete is része lehessen az országos felmérésnek.
Kellemes érzés volt számára, hogy a magyar vezetőségű községekben jól működik az önkormányzat, az alpolgármesterek gyakran a hatáskörükön túl is teljesíteni tudnak. Figyelembe véve, hogy megyei szinten fokozott kisebbségben tevékenykednek, átlagon felül teljesítenek, ami nagyon jó dolog.
Kérdésünkre, miszerint országos viszonylatban hogy állnak a megyebeli önkormányzatok? Illyés Gyula pontosított: mivel az országos helyzet megállapítása folyamatban van, de a megyei helyzetképek tekintetében is az út elején járnak, erre most nehéz tárgyilagos választ adni. Ezzel együtt, már látható, hogy a helyi potenciállal jól gazdálkodnak, mert olyan alapvető szükségletek, mint a vezetékes vízhálózat vagy a csatornázás, az iskolaépületek, a kultúrházak felújítása, az egyházak támogatása, vagyis az alapvető szükségek kielégítése minden községben megoldott. Tehát az örökség szempontjából fontos dolgokban, a legtöbb önkormányzatban komoly fejlődést tudtak elérni. Jó érzés tapasztalni, hogy az utóbbi mandátumok alatt a közösségeink életében lényeges fejlődés ment végbe. Nem csak infrastruktúrafejlesztés, hanem közösségépítés, kulturális rendezvények szervezése is érdekli őket. Mert ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát a szülőföldjén, ott az életminőség emelése, a kulturális és vallási igények kielégítése is lényeges elvárás.
Az idei szűkös költségvetésre vonatkozó kérdésünkre az alelnök hozzátette: nem csak a magyarlakta települések, hanem általában a települések költségvetései igen furcsán alakultak, amikor a közpénzek leosztási módját a Pénzügyminisztérium durván megváltoztatta, ráadásul a miniszternek sikerült a parlamenti többséget meggyőznie, így megszavazták. A kis településeknek jó, mert több pénzt kaptak, másoknak viszont nem jó, mert akiknek saját bevételei vannak, azoknak a keretét durván megnyirbálták. A módszer rossz, mert kiszámíthatatlanná tette a községek költségvetését. Akiknek nem voltak beruházásaik, valószínűleg nem is tudnak újakat kezdeni, amely községeknek viszont több település között kell elosztaniuk a pénzt, azok nem kaptak, ezért óriási gondok keletkeztek. E módszer azért is rossz, mert egy több éve jól vagy rosszul, de működő rendszert rúgott fel, egyik napról a másikra, másképp osztotta le a pénzt. Az áldatlan helyzet felszámolása érdekében a kormánynak sürgősen lépnie kell, mert nagyon sok községet működésképtelen helyzetbe hoztak. E kérdésekről Bukarestben élénk viták folynak, tehát valamit bizonyára lépni fognak, csakhogy sok ejtett sebet nem lehet begyógyítani, mert ahol volt egy beruházás, amit nem tudtak folytatni, azt hiába korrigálják év végén, a lemaradást már nem lehet behozni, mert könnyen meglehet, pénzhiány miatt a kivitelező is csődbe ment. Ahol egy önkormányzat eladósodott, mert a cég folytatta a munkát, amit ők nem tudtak finanszírozni, ott az eladósodást kell korrigálni. A rendszerben a kiszámíthatatlanság óriási baj, noha csak a pénzről beszéltünk. Az Arad megyében meglátogatott községekben az efféle dolgok tompábban jelentkeztek, mert egyesek több pénzt kaptak, aminek örülnek, míg mások kevesebb pénzt kaptak ugyan, de nem annyira keveset, hogy ne tudjanak működni.
Mivel a Nyugati Jelen 5 megyében jelenik meg, a többi megye helyzete felől is érdeklődtünk Ilyés Gyulánál, aki elmondta: csak részben jártak e térségben. Temes megyébe a következő hetekben készülnek. Hunyad megyében nincs magyar önkormányzat, míg Temes és Arad megyékben fokozott szórványban él a magyarság, Fehér megyében egy polgármestere és 3 alpolgármestere van az RMDSZ-nek – mondta el érdeklődésünk nyomán Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának az alelnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Rajtol a kulturális fesztivál Gyergyószentmiklóson
Közel harminc programszám szerepel a Gyergyói Kulturális Fesztivál programjában – a csütörtökön kezdődő rendezvény keretében a zene kapja a legnagyobb teret. Nem véletlenül, hisz idén is „fesztivál a fesztiválban” jelleggel szervezik az eseménysort: egyik alappillére ezúttal is az akusztikus hangszerelésű együtteseket felvonultató Unplugged Fest lesz.
Dósa Zoltán székelyudvarhelyi pszichológus harmadik irodalmi művének bemutatójával rajtol csütörtökön a négynapos rendezvény. A talajmenti agy című kötetet délután 6 órától ismertetik a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Egy órával később a művelődési ház stúdiótermében lép fel a Haccacáré néven közismert csíkszeredai trió. Kosztándi Zsolt színművész, Ráduj Gábor zongorista és Szilágyi Nóra énekesnő a negyvenes–ötvenes évek operettslágereiből, sanzonjaiból, kuplédalaiból, illetve a jól ismert régi magyar filmek világából nyújt ízelítőt, megteremtve a korabeli kávéházi hangulatot.
Az Unplugged Fest első koncertje este 9 órakor kezdődik: a YourLivingRomban (a művelődési ház alagsorában lévő szórakozóhely) a gyergyói György Laci és a hozzá csatlakozó zenésztársak szórakoztatják a közönséget. A fesztivál fellépőinek ismertetője szerint a György Laci által képviselt zenei stílus széles kört ölel fel: magyar és angol slágerek mellett saját szerzemények is felcsendülnek koncertjein, a dinamikus, táncra perdítő dalok mellett meditatív dalokat is játszik.
Fél tizenegytől a szintén gyergyói No Sugar zenekar csap a húrok közé. Repertoárjukban a saját dalok mellett megtalálhatók magyar és angol nyelvű pop-rock slágerek feldolgozásai – No Sugar-módra. Éjfélkor a DreamLand zenekar lép színpadra. A szárhegyi banda többnyire feldolgozásokat játszik, ajánlatuk szerint fellépésükön igyekeznek kielégíteni a hallgatóság zenei igényeit.
Pénteken délután 6 órától a Figura Stúdió Színház két színésze, Máthé Annamária és Tamás Boglár, illetve György László zenész tart interaktív, zenés-verses előadást a művelődési ház stúdiótermében. A színházteremben 19 órától a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Mozgásszínház KAMPF című előadását mutatja be. Este 9 órától ismét a stúdióterembe várják az érdeklődőket – itt Florin Ştefan a Lyre & Pan Flute című produkciójában mutatja be a lantot és a pánsípot egy jazz fusion koncert keretében, a jelenbe hozva az egyházi zenét. Florin Ştefannal együtt lép színpadra Cserey Csaba, Hollandus József és más meghívottak. Pénteken este 10 órától a Retro-Bistróban koncertezik a kézdivásárhelyi Ego Sum, majd a marosvásárhelyi The Moonfellas zenekar. A Kárpátikumban 23 órától az Indie Folker zenél, fél egytől pedig a sepsiszentgyörgyi Mercedes Band az Acoustic című show-t mutatja be.
Szombaton délelőtt gyerekeknek szólnak a programok: bábelőadásra és kézműves foglalkozásra várják őket a Marcipán cukrászdába, délután pedig kicsik, nagyok bepillanthatnak a Csalamádé diákszínjátszó tábor tevékenységébe. Szombaton nyílik Ciobanu Iuliu (Gyula) grafikai kiállítása, és ezen a napon lép színpadra a Figura egykori színművésze, Szabó Tibor is. Zenekarával az Útközben című koncertelőadást mutatja be. A szombati nap programkínálatában találjuk még a Tasi Nóra & Juhász Zoltán duó előadását, a szórakozóhelyeken pedig az Ego Sum, Molnár Ede, illetve György Laci és Korpos Szabolcs koncertjeit.
Vasárnap délelőtt a Gyergyói-medence fúvószenekarai zenélnek a Gimnázium utcában, amely ezen a napon a művészetek utcájává minősül. Itt portré-, tájkép-, textilfestők, grafikusok, kerámiakészítők, iparművészek, fotósok, kézművesek alkotnak majd és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A munkához, beszélgetéshez „zenei aláfestést” biztosítanak a Salamon Ernő Gimnázium előtti színpadon egymást váltó zenekarok. Fellép Cserey Csaba dobművész és barátai, a Brassói Filharmónia tagjaiból alakult Academic Clarinet Quintette, illetve a marosvásárhelyi Fantasia Zenekar. Ez utóbbi rendkívüli vokál-szimfonikus hangversenyt ad, ezzel a programmal zárul a nap és egyben a harmadik Gyergyói Kulturális Fesztivál.
A Művelődési Központ által szervezett rendezvénysorozatnak minden programja ingyenesen látogatható. A programokról és a fellépőkről bővebben a www.kulturfeszt.ro oldalon olvashatnak az érdeklődők.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Máthé Annamária: „Az álmok macerásak”
Nem hisz abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni: jól kell lenni emberként, vagy megrekedünk alkotóként – mondja a székelyudvarhelyi Máthé Annamária, a gyergyói Figura Stúdió Színház idei Bocsárdi Gabriella-díjas színésze, Kisvárdán nemrég egyéni alakításért elismert színművésznő.
Ha a névjegyét kérjük: mi az, amit föltétlen elmondana magáról, szakmai- és személyes vonatkozásban?
Azt hiszem, leszoktam arról, hogy reggeltől estig a színházról beszéljek. Buta megfelelési kényszer vesz erőt rajtam, ha magamról kell nyilatkoznom. Ilyenkor lefagyok. A színpadi szerepeimben, és munkám mögött viszont ott vagyok, nincs mellébeszélés, mindenki láthatja, kicsoda Máthé Ancsa.
