A befejezhetetlen történet gazdagodása
Bemutatták az Időtár első pótkötetét
Marosvásárhely már Bernády polgármesterré válása előtt levetkőzte a kisvárosi jelleget, nemcsak az utcákon, a gondolkodásban is megszűnt a sár. A Bernády-korszak fénye azonban a történészek számára elhomályosította ezt a korábbi időszakot, a 19. század második fele kiesett a köztudatból – hangzott el Sebestyén Mihály Időtár V/1 című, újonnan megjelent munkájának bemutatóján, amelyre a könyvvásári forgatag szombat délutánján került sor a Nemzeti Színház ez alkalomra Székely János nevét viselő helyiségében. A város történetét a kezdetektől 1989 decemberéig ismertető négykötetes Időtár kiegészítéseket tartalmazó első pótkötete a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg, és az első két kötet adattárát bővíti, az 1291–1899 közötti időszakhoz kapcsolódik. A hiánypótló munkát Pál-Antal Sándor történész, levéltáros méltatta.
– Marosvásárhely történetének 1848 utáni korszaka még sok tekintetben ismeretlen. A pótkötet jelentős mértékben hozzájárult a homályban lappangó részek feltárásához, összegzi és elénk tárja azt, amiről valamilyen kontextusban régebben már írtak. De ne feledjük, hogy történetírási tekintetben erre az időszakra vonatkozóan még a kezdeteknél tartunk. (...) Az előre látható nehézségek ellenére Sebestyén Mihály vállalkozott erre a különleges és hálátlan munkára. Tájékoztat építkezésekről, városrendészetről, intézmény- és kultúrateremtésről, oktatástörténetről, pártéletről, gazdasági kérdésekről, közigazgatási szervezésekről és átszervezésekről, városvezetőkről, de kisemberekről is. Nyomon követhető a kötetben az a folyamat, melynek során Vásárhely iparosodik, városiasodik és gyarapodik, nemzetiségi konfrontációk nélkül. Amikor még székely főváros igyekszik lenni – mondta egyebek mellett a méltató, majd a pótkötet második részében található, jól kidolgozott elvek alapján készült tárgy-, hely- és földrajzi mutatókra hívta fel a figyelmet, amelyek az adathalmazban való tájékozódást segítik.
A továbbiakban a szerző beszélt az Időtár első pótkötetéről, amely kollektív munkának számít, létrejöttét a Teleki–Bolyai-könyvtár történészei, illetve Diamantstein György történelemtanár is segítette, a könyvborító grafikáját pedig Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora készítette. Sebestyén Mihály kiemelte, hogy amint az Időtár borítója is érzékelteti, a várostörténet puzzle-je sohasem lesz teljes, de annak csak örülni lehet, ha újra meg újra ismeretlen adatok kerülnek elő. A pótkötet főleg a – másik háromnál jóval vékonyabb – második kötethez kínál kiegészítéseket, a szerző kevés levéltári forrást, inkább korabeli sajtóanyagot, tanulmányokat, monográfiákat használt fel az adatgyűjtés során. A rendelkezésre álló anyagból természetesen válogatott, hiszen, amint azt Pál-Antal Sándor is jelezte, a cél nem mindennek a közlése, hanem a városi közönség életkörülményeinek, megvalósításainak és kudarcainak számbavétele volt.
Sebestyén Mihály a bemutatón több mozzanatot is felelevenített a XIX. század második fele Vásárhelyének történetéből, említést tett egyebek mellett a Kemény Zsigmond Társaság megalakulásáról, a polgárság szórakozási lehetőségeiről, a közintézményekről és az ipartelepítésről, amely a város névanyagával is bizonyítható bevándorlást elindítja, szakmunkásokat, illetve egy mérnöktársadalmat hoz Vásárhelyre.
– Bernádyt a korszak teremtette meg – összegzett a szerző, aki remélhetőleg jövőben a már készülő, második pótkötettel is megörvendezteti az Időtárban kalandozókat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Új rovattal bővült az udvarhelyi lap
Fiatal tollak színvilága
Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…"
A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak".
A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik.
Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja.
Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát.
Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Álom az Arielben
Kis és felnőtt művészek közös lemeze
Marosvásárhely terein az ünnepi díszkivilágításon kívül szinte semmi sem utalt szombat délután a télre, az Ariel Színházban azonban pár órával az esti Mikulás-várás előtt nagy pelyhekben kezdett hullni a hó. A Művészkuckó és az Angelica Vox gyermekkórus, illetve a Művészeti Líceum egykori diákjaiból lett zenészek együttműködésével született lemez, az Álom bemutatóján valóban egy könnyű, tiszta álomban találhatta magát a telt házas publikum. Nemcsak a kivetített hópelyhek, illetve a mesebeli lények – tündér, boszorkány – játéka tette ezt lehetővé, hanem a színpadon ülő gyereksereg, a többnyire kisiskolás művészetisek, akik katicabogárként, lepkeként vagy éppen sáskaruhában tették hallhatóvá és láthatóvá a legőszintébb szépséget.
– Egy lemez születésnapját ünnepeljük most itt. A címadó dalt tíz évvel ezelőtt, harmadikos művészetis diákként írta Székely Erika. Ezzel szeretnénk ösztönözni a gyermekeket, hogy írjanak, rajzoljanak, komponáljanak – mondta a koncert előtti percekben Korpos Kamilla zenetanárnő, a Művészkuckó vezetője, aki a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy – bár a lemez címe Álom – a zenés együttlét elsősorban a háláról szól, négyféle hálát szólaltatnak meg a dalok, azt, amit a szülőkért, amit a gyermekekért, a szülőföldért, illetve a Jóisten iránt érezhetünk.
Az Álom születését a Marosvásárhelyi Rádió a kezdetektől támogatta. A lemezzel kapcsolatos gondolatait Szász Attila főszerkesztő-helyettes osztotta meg az egybegyűltekkel.
– Ez a lemez tanított meg arra, hogy álmodni jó és kortalan – mondta Szász Attila, majd el is kezdődhetett a néptánccal, illetve –Halmágyi Éva és Bonczidai Dezső bábszínészek átváltozásai révén – vicces jelenetekkel színesített produkció, amelyben a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa is fontos szerepet vállalt. Közreműködésükkel a lemez születésének kulisszái mögé tekinthetett be a közönség, többek között arra is fény derült, hogy milyen új energiákat szabadított fel a keményebb műfajokat játszó zenészekben a gyerekekkel végzett munka, illetve mit tanácsol minden fellépés előtt "Kamilla néni" a felnőtt publikum rejtett álmait is előénekelő kis művészeknek.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Bernády iskolába érkezett a jutalom
Örömszerző Csodasarok
Újabb Csodasaroknak örülhettek pénteken a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola kisdiákjai.
A Miénk a város című – a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által Kárpát-medencei diákok számára három éve indított – játék újabb megjutalmazottja a tanintézet egyik előkészítő osztályának tanulója, Gherman Eric volt. Ugyanebből az iskolából Kelemen Sára Bernadett harmadik osztályos, a Református Kollégiumból Szabó Ágota előkészítős diák, a Római Katolikus Teológiai Líceumból Cseh Botond Kristóf első osztályos tanuló, a 14-es számú óvodából pedig Airizer Elvira könyvjutalomban részesült. Az Eric osztályát megillető Csodasarkot, illetve a könyveket a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul a Dr. Bernády György Általános Iskolában adta át. Az eseményen jelen levő diákok köszönetképpen furulya- és énekszóval, szavalatokkal teremtettek szentestei hangulatot. Az ünnepi pillanat az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj közös éneklésével zárult. Ezt követően Ioan Borgovan iskolaigazgató mondott köszönetet a vendégnek, majd a konzul arra biztatta a gyerekeket, hogy közösen bontsák ki a karácsonyi ajándékozás hangulatát kicsit már előrevetítő csomagokat. A gyereksereget persze nem kellett kétszer kérni, örömmel vette birtokba az új csocsóasztalt, a társasjátékokat és a könyveket.
Vasárnap délelőtt a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskolába is megérkezik az értékes jutalom, két diák, Székely Dóra és Ignat Attila Sándor Csodasarok díjban, Barabási Koppány Zoltán könyvjutalomban részesül. Mint köztudott, a Kárpát-medencében összesen 50 Csodasarok talál gazdára, ebből 31 erdélyi tanintézetekbe kerül. Jutalomkönyvet 150 gyermek kap a városépítő játékban való eredményes részvételért.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozó
"Ezt az ékszert viselni kell"
Több mint 550 táncos vette birtokba szombaton a Maros Művészegyüttes színpadát. A megye csaknem minden tájárólérkező gyermek- és felnőttegyüttesek sok éve búcsúztatják az évet a december végi Gyöngykoszorúk Gyöngyenéptánctalálkozón. A hagyományt az EMKE Maros megyei szervezete teremtette meg, kilenc éve pedig a művészegyüttes vállalta fel a rangos esemény megszervezését. Az idei táncos együttlét társszervezői a Maros megyei EMKE, illetve a Folk Dancing and Music Egyesület voltak. A részletekről Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetője számolt be.
– A kövesdombi termünk korlátozott befogdóképessége miatt a megye azon együtteseit, néptánccsoportjait hívjuk meg erre az együttlétre, akik év közben Gyöngykoszorú- találkozót vagy hasonló jellegű rendezvényt szerveznek. Ugyanakkor rendszerint újonnan alakult csoportokat is várunk, hiszen fontos, hogy a legfiatalabbak is a mi nagy családunkhoz tartozóknak érezzék magukat. Idén először a szórvány is képviseltetett, két Fehér megyei településről, Magyarlapádról és Miriszlóból jöttek táncosok. 19 néptánccsoport lépett színpadra, Kibédről, Nyárádszeredából, Marosludasról, Segesvárról, Marosfelfaluból, Vajdaszentiványról, Szabédről, Sóváradról, Erdőcsinádról, Holtmarosról, illetve Szentgericéről is érkeztek vendégek, a Bekecs és a Napsugár két csoporttal is megmutatkozott. Ugyanakkor a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar is örömöt szerzett muzsikájával. A gazdag műsor előtt az EMKE részéről Kilyén Ilka színművésznő köszöntötte a jelenlevőket, jómagam pedig arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Gyöngykoszorú egy olyan ékszer, amit viselni kell. Az első csoport színre lépése előtt Ötvös József lelkipásztor adta áldását a gyermek- és felnőtt táncosokra.
– Minden táncrend képviseltetett?
– Igen, sőt, idén gazdagabb is volt a repertoár, mint a korábbi években. Minden csoport valami olyasmit hozott, amivel színesebbé, gazdagabbá tette az együttlétet, talán nem is láttunk két, ugyanarról a tájegységről származó táncot. Örömmel vettem tudomásul, hogy a csoportok szakmai színvonala növekedett, illetve színpadi megjelenésükben is az autentikus értékeket hordozzák.
– Évértékelőnek is tekinthető ez a találkozó?
– Természetesen. A kövesdombi teremben zajlott műsor után a Kék Gyöngy vendéglőben közös vacsora, majd táncház következett. Ekkor alkalmunk volt a csoportvezetőkkel megbeszélni az év közben felmerült problémákat, megfogalmazni a szakmai igényeket. Készült egy felmérés, amelyből kiderül, hogy az elmúlt negyedszázadban több tízezer gyermek fordult meg ezen a rendezvényen. Büszke vagyok arra, hogy Maros megye számos településén táncolnak gyermekeink, és ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani a csoportvezetőknek, szakmai irányítóknak a fiatalokat önazonosságukban erősítő munkájukért.
A Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánc- találkozóval nem ért véget az év a Maros Művészegyüttesnél, ma (december 22-én, kedden) este 7 órakor a Karácsonyváró című előadásukra várják a kövesdombi székhelyre a néptánc-kedvelő közönséget. A felnőttjegy 12 lejbe, a gyermek- és nyugdíjasjegy 5 lejbe kerül.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Kivándoroltak
"Ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim"
Van egy generáció, a mostani harmincasok, akik gyermekként léptek át a rendszerváltás után megnyíló kapukon, nem saját vágyaikat követve, hanem családjuk döntése nyomán kerültek az idegen létbe. Mit jelentett számukra a változás, sikerült-e alkalmazkodniuk az új körülményekhez, gyökeret vertek-e vagy visszatértek, netán "villámfecskékként" gondolatban, képekben vándorolnak azóta is a világhálón át mindegyre haza – sorozatunkban ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni. Beszélgetéseink a Facebookon zajlottak, ezt az interjúk szerkesztési módja, szaggatottsága is tükrözni szándékszik.
Bába Katalin 36 éves, a 90-es évek közepén került ki Magyarországra. Jelenleg Budapesten él családjával, egy 9 éves kisfiú édesanyja, pár hónap múlva kislánya is megszületik.
– 1993 augusztusában mentem ki Budapestre anyámmal. 14 éves voltam. A szüleim váratlanul elváltak, és anyám férjhez is ment újra. Két hónappal a válás után telepedtünk ki. Az idősebbik bátyám akkor már ott élt. A kisebbik otthon maradt apámmal, illetve az anyai nagyanyám is.
– Hogy élted meg a változást?
– Borzasztó volt, a szó legszorosabb értelmében. Egyrészt, mert addig olyan környezetben, környéken éltem, amit egy rohanó nagyváros nem tudott pótolni, másrészt a budapesti mentalitás merőben más volt. A mai napig nem hevertem ki teljesen. De nem lettem búskomor, és mert sosem felejtettem el mosolyogni, lettek barátaim. Viszont a tanulásra szinte egyáltalán nem tudtam figyelni, és a második évben már nem is érdekelt a suli.
– Mire emlékszel az első időszakból? Hogy fogadtak az új osztálytársaid?
