Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. június 17.
Kincses: Tőkés nem azért kapta az érdemrendet, hogy befogja a száját
Bukarestben elkezdődött az a közigazgatási per, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított a román állami kitüntetésének visszavonásáról hozott becsületbírósági határozat ellen.
Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés tavaly Tusnádfürdőn felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Erdei Edit Zsuzsannának Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd elmondta: a becsületbíróság határozata azért volt törvénytelen, mert a vonatkozó jogszabály szerint olyan személytől vonható meg a kitüntetés, aki tettei révén válik erre méltatlanná, a nyilatkozatok pedig nem sorolhatók a tettek közé. Ráadásul a védelemhez való jogától is megfosztották Tőkés Lászlót – tette hozzá Kincses. Az ügyvéd a kettős mércéről is beszélt, mert 11 olyan kitüntetett van, akit jogerősen elítéltek, sőt, például Adrian Nastase volt miniszterelnök börtönbüntetését tölti, és ezektől az emberektől nem vonták vissza a kitüntetést.
Tőkés László a temesvári forradalmat védelmezi, őt azért tüntették ki, mert a kommunista diktatúra megdöntésében perdöntő szerepet játszott, és nem azért, hogy fogja be a száját – hangsúlyozta Kincses Előd ügyvéd.
Lehőcz Lászlónak Tőkés László azt mondta, hogy Romániában még nem múlt el a posztkommunista időszak, és magyar szempontból is hajmeresztő dolgok történnek, ő már mindent eltud képzelni, ami a román forradalom további ellopását és megcsúfolását illeti.
Ez a becsületbíróság egy paródia, mert azt csinálnak, amit akarnak, ez egy pártbíróság, itt arról van szó, hogy taktikázik a hatalmi párt, taktikázik Basescu elnök, húzzák, halasszák, nem tudni mi lesz az ügy kimenetele, de számomra a becsület drága, mások csorbíthatják a becsületem, de én nem mondok le róla – szögezte le Tőkés László.
Kossuth Rádió. Erdély.ma
Bukarestben elkezdődött az a közigazgatási per, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított a román állami kitüntetésének visszavonásáról hozott becsületbírósági határozat ellen.
Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés tavaly Tusnádfürdőn felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Erdei Edit Zsuzsannának Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd elmondta: a becsületbíróság határozata azért volt törvénytelen, mert a vonatkozó jogszabály szerint olyan személytől vonható meg a kitüntetés, aki tettei révén válik erre méltatlanná, a nyilatkozatok pedig nem sorolhatók a tettek közé. Ráadásul a védelemhez való jogától is megfosztották Tőkés Lászlót – tette hozzá Kincses. Az ügyvéd a kettős mércéről is beszélt, mert 11 olyan kitüntetett van, akit jogerősen elítéltek, sőt, például Adrian Nastase volt miniszterelnök börtönbüntetését tölti, és ezektől az emberektől nem vonták vissza a kitüntetést.
Tőkés László a temesvári forradalmat védelmezi, őt azért tüntették ki, mert a kommunista diktatúra megdöntésében perdöntő szerepet játszott, és nem azért, hogy fogja be a száját – hangsúlyozta Kincses Előd ügyvéd.
Lehőcz Lászlónak Tőkés László azt mondta, hogy Romániában még nem múlt el a posztkommunista időszak, és magyar szempontból is hajmeresztő dolgok történnek, ő már mindent eltud képzelni, ami a román forradalom további ellopását és megcsúfolását illeti.
Ez a becsületbíróság egy paródia, mert azt csinálnak, amit akarnak, ez egy pártbíróság, itt arról van szó, hogy taktikázik a hatalmi párt, taktikázik Basescu elnök, húzzák, halasszák, nem tudni mi lesz az ügy kimenetele, de számomra a becsület drága, mások csorbíthatják a becsületem, de én nem mondok le róla – szögezte le Tőkés László.
Kossuth Rádió. Erdély.ma
2014. június 18.
Egymásnak esett két sepsiszentgyörgyi román tanácsos a magyar nyelv miatt
Durván egymásnak esett két sepsiszentgyörgyi román tanácstag a magyar nyelv használata miatt. A Szociáldemokrata Párti (PSD) Rodica Pârvan börtönbe kívánta, nemzetárulónak titulálta és Isten csapását kérte Nemzeti Liberális Párti (PNL) kollégájára Mădălin Guruianura, aki azt nyilatkozta: természetesnek tartja, hogy a magyar tanácstagok anyanyelvükön beszéljenek a bizottságokban. A magyar tanácstagok elképedve hallgatták a szociáldemokrata párti képviselő kirohanását.
Az eset előzménye, hogy múlt hónaptól az RMDSZ frakció javaslatára az önkormányzat bizottsági ülései is magyar nyelven zajlanak, és az elhangzottakat tolmács fordítja románra. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésein már a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény elfogadása óta, tehát 13 éve anyanyelven zajlanak a tanácsülések, most a nyelvhasználatot kibővítették azzal, hogy a bizottsági üléseken is minden tanácstag anyanyelvén szólalhat meg.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácstagja Rodica Pârvan viszont sérelmezi ezt, és a szerdai tanácsülésen kifejtette: a magyar nyelv használatával a román közösség képviselőit meg akarják félemlíteni és szerinte a magyar tanácstagok visszaélnek a helyi közigazgatási törvény előírásaival, pénzt és időt veszítenek, mert tolmácsra bízzák a fordítást.
Antal Árpád polgármester válaszában elfogadhatatlanak nevezte, hogy a szociáldemokrata párti képviselő megfélemlítésként értelmezze azt, ha magyar beszédet hall, és rámutatott: az Európai Unióban egyformán hivatalos a magyar és a román nyelv. Az elöljáró azt is elutasította, hogy visszaélés lenne egy 13 éve hatályban lévő törvény használata, valójában ezt az intézkedést 2001-ben kellett volna meghozni, mondta a polgármester, aki szerint egyik idős helyi tanácsos hívta fel nemrégiben a figyelmet erre a hiányosságra.
Antal Árpád emlékeztette a szociáldemokrata tanácstagot, hogy a Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Kartáját, amely a belső törvénykezés részévé vált. Az szerint pedig minden nyelvi jogot biztosító költség, így a kétnyelvű utcatáblák, a kétnyelvű intézmény-feliratok, de akár a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tolmácsának költsége is az államot kellene terhelje. „A multikulturalitás költséges és időigényes, de európai és fontos élni ezzel a joggal”, mondta Antal Árpád.
Ezt követően Mădălin Guruianu a Nemzeti Liberális Párt tanácstagja szólalt fel és kifejtette, hogy nem zavarja őt, hogy magyar kollégái anyanyelvükön beszélnek, és természetesnek tartja, hogy élnek a nyelvi jogaikkal. Mădălin Guruianu szerint Rodica Pârvan problémafelvetése manipuláló, hiszen a 215/2001-es közigazgatási törvényt a PSD-s Adrian Năstase kormány fogadta el, ezért ellentmondásos, hogy 13 év elteltével egy szociáldemokrata tanácsos panaszkodjon emiatt.
Ekkor Rodica Pârvan kifejtette: előbb utóbb mindenki megkapja Isteni büntetését, így járt Adrian Năstase is, aki jelenleg börtönben tartózkodik, és figyelmeztette liberális párti kollégáját, hogy ő is oda juthat.
A vita folytatásában Mădăin Guruianu azt kérdezte Rodica Pârvantól, hogy szerinte azért került Năstase börtönbe, mert kormánya elfogadta a kisebbségeknek nyelvi jogokat biztosító törvényt? Válaszul Rodica Pârvan nemzetárulónak titulálta liberális párti kollégáját és azt nyilatkozta: azt várja mikor éri őt el az Isteni igazságszolgáltatás.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro. Erdély.ma
Durván egymásnak esett két sepsiszentgyörgyi román tanácstag a magyar nyelv használata miatt. A Szociáldemokrata Párti (PSD) Rodica Pârvan börtönbe kívánta, nemzetárulónak titulálta és Isten csapását kérte Nemzeti Liberális Párti (PNL) kollégájára Mădălin Guruianura, aki azt nyilatkozta: természetesnek tartja, hogy a magyar tanácstagok anyanyelvükön beszéljenek a bizottságokban. A magyar tanácstagok elképedve hallgatták a szociáldemokrata párti képviselő kirohanását.
Az eset előzménye, hogy múlt hónaptól az RMDSZ frakció javaslatára az önkormányzat bizottsági ülései is magyar nyelven zajlanak, és az elhangzottakat tolmács fordítja románra. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésein már a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény elfogadása óta, tehát 13 éve anyanyelven zajlanak a tanácsülések, most a nyelvhasználatot kibővítették azzal, hogy a bizottsági üléseken is minden tanácstag anyanyelvén szólalhat meg.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácstagja Rodica Pârvan viszont sérelmezi ezt, és a szerdai tanácsülésen kifejtette: a magyar nyelv használatával a román közösség képviselőit meg akarják félemlíteni és szerinte a magyar tanácstagok visszaélnek a helyi közigazgatási törvény előírásaival, pénzt és időt veszítenek, mert tolmácsra bízzák a fordítást.
Antal Árpád polgármester válaszában elfogadhatatlanak nevezte, hogy a szociáldemokrata párti képviselő megfélemlítésként értelmezze azt, ha magyar beszédet hall, és rámutatott: az Európai Unióban egyformán hivatalos a magyar és a román nyelv. Az elöljáró azt is elutasította, hogy visszaélés lenne egy 13 éve hatályban lévő törvény használata, valójában ezt az intézkedést 2001-ben kellett volna meghozni, mondta a polgármester, aki szerint egyik idős helyi tanácsos hívta fel nemrégiben a figyelmet erre a hiányosságra.
Antal Árpád emlékeztette a szociáldemokrata tanácstagot, hogy a Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Kartáját, amely a belső törvénykezés részévé vált. Az szerint pedig minden nyelvi jogot biztosító költség, így a kétnyelvű utcatáblák, a kétnyelvű intézmény-feliratok, de akár a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tolmácsának költsége is az államot kellene terhelje. „A multikulturalitás költséges és időigényes, de európai és fontos élni ezzel a joggal”, mondta Antal Árpád.
Ezt követően Mădălin Guruianu a Nemzeti Liberális Párt tanácstagja szólalt fel és kifejtette, hogy nem zavarja őt, hogy magyar kollégái anyanyelvükön beszélnek, és természetesnek tartja, hogy élnek a nyelvi jogaikkal. Mădălin Guruianu szerint Rodica Pârvan problémafelvetése manipuláló, hiszen a 215/2001-es közigazgatási törvényt a PSD-s Adrian Năstase kormány fogadta el, ezért ellentmondásos, hogy 13 év elteltével egy szociáldemokrata tanácsos panaszkodjon emiatt.
Ekkor Rodica Pârvan kifejtette: előbb utóbb mindenki megkapja Isteni büntetését, így járt Adrian Năstase is, aki jelenleg börtönben tartózkodik, és figyelmeztette liberális párti kollégáját, hogy ő is oda juthat.
A vita folytatásában Mădăin Guruianu azt kérdezte Rodica Pârvantól, hogy szerinte azért került Năstase börtönbe, mert kormánya elfogadta a kisebbségeknek nyelvi jogokat biztosító törvényt? Válaszul Rodica Pârvan nemzetárulónak titulálta liberális párti kollégáját és azt nyilatkozta: azt várja mikor éri őt el az Isteni igazságszolgáltatás.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro. Erdély.ma
2014. július 14.
A polip
A korrupció polipja – ez az imaginárius szörnyeteg – behálózza Abszurdisztánt. Csak a péntek reggeli hírekből: letartóztatták a korrupcióellenes ügyészség iaşi-i ügyészét csúszópénz elfogadása miatt, előzetesbe került a sloboziai vérközpont igazgatónője, mivel a vérátömlesztéshez elengedhetetlenül szükséges vér is alkuk céltáblájává vált, aki nem fizetett 50 vagy 100 lejt, nem kapott vért, betegek haltak meg a műtőasztalon.
Letartóztatták az egyik teleormani árvaház vezetőjét, azzal vádolják, hogy csúszópénzt kértek az örökbefogadásokért, egy boldog család 1000 euróért juthatott gyermekhez, az ügyek nyolc esztendeje folynak… Hetek óta folyik a kenőpénz elfogadásával vádolt Mircea Băsescu ügye is, előtérbe kerültek ismét a korrupcióval vádolt tévémogul zűrös ügyletei, s Voiculescu ellen szaporodnak a vádak! De mindez eltörpül a legújabb botrány mellett: a Korrupcióellenes Ügyészség három minisztérium 2001 és 2013 között kötött, több mint gyanús szerződéseit vizsgálja. A korrupció polipja tehát elérte a hatalom legfelső köreit is, az elnök családját, a leggazdagabb üzletembereket és a kormányt. De lássuk, miről van szó ez utóbbi esetben. Négy szerződésről, melyekkel körülbelül egymilliárd lejjel károsították meg az államot. A történet 2001-ben, a Năstase-kormány idején kezdődik, de átnyúlik a Boc- és a Ponta-kabinet idejére is. A mába! Az oktatási minisztérium az iskolák informatikai berendezéseinek korszerűsítésére kötött még 2001-ben egy szerződést. Nyilván, csúszópénzekért juthattak a cégek az üzlethez, később az ügy az informatikai minisztérium hatáskörébe került, s folytatódott Daniel Funeriu és Valeriu Vreme oktatásügyi, illetve kommunikációért felelős miniszter idején is, érintve a kabinet főtitkárságát is. Még megdöbbentőbb a belügyminisztérium umbuldája. Ioan Rus minisztersége idején, 2001-ben a határok biztonságosabbá tételének érdekében kezdett tárgyalásokat a tárca különféle cégekkel, 40, illetve 60 ezer euróért kaphatták meg a szerződéseket az érintett vállalkozások, de tejeltek 5–10 százalékot a megkötött szerződések után is a megítélt összegből. Ez az ügy is átnyúlik a mába. 650 millió euróról van szó, az összeg jelentékeny része köztisztviselők zsebébe vándorolt. A Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai kezdeményezik tizenegy volt és jelenlegi miniszter őrizetbe vételét. Ha tagjai a parlamentnek, kiadatásukról a képviselőház és a szenátus dönthet, ha nem tagjai, akkor Traian Băsescu államfő. Az 1989 utáni huszonöt év legnagyobb korrupciós ügyéről van szó. Mindez cáfolja szegény Radu Vasile – a costeşti-i csata hőse – megállapítását, aki még 1999-ben, a bányászvillongások idején jelentette ki: Romániában már mindent elloptak, nincs, mit ellopni. Kiderült: van, és az is, hogy a száz sebből vérző polip levághatatlan karjai elérték a hatalom legfelső köreit is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A korrupció polipja – ez az imaginárius szörnyeteg – behálózza Abszurdisztánt. Csak a péntek reggeli hírekből: letartóztatták a korrupcióellenes ügyészség iaşi-i ügyészét csúszópénz elfogadása miatt, előzetesbe került a sloboziai vérközpont igazgatónője, mivel a vérátömlesztéshez elengedhetetlenül szükséges vér is alkuk céltáblájává vált, aki nem fizetett 50 vagy 100 lejt, nem kapott vért, betegek haltak meg a műtőasztalon.
Letartóztatták az egyik teleormani árvaház vezetőjét, azzal vádolják, hogy csúszópénzt kértek az örökbefogadásokért, egy boldog család 1000 euróért juthatott gyermekhez, az ügyek nyolc esztendeje folynak… Hetek óta folyik a kenőpénz elfogadásával vádolt Mircea Băsescu ügye is, előtérbe kerültek ismét a korrupcióval vádolt tévémogul zűrös ügyletei, s Voiculescu ellen szaporodnak a vádak! De mindez eltörpül a legújabb botrány mellett: a Korrupcióellenes Ügyészség három minisztérium 2001 és 2013 között kötött, több mint gyanús szerződéseit vizsgálja. A korrupció polipja tehát elérte a hatalom legfelső köreit is, az elnök családját, a leggazdagabb üzletembereket és a kormányt. De lássuk, miről van szó ez utóbbi esetben. Négy szerződésről, melyekkel körülbelül egymilliárd lejjel károsították meg az államot. A történet 2001-ben, a Năstase-kormány idején kezdődik, de átnyúlik a Boc- és a Ponta-kabinet idejére is. A mába! Az oktatási minisztérium az iskolák informatikai berendezéseinek korszerűsítésére kötött még 2001-ben egy szerződést. Nyilván, csúszópénzekért juthattak a cégek az üzlethez, később az ügy az informatikai minisztérium hatáskörébe került, s folytatódott Daniel Funeriu és Valeriu Vreme oktatásügyi, illetve kommunikációért felelős miniszter idején is, érintve a kabinet főtitkárságát is. Még megdöbbentőbb a belügyminisztérium umbuldája. Ioan Rus minisztersége idején, 2001-ben a határok biztonságosabbá tételének érdekében kezdett tárgyalásokat a tárca különféle cégekkel, 40, illetve 60 ezer euróért kaphatták meg a szerződéseket az érintett vállalkozások, de tejeltek 5–10 százalékot a megkötött szerződések után is a megítélt összegből. Ez az ügy is átnyúlik a mába. 650 millió euróról van szó, az összeg jelentékeny része köztisztviselők zsebébe vándorolt. A Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai kezdeményezik tizenegy volt és jelenlegi miniszter őrizetbe vételét. Ha tagjai a parlamentnek, kiadatásukról a képviselőház és a szenátus dönthet, ha nem tagjai, akkor Traian Băsescu államfő. Az 1989 utáni huszonöt év legnagyobb korrupciós ügyéről van szó. Mindez cáfolja szegény Radu Vasile – a costeşti-i csata hőse – megállapítását, aki még 1999-ben, a bányászvillongások idején jelentette ki: Romániában már mindent elloptak, nincs, mit ellopni. Kiderült: van, és az is, hogy a száz sebből vérző polip levághatatlan karjai elérték a hatalom legfelső köreit is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 18.
Lehetetlen küldetés?
Politikai, stratégiai szempontból aligha megkérdőjelezhető az RMDSZ döntésének helyessége, miszerint önálló jelöltet állít az ősszel esedékes államfőválasztáson. Vétek volna kihagyni ezt a lehetőséget a szervezet programjának megfogalmazására, kár lenne elszalasztani az alkalmat a magyar közösség igényeinek kinyilvánítására, ráadásul, kis szerencsével, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik a magyar szavazatok.
Persze, ez utóbbi korántsem oly egyszerű, a legutóbbi két elnökválasztáson ugyanis bebizonyosodott: a magyarság nem feltétlenül arra voksol, akit az RMDSZ támogat. 2004-ben például Adrian Năstase mellett állt ki a szövetség vezetése, a magyarok többsége azonban Traian Băsescut választotta, öt évvel később pedig ugyancsak a szocialisták képviselőjét, Mircea Geoanăt támogatta az RMDSZ – de buzdítása ezúttal sem volt túl hatékony, a székelyföldi megyékben alig mentek el szavazni az emberek, ráadásul a jelenlegi államfő ekkor is győzelmet aratott. Az sem számít meglepetésnek, hogy tegnapi ülésén a Szövetségi Állandó Tanács Kelemen Hunort javasolta az RMDSZ államfőjelöltjének: a szövetségi elnöknek vállalnia kell, hogy csatába indul akkor is, ha jól tudja, győzelemre nem számíthat. A szereplés sikerességét ez esetben az mutatja majd, milyen mértékben sikerül a kampány során a magyarság számára fontos ügyeket egyértelműen megfogalmazni, illetve hány magyar szavazót tudnak mozgósítani, e szám alapján lehet ugyanis tárgyalni a második körbe bejutó jelöltek esetleges támogatásáról. És Kelemen Hunor, bizony, eléggé rossz esélyekkel indul. Hitelessége sérült az előző, EP-választási kampány során az autonómiastatútum halogatása miatt, tekintélye csorbult az RMDSZ kormányon maradásával, és a kampány vonatkozásában sem túlságosan kedvező, hogy hatalmon maradt a szövetség, így visszafogottabb hangvételre kényszerül, elvégre koalíciós partnereit mégsem támadhatja oly hevesen. Nincs tehát könnyű helyzetben a szövetség jelöltje, s ha figyelembe vesszük, hogy évről évre egyre kevesebb magyart sikerül meggyőzni az urnákhoz járulás fontosságáról, ha számolunk a politika világa iránti mind nagyobb közönnyel – s még azt sem tudjuk, a többi magyar párt mire készül! –, már-már lehetetlen küldetésnek tűnik az, amire Kelemen Hunor vállalkozott.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Politikai, stratégiai szempontból aligha megkérdőjelezhető az RMDSZ döntésének helyessége, miszerint önálló jelöltet állít az ősszel esedékes államfőválasztáson. Vétek volna kihagyni ezt a lehetőséget a szervezet programjának megfogalmazására, kár lenne elszalasztani az alkalmat a magyar közösség igényeinek kinyilvánítására, ráadásul, kis szerencsével, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik a magyar szavazatok.
