Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. január 21.
Vásárhely-formáló Téka-erő
Fiatalok alakíthatják a Bolyai-múzeum virtuális arcát
A Teleki Téka az elmúlt pár esztendőben egyre hangsúlyozottabban jelen volt a marosvásárhelyiek életében. Rendszeres hétvégi gyerekprogramok, a felnőtt közönségnek szánt Beszélgető könyvek című előadás-sorozat, az Iskola másként – Tudj többet, légy jobb! hét, illetve a nagyszabású rendezvények – Civil vásár, Múzeumok éjszakája, Vásárhelyi Forgatag, Mikházi római fesztivál – programjában vállalt szerep egyértelművé tette, hogy a 213. évébe lépett könyvtár nem csak a kutatók szűk körének lehet szellemi otthona. Valószínűleg ennek (is) tudható be, hogy tavaly a könyvtár olvasótermének forgalma 25 százalékkal, a múzeum látogatottsága 10 százalékkal növekedett. A magyar kultúra napjára hangolódva Lázok Klárát, a Teleki Téka vezetőjét az idei tervekről kérdeztük.
– Nemrég felröppent a sajtóban a hír, hogy ebben az évben nagy hangsúlyt fektettek a digitalizálásra.
– A tavaly a XVI. századi unikumokat, illetve a XVII. századi egyedi kiadványok egy részét digitalizáltuk (például Apáczai Magyar Logikácskáját), a hírlapok közül pedig a Székely Napló évfolyamait kezdtük digitális formában rögzíteni. Ezek az anyagok várhatóan az év végére válnak majd hozzáférhetőkké. Mivel nincs meg az ehhez szükséges személyzeti apparátusunk, nagyon lassan megy a munka, azonkívül ez nem egy automatizmusokon alapuló művelet, hanem egy nagyon aprólékos munkát igénylő folyamat. 2015-ben az állományunkban lévő 19. századi, 20. század eleji vásárhelyi hírlapok digitalizálásával foglalkozunk. Az elmúlt két évben sok olvasónk kereste ezeket a hírlapokat, ugyanakkor digitalizálásuk az állományvédelem szempontjából is prioritásnak számít. E kiadványok ritkaságértéke, illetve a kutatói munka megkönnyítése is szükségessé teszi, hogy az elektronikus formátum létrehozásakor a hírlapokat részesítsük előnyben.
– Mi a helyzet a médiateremmel, amelyről 2012-ben, a felújított Téka megnyitásakor beszélgettünk?
– Az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy a turistacsoportok nem igénylik ezt a szolgáltatást, a gyermekprogramoknak viszont hasznos kiegészítőjévé vált. Az iskolások egy negyedórás kisfilmet nézhetnek itt meg a könyvtárról, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ezáltal intenzívebbé, maradandóbbá válik a látogatás élménye.
– Beszéljünk egy kicsit az idei gyerekprogramokról.
– Folytatjuk a minden hónap utolsó szombatjára időzített foglalkozásokat. Ugyanakkor különböző rendezvények alkalmával ezúttal is ki fogunk lépni a Téka falai közül.
– A tavalyi év nagy sikere a Beszélő könyvek sorozat volt, mint említetted, minden rendezvényen száz körül alakult a résztvevők száma. Idén újra megszólalnak a Téka könyvei?
– Az első előadásra február 23-án kerítünk sort, akkor FóNagy Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársával az időről, az idő fogalmának változásairól beszélgetünk, nyilván a Téka könyveitől elindulva. De az év folyamán lesz még szó Teleki Samu utazásairól, gyermekkorkutatásról, angyalokról és démonokról, illetve számos más olyan témáról, amely kiemelkedően jelen van a Téka könyvállományában, és számot tart a nagyközönség érdeklődésére. Ezzel, illetve a gyerekprogramokkal igyekeztünk és igyekszünk folyamatosan nyitni a vásárhelyiek felé. Az olvasóterem a kutatókat és történészeket, a múzeum a turistákat szolgálja ki, de a különféle rendezvényeinkkel a városlakókat és a környékbelieket kívánjuk megszólítani. Meggyőződésem, hogy a Teleki Tékának olyan ereje van, amellyel a saját társadalmi mikrokörnyezetünket is formálni lehet.
– Milyen kiállításokban gyönyörködhetünk idén?
– Még nyáron is látogatható lesz az I. világháború vásárhelyi emlékeit bemutató kiállítás, amely azért is érdekes, mivel a megtekinthető írásos és tárgyi anyag gyarapításához a vásárhelyiek is hozzájárultak. Éppen ezért ez nem egy pusztán tudományos szempontból létrehozott, hanem egy fokozottan élő kiállítás, amely több szemszögből is megmutatja az egykori város háborús mindennapjait. A következő kiállításunkat a nyár végén nyitjuk meg. A ponyváról szól majd ez a kiállítás, a 16-19. század ponyvairodalma kerül be az időszakos tárlókba, fontos tudni azonban, hogy történeti perspektívában ez a fogalom egészen mást fed, mint ma, hisz az egykori kalendáriumok, históriás énekek, széphistóriák (pl. Árgirus királyfi széphistóriája), pamfletek, különböző vásárokon terjesztett, a népnek szóló kiadványok mind ide tartoztak.
– Melyek az idei évre vonatkozó további tervek?
– Nagy hangsúlyt fordítunk a kutatók rendelkezésére bocsátható tudományos segédanyagok, katalógusok elkészítésére és kiegészítésére. Ugyanakkor a Téka munkatársainak könyvtörténeti és történeti tárgyú, illetve a Teleki Tékával kapcsolatos kutatásait is nagyon fontosnak tartom. A korábbi évekhez hasonlóan élni fogunk a szakmai továbbképzők lehetőségével, a minél felkészültebb munkatársak ugyanis mind az intézmény, mind a célközönségünk számára nyereséget jelentenek. Ami pedig a különféle programjainkat illeti, fontos megemlítenem, hogy a megvalósításhoz szükséges összegekre a Teleki Téka Alapítványon keresztül a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, illetve a megyei tanácsnál pályázunk, a felsoroltak számítanak legfőbb támogatóinknak.
– Mi lesz az idei legelső "tékás" kezdeményezés?
– Éppen ma, a magyar kultúra napján indítjuk el a Légy a Bolyai-múzeum guide-fejlesztője! című, 15-25 éveseknek szóló versenyt. Célunk az, hogy egy kicsit interaktívabbá tegyük a Bolyai-múzeumot, illetve behozzuk azokat a gondolatokat, amelyeket egy, a múzeum iránt érdeklődő fiatal fontosnak tart. Mindezt egy múzeumvezető szoftver készítésével kívánjuk megvalósítani, amely egy Samsung Galaxy táblagépen, illetve egy érintőképernyős számítógépen fut majd. A szoftver a két Bolyai életútját, az ehhez kötődő érdekességeket és a Bolyai-geometriát mutatja majd be érthető, sőt élvezhető formában. A résztvevőktől ehhez várunk pályamunkákat, ismeretterjesztő anyagokat. A tartalmi anyagot, könyvészetet, kis ismeretterjesztő filmeket a könyvtár biztosítja, a többit a versenyzők fantáziájára bízzuk. A pályamunkák lehetséges formái: androidos alkalmazások, powerpointos, prezis bemutatók, Bolyaiakra vonatkozó kvízek. Az elektronikus adathordozókon tárolt munkákat április 15-ig lehet behozni a Teleki Tékába, kapcsolattartó: Kovács Gorboi György (tel: 0265-261857). A legjobb munkákat szakértőkből álló zsűri választja majd ki, az eredményhirdetésre a Múzeumok éjszakáján kerül sor. A fődíj egy Samsung Galaxy táblagép lesz.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Fiatalok alakíthatják a Bolyai-múzeum virtuális arcát
A Teleki Téka az elmúlt pár esztendőben egyre hangsúlyozottabban jelen volt a marosvásárhelyiek életében. Rendszeres hétvégi gyerekprogramok, a felnőtt közönségnek szánt Beszélgető könyvek című előadás-sorozat, az Iskola másként – Tudj többet, légy jobb! hét, illetve a nagyszabású rendezvények – Civil vásár, Múzeumok éjszakája, Vásárhelyi Forgatag, Mikházi római fesztivál – programjában vállalt szerep egyértelművé tette, hogy a 213. évébe lépett könyvtár nem csak a kutatók szűk körének lehet szellemi otthona. Valószínűleg ennek (is) tudható be, hogy tavaly a könyvtár olvasótermének forgalma 25 százalékkal, a múzeum látogatottsága 10 százalékkal növekedett. A magyar kultúra napjára hangolódva Lázok Klárát, a Teleki Téka vezetőjét az idei tervekről kérdeztük.
– Nemrég felröppent a sajtóban a hír, hogy ebben az évben nagy hangsúlyt fektettek a digitalizálásra.
– A tavaly a XVI. századi unikumokat, illetve a XVII. századi egyedi kiadványok egy részét digitalizáltuk (például Apáczai Magyar Logikácskáját), a hírlapok közül pedig a Székely Napló évfolyamait kezdtük digitális formában rögzíteni. Ezek az anyagok várhatóan az év végére válnak majd hozzáférhetőkké. Mivel nincs meg az ehhez szükséges személyzeti apparátusunk, nagyon lassan megy a munka, azonkívül ez nem egy automatizmusokon alapuló művelet, hanem egy nagyon aprólékos munkát igénylő folyamat. 2015-ben az állományunkban lévő 19. századi, 20. század eleji vásárhelyi hírlapok digitalizálásával foglalkozunk. Az elmúlt két évben sok olvasónk kereste ezeket a hírlapokat, ugyanakkor digitalizálásuk az állományvédelem szempontjából is prioritásnak számít. E kiadványok ritkaságértéke, illetve a kutatói munka megkönnyítése is szükségessé teszi, hogy az elektronikus formátum létrehozásakor a hírlapokat részesítsük előnyben.
– Mi a helyzet a médiateremmel, amelyről 2012-ben, a felújított Téka megnyitásakor beszélgettünk?
– Az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy a turistacsoportok nem igénylik ezt a szolgáltatást, a gyermekprogramoknak viszont hasznos kiegészítőjévé vált. Az iskolások egy negyedórás kisfilmet nézhetnek itt meg a könyvtárról, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ezáltal intenzívebbé, maradandóbbá válik a látogatás élménye.
– Beszéljünk egy kicsit az idei gyerekprogramokról.
– Folytatjuk a minden hónap utolsó szombatjára időzített foglalkozásokat. Ugyanakkor különböző rendezvények alkalmával ezúttal is ki fogunk lépni a Téka falai közül.
– A tavalyi év nagy sikere a Beszélő könyvek sorozat volt, mint említetted, minden rendezvényen száz körül alakult a résztvevők száma. Idén újra megszólalnak a Téka könyvei?
– Az első előadásra február 23-án kerítünk sort, akkor FóNagy Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársával az időről, az idő fogalmának változásairól beszélgetünk, nyilván a Téka könyveitől elindulva. De az év folyamán lesz még szó Teleki Samu utazásairól, gyermekkorkutatásról, angyalokról és démonokról, illetve számos más olyan témáról, amely kiemelkedően jelen van a Téka könyvállományában, és számot tart a nagyközönség érdeklődésére. Ezzel, illetve a gyerekprogramokkal igyekeztünk és igyekszünk folyamatosan nyitni a vásárhelyiek felé. Az olvasóterem a kutatókat és történészeket, a múzeum a turistákat szolgálja ki, de a különféle rendezvényeinkkel a városlakókat és a környékbelieket kívánjuk megszólítani. Meggyőződésem, hogy a Teleki Tékának olyan ereje van, amellyel a saját társadalmi mikrokörnyezetünket is formálni lehet.
– Milyen kiállításokban gyönyörködhetünk idén?
– Még nyáron is látogatható lesz az I. világháború vásárhelyi emlékeit bemutató kiállítás, amely azért is érdekes, mivel a megtekinthető írásos és tárgyi anyag gyarapításához a vásárhelyiek is hozzájárultak. Éppen ezért ez nem egy pusztán tudományos szempontból létrehozott, hanem egy fokozottan élő kiállítás, amely több szemszögből is megmutatja az egykori város háborús mindennapjait. A következő kiállításunkat a nyár végén nyitjuk meg. A ponyváról szól majd ez a kiállítás, a 16-19. század ponyvairodalma kerül be az időszakos tárlókba, fontos tudni azonban, hogy történeti perspektívában ez a fogalom egészen mást fed, mint ma, hisz az egykori kalendáriumok, históriás énekek, széphistóriák (pl. Árgirus királyfi széphistóriája), pamfletek, különböző vásárokon terjesztett, a népnek szóló kiadványok mind ide tartoztak.
– Melyek az idei évre vonatkozó további tervek?
– Nagy hangsúlyt fordítunk a kutatók rendelkezésére bocsátható tudományos segédanyagok, katalógusok elkészítésére és kiegészítésére. Ugyanakkor a Téka munkatársainak könyvtörténeti és történeti tárgyú, illetve a Teleki Tékával kapcsolatos kutatásait is nagyon fontosnak tartom. A korábbi évekhez hasonlóan élni fogunk a szakmai továbbképzők lehetőségével, a minél felkészültebb munkatársak ugyanis mind az intézmény, mind a célközönségünk számára nyereséget jelentenek. Ami pedig a különféle programjainkat illeti, fontos megemlítenem, hogy a megvalósításhoz szükséges összegekre a Teleki Téka Alapítványon keresztül a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, illetve a megyei tanácsnál pályázunk, a felsoroltak számítanak legfőbb támogatóinknak.
– Mi lesz az idei legelső "tékás" kezdeményezés?
– Éppen ma, a magyar kultúra napján indítjuk el a Légy a Bolyai-múzeum guide-fejlesztője! című, 15-25 éveseknek szóló versenyt. Célunk az, hogy egy kicsit interaktívabbá tegyük a Bolyai-múzeumot, illetve behozzuk azokat a gondolatokat, amelyeket egy, a múzeum iránt érdeklődő fiatal fontosnak tart. Mindezt egy múzeumvezető szoftver készítésével kívánjuk megvalósítani, amely egy Samsung Galaxy táblagépen, illetve egy érintőképernyős számítógépen fut majd. A szoftver a két Bolyai életútját, az ehhez kötődő érdekességeket és a Bolyai-geometriát mutatja majd be érthető, sőt élvezhető formában. A résztvevőktől ehhez várunk pályamunkákat, ismeretterjesztő anyagokat. A tartalmi anyagot, könyvészetet, kis ismeretterjesztő filmeket a könyvtár biztosítja, a többit a versenyzők fantáziájára bízzuk. A pályamunkák lehetséges formái: androidos alkalmazások, powerpointos, prezis bemutatók, Bolyaiakra vonatkozó kvízek. Az elektronikus adathordozókon tárolt munkákat április 15-ig lehet behozni a Teleki Tékába, kapcsolattartó: Kovács Gorboi György (tel: 0265-261857). A legjobb munkákat szakértőkből álló zsűri választja majd ki, az eredményhirdetésre a Múzeumok éjszakáján kerül sor. A fődíj egy Samsung Galaxy táblagép lesz.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 26.
Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 3.
Megszűnt a Mentor Kiadó
"Nincs bennem elmúlásérzet..."
2015. január 29-én törvényszéki határozat értelmében véglegesen beszüntette tevékenységét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Ezzel egy időben a George Enescu utcában levő könyvesbolt is bezárt. A hétvégétől a kiadó honlapja sem látogatható, bár ennek meggátolására Káli Király István, a Mentor igazgatója szerint addig, amíg a csődeljárás lezártával a céget nem törölték a nyilvántartásból, senkinek nem lett volna joga. Káli Király Istvánnal a kiadó születéséről, fejlődéséről, hullámvölgyeiről, illetve arról beszélgettünk, hogy mikor és hogyan indult el a lavina.
– 1992. február 5-én jegyezték be a céget, amelyet a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársaival, összesen kilencen alapítottunk. Akkoriban bizonytalan volt a Látó léte, ezért úgy gondoltuk, szükség lenne egy kiadóhivatalra, hogy biztosítsa a lap további működését. A folyóiratot azonban még abban az évben átvette a megyei önkormányzat, ettől fogva jó kiadói szerkezettel rendelkezhetett. Ezután döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a könyvkiadást. Arra gondoltunk, hogy az íróasztalfiókokban számos értékes kézirat rejtőzik, és a Látó kapcsolatban állt azokkal az alkotókkal, akik abban az időszakban Erdélyben számítottak. Így kezdtük el a kiadói tevékenységet. Az évek során folyamatosan fejlődtünk, 1993-ban öt, 1994-ben tizenkét, 1995-ben tizenhét könyvet adtunk ki. 1998-ban 38 könyvet publikáltunk, és attól kezdve 40-50 könyv volt az éves "termésünk". 2009-ben 53 címmel jelentkeztünk.
Wass Albert áldásával
– A 2009-es volt a legsikeresebb év?
– A kiadás mennyisége szempontjából igen. Az igazán jó éveink azonban 1999-2005 között voltak, amikor sikerült nyereséget is termelnünk. 1998-ban indítottuk el a Wass Albert-életműsorozatot, és annak a bevételéből tudtuk fedezni minden olyan kiadványunknak a költségeit, amelyek nem tartották volna el a kiadót. A kezdetektől az volt az elvünk, hogy olyan könyveket adjunk az olvasók kezébe, amelyek fontos támpontjai az írott magyar kultúrának, néprajznak, történelemnek, szépirodalomnak, illetve amelyeket lehet, hogy anyagi meggondolásból más kiadók nem vállaltak volna fel.
Az első veszteség
– Mi történt 2005 után?
– 2006-2007-ben csökkent a kereslet a Wass Albert-könyvek iránt. 2007 számunkra nagyon kritikus esztendő volt. Az volt az első év, amikor nem tudtuk teljesíteni az állammal szembeni kötelezettségeinket. Egy nagy adóhivatali ellenőrzés több mint százezer (régi egymilliárd) lejt vitt el tőlünk egy téves könyvelés miatt, meggyőződésem szerint jogtalanul. Az az összeg egyévi forgótőkénknek felelt meg. Ugyanabban az évben jelentett csődöt a magyarországi terjesztőnk, a Lap-Ics Kiadó, amely azóta is 9 és fél millió forintunkkal tartozik. Közben más kereskedelmi egységek is az adósainkká váltak kisebb-nagyobb összegekkel. Önerőből sikerült talpraállnunk, és az elkövetkező két évben úgy tűnt, hogy működik is a dolog.
Könyvet vagy adót?
– Aztán jött a gazdasági válság.
– 2008-2009-ben a nehéz anyagi helyzet a könyvpiacot is érintette, mégis sikerült tartanunk a szintet. Akkoriban a Mentor Kiadónak már neve volt a könyvpiacon, minőségi munkát végző, megbízható cégként ismertek, így sikeresen pályáztunk. 2010-ben kezdődtek újra a nehézségek, amikor két-három tönkrement magyarországi könyvterjesztőnk miatt újra jelentős összegeket veszítettünk. Attól kezdődően nem tudtuk többé fizetni az állammal szembeni járandóságot. Mérlegelnünk kellett, hogy könyvet adunk ki vagy a járandóságokat fizetjük, és mi az előbbi mellett döntöttünk. 2010. január végén zárolták a kiadó bankszámláit. Mivel Romániában a készpénzben történő fizetéseknél van egy felső határ, sok gondot okozott nekünk az, hogy csak készpénzben tudtunk fizetni a partnereinknek, akik viszont nagyon megértőek voltak, szükség esetén részletekben számlázták a nyomdai és egyéb szolgáltatások költségét. 2013 júliusában kénytelenek voltunk fizetésképtelenségi eljárást kérni. Ezt egy átszervezési tervvel, illetve az adósságok átütemezésének tervével el is fogadta a törvényszék.
Tavaly nyáron indult el a lavina
– Gondolom, az átszervezési tervben költségcsökkentő intézkedéseknek kellett szerepelniük. Hoztak ilyen intézkedéseket?
– Természetesen átértékeltük a lehetőségeinket, csökkentettük a kiadványaink számát, és a munkatársaink egy részétől is meg kellett válnunk. Korábban 26 alkalmazottal működött a kiadó, ezt a létszámot 12 főre csökkentettük. Az átütemezett fizetési vállalásoknak 2014 júniusáig eleget is tudtunk tenni, de utána már nem. Az illetékes hatóság negyedévente elemezte a helyzetünket. Amikor első alkalommal nem tettünk eleget a fizetési vállalásnak, halasztást kaptunk, de mivel a következő negyedévben sem változott a helyzet, nem lehetett kivédeni a csődeljárás elindítását. A törvényszéki végzés szerint január 29-én szűnt meg a Mentor Kiadó működése. Zárolták a cég teljes vagyonát, és ütemtervet készítettek, amelynek értelmében április 24-éig mindent előkészítenek a kiadó tulajdonában levő értékek eladására. Nekünk február 9-éig kell leadnunk a vagyoni helyzetről szóló jelentést.
– Mekkora ez a vagyon?
– Több mint 65 ezer kötetnyi készlet, illetve a könyvesbolt teljes készlete. A boltban, amelyet 29-én bezártunk, a napokban leltároznak. A könyvekben van a kiadó értéke, egyebünk nincs, legfeljebb két régi számítógép és egy öreg nyomtató.
