Székelyföldről közölt riportot augusztus 11-i számában a Neue Zürcher Zeitung svájci napilap. Magyarországon kezdenek megváltozni a hatalmi viszonyok: a „jobboldali nacionalista” Fidesz nagy valószínűséggel győzni fog a következő választásokon, és vélhetően a „szélsőjobboldali, soviniszta” Jobbik is bekerül a parlamentbe – írta a svájci tudósító. A szerző látogatást tett Sepsiszentgyörgyön. A magyar többség szemében állandó provokáció, hogy a főutcát a román nemzeti ünnepről, Erdély Romániához csatolásának napjáról 1918. December 1. utcának nevezték el. Egyes magyarok szemében szálka Mihai Viteazul román nemzeti hős szobra is. Antal Árpád András polgármester elmondta: a többségi magyarok számára egyenesen elviselhetetlen, hogy például a rendőröket és a csendőröket kizárólag magyarul nem beszélő románok közül toborozzák. A polgármester kifejtette, a székelyek dél-tiroli vagy katalán mintát követő autonómiát szeretnének. Antal szerint „lopakodó románosítás” zajlik, románok szisztematikus betelepítése azzal a céllal, hogy még jobban visszaszorítsák a magyar kisebbséget. /Székelyföldről svájci szemmel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

Az 1989. évi rendszerváltást követően a magyar kisebbség és a román többség viszonyára a „szoborháborúk” is rányomták jegyüket. A román hatalom történelemhamisító igyekezete során mindenkor azon volt, hogy a magyar nép történelmében nem éppen a legpozitívabb szerepet betöltő román személyiségeknek emelt szobrokkal is megalázza a romániai magyar közösséget. Így a magyarlakta erdélyi településeken már Ceausescu nemzeti kommunizmusa idején is megszokottá váltak az „országegyesítő” Mihai Viteazulnak, Avram Iancunak vagy a magyar településeket „felszabadító” román katonának emelt szobrok. 1989 után feltámadt az Antonescu-kultusz, a volt fasiszta diktátornak néhány év alatt összesen kilenc szobrot állítottak Bukarestben, Jilaván, Slobozián, Calarasi-ban, Piatra Neamton, Targovistéban, Bacau-ban és Iasi-ban, illetve Nagysármáson. A tizedik szobrot Kolozsvárra tervezték. Felemelte szavát a több százezer zsidó haláláért felelős marsall rehabilitálása ellen Washington is. Ennek nyomán a román fél a szobrok rövid időn belüli eltávolítására tett ígéretet. A nagysármási szobrot mindössze ötven méterrel költöztették el a sebtiben múzeummá nyilvánított helyi ortodox templom tornácára, a bacauit a helyén hagyták, mivel azt egy katonaiskola udvarán helyzeték el, a bukaresti elköltöztetését pedig az ortodox egyház nem engedte meg, arra hivatkozva, hogy az a marsall által alapított Constantin és Elena templomának alapítóját ábrázolja. A fasiszta diktátor nevét viselő liga vezetője, Gheorghe Buzatu bejelentette: három újabb Antonescu-szobor felállítását tervezik, Iasi-ban, Pitesti-en és Marosvásárhelyen. Azt is elhatározták, hogy holokauszt-emlékművet állítanak fel a Horthy-rendszer által deportált zsidók emlékére Marosvásárhelyen. Bukarest e döntéssel is Magyarországra kívánta áthárítani a romániai deportálások bűnét, megfeledkezve arról, hogy román területen, így a Kárpátokon túli országrészben is több százezer zsidót mészároltak le. Az emlékművet végül Marosvásárhelyen leleplezték, felirata szerint a város zsidó közösségét az Észak-Erdélyt irányító „fasiszta magyar kormány” Auschwitzba deportálta. Román részről a legnagyobb ellenkezést talán Wass Albert erdélyi szobrainak felállítása váltotta ki. Hosszú éveken át vita tárgya volt a 13 aradi vértanúnak emléket állító, a két világháború között eltávolított aradi Szabadság-szobor ügye is. Román nacionalista körök nemrégiben minősíthetetlen hangnemben tiltakoztak a szent életű római katolikus püspök, Márton Áron előtt tisztelgő kolozsvári szobor felállítása ellen. /Bogdán Tibor: Hideg szobrok – forró hangulatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

Egykor ha a magyar faluban magyar esküvőt tartottak, akkor a román komák és rokonok kedvéért volt román tánc is. Azután változtak az idők, határok és uralmi rendszerek, a magyarokból egyre inkább hiány mutatkozott különféle nagy- és középhatalmi döntések nyomán. A hatvanas évektől tömegessé terebélyesedett az a mozgalom, amelyet Bartók kezdett el, a Kárpát-medence térségének etnozenéjét gyűjtő és játszó, arra táncoló fiatal értelmiségiek elkötelezett táncházas művészete. Sebőék például kitűnő román népzene- feldolgozásokat adnak elő, magyar költők verseire. Negyven esztendő után népeink folklórja a magyar kultúra szerves részévé vált. Fordítva ez nincs így, nincs példa arra, hogy bukaresti, bákói együttesek szívvel-lélekkel játszanának magyar népdalokat. Nemrégiben az egyik Marosvásárhely melletti (egykori) Teleki-birtokon szobrot avattak, Mihály vajda szobrát. Miközben folyt az avatási szertartás, összegyűlt a falu apraja és nagyja, akadt tucatnál több cigány, akik azt mutogatták az őket is befogadó falu lakóinak, hogy karóba húzunk – egyezményes középsőujj- felmutatással. Meg azzal fenyegetőztek, kinyírják a magyarokat. A rendőrség felvigyázott a rendre. Hol itt a kölcsönösség? Ha ugyanezt megtették volna magyarok egy román szobrának avatása közben, akkor a rendőrség szétcsapott volna. De a magyarok ilyet nem tesznek. Az a kérdés: ki bujtatta fel őket erre az otromba provokációra? /Sebestyén Mihály: A kölcsönösség kenyéradatai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./

Már-már etnikai konfliktus alakult ki december 1-jén, amikor az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja székely szakaszának mintegy tíz képviselője tartott volna megemlékezést a Székely Hadosztályról Kolozsváron. A résztvevők koszorút akartak elhelyezni Mátyás-király szobránál. Mivel a kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte a megmozdulást, a rendőrök bekísérték a résztvevőket a rendőrségre, igazoltatták őket. A Noua Dreapta /Új Jobboldal/ szélsőséges román szervezet mintegy száz ellentüntetője ugyanis alig néhány méteres távolságra volt a Magyarország zászlaját illetve Árpád-sávos zászlót tartó Székely Gárda fiataljaitól. „Trianon, Trianon!” és „Ki a magyarokkal az országból”, skandálták a román nemzeti színű kokárdát viselő ellentüntetők, ugyanakkor trágár, obszcén szavakat kiabáltak a gárdások irányába. Baricz László, az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának képviselője elmondta: „Mi engedélyt kértünk a polgármesteri hivataltól a Székely hadosztály létrehozása 90. évfordulójának megemlékezésére. Hangsúlyozom, megemlékezésről lett volna szó: nem provokatív szándékkal jöttünk ide, békés, nyugodt megemlékezést szerettünk volna a Mátyás-szobornál. Erre nem kaptunk engedélyt. A törvények szerint a megemlékezésre nem kell engedély, ezért mi eljöttünk egy koszorúval, és ha lehetséges, megkoszorúzzuk a szobrot. ” A rendőrség bekísérte a Székely Gárda akciójának résztvevőit a rendőrségre, ugyanakkor igazoltatott és megbüntetett több személyt az ellentüntetők közül. László