Országos első a Campanella gyermekkórus
Kettős sikert arattak a sepsiszentgyörgyi diákok az általános iskolások Szatmárnémetiben tartott hétvégi országos kórusolimpiáján: a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella kórusa első díjat nyert a művészeti iskolák kategóriájában, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel karnagy vezényelte kara harmadik helyezést ért el.
Az idei első helyezés korona a kórus tevékenységén, mert maga mögött hagyta a diákkórusok versenyének legjobbjait, olyan énekkarokkal versenyzett, amelyeket a szakma többszakaszos vetélkedő után juttatott az országos döntőbe. A versenyszabályzat szerint az előadott művek különböző stílusokat képviseltek, volt köztük román népdalfeldolgozás, dszesszmise, Kodály-kórusmű, modern gospel. Lapunk érdeklődésére Lőfi Gellért elmondta, a versenyműsor értékelésénél a zsűri kiemelte: a komplex szonoritás, a kiforrott előadásmód nemcsak a gyermekek tehetségén, felkészültségén, a karnagy munkáján múlik, hanem benne van az a zenei levegő, kóruskultúra is, ami Sepsiszentgyörgy sajátossága.
A Plugor Sándor Művészeti Líceum számára igazi zenei hétvége volt, míg a gimnazisták versenyeztek, a III–IV. osztályosok DoReMi kórusa és az énektagozatos középiskolások Canticum kara a 22. Bárdos Lajos Éneklő Ifjúság Fesztiválon lépett fel, mindkettő Sebestyén-Lázár Enikő vezényletével.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Helyettes államtitkár: eredményes a Mikes Kelemen-program
Eredményes a diaszpóra hagyatékának összegyűjtését célzó Mikes Kelemen-program, eddig közel 186 köbméternyi dokumentum gyűlt össze - mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Szilágyi Péter elmondta: azokat a dokumentumokat szeretnék összegyűjteni, amelyeket már nem tudnak kezelni a diaszpórában, vagy mert már idős embereknél találhatóak, vagy mert olyanoknál, akik nem beszélnek magyarul.
A könyvek, újságok mellett többek között apró nyomtatványokat, plakátokat, fotókat, hanganyagokat gyűjtöttek össze, mintegy 186 köbmétert.
Ebből 110 köbméter már Magyarországon van, 62 köbmétert a közeljövőben várnak, és 14 köbméter még Dél-Amerikában található. Hozzátette: eddig 50 ezer dokumentumot dolgoztak fel az OSZK könyvtárosai.
Jelezte: mintegy 300 személy, szervezet adományát gyűjtötték össze, és a munkát segítendő 2015. novembere és 2016. márciusa között nyolc kutató utazott a tengeren túli diaszpóra területekre, ahol interjúkat készítettek.
Szilágyi Péter emlékeztetett arra, hogy 2013-ban a Magyar Diaszpóra Tanács döntött a program elindításáról, és azon év őszén el is indult a munka.
A kormány 500 millió forintot fordít a programra, ez magában foglalja egy emigrációs és diaszpóra központ kialakítását is a Magyarság Házában. Itt a legkülönlegesebb, és legegyedibb iratokat állítanák majd ki - ismertette.
A helyettes államtitkár jelezte: a program az európai diaszpórára nem terjed ki, a kiterjesztését idén szeretnék megvalósítani.
Felhívta minden határon túli iskola figyelmét is a program hamarosan induló online felületére, ahol az összegyűlt kiadványokat feltüntetik.
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kiemelte: a programhoz 2015-ben csatlakoztak. Kitért arra, a levéltár törvényi kötelezettsége, hogy a hungarica anyagokat feldolgozza, és hozzáférhetővé tegye. Az elmúlt években főként pályázati forrásból igyekeztek ennek eleget tenni. A Mikes-program ugyanakkor lehetővé teszi a szisztematikus feltárást - közölte, hozzátéve: terveik között szerepel hungarica-kataszter összeállítása, amely külföldi, de magyar vonatkozású iratokat mutatna be. Kiemelt célpontként jelölte meg Dél-Amerikát és Ausztráliát, amelyek kevéssé kutatott területek voltak eddig.
Kitért arra is, hogy várhatóan 30 iratfolyóméter anyaggal gazdagodhat a levéltár a programnak köszönhetően.
A hazaérkezett anyagok közül külön kiemelt egy Ausztráliából adományozott dokumentumgyűjteményt. Ez több felső- és alsóőri területen élő nemesi családot érint, akik 1582-ben nyertek új adományt birtokrészeikre I. Rudolf magyar királytól. Olyan okiratokról van szó, amelyek különböző birtokok tulajdonjogát igazolták.
Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója hozzátette: nagyon komoly kihívás a könyvtáros szakma számára ilyen különböző forrásokból származó anyag átvizsgálása és kezelése. Körülbelül 200 ezer kötet az ami hazakerült, ez egy megyei könyvtár állománya - jelezte a főigazgató. Az anyag negyedét tekintették át eddig, s ennek 5-8 százaléka a könyvtárba kerülő. Olyan emigrációbeli könyvek, kiadványok térnek haza, amelyek egyébként soha nem kerültek volna Magyarországra. Jelezte: mostantól megkezdődnek a kiajánlások a környező országok magyar nyelvű könyvtárainak, iskolai könyvtárainak. Közlése szerint erről további részletek az www.oszk.hu oldalon találhatók.
Budapest

Kortárs irodalom diákoknak
2013-ban indította útjára a pozsonyi Pagony Kiadó a Tilos az Á könyvek sorozatát, azzal a céllal, hogy minőségi kortárs irodalmat kínáljon olvasásra középiskolás korú („young adult”-nak nevezett) fiataloknak. Az idei Szent György Napok kulturális hetében sepsiszentgyörgyi líceumokban mutatkozott be a Tilos az Á.
Kedden a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban Kemény Zsófi költővel, íróval találkozhattak a diákok; a művészeti líceumban Laboda Kornél író, dramaturg, rendező volt a vendég, tegnap Nényei Pál látogatott a Székely Mikó Kollégumban. A Magyarországról érkezett írókkal Péczely Dóra szerkesztő, kritikus, a Tilos az Á könyvek főszerkesztője beszélgetett. A keddi találkozókon a kortárs ifjúsági irodalom középiskolákban való népszerűsítésén túl sokat vitatott kérdések kerültek terítékre a diákokkal és tanáraikkal való beszélgetések során: milyen szerepük lehet ezeknek a műveknek a fiatalok életében; az egyre népszerűbb irodalom milyen viszonyban áll az iskolákban kötelező olvasmányként tanított klasszikus ifjúsági regényekkel; zavaró-e, szükséges-e, hozzáad vagy elvesz egy irodalmi alkotás értékéből a trágár nyelvezet; milyen kapcsolatban áll az irodalommal és miként tud akár hétköznapi kommunikációs eszközként is működni a slam poetry; fontos-e, hogy mit milyen korban olvas az ember; a tabutémák érintése, a szabályos, klasszikus irodalmi sémák felrúgása hogyan hat a fiatal olvasókra; mi módon lehet lépést tartani a gyors iramban bővülő kortárs ifjúsági irodalommal. A művészeti líceumban színházról is beszélgettek: a független és kőszínházi produkciók közötti alapvető különbségekről, a varieté műfajáról, a sepsiszentgyörgyi középiskolai drámaoktatás és a budapesti színművészeti egyetemen zajló drámaoktatás közötti alapvető különbségekről.
A résztvevő diákok a szerzőkkel és azok bemutatott regényeivel is megismerkedhettek a beszélgetések során, ezenkívül betekintést nyerhettek a kiadó tevékenységébe is. Megtudhatták, hogy a sorozat neve – melyben a szerkesztők egykor nagyon nehezen tudtak megállapodni – a Micimackóból származik, a Tilos az Á könyvek jó részét a kiadó felkérésére írták, s az ifjúsági regény legfontosabb ismérve, hogy szereplői kamaszok. A közönségtalálkozókon elhangzottak nyomán néhányan minden bizonnyal kedvet kaptunk kortárs ifjúsági regények olvasásához.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki pacsirták
A középiskolások kategóriájában Erőss Réka és Szabó Réka Fruzsina első díjat nyert a vasárnap Székelyudvarhelyen tartott VI. Székelyföldi Népdalvetélkedőn, amely Háromszék, Csík, Gyergyó, Barcaság, Udvarhelyszék, Marosszék, Moldva és Aranyosszék régiós nyerteseinek döntője. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum két X. osztályos népdalénekese nem először mutatja meg tehetségét és felkészültségét, mindketten kiskoruktól énekelnek, a helyi népdalvetélkedők többszörös győztesei. A székelyudvarhelyi megmérettetésen, a VI–VII. osztályosok II. díjával tért haza a nagyajtai Boda Szabina Tekla, aki szintén több alkalommal nyert helyi, háromszéki népdalvetélkedőn.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar irodalom ünnepe volt Aradon
Vasárnaptól szerdáig Aradon zajlott a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny idei országos döntője. A 144 általános és középiskolás diák valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági megyét, de még a Kárpátokon túli régiókat is képviselte.
A négynapos rendezvény magán a versenyen kívül számos érdekes programot tartogatott a gyerekeknek és tanáraiknak: többek között világosi kiránduláson, lippai, solymosi és pécskai látogatáson ismerkedhettek meg Arad megye épített és természeti örökségével, felkeresték a máriaradnai kegytemplomot, a '48-as Ereklyemúzeumot, színházi előadáson és táncházban is szórakozhatott a népes mezőny.
„Az irodalom és magyar nyelv olimpiája, ünnepe ez” – mondta Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár a döntőről, amelyet a Mikes-vetélkedő 1971 óta íródó történetében negyedik alkalommal rendeztek meg Aradon (a legtöbbet, hetet Kolozsváron szerveztek meg, Sepsiszentgyörgy pedig a második leggyakoribb házgazda öt vendéglátással). „De helyszíntől függetlenül mindig a legjobbak mérik össze tudásukat – folytatta az államtitkár. – A verseny népszerűségét jelzi, hogy a selejtezőkön 815 általános és 117 középiskola indul.”
A dolgozatok megírását hétfőn tartották az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, az eredményeket pedig kedd este tették közzé. A jegyek kifüggesztése után évfolyamonként a diákok a javító tanárokkal együtt kiértékelték a dolgozatokat.
Berszán István versenybizottsági elnök, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékének vezetője a Maszolnak elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a tételeket, hogy amennyire nehéz volt a kidolgozása, legalább olyan mértékben játékos is legyen. "Örvendtem annak, hogy minden osztályban voltak, akik megtalálták ezt a »játékteret«, és látszott a dolgozatukon, hogy élvezték azt, amit csináltak. Ez a legnagyobb haszon!” – jelentette ki.
Az ünnepélyes díjkiosztót szerdán tartották Aradon a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége országos vezetőségének, illetve helyi közéleti személyiségek jelenlétében, a díszvendég Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt.
Jövőre Beszterce ad otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny döntőjének.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Magyar Athenas 250
A mikeses diákok voltak a legjobbak
Az elmúlt hétvégén helyszíni döntővel zárult a székelyföldi középiskolások interdiszciplináris vetélkedőjének I. kiadása a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács szervezésében, a Székelyföldi Kincskereső Tehetségazonosító program részeként. A rendezvénynek a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme adott otthont.
A Magyar Athenas 250 címmel jegyzett vetélkedő 3 fordulós volt. A 12 bejelentkező csapatból 8 folyamatosan részt vett a versenyszakaszokon, közülük öten kerültek a döntőbe, de a gyergyószentmiklósiak objektív okok miatt nem tudtak megjelenni. Bereczki Kinga, az SzTT elnöke, valamint Tulit Ilona, a vetélkedő ötletgazdája és a zsűri elnöke köszöntötték a jelenlevőket, a csapatok minden egyes tagját nyertesnek nevezve. A diákoknak a döntőben 10 érdekes és változatos feladatot kellett megoldaniuk.
Az elért eredmények alapján az első és második helyen a Mikes Kelemen Líceum két csapata, a Török Katalin által felkészített Tejút (Duka Boróka, Lőrincz Anna, Szabó Enikő, Szilágyi Áron) és a Virtus (Tusa Adorján, Becsey Janka, Gecse Barbara, Szász Tivadar Róbert) végzett. Harmadik helyezett a székelyudvarhelyi Apeiron csapat lett, a brassói ÜvegTigris pedig dicséretben részesült. A nyertes csapat egyhetes magyarországi táborozáson vehet részt, a második és harmadik helyezettek pedig értékes könyvjutalomban részesültek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Pokolsár a Csalóka szivárvánnyal
A kovásznai Pokolsár Egyesület mutatta be szombaton este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében Tamási Áron Csalóka szivárvány című darabját.
Szombaton este, a PKE dísztermét mintegy félig megtöltő közönség előtt mutatták be a kovásznai amatőr színjátszó csoport és kulturális egyesület tagjai Tamási Áron Csalóka szivárvány című művét, melynek megkezdése előtt a darab rendezője, Gazda Józseflépett a színpadra, és mondott néhány szót az egyesületről, és az általa színre vitt előadásról. „Ez a csoport ezelőtt bő három évvel ezelőtt született meg úgy, hogy a harminc év előtti kovásznai diákszínjátszók vágyat érzetek, hogy a kultúra, a magyar szó, a nemzeti érzés tolmácsolója akarnak lenni, ezért felkértek engem, aki negyed évszázadon keresztül főleg Tamási Áron művekkel éltettem a magam módján azokban a nagyon veszélyes időkben a kultúrát – főként a szórványvidékeket jártuk –, hogy rendezzem meg ezt a darabot. Arra a felkérésre, hogy megrendezzek előadásokat, nem mondhattam nemet, úgyhogy így lehetünk ma este itt. Az egykori diákszínpad csak azért játszott mást is Tamási Áron darabjain kívül, mert közben figyelmeztettek, hogy gyanakszik a hatalom, hogy mit akarunk mi Tamásival, és védekezés volt, hogy mást is játsszunk”.
