Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. július 12.
Antonescu, Basescu és az RMDSZ-gerinc, avagy ki(k)től kellene megszabadulni
Arkhimédész szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – de ezt az igazságot érdekvédelminek és szövetségnek mondott parlamenti képviseletünk sikeresen cáfolja. Akárcsak 2007-ben, most is felzárkózik az államelnököt meneszteni akarók sorába. Úgy látszik, elfelejtették Markó Béla igencsak savanyú arckifejezését, amikor a balsikerű leváltási kísérlet után Traian Basescu megköszönte az RMDSZ-szel szembefordult magyar választók bizalmát.
Nem árt felidézni az új buldózerhatalom és annak elnökjelöltjének magyar- és demokráciaellenes megnyilvánulásait. Az Ungureanu-kormány megbuktatásában magyarellenes hangulatkeltésüknek döntő szerepe volt és választási ígéreteik közül szinte csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának megakadályozását tartották be. Leváltották a magyar prefektusokat stb. – még a székelyföldi népszavazási kezdeményezéseket megtorpedózó György Ervint is –, s helyette azt a Codrin Munteanut ültették a háromszékiek nyakába, aki be szeretné tiltani a székely szó használatát…
Anélkül, hogy hasra esnénk Traian Basescu elnöki tevékenysége előtt, nem feledhetjük, hogy a rendszerváltozás óta ő volt az első olyan román politikus, aki kijelentette, hogy a román nyelvet és irodalmat magyar iskolákban másként kell oktatni, mint anyanyelvi román közegben. Köztudottan az embernek csak egy anyja van – ez alól egyetlen kivételt ismerek, dr. Gabos-Grecu MOGYE-professzort, aki anyanyelvként a "româno- maghiara"-t (rommagyart?) jelölte meg.
Az elnök a magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztését elősegíthető, a jelenlegi ideiglenes hatalom által sokat támadott 2011. évi 1-es tanügyi törvényt most is határozottan védelmébe vette. A tévében láttuk, amikor felszólította Ecaterina Andronescu ismételten kinevezett tanügyminisztert, hogy ne nyúljon hozzá a törvényhez. Ha a tanügyi törvény 135. szakasza érvényben marad, akkor a MOGYE magyar nyelvű és irányítású oktatási vonala a plagizáló rektorok és fegyverhordozóik minden igyekezete ellenére létre fog jönni!
Ilyen előzmények után kezdett hozzá az USL az árulók árulói és az átálló szövetségesek segítségével a büntetőjogi felelőssége elől menekülő "Felix" Voiculescu által elhatározott felfüggesztési eljárás beindításához.
A törvényhozási roham során számos alkotmány- és szabályellenes intézkedést hoztak, amelyek létrejöttét az RMDSZ sajnálatos és rövidlátó módon támogatta. Jellemző, hogy amikor Vasile Blaga és Roberta Anastase szabálytalan leváltására sor került, azért, hogy ezt a lépést meg lehessen hozni, képviseletünk (?) bennmaradt a teremben, kizárólag azért, hogy biztosítsa a határozatképességet. Kvázi nem vett részt a határozat megszavazásában, de ezzel a magatartással tevőlegesen hozzájárult annak meghozatalához. Ezek után Kelemen Hunor a sajtónak az RMDSZ gerincességét emelte ki.
Mindig azt hangsúlyoztam, hogy a kisebbségi képviselet etikusan, elvszerűen, a demokratikus játékszabályokat védelmezve kell politizáljon – ha eszerint járt volna el az RMDSZ, akkor most Berlintől Washingtonig mindenki elismeréssel szólna róluk, mint a romániai demokratikus rend védelmezőiről. Nem lesz könnyű az Európai Néppártnak elmagyarázni a néppárti szövetséges és a demokratikus játékszabályok kijátszását, semmibevételét.
Befejezésül felteszem a kérdést: kire szavazzunk július 29-én? A válasz előtt, Crin Antonescu bejelentése következtében, miszerint ha Traian Basescut nem meneszti a népszavazás, lemond, meg kell vizsgálni azt, hogy kettőjük közül kitől ajánlatosabb megszabadulni. Számomra evidens, a jelenlegi elnök utolsó mandátumát tölti, tehát tőle rövidesen megszabadulunk. Ezért sokkal üdvösebb lenne a magyarellenes, hisztérikus, egyetemi hallgatóként éveket ismétlő, idegen nyelveket nem beszélő, csak a balkáni politikai stílusban otthonos Crin Antonescutól tehermentesíteni a romániai politikai életet! Ennek érdekében a július 29-i népszavazáson ellenszavazatot leadva vagy akár távol maradva, egyaránt Crin Antonescu politikai kiiktatását segíthetjük elő.
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely)
Arkhimédész szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni – de ezt az igazságot érdekvédelminek és szövetségnek mondott parlamenti képviseletünk sikeresen cáfolja. Akárcsak 2007-ben, most is felzárkózik az államelnököt meneszteni akarók sorába. Úgy látszik, elfelejtették Markó Béla igencsak savanyú arckifejezését, amikor a balsikerű leváltási kísérlet után Traian Basescu megköszönte az RMDSZ-szel szembefordult magyar választók bizalmát.
Nem árt felidézni az új buldózerhatalom és annak elnökjelöltjének magyar- és demokráciaellenes megnyilvánulásait. Az Ungureanu-kormány megbuktatásában magyarellenes hangulatkeltésüknek döntő szerepe volt és választási ígéreteik közül szinte csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának megakadályozását tartották be. Leváltották a magyar prefektusokat stb. – még a székelyföldi népszavazási kezdeményezéseket megtorpedózó György Ervint is –, s helyette azt a Codrin Munteanut ültették a háromszékiek nyakába, aki be szeretné tiltani a székely szó használatát…
Anélkül, hogy hasra esnénk Traian Basescu elnöki tevékenysége előtt, nem feledhetjük, hogy a rendszerváltozás óta ő volt az első olyan román politikus, aki kijelentette, hogy a román nyelvet és irodalmat magyar iskolákban másként kell oktatni, mint anyanyelvi román közegben. Köztudottan az embernek csak egy anyja van – ez alól egyetlen kivételt ismerek, dr. Gabos-Grecu MOGYE-professzort, aki anyanyelvként a "româno- maghiara"-t (rommagyart?) jelölte meg.
Az elnök a magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztését elősegíthető, a jelenlegi ideiglenes hatalom által sokat támadott 2011. évi 1-es tanügyi törvényt most is határozottan védelmébe vette. A tévében láttuk, amikor felszólította Ecaterina Andronescu ismételten kinevezett tanügyminisztert, hogy ne nyúljon hozzá a törvényhez. Ha a tanügyi törvény 135. szakasza érvényben marad, akkor a MOGYE magyar nyelvű és irányítású oktatási vonala a plagizáló rektorok és fegyverhordozóik minden igyekezete ellenére létre fog jönni!
Ilyen előzmények után kezdett hozzá az USL az árulók árulói és az átálló szövetségesek segítségével a büntetőjogi felelőssége elől menekülő "Felix" Voiculescu által elhatározott felfüggesztési eljárás beindításához.
A törvényhozási roham során számos alkotmány- és szabályellenes intézkedést hoztak, amelyek létrejöttét az RMDSZ sajnálatos és rövidlátó módon támogatta. Jellemző, hogy amikor Vasile Blaga és Roberta Anastase szabálytalan leváltására sor került, azért, hogy ezt a lépést meg lehessen hozni, képviseletünk (?) bennmaradt a teremben, kizárólag azért, hogy biztosítsa a határozatképességet. Kvázi nem vett részt a határozat megszavazásában, de ezzel a magatartással tevőlegesen hozzájárult annak meghozatalához. Ezek után Kelemen Hunor a sajtónak az RMDSZ gerincességét emelte ki.
Mindig azt hangsúlyoztam, hogy a kisebbségi képviselet etikusan, elvszerűen, a demokratikus játékszabályokat védelmezve kell politizáljon – ha eszerint járt volna el az RMDSZ, akkor most Berlintől Washingtonig mindenki elismeréssel szólna róluk, mint a romániai demokratikus rend védelmezőiről. Nem lesz könnyű az Európai Néppártnak elmagyarázni a néppárti szövetséges és a demokratikus játékszabályok kijátszását, semmibevételét.
Befejezésül felteszem a kérdést: kire szavazzunk július 29-én? A válasz előtt, Crin Antonescu bejelentése következtében, miszerint ha Traian Basescut nem meneszti a népszavazás, lemond, meg kell vizsgálni azt, hogy kettőjük közül kitől ajánlatosabb megszabadulni. Számomra evidens, a jelenlegi elnök utolsó mandátumát tölti, tehát tőle rövidesen megszabadulunk. Ezért sokkal üdvösebb lenne a magyarellenes, hisztérikus, egyetemi hallgatóként éveket ismétlő, idegen nyelveket nem beszélő, csak a balkáni politikai stílusban otthonos Crin Antonescutól tehermentesíteni a romániai politikai életet! Ennek érdekében a július 29-i népszavazáson ellenszavazatot leadva vagy akár távol maradva, egyaránt Crin Antonescu politikai kiiktatását segíthetjük elő.
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely)
2012. július 18.
Becsületbeli ügy
Nem marad el Bukarest megregulázása sem, Crin Antonescu ideiglenes államfő, a puccsszerű történések egyik karmestere már tegnap igyekezett felkészíteni a romániai közvéleményt arra, hogy esélytelenné vált Románia schengeni csatlakozása.
A várható brüsszeli döntés komoly büntetést jelent a hatalmával visszaélő szociálliberális kormánynak, hiszen a román külpolitika évek óta e célnak rendelt alá szinte mindent, ráadásul a hivatalos elutasítás valószínűleg valamikor az őszi parlamenti választások előtt fog elhangozni, jól időzített pofont adva ezzel a kétharmados győzelemre áhítozó balközép szövetségnek. A tervezett büntetés Victor Pontáékat célozza, az utazási korlátok felszámolásával járó schengeni csatlakozás további késleltetése viszont legkevésbé a politikusokat érinti hátrányosan. A románokkal együtt másfél milliónyi erdélyi magyar is elesik a határellenőrzés megszűnésének régóta várt megtapasztalásától. Hogy a Magyarországgal jórészt alaptalanul példát statuáló, Romániát pedig némi hezitálás után mégis megfeddni készülő uniós illetékesek miért nem vonták felelősségre ugyanilyen határozottan Franciaországot, amikor Nicolas Sarkozy államfő elrendelte a cigány bevándorlók kitoloncolását vagy Hollandiát, miután a kormányt támogató szélsőséges párt nyíltan idegengyűlölő kampányt folytatott a kelet-európai munkavállalók ellen, költői kérdés marad.
A nyomásgyakorlás mindenesetre hatékonynak tűnik Bukarest új uraival szemben, Pontáék visszakozásra kényszerültek az államfő leváltását célzó július 29-i népszavazással kapcsolatban. Kénytelenek voltak elfogadni az Alkotmánybíróság által is megkövetelt feltételt, miszerint ötvenszázalékos szavazói részvétel szükséges az érvényességhez, azaz mintegy kilencmillió voksoló mozgósítása nélkül a pozíciójából felfüggesztett Traian Basescu az eredménytől függetlenül visszatérhet az elnöki palotába. Bár az alacsony szavazói kedv Basescunak kedvez, a jobbközép politikus óriási lendülettel vetette magát a kampányba, s mindenkit voksolásra buzdít.
Ezt tette tegnapi közleményében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, egyben arra szólítva híveit, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Miután a párt parlamenti jelenlétével számos súlyosan antidemokratikus lépéshez biztosította a törvényhozás működőképességét, mostani semlegesnek tűnő, de politikusainak megnyilatkozásai révén inkább Basescu ellenlábasaival szimpatizáló álláspontjával újra, immár sokadszorra megy szembe szavazóinak többségével, de az európai néppárti tagságával járó íratlan kötelezettségével is. Traian Basescu 2004-ben a most börtönben ülő szociáldemokrata Adrian Nastaséval szemben egyebek mellett a nagyszámú magyar szavazatnak köszönhetően tudott elnökválasztást nyerni úgy, hogy az RMDSZ nem átallotta a posztkommunista Románia egyik legkorruptabb rezsimjét működtető Nastasét támogatni. 2007-ben – amikor első alkalommal próbálták eltávolítani pozíciójából Basescut – az RMDSZ ismét a barikád másik oldalára állt, szemben a magyarok többségével, a 2009-es választásokon pedig a szociáldemokrata Mircea Geoanát látta volna szívesen az államfői poszton, a magyarlakta megyékben viszont fölényesen, országos szinten pedig hajszálnyi különbséggel, de Basescu győzött.
Ahogyan a régen látott egységbe tömörült román értelmiség, úgy vélhetően az erdélyi magyarok többsége is tisztában van azzal, hogy a mostani referendumon korántsem csak az eltávolítani kívánt elnök személye a tét. A jogállamiságról, a demokratikus felhatalmazás nélkül, kisstílű egyezkedések nyomán megszerzett hatalom alantas praktikáinak elutasításáról van szó. Nem román, nem magyar, hanem becsületbeli ügy.
Pataky István
Magyar Nemzet
Nem marad el Bukarest megregulázása sem, Crin Antonescu ideiglenes államfő, a puccsszerű történések egyik karmestere már tegnap igyekezett felkészíteni a romániai közvéleményt arra, hogy esélytelenné vált Románia schengeni csatlakozása.
A várható brüsszeli döntés komoly büntetést jelent a hatalmával visszaélő szociálliberális kormánynak, hiszen a román külpolitika évek óta e célnak rendelt alá szinte mindent, ráadásul a hivatalos elutasítás valószínűleg valamikor az őszi parlamenti választások előtt fog elhangozni, jól időzített pofont adva ezzel a kétharmados győzelemre áhítozó balközép szövetségnek. A tervezett büntetés Victor Pontáékat célozza, az utazási korlátok felszámolásával járó schengeni csatlakozás további késleltetése viszont legkevésbé a politikusokat érinti hátrányosan. A románokkal együtt másfél milliónyi erdélyi magyar is elesik a határellenőrzés megszűnésének régóta várt megtapasztalásától. Hogy a Magyarországgal jórészt alaptalanul példát statuáló, Romániát pedig némi hezitálás után mégis megfeddni készülő uniós illetékesek miért nem vonták felelősségre ugyanilyen határozottan Franciaországot, amikor Nicolas Sarkozy államfő elrendelte a cigány bevándorlók kitoloncolását vagy Hollandiát, miután a kormányt támogató szélsőséges párt nyíltan idegengyűlölő kampányt folytatott a kelet-európai munkavállalók ellen, költői kérdés marad.
A nyomásgyakorlás mindenesetre hatékonynak tűnik Bukarest új uraival szemben, Pontáék visszakozásra kényszerültek az államfő leváltását célzó július 29-i népszavazással kapcsolatban. Kénytelenek voltak elfogadni az Alkotmánybíróság által is megkövetelt feltételt, miszerint ötvenszázalékos szavazói részvétel szükséges az érvényességhez, azaz mintegy kilencmillió voksoló mozgósítása nélkül a pozíciójából felfüggesztett Traian Basescu az eredménytől függetlenül visszatérhet az elnöki palotába. Bár az alacsony szavazói kedv Basescunak kedvez, a jobbközép politikus óriási lendülettel vetette magát a kampányba, s mindenkit voksolásra buzdít.
Ezt tette tegnapi közleményében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, egyben arra szólítva híveit, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Miután a párt parlamenti jelenlétével számos súlyosan antidemokratikus lépéshez biztosította a törvényhozás működőképességét, mostani semlegesnek tűnő, de politikusainak megnyilatkozásai révén inkább Basescu ellenlábasaival szimpatizáló álláspontjával újra, immár sokadszorra megy szembe szavazóinak többségével, de az európai néppárti tagságával járó íratlan kötelezettségével is. Traian Basescu 2004-ben a most börtönben ülő szociáldemokrata Adrian Nastaséval szemben egyebek mellett a nagyszámú magyar szavazatnak köszönhetően tudott elnökválasztást nyerni úgy, hogy az RMDSZ nem átallotta a posztkommunista Románia egyik legkorruptabb rezsimjét működtető Nastasét támogatni. 2007-ben – amikor első alkalommal próbálták eltávolítani pozíciójából Basescut – az RMDSZ ismét a barikád másik oldalára állt, szemben a magyarok többségével, a 2009-es választásokon pedig a szociáldemokrata Mircea Geoanát látta volna szívesen az államfői poszton, a magyarlakta megyékben viszont fölényesen, országos szinten pedig hajszálnyi különbséggel, de Basescu győzött.
Ahogyan a régen látott egységbe tömörült román értelmiség, úgy vélhetően az erdélyi magyarok többsége is tisztában van azzal, hogy a mostani referendumon korántsem csak az eltávolítani kívánt elnök személye a tét. A jogállamiságról, a demokratikus felhatalmazás nélkül, kisstílű egyezkedések nyomán megszerzett hatalom alantas praktikáinak elutasításáról van szó. Nem román, nem magyar, hanem becsületbeli ügy.
Pataky István
Magyar Nemzet
2012. augusztus 15.
Corlatean: Magyarország rosszul bánik a román kisebbséggel
Titus Corlatean külügyminiszter szerint Magyarország rosszabbul bánik a román kisebbséggel, mint Románia a magyarral.
A román közszolgálati televízió TVR International csatornáján közvetített interjúban a riporter kérdésére Titus Corlatean külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország másképpen viszonyul a román kisebbséghez, mint Románia a magyarhoz.
„Másképpen negatív értelemben" – pontosított a miniszter. Hozzátette, már a kilencvenes évek óta megannyi problémát jeleztek Budapestnek, mint például a román kisebbség parlamenti képviseletének biztosítását, ami azóta sem oldódott meg.
A miniszter példaként az anyanyelvi oktatással kapcsolatos gondokat, a magyarországi román nyelvű sajtó helyzetét, a valódi vallásszabadság és a román ortodox egyháznak nyújtott támogatás problémáit hozta fel. „Ha Andrei Saguna (erdélyi román ortodox püspök) gyulai szobrának a felállítása is ellenállást váltott, és vált ki Budapesten (...) beláthatják, hogy Magyarország távol áll az európai kisebbségvédelmi standardok betartásától, különösen a romániai gyakorlattól" – hangoztatta. Megemlítette, másfél évvel ezelőtt még a szenátus külügyi bizottsága elnökeként a gyulai Andrei Saguna-szobor ügyében erős szóváltásba keveredett a Jobbik egyik politikusával.
Titus Corlatean úgy vélte, hogy a budapesti kormányok nem nyújtanak elég segítséget, vagy csak mímelik a segítségnyújtást ahhoz, hogy a magyarországi román közösség megőrizhesse kulturális identitását, ez pedig a magyarországi románok napról-napra folytatódó asszimilációjához vezet.
A román külügyminiszter a szerbiai Timok-völgyi románok helyzetét tartotta még aggasztóbbnak. Megjegyezte, a vajdasági románoktól eltérően a 250-300 ezresre becsült Timok-völgyi román közösséget Szerbia nem ismeri el nemzeti kisebbségnek, és semmilyen jogot nem biztosít számára. A vlahok (a közösség szerbiai megnevezése) nemzeti tanácsának a megalakulását is csak félmegoldásnak találta.
Egy másik kérdés kapcsán a külügyminiszter pozitív példaként említette a magyar nemzet összefogását. „Nézzék a magyar vagy a lengyel nemzet kohézióját, az állam számára legfontosabb kérdésekben a nemzet a jobboldali vagy baloldali kötődéseken felülemelkedve egységesen nyilvánul meg" – ajánlotta a példát a tévénézők figyelmébe a miniszter. Hozzátette, a román nemzetnek is el kellene jutnia a kohéziónak erre a szintjére, mely immár attól függetlenül nyilvánul meg, hogy ki hol él.
Titus Corlateant augusztus 7-én iktatták be a külügyminiszteri tisztségbe, korábban az igazságügyi tárcát vezette a Ponta-kormányban. Corlatean a határon túli románok szakértőjének számít a román politikában, a Nastase-kormányban 2003-2004-ben a Határon Túli Románok Hivatalát vezette.
MTI
Erdély.ma
Titus Corlatean külügyminiszter szerint Magyarország rosszabbul bánik a román kisebbséggel, mint Románia a magyarral.
A román közszolgálati televízió TVR International csatornáján közvetített interjúban a riporter kérdésére Titus Corlatean külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország másképpen viszonyul a román kisebbséghez, mint Románia a magyarhoz.
„Másképpen negatív értelemben" – pontosított a miniszter. Hozzátette, már a kilencvenes évek óta megannyi problémát jeleztek Budapestnek, mint például a román kisebbség parlamenti képviseletének biztosítását, ami azóta sem oldódott meg.
A miniszter példaként az anyanyelvi oktatással kapcsolatos gondokat, a magyarországi román nyelvű sajtó helyzetét, a valódi vallásszabadság és a román ortodox egyháznak nyújtott támogatás problémáit hozta fel. „Ha Andrei Saguna (erdélyi román ortodox püspök) gyulai szobrának a felállítása is ellenállást váltott, és vált ki Budapesten (...) beláthatják, hogy Magyarország távol áll az európai kisebbségvédelmi standardok betartásától, különösen a romániai gyakorlattól" – hangoztatta. Megemlítette, másfél évvel ezelőtt még a szenátus külügyi bizottsága elnökeként a gyulai Andrei Saguna-szobor ügyében erős szóváltásba keveredett a Jobbik egyik politikusával.
Titus Corlatean úgy vélte, hogy a budapesti kormányok nem nyújtanak elég segítséget, vagy csak mímelik a segítségnyújtást ahhoz, hogy a magyarországi román közösség megőrizhesse kulturális identitását, ez pedig a magyarországi románok napról-napra folytatódó asszimilációjához vezet.
A román külügyminiszter a szerbiai Timok-völgyi románok helyzetét tartotta még aggasztóbbnak. Megjegyezte, a vajdasági románoktól eltérően a 250-300 ezresre becsült Timok-völgyi román közösséget Szerbia nem ismeri el nemzeti kisebbségnek, és semmilyen jogot nem biztosít számára. A vlahok (a közösség szerbiai megnevezése) nemzeti tanácsának a megalakulását is csak félmegoldásnak találta.
Egy másik kérdés kapcsán a külügyminiszter pozitív példaként említette a magyar nemzet összefogását. „Nézzék a magyar vagy a lengyel nemzet kohézióját, az állam számára legfontosabb kérdésekben a nemzet a jobboldali vagy baloldali kötődéseken felülemelkedve egységesen nyilvánul meg" – ajánlotta a példát a tévénézők figyelmébe a miniszter. Hozzátette, a román nemzetnek is el kellene jutnia a kohéziónak erre a szintjére, mely immár attól függetlenül nyilvánul meg, hogy ki hol él.
Titus Corlateant augusztus 7-én iktatták be a külügyminiszteri tisztségbe, korábban az igazságügyi tárcát vezette a Ponta-kormányban. Corlatean a határon túli románok szakértőjének számít a román politikában, a Nastase-kormányban 2003-2004-ben a Határon Túli Románok Hivatalát vezette.
MTI
Erdély.ma
2012. szeptember 10.
Semmiképp sem akarunk kicsik lenni
Kerekasztal. Sarat dobálnak a magyarságra, mondván, békétlen, pedig nem tesz egyebet, csak végre-valahára össze akarja fogni saját nemzetét
Beszélgetés a nemzetpolitikáról s az Orbán-kormány nemzetpolitikáját érő hazai és külföldi támadásokról, vádakról Répás Zsuzsannával, a KIM helyettes államtitkár asszonyával és Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetőjével.
Sinkovics Ferenc: Gyakorta vádolják azzal az Orbán-kormányt, hogy túlságosan is erőszakosan, nyomulósan igyekszik gondoskodni a határainkon túli magyar közösségekről, beleavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, s megsérti a nemzetközi, illetve az uniós normákat. Mi lehet igaz ebből?
Répás Zsuzsanna: A kisebbségi kérdés, mint minden más alapvető emberjogi kérdés, nem tartozik az egyes országok belügyeibe. A beavatkozás vádjának tehát semmilyen nemzetközi jogi alapja nincs. Sőt a nemzetközi normarendszer nagyon is fontosnak tekinti a kisebbségek és anyaországuk kapcsolattartását. Bizonyos vádak persze mindig újra előjönnek. Amikor 2001-ben megszületett a magyar státustörvény, némi turbulencia keletkezett körülötte nemzetközi szinten. Ám a Velencei Bizottság elemezte a jogszabályt, s megerősítette, hogy az anyaországoknak joguk van a hozzájuk tartozó határon túli kisebbségekkel foglalkozni, támogatást nyújtani nekik.
Kántor Zoltán: Éppen hogy a kapcsolattartás, a gondoskodás lett a norma. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2006-os, a nemzetről szóló jelentése megerősítette ugyanezt, és a 2008-as bozeni ajánlások ugyancsak ebből indultak ki. Mindez épp a magyar státustörvény nyomán történt. S. F.: Elképzelhető-e, hogy a trianoni szétdaraboltsága s a határain túl élő nagyszámú kisebbsége miatt Magyarország – ha nem is előnyösebb elbánásban, de – több nemzetközi megértésben és figyelemben részesüljön kisebbségi ügyekben?
R. Zs.: Ennek semmi esélye. Sőt talán épp fordítva van mindez. A nyugati féltekén ugyanis még mindig erősen tartja magát az a szemlélet, amely komoly veszélyforrást lát a kisebbségi kérdésekben, s destabilizáló tényezőnek tekinti azokat. Ezt a nyugati félelmet különösen a rendszerváltozás idején lehetett érzékelni.
K. Z.: Igen, és erre ráerősítettek a balkáni háborúk. Kelet-Európában más erőszakos etnikai konfliktus nem volt, mégis az említett félelem alapján közelít a Nyugat a kisebbségvédelem kérdéséhez. Nem a kisebbségek jogait és sorsát, hanem a térségi stabilitást helyezi előtérbe. A politikai filozófus Will Kymlicka is felhívta erre a figyelmet, aki Igazságosság és biztonság címmel közölt tanulmányt a kérdésről, s épp azt kérte számon az európai kisebbségvédelmen, hogy háttérbe szorítja az igazságosságot a stabilitással szemben.
S. F.: Miért van az, hogy ha bárhol is a magyar kisebbségek kerülnek szóba, valahogy mindig a kelleténél magasabb hőfokra hág a vita?
K. Z.: Egyrészt azért, mert Európában nekünk van a legnagyobb, határainkon túl élő nemzeti kisebbségünk. A másik, hogy ezek a kisebbségek szervezettek, tegyük hozzá: nem erőszakosak. Ez így eleve fenyegető a Nyugat számára. És itthon is nagy az ellentét a külhoni magyarokkal kapcsolatosan. A legtöbb ország például parlamenti konszenzussal hozta meg a maga státus-, illetve állampolgársági törvényét. Nálunk azonban ezen a téren is heves belpolitikai viták zajlottak, veszekedősnek, konfliktuskeresőnek látnak bennünket, ez is növeli a Nyugat gyanakvását. Így a legapróbb elemre is felfigyel. Annak ellenére is, hogy a legtöbb európai ország hasonló politikát folytat a határain túl élő kisebbségeivel kapcsolatosan, mint mi.
R. Zs.: Látni kell, hogy egy ország csak akkor lehet sikeres, ha külpolitikai, de belpolitikai téren is konszenzusra tudnak jutni a meghatározó politikai erői bizonyos alapvető kérdésekben. Magyarországon viszont sok minden más mellett nemzetpolitikai kérdésekben sem tudtuk ezt a konszenzust kialakítani. Még ha észlelni is némi elmozdulást ezen a téren a legutóbbi időkben.
K. Z.: Igen, például az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló 2010-es törvény ügyében lehetett konszenzust tapasztalni, vagy a Külhoni magyar óvodák éve című programban, valamint a külhoniak jogsegélyének kérdésében.
S. F.: Lehet, de azt már nem akarja elfogadni a balliberális oldal, hogy az Orbán-kormány választójogot ad a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyaroknak. Mert nemzeti beállítottságúnak ismeri őket, s biztos benne, hogy ha szavaznak, akkor nemzeti pártra voksolnak majd. R. Zs: Nem lehet különbséget tenni állampolgár és állampolgár között. A külhoni magyarok is szavazhatnak, mint ahogy az a magyar állampolgár is szavazhat, aki már ötödik éve él kint Londonban, mert ott dolgozik. Ez a lehetőség mindenben megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, Nyugat-Európában, de a mi térségünkben is. Szlovákia, amellyel egyébként a legtöbbet vitázunk állampolgársági kérdésekben, ugyanúgy megadta az állampolgárságot a határain kívül élő szlovákoknak. Sőt direkt felhívja őket, hogy vegyenek részt a szlovákiai választásokon. Amúgy pedig semmi sem akadályozza meg az MSZP-t abban, hogy nemzeti politikát folytasson, amely támogatja a határainkon túli magyar közösségeket, s akkor a hazai szocialisták is joggal számíthatnak szavazatokra.
K. Zs: Érthető, hogy a külhoni kisebbségben élő magyarok nemzeti beállítottságúak. Egy kisebbség per definitionem az. S arra a magyarországi pártra voksolnak majd, amelyik leginkább képviseli az ő érdekeiket, s amely eleve olyan általános politikát folytat, hogy elnyeri vele a határainkon túliak bizalmát. S. F.: No de hogyan is tudna nemzeti politikát folytatni az a párt, amelynek külügyminiszter asszonya, Göncz Kinga bejelentette szerbiai látogatásán, hogy semmi szükségük a vajdasági magyaroknak az autonómiára.
R. Zs.: Ezt a problémát az MSZP-nek kell megoldania.
S. F.: Ha már itt tartunk, a hazai balliberális ellenzék azt sulykolja a magyar közvéleménybe, hogy a határainkon túli magyarok autonómiatörekvései eleve irritálják a szomszédos államokat, s ennél már csak az veszélyesebb, hogy az Orbán-kormány támogatja ezeket a törekvéseket. Ezzel a balliberális oldal azt az érzetet igyekszik kelteni, mintha a Fidesz kalandor politikája háborúba akarná sodorni az országot, hisz végső soron mindez egyfajta Trianon-revízió lenne. És a balliberális oldal reméli, hogy ha Trianon s revízió, akkor erre ugrik a Nyugat is, amely a balos logika szerint nem is tehet mást, mint hogy elsöpri az Orbán-kormányt. Kétharmad ide vagy oda.
R. Zs.: Márpedig elismerten is az a tapasztalat Nyugaton, hogy ott alakult ki mind a két fél számára megnyugtató és biztonságot adó együttélés a többség és a kisebbség között, ahol autonómiát kapott az adott kisebbség. Példaként hadd hozzam elő Dél-Tirol problémáját. Igen kiélezett konfliktus keletkezett, de amint megkapták az autonómiát az ott élő németek, Dél-Tirol lett Olaszország legprosperálóbb régiója. Spanyolországban pedig Katalónia a legvirágzóbb tartomány. Hosszan lehetne sorolni a példákat. Szerbiában történetesen törvény biztosítja már a kulturális autonómiát a magyaroknak. Nincs ez még így azonban a régió többi országában. A szerbek nyilván azt a tapasztalatot vonták le a balkáni háborúkból, hogy előbb-utóbb rendezni kell a kisebbségek helyzetét. Arra hivatkozni tehát, hogy az autonómiakövetelés irritálja az adott államokat, a lehető legrosszabb megközelítés.
S. F.: A mindenkori román kormány mégiscsak burkolt terület-visszafoglalásnak tekinti a magyarok autonómiatörekvését. R. Zs.: Pedig épp az autonómiával vehetnék elejét annak, hogy területi kérdések kerüljenek szóba.
K. Z.: Talán tényleg irritálva érzik magukat egyes szomszédos államok. De ha az ottani magyar kisebbség elfogadná az elutasító válaszaikat, az saját önfeladásával lenne egyenlő.
S. F.: Rendben, de mit akarnak egyáltalán a magyar kisebbségek s általában is a magyarok, amikor Kovács László mint szocialista külügyminiszter mindannyiunkat felszólított, hogy merjünk kicsik lenni! Az a Kovács László, aki 2002. december 1-jén Medgyessy Péterrel együtt Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel koccintott Erdély elcsatolásának 84. évfordulójára itt Budapesten, a Kempinski Hotelben.
R. Zs.: Ha abban a szellemben próbálunk meg politizálni, amit Kovács László ajánlott a magyarságnak, akkor ez a nép sohasem lehet sikeres. Csak az az ország tudja kiharcolni az őt megillető helyet a nemzetek sorában, amelyik határozottan kiáll az érdekei mellett. Az Európai Unió is erről szól. Ha valaki feltartott kézzel megy oda, és nem áll ki az érdekeiért, akkor az garantáltan leghátulra szorul.
S. F.: Kovács László arra céloz, hogy egy viszonylag kis ország akarnoksága eleve irritálja a nagyobb és erősebb államokat.
R. Zs.: Én viszont azt mondom, hogy ha tudják egy országról, hogy kiáll, s mindig is ki fog állni a nemzeti érdekei mellett, akkor arra eleve másként tekintenek. Igen, számos támadást kaptunk 2010 óta, mert megsértettünk bizonyos érdekeket. Mindenekelőtt a bankok, a nemzetközi cégek érdekeit. Erre azért volt szükség, mert csak így tudtuk megvédeni saját érdekeinket. De az, hogy szilárdan kiálltunk vállalt politikánk mellett, tekintélyt adott az országnak. Ráadásul a magyar kormány által kezdett unortodox gazdaságpolitikát sokan követik, s nem csak itt a régiónkban.
S. F.: Létezik egy olyan balliberális állásfoglalás, mely szerint az anyaország semmiképpen se avatkozzon bele a határainkon túli magyarok életébe, belső ügyeibe, mert ezt ők nem kérik.
R. Zs.: A határon túli magyar közösségek népesek, és a demokrácia és a pluralizmus alapja, hogy nem várhatjuk el például, hogy a másfél millió erdélyi magyar ember nem ugyanúgy gondolkodik. Más és más érdekeket, értékeket tart szem előtt, s ezek a véleménykülönbségek politikai síkon is megjelennek. Így tehát egymással szembenálló politikai pártok alakulnak a magyarság körében is. A lényeg azonban, hogy minél erősebb képviselete legyen az adott országban a magyaroknak. Ehhez az kell, hogy a különböző beállítottságú magyar pártok képesek legyenek összefogni. Az Orbán-kormány ezt támogatja. Ezt tette a legutóbbi, erdélyi önkormányzati választásokon is, ahol szerettük volna, ha az erdélyi magyar pártok megtalálják a közös hangot.