Attila alpolgármester elmondta: az akció előtt az illetékes szervek folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről. „Nem tartom normális dolognak, hogy Kolozsvár ilyen akciók színtere legyen. Szerintem az illetékes szervek szakszerű módon jártak el” – nyilatkozta. A magyar s fiatalok megmozdulása mintegy válasz volt arra, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű szervezet Sepsiszentgyörgyön ünnepelte Románia nemzeti ünnepét. A sepsiszentgyörgyi események komolyabb incidens nélkül zajlottak: a mintegy 150 román szélsőséges fiatal ünneplését közel félszáz 64 vármegyés magyar „követte” alig 50 méterről – a feleket csendőrök választották el. A sajtónak nyilatkozva a román szervezet képviselői kifejtették: azért mentek Sepsiszentgyörgyre, hogy kihangsúlyozzák: Székelyföld román föld, és az is marad mindörökre, menetelésük során ezt többször skandálták. A 64 Vármegye nevű szervezet fiataljai éppen a fenti „szlogen” miatti nemtetszésüket kívánták kifejteni. „Nem keresünk konfliktusokat, de jelenlétünkkel jelezni kívánjuk, hogy mi is létezünk. Éppen az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi jelenléte a provokáció” – nyilatkozta egyikük. /K. O. : Feszült hangulat a Főtéren. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./ Sepsiszentgyörgyön hamis szórólapok jelentek meg, amelyek a Székely Nemzeti Tanács nevében arra szólították fel a város magyar lakosságát, védjék meg a román szélsőjobbtól Székelyföldet. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke leszögezte: nem szerveznek ellentüntetést, és nem szoktak nyilvánvaló provokációkra válaszolni. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester december 1-jére virradó éjszaka kiutasított a városból egy autóbusznyi, román zászlóba burkolózó fiatalt. Az érintettek a Mihai Viteazul kollégiumhoz érkeztek, de a polgármester megtiltotta, hogy oda bemenjenek. Az üvöltöző, szitkozódó román fiatalokat a helyszínre érkező rendőrök a buszba terelték, és kivezették a városból. /Oborocea Mónika, Kovács Zsolt: Szélsőségesek párbaja. A Magyar Gárda és a Noua Dreapta is felvonult december 1-jén. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

Mintegy negyven-ötven, román zászlókkal és az Új Jobboldal szélsőséges szervezet jelképeivel felszerelkezett fiatal érkezett december 1-jére virradó éjszaka Sepsiszentgyörgyre. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester látta, hogy a Mihai Viteazul Kollégiumba, a román iskolába tartanak a kopaszra borotvált fejű, kigyúrt testű román fiatalok. A helyszínre érkező polgármester megtiltotta, hogy az önkormányzat által támogatott tanintézményben kapjanak szállást. Felhívta az intézmény igazgatónőjét, aki meglepődve értesült a történtekről, a csoportot ugyanis Ioan Lacatusu, a Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ vezetője hívta meg, az iskola vezetője úgy tudta, teológusok érkeznek. Bozgorozás, szidalmazás, üvöltözés következett, a ,,vendégek” azt kiabálták, hogy ,,Székelyföld román föld”, azt állították, a magyarok Mongóliából származnak. Az elszállásolásuk ellen határozottan kiálló igazgatónő is megkapta a magáét, a bőrfejűek szerint őt is megvásárolták a magyarok. Az üvöltő tömeg láttán maga Lacatusu is megszeppent, magyarázkodni kezdett, mondván, nem ismeri őket, nem vállal felelősséget értük. Antal Árpád a rendőrséget hívta ki, így sikerült betuszkolni a szélsőségeseket az autóbuszba, és éjszaka kitenni őket a városból. Másnap mégis visszatértek, hogy méltó módon ünnepelhessék Románia nemzeti ünnepét. /Farcádi Botond: Román bőrfejűek érkeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben írt Cultura című vígjátékát olvassák fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, akik ezzel elérkeztek az október végén indított Klasszikus magyar drámasorozat második bemutatójához. A felolvasószínház első alkalommal október 28-án mutatta be Balassi Bálint Szép magyar komédia című művét. /Sipos M. Zoltán: Drámák mindenkinek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

A válság mindenhol éreztette hatását, a pénzügyi gondok ellenére az erdélyi és partiumi települések önkormányzatai több jelentős, közhasznú munkálatot kiviteleztek Az elöljárók számos pályázat sikeres elbírálására, nagyobb arányú kormánytámogatásra várnak az új évben. „Hargita megyét hátrányosan érintette, hogy az elmúlt időszakban nem volt kormányon az RMDSZ, ezt igyekeztünk uniós pénzek vonzásával ellensúlyozni” – fejtette ki Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Mint mondotta, az elmúlt évben hatvan uniós pályázatot nyújtottak be, melyek egyharmada kedvező elbírálásban részesült, és a továbbiak elbírálása folyamatban van. Többek közt európai uniós pénzekből sikerült több megyei utat felújítani, illetve a hegyimentő-szolgálatoknál jelentős fejlesztéseket eszközölni. „Elégedett vagyok az elmúlt év megvalósításaival, hiszen többek közt sikerült megoldani Gyergyószentmiklóson a több mint két évtizede húzódó fűtésproblémát” – magyarázta Mezei János polgármester, kifejtve, hogy noha a munkálatokat a következő évben még folytatniuk kell. A második 40 lakrészből álló szociális lakást építik a városban. Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos a megvalósítások között említette a Hegyközkovácsit és Hegyközcsatárt összekötő út kiépítését, ez még nincs teljesen kész, de már használható állapotban van. Több városfejlesztési projekt is akadozik Nagyváradon, mivel az ígért támogatások nehezen, vagy egyáltalán nem érkeznek be a városkasszába. Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere elmondta: 2010-ben kiemelt helyen szerepel az utak, járdák rendbetétele, valamint újabb zöldövezetek, játszóterek kialakítása. Az idei évre tervezett munkálatokat nagyjából sikerült befejezni Sepsiszentgyörgyön – mondta el Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Több parkolót sikerült felújítani a városban, és újakat is építettek, utakat korszerűsítettek, csatornáztak a városban. Felújították a város központját, állami támogatásból lakások épültek. A városhoz tartozó Sugásfürdőn idén nagyszabású turisztikai beruházás kezdődött. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása Antal szerint felgyorsíthatja a sepsiszentgyörgyi projekteket, például a Székely Mikó Kollégium, valamint a Mihai Viteazul tér felújítását. Tavasszal átadnak száz ANL-s tömbházlakást, és újabb 125 építését kezdik el. Marosvásárhelyen az 1989-es fordulat után először kerül ismét előtérbe a lakásgazdálkodás. /Segítséget kérnek az erdélyi és a partiumi önkormányzatok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Felborított iskolázási terv (Román érdekek miatt)
Döntse el végre a helyi román közösség, hogy milyen oktatást akar a román ajkú gyermekek számára, és főként ne intézkedjék a megyei tanfelügyelőség háta mögött — szögezte le Keresztély Irma főtanfelügyelő tegnapi sajtótájékoztatóján.