Csodálatos nyelvezet
Ezt követően Tamási Áron művészetét méltatta a rendező, aki Juhász Ferenc gondolatát idézve elmondta: Mikes Kelemen óta a magyar nyelvnek nem volt ilyen csodálatos nagy művésze a prózaírásban, mint amilyen Tamási Áron. „Valóban olyan csodálatos nyelvezeten szólal meg, csupa költészet ez a nyelv, amelyen beszélteti a szereplőket, ahogy megkomponálja a történetet.” A felvezető beszéd után megkezdődött a három felvonásos előadás, melyben a főbb szerepeket Ferencz Botond, Tyiák Zoltán, Szász Attila, Ferencz Kinga játszották. Értékelendő volt az amatőr színjátszók lelkesedése, és az a tisztelet, amellyel igencsak korlátozott előadói kvalitásaik ellenére közelítettek Tamási Áron művészetéhez.
Pap István
erdon.ro

Nemzetpolitika a Kárpát- medencében
Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra biztatott minden marosvásárhelyi magyart, hogy menjen el szavazni június 5-én, mert csak magyar városvezető fogja gazdasági értelemben is segíteni a magyar közösséget.
Az eseményre, amelynek címe Közösségépítés és gazdaságfejlesztés a nemzetpolitikában – Nemzetpolitika a Kárpát-medencében – Hogyan tovább, Marosvásárhely? volt, pénteken délután a Vártemplom gótikus termében került sor. Részt vettek a magyar történelmi egyházak képviselői, Soós Zoltán, a vásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje, Péter Ferenc megyei tanácselnökjelölt, tanácsosjelöltek. Az eseményt a szervezők nevében Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke üdvözölte.
Az államtitkár ismertette a magyar nemzetpolitika intézményrendszerét, a támogatások struktúráját és a legfontosabb programokat. A Kőrösi Csoma Sándor-program célja a magyar önazonosság és a magyar nemzeti összetartozás megerősítése, a diaszpóra magyarsága magyar nyelvtudásának fejlesztése. Öt kontinens 24 országában működik. A Petőfi Sándor programot tavaly indították el, ez a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő program. A Mikes Kelemen-program célja a diaszpóra könyvtári örökségének szervezett módon történő összegyűjtése és gondozása. Beszélt a Kárpát-medencei testvértelepülési programról, amelynek célja a kapcsolatépítés, ismertette a kárpátaljai programokat, illetve elmondta, hogy kiemelt programjuk a Márton Áron-emlékév.
Véleménye szerint Marosvásárhelyen a magyarság megtartása és megerősítése csak úgy lehetséges, ha magyar polgármester és magyar megyei tanácselnök lesz, amelynek megvalósítására, megfelelő mozgósítással, jó esély van.
A találkozón Soós Zoltán kijelentette: Marosvásárhelyen a politikai összefogás megtörtént, most társadalmi összefogásra van szükség.Péter Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a családcentrikus gondolkodás megteremtésében nagy szerep jut az egyházaknak, a munkahelyteremtésben pedig a vállalkozóknak.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

A szeretet törvényei vezéreljenek utatokon (Ökumenikus ballagás)
„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” – ezekkel az Ézsaiás próféta könyvéből vett gondolatokkal indította igehirdetését Bancea Gábor református lelkipásztor tegnap a sepsiszentgyörgyi magyar végzős diákok búcsúztatására tartott ökumenikus istentiszteleten a belvárosi református templomban.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a történelmi magyar egyházak által tizenkilencedik alkalommal szervezett ünnepségen több mint ötszáz ballagó diákot tarisznyáltak fel szellemi útravalóval, lelki táplálékkal. Hagyományosan az iskolazászlók bevonulásával kezdődött a templomi ballagás
Péter Sándor, a pedagógusszövetség háromszéki elnöke szerint ez az ünnepség hitvallás amellett, hogy a pedagógusok bíznak a fiatalokban, abban, hogy tanítványaik meg tudják vívni az élet harcait, és sikeresek lesznek. Azt kívánta a ballagóknak, legyen számukra az iskolában eltöltött tizenkét, tizenhárom esztendő érlelő erejű jövőjük tekintetében.
Bancea Gábor tiszteletes igehirdetésében hangsúlyozta: az élet állandó megérkezésekből, befejezésekből és újrakezdésekből áll, amelyek arra késztetnek, hogy mozdítsunk valamit az élet kerekén, a diákoknak pedig azt kívánta, hitüket, erejüket állítsák a jónak szolgálatába. A pedagógusnak, aki képes feltétel nélkül szeretni tanítványait, és meglátja bennük a csillagot, a tehetséget, legnagyobb feladata harcolni a tudatlanság és hitetlenség ellen – mondotta. Rajtatok áll a jövő, akik úgy álltok itt, mint amikor útra készül az ember és számot vet, visszatekint a megtett útra, be akarja fürkészni az ismeretlen, beláthatatlan jövendőt – mondta imájában Kovács István unitárius lelkész. Kérte Istent, áldja meg lépteiket, kételyeiket és bizonytalanságaikat, adja meg, hogy tudják, helye van életükben a kétkedésnek, de helye van a győzelemnek, a túlsó partra jutás hitének is. És áldja meg a pedagógusokat, akik elengedik tanítványaikat, de ők maradnak tovább adni a hitet a magvető lelkesedésével – zárta imáját.
Sztakics Éva alpolgármester arról beszélt, hogy tanáraik és lelkipásztoraik jelenlétében indítják útnak a végzősöket, jelezve, hogy tudásuk, egyéniségük nekik köszönhetően teljes. Szólt arról, európai emberként nagy szükségünk van hitünkre, mert egész európai kultúránkat, életünket olyan külső veszélyek fenyegetik, amelyeket közös keresztény tanúságtételünk tud csak megmenteni. „Abban bízunk, hogy szülők, tanárok, lelkészek olyan embereket engednek útnak, akik fel vannak készülve az életre, tudják, mi a hűség és az alázatosság. Bízom benne, hogy tudtok hűségesek lenni nemzetünkhöz, Istenünkhöz, anyanyelvünkhöz, szülőföldünkhöz, városunkhoz, ahhoz a városhoz, ahol felnevelkedtetek. A szeretet törvényei vezéreljenek utatokon.” Márton Áron reményről szóló gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel Lászlóffy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, aki ifjúként ministrált a mártírpüspök szabadulásakor. Kérte a ballagó diákokat, továbbra is szeressék és segítsék egymást, szorítsák egymás kezét. Felelősséget vállalni kötelesség, kiváltképpen amikor nemcsak önmagunkért, hanem egy közösségért, szülőföldünkért, nemzeti megmaradásunkért tesszük – hangsúlyozta Kiss Imre megyei főtanfelügyelő, aki szerint szerencsés az a diák, aki az iskolában azt is megtanulja, hogy a teljes és boldog élet tudatos választásokról, megfontolt döntésekről szól. Aki tanításra adta életét, nem szeretné meddőnek látni a munkáját egyetlen diák tekintetében sem, szakmai elhivatása, hogy oktasson, neveljen, ezért a pedagógus maximalista, tökéletesnek akarja látni tanítványait – mondotta.
Szabó Margit, az RMPSZ alsó-háromszéki szervezetének elnöke a jelen pillanat megélésének fontosságáról beszélt, az áldásban Szabó Lajos kanonok az Istenhitről, a reményről szólt, ami több mint ezer éve megtart minket, magyarokat a Kárpát-medencében.
A tizenkilencedik ökumenikus ballagáson verset mondott Fazakas Laura ( Székely Mikó Kollégium), népdalokat énekelt Szabó Réka Fruzsina ( Mikes Kelemen Elméleti Líceum), zenés produkcióval fellépett a Református Kollégium egy kis csoportja (felkészítő Szilágyi Andrea), egyházi énekeket adott elő a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette, idén országos első díjas Campanella gyermekkórusa és közreműködött az iskola fúvószenekara Maksai József vezetésével. Házigazdaként az ünneplő közösséget köszöntötte és a szolgálattevőknek köszönetet mondott Pap Attila lelkipásztor. A szervezők könyvajándékot adtak át a hét iskola igazgatójának, az ünnepség himnuszaink eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Fel búcsúcsókra, cimborák!”
Elballagott a háromszéki végzősök egy része
Idén 2070 nyolcadikost és közel 1500 tizenkettedikes diákot csengetnek ki a megyében, közülük hétvégén több mint hatszázan ballagtak el. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum pénteken 104 végzősét búcsúztatta, a Gábor Áron Szakképző Líceumban szombaton 107, ugyancsak aznap Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban 109, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban 50, a Berde Áron Gazdasági Szakközépiskolában 80, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban 89 diákot búcsúztatott az iskolacsengő.
Eltrombitált Gaudeamus
Utolsót szólt nemcsak a csengő, de a trombita is a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceumban. A klasszikus Gaudeamus igiturt ugyanis Szép Szilamér, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja trombitálta el azalatt, míg a négy osztály 80 tanulója az iskolazászló alatt kivonult az osztálytermekből az udvarra. A székely ruhában ballagó diákok egyperces néma csenddel emlékeztek néhai társukra, Györgybíró Gyula Árpádra. Gazdag Ildikó igazgató köszöntőjében a magyarból megbukó Örkény István, a matematikából „gyengélkedő” Albert Einstein és a templom ablakát befocizó II. János Pál pápa példáján át bizonygatta: nem feltétlenül az iskolában dől el, hogy kiből mi lesz utólag.
– Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy az elmúlt tizenkét esztendő nem volt meghatározó az életetekben: az volt, hiszen az itt megszerzett tudás jó útravaló arra, hogy elkerüljétek az élet vakvágányait, de hogy ezekből az alapokból mit építetek fel, az legnagyobb részt rajtatok múlik – mondta az igazgatóasszony.
Az ünnepségen díjazták a kiemelkedő tanulókat, köztük Tála Árpád évfolyamelsőt.
„Tégy jól, akikkel tehetsz”
A Székely Mikó Kollégiumban négy osztály vett búcsút a tanároktól, az iskolatársaktól. A ballagókat és a jelen lévő pedagógusokat, szülőket, meghívottakat Kotró-Kosztándi László tanár köszöntötte. Útravalóként gróf Mikó Imre évszázadokon átívelő gondolatát osztotta meg a diákokkal: „Tégy jól, akikkel tehetsz, ez emberi kötelesség”.
Kondor Ágota igazgató a bizalomról, a felelősségről, az élet szépségeiről, az álmokról, célokról beszélt. Ünnepi beszédében kiemelte: „Azzal a reménnyel és hittel engedünk útra, hogy sikerült benneteket felvérteznünk mindazzal, ami ott kint, az iskola falain kívül véd benneteket, ami képessé tesz arra, hogy boldogok legyetek, hogy hasznosak legyetek magatoknak és másoknak, hogy jó szakemberek, családanyák és -apák, jó emberek legyetek”.
Sánta Yvette ballagó diák a felelősségvállalásról, a helyállásról, a próbatételekről szólt. Pénzes Ábel előkészítő osztályos versben búcsúzott azoktól, akik szeptemberben kézen fogva vezették be őt és társait az iskolába. Fejér Ágnes tizenegyedikes diák szerint a mai nappal lezárult egy szakasz a búcsúzó diákok életében, de „ez nem a könyv vége, hanem csak egy fejezet záró mondata”.
Az igazgató mesét mondott
A Plugor Sándor Művészeti Líceumban három osztály 50 diákja számára szólalt meg az iskolás évek végét jelző csengőszó. Lőfi Gellért igazgató mesét mondott a ballagóknak egy kisgyerekről, akit az édesapja kivitt az erdő szélére, s búcsúzáskor azt mondta neki: okosodj és tanulj, észben, tudatban gyarapodj, s mire megtalálod az erdő túlsó végéhez vezető utat, arra ember lesz belőled. A kicsi félve lépett be a rengetegbe, de találkozott egy töpörödött anyókával, aki segítette az úton, s elváláskor egy tarisznyát adott neki. „Ha gyengül a hited, vess egy pillantást a kőtáblára, és megtalálod azt a törvényt, amelyet követve a helyes úton járhatsz. Ha kevésnek érzed a tudásod, csak pillants rá a papírra, s azonnal kiolvashatod a szükséges ismeretet. Ha találkozol egy elesett, éhező embertársaddal, ott lesz a kenyér, adj neki belőle. Minél többet adsz, annál jobban fog szaporodni” – zárta meséjét az igazgató.
Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán és Magyarósi Imola tolmácsolta magyar és román nyelven, majd a helyi önkormányzati testület nevében 200 lejes pénzjutalmat és oklevelet adtak át Sibianu Andrea évfolyamelsőnek, akit a Kiwanis Klub és az RMPSZ is díjazott. Példamutatásukért, közösségi munkájukért (a diákok szavazatai alapján) Mentor-díjban részesült Gheorghiță Claudiu, Kovács Emese és Székely Kitti Fruzsina.