– Zavarta őket, hogy más az akcentusom, én meg falusi libának éreztem magam. A lányok könnyebben befogadtak, sőt, nagyon szerették a hülye vicceimet, amiket otthonról hoztam. Rengeteg sztorim volt, hiszen azt a szabadságot és természetközeliséget, amiben éltem, ők nem tapasztalták. Összetartó osztály volt, valószínűleg a vallási szigor miatt. Viszont ebből a suliból a második év végére sikerült kirúgatnom magam. A következő suli meg maga volt a pokol.
– Milyen szempontból?
– Liberális iskola volt, a tanár is elfelejtett néha bejönni. Ha akartál, tanultál, ha nem, nem. Én az elején jó jegyeket kaptam, mert bizonyítani akartam magamnak, de aztán rájöttem, hogy bulizni is lehet... Nem tanultam, elkezdtem lógni. Teljesen idegen volt nekem az a miliő, széthúzó, pocsék osztályközösség volt szerintem. Klikkek, perifériára szorult gyerekek alkották. Én egy adott ponton szinte jelen sem voltam. Akkor már nem anyámmal laktam, aki közben vidékre költözött, hanem a bátyámnál, úgyhogy még jobban elengedtem a gyeplőt. A buli és a szórakozás mindennél fontosabb volt. Rockklubokba jártam, feketébe öltöztem, és őszintén irtóztam az iskolától. Kétszer meg is buktam matekből, nyáron meg szépen megtanultam az éves anyagot Marosvásárhelyen, a család barátjától. Fekete-fehér világ volt ez. Rengeteg szórakozással és rengeteg kudarccal. Az a legnagyobb csoda, hogy le tudtam érettségizni. A magyar persze ötös lett, mert előbb olvastam el az irodalmi műveket, mint az osztálytársaim. Matekből meg elég volt egy hónapi masszív gyakorlás, és egy szép kerek hármast írtam.
– A nyarakat mindig itthon töltötted?
– Minden nyarat, szünetet, amit csak lehetett. Ha három napom volt, arra is hazautaztam.
– Az itthoni barátokkal, osztálytársakkal tartottad a kapcsolatot?
– Persze. Kukuj Szilárddal (sz. m.: volt osztálytárs) két évig együtt béreltünk lakást. A párom, Vass Szilárd is erdélyi. A nagy "szerelmeim" is szinte mind marosvásárhelyi srácok voltak. Most is alig vannak itteni barátaim, persze, azért akadnak. Ebben nincs semmi szándékosság, csupán így alakult.
– Mi történt az érettségi után?
– Kimentem Németországba gyerekfelvigyázónak. Az első család, amelyhez kerültem, nagyon rendes volt, de nem találtam a helyem ott sem. Aachen mellett laktunk. A németet nagyon gyorsan megtanultam, de borzasztóan magányosnak éreztem magam. Az volt talán életem legüresebb időszaka. Tudtam, hogy változtatnom kell, sőt, azt is, hogy mit szeretnék, de annyi év lógás, huligánkodás után nem nagyon tudtam a mikéntjét. Akkor már nem attól voltam más, hogy én vagyok a lázadó, mindenre fittyet hányó, vagány csaj, hanem mert görcsös lettem és frusztrált. Öt naplót írtam tele a gondolataimmal, és napi 7-9 kilométert futottam, hogy a belső vihart leállítsam. Közben a kislány már akkora lett, hogy nemigen kellett pesztrálni. Délelőtt volt csak dolgom. Ott kezdtem el főzni, és kiderült, hogy van hozzá érzékem. Később Passau mellett éltem 10 hónapig, majd Bécs mellett fél évet. Közben volt egy sikertelen felvételim. Majd még egy, de végül bejutottam pszichológiára a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemre. Kemény négy évembe került, míg újra megtanultam tanulni, és így sem érhettem mindenből az évfolyamtársaim nyomába. A keményebb tantárgyakkal nagyon küzdöttem.
– Milyen volt az egyetemi élet?
– Mai napig úgy emlékszem az első egyetemi évre, mint a szabadság legmagasabb szintjére. A bátyámnak, Zolinak nagyon sokat köszönhettem, lelkileg és anyagilag is támogatott. Persze a bulik visszatértek az életembe, és a tanulás sem lett a legfontosabb soha. A felelőtlenséget, ha egyszer nagyon erősen gyökeret ver, nehéz kiirtani, nekem sem sikerült. Nem is fejeztem be az egyetemet, de rengeteget tanultam. Életem második legjobb időszakának tartom azokat az éveket, akkor kezdtem újra helyrepattanni. A legeslegjobb egyértelműen a gyermekkorom volt. A 4-es suli, aztán a 12-es. A Trébely utca, ahol felnőttem... A barátaim és a családom, akiket, bár mélységesen csalódtam bennük, nagyon szeretek. A nosztalgia, ami Marosvásárhelyhez köt, örök. Egyszer mondtam is valakinek, ha hazaérek, átrendeződnek a sejtjeim.
– Mostanában milyen gyakran jársz haza?
– Nem annyit, mint szeretnék, ugyanis apukám halála után eladtuk a családi házat. Ez is fájó pontom, de muszáj volt, mert nagy volt és romos, és már nem lehetett fenntartani. Ha nyerek a lottón, visszavásárolom, akár háromszoros áron is.
– Milyennek látod a mostani Vásárhelyt a régihez képest?
– Még mindig szépnek. Imádom az illatát. A Somostetőt, a Maros-partot. Gyakran álmodom, hogy a Marosban úszom. Legutóbb elmentem az állatkertbe a kisfiammal, és végigsétáltam a Trébelyen. Elképesztő, hogy megváltozott. Az a régi Marosvásárhely, ahol reggel korán csípett a hideg, kevesebb volt az autó, és képesek voltunk a Somiig felgyalogolni egy nap többször is, hogy aztán pár perc alatt leereszkedjünk a szánkóval... az jobban tetszett. Sajnálom, hogy a Trébelyben ennyi az újgazdag. Jó volt az a parasztos Trébelyszőlő, ahol még lovakkal közlekedtek, és nem volt leaszfaltozva az út. Ami még nagyon furcsa, hogy annak idején télen, nyáron tele volt az utca gyerekekkel; mostanában egyet sem láttam, pedig rengeteg család költözött oda. A kisfiam nagyvárosi kölyök. Belvárosi, ráadásul imádja a számítógépet és a tévét, de amikor elmeséltem neki a szánkós élményeimet, rögtön szerette volna, hogy megismételjük. Mikor elmondtam, hogy ez nem fog menni, mert autók közlekednek, elsírta magát. Mit csinálnak a gyerekek ezekben a házakban?... Viszont én – sokakkal szemben – nem érzem azt, hogy jaj de sok a román. Semmi bajom velük. Belőlem hiányzik mindenféle faji előítélet, és erre büszke vagyok, sokkal büszkébb, mint arra, hogy magyar vagyok.
– Miért hagytad félbe az egyetemet?
– Az első évben ismertem meg a páromat. Nem vagyunk házasok, nem is tartom ezt fontosnak. A második évben megfogant Boti, a kisfiam, úgyhogy egy évet halasztottam. Utána újra bejártam az egyetemre, és sikerültek is a vizsgáim. Ezután lakást vettünk, és mivel beütött a válság, dolgoznom kellett, arra pedig már nem jutott energiám, hogy tanuljak is mellette. A devizahitelünk az egekbe ugrott. Közben meghalt a bátyám, aki addig végig támogatott. Sem kedvem, sem energiám nem volt ahhoz, hogy folytassam a tanulást. Körülbelül két évig megint kiszaladt a talaj a lábam alól, de Botika tartotta bennem a lelket. Mai napig úgy gondolom, ha ő nincs, nem itt tartanék. Csodálatos kis kölyök, és bár nem voltam mindig a legfelelősségteljesebb anya, úgy gondolom, nagyon őszinte és jó a kapcsolatom vele.
– Mit dolgoztál?
– Ingatlanközvetítő voltam egy nagyon családias hangulatú cégnél. Jó volt ott dolgozni. Emellett szép lassan elkezdtem besegíteni abban a vendéglátóegységben, ami rám maradt a bátyám révén. Társtulajdonos voltam. Kezdetben csak néha-néha pultoztam, aztán kézművesvásárokat, bulikat szerveztem. Akkor nagyon megszerettem a vendéglátást. Aztán kárrendező voltam majdnem két évig annál a cégnél, ahol Szili is dolgozik. Az nagyon jól fogott akkor, mert megbízható munkahely volt, de halálosan meguntam.
– Mi lett a vendéglátóegységgel?
– Sajnos, megbukott. Túl nagyot álmodtunk... A bátyám barátnője volt a másik tulaj, vele azóta is tervezzük, hogy nyitunk egy kis családias éttermet. Ezért is kezdtem el szakácsnak tanulni, mert egy ilyen hely megnyitásához kell a szakképzett szakács.
– Mi történt a továbbiakban?
– A kárrendezős munkám 2013-ban ért véget, amikor édesapám beteg lett. Akkor havonta hazamentem hozzá, és próbáltam főzni neki, de nem nagyon evett, nem volt étvágya. Rákos volt, pár hónap alatt elment. Ezután jött a házmizéria, az örökösödés... Erről nincs mit mondanom.
– Hol dolgoztál ezután?
– Egy évig sehol, mert a házeladással kapcsolatos ügyeket intéztem. Aztán a budapesti lakásomat újítottam fel egy kicsit, majd utazgattam, hogy kiszellőztessem a fejem. Ezután kezdtem el a szakácssulit, közben alkalmi munkát vállaltam a vendéglátásban, hogy tapasztalatot szerezzek. Nyáron viszont megfogant a kislányom, úgyhogy a vendéglátás ugrott. Van egy lakásom, ami ki van adva, emellett egy olyan cégnél vállaltam munkát, ahol 15 éve visszatérő lélek vagyok, akkor kezdtem el ott dolgozni, amikor visszajöttem Németországból. Nekem való rugalmas munkáik voltak. Nehezen viselem a kötöttségeket, a nyolcórás monoton munkát. Ha pörgés van, akkor jöhet, de az "ülünk és adatokat pötyögünk" a halálom. Jelenleg is irodai munkám van, de ügyfélszolgálati jellegű. Kommunikálni, segíteni kell. Az ilyesmi megy nekem.
– Nem gondolkoztatok a hazaköltözésen?
– De igen, csak közben megszoktam itt valamennyire, és a vásárhelyi barátaim is szinte mind eljöttek. Szili családja is itt él már, a kisfiam pedig igazi nagyvárosi legény. Bármennyire vágyom is haza, félek, hogy ez egy illúzió, az a világ már nem az, amit én ismerek. A legfőbb ok viszont nem ez. Szeretem az illúziókat, de a kisfiamat nem akarom kitenni ennek, az szinte árulás lenne. Ő ugyanolyan közvetlen, haverkodós, huncut kis vagány legény, mint amilyen lány én voltam otthon. Nem fogom kettétörni az életét, csak mert úgy gondolom, Vásárhelyen jobb lenne neki. Neki Budapest az otthona, és ha majd felnő, és Pápua Új-Guineába menne, tegye meg saját akaratából, de én nem kényszerítem rá.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

A Don-kanyari áldozatok előtt tisztelegnek
Megemlékezések és emléktúra
A magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének számító, 1943. január 12- én, 73 évvel ezelőtt kezdődött Don-kanyari offenzíva áldozataira emlékeznek a hét végén több Maros megyei településen. A megemlékezések mellett a Marosvásárhely – Havad útvonalon ötödik alkalommal emléktúrára is sor kerül.
A három helyszínen zajló rendezvényeket a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete a Havadi Polgármesteri Hivatallal együttműködve szervezi. Január 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél tisztelegnek a Don-kanyarban elesett 147 ezer magyar katona emléke előtt. Az eseményen Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul is jelen lesz. Szintén szombaton délután 4 órakor Gegesben tartanak megemlékezést (gyülekezés a központban). Vasárnap délelőtt 11 órakor a havadi református templomban emlékeznek a magyar katonákra. A Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport a megemlékezések mellett ötödik alkalommal szervez emléktúrát, amelynek résztvevői hagyományőrző egyenruhákban vonulnak több kilométeren keresztül, a 2. magyar hadsereg téli meneteléseit felidézve. Az emlékmenet a marosvásárhelyi emlékműnél tartott megemlékezést követően, szombat délben 12 órakor indul.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Fényt kapott, fényt adott…
Kiállítás és művészalbum Márton Áron emlékére
Telt házas, pótszékeket is igénylő közönséget vonzott a marosvásárhelyi Bernády Házba a Márton Áron-emlékévhez kapcsolódó kettős rendezvény, a bucsini Vadárvácska alkotótábor kiállítása és az erdélyi püspök szellemiségében született alkotásokat felvonultató album bemutatója.
Kedd délután, a Ház idei első találkozóján Nagy Miklós Kund kívánt boldog új évet az egybegyűlteknek, majd az újdonságokra, a terem felújított padlójára és a korszerűbb hangosításra hívta fel a figyelmet. Ezt követően került sor a 11. Vadárvácska alkotótábor munkáiból létrehozott hagyományos év eleji kiállítás és az alkotások reprodukcióit tartalmazó album ismertetésére.