S. F.: De nem találták meg.
R. Zs.: Szomorú, de nem. Fontos látni azonban a különbséget: a magyar többségű Székelyföldön nem gond, ha a magyar erők az önkormányzati választáson versenyeznek. Egy országos, azaz parlamenti választáson viszont már az.
K. Z.: A többpártiság nem tragédia. Sőt természetes állapot. Például több baszk, több katalán vagy éppenséggel több dél-tiroli német párt is létezik. A másik pedig: biztos, hogy egyetlen külhoni magyar sem akar lemondani önállósági gondolatok kapcsán az anyaország törődéséről. A támogatás mikéntjét illetően persze már lehetnek eltérő vélemények.
S. F.: Egyre több fiatal vándorol ki az országból. A Fidesz-kormány azonban vissza akarja szerezni őket, ahogy azt be is jelentette. Csakhogy ha jól keresnek odakint a fiatalok, akkor ugyan mivel lehet visszacsalogatni őket?
R. Zs.: Ha meg tudjuk erősíteni az országot, s ha a magyar állam kiáll polgárai és nemzeti érdekei mellett, akkor megáll az elvándorlás, s akik kint vannak, azok közül sokan visszatérnek. Persze egy olyan ország, amely meg akar tanulni kicsinek lenni, az nem lesz vonzó senkinek sem. Egyébként sok konkrét, használható példa van a visszacsalogatásra. Vegyük Sepsiszentgyörgyöt, ahol a város ingyen telket biztosít a visszatérő fiatalok számára. Én egyébként nem azt tartom alapvető kérdésnek, hogy elmennek-e Nyugatra a fiataljaink, hanem azt, hogy ha már kipróbálták ott magukat, akkor jöjjenek vissza.
Sinkovics Ferenc
magyarhirlap.hu; Erdély.ma
Kerekasztal. Sarat dobálnak a magyarságra, mondván, békétlen, pedig nem tesz egyebet, csak végre-valahára össze akarja fogni saját nemzetét
Beszélgetés a nemzetpolitikáról s az Orbán-kormány nemzetpolitikáját érő hazai és külföldi támadásokról, vádakról Répás Zsuzsannával, a KIM helyettes államtitkár asszonyával és Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetőjével.
Sinkovics Ferenc: Gyakorta vádolják azzal az Orbán-kormányt, hogy túlságosan is erőszakosan, nyomulósan igyekszik gondoskodni a határainkon túli magyar közösségekről, beleavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, s megsérti a nemzetközi, illetve az uniós normákat. Mi lehet igaz ebből?
Répás Zsuzsanna: A kisebbségi kérdés, mint minden más alapvető emberjogi kérdés, nem tartozik az egyes országok belügyeibe. A beavatkozás vádjának tehát semmilyen nemzetközi jogi alapja nincs. Sőt a nemzetközi normarendszer nagyon is fontosnak tekinti a kisebbségek és anyaországuk kapcsolattartását. Bizonyos vádak persze mindig újra előjönnek. Amikor 2001-ben megszületett a magyar státustörvény, némi turbulencia keletkezett körülötte nemzetközi szinten. Ám a Velencei Bizottság elemezte a jogszabályt, s megerősítette, hogy az anyaországoknak joguk van a hozzájuk tartozó határon túli kisebbségekkel foglalkozni, támogatást nyújtani nekik.
Kántor Zoltán: Éppen hogy a kapcsolattartás, a gondoskodás lett a norma. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2006-os, a nemzetről szóló jelentése megerősítette ugyanezt, és a 2008-as bozeni ajánlások ugyancsak ebből indultak ki. Mindez épp a magyar státustörvény nyomán történt. S. F.: Elképzelhető-e, hogy a trianoni szétdaraboltsága s a határain túl élő nagyszámú kisebbsége miatt Magyarország – ha nem is előnyösebb elbánásban, de – több nemzetközi megértésben és figyelemben részesüljön kisebbségi ügyekben?
R. Zs.: Ennek semmi esélye. Sőt talán épp fordítva van mindez. A nyugati féltekén ugyanis még mindig erősen tartja magát az a szemlélet, amely komoly veszélyforrást lát a kisebbségi kérdésekben, s destabilizáló tényezőnek tekinti azokat. Ezt a nyugati félelmet különösen a rendszerváltozás idején lehetett érzékelni.
K. Z.: Igen, és erre ráerősítettek a balkáni háborúk. Kelet-Európában más erőszakos etnikai konfliktus nem volt, mégis az említett félelem alapján közelít a Nyugat a kisebbségvédelem kérdéséhez. Nem a kisebbségek jogait és sorsát, hanem a térségi stabilitást helyezi előtérbe. A politikai filozófus Will Kymlicka is felhívta erre a figyelmet, aki Igazságosság és biztonság címmel közölt tanulmányt a kérdésről, s épp azt kérte számon az európai kisebbségvédelmen, hogy háttérbe szorítja az igazságosságot a stabilitással szemben.
S. F.: Miért van az, hogy ha bárhol is a magyar kisebbségek kerülnek szóba, valahogy mindig a kelleténél magasabb hőfokra hág a vita?
K. Z.: Egyrészt azért, mert Európában nekünk van a legnagyobb, határainkon túl élő nemzeti kisebbségünk. A másik, hogy ezek a kisebbségek szervezettek, tegyük hozzá: nem erőszakosak. Ez így eleve fenyegető a Nyugat számára. És itthon is nagy az ellentét a külhoni magyarokkal kapcsolatosan. A legtöbb ország például parlamenti konszenzussal hozta meg a maga státus-, illetve állampolgársági törvényét. Nálunk azonban ezen a téren is heves belpolitikai viták zajlottak, veszekedősnek, konfliktuskeresőnek látnak bennünket, ez is növeli a Nyugat gyanakvását. Így a legapróbb elemre is felfigyel. Annak ellenére is, hogy a legtöbb európai ország hasonló politikát folytat a határain túl élő kisebbségeivel kapcsolatosan, mint mi.
R. Zs.: Látni kell, hogy egy ország csak akkor lehet sikeres, ha külpolitikai, de belpolitikai téren is konszenzusra tudnak jutni a meghatározó politikai erői bizonyos alapvető kérdésekben. Magyarországon viszont sok minden más mellett nemzetpolitikai kérdésekben sem tudtuk ezt a konszenzust kialakítani. Még ha észlelni is némi elmozdulást ezen a téren a legutóbbi időkben.
K. Z.: Igen, például az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló 2010-es törvény ügyében lehetett konszenzust tapasztalni, vagy a Külhoni magyar óvodák éve című programban, valamint a külhoniak jogsegélyének kérdésében.
S. F.: Lehet, de azt már nem akarja elfogadni a balliberális oldal, hogy az Orbán-kormány választójogot ad a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyaroknak. Mert nemzeti beállítottságúnak ismeri őket, s biztos benne, hogy ha szavaznak, akkor nemzeti pártra voksolnak majd. R. Zs: Nem lehet különbséget tenni állampolgár és állampolgár között. A külhoni magyarok is szavazhatnak, mint ahogy az a magyar állampolgár is szavazhat, aki már ötödik éve él kint Londonban, mert ott dolgozik. Ez a lehetőség mindenben megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, Nyugat-Európában, de a mi térségünkben is. Szlovákia, amellyel egyébként a legtöbbet vitázunk állampolgársági kérdésekben, ugyanúgy megadta az állampolgárságot a határain kívül élő szlovákoknak. Sőt direkt felhívja őket, hogy vegyenek részt a szlovákiai választásokon. Amúgy pedig semmi sem akadályozza meg az MSZP-t abban, hogy nemzeti politikát folytasson, amely támogatja a határainkon túli magyar közösségeket, s akkor a hazai szocialisták is joggal számíthatnak szavazatokra.
K. Zs: Érthető, hogy a külhoni kisebbségben élő magyarok nemzeti beállítottságúak. Egy kisebbség per definitionem az. S arra a magyarországi pártra voksolnak majd, amelyik leginkább képviseli az ő érdekeiket, s amely eleve olyan általános politikát folytat, hogy elnyeri vele a határainkon túliak bizalmát. S. F.: No de hogyan is tudna nemzeti politikát folytatni az a párt, amelynek külügyminiszter asszonya, Göncz Kinga bejelentette szerbiai látogatásán, hogy semmi szükségük a vajdasági magyaroknak az autonómiára.
R. Zs.: Ezt a problémát az MSZP-nek kell megoldania.
S. F.: Ha már itt tartunk, a hazai balliberális ellenzék azt sulykolja a magyar közvéleménybe, hogy a határainkon túli magyarok autonómiatörekvései eleve irritálják a szomszédos államokat, s ennél már csak az veszélyesebb, hogy az Orbán-kormány támogatja ezeket a törekvéseket. Ezzel a balliberális oldal azt az érzetet igyekszik kelteni, mintha a Fidesz kalandor politikája háborúba akarná sodorni az országot, hisz végső soron mindez egyfajta Trianon-revízió lenne. És a balliberális oldal reméli, hogy ha Trianon s revízió, akkor erre ugrik a Nyugat is, amely a balos logika szerint nem is tehet mást, mint hogy elsöpri az Orbán-kormányt. Kétharmad ide vagy oda.
R. Zs.: Márpedig elismerten is az a tapasztalat Nyugaton, hogy ott alakult ki mind a két fél számára megnyugtató és biztonságot adó együttélés a többség és a kisebbség között, ahol autonómiát kapott az adott kisebbség. Példaként hadd hozzam elő Dél-Tirol problémáját. Igen kiélezett konfliktus keletkezett, de amint megkapták az autonómiát az ott élő németek, Dél-Tirol lett Olaszország legprosperálóbb régiója. Spanyolországban pedig Katalónia a legvirágzóbb tartomány. Hosszan lehetne sorolni a példákat. Szerbiában történetesen törvény biztosítja már a kulturális autonómiát a magyaroknak. Nincs ez még így azonban a régió többi országában. A szerbek nyilván azt a tapasztalatot vonták le a balkáni háborúkból, hogy előbb-utóbb rendezni kell a kisebbségek helyzetét. Arra hivatkozni tehát, hogy az autonómiakövetelés irritálja az adott államokat, a lehető legrosszabb megközelítés.
S. F.: A mindenkori román kormány mégiscsak burkolt terület-visszafoglalásnak tekinti a magyarok autonómiatörekvését. R. Zs.: Pedig épp az autonómiával vehetnék elejét annak, hogy területi kérdések kerüljenek szóba.
K. Z.: Talán tényleg irritálva érzik magukat egyes szomszédos államok. De ha az ottani magyar kisebbség elfogadná az elutasító válaszaikat, az saját önfeladásával lenne egyenlő.
S. F.: Rendben, de mit akarnak egyáltalán a magyar kisebbségek s általában is a magyarok, amikor Kovács László mint szocialista külügyminiszter mindannyiunkat felszólított, hogy merjünk kicsik lenni! Az a Kovács László, aki 2002. december 1-jén Medgyessy Péterrel együtt Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel koccintott Erdély elcsatolásának 84. évfordulójára itt Budapesten, a Kempinski Hotelben.
R. Zs.: Ha abban a szellemben próbálunk meg politizálni, amit Kovács László ajánlott a magyarságnak, akkor ez a nép sohasem lehet sikeres. Csak az az ország tudja kiharcolni az őt megillető helyet a nemzetek sorában, amelyik határozottan kiáll az érdekei mellett. Az Európai Unió is erről szól. Ha valaki feltartott kézzel megy oda, és nem áll ki az érdekeiért, akkor az garantáltan leghátulra szorul.
S. F.: Kovács László arra céloz, hogy egy viszonylag kis ország akarnoksága eleve irritálja a nagyobb és erősebb államokat.
R. Zs.: Én viszont azt mondom, hogy ha tudják egy országról, hogy kiáll, s mindig is ki fog állni a nemzeti érdekei mellett, akkor arra eleve másként tekintenek. Igen, számos támadást kaptunk 2010 óta, mert megsértettünk bizonyos érdekeket. Mindenekelőtt a bankok, a nemzetközi cégek érdekeit. Erre azért volt szükség, mert csak így tudtuk megvédeni saját érdekeinket. De az, hogy szilárdan kiálltunk vállalt politikánk mellett, tekintélyt adott az országnak. Ráadásul a magyar kormány által kezdett unortodox gazdaságpolitikát sokan követik, s nem csak itt a régiónkban.
S. F.: Létezik egy olyan balliberális állásfoglalás, mely szerint az anyaország semmiképpen se avatkozzon bele a határainkon túli magyarok életébe, belső ügyeibe, mert ezt ők nem kérik.
R. Zs.: A határon túli magyar közösségek népesek, és a demokrácia és a pluralizmus alapja, hogy nem várhatjuk el például, hogy a másfél millió erdélyi magyar ember nem ugyanúgy gondolkodik. Más és más érdekeket, értékeket tart szem előtt, s ezek a véleménykülönbségek politikai síkon is megjelennek. Így tehát egymással szembenálló politikai pártok alakulnak a magyarság körében is. A lényeg azonban, hogy minél erősebb képviselete legyen az adott országban a magyaroknak. Ehhez az kell, hogy a különböző beállítottságú magyar pártok képesek legyenek összefogni. Az Orbán-kormány ezt támogatja. Ezt tette a legutóbbi, erdélyi önkormányzati választásokon is, ahol szerettük volna, ha az erdélyi magyar pártok megtalálják a közös hangot.
S. F.: De nem találták meg.
R. Zs.: Szomorú, de nem. Fontos látni azonban a különbséget: a magyar többségű Székelyföldön nem gond, ha a magyar erők az önkormányzati választáson versenyeznek. Egy országos, azaz parlamenti választáson viszont már az.
K. Z.: A többpártiság nem tragédia. Sőt természetes állapot. Például több baszk, több katalán vagy éppenséggel több dél-tiroli német párt is létezik. A másik pedig: biztos, hogy egyetlen külhoni magyar sem akar lemondani önállósági gondolatok kapcsán az anyaország törődéséről. A támogatás mikéntjét illetően persze már lehetnek eltérő vélemények.
S. F.: Egyre több fiatal vándorol ki az országból. A Fidesz-kormány azonban vissza akarja szerezni őket, ahogy azt be is jelentette. Csakhogy ha jól keresnek odakint a fiatalok, akkor ugyan mivel lehet visszacsalogatni őket?
R. Zs.: Ha meg tudjuk erősíteni az országot, s ha a magyar állam kiáll polgárai és nemzeti érdekei mellett, akkor megáll az elvándorlás, s akik kint vannak, azok közül sokan visszatérnek. Persze egy olyan ország, amely meg akar tanulni kicsinek lenni, az nem lesz vonzó senkinek sem. Egyébként sok konkrét, használható példa van a visszacsalogatásra. Vegyük Sepsiszentgyörgyöt, ahol a város ingyen telket biztosít a visszatérő fiatalok számára. Én egyébként nem azt tartom alapvető kérdésnek, hogy elmennek-e Nyugatra a fiataljaink, hanem azt, hogy ha már kipróbálták ott magukat, akkor jöjjenek vissza.
Sinkovics Ferenc
magyarhirlap.hu; Erdély.ma
2012. szeptember 13.
Feljelentők és feljelentettek
Huszonötezren tiltakoztak szeptember elején Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar egyházi ingatlanok "visszaállamosítása" ellen. Régi, meghitt ellenségek léptek együtt, egy célért színpadra - ám hogy ez a cél pontosan mi, nem vált világossá. Ahogyan az sem, hogy szabad-e román-magyar ellentétként beállítani az eseményeket.
A tüntetésen, amelyhez hasonló méretűt az erdélyi magyarság 1990, a marosvásárhelyi gyertyás demonstráció óta nem látott, képviseltette magát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt, felszólalt Kelemen Hunor és Tőkés László is, hogy az erdélyi "történelmi" egyházakról szó se essék. A szónokok az erdélyi magyar közösség és a román állam konfliktusaként, pontosabban a kisebbség újabb állami, többségi vegzatúrájaként állították be a helyi Székely Mikó Kollégium ügyét: jóllehet a kollégiumot nem a román állam "államosítja vissza", hanem magyar magánszemélyek perelték el az Erdélyi Református Egyházkerülettől (ERE). A kárpótlási folyamatot, amely révén az ERE birtokba vehette a helyi magyar kollégiumot, magyar és román tisztségviselők felügyelték, vezették: ők az e folyamat során elkövetett törvénysértésekért - nem jogerősen - letöltendő börtönbüntetést kaptak.
Oda-vissza
A történet majd' másfél évtizede húzódik. A román kormány 1999-ben - az RMDSZ nyomására - sürgősségi rendelettel több egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Egy évre rá az akkori kisebbségi miniszter, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter újabb hetven ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett: ekkor került a református egyház birtokába a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium is.
A romániai magyar érdekvédelmi szervezetek és az egyházak ezt a lépést jelentős győzelemként könyvelték el. Nem kis meglepetést okozott ezek után, hogy két magánember polgári peres eljárásban megtámadta a restitúciós döntést. Benedek Levente és Fejér Zoltán azt állították: az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az ingatlant, mert soha nem is volt a birtokában, ezért nem is léphetett volna fel visszaigénylőként. A lépésre azért szánták el magukat a panaszosok, mert a visszaszolgáltatott ingatlanban található tanári lakásokat megvásárolták. A rendszerváltás után Romániában nagyon sok hasonló ingatlant privatizáltak, általában jóval a piaci ár alatt: a lakások bérlői, használói jelentős kedvezményt kaptak.
Ez a polgári per 2006-ig húzódott: a brassói táblabíróság végül csak annyit állapított meg, hogy - a felperesek beadványával ellentétben - az ERE "perképesen" vesz részt a kollégium ügyében. Arról azonban nem született határozat, hogy kié a vitatott épület. 2007-ben a tulajdonosok újabb, immár büntető feljelentést tettek. Azt kifogásolták, hogy a református egyház tulajdonjogát úgy állapította meg a restitúciós bizottság, hogy azt hitelt érdemlő dokumentumok, például tulajdoni lap, nem bizonyították.
Ebben az eljárásban - miután a nyomozásba bekapcsolódott a Korrupcióellenes Ügyészség is - az elsőfokú ítélet 2012-ben született meg: júniusban a Buzau megyei bíróság (ide helyezték át a pert) a kárpótlási kormánybizottság tagjait okirat-hamisításban és hűtlen kezelésben marasztalta el. Markó Attila államtitkárt (RMDSZ) és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület jogászát három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Összehasonlításként: a volt miniszterelnök, Adrian Nastase súlyos korrupciós ügyei miatt két évet kapott.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 1,1 millió lej kártérítést köteles fizetni, és elrendelték a tizenkét éve visszaszolgáltatott épület visszaállamosítását is. A döntés értelmében a kedvezményezett Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, ám Antal Árpád polgármester bejelentette: nem tartanak igényt az épületre, mert azt az 1948-as erőszakos államosítás dokumentumai szerint az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozták el, és az ingatlan építtetője is az egyház volt.
A helyzet ennél abszurdabb talán nem is lehetne: magyarok jelentettek fel magyar tisztviselőket és intézményeket azzal a céllal, hogy a román állam váljék kedvezményezetté. A bíróság a sepsiszentgyörgyi magyar többségű önkormányzat javára dönt, amely viszont nem kíván élni a tulajdonjogával.
Kézenfekvő konszenzus
A Mikó-per (és a többi hasonló konfliktus) gyökere abban keresendő, hogy az eredeti - a trianoni döntés, illetve az 1948-as államosítás előtti - jogviszonyok nem állíthatók helyre. Vagy mert a tulajdonviszonyokat nem dokumentálták megfelelő módon, vagy mert a tulajdonosok eltűntek, státuszuk megváltozott. A Székely Mikó Kollégiumot egyházi hozzájárulásból, Mikó Imre gróf magánadományából, Sepsiszentgyörgy város anyagi támogatásából és a helyiek közadakozásából építették. Az adakozás kedvezményezettje valóban nem a református egyház, hanem az "evangéliumi református Mikó Kollégium" volt. Ilyen jogi személy azonban nem létezik, így hivatalosan jogutód sincs. És mivel a pro forma,szigorúan jogi értelemben vett tulajdonost jószerivel képtelenség minden kétséget kizáróan azonosítani, minden képlékennyé válik. A református egyház több dokumentumban is felbukkan, de csak egy 1990-es telekkönyvi kivonat került elő, amelyre utólag vezették fel tulajdonosként - ezért állította azt a vád, hogy a restitúciós bizottság hamisított dokumentum alapján járt el. Egy korábbi telekkönyvi kivonaton több dátum is olvasható: e szerint 1915-ben az ingatlan tulajdonosa a sepsiszentgyörgyi "ev. ref. székely Mikó Kollégium". Erre a felperesek, illetve a vád hivatkozott: a kollégium önálló jogi személyiségű, saját vagyonnal rendelkező intézmény, és nem jogelődje a református egyháznak. Constantin Angelescu román tanügyi miniszter egyik 1928-as rendeletében viszont épp a református egyházat nevezi meg tulajdonosként. A Horthy-korszakban, 1942-ben ismét a Székely Mikó Kollégium került a tulajdonosi lapra... Az eljárásban az is felmerült, hogy a református egyháznak már a 19. század végén sem volt elég pénze a beruházásra, ezért volt szükség összefogásra, és a kollégiumot önerőből sohasem tudta fenntartani; a 70-es években pedig - az ingatlant súlyosan megrongáló földrengés után - önként kérték az államosítást. Más dokumentumok szerint ezt az épületcsoportot is az 1948-as államosításkor veszítette el az egyház.
A kárpótlási bizottságnak arról kellett döntenie, hogy létezik-e az eredeti tulajdonos és ki az, a visszaigényelt tulajdont az állam birtokolta-e, illetve fennállt-e az erőszakos államosítás ténye. A kárpótlásról, illetve az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatásáról 1991 és 2005 között számos jogszabály született. Mígnem 2002-ben, az EU-csatlakozás előtt és miatt a törvényhozó egyszerűsítette a tulajdonlevelek kibocsátását, lehetővé tette, hogy a tulajdonviszonyt tanúk bizonyítsák, és kötelezővé tette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ez a megengedő szellemű, a kártalanítást kiemelt fontosságú kérdésként kezelő jogharmonizáció is hozzájárulhatott a Mikó-vita elfajulásához. A rendelkezésre álló dokumentumok, valamint az erdélyi magyar egyházak és a politikai érdekképviselet közötti konszenzus alapján kézenfekvő volt, hogy a kárpótlási bizottság az Erdélyi Református Egyházkerületet nevezi meg tulajdonosként és a kárpótlás kedvezményezettjeként.
Egyszer volt, hol nem volt
Azt, hogy az eljárást magyarok óvják meg, kevesen sejthették, viszont sokakat háborított fel - Sepsiszentgyörgyön civil mozgalom indult az egyházi vagyon védelme érdekében, idén télen tüntettek is a helyiek. Ráadásul nem a Mikó-kollégiumé az egyetlen ilyen ügy. Hasonló helyzetben van a gyulafehérvári könyvtár, a Batthyaneum, amit 1998-ban kapott vissza a katolikus egyház. Ezt az eljárást 2003-ban támadták meg, mert az alapító püspök, Batthyány Ignác a könyvtárat - aminek legértékesebb darabjait 1914-ben, majd 1940-ben Magyarországra szállították, és amit 1950-ben a román állam államosított - "a katolikus egyházra és Erdélyre" hagyta. Az "és Erdély" kitétel alapján válhatott a román állam "és Erdély" jogutódjává, és a katolikus egyház mellett résztulajdonossá.
Ugyanakkor távolról sem biztos, hogy magyar-román konfrontációt, netán valamiféle román politikai-adminisztratív provokációt kell sejtenünk a háttérben. A sepsiszentgyörgyihez kísértetiesen hasonló konfliktusok keletkeztek a román felekezetek, illetve a román állam és az önkormányzatok között. A 2006-ban lejárt határidőig a romániai egyházak több mint 14 ezer visszaigénylési kérelmet nyújtottak be. Míg a legtöbb hívet magáénak tudó, "államvallásként" nyilvántartott ortodox egyház, de még a katolikus és református is a folyamatban lévő ügyek majdnem felét megoldottként könyvelheti el, addig a görög katolikusok csak javaik ötödét kapták vissza. A kárpótlási folyamat igazi vesztese tehát, legalábbis a fenti adatok alapján, a romániai görög katolikus egyház, és nem az erdélyi magyar egyházak. Az aránytalanság és a sepsiszentgyörgyihez hasonló visszaélések miatt tiltakozott a nagyváradi görög katolikus püspökség; a Bihar megyei Érvasadon tavasszal tettlegességig fajult a két román felekezet tagjai közötti vagyonvita. "Erőszakos és ellenséges" folyamatok indulhatnak el, mindennapossá válhat a megfélemlítés és zsarolás - figyelmeztettek a görög katolikusok.
A büntetőper októberben folytatódik, az viszont már most egyértelmű, hogy a Mikó-ügy több helyi konfliktusnál. Ha a júniusban született ítélet jogerőre emelkedik, akkor a teljes romániai visszaszolgáltatási folyamat leállhat vagy visszájára fordulhat. Sorozatban támadhatják meg a már lezárt restitúciós ügyeket, rendezettnek vélt kártalanítási ügyek indulhatnak újra. A többség az "igazságot", az "igazi tulajdonost", az "eredeti állapotokat" keresi, de egyre nyilvánvalóbbá válik: az egyszer volt jogállapotok nem hozhatók vissza. Az a bizonyos félelem pedig már érezhető az erdélyi magyar közösségben is - kárvallottak és kártalanítók, feljelentők és feljelentettek néznek egymással farkasszemet.
Parászka Boróka, Magyar Narancs (Budapest)
Huszonötezren tiltakoztak szeptember elején Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar egyházi ingatlanok "visszaállamosítása" ellen. Régi, meghitt ellenségek léptek együtt, egy célért színpadra - ám hogy ez a cél pontosan mi, nem vált világossá. Ahogyan az sem, hogy szabad-e román-magyar ellentétként beállítani az eseményeket.
A tüntetésen, amelyhez hasonló méretűt az erdélyi magyarság 1990, a marosvásárhelyi gyertyás demonstráció óta nem látott, képviseltette magát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt, felszólalt Kelemen Hunor és Tőkés László is, hogy az erdélyi "történelmi" egyházakról szó se essék. A szónokok az erdélyi magyar közösség és a román állam konfliktusaként, pontosabban a kisebbség újabb állami, többségi vegzatúrájaként állították be a helyi Székely Mikó Kollégium ügyét: jóllehet a kollégiumot nem a román állam "államosítja vissza", hanem magyar magánszemélyek perelték el az Erdélyi Református Egyházkerülettől (ERE). A kárpótlási folyamatot, amely révén az ERE birtokba vehette a helyi magyar kollégiumot, magyar és román tisztségviselők felügyelték, vezették: ők az e folyamat során elkövetett törvénysértésekért - nem jogerősen - letöltendő börtönbüntetést kaptak.
Oda-vissza
A történet majd' másfél évtizede húzódik. A román kormány 1999-ben - az RMDSZ nyomására - sürgősségi rendelettel több egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Egy évre rá az akkori kisebbségi miniszter, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter újabb hetven ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett: ekkor került a református egyház birtokába a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium is.
A romániai magyar érdekvédelmi szervezetek és az egyházak ezt a lépést jelentős győzelemként könyvelték el. Nem kis meglepetést okozott ezek után, hogy két magánember polgári peres eljárásban megtámadta a restitúciós döntést. Benedek Levente és Fejér Zoltán azt állították: az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az ingatlant, mert soha nem is volt a birtokában, ezért nem is léphetett volna fel visszaigénylőként. A lépésre azért szánták el magukat a panaszosok, mert a visszaszolgáltatott ingatlanban található tanári lakásokat megvásárolták. A rendszerváltás után Romániában nagyon sok hasonló ingatlant privatizáltak, általában jóval a piaci ár alatt: a lakások bérlői, használói jelentős kedvezményt kaptak.
Ez a polgári per 2006-ig húzódott: a brassói táblabíróság végül csak annyit állapított meg, hogy - a felperesek beadványával ellentétben - az ERE "perképesen" vesz részt a kollégium ügyében. Arról azonban nem született határozat, hogy kié a vitatott épület. 2007-ben a tulajdonosok újabb, immár büntető feljelentést tettek. Azt kifogásolták, hogy a református egyház tulajdonjogát úgy állapította meg a restitúciós bizottság, hogy azt hitelt érdemlő dokumentumok, például tulajdoni lap, nem bizonyították.
Ebben az eljárásban - miután a nyomozásba bekapcsolódott a Korrupcióellenes Ügyészség is - az elsőfokú ítélet 2012-ben született meg: júniusban a Buzau megyei bíróság (ide helyezték át a pert) a kárpótlási kormánybizottság tagjait okirat-hamisításban és hűtlen kezelésben marasztalta el. Markó Attila államtitkárt (RMDSZ) és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület jogászát három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Összehasonlításként: a volt miniszterelnök, Adrian Nastase súlyos korrupciós ügyei miatt két évet kapott.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 1,1 millió lej kártérítést köteles fizetni, és elrendelték a tizenkét éve visszaszolgáltatott épület visszaállamosítását is. A döntés értelmében a kedvezményezett Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, ám Antal Árpád polgármester bejelentette: nem tartanak igényt az épületre, mert azt az 1948-as erőszakos államosítás dokumentumai szerint az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozták el, és az ingatlan építtetője is az egyház volt.
A helyzet ennél abszurdabb talán nem is lehetne: magyarok jelentettek fel magyar tisztviselőket és intézményeket azzal a céllal, hogy a román állam váljék kedvezményezetté. A bíróság a sepsiszentgyörgyi magyar többségű önkormányzat javára dönt, amely viszont nem kíván élni a tulajdonjogával.
Kézenfekvő konszenzus
A Mikó-per (és a többi hasonló konfliktus) gyökere abban keresendő, hogy az eredeti - a trianoni döntés, illetve az 1948-as államosítás előtti - jogviszonyok nem állíthatók helyre. Vagy mert a tulajdonviszonyokat nem dokumentálták megfelelő módon, vagy mert a tulajdonosok eltűntek, státuszuk megváltozott. A Székely Mikó Kollégiumot egyházi hozzájárulásból, Mikó Imre gróf magánadományából, Sepsiszentgyörgy város anyagi támogatásából és a helyiek közadakozásából építették. Az adakozás kedvezményezettje valóban nem a református egyház, hanem az "evangéliumi református Mikó Kollégium" volt. Ilyen jogi személy azonban nem létezik, így hivatalosan jogutód sincs. És mivel a pro forma,szigorúan jogi értelemben vett tulajdonost jószerivel képtelenség minden kétséget kizáróan azonosítani, minden képlékennyé válik. A református egyház több dokumentumban is felbukkan, de csak egy 1990-es telekkönyvi kivonat került elő, amelyre utólag vezették fel tulajdonosként - ezért állította azt a vád, hogy a restitúciós bizottság hamisított dokumentum alapján járt el. Egy korábbi telekkönyvi kivonaton több dátum is olvasható: e szerint 1915-ben az ingatlan tulajdonosa a sepsiszentgyörgyi "ev. ref. székely Mikó Kollégium". Erre a felperesek, illetve a vád hivatkozott: a kollégium önálló jogi személyiségű, saját vagyonnal rendelkező intézmény, és nem jogelődje a református egyháznak. Constantin Angelescu román tanügyi miniszter egyik 1928-as rendeletében viszont épp a református egyházat nevezi meg tulajdonosként. A Horthy-korszakban, 1942-ben ismét a Székely Mikó Kollégium került a tulajdonosi lapra... Az eljárásban az is felmerült, hogy a református egyháznak már a 19. század végén sem volt elég pénze a beruházásra, ezért volt szükség összefogásra, és a kollégiumot önerőből sohasem tudta fenntartani; a 70-es években pedig - az ingatlant súlyosan megrongáló földrengés után - önként kérték az államosítást. Más dokumentumok szerint ezt az épületcsoportot is az 1948-as államosításkor veszítette el az egyház.
A kárpótlási bizottságnak arról kellett döntenie, hogy létezik-e az eredeti tulajdonos és ki az, a visszaigényelt tulajdont az állam birtokolta-e, illetve fennállt-e az erőszakos államosítás ténye. A kárpótlásról, illetve az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatásáról 1991 és 2005 között számos jogszabály született. Mígnem 2002-ben, az EU-csatlakozás előtt és miatt a törvényhozó egyszerűsítette a tulajdonlevelek kibocsátását, lehetővé tette, hogy a tulajdonviszonyt tanúk bizonyítsák, és kötelezővé tette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ez a megengedő szellemű, a kártalanítást kiemelt fontosságú kérdésként kezelő jogharmonizáció is hozzájárulhatott a Mikó-vita elfajulásához. A rendelkezésre álló dokumentumok, valamint az erdélyi magyar egyházak és a politikai érdekképviselet közötti konszenzus alapján kézenfekvő volt, hogy a kárpótlási bizottság az Erdélyi Református Egyházkerületet nevezi meg tulajdonosként és a kárpótlás kedvezményezettjeként.
Egyszer volt, hol nem volt
Azt, hogy az eljárást magyarok óvják meg, kevesen sejthették, viszont sokakat háborított fel - Sepsiszentgyörgyön civil mozgalom indult az egyházi vagyon védelme érdekében, idén télen tüntettek is a helyiek. Ráadásul nem a Mikó-kollégiumé az egyetlen ilyen ügy. Hasonló helyzetben van a gyulafehérvári könyvtár, a Batthyaneum, amit 1998-ban kapott vissza a katolikus egyház. Ezt az eljárást 2003-ban támadták meg, mert az alapító püspök, Batthyány Ignác a könyvtárat - aminek legértékesebb darabjait 1914-ben, majd 1940-ben Magyarországra szállították, és amit 1950-ben a román állam államosított - "a katolikus egyházra és Erdélyre" hagyta. Az "és Erdély" kitétel alapján válhatott a román állam "és Erdély" jogutódjává, és a katolikus egyház mellett résztulajdonossá.