– Mi lesz az alkalmazottakkal?
– Még nem egyértelmű, hogy azonnal fel kell-e bontani a munkaszerződését annak a tíz személynek, akik a múlt héten még a kiadónál dolgoztak, vagy van egy húsznapos felmondási idő. A béreket decemberrel bezárólag kiadtuk, a januári fizetést valószínűleg az állami garanciaalapból kapják meg. Ami engem illet, én utoljára 2007 májusában vettem fel a fizetésemet, azóta ingyen dolgozom átlagban heti 60 órát.
"A csőd felelőssége az enyém"
– Mi lesz a félbemaradt munkákkal, a gondozás alatt levő kiadványokkal?
– Mivel sejtettük, hogy mi következik, minden tervbe vett munkát mostanra befejeztünk. Vannak viszont olyan kiadványok, amelyekre megítéltek támogatást, de még nem kaptuk meg a pénzt. Ezeket a könyveket megpróbáljuk más úton, egy másik kiadóval közösen megjelentetni. Van közöttük hat-hét igen értékes kézirat, amelyeket kár lenne elveszíteni. Már elő is vannak készítve arra, hogy végigjárják a könyvkiadás folyamatait. Ami engem illet, én utolsó percig úgy dolgoztam, mintha semmilyen veszély nem fenyegetné a kiadót.
– A kiadó vezetőjeként, fenntartójaként hogyan érinti Önt a Mentor megszűnése?
– Egy olyan szomorúság van bennem, amelyet akkor érezhet egy ember, ha közel 25 éves munkáját látja megszűnni. Életem, energiám, tudásom, többé-kevésbé kihasznált képességeim mind benne vannak ebben a kiadóban. Mégsem kísért valamiféle elmúlásérzet, mert most is hiszem, hogy van 200-250 olyan kiadványunk, amely az elkövetkező években, évtizedekben is tudományos munkák, kutatások forrása lesz. Ez egy csapatmunka volt, amelyet közösen vittünk diadalra. A csőd felelőssége pedig az enyém. Én voltam az, aki a válságos pillanatokban, amikor a többiek úgy érezték, hogy nem érdemes ezt tovább csinálni, vállaltam a folytatást. Többségi tulajdonosként ez egyszemélyes határozat volt, de sohasem éltem vissza a helyzetemmel.
Az adósok megmenthették volna
– Említette a Lap-Ics Kiadót mint a Mentor adósát. Vannak még más cégeknek is tartozásai a kiadóval szemben?
– A Duna International 4,7 millió forintunkkal, a Xantus Könyv vezetője, Bihari Zoltán 2,2 millió forintunkkal tartozik. Ha minden adósunk tartozását összeszámolnánk, talán ki tudnánk fizetni az adóhivatalnál a tartozást.
– Nem gondolt arra, hogy a törvényhez forduljon az elmaradások behajtása érdekében?
– Nem bízom a magyarországi igazságszolgáltatásban. Hiába fogadtam volna ügyvédet, évekig elhúzódott volna a per, és végül úgysem nyertem volna. Hasonló forgatókönyv szerint már zajlottak peres ügyek.
– Magyarországon egyébként még kaphatók Mentor-könyvek?
– Nagyon kevés van már kint belőlük, és az utóbbi időben itthon is csak bizományban terjesztettük a kiadványainkat.
"Nem adom fel"
– Ön a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője. A Mentor Kiadó megszűnése változtat ezen?
– Választott elnök vagyok, és ebben az évben még mindenképpen vállalom a könyves céh vezetését. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár sem marad el, már komolyan készülünk az előkészítésére.
– Hogyan tovább?
– Én semmiképpen nem adom fel, hiszen erre a hivatásra tettem fel az életem. A Mentor Kiadó volt az utóbbi négy év legsikeresebb pályázója a Nemzeti Kulturális Alapnál, ez azt bizonyítja, hogy a minőségi munkának hitele van. Kiváló szerzőkkel dolgoztunk együtt, akik nem a honoráriumot tekintették elsődleges céljuknak. A mi dolgunk annyi volt, hogy teret adjunk annak a munkának, amelyet csak egy értelmezhetetlen szenvedéllyel lehet végezni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
"Nincs bennem elmúlásérzet..."
2015. január 29-én törvényszéki határozat értelmében véglegesen beszüntette tevékenységét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Ezzel egy időben a George Enescu utcában levő könyvesbolt is bezárt. A hétvégétől a kiadó honlapja sem látogatható, bár ennek meggátolására Káli Király István, a Mentor igazgatója szerint addig, amíg a csődeljárás lezártával a céget nem törölték a nyilvántartásból, senkinek nem lett volna joga. Káli Király Istvánnal a kiadó születéséről, fejlődéséről, hullámvölgyeiről, illetve arról beszélgettünk, hogy mikor és hogyan indult el a lavina.
– 1992. február 5-én jegyezték be a céget, amelyet a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársaival, összesen kilencen alapítottunk. Akkoriban bizonytalan volt a Látó léte, ezért úgy gondoltuk, szükség lenne egy kiadóhivatalra, hogy biztosítsa a lap további működését. A folyóiratot azonban még abban az évben átvette a megyei önkormányzat, ettől fogva jó kiadói szerkezettel rendelkezhetett. Ezután döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a könyvkiadást. Arra gondoltunk, hogy az íróasztalfiókokban számos értékes kézirat rejtőzik, és a Látó kapcsolatban állt azokkal az alkotókkal, akik abban az időszakban Erdélyben számítottak. Így kezdtük el a kiadói tevékenységet. Az évek során folyamatosan fejlődtünk, 1993-ban öt, 1994-ben tizenkét, 1995-ben tizenhét könyvet adtunk ki. 1998-ban 38 könyvet publikáltunk, és attól kezdve 40-50 könyv volt az éves "termésünk". 2009-ben 53 címmel jelentkeztünk.
Wass Albert áldásával
– A 2009-es volt a legsikeresebb év?
– A kiadás mennyisége szempontjából igen. Az igazán jó éveink azonban 1999-2005 között voltak, amikor sikerült nyereséget is termelnünk. 1998-ban indítottuk el a Wass Albert-életműsorozatot, és annak a bevételéből tudtuk fedezni minden olyan kiadványunknak a költségeit, amelyek nem tartották volna el a kiadót. A kezdetektől az volt az elvünk, hogy olyan könyveket adjunk az olvasók kezébe, amelyek fontos támpontjai az írott magyar kultúrának, néprajznak, történelemnek, szépirodalomnak, illetve amelyeket lehet, hogy anyagi meggondolásból más kiadók nem vállaltak volna fel.
Az első veszteség
– Mi történt 2005 után?
– 2006-2007-ben csökkent a kereslet a Wass Albert-könyvek iránt. 2007 számunkra nagyon kritikus esztendő volt. Az volt az első év, amikor nem tudtuk teljesíteni az állammal szembeni kötelezettségeinket. Egy nagy adóhivatali ellenőrzés több mint százezer (régi egymilliárd) lejt vitt el tőlünk egy téves könyvelés miatt, meggyőződésem szerint jogtalanul. Az az összeg egyévi forgótőkénknek felelt meg. Ugyanabban az évben jelentett csődöt a magyarországi terjesztőnk, a Lap-Ics Kiadó, amely azóta is 9 és fél millió forintunkkal tartozik. Közben más kereskedelmi egységek is az adósainkká váltak kisebb-nagyobb összegekkel. Önerőből sikerült talpraállnunk, és az elkövetkező két évben úgy tűnt, hogy működik is a dolog.
Könyvet vagy adót?
– Aztán jött a gazdasági válság.
– 2008-2009-ben a nehéz anyagi helyzet a könyvpiacot is érintette, mégis sikerült tartanunk a szintet. Akkoriban a Mentor Kiadónak már neve volt a könyvpiacon, minőségi munkát végző, megbízható cégként ismertek, így sikeresen pályáztunk. 2010-ben kezdődtek újra a nehézségek, amikor két-három tönkrement magyarországi könyvterjesztőnk miatt újra jelentős összegeket veszítettünk. Attól kezdődően nem tudtuk többé fizetni az állammal szembeni járandóságot. Mérlegelnünk kellett, hogy könyvet adunk ki vagy a járandóságokat fizetjük, és mi az előbbi mellett döntöttünk. 2010. január végén zárolták a kiadó bankszámláit. Mivel Romániában a készpénzben történő fizetéseknél van egy felső határ, sok gondot okozott nekünk az, hogy csak készpénzben tudtunk fizetni a partnereinknek, akik viszont nagyon megértőek voltak, szükség esetén részletekben számlázták a nyomdai és egyéb szolgáltatások költségét. 2013 júliusában kénytelenek voltunk fizetésképtelenségi eljárást kérni. Ezt egy átszervezési tervvel, illetve az adósságok átütemezésének tervével el is fogadta a törvényszék.
Tavaly nyáron indult el a lavina
– Gondolom, az átszervezési tervben költségcsökkentő intézkedéseknek kellett szerepelniük. Hoztak ilyen intézkedéseket?
– Természetesen átértékeltük a lehetőségeinket, csökkentettük a kiadványaink számát, és a munkatársaink egy részétől is meg kellett válnunk. Korábban 26 alkalmazottal működött a kiadó, ezt a létszámot 12 főre csökkentettük. Az átütemezett fizetési vállalásoknak 2014 júniusáig eleget is tudtunk tenni, de utána már nem. Az illetékes hatóság negyedévente elemezte a helyzetünket. Amikor első alkalommal nem tettünk eleget a fizetési vállalásnak, halasztást kaptunk, de mivel a következő negyedévben sem változott a helyzet, nem lehetett kivédeni a csődeljárás elindítását. A törvényszéki végzés szerint január 29-én szűnt meg a Mentor Kiadó működése. Zárolták a cég teljes vagyonát, és ütemtervet készítettek, amelynek értelmében április 24-éig mindent előkészítenek a kiadó tulajdonában levő értékek eladására. Nekünk február 9-éig kell leadnunk a vagyoni helyzetről szóló jelentést.
– Mekkora ez a vagyon?
– Több mint 65 ezer kötetnyi készlet, illetve a könyvesbolt teljes készlete. A boltban, amelyet 29-én bezártunk, a napokban leltároznak. A könyvekben van a kiadó értéke, egyebünk nincs, legfeljebb két régi számítógép és egy öreg nyomtató.
– Mi lesz az alkalmazottakkal?
– Még nem egyértelmű, hogy azonnal fel kell-e bontani a munkaszerződését annak a tíz személynek, akik a múlt héten még a kiadónál dolgoztak, vagy van egy húsznapos felmondási idő. A béreket decemberrel bezárólag kiadtuk, a januári fizetést valószínűleg az állami garanciaalapból kapják meg. Ami engem illet, én utoljára 2007 májusában vettem fel a fizetésemet, azóta ingyen dolgozom átlagban heti 60 órát.
"A csőd felelőssége az enyém"
– Mi lesz a félbemaradt munkákkal, a gondozás alatt levő kiadványokkal?
– Mivel sejtettük, hogy mi következik, minden tervbe vett munkát mostanra befejeztünk. Vannak viszont olyan kiadványok, amelyekre megítéltek támogatást, de még nem kaptuk meg a pénzt. Ezeket a könyveket megpróbáljuk más úton, egy másik kiadóval közösen megjelentetni. Van közöttük hat-hét igen értékes kézirat, amelyeket kár lenne elveszíteni. Már elő is vannak készítve arra, hogy végigjárják a könyvkiadás folyamatait. Ami engem illet, én utolsó percig úgy dolgoztam, mintha semmilyen veszély nem fenyegetné a kiadót.
– A kiadó vezetőjeként, fenntartójaként hogyan érinti Önt a Mentor megszűnése?
– Egy olyan szomorúság van bennem, amelyet akkor érezhet egy ember, ha közel 25 éves munkáját látja megszűnni. Életem, energiám, tudásom, többé-kevésbé kihasznált képességeim mind benne vannak ebben a kiadóban. Mégsem kísért valamiféle elmúlásérzet, mert most is hiszem, hogy van 200-250 olyan kiadványunk, amely az elkövetkező években, évtizedekben is tudományos munkák, kutatások forrása lesz. Ez egy csapatmunka volt, amelyet közösen vittünk diadalra. A csőd felelőssége pedig az enyém. Én voltam az, aki a válságos pillanatokban, amikor a többiek úgy érezték, hogy nem érdemes ezt tovább csinálni, vállaltam a folytatást. Többségi tulajdonosként ez egyszemélyes határozat volt, de sohasem éltem vissza a helyzetemmel.
Az adósok megmenthették volna
– Említette a Lap-Ics Kiadót mint a Mentor adósát. Vannak még más cégeknek is tartozásai a kiadóval szemben?
– A Duna International 4,7 millió forintunkkal, a Xantus Könyv vezetője, Bihari Zoltán 2,2 millió forintunkkal tartozik. Ha minden adósunk tartozását összeszámolnánk, talán ki tudnánk fizetni az adóhivatalnál a tartozást.
– Nem gondolt arra, hogy a törvényhez forduljon az elmaradások behajtása érdekében?
– Nem bízom a magyarországi igazságszolgáltatásban. Hiába fogadtam volna ügyvédet, évekig elhúzódott volna a per, és végül úgysem nyertem volna. Hasonló forgatókönyv szerint már zajlottak peres ügyek.
– Magyarországon egyébként még kaphatók Mentor-könyvek?
– Nagyon kevés van már kint belőlük, és az utóbbi időben itthon is csak bizományban terjesztettük a kiadványainkat.
"Nem adom fel"
– Ön a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője. A Mentor Kiadó megszűnése változtat ezen?
– Választott elnök vagyok, és ebben az évben még mindenképpen vállalom a könyves céh vezetését. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár sem marad el, már komolyan készülünk az előkészítésére.
– Hogyan tovább?
– Én semmiképpen nem adom fel, hiszen erre a hivatásra tettem fel az életem. A Mentor Kiadó volt az utóbbi négy év legsikeresebb pályázója a Nemzeti Kulturális Alapnál, ez azt bizonyítja, hogy a minőségi munkának hitele van. Kiváló szerzőkkel dolgoztunk együtt, akik nem a honoráriumot tekintették elsődleges céljuknak. A mi dolgunk annyi volt, hogy teret adjunk annak a munkának, amelyet csak egy értelmezhetetlen szenvedéllyel lehet végezni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 23.
A forrás őrzője
Kallós Zoltán kincsei a Spectrum Színházban
A visszafogott, csendes mezőségi ember érzelem- és hitvilágának gazdagságát ismerhette meg szombat délután a marosvásárhelyi Spectrum Színház közönsége. A népi értékeket előtérbe helyező társulat székhelyén ezúttal nem színpadi produkcióra, hanem egy igazi folklórkincsnek számító mű, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató balladagyűjteménye legújabb kiadásának bemutatójára várták a nagyérdeműt.
Török Viola rendező, színházalapító a rendezvény házigazdájaként elmondta, hogy mennyire fontos mozzanat ez a bemutató a nemrég alakult Spectrum Színház életében, majd azt is elárulta, hogy az 1970-ben megjelent Balladás könyv meghatározó élmény volt számára, és a népköltészetet, ezen belül pedig a balladát azóta is egy olyan forrásnak érzi, amelyből munkája során mindegyre megpróbál meríteni. A tavaly decemberben Kolozsváron újra kiadott gyűjteményről dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője értekezett.
– Miért tartották fontosnak Kolozsváron 2014 végén kiadni a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb balladákat? Ezeknek a népi alkotásoknak igenis helyük van posztmodern életünkben, hiszen emberek alkotásai, és emberekről szólnak. A földi ember életéről, tiltott szerelemről, gonosz anyáról és anyósról, megesett leányról, a hűség és a szeretet próbájáról, rossz vagy jó feleségről – mondta elöljáróban dr. Pozsony Ferenc, majd időben és térben is elhelyezte a ballada műfaját.
– Az európai balladaköltészet a reneszánsz korban jött létre, akkor, amikor Nyugat-Európában a közösségi értékrend összeütközött az egyéni vágyakkal. A közösségi rend és az egyéni érzelemvilág közötti szikrázásból született a ballada. A műfaj elsőként Franciaországban alakult ki az elit rétegnél, majd más társadalmi rétegek is átvették, így a nemesi és a földműveskultúra elemeit ötvözi. Ahogy a földrajzi térben is elterjedt, nemzeti változatai alakultak ki. A magyar balladaköltészet integrálta a honfoglalás kori és a látomásos középkori kultúra elemeit, de elsősorban a reneszánsz ember érzelemvilágának tükröződése. A magyar nép a 19. század közepén fedezi fel. Az első autentikus gyűjtés 1841-ből származik Petrás Incze János katolikus paptól, aki moldvai balladákat jegyzett le. Kriza János 1863-ban a Vadrózsák című, balladákat is tartalmazó népköltészeti gyűjteményével lázba hozta az értelmiséget. Büszkeség töltötte el az értelmiségi réteg képviselőit, akik rádöbbentek arra, hogy nemcsak más népeknek vannak ilyen kincseik. Ezután az Arany János által Vadrózsa-pörnek nevezett eredetvita következett, amely szerepet játszott abban, hogy a műfaj nemzeti szimbólummá vált. Másodízben 1970-ban Kallós Zoltán hozta lázba gyűjtésével az értelmiségieket. Balladás könyve a táncházmozgalom jelké- pévé vált, és igazi bestsellerként számtalan kiadást élt meg.
Az akadémikus a továbbiakban az újonnan kiadott gyűjteményt ismertette. A könyv a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb, legpatinásabb balladákat tartalmazza. 550 ballada és balladás ének található benne, és 528 változat dallamát is közzéteszi. Egy DVD is tartozik hozzá az eredeti gyűjtésekkel, a húszórás hanganyag 348 balladaváltozatot szólaltat meg. Ami a kivitelezést illeti, az 1970-ben kiadott Balladás könyv szerkezetére álmodták, tervezték meg. Az első fejezet a régi balladákat – 37 altípus 319 szövegváltozatát –, a második fejezet az új stílusúakat – 16 altípus 187 változatát – tartalmazza. Az első kiadáshoz hasonlóan a kötetet balladás dalok zárják, ezekből 56-nál többet találunk. Ami az 528 szöveg dallamát illeti, minden változatnál az eredeti kotta leltári száma is megtalálható, ezeket a kottákat ugyanis Kallós Zoltán a kommunizmus éveiben a Magyar Néprajzi Múzeumba menekítette. Az új kiadás újdonságának számít az eredeti dallamkották rajza, továbbá Kallós Zoltán 1942-es gyűjtőfüzetének képi megjelenítése, amely az 1926-ban született néprajzkutató már tizenévesen megmutatkozó világlátását, kivételes művészi érzékenységét és tehetségét tükrözi. A könyvet dokumentumértékű fotók egészítik ki, amelyeket Kallós Zoltán, Korniss Péter fotó- és Szervátiusz Péter szobrászművész készített. Az új kiadás, a régitől eltérően, nem tartalmazza Szabó T. Attila művelődéstörténeti tanulmányát, de megtalálható benne Kallós Zoltán vallomásos jellegű utószava a gyűjtés körülményeiről. Gazdagon összeállított szójegyzék kíséri, ugyanakkor újdonsága, hogy az adatközlők jegyzékénél a név, születési év, származás mellett az énekesek közötti baráti, rokoni szálakra is fényt derít, így nemzedékek sorát lehet belőle rekonstruálni.
A méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy a néprajzkutató soha nem részesült rendszeres anyagi támogatásban, morális támogatást viszont többek között Kodály Zoltántól is kapott. 1989-ig folyamatos zaklatások közepette végezte munkáját, gyűjtéseit Magyarországra menekítette. Adatközlői minden életkort átfognak, a legfiatalabb 9, a legidősebb 89 éves.
– Kallós Zoltán szerencsés kezű gyűjtő. Emberi világa, személyisége meg tudta szólaltatni a zárkózott mezőségi embereket. Megszállottsággal végezte munkáját, és sosem törekedett a mennyiségre, mindig a legcsodálatosabb esztétikai minőséget hordozó alkotásokra összpontosított. (…) Klasszikus gyűjtőpontjai a Mezőség, Moldva, Kalotaszeg, illetve a Gyimesek voltak. Az ötvenes években olyan 60-70 éves adatközlőkkel is találkozott, akik a 19. században születtek. Hangfelvételei, gyűjtései jelzik, hogy a falusi emberek mély átéléssel, sokszor egymást segítve énekelték a balladát. Kallós Zoltán számára nem is a szöveg, hanem a dallam volt az elsődleges. A moldvai csángók érzelemvilága közel állt az ő mezőségi lelkületéhez.
Az ismertető végén dr. Pozsony Ferenc a leggazdagabb magyar népballadai gyűjteménynek és európai ritkaságnak számító kiadványt Kallós Zoltán élete, munkája megkoronázásának nevezte.