Püspöki áldás, Lelki forrás, Dicsőség Neked, Uram, Madártávlatból, Gyimesi táj, Márton Áron fénye – néhány a Bucsinon világra jött mintegy 50 alkotásból, amelyeket rendhagyó módon egyetlen személyiség, a 120 éve született püspök lelkülete, személyisége ihletett meg. A rendezvény házigazdája az azonos ihletforrás mellett a sajátos alkotói világok adta többletről szólt, majd így fogalmazott:
– Az egyediségen túl egy közös vonást is felfedezhetünk ezeken a munkákon, a lélekből áradó belső fényt.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund azt is elmondta, hogy a tavaly nyári Vadárvácska 25 alkotója közül legtöbben ismert képzőművészek, de a fiatalabb művésznemzedék is képviseltetett a táborban. A marosvásárhelyiek voltak többségben, közülük sokan el is jöttek a megnyitóra. A kiállított alkotások közül a méltató elsőként Bálint Károly Márton Áron-szobrát emelte ki, majd a Hunyadi László készítette portréról, Miholcsa József fából készült alkotásairól, illetve több festőművész munkájáról tett említést. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gyergyói-medencében is nagyon sok pártfogója van a művészeteknek, a szellem napszámosai közül sokan – 34 lelkész, mintegy 30 író, képzőművész – származnak erről a vidékről.
A művészalbum kapcsán a találkozó házigazdája hangsúlyozta, egyedülálló, hogy egy művésztelep munkáiból egy évtized leforgása alatt négy kötet szülessen. Az Illyés Gyula metaforával Márton Áron, az emberkatedrális címet viselő albumban az alkotások reprodukciói mellett a püspök emlékéhez kapcsolódó versek, gondolatok, vallomások is olvashatók. Nagy Miklós Kund saját, a művészalbumban olvasható írásának címével – Fényt kapott, fényt adott – zárta mondandóját, azt kívánva a nagyérdeműnek, hogy tudják ezt a püspöki fényt magukba zárni.
Márton Áron a miénk, székelyeké
Az elmúlt évek terméseként több mint 300 műalkotás gazdagítja a gyergyóalfalui Sövér Elek Alapítványt és ezzel együtt az erdélyi magyarságot – mondta Gál Mihály. Az alkotótábor szervezője a Gyergyói-medence alkotóit a Jóisten ajándékának nevezte, aki kárpótlásként a hosszú telekért, a sovány termőföldekért így, művészemberek szavaival és a szivárvány színeivel melegíti a gyergyóalfalui népet.
– A Vadárvácskát a művészek értékteremtő, értékmegőrző hellyé, az erdélyi képzőművészet egyik fellegvárává tették – mondta Gál Mihály, majd az ismert Tamási-gondolatot idézve – "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" – hangsúlyozta: még jobban kell hinni abban, hogy az otthont nekünk, magunknak kell megteremteni.
A csíkszentdomokosi születésű püspökről szólva kiemelte:
– Márton Áronra büszkék vagyunk, mert közülünk való, a miénk, székelyeké, de ugyanakkor az erdélyi magyarságé is.
Végül a püspök 1938-ban, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség képviselőtestületi közgyűlésén elhangzott szavaival zárta beszédét: "Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és örökítették át a századok során."
Az albumban verssel szereplő alkotók közül Baricz Lajos marosszent-györgyi pap költő szavalta el a püspök emléke előtt tisztelgő egyik versét, Ferenczes István alkotását pedig Gál Mihály adta elő. A délután hangulatát a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekkar alkalomhoz illő dalokkal emelte. Az együttlét a hagyományos forgatókönyv szerint az idei alkotótáborba szóló meghívók átadásával zárult. Gál Mihály a vásárhelyi művészeknek nyújtotta át a meghívókat, majd azt is nyilvánosságra hozta, hogy – mivel Gyergyóalfalu a jövő évben ünnepli a csíksomlyói búcsú elindításának 450. évfordulóját – a 2016-os Vadárvácska is tematikus lesz, a zarándoklat témaköréhez kapcsolódik.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

A megszelídíthetetlen lelkek szigetén
Vándorkiállítás az elveszett seregről
Hamutál a nagymegyeri szerb hadifogolytáborból, feketediófából faragott gyertyatartó, emlékkendő – "…fogságom emlékére anyukámnak…", olvashatjuk rajta Tibai György hímzett betűit –, levelezőlapok, fényképek, propagandacéllal katonákat ábrázoló magyar kártya, fogságban született festmények, rajzok és több mint ötven óriástabló – a marosvásárhelyi várban Szamár-sziget szellemkatonái címmel nyílt multimédiás vándorkiállítás mozaikdarabjai, a száz éve zajlott nagy háború világába szólító időutazás "kilométerkövei".
A szerb fogságba esett 80 ezer magyar katona, az eltűnt hadsereg nyomait felmutató tárlatot a Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. hozta létre többévi kutatómunka és az azt követő expedíció után. Az első világháború centenáriumi rendezvénysorozatának projektjeként zajlott kutatásból dokumentumfilm, Szamár-sziget szellemkatonái – A nagy háború eltitkolt halálmarsa címmel pedig könyv is született. A kiállítás anyaga – amelyet részben a könyv olvasói bocsátottak a szervezők rendelkezésére – a háború kitörésének mámorától, az 1914-es szerbiai offenzívától a foglyul ejtett sok ezer magyar katona balkáni halálmenetén és az albániai behajózáson át a Szamár-szigetként ismert Asinara szigetéig, az úgynevezett lágerszigetig vezeti a látogatót. A Földközi-tenger második legnagyobb szigetének számító Szardínia mellékszigetéről az alábbiakat olvashatjuk az egyik tablón: "Zavarba ejtő szeglete a világnak Asinara. Itt senki nem lepődik meg, ha tehéncsordák úsznak a tengerben, albínó szamarak kergetőznek a házakban. A Földközi-medence egyik legszebb szigetén félvad, félszelíd állatok kerülgetik az embert, és azokat a helyeket, ahol megszelídíthetetlen lelkek bolyonganak. A láger- és börtönsziget természeti csodáit éppen borzalmas múltja óvta meg. Mert ahol csak rabok és foglárok élhettek, ott a múlt is lakat alá került".
Expedíció a felejtés ellen
A hétfő délutáni megnyitón Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a Szamár-sziget szellemkatonái című, a nagy világégésnek emléket állító a második kiállítás, amelyet a megyei múzeum szervez, a tavaly, szintén januárban nyílt meg ugyanis Kováts István fotográfus hasonló tematikájú tárlata. A jelenlegi kiállítás a háború egy kevésbé ismert, de a kollektív emlékezet számára hasonlóan fontos mozzanatát eleveníti fel.
A közszemlére bocsátott anyagot a kiállítás létrehozói, a hadifoglyok útját végigjárva nyomozói munkát végzett Major Anita és Margittai Gábor mutatták be a jelenlevőknek.
– Százéves hátránnyal indultunk. A nyomok kihűltek, tanúk nem voltak – idézte fel Major Anita a 2014 nyarán a Balkánon indított kutatóexpedíció nehézségeit.
– A hárompillérű Asinara-projektet a felejtés, az elhallgatás és a történelemhamisítás ellen hoztuk létre – tette hozzá a lágerszigeten forgatott dokumentumfilm rendezője.
Margittai Gábor, a Szamár-szigetre került magyar hadifoglyok kálváriájáról szóló könyv szerzője így kezdte múltidézését:
– Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában különös formájú marhaszállító hajók ringtak egy sziget öblében…
A továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogság a háborúnál is kegyetlenebb volt, a lágerszigetig vezető út pedig talán még az asinarai szenvedéseket is felülmúlta. A Rigómezőnél összeomlott szerb hadsereg 35 ezer monarchiabeli foglyot, a több mint nyolcvanezres tömeg járványokat túlélt maradékát délnyugat felé terelte. A katonák élelem és víz nélkül, erőltetett menetben gyalogoltak át az albán havasokon, hogy aztán olasz gőzösök vigyék őket Szardíniára. Sok ezer hadifoglyot dobtak a szerbek a vízbe, a partot érők pedig egy történelem előtti világba kerültek, ahol újabb pokoli borzalmak vártak rájuk – hallhattuk Margittai Gábortól, aki azt is fontosnak látta hangsúlyozni, hogy nem hadtörténészekként, hanem szórványkutatókként indultak az elveszett sereg nyomába, a magyarság szemszögéből végezték a kutatást, és elsődleges céljuk az volt, hogy megmentsék a közös emlékezet számára azt, ami szép lassan már-már kihullt.
A kutató szólt a szigeten talált művészi alkotásokról, az embertelen fájdalom szinte már giccsbe nyúló kifejeződéseiről, és kiemelte, hogy a megtalált alkotások elsősorban erdélyi, illetve partiumi emberek munkái.
– Ezeknek az embereknek a történetei ezer szállal kötődnek Erdélyhez… – jegyezte meg a kutató Lőrinczi László, Szardínián élt erdélyi magyar író hasonló feltárásaira is hivatkozva, majd ezekkel a szavakkal zárta gondolatait:
– Úgy tekintsék ezt a kiállítást, mint amelyben mindannyiunk sorsa benne van. Nem lehetőségként, hanem múltként.
A tárlatról, illetve a lágersziget egykori lakóiról oldalakat lehetne még írni. A tájékozódásban a szamarsziget.blogspot.com internetes oldal is segít. De a várban működő történelmi és régészeti múzeumban elénk táruló világ minden szónál többet mond. Szamár-sziget szellemkatonái egy hónapig várnak itt arra, hogy megismerjük történetüket.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Utak, ünnepek a Tollban
Tavalyi adósságot törlesztek, amikor 2015 negyedik Erdélyi Tollát a kezembe veszem. Meg is bánom rögtön a halogatást, hiszen a székelyudvarhelyi irodalmi, művelődési folyóirat már a találkozás első pillanatában izgalmas témával láncol magához, Csontos Mária tolmácsolásában Reményik pályakezdéséről mesél… De az írott szó mestereinek múltját előhívó rovat másik olvasmánya, Bertha Zoltán „Társak a Gondban” (Sütő András esszéi erdélyi írókról) című munkája is igazi irodalomtörténeti csemege. 
A sajtótörténetnek szentelt oldalakon a Székely Útkereső című folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990 és 2007 közötti sajtóvisszhangjának megtalálásához kapunk iránytűt, illetve Beke Sándor főszerkesztő válogatásában meg is ismerhetünk jó párat ezekből a hangokból. Szintén itt vehetjük számba azt a 125 lapot, amelyekből a rendszerváltás után a romániai magyar sajtó új térképe körvonalazódott. 
Természetesen nem marad el a Székely Útkereső évfolyamaiból nyújtott kóstoló sem, amellyel Beke Tollról Tollra megörvendezteti az olvasót. Ezúttal Kölcsey (A szabadsághoz), Reményik Sándor (Nagy magyar télben), Juhász Gyula (A Hymnus), Babits Mihály (Karácsonyi ének), József Attila (Karácsony), Benedek Elek (Mióta nagyapó lettem), Beke Sándor (Tücsökszerenád) lírájában merítkezhetünk meg pár pillanatra, szépprózát Csire Gabriellától (Megszólal az aranycsengő) és Nagy Zoltán Mihálytól (Azon a télen – részlet) kapunk. Egyed Ákos Mátyás király alakját idézi fel 1990-ben, a nagy uralkodó halálának 500. évfordulóján kelt írásában, Kelemen Katalin Kőrösi Csoma Sándorra emlékezik. Prózai írást találunk ugyanakkor Bözödi György (Ahonnan elindultunk), Beke György (Mosoly szaladt az arcomra…), Domonkos János (Egy dal, mely meghódította a világot), Benkő András (Zenetörténetünk – Egyházi zene. Középkor) és Penckófer János (A művészetnek szárnyalnia kell) tollából. Utóbbi cikkek, esszék, múltidézések a Székely Útkereső első évfolyamaiban jelentek meg, Kölcsey, Juhász, Babits versei pedig a legelsőben kaptak helyet, bizonyára az indulás ünnepélyességének ösztönös kifejeződéseiként. „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt” – üzenik az új életre éledő erdélyi magyar sajtó küldetéseként is értelmezhető Babits-sorok.
Az Anyanyelvünk épségéért című rovatban Pomogáts Béla az irodalmi nemzet, a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli civilizációs átalakulás, illetve a személyiség és közösség fogalmát járja körbe (Irodalom, nyelv – identitás), ugyanitt folytatódik Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvünk – irodalmunk tükrében című tanulmánya. 
Érdekes olvasmányt kínál az Élő néphagyományok rovatban Ráduly János Cselédlánynak nem süt a nap című, kibédi szolgálóleányok történeteit rögzítő munkája. Ezúttal két visszatekintést olvashatunk, a vallomások, emlékezések az idei Tollakban folytatódnak. 
A Hit és üzenet rovatban Péterffy Gyöngyi és Kozma László versben, Sebestyén Péter prózában közvetíti az égi szót. A Múzsa ezúttal is főként lírai alkotásokban mutatkozik meg, de folytatódnak a prózasorozatok is, Csire Gabriella Regélő napkelet című műve és Ráduly János Félperces történetei. 
Újdonságnak számít a Sors és pálya rovat és a benne szereplő interjú, amely az Erdélyi Toll műfaji gazdagodását jelzi. Nagy L. Éva Csatáné Bartha Irénke nyugalmazott magyar szakos tanárral, költővel családról, munkáról, művészetekről beszélget.
A tavalyi utolsó Tollból természetesen a gyermekeknek szóló hangok, színek sem hiányoznak. A vers- és mesehallgatók, olvasók Csire Gabriella Mókus Paliját követhetik tovább a vándorúton és Beke Sándor Ábécéiskolájába is újra beleshetnek. 
