Biró Zsolt: a székely autonómia nem kerül le a napirendről
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatta a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációja. A találkozóra azt követően került sor, hogy a testület Monitoring Bizottsága kimondta, hogy nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi Román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására. Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása is sérül, ha a régióátszervezés kérdése képezi annak tárgyát, ahogy történt ez március 10-én, Marosvásárhelyen.” – mondta Biró Zsolt, aki hozzátette, hogy az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül.
„Azt szeretnénk ha régiókat elismernék és nem kijelölnék Romániában” mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy ha most nem is kerül sor monitorizálásra, de a a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” fogalmazott.
Az MPP delegációjában két olyan polgármester kapott helyet, akik olyan településeket képviselnek, amelyek elfogadták az autonómia-határozatokat, így Gyergyószentmiklós képviseletében Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfalu polgármestere Benedek László kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. (Délelőtt a monitoring Bizottság ülésén jelen volt Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnöke is.)
Andreas Kiefert a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának tegnapi (keddi) plenáris ülésen választották újra a testület főtitkárának.
A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti a székelyföldi helyzetet. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak.
Közlemény
Erdély.ma

Kipakoltak bajainkról (Székelyföldiek Strasbourgban)
Nem ért véget a székelyföldi küldöttség programja a félsikernek minősített strasbourgi kongresszusi ülés után: kedden délután az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának frissen újraválasztott főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatták a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól. Az eseményről az MPP számolt be sajtóközleményben.
A Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációját azt követően fogadta Kiefer, hogy a testület monitoring- bizottsága kimondta: nem hivatott annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására” – fejtette ki Bíró Zsolt. Kitért arra is, hogy Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok sérülnek, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása – utalt a március 10-ei marosvásárhelyi tiltásra. Hozzáfűzte, az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül. „Azt szeretnénk, ha a régiókat elismernék, és nem kijelölnék Romániában” – mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően, 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” – fogalmazott. Az MPP delegációjában két olyan településvezető kapott helyet, ahol elfogadták az autonómiahatározatot, Gyergyószentmiklósról Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfaluról Benedek László polgármester kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti térségünk helyzetét. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése, illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a területén lévő régióknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi ide tartozunk!
Makovecz, a magyarságtudat építője
A Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) adott otthont annak a vándorkiállításnak, melynek jóvoltából betekintést nyerhetünk a szerves magyar építészet egyik úttörője és prominens képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre (1935–2011) sajátos grafikáinak és egyedi vázlatainak álomvilágába.
Amióta a hetvenes évek közepe táján szembesültem Makovecz gondolataival, számomra is fontossá vált építészete és abban megnyilvánuló gondolkodásmódja, illetve esztétikája – mondta az alkotásokat befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán, aki meleg hangú köszöntője után az építészhez fűződő személyes élményei egy részét is megosztotta a szép számban jelen lévő közönséggel. Szonda Szabolcs, az eseményt szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Makoveczről szólva többek között megjegyezte, hogy ő nem csak a magyar szerves építészet stílus és iskola teremtője volt, hanem olyan közéleti ember is, akinek életében, munkásságában és megnyilvánulásaiban a hit és a nemzettudat egyaránt fontos szerepet játszott.
A Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke, dr. Gubcsi Lajos jóvoltából Háromszék fővárosába is eljutó kiállítást Bogos Ernő csíkszeredai építész, Makovecz egykori tanítványa, majd munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nyitotta meg. Véleménye szerint Makovecz Imre tevékenysége, gondolkodásmódja, szabadságértelmezése a magyar építészet és társadalmi események alakulásában egyaránt meghatározó szerepet játszott. Hiszen ő nem csak világszerte elismert építész volt, hanem irodalmi, művészeti munkája mellett politikai, közéleti szereplést is vállalt, ugyanakkor közösségalapítóként, emberi magatartásával példát mutatott kortársainak. A magyar kultúrát a legelemibb jelekre bontotta le, és Kodályhoz, valamint Bartókhoz hasonlóan, ezekből kezdett el újra építkezni.
Makovecz azon útkeresők egyik vezéregyénisége volt, akik az 1956-ban levert magyar szabadságharc bódulatából felébredve, a társadalmi és politikai síkok helyett a szakmai és kulturális élet területein kerestek új megoldásokat. Így 1985-ben a következőket írta: „A mi épületeink, házaink, egy antik atmoszférát mutatnak fel, néha misztikusan sejtelmesen. A nép hangjait lehet hallani a falakból, a mi kupoláink betakarnak minket, mint az egek. A népi motívumaink, a mi szétszakított etnikai közösségeink visszatérnek a háromdimenziós struktúrákban. A mi felmenőink, akiket kiüldöztek a lelkünkből, most újra visszatérnek, beszélni velünk, hogy segítsenek megvalósítani, felépíteni, azt, amiben hiszünk, hogy ehhez a helyhez tartozhassunk.”
Makovecz Imre építészeti stílusát megyénkben két jeles építmény is magán hordozza: a vargyasi református templom, valamint a szemerjai ravatalozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)
Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a  MúzeumCafé és a KorkéP.
Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet  kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is.   A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sors és jelkép
Fejezetek az erdélyi magyar képzőművészet történetéből 1920–1990
A magyarországi kulturális élet nagy összművészeti eseménye, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelkedő rendezvényeként április 24-én a Magyar Nemzeti Galériában megnyílik az erdélyi magyar képzőművészetnek szentelt Sors és jelkép elnevezésű kiállítás. A tárlat páratlan a maga nemében. Erdély művészete ekkora figyelemnek még sosem örvendhetett, minden eddiginél nagyobb merítésű, átfogóbb, sajátos szempontú válogatást visznek közönség elé. A kiállítás több mint félszáz magyarországi, romániai, németországi köz- és magángyűjtemény kollekcióiból kölcsönzött munkákat. Minderről a tárlat kurátorával, Szücs György művészettörténésszel, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató- helyettesével beszélgettünk.
– Célegyenesben a kiállítás szervezése, előkészítése. Időben eléggé nagy és bonyolult korszakot fog át, több szempontból sem lehetett könnyű összehozni ezt a gazdag anyagot.
– Nem, de éppen mert ilyen nagy korszakot áttekintő kiállítás még nem volt, fel kellett vállalnunk a kihívást. Az I. világháború és az 1989-1990-es fordulat közötti időszakot legalább két markáns korszakra lehet tagolni: az egyik a két világháború közötti periódus, amelynek az elején egy más állam kereteibe került magyar közösségnek kellett számot vetnie azzal, hogyan tovább. A második nagy korszak talán kevésbé 945-höz kötődik, inkább a 40-es évek végéhez, a szocialista korszak eljöveteléhez. Számolnunk kell azzal is, hogy az észak-erdélyi karéj pár évig Magyarországhoz tartozott, tehát volt egy rövid reintegráció, amikor ismét új gondolkodási mód alakulhatott ki. Kicsit tágnak tűnik ez a történelmi és művészeti szempontból is összetett, ellentmondásokban bővelkedő intervallum, más elképzeléseket is átgondoltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt a nagyon széles merítést csináljuk meg, hiszen a későbbiekben kisebb-nagyobb kiállítások fogják majd ezt kiegészíteni. Számos galériával vagyunk kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy az április 24-én nyíló kiállítás nyitva tartása alatt szatellitkiállításokat rendeznek, a weblapon egymásra tudunk hivatkozni, és a hálózat egy kicsit gazdagítja ezt az egyébként is nagy kiállítást.
– Egy ilyen aránylag nagy korszakot egyszerűbb úgy átfogni, hogy elsősorban a művészi csoportosulásokra összpontosítanak a rendezők? Milyen fő elv érvényesült a tárlat koncepciójának a kidolgozásában?
– Gondoltunk arra, hogy centrumok hálózatával próbáljuk ezt az időszakot leírni. Beszélhetünk Nagybánya megújulásáról egyfelől, aztán arról, hogy Nagyváradtól Kolozsvár veszi át a stafétát a 20-as években a Korunk folyóirat és más hasonló dolgok miatt, miközben Nagyváradon is folytatódik egy nagyon komoly művészeti élet. Marosvásárhely az ’50-es évek után válik meghatározóvá, nem utolsósorban a művészeti líceumból kiáramló, illetve odatelepedő művészek, Nagy Pál, Balázs Imre, Zsigmond Attila és számos jeles társuk révén. Kolozsváron grafikai iskoláról szoktunk beszélni Banner Zoltán nyomán, és valóban, a ’60–70-es években az ottani képzőművészeti főiskola hatásaként is robbanásszerűen tör fel Cseh Gusztáv, Árkossy István és a többiek csapata. Így is össze lehetett volna rakni az anyagot, de mégis azt gondoltuk, hogy az erdélyi magyar művészet fogalmát úgy szerencsésebb letapogatni, ha olyan tematikus egységeket állítunk össze, amelyeken belül a kérdésfelvetés a tematikus tartalmakra vonatkozik. Ilyen például a tájfestészet és a tájban munkálkodó ember. Ez kissé sztereotip módon társul az erdélyi művészethez. Próbáljuk végigkövetni a Nagybányáról kiinduló, illetve az azzal párhuzamos szálakat, mint amilyen Nagy István művészete, és folytatjuk Szolnay Sándorral, a marosvásárhelyiekkel, egészen a ’80-as évekig. Igyekszünk felmutatni, hogy a táj mint gondolat, mint kifejezési lehetőség, mint hordozó hogyan változik az évtizedek során. Akárcsak egy életművön belül is milyen változások lehetnek. Pittner Olivér például a 30-as évek legelején, amikor Dél-Amerikából hazaköltöznek, konstruktív, kristályszerű alakzatokat fest, viszont Marosvásárhelyen már organikus, furcsa, szürreális hatású gyökereket. Tehát egy-egy mikrokörnyezetet is érdemes megvilágítani. A marosvásárhelyi vizsgálódások irányai ekképpen felsokasodnak. Az absztrakt irányába elnyúló sajátos mikrokörnyezetet ismerünk például Albert Lászlónál, Nagy Pálnál, szóval ilyen értelemben ott más a közeg. Ezeket végiggondolva, egyazon kiállítási térben látható az a mozgás, ami a tájfestészetet mint problematikát hordozza. Hasonló módon nézzük meg a húszas évek avantgárdját, a húszas-harmincas évek klasszicista törekvéseit, Szolnay Sándort, Jándi Dávidot Nagybányán, Fekete József szobrászt, akivel kicsit az art deco irányába megyünk el. Lesz szociális piktúra, ahol a társadalomkritika is megjelenik, mondjuk Leon Alexnél, szóba jöhet Gy. Szabó Béla Liber Miserorum metszetkönyve, tehát az ábrázolásból korábban kiszorult harmadik világ, vagy a "negyedik rend" művészete, ahogy Dési Huber István fogalmazott, de ugyanakkor belép az utópia is, hiszen Mattis Teutsch János, akit avantgárdistaként ismerünk már a 10-es években, és egyrészt Bukaresthez, másrészt Németországhoz, harmadrészt a Kassák körhöz is kapcsolódott, ekkor már nagy konstruktív freskótervekkel, utópikus megnyilvánulásokkal jelentkezik.
– Többnyire lezárt életművek kerültek szóba. Ma élő alkotók művei lesznek-e a kiállításon?
– Természetesen. Az volt az elv, amit különben nem túlzottan szigorúan tartottunk be, hogy lehetőség szerint legyen néhány olyan 90 utáni mű, akár áttelepedett, akár otthon maradt alkotóktól, amely éppen a kilencvenes váltásra reflektál. Az áttelepedett művészeknél is az otthon készült alkotásokra koncentráltunk, hogy abban a kultúrkörben, az ottani kiállítási szisztémában, szellemi közegben született alkotások beszélgessenek egymással. És ahogy közeledünk a kilencvenes év határáig, sokan képviselik a '84 körülre nagyjából eljött MAMŰ Társaságot. Krizbai Alex, Nagy Árpád Pika, Elekes Károly és társaik több Vásárhelyt készült munkája lesz látható a kiállításon. Sajnálatos módon a '91-ben meghalt Baász Imrének azok a dokumentumai már nem kerülnek be, amelyek a Szent Anna-tavi performance fesztivál indításánál vagy a 90-91 körüli szervezéseiben születtek. Viszont a Kalevala időszakában készültek és a későbbi megújító grafikák, a rácsos, hálós szimbolizmus művei szerepelnek.
– Az előkészítő munka egy egész nagy csapatot vett igénybe?
– A koncepció kidolgozásában erős kontrollokkal próbáltuk megvalósítani az elképzelésünket. Ebben az Erdélyben működő, az ottani művészetet nagyon jól értő művészettörténészeket is megkérdeztem, különböző generációkat. Például Murádin Jenőt, Vécsi Nagy Zoltánt vagy Székely Sebestyént. Mindenik egy kicsit másképpen látja a művészettörténetet. Itt kolléganőm, Boros Judit volt az, akivel megbeszéltem és teszteltük a tárlat kidolgozását. A végső döntés az enyém maradt, de mindenképpen szerettem volna, hogy azok a vélemények legalább elhangozzanak, amelyekkel Budapestről nézve esetleg nem számolok. Nem mondom, hogy ez egy konszenzusos kiállítás. Szerintem vitára késztető, akár a beválogatott, illetve kimaradt művészek szempontjából, akár koncepciójában, akár belső arányok, megközelítés tekintetében. De talán ez is lenne a feladata, hiszen az előbb említett új kiállításokat serkentheti, és új szempontrendszereket is érvényesíthet.
– A nagyközönséget elsősorban a kiállítás érdekli, de természetesen mint minden ilyen jelentős rendezvénynél, lesz kísérőanyag is. Egy nagy, átfogó katalógus is készül. Az sem kis munka.