Egy kollégám szerint én vagyok a legalacsonyabb, bandzsi színésznő Erdélyben, aki mindent elnéz. Ez az „egyediség” együtt jár azzal, hogy sokat gyámbásznak, emelgetnek és dobigálnak, de babusgatnak is.
Mi az álma a székelyudvarhelyi Máthé Annamáriának – és mit jelent ebben az álomban Gyergyószentmiklós és a Figura?
Ha voltak is álmaim, lefordítottam őket gyorsan, hétköznapi dolgokká, kisebb-nagyobb célokká. Az álmok macerásak, frusztrációs mellékhatásokkal. Szóval, mindig csak araszolgattam, végzősként az volt a célom, hogy eldöntsem egy életre, akarok-e a pályán maradni. Akartam. A többi már adta magát, kellett egy színház, ami befogad. Ahol versenyvizsgát hirdettek, én ott voltam. Temesvár volt az első stáció, felszántottam a próbatermet (így szeretek emlékezni), de nem jártam sikerrel.
Nem estem kétségbe, a fene tudja honnan, de éreztem, hogy ősszel már valahol egy próbatáblán ott lesz a nevem. Udvarhely volt a következő színház, ahol nem versenyvizsgáztam, csak tárgyaltam, végül újabb sor remegés és felvettek a Figurához, négy másik végzőssel együtt. Azóta több korszakon átestem, volt a „bébihájas színésznő” korszak, a „margarinos kenyeres” korszak, az„igyunk reggelig” korszak, a „miért nem én kaptam azt a szerepet” korszak, az „üsse már le valaki a pitbullt bennem” korszak, visszaszelídülés, szerelem és a jó feladatok ideje. Ez az én esetem a Figurával és Gyergyóval. Nem élek a „mi lett volna, ha...” kérdés lehetőségével.
Most így, Kisvárda után, ahol sok „belső titkot" is megtud a többi színházakról: mivel küzd ez a színészgeneráció, itthon? Mivel általánosan, kisebbségiként?
Az állandó idegeskedés a számlák és pénzügyek miatt, régi lemez, de még mindig forog sok színész életében. Én nem hiszek abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni. Aki nincs jól emberként, előbb utóbb megérzi a lassulást és megreked alkotóként.
A megalkuvásra és a véleménytelenségre idomított színészek fele annyira értékes alkotói egy színháznak, mint társaik, viszont csendesebbek. Nem veszekedni, ellenszegülni, sértődni kell, hanem implikálódni a társulati létbe, megtanulni érvelni általunk lényegesnek tartott elvek mellett, közösen ötletelni a darab és a színház érdekében. Úgy gondolom, ha egy vezető inspirálja csapatát, ez így is történik. Persze mindenki tudja, mert sokszor elmondták nekünk, hogy a színházban nincs demokrácia. Talán ez is forrása egy véget nem érő belső konfliktusnak, küzdelemnek.
Milyen Gyergyóban élni? Itt kapta meg a Bocsárdi Gabriella díjat. Mit hoz egy ilyen díj, változik valami a hétköznapokban?
Gyergyóban élek hét éve. Néha bosszant az igénytelenség, amit tapasztalok. Itt nincs rongyrázás, az emberek nehezebben barátkoznak, lassabban nyílnak meg, a nagyképűséget egyenesen utálják. Megtalálható itt minden embertípus. Szeretem a kisvárosi létezést. Nem tudnám magamat egy nagyobbacska városban elképzelni. A szüleim is közel élnek hozzám. Időközben lett pár lojális barátom. A „celebek”, akiket ismerek Gyergyóban, szerény emberek, nem villantanak, teszik a dolgukat. Minket Figurásokat szeretnek is meg nem is. Nem osztjuk meg a gyergyóiakat, egyszerűen csak még sok dolgunk van, több embert kell „megérintenünk”. Itt egy elismerés, hamar lecseng.
Időről időre elvágyódik valamerre, valahová messzire, „az Élet rövid" érzéssel?
Amikor elegem van a télből és a rossz időjárásból, biza eszembe jut egy-két tengerpart, ha feldühítenek, gondolatban meg is veszem a jegyet a következő vonatra. A kedvesem és a családja sokat segített az évek során, ha ők nincsenek, meglehet, más irányt vett volna az életem, talán már nem élnék Gyergyóban. A mostani életemmel semmi bajom, hálás vagyok azért, amim van. Együtt döntünk Péterrel, s ha majd egyszer elvágyódunk, emeljük kalapunk.
Eddig több szerepben is kipróbálhatta magát. Melyik volt a legtesthezállóbb? És melyik szipolyozta ki a leginkább?
Talám furcsán hangzik, de a mese-szerepeim mind testhezállóak voltak, egy sor állatkát és lényecskét alakítottam már, sok játékosságot vihettem ezekbe a szerepekbe, szabadon és lazán. A nők mindig lenyűgöztek, a sokféleségükkel, titkaikkal. A legizgalmasabb anyag, amivel dolgozhattam, az maga a Nő volt. Ezek a szerepek rengeteg idegrendszert, lélekbúvárkodást, önvizsgálódást igényeltek. Woyzeckből Marie, MurlinMurlo, Mirandolina, a Fiatal Nő – mind küszöbei voltak egymásnak. Jól éreztem magam a mozgásszínházi előadásokban is.
Ki a példaképe a szakmából?
Paul Giamattit mindig jó nézni. Bárcsak annyit tudnék a szakmáról és emberekről, mint ő. Az egyetemi évek alatt dúsabb volt a példaképtáram, telis- tele istenített tanárokkal. Manapság, mert rálátunk egymás nyavalyáira, nem is annyira példaképeim, inkább csak tanáraim vannak, a színházi szakma minden ágából. Vannak olyan emberek, akiktől folyamatosan sokat tanulhattam és olyanok is, akik egyetlen tanácsukkal segítettek hozzámnőtt hibákat levakarni.
Milyen célt tűzött ki, amit föltétlen el szeretne érni, még az idén?
Jó passzban vagyok, sok ötlettel és energiával, amiket nem akarok veszni hagyni. Még nem tudom, milyen szerepeket kapok a következő évadban. Friss dolgokra vágyom. Szeretnék diákokkal dolgozni, egyéni műsoron is töröm a fejem, de semmi konkrét ezidáig.
Min múlik a siker?
A siker az idejében felismert lehetőségen és az egyénen múlik: hit, következetesség, szorgalom, önreflexió, állóképesség és erős gyomor szükségeltetik.
Mit jelent a kisvárdai díj?
A kisvárdai fesztiválról díjjal hazatérni nem mindennapi esemény az életemben. Örömmel tölt el, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon sokan gratuláltak és veregették meg a vállamat. Élvezem, hogy ma és talán még holnap is egy kicsit jobban szeretnek az emberek. Aztán csend, nyár és pihenés következik. Szeretek pihenni, de próbálni még inkább. Az elismerés, amiben részesültem, talán ennek is köszönhető. Nem mondok újat azzal, hogy a színház csapatmunka, és örömmel dolgozni a legáldásosabb. A „Kés a tyúkban” szeretett és féltett ügyünk Barabás Árpád rendezővel, Szabó Eduárddal és Giacomello Robertóval. Végtelenül hálás vagyok, hogy a fiúkkal dolgozhattam és számomra a díj egyenlő
maszol.ro

Dicstelen visszatérés
Saját lábán – igaz, mankókra támaszkodva, borostásan, bajuszosan – visszatért önkéntes törökországi száműzetéséből Victor Ponta miniszterelnök. Úgy érkezett, ahogy ment, előzetes bejelentés nélkül. Tegnap délelőtt már meg is látogatta munkahelyét, a kormányirodát, s levelet küldött az államelnöknek, hogy mától kész munkába állni.
Sokan találgatták az elmúlt három hét alatt a miniszterelnök hosszas távollétének okát. A külföldi műtétet még csak-csak megbocsátották volna neki – nem ő az első és nem is az utolsó magas rangú elöljáró, aki jobban bízik a neves külhoni orvosokban, mint a hazaiakban –, ám a törökországi üdülőtelepen történő hosszas lábadozása még párttársainál is kiütötte a biztosítékot, főként, hogy itthon viharos idők jártak, a kapitány nélkül hánykolódó szociáldemokrata hajó, ha el nem is süllyedt, jelentős léket kapott. Aztán lenyelték a Külügyi Hírszerző Szolgálat igazgatójának kinevezése során elszenvedett vereségüket, s próbálták menteni, ami még menthető, összetákolni törékennyé vált parlamenti többségüket. Victor Ponta közben pihent, gyógyult, fogadta az itthoni hírekkel érkező látogatóit és üzengetett, szinte naponta a Facebookon.
Miért volt szüksége ekkora szünetre a kormányfőnek? Egyesek szerint védekezését készítette elő, megoldást próbál találni korrupciós ügye elsimítására. Csakhogy távollétében újabb és újabb esetekben merült fel a neve. S bár ígérte, itthon első útja az ügyészségre vezet, nem így történt, tegnap csak ügyvédje másolta szorgalmasan az iratcsomókat, ő még kért egy nap türelmet. Nehéz megjósolni, mi lesz a folytatás, sikerül-e egérutat találnia, vagy előbb-utóbb őt is elnyeli a korrupcióellenes harc örvénye.