Persze, ez utóbbi korántsem oly egyszerű, a legutóbbi két elnökválasztáson ugyanis bebizonyosodott: a magyarság nem feltétlenül arra voksol, akit az RMDSZ támogat. 2004-ben például Adrian Năstase mellett állt ki a szövetség vezetése, a magyarok többsége azonban Traian Băsescut választotta, öt évvel később pedig ugyancsak a szocialisták képviselőjét, Mircea Geoanăt támogatta az RMDSZ – de buzdítása ezúttal sem volt túl hatékony, a székelyföldi megyékben alig mentek el szavazni az emberek, ráadásul a jelenlegi államfő ekkor is győzelmet aratott. Az sem számít meglepetésnek, hogy tegnapi ülésén a Szövetségi Állandó Tanács Kelemen Hunort javasolta az RMDSZ államfőjelöltjének: a szövetségi elnöknek vállalnia kell, hogy csatába indul akkor is, ha jól tudja, győzelemre nem számíthat. A szereplés sikerességét ez esetben az mutatja majd, milyen mértékben sikerül a kampány során a magyarság számára fontos ügyeket egyértelműen megfogalmazni, illetve hány magyar szavazót tudnak mozgósítani, e szám alapján lehet ugyanis tárgyalni a második körbe bejutó jelöltek esetleges támogatásáról. És Kelemen Hunor, bizony, eléggé rossz esélyekkel indul. Hitelessége sérült az előző, EP-választási kampány során az autonómiastatútum halogatása miatt, tekintélye csorbult az RMDSZ kormányon maradásával, és a kampány vonatkozásában sem túlságosan kedvező, hogy hatalmon maradt a szövetség, így visszafogottabb hangvételre kényszerül, elvégre koalíciós partnereit mégsem támadhatja oly hevesen. Nincs tehát könnyű helyzetben a szövetség jelöltje, s ha figyelembe vesszük, hogy évről évre egyre kevesebb magyart sikerül meggyőzni az urnákhoz járulás fontosságáról, ha számolunk a politika világa iránti mind nagyobb közönnyel – s még azt sem tudjuk, a többi magyar párt mire készül! –, már-már lehetetlen küldetésnek tűnik az, amire Kelemen Hunor vállalkozott.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 2.
Eredmény van, csak rossz
Számon sem lehet tartani, hányadik szószegése az SZDP-nek, ami a Maros megyei prefektusi tisztséggel történt. Ígérgetett, halogatott, kitért, és alig három hónapi türelemjáték után elérte, hogy az RMDSZ maga kérte a patthelyzet feloldását. És még elégedett is, mert két széket kapott cserébe. Ez nem csoda, ha már azt is ünneplik Marosvásárhelyen, hogy a strada Paul Chinezu alatt Kinizsi Pál utca olvasható. A világ nem röhög rajtunk, mert csak mi érezzük a fordítás fonákságát.
Most már mindenki boldog, a politikusok elkönyvelhetik a sikert – a magyarok azt, hogy kiharcolták a magyar utcaneveket, a románok azt, hogy övék a kormánybiztos –, a jónép örülhet a cirkusznak, mert a kenyérből egyre kevesebb jut, a történészek és más szakemberek nincsenek döntéshelyzetben. Mert Romániában nem a tudás és a hozzáértés számít, csökönyösen ragaszkodnak a politikai alapú kinevezésekhez, a tisztség jutalom, megvonása büntetés, a hatékonyság nem szempont. Így fordulhat elő, hogy a vízügyi igazgató árvíz idején rendszeresen nyaralni megy – kármegelőzés úgy sincs, csak utólagos segély, amit a hős megmentő szerepében fellépő kormányfő osztogat –, és így kerül víz alá sok más reményünk is. Az SZDP szénája rosszul áll Maros megyében, ezért kellett neki a prefektusi tisztség – magyarázzák. S hát a magyarságé? A volt kommunista utódpárt népszerűsége Erdély-szerte mérsékelt volt és maradt, közben azonban az egykor első székely megye, a volt autonóm tartományi központ elrománosodott: 2000-től – már 14 éve! – nincs magyar polgármester Vásárhelyen, 2012-ben pedig a megyei tanácselnök megválasztásához is kevés volt a magyar szavazat. Az orvosin a három éve elfogadott törvény ellenére sem alakulhatott önálló magyar tagozat, a nagy nehezen engedélyezett II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium csak úgy költözhet be saját épületébe, ha az Unirea líceumtól elfér. A magyar közösségnek szervezett Vásárhelyi Forgatagot nem engedik be a városba, mert nem szól a románokhoz. Paul Chinezu szól? Majd az új prefektus... Aki a törvények betartatásáért felelős megbízottja a kormánynak. Illetve annak a pártnak, amely 2006-ban, még a jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase miniszterelnöksége idején kimondta a prefektusi tisztség politikamentesítését. Akkor el is végeztettek valami gyorstalpaló közigazgatási képzést az éppen tisztségben levőkkel, de a következő választásokig megfeledkeztek a saját törvényükről, és maradt a politikai alku. Nem örvendetes az RMDSZ újabb hátralépése, mégsem az a legnagyobb baj, hogy csak az alprefektus magyar. Hiszen a prefektus sem az egyetemnek, sem a városnak nem parancsol, a kisebbségek anyanyelv-használati jogaiért pedig nem fog perelni. A baj az, hogy a törvények betartása ezen a szinten opcionális.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Számon sem lehet tartani, hányadik szószegése az SZDP-nek, ami a Maros megyei prefektusi tisztséggel történt. Ígérgetett, halogatott, kitért, és alig három hónapi türelemjáték után elérte, hogy az RMDSZ maga kérte a patthelyzet feloldását. És még elégedett is, mert két széket kapott cserébe. Ez nem csoda, ha már azt is ünneplik Marosvásárhelyen, hogy a strada Paul Chinezu alatt Kinizsi Pál utca olvasható. A világ nem röhög rajtunk, mert csak mi érezzük a fordítás fonákságát.
Most már mindenki boldog, a politikusok elkönyvelhetik a sikert – a magyarok azt, hogy kiharcolták a magyar utcaneveket, a románok azt, hogy övék a kormánybiztos –, a jónép örülhet a cirkusznak, mert a kenyérből egyre kevesebb jut, a történészek és más szakemberek nincsenek döntéshelyzetben. Mert Romániában nem a tudás és a hozzáértés számít, csökönyösen ragaszkodnak a politikai alapú kinevezésekhez, a tisztség jutalom, megvonása büntetés, a hatékonyság nem szempont. Így fordulhat elő, hogy a vízügyi igazgató árvíz idején rendszeresen nyaralni megy – kármegelőzés úgy sincs, csak utólagos segély, amit a hős megmentő szerepében fellépő kormányfő osztogat –, és így kerül víz alá sok más reményünk is. Az SZDP szénája rosszul áll Maros megyében, ezért kellett neki a prefektusi tisztség – magyarázzák. S hát a magyarságé? A volt kommunista utódpárt népszerűsége Erdély-szerte mérsékelt volt és maradt, közben azonban az egykor első székely megye, a volt autonóm tartományi központ elrománosodott: 2000-től – már 14 éve! – nincs magyar polgármester Vásárhelyen, 2012-ben pedig a megyei tanácselnök megválasztásához is kevés volt a magyar szavazat. Az orvosin a három éve elfogadott törvény ellenére sem alakulhatott önálló magyar tagozat, a nagy nehezen engedélyezett II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium csak úgy költözhet be saját épületébe, ha az Unirea líceumtól elfér. A magyar közösségnek szervezett Vásárhelyi Forgatagot nem engedik be a városba, mert nem szól a románokhoz. Paul Chinezu szól? Majd az új prefektus... Aki a törvények betartatásáért felelős megbízottja a kormánynak. Illetve annak a pártnak, amely 2006-ban, még a jelenleg börtönben ülő Adrian Năstase miniszterelnöksége idején kimondta a prefektusi tisztség politikamentesítését. Akkor el is végeztettek valami gyorstalpaló közigazgatási képzést az éppen tisztségben levőkkel, de a következő választásokig megfeledkeztek a saját törvényükről, és maradt a politikai alku. Nem örvendetes az RMDSZ újabb hátralépése, mégsem az a legnagyobb baj, hogy csak az alprefektus magyar. Hiszen a prefektus sem az egyetemnek, sem a városnak nem parancsol, a kisebbségek anyanyelv-használati jogaiért pedig nem fog perelni. A baj az, hogy a törvények betartása ezen a szinten opcionális.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 25.
Năstase, a szabadság bajnoka
Rengeteg jogi hercehurca – bírói engedékenység, fogházi véleményezés és ügyészi kötekedés – közepette mégis szabadlábra került Adrian Năstase elítélt, az ország egyik legdörzsöltebb csalója. Ő aztán igazán iskolapéldája a fehérgalléros bűnözőnek, művelt, ravasz, gátlástalan, hatalom- és vagyonéhes. A hatalmat következetesen és semmitől, senkitől nem zavartatva mindvégig vagyonszerzésre használta fel. Még azzal sem vádolható, hogy nincs ízlése, mert neki csak kínai fajansz és porcelán kellett, mahagóni bútorok, álomszép luxuslakás, s olyan földbirtok, minek udvarháza legalább egy régi nagybojár rezidenciájával vetekedhetett. És nemesfém, ékszer, műkincs minden mennyiségben.
Năstase összes címei és rangjai közül a leginkább irritáló „civil” foglalkozása, miszerint jogászprofesszor lenne, hiszen viselt dolgai inkább arra predesztinálnák, hogy az úri tolvajok fejedelmének címét viselje. De ő jogászprofesszor, aki még a börtön csíkos egyenruhájában (kérdéses, hogy egyáltalán viselt-e ilyet) sem tagadhatta meg szakmai szenvedélyeit, s börtöncellájában (ez is kétséges!) is jogi traktátumokat írt, úriember módjára, kifogástalanul viselkedett, s ezzel kiérdemelte, hogy sokadik büntetését is harmadolják, s immáron feltételes szabadlábon, birtokaira vonuljon vissza. Azért a vidéki rezidenciájába, mert a bukaresti Zambaccian-kéjlak egyelőre még rossz emlékeket idéz fel benne, hiszen állandóan itt tartóztatták le, s itt mutatott be egy „drámai” öngyilkossági kísérletet.
Szóval, jogászprofesszorunk újra szabadlábon van, s újfent az érdeklődés központjába került, hát rögtön a szabadság bajnokának ragyogó páncélzatába öltözik, s keményen szorgalmazza, hogy fogadják el már végre azt a fránya amnesztiás és közkegyelmi törvényt, mert ha azt elfogadják, akkor ő újra a politika terrénumára léphet, s nem kell jogi traktátumok körmölésével tengetnie nagyobbra hivatott életét. „Szabadúszóként” máris teheti, hiszen Liviu Dragnea felajánlotta neki, hogy vegyen részt Victor Ponta elnöki kampányában. A másik jeles jogászdoktor mennybemeneteli marsolásában. Meg is teszi valószínűleg, de ha minden reményei szerint alakul, nem kell mindig ilyen statiszta szerepre kárhoztatnia magát, s lehet még e kies országban jelölt, sőt megválasztott is, bármilyen funkcióra. A jogászoknak különben itt mindent lehet, mert minden törvényt saját javukra fércelnek össze és szavaznak meg!
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Rengeteg jogi hercehurca – bírói engedékenység, fogházi véleményezés és ügyészi kötekedés – közepette mégis szabadlábra került Adrian Năstase elítélt, az ország egyik legdörzsöltebb csalója. Ő aztán igazán iskolapéldája a fehérgalléros bűnözőnek, művelt, ravasz, gátlástalan, hatalom- és vagyonéhes. A hatalmat következetesen és semmitől, senkitől nem zavartatva mindvégig vagyonszerzésre használta fel. Még azzal sem vádolható, hogy nincs ízlése, mert neki csak kínai fajansz és porcelán kellett, mahagóni bútorok, álomszép luxuslakás, s olyan földbirtok, minek udvarháza legalább egy régi nagybojár rezidenciájával vetekedhetett. És nemesfém, ékszer, műkincs minden mennyiségben.
Năstase összes címei és rangjai közül a leginkább irritáló „civil” foglalkozása, miszerint jogászprofesszor lenne, hiszen viselt dolgai inkább arra predesztinálnák, hogy az úri tolvajok fejedelmének címét viselje. De ő jogászprofesszor, aki még a börtön csíkos egyenruhájában (kérdéses, hogy egyáltalán viselt-e ilyet) sem tagadhatta meg szakmai szenvedélyeit, s börtöncellájában (ez is kétséges!) is jogi traktátumokat írt, úriember módjára, kifogástalanul viselkedett, s ezzel kiérdemelte, hogy sokadik büntetését is harmadolják, s immáron feltételes szabadlábon, birtokaira vonuljon vissza. Azért a vidéki rezidenciájába, mert a bukaresti Zambaccian-kéjlak egyelőre még rossz emlékeket idéz fel benne, hiszen állandóan itt tartóztatták le, s itt mutatott be egy „drámai” öngyilkossági kísérletet.
Szóval, jogászprofesszorunk újra szabadlábon van, s újfent az érdeklődés központjába került, hát rögtön a szabadság bajnokának ragyogó páncélzatába öltözik, s keményen szorgalmazza, hogy fogadják el már végre azt a fránya amnesztiás és közkegyelmi törvényt, mert ha azt elfogadják, akkor ő újra a politika terrénumára léphet, s nem kell jogi traktátumok körmölésével tengetnie nagyobbra hivatott életét. „Szabadúszóként” máris teheti, hiszen Liviu Dragnea felajánlotta neki, hogy vegyen részt Victor Ponta elnöki kampányában. A másik jeles jogászdoktor mennybemeneteli marsolásában. Meg is teszi valószínűleg, de ha minden reményei szerint alakul, nem kell mindig ilyen statiszta szerepre kárhoztatnia magát, s lehet még e kies országban jelölt, sőt megválasztott is, bármilyen funkcióra. A jogászoknak különben itt mindent lehet, mert minden törvényt saját javukra fércelnek össze és szavaznak meg!
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 11.
A magyar pártrendszer polaritása
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 17.
Román külügyminiszter: jobba közvita, mint a tüntetés
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:Nem "lelkesedik" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlatean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán.
A szociáldemokrata politikust szerdán, a Titulescu Alapítvány fórumán kérdezték a kormányban részt vevő magyar érdekképviselet törvénytervezetéről, amelynek egy munkaváltozatát múlt héten a román sajtó ismertette.
"A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk" - mondta Corlatean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években "stabilitás" volt Romániában.
"Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk. Nem jelenti azt, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában" - hangoztatta a román diplomácia vezetője.
A rendezvényt házigazdaként moderáló - a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott - Adrian Nastase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a "Fidesz politikájához való idomulás" jele, és a szövetségen belüli generációváltással áll összefüggésben.
Az RMDSZ szerda este bejelentette, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön sajtóértekezleten ismerteti a szövetség autonómia-statútumát.
2014 szeptember 17., Bukarest
MTI
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:Nem "lelkesedik" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlatean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán.
A szociáldemokrata politikust szerdán, a Titulescu Alapítvány fórumán kérdezték a kormányban részt vevő magyar érdekképviselet törvénytervezetéről, amelynek egy munkaváltozatát múlt héten a román sajtó ismertette.
"A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk" - mondta Corlatean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években "stabilitás" volt Romániában.
"Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk. Nem jelenti azt, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában" - hangoztatta a román diplomácia vezetője.
A rendezvényt házigazdaként moderáló - a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott - Adrian Nastase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a "Fidesz politikájához való idomulás" jele, és a szövetségen belüli generációváltással áll összefüggésben.
Az RMDSZ szerda este bejelentette, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön sajtóértekezleten ismerteti a szövetség autonómia-statútumát.
2014 szeptember 17., Bukarest
MTI
2014. szeptember 18.
Közvitán az RMDSZ autonómiatervezete
Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának biztonsága számára teremtené meg az intézményes keretet az RMDSZ által közzétett autonómiatervezet. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által csütörtökön Kolozsváron bemutatott statútum alapján Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre a székelyföldi régió, amelyben megmaradnának a jelenlegi megyei intézményrendszerek. Az RMDSZ az egységes román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitást.
Jelentős médiaérdeklődés közepette, kissé szokatlan módon csütörtök délutánra összehívott sajtótájékoztató keretében ismertette az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetet Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke kolozsvári sajtóértekezletén elöljáróban felvázolta, milyen politikai-társadalmi kontextusban készült el a dokumentum, fontosnak tartva kihangsúlyozni, hogy az alakulat autonómiatörekvése egyidős az 1989-es romániai rendszerváltás után létrejött demokratikus berendezkedés kialakulásával.
Kelemen elmondta, a Székelyföld számára autonómiát előirányzó törvénytervezet nagyon erős jövőképet kínál a régió, sőt Erdély magyar közössége számára, megteremtve az intézményes keretet nemzeti identitásának biztonságához. A politikus nagyon fontosnak nevezte, hogy a legitim, alkotmányos, a jogállami elveket és értékeket tiszteletben tartó dokumentum úgy kerüljön közvitára, hogy ne lehessen megkérdőjelezni az RMDSZ stabilizáló tényezői szerepét.
Preambulumában a statútum hivatkozik az 1918-as gyulafehérvári kiáltványra és a Románia által az elmúlt 25 évben ratifikált nemzetközi szerződésekre. A vitaanyag nem a román állam területi integritását sértve tesz javaslatot a Székelyföld önrendelkezésére, hanem a dél-tiroli autonómiamodellt a román jogi környezetbe átültetve biztosítana autonómiát az egységes és oszthatatlan román állam keretében Maros, Kovászna és Hargita megye településeinek.
Kelemen Hunor rámutatott, azért tekintik a dél-tiroli autonómiát modellnek, mert az olaszországi többség és a német kisebbség viszonyának rendezésével megszűntek a korábbi feszültségek, sikerült megteremteni a régió stabilitását, példaértékű gazdasági fejlődését.
A dokumentum értelmében nem a történelmi Székelyföld, hanem Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre az autonóm régió. Megmaradnának a megyei intézmények is, ugyanakkor szabályozná a tervezet a nyelvhasználatot, biztosítva a különböző intézményekben az etnikai arányosság elvét. Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, a magyar nyelv hivatalos státust kapna a régióban, a hivatalos dokumentumokat két nyelven bocsátanák ki, ezeket pedig elismernék az egész országban. Az igazságszolgáltatásban a bírák és ügyészek kiválasztása során nem az etnikum, hanem a nyelvtudás lenne a mérvadó.
Az autonóm régió központja Marosvásárhely lenne, Székelyudvarhelyen működne a regionális tanács, Csíkszeredában a pénzügyi intézményrendszer, Sepsiszentgyörgyön kapna helyet ugyanakkor a végrehajtórendszer többi eleme. A javasolt pénzügyi decentralizáció során a helyben befizetett adólejek fele helyben maradna.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ nem tűzött ki időpontot arra, hogy mikor nyújtja be a törvénytervezet a bukaresti parlamentben. „Ennél sokkal fontosabb beindítani, lebonyolítani a közvitát a törvénytervezetről, az, hogy a többségi társadalom felé hozzunk olyan érveket, amelyek meggyőzik arról, hogy nem ellene, a román állam ellen szól ez a kezdeményezés. Arról kell meggyőznünk őket, hogy az RMDSZ is, az erdélyi magyarság is stabil, a térségben erőt felmutatni képes Romániában érdekeltek” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, hozzátéve, a javaslatról Bukarestben, Craiován és Jászvásáron is rendeznek közvitát.
A politikus közölte, tisztában van azzal, hogy éles vita övezi majd a dokumentumot, például a kétnyelvűségnek a régióban való bevezetésére vonatkozó javaslatot, de emlékeztetett, hogy a kilencvenes években a román társadalom egy része egyetlen magyar felirattól is „berzenkedett”.
„Mi békés, legitim, máshol bevált megoldást kínálunk a kisebbség és többség viszonyára. A magyar-román együttélés az öröklött előítéleteken alapszik, de az elmúlt két és fél évtizedben sikerült lebontani számos klisét együttműködéssel, párbeszéddel” – jelentette ki Kelemen, felelősségteljes hozzáállásra, komolyságra intve a politikusokat a statútum tárgyában zajló közvita során.
Az RMDSZ elnöke megismételte korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a frissen nyilvánosságra hozott – csütörtökön az alakulat honlapjára is felkerült – autonómiatervezetet nem lehet elfogadtatni a törvényhozásban a hatályos román alkotmány módosítása nélkül.
Másfél éves „alkotói munka”
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után benyújthassák a parlamentben.