„Emeljétek fel szívünket”
Pénteken a Nagy Mózes Elméleti Líceum négy végzős osztályának száznégy, székely ruhába öltözött diákja vett búcsút az alma matertől. A jelenlévőket Beder Imre református lelkipásztor köszöntötte, majd Bejan András igazgató értékelte a végzős osztályok tevékenységét, a diákok derültsége közepette. „Emlékekkel bőven tele a tarisznya, és most már nemcsak az iskola padlására lehet felfedező útra indulni, hanem egy ennél is izgalmasabb világba”, fogalmazott.
Bokor Tibor polgármester, az intézmény egykori tanára és igazgatója huszonötödször búcsúztatott el ballagókat az iskola udvaráról, majd Farkas Csaba szaktanfelügyelő tolmácsolta a megyei tanfelügyelőség üzenetét. A tizenegyedikesek verses-dalos összeállítással és ifj. Budai István szónoklatával búcsúztatták a végzősöket, majd a zászlóátadást a ballagó diákok Emeljétek fel szívünket mottójú műsora és Papp Andrea búcsúbeszéde követte.
A Nagy Mózes-díjat idén Csomós Attila, Bíró Anita, Dénes Botond, Fórika Zalán és Váncsa Róbert végzősök, Rozsnyai Árpád nyugalmazott kémiatanár és Dénes Imola szülő kapta meg. Az évfolyamelsőnek járó díjat Elekes Emese, az RMPSZ-díjat Sebestyén Rita, míg a Rotary Klub díját Dán Kinga és Ábrahám Zita vehette át.
„Legyetek büszkék, hogy itt végeztetek”
Szombaton a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ három nappali és két posztlíceumi osztályának 107 diákját csengették ki. A végzősök az utolsó osztályfőnöki óra után a Gaudeamust énekelve vonultak a tanintézmény udvarára. Az egybegyűlteket Gábor Rezső igazgató köszöntötte. „Azt kívánom, hogy amit elterveztetek, megvalósuljon, és az út, amely odáig vezet, legyen izgalmakkal teli” – engedte útjukra növendékeit.
Bokor Tibor polgármester arra biztatta a ballagókat, merjenek nagyot álmodni, míg Fejér László Ödön képviselő a „legyetek büszkék, hogy itt végeztetek, és vigyétek tovább az intézmény hírnevét” szavakkal búcsúzott tőlük. A „kicsik” és a végzősök verses-zenés műsorát követően a ballagók nevében Ráduly Richárd mondott búcsúbeszédet, majd a zászlóátadás után a búcsúzó évfolyamok emlékszalagot kötöttek az évfolyambotra.
Az évfolyamelsőnek járó díjat, a polgármesteri hivatal különdíját, valamint a Rotary Klub díját Lukács Róbert vehette át. Az RMPSZ-díjat Kalányos Ibolya, míg az EVITA-díjat Baricz Tímea érdemelte ki.
Elballagott az igazgató is
Szombaton a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum udvarán felsorakozott 89 ballagóhoz előbb Dimény János iskolaigazgató, majd Lázár-Kiss Barna polgármester szólt, mindketten azt kívánva a végzős diákoknak, találják meg számításaikat az életben, és legyenek elég bölcsek ahhoz, hogy a sok kínálkozó életút közül a számukra legmegfelelőbbet tudják kiválasztani. Kiss Imre főtanfelügyelő is köszöntötte a ballagókat, továbbá Dimény János iskolaigazgató, akinek – megköszönve munkásságát – batyut adott át. A baróti középiskolát 25 éven át vezető Ezüst Gyopár-díjas pedagógus ugyanis ősszel nyugdíjba vonul.
Botos Erikának, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza igazgatójának és a XI-es Balázsi Andreának a köszöntőbeszédei után a kicsengetettek búcsúműsora, majd a díjátadások következtek. Idén a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány nagydíját Bíró Réka kapta, Érdemes diák-díjat vehetett át Ágoston Péter, Bíró Réka, Buda Klaudia, Szőcs-Trinfa Klementina Fruzsina és Tatár Ágnes Tekla. A Nebuló-díjon Székely Laura Melinda és Tókos Edina osztozott.
Június 3-án, pénteken 11 órakor a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában 148 diák, a Református Kollégiumban 52, a Bod Péter Tanítóképzőben 63 diák ballag. Június 4-én, szombaton 9 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium négy végzős osztályának 116 tanulóját csengetik ki. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban június 11-én, szombaton búcsúznak a 114 végzőstől.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bővül a kínálat
Új szakok indulnak a római katolikus középiskolában
Ősztől három kilencedik osztályba várja az általános iskolák végzős tanulóit a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum. A katolikus teológiai és a természettudományok–intenzív angol-német osztályok mellett társadalomtudományok–intenzív angol- német szakos osztályt is indítanak, mivel az Unirea Főgimnázium lemondotta kezdő magyar osztályról. Egy negyedik ajánlattal is várja a jelentkezőket az iskola, tizedik osztálytól esti tagozaton közigazgatási technikusi szakra lehet beiratkozni – tájékoztatott dr. Tamási Zsolt, az iskola igazgatója.
Az indulás sohasem könnyű, de az iskolának sikerült olyan szellemi és tárgyi környezetet kialakítania, amely lehetőséget nyújt a minőségi oktatásra, a diákok különböző képességeinek a kibontakoztatására. Az önálló tanintézmény 13 osztállyal és több mint 350 diákkal 2015 szeptemberében költözhetett be újra annak az iskolának az épületébe, amelyet a Római Katolikus Státus építtetett a keresztény értékekre alapozó versenyképes oktatás helyszínéül. Az 1948-as államosítás által megszakított folyamat az idén ősztől folytatódik az újraalakult intézmény által beiskolázott cikluskezdő osztályokkal, továbbá azokkal a diákokkal, akik vállalták, hogy a katolikus iskolában tanulnak tovább, és az érettségiig a Bolyai Farkas középiskolában működő római katolikus osztályokkal.
A kezdeti nehézségekre gondolva fordítottunk több figyelmet ebben a tanévben az iskolára, és vontunk mérleget a napokban az elért sikerekről az intézmény vezetőjével, aki egy sor jó eredményről számolt be, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy valóban versenyképessé váljon az iskola.
Először is elmondta, hogy a felajánlott támogatásokból, valamint a pályázatok révén sikerült jól felszerelni az épületet. Biztonsági riasztórendszert, térmegfigyelő kamerákat szereltek fel bent és kint is, s az ötmillió forinttal járó PADOC- pályázatot megnyerve digitális vetítővel, számítógéppel láttak el minden osztályt, 80 százalékban lehetővé tették a vezeték nélküli internetes rendszerre való csatlakozást, hordozható számítógépeket, kép- és hangfelvevőket vásároltak, s a kicsi és nagyobb gyermekek igényeinek megfelelően újították fel a mellékhelyiségeket. Az informatika szakterem mellett a legkorszerűbb felszereléssel rendezték be a fizika, kémia, biológia laboratóriumot, amelyben hat csoport tud párhuzamosan kísérletet végezni. Adományként több ezer könyvet kapott az iskola, feldolgozásuk folyamatban van.
Az anyagi támogatás mellett olyan közösség alakult ki, amelynek tagjai szívesen vállalják az önkéntes munkát, s kérés nélkül is felajánlják a segítségüket – hangsúlyozta dr. Tamási Zsolt. Majd hozzátette: jó érezni az összefogás, a közösség erejét, hiszen az iskola személyzethiánnyal indult. Nagy Emese Hajnalkának kellett vállalnia az adminisztráció és ügyintézés minden feladatát, ami reményeik szerint két személy alkalmazásával megoszlik az ősztől.
A tanulmányi eredményekkel kapcsolatosan az igazgató elmondta, hogy nagyon elégedettek, különösen azoknak az osztályoknak a munkájával, akiknek diákjait már az új tanintézmény iskolázta be, s reményei szerint, ahogy haladnak előre, a jó teljesítmény általánossá válik. Diákjaik sikeresen szerepeltek a különböző tantárgyversenyek megyei, országos és nemzetközi szakaszán. Első díjat nyertek a Mikes Kelemen tantárgyverseny országos szakaszán és a nemzetközi szakaszon is szavalatból, előkelő helyezést értek el az Öveges József –Vermes Miklós fizikaverseny minden szintjén, a Curie környezetvédelmi emlékverseny Kárpát-medencei döntőjén. Egyéniben és csapatban is első és második helyet szereztek a Disputa vetélkedő Kárpát-medencei szakaszán Debrecenben, egy második helyezést hoztak haza a Zrínyi Ilona matematikaverseny kecskeméti fordulójáról.
Mindez nem múlt el eredménytelenül, hiszen a kilencedik teológiai osztályba vallásból 37-en tettek képességvizsgát, és jelek szerint túljelentkezés lesz a többi cikluskezdő osztályban is. Ennek ellenére dr. Tamási Zsolt határozottan kijelentette, hogy egyetlen diákot sem írnak be a törvényesen megszabott létszámon felül (0–IV. – 25, V–XII. – 30), mert komolyan veszik azt az alapelvet, hogy minden iskolának meg kell élnie, és a körzeti iskolák jól felkészítik a diákokat. Jó hírnek számít, hogy ősztől bentlakást tudnak biztosítani a vidéki tanulóknak a Szent Imre-kollégiumban.
Terveikről, elképzeléseikről érdeklődve elmondta, hogy a jövő tanévtől a diákok érdeklődésének megfelelő szakköröket indítanak. Ahogy a gyermeknapra szervezett közös rendezvényen, továbbra is fontosnak tartják a konzorciumba tartozó másik két iskolával, a Bolyai líceummal és a Református Kollégiummal való együttműködést. Jó kapcsolatot ápolnak a partneriskolákkal is, mint a csíkszeredai Segítő Mária, a bukaresti Sfântul Iosif római katolikus kollégium, a kisvárdai Szent László római katolikus szakközépiskola és a munkácsi Szent István római katolikus teológiai líceum.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét indul az Ötletből építs közösséget program ( Háromszéki Közösségi Alapítvány)
Ismét útjára indítja a korábbi években népszerű pályázatát a (HKA). Az Ötletből építs közösséget névre keresztelt programra 25 ezer lejes keretösszeget szánnak – jelentette be Bereczki Kinga igazgató –, és olyan elképzelések megvalósítására kínálnak anyagi alapot, amelyek egy közösség mindennapjait teszik értékesebbé, összetartóbbá.
Az eddigi sikeres projekteket is felelevenítve 2011 és 2013 között 53 ezer lej értékben 28 programot támogattak, egyebek mellett film készült a fülei kopjafákról, hagyományos csernátoni receptkönyvet adtak ki, cserkészmúzeum létesült, Bodoson játszótér valósult meg, kiadták az Autonómia kiskátét, őshonos gyümölcsfacsemetéket telepítettek vissza Magyarhermányba, Kisborosnyón Ifjúsági Ház jött létre, Pákén pedig közmunkával park létesült – most újabb támogatható ötleteket várnak. A május utolsó napján induló fordulóra június 20-ig lehet leadni a pályázatokat (papíron két példányban vagy elektronikusan a szervezet e-mail-címére), a támogatás mértéke 1500 és 2500 lej között lehet. Rövid lejáratú pályázatokról van szó, hiszen július elején már a nyerteseket is kihirdetik, szeptember végére a célkitűzést meg kell valósítaniuk a nyerteseknek, az elszámolást pedig legkésőbb október 17-ig kell leadni. Bereczki Kinga beszámolt a 2015 szeptemberében indult YouthBank program eredményeiről is, amelyben tizenkét IX–X. osztályos önkéntes diák vett részt: a Mikes Kelemen Líceum, a Székely Mikó Kollégium, a Református Kollégium, a Berde Áron Közgazdasági Szaklíceum tanulói. A fiatalok bevonása a program legfontosabb eleme – véli az igazgató. Négy hónap alatt négy akciót szerveztek – Kapcsolódj ki, kapcsolódj be karaoke est a Bisztróban, karácsonyi vásár a főtéren, Mikóban, jégkarnevál a központi korcsolyapályán, japán est a Székely Mikó Kollégiumban –, ezekből 1800 lej bevétel valósult meg, további ezer lej a Bertis üzletekben felállított gyűjtődobozokban gyűlt be, Fleckhammer Ottó 4000, a Bicon 1000 és a MultiNumber Kft. 1800 lejjel járult hozzá az alaphoz. A kihirdetésre hat pályázat érkezett, négy esetben kötöttek szerződést.
(fer-)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)
A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül.
Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről.
Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést.
Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi szellemiségében hagyományteremtő szándék (Kórustalálkozó Baróton)
Nyolc kórus részvételével, Soli deo gloria mottóval szombaton kórustalálkozót tartottak Baróton. A szervező, az év elején alakult Báró Wesselényi Miklós Kórus azt a szellemiséget viszi tovább, amelyet az elmúlt több mint húsz éven át a Zathureczky Gyula Kórus képviselt – hangzott el az első alkalommal megszervezett eseményen.
A Csala kürtje fúvósai Diákdombon tartott ébresztő zenéjét és az Ünnepre jöttünk kórusmű eléneklését követően Barót alpolgármestere, Szakács László üdvözölte a messziről érkezett dalos vendégeket. Beszédében a mindennapjainkban jelen levő zenéről beszélt – hol altatódal, életünk fontosabb pillanataiban hol víg, hol szomorú, sőt, sokszor utolsó utunkra is elkísér –, majd arra kérte a kórusok tagjait, folytassák hagyományőrző munkájukat, hiszen általa lélekben gazdagítják hallgatóikat. A főtér közvetlen közelébe eső utcákon való felvonulást megelőzően a kórusok közös számként, mintegy tisztelgésként az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulója előtt, az Avanti ragazzi di Buda című művet adták elő.