Ugyanakkor távolról sem biztos, hogy magyar-román konfrontációt, netán valamiféle román politikai-adminisztratív provokációt kell sejtenünk a háttérben. A sepsiszentgyörgyihez kísértetiesen hasonló konfliktusok keletkeztek a román felekezetek, illetve a román állam és az önkormányzatok között. A 2006-ban lejárt határidőig a romániai egyházak több mint 14 ezer visszaigénylési kérelmet nyújtottak be. Míg a legtöbb hívet magáénak tudó, "államvallásként" nyilvántartott ortodox egyház, de még a katolikus és református is a folyamatban lévő ügyek majdnem felét megoldottként könyvelheti el, addig a görög katolikusok csak javaik ötödét kapták vissza. A kárpótlási folyamat igazi vesztese tehát, legalábbis a fenti adatok alapján, a romániai görög katolikus egyház, és nem az erdélyi magyar egyházak. Az aránytalanság és a sepsiszentgyörgyihez hasonló visszaélések miatt tiltakozott a nagyváradi görög katolikus püspökség; a Bihar megyei Érvasadon tavasszal tettlegességig fajult a két román felekezet tagjai közötti vagyonvita. "Erőszakos és ellenséges" folyamatok indulhatnak el, mindennapossá válhat a megfélemlítés és zsarolás - figyelmeztettek a görög katolikusok.
A büntetőper októberben folytatódik, az viszont már most egyértelmű, hogy a Mikó-ügy több helyi konfliktusnál. Ha a júniusban született ítélet jogerőre emelkedik, akkor a teljes romániai visszaszolgáltatási folyamat leállhat vagy visszájára fordulhat. Sorozatban támadhatják meg a már lezárt restitúciós ügyeket, rendezettnek vélt kártalanítási ügyek indulhatnak újra. A többség az "igazságot", az "igazi tulajdonost", az "eredeti állapotokat" keresi, de egyre nyilvánvalóbbá válik: az egyszer volt jogállapotok nem hozhatók vissza. Az a bizonyos félelem pedig már érezhető az erdélyi magyar közösségben is - kárvallottak és kártalanítók, feljelentők és feljelentettek néznek egymással farkasszemet.
Parászka Boróka, Magyar Narancs (Budapest)
2012. október 4.
Romániai játszmák
Ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Markó Béla írása.
Ma már megszokott látvány Bukarestben egy pártszékházban vagy valamelyik kormányhivatalban, hogy amíg bent a szűk körű tanácskozás zajlik, kint a titkárságon egymás mellett sorakoznak a résztvevők mobiltelefonjai. Egyik-másik titkárnő még cetlit is tesz a készülékek mellé, hogy amikor megszólalnak, tudni lehessen, kit keresnek. Nem azért vannak kint ezek a mobilok, hogy csörgetésükkel a tanácskozást ne zavarják, hiszen le is lehetne halkítani őket, hanem mert a bentiek attól tartanak, valaki lehallgathatja, mit beszélnek. Időnként még így is jelentőségteljesen elnémulnak, egyikük felír valamit egy cédulára, azt körbeadják, de nem kommentálják. Nem akárkikről van szó, hanem felelős politikusokról. Félelem nélkül, szabadon kellene mérlegelniük minden pillanatban, mert döntéseik sokszor valóban országos fontosságúak. Ehelyett suttogások, elhallgatások, nekirugaszkodások, meghőkölések és sejtetések töltik ki a szóközöket, sőt, lassan-lassan maga a közbeszéd is ilyen lesz. Miért? Nyilvánvaló, hogy ahol nincsenek félreérthetetlen törvénycikkelyek, és ahol a törvény betűjét mindig felülírja a rosszhiszemű törvényértelmező szelleme, ott senki sem tudhatja „…mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot…” Így lehetett az RMDSZ egyik, miniszterként is kiválóan teljesítő, tehetséges politikusát hazaárulással megvádolni és évek óta kihallgatásról kihallgatásra, tárgyalásról tárgyalásra hurcolni, de így lehetett legutóbb egy RMDSZ-es államtitkárt alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélni azért, mert az államosított javak visszaszolgáltatásáért felelő kormánybizottság tagjaként támogatta a sepsiszentgyörgyi volt református kollégium visszajuttatását az egyháznak. A román restitúciós törvény egyébként a természetbeni visszaszolgáltatás elvét követi, de az ügyészek azt próbálják bizonyítani, hogy bár a szóban forgó épületet az állam annak idején törvényerejű rendelettel az egyháztól vette el, az mégsem volt az egyházé. Nem folytatom. Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Nem bíró az államelnök, nem bíró a parlament, nem bíró a törvényszéki bíró, sőt, lassan-lassan az alkotmánybíró sem, bár mindmáig még az alkotmánybíróság az a testület, amelynek döntéseit, ha fogcsikorgatva is, de tiszteletben tartják a játékosok. Miközben szó sincs arról, hogy valaki is függetlennek tekintené az alkotmánybíróságot, a politikai elemzők és kommentátorok folyamatosan azt számolgatják nyilvánosan, hogy melyik pártnak hány alkotmánybírája van, most például szerintük az döntötte el az államelnök leváltásáról szóló népszavazás sorsát, vagyis érvénytelennek nyilvánítását, hogy Traian Băsescu államfőnek több alkotmánybíróra volt befolyása, mint Victor Ponta miniszterelnöknek. Nyers, primitív visszarendeződés zajlik Romániában – a térség más országaiban is szerintem –, és azt hiszem, meglehetősen optimista vélemény, hogy máris a mélyponton vagyunk, ahonnan csak felfelé vezet az út. Hol kezdődött? Ki kezdte? Lehet ezekre a kérdésekre választ keresni, de nem biztos, hogy érdemes. Valószínűleg a kilencvenes évek ütnek most vissza, az a példátlan jótanulóság, ahogy Románia rendkívül gyorsan kiépítette a maga demokratikus intézményrendszerét, de valójában copy-paste segítségével szerezte „doktori címét”, amely feljogosította az uniós belépésre, és hiába vett át elveket és intézményeket egyaránt, mert ezek igazi értelmét viszonylag kevesen voltak hajlandók átgondolni és magukévá tenni. A többség – a politikusok többsége – számára minden bizonnyal máig értelmezhetetlen a hatalmi ágak szétválasztásának elve, és a különböző alapintézmények (közszolgálati média és médiafelügyelet, alkotmánybíróság, számvevőszék stb.) függetlenségét, illetve a kölcsönös ellenőrzés különböző alkotmányos eszközeit fölösleges akadálynak vélik a gördülékeny hatalomgyakorlás útjában. Valamikor 2004-ben, a választások után, vagy talán már a kampányban is, a győztes államelnökjelölt, Traian Băsescu, aki a most éppen korrupciós vádak miatt börtönbüntetését töltő akkori miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval szemben nyert, többször is kijelentette, hogy nem bíró, hanem játékos kíván lenni államelnökként. Sokan felkapták a fejüket, de azért akkor ez még afféle bonmot-ként hatott az amúgy is szókimondó politikus szájából. Utólag viszont úgy látom, akkor kezdődött a semleges, önkorlátozó döntőbíró eltűnése-eltüntetése a közéletből. „Játékos” lett az államelnök (egyébként olyan értelemben is, hogy időnként saját híveivel is eljátszadozott, mint macska az egérrel), de nem csak ő, hiszen valamelyik oldalon nyíltan elkötelezték magukat még a televíziós műsorvezetők is, akik nem is leplezik véleményüket, és ha kell, durván ráförmednek meghívottaikra, a közvélemény pedig természetesen díjazza az ily módon fordulatosabbá lett közbeszédet. A román alkotmány szerint a közvetlenül választott elnöknek nincsen olyan erős hatásköre, mint amit ez a választási mód feltételez, de az ide vonatkozó alkotmányos rendelkezések eléggé általánosak és homályosak ahhoz, hogy egy kellőképpen céltudatos államfő újabb és újabb precedenst teremtve, megpróbálja elnyomni az egész intézményrendszert a félelnöki-elnöki köztársaság irányába, holott Romániában végül is parlamenti köztársaság van, vagy legalábbis volt ez idáig. Az alkotmány, illetve egyes sarkalatos törvények rendelkezései szerint számos testületbe delegál, a parlament és a kormány mellett, tagokat (például az alkotmánybíróságba, de a médiafelügyeleti tanácsba is), és döntő szava van a titkosszolgálatok vagy az ügyészség vezetőinek a kinevezésében is. Ugyanakkor részt vehet a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó kormányüléseken, és ilyenkor ő vezeti az üléseket. Emellett számos olyan eset van, amikor az ellenjegyzési kötelezettségét formálisnak kellene tekinteni, de a jelenlegi államfő úgy véli, ezekben az esetekben is mérlegelési joga van. Ha minisztercsere van a kormányban, ezt a miniszterelnök javaslatára az államfőnek kell aláírnia, és volt már úgy, hogy visszautasított egy ilyen javaslatot, amiből hosszú alkotmányjogi vita kerekedett. De a legfontosabb hatásköri kérdés kétségtelenül a miniszterelnök-jelölt megbízása, és mivel az alkotmány nem mondja ki, hogy feltétlenül a többségi koalíciót kell kormányalakítással megbízni, Traian Băsescu 2004-ben, majd 2008-ban, de a 2009-es kormánybukás után is, tudta úgy irányítani a helyzetet, hogy saját pártja alakított kormányt, amelynek a megbízás pillanatában még nem is volt meg a többsége. 2004-ben annyira eltökélt volt ebben a szándékában – és mi annyira biztosak voltunk, hogy végig is viszi –, illetve olyan erős volt a közvélemény, köztük vezető értelmiségiek nyomása ebbe az irányba, hogy az RMDSZ is az államelnök által vezetett koalícióval lépett szövetségre. Igaz, az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy abban a koalícióban ott volt a Nemzeti Liberális Párt, amely akkor a román parlamenti pártok közül a legközelebb állt hozzánk, most pedig talán a legtávolabb. Sic transit gloria mundi! Egyébként azért nem érdemes analógiákat keresni a romániai és magyarországi pártkínálat között, mert például a román Nemzeti Liberális Párt adó- és pénzügypolitikájában liberális ugyan, de hol lappangó, hol erősödő nacionalizmusát figyelembe véve, mégis határozottan jobboldali, sőt, konzervatív alakulat. Miközben Traian Băsescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt ma ugyan oszlopos tagja – mellesleg az RMDSZ-szel együtt – az Európai Néppártnak, de 2004-ben, amikor velük szövetkeztünk, még a Szocialista Internacionáléban voltak, és jól emlékszem egy beszélgetésünkre Traian Băsescuval, aki hangosan eltöprengett, hogy talán jobb lenne az Európai Néppártban. És a szót tett követte. Szívósan építette és építi mindmáig azt a populista-autoritárius rendszert, amelyben az államelnök által kialakított parlamenti és kormánytöbbség bírja gyakorlatilag az abszolút hatalmat. Azt kérdezhetné valaki, hogy ha így van, mivel magyarázható, hogy az RMDSZ még néhány hónappal ezelőtt is a Traian Băsescu pártjával volt koalícióban. Nos, miközben nekünk magyaroknak a hatalom egy kézben való összpontosítása, az ügyészi-rendőri hatáskörök növelése természetesen nem lehet érdekünk, hiszen mindez fokozatosan gyengíti a képviseleti-beleszólási lehetőségeinket, el kell ismernem, hogy Traian Băsescu alkalmas partnernek bizonyult egy szintén rendkívül kényes és fontos kérdés rendezésében: az anyanyelvű oktatás körének kibővítésében. Minden bizonnyal felismerte, hogy csak így lehet tartós szövetséget kötni az RMDSZ-szel. De hát mutasson valaki nekem román politikust, aki nem ugyanígy, saját érdekeire figyelve, lesz magyarbarát vagy éppen magyarfaló! Mint ahogy mi is csak egy ilyen koalícióban láttunk erőt az oktatás reformjának a véghezvitelére. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azelőtt kétszer léptünk be egy Băsescu-ellenes szövetségbe, 2007-ben és 2009-ben, és mindkét alkalommal kudarcot vallottunk, márpedig én mindig azt gondoltam, hogy a magyar érdekképviseletet nem szabad túl hosszan ellenzékben tartani, mert annak az egész közösség látja a kárát. Csakhogy ahhoz, hogy az oktatási törvényt elfogadtassuk, majd az anyanyelvű oktatásra vonatkozó új rendelkezéseket gyakorlatba ültessük, mi magunk is sok esetben kötöttünk kompromisszumot, és támogattunk olyan törvénymódosításokat, amelyek nem a parlamenti, hanem az elnöki-félelnöki rendszer felé taszították a dolgokat, vagy legalábbis populista irányba. Többek közt akkor, amikor mi is megszavaztuk a referendumtörvénynek azt a módosítását, hogy a választásra jogosultaknak több mint a fele részt kell vegyen a népszavazáson, mert másképpen nem érvényes. Ebből lett aztán az a hetekig tartó tragikomikus huzavona, amellyel jószerével minden politikai párt lejáratta magát. Ugyanis Traian Băsescu ellenlábasai, Victor Ponta és Crin Antonescu, vagyis a szociáldemokrata–liberális szövetség vezetői, akikkel, mármint pártjaikkal, mi már voltunk tartós szövetségben valamikor, két alapvető hibát követtek el. Az egyik egy feloldhatatlan ellentmondás: a demokrácia értékeinek védelmében – és ha ez a parlamentáris köztársaságot jelenti, akkor ez a mi ügyünk is, márpedig azt jelenti – megszegték a Traian Băsescu által még többé-kevésbé érintetlenül hagyott demokratikus játékszabályokat is. Romániában ma már amúgy is általánossá vált, hogy aki többségbe kerül a parlamentben, az nem várja meg a különböző parlamenti felügyelet alá tartozó intézmények mandátumának a lejártát, hanem különböző fifikákkal, mondjuk, az évi jelentések elutasításával megbuktatja a közszolgálati média vezetését, de általában mindenhez hozzányúl, amihez lehet, és már rég azon töri mindenki a fejét, hogy ezt az elvet miként lehet akár az alkotmánybíróságra is kiterjeszteni. Holott a parlamenti többség és a különböző autonóm testületek mandátumának nem egyidejű lejárta minden bizonnyal a demokratikus hatalommegosztás egyik alapfeltétele. Ismétlem, Romániában így is mindenki azt latolgatja, az államelnök is, a miniszterelnök is, hogy hány tagot tudhat maga mellett ezekben a testületekben, és most Victor Ponta és Crin Antonescu nekiállt elvágni a gordiuszi csomót: pillanatok alatt leváltottak mindenkit, aki útjában állhatott az államelnök lecserélésének, a szenátus elnökét, a képviselőház elnökét, a nép ügyvédjét, de a televízió és rádió vezetőtanácsát is. Tették mindezt a játékszabályok megerőszakolásával, vagyis Traian Băsescu ellen Traian Băsescu eszközeivel léptek fel, és ezzel a kör bezárult. Lehet, hogy igazuk volt, amikor le akarták cserélni az államelnököt, mert lehetetlennek tartották az együttélést vele, de abban, ahogyan ezt meg akarták cselekedni, semmiképpen sem volt igazuk. Romániában az alkotmány megsértése miatt az alkotmány szerint le lehet váltani az államfőt, de ez két lépésben történik, a parlament csak felfüggesztheti, és utána záros határidőn belül népszavazásnak kell döntenie. Victor Pontáéknak nem volt türelmük kivárni az őszi parlamenti választásokat, még azelőtt, tehát ebben az esetben is a mandátum lejárta előtt, ugyanolyan módszerekkel, mint ahogy 2009-ben a mi koalíciós partnereink, a demokrata-liberálisok hozták össze a parlamenti többséget, visszacsábították tőlük az „árulókat”, és megbuktatták a kormányt. Néhány hét alatt mindent meg akartak oldani, ahelyett hogy a számukra elsöprő győzelmet jósló közvélemény-kutatásokra támaszkodva készültek volna az őszre. A népszavazás a jelenlegi törvény szerint nem volt érvényes, hiszen a szavazólistákon szereplő 18.292.464 személyből csak 46,24% vett részt a referendumon, ezeknek viszont 87,52%-a, 7.403.836 személy az államelnök leváltására szavazott. Ebből is látható, hogy a 2010-es fizetéscsökkentések után Traian Băsescu tartósan elveszítette népszerűségét, és ellenfeleinek kapkodása teljesen érthetetlen, hiszen néhány hónap alatt semmi sem változik, végül is itt nem személyekről kellene beszélni, hanem arról, hogy egy stabil parlamenti többség valóban módosíthatná az alkotmányt, és megerősíthetné a demokráciát. Így viszont mindenféle spekuláció ellenére, hogy a választói nyilvántartás elavult – valóban elavult! –, és hogy több mint hárommillióan tartózkodnak külföldön, többségük már valószínűleg állandó lakhellyel – ez is így van –, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a népszavazást, tehát hivatalában marad Traian Băsescu. Victor Ponta és Crin Antonescu is bíró lehetett volna, de egyelőre csak rossz játékosoknak bizonyultak. A másik súlyos vétkük a mi szempontunkból: a pártérdekű nacionalizmus. A kormánybuktatás előtt, majd utána is rájátszottak a magyarellenes érzelmekre, és például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás ügyének is hatalmas kárt okoztak azzal, hogy megakadályozták az új oktatási törvény rendelkezéseinek az alkalmazását. Fölöslegesen. Hiszen a kormány alapjában véve nem ettől bukott meg, viszont Victor Ponta és különösen Crin Antonescu ezáltal kivívta a magyarok egyöntetű ellenszenvét. Ez a két politikus, azt hiszem, máig sem érti, hogy miközben államfelfogásunk egészen hasonló, mára törvény- és törvényesség-értelmezésünk tőlük is éppen annyira megkülönböztet minket, mint Traian Băsescutól, de ha nem is lenne így, mi a demokráciát és az etnikumközi viszonyt nem tudjuk szétválasztani, még akkor sem, ha időnkénti kompromisszumaink ezt cáfolni látszanak. Egyelőre a román politikában mindkét oldal bukásra áll, ám decemberben valaki nyilvánvalóan nyerni fog, a sok baklövés ellenére valószínűleg a szociáldemokrata–liberális szövetség, tehát Victor Pontáék. Az RMDSZ az önkormányzati választásokon jól vizsgázott, és talán a népszavazás után is átmenőjegyet kaphat – nem többet! – azért az álláspontjáért, hogy nem volt álláspontja: lelkiismereti szavazásra buzdította a magyarokat, akiknek ez kevés volt, és többnyire nem mentek el szavazni. Egyelőre ez is csak a bizonytalanságot növeli körülöttünk, de a parlamenti választásokon mégsem lesz gond, inkább azután. A nagy kérdés ugyanis, mint mindig, hogy kormányon-e vagy ellenzékben. Idézném Arany Jánostól az egyszeri bírót: „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”. De ki itt a bíró? Egyelőre csak játékosok vannak, szétrúgott bokával, és a háló meg sem rezdül. (Most látom, egyes magyarországi politikusok által közkedvelt futballképekkel éltem akaratlanul. Hát nem, nincsen analógia. Orbán Viktor nem Victor Ponta, még akkor sem, ha az Európai Uniós kritikák szerint látszólag hasonlítanak. Akkor esetleg Traian Băsescu? Vagy ő sem. Azt hiszem, inkább a következmények lesznek ugyanazok majd itt is, ott is, ha nem vigyázunk: szürke és unalmas demokrácia helyett csillogó-villogó populizmus.)
Markó Béla
Az Élet és Irodalom hetilapban 2012. augusztus 31-én megjelent szöveg alapján.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Markó Béla írása.
Ma már megszokott látvány Bukarestben egy pártszékházban vagy valamelyik kormányhivatalban, hogy amíg bent a szűk körű tanácskozás zajlik, kint a titkárságon egymás mellett sorakoznak a résztvevők mobiltelefonjai. Egyik-másik titkárnő még cetlit is tesz a készülékek mellé, hogy amikor megszólalnak, tudni lehessen, kit keresnek. Nem azért vannak kint ezek a mobilok, hogy csörgetésükkel a tanácskozást ne zavarják, hiszen le is lehetne halkítani őket, hanem mert a bentiek attól tartanak, valaki lehallgathatja, mit beszélnek. Időnként még így is jelentőségteljesen elnémulnak, egyikük felír valamit egy cédulára, azt körbeadják, de nem kommentálják. Nem akárkikről van szó, hanem felelős politikusokról. Félelem nélkül, szabadon kellene mérlegelniük minden pillanatban, mert döntéseik sokszor valóban országos fontosságúak. Ehelyett suttogások, elhallgatások, nekirugaszkodások, meghőkölések és sejtetések töltik ki a szóközöket, sőt, lassan-lassan maga a közbeszéd is ilyen lesz. Miért? Nyilvánvaló, hogy ahol nincsenek félreérthetetlen törvénycikkelyek, és ahol a törvény betűjét mindig felülírja a rosszhiszemű törvényértelmező szelleme, ott senki sem tudhatja „…mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot…” Így lehetett az RMDSZ egyik, miniszterként is kiválóan teljesítő, tehetséges politikusát hazaárulással megvádolni és évek óta kihallgatásról kihallgatásra, tárgyalásról tárgyalásra hurcolni, de így lehetett legutóbb egy RMDSZ-es államtitkárt alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélni azért, mert az államosított javak visszaszolgáltatásáért felelő kormánybizottság tagjaként támogatta a sepsiszentgyörgyi volt református kollégium visszajuttatását az egyháznak. A román restitúciós törvény egyébként a természetbeni visszaszolgáltatás elvét követi, de az ügyészek azt próbálják bizonyítani, hogy bár a szóban forgó épületet az állam annak idején törvényerejű rendelettel az egyháztól vette el, az mégsem volt az egyházé. Nem folytatom. Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy ma Romániában félelmek, gyanakvások, indulatok és szenvedélyek nélkül politikusnak a politikáról beszélni szinte lehetetlen. Ami az elmúlt néhány hónapban történt, azt bizonyítja, hogy bíró nélküli mérkőzés zajlik a pályán, és már nincsen, aki lefújja a szabálytalankodókat. Nem bíró az államelnök, nem bíró a parlament, nem bíró a törvényszéki bíró, sőt, lassan-lassan az alkotmánybíró sem, bár mindmáig még az alkotmánybíróság az a testület, amelynek döntéseit, ha fogcsikorgatva is, de tiszteletben tartják a játékosok. Miközben szó sincs arról, hogy valaki is függetlennek tekintené az alkotmánybíróságot, a politikai elemzők és kommentátorok folyamatosan azt számolgatják nyilvánosan, hogy melyik pártnak hány alkotmánybírája van, most például szerintük az döntötte el az államelnök leváltásáról szóló népszavazás sorsát, vagyis érvénytelennek nyilvánítását, hogy Traian Băsescu államfőnek több alkotmánybíróra volt befolyása, mint Victor Ponta miniszterelnöknek. Nyers, primitív visszarendeződés zajlik Romániában – a térség más országaiban is szerintem –, és azt hiszem, meglehetősen optimista vélemény, hogy máris a mélyponton vagyunk, ahonnan csak felfelé vezet az út. Hol kezdődött? Ki kezdte? Lehet ezekre a kérdésekre választ keresni, de nem biztos, hogy érdemes. Valószínűleg a kilencvenes évek ütnek most vissza, az a példátlan jótanulóság, ahogy Románia rendkívül gyorsan kiépítette a maga demokratikus intézményrendszerét, de valójában copy-paste segítségével szerezte „doktori címét”, amely feljogosította az uniós belépésre, és hiába vett át elveket és intézményeket egyaránt, mert ezek igazi értelmét viszonylag kevesen voltak hajlandók átgondolni és magukévá tenni. A többség – a politikusok többsége – számára minden bizonnyal máig értelmezhetetlen a hatalmi ágak szétválasztásának elve, és a különböző alapintézmények (közszolgálati média és médiafelügyelet, alkotmánybíróság, számvevőszék stb.) függetlenségét, illetve a kölcsönös ellenőrzés különböző alkotmányos eszközeit fölösleges akadálynak vélik a gördülékeny hatalomgyakorlás útjában. Valamikor 2004-ben, a választások után, vagy talán már a kampányban is, a győztes államelnökjelölt, Traian Băsescu, aki a most éppen korrupciós vádak miatt börtönbüntetését töltő akkori miniszterelnökkel, Adrian Năstaséval szemben nyert, többször is kijelentette, hogy nem bíró, hanem játékos kíván lenni államelnökként. Sokan felkapták a fejüket, de azért akkor ez még afféle bonmot-ként hatott az amúgy is szókimondó politikus szájából. Utólag viszont úgy látom, akkor kezdődött a semleges, önkorlátozó döntőbíró eltűnése-eltüntetése a közéletből. „Játékos” lett az államelnök (egyébként olyan értelemben is, hogy időnként saját híveivel is eljátszadozott, mint macska az egérrel), de nem csak ő, hiszen valamelyik oldalon nyíltan elkötelezték magukat még a televíziós műsorvezetők is, akik nem is leplezik véleményüket, és ha kell, durván ráförmednek meghívottaikra, a közvélemény pedig természetesen díjazza az ily módon fordulatosabbá lett közbeszédet. A román alkotmány szerint a közvetlenül választott elnöknek nincsen olyan erős hatásköre, mint amit ez a választási mód feltételez, de az ide vonatkozó alkotmányos rendelkezések eléggé általánosak és homályosak ahhoz, hogy egy kellőképpen céltudatos államfő újabb és újabb precedenst teremtve, megpróbálja elnyomni az egész intézményrendszert a félelnöki-elnöki köztársaság irányába, holott Romániában végül is parlamenti köztársaság van, vagy legalábbis volt ez idáig. Az alkotmány, illetve egyes sarkalatos törvények rendelkezései szerint számos testületbe delegál, a parlament és a kormány mellett, tagokat (például az alkotmánybíróságba, de a médiafelügyeleti tanácsba is), és döntő szava van a titkosszolgálatok vagy az ügyészség vezetőinek a kinevezésében is. Ugyanakkor részt vehet a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó kormányüléseken, és ilyenkor ő vezeti az üléseket. Emellett számos olyan eset van, amikor az ellenjegyzési kötelezettségét formálisnak kellene tekinteni, de a jelenlegi államfő úgy véli, ezekben az esetekben is mérlegelési joga van. Ha minisztercsere van a kormányban, ezt a miniszterelnök javaslatára az államfőnek kell aláírnia, és volt már úgy, hogy visszautasított egy ilyen javaslatot, amiből hosszú alkotmányjogi vita kerekedett. De a legfontosabb hatásköri kérdés kétségtelenül a miniszterelnök-jelölt megbízása, és mivel az alkotmány nem mondja ki, hogy feltétlenül a többségi koalíciót kell kormányalakítással megbízni, Traian Băsescu 2004-ben, majd 2008-ban, de a 2009-es kormánybukás után is, tudta úgy irányítani a helyzetet, hogy saját pártja alakított kormányt, amelynek a megbízás pillanatában még nem is volt meg a többsége. 2004-ben annyira eltökélt volt ebben a szándékában – és mi annyira biztosak voltunk, hogy végig is viszi –, illetve olyan erős volt a közvélemény, köztük vezető értelmiségiek nyomása ebbe az irányba, hogy az RMDSZ is az államelnök által vezetett koalícióval lépett szövetségre. Igaz, az is megkönnyítette a dolgunkat, hogy abban a koalícióban ott volt a Nemzeti Liberális Párt, amely akkor a román parlamenti pártok közül a legközelebb állt hozzánk, most pedig talán a legtávolabb. Sic transit gloria mundi! Egyébként azért nem érdemes analógiákat keresni a romániai és magyarországi pártkínálat között, mert például a román Nemzeti Liberális Párt adó- és pénzügypolitikájában liberális ugyan, de hol lappangó, hol erősödő nacionalizmusát figyelembe véve, mégis határozottan jobboldali, sőt, konzervatív alakulat. Miközben Traian Băsescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt ma ugyan oszlopos tagja – mellesleg az RMDSZ-szel együtt – az Európai Néppártnak, de 2004-ben, amikor velük szövetkeztünk, még a Szocialista Internacionáléban voltak, és jól emlékszem egy beszélgetésünkre Traian Băsescuval, aki hangosan eltöprengett, hogy talán jobb lenne az Európai Néppártban. És a szót tett követte. Szívósan építette és építi mindmáig azt a populista-autoritárius rendszert, amelyben az államelnök által kialakított parlamenti és kormánytöbbség bírja gyakorlatilag az abszolút hatalmat. Azt kérdezhetné valaki, hogy ha így van, mivel magyarázható, hogy az RMDSZ még néhány hónappal ezelőtt is a Traian Băsescu pártjával volt koalícióban. Nos, miközben nekünk magyaroknak a hatalom egy kézben való összpontosítása, az ügyészi-rendőri hatáskörök növelése természetesen nem lehet érdekünk, hiszen mindez fokozatosan gyengíti a képviseleti-beleszólási lehetőségeinket, el kell ismernem, hogy Traian Băsescu alkalmas partnernek bizonyult egy szintén rendkívül kényes és fontos kérdés rendezésében: az anyanyelvű oktatás körének kibővítésében. Minden bizonnyal felismerte, hogy csak így lehet tartós szövetséget kötni az RMDSZ-szel. De hát mutasson valaki nekem román politikust, aki nem ugyanígy, saját érdekeire figyelve, lesz magyarbarát vagy éppen magyarfaló! Mint ahogy mi is csak egy ilyen koalícióban láttunk erőt az oktatás reformjának a véghezvitelére. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azelőtt kétszer léptünk be egy Băsescu-ellenes szövetségbe, 2007-ben és 2009-ben, és mindkét alkalommal kudarcot vallottunk, márpedig én mindig azt gondoltam, hogy a magyar érdekképviseletet nem szabad túl hosszan ellenzékben tartani, mert annak az egész közösség látja a kárát. Csakhogy ahhoz, hogy az oktatási törvényt elfogadtassuk, majd az anyanyelvű oktatásra vonatkozó új rendelkezéseket gyakorlatba ültessük, mi magunk is sok esetben kötöttünk kompromisszumot, és támogattunk olyan törvénymódosításokat, amelyek nem a parlamenti, hanem az elnöki-félelnöki rendszer felé taszították a dolgokat, vagy legalábbis populista irányba. Többek közt akkor, amikor mi is megszavaztuk a referendumtörvénynek azt a módosítását, hogy a választásra jogosultaknak több mint a fele részt kell vegyen a népszavazáson, mert másképpen nem érvényes. Ebből lett aztán az a hetekig tartó tragikomikus huzavona, amellyel jószerével minden politikai párt lejáratta magát. Ugyanis Traian Băsescu ellenlábasai, Victor Ponta és Crin Antonescu, vagyis a szociáldemokrata–liberális szövetség vezetői, akikkel, mármint pártjaikkal, mi már voltunk tartós szövetségben valamikor, két alapvető hibát követtek el. Az egyik egy feloldhatatlan ellentmondás: a demokrácia értékeinek védelmében – és ha ez a parlamentáris köztársaságot jelenti, akkor ez a mi ügyünk is, márpedig azt jelenti – megszegték a Traian Băsescu által még többé-kevésbé érintetlenül hagyott demokratikus játékszabályokat is. Romániában ma már amúgy is általánossá vált, hogy aki többségbe kerül a parlamentben, az nem várja meg a különböző parlamenti felügyelet alá tartozó intézmények mandátumának a lejártát, hanem különböző fifikákkal, mondjuk, az évi jelentések elutasításával megbuktatja a közszolgálati média vezetését, de általában mindenhez hozzányúl, amihez lehet, és már rég azon töri mindenki a fejét, hogy ezt az elvet miként lehet akár az alkotmánybíróságra is kiterjeszteni. Holott a parlamenti többség és a különböző autonóm testületek mandátumának nem egyidejű lejárta minden bizonnyal a demokratikus hatalommegosztás egyik alapfeltétele. Ismétlem, Romániában így is mindenki azt latolgatja, az államelnök is, a miniszterelnök is, hogy hány tagot tudhat maga mellett ezekben a testületekben, és most Victor Ponta és Crin Antonescu nekiállt elvágni a gordiuszi csomót: pillanatok alatt leváltottak mindenkit, aki útjában állhatott az államelnök lecserélésének, a szenátus elnökét, a képviselőház elnökét, a nép ügyvédjét, de a televízió és rádió vezetőtanácsát is. Tették mindezt a játékszabályok megerőszakolásával, vagyis Traian Băsescu ellen Traian Băsescu eszközeivel léptek fel, és ezzel a kör bezárult. Lehet, hogy igazuk volt, amikor le akarták cserélni az államelnököt, mert lehetetlennek tartották az együttélést vele, de abban, ahogyan ezt meg akarták cselekedni, semmiképpen sem volt igazuk. Romániában az alkotmány megsértése miatt az alkotmány szerint le lehet váltani az államfőt, de ez két lépésben történik, a parlament csak felfüggesztheti, és utána záros határidőn belül népszavazásnak kell döntenie. Victor Pontáéknak nem volt türelmük kivárni az őszi parlamenti választásokat, még azelőtt, tehát ebben az esetben is a mandátum lejárta előtt, ugyanolyan módszerekkel, mint ahogy 2009-ben a mi koalíciós partnereink, a demokrata-liberálisok hozták össze a parlamenti többséget, visszacsábították tőlük az „árulókat”, és megbuktatták a kormányt. Néhány hét alatt mindent meg akartak oldani, ahelyett hogy a számukra elsöprő győzelmet jósló közvélemény-kutatásokra támaszkodva készültek volna az őszre. A népszavazás a jelenlegi törvény szerint nem volt érvényes, hiszen a szavazólistákon szereplő 18.292.464 személyből csak 46,24% vett részt a referendumon, ezeknek viszont 87,52%-a, 7.403.836 személy az államelnök leváltására szavazott. Ebből is látható, hogy a 2010-es fizetéscsökkentések után Traian Băsescu tartósan elveszítette népszerűségét, és ellenfeleinek kapkodása teljesen érthetetlen, hiszen néhány hónap alatt semmi sem változik, végül is itt nem személyekről kellene beszélni, hanem arról, hogy egy stabil parlamenti többség valóban módosíthatná az alkotmányt, és megerősíthetné a demokráciát. Így viszont mindenféle spekuláció ellenére, hogy a választói nyilvántartás elavult – valóban elavult! –, és hogy több mint hárommillióan tartózkodnak külföldön, többségük már valószínűleg állandó lakhellyel – ez is így van –, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a népszavazást, tehát hivatalában marad Traian Băsescu. Victor Ponta és Crin Antonescu is bíró lehetett volna, de egyelőre csak rossz játékosoknak bizonyultak. A másik súlyos vétkük a mi szempontunkból: a pártérdekű nacionalizmus. A kormánybuktatás előtt, majd utána is rájátszottak a magyarellenes érzelmekre, és például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatás ügyének is hatalmas kárt okoztak azzal, hogy megakadályozták az új oktatási törvény rendelkezéseinek az alkalmazását. Fölöslegesen. Hiszen a kormány alapjában véve nem ettől bukott meg, viszont Victor Ponta és különösen Crin Antonescu ezáltal kivívta a magyarok egyöntetű ellenszenvét. Ez a két politikus, azt hiszem, máig sem érti, hogy miközben államfelfogásunk egészen hasonló, mára törvény- és törvényesség-értelmezésünk tőlük is éppen annyira megkülönböztet minket, mint Traian Băsescutól, de ha nem is lenne így, mi a demokráciát és az etnikumközi viszonyt nem tudjuk szétválasztani, még akkor sem, ha időnkénti kompromisszumaink ezt cáfolni látszanak. Egyelőre a román politikában mindkét oldal bukásra áll, ám decemberben valaki nyilvánvalóan nyerni fog, a sok baklövés ellenére valószínűleg a szociáldemokrata–liberális szövetség, tehát Victor Pontáék. Az RMDSZ az önkormányzati választásokon jól vizsgázott, és talán a népszavazás után is átmenőjegyet kaphat – nem többet! – azért az álláspontjáért, hogy nem volt álláspontja: lelkiismereti szavazásra buzdította a magyarokat, akiknek ez kevés volt, és többnyire nem mentek el szavazni. Egyelőre ez is csak a bizonytalanságot növeli körülöttünk, de a parlamenti választásokon mégsem lesz gond, inkább azután. A nagy kérdés ugyanis, mint mindig, hogy kormányon-e vagy ellenzékben. Idézném Arany Jánostól az egyszeri bírót: „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”. De ki itt a bíró? Egyelőre csak játékosok vannak, szétrúgott bokával, és a háló meg sem rezdül. (Most látom, egyes magyarországi politikusok által közkedvelt futballképekkel éltem akaratlanul. Hát nem, nincsen analógia. Orbán Viktor nem Victor Ponta, még akkor sem, ha az Európai Uniós kritikák szerint látszólag hasonlítanak. Akkor esetleg Traian Băsescu? Vagy ő sem. Azt hiszem, inkább a következmények lesznek ugyanazok majd itt is, ott is, ha nem vigyázunk: szürke és unalmas demokrácia helyett csillogó-villogó populizmus.)