A dokumentumot és annak szövegezését meglehetősen nagy titkolózás övezte, de márciusban átadták az MPP vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget. Borbély László politikai alelnök a napokban úgy nyilatkozott, az RMDSZ közvitára bocsátja ugyan autonómiatervezetét, de nem terjeszti a parlament elé. A politikus szerint azért terjesztik a dokumentumot a törvényhozás elé, mert azt szeretnék, hogy törvény legyen belőle, és ne „dobja vissza” azt a parlament, ahogy eddig már megtörtént néhány alkalommal. Borbély szerint ahhoz, hogy meg is szavazzák a törvényt, kétharmados többséggel alkotmányt kell módosítani, ezért a szövetség alkotmánymódosító csomagot is ki akar dolgozni.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a bukaresti törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet 2012-es szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai – közöttük Markó Béla volt elnök és Frunda György szenátor – távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
Corlăţean: jobb a közvita, mint a tüntetés
Nem lelkesedik az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlăţean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán. A szociáldemokrata politikust a Titulescu Alapítvány bukaresti fórumán kérdezték szerdán a kormányzó magyar alakulatnak a román sajtó által kiszivárogtatott törvénytervezetéről. „A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk” – mondta Corlăţean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években stabilitás volt Romániában. „Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában” – hangoztatta a román diplomácia vezetője. A rendezvényt házigazdaként moderáló – a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott – Adrian Năstase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a „Fidesz politikájához való idomulás” jele, és a szövetségben történt generációváltással áll összefüggésben.
Rostás Szabolcs, Székelyhon.ro
Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának biztonsága számára teremtené meg az intézményes keretet az RMDSZ által közzétett autonómiatervezet. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által csütörtökön Kolozsváron bemutatott statútum alapján Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre a székelyföldi régió, amelyben megmaradnának a jelenlegi megyei intézményrendszerek. Az RMDSZ az egységes román nemzetállam keretében képzeli el az autonóm entitást.
Jelentős médiaérdeklődés közepette, kissé szokatlan módon csütörtök délutánra összehívott sajtótájékoztató keretében ismertette az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetet Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke kolozsvári sajtóértekezletén elöljáróban felvázolta, milyen politikai-társadalmi kontextusban készült el a dokumentum, fontosnak tartva kihangsúlyozni, hogy az alakulat autonómiatörekvése egyidős az 1989-es romániai rendszerváltás után létrejött demokratikus berendezkedés kialakulásával.
Kelemen elmondta, a Székelyföld számára autonómiát előirányzó törvénytervezet nagyon erős jövőképet kínál a régió, sőt Erdély magyar közössége számára, megteremtve az intézményes keretet nemzeti identitásának biztonságához. A politikus nagyon fontosnak nevezte, hogy a legitim, alkotmányos, a jogállami elveket és értékeket tiszteletben tartó dokumentum úgy kerüljön közvitára, hogy ne lehessen megkérdőjelezni az RMDSZ stabilizáló tényezői szerepét.
Preambulumában a statútum hivatkozik az 1918-as gyulafehérvári kiáltványra és a Románia által az elmúlt 25 évben ratifikált nemzetközi szerződésekre. A vitaanyag nem a román állam területi integritását sértve tesz javaslatot a Székelyföld önrendelkezésére, hanem a dél-tiroli autonómiamodellt a román jogi környezetbe átültetve biztosítana autonómiát az egységes és oszthatatlan román állam keretében Maros, Kovászna és Hargita megye településeinek.
Kelemen Hunor rámutatott, azért tekintik a dél-tiroli autonómiát modellnek, mert az olaszországi többség és a német kisebbség viszonyának rendezésével megszűntek a korábbi feszültségek, sikerült megteremteni a régió stabilitását, példaértékű gazdasági fejlődését.
A dokumentum értelmében nem a történelmi Székelyföld, hanem Hargita, Kovászna és Maros megye jelenlegi határain belül jönne létre az autonóm régió. Megmaradnának a megyei intézmények is, ugyanakkor szabályozná a tervezet a nyelvhasználatot, biztosítva a különböző intézményekben az etnikai arányosság elvét. Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta, a magyar nyelv hivatalos státust kapna a régióban, a hivatalos dokumentumokat két nyelven bocsátanák ki, ezeket pedig elismernék az egész országban. Az igazságszolgáltatásban a bírák és ügyészek kiválasztása során nem az etnikum, hanem a nyelvtudás lenne a mérvadó.
Az autonóm régió központja Marosvásárhely lenne, Székelyudvarhelyen működne a regionális tanács, Csíkszeredában a pénzügyi intézményrendszer, Sepsiszentgyörgyön kapna helyet ugyanakkor a végrehajtórendszer többi eleme. A javasolt pénzügyi decentralizáció során a helyben befizetett adólejek fele helyben maradna.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ nem tűzött ki időpontot arra, hogy mikor nyújtja be a törvénytervezet a bukaresti parlamentben. „Ennél sokkal fontosabb beindítani, lebonyolítani a közvitát a törvénytervezetről, az, hogy a többségi társadalom felé hozzunk olyan érveket, amelyek meggyőzik arról, hogy nem ellene, a román állam ellen szól ez a kezdeményezés. Arról kell meggyőznünk őket, hogy az RMDSZ is, az erdélyi magyarság is stabil, a térségben erőt felmutatni képes Romániában érdekeltek” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, hozzátéve, a javaslatról Bukarestben, Craiován és Jászvásáron is rendeznek közvitát.
A politikus közölte, tisztában van azzal, hogy éles vita övezi majd a dokumentumot, például a kétnyelvűségnek a régióban való bevezetésére vonatkozó javaslatot, de emlékeztetett, hogy a kilencvenes években a román társadalom egy része egyetlen magyar felirattól is „berzenkedett”.
„Mi békés, legitim, máshol bevált megoldást kínálunk a kisebbség és többség viszonyára. A magyar-román együttélés az öröklött előítéleteken alapszik, de az elmúlt két és fél évtizedben sikerült lebontani számos klisét együttműködéssel, párbeszéddel” – jelentette ki Kelemen, felelősségteljes hozzáállásra, komolyságra intve a politikusokat a statútum tárgyában zajló közvita során.
Az RMDSZ elnöke megismételte korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a frissen nyilvánosságra hozott – csütörtökön az alakulat honlapjára is felkerült – autonómiatervezetet nem lehet elfogadtatni a törvényhozásban a hatályos román alkotmány módosítása nélkül.
Másfél éves „alkotói munka”
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után benyújthassák a parlamentben.
A dokumentumot és annak szövegezését meglehetősen nagy titkolózás övezte, de márciusban átadták az MPP vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget. Borbély László politikai alelnök a napokban úgy nyilatkozott, az RMDSZ közvitára bocsátja ugyan autonómiatervezetét, de nem terjeszti a parlament elé. A politikus szerint azért terjesztik a dokumentumot a törvényhozás elé, mert azt szeretnék, hogy törvény legyen belőle, és ne „dobja vissza” azt a parlament, ahogy eddig már megtörtént néhány alkalommal. Borbély szerint ahhoz, hogy meg is szavazzák a törvényt, kétharmados többséggel alkotmányt kell módosítani, ezért a szövetség alkotmánymódosító csomagot is ki akar dolgozni.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a bukaresti törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet 2012-es szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai – közöttük Markó Béla volt elnök és Frunda György szenátor – távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
Corlăţean: jobb a közvita, mint a tüntetés
Nem lelkesedik az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéért Titus Corlăţean román külügyminiszter, de szerinte még mindig jobb erről demokratikus keretetek között folytatni közvitát, mint az utcán. A szociáldemokrata politikust a Titulescu Alapítvány bukaresti fórumán kérdezték szerdán a kormányzó magyar alakulatnak a román sajtó által kiszivárogtatott törvénytervezetéről. „A parlamentben minden érvet felsorakoztathatunk annak érdekében, hogy ezt az alkotmánysértő indítványt elutasítsuk” – mondta Corlăţean. Hozzátette: az RMDSZ-nek is köszönhető, hogy az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus után, az utóbbi években stabilitás volt Romániában. „Ez nem jelenti azt, hogy egyetértés volt közöttünk, hogy valaha is beleegyezünk bármilyen etnikai alapú területi autonómiába. Decentralizálásról lehet szó, erre szükség van Románia európai államként való átalakulásában” – hangoztatta a román diplomácia vezetője. A rendezvényt házigazdaként moderáló – a közügyektől korrupciós bűncselekmények miatt eltiltott – Adrian Năstase volt miniszterelnök, a Titulescu Alapítvány elnöke úgy vélekedett: az RMDSZ autonómiatervezete a „Fidesz politikájához való idomulás” jele, és a szövetségben történt generációváltással áll összefüggésben.
Rostás Szabolcs, Székelyhon.ro
2014. október 1.
Folytatják-e a korrupcióellenes harcot?
Illúzióink azért nincsenek a román igazságszolgáltatás függetlenségét illetően – elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászlóperekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gondolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó-üggyel is –, de az tény, hogy az elmúlt években jó néhány nagykorrupciós ügyet felgöngyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyásos politikusokat vagy módfelett gazdag üzletembereket küldtek rács mögé.
Így került börtönbe – sokak kétkedése dacára – a volt szocialista kormányfő, Adrian Năstase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úszták meg a nagy médiamogulok, s bármennyit húzta az időt, még a szekusbesúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonulnia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végigkísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, talán minden eddiginél komolyabb nagykorrupciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióellenes ügyészség nem fél befolyásos politikusokat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a vádakat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Băsescu agresszív, konfliktusgerjesztő politikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult államfőből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig – miszerint politikai céljai elérésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget – igencsak ingatag lábakon áll: saját testvévérét is letartóztatták, és számos, a Băsescu által támogatott pártban, pártokban tevékenykedő politikust elítéltek.
Traian Băsescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Illúzióink azért nincsenek a román igazságszolgáltatás függetlenségét illetően – elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászlóperekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gondolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó-üggyel is –, de az tény, hogy az elmúlt években jó néhány nagykorrupciós ügyet felgöngyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyásos politikusokat vagy módfelett gazdag üzletembereket küldtek rács mögé.
Így került börtönbe – sokak kétkedése dacára – a volt szocialista kormányfő, Adrian Năstase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úszták meg a nagy médiamogulok, s bármennyit húzta az időt, még a szekusbesúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonulnia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végigkísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, talán minden eddiginél komolyabb nagykorrupciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióellenes ügyészség nem fél befolyásos politikusokat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a vádakat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Băsescu agresszív, konfliktusgerjesztő politikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult államfőből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig – miszerint politikai céljai elérésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget – igencsak ingatag lábakon áll: saját testvévérét is letartóztatták, és számos, a Băsescu által támogatott pártban, pártokban tevékenykedő politikust elítéltek.
Traian Băsescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 15.
Victor Ponta: tikos ügynök és/vagy jó hazafi?
Traian Băsescu végül bejelentette: Victor Ponta az az államfőjelölt, aki korábban a titkosszolgálatoknak is dolgozott. Az elnök azonban konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Azt sem tudni, hogy rendelkezik-e adatokkal állítása alátámasztásához, és azért nem hozza nyilvánosságra ezeket, mert ez törvényellenes.
Bizonyítékok helyett – gyanúokok
Traian Băsescu két gyanúokból indult ki. Az első az egykor a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedő, jelenleg független szenátor, Valer Marian 2013-ban Victor Pontához intézett interpellációja. Ebben a honatya nyíltan rákérdez Victor Pontára, igaz-e, hogy 1997-ben, még ügyészként a Külföldi Hírszerző Szolgálat tábornoka, Cornel Biriş beszervezte ügynöknek, és az „Árnyékok” vagyis „H” ügyosztály fedés alatt lévő embere volt?. Valer Marian arra is választ várt Victor Pontatól, hogy a hírszerző szolgálat embereként maffiaellenes szakképzésben vett-e részt, azzal a feladattal, hogy megfigyelje Carla del Ponté volt maffiaellenes ügyészt, később a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Bűnvádi Bíróság főügyészét.
A Szatmár megyei szenátor egyébként amolyan „egzotikus” politikus hírében áll, ám tény, kapcsolatban van olyan emberekkel, akiktől megszerezhet mások számára hozzáférhetetlen információkat. Valer Marian különben 2010 és 2014 között 11 interpellációt nyújtott be Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu és Victor Ponta kormányfőkhöz. Mindegyik interpellációjára választ kapott – erre, a 2013 szeptemberében megfogalmazott kérdéssorra azonban Victor Ponta nem válaszolt.
Traian Băsescu állítását alátámaszthatja az a körülmény is, hogy Victor Ponta igen gyorsan emelkedett felfelé a szakmai illetve a politikai ranglétrán. A jelenlegi kormányfő 1995-ben végezte el az egyetemet, ám már 1998-ban – amikor a szociáldemokraták nem voltak kormányon – máris a Legfelsőbb Bíróság ügyésze lehetett. Emellett, mint ahogy a Gândul kiderítette: Ponta az államfő által emlegetett periódusban, 1997 és 2001 között többet volt külföldön, mint idehaza, és emiatt az ügyész kollégái a háta mögött „Nagykövetnek” nevezték.
Victor Ponta ellen vall az is, hogy Traian Băsescu állításának megfelelően kormányhatározatot írt alá, amely immár nem csak a tényleges, hanem a volt ügynökök kilétének felfedését is megtiltotta. A jogszabályt a Legfelsőbb Védelmi Tanács megkerülésével hozták nyilvánosságra, ráadásul a Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrégiben lemondott és jelenleg államfőjelöltként induló igazgatója, Teodor Meleşcanu államtitokra hivatkozva nem adott választ Traian Băsescu arra a kérdésére, hogy vannak-e a kormánytagok között korábbi ügynökök.
Victor Ponta öngólt lőtt?
Az államfő leleplezése nyomán Victor Ponta néhány korábbi kijelentése is igazolni látszik a gyanút. A miniszterelnök ugyanis az Băsescu állítására, miszerint az államfőjelöltek között van egy korábbi ügynök is, leszögezte: politikai szempontból elnök nyilvánvalóan nem rá gondolt, hiszen ilyen szempontból ellenőrizte a kormány tagjait, így megbizonyosodhatott volna afelől, hogy közöttünk nincs ügynök. Csakhogy Traian Băsescunak éppen az államtitokra hivatkozó Teodor Meleşcanu ellenszegülése miatt nem nyílt erre lehetősége, azaz nem sikerült ellenőriznie, vannak-e vagy nincsenek ügynökök a kabinetben.
Victor Ponta nemrégiben azzal is érvelt, hogy ha valaki Oroszországnak vagy Észak-Koreának kémkedett volna, az valóban probléma lenne. Ha azonban az ország iránti kötelességének tett eleget, akkor dicséretet érdemelne. Ezzel a kijelentésével feltehetően biztos terepet akart magának biztosítani, bármi is történjék.
Pontát vagy Udreát segítette?
Traian Băsescu bejelentését követően tömegesen érkeztek a politikusi reagálások. Ezek nagyrészt két nagy csoportba oszthatók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a „leleplezéssel” az államfő nagyban elősegítette Victor Pontát az államfői székhez vezető úton. A Külső Hírszerzési Szolgálatnak dolgozó miniszterelnököt igen sokan jó hazafinak, amolyan hősnek tekintik majd, aki jó szolgálatot tett országának. Ez az érvelés alátámasztja azt a feltételezést is, hogy Traian Băsescu és Victor Ponta már régóta együtt dolgoznak, amire jól utal az államfő kemény támadása Klaus Iohannis és Teodor Meleşcanu ellen.
Mások ezzel szemben azonban úgy gondolják, ilyenfajta együttműködés nem létezik kettejük között. Traian Băsescu nyílt támadást intézett Victor Ponta ellen, hogy ezzel megkönnyítse védence, Elena Udrea esetleges bejutását az államfő-választások második fordulójába.
Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezető viszont „egyszerű kampánybeszédnek” minősíti Traian Băsescu vádját. Szerinte mindez akkor lenne komoly és törvénybe ütköző, amennyiben politikai rendőri tevékenységet folytató személy súgott volna be embereket a Securitáténak.
Hajmeresztő vádak
Tavalyi interpellációjában Valer Marian a titkosszolgálati múlt mellett számos más váddal is illeti Victor Pontát. Egyebek között megismétli a kormányfő ellen már korábban is elhangzott állítást, miszerint 1990-ben Párizsban csőlakó életmódot folytatott, illetve a francia fővárosban homoszexuális kapcsolata volt a Külföldi Hírszerző Szolgálat álcázott tisztjével, Marin Bobeicával. Valer Marian arra is rákérdez, részt vett-e Victor Ponta „szexuális orgiákon” a Târgu Jiu-i Ana és a bukaresti Rin Grand Hotel szállodákban, illetve része volt-e a turceni-i hőerőmű lenyúlásában barátja, Dan Şova ügyvédi irodáján keresztül.
Interpellációjában Valer Marian azt állítja, hogy Victor Ponta Adrian Năstase kormányfő ellenőrző testületének vezetőjeként mindenképpen rá akarta venni Cristian Panait ügyészt arra, tartóztassa le a Bihar megyei ügyészség ügyészét, megbosszulva ezzel azt, hogy az ügyész kőolajcsempészés vádjával őrizetbe vette a Szociáldemokrata Párt egyik fő szponzora, Bihar megye akkor prefektusa, Adrian Tarău fiát. Ennek kapcsán a szenátor felteszi a kérdést: volt-e köze Victor Pontának Panait öngyilkosságához? Valer Marian ugyanis Panait nagynénjétől – akinél az ügyész lakott – úgy tudja, hogy Panait utolsó szavai ezek voltak: „A gazember Ponta ölt meg”.
Bogdán Tibor
maszol.ro
Traian Băsescu végül bejelentette: Victor Ponta az az államfőjelölt, aki korábban a titkosszolgálatoknak is dolgozott. Az elnök azonban konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Azt sem tudni, hogy rendelkezik-e adatokkal állítása alátámasztásához, és azért nem hozza nyilvánosságra ezeket, mert ez törvényellenes.
Bizonyítékok helyett – gyanúokok
Traian Băsescu két gyanúokból indult ki. Az első az egykor a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedő, jelenleg független szenátor, Valer Marian 2013-ban Victor Pontához intézett interpellációja. Ebben a honatya nyíltan rákérdez Victor Pontára, igaz-e, hogy 1997-ben, még ügyészként a Külföldi Hírszerző Szolgálat tábornoka, Cornel Biriş beszervezte ügynöknek, és az „Árnyékok” vagyis „H” ügyosztály fedés alatt lévő embere volt?. Valer Marian arra is választ várt Victor Pontatól, hogy a hírszerző szolgálat embereként maffiaellenes szakképzésben vett-e részt, azzal a feladattal, hogy megfigyelje Carla del Ponté volt maffiaellenes ügyészt, később a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Bűnvádi Bíróság főügyészét.
A Szatmár megyei szenátor egyébként amolyan „egzotikus” politikus hírében áll, ám tény, kapcsolatban van olyan emberekkel, akiktől megszerezhet mások számára hozzáférhetetlen információkat. Valer Marian különben 2010 és 2014 között 11 interpellációt nyújtott be Emil Boc, Mihai Răzvan Ungureanu és Victor Ponta kormányfőkhöz. Mindegyik interpellációjára választ kapott – erre, a 2013 szeptemberében megfogalmazott kérdéssorra azonban Victor Ponta nem válaszolt.
Traian Băsescu állítását alátámaszthatja az a körülmény is, hogy Victor Ponta igen gyorsan emelkedett felfelé a szakmai illetve a politikai ranglétrán. A jelenlegi kormányfő 1995-ben végezte el az egyetemet, ám már 1998-ban – amikor a szociáldemokraták nem voltak kormányon – máris a Legfelsőbb Bíróság ügyésze lehetett. Emellett, mint ahogy a Gândul kiderítette: Ponta az államfő által emlegetett periódusban, 1997 és 2001 között többet volt külföldön, mint idehaza, és emiatt az ügyész kollégái a háta mögött „Nagykövetnek” nevezték.
Victor Ponta ellen vall az is, hogy Traian Băsescu állításának megfelelően kormányhatározatot írt alá, amely immár nem csak a tényleges, hanem a volt ügynökök kilétének felfedését is megtiltotta. A jogszabályt a Legfelsőbb Védelmi Tanács megkerülésével hozták nyilvánosságra, ráadásul a Külföldi Hírszerző Szolgálat nemrégiben lemondott és jelenleg államfőjelöltként induló igazgatója, Teodor Meleşcanu államtitokra hivatkozva nem adott választ Traian Băsescu arra a kérdésére, hogy vannak-e a kormánytagok között korábbi ügynökök.
Victor Ponta öngólt lőtt?