Az est második felében a népi kincsek védelmezője vette át az irányítást. Kallós Zoltán végtelen szeretettel szólította közönség elé a vele tartó adatközlőket, egy válaszúti "kislányt", a 22 éves Füleki Renáta Imolát – aki 7 évesen, a falu mindössze négy gyerekkel induló első magyar osztályának elsőseként Zoli bácsitól tanulta a szebbnél szebb balladás énekeket – és a visai 72 éves Kis (született Méhesi) Erzsébetet, aki 400-500 éneket tud. A néprajzkutató intésére egymás után csendültek fel a legváltozatosabb dallamok, középkori eredetű látomásének, nagyböjt előtti ének, katona- és szerelmes dal, és olyan ismert balladák helyi változatai is, mint a Kőmíves Kelemen vagy A halálra táncoltatott leány. Ezekben a percekben a nagyérdemű egy ezerízű, kiapadhatatlan forrásnál találta magát, és a forrás őrzője végtelenbe látó, csillogó szemmel kínált fel egyre többet a megtartó vízből. Végül így búcsúzott:
– Nekünk kötelességünk ezeket a hagyományokat éltetni. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Kallós Zoltán kincsei a Spectrum Színházban
A visszafogott, csendes mezőségi ember érzelem- és hitvilágának gazdagságát ismerhette meg szombat délután a marosvásárhelyi Spectrum Színház közönsége. A népi értékeket előtérbe helyező társulat székhelyén ezúttal nem színpadi produkcióra, hanem egy igazi folklórkincsnek számító mű, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató balladagyűjteménye legújabb kiadásának bemutatójára várták a nagyérdeműt.
Török Viola rendező, színházalapító a rendezvény házigazdájaként elmondta, hogy mennyire fontos mozzanat ez a bemutató a nemrég alakult Spectrum Színház életében, majd azt is elárulta, hogy az 1970-ben megjelent Balladás könyv meghatározó élmény volt számára, és a népköltészetet, ezen belül pedig a balladát azóta is egy olyan forrásnak érzi, amelyből munkája során mindegyre megpróbál meríteni. A tavaly decemberben Kolozsváron újra kiadott gyűjteményről dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője értekezett.
– Miért tartották fontosnak Kolozsváron 2014 végén kiadni a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb balladákat? Ezeknek a népi alkotásoknak igenis helyük van posztmodern életünkben, hiszen emberek alkotásai, és emberekről szólnak. A földi ember életéről, tiltott szerelemről, gonosz anyáról és anyósról, megesett leányról, a hűség és a szeretet próbájáról, rossz vagy jó feleségről – mondta elöljáróban dr. Pozsony Ferenc, majd időben és térben is elhelyezte a ballada műfaját.
– Az európai balladaköltészet a reneszánsz korban jött létre, akkor, amikor Nyugat-Európában a közösségi értékrend összeütközött az egyéni vágyakkal. A közösségi rend és az egyéni érzelemvilág közötti szikrázásból született a ballada. A műfaj elsőként Franciaországban alakult ki az elit rétegnél, majd más társadalmi rétegek is átvették, így a nemesi és a földműveskultúra elemeit ötvözi. Ahogy a földrajzi térben is elterjedt, nemzeti változatai alakultak ki. A magyar balladaköltészet integrálta a honfoglalás kori és a látomásos középkori kultúra elemeit, de elsősorban a reneszánsz ember érzelemvilágának tükröződése. A magyar nép a 19. század közepén fedezi fel. Az első autentikus gyűjtés 1841-ből származik Petrás Incze János katolikus paptól, aki moldvai balladákat jegyzett le. Kriza János 1863-ban a Vadrózsák című, balladákat is tartalmazó népköltészeti gyűjteményével lázba hozta az értelmiséget. Büszkeség töltötte el az értelmiségi réteg képviselőit, akik rádöbbentek arra, hogy nemcsak más népeknek vannak ilyen kincseik. Ezután az Arany János által Vadrózsa-pörnek nevezett eredetvita következett, amely szerepet játszott abban, hogy a műfaj nemzeti szimbólummá vált. Másodízben 1970-ban Kallós Zoltán hozta lázba gyűjtésével az értelmiségieket. Balladás könyve a táncházmozgalom jelké- pévé vált, és igazi bestsellerként számtalan kiadást élt meg.
Az akadémikus a továbbiakban az újonnan kiadott gyűjteményt ismertette. A könyv a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb, legpatinásabb balladákat tartalmazza. 550 ballada és balladás ének található benne, és 528 változat dallamát is közzéteszi. Egy DVD is tartozik hozzá az eredeti gyűjtésekkel, a húszórás hanganyag 348 balladaváltozatot szólaltat meg. Ami a kivitelezést illeti, az 1970-ben kiadott Balladás könyv szerkezetére álmodták, tervezték meg. Az első fejezet a régi balladákat – 37 altípus 319 szövegváltozatát –, a második fejezet az új stílusúakat – 16 altípus 187 változatát – tartalmazza. Az első kiadáshoz hasonlóan a kötetet balladás dalok zárják, ezekből 56-nál többet találunk. Ami az 528 szöveg dallamát illeti, minden változatnál az eredeti kotta leltári száma is megtalálható, ezeket a kottákat ugyanis Kallós Zoltán a kommunizmus éveiben a Magyar Néprajzi Múzeumba menekítette. Az új kiadás újdonságának számít az eredeti dallamkották rajza, továbbá Kallós Zoltán 1942-es gyűjtőfüzetének képi megjelenítése, amely az 1926-ban született néprajzkutató már tizenévesen megmutatkozó világlátását, kivételes művészi érzékenységét és tehetségét tükrözi. A könyvet dokumentumértékű fotók egészítik ki, amelyeket Kallós Zoltán, Korniss Péter fotó- és Szervátiusz Péter szobrászművész készített. Az új kiadás, a régitől eltérően, nem tartalmazza Szabó T. Attila művelődéstörténeti tanulmányát, de megtalálható benne Kallós Zoltán vallomásos jellegű utószava a gyűjtés körülményeiről. Gazdagon összeállított szójegyzék kíséri, ugyanakkor újdonsága, hogy az adatközlők jegyzékénél a név, születési év, származás mellett az énekesek közötti baráti, rokoni szálakra is fényt derít, így nemzedékek sorát lehet belőle rekonstruálni.
A méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy a néprajzkutató soha nem részesült rendszeres anyagi támogatásban, morális támogatást viszont többek között Kodály Zoltántól is kapott. 1989-ig folyamatos zaklatások közepette végezte munkáját, gyűjtéseit Magyarországra menekítette. Adatközlői minden életkort átfognak, a legfiatalabb 9, a legidősebb 89 éves.
– Kallós Zoltán szerencsés kezű gyűjtő. Emberi világa, személyisége meg tudta szólaltatni a zárkózott mezőségi embereket. Megszállottsággal végezte munkáját, és sosem törekedett a mennyiségre, mindig a legcsodálatosabb esztétikai minőséget hordozó alkotásokra összpontosított. (…) Klasszikus gyűjtőpontjai a Mezőség, Moldva, Kalotaszeg, illetve a Gyimesek voltak. Az ötvenes években olyan 60-70 éves adatközlőkkel is találkozott, akik a 19. században születtek. Hangfelvételei, gyűjtései jelzik, hogy a falusi emberek mély átéléssel, sokszor egymást segítve énekelték a balladát. Kallós Zoltán számára nem is a szöveg, hanem a dallam volt az elsődleges. A moldvai csángók érzelemvilága közel állt az ő mezőségi lelkületéhez.
Az ismertető végén dr. Pozsony Ferenc a leggazdagabb magyar népballadai gyűjteménynek és európai ritkaságnak számító kiadványt Kallós Zoltán élete, munkája megkoronázásának nevezte.
Az est második felében a népi kincsek védelmezője vette át az irányítást. Kallós Zoltán végtelen szeretettel szólította közönség elé a vele tartó adatközlőket, egy válaszúti "kislányt", a 22 éves Füleki Renáta Imolát – aki 7 évesen, a falu mindössze négy gyerekkel induló első magyar osztályának elsőseként Zoli bácsitól tanulta a szebbnél szebb balladás énekeket – és a visai 72 éves Kis (született Méhesi) Erzsébetet, aki 400-500 éneket tud. A néprajzkutató intésére egymás után csendültek fel a legváltozatosabb dallamok, középkori eredetű látomásének, nagyböjt előtti ének, katona- és szerelmes dal, és olyan ismert balladák helyi változatai is, mint a Kőmíves Kelemen vagy A halálra táncoltatott leány. Ezekben a percekben a nagyérdemű egy ezerízű, kiapadhatatlan forrásnál találta magát, és a forrás őrzője végtelenbe látó, csillogó szemmel kínált fel egyre többet a megtartó vízből. Végül így búcsúzott:
– Nekünk kötelességünk ezeket a hagyományokat éltetni. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 10.
25 éves az MMDSZ
Ünnep vissza- és előretekintve
Negyedszázad telt el azóta, hogy megalakult a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, azaz az MMDSZ. A 25. születésnapot többnapos, gazdag rendezvénysorozattal ünnepli az 1990-ben a magyar diákság összefogásáért, illetve az anyanyelven való tanulás jogának biztosításáért alakult érdekképviselet. A részletekről Szabó Júlia MMDSZ-sajtófelelős tájékoztatott.
Az elmúlt két és fél évtized felidézésére Az MMDSZ 25 év tükrében címmel nyílt tegnap kiállítás a diákszövetség székházában, a Nicolae Grigorescu utca 15/A/1 szám alatti III-as fiúbentlakásban. Fényképek, plakátok, a Pulzus nevű diáklap számai, 90-es évekbeli diákigazolványok jelenítik meg a 25 évet. Szintén tegnap este a Le&Le játékklubban társasjátékestre várták az MMDSZ-tagokat. A rendezvénysorozat ma délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet- termében folytatódik, ahol az önéletrajzról, illetve a szándéklevélről hallgatható meg előadás. Este 9 órakor a Sinaia utcai Jazz Club kistermében ünnepi választmányi gyűlésre és születésnapi köszöntőre kerül sor, majd fél 11-től hajnalig tartó táncház kezdődik a klubban. Szerdán déli 12 órától az MMDSZ-székházban a projektmenedzsmentről tartanak képzést, este 8 órakor ifjúsági vitaest kezdődik a G Caféban, 9 órától az Amnesia klubban karaokevetélkedő, 10 órától pedig ugyanitt a Kate & the Band zenéjére MMDSZ-buli lesz.
A rendezvénysorozat egyes programpontjai nemcsak a diákszövetség jelenlegi és egykori tagjainak, hanem a nagyközönségnek is szólnak. Ilyen a csütörtökön délután 2 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szimulációs központjában zajló előadás is, amelynek résztvevői az elsősegélynyújtás alapjairól szerezhetnek hasznos információkat. Ezt megelőzően szerdán déli 12 órától a MOGYE fogorvosi karának 1-es aulájában dr. Petcu Blanka a fogászati prevenció aktuális kérdéseit járja körbe.
Csütörtökön este 7 órától zsibvásárt rendeznek a III-as bentlakásban, 9 órától az Ariel színház régi, Posta utcai épületében krockinole-bajnokság kezdődik, 10 órától pedig a Sapientia koronkai campuszában, a sapientiás diákönkormányzat (HÖK) szervezésében filmmaraton lesz.
A programban a közösség felé irányuló, ismertté vált tevékenységek is helyet kaptak. Pénteken reggel 9 órakor a Fogtündérek nevű iskolai prevenciós program keretében a Szivárvány Alapítvány tanintézetébe, a hidegvölgyi kisiskolásokhoz érkeznek látogatók, akik nemcsak a helyes fogmosásra tanítják meg a gyerekeket, de fogkrémet, fogkefét is ajándékoznak nekik. Ugyanebben az órában más tanintézetekben a Teddy Maci Kórház program folytatódik, melynek célja a gyerekek megbarátkoztatása a fehér köpennyel, illetve az orvosokkal. A diákokkal való találkozásra egy játékmackót kell otthonról vinniük a gyerekeknek, akik a plüsskedvencet együtt "vizsgálhatják", "gyó- gyíthatják" majd a fehér köpenyt viselő fiatalokkal.
Péntek délben 12 órakor Kádár Magor csapatépítő tréninget tart az MMDSZ-tagoknak. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő, a nagyközönséghez szóló programpontja a délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében MOGYE- ügy 25 év távlatából címmel zajló beszélgetés lesz, amelyre tanárok, illetve volt MMDSZ-vezetőségi tagok is hivatalosak. Ugyanitt este 7 órától MMDSZ egykor és ma címmel kezdődik beszélgetés az alapító tagokkal, egykori MMDSZ-vezetőkkel, illetve a jelenlegi önkéntesekkel.
A rendezvénysorozat zárónapján, szombaton délelőtt 10 órától focimérkőzésekre (MOGYE), délután 2 órától bográcsozásra (Sörpatika) kerül sor, 4 órától játékdélután kezdődik (gokart-pálya, Sörpatika), majd az este 8 órakor kezdődő gitárest (Sörpatika) zárja az ünneplést.
Szabó Júlia a Népújság kérdésére a diákszövetség legnagyobb megvalósításai közül a tudományos élet fórumain, Európában és Amerikában is elismert Tudományos Diákköri Konferenciát emelte ki, amely idén március 26–28. között kerül megrendezésre. A 22. TDK-ra több mint ezer diáktól összesen 320 dolgozat érkezett – tájékoztatott a sajtófelelős.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Ünnep vissza- és előretekintve
Negyedszázad telt el azóta, hogy megalakult a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, azaz az MMDSZ. A 25. születésnapot többnapos, gazdag rendezvénysorozattal ünnepli az 1990-ben a magyar diákság összefogásáért, illetve az anyanyelven való tanulás jogának biztosításáért alakult érdekképviselet. A részletekről Szabó Júlia MMDSZ-sajtófelelős tájékoztatott.
Az elmúlt két és fél évtized felidézésére Az MMDSZ 25 év tükrében címmel nyílt tegnap kiállítás a diákszövetség székházában, a Nicolae Grigorescu utca 15/A/1 szám alatti III-as fiúbentlakásban. Fényképek, plakátok, a Pulzus nevű diáklap számai, 90-es évekbeli diákigazolványok jelenítik meg a 25 évet. Szintén tegnap este a Le&Le játékklubban társasjátékestre várták az MMDSZ-tagokat. A rendezvénysorozat ma délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet- termében folytatódik, ahol az önéletrajzról, illetve a szándéklevélről hallgatható meg előadás. Este 9 órakor a Sinaia utcai Jazz Club kistermében ünnepi választmányi gyűlésre és születésnapi köszöntőre kerül sor, majd fél 11-től hajnalig tartó táncház kezdődik a klubban. Szerdán déli 12 órától az MMDSZ-székházban a projektmenedzsmentről tartanak képzést, este 8 órakor ifjúsági vitaest kezdődik a G Caféban, 9 órától az Amnesia klubban karaokevetélkedő, 10 órától pedig ugyanitt a Kate & the Band zenéjére MMDSZ-buli lesz.
A rendezvénysorozat egyes programpontjai nemcsak a diákszövetség jelenlegi és egykori tagjainak, hanem a nagyközönségnek is szólnak. Ilyen a csütörtökön délután 2 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szimulációs központjában zajló előadás is, amelynek résztvevői az elsősegélynyújtás alapjairól szerezhetnek hasznos információkat. Ezt megelőzően szerdán déli 12 órától a MOGYE fogorvosi karának 1-es aulájában dr. Petcu Blanka a fogászati prevenció aktuális kérdéseit járja körbe.
Csütörtökön este 7 órától zsibvásárt rendeznek a III-as bentlakásban, 9 órától az Ariel színház régi, Posta utcai épületében krockinole-bajnokság kezdődik, 10 órától pedig a Sapientia koronkai campuszában, a sapientiás diákönkormányzat (HÖK) szervezésében filmmaraton lesz.
A programban a közösség felé irányuló, ismertté vált tevékenységek is helyet kaptak. Pénteken reggel 9 órakor a Fogtündérek nevű iskolai prevenciós program keretében a Szivárvány Alapítvány tanintézetébe, a hidegvölgyi kisiskolásokhoz érkeznek látogatók, akik nemcsak a helyes fogmosásra tanítják meg a gyerekeket, de fogkrémet, fogkefét is ajándékoznak nekik. Ugyanebben az órában más tanintézetekben a Teddy Maci Kórház program folytatódik, melynek célja a gyerekek megbarátkoztatása a fehér köpennyel, illetve az orvosokkal. A diákokkal való találkozásra egy játékmackót kell otthonról vinniük a gyerekeknek, akik a plüsskedvencet együtt "vizsgálhatják", "gyó- gyíthatják" majd a fehér köpenyt viselő fiatalokkal.
Péntek délben 12 órakor Kádár Magor csapatépítő tréninget tart az MMDSZ-tagoknak. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő, a nagyközönséghez szóló programpontja a délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében MOGYE- ügy 25 év távlatából címmel zajló beszélgetés lesz, amelyre tanárok, illetve volt MMDSZ-vezetőségi tagok is hivatalosak. Ugyanitt este 7 órától MMDSZ egykor és ma címmel kezdődik beszélgetés az alapító tagokkal, egykori MMDSZ-vezetőkkel, illetve a jelenlegi önkéntesekkel.
A rendezvénysorozat zárónapján, szombaton délelőtt 10 órától focimérkőzésekre (MOGYE), délután 2 órától bográcsozásra (Sörpatika) kerül sor, 4 órától játékdélután kezdődik (gokart-pálya, Sörpatika), majd az este 8 órakor kezdődő gitárest (Sörpatika) zárja az ünneplést.
Szabó Júlia a Népújság kérdésére a diákszövetség legnagyobb megvalósításai közül a tudományos élet fórumain, Európában és Amerikában is elismert Tudományos Diákköri Konferenciát emelte ki, amely idén március 26–28. között kerül megrendezésre. A 22. TDK-ra több mint ezer diáktól összesen 320 dolgozat érkezett – tájékoztatott a sajtófelelős.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 12.
Előtérben a digitális műveltség
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 21.
Mondók és hallók közös műhelyében
A romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól
Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette.
– Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen.
– Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet.
– Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni.
– Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését.
Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá.
– A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni.
Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg".
– Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka.
Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt.
Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába.
– Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve.
A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta.
– A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A romániai magyar audiovizuális média nyelvhasználati sajátosságairól
Többéves médiafigyelésből született munkát, a Nyelvi norma és nyelvhasználati sajátosságok a romániai magyar audiovizuális médiában című tanulmánykötetet mutatták be kedd délután a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának campusában. Az egyetem marosvásárhelyi kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének második kötetét, amelyaz Ábel Kiadó gondozásában jelent meg, dr. Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója ismertette.
– Ez a könyv egy igen összetett nyelvészeti kutatómunka része. Aranka György örülne, hogy ilyen szintű nyelvművelés zajlik a városában – jegyezte meg a méltató, majd a szerkezetileg két részből – az elméleti alapok, nyelvi normák lefektetéséből, illetve izgalmas nyelvi jelenségek körvonalazásából – felépülő kötet tartalmát ismertette. Albert Mária a munkát nyelvtanárként, valamint gyakorló rádiósként is megközelítve kiemelte, hogy a kötetből leginkább a dialógikus viszony érdekelte, amely nemcsak a beszédaktus, hanem a tudományok jellemzője is kell legyen.
– Az egyetemen egy tudományos műhely alakult ki. Az első kötet a 2010-2011-es médiafigyelés eredményeire épül, a második mű a 2011-14 közötti időszak munkáját mutatja be. Ez a munka akkor igazán értékes, ha beépül egy dialógikus viszonyba, alkalmazható, hasznosítható. (…) Ez a tanulmánykötet egy fontos állomás a mondók és hallók közös műhelyében – tette hozzá, majd dr. Pletl Ritával, a kötet szerkesztőjével, illetve néhány szerzővel kezdeményezett párbeszédet.
– Hogy képzeli el a könyv ideális olvasóját? – hangzott el a szerkesztőhöz intézett kérdés. Pletl Rita Széchenyit idézte, aki a Hitel című, korszakalkotó művének útra indításakor, felmérve, hogy a korabeli társadalomban nem alakult ki a tudományos munkákra vevő olvasóréteg, elsősorban türelmes, másodsorban előítéletmentes, harmadsorban pedig olyan olvasót kívánt, aki vállalja a szellemi erőfeszítést, hogy megküzdjön a szöveggel, amelyet a maga teljességében szeretne megérteni.
– Párbeszédet igyekszünk kialakítani a médiában dolgozókkal, akik valóban alkalmazzák a nyelvészetet. Nem ajánlásokat kívánunk megfogalmazni, hanem velük együtt szeretnénk gondolkozni arról, hogy milyen nyelvi mintákat halljon, lásson a rádiót hallgató, televíziót néző – foglalta össze Pletl Rita a munka talán legfőbb célkitűzését.
Dr. Suba Réka, a tanulmánykötet egyik szerzője a szerkesztő gondolatait támasztotta alá.
– A román médiafigyeléssel ellentétben itt nem a helytelen formák keresésén van a lényeg, nem hibákat, hanem jelenségeket, tendenciákat igyekeztünk feltárni.