Markó Béla
Az Élet és Irodalom hetilapban 2012. augusztus 31-én megjelent szöveg alapján.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. október 19.
Romania libera: Orbán keményen bírálta a szocialistákat Bukarestben
Orbán Viktor magyar miniszterelnök keményen bírálta az európai szocialista politikusokat Bukarestben, az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán – írta pénteken a Romania libera című napilap, amely kiemelte azt is, hogy Orbán szerint nem a technokraták, hanem a politikusok fogják megmenteni Európát.
A pénteki román lapok zöme tényszerű tudósításban számolt be a néppárt bukaresti kongresszusáról és a magyar miniszterelnök beszédéről. A jobbközép eszmerendszerrel szimpatizáló Romania libera tudósításának címében kiemelte Orbánnak azt a kijelentését, miszerint ha a szocialistákon múlott volna, a Szovjetunió még ma is létezne.
A Romániában kormányzó balközép Szociál-Liberális Szövetséget (USL) támogató Jurnalul National című napilap a kongresszus kapcsán arról ír, hogy azon részt vett Jevhenyija Timosenko, a börtönben lévő Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök lánya, akit Traian Basescu román államfő hivatalában fogadott.
Basescu szolidaritását fejezte ki Timosenkóval. A lap párhuzamot von Timosenko és Adrian Nastase volt román miniszterelnök bebörtönzése között.
A volt román kormányfőt korrupció vádjával ítélték el jogerősen két év szabadságvesztésre. A lap szerint miközben Timosenko bebörtönzése miatt az EPP teljes vezérkara aggodalmát fejezte ki, addig Nastase elítélését a román igazságszolgáltatás függetlenségének „nagy győzelmeként" üdvözölte. Az újság szerint Nastase pere olyan politikai indíttatású jogi eljárás, ami legutóbb a volt román kommunista párt vezetői ellen irányult az 1989-es rendszerváltás után. Megállapítja, hogy Basescu soha nem fogadta hivatalában Andrei Nastasét, az elítélt román politikus fiát, aki szintén szenved az apjával szemben elkövetett igazságtalanság miatt – olvasható a Jurnalul Nationalban. MTI
Erdély.ma
Orbán Viktor magyar miniszterelnök keményen bírálta az európai szocialista politikusokat Bukarestben, az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán – írta pénteken a Romania libera című napilap, amely kiemelte azt is, hogy Orbán szerint nem a technokraták, hanem a politikusok fogják megmenteni Európát.
A pénteki román lapok zöme tényszerű tudósításban számolt be a néppárt bukaresti kongresszusáról és a magyar miniszterelnök beszédéről. A jobbközép eszmerendszerrel szimpatizáló Romania libera tudósításának címében kiemelte Orbánnak azt a kijelentését, miszerint ha a szocialistákon múlott volna, a Szovjetunió még ma is létezne.
A Romániában kormányzó balközép Szociál-Liberális Szövetséget (USL) támogató Jurnalul National című napilap a kongresszus kapcsán arról ír, hogy azon részt vett Jevhenyija Timosenko, a börtönben lévő Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök lánya, akit Traian Basescu román államfő hivatalában fogadott.
Basescu szolidaritását fejezte ki Timosenkóval. A lap párhuzamot von Timosenko és Adrian Nastase volt román miniszterelnök bebörtönzése között.
A volt román kormányfőt korrupció vádjával ítélték el jogerősen két év szabadságvesztésre. A lap szerint miközben Timosenko bebörtönzése miatt az EPP teljes vezérkara aggodalmát fejezte ki, addig Nastase elítélését a román igazságszolgáltatás függetlenségének „nagy győzelmeként" üdvözölte. Az újság szerint Nastase pere olyan politikai indíttatású jogi eljárás, ami legutóbb a volt román kommunista párt vezetői ellen irányult az 1989-es rendszerváltás után. Megállapítja, hogy Basescu soha nem fogadta hivatalában Andrei Nastasét, az elítélt román politikus fiát, aki szintén szenved az apjával szemben elkövetett igazságtalanság miatt – olvasható a Jurnalul Nationalban. MTI
Erdély.ma
2012. november 9.
Mi állt a Basescu elleni puccskísérlet mögött?
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma
2012. november 13.
Nem tárgyalják újra Borbélyék ügyét
Miközben tegnap reggel szabadlábra helyezték a vasárnapra virradóra, korrupció miatt 24 órára őrizetbe vett, Vrancea megyei demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt, Alin Trăşculescut, a képviselőház tegnap összeült plénuma nem tűzte napirendre a honatya mentelmi jogának megvonását, és elutasították Traian Băsescu államfő kérését is, hogy tárgyalják újra a Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását. Trăşculescu mentelmi jogáról azért nem tárgyaltak, mert a legfőbb ügyészség nem juttatott el ilyen tartalmú kérést az alsóháznak.
Így az ülésen csupán tudomásul vették az igazságügyi tárca tájékoztatását, miszerint a képviselőt 24 órás őrizetbe vették, majd szabadon engedték, és amelynek végén a minisztérium felkéri az alsóházat, hogy járjon el az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint. Ez azért lényeges, mert a hatályos törvények értelmében egy képviselő vagy szenátor csak akkor helyezhető vizsgálati fogságba, ha ehhez a parlament illetékes kamarája is hozzájárul.
Trăşculescu – aki a PDL Vrancea megyei elnöke – ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, az országot azonban nem hagyhatja el. A PDL tegnap megvonta a politikai bizalmat a képviselőtől, akinek tettestársát, Marian Calotă üzletembert 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. Calotă volt az, aki fenyegetéssel rávette a végül a feljelentést tevő áldozatot arra, hogy az ő cégén keresztül, hamisított dokumentumok segítségével átutalja a pénzt a képviselőnek. A szombat esti rajtaütésen őt érték tetten, miután átvett 50 ezer lej csúszópénzt, miután a képviselő kicsivel korábban elhagyta a helyszínt.
Mint arról beszámoltunk, Trăşculescu ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei annak nyomán indítottak bűnvádi eljárást, hogy – a hivatalos közlemény szerint – tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer lejt készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA pedig befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást. A politikus a gyanú szerint eddig összesen több részletben 464 ezer lejt kapott, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
Trăşculescu ügye kapcsán megszólalt Elena Udrea is, aki a PDL színeiben akkor irányította a fejlesztési tárcát, amikor a képviselő azon az alapon kért kenőpénzt, hogy befolyással rendelkezik a minisztériumban. Udrea elmondta, még 2010-ben jelezte, hogy amennyiben valaki arról értesül, hogy az ő vagy a minisztérium valamely más alkalmazottjának a nevében ígéretet tesz arra, hogy valamilyen ügyben közbenjár, azonnal értesítsék a DNA-t. „Sajnálatos, ami történt, de mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik felhasználják valamely intézmény vagy akár miniszter nevét a személyes haszonszerzés érdekében” – fogalmazott a volt tárcavezető.
Az Igaz Románia Szövetség (ARD) – ennek tagjaként indul a PDL a választásokon – etikai testületének vezetője, Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő közölte: ő maga ellenezte Trăşculescu jelölését a mostani választáson, ám a testület többségi voksolással leszavazta. B. L.
(A „piszkos huszonkettő”
Nem Trăşculescu az egyetlen olyan román honatya, aki az elmúlt években bűncselekménybe keveredett: rajta kívül még 22 képviselőnek vagy szenátornak kellet bíróság elé állnia. Közülük kettő esetében született letöltendő börtönbüntetésről szóló jogerős ítélet: Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték törvénytelen kampányfinanszírozás miatt, míg Virgil Pop korábbi nemzeti liberális párti (PNL) képviselő ellen befolyással való üzérkedés miatt született ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Három másik honatya jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott: Eugen Bădălan PDL-s képviselőt közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés miatt négy, Dan Ilie Morega PNL-s képviselőt befolyással üzérkedés miatt három, Mihai Popescu PDL-s képviselőt pedig bűnpártolás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Több honatya esetében született első fokon nem jogerős ítélet: Şerban Mihăilescu szenátort alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogosulatlan haszonszerzés miatt. Cătălin Voicu szenátort szintén nem jogerősen öt évre ítélték folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedésért. Dan Voiculescu PC-szenátor ellen korrupció és pénzmosás vádjával zajlik eljárás. Mellettük Dan Păsat PDL-képviselő, Miron Mitrea PSD-szenátor, Tudor Chiuariu volt PNL-s igazságügyi miniszter, illetve Monica Iacob Ridzi, Mihail Boldea, Petru Movilă, Relu Fenechiu, Nicolae Dobra, Ion Dumitru, Marian Ghiveciu, Dragoş Iftimie, Sorin Pandele, Mugurel Surupăceanu és Florin Ţurcanu ellen zajlik bírósági eljárás.)
Krónika (Kolozsvár)
Miközben tegnap reggel szabadlábra helyezték a vasárnapra virradóra, korrupció miatt 24 órára őrizetbe vett, Vrancea megyei demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt, Alin Trăşculescut, a képviselőház tegnap összeült plénuma nem tűzte napirendre a honatya mentelmi jogának megvonását, és elutasították Traian Băsescu államfő kérését is, hogy tárgyalják újra a Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását. Trăşculescu mentelmi jogáról azért nem tárgyaltak, mert a legfőbb ügyészség nem juttatott el ilyen tartalmú kérést az alsóháznak.
Így az ülésen csupán tudomásul vették az igazságügyi tárca tájékoztatását, miszerint a képviselőt 24 órás őrizetbe vették, majd szabadon engedték, és amelynek végén a minisztérium felkéri az alsóházat, hogy járjon el az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint. Ez azért lényeges, mert a hatályos törvények értelmében egy képviselő vagy szenátor csak akkor helyezhető vizsgálati fogságba, ha ehhez a parlament illetékes kamarája is hozzájárul.
Trăşculescu – aki a PDL Vrancea megyei elnöke – ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, az országot azonban nem hagyhatja el. A PDL tegnap megvonta a politikai bizalmat a képviselőtől, akinek tettestársát, Marian Calotă üzletembert 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. Calotă volt az, aki fenyegetéssel rávette a végül a feljelentést tevő áldozatot arra, hogy az ő cégén keresztül, hamisított dokumentumok segítségével átutalja a pénzt a képviselőnek. A szombat esti rajtaütésen őt érték tetten, miután átvett 50 ezer lej csúszópénzt, miután a képviselő kicsivel korábban elhagyta a helyszínt.
Mint arról beszámoltunk, Trăşculescu ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei annak nyomán indítottak bűnvádi eljárást, hogy – a hivatalos közlemény szerint – tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer lejt készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA pedig befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást. A politikus a gyanú szerint eddig összesen több részletben 464 ezer lejt kapott, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
Trăşculescu ügye kapcsán megszólalt Elena Udrea is, aki a PDL színeiben akkor irányította a fejlesztési tárcát, amikor a képviselő azon az alapon kért kenőpénzt, hogy befolyással rendelkezik a minisztériumban. Udrea elmondta, még 2010-ben jelezte, hogy amennyiben valaki arról értesül, hogy az ő vagy a minisztérium valamely más alkalmazottjának a nevében ígéretet tesz arra, hogy valamilyen ügyben közbenjár, azonnal értesítsék a DNA-t. „Sajnálatos, ami történt, de mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik felhasználják valamely intézmény vagy akár miniszter nevét a személyes haszonszerzés érdekében” – fogalmazott a volt tárcavezető.
Az Igaz Románia Szövetség (ARD) – ennek tagjaként indul a PDL a választásokon – etikai testületének vezetője, Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő közölte: ő maga ellenezte Trăşculescu jelölését a mostani választáson, ám a testület többségi voksolással leszavazta. B. L.
(A „piszkos huszonkettő”
Nem Trăşculescu az egyetlen olyan román honatya, aki az elmúlt években bűncselekménybe keveredett: rajta kívül még 22 képviselőnek vagy szenátornak kellet bíróság elé állnia. Közülük kettő esetében született letöltendő börtönbüntetésről szóló jogerős ítélet: Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték törvénytelen kampányfinanszírozás miatt, míg Virgil Pop korábbi nemzeti liberális párti (PNL) képviselő ellen befolyással való üzérkedés miatt született ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Három másik honatya jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott: Eugen Bădălan PDL-s képviselőt közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés miatt négy, Dan Ilie Morega PNL-s képviselőt befolyással üzérkedés miatt három, Mihai Popescu PDL-s képviselőt pedig bűnpártolás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Több honatya esetében született első fokon nem jogerős ítélet: Şerban Mihăilescu szenátort alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogosulatlan haszonszerzés miatt. Cătălin Voicu szenátort szintén nem jogerősen öt évre ítélték folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedésért. Dan Voiculescu PC-szenátor ellen korrupció és pénzmosás vádjával zajlik eljárás. Mellettük Dan Păsat PDL-képviselő, Miron Mitrea PSD-szenátor, Tudor Chiuariu volt PNL-s igazságügyi miniszter, illetve Monica Iacob Ridzi, Mihail Boldea, Petru Movilă, Relu Fenechiu, Nicolae Dobra, Ion Dumitru, Marian Ghiveciu, Dragoş Iftimie, Sorin Pandele, Mugurel Surupăceanu és Florin Ţurcanu ellen zajlik bírósági eljárás.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 30.
Házsongárd-ügy: folytatódik a nacionalista hangulatkeltés
Közvitán akarnak nyomást gyakorolni a tanácsra?
Kétségbeesett felhívással fordul a történelmi egyházak, civil szervezetek és Kolozsvár lakossága felé Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, mivel egyes román politikusok választási érdekektől vezérelve a temetőszabályzat ürügyén magyarellenes hangulatot, interetnikus konfliktust gerjesztenek. „Sajnos, úgy tűnik, hogy egyes román pártok számára 2012-ben Kolozsváron a magyar kártya még mindig a többletszavazatok begyűjtésének reményében időről időre elővehető, elfogadható eszköz”, áll az alpolgármesternek a Szabadsághoz eljuttatott levelében. Amint arról lapunk tájékoztatott: kedden, december 4-én 14 órakor, a kolozsvári Városháza üvegtermében nyilvános közvitára kerül sor a temetőszabályzat ügyében. „Arra kérünk minden, a Házsongárd sorsa iránt felelősséget érző személyt és intézményt, hogy jelenlétével támogassa közös ügyünket!”, hangzik el a közleményben.
Horváth Anna a közleményben kifejti: az elmúlt hónapban elkészült Kolozsvár temetőinek működési szabályzata, amely az első európai normáknak megfelelő szabályzat, és amely többek között szavatolja a meg nem váltott műemléksírok lezárását, a törvénytelen sírügyletek, rongálások és viráglopások megállítását, ugyanakkor visszaállítja a sírhelyek negyedfokú rokonsági szintig való adományozhatóságát. Az új szabályzattervezet tulajdonképpen első ízben teremti meg a sírhelyek kiutalásának átlátható rendszerét, tiszta és rendezett, biztonságos környezetet a város valamennyi temetőjében, a kolozsvári lakosok méltóságteljes kegyelethez való jogainak védelmét.
A novemberi tanácsülés napirendjére tűzött temetői szabályzatot a román tanácsosok tiltakozása miatt levették a napirendről és közvitát rendeltek el. Nemrég a polgármesteri hivatal bejelentette: a beérkezett jelzések alapján szükségesnek tartják a nyilvános közvitát. Az RMDSZ attól tart, hogy egyesek ilyen módon próbálnak nyomást gyakorolni a tanácsra a szabályzat elvetése érdekében.
Camelia Rarău, a temetőket felügyelő városházi igazgatóság vezetője a Szabadságnak elmondta: összesen 22 javaslat érkezett az általa vezetett ügyosztályhoz a temetők szabályzatának tervezett módosításához. – Tizenhét javaslat, kifogás, megjegyzés elektronikus postán futott be. Ezenkívül a www.domnuleprimar.ro honlapon keresztül is többen hozzászóltak a tervezethez, négyen személyesen juttatták el hozzánk észrevételeiket – mondta.
– A legtöbb személy tárgyilagos megjegyzést tett, a jelek szerint ezek jól ismerik a hatályos törvényeket, ugyanis cikkelyeket kifogásoltak, illetve jelezték, hogy a tervezet valamely bekezdése ellentmond például a polgárjogi törvénykönyvnek – jegyezte meg. Elmondta: Emil Boc polgármester tájékoztatást kért tőle az eddig beérkezett javaslatokkal, kifogásokkal kapcsolatban.
Csoma Botond, az RMDSZ városi tanácsosa lapunknak kifejtette: az új temetőszabályzat ügyében magyarellenes hangulatkeltés folyik az USL-s tanácsosok részéről. Claudia Anastase például azt nyilatkozta a Foaia Transilvană lapnak, hogy az RMDSZ önkormányzati képviselői a magyar etnikumnak szándékoznak előnyöket szerezni a román polgárok rovására; olyan cikk is megjelent, miszerint az RMDSZ a „Házsongárdot a magyar kisebbség múzeumává szándékszik átalakítani” – emlékeztetett. Hangsúlyozta, a szabályzattervezet elolvasása nyomán bárki meggyőződhet róla, hogy a vádaskodás teljesen alaptalan, a dokumentum nem diszkriminál senkit, egyszerűen a választási kampányban akarják kihasználni a magyar kártyát, mesterségesen szítani a nacionalista hangulatot. – Attól tartunk, hogy kedden pontosan ily módon akarnak nyomást gyakorolni, akadályokat gördíteni a tervezet elfogadása elé – mondta az RMDSZ tanácsosa.
Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója emlékeztetett: a sírok adatai titkosítva vannak, így semmi lehetőség nincs arra, hogy ellenőrizni lehessen például az új sírok, kripták létesítésének körülményeit. Az új szabályzat ezt feloldaná, illetve visszaállítaná a sírhelyeknek a negyedfokú rokonságig való adományozási jogát. Jelenleg csak harmadfokú rokonok kaphatják meg a sírt, ami nagy problémát jelent azoknak a családoknak az esetében, ahol nincsenek egyenes ágú leszármazottak – magyarázta. Hozzátette: mindemellett sírok csak magánszemélyeknek adományozhatók, egyházaknak, intézményeknek egyáltalán nem. Továbbá: jelenleg egy sírkő felújításához is építési engedélyt kell beszerezni, ami folyamatosan hátráltatja a Házsongárd Alapítvány állagmegőrző-, és restauráló munkáját. Megoldandó problémát jelent az is, hogy a temető igazgatóságának egyetlen alkalmazottja sincs, aki magyar nyelvű információkkal szolgálhatna az érdeklődőknek – emelte ki Gergely Erzsébet. Hangsúlyozta, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság is mozgósít majd a közvitán való részvételre.
K. I. – Z. É.
Szabadság (Kolozsvár)
Közvitán akarnak nyomást gyakorolni a tanácsra?
Kétségbeesett felhívással fordul a történelmi egyházak, civil szervezetek és Kolozsvár lakossága felé Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, mivel egyes román politikusok választási érdekektől vezérelve a temetőszabályzat ürügyén magyarellenes hangulatot, interetnikus konfliktust gerjesztenek. „Sajnos, úgy tűnik, hogy egyes román pártok számára 2012-ben Kolozsváron a magyar kártya még mindig a többletszavazatok begyűjtésének reményében időről időre elővehető, elfogadható eszköz”, áll az alpolgármesternek a Szabadsághoz eljuttatott levelében. Amint arról lapunk tájékoztatott: kedden, december 4-én 14 órakor, a kolozsvári Városháza üvegtermében nyilvános közvitára kerül sor a temetőszabályzat ügyében. „Arra kérünk minden, a Házsongárd sorsa iránt felelősséget érző személyt és intézményt, hogy jelenlétével támogassa közös ügyünket!”, hangzik el a közleményben.
Horváth Anna a közleményben kifejti: az elmúlt hónapban elkészült Kolozsvár temetőinek működési szabályzata, amely az első európai normáknak megfelelő szabályzat, és amely többek között szavatolja a meg nem váltott műemléksírok lezárását, a törvénytelen sírügyletek, rongálások és viráglopások megállítását, ugyanakkor visszaállítja a sírhelyek negyedfokú rokonsági szintig való adományozhatóságát. Az új szabályzattervezet tulajdonképpen első ízben teremti meg a sírhelyek kiutalásának átlátható rendszerét, tiszta és rendezett, biztonságos környezetet a város valamennyi temetőjében, a kolozsvári lakosok méltóságteljes kegyelethez való jogainak védelmét.
A novemberi tanácsülés napirendjére tűzött temetői szabályzatot a román tanácsosok tiltakozása miatt levették a napirendről és közvitát rendeltek el. Nemrég a polgármesteri hivatal bejelentette: a beérkezett jelzések alapján szükségesnek tartják a nyilvános közvitát. Az RMDSZ attól tart, hogy egyesek ilyen módon próbálnak nyomást gyakorolni a tanácsra a szabályzat elvetése érdekében.
Camelia Rarău, a temetőket felügyelő városházi igazgatóság vezetője a Szabadságnak elmondta: összesen 22 javaslat érkezett az általa vezetett ügyosztályhoz a temetők szabályzatának tervezett módosításához. – Tizenhét javaslat, kifogás, megjegyzés elektronikus postán futott be. Ezenkívül a www.domnuleprimar.ro honlapon keresztül is többen hozzászóltak a tervezethez, négyen személyesen juttatták el hozzánk észrevételeiket – mondta.
– A legtöbb személy tárgyilagos megjegyzést tett, a jelek szerint ezek jól ismerik a hatályos törvényeket, ugyanis cikkelyeket kifogásoltak, illetve jelezték, hogy a tervezet valamely bekezdése ellentmond például a polgárjogi törvénykönyvnek – jegyezte meg. Elmondta: Emil Boc polgármester tájékoztatást kért tőle az eddig beérkezett javaslatokkal, kifogásokkal kapcsolatban.
Csoma Botond, az RMDSZ városi tanácsosa lapunknak kifejtette: az új temetőszabályzat ügyében magyarellenes hangulatkeltés folyik az USL-s tanácsosok részéről. Claudia Anastase például azt nyilatkozta a Foaia Transilvană lapnak, hogy az RMDSZ önkormányzati képviselői a magyar etnikumnak szándékoznak előnyöket szerezni a román polgárok rovására; olyan cikk is megjelent, miszerint az RMDSZ a „Házsongárdot a magyar kisebbség múzeumává szándékszik átalakítani” – emlékeztetett. Hangsúlyozta, a szabályzattervezet elolvasása nyomán bárki meggyőződhet róla, hogy a vádaskodás teljesen alaptalan, a dokumentum nem diszkriminál senkit, egyszerűen a választási kampányban akarják kihasználni a magyar kártyát, mesterségesen szítani a nacionalista hangulatot. – Attól tartunk, hogy kedden pontosan ily módon akarnak nyomást gyakorolni, akadályokat gördíteni a tervezet elfogadása elé – mondta az RMDSZ tanácsosa.
Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója emlékeztetett: a sírok adatai titkosítva vannak, így semmi lehetőség nincs arra, hogy ellenőrizni lehessen például az új sírok, kripták létesítésének körülményeit. Az új szabályzat ezt feloldaná, illetve visszaállítaná a sírhelyeknek a negyedfokú rokonságig való adományozási jogát. Jelenleg csak harmadfokú rokonok kaphatják meg a sírt, ami nagy problémát jelent azoknak a családoknak az esetében, ahol nincsenek egyenes ágú leszármazottak – magyarázta. Hozzátette: mindemellett sírok csak magánszemélyeknek adományozhatók, egyházaknak, intézményeknek egyáltalán nem. Továbbá: jelenleg egy sírkő felújításához is építési engedélyt kell beszerezni, ami folyamatosan hátráltatja a Házsongárd Alapítvány állagmegőrző-, és restauráló munkáját. Megoldandó problémát jelent az is, hogy a temető igazgatóságának egyetlen alkalmazottja sincs, aki magyar nyelvű információkkal szolgálhatna az érdeklődőknek – emelte ki Gergely Erzsébet. Hangsúlyozta, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság is mozgósít majd a közvitán való részvételre.
K. I. – Z. É.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 12.
Huszonkét év parlamentjei
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro
2012. december 15.
Mégis a régi temetőszabályzat marad érvényben
Elmúlt a választási kampány, maradt a nacionalizmus?
Több mint hatvan napirendi pont szerepelt a Kolozsvári Városi Tanács tegnapi tanácsülésén, ám a legnagyobb bonyodalmat az 56-os számú határozattervezet okozta, amely a kolozsvári temetők új szabályzatára vonatkozott. Amint arról már előzetesen beszámoltunk, az új szabályzat nagyobb védelmet biztosított volna a műemlék síroknak, és lehetővé tette volna a III. és IV. fokú rokonok közti sírhely-koncesszionálás adományozását is, ami 2010 óta csak első és másod fokú rokonok között volt megengedett. Habár a sírhely-koncesszionálás ilyen mérvű kibővítése mind a román, mind a magyar városlakók javára vált volna, mégis ez volt az a pont, amelyet magyarellenes, nacionalista hangulatkeltésre használt fel Claudia Anastase szociálliberális városi tanácsos, aki durván rendreutasította Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármestert. A határozatot végül elvetették. Az RMDSZ a prefektushoz fordul a helyzet tisztázásáért.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Elmúlt a választási kampány, maradt a nacionalizmus?
Több mint hatvan napirendi pont szerepelt a Kolozsvári Városi Tanács tegnapi tanácsülésén, ám a legnagyobb bonyodalmat az 56-os számú határozattervezet okozta, amely a kolozsvári temetők új szabályzatára vonatkozott. Amint arról már előzetesen beszámoltunk, az új szabályzat nagyobb védelmet biztosított volna a műemlék síroknak, és lehetővé tette volna a III. és IV. fokú rokonok közti sírhely-koncesszionálás adományozását is, ami 2010 óta csak első és másod fokú rokonok között volt megengedett. Habár a sírhely-koncesszionálás ilyen mérvű kibővítése mind a román, mind a magyar városlakók javára vált volna, mégis ez volt az a pont, amelyet magyarellenes, nacionalista hangulatkeltésre használt fel Claudia Anastase szociálliberális városi tanácsos, aki durván rendreutasította Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármestert. A határozatot végül elvetették. Az RMDSZ a prefektushoz fordul a helyzet tisztázásáért.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 15.
A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro
2012. december 17.
Victor Pontát nevezte ki miniszterelnöknek Traian Basescu
Victor Ponta lett Románia régi-új miniszterelnöke, miután hétfőn Traian Basescu államelnök aláírta azt a rendeletet, amely alapján Victor Ponta a miniszterelnök.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Basescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. A parlamenti pártok és Traian Basescu között lefolyt tárgyalások húsz percig tartottak a Cotroceni-i palotában. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől.
A 40 éves, jogász végzettségű Victor Ponta Adrian Nastase korábbi szociáldemokrata miniszterelnök tanítványa és pártfogoltja, akit 2010-ben választottak meg a PSD elnökévé. realitatea.net/MTI
Erdély.ma
Victor Ponta lett Románia régi-új miniszterelnöke, miután hétfőn Traian Basescu államelnök aláírta azt a rendeletet, amely alapján Victor Ponta a miniszterelnök.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Basescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. A parlamenti pártok és Traian Basescu között lefolyt tárgyalások húsz percig tartottak a Cotroceni-i palotában. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől.
A 40 éves, jogász végzettségű Victor Ponta Adrian Nastase korábbi szociáldemokrata miniszterelnök tanítványa és pártfogoltja, akit 2010-ben választottak meg a PSD elnökévé. realitatea.net/MTI
Erdély.ma
2012. december 20.
Titkos paktumok
A politikában voltak, lesznek tárgyalások, egyezségek. Ez a politika természete – Kelemen Hunor ezekkel a szavakkal rövidre is zárná azt a tegnap nyilvánosságra került hírt, miszerint az RMDSZ még jóval a választások előtt, októberben megállapodást írt alá a Szociál-Liberális Szövetség vezetőivel a közös kormányzásról.
Hogy a neptuni szellemiséget idéző paktumról miért nem szóltak a magyar választóknak, arra a szövetségi elnök nem tér ki. Nyilván, arra számítottak, hogy a baloldali kormány nacionalista megnyilvánulásai mozgósító erővel bírnak a magyarok körében. Arról is hallgat Kelemen Hunor, hogy ezek után minden, a kampányban magyarellenesnek beállított intézkedés olcsó színjátéknak tűnik csupán, melynek köszönhetően Antonescuék megszerezték a román nacionalisták voksait, az RMDSZ pedig a kisebbséget elnyomó hatalommal szembenálló, védelmet nyújtó szervezet szerepében pózolhatott. Kelemen Hunor arra sem ad magyarázatot, miért van az, hogy majd minden román alakulattal hamarabb leülnek tárgyalni, és gyorsabban megegyezésre jutnak, mint például a magyar testvérpártokkal. Miként lehetséges az, hogy a ripacs Crin Antonescuval, a kommunista utódpártot vezető, Adrian Năstase korrupcióért elítélt volt miniszterelnök árnyékában felnőtt Victor Pontával megállapodást írnak alá – a romániai rendszerváltozás elindítójával, Tőkés Lászlóval pedig egy asztalhoz sem hajlandóak ülni? Nem is olyan régen, november 8-án, Sepsiszentgyörgyön mintegy kétezren vonultak a kormányhivatal elé székely jelképeink védelmében, a nyelvi jogaink, magyar intézményneveink ellen ágáló, szimbólumainkból gúnyt űző, provokatív intézkedéseivel kitűnő, folyton gáncsoskodó kormánymegbízott leváltását követelve. Vajon tudta az a kétezer tiltakozó, hogy voltaképpen „szövetséges” ellen emeli fel hangját, hisz a sokat – és joggal – szidott Codrin Munteanu annak a szociál-liberális csapatnak a tagja, amellyel az RMDSZ már jóval korábban kiegyezett. Tamás Sándor megyei elnök szívhez szóló szavakkal ecsetelte, Székelyföld azoké, akik dolgoznak érte, akik áldozatot hoznak érte. Pedig nagyon úgy tűnik, egyelőre inkább azoké, akik politikai haszonszerzés céljából az itt élők nemzeti érzelmeit kijátsszák, titkos alkukat kötnek, féligazságokat szajkóznak, akik félrevezetik az embereket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A politikában voltak, lesznek tárgyalások, egyezségek. Ez a politika természete – Kelemen Hunor ezekkel a szavakkal rövidre is zárná azt a tegnap nyilvánosságra került hírt, miszerint az RMDSZ még jóval a választások előtt, októberben megállapodást írt alá a Szociál-Liberális Szövetség vezetőivel a közös kormányzásról.
Hogy a neptuni szellemiséget idéző paktumról miért nem szóltak a magyar választóknak, arra a szövetségi elnök nem tér ki. Nyilván, arra számítottak, hogy a baloldali kormány nacionalista megnyilvánulásai mozgósító erővel bírnak a magyarok körében. Arról is hallgat Kelemen Hunor, hogy ezek után minden, a kampányban magyarellenesnek beállított intézkedés olcsó színjátéknak tűnik csupán, melynek köszönhetően Antonescuék megszerezték a román nacionalisták voksait, az RMDSZ pedig a kisebbséget elnyomó hatalommal szembenálló, védelmet nyújtó szervezet szerepében pózolhatott. Kelemen Hunor arra sem ad magyarázatot, miért van az, hogy majd minden román alakulattal hamarabb leülnek tárgyalni, és gyorsabban megegyezésre jutnak, mint például a magyar testvérpártokkal. Miként lehetséges az, hogy a ripacs Crin Antonescuval, a kommunista utódpártot vezető, Adrian Năstase korrupcióért elítélt volt miniszterelnök árnyékában felnőtt Victor Pontával megállapodást írnak alá – a romániai rendszerváltozás elindítójával, Tőkés Lászlóval pedig egy asztalhoz sem hajlandóak ülni? Nem is olyan régen, november 8-án, Sepsiszentgyörgyön mintegy kétezren vonultak a kormányhivatal elé székely jelképeink védelmében, a nyelvi jogaink, magyar intézményneveink ellen ágáló, szimbólumainkból gúnyt űző, provokatív intézkedéseivel kitűnő, folyton gáncsoskodó kormánymegbízott leváltását követelve. Vajon tudta az a kétezer tiltakozó, hogy voltaképpen „szövetséges” ellen emeli fel hangját, hisz a sokat – és joggal – szidott Codrin Munteanu annak a szociál-liberális csapatnak a tagja, amellyel az RMDSZ már jóval korábban kiegyezett. Tamás Sándor megyei elnök szívhez szóló szavakkal ecsetelte, Székelyföld azoké, akik dolgoznak érte, akik áldozatot hoznak érte. Pedig nagyon úgy tűnik, egyelőre inkább azoké, akik politikai haszonszerzés céljából az itt élők nemzeti érzelmeit kijátsszák, titkos alkukat kötnek, féligazságokat szajkóznak, akik félrevezetik az embereket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 21.