Az államfő leleplezése nyomán Victor Ponta néhány korábbi kijelentése is igazolni látszik a gyanút. A miniszterelnök ugyanis az Băsescu állítására, miszerint az államfőjelöltek között van egy korábbi ügynök is, leszögezte: politikai szempontból elnök nyilvánvalóan nem rá gondolt, hiszen ilyen szempontból ellenőrizte a kormány tagjait, így megbizonyosodhatott volna afelől, hogy közöttünk nincs ügynök. Csakhogy Traian Băsescunak éppen az államtitokra hivatkozó Teodor Meleşcanu ellenszegülése miatt nem nyílt erre lehetősége, azaz nem sikerült ellenőriznie, vannak-e vagy nincsenek ügynökök a kabinetben.
Victor Ponta nemrégiben azzal is érvelt, hogy ha valaki Oroszországnak vagy Észak-Koreának kémkedett volna, az valóban probléma lenne. Ha azonban az ország iránti kötelességének tett eleget, akkor dicséretet érdemelne. Ezzel a kijelentésével feltehetően biztos terepet akart magának biztosítani, bármi is történjék.
Pontát vagy Udreát segítette?
Traian Băsescu bejelentését követően tömegesen érkeztek a politikusi reagálások. Ezek nagyrészt két nagy csoportba oszthatók. Vannak, akik úgy vélik, hogy a „leleplezéssel” az államfő nagyban elősegítette Victor Pontát az államfői székhez vezető úton. A Külső Hírszerzési Szolgálatnak dolgozó miniszterelnököt igen sokan jó hazafinak, amolyan hősnek tekintik majd, aki jó szolgálatot tett országának. Ez az érvelés alátámasztja azt a feltételezést is, hogy Traian Băsescu és Victor Ponta már régóta együtt dolgoznak, amire jól utal az államfő kemény támadása Klaus Iohannis és Teodor Meleşcanu ellen.
Mások ezzel szemben azonban úgy gondolják, ilyenfajta együttműködés nem létezik kettejük között. Traian Băsescu nyílt támadást intézett Victor Ponta ellen, hogy ezzel megkönnyítse védence, Elena Udrea esetleges bejutását az államfő-választások második fordulójába.
Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezető viszont „egyszerű kampánybeszédnek” minősíti Traian Băsescu vádját. Szerinte mindez akkor lenne komoly és törvénybe ütköző, amennyiben politikai rendőri tevékenységet folytató személy súgott volna be embereket a Securitáténak.
Hajmeresztő vádak
Tavalyi interpellációjában Valer Marian a titkosszolgálati múlt mellett számos más váddal is illeti Victor Pontát. Egyebek között megismétli a kormányfő ellen már korábban is elhangzott állítást, miszerint 1990-ben Párizsban csőlakó életmódot folytatott, illetve a francia fővárosban homoszexuális kapcsolata volt a Külföldi Hírszerző Szolgálat álcázott tisztjével, Marin Bobeicával. Valer Marian arra is rákérdez, részt vett-e Victor Ponta „szexuális orgiákon” a Târgu Jiu-i Ana és a bukaresti Rin Grand Hotel szállodákban, illetve része volt-e a turceni-i hőerőmű lenyúlásában barátja, Dan Şova ügyvédi irodáján keresztül.
Interpellációjában Valer Marian azt állítja, hogy Victor Ponta Adrian Năstase kormányfő ellenőrző testületének vezetőjeként mindenképpen rá akarta venni Cristian Panait ügyészt arra, tartóztassa le a Bihar megyei ügyészség ügyészét, megbosszulva ezzel azt, hogy az ügyész kőolajcsempészés vádjával őrizetbe vette a Szociáldemokrata Párt egyik fő szponzora, Bihar megye akkor prefektusa, Adrian Tarău fiát. Ennek kapcsán a szenátor felteszi a kérdést: volt-e köze Victor Pontának Panait öngyilkosságához? Valer Marian ugyanis Panait nagynénjétől – akinél az ügyész lakott – úgy tudja, hogy Panait utolsó szavai ezek voltak: „A gazember Ponta ölt meg”.
Bogdán Tibor
maszol.ro
2014. október 25.
Korrupció legfelső fokon
Olyan ez a választások előtti időszak, mintha Victor Ponta és pártja nem is más jelöltekkel szállna ringbe az államelnöki tisztségért, hanem a Korrupcióellenes ügyészséggel vívná legnagyobb csatáit. Sorra indítják a bűnvádi eljárást az SZDP legnagyobb korifeusai ellen, lassan olybá tűnik, nem is egy politikai párt, hanem alvilági szervezet irányítja az országot, szeretne teljhatalomhoz jutni.
Felgyorsult az elmúlt egy-két esztendőben a korrupcióellenes harc, kapkodhattuk a fejünket az újabb és újabb leleplezések hallatán. Született néhány végleges ítélet, és jó páran börtönbe kerültek, kikről korábban ezt elképzelni sem tudtuk. Befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés a leggyakoribb vád, az állami költségvetés pénzeit térítették magánzsebekbe, fölözték le. Nem véletlen, hogy Románia gazdasága ott áll, ahol, mint sokan mondogatják: ha csak feleennyit loptak volna a hatalom birtokosai, holdudvarukban tevékenykedők, akár virágzó országban is élhetnénk. Pártállástól függetlenül, akik éppen pikszisbe kerültek, teljes mértékben kihasználták a helyzetet, gyorsan igyekeztek megszedni magukat. A szociáldemokraták voltak legtöbbet hatalmon – no meg a legzavarosabb időkben –, így nem csoda, hogy ők tűnnek a legkorruptabbnak. Kivették részüket azonban a liberálisok, a demokrata-liberálisok, és az elítéltek között ugyan nincs, de eljárás folyik pár RMDSZ-es ellen is. Egy szó, mint száz, minden párt kitermelte a maga korruptjait. Pár évvel ezelőttig azt hihették a politikumba beágyazódott gazemberek, hogy senki nem állhat útjukba, megvédi őket pártjuk, fedezik elvtársaik. Csakhogy a politikai váltógazdálkodásban elkezdtek lebukni a hatalomból kirekedtek, és szép lassan erősödött, önállósodott a Korrupcióellenes ügyészség is. Az elmúlt két-három évben pedig önjáróvá vált, úgy tűnik, végre teljesítheti küldetését. Az elmúlt hetek botrányos leleplezései, Hrebenciucék piszkos ügyei, no meg az amnesztiatörvény és más jogszabályok módosítási terveiről szóló háttérbeszélgetések jól mutatják: sokan sárosak, és nagyon szeretnék megúszni a számonkérést. A parlamenti szavazás nem lesz akadály, hisz 35 képviselőnek és szenátornak már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többnyire korrupciós ügyek miatt, s ki tudja, hányan vannak, kiknek készül iratcsomójuk. Mentenék saját bőrüket és társaikat. Mostanáig egyfajta féket jelentett Traian Băsescu államelnök, ám ha utódja Victor Ponta lesz, félő: a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanarra a sorsra jut, mint Năstase idejében – kirakatintézménnyé válik, leállnak a nagy leleplezések. Nagyon veszélyes lenne, ha ismét egyszínű, tiszta vörös hatalom vonná uralma alá Romániát. Szabad prédává válna az ország, vélhetően még mélyebbre süllyedne a korrupció és a lopás bugyraiban. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Olyan ez a választások előtti időszak, mintha Victor Ponta és pártja nem is más jelöltekkel szállna ringbe az államelnöki tisztségért, hanem a Korrupcióellenes ügyészséggel vívná legnagyobb csatáit. Sorra indítják a bűnvádi eljárást az SZDP legnagyobb korifeusai ellen, lassan olybá tűnik, nem is egy politikai párt, hanem alvilági szervezet irányítja az országot, szeretne teljhatalomhoz jutni.
Felgyorsult az elmúlt egy-két esztendőben a korrupcióellenes harc, kapkodhattuk a fejünket az újabb és újabb leleplezések hallatán. Született néhány végleges ítélet, és jó páran börtönbe kerültek, kikről korábban ezt elképzelni sem tudtuk. Befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés a leggyakoribb vád, az állami költségvetés pénzeit térítették magánzsebekbe, fölözték le. Nem véletlen, hogy Románia gazdasága ott áll, ahol, mint sokan mondogatják: ha csak feleennyit loptak volna a hatalom birtokosai, holdudvarukban tevékenykedők, akár virágzó országban is élhetnénk. Pártállástól függetlenül, akik éppen pikszisbe kerültek, teljes mértékben kihasználták a helyzetet, gyorsan igyekeztek megszedni magukat. A szociáldemokraták voltak legtöbbet hatalmon – no meg a legzavarosabb időkben –, így nem csoda, hogy ők tűnnek a legkorruptabbnak. Kivették részüket azonban a liberálisok, a demokrata-liberálisok, és az elítéltek között ugyan nincs, de eljárás folyik pár RMDSZ-es ellen is. Egy szó, mint száz, minden párt kitermelte a maga korruptjait. Pár évvel ezelőttig azt hihették a politikumba beágyazódott gazemberek, hogy senki nem állhat útjukba, megvédi őket pártjuk, fedezik elvtársaik. Csakhogy a politikai váltógazdálkodásban elkezdtek lebukni a hatalomból kirekedtek, és szép lassan erősödött, önállósodott a Korrupcióellenes ügyészség is. Az elmúlt két-három évben pedig önjáróvá vált, úgy tűnik, végre teljesítheti küldetését. Az elmúlt hetek botrányos leleplezései, Hrebenciucék piszkos ügyei, no meg az amnesztiatörvény és más jogszabályok módosítási terveiről szóló háttérbeszélgetések jól mutatják: sokan sárosak, és nagyon szeretnék megúszni a számonkérést. A parlamenti szavazás nem lesz akadály, hisz 35 képviselőnek és szenátornak már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többnyire korrupciós ügyek miatt, s ki tudja, hányan vannak, kiknek készül iratcsomójuk. Mentenék saját bőrüket és társaikat. Mostanáig egyfajta féket jelentett Traian Băsescu államelnök, ám ha utódja Victor Ponta lesz, félő: a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanarra a sorsra jut, mint Năstase idejében – kirakatintézménnyé válik, leállnak a nagy leleplezések. Nagyon veszélyes lenne, ha ismét egyszínű, tiszta vörös hatalom vonná uralma alá Romániát. Szabad prédává válna az ország, vélhetően még mélyebbre süllyedne a korrupció és a lopás bugyraiban. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 4.
Erdély a jobboldalra, az ország többi része a baloldalra szavazott
Erdély és Bánság ismét a jobboldalra szavazott, míg Olténia, Munténia és Moldva (a Kárpátokon kívüli térségek) ezúttal sem tagadták meg a szociáldemokratákat - írta kedden a liberális kötődésű román Adevarul című lap a romániai elnökválasztás vasárnap lebonyolított első fordulójának eredményeit értékelve.
Több román hírtelevízió, portál és nyomtatott lap is térképen mutatta be, melyik elnökjelölt végzett az élen Románia 41 megyéjében. A grafikákon az látszik, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő a Kárpátokon kívüli megyékben, valamint Hunyad és a Krassó-Szörény megyében előzte meg ellenfeleit. A két magyar többségű székelyföldi megyében (Hargita és Kovászna) Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elnöke kapta a legtöbb voksot, míg Erdély többi megyéjében Klaus Johannis végzett az élen.
Romániában a korábbi választásokon is bebizonyosodott, hogy a jobboldalnak inkább Erdélyben, míg a baloldalnak inkább a Kárpátokon kívüli térségekben, a korábbi román királyság területén vannak támogatói.
A most is visszaigazolt jelenséget az Új Magyar Szó (Maszol.ro) portál úgy tálalta, hogy Erdély egy szász és egy magyar jelöltet támogatott.
Az Adevarul az IRES közvélemény-kutató cég által (az exit poll készítésével párhuzamosan) végzett szociológiai felmérést ismertetve arról írt, hogy Victor Pontára elsősorban az idősebb korosztály és az iskolázatlanabb, falusi emberek szavaztak, míg Klaus Johannis szavazótáborában több a fiatal, tanultabb, városi ember.
A Digi 24 hírtelevízió azzal egészítette ki a második fordulóba bekerült két elnökjelölt szavazóinak "portréját", hogy a Victor Ponta azokban a megyékben volt népszerűbb, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliek és nyugdíjasok aránya, ezzel magyarázva a szociáldemokrata jelölt győzelmét a - munka nélkül maradt bányászok és kohászok szociális gondjával küzdő - dél-erdélyi Hunyad, illetve bánsági Krassó-Szörény megyében.
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról cikkeznek az erdélyi magyar lapok
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról, és a magyar jelöltek gyenge szerepléséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok a romániai elnökválasztás első fordulója után.
A Krónika című erdélyi magyar napilap vezércikkírója úgy véli, Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) jelölt, kormányfő az első fordulóban elért tíz százalékos előnyével sem érezheti biztos győztesnek magát a második fordulóban a jobboldali Klaus Johannissal szemben.
A cikkíró szerint az első fordulóban a magyar szavazókat megszólító Kelemen Hunornak és Szilágyi Zsoltnak csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ,,kemény magját" sikerült szavazásra bírnia. A Krónika szerint ez mindkét párt számára kudarc. A cikkíró szerint nem biztos, hogy a magyar pártoknak el kell kötelezniük magukat valamelyik második fordulós jelölt mellett.
A székelyföldi Háromszék cikkírója szerint ,,szégyenteljesen alacsony volt" a magyar szavazók részvétele a választáson.
,,Kudarcot vallottunk, mindannyian. Nemcsak a politikai pártok, az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor, aki 50 ezerrel kevesebb voksot kapott, mint öt évvel korábban. Nem csupán az EMNP és képviselője, Szilágyi Zsolt, akinek alig több mint 50 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenie" - állapította meg a cikkíró. Hozzátette: ,,miközben ujjal mutogatunk Bukarestre, miközben Székelyföld másságára hivatkozva harcolunk az autonómiáért - éppen jövőnk és közösségünk iránti felelősségérzetből, demokrácia iránti elkötelezettségből szerepelünk le egyre gyakrabban".
A kolozsvári Szabadság vezércikkírója szerint nem lehetetlen, hogy Klaus Johannis a választások második fordulójában legyőzze Victor Pontát, hiszen 2004-ben Traian Basescunak is 7 százalékos lemaradást sikerült győzelemre fordítania a második fordulóban Adrian Nastaséval szemben.
A cikkíró úgy vélte, a magyar szavazatok aligha dönthetik el a győztest, ezért elsősorban ,,a kommunikáció és a megkötött alkuk" szempontjából fontos az, hogy mit tanácsol az RMDSZ a választóinak a második fordulóra.
,,Ha az RMDSZ nyíltan kiáll Johannis mellett, akkor azt kockáztatja, hogy Ponta győzelme esetén nehezebbé válnak számára a tárgyalások és az alkuk. Ha viszont Pontát támogatja, akkor szembefordul szavazói egy részével, de talán olyan alku származhat a PSD-vel való megegyezésből, amelynek akár kedvező hozadéka is lehet a magyarságra nézve" - fogalmazta meg a szövetség előtt álló dilemmát. Úgy vélte, bárhogyan is döntsön az RMDSZ, a magyar szavazók többsége a jobboldali jelöltre adja a voksát.
A Népújság című Maros megyei napilap vezércikkírója úgy vélekedett, az erdélyi magyarság megint két rossz közül választhatja a kisebbiket a második fordulóban.
,,Egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra" - állapította meg a Népújság cikkírója.
hirado.hu
Erdély és Bánság ismét a jobboldalra szavazott, míg Olténia, Munténia és Moldva (a Kárpátokon kívüli térségek) ezúttal sem tagadták meg a szociáldemokratákat - írta kedden a liberális kötődésű román Adevarul című lap a romániai elnökválasztás vasárnap lebonyolított első fordulójának eredményeit értékelve.
Több román hírtelevízió, portál és nyomtatott lap is térképen mutatta be, melyik elnökjelölt végzett az élen Románia 41 megyéjében. A grafikákon az látszik, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő a Kárpátokon kívüli megyékben, valamint Hunyad és a Krassó-Szörény megyében előzte meg ellenfeleit. A két magyar többségű székelyföldi megyében (Hargita és Kovászna) Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elnöke kapta a legtöbb voksot, míg Erdély többi megyéjében Klaus Johannis végzett az élen.
Romániában a korábbi választásokon is bebizonyosodott, hogy a jobboldalnak inkább Erdélyben, míg a baloldalnak inkább a Kárpátokon kívüli térségekben, a korábbi román királyság területén vannak támogatói.
A most is visszaigazolt jelenséget az Új Magyar Szó (Maszol.ro) portál úgy tálalta, hogy Erdély egy szász és egy magyar jelöltet támogatott.
Az Adevarul az IRES közvélemény-kutató cég által (az exit poll készítésével párhuzamosan) végzett szociológiai felmérést ismertetve arról írt, hogy Victor Pontára elsősorban az idősebb korosztály és az iskolázatlanabb, falusi emberek szavaztak, míg Klaus Johannis szavazótáborában több a fiatal, tanultabb, városi ember.
A Digi 24 hírtelevízió azzal egészítette ki a második fordulóba bekerült két elnökjelölt szavazóinak "portréját", hogy a Victor Ponta azokban a megyékben volt népszerűbb, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliek és nyugdíjasok aránya, ezzel magyarázva a szociáldemokrata jelölt győzelmét a - munka nélkül maradt bányászok és kohászok szociális gondjával küzdő - dél-erdélyi Hunyad, illetve bánsági Krassó-Szörény megyében.
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról cikkeznek az erdélyi magyar lapok
A magyar szavazók előtt álló dilemmáról, és a magyar jelöltek gyenge szerepléséről cikkeznek az erdélyi magyar lapok a romániai elnökválasztás első fordulója után.
A Krónika című erdélyi magyar napilap vezércikkírója úgy véli, Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) jelölt, kormányfő az első fordulóban elért tíz százalékos előnyével sem érezheti biztos győztesnek magát a második fordulóban a jobboldali Klaus Johannissal szemben.
A cikkíró szerint az első fordulóban a magyar szavazókat megszólító Kelemen Hunornak és Szilágyi Zsoltnak csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ,,kemény magját" sikerült szavazásra bírnia. A Krónika szerint ez mindkét párt számára kudarc. A cikkíró szerint nem biztos, hogy a magyar pártoknak el kell kötelezniük magukat valamelyik második fordulós jelölt mellett.
A székelyföldi Háromszék cikkírója szerint ,,szégyenteljesen alacsony volt" a magyar szavazók részvétele a választáson.
,,Kudarcot vallottunk, mindannyian. Nemcsak a politikai pártok, az RMDSZ és jelöltje, Kelemen Hunor, aki 50 ezerrel kevesebb voksot kapott, mint öt évvel korábban. Nem csupán az EMNP és képviselője, Szilágyi Zsolt, akinek alig több mint 50 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenie" - állapította meg a cikkíró. Hozzátette: ,,miközben ujjal mutogatunk Bukarestre, miközben Székelyföld másságára hivatkozva harcolunk az autonómiáért - éppen jövőnk és közösségünk iránti felelősségérzetből, demokrácia iránti elkötelezettségből szerepelünk le egyre gyakrabban".
A kolozsvári Szabadság vezércikkírója szerint nem lehetetlen, hogy Klaus Johannis a választások második fordulójában legyőzze Victor Pontát, hiszen 2004-ben Traian Basescunak is 7 százalékos lemaradást sikerült győzelemre fordítania a második fordulóban Adrian Nastaséval szemben.
A cikkíró úgy vélte, a magyar szavazatok aligha dönthetik el a győztest, ezért elsősorban ,,a kommunikáció és a megkötött alkuk" szempontjából fontos az, hogy mit tanácsol az RMDSZ a választóinak a második fordulóra.
,,Ha az RMDSZ nyíltan kiáll Johannis mellett, akkor azt kockáztatja, hogy Ponta győzelme esetén nehezebbé válnak számára a tárgyalások és az alkuk. Ha viszont Pontát támogatja, akkor szembefordul szavazói egy részével, de talán olyan alku származhat a PSD-vel való megegyezésből, amelynek akár kedvező hozadéka is lehet a magyarságra nézve" - fogalmazta meg a szövetség előtt álló dilemmát. Úgy vélte, bárhogyan is döntsön az RMDSZ, a magyar szavazók többsége a jobboldali jelöltre adja a voksát.
A Népújság című Maros megyei napilap vezércikkírója úgy vélekedett, az erdélyi magyarság megint két rossz közül választhatja a kisebbiket a második fordulóban.
,,Egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra" - állapította meg a Népújság cikkírója.
hirado.hu
2014. november 5.
A vörös sarló
Az elnökválasztások első fordulójának térképe az elmúltakat idézte fel hallucinatórikus erővel, Erdély kékbe borult – itt nyerni tudott Johannis –, az ó-királyság, Moldva és Dobrudzsa viszont változatlanul vörös – s ez a vörös sarló körbefogja Erdélyt –, a szociáldemokrata vörös bárók, a párt klientúrája (saját jól felfogott érdekében) mozgósítani tudta a helyi hatalmasságoknak kiszolgáltatott „híveket”.