Az eseménynek helyszínt biztosító művelődési ház nagytermében előszóként, majd a kórusok fellépése közé ékelve Krizbai Imre nyugalmazott református lelkész az új kórus létrehozásának szükséges voltáról, a névválasztásról, címerük keletkezéséről beszélt.
Mint mondotta, tavaly augusztus 23-i kibúcsúzástatásakor egy ember még könnyes szemekkel köszöntötte, majd másnap orvul hátba támadta. Ezt a bánásmódot a Zathureczky Gyula Kórus tagjainak döntő többsége, mintegy huszonöt ember saját hátba döféseként is értékelte, s a vele való együttérzésből lemondtak az abban való részvételről. Ezt követően egy volt bibliakörös tanítványa azzal kereste meg, hajlandó lenne egy, a régi tagokból alkotott kórust vezetni, ha ő Erdővidéken marad és segíti munkájukat. A felkérésre igent mondott, és a Székely Társalgó Egyesület keretében január végén létrehozták a Báró Wesselényi Miklós Kórust: azt a hagyományt próbálják továbbvinni, azt a szellemiséget próbálják éltetni, amely az általuk 1990-ben létrehozott Zathureczky Gyula Kórusra jellemző volt – jelentette ki.
Az új kórus azért választotta „az árvízi hajós” nevét, mert olyanról akarták elnevezni magukat, aki bár erdővidéki származású, de nemcsak szűkebb, hanem a legszélesebb körben tett nemzetéért. Wesselényi Miklós minden tekintetben megfelelt ezen kitételnek: édesanyja, Cserey Heléna nagyajtai, édesapja vonalán pedig nagyanyja, Daniel Polixénia révén vargyasi, életpályája pedig gazdag és közismert, példakép lehet a ma nemzedékének is – mondotta Krizbai tiszteletes. A kórus címere is Wesselényi Miklós életpályáját eleveníti meg: a nagyajtai templomvár, illetve a vargyasi Daniel-kastély két egymás mellé illesztett bástyája származási helyére utal, a fekete-piros-fehér-zöld szegély az Erdélyhez, illetve Magyarországhoz való tartozást, a hármashalom és a tölgyfaágak Erdővidék magyarságát szimbolizálja, a huszárzsinór pedig Wesselényi Miklós legnemesebb lovas hagyományainkhoz való kötődésének állít emléket. Krizbai Imre köszönetet mondott a címert megrajzoló székelyudvarhelyi grafikusnak, Gyöngyössy Jánosnak, a vargyasi kastély megmentéséért még 1989 előtt oly sokat cselekvő és az eseményen jelen levő Deák Vilmát, valamint a nagyajtai templomvár felújításáért küzdő Fekete Levente unitárius lelkészt, a kórus vezetőjét, Egyed Ágnest megtapsoltatta a művelődési házat megtöltő dalosokkal.
A Brassói Magyar Dalárda, a Vargyasi Dávid Ferenc Unitárius Kórus, a Zágoni Mikes Kelemen Kórus, a Nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, a Négyfalusi Vegyes Kar, a Kisbaconi Református Kórus, a Nyikómalomfalvi Katolikus Kórus és a házigazdák fellépését követően szalagot tűztek a zászlókra, és emléklapokat adtak át, majd közös ebéden vettek részt.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népszerű a városismereti vetélkedő
Több mint másfél száz diák és harmincnyolc pedagógus vett részt a Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító által kezdeményezett és szervezett 17. Barangoló városismereti vetélkedőn.
A háromfős csapatok helyi utcanevekkel és madarakkal ismerkedtek, valóságos madárkatalógust rajzoltak, szavakat alkottak Sepsiszentgyörgy betűiből, helyesírási feladatokat oldottak meg, böngészték a várostérképet. A Barangoló városismereti vetélkedő nem tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, hanem olyan ismeretekre, amelyekkel a diákok naponta találkoznak, de nem biztos, hogy fontosnak tartják ezeket, a feladatok megoldása ellenben ráirányítja figyelmüket az őket körülvevő dolgokra, jelenségekre.
A legtöbb csapat, tizenhat a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából jelentkezett a vetélkedőre, nyolc csoport vett részt a Gödri Ferenc Általános Iskolából, hat a Nicolae Colan Általános Iskolából, négy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, kettő az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából, egy-egy csapat az Ady Endre Általános Iskolából, a Református Kollégiumból, a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és két vegyes csapat a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak összefogásából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Építhetünk Bedő Albert örökségére (Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése)
Szerény és mégis ünnepélyes keretek között zajlott tegnap a sepsikőröspataki sportcsarnokban az anyaországi Országos Erdészeti Egyesület 147. vándorgyűlése, amelyen a magas rangú meghívottak mellett több mint ezren – elsősorban az erdészszakmát képviselők – tették tiszteletüket. A háromnapos esemény központi rendezvényén az ünnepi közgyűlés mellett a résztvevők a község nagy szülötte, Bedő Albert egykori főerdőmérnök, az egyesület egyik alapítója előtt is lerótták tiszteletüket nyughelyén, Kálnokon.
A rangos esemény a szakmai civil szervezet 150 éves fennállásának jubileumi pillanata is, amelyen mások mellett díszvendégként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter társaságában. A meghívottak között szerepelt továbbá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Borbély László volt környezetvédelmi miniszter, szenátor. Egyházi részről Kató Béla református, valamint Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök volt jelen.
A magyar és a román himnusz elhangzását követően az ünnepi közgyűlést Zambó Péter, az egyesület elnöke nyitotta meg. Felszólalását Bedő Albert szavaival indította: „Összetartás által a kis dolgok is naggyá lesznek, de a széthúzás által a legnagyobbak is megsemmisülnek.” Az egyesület vezetője szerint az egykori alapító intelmének első felét sikerült megfogadniuk, hiszen méltán lehetnek büszkék, hogy Európa egyik legrégebbi szakmai szervezeteként most is képesek az egész Kárpát-medence erdészeit összefogni és a határokon átívelő szakmai együttműködést megteremteni és fenntartani. Az elnöki megnyitót követően Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának vezetője házigazdaként is szólt a megjelentekhez. Az önkormányzati vezető Zambó Péterhez mintegy csatlakozva kijelentette: „a határok változtak ugyan, de nemzetileg, szakmailag együtt vagyunk ma is”. Tamás Sándor a székelyföldi erdőgazdálkodásról is szólt, elmondva: a magánerdő-tulajdon megszilárdítása biztosítékot jelent a térség jövője szempontjából. Az elnök megemlítette: nagy felelősséggel járó vagyon a több mint 500 ezer hektár magántulajdonban és magánkezelésben lévő székelyföldi erdő, éppen ezért külön megtiszteltetés 118 év után a vándorgyűlés újabb háromszéki jelenléte, amely egy hároméves álom megvalósulása is egyben. A megyei önkormányzat elnöke zárásként Mikes Kelemen zágoni tölgyfája letörött ágának egy darabját adta ajándékba Áder Jánosnak.
Áder János Áprily Lajos soraival indított beszédében („Engem az erdő véd és szeret”) az erdészek örökös lelki kötődésének tényét domborította ki. Értelmezése szerint ennek köszönhető, hogy a magyar erdészek már 150 évvel ezelőtt felismerték: az erdők oly értéket képviselnek, amelyet védeni kell, hiszen a nemzet pótolhatatlan vagyonát jelenti. Egy maroknyi csapat, az Országos Erdészeti Egyesület alapítói – a máramarosi Aknasugatagból származó Wagner Károly, a selmecbányai Divald Adolf és a sepsikőröspataki Bedő Albert – vállalták elszántsággal a feladatot, hogy a felelős, jövőbe tekintő erdőgazdálkodás alapjait megteremtsék, és másfél évszázad után elmondható, hogy „a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává”. A bátor kezdeményezők által akkor kijelölt irányvonal az 1879-es magyar erdészeti törvényben is fellelhető, amely kimondja: „az erdő hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját”. A köztársasági elnök Bedő Albert előrelátása és szakmai nagysága példájaként említette: az általa szerkesztett Erdészeti Lapokban már az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára”, a hőmérsékletre, a levegő és a vizek minőségére. A bátor kezdeményezők ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy csakis az alapos szakmai tudással felvértezett erdészek képesek ezt az emberpróbáló feladatot ellátni, ezért egyik céljukként a magyar nyelvű erdészképzést tűzték ki és valósították meg. Áder János felhívta a jelenlévők figyelmét: maradt jócskán tennivaló, a cél ugyanaz, erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt az elődök, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának, szem előtt tartották, és minden történelmi veszteség ellenére „hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon”. Áder János úgy vélte: az elődök örökségét őrizték meg azok a magyar erdészek, akik a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben vagy az 1956-os forradalom után Kanada erdőiben kamatoztatták tudásukat. A köztársasági elnök örömmel nyugtázta, hogy a mostaniak is továbbviszik e hagyományokat.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az erdőket illető szélsőséges gondolkodásmód elvetésének szükségességét hangsúlyozta. Meglátása szerint két szélsőségről beszélhetünk: egyrészt az ipari lobbiról, amely az ökológiai szempontokat hanyagolva, csak nyersanyagot lát az erdőben, másrészt azokról, akik kitiltanák az embereket az erdőből, így előzve meg a pusztítást. Ami a vándorgyűlés Székelyföldre hozatalát illeti, Semjén kifejtette: egybeesik a magyar kormány nemzetpolitikájával, hogy a különböző szakmák, érdeklődési körök Kárpát-medencei keretben szerveződjenek, és egyúttal a legméltóbb alkalom, hogy a szakmai civil szervezet egyik alapítója, a Sepsikőröspatakon született Bedő Albert előtt tisztelegnek. A magyar kormány képviselője továbbá Bedő Albert egyik érdemeként említette, hogy felismerte a magyar erdészeti szaknyelv megteremtésének szükségességét, hiszen szoros az összefüggés a tudományosság és az anyanyelv között. Semjén Zsolt továbbá Bedő Albert kiemelkedő, polihisztori képességének igazolását látta abban, hogy négy nagy területen (erdészet, vadászat, politika, vallásügy) is képes volt maradandót alkotni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter aktuális kérdéskörökre építette mondandóját. Elsősorban a készülő magyarországi erdészeti törvényről beszélt, amely véleménye szerint új kihívásokhoz alkalmazkodó, friss szemléletet hozó jogszabály.
Az ünnepi közgyűlés a szakmai elismerések átnyújtásával zárult. Az egyesület legrangosabb kitüntetését, a Bedő Albert Emlékérmet hárman érdemelték ki. A határon túli szakemberek közül kilencen vehettek át elismerő oklevelet.
Az ünnepi rendezvénysorozat Kálnokon, Bedő Albert szobránál folytatódott, ahol a kegyelet koszorújának elhelyezését megelőzően Kisgyörgy Sándor sepsikőröspataki polgármester szólt elsőként a megjelentekhez, köszönetnyilvánításában egyebek mellett tiszteletbeli székelynek avatva erre a pár napra minden vendéget. Beszédet mondott továbbá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki többek között kifejtette: Bedő Albert is büszke lehet arra, amint utódai, az erdészek mai napig képesek megélni hagyományaikat. Egyúttal köszönetet mondott az egyesületnek a magyar agrárium megreformálásában nyújtott segítségért.
A vándorgyűlés első napjának hivatalos eseményeit az unitárius temető évszázados tölgye alatt zárták. Szabó Adél Júlia kálnoki unitárius lelkész Isten áldását kérte, hogy méltó utódjai lehessünk a szürke eminenciásként, szerény székely emberként szolgáló Bedő Albertnek. „Bedő Albert az erdő szerelmeseként élt, az ott megtapasztalt életerő vezette útján” – hívta fel a figyelmet Bálint-Benczédi Ferenc az Újszövetség, valamint Wass Albert soraira épített beszédében. A székely unitárius családból hozott istenfélelem, szolgálat jellemezte, de itt tanulta meg a felelős munkavégzést is, és élete során az erdőben rejlő gazdagságot nemzetünk erősítésére használta – idézte meg a község nagy szülöttének szellemét az unitárius egyház püspöke. Zárásként Zambó Péter az egykori főerdőmester részletes pályáját, illetve az egyesület további történetét ismertette, majd leleplezték a Bedő Albert emlékét őrző cserefa műalkotást, amely életútját is ismerteti, illetve elhelyezték a kegyelet koszorúit az egyesület által idén felújított sírhelyen.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséges diákjaink
Szavaló és éneklő gyerekek
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal szervezte meg a Székelyföldi Tehetségnapot, ahol mások mellett fellépett Téglás Ede, a Mikes Kelemen Líceum kisdiákja és a Plugor Sándor Művészeti Líceum Do-Re-Mi kórusa is.
A második, harmadik és negyedik osztályosokból álló énekkar megalakulásáról, működéséről és terveiről Sebestyén Lázár Enikő karvezetővel beszélgettünk.