A „szárnyaikat” próbálgatók rovatában, a Fiatal tollakban Márton Tímea derűs, fantáziadús írását olvashatjuk. Az Egy séta végeredménye talán az előző lapszámban debütált tizenéves alkotó múltkori meséjénél is élvezetesebb, ígéretesebb és mindenképpen méltó lezárása a 2015-ös évnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ. Népújság (Marosvásárhely)

Múzsák érintése Üvegcsűrön
Művész diák és táncosok faluja
Szórványban észrevétlenek maradnak a fények, ha nincs kéz, amely magasra emelje a lámpást, melyből életre kelnek. Görgényüvegcsűrön más a helyzet. Az önállóságát két éve elvesztett helyi iskola, amelyről keddi lapszámunkban írtunk, olyan értékeket rejt magában, melyeknek híre már a határon is túljutott. Ilyen a nyolcadik osztályos Fleischer Balázs. Az üvegcsűri tanintézetért felelő Szász Teréztől, a községközponti erdészeti líceum aligazgatójától tudtuk meg, hogy tavaly Üvegcsűrön szervezték meg a III. osztályosok regemondó versenyének megyei szakaszát, és mivel a verseny tematikája a görgényi várhoz kapcsolódott, az akkor hetedikes Balázs kartonból és poliészterből elkészítette a vár makettjét. Munkáját később egy Kárpát-medencei képzőművészeti versenyre is benevezték. A görgényi vár makettjét II. díjjal jutalmazta Budapesten a zsűri, és ki is állították a budai várban. A tehetséges tinédzsert többször is megihlette az otthoni táj, ötletes grafikákon és rajzokon fogalmazta, fogalmazza meg azóta is mindegyre ragaszkodását a helyhez, ahonnan származik. Szász Teréz azt is elmondta, hogy Balázs kilencediktől Marosvásárhelyen szeretne továbbtanulni a Művészeti Líceumban vagy a Bolyaiban. A pedagógus szerint inkább az utóbbi felé hajlik, de rajztudása fejlesztéséről sem szeretne lemondani.
Üvegcsűr másik büszkesége a 130-as létszámú Csalogány néptánccsoport. Életkor szerint négy csoportra oszlanak a táncosok, akik közül a legnagyobbak már középiskolások, de hétvégén hazajárnak próbákra. A Csalogányt a vidék tánccsoportjainak vezetését felvállalt Simon Szabolcs szászrégeni tanár irányítja. A pedagógus korábban helyettesítő tanárként Üvegcsűrön testnevelést tanított, de az idei tanévtől megszűnt a posztja. Ennek ellenére a Csalogányért minden hétvégén elmegy a faluba. A gyerekek számos néptánctalálkozón vettek részt, és minden évben jelen vannak a vajdaszentiványi tánctáborban is, ahonnan rendszerint valamilyen új tánccal térnek haza. Most éppen a március 15-i ünnepségre készítenek elő táncjátékot, amelyet a magyar szabadság ünnepén Régenben mutatnak be. Természetesen Üvegcsűrön is megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharcról, de mivel a kultúrotthon felújítás alatt áll, az ünnepséget az iskolában tartják meg – tette hozá Szász Teréz.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Studiumos sikertörténet
Közel hatvanezer euró oktatói kutatásra
Kutatómunkára fordítható több ezer eurós támogatásban részesült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) hét oktatói csoportja. Az egyetem magyar tagozatának oktatói számára a Studium-Prospero Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) írt ki közös kutatási pályázatot a Bethlen Gábor Alap és a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával. A felhívásra 15 pályázat érkezett, ezekből választották ki a támogatásra érdemesnek talált hetet – összesen 30 oktató, doktorandusz, illetve diák munkáját – az MTA akadémikusai.
A nyertes csoportok vezetői péntek délután a Studium-Prospero Alapítvány Központi Hivatalában írták alá a 18 hónapig tartó kutatómunka finanszírozására vonatkozó szerződést. A pályázat részleteiről dr. Vass Levente, az alapítvány kuratóriumának alelnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit.
A Studium-Prospero Alapítvány 2015 júliusában kötött három évre szóló együttműködési szerződést a Magyar Tudományos Akadémiával. Az ezen belül kiírt első pályázat összértéke eredetileg 50 ezer euró volt, ezt az összeget végül 59.333 euróra növelték. Vass Levente kiemelte, hogy a kutatócsoportok az igényelt támogatás egészét megkapták, ez az összeg csoportonként öt- és tízezer euró között mozog. A hét nyertesből ketten a gyógyszerészet, négyen az általános orvostudomány területén indítanak kutatást, egy csoport pedig a gyógyszerészet és az általános orvostudomány közötti köztes területen fog munkálkodni.
– Az akadémikusok nemcsak a beküldött pályázatokat, hanem összességében a MOGYE tudományos tevékenységét is nagyon pozitívan értékelték. Ami a pályázatokat illeti, az öttagú bizottság 75 értékelésből csak négy esetben találta nem támogathatónak a pályázatot. A nyerteseket pedig mind az öt elbíráló pozitívan értékelte – mondta a kuratóriumi alelnök, majd arra kérte az érintetteket, hogy vegyék nagyon komolyan az előttük álló munkát, ugyanis annak sikerességétől függhet a következő pályázat kiírása. Vass Levente arra is emlékeztette a jelenlevőket, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával kötött együttműködési szerződés három évre szól, így a MOGYE 150 magyar oktatójának háromnegyede lehetőséget kaphat a kutatásra. Erre az is biztosíték, hogy pályázni legfeljebb kétszer lehet, és a kutatócsoportok tagjai közül egyesek máris két projektben szerepelnek.
Miután a csoportvezetők aláírták a szerződést, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság orvosi tagozatának elnökeként dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE volt rektorhelyettese szólt a jelenlevőkhöz. Reményét fejezte ki, hogy az elindított program precedens értékű lesz, és a jövőben fejlődni fog.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a kutatásban való részvétel nem jár szakmai előrelépéssel az egyetemen. Ennek kapcsán dr. Szilágyi Tibor az alábbiakat nyilatkozta a Népújságnak:
– Felcsillant a remény, hogy ezeket a kutatásokat az egyetemen is hivatalosítani lehet. A rektor úr szerette volna, hogy mind pénzügyi, mind kutatói szempontból bevigyük mindezt az egyetemre. A tárgyalások előrehaladtával azonban kiderült, hogy a pályázók számára teljesíthetetlenek a feltételek, így nem került sor szerződéskötésre. Ettől eltekintve ez mindenképpen egy sikertörténet. A kutatásokból cikkek születnek, amelyek mindenképpen az oktatók szakmai előmenetelét szolgálják.
A csoportok vezetői közül Varga Erzsébetet, a MOGYE Gyógyszerészeti Kara farmakológiai tanszékének tanárát kérdeztük a tervezett kutatásról. A gyógyszerész tanár elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban az erdei gyümölcsök antioxidáns-hatását szeretnék meghatározni. A nyersanyag már megvan, a legnagyobb költséget az etalonok beszerzése jelenti. A kutatást, amelyben négy oktató, egy doktorandusz és egy diák vesz részt, itthon végzik, az eredményeket azonban külföldi fórumokon is közzéteszik majd – tudtuk meg az oktatótól.
A kutatócsoportok ma (hétfőn) a megnyert összeg 95 százalékát kapják meg, a hiányzó 5 százalék két hónapon belül lesz átutalva. A kutatás 18 hónapját március elsejétől számítják a pályáztatók.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Gyógyító lélek
Gocz Elvira útja
Kovászna városnak talán nincs is olyan lakosa, aki ne hallotta volna legalább egyszer Gocz Elvira nevét. Életét a gyógyításnak szentelte, államférfiak, magas rangú katonatisztek, neves művészemberek ápolójaként ismerte meg a világ, és így figyelt fel rá – az Elvira asszony gyermekkorában még nagyközségnek számító – székely szülőváros is, ahonnan háborús nővéri végzettséggel rendelkező fiatalasszonyként a hatvanas években távozott. A XXI. század első évtizedében tért haza felkarolni az elesetteket, támogatni a város egyházi és világi intézményeit. Története igazi Hamupipőke-mese lenne – a nincstelen, árva lány felülemelkedése sorsán, amelybe éppen a körülötte élők kényszerítették –, ha nem villannának fel benne az utolsó percig a hétköznapi valóság sokszor komor kulisszái, és nem maradna el a boldog végkifejlet. Gocz Elviránál erre nem kerül sor, hiszen fiát, akiért az emberfeletti próbatételeket is vállalta, elveszíti a történet végén.
A különleges életutat Gyila Sándor fizikus, a Háromszék napilap munkatársa örökítette könyvbe. A titokzatos kovásznai asszony című, 2013-ban kiadott művet várhatóan idén ősszel Marosvásárhelyen is bemutatják. Több száz vásárhelyit azonban már március elején, a nyugdíjasok nőnapi ünnepségén megérinthetett Gocz Elvira különleges személyisége. A gyógyítás ajándéka mellett énektudásával is kiemelkedő asszony, az egykori monte-carlói tehetségkutató nyertese – akit hét nyelven éneklő Marylin Monroe-hasonmásként is emlegettek, amikor éppen nem az új Mata Harit, a kémnőt látták benne – a kikapcsolódni vágyó időseket ajándékozta meg dalaival. Szerkesztőségünkben tett látogatása, rövid beszélgetésünk talán ez után az élmény után még inkább számot tarthat sokak érdeklődésére.
– Drágám, én három évtizeden át aranytányérból ettem. De ez mit sem számított nekem, hiszen annak idején, kislányként három krumplival a zsebemben indultam útnak. Későbbi életemben csak az volt a fontos, hogy segíthessek, gyógyíthassak. Ez az én küldetésem – foglalta össze Elvira asszony pillanatok alatt a hihetetlen mélységekkel és magasságokkal teli élettörténetet. Jellegzetes francia akcentusával először a gyermekkoráról szólt, azt a pillanatot idézte fel, amikor évekkel édesanyja halála után, nyolcévesen, munka közben, a házuk udvarán meghallotta az égi biztatást: ne sírjál, mert én mindig veled leszek.
Tizenkét éves volt, amikor három sült krumplival a zsebében elszökött otthonról. Részeges apja elől menekült, aki lopásra kényszerítette, és egyszer úgy megverte, hogy kórházba került. Szentgyörgyre vitte a vonat, szolgálónak állt. Szerelmek, házasságok, veszteségek váltották egymást Gocz Elvira életében, volt idő, amikor szövőgyári munkásként dolgozott, közben Moszkvában háborús nővérképző iskolát végzett.
Kettesben a Golgotán
1966-ban következett a nagy fordulat. Harmadik házasságából, az asszonyát női mivoltában megalázó, rendszeresen bántalmazó repülőstiszt férj elől pár éves fiacskájával Nyugatra menekült. A kommunista Romániából érkezett, magát menekültnek vallott tisztfeleséget Olaszországban kémnek nézték. A trieszti menekülttáborban heteken, hónapokon át kínozták. Kibírta. Megtanult olaszul, és nővérként kezdett dolgozni. A következő állomás Párizs volt. Kisfiával a februári hóban gyalogosan vágott át az Alpokon. Francia földön emigráns nővérként dolgozott, közben kabarékban énekelt, és, hogy gyerekét eltarthassa, takarítói munkát is vállalt. Már franciaországi letelepedése elején jótékonysági munkára is jelentkezett a Francia Vöröskeresztnél, később pedig a Medecins du Monde szervezetnél. Tíz év múlva kapta meg a francia állampolgárságot. Ezt követően, egy ausztráliai turnéról visszatérve egy álláshirdetésből értesült arról, hogy az angol királyi házhoz ápolónőt keresnek. 160 jelentkező közül választották ki. Tíz évig gondozta a windsori hercegnőt, élete végéig mellette volt.
Az emberiség legjobb szolgálója
A hercegnő halála után sorra nyíltak meg Gocz Elvira előtt a világ különböző tájain élő hírességek otthonába vezető ajtók. A volt francia államelnök, Mitterrand családja, Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár, a kuvaiti királyi udvar, a Rothschild család, Mihály román király, egy spanyol hercegnő, híres színészek, színésznők – közöttük Sophia Loren –, írók, üzletemberek bízták rá testi, lelki egészségük védelmét. Az 1989-es romániai forradalom kitörésekor ott hagyta kuvaiti állását, és csatlakozott az Orvosok Határok Nélkül szervezethez. December 22-én érkezett Romániába, a lövöldözések közepette hozta a segélyeket és biztosított orvosi ellátást a sebesülteknek, később pedig, Kuvaitba visszatérve, jótékonysági műsorokban szerepelve kért segítséget a nélkülöző gyerekek számára. Elvira asszony munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, 1978-ban Párizsban vehette át a Tisztikereszt az Emberiség Legjobb Szolgálóinak kitüntetést, a kuvaiti nemzetközi nőegylet is értékes emléktárggyal jutalmazta munkáját.
Az új évszázad első évtizedében tért haza Kovásznára, ahol a kiválasztottak nagylelkűségével "szórta" a pénzt, a református, a katolikus, az ortodox egyházat, az iskolákat, egy óvodát, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthont, a városi, majd a szívkórházat és a mentőállomást is adományokkal segítette, és ő finanszírozta a városközpontban található borvízforrás fölötti monumentális építmény létrehozását is. 2005-ben Kovászna díszpolgárává választották, azóta is legtöbb idejét szülővárosában tölti, bár egészségi okokból mindegyre Párizsba kell utaznia.
A kalandos életút egyes állomásait – a trieszti megpróbáltatásokat, a franciaországi újrakezdést, a hírességek közelében töltött időt – felvillantó beszélgetés végén azt tudakoltam Elvira asszonytól, hogy melyik páciense maradt meg legélénkebben az emlékezetében, és ha elölről kezdhetne mindent, megpróbálná-e másként alakítani a történéseket.