A másik felismerés ugyancsak az előző választások első fordulójának képét idézi: igen, a két nagy tábor, a jobboldal és a baloldal között dől el minden. Nem szívesen használjuk a jobb- és baloldalt – hiszen a romániai politikai pártok ideológiája nem sokban különbözik, céljuk is ugyanaz: ki kerül közelebb a nagy országos húsosfazékhoz –, de jobb momentán nincs.
A „független” jelöltek – Monica Macovei vagy Teodor Meleşcanu – láthatólag labdába sem igen rúgtak, s nagy kérdés, volt-e értelme megosztani az amúgy is eléggé szétszabdalt, egymással is harcban álló jobboldalt? Láthatólag Elena Udrea – akinek személye, ha nyer, biztosíthatta volna Traian Băsescu politikai túlélését – vagy a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu – aki abban bízott, hogy sikeres kormányzását még nem felejtették el, de hát a választók memóriája rövid, s a hála igazán nem politikai kategória – sem tudta túllépni árnyékát, ám ők Johannistól vettek el voksokat.
Ez az első forduló, amelyet beárnyékolt a diaszpórában folyó szavazási kutyakomédia. A helyzeten jobb szervezéssel lehetne ugyan változtatni, de kérdéses, a diaszpóra szavazói mennyiben dönthetik el a végeredményt. A nagy talány tehát, mi történik a második fordulóban, kékül-e itt-ott ama bizonyos vörös sarló. (A kalapácsról most nem beszélünk, azzal majd az új elnök fog a fejünkre ütni, s minden úgy marad, ahogyan mindég is volt Levantéban!)
Leszámítva az Iliescu által óriási fölénnyel megnyert első elnökválasztást, Romániában a második fordulóban sokszor fordult meg az eredmény. Năstase, ne feledjük, 2004-ben több mint tíz százalékkal vezetett, Băsescu mégis győzni tudott. A kérdés tehát az, hogy ismétlődik-e a protesztszavazás, tud-e fordítani Johannis, aki meglehetősen merev, nem tipikusan román politikus, láthatólag nem háttéralkukban gondolkodik, azt reméli, a józanság és a realitás feltárása elég lehet a győzelemhez. De most elkerülhetetlenek lesznek a két jelölt közötti tévéviták, kissé fel kellene pörögnie Pontával szemben, aki gátlástalan. Johannist a liberális pártot szétziláló és önmagát a politikából kiíró Crin ANtonescu találta ki, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, de ez van. A romániai szavazónak mindig a kisebbik rosszat kell választania.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az elnökválasztások első fordulójának térképe az elmúltakat idézte fel hallucinatórikus erővel, Erdély kékbe borult – itt nyerni tudott Johannis –, az ó-királyság, Moldva és Dobrudzsa viszont változatlanul vörös – s ez a vörös sarló körbefogja Erdélyt –, a szociáldemokrata vörös bárók, a párt klientúrája (saját jól felfogott érdekében) mozgósítani tudta a helyi hatalmasságoknak kiszolgáltatott „híveket”.
A másik felismerés ugyancsak az előző választások első fordulójának képét idézi: igen, a két nagy tábor, a jobboldal és a baloldal között dől el minden. Nem szívesen használjuk a jobb- és baloldalt – hiszen a romániai politikai pártok ideológiája nem sokban különbözik, céljuk is ugyanaz: ki kerül közelebb a nagy országos húsosfazékhoz –, de jobb momentán nincs.
A „független” jelöltek – Monica Macovei vagy Teodor Meleşcanu – láthatólag labdába sem igen rúgtak, s nagy kérdés, volt-e értelme megosztani az amúgy is eléggé szétszabdalt, egymással is harcban álló jobboldalt? Láthatólag Elena Udrea – akinek személye, ha nyer, biztosíthatta volna Traian Băsescu politikai túlélését – vagy a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu – aki abban bízott, hogy sikeres kormányzását még nem felejtették el, de hát a választók memóriája rövid, s a hála igazán nem politikai kategória – sem tudta túllépni árnyékát, ám ők Johannistól vettek el voksokat.
Ez az első forduló, amelyet beárnyékolt a diaszpórában folyó szavazási kutyakomédia. A helyzeten jobb szervezéssel lehetne ugyan változtatni, de kérdéses, a diaszpóra szavazói mennyiben dönthetik el a végeredményt. A nagy talány tehát, mi történik a második fordulóban, kékül-e itt-ott ama bizonyos vörös sarló. (A kalapácsról most nem beszélünk, azzal majd az új elnök fog a fejünkre ütni, s minden úgy marad, ahogyan mindég is volt Levantéban!)
Leszámítva az Iliescu által óriási fölénnyel megnyert első elnökválasztást, Romániában a második fordulóban sokszor fordult meg az eredmény. Năstase, ne feledjük, 2004-ben több mint tíz százalékkal vezetett, Băsescu mégis győzni tudott. A kérdés tehát az, hogy ismétlődik-e a protesztszavazás, tud-e fordítani Johannis, aki meglehetősen merev, nem tipikusan román politikus, láthatólag nem háttéralkukban gondolkodik, azt reméli, a józanság és a realitás feltárása elég lehet a győzelemhez. De most elkerülhetetlenek lesznek a két jelölt közötti tévéviták, kissé fel kellene pörögnie Pontával szemben, aki gátlástalan. Johannist a liberális pártot szétziláló és önmagát a politikából kiíró Crin ANtonescu találta ki, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, de ez van. A romániai szavazónak mindig a kisebbik rosszat kell választania.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 6.
szerk. VÍZVÁLASZTÓ Johannis vagy Ponta: kit válasszon az RMDSZ?
Nehéz helyzetben az RMDSZ. Vagy tandíjat, vagy politikai tőkét fizet.
Az államelnök-választás első fordulóján Victor Ponta 40,44%-ot, Klaus Johannis meg 30,37%-ot tudott szerezni. Sokan jósolnak fele-fele arányt a második fordulóra, de az látszik, hogy Ponta jobb esélyekkel indul ebben a mérkőzésben. Hová kellene álljon az RMDSZ?
Miért legyen Johannis?
NÉPAKARAT. Az első fordulóban nagy arányú (becslések szerint 15-20% körüli) volt a magyarok átszavazása Johannisra.
NÉPPÁRTI NYOMÁS. Az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul révén nagyon határozottan állást foglalt a néppárti jelölt mellett.
"NEM ROMÁN". Johannis egy erdélyi szász. Ráadásul az első forduló kis túlzással Erdély versus Regátra korlátozódott.
PONTA PARA. Az RMDSZ-t saját szavazói egy része mellett belülről is feszíti a belső jobboldali Pontafób nyomás.
Miért ne legyen Johannis?
CENTRALISTA. Johannis nem támogatja a területi autonómiát, pontosabban az etnikai alapú regionalizációt. NINCS ALKUPOZÍCIÓ. Johannis nem hajlandó tárgyalni a lehetséges támogatókkal, így az RMDSZ-szel se fog.
KÖD. Az ACL államelnök-jelöltje semmiféle jövőképet nem vetített előre arra az esetre, ha államelnök lesz. Lehet, hogy tovább folytatódna a miniszterelnök és az államelnök közötti háború annak minden áldatlan következményével.
KOMPENZÁLÁS. Johannisnak bizonyítania kellene hivatalában, hogy jó román, így semmiféle engedményre nem számíthatunk részéről. Katolikusabb kellene legyen a pápánál.
Miért legyen Ponta?
VAN JÖVŐKÉP. Călin Popescu Tăriceanuval, mint miniszterelnökkel van egy forgatókönyv arra, ami történni fog, ha Ponta államelnök lesz. JÓ FEJ A HAVERJA. Tăriceanu a magyarok között is kedvelt, de az RMDSZ-nek is megbízható, szavatartó partnere volt, amikor együtt voltak kormányon.
NYUGI LESZ. Ponta szalon-nacionalista. Szavazatokért képes nacionalista felütésű mondatokkal élni (büszke arra, hogy román és ortodox), azonban döntéseiben meglehetősen pragmatikus, például kormányra hívta a nem román és nem ortodox RMDSZ-t.
HOGY NE ROSSZKOR LEGYÜNK ROSSZ HELYEN. Nem mindegy, hogy ellenzékben lesz-e az RMDSZ akkor, amikor Ponta és Liviu Dragnea megvalósítják Románia régóta beharangozott regionalizációját. LÉC. Ha az RMDSZ Johannist választja Pontával szemben, akkor a döntése után valószínű, hogy ki kell vonulnia a kormányból.
Miért ne legyen Ponta?
VISELT DOLGOK. Plágiumügy, „fekete kedd”, MOGYE-ügy, Verespatak, az észak-erdélyi autópálya megépítésének az elszabotálása, stb.
SZOFT. Elég gyenge ez a mostani Ponta komány.
NEM SZIMPI. A székelyföldi magyarok nem kedvelik. Ez a PSD első fordulós székelyföldi szavazatainak a számában is megnyilvánult.
OLD SCHOOL. A PSD-n belül nem a reformistább Mircea Geonă-féle pártvonalat képviselői, hanem a Ion Iliescu- Adrian Năstase vonalat.
BIZARR. Corneliu Vadim Tudor is Ponta támogatói között van.
Transindex.ro
Nehéz helyzetben az RMDSZ. Vagy tandíjat, vagy politikai tőkét fizet.
Az államelnök-választás első fordulóján Victor Ponta 40,44%-ot, Klaus Johannis meg 30,37%-ot tudott szerezni. Sokan jósolnak fele-fele arányt a második fordulóra, de az látszik, hogy Ponta jobb esélyekkel indul ebben a mérkőzésben. Hová kellene álljon az RMDSZ?
Miért legyen Johannis?
NÉPAKARAT. Az első fordulóban nagy arányú (becslések szerint 15-20% körüli) volt a magyarok átszavazása Johannisra.
NÉPPÁRTI NYOMÁS. Az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul révén nagyon határozottan állást foglalt a néppárti jelölt mellett.
"NEM ROMÁN". Johannis egy erdélyi szász. Ráadásul az első forduló kis túlzással Erdély versus Regátra korlátozódott.
PONTA PARA. Az RMDSZ-t saját szavazói egy része mellett belülről is feszíti a belső jobboldali Pontafób nyomás.
Miért ne legyen Johannis?
CENTRALISTA. Johannis nem támogatja a területi autonómiát, pontosabban az etnikai alapú regionalizációt. NINCS ALKUPOZÍCIÓ. Johannis nem hajlandó tárgyalni a lehetséges támogatókkal, így az RMDSZ-szel se fog.
KÖD. Az ACL államelnök-jelöltje semmiféle jövőképet nem vetített előre arra az esetre, ha államelnök lesz. Lehet, hogy tovább folytatódna a miniszterelnök és az államelnök közötti háború annak minden áldatlan következményével.
KOMPENZÁLÁS. Johannisnak bizonyítania kellene hivatalában, hogy jó román, így semmiféle engedményre nem számíthatunk részéről. Katolikusabb kellene legyen a pápánál.
Miért legyen Ponta?
VAN JÖVŐKÉP. Călin Popescu Tăriceanuval, mint miniszterelnökkel van egy forgatókönyv arra, ami történni fog, ha Ponta államelnök lesz. JÓ FEJ A HAVERJA. Tăriceanu a magyarok között is kedvelt, de az RMDSZ-nek is megbízható, szavatartó partnere volt, amikor együtt voltak kormányon.
NYUGI LESZ. Ponta szalon-nacionalista. Szavazatokért képes nacionalista felütésű mondatokkal élni (büszke arra, hogy román és ortodox), azonban döntéseiben meglehetősen pragmatikus, például kormányra hívta a nem román és nem ortodox RMDSZ-t.
HOGY NE ROSSZKOR LEGYÜNK ROSSZ HELYEN. Nem mindegy, hogy ellenzékben lesz-e az RMDSZ akkor, amikor Ponta és Liviu Dragnea megvalósítják Románia régóta beharangozott regionalizációját. LÉC. Ha az RMDSZ Johannist választja Pontával szemben, akkor a döntése után valószínű, hogy ki kell vonulnia a kormányból.
Miért ne legyen Ponta?
VISELT DOLGOK. Plágiumügy, „fekete kedd”, MOGYE-ügy, Verespatak, az észak-erdélyi autópálya megépítésének az elszabotálása, stb.
SZOFT. Elég gyenge ez a mostani Ponta komány.
NEM SZIMPI. A székelyföldi magyarok nem kedvelik. Ez a PSD első fordulós székelyföldi szavazatainak a számában is megnyilvánult.
OLD SCHOOL. A PSD-n belül nem a reformistább Mircea Geonă-féle pártvonalat képviselői, hanem a Ion Iliescu- Adrian Năstase vonalat.
BIZARR. Corneliu Vadim Tudor is Ponta támogatói között van.
Transindex.ro
2014. november 7.
Érdek és lelkiismeret
Alighanem az egyetlen ésszerű döntés volt az, amit tegnap elfogadott az RMDSZ vezető testülete: választói lelkiismeretére bízza, hogy kire szavaznak az elnökválasztás második fordulójában. Minden más lehetőség rosszabb lett volna: ha Victor Ponta mellett állnak ki, a magyar közösséggel kerültek volna szembe, ha pedig Klaus Johannis mellett foglalnak állást, jelenlegi koalíciós partnereik vethetik szemükre, hogy cserbenhagyták őket.
De lássuk, miről árulkodik még a Szövetségi Állandó Tanács tegnap született döntése, milyen taktikai megfontolások húzódnak mögötte – mert azért a politikában az érdek mindig előrébb áll, mint a lelkiismeret. A szövetség szempontjából hatalmas előnye a semleges pozíciónak, hogy nem kell Ponta szekerét tolniuk a helyi RMDSZ-es vezetőknek, polgármestereknek. Ez önmagában is nyereség, mert amilyen közhangulat uralkodik mostanság az erdélyi településeken, igen hálátlan feladat lett volna a korrupcióellenes harc akadályozására törekvő, a nagyromániásokkal is szövetkező, egyre nacionalistább szólamokat hangoztató szocialista jelölt érdekében mozgósítani a magyarságot. Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése, és a korábbi tapasztalatok birtokában – 2004-ben Adrian Năstase, majd 2009-ben Mircea Geoană támogatására biztatták választóikat, eredménytelenül! – nem vállalták az újabb fiaskót. Johannis mellé állni óriási politikai kockázatot jelentett volna az RMDSZ számára, elvégre ők a Ponta irányította kormánykoalíció tagjai. Nyíltan nem fordulhattak szembe a szocialistákkal, a hatalomról viszont nem kívánnak lemondani. Marad tehát a semlegesség, illetve egy olyan burkolt üzenet, amelyből ért, akinek van füle a hallásra. Kelemen Hunor ugyanis megbízható partnernek nevezte tegnap Victor Pontát, Klaus Johannis irányában pedig meglehetősen elutasító volt – de talán még ennél is árulkodóbb az a megfogalmazás, amellyel üzenetét zárta az RMDSZ elnöke: „…az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” Feltűnő e nyilatkozatban a demobilizáló jelleg: nem biztatnak a részvételre, sőt, mintha azt sugallná az RMDSZ elnöke, hogy nincs is, amiért szavazni, nincs, akit választani. Márpedig az eléggé egyértelmű, hogy a távolmaradás Ponta, a nagyobb arányú részvétel Johannis érdekeit szolgálja. Lám, ilyen az, amikor a lelkiismeret hangja csak csitítja, de el nem nyomja a politikai érdeket. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Alighanem az egyetlen ésszerű döntés volt az, amit tegnap elfogadott az RMDSZ vezető testülete: választói lelkiismeretére bízza, hogy kire szavaznak az elnökválasztás második fordulójában. Minden más lehetőség rosszabb lett volna: ha Victor Ponta mellett állnak ki, a magyar közösséggel kerültek volna szembe, ha pedig Klaus Johannis mellett foglalnak állást, jelenlegi koalíciós partnereik vethetik szemükre, hogy cserbenhagyták őket.
De lássuk, miről árulkodik még a Szövetségi Állandó Tanács tegnap született döntése, milyen taktikai megfontolások húzódnak mögötte – mert azért a politikában az érdek mindig előrébb áll, mint a lelkiismeret. A szövetség szempontjából hatalmas előnye a semleges pozíciónak, hogy nem kell Ponta szekerét tolniuk a helyi RMDSZ-es vezetőknek, polgármestereknek. Ez önmagában is nyereség, mert amilyen közhangulat uralkodik mostanság az erdélyi településeken, igen hálátlan feladat lett volna a korrupcióellenes harc akadályozására törekvő, a nagyromániásokkal is szövetkező, egyre nacionalistább szólamokat hangoztató szocialista jelölt érdekében mozgósítani a magyarságot. Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése, és a korábbi tapasztalatok birtokában – 2004-ben Adrian Năstase, majd 2009-ben Mircea Geoană támogatására biztatták választóikat, eredménytelenül! – nem vállalták az újabb fiaskót. Johannis mellé állni óriási politikai kockázatot jelentett volna az RMDSZ számára, elvégre ők a Ponta irányította kormánykoalíció tagjai. Nyíltan nem fordulhattak szembe a szocialistákkal, a hatalomról viszont nem kívánnak lemondani. Marad tehát a semlegesség, illetve egy olyan burkolt üzenet, amelyből ért, akinek van füle a hallásra. Kelemen Hunor ugyanis megbízható partnernek nevezte tegnap Victor Pontát, Klaus Johannis irányában pedig meglehetősen elutasító volt – de talán még ennél is árulkodóbb az a megfogalmazás, amellyel üzenetét zárta az RMDSZ elnöke: „…az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” Feltűnő e nyilatkozatban a demobilizáló jelleg: nem biztatnak a részvételre, sőt, mintha azt sugallná az RMDSZ elnöke, hogy nincs is, amiért szavazni, nincs, akit választani. Márpedig az eléggé egyértelmű, hogy a távolmaradás Ponta, a nagyobb arányú részvétel Johannis érdekeit szolgálja. Lám, ilyen az, amikor a lelkiismeret hangja csak csitítja, de el nem nyomja a politikai érdeket. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 8.
Miről maradtunk le?
Megbízható partnernek tekinti az RMDSZ Victor Ponta kormányfőt – ezt nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, további szavaiból pedig azt lehetett érteni, hogy csak a szélsőséges Vadim Tudor felkarolása miatt nem támogatják a szociáldemokrata jelöltet az elnökválasztás második fordulójában. Nem tudjuk, felső szinten miért alakult ki ilyen jó vélemény a kormányfőről, lentről, a hétköznapok porából ugyanis egész másképp látszik a teljesítménye.
Kezdve azzal, hogy Victor Ponta annak a jobboldali kormányfőnek a megbuktatásával került hatalomra, aki a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést próbálta törvényes mederbe terelni; azóta eltelt két és fél év, és a pár évtizede még teljesen magyar egyetemen egyre jobban szorulnak ki, már kisebbségben vannak a magyar hallgatók. És ha Marosvásárhelyen járunk, jusson eszünkbe, hogy a megye magyar prefektusának kinevezését is addig halasztotta ez a megbízható partner, amíg az RMDSZ lemondott róla. Ezt a szószegést egy plágiummal szerzett és hatalmi visszaéléssel megtartott doktori cím fejeli meg, ami a tisztességes munka és a valódi tudományos tevékenység megvetéséről tanúskodik. Nem éppen államfői erények ezek, és a képen a megvalósítások sem szépítenek. Kétharmados parlamenti többséggel rajtolt a Ponta-kormány, ígértek is azonnali alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést, a kommunizmusban elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását, munkahelyeket, uniós pénzeket, autópályákat és kisebbségi törvényt is – ezt még a Năstase-kormánytól örökölték –, de mindebből nem lett semmi. Sőt, a visszaszolgáltatás teljesen leállt, utóbb pedig annyira félrecsúszott, hogy már az újraállamosítás irányába fordult, és ezt is a telhetetlenül harácsoló szociáldemokrata politikusoknak, köztük a fiatal kormányfő apósának köszönhetjük. A régiók maradtak olyanok, amilyenek voltak – a Székelyföldet, a volt szász megyéket és a Mócvidéket is magában foglaló központi az egész földrészen a legkevésbé hatékonyak közé tartozik –, az egészségügyi és oktatási reformból eddig csak az elektronikus kártyát, illetve a tankönyvbotrányt láttuk. A kisebbségi jogok érvényesítését Háromszéken épp az SZDP helyi emberei akadályozzák... Amit mindenek helyett kaptunk, az a vég nélküli civakodás: elsősorban Traian Băsescu államfővel, aztán a liberális szövetségesekkel. Előbbit nem tudták idő előtt meneszteni, utóbbiakat igen, de ettől nem javult a helyzet, a várva várt fellendülés elmaradt, előre mutató és fenntartható intézkedések továbbra sem születtek, és a jogállam sem erősödött. Van ellenben kóborkutya-törvényünk, bár ezt sem alkalmazzák. Legalábbis nem megbízhatóan...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megbízható partnernek tekinti az RMDSZ Victor Ponta kormányfőt – ezt nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, további szavaiból pedig azt lehetett érteni, hogy csak a szélsőséges Vadim Tudor felkarolása miatt nem támogatják a szociáldemokrata jelöltet az elnökválasztás második fordulójában. Nem tudjuk, felső szinten miért alakult ki ilyen jó vélemény a kormányfőről, lentről, a hétköznapok porából ugyanis egész másképp látszik a teljesítménye.