– A Do-Re-Mi a megyeszékhelyi művészeti líceum zenész tagozatra járó, elemi osztályos kisdiákjainak a kórusa, 2010-ben alakult. Egyedülálló kezdeményezés volt, hiszen 2010-ig a kisdiákoknak nem volt énekkaruk, ötödik osztálytól lehetett bekapcsolódni a kórusba és a zenekarba. Hat évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy a második, harmadik és negyedik osztályos diákokat is bevonjuk a közös éneklésbe, elsősorban a gyerekek fejlesztése és közösséggé való formálása érdekében. Azóta működik a kicsinyek kórusa – magyarázta a karvezető.
A szép hangzás, az összhang, a harmónia a következetes és rendszeres munka eredménye.
– Ideg- és türelemigényes munka, hiszen apró gyerekekről van szó, de megéri a befektetett energiát, hiszen hallható volt az eredmény. Ami a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érzik magukat, örömmel jönnek a próbákra, kialakult egy közösség, ahol mindenkinek megvan a lehetősége és esélye a fejlődésre. Hiszem és vallom, hogy az együtt éneklésnek közösségmegtartó ereje van – tette hozzá.
Versenyeken még nem voltak, de fellépési lehetőségekben nem szűkölködnek. Énekeltek a Szent György Napokon, az iskolai rendezvények állandó résztvevői, jelen voltak a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos - Palló Imre Éneklő Ifjúság kórusfesztiválon, a bikkfalvi reneszánsz napokon.
Langer Balázs negyedik osztályos diák lelkesen mesél a Do-Re-Mi kórusról.
– Szeretek ide járni, mert jó a hangulat, imádok énekelni, barátok közt lenni, ismerkedni. A próbákon mindig vidámak vagyunk, viccelődünk, jó érzés tölt el mindenkit. Sajnos ez az utolsó évem a Do-Re-Mi kórusban, hiszen jövőre ötödikes leszek. Most majd a Campanella kórus következik, szeretnék jól szerepelni a válogatáson, hogy bekerülhessek az énekkarba – meséli terveit a kisdiák.
Téglás Ede a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum második osztályos kisdiákja. Korát meghazudtoló komolysággal beszél a versmondásról, a szép, tiszta beszéd fontosságáról, a szavalóversenyeken elért eredményeiről.
Már első osztályban kiderült, hogy Ede, bár a mindennapokban szűkszavú, tehetséges versmondó. Az iskolai, körzeti és megyei vetélkedőn a legjobbnak bizonyult, az országos szakaszon Kovács Ferenc Bolondos ének című versével dicséretben részesült.
– A verseket a tanító nénivel, Forró Violával közösen választjuk ki. Gyorsan megy a tanulás, a hangsúlyozásban segít a tanító néni – magyarázza Ede. Szeret szerepelni, nem lámpalázas, a színpadon csak a feladatra, a tiszta, érthető versmondásra koncentrál. Kedvenc tantárgya a matematika, szabadidejében számítógépen játszik.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kórustalálkozó Székelytamásfalván
Szombaton hat környékbeli kórus találkozott Székelytamásfalván: a helyi férfikórus megalakulásának 43. évfordulóját is ünnepelték.
A mezőfalu református templomában a vendéglátók mellett fellépett a papolci református vegyes kórus, a szörcsei és kovásznai református férfikórus, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar és a Kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda. A találkozón jelen volt Zabola polgármestere, Fejér Levente és helyettese, Demes Botond. A fellépéseket megelőzően istentiszteleten vettek részt a kórustagok. Hegyi István lelkész igehirdetésében az Isten és éneklés közötti összefüggést boncolgatta. A földön és égben egy dolog közös: az éneklés. Aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Az igaz ének a legszebb imádság – idézte Luther Márton mondását. A kórusok a templombeli fellépés után a Thury-kastély udvarára vonultak – a zeneszerető helybeliektől kísérve –, ahol a kopjafáknál rótták le kegyeletüket az elődök iránt. A koszorúzás alatt a székelytamásfalvi férfikar a Jobban tiéd, Uram sorait énekelte id. Tusa János karnagy vezetésével (a templomban ifj. Tusa János vezette a dalárdát). Az ünnepséget közös ebéd zárta a kultúrotthonban. (bokor)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zágon nem hagyja magát
Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont, írja Mikes Kelemen. A 255 éve elhunyt Mikes egykori faluja, Kovászna megye legnagyobb községe megpróbál méltó lenni nagy szülöttéhez: az ide látogatók megtekinthetik a Mikes-hagyatékot, sétálhatnak a Mikes család egykori kertjében, igaz, a Mikes-szülőház mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad. Az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja teljesen kiszáradt. Merre tovább, Zágon?
„Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége” – írja Orbán Balázs néprajzi gyűjtő Zágonról. Ha Kézdivásárhelytől déli irányba egyenesen a csupa-zöld dombóriás-határ felé tartunk, a völgybe ágyazva, fenyvesekkel és tölgysorokkal körülölelve megpillantjuk a falut, ahol Mikes Kelemen született. Az első írásos emlékek késő középkoriak, bár Zágon neve később, a 17. század elején vált inkább ismertté, az I. Lipót király engedélyével tartott népes hetivásárai miatt. Ma 52 százalékban román, 48 százalékban pedig magyar ajkúak lakják a több mint 5000 főt számláló települést, amely területileg és népességét tekintve is Kovászna megye legnagyobb községe.
Mikesre a legbüszkébbek
A tatárjárásról ma a Kisvész és a Nagyvész domb, illetve a Tatárszeg utca elnevezése árulkodik. A vész ez esetben azonban nem a zágoniakra vonatkozik, hiszen néhány idősebb utcabeli még ismeri a legendát, miszerint a támadó csapatokat az említett, akkor még sűrű erdő borította kishegyekre felszorították a helyiek, ott pedig „mind egy lábig levágták”. Mivel a helység a keleti határvonal hegyi átjáróihoz a legközelebb esik, a 17. században Erdélyt a zágoni határvédőknek kellett megóvniuk, főként a Moldvából és Havasalföldről érkező támadóktól. Ennek ellenére a község lakói mégsem egykori hősiességükre, hanem híres szülötteikre a legbüszkébbek: többek közt az 1690-ben világra jött Mikes Kelemenre, II. Rákóczi Ferenc kamarására, az 1968-ban született olimpiai bajnok tornászukra, Szabó Katalinra, és büszkén emlegetik, hogy Kiss Manyi színésznő is Zágonban töltötte gyermekévei nagy részét.
A hadapród felmenői jelentős időszakon keresztül éltek és gazdálkodtak a faluban, bőkezűen támogatva a helyi református gyülekezetet és az iskolát, éppen ezért a Háromszéki községközpont általános iskolája, művelődési egyesülete és vegyes kórusa is a Mikes Kelemen nevet viseli. A Mikes-Szentkereszty-kúria múzeumában a Törökországi levelek közül néhányat eredeti példányban is őriznek Kiss Manyi zongorája, fényképei és az elemi iskolát Zágonban végzett Domokos Géza RMDSZ-alapító emlékszobája mellett.
„A kastély udvarán található egykori gabonás épülete és a bowlingtér feletti szobák szálláshelyül szolgálnak az idelátogatóknak, akik múzeumi tárlatvezetést is igényelhetnek” – ismerteti a község új kultúrigazgatója, Márton János, aki idén március 15-e óta tölti be az állást. Elmondja, Mikes szülőfalujában akad bőven látnivaló, de úgy véli, a község ismertségét nem alapozhatják csak a turizmusra.
Az igazgató elmagyarázta, hogy a múzeumot, Mikes Kelemen hagyatékát és a templomokat egy-két óra alatt megtekinthetik az érdeklődők, a Mikes család egykori házához, kertjéhez, illetve a tölgyekhez vezető séta után három ápolt, zöldellő parkban is megpihenhetnek a turisták, de szállást sokan nem igényelnek, hiszen ezek után már indulnak is tovább.
A megőrzött statisztikákból kiderült, a 2010-es évek eleje óta évről évre csökken a látogatók száma, idén júliusig nagyjából 1200 érdeklődő fordult meg a községben, bár szeptember elejéig több csoportra is számítanak, hiszen elsősorban a nyári időszakban nő a kirándulók száma. A kultúrigazgató kiemelte, a művelődési egyesület egyre elavuló adminisztrációs felületű honlapja helyett a közeljövőben igyekeznek olyat létrehozni, amelynek segítségével a közösségi hálókon is gyakrabban tudják népszerűsíteni Zágon megtekinthető értékeit.
Korhadó tölgyek mellett újraéledő kultúra
A Mikes Kelemen szülőházának mAradványaihoz vezető út végén szomorú kép fogad: az íródeák születésekor ültetett tölgyfák hat öl széles törzseit, amelyek már évekkel ezelőtt is a község jelképeiként díszelegtek a képeslapokon, most hangyák és szú rágja, a tölgypár egyik tagja mára teljesen kiszáradt.
„A két természeti kincsünk pusztulását valószínűleg már nem tudjuk meggátolni” – ismerteti Márton János, majd hozzáteszi, tudomása szerint az elmúlt időszakban szakemberek segítségével igyekeztek megoldani a problémát, szövetmintát is vettek a 326 éves törzsekről, de menthetetlennek látták a helyzetet. A művelődési vezető azonban megígérte, hogy a próbálkozást egyelőre nem hagyják abba.
Az érdeklődők útja a kúria után általában az 1782-ben épült, barokk–klasszicista stílusú református templomhoz vezet, amelynek három méter magas kőkertjét az utóbbi hónapokban restaurálták.
Székelyföldön nem csak a nemzetközi hírnevű rétyi fúvószenészek művelik a réz-és fafúvós hangszermuzsika régi műfaját, hiszen Zágon is fiatal művészekkel büszkélkedik. Az új kultúrigazgató hangsúlyozta, mindenáron igyekszik fenntartani az eddig működő zágoni vegyeskar és ifjúsági fúvószenekar működését. Utóbbi esetében a munkát kezdett és családot alapított tagokat nemrég új, kisiskoláskorú generáció váltotta fel, akik hétről-hétre tanulva igyekeznek elődeik nyomdokaiba lépni.
„A nagy álmom az, hogy ősszel színjátszócsoportot indítsak a feleségem segítségével” – közli fellelkesülten Márton János, és mutatja az eddig gyűjtött drámai alapanyagot, de hozzáteszi, azokat még 2016 nyelvi stílusára és vidéki színpadra kell formálni.
Retusált hagyományőrzés
Az igazgató leszögezte, a helyi ünnepi szokásokat semmiképpen sem hagynák feledésbe merülni, de szeretnék a már sablonossá, monotonná vált farsangi, szüreti bálokat is megújítani: „ne csak a már megszokott bevonulásról, két szőlőkoszorúról és évente ismétlődő tánclépésekről, tombolasorsolásról szóljanak az ünnepségek” – fogalmazott.
A farsangi mulatságot tudatosan tematizált jelenetekkel szeretnék színvonalasabbá tenni, de a néptánckedvelő helyiek lépéstudásán is gazdagítanának, finomítanának. A Háromszéki és csíkszéki táncok okításában Dezső Tibor-Attila helyi református lelkipásztor lesz majd a kultúrigazgató segítségére.
Papolc kultúrája, infrastuktúrája is újjáéled
„A községhez tartozó Papolcon fel kellett nőnie egy olyan lelkes, fiatal generációnak, amely értékeli a helyi kultúrát és igényt is tart annak gyümölcsöztetésére” – fogalmaz Márton János, majd hozzáteszi, a Láhó-domb takarásában fekvő kis faluban is elindult egy értékelhető szellemi folyamat, hiszen külön vegyeskórussal büszkélkednek, ráadásul a fiatalság már minimális segítséggel, önerőből szervez tradicionális ünnepségeket.
„Húsz éve nem tartottak hagyományos szüreti bált a papolciak, tavaly ősszel azonban sikerült megtörni a hosszú csendet” – teszi hozzá az igazgató, aki úgy látja, a közösség szokásainak, népi értékeinek újjáépítése már tavaly elkezdődött.
Hátrányba került gazdálkodás, fakitermelés
Bár a községet hosszan elnyúló termőföldek határolják, sokuk parlagon szárad. A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, Dima Levente lapunknak elmondta, évről évre egyre több zágoni lakos hagy fel a mezőgazdálkodással és keres a szomszéd városok gyáraiban munkát.
„Sajnos már egyre kevesebben gazdálkodnak itthon a faluban. Aki még a vidékiek ősi mesterségét űzi, elsősorban kevés, saját használatra szánt mennyiséget termeszt, tenyészt” – teszi hozzá a tisztviselő.
Kis József polgármester kiemeli, hogy az állattenyésztés felhagyásáért nem a lakosság a felelős, ugyanis országos szinten igen alacsony árra zuhant a házi hentesáru előállítása. A feldolgozása veszteséges folyamat nemcsak a zágoniak, de minden vidéki számára.
„Amikor átlagosan 4 lej értékben vásárolnak fel egy kilogramm sertéshúst, érthető, hogy már csak saját használatra tenyésztenek” – közli, majd hozzáteszi: a gabonatermesztés esetében is hasonló a helyzet, ugyanis a búza-, rozs-, kukoricafélék ára jóval alacsonyabb a termőföldek és termés javítására felhasznált vegyszerek költségénél.
A széles ívben elterülő mezők után a környék erdeit pásztázva méretes puszta foltokat lát az ember, az egyre fogyó alapanyag miatt a fafeldolgozásból élők száma is csökken, pedig a zágoniak bevételének alapját több száz éven keresztül a fakitermelés jelentette. A polgármester a Holzindustrie Schweighofer 70 hektáron elterülő fűrészüzemét okolja.