Annak okán fejtette ki véleményét, hogy a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium a minisztériumban közbenjárt, a helyben jóváhagyott beiskolázási tervhez képest eggyel több kilencedik osztályt indíthasson a következő tanévben.
Azzal, hogy a Mihai Viteazul-iskolában öt osztályt indítanak, és szintén ötöt a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában, megakadályozzák, hogy a megyeközponti szakközépiskolákban megalakuljanak a román tannyelvű kilencedik osztályok. A főtanfelügyelő érthetetlennek tartja, hogy a minisztérium miért engedett a nyomásnak, és miért engedélyezte a kérelmezett osztály jóváhagyását, mivel ezzel azt érik el, hogy Sepsiszentgyörgyön csak „tudósokat és pincéreket" képeznek a román közösség számára. Ez felborítja az országosan egységes 40/60 százalékos arányt az elméleti oktatás és a szakoktatás viszonyában — hangsúlyozta Keresztély Irma.
Kovászna megye hetven kilencedik osztály indítására kapott engedélyt a nappali tagozaton, ebből negyvenhárom magyar tannyelvű, s míg a Mihai Viteazul Főgimnáziumban öt osztályba felvételizhetnek a jelenlegi nyolcadikosok, a három legnagyobb háromszéki magyar középiskolában, a Székely Mikó Kollégiumban, a Mikes Kelemen Főgimnáziumban és a Nagy Mózes Gimnáziumban csak négy-négy osztály kezdheti meg ősszel működését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Piszkárkosi Szilágyi Sámuel szobra Hegyközkovácsiban
Bihar megye – A Bihar községhez tartozó Hegyközkovácsiban hunyt el 1785. július 16–án Szilágyi Sámuel református püspök. Halála 225. évfordulója alkalmából vasárnap szobrot avattak tiszteletére a faluban.
A szoboravatási ünnepség Hegyközkovácsi református templomában kezdődött, ahol dr.Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Utána Forró László helyi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) előadó tanácsosa köszönte meg a szolgálatot, majd kifejtette, kötelességünk rendezni múltunk szellemi örökségét, és ennek jegyében cselekszenek a hegyközkovácsiak: 2000–ben táblát helyeztek el a templom belső falára annak emlékéül, hogy 1792 karácsonyán ott prédikált Csokonai Vitéz Mihály (kinek nevét azóta felvette a helyi elemi iskola is – szerz.megj.), a templomkertben leleplezték a világháborúkban elesettek emlékművét, majd 2005–ben újabb kegyhelyet avattak a múlt század derekán, a falurombolási terv egyik első áldozatának tekintett, Kovácsival határos Mezőfalva felszámolására emlékezve. Ebbe a sorba illeszkedik Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök szobrának felavatása, aki 1719. február 19–én Debrecenben született, majd szolgálata végeztével Hegyközkovácsiba vonult vissza, ahol 66 évesen hunyt el. Szobra vasárnap déltől a helyi kultúrház udvarán látható.
„Tudása hihetetlen, ereje nagyszerű, nemeslekűsége felülmúlhatatlan volt. (…) Ilyen emberi nagyság mellett elhalkul a szavunk, magunkat pedig törpének érezzük”, szólt Szilágyi Sámuel püspök méltatása.
Hegyközkovácsi 1780–ban épült templomának minden padsora megtelt az ünnepségre, melynek istentiszteletén dr.Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdetett igét. Felidézte, hogyan is került szóba, hogy Szilágyi Sámuelnek szobrot állítsanak a faluban. Eszerint megkereste őt Forró László helyi lelkész azzal, hogy, ha már Debrecenben nem állítottak szobrot az egyházkerületük tudós püspökének, akkor megtenné ezt a falu, ahol elhunyt és eltemették. Magunkat becsüljük meg azzal, ha méltóan emlékezünk nagyjainkra, tette hozzá. Úgy jellemezte a néhai püspököt, mint aki a hatalom elvárásától függetlenül ítélt jó és rossz között, majd az általa 1775–ben franciából magyarított, minden alkalomra útmutatóul szolgáló imádságos könyvből olvasta fel a vasárnap reggelre rendelt fohászt.
Az úrasztala alá temették
A prédikáció után Forró László helyi lelkész köszöntötte a megjelenteket. Kiemelten dr.Bölcskei Gusztávot, mivel a Tiszántúli Egyházkerület vállalta a szoborállítás költségeit. A szoborét, mely azért került a kultúrház udvarára, hogy „a múlt lépjen ki a templomból, és annak kertjéből”, legyen meghatározója a falu arculatának, melyet „az úgynevezett metropolisz–övezet létrehozás, s a nagyarányú városi betelepedés könnyűszerrel külvárosi lumpenvilággá zülleszthet.” Azt is megtudhattuk, hogy a néhai püspököt az úrasztala alá temették, ám a koporsót Jakó Zsigmond professzor a bombázásoktól félve 1944–ben Budapestre menekítette. A templomot akkor nem érte kár, ellenben a Néprajzi Múzeumot igen, ahol elégtek a maradványok… A későbbiekben Szeghalmi Győző, Bihar község alpolgármestere, Angyalosy Zsoltné, a nyírbogdányi testvérgyülekezet lelkésze, illetve dr.Borsodi Tamás, Kapuvár főjegyzője köszöntötte az egybegyűlteket. Eztán a Kiss Stúdió Színház művészei, Kiss Törék Ildikó illetve Varga Vilmos (aki ugyancsak Hegyközkovácsi szülötte) szavalatai következtek, majd a kivonuláskor mindenki átvehette az egyházközség ezen alkalomra készített, Szilágyi Sámuel életéről összeállított kiadványát.