Kezdve azzal, hogy Victor Ponta annak a jobboldali kormányfőnek a megbuktatásával került hatalomra, aki a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést próbálta törvényes mederbe terelni; azóta eltelt két és fél év, és a pár évtizede még teljesen magyar egyetemen egyre jobban szorulnak ki, már kisebbségben vannak a magyar hallgatók. És ha Marosvásárhelyen járunk, jusson eszünkbe, hogy a megye magyar prefektusának kinevezését is addig halasztotta ez a megbízható partner, amíg az RMDSZ lemondott róla. Ezt a szószegést egy plágiummal szerzett és hatalmi visszaéléssel megtartott doktori cím fejeli meg, ami a tisztességes munka és a valódi tudományos tevékenység megvetéséről tanúskodik. Nem éppen államfői erények ezek, és a képen a megvalósítások sem szépítenek. Kétharmados parlamenti többséggel rajtolt a Ponta-kormány, ígértek is azonnali alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést, a kommunizmusban elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását, munkahelyeket, uniós pénzeket, autópályákat és kisebbségi törvényt is – ezt még a Năstase-kormánytól örökölték –, de mindebből nem lett semmi. Sőt, a visszaszolgáltatás teljesen leállt, utóbb pedig annyira félrecsúszott, hogy már az újraállamosítás irányába fordult, és ezt is a telhetetlenül harácsoló szociáldemokrata politikusoknak, köztük a fiatal kormányfő apósának köszönhetjük. A régiók maradtak olyanok, amilyenek voltak – a Székelyföldet, a volt szász megyéket és a Mócvidéket is magában foglaló központi az egész földrészen a legkevésbé hatékonyak közé tartozik –, az egészségügyi és oktatási reformból eddig csak az elektronikus kártyát, illetve a tankönyvbotrányt láttuk. A kisebbségi jogok érvényesítését Háromszéken épp az SZDP helyi emberei akadályozzák... Amit mindenek helyett kaptunk, az a vég nélküli civakodás: elsősorban Traian Băsescu államfővel, aztán a liberális szövetségesekkel. Előbbit nem tudták idő előtt meneszteni, utóbbiakat igen, de ettől nem javult a helyzet, a várva várt fellendülés elmaradt, előre mutató és fenntartható intézkedések továbbra sem születtek, és a jogállam sem erősödött. Van ellenben kóborkutya-törvényünk, bár ezt sem alkalmazzák. Legalábbis nem megbízhatóan...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 13.
A kisebbik veszély
Milyen átok ülhet ezen a népen, hogy két volt kommunista közül kénytelen választani? – tette fel a költi kérdést Traian Băsescu a 2004-es államfőválasztást megelőző tévévitában Adrian Năstasénak.
Tíz év elteltével sokat okult az ország: átélte, kiismerte a legtalálóbban politikai ragadozóként leírható egykori hajóskapitány, főpolgármester „játékos” elnöki mandátumait, másrészt arra is választ kapott, nagy valószínűséggel hová jut, ha az akkori ellenfél történetesen nem Jilavára, hanem a Cotroceni-be kerül.
Sajnos Románia azóta sem szabadult az átoktól, a különbség annyi, hogy ma nem két volt kommunista, hanem két rossz közül kell választania. Az idei államfőválasztáson egy botcsinálta politikus, a balkáni közéleti csatározások közepette teljesen elveszett, ellenfeleivel és a választókkal kommunikálni képtelen vidéki polgármester, illetve egy képmutató, hazug, aljas, a hatalomért minden eszközt megragadni képes rendszert kiépít, a Dâmboviţa-parti politikai gazemberséget ízig-vérig megtestesít kormányfő kínálja az alternatívát.
Johannis a meglévő nimbuszát, kétségbevonhatatlan erényeit – Nagyszeben felvirágoztatása, a szász precizitás és megbízhatóság – is képtelen „eladni” a választóknak, akik egyáltalán nem elégszenek meg azzal, ha valaki a tisztesség és alkalmasság szerepében tetszeleg, éppen ezért ezt folyamatosan bizonyítani kell.
Ponta a másik véglet: idegen tollakkal ékeskedik, lételeme a harsány semmitmondás, és gátlástalanul képes meglovagolni a nacionalista, soviniszta indulatokat. Olyan „politikai állat”, aki nemcsak ellenfeleit, de a partnereit is képes hátba szúrni, ellenük a legmocskosabb eszközöket is bevetni, ha érdekei úgy diktálják, és mindezt szemrebbenés nélkül letagadja.
Ugyan nem kaptak-e a kormányzásban mellé szegődött RMDSZ vezeti, továbbá az erdélyi magyarok elegendő bizonyítékot erre a kampány során? Ettől persze Johannis még ugyanúgy felkészületlennek, határozatlannak tűnik, és az ellenfele esetleges megválasztásával járó iszonyatos kockázatok ismerete közepette sem válik ideális jelöltté. Viszont megválasztása mégiscsak kevesebb veszéllyel járna románok, magyarok, németek számára egyaránt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Milyen átok ülhet ezen a népen, hogy két volt kommunista közül kénytelen választani? – tette fel a költi kérdést Traian Băsescu a 2004-es államfőválasztást megelőző tévévitában Adrian Năstasénak.
Tíz év elteltével sokat okult az ország: átélte, kiismerte a legtalálóbban politikai ragadozóként leírható egykori hajóskapitány, főpolgármester „játékos” elnöki mandátumait, másrészt arra is választ kapott, nagy valószínűséggel hová jut, ha az akkori ellenfél történetesen nem Jilavára, hanem a Cotroceni-be kerül.
Sajnos Románia azóta sem szabadult az átoktól, a különbség annyi, hogy ma nem két volt kommunista, hanem két rossz közül kell választania. Az idei államfőválasztáson egy botcsinálta politikus, a balkáni közéleti csatározások közepette teljesen elveszett, ellenfeleivel és a választókkal kommunikálni képtelen vidéki polgármester, illetve egy képmutató, hazug, aljas, a hatalomért minden eszközt megragadni képes rendszert kiépít, a Dâmboviţa-parti politikai gazemberséget ízig-vérig megtestesít kormányfő kínálja az alternatívát.
Johannis a meglévő nimbuszát, kétségbevonhatatlan erényeit – Nagyszeben felvirágoztatása, a szász precizitás és megbízhatóság – is képtelen „eladni” a választóknak, akik egyáltalán nem elégszenek meg azzal, ha valaki a tisztesség és alkalmasság szerepében tetszeleg, éppen ezért ezt folyamatosan bizonyítani kell.
Ponta a másik véglet: idegen tollakkal ékeskedik, lételeme a harsány semmitmondás, és gátlástalanul képes meglovagolni a nacionalista, soviniszta indulatokat. Olyan „politikai állat”, aki nemcsak ellenfeleit, de a partnereit is képes hátba szúrni, ellenük a legmocskosabb eszközöket is bevetni, ha érdekei úgy diktálják, és mindezt szemrebbenés nélkül letagadja.
Ugyan nem kaptak-e a kormányzásban mellé szegődött RMDSZ vezeti, továbbá az erdélyi magyarok elegendő bizonyítékot erre a kampány során? Ettől persze Johannis még ugyanúgy felkészületlennek, határozatlannak tűnik, és az ellenfele esetleges megválasztásával járó iszonyatos kockázatok ismerete közepette sem válik ideális jelöltté. Viszont megválasztása mégiscsak kevesebb veszéllyel járna románok, magyarok, németek számára egyaránt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 15.
Az elfelejtett jóvátétel
Milyen szemetesek az utcák – ez tűnt fel 1987. november 15-én este, miután leszálltunk a vonatról Brassóban, és elindultunk a központ felé. Papírokat hordott a szél, de arról, hogy mi történt, csak később, a Szabad Európa Rádió halk, recsegő, meg-megszakadó adásából értesültünk.
Azon az őszön sokat dideregtünk rosszul fűtött lakásokban, kormos petróleumlámpák fényénél tanultuk a számítógép-programozást. A petróleumért ugyanúgy sorba kellett állni, mint a kenyérért és tejért, illetve a háborús mennyiségű vajért, húsért és tojásért, amelyet a kommunista rendszer szigorúan adagolt, beszerzésük mégis elszánt és kitartó erőfeszítésbe került. Ez ellen lázadtak fel 27 évvel ezelőtt a tehergépkocsigyár munkásai, akik előző napon csak fél fizetést kaptak, szocialista ideológiai körítéssel. November 15-én ráadásul „választás” is volt, „pártunk és kormányunk” felső utasítására kinevezett elöljáróra kellett volna pecsételni a Ceauşescu képével és piros vászonnal díszített szavazóhelyiségekben, az elvárt hazafias lendület helyett azonban forrongó düh fogta el az embereket: utcára vonultak – ekkor csatlakoztak hozzájuk más gyárak alkalmazottjai, de diákok, egyetemisták is –, és hirtelen szétverték a polgármesteri hivatalt és a megyei pártszékházat. Gurultak a pártkantinból kidobált, halandók számára akkor elérhetetlen sajtok, szalámik, déli gyümölcsök, és órákig égett a propaganda-kiadványokból rakott máglya. A szociális elégedetlenség kommunistaellenes megmozdulássá vált. Estére csend lett, másnap pedig megkezdődtek a letartóztatások. Mintegy 300 személyt vittek be a szekusok, akiket embertelen verések és kínzások után utcai rendbontásért el is ítéltek. Sok esetben beérték a büntetések munkahelyen való letöltésével, másokat – családjuktól elszakítva – kényszerlakhelyre toloncoltak, és egy december 3-án tartott villámgyors „per” után 61 személyt börtönbe zártak. S bár 1989 decembere után mindenki hazatérhetett, sokan maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedtek. A történtekről számos könyv és tanulmány született, jóvátétel azonban ennyi idő után sem, noha a diktatúra bukása után, 1990-ben kinevezett főügyész egyik első útja Brassóba vezetett. Akkor nyilatkozta az egyik elítéltnek: kihallgatóik a hírszerzés, a hadsereg és a belügy alkalmazottjai, ezért rendcsinálásra kérte az illetékes tárcavezetőket. Ez nem történt meg, a meghurcoltak által indított eljárás eredménytelenül végződött, a hírszerző szolgálat megtagadta a vonatkozó iratok kiadását. Az egyik pribéket, Ristea Priboit, aki az új demokráciában az SZDP Vrancea megyei képviselője volt, végül egy másik ügyben, Adrian Năstase akkori kormányfő úgynevezett Tamara-nénikés perében helyezték vád alá, akkor pedig eltűnt az országból.
És bár a kegyetlen megtorlás tagadhatatlan, a mai napig senkit nem vizsgáltak ki és ítéltek el emiatt. Vajon mikor jön el a számonkérés ideje?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Milyen szemetesek az utcák – ez tűnt fel 1987. november 15-én este, miután leszálltunk a vonatról Brassóban, és elindultunk a központ felé. Papírokat hordott a szél, de arról, hogy mi történt, csak később, a Szabad Európa Rádió halk, recsegő, meg-megszakadó adásából értesültünk.
Azon az őszön sokat dideregtünk rosszul fűtött lakásokban, kormos petróleumlámpák fényénél tanultuk a számítógép-programozást. A petróleumért ugyanúgy sorba kellett állni, mint a kenyérért és tejért, illetve a háborús mennyiségű vajért, húsért és tojásért, amelyet a kommunista rendszer szigorúan adagolt, beszerzésük mégis elszánt és kitartó erőfeszítésbe került. Ez ellen lázadtak fel 27 évvel ezelőtt a tehergépkocsigyár munkásai, akik előző napon csak fél fizetést kaptak, szocialista ideológiai körítéssel. November 15-én ráadásul „választás” is volt, „pártunk és kormányunk” felső utasítására kinevezett elöljáróra kellett volna pecsételni a Ceauşescu képével és piros vászonnal díszített szavazóhelyiségekben, az elvárt hazafias lendület helyett azonban forrongó düh fogta el az embereket: utcára vonultak – ekkor csatlakoztak hozzájuk más gyárak alkalmazottjai, de diákok, egyetemisták is –, és hirtelen szétverték a polgármesteri hivatalt és a megyei pártszékházat. Gurultak a pártkantinból kidobált, halandók számára akkor elérhetetlen sajtok, szalámik, déli gyümölcsök, és órákig égett a propaganda-kiadványokból rakott máglya. A szociális elégedetlenség kommunistaellenes megmozdulássá vált. Estére csend lett, másnap pedig megkezdődtek a letartóztatások. Mintegy 300 személyt vittek be a szekusok, akiket embertelen verések és kínzások után utcai rendbontásért el is ítéltek. Sok esetben beérték a büntetések munkahelyen való letöltésével, másokat – családjuktól elszakítva – kényszerlakhelyre toloncoltak, és egy december 3-án tartott villámgyors „per” után 61 személyt börtönbe zártak. S bár 1989 decembere után mindenki hazatérhetett, sokan maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedtek. A történtekről számos könyv és tanulmány született, jóvátétel azonban ennyi idő után sem, noha a diktatúra bukása után, 1990-ben kinevezett főügyész egyik első útja Brassóba vezetett. Akkor nyilatkozta az egyik elítéltnek: kihallgatóik a hírszerzés, a hadsereg és a belügy alkalmazottjai, ezért rendcsinálásra kérte az illetékes tárcavezetőket. Ez nem történt meg, a meghurcoltak által indított eljárás eredménytelenül végződött, a hírszerző szolgálat megtagadta a vonatkozó iratok kiadását. Az egyik pribéket, Ristea Priboit, aki az új demokráciában az SZDP Vrancea megyei képviselője volt, végül egy másik ügyben, Adrian Năstase akkori kormányfő úgynevezett Tamara-nénikés perében helyezték vád alá, akkor pedig eltűnt az országból.
És bár a kegyetlen megtorlás tagadhatatlan, a mai napig senkit nem vizsgáltak ki és ítéltek el emiatt. Vajon mikor jön el a számonkérés ideje?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 28.
„Elvi” tárgyalókészség az RMDSZ-nél
Tárgyalásokat kezdeményezhet az RMDSZ az új Nemzeti liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, bár eddig nem történt ilyen témájú megkeresés. Erről Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője beszélt az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. Nem tudok azonban arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Előbb-utóbb, valószínűleg jövőre minden bizonnyal megkísérlik új többség létrehozását, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő. Erről azonban nem most kell dönteni – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Kijelentése rímel Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten elhangzott jelzésére: a szövetség vezetői még novemberben összeülnek, hogy tárgyaljanak a kormányon maradásról vagy a kilépésről. Kifejtette: nem keresnek feltétlenül ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson. Az Adevărul című napilapnak nyilatkozva Kelemen is megerősítette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) elemeznie kell a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az embereknek” – szögezte le Kelemen. Meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó. Kelemen szerint Johannis megválasztásában nem számított, hogy a szász származású politikus jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát. A régiók esetleges létrehozása esetén azonban soha nem lehet eltekinteni a Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében létező etnikai viszonyoktól, illetve attól, hogy azok módosítása megengedhetetlen. Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig ebben a pillanatban elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. A PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, szögezte le Kelemen, de nem csak a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
A helyzetet nagyban befolyásolhatja, hogy egyes hírek szerint Ponta-ellenes puccs készül a PSD-ben. Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza ugyanis Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke. Sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy a decemberi kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé. Dragnea úgy nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak: a pártvezetés nagy többsége azt az álláspontot támogatja, hogy még idén túl kell esni a kongresszuson, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.
Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült fel, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.
A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő is támogatja. Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – viszont úgy véli, hogy a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges. A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: Ponta is azt követően került a párt élére, hogy Mircea Geoană addigi pártvezér elvesztette a 2009-es államfőválasztást.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Tárgyalásokat kezdeményezhet az RMDSZ az új Nemzeti liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, bár eddig nem történt ilyen témájú megkeresés. Erről Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője beszélt az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. Nem tudok azonban arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Előbb-utóbb, valószínűleg jövőre minden bizonnyal megkísérlik új többség létrehozását, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő. Erről azonban nem most kell dönteni – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Kijelentése rímel Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten elhangzott jelzésére: a szövetség vezetői még novemberben összeülnek, hogy tárgyaljanak a kormányon maradásról vagy a kilépésről. Kifejtette: nem keresnek feltétlenül ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson. Az Adevărul című napilapnak nyilatkozva Kelemen is megerősítette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) elemeznie kell a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az embereknek” – szögezte le Kelemen. Meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó. Kelemen szerint Johannis megválasztásában nem számított, hogy a szász származású politikus jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát. A régiók esetleges létrehozása esetén azonban soha nem lehet eltekinteni a Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében létező etnikai viszonyoktól, illetve attól, hogy azok módosítása megengedhetetlen. Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig ebben a pillanatban elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. A PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, szögezte le Kelemen, de nem csak a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
A helyzetet nagyban befolyásolhatja, hogy egyes hírek szerint Ponta-ellenes puccs készül a PSD-ben. Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza ugyanis Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke. Sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy a decemberi kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé. Dragnea úgy nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak: a pártvezetés nagy többsége azt az álláspontot támogatja, hogy még idén túl kell esni a kongresszuson, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.
Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült fel, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.
A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő is támogatja. Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – viszont úgy véli, hogy a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges. A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: Ponta is azt követően került a párt élére, hogy Mircea Geoană addigi pártvezér elvesztette a 2009-es államfőválasztást.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. december 4.
Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. december 9.
Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét
A román Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálati részlege kedden megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét kommentálta.
A szociáldemokrata politikus az elnökválasztási kampányban azt állította azóta már államfővé választott jobboldali ellenfeléről, hogy „biztosan” összeférhetetlenné nyilvánítják, mert a hasonló ügyek mindegyikében így ítélt a bíróság.
A CSM szaktestülete megállapította, hogy Ponta kijelentése túllép a szólásszabadság keretein: a kormányfő megszólalása nyomásgyakorlásként értelmezhető.
A választás után az újságírók megkérdezték Pontát, fenntartja-e korábbi véleményét Johannis peréről, akkor azonban a politikus maga is „kampányszövegnek” minősítette korábbi kijelentését.
Pontát idén januárban is arra figyelmeztette a CSM, hogy megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét és megingatta a bírákba vetett bizalmat, amiért politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.
Középpontban az összeférhetetlenség
A Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt.
A jelentés ellen Johannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely első fokon az időközben államfővé választott polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelső bíróságra került.
Mivel sok más polgármesternek van Johanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val, ezekben a perekben a legfelső bíróság meg akarja várni az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntését. Az egyik érintett polgármester ugyanis alkotmányossági óvást emelt a szerinte ellentmondásos jogszabály ellen, és ha a testület igazat ad neki, akkor megszűnhet az ANI által – Johannis esetében is – megállapított összeférhetetlenség.
Az alkotmánybíróság – a testület egyik tagjának hiányzása miatt – kedden ismét elhalasztotta a Johannist is érintő óvás megtárgyalását.
Ha elveszti a pert, Johannis három évig nem tölthet be választott tisztségeket. Az ügy érdemi tárgyalását január 14-ére tűzték ki.
MTI
Erdély.ma
A román Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálati részlege kedden megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét kommentálta.
A szociáldemokrata politikus az elnökválasztási kampányban azt állította azóta már államfővé választott jobboldali ellenfeléről, hogy „biztosan” összeférhetetlenné nyilvánítják, mert a hasonló ügyek mindegyikében így ítélt a bíróság.
A CSM szaktestülete megállapította, hogy Ponta kijelentése túllép a szólásszabadság keretein: a kormányfő megszólalása nyomásgyakorlásként értelmezhető.
A választás után az újságírók megkérdezték Pontát, fenntartja-e korábbi véleményét Johannis peréről, akkor azonban a politikus maga is „kampányszövegnek” minősítette korábbi kijelentését.
Pontát idén januárban is arra figyelmeztette a CSM, hogy megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét és megingatta a bírákba vetett bizalmat, amiért politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.
Középpontban az összeférhetetlenség
A Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt.
A jelentés ellen Johannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely első fokon az időközben államfővé választott polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelső bíróságra került.
Mivel sok más polgármesternek van Johanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val, ezekben a perekben a legfelső bíróság meg akarja várni az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntését. Az egyik érintett polgármester ugyanis alkotmányossági óvást emelt a szerinte ellentmondásos jogszabály ellen, és ha a testület igazat ad neki, akkor megszűnhet az ANI által – Johannis esetében is – megállapított összeférhetetlenség.