„A korábbi években sokkal inkább egyensúlyban tudtuk tartani az erdőkitermelési folyamatot a községhez tartozó területeken, ám amióta tavaly az osztrák fafeldolgozók az egyik szomszéd falu, Réty határában üzemet létesítettek, a környékbeliek ezt a kenyérkeresési lehetőséget is elveszítik” – fogalmaz Kis József.
A közlekedési infrastuktúra fejlődése azonban pozitív irányba tart: a tervek szerint az idén korszerűsítenek minden régi utcát a községben. Az útjavításokhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, az ígéretek szerint idén már egyetlen zágoni lakosnak sem kell majd a sártenger miatt panaszkodnia.
„A 2016–17-es években mind a községközpont, mind a hozzá tartozó Papolc falu teljes aszfaltozását és utcavilágítását igyekszünk megoldani” – részletezi a polgármester, majd leszögezi, Papolcon elsősorban a teljes falu területét lefedő csatornahálózat kialakítása a cél, utána jöhet az útjavítás
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Pálmai Lenke emlékköve és -fái
Az Állami Magyar Tanítóképző Intézetet (a „képzőt”) 1910. október 11-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A felirat a mai Mihai Viteazul Főgimnázium főépületének falán a második emeleti ablaksor alatt egy-egy csapóeső után olvasható volt mindaddig, míg a mostani intézményt nem adták át a román tannyelvű iskolának, és a renoválás leple alatt nem verték le tégláig a vakolatot. Így tűnt el egy történelmi emlék, melyről a fiatal nemzedék nem tud.
A főgimnáziummá vált román iskola névadó ünnepségére engem is meghívtak, hogy beszéljek az intézmény múltjáról. A bemutatásom végén megkérdeztek, mi az a nagy kő az épület előtti kertben, tart-e rá igényt a Mikes Kelemen Líceum. Persze, igennel válaszoltam, s elmondtam annak történetét. Az utókor okulására írom le az ezelőtt 105 évvel elhelyezett kő történetét. Ez összefonódik az intézmény létrehozója, megteremtője, igazgatója személyével, akinek irányítása alatt országos hírnévre tett szert a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődje.
Pálmai Lenkéről van szó, az ő szerény emlékét őrzi ez a kő. Emlékeink tárháza egyre szegényebbé válik, ha nem emlékezünk nagyjainkra, olyan kiváló elődökre, akik példamutató életük és a társadalom ügyét szolgáló tevékenységük révén egyek voltak népünkkel. Pálmai Lenke nem volt székely származású, de közöttünk szívvel-lélekkel székely lett, eggyé vált velünk. 1871. október 24-én született a Győr megyei Bönyön. A győri állami tanítóképzőben szerez tanítónői oklevelet, majd 1893-ban tanári diplomát mennyiségtan–természettudomány szakon. Időközben testnevelésből is oklevelet kap. Mint segédtanár nyer kihelyezést a hódmezővásárhelyi óvónőképzőbe. Egyévi tevékenység után, 1894. október 1-jétől rendes tanári minőségben kerül a Sepsiszentgyörgyi óvónőképzőbe, ahol két évet tanít. 1896 és 1903 között a győri állami tanítóképző jeles pedagógusa. 1903 őszétől tizenegy éven át, 1914-es Kolozsvárra történő távozásáig a Sepsiszentgyörgyi tanítóképző igazgatója.
Kolozsváron 1920-ban megszervezi a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, melynek vezetője lesz. Közben a református és unitárius teológián pedagógiát ad elő. Ez talán soknak tűnt a román hatóságok szemében, és 1922-ben kiutasítják az országból. Véglegesen Budapesten telepedik le. Itt a székely egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Margit Leányotthonát és a Horthy Miklós Kollégium több mint 600 erdélyi főiskolásának a sorsát intézi. Ez irányú tevékenysége elismeréséül Horthy Miklós főigazgatói címet adományoz Pálmai Lenkének.
1930-ban a nőnevelésben elért színvonalas munkásságát Signum Laudis díjjal jutalmazza a magyar állam. Az átadó ünnepségen volt növendékei 36 szolgálati évét jelképező, 36 piros rózsából álló csokrot adtak át. A Pásztortűz 1930. évi 9-es számában Sipos Ernő cikkíró emlékezik meg az eseményről, többek közt arról, hogy Erdély is elküldte „üdvözlő szózatát”. Nem véletlen, mert a 36 évi szolgálatból huszonegyet Erdélyben, ebből tizenhármat Sepsiszentgyörgyön fejtett ki. Visszatekintve itteni munkásságára elmondhatjuk, hogy városunk egyik legjelesebb pedagógusa, iskolaépítő-vezető oktatója volt. Mint már említettük, az ő kezdeményezésére, irányításával épült fel 1908 és 1910 között Herczeg Zsigmond műépítész tervei alapján az új tanítóképző, az Állami Magyar Tanítóképző Intézet (a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épülete). Az avatóünnepségen, 1910. december 4-én tartott ünnepi beszéde mély elhivatottságát, pedagógusi, erkölcsi hitvallását vetíti elénk: „Szent fogadást teszek, hogy ebben az épületben olyan tanítókat nevelünk, akik életük céljául egy, a nyelvében s érzületében magyar nemzedék nevelését tekintik, s ezért a magyar néptanító eszményképét beoltjuk a fogékony ifjú lelkekbe, (…) hogy e hajlék a szeretet, a békesség hajléka legyen.” Maga az ünnepség nemcsak Sepsiszentgyörgy ünnepe volt, hanem a magyar tanítóképzésé is. Az első tanév vége előtt, 1911. május 6-án, a fák és madarak napján felemelő ünnepségről szerzünk tudomást az intézet 11. értesítőjéből. Ez alkalommal Sághi Tamás tanár mond köszönetet az iskolaépítő igazgatónőnek, és meglepetésként három fát ültetnek Pálmai Lenke tiszteletére. Érdemeit a szónok ekképpen értékeli: „Engedd meg tehát, kedves igazgatónk, hogy az egyéni tevékenység érdemeit igazán értékelő megbecsülés szavával munkás életed útján egy futó percre megállítsalak, és megemlékezzem soha el nem múló jelentőségű sikeredről ez intézet létrehozását illetőleg, különösen csak azért, hogy majdan ezekre emlékeztessek akkor is, ha már közülünk senki sem lesz az élők sorában. Három fát ültet el a tanári kar szeretete és nagyrabecsülése a Te neved örök fennmAradására. Tölgy az egyik: a kezdeményezés, a mindent átölelő, vezérlő tudásnak a kifejezője. Szilfa a háromnak ketteje. A magyarnak a szilfa a nemzeti fája. Erős, kemény, szívós, viharokkal szembeszálló, akárcsak a magyar. Ezek a fák legyenek a Te nemes honleányi szívednek, haza- és emberszeretetednek soha el nem múló emlékjelei.”
Ezek az 1911-ben ültetett fák – melyek ma már nem léteznek – a Pálmai Lenke-emlékfák. Ennek az országos hírnévre szert tett intézménynek kellett megszűnnie 1919-ben, a román éra kezdetén. Pálmai Lenke Sepsiszentgyörgyhöz kötődő tevékenységének emléke még évtizedekig elevenen élt egykori tanítványai körében. Tiszteletére a Budapesti növendékekből Pálmai Lenke Társaság alakult, amely művészi díszzászlót készíttetett egykori intézetük számára. Amikor a Társaság tudomást szerzett arról, hogy a volt állami tanítóképző helyén az Erdélyi Református Egyházkerület Tanítóképzője nyílt meg, az elkészült zászlót ennek az intézetnek ajánlotta fel. A zászlót ünnepélyes keretek közt Budapesti bizottság adta át 1942. május 17-én az intézet igazgatójának, dr. Bartha Károly egyetemi magántanárnak.
Az átadási ünnepségen Pálmai Lenke gyengélkedése miatt nem vehetett részt, de pénzadományt küldött a szegény sorsú tanulók alkalmi megsegítésére.
A mellékelt képen látható 1911/1942-es évszámokat a két nagyszerű esemény emlékére vésték az emlékkőbe. A Székely Nép 1922. december 31-i száma összegzi, hogy ki volt Pálmai Lenke: „Új utat vágott: a legnagyobb szeretet, önmegtagadás és szigor útját. Ezzel tudott országszerte neves intézetet teremteni Sepsiszentgyörgyön.”
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nő az igény a segítségre
Huszonöt éves a Máltai Szeretetszolgálat
Egyre több az elesett, rászoruló ember, a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységére nagyobb az igény, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a szervezetet létrehoztuk – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Puskás Bálint. A szervezet romániai alapítóját a múlt héten a külföldieknek adományozható legmagasabb érdemrenddel tüntette ki a magyar köztársasági elnök.
A romániai Máltai Szeretetszolgálatot 1991 augusztusában hozták létre.
– Ebben a rohanó világban nagyon ritka az a szervezet, amely észreveszi, hogy körülötte élnek olyanok, akik segítségre szorulnak – jelentette ki Puskás Bálint.
Biszak József, a Sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke elmondta: tevékenységükkel azokon a rászorulókon próbálnak segíteni, akik a társadalom perifériájára szorultak. Ezek leginkább az idősek, egyedülállók, hajléktalanok, árva gyerekek és cigányok közül kerülnek ki. Kiemelt projektjük a hajléktalanszálló, a roma-program, de van elsősegélynyújtó és mozgássérültekkel foglalkozó csapat, és hét ifjúsági csoportot is működtetnek összesen 110 önkéntes bevonásával.
Puskás Mária alelnök azt mondja: ezt a munkát nem lehet Isten segítsége és szeretet nélkül végezni.
– Hiszem azt, hogy Istenbe kapaszkodva, az ő segítségével és kegyelmével tovább tudunk segíteni az embereken – jelentette ki Puskás Mária.
Dávid György, a szolgálat lelki vezetője szerint az alapítók jelmondatát kell mindenkor szem előtt tartani: a hit védelme és a rászorulók megsegítése.
– A Máltai Szeretetszolgálat cselekedetei hitből és szeretetből fakadnak. Ha lehajol az ember a rászorulóhoz, az egy isteni cselekedet, s ezt nagyon fontos hangsúlyozni most, az Irgalmasság évében, amikor az önmegvalósításra koncentráló emberek többsége megfeledkezik kevésbé szerencsés társairól – mondta a Krisztus király templom plébánosa.
Bajcsi István, az elsősegélynyújtó csapat vezetője megvalósításként emelte ki, hogy négy iskolában (a Székely Mikó, Mikes Kelemen, Református és Kós Károly) sikerült a tanárok és a diákok körében állandó csapatot kialakítani, akik egy esetleges baleset vagy katasztrófa esetén, a mentők kiérkezéséig el tudják látni a sérülteket. Ezekben az iskolákban egészségügyi táskát tartanak fent, amelynek fogyóanyagait rendszeresen pótolják.
Péter Kinga ifjúsági felelős célja, hogy az egész kicsi, óvodás gyerekekben is kialakítsák a szociális érzékenységet, ezért öregotthonokba, árvaházakba viszik őket.
Székely Róbert, a Sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője elmondta: nyáron 20–25, télen 40–50 állandó gondozottjuk van, akiket nem csak ellátnak pillanatnyi szükségletükben, hanem megpróbálnak „talpra állítani”.
– Büszkék vagyunk arra, hogy 23 olyan személy van, aki a mi irányításunkkal kikerült a rendszerből, és saját lábán próbál megélni – fogalmazott Székely Róbert.
A Máltai Szeretetszolgálat „első 25 évéről” szóló könyvet csütörtökön 18 órakor mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban, a hálaadó szentmiséte szombaton 11 órakor kerül sor a Krisztus király templomban.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Utazó Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön
A Shoshin Színházi Egyesület szeptember 26.–október 4. között szervezi meg a KaravanAct -Utazó Színházi Fesztivál második kiadását. A fesztivál célja, hogy újragondolja és életre keltse az utazó színházak, társulatok hagyományát. Az előadásokra a belépés ingyenes, helyet foglalni a shoshin.mail@gmail.com címen lehetséges. Lengyelországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek a fesztivál idei programjában, a következő helyszínekkel: Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár, és Kide.
Hétfőtől, 26-tól Sepsiszentgyörgyön állomásozik a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál, viszont aki nem akar lemAradni, holnap még részt vehet két előadáson, a gyermekek pedig gólyalábas képzésen próbálhatják ki magukat. 17 órától a magyarországi Góbi Rita lép színpadra a Pici Bonbon című gyermekelőadással a Míves Házban, majd 19 órakor a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara harmadéves évfolyamának g.a.me című előadását lehet megtekinteni a Mikes Kelemen Elméleti Líceum udvarán.
Igazi kuriózumot, gólyalábas képzést is nyújt a 10-12 éves korosztály számára a KaravanAct – Utazó Színházi Fesztivál idei kiadása. A workshopokat Tymon Siejkowski, a lengyelországi Art Junction alapítvány tagja tartja, a szervezők pedig minden helyszínen magyar nyelvű fordítást biztosítanak a résztvevők számára, akik 50 cm-es gólyalábakon fogják kipróbálni magukat. Minden foglalkozás naponta 16 és 18 óra között lesz tartva, az érdeklődők a shoshin.mail@gmail.com címre küldjék be a jelentkezésük, legkésőbb az adott városban tartandó workshop kezdési dátuma előtti napig. A foglalkozásokra a helyek száma korlátozott, a részvétel bejelentkezés sorrendjében történik, így érdemes időben regisztrálni.