„Problémás” miniszterek a Ponta-kormányban
Az Európai Unió egyik legnépesebb kormánya Victor Ponta második kabinetje – amelyben jó néhány bűnvádi dosszié, egyéb botrányok főszereplői, pártvándorok is helyet kaptak Amint azonban a viselt dolgaiból is kitűnik, Romániában manapság nem is lehet feddhetetlen politikus találni.
Kamarillafőnök, terrorista...
Gabriel Oprea tárca nélküli – ám mégis a nemzetvédelemmel és a belügyekkel foglalkozó – miniszterelnök-helyettes fontos szerepet töltött be az utóbbi időben a romániai politikai életben, amivel ki is vívta Traian Băsescu államfőtől az „Adrian Năstase személyi kamarillájának főnöke" címet. Korábban a Szociáldemokrata Pártból kivált, függetlenné váló parlamenti képviselők vezetője volt, akik megalkották a haladók politikusok parlamenti frakcióját.
Ez aztán átalakult, kezdetben az Emil Boc kormányát támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai tömörüléssé. Bocék bukását követően a párt átállt a Szociál-Liberális Szövetséghez, amelyet a december 9-i parlamenti választásokon támogatott, most pedig egyesült a szociál-liberálisokkal. „Năstase kamarillafőnökét" 2010-ben maga Traian Băsescu államfő tüntette ki.
A kabinet másik miniszterelnök-helyettese, a közigazgatásáért és regionális fejlesztésért felelős a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea. Őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrégiben azzal vádolta meg, hogy a Traian Băsescu államfő sorsáról döntő népszavazás alkalmával többtízezer embert „mozgósított" a referendum sikere érdekében. Ehhez felhasználta pártfőtitkári befolyását és tekintélyét, mozgósítva a polgármestereket a szükséges szavazók összeszedésére.
Dragnea más ügyekben is vétkes. Az Európai Bizottság egy kivizsgálása során megállapította: súlyos rendellenességek történtek két útkarbantartási program esetében is, amelyekre a Teleorman megyei tanács „házi cége", a Liviu Dragnea által ellenőrzött Tel Drum Rt. szerződött le. Traian Basescu államfő egyébként Liviu Dragneát gyakran „terroristaként" emlegette.
Trafóügy, svéd kenőpénz
A Közlekedési Minisztérium vezetője, Relu Fenechiu ellen bűnvádi per indult be: a minisztert azzal vádolják, hogy 2002 és 2005 között újnak álcázott régi transzformátorokat adott el állami vállalatoknak. 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták" a Korrupcióelleni Igazgatóság útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz.
A „trafó-dosszié" mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós és az állammal törvénytelenül megkötött ügycsomóban is szerepel.
A távközlési miniszter immár „régi kormánytag". Dan Nica ugyancsak ezt a tárcát töltötte be 2001-2004 között a Năstase-kormányban, 2009-ben a belügyhöz került a Boc-kabinet idejében, az első Ponta-kormányban – akárcsak most – megintcsak a távközléssel foglalkozott.
Hosszas minisztersége alatt nem hiányoztak a botrányok sem. Neve felmerült a Román Posta kapcsán kitört botrányban: szolgálati visszaélés gyanújával vádolják, a posta egyik területének illetéktelen eladása miatt. Emellett azzal is vádolják, hogy a belügyminisztérium egyébként is oly sok vitát kavart 0215. számú katonai egységét – a román nyelven elhíresült „negyed hármast" – pártérdekek szolgálatába állította.
Legfrissebb botránya a „svéd kenőpénz" néven ismertté vált skandallum, amely az egységes sürgősségi hívószám, a 112-es miatt robbant ki. Svédországban az Ericsson cég azzal vádolta meg a vállalat romániai vezetőjét, Thomas Lundint, hogy az ügy kapcsán 7 millió dollárt sajátított el. Svéd újságírók most dokumentumokkal bizonyították – közöttük van Lundin vallomása is – miszerint az ügyben érintett volt Dan Nica is. Újabb miniszteri tárcájának megszerzésében Dan Nicát az sem zavarta meg, hogy vezetésével októberben a távközlési tárca népes küldöttség, közpénzeken, kiadós sétát tett Qatarban.
A 16 éves besúgó
Eléggé kétes hírű üzletember lett az oktatási minisztérium vezetője. Mihnea Costoiu eddig még valamennyi cégét csődbe juttatta és felszámolta. Általában privatizált állami cégeket vásárolt meg, a piaci értéknél jóval olcsóbb áron. Emiatt több bűnvádi dosszié is indult ellene, őt magát azonban mindegyikben ártatlanná minősítették, jóllehet több embere is büntetést kapott. Kapcsolata a politikai élettel 2001-ből származik, amikor is Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter megtette az irányítása alatt álló tárca főtitkárává. Politikai pályafutása alatt mindvégig Andronescu embereként ismerték.
Costoiu a Securitate besúgója is volt. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács adatai szerint Iulian fedőnéven 16 éves korában szervezték be – a forradalomig azonban senki nem adott fel Ceauşescu titkos rendőrségének, ezért „káderlapja" ilyen szempontból voltaképpen tiszta.
A belügyminiszteri tisztséget megszerző Radu Stroének több afférja is volt Traian Băsescu államfővel. A legvisszhangosabb botrány az volt, amikor – a kormányfőtitkári tisztséget átvette – Traian Băsescu egy cetlit mutatott fel neki, amitől a politikus szemmel láthatóan zavarba jött.
A sajtó később kiderítette: a cédulácskán Traian Băsescu emlékeztette őt arra az ígéretére, hogy a nemzetbiztonsági törvényre vonatkozó adatok titkosak maradnak mindaddig, ameddig a politikusok azt meg nem vitatják. A jogszabály azonban mégis a sajtóhoz került – éppen Stroénak köszönhetően. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként korábban „másodosztályú szélhámosocskának" nevezte.
Szex és múzeum
A kulturális minisztérium élére kinevezett Daniel Barbu maga sem „problémamentes" miniszter. Az Európai Bizottság csaláselleni hivatala, az OLAF figyelmeztetésére idén ősszel a kormány kivizsgálást végzett a 2000 óta zajló Tempus nevű Phare-program kapcsán, amelynek irányítója Daniel Barbu volt. Az ellenőrzés megállapította: a 200 ezer eurós program menedzselésében komoly hibák mutatkoztak meg, Barbunak például nem sikerült bebizonyítania, hogy Bukarestben valóban versenyt hirdettek volna meg a programnak megfelelően, így a 200 ezer euró sorsa is bizonytalanná vált. Egyetemi tanárként szerelmi kapcsolatba került egyik diákjával is, amiről az alkotmánybíróság bírója számolt be a Facebook oldalán.
A mezőgazdasági tárca élén megmaradt Daniel Constantin, aki a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu embere. Politikai pályafutása akkor futott fel, amikor Voiculescu formálisan kivonult a politikai életből. Politikai megfigyelők szerint Daniel Constantin teljes mértékben Voiculescu emberének tekinthető már csak azért is, mert 295 ezer euróval tartozik „főnökének". Nyilvánvaló, hogy Voiculescu azért neveztette ki e tárca élére, mert kiterjedt földügyletei is voltak, amelyek miatt a korrupcióelleni ügyészek figyelmének homlokterébe került.
Szexbotrány „hőse" volt az ifjúsági és sportminisztert – megfelelőbb személyt nem is lehetett volna a tárca élére találni. Nicolae Bănicioiu neve ott szerepelt a „prostituáltakat a VIP-eknek" néven ismertté vált bűnvádi dossziéban. A könnyűvérű lányokra éhes Bănicioiu a hölgyek szolgáltatását afféle alanyi jognak érezte, emiatt nem is fizetett értük – amint azt az egyik tanú elmondotta.
A hangzatos nevű Nemzeti Érdekű Beruházások Terveinek Minisztériumát vezetője Dan Şova. Ügyvédi cége, a Şova is Társai, az Adóhivatal adatai szerint hosszú éveken át törvénytelen úton, a közbeszerzési eljárás megkerülésével állami szerződésekben részesült, amelyek együttes értéke meghaladja az egymillió eurót.
Dan Şova tagadta a romániai holokausztot is, amiért pártbeli főnöke, Victor Ponta állami pénzen a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba utaztatta, némi történelmet tanulni.
Maszol.ro,
Az Európai Unió egyik legnépesebb kormánya Victor Ponta második kabinetje – amelyben jó néhány bűnvádi dosszié, egyéb botrányok főszereplői, pártvándorok is helyet kaptak Amint azonban a viselt dolgaiból is kitűnik, Romániában manapság nem is lehet feddhetetlen politikus találni.
Kamarillafőnök, terrorista...
Gabriel Oprea tárca nélküli – ám mégis a nemzetvédelemmel és a belügyekkel foglalkozó – miniszterelnök-helyettes fontos szerepet töltött be az utóbbi időben a romániai politikai életben, amivel ki is vívta Traian Băsescu államfőtől az „Adrian Năstase személyi kamarillájának főnöke" címet. Korábban a Szociáldemokrata Pártból kivált, függetlenné váló parlamenti képviselők vezetője volt, akik megalkották a haladók politikusok parlamenti frakcióját.
Ez aztán átalakult, kezdetben az Emil Boc kormányát támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai tömörüléssé. Bocék bukását követően a párt átállt a Szociál-Liberális Szövetséghez, amelyet a december 9-i parlamenti választásokon támogatott, most pedig egyesült a szociál-liberálisokkal. „Năstase kamarillafőnökét" 2010-ben maga Traian Băsescu államfő tüntette ki.
A kabinet másik miniszterelnök-helyettese, a közigazgatásáért és regionális fejlesztésért felelős a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea. Őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrégiben azzal vádolta meg, hogy a Traian Băsescu államfő sorsáról döntő népszavazás alkalmával többtízezer embert „mozgósított" a referendum sikere érdekében. Ehhez felhasználta pártfőtitkári befolyását és tekintélyét, mozgósítva a polgármestereket a szükséges szavazók összeszedésére.
Dragnea más ügyekben is vétkes. Az Európai Bizottság egy kivizsgálása során megállapította: súlyos rendellenességek történtek két útkarbantartási program esetében is, amelyekre a Teleorman megyei tanács „házi cége", a Liviu Dragnea által ellenőrzött Tel Drum Rt. szerződött le. Traian Basescu államfő egyébként Liviu Dragneát gyakran „terroristaként" emlegette.
Trafóügy, svéd kenőpénz
A Közlekedési Minisztérium vezetője, Relu Fenechiu ellen bűnvádi per indult be: a minisztert azzal vádolják, hogy 2002 és 2005 között újnak álcázott régi transzformátorokat adott el állami vállalatoknak. 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták" a Korrupcióelleni Igazgatóság útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz.
A „trafó-dosszié" mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós és az állammal törvénytelenül megkötött ügycsomóban is szerepel.
A távközlési miniszter immár „régi kormánytag". Dan Nica ugyancsak ezt a tárcát töltötte be 2001-2004 között a Năstase-kormányban, 2009-ben a belügyhöz került a Boc-kabinet idejében, az első Ponta-kormányban – akárcsak most – megintcsak a távközléssel foglalkozott.
Hosszas minisztersége alatt nem hiányoztak a botrányok sem. Neve felmerült a Román Posta kapcsán kitört botrányban: szolgálati visszaélés gyanújával vádolják, a posta egyik területének illetéktelen eladása miatt. Emellett azzal is vádolják, hogy a belügyminisztérium egyébként is oly sok vitát kavart 0215. számú katonai egységét – a román nyelven elhíresült „negyed hármast" – pártérdekek szolgálatába állította.
Legfrissebb botránya a „svéd kenőpénz" néven ismertté vált skandallum, amely az egységes sürgősségi hívószám, a 112-es miatt robbant ki. Svédországban az Ericsson cég azzal vádolta meg a vállalat romániai vezetőjét, Thomas Lundint, hogy az ügy kapcsán 7 millió dollárt sajátított el. Svéd újságírók most dokumentumokkal bizonyították – közöttük van Lundin vallomása is – miszerint az ügyben érintett volt Dan Nica is. Újabb miniszteri tárcájának megszerzésében Dan Nicát az sem zavarta meg, hogy vezetésével októberben a távközlési tárca népes küldöttség, közpénzeken, kiadós sétát tett Qatarban.
A 16 éves besúgó
Eléggé kétes hírű üzletember lett az oktatási minisztérium vezetője. Mihnea Costoiu eddig még valamennyi cégét csődbe juttatta és felszámolta. Általában privatizált állami cégeket vásárolt meg, a piaci értéknél jóval olcsóbb áron. Emiatt több bűnvádi dosszié is indult ellene, őt magát azonban mindegyikben ártatlanná minősítették, jóllehet több embere is büntetést kapott. Kapcsolata a politikai élettel 2001-ből származik, amikor is Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter megtette az irányítása alatt álló tárca főtitkárává. Politikai pályafutása alatt mindvégig Andronescu embereként ismerték.
Costoiu a Securitate besúgója is volt. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács adatai szerint Iulian fedőnéven 16 éves korában szervezték be – a forradalomig azonban senki nem adott fel Ceauşescu titkos rendőrségének, ezért „káderlapja" ilyen szempontból voltaképpen tiszta.
A belügyminiszteri tisztséget megszerző Radu Stroének több afférja is volt Traian Băsescu államfővel. A legvisszhangosabb botrány az volt, amikor – a kormányfőtitkári tisztséget átvette – Traian Băsescu egy cetlit mutatott fel neki, amitől a politikus szemmel láthatóan zavarba jött.
A sajtó később kiderítette: a cédulácskán Traian Băsescu emlékeztette őt arra az ígéretére, hogy a nemzetbiztonsági törvényre vonatkozó adatok titkosak maradnak mindaddig, ameddig a politikusok azt meg nem vitatják. A jogszabály azonban mégis a sajtóhoz került – éppen Stroénak köszönhetően. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként korábban „másodosztályú szélhámosocskának" nevezte.
Szex és múzeum
A kulturális minisztérium élére kinevezett Daniel Barbu maga sem „problémamentes" miniszter. Az Európai Bizottság csaláselleni hivatala, az OLAF figyelmeztetésére idén ősszel a kormány kivizsgálást végzett a 2000 óta zajló Tempus nevű Phare-program kapcsán, amelynek irányítója Daniel Barbu volt. Az ellenőrzés megállapította: a 200 ezer eurós program menedzselésében komoly hibák mutatkoztak meg, Barbunak például nem sikerült bebizonyítania, hogy Bukarestben valóban versenyt hirdettek volna meg a programnak megfelelően, így a 200 ezer euró sorsa is bizonytalanná vált. Egyetemi tanárként szerelmi kapcsolatba került egyik diákjával is, amiről az alkotmánybíróság bírója számolt be a Facebook oldalán.
A mezőgazdasági tárca élén megmaradt Daniel Constantin, aki a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu embere. Politikai pályafutása akkor futott fel, amikor Voiculescu formálisan kivonult a politikai életből. Politikai megfigyelők szerint Daniel Constantin teljes mértékben Voiculescu emberének tekinthető már csak azért is, mert 295 ezer euróval tartozik „főnökének". Nyilvánvaló, hogy Voiculescu azért neveztette ki e tárca élére, mert kiterjedt földügyletei is voltak, amelyek miatt a korrupcióelleni ügyészek figyelmének homlokterébe került.
Szexbotrány „hőse" volt az ifjúsági és sportminisztert – megfelelőbb személyt nem is lehetett volna a tárca élére találni. Nicolae Bănicioiu neve ott szerepelt a „prostituáltakat a VIP-eknek" néven ismertté vált bűnvádi dossziéban. A könnyűvérű lányokra éhes Bănicioiu a hölgyek szolgáltatását afféle alanyi jognak érezte, emiatt nem is fizetett értük – amint azt az egyik tanú elmondotta.
A hangzatos nevű Nemzeti Érdekű Beruházások Terveinek Minisztériumát vezetője Dan Şova. Ügyvédi cége, a Şova is Társai, az Adóhivatal adatai szerint hosszú éveken át törvénytelen úton, a közbeszerzési eljárás megkerülésével állami szerződésekben részesült, amelyek együttes értéke meghaladja az egymillió eurót.
Dan Şova tagadta a romániai holokausztot is, amiért pártbeli főnöke, Victor Ponta állami pénzen a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba utaztatta, némi történelmet tanulni.
Maszol.ro,
2012. december 28.
Zűrzavaros esztendő
Az év tüntetésekkel kezdődött, január 12-től Raed Arafat menesztése ellen tiltakoztak az emberek országszerte. A megmozdulások radikalizálódtak, és Emil Boc, valamint Traian Băsescu menesztését követelték.
Február 6-án Emil Boc lemondott, de a február 9-én létrehozott, Mihai Răzvan Ungureanu vezette koalíciós kormány sem volt hosszú életű, vesztüket elsősorban az okozta, hogy a sajtó kiderítette: a minisztériumok vezetését a párt fontos embereinek inasai vették át. Április 27-én, alig 78 nap után a szoclibek bizalmatlansági indítványa megbuktatta a kormányt, s május 7-én a parlament megszavazta a Victor Ponta vezette kabinetet, hála Gabriel Oprea pártja átállásának. A SZLSZ fölényesen megnyerte a helyhatósági választásokat, közben folyamatosan romlott a kormány és a Cotroceni-palota viszonya, Pontának nem sikerült elérnie, hogy az Európai Bizottságban ne az államelnök, hanem ő képviselje Romániát, és kipattant plágiumbotránya is sokat rontott helyzetén. Sikerült egyetlen hét alatt leváltani a szenátus éléről Vasile Blagát, a képviselőház elnökét, Roberta Anastasét, s átvették a Hivatalos Közlöny kiadási jogát, kormányrendelettel megszüntették a népszavazás érvényességét szabályozó jelenléti határt, majd a SZLSZ, az Oprea-féle párt és az RMDSZ összefogása révén július 6-án felfüggesztették Traian Băsescut. Július 11-én az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az államelnök felfüggesztésére kiírt népszavazás csak akkor érvényes, ha azon megjelenik a választójoggal rendelkező állampolgárok fele plusz egy személy, így bár több mint 8,5 millió ember részt vett a népszavazáson, ez csak 46,24 százalékot jelentett, így Traian Băsescu augusztus végén visszatért a Cotroceni-palotába. Időközben az Európai Unió rátette a nyerget a Ponta-kormányra, az ugyan meghajolt akarata előtt, s vállalta, hogy a kormányzása alatt eleget tesz a Jose Manuel Barosso által közvetített tizenegy pontos elvárásnak, de így is fölényes többséggel megnyerte a parlamenti választásokat. A korábban fenyegetőző Traian Băsescunak sem volt más választása, mint Victor Pontát megbízni a kormányalakítással. Az RMDSZ ezúttal – állítólag a közvélemény nyomására – kimaradt a hatalomból. Pontáék – a nyugodt kormányzás érdekében – együttműködési szerződést írtak alá az államfővel, azóta Traian Băsescu telel és hallgat, a legnépesebb parlament beiktatta az ország legnagyobb kormányát, mely gyökeres változásokat ígér. 2013-ban kiderül, be tudja-e váltani ígéreteinek legalább egy részét. (Ziare.com/simó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az év tüntetésekkel kezdődött, január 12-től Raed Arafat menesztése ellen tiltakoztak az emberek országszerte. A megmozdulások radikalizálódtak, és Emil Boc, valamint Traian Băsescu menesztését követelték.
Február 6-án Emil Boc lemondott, de a február 9-én létrehozott, Mihai Răzvan Ungureanu vezette koalíciós kormány sem volt hosszú életű, vesztüket elsősorban az okozta, hogy a sajtó kiderítette: a minisztériumok vezetését a párt fontos embereinek inasai vették át. Április 27-én, alig 78 nap után a szoclibek bizalmatlansági indítványa megbuktatta a kormányt, s május 7-én a parlament megszavazta a Victor Ponta vezette kabinetet, hála Gabriel Oprea pártja átállásának. A SZLSZ fölényesen megnyerte a helyhatósági választásokat, közben folyamatosan romlott a kormány és a Cotroceni-palota viszonya, Pontának nem sikerült elérnie, hogy az Európai Bizottságban ne az államelnök, hanem ő képviselje Romániát, és kipattant plágiumbotránya is sokat rontott helyzetén. Sikerült egyetlen hét alatt leváltani a szenátus éléről Vasile Blagát, a képviselőház elnökét, Roberta Anastasét, s átvették a Hivatalos Közlöny kiadási jogát, kormányrendelettel megszüntették a népszavazás érvényességét szabályozó jelenléti határt, majd a SZLSZ, az Oprea-féle párt és az RMDSZ összefogása révén július 6-án felfüggesztették Traian Băsescut. Július 11-én az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az államelnök felfüggesztésére kiírt népszavazás csak akkor érvényes, ha azon megjelenik a választójoggal rendelkező állampolgárok fele plusz egy személy, így bár több mint 8,5 millió ember részt vett a népszavazáson, ez csak 46,24 százalékot jelentett, így Traian Băsescu augusztus végén visszatért a Cotroceni-palotába. Időközben az Európai Unió rátette a nyerget a Ponta-kormányra, az ugyan meghajolt akarata előtt, s vállalta, hogy a kormányzása alatt eleget tesz a Jose Manuel Barosso által közvetített tizenegy pontos elvárásnak, de így is fölényes többséggel megnyerte a parlamenti választásokat. A korábban fenyegetőző Traian Băsescunak sem volt más választása, mint Victor Pontát megbízni a kormányalakítással. Az RMDSZ ezúttal – állítólag a közvélemény nyomására – kimaradt a hatalomból. Pontáék – a nyugodt kormányzás érdekében – együttműködési szerződést írtak alá az államfővel, azóta Traian Băsescu telel és hallgat, a legnépesebb parlament beiktatta az ország legnagyobb kormányát, mely gyökeres változásokat ígér. 2013-ban kiderül, be tudja-e váltani ígéreteinek legalább egy részét. (Ziare.com/simó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 28.
Négy kormány, három kormányfő, két választás
Politikai szempontból a kilencvenes évek eleje óta a legmozgalmasabb volt az idei esztendő, amelynek során négy kormány, három kormányfő váltotta egymást, két választást és egy referendumot tartottak.
Ötödik Boc után Ungureanu
Az év elején a gazdasági-társadalmi válság, de a rossz kormányzás által megkövetelt megszorító intézkedések következtében a Boc-kormány és vele együtt a kabinetért szinte kezességet vállaló Traian Băsescu népszerűsége meredeken zuhanni kezdett. Az utolsó döfést talán az év elején az államfő Raed Arafat elleni támadásai jelentették, amelynek következtében a romániai rohammentő-szolgálatot megalapító palesztin orvos lemondott az egészségügyi tárcánál betöltött államtitkár-helyettesi tisztségéről.
Az ennek nyomán beindult tüntetések alkalmával a résztvevők az elején még csak Arafat mellett álltak ki, néhány nappal később azonban már a Boc-kormány és Traian Băsescu ellen skandálták jelszavaikat, így aztán már a doktor államtitkár-helyettesi tisztségébe való visszahelyezése sem elégítette ki őket. Mindennek következtében Emil Boc február 6-án lemondott ötödik kormányfői tisztségéből.
A hatodik Boc-kormány kinevezését Traian Basescu úgy látszik, már nem tartotta lehetségesnek, ezért a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatóját, Mihai Răzvan Ungureanut nevezte ki a kormány élére, akit február 9-én meg is szavazott a parlament.
Ungureanu – alighanem az államfőtől kapott utasítások szerint – megpróbálta „átkozmetikázni” a kormányt, igyekezett a Boc-kormányokban még nem szerepelt tárcavezetőket kinevezni. Kísérletét azonban a sajtó meghiúsította: az újságírók „kiszimatolták” ugyanis, hogy az új tárcavezetők a régi miniszterek kezes emberei voltak. Így nem csoda, hogy mindössze 78 napnyi országlás után Ungureanu kormánya csúfosat bukott a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, amelyet megszavaztak a nem magyar kisebbségek, de a demokrata liberálisoktól az ellenfélhez átállt politikusok is.
Hatalomra került ellenzék
Mindezek után Traian Băsescu államfő már jónak látta azt, hogy ha a kormányalakításnál lemond a teljesen népszerűtlen demokrata liberálisokról, így az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség legnagyobb pártjának elnökét, a szociáldemokrata Victor Pontát bízta meg az újabb kabinet felállításával. Kormányát május 7-én szavazta meg a törvényhozás, a kabinetet mellé állt a korábban a demokrata liberálisokat és Traian Băsescut támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Victor Ponta tisztában volt azzal, hogy Raed Arafat elmozdítása csak ürügy volt a tüntetésekhez, a lakosság ugyanis teljes mértékben elégedetlen volt Bockék egymást érő megszorító intézkedéseivel, ezért országlását a demokrata liberálisok által 25 százalékkal megkurtított bérek visszaállítását ígérve indította, az első lépésben nyomban 8 százalékos béremeléssel kezdve.
Ennek nem kevés serepe volt abban, hogy a Szociál-Liberális Szövetség a helyhatósági választásokat a szavazatok 50 százalékával, a legtöbb megyeitanácsi elnökséget és a legtöbb polgármesteri tisztséget megszerezve nyerte meg.
Egy hét, amely megrengette Romániát
Időközben tovább romlott Traian Basescu államfő és a Szociál-Liberális Szövetség vezetői közötti amúgy sem felhőtlen viszony, aminek nem használt az a körülmény sem, hogy Victor Ponta akarta képviselni Romániát az Európai Tanácsban az államfő helyett – az alkotmánybíróság azonban az államfőnek adott igazat.
Ezért a Szociál-Liberális Szövetség megkezdte Traian Băsescu államfői tisztségből történő újabb felfüggesztésének folyamatát, amelyet igyekezett a legrövidebbre szabni. Így alig egy hétre volt szükségük a szociálliberálisoknak ahhoz, hogy elmozdítsák a két ház demokrata liberális elnökét, Vasile Blagát és Roberta Anastasét, őket Crin Antonescuval és Valeriu Zgoneával helyettesítették. Az addig a parlament ellenőrzése alatt álló Hivatalos Közlönyt Victor Ponta kormányának felügyelete alá helyzeték, leváltották a népügyvédet, akinek joga volt felülbírálni a kabinet döntéseit. Emellett a kormány kiadott egy sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében lecsökkentették a felfüggesztett államfő sorsáról döntő népszavazáson való részvételi arányt.
Mindezek után a parlament július 6-án felfüggesztette tisztségéből Traian Basescut.
Győztesek vereségei
Csakhogy a szociálliberálisok ezt követően néhány vereséget szenvedtek. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a népszavazás csakis akkor érvényes, ha az összes választók több mint a fele az urnákhoz járul. Így a referendum, bár a résztvevők hatalmas többsége, közel 83 százaléka szavazott Traian Basescu ellen, nem volt érvényes, mivel a részvétel mindössze 46,2 százalékos volt.
Ezt még romániai szempontból nézve is különös csatározás követte: a kormány amolyan „mini-népszámlálást” kívánt végrehajtani, amelynek nyomán megállapították volna, hogy a lakossági csökkenéssel arányosan visszaesett a szavazati joggal rendelkező állampolgárok száma is. Az alkotmánybírák azonban a kabinetnek ezt a szándékát is keresztülhúzták.
A választási listák módosítására tett sikertelen kísérletei nyomán lemondott tisztségéből a közigazgatási és belügyminiszter, Ioan Rus, valamint a tárca közigazgatási feladatokért felelős megbízott minisztere, Victor Paul Dobre.
Az alkotmánybírák mindezek után augusztus 12-én érvénytelennek mondták ki a népszavazást, így az államfő, 52 napig tartó felfüggesztés után visszatérhetett tisztségébe.
„Meg nem támadási” paktum
A Cotroceni palotába visszatérve Traian Băsescu novemberig kerülte a nyilvánosságot, a parlamenti választási kampány beindulásakor azonban már előtt több alkalommal is kikelt a szociál-liberálisok ellen, egyebek között azt is hangoztatva, hogy semmiképpen sem fogja majd kormányfőnek kinevezni Victor Pontát.
A nyugati kancelláriákat – akárcsak Traian Băsescu felfüggesztése idején az alkotmányosság és a jogállam kérdései – ez úttal az államfői intézmény, valamint a választások nyomán vélhetően kialakuló, szociálliberális többséget összesítő parlament és szociálliberálisok kormány közötti háborúzás aggasztotta.
A választások igazolták a papírformát: a szociálliberálisok 60 százalékkal győztek, a parlamenti mandátumok kétharmadát megszerezve. Traian Băsescu lehetősége teljes mértékben beszűkültek, így kénytelen volt másodjára is kormányfőé kinevezni Victor Pontát. Brüsszel és Washington megnyugtatására azonban a miniszterelnök és az államfő „békés egymás mellett élési” megállapodást írt alá. A dokumentum tisztázza az államfő és a kormányfő feladatait: előbbi felelősségébe tartoznak a külpolitikával, a biztonság- és védelmi politikával kapcsolatos feladatok, valamint az ország képviselete az Európai Tanácsban, míg utóbbi a gazdasági és társadalmi politikákkal, az ország kormányzásával, a napirenden lévő problémákkal foglalkozik. A felek azt is megfogadták, hogy kerülik az egymás elleni nyilvános támadásokat.
A második Ponta-kormányt pedig a parlament 402 igennel 120 nem ellenében beiktatta.
2012: politikai eseménynapló
Időpont Mi történt
01.12. Megindulnak a tüntetések Raed Arafat államtitkár-helyettesi tisztségéből történt elmozdítása ellen
02.06. Emil Boc lemond miniszterelnöki tisztségéből
02.09. Az Ungureanu-kormányt beiktatja a parlament
04.27. Az Ungureanu-kormányt megbukik a bizalmatlansági indítvány során
05.07. A parlament megszavazza Victor Ponta kormányát
06.10 A szociál-liberálisok 46,9 százalékos győzelme a helyhatósági választásokon
07.05. A Ponta-kormány csökkenti a referendumon való részvétel arányát
07.06. A parlament felfüggeszti államfői tisztségéből Traian Basescut
07.11. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a szavazók több mint felének részvétele szükséges a referendum hitelesítéséhez.
07.29. Érvénytelennek mondják ki az államfő felfüggesztésére kiírt referendumot
08.29. Traian Basescu ismét elfoglalhatja helyét az államfői palotában
12.09.A szociál-liberálisok 60 százalékkal nyerik a parlamenti választásokat
12.21. A második Ponta-kormányt beiktatja a parlament
Maszol.ro
Politikai szempontból a kilencvenes évek eleje óta a legmozgalmasabb volt az idei esztendő, amelynek során négy kormány, három kormányfő váltotta egymást, két választást és egy referendumot tartottak.
Ötödik Boc után Ungureanu
Az év elején a gazdasági-társadalmi válság, de a rossz kormányzás által megkövetelt megszorító intézkedések következtében a Boc-kormány és vele együtt a kabinetért szinte kezességet vállaló Traian Băsescu népszerűsége meredeken zuhanni kezdett. Az utolsó döfést talán az év elején az államfő Raed Arafat elleni támadásai jelentették, amelynek következtében a romániai rohammentő-szolgálatot megalapító palesztin orvos lemondott az egészségügyi tárcánál betöltött államtitkár-helyettesi tisztségéről.
Az ennek nyomán beindult tüntetések alkalmával a résztvevők az elején még csak Arafat mellett álltak ki, néhány nappal később azonban már a Boc-kormány és Traian Băsescu ellen skandálták jelszavaikat, így aztán már a doktor államtitkár-helyettesi tisztségébe való visszahelyezése sem elégítette ki őket. Mindennek következtében Emil Boc február 6-án lemondott ötödik kormányfői tisztségéből.
A hatodik Boc-kormány kinevezését Traian Basescu úgy látszik, már nem tartotta lehetségesnek, ezért a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatóját, Mihai Răzvan Ungureanut nevezte ki a kormány élére, akit február 9-én meg is szavazott a parlament.
Ungureanu – alighanem az államfőtől kapott utasítások szerint – megpróbálta „átkozmetikázni” a kormányt, igyekezett a Boc-kormányokban még nem szerepelt tárcavezetőket kinevezni. Kísérletét azonban a sajtó meghiúsította: az újságírók „kiszimatolták” ugyanis, hogy az új tárcavezetők a régi miniszterek kezes emberei voltak. Így nem csoda, hogy mindössze 78 napnyi országlás után Ungureanu kormánya csúfosat bukott a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, amelyet megszavaztak a nem magyar kisebbségek, de a demokrata liberálisoktól az ellenfélhez átállt politikusok is.
Hatalomra került ellenzék
Mindezek után Traian Băsescu államfő már jónak látta azt, hogy ha a kormányalakításnál lemond a teljesen népszerűtlen demokrata liberálisokról, így az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség legnagyobb pártjának elnökét, a szociáldemokrata Victor Pontát bízta meg az újabb kabinet felállításával. Kormányát május 7-én szavazta meg a törvényhozás, a kabinetet mellé állt a korábban a demokrata liberálisokat és Traian Băsescut támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Victor Ponta tisztában volt azzal, hogy Raed Arafat elmozdítása csak ürügy volt a tüntetésekhez, a lakosság ugyanis teljes mértékben elégedetlen volt Bockék egymást érő megszorító intézkedéseivel, ezért országlását a demokrata liberálisok által 25 százalékkal megkurtított bérek visszaállítását ígérve indította, az első lépésben nyomban 8 százalékos béremeléssel kezdve.