– Dokumentáljuk a kiállítást. De valójában a katalógus lesz maradandó. Nem a tárlat leképezése egy az egyben. Bár a kiállítás szerkezetét a műtárgylista előtt föl fogjuk tüntetni, hogy kiderüljön, milyen struktúrában mutattuk be az alfabetikus sorrendben közreadott anyagot, ez inkább egy problémafelvető, tanulmányi katalógus. Azt kértem a szerzőktől, hogy egy-egy problémát, korszakot modellszerűen villantsanak fel, és a jelenségeket próbálják reflektíven nézni. Az idősebb nemzedékből például Gazda József és Banner Zoltán személyes emlékeket is be tudott keverni a szövegébe, ami már forrásértékű. Olyanokat például, hogy egy-egy kovásznai tárlat vagy egy-egy marosvásárhelyi lapszám milyen kompromisszumok árán jöhetett létre. A katalógusba így személyes fotók is be tudnak kerülni. Ettől talán életszerűbbé válik, közelebb hozza a mai nézőhöz ezt a több szakaszra oszló korszakot.
– Végül egy személyesebb jellegű kérdés. Hetek óta ezzel kelsz, ezzel fekszel, annak idején a Nemzeti Galériában rendezett nagybányai kiállítás hozott számodra sok szakmai elismerést. Ettől is ilyesmit remélsz? Bár azt is említetted, vitát is szülhet a rendezvény.
– Nagybánya egy más kérdés volt. Csorba Géza akkori főigazgató-helyettessel társrendezőként csináltuk azt a kiállítást, de mivel a kutatásokat én tovább folytattam, és számtalan kiállítás, kiadvány, megnyitószöveg, cikk született ebben a témában, az valahogy rajtam ragadt, és indulásként nagyot lendített rajtam. Ez a kiállítás talán szerencsés időben egy olyan összegzés lehet, ahol én már semmiféle szakmai vagy más elismerésre nem számítok. Ettől én nem változom, viszont az biztos, hogy maga a Nagybánya-kutatás mindig egy erdélyi kutatással is együtt járt. Most lehetőség nyílik arra, hogy egy nagyobb összefüggésrendszerbe helyezzem a nagybányai megújulási szakaszokat, illetve folyamatokat, és olyan rendszerbe tudom fogni a párhuzamos, egyéni élményeimet, művészekkel való barátságot, kiállítások megnyitását, műteremláto-gatásokat, ami által az erdélyi kultúra, illetve művészettörténet folyamatos átélése, kutatása a magam számára is történeti összefüggésbe kerülhet. Leírva, végiggondolva én magam is tágabb és mélyebb rálátást kapok erre a nagyon hosszú XX. századi korszakra.
– Túl az érzelmeken, vannak olyan vélemények, hogy az erdélyi művészetet némiképp a provinciával azonosítják. A kiállítás, illetve a kiadvány ezt mennyiben tükrözi vagy cáfolja?
– Nyilván a nézőpont budapesti. Mint mondtam, a kiállításba és a katalógusba bevontam az erdélyi művészettörténészeket is, de a munkatársainkkal próbáltunk egy olyan kiállítást összerakni, amivel azt szeretném bizonyítani, hogy minden évtizedben, minden korszakban, minden generációban volt néhány olyan művész, aki minimum a magyarországi kiemelkedő művészekkel párhuzamosan azonos minőséget hozott létre, és alkalmanként akár európai nívón is tudott szerepelni. Ilyenformán a megszokott átlagművészetet nem akartam bemutatni. Nem akartam, mert félrevezető lenne kiállítani az ’50-es évekbeli, szocreálnak nevezett propagandaművészetet, vagy a későbbiekben modernizmussal egy kicsit felfejlesztett, szintén szocialista realista nézőpontot, hanem azt próbáltuk elérni, hogy a budapesti vagy a külföldi látogató meghökkenve úgy érezze, itt most egy nagyon összeállt, nagyon magas és erős művészet alakult ki. Természetesen számos olyan műtárgy lesz, amely az építéssel, a szociális munkával kapcsolatos, vagy egy-egy tartományi tárlaton üdvözölt tematikájú mű, de mai szemmel sem bántó kompromisszum. Nagy Albertnél például, aki az erdélyi művészetben sokakra hatott, az építés soha nem kimondott szocreál, nála a munkásábrázolásnak mindig részben ironikus, részben drámai megjelenése van, ahogy Derkovits Gyulánál is elmondható ez. Vagy van például Ferenczi Noéminek egy Rőzsehordója, amit ugyancsak kiraktunk, hiszen ő a ’20-as években dolgozott, élt Erdélyben. Ziffer Sándorral állított ki. Ferenczi Noémi munkaábrázolása se az a fajta propaganda vagy kultuszművészet, amit nem szeretünk. Summázva azt gondolom, hogy reményeink szerint ez mind a budapesti, mind a nemzetközi tájékozatlanabb közönséget meghökkentő, érdekes, minden szekcióban valamiféle élményt, izgalmat nyújtó tárlat lesz. Nem névsorolvasás, és nem egy olyan mechanikus tárlat, hogy összeírjuk a 300 legjelentősebbnek tartott művészt és évtizedenként mindenkitől kirakunk egy művet. Bizonyára egy olyan kiállítást is meg lehetne nézni, de úgy éreztük, hogy ez akkor semmiről nem szólna. Így viszont, hogy egy szerkezetet, egy olvasatot, fejezeteket adunk ennek a ’70 évnek, talán a nézők fejezetenként egy-egy dologra, problematikára jobban koncentrálni tudnak, és a későbbiekben talán más erdélyi művészeket is látva, igazítani, illeszteni tudják ennek a képzeletbeli utazásnak az egyes állomásaihoz.
– A budapesti idegenforgalmi csúcs idején is nyitva lesz a kiállítás?
– Április 24-től augusztus végéig tart nyitva, pont a nagy turistaszezonban. Talán Erdélyből is sokan, esetleg éppen csoportosan is megtekinthetik. Már az elején felmerült az is, hogy milyen jó lenne ezt a kiállítást vagy valamelyik változatát Erdélyben is valamilyen módon bemutatni, de helyproblémákba ütköztünk, mert ez több mint 400 művet tartalmazó kiállítás, még akkor is, ha Cseh Gusztáv Hatvan főember című alkotása hatvan kisgrafikát jelent, vagy Nagy Imrének néhány portrésorozata akár egy húszas tétel lenne. Ekkora kiállítási tér Erdélyben sajnos nincs. Viszont a redukció is véges, hiszen ha az anyagot felére, harmadára csökkentjük, akkor már nem erről a kiállításról beszélünk. Egyébként az erdélyi anyagot sem látta senki így egybegyűjtve, az önmagában is érdekes lehetne még Erdélyben is. De legalább ennyire izgalmas lehetne a Magyarországról összegyűjtött, vagy csak a Nemzeti Galériában megtalálható jó művek gyűjteménye is. Mindezekre mi nyitottak vagyunk. Lelkesedésben nincs hiány, eddig bármelyik városban voltunk Erdélyben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, mindenhol azt mondták a szervezésbe bekapcsolódók, hogy mennyire jó lenne ezt itt is bemutatni!
– Ezt magunk is megerősíthetjük. Legyen nagy siker a kiállítás!
– Mi is ugyanezt szeretnők.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Nagy Debreczeni Hajnalka-ügy: pártkatonák parkolópályája a közmédia?
Már a DNA is vizsgálódik a Nagy Debreczeni Hajnalka RMDSZ-elnöki sajtótanácsosnak a közszolgálati médiában betöltött tisztségei körül. Debreczeni ugyanis rádiós munkavégzés nélkül jutott évi közel 10 ezer eurónyi jövedelemhez a Kolozsvári Rádiótól.
vi 44 ezer lejt keresett a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként Nagy Debreczeni Hajnalka, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsi tagja úgy, hogy soha sem jelentkezett munkavégzésre a kolozsvári rádiós szerkesztőségben. Az alaphírt a Ziarul de Cluj kolozsvári napilap közölte az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) feljelentést tevő Vasile Luca kolozsvári rádiós által szolgáltatott adatokra hivatkozva. A lap közli azt a dokumentumot is, amely alapján az Országos Rádiótársaság három hónappal meghosszabbította Nagy Debreczeni Hajnalka áthelyezését a közszolgálati televíziótól a rádió magyar szerkesztőségébe. A román szerkesztőség munkatársa, Vasile Luca kollégái körében érdeklődött, ismeri-e valaki Debreczenit? Ekkor derült ki: úgy szerepelt az intézmény bérlistáján, hogy az elmúlt évben senki nem látta a kolozsvári szerkesztőségben, semmilyen hangzó anyaggal nem járult hozzá a rádió műsorkínálatához. Az ügyben egyelőre senkit sem sikerült megszólaltatni a Kolozsvári Rádióvezetői közül.
Az egyértelműen jogsértő helyzet feloldására április 3-án Nagy Derbreczeni Hajnalka a Facebookközösségi portálon bejelentette: lemond a román közmédiában betöltött állásáról. Úgy fogalmazott, döntésének nincsenek jogi vagy adminisztratív okai, munkájával kapcsolatban semmiféle összeférhetetlenség nem merül fel. „Ennek ellenére azt gondolom, szükséges feloldanom azt a helyzetet, amely fölösleges támadási felületet nyitott az RMDSZ és a szövetségi elnök irányába” – áll a közleményben. A Transindex portálnak Nagy Debreczeni Hajnalka úgy nyilatkozott, a rádiónál a feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás volt, aminek folyamatosan eleget is tett. Szerinte esetében semmiféle összeférhetetlenség nem áll fenn, mivel nem RMDSZ-tag, és „egyébként az RMDSZ nem párt”, az 1994/41-es törvényben megfogalmazott korlátozások pedig a tartalomgyártásban részt vevőkre vonatkozik.
Az üggyel foglalkozó Átlátszó Erdély oknyomozó portál szerint viszont az említett jogszabály két paragrafusa alapján Debreczeni törvénytelenséget követett el, másrészt a közszolgálati médiában do lgozó személyek nem lehetnek párttagok. Debreczeni azon érvelése, miszerint ő nem RMDSZ-tag – miközben az RMDSZ első emberének sajtós arca – minimum meglepő. A törvény amúgy kimondja: az alkalmazottaknak tilos részt venni más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet. Az oknyomozó blog állítása szerint Nagy Debreczeni Hajnalka munkaviszonya nem egyedülálló: a közszolgálati médiában a politikai pártok „parkoltatják” az embereiket, ellenzékben így biztosítanak jól fizető, biztos állást azoknak, akiknek a munkájára igényt tartanak.
Az RMDSZ-elnök tanácsosa azonban nem csak rádiósként jutott átlagbér fölötti jövedelemhez a közszolgálati médiából. A 44 ezer lejes évi rádiós fizetség mellett tavaly 27 ezer lejt keresett a Román Televíziótársaság igazgatótanácsi tagjaként. Ezt a tisztséget férje, Nagy Zoltán Levente államtitkári kinevezése óta látja el, akinek le kellett mondania erről.
A Kolozsvári Rádiónál dolgozó, és a közszolgálati média működését jól ismerő kolozsvári újságíró az Erdélyi Naplónak névtelenül nyilatkozva, úgy fogalmazott: mind a tévé, mind a rádió magyar szerkesztőségei mindig is ki voltak szolgáltatva az RMDSZ-nek. Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnök is a Kolozsvári Rádióban kezdte pályafutását, állását kilencvenes évekbeli távozása után is hosszú évekig fenntartották. Helyébe mindig csak meghatározott időtartamra lehetett új munkatársat alkalmazni. A szerkesztőség magyar vezetői kénytelenek voltak belemenni a párt játékaiba, amiért cserében az RMDSZ kiállt mellettük, és biztosította fenntartásukat. Egyelőre a kolozsvári magyar szerkesztőség vezetői is elzárkóznak a kommunikációtól a magyar sajtóval, az általános vélekedés szerint hozzáállásukkal a közszolgálati média szerepét kérdőjelezik meg.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Könyvbemutató: Akcióművészet Székelyföldön
Április 13-án, hétfőn 18 órától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (Olt utca, 2. szám) bemutatják Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című könyvét. A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatja. 
A Sepsiszentgyörgy Kiadó legújabb kötete a hazai akcióművészet hézagos művészettörténeti feldolgozottsága miatt is jelentős, a szerző felvállaltan a hiányosságok pótolása és adalékok kibővítése mellett e művészeti ág jobb ismertségéhez szeretne hozzájárulni. Ütő Gusztáv az elmúlt évtizedekben személyesen is követte a cselekményművészet erdélyi vonatkozásait, alkotóként és szervezőként is fontos részletekkel gazdagította az akcióművészet erdélyi és székelyföldi történetét. Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a képzőművészet tanszék rajz, színtan és térábrázoló rendszerek tanára, tudományos titkára. Doktori disszertációját Adalékok az akcióművészet történetéhez Erdélyben és Székelyföldön címmel a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen írta. Erdélyben jelentős akcióművészeti események szervezője és szerzője, több mint félezer cselekményművével nemzetközi szaktekintélynek számít. 
maszo.ro

Csőlátás. Politikum és közszolgálat
Egy fiktív funkcióért fizetését évekig felvevő televíziós szerkesztő körül nemrég kirobbant botrány (Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtóirodájának vezetőjéről van szó – szerk. megj.) egy sokkal mélyebb problémára hívja fel a figyelmet. A közszolgálati rádió és televízió igazgatótanácsának tagjait többek között a parlamenti pártok jelölik. A pártok leggyakrabban egy-egy velük szimpatizáló médiaszakembert választanak, akinek a hivatali eskü letétele után már a törvény szerint nem a pártot, hanem az intézményt kell szolgálnia.