Püspökhöz méltó szobor
A kultúrház udvarán, aki tehette, az árnyékba húzódva figyelte, hogy Kovács Zoltán, a KREK főgondnoka és Szűcs Gyula helyi kurátor leleplezi a szobrot, melyről alkotója, dr.Kövér József debreceni művész elmondta: anatómiai kapaszkodó híján (nem maradt fenn arckép – szerz.megj.) nem volt könnyű dolga, amikor „püspökhöz méltó”, egyszerre szelídséget, szigort és tekintélyt sugárzó arcot kellett formázzon. Az elmúlt húsz évben több emlékhely létesült, mint az azt megelőző száz évben, ami nem csoda a korábbi rendszer kultúrpolitikájának ismeretében, mondta beszédében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, aki dícsérte ebben a kovácsiak buzgalmát. Az avatóbeszédet Csűry István királyhágómelléki püspök mondta, kifejtve benne, hogy Szilágyi Sámuel olyan egyházi vezető volt, aki megmutatta, hogyan kell egyszerre szolgálni Istent és a nemzetet, a közösség épülésére. A Kiss Stúdió Színház tagjainak újabb szavalatai után a nevezett négy lelkész mondott áldást a szoborra, majd a Himnusz éneklése utánkoszorúk kerültek a szobor talapzatára. A szervezők dicséretére megjegyzendő, hogy a tervezett programot időben tartották, nem téve ki a kánikula megpróbáltatásának a megjelenteket, akiket szeretevendégségre vártak a kultúrházba. erdon.ro

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Tanévkezdés sok magyar gyerekkel
Bihar megye – Több mint háromszáz magyar tannyelvű elemi osztályban kezdődik meg Bihar megyében a 2010-2011-es tanév.
Farkas Tünde a Bihar Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője tájékoztattaoldalunkat arról, hogy a most kezdődő tanévben Bihar megyében összesen 313 magyar tannyelvű elemi osztályban folyik majd oktatás. Ezekből 75 első osztály, melyekbe 1380 gyerek jár majd. Ugyanakkor 277 magyar tannyelvű gimnáziumi osztály létesült erre a tanévre, melyek közül 65 ötödik osztály. A Bihar megyei magyar oktatás harmadik eleme a negyven középiskolai osztály, melyek mintegy 1200 tanuló oktatását biztosítják ebben a tanévben. Farkas Tündétől megtudtuk azt is, hogy a nagyváradi Mihai Viteazu, Brancusi és Traian Vuia szakközépiskolákban összesen négy magyar tannyelvű, szaképesítést biztosító kiegészítő osztály működik a 2010-2011-es tanévben. A szaktanfelügyelő jelezte, hogy amennyiben vannak szülők, akik valamilyen okból kifolyólag még nem iratták be gyermeküket valamelyik iskolába, a tanfelügyelsőg még biztosít számukra helyet magyar tannyelvű osztályban.
Óvodások
A szaktanfelügyelő elárulta, hogy szeptember 15-én mintegy 150 magyar tannyelvű óvodai csoport kezdi meg működését megyeszerte. A rövid programú csoportokba 15-20 gyereket vesznek fel, míg a napközibe igyekeznek minél több gyereket beiratni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden beiratott gyermek jár rendszeresen óvodába, viszont a napközis csoportok anyagi fennatartása csak akkor nem veszteséges, ha legalább húsz gyermek rendszeresen jár a napközis csoportokba. Megtudtuk továbbá, hogy a megyében sehol sincs tanító-, vagy tanárhiány, a problémát inkább az jelenti, hogy az idén nyáron túljelentkezés volt az óvónői és tanítói helyekre, így több kolléga nem tudott elhelyezkedni a tanügyben. A megszorítások és a nehéz gazdasági helyzet ellenére egyetlen oktatási intézményt sem kellett bezárni Biharban. A tanügyi dolgozók számára az ingázás jelenti a legnagyobb gondot, hiszen megeshet az, hogy amennyiben a tanintézmény nem tudja biztosítani az ingázási költséget, akkor ez a költség meghaladhatja az oktató jövedelmének értékét.
Pap István. erdon.ro

Élni és nagyra nőni
Nagyvárad – A magyar dráma napja alkalmából Élni és nagyra nőni –Széchényi István emlékezete címmel gálaestre került sor a tizenhat éves, Magyar Örökség díjas nagyváradi Kiss Stúdió Színházban.
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg szerte a Kárpát-medencében. Kedd délután Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos nagyváradi színművészek közreműködésével a magyar dráma napját ünnepelték Nagyváradon, a Kiss Stúdió Színházban is. Kiss Törék Ildikó köszöntötte a szép számú közönséget és ismertette a műsorra tűzött programot. Magyarországon és a határokon túl is méltó módon emlékeznek meg erről a napról, tudhattuk meg a színésznő bevezetőjében. Elhangzott, hogy anyaországi mintára szeretnék újraalakítani a Kiss Stúdió Baráti Körét. A gálaest műsoráról nem hiányozhatott részlet Madách Imre Az ember tragédiája című művéből.