Suba Réka arra is felhívta a figyelmet, hogy minden év új felfedezésekkel járt. A szórványvidék médiacsatornájának számító Temesvári Rádióban, a kulturális összefoglalókban, évfordulós megemlékezésekkor például gyakran hangzott el, hogy valaki egy bizonyos évben "megszületett" vagy "elhunyt", míg a székelyföldi rádiós kollégák elválasztják az igekötőt az igétől: "x évben született meg".
– Ebben a tanulmányban arra is kerestem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a rádióban beolvasott szövegek a hétköznapokban elhangzó szövegekhez. A rádiós munkatársakra óriási feladat hárul azáltal, hogy olyan szövegeket kell hangosítaniuk, amelyek nem a fülnek szólnak. Minél tagoltabb a szöveg, annál könnyebb a megértése – tette hozzá Suba Réka.
Dr. Sárosi-Márdirosz Krisztina a szaknyelvek és intézménynevek román nyelvből magyarra fordítási, illetve értelmezési lehetőségeiről beszélt.
Dr. Fazakas Noémi a gondolkodásmódbeli gazdagságot közvetítő tájnyelvekről szólt, amelyek véleménye szerint a közeljövőben nem épülhetnek be a hír- vagy egyéb műsorok szerkesztőinek beszédmódjába.
– Valóban nem a "helyes – helytelen" meghatározása a cél, hanem a sokszínűség felvillantása – tette hozzá a nyelvész a kötetben ismertetett kutatásokra visszatérve.
A könyvbemutató végén Pletl Rita a soron következő, harmadik kötettel kapcsolatos elképzeléseket körvonalazta.
– A terjedelmes archivált anyag birtokában most már időben kibontakozott folyamatokat is lehet követni. Az eddigi tanulmányok állapotokat mérnek fel egy-egy időpontban, amelyeket az időben is érdemes lenne végigkísérni – vélte a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 24.
Kis-Küküllő mente – Bonyha, Kund, Dányán, Gógán
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 26.
A klasszikus szépség megmutatkozásai
A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kiállítása
Mulandóság és végtelenség, a lét széthullásának lehetősége és bekövetkezése, utak keresése, az anyaság nyugodt szépsége, a női test harmóniája és még számos gondolat, érzés, művészi érzékenységgel megélt pillanat fogalmazódik meg a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kedd délután nyílt tárlatán. A Bernády Ház földszinti termét betöltő alkotásokról Nagy Miklós Kund művészeti író, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke szólt a jelenlevőknek.
– Egy kiváló társaság indítja az idei rendezvénysorozatot. A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi, pontosabban Maros megyei csoportjának kiállítását a tavaly nyitottuk meg először. Mindenki úgy gondolta, hogy jó lenne újra megrendezni ezt a tárlatot. Azt gondolom, hogy akár hagyománnyá is tehetnénk, hogy minden év márciusában helyet adjunk a rendezvénynek, ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, amelyet meg kell gyökereztetni. Egy kitűnő művészcsapat munkáit láthatjuk itt, és azok az értékek, amelyeket ezek a munkák képviselnek, együttesen felerősödnek, még több színt mutatnak – mondta a méltató. Nagy Miklós Kund az alkotói közösség történetének rövid körvonalazása során Berde Máriát idézte, aki 1929-ben, a Barabás Miklós Céh születésekor úgy gondolta, hogy "nem vagyunk képváros." Meglátását igazolja, hogy bár az irodalmi és zenei élet abban az időben is fontos szerepet töltött be Marosvásárhelyen, kiállításokról beszámoló írások alig születtek. Az első számottevő tudósítás a Barabás Miklós Céh első nagy kihelyezett kiállításának megnyitásakor, 1943 telén íródott. Az alkotócsoportot a 40-es évek közepén beszüntették, a rendszerváltás utáni években indult újra.
– A letűnt kor veszteségei ellenére ma már elmondhatjuk magunkról, hogy képváros vagyunk – hangsúlyozta a méltató. – Marosvásárhely a művészetet exportálni is képes (…) Van miből válogatni.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund a kiállított munkák – festmények, szobrok, iparművészeti alkotások – üzeneteit tolmácsolta.
– A hagyomány és az újítás olvad egybe ezeken a műveken. A kiállítás legjellemzőbb vonása a klasszikus szépség, annak a hagyományos értelemben vett szépségnek a felkínálása, amely mindannyiunk számára sokat mond.
A méltató arra is emlékeztette a nagyérdeműt, hogy az újítás, fiatalítás gondolata már akkor felmerült, amikor a Barabás Miklós Céh az Erdélyi Helikon védnökségével megalakult. Az utánpótlás biztosítása, a frissítés ma is időszerű – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd a kiállítás műfaji sokszínűségére hívta fel a művészetkedvelők figyelmét, és ki is emelt jó párat az alkotások közül. Kolumbán Kántor Zitának a régi falusi világ kártyavárszerű széthullását érzékeltető textil- installációjáról, Kákonyi Csilla új, hasonló üzenetű festményéről, Major Gizella gyönyörű pasztelljeiről, Bálint Zsigmond élettel teli fotóiról, Bálint Károly és Gyarmathy János szobrairól, Hunyadi László népi hatású alkotásairól és Hunyadi Mária textilművésznek a meglepetés erejével ható festményéről, Sajgó Ilona képeiről, Csíki Ágnes nagy szőnyegkompozíciójáról, illetve Kolumbán Kántor Árpád különleges kisplasztikájáról is szólt.
– Lesz még lehetőség az alkotókkal találkozni, beszélgetni, hiszen idén legalább nyolc kerek évfordulós művészünk van – tette hozzá a tárlatnyitó végén a méltató, majd azt is kihirdette, hogy a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának tárlatát április 9-én az alkotócsoport egyik hajtómotorjának számító, 110 éve született Bordi András festőművész emlékére szervezett kiállítás követi.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kiállítása
Mulandóság és végtelenség, a lét széthullásának lehetősége és bekövetkezése, utak keresése, az anyaság nyugodt szépsége, a női test harmóniája és még számos gondolat, érzés, művészi érzékenységgel megélt pillanat fogalmazódik meg a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kedd délután nyílt tárlatán. A Bernády Ház földszinti termét betöltő alkotásokról Nagy Miklós Kund művészeti író, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke szólt a jelenlevőknek.
– Egy kiváló társaság indítja az idei rendezvénysorozatot. A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi, pontosabban Maros megyei csoportjának kiállítását a tavaly nyitottuk meg először. Mindenki úgy gondolta, hogy jó lenne újra megrendezni ezt a tárlatot. Azt gondolom, hogy akár hagyománnyá is tehetnénk, hogy minden év márciusában helyet adjunk a rendezvénynek, ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, amelyet meg kell gyökereztetni. Egy kitűnő művészcsapat munkáit láthatjuk itt, és azok az értékek, amelyeket ezek a munkák képviselnek, együttesen felerősödnek, még több színt mutatnak – mondta a méltató. Nagy Miklós Kund az alkotói közösség történetének rövid körvonalazása során Berde Máriát idézte, aki 1929-ben, a Barabás Miklós Céh születésekor úgy gondolta, hogy "nem vagyunk képváros." Meglátását igazolja, hogy bár az irodalmi és zenei élet abban az időben is fontos szerepet töltött be Marosvásárhelyen, kiállításokról beszámoló írások alig születtek. Az első számottevő tudósítás a Barabás Miklós Céh első nagy kihelyezett kiállításának megnyitásakor, 1943 telén íródott. Az alkotócsoportot a 40-es évek közepén beszüntették, a rendszerváltás utáni években indult újra.
– A letűnt kor veszteségei ellenére ma már elmondhatjuk magunkról, hogy képváros vagyunk – hangsúlyozta a méltató. – Marosvásárhely a művészetet exportálni is képes (…) Van miből válogatni.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund a kiállított munkák – festmények, szobrok, iparművészeti alkotások – üzeneteit tolmácsolta.
– A hagyomány és az újítás olvad egybe ezeken a műveken. A kiállítás legjellemzőbb vonása a klasszikus szépség, annak a hagyományos értelemben vett szépségnek a felkínálása, amely mindannyiunk számára sokat mond.
A méltató arra is emlékeztette a nagyérdeműt, hogy az újítás, fiatalítás gondolata már akkor felmerült, amikor a Barabás Miklós Céh az Erdélyi Helikon védnökségével megalakult. Az utánpótlás biztosítása, a frissítés ma is időszerű – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd a kiállítás műfaji sokszínűségére hívta fel a művészetkedvelők figyelmét, és ki is emelt jó párat az alkotások közül. Kolumbán Kántor Zitának a régi falusi világ kártyavárszerű széthullását érzékeltető textil- installációjáról, Kákonyi Csilla új, hasonló üzenetű festményéről, Major Gizella gyönyörű pasztelljeiről, Bálint Zsigmond élettel teli fotóiról, Bálint Károly és Gyarmathy János szobrairól, Hunyadi László népi hatású alkotásairól és Hunyadi Mária textilművésznek a meglepetés erejével ható festményéről, Sajgó Ilona képeiről, Csíki Ágnes nagy szőnyegkompozíciójáról, illetve Kolumbán Kántor Árpád különleges kisplasztikájáról is szólt.
– Lesz még lehetőség az alkotókkal találkozni, beszélgetni, hiszen idén legalább nyolc kerek évfordulós művészünk van – tette hozzá a tárlatnyitó végén a méltató, majd azt is kihirdette, hogy a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának tárlatát április 9-én az alkotócsoport egyik hajtómotorjának számító, 110 éve született Bordi András festőművész emlékére szervezett kiállítás követi.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 26.
Újra lesz kastélynap Bonyhán
Szociális-kulturális tanulmányközpontot terveznek
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bethlen család visszaszolgáltatott bonyhai kastélyát a Londonban élő Bethlen Fruzsina az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozta, azzal a kitétellel, hogy jótékony célra használják az épületet. Az egyházkerület a nőszövetségre bízta a kastélyt. Négy évvel ezelőtt sor került az első lépésre a kastély megmentése érdekében, újrafedték a műemlék épületet. Tavaly júliusban kastélynapot szerveztek Bonyhán. A rendezvény idén is megtartatik, július 11-én nyitják meg újra az impozáns épület kapuit az érdeklődők előtt, akik számára ezúttal családi programokat is szerveznek – tudtuk meg Borsos Melindától, az Erdélyi Református Nőszövetség elnökétől, aki azt is hozzátette, hogy a kastélynappal hagyományt szeretnének teremteni a Kis-Küküllő menti faluban.
– Történt-e előrelépés a kastély felújítását illetően, és eldőlt-e a rendeltetése? – tudakoltuk.
– Folyamatban van az előtanulmányok készítése, ez még beletelhet pár évbe. A tanulmányok alapján majd pályázati úton igyekszünk megteremteni az anyagiakat. A legsürgetőbb felújítási munkálatok kivitelezésére viszont már letettünk egy pályázatot. Újjá kell építeni a tetőszerkezetet, csatornázni kellene, ezek most a prioritások. Április 18- án egy önkéntes napot tartunk a kastély körüli telken, ahol civil szervezetekkel és a presbiteri hivatal illetékeseivel takarítani fogunk, illetve bozótirtást is végzünk – tájékoztatott Borsos Melinda. A nőszövetség elnökétől azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint szociális-kulturális tanulmányközpont létesül majd a kastélyban.
– Az egyik szárnyban a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekek számára alakítanánk ki egy nappali foglalkoztató központot, az épület másik részében szociális- kulturális programokat, többek között felnőttoktatást indítanánk. A nappali központot szeretnénk mihamarabb létrehozni – tette hozzá az elnök asszony.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Szociális-kulturális tanulmányközpontot terveznek
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bethlen család visszaszolgáltatott bonyhai kastélyát a Londonban élő Bethlen Fruzsina az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozta, azzal a kitétellel, hogy jótékony célra használják az épületet. Az egyházkerület a nőszövetségre bízta a kastélyt. Négy évvel ezelőtt sor került az első lépésre a kastély megmentése érdekében, újrafedték a műemlék épületet. Tavaly júliusban kastélynapot szerveztek Bonyhán. A rendezvény idén is megtartatik, július 11-én nyitják meg újra az impozáns épület kapuit az érdeklődők előtt, akik számára ezúttal családi programokat is szerveznek – tudtuk meg Borsos Melindától, az Erdélyi Református Nőszövetség elnökétől, aki azt is hozzátette, hogy a kastélynappal hagyományt szeretnének teremteni a Kis-Küküllő menti faluban.
– Történt-e előrelépés a kastély felújítását illetően, és eldőlt-e a rendeltetése? – tudakoltuk.
– Folyamatban van az előtanulmányok készítése, ez még beletelhet pár évbe. A tanulmányok alapján majd pályázati úton igyekszünk megteremteni az anyagiakat. A legsürgetőbb felújítási munkálatok kivitelezésére viszont már letettünk egy pályázatot. Újjá kell építeni a tetőszerkezetet, csatornázni kellene, ezek most a prioritások. Április 18- án egy önkéntes napot tartunk a kastély körüli telken, ahol civil szervezetekkel és a presbiteri hivatal illetékeseivel takarítani fogunk, illetve bozótirtást is végzünk – tájékoztatott Borsos Melinda. A nőszövetség elnökétől azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint szociális-kulturális tanulmányközpont létesül majd a kastélyban.
– Az egyik szárnyban a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekek számára alakítanánk ki egy nappali foglalkoztató központot, az épület másik részében szociális- kulturális programokat, többek között felnőttoktatást indítanánk. A nappali központot szeretnénk mihamarabb létrehozni – tette hozzá az elnök asszony.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 28.
Katarzis a tanteremben
A Váróterem Projekt Bánk bánja
Huszonegyedik századbeli Biberach, Gertrudis királynő, Ottó herceg, Petúr bán, a gyermekien naiv Melinda és természetesen Bánk, a kifogástalan erkölcsű bán érkezett meg tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai középiskolába. Katona József drámáját a kolozsvári Váróterem Projekt társulat hozta el Marosvásárhelyre. Tegnap a Sincai líceum négy osztályát, ma az Elektromaros diákjait ajándékozzák meg a mű üzenetét a mai tizenévesek világának kellékeivel és gesztusaival közvetítő, humoros elemekben gazdag produkcióval. A filológia szakos tizenkettedikeseknek bemutatott előadás előtt Imecs-Magdó Levente színészt, társulatvezetőt kérdeztük a kezdeményezésről.
– Pár éve indítottuk el a Romániában akkor egyedinek számító tantermi előadásokat, eddig körülbelül 90 alkalommal játszottunk diákoknak. Minden székelyföldi városban jártunk már, nemrég pedig Szegeden vendégszerepeltünk.
– Mi motiválta a rendhagyó produkciók megszületését?
– A társulat szeret kísérletezni, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a líceumi korosztály eléggé el van hanyagolva a színpadi előadásokat illetően. A Bánk bán a kötelező tananyag része, éppen ezért szerettük volna mind üzenetében, mind nyelvezetében közelebb hozni a diákokhoz. Az előadás rendezője Visky Andrei, aki most Amerikában folytatja rendezői tanulmányait. A Bánk bán tulajdonképpen az ő rendezői debütje. A dramaturg Bertóti Johanna. A szöveg rövidebb az eredetinél, ugyanakkor időszerűbb, befogadhatóbb a diákok számára, a probléma sűrítve, tematizálva van. Marosvásárhelyre Kusztos Etelka, a Gheorghe Sincai líceum magyar szakos tanára hívott meg bennünket.
– Rendszerint hogyan fogadják a tizenévesek az előadásokat?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, ezekből táplálkozunk. A fiatal közönség egy húron pendül velünk, és ha valaki rendetlenkedne is, a produkció elég interaktív ahhoz, hogy a zavarónak tűnő magatartás is a hasznára váljék – mondta a társulatvezető.
Kusztos Etelkától megtudtuk, hogy hosszú ideje követi a Váróterem Projekt tevékenységét, és az Advertego című előadásukat látva határozta el, hogy felkéri őket arra, mutatkozzanak be az iskola diákjainak.
– A Bánk bán érettségi tétel, és ez a produkció kiváló alkalom arra, hogy a diákok jobban megértsék a nehézkes nyelvezetű művet. A Váróterem Projekt szerepeltetésének ötletét Rauca Antoaneta, a Sincai középiskola igazgatónője és György Enikő aligazgatónő is szívesen vette – tette hozzá a tanárnő.
A II. Endre magyar király udvarába repített diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, nevetéssel jutalmazták, amikor a haszonleső Biberach tízórais csomagokat és üdítős pillepalackokat gyűjtött a padokból, vagy amikor Otto herceg a telefonszámát táblára írva érzékeltette hősszerelmes voltát. A tantermi kellékeket zseniális természetességgel használta a társulat, a színre lépők például krétával írták nevüket a táblára, a gyilkosságok elkövetésekor pedig egymás után törlődtek le a nevek. A Biberachból II. Endrévé változó szereplő krétadarabokat osztogatva kérte fel közönségét, hogy ítélkezzen Bánk bán fölött, dobják földre a krétát vagy dobálják meg vele a bánt, és pár perces döbbent csend után be is következett a varázslat, a diákok egymás után léptek be a történetbe, amelyet bizonyára most már olvasott formában is inkább a magukénak érezhetnek. A 40 perc utáni hosszas taps nem a jólneveltség, hanem az őszinte tetszés jele volt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A Váróterem Projekt Bánk bánja
Huszonegyedik századbeli Biberach, Gertrudis királynő, Ottó herceg, Petúr bán, a gyermekien naiv Melinda és természetesen Bánk, a kifogástalan erkölcsű bán érkezett meg tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai középiskolába. Katona József drámáját a kolozsvári Váróterem Projekt társulat hozta el Marosvásárhelyre. Tegnap a Sincai líceum négy osztályát, ma az Elektromaros diákjait ajándékozzák meg a mű üzenetét a mai tizenévesek világának kellékeivel és gesztusaival közvetítő, humoros elemekben gazdag produkcióval. A filológia szakos tizenkettedikeseknek bemutatott előadás előtt Imecs-Magdó Levente színészt, társulatvezetőt kérdeztük a kezdeményezésről.
– Pár éve indítottuk el a Romániában akkor egyedinek számító tantermi előadásokat, eddig körülbelül 90 alkalommal játszottunk diákoknak. Minden székelyföldi városban jártunk már, nemrég pedig Szegeden vendégszerepeltünk.
– Mi motiválta a rendhagyó produkciók megszületését?
– A társulat szeret kísérletezni, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a líceumi korosztály eléggé el van hanyagolva a színpadi előadásokat illetően. A Bánk bán a kötelező tananyag része, éppen ezért szerettük volna mind üzenetében, mind nyelvezetében közelebb hozni a diákokhoz. Az előadás rendezője Visky Andrei, aki most Amerikában folytatja rendezői tanulmányait. A Bánk bán tulajdonképpen az ő rendezői debütje. A dramaturg Bertóti Johanna. A szöveg rövidebb az eredetinél, ugyanakkor időszerűbb, befogadhatóbb a diákok számára, a probléma sűrítve, tematizálva van. Marosvásárhelyre Kusztos Etelka, a Gheorghe Sincai líceum magyar szakos tanára hívott meg bennünket.
– Rendszerint hogyan fogadják a tizenévesek az előadásokat?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, ezekből táplálkozunk. A fiatal közönség egy húron pendül velünk, és ha valaki rendetlenkedne is, a produkció elég interaktív ahhoz, hogy a zavarónak tűnő magatartás is a hasznára váljék – mondta a társulatvezető.
Kusztos Etelkától megtudtuk, hogy hosszú ideje követi a Váróterem Projekt tevékenységét, és az Advertego című előadásukat látva határozta el, hogy felkéri őket arra, mutatkozzanak be az iskola diákjainak.
– A Bánk bán érettségi tétel, és ez a produkció kiváló alkalom arra, hogy a diákok jobban megértsék a nehézkes nyelvezetű művet. A Váróterem Projekt szerepeltetésének ötletét Rauca Antoaneta, a Sincai középiskola igazgatónője és György Enikő aligazgatónő is szívesen vette – tette hozzá a tanárnő.
A II. Endre magyar király udvarába repített diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, nevetéssel jutalmazták, amikor a haszonleső Biberach tízórais csomagokat és üdítős pillepalackokat gyűjtött a padokból, vagy amikor Otto herceg a telefonszámát táblára írva érzékeltette hősszerelmes voltát. A tantermi kellékeket zseniális természetességgel használta a társulat, a színre lépők például krétával írták nevüket a táblára, a gyilkosságok elkövetésekor pedig egymás után törlődtek le a nevek. A Biberachból II. Endrévé változó szereplő krétadarabokat osztogatva kérte fel közönségét, hogy ítélkezzen Bánk bán fölött, dobják földre a krétát vagy dobálják meg vele a bánt, és pár perces döbbent csend után be is következett a varázslat, a diákok egymás után léptek be a történetbe, amelyet bizonyára most már olvasott formában is inkább a magukénak érezhetnek. A 40 perc utáni hosszas taps nem a jólneveltség, hanem az őszinte tetszés jele volt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 6.
Kétnaposra nőtt a múzeumi éjszaka
Gazdagabb zenei kínálat, tárlatnyitók, felolvasómaraton…
Hamarosan múltbeli kincsek világítják be a vásárhelyi éjszakát. A május 16–17- én zajló, ezúttal tehát kétnapos Múzeumok éjszakájának kínálatát a tegnapi sajtótájékoztatón körvonalazták a szervezők.
– Évről évre nőtt az érdeklődés rendezvénysorozatunk iránt. A tizedik Múzeumok éjszakájára, az előző évekhez hasonlóan, gazdag programkínálattal készültünk. Ebben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Művészegyüttes, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Bolyai téri unitárius templom, a Keresztelő Szent János-plébániatemplom, illetve az Egyházművészeti Múzeum, a Román Ortodox Érsekség és a Marosvásárhelyi Állatkert voltak a partnereink – mondta elöljáróban Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a múzeumok kiállításait idén is karszalagos belépővel lehet majd megtekinteni, a karkötők elővételben a Kultúrpalota jegyirodájában, az esemény napján pedig a múzeum részlegein, illetve a társszervezőknél vásárolhatók meg felnőttek esetében 6 lejért, 6-18 év közötti gyerekek számára 3 lejért. A szabadtéri programok ingyenesek, az állatkertbe viszont külön belépőjegyet kell vásárolni.
A múzeumigazgató a Színház téri rendezvényeket is ismertette. Mint mondta, az idei Múzeumok éjszakáján főként a zenei kínálat gazdagodik. 16-án, szombaton nagyobb zenekarok, 18 órától a Pinwheels, 19 órától Marcian Petrescu & Trenul de Noapte, 20.30-tól a Kerekes Band koncertezik a Színház téren, 17-én, vasárnap az erdélyi, illetve vásárhelyi tehetségeké lesz a tér, 17 órától a Tiberius kvartett, 18 órától a Vecker, 19 órától a Dzseztán, 20 órától a Viorica Pintilie Trio, 21 órától a sZempöl Offchestra szórakoztatja a zenekedvelőket. Szintén a Színház téren nyílik a tavaly igen népszerűnek bizonyult kézműves-vásár, amely 16-án délelőtt 10 órától éjfélig, 17- én 10 órától 17 óráig látogatható.
A múzeumi éjszaka egyik legvonzóbb állomása minden bizonnyal a Kultúrpalota Tükörtermében délelőtt 10 órától éjjel 2-ig látogatható, Románia ókori arany- és ezüstkincsei című, április elején nyílt kiállítás lesz, amelyet 17-én utoljára lehet megtekinteni. A belépéshez a karkötő mellett külön 3/6 lejes jegyet kell váltani.
Orchideák és gyermekprogramok
A további részlegek programjait az illetékes osztályvezetők vázolták fel. Daniela Botos a Természettudományi Múzeumban nyíló Romániai orchideák című kiállításról szólt, amely a vidékeinken megtalálható 58 védett faj több mint felét felvonultatja. A természettudományi részleg a legkisebb múzeumlátogatók számára is kedvelt célpont szokott lenni, nekik szóló rendezvényekből, alkotóműhelyekből ezúttal sem lesz hiány, többek között állatokat formázhatnak a múzeumi terekben a gyerekek. Raluca Dumitrescu a restaurálási részleg által szervezett múzeumpedagógiai foglalkozások felelőseként a modellezést, üvegfestést, arcfestést említette.
Kalandozások az időben
Dobos Alpár, a görgény-szentimrei részleg régésze a várbeli Történelmi és Régészeti Múzeumban 16-án nyíló Avarok és germánok Erdélyben című kiállításról szólt. Angela Pop, a Néprajzi és Népművészeti Múzeum osztályvezetője a Maros megyei vásárok és falvak világa című, illetve az erdélyi csipkéket bemutató kiállításra hívta meg az érdeklődőket, az utóbbi kiállításon népi mesterek is jelen lesznek, akik különféle csipkekészítő technikákat mutatnak majd be. Szintén a néprajzi múzeumban nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közreműködésével szervezendő Kivonatok a bábszínház történetéből című kiállítás, amelynek kis látogatói ki is próbálhatják a bábkészítést. Az alkotóműhelyi bemutatót a kolozsvári Puck Bábszínháztól érkező Lucian Boldor Sesan tartja.
Az első világégésre emlékeznek
Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a Bolyai-Teleki Könyvtár rendezvényeit ismertette. Elmondta, hogy ezúttal az első világháborús kiállítás köré szervezik az eseményeket. A marosvásárhelyi lakosság közreműködésével, emléktárgyainak felajánlásával született tárlat május 16-án 18 órától éjjel 2-ig lesz látogatható. 19 órakor a Művészeti Szakközépiskola minikoncertjére várják az érdeklődőket, majd ezt követően megkezdődik a világégés emlékének szentelt felolvasómaraton, amelyre előzetesen a 0265/261-857-es telefonszámon, illetve a helyszínen is be lehet jelentkezni. Az olvasni vágyók otthonról is vihetnek a témához kapcsolódó könyveket, de a könyvtár is biztosít számukra műveket, amelyekből válogathatnak. A maraton végén, 22 órakor meglepetés vár a Bolyai-Teleki Könyvtárban éjszakázókra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Gazdagabb zenei kínálat, tárlatnyitók, felolvasómaraton…
Hamarosan múltbeli kincsek világítják be a vásárhelyi éjszakát. A május 16–17- én zajló, ezúttal tehát kétnapos Múzeumok éjszakájának kínálatát a tegnapi sajtótájékoztatón körvonalazták a szervezők.
– Évről évre nőtt az érdeklődés rendezvénysorozatunk iránt. A tizedik Múzeumok éjszakájára, az előző évekhez hasonlóan, gazdag programkínálattal készültünk. Ebben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros Művészegyüttes, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Bolyai téri unitárius templom, a Keresztelő Szent János-plébániatemplom, illetve az Egyházművészeti Múzeum, a Román Ortodox Érsekség és a Marosvásárhelyi Állatkert voltak a partnereink – mondta elöljáróban Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a múzeumok kiállításait idén is karszalagos belépővel lehet majd megtekinteni, a karkötők elővételben a Kultúrpalota jegyirodájában, az esemény napján pedig a múzeum részlegein, illetve a társszervezőknél vásárolhatók meg felnőttek esetében 6 lejért, 6-18 év közötti gyerekek számára 3 lejért. A szabadtéri programok ingyenesek, az állatkertbe viszont külön belépőjegyet kell vásárolni.
A múzeumigazgató a Színház téri rendezvényeket is ismertette. Mint mondta, az idei Múzeumok éjszakáján főként a zenei kínálat gazdagodik. 16-án, szombaton nagyobb zenekarok, 18 órától a Pinwheels, 19 órától Marcian Petrescu & Trenul de Noapte, 20.30-tól a Kerekes Band koncertezik a Színház téren, 17-én, vasárnap az erdélyi, illetve vásárhelyi tehetségeké lesz a tér, 17 órától a Tiberius kvartett, 18 órától a Vecker, 19 órától a Dzseztán, 20 órától a Viorica Pintilie Trio, 21 órától a sZempöl Offchestra szórakoztatja a zenekedvelőket. Szintén a Színház téren nyílik a tavaly igen népszerűnek bizonyult kézműves-vásár, amely 16-án délelőtt 10 órától éjfélig, 17- én 10 órától 17 óráig látogatható.
A múzeumi éjszaka egyik legvonzóbb állomása minden bizonnyal a Kultúrpalota Tükörtermében délelőtt 10 órától éjjel 2-ig látogatható, Románia ókori arany- és ezüstkincsei című, április elején nyílt kiállítás lesz, amelyet 17-én utoljára lehet megtekinteni. A belépéshez a karkötő mellett külön 3/6 lejes jegyet kell váltani.
Orchideák és gyermekprogramok
A további részlegek programjait az illetékes osztályvezetők vázolták fel. Daniela Botos a Természettudományi Múzeumban nyíló Romániai orchideák című kiállításról szólt, amely a vidékeinken megtalálható 58 védett faj több mint felét felvonultatja. A természettudományi részleg a legkisebb múzeumlátogatók számára is kedvelt célpont szokott lenni, nekik szóló rendezvényekből, alkotóműhelyekből ezúttal sem lesz hiány, többek között állatokat formázhatnak a múzeumi terekben a gyerekek. Raluca Dumitrescu a restaurálási részleg által szervezett múzeumpedagógiai foglalkozások felelőseként a modellezést, üvegfestést, arcfestést említette.
Kalandozások az időben
Dobos Alpár, a görgény-szentimrei részleg régésze a várbeli Történelmi és Régészeti Múzeumban 16-án nyíló Avarok és germánok Erdélyben című kiállításról szólt. Angela Pop, a Néprajzi és Népművészeti Múzeum osztályvezetője a Maros megyei vásárok és falvak világa című, illetve az erdélyi csipkéket bemutató kiállításra hívta meg az érdeklődőket, az utóbbi kiállításon népi mesterek is jelen lesznek, akik különféle csipkekészítő technikákat mutatnak majd be. Szintén a néprajzi múzeumban nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közreműködésével szervezendő Kivonatok a bábszínház történetéből című kiállítás, amelynek kis látogatói ki is próbálhatják a bábkészítést. Az alkotóműhelyi bemutatót a kolozsvári Puck Bábszínháztól érkező Lucian Boldor Sesan tartja.
Az első világégésre emlékeznek
Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a Bolyai-Teleki Könyvtár rendezvényeit ismertette. Elmondta, hogy ezúttal az első világháborús kiállítás köré szervezik az eseményeket. A marosvásárhelyi lakosság közreműködésével, emléktárgyainak felajánlásával született tárlat május 16-án 18 órától éjjel 2-ig lesz látogatható. 19 órakor a Művészeti Szakközépiskola minikoncertjére várják az érdeklődőket, majd ezt követően megkezdődik a világégés emlékének szentelt felolvasómaraton, amelyre előzetesen a 0265/261-857-es telefonszámon, illetve a helyszínen is be lehet jelentkezni. Az olvasni vágyók otthonról is vihetnek a témához kapcsolódó könyveket, de a könyvtár is biztosít számukra műveket, amelyekből válogathatnak. A maraton végén, 22 órakor meglepetés vár a Bolyai-Teleki Könyvtárban éjszakázókra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 22.
„Imádkozunk értetek” – Ünneplő tömeg fogadta Marosvásárhelyen a zarándokvonatot
Csütörtök este 8 óra előtt pár perccel megérkezett Marosvásárhelyre a Boldogasszony Zarándokvonat. A Csíksomlyóra tartó mintegy 800 zarándok fogadására kigyűlt vásárhelyiek a nagyállomás pályaudvarának teljes területét ellepték, pár hónapos babától nyolcvan éven felüli, kétrét görnyedt, kisszékkel érkező asszonyig minden korosztály képviseltetett. Amikor a vonat látótávolságba került, a mezőcsávási fúvószenekar a Befordultam a konyhára című, megzenésített Petőfi-versre zendített rá. A zarándokokat ft. Oláh Dénes főesperes köszöntötte.
– Aki zarándokol, az úton van. Térben jut el valahonnan valahova, de ezzel párhuzamosan egy lelki utat is be kell járnia. Ti, kedves zarándokok, Csíksomlyóra indultatok, de valójában a Szűzanya felé tartotok A Szűzanya felé, aki mindannyiunkat meg akar segíteni életünk gyökeres megváltoztatásában – hallhattuk a kihangosított főesperesi szavakat. Ft. Oláh Dénes arra is felhívta a figyelmet, hogy a zarándokok példaképei a napkeleti bölcsek, akik az evangélium tanítása szerint más úton tértek haza, és azt kívánta a vonat utasainak, hogy ők is másképpen, lélekben megerősödve induljanak majd vissza otthonaikba a búcsúról.
Ezt követően Budai László, a Boldogasszony Zarándokvonat szervezője a zarándokok nevében megköszönte a vásárhelyieknek a fogadtatást, amely nem egy utazónak csalt könnyet a szemébe. Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya vezetésével énekelve imádkoztak az egybegyűltek, majd távozók és maradók együtt mondták el a miatyánkot és az üdvözlégyet. Az együttlét utolsó perceiben a csíksomlyói középkori Mária-himnusz csendült fel, végül nemzeti imánkat énekelte a tömeg. A vonat a székely himnusz éneklése közben indult tovább Gyergyószentmiklós felé. Az egyik utazó hölgy szavai most is a fülemben csengenek:
– Imádkozunk értetek. Ti vagytok a mi aranytartalékaink. Szeretünk titeket!
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Csütörtök este 8 óra előtt pár perccel megérkezett Marosvásárhelyre a Boldogasszony Zarándokvonat. A Csíksomlyóra tartó mintegy 800 zarándok fogadására kigyűlt vásárhelyiek a nagyállomás pályaudvarának teljes területét ellepték, pár hónapos babától nyolcvan éven felüli, kétrét görnyedt, kisszékkel érkező asszonyig minden korosztály képviseltetett. Amikor a vonat látótávolságba került, a mezőcsávási fúvószenekar a Befordultam a konyhára című, megzenésített Petőfi-versre zendített rá. A zarándokokat ft. Oláh Dénes főesperes köszöntötte.
– Aki zarándokol, az úton van. Térben jut el valahonnan valahova, de ezzel párhuzamosan egy lelki utat is be kell járnia. Ti, kedves zarándokok, Csíksomlyóra indultatok, de valójában a Szűzanya felé tartotok A Szűzanya felé, aki mindannyiunkat meg akar segíteni életünk gyökeres megváltoztatásában – hallhattuk a kihangosított főesperesi szavakat. Ft. Oláh Dénes arra is felhívta a figyelmet, hogy a zarándokok példaképei a napkeleti bölcsek, akik az evangélium tanítása szerint más úton tértek haza, és azt kívánta a vonat utasainak, hogy ők is másképpen, lélekben megerősödve induljanak majd vissza otthonaikba a búcsúról.
Ezt követően Budai László, a Boldogasszony Zarándokvonat szervezője a zarándokok nevében megköszönte a vásárhelyieknek a fogadtatást, amely nem egy utazónak csalt könnyet a szemébe. Pálmai Árpád, a zarándokvonat karnagya vezetésével énekelve imádkoztak az egybegyűltek, majd távozók és maradók együtt mondták el a miatyánkot és az üdvözlégyet. Az együttlét utolsó perceiben a csíksomlyói középkori Mária-himnusz csendült fel, végül nemzeti imánkat énekelte a tömeg. A vonat a székely himnusz éneklése közben indult tovább Gyergyószentmiklós felé. Az egyik utazó hölgy szavai most is a fülemben csengenek:
– Imádkozunk értetek. Ti vagytok a mi aranytartalékaink. Szeretünk titeket!
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2015. június 8.
"A csillagot válaszd..."
Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól
Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől:
– Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen.
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni.
– Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat".
A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül".
Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól
Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől:
– Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen.
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni.
– Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat".
A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül".
Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 12.
Kisdiákok nyárköszöntője
Búzavirág fesztivál a Maros Művészegyüttesnél
Több mint kétszáz székely ruhás gyermek táncolt, énekelt, játszott szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tanítói közössége hat éve szervez nyárköszöntő néptáncműsort a tanintézet alsó tagozatos gyerekeivel. Ha pünkösd tájára időzítik az előadás-sorozatot, a Pünkösdi rózsa nevet viseli, ha közvetlenül a tanévzárás előtt kerítenek rá sort – mint ezúttal is –, Búzavirág fesztiválnak nevezik.
– Hogy született a lassan hagyományossá vált rendezvény ötlete? – kérdeztük Jánosy Zsuzsanna tanítónőt.
– Az iskolánkban zeneórán vagy a választott tantárgynak szentelt órán hivatásos táncosok irányításával zajlik néptáncoktatás. A foglalkozások célja megismertetni a diákokkal hagyományainkat, illetve teret adni a mozgásnak, játéknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a vidám együttléteket. Arra gondoltunk, hogy olyan sok néptáncot kedvelő tanulónk van, hogy nem egy, de akár két előadást is színpadra lehetne állítani a részvételükkel. Így indult az egész – mondta Jánosy Zsuzsanna.
A művészegyüttes termét délutántól estig töltötték be a tiszta hangok, a színpadon tíz osztály összesen 250 diákja gyönyörködtette a telt házas publikumot. A népi gyermekjátékoktól a polgári eredetű táncokig, illetve a teljes táncrendig igen gazdag, változatos volt a kínálat, akik nem táncoltak, énekeltek, furulyaszóval örvendeztették meg az egybegyűlteket. A műsorvezetői szerepet Mezei Xénia és Pop Ilona Eszter tanítónők töltötték be. A kipirult arcok, csillogó szemek egyértelműen azt üzenték: a táncban, dalban születő ünnep nemcsak közösség megtartóerővel bír, de saját szépségükre is ráébreszti a gyerekeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Búzavirág fesztivál a Maros Művészegyüttesnél
Több mint kétszáz székely ruhás gyermek táncolt, énekelt, játszott szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tanítói közössége hat éve szervez nyárköszöntő néptáncműsort a tanintézet alsó tagozatos gyerekeivel. Ha pünkösd tájára időzítik az előadás-sorozatot, a Pünkösdi rózsa nevet viseli, ha közvetlenül a tanévzárás előtt kerítenek rá sort – mint ezúttal is –, Búzavirág fesztiválnak nevezik.
– Hogy született a lassan hagyományossá vált rendezvény ötlete? – kérdeztük Jánosy Zsuzsanna tanítónőt.
– Az iskolánkban zeneórán vagy a választott tantárgynak szentelt órán hivatásos táncosok irányításával zajlik néptáncoktatás. A foglalkozások célja megismertetni a diákokkal hagyományainkat, illetve teret adni a mozgásnak, játéknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a vidám együttléteket. Arra gondoltunk, hogy olyan sok néptáncot kedvelő tanulónk van, hogy nem egy, de akár két előadást is színpadra lehetne állítani a részvételükkel. Így indult az egész – mondta Jánosy Zsuzsanna.
A művészegyüttes termét délutántól estig töltötték be a tiszta hangok, a színpadon tíz osztály összesen 250 diákja gyönyörködtette a telt házas publikumot. A népi gyermekjátékoktól a polgári eredetű táncokig, illetve a teljes táncrendig igen gazdag, változatos volt a kínálat, akik nem táncoltak, énekeltek, furulyaszóval örvendeztették meg az egybegyűlteket. A műsorvezetői szerepet Mezei Xénia és Pop Ilona Eszter tanítónők töltötték be. A kipirult arcok, csillogó szemek egyértelműen azt üzenték: a táncban, dalban születő ünnep nemcsak közösség megtartóerővel bír, de saját szépségükre is ráébreszti a gyerekeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 6.
"Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 6.
Kis művészek együttléte
110 gyermek az ötödik MaKiTában
Több mint száz gyermekhang tölti be ezekben a napokban a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia környékét. Ahelyi Szent Cecília egyesület szervezésében ötödik alkalommal énekelnek, zenélnek, táncolnak, rajzolnak itt egy hétig a MaKiTa-tábor résztvevői. A marosszentgyörgyi kis művészek nemzetközi táborába idén kétszer annyian jöttek, mint a korábbi években, az 53 helyi gyermek, illetve fiatal mellett 23-an Kecskemétről, 30-an pedig Zalaszentgyörgyről érkeztek – tudtuk meg Simon Kinga főszervezőtől.
"Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?" – csendült fel tegnap délelőtt többször is a megzenésített Balassi-vers a plébánia udvarán levő iskola termében. A szomszédos teremben egy moldvai népdalra – Lérem, lérem, utolérem. Száz kutyával összetépem! – dobbantak a lábak. A plébánia udvarán, a filagóriában fehér-fekete és színes rajzokon körvonalazódott egy templom, a tanácsteremben textilanyagokból kis pingvinek születtek. Aztán begördült a kapun a fagylaltosautó, és elkezdődött a fagyiszünet. Simon Kingát ezekben a percekben kérdeztük a tábor öt évvel ezelőtti születéséről és fejlődéséről.
– A különböző művészcsoportjaink már régebben megvoltak, számukra Borzonton szerveztünk táborokat. Fél évtizeddel ezelőtt azért döntöttünk úgy, hogy Marosszentgyörgyön táboroztatunk, mert úgy gondoltuk, hogy így több gyermeket tudunk megszólítani. Már az első MaKiTában is voltak magyarországi vendégeink, csak sokkal kevesebben – mondta a főszervező, aki arról is tájékoztatott, hogy az idei táborban hatévestől 25 éves korúakig vannak résztvevők, az anyaországi gyerekek természetesen felnőttek kíséretében érkeztek. Az énekcsoportot a Szent Cecília együttes tagjai vezetik, a hangszeroktatásban a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatói, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum pár diákja, illetve helyi népzenészek vesznek részt. A reneszánsz és népi táncot Simon Imre tanítja, a rajzcsoportot Albert Katalin grafikusművész irányítja, hímezni pedig a kecskeméti csoportvezető, Szakál Klára tanítja a gyerekeket.
– A nap reggel fél 8-kor a rózsafüzér elmondásával kezdődik, 8 órától szentmise. A mai misén a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus énekelt, holnaptól azonban ezeken az együttléteken mind a 110 gyermek hangja felcsendül – mondta Simon Kinga, majd a tábori napok körvonalazása közben arra is kitért, hogy a csoportos foglalkozások reggeli után kezdődnek, délben pedig mindenki átmehet egy másik csoportba, az érdeklődési körének megfelelően.
– Ma az esti reneszánsz koncertre és táncházra készülünk, ahol a csíkszeredai Codex együttes is fellép. Ebéd után tartjuk a főpróbát. A kecskemétiek korhű ruhákat is hoztak, nemsokára elkezdődik a "turkálás", hogy mindenki megtalálja a kedvére való viseletet – tette hozzá a tábor főszervezője.
Határon túli barátságok születnek
A MaKiTának régi és új résztvevői is vannak. A marosszentgyörgyi 23 éves Iszlai Brigitta minden évben eljött a táborba.
– Tagja voltam a Jubilate kórusnak, amiből aztán kinőtt a Szent Cecília együttes. Elsősorban az énekcsoport foglalkozásain veszek részt – mondta Brigitta, majd azt is megfogalmazta, hogy szerinte miért jó ez a tábor.
– Nagyon változatos a program, mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Ugyanakkor új barátságok is születnek. Nemcsak magyarországi ismeretségekkel gazdagodom, hanem a marosszentgyörgyiek közül is több gyereket és fiatalt megismerek. Ez azért is jó, mert mióta egyetemre kerültem, ritkábban tartózkodom itthon.
Kasza Dániel második alkalommal vesz részt a marosszentgyörgyi kis művészek táborában. A 15 éves kecskeméti fiú leginkább rajzolni szeret, de a citerázást is kipróbálta, beszélgetésünkre éppen a hangszeresek csoportjából érkezett.
– Az idei tábor talán a múlt évinél is jobb. Leginkább a közösség tetszik – jegyezte meg Dániel.
Standi Barnabás első alkalommal jött a MaKiTába, az ének- és tánccsoportba jelentkezett.
– Tavaly a marosszentgyörgyi csapat járt nálunk, most mi is viszonoztuk a látogatást. Nagyon tetszik a tábor hangulata, már új barátságok is alakulnak. Ami pedig a leginkább megfogott, az az erdélyi táj. Útban errefelé megálltunk a Királyhágón, csodálatos volt – mondta a 16 éves zalaszentgyörgyi fiú, aki az Örömzene kórusban énekel. Szerinte az a legjobb a MaKiTában, hogy közösséget kovácsol, határon túli barátságokat teremt.
A kisebb táborozók közé tartozik a 8 éves Tercsi Borbála, aki Izsákon él, és a kecskeméti csoporttal érkezett.
– A tavaly is eljöttem ide. Leginkább hímezni szeretek, meg játszani a barátnőimmel. A múlt évben a "pacs-pacs" volt a kedvencünk, az olyan, mint a bújócska, csak pár új szabály is tartozik hozzá – mesélte a kislány, majd azt is elárulta, hogy jövőre is szívesen eljönne a táborba, mert a vendéglátók nagyon kedvesek.
Ma délelőtt a bekecsi kápolnában szentmisén vesznek részt a táborozók, majd jótékonysági koncertet tartanak a kápolna javára. Szombaton a marosszentgyörgyi malommúzeumba látogatnak el, aztán a kürtőskalácssütés titkaiba is bepillantanak. A táborzáró ünnepség szombaton este 8 órakor kezdődik a kultúrotthonban, ahol kiállítás nyílik a kis művészek munkáiból, a tábor énekcsoportja koncertezik, és a táncosok is színre lépnek. Vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével zárul az ötödik MaKiTa.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
110 gyermek az ötödik MaKiTában
Több mint száz gyermekhang tölti be ezekben a napokban a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia környékét. Ahelyi Szent Cecília egyesület szervezésében ötödik alkalommal énekelnek, zenélnek, táncolnak, rajzolnak itt egy hétig a MaKiTa-tábor résztvevői. A marosszentgyörgyi kis művészek nemzetközi táborába idén kétszer annyian jöttek, mint a korábbi években, az 53 helyi gyermek, illetve fiatal mellett 23-an Kecskemétről, 30-an pedig Zalaszentgyörgyről érkeztek – tudtuk meg Simon Kinga főszervezőtől.
"Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?" – csendült fel tegnap délelőtt többször is a megzenésített Balassi-vers a plébánia udvarán levő iskola termében. A szomszédos teremben egy moldvai népdalra – Lérem, lérem, utolérem. Száz kutyával összetépem! – dobbantak a lábak. A plébánia udvarán, a filagóriában fehér-fekete és színes rajzokon körvonalazódott egy templom, a tanácsteremben textilanyagokból kis pingvinek születtek. Aztán begördült a kapun a fagylaltosautó, és elkezdődött a fagyiszünet. Simon Kingát ezekben a percekben kérdeztük a tábor öt évvel ezelőtti születéséről és fejlődéséről.
– A különböző művészcsoportjaink már régebben megvoltak, számukra Borzonton szerveztünk táborokat. Fél évtizeddel ezelőtt azért döntöttünk úgy, hogy Marosszentgyörgyön táboroztatunk, mert úgy gondoltuk, hogy így több gyermeket tudunk megszólítani. Már az első MaKiTában is voltak magyarországi vendégeink, csak sokkal kevesebben – mondta a főszervező, aki arról is tájékoztatott, hogy az idei táborban hatévestől 25 éves korúakig vannak résztvevők, az anyaországi gyerekek természetesen felnőttek kíséretében érkeztek. Az énekcsoportot a Szent Cecília együttes tagjai vezetik, a hangszeroktatásban a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatói, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum pár diákja, illetve helyi népzenészek vesznek részt. A reneszánsz és népi táncot Simon Imre tanítja, a rajzcsoportot Albert Katalin grafikusművész irányítja, hímezni pedig a kecskeméti csoportvezető, Szakál Klára tanítja a gyerekeket.
– A nap reggel fél 8-kor a rózsafüzér elmondásával kezdődik, 8 órától szentmise. A mai misén a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus énekelt, holnaptól azonban ezeken az együttléteken mind a 110 gyermek hangja felcsendül – mondta Simon Kinga, majd a tábori napok körvonalazása közben arra is kitért, hogy a csoportos foglalkozások reggeli után kezdődnek, délben pedig mindenki átmehet egy másik csoportba, az érdeklődési körének megfelelően.
– Ma az esti reneszánsz koncertre és táncházra készülünk, ahol a csíkszeredai Codex együttes is fellép. Ebéd után tartjuk a főpróbát. A kecskemétiek korhű ruhákat is hoztak, nemsokára elkezdődik a "turkálás", hogy mindenki megtalálja a kedvére való viseletet – tette hozzá a tábor főszervezője.
Határon túli barátságok születnek
A MaKiTának régi és új résztvevői is vannak. A marosszentgyörgyi 23 éves Iszlai Brigitta minden évben eljött a táborba.
– Tagja voltam a Jubilate kórusnak, amiből aztán kinőtt a Szent Cecília együttes. Elsősorban az énekcsoport foglalkozásain veszek részt – mondta Brigitta, majd azt is megfogalmazta, hogy szerinte miért jó ez a tábor.
– Nagyon változatos a program, mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Ugyanakkor új barátságok is születnek. Nemcsak magyarországi ismeretségekkel gazdagodom, hanem a marosszentgyörgyiek közül is több gyereket és fiatalt megismerek. Ez azért is jó, mert mióta egyetemre kerültem, ritkábban tartózkodom itthon.
Kasza Dániel második alkalommal vesz részt a marosszentgyörgyi kis művészek táborában. A 15 éves kecskeméti fiú leginkább rajzolni szeret, de a citerázást is kipróbálta, beszélgetésünkre éppen a hangszeresek csoportjából érkezett.
– Az idei tábor talán a múlt évinél is jobb. Leginkább a közösség tetszik – jegyezte meg Dániel.
Standi Barnabás első alkalommal jött a MaKiTába, az ének- és tánccsoportba jelentkezett.
– Tavaly a marosszentgyörgyi csapat járt nálunk, most mi is viszonoztuk a látogatást. Nagyon tetszik a tábor hangulata, már új barátságok is alakulnak. Ami pedig a leginkább megfogott, az az erdélyi táj. Útban errefelé megálltunk a Királyhágón, csodálatos volt – mondta a 16 éves zalaszentgyörgyi fiú, aki az Örömzene kórusban énekel. Szerinte az a legjobb a MaKiTában, hogy közösséget kovácsol, határon túli barátságokat teremt.
A kisebb táborozók közé tartozik a 8 éves Tercsi Borbála, aki Izsákon él, és a kecskeméti csoporttal érkezett.
– A tavaly is eljöttem ide. Leginkább hímezni szeretek, meg játszani a barátnőimmel. A múlt évben a "pacs-pacs" volt a kedvencünk, az olyan, mint a bújócska, csak pár új szabály is tartozik hozzá – mesélte a kislány, majd azt is elárulta, hogy jövőre is szívesen eljönne a táborba, mert a vendéglátók nagyon kedvesek.
Ma délelőtt a bekecsi kápolnában szentmisén vesznek részt a táborozók, majd jótékonysági koncertet tartanak a kápolna javára. Szombaton a marosszentgyörgyi malommúzeumba látogatnak el, aztán a kürtőskalácssütés titkaiba is bepillantanak. A táborzáró ünnepség szombaton este 8 órakor kezdődik a kultúrotthonban, ahol kiállítás nyílik a kis művészek munkáiból, a tábor énekcsoportja koncertezik, és a táncosok is színre lépnek. Vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével zárul az ötödik MaKiTa.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 27.
Elindult a harmadik Vásárhelyi Forgatag
Az összefogás üzenetét tolmácsolták tegnap délután a Kultúrpalotában a harmadik Vásárhelyi Forgatag főszervezői. A közös cél a magyar kultúra ápolása, amelynek sokszínűségét e rendezvénysorozat bemutatni hivatott – fogalmazódott meg a nagyszabású rendezvénysorozat telt házas megnyitóján. Az egybegyűlteket Soós Zoltán és Portik Vilmos köszöntötte, majd Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke, dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és a magyar kormány üzenetét Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese tolmácsolta. Ezt követően Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész és bandája szórakoztatta a nagyérdeműt, végül pedig a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az esemény alkalmával nyílt meg a Kultúrpalota előcsarnokában Boros Tety karikaturista egyéni kiállítása. A művész 120 karikatúrát állított ki, munkái a Forgatag többi napján is megtekinthetők.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Az összefogás üzenetét tolmácsolták tegnap délután a Kultúrpalotában a harmadik Vásárhelyi Forgatag főszervezői. A közös cél a magyar kultúra ápolása, amelynek sokszínűségét e rendezvénysorozat bemutatni hivatott – fogalmazódott meg a nagyszabású rendezvénysorozat telt házas megnyitóján. Az egybegyűlteket Soós Zoltán és Portik Vilmos köszöntötte, majd Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke, dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és a magyar kormány üzenetét Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese tolmácsolta. Ezt követően Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész és bandája szórakoztatta a nagyérdeműt, végül pedig a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az esemény alkalmával nyílt meg a Kultúrpalota előcsarnokában Boros Tety karikaturista egyéni kiállítása. A művész 120 karikatúrát állított ki, munkái a Forgatag többi napján is megtekinthetők.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 27.
Mit kínál az idei Forgatag?
Az elkövetkező napok forgatókönyvét sok marosvásárhelyi számára a Vásárhelyi Forgatag programja határozza meg.Összeállításunkban a kínálatból nyújtunk ízelítőt.
Az elmúlt két évben népszerűnek bizonyult városnéző séták mindennap délelőtt 11 órakor indulnak (ma a városépítő polgármester életéhez kapcsolódó séta a Bernády-szobortól, a pénteki szecessziós séta a Maros Megyei Tanács épületétől, a szombati barokk séta a Színház térről, a vasárnapi középkori séta a Bolyai térről, ugyanakkor vasárnap déli 12 órakor a Teleki Téka elől is indul egy városnéző séta). A Szóforgatag programpontjaként ma 16 órakor a magyar királyi gyalogezred első világháborús történetéről hallhatnak előadást az érdeklődők a Kultúrpalota kistermében, ugyanitt pénteken 17 órakor a magyar nemzettudat kialakulásáról zajlik előadás.
A Tékaforgatag is ma kezdődik, délelőtt 10 órakor a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílik, 11 órakor Lázok János Milyen gazdagok vagyunk (?) címmel a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét mutatja be, 12 órakor Balás Árpád Zsebreszabott Marosvásárhely című könyvének bemutatójára kerül sor, 19 órakor Makkai Sándor-emlék- konferenciakezdődik.
A családi és gyermekprogramok ma 16 órakor kezdődnek a Maros-parton, a gyerekek kézműves-foglal- kozásokon, ügyességi játékokon, bábjátékokon vehetnek részt. A gyermekjárgány-parádét vasárnap déli 12 órakor tartják a gokartpályán.
A Vásári Forgatag pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik a Maros-parton. Ugyanitt péntek délután 5 órától ételkóstolással egybekötött könyvbemutató, vasárnap délelőtt 9.30-tól főzőverseny lesz. A civil sarok pénteken kel életre a folyóparton, az érdeklődőket itt is számos program várja.
A Forgatag keretében új kiállítások is nyílnak, ma 18 órakor Bőrkollázsok címmel Katona Szabó Erzsébet tárlata kerül bemutatásra a Bernády Házban, 18 órakor a Történelmi és Régészeti Múzeumban Az első világháború id. Kováts István fotográfus szemévelcímű tárlat nyílik meg. Pénteken délelőtt 11 órakor a Néprajz és Népművészeti Múzeumban Bedőné Manó Éva vertcsipke- kiállítása nyílik meg, 19.30-kor Könyvek a ponyván címmel a Tékában nyílik kiállítás.
A Forgatag színházi kínálatában egy bemutató is szerepel, a Spectrum Színház Egy őrült naplója című produkciója, amely ma és pénteken 20 órakor látható a színház Rózsák téri épületében. Újra látható továbbá az Egyszeröt (ma 19 órakor a Concordia Hotel előcsarnokában), a Liselotte és a május (pénteken 19 órakor a Levél utcai Stúdió 2.1-ben). A várbeli Mészárosok bástyájában aTündérország tekinthető meg pénteken 20 órakor. Ma 19 órakor a Kultúrpalotában operettest lesz a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében, ugyanitt pénteken 19 órakor magyarnóta-estet tartanak. A Maros-parti Csinnadrattaszombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor indul.
A Forgatag új helyszínén, az Aranykakas udvarán berendezett Kortárs művészetek terében péntektől vasárnapig délelőtt 11 órakor kiállítás és designvásár is nyílik, illetve zenei csemegékre is lehet számítani. A Kultúrpalota előtt, az Enescu utcában nyíló Palotaudvaron péntektől délutánonként népzenei műsorok és koncertek várják a marosvásárhelyieket.
A Maros-parti Koncertforgatag mai fellépői a Moonfellas (19.30), Pinwheels (21 óra, Maros-part – Borudvar), holnap a Transylvanian Rock Band (18 óra), Keresztes Ildikó Band (20 óra), Péterfy Bori&Love Band (22 óra) koncertezik, szombaton a Defender (18 óra), majd a Budapest Bár (20 óra) szórakoztatja a vásárhelyieket, 22 órakor pedig a Volt egyszer egy szabadságharc rock-oratórium ősbemutatójára kerül sor. Vasárnap a Blue Project (18 óra), a Bagossy Brothers Company (22 óra), végül pedig a Neoton Família (21 óra) teszi emlékezetesebbé az idei Forgatagot.
A rendezvénysorozat egyik fontos mozzanata a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója, amely szombaton délelőtt 10 órakor a Bolyai líceum udvarán a Nosztalgia kávéházzal kezdődik, majd 17 órakor a Kultúrpalotában zajló gálaműsorral zárul. Vasárnap délelőtt 10 órakor verbunkversenyt is tartanak a Kultúrpalotában. A százarcú Forgatagban kerekasztal-beszélgetések, és számos egyéb programpont is szerepel. Minderről a rendezvénysorozat helyszínein kapható programfüzetből lehet tájékozódni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Az elkövetkező napok forgatókönyvét sok marosvásárhelyi számára a Vásárhelyi Forgatag programja határozza meg.Összeállításunkban a kínálatból nyújtunk ízelítőt.
Az elmúlt két évben népszerűnek bizonyult városnéző séták mindennap délelőtt 11 órakor indulnak (ma a városépítő polgármester életéhez kapcsolódó séta a Bernády-szobortól, a pénteki szecessziós séta a Maros Megyei Tanács épületétől, a szombati barokk séta a Színház térről, a vasárnapi középkori séta a Bolyai térről, ugyanakkor vasárnap déli 12 órakor a Teleki Téka elől is indul egy városnéző séta). A Szóforgatag programpontjaként ma 16 órakor a magyar királyi gyalogezred első világháborús történetéről hallhatnak előadást az érdeklődők a Kultúrpalota kistermében, ugyanitt pénteken 17 órakor a magyar nemzettudat kialakulásáról zajlik előadás.
A Tékaforgatag is ma kezdődik, délelőtt 10 órakor a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílik, 11 órakor Lázok János Milyen gazdagok vagyunk (?) címmel a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét mutatja be, 12 órakor Balás Árpád Zsebreszabott Marosvásárhely című könyvének bemutatójára kerül sor, 19 órakor Makkai Sándor-emlék- konferenciakezdődik.
A családi és gyermekprogramok ma 16 órakor kezdődnek a Maros-parton, a gyerekek kézműves-foglal- kozásokon, ügyességi játékokon, bábjátékokon vehetnek részt. A gyermekjárgány-parádét vasárnap déli 12 órakor tartják a gokartpályán.
A Vásári Forgatag pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik a Maros-parton. Ugyanitt péntek délután 5 órától ételkóstolással egybekötött könyvbemutató, vasárnap délelőtt 9.30-tól főzőverseny lesz. A civil sarok pénteken kel életre a folyóparton, az érdeklődőket itt is számos program várja.
A Forgatag keretében új kiállítások is nyílnak, ma 18 órakor Bőrkollázsok címmel Katona Szabó Erzsébet tárlata kerül bemutatásra a Bernády Házban, 18 órakor a Történelmi és Régészeti Múzeumban Az első világháború id. Kováts István fotográfus szemévelcímű tárlat nyílik meg. Pénteken délelőtt 11 órakor a Néprajz és Népművészeti Múzeumban Bedőné Manó Éva vertcsipke- kiállítása nyílik meg, 19.30-kor Könyvek a ponyván címmel a Tékában nyílik kiállítás.
A Forgatag színházi kínálatában egy bemutató is szerepel, a Spectrum Színház Egy őrült naplója című produkciója, amely ma és pénteken 20 órakor látható a színház Rózsák téri épületében. Újra látható továbbá az Egyszeröt (ma 19 órakor a Concordia Hotel előcsarnokában), a Liselotte és a május (pénteken 19 órakor a Levél utcai Stúdió 2.1-ben). A várbeli Mészárosok bástyájában aTündérország tekinthető meg pénteken 20 órakor. Ma 19 órakor a Kultúrpalotában operettest lesz a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében, ugyanitt pénteken 19 órakor magyarnóta-estet tartanak. A Maros-parti Csinnadrattaszombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor indul.
A Forgatag új helyszínén, az Aranykakas udvarán berendezett Kortárs művészetek terében péntektől vasárnapig délelőtt 11 órakor kiállítás és designvásár is nyílik, illetve zenei csemegékre is lehet számítani. A Kultúrpalota előtt, az Enescu utcában nyíló Palotaudvaron péntektől délutánonként népzenei műsorok és koncertek várják a marosvásárhelyieket.
A Maros-parti Koncertforgatag mai fellépői a Moonfellas (19.30), Pinwheels (21 óra, Maros-part – Borudvar), holnap a Transylvanian Rock Band (18 óra), Keresztes Ildikó Band (20 óra), Péterfy Bori&Love Band (22 óra) koncertezik, szombaton a Defender (18 óra), majd a Budapest Bár (20 óra) szórakoztatja a vásárhelyieket, 22 órakor pedig a Volt egyszer egy szabadságharc rock-oratórium ősbemutatójára kerül sor. Vasárnap a Blue Project (18 óra), a Bagossy Brothers Company (22 óra), végül pedig a Neoton Família (21 óra) teszi emlékezetesebbé az idei Forgatagot.
A rendezvénysorozat egyik fontos mozzanata a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója, amely szombaton délelőtt 10 órakor a Bolyai líceum udvarán a Nosztalgia kávéházzal kezdődik, majd 17 órakor a Kultúrpalotában zajló gálaműsorral zárul. Vasárnap délelőtt 10 órakor verbunkversenyt is tartanak a Kultúrpalotában. A százarcú Forgatagban kerekasztal-beszélgetések, és számos egyéb programpont is szerepel. Minderről a rendezvénysorozat helyszínein kapható programfüzetből lehet tájékozódni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 28.
Könyvbemutatók a Tékaforgatagon
Megnyílt a harmadik könyvvásár
A könyvbemutatókkal, tematikus beszélgetésekkel és könyvvásárral érkező Tékaforgatag a kezdetektől elmaradhatatlan része az augusztus végi vásárhelyi rendezvénysorozatnak. A Teleki Téka udvarán tegnap délelőtt nagyszámú könyvbarát jelenlétében nyílt meg a vásár, amelyre kilenc vásárhelyi, kolozsvári, illetve székelyföldi kiadó és könyvterjesztő hozta el kínálatát.
Lázok Klárától, a Teleki Téka osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy mától a könyvvásár a Maros-partra költözik, a civil sátor közelében berendezett standoknál vasárnapig válogathatnak az érdeklődők a kiállított kiadványokból. A helyszínt is figyelembe véve ezúttal nemcsak történelmi könyvek, hanem szépirodalmi alkotások, illetve gyermekeknek szóló kiadványok is találhatók a vásáron – tette hozzá a Téka osztályvezetője.
A könyvvásár megnyitóját két esemény is gazdagította. A Teleki Téka udvarán lévő diófa alatt a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét, a Polis és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS közös kiadványát mutatták be. A bemutatóra a jövő heti Múzsa mellékletben visszatérünk.
Séta a második szülőhelyen
A csütörtöki Tékaforgatag másik kiemelt rendezvénye Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című új útikönyvének ismertetése volt. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetet elsőként Káli Király István, a kiadó igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
– A Budapesti útikalauzon kívül ilyen kiadvány eddig nem jelent meg a Kárpát-medencében – szögezte le Káli Király István,miután a bemutató első percei-ben megjegyezte, nem emlék-szik arra, hogy a korábbi Mentor- könyvbemutatókon ennyire népes közönségük lett volna.
– Hálás vagyok Balás Árpádnak ezért a munkáért. Egy öt-hat órás sétára hívja a könyv azokat, akik nem ismerik a várost, az utolsó mondattal azonban nekünk, helyieknek is odabök, érintve érezzük magunkat. Miért tartottam fontosnak ennek a könyvek a megjelentetését? Ez számunkra is újdonság, nóvum volt, ilyen jellegű munkát ugyanis még nem adtunk ki. (…) Nagyon tetszett az, hogy nem útikalauz a címe. (…) A szerző kitalált egy útvonalat, amelynek összeállításakor a látványosságok fontossági sorrendjét vette figyelembe. Én arra törekedtem, hogy a könyvet lapozók megszakítás nélkül tudjanak végigjárni egy útvonalat. Így, folyamatos egyeztetéssel választottuk ki azt a 120 látnivalót, ami a könyvbe bekerült – mondta a közös munkáról a kiadó vezetője.
A Zsebre szabott Marosvásárhely szerzője a "hattyúdalának" nevezte a könyvet, amelynek létrejöttéért a Teleki Téka munkatársainak, illetve a város történészeinek, elsősorban pedig feleségének mondott köszönetet, aki kitartásra biztatta az embert próbáló munka során. Balás Árpád felidézte azt a tizenkilenc évvel ezelőtti pillanatot, amikor Fodor Sándor egy kéziratot mutatott neki.
– Másfél évig gyúrtuk, simítottuk, mire 1996-ban, a millecentenárium évében megjelent Fodor Sándor és Balás Árpád nevével az első Marosvásárhelyi útikalauz. Ezt még két kiadás követte, a mostani a negyedik kalauz. Miért volt erre szükség? Az évek során városnéző sétákon sok csoportot vezettem, és azt tapasztaltam, hogy elmegyünk épületeink, emléktábláink mellett, anélkül, hogy észrevennénk az értékeket. Pedig, ha nem tartjuk be Nemeskürty István intelmét – "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük" –, nagy baj lesz velünk. Sok minden változott Marovásárhelyen, mióta város ez a város. (…) Úgy gondolom, hogy az eddigi munka, ami ránk sugárzik, és hozza azokat az ismereteket, amelyek hozzákötnek ehhez a városhoz, az lesz a mi jövedelmünk.
Balás Árpád külön köszönetet mondott Pál-Antal Sándornak az útikalauzban fellelhető történelmi tudnivalókért, majd azt is megjegyezte, hogy ebben a kiadványban a nevek és évszámok mellett sok szórakoztató ismeret is helyet kapott, az olvasók a kulisszák mögé is betekinthetnek, miközben a város életéhez fűződő személyiségek nevével találkoznak.
– 78 évből 71-et itt éltem, Marosvásárhely a második szülőhelyem – mondta Balás Árpád, majd azt is elárulta, hogy az újonnan született kiadványt éppen augusztus 13- án, a születésnapján kaphatta kézbe, így még inkább azonosulni tudott Vásárhellyel, amelyet "még mindig magyar városnak" érez.
A derűs, dinamikus bemutató végén Káli Király István az útikalauzban található térképre, illetve arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző a vásárhelyi séta minden pontjánál egy, két vagy három karikával jelezte a látnivaló fontosságát.
A tegnapi Tékaforgatag a 125 éve született Makkai Sándor emlékére szervezett konferenciával zárult. Ma a Téka-udvaron újabb érdekességek várnak a nagyérdeműre, erről a Műsorkalauzban tájékozódhatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Megnyílt a harmadik könyvvásár
A könyvbemutatókkal, tematikus beszélgetésekkel és könyvvásárral érkező Tékaforgatag a kezdetektől elmaradhatatlan része az augusztus végi vásárhelyi rendezvénysorozatnak. A Teleki Téka udvarán tegnap délelőtt nagyszámú könyvbarát jelenlétében nyílt meg a vásár, amelyre kilenc vásárhelyi, kolozsvári, illetve székelyföldi kiadó és könyvterjesztő hozta el kínálatát.
Lázok Klárától, a Teleki Téka osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy mától a könyvvásár a Maros-partra költözik, a civil sátor közelében berendezett standoknál vasárnapig válogathatnak az érdeklődők a kiállított kiadványokból. A helyszínt is figyelembe véve ezúttal nemcsak történelmi könyvek, hanem szépirodalmi alkotások, illetve gyermekeknek szóló kiadványok is találhatók a vásáron – tette hozzá a Téka osztályvezetője.
A könyvvásár megnyitóját két esemény is gazdagította. A Teleki Téka udvarán lévő diófa alatt a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét, a Polis és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS közös kiadványát mutatták be. A bemutatóra a jövő heti Múzsa mellékletben visszatérünk.
Séta a második szülőhelyen
A csütörtöki Tékaforgatag másik kiemelt rendezvénye Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című új útikönyvének ismertetése volt. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetet elsőként Káli Király István, a kiadó igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
– A Budapesti útikalauzon kívül ilyen kiadvány eddig nem jelent meg a Kárpát-medencében – szögezte le Káli Király István,miután a bemutató első percei-ben megjegyezte, nem emlék-szik arra, hogy a korábbi Mentor- könyvbemutatókon ennyire népes közönségük lett volna.
– Hálás vagyok Balás Árpádnak ezért a munkáért. Egy öt-hat órás sétára hívja a könyv azokat, akik nem ismerik a várost, az utolsó mondattal azonban nekünk, helyieknek is odabök, érintve érezzük magunkat. Miért tartottam fontosnak ennek a könyvek a megjelentetését? Ez számunkra is újdonság, nóvum volt, ilyen jellegű munkát ugyanis még nem adtunk ki. (…) Nagyon tetszett az, hogy nem útikalauz a címe. (…) A szerző kitalált egy útvonalat, amelynek összeállításakor a látványosságok fontossági sorrendjét vette figyelembe. Én arra törekedtem, hogy a könyvet lapozók megszakítás nélkül tudjanak végigjárni egy útvonalat. Így, folyamatos egyeztetéssel választottuk ki azt a 120 látnivalót, ami a könyvbe bekerült – mondta a közös munkáról a kiadó vezetője.
A Zsebre szabott Marosvásárhely szerzője a "hattyúdalának" nevezte a könyvet, amelynek létrejöttéért a Teleki Téka munkatársainak, illetve a város történészeinek, elsősorban pedig feleségének mondott köszönetet, aki kitartásra biztatta az embert próbáló munka során. Balás Árpád felidézte azt a tizenkilenc évvel ezelőtti pillanatot, amikor Fodor Sándor egy kéziratot mutatott neki.
– Másfél évig gyúrtuk, simítottuk, mire 1996-ban, a millecentenárium évében megjelent Fodor Sándor és Balás Árpád nevével az első Marosvásárhelyi útikalauz. Ezt még két kiadás követte, a mostani a negyedik kalauz. Miért volt erre szükség? Az évek során városnéző sétákon sok csoportot vezettem, és azt tapasztaltam, hogy elmegyünk épületeink, emléktábláink mellett, anélkül, hogy észrevennénk az értékeket. Pedig, ha nem tartjuk be Nemeskürty István intelmét – "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük" –, nagy baj lesz velünk. Sok minden változott Marovásárhelyen, mióta város ez a város. (…) Úgy gondolom, hogy az eddigi munka, ami ránk sugárzik, és hozza azokat az ismereteket, amelyek hozzákötnek ehhez a városhoz, az lesz a mi jövedelmünk.
Balás Árpád külön köszönetet mondott Pál-Antal Sándornak az útikalauzban fellelhető történelmi tudnivalókért, majd azt is megjegyezte, hogy ebben a kiadványban a nevek és évszámok mellett sok szórakoztató ismeret is helyet kapott, az olvasók a kulisszák mögé is betekinthetnek, miközben a város életéhez fűződő személyiségek nevével találkoznak.
– 78 évből 71-et itt éltem, Marosvásárhely a második szülőhelyem – mondta Balás Árpád, majd azt is elárulta, hogy az újonnan született kiadványt éppen augusztus 13- án, a születésnapján kaphatta kézbe, így még inkább azonosulni tudott Vásárhellyel, amelyet "még mindig magyar városnak" érez.
A derűs, dinamikus bemutató végén Káli Király István az útikalauzban található térképre, illetve arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző a vásárhelyi séta minden pontjánál egy, két vagy három karikával jelezte a látnivaló fontosságát.
A tegnapi Tékaforgatag a 125 éve született Makkai Sándor emlékére szervezett konferenciával zárult. Ma a Téka-udvaron újabb érdekességek várnak a nagyérdeműre, erről a Műsorkalauzban tájékozódhatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 29.
Szárnynövesztő útkeresések
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 31.
Családok forgataga
A Vásárhelyi Forgatag egyik legmeghatározóbb színfoltja az elmúlt két évben a családi programsorozat volt. A kendőben hordozott legkisebbektől a középkorú és idős korosztályig mindenkit megszólító kínálat ezúttal is sok marosvásárhelyit csalt ki a Maros-partra. Igaz, ezúttal nem a megszokott helyszínen, a Sörpatika és a kartingpálya környékén, hanem előbbre, a gát közelében, a tavalyi Vásári Forgatag helyén sorakoztak a kézműves-tevékenységek, logikai és ügyességi játékok és egyéb érdekességek standjai, a helyszínváltoztatás azonban nem tartotta távol azokat, akik számára a rendezvénysorozat az augusztus végi találkozások, felhőtlen együttlétek terévé vált. Így vélekedett Sántha Ágnes, a családi programok szervezője is, aki várakozáson felülinek nevezte a vásárhelyiek jelenlétét.
– A szabadtéri kézműves-tevékenységek, ügyességi és mozgásos játékok iránti érdeklődés töretlen, a helyszínváltozás pedig azért nem okoz gondot, mivel a Forgatag már kezd beépülni a köztudatba – mondta a szervező. Mégis, többek véleménye szerint nem volt szerencsés döntés a múlt évi kézművesvásár helyére költöztetni a családi programokat, annál is inkább, mert a komp közelében a fák árnyékosabbá teszik a folyópartot, így tavaly és tavalyelőtt ott nem kellett úgy "szaunázni", mint az idei Forgatagon. Az egyik gyermekprogramokat kínáló standnál az első Maros-parton töltött nap után az is elhangzott, hogy bizonyára az időjárásnak nem kedvező helyszín miatt idén valamivel kevesebb a látogató, mint a korábbi években. A hétvégére azonban jelentősen megnőtt az érdeklődők száma.
Gyöngyfűzők, "társasozók", falmászók csendje
Pénteken kora délután szokatlan csend uralta a kikapcsolódni vágyó családoknak és elsősorban a gyerekeknek szánt teret. Ez azonban csak a felületes szemlélő számára tűnhetett az érdektelenség jelének, a sátrakban ugyanis egy pillanatig sem állt meg az élet. Az Unitarcoop Alapítvány standjánál egyszerre négy-öt gyöngyfűző gyerek is ügyeskedett, a Lurkó Kuckóénál különféle logikai és ügyességi társasjátékok köré gyülekeztek kicsik és nagyobbak, a mászófal előtt is legalább tízen várakoztak. A Károly Gáspár Alapítvány ezúttal is elhozta a civil szervezetek Maros-parti és főtéri rendezvényeiről már jól ismert kartonbohócot, amelynek a szájába színes golyókat lehetett dobálni, és egy telitalála-tért könyvjutalom járt. Bár a programfüzet szerint a közelben kialakított Egészségsarok kínálata nem a családi és gyermekprogramok között szerepelt, mégis nagyon népszerűnek bizonyult az óvodás és kisiskolás "forgatagozók" körében, akik itt egy akadálypályán is átkelhettek – mégpedig annyiszor, ahányszor akartak –, és a részvéte-lért repülő korongokat kaptak.
Egykori és mai feltalálók
A Forgatag gyermek- és családi programjainak újdonsága volt a Magyar találmányok nevű stand, amelynél a marosvásárhelyi Elektromaros líceum 9–12. osztályos diákjai saját találmányaikat – vízszint-, pára-, sötétség- és színérzékelő berendezéseket és más izgalmas alkotásokat – tették közszemlére. Szintén ennél a standnál híres magyar feltalálók arcképével és élettörténetével ismerkedhetett a szemlélődő.
Vissza a "forráshoz"
A felsoroltakkal természetesen nem merült ki a folyóparti kínálat, a jelen levő összes szervezet tevékenységeinek ismertetésével oldalakat lehetne megtölteni. Az esti koncertek közeledtével a Maros-parti rendezvényekről elmaradhatatlan óriáscsúszdánál is egyre nőtt a kicsik tömege. És bár a legtöbb családi és gyermekprogram délután 6-ig tartott, íjjal lőni, szalmabálákat átugrálni szürkület után is lehetett. Közben, az idő múlásával, a Forgatag tavalyi, tavalyelőtti helyszínei is mindinkább benépesültek. A komp környékén már korábban is találkozhattunk a fűben kört formáló, gitáros fiatalokkal, de az esti órákban egyre többen táboroztak itt le, és közben a kartingpálya melletti füves rész is megtelt gyerekekkel és szülőkkel. Mintha ösztönösen tértek volna vissza a vásárhelyiek a Forgatag születésének színhelyeire, úgy, hogy közben az újakat is belakták, magukévá tették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A Vásárhelyi Forgatag egyik legmeghatározóbb színfoltja az elmúlt két évben a családi programsorozat volt. A kendőben hordozott legkisebbektől a középkorú és idős korosztályig mindenkit megszólító kínálat ezúttal is sok marosvásárhelyit csalt ki a Maros-partra. Igaz, ezúttal nem a megszokott helyszínen, a Sörpatika és a kartingpálya környékén, hanem előbbre, a gát közelében, a tavalyi Vásári Forgatag helyén sorakoztak a kézműves-tevékenységek, logikai és ügyességi játékok és egyéb érdekességek standjai, a helyszínváltoztatás azonban nem tartotta távol azokat, akik számára a rendezvénysorozat az augusztus végi találkozások, felhőtlen együttlétek terévé vált. Így vélekedett Sántha Ágnes, a családi programok szervezője is, aki várakozáson felülinek nevezte a vásárhelyiek jelenlétét.
– A szabadtéri kézműves-tevékenységek, ügyességi és mozgásos játékok iránti érdeklődés töretlen, a helyszínváltozás pedig azért nem okoz gondot, mivel a Forgatag már kezd beépülni a köztudatba – mondta a szervező. Mégis, többek véleménye szerint nem volt szerencsés döntés a múlt évi kézművesvásár helyére költöztetni a családi programokat, annál is inkább, mert a komp közelében a fák árnyékosabbá teszik a folyópartot, így tavaly és tavalyelőtt ott nem kellett úgy "szaunázni", mint az idei Forgatagon. Az egyik gyermekprogramokat kínáló standnál az első Maros-parton töltött nap után az is elhangzott, hogy bizonyára az időjárásnak nem kedvező helyszín miatt idén valamivel kevesebb a látogató, mint a korábbi években. A hétvégére azonban jelentősen megnőtt az érdeklődők száma.
Gyöngyfűzők, "társasozók", falmászók csendje
Pénteken kora délután szokatlan csend uralta a kikapcsolódni vágyó családoknak és elsősorban a gyerekeknek szánt teret. Ez azonban csak a felületes szemlélő számára tűnhetett az érdektelenség jelének, a sátrakban ugyanis egy pillanatig sem állt meg az élet. Az Unitarcoop Alapítvány standjánál egyszerre négy-öt gyöngyfűző gyerek is ügyeskedett, a Lurkó Kuckóénál különféle logikai és ügyességi társasjátékok köré gyülekeztek kicsik és nagyobbak, a mászófal előtt is legalább tízen várakoztak. A Károly Gáspár Alapítvány ezúttal is elhozta a civil szervezetek Maros-parti és főtéri rendezvényeiről már jól ismert kartonbohócot, amelynek a szájába színes golyókat lehetett dobálni, és egy telitalála-tért könyvjutalom járt. Bár a programfüzet szerint a közelben kialakított Egészségsarok kínálata nem a családi és gyermekprogramok között szerepelt, mégis nagyon népszerűnek bizonyult az óvodás és kisiskolás "forgatagozók" körében, akik itt egy akadálypályán is átkelhettek – mégpedig annyiszor, ahányszor akartak –, és a részvéte-lért repülő korongokat kaptak.
Egykori és mai feltalálók
A Forgatag gyermek- és családi programjainak újdonsága volt a Magyar találmányok nevű stand, amelynél a marosvásárhelyi Elektromaros líceum 9–12. osztályos diákjai saját találmányaikat – vízszint-, pára-, sötétség- és színérzékelő berendezéseket és más izgalmas alkotásokat – tették közszemlére. Szintén ennél a standnál híres magyar feltalálók arcképével és élettörténetével ismerkedhetett a szemlélődő.
Vissza a "forráshoz"
A felsoroltakkal természetesen nem merült ki a folyóparti kínálat, a jelen levő összes szervezet tevékenységeinek ismertetésével oldalakat lehetne megtölteni. Az esti koncertek közeledtével a Maros-parti rendezvényekről elmaradhatatlan óriáscsúszdánál is egyre nőtt a kicsik tömege. És bár a legtöbb családi és gyermekprogram délután 6-ig tartott, íjjal lőni, szalmabálákat átugrálni szürkület után is lehetett. Közben, az idő múlásával, a Forgatag tavalyi, tavalyelőtti helyszínei is mindinkább benépesültek. A komp környékén már korábban is találkozhattunk a fűben kört formáló, gitáros fiatalokkal, de az esti órákban egyre többen táboroztak itt le, és közben a kartingpálya melletti füves rész is megtelt gyerekekkel és szülőkkel. Mintha ösztönösen tértek volna vissza a vásárhelyiek a Forgatag születésének színhelyeire, úgy, hogy közben az újakat is belakták, magukévá tették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 31.
Amikor Marosvásárhely volt a világ
Hazatérők nagy ünnepe
Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők.
Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor.
A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat.
Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot.
Múlt századi Thália-varázs
A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón.
Női szívek ismerője
"Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak".
Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete
A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette.
A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el.
"Őrzői vagyunk egymásnak"
A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit.
– Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait:
– Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely.
Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta.
– Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor.
Együtt, a csitári hegyek alatt…
A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Hazatérők nagy ünnepe
Harmadszorra hozta haza a Forgatag a világ különböző tájain élő marosvásárhelyieket. Az augusztus 29-ére, szombatraidőzített együttlét első délelőtti helyszíne a Bolyai líceum udvarán nyílt Nosztalgia kávéház volt, délután pedig a Kultúrpalotában bemutatott gálaműsor nagyérdeműjeként tölthettek el emlékezetes órákat a Bernády városát otthonuknak érzők.
Tíz órakor már több mint százan haladtak át a líceum udvarán felállított, korhűen díszített kapun, amely, akárcsak a vendégeket fogadó önkéntesek öltözete, a közelgő időutazáshoz teremtett hangulatot, feledtetve az első kellemetlen benyomást, amelyet a tanintézet bejáratától nem messze dübörgő munkagépek okoztak. Amint azt a délutáni gálán Kirsch Attila főszervező, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke meg is jegyezte, az útjavítást kimondottan a kávéházi program idejére tervezhette be a polgármesteri hivatal, a gépek munkája ugyanis pontosan addig tartott, ameddig a műsor.
A délelőtti hőségben pillanatokon belül "elkeltek" a kávéház napernyővel védett asztalai, de mivel nem minden asztalhoz jutott ernyő, a világtalálkozó több résztvevője tarthatott attól, hogy nehezen bírja ki az előtte álló két órát. A szervezők természetesen igyekeztek ezt megoldani, és árnyékosabb helyekre kísérték a vendégeket, a gond csak az volt, hogy a színpadtól távolabb – bizonyára hosszú idő után találkozott – ismerősök, barátok beszélgetőcsoportjai alakultak ki, így nem mindenhol lehetett zavartalanul élvezni az egyébként rendkívül színvonalas, szórakoztató produkciókat.
Mielőtt a szellemi és földi jót – a múlt század eleji Marosvásárhelyt megidéző dallamok, arcok, tárgyak mellé aprósüteményt és később feketekávét is – kínáló kávéház megnyílt volna, Kirsch Attila üdvözölte a jelenlevőket. Száz főre számítottak, de most már pótasztalokra is szükség van – jegyezte meg a főszervező, majd a korábbi két év világtalálkozóját idézte fel, végül pedig átadta a szót B. Fülöp Erzsébetnek, a múlt és jelen találkozására épülő műsor rendezőjének, aki színművész társaival, Ördög Miklós Leventével és Galló Ernővel varázsolta elő a száz évvel ezelőtti világot.
Múlt századi Thália-varázs
A Nosztalgia kávéház vendégei 1920-ban, a Király Ernő-estek publikumának soraiban találták magukat, a szenzációként bekonferált, Amerikából érkező színész – akit Galló Ernő alakított – partnerével, Bársony Rózsival egy Mágnás Miska-jelenettel mulattatta az egybegyűlteket. Már az első percekben kiderült, hogy a műsort a kor könnyed derűje és eleganciája mellett az idősíkok közötti csapongásból, illetve elszólásokból és bakikból eredő egészséges humor hatja át. A beígért Király Ernő-kritika helyett például egy háromgyermekes anyáról szóló írást hallhattunk a korabeli színházi lapból, az ünnepelt színész pedig arról mesélt, hogy cipésze egyszer megkérdezte: miért kell annyit próbálni, nem megy? Szintén a jókedvet szolgálta egy hajdani – szintén Galló Ernő alakította – akrobataművész performansza, aki egy keréken mutatta be, hogy hogyan sétáltak egy évszázaddal ezelőtt a vásárhelyi korzón.
Női szívek ismerője
"Volt egyszer, 1864-től 1938-ig egy gyógyszerész, jogász, városépítő, (…) a női szívek ismerője, egy igazi snájdig férfi" – vezette fel az egyik leginkább várt jelenetet B. Fülöp Erzsébet, miközben fekete öltönyben, cilinderben máris színre lépett Bernády György. Ördög Miklós Levente minden gesztusában hiteles Bernády volt. A hajdani polgármester nagyvonalúságát, nők iránti hódolatát, humorát felidéző vidám pillanatok után az irodalmat kedvelő, Petőfit szavaló, nótára gyújtó férfiú is megmutatkozott, majd újra a humoré lett a főszerep, a Bernády rejtélyes nőügyeiről kíváncsiskodó titkárnő ugyanis azt az ígéretet kapta kenyéradójától, hogy a titokról a fátyol majd a negyedik világtalálkozón lebben fel. A városépítő polgármester alakjának megidézése végkicsengésében azonban Bernádyhoz méltón ünnepélyes volt, az egybegyűltek a Nyílt levélből hallhattak egy gondolatot: "Egész életemen át egyetlen vágyam, egyetlen célom volt, hasznára lenni a köznek, hasznára lenni fajomnak".
Ükanyák csészéi, dédanyák emlékfüzete
A kávéházi együttlétet, múlt és jelen egybefonódását a közönség folyamatos megszólítása, bevonása tette igazibbá. B. Fülöp Erzsébet mikronfon-jával az asztalok között sétált, és század eleji reklámszövegek, régi marosvásárhelyi cégek, üzletek, szórakozóhelyek felidézésére kérte, majd az igazi férfi jellemzőiről faggatta az egybegyűlteket, illetve azt is megtudakolta, hogy járt-e valaki közülük fürödni a Ritzbe. Előadók és publikum közeledését a tárgybörze tette teljessé. Amint azt a szervezők korábban meghirdették, az együttlétre régi kávéházi tárgyakat lehetett hozni, és a három színművész által megformált alakok alkotta zsűri értékelte a régiségekkel megterített asztalokat. A versenyre hárman neveztek be, Szőcs Boróka az üknagyszüleitől maradt kávéscsészéket tette közszemlére, Szabó Judit az egykori fizetésképtelen írók, költők elmaradhatatlan kávéházi kellékeit, tollat, papírt, melléje pipát, magyar kártyát és régi pálinkáspoharakat sorakoztatott fel, a legfiatalabb versenyző, Kiss Bora pedig egy 1800-as évekből származó Bibliával, illetve a déd- és nagymamája emlékfüzeteivel érkezett. A zsűri tetszését az ő asztala nyerte el leginkább, de a virágcsokor mindhárom versenyzőt megillette.
A Nosztalgia kávéház kínálta időutazás a jelenben ért véget, erről a bolyais diákok tavasszal alakult együttese, az Illusion gondoskodott. Miután a kávéház bezárt, az érdeklődők Buksa Éva Mária tanárnő vezetésével az iskolamúzeumba látogathattak el.
"Őrzői vagyunk egymásnak"
A találkozó délután a Kultúrpalotában folytatódott. A telt házas közönség egyértelműen igazolta a műsorvezetői szerepet betöltő színművész házaspár, Nagy István és Fodor Piroska üzenetét: "A világot ma Marosvásárhely jelenti". A találkozó első perceiben a délelőtti élmények felidézése után Kirsch Attila üdvözölte az idei Forgatag Bajáról érkezett díszvendégeit, a testvérvárosok, Zalaegerszeg és Kecskemét küldöttségét, Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviselőjét, illetve az egyházak és a média képviselőit.
– Ma harmadszor adjuk a nagyvilág tudtára, hogy a marosvásárhelyiekben van erő és akarat, éljenek akár itthon vagy a nagyvilágban, a közösségépítés és erősítés szándékával képesek egymásért cselekedni. (…) Valahol otthon kell lennünk a világban, földrajzi és lelkivilágunkban. Bárhogy alakul sorsunk, felelősségünk mindig nagy marad, mert őrzői vagyunk egymásnak, mindenkinek, akivel találkozunk, és akit a Gondviselés ránk bízott, akár marosvásárhelyi, akár nem – mondta a rendezvény főszervezője, aki a továbbiakban az átlagban 25 év körüli lelkes szervezőcsapatról szólt, majd így zárta gondolatait:
– Kívánom Önöknek, éljék meg a világtalálkozó során a pillanat örömét (…), az értékmegőrző és értékteremtő marosvásárhelyiség erejét. Viszlát 2016-ban. A mi itthonunk és otthonunk Marosvásárhely.
Fercsák Róbert bajai polgármester üdvözletét Csubákné Besesek Andrea, a város alpolgármestere tolmácsolta.
– Ahol baráti szálak futnak össze, ott az egész világ szülőföldnek látszik – mondta egyebek mellett a köszöntő sorok felolvasása után az alpolgármester. Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul adta át. "Marosvásárhely minden magyar számára fontos, és annak is kell maradnia" – hangzott el a főkonzuli levél felolvasásakor.
Együtt, a csitári hegyek alatt…
A köszöntők után kezdődhetett is a mintegy két és fél órás, műfajokban gazdag műsor, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra. A Bekecs néptáncegyüttes kalotaszegi, majd Maros menti táncokkal gyönyörködtette a nagyérdeműt, Ritziu Ilka Krisztina népdalokat énekelt. "Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni", szárnyalt fel hangján a sokat tudó, népi lélek. A marosvásárhelyi születésű Grossmann Péter zongoraművész a klasszikus zene és a költészet egybefonódásának élményét nyújtotta. Kilyén Ilka Lázáry René Sándor-verset adott elő, majd a "vásárhelyivé lett" kategória két fiatal képviselője, a musicalbetétdalokat előadó Kiliti Krisztián és Illés Alexa művészetis diákok uralták a színpadot. A bajai Liszt Ferenc ami Rézfúvós Kvintett Bartók-műveket szólaltatott meg, majd a negyedórás szünet után legfiatalabb fellépőként az Illusion bolyais diákegyüttes lépett színpadra. A tehetséges fiatalokat a Tiberius vonósnégyes követte, majd Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra kabaréjelenetekkel és kuplékkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A gálaműsor utolsó fellépői Boros Emese és zenésztársai, a zongorán játszó Fülöp Csongor, illetve a trombitán kísérő Puja Barna voltak. Négy népdalfeldolgozást hallhatott a publikum, az utolsó A csitári hegyek alatt kezdetű dal volt, amelyet az együttlét utolsó előtti perceiben felállva énekelt a világtalálkozó minden résztvevője. Az "énekpróba" után a műsor valamennyi előadója színre lépett, hogy közönségével együtt énekelhesse el a székely, majd a magyar himnuszt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 5.
"Hogy véget érjen a hallgatás"
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 28.
Ahol Erdély védőhálóját fonják
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 29.
Barabás László új könyvének bemutatója
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 26.
Az értékteremtés ünnepe
Nagy Miklós Kund a kitüntetett
Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe.
Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz.
"Szükség lenne egy állandó galériára"
– Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak.
– Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének.
Titkok a teremben
A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor.
– Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg.
– A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került.
– Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője.
A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében.
Negyedórás munkaszünet a Bernády téren
Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott.
– Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat.
Ahol az "emberség tüze" ég
A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről.
– Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna.
Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta:
– Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették.
A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja.
A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Nagy Miklós Kund a kitüntetett
Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe.
Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz.
"Szükség lenne egy állandó galériára"
– Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak.
– Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének.
Titkok a teremben
A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor.
– Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg.
– A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került.
– Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője.
A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében.
Negyedórás munkaszünet a Bernády téren
Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott.
– Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat.
Ahol az "emberség tüze" ég
A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről.
– Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna.
Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta:
– Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették.
A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja.
A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 13.
Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 16.
Könyvek nagybetűs ünnepe
Sikeres volt a szemle
Sok vásárhelyi számára a karácsonyi készülődés november közepén a Nemzeti Színház előcsarnokában kezdődik – ez bizonyosodott be újra az elmúlt napokban a 21. könyvünnepen. Csütörtök déltől végtelen folyóként szelte át az írott szó szigetét az ezerarcú város, és aki ennek a lassan, ráérősen haladó emberfolyónak a részévé vált, nagy valószínűséggel szentesti ajándékokat is talált a standtól standig mozdulás ritmusában. A "könyves partok" őrzőivel, a hazai és magyarországi kiadókkal, kereskedőkkel szombat délelőtt, az első két nap ostromát követő csendesebb órákban beszélgettünk. A szemle sikeréről, a legnépszerűbb, illetve mellőzött kiadványokról, a vásárlóerőről a korábbi években is megkérdeztük az illetékeseket, idén igyekeztünk a könyvkiadás olyan szereplőit megszólítani, akik eddig még nem osztották meg velünk tapasztalataikat.
A gyermekirodalmi, főként kortárs műveket kínáló szentendrei Cerkabella Könyvkiadó a marosvásárhelyi könyvünnep újabb résztvevői közé tartozik, tavaly jött el első ízben a szemlére.
– A múlt évben is nagyon szerettük ezt a vásárt, és idén mintha még jobb lenne. Látszik, hogy a helyi közönség, a felnőttek és a gyermekek egyaránt készülnek rá. A kisdiákok is hozzák a zsebpénzüket, és vásárolgatnak. Ez magyarországi viszonylatban nem annyira megszokott – mondta Moravcsik László, a kiadó ve-zetője.
A vásárhelyi Garabontzia Kiadó illetékese, Kleindl László szerint is az előző évekhez képest idén nagyobb volt az érdeklődés a könyvvásár iránt.
– A gyermekkönyvek és az előre beharangozott kiadványok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, az egyik kedvenc Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyve volt. A gyerekek az utolsó 5-6 lejüket is odaadták a vágyott műért, de a karácsonyi ajándékokat kereső nagyszülők sem voltak szűkmarkúak. Egyesek több száz lejre vásároltak – mondta a kiadó illetékese, aki szerint nagyon megkívánta már a helyzet a vásár négynaposra növelését, a korábbi években ugyanis előfordult, hogy vasárnap is jöttek érdeklődők a szemlére, de már csak a könyvsziget hűlt helyét találták. Volt azonban, aki úgy vélte, hogy éppen a rendezvény időtartamának kitolása miatt csökkent a forgalom, némelyek ugyanis utolsó napra hagyják a látogatást.
A székelyudvarhelyi Bagolyvár Könyvesbolt ötödik alkalommal képviseltetett a vásáron. A bolt ügyvezetője, Barabás Enikő szerint a szemle mind kínálatában, mind keresletében a tavalyi színvonalat hozta, de idén óvatosabban vásároltak az emberek, mint a korábbi években, el is hangzottak az előcsarnokban a könyvek árát sokalló megjegyzések.
– A vaskosabb, drágább kiadványokat a legtöbben szinte meg sem nézték. Átlagban 50 lej körül vásároltak, sokan 20-30 lejt szántak, de volt aki 80-100 lejt is áldozott könyvre – mondta Barabás Enikő, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a könyvesbolt standjánál meghirdetett árkedvezményekre nem "haraptak rá" a vásárlók, mintha nem bíznának a nagyobb, 50- 75 százalékos engedménnyel kínált kiadványokban.
– A gyermekkönyvek továbbra is keresettek, és most már az ifjúsági művek is. Örömmel látom, hogy a fiatalok is kezdenek olvasni, sőt, gyűjtik a pénzüket könyvre. Ami a szépirodalmat illeti, a "slágerkönyvek", főleg külföldi szerzők művei kelendőek, a magyar írók alkotásai még mindig nincsenek a megérdemelt helyükön – összegzett az ügyvezető.
A kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványait kínáló munkatársak azt mondták, számukra minden évben sikeres a szemle, még a kincses városhoz viszonyítva is. A tudományos munkákat, szakkönyveket elsősorban az egyetemisták és az idősebb korosztály keresi, aki egyes sorozatokat gyűjt, például az Erdélyi magyar szótörténeti tárat, az nem szalasztja el a legújabb kötetet sem.
A vásár idei színfoltja volt a kolozsvári Koinónia Kiadót elkísérő, hamarosan egyéves Koffer kávézó, ahol édességet, gyümölcsöt, válogatott alapanyagokból készült kávét és gyümölcslevet lehetett kapni. Akik pedig beálltak a kávésorba, a tetszetős gyermekkönyvekben (is) bővelkedő kiadó kínálatát is megtekintették, és talán találtak kedvükre való olvasni-, ajándékoznivalót. Szintén újdonságnak számított az előcsarnokban zajló portréfestés, Nagy Jolán képzőművész szombat este főleg izgatott gyermekarcokat örökíthetett meg.
A Nemzeti Színházban és a Színház téren folyton átalakuló tömeg hullámzását a szemle kísérőrendezvényei is meghatározták. Népszerűek voltak a színházi előadások, a Makkai Kinga szervezte gyermekprogramok, Halász Judit pedig kétszer énekelhetett telt házas, az állóhelyeket is betöltő, részben a színpad előtt táncoló közönségnek.
Az elmúlt négy napon valahogy ismét egy hullámhosszon volt Marosvásárhely, az elit értelmiségi réteg és a könyvet becsülő, hétköznapjaikban észrevétlen emberek. Ma délelőtt nem kívánkozom a Színház térre… Üresnek, magányosnak érezném a helyet, ahol tegnap még egymáshoz értek a hangok, a könyvet, kultúrát, anyanyelvet ünneplő tekintetek.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Sikeres volt a szemle
Sok vásárhelyi számára a karácsonyi készülődés november közepén a Nemzeti Színház előcsarnokában kezdődik – ez bizonyosodott be újra az elmúlt napokban a 21. könyvünnepen. Csütörtök déltől végtelen folyóként szelte át az írott szó szigetét az ezerarcú város, és aki ennek a lassan, ráérősen haladó emberfolyónak a részévé vált, nagy valószínűséggel szentesti ajándékokat is talált a standtól standig mozdulás ritmusában. A "könyves partok" őrzőivel, a hazai és magyarországi kiadókkal, kereskedőkkel szombat délelőtt, az első két nap ostromát követő csendesebb órákban beszélgettünk. A szemle sikeréről, a legnépszerűbb, illetve mellőzött kiadványokról, a vásárlóerőről a korábbi években is megkérdeztük az illetékeseket, idén igyekeztünk a könyvkiadás olyan szereplőit megszólítani, akik eddig még nem osztották meg velünk tapasztalataikat.
A gyermekirodalmi, főként kortárs műveket kínáló szentendrei Cerkabella Könyvkiadó a marosvásárhelyi könyvünnep újabb résztvevői közé tartozik, tavaly jött el első ízben a szemlére.
– A múlt évben is nagyon szerettük ezt a vásárt, és idén mintha még jobb lenne. Látszik, hogy a helyi közönség, a felnőttek és a gyermekek egyaránt készülnek rá. A kisdiákok is hozzák a zsebpénzüket, és vásárolgatnak. Ez magyarországi viszonylatban nem annyira megszokott – mondta Moravcsik László, a kiadó ve-zetője.
A vásárhelyi Garabontzia Kiadó illetékese, Kleindl László szerint is az előző évekhez képest idén nagyobb volt az érdeklődés a könyvvásár iránt.
– A gyermekkönyvek és az előre beharangozott kiadványok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, az egyik kedvenc Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyve volt. A gyerekek az utolsó 5-6 lejüket is odaadták a vágyott műért, de a karácsonyi ajándékokat kereső nagyszülők sem voltak szűkmarkúak. Egyesek több száz lejre vásároltak – mondta a kiadó illetékese, aki szerint nagyon megkívánta már a helyzet a vásár négynaposra növelését, a korábbi években ugyanis előfordult, hogy vasárnap is jöttek érdeklődők a szemlére, de már csak a könyvsziget hűlt helyét találták. Volt azonban, aki úgy vélte, hogy éppen a rendezvény időtartamának kitolása miatt csökkent a forgalom, némelyek ugyanis utolsó napra hagyják a látogatást.
A székelyudvarhelyi Bagolyvár Könyvesbolt ötödik alkalommal képviseltetett a vásáron. A bolt ügyvezetője, Barabás Enikő szerint a szemle mind kínálatában, mind keresletében a tavalyi színvonalat hozta, de idén óvatosabban vásároltak az emberek, mint a korábbi években, el is hangzottak az előcsarnokban a könyvek árát sokalló megjegyzések.
– A vaskosabb, drágább kiadványokat a legtöbben szinte meg sem nézték. Átlagban 50 lej körül vásároltak, sokan 20-30 lejt szántak, de volt aki 80-100 lejt is áldozott könyvre – mondta Barabás Enikő, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a könyvesbolt standjánál meghirdetett árkedvezményekre nem "haraptak rá" a vásárlók, mintha nem bíznának a nagyobb, 50- 75 százalékos engedménnyel kínált kiadványokban.
– A gyermekkönyvek továbbra is keresettek, és most már az ifjúsági művek is. Örömmel látom, hogy a fiatalok is kezdenek olvasni, sőt, gyűjtik a pénzüket könyvre. Ami a szépirodalmat illeti, a "slágerkönyvek", főleg külföldi szerzők művei kelendőek, a magyar írók alkotásai még mindig nincsenek a megérdemelt helyükön – összegzett az ügyvezető.
A kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványait kínáló munkatársak azt mondták, számukra minden évben sikeres a szemle, még a kincses városhoz viszonyítva is. A tudományos munkákat, szakkönyveket elsősorban az egyetemisták és az idősebb korosztály keresi, aki egyes sorozatokat gyűjt, például az Erdélyi magyar szótörténeti tárat, az nem szalasztja el a legújabb kötetet sem.
A vásár idei színfoltja volt a kolozsvári Koinónia Kiadót elkísérő, hamarosan egyéves Koffer kávézó, ahol édességet, gyümölcsöt, válogatott alapanyagokból készült kávét és gyümölcslevet lehetett kapni. Akik pedig beálltak a kávésorba, a tetszetős gyermekkönyvekben (is) bővelkedő kiadó kínálatát is megtekintették, és talán találtak kedvükre való olvasni-, ajándékoznivalót. Szintén újdonságnak számított az előcsarnokban zajló portréfestés, Nagy Jolán képzőművész szombat este főleg izgatott gyermekarcokat örökíthetett meg.
A Nemzeti Színházban és a Színház téren folyton átalakuló tömeg hullámzását a szemle kísérőrendezvényei is meghatározták. Népszerűek voltak a színházi előadások, a Makkai Kinga szervezte gyermekprogramok, Halász Judit pedig kétszer énekelhetett telt házas, az állóhelyeket is betöltő, részben a színpad előtt táncoló közönségnek.
Az elmúlt négy napon valahogy ismét egy hullámhosszon volt Marosvásárhely, az elit értelmiségi réteg és a könyvet becsülő, hétköznapjaikban észrevétlen emberek. Ma délelőtt nem kívánkozom a Színház térre… Üresnek, magányosnak érezném a helyet, ahol tegnap még egymáshoz értek a hangok, a könyvet, kultúrát, anyanyelvet ünneplő tekintetek.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 17.
Főszerkesztők a nyomtatott és internetes folyóiratlétről
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)