Az igazgatótanács tagjai nem szólhatnak bele a műsorokba, személyzeti kérdésekbe, a két médiaintézmény általános, strukturális folyamatait, a szerkezetet, a rendszer egészét illető döntéseket hoznak. Ugyanakkor a pénzügyi folyamatokat, az évenkénti beszámolókat is felülvizsgálják, majd a parlament illető bizottsága elé terjesztik.
És mégis. A politikai pártok reflexei és a tévé, rádió működését irányító vezetők kiválasztásában játszott strukturális szerepük miatt az igazgatótanácsi tagok személyes befolyása nem elhanyagolható. Nem mindegy az, ha valamelyik részleg igazgatójának van támogatója az igazgatótanácsban. Így aztán működik a hoci-nesze.
És a magyarok? A kilencvenes években, a médiatörvények első időszakában (addig ilyen nem létezett) az RMDSZ is ismert médiaszakembereket, sajtósokat bízott meg ezzel a feladattal, akiktől remélni lehetett, hogy a köztévé, közrádió magyar szerkesztőségeinek  sorsát a szívükön viselik, az anyagi gondokat, ha kell, akár a tanács elé viszik, a magyar nyelvű műsorok adásidejét érintő intézkedéseket próbálják pozitív irányba terelni stb. No, és az egyéb műsorokban nem- egyszer előbukkanó magyarellenes hangokra van, ki felhívja a figyelmet, ha kell, tiltakozás és beadványok formájában.  Aztán változtak az idők. Ahogy az erdélyi magyar politikai közélet rétegződött, a szövetségen kívül más opciók, vélemények, civil szervezetek és pártok jelentek meg, e folyamattal egy időben a közszolgálati elektronikus sajtóba küldött személyek esetében egyre fontosabb lett a szakmai kiválóság helyett a politikai megbízhatóság. Ez odáig fajult, hogy az RMDSZ olyan igazgatótanácsi tagokat is jelölt ezekre a felelős, nagy fizetéssel és aránylag kevés munkával járó feladatokra, akiknek a világon semmi közük nem volt a média világához. Nem célom a személyeskedés, de ilyen eset volt az épp most címlapsztori hősévé vált Debreczeni Hajnal jelenlegi férje, a biológus Nagy Zoltán jelölése a közszolgálati televízió igazgatótanácsába. A kinevezett magyar tanácstag elismert szakembere a denevérek életvitelének, és a verebekből írta a doktori dolgozatát, bizonyára kiváló biológus, de mi köze a denevéreknek a televízióhoz? Aztán kinevezték egy inkább hozzáillő helyre, a környezet-minisztériumba államtitkárnak. Az eltávozott tag helyét az igazgatótanácsban ilyenkor az eredeti jelöléskor is megnevezett helyettes veszi át, aki ki más lehetett, mint a feleség, aki egyben az RMDSZ elnökségi sajtótanácsosaként működött és ugyanakkor papíron a kolozsvári rádió szerkesztője volt. Nota bene: amúgy a közmédia szerkesztő státusa nem fér össze azzal, hogy valaki részt vesz egy politikai alakulat tevékenységében. Tetszik? A nagy felelősséget és szakértelmet feltételező állások osztogatásából elképesztő kiscsoportos családi játékszer lett. Az igazgatótanács egyik tagja mesélte, hogy az új, számára rokonszenves magyar hölgytag eddigi leglelkesebb tevékenysége egy erdélyi kereskedelmi televízióval kötendő, annak előnyös szerződés nyélbeütése volt. Eszembe jutott, hogy közben milyen kevés pénzből készítenek igényes műsorokat köztévés kollégáim, és közülük sokan milyen megalázóan kis fizetést kapnak. Kedves Kelemen Hunor, rádióriporter múltadra, tehetséges irodalmi kísérleteidre, a jól hangzó, de általad is elismerten blöff „transzközép” elvi alapú csoportosulás rokonszenves filozofálgatására emlékezve azt reméltem, hogy előrelépésed a szövetség élére valamilyen változást hoz az egyre inkább egypárti reflexeket felvevő parlamenti képviseletünk korábbi szűk látókörű kapcsolatrendszerén, jelölési, pályáztatási, díjosztogatási alapelvein, amelyekben a „mi emberünk”, „megbízható”, „engedelmes” stb. tulajdonságok legtöbbször felülírták a „jó, elismert szakember”, „ért a mesterséghez” stb. elvárásokat. A közmédia vonatkozásában nagyon súlyos, az erdélyi magyarság összetételét semmibe vevő magatartás az, ha egyoldalú pártérdekek érvényesülnek, hisz a közszolgálati rádió, televízió mindenkihez szól, nem lehet valamelyik párt egyoldalú szócsöve, zsebtévéje, zsebrádiója! 
Kedves Kelemen Hunor, volt rádiós, volt szabadgondolkodó, hová lett a nyitottság, a más vélemény, másként látás igénye, ami azt a fiatal író- és irodalmár-nemzedéket jellemezte a kilencvenes évek elején, amelynek Te is tagja voltál? Miért klónozol a pártban néhány korábbi vezetőtől örökölt, megjegecesedett kapcsolatmodelleket, miért zárkózol el az erdélyi értelmiség egy részétől csak azért, mert fontosnak tartják a véleményszabadságot, és nem pártérdekek, hanem a még itthon maradt magyarok érdekeinek a szemszögéből nézik a „központi”, bukaresti politikai mozgásokat?  Egy beszélgetésben elmondtam: a politikum és a média viszonyának változását a fiatal politikus nemzedéktől remélhetjük. A Te eddigi működésedre gondolva már nem vagyok ebben elég biztos. Bár ki tudja? Hátha kerülnek olyan magyarok is a politika élvonalába, akik szeretnek vitatkozni, avagy ha Téged újraválasztanak, esetleg elgondolkozol azon, hogy ideje volna lazítanod a korábbi vezető réteg stílusának rád csavarodott köldökzsinórján. Csak az zárkózik el a más vélemények meghallgatásától, aki nem bízik saját igazában. A közszolgálati média lényegénél fogva és a törvények szerint is a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a sokoldalúság és az értékorientált műsorsugárzás letéteményese. Ennek a szellemnek az ismerete és tiszteletben tartása kellene érvényesüljön magyar politikusaink közmédiával kapcsolatos mozgásterében is. Az utóbbi időben ennek alig volt nyoma, és emiatt jöhetett létre a kiscsoportos családi homokozóra szorítkozó kinevezési játékok és az adófizetők pénzével való játszadozások sorozata.
BOROS ZOLTÁN

Ütő Gusztáv az utóvéd akcióművészetről
„A művészek doktorálnak, aminek én nem mindig örülök – indította Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című kötetének bemutatóját Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője – mert nem mindenki művész, aki elméleti szinten meg tudja védeni magát, de örülök, amikor azok a művészek, akik fogalmilag is alá tudják támasztani művészetüket, jelentős elméleti munkákat hoznak létre.”
A hétfő délután nagyszámú közönség előtt tartott sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón fontos gondolatok hangzottak el az avantgárd művészetről, ezen belül az inkább utóvéd jellegű erdélyi és székelyföldi akcióművészetről és természetesen a kötet születéséről, mely Ütő Gusztáv doktori disszertációjának bővített változata, és a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó gondozásában jelent meg.   A szerző elmesélte, hogy a hetvenes évek végén Kolozsváron néhány diáktársával együtt úgy érezte, nem kielégítő számára az a helyzet, hogy festményeket készít, azokat kiállítja, mellyel mintegy meg is szűnt a művész szerepe. Elkezdtek tehát érdeklődni a festészettől, szobrászattól, grafikától eltérő, akkoriban tiltott műfajok iránt. Az installáció, a happening, a performansz, de akár az alternatív zene és a kísérleti színház is vonzó lehetőségnek tűnt számukra az önkifejezésre. A tiltás miatt, de talán azért is, mert a politikai rendszer burkolt leleplezése, kigúnyolása is célja volt ezeknek a művészeknek, nagyrészt titokban – erdőben, tömbházak tetején, magánlakásokban – szerveztek ilyen jellegű akciókat, megmozdulásaikról többnyire fénykép sem készült, csupán az oral history tartja számon ezeket. A szerző első olyan performance-e, amiről dokumentáció maradt fenn, 1980 februárjában volt a Sepsikőröspatak és Kálnok közötti Kápolna-dombon, műemlékvédelmi jellegű akcióként. A tiltott gyümölcs persze mindig édesebb, mint amit a kánon megkövetelt, de az akcióművészettel vagy cselekményművészettel – ahogy a szerző maga nevezi könyvében ezt a jelenséget – nem a festészet ellenében kezdett foglalkozni, hanem a festészet mellett. Mindig a téma jellege döntötte el, hogy melyik műfaj leginkább alkalmas ennek bemutatására. Az újítás és hagyományőrzés furcsa erdélyi összekapcsolódásáról is szó esett, Ütő saját bevallása szerint mindig arra törekedett, hogy ne utánozza a nyugati művészeket, hanem a helyi földrajzi, történelmi, kultúrtörténeti, zenei, és mozgáskultúrai hagyományokból próbáljon avantgárd értékeket létrehozni. „Érdekessége még a könyvnek – mondta Vécsi –, hogy személyes élményeken alapul, amitől az olvasót is személyesen érinti meg.” Beszélgettek még a Marosvásárhelyi Műhelyről, az AnnART fesztiválokról, melyek Ütő szerint úgy voltak újszerűek, előőrsök, hogy inkább utóvéd, védekező jellegű kezdeményezésekként indultak, ez általában jellemző az erdélyi kultúrára. A szerző hangsúlyozta, nem elmarasztalásnak szánta könyvét a témával foglalkozó korábbi foghíjas művészettörténeti kiadványokkal szemben, hanem hiánypótlásnak. A közönség részéről (Tamás Dénes, Vargha Mihály, Kispál Attila, Nagy-Kopeczky Kálmán és Berze Imre) érkezett kérdések, problémafelvetések, hozzászólások egyre kötetlenebbé tették a beszélgetést, melynek végén a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó nevében Barta Mónika megköszönte a jelenlétet, és kezdődhetett a szokásos dedikáció.
 Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy csipetnyi Petrovits István életművéből
Szobrok, kisplasztikák, női alakokat ábrázoló akvarellek, domborművek egy alkotói életművet sűrítő kamarakiállításon – tömören így foglalható össze Petrovits István tegnap megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlata. A szobrászművész több korszakából származnak a Köntés Pincegalériában kiállított munkák, a monumentális szabadtéri szobrok a róluk készült fényképeken vannak jelen.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ismertette a májusban hetvenedik születésnapját töltő Petrovits István életútját, kiemelve, hogy a kőben, fában, bronzban alkotó szobrászt a kísérletezés jellemzi, de elkötelezettsége a magyar kultúrtörténet nagy alakjai iránt állandó, erről tanúskodik a róluk készített domborműsorozat és a szabadtéri szobrok sokasága itthon és a nagyvilágban.   Lapunknak Petrovits István azt mondta, a jelenlegi kiállítással arra törekedett, hogy egy csipetnyit bemutasson mindabból, ami leginkább jellemző munkásságára, tükrözze mindazt, amivel az elmúlt ötven esztendőben foglalkozott. Kérésünkre, hogy nevezzen meg két alkotást, ami szerinte a leginkább üzenethordozó, a meg nem született gyermekek emlékművét említette, amely a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán áll, valamint a Kós Károlyról készített domborművet, mert számára Kós Károly kiindulópont mindabban, ami erdélyi. Vajdahunyadon is megismerkedhet a közönség Petrovits István munkáival, április 8-án a barcasági származású, Vajdahunyadon élő Fazakas Tibor grafikussal nyílt közös tárlata.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi magyar képzőművészeti kiállítás Budapesten
Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 címmel, eddig nem látott gazdagságban, 150 alkotó 430 festményén, szobrán, grafikáján, fotóján keresztül mutatja be hét évtized művészetét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) tegnap megnyílt kiállítása.
Természeti szépségeivel, történelmi helyszíneivel Erdély sokak számára meseországot jelent, de azonos-e ez a sokszor a Székelyfölddel azonosított Erdély-kép azzal, amit az erdélyiek magukénak éreznek? – tette fel a kérdést a tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, „amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon”. Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára „egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése”. Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Szücs György főigazgató-helyettes, a tárlat kurátora a kiállítás kezdő és záró dátumát megindokolva emlékeztetett: az első világháború végéig az erdélyi magyar képzőművészet szervesen illeszkedett a magyarországi művészeti életbe, a határok 1990-es megnyitása után pedig ismét feloldódott az addigi bezártság, így nem lett volna indokolt a kortárs erdélyi művészeti folyamatokat etnikai alapon vizsgálni. A földrajzi határokról szólva elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad. Szücs György beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva. Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli. Az első világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódot, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják. Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Oszkáron át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül. Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is. Az augusztus 23-ig látható kiállítás zárószekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresést vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent György napi programok az Erdélyi Művészeti Központban
Filmvetítéssel, közönségtalálkozóval és kiállítás-megnyitóval várja vendégeit az Erdélyi Művészeti Központ a Szent György Napok ideje alatt. A sepsiszentgyörgyi Olt utca sarkán, a régi posta újravarázsolt épületében működő, egyre népszerűbb intézmény sajátos programkínálattal kapcsolódik be a városünnep forgatagába. Kedden, április 28-án, 19 órától Szilágyi Varga Zoltán rajzfilm-rendező társaságában lesz megtekinthető a szerző hat filmjéből álló válogatás. Szilágyi Varga Zoltán az erdélyi Kékesen született, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett. 1984 és 1986 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát.