Ennek nem kevés serepe volt abban, hogy a Szociál-Liberális Szövetség a helyhatósági választásokat a szavazatok 50 százalékával, a legtöbb megyeitanácsi elnökséget és a legtöbb polgármesteri tisztséget megszerezve nyerte meg.
Egy hét, amely megrengette Romániát
Időközben tovább romlott Traian Basescu államfő és a Szociál-Liberális Szövetség vezetői közötti amúgy sem felhőtlen viszony, aminek nem használt az a körülmény sem, hogy Victor Ponta akarta képviselni Romániát az Európai Tanácsban az államfő helyett – az alkotmánybíróság azonban az államfőnek adott igazat.
Ezért a Szociál-Liberális Szövetség megkezdte Traian Băsescu államfői tisztségből történő újabb felfüggesztésének folyamatát, amelyet igyekezett a legrövidebbre szabni. Így alig egy hétre volt szükségük a szociálliberálisoknak ahhoz, hogy elmozdítsák a két ház demokrata liberális elnökét, Vasile Blagát és Roberta Anastasét, őket Crin Antonescuval és Valeriu Zgoneával helyettesítették. Az addig a parlament ellenőrzése alatt álló Hivatalos Közlönyt Victor Ponta kormányának felügyelete alá helyzeték, leváltották a népügyvédet, akinek joga volt felülbírálni a kabinet döntéseit. Emellett a kormány kiadott egy sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében lecsökkentették a felfüggesztett államfő sorsáról döntő népszavazáson való részvételi arányt.
Mindezek után a parlament július 6-án felfüggesztette tisztségéből Traian Basescut.
Győztesek vereségei
Csakhogy a szociálliberálisok ezt követően néhány vereséget szenvedtek. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a népszavazás csakis akkor érvényes, ha az összes választók több mint a fele az urnákhoz járul. Így a referendum, bár a résztvevők hatalmas többsége, közel 83 százaléka szavazott Traian Basescu ellen, nem volt érvényes, mivel a részvétel mindössze 46,2 százalékos volt.
Ezt még romániai szempontból nézve is különös csatározás követte: a kormány amolyan „mini-népszámlálást” kívánt végrehajtani, amelynek nyomán megállapították volna, hogy a lakossági csökkenéssel arányosan visszaesett a szavazati joggal rendelkező állampolgárok száma is. Az alkotmánybírák azonban a kabinetnek ezt a szándékát is keresztülhúzták.
A választási listák módosítására tett sikertelen kísérletei nyomán lemondott tisztségéből a közigazgatási és belügyminiszter, Ioan Rus, valamint a tárca közigazgatási feladatokért felelős megbízott minisztere, Victor Paul Dobre.
Az alkotmánybírák mindezek után augusztus 12-én érvénytelennek mondták ki a népszavazást, így az államfő, 52 napig tartó felfüggesztés után visszatérhetett tisztségébe.
„Meg nem támadási” paktum
A Cotroceni palotába visszatérve Traian Băsescu novemberig kerülte a nyilvánosságot, a parlamenti választási kampány beindulásakor azonban már előtt több alkalommal is kikelt a szociál-liberálisok ellen, egyebek között azt is hangoztatva, hogy semmiképpen sem fogja majd kormányfőnek kinevezni Victor Pontát.
A nyugati kancelláriákat – akárcsak Traian Băsescu felfüggesztése idején az alkotmányosság és a jogállam kérdései – ez úttal az államfői intézmény, valamint a választások nyomán vélhetően kialakuló, szociálliberális többséget összesítő parlament és szociálliberálisok kormány közötti háborúzás aggasztotta.
A választások igazolták a papírformát: a szociálliberálisok 60 százalékkal győztek, a parlamenti mandátumok kétharmadát megszerezve. Traian Băsescu lehetősége teljes mértékben beszűkültek, így kénytelen volt másodjára is kormányfőé kinevezni Victor Pontát. Brüsszel és Washington megnyugtatására azonban a miniszterelnök és az államfő „békés egymás mellett élési” megállapodást írt alá. A dokumentum tisztázza az államfő és a kormányfő feladatait: előbbi felelősségébe tartoznak a külpolitikával, a biztonság- és védelmi politikával kapcsolatos feladatok, valamint az ország képviselete az Európai Tanácsban, míg utóbbi a gazdasági és társadalmi politikákkal, az ország kormányzásával, a napirenden lévő problémákkal foglalkozik. A felek azt is megfogadták, hogy kerülik az egymás elleni nyilvános támadásokat.
A második Ponta-kormányt pedig a parlament 402 igennel 120 nem ellenében beiktatta.
2012: politikai eseménynapló
Időpont Mi történt
01.12. Megindulnak a tüntetések Raed Arafat államtitkár-helyettesi tisztségéből történt elmozdítása ellen
02.06. Emil Boc lemond miniszterelnöki tisztségéből
02.09. Az Ungureanu-kormányt beiktatja a parlament
04.27. Az Ungureanu-kormányt megbukik a bizalmatlansági indítvány során
05.07. A parlament megszavazza Victor Ponta kormányát
06.10 A szociál-liberálisok 46,9 százalékos győzelme a helyhatósági választásokon
07.05. A Ponta-kormány csökkenti a referendumon való részvétel arányát
07.06. A parlament felfüggeszti államfői tisztségéből Traian Basescut
07.11. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a szavazók több mint felének részvétele szükséges a referendum hitelesítéséhez.
07.29. Érvénytelennek mondják ki az államfő felfüggesztésére kiírt referendumot
08.29. Traian Basescu ismét elfoglalhatja helyét az államfői palotában
12.09.A szociál-liberálisok 60 százalékkal nyerik a parlamenti választásokat
12.21. A második Ponta-kormányt beiktatja a parlament
Maszol.ro
2013. január 19.
Mentelmi
Rendszeres olvasóim bizonyára emlékeznek arra az ígéretemre, hogy a magyarországi 2012-es történtek és 2013-as kilátások után a romániai helyzetről fogom kifejteni véleményemet az első adandó alkalommal.
Időközben sikeresen, vagy legalább jól-rosszul, mindenki túljutott a minden év elején szokásos zűrzavaron, így némileg tisztább fejjel, hogy azt ne mondjam: józanul állhatok neki magam is a fejtegetéseknek. Mivel pedig a 2012-es év romániai viszonylatban olyannyira zsúfolt volt a szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan történésektől, megpróbálok inkább azzal foglalkozni, hogy milyen kilátásokkal vágtunk neki ennek a most kezdett évnek. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy soha ki nem találtam volna a tavaly év elején azt, hogy kevesebb, mint 12 hónap alatt alatt három kormánya is lesz Romániának (Ungureanu, Ponta I. és Ponta II.). Azt sem tudtam volna megjósolni, hogy az államelnök felfüggesztésére sor kerül, illetve mégsem, hiszen az érvényességi küszöb nem csekély európai uniós szemöldökráncolással is erősített "magassága" nem tette lehetővé Traian Basescu menesztését. Hogy aztán ezért is mi, romániai magyarok lettünk a fő bűnösök, azon már fölösleges is csodálkozni. Mi ugyanis mindig "kéznél vagyunk", nem is értem, miért nem dicsérnek meg ezért bár egyszer román nemzetiségű honfitársaink.
Az már távolról sem vicces, hogy a helyhatósági, majd a parlamenti választásokon a "választás szabadsága" a magyar közösségen belül olyan kifacsart formában nyilvánult meg, hogy arra nem sokan gondolhattak. Az RMDSZ, erőfölénye tudatában, elfelejtette: az erős attól lesz még erősebb, hogy védi-óvja és nem földbe döngöli a gyengébbet. A gyengébbek pedig folyton úgy viselkedtek, mintha a demokrácia azt jelentené: a (számszerűen) kevesebbek diktálnak a többeknek. A következmények olyan eredményhez vezettek, hogy attól koldulunk, egyelőre még csak a szó átvitt értelmében, bár ebben sem vagyok biztos. A romániai magyar közösséget "sikerült" megfosztani eddig sem többségi hatalomként létező képviseletének néhány helyétől, másrészt a kevesebbek által választott alakulatok vezetői továbbra is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna: ugyanazzal a vehemenciával osztják az észt, mint a választási kampányban. Legalább azt illene immár észrevenni, hogy a pályán kívülről nem lehet szabályos gólokat szerezni, még ha óriási hangerővel biztat is minket bárki. No de erről inkább nem írok, mert rögtön eszembe jut a zárt kapuk mögött sorra kerülő magyar–román labdarúgó- mérkőzés (március 22., Budapest), amiről tényleg jobb, ha (követve a magyar miniszterelnök példáját) nem szólok semmit.
Arról ejtenék még néhány szót, hogy októberben paktumot kötött az RMDSZ vezetése a jelenleg kormányon levő pártokkal. Maga a szöveg, késéssel, nyilvánosságra is került. Személyes véleményem erről az, hogy védhető. Akik úgy nyilatkoznak, hogy erre nem volt felhatalmazása a szövetségnek, elfelejtik, hogy az aláírók JOGOSAN képviselik a romániai magyar közösséget, a 2008-ban megszerzett (némelyek esetében a 2012-ben megerősített) szavazatok alapján. Milyen politikai lehetősége lett volna az RMDSZ-nek eddig is, ha minden nagyobb horderejű döntése előtt külön "felhatalmazást" kért volna választóitól, és milyen TÖRVÉNYES módon tudta volna ezt megszerezni? Emlékszem, a 2000-2004 közötti választási ciklusban az RMDSZ, országos és helyi szinteken egyaránt, több megállapodást kötött az akkor kormányzó PSD-vel, és ezek alapján számos, máig érvényben levő kisebbségi (és nem csak, hanem infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, szociális, művelődési stb.) jogot-követelést tudott biztosítani. Azokat a megállapodásokat sorra nyilvánosságra is hozták mindkét fél beleegyezésével, aztán többek között ennek is tulajdonítható, hogy a Nastase-kormány megbukott 2004- ben, "magyarbarátsága" okán. De az RMDSZ-t akkor is számtalan támadás érte "belülről", hogy nem kellett volna aláírnia azokat az egyezségeket. Félreértések elkerülése végett: aki nemcsak olvassa, hanem érti is a történelmet, számtalan kisebb-nagyobb "paktumról" szerezhet tudomást, amelyek országok, földrészek sorsáról döntöttek, nyilvánosságra kerülésük pedig legtöbbször évek vagy évtizedek kitartó történészi munkájának eredménye. Ezen persze lehet háborogni, lehet nyilatkozatokat harsogni, de ettől a politika és a politikusok (nem csak az RMDSZ!) nem fognak megváltozni. Nem védek, nem is támadok tehát senkit, csupán tényeket sorolok fel, ezek akár tetszenek valakinek, akár nem, megmaradnak "makacs dolgoknak".
Azzal folytatnám, hogy a folyó évre szóló kilátásokat, szigorúan romániai értelemben, egy alapjában felszínesnek tűnő, az elmúlt évtizedek gyakorlatában már-már bevett dolognak tetsző esemény kapcsán igencsak borúsnak látom. Arról szólok, hogy olvastam egy frissen parlamenti mandátumot szerzett személy "vallomását" saját vagyonnyilatkozata ügyében. Az illusztris személy nem kevesebbet állít, mint hogy ő csupán azért töltötte ki a nyilatkozatot, hogy csúfot űzzön a Feddhetetlenségi Ügynökségből (Agentia Nationala de Integritate – ANI). Mivel pedig az újságírók nem hagyták annyiba a kérdezősködést, kiderült sorban, hogy vagyontárgyai nagy részét lányai és/vagy felesége nevére íratta, de mindennek a teteje az volt, amikor kijelentette: ha feje tetejére is áll az ANI, akkor sem hajlandó beírni a nyilatkozatba egyetlen bankszámláján szereplő pénzösszeget sem.
Nem vagyok otthonos a törvény minden előírásában, hogyan is lehetnék, de úgy tudom, aki nem teljesíti a teljes vagyonnyilatkozat határidőn belüli leadását, annak meg kell szüntetni a mandátumát. Márpedig ezen a téren semmi jelét nem tapasztaltam, hogy bárki illetékes (pártja, a kormányon levő liberálisok elitje, az ANI, a parlament, a kormány) megszólalt volna. Hogyisne, hiszen emlékszünk arra, amikor évekkel előbb egy honleány vagyonnyilatkozata olyasmit tartalmazott, miszerint értékes festményei vannak, amelyek piaci árát a saját kedvenc majma állapította meg! Ha akkor sem tiltották ki az illetőt a parlamentből, akkor most sem várható semmilyen következmény. Ha pedig így áll a helyzet, akkor ez a lehető legvilágosabb jelzés a választók, az istenadta nép felé, hogy a mentelmi jog mögött megbúvóknak mindent szabad továbbra is, míg a köz, amelynek képviseletét ünnepélyesen felvállalták, üljön csöndben és menjen el négyévenként szavazni. Más dolga mintha nem is volna!
Borúlátásom másik oka az, hogy a most (még?) érvényben levő választási törvény olyannyira csúfot űzött a szavazópolgárból, ahogy nem hiszem, hogy a diktatúrákon kívül máshol is megtörténhetett: a visszaosztások során a választói preferenciákban akár negyedik helyre sorolt jelöltek jutottak mandátumhoz, miközben "győztesek" sora dühönghetett tehetetlenül. Csoda, hogy ebben a "rendszerben" annyian távol maradtak az urnáktól?! Magyarok és románok, akik valamennyien viselni fogják újabb négy évig ezt a megaláztatást. Függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai alakulatok vallhatják magukat kormányon levőknek.
Befejezésül valami optimistábbat: olvasom, hogy a miniszterelnök ki akarja penderíteni a protokollvillákból azokat az egykori tisztségviselőket, akik számtalan anyagi (és egyéb) kedvezményt élveznek mind a mai napig az állami protokollalap (Regia Autonoma a Administratiei Protocolului de Stat – RAAPS) lakosztályaiban. Szívből drukkolok az akció sikerének és jut eszembe az az arrogancia, amellyel 1998-ban a RAAPS igazgatója a szemembe röhögött a marosvásárhelyi Park szálló visszaszerzését szentesítő kormányhatározat láttán, kijelentve, hogy úgyis vissza fogják utalni nekik. És hetek múltán (!) igaza is lett. Örvendetes, hogy azóta már ismét visszakerült a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe, és ugyancsak biztató, hogy a miniszterelnök (úgy tűnik) komolyan gondolja azt, amit mond. Tudniillik a jogtalan előnyöket erkölcsi alapon nem szabad fenntartani. Csak rajta, sok sikert ebben is! Hátha az RMDSZ vagy inkább a romániai magyar közösség irányába tett nyilatkozatai és eddigi cselekedetei nem "kifele" irányuló diplomáciai lépések, hanem meggyőződésből fakadó igyekezet jelei.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely),
Rendszeres olvasóim bizonyára emlékeznek arra az ígéretemre, hogy a magyarországi 2012-es történtek és 2013-as kilátások után a romániai helyzetről fogom kifejteni véleményemet az első adandó alkalommal.
Időközben sikeresen, vagy legalább jól-rosszul, mindenki túljutott a minden év elején szokásos zűrzavaron, így némileg tisztább fejjel, hogy azt ne mondjam: józanul állhatok neki magam is a fejtegetéseknek. Mivel pedig a 2012-es év romániai viszonylatban olyannyira zsúfolt volt a szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan történésektől, megpróbálok inkább azzal foglalkozni, hogy milyen kilátásokkal vágtunk neki ennek a most kezdett évnek. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy soha ki nem találtam volna a tavaly év elején azt, hogy kevesebb, mint 12 hónap alatt alatt három kormánya is lesz Romániának (Ungureanu, Ponta I. és Ponta II.). Azt sem tudtam volna megjósolni, hogy az államelnök felfüggesztésére sor kerül, illetve mégsem, hiszen az érvényességi küszöb nem csekély európai uniós szemöldökráncolással is erősített "magassága" nem tette lehetővé Traian Basescu menesztését. Hogy aztán ezért is mi, romániai magyarok lettünk a fő bűnösök, azon már fölösleges is csodálkozni. Mi ugyanis mindig "kéznél vagyunk", nem is értem, miért nem dicsérnek meg ezért bár egyszer román nemzetiségű honfitársaink.
Az már távolról sem vicces, hogy a helyhatósági, majd a parlamenti választásokon a "választás szabadsága" a magyar közösségen belül olyan kifacsart formában nyilvánult meg, hogy arra nem sokan gondolhattak. Az RMDSZ, erőfölénye tudatában, elfelejtette: az erős attól lesz még erősebb, hogy védi-óvja és nem földbe döngöli a gyengébbet. A gyengébbek pedig folyton úgy viselkedtek, mintha a demokrácia azt jelentené: a (számszerűen) kevesebbek diktálnak a többeknek. A következmények olyan eredményhez vezettek, hogy attól koldulunk, egyelőre még csak a szó átvitt értelmében, bár ebben sem vagyok biztos. A romániai magyar közösséget "sikerült" megfosztani eddig sem többségi hatalomként létező képviseletének néhány helyétől, másrészt a kevesebbek által választott alakulatok vezetői továbbra is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna: ugyanazzal a vehemenciával osztják az észt, mint a választási kampányban. Legalább azt illene immár észrevenni, hogy a pályán kívülről nem lehet szabályos gólokat szerezni, még ha óriási hangerővel biztat is minket bárki. No de erről inkább nem írok, mert rögtön eszembe jut a zárt kapuk mögött sorra kerülő magyar–román labdarúgó- mérkőzés (március 22., Budapest), amiről tényleg jobb, ha (követve a magyar miniszterelnök példáját) nem szólok semmit.
Arról ejtenék még néhány szót, hogy októberben paktumot kötött az RMDSZ vezetése a jelenleg kormányon levő pártokkal. Maga a szöveg, késéssel, nyilvánosságra is került. Személyes véleményem erről az, hogy védhető. Akik úgy nyilatkoznak, hogy erre nem volt felhatalmazása a szövetségnek, elfelejtik, hogy az aláírók JOGOSAN képviselik a romániai magyar közösséget, a 2008-ban megszerzett (némelyek esetében a 2012-ben megerősített) szavazatok alapján. Milyen politikai lehetősége lett volna az RMDSZ-nek eddig is, ha minden nagyobb horderejű döntése előtt külön "felhatalmazást" kért volna választóitól, és milyen TÖRVÉNYES módon tudta volna ezt megszerezni? Emlékszem, a 2000-2004 közötti választási ciklusban az RMDSZ, országos és helyi szinteken egyaránt, több megállapodást kötött az akkor kormányzó PSD-vel, és ezek alapján számos, máig érvényben levő kisebbségi (és nem csak, hanem infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, szociális, művelődési stb.) jogot-követelést tudott biztosítani. Azokat a megállapodásokat sorra nyilvánosságra is hozták mindkét fél beleegyezésével, aztán többek között ennek is tulajdonítható, hogy a Nastase-kormány megbukott 2004- ben, "magyarbarátsága" okán. De az RMDSZ-t akkor is számtalan támadás érte "belülről", hogy nem kellett volna aláírnia azokat az egyezségeket. Félreértések elkerülése végett: aki nemcsak olvassa, hanem érti is a történelmet, számtalan kisebb-nagyobb "paktumról" szerezhet tudomást, amelyek országok, földrészek sorsáról döntöttek, nyilvánosságra kerülésük pedig legtöbbször évek vagy évtizedek kitartó történészi munkájának eredménye. Ezen persze lehet háborogni, lehet nyilatkozatokat harsogni, de ettől a politika és a politikusok (nem csak az RMDSZ!) nem fognak megváltozni. Nem védek, nem is támadok tehát senkit, csupán tényeket sorolok fel, ezek akár tetszenek valakinek, akár nem, megmaradnak "makacs dolgoknak".
Azzal folytatnám, hogy a folyó évre szóló kilátásokat, szigorúan romániai értelemben, egy alapjában felszínesnek tűnő, az elmúlt évtizedek gyakorlatában már-már bevett dolognak tetsző esemény kapcsán igencsak borúsnak látom. Arról szólok, hogy olvastam egy frissen parlamenti mandátumot szerzett személy "vallomását" saját vagyonnyilatkozata ügyében. Az illusztris személy nem kevesebbet állít, mint hogy ő csupán azért töltötte ki a nyilatkozatot, hogy csúfot űzzön a Feddhetetlenségi Ügynökségből (Agentia Nationala de Integritate – ANI). Mivel pedig az újságírók nem hagyták annyiba a kérdezősködést, kiderült sorban, hogy vagyontárgyai nagy részét lányai és/vagy felesége nevére íratta, de mindennek a teteje az volt, amikor kijelentette: ha feje tetejére is áll az ANI, akkor sem hajlandó beírni a nyilatkozatba egyetlen bankszámláján szereplő pénzösszeget sem.
Nem vagyok otthonos a törvény minden előírásában, hogyan is lehetnék, de úgy tudom, aki nem teljesíti a teljes vagyonnyilatkozat határidőn belüli leadását, annak meg kell szüntetni a mandátumát. Márpedig ezen a téren semmi jelét nem tapasztaltam, hogy bárki illetékes (pártja, a kormányon levő liberálisok elitje, az ANI, a parlament, a kormány) megszólalt volna. Hogyisne, hiszen emlékszünk arra, amikor évekkel előbb egy honleány vagyonnyilatkozata olyasmit tartalmazott, miszerint értékes festményei vannak, amelyek piaci árát a saját kedvenc majma állapította meg! Ha akkor sem tiltották ki az illetőt a parlamentből, akkor most sem várható semmilyen következmény. Ha pedig így áll a helyzet, akkor ez a lehető legvilágosabb jelzés a választók, az istenadta nép felé, hogy a mentelmi jog mögött megbúvóknak mindent szabad továbbra is, míg a köz, amelynek képviseletét ünnepélyesen felvállalták, üljön csöndben és menjen el négyévenként szavazni. Más dolga mintha nem is volna!
Borúlátásom másik oka az, hogy a most (még?) érvényben levő választási törvény olyannyira csúfot űzött a szavazópolgárból, ahogy nem hiszem, hogy a diktatúrákon kívül máshol is megtörténhetett: a visszaosztások során a választói preferenciákban akár negyedik helyre sorolt jelöltek jutottak mandátumhoz, miközben "győztesek" sora dühönghetett tehetetlenül. Csoda, hogy ebben a "rendszerben" annyian távol maradtak az urnáktól?! Magyarok és románok, akik valamennyien viselni fogják újabb négy évig ezt a megaláztatást. Függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai alakulatok vallhatják magukat kormányon levőknek.
Befejezésül valami optimistábbat: olvasom, hogy a miniszterelnök ki akarja penderíteni a protokollvillákból azokat az egykori tisztségviselőket, akik számtalan anyagi (és egyéb) kedvezményt élveznek mind a mai napig az állami protokollalap (Regia Autonoma a Administratiei Protocolului de Stat – RAAPS) lakosztályaiban. Szívből drukkolok az akció sikerének és jut eszembe az az arrogancia, amellyel 1998-ban a RAAPS igazgatója a szemembe röhögött a marosvásárhelyi Park szálló visszaszerzését szentesítő kormányhatározat láttán, kijelentve, hogy úgyis vissza fogják utalni nekik. És hetek múltán (!) igaza is lett. Örvendetes, hogy azóta már ismét visszakerült a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe, és ugyancsak biztató, hogy a miniszterelnök (úgy tűnik) komolyan gondolja azt, amit mond. Tudniillik a jogtalan előnyöket erkölcsi alapon nem szabad fenntartani. Csak rajta, sok sikert ebben is! Hátha az RMDSZ vagy inkább a romániai magyar közösség irányába tett nyilatkozatai és eddigi cselekedetei nem "kifele" irányuló diplomáciai lépések, hanem meggyőződésből fakadó igyekezet jelei.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 8.
Miért tartunk csak itt? Hogyan tovább?
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),
Egy régi dakota közmondással indítok: a jó beszéd a rövid beszéd. Azért, hogy minél rövidebb legyek, mindjárt az RMDSZ megalakítását idézem fel. Ha 1989 decembere végén az alapítók által óriási ünneplésben részesített Tőkés László nem áll a volt nomenklaturista Domokos Géza mellé, nem sikerült volna pillanatok alatt százezreket beléptetni a szövetségbe.
A szövetség presztízsén nagyot lendítő Tőkés László nemigen tudott az apró lépések politikájával azonosulni, ezért egyre több vitája lett a hatalomba csöppentekkel, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a tiszteletbeli elnök nimbuszát rombolják, és kilökdössék őt a szövetség ernyője alól. A tíz évvel ezelőtt megtartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszust alapszabály-ellenesen szervezte meg a csúcsvezetés. Csak a kongresszus szervezése körül kialakult vitában tudtuk meg, hogy az előző, csíkszeredai kongresszus által jóváhagyott és az RMDSZ-közlönyben 1999 májusában nyilvánosságra hozott magyar nyelvű alapszabály 118 cikkelyt tartalmaz, a Markó Béla által aláírt román nyelvű változat pedig 116-ot – ezt a tényt, amelynek kétségtelen hamisítás jellege van, Bukarest 2-es számú kerületi bírósága is rögzítette.
Az alapszabály-ellenesen (a hiányzó szakaszokban rögzített előválasztások mellőzésével), törvénysértő módon összehívott kongresszus aztán „törvényesen” törölte a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Miért is volt ez olyan fontos, hiszen az akkori vezető grémium, az Operatív Tanács minden alkalommal egyhangúlag leszavazta Tőkés László javaslatait?
Számomra két magyarázat létezik: azért, hogy senki se legyen az RMDSZ vezetőségében, aki választási kampányon kívül is ébren tartja az autonómia ügyét. A másik magyarázat: Adrian Năstase akkori román miniszterelnök nyilvánosan is megfogalmazta elvárását: „tőkéslászlótlanítani” kell az RMDSZ-t. Ennek a feltételnek a szatmári kongresszuson eleget is tettek, és alapszabály-módosító trükkel száműzték a szövetség vezetőségéből a romániai fordulat kirobbantóját, és egyszínűsítették a romániai magyar hivatalos képviseletet. A szatmári kongresszuson nem véletlenül feszíthetett egymás mellett díszvendégként a két december elsejei koccintó, a vastapssal köszöntött Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Arra a kérdésre, hogy tíz év után mi a teendő, sokkal nehezebb válaszolni. Az RMDSZ egységretorikája még mindig hat az egyszerű szavazópolgárokra, akik azt mondják, ha ők nem védenek, akkor ki fog minket megvédeni? Azt, hogy milyen gyatra ez a védelem, gyakorlatilag mennyire nem lehet a magyar nyelvet hivatalos ügyintézéskor vagy a bíróságokon használni, sajnos annyira megszokták az emberek, hogy fel se tudnak ezen háborodni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére folytatódott a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása, hogy a volt szövetségi elnök évekig oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesi fizetést is kapott. A MOGYE-n kialakult helyzet és az azzal kapcsolatos többségi retorika kísértetiesen emlékeztet a Bolyai Tudományegyetem 1959-es kényszerházasságos megszüntetésekor használt érvrendszerre. Ennek kapcsán idézem Katona Szabó István Nagy hazugságok kora című emlékiratát: „A Román Munkáspárt érvényesítette a maga nacionalista gyakorlatát ,,a munkásosztály érdekében”.
Ekkor fogalmazódott meg, és kapott hangsúlyt, hogy minden nemzeti kissebségi törekvés, amely a megmaradást szolgálja: ,,szeparatizmus”, tudatos elszakadás a román néppel való testvéri együttéléstől. Az fel sem merült, hogy egy kisebbségnek önálló jogai lehetnek megmaradása és fejlődése érdekében. Minden elkülönülés szeparatizmus, tehát bűnös minden igény és követelés saját intézmény megtartására vagy létesítésére, az egyenjogúság érvényesítése, a saját vezető megválasztása, sőt még az anyanyelv használata is a közéletben. Mindez szeparatizmushoz vezet. De arról szó sem esett, hogy ez a kényszer-asszimiláció az erőszakos beolvasztás elleni jogos önvédelem.”
Mindezt ma is hallhatjuk a MOGYE kapcsán. A nacionálkommunista beidegződések az utca emberében is igen erősek. Valahányszor az egyetem magyar oktatási vonalával szemben érvényesített diszkrimináció ellen tüntetnek, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistáinak állandóan az eszébe juttatják, hogy Romániában élnek, és ha nem tetszik nekik a helyzetük, menjenek Magyarországra… A MOGYE sorsának alakulása mintegy állatorvosi lóként demonstrálja az RMDSZ-es csúcsvezetés Marosvásárhely-politikájának csődjét.
Mialatt Bukarestben karriert építettek és tollasodtak, az általuk „képviselt” Marosvásárhely egyre inkább veszti el magyar jellegét. Odajutottunk, hogy az egyetlen sikeres magyar kezdeményezést, a Félsziget Fesztivált RMDSZ- és Sziget Management Kft.-bábáskodás mellett költöztették el Kolozsvárra. Csak egyetérteni lehet az Igaz Szó (mai nevén Látó) volt munkatársának, Kuti Mártának a véleményével, miszerint: „Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűlést, kongresszust itt tartottak a Kultúrpalotában és ígérgettek.”
Az általuk folytatott kis lépések politikája csak arra volt jó, hogy a rövid távú túlélést szolgálja, de a romániai magyar közösség hosszú távú megmaradásához nem elegendő, ehhez létre kellene hozni a háromszintű autonómiát. Ismerve ingadozó, tájba simuló hozzáállásukat, igencsak komolyan kellene vegyük Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökének a figyelmeztetését: ha az európai polgári kezdeményezés csak a kisebbségi keretegyezmény létrehozását célozza meg, akkor a területi autonómia megvalósítása végleg lekerülhet az Európai Unió napirendjéről. Ezért lenne fontos egy olyan dokumentum összeállítása és valamennyi romániai magyar politikai erő általi támogatása, amely tartalmazza a kisebbségi autonómia valamennyi formáját. Kincses Előd
Az EMNT február 2-án Szatmárnémetiben rendezett autonómiafórumán elhangzott beszéd szerkesztett változata.
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd.
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 8.
RMDSZ–MSZP: rossz idő, rossz kapcsolat
Úgy tűnik, az RMDSZ volt elnöke és mai erős embere, Markó Béla is megérezte: túllőtt a célon a magyar szocialisták kolozsvári ajnározásával. Nemcsak a mindig gyorsan és határozottan reagáló, Mesterházyék „megfelelő” fogadtatásában gondolkodó Erdélyi Magyar Ifjak háborodtak fel e gesztuson, hanem a közélet iránt érdeklődők nagy része. De még az apolitikus, napi sajtót nem fogyasztó embereket is elérte a hír, s az annak nyomán születő jogos felháborodás. Mit tehet ilyenkor egy íróember? Hosszasan magyarázza a magyarázhatatlant, előszedve kétes szavatosságú kedvenc toposzait, úgy téve, mintha potenciálisan az MSZP is része lehetne a nemzeti erők szövetségének. Nem arról van szó ugyanis, hogy Tőkés László osztályozná a pártokat nemzetiekre és nemzetietlenekre, mint Markó állítja, hanem a pártok sorolják be magukat hosszú távú politizálásukkal. A politikai kétszínűség csimborasszója, amikor egy nyíltan nemzetellenes párt a határon túli magyarok választójogának intézményesítése után (!) megpróbál nemzeti színekben tündökölni, s egy másik, kifejezetten a nemzeti értékek és érdekek szolgálatára alakult párt, az RMDSZ meghatározó embere úgy tesz, mintha hitelt adna ennek az evidensen álnok szándéknak. Sőt, kellő cinizmussal úgy tesz, mintha a joggal felháborodókat tulajdonképpen az mozgatná, hogy Fidesznél szerezzenek jó pontokat, a hűségüket bizonyítsák: „inkább csak siettek egyesek a Magyarországon éppen erősebb politikai oldal mellett »letenni a garast«, ahogy 1989 előtt nevezték az ilyesmit mifelénk. Nehogy megharagudjék a gazda! Lássa, hogy őrizzük a házat” – írja Markó. Ki kell ábrándítanom Markó Bélát: nem kell ahhoz különösebb párt-elkötelezettséggel rendelkezni, hogy valakit felháborítson nemzetellenes politikusok haszonelvű, szavazatszerzési szándék által motivált erdélyi haknizása és megfogalmazásában is hamis bocsánatkérése. (Az MSZP nem „rossz kérdésre adott rossz választ”, mint állította Mesterházy, hanem egy akkoron messzemenően időszerű, jól megfogalmazott kérdés örvén uszított a határon kívül rekedt nemzettársak ellen.) Az olvasóképes választóközönségre aligha lesz hatással az írás, a saját véleménnyel rendelkezők hasába nehéz lyukat beszélni. A célközönség vélhetően az RMDSZ-bázis, mert bizony nem egy RMDSZ-es ismerősömet hallottam szégyenkezve említeni a Kolozsváron történteket. De még az ő meggyőzésükre sincs nagy esélye az exelnöknek.