Példaértékű hűség
A színészházaspár Meleg Vilmos színművésszel közösen a XI. színt elevenítette fel mely Londonban, az ipari forradalom idején játszódik. Az est második felében az utókor emlékezetében a legnagyobb magyarként élő Széchenyi István alakja elevenedett meg. Kocsis István drámaíró Széchenyi-trilógiájából hangzottak el részletek. A monodrámajeleneteiben Széchenyi először mint huszárkapitány, majd mint a budapesti Lánchíd megálmodója és építtetője, végül pedig mint a döblingi elmegyógyintézet kezeltje jelenik meg. A politikából kiábrándult, de nemzetéhez mindvégig hű maradt Széchenyi rendületlenül vallotta: „Csak azt a népet lehet elpusztítani, mely hagyja magát”. Kiss Törék Ildikó kifejtette: a legnagyobb magyar országához fűződő, igaz szeretete és hűsége példaértékű kell legyen számunkra is. A gálaest utolsó részében Csokonai Vitéz Mihály egyik versműve, valamint egy kortárs szerző, Ferenczes István Felirat az égi táblánál szolgáló Gróf Széchenyi Istvánhoz című verse hangzott el.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Csuklómozdulatok a tervezőasztalon – Mi készül itt suttyomban? – Eurómilliókat pazarolnának el a vársoközpont átalakítására
A városképi jelentőségű Bémer és Szent László terek átalakítására próbál pénzt szerezni Nagyvárad önkormányzata. Eredetileg amúgy a helyhatóság közel 11 millió eurót pályázott meg városfejlesztés címén a történelmi városközpont tatarozására és modernizálására. Azonban azt a támogatást nem kaphatta meg a megyeszékhely – mondta múlt heti sajtótájékoztatóján az RMDSZ-es alpolgármester.
Biró Rozália szerint azért utasították vissza pályázatukat, mert nem önkormányzati tulajdonú épületek renoválása is szerepelt az elképzelésben. No de sebaj, módosították a pályázatot: ennek értelmében mégsem újíttatják fel az újvárosi református, a Holdas, valamint a központi görög katolikus templomot. Az új elképzelésben is szerepel a vár négy épülettömbjének (B, C, D és E) rendbetétele, minderre 7,4 millió eurót fordítanának, további 125 ezret a vártemplomra, 120 ezret az egykori bazárépületre. A módosított elképzelésben a fennmaradó 3,2 millió eurót a két nagy belvárosi tér, a Szent László és a Bémer átalakítására használnák fel, amennyiben a fejlesztési minisztérium az október 25-éig benyújtandó pályázatot jóváhagyja. Ez az elképzelés máris sokakban keltett gyanút és aggodalmat, mert ebbe beleférnek a város több száz éves magyar múltjának kiradírozásra tett kísérletek is, hiszen ez 1919 óta állandó törekvés, ami kisebb-nagyobb sikerekkel járt. Sajnos ma már visszafordíthatatlannak tűnő „eredményeket” is hozott, mint pl. a városalapító király szobrának eltüntetése a főtérről.
A város két jellegzetes terének átalakításáról több tervezet is készült. Váradi építészeket kértek fel a javaslatok elkészítésére, köztük magyar nemzetiségűeket is, terveiket az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) is meg lehet tekinteni – mondta Biró Rozália –, majd a lakosság véleményezheti azokat szeptember 29-én, szerdán délután 5 órától a városháza dísztermében egy közvitán. Nos, ehhez képest tegnap, vasárnap délután ezeket a terveket nem találtuk meg az említett – amúgy nem túl áttekinthető – internetes honlapon, vagy pedig úgy eldugták őket, hogy külön számítógépes szaktudást igényel az elővarázslásuk. Egyébként a holnaputáni közvitáról sem küldött egyelőre a sajtónak megerősítő beharangozó hírt a polgármesteri hivatal illetékes osztálya.
Az alpolgármester elöljáróban annyit elárult a tervezetekről, hogy a Zöldfa utcát kisajátítanák a gyalogosforgalomnak, a zöld területek elhelyezését is módosítanák. A gépjárművek közlekedését mindenik terv maximálisan korlátozná a belvárosban, erre valószínűleg külön felkérést kaptak a tervezők, ha már a Bolojan-adminisztráció képtelen másként megoldani a parkolási gondokat.
Újabb szobrokat a két központi térre állítólag nem terveznek, a jelenlegieket pedig meghagynák, így a zsoldosvezér Mihály vajda ormótlan lovas szobrát is az egykoron a városalapító királyról, Szent Lászlóról elnevezett tér közepén. Amúgy persze a lakosság véleményének esetleges figyelembevételével a helyi tanács határoz az elképzelésekről…
Ha megkapja a pénzt az elöljáróság, akár már tavasszal megkezdődhet a terek, utcák, épületek átrendezése, felújítása.
M. T. R. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hamis román történelem a képernyőkön
Győzött a Călugăreni-i csatában Mihai Viteazul? Tudomásunk szerint igen. Megnyerte a Rovine-i csatát Mircea cel Bătrân? Kétségtelen, vágjuk rá gondolkodás nélkül. És a történelemkönyvek tanítása szerint, ugyanígy igaznak véljük azt is, hogy Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátok voltak. Ezekre a tényekre cáfolt rá Marius Diaconescu történész egy, az RFI rádióban elhangzott beszélgetés során.
„Húsz évvel a forradalmat követően, még mindig áldozatai vagyunk a kommunista, nacionalista történelemírásnak. Ennek a legjobb bizonyítéka Lucian Boia professzor próbálkozása, aki a Történelem és mítosz a román tudatban című könyvben megpróbál előtérbe helyezni egy kis szeletet a valós román történelemből. Ismerjük, hogy milyen fogadtatásban részesült ez a mű, hogyan fogadták a Román Akadémia tagjai. A szomorú igazság az, hogy az iskolai történelemkönyvekben még mindig túlsúlyban van a román uralkodókról kialakított hamis kép, és a gyerekek ezt sajátítják el" – nyilatkozta Marius Diaconescu professzor.
„Nekünk, románoknak a Călugăreni-i csata egy fontos siker. A valóság azonban más. Egy adott pontig Mihai Viteazul hatalmas veszteségeket okozott a török csapatoknak, de az est leszálltával a harctérről visszavonult a hegyekbe. A törökök elfoglalták Bukarestet, és Târgovişte városát is. Mihai tudatában volt annak, hogy nem tud egymaga szembeszállni az ellenséges csapatokkal, ezért vonult vissza a hegyek közé, ahol Zsigmond uralkodó segítségére várt. Hogyan beszélhetünk győzelemről, amikor az országot a törökök uralták és nem Mihai Viteazul?"
„Egy másik hasonló példa a Rovine-i csata. Mindannyian úgy tudjuk, hogy Mircea cel Bătrân győzelmet arat Baiazid felett. Ezt tanuljuk az iskolában, erről szól Mihai Eminescu verse is. Ez nem igaz, hiszen az említett csata után Mircea cel Bătrân két és fél évet tölt Erdélyben. Ha megnyerte volna a csatát, miért tartózkodott 1395 márciusában Brassóban, és ajánlotta fel magát Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálta a magyar hadsereg négy alkalommal is visszahelyezni a román területek trónjára Mircea cel Bătrânt, sikertelenül, mert a török csapatok minden alkalommal megakadályozták ezt és kiűzték az országból Mirceát? Nem kell hazudni azért, hogy hazafi légy. A hazafiasságot nem hazugságokban mérik" – véli Marius Diaconescu történész.