Már első szerzői filmje is, a Gordiuszi csomó, számos díjat nyert (Zágráb, Bilbao, Chicago, Esphino). 1987-től Magyarországon él, ahol a kecskeméti rajzfilmstúdió rendezőjeként dolgozik. A hagyományos műfajok közötti határterületen, a rajz, a fotó, a film és a videó műfaji sajátosságait felhasználva virtuóz rajztechnikával dolgozik. Filmjeiben képgrafikusi elemeket, grafikáiban filmszerű hatásokat alkalmaz. Jellegzetesek műszaki hiba imitációi, a készülék vagy közvetítő lánc zavarokat - mint a sajátos formanyelv velejáróit - a kifejező erő fokozására használja. A kedd este látható rövidfilm-válogatás többek közt azt is illusztrálja, hogy hogyan hatott az országváltás az alkotásra.
Szerdán, április 29-én, 19 órától Népszerűsítés vagy kritika? címmel kerül sor magyarországi és hazai képzőművészeti és múzeumi folyóiratok találkozójára. Martos Gábor (MúzeumCafé), Siklodi Zsolt (KorkéP), valamint P. Szabó Ernő és az Új Művészet folyóirat további öt munkatársa a lapbemutatókat követően, Vécsi Nagy Zoltán és a közönség kérdéseire válaszolnak.
Vasárnap, május 3-án, 17 órától Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő képzőművész-házaspár tárlatát nyitja meg Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlat-látogató közönséget Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a kiállító művészeket Tamás Sándor megyei tanácselnök köszönti. Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő szoros kötelékben élte, éli termékeny életét Kézdivásárhelyen, a céhes városban, létjogosultságot szerezve a művész szakmának. Művészi munkájukat eredményes pedagógusi tevékenység egészítette ki. A Vécsi Nagy Zoltán által rendezett kiállítás 2015. május 31-ig látogatható hétköznapokon, hétfő kivételével, 10 és 17 óra, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között.
maszol.ro

Beköltözés a Pantheonba
Hetvenöt éves adósságot törlesztett a Magyar Nemzeti Galéria a Sors és jelkép – Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című, hét évtized erdélyi művészetét eddig soha nem látott gazdagságban megjelenítő kiállítás megrendezésével. A tárlat augusztus 23-ig látogatható.
Százötven erdélyi alkotó 430 festménye, szobra, grafikája, fotója fogadja a látogatót a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Hasonlónak – persze sokkal kisebb léptékben – legutóbb 1940-ben adott otthont a budapesti Szépművészeti Múzeum az Erdélyi művészek, erdélyi tájak című grafikai kiállításnak. Azóta csak az évek teltek és az adósság halmozódott, s a terv – ahogy Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője fogalmazott a megnyitón – már-már az örök ábrándok birodalmába költözött.
Erdély azonban végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé – jelentette ki ugyanabból az alkalomból Baán László, az MNG főigazgatója, aki szerint az intézmény történetében még nem volt hasonlóan átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Szücs György főigazgató-helyettes, a tárlat kurátora, a kiállítás kezdő és záró dátumát indokolva emlékeztetett: az első világháború végéig az erdélyi magyar képzőművészet a magyarországi művészeti élet szerves része volt, s bár a határok 1990-es megnyitása után feloldódott a bezártság, a kortárs erdélyi művészeti folyamatok etnikai alapon való vizsgálatának rossz gyakorlata nem szűnt meg egyik pillanatról a másikra.
A kiállítás új szempontok szerint mutatja be az 1920 és 1990 közötti évek erdélyi magyar képzőművészetét. A megszokott Erdély-sztereotípiák helyett kevéssé ismert, rejtett vagy ismeretlen erdélyi művészetet igyekszik megismertetni a látogatókkal. A tárlat fokozottan támaszkodik az erdélyi köz- és magángyűjtemények anyagára, Erdélyt pedig tágabb földrajzi keretek között értelmezi, nem mond le olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
A kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva. Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek képviselik a tárlat anyagában, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli. Az első világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, ezt kívánják érzékeltetni Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is. Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Oszkáron át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól nyomon követhető a szociális ihletettségű festészet, de jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül. Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei kínálnak egyfajta arcképcsarnokot az erdélyi magyar képzőművészekről. A zárószekció az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
Méliusz utazása
Méliusz József Sors és jelkép című, a kiállítás címét is kölcsönző művében megjelenített utazás – mint a világirodalom sok más nagy jelentőségű útja – a szerző érzés- és gondolatvilágában tett hatalmas felfedező vállalkozás. Inkább vallomás, mint útikönyv, nem pontos beszámoló, hanem költői átlényegítés, nem száraz adatszerűség, hanem a valóság tudatos rendszerbe foglalása, vagyis a szó szoros értelmében vett műalkotás... – írta Szemlér Ferenc az első kiadás megjelenésekor. A regény Méliusz 1943 tavaszán Dél-Erdélyben tett félig illegális körutazásának élményéből fakadt, 1946-ban jelent meg először, 1949-ben bevonták példányait. Új kiadása másfél évtizedig váratott magára.
„Természeti szépségeivel, történelmi helyszíneivel Erdély sokak számára meseországot jelent, de azonos-e ez a sokszor a Székelyfölddel azonosított Erdély-kép azzal, amit az erdélyiek magukénak éreznek?” – tette fel a kérdést a tárlat megnyitóján Balog Zoltán. Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, mégis úgy, mint ami a „mi részünk”. Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot.
Megható volt látni, amint élő erdélyi klasszikusok, illetve rokonaik és leszármazottaik keresték nagy lelkesedéssel az ismerős műveket, csodálkoztak rá, illetve értetlenkedtek, hogy egyik-másik művésztől miért választottak többet vagy éppen méltatlanul kevés művet a kiállítás szervezői. Az örök szubjektív dimenzión túl azonban abban mindenki egyetérthet: immár nem tűnik lehetetlennek, hogy az erdélyi magyar képzőművészek elfoglalják a maguk természetes helyét a nemzet pantheonjában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sors és jelkép
A sokoldalú író, költő Méliusz József könyvének címét kölcsönözte az a nagyszabású kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 23-ig mutatja be az erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 közötti hét évtizedét. Nagyon sokan vettek részt a tárlat április 24-i megnyitóján, teljesen megtelt a galéria pompás emeleti előcsarnoka, még a lépcsőkön is ültek, álltak érdeklődők. Erdélyi művészek és műkritikusok, innen Magyarországra és távolabbi államokba elszármazott alkotók, műgyűjtők, művészetbarátok, anyaországi képző- és iparművészek, írók, újságírók, hivatalosságok egyaránt jelen kívántak lenni a rendhagyó eseményen. Emlékezetes, élményteljes találkozó és kivételes művészeti megnyilvánulás volt ez mindannyiuk számára.
"Az ember egyszer tűz/ másszor kő/ néha semmi/ néha visszhang/ egyszer kés és végül holt/ de néha: minden" – idézte nagy ívű megnyitóbeszéde végén Méliusz Hopplá- elégiáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. E fél évszázaddal ezelőtt született néhány sor mintha éppen a mostani kiállítás lényegét, szokatlanságában is egyedi jellegét ragadná meg. A tárlatról különben sok mindent megtudhattak olvasóink annak kurátorától, Szücs Györgytől, az MNG tudományos főigazgató-helyettesétől abból az április 4-i újságoldalnyi interjúból, amelyet előzetesen készítettünk vele. Ő is egy könyvre hivatkozott, amikor a nyitóünnepségen a kiállítás koncepciójáról beszélt. "Kilenc kéve hány kalangya?" – emlékeztetett a pár évtizede páratlan népszerűségnek örvendett székely anekdotagyűjteményre, miközben a hasonló siker reményét megcsillantó, kilenc fejezetre tagolt gazdag válogatás sajátosságait vázolta. A székely furfangra utaló tréfás felvetés persze szakszerű közlendőkkel kiegészítve, pontosítva rajzolta ki azt az összetett, sokszínű és újszerű összképet, amely az épület A szárnyában berendezett kiállítás, a 150 alkotó 430 festményének, szobrának, grafikájának, fotójának megtekintése nyomán alakulhatott ki a nézőkben. Minderről a továbbiakban az MTI beszámolója segítségével szólunk.
Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, "amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon". Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, és mégis úgy, mint ami a "mi részünk" – fogalmazott.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a vadregényes Székelyföldön túl létezik az urbánus Erdély is, ezek együtt adják ki a teljes képet. Ezt kapjuk meg a kiállítás segítségével is – méltatta a tárlatot Balog Zoltán.
Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára "egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése".
Mint felidézte, korábban úgy tűnt, hogy a magyar fővárosban egy hasonló kiállítás "határos a lehetetlenséggel", így a példás szakmai körültekintéssel összeállított tárlat megvalósításának szándékát és módját nem lehet eléggé dicsérni.
Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Az intézmény most végre törleszti adósságát: emberfeletti munka volt hét évtizedet egyetlen tárlaton áttekinteni, de a rendkívül magas színvonalú eredmény magáért beszél – méltatta a kiállítást, hozzátéve: "Erdély végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé".
Szücs György főigazgató-helyettes elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
Beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva.
Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli.
Az 1. világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják.
Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Olivéren át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül.
Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is.
A kiállítás záró szekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Referendum Váradon: a bojkott a megoldás…
Tanácstalan a váradi magyarok többsége, hogy mit tegyen a május 10-i népszavazás kapcsán. Az EMNP most elmagyarázta: minden szempontból a legjobb nem is nemmel szavazni, hanem el sem menni vasárnap. Nekünk ugyanis nem lenne jó az érvényes referendum.
Rossz a magyarságnak ez az egész, ezért a megoldás csakis az, hogy senki ne menjen el a május 10-i népszavazásra, amelyen Szentmárton és Nagyvárad összeolvadásáról lehet voksolni. A számunkra kedvezőtlen kezdeményezés ugyanis akkor bukhat el, ha nem lesz meg a megfelelő arány, azaz a szavazáson megjelenők száma nem éri el a leszállított küszöbértéket, vagyis a 30%-ot. Ezt az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetője, Csomortányi István hangsúlyozta, amikor hétfőn Váradon sajtótájékoztatót tartott a kérdésről. Jelezte: az sem megoldás, ha elmegyünk és nemmel voksolunk, mivel a részvételünkkel így is hozzájárulunk az érvényességi küszöb esetleges eléréséréshez – ezért tehát az a megfelelő eljárás, ha távol maradunk az urnáktól vasárnap. Össze is foglalta, hogy mi minden miatt.
Miért nem jó?
Elöljáróban elmondta: „Elég nagy a tanácstalanság a magyarság körében e referendum kapcsán. Ezért mi vagyunk az első és eddig egyetlen magyar szervezet, amelyik nyíltan elmondja, mi itt a helyzet ezzel”. Nos, szerinte az, hogy a közösségünket is veszélyeztetné a két település összeolvadása. Most ugyanis Váradon 24,5% a magyarság aránya, ha viszont Szentmártont is bekebelezné a város, egyből 22-re esne vissza. A számarányunk amúgy is lassan csökkenőben van, hiba lenne ezzel még gyorsítani is. Törvény szerint ugyanis egyes jogok csak akkor járnak nekünk, ha 20% fölötti a létszámunk. Úgy véli, a következő, 2021-ben esedékes népszámláláskor megeshet, hogy már 20% alá esik ez, és ezzel a jogérvényesítés lehetősége is elvész.
Csomortányi István szerint a referendumot azért találták ki, hogy mesterségesen duzzasszák fel a város lakosságát. Most ugyanis 196.000 lakosa van Váradnak, márpedig a vonatkozó törvény kategorizálja a városokat, népesség szerint és csak a 200.000 fölötti lakosságúak lehetnek régióközpontok. A jogszabályban nevesítve is van az ország 11 ilyen városa, ám az elmúlt évek során „kihullott” onnan Bákó, Braila és Várad, a következő pedig Ploiesti lehet. A joggyakorlat szerint tehát Várad is elvesztette a jogát, hogy régióközpont lehessen, ennek a visszafordításáért akarják most a fúziót, idecsapva, és Várad lakónegyedévé nyilvánítva a 10.000 lakosú román többségű települést, Szentmártont. Pedig ha a váradi magyarsággal rendesen bánnának, most nem tartanánk itt – véli a politikus.
Püspöki, a példa
Elmondta: „Váradon az elmúlt 25 évben is a városvezetés mindig barátságtalan volt a magyar lakossággal, időnként pedig egyenesen ellenséges. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1992-től máig összesen 30.000 magyar kivándorolt innen. Most pedig, lám, hiányoznak a városnak, gond a lakosságcsökkenés.” Figyelmeztetett. „E referendum sorsa Szentmártonon múlik. Meg is ígérnek nekik most mindent, és az idő bizonyítani fogja, hogy mindent fedezetlenül. Példa erre Biharpüspöki is, ami 1956 óta Várad része, de szinte semmi előnye sincs ebből azóta sem”. Csomortányi István ennek kapcsán bejelentette: hivatalosan kérni is fogják a váradi vezetést, hogy akkor alkalmazza csak Püspöki esetében is ugyanazokat az ígéreteket, amiket most Szentmártonnak tesz. Azaz például csökkentsék az ingatlanadót, aszfaltozzák le a régebbi részeket, legyen a városnak Püspökiben is kirendelt irodája, stb. Továbbá – mivel Szentmárton esetében az a terv, hogy maga a település Várad egyik negyede lenne, ha keresztülviszik ezt a referendumot, de a hozzá tartozó falvak Várad fennhatósága alatt ugyan, de önállóak maradnának – az EMNP állásfoglalást kér a prefektusról, hogy lehetne Várad fennhatósága alatt önálló státust visszaadni Püspökinek. Összegzésében kiemelte: „május 10-én tehát ne menjünk el szavazni – ez az érdekünk is,d e ezzel üzenhetünk is a városvezetésnek, hogy a magyar közösséget nem tanácsos semmibe venni.”