Az alkotmánybíróság – a testület egyik tagjának hiányzása miatt – kedden ismét elhalasztotta a Johannist is érintő óvás megtárgyalását.
Ha elveszti a pert, Johannis három évig nem tölthet be választott tisztségeket. Az ügy érdemi tárgyalását január 14-ére tűzték ki.
MTI
Erdély.ma
2014. december 11.
Megidézett terror
Kovászna megye prefektusa nem ért egyet Kölcsey Ferenccel: a magyar nép még nem bűnhődte meg a múltat s a jövendőt.
Háromszék áprilisban beiktatott kormánymegbízottjával, Marius Popicával szemben nagy reményeket tápláltak közösségünk helyi vezetői: kiegyensúlyozott értelmiséginek tartották, nem úgy, mint a magyar székely jelképek ellen indított hadjárat miatt perkirályokként emlegetett elődeit. Ehhez képest Popică most példátlan támadásra vetemedett: 5000 lejes bírságot szabott ki azért, mert egy rendezvényen elénekelték a magyar himnuszt.
A román kormány helyi képviselője június 4. óta tartogatja tarsolyában „meglepetését”, és úgy gondolta, most a legalkalmasabb beélesíteni a sepsiszentgyörgyi Trianon-megemlékezésen tapasztaltak miatt készenlétben tartott büntetést, éppen azután, hogy Kézdivásárhely városvezetését is hasonlóképpen szankcionálta a december elsején kevesellt román zászlók miatt.
A Năstase-kormány 2001-ben kormányrendelettel módosított az állami jelképek használatát szabályozó 1994/75-ös törvény alkalmazásán. A más államok himnuszának eléneklését taglaló cikkelybe egyetlen szót csempésztek be: ezt azóta kizárólag hivatalos, nemzetközi rendezvényeken engedélyezik. Akkor az RMDSZ himnuszénekléssel tiltakozott, ami bűnvádi eljárást vont maga után, de az ügy végül elcsendesedett.
Popică mostani bírsága azonban olyan újabb precedenst teremt, amely minden bizonnyal diplomáciai botrányt kavar – éppen akkor, amikor Románia új külügyminisztere a magyar–román párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és a közös érdekek és a kényes témák megtárgyalására készül, elfogadva magyar kollégája budapesti meghívását.
Lesz miről beszélgetniük. Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak: a Székely Mikó kollégium újraállamosításával a világi vagyon elkobzásának rémképét, a nemzeti imánkat eléneklők bűnössé nyilvánításával pedig lelki megtörésünk démonait éleszti fel.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Kovászna megye prefektusa nem ért egyet Kölcsey Ferenccel: a magyar nép még nem bűnhődte meg a múltat s a jövendőt.
Háromszék áprilisban beiktatott kormánymegbízottjával, Marius Popicával szemben nagy reményeket tápláltak közösségünk helyi vezetői: kiegyensúlyozott értelmiséginek tartották, nem úgy, mint a magyar székely jelképek ellen indított hadjárat miatt perkirályokként emlegetett elődeit. Ehhez képest Popică most példátlan támadásra vetemedett: 5000 lejes bírságot szabott ki azért, mert egy rendezvényen elénekelték a magyar himnuszt.
A román kormány helyi képviselője június 4. óta tartogatja tarsolyában „meglepetését”, és úgy gondolta, most a legalkalmasabb beélesíteni a sepsiszentgyörgyi Trianon-megemlékezésen tapasztaltak miatt készenlétben tartott büntetést, éppen azután, hogy Kézdivásárhely városvezetését is hasonlóképpen szankcionálta a december elsején kevesellt román zászlók miatt.
A Năstase-kormány 2001-ben kormányrendelettel módosított az állami jelképek használatát szabályozó 1994/75-ös törvény alkalmazásán. A más államok himnuszának eléneklését taglaló cikkelybe egyetlen szót csempésztek be: ezt azóta kizárólag hivatalos, nemzetközi rendezvényeken engedélyezik. Akkor az RMDSZ himnuszénekléssel tiltakozott, ami bűnvádi eljárást vont maga után, de az ügy végül elcsendesedett.
Popică mostani bírsága azonban olyan újabb precedenst teremt, amely minden bizonnyal diplomáciai botrányt kavar – éppen akkor, amikor Románia új külügyminisztere a magyar–román párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és a közös érdekek és a kényes témák megtárgyalására készül, elfogadva magyar kollégája budapesti meghívását.
Lesz miről beszélgetniük. Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak: a Székely Mikó kollégium újraállamosításával a világi vagyon elkobzásának rémképét, a nemzeti imánkat eléneklők bűnössé nyilvánításával pedig lelki megtörésünk démonait éleszti fel.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 11.
Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. december 11.
Biró Zsolt: semmiképpen nem fizetjük ki a büntetést!
Biró Zsolt kijelentette, semmiképpen nem fizetik ki a bírságot, és megtámadják a bíróságon a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében ötezer lejes bírságot kell fizetnie a Magyar Polgári Pártnak a Himnusz énekléséért. Hozzátette, a romániai magyar közösség 1990 óta énekli nyilvános rendezvényein a magyar himnuszt.
„Ha létezik Romániában 25 évvel a rendszerváltozás után egy jogszabály, ami alapján ezt büntetni lehet, az komoly demokráciadeficitet jelez” - tette hozzá a politikus.
Mint ismeretes, ötezer lejes büntetést rótt ki Marius Popica, a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert a párt által június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt.
A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalosságainak a látogatásai alkalmával szabad énekelni Románia területén.
„A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…) kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő” - közölte a december 2-án keltezett jegyzőkönyvben a prefektus.
„A prefektus a beiktatásakor azt mondta, hogy Háromszék a békés együttélés helye kell hogy legyen, ezzel a büntetéssel azonban szándékosan provokálja a magyar közösséget” - jelentette ki Biró Zsolt. Hozzátette, a prefektus intézkedését az egész magyar közösség elleni támadásként értékeli.
A prefektus arra a kormányhatározatra hivatkozott, mely a román nemzeti jelképek használatát szabályozó 1994-ben elfogadott törvény végrehajtási utasításait tartalmazta. A határozat elfogadása a Nastase kormányt a parlamentből támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiltakozását váltotta ki. 2001 decemberében az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a magyar himnusz eléneklésével protestált a jogszabály ellen. A gesztus miatt ügyészségi vizsgálat indult a szövetség ellen.
Amint Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke az MTI-nek felidézte, az RMDSZ arra törekedett, hogy még 2002. március 15. előtt rendezzék a kérdést, hogy ne lehessen büntetni a nemzeti ünnepen felvonuló erdélyi magyarokat. „Végül március elején egy kormányhatározattal oldotta fel a Năstase-kormány a korlátozást, amelyben benne volt, hogy ünnepi alkalmakkor a kisebbségi közösségek használhatják a nemzeti szimbólumaikat, kitűzhetik a nemzeti lobogójukat, énekelhetik a himnuszukat. Ez után nem is voltak gondok a himnuszénekléssel” - emlékezett vissza Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.
Marius Popica prefektus az MTI-nek elmondta: eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a román nemzeti ünnepet megelőzően (november 29-én) is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet.
„Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. Az MTI azon kérdésére, hogy a himnusz templomi éneklését is büntetni fogja-e ezentúl, azt mondta, az MPP bírságolása esetében arra volt tekintettel, milyen alkalommal énekelték el a himnuszt. A párt Kovászna megyei szervezete június 4-én évről-évre trianoni megemlékezést tart a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban.
MTI
maszol.ro
Biró Zsolt kijelentette, semmiképpen nem fizetik ki a bírságot, és megtámadják a bíróságon a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében ötezer lejes bírságot kell fizetnie a Magyar Polgári Pártnak a Himnusz énekléséért. Hozzátette, a romániai magyar közösség 1990 óta énekli nyilvános rendezvényein a magyar himnuszt.
„Ha létezik Romániában 25 évvel a rendszerváltozás után egy jogszabály, ami alapján ezt büntetni lehet, az komoly demokráciadeficitet jelez” - tette hozzá a politikus.
Mint ismeretes, ötezer lejes büntetést rótt ki Marius Popica, a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert a párt által június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt.
A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalosságainak a látogatásai alkalmával szabad énekelni Románia területén.
„A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…) kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő” - közölte a december 2-án keltezett jegyzőkönyvben a prefektus.
„A prefektus a beiktatásakor azt mondta, hogy Háromszék a békés együttélés helye kell hogy legyen, ezzel a büntetéssel azonban szándékosan provokálja a magyar közösséget” - jelentette ki Biró Zsolt. Hozzátette, a prefektus intézkedését az egész magyar közösség elleni támadásként értékeli.
A prefektus arra a kormányhatározatra hivatkozott, mely a román nemzeti jelképek használatát szabályozó 1994-ben elfogadott törvény végrehajtási utasításait tartalmazta. A határozat elfogadása a Nastase kormányt a parlamentből támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiltakozását váltotta ki. 2001 decemberében az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a magyar himnusz eléneklésével protestált a jogszabály ellen. A gesztus miatt ügyészségi vizsgálat indult a szövetség ellen.
Amint Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke az MTI-nek felidézte, az RMDSZ arra törekedett, hogy még 2002. március 15. előtt rendezzék a kérdést, hogy ne lehessen büntetni a nemzeti ünnepen felvonuló erdélyi magyarokat. „Végül március elején egy kormányhatározattal oldotta fel a Năstase-kormány a korlátozást, amelyben benne volt, hogy ünnepi alkalmakkor a kisebbségi közösségek használhatják a nemzeti szimbólumaikat, kitűzhetik a nemzeti lobogójukat, énekelhetik a himnuszukat. Ez után nem is voltak gondok a himnuszénekléssel” - emlékezett vissza Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.
Marius Popica prefektus az MTI-nek elmondta: eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a román nemzeti ünnepet megelőzően (november 29-én) is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet.
„Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. Az MTI azon kérdésére, hogy a himnusz templomi éneklését is büntetni fogja-e ezentúl, azt mondta, az MPP bírságolása esetében arra volt tekintettel, milyen alkalommal énekelték el a himnuszt. A párt Kovászna megyei szervezete június 4-én évről-évre trianoni megemlékezést tart a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban.
MTI
maszol.ro
2014. december 14.
Ágoston Hugó: Egy előre bejelentett kilépés krónikája
Többen hivatkoztak az év nagy „premierjeire” a Szövetségi Küldöttek Tanácsa szombati ülésén, a két magyar államelnök-jelölt indulásától a szász Klaus Iohannis választási győzelméig és a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium újraállamosításáig. És immár az előzménytelen események között tarthatjuk számon az RMDSZ kiválását a kormányból: hogy önként távozzék – ilyen még nem fordult elő.
Noha egy bejelentett kijelentkezésről volt szó, érdekes hozzászólások előzték meg. A pró érvelők hangsúlyozták, hogy a szövetség nem a „semmibe lépett”, ugyanakkor nem pontosan világos (már azért sem, mert csak ezután láthatjuk meg), hogy akkor mibe is. Megfogalmazódott, ismét, a vélemény, hogy idén tavasszal be sem kellett volna lépni a kormányba. Tény, hogy – amint a szövetségi elnök politikai bevezető szövegében hangsúlyozta – a kormányzás: eszköz, nem pedig önmagában való cél, és számunkra nem ideológiai kérdés. Tény ugyanakkor, hogy az Európai Néppárt tagjaként az RMDSZ kakukktojásnak számított a kormányban, különösen a liberálisok meglepő kiválása után. Tény, hogy a választók akaratához a második forduló sokkja után közelebb áll a kilépés, mint a maradás. (Noha kilenc hónappal ezelőtt egyértelműen a kormányzati szerepvállalást támogatták.) Tény, hogy a kormányban elfogyott a levegő, különösen Kelemen Hunor lemondása után. Reméljük, hogy a mostani fordulattal csakugyan közelebb kerül a szövetség az emberekhez, a közösség gondjaihoz, új fejezet nyitható a jövőtervezésben.
Az ellenérvek sem elhanyagolhatók. Az általánosaktól (a politika célja a hatalom megszerzése/megtartása, a kormányrészvétel jelentős alkupotenciált és bizonyos fokú védettséget jelent, a gesztus akár cserbenhagyásként is értelmezhető, ami ránk nem volt jellemző stb.) a konkrét lehetőségekig (állami támogatások az önkormányzatoknak, a magyar irányítású tárcák hozzájárulása, például örökség- és környezetvédelemben stb.) A Szövetség Állandó Tanácsa ajánlásának nagy többséggel megszavazott döntése – csupán Frunda György miniszterelnöki tanácsos, valamint Bónis István és Kerekes Károly képviselők szavaztak a kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak – jelzi az RMDSZ-ban jelenleg uralkodó politikai fősodort, amelynek meghatározói elsősorban a székelyföldi vezetők. És meghatározója a véleményformálás, a választók befolyásolása, mondjuk ki: a fideszes propaganda révén az erdélyi magyar sajtó túlnyomó része. Lehet, hogy túlságosan élénk a memóriám, de nekem bizony bevillant egy lovaglónadrágos budapesti hölgy ostorcsattogtató beszéde a nagyváradi kongresszuson...
Ugyanakkor a miért léptünk?/mibe léptünk? kérdésre nem válasz az, ami ilyenkor válasz szokott lenni. A kiválással az RMDSZ voltaképpen nem vesz fel ellenzéki szerepet – annál fontosabb számára az ország politikai stabilitása, a közeljövőben nagyon nem jól jönnének számára az előrehozott parlamenti választások. A parlamentben nem fogja zavarni a kormányt, elfogadja a költségvetését, támogatja a támogatható törvénykezdeményezéseit, bizalmatlansági indítványt sem szavaz meg ellene. Már csak azért sem, mert – minden ellenkező állítással szemben – a kormány ért el visszhangos eredményeket, és ezekben benne van a magyar kormánytisztviselők munkája is. (Kelemen Hunor kiváló művelődési miniszter, Korodi Attila kiváló környezetvédelmi miniszter volt. Sokan sajnálják a több mint száz embert, köztük a sok értelmes fiatalt is, akik különböző tisztségekbe felköltöztek Bukarestbe, most pedig költözhetnek vissza Erdélybe, némelyikük a bizonytalanságba – ki tudja, legközelebb vállalkoznak-e ilyen kalandra?) Ugyanakkor, egyelőre legalábbis, a kormánykoalíciónak az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többsége, a nagyobb változásokhoz – amilyen az alkotmánymódosítás vagy a regionalizálás – amúgy is szélesebb konszenzusra van szükség. Elhangzott az SZKT-n is, hogy ez a recept, vagyis a (Năstase-)kabinet kormányon kívülről történő támogatása a parlamentben, volt az eddigi leghatékonyabb az RMDSZ szempontjából: ekkor – 2000 és 2004 között – sikerült keresztülvinni az aradi Szabadság-szobor kiszabadítását, a nyelvhasználatot szabályozó/biztosító 215-ös törvényt és egyebeket.
A figyelmes szemlélő és hallgató számára nem maradhatott észrevétlen további néhány fontos mozzanat az SZKT-n: az egyértelmű szolidarizálás Markó Attilával („megkérdőjelezzük a jogállamiságot!”); erélyes tiltakozás a Kovászna megyei prefektus túlkapásai ellen; a búvópatakként ismét előbukkanó generációs problémák (miután a másik vissza-visszatérő téma, a „nőkérdés” megoldottnak tekinthető: a nőszervezet tevékeny, a pódiumon adott pillanatban négy hölgy volt és egy férfi); nem túl sok remény fogalmazódott meg az újonnan megválasztott államelnök segítőkészségét illetően, noha natürlich „partneri kapcsolatra” kell törekedni vele; többen hangsúlyozták a kommunikáció, az emberekkel való mindennapi szerves kapcsolat, az egyenes beszéd fontosságát; az RMDSZ büszke lehet az elmúlt huszonöt évre, ahogyan a politikai alelnök, Borbély László éllel megfogalmazta: mi vigyáztunk az RMDSZ-re!
Amúgy kíváncsi vagyok, hány újságíró figyelt fel Kelemen Hunor kemény megjegyzésére, amikor záróbeszédében egy esetleges bizalmatlansági indítványra utalva azt mondta: ha így folytatódik (mármint a nacionalista prefektus ámokfutása), akár „másképp is dönthetünk”! Sapienti sat.
Végül jegyezhettünk ezen a fontos SZKT-n még egy – személyesnek tűnő, mégis közösségi horderejű – premiert. Mindeddig nem volt olyan ülése az RMDSZ diétájának, amelyet Markó Béla ne ült volna végig, amelyen ne szólalt volna fel, olykor kétszer is. Most az Ezüstfenyő-díjak átadása után távozott. Nem vett részt a vitában. Mint megtudtam, a Szövetségi Állandó Tanács ülésén sem maga voksolt, a szavazatát Kelemen Hunorra bízta. Gesztusa jelentését és hátterét valószínűleg politikai esszésorozatának következő darabjaiból, majd az emlékirataiból tudjuk meg.
maszol.ro
Többen hivatkoztak az év nagy „premierjeire” a Szövetségi Küldöttek Tanácsa szombati ülésén, a két magyar államelnök-jelölt indulásától a szász Klaus Iohannis választási győzelméig és a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium újraállamosításáig. És immár az előzménytelen események között tarthatjuk számon az RMDSZ kiválását a kormányból: hogy önként távozzék – ilyen még nem fordult elő.
Noha egy bejelentett kijelentkezésről volt szó, érdekes hozzászólások előzték meg. A pró érvelők hangsúlyozták, hogy a szövetség nem a „semmibe lépett”, ugyanakkor nem pontosan világos (már azért sem, mert csak ezután láthatjuk meg), hogy akkor mibe is. Megfogalmazódott, ismét, a vélemény, hogy idén tavasszal be sem kellett volna lépni a kormányba. Tény, hogy – amint a szövetségi elnök politikai bevezető szövegében hangsúlyozta – a kormányzás: eszköz, nem pedig önmagában való cél, és számunkra nem ideológiai kérdés. Tény ugyanakkor, hogy az Európai Néppárt tagjaként az RMDSZ kakukktojásnak számított a kormányban, különösen a liberálisok meglepő kiválása után. Tény, hogy a választók akaratához a második forduló sokkja után közelebb áll a kilépés, mint a maradás. (Noha kilenc hónappal ezelőtt egyértelműen a kormányzati szerepvállalást támogatták.) Tény, hogy a kormányban elfogyott a levegő, különösen Kelemen Hunor lemondása után. Reméljük, hogy a mostani fordulattal csakugyan közelebb kerül a szövetség az emberekhez, a közösség gondjaihoz, új fejezet nyitható a jövőtervezésben.
Az ellenérvek sem elhanyagolhatók. Az általánosaktól (a politika célja a hatalom megszerzése/megtartása, a kormányrészvétel jelentős alkupotenciált és bizonyos fokú védettséget jelent, a gesztus akár cserbenhagyásként is értelmezhető, ami ránk nem volt jellemző stb.) a konkrét lehetőségekig (állami támogatások az önkormányzatoknak, a magyar irányítású tárcák hozzájárulása, például örökség- és környezetvédelemben stb.) A Szövetség Állandó Tanácsa ajánlásának nagy többséggel megszavazott döntése – csupán Frunda György miniszterelnöki tanácsos, valamint Bónis István és Kerekes Károly képviselők szavaztak a kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak – jelzi az RMDSZ-ban jelenleg uralkodó politikai fősodort, amelynek meghatározói elsősorban a székelyföldi vezetők. És meghatározója a véleményformálás, a választók befolyásolása, mondjuk ki: a fideszes propaganda révén az erdélyi magyar sajtó túlnyomó része. Lehet, hogy túlságosan élénk a memóriám, de nekem bizony bevillant egy lovaglónadrágos budapesti hölgy ostorcsattogtató beszéde a nagyváradi kongresszuson...