Nézzük meg, mit is hoz fel Markó Béla maga és az RMDSZ mentségére: „Aki ugyanis Erdélyben tartós jövőt, hosszú távú megmaradást és boldogulást akar a magyaroknak, az nem ideológiákról papol nekünk, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról, hanem annak tudatában, hogy valóban nem mindenki gondolkodik rólunk egyformán Magyarországon, megpróbál minél többeket közös céljaink mellé állítani. Igen, az MSZP-t is. Ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni.” S persze együttműködési megállapodást is kell kötni vele, hitelesítve ezáltal a farizeuskodást. Az MSZP „nemzetpolitikáját” soha nem a belső meggyőződés, hanem az éppen pozícióban levők taktikai megfontolásai alakították. Magyar–magyar csúcsot hívtak össze, majd néhány hónapra rá annak határozatait lábbal tiporva kötötték meg a magyar-román alapszerződést. Megszavazták a státustörvényt, majd 23 millió román munkavállalóval fenyegettek az annak alkalmazását lehetővé tévő, korábban maguk által is szorgalmazott Orbán–Nãstase-egyezség kapcsán. A 2004-es népszavazási kampányban tanúsított magatartásuk közismert, ellentétben a 2005. november 26-i legnagyobb árulásukkal, amikor megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, tudván tudva, hogy középtávon nem kínálkozik még egy olyan történelmi konstelláció, amikor a magyar diplomácia nyomás alá tudja helyezni a románt, feltételeket szabva annak a támogatás fejében. Nemzetpolitikai szempontból óriási különbség van a román és a magyar szocialistákkal való viszonynormalizálási igyekezet motiválhatóságában. Pontáék esetében fel lehet hozni érvként az egyébként értékelvi síkon elfogadhatatlan paktumosdi mellett, hogy ez rövid távon mérsékelheti a román kormány magyarellenességét. No de a velejéig nemzetellenes MSZP-vel „kokettálni”, amely a szűk értelemben vett nemzetpolitikai gyalázatosságain túl rendszeresen hátba támadja a magyar kormányt nemzetközi síkon, amely a végletekig eladósodottá és kiszolgáltatottá tette Magyarországot, amely a térséget gyarmatosító globalizmus helyi adminisztrációjaként működik? Az MSZP-vel nem az a fő probléma, hogy mit tett jogelődje, az MSZMP. Bár természetesen el lehet képzelni, mennyi demokratikus elkötelezettség van egy olyan párt prominenseiben, amely hű kiszolgálója volt a szovjet kommunista hatalomnak. Amelynek kádereit úgy szocializálták, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a brutális megtorlást pedig rendteremtésnek állították be a vezetői, a magyar történelmi önképet a „bűnös nemzet” hazug imázsával helyettesítették, s ha volt a történelemben egyéni szinten keményen megvalósuló kontraszelekció, akkor a kommunista pártokon belül igencsak volt. Az utódpárttal az a fő probléma, hogy megalakulása óta MSZP néven mit tett. E politika erdélyi támogatása és hitelesítése – Markó Béla minden retorikai igyekezete dacára – nemzeti szempontból rövid és hosszú távon egyaránt megindokolhatatlan, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Úgy tűnik, az RMDSZ volt elnöke és mai erős embere, Markó Béla is megérezte: túllőtt a célon a magyar szocialisták kolozsvári ajnározásával. Nemcsak a mindig gyorsan és határozottan reagáló, Mesterházyék „megfelelő” fogadtatásában gondolkodó Erdélyi Magyar Ifjak háborodtak fel e gesztuson, hanem a közélet iránt érdeklődők nagy része. De még az apolitikus, napi sajtót nem fogyasztó embereket is elérte a hír, s az annak nyomán születő jogos felháborodás. Mit tehet ilyenkor egy íróember? Hosszasan magyarázza a magyarázhatatlant, előszedve kétes szavatosságú kedvenc toposzait, úgy téve, mintha potenciálisan az MSZP is része lehetne a nemzeti erők szövetségének. Nem arról van szó ugyanis, hogy Tőkés László osztályozná a pártokat nemzetiekre és nemzetietlenekre, mint Markó állítja, hanem a pártok sorolják be magukat hosszú távú politizálásukkal. A politikai kétszínűség csimborasszója, amikor egy nyíltan nemzetellenes párt a határon túli magyarok választójogának intézményesítése után (!) megpróbál nemzeti színekben tündökölni, s egy másik, kifejezetten a nemzeti értékek és érdekek szolgálatára alakult párt, az RMDSZ meghatározó embere úgy tesz, mintha hitelt adna ennek az evidensen álnok szándéknak. Sőt, kellő cinizmussal úgy tesz, mintha a joggal felháborodókat tulajdonképpen az mozgatná, hogy Fidesznél szerezzenek jó pontokat, a hűségüket bizonyítsák: „inkább csak siettek egyesek a Magyarországon éppen erősebb politikai oldal mellett »letenni a garast«, ahogy 1989 előtt nevezték az ilyesmit mifelénk. Nehogy megharagudjék a gazda! Lássa, hogy őrizzük a házat” – írja Markó. Ki kell ábrándítanom Markó Bélát: nem kell ahhoz különösebb párt-elkötelezettséggel rendelkezni, hogy valakit felháborítson nemzetellenes politikusok haszonelvű, szavazatszerzési szándék által motivált erdélyi haknizása és megfogalmazásában is hamis bocsánatkérése. (Az MSZP nem „rossz kérdésre adott rossz választ”, mint állította Mesterházy, hanem egy akkoron messzemenően időszerű, jól megfogalmazott kérdés örvén uszított a határon kívül rekedt nemzettársak ellen.) Az olvasóképes választóközönségre aligha lesz hatással az írás, a saját véleménnyel rendelkezők hasába nehéz lyukat beszélni. A célközönség vélhetően az RMDSZ-bázis, mert bizony nem egy RMDSZ-es ismerősömet hallottam szégyenkezve említeni a Kolozsváron történteket. De még az ő meggyőzésükre sincs nagy esélye az exelnöknek.
Nézzük meg, mit is hoz fel Markó Béla maga és az RMDSZ mentségére: „Aki ugyanis Erdélyben tartós jövőt, hosszú távú megmaradást és boldogulást akar a magyaroknak, az nem ideológiákról papol nekünk, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról, hanem annak tudatában, hogy valóban nem mindenki gondolkodik rólunk egyformán Magyarországon, megpróbál minél többeket közös céljaink mellé állítani. Igen, az MSZP-t is. Ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni.” S persze együttműködési megállapodást is kell kötni vele, hitelesítve ezáltal a farizeuskodást. Az MSZP „nemzetpolitikáját” soha nem a belső meggyőződés, hanem az éppen pozícióban levők taktikai megfontolásai alakították. Magyar–magyar csúcsot hívtak össze, majd néhány hónapra rá annak határozatait lábbal tiporva kötötték meg a magyar-román alapszerződést. Megszavazták a státustörvényt, majd 23 millió román munkavállalóval fenyegettek az annak alkalmazását lehetővé tévő, korábban maguk által is szorgalmazott Orbán–Nãstase-egyezség kapcsán. A 2004-es népszavazási kampányban tanúsított magatartásuk közismert, ellentétben a 2005. november 26-i legnagyobb árulásukkal, amikor megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, tudván tudva, hogy középtávon nem kínálkozik még egy olyan történelmi konstelláció, amikor a magyar diplomácia nyomás alá tudja helyezni a románt, feltételeket szabva annak a támogatás fejében. Nemzetpolitikai szempontból óriási különbség van a román és a magyar szocialistákkal való viszonynormalizálási igyekezet motiválhatóságában. Pontáék esetében fel lehet hozni érvként az egyébként értékelvi síkon elfogadhatatlan paktumosdi mellett, hogy ez rövid távon mérsékelheti a román kormány magyarellenességét. No de a velejéig nemzetellenes MSZP-vel „kokettálni”, amely a szűk értelemben vett nemzetpolitikai gyalázatosságain túl rendszeresen hátba támadja a magyar kormányt nemzetközi síkon, amely a végletekig eladósodottá és kiszolgáltatottá tette Magyarországot, amely a térséget gyarmatosító globalizmus helyi adminisztrációjaként működik? Az MSZP-vel nem az a fő probléma, hogy mit tett jogelődje, az MSZMP. Bár természetesen el lehet képzelni, mennyi demokratikus elkötelezettség van egy olyan párt prominenseiben, amely hű kiszolgálója volt a szovjet kommunista hatalomnak. Amelynek kádereit úgy szocializálták, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a brutális megtorlást pedig rendteremtésnek állították be a vezetői, a magyar történelmi önképet a „bűnös nemzet” hazug imázsával helyettesítették, s ha volt a történelemben egyéni szinten keményen megvalósuló kontraszelekció, akkor a kommunista pártokon belül igencsak volt. Az utódpárttal az a fő probléma, hogy megalakulása óta MSZP néven mit tett. E politika erdélyi támogatása és hitelesítése – Markó Béla minden retorikai igyekezete dacára – nemzeti szempontból rövid és hosszú távon egyaránt megindokolhatatlan, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. február 18.
Bukarest provokációval vádolja Budapestet - tovább dúl a zászlóháború
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 26.
Hírsaláta
ŐSI ZÁSZLÓK. Gheorghe Funar szerint a székelyek ellopták a dákoktól zászlójuk szimbólumait, a holdat és a napot, Victor Ponta megjegyezte, hogy jó kezekben van Antonescunál a Kelemen Hunor ajándékozta lobogó, mert amúgy is a liberálisok színét viseli, Markó Béla pedig Juszt László Magánbeszélgetésében egyértelműsítette: az RMDSZ zászlója négy esztendővel idősebb a székely zászlónál.
NEM TÉR JOBB BELÁTÁSRA Crin Antonescu a Kelemen Hunor ajándékozta székely zászlótól. Ismét elmondta: a nemzetállamiságot, a románt mint az állam hivatalos nyelvét kívánják hangsúlyozni az alkotmánymódosítás során. Kétkamarás parlamenti rendszert javasolnak, a képviselőház és szenátus hatáskörének egyértelmű elkülönítésével. Az alsóházként működő képviselőháznak legfennebb 300 tagja lenne, a szenátus a régiókat képviselné. (Mediafax) BAJBAN ISMERSZIK MEG A JÓBARÁT. Meglátogatta a börtönben Adrian Năstasét Emma Nicholson bárónő, az Európai Parlament 2000–2004 közötti raportőre, aki különösen jó viszonyt ápolt az akkori miniszterelnökkel. Nicholson érdeklődött Năstase börtönviszonyairól, az intézmény vezetőinek viselkedéséről, s azt a volt miniszterelnök a lehetőségekhez képest elfogadhatónak ítélte. Emma Nicholsont elkísérte a fegyházba Dana Năstase. A rács mögött lévő ex-miniszterelnök megajándékozta látogatóját saját, börtönben írt könyveivel. (Jurnalul naţional) LÓHÚST TALÁLTAK A TARNICAI TÓBAN, de biztosat csak azután tudnak mondani, miután megkapják a bukaresti laboratóriumi vizsgálatok eredményét. A hatóságok szombaton este egy halász bejelentése nyomán érkeztek a helyszínre, ahol 800–1000 kilogrammnyi húst találtak a vízparton és a vízben. (Mediafax) REFORMEREK JELÖLTJEKÉNT Monica Macovei is megpályázza a Demokrata Liberális Párt közelgő kongresszusán az elnöki széket. Bejelentette, ő az úgynevezett reformisták nevében szeretne a párt élére állni. Az eddigi jelöltek, Vasile Blaga és Elena Udrea nem repesnek az örömtől, mi több, Blaga azt is kilátásba helyezte, ha Macovei nyer, ő elhagyja a pártot. (Cotidianul) NINCS KÜLÖNÖSEBB JELENTŐSÉGE a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum volt elnöke vezető tisztséget kapott a Nemzeti Liberális Pártban – vélekednek az RMDSZ-es politikusok. A liberális párt elnöke Klaus Johannis segítségével elsősorban Angela Merkel német kancellár kegyeit keresi, akivel Nagyszeben polgármestere kiváló kapcsolatokat ápol.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
ŐSI ZÁSZLÓK. Gheorghe Funar szerint a székelyek ellopták a dákoktól zászlójuk szimbólumait, a holdat és a napot, Victor Ponta megjegyezte, hogy jó kezekben van Antonescunál a Kelemen Hunor ajándékozta lobogó, mert amúgy is a liberálisok színét viseli, Markó Béla pedig Juszt László Magánbeszélgetésében egyértelműsítette: az RMDSZ zászlója négy esztendővel idősebb a székely zászlónál.
NEM TÉR JOBB BELÁTÁSRA Crin Antonescu a Kelemen Hunor ajándékozta székely zászlótól. Ismét elmondta: a nemzetállamiságot, a románt mint az állam hivatalos nyelvét kívánják hangsúlyozni az alkotmánymódosítás során. Kétkamarás parlamenti rendszert javasolnak, a képviselőház és szenátus hatáskörének egyértelmű elkülönítésével. Az alsóházként működő képviselőháznak legfennebb 300 tagja lenne, a szenátus a régiókat képviselné. (Mediafax) BAJBAN ISMERSZIK MEG A JÓBARÁT. Meglátogatta a börtönben Adrian Năstasét Emma Nicholson bárónő, az Európai Parlament 2000–2004 közötti raportőre, aki különösen jó viszonyt ápolt az akkori miniszterelnökkel. Nicholson érdeklődött Năstase börtönviszonyairól, az intézmény vezetőinek viselkedéséről, s azt a volt miniszterelnök a lehetőségekhez képest elfogadhatónak ítélte. Emma Nicholsont elkísérte a fegyházba Dana Năstase. A rács mögött lévő ex-miniszterelnök megajándékozta látogatóját saját, börtönben írt könyveivel. (Jurnalul naţional) LÓHÚST TALÁLTAK A TARNICAI TÓBAN, de biztosat csak azután tudnak mondani, miután megkapják a bukaresti laboratóriumi vizsgálatok eredményét. A hatóságok szombaton este egy halász bejelentése nyomán érkeztek a helyszínre, ahol 800–1000 kilogrammnyi húst találtak a vízparton és a vízben. (Mediafax) REFORMEREK JELÖLTJEKÉNT Monica Macovei is megpályázza a Demokrata Liberális Párt közelgő kongresszusán az elnöki széket. Bejelentette, ő az úgynevezett reformisták nevében szeretne a párt élére állni. Az eddigi jelöltek, Vasile Blaga és Elena Udrea nem repesnek az örömtől, mi több, Blaga azt is kilátásba helyezte, ha Macovei nyer, ő elhagyja a pártot. (Cotidianul) NINCS KÜLÖNÖSEBB JELENTŐSÉGE a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum volt elnöke vezető tisztséget kapott a Nemzeti Liberális Pártban – vélekednek az RMDSZ-es politikusok. A liberális párt elnöke Klaus Johannis segítségével elsősorban Angela Merkel német kancellár kegyeit keresi, akivel Nagyszeben polgármestere kiváló kapcsolatokat ápol.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. március 5.
Martonyi: fontos a biztonság
A székelyzászló-botrány kirobbanása óta először találkozott személyesen Martonyi János és Titus Corlăţean, miután a magyar külügyminiszter román kollégája meghívására tegnap kétnapos látogatásra érkezett Bukarestbe. A román fővárosba érkezését követően Martonyi először román kollégájával tárgyalt, a megbeszélés után pedig leszögezte: Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra. Kifejtette: megegyeztek a román féllel, hogy együttműködésük alapjait meg kell őrizni, és a létező nézeteltéréseket elsősorban egymás között, diplomáciai csatornákon oldják fel.
„Mind a két kormány pontosan tudja azt, hogy alapvetően érdekelt a kapcsolatok és a partnerség fenntartásában. Ami minket illet, a magyar oldalt, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez történjék” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János kiemelte: vigyázni kell a szóhasználatra, mert félreértésekre adhat okot. Elmondta: arra kérte román kollégáját, „legyenek óvatosabbak a politikai nyelvezetüket illetően”, hogy ne teremtsenek olyan légkört Romániában, amely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban. „Nekem az a lényeg, hogy itt az emberek hogyan érzik magukat, itt a magyarok otthon érzik-e magukat, biztonságban érzik-e magukat, hogy a jogaikat tiszteletben tarják, vagy esetleg félnek attól, hogy nem ez a helyzet. Ez a legfontosabb kérdés, és az én látogatásomnak az a célja, hogy ebben történjen előrelépés” – magyarázta a magyar külügyminiszter.
Martonyi a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón elmondta: egyetlen magyar politikai erő sem tekinti ellenségnek Romániát, és hozzátette: mindkét ország kormánya érzi, hogy a kisebbségek ügye nem lehet belügy, és nem is közös európai probléma. A kétoldalú viszony kapcsán leszögezte: arra nem a viták jellemzőek, hanem a párbeszéd. Martonyi a székelyzászló-ügy kapcsán kifejtette: ha valaki Romániában ki akarja tűzni a székely zászlót, ő nem ellenzi, hiszen Gyulán és Méhkeréken is kint van a román zászló az önkormányzatok épületein. Titus Corlăţean azonban azt hangoztatta: egy nemzetiség nem sértheti meg az ország törvényeit, amikor önazonosságát kinyilvánítja.
A találkozót követően Titus Corlăţean úgy vélte, egyes mai politikusok hajlamosak felületesen kezelni a román-magyar stratégiai partnerséget, amely mind a két ország, mind a tágabb régió számára pozitív kihatással lehet. Fontos lépésnek nevezte a magyar–román megbékélés szempontjából az 1996-os jószomszédi szerződés aláírását, a státustörvény tárgyalásos rendezését, valamint a stratégiai együttműködésről szóló egyezmény tíz évvel ezelőtti aláírását. A megbékélés fontos lépésének nevezte azt is, amikor Medgyessy Péter 2002. december elsején Budapesten koccintott Adrian Năstase román kormányfővel a román nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Erdély elszakítását ünneplik. Corlăţean kitért arra is, hogy Magyarország az első olyan ország, amellyel Románia közös kormányülések megtartásáról állapodott meg, és úgy értékelte, az eddigi négy ülés, amelyen többek között infrastrukturális, távközlési, oktatási és művelődési témákról egyeztettek, rendkívül fontos volt a kétoldalú együttműködés szempontjából.
Martonyi János délután részt vett a bukaresti külügyminisztériumban megrendezett konferencián, amelyet a magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd a Balassi Intézet bukaresti kulturális központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást.
Krónika (Kolozsvár),
A székelyzászló-botrány kirobbanása óta először találkozott személyesen Martonyi János és Titus Corlăţean, miután a magyar külügyminiszter román kollégája meghívására tegnap kétnapos látogatásra érkezett Bukarestbe. A román fővárosba érkezését követően Martonyi először román kollégájával tárgyalt, a megbeszélés után pedig leszögezte: Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra. Kifejtette: megegyeztek a román féllel, hogy együttműködésük alapjait meg kell őrizni, és a létező nézeteltéréseket elsősorban egymás között, diplomáciai csatornákon oldják fel.
„Mind a két kormány pontosan tudja azt, hogy alapvetően érdekelt a kapcsolatok és a partnerség fenntartásában. Ami minket illet, a magyar oldalt, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez történjék” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János kiemelte: vigyázni kell a szóhasználatra, mert félreértésekre adhat okot. Elmondta: arra kérte román kollégáját, „legyenek óvatosabbak a politikai nyelvezetüket illetően”, hogy ne teremtsenek olyan légkört Romániában, amely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban. „Nekem az a lényeg, hogy itt az emberek hogyan érzik magukat, itt a magyarok otthon érzik-e magukat, biztonságban érzik-e magukat, hogy a jogaikat tiszteletben tarják, vagy esetleg félnek attól, hogy nem ez a helyzet. Ez a legfontosabb kérdés, és az én látogatásomnak az a célja, hogy ebben történjen előrelépés” – magyarázta a magyar külügyminiszter.
Martonyi a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón elmondta: egyetlen magyar politikai erő sem tekinti ellenségnek Romániát, és hozzátette: mindkét ország kormánya érzi, hogy a kisebbségek ügye nem lehet belügy, és nem is közös európai probléma. A kétoldalú viszony kapcsán leszögezte: arra nem a viták jellemzőek, hanem a párbeszéd. Martonyi a székelyzászló-ügy kapcsán kifejtette: ha valaki Romániában ki akarja tűzni a székely zászlót, ő nem ellenzi, hiszen Gyulán és Méhkeréken is kint van a román zászló az önkormányzatok épületein. Titus Corlăţean azonban azt hangoztatta: egy nemzetiség nem sértheti meg az ország törvényeit, amikor önazonosságát kinyilvánítja.
A találkozót követően Titus Corlăţean úgy vélte, egyes mai politikusok hajlamosak felületesen kezelni a román-magyar stratégiai partnerséget, amely mind a két ország, mind a tágabb régió számára pozitív kihatással lehet. Fontos lépésnek nevezte a magyar–román megbékélés szempontjából az 1996-os jószomszédi szerződés aláírását, a státustörvény tárgyalásos rendezését, valamint a stratégiai együttműködésről szóló egyezmény tíz évvel ezelőtti aláírását. A megbékélés fontos lépésének nevezte azt is, amikor Medgyessy Péter 2002. december elsején Budapesten koccintott Adrian Năstase román kormányfővel a román nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Erdély elszakítását ünneplik. Corlăţean kitért arra is, hogy Magyarország az első olyan ország, amellyel Románia közös kormányülések megtartásáról állapodott meg, és úgy értékelte, az eddigi négy ülés, amelyen többek között infrastrukturális, távközlési, oktatási és művelődési témákról egyeztettek, rendkívül fontos volt a kétoldalú együttműködés szempontjából.
Martonyi János délután részt vett a bukaresti külügyminisztériumban megrendezett konferencián, amelyet a magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd a Balassi Intézet bukaresti kulturális központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást.
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 6.
Nyugalom
Régóta nem tett ilyen jót a pillanatnyi közhangulatnak Magyarország és Románia vezető politikusainak szomszédolása. Pedig Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása látszólag ezúttal is csupán diplomáciai tiszteletkörökről szól, hiszen a sajtónyilatkozatokban nagyrészt csak a szokásos általánosságok fedezhetők fel.
Az egyik végkövetkeztetés, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, fontos a két ország, illetve a térség számára is. Titus Corlăţean román külügyminiszter a jó kapcsolatok jeleként értelmezte, hogy az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között. Ebből azonban kevés maradt emlékezetes – a Corlăţean által a „barátság kezdeteként” felidézett Medgyessy–Năstase-féle december elsejei koccintás, finoman szólva, más lapra tartozik.
Martonyi János mostani bukaresti látogatása sem szolgál szenzációval, de ezúttal éppen ezért bír rendkívüli jelentőséggel: a csendnek ugyanis régóta nem örültünk enynyire. Most készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket. Hiszen így, ebben a nyugodtabb légkörben talán azok is újraértékelik viszonyukat a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetéshez, akiknél betelt a pohár az elmúlt időszak mocskolódásai láttán, akiken az érdektelenség, az undor, az aggodalom, netalántán a félelem lett úrrá – a háromszéki összefogás csak egy a nyugodt, átgondolt hozzáállás igazán lelkesítő hozadékai közül.
Persze fel kell készülni: a gépezet már szombaton újra őrölni kezd, amikor Victor Ponta miniszterelnök Budapesten teszi tiszteletét MSZP-s bajtársainál. Reméljük azonban, hogy a Jobbik székelynek öltözött bohócai valóban csak a szocialista elvtársak idegeit borzolják majd, és uszításuk nem hallatszik át Marosvásárhelyre. Oda, ahol egy nappal később nem a gyűlölködés, hanem a remény hoz majd össze sok csendes, megfontolt, de sorsának alakulásába igenis beleszólni akaró felebarátot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),
Régóta nem tett ilyen jót a pillanatnyi közhangulatnak Magyarország és Románia vezető politikusainak szomszédolása. Pedig Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása látszólag ezúttal is csupán diplomáciai tiszteletkörökről szól, hiszen a sajtónyilatkozatokban nagyrészt csak a szokásos általánosságok fedezhetők fel.
Az egyik végkövetkeztetés, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, fontos a két ország, illetve a térség számára is. Titus Corlăţean román külügyminiszter a jó kapcsolatok jeleként értelmezte, hogy az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között. Ebből azonban kevés maradt emlékezetes – a Corlăţean által a „barátság kezdeteként” felidézett Medgyessy–Năstase-féle december elsejei koccintás, finoman szólva, más lapra tartozik.
Martonyi János mostani bukaresti látogatása sem szolgál szenzációval, de ezúttal éppen ezért bír rendkívüli jelentőséggel: a csendnek ugyanis régóta nem örültünk enynyire. Most készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket. Hiszen így, ebben a nyugodtabb légkörben talán azok is újraértékelik viszonyukat a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetéshez, akiknél betelt a pohár az elmúlt időszak mocskolódásai láttán, akiken az érdektelenség, az undor, az aggodalom, netalántán a félelem lett úrrá – a háromszéki összefogás csak egy a nyugodt, átgondolt hozzáállás igazán lelkesítő hozadékai közül.
Persze fel kell készülni: a gépezet már szombaton újra őrölni kezd, amikor Victor Ponta miniszterelnök Budapesten teszi tiszteletét MSZP-s bajtársainál. Reméljük azonban, hogy a Jobbik székelynek öltözött bohócai valóban csak a szocialista elvtársak idegeit borzolják majd, és uszításuk nem hallatszik át Marosvásárhelyre. Oda, ahol egy nappal később nem a gyűlölködés, hanem a remény hoz majd össze sok csendes, megfontolt, de sorsának alakulásába igenis beleszólni akaró felebarátot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 9.
Jobbikos tüntetés volt Budapesten Victor Ponta ellen
Tüntetést szervezett szombaton a Jobbik a Stadionok metrómegállónál, amelyen az MSZP nagygyűlése és a román miniszterelnök ellen tiltakoztak. A rendezvényen többen gárdaegyenruhában jelentek meg, annak ellenére, hogy a rendőrség előrejelezte a pártnak, ha ilyet látnak, akkor intézkedni fognak. Végül az oroszlános jelképpel hímzett fekete kabátot viselők levetették azt. A demonstráción sok jobbikos, a székely és az árpádsávos zászló volt látható. Novák Előd beszédében azt mondta ez egy ellentüntetés az MSZP hazaárulása ellen. Szólt arról is, hogy a Békemenettel közösen demonstráltak volna, de azt terrorfenyegetettség miatt lefújták. Ők azonban ezt kétlik, Novák szerint maga Orbán fújta le a közös demonstrációt. A Jobbik alelnöke bejelentette, ez a rendezvény is egy tüntetéssorozat része, amelynek a következő állomása vasárnap lesz Marosvásárhelyen. Balczó Zoltánt úgy konferálta fel, „mindannyian székelyek vagyunk". Balczó arról beszélt, hogy a mostani MSZP ott folytatja, ahol elődje abbahagyta. Utalt a Medgyessy-Nastase találkozóra, illetve, hogy az MSZP nem szavazta meg a Trianon-emléknapot.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Erdély nemzeti érzelmű fiataljai nevében köszöntötte a tüntetőket.
- Ezek az emberek voltak azok, akik 2004-ben magyart hangoltak a magyar ellen, ezt pedig nem felejtik el – mondta az MSZP-re utalva Sorbán. Most egy olyan embert látnak vendégül Budapesten, „a minden magyar városában", aki annak a rendszernek a feje, amely akár saját törvényeit is átlépve tesz meg mindent a magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése ellen – tette hozzá. A beszédek elhangzása után a Papp László Sportaréna másik oldalára vonultak a tüntetők. Eredetileg körbementek volna, de a rendőrség ezt nem engedte, így csak a Mogyoródi útig mehetnek, ahol koncert is lesz. Novák a jobbik vonulása előtt azt mondta, reméli, hogy a vonulás miatt nem kell a rendőrségnek Tel-Avivba telefonálnia.
A menet elején Gaudi-Nagy Tamás beszélt egy platós kocsiról. Mint mondta, Erdélyben csendes etnikai tisztogatás van.
hvg.hu, alfahir.hu
Erdély.ma,
Tüntetést szervezett szombaton a Jobbik a Stadionok metrómegállónál, amelyen az MSZP nagygyűlése és a román miniszterelnök ellen tiltakoztak. A rendezvényen többen gárdaegyenruhában jelentek meg, annak ellenére, hogy a rendőrség előrejelezte a pártnak, ha ilyet látnak, akkor intézkedni fognak. Végül az oroszlános jelképpel hímzett fekete kabátot viselők levetették azt. A demonstráción sok jobbikos, a székely és az árpádsávos zászló volt látható. Novák Előd beszédében azt mondta ez egy ellentüntetés az MSZP hazaárulása ellen. Szólt arról is, hogy a Békemenettel közösen demonstráltak volna, de azt terrorfenyegetettség miatt lefújták. Ők azonban ezt kétlik, Novák szerint maga Orbán fújta le a közös demonstrációt. A Jobbik alelnöke bejelentette, ez a rendezvény is egy tüntetéssorozat része, amelynek a következő állomása vasárnap lesz Marosvásárhelyen. Balczó Zoltánt úgy konferálta fel, „mindannyian székelyek vagyunk". Balczó arról beszélt, hogy a mostani MSZP ott folytatja, ahol elődje abbahagyta. Utalt a Medgyessy-Nastase találkozóra, illetve, hogy az MSZP nem szavazta meg a Trianon-emléknapot.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Erdély nemzeti érzelmű fiataljai nevében köszöntötte a tüntetőket.
- Ezek az emberek voltak azok, akik 2004-ben magyart hangoltak a magyar ellen, ezt pedig nem felejtik el – mondta az MSZP-re utalva Sorbán. Most egy olyan embert látnak vendégül Budapesten, „a minden magyar városában", aki annak a rendszernek a feje, amely akár saját törvényeit is átlépve tesz meg mindent a magyarság kisebbségi jogainak érvényesítése ellen – tette hozzá. A beszédek elhangzása után a Papp László Sportaréna másik oldalára vonultak a tüntetők. Eredetileg körbementek volna, de a rendőrség ezt nem engedte, így csak a Mogyoródi útig mehetnek, ahol koncert is lesz. Novák a jobbik vonulása előtt azt mondta, reméli, hogy a vonulás miatt nem kell a rendőrségnek Tel-Avivba telefonálnia.
A menet elején Gaudi-Nagy Tamás beszélt egy platós kocsiról. Mint mondta, Erdélyben csendes etnikai tisztogatás van.
hvg.hu, alfahir.hu
Erdély.ma,
2013. március 18.
Szabadon engedték Adrian Năstasét
Véget ért a korrupció miatt még júniusban eredetileg két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt exkormányfő, Adrian Năstase börtönbüntetése: a bukaresti törvényszék hétfőn jogerős ítéletben jóváhagyta a 4. kerületi bíróság februári ítéletét, amelyben jó magaviselete és a börtönben folytatott írói tevékenység miatt feltételesen szabadlábra helyezte a politikust. Năstase a szükséges formaságok elintézését követően tapsoló hívei gyűrűjében már este elhagyta a jilavai fegyházat, és hazatért otthonába, előtte azonban egy magánklinikán kivizsgálták.
Az ítéletet követően blogján örvendetesnek nevezte, hogy hazatérhet családjához. „Néhány napig csak arra használom az időt, hogy »belélegezzem« a szabadságot, és további terveimen gondolkodjam” – írta az exminiszterelnök.
A hétfői tárgyalás egyébként kétórás halasztással kezdődött, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) képviselő ügyész jelezte: nem volt ideje áttanulmányozni a volt kormányfő dossziéjához utólag csatolt dokumentumokat. Azon iratról van szó, amely rögzíti, hogy Năstase a legutóbbi tárgyalás óta jó magaviselete miatt további kedvezményt kapott, nevezetesen azt, hogy megnövelték a látogatási órák számát. Amikor egyébként Năstase belépett a tárgyalóterembe, hívei hosszas tapsban törtek ki.
A szünetet követően az ügyész azzal érvelt, hogy az Ilfov megyei Cornetu bíróságán kellett volna tárgyalni az ügyet – ennek a joghatósága alá tartozik a jilavai fegyház -, másrészt pedig úgy vélte, hogy az elítélt nem tett tanúbizonyságot arról, hogy jó útra tért volna. Erre bizonyítékul blogját hozta fel, amelyből kiviláglik, hogy nem tiszteli a törvényt, és nem fogadja el a börtönbüntetésről szóló ítéletet. Az ügyész azt is rendellenességként említette, hogy Năstase ügyiratából kitöröltek bizonyos adatokat. Az exkormányfő viszont rámutatott, hogy bizonyos őrizetesek személyes adatairól van szó. Năstase védőbeszédében egyébként közölte: ő mindig ártatlannak tartotta magát, a DNA érveit pedig a szabadlábra helyezési folyamat ellehetetlenítését célzó időhúzásnak minősítette. Egyúttal arra hivatkozott, hogy Európában általában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik a volt kormányfőket és minisztereket, csupán Ukrajnában és Albániában ítélték letöltendő szabadságvesztésre a volt kormányfőt.
Năstase valószínűleg visszatérhet korábbi pártjába, a Szociáldemokrata Pártba (PSD): Victor Ponta pártelnök-kormányfő arról beszélt, hogy Năstase sokat jelent a párt számára, a legfontosabb, hogy kiszabaduljon, majd ezt követően tárgyal vele a jövőjéről. Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke szerint pedig az exkormámyfőnek a PSD-ben a helye, amint lejár a közügyektől való eltiltásra vonatkozó ítélet hatálya, és hasonlóan nyilatkozott Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is. Utóbbi emlékeztetett: a párt alapszabálya értelmében Năstase elítélése pillanatában elvesztette párttagságát, jelenleg pedig nem gyakorolhatja állampolgári jogait, ezért a párttörvény előírásai szerint járnak majd el.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti 4. kerületi bíróság még februárban hagyta jóvá Năstase feltételes szabadlábra helyezését, ami ellen az ügyészek akkor fellebbezéssel éltek. A jilavai fegyház illetékes testülete januárban döntött úgy, hogy 45 napot jóváír Năstase börtönbüntetéséből, mivel a börtönben több könyvet és a egy tudományos művet is írt, magatartása pedig példaértékű. Ennek nyomán büntetése egyharmada letöltöttnek tekintendő, ami után kérelmezhette a feltételes szabadlábra helyezést.
Năstasét tavaly június 20-án ítélte jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság egy korrupciós ügy miatt, Năstase azonban aznap este, amikor két rendőr érkezett a lakására, hogy őrizetbe vegye, öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta főbe lőni magát. Ezt az egyik rendőr megakadályozta, így a golyó csak a nyakát súrolta. A volt kormányfő ellen az volt a vád, hogy 2004-es államfői választási kampánya során törvénytelenül gyűjtött kampánypénzeket. Ez oly módon történt, hogy az építészeti felügyelet által szervezett, A minőség trófeája nevű konferencia résztvevői által befizetett részvételi díj valójában az akkori kormányfő kampánykasszájában landolt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
Véget ért a korrupció miatt még júniusban eredetileg két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt exkormányfő, Adrian Năstase börtönbüntetése: a bukaresti törvényszék hétfőn jogerős ítéletben jóváhagyta a 4. kerületi bíróság februári ítéletét, amelyben jó magaviselete és a börtönben folytatott írói tevékenység miatt feltételesen szabadlábra helyezte a politikust. Năstase a szükséges formaságok elintézését követően tapsoló hívei gyűrűjében már este elhagyta a jilavai fegyházat, és hazatért otthonába, előtte azonban egy magánklinikán kivizsgálták.
Az ítéletet követően blogján örvendetesnek nevezte, hogy hazatérhet családjához. „Néhány napig csak arra használom az időt, hogy »belélegezzem« a szabadságot, és további terveimen gondolkodjam” – írta az exminiszterelnök.