Új városi elnök
A tájékoztatón egyébként bemutatkozott az EMNP új nagyváradi városi elnöke is. Nemrég ugyanis lejárt az eddigi vezető, Kristófi Kristóf kétéves mandátuma, és a nemrégiben megfejtett tisztújításon Moldován Lajos Gellértet választották meg a helyébe. Utóbbi két fiúgyermek apja, teológiát és pedagógiát végtett, felszentelt pap, és az Ady középiskolában tanít. 2012-ben volt már az EMNP szenátorjelöltje, Dél-Biharban, eddig pedig elnökségi tagként tevékenykedett. Elmondta: váradi pártelnökként legfontosabb feladatának most a körzetesítést tekinti, körülbelül 15 körzetet akarnak létrehozni a városban, ugyanakkor új tagok felvétele is a céljai között van. A váradi EMNP-szervezet alelnöke különben Kristófi Kristóf, vezetőségi tagjai pedig Nagy Zoltán, dr. Balogh Árpád és Pólik Levente.
Szeghalmi Örs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bodosi Dániel-emlékkiállítás az Erdélyi Művészeti Központban
„Visszahúzódó, szerény, de meg nem alkuvó habitusa megakadályozta abban, hogy életében széles körben ismertté váljék, pedig művészi munkássága bármely neves erdélyi kortársa mellett megállja a helyét mind művészi kvalitását, mind hangjának sajátosságát illetően” – írja Bodosi Dánielről, a 2006-ban, 93 éves korában elhunyt baróti festő-és grafikusművészről Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész.
NÉMETH JÚLIA
Bodosi Dániel (Barót, 1913. július 27. – Barót, 2006. augusztus 30.)
Szabadság (Kolozsvár)

Tárlat nyílt a gyergyószárhegyi művésztelep gyűjteményéből
Nagyszabású hazai kiállítás nyílt május 20-án, szerdán délután a Csíki Székely Múzeumban, amely a gyergyószárhegyi művésztelep negyven esztendejébe nyújt betekintést. A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett, több mint 130 alkotást felvonultató tárlatra a tábor emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogatott Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Az ünnepélyes megnyitón Gyarmati Zsolt, a kiállításnak otthont adó Csíki Székely Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője, Túros Eszter művészettörténész és Vécsi Nagy Zoltán kurátor köszöntötte a nagyszámú tárlatlátogatót.
Gyarmati Zsolt az egész Kárpát-medence ünnepének nevezte a kiállítás megvalósulását, hiszen ekkora volumenű kiállítás még nem volt a Mikó-várban: 127 festmény és grafika, továbbá 6 köztéri alkotás várja a látogatókat.
Borboly Csaba reményének adott hangot, hogy a szárhegyi alkotások visszakerülhetnek oda, ahol készültek, a Lázár-kastélyba.
„A gyergyószárhegyi Lázár-kastélynak a fenntartója, működtetője az elmúlt években, évtizedekben a megyei tanács és annak jogelődjei voltak. Bíznunk, hinnünk és imádkoznunk kell, hogy minden jóra forduljon” – fogalmazott beszédében. A megyeelnök ugyanakkor méltatta a művésztelep megálmodóit, a nemrég elhunyt Zöld Lajost, Gaál Andrást és a jelen lévő Márton Árpádot.
A tervek szerint Csíkszeredát követően a tárlat vándorolni fog, jelentős hazai és külföldi helyszíneken is bemutatják a gazdag anyagot – erről beszélt Czimbalmos Attila, a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője. Örömének adott hangot, hogy az évtizedek során az ország egyik legfontosabb művészeti centrumává nőtte ki magát Gyergyószárhegy, de világviszonylatban is számon tartják.
Tavaly 40. évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep, és bár az öröm ürömmel volt teli a kastély körüli állapotok miatt, a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat zárórendezvénye, amely új kezdetet is jelez – emelte ki Túros Eszter művészettörténész.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, mint a kiállítás kurátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárlat anyaga szubjektív, több mint kétezer alkotás közül választotta ki azt a 130-at, amelyet július 19-ig tekinthetnek meg a Csíki Székely Múzeumban. Pénteken, május 22-én 18 órától Túros Eszter tárlatvezetésével nézhetik meg a kiállítást.
maszol.ro

SZKT: megnevezte csapatát Kelemen Hunor
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor javaslatot tett az RMDSZ miniparlamentjének az ügyvezető elnök és a hét alelnök személyére. A nyolctagú testület a főtitkárság „utódintézményét”, az ügyvezető elnökséget irányítja majd. A szövetségi elnök jelöltje az ügyvezető elnöki tisztségre Kovács Péter jelenlegi főtitkár. Az alelnökök: Magyari Tivadar (oktatás), Hegedűs Csilla (kultúra), Bodor László (országos programok), Székely István (társadalomszervezés), Ilyés Gyula (önkormányzatok), Nagy Zoltán (területi szervezetek) és Geréd Imre (ifjúság). –
„Ezzel a csapattal szeretnék együtt dolgozni a következő négy évben. Az együtt szó mindig fontos volt a szervezetünkben, azt gondolom, hogy az emberek, akit felkértem, el tudják látni a feladatukat” – mondta Kelemen Hunor. Az SZKT szombaton titkos szavazással dönt a jelöltekről.
Politikai beszámolójában az RMDSZ elnöke ismertette a választási törvények módosulásait. Mint ismert, az egyik újdonság, hogy a megyei önkormányzatok vezetőjét a megyei önkormányzat választja meg. „Bár a mi szempontunkból az lett volna jó, ha közvetlenül választják az elnököt, ez is jó nekünk. Ha erős frakciókat tudunk megválasztani Maros, Szatmár és Bihar megyében, nem kizárt, hogy mi vezessük e megyéket. Olyan esélyt kaptunk, adtunk magunknak, amellyel élnünk kell” – jelentette ki a politikus.
A parlamenti választási törvénnyel kapcsolatban elmondta: bevezetik az RMDSZ által javasolt alternatív küszöböt, amely szerint egy párt akkor is bejut a törvényhozói testületbe, ha legalább négy megyében megszerzi a szavazatok 20 százalékát.„Nekünk azonban az öt százalék meghaladására kell készülnünk és nem az alternatív küszöb elérésére, mert az erdélyi magyarság megérdemli, hogy ott legyen a román parlamentben” – szögezte le.
Kelemen közölte: bár nonszensznek tartja a liberálisok bizalmatlansági indítványát, mivel ellenzékben van, az RMDSZ nem fog ellene szavazni. A politikus ugyanakkor bírálta a külügyminisztériumot, mert a kisebbségek meghívása nélkül szervezett kisebbségi konferenciát Kolozsváron. Bejelentette azt is, hogy jövő héten az Egyesült Államokba látogat, ahol alkalma lesz több amerikai politikussal beszélni és tájékoztatni őket romániai magyarság és a kisebbségek helyzetéről. Külön kitért Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterének és alpolgármesterének helyzetére, akikkel szolidaritást vállalt.
Az SZKT ülése a hozzászólásokkal folytatódott.
Antal Erika
maszol.ro

Ügyvezető elnököt és alelnököket választott az RMDSZ vezetősége
Kovács Péter korábbi főtitkárt választották ma Marosvásárhelyen az RMDSZ ügyvezető elnökévé. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által javasolt egyedüli jelölt 53 támogató és 21 ellenszavazatot kapott a Szövetségi Képviselők Tanácsától, melynek ülését a Kultúrpalotában tartották.
Kovács Péter így nyilatkozott a célokról, megválasztása után: az SZKT ülésén ma hét ügyvezető alelnököt is választottak. Bodor Lászlót az RMDSZ országos programjaiért felelős alelnöknek, Hegedüs Csillát kulturális-, Ilyés Gyulát önkormányzatokért felelős-, Magyari Tivadart oktatási-, Székely Istvánt társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöknek választotta a testület.
Két új főosztályt is létrehoztak: az ifjúságit, melyért Geréd Imre felel, illetve a területi szervezetekért felelős főosztályt, melynek ügyvezető alelnökévé Nagy Zoltánt választották.
marosvasarheyiradio.ro
Erdély.ma

SZKT: Kovács Péter az ügyvezető elnök
A Kelemen Hunor szövetségi elnök által javasolt Kovács Pétert választották az RMDSZ ügyvezető elnökévé szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ áprilisi kongresszusán döntött úgy, hogy a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget, Kovács Péter szerint „a pártosodás megelőzése érdekében”. Az SZKT ugyanakkor Bodor Lászlót az RMDSZ országos programjaiért felelős, Geréd Imrét ifjúsági, Hegedüs Csillát kulturális, Ilyés Gyulát önkormányzatokért felelős, Magyari Tivadart oktatási, Nagy Zoltánt területi szervezetekért felelős és Székely Istvánt társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöknek választotta.
Több szakmaiság, mozgalmi jelleg
Kovács Péter beszédében azt mondta, az ügyvezető elnökség megerősítené a szövetség mozgalmi jellegét, nagyobb nyomatékot adna a szakpolitikai munkának, civil és szakmai szervezetek, külső szakértők bevonásával javítana a közpolitika minőségén. Kovács szerint az új strukturális visszarendeződés elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járulna hozzá.
„Romániában az elmúlt 25 évben voltak előrelépések a kisebbségi közösségek jogai terén. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek alkalmazása akadozik, nehézségekbe ütközik vagy elmarad. Az ügyvezető elnökség erre vonatkozóan négy területen indít folyamatos monitorizálást: a kulturális intézménybeli arányosság, a költségvetés, a lebonyolított programok, a humánerőforrás, valamint a nyelvhasználat és a magyar nyelvű műemlékeink feliratozása, illetve a törvények alkalmazásának tekintetében” – sorolta az új ügyvezető elnök.
Terítéken a választójogi törvény
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában kijelentette, a szövetség nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon. Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik.
Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát. Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol.
Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amenynyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon. Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben.
A szövetségi elnök úgy véli, hiteles választási programmal és jelöltekkel az RMDSZ meg tudja őrizni erős képviseletét az önkormányzatokban. Ugyanakkor megyei tanácselnöki tisztséget is szerezhet Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros megyében, hiszen az új jogszabály szerint az elnököt a megyei tanácsosok választják meg az intézmény élére, és „ezzel az eséllyel a szövetségnek élnie kell”. Beszédében kitért arra is, hogy Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű.
Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen nehezményezte, hogy a külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron. „Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Washingtonban tárgyal az RMDSZ-elnök
Amerikai kongresszusi képviselőkkel, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőkkel, emberjogi és vallásügyi szakértőkkel, valamint az amerikai magyar közösség képviselőivel találkozik június 2–5. között a Kelemen Hunor elnök vezette RMDSZ-delegáció Washingtonban, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására.
A fennállása 39. évfordulóját ünneplő alapítvány közleménye szerint a tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket „a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai–román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről”.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Megmaradásunkért talpra kell állnunk
A 95 éves tragédia, a trianoni békeszerződés évfordulóján, június 4-én nem a kesergés, a panasz volt az uralkodó Gyergyószentmiklóson.
A megemlékezés felszólalói ilyen szellemben beszéltek: minden nehézség, tragédia ellenére be kell bizonyítanunk, hogy mi, magyarok továbbra is megmaradunk szülőföldünkön magyarnak, és talpra kell állnunk, jelent, jövőt teremtenünk.
„95 éve temették Magyarországot, majd gyász jött hosszú éveken át. Emlékezünk a gyászra, de ez a nemzeti összetartozás napja is, amiből erőt merítve bizonyítjuk be, hogy államhatárokkal nem lehet szétdarabolni értékeinket, magyarságunkat” – fogalmazott Benedek Csaba történész.
„Nem állhatunk meg a panaszáradatnál, mernünk kell felnézni az égre, felállni és továbblépni. Vállalni kell, hogy teszünk a máért, holnapért, gyermekeinkért, szülőföldünkért, nemzetünkért” – jelentette ki Nagy Zoltán alpolgármester. Kis Portik Irén felvetette: ideje lenne elhatározni, hogy a következő megemlékezés ne az eddigi helyszínen, a temetőben, hanem a főtéren legyen.
Az eseményt a remetei Varga Eszter szavalatai, valamint az Ipartestület Férfikara által előadott, alkalomhoz illő énekek tették ünnepélyesebbé. A történelmi egyházak papjainak áldása után koszorúzással és a himnuszénekléssel zárult a megemlékezés.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Mezei „szabad”, de nem dolgozhat
Nem kerül házi őrizetbe Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti el – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken meghozott jogerős döntésének.
A táblabíróság részben megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék csütörtöki alapfokú ítéletét, így megszűnt Mezei János (fotó) házi őrizete, illetve érvényben maradt, hogy az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) fellebbezésének azonban részben helyt adott, ennek következményeként Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Ugyanakkor számos névvel bővült azon személyek köre, akikkel Mezeinek tilos találkoznia, illetve tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie.
A táblabíróság közleménye szerint ezek a személyek a következők: Virág Zsolt – sértett fél, valamint Virág József, Karsai Károly József, Wohlfart Rudolf, Keresztes Zsombor, Pál-Antal Ildikó, Tinka Kálmán János, Seer Mihály, Bajkó László, Szőcs Tivadar, Bányász Lehel, Csavar Gábor, Ţepeluş Marius, Csergő Tünde, Rippel Ana Eliza, Munteanu Adrian, Csergő Tibor András, Péter Gizella, Albert Enikő, Gergely Ármin, Árus Zsolt-István, Nagy Zoltán, Sikó Gyula Levente, Farkas Zoltán Béla, Portik Csaba, Lăcătuşu Livia, Nagy István, Nagy Francisc és Komáromi Attila Sándor.