Ugyanakkor a miért léptünk?/mibe léptünk? kérdésre nem válasz az, ami ilyenkor válasz szokott lenni. A kiválással az RMDSZ voltaképpen nem vesz fel ellenzéki szerepet – annál fontosabb számára az ország politikai stabilitása, a közeljövőben nagyon nem jól jönnének számára az előrehozott parlamenti választások. A parlamentben nem fogja zavarni a kormányt, elfogadja a költségvetését, támogatja a támogatható törvénykezdeményezéseit, bizalmatlansági indítványt sem szavaz meg ellene. Már csak azért sem, mert – minden ellenkező állítással szemben – a kormány ért el visszhangos eredményeket, és ezekben benne van a magyar kormánytisztviselők munkája is. (Kelemen Hunor kiváló művelődési miniszter, Korodi Attila kiváló környezetvédelmi miniszter volt. Sokan sajnálják a több mint száz embert, köztük a sok értelmes fiatalt is, akik különböző tisztségekbe felköltöztek Bukarestbe, most pedig költözhetnek vissza Erdélybe, némelyikük a bizonytalanságba – ki tudja, legközelebb vállalkoznak-e ilyen kalandra?) Ugyanakkor, egyelőre legalábbis, a kormánykoalíciónak az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többsége, a nagyobb változásokhoz – amilyen az alkotmánymódosítás vagy a regionalizálás – amúgy is szélesebb konszenzusra van szükség. Elhangzott az SZKT-n is, hogy ez a recept, vagyis a (Năstase-)kabinet kormányon kívülről történő támogatása a parlamentben, volt az eddigi leghatékonyabb az RMDSZ szempontjából: ekkor – 2000 és 2004 között – sikerült keresztülvinni az aradi Szabadság-szobor kiszabadítását, a nyelvhasználatot szabályozó/biztosító 215-ös törvényt és egyebeket.
A figyelmes szemlélő és hallgató számára nem maradhatott észrevétlen további néhány fontos mozzanat az SZKT-n: az egyértelmű szolidarizálás Markó Attilával („megkérdőjelezzük a jogállamiságot!”); erélyes tiltakozás a Kovászna megyei prefektus túlkapásai ellen; a búvópatakként ismét előbukkanó generációs problémák (miután a másik vissza-visszatérő téma, a „nőkérdés” megoldottnak tekinthető: a nőszervezet tevékeny, a pódiumon adott pillanatban négy hölgy volt és egy férfi); nem túl sok remény fogalmazódott meg az újonnan megválasztott államelnök segítőkészségét illetően, noha natürlich „partneri kapcsolatra” kell törekedni vele; többen hangsúlyozták a kommunikáció, az emberekkel való mindennapi szerves kapcsolat, az egyenes beszéd fontosságát; az RMDSZ büszke lehet az elmúlt huszonöt évre, ahogyan a politikai alelnök, Borbély László éllel megfogalmazta: mi vigyáztunk az RMDSZ-re!
Amúgy kíváncsi vagyok, hány újságíró figyelt fel Kelemen Hunor kemény megjegyzésére, amikor záróbeszédében egy esetleges bizalmatlansági indítványra utalva azt mondta: ha így folytatódik (mármint a nacionalista prefektus ámokfutása), akár „másképp is dönthetünk”! Sapienti sat.
Végül jegyezhettünk ezen a fontos SZKT-n még egy – személyesnek tűnő, mégis közösségi horderejű – premiert. Mindeddig nem volt olyan ülése az RMDSZ diétájának, amelyet Markó Béla ne ült volna végig, amelyen ne szólalt volna fel, olykor kétszer is. Most az Ezüstfenyő-díjak átadása után távozott. Nem vett részt a vitában. Mint megtudtam, a Szövetségi Állandó Tanács ülésén sem maga voksolt, a szavazatát Kelemen Hunorra bízta. Gesztusa jelentését és hátterét valószínűleg politikai esszésorozatának következő darabjaiból, majd az emlékirataiból tudjuk meg.
maszol.ro
2014. december 18.
Traian Basescu politikai pályafutása
A vasárnap leköszönő államfő az 1989-es fordulat előtt hajóskapitány volt, 1987-ig a román kereskedelmi flottánál szolgált, majd 1987-től 1989-ig Antwerpenben dolgozott a NAVROM kereskedelmi társaságnál.
A rendszerváltás óta a román politikai és közélet közismert alakja: 1991-ben nevezték ki a Közlekedési Minisztérium államtitkárává, majd Theodor Stolojan kormányzása alatt szállításügyi miniszter lett.
Később a Demokrata Párt (PD), majd a Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselője, azután pártelnökké választották. 2000-ben megválasztották Bukarest főpolgármesterének, négy év után, 2004-ben újraválasztották, ugyanabban az évben legyőzte a Szociáldemokrata Párt jelöltjét, Adrian Nastasét, és államelnökké választották.
2007 áprilisában a parlament felfüggesztette, a határozatot az Alkotmánybíróság is megerősítette, Traian Basescu azonban nem mondott le. Ugyanabban az évben május 20-án népszavazás döntött arról, hogy hivatalban maradhat-e vagy sem. A népszavazáson a szavazóknak csupán 44%-a jelent meg, nagy többségük (74,33%) azonban az államfői tisztségbe való visszahelyezés mellett döntött. 2009 novemberében újabb ötéves államelnöki mandátumot nyert.
2012 júliusában a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) alkotmánysértéssel és a kormány jogköreinek bitorlásával vádolta meg, és a parlament két házának rendkívüli ülésén másodszor is felfüggesztették hivatalából. Az Alkotmánybíróság ezt a felfüggesztést is alkotmányosnak minősítette, és a hónap végi népszavazásig a szenátus akkori elnökét, Crin Antonescut nevezte ki ideiglenes államfőként. 2012. július 29-én a lakosság kb. 53 százaléka szavazott igennel a visszatéréséről, a felfüggesztést az Alkotmánybíróság érvénytelenítette, és az elnök ismét visszatérhetett hivatalába.
Traian Basescu második államfői mandátuma vasárnap, december 21-én jár le, ekkor teszi le a hivatali esküt Klaus Johannis, aki az államelnök-választás november 16-i második fordulójában legyőzte a szociáldemokrata Victor Pontát.
Népújság (Marosvásárhely)
A vasárnap leköszönő államfő az 1989-es fordulat előtt hajóskapitány volt, 1987-ig a román kereskedelmi flottánál szolgált, majd 1987-től 1989-ig Antwerpenben dolgozott a NAVROM kereskedelmi társaságnál.
A rendszerváltás óta a román politikai és közélet közismert alakja: 1991-ben nevezték ki a Közlekedési Minisztérium államtitkárává, majd Theodor Stolojan kormányzása alatt szállításügyi miniszter lett.
Később a Demokrata Párt (PD), majd a Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselője, azután pártelnökké választották. 2000-ben megválasztották Bukarest főpolgármesterének, négy év után, 2004-ben újraválasztották, ugyanabban az évben legyőzte a Szociáldemokrata Párt jelöltjét, Adrian Nastasét, és államelnökké választották.
2007 áprilisában a parlament felfüggesztette, a határozatot az Alkotmánybíróság is megerősítette, Traian Basescu azonban nem mondott le. Ugyanabban az évben május 20-án népszavazás döntött arról, hogy hivatalban maradhat-e vagy sem. A népszavazáson a szavazóknak csupán 44%-a jelent meg, nagy többségük (74,33%) azonban az államfői tisztségbe való visszahelyezés mellett döntött. 2009 novemberében újabb ötéves államelnöki mandátumot nyert.
2012 júliusában a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) alkotmánysértéssel és a kormány jogköreinek bitorlásával vádolta meg, és a parlament két házának rendkívüli ülésén másodszor is felfüggesztették hivatalából. Az Alkotmánybíróság ezt a felfüggesztést is alkotmányosnak minősítette, és a hónap végi népszavazásig a szenátus akkori elnökét, Crin Antonescut nevezte ki ideiglenes államfőként. 2012. július 29-én a lakosság kb. 53 százaléka szavazott igennel a visszatéréséről, a felfüggesztést az Alkotmánybíróság érvénytelenítette, és az elnök ismét visszatérhetett hivatalába.
Traian Basescu második államfői mandátuma vasárnap, december 21-én jár le, ekkor teszi le a hivatali esküt Klaus Johannis, aki az államelnök-választás november 16-i második fordulójában legyőzte a szociáldemokrata Victor Pontát.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 14.
Miniszterek a pácban
Igazi romániai védjegyű realitássá kezd válni, hogy mifelénk a miniszteri bársonyszékből előbb-utóbb a vádlottak padjára kell átülni. Aki ideig-óráig megússza, az csak annak köszönheti, hogy gondoskodott egy jó kis parlamenti mentelemről, s ha a kollégák eléggé szolidárisak, akkor évekre megmenekül a felelősségre vonástól. De nem végleg.
Az elmúlt hosszú esztendőkben az történt ugyanis, hogy minisztereink szinte kivétel nélkül belekeveredtek mindenféle korrupciós ügybe, s esetleg nem a disznóságok élvonalában álltak, hanem a háttérben. Amíg lebonyolították a nagy lopkodásokat, addig a miniszterek a spájzban megbújva figyelték az eseményeket – esetleg irányították is azokat –, s utána tartották a markukat az osztozkodásnál. A bűnlajstrom immáron nagyon hosszúra nyúlt, de igen tekintélyessé vált a volt sáros miniszterek névsora is. Csak szemelgetni érdemes már: Șereș, Nagy, Mitrea, Mihăilescu…, s jönnek a többiek, úgymint Andronescu, Șova, Vosganian… Szóval, a névsor egyre tekintélyesebb, és a trendet figyelve a funkcióban levőknek sem jósolhatunk hosszú, háborítatlan és nyugalmas öregséget. Persze, a prímet még mindig Adrian Năstase viszi, hiszen ő miniszterelnök volt, a többiek csak aprócska kormánytagok, de megeshet, hogy nem lesz egyetlen ebben a státusban, könnyen követheti őt a mostani premier is.
S eddig még nem szóltam az inkriminált államtitkárokról, főhivatali vezetőkről. Azok is egyre többen vannak, s számomra az a legszomorúbb, hogy egyre több magyar név kerül ezekre a listákra, mintha az RMDSZ által delegált kormánytagok és főtisztviselők úgy gondolkodtak volna, hogy a sors csak egyszer ad alkalmat a gyors és könnyű meggazdagodásra, hát élni kell vele! Persze, ne ítéljünk túl korán, hiszen a magyar gyanúsítottak számának szaporításában könnyen lehet egy olyan szándék, hogy bebizonyítsák valakik: mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál… De annál szomorúbb, ha bebizonyosodik, hogy valóban nem vagyunk azok.
Mindezeken eltöprengve, felszínre törekszik a leginkább kézenfekvő kérdés, milyen ország, milyen államszervezet az, ahol az ügyek intézésével meghatalmazott nagyok követik el a legtöbb és a legnagyobb törvénytelenségeket!?
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Igazi romániai védjegyű realitássá kezd válni, hogy mifelénk a miniszteri bársonyszékből előbb-utóbb a vádlottak padjára kell átülni. Aki ideig-óráig megússza, az csak annak köszönheti, hogy gondoskodott egy jó kis parlamenti mentelemről, s ha a kollégák eléggé szolidárisak, akkor évekre megmenekül a felelősségre vonástól. De nem végleg.
Az elmúlt hosszú esztendőkben az történt ugyanis, hogy minisztereink szinte kivétel nélkül belekeveredtek mindenféle korrupciós ügybe, s esetleg nem a disznóságok élvonalában álltak, hanem a háttérben. Amíg lebonyolították a nagy lopkodásokat, addig a miniszterek a spájzban megbújva figyelték az eseményeket – esetleg irányították is azokat –, s utána tartották a markukat az osztozkodásnál. A bűnlajstrom immáron nagyon hosszúra nyúlt, de igen tekintélyessé vált a volt sáros miniszterek névsora is. Csak szemelgetni érdemes már: Șereș, Nagy, Mitrea, Mihăilescu…, s jönnek a többiek, úgymint Andronescu, Șova, Vosganian… Szóval, a névsor egyre tekintélyesebb, és a trendet figyelve a funkcióban levőknek sem jósolhatunk hosszú, háborítatlan és nyugalmas öregséget. Persze, a prímet még mindig Adrian Năstase viszi, hiszen ő miniszterelnök volt, a többiek csak aprócska kormánytagok, de megeshet, hogy nem lesz egyetlen ebben a státusban, könnyen követheti őt a mostani premier is.
S eddig még nem szóltam az inkriminált államtitkárokról, főhivatali vezetőkről. Azok is egyre többen vannak, s számomra az a legszomorúbb, hogy egyre több magyar név kerül ezekre a listákra, mintha az RMDSZ által delegált kormánytagok és főtisztviselők úgy gondolkodtak volna, hogy a sors csak egyszer ad alkalmat a gyors és könnyű meggazdagodásra, hát élni kell vele! Persze, ne ítéljünk túl korán, hiszen a magyar gyanúsítottak számának szaporításában könnyen lehet egy olyan szándék, hogy bebizonyítsák valakik: mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál… De annál szomorúbb, ha bebizonyosodik, hogy valóban nem vagyunk azok.
Mindezeken eltöprengve, felszínre törekszik a leginkább kézenfekvő kérdés, milyen ország, milyen államszervezet az, ahol az ügyek intézésével meghatalmazott nagyok követik el a legtöbb és a legnagyobb törvénytelenségeket!?
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 13.
Vita a kétnyelvű táblákról
Indulatos vita alakult ki a kolozsvári önkormányzati testület szerda délutáni ülésén a kétnyelvű városnévtáblákkal kapcsolatban, miután Emil Boc polgármester azzal magyarázta a polgármesteri hivatal fellebbezését a kétnyelvű táblák kihelyezését előíró bírósági ítélet ellen: „bepereltek, és védekeztünk”. A tanácsülést vezető Csoma Botond kijelentette: amíg a polgármester aláírásával pereskedik a hivatal azért, hogy ne kelljen kitenni a kétnyelvű táblákat, addig a sokat emlegetett multikulturalizmus üres szöveg. Az RMDSZ-es képviselő azt is kijelentette, hogy a szövetség a magyar mellett a német feliratot is szükségesnek tartja.
Az indulatok akkor szabadultak el a gyűlésen, amikor a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tagjai felolvasták románul és magyarul hétfőn közzétett kiáltványukat, amelyben ezer per indítását helyezték kilátásba a polgármesteri hivatal ellen a kétnyelvű táblák ügyében, és jelezték: levélben tájékoztatják Kolozsvár valamennyi testvérvárosát arról, hogy a polgármesteri hivatal csak beszél a multikulturalizmusról, a gyakorlatban azonban fellép a többnyelvűség ellen. Ezt követően több román képviselő is feszültségkeltéssel vádolta a civil kezdeményező csoport tagjait, a szociáldemokrata Claudia Anastase például azt mondta: „Ha ezer pert indítotok, még nagyobb ellenállásba ütköztök”. A civilek kioktatása ellen Horváth Anna alpolgármester szólalt fel, kijelentve, ha a politikai eszközök nem vezettek célra, akkor törvényszerű, hogy megmozdul a civil társadalom, és amikor a civil megmozdulások sem eredményesek, következnek a polgári engedetlenségi megnyilvánulások. Emil Boc polgármester arra kérte az önkormányzati testület tagjait, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek összekötik a román és a magyar közösséget. „A politikusoknak nem szabad uszítaniuk, hanem a tiszteletet és a toleranciát kell képviselniük” –fogalmazott.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tegnap délutáni villámcsődületén a Kolozsvár főtere köré kifeszített 410 méteres piros szalag hosszanti elvágásával a város írott nyelvhasználatban is megnyilvánuló multikulturalitásáért, a magyar, illetve német feliratokért indított küzdelemre hívta fel a figyelmet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Indulatos vita alakult ki a kolozsvári önkormányzati testület szerda délutáni ülésén a kétnyelvű városnévtáblákkal kapcsolatban, miután Emil Boc polgármester azzal magyarázta a polgármesteri hivatal fellebbezését a kétnyelvű táblák kihelyezését előíró bírósági ítélet ellen: „bepereltek, és védekeztünk”. A tanácsülést vezető Csoma Botond kijelentette: amíg a polgármester aláírásával pereskedik a hivatal azért, hogy ne kelljen kitenni a kétnyelvű táblákat, addig a sokat emlegetett multikulturalizmus üres szöveg. Az RMDSZ-es képviselő azt is kijelentette, hogy a szövetség a magyar mellett a német feliratot is szükségesnek tartja.
Az indulatok akkor szabadultak el a gyűlésen, amikor a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tagjai felolvasták románul és magyarul hétfőn közzétett kiáltványukat, amelyben ezer per indítását helyezték kilátásba a polgármesteri hivatal ellen a kétnyelvű táblák ügyében, és jelezték: levélben tájékoztatják Kolozsvár valamennyi testvérvárosát arról, hogy a polgármesteri hivatal csak beszél a multikulturalizmusról, a gyakorlatban azonban fellép a többnyelvűség ellen. Ezt követően több román képviselő is feszültségkeltéssel vádolta a civil kezdeményező csoport tagjait, a szociáldemokrata Claudia Anastase például azt mondta: „Ha ezer pert indítotok, még nagyobb ellenállásba ütköztök”. A civilek kioktatása ellen Horváth Anna alpolgármester szólalt fel, kijelentve, ha a politikai eszközök nem vezettek célra, akkor törvényszerű, hogy megmozdul a civil társadalom, és amikor a civil megmozdulások sem eredményesek, következnek a polgári engedetlenségi megnyilvánulások. Emil Boc polgármester arra kérte az önkormányzati testület tagjait, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amelyek összekötik a román és a magyar közösséget. „A politikusoknak nem szabad uszítaniuk, hanem a tiszteletet és a toleranciát kell képviselniük” –fogalmazott.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport tegnap délutáni villámcsődületén a Kolozsvár főtere köré kifeszített 410 méteres piros szalag hosszanti elvágásával a város írott nyelvhasználatban is megnyilvánuló multikulturalitásáért, a magyar, illetve német feliratokért indított küzdelemre hívta fel a figyelmet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 14.
Vége a PDL-nek? – Microsoft-ügy: 9 millió euró a pártnak
A Microsoft-licencek ügyében az előbb letartóztatott, majd január 25-étől szabadlábon védekező Gabriel Sandu volt távközlési miniszter sokkoló vallomást tett, ami megrengetheti az egész politikai életet. A Demokrata Liberális Párt (PDL) volt minisztere szerint a csúszópénzekből jócskán kapott a PDL is, és erről a vezetők mind tudtak.
A korrupcióellenes ügyészek (DNA) megállapították, hogy a volt távközlési miniszter Elena Udrea és a PDL más vezetőinek nyomására írta alá az iskolák felszerelését célzó számítástechnikai közbeszerzések szerződését, amiből utána csak úgy folyt a kenőpénz. A „mások” névsora lenyűgöző: Emil Boc, Vasile Blaga, Adriean Videanu, Radu Berceanu, Roberta Anastase, Alin Albu. A közbeszerzést megnyerő cég több millió eurót visszafizetett Udreaéknak, és ebből a PDL 2009-es őszi kampányköltségeire 9 millió jutott. Állítólag több millió kampánylevél nyomtatásának és borítékolásának költségétől kímélték meg a PDL-t a licencszerződések fejében.
Emil Boc volt miniszterelnök tagadja, hogy tudott volna a dologról, és azt mondja, senkire, így Gabriel Sandura sem gyakorolt nyomást a Microsoft-szerződés megkötése érdekében. Az erről szóló kormányrendeletet legalább heten írták alá, köztük a PSD miniszterei is, akikkel 2009-ben közösen kormányoztak – tette hozzá Boc.
Az egyik érintett, Adriean Videanu bejelentette, hogy perbe fogja Gabriel Sandut, mivel mind hazugság, amit mond, hasonló hangnemet ütött meg Radu Berceanu is.
Székely Hírmondó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Microsoft-licencek ügyében az előbb letartóztatott, majd január 25-étől szabadlábon védekező Gabriel Sandu volt távközlési miniszter sokkoló vallomást tett, ami megrengetheti az egész politikai életet. A Demokrata Liberális Párt (PDL) volt minisztere szerint a csúszópénzekből jócskán kapott a PDL is, és erről a vezetők mind tudtak.
A korrupcióellenes ügyészek (DNA) megállapították, hogy a volt távközlési miniszter Elena Udrea és a PDL más vezetőinek nyomására írta alá az iskolák felszerelését célzó számítástechnikai közbeszerzések szerződését, amiből utána csak úgy folyt a kenőpénz. A „mások” névsora lenyűgöző: Emil Boc, Vasile Blaga, Adriean Videanu, Radu Berceanu, Roberta Anastase, Alin Albu. A közbeszerzést megnyerő cég több millió eurót visszafizetett Udreaéknak, és ebből a PDL 2009-es őszi kampányköltségeire 9 millió jutott. Állítólag több millió kampánylevél nyomtatásának és borítékolásának költségétől kímélték meg a PDL-t a licencszerződések fejében.
Emil Boc volt miniszterelnök tagadja, hogy tudott volna a dologról, és azt mondja, senkire, így Gabriel Sandura sem gyakorolt nyomást a Microsoft-szerződés megkötése érdekében. Az erről szóló kormányrendeletet legalább heten írták alá, köztük a PSD miniszterei is, akikkel 2009-ben közösen kormányoztak – tette hozzá Boc.
Az egyik érintett, Adriean Videanu bejelentette, hogy perbe fogja Gabriel Sandut, mivel mind hazugság, amit mond, hasonló hangnemet ütött meg Radu Berceanu is.
Székely Hírmondó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)