Egyelőre nem tudni, sikerült-e eredményes stratégiát kiokoskodnia Victor Pontának, de az kiderült: egyáltalán nem pótolhatatlan. Hiába kiáltották ki az új évezred legjobb kormányfőjének, az egyetlennek, aki kézben tudja tartani az ország ügyeit, ez a néhány hét elegendő volt, hogy kiderüljön, nélküle is elboldogulnak. Kormánya Gabriel Oprea vaskezű, katonás irányítása alatt hatékonyabban működött, mint bármikor azelőtt, és a párt élén helyettesének kinevezett Rovana Plumb is megállta a helyét. Victor Ponta pedig ismét, minden eddiginél nyilvánvalóbban bebizonyította: túl nagy neki a kormányfői, az államférfiúi kalap. Nem több egy önző, kisstílű politikai kalandornál, aki országát is feláldozza, hogy saját bőrét mentse. Lehet, napjai, lehet, hetei, hónapjai vannak hátra, de politikai karrierje törökországi kiruccanásával valószínű, véget ért.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres erdővidékiek (LEADER-pályázatok)
Az Alutus Régió Egyesület a LEADER-térségben megvalósult sikeres erdővidéki pályázatokat mutatott be kedden. A karaván által felkeresett bölöni, nagyajtai, felsőrákosi és baróti pályázók mind úgy nyilatkoztak, a kiírásokon való részvételtől nem kell félni: segítséget kaptak a LEADER-irodától és szakemberektől, az uniós és román kormány által biztosított támogatásból pedig gazdaságuk fejlesztését lehetővé tevő összeghez jutottak.
Az érdeklődők első állomása Bölönpatak volt, ahol 540 000 lej vissza nem térítendő támogatásból, illetve százezer lej önkormányzati önrészből fél kilométer erdei útszakasz újul meg. A munkának csak nemrég kezdtek neki, de Sikó Imre polgármester szerint augusztus végére, szeptember elejére elkészülnek a környéken lakókat, illetve a közelben található kétezer hektáros erdőrész kitermelőit kiszolgáló úttal. A községvezető elismeri, nem túl nagy szakasz kap burkolást, de számukra minden méter aszfalt számít, ezért ők szívesen lesznek partnerei bármilyen kezdeményezésnek, ami céljaik megvalósítását elősegíti.
Nagyajtán Bihari Edömér polgármester lát vendégül, s mutatja azt az útgyalut, amelyről múlt héten lapunk már beszámolt: a 428 000 lejes beruházással vásárolt erőgéppel a 117 kilométer erdei és mezei utat fogják karbantartani. A falu egy másik pályázója, a Szeged Szarvasmarhatartók Egyesülete 26 000 eurós támogatáshoz jutott, amiből a jelenleg a görög felvásárló tulajdonában levő tejcsarnokot vásárolnák vissza. Forgalmuk nem nagy, az ötvennégy gazda napi 1100 liter tejet ad le, azaz, ha nem lenne a támogatás, jóformán esélyük sem volna a csarnok megvásárlására mindaddig, míg a tej literéért alig hetvenöt banit fizetnek.
Felsőrákoson Szász-Andorkó Károly Róbert fiatal gazda a 36 000 eurós támogatásból vásárolt szervestrágya-szóró utánfutóját mutatja, s beszél a kétezer méteres vadháló hasznáról és a darabonként háromezer lejért vásárolt suffolk fajtájú berbécsekről. Apósával és három kisegítővel nyolcvanöt hektáros kaszálót, legelőt és szántót is magában foglaló területen gazdálkodnak. Jelenleg 350 juhuk és bárányuk van, de céljuk az, hogy az anyajuhok számát négyszázra emeljék. Keményen dolgoznak, de az állatok felnevelése és értékesítése sem egyszerű. Megbízható munkaerőt nehéz találni, ezért nem is fejik a juhokat. A bérük biztosítása, illetve a bizonytalanság, hogy egyik napról a másikra felmondhatnak, s továbbállhatnak, szerfelett megnehezítené a gazdaság működtetését, inkább lemondanak a minimális jövedelemről. Hasonló a helyzet – bár ezt ha tetszik, ha nem, végezni kell – a gyapjúval is: a juhok nyírása 3,50 lejbe kerül, ám a kiváló ipari alapanyag kilójáért alig három lejt fizetnek. Az értékesítés nehézkesen megy, hiszen húsvétot követően visszaesik a kereslet, ősszel pedig igencsak szűkmarkúak a felvásárlók. „Bejönnek a kapun, mondanak egy árat, s ha nem tetszik, úgy tesznek, mintha fordulnának ki. Nehezen, nagyon nehezen tudunk dűlőre jutni velük” – mondotta a gazda, aki szerint a megoldás az lenne, ha létrejönne egy székelyföldi felvásárló és értékesítési hálózat. Szász-Andorkó Károly Róbert szerint, bár nem volt egyszerű a pályázati iratcsomó összeállítása, mégis várja, hogy az Alutus Régió Egyesület újabbat írjon ki: a régi, sokszor elromló traktorát szeretné újracserélni segítségével.
Baróton a pályázó Dávid Tamás nincs otthon, ezért a vele közösen dolgozó nagybátyja, Dávid Benedek fogad. A megmunkált földből tizenhét hektár sajátjuk, a többit bérelik. Mint mondja, régebb a bért inkább termékben kérték, mert azt feletették állataikkal, de a háztáji gazdálkodással foglalkozó nemzedék kiöregedése és ritkulása miatt manapság inkább pénzt várnak a tulajdonosok. A takarmánynak való mellett krumplit és cukorrépát termesztenek; utóbbit azért, mert nincs vele sok vesződés, a felvásárlógyár minden szükségest biztosít hozzá, aránylag könnyen termeszthető, s tisztes jövedelmet hoz. A 87 564 eurós pályázati keretösszegből 35 308 euró a vissza nem térítendő támogatás. Azt remélik, a pénzből vásárolt permetezőgép, rotációs fűnyíró, rendkészítő, gereblye, váltvaforgató eke és az öntözőrendszer hatékonyabbá teszi a gazdaságot, s így még a jelenlegi csúfosan kevés, alig hetven banis tejfelvásárlási árral is nyereséget könyvelhetnek el év végén. A karaván utazásának végén az egyik baróti vendéglőben az Intermédia Erdővidék Egyesület nevében pályázó Székely Blanka mutatta be a közel tízezer eurós támogatásból készült, Bacon, Nagyajta és Vargyas turisztikai látványosságait, tizenkét kisfilmet is tartalmazó honlapot (erdovidekinfo.ro). Azt reméli, hogy megvalósítása révén ismertebb lesz a kistérség, s ez az idegenforgalom növekedésén is látszani fog.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Indul az agrármérnökképzés (Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyön)
Jövő héten lehet iratkozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyön létesítettet új központjában, ahol ősszel beindul a képzés az agrármérnöki szakon. Erre 25 tandíjmentes és 5 tandíjas helyet hirdettek meg. A részletekről dr. Székely Gyula egyetemi tanár, a Sapientia rektorhelyettese, a sepsiszentgyörgyi központ igazgatója tájékoztatott tegnap.
Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön is központot létesített a Sapientia. Székely Gyula szerint igen fontos lépés a város életében, hogy magyar egyetem indul. Ez helyi kezdeményezésre történt, mind a városi, mind a megyei önkormányzat igényelte. Egyelőre agrármérnöki szak indul, az megkapta a romániai felsőoktatási minőségbiztosítási ügynökség (ARACIS) engedélyét. Reményeik szerint jövőtől erdészmérnöki szakot is indíthatnak, de a brassói egyetem egyelőre keresztbe tesz. A mezőgazdász szak a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon belül működik a kertészmérnöki tanszék felügyelete mellett. Az új sepsiszentgyörgyi kar a volt Gámán János Szakközépiskola, ismertebb nevén traktoriskola helyén működik. Az ingatlanhoz tartozó épületeket a városi önkormányzat teljesen felújíttatta, az oktatási intézmény magyar állami támogatásból a berendezést és korszerű felszerelést biztosította. Ez utóbbi értéke meghaladja az egymillió eurót. Az oktatás az előadó- és szemináriumterem mellett 17 laborban folyik. Az agrármérnöki szak négyéves alapképzést biztosít. A 25 ingyenes és 5 tandíjas (évenként 400 euró) helyre iratkozni lehet Sepsiszentgyörgyön, az egyetem Csíki utca 50. szám alatti székhelyén vagy Marosvásárhelyen a kar székhelyén is. Ugyanígy a marosvásárhelyi kertészmérnöki és tájépítész mérnöki szakra Sepsiszentgyörgyön is lehet jelentkezni. A felvételhez csupán az érettségi átlagát veszik figyelembe.
Újonnan induló szak lévén, az első három végző évfolyamnak akkreditált egyetemen kell államvizsgáznia, utána a Sapientia végleges akkreditációért folyamodhat. Az új egyetem nem rendelkezik saját tanári karral, ezért a kertészmérnöki tanszék biztosítja a 17 tanári állás betöltését. Mivel nem fedhető le teljes katedrával minden tantárgy, jelenleg 29 oktatót foglalkoztatnak. Közöttük hét magyarországi tanár a gödöllői Szent István Egyetemről és a Nyíregyházi Főiskoláról érkezik. Sepsiszentgyörgyi oktató egyedül Sikó-Barabási Sándor.
A beiratkozás július 13–18. között zajlik naponta 9–16 óráig a Sapientia sepsiszentgyörgyi, illetve marosvásárhelyi székhelyén.
Szekeres Attila
Erdély.ma

Mert megérdemlik...
Románia választott és kinevezett vezetői nem hazudtolták meg a mondást, miszerint minden szentnek maga felé hajlik a keze. Miután a honatyák nagyvonalú nyugdíjat biztosítottak idős korukra, a kormány is igyekezett és megsokszorozta a legfőbb állami méltóságok (köztük saját maguk) bérét. Nem 10–20 százalékkal növelték havi juttatásukat, hanem megháromszorozták. Akinek jár, annak jár...