A nevezettek között vannak korábbi és jelenlegi önkormányzati képviselők, Gyergyószentmiklós jegyzője és a városháza más alkalmazottai, de felkerült a listára az alpolgármester Nagy Zoltán, vagy Árus Zsolt, korábbi megyei tanácsos, illetve a Budapest V. kerület részéről Komáromi Attila Sándor és Karsai Károly József is. A tanúk névsorában szerepel még Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, és Ripel Eliza, a Go Rt. jogásza is.
Mezei János az igazságügyi megfigyelés alatt nem hagyhatja el az országot. A végleges, megfellebbezhetetlen végzésről szóló közlemény nem tér ki arra, hogy ez a rendelkezés milyen időtartamra szól, de következtethető, hogy érvényben marad a csütörtöki ítéletben szereplő 60 nap.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

„Senki nem veheti el Mezei János helyét”
A Mezei Jánossal szemben az elmúlt öt hónapban hozott intézkedések aránytalanul súlyosak ahhoz képest, ami a vádakban megfogalmazódott – véli Nagy Zoltán alpolgármester. Hozzáteszi, jövőre meglehet a böjtje annak, hogy most nem dolgozhat a polgármester.
Az ügyészségi kivizsgálás ideje alatt nem kívántak állást foglalni a polgármester ellen folyó eljárással kapcsolatban – éppen azért, hogy ne merülhessen fel, miszerint bármilyen módon is befolyásolni kívánnák az igazságszolgáltatás munkáját – fogalmazott Nagy Zoltán. Az alpolgármester és több MPP-s tanácsos sajtótájékoztatón osztotta meg álláspontját Mezei János ügyéről, és közölt információkat arról, hogy miként folyik a városvezetés a polgármester hiányában. Azért most, mert az ügyészségi vizsgálat befejezésével mondanivalójuk már nem lehet befolyással a kivizsgálásra.
A vád nagyságrendje nem indokolja az intézkedéseket
Január vége óta, vagyis mióta a DNA elindította az eljárást Mezei János ellen, új vádpontot nem fogalmaztak meg, nem találtak olyan újabb adatokat, amelyek terhelők lennének rá – szögezte le Nagy Zoltán. Mindenki számára ismert: az a vád, hogy Mezei hivatali visszaélést követett el azzal, hogy eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket.
„Ez a vád nem arról szól, hogy Mezei János megkárosította a várost, zsebre tette, hazavitte az eladásból származó pénzt. Ez az összeg, 27 ezer lej befolyt a város kasszájába. Ugyanakkor nem saját egyéni döntése volt az eladás, hanem egy 2013-as tanácshatározat alapján, azaz testületi döntéssel történt meg. Az ország más városaiban, más polgármesterek ellen a vádak ehhez képest nagyságrendekkel súlyosabbak, eurómilliók ellopása miatt zajlik ellenük bűnügyi vizsgálat. Ezzel szemben a DNA-eljárás ugyanaz” – összegzett az alpolgármester, utalva arra, hogy a maszkos különleges egységek felvonultatása vagy a hivatali munkavégzéstől való ismételt eltiltás nincs arányban a feltételezett hivatali visszaélés súlyosságával.
Sikkasztásról, zsarolásról
Az egyetlen olyan vádpont, ami a vizsgálat kezdete óta felmerült, hogy Mezei János sikkasztásra való felbujtást követett el, kikérve a városházáról a februári tanácsülés videofelvételét tartalmazó kazettát. Nagy Zoltán ezt egyszerűen mondvacsinált vádnak nevezi, ugyanis ismét nem valamilyen összegek eltulajdonításáról van szó, hanem arról, hogy a polgármester megtekintésre kölcsönkért egy videoanyagot. A sikkasztás a DNA szerint itt abban merül ki, hogy a városháza titkárnője átadta neki ezt a kazettát. „Vannak olyan vélekedések, hogy Mezeit akkor kellene büntetni, sőt, elkergetni a hivatalból, ha nem lett volna kíváncsi az idei költségvetés és a tervezett beruházások listájának elfogadására” – mondta az alpolgármester.
A zsarolási ügy, mint ismeretes, abban merül ki, hogy Mezei János egy négyszemközti beszélgetésen a DNA vádja szerint azzal fenyegette meg Virág Zsolt Monturist-ügyvezetőt, hogy amennyiben nem mond le egy meghatározott napig, akkor valós vagy kreált információkat fog róla nyilvánosságra hozni, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét. Ugyanakkor a vád szerint arra akarta még rávenni Virág Zsoltot, hogy vonja vissza feljelentését.
Ezzel kapcsolatban Nagy Zoltán elmondta, egy weboldalon megtalálható az illető beszélgetésről a lehallgatási jegyzőkönyv – ez nyilván nem hivatalos és megerősített dokumentum –, de a több mint harmincoldalas szövegben található állítások a vádiratba is bekerültek, így megalapozottnak tekinthető. „Ebből semmi olyan nem olvasható ki, ami zsarolásnak minősülne szerintem, sőt a feljelentés visszavonásának témája szóba sem jött a jegyzőkönyv szerint” – állapította meg az alpolgármester, megjegyezve, Mezei János valóban többször felszólította Virág Zsoltot, hogy mondjon le, de ez nem az ő egyéni kezdeményezése volt, hiszen a képviselő-testület korábban többször kinyilvánította, hogy célja Virág Zsolt eltávolítása. Megjegyezte: „Ha ez zsarolás, akkor jogosan vádolható zsarolással minden cégvezető vagy más, vezető beosztású személy, aki látva, hogy alkalmazottja nem végzi a munkáját megfelelően, felelősségre vonja és meg akar szabadulni tőle.”
Vadász Szatmári István önkormányzati képviselő a bűnügyi eljárással kapcsolatban kifejtette, mindez nagyon hasonlít a Gestapo vagy a sztálinista idők eljárásához, amikor elvitték, tönkretették vagy elpusztították az embereket, akiknek véleménye, mondanivalója lett volna, más, mint ami a hatalom számára szimpatikus.
„Mezei János az utolsó olyan polgármester, aki MPP-színekben vezet egy várost. Valakiknek célja, hogy félreállítsák. Észrevették, hogy Erdély-szerte egyre többen adnak a szavára, mert látják, hogy nem engedi magát megvásárolni, s kiáll a magyarság törekvései mellett. Látják, hogy emberek kezdenek mellette összegyűlni, képes közösségeket összefogni. Úgy kezdtek róla beszélni, mint egy fontos magyar vezetőről, ezért akarják kivonni a forgalomból” – mondta el meglátását a Mezei ellen folyó eljárásról Vadász Szatmári István. Hozzátette, a vádirat hamarosan nyilvánosságra kerül, és a törvények értelmében az is nyilvános, hogy ki milyen feljelentéseket tesz, milyen vádakat fogalmaz meg. Ebből majd ki fog derülni, hogy kik azok, akiknek célja a mások lejáratása. A hazug vádaskodások megszűnnek” – vetette fel Vadász-Szatmári.
Az V. kerület más vizsgálatot akart volna
Az események fényében, azaz, hogy a Mezei János elleni feljelentést a testvérváros V. kerület felhatalmazásával tette Virág Zsolt, felmerült, hogy akár meg is kellene szakítani az együttműködést a két város között – legalábbis, volt ilyen irányú javaslat a városban – hangzott el. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.
Nagy Zoltán úgy gondolja, a helyzet azért jutott ide, mert nem volt megfelelő kommunikáció a két önkormányzat között, és Virág Zsolt félretájékoztatta a budapestieket. Ez nagyon valószínűsíthető – mondta el az alpolgármester, ezt tapasztalták az utóbbi két Monturist-közgyűlésen is. Mint kiderült, az V. kerületben úgy tudják, hogy a gyilkostói területek az ő tulajdonukban vannak, és Virág Zsolttól azt az értesülést kapták, hogy folyamatban van a telkek telekkönyveztetése a cég nevére. Ehhez képest az igazság az, hogy a területek csak használatba vannak adva a cégnek – vázolta az alpolgármester. Elmondása szerint ugyanakkor azt tapasztalta, hogy az V. kerületben nem a 400 négyzetméteres területtel kapcsolatos helyzet kivizsgálására adtak felhatalmazást Virág Zsoltnak, hanem ők arról a16 ezer négyzetméterről szeretnének tisztán látni, amit még 2008 májusában, Pap József mandátuma idején, alig egy hónappal Mezei János megválasztása előtt vett ki a cég törzstőkéjéből a korábbi városvezetés. Ezt egyébként a gyergyószentmiklósi önkormányzat is szeretné tisztán látni.
Hozzátette, Mezei többször próbált ez ügyben találkozót, megbeszélést elérni Rogán Antallal, ez elől mindig kitért az V. kerület tavaly leköszönt polgármestere. Ha szemtől szemben tisztázni lehetett volna a vitás kérdéseket, nem jutott volna a helyzet idáig – véli Nagy Zoltán.
„A város issza meg a levét”
Annak, hogy a polgármester már öt hónapja nem dolgozhat, és ez az időszak újabb hatvan nappal hosszabbodik, a város fogja meginni a levét – fogalmazott Nagy Zoltán. Kifejtette, nagyon hiányzik az a hétéves tapasztalat, a mérnöki ismeretek, szakmai hozzáértés, ami Mezei Jánosban megvan. Azzal, hogy nem dolgozhat a polgármester, nagyon megnehezedett az ügyintézés. A különböző beruházásokkal, egyéb kezdeményezésekkel kapcsolatos tárgyalásokat, egyeztetéseket ő folytatta, s ezek közül többet teljesen elölről kell kezdeni, mert senki nem tudja, hol tartanak azok a tárgyalások, és útbaigazítást sem kérhetnek Mezeitől, mert a bírósági döntés értelmében tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie az alpolgármesterrel. Megjegyezte: sokan úgy gondolhatják, hogy a város halad, sőt felgyorsult a fejlődés, amióta Mezei János nem dolgozik. Ehhez azonban tudni kell: ahol ma ásnak, építenek, arra egy éve kész voltak a tervek, a szükséges procedúrák is korábban lezajlottak. A jelenlegi apparátus éppen annyira elég, hogy a folyamatban levő ügyeket kézben tartsa. Kérdés az, hogy mi lesz jövőre, mert a következő év megvalósításait most kellene előkészíteni. Például Mezei hetente Bukarestben különböző minisztériumokban igyekezett támogatásokat szerezni a városnak, most ezt nincs, ki tegye. Attól félünk, hogy ennek jövőre eljöhet a böjtje – mondta Nagy Zoltán.
Senki nem ül Mezei székébe
Az újabb hatvannapos munkavégzéstől való eltiltás nem hozott új helyzetet. Előrehozott választásról szó sincs, a jövő évben esedékes következő helyhatósági választás előtt kevesebb mint egy évvel amúgy sem lehetne.
A városházán azonban még azt a törvény adta lehetőséget sem kívánják kihasználni, ami lényegében a jelenlegi alpolgármestert tenné polgármesterré. „Semmiképpen nem akarok olyan módon átülni a polgármester irodájába, hogy Mezei János ki van vonva a forgalomból. Senki nem veheti el Mezei János helyét” – szögezte le határozottan Nagy Zoltán. Így azt sem teszik meg, hogy az alpolgármester teendőit rábízzák valakire a képviselő-testületből, ő pedig a polgármesteri feladatokat, jogköröket kapná meg. Annyi változhat, hogy egyes konkrét beruházásokkal, tervekkel kapcsolatos feladatok koordinálását egy-egy képviselőre bíznák rá. Nagy jelenleg egyszerre végzi a kettős feladatot. Időlegesen tartható még ez a helyzet, de az egy-két hónapos halasztgatások nem teszik könnyebbé az önkormányzat munkáját – összegzett Nagy Zoltán, megismételve, tart attól, hogy mindennek jövőre meglesz a böjtje.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Hervai Zoltán életmű-kiállítása
Hervai Zoltán az autonóm modernitást és kulturális sajátosságot képviselte, festészeti életműve monumentális, annak kutatása megkerülhetetlen – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a tíz éve elhunyt festőművész sepsiszentgyörgyi kiállításának megnyitóján. A tárlat alkalmával a művész családja tíz reprezentatív olajképet adományozott az Erdélyi Művészeti Központnak (EMŰK).
A Székely Mikó Kollégium egykori rajztanárának életmű-kiállítása csütörtök délután nyílt meg az EMŰK épületében, a rendezvényen részt vettek Hervai Zoltán lányai, Ágnes és Katalin is. Sztakics Éva alpolgármester köszöntőjében megjegyezte, ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgyön kialakulhatott a mostani művészeti élet, nagymértékben hozzájárultak az olyan karizmatikus személyiségek is, mint Hervai Zoltán. Úgy vélekedett, a városnak a kultúrában kell tovább fejlődnie, ehhez művészeti fakultások is kellenének.
Hervai Zoltán tegnap lett volna 96 esztendős – kezdte megnyitóbeszédét Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője. Részletesen is­mertette életpályáját, egy 1994-es kiállítása kapcsán pedig az idős művész leveléből idézett, amelyben a tradíció és a progresszió viszonyát elemezte. Írásában Hervai leszögezte: „Nem az ábrázolt tárgyak teszik erdélyivé az alkotást. A székely ember már nem jár harisnyában vagy kenderből osztovátán szőtt ingben, gatyában. Sok minden már múzeumi tárgy, de él az erdélyi szellem, a transzszilvanizmus, erdélyi öntudattal, önérzettel, kultúrával, erős akarattal, igényességgel, ezeréves históriai múlttal, tradícióval, nagy egyéniségekkel, történelmi múltú iskoláinkkal.” Összegzésében Vécsi Nagy Zoltán úgy fogalmazott, Hervai Zoltán „olyan fontos, a korra jellemző problémák megoldásán fáradozott, mint a realista-absztrakció szemlélet összebékítése vagy a színek és zenei hangok viszonyításán alapuló kompozíció, diszharmónia és harmónia egyidejűsége a műalkotásban, a formák és a színek autonóm megjelenítésének problémája, valamint az ezzel is összefüggő szimbólumképző képesség, a szellemi erőtér kiterjedésének kérdése, mindenekfelett pedig a lélek ábrázolásának problémája”. Végezetül Hervai Katalin mondott köszönetet a kiállításért, megjegyezve, édesapja majdnem mindig zene mellett festett.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megőrizni az épített örökséget (Kastélyok Erdélyben) (Tusványos)
Kastélyok Erdélyben – eladó, kiadó, vagy mi lesz velük? meghirdetett címmel fejtegették a témát a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombat délután a Corvina-udvarban. A tömör összegzést Bánffy Farkas fogalmazta meg: nem az a lényeg, hogy ki egy kastély tulajdonosa, hanem hogy az épített örökség megmaradjon.
A társalgás meghívottjai: Gregor Roy Chowdhury, zabolai gróf Mikes Katalin fia, aki a zabolai Mikes-kastélyról és helyzetéről feltett kérdésekre válaszolt, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, magyargyerőmonostori báró Kemény János unokája, aki a marosvécsi Kemény-várkastély jövőjét feszegette, Gergely Balázs régész, a Kincses Kolozsvár Egyesület társelnöke, aki a gyalui Barcsay-várkastély adminisztrátoraként volt jelen és a már említett losonci báró Bánffy Farkas, a fugadi udvarház kezelője. A beszélgetést Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője moderálta, akinek nemrégiben jelent meg a témába vágó kötete: Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása (Heti Válasz, 2015). Arról faggatta a meghívottakat, honnan lehet támogatást szerezni felújításra, mi lesz az általuk képviselt kastély jövője. A beszélgetés során felvetődött, hogy az Erdélyben található kastélyok legtöbbje igen romladozó állapotba került, lásd az aranyosgerendi vagy koronkai kastélyt, de akad néhány pozitív példa is, mint a marosugrai Haller- vagy az olaszteleki Daniel-kastély. Utóbbiak arra is példát mutatnak: nem feltétlenül az épületet évszázadokon át birtokoló családnak kell gondját viselnie, azt el is szabad, el is lehet adni, nem bűn az, csak jó kezekbe kerüljön. Mert rossz példa is akad. (Nem említették, de a felújított küküllővári Bethlen–Haller-kastély belsejének egyik mai jellegzetessége a Vitéz Mihály vajdát ábrázoló falfestmény.)
A kastélysors minden esetben más. A Bánffyak meg akarják őrizni a családnak a fugadi kúriát. Sok az örökös, Bánffy Farkast bízták meg a kastély és a hozzá tartozó, eddig töredékében vissza­adott birtok gondnokságával. Annyi a kikötés, hogy a család minden tagja nyaralhasson ott. Tehát családi célra tartják fenn. Zabolán a vendégforgalomban látják a jövőt, vendégházat működtetnek, és annak fejlesztése a cél. Gregor Roy Chowdhury szerint, ha a család visszakapná összes erdejét, gond nélkül fenntarthatnák a kastélyt. Annak idején a birtok méretéhez és annak függvényében jövedelméhez igazították a kastélyok méretét.
A másik két kastélyt közösségi célokra igyekeznek használni tulajdonosaik. A gyalui várkastélyt visszakapta Barcsay Tamás, aki látva, hogy nem tudja fenntartani, eladta Nagy Elek magyarországi nagyvállalkozónak. A kastély stratégiai helyen található, Kolozsvár közelében, s ott a közép-erdélyi magyaroknak közösségi teret igyekeznek kialakítani. Kolozsvár mellett lefödné Kalotaszeget, a Mezőséget. Marosvécs az erdélyi irodalom bölcsője – mondotta Vécsi Nagy Zoltán, hozzátéve, ezzel a kijelentéssel még nem hatott meg senkit annyira, hogy támogatásról biztosította volna. A kastélyban és parkjában született a Trianon utáni összes, kultúrát érintő döntés. Szándékuk szerint a családnak fenntartanának néhány szobát, a kastély többi termében helikonos kiállítást rendeznének be, illetve vártörténeti tárlatot, amely Erdély-történeti kiállítás is lenne, hiszen Erdély fejedelmei sorra birtokolták a várat. Rendezvényeknek is teret adnának. Kastélyszállásokat alakítanának ki, olcsó szállóhelyeket a gazdasági épületekben, hogy a turizmust is fellendítsék.
A beszélgetés során felmerültek a nehézségek is: az örökösök minden esetben csak részben szerezték vissza tulajdonukat, s van, ahol – például Zabolán – az állam próbál újraállamosítani részeket. Helyenként, ahol önkormányzati tulajdonban vannak magyar műemlékek, alig várják, hogy összedőljenek, és arra is van példa, hogy a telket ortodox templom építésére nézték ki, vagy wellnessközpontot létesítenének kétszáz éves fák kivágásával. Bánffy Farkas arra is utalt, nincs becsületes műemléklajstroma Romániának.
Vécsi Nagy Zoltán visszautalt Orbán Viktornak kevéssel korábbi tusványosi beszédére, s hangoztatta, nemcsak az egyházi tulajdont kell nemzeti érdeknek tekinteni, hanem a magántulajdon is pont annyira fontos. A kastélysorsokat eddig kedvezőtlenül befolyásolta, hogy magántulajdonban levőkre nem lehetett kormánypénzeket vagy uniós támogatásokat lehívni. Úgy tűnik, a most kezdődött európai uniós költségvetési ciklusban lehet majd pályázni, B kategóriás műemlékek esetében legtöbb 500 ezer euróra. Ha annyit megadnának, elég lenne egy kastély rendbetételére, állapították meg a jelenlévők.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A testvérvárosi kapcsolat felbontását kérik Gyergyószentmiklóson
A Gyergyószentmiklós és a Budapest V. kerülete között fennálló testvértelepülési kapcsolat felbontását kérvényezi több gyergyószentmiklósi Árus Zsolt kezdeményezésére, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalától.
„Tekintettel arra, hogy a Monturist Kft. kapcsán felmerült problémák kezelése során Budapest V. kerülete testvérvároshoz méltatlan módon járt el, ennek következtében súlyos károkat szenvedett Gyergyószentmiklós városa, illetve Mezei János, a város polgármestere, alulírottak azzal a kéréssel fordulunk a város képviselő-testületéhez, hogy haladéktalanul szüntesse meg a testvérvárosi viszonyt Gyergyószentmiklós és az V. kerület között” – áll azon az aláírásgyűjtő íven, melyen huszonhat szentmiklósi személy kézjegye szerepel. A dokumentumot Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalában július 23-án iktatták. A szerkesztőségünkbe eljuttatott másolatból kitűnik, az aláírók között van több vállalkozó, közintézményben dolgozó, helyi döntéshozó és nyugdíjas, köztiszteletben álló személy. A lap alján pedig a kapcsolattartó személyeként Árus Zsolt neve, telefonszáma áll.
„Tekinthetjük az én kezdeményezésemnek” – válaszolt az indítványozó kilétére vonatkozó kérdésünkre Árus, aki leszögezte, mint gyergyószentmiklósi polgár fogalmazta meg a kérést, majd íratta alá huszonöt emberrel: „Egy bizonyos társaságban, akik ott voltak, azok írták alá, nem házalok, nem szórok szét nyomtatványokat, mert a cél nem az aláírások mennyisége. Gondolkodjon el az V. kerület is ezen és Gyergyószentmiklós is, hogy mit tesz válaszként a lakossági igényre.”
A kérdésre, hogy mit ért a súlyos károk alatt, amelyeket Gyergyószentmiklósnak kellett elszenvednie, Árus kijelentette, a történtek miatt negatívan változott a város megítélése, illetve a Monturist-ügy révén számos esetben hátráltatták a városháza tevékenységét. „Nem kell többre gondolni, csak arra, hogy a polgármester jelenléte nélkül kell haladni a munkálatokkal úgy, hogy még telefonon sem hívhatják fel Mezei Jánost” – fogalmazott az aláírásgyűjtés kezdeményezője. Meggyőződése, hogy az V. kerülettel kötött testvérvárosi kapcsolat már nem szolgálja azt a célt, amiért létrejött, tehát kár fenntartani. A szerződésbontás pedig nem árthat a Monturist-kérdésben. „Ha lett volna akarat, eddig már megoldják a problémákat. Ha nem akarják megoldani, akkor azon a testvérvárosi kapcsolat léte nem segít” – összegzett Árus Zsolt.
Gyergyószentmiklós honlapján tíz testvérváros szerepel, köztük természetesen Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros is. Erre kattintva Belváros-Lipótváros honlapjára érkezünk, ahol szintén olvashatunk a testvéri kapcsolatról, bár a bejegyzés immár tizenéves. „Belváros-Lipótváros jelentős eredményeket tudhat maga mögött a határon túli, magyarlakta településekkel folytatott együttműködésen belül. A kapcsolat kiterjesztése és fejlesztése nemzeti érdekünk. 1994 óta, tehát már 10 éve testvérvárosunk Gyergyószentmiklós”. Szintén a honlapon szerepel a két település önkormányzatainak közös cége, a Monturist, melynek egyik területe kapcsán jelentette fel Mezei János polgármestert az ügyvezető, Virág Zsolt.
Nem ismeri annak módját Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere sem, hogyan kell eljárni ilyenfajta szerződések felbontásánál, de mint mondja, egyelőre nem is látja e tudásszerzés szükségességét. „A lakossági kezdeményezés, az aláírásgyűjtés egy jelzés felénk is, az V. kerület felé is. Kell véleményezzük, állást kell foglaljunk. A döntéshozó testület tudomására hoztuk már, de további megvitatásra időt kell szánjunk. Jól meg kell gondoljuk, mit teszünk” – közölte Nagy Zoltán. Az alpolgármester abban reménykedik, hogy a szeptemberben, a Gyilkos-tóhoz tervezett Monturist-közgyűlésen alkalom lesz több vitás kérdés tisztázására a társtulajdonosokkal, az V. kerületi kollégákkal. „Sürgető a kapcsolatrendezés” – foglalta össze meglátását az alpolgármester.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Főhajtás a honvédek előtt Baróton
A baróti református templomban ismét honvédtalálkozót tartottak szombaton. Az ünnepeltek közül már alig hatan voltak jelen – a tizenöt esztendővel ezelőtt tartott első eseményen még háromszáznál többen –, de az egykori frontharcosok hozzátartozóinak és a vendégeknek köszönhetően így is szinte megtelt Isten háza. Az Erdővidék minden szegletéből és az anyaországból érkezettek úgy fogalmaztak, fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, mert magyarságukban és hitükben megerősödve térnek haza.
A tizennyolcadik találkozót – volt esztendő, amikor kétszer is összegyűltek – a gróf Tisza István Dalárda bevonulása nyitotta meg, majd a református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa lépett fel. Balla Barna tiszteletes Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett igére alapozta az istentiszteletet. Az egykori honvédek minden körülmények között tették feladatukat, nem hátráltak meg akkor sem, ha fegyverropogás és bombarobbanás közben kellett a hazát megvédeni. Honvédő harcukat más eszközökkel folytatták, amikor a frontról vagy fogságból hazatérhettek szülőföldjükre: hittek abban, a haza nem veszett el csak azért, mert a térképet átrajzolták, családot alapítottak, és munkahelyükön dolgoztak azért, hogy továbbra is magyar maradjon e vidék. A málnási lelkipásztor arra kérte az egybegyűlteket, most anyanyelvünk megőrzésével, dalaink éneklésével és hitbéli megerősödéssel védjék a hazát.
Boér Imre nyugalmazott tanár, az egykori frontharcosok „számtartója” úgy becsülte, a hetven éve véget ért harcokban mintegy háromezer erdővidéki férfi vehetett részt, közülük háromszázan a harctereken, négyszázan pedig fogságban vesztették életüket. Tizenöt esztendővel ezelőtt szinte szűknek bizonyult a régi baróti református templom, manapság viszont talán csak harmincöten élnek közülük. A Boér Imre által mondottakat az 1925-ben született székelyszáldobosi Benkő Vilmos erősítette meg, majd szólt bevonulásáról, fogságba kerüléséről és az Arhangelszkben töltött nehéz évekről. Murányi Levente volt jobbikos képviselő történelmi eszmefuttatásában elítélően szólt a trianoni diktátumról – véleménye szerint Wilson amerikai elnök és a szabadkőművesek műve volt –, az első, majd a második bécsi döntést viszont újkori történelmünk egyik legjelentősebb pillanatának tartja.
A honvédtalálkozók örökös résztvevője, a Jobbik borsodi elnöke, Miklós Árpád köszönetet mondott a honvédeknek, amiért a haza érdekében áldozatokat hoztak, majd napjaink politikai történéseire tért ki. Mint mondotta, a liberalizmus jelenleg a legnagyobb ellenségünk: a gyermekek csonka családban nőnek fel, a fiatalok önző módon és könnyű szívvel hagyják el szülőföldjüket, helyükre pedig menekülteket próbálnak telepíteni. Hogy ennek gátat lehessen vetni, az szükséges, hogy a ma fiataljai az egykori honvédeket válasszák példaképüknek. Vitéz Nagy Zoltán azon frontharcosokról emlékezett meg, akiktől honvéd határőr egyenruhájának darabjait kapta, majd örömét fejezte ki, hogy a hagyományőrzés egyre többeknek fontos.