– A legnagyobb feladat a Fehér Házban várt rám. Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár Mexikóban kellően meg nem sütött csirkétől szalmonellát kapott, őt kellett kezelnem. A későbbiekben az étrendjét, táplálkozási szokásait is átalakítottam. Olyan tanácsokkal láttam el, amelyeket a mai napig igyekszem mindenkinek átadni. Egyrészt arra szoktattam, hogy naponta nem háromszor, hanem ötször kell étkezni. Pérez de Cuéllar azt fogyasztotta, amit én, persze, én előtte mindig megkóstoltam az ételt. Ugyanakkor azt tanácsoltam neki, hogy minden reggel igyon meg egy nagy bögre meleg vizet citrommal… Meggyőződésem, hogy patikában kapható gyógyszerek nélkül, természetes gyógymódokkel sokféle betegség megszüntethető. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a világon nagyon elterjedt a patkóbélrák. Van egy receptem, ami ez ellen kitűnően véd. Azt szeretném, ha ezt majd a vásárhelyi közönség is meghallgatná, lejegyezné… Az előbbi kérdésére visszatérve, nem tudom, hogy másként tennék-e valamit, ha újrakezdhetném az életem. De az biztos, hogy mindenképpen gyógyítanék…
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Szabadságvágy diákhangon
Szavalóverseny 1848 emlékére
"Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani" – ez a Babits-idézet adta meg az alaphangját a reformkor és az 1848-as szabadságharc költőinek emlékét idéző szavalóversenynek, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg tehetséggondozó (vokacionális) tanintézetek ésszakközépiskolák diákjai számára a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum.
Péntek délelőtt székely ruhás lányok és fehér inges, nyakkendős fiúk töltötték be a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termét. Amint Fábián Olga főszervezőtől megtudtuk, a megyeközponti tanintézetek – a Művészeti, az Elektromaros, a Pedagógiai Líceum, a Gheorghe Sincai, illetve a Ion Vlasiu szakközépiskolák – diákjai mellett idén először más városokból, Régenből és Szovátáról is érkeztek szavalók. Negyven diák hozta el a meghatározott történelmi korból származó kedvenc költeményét.
– Ez az együttlét nem feltétlenül a versenyről, sokkal inkább arról szól, hogy ünnepélyes keretet adjunk a szép gondolatok megszólaltatásának. A márciusi ifjak lelkesedése, gerincessége, tisztessége ma is érvényes üzenetet hordoz, követendő példának számít. Legyen ez a verseny elsősorban baráti találkozás, jókedvetekből mondjátok a verseket – kérte Fábián Olga az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportlíceum igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel.  "Kossuth Lajos háromszínű lobogója, de sok barna legény esküszik alatta" – énekelte a következő percekben Szőlősi Katalin művészetis diák, majd a reformkorról, a szabadság eszméjének születéséről olvasott fel gondolatokat a sportlíceum két tanulója. A verseny izgalmát oldó műsor kiemelkedő pillanatának számított Csatlós Beáta és Kerekes Eszter művészetis diákok fuvolajátéka – Petőfi két megzenésített versét szólaltatták meg –, illetve Bartha Noémi és Lakó Levente sportiskolás nyárádmenti tánca. Székely Norbert művészetis tanuló, a tavalyi szavalóverseny első díjasa Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című költeményét, azt a verset adta elő, amellyel 2015-ben megnyerte a tehetségpróbát. Ezt követően közös versmondásra sorakoztak fel a sportlíceum diákjai, Petőfi Bizony mondom, hogy győz most a magyar című, Marosvásárhelyen írt versével bátorították a versenybe szállókat.
Nemsokára aztán elindult a versfüzér, egymás után léptek színpadra a szavalók. A legtöbben Petőfit választották – az egyik versenyző énekelve adta elő a közismert Befordultam a konyhára... című verset –, de Vörösmarty Szózata is felcsendült, és Arany Jánostól, Gyulai Páltól is hallhatott lírai alkotást a háromtagú – Tollas Gábor színművész, Nagy Olga és Xantus Piroska magyar szakos tanárnők alkotta – zsűri. A verseny kínálatában versduett és -trió is szerepelt. Jó pár diák erőltetett színpadiasság nélkül, biztos szövegtudással, tisztán hangsúlyozva tette maivá a szabadságvágy költői megnyilvánulásait. A verseny szünetében újabb katonadalok hangzottak el – Gergely Erika volt az egyik tolmácsoló –, Rau Renáta és Szász Norbert pedig néptánccal gazdagította a műsort.
A több mint kétórás verseny természetesen díjazással zárult. A zsűri tetszését leginkább Simonfi Zsuzsannának, a szovátai Domokos Kázmér iskola diákjának szavalata nyerte el, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumból érkezett Babos Panni Emőke és a szászrégeni Lucian Blaga iskolát képviselő Barabás Zalán második díjat kapott, a sportiskolás Lőrincz Mercedesz, Peres Nelly, a Ion Vlasiu iskola diákja, illetve Deák Imola, a régeni Lucian Blaga iskola tanulója harmadik lett. Az értékelőbizottság hét versenyzőt dicséretben részesített.
A díjazottak könyvjutalmát, akárcsak a tavaly, ezúttal is a verseny főtámogatója, az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke, Csorba Árpád István biztosította. Szintén az egyesületi elnök felajánlásával minden csapatból – azaz iskolából – három diák és egy pedagógus a szovátai Teleki Oktatási Központban Érték és ifjúság címmel megrendezésre kerülő hosszú hétvégén vehet részt.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

A néma igehirdetés áldása
Tíz év a szeretet szolgálatában
A krisztusi szolgálatot felvállalt Diakónia Keresztyén Alapítvány vásárhelyi fiókszervezetének első tíz esztendejétköszönték meg az égi és földi erőknek vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi felsővárosi református templomban tartottünnepi istentiszteleten. Kántor Csaba püspökhelyettes, az országos alapítvány elnöke Ézsaiás próféta szavaival tolmácsolta az isteni ígéretet, amelynek beteljesülése a diakóniai szolgálatban (is) megtapasztalható: "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ézsaiás 41:10).
Az igehirdető a kincset rejtő göröngyökről álmodó ember példájával tette érzékletesebbé az üzenetet, miszerint a szinte széttörhetetlennek tűnő kövek, göröngyök, terhek mélyén ott rejtőzik Isten áldása, és az isteni szeretet meghosszabbított kezének nevezte a diakóniai szolgálatot végzőket.
Az istentisztelet utáni percekben Kántor Attila lelkipásztor, az ünnepség házigazdája az irgalmas szamaritánusról szóló újszövetségi történettel szólt arról az életet adó indulatról, amelyet az Úr a betegeken segítők, sebeket bekötözők szívében elrejtett.
– Akik ezt a nyugtalanító erőt megtapasztalták, azok tudják végezni minden időkben a szamaritánus munkáját – tette hozzá a lelkipásztor, majd az együttlét vendégeit, Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsost, dr. Schmidt Lorándot, a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjét, dr. Ábrám Zoltánt, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének elnökét, a szolgálatot támogató önkormányzatok képviselőit, a diakóniai munkásokat, illetve az ünnepség főszereplőit, a gondozottakat üdvözölte.
Szász Ferenc nyugalmazott lelkész szavalattal, a marosvásárhelyi felsővárosi református gyülekezet Choral énekkara dallal emelte az együttlét hangulatát, ezt követően pedig Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsos János apostol tanításával fogalmazta meg a diakónia lényegét: "Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal".
– A szeretetszolgálat nem más, mint egy néma igehirdetés, amelyet úgy végzünk, hogy másokat hallgatunk meg. Ez egy olyan szolgálat, amely nem is működne, ha nem lenne motorja, üzemanyaga a szeretet – tette hozzá a diakóniai tanácsos, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány létrehozásakor fontosnak tartották az egész társadalmat, így az egyházon kívüli intézményeket is bekapcsolni ebbe a munkába.
– A diakóniai szolgálat több mint 500 kilométeren köt össze nemcsak református magyarokat, hanem mindenkit. Egyek vagyunk ebben a szolgálatban. Nem tartunk nagy rendezvényeket, nem verjük dobra, csak nap mint nap végezzük munkánkat. Több mint 120 alkalmazottal és közel 200 önkéntessel hirdetjük sok faluban és városban Krisztus közöttünk levő szeretetét.
Kovács István szavait Schmidt Loránd is megerősítette. A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az elmúlt évtizedben sokszor volt tanúja a diakóniai rendszer fejlődésének, amelynek során új munkapontok nyíltak a Felső-Maros és a Nyárádmente távoli, eldugott településein.
– A házi gondozás az elmúlt századokban is létezett, és a mai rohanó világban, amikor a fiatalabb családtagoknak, rokonoknak egyre kevesebb idejük jut gondozást igénylő szeretteikre, újra fokozottan van rá szükség. A diakónia az idős emberek biztonságérzetét igyekszik visszaadni azáltal, hogy megszokott életterükben, otthonukban nyújt számukra segítséget – hangsúlyozta Schmidt, majd azon reményét fejezte ki, hogy ez a szolgálat a jövőben az egész országot, de legalább Erdélyt behálózza.
Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi fiókszervezet elnöke a szeretet gyógyító erejéről szólt, aztán számadatokban körvonalazta az évtizedes munkát. 26 településen 12 alkalmazott és több mint 30 önkéntes látogatja a fiókszervezet gondozottjait, középkorúakat és időseket – hallhattuk Ábrám Zoltántól, aki szerint azt a 300 négyzetkilométert, amelyen szolgálatukat végzik, kicsit a sajátjuknak érezhetik, számukra ez az autonómia egy igen fontos megvalósulása.
– A marosvásárhelyi fiókszervezet a 10. születésnappal egy új, felnőttkorba lépett – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd hangsúlyozta: az államnak folyamatosan támogatnia kellene a szeretetszolgálatot, a rászorulók helyzete ugyanis nem lehet alku tárgya, végül az alapítvány jelmondatával zárta gondolatait: Együtt az életért. Az ünnepség végén Ábrám Noémi a tíz éve gondozott időseket ajándékcsomaggal örvendeztette meg.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Bethlen Gáborra emlékeztek
A Tündérkert megteremtője
Kisdiákoknak, középiskolásoknak, az eseményre tudatosan készült, illetve éppen a környéken járt marosvásárhelyieknek üzent csütörtökön délelőtt Bethlen Gábor, a városunkat 1616. április 29-én szabad királyi városi rangra emelő bibliásfejedelem. A meghatározó jelentőségű esemény 400. évfordulójára a református egyház keretében működő Maros Mezőségért Egyesület szervezett ünnepséget a Posta és a Szentgyörgy utca találkozásánál, a Művészeti Líceummal átellenes kis füves területen.
– Messze tőlünk a mai napon indítják útjára az olimpiai lángot. Mi itt, Marosvásárhelyen jelképesen a Bethlen Gábor- emléklángot gyújtjuk meg – köszöntötte az egybegyűlteket a torboszlói székely lófők és hagyományőrző huszárok bevonulása utáni percekben Szabó László református lelkipásztor, a rendezvény házigazdája. A lelkész a továbbiakban Böjte Csaba áldását tolmácsolta, majd kiemelte, hogy a ferences rendi szerzetes saját kezűleg nyújtotta át Déván az erre az alkalomra elhozott Bethlen-zászlót, amely Marosvásárhely régi zászlajával együtt tette emelkedettebbé az együttlét hangulatát.
– Örülünk, hogy ez a város lehet annyira szabad, hogy együtt ünnepelhessünk – jegyezte meg Szabó László, majd elkezdődött az énekekben, szavalatokban bővelkedő emlékműsor. Domahidi Kata művészetis diák az egykori fejedelem kedvenc dalát, a Szól a kakas már címűt énekelte, Szabó Gellért Reményik Az álorcás magyar című versét adta elő, Domahidi Péter hegedűszóval, a Kántor- tanítóképző Főiskola kórusa és a Te Deum kórus énekekkel tette emlékezetesebbé az együttlétet.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese Jeremiás próféta szavaival idézte meg a bethleni lelkületet: "Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek a bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik" (Jeremiás próféta könyve 17:7, 17:8). Az igehirdető arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy fejedelmünk szerette és rendszeresen olvasta a Szentírást, és feladatát isteni felkérésnek, szolgálatnak tekintette. Az esperesi szavak után az egybegyűltek együtt mondták el a Jézustól tanult imát.
Az árva fiú álma
Dr. Tamási Zsolt történész a jelen levő diákoknak a 12 évesen árván maradt Bethlen Gáborról szólt, aki a marosillyei szülői házból Szárhegyen élő nagybátyjához került. A nevelését, fejlődését teljesen elhanyagoló környezetből Bethlen tizenhárom évesen az akkori fejedelemhez, Báthory Zsigmondhoz írt levelével próbált meg kitörni. A serdülő gyermek soraival nem az elszenvedett igazságtalanságra irányította a figyelmet, hanem azon vágyát fejezte ki, hogy szolgálataival visszaszerezhesse a marosillyei házat.
– Igazi vezér igazi szolgából lesz. Bethlen Gábor számára a gyermekkori tapasztalatok jelentették az önállóság forrását. Megtanult becsülni mindent, ami megadatott, megtanult szűkös forrásokból nagy dolgokat teremteni. Megtanulta, hogy Erdély önállóságát sem a Habsburg-ház miatt, sem török akaratból nem szabad feladni – vonta le a következtetést Tamási Zsolt, majd annak a kiváltságnak a jelentőségéről beszélt, amelyben az Erdély aranykorát megteremtő, álmodni merő fejedelem négy évszázaddal ezelőtt részesítette Székelyvásárhelyt, és amely gazdasági és szellemi téren is biztosította a város fejlődésének lehetőségét.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus részéről dr. Flender Gyöngyi konzul üdvözölte a jelenlevőket. A konzul dr. Zsigmond-Barna Pál főkonzul gondolatait tolmácsolta. "Amikor Európa ostobán vérzett, Bethlen Gábor itt, Erdélyben egy kis Tündérkertet teremtett" – üzente a levél, amelyben dr. Zsigmond Barna Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy ma különösen fontos a rend és megfontolt józanság híveként ismert fejedelem útját járni. "Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet" – hangzott el a bethleni intelem.
Az ünnepség végén a Bethlen Gábort megjelenítő diák, Csíki Róbert latinul olvasott fel egy részletet a városunkat szabad királyi várossá emelő fejedelmi oklevélből.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

19. MMDSZ- diáknapok
Tizenkilencedik alkalommal veszik birtokba a Rózsák terét színes zászlókkal, egyedi csapatpólókkal és mérhetetlen energiával érkező fiatalok. A hagyományossá vált Marosvásárhelyi Diáknapokon és Diákfesztiválon 41 csapat tagjai találkoznak, szórakoznak együtt és mérik össze erejüket. Az erdélyi egyetemistaélet fontos eseményének számító együttlét jövő héten zajlik, szerdától szombatig tart.
A nulladik napon, kedden este gitáresten melegítenek be a diákok. A rendezvény nyitómozzanata, a felvonulás – azaz az idei tematikát sejtetve: A klónok támadása – szerda délután 6 óra 10 perckor indul a főtértől a bentlakásokig. A program a megszokott forgatókönyv szerint állt össze. Már az első este különféle próbákat állnak majd ki a csapatok a Maros-parti gokartpályán, csütörtöktől szombatig a Víkendtelepen zajlanak a sportversenyek (futball, kosárlabda, röplabda, lábtenisz), délutánonként az ügyességi és kocsmajátékoké lesz a főszerep. Természetesen nem marad el az egész várost átfogó harácsolás és kincskeresés sem, ez utóbbi pénteken 16.30-kor az állatkert bejáratától indul. A pontvadászat a diáknapi gálával zárul, ahol a hat élvonalbeli csapat küzd meg a győzelemért. Minden este éjfél előtt egy órával neves előadók lépnek közönség elé. A szerda esti nyitóbulin a magyarországi Halott Pénz, csütörtökön az Intim Torna Illegál koncertezik, pénteken Koszika & The HotShots, és Palma Hills-koncert lesz a gokartpályán, szombaton este a Bagossy Brothers és Company zenéjére buliznak a csapatok, majd a The Pinweels zárja a marosvásárhelyi diákfesztivált. A "galaktikus" méreteket öltő diákvilág mindenki előtt nyitott, bérletek elővételben, koncertjegyek a helyszínen kaphatók. További részletek az esemény Facebook-oldalán – https://www.facebook.com/mmdszdiaknapokoldal – találhatók.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Kincsek őrzői
Országos regemondó verseny
Kis regélők utaztak az ország majd minden tájáról múlt hét végén Marosvásárhelyre. A megyeszékhelyi Dacia Általános Iskola nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei tanfelügyelőséggel közösen a harmadik osztályosok országos monda- és regemondó versenyét. A megmérettetésen 29 diák vett részt, 13 megye, illetve Bukarest képviseltetett.
Az ünnepélyes megnyitóra múlt pénteken este az Ariel Színházban került sor, másnap délelőtt ugyanitt mérték össze tudásukat, tehetségüket a versenyzők. A szervezők minden alkalommal odafigyelnek arra, hogy az együttlét egyedi hangulatban teljen, összetéveszthetetlen emlékké váljon, ezt szolgálja az esztendőről esztendőre változó tematika is. Az idei forgatókönyv Szent György napjára épült, az ehhez fűződő szokásokat és népi gyermekjátékokat elevenítették fel a diákok és pedagógusok a regék közötti szünetekben. Ami pedig magát a vetélkedőt illeti, egyetlen monda, illetve rege sem ismétlődött, a zsűri igen gazdag, változatos kínálatban gyönyörködhetett.
A záróünnepségre szombat délután szintén az Ariel Színházban került sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A Teleki Téka új kiállítása
Egy ifjú tudós útján
Milyennek látta a XVIII. századi Magyarországot, Erdélyt, mit gondolt Marosvásárhelyről, mit gyűjtött és mit viselt a kor egy sokat utazó huszonéves tudósa? – erre kaphatnak egyebek mellett választ a Teleki Téka új időszakos kiállításának látogatói. A könyvtáralapító Teleki Sámuel legidősebb – felnőttkort megért, de fiatalon elhunyt – fiának szellemi hagyatékát bemutató, Teleki Domokos, egy ifjú nemes utazásai című tárlatot péntek délután nyitották meg szépszámú közönség előtt. A nagybetűs út töredékeit felvillantó kiállítás anyagát Petelei Klára, a tárlat kurátora ismertette.
Teleki Sámuel életrajzát Deé Nagy Anikó kutatásaiból ismerhetik meg az érdeklődők. 1773-ban Sáromberkén született, neves oktatók irányítása mellett, többek között a bécsi egyetemen tanult. Egészségi okokból kezdett utazni, 1793–95 között Magyarországot, 1795-ben Németország számos városát járta be. Három évvel később a Jénai Ásványtani Társaság elnökévé választották. Utazásai során feljegyzéseket készített, a magyarországi utat rögzítők Egynéhány hazai utazások le-irása. Tót és Horváth országoknak rövidesmertetésével egygyütt címmel nyomtatásban is megjelentek, éppen 120 évvel ezelőtt – hangzott el a megnyitón. Az egyik tárlóban egyéb dokumentumok mellett a magyar tájak első magyar nyelvű útleírásaként számon tartott kiadvány is megtekinthető. A kiállítás kurátora kiemelte, hogy a három évszázaddal korábbi, soknemzetiségű, sokvallású Magyarországot gazdagon megrajzoló művelődéstörténeti munka ma is érdekes olvasmány. Szintén széles érdeklődésre tarthat számot Teleki Domokos kéziratban fennmaradt színdarabja, illetve kiadatlan közigazgatási munkája, akárcsak az első alkalommal közszemlére tett ásványgyűjtemény. Egy másik tárlóban a látogató Teleki Sámuel családi bibliáját tekintheti meg, amelyben a könyvtáralapító gyermekei születését is feljegyzi, a kiállítás anyagához tartozik továbbá apa és fia, Domokos köntöseinek 1818-ban kelt listája is.
Teleki Sámuel a fiatal tudós elhunyta után gyűjtötte össze a gazdag szellemi örökséget, amelynek jelentős része található meg a Teleki Tékában, de a magyarországi Széchényi Könyvtárban, illetve a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában is őriznek belőle dokumentumokat. Teleki Domokos utazásainak és életútjának bemutatását az esztétikailag is élményt nyújtó, idézeteket és térképeket is tartalmazó négy óriáspannó, Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátorának munkája teszi érzékletesebbé. A homoródi borvízről, a veresvágási opállelőhelyekről is mesél nekünk ezeken a pannókon az egykori utazó, aki Marosvásárhelyről így vall: "Nem lehet szép városnak mondani, azonban sok nagy és derék épületekkel bír. A vásárhelyi r. Kollégium esméretes, jó karban helyheztétett, és érdemes tudós tanítókkal dicsekedhetik; válogatott és számos könyvekből álló bibliotékáját is méltán említhetem..."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Értékteremtők ünnepe
Városnapi EMKE-díjak
Tiszta források felkutatója, ritka szépségek megörökítője, sírva vigadó szavak mestere – a Maros megyei EMKE hagyományossá vált városnapi rendezvényének, az Értékteremtők gálájának idei kitüntetettjei. Csütörtök délelőtt a Kultúrpalota kistermében Olosz Katalin néprajzkutató, irodalomtörténész, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át a magyar közösségért sokat tett vásárhelyi személyiségeknek járó díjat.
Olosz Katalin munkásságát dr. Barabás László néprajzkutató méltatta. A pályatárs az ünnepelt ars poeticának is tekinthető gondolatával indította laudációját: "A munka örömforrás is lehet", majd a negyvenes évek Kovásznájától, a nehéz körülmények között élő, gyermekükkel a munkát és a könyvet is megszerettető családtól kiindulva körvonalazta a gazdag életpályát. Megemlítette a sepsiszentgyörgyi középiskolát, a Bolyai egyetemet, amely éppen abban az évben vált Babes–Bolyai egyetemmé, amikor Olosz Katalin a hallgatója lett, szólt a kiváló tanárokról, akik – bár a tanintézetben nem volt néprajzosképzés – olyan feladatok elé állították a tehetséges diákot, amelyek révén elindulhatott az úton. A székely népballadák kutatásával kezdődött a hatalmas adatgyűjtő munka, amelyről számos értékes kötet tanúskodik. Levéltárakban, folyóiratok hasábjain kutakodva Olosz Katalin igazi aranyrögökre talált – egyebek mellett azokat a gyűjteményeket tárta fel, amelyek kimaradtak a Kriza-féle Vadrózsákból –, és felfedezéseivel átírta az erdélyi magyar, illetve összmagyar folklórkutatás történetét – összegzett a méltató, majd azt is elárulta, hogy a néprajzkutató jelenleg az erdélyi magyar balladakatalógus összeállításán dolgozik. Az ünnepelt a köszönő szavak után kiemelte, hogy a díjat tulajdonképpen megosztva kapta, az elismerés ugyanis azon személyiségeket is megilleti – többek között Szabó Sámuelt, Kolumbán Istvánt, Kriza Jánost –, akiknek munkásságával foglalkozott és akiknek szellemiségét az EMKE rendezvénye újra felélesztette.
Szépséglesen fél évszázada
A teremtett világ szépségei felé értő szemmel forduló Kerekes Péter Pál fotóművészről Gáspár Melinda szólt a hallgatóságnak. A marosvásárhelyi cukorgyár környéke, a gyümölcsös, a Maros közelsége már gyermekkorától formálta a későbbi fotós természethez való viszonyulását. Az erdők, mezők, barlangok vidékére vezető (élet)úton meghatározó szerepet játszott a cukorgyári munkatárssal, Both Károllyal való találkozás. Kerekes Péter hatvan éve járja a természetet, és fél évszázada lóg a nyakában a fényképezőgép. Fotói – közöttük az összes vásárhelyi ritka fáról készült képek – művészi érzékenységét bizonyítják, amely a legmegfelelőbb pillanat kivárásához szükséges türelemmel párosul.
– Így csak természetfotós tud lesben állni – jegyezte meg a méltató. Kerekes Péter fotóit számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesítették, és a világ szinte minden táján kiállították – hallhattuk a továbbiakban az ünnepeltről, aki a kilencvenes években újjáindult Erdélyi Kárpát Egyesület alapító tagjaként, a természet ismeretének, szeretetének tanítójaként nemcsak művészi mivoltában, de emberként is értéket teremtett. Kerekes Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKE 120 éve született, éppen ezért számára többszörös ünnepnek számít az EMKE gálája.
A humor áldása
Bölöni Domokos írói, újságírói világát Nagy Miklós Kund körvonalazta.
– Kevesen ismerik olyan alaposan a falu univerzumát, mint ő, és aligha van olyan mai írónk, publicistánk, aki hozzá hasonló nosztalgikus beleérzéssel és humorba ágyazott empátiával tudná felmutatni a vidéki kisemmizettek és a városi kisemberek gondjait, bajait, reményeit, gyarlóságait – mondta a méltató a különös érzékenységgel megáldott, karcos humorral, nyelvformáló, szótársító leleménnyel bíró íróról, aki igazán nagyot a rövidpróza műfajában alkotott. Nagy Miklós Kund reményét fejezte ki, hogy Bölöni az elkövetkezőkben egy nagylélegzetű életregénnyel is megajándékozza olvasóit. Az ünnepelt 1990-ben lett lapunk munkatársa, "falujáró riporter, kulturális szerkesztő, a gyerekolvasók, a fiatal tehetségek istápolója. Maradt Hazanéző, ha kellett, óvta a Flasztert, a Súrlott Grádicsot, bókolt a Múzsának". A nyugdíjas évek sem hoztak számára pihenést, az utóbbi öt esztendőben több kötete jelent meg, amelyek abban is megerősítik az olvasót, hogy "humor nélkül lehet élni, de nem érdemes". A laudáció végén Kilyén Ilka színművésznő az ünnepelt Mézvirágillat című alkotását olvasta fel. Ezt követően Ritziu Ilka Krisztina egy kalotaszegi balladát énekelt el, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett közönség elé. Az együttlét utolsó perceiben a kórus és a hallgatóság közösen énekelte a Szózatot.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Ingyenkönyvek a Rukkolán
Cserepont az antikváriumban
Mostantól könnyebben cserélhetnek a virtuális térben valóságos, papír alapú könyveket az olvasni szerető marosvásárhelyiek. A Magyarországon jól ismert internetes könyvcsere- szolgáltatás, a négy éve működő Rukkola üzemeltetői a határon túliak széles érdeklődését látva május 10-én rukkola.ro néven indították el az erdélyi honlapot. A Rukkola lényege, hogy a felhasználó saját könyvtárából ajánlhat fel kiadványokat, ezáltal pedig pontokat gyűjthet. A pontok birtokában ingyen lehet válogatni mások feltöltött könyvei közül. A tulajdonképpeni csere személyesen, postai úton, illetve az úgynevezett Happonton, azaz csereponton történik, miután a felhasználók felvették egymással a kapcsolatot. Az esetleges csalók kiszűrése érdekében a felhasználók utólag értékelhetik is egymást.
A 2012-es indulás óta a felhasználók száma meghaladta a 33 ezret. Sok erdélyi könyvbarát is csatlakozott az oldalhoz, akik rendszeres heti transzferrel oldották meg a könyvek szállítását Magyarországra és vissza. Számukra jelentősen leegyszerűsítődik a folyamat az erdélyi honlap létrehozásával, illetve az új cserepontok működtetésével.