Vitathatatlan, megérdemlik. Reggeltől estig értünk, az ország felvirágoztatásáért törik magukat, nagy felelősséggel járó munkát végeznek. No meg most már lopni sem lehet úgy, mint egykoron, árgus szemekkel figyel a korrupcióellenes ügyészség. Valamiért csak meg kell érnie magas rangú elöljárónak lenni, ha már befolyásukat nem kamatoztathatják. Az eddigi méltánytalanság rendezését a nemzeti érdek fő védelmezője, Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő jelentette be, az eladhatóság kedvéért kapcsolta hozzá az év slágerét, a korrupcióellenes harcot is. Meg kell fizetni a felelős beosztásban lévőket, hogy ne essenek kísértésbe – fordíthatjuk le szavait. Kérdés azonban, hogy a márkás öltönyökben, luxusautókkal flangáló, drága ékszerekkel feldíszített, nyilatkozataik alapján busás vagyonnal rendelkező elöljárók helyzetén mennyit lendít, ha a kávépénznek elegendő rongyos 1000–1500 euró helyett egy-két bevásárlásukat is fedező 4000–5000 eurót kapnak. Mindez akkor, amikor a mostani botrányokban emlegetett kenőpénzek sok százezer, olykor millió euróra rúgnak.
Lényeg a lényeg: immár jól megfizetett s éppen ezért kitűnően munkálkodó vezetőgárdája lesz Romániának. Sürgősen gondoskodtak magukról, a pórnép még várhat. Új bérezési rendszert ígérnek, de legjobb esetben is csak késő ősztől, valószínűsíthetően legfennebb pár százalékkal kúszik majd feljebb a közalkalmazottak, orvosok, tanárok fizetése. Az ő munkájuk közel sem annyira fontos, mint a kormánytagok, a titkosszolgálatok vezetői, vagy a magas rangú állami hivatalnokok tevékenysége. Ez utóbbiak bérét igazítani kell nyugati kollégáikéhoz, az előbbiek érjék be a vadkeleti aprópénzzel. Sokan vannak, többre nem telik – vonogatják vállukat a felelős, immár jól megfizetett vezetők –, járni talán járna nekik is, de nem jut.
Maradnak hát a reménnyel, hogy legfőbb irányítóinknak nemcsak fizetésük, hanem immár teljesítményük is megháromszorozódik. És akkor Romániába beköszönt a földi Kánaán.
Farkas Réka
Erdély.ma

„Nincs olyan pillanat a kisebbségvédelemben, amikor azt mondhatnánk, hogy minden rendben van”
Csütörtökön folytatódtak a Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című temesvári kisebbségügyi konferencia munkálatai. Az európai etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, a sajtó kizárásával lezajlott vita bevezetőjében Vincze Lóránt FUEN-alelnök mutatta be az általa képviselt szervezetet, ismertetve ugyanakkor az erdélyi magyar kisebbség problémáit is a konferencia résztvevőivel.
– Bemutattam a konferencia résztvevőinek a FUEN-t (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Vincze Loránt –, amelyre nagyon sok utalás volt ezen a konferencián, hiszen itt van a német kormány kisebbségügyi megbízottja, Hartmut Koschyk, akivel nagyon jó viszonya van a FUEN-nek, és ő egy erős támogatója a Minority Safe Pack európai polgári kezdeményezésnek. Természetesen kihasználtam az alkalmat arra, hogy beszéljek az erdélyi magyarság problémáiról, hiszen itt egy nagyon szép képet festett a külügyminiszter a tegnap arról, hogy mennyire jó a többség-kisebbség viszony, mennyire modellértékű Románia a kisebbségvédelemben. Vannak olyan eredmények, amelyeket mi is elismerünk, de ugyanakkor felsoroljuk a problémáinkat, hiszen szeretnénk előre lépni. Soha nincsen egy olyan pillanat a kisebbségvédelemben, amikor azt mondhatnánk, hogy minden rendben van, és már nincs szükség a továbblépésre. A román kormány úgy tűnik, nem tud túllépni azon a meggyőződésén, hogy csupán egyéni jogokra van szükségük a kisebbségeknek, és nem hajlandóak a közösségi jogokról beszélni.
– A külügyminiszter következetesen „kisebbséghez tartozó személyek”-ről beszélt.
– Számomra ez érthetetlen, és azt gondolom, amit Kelemen Hunor szövetségi elnök is javasolt Klaus Iohannis államfőnek, hogy a kisebbségi együttélési keretből kellene kiindulni, egy román–magyar együttélési keretet teremteni, amely az európai jó példákon alapulhatna. Ez alapozhatná meg, hogy Románia túllépjen az egyéni jogokon, és továbblépjen a közösségi jogok felé. Mit jelentene ez? A kisebb közösségekben élő magyarok számára a kulturális autonómiát, a tömbben élő magyarok számára a személyi elvű, illetve a területi autonómiát. A másik téma, amiről szó volt az előadásomban az a FUEN-nek és az alkotó szervezeteknek a szándéka, hogy egy európai kisebbségvédelmi keretrendszer jöjjön létre. Ennek az elején vagyunk nagyon, és egyik eszközünket, a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést elutasította az Európai Bizottság, de a jövőben nekünk ezt a munkát folytatnunk kell, hiszen nem lehet csupán egy üres szlogen a „sokszínűség Európában”. Ezt a sokszínűséget védeni is kellene. Azt gondolom, hogyha Románia alaposan megfontolja az érdekeit, akkor maga áll az élére egy ilyen európai kezdeményezésnek, amely a kisebbségvédelem kidolgozását szeretné az Európai Unióban. Nemcsak a 20 romániai kisebbség miatt, hanem a határokon kívül élő őshonos román közösségek érdekében is. Ez a felvetés meglepő lehet egy ilyen keretben is, ahol kisebbségi témáról beszélünk leginkább a német kisebbségek részvételével, de azt gondolom, hogy ez lehetne a jövő. Egyre több EU-tagállam gondolja úgy, hogy a kisebbségvédelemmel foglalkozni kellene. Miért ne állhatna Románia is ezek közé a tagállamok közé?”
– Hogyan viszonyulnak a konferencia külföldi résztvevői, például a németországiak a kisebbségvédelem kérdéséhez?
– A német kormány nagyon támogatja azt, hogy az Európai Unió is foglalkozzon a kisebbségvédelemmel, hiszen érzik és tudják, hogy az európai keret egyfajta biztonságot jelentene minden kisebbség számára, így a német kisebbségek számára is, bárhol éljenek Európában.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Régi-új szélsőség
Várható volt, hogy az új, megengedőbb párttörvénynek nem csupán pozitív hozadékai lesznek.
Persze annak továbbra is örülhetünk, hogy az eddigi, durva korlátozáshoz képest, amely 25 ezer, az ország 18 megyéjében és Bukarestben összegyűjtött támogató aláíráshoz kötötte a pártalapítást, most már három fő is elegendő, és lehetővé válik például egy olyan, regionális párt megalapítása, amely mondjuk az erdélyi identitást és a regionalizmust zászlajára tűzve próbál politizálni.
Csakhogy emellett ugyanennyire megkönnyíti a szélsőséges, gyűlölködő eszmék hirdetőinek politikai szerveződését is – mint például most, amikor az Új Jobboldal nevű, fasisztoid, magyargyűlölő szervezet készül pártot bejegyeztetni.
Ez nemcsak azért rossz, mert ártana az országimázsnak, miután a kormány illetékesei immár nem tudnák azzal döngetni a mellüket a külföld előtt, hogy lám, Románia mennyire toleráns, hiszen itt nem sikerült szélsőjobb pártnak a parlamentbe jutnia. Ez ugyanis – bár tényszerűen igaz, hiszen hivatalosan „mélyromán”, kisebbségellenes doktrínájú párt valóban nincs a parlamentben – csak részben tudható be a nagy-románia párti szélsőségesek kiöregedésének és hitelvesztésének.
A legfőbb ok az, hogy a fősodratú pártok mindegyike előszeretettel lovagolja meg a soviniszta érzelmeket. Emlékezetes a kormányzó PSD egykori külügyminisztere, Titus Corlăţean Trianon-ajnározása, illetve hogy Mircea Duşa védelmi miniszter – megmutatandó, ki az „úr” a házban – óriási román zászlót állíttatott Csíkszeredában.
De nem jobb a helyzet a legfőbb ellenzéki párttal, a PNL-lel sem. Arról a pártról van szó, amelynek társelnöknője félig viccesen, félig komolyan szerelmet vallott az RMDSZ-nek a szövetség legutóbbi kongresszusán, de amelynek olyan politikusai vannak, akik mindent megtesznek a kommunizmus idején elrabolt ingatlantulajdonok visszaszolgáltatása ellen csak azért, mert a tulajdonosok magyarok.
Márpedig ebben a közegben egy új szélsőjobbos román párt megalakulása még inkább arra kényszerítheti a soviniszta gesztusok iránt amúgy is fogékony „közép” pártokat, hogy a szélsőséges érzelmű szavazók megtartása érdekében versenybe szálljanak magyarellenesség terén az új alakulattal.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Várják a hallgatókat a Sapientia sepsiszentgyörgyi tagozatán is
Elkészültek a munkálatok, a termeket is felszerelték, egy hét múlva pedig az iratkozás is megkezdődik a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Oktatási Központjában. A felújított épülettel kapcsolatban Székely Gyula, a megyeszékhelyi intézmény vezetője beszélt.
Székely Gyula elmondta, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint Sepsiszentgyörgy városi önkormányzatának együttműködése eredményeként elkészült a Csíki utca 50. szám alatti épület korszerűsítése, amely a jelenlegi egyetemi oktatás követelményeinek megfelelően lett kialakítva. A volt Gámán János Szakközépiskola – a helyiek által traktor iskolaként ismert – épületcsoportjában összesen 16 labor, két szemináriumi terem, valamint egy nyolcvan férőhelyes amfiteátrum is helyet kapott. Az épület külső munkálatainak finanszírozását különben a városi önkormányzat vállalta fel, míg a belső felújítást és a korszerű berendezésekkel felszerelt termeket az egyetem több, mint 1 millió eurós keretösszegből valósította meg.