A hétfői tárgyalás egyébként kétórás halasztással kezdődött, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) képviselő ügyész jelezte: nem volt ideje áttanulmányozni a volt kormányfő dossziéjához utólag csatolt dokumentumokat. Azon iratról van szó, amely rögzíti, hogy Năstase a legutóbbi tárgyalás óta jó magaviselete miatt további kedvezményt kapott, nevezetesen azt, hogy megnövelték a látogatási órák számát. Amikor egyébként Năstase belépett a tárgyalóterembe, hívei hosszas tapsban törtek ki.
A szünetet követően az ügyész azzal érvelt, hogy az Ilfov megyei Cornetu bíróságán kellett volna tárgyalni az ügyet – ennek a joghatósága alá tartozik a jilavai fegyház -, másrészt pedig úgy vélte, hogy az elítélt nem tett tanúbizonyságot arról, hogy jó útra tért volna. Erre bizonyítékul blogját hozta fel, amelyből kiviláglik, hogy nem tiszteli a törvényt, és nem fogadja el a börtönbüntetésről szóló ítéletet. Az ügyész azt is rendellenességként említette, hogy Năstase ügyiratából kitöröltek bizonyos adatokat. Az exkormányfő viszont rámutatott, hogy bizonyos őrizetesek személyes adatairól van szó. Năstase védőbeszédében egyébként közölte: ő mindig ártatlannak tartotta magát, a DNA érveit pedig a szabadlábra helyezési folyamat ellehetetlenítését célzó időhúzásnak minősítette. Egyúttal arra hivatkozott, hogy Európában általában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik a volt kormányfőket és minisztereket, csupán Ukrajnában és Albániában ítélték letöltendő szabadságvesztésre a volt kormányfőt.
Năstase valószínűleg visszatérhet korábbi pártjába, a Szociáldemokrata Pártba (PSD): Victor Ponta pártelnök-kormányfő arról beszélt, hogy Năstase sokat jelent a párt számára, a legfontosabb, hogy kiszabaduljon, majd ezt követően tárgyal vele a jövőjéről. Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke szerint pedig az exkormámyfőnek a PSD-ben a helye, amint lejár a közügyektől való eltiltásra vonatkozó ítélet hatálya, és hasonlóan nyilatkozott Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is. Utóbbi emlékeztetett: a párt alapszabálya értelmében Năstase elítélése pillanatában elvesztette párttagságát, jelenleg pedig nem gyakorolhatja állampolgári jogait, ezért a párttörvény előírásai szerint járnak majd el.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti 4. kerületi bíróság még februárban hagyta jóvá Năstase feltételes szabadlábra helyezését, ami ellen az ügyészek akkor fellebbezéssel éltek. A jilavai fegyház illetékes testülete januárban döntött úgy, hogy 45 napot jóváír Năstase börtönbüntetéséből, mivel a börtönben több könyvet és a egy tudományos művet is írt, magatartása pedig példaértékű. Ennek nyomán büntetése egyharmada letöltöttnek tekintendő, ami után kérelmezhette a feltételes szabadlábra helyezést.
Năstasét tavaly június 20-án ítélte jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság egy korrupciós ügy miatt, Năstase azonban aznap este, amikor két rendőr érkezett a lakására, hogy őrizetbe vegye, öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta főbe lőni magát. Ezt az egyik rendőr megakadályozta, így a golyó csak a nyakát súrolta. A volt kormányfő ellen az volt a vád, hogy 2004-es államfői választási kampánya során törvénytelenül gyűjtött kampánypénzeket. Ez oly módon történt, hogy az építészeti felügyelet által szervezett, A minőség trófeája nevű konferencia résztvevői által befizetett részvételi díj valójában az akkori kormányfő kampánykasszájában landolt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 19.
A minta, előttünk
A korrupcióért elítélt volt kormányfő mintaszerű viselkedést tanúsított a börtönben: ezzel érveltek ügyvédjei Adrian Năstase idő előtti szabadlábra helyezéséért.
Előadásokat tartott társainak, tudományos munkásságot folytatott (könyvet írt), és a javulás jeleit mutatta. A vádhatóságot képviselő ügyészek már a megjelent kötet tudományos értékét is megkérdőjelezték, a javulási szándékot pedig egyáltalán nem látták, hiszen Năstase folyamatosan ostorozta, elfogultsággal és indokolatlan rosszindulattal gyanúsította őket, és az igazságszolgáltatás függetlenségét is kétségbe vonta. Elég érdekes, hogy mégis ettől a rendszertől jött a – számára – helyes döntés. Hogy csak feltételesen engedték ki, és hogy 2016-ig nem tölthet be felelős állami tisztséget, illetve politikai téren is mellékvágányra kényszerül (több évig nem választhat, és nem lesz megválasztható), az elég mellékes: formai kérdés egy olyan országban, ahol a lényeget rendre elsikkasztják. Ez esetben azt, hogy mit tekintünk mintának. Az a polgár ugyanis, aki kifizeti az adóit és betartja a törvényeket akkor is, ha ezek ellen tömérdek – jogos és megalapozott – kifogása van, nem a börtönben vár el mintaszerű viselkedést azoktól, akik az országot és ezzel az ő sorsát is irányítják, hanem ott, ahol dolgozniuk kellene. A közhangulatnak is nagyon jót tenne, és határozott előrelépés lenne a civilizált világ irányába, ha politikusaink nem a gyanús ügyletekkel és a törvények kijátszásával mutatnának példát, ha végre nem korrupcióról és plágiumról, hanem tisztességes és felelősségteljes hozzáállásról lennének híresek, és egy kis szerénység sem ártana. Lám, ezt még a vatikáni államfőtől is jó néven veszi a világ – azt pedig sok millió román állampolgár bánja (az itthon küszködők és a kitántorgottak közül is), hogy a Dâmboviţa partján másféle példakép a menő, a félanalfabéta juhásztól a rács mögött is arrogáns volt kormányfőig. Akiről aligha hihető, hogy tájékozatlanságában tévedett, hiszen a nemzetközi jog professzora az egyetemen. És aki korántsem tekinti magát bukott embernek, hanem egy bírói tévedés, illetve az ellenséges politikai erők áldozatának. Sírni és kacagni is lehet azon, ahogy formai hibákat kerestek egymáson az ügyészek és az ügyvédek (jogászok a jog két oldalán), nyelvtani bakikkal dobálózva, mikor sokkal nagyobb mulasztásokról, súlyos etikai hiányosságokról van szó. Az sem kérdés, hogy miképpen térhet vissza pártjába a volt elnök, ha ezt a szabályzat tiltja, de sok híve – köztük utódja, a jelenlegi miniszterelnök – nagyon akarja. Megoldják. A valódi gond az, hogy mi mintaszerű ma Romániában.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A korrupcióért elítélt volt kormányfő mintaszerű viselkedést tanúsított a börtönben: ezzel érveltek ügyvédjei Adrian Năstase idő előtti szabadlábra helyezéséért.
Előadásokat tartott társainak, tudományos munkásságot folytatott (könyvet írt), és a javulás jeleit mutatta. A vádhatóságot képviselő ügyészek már a megjelent kötet tudományos értékét is megkérdőjelezték, a javulási szándékot pedig egyáltalán nem látták, hiszen Năstase folyamatosan ostorozta, elfogultsággal és indokolatlan rosszindulattal gyanúsította őket, és az igazságszolgáltatás függetlenségét is kétségbe vonta. Elég érdekes, hogy mégis ettől a rendszertől jött a – számára – helyes döntés. Hogy csak feltételesen engedték ki, és hogy 2016-ig nem tölthet be felelős állami tisztséget, illetve politikai téren is mellékvágányra kényszerül (több évig nem választhat, és nem lesz megválasztható), az elég mellékes: formai kérdés egy olyan országban, ahol a lényeget rendre elsikkasztják. Ez esetben azt, hogy mit tekintünk mintának. Az a polgár ugyanis, aki kifizeti az adóit és betartja a törvényeket akkor is, ha ezek ellen tömérdek – jogos és megalapozott – kifogása van, nem a börtönben vár el mintaszerű viselkedést azoktól, akik az országot és ezzel az ő sorsát is irányítják, hanem ott, ahol dolgozniuk kellene. A közhangulatnak is nagyon jót tenne, és határozott előrelépés lenne a civilizált világ irányába, ha politikusaink nem a gyanús ügyletekkel és a törvények kijátszásával mutatnának példát, ha végre nem korrupcióról és plágiumról, hanem tisztességes és felelősségteljes hozzáállásról lennének híresek, és egy kis szerénység sem ártana. Lám, ezt még a vatikáni államfőtől is jó néven veszi a világ – azt pedig sok millió román állampolgár bánja (az itthon küszködők és a kitántorgottak közül is), hogy a Dâmboviţa partján másféle példakép a menő, a félanalfabéta juhásztól a rács mögött is arrogáns volt kormányfőig. Akiről aligha hihető, hogy tájékozatlanságában tévedett, hiszen a nemzetközi jog professzora az egyetemen. És aki korántsem tekinti magát bukott embernek, hanem egy bírói tévedés, illetve az ellenséges politikai erők áldozatának. Sírni és kacagni is lehet azon, ahogy formai hibákat kerestek egymáson az ügyészek és az ügyvédek (jogászok a jog két oldalán), nyelvtani bakikkal dobálózva, mikor sokkal nagyobb mulasztásokról, súlyos etikai hiányosságokról van szó. Az sem kérdés, hogy miképpen térhet vissza pártjába a volt elnök, ha ezt a szabályzat tiltja, de sok híve – köztük utódja, a jelenlegi miniszterelnök – nagyon akarja. Megoldják. A valódi gond az, hogy mi mintaszerű ma Romániában.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. március 26.
Velejéig korrupt a román igazságszolgáltatás?
Romániában olyan magas szintre emelkedett a korrupció, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket is megfertőzte.
Bűnhálózat az igazságszolgáltatásban
Nem csak az igazságszolgáltatásban, de a román közvéleményben – elsősorban a sajtóban – is nagy port vert fel két bíró, Viorica Dinu és Antonela Costache előzetes letartóztatása. Mindketten valóságos hálózatot építettek ki bűnözők felmentése érdekében, amelyben bíróktól kezdve bírósági jegyzőkön át egészen az ügyvédekig, más közvetítőkig bezáróan vettek részt igazságszolgáltatási szakemberek. A két ügyvédnek úgymond kész díjszabásaik is voltak a kedvező ítéletek – legtöbbször az előzetes letartóztatás feloldása – meghozataláért. Amennyiben mégis képtelenek voltak más ügyvédeket befolyásolni a bűnözők számára kedvező ítélet elérése céljából, olyankor visszaadták a pénzt a megvesztegetőnek, ezzel mintegy mentesítve magukat a felelősség alól.
Viorica Dinu és Antonela Costache több ügy kapcsán is jelentős csúszópénzeket vett fel. A korrupcióelleni ügyészek kimutatása szerint a két bírót csupán az utóbbi négy hónap során mintegy 800 ezer euróval vesztegették meg: Viorica Dinu 109 ezer eurót kapott és további 345 ezer euróra tettek számára ígéretet, Antonela Costachénak pedig 300 ezer eurót ígértek meg kedvező ítéletek megszületése esetén és 32 ezer eurót vett fel.
Így például 150 ezer eurót ígért nekik Dinel (Staicu) Nuţu szabadlábra helyeztetése érdekében az állami pénzeket lenyúló bűnöző testvére, Marian Staicu, aki, a testvére két ügyvédjének átadott 50-50 ezer euró mellett ugyanennyit fizetett Sorin Vasilescu bírósági jegyzőnek. Dinel (Staicu) Nuţut 2007-ben azzal vádolták meg, hogy több mint 11 millió euróval károsította meg a szászmedgyesi Transgaz vállalatot.
ECRIS: korrupt – ha korruptak használják
A korrupció elleni ügyészek vádirata szerint a két bírónő idén, januárban kísérletet tett Staicu kiszabadítására, az ügyben illetékes ítélőtanács azonban fenntartotta az előzetes letartóztatást. Staicu két ügyvédjének, Ileana Raducannak és Petre Danielnek sikerült azonban 5000 euróval megvesztegetniük Sorin Vasilescu bírósági jegyzőt, aki „elintézte", hogy a dosszié februárban már Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz kerüljön.
A bírósági jegyzőnek valóban nem lehetett könnyű dolga: az ECRIS nevű számítógépes rendszer ugyanis – amennyiben „békén hagyják" – véletlenszerűen jelöli ki a különböző dossziékat elbíráló ítélőtanács bíráit. Azonban nem csak a hackerek, de a bíróságon is szinte mindenki tudja, hogy a rendszer kijátszásának legalább tíz kiskapuja van; ezekről már 2011-ben jelentést készített a Számvevőszék. E kiskapuk egyikét használta ki Sorin Vasilescu. A hiba természetesen nem elsősorban a rendszerben van, mert az eleve nem korrupt – bár a rendszeren is lehetne már javítani – hanem azok felhasználóiban van.
„Möbius, vagy mi a fene"
A két bírónő „nehézsúlyú" volt a pályán, igen komoly ügyek kerültek hozzájuk. Így például ott kellett volna lenniük a korrupció elleni ügyészek Adrian Nastase feltételes szabadon bocsátása elleni fellebbezéséről döntő ítélőtanácsban is – letartóztatásuk miatt azonban erre már nem került sor.
Viorica Dinu foglalkozott Dan Voiculescu ügycsomójával is, amelyben a politikust az Élelmiszeripari Kutatóintézet lenyúlásával vádolják, és hozzá került Sorin Ovidiu Vantu egyik bűnvádi esete is.
A két bírónő neve ott szerepelt Vasile Balint, azaz Sile Camataru szavadon bocsátásnak zavaros ügyében is, miszerint a hírhedett maffiózót nem azért engedték ki büntetése letöltése előtt a börtönből, mert példás magaviseletű fogoly volt és kifestette saját celláját, hanem azért – mert egészségi állapota erősen megrendült. Viorica Dinut és Antonela Costachét az sem zavarta, hogy Sile Camataru „nagybetegen" nyomban elhelyezkedett egy kereskedelmi társaságnál.
Antonela Cosctache volt az, aki letartóztatási parancsot adott ki a guru, Gregorian Bicolaru ellen és tagja volt annak az ítélőtanácsnak, amely a volt kormánytanácsos, a korrupcióval megvádolt Fanel Pavalache ügyében döntött.
A két bírónő érdekelt volt az úgynevezett Mobins-dosszéban is: konkrétan az öt év börtönbüntetésre ítélt Stefan Radulescu ügycsomójáról van szó, akit a Mobins bútorgyár megkárosításáért ítéltek el. (A két bírónőt az igazság kiderítése olyannyira foglalkoztatta, hogy még magának a gyárnak a nevével sem voltak tisztában, Antonela Costache egyebesen „Möbius, vagy mi a fenének" emítette a dossziét).
Továbbá, jókora csúszópénzért felvállalták a bűnüldözők által a Stroe és a Gusti néven emlegetett két dossziét is, amelyet végül is Eduard Gusti és Dan Stroe bűnvádi dossziéja néven sikerült azonosítaniuk.
A hiszékeny bírónők
Ennek ellenére mindketten igen hiszékenyek voltak. A korrupció elleni ügyészekkel folytatott „magánbeszélgetések" kapcsán például elhitték azt, hogy a bukaresti bíróság alumíniummal bélelt, kibádogozott liftjeit nem lehet lehallgatni. Így ügyeiket rendszerint a felvonóban beszélték meg – a korrupció elleni ügyészek legnagyobb örömére, akik itt helyzeték el mikrofonjaikat, és akiknek így sikerül perdöntő bizonyítékokat felvenniük.
Elhitték azt is, hogy a régebbi típusú mobiltelefonok úgyszintén lehallgathatatlanok. Ezért mindketten régi mobiltelefonokon át beszélték meg egymással a megvesztegetés részleteit, a pénzek elosztását, aminek a vádhatóságok még akkor is örvendtek, ha mindez kissé a hang minőségére ment.
Az ügyészeknek így tudomására jutottak a pénzek elosztása körüli manőverek, a két bírónő „etikai kódexe", miszerint a megvesztegetést elfogadó csupán némi kenyeret biztosít magának, és „munkaerkölcse", miszerint „túlságosan hülyék azok a bírók", akik nem akarnak ily módon pénzhez jutni. Mindemellett Antonela Costache, a botrány kitörésekor felhívta személyes varázslónőjét, akit felelősségre vont azért, hogy jóslataiban nem figyelmeztette a korrupció elleni ügyészek akciójára.
A korrupció elleni ügyészek szerint az összegyűjtött anyag – a telefonbeszélgetések hanganyaga mellett fotók, videófelvételek, tanúk vallomása, több feljelentés – megdönthetetlen vádat jelent annak bizonyítására, hogy a két bírónő széles körű hálózatot épített ki az ítéletek meghamisítása céljából, jól kiépített rendszert hozott létre a megvesztegethetőségükért járó összegek begyűjtésére.
Az ügyben, a két bírónő mellett vádlottként szerepel Vasilescu Sorin bírósági jegyző, Raducan Ileana és Petre Daniel Costel ügyvéd, Petre Daniel Costel felesége, aki ellen megvesztegetésben való bűnrészesség miatt indult eljárás, illetve Dinel (Staicu) Nutu testvére, Staicu Marin, megvesztegetés miatt.
A dobogó harmadik helye
A két bírónő rövid idő alatt csinos vagyonra tett szert. Viorica Dinu Bukarestben három lakással, 800 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Volkswagen Golf típusú gépkocsija van, ékszereinek értékét 10 ezer euróra teszi.
Antonela Costache a Bukarest melletti Voluntari községben 200 négyzetméteres villával, csaknem 600 négyzetméteres telekkel, Audi TT gépkocsival rendelkezik. Emellett két bankbetéte is van, 132 ezer lejjel, illetve 62 224 euróval.
Antonela Costache egyébként 1400 eurós szőrmekabátot vásárolt magának, de ezzel nem tett túl Dinu Vioricán, aki azzal kérkedett, hogy 3500 eurós kabátja van – igaz, eddig még nem vett fel, mert nagy és súlyos".
Mindeddig az igazságszolgáltatási rendszerben adott legnagyobb megvesztegetés egyébként a Szociáldemokrata Párt volt szenátora, Cătălin Voicu nevéhez fűződik, aki 260 ezer eurót adott Florin Costiniu egykori magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek. A negatív rangsorban Maria David korábbi bírónő következik, aki 200 eurós csúszópénzt kért. A moszani 150 ezer eurós megvesztegetési összeggel Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz elfoglalta a dobogó harmadik helyét, amelyen eddig a temesvári táblabíróság volt alelnöke, Nicolae Costantin Serban állt – nyamvadt 50 ezer euróval.
Maszol.ro,
Romániában olyan magas szintre emelkedett a korrupció, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket is megfertőzte.
Bűnhálózat az igazságszolgáltatásban
Nem csak az igazságszolgáltatásban, de a román közvéleményben – elsősorban a sajtóban – is nagy port vert fel két bíró, Viorica Dinu és Antonela Costache előzetes letartóztatása. Mindketten valóságos hálózatot építettek ki bűnözők felmentése érdekében, amelyben bíróktól kezdve bírósági jegyzőkön át egészen az ügyvédekig, más közvetítőkig bezáróan vettek részt igazságszolgáltatási szakemberek. A két ügyvédnek úgymond kész díjszabásaik is voltak a kedvező ítéletek – legtöbbször az előzetes letartóztatás feloldása – meghozataláért. Amennyiben mégis képtelenek voltak más ügyvédeket befolyásolni a bűnözők számára kedvező ítélet elérése céljából, olyankor visszaadták a pénzt a megvesztegetőnek, ezzel mintegy mentesítve magukat a felelősség alól.
Viorica Dinu és Antonela Costache több ügy kapcsán is jelentős csúszópénzeket vett fel. A korrupcióelleni ügyészek kimutatása szerint a két bírót csupán az utóbbi négy hónap során mintegy 800 ezer euróval vesztegették meg: Viorica Dinu 109 ezer eurót kapott és további 345 ezer euróra tettek számára ígéretet, Antonela Costachénak pedig 300 ezer eurót ígértek meg kedvező ítéletek megszületése esetén és 32 ezer eurót vett fel.
Így például 150 ezer eurót ígért nekik Dinel (Staicu) Nuţu szabadlábra helyeztetése érdekében az állami pénzeket lenyúló bűnöző testvére, Marian Staicu, aki, a testvére két ügyvédjének átadott 50-50 ezer euró mellett ugyanennyit fizetett Sorin Vasilescu bírósági jegyzőnek. Dinel (Staicu) Nuţut 2007-ben azzal vádolták meg, hogy több mint 11 millió euróval károsította meg a szászmedgyesi Transgaz vállalatot.
ECRIS: korrupt – ha korruptak használják
A korrupció elleni ügyészek vádirata szerint a két bírónő idén, januárban kísérletet tett Staicu kiszabadítására, az ügyben illetékes ítélőtanács azonban fenntartotta az előzetes letartóztatást. Staicu két ügyvédjének, Ileana Raducannak és Petre Danielnek sikerült azonban 5000 euróval megvesztegetniük Sorin Vasilescu bírósági jegyzőt, aki „elintézte", hogy a dosszié februárban már Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz kerüljön.
A bírósági jegyzőnek valóban nem lehetett könnyű dolga: az ECRIS nevű számítógépes rendszer ugyanis – amennyiben „békén hagyják" – véletlenszerűen jelöli ki a különböző dossziékat elbíráló ítélőtanács bíráit. Azonban nem csak a hackerek, de a bíróságon is szinte mindenki tudja, hogy a rendszer kijátszásának legalább tíz kiskapuja van; ezekről már 2011-ben jelentést készített a Számvevőszék. E kiskapuk egyikét használta ki Sorin Vasilescu. A hiba természetesen nem elsősorban a rendszerben van, mert az eleve nem korrupt – bár a rendszeren is lehetne már javítani – hanem azok felhasználóiban van.
„Möbius, vagy mi a fene"
A két bírónő „nehézsúlyú" volt a pályán, igen komoly ügyek kerültek hozzájuk. Így például ott kellett volna lenniük a korrupció elleni ügyészek Adrian Nastase feltételes szabadon bocsátása elleni fellebbezéséről döntő ítélőtanácsban is – letartóztatásuk miatt azonban erre már nem került sor.
Viorica Dinu foglalkozott Dan Voiculescu ügycsomójával is, amelyben a politikust az Élelmiszeripari Kutatóintézet lenyúlásával vádolják, és hozzá került Sorin Ovidiu Vantu egyik bűnvádi esete is.
A két bírónő neve ott szerepelt Vasile Balint, azaz Sile Camataru szavadon bocsátásnak zavaros ügyében is, miszerint a hírhedett maffiózót nem azért engedték ki büntetése letöltése előtt a börtönből, mert példás magaviseletű fogoly volt és kifestette saját celláját, hanem azért – mert egészségi állapota erősen megrendült. Viorica Dinut és Antonela Costachét az sem zavarta, hogy Sile Camataru „nagybetegen" nyomban elhelyezkedett egy kereskedelmi társaságnál.
Antonela Cosctache volt az, aki letartóztatási parancsot adott ki a guru, Gregorian Bicolaru ellen és tagja volt annak az ítélőtanácsnak, amely a volt kormánytanácsos, a korrupcióval megvádolt Fanel Pavalache ügyében döntött.
A két bírónő érdekelt volt az úgynevezett Mobins-dosszéban is: konkrétan az öt év börtönbüntetésre ítélt Stefan Radulescu ügycsomójáról van szó, akit a Mobins bútorgyár megkárosításáért ítéltek el. (A két bírónőt az igazság kiderítése olyannyira foglalkoztatta, hogy még magának a gyárnak a nevével sem voltak tisztában, Antonela Costache egyebesen „Möbius, vagy mi a fenének" emítette a dossziét).
Továbbá, jókora csúszópénzért felvállalták a bűnüldözők által a Stroe és a Gusti néven emlegetett két dossziét is, amelyet végül is Eduard Gusti és Dan Stroe bűnvádi dossziéja néven sikerült azonosítaniuk.
A hiszékeny bírónők
Ennek ellenére mindketten igen hiszékenyek voltak. A korrupció elleni ügyészekkel folytatott „magánbeszélgetések" kapcsán például elhitték azt, hogy a bukaresti bíróság alumíniummal bélelt, kibádogozott liftjeit nem lehet lehallgatni. Így ügyeiket rendszerint a felvonóban beszélték meg – a korrupció elleni ügyészek legnagyobb örömére, akik itt helyzeték el mikrofonjaikat, és akiknek így sikerül perdöntő bizonyítékokat felvenniük.
Elhitték azt is, hogy a régebbi típusú mobiltelefonok úgyszintén lehallgathatatlanok. Ezért mindketten régi mobiltelefonokon át beszélték meg egymással a megvesztegetés részleteit, a pénzek elosztását, aminek a vádhatóságok még akkor is örvendtek, ha mindez kissé a hang minőségére ment.
Az ügyészeknek így tudomására jutottak a pénzek elosztása körüli manőverek, a két bírónő „etikai kódexe", miszerint a megvesztegetést elfogadó csupán némi kenyeret biztosít magának, és „munkaerkölcse", miszerint „túlságosan hülyék azok a bírók", akik nem akarnak ily módon pénzhez jutni. Mindemellett Antonela Costache, a botrány kitörésekor felhívta személyes varázslónőjét, akit felelősségre vont azért, hogy jóslataiban nem figyelmeztette a korrupció elleni ügyészek akciójára.
A korrupció elleni ügyészek szerint az összegyűjtött anyag – a telefonbeszélgetések hanganyaga mellett fotók, videófelvételek, tanúk vallomása, több feljelentés – megdönthetetlen vádat jelent annak bizonyítására, hogy a két bírónő széles körű hálózatot épített ki az ítéletek meghamisítása céljából, jól kiépített rendszert hozott létre a megvesztegethetőségükért járó összegek begyűjtésére.
Az ügyben, a két bírónő mellett vádlottként szerepel Vasilescu Sorin bírósági jegyző, Raducan Ileana és Petre Daniel Costel ügyvéd, Petre Daniel Costel felesége, aki ellen megvesztegetésben való bűnrészesség miatt indult eljárás, illetve Dinel (Staicu) Nutu testvére, Staicu Marin, megvesztegetés miatt.
A dobogó harmadik helye
A két bírónő rövid idő alatt csinos vagyonra tett szert. Viorica Dinu Bukarestben három lakással, 800 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Volkswagen Golf típusú gépkocsija van, ékszereinek értékét 10 ezer euróra teszi.
Antonela Costache a Bukarest melletti Voluntari községben 200 négyzetméteres villával, csaknem 600 négyzetméteres telekkel, Audi TT gépkocsival rendelkezik. Emellett két bankbetéte is van, 132 ezer lejjel, illetve 62 224 euróval.
Antonela Costache egyébként 1400 eurós szőrmekabátot vásárolt magának, de ezzel nem tett túl Dinu Vioricán, aki azzal kérkedett, hogy 3500 eurós kabátja van – igaz, eddig még nem vett fel, mert nagy és súlyos".
Mindeddig az igazságszolgáltatási rendszerben adott legnagyobb megvesztegetés egyébként a Szociáldemokrata Párt volt szenátora, Cătălin Voicu nevéhez fűződik, aki 260 ezer eurót adott Florin Costiniu egykori magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek. A negatív rangsorban Maria David korábbi bírónő következik, aki 200 eurós csúszópénzt kért. A moszani 150 ezer eurós megvesztegetési összeggel Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz elfoglalta a dobogó harmadik helyét, amelyen eddig a temesvári táblabíróság volt alelnöke, Nicolae Costantin Serban állt – nyamvadt 50 ezer euróval.
Maszol.ro,
2013. április 19.
Először beszélt a nyilvánosság előtt a börtönből nemrég szabadult Adrian Năstase
Továbbra is politikai bosszúnak tartja az ellene zajló bírósági eljárást és letöltendő börtönbüntetésre ítélését Adrian Năstase volt miniszterelnök. A korrupció miatt tavaly júniusban szabadságvesztésre ítélt, majd nemrégiben jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezett szociáldemokrata politikus szabadulása óta először adott interjút.
A beszélgetést a kormány egyik fő szócsövének számító Antena 3 hírcsatorna sugározta szerda este.
Năstase közölte: még 2012 decemberében panaszt tett a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon, amelyben igazságtalannak nevezi az ellene lefolytatott eljárást. Azt is elmondta, hogy azért nem fordult kegyelmi kérvénnyel Traian Băsescu államfőhöz, mert az megalázkodás, illetve bűnösségének elismerése lett volna. „Egy kegyelmi kérvény számomra olyan megaláztatás lett volna, amelyet semmi esetre sem lettem volna képes vállalni” – jelentette ki Năstase. Álláspontja szerint az Európai Bizottság tavaly nyári kérése, hogy az ügyvivő köztársasági elnök ne adjon egyéni kegyelmet senkinek, „az egész nemzet, az egész ország számára megalázó” volt. Ezzel arra az időszakra utalt, amikor a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kezdeményezésére a parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Băsescut, és fölmerült a lehetőség, hogy az államfői tisztséget ideiglenesen betöltő szenátusi elnök, Crin Antonescu elnöki kegyelemben részesíti Năstasét.
Năstase mindemellett azt is kijelentette, hogy Victor Ponta kormányfő helyében ő is együttműködne Băsescu államfővel. Năstase egyébként díszmeghívottként jelen lesz a Szociáldemokrata Párt hétvégi bukaresti tisztújító kongresszusán, az általa letartóztatásáig betöltött országos választmányi elnöki tisztségre pedig nem írnak ki választást, bár a volt miniszterelnök még több mint három évig nem gyakorolhatja állampolgári jogait.
Az exkormányfő azt is elmondta, hogy tavalyi öngyilkossági kísérlete a lehető legvalóságosabb volt, erre bizonyíték a máig meglevő sebhely. „Az a golyó csak egy milliméterre haladt el a nyaki üterem mellett” – mondta Năstase. Az öngyilkossági kísérlet körülményeiről elmondta: amikor a letartóztatására kiküldött rendőr őrizetbe akarta venni, a bal zsebében már ott volt a revolver. A rendőrnek azt mondta: „Sajnálom, hogy te is belekeveredtél”, mivel attól tartott, hogy a tisztnek baja származhat abból, ha a szeme előtt követ el öngyilkosságot a letartóztatandó személy. Az öngyilkosság azért nem sikerült, mert Năstase csak jobb kézzel tud lőni, és miközben át akarta venni a revolvert bal kezéből a jobba, a rendőrnek volt ideje rávetni magát. A fegyver dulakodás közben sült el, súrolva a politikus nyakát. Közölte: azért akart végezni magával, mert úgy érezte, nem bírja elviselni az ítélettel járó megaláztatást.
Mint ismeretes, Năstasét korrupció miatt ítélte két év szabadságvesztésre tavaly júniusban a legfelsőbb bíróság, miután bebizonyosodott, hogy a 2004-es államfői választások előtti kampányában az Állami Építészeti Felügyelet által szervezett szakmai konferencián összegyűjtött összeget használt fel. Letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, de ezt a kivezényelt rendőrt megakadályozta
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár).
Továbbra is politikai bosszúnak tartja az ellene zajló bírósági eljárást és letöltendő börtönbüntetésre ítélését Adrian Năstase volt miniszterelnök. A korrupció miatt tavaly júniusban szabadságvesztésre ítélt, majd nemrégiben jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezett szociáldemokrata politikus szabadulása óta először adott interjút.
A beszélgetést a kormány egyik fő szócsövének számító Antena 3 hírcsatorna sugározta szerda este.
Năstase közölte: még 2012 decemberében panaszt tett a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon, amelyben igazságtalannak nevezi az ellene lefolytatott eljárást. Azt is elmondta, hogy azért nem fordult kegyelmi kérvénnyel Traian Băsescu államfőhöz, mert az megalázkodás, illetve bűnösségének elismerése lett volna. „Egy kegyelmi kérvény számomra olyan megaláztatás lett volna, amelyet semmi esetre sem lettem volna képes vállalni” – jelentette ki Năstase. Álláspontja szerint az Európai Bizottság tavaly nyári kérése, hogy az ügyvivő köztársasági elnök ne adjon egyéni kegyelmet senkinek, „az egész nemzet, az egész ország számára megalázó” volt. Ezzel arra az időszakra utalt, amikor a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kezdeményezésére a parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Băsescut, és fölmerült a lehetőség, hogy az államfői tisztséget ideiglenesen betöltő szenátusi elnök, Crin Antonescu elnöki kegyelemben részesíti Năstasét.
Năstase mindemellett azt is kijelentette, hogy Victor Ponta kormányfő helyében ő is együttműködne Băsescu államfővel. Năstase egyébként díszmeghívottként jelen lesz a Szociáldemokrata Párt hétvégi bukaresti tisztújító kongresszusán, az általa letartóztatásáig betöltött országos választmányi elnöki tisztségre pedig nem írnak ki választást, bár a volt miniszterelnök még több mint három évig nem gyakorolhatja állampolgári jogait.
Az exkormányfő azt is elmondta, hogy tavalyi öngyilkossági kísérlete a lehető legvalóságosabb volt, erre bizonyíték a máig meglevő sebhely. „Az a golyó csak egy milliméterre haladt el a nyaki üterem mellett” – mondta Năstase. Az öngyilkossági kísérlet körülményeiről elmondta: amikor a letartóztatására kiküldött rendőr őrizetbe akarta venni, a bal zsebében már ott volt a revolver. A rendőrnek azt mondta: „Sajnálom, hogy te is belekeveredtél”, mivel attól tartott, hogy a tisztnek baja származhat abból, ha a szeme előtt követ el öngyilkosságot a letartóztatandó személy. Az öngyilkosság azért nem sikerült, mert Năstase csak jobb kézzel tud lőni, és miközben át akarta venni a revolvert bal kezéből a jobba, a rendőrnek volt ideje rávetni magát. A fegyver dulakodás közben sült el, súrolva a politikus nyakát. Közölte: azért akart végezni magával, mert úgy érezte, nem bírja elviselni az ítélettel járó megaláztatást.
Mint ismeretes, Năstasét korrupció miatt ítélte két év szabadságvesztésre tavaly júniusban a legfelsőbb bíróság, miután bebizonyosodott, hogy a 2004-es államfői választások előtti kampányában az Állami Építészeti Felügyelet által szervezett szakmai konferencián összegyűjtött összeget használt fel. Letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, de ezt a kivezényelt rendőrt megakadályozta
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár).