Lendvai karaván
Négyen jöttek, egy egész közösséget képviseltek a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nem túl nagyot, de kerek egészet, a szlovéniai, muravidéki magyarságot, amelynek létszáma nem éri el a tízezret, de intézményrendszerét, szellemi, kulturális aktivitását tekintve azt is el lehetne képzelni, hogy százszor annyian vannak. Bence Lajos költő, író, Halász Albert költő, néprajzkutató, Patyi Zoltán tanár, az ottani Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa és Császár Sebestyén képzőművész, szintén az említett intézet alkalmazottja a Nagy Miklós Kund vezette beszélgetés során szemléletesen érzékeltette, hogy a legkisebb határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségnek milyen lehetőségei vannak a megmaradásra, arra, hogy megőrizve jellegzetességeit, teljes értékű életet éljen és az összmagyarság nagy családjában is méltán örvendhessen az őt megillető figyelemnek, elismerésnek.
Közel másfél évtizede már felléptek egypáran a Látó Irodalmi Színpadán. Most kedden egy nagyobb körút, egy anyaországi pályázati kezdeményezés jóvoltából jöhettek el Erdélybe. Az Irodalmi karaván, amely fölött itt az EMKE és a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet gyámkodott és útját Vincze László egyengette, szerdán már Kolozsváron vendégeskedett, csütörtökre Szilágycseh közönsége várta. A közeljövőben a kárpátaljai, aztán a felvidéki tollforgatók követik őket. Azokról a régiókról is sok újdonságot megtudhatunk majd, ezúttal azonban maradjunk a szlovéniaiaknál, pontosabban a lendvai Muratáj folyóirat mnukatársainál, akik természetesen – mint ahogy az ilyen közösségek esetében lenni szokott – nem csak egy-két foglalatossághoz kapcsolhatók, hanem mindenesek, munkájuk révén sok-sok egyéb területhez is kötődnek. Így elmondhatták, milyen élénk a muravidéki magyarok művelődési élete, milyen nehézségeik adódnak az anyanyelvi oktatásban, hogyan működik a lendvai hetilap, az ottani Népújság, amely már a fél évszázadot is betöltötte, a helyi magyar rádió, televízió, a könyvkiadás, a tudományosság, a hagyományőrző népi mozgalom, a képzőművészeti, kiállító tevékenység. És mindezt kiadványokkal is gazdagon illusztrálták, számos könyvvel, folyóirattal ajándékozva meg a jelen levő érdeklődőket. A Muratáj illetve frissebb versköteteik anyagából a két költő, Bence Lajos és Halász Albert fel is olvasott.
Előző, 1997-es vásárhelyi látogatásuk alkalmával az is szóba került, hogy akár előre is kiszámítható, mikor tűnik el az aggasztóan apadó, akkor magát hivatalosan magyarnak valló tízezer főnyi népesség. És noha azóta néhány ezerrel kevesebben vannak, mégis optimistábban nyilatkoztak most a vendégek. Mert azóta a hatékony önszerveződésnek illetve a szlovén állam és az anyaország támogatásának köszönhetően is újabb meg újabb dolgokat meg tudtak valósítani, és további merész tervei is vannak a lendvai magyarságnak. Múzeumalapítás, esetleg színtársulat létrehozása például. Igazán biztató, hogy ha jelentős is a lemorzsolódás, sok elképzelés kivitelezésére garancia is van: a fiatalok közül igen sokan a magyarországi képzési fokozatok legmagasabbikát elérve hazatérnek és felvállalják mindazt, amit a szülőföld feladatként rájuk bíz. Sőt, erőteljes vonzereje is van a régiónak. Patyi Zoltán az anyaországból települt át oda, és immár negyedszázada gyarapítja a helytállók táborát. Három társa pedig az előző megállapításra szolgál követendő példaként. Nem túlzás a kijelentés: Lendván és környékén az átlagnál jóval több az önmaga képességeit meghatványozó "muszáj Herkules". Jó volt néhányukkal újra tapasztalatot cserélni.
N.M.K. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kép, szobor és könyv
E hármas tükörben találkozhat ismét a közönség a festő grafikus Haller József és a szobrász Gyarmathy János művészetével. A két jeles alkotó április 20-án, kedden délután 6 órakor közös kiállításon jelentkezik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A jubileumi rendezvény átfogó képet nyújt mindkettőjük termékeny munkásságáról. A 75 éves Haller mívesen karakteres grafikáiból éppoly bőségesen kínál látnivalót a retrospektív kiállítás, mint festői, szobrászi erényeit felmutató olajfestményeiből és jellegzetes pasztelljeiből. Az 55 esztendős Gyarmathy szobrászművészetének fontosabb állomásait is szemléletesen felidézi a tárlat, a népszerű művészpedagógus korábbi kiemelkedő alkotásait és az utóbbi évtized újabb ciklusait egyaránt közönség elé viszi. Mindezekről Cora Fodor művészettörténész és Nagy Miklós Kund művészeti író beszél a megnyitón.
A verniszázs egy másik eseménnyel, könyvbemutatóval is kiegészül: a Mentor Kiadó gondozásában jelenik meg a Gyarmathy János művészetét bemutató monográfia, szerzője Nagy Miklós Kund, aki Diogenész lámpájával című írásában részletesen elemzi a szobrász kisplasztikai munkásságát és köztéri szobrászatát. Kedden ezzel a friss kötettel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A könyv a helyszínen megvásárolható.
A tárlatnyitó alkalmából Haller József pályájáról, műveiről is tetszetős katalógus látott napvilágot.
Népújság (Marosvásárhely)

Csángóvilág fotón, kerámián
Különleges kiállítás nyílik csütörtök délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériáiban. A csángók életének, szokásainak, hitvilágának művészi bemutatására társult két alkotó, a Magyar Művészetért-díjas keramikus Petrás Mária és a hasonló kitüntetést kiérdemelt fotós Ádám Gyula hozza el munkáit megyeközpontunkba.
Petrás Mária maga is csángó, a moldvai Dioszén szülötte. Hosszú ideje áttelepült az anyaországba, Pomázon él. Népdalénekesként vált ismertté, a Muzsikás és a Zurgó együttes koncertjein is sikerrel szerepelt. Elvégezte az iparművészeti főiskolát, színes kerámiáiból gyakran rendezett tárlatot. Agyagszobrai, domborművei a csángók hitéletének, lelki gazdagságának megkapó plasztikai megtestesítői. A csíkszeredai Ádám Gyula a csángó közösség mindennapjainak, ünnepeinek egyik leghitelesebb megörökítője. Fotóit Európa számos országában ismerik, Brüsszelben is volt kiállítása. Jelentős kiadványok, szép fotóalbumok is őrzik felvételeit. Marosvásárhelyen is népszerű, a Hargita megyei fotótáborok főszervezőjeként társaival együtt rendszeresen találkozhat a Bernády Ház közönségével.
Az április 22-i kiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ kezdeményezésének köszönhető, a megnyitón annak igazgatója, Ferencz Angéla és a Bernády kuratórium alelnöke, Nagy Miklós Kund beszél.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Rendezvény
Ma kezdődik a XII. FÜGGŐleges Ifjúsági Konferencia
Határok nélküli világban élek, határtalanul habzsolhatom az életet. Szükségem van határokra? Érek valamit az erkölcsi, szellemi határokkal? Miért ne feszegessem őket? Eleged van a szabályokból, épp felrúgtad őket, de újabb határba ütköztél? Megszabhatja-e valaki, hogy meddig mehetünk el? Ha igen, vajon én vagyok az, vagy Isten? A határtalan Isten? "Nincs abszolút igazság" – ez igaz? S ha mégis létezik... miben áll, hol van? Ezekre a kérdésekre szeretnének választ adni az előadások, workshopok. Lesznek szabadidős programok, koncertek, 900-1000 résztvevőre számítanak. Célcsoport: 15-30 éves fiatalok. Helyszín: Vártemplom, Marosvásárhely, április 30 – május 2 között. www.fuggoleges.ro. Részvétel: 60 lej, ebéd nélkül 35 lej. Szervezők: Philothea Klub, CE Szövetség, Genezius Társaság.
Könyv Gyarmathy Jánosról – bemutató a Bernády Házban
Gyarmathy János szobrászművész munkásságát foglalja össze a Mentor Kiadó frissen megjelent kötete. A különleges kivitelezésű művészeti monográfia szerzője Nagy Miklós Kund. Az albumot, amelybe a vásárhelyi alkotó kisplasztikáiból Moldovan Gheorghe képzőművész készítette a reprodukciókat, kedden délután 6 órakor a Bernády Házban ajánlják az érdeklődők figyelmébe. A könyvről és a művészről a bemutatón Káli Király István, a kiadó vezetője és Sebestyén Mihály író, történész beszél.
Lászlóffy Aladárra emlékeznek
Egy évvel ezelőtt távozott körünkből Lászlóffy Aladár költő. A Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt kedden 18 órától kezdődő emlékünnepségére a Deus Providebit Házba, ahol Nagy Attila Lászlóffy életútjára, munkásságára emlékezik. Az ünnepségen a költő verseiből előad Kilyén Ilka színművésznő.
És mégis magyarul éltem
A Súrlott Grádics irodalmi kör vendége Ercsey Mária. Két frissen megjelent kötetét – Ne hagyd magad!, És mégis magyarul éltem (Marosvásárhely, 2010, Mentor) – mutatják be szerdán 16 órakor a Bernády Házban. Felolvas Tövisi Éva magyartanárnő, zongorán közreműködik Ávéd Éva zongoraművésznő, gordonkán Kecskés Ávéd Csilla, a Művészeti Líceum diákja. Műsorukon Kodály-darabok szerepelnek, a szerzővel beszélget Bölöni Domokos.
Kezdődnek a Diáknapok
Szerdán kezdődik és szombaton zárul a XIII. Marosvásárhelyi Diáknapok a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében. Az idei téma: Asterix és Obelix az All-in-Pián.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv Gyarmathy Jánosról
Ma délután 6 órakor a Bernády Házban bemutatják a Gyarmathy János szobrászművész munkásságát összefoglaló művészeti monográfiát. A Mentor Kiadó frissen megjelent kötetének szerzője Nagy Miklós Kund. Az albumban látható Gyarmathy-kisplasztikák reprodukcióit Moldovan Gheorghe képzőművész készítette. A könyvről és Gyarmathy Jánosról a bemutatón Káli Király István, a kiadó vezetője és Sebestyén Mihály író, történész beszél.
Népújság (Marosvásárhely)

Mindennapi ünnepek
Bálint Zsigmond tárlatáról
Idősek és egészen ifjak arcai, munka és templom – hétköznapok képekbe merevített pillanatai vették körül a telt házas közönséget a Marosvásárhelyi Fotóklub várgalériájában csütörtök délután. Az érdeklődés sem véletlen, sem alaptalan – Bálint Zsigmond fotóművész legutóbbi tárlatnyitójáról van szó, a Mezőségi mindennapok című kiállításról, amely – mint a címe is sugallja – három mezőségi település hétköznapjait tárja az érdeklődő publikum elé.
A tárlatot Nagy Miklós Kund méltatta: – Bálint Zsigmond vidékre talán a legtöbbet járó fotográfusunk. Senki sem jár olyan gyakorisággal alkotótáborokba – és nem csak fotós, hanem képzőművészeti táborokba is –, mint ő. Képei életünket mutatják meg. Vonzódik a falu világa felé, noha városi ember. Akit befogadtak falun, ennek bizonyítékai képei is. Ezen a tárlaton a mezőségi mindennapokat örökíti meg, amelyek izgalmasak és kedvesek számunkra is. Három falu és azok emberei láthatók a képeken, az arcok nagyon közel vannak hozzánk, akik tehetik, még párosan. Feltűnik a templom, a kenyérsütés, a vetett ágy – mindennapi ünnepeink. Öröm ide jönni, és ezt a kiállítónak köszönhetjük – hallottuk a méltatótól, majd Kucsera Jenő galériavezető Kányádi-szavalata után Bálint Zsigmond köszöntötte a résztvevőket, egészítette ki a mondottakat: – A képeken csak idősek és gyerekek vannak. Hogy miért nincsenek rajtuk fiatalok is? Mert ezt látjuk falun. Az idősek ragaszkodnak a múltjukhoz, hagyományaikhoz. A fiatalok a városban dolgoznak, miközben otthon maradnak az iskolába járó, a városiaktól már megkülönböztethetetlen gyerekek. Példa ez a falu és város közeledésére. Én egységessé kívántam tenni a három településen fényképezett képanyagot, ezért állítottam össze belőlük egy kiállításnyira valót. Arról, hogy mi történik akkor, amikor elkezdődik egy falusi nap. A helybéli lelkészek nagyon sokat segítettek, elmondták, hogy kinél, hol és mit érdemes fényképezni, köszönöm nekik – mondta a művész a hagyományos koccintás előtt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Törzsében székely volt
Vége nem szakad Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla nagy vállalkozásának. A különlegesen szép és jelentős Erdély – Székelyföld honismereti fotóalbum-sorozatuk újabb kötetét tették le az olvasók asztalára. Ez is rendhagyó a maga nemében, nem egy tájegységet mutat be képek és szövegek megkapó együttesében, hanem egy írót és művei forrásvidékét, Tamási Áront és szűkebb pátriáját. A PéterPál Könyvkiadó e nagy sikerű ciklusában örülhettünk már ilyen albumnak. A legnagyobb székely, Orbán Balázs, a halhatatlan mesemondó, Benedek Elek és a szülőföld másik örök szerelmese, Wass Albert világának is külön kiadványt szentelt a fotós meg könyvszerkesztő felesége. A mostani, Törzsében székely volt című könyvükről beharangozójukban a következőképpen nyilatkoznak:
Tamási Áron emléke, munkássága előtt tisztelgünk fotóalbumunkkal.
Életének fordulatos eseményei és műveinek méltatása mellett ma készített tájképekkel idézzük fel a nagy székely író kötődését szülőföldjéhez, kiemeljük munkássága szépségeit, nehézségeit. Könyvünket a bomlott század hűséges szolgájának életéről, munkásságáról szóló tanulmánnyal kezdjük. Bemutatjuk a varázslatos hargitai tájat s a mesebeli Farkaslakát, az "angyali szülőfalut". Jelentős részleteket közlünk a Bölcső és Bagoly, a Szülőföldem, az Ábel a rengetegben, a Szűzmáriás királyfi című regényeiből, valamint az Énekes madár színművéből és a Tüzet vegyenek! című novellájából. Az Előszót Ugrin Aranka, a Tamási Áron Alapítvány kuratóriumának elnöke írta.
Ezzel a kötettel egy időben egy másik szokatlan, de annál figyelemreméltóbb könyvet is megjelentettek. Akárcsak a Székelyföld ezer pillanata című, korábban kiadott háromdarabos füzetük, ez is szervesen kapcsolódik a nagy formátumú albumsorozathoz. A Székelyföld képi autonómiája címmel közzé tett, útiatlaszszerűen elnyújtott kiadvány megérdemli, hogy minél több könyvbarát birtokába jusson. Erről a kiadók a következőket tartották fontosnak elmondani:
A Székelyföld "Képeskönyve", e történelmi tájegység képi bemutatását tartalmazza. Rövid bevezető szöveg után virtuálisan létrejön Székelyföld képi autonómiája: történelmi székenként, térképrészletek segítségével mutatjuk be a Székelyföld tájait, pillanatait. Az Előszót Sylvester Lajos írta.
A két kötetet a jövő héten Marosvásárhelyen is közönség elé viszik. Váradi Péter Pálék május 27-én, csütörtökön délután 6 órakor a Bernády Házban találkoznak a helybeli közönséggel. A Tamási-albumot Nagy Miklós Kund, az Erdély – Székelyföld képi autonómiája című kötetet Balás Árpád ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Előtte egy nappal 15 órától Farkaslakán, május 28-án Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban tartanak hasonló könyvbemutatót.
( nk )
Népújság (Marosvásárhely)

Suba László konfessziója
Mindig szerettem volna világot látni, de az élet úgy hozta, hogy végül is a szülőfalum, Makfalva és választott városom, Torda között töltöttem el az életemet. Most már kevésbé vágyom el, mert részben a televízió kielégítette kíváncsiságomat, és – tegyem hozzá –, úgy érzem, Erdély annyira a lelkemhez nőtt, hogy ki merem mondani: szerencsésnek érzem magam, hogy itt születtem és éltem le az életemet. (Bevezetés)
Nem kedvelem különösebben az idegen kifejezéseket, de a címbéli konfesszió a "hitvallás", a "művészi ez-meg-az" helyett most különösképpen alkalmas annak jellemzésére, ami a szobrászművész és művészpedagógus könyvében "képzőművészeti beszéd" minősítéssel szerepel. A megengedés itt helyénvaló, Suba László ugyanis "egyszólamú" ember: ugyanazt mondja, ha más- más szövegkörnyezetben vagy művészeti térben tenné is. Nagy Miklós Kund írja róla: "Suba a Kis-Küküllő menti község hűséges fia, állandó tárlata is van ott, senki sem csodálkozik, hogy munkáinak egy részén népművészeti hatásokat vélünk felfedezni. Ez a szobrokra és a kerámiákra egyaránt vonatkozik. De a népi rusztikus ihletettség mellett tematikailag a mediterrán mondavilág, bibliai kapcsolódások sem hagyják érintetlenül, ezt főleg keretes kerámiáin vehetjük észre, formai megoldásai, lényegre törő egyszerűségükben is sokat mondó alabástrom- és faplasztikái pedig a modern szobrászat iránti vonzalmát tanúsítják. Plakettjei, íróportréi irodalmi, történelmi elkötelezettségre vallanak."
Ebben majdnem minden benne van Suba Lászlóról. Vallomásos életbeszéde, művészmonológja is ezt nyomatékosítja, a gyermekkortól máig terjedő időintervallum vázlatos megírásával, a pálya főbb mozzanatainak fölvillantásával. Ne hallgassuk el, hogy 2005-ben a kolozsvári Kriza János Társaság kiadásában jelent meg Suba László gyűjtésének eredménye: Torda és környékének fazekassága, szerkesztői jártassága pedig ebben a friss kötetben is megmutatkozik: az első részben Makfalva és Torda áll a középpontban, mindig az "elbeszélő" életkapcsolatainak tükrében; a második, szerényen csak Függelék, cikkek, tanulmányok címmel ellátott részben Makfalváról, Kibédről vagy Tordáról, a Wesselényi Művelődési Egyletről vagy a tordai Petőfi Társaságról, számos jeles megnyilvánulásról, tárlatról esik szó – Balázs Imre, Keszeg Vilmos, Nagy Miklós Kund, Németh Júlia, Ráduly János és Suba László írásaiban. Maradt hely a reprezentatív képtárnak is a könyvben, harminckét repróval, amelyekhez hozzájön a fedél Dózsa című szobra (márványba vésett szövege szerint: In memoriam Georgius Dosa, Siculus de Makfalva 1474-1514), a hátsó borítón pedig a Petőfit és Szendrey Júliát a kisfiukkal felmutató alkotás. * Suba László: Makfalvától Tordáig. Képzőművészeti beszéd a művelődési körökről. Hiperborea Kiadó, Torda 2010
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)

Az igaz könyvet, bűntelenül…
Az, hogy a huszadik század kommunista diktatúrája rengeteg ember életét részlegesen avagy teljesen tönkretette, közismert. Hogy koholt vádak alapján, koncepciós perek következményeként sokuk jutott börtönbe, ítéltetett vagyonelkobzásra, szintén. Közülük sokaknak volt lelkiereje nemcsak túlélni a vészt, hanem megírni, majd meg is jelentetni emlékirataikat, hogy azokból mások, későbbi generációk okulhassanak, írásaikból a történészek kutathassanak. Ilyen kötetet mutattak be a Bolyai téri unitárius templomban – Kisadorjáni Szilágyi Domokos Bűntelenül büntetve című kötetének bemutatójára telt házas közönség volt kíváncsi kedd délután.
A közönség tagjai között öt kötetet sorsoltak ki, a résztvevőket házigazdaként Nagy László püspökhelyetes fogadta, majd Sebestyén Sielmann Mihály olvasta fel Többismeretes egyenlet című méltatását. – Alkalmas pillanat ez az emlékezésre. Egy igaz ember élettörténete, akire rápillant az önkényuralom, a diktatúra. Emlékirataiból a lélektani hadviselés szabályos leírása bontakozik ki a sötét szemüvegtől a magánzárkáig és a vallatásokig. Miként keletkezik a haragból a bosszú, az ölni kész képzelet és a lelki gyarlóság? Miféle jogosítványai vannak a hatalomnak egy diktatúrában arra, hogy emberek életével játsszon? A szerző mégsem csalódott az emberiség egészében. A Szilágyi-ügy a politikai koholmányok sorát gazdagítja, a könyv hiteles látlelete annak, hogy miként válik a megbocsátás politikai szörnyűséggé, a hazugság megélhetési formává a hatalomban lévők számára. A város, a múlt kedélyessége eltűnik, az igazság idő előtti kimondása szigorúan tilos. A börtönévek kívül esnek az emberiesség kategóriáján. Éveken keresztül a szadizmus nagy fesztiválja zajlott, a gyűlölködés rutinja erősebb, mint bármi más. A kötetet tiszta szívvel, a legjobb szándékkal ajánlom.
Nagy Miklós Kund hozzátette: – Szép könyv, amit vaskossága ellenére is együltében el lehet olvasni. Kisadorjáni Szilágyi Domokos ezelőtt negyvenvalahány évvel innen pár méterre egy tárgyaláson szemben ült a riadt közönséggel, és bűntelenül meg kellett tapasztalnia az elnyomó gépezet minden rossz oldalát. Több mint egy évig raboskodott magánzárkában, amikor kiengedték, csak suttogva beszélt. De a börtönben is talált becsületes, jó embereket. Róluk is ír. És mindenkit óva int a bosszúállástól. Az élet furcsaságai közé tartozik, hogy vallatója, az a szekustiszt, aki a legtöbbet ártott neki, a szerzőé mellett kapott sírhelyet Iliescutól...
A könyvbemutató beszélgetéssel ért véget, amelynek során Kisadorjáni Szilágyi Domokos megcsillantotta a maga nagyszerű humorát és elmondta: arra a legbüszkébb, hogy egyedül ült a vádlottak padján. Hogy nem tudták rábírni arra, hogy mást is bemártson. – Mindannyian tudjuk, hogy a szeku meghamisította a vallatási jegyzőkönyveket, így azok nem szolgálhatnak hiteles forrásként a történészek számára. Ennek a könyvnek minden szava igaz. Szeretném, ha ezzel a tudattal olvasnák. És ez a közönség a könyvvel kapcsolatos legnagyobb elégtételem..
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

400 éves a makfalvi oktatás
Az eseményt kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a szellemnek, kultúrának mindig odaadással áldozó, hagyományőrző Kis-Küküllő menti községben. Szombat délelőtt a megemlékezésre, a helybeli oktatás négyévszázadát és a Wesselényi-féle iskola 175 esztendejét felidéző előadásokra, emlékbeszédekre, könyvbemutatókra, kiállításokra összpontosítottak a jubileum szervezői, az estébe nyúló délutánt és a vasárnapot főként a fiatalok műsorai, sportmegnyilvánulásai uralták.
Sok szép gondolat elhangzott, a makfalvi iskola jelen levő egykori és mai oktatói, tanulói bőven találhattak okot az örömre, nosztalgikus elérzékenyülésre, az ünnepi alkalomra közelebbről, távolabbról érkezett vendégeik, rokonok, barátok és jeles hivatalosságok szintén ráhangolódtak az emelkedettségében is családias hangulatú eseménysorra. Több helyen zajlott az ünnepség, a Gáll-kerti iskolánál, Wesselényi Miklós szobránál, a református templomban, a kultúrotthonban, mindenről még távirati stílusban sem tudósíthatunk. Azt azonban jeleznünk kell, hogy a falu tanítói, tanárai emlékére állított kopjafánál az egész napos műsorvezetést is magára vállaló Péterfi György igazgató kezdte a tisztelgést, a helyi önkormányzat nevében Vas Imre alpolgármester beszélt, és ugyanott, az iskolaudvaron, ahol a mai diákok felolvasták az egykorvolt több mint kétszáz oktató névsorát, Kiss Károly református lelkész áldását hallgathatták meg a jubilálók. Majd koszorúk is kerültek a kopjafára. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke és Kerekes Károly, a körzet parlamenti képviselője, illetve Zsigmond Vencel polgármester is koszorúzott.
Hasonló főhajtás zajlott az iskolaalapító Wesselényi főtéri mellszobránál is, Makfalva szobrász szülötte, Suba László alkotásánál. Ott részlet is elhangzott a nagy reformer makfalviakhoz írt, 1835-ös keltezésű leveléből, amelyben a nekik szánt népiskola jövendőformáló, joggal remélt jótéteményeit is felsorolta. Érdemes idéznünk a levélből: "Légyen temérdek hálámnak még csak parányi adója az, hogy ezen szép ajándékot a dicső székely nemzet hasznára, dicsőségére szentelje. Alapuljon s emelkedjék ezen tulajdon, ezen hazafiság szentelt helyen, a székely ifjúság számára, egy nevelő, Tanító Intézet. Terjedjen ezen tudományok műhelyéből világosság. Folyjék innen férfias erő honfiaink lelkökbe, sugározzék innen értelmesség az észre, s hazafiúi melegség a szívekre." Amit már az elődök több mint négy évszázada elkezdtek a községben, határozottabban, jobb körülmények között és magasabb szinten folytatódott az új intézményben, amely megannyi megpróbáltatás, olykor hatalmi tiltások közepette is igyekezett betölteni hivatását, hűséggel szolgálni az alapító nemes szándékait. Töretlen hit, pallérozott szellem és erkölcsös, tiszta lélek segítette a helybelieket ebben. Erről az istentiszteleten is szólt az igehirdető Kiss Károly. A lelkész arra emlékeztette az ünnepszentelésre egybegyűlteket, milyen nélkülözhetetlen életünkben az Isten nevében és Isten nevével végzett nevelés. A templomi emlékezés külön színfoltja volt az iskolazászló felszentelése. Bandi Kati textilművész pár hónapos munkával készítette el a tanintézet eltűnt, talán megsemmisült eredeti zászlajának pompás hasonmását. Orbán Balázs leírását követte, a zászlómotívumok átköltésébe a Bolyai–Református Kollégium címeréből is ihletődött – vallotta az alkotó.
A kultúrotthon nagytermében jellegzetes makfalvi életképek fogadták a közönséget. Az iskola fiatal tanára, Péterfi Levente által összegyűjtött közel száz felnagyított, régi fotó érdekesen vezette be a maiakat a község múltjába. Ezt teszi A makfalvi oktatás története 1610-2010 című, alaposan dokumentált, vaskos kötet, Péterfi György és Péterfi Levente erre a napra megjelentetett könyve is. Mielőtt szerzői, beajánlói erről szóltak volna, Zsigmond Vencel polgármester köszöntötte a megjelenteket, és vázolta, mi minden érdemes kiemelt figyelemre Makfalva jelenében. A megyei tanács elnök asszonya, Lokodi Edit Emőke a helyi iskola négyszáz évét méltatta, és mindazt, ami ennek eredményeként gazdagította a községet és lakóit. Köszöntőjében – bizonyára nem feledve a falu jelenlegi zaklatott állapotát – a radikalizálódástól óvta, békére, harmóniára biztatta a makfalviakat. Kerekes Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő az oktatók, általában a zászlóvivők nemzetépítő szerepének fontosságát hangsúlyozta. Wesselényi példája azt üzeni a maiaknak, hogy a megkezdett reformot folytatni kell, mondotta. Köszöntővel érkezett Márton Zoltán, a szovátai Teleki Oktatási Központ vezetője is. Gondolatait konkrét segítséggel tetézte, az évforduló alkalmából taneszköz-adományt ajánlott fel a helybeli iskolának 800 euró értékben.
Összefogás, közadakozás nyomán tudott megjelenni a már említett jelentős kötet is. Apa és fia kezdeményezéséről Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő beszélt, visszatekintve az iskola és a falu múltjára is. Az egyik szerző, Péterfi György az emlékkönyv indítékait részletezte. A hiánypótló dokumentumnak is tekinthető kötet emlék a régieknek, remény a maiaknak, biztatás az ezután jövőknek, hangsúlyozta. A kiadványt Kiss Károly is méltatta.
Egy másik könyv is napvilágot látott a jubileumra. A művészeti berkekben is nagyra becsült Makfalva Tordán élő fia, Suba László Makfalvától Tordáig című kötete átfogó önvallomás és visszapillantás a gyermek- és ifjúkorra, arra a szellemi hagyatékra, amivel a község feltarisznyálta, művészi pályájának forrásvidékére. A szobrász, keramikus, néprajzi szerző életművéről született írásokat is közlő kötetet Nagy Miklós Kund méltatta. Suba László újabb műveivel is megajándékozta szülőfaluját. A központi parkban Dózsa György szobormása és a Lány gyümölccsel köztéri alkotás közelében két méretes cserefa faragványa közvetíti a művész jelképes üzenetét.
Lelkes öregdiákok is szót kértek. Dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos iskoláskori emlékeit idézte fel és a nagy elődök emléke előtt tisztelgett. Simon Katalin verset írt erre az alkalomra. Bernád Ilona az iskolától és a falutól kapott kincseket sorolta, amelyek gazdag gyógyító tevékenységben és könyves termésben kamatoztak. Suba Mária a makfalvi népművészet gazdagságát dicsérte, különös tekintettel a szőttesekre, varrottasokra, amelyekből ilyenkor, de máskor is bármikor szép kiállítás hozható össze.
Az ünnep eltelt. A folytonosság nem szakadhat meg. Nap mint nap gondolni kell a következő évszázadokra.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen is bemutatkozik a Caffart
Tíz magyarországi és erdélyi képzőművész új csoportosulása, a Caffart Képzőművészeti Egyesület kiállítása nyílik meg csütörtökön délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A társult festők, grafikusok több alkotói nemzedéket képviselnek, egyik legmeghatározóbb sajátosságuk a minőség. Az egyesület tavalyi megalakulása óta már többfelé bemutatkoztak bel- és külföldön. A napokban zárult sikeres prágai kiállításuk. Tevékenységük koordinátora Marczin István szociológus, a csütörtöki megnyitón ő beszél a Caffartról. Aknay János, Ferencz S. Apor, Filp Csaba, László János, Őry Annamária, Pap Gitta, Puha Ferenc, Rékasi Attila, Sütő Róbert és Török Ferenc tárlatát Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Népújság (Marosvásárhely)

Gyergyó az irodalomban
Gyergyószentmiklós szellemi életét 1945 után a városi művelődési ház tevékenysége határozta meg. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, ott képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezte újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő szülöttje után a Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Salamon Ernő a város szülötte, 1912. május 15-én jött a világra. Az 1915-ben átadott gimnáziumban érettségizett, 1937-től Marosvásárhelyen élt. 1942 májusában munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnában tífuszt kapott, és 1943. február 27-én egy olasz (?) katona agyonlőtte. Iskolája 1968. február 25-én vette fel a Salamon Ernő nevet, akkor avatták fel Izsák Márton Salamon Ernő-szobrát is.
Az irodalmi kör tevékenységét felélénkítette Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódtak a közösségbe, köztük Burján Gál Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. A kör élén sokáig Kercsó Attila állt. Rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. Kiadták az irodalmi kör Találkozások antológiáit, az elsőt 2000-ben, a másodikat a várossá nyilvánítás centenáriumán, 2007-ben. "A nyolcvanas évek második felétől a kör vezetését a legaktívabb, leglelkesebb tagok látták el, mint Gálné Esztegár Ildikó, Gál Éva Emese és Bajna György. Taglétszámunk 20 és 40 között váltakozott. Gelu Pateanut és Szilveszter Lászlót a műfordítás titkairól faggattuk, de Rab János etnobotanikai előadására is szép számmal gyűltünk össze. A Garda Dezső vezette történelmi kör diákjainak dolgozatai mindnyájunk figyelmét lekötötték." (Az előszóból)
Az antológia huszonkét szerző írásait ölelte fel. (András Szabolcs, Bajna György, Bábics István, Biró László, Bőjte Balázs, Burján Gál Enikő, Burján G. Emil, Cseke Péter, Czirják Edit, Csata Ambrus, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Gálné Esztegár Ildikó, Gergely Edit, Kedves Tamás Gyopár, Kercsó Attila, Nap Katalin, Panigay Róbert, Papp Attila Zsolt, Raffy Lajos, T. Szabó Edit, Váli József.) Érdekes módon, az 1989-es fordulat után, amikor már nem kellett tartani a "hallgatózóktól", az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott, jegyezte meg egy interjúban Kercsó Attila. Ennek ellenére kéthetenként üléseztek, és 2007 októberében megjelent a második gyűjtemény is, a Találkozások II. A körösök megadták a módját az ünneplésnek. Mintha lakodalom lett volna, úgy megtelt a Szilágyi vendéglő, írta tudósításában Balázs Katalin (Hargita Népe, 2007. október 30.). "A jelen lévő költők és prózaírók (András Szabolcs, Bajna György, Bákai Magdolna, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Eperjessy Kinga, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, dr. Kercsó Attila, Bíró László, Györffi Kálmán és a kör tiszteletbeli tagja, a borszéki Kamenitzky Antal) a kötetben megjelent írásaikból olvastak fel, röviden szólva önmagukról is, melyből kiderült, különböző foglalkozású és látásmódú embereket köt össze Gyergyóban az irodalom, az irodalmi kör". A második gyűjtemény előszavában az alapítók egyike, Bajna György, aki Kercsó Attila halála (2008. március 20.) óta ismét körvezető, megjegyzi: "szerény gyűjteményes kötet ez mindössze, amellyel egy 1962 októbere óta, 45 éve hosszabb megszakítások nélkül működő önképzőkör tagjai próbálnak a 100 éves város előtt tisztelegni. Gyergyószentmiklósi születésű, illetve Gyergyószentmiklóson élő, helyiekké avult tollforgatók. Van ellenben olyan alkotó is, aki nem él városunkban, de a kötet szerkesztői úgy vélték, kimaradhatatlanok: Váli József mint a kör egykori elnöke, Bereczki Károly mint alapító tag, Csata Ernő, illetve Kamenitzky Antal és László Péter Sándor mint a kör tiszteletbeli tagjai".
Idén október hetedikén a Súrlott Grádics irodalmi kör és a Baricz Lajos irányította Kolping Család vendégeiként találkozott az olvasókkal két régi "Salamon Ernő-s": Bajna György (1947) és Györffi Kálmán (1945). Számos gyergyói gyökerű olvasó, helybeliek, városiak várták érdeklődéssel őket. (Társaik, Gál Éva Emese, Burján Emil, Panigay Róbert, Bákai Magdolna kényszerű okok miatt nem jöhettek el.) Szó esett a húszezres városka irodalmáról, a kör történetéről. A Grádics vezetője Kercsó Attilára emlékezett, ízelítőt nyújtva költészetéből. Felolvasta a szerző 2005-ben megjelent, Gerlék a lármafán című könyvének kötetzáró Sírversét is: "Én csupán önzésből féltem a haláltól, / Azért nem bántottam, hogy senkit ne bántson, / és az elmúlást is addig dédelgettem, / Amíg bölcsőjébe ő fektetett engem." Ismertették röviden Panigay Róbert vadásztörténet-író és a képzőművész-költő házaspár, Burján Emil és Burján Gál Emese munkásságát. Gál Éva Emese verseiből Szabó Mária és Bölöni Domokos olvasott fel. Idézzük az Ima a Székelyföldért záró sorait: "Uram! Űzd ki magadból azt az árnyat, / ami gátat vet a székely hazának, / hogy otthonunk maradjon ez a föld, // s ne hatalmaskodjanak sarlatánok / itt, ahol menteni kell a világot, / hogy lelkünk örökzöldjét örököld!"
Bajna György tekintettel volt a fiatal nemzedékre, gyermekverssel kezdett, majd szép karácsonyi költeményekkel előlegezte meg a szeretet ünnepét, és egyik karcolatát is felolvasta. Sokoldalú ember Bajna, nem hiába próbált ki féltucatnál is több foglalkozást, míg az újságírás lett a kenyere, mára pedig "ha újságíró lehet ilyen, akkor nyugdíjas vagyok". Szülővárosát úgy ismeri, mint a tenyerét, legújabb könyve egy kiskalauz, Utcáim – Gyergyószentmiklós utcáinak rövid története: tévés munkálkodásának csöppet sem mellékes "terméke"; megszületését a helyi tévében sugárzott sorozat iránti fokozott érdeklődés ösztönözte.
Györffi Kálmánt vásárhelyiként ismerték olvasói és barátai, kevesebben tudják, hogy magyar szakos tanárként gyergyói iskolákban tanított, ott le is telepedett. 1980-tól újságíróskodott, míg el nem lehetetlenítették. Erről Szőcs István mesélt Karácsonyi Zsoltnak a Helikon 2008. augusztus 10-i számában megjelent interjújában: "Emlékszem, hogy nálunk, az Előre szerkesztőségében, amikor mindenki kis nyögdicséléssel intézte el azt, hogy a főnök, Szilágyi Dezső beleír a kéziratokba, Györffi felállt és felolvasott egy nyilatkozatot. Mondtam neki: – Kálmán, ülj le a seggedre! –, és húztuk vissza a székre. De ő felugrott és elolvasta a tiltakozást, aztán lemondott az állásáról, és elkezdett éhezni, amit azóta is folytat. Bár aztán az Előre még egy darabig visszavette azzal, hogy ne írjon semmit, csak vegye fel a fizetést és fogja be a száját."
Györffi rövid magyarországi "kitérő" után visszaköltözött Gyergyóba, ismét tanár, eljárogat az irodalmi körre is, és a toll sem esett ki a kezéből. A közönség nagy élvezettel hallgatta a Székelyföld októberi számában megjelent, Az öreg pincér balladája című ironikus novelláját, hatalmas tapssal jutalmazva a felolvasást.
A kolpingosok versmondói Muresán Kilyén Emma irányításával rövid összeállítással emlékeztek az aradi vértanúkra, a Simon Kinga vezette Szent Cecília együttes az őszhöz, szürethez illő énekeket adott elő, Szántó Árpád daltulajdonos pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, és általános derültség közepette elzengte a Súrlott Grádics kör (Nagy Miklós Kund szövegére komponált) "himnuszát".
Damján B. Sándor, Népújság (Marosvásárhely)

Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi macska, erdélyi Fioretti
A Pallas Akadémia új köteteiről
A hét végén immár 16. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nem csak dedikálásokkal, úgymond egyéni könyvbemutatókkal, hanem kiadói estekkel és kiállításmegnyitóval is várta legtöbbször telt házas vendégeit. Péntek délután a Bernády Házban több hasonló rendezvény is követte egymást, délután öt órától a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó új köteteit ismerhette meg az igen szépszámú közönség. Időhiány okán ezúttal nem felkért méltatók, hanem maguk a szerzők ismertették köteteiket, a házigazda, Nagy Miklós Kund üdvözlő szavai után. A neves írók, költők, képzőművészek között diplomata vendég is helyet foglalt – Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja, elsőként ő köszöntötte az egybegyűlteket. – Olyan emberként vagyok itt, akinek fél szíve sajnálja, hogy nem végzettsége szerinti szakmáját gyakorolhatja. Magyar történelem- filológia szakon végeztem, annak idején a jezsuita Marosvásárhelyi Gergely példázatgyűjteményét dolgoztam fel. Mi történne, ha nem lennének könyvkiadók? Az irodalom elvesztené azt a közegét, amely rengeteg lehetőséget ad megélhetésre, baráti társaságokra. Egy kultúrtársadalmat kiadói is jellemeznek, Erdély történelmileg is gazdag hely, virágzása ma is tart: folyton új kiadók jelennek meg, a Pallas Akadémia pedig 500. címe fölött tart, és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – hallottuk a konzultól, majd Sarány István, a kiadó munkatársa mutatta be elsőként saját kötetét. Erdélyi Fioretti (Ferencesek kényszerlakhelyen) – ez a különleges könyv címe, amely az erdélyi ferencesek '51 utáni kálváriáját tárgyalja, az időszakot, amelyben a rend 150 tagját internálták, majd szétszórták az ország különböző városaiban. Három évfolyam végzett klandesztin módon működő teológiájukon, a kötet erről a teológiáról is szól. A ferencesekre a derű jellemző, ezzel élték túl ezt a megpróbáltatást.
Kozma Mária, a kiadó igazgatója gyerekkötettel jelentkezett Marcika-mesék címmel. Mint elmondta, a mesék unokájához szólnak, aki növekszik, és a meséknek lépést kell tartaniuk életkorával. Oly sokat mesélt neki, hogy könyv született belőle. Albert Ildikó a Szentföldön, Egyiptomban és Észak-Egyiptomban járt, erről a kirándulásról írt könyvet, holott a kirándulás – mint hallottuk – zarándokútként indult. Markó Béla régi-új kötettel jelentkezett Az erdélyi macska címmel: – A könyv az idő múlásának a jele, egy tíz évvel ezelőtt megjelent kötet újrakiadása. '89 előtti esszék, kritikák, kisprózák olvashatók benne, és örvendek, hogy a kiadó szerint kiállta az idő próbáját. A cím nem véletlen, a jelzőt mind szívleljük, izgat minket Erdély, több számunkra, mint egyszerű szülőföld vagy haza – hallottuk a szerzőtől, aki az 1991-ben írt kötetcímadó rövidprózát olvasta fel. Tamás Tímea Hangyalkák című verseskötetéről beszélt: – A hangyalkák bennünk élnek. Verseimben voltam már madárijesztő, törpe, de ez nem lélekvándorlás. A hangyalkák gyakran vannak filozófiai mélységekben, és az egyidejűség érdekli őket. A könyvbemutató Váli Éva Dubaj, ahol a madár is izzad című úti beszámolójának (Utak, tájak, emberek sorozat) ismertetésével ért véget, majd rövid szünet után kezdetét vette az est részeként megszervezett kiállításmegnyitó.
Műtermek a polcon
A Pallas Akadémia sorozatban jelentet meg monográfiákat erdélyi képzőművészekről, idén hat-hét kötettel jelentkeztek, ilyen még sohasem volt – mondta Márton Árpád festőművész, a Műterem sorozat szerkesztője. Idén a sorozat külsőt is váltott, keménykötésű lett, és elhalt képzőművészeinkről is megjelent egy újabb kötetsorozat. A Műterem olyan kötetek összessége, amely egyedülálló: kortárs erdélyi képzőművészeket mutat be, mindegyik könyvvel egy-egy kis tárlatunk lesz a polcon – hallottuk Márton Árpádtól, aki a sorozatban szereplő képzőművészek idei tárlatát – a Bandi Kati, Fazakas Tibor, Köllő Margit, Sárosi Csaba, Vargha Mihály és Zsigmond Márton kiállítását – a szakértő szemszögéből mutatta be, egyenként méltatva a kiállítók életművét. Az ugyancsak kiállító Márton Árpád életművéről, művészetéről pedig – zárszóként – Nagy Miklós Kund beszélt.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)

Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről
Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.
Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.
S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.
A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.
Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.
A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.
Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.
A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.
Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.
Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.
Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.
És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.
A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.
Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)
Németh Júlia, Szabadság (Kolozsvár)

Pajzsok mögötti múlt
Igen szép ünnepség keretében nyitották meg Novák József képzőművész legutóbbi kiállítását.
Ünnepség volt, nem "egyszerű" tárlatnyitó, a kiállító és a tárlat szervezői megadták a módját. Amelyhez alapot a kiállított munkák mögötti, legtöbb esetben több évszázados történelem szolgáltatott: a művész címerpajzsainak kiállításáról van szó, amelyet a legmegfelelőbb helyen – a Vártemplomban – mutattak be a vasárnapi istentiszteletet követően. Erdélyi magyar nemesi családok, fejedelmek, lovagrendek száznál is több címerét láthatjuk a templom oldalsó padjainak fejrészére erősítve, múltunk – jelenünk és jövőnk – jelképeinek tárlatát Ötvös József esperes nyitotta üdvözlőbeszédével, ő a hely és az alkotások történelmi jelentőségét hangsúlyozta.
Nagy Miklós Kund méltatta a kiállítást. Mint mondta, ezúttal nem a munkák művészi értéke a legfontosabb, hanem a hagyományőrzés, örökségápolás és a precíz technika, amely komoly szabályokhoz kötött. – Egyik nemzedék a másiknak adja át tudását és az ezzel járó felelősséget. Novák József többek közt Pál-Antal Sándortól és Spielmann Mihálytól kapott segítséget, ily módon is gyarapíthatta ezt a hatalmas címerállományt. Fejedelmek, hadvezérek, mesteremberek címereit láthatjuk, a művész visszahozta azokat a jelképeket, amelyekre ma is szükségünk van és száz év múlva is szükségünk lehet. Az alkotó formatervező, akit már gyerekkorában is lenyűgözött a lovagvilág, sok kiállításon bizonyította nyughatatlanságát, tárlatai közül pedig ez az egyik legfontosabb: mert az a szimbólumvilág, amit a címerek felvonultatnak, a valós életből származik. Továbbfejlesztett kollázstechnikával megvalósított munkái értékké váltak és hosszabb ideig lesznek láthatók a Vártemplomban, sok-sok ember gyönyörűségére – hallottuk a méltatótól, majd Kozsik József színművész, az ünnepség ceremóniamestere felhívására Györffy András színművész lépett a mikrofonhoz és szavalta el Tompa László versét. Györffy András szavalatát Koszorús Kálmán hegedű-, Bőr Hunyadi Gyula brácsa- és Gyárfás Róbert nagybőgőművész triója követte igen szép népdalcsokorral, majd Schuller József zeneszerző, előadóművész szavalt Wass Albert-költeményt, szavalata után a Cantuale énekegyüttes rövid műsorát hallhattuk.
Novák József lovagi címet visel, tárlatnyitóján jelen volt a Szent György Lovagrend Észak-erdélyi Nagypriorátusának köldöttsége, nevükben Makkai Gergely észak- erdélyi nagyprior mondott ünnepi beszédet: – A művészet egyik jellegzetessége a változatosság, ilyen változatos személyiség Novák József lovagtársam is. Olyan hatalmas lelkierőket tud felszabadítani, amelyekre szükségünk van. Tevékenységének egyik fontos része a hagyományőrzés, az általa kiállított anyag a bőség zavarával "fenyeget": nehéz megérteni a címerek mögött rejtőző történelmet. A felszólalók sorát a Történelmi Vitézi Rend Marosszéki Törzsének törzskapitánya, Bíró István zárta, majd Kozsik József szavalatával, a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget az igen szép számú közönség által megtisztelt, mégis bensőséges tárlatnyitó, az esősbe forduló kora téli időjárás elől duruzsoló kályháival kedves menedéket nyújtó Vártemplomban.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Hangok, színek szövetsége
Zene- és képzőművészet ünnepi találkozásának adott teret a Kemény Zsigmond Társaság keddi rendezvénye. Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester az új magyar egyházi zene misztériumába avatta be a Bernády Ház nagyérdeműjét, ezt követően Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla festőművésznő három, különböző időpontokban készült Krisztus-ábrázolását méltatta.
– Az elmúlt 50 évben mindannyiunk számára létezett egy kötés Isten és a zene között. Az ihletett, áldott zenélés kapcsolatteremtés Istennel, elfogadása annak, hogy részei vagyunk a kicsinységnek, ami szemben áll ezzel a hatalmassággal. Mindig is ez volt az egyházi zene funkciója. A jó Istennel való szembesülés teremtette meg a késztetést a zseniális művészben arra, hogy monumentálisat alkosson, hogy elkezdje érzékelni a tér, az idő végtelenségét és ezt zenei formába öntse. Az isteni fogantatású zenében szövetségre lép az idő, a tér, a hang, olyan egység teremtődik, amelyben az énnek, az egónak a helyzetét csodálatos élmény meghatározni – mondta elöljáróban a zeneművész, majd arról beszélt, hogyan formálta saját képére a – nemzetkarakterológiájában ellentmondásos, a muzsikálás természeti törvényét egyrészt elfogadó, másrészt a megszokottól berzenkedő, újítani vágyó – magyar nép a gregorián énekeket. Selmeczi György arra is felhívta a figyelmet, hogy minden más kultúrnéptől eltérően a magyarnak nincsenek olyan nemzeti szerzői, akik kiemelkedő egyházzenei műveket alkottak volna.
– Zenebarátaim 1986 tavaszát tekintik mérvadónak a magyar egyházi zene létrejöttében, amikor gyermeki lelkülettel, pimaszságból megírtam az első misémet. Ennek az állításnak persze semmi alapja nincs, jó néhányan megelőztek. A rendszerváltás előtti években mindenkiben ott rejtőzött az igény arra, hogy a muzsika révén találkozzon az Úrral. Ugyanakkor, a már említett ellentmondásosságunk folytán, az újra is áhítoztunk. És ez az új azáltal lett új, hogy nagyon régi volt. Valami csodálatos, felszabadító dolog teremtődött, amelytől boldogok lettek az emberek – hallhattuk a meghívottól, aki a továbbiakban a 60-as, 70-es évek egyházi zenét ideologizáló, a zene vallásos dimenzióit rejteni igyekvő tendenciáira is kitért.
Az est második felében Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla három – 1987-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban készült –, a képzőművész szándékától elvonatkoztatva trilógiának is tekinthető alkotását mutatta be az egybegyűlteknek.
– A megfeszített Krisztust a művészettörténet legnagyobbjai is megfestették, talán ebben a témában született a legtöbb kép. Kákonyi Csilla festményei mégis eltérnek a korábbiaktól. A Megfeszítve című nagykompozíciót 1987-ben alkotta a festő, az időpontból megértjük, miért ilyen magányos ezen a képen Krisztus. Ez a mű nem azt a történelmi mozzanatot hívja elő, amikor a Megváltó körül ott vannak a jól ismert alakok, itt a Messiás egyedül van. Ez az egyedüllét teszi különlegessé a kompozíciót – mondta a méltató, aki a Golgota motívumát a húsz, illetve huszonegy évvel később készült – a transzcendentális tér profanizálódásának jeleit rejtő – festménnyel hasonlította össze.
A találkozó végén Selmeczi György nem mindennapi zenei élménnyel – a Budapesti Rádió kórusa számára Csemiczky Miklóssal,Vajda Jánossal, Gyöngyösi Leventével, Orbán Györggyel közösen szerzett Öt szerző miséjével – búcsúzott a nagyérdeműtől.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

A színház tükröt tart
A száz éve született Tompa Miklósra emlékeztek Marosvásárhelyen
Tompa Miklósra, a színházalapítóra, rendezőre, tanárra, egykori kollégára emlékeztek születésének századik évfordulóján Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Művészeti Egyetem közös rendezvényének résztvevői. A hétvégi rendezvénysorozat délelőtt a színház előcsarnokában egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött. A Színházi arcképcsarnok című tárlaton a színház történelmi és mai személyiségeiről készült festményeket, rajzokat, szobrokat bemutattak be. Megnyitó beszédében Nagy Miklós Kund elmondta: „a társadalom színház nélkül olyan, mint a fürdőszoba tükör nélkül, legőszintébbek akkor vagyunk, amikor a tükör előtt állunk”. Ezután a Székely Színház előadásait archív hang- és képanyagok elevenítették fel.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartottak az ünnepelt Tompa Miklósról és munkatársairól: a Székely Színház neves színészeiről, rendezőiről. Az eszmecserét Nánay István magyarországi színházkritikus, egyetemi oktató vezette, közreműködött Gajdó Tamás, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, aki egy Kovács Györgyről szóló összeállítást is bemutatott. Tompa Miklósról egykori munkatársai közül Szabó Duci, Szentgyörgyi-díjas színművész, Elekes Emma, Debreczeni Gabi és Fodor Zeno, valamint tanítványai emlékeztek meg. Az első nap programját a közkedvelt Hasek-darab, a Svejk Spiró György-féle átiratának előadása, a Tompa Miklós Társulat és a Művészeti Egyetem közös produkciója zárta.
Szombaton a Művészeti Egyetemen színháztudományi konferenciát tartottak A színház 1989 előtt és után címmel, majd Tompa Miklós-emléktáblát avattak az egyetem emlékfalán. A kiemelkedő színházi személyiség munkásságát Gáspárik Attila rektor, Fodor Zeno teatrológus és Zalányi Gyula színművész, egyetemi tanár méltatta. Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze elszavalta Tompa László Lófürösztés című versét.
A Makkai István szobrász által tervezett és Balogh József öntőmester segítségével kivitelezett plakettet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia és Oana Leahu, az egyetem dékánja leplezte le. Ugyancsak szombaton délelőtt helyezték el a kegyelet koszorúit Tompa Miklós és a 85 éve született Harag György sírján, valamint a marosvásárhelyi katolikus és református temető közös kegyhelyein, a Székely Színház „égi társulata” tagjainak emlékére. A centenáriumi program keretében került műsorra Hatházi András A világrengetők című darabjának felolvasó-színházi előadása, a Tompa Miklós Társulat művészeinek közreműködésével.
Az érdeklődők részleteket tekinthettek meg Szabó Lajos Hűség (rendező: Tompa Miklós), Barta Lajos Szerelem (rendező: Harag György) és Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért (rendező: Harag György és Hunyadi András) című darabjának egykori előadásából.
Este a Nemzeti Színház nagytermében a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérét adta elő, Tompa Gábor rendezésében.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Sütő-szobor az évfordulóra
Szeptemberre, az író halálának ötödik évfordulójára tervezik Sütő András szobrának felállítását. Az emlékmű a jelenlegi Mărăşeşti téren fog állni, közel az író márványtáblával jelölt házához.
A Sütő András Baráti Egyesület még a múlt évben kezdeményezte a szoborállítást, amit azonnal felkarolt az RMDSZ is, kivitelezését személyesen Markó Béla és Borbély László támogatta. Nagy Pál, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, az író halálának ötödik évfordulójára, szeptember végére szeretnék, ha elkészülne a szobor. Az ötletet a helyhatóság is támogatja, Csegzi Sándor alpolgármester, illetve a megyei tanács részéről Szalkay József önkormányzati képviselő állt a szoborállítás mellé.
A szobor helye a jelenlegi Mărăşeşti tér lesz, amelynek közelében áll Sütő András egykori lakása is. Nagy Pál az ÚMSZ-nek elmondta, az is szóba került, hogy előbb-utóbba Mărăşti utcát is elnevezik Sütő Andrásról. „Csegzi Sándor megígérte, hogy a polgármesteri hivatal fogja finanszírozni a szobor talapzatának elkészítését, illetve a park elrendezését, amely miután felújítják, és padokkal, virágokkal teszik kellemessé, egy kvázi irodalmi zarándokhely lehet, irodalmi találkozóknak is megfelelő helyszín” – mondta Nagy Pál.
A szoborra pályázatot hirdettek, de még azt megelőzően létrehoztak egy szoborállító bizottságot, amelynek elnöke Csegzi Sándor, tagjai Bocskai Vince szovátai és Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, Nagy Miklós Kund művészeti író, a Népújság főszerkesztője és Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke. A pályázat meghívásos alapon működik, a pályázóknak március 15-ig kell jelentkezniük munkáikkal.
Nagy Pál egyelőre neveket nem akart elárulni, annyit mondott, hogy már visszajeleztek néhányan, nemcsak erdélyi, de magyarországi alkotók is. Azt nem szögezte le a bizottság, hogy mellszobor vagy egész alakos szobor legyen-e, mindkét változatot elfogadják a meghívott pályázóktól.
A szoborállítás anyagi hátterének megteremtésére többen tettek ígéretet, így Csegzi Sándor a város részéről, Szalkay József megyei tanácsos, és Markó Béla is megígérte, hogy a Communitas Alapítvány támogatást fog nyújtani. Az Amerikában élő magyarok körében Laurer Edit jelezte, hogy szeretne gyűjtést szervezni a szobor költségeire, tudtuk meg Nagy Páltól.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyvbemutató a Bernády Házban
Március 24-én, csütörtökön este 6 órakor újabb érdekes kötet kerül a marosvásárhelyi olvasóközönség elé. Közéleti személyiség, a megyei tanács korábbi elnöke, Virág György naplóját jelenteti meg a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó. A Napló 1988-2004 című kiadvány szerkesztője Bárdi Nándor történész, a könyvet ő ajánlja a résztvevők figyelmébe. A bemutatón Virág György a napló születésének körülményeit részletezi. Házigazda Nagy Miklós Kund publicista. Népújság (Marosvásárhely)

Virág György naplója
Szokatlan naplót jelentetett meg nemrég a csíkszeredai Pro-Print Kiadó. Szerzője Virág György, a Maros Megyei Tanács volt elnöke, aki majd' tizenhat évig, 1989-től 2004-ig jegyezte mindennapjait, azok politikai, illetve magánéleti történéseit, értékes kordokumentumot hagyván ezzel az utókorra. A hatszáz oldalas kötetet csütörtök délután, a Bernády Ház egybenyitott földszinti termeit zsúfolásig töltő közönség előtt mutatták be Marosvásárhelyen.
A házigazda, Nagy Miklós Kund felhívására –"Kóstoljunk bele ebbe a könyvbe!" – Kilyén László színművész olvasott fel a kötetből, majd a vendéglátó szólt: – Szavak, rövid mondatok hangzottak el, amilyen egy napló maga. Ami ezelőtt huszonegy évvel történt, az történelemnek is tekinthető, de a mára is gondolhatunk. Aki naplót vezet, céltudatos és kitartó ember, erre nagyon kevesen vagyunk képesek. A lerövidített, kötetformában kiadott napló így is több, mint hatszáz oldalas kiadvánnyá vált – hallottuk, majd a szerkesztő, Bárdi Nándor történész folytatta: – Keretet kell adni az olvasónak. Jelenkor-történelemmel azért érdemes foglalkozni, mert arról mindenkinek véleménye van, még él az emlékezetben. Még nehezebb, ha a forrásunk visszaszólhat. A naplóíró jelen van és tud reagálni. Ez a napló tükre szerzője munkájának, tevékenységének. Szerepel benne az a hihetetlen mennyiségű utazás, ami nekem, magyarországinak döbbenetes élményt jelentett. Virág György minden napot megpróbál magából kiírni. Miért kellett a szöveget kiadni? A szerző március 26-án lesz (volt – a szerk.) 67 éves, ő ezzel a kötettel elszámol a saját közössége előtt. Hány olyan erdélyi politikussal találkozunk, aki ezt teszi, hatszáz oldalon keresztül? Tudtommal ő az egyetlen romániai magyar politikus, aki naplót vezetett tevékenységéről. A kötet tartalma három nagy csoportra osztható: hogyan alakul át Marosvásárhely társadalma, hogyan alakul az RMDSZ, és végül hogyan alakul egy mérnökember politikai-közéleti szocializációja? Az író olyan nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai felnőttkorukban váltak a saját városukban kisebbségivé. A vásárhelyiség akkor egyet jelentett a magyarsággal. '90 márciusa a magyar középosztály sorsát megpecsételte, tagjait új stratégia kialakítására kényszerítette. Virág György anyagával négy fiatal, megkérdezett politológus nem tudott mit kezdeni... Pedig az ő generációja az, amely a párttá fejlődést a helyi társadalom szintjén lehetővé tette. A vásárhelyi, értékmérő világban nagyon testes, másfajta mentalitást is látunk, ennek kapjuk egy hihetetlenül tagolt képét. A kötet töréspontjai között ott látjuk '89 decemberét, '90 márciusát (mint a jövőkép megkérdőjelezését). A későbbi, etnikai elosztás a naplóban végig jelen van. 2004. december 5-e is ilyen töréspont, mélyen érintette a szerző nemzettudatát. Ezzel a másik fajta jövőkép is kilyukadt. Megmaradt ugyanakkor a család, megmaradtak a barátok. Virág György nagyon tagolt románságképpel rendelkezik. Ezt megérteni kell inkább, mint értékelni. A csomópontok sokasága, a menni vagy maradni kérdésköre, a saját pozíciója a hatalommal szemben, az RMDSZ-en belüli belső konfliktusokból való kihátrálás, a románsághoz való viszony egyaránt helyet kap a kötetben. Nem az ellentéteket hangsúlyozza, hanem a különbségeket. Mindezt tetézik a kicsi és érdekes történetek (például a Bolyai líceum visszaszolgáltatása). Ismeretei tanulsággal szolgálnak, a kulcskérdés: egy közösség akkor nem veszíti el lényeglátó képességét, ha rendben van az önismerete.
A kötet méltatója, dr. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés független képviselője hozzátette: – Úgy érzem, mindig hazajövök Vásárhelyre: sok barátom van itt, közöttük Virág György is. 555 kilométeren keresztül azon gondolkodtam, hogy méltó vagyok-e arra, hogy erről a könyvről szóljak. Személyes történetünk akkor kezdődött, amikor ezt a naplót ő befejezte, 2004 júniusában. Ez mindannyiunk 16 esztendeje. Nagyon felemelő volt számomra, hogy a Magyar Köztársaság legmagasabb kitüntetését házelnökként nyújthattam át neki, vagy az az alkalom, amikor letette a magyar állampolgársági esküt. Írt erről a szellemi közösségről, pezsgésről, ami Marosvásárhelyt jellemezte. Számomra Virág György az erkölcsi tisztaság, a mérték. A tiszta mondatai, megfontolt gondolatai. Levélváltásainkból talán az utóbbi hét esztendőt is feleleveníthetjük. Túl vagyunk december ötödikén, talán azt is megérjük, hogy a nemzeten belül nem a megosztók lesznek többen. Én is ezen dolgozom. A szerző tartásossága példa. Közös jelen és közös jövő – számomra ezt jelenti Virág György naplója. Kívánok neki vasakaratot, ezüst hajat, aranylakodalmat.
Az est végén a szerző szólalt fel közönsége előtt. – Mi indított el a naplóírás útján? 1989. december elseje. Eleinte neveket sem mertem írni, később lazult bennem a félelem. Bárdi Nándorral is akkor találkoztam először, egyetemistaként hozta-vitte azokat a leveleinket, amelyeket nem szándékoztunk a Securitate kezére juttatni. '89-ben már egyre bátrabban írtam a naplót egy nagy füzetbe, többször éjszaka avagy hajnalban. Volt, amikor összefoglalót írtam, egyébként napról napra vezettem. Fegyelem, ambíció kellett hozzá. A 2000-es évet például emlékezetből írtam meg, a kötetben a személyes, családi jellegű dolgokat is benne hagytam. A könyv nem emlékirat, mert az események ideje alatt íródott, az eredeti naplót lefényképeztük és a levéltárban helyeztük el. Megírását erkölcsi kötelességemnek éreztem, mert tudtam, hogy a pályám olyan esély volt, amely nagyon keveseknek adatik meg – zárta az estet a szerző, majd a hagyományos dedikálás következett.
Nagy Botond
Virág György: Napló /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2011/ Népújság (Marosvásárhely)

Nagyenyed – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről
Szécsi Antal könyvét mutatták be az Áprily-esten
Szécsi Antal, a vargyasi iskola nyugalmazott igazgatója 2008 áprilisában ugyancsak a Magyar Közösségi Házban mutatta be dr. Borbáth Károlyról írott első könyvét („…Maga-felejtő sorsunk halk tudója…” Székelyudvarhely, 2008.). Borbáth kilenc éven át (1968-1977) munkálkodott a Bethlen Dokumentációs Könyvtár könyvtárosaként: nemcsak páratlan emlékező tehetségével, rendkívüli tudásával, a történelmi igazsághoz való feltétlen és következetes ragaszkodásával, hanem emberi, könyvtárosi nyitottságával, segítőkészségével is kitűnt. Egy dologban tudták megakadályozni: nem tudta kiírni magából azt a rendkívüli tudásanyagot, amellyel rendelkezett. Nem olyan idők vannak – mondta.
Itt Nagyenyeden Sütő András szavaival a besúgókat „szolgálatos füleknek” neveztük. Akkoriban nagyrészt sejtettük kilétüket. Voltak köztük tanárok, diákok, egyszerű enyedi polgárok. Akik még élnek, most is itt vannak. Áldozatok, tudatlanok vagy csak gyenge gerincű emberek? A 70-es években valahol keményen, „erős kötéllel” ragadták meg őket, ők pedig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy elszakítsák bilincseiket. Jelen találkozón is kiderült, hogy egyik fő célpontjuk éppen a tudós-könyvtáros volt. A 90-es években alkalma nyílt egyikükkel beszélgetni az utcán: félelmeiről számolt be, és intett, vigyázzunk, mit teszünk. Éppen akkor alapítottuk érdekvédelmi szervezetünket. Most a márciusi Áprily-plakát megjelenése után véletlenül csaknem ugyanott találkoztunk. Riadt szemek! Megint fél: „meglátja, bosszút állnak” – mondja. Több mint két évtizeddel szabadulásunk után vajon ők is szabadok? Vagy továbbra is rabok, mert még nem számoltak el saját lelkiismeretükkel?
Sikerült hozzáférni az anyagokhoz
A rendezvényen Józsa Miklós házigazda minőségében üdvözölte a vendéget. Szécsi Antal következetes, türelmes, szerény és kitartó ember. Ilyen szempontból olyan, mint könyveinek főhőse. Második könyvéért is végigjárta a tövises utat. Az első elutasítás után nem torpant meg. Mircea Dinescu személyében komoly támogatója akadt. Az újabb próbálkozásra 3–4 hónap múlva érkezett meg a pozitív válasz: megtalálták a dossziét, és rendelkezésére bocsátják. Antal István parlamenti képviselő közjegyzői felhatalmazással segített abban, hogy az 502 oldalas anyag másolata eljusson az íróhoz. Előkerült még egy 227 oldalas anyag a lehallgatásokról, amit CD-n kapott meg, és ezt is beépítette új könyvébe. A kötetet jórészt saját költségén adta ki, de végül akadtak támogatók. A kiadó (az Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont) abban is segítette, hogy 2011. január 13-án, amikor Borbáth Károly 85 éves lett volna, jeles gesztusként 150 példányt időben és előzetesen kinyomtattak a könyvéből. Vargyason, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron nagy érdeklődésnek örvendett a könyvbemutató. Más vidékekről is érkeztek részvevők.
Szécsi Antal csendesen, minden pátosz nélkül beszélt a könyvről. A dosszié átvételének az volt a feltétele, hogy személyek elleni támadásra nem használhatja fel, ez egyébként sem állt szándékában, hiszen, mint mondta, nagyon vitatható, hogy ki milyen következmények miatt válik besúgóvá. Érdekes módon az iratok nem tartalmaznak jelentéseket a kolozsvári éveiről, ahol egyetemi katedrája volt, de az első figyelmeztető átirat 1969-ben Nagyenyedre éppen onnan érkezik. Itt, a kisvárosban aztán bőségesen foglalkoztak a nagy tudású könyvtárossal: 25 fedőneves informátort szerveztek be, továbbá hármat Kolozsvárról, hatot Torockószentgyörgyről, kettőt Aradról és egyet Tordáról. Ők azon dolgoztak, hogy mindent megtudjanak róla. Ehhez hozzájárult még az is, hogy lehallgató készüléket helyeztek el a könyvtárban, lehallgatták telefonbeszélgetéseit, elfogták leveleit. A kollaboránsok, akiknek fedőneveit közli a szerző, sokszor semleges vagy éppen pozitív módon írtak Borbáth Károlyról. Egyik informátor idézi a szavait: „A történelem egy tudomány, de lehet így is, úgy is írni. Biztos forrásokra van szükség és dokumentumokra, sok kutatásra…. A polémiának nincs helye az objektív kutatásban. A dokumentumoknak van szavuk.” A könyv olvasása közben kiderülnek álmai, véleményei, kapcsolatai és állítólagos bűnei. A jelentésekben sok érdekes beszélgetés és látogatás szerepel. Igazából nem támasztják alá a hármas vádat, amelyet megfogalmaztak ellene: nacionalista, soviniszta, irredenta, és nem tartja be a könyvtári szabályzatot. A Szekuritáté egyik tisztje írásban is elismeri, hogy a vádak nem dokumentáltak („nu este documentat”).
Humoros epizódok
A humor sem hiányzott az előadásból. Kutatóként dolgozott Kolozsvárott, s egy alkalommal hazatérőben sajátos történelmi elméletéről elhíresült kollégája, aki fiatal korában a magyar fővárosban tanult, így fogadta: „na, Karcsikám nekem mit hoztál Budapestről?” A válasz nem késett: egy újságot, amely azt írja, hogy D. Szilárd március 15-én Budapesten elszavalta a Talpra, magyar!-t. Szécsi Antal egy kis büszkeséggel említi, hogy igazgatósága idején védőpajzs alatt volt Borbáth Károly, és jelentések sem érkeztek ellene.
Az előadás végén Nagy Miklós Kund hangfelvételét hallhattuk, amelyen Borbáth Károly többek között Apáczai Csere Jánosról is beszél, majd filmvetítés következett. Spontán beszélgetés alakult ki a nagyrészt idős közönség sorai között. A beszélgetésben részvett dr. Csávossy György, valamint Józsa Miklós és Simon János, a kollégium volt igazgatói, akik személyesen is ismerték Borbáthot. Kiderült, hogy csak cetlikre, vonatjegyekre jegyzetelt, aztán másnap reggel az adatokat memorizálta, a „papírkákat” pedig eldobta. Élmény volt vele dolgozni, az volt a bűne, hogy jó magyar ember volt és kitűnő történész – mondták el róla kortársai. Szóba került rejtélyes halála is, amelynek hivatalos verziója, hogy szénmonoxid mérgezésben hunyt el, de többen azt állítják: nem lehet kizárni, hogy ehhez hozzájárultak.
Szécsi Antal könyve most először nyújtott betekintést a 70-es évek nagyenyedi besúgói tevékenységébe. Borbáth Károly ennek és az akkori politikának volt az áldozata. A pozitív vélemény, amely emberi magatartásáról, tudásáról, munkásságáról maradt fenn, azt bizonyítja, ami az Áprily-est egyik pillanatában elhangzott: a közösség elismerése sohasem marad el.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Halasztódik a vásárhelyi a Sütő-szobor felállítása
Valószínűleg az idén nem állítják fel Sütő András szobrát – fejtette ki tegnap lapunknak Csegzi Sándor. A Sütő András szoborbizottság elnökeként nyilatkozó marosvásárhelyi alpolgármester szerint inkább várnának egy olyan művészi munka elkészítéséig, ami méltó az öt éve elhunyt író emlékéhez, minthogy elsiessék a szoborállítást.
Nagy Pál, a Sütő András Baráti Társaság elnöke a kérdés kapcsán ÚMSZ-nek elmondta, a bizottság a napokban összeült, és úgy döntött, a beküldött pályamunkákon még némi változtatást kér a művészektől. „Egyik pályázat sem felelt meg tökéletesen azoknak a kívánalmaknak, amelyet a bizottság elvárt. Ezért úgy döntöttünk, időt hagyunk még a szobrászoknak, hogy további változtatásokat végezhessenek a maketteken egészen augusztus 1-ig” – számolt be a helyzetről Nagy Pál.
Mint elmondta, annak idején hat szobrásznak küldték el a pályázati felkérést, de közülük csak hárman válaszoltak érdemben: Hunyadi László és Kiss Levente marosvásárhelyi, illetve Györfi Sándor karcagi szobrászművész. A bizottság tagjai – Csegzi Sándor alpolgármester, elnök, Demeter József lelkész, Bocskay Vince, Gyarmathy János és Kolozsi Tibor szobrászok, Nagy Miklós Kund művészeti író és Nagy Pál irodalomtörténész – abban egyetértettek, hogy valamennyi bemutatott szoborpályázat művészileg is értékes, de nem felel meg eléggé az elvárásoknak.
„Mivel az alkotók az idő rövidségére panaszkodtak, lehetőséget adunk még arra, hogy átgondolják ezeket a munkákat, esetleg újabb változatokat készítsenek” – mondta az ÚMSZ-nek Csegzi, hozzátéve, hogy a zsűri elsősorban azt várja, hogy az arc felismerhetően Sütő Andrásé legyen.
„Abban maradtunk: az idén már nem valószínű, hogy fel is állítható a szobor” – jelentette ki az alpolgármester. Az eredeti elképzelés szerint a szoboravatást az író halálának ötödik vagy születésének 85. évfordulójához kötötték volna, de most megfogalmazódott, hogy „a szobrot a szoborért kell felállítani, akkor, amikor elkészült”, és „nem szabad elkapkodni”.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Vargha Mihály alkotói műhelye
Kolozsvár – Pallas-Akadémia Könyvkiadónak évek óta van egy sorozata, melyet Banner Zoltán, Márton Árpád és Nagy Miklós Kund szerkesztenek. A célja, bizonyos művésztelepek ismertetése, ezen belül az arra érdemes művészeket jobban kiemelve, lehetőleg minél több munkájuk bemutatásával az olvasóközönséghez közel hozni.
Az albumok kiadásának tulajdonképpeni bevallott célja, a jelen vagy a múltban élt művészek munkásságának ismertetése, és könyvformában történő népszerűsítése.
A legújabb könyvük Szücs György: Vargha Mihály (MŰTEREM, 35.) címmel jelent meg, melynek szerkesztője Kozma Mária. Könyvtipográfia és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda. 
 A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusa kiemelt figyelemmel támogatja az ilyen irányú megnyilvánulásokat. Az esemény házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul. Az intézmény infrastruktúráját felhasználva, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat minél szélesebb, arra fogékony rétegek ismerjék meg.
 Esetünkben Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató helyettese, valamint Vargha Mihály szobrászművész vetített képes előadással egybekötve mutatta be a könyvet, melynek borítóján a művész 2006-ban készült „ A hős”- című illesztett fa, 120x100x35 cm. Szelényi Károly felvétele látható.
 Az album hátsó lapján Wehner Tibor értékelését találhatjuk a szobrászművésszel kapcsolatban, melyből egy gondolatsort idéznék: „A művész hol a súlyos, tömbszerű fogalmazással él, hol áttört testeket feltáró, belső tereket megnyitó, szabadon megjelenő héjakra és palástokra hangolt , az organikusság sugallatát hordozó kompozíciót tár a szemlélő elé, s hol a nyers megmunkálásmóddal, hol pedig a finom kivitellel artikulálja alkotásának hangvételét és kifejezését.”
 Szücs György érzékletesen elemzi, melyek azok a hatások, amik alakították az ifjú szobrász tehetségét. Azt a családi hatást, melyben élt. A különböző művészek hatását, mint Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin, valamint Vetró András és Vetró Bodoni Zsuzsa. De szerintem nem elhanyagolandó az a hatás sem, melyet rá gyakorolt Henry Moore a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász-egyénisége, a modern szobrászat, a plasztikai szemlélet megalapítója.
 Az ősi amerikai művészet csodálója volt, majd megtalálta egyéni stílusát, az anyag és annak hiánya közötti egyensúlynak, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniájának megteremtésével. Mindehhez még jött a Jászvásári Képzőművészeti Akadémia szemlélete is, amely a teljes nyitottság és a kötöttségek nélküli kísérletezések fele irányította. 
 De az a szerencsés mozzanat, hogy 1990. március 15. a Székely Nemzeti Múzeum Képtárának, ma már Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz. Lehetősége volt hivatalból a művész világot úgy megismerni, mint kevesen ebből a nemzedékből. A sok kiállítás megrendezése, megnyitója verbális képességeinek a kibontakozását is lehetővé tette. Ennek is köszönhető művészi jellegű írásainak, előadásainak sokasága.
 Előadói készségéről mindazok megbizonyosodhattak, akik a kolozsvári szereplésén jelen lehettek. Munkáinak kivetített képeit erősítették azok a kisplasztikák, melyeket erre az alkalomra magával hozott.
 Ezen a találkozáson betekintést nyerhettünk Vargha Mihály alkotói folyamatába. Kiderült, egy tudatosan jól gondolkodó szobrászművésszel találkozhatunk élőben, aki tisztában van azzal, mivel áldotta meg őt szerencsés sorsa.
Csomafáy Ferenc 
erdon.ro

Napirenden a történelem
A kudarcos érettségi körüli országos botrány kissé háttérbe szorította a területi átszervezés keltette hisztériát és a hozzá kapcsolódó rekorddöntögető magyarellenes kirohanásokat, az ilyesmire szakosodott média megátalkodottabb része azonban, természetesen beleértve a helyit is, továbbra is naponta előrántja a "magyar kártyát". Ilyen körülmények között külön pikantériája van annak az eseménynek, amely ezekben a napokban zajlik Marosvásárhelyen. Kedden nyílt meg az összrománság illetve a határon túli románok főigazgatósága által hetedszerre szervezett nyári egyetem. Több kormányzati alárendeltségű valamint tudományos, kulturális intézmény támogatásával igyekeznek minél sikeresebbé tenni a hazai és a meghívott moldovai, ukrajnai, magyarországi, szerbiai történészek, tudományos kutatók, egyetemi tanárok eszmecseréjét egy kiemelt jelentőségű kérdésről, a történelem oktatásának harmadik évezred eleji kihívásairól. Itt és most valóban nagyon fontos a történelem tényleg tudományos, objektív, valósághű és mindenekelőtt politikamentes megközelítése és ugyanilyen jellegű tanítása. Ami a gyakorlattól még igen távol áll, és éppen az említett gyűlölködő támadásoknak is tápot ad. A meghamisított múlt, a tények elferdítése, elhallgatása nagyon károsan és hosszú kihatással képes megmételyezni a köztudatot, aláásni a békés, harmonikus együttélést. De ezzel tisztában lehetnek mindazok, akik tudással felvértezve, történelemmel foglalkoznak, így azok a szakmabeliek is, akik a magyar kultúra e nagy múltú fellegvárában most a román történetírás és -kutatás időszerű kérdéseit taglalják. És nincs okunk kételkedni abban, hogy a megbeszéléseiken a legjobb szándék vezérli valamennyiüket, elősegítve azt, hogy az iskolákból mihamarabb eltűnjenek a történelmi ferdítéseket még eléggé gyakran tartalmazó tankönyvek, a többségi fiataloknak olyan oktatást biztosítva, amely az itt élt illetve élő magyarokról, szászokról, zsidókról és más nemzetiségekről reális, igaz képet nyújt. A rendezvény megnyitóján a kormányhivatal bukaresti képviselője a külföldi román meghívottakhoz fordulva kijelentette: "Meggyőződésem, hogy önök számára a románok történelmének, az igaz történelemnek az oktatása sokszor nagy bátorságot igénylő tett." Úgy lehet. De ugyanilyen bátor tett a hazai román tanároké is, ha valóban csakis az igazságnak megfelelő román történelmet akarják továbbadni tanítványaiknak. És fokozott bátorságra vall, ha a romániai magyar oktatók viszonyulnak ilyenképpen a történelemtanításhoz. Na, de nehogy túlzásra ragadtassuk magunk, végül is az csak normalitás, ha valaki ragaszkodik a tudományos tényekhez. Tény azonban az is, hogy minderről még nagyon sokat lehetne és kellene dialogizálni. És mindenekelőtt végre már gyakorlati ténnyé kéne válnia annak a régóta hangoztatott szándéknak, hogy a román és magyar történészek, történelemtudósok rendszeresen összeüljenek és létrehozzák a közösen egyeztetett, tudományosan helytálló, cáfolhatatlan történelmi munkákat, monográfiákat, szintéziseket. Azzal is elejét vehetnék még sok-sok áldatlan vitának.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma

Kereszt és érték
Egyházi méltóságok, politikusok és önkormányzati vezetők, valamint többszáz résztvevő jelenlétében leplezték le Deményházán a templom előtti keresztet, amelyen a bronzból formázott corpust Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész készítette.
keresztavató ünnepségen beszédet mondott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, aki hangsúlyozta: az elmúlt két évtizedben az erdélyi magyarság visszaszerezte a szülőföldhöz való jogát, és megteremtette annak eszközeit is, hogy ne csak kapjon, de tegyen is a szülőföldért.
A deményházi kereszt előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi beszédet
„Minket tulajdonképpen a legszebb jogunktól, a szülőföldünktől akartak megfosztani: a nyelvünktől, a kultúránktól, el akartak távolítani az egyháztól. Huszonvalahány év múltán kiküzdöttük magunknak azt a jogot, hogy ittmaradjunk ezen a földön, és megteremtettük magunknak az eszközöket, hogy adjunk is ennek szülőföldnek” – fogalmazott Markó, aki szerint minden erdélyi magyarnak kötelessége, hogy a maga eszközeivel, tudásával, lehetőségeivel eleget tegyen ennek a legszebb, legnemesebb kötelességnek.
„Vannak ma már eszközeink: össze kell fogjunk, fel kell emeljük a Nyárádmentét, és ideje, hogy a térség megkapja azt amit megérdemel, a legméltóbb kultúrát, tudást, infrastruktúrát” – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes, aki szerint olyan műalkotás született Deményházán, amely „Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, de bárhol a világban megállná a helyét”.
Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztője méltatásában kiemelte, „az alkotás megrendítő és felemelő nemcsak azok számára, akik a magas színvonalú alkotást látják benne, hanem mindazokban is, akik lélekben, önmaguk felé kívánnak fordulni, és hitükben megerősödve kívánnak távozni innen”. Új Magyar Szó (Bukarest)

Antológia a Grádicstól
Rendhagyó könyvbemutatót tartott szerdán este Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör, amely öt éves tevékenységéből Az eltérített felvonó címmel jelentetett meg kötetet a Kriterion Könyvkiadó. A rendezvény házigazdája, Nagy Miklós Kund újságíró köszöntőjét követően Bögözi Attila, az antológia szerkesztője árulta el, hogy „miért súrolnak grádicsot”.
Mint fogalmazott, „a hajdanvolt kiskocsma neve hallatán, amely a Klastrom utca elején, szemben a Kálváriával állott, hamarább jut eszébe az embernek a zaftos zónapörkölt marhavelő pirítóssal, jóízű flekken meg vargabéles, mint karakteres irodalmi ínyencségek svédasztala – legyen míves próza vagy veretes vers.
Pedig a Súrlott Grádics kötődése az irodalomhoz legalább annyira nagy múltú, mint amilyen legendás hírű maga a hely, ahol Ady Endrétől Móricz Zsigmondig a magyar irodalom sok jeles alakja megfordult”.
A Súrlott Grádics ugyanis a maga sajátos kisvárosi mikrokozmoszával helyszínként is megjelent több irodalmi alkotásban, Molter Károly Örökmozgó című színdarabjától a Vári Attila-novellákig. Az antológiát H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója és Nagy Pál irodalomtörténész méltatta, majd Nagy István színművész a kötet írásaiból olvasott fel.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)