Már az ARACIS, azaz a Romániai Minőségbiztosítási Ügynökség Szakbizottsága is megtette ellenőrző látogatását, amely ki is bocsájtotta a hét évig érvényes ideiglenes működési engedélyt – mondta Székely Gyula. Az agrármérnöki szakhoz különben 17 labort kértek az engedélyeztetéshez, ezekből egyet a korszerűen felszerelt csíkszeredai kar által felszerelt laborok, míg 16-ot a sepsiszentgyörgyi épületben létrehozottak közül használnak majd a hallgatók – ecsetelte az igazgató. Kifejtette, a laborok nyolc darab két személyes paddal vannak berendezve, illetve mikroszkópok és az agronómia területén használt különböző tárgyakkal vannak felszerelve, mint például földmérésre vagy épp légnyomás mérésére alkalmas eszközökkel. Már az úgynevezett tangazdaság kialakítására szükséges minimálisan elvárt öthektárnyi területet is megvásárolta a Sapientia EMTE, Székely Gyula ugyanakkor hozzátette: ezt legalább 20 hektárnyira szeretnék bővíteni, hogy különböző kísérletekre is megfelelő legyen a terület.
A Sapientia sepsiszentgyörgyi tagozatán a nyári felvételi időszakban jelentkezők számára 25 tandíjmentes és öt tandíj hozzájárulásos helyet hirdetnek meg.
Székely Gyula ugyanakkor hozzátette: nem titkolt céljuk, hogy új szakokat is lehozzanak Sepsiszentgyörgyre, ugyanakkor ahhoz, hogy különálló karként működhessenek, legalább 6-7 éves munka eredményeit kell felmutassák. Magyarországról hét tanár fog besegíteni az oktatásba, a gödöllői Szent István Egyetemről, és a Nyíregyházi Főiskoláról. A keretben 17 tanári állás szerepel, ám a tanterv követésének érdekében több szakembert vonnak be ezekre a helyekre, így összesen 29 tanár fogja oktatni a hallgatókat. Az elkövetkezendőkben erdészmérnöki szak indítását is szorgalmazzák, ezzel kapcsolatban leghamarabb jövő év elején tudnak meg további információkat.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Ha a románoknak szabad, a magyaroknak miért nem? (Vasile Botnaru és Igor Boțan beszélgetése a román Szabad Európa Rádióban)
A (hazai és moldovai) románok továbbra is úgy beszélnek az egyesülésről, mintha az teljesen normális dolog volna. Lehet, az is. Csak akkor másnak miért nem szabad erről ugyanúgy beszélni? Múlt vasárnap több mint 5000 moldovai és romániai tüntetett Kisinyov központjában és szavazott jelképesen a két állam egyesülése mellett.
Az eseményt a Cselekvés 2012 Unionista Platform (Platforma Unionistă Acţiunea 2012) és a Moldva Ifjai (Tinerii Moldoveni), valamint sok más Pruton túli szervezet szervezte, akik vissza szeretnék állítani Románia régi határait. Szintén vasárnap, de Brassóban Románia volt elnöke, Traian Băsescu újra kijelentette, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai körülmények között Moldova számára a Romániával való egyesülés lenne az egyetlen életképes megoldás. Erről beszélget Vasile Botnaru Igor Boţan elemzővel.
Civil unionista mozgalom
Szabad Európa: – A politikusok rendszeresen előveszik az unionista kártyát. Ezúttal egy olyan csoport lehelt belé újra életet, melynek – látszólag – nincs köze politikai szervezetekhez. Mit gondol a 90-es években létezett hangulat újbóli felidézéséről?
Igor Boţan: – Az unionista mozgalom jelenleg a civil szférában zajlik, mely a történelmi igazságra, Moldova Köztársaságnak az elitek endémiás korrupciója miatti becsődölésére és az új regionális körülményekre hivatkozik, melyek illuzórikussá teszik Moldova Köztársaság belátható időn belüli csatlakozását az Európai Unióhoz. Igaz, hogy egy ilyenfajta civil mozgalom kiszorítja a már ismert unionista pártokat. A civil mozgalom egy új, fiatal unionista elit létrehozására törekszik, ez már alakul a Cselekvés 2012-nek nevezett, civil szervezetekből álló konglomerátumra támaszkodva, melynek nem annyira vezetője, mint inkább néhány szenvedélyes aktivistája van. – Tehát az előző nemzedék, Iurie Roşca, Mircea Druc helyett már megjelentek az új unionista vezetők? Az unionistáknál volt nemzedékváltás?
– Új nemzedék jelent meg Moldova Köztársaság függetlenné nyilvánítása óta. Jó iskolákat végeztek, és szenvedélyesek. Nem hisznek azokban a politikai pártokban, melyek csődöt mondtak ebben az unionista igyekezetben.
– A pártoknak nem sikerült megfertőzniük az egész társadalmat. A fiatalok képesek lesznek erre? És milyen nyelvezetet használnak e cél elérésére?
– A fiatalok a széles tömegeket akarják megszólítani, azt állítván, hogy ők nem politikai párt részei. Nem akarnak parlamenti képviselői helyeket szerezni az unionista mozgalom révén. E tekintetben nyilvánvaló, hogy ez a fajta megközelítés jelentősebb sikerrel kecsegtet, mint a politikai pártoké.
– Ez egy adu. De milyen motivációt kínálnak a széles tömegeknek? – Nagyon fontos elolvasnunk a július 5-én közzétett dokumentumukat. Ebben is vannak olyan részek, melyek inkább kérdéseket vetnek fel és nem az egyesülést teszik lehetővé. A moldovai döntéshozók biztatása ez, hogy támogassák az egyesülés gondolatát, szinte esküszegésre buzdítják őket. Hiszen tudjuk, hogy a moldovai közintézményeknek a képviselői arra esküdtek fel, hogy Moldova Köztársaság ügyét szolgálják, nem pedig Moldova Köztársaság felszámolását.
– Vagyis harakirit javasolnak nekik.
– Igen, ez esküszegésre való biztatás. Egy másik fontos tényező a nemzetközi intézményekhez való folyamodásuk. A fiatal unionisták arra szólítják fel a nemzetközi közösséget, támogassa Moldova Köztársaság egyesülését Romániával, ami akár természetes is lehet, ha figyelembe vesszük a németek egyesülését, vagy a Krím Orosz Föderáció általi annektálását. Németország esetében az NDK összeomlott, az állam intézményei már képtelenek voltak ellátni a kötelezettségeiket, és arra volt szükség, hogy Mihail Gorbacsov, illetve a Szovjetunió vezetői megírják Németország újraegyesülésének 4+2-es tervét, mert már nem tudták kezelni a dolgokat.
– Egyesek úgy gondolják, hogy hasonló módon, amikor Moldova Köztársaság – az NDK helyzetébe jutva – összeomlik, teljesen becsődöl, akkor az egyesülés lehet majd a mentőöv. Băsescu is ezt mondta a maga közvetlen módján.
– Mi is tudjuk a történelemből, hogy minden egyesülés és minden területcsonkítás bizonyos kényszerhelyzet, regionális vagy világháború eredménye volt, mint amilyen a krími háború az első egyesülésnél vagy az első és a második világégés. Jelenleg is meg kell várni egy kényszerhelyzetet, amikor egyszerűen nem lesz más megoldás. Ezért az unionista mozgalom olyasmiket vet be, melyek sok polgár számára némiképp vonzóak.
– Az új nemzedék milyen motivációt kínál a tömegeknek? A mozgalom szerint miért lenne jobb a Moldova Köztársaság egyszerű polgárának Romániában, mint egy független államban?
– Egy sor tényezőről van szó. Ők a történelmi igazságról és a román nép nemzeti egységének helyreállításáról beszélnek, egyrészt.
– Ezt már mások is megtették. A politikai pártok is.
– Igaz. Most egy másik tényezőre is hivatkoznak, amire korábban nem: a teljesen korrupt elit alkalmatlanságára. A moldovai elit még egy hazája számára kedvező helyzetben is szakadék szélére taszította az országot, amikor több százmillió, vagy akár több milliárd dollár vagy euró is rendelkezésre állt Moldova Köztársaság európai pályájának támogatására. A szociális tényező az utolsó. Láttam olyan unionista kampányokat, melyekben azt állították, hogy az idősek nyugdíja például 50 százalékkal fog nőni az egyesülés után, s ugyanez lesz a bérekkel is. Tehát egy lehetséges anyagi jólétre hivatkoznak, amit egyáltalán nem lehet tesztelni, hogy bekövetke­zik-e vagy sem. Băsescu támogatja
– A hajdani unionista pártok élvezték Bukarest támogatását. Egyes körökét legalábbis. Még bizonyos összegeket is kaptak tőlük. Bukarest most támogatja ezt a mozgalmat?
– Bukarestben formálisan nincsenek olyan politikai erők, amelyek nyíltan támogatnák Románia egyesülését Moldova Köztársasággal. Annyit tudunk, hogy Traian Băsescu volt elnök 2013. november 27-én bejelentett egy országprojektet, melyet – mondta akkor – elnöki mandátuma lejárta után meg fog valósítani. Băsescu 2014 márciusában feladta ezt a projektet, arra hivatkozva, hogy állítólag a besszarábiaiak csak 20 százaléka támogatja. Másrészt most azt látjuk, Traian Băsescu nyíltan beszél arról, hogy a Népi Mozgalom Pártnak (PMP), melyhez némiképp kötődik, Románia és Moldova Köztársaság egyesülése lenne a központi feladata. Jelenleg nincs más politikai erő, amely nyíltan az egyesülésről beszélne és felvázolna egy pályát, egy menetrendet.
– Ha lakmuszpapírt keresnénk, nézzük meg George Simion ügyét, hogy ki és miként vette védelmébe, amikor persona non gratává nyilvánították. Releváns lenne ez, vagy sem?
– Azt hiszem, releváns lenne. Meg kell említenünk, hogy május 16-a után, amikor sor került egy unionisták által szervezett tiltakozó tüntetésre, Johannis elnök és Ponta kormányfő is óvatosan, de reagált rá. Johannis elnök azt mondta, hogy Románia támogatni fogja Moldova Köztársaságot európai törekvéseiben, és aztán majd meglátjuk, hogy az Európai Unión belül miként oldjuk meg a nemzeti egység ügyét.
– Érthető, Bukarest óvatosságát az magyarázza, hogy nem akarja idegesíteni az Európai Uniót és az unionista mozgalom bátorítása iránt nem igazán lelkesedő Nyugatot.
– Nemcsak erről van szó. Sok éve beszélünk arról, hogy mielőtt még komolyan felvetnénk Moldova és Románia egyesülését, meg kellene teremteni egy ezt kimondottan lehetővé tévő törvényi vagy alkotmányos keretet. Németország 1949-es alkotmányában szerepelt a német területek egyesüléséről szóló záradék.
– Ön Dél- és Észak-Koreára szokott hivatkozni. De az egyesülés mellett síkra- szállók azt mondják, ha egy adott pillanatban a nép akarata az egyesülés mellett szól majd, a törvények már nem fognak számítani. – Számítani fognak. Oroszország is – mely az 1975-ös helsinki folyamat után egyedüliként iktatott be az alkotmányába egy záradékot a más államokkal történő egyesülésről – a Krím annektálásához a 65. cikkelyre hivatkozott, mely – különleges módon – a más államokkal való egyesülésre utal. Vagyis nem jelentette be már az elején, de meglepte a nemzetközi közvéleményt.
– A botnak két vége van. Románia ugyanígy lemásolhatná az orosz receptet, és azt mondhatná, hogy egy korábban elvesztett területet szerez vissza.
– Románia ezt nem teheti meg, mert a NATO és az Európai Unió tagja. A NATO- államok nem rendelkezhetnek olyan területekkel, melyek határai nem tarthatók ellenőrzés alatt.
Romantikus egyesüléspártiak
– Mindenesetre a történelemre való hivatkozás, ezt el kell ismernie, eléggé rozoga lábakon áll. A nép akarata, igen, erre lehet építkezni.
– De a nép akarata esetében szintén nem szabad megfeledkeznünk az alkotmánybíróság 2013. december 5-i határozatáról, mely szerint a Függetlenségi Nyilatkozat Moldova Köztársaság alkotmánya felett áll, és ennek a nyilatkozatnak van egy záradéka, mely szerint az örökre szól. Ezért nem lehet népszavazást kiírni még a román vagy moldovai nyelv kérdéséről sem, mert a Függetlenségi Nyilatkozatban a román nyelv szerepel. Vagy ezért nem lehet alkalmazni a 142. cikkelyt, mely az alkotmány módosításának korlátaira vonatkozik, mert az örökérvényességről szóló záradék – ezt a fogalmat izraeli és norvég alkotmányjogászok teremtették meg – azt mondja, hogy ettől csak az állam intézményeinek összeomlása esetén lehet eltekinteni.
– Tehát Moldova Köztársaság számára a függetlenség a maximum?
– Igen, ebből nem léphet ki. A hatóságok elvileg nem képviselhetik az egyesülés gondolatát. Moldova Köztársaság esetleges egyesülését Romániával nem az állam intézményei valósíthatják meg, hanem a moldovai társadalom. Vagyis, a Moldova Köztársaság függetlenségének örökérvényűségről szóló záradék szerint előbb össze kell omolnia az államnak, az ottani társadalom csak azután szervezheti meg magát, és írhat ki például népszavazást a Romániával való egyesüléséről. – Végül egy nagyon szűkszavú meghatározást kérek. Az unionisták új nemzedéke pragmatikusabb, vagy továbbra is romantikus és álmodozó?
– Határozottan romantikus és álmodozó. Főleg, amikor az Európai Bizottsághoz, az Európai Tanácshoz folyamodik, mert európai üggyé akarják emelni Moldova és Románia egyesülését, amit én abszolút utópisztikus dolognak tartok.
(Forrás: europalibera.org, Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visky Árpád is közöttünk járt
Hetvenöt éves lenne Visky Árpád színművész. Olykor még színpadon lehetne, közel három évtizede már csak emlékezhetünk rá. Gyászoló idős édesanyja évente többször is felkeresett a szerkesztőségben, nehogy ez vagy az a tudnivaló feledésbe merüljön tragikus sorsú színész fiáról. Másokhoz is eljárt, talán olyankor is, amikor a megszólítottaknak egyéb sürgős dolga is lehetett, de a szeretetnek e megható, intenzitásában nem csökkenő megnyilatkozása is hozzájárult ahhoz, hogy Visky Árpád nevét intézmények, közösségek is továbbadják a jövőnek. A művész tragédiája, meghurcoltatása, halálának máig tisztázatlan körülményei, az a suttogva terjesztett gyanú, hogy nem öngyilkos lett, hanem a szeku pribékjei végeztek vele, a költőket is mélyen megérintette, költemény is őrzi emlékezetét. "A föld majd ringat, renget. A föld majd ringat, renget" – hangzik a szintén 1940-ben született Bella István Sirató. Visky Árpád élő ravatalánál című megrendítő versének záró sora. Ragadjunk ki a két évtizeddel később elhunyt Kossuth-díjas lírikus barátsiratójából egy hosszabb részletet is, hátha ennek nyomán olvasóink előkeresik a teljes költeményt. Többet mond bármekkora szakmai adathalmaznál.
"Mért adtad föl magad, mondd, mért jelentetted föl
a dögvésznek életed, s mért adtad föl, miért?
Ha már tilos volt játszani szín, deszka – játsztál volna,
Woyzeck, a madaraknak, a siketnéma fáknak,
csikasz farkasoknak, medvéknek a havasban,
kupica-fényű csillagból ittál vón verset,
Ady-remegésű negyvenhétévig- félés,
mért játszasz most ott, hol vallató vaku villog,
taps helyett föld dörög, s bonckés súgja a végszót."
Megölték Viskyt, vagy tényleg feladta, mert úgy érezte, a színpad, a dobogó nélkül, amelytől eltiltották, értelmetlen az élete? A kérdések megmaradtak, biztos válaszokat rájuk talán sohasem kapunk. A Woyzeck szerep, amellyel annyira azonosult, és a többi jelentős alakítás – Tiborc, Kurrah, Catavencu, De La Fontaine és így tovább –, amelyeket szintén rászabottként őriz memóriájában a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi közönség, a Káin és Ábel, A szúzai menyegző, az Özönvíz előtt, a Csillag a máglyán, Az öreg hölgy látogatása és más emlékezetes előadásokban nyújtott teljesítménye, Ady, József Attila, Petőfi, Radnóti költészetének egyéni hangú megszólaltatása a színházi krónikákban, méltatásokban közvetve fellelhető. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház honlapja, az intézmény színháztudományi kutatóközpontjának In memoriam rovata róla sem feledkezett meg. Az idén a 105 esztendeje született Kovács Györgyről is olvashattunk ott. Arról a sok fiatal tehetség előtt példaként álló mesterről, akivel Visky felváltva játszhatta Tartuffe- öt a frissen avatott marosvásárhelyi Stúdió Színház 1962-es első vizsgaelőadásán. És nemrég Harag Györgyöt is megidézték a 90. születésnapján. Az ő rendezői irányításával is dolgozott és szerezhetett tartós élményeket a nézőknek a hatalom által áldozatszerepbe kényszerített színész. "Rengesse, ringassa" minél tovább szellemalakját az emlékezet!
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Egy nyolcvanhatos menekült vidám emlékezése
A taxínész "foglalkozást" követően a Székely Szabó névjegyén komédiázó kedvű jellemzőként írva vagyon: "’86-os erdélyi menekült". Kérdezem is, mire jó ez a jelzés? Nevet: "Itt mindenki ’56-os, és mindenki ott volt a Corvin közben. Jelezni kell, hogy mi, erdélyiek is vagyunk. (Sylvester Lajos)
A nyolcvanhatos menekült azóta hazatért Bécsből, állandó és tartós otthonra lelt Marosvásárhelyen. Ismét játszik, de főleg ír; kereken tizenkét kötetre került fel ez idáig a neve. A mostani hátlapján ekként igazítja el olvasóját:
"Eredetileg színész vagyok. Tanár csupán kényszerből voltam. Akárcsak kubikos, giccspingáló és képkeretező, sztriptízbári függönyhúzó, házmester és recepciós, raktáros és díszletmunkás, könyvkötő és taxisofőr – Bécsben. Mindeközben is "színházasságban" éltem – miként e humoros-pajzán kötetecske tanúsítja. Az utóbbi időben mindinkább csalom a Színházat az Irodalommal. Mert ő megértőbb: félárnyékban, félszegen, félrészegen, félálomban is enged írni. Ha véletlenül elakadok a szöveggel, én alszom rá egyet, nem a közönség. De ha a színpadon ágálásomat lehunyt szemmel nézik a nézők, magamban szívet tépő fájdalommal tépem a diplomámat. Viszont ha remekművemet egy barbár (nem)olvasó kiveti az ablakon, még van esélyem rábukkanni az ócskapiacon. Mint nemrégen egy író barátoméra.
Pajtás, a könyved nagy örömet szerzett.
Pedig meg se vettem!"