A rukkola.ro honlapon már beindult a cserefolyamat, a bejelentkezők számos szépirodalmi műből, ifjúsági és meseregényből válogathatnak. Erdélyben három cserepont működik, az egyik közülük Marosvásárhelyen, az Arató utca 6. szám alatti Góbé Antikváriumban. Itt hagyhatják és innen vihetik el az elcserélt kiadványokat a Rukkola felhasználói. Amint azt Molnár József antikváriustól megtudtuk, egyelőre még nem jelentkeztek könyvcserélők, valószínűleg sokan nem tudnak még erről a lehetőségről. Molnár Józsefet arról is megkérdeztük, mennyire van kereslet az antikváriumi könyvek iránt.
– Akárcsak a használt ruhák esetében, folyamatosan nő a kereslet. Az egyetemisták rendszerint szakkönyveket vesznek, a felnőttek szépirodalmi művekből és meséskönyvekből válogatnak. Számos könyv már négy-öt lejért kapható. Az átlagvásárló rendszerint 15–20 lejt költ el, ennyiért négy-öt könyvet is hazavihet – tudtuk meg az antikváriustól.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Jó volt „gézengúznak” lenni Nyárádszentlászlón
Több száz gyermek és szülő töltötte a hétvégét a Nyárád mentén, a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében első alkalommal zajlott Gézengúz fesztiválon. Nem csak Maros megyeből, hanem Csíkszeredából, Udvarhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról és Magyarországról is jöttek fesztiválozók a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzióhoz, amelynek udvarán péntektől vasárnapig folyamatosan történt valami érdekes.
A sátorozók már pénteken birtokba vették a terepet, az igazi sokaság azonban szombat délre érkezett. De már a délelőtti órákban beindult az élet a kézművesműhelyekben, a társasjátékos asztalnál, a legkisebbek hatalmas puha fotelekkel és kirakósokkal teli játszószobájában és a – talán legnépszerűbbnek bizonyuló – ügyességi fajátékoknál. A karikadobáló, gólyalábakon egyensúlyozó, fakalapáccsal diót törő, békát ugrató, lovacskázó, kuglizó gyermeksereg minden próbatétel után petákokat kapott, amelyeket a különféle műhelyekben, illetve a körhintánál válthatott be. A legtöbb petákra – egyenként hétre – az agyagozás, korongozás, szobrászkodás, hinta kipróbálásához volt szükség, öt petákért rongybabát készíthettek, bútort festhettek, háromért óriásbuborékot eregethettek a gyermekek. Dobszó a diófa alatt
A Nidus Waldorf Egyesület sátránál kötési technikák tanulásával és sógyurmázással indult a nap, délben pedig Hána László zenész és a köréje gyűlt apróságok dobszóval adták meg az együttlét ritmusát. A Védem téren Máté Székely Dalma rendőrnő a biztonságos közlekedésről beszélt a nagyobb „gézengúzoknak” és szüleiknek, később a témához kapcsolódó rajzfilmet is megnézte a társaság. Itt találkoztunk egy háromgyermekes, Udvarhelyről érkezett édesanyával, aki elárulta, leginkább azért nyerte el tetszését a fesztivál, mert úgy érzi, itt biztonságban szórakozhatnak gyermekei. Az ötéves Lacika és a négyéves Tamáska pedig egyetértett abban, hogy a petákgyűjtögetés a legizgalmasabb, aznap reggelre sikerült is hat-hat petákot szerezniük. Egy Marosvásárhelyi édesanya, Bernadett gyermekei is leginkább a petákozást élvezték, harmadik osztályt végzett nagylánya rövid idő alatt tíznél több játékpénzt gyűjtött, és szerzeményét az agyagozásnál használta el.
– Valaki itt hagyta a szarvasát – figyeltünk fel később egy plüssjátékot talált kisfiú hangjára.
– Hagyd ott, onnan viszi majd el a „gazdája”, ahol hagyta – szólt rá édesanyja, és a gyerek engedelmesen visszatette a helyére az elvesztett játékot, aztán a fajátékok felé vette az irányt.
Még kérek... Olvassunk mesét... Mikor kezdődik a mesehősös játék?... Menjünk hintázni, papírszínházba – hallhattuk lépten-nyomon az ezernyi kérést. Mégsem éreztük zajosnak a fesztivált, a hatalmas udvar mintha felszippantotta volna a zsivajt, és az árnyékban beszélgető, kávézó, söröző felnőttek számára inkább valami időn kívüli, nyugodt szigetnek tűnt a gyermeknép uralta tér.
Földi és égi ajándék
Amint azt a fesztivál Facebook-oldalán is közhírré tették, ezen a hétvégén nemcsak szórakozni, lazítani, jókat beszélgetni lehetett, a bejárat közelében levő információs sátornál egy nehéz anyagi helyzetben élő háromgyermekes szentlászlói család számára adakozhattak is a jelenlevők. A szervezőktől megtudtuk, hogy már a második nap délelőttjére többen adtak le élelmiszert, konzerveket, olajat, laskát, illetve ruhaneműt a család megsegítésére.
A délutáni órákban a szabadtéri mókát félbeszakította az eső, a benti helyiségekben, a Cseperedők sarkában, a Védem téren viszont annál népesebb társaság szórakozott. A nap végére tervezett Póra Zoli-koncertet is az épületben tartották. Jó kedvben persze itt sem volt hiány, ráadásul kárpótlásként a rendelkezésre álló tér beszűküléséért nemsokára teljes pompájában ragyogott fel a szivárvány Szent-lászló egén.
A „gézengúzok” mulatozása a meghirdetett program szerint vasárnap is folytatódott. Estére aztán a peták- és élménygyűjtésben kifáradt gyermekek és a természet közelségében feltöltődött, boldog felnőttek indultak hazafelé.
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Túl a második elosztáson
39 diák még beiskolázatlan
Csütörtökön volt a számítógépes elosztása azoknak a középiskolába készülő diákoknak, akik nem vettek részt az első elosztáson, vagy eredményeik alapján nem nyertek felvételt az első körben választott osztályok valamelyikébe. Ezek a diákok július 20–25. között választhattak újra a betöltetlenül mAradt helyekből.
– Milyen mértékben teltek be a második számítógépes elosztás után a Maros megyei középiskolai osztályok, és hány diák mAradt továbbra is beiskolázatlan? – kérdeztük Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest.
– A vásárhelyi magyar tannyelvű líceumi osztályok mAradéktalanul beteltek. A szakiskolákban – többek között a Traian Vuiában – még vannak betöltetlen helyek. Ami a vidéki tanintézeteket illeti, a Segesvári Mircea Eliade középiskolában a magyar tannyelvű természettudomány osztályban és matematika-informatika szakon is mAradtak betöltetlen helyek. Megyeszinten 39 nyolcadik osztályt végzett diákot nem sikerült még elosztani. Azok helyzetét, akik mindkét elosztásból kimAradtak, ezen a héten hétfőtől csütörtökig igyekszik megoldani a megyei felvételi bizottság.
Illés Ildikó azt is hozzátette, hogy a pótvizsgára mAradt diákokkal bizonyára azok a szakiskolai osztályok is betelnek, amelyek a két számítógépes elosztáson részt vevők körében nem bizonyultak keresettnek. A pótvizsgásokat szeptember 1-jén és 2-án osztják majd el a fennmAradó középiskolai helyekre.
A Tanügyminisztérium honlapján közzétett adatok szerint Maros megyeben 24 középiskolai osztályban mAradtak betöltetlen helyek. A magyar tannyelvű osztályok közül az említett Segesvári középiskola matematika-informatika szakán 12, filológia, illetve természettudomány szakon 4-4 hely mAradt. A Marosvásárhelyi Traian Vuia szakközépiskolában villamosság szakon 8 helyet kellene még betölteni, a marosludasi 1-es számú középiskolában természettudomány szakon 7, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu líceum filológia osztályában 6, a természettudomány szakon egy diáknak van még hely.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Telt házas Forgatag-megnyitó
Nem csak négy napra miénk a város
Szerda délután negyedik alkalommal indult el a vásárhelyiek színekben, hangokban, ízekben gazdag, nagy találkozásokat, közös élményeket ígérő Forgataga.
A 400 éves szabad királyi város négynapos ünnepének első perceiben a magyar, majd a székely himnuszt énekelte felállva a Kultúrpalota telt házas közönsége. Ezt követően a megnyitó házigazdái, Ritziu Ilka Krisztina és Kinda Szilárd színművészek üdvözölték az anyaországi vendégeket, a helyi vezetés és a történelmi egyházak képviselőit, illetve a sok száz fős nagyérdeműt, majd a Forgatag két főszervezője lépett az egybegyűltek elé.
– Ritkán adatik meg a Marosvásárhelyi magyaroknak, hogy köszönetet mondhassanak a polgármesteri hivatalnak. Azt a gesztust, hogy a Forgatag a város szívébe költözhetett, mi tudjuk értékelni – mondta Portik Vilmos, majd a városvezetéssel folytatott kommunikáció előmozdítóinak köszönte meg a támogatást. A továbbiakban azon reményét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökeként jelen levő Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elkövetkezőkben is Marosvásárhely segítségére lesz.
– Különlege év számomra az idei – kezdte beszédét Soós Zoltán, majd az egyházaknak, civil szervezeteknek és azon szavazópolgároknak mondott köszönetet, akik a polgármesteri választásokon támogatták.
– Egymásra találtunk, és ez óriási eredmény. Ezzel a munícióval négy év múlva senki sem tud megállítani – ígérte Soós, majd azokról a "gesztusokról" szólt – mint például a Bethlen Gábor-szobor állítása – amelyekkel a városvezetés még tartozik Marosvásárhelynek.
A továbbiakban a politikai pártok és civil szervezetek képviselői szóltak a nagyérdeműhöz. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra a Székelyföldi területi autonómia megvalósulásának fontosságáról beszélt.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke az erdélyi városokban megrendezésre kerülő magyar napok szükségességét, közösségössze-tartó erejét hangsúlyozta. Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi Forgatag sikertörténete azt bizonyítja, él még városunkban a közösségi tudat.
– Erős közösséggé elsősorban a kultúra kovácsol – hangsúlyozta Biró Zsolt, végül így zárta gondolatmenetét: – Erős közösségként éljük hétköznapjainkat, azzal a tudattal, hogy nem csak négy napra miénk a szabad királyi város.
Péter Ferenc megyei tanácselnök Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének üdvözletét tolmácsolta, majd a maga nevében is gratulált a rendezvény szervezőinek.
– A történelem azt mutatja, hogy a város, illetve a térség akkor tudott fejlődni, amikor megvolt hozzá az akarat. Marosvásárhely sokat köszönhet Bethlen Gábor fejedelemnek és Bernády György polgármesternek is, aki új irányt szabott a fejlődésnek... A Forgatagnak első perctől célja megmutatni értékeinket, azt, hogy a magyar közösség képes összefogni egy jó ügy érdekében – mondta a megyei tanács elnöke, végül azt az örömteli hírt közölte, hogy az önkormányzat nemsokára pályázatot nyújt be a Kultúrpalota restaurálására.
"Minden európai polgár kicsit vásárhelyi"
– MAradtunk-e elegen Bernády városában? – tette fel az 1990 márciusa után és most is időszerű kérdést KövérLászló, a Magyar Országgyűlés elnöke. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már az 1990-es magyar közösség minden második tagja hiányzik Marosvásárhelyről, és ez a számokban tükröződő valóság nemcsak a román politikai vezető réteg magyarellenességéről, hanem az erdélyi és magyarországi nemzetpolitika teljesítményéről vagy annak hiányáról is vádlón szól. A múltba visszatekintve Kövér László a 400 évvel ezelőtti város kétezer székely lakosának védekezőképességére, majd az 1990-es februári könyves, gyertyás tüntetésre emlékezett, amely ismételten bizonyította, hogy a vásárhelyi magyar közösség "nem a szalmaláng, hanem az el nem alvó gyertyaláng népe." A továbbiakban a Forgatag fővédnöke európai viszonylatban szólt a szülőföldhöz való jog elvesztésének veszélyéről.
– Amikor vannak politikusok, akik a népakaraton nyugvó demokráciából éppen a népet száműzik, minden európai polgárnak kijut a vásárhelyi magyar sors. Minden európai polgár kicsit vásárhelyi, csak még nem tud róla. Előbb- utóbb a román emberek is kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy őket is kísérti a Marosvásárhelyi, az erdélyi magyar sors: vannak olyan erők és érdekek a nagyvilágban, amelyek hasonlóan el akarják idegeníteni a románokat a szülőföldjüktől, hasonlóan szét akarják zilálni nemzeti önazonosságukat, hasonlóan meg akarják őket fosztani hitbéli kapaszkodóiktól.
Kövér László a közös erdélyi jövő megőrzésének lehetőségét abban látja, hogy Románia végre felismeri, az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, Magyarország nem ellenség, hanem érték- és érdekközösségben levő szövetséges. A házelnök Bethlen Gábor végrendeletéből idézve tolmácsolta jókívánságát a vásárhelyieknek: "Az Isten segítsen, igazgasson benneteket az igaz egységre és egymás iránti szeretetre". A Forgatag fővédnöke beszéde végén arra kért minden romániai magyar választópolgárt, hogy a decemberi romániai parlamenti választáson szavazatukkal erősítsék az erdélyi magyar politikát, a kettős állampolgársággal rendelkezők pedig ne feledkezzenek meg az október 2-ai magyarországi népszavazásról, és voksoljanak nemmel az unió által tervezett kényszerbetelepítésekre.
A megnyitó második felét Tompos Kátya Budapesti színésznő, énekesnő és zenekara egy Európán átvezető, könnyed zenei utazással töltötte ki. A nagyérdemű Sepsiszentgyörgyi cigány éneket, megzenésített Váci Mihály-verset, francia sanzont, jiddis, orosz és angol dalt is hallhatott. A Forgatag az est következő órájában a Kultúrpalotából a Teleki Téka udvara felé vette az irányt, ahol a Four Bones harsonakvartett szépszámú közönségnek játszhatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhelyre vitt minden út
Intim terek nosztalgiája
Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput.
Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket.
Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet.
– Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia"
"Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó
B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!"
A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből.
– Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében.
– Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket.
– Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul.
Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott.
Bársony Rózsi, virágárus Jócka
Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját.
Őrzők ünnepe
Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé.
Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit.
– Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje.
– A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező.
A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón.
– A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba.
– Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték.
A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez.
– Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre.
– Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia.
– Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád.
Együtt versben, táncban, dalban
A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Negyedszázados Erdélyi Gondolat
A 300. könyv
A szépirodalom alkotóit és őrzőit, költőket, írókat, irodalomtörténészeket, egyetemi tanárokat és nem utolsósorban sajtómunkatársakat ültetett egy képzeletbeli asztal köré 300. kiadványában a Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.
A küllemében is impozáns, borítója színvilágával is sokatmondó kötet a kiadó negyedévente megjelenő, idén hétesztendős lapját, az Erdélyi Tollat ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Toll-szerzőkkel és értékelőkkel folytatott beszélgetésekből ugyanakkor az irodalmi, művészeti lapok, mellékletek "prérijére", a kultúrát szolgáló kiadványok rendszerváltás utáni helyzetére, sorsának alakulására, jövőképére is rálátás nyílik.
A kötet a 18 beszélgetőtárs rövid bemutatásával indul, majd a 2009-ben alapított Erdélyi Tollról talál pontos könyvészeti leírást, egyebek mellett a szerkesztőség tagjairól, a szerzőkről, az állandó és alkalmi rovatokról, az egyes lapszámok oldalszámáról, a terjesztésről tájékozódhat az olvasó. A továbbiakban a lap sajtóvisszhangjairól kapunk útmutatást. A számtalan újságcikk, hivatkozás, ismertetés, recenzió időrendbe állítása mögött hatalmas munka a Tollakban is mAradéktalanul tetten érhető értékgyűjtő, -megőrző szándék érezhető.
Az erdélyi lapokban, közöttük a Népújság Múzsa mellékletében is megjelent írásokból csaknem hetven oldalon szemelgethetünk, és csak ezután kezdődik a tulajdonképpeni beszélgetés. Az érintett témaköröket az eszmecserének szentelt fejezet alcímei is jelzik: Vélemények az 1989 utáni erdélyi sajtótermékekről, Az írói pályát alakító közlési lehetőségekről, A (…) média jelentősége a romániai magyar irodalom alakulásában, Erdélyi Toll – a mű, a folyóirat, a fórum, a lehetőség, "az erdélyi magyar szellem új otthona", Az Erdélyi Toll első öt évfolyamának (2009–2013) szakmai értékelése, Az Erdélyi Toll öt év óta "thesaurusa, kincsestára az erdélyi, Székelyföldi gondolatnak", Erdélyi Toll – "karakteres profil, sajátos értékrend", "azt reprezentálja, ami végtelenül hiányoznék, ha nem jutna szóhoz", Erdélyi Toll – a negyedévente megjelenő folyóirat mint szellemi ünnep.
A beszélgetőtársak hozzászólásaikban mindenekelőtt az Erdélyi Toll műfaji, tematikai sokszínűségét, szerkesztésben, formai kivitelezésben bizonyított igényességét emelték ki. Beke Sándor főszerkesztőnek a Toll jövőjére, ismertebbé tételére vonatkozó kérdésére legtöbben az olvasókkal való kapcsolat erősítését, közönségtalálkozók szervezését javasolták. Kiss Lehel költőlelkipásztor viszont így fogalmazott: "Az, aki az Erdélyi Toll bármelyik lapszámát fellapozva nem jönne rá magától, hogy "elidegenített világunk- létünk hétköznapjai" között egy "kis szellemi ünnepre" adódott lehetősége, megérdemli a sorsát! Nem magyaráznék neki semmit". A számok viszont azt bizonyítják, hogy sokan ráéreztek a lap üzenetére. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy sikerült túllépni a "fizikai" terjesztés nehézségein, és a nyomdában negyedévről negyedévre megszülető lapszámok mellett a világhálón is elérhető az udvarhelyi irodalmi-művészeti útravaló.
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, az Erdélyi Toll, a Székely Útkereső és a Székely Útkereső kiadványok szellemi műhelyeinek közös honlapját 2009-től 2014 januárjáig 12.438-an látogatták, nemcsak Európából és az Egyesült Államokból, hanem a Fülöp- szigetekről, Afrikából, Ausztráliából is vannak követői. Az internetes látogatók száma szerint kialakított 250-es településlistán az első helyen Budapest, a másodikon Székelykeresztúr, a harmadik helyen pedig Marosvásárhely szerepel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az András Lóránt Társulat évadnyitója
Mozgó Téglák varázslata
Számos táncszínházi produkcióval, kiállítással, koncerttel és egy slam poetry-esttel ébred ezekben a napokban a marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Braila) utca 10. szám alatti romos épület. Az egykori ortodox zsinagógában, a Tánc és Kortárs Művészetek Házában működő, alkotó András Lóránt Társulat tegnap indította évadnyitó rendezvénysorozatát. A 2. Moving Bricks, azaz Mozgó Téglák kínálatát sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
– Másodszorra hoztuk létre a rendezvénysorozatot, ez lassan hagyomány – jegyezte meg a számos művészeti ágat felölelő program körvonalazása előtt András Lóránt, a társulat vezetője.
– Az idei Moving Bricks mottója kicsit mintha a tavalyi szinonimája lenne. Továbbra is várjuk, hogy a város, a megye, az ország, a közösség gyakorlatilag is tudomást szerezzen a létezésünkről, és ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezze. Ezért a mottónk, átvitt értelemben: Godot-ra várva – mondta András Lóránt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben elég sok előrelépés történt a társulat életében, most már – az elektronikai berendezéseknek köszönhetően – meleg van a helyiségekben, ahol az alkotói munka zajlik, és nincs sok hátra a fűtésrendszer beszereléséig. A társulatvezető a civil támogatást és az ügy mellé állt néhány cég segítségét is megköszönte.
Bár a rendezvénysorozat a – naponta délelőtt 10 órától délután 3 óráig zajló – ALT Dance Workshoppal már a sajtótájékoztató előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitóra délután került sor. Ez alkalommal nyílt meg Fekete Zsolt Lovacska Fekete Zsolt című, személyes hangvételű kiállítása, amelyet Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus méltatott, valamint Bálint Ákos Tájkarcaim című fotóinstallációja.
Az elkövetkező napokban középiskolásoknak is szóló workshopoknak, illetve saját élményeken alapuló előadásoknak ad otthont a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, és természetesen művészi pillanatokban sem lesz hiány.
A vasárnapig tartó Moving Bricks minden estéjén egy-egy táncszínházi előadás látható. Tegnap, a nyitónapon Vetési Orsolya rendezésében az Órák című produkciót lehetett megtekinteni, ma este 7 órakor A patkány esküvőjére várják a nagyérdeműt. Az előadást egy fiatal csapat, Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György állította színpadra. Pénteken szintén este 7 órától a Making Off táncszínházi demonstráció közönsége megtapasztalhatja, hogy egy óra leforgása alatt hogyan születik meg a semmiből egy előadás. Szombaton este ugyanebben az időpontban a Dabóczi Dávid rendezte, koreografálta Next látható, vasárnap pedig szintén 7 órától egy világot járt, fesztiválokon díjazott előadást, a Györfi Csaba által színpadra állított Fade Out-ot lehet megtekinteni.
A táncszínházi produkciókat koncertek követik, erről a rendezvény szervezésében részt vevő Vox Novum Egyesület elnöke, Fülöp Tímea számolt be.
A Mozgó Téglák első napján – a hangszereivel egy egész zenekart megszólaltató – Boldizsár Szabolcs Fekete-tenger 2015 című produkciójával varázsolta el hallgatóságát, ma este 9 órakor a Kiss, Nagy & Veress Trio blueskoncertje hallható. Pénteken szintén 9- től Koszika és a Tiberius Quartet tangóestre várja a nagyérdeműt.
– A péntek esti mozzanat egy jövőbeli nagy projekt előfutára – árulta el a társulatvezető, majd újra Fülöp Tímeáé volt a szó.
Szombaton fél 10-től a Koszika&The Hotshots koncertezik. Vasárnap este 9-től Varga András és Asztalos Zsolt flamencoestje, 10 órától Pásztor Márk koncertje kezdődik. A Mozgó Téglák izgalmas színfoltja a NEST szombaton fél 9-kor kezdődő Slam&Dance Poetry-estje – hallhattuk Fülöp Tímeától, aki arra is kitért, hogy a Vox Novum több mint egy éve működik együtt az András Lóránt Társulattal.
– Nagyon megszerettük ezt a projektet, a társulatot, a házat. Ez egy romos épület, mégis észre lehet venni benne a sok lehetőséget. Nagyon gazdag programot sikerült közösen létrehoznunk, amelyet idén a Maros Megyei Tanács is támogat. A koncertekkel, zenei produkciókkal közösségi hangulatot szerettünk volna kialakítani – mondta a Vox Novum Egyesület elnöke.
– A célunk a tánc körül ötvözni a művészeti ágakat. A dinamika, a színek, hangok gyökerét keressük egy mind a magyar, mind a román közönség számára érthető nyelven. Azt szeretnénk, ha a Tánc és Kortárs Művészetek Háza egy univerzális hely lenne. A Moving Bricks azt jelképezi, hogy a kezdeményezéseinkkel egy kicsi téglát szeretnénk hozzátenni ahhoz, amit mások megálmodnak – mondta a sajtótájékoztató végén a társulat vezetője.
A Mozgó Téglák esti rendezvényeire, az előadásokra és koncertekre 20 lejes napijeggyel lehet belépni, diákok, egyetemisták számára egy jegy 15 lejbe kerül. A rendezvénysorozat bevételéből a Tánc és Kortárs Művészetek Házában zajló munkálatokat szeretné befejezni az András Lóránt Társulat.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Bernády György mindenkié
Vásárhelyiek ünnepe
Bernády György emlékének ápolói, üzenetének továbbvivői gyülekeztek péntek délelőtt a marosvásárhelyi református temetőben a városépítő polgármester nyughelyénél.
A Bernády Napok hagyományos mozzanatának számító koszorúzáson a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a város életében fontos szerepet játszó civil szervezetek, egyesületek mellett évről évre diákcsapatok is részt vesznek. Idén a Bolyai líceumból, a Református Kollégiumból és a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett gyermekek vettek részt az ünnepi momentumon, amelyet dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának főkonzulja is megtisztelt jelenlétével.
Az egybegyűlteket Borbély László, a hajdani polgármester nevét viselő alapítvány elnöke köszöntötte.
– Ez mindig egy olyan pillanat, amikor elgondolkozhatunk azon, mi végre vagyunk ezen a világon, mi a teendőnk – mondta Borbély László, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19. alkalommal zajló rendezvénysorozat egyik legfontosabb célkitűzése átadni az új nemzedékeknek a Bernády-féle üzenetet, ezért is annyira örvendetes, hogy fiatalok is részt vesznek a polgármester emléke előtt tisztelgő rendezvényeken. A jelenlevők közösen mondták el a Miatyánkot, majd elkezdődött a koszorúzás.
Az ünnepség a továbbiakban a Bernády-szobornál folytatódott.
– Büszkék lehetünk arra, amit sok száz éve felépített ez a közösség. Fontos, hogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket – hallhattuk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökétől az 1994 októberében felavatott szobornál.
– Talán csak a könyves-gyertyás tüntetésen láthattunk akkora tömeget Vásárhelyen, mint a szobor avatásánál – idézte fel Borbély László a 22 évvel ezelőtti pillanatot, amelyre – az ünnepségen ezúttal is részt vett – Balogh József (Cubi) öntőmester nélkül nem kerülhetett volna sor.
Balogh Cubi több száz kiló bronzból öntötte Bernády György szobrát. Az emberek kis szobrocskáikat ajánlották fel a cél érdekében – tette hozzá Borbély László, majd azt is elárulta, hogy számára ez a legkedvesebb szobor Marosvásárhelyen.
Az alapítvány elnöke a Bernády Napok csütörtöki nyitómozzanatára, a premiernek számító sportvetélkedőre is kitért, amely nemcsak tematikájában, forgatókönyvében számított újdonságnak, hanem abban is, hogy román diákok is részt vettek benne.
– Bernády szerette a sportot, az ő idejében már volt teniszélet Vásárhelyen, futballoztak. Ezért is jó, hogy sor kerülhetett erre a sportdélutánra. Az első díjat egy vegyes, magyar és román gyermekekből álló csapat vitte el. Ez is jelzi, hogy Bernády nemcsak a magyaroké, Bernády mindenkié. Jó lenne, ha ezt a jelenlegi városvezetés is megértené, és nem az ünnepség előtt egy nappal helyezné el koszorúját a szobornál – hangsúlyozta Borbély László.
Sportdélután Bernády szellemében
A Szász Albert Sportlíceum tornatermében csütörtök délután zajlott rendhagyó diákvetélkedő főszervezői Vita Csaba, a Pedagógiai Líceum tanára és – a Bernády Napok vetélkedőjéért évről évre felelő – Simon György magyar szakos tanár voltak, munkájukat további 20 személy segítette. A versenyre 12 öttagú, egy-egy pótjátékossal is rendelkező csapat nevezett be, tudásukat, ügyességüket kétszáz szurkoló követte.
Az elméleti próbák során egyebek mellett arra kellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy melyik sportegyesület alakult Bernády polgármestersége idején, és melyik utcában volt az egykori Tornakert. A gyakorlati próbák alatt minifociban és kosárlabdában mérték össze erejüket a játékosok.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)