Vitéz Máthé Lóránt Pál a magyar hazáért küzdőket köszöntötte, s tolmácsolta a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Lázár Elemér jókívánságait a honvédtalálkozók szervezőjének és éltetőjének, Krizbai Imre lelkipásztornak. A nemsokára nyugalomba vonuló baróti tiszteletes iránti nagyrabecsülésüket a templomnyi résztvevő felállással és hosszan tartó tapssal fejezte ki.
A templom előtt álló, a magyar hadsereg 1940. szeptember 12. bevonulásának emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása előtt szólították a jelen levő honvédeket: Boér Imre (Barót), Benkő Vilmos (Székelyszáldobos), Mokán Ferenc (Nagybacon), Román Jenő (Barót), Albert András (Olasztelek) és Tánczos Sándor (Vargyas).
Az eseményen fellépett még Ilyés Zsolt (zongora) és Ilyés Hunor (hegedű), valamint Szuroczky Judith Laura és Fogarasi József szavalt.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Az EMI-tábor első napja
Kitárta kapuit a legnagyobb erdélyi nemzeti fesztivál Gyergyószentmiklóson, a régi-új helyszínen. Azokat a kapukat, amelyek a hagyományőrzés, a helytállás és a nemzeti értékek világába kalauzolják az évről évre visszajáró és újonnan érkező táborlakókat. Az első napi részvétel alapján megjósolhatjuk, hogy a 11. EMI-tábor is sikeresen fog zárulni vasárnap.
„A kő marad” – mondhatnánk Wass Albertet idézően, gondolva itt Sorbán Attila Örsnek, a tábor főszervezőjének nyitóbeszédére. Elmondta, minden rafinált próbálkozás, rosszhír-keltés és megfélemlítés ellenére az EMI-tábor nem egy könnyen elpusztítható rendezvény, ahogyan a névadó szervezet, az Erdélyi Magyar Ifjak sem.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere kiemelte, hogy az EMI-tábor elsődleges üzenete az, hogy a székelység nem valamiért vagy valakikért kell önmaga kultúrájának fenntartását és átadását kiharcolja és megőrizze, hanem saját magáért. Ennek a rendezvénynek – fűzte hozzá – nemzeti értékeink felmutatását kell hangsúlyoznia a folyamatosan erősödő globalizációs és divat- trendek ellenére is. A felszólalók gondolatait Reményik Sándor Ige című verse nyomatékosította Fórika Sebestény szavalásában, amelyet Varga Katalin Eszter gyergyói népdala és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszártánca egészített ki.
A későbbiekben a helyszínváltásról ismételten Sorbán Attila Örs nyilatkozott a Merre tovább, EMI-tábor? előadás keretében. A főszervező elmondta, hogy a váltás több erőfeszítést igényelt, ám a terület kiválasztásának idején a szervezők figyelembe vették a napijegyesek számának emelkedését, a könnyebb megközelíthetőséget és azt, hogy az EMI-tábor leginkább Gyergyószentmiklóson érte el csúcspontját a korábbi években. A Gyergyószentmiklóstól három kilométerre található kemping logisztikai lehetőségei is erősítették a döntést, hiszen kedvezőnek bizonyultak a táborépítés folyamán. Ezen tényeknek köszönhetően a régi-új helyszínre költözés jó döntésnek bizonyult – tette hozzá a főszervező.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak országos alelnöke kiemelte, hogy a szervezetben generációváltás is történt, amellyel a tábor célja is átalakult: az EMI-tábor nem akar tömegrendezvénnyé válni, és nem készül sablonra gyártott programokkal sem. A változások nem törlik el a hagyományosan, minden évben megfogalmazott törekvést a magyar nemzeti értékek kiemelésére, sőt inkább kihangsúlyozzák azt. Így a táborban az olyan aktuálpolitikai témákról is szólnak majd az előadások, mint az autonómia, a személyi és nemzeti jogok, a hagyomány- és identitásőrzés, a megmaradás és hasonlók.
A 11. EMI-táborban újdonságként létrejött Jogaink sátor bizonyította a fenti témák hasznosságát, ugyanis a fiatalokat érintő diákmunkáról is volt itt előadás. A témát Kis Júlia ügyvéd, a Jogaink Egyesület elnöke boncolgatta, kitérve a munkavállalás és a szerződéskötés lépéseire is.
A családosok sem kellett aggódjanak gyerekeikért, ugyanis a gyermeksátorban vidám zsibongás uralkodott, míg a szülők előadásokon vagy más tevékenységeken vettek részt. Ami pedig a „nagyobbak” szórakozását illeti: Vámos Attila egri borvidéki borkóstolója adott lehetőséget a kikapcsolódásra.
Csütörtökön a tábor programjában újdonságnak számító román nyelvű előadás lesz. Mircea Dăiantól, az Erdélyi Demokratikus Liga alapítójától tudhatják meg a táborozók, milyen egy erdélyi román szemszögéből Erdély és a Székelyföld.
A tábor második estéjén a népszerű nemzetirock-együttes, a Kárpátia fogja megkérdezni: hol vagytok, székelyek?
További részletek a programról az EMI-tábor honlapján.
Ürmösi Júlia Eszter
itthon.ma

Honvédtalálkozó Baróton
Kövessük példájukat, a honvédbecsületet
Mint már beszámoltunk róla, augusztus elsején a 18. erdővidéki honvédtalálkozót tartották Baróton, a református templomban. A találkozón hat volt veterán katona jelent meg: Benkő Vilmos Székelyszáldobosról, Tánczos Sándor Vargyasról, Boér Imre és Román Jenő Barótról, Albert András Olasztelekről (ő volt a legidősebb, 93 éves) és Mokán Ferenc Nagybaconból.
Egyikük, Boér Imre, a találkozón elmondta, hogy a második világháborúban Erdővidékről összesen mintegy háromezer katona vett részt, háromszázan elestek a fronton, mintegy négyszázan fogságot szenvedtek. Jelenleg, tudomása szerint harmincöten vannak még életben, akik közül a legidősebb a vargyasi Lázár Imre, 101 éves. Ezután saját sorsáról ejtett néhány szót: a háború miatt félbeszakadt tanulmányait 1948-ban folytatta, tanító lett, először Székelyudvarhelyen, majd Szentkeresztbányán, de leste az alkalmat, hogy szülőföldjére hazakerülhessen, ami végül 1957-ben sikerült neki. „Eredj, ha tudsz” – idézte végül az ismert Reményik-verset, talán mindazok okulására, akik sem háborút, sem fogságot nem kell ma megjárjanak, ám szülőföldjüket mégis hátrahagyják a jobb élet reményében.
Az 1925-ben született Benkő Vilmos is felszólalt: meghatóan búcsúzott a találkozókat tizenöt éve szervező Krizbai Imre lelkipásztortól, és néhány szóban idézte azokat a szenvedéseket, melyeken átment, s melyeket a ma élők talán elképzelni sem tudnak. Tizennyolc napig utaztatták őket a zsúfolt vonaton Szibériába, javarészt víz nélkül, ott negyvenfokos hideget kellett elviseljenek rabruhában, hiányos öltözékben.
Murányi Levente magyarországi politikus úgy vélte, rossz idők közelegnek, melyekben az eddigieknél is nagyobb szükség lesz olyan emberekre, mint egykori honvédjeink voltak, olyan helytállásra, milyent ők tanúsítottak. „A harmadik világháború már elkezdődött, a magyar nemzet valakik számára útban áll, és semlegesíteni akarják”, mondta. Hasonlóképpen szólt Miklós Árpád történész is, aki ugyancsak Magyarországról jön el már évek óta rendszeresen a találkozóra: szerinte a második világháborút megnyerő nemzetek a sírgödör szélére juttatták Európát, ám arra biztatott, vessünk bizalmat a családi és a nemzeti értékekbe, ahogy a honvédek is tették, s akkor jövőnk nem veszhet el.
Az erdővidéki felmenőkkel rendelkező vitéz Nagy Zoltán ezúttal is eredeti honvédruhában jelent meg a találkozón, és arra intett, kövessük hagyományainkat, és kövessük azokat a példákat, melyeket hős honvédjeink mutattak fel számunkra. Végül Máthé Lóránt Pál, a Történelmi Vitézi Rend tagja vitéz László Elemér üzenetét tolmácsolta a nyugdíjba vonulás előtt álló Krizbai Imre lelkipásztornak, abban a Vitézi Rend erdélyi törzsállománya nevében megköszönték neki a volt honvédekért vállalt áldozatos munkát, de egész közösségünkért kifejtett tevékenységét is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kosztándi Jenő 85. születésnapi kiállítása
Kosztándi Jenő alkotásaiban a modern egyetemesség és az erdélyi művészet emelt szintű szintézisét ismerhetjük fel. Képein, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek, látjuk környezetünk, múltunk, életünk felismerhető jeleit.
A modernség jelrendszerének útkeresésében folyamatosan táguló koncentrikus köröket ír le. Az egyre táguló és erős határokat lágy hullámokkal oldó művészi pálya ma is újszerűségükben meglepő tartalmakat emel be saját képi világának zárt rendszerébe.
A közelmúltban a szentgyörgyi kiállítás (Erdélyi Művészeti Központ, rendezte Vécsi Nagy Zoltán) a teljesség igényére törekedve vázolta fel az életmű nagyobb állomásait. Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Nagyon éberen őrzi volt mestereink emlékét, akiktől ugyan lényegesen különbözik művészete. Miklóssy Gábor egyetemi tanár a mester szigorával avatkozott bele az egyetemet záró diplomamunka végső változatának kialakulásába, amely a varsói világkiállítást és a nemzetközi elismerést jelentette. A brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat.
A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelte műértő közönségét. A tanári pálya mellett folyamatosan építették művészi formanyelvüket. A szentgyörgyi kiállítás nagy ívet vázol művészetükről. Kosztándi Jenő neoimpresszionista életképei mozgásban és átrendeződésben lendületes pillanatokat emelnek ki. Absztrakt képein a modern életérzés teljességvágyát követi. A megörökített hétköznapokból vett jel az ünnepet, a fenségeset, az elragadtatott szépséget mutatja fel. A részelemek gyöngysorként ismétlődő szabályrendje tükröződő fényjátékokkal, op-artos törésvonalakkal az univerzum himnuszát képezik le. A kicsi, rész, veszendő magán hordja a nagy, teljes és örök ígéretét. Egy kipattanó rügy, a teljesség pillanatában kibontakozó virág, kirajzó méhek, elszálló buborékok pillanatképe a véletlenszerűt megállítva az egyetemes létezés rendjébe kapcsolja az élményt. A művészsors átlényegült, szent pillanatának megragadása többször visszatér a hangszer-nő képzettársítással. A zenébe simuló arctalanság helyét itt a kezek kifinomult idegzete képezi le. A Modiglianira jellemző megnyúlt női alakok a létezés felfokozott és intenzív észlelésének katarzisát keltik életre. A kép csendje mögött hallhatóvá teszik a belső zenét. Kubista aktjaival a nő végletekbe hajló modern mitológiája jelenik meg. Nemes életöröm, az élet szent lázadása tér vissza képein. Ennek ellenpólusaként gyakran látunk monokróm képeket. Kénsárga csendbe dermedt alakok szoborszerű némasága görög sorstragédiákat hív elő bennem. A sötét színek drámai feszültsége közösségi kortudatot sűrít. A zsindelytetős székely házak sorsközössége az erdélyi létezés változását és esendő magunkat a tradícióba helyezve mutatja fel. Ez a képsorozat – amelynek két változata van jelen a kiállításon – a székely épületegyütteseket több struktúrába mozdítja el, így a közösségi értékek átértékelésének folyamatát követi. A hegyek fölött gomolygó felhők katlanja és rejtőzködő, derengő ablakszemek irányába mutat. Kosztándi Jenő témaválasztásában jelentős helyet foglal el a közösségi értékrend és a történelmi emlékezet előhívása. Drámai feszültség és szigorú kompozíció tettvállalás értékű azonosulást jelöl forradalmárok és szabadságeszmék ábrázolásával. A forradalmak nagyjait megidézni nem illusztráció, hanem nemzeti és közösségi értékrendünk felmutatása. A megtervezett metszésvonalak és fénytörések szigorú hálójából építkező képek mellett a közelmúltban gyakran láthatunk kirobbanó, vitalitásában felkavaró expressziókat. Nyers erő árad az érzés egyszeriségéről, a létezés szenvedéllyel felfokozott intenzitásából. A Golgota olajfájának rögzítése a légüres térből kiinduló és a határoknak feszülő intenzív szellemi és földi létezés átmenetét tárja fel. Ágak sűrűjében bűvölt arcok villannak fel.
A kézdivásárhelyi kiállítás (Kosztándi Galéria, rendezte Hegedűs Ferenc) erőteljesen a közelmúlt alkotói korszakára fókuszál. Itt sűrítetten láthatjuk az elmúlt évek gyakran oldottabb kompozícióit, a részelemek szándékolt kihagyását, a minimalizált díszletet mint a néző jelentésteremtő szabadságát. A mértéktartás vagy az élmény levezetése előtti megszakított lezárás eredetiségében meglepő és frissességében élményszerű.
Kosztándi Jenő az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is ott az egyszeri és megismételhetetlen ötlet és életöröm. A nagy művész azonnal felismerhető jelképrendszerrel rendelkezik. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával viszik új kihívások felé. Kiváló anekdotizáló tehetségében érzékeny és magas intellektus él. Kívánunk neki egészségben gazdag, boldog életet!
DEÁK FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)