A gyerekek képzése mellett a résztvevő színművészetis diákok a fesztivál teljes ideje alatt utcaszínházi technikákat sajátíthatnak el, szintén Tymon Siejkowski vezetésével.
Mindez fontos újítás a fesztiválon belüli tevékenységekben, hiszen az egyesület filozófiája is a különböző helyi közösségekkel való kapcsolatépítésen, és azok bevonásán alapul, ugyanakkor hangsúlyt fektet arra, hogy bővítse a színészképzés lehetőségeit.
Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában három-három napot, Kolozsváron és Kidén összesen három napot állomásozik a KaravanAct utazó színházi fesztivál. A pontos program, illetve bővebb információk, képanayagok elérhetők a Facebook.com/shoshin.theatre, illetve a facebook.com/karavanact odalakon.
Az előadások rövid leírása:
Góbi Rita táncművész, koreográfus, táncpedagógus a táncnyelv sajátos részét kutatja. Felnőtt- és gyermekelőadásai mindig személyes témából indulnak ki. Sokszor dolgozik élő zenével, és produkcióiba rendszeresen von be nonverbális művészi alkotókat. A Góbi Rita Társulat 2006 óta van jelen a kortárs tánc, a performance és a színház világában. A Pici Bonbon című előadás játékos módon mutatja meg a legkisebbek számára az ajándékozás örömét. Az ajándékozás különleges kapcsolatot képez az ajándékozó és az ajándékozott között. Az adás gesztusa fontos, és adni nem csak tárgyat, hanem élményt is lehet.
A g.a.me a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen idén végzett színész hallgatóinak mozgásszínházi vizsgaelőadása impulzusokból, a mozdulatok kötelékéből, ritmusból, figyelemből áll össze. A csoport olyan játékos helyzeteket próbál meg feltárni, amelyben önkéntelenül megmutatkozik a bennünk rejlő sokféleség, a világos és sötét oldal. Az előadás tengelyét a gyerekkor és felnőttkor közötti határvonal folyamatos megkérdőjelezése képezi, az a pont, ahol az elképzelt valóság megütközik a realitással. A csoportos és egyéni jelenetek mozaikszerűen épülnek egymásba és életünkben mindennapi szinten előforduló képeket elevenítenek föl: háborúról, békés időkről, szerelemről vagy épp a csalódás fájdalmáról. Az előadás egy féléves munkafolyamat eredményeként jött létre, amelyet Györgyjakab Enikő vezetett.
Sepsiszentgyörgyi program:
Szeptember 28., szerda:
16.00 – 18.00: Gólyaláb-képzés 10–12 éves gyermekeknek (Tymon Siejkowski Art Junction alapítvány, PL) – Székely Nemzeti Múzeum udvara
17.00 – Pici Bonbon (Góbi Rita, HU), gyermekelőadás – Míves Ház
19.00 – G.a.me (BBTE Színház és Televízió Kar, RO) – Mikes Kelemen Elméleti Líceum Udvara. Előadás után közönségtalálkozó.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Van, aki menne, van, aki maradna (Nyolc év után először vizsgáztatják az iskolaigazgatókat)
Nyolcvanegy háromszéki tanintézményből tizenhatban senki nem jelentkezett az október 12-én kezdődő igazgatói versenyvizsgára, a negyvenkét aligazgatói tisztségből csupán huszonötre pályáztak. A jelenségnek két oka van: nem eléggé vonzó a sok felelősséggel járó vezetői munkakör, illetve, aki nem tagja az oktatásmenedzsment szakértői testületnek, az nem vehet részt a versenyvizsgán.
Csurulya Edit, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója hatodik éve irányítja a jelenleg húsz osztállyal működő tanintézményt, lapunk kérdésére elmondta, a sok ellentmondó rendelkezés, az állandóan változó szabályok miatt belefáradt a rá háruló felelősség vállalásába. Húsz osztály esetében csak akkor segíthetné munkáját egy aligazgató, ha étkezdét és bentlakást is működtetnének, vagy az óvodában és az elemi tagozaton lenne tíz csoportjuk, ezzel szemben csak étkezdéjük van, az óvodában és elemiben nyolc csoporttal működnek. Csurulya Edit szívesen tér vissza a katedrára, matematikatanárként csak heti nyolc órát taníthatott az igazgatás mellett, ennyi volt a minimum, több nem fért bele az idejébe, s bár minden feltétele megvolt, hogy jelentkezzék az igazgatói versenyvizsgára, inkább a tanítást vállalja.
Más a helyzet néhány más iskolában, ahol a jelenlegi igazgató szeretné folytatni a megkezdett munkát, de nem tagja a menedzseri szakértői testületnek, vagy azért, mert a képzést ugyan elvégezte, de nem jelentkezett időben a tagfelvételre, vagy mert nem hisz abban, hogy a menedzseri tudás a papírokon múlik, bízik saját képességeiben, és nem tartotta fontosnak, hogy megszerezze ezeket a dokumentumokat.  Zsigmond Zoltán, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola igazgatója nem tudta időben érvényesíteni menedzseri képzését, nem hirdettek felvételi időszakot, így nem jelentkezhetett az október 12-ei versenyvizsgára, holott szívesen folytatná, amit 2008-ban iskolavezetőként elkezdett. Lapunknak elmondta: nem volt könnyű időszak, a gyermeklétszám csökkenése miatt egységeket vontak össze a község szintjén, ami nem volt népszerű intézkedés, sok elégedetlenséget is szült, de az eredményeik biztatóak, és ő mindig úgy végezte munkáját, hogy az a közösséget szolgálja. Nyugodt a lelkiismerete, ha hagyják, akkor folytatja az igazgatást, ha nem, akkor tanít, abban is nagy örömét leli történelemtanárként – mondotta. 
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző igazgatói tisztségét sem pályázta meg senki, de ennek sem az az oka, hogy nem lenne jelentkező. Len Csaba, idén szeptemberben ideiglenesen kinevezett igazgató nagy lendülettel kezdett, nagyon zavarja a rengeteg bürokrácia, a papírhegyek gyártására kötelező folytonos bizalmatlanság a hatalom részéről, de azt mondja, ha a diákokért, az oktatásért tehet valamit, akkor szívesen dolgozik egy olyan közösségben és közösség élén, amilyen az ő iskolájukban van, ahol nincs fegyelmi probléma, ahová a szülők szívesen engedik gyermekeiket. Szerinte „nem vonulhat ki mindenki a tanügyből, nem menekülhet mindenki a felelősség alól csak azért, mert rossz a rendszer, a gyermekekért, a jövő nemzedékért mindent meg kell tennie azoknak, akik ma pedagógusok.”
Különleges helyzetben van a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskola, mert az őrkői cigány gyermekek oktatása,  fegyelmezése, a tanári közösség megtartása nem egyszerű feladat, amit Kiss Róbert 2003 óta irányít, és ha rajta múlna, továbbra is maradna az iskola igazgatója. Amíg nem volt címzetes állása, nem válhatott a menedzseri szakértői testület tagjává, amikor megkapta a katedrát és a menedzseri képzést is elvégezte, egy véletlen folytán nem tudott időben jelentkezni a testületi felvételre. 
A rendszer kuszasága miatt vezetői készséggel megáldott, a tantestületek által is elfogadott igazgatók kényszerülnek távozni, és említett esetekben nincs is jelentkező, aki vállalná helyettük az igazgatást. Szabályzat szerint pedig az a jelenlegi igazgató, aki nem pályázott, vagy aki a versenyvizsgán nem éri el a hetven pontot külön-külön mind a három próbán – az írásbelin, a szakmai életútját követő önéletrajz bemutatásán és a menedzseri terveit ismertető interjún –, az a későbbiekben ideiglenesen nem nevezhető ki a tanintézmény élére akkor sem, ha más nem jelentkezik. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón elmondta, eddig soha nem tapasztalt helyzet alakult ki, mert soha nem versenyvizsgáztatták egyszerre az ország összes óvoda- és iskolaigazgatóját, aligazgatóját, ha lejárt a mandátuma, meghirdették az állást, és vizsgát tartottak. Legutóbb 2008-ban hirdetett az oktatási minisztérium igazgatói versenyvizsgát, az utóbbi években ideiglenes kinevezésekkel töltötték be ezeket a tisztségeket, s bár a megyében kétszázhatvan pedagógus vált időközben az oktatásmenedzsement szakértői testület tagjává, a pedagógusok, a potenciális igazgatójelöltek többségét váratlanul érte a jelenlegi versenyvizsga, amelyen kizáró jellegű a testületi tagság – mondotta. 
A főtanfelügyelő szerint október 12. forró nap lesz a Kovászna megyei és az egész ország oktatásában, mert az írásbeli teszteket ugyanaznap kell kijavítani a vizsgázó jelenlétében, minden egyes dolgozat elbírálásánál jelen lesz a pályázón kívül egy öttagú bizottság, amelyben a tanfelügyelőség, az érintett iskola és az érintett önkormányzat képviselői is benne lesznek. A tesztek közösek az igazgatói, illetve aligazgatói tisztségre pályázók számára, az eredmény megfellebbezhetetlen. Kovászna megyében egyetlen vizsgáztatóközpont lesz, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, ahol jövő szerdán a főépületben nem lesz tanítás, kilencven vizsgázó és több mint háromszáz bizottsági tag vesz részt a megmérettetésben, illetve elbírálásban. A vizsgázók száma lehet kevesebb is, ha a péntekig tartó vizsgadosszié ellenőrzésen kiderül, hogy egyik-másik pályázó dokumentumcsomagja hiányos, illetve nem megfelelő.  Az önéletrajz pontozását és az interjút október 17.–november 17. között kell megtartania a tanfelügyelőségnek, a versenyvizsga végleges eredményét november végén hirdetik ki, a tisztségek átadása januárra vagy a tanév második szemeszterének kezdetére várható.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bibó Erzsébet, az elfelejtett nagyasszony
A sepsiszentgyörgyi Magyar Állami Tanítóképző Intézet épületét, amelynek akkori igazgatója Zayzonné Stöger Adél volt, 1919-ben elvette a román állam. A tantestület egy része elhagyta az országot, a másik részét a Református Székely Mikó Kollégium fogadta be a tanulókkal együtt. Így történhetett meg, hogy az 1919–20-as tanévtől a fiúgimnázium mellett tanítóképző, polgári fiú- és leányiskola is volt. A fiúgimnázium tagozataként a négyosztályos polgári leányiskola (későbbi leánygimnázium) működött a Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskola jogutódjaként.
Ennek a tagozatnak az élére nevezték ki 1924 januárjában Bibó Erzsébetet, aki Jancsó Gábor fiúiskolai igazgatót váltotta fel, mivel a törvények nem engedélyezték, hogy férfi álljon a leányiskola élén. Húsz éven át vezette Böske néni az intézetet, szerzett elismerést a nőnevelés terén. Karöltve Csutak Vilmossal, a Fiúgimnázium rektor-igazgatójával síkra szállt a leányképzés ügyéért. Mivel a felettes tanügyi szervek kifogást emeltek, amiért a fiúk és a lányok egy épületben tanulnak, mindent latba vetett, hogy különálló iskolaépületet teremtsen a lányoktatás számára. A különálló épület létrehozásának gondolatát Csutak Vilmos 1925-ben terjesztette a kollégium tanári nagygyűlése elé, és a városi tanácshoz fordul ennek érdekében.
Kemény szervezőmunka következett: elvi engedélyeztetés Bukarestben, felhívás a megye lakosságához az anyagi támogatás érdekében. Az anyagi fedezet megteremtése után Kós Károly építész jóvoltából elkészült az új iskola épületének terve, és 1927-ben már áll is az Ujjvárossy-kertben az új épület, a kicsi Mikó (a mai Kós Károly szakközépiskola), majd 1935-ben mögötte szintén Kós Károly tervei alapján az internátus. Ezen tetteivel Csutak Vilmos beírta magát a mai Mikes Kelemen Főgimnázium történetébe.
A tanulólétszám növekedésével az új épület már nem volt elegendő, ezért használták a Székely Tanalap (a mai C. Brâncuşi-iskola) épületét, valamint a Kriza János utca sarkán álló, ma is használt kicsi Mikest. Ezek az évek voltak az iskola történetében a vándorlás kezdetei. De semmi sem törhette meg a tantestület és igazgatója fáradságot nem ismerő munkáját. Olyan nagyszerű pedagógusokat jegyezhetünk ebből az időből, mint Zakariás Erzsébet (későbbi igazgató), Seprődi Anna, akik szívvel-lélekkel álltak Bibó Erzsébet mellé nemes hivatásuk teljesítésében.
De ki is volt Bibó Erzsébet, mindenki Böske nénije?