Jól teszi, hogy annyi hányattatás után végre "kiírja magát"; olyan ez, mint a jó buli, melyet nem komorít másnaposság. Nemcsak nevében székely; több mint bizonyos, hogy humoros kedélye őrizte meg az alámerüléstől a színészt, aki 1986-ban elhagyta kedves sepsiszentgyörgyi színházát; távozását követően nemsokára szerre mindenkit elveszített, akihez szíve-lelke kötötte: drága szüleit, kedves anyósát-apósát, végül szeretett feleségét, sőt azt a barátot is, akihez feltétlenül ragaszkodott. Gyermekkel nem áldhatta meg őket Isten, a kegyetlen magány elől pedig sosem tud igazából elmenekülni az ember. Indulatait és fájdalmait mégsem a személyi tragédia vonalán vezeti le, hanem fokozottan a felelősen gondolkodó közösségi ember széles látómezején felbukkanó gondok és ellentétek szatirikus felmutatása, sőt kifejezetten a diktatúra és a kommunista önkényuralom bukása utáni állapotok fonákságainak kipellengérezése foglalkoztatja. Bécsből maga is úgy szereti Erdélyt, mint Mikes Rodostóból Zágont. Örömszerzésként éli meg a "színházasdit", az anyaországi és erdélyi társulatok, előadók szerepeltetését az osztrák fővárosban, az effajta vendéglátás minden gondjával-bajával; majd miután életének ez a szakasza lezárult, úgy érzi, el kell mondania róla azt is, ami kívülről, a nézőtérről nem látszik. "...hadd meséljem el tízévi tapasztalat jogán, hogyan nem tanácsos magyar színielőadásokat szervezni a császárvárosban." (Bécsi magyar színházasdim)
No, és miként érzi magát végre itthon, az olyannyira áhított szabadságban? A posztkommunista érában? Ezt mondja: "A jobb világ valóság. Amikor lötyögök Velencében, nyaralok Mallorcán, amikor meg sem állok a határátkelőkön – szabad vagyok. Amikor nem érdekel, hogy melyik politikus mit blöfföl, amikor azt mondom és írom, amit akarok – szabad vagyok. Amikor azt eszem és iszom, amire kedvem szottyan, azzal állok szóba, akivel tetszik, és olyan nyelven, amilyenen épp méltóztatom – szabad vagyok. Igaz, amikor az otthonra, szüleimre, a színpadra gondolok – szakadok meg. Én mindenképpen átmentettem magam, az öngyilkosság legéletképesebb formáját választva. Az idegeim hozzávetőlegesen rendbe jöttek, szédüléses rosszulléteim kimaradtak. Bal szememből a foltok eltűntek, (enyhe) üldözési mániám odalett, ostoba indulataim szelídültek, állandó görcsös éhségérzetem feloldódott... Az őrület az, hogy a múlt egyre szépül, az ember mindinkább csak arra emlékszik, ami kellemes volt, néha már olyasmiken nosztalgiázik, amikért valaha káromkodott, sziszegett. Rózsaszínesedik az egész otthoni (fiatalkori) életünk, olykor már- már a nyomorra, a fájdalomra, a rabságra is vágyunk, mert az legalább a mienk volt... Meglehet, hogy e tekintetben érzékenyebb vagyok másoknál, mert vén fejjel nem értek semmihez (amuzikális a kezem), tanulni pedig… Így aztán olyan alkatrésznek érzem magam, melyet már nem lehet átszerelni egy másik motorba, mert hozzákopott-formálódott a régi szerkezethez." (Gergely Tamás 1994-es interjújából; újraközölte a Háromszék 2013. június 29-i száma)
"Nápolyt látni és meghalni. / Várdára menni s berúgni." Ilyen mottó után enyhén szólva fokozott érdeklődéssel lapozza az ember a 103. oldalon induló emlékezést a kisvárdai "Határon Túli Magyar Színházak Feszti(gy)váljáról" –, amelyen tizenhétszer vett részt a szerző. A keresetlen humor pohármélyén ott az alattomosan lerakódott keserűség: "Benn-fentesek suttogják: a 20. rendezvényen megkapom a (N)ivó-díjat. Meg is érdemlem, mert én kísérleteztem ki a kisvárdai napéjegyenlőséget: éjt nappallá téve züllöttem. Könnyen tehettem, mert rég nem lévén gyakorló színész, engem nem fenyeget a veszély, hogy mire összeiszom magamnak egy markáns arcot, addigra már nem tudok szöveget tanulni." De aztán ismét az öniróniába csomagolt vidámkodás tolul előtérbe: "A választást illetően talán az sem mellékes, hogy mint minden valamirevaló fesztiválon, a kisvárdain is le lehet tes(z)telni, mennyit veszített az emberfia egy év alatt férfiúi csáberejéből. Csak vigyáznia kell, nehogy úgy járjon, mint a barátom, aki hazainduláskor mámoros ájultságában így búcsúzott a még maradni kényszerült feleségétől: Jövőre veled ugyanitt!"
A vicc az egyik legdemokratikusabb műfaj. Székely Szabó maga is nagy kedvvel műveli, így aztán jól elszórakozunk a Szín-viccek csattanóin, és ha egyik- másik olvastán gyanút fognánk is, nem nagyon firtatjuk az ötletek eredetiségét. (Munka volna mindenikhez odabiggyeszteni, merre csörgedez a forrása!...) Van közöttük láttam-olvastam formájú is, de nem azért húzódtunk félre a könyvvel, hogy majd utólag kekeckedjünk. Itt van mindjárt ez: "Premier után a primadonna mérgesen rohan az öltözőjébe. – Mi bajod? –kérdezi egy kollégája. Öt virágkosarat is kaptál. – De hetet fizettem ki a virágüzletben!"
Vagy ez: "Dicsekszik a színész a társalgóban: – Óriási sikerem volt, tízszer kellett kimennem egymás után. – Nem kellett volna annyi sört inni!"
A fesztiválon azért is érzik jól magukat az erdélyi férfiszínészek, mert "immár nem unjuk, nem utáljuk, nem fúrjuk, nem akarjuk lejátszani egymást. Pályafutásom alatt sok kollégával összehozott a sors, a főiskola történetében pedig nekem volt a legtöbb diáktársam, mert én három évfolyamra is jártam. Persze, nem szimultán. Elmondhatom hát, hogy mellőlem került ki a legtöbb tehetséges fiatal. Várdán aztán össze is jövünk annak rendje-módja szerint, olyankor vége-hossza nincs a csipkelődésnek, viccelődésnak, tréfálkozásnak, ugratásnak, sztorizásnak..."
Az ott hallott történetekből és saját sztorizásból áll a találó című Az semmi! fejezet, a "vendégszövegek" az elbűvölően anekdotázó Kárp Györgytől kölcsönöztettek (a "szereplők": Nagy József, Ferenczy István, Réthy Árpád, Makra Lajos, Lohinszky Loránd, Györffy András, Zalányi Gyula); illetve Seprődi Kiss Attilától idéz egyet-kettőt. Az Én szerénységem cím alattiak közül kiemelkedik a Krizsovánszky Szidónia és férje, Márkó Imre életéből ellesett két kis mulatságos történet. Íme az egyik: "Valahányszor Székelyudvarhelyen időzött a (sepsiszentgyörgyi, sz. m.) társulat (olykor egy hetet is), Márkó Imrét otthoni magányában elővette a szívsajgás. Egyik alkalommal olyannyira, hogy éjféltájt kapatosan kocsiba ült a zuhogó esőben, hátha a feleségét félrefekvésen kapja a szállodában. Ott viszont, szobáinkat végigdúlva sehogysem akadt az asszonykára. Szerencsére valamelyikünknek derengeni kezdett, hogy egyik kolléganőnk a társaság számára szimpatikusabb tagjait bulira hívta a szülői házba. Nosza, bele a gázpedálba! Hősünket diszkrét félhomály, tömény füst, sejtelmes zenére imbolygó figurák fogadták.
– Hol a feleségem? – förmedt a kába társaságra.
– Az előbb még itt volt, biztosan lefeküdt.
– De kivel? – bömbölte a vad férj, azzal felrántotta a szobaajtót, és az ágyhoz ugrott, melyben drága asszonykája nyújtózkodott mosolyogva. De nicsak, mellette még lapul valaki a pokróc alatt! A sebzett bika felrántotta a takarót, és remegve bömbölte:
– Maga ki?
– Én vagyok a korondi nagymama."
A könyv végére hagyott "aranypökések" még lazábbá teszik az olvasmányt: a tréfás kiszólások, epés vagy pikírt, gyakran a szójátékra hegyezett mondások, szatirikus maximák szenvedélyes termelője tesz rá még egy lapáttal... A mottó kifacsartan karinthys: "Én már csak a léhaságot veszem komolyan". Egyet hadd idézzek (a többit nem ildomos lelőnöm): "Milyenek a román utak? A repülőgép is kirázza az emberből a lelket." A zárómondat pedig így hangzik: "Én vagyok az egyetlen ember, aki jóban-rosszban velem van." Ettől a recenzensnek, aki a szerző régi jó barátja, kissé elszorul a torka.
(Székely Szabó Zoltán: Színházasság. Juventus, Marosvásárhely, 2015. Szerkesztette Szucher Ervin. A kötet szerkezete: Bécsi magyar színházasdim – benne: Székely Szabó Zoltán 2008-ban kelt laudációja az EMKE-díjhoz Szélyes Ferenc színművész tollából, valamint szemelvények Sylvester Lajos: Egy erdélyi taxínész szerepvállalásai című, 2004-es írásából; Szín-viccek; Az semmi!; Aranypökéseim. A borítót a szerző ötlete alapján Donáth- Nagy György készítette. A kötetben tizennégy színes emlékfotót, továbbá jól eltalált karikatúrákat is találunk: Tarr László és Lohinszky Loránd profilját Gyárfás Miklós, Györffy András és Kárp György arcképét Csizmadia Imola, Seprődi Kiss Attila, a szerző portréját Plugor Sándor örökítette meg.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Szép nyári nap volt (és lesz) az operában
Van egy csapat, fiatalok. Dolgoznak becsülettel, elvégre a normát teljesíteniük kell, az sem baj, ha túlteljesítik.
A helyi termelőszövetkezet melléküzemágának vezetője árgus szemekkel követi, hogy minden „pontosan, szépen” történjék az építőtáborban, ahol a nyarat töltik, a hajnali tornától a paradicsomfeldolgozó üzembeli tevékenységükön át egészen lámpaoltásig, sőt lehetőleg még azután is. De ez többnyire mellékes (mintha kicsit a „melléküzemág-vezető” megnevezés is rájátszana a helyzetre), fontosabb, hogy nagyon szeretnek szórakozni ezek a fiatalok, ha alkalmuk adódik, énekelnek, táncolnak önfeledten. Jól érzik magukat. Értik a tréfát, szívesen ugratják egymást. Szerelmesek. Máskor meg komolyak: szembesülnek azzal, hogy az aktuális hatalmi berendezkedés „csápjai” sokfelé elérnek, lehetetlen tőlük szabadulni. A szocialista Magyarországra kitalált történet, amelyet Böhm György és Korcsmáros György kreált az ismert Neoton-slágerek köré – s amely jóval komplexebb annál, mint hogy néhány szóban/sorban „összefoglaljuk” –, mostantól Kolozsváron is megelevenedik, az Apáczai-líceum vegyeskarának előadásában.
A tavalyi Dzsungel könyve után Szabadi Ildikó, az iskola zenetanára ismét álmodott „egy merészet”, a Kolozsvári Magyar Operában csütörtök este tartott bemutatón pedig sokan megbizonyosodhattak: nagyon is volt értelme annak az áldozattal, lelkesedéssel és kitartással teli munkának, amely április közepe óta egyre intenzívebbé vált diákok és oktatóik – rendező: Gombár Annamária, zenei vezető: Szabadi Ildikó, koreográfus: Cristea Diana – (s talán még a szülők) számára is. Persze, amikor gyerekek szerepelnek nagyobb kaliberű előadásokban, hajlamosak vagyunk elsődlegesen a jót meglátni és szóvá tenni, de miért ne tegyük, amikor van mit.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Markó Béla: stabilitásért beáldozott demokrácia
Majdhogynem vészharangokat kongatott meg tegnap a Hargita megyei Marosfőn zajló EU-táborban Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke, a Kós Károly Alapítvány vezetője.
Véleménye szerint a nagyhatalmak, de elsősorban az Amerikai Egyesült Államok elfogadják, legalábbis többnyire tétlenül szemlélik, amint nem feltétlenül demokratikus folyamatok zajlanak bizonyos országokban, így Romániában is, mert elsősorban a (katonai) biztonság szavatolásában érdekeltek. Egy nappal korábban Kelemen Hunor, az érdekvédelmi szövetség jelenlegi vezetője is ugyanerről beszélt a nyári táborban levő fiataloknak. Markó még tovább ment: szerinte hazánkban bomlik le a demokrácia, teljesen kompromittálódtak egyes intézmények. Ugyanakkor három alternatívát vázolt fel a Közép-Kelet Európában élő kisebbségek számára.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

A román diákok felé is nyit a Sapientia Kolozsváron
Bővítette kínálatát, román anyanyelvű diákokat is vár és egyetemi infrastruktúra-fejlesztést ígér a következő tanévre a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara.
Az oktatási intézmény mától kezdődően két hétig várja a jelentkezőket. Tonk Márton, a kar dékánja a Krónikának elmondta: az egyik legfontosabb idei újdonság, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával közösen angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi magiszteri képzést indítanak. Megtudtuk: a képzés más nemzetiségű diákok számára is nyitott, egyben ezzel tesztelik azt is, hogyan reagálnak a felajánlott lehetőségre az erdélyi román diákok.
„A július 13–24. közötti beiratkozási időszakban négy alap- és három mesterképzést kínálunk a diákoknak. Összesen 180 helyet hirdettünk meg, amelyből 83 ingyenes, valamint 97 tandíjköteles hely. Ebből 130 hely alapképzésen, 30 hely magiszteri képzésen, 20 hely a Debreceni Egyetemmel közösen indított, angol nyelvű mesterin” – részletezte kérdésünkre Tonk Márton. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente.
A dékántól ugyanakkor megtudtuk: újdonságnak számít, hogy idén az egyetem kollégiuma a Diakóniai Központ egyik szárnyában kap helyet, amely 30 fő befogadására alkalmas. Ez a felsőoktatási intézményben tanuló diákok 15-20 százalékát jelenti. Ennyi hely korábban is elég volt, a diákok nem igényelnek több helyet – tette hozzá.
A Krónika kérdésére a dékán elmondta: ennek elsősorban az oka az, hogy a Sapientia három kara közül Kolozsváron tanulnak a legtehetősebb diákok, akik inkább az albérletet választják, így bármenynyire is meglepő, a kollégiumi helyekre nincs túljelentkezés, mint más intézmények esetében.
Megtudtuk még, a magyarországi alapítványi forrásokból nyert támogatásoknak köszönhetően a filmes mesterképzőn öt olyan Kárpát-medencei magyar diáknak biztosítják a képzését díjmentesen, akik nem magyarországiak vagy erdélyiek. A felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki diákok számára egyébkén ingyenes a képzés, de a megélhetési költségeiket is vállalja az egyetem.
Szintén az újdonságokhoz tartozik, hogy a diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésen egy választható iszlám modult is elindítanak, Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők tartják a kurzusokat. Tekintettel arra, hogy az iszlám vallás, kultúra, társadalmi és politikai berendezkedése a közösség részéről is nagy érdeklődésre találhat, az előadások valószínűleg nyilvánosak lesznek. A beiratkozást követően a felvételikre július 21–26. között kerítenek sort.
Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, a kar főtitkára ugyanakkor bejelentette: idén is fejlesztették az egyetem infrastruktúráját is. Egy 13 millió forintos beruházásnak köszönhetően az egyetem Aula Magna Termét új hang- és vetítőtechnikával szerelték fel, amellyel a terem a nagyobb mozgóképes fesztiválok igényeit is képes kiszolgálni.
Hozzáfűzte: erre azért volt szükség, mert Kolozsváron kevés olyan mozi van, amely rendelkezik a fesztiválszervezők igényelte korszerű technológiával. Az egyetem ugyanakkor további fejlesztésekre készül, ősz végén várhatóan egy háromkamerás, HD-minőségű adást venni és sugározni képes tévéstúdiót rendeznek be, amelyet bárki kibérelhet majd az egyetemtől.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Más Rádió: a szórakoztató szellemi műhely
Megalakulásának ötödik évfordulójára készül a székelyudvarhelyi Más Rádió. A csütörtökre szervezett ünnepség apropóján Szabó Attila főszerkesztő értékelte „az áramszünetekkel és megszakadásokkal együtt összesen 44 444 órányi adásidőt”.
– Miben más a Más Rádió?
– Talán ugyanabban, mint 44 444 órával korábban, amikor megfogalmaztuk az ars poeticánkat: többek között más, mert nem célja egyensúlyba hozni a médiakínálatot és a közönségkeresletet – mert a közízlés gyakran elég köztes; más, mert igyekszünk rést ütni a szabványosság falában; más, mert hiszünk az „ízlések és pofonok” megtartó és fejlesztő erejében.
– Milyen gondolatokkal, tervekkel indította el hajdanán a Más Rádiót?
– Számomra bűbájos igényből született a Más Rádió: hitem szerint az elektronikus média szerepe nem csupán a szórakoztatásra-zenesugárzásra korlátozódik, hanem szellemi műhely is kell legyen.
– Az idők folyamán sikerült megfelelni a kezdeti elvárásoknak?
– Vetélések mindig voltak, vannak és lesznek, de Ancsel Évától megtanultam, nem minden vetélés merő veszteség, mert aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit. Mostanság ismét más-állapotban van a Más Rádió, és én sejtem, tudom, a vajúdásból mindig értékes eszmények és megvalósítások születhetnek.
– Mit jelent a kezdéstől mostanáig eltelt időszak?
– Az életkor csupán egy pillanatnyi állapot – ennek ellenére jó tapasztalni, hogy ezt is megértük. Van két óraszám, az egyik a 0, a másik a 44 444. Az a kérdés, hogy e kettő közötti időszakot mennyire tudtuk megtölteni zamatos tartalommal. A zenei és prózai rovatok széles és színes lehetőséget biztosítottak nekem arra, hogy nagyjából mindent elmondjak és „kizenéljek” mindarról, ami megfogalmazódott bennem.
– Meddig fog szólni a Más Rádió?
– Korántsem elhanyagolandó a MÜTF Oktatási Központ mindenkori háttértámogatása – ilyen vagy amolyan módon minden közvetlen és közvetett munkatársamtól sok segítséget kapok. Mindemellett rádiónk áram- és netfüggő, így hát addig szólunk majd, amíg lesznek szolgáltatók. Valamint „szakérző” emberek a mikrofonjaink mögött.
Pályázatot hirdet a Más Rádió
Idő és időérzék témában hirdet pályázatot a Más Rádió, amelyre bármilyen alkotással – például verssel, novellával, szoborral, kollázzsal, montázzsal, installációval – be lehet nevezni. Szabó Attila arra buzdítja az érdeklődőket, hogy minél egyénibb és egyedibb munkákat juttassanak el személyesen szerdán délután négy óráig a rádió szerkesztőségébe (Kőkereszt tér 1. szám), illetve e-mailben a masradio@masradio.ro címre. A beküldött alkotásokat csütörtökön délben kiállítják a Kőkacsa téren, a legjobbakat pedig díjazni is fogják.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro