Az EMNP-nek is lesz Kolozs megyei tanácselnökjelöltje
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltet állít az időközi Kolozs megyei tanácselnök-választáson – jelentette be Soós Sándor, a néppárt megyei szervezetének elnöke Kolozsváron.
Mint mondta, a jelöltet csak akkor nevesítik, amikor a kormány kiírja a választás időpontját. Emlékeztetett: Gheorghe Ioan Vuşcan prefektus október 6-án döntött úgy, hogy a korrupcióval vádolt Horea Uioreanut meneszti tisztségéből, így a törvény értelmében november 30. és január 18. között a kormánynak előrehozott választásokat kell kiírnia.
Soós Sándor kifejtette, a magyar közösség szempontjából kifejezetten kedvez állapot, hogy jelenleg az RMDSZ-es Vákár István látja el a Kolozs megyei közgyűlés ügyvivő elnöki tisztségét. „Ez akár elnyt is jelenthetne, hiszen a Kolozs megyei magyar ügyek végre megoldódhatnának" – nyilatkozta Soós.
Hozzáfűzte: tennivaló lenne bőven, hiszen annak dacára, hogy az RMDSZ-es önkormányzati képviselők népviseletbe vonultak be az ellen tiltakozva, hogy a megye nem finanszírozza a kalotaszegi Székre vezet megyei út korszerűsítését, továbbra sem történt szemmel látható előrelépés az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, Kolozs megyében azt követen üresedett meg a megyei tanácselnöki szék, hogy Horea Uioreanu PNL-s megyei tanácselnököt a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) letartóztatta folyamatosan elkövetett korrupció, okirat-hamisítás és pénzmosásbeli bűnrészesség miatt.
Soós Sándor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ-szel szemben a Kolozs megyei EMNP az elnökválasztások második fordulójában egyértelműen arra buzdít mindenkit, hogy szavazzon Klaus Johannisra, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjére.
„Az RMDSZ demobilizálni próbál, de világossá kell tennünk, hogy aki otthon marad, az Victor Pontára és annak szövetségesére, a nyíltan magyargyűlöl Corneliu Vadim Tudorra szavaz. A választás második fordulójában megteremthetjük a magyar egységet, ha közös erővel támogatjuk az erdélyi jelöltet" – mondta Soós.
Kiss Eld-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A kisebbik rossz választása
A Cotroceni-ért szóló küzdelem a mélyen magyar érzésű, elsősorban és másodsorban nemzetben gondolkodó sorstársaink tekintélyes része számára közömbös, érdektelen. Akkor is, ha jobban belegondolva, senki nem tagadhatja, hogy az eredmény bennünket is közvetlenül érint. Voltak olyan választások is – 2000-ben, midőn Ion Iliescu mérkőzött Corneliu Vadim Tudorral – amikor nyíltan kimondatott, ha nem is a legfelső szinten: nem a mi küzdelmünk, oldják meg a románok egymás között, hogy a két rossz közül kit választanak. Mások – köztük neves román ellenzékiek is –, s persze velük együtt az egész RMDSZ-vezérkar arra biztatott, hogy a két rossz közül a kisebbet válasszuk. A szavazni– nem szavazni dilemma emlékeztet valamelyest Tamási Áron örök klasszikusa, az Ábel egyik jelenetére, amikor a főhős Kerekes úrral vitatkozik a román államra leteendő hűségeskü ügyében. Egyik oldalon a magyar karakánság, a jogos felháborodás és a zsigeri indulat, a másik oldalon a pragmatikus megfontolások. Nagyon nehéz egyik vagy másik magatartás mellett elvi síkon pálcát törni, sokkal helyesebb az egyes élethelyzeteket egyenként elemezni.
Templom és gátlástalanság
Nemsokára ismét az urnákhoz járulhatnak a választópolgárok, hogy Victor Ponta és Klaus Johannis közül válasszanak. E kérdés is megközelíthető úgy, hogy mivel egyik jelölt sem ígéri az erdélyi magyarság ügyének távlatos rendezését, egyik sem fogadja el a közösségi önrendelkezésen alapuló autonómia gondolatát, maradjunk otthon, döntsenek a többségiek. Ugyanakkor mérlegelve a helyzetet, ez sem szűk magyar szempontból, sem az egész rendszer, a politikai környezet szempontjából nem tűnik bölcs ötletnek.
Victor Ponta helyükön hagyta az RMDSZ-es államtitkárokat, imázsa érdekében már 2012-ben kormányra akarta emelni az RMDSZ-t, ezzel is semlegesítve a magyar érdekképviseletet, előszeretettel kampányol Székelyföldön Kelemen Hunorral az oldalán. Ám hogy a magyar kérdésről hogyan gondolkodik, arról híven tanúskodik a székely zászlók elleni prefektusi hadjárat, a MOGYE ügye, kollektív megalázásunk az 1918. december elsejei évforduló megünneplésének kikényszerítésével, és a sor tetszés szerint folytatható. Ugyanakkor Ponta a kommunista utódpárti erők prominense, amely erők hatalmi nyomását és totális gátlástalanságát már megtapasztalhattuk 2012-es győzelmük előtt, közvetlenül kormánya kerülésük után. Változatlan gátlástalanság jellemzi őket a kampány során is, a demagóg jelszavakban, az üres, légből kapott vádaskodásban és az „amatőr”, templomban osztogatott röplapok tartalmában, amelyek az ortodox vallás és a román nemzet elárulásaként tüntetik fel az erdélyi származású német protestáns Johannisra való szavazást. Elképzelhetjük, micsoda egész pályás letámadásra számíthatunk, ha a kormányzati többség mellé megszerzik ezek az államelnöki posztot is. Akik megélték az 1990 és 1996 közötti korszakot, emlékezhetnek az utódkommunista hatalom működéstechnikájára, a válogatott állami visszaélésektől a korrupción át a bányászjárásokig.
Ottragadt „huligánok”
Klaus Johannistól biztosan nem várhatjuk, hogy az autonómia kérdésében jobb partner lesz, mint az eddigi elnökök és miniszterelnökök. De rosszabb sem, merthogy eddig minden politikai erő olyan masszív ellenállást tanúsított ebben az ügyben, hogy legfeljebb annak örülhetünk, ha már nem fenyegetnek ügyészséggel, bírósági eljárással és börtönnel, mint 1998-ban az alsócsernátoni fórum vagy 2003-ban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása után. Ugyanakkor – ahogy 2009-ben sajátos módon épp az RMDSZ hangsúlyozta – komoly társadalompszichológiai hatása lehet annak, ha a román államelnöki székbe egy német ember kerül. Akitől remélni lehet, hogy nem lesz partner a korrupciós játékokban, aki minden bizonnyal hatékonyságra fog törekedni. Nem véletlen, hogy első körben ő volt a győztes Erdélyben. Elnézve és meghallgatva a temesvári tüntetésről készült felvételeket, összeszorulhat azoknak a torka, akik annak idején ott voltak a „huligánok” Iliescu ellenes temesvári antikommunista tüntetésein, s énekelték az egykorú slágerek politikai átiratait. Közel negyed évszázad telt el, s még mindig itt tartunk.
Az RMDSZ reakciója tanítható. Többször is kiállt Ponta mellett, majd az össznépi felháborodás miatt mindenkinek a lelkiismeretére bízták a szavazást. Egyértelműen demobilizáló fordulattal: „Az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” A lényeg itt a „mégis”.
Magyarán, mintsem hogy az erdélyi magyarság az RMDSZ meghirdetett akarata ellenére nagy arányban Pontára szavazzon, közösségünk tagjai inkább maradjanak otthon. Akik pedig elmennek, tegyenek belátásuk szerint, de közben persze fontolják meg, hogy az RMDSZ Pontát tartja jobb opciónak.
Bizalmi tőke
Mert ez is szerepel az RMDSZ e tárgykörben kiadott hivatalos állásfoglalásában, amire Frunda György még rátett egy lapáttal, azt javasolva, hogy aki bízik benne, szavazzon Pontára. Hát igen, aki képes bízni abban a politikusban, aki a Független Magyar Pártból indult, következetes ellenfele volt az autonómiaprogram meghirdetésének, részt vett a posztkommunista Románia külföldi imázsápolását célzó neptuni tárgyalásokon, ismételten megtévesztette a közvéleményt jelentős nemzetstratégiai kérdésekben, a kulturális autonómia témájában pedig Ion Iliescu kottájából játszott, nos, az szavazzon nyugodtan Pontára.
Hogy ne maradjon testetlen vádaskodás az utóbbi súlyos állítás, érdemes összevetni Ion Iliescu megfogalmazását a Frundáéval. „A kulturális autonómia létezik, mert van anyanyelvű oktatás, léteznek magyar művelődési egyesületek” – nyilatkozta az egykori államelnök Gyarmath Jánosnak a Romániai Magyar Szó 1993. március 19-i számában megjelent interjú keretében. Frunda György meg azt írta: „Véleményem szerint a kulturális autonómia biztosítva van Romániában, ez az a terület, ahol az elmúlt tíz évben a legnagyobb eredményt elértük”. Lásd: „Az RMDSZ-tisztségviselők nem lehetnek se kétszínűek, se képmutatók!” című szöveget, amely a Népújság, 2001. november 20-i számában jelent meg.
Egyiküket sem zavarja, hogy a kulturális autonómia azt jelenti: mi, magyarok döntünk arról, hogy a központi költségvetésből a magunk által befizetett adó kultúrára szánt részét visszanyerve, milyen intézményi keretben, mit oktatunk saját gyermekeinknek. Ehhez képest ma arra is bukaresti engedély kell, hogy kiről nevezhetünk el iskolát Székelyudvarhelyen. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyaránt Klaus Johannisra való szavazásra buzdít, ami nem véletlen. Ezúttal a kisebbik rossz egyben szimbolikus megjelenítője az erdélyiségnek, származás és vallási hovatartozás okán. A fő kérdés nem az, hogy miként szavaz az urnákhoz járuló 300–400 ezer magyar, hanem az: sikerül-e mobilizálni nemzeti demagógiával a regáti területek románságát Johannis ellen. Hogy Ponta mindent elkövet ennek érdekében, az egyértelmű. A választ a választók mondják majd ki az urnáknál.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Korpa közé keveredtek
Az RMDSZ ismét rászolgált a közhelyszerű mondásra, miszerint aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A fiúk mindent feladtak a kormányon maradásért.
Az államfőválasztás első fordulójában a szövetség még tiszta üzenetekkel hirdette, hogy az ő jelöltje a jövőt, a jólétet és a biztonságot fogja elhozni a romániai magyarság számára. Ezt nyilván nem sokan hitték el, ezért is történhetett meg az, hogy tendenciaszerűen tovább csökkent a saját jelölt támogatottsága. Többen már két héttel ezelőtt is olyan jelöltre szavaztak (nagyrészt Klaus Johannisra), akiben esélyt láttak a változásra.
Az első forduló lejárta után rögtön tovatűnt a jövő, a jólét és a biztonság, maradt viszont a bizonytalanság: a szövetség ugyanis magára hagyta a szavazóbázisát azzal, hogy nem mutatott utat a második fordulóra. A legkönnyebb utat választották, elengedték a szavazók kezét, magukra hagyták a több százezernyi, RMDSZ-ben bízó romániai magyar választópolgárt.
Olyant tettek, amit a felelős politizálásban nem szabadna. Nem merték vállalni, hogy kiállnak az agorára és hangosan felkiáltanak: mi arra buzdítunk, hogy most vasárnap Victor Pontára/Klaus Johannisra üssétek a pecsétet.
Mindössze annyit mertek megtenni – de hát ez édeskevés –, hogy elmondták, Johannist azért nem támogatják, mert ő „arrogáns módon elutasított mindenfajta tárgyalást”. A másik jelölt, Victor Ponta mögül pedig úgy hátráltak ki, hogy tulajdonképpen nem is hátráltak ki: a támogatási kérdést azzal zárták rövidre, hogy kijelentették, akit a nacionalista Corneliu Vadim Tudor támogat, azt a személyt ők nem segíthetik. Burkoltan azért jelezték, hogy számukra a miniszterelnök szimpatikusabb, tehát ő kellene legyen Traian Băsescu utóda.
Jó példa erre Călin Popescu Tăriceanunak, a szenátus elnökének minapi székelyföldi látogatása, aki nyilván azért jött, hogy meggyőzze a helybélieket: a helyes út csakis Ponta támogatása lehet. A titkos, a sajtó számára nem nyilvános találkozón a polgármesterekkel találkozott a szenátus vezetője, aki profi módon azokra a bőséges esztendőkre emlékeztetett (ezt a megyei önkormányzat által kiadott közlemény anyagából szűrtük le), amikor ő volt a miniszterelnök, az RMDSZ pedig kormánytagként jól élt. Ha tehát most is mozgósítják a székelyeket, akkor ismét eljöhetnek a szép idők.
Mindannyian tudjuk, hogy a Ponta-kormányban elenyésző a súlya az RMDSZ-nek, az országban a jelenlegi legsúlyosabb társadalmi probléma pedig a munkanélküliség és az elvándorlás. Épp ezért a mondvacsinált indokok (arrogancia, Vadim Tudor...) helyett a szövetség részéről az lett volna a bölcs lépés, ha kimondja, azt a jelöltet támogatja, aki elnökként kiemelten figyelni fogja a majdani kormányok ez irányú intézkedéseit. Ha erre Ponta részéről érkezik nagyobb hajlandóság, akkor hajrá, támogassák őt, ha viszont Iohannisban van nagyobb elszántság, akkor legyen ő a név szerinti támogatott.
Visszatekintve az RMDSZ elmúlt huszonöt esztendős politizálására, ki kell mondanunk: ezúttal is úgy fogják csűrni-csavarni az eseményeket, a nyilatkozataikat, hogy végül azzal „bútorozhassanak” össze, aki majd győztesként kerül ki a vasárnapi választásból.
Kozán István
Székelyhon.ro

Részeredmény (99,07 százalék): Johannis nyert – Ponta már gratulált
Victor Ponta vasárnap késő este beismerte vereségét és gratulált Klaus Johannis államfőjelölt győzelméhez. „A népnek mindig igaza van” – közölte a kormányfő. A szavazatok 99,07 százalékának feldolgozása után Johannis 54,5 százalékkal vezet, Ponta 45,49 százalékon áll. A Székelyföldön tarolt a jobboldal szász jelöltje.
„A népnek mindig igaza van. Felhívtam Klaus Johannist, és gratuláltam a győzelméhez” – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök, államfőjelölt nem sokkal 23 óra után.
Pedig a romániai elnökválasztás második fordulójának első hivatalos részeredményeit csak szűk három órával később jelentették be. A Központi Választási Iroda (BEC) hajnali 2 órakor közölte, éjfélig a voksok 32,97 százalékát sikerült feldolgozniuk: Johannis ekkor a szavazatok 55,79 százalékát tudhatta magáénak, míg Ponta 44,2 százalékot gyűjtött.
Hétfő délelőtt 11 órakor már 99,07 százalékos feldolgozottságnál tartott a szavazatszámlálás: a 9 óráig beérkezett adatok szerint a jobboldal államfőjelöltje 54,5 százalékkal vezetett, Ponta 45,49 százalékon állt.
Ponta: nem mondok le
A kormányfő vasárnap éjjeli rövid nyilatkozatában közölte: Románia demokratikus ország, ezért elfogadja ezt az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is végzi a kötelességét kormányfőként. Leszögezte, kategorikusan elutasítja annak a gondolatát, hogy lemondjon a kormány éléről addig, amíg párttársai nem kérik ezt. Ponta hozzátette: eddig senki nem kérte tőle.
Liviu Dragnea, a PSD főtitkára később azt közölte, hogy pártja párhuzamos szavatszámlálása szerint Johannis 53, Ponta pedig 47 százalékot szerzett.
Röviddel azután, hogy Ponta bejelentette, már gratulált ellenfelének, Johannis és stábja a közösségi portálokon kihirdette, hogy ő nyert. „Győztünk! Visszafoglaltuk az országunkat!" – írta a Facebookon az ellenzéki jelölt.
A külföldi szavazók meghurcolása miatt elkezdődött szimpátiatüntetések végül országszerte örömünneppé alakultak át. A nagyszebeni szász polgármester nem sokkal éjfél előtt megjelent a Bukaresti Egyetem téren, ahol több tízezer támogatójával együtt ünnepelte a meglepetésszámba menő választási sikerét. 
Időközben a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) azt közölte, hogy párhuzamos szavazatszámlálásuk szerint – mintegy 90 százalékos feldolgozottságnál – Johannis 54,4 százalékon állt. A BEC a tervek szerint legközelebb 11 órakor közöl hivatalos eredményeket.
A szász jelölt tarolt a Székelyföldön
A végleges, nem hivatalos adatok szerint Kovászna és Hargita megyében a szavazók több mint háromnegyede Klaus Johannisra voksolt a második fordulóban: Hargitában 79,78, Kovásznában 77,95 százalékkal nyert a jobboldal jelöltje.
Maros megyében a szavazók 68,63 százaléka támogatta Johannist, míg Kolozsban 73,82, Szebenben pedig 79,47 százalékkal nyert.
Kovács Péter: köszönettel tartozunk a választóknak
„Köszönettel tartozunk a választóknak, amiért ilyen nagy számban járultak az urnákhoz” – fogalmazott vasárnap este az RMDSZ kolozsvári székházában Kovács Péter főtitkár a Maszol.ro hírportál beszámolója szerint. A szövetség főtitkára a magyarlakta megyékben leadott szavazatokat is megköszönte, hozzátéve, hogy hétfőn ismertetik az RMDSZ álláspontját az elnökválasztással kapcsolatban.
Mint ismeretes, az RMDSZ egyik jelöltet sem támogatta az államfőválasztás második fordulójában. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban Johannisról azt mondta, nem támogathatnak olyan jelöltet, aki „arrogáns módon elutasított mindenfajta tárgyalást”, és csak „a voksainkat akarja, de nem képviseli a céljainkat”, míg Pontát korrekt és megbízható partnernek nevezte, de a támogatásával kapcsolatos döntést az befolyásolta, hogy a magyarellenes Corneliu Vadim Tudor is mögé állt.
Az exit pollok szoros csatát jeleztek előre
A vasárnapi döntő forduló urnazárása után közzétett, a szavazókörzetekből távozó választók megkérdezésén alapuló, a 19 óráig begyűjtött adatokat figyelembe vevő exit poll-kutatások közül három még Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kevesebb mint egyszázalékos, két felmérés ugyanakkor Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjének ugyanilyen arányú győzelmét jósolták.
Az Antena 3 hírtelevízió megrendelésére készült, a választópolgárok opcióinak 19 órás helyzetképét tükröző felmérés szerint Ponta a voksok 50,9, míg Johannis 49,1 százalékát szerezte meg. A Romania Tv szerint a miniszterelnök a szavazatok 50,72, míg a szebeni polgármester 49,28 százalékára számíthat, miközben a Realitatea csatorna egyformán 50-50 százalékot valószínűsített a jelölteknek.
Két felmérés szerint az erdélyi politikus költözhet a Cotroceni-palotába: a közszolgálati televízió (TVR) által bemutatott kutatás Johannisnak 51,50, Pontának 48,50 százalékos eredményt, míg a Digi 24 hírtévé közlése szerint Johannis megszerezte a voksok 50,90, Ponta pedig a 49,10 százalékát. Utóbbi a 21 óráig begyűjtött összes adat feldolgozása után 51,60–48,40-re módosította az állást Johannis javára.
Rostás Szabolcs, Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Érzelmek győzelme
Ha vasárnap a román állampolgárok többsége „racionális” döntést hozott volna az államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor azzal a meggyőződéssel dolgozna tovább Victor Ponta árnyékában, hogy a magyarság törekvései hitelesek maradtak.
Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.
A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.
Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.
Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Szakítópróba
Új atyuskát kapott az ország. Egy erdélyi szászt, aki jó román akar lenni. A csodaváró eufóriában szinte mindenki megfeledkezik arról, hogy ez csak egy elnökválasztás volt. Persze sorsdöntő is lehet, ha majd sikerül átfaragni a vezető politikai réteget. Ha a szebeni bicska nem törik bele.
Közben néhányan eltűnnek a rácsos süllyesztőben, mások meg "átbatyuznak" a győztesek táborába. Hogy lesz-e kisebb parlament, egyenlő jogszolgáltatás, gazdasági fellendülés, élhetőbb ország, ki mondhatná meg? Csak az biztos: nem egy emberen múlik a változás, legalábbis ha a demokrácia látszatát megőrzi a hatalom. Most kezdődik a tánc a pártokban. A kiszorítósdi. Alkalmi szövetségek születnek és bomlanak fel. Nemcsak a vesztesek, hanem Johannisék táborában is nagy a mozgolódás. Vajon a szocikhoz csámborgott polgármesterek milyen pofával sündörögnek vissza a régi akolba? De még náluk is nagyobb gondban van az RMDSZ. E jegyzet írója ugyanezen a hasábokon megmondta már a tavaszi kormányba lépéskor, hogy ebből a rossz döntésből – a költségvetésből csepegtetett pénzek ellenére is – csak vesztesen lehet kijönni. Talán szerénytelenség erre hivatkozni, de olvasóink megértik, remélem, miért időszerű ezt felemlegetni most a róka fogta csuka helyzetbe kerülve. Ugyanis a székelyföldi megyékből – ahol országos viszonylatban a legnagyobb arányban szavaztak Johannisra – , de más régiókból is egyre több választott RMDSZ-tisztségviselő a kormányból való távozást sürgeti. Egyedül a Maros megyei szervezet vezetőjének nem volt határozott véleménye erről, amikor az újságíró megkérdezte a minap. Pedig most nem nehéz dönteni, mivel nagyon sok érv szól a távozás mellett. Például a magyargyűlölő Vadim Tudor megjelenése a kormánykoalíció háza táján. De sorolhatnánk a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés elodázását, a közoktatásbeli zűrzavarokat, a tankönyvmizériát, az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák számára nem folyósított bérleti díjakat stb. Ilyen körülmények között nehéz lesz tovább hangoztatni a hiteles érdekképviseletet. A mostani keserűség elhomályosítja a negyedszázadnyi küzdelemben elért eredményeket. Most kell jól dönteni, ugyanis a liberálisok már készülődnek a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal, a költségvetés vitájára időzítve. De ami ennél is fontosabb, a rendszerváltó forradalom huszonötödik évfordulójának megünneplése jó alkalom lehet a mai fiataloknak, hogy elégedetlenségüknek hangot adjanak. A közösségi oldalakon szerveződő csoportok a vasárnapi választásokon bebizonyították szervezőképességüket. Nem kizárt, sőt várható, hogy a virtuális térben létrejövő forradalmi hangulat megint utcára vezeti a csalódott tömegeket. Az RMDSZ jövője attól is függ, hogy a barikád melyik oldalán lesz.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Lankadó szélsőségesek? (Román nemzeti ünnep Sepsiszentgyörgyön)
Harmadik alkalommal ünnepelték Sepsiszentgyörgyön december elsejét tegnap a szélsőjobboldali eszméket való Új Jobboldal (Noua Dreaptă) elnevezésű szervezet tagjai. Noha az előző évekhez képest szemmel láthatóan kisebb létszámban és enyhébb lelkesedéssel, a magyarellenes rigmusokból, feszültségkeltésből nem volt hiány. Szerencsére idén incidensmentesre sikerült felvonulásuk.
A szervezet tagjai 11 órakor a központi ortodox katedrális mellett gyülekeztek Tudor Ionescu elnökkel az élen, az előző két alkalomhoz képest jóval kisebb létszámban. A csendőrség értesülése szerint mintegy hetvenen jöttek el – ehhez képest a szervezet honlapján húszezer résztvevőt ígértek – több déli megyéből, illetve páran Brassóból is csatlakoztak. A szentmisét követően az Új Jobboldal zászlóival, román lobogókkal (köztük egy viszonylag nagyméretűvel) csatlakozott a hivatalos ünnepi menethez, viszont attól mintegy száz méterrel leszakadva vonultak a már megszokottá vált, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam feliratú transzparenssel. Induláskor még aránylag lelkesen skandálták a már „bejáratott” jelszavaikat, így: Hargita és Kovászna román föld, A román nyelv mindenekfelett, Románia a románoké, illetve a Kifelé a magyarokkal az országból, majd a Mikó Imre utcában alábbhagyott a kedv, és bár elnökük próbálta biztatni őket, az előző években tapasztalt lelkes skandálás elmaradt. A jelszavak közé egyébként egy új is bekerült, mely szerint Székelyföld nem létezik. A hivatalos menetben is megfigyelhető volt pár olyan zászló, transzparens, amelyen hasonló jelszavak voltak olvashatóak, hordozóik viszont csendben vonultak. A katonaruhába, nemzeti viseletbe, illetve civilbe öltözött Új Jobboldal-tagok végül incidensmentesen érték el a hivatalos ünnepség helyszínét, felvonulásuk során mindössze két-három, a járdán álldogáló szimpatizánsuk nyilvánította ki tetszését. A Mihai Viteazul téren előkerült A magyar szeparatizmus ellen feliratú transzparens is, a szervezet tagjai nyugodtan végigvárták a hivatalos, koszorúzással és katonai parádéval egybekötött ünnepi műsort, majd hatósági felügyelet mellett balhé nélkül elvonultak.
Az előző két „látogatástól” eltérően idén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai nem szerveztek ellentüntetést, nem hallatták hangjukat. Az ünnepségek előtt kiadott közleményük szerint hagyják, hogy az Új Jobboldal a saját csapdájába vonuljon, és mindössze megfigyelik az eseményeket. A HVIM erdélyi vezetősége szerint már elég alkalommal volt lehetőségük farkasszemet nézni a román szervezet tagjaival, akiket egyúttal közvetett módon gyávának is titulálnak, hiszen csak a karhatalmi szervek gyűrűjében mernek a székelységnek üzenni. A vármegyések szavuknak álltak, mintegy tizenöt képviselőjük megjelent a városközpontban, az Erzsébet parkbeli ’48-as emlékmű közeléből figyelték a felvonulást, de az előző évektől eltérően most még szóval sem illették a felvonuló Új Jobboldal tagjait.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kit véd az igazságszolgáltatás?
Kincses Előd ügyvéd tegnapi sajtótájékoztatóján érdekesnek nevezte, hogy az igazságszolgáltatás "a szekus generálisokat jobban védi, mint a miniszterelnököt".
Ezt annak kapcsán mondta, ami abban a perben történik, amelyet Tőkés László indított az Antena 3, illetve Filip Teodorescu és Ioan Talpes ellen. Ugyanis a népesség-nyilvántartó hivatal két másik ügyben – amelyekben szintén Tőkés László volt a felperes, és Victor Pontát, illetve Radu Tudort és Dana Grecut perelte – nem kérte tőlük az alperes magánszemélyek adatait, ezeket az adatokat direkt a bírósággal közölte, illetve Victor Ponta esetében a Victoria téri idézés után ő maga közölte a válasziratban, mondta az ügyvéd.
– Eléggé furcsa hozzáállás – jelentette ki –, nem tudom, hogy Tőkés László személyének szól-e, vagy pedig azoknak a szekus generálisoknak a védelmét szolgálja, akiket bepereltünk, hiszen Filip Teodorescu a Ceausescu-korszakban a kémelhárítás alparancsnoka volt, és Ioan Talpes néhány évig a külföldi kémelhárításnak volt a vezetője. Furcsa, hogy a szekus generálist jobban védik, mint a miniszterelnököt.
A következőkben az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakaszát, valamint az Emberjogi Bíróság gyakorlatát idézte, amely szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos jogvitában. Illetve, hogy a bírósági eljáráshoz fűződő jognak a hozzáférhetőség lényeges eleme.
A beadványt október 3-án postázták. Ebben kérelmet fogalmaztak meg Filip Teodorescunak 30 ezer euró, Ioan Talpesnek 15 ezer euró és Mihai Gâdeának, együtt az Antena 3-mal, tízezer euró kifizetésére való kötelezésére vonatkozóan, mert a 2014. szeptember 15-i, A nap szintézise (Sinteza zilei) adásban azt állították Tőkés Lászlóról, hogy hazaáruló, Magyarország kéme, illetve hogy a magyar biztonsági szolgálat fizeti.
– Természetesen azt is kértük, hogy ennek a hazug állításnak a cáfolatára kötelezzék A nap szintézise adást – tette hozzá Kincses, rámutatva, hogy a dokumentum, amire hivatkoztak, a Securitate irattárában van, úgyhogy tulajdonképpen törvényesen nem is lehetett volna előszedni, és arról szól, hogy Tőkés László egy elismervényt írt alá aznap, amikor a temesvári bíróság elrendelte a kilakoltatását, hogy húszezer lejt átvett, és isten áldását kérte az adományozókra. Az átadókról nem lehet tudni, kik voltak: az egyik meghalt, a másik eltűnt Amerikában, úgyhogy sose derült ki, hogy ez a Securitate beugratása volt, vagy lehallgatták Tőkés lakását.
Kincses Előd szerint az egész "szekusművelet", így próbálták lehetetlenné tenni Tőkés Lászlót. Egyébként mind a Securitate Dossziéit Vizsgáló Bizottságnak, mind a Bukaresti Táblabíróságnak van egy olyan határozata, hogy Tőkés nem volt ügynök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tudor Duică: Miért nem örül a magyar december elsején?
Nagyon sok román őszintén felháborodik azon, hogy magyar polgártársaik december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén nem örvendeznek velük együtt, sőt, komor, a magyarságra nézve gyászos napnak tartják azt... Elemezzük egy kicsit alaposabban ezt a kérdést.
Az egyik ok a gyulafehérvári nyilatkozat rendelkezéseinek be nem tartása, mely, többek között, a következőket mondta ki:„Teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját kebeléből származó egyének által, saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni maga felett. Minden nép az őt alkotó egyének számának megfelelő arányban kap képviseletet az ország törvényhozó testületeiben és kormányában.” Ha akkor, 1920-ban, amikor Erdély népességének 53 százaléka volt román, a többi 47 százalék más etnikai közösség tagja, csak nagyon kis mértékben alkalmazták azt a teljes nemzeti szabadságnak nevezett koncepciót, vajon most mennyi esély van rá, amikor a románok a népesség 73 százalékát teszik ki?...
Hol volt a törvényhozó testületekben való képviselet joga, amikor az etnikai közösségeknek egyetlen képviselőjük sem volt Erdély Kormányzó Tanácsában? Már az elejétől kezdve úrhatnám stílussal indítottunk, és ennek a politikának a szerencsétlen következményét éljük át teljes mértékben ma is. Erdélyt, a Bánságot és Bukovinát meghódított területekként kezelték, ez a szomorú igazság.
Persze, a nyilatkozat nem volt kötelező érvényű, de a román politikusok – legalábbis erkölcsi szempontból – súlyos hibát követtek el Erdély 43 százaléknyi nem román polgárával szemben… „Egyenlő jogok és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam minden felekezete számára.” Ma, amikor az ortodox egyház állam az államban, mégis mit gondoltok, hogyan érzik magukat a többi felekezet tagjai? Mégis mit gondoltok, hogy érzik magukat a görög-katolikusok, a római katolikusok, a reformátusok, az unitáriusok, az evangélikusok az ortodox ultranacionalista offenzíva láttán? Mégis mit gondoltok, hogyan érezzük magunkat mi, erdélyiek és bánságiak, etnikumtól függetlenül, egy államegyház típusú szervezet folyamatos és agresszív offenzívájával szemben? A román állam, szándékosan, vagy sem – ezt döntsétek el ti –, hibát hibára halmozott. Szinte indigóval másolta le pont az osztrák–magyar állam által elkövetett tévedéseket! Mondunk néhány hasonmás példát:
– a nem román keresztneveket román megfelelőjükre cserélték; – megteremtették az önkormányzás, az autonómia teljes hiányát, és idővel létrehoztak egy szuperközpontosított, nacionalista államot; – megváltoztatták több száz település magyar vagy német nevét, bizonyos időszakokban még a települések és földrajzi helyek magyar nevének használatát is tiltották; – a természetes asszimiláció nem szokatlan jelensége mellett (1867 és 1918 között két százalékkal csökkent a román népesség) az állam brutális politikát folytatott az erdélyi és bánsági városok etnikai arányainak megváltoztatására, így aztán 1918-tól mostanáig a románok aránya Erdélyben és a Bánságban az 1918-as 53 százalékról 73 százalékra nőtt.
A városokban egyszerűen megfordították a százalékos arányokat, nem törődve e térségek évszázados hagyományaival. Persze, egyes városokban több románra volt szükség, de amit tettünk, az a jóérzés minden határán túlment.
Az 1990 után készített becslések szerint kb. egymillió román érkezett az Ókirályságból (Regátból) Erdélybe és a Bánságba. A szászok, svábok és zsidók 85–90 százaléka eltűnt, a magyarok több mint 500 ezer embert vesztettek, az erdélyi és a bánsági románok szintén kevesebben lettek 700 ezerfővel. Erdélynek és a Bánságnak ma már csak 6 millió 450 ezer lakója van, ez Románia lakosságának körülbelül 33 százaléka…
A magyarok által a dualista korszakban elkövetett hibák nyilvánvalóak, és a tisztességes magyarok nem restellik ezt elismerni. De valószínűleg sokkal egyszerűbb a fogat fogért elvet alkalmazni, mint megpróbálni becsületesen megoldani a gondokat.
Íme, miért nem boldogok a magyarok december 1-jén, és miért vélik úgy, hogy a mai nap nemzeti ünneppé történő kijelölése szándékosan ellenük történt, miközben simán lehetett volna másik megoldást találni, ami nem piszkálta volna fel a gyanakvást. Ennek ellenére tiszteletben tartják, de egy kicsit túlzás tőlük elvárni, hogy repessenek az örömtől!
Állandóan azt kérjük tőlük, hogy legyenek jó románok, legyenek szolidárisak, de mindig másodrangú polgárokként kezeltük őket. Ha pedig valamelyikük meg mer szólalni, rögtön eszébe juttatjuk, hogy ők is így bántak velünk a történelem folyamán, és ha nem tetszik, menjenek Magyarországra! 2014-ben, a civilizált Európában nem ez, hanem a romániai etnikai és vallási közösségek hagyományai, kultúrája, öröksége iránti sokkal nagyobb nyitottság a megoldás. Ahhoz, hogy december 1-je valóban minden román állampolgár nemzeti ünnepe legyen, toleránsabbaknak kell majd lennünk, és el kell fogadnunk a különbözőségeinket. Mert ezek a különbségek adják Erdély és a Bánság báját.
Gyerünk, mentsük meg, amit még meg lehet, és ne hagyjuk, hogy a gyűlölet és a sovinizmus élvezzen elsőbbséget közöttünk.
A románok és magyarok előtt nagy és jó távlatok állnak, egyetlen feltétellel: tanulják meg kölcsönösen tisztelni egymást!
Kós Károly szavaival zárnám soraimat: „Az erdélyi embert minden vonatkozásban determinálja ez a föld. (…) Van erdélyi psziché, amely nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is.”
A románt kicserélhetitek magyarra és ugyanazt az eredményt kapjátok. „Ezer esztendő alatt Erdély földjén megtörténik az a gyönyörű csuda, hogy három nép és három kultúra éli életét egymás mellett úgy, hogy mindhárom megőrzi – mert megőrizheti – a maga külön való egyéniségét, de amellett közös és minden környező néptől idegen és rokon néptől és kultúrától elütő karaktert is veszen fel.”
Ha egyszer s mindenkorra megértjük, hogy sokkal fontosabb az, ami összeköt, mint ami szétválaszt minket, akkor gyermekeink – nemsokára – azt mondhatják majd: december 1-je vagy március 15-e egyesítenek, nem pedig megosztanak bennünket… (Corbiialb.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Johannis letartóztatását követeli Vadim Tudor
Klaus Johannis letartóztatását követeli az ügyészségtől Corneliu Vadim Tudor. A Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke szerint a megválasztott államfő illegális pénzekből kampányolt.
A stiripesurse.ro által idézett szélsőségesen nacionalista politikus azt állítja, hogy Klaus Johannis összesen négymillió eurót kapott egy Németországban letelepedett erdélyi szász üzletembertől, és egymillió eurót Cătălin Teodorescu demokrata liberális képviselőtől. Emellett a jelöltet támogató két párt, a PNL és a PDL összesen négymillió eurót költött a kampányára, átláthatatlan módon.
„Most már tudjuk, miből tellett a hitvány gazembernek ilyen fényűző kampányra” – fogalmazott Corneliu Vadim Tudor, aki nem tudja bizonyítani állításait. Ennek ellenére Klaus Johannis letartóztatását követeli. Szerinte ha ez nem történik meg, bűnpártolás miatt börtön vár a romániai rendőrség és ügyészség vezetőire is.
Mint ismert, a Nagy-Románia Párt elnöke Victor Ponta miniszterelnököt támogatta a második elnökválasztási fordulóban. Klaus Johannis győzelme után a tőle már megszokott stílusban, minősíthetetlen támadásokat intézett a szász politikus ellen.
maszol/stiripesurse.ro

Gyertyagyújtás és himnuszéneklés
A temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján emlékeztek Csíkszeredában szerdán délután, ugyanakkor a jogállamiságért, a magyar himnusz szabadon énekléséért is szót emeltek.
A Szabadság téren több százan gyűltek össze, kezükben égő gyertyával emlékeztek a ′89-es forradalomban elhunyt hősökre.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a szabadságharcban elvesztett barátjáról beszélt. „Dobre Tudor egyetemista kollégám 1989. december 20-án bizakodóan ment el a népgyűlésre, a nagy térre, mert abban hitt, hogy az élete, mindnyájunk élete gyökeresen meg fog változni. De erről a népgyűlésről soha többé nem tért haza” – mondta Ráduly. Majd így folytatta: „egy másik barátomnak álmában Dobre azt mondta, sajnos a lényegre törő kérdésekben semmi nem változott az elmúlt 25 évben, a szekusok és a milicisták, akik őt gyakorlatilag kivégezték, még mindig ténykednek, sőt megerősödtek”.
A Magyar Polgári Párt által szervezett megemlékezésen szót emeltek a jogállamiságért is. Mint elhangzott, egy európai uniós országban egy másik tagállam himnuszát elénekelni nem bűncselekmény, utalva ezzel a Kovászna megyei prefektusra, aki az MPP-re azért rótt ki bírságot, mert nyáron egy sepsiszentgyörgyi eseményen elénekelték a magyar himnuszt.
Az eseményen Mihály Imre atya közös imára szólította fel a jelenlévőket, majd felszólalt Csillag Péter MPP-s Hargita megyei önkormányzati képviselő is. Végül Antal Tibor gyimesi zenetanár vezényletével az egybegyűltek elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro

Huszonöt év: lángra lobbant a temesvári szikra
Öt nappal az 1989. évi temesvári megmozdulásokat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították.
Bukarest nem mozdul…
Nicolae Ceauşescu hazatérte után este televíziós beszédében a történteket Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására irányuló nemzetellenes, provokatív akciónak minősítette, amely mögött idegen hatalmak állnak. A nap folyamán egyébként tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancában és Buzăuban. A külföldi hírügynökségek értesülnek arról, hogy Tőkés László életben van, Temesvárról Menyőre szállították.
http://www.youtube.com/watch?v=YMKw7YHPaGo
Másnap, december 21-én reggel a bukaresti vezetőség – Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára – több ezer, botokkal felfegyverzett zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak, egy részük pedig el sem indult otthonról.
Ugyancsak december 21-én délelőttre, a hatalmában még mindig biztos Nicolae Ceauşescu népgyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A tömeg a beszéd első részében a szokásos kommunista jelszavakat skandálta, és úgy tűnt, a temesvári forradalmárok egymagukra maradnak. Amennyiben ugyanis a bukaresti tömegek nem álltak volna át a temesvári forradalmárok oldalára, akkor Ceauşescunak minden bizonnyal sikerült volna vérbe fojtania a forradalmat.
A diverzió
A forgatókönyv azonban nem a diktátor terve szerint alakult. Még máig sem tudni, minek a hatására bolydult meg az addig fegyelmezetten viselkedő tömeg. Szemtanúk szerint petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók hirtelen zúgni kezdtek, a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Nem tudni pontosan azt sem, ki követte el a diverziót, de a téren összegyűlt százezer ember hirtelen harciassá vált. A rendbontás nyomán az élő tévé-közvetítés mintegy három percig szünetelt.
Az ugyancsak megrémült Ceauşescu és felesége képtelen volt visszaszerezni az irányítást a tömeg felett, hiába „hallózott”, hiába szólította fel a tömeget, hogy „mindenki maradjon a helyén”, és fölöslegesen ígért havi, akkor pénzben mintegy 4 dollárnak megfelelő 100 lejes fizetést a munkásoknak. 
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piaţa Unirii, Piaţa Rosetti, és a Piaţa Romană közötti utcákat és tereket. Ceauşescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és hozzáláttak a megtorlás megszervezéséhez.
Véres megtorlás
Egyre többen csatlakoztak a fegyvertelen tüntetőkhöz, akik farkasszemet néztek a katonasággal, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjaival. Megjelentek a Securitate emberei is, a hatalom a helyszínre tankokat, csapatszállító járműveket vezényelt, a tűzoltók vízágyúval lőtték a tömeget.
Több tüntetőt halálos lövés ért, számos embert letartóztattak. Egy csapatszállító jármű az Intercontinental szálloda körzetében belehajtott a tömegbe. A tüntetőknek mindeközben sikerült barikádot építeniük a Dunărea étterem előtt – ez csaknem éjfélig kitartott, ekkor azonban egy harckocsi elsodorta. A heves tüzelés éjfél után alábbhagyott, a tömeg szétoszlott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Hajnalban a tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Megmozdultak a munkások
Ceauşescu másnapra azt hitte, sikerült elejét venniük a bukaresti megmozdulásoknak, jóllehet testvére, Ilie Ceauşescu, a védelmi miniszter egyik helyettese figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren 1989-ben egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok. Reggel nyolc órára a párt Központi Bizottságának székházában tehát összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését.
Még aznap, december 22-én, a korareggeli órákban a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd megtöltötték a központi teret is.
Fél tíz körül a kormány védelmi minisztere, Vasile Milea a hivatalos változatnak megfelelően öngyilkosságot követett el. A magyarázat szerint a tárcavezető árulást követett el és a felelősségre vonástól félve vetett véget életének. Nem hivatalos változat szerint maga Ceauşescu lőtte – lövette? – le, de erre sem derült mindmáig fény.
Ezt követően rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt. 
A „jóbarát”
Ceauşescu Victor Atanasie Stănculescut – aki a diktátor családjának barátja volt – akarta honvédelmi miniszterré kinevezni, a ravaszságáról is nevezetes tábornok, azonban a szerepet nem vállalta el: ezt természetesen nem mondhatta meg Ceauşescunak, ezért egészséges lábát begipszeltette. Ceauşescu eszén azonban nem járt túl: a diktátor követelte, hogy jelenjen meg a pártszékházban, majd – szóbelileg – rábízta a Honvédelmi Minisztérium vezetését.
Victor Atanasie Stănculescu átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták, majd a délelőtt folyamán, bizalmi emberein keresztül öt olyan parancsot adott ki, amelyek keresztülhúzták Ceauşescu terveit. Így például leállította a csapaterősítéseket, megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel. Egyben megszerezte a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok, valamint a pártszékház védelmét ellátó V. igazgatóság parancsnokának támogatását is
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását is  Iulian Vlad valamint a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, nem alkalmaznak erőszakot.
A diktátorhoz hű Nicolae Eftimescu tábornok, a vezérkar főnökének első helyettese megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradó alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött.
A puccsba torkollt forradalom
Stănculescu tanácsára Nicolae Ceauşescu végül is úgy döntött, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe utazik. Ekkor kíséretével együtt lifttel felment a pártszékház utolsó emeletére, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet. Elutazás előtt Elena Ceauşescu a „jó barátot”, Stănculescut kérte meg, viselje gondját a Ceauşescu-gyermekeknek…
A diktátor távozását követően a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, az épületet védő fegyveresek, nem használták fegyvereiket, hanem civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceauşescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott.
Stănculescu azt is parancsba adta, csakis a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni.
Délután fél három körül a felkelők birtokába jutott televízió épületében megjelent Ion Iliescu, több tábornok – közöttük Nicolae Militaru, Mihai Chitac – kíséretében. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez.
A temesvári és a bukaresti forradalom ettől a pillanattól kezdve vált puccsá.
BT
maszol

Tőkés László, Marosvásárhely és a román igazságszolgáltatás
A francia forradalom óta mondogatják, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Tőkés Lászlót, a romániai forradalom kirobbantóját szerintem az ellenforradalom falta fel. Pedig 1990. január elején, amikor Tőkés László ügyvédjeként mutatkoztam be Ion Iliescu ideiglenes államfőnek, majdnem elájult a gyönyörűségtől… Nem sokkal később viszont a román média szélsőségesei hazugságokra, félrefordításokra alapozva elkezdték azóta is tartó lejárató kampányukat. Ezek hatását nem vettük komolyan, nem indítottunk rágalmazási pereket. Ráadásul már március végén el kellett menekülnöm, s így a továbbiakban nem adhattam meg a szükséges ügyvédi segítséget. Csak öt és fél év után térhettem haza. Az Európai Emberjogi Bíróság nyomására az ügyészség azt közölte, hogy "a meg nem kezdett eljárást megszüntette" ellenem. Miután Alison Mutler, az Associated Press bukaresti tudósítója telekürtölte a világot azzal a rágalommal, hogy Tőkés László a szekuritáté ügynöke volt, azt tanácsoltam régi védencemnek, hogy feltétlen indítsunk el egy rágalmazási és becsületsértési pert, amelyben én láttam el képviseletét. A per során a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Hivatal (CNSAS) igazolta, hogy Tőkés László nem volt a szekuritáté ügynöke vagy besúgója. Mircea Dinescu költő, a CNSAS tagja még azt is kijelentette, hogy csak egy erős istenhittel bíró ember tudhatott ennyire ellenállni a szekusok zsarolásainak! Ezeknek a cáfolhatatlan bizonyítékoknak az alapján az elsőfokú bíróság keresetünket helybenhagyta, és jelentős összegű erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezte Alison Mutlert és az Associated Presst. A pervesztes felek fellebbeztek, és háromszoros bírói tanácscsere után megnyerték a fellebbezést. Ennek az ítéletnek igen bizarr az indokolása. Úgy szól, hogy Alison Mutler azáltal, hogy ezt a rágalmat közhírré tette, lehetőséget adott Tőkés Lászlónak arra, hogy tisztázza magát a koholt vádak alól. Ennek következtében Mutler és az Associated Press tulajdonképpen jót tett, és ezért nem kell erkölcsi kártérítést fizessenek!? Radu Tudort, a szekus kollaboráns, magyarellenes Voiculescu Antena 3 televíziójának szerkesztőjét és az adót azért pereltük, mert azt állították, hogy Tőkés a legnagyobb élő románellenes alak. Megalapozott keresetünket azzal utasították el, hogy annak ellenére, hogy az állítás nem fedi a valóságot, belefér a megengedhető újságírói túlzás fogalmába. Victor Ponta miniszterelnököt azért pereltük, mert azt állította, hogy Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, a korrupcióellenes harc elindítója, európai parlamenti képviselő és Tőkés László idegen érdekeket szolgálnak, külföldről pénzelik őket. Első fokon azzal indokolták keresetünk elutasítását, hogy a kijelentés belefér a politikusi szólásszabadság fogalmába. Mostanig egyetlen személyiségi jogok védelmében indított pert sikerült megnyernünk, egy rágalmazó nagyváradi újságíró ellen. Tehát levonhatjuk a következtetést, hogy a román igazságszolgáltatás Tőkés László személységi jogainak, jó hírnevének védelmében nem áll a helyzet magaslatán.
A Románia Csillaga becsületbírósága túltett a román igazságszolgáltatáson is. Nemes egyszerűséggel megtagadta Tőkés Lászlótól az alkotmány, az európai emberjogi egyezmény stb. által biztosított védelemhez való jogot. Semmibe vették a Román Ügyvédi Kamara állásfoglalását is, megakadályoztak abban, hogy Tőkést, a rend lovagját ügyvédként védelmezzem. V. Ponta miniszterelnök az eljárást kezdeményező Corina Cretut pedig európai bizottsági biztosnak jelölte…
Marosvásárhelyről, a frontvárosról azért kell beszéljek, mert a temesvári román–magyar összefogás rendszerváltást előidéző szellemét a fekete március zárta vissza a palackba. Igencsak jellemzőnek tartom a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román diákszervezetének, a Liga Studentilornak 1990. március elején közzétett tiltakozását. A ligának akkor prominens tagja volt Azamfirei Leonard, a jelenlegi rektor, akinek gondolkodásmódja azóta sem fejlődött. A tiltakozás 11. pontja elítéli Tőkés László politikai tevékenységét, az első pontja pedig úgy fogalmaz, hogy a román diákságot "marginalizálni" akarják a magyarok azáltal, hogy külön magyar csoportokat, magyar gyakorlatokat és paritást kérnek. A MOGYE szenátusának román kétharmada 25 év után is ezt fújja, és nem hajlandó eleget tenni az alkotmány és a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseinek. Levonhatjuk a következtetést, hogy a magyarság jogait Romániában csak akkor fogjuk tudni érvényesíteni, ha Temesvár szelleme ismét életre kel.
Annak kapcsán, hogy a román hatóságok által rendezett megemlékezésre Tőkés Lászlót nem hívták meg, sajnálattal kell megállapítanom, hogy már itt, Temesváron sem él az 1989. decemberi szellem. Ebből a szempontból igencsak kifogásolható, hogy a december 16-i hivatalos megemlékezésen tartott temesvári beszédében Klaus Johannis megválasztott államfő sem ejtette ki Tőkés László nevét, és a román–magyar összefogás megemlítéséről is "megfeledkezett".
A Temesvár 25. megemlékezésen december 18-án elhangzott előadás szerkesztett változata
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely)

"Lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet"
A kisebbségvédelmi politika ellenzői most már az igazságszolgáltatás segítségével próbálnak fellépni a magyarság érdekképviselete ellen, és ezt politikai eszközökkel kivédeni nem lehet – állapította meg Kelemen Hunor az újságírókkal tartott sajtóreggelijén, melyen a maszol.ro munkatársa több kérdést is feltett.
 „Hihetetlenül veszélyesnek” tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódását az SZKT legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. „Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen következményekkel jár” – fogalmazott a politikus az újságírókkal tartott kolozsvári sajtóreggelin.
Kelemen megköszönte az Active Watch nevű román civil szervezetnek, hogy „hihetetlenül gyorsan és korrekten” felhívta a hazai sajtó figyelmét: ebben az ügyben veszélyes manipulációs kísérlet történik, mert az ügyészség olyan kijelentések miatt indított eljárást, amelyek nem, vagy nem úgy hangzottak el Marosvásárhelyen, ahogyan a médiában megjelent.
Téves sajtóinformációkra alapoznak
A szövetségi elnök példátlannak nevezte, hogy a DIICOT politikai nyilatkozatok ellen eljárást indítson, és ezt olyan sajtóinformációkra alapozza, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. „A sajtó találgatott, hogy vajon melyik nyilatkozat keltette fel az ügyészek figyelmét, és a legtöbben Antal Árpádéra tippeltek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert a DIICOT személy nem nevezett meg” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata nem úgy hangzott el, ahogy a sajtóban megjelent. „Aggódva, nem pedig fenyegetően jelentette ki: reméli, senkinek nem érdeke, hogy olyan helyzetet teremtsen, ami az 1990-es marosvásárhelyi események megismétléséhez vezessen” – magyarázta.
Kelemen szerint elképzelhető, hogy az ő beszéde is felkelthette a DIICOT figyelmét, ugyanis az Ezüstfenyő-díjak átadásakor a szülőföld visszafoglalásáról beszélt. „Ezt ismét csak rosszul fordították, a sajtó pedig úgy értelmezte, hogy hadat üzentünk román államnak. Persze, ez a mi hibánk is, mert a mostani SZKT-ülésen nem a megszokott szinkrontolmács fordított” – jegyezte meg.
A terrorizmus bélyege
A politikus szerint, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást ebben az ügyben, annak az lesz a legsúlyosabb következménye, hogy a terrorizmus bélyegét rányomják az RMDSZ-re. „Akinek a homlokára a terrorizmus bélyegét a mai világban ráütik, az végérvényesen, vagy legalábbis hosszú évekig szalonképtelen marad mindenhol” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte leszögezni, hogy az RMDSZ-nek és politikusainak semmi köze a terrorizmushoz. Szerinte, ha a szövetség terrorizmusgyanús szervezet látszatát kelti, akkor azoknak a céljait szolgálja, akik lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet. „Attól félek, ebben az esetben, akárcsak a Mikó-ügyben, az igazságszolgáltatás eszközeit használják a közösség ellen. A Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítására kitalálhattak egy olyan forgatókönyvet, amelyhez csak ürügyet kellett keresni, hogy elindíthassák” – vélekedett.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán (Forrás: MTI).
Kelemen szerint éppen azért nagyon veszélyes az igazságszolgáltatás eszköze, mert ez ellen politikai úton nem lehet védekezni. „Legfennebb a közvélemény korrekt tájékoztatásával lehet védekezni ilyesmi ellen. Azt akarom hinni, hogy amikor ilyesmikről van szó, mégis csak az igazság és a tények fognak győzedelmeskedni” – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint az ügyészség mindeddig semmilyen információt nem kért az RMDSZ-től az SZKT-ülésen elhangzottakkal kapcsolatban. „Ez nem jelenti azt, hogy a DIICOT-nek nincs meg az ülés hangfelvétele és az eljárás nincs folyamatban” – magyarázta. Megjegyezte: ez több, mint bármi, ami eddig az RMDSZ ellen történt, és nem tekinti véletlennek.
Miért nem véletlen?
A maszol.ro munkatársának kérdésére, miért nem tekinti véletlennek a DIICOT eljárását, a politikus kijelentette: „Nyilvánosan néhányszor már elmondtam: az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségvédelmi politika ellenzői más eszközöket és módszereket keresnek ellenünk. Az igazságszolgáltatás intézményeinek, beleértve az ügyészséget, megfelelő útnak látszik számukra. Ilyen módszer terrorista szervezetnek beállítani az RMDSZ-t, amely 25 éve parlamenti eszközökkel küzd a magyar közösség jogaiért” – fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, ki vagy kik állnak az RMDSZ lejárató kísérletek mögött, Kelemen azt válaszolta: nem akar erről spekulálni, ezt inkább az elemzőkre, újságírókra bízná. Szerinte egyébként ezt nem nagyon nehéz kikövetkeztetni. „Huszonöt éve folyamatosan voltak ilyen kísérletek” – jegyezte meg.
Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között. (Forrás: MTI)
A maszol.ro munkatársának arra a kérdésére, hogy összefüggnek-e ezek a kísérletek az RMDSZ kormányból való kilépésével, a szövetségi elnök azt mondta: erre nem tud egyértelmű igennel válaszolni. „Valóban felgyorsultak az események az ellenzékbe vonulásunk bejelentése után. De ezt úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizonyos gombot nem politikusok nyomják meg, hanem a rendszer most gondolta úgy, hogy most lehet az RMDSZ ellen lépni. Nincs nekem erre bizonyítékom” – jelentette ki.
Lapunk felvetésére a szövetségi elnök Vadim Tudornál és Gheorghe Funarnál is veszélyesebbnek nevezte Bogdan Diaconu képviselő RMDSZ-elleni feljelentéseit. „Azért veszélyesebb, mert keveset nyilatkozik, többet ír, és jogászként, ügyvédként dolgozik” – magyarázta.
Ki vonja felelősségre az ügyészeket?
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs megteremtve a törvényes kerete a bizonyítékok hiányában eljárásokat indító ügyészeknek, Kelemen Hunor felidézte: az RMDSZ tett egy jogszabály-módosítási próbálkozást az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvénykönyvek parlamenti vitája során, de ez a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ellenállásába ütközött, a parlament pedig a CSM-nek engedett. Utalt arra is, hogy a törvényhozó testület a közvélemény hatására engedett, mert a társadalom másképp ítéli meg az igazságszolgáltatás működését.
„Két képviselőtársam, Máthé András és Márton Árpád a törvénymódosítást folyamatosan szorgalmazta. A bírák azonban ezt politikai nyomásnak értelmezték, és arra hivatkoztak, hogy ők elmozdíthatatlanok, sérthetetlenek, ezért ilyen típusú felelősségre vonást nem fogadnak el” – mondta Kelemen. Emlékeztetett arra, hogy a román államot már eddig hatalmas összegű kártérítésekre kötelezte az Európai Emberjogi Bíróság téves bírósági ítéletek miatt.
Az utóbbi évek kreált ügyei
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ tájékoztatta az Európai Unió tagállamai és az Egyesült Államok nagykövetségét is a Mikó-ügyről, illetve a Markó Attila képviselő ellen zajló újabb eljárásról. Megismételte: nincsenek politikai eszközeik ennek a kérdésnek a rendezésére. Az egyetlen jogi eszköz pedig az Európai Emberjogi Bíróság, és az egyházak már készülnek is keresetet benyújtani Strasbourgban.
Kérdésre válaszolva a Nagy Zsolt elleni pert (melyben január 5-én születik ítélet) is olyan eljárásnak nevezte, amelyet az RMDSZ-nek nincs lehetősége politikai eszközökkel megakadályozni. „Ez is egy DIICOT által kezdeményezett ügy, amely ráadásul eredetileg hazaárulásnak indult. De valójában nincs ügy, nem tudják bizonyítani, hogy Nagy Zsolt bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. Ez az ötvenes évek politikai pereihez hasonló eljárás” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az „utolsó pillanatban is” abban reménykedik, hogy a volt RMDSZ-es minisztert felmenti a bíróság.
Kelemen hasonlóságot vélt felfedezni a Nagy Zsolt elleni, illetve az RMDSZ ellen zajló DIICOT-eljárás között. „Ezt is, azt is meg lehetett kreálni. Ha nincs ügy, fel lehet építeni. El lehet jutni odáig, hogy elítéljenek egy kreált ügy miatt valakit” – jelentette ki. A politikus megemlítette Varga Gábor volt OSIM-elnök ügyét is, aki szerinte egy volt munkatársa politikai bosszújának áldozata lett. „De Varga Gáboron is csak annyit tudtunk segíteni, hogy hozzájárultunk az ítéletben megszabott kártérítés kifizetéséhez” – tette hozzá.
A maszol.ro munkatársának kérdésére Kelemen Hunor elmondta: jómaga nem látta a Markó Attila elleni letartóztatási kérelmet, amelyet a parlament jóváhagyott, de akik látták, azt mondják, hogy az ügyészek bizonyítékok hiányában kérték a képviselő vizsgálati fogságba helyezését. Emlékeztetett arra, hogy időközben Markó Attila is megkapta a dossziét, s kiderült, hogy az  aláírása nem is szerepel annak a kárpótlási döntésnek a jegyzőkönyvében, amely miatt eljárás indult ellene.
„Markó Attila korábban csak abban volt biztos, hogy nem volt ott azon az ominózus bizottsági ülésen, amelyen a kárpótlásról döntés született. De abban nem, hogy esetleg nem hamisították-e oda az aláírását vagy íratták utólag alá vele a jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg, és ez is szerintem az oka annak, hogy nem emeltek vádat ellene” – magyarázta.
Bárkit letartóztathatnak
Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint ma, Romániában bizonyítékok nélkül is bárkit letartóztathatnak, Kelemen visszakérdezett: „Persze, hogy lehet, ez eddig nem tudta?” Nagy problémának nevezte, hogy az ügyészek ma már úgy érzik Romániában, bármit megtehetnek, és ennek a társadalom nagy többsége tapsol. Megjegyezte: őt magát is felháborította az ebben a kárpótlási ügyben elkövetett hatalmas méretű csalás, de szerinte az ügyészek Markó Attila gyanúsításával „bokrostól lőtték ki a nyulat”.
Cs. P. T.
maszol.ro

Ráduly Róbert: kockázatos év lesz 2015
Sok a tennivaló idén is – állította az új esztendőre vonatkozó tervekről lapunk kérdéseire válaszolva Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Mint mondta, úgy érzi, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
– Ha egy idegen ember elemezné Csíkszereda elmúlt néhány évét, talán azt mondaná, hogy az előzőkhöz képest 2014 kevésbé volt látványos esztendő, már ami a beruházásokat illeti. Ön hogy gondolja? – Kevesebb helyre került szalag, ha úgy tetszik, kevesebb munkálatnak került végérvényesen pont a végére, de azért az élet nem állt meg Csíkszeredában. Sok minden történt. Az ember már csak olyan, hogy egyre többet akar, és ha ebből indulunk ki, akkor bizonyára maradt hiányérzet 2014 után. – A polgármesternek maradt hiányérzete?
– Igen is, meg nem is. 2014-ben, ha egyik oldalról nézzük, nagyon sok minden történt, ha a másikról, akkor nem eléggé sok minden. Elkészült a mozi épülete, de a működés nem indult be. Elkészült Hargitafürdőn az új mofetta épülete és egy komoly turisztikai fogadó központ, de a tevékenység a berendezés hiányában a központban nem kezdődött el. El kellett volna készüljön a Villanytelep utca, de nem készült el teljes egészében. Be kellett volna fejeződjön Hargitafürdőn az úthálózat felújítása, de nem fejeződött be teljesen. Ez egy ilyen év volt, amikor sajnos, új dolgokat is meg kellett tanulnunk. Eddig ugyanis, szokatlan módon – és azt kell mondanom, e tekintetben a sors kegyeltjei voltunk – szinte kivétel nélkül olyan kivitelezőkkel dolgozhattunk együtt, akik akartak és tudtak is teljesíteni. 2014-ben azonban három munkálatnál is olyan kivitelezővel volt dolgunk, aki nem állt a helyzet magaslatán, és képtelen volt tartani a vállalt ütemet.
– A 2014-es évet jelentősen meghatározta a városháza, és személyesen a polgármester konfliktusa a rendőrséggel. Miért vállalta ezt az állóháborút?
– 25 éves évfordulója volt az 1989-es decemberi eseményeknek, és még emlékszünk arra, hogy milyen volt annak idején a milícia. Be kell látnunk, és beszélnünk kell arról, hogy a cégért ugyan kicserélték, de a milícia, mint olyan, nagyon sok tekintetben túlélte a rendszerváltást, és a milicisták, akik akkor, abban a rendszerben edződtek, most is ott vannak a rendőrség állományában, sőt, az állományon belül vezető szerepben. Ez nincs rendjén. Székelyföldön sem lehetne a rendőrség több vagy kevesebb, mint egy intézmény, mint ahogy ez mondjuk Olt vagy Tulcea megyében is van. Nálunk azonban „milicista attitűddel” társuló rendszer testesül meg, és ennek már sokszor, sok téren látni, érezni, tapasztalni lehetett a hatását.
Például abban is, hogy az egyenruhások nem teljesítik a feladatukat a közrend biztosításában hétvégenként, és ezért sok a városban a rongálás. Nem teljesítik a feladatukat a Kossuth utcában vészjelzővel megálló gépkocsivezetőkkel szemben, ezért gond van a forgalommal. Ezek apróságok, de jól tükrözik a magatartásukat. És sorolhatom: ittasan vezetnek, és ez nem elszigetelt jelenség. Ennek volt az eredménye a március 15-i, három halálos áldozatot követelő baleset. És voltak még hasonlók, vagyis láthatjuk, hogy nemcsak ittasan vezetnek, de próbálják eltussolni is a következményeket. Úgy képzelik el ezek a milicista-reflexű emberek, hogy ők még mindig a törvény fölött állnak, és nem állampolgárként, hanem valamiféle hódítóként viselkedhetnek a Székelyföldön. Gyakorlatilag ez robbant március 15-én, de sajnos nem jó irányba. Látni kell, hogy a Mircea Duşa, Gabriel Oprea által támogatott, bátorított milicista attitűdöt nem sikerült kellő módon leleplezni még az említett, tragikus kimenetelű baleset nyomán sem. Tudomásul vesszük, hogy Székelyföld még ebből a szempontból sem Románia része. Az utolsó jó példa erre éppen a zászló-ügyük. Mert ha most felelős újságírók megkérdeznék az illetékesektől, hogy a romániai megyék közül hány megyei rendőr-főkapitányság udvarán van még ilyen zászló, mint amilyen a csíkszeredai székhely előtt lobog, azt a választ kapnák, hogy sehol máshol nincs, esetleg Sepsiszentgyörgyön. Ez is azt mutatja, hogy itt a rendőrség nem olyan intézmény, mint máshol, hanem egészen más töltetű. Nekem külön gondom az, hogy azok az emberek, akik azért vannak a parlamentben, hogy jártassák a szájukat, mert a mentelmi jog ezt számukra minden következmény nélkül lehetővé teszi, nem jártatják ezekért az ügyekért. Az egyetlen kivétel Tánczos Barna szenátor, az összes többi hallgatott, és bár kormányon voltunk, nem hatottak oda, ahová ez ügyben kellett volna. Pedig „vétkesek közt cinkos aki néma”.
– A tavalyi évre egy másik jelenség is rányomta a bélyegét: ön több nyilvános megszólalásában is „üzent” a megyei tanács elnökének, és többnyire nem baráti üzenetek voltak ezek. Milyen a viszony a megyeháza és a városháza között, hogy a kommunikációnak ezt a formáját választotta? – 25 éve sok az elvarratlan szál, és soha nem volt felhőtlen intézményes kapcsolat sem a korábbi polgármesterek és a korábbi elnökök, sem az én időmben köztem és különböző elnökök között. Egyrészt azért nem, mert a város jó néhány olyan többletfeladatot vállal és visz ma is, ami a megyei önkormányzat dolga lenne. Mondok egy példát: a megyei katonai központ itt bitorolja a felületet a városháza épületének egyik szárnyában, mikor törvény szerint számára a megye kellene helyet biztosítson. Ez nem kis teher nekünk: gyakorlatilag a városháza épületének harmadát foglalja el a katonai központ. De ha a kulturális palettát nézzük, minimum két olyan intézményt visz a város, amit a megye kellene finanszírozzon. Ez a város számára, szinte azt mondhatom, hogy a normális működést ellehetetlenítő többletteher, kiváltképpen amióta bevezették a létszámkorlátozást. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest például a város akkor vette át, mikor a megye rossz helyzetben volt. De most a megye jó helyzetben van, kifejezetten jó helyzetben, mégsem nem vette vissza az együttes finanszírozását.
Arról már nem is beszélve, hogy a megyénél mások az érdekek. Ott folyamatosan szavazatszámlálás zajlik. Azt képviseli a megye, hogy olyan mértékben kell támogatni a településeket, amilyen mértékben szavazatokat hoztak a különböző választásokon. Nálunk viszont érték- és eredménycentrikusság van. Soha nem mondtuk egyik iskolának sem, hogy úgy kap valamiféle támogatást, ha a választásokkor így vagy úgy lép fel. És ez lényeges koncepcióbeli különbség, amit sajnos nem mindig sikerül összefésülni. A megyénél énközpontúság van, a városnál teljesítménycentrikusság. Itt nem Szőke Domokos, Antal Attila vagy Ráduly Róbert, hanem a felújított Mikó-vár, a felújított iskola, a megépült sportcsarnok, vagy éppen az uszoda kerül előtérbe, és én úgy gondolom, hogy ez így van rendjén.
– Nézzünk egy kicsit előre is. Van már a városnak költségvetése 2015-re, ennek fényében milyen éve lesz Csíkszeredának?
– Kockázatos, veszélyes éve lesz. Erről próbálom meggyőzni a két alpolgármester kollégámat és a városháza munkaközösségét is. Tíz év alatt még ennyi leküzdendő akadály, tornyosuló feladat egy tömegben nem mutatkozott előttünk. És mondjuk el mellé azt is, hogy mi sem vagyunk a legjobb állapotban. Ma a csapatunk motiváltság, munkakedv, munkamorál, kihívásokra való éhség tekintetében nincs a legjobb formájában. Ennek oka többrétű. Egyrészt, úgy érzem, hogy az önkormányzatban zajlik egyfajta helyezkedés. 2016-ban választások lesznek, és nemcsak az önkormányzatban, hanem az RMDSZ-ben is tetten érhető egyfajta pozícionálódás. Másrészt ott van a folyamatos félelem sugárzása a helyi vezetők és a polgármesteri hivatalok munkaközösségei felé: így vizsgálunk, úgy hallgatunk, úgy követünk stb. Ez a munkakedvet és a személyes felelősségvállalást jelentősen megrontotta.
– A városi önkormányzat esetében mi motiválja a „helyezkedést”? – Erre is van válaszom. Nagy ajándéka volt Csíkszeredának, hogy nekünk nem diktált senki. Volt olyan vállalkozó vagy vállalkozói csoportosulás, amely támogatta volna a politikai pályán való elindulásunkat, valamelyik kampányunkat, és ezt majd meg kellett volna fizetni. Ez különösen most érdekes, mikor látjuk az államelnök-választás után, hogy a pártok milyen hatalmas összegekkel adósodtak el. Ezeket az adóságokat meg fogják fizetni. Hogy honnan? Nyilvánvalóan a közbizniszekből kell kimossák ezt a pénzt. No, nekünk ilyen adóságunk sosem volt. És ez nekünk, városvezetőknek is, de Csíkszeredának is hatalmas lehetősége és potenciálja volt. Viszont sokan vannak, akik szeretnék itt átvenni és számukra megfelelő mederbe terelni a történéseket, mert ma már, sajnos, erről szól a világ mindenhol. Mi, ameddig erőnk van, ezt a típusú független mozgásteret a városnak és a városvezetésnek szeretnénk megőrizni.
Nagy ajándék volt az előző városvezetéstől, hogy egy lejnyi felvett hitele sem volt a városnak, amikor átvettük, és ezt nem lehet elégszer megköszönni. Ennek az állapotnak a fenntartása, úgy gondolom, egy másik fontos feladat. Apropó, megyével való konfliktus: látni kell, hogy a megyénél egészen más az álláspont. A megye eladósodása zajlik, miközben a város adósságmentes. Mi azt szeretnénk, hogy soha senki ne mondja: eladtuk a gyermekeink jövőjét, és azért, hogy mi szebbnek látszódjunk, olyan terheket róttunk rájuk, amelyeket ők kell majd megfizessenek, sokszorosan. Ma Csíkszereda olyan helyzetben van, hogy adócsökkentést is megengedhetett magának: tíz év után lehetővé tette a város gazdálkodása, hogy adócsökkentést hajtsunk végre, és ez példátlan a környéken. Idén ugyanis a magánszemélyek által fizetendő épületadó értéke 10 százalékkal kevesebb, és kedvezményt tudtunk bevezetni a jogi személyek építményadója esetében is. Ezek mind fontos dolgok, és mutatják, hogy a felelős gazdálkodás közvetlen hatását mindenki, minden cég és minden háztartás kell érezze.
– Térjünk vissza a 2015-ös tervekhez. Említene párat?
– Az a sajátos helyzet, hogy alapvetően kényszerpályán mozgunk. Az uniós finanszírozású munkálatokat, ha tetszik, ha nem, 2015 végéig le kell zárni. Ha egyebet nem is csinálnánk, csak ezeket – tömbház-szigetelések, a hargitafürdői munkálatok befejezése, az Octavian Goga gimnázium szigetelésének befejezése, és ha aláírjuk a szerződést, akkor a Kós Károly Szakközépiskola bővítésének befejezése – már munkavolumenben és összegszerűen is több mint eddig bármelyik évben. És ezek kötelező jellegű dolgok, amelyek alól nem lehet kibújni. Ezek után jönnek azok a munkálatok, amelyeket úgymond mi, szabadon választhatunk, de igazából ezek is kötelezőek, mert jó néhányat közülük máris leszerződtünk. Például a Gyermek sétány felújítása, ami hatalmas volumenű munka, hiszen a Tudor lakótelep legalább egyharmadát érinti.
Ott van még a Gál Sándor utca rendbetétele, a zöldségpiac helyzete, amit már nagyon sokan szeretnének kimozdítani a koncepcionális pontról, és ott van az elkerülő út, ami makadámborítást már kapott, de le kell aszfaltozni. Én itt már szinte meg is álltam volna, de jön az egyik alpolgármester, és még legalább egy ennyi tervet mellé tud tenni. Utána jön a másik alpolgármester, és ő is hozza a maga elképzeléseit: be kellene fejezni a mozit, a Márton Áron szoborcsoportot, és sorolhatnám. Mikor a tennivalók listáját összeállítottuk, én attól ijedtem meg, hogy annyi minden szerepel rajta, hogy még a kötelezőeket sem fogjuk tudni teljesíteni. Az emberben van ugyanis egy olyan, hogy ha túl sok a dolga, inkább nem csinál semmit. És én úgy érzem, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
Forró-Erős Gyöngyi
szereda.ro / Hargita Népe
Erdély.ma

Vallásszabadság ünnepe Tordán és Kolozsváron
Ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a vallásszabadság napjáról tegnap a helyi unitárius közösségek Tordán és Kolozsváron.
A délelőtti tordai szószéki szolgálatot Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész végezte, Bálint Benczédi Ferenc püspök köszöntötte a résztvevőket. „Megtehetnénk-e azt, hogy ne emlékezzünk a tordai országgyűlés korában egyedülálló határozatáról? Megtehetnénk, de nem érdemes gyáván élni, és félve meghunyászkodni”, hangsúlyozta Nagy László. Felszólalt még Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvezető elnöke, Tudor Ştefănie helyi polgármester, Grezsa István magyar nemzetpolitikai államtitkár. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda. Ezt követően Körösfői-Kriesch Aladár Tordai országgyűlés című festményét tekintették meg a jelenlevők a helyi múzeumban. Délután a kolozsvári belvárosi unitárius templomban folytatódott a megemlékezés.
„Azért vagyunk ma itt ebben a templomban, hogy 447 év távlatából felidézzük azoknak az emlékét, akik bátrak voltak a tettben”, mondta délelőtti prédikációjában Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész, részleteket idézve Ady Endre A tűz csiholója című verséből: „Csak akkor születtek nagy dolgok,/ Ha bátrak voltak, akik mertek.../ Ez a világ nem testálódott/ Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:/ Legkülönb ember, aki bátor/ S csak egy különb van, aki bátrabb”. – Így idézzük fel Dávid Ferenc és János Zsigmond fejedelem szellemét és mindazokét, akiknek élete és munkája, kitartása és hűsége egy egyház születését, küzdelmét és sikereit eredményezte, hogy itt lehetünk mi a 21. században is, akik Dávid Ferenc követőinek, unitáriusoknak vallhatjuk magunkat – hangsúlyozta a lelkész.
Szabadság (Kolozsvár)

Feltámadott a Redut egymutatós toronyórája
Újra üzemel az Erdélyi Néprajzi Múzeum (egykori Redut) 18. századi toronyórája.
A két kisharanggal ellátott egymutatójú szerkezet hetvenöt évnyi stagnálás és rozsdásodás után tegnap ismét „munkába állt”. Mint arról korábban beszámoltunk, az óra eredeti helye a Szent Mihály-templom barokk tornya volt, amit azonban le kellett bontani, az óra így a Monostori kapu tornyára került. Annak lebontása után költözött 1840-ben alig száz méterrel arrébb, az Erdély Diétának is helyet adó Redut épületére. Ebben a műemlék épületben koncertezett annak idején Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Bartók Béla és George Enescu. A toronyóra felújításának munkálatait egy, az ilyen feladatokra szakosodott fiatal órásmester, Jakabházi Sándor végezte el. Az óra egész és fél órakor üt. A költségeket, Tudor Sălăgean igazgatónak köszönhetően, a múzeum költségvetéséből gazdálkodták ki.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Vádat emeltek Hrebenciucék ellen
Az űrlap alja
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciuc volt szociáldemokrata képviselő, fia, Andrei, Tudor Chiuariu nemzeti liberális párti szenátor, Ioan Adam PSD-s képviselő és további 13 személy ellen az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében.
A tavaly kirobbant ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza Hrebenciucék segítségével illegálisan kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Végleges: négy év letöltendőt kapott Nagy Zsolt
Az alapfokon kiszabott öt évnél enyhébb, négyéves letöltendő szabadságvesztésre ítélte kedden jogerősen a legfelsőbb bíróság Nagy Zsolt egykori RMDSZ-es távközlési minisztert a stratégiai privatizációk perében.
Az ügyben szintén vádlottként szereplő volt gazdasági minisztert négy év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Kerekes Gábor volt távközlési államtitkár Nagyhoz hasonlóan négy év letöltendő szabadságvesztést kapott.
Nagy és Şereş kedden fel is adta magát az Ilfov megyei rendőrségen.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Zsoltot, aki 2004 és 2007 között állt a távközlési tárca élén, 2013 decemberében alapfokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság bűnszövetkezethez való csatlakozás miatt.
Ugyanezt az ítéletet szabták ki alapfokon Kerekes Gáborra is, miközben Sereşt hazaárulás miatt hat, szervezett bűnözői csoporthoz való csatlakozás miatt pedig további öt év szabadságvesztésre ítélték. Kerekes ellen időközben nemzetközi körözést adtak ki, és Németországban őrizetbe vették, mert az igazságszolgáltatási szervek szerint megsértette a bírói felügyeletre vonatkozó szabályokat, amikor engedély nélkül elhagyta az országot, hogy meglátogassa a szüleit.
Nagy Zsolt: ártatlan vagyok
Nagy Zsolt mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és politikai indíttatásúnak nevezte a privatizációs pert.
A 2013-as alapfokú ítélet után kiadott nyílt levelében azt írta: a tárgyalás során nem adtak lehetőséget érdemi védelemre, és mások telefonbeszélgetései alapján vádolták meg. Az ellene felhozott vádak kapcsán leszögezte: miniszteri mandátuma idején egyetlen privatizáció sem zajlott.
„Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása (ez megtörtént) és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt a folyamatot leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán sem kaptunk egyetlen óvást se” – jegyezte meg a volt miniszter.
Nagy Zsolt, Codruţ Şereş, illetve több más személy ellen 2009. március 30-án emeltek vádat a stratégiai privatizációk kapcsán. Az ügyészek szerint a vádlottak 2006 májusától kezdődően másfél évig nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek, illetve társultak ahhoz, hogy haszonszerzés céljából súlyos bűncselekményeket kövessenek el.
Şereş ellen hazaárulás miatt is vádat emeltek, mivel az ügyészség szerint államtitoknak minősülő információkat adott ki illetéktelen személyeknek. Az exminiszter keddi börtönbe vonulásakor nem kívánta kommentálni az ítéletet, csak azt kívánta mindenkinek, hogy „a független román igazságszolgáltatás járjon el vele szemben.”
A két volt tárcavezetőt az Electrica Muntenia Sud privatizációjához, a Petrom-részvények nyolc százalékának értékesítéséhez, valamint a bukaresti Romaero Rt. és a craiovai Avioane Rt. átszervezéséhez, valamint az Országos Rádiókommunikációs Társaság, a Román Posta és a Romtelecom egy részének privatizációjához kapcsolódó bűncselekményekkel vádolják.
A kedden elítélt vádlottak között ott van Kerekes Gábor volt távközlési államtitkár (négy év szervezett bűnözői csoportban való részvétel miatt), a román–brit állampolgárságú Mircea Călin Flore (4,6 év kémkedés miatt), a londoni központú Credit Suisse Europe Ltd. igazgatóhelyettese, Michal Susak cseh állampolgár (4,8 év kémkedés miatt), Musztafa Oral török állampolgár (3 év bűnszövetkezethez való csatlakozás miatt), Mihai Radu Donciu volt távközlési minisztériumi tanácsos (5 év bűnszövetkezethez való csatlakozás miatt), Mihai Dorinel Mucea volt privatizációs hatósági elnökhelyettes (4,6 év hazaárulás miatt), valamint a bolgár Vadim Don Benjatov, a Credit Suisse First Boston CSFB (Europe) Ltd. korábbi alkalmazottja (4,6 év kémkedés miatt).
A nyomozó hatóság szerint a határokon átívelő bűnszövetkezetet Sztamen Sztancsev bolgár állampolgárságú üzletember, a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi tanácsadócég képviselője építette ki, akit kémkedés miatt 5,2 év szabadságvesztésre ítéltek – ez a legnagyobb büntetés.
A bíróság egyébként az összes vádlottra alacsonyabb büntetést rótt ki az alapfokú ítélethez képest. Az ügyészek szerint Sztancsev állítólagos kémhálózatának magas rangú minisztériumi tisztviselők szolgáltattak ki bizalmas, több esetben államtitoknak számító információkat privatizáció előtt álló állami vállalatokról, a magánosítási folyamat kulisszatitkairól.
A főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) azt állította, Nagy Zsolt többek között abban támogatta a Sztancsev-csoportot, hogy a versenytárgyaláson megszerezhesse a Román Posta és a RomTelecom privatizációjában közreműködő tanácsadói megbízatást.
A közvádlók telefonbeszélgetések lehallgatására és az érintettek megfigyelése alapján készített videofelvételekre alapozták a büntetőeljárás elindítását. Bukaresti sajtóértesülések szerint a nyomozati anyag megemlíti, hogy Nagy Zsolt nyilvános helyeken, tehát nem hivatalos keretek között többször találkozott a privatizációban érdekelt bolgár tanácsadóval, akivel az ügyészek szerint meglehetősen bizalmas viszonyt ápolt.
A hírszerző szolgálat már 2005 óta lehallgatta Codruţ Şereş telefonbeszélgetéseit, hogy kiderítsék, milyen viszonyt ápol Sztancsevvel, és hogyan járt el az Electrica Muntenia, a Hidroelectrica, a Romaero, az Avioane Craiova, a Romtelecom, valamint a Román Posta privatizációs ügyleteiben.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke megdöbbenésének adott hangot az ítélet kapcsán. A Maszol.ro szerint úgy vélte, érthetetlen a döntés, mivel nem történt semmilyen privatizáció, ennek nyomán károkozás sem. Azt mondta: lélekben Nagy Zsolttal van.
Hasonlóan nyilatkozott a Veled vagyunk Zsolt nevű Facebook-csoport is. „Értetlenül és fájdalommal vesszük tudomásul a bíróság döntését. Kilenc év rémálom után egy igazságtalan döntés született: koholt vádak alapján, bizonyítékok hiányában ma ártatlanul elítéltek egy embert – Nagy Zsolt a romániai politikai és igazságügyi rendszer áldozata lett. Mi továbbra is, a végsőkig hiszünk Zsolt ártatlanságában. Bízunk abban, hogy az igazság ki fog derülni. A küzdelmet nem adjuk fel” – áll a közleményben.
Egyébként nem ez Nagy egyetlen büntetőügye. A legfelsőbb bíróság tavaly januárban négy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta hatalommal való visszaélésért a Román Posta telekügyében zajló perben.
A volt tárcavezetőt Tudor Chiuariu volt igazságügy-miniszterrel együtt azzal vádolta az ügyészség, hogy egy kormányhatározattal segítettek magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére felértékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba. A nyomozó hatóság szerint ezzel 8,6 millió eurós kárt okoztak az államnak. A második perben jogerőssé vált ítélettel a felfüggesztett börtönbüntetés is letöltendővé válik.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Regéczy Szabina Perle könyvbemutatója
„Úgy éreztem, hogy a saját verseimet írom”
Regéczy Szabina Perle A tegnap költészetéből című, immár hatodik műfordítási kötete 112 román költeményt tartalmaz. Összesen 19 klasszikus, modern és kortárs költőtől fordított verseket. A kötetet dr. Brauch Magda irodalomtörténész és stiliszta, valamint Vasile Dan költő, író, publicista méltatta.
Brauch Magda elmondása szerint rengeteg időt és türelmet igényel a műfordítás abban az esetben, ha jól akarjuk csinálni. Ezt a kötetet elolvasva kicsit mintha másképp látná ezt a műfajt. Sokat olvasott más nyelven is, és mindig az eredeti tetszett neki jobban, itt azonban kivételt tesz: Perle sok esetben hozzátett egy-egy szót. Ez azért jó, mert dallamot vagy ritmust adott a versnek, esetleg kiemelte a mondanivalóját. Előfordult az is, hogy nem pont azt a szót használta, amit a költő, mert magyar fordításban nem hangzott volna jól, vagy mást jelentett volna. Akadnak azonban olyan versek is, melyek szóról szóra megegyeznek az eredetivel.
Regéczi Perle ehhez azt fűzte hozzá, hogy „a szabad verset sem lehet szó szerint lefordítani, mert abból csak egy nyers szöveg lesz”. Kiegészítette azzal is, hogy ezen az estén nem is annyira ő az ünnepelt, hiszen ő csak fordított. Inkább a költőket kell ünnepelni, akik az eredeti műveket írták. „George Bacovia olyan melankolikus volt, mint én, és amikor fordítottam, úgy éreztem, hogy a saját verseimet írom” – tette hozzá a szerző.
Vasile Dan megtiszteltetésnek és örömnek adott hangot, amiért jelen lehetett a bemutatón. Perle nem csak saját nyelve felé nyit, hanem más nyelvek felé is, ami mindenképpen tiszteletre méltó. Nem csak fordít: erőfeszítést tesz, hogy olyan költeményeket és költőket válasszon ki, akik talán nem is állnának szóba egymással, ha egy teremben lennének. Külön kitért George Bacovia Plumb, azaz Ólom című – szintén lefordított – versére is, ami a 20. századi román költészet egyik legnagyobb verse. Egy nehéz és mély költemény. Perle egyaránt fordít régi és kortárs verseket, márpedig ez megtiszteltetés mind a fordítónak, mind a költőnek. Vasile Dan személyesen ismeri Ana Blandiana kortárs költőnőt, aki nagyon meg van elégedve Perle fordításaival.
Az est folyamán pár vers el is hangzott a Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjainak előadásában Tudor Arghezi, Alexandru Macedonski, Ion Minulescu és más, a kötetben szereplő költők tollaiból, melyeket, Regéczy Szabina Perlének hála, már magyarul is elolvashatunk.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egy nagy élet
A kilencvenéves dr. Szőts Dániel köszöntése
Ha most elkezdeném sorolni, hogy mi mindenért illik és érdemes köszönteni dr. Szőts Dánielt, az én öreg Dani barátomat, a mikós véndiákok fővezérét, az Úz-völgyi veterán honvédek örökös térparancsnokát, akkor olyan lajstromot kellene összeállítanom e hasábokon, hogy az egy teljes újságoldalt is megtölthetne.
Nem listázok, inkább elmondom azt, hogy amióta megismertem – s az is egy jó kövér emberöltő! – nála kedélyesebb, életvidámabb, optimistább férfiút soha nem ismertem, s ha a titkait kutattam volna, 1968-tól errefelé akadt volna fölfedezni valóm bőven. Merthogy akkor kezdődött barátságunk, s hogy csak akkor, annak egyetlen oka van, a Fennvaló nem sodort addig egymás útjába minket. Először csak az életvidám, kedélyes doktor urat ismertem meg benne, s ez azért volt így, mert legtöbbször fehér asztal mellett, jófajta húsvéti locsolkodások alkalmával váltottunk szót, s idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, egy rendkívül felkészült, a szakmáját magas szinten gyakorló orvostudorral volna dolgom, aki Háromszék tiszti főorvosaként valami kétszázezer ember egészségéért felelős. S nem csak felelős, de felelősséget is érez!
Csak később tárult fel előttem szinte „örökösnek” nevezhető tiszti főorvosunk honvédtiszti múltja, mindaz, amin ő gyermekemberként a harctér tűzkeresztségében, a front poklában, a fogság gyötrelmében átesett. Életkedvét, kedélyét töretlenül megőrizve, s egész további életét és szolgálatát közösségének fölajánlva. S ebben még személyes tragédiái, veszteségei sem törhették meg.
A kilencvenéves, a kilenc évtizedes elszámolásra készülve Dani bátyám és barátom úgy látta jónak – s ugyancsak jól látta! –, hogy több rövid lélegzetű emlékezés és egyéb írásos közlések után készít egy nagyobb sorsleltárt is, s azt, ahogyan mondani szokták, egy jó fokos könyv formájában adja barátai, gyermekei, unokái, közeli s távolabbi nemzetrokonai, jövendő nemzedékek kezébe. Hátha abból is okulnának, s ő így tehet további szolgálatokat népének, a más, kazalba rakott eddigi szolgálatok mellé. Pályájának, életének e fokos emlékezete, mely Múltam emlékei címet viseli, egy jó bő esztendeje jelent meg, egy nagy élet vallomásos krónikája, számadása, amiben az egymást követő események kövei–téglái közül kisejlik a kötőanyag, az élet liántuma, ami hűség és szolgálat. Hűség a népéhez, örökös szolgálat a neki kirendelt helyen, legyen az honvédő lövészárok, orvosi rendelő, baráti társaság, emlékező és cselekvő véndiákok tanácskozása. Ebben a nagy életben Dani bátyám és barátom mindenütt hagy ott emlékjeleket, szellemieket és anyagiakat egyaránt. Utóbbiakat székelykapuk és kopjafák formájában például, mikről méltán elmondhatjuk, hogy az emlékezet anyagba szilárdult tanúi, az anyagból kisugárzó szellemkövetek. Ezek immáron egyként állnak az Úz völgye honvédtemetőjében, a sepsiszentgyörgyi Templomvár körül, s egyebütt is, ahol Dani bátyánk jónak és illőnek találta felállítani.
Az Úz völgyébe tett közös látogatásunk alkalmával egy vers fogant bennem, s azt jó szívvel és tiszta lélekkel ajánlottam Szőts Dánielnek, valamint élő és elesett, elhalt bajtársainak, s zártam volt Horatius latin költő méltán híres sorával: „Dulce et decorum est pro patria mori”, azaz: „édes és méltó a hazáért meghalni”, de most, kilencvenedik esztendejének betöltésekor, ami holnap lészen, magam is kiegészíteném a folytatással: „seddulcius pro patria vivere”, magyarán: „még szebb dolog a hazáért élni”. A horatiusi gondolatnak őnála méltóbb megtestesítőjét aligha ismertem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az autonómia márpedig nem ördögtől való (Interjú Tudor Sălăgean történésszel)
– Románia az idők folyamán több régióra oszlott. Ön szerint melyik volt a leghatékonyabb és legmegfelelőbb ilyen jellegű szerkezet?
– Románia történelmi régiói eltérő hagyományokkal rendelkeznek a közigazgatási-területi felosztást illetően. Havasalföld és Moldva megyékre, tartományokra oszlott, melyek – úgy tűnik – a falusi földközösségek és a völgyi kenézségek hagyománya alapján alakultak ki. Erdélyben is volt egy hasonló hagyomány, de 1000 után felváltották azt a magyar vármegyék, illetve a székely és szász székek. Erdélynek mindig is bonyolultabb közigazgatási rendszere volt, mint a többi régiónak, nagymértékben decentralizált rendszer volt. A hét vármegye: Bihar, Fehér, Hunyad, Kolozs, Doboka, Torda és Szolnok az erdélyi fejedelemnek voltak alárendelve, és Erdély nyugati részét foglalták el. Az említett hét vármegyéből négy a jelenlegi Kolozs megyét alkotja. A mostani Kolozs megye a fejedelmi fennhatóságnak alárendelt közigazgatási struktúra jelentős részét fedi le. Ebből a kezdeti helyzetből különféle közigazgatási reformok következtek, különösen a XVII. és a XVIII. században, hogy aztán az 1918-as egyesülés után megtörténjen a megyés közigazgatási-területi felosztás bevezetése, melyben a megyék kisebb-nagyobb mértékben megőrizték a régi szerkezetet. A korabeliek gyakran bírálták a két háború közötti közigazgatási rendszert, mert ezek a megyék nagyon kicsik voltak, és gazdaságilag nem mindig voltak fenntarthatóak, de átfogóbb reformot csak II. Károly király hajtott végre az 1938 és 1940 közötti királyi diktatúra idején, amikor tíz tartományra osztották Románia területét. A kimondottan a székely régió elrománosítása érdekében bevezetett másik különlegesség az volt, hogy a jelenlegi Kovászna megyét Sepsiszentgyörgy várossal együtt Argeş megyéhez csatolták. Ha összehasonlítjuk, a II. Károly bevezette reform eléggé hasonlít a fejlesztési régiókra vonatkozó jelenlegi javaslatra. Volt még néhány, a 40-es évek végén bevezetett felosztás, mely több módosítással 1968-ig működött. A jelenlegi közigazgatási felosztás 1968-ból való. A nagy régiók erős központok kialakulását segítik elő. Kolozs Régió működése alatt Kolozsvár megyei jogú város még nagyobb előnyre tett szert a környékbeli városokhoz képest.
– Jelenleg azt hangoztatják, hogy Kolozs megye egyesül majd Szilágy megyével, másrészt Kolozs több régióra osztásáról is szó van. Ön szerint melyik a jobb megoldás? – A több megyét magában foglaló felosztásokat frusztrálónak tartották a Tordához vagy Déshez hasonló városok lakói, melyek elvesztették a megyeszékhelyi státuszukat. Ezek a bizonyos mértékű gazdasági és kulturális fejlettséggel rendelkező városok igényt tarthattak volna ilyen státuszra. A történelemben nem volt még példa arra, ahogy most a megyét fel kívánnák osztani, de ez segíthetné az urbánus központok fejlődését, és van némi köze a megye történelmi múltjához is. Egyes közigazgatási egységek Gyalu volt uradalmát állítanák helyre. Egy másik területi egység a Gyalu és Torda közötti régi középkori út nyomvonalát állítja helyre. Ez a legrégebbi középkori épített út Erdélyben. Amennyiben megtartják a jelenleg létező községek egységét, akkor ez nem lenne ellentétes egy normális történelmi fejlődéssel. Ennek ellenére minél kevesebb egységnek kellene megmaradnia. A 19 egységből kb. tíz régiót kellene létrehozni.
– Az ország jelenlegi fejlődési szakaszában van még jelentőségük Románia régi történelmi régióinak? Mit számítanak még az olyan elnevezések, mint Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, Bukovina, Erdély, Bánság?
– A köztük lévő kulturális különbségek eltörlésére rendszeresen felbukkant tendenciák ellenére továbbra is nagy jelentőségük van ezeknek a történelmi régióknak. Nem hiszem, hogy egyelőre kijelenthetnénk, nincs különbség Erdély, Moldva és Havasalföld között. Minden egyes történelmi régió jellegzetes identitása valószínűleg továbbra is megmarad, mert olyan régiókról beszélünk, melyek nagyon hosszú történelmi időszak alatt határozták meg ezt az identitást. Nem hiszem, hogy a román államnak feltétlenül az lenne a feladata, hogy megpróbálja erőszakkal eltörölni ezeket a regionális identitási különbségeket, sokkal inkább az összes régió minden szempontból kiegyensúlyozott fejlődését kellene biztosítania. Olyan regionális jellegzetességek is vannak, mint amilyen Bukovina vagy Máramaros esete, de ezek csak kisebb egységeket képviselnek. Ezeknek az egységeknek valószínűleg egy nagyobb struktúrába kellene bekerülniük, hogy könnyebben juthassanak forrásokhoz.
Amikor az ember létrehoz egy régiót, valószínűleg meg kell arról bizonyosodnia, hogy lakosainak van bizonyosfajta identitása. Nem tudom elképzelni, hogy Romániában lesznek majd olyanok, akik magukat északnyugatiaknak, vagy központiaknak fogják nevezni, továbbra is megmaradnak majd erdélyieknek, moldvaiaknak, bánságiaknak. Erdély vármegyéi nem rendelkeztek elejétől fogva egy jól szervezett struktúrával, hanem hódítási vármegyék voltak. Nem feltétlenül voltak a legjobb szervezési formák, de nem kell visszatérnünk a múltba, a kérdéses változatokhoz. Bármilyen közigazgatási szervezési formának figyelembe kell vennie minden egyes központ potenciálját. – Vannak történelmi bizonyítékok, miszerint Székelyföldnek olyan történelmi múltja volt, mely indokolná autonóm régió létrehozását?
– A dolgok eléggé egyszerűek. Az utóbbi 800 évben beszélhetünk Székelyföldről a kérdéses területen, az 1150–1200-as évek környéke óta. Székelyföldnek az utóbbi 800 évben több mint 600 évig volt autonóm területi státusza. Itt szintén az illető régió lakói által vállalt identitásról van szó. Amennyiben egy bizonyos tartomány lakói képesek történelmi bizonyítékokkal alátámasztani egy identitást, valamint kulturális és nyelvi különbségekkel rendelkeznek a szomszédos területekkel szemben, akkor számíthatunk arra, hogy még sokáig megmarad ez a Székelyföld újbóli létrehozására vonatkozó óhaj.
– Meg kellene adnunk a székelyeknek a kért autonómiát?
– Azt hiszem, itt azoknak az érvei is nagyon fontosak, akik támogatják Székelyföld autonómiáját, de az is számít, hogy Románia lakóinak többsége milyen mértékben fogad el egy ilyen lépést. Tekintettel arra, hogy az egyik fél részéről megvan a határozott akarat egy többé-kevésbé különleges státusz visszaszerzésére, azt hiszem, ezeknek a lakosoknak az óhaja megérdemelné a kérdés megvitatását, még ha nem is kötelező feltétlenül figyelembe venni.
– És mi van akkor, ha arra ébredünk, hogy az ezen a területen évszázadok óta élő szászok is követelni fogják az autonómiájukat? Nekik is meg kellene adnunk ezt a jogot? – Ha lenne elég szász Erdélyben, hogy többséget alkossanak egy bizonyos régióban, ami – sajnos – már nem így van, akkor valószínűleg ők is igényt formálhatnának egy ilyenfajta státuszra. Az Európai Unióban számos példa van a regionális autonómiára, és általában véve ezek nem veszélyeztették a kérdéses államok területi integritását.
– Hogyan nézne ki Erdély, ha a székelyek és a szászok elnyernék az autonómiájukat?
– A magyar közösségi kívánságok román társadalom általi elfogadásának mértéke az utóbbi húsz évben jelentős fejlődést mutatott. Ha 1990-ben valaki azt mondta volna, hogy autonómiát akar, nagyon kemény reakciókban lett volna része, 1989 előtt pedig le is tartóztatták volna. 1968 előtt a székelységnek volt autonómiája. A jelenlegi Maros, Kovászna és Hargita megye térségének Magyar Autonóm Tartomány volt a neve.
TIBERIU HRIHORCIUC
(Gazeta de Cluj)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lehallgatták és megfigyelték Korodi Attilát
Lehallgatta és megfigyelte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére a hírszerzés Korodi Attila akkori környezetvédelmi minisztert a Viorel Hrebenciuc volt vezető PSD-s politikus nevéhez kapcsolódó illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben – tudta meg vasárnap a Mediafax ügyészségi forrásokból.
Mint kiderült, a DNA azért kért és kapott bírói engedélyt tavaly szeptemberben az RMDSZ-es politikus megfigyelésére, mert a visszaszolgáltatási ügy egyik vádlottja, egy Kádas József nevű férfi – aki az RMDSZ csúcsvezetésének számos tagját ismerte – többször is megkereste, hogy hozza össze őt Pásztor Sándor volt környezetvédelmi államtitkárral, akin keresztül a Romsilva vezetőjéhez próbáltak meg eljutni.
A hírügynökség a Kádas és Korodi közötti beszélgetések jegyzőkönyvét is közzétette. A találkozóra ugyanakkor végül nem került sor. Mint kiderült, Korodi tanúként szerepel az ügyben, a DNA már kihallgatta, és a tárgyalás során is beidézik majd tanúvallomást tenni.
A tavaly kirobbant Sturdza-ügy az egyik legnagyobb restitúciós-korrupciós botrány a rendszerváltás óta, amelynek magas rangú politikusok, bírák, ügyvédek az érintettjei. Az ügyészség szerint a Ghica nemesi család leszármazottjaként Gheorghe Paltin Sturdza illegálisan, fehérgalléros bűnszervezet segítségével kapott vissza 43 ezer hektár erdőt Bákóban.
Az ügyben tavaly október óta előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe került Sturdza, Ioan Adam és Viorel Hrebenciuc PSD-s parlamenti képviselő és utóbbi fia, Andrei, valamint Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, a Kovászna megyei törvényszék két bírája, akik ellen már a vádemelés is megtörtént.
Emellett vádat emeltek Tudor Chiuariu liberális szenátor, volt igazságügy-miniszter ellen is. A DNA szerint a bűnszervezet 304 millió eurós kárt okozott a román államnak.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Amivel Zsivkov is törököt fogott
Románia és Bulgária történelmének az évszázadok során elég gyakori összefonódásait, párhuzamait a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltásra visszatekintve is tapasztalhatjuk.
Mire Romániában ’89 decemberének végén a robbanás bekövetkezett, addigra Bulgária békésebb átmenete is kiéleződött, majd ’90 januárjában csúcspontjához érkezett el.
Az akkortájt széthulló szocialista táborban, pontosabban annak Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST) a két balkáni országot a többieknél gyengébben fejlettnek tekintették anélkül, hogy a felzárkóztatásukra hangoztatott szólamokat lényeges konkrétum, eredmény igazolta volna. És ha már a KGST-t említettük, a szervezet ’90. januári, éppen Szófiában tartott csúcsértekezletén is hiába várták a nemrég még számottevő szovjet segélyek folytatását. Amelyekkel Mihail Gorbacsov peresztrojkájáig Todor Zsivkov abszolút Moszva-hűségét még honorálni szokták.
Persze 1990 januárjában sem kölcsönösségről, sem pedig segítségről nem esett már szó. Ellenkezőleg, néhány kormányfő – Németh Miklóssal az élen – a végelszámolást, a kapuzárást szorgalmazta (a KGST szétesését 1991 júniusában, éppen a szervezet budapesti ülése után hivatalosan is bejelentették). A szófiai repülőtéren sem Zsivkov fogadta a vendégeket. A szovjet táborban rangidős bolgár vezetőt már november 10-én, a berlini falomlás másnapján palotaforradalommal, azaz hogy pártpuccsal lemondatták. Idők és szerencse forgandóságán 1998-ban bekövetkezett haláláig háziőrizetben meditálhatott.
És örülhetett, hogy nem kellett közeli barátja és kollégája, Nicolae Ceaușescu sorsában osztoznia. A román vezető őt nem is Todornak, hanem Tudornak szólította, és tette ezt szisztematikusan, amióta megtudta, hogy Zsivkov édesanyja balkáni román, „vlach” volt, aki ráadásul olténiai rokonsággal is rendelkezett. Azon a vidéken, ahol olyan lánglelkű forradalmárok teremtek, mint a Vladimir faluból származó Tudor meg Scornicești igen nagy fia...
Szóval annyira teljében volt a személyes barátság, hogy a híres szülöttek után még a szülőhelyeknek is testvér-települési kapcsolatba kellett lépniük egymással. A sztálini idők e két ittfelejtett remineszcenciája a túléléssel is hasonló módon próbálkozott. Ahogy szép lassan kiderült, hogy a beígért földi paradicsom helyett mindkét országban ínséges esztendők következnek, az is világossá vált, hogy a világ proletárjai nemigen akarnak egyesülni, így aztán az Internacionálé világforradalmi álmát itt is, ott is a nemzeti himnuszok régi dicsőséget zengő akkordjaival helyettesítették.
De hogy az internacionalizmusról nacionalizmusra sikeresen váltsanak át, ahhoz bizony ellenségképről is gondoskodni kellett. Ebben kezdetben Ceaușescu járt az élen, amikor a magyar kisebbség felszámolására már régebben kigondolt menetrendet a nyolcvanas években felpörgetve igyekezett befejezni.
A kisebbségek erőszakos beolvasztásának gondolata Zsivkovék számára sem volt idegen, de a gyakorlata sem. Már az ötvenes-hatvanas években is többször próbálkoztak vele, 1984-ben aztán igen keményen újraindult a gépezet. A forgatókönyv minékünk, erdélyi magyarok számára kísértetiesen ismerős: a török iskolák bezárása, a sajtótermékek, rádióadások, könyvkiadás megszüntetése, a török nyelv nyilvános használatának betiltása, a kivándorlás burkolt vagy nyílt bátorítása, a hátrahagyott lakások, javak szimbolikus áron történő állami felvásárlása, a távozó török tömegek helyébe csak többségi etnikumúak beengedése. Viszont csak bolgár specialitás volt az iszlám-törökös családnevek elszlávosítása (annak ellenére, hogy a történettudomány a mai bolgárok őseit is volgai bolgár–törökökként tartja számon, akik a VII. században a Balkánra érkezve nemcsak hazát, de vallással együtt nyelvet is cseréltek.
No de az őstörök eredethez a bolgárok is valahogy úgy viszonyulnak, ahogy egykor mi, magyarok a „halszagú rokonsághoz”: nem különösebben dicsekedtünk vele). Az „újjászületési folyamatnak” nevezett, korántsem kulturális, hanem etnikai forradalom a törökök üldözésével 1984–85-ben kapott erőre, de az általános nemzetközi felzúdulásra Zsivkovék csakhamar visszavonulót fújtak. 1989 elejére viszont a peresztrojka szelleme annyira begyűrűzött már Bulgáriába is, hogy a felbátorodott törökök tömegtüntetéseken követelték vissza régi családneveiket.
A hatóságok erre ismét bekeményítettek, a protestálókat ezerszámra internálták, május végén pedig megnyitották a török határt. „Utasítottuk a belügyminisztériumot, hogy a szélsőségeseket a lehető legrövidebb idő alatt szállítsák el az országból Ausztrián át, és utasítsák ki azoknak a fanatikusoknak a tömegét, akik ezeknek az eseményeknek a középpontjában állnak” – jászotta meg a felháborodottat Zsivkov. De pártaktivisták szűkebb köre előtt már az okokat is kendőzetlenebbül elismerte.
„Ha nem hagyjuk, hogy ebből a népességből távozzon két-háromszázezer fő, akkor 15 év múlva Bulgária már nem létezik. Olyan lesz, mint Ciprus”. Tosa bácsi – ez volt a beceneve – itt arra gondolhatott, hogy az összlakosság 10 százalékát kitévő muzulmán kisebbségnek, amelyet nemcsak törökök, de nagy számban romák is alkottak – az átlagosnál jóval nagyobb volt a születési arányszáma. Amit viszont bölcsen elhallgatott, hogy akinek így ajtót mutattak, azokat a NATO-tag Törökország hatodik hadoszlopának tekintették.
A közös megegyezéssel megnyitott határon át augusztus végéig mintegy 340 ezren távoztak. Ekkor viszont Ankarában is betelt a pohár: hittestvérek ide vagy oda, többet már nem fogadtak. De Bulgáriában is megnőtt a zűrzavar, a hirtelen támadt munkaerőhiány a gazdaság több szektorát is lebénulással fenyegette. A nagy exodus miatt a közállapotok fellazultak, majd megrendültek, Zsivkov novemberi bukásának egyik fő okát is ebben látták. November–december folyamán az addig eltávozottak, elüldözöttek közel fele visszatért Bulgáriába, majd 1990 januárjában az új vezetés a kisebbségi jogokat hivatalosan is elismerte.
De hogy a gyakorlatban ezt mennyire vették komolyan, az már egészen más kérdés. Gondoljuk el, ugyancsak 1990 januárjában Ion Iliescuék is deklarálták a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív – most hiába csodálkozunk, igenis kollektív! – jogait. Mindez most negyedszázada történt, alig két hónappal Marosvásárhely fekete márciusa előtt...
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Az emlékezés jegyében ünnepelt a bábszínház
Barátai, kollégái, ismerős és ismeretlen tisztelői emlékeztek az intézmény és a romániai bábozás két meghatározó személyiségére, Kovács Ildikó és Mona Marian rendezőkre tegnap délután a Puck Bábszínházban.
A főhajtásban Szilágyi Júlia, Hegyi Réka, Melania Ursu, Tudorel Filimon, Ovidiu Pecican és Roxana Croitoru segédkezett, akiket közeli barátság fűzött a neves szakemberekhez, s akik évtizedekkel később is képesek úgy felidézni a kedves találkozásokat, együttműködéseket, mintha csak tegnap történtek volna. A Puck Bábszínház 65. születésnapjára szervezett rendezvénysorozat már délelőtt elkezdődött, a legkisebbek – és persze az örök fiatal, kíváncsi felnőttek – az Apolodor könyve és a Micimackó (fotó) című előadásokat tekinthették meg, ezáltal ők is maguk elé képzelhették Mona Marian és Kovács Ildikó emberi és művészi nagyságát. Ettől volt teljes az ünneplés.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Hatvanöt év, megannyi szereplő, élmény a Puck Bábszínház történetében
Sok ember pályája, élete fonódott össze az évek során a kolozsvári Puck Bábszínház történetével: többek között rendezők (Kovács Ildikó, Dan Vasile, Aureliu Manea, Mona Marian, Tudor Chirilă, Varga Ibolya, Traian Savinescu, Rumi László, Bogdan Ulmu stb.), színészek (Péter János, Balló Zoltán, Benedek Dezső, Pillich Erzsébet, Sigmond Júlia, B. Laczka Zsuzsánna, Jakab Ildikó, Botos Júlia, Jobbágy Sándor, Ferencz Éva, Koblicska Kálmán, D. Szabó Lajos stb.), díszlettervezők (Alexandru Rusan, Botár Edit, Virgil Svinţiu, Epaminonda Tiotiu, Szervátiusz Tibor, Walner Günther, Carmencita Brojboiu stb.) éltek, dolgoztak hónapokon, éveken vagy akár évtizedeken át az intézmény falai között a korántsem áldásos körülmények közepette is arra törekedve, hogy a művészet nyelvén minél több gyereket és felnőttet megörvendeztessenek, elgondolkodtassanak.

Hírsaláta
KUSS AZ AUTONOMISTÁNAK. Letiltotta a Facebook Tudor Duică erdélyi autonomistát. A Demokrata Erdély Liga egyik alapítója igen aktív volt a Facebookon, mind saját, mind pedig a liga oldalán. Posztjai szinte kivétel nélkül a több kultúrájú és többnyelvű Erdély értékeinek bemutatásával, Erdély autonómiájával foglalkoznak. A Facebook általában a felhasználók feljelentése nyomán tilt le véglegesen vagy ideiglenesen oldalakat. (Főtér)
TÖBB AUTÓPÁLYA ÉPÜL. Az eredetileg tervezettnél kétszer több, összesen 1300 km autópálya épülne a következő tizenöt évben Romániában a több hónapos közvita után véglegesített infrastruktúra-fejlesztési terv szerint. Emellett 1900 km új gyorsforgalmi út és 2800 km transzregionális út építését tervezik 2030-ig. A tervezett munkálatok összköltsége meghaladja a 26 milliárd eurót, ám Ioan Rus miniszter nem részletezte, hogy ezt a pénzt milyen forrásokból teremti elő a kormány. Arra hivatkozott: az még nem dőlt el, hogy mely útszakaszok élveznek elsőbbséget. Az eredeti tervhez képest gyorsforgalmi utak helyett autópálya épülne a Nagyszeben–Piteşti (118 km), Marosvásárhely–Târgu Neamţ (184 km), Târgu Neamţ–Iaşi-Ungheni (135 km), Bákó–Paşcani (81 km) szakaszon. A körgyűrűt kapó városok száma is gyarapodott eggyel, ezen a listán szerepel Sepsiszentgyörgy is. (Maszol) NEM KÉRNEK AZ ORTODOX TEMPLOMBÓL. Nem szeretnék, ha Marosvásárhely újabb lakónegyedi ortodox templommal gazdagodna: a Kárpátok sétány lakói összefogtak, többek között Facebook-csoportot hoztak létre, s az elmúlt napokban szórólapok kiosztásával hívták fel a lakók figyelmét, vigyázzanak, mit írnak alá. Ugyanis az ortodox egyház támogató aláírások gyűjtésébe kezdett, hogy a templom felépítését kezdeményezhessék. Kali István, a templomépítést ellenző csoport kezdeményezője a Krónikának leszögezte, „ennek a történetnek nincs etnikai vagy felekezeti vetülete, arról van szó, hogy egyszerű emberek nem szeretnék, ha új templom épülne a környéken”. Mint mondta, attól tartanak, hogy az építkezéssel felszámolnák a zöldövezet egy részét, ami hátrányosan érintené a kisgyermekes családokat. Ezenkívül, ismerve a szokást, hogy az ortodox misét kihangosítják, a lakosok nemcsak az életterük beszűkülésétől, hanem az állandó zajtól is féltik nyugalmukat. Ráadásul a lakótelep – parkolóhelyek hiányában – nem bírná meg a növekvő autósforgalmat, és az sem elhanyagolandó szempont Kali szerint, hogy a templom felépültével az ingatlanárak is csökkenhetnek.
CSIKOROG MÉG. Mínusz 26,7 Celsius-fokot mért szerda reggel a bodzafordulói meteorológiai állomás hőmérője – közölte az Agerpres hírügynökség. Az idei év legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 34,6 Celsius-fokot január 8-án mérték, szintén Bodzafordulón. Az utóbbi ötven évben Kovászna megyében tíz éve, 2005 február 8-án volt a leghidegebb: akkor mínusz 35,8 Celsius-fokot mértek Bodzafordulón. Ezt a negatív hőmérsékleti rekordot jegyezték a településen 1939-ben is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ambrus Attila: A gyűlöletkeltő sajtó
Az elmúlt napok magyarellenes cselekedeteinek egyik oka a román nyelvű sajtó radikalizálódása, nacionalizmusa. Jószerével eltűntek a standokról a komoly lapok, s a világhálón a korábban mértéktartónak és mértékadónak bizonyult sajtótermékek címkéje alatt pszeudoújságírók, politikai agitátorok, sőt, megkockáztatom: fedett ügynökök beleblogolnak a többség–kisebbség viszonyába.
Nem meglepő, hogy ma már Oroszország után Magyarország a legellenszenvesebb ország a románok több mint felének. A legvalószínűbben amiatt a rémkép miatt, amelyet az új román nyelvű média a romániai magyarokról, illetve Magyarországról lefest.
Hogyan jutottunk idáig?
Az 1989-es decemberi fordulat ugyan a demokrácia eszméjének győzelmének tűnt, ám a román közmondás szerint az elmélet és a gyakorlat között elméletileg semmi különbség, gyakorlatilag viszont…
A másfél milliós magyar közösség politikai követelései miatt a szocializmusban valamelyest politikai korrektségre kényszerített újságírók, lapok, tévé- és rádióadók nacionalista retorikára váltottak. A diktatúra utolsó éveiben felmagasztalt egységes nemzetállamról kiderült, hogy tizenhárom nemzeti kisebbség lakja, nem lehet tehát nemzeti, és akkor elveszítheti a szintén Alkotmányban rögzített egységét is. Ki veszélyeztethetné az egységet, ha nem a másság?
Ráadásul a demokráciába való fájdalmas átmenet, a piacgazdaságra való válsággeneráló áttérés körülményei között – a változástól való természetes félelemből, illetve a terhes változások miatti bűnbakkeresésből fakadóan – felszínre tört a nacionalizmus, az idegen- és a fajgyűlölet. Az újságírók – a csalódott, zavarodott és megriadt többség szószólóiként és hír- illetve eszmeszolgáltatóiként – a placebo hatású, régebben is jól bevált politikai mítoszokat propagálták.
Négy – a két világháború között kelt és a kommunizmusban is éltetett –tévhitet propagált a román sajtó a kisebbségekről.
Az összeesküvés-mítosz a veszélyeztetett ország és a mindenütt, még a nemzetben is jelenlévő, a „nemzet testének” elpusztítására szövetkező ellenség mítosza. Az „ellenség” be is azonosítható: a másság. A hospes hostis modelljét a kilencvenes években a többségi sajtó gyakran alkalmazta a magyar és a zsidó kisebbségre.
A Megmentő-mítosz a demagógok és a hamis próféták eszköze, akik a legagresszívebben fejezik ki a kollektív reményeket és félelmeket. A România Mare párt folyóiratában karizmatikus vonásokat kölcsönzött önmagának Corneliu Vadim Tudor, a korszak legvehemensebb magyargyűlölője és antiszemitája.
Az Aranykor-mítosz általában a két világháború közötti évekre vonatkozik, az időszakot a romániai demokrácia csúcsaként emlegetik, megfeledkezve a Vasgárda tevékenységéről; a kisebbségeknek csak annyi jogot kellene biztosítani, mint amennyi az Antonescu diktatúrában volt – hangoztatták a lapok. Az Aranykort viszont sokan éppen a Ceauşescu-diktatúrában vélték felfedezni.
Az Egység mítosza szerint Romániának „egységes, nemzeti államnak” kell maradnia.
Az 1989 utáni román sajtó tökéletes hordozójává vált a kizárólagos mitológiáknak, amelyek iszonyodnak a különbözőségtől, és félnek a másságtól. A kilencvenes évek Romániájában a média volt az, amely befolyásolta, illetve meghamisította a politikát és a közéletet. A sajtó igen nagyhatalmú és egyszerű eszköz volt ez, melyet a szerzők arra használtak, hogy kiélezzék az olvasó elvárásait, és kifejezhessék, terjeszthessék saját előítéleteiket.
A kétezres évek elejére – a NATO- és EU-csatlakozás idejére és érdekében – csökkent a román sajtó magyar kisebbség iránti érdeklődése. A magyarellenes sajtótámadásokat mérsékelte az is, hogy az Romániai Magyar Demokrata Szövetség a különböző kormányok tagja lett.
Sokáig úgy tűnt, mintha a román sajtó a „roma évtizedeibe” lépett volna. A romákról alkotott képet a többségi sajtóban az általános bizalmatlanság és burkolt vagy nyílt gyűlölet alakította. Ez a kép hozzájárult az általánosítások és sztereotípiák fennmaradásához.
Ezeket az eszközöket használja fel ma a sugárzott hírmédia és az (ős)közösségi média a magyar közösség lejáratására. Sekélyes újságcikkek tömege jelenik meg, amelyek minimalizálják vagy elferdítik a magyar kisebbség kulturális hagyományait. Kétpólusúvá redukálják a valóságot (törvényes vagy törvénytelen, jó vagy rossz). Hiányos és ellenőrizetlen információkat közöl, amelyek forrása nem hiteles. A magyarokról negatív képet fest. A magyar kisebbségről szóló híradásokban hamis felvetéseket tematizál, azokat felnagyítja, főként ha méreteikkel veszélyérzetet kelthet a többségi médiafogyasztóban, a valós esetleg közös gondokat minimalizálja, elhallgatja.
A szimbolikus terekért tovább folyik a háború a kisebbség és többség közt, utóbbi nem mond le, csupán tagadja, hogy erről a szimbolikus térről teljesen ki akarja szorítani a kisebbséget.
Erre alkalmas eszköz a sajtó.
Ha ugyan sajtónak lehet nevezni.
U.i. És néha mi, magyar sajtósok sem vagyunk sokkal jobbak a Deákné vásznánál...
maszol.ro

Amikor a sajtó szítja a gyűlöletet – Vox Populi Sepsiszentgyörgyön
Sokszor, sokan elmondták, így már-már közhelynek számít, hogy az etnikumközi feszültségeket, az idegengyűlöletet voltaképpen szavazatokat vadászó politikusok gerjesztik. De vajon milyen szerepet játszik ebben az üzeneteiket a nyilvánosság felé közvetítő sajtó? Miként viszonyul a román média a mássághoz, a magyarokhoz, hogyan befolyásolja ez a két nemzetiség együttélését?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az értelmes magyar–román párbeszédet szorgalmazó és annak helyet adó Vox Populi második rendezvényén kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében. A körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében zajló vitán Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és a marosvásárhelyi Marius Cosmeanu, a România liberă napilap munkatársa osztotta meg gondolatait, a fordítást a házigazda Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár biztosította.
Kik vagyunk mi és kik ők?
Bevezetés gyanánt Kozma Csaba egyetemi tanár doktori disszertációja egyik fejezetéből közölt néhány érdekes adatot. Azt vizsgálta, a romániai magyar sajtóban megjelent írások alapján milyen a közösség énképe, és milyen a másokról alkotott kép, az ellenségkép, illetve miként változtak ezek az idők során. Kutatásában az Előre és a Romániai Magyar Szó, illetve a Megyei Tükör és a Háromszék lapszámait tanulmányozta 1988-tól 2004-ig, választási ciklusok szerint. A közösség magáról, illetve másokról alkotott képét a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a címekben előforduló szavakra fókuszálva.
A rendszerváltás előtt a mi fogalmához értelemszerűen a szocialisták, kommunisták, a kommunista párt, a munka társult, egyáltalán nem meglepő módon Nicolae Ceauşescu neve igen gyakran előfordult, lapszámonként legalább két címben. Az ellenségképhez olyan fogalmak társultak, mint a kapitalizmus, nyugat, tőke stb. Az 1989-es változást követően, 1990-ben a mi-tudathoz a magyarság, a demokrácia, a szabadság, a forradalom fogalma kapcsolódik, illetve a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ, továbbá Tőkés László neve. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események nyomán az ellenségképhez a magyarellenes, nacionalista, Vatra, Securitate, bányászjárás fogalmak kapcsolódnak.
1990 és 1992 között elkezd felfelé ívelni az RMDSZ címbéli előfordulása, mint a közösség énképének egyre meghatározóbb része, az ellenségképet továbbra is a Vatra, Gheorghe Funar, a román nacionalizmus uralja. 1992 és 1996 között tart a korábbi folyamat: az RMDSZ folytatja „előretörését”, Markó Béla, Tőkés László neve fordul elő gyakran. A negatív jelentésekhez egyre inkább társul a román, a nacionalizmus, a Nagy-Románia Párt, feltűnik a prefektus, illetve az olyan szociális gondok, mint a sztrájk stb. 1996 és 2000 között a korábbi irányvonalak erősödnek, fordulat a 2000-es és 2004-es választási ciklusban következik be: az énképhez elkezd társulni a Magyar Polgári Szövetség, illetve az ellenségképnél most először feltűnik az RMDSZ is.
Radikalizálódik a román média
Ambrus Attila szerint ismét rossz irányba tartanak a dolgok, nehéz időszakát éli a román média, korábban mérvadónak, befolyásosnak tartott lapok tűntek el az elmúlt években, a komoly sajtó visszaszorulóban, helyüket a virtuális térben kialakuló média és az úgynevezett hírtelevíziók veszik át, pszeudo-újságírók, agitátorok, adott esetben fedett ügynökök dolgoznak és avatkoznak be. A román média radikalizálódása egyik oka az utóbbi időben felerősödött magyarellenes megnyilvánulásoknak – szögezte le az előadó. Meglátása szerint az 1989-es változást követően számos újságíró, aki addig kénytelen volt betartani a rendszer által előírt szabályokat, nacionalista retorikát kezdett használni.
A román média politikai szólamokat propagált, és négy tévhitet, hamis mítoszt terjesztett, amelyeknek a magyarok is célpontjaivá váltak. Az összeesküvés-mítosz lényege, hogy valakik minduntalan ellenünk konspirálnak, az ellenség pedig csak az lehet, aki más. A megmentő mítoszához tartoznak a hamis próféták, akik e félelmeket eloszlatják, hamis reményt táplálnak – tipikus példaként említette a România Mare lapot, illetve a Nagy-Románia Párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Az aranykor mítosza a román sajtóban a két világháború közötti időszakot jelenti, azt állítják be a román demokrácia fénykorának, megfeledkezvén arról, hogy ugyanabban az időszakban alakult meg például a Vasgárda. Az egység mítosza azt jelenti, hogy a román államnak minden időkben és minden körülmények között egységesnek kell maradnia.
Ambrus Attila szerint az RMDSZ kormányra kerülése után úgy tűnt, változott valamelyest a román média viszonyulása a magyarsághoz, ez azonban visszafordulni látszik. Közben a romák kerültek a középpontba: a román médiában a romaellenesség terjedt el, és most ugyanazokat az eszközöket a magyarok ellen vetik be. Sekélyes információk jelennek meg a másik közösség kulturális értékeiről, hagyományairól, kétpólusúvá redukálják a világot, jó és rossz oldalra, a magyarok ez utóbbira kerülnek, hiányos, ellenőrizetlen információkat terjesztenek – mindez megfigyelhető például a román média torzszülötteinél, a hírtelevízióknál, ahol híreket nem közölnek, csak félretájékoztatnak. A többséggel tart a román sajtó
Azért időszerű az emberekben kialakult sajtóképről is szólni, mert lám, a politikusokhoz hasonlóan újabban médiamogulok, médiatulajdonosok ellen is ügyészségi eljárás folyik, némelyikük rács mögé került – hívta fel a figyelmet Marius Cosmeanu, megjegyezve: Romániában valamiképpen összekapcsolódik ez a két világ, a politikai elit és a média. Ráadásul mindkettő magatartásában kontinuitás tapasztalható 1918-tól mostanáig a mássághoz való viszonyulását illetően.
A román állam például az Erdéllyel való egyesülés után számos nemzeti kisebbséget „kapott”, az ország lakosságának harmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozott – róluk gondoskodni nemcsak erkölcsi kötelessége lett volna, de ki is aknázhatta volna az etnikai sokszínűségben rejlő értéket. Az állam azonban az európai szinten is egyedi helyzetet nem tudta maga javára fordítani, az asszimiláció útját választotta, és ma a lakosság alig tizede valamely nemzeti kisebbség tagja, miközben több közösség eltűnt vagy az eltűnés szélére került: például a szász, a zsidó közösség, a törökök stb.
A homogenizálási törekvések kapcsán példaként említette a Román Kommunista Párt dokumentumát, amely Marosvásárhely elrománosításának tervéről szólt. Erről a román sajtó sem nagyon beszél, miként nem ismert számos nagy román történelmi és kulturális személyiség magyarokhoz való kötődése sem: hogy Lucian Blaga, Ioan Slavici kiválóan beszélt magyarul, hogy Avram Iancunak magyar szeretői voltak stb. A România liberă munkatársa – aki korábban a Cotidianul napilapnak is dolgozott – úgy látja, a román sajtó provinciális – hajlamos tudomást sem venni a világban zajló fontos eseményekről, nem foglalkozik a régió, Közép-Kelet-Európa ügyeivel –, szórakoztat, cirkuszt kreál. Ő azért nem megy el a hírtelevíziók stúiójába, mert amikor például magyar ügyről van szó, meghívják Gheorghe Funart vagy Vadim Tudort is.
A média másik problémája, hogy mindig a többséggel tart, mindig elutasítja a másságot. Ez nem csupán etnikai kérdésekben nyilvánul meg, de az élet minden területén, vallási ügyekben – a neoprotestáns, adventista románokról például tudomást sem vesznek – is. Némi derűlátásra ad okot, hogy a társadalom bölcsebb, mint a média és a politikum – erről tanúskodik az államfőválasztás, és az internetes világban is olyan projektek születnek, amelyek reményt keltőek lehetnek, vélekedett Cosmeanu.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Itt a Hellvig, hol a Hellvig?
Oly nagy a porverés az Elena Udrea újabb és újabb letartóztatásai, hazabocsátásai körül, hogy a hazai média csak a hírcsokrokban foglalkozik Eduard Hellvig, kiszemelt SRI-igazgató kinevezésével. Illetve azzal, hogy a kinevezése, beiktatása elhúzódik, késik. Itt valami nincs egészen rendjén, mert a parlament szocdem többsége kénytelen-kelletlen lenyelte, hogy Romániának német nemzetiségű és liberális elnöke legyen, de úgy látszik, attól már irtózik, hogy ez az elnök a legfontosabb titkosszolgálat élére egy újabb nem igazán román etnikumút nevezzen ki. Hellvigről nem sokat tud az ország lakossága azon kívül, hogy zilahi származású, liberális párti alelnök, többször parlamenti képviselő, miniszter, mindenféle biztonságpolitikai tudományok nagy tudora, aki igazi européer képzésben részesült. Na, ennyi nagy erény igencsak elégséges kellene legyen ahhoz, ami indokolttá tehetné fő-fő hírszerzővé való kinevezését, még akkor is, ha nacionáléja kissé bonyodalmas. De ettől még a szocdemeknek sem kellene igazán tartania, hiszen nálunk felé ezer példája volt és van annak, hogy a kívülről jövő „megtérők”, pontosabban „átkeresztelkedtek” még a római pápánál is katolikusabbak tudnak lenni. Ott van mindjárt Petre Roman egykori miniszterelnök esete, kinek ereiben egyetlen milligramm román vér sem folyik, de a románságban ugyanvalóst kitett magáért. Ez nem is lenne tehát baj, hiszen Illyés Gyula is megmondta – a magyarság vonatkozásában –, hogy a nemzeti hovatartozás sokkal inkább vállalás kérdése, semmint a származásé. Bár az alakoskodókra azért érdemes odafigyelni.
Tehát nem is igazán ezzel lenne baj, az SZDP nem ezért húzódozik Hellvig kinevezésétől, hanem azért, mert a kiszemelt férfiú Klaus Johannis embere, s általa a liberális befolyás mérhetetlenül megnőhetne Románia belpolitikai életében. Mert az igazság az – bármi mást is mondhat az alkotmány –, hogy az elnök után Románia legnagyobb politikai potentátja, legbefolyásosabb embere a hírszerző szolgálat vezetője, aki sorsokat, esetleg politikai mozgásokat is a kezében tarthat, lévén ő a minden titkok fő-fő ismerője, s ilyen minőségben az elnök legfőbb tanácsadója. Ha nem válik „önjáróvá” netán tán. De azzá válhat, s ezért szeretnék sokan, hogy a SRI igazgatója legyen politikailag semleges és elkötelezett. De csak akkor akarják ezt, ha éppen az ellentáborból szemelnek ki valakit a magas funkció betöltésére.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)