Csombordon született 1885. október 19-én. A család barátosi eredetű. Iskoláit Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon az Orsolyák Intézetében végezte, majd Győrben tanítói oklevelet szerzett. Milyen érdekes. Itt Pálmai Lenke tanítványa volt, akinek később utódja lesz. 1907-ben Budapesten magyar nyelv és irodalomból és történelemből tanári oklevelet szerzett. Pályafutását Baróton kezdi meg, majd Segesvár, Rimaszombat, a bácskai Kula következett. 1918 őszén kerül Sepsiszentgyörgyre a polgári leányiskolához, 1924 januárjában nevezik ki az iskola igazgatójának. Új megbízatása kezdetén fő feladatának a lányoktatást szolgáló megfelelő iskolaépület létrehozását tartotta. Ezt sikerült elérni a fent vázolt körülmények között. Igazgatói tevékenysége nem szorítkozott csupán az épületkérdés megoldására.  Mindenki Böske nénije nagyszerű, de szigorú pedagógus volt, élményszerű órákat tartott, ezért is szerették növendékei. Kollégái tisztelték demokratikus vezetési módszereiért. Igényességét, pontosságát és következetes vezetési eljárásait a felsőbb szervek által hátrahagyott jegyzőkönyvek is igazolják. Ő volt, aki kezdeményezte a leányiskola főgimnáziummá való fejlesztését (ami Zakariás Erzsébet igazgatósága alatt vált jogerőssé). A tanárokon kívül nagy hozzáértéssel tanított színdarabokat (fiatal korában a színészet felé is kacsingatott) diákjainak, de a felnőtteknek is. Nevelői tevékenysége mellett mintegy két évtizeden át a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének alelnöke.
1971 februárjában bensőséges ünnepségre került sor az akkori 2. számú középiskolában, majd 1995 novemberében a szemerjai templomban. Az 1971-es találkozón még részt vett Böske néni is. Ez volt az utolsó találkozása volt iskolájával. Beszédében hangsúlyozta, hogy ,,tanító ne legyen az, akiben nincs hivatásszerűség, és nem szereti a gyermekeket...”, és hogy belső adottság szükséges a tanítósághoz. Az ünnepség kezdeményezője – úgy, mint az 1995-ös hálaadó ünnepségnek is – Kelemen József, az iskola egykori tanára és igazgatója volt. Kelemen József köszöntőjében (1971) így jellemezte Böske néni: ,,Életét sohasem szennyezte be az öncélúság, a lelkiismeretlenség, a becstelenség, az igazságtalanság, a rosszindulat.” Szemét mindig a közérdeken tartotta, munkaerejét annak szolgálatába állította, erre serkentvén másokat is.
Sokatmondó néhai Szabó József uzoni református lelkipásztor ,,értékelése”: ,,Sokszor elmondta: mindig a boldog családi élet után vágyódtam, nem adatott meg nekem, de nem panaszkodom, családom volt az iskola, gyermekeim a tanítványaim, s örömöm az ifjúság nevelése.” Pályafutásának 40 évéből huszonkilencet töltött az iskola szolgálatában. 1971. május 22-én halt meg. Sírja a szemerjai régi református temetőben található, 1989-ben aligazgatóként kezdeményeztem az akkori líceum építészeti szakosztályai és a Megyei Építészeti Vállalat anyagi támogatásával felújítását. Emléke legyen áldott halálának 45. évfordulóján is!
Jancsó Árpád Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ERDÉLYI PIKARESZK
(avagy: a Tamási-modell)
„A tavasszal volt ötven éve, hogy meghalt Tamási Áron, de ahhoz képest, hogy mekkora – nem hivatalos – kultusza volt ezelőtt harminc-negyven esztendeje, szinte észrevétlenül múlt el az évforduló, egy-két iskolai rendezvénytől eltekintve. Akiknek torzó ez a mű, torzó az idén is, akiknek meg monumentális lehetne, azok talán mostanában Wass Albertben vagy Nyirő Józsefben keresik a nagyságot, tisztelet a kivételnek. Pedig számos tanulsággal járhat, ha ismét beleolvasunk a Tamási-féle székely pikareszkbe. Mint ahogy ideje lenne elgondolkozni azon is, hogy nem tették-e le mégis eleink egy továbbvihető és továbbírható transzszilván történet alapjait. Nem biztos, hogy érdemes arról elmélkedni, vajon hiteles képet mutat-e egy adott korról az irodalom. Szabad-e például olyan hatalmas különbségeket feltételezni a tizenkilencedik században a hol köztársasági, hol restaurációpárti Franciaország és a viktoriánus Anglia között, mint amit Balzac sokszínű, derűt és borút váltogató regényfolyamából, az Emberi színjátékból és Dickens fekete-fehér, rendkívül nyomasztó műveiből sejthetnénk. Franciaország- és Anglia-képemet én is alapvetően az irodalomból kaptam, és máig eltérő elképzelésem van ennek a két nemzetnek az ipari forradalom korában, illetve azután zajlott életéről. Gondolom, mindez sokban különbözik attól a valóságtól, ami persze elmúlt, nincsen sehol, és az irodalmi műveken kívül esetleg szociológiai vagy statisztikai munkákból, netán ilyen-olyan kordokumentumokból próbálhatnánk meg reprodukálni. Hamis vagy nem hamis, de maradandó minden esetben ez a kép, és csodák csodája, konvergens is, mármint olyan értelemben, hogy a francia íróknak van egy többé-kevésbé közös Franciaországuk, az angoloknak is egy közös Angliájuk és így tovább. Ezek szerint nemcsak a nemzet teremti meg a maga irodalmát, hanem az írók is megteremtik a maguk nemzetét. Vagy ha úgy tetszik: a maguk társadalmát. Jöjjön el a te országod, Jókai Mór? Vagy a tiéd, Móricz Zsigmond? Nehéz erre válaszolni, ám kétségtelenül van a magyar irodalomnak is egy közös Magyarországa, hogyha nem is olyan nyers, erős, kritikus megfogalmazásban mindig, mint ahogy szeretnénk. Erdéllyel viszont más a helyzet. Miközben van a történelemben, évszázadokra visszamenően egy politikailag jól elkülöníthető Erdély, nincs ugyanakkor az irodalomban is egy közös Erdély-kép. Apor Péter, Mikes Kelemen vagy általában az emlékírók Erdélye még egy sokfelől cibált, tépett, mardosott, kissé komor, de alapjában véve kiegyensúlyozott, szeretetteljes országot mutat, tartós Erdély-stratégiáról mégsem lehet beszélni, mert az itt termett irodalmi remekművek vagy az innen származó írók a tizenkilencedik században már szinte zökkenőmentesen épülnek be a magyar irodalom egészébe, legyen szó Jósika Miklósról, Gyulai Pálról vagy Kemény Zsigmondról. Talán Kemény Zsigmondnál érezni az őrületnek azt az előszelét, amelyből aztán kinő Trianon után a csodavárás …”
Markó Béla Élet és Irodalom

Sikeresen vizsgáztak az igazgatójelöltek (Óvodák, iskolák jövője)
Az igazgató- és aligazgatójelöltek tegnapi írásbeli vizsgáján a kilencvenhárom háromszéki pályázóból hárman nem jelentek meg, a kilencvenből  nyolcvannégyen (93,33%) érték el a versenyvizsga további két szakaszán való részvétel jogát. Egyesek szerint a kérdések könnyűek voltak, mások nehéznek ítélték, volt, aki úgy véli, a kognitív képességeket felmérő  tesztek egy része röhejes, másik része fölösleges volt, többen hiányolták a törvény ismeretét ellenőrző kérdéseket, néhányan több menedzsmenttel kapcsolatos feladatra számítottak.
Háromszéken nyolcvanegy igazgatói és negyvenkét aligazgatói állást hirdetett meg a megyei tanfelügyelőség, tizenhat igazgatói és tizenhét aligazgatói tisztségre nem volt jelentkező. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban berendezett egyetlen megyei vizsgaközpontban tegnap öt teremben tartották az írásbelit, mindenütt biztosították az audio- és videofelügyeletet, valamint a teremkoordinátort és a  vizsgabizottságokból sorshúzással kiválasztott termenkénti három felügyelőt – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő. A pályázóknak két óra állt rendelkezésükre, hogy megoldják a tesztfeladatokat, ez idő alatt a bizottságok tagjait felkészítették a teendőkre. Minden tesztdolgozatot öten javítottak: egy tanfelügyelő, az érintett iskola, valamint az érintett önkormányzat két-két képviselője, kötelezően jelen volt két tanú a pályázók közül, és részt vehettek megfigyelők.
Az írásbeli után szinte azonnal megkezdődött a tesztek kiértékelése, Kisgyörgy Tünde, a baróti Cimbora Napközi Otthon igazgatója az elsők között lépett ki az egyik teremből 9,37 pontos eredménnyel. Erről nem tőle értesültünk, hanem kolléganőjétől, Szőcs Ildikótól és Gădălean Beátától, akinek kislánya jár a Cimborába, és kisfia is oda készül. Ők ketten, a szakszervezeti megfigyelővel és két baróti önkormányzati képviselővel annyira örvendtek a hír hallatán, mintha ők vizsgáztak volna. Azt mondták, Kisgyörgy Tünde jelenlegi igazgató nagyon jól végzi a munkáját, szeretnék, ha továbbra is ő maradna az óvoda élén, szurkolnak neki, hogy a másik két próbán is ilyen jól szerepeljen.  Egy jelenleg is tisztségben lévő igazgatójelölt azt mondta, túl sok volt az azonos típusú kérdés a kognitív felmérésen, szerinte a szemüveges kollégáinak nehézséget okozott, hogy egyes ábrák nagyon  apróak voltak, de nem is látja sok értelmét az olyan feladatoknak, hogy válaszoljanak arra a kérdésre: mi a hasonlóság a kesztyű és a zokni között. Egyik megadott válasz, hogy mindkettő páros, a másik, hogy mindkettő ruhadarab.
A logikai feladatokat könnyen oldotta meg egy másik pályázó, aki szerint a menedzsment témakör is könnyű volt, azt pedig kimondottan tanulságosnak tatja, hogy ellenőrizték, mennyire ismerik a versenyvizsgázók azt az összehasonlító jelentést, ami adott kompetenciákat vizsgál Romániában és az EU-ban. A módszertant betartották, a különböző témakörök közötti arány megfelelt az előírásoknak – véli egy vizsgázó, aki azért szeretné vállalni tovább is az iskola vezetését, mert a kollégáival végzett eddigi csapatmunka sok örömet jelentett számára. 
Keresztély Irma volt főtanfelügyelő a megyei önkormányzat fenntartásában működő Speciális Iskolát, valamint a  Megyei  Humánerőforrás és Nevelési Tanácsadó Központot képviselte a vizsgáztató bizottságban. Lapunk érdeklődésére elmondta: „Az oktatási minisztérium részéről a szándék jó volt, hogy végre az iskolaigazgatók négyéves megbízatást kapjanak, és menedzseri szerződés alapján végezzék munkájukat, ez a rendszernek egy bizonyos fokú stabilitást és folytonosságot biztosított volna, de a mód, ahogy ezt megszervezték, és ahogy a szervezést kézi vezérléssel, állandó változtatásokkal levezették, arra vall, hogy azoknak az embereknek, akik ezt kidolgozták, és videotájékoztatókon keresztül próbálták nap mint nap a hibákat helyrehozni, nincs gyakorlati tapasztalatuk, mintha soha nem dolgoztak volna iskolában, nem tudnák, hogy mit jelent egy iskola vezetése.” A tesztdolgozatok eredményének késő délutánig tartó összesítése után Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta: minden a szabályzatnak megfelelően zajlott, a kijelölt bizottsági tagok minden településről időben érkeztek, komolyan vették a megbízatást, az eredmények pedig azt bizonyítják, a pályázók is felkészültek a megmérettetésre. 
Az egész országot érintő versenyvizsga – amelyen hat és félezer igazgatói és két és félezer aligazgatói tisztség vár betöltésre – első szakasza lezárult, a szakmai önéletrajzról összeállított iratcsomó vizsgálata és a pályázók menedzseri tervének bemutatása jövő hétfőn kezdődik. A három próba alapján összesített előzetes eredményt november 18-án teszik közzé, a végleges eredmények kihirdetésének végső határideje december 9.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki diákokat is díjaznak
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közzétette az idei Mákvirág-, Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjat elnyert diákok, valamint az Apáczai-díjjal kitüntetett pedagógusok névsorát, az ünnepélyes díjátadást ma tartják a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban. 
A Mákvirág-díjra, vagyis A megye legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulója címre azok a középiskolás diákok pályázhattak, akik kiváló eredményeket értek el tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvényeken, valamint példás magatartásúak. Háromszékről ezüstdíjban részesül Dáni Eszter, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum X. osztályos diákja, bronzdíjat kap Kádár Attila, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum XI. osztályos tanulója, és szintén a Mákvirág-díj ezüstfokozatát kapja Bod Réka Barbara, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum végzős diákja.  Az RMPSZ Tehetséggondozó Tanácsa 2011-ben hozta létre a Kós Károly-díjat a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén kiemelkedő eredményeket elérő középiskolás diákok számára. A díj elnyeréséhez összeállított pontozási rendszer figyelembe veszi a diákok országos és Kárpát-medencei versenyeken elért kimagasló eredményeit, valamint az elektronikus sajtóban, országos lapokban, folyóiratokban vagy éppen önálló kötetben megjelent egyéni alkotásokat is. Az országosan kiosztott három Kós Károly-díjas diák között szerepel Komán Attila is, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum végzőse, Erdély Judit tanítványa. Az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végző pedagógusokat kitüntető, kétévente kiírt Apáczai-díjra idén ötvenheten pályáztak, közülük egy pedagógust díszoklevéllel, kettőt-kettőt Apáczai-díjjal, illetve az Apáczai-díj aranyfokozatával jutalmaznak, háromszéki díjazott nincs közöttük. Idén a matematika terén elért kiemelkedő eredmények értékeléséért létrehozott Bolyai Farkas-díjnak sincs háromszéki kitüntetettje.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)