Televízióból tanult történelem
„A mai román polgár több történelmet tanul a televízióból és a filmekből, mint a történelemkönyvekből. Amikor fél oldalnyi információ szerepel a könyvekben Ştefan cel Mare-ról vagy Hunyadi Jánosról, de létezik két vagy háromórányi film ugyanerről, ami ismétlődik is, akkor a románok filmekből sajátítják el saját történelmüket. Általánosságban minden történelmi film több mítoszt és valótlanságot is tartalmaz.
A nagy történelmi filmek következtében rendezőket és színészeket ismerhettünk meg. Sergiu Nicolaescu közismert rendezőre gondolok. Tisztelem, de sajnos ő többször hamisította a román történelmet azáltal, hogy valótlan képekben hamis hősöket mutatott be. De nem csupán ő. A Pintea Viteazul című alkotás azt tudatja velünk, hogy a Habsburgok elnyomták az ellenük harcoló románokat. Ez valótlanság! Pintea Viteazul egy közönséges útonálló volt. Tulajdonképpen a Habsburgok támogatták a románokat abban a konfliktusban, mely köztük és a magyarok közt kezdődött. Egy másik mítosz Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátságáról szól, és ezt a történelmi filmek is erősítik. Egyébként sok történész próbálja megmagyarázni, miért támadta meg Ştefan cel Mare Chilia várát és automatikusan román országokat, amikor Vlad Ţepeş még javában harcolt a törökökkel. Többen azt állítják, a román uralkodó Chilia várát próbálta megvédeni a török támadástól. Nem igaz! A törökök a tengerről, Ştefan cel Mare pedig a szárazföldről támadta Chilia várát" – állítja a történész.
Marius Diaconescu a bukaresti egyetem történelem karának lektora, számos tanulmányt és könyvet jelentetett meg osztrák, lengyel, magyar és vatikáni dokumentumok felhasználásával. historia.ro Erdély.ma

Turul-szobor Zilah főterén?
Hamarosan ismét két Fadrusz-alkotással büszkélkedhet Zilah városa: Wesselényi Miklós közismert köztéri szobrával szemben helyeznék el a turulmadár évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrát. A jelenleg a templomkertben megtekinthető szobor hamarosan új, Fadrusz stílusában készített talapzatot is kap, és a remények szerint Zilah szimbólumává és turistalátványossággá válhat. Ebben bizakodik Sojka Attila, a szilágysági megyeszékhely RMDSZ-es alpolgármestere, akivel az elmúlt két év önkormányzati munkájáról, eredményekről, megvalósításokról, a városvezetők közötti együttműködésről beszélgettünk. Wesselényi szobrával szembe kerülne a turul – mondja Sojka Attila zilahi alpolgármester.
A legutóbbi helyhatósági választások jelentős változással szolgáltak a zilahi magyarság számára, mivel sikerült RMDSZ-es alpolgármestert ültetni a képzeletbeli bársonyszékbe. Azóta a szilágysági megyeszékhely fejlődésében nagy szerepet játszik a közgazdász végzettségű Sojka Attila, akivel az elmúlt időszak eredményeiről, megvalósításairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk irodájában.
Úgy vélem, az elmúlt két évben megvalósult legnagyobb mérvű befektetésnek a víz- és csatornahálózat, illetőleg a szennyvíztelep rehabilitációja minősül. A szennyvízülepítő felújítása húsz, a csatorna- és vízhálózat pedig hétmillió euróba kerül. Ezen tervezet által Zilah belterületének mintegy nyolcvan százaléka csatornahálózattal rendelkezik majd, a vízhálózat pedig száz százalékosan kiépül. A víz- és csatornarendszer december 31-i átadási határideje a munkát hátráltató esőzések miatt valószínűleg tolódik majd, de márciusra kétségtelenül elkészül. A szennyvízülepítő rendszernek a tervek szerint 2012-re kell kiépülnie. A csatornahálózat a város történelmi utcáit, így a Kraszna, a Király, a Fazakas utcát is érinti. A két és fél kilométer hosszú Kraszna utcán mindeddig nem is létezett csatornázás.
Ebben az évben sikerült továbbá felújítanunk a már tízéves általános urbanisztikai tervet, az RMDSZ és különösképpen Tánczos Csaba tanácsos segítségével. Zilah városa a megyében elsőként fogadtatott el új urbanisztikai tervet. Ennek értelmében 852 hektárt sikerült csatolnunk Zilah belterületéhez, így hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ezekre a területekre is építkezhessenek az emberek.
A szeptember 13-i tanácsülésen elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében hetven árvízkárosult család 73 ezer lej értékű támogatásban részesül. Ezen összegből hozzávetőleg 40 ezer lejt magyar ajkú polgárok megsegítésére szánunk. Az RMDSZ keretében a tanácsosok, illetve a megyében tevékenykedő polgármesterek, alpolgármesterek szintén pénzt gyűjtöttek: 16 családnak 10 ezer lejt sikerült kiutalnunk.
Meg kell említenem azt is, hogy Seres Dénes képviselő úrnak és RMDSZ-es kollegáinknak köszönhetően a református kollégiumban 1–4. osztályos alapképzés indult, így hát történelmet írunk, hiszen ebben a színmagyar tannyelvű intézményben a teljes tizenkét iskolai év alatt anyanyelvükön tanulhatnak a diákok.
Tavaly vettük át a város iskoláinak rendelőit, még nem engedélyeztettük őket, mert funkcionalitásuk nem érte el a megfelelőségi szintet. Fokozatosan hozzálátunk felújításukhoz, hogy a megfelelő működési engedélyeket megszerezhessük.
Mindemellett, hamarosan összeül a földhivatali bizottság: reméljük, hogy ez alkalommal további földeket tudunk visszaszolgáltatni a református egyháznak, ugyanis 36 hektár területet kell még visszaszerezniük. Egy hónappal ezelőtt ismét visszakerült tulajdonukba egy fél hektár, most pedig egy újabb hektárt szeretnénk nekik visszajuttatni. Fent a Ligetben ugyanis van egy református óvoda is, amelynek épületét az egyház tulajdonaként telekkönyvezték, a mellette lévő területet azonban még nem. Arra törekszünk, hogy ezt a földdarabot mielőbb szerezze vissza a református egyház, hiszen így magyar óvoda, iskola is működhetne Zilahon.
Mindenképpen említésre méltó, hogy tavaly decemberben a városi tanács elfogadta, hogy a Fadrusz János évtizedekkel ezelőtt eltűnt turul szobrának nyomán készített alkotást elhelyezhessük a centrumban, a Wesselényi-szoborral szemben. Ez év költségvetésében 25 ezer lejt különítettünk el a turul, illetve a Scala mozi épülete előtt elhelyezendő, Mihai Viteazut ábrázoló szobor megtervezésére. A turul-szobor ügye amúgy nagyon kényes kérdésnek minősült: tavaly kétszer vetette el az ötletet a városi tanács. Decemberben azonban sikerült meggyőzni őket, hogy az emlékmű turisztikai látványosság, illetve Zilahnak olyan jelképe lesz, ha megépül, mint Wesselényi Miklós közismert szobra. A fellendülő turizmus pedig nyilván a panziókkal, vendéglátó egységekkel rendelkező vállalkozóknak is hasznára válik.
A turulmadár jelenleg a református templomkertben látható.
Igen, egyelőre csak a madár van meg, de a Fadrusz művéhez hasonló talapzat is készül. Nem lesznek rajta a lókoponyák, de magyar, német, angol, illetőleg francia nyelven feliratozzák majd, lévén, hogy turisztikai értéknek szántuk. Szeretnénk elérni azt, hogy az eredetihez hasonlóan, a rovásírásos felirat is szerepeljen majd rajta.
Remélem, hogy még ebben az évben aláírhatjuk a szobor tervét – a feladatot már úgynevezett közvetlen megbízás alapján kiadtuk a tervezőnek. Mivel összköltsége nem haladja meg a 15 ezer eurót, nem kellett licitet kiírnunk. A tervező neve Nagy Attila, aki műemlék-restaurálási engedéllyel is rendelkezik. Bízunk benne, hogy jövőre a szobor kivitelezésére is rá tudunk szánni egy bizonyos költségvetési összeget, illetve hogy a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumtól is kapunk némi támogatást. Ezzel ismét mi leszünk az egyetlen európai város, amely két Fadrusz-szoborral büszkélkedhet.
A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtuk még megvalósítani a szintén a turizmus fellendítését célzó tervünket, hogy újra kiépítsük a Meszesen áthaladó régi római utat. Ahhoz, hogy Moigrádot a Porolissummal átvegyük, sajnos népszavazást kell kiírni. Leadtunk ugyanakkor egy pályázatot, amely a régi Vigadó épületének felújítását célozza. Továbbá, ha a bank elfogadja a kölcsönt, új piaccsarnokot építünk. Egy hónapon belül elkészül amúgy a piac mellett elvezető út a prefektúra és a városháza között, és reméljük, hogy jövőre a két intézmény között sétányt is ki tudunk építeni.
Milyen jelentősebb, a helyi önkormányzat által támogatott rendezvények voltak Zilahon?
Tavasszal járt nálunk egy holland szeretetkórus, ötezer lejt tudtunk fordítani, október 22-én pedig megültük a szüreti napokat, amelyek már hagyományosak nálunk. A városháza költségvetéséből hatezer lejt különítettünk el a kifejezetten a magyar közösség számára szervezett szüreti rendezvényekre.
Milyen az együttműködés a város többségi elöljáróival?
Politikai szinten nem éppen egyformák az elképzeléseink, ugyanis a polgármester nemzeti-liberális párti, a másik alpolgármester szociáldemokrata, én pedig RMDSZ-es vagyok. A kommunikáció mindemellett jó köztünk: kollegák voltunk a polgármesterrel, egyidősök vagyunk, és próbálunk úgy egyeztetni, hogy mindenki elégedett legyen. A magyarság érdekvédelmét illetően kétségkívül nagy eredményeket értünk el: úgy vélem, hogy 18 év alatt nem sikerült annyi mindent megvalósítani, mint az elmúlt két évben.
A város szeméttelepét sikerült uniós szabványoknak megfelelően átalakítani?
A szemétteleppel nagy gondok vannak, ugyanis nincs engedélyeztetve. Borbély László környezetvédelemi miniszter itt járt, ki is adták az ultimátumot, hogy félév alatt le kell zárulnia az engedélyezési eljárásnak. Továbbá törvényileg 2017-ig környezetbarát módon eszközölni kell a szeméttelep bezárását. A városban tíz pontján szelektív hulladékgyűjtőket helyeztünk el, és még további tíz ponton lesznek, amint a csatornázási, aszfaltozási munkálatokat befejeztük.
Zay Éva, Szabadság (Kolozsvár)

Tisztújítás és Demokrácia Központ
November 15-én új elnököt és vezetőséget választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete élére, valamint aláírták a Mihai Viteazul utca 40. szám alatti ingatlan bérlésére vonatkozó szerződést, itt kezdi meg hamarosan tevékenységét a Demokrácia Központ. A következő egy évben Jakab István tölti be az elnöki tisztséget, tevékenységét három alelnök segíti Ábrám Noémi, Tőkés András és Kali István személyében, valamint Portik Vilmos, Hegedűs Tivadar és Kocsis Lóránt elnökségi tagok.
"Eljött a cselekvés és az összefogás ideje. A Maros megyei EMNT olyan csapattal vág neki az előttünk álló építkezésnek, amely képes nem csak megfogalmazni, de véghez is vinni terveit. Ember-, polgárközeli tevékenységet tervezünk, és arra buzdítok mindenkit, hogy felelős hallása legyen: történelmi időket élünk! Az autonómia elsősorban lelkületi kérdés" – mondta Jakab István elnök, aki a továbbiakban a szervezetépítésre, megerősítésre törekszik. Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Demény Lajos
2010. november 19-én, pénteken 84 éves korában bukaresti otthonában elhunyt a székelyek nagy történészeként is emlegetett Demény Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. 1926. október 6-án született Kisfülpösön (Maros megye) földműves családban.
Tanulmányait Kolozsváron kezdte a Bolyai Tudományegyetemen, s Szentpétervárott fejezte be 1956-ban. Ugyanott szerezte meg a történelemtudomány doktora címet. Bukarestben a Társadalomtudományi Akadémia tanára, majd a Román Akadémiai Könyvkiadónál szerkesztő, a Román Akadémia bukaresti Nicolae Iorga történelemtudományi intézetének főkutatója, a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője. Kutatási területe a XV. és XVII. század közötti művelődéstörténetet és a parasztmozgalmakat fogja át. Magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora. A Székely oklevéltár új sorozatának társszerzője volt. Az 1989-es rendszerváltást követően rövid ideig tanügyminisztériumi államtitkár, két évig Bihar megyei szenátor volt. Földi maradványait 2010. november 23-án, kedden 13 órakor helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében.
Szekeres Attila
Demény Lajos /Kisfülpös, 1926. okt. 6. – Bukarest, 2010 november 19/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meghalt Demény Lajos történész, volt bihari szenátor
Pénteken 84 éves korában bukaresti otthonában elhunyt Demény Lajos romániai magyar történész, de erről a családja csak tegnap értesítette a sajtót.
Kisfülpösön (Maros megye) született földműves családban 1926. október 6-án. Tanulmányait Kolozsváron kezdte a Bolyai Tudományegyetemen, Leningrádban fejezte be 1956-ban. Ugyanott szerezte meg a történelemtudomány doktora címet. Bukarestben a Társadalomtudományi Akadémia tanára, majd a Román Akadémiai Könyvkiadónál szerkesztő, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetének főkutatója, a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője volt. Kutatási területe a XV. és XVII. század közötti művelődéstörténetet és a parasztmozgalmakat fogta át. Magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora. A Székely oklevéltár új sorozatának társszerzője volt. 1995-ben vált a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává.
Kelemen Hunor román kulturális és örökségvédelmi miniszter nekrológjában így méltatta: „Hatalmas szerepe volt a Székely oklevéltár elindításában, amelyben végre előkerülhettek azok a forrásmunkák, amelyek az erdélyi magyarság, a székelység történelmére vonatkoztak. A ’70-es években ezzel a kezdeményezéssel olyan magyar történészeknek biztosított publikálási lehetőséget, akik addig nem is remélhették, hogy kutatásaik napvilágot látnak. (...) állhatatosan és bátran védi a nemzeti kisebbségek, a magyarság szerepét Erdély történelmének alakításában. (...) Maradandó értékű oktatói és kutatói munkája mellett jelentős szerepe volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásában, az 1989-es rendszerváltást követően rövid ideig a tanügyminisztérium államtitkára, két évig Bihar megyei szenátor volt.”
Demény Lajos földi maradványait ma délben helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ígéretek és pénz Székelyföld fejlesztésére
Turisztikai létesítmények avatójára, valamint újabb finanszírozási szerződések aláírására Hargita és Kovászna megyébe érkezett a hét végén Elena Udrea, aki ezúttal „Székelyföld" fejlesztéséről beszélt. A turisztikai miniszter pénteken Hargita megyébe látogatott, Bálványoson töltötte az éjszakát, szombaton felavatta az újjáépített hatolykai fürdőt, Sepsiszentgyörgyön öt városfejlesztési s egy-egy szociális és tanügyi fejlesztési szerződést látott el kézjegyével, majd Sugásfürdőn hivatalosan is átadta a nagyközönségnek az új sípályát.
A sepsiszentgyörgyi városháza dísztermében a város és a megye vezetői, honatyáink, a nagyobbik koalíciós párt helyi vezetői, valamint az önkormányzat fejlesztési irodája munkatársainak jelenlétében írták alá a 14,5 millió euró összértékű szerződéseket. Az összegből közel 11 millió euró vissza nem térítendő támogatás. Öt projekt az integrált városfejlesztési tervbe illeszkedik, másik kettő a Zathureczky Berta Öregotthon és a Puskás Tivadar Szakközépiskola korszerűsítését célozza. Antal Árpád András polgármester elmondta, a Regionális Operatív Program keretében a várost érintő 21 leadott tervvel büszkélkedhetnek, ebből hármat a megyei tanács, 18-at a sepsiszentgyörgyi önkormányzat állított össze. Utóbbiak összértéke meghaladja a húszmillió eurót.
Ezek összeállításában több ezer munkaóra van, s ezért a polgármester köszönetet mondott munkatársainak. A tervekről dicsérően szólt mind a miniszter asszony, mind Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségének ügyvezető igazgatója. Elena Udrea kifejtette, kár és vétek lenne az uniós támogatást ki nem használni, s ebben Hargita és Kovászna megye igen jól teljesít. Szólt arról is, hogy a turisztikai minisztérium az első a tárcák között az uniós pénzek lehívásának tekintetében, s az ütemet tartani kívánják. Nagyon jónak nevezte a minisztérium együttműködését a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal. Elmondta, megállapodtak a polgármesterrel, hogy a Mihai Viteazul-szobor felújítását és a tér rendezését támogatják, s szerdán erre átutalják a pénzt. Támogatja a hagyományos fürdők felújítását, mint amilyen a csíkszentkirályi vagy hatolykai, fejlesztik Borszéket és Kovásznát, s jövőben folytatják a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Megállapította, hogy 14–15 évvel ezelőtt, amikor itt szilveszterezett, Kovászna jobban nézett ki, de igyekeznek a fürdővárost szebbé varázsolni. Jövőben wellness központ építését kezdik el. Hangsúlyozta, hogy az utakat is fel kell újítani, mert infrastruktúra nélkül nem létezik turizmus, s hozzátette, két éve, mióta ide jár, már tapasztalt fejlődést. Párbeszédük során Antal Árpád végig következetesen Székelyföldről beszélt: Székelyföld fejlesztéséről, székelyföldi turizmusról, székelyföldi tájról, míg a miniszter asszony is átváltott, és ő is Székelyföld fejlesztését emlegette. Az elöljáró által felsorolt célpontok mellé Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még beszúrta Bálványos fejlesztését és a Szent Anna-tóhoz vezető út korszerűsítését. Erre egyik központi lap tudósítója közbevetette, „igen, területi autonómiát akarnak", mire az elnök visszaszólt, előbb az infrastruktúrát fejlesztjük, aztán eljön annak is az ideje. A polgármester felhívta még a figyelmet, mióta a pártok vezetőségében generációváltás következett be, nem hallani úgynevezett etnikai konfliktusokról.
Sugásfürdőn a hóágyú által lövellt permetben vágta el az új sípálya avatószalagját a turisztikai miniszter, akinek igen tetszett a táj. A polgármester az itteni fejlesztési terveket ecsetelte, s közben megjegyezte, nagy biztonságban vagyunk, hisz fent a rendőrség villája, lennebb a hírszerző szolgálaté. A küldöttség és vendéglátói a Görgő Panzióban fogyasztották el az ebédet.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma

Hat Szent György-ösztöndíjas
A menetrendnek megfelelően utolsó soros ülésén adta át Sepsiszentgyörgy önkormányzata a testület által alapított, idén második ízben odaítélt Szent György-ösztöndíjat, melyre kiemelkedő tanulmányi eredményeket és a közösségi életben való élénk részvételt felmutató végzős diákok pályázhattak.
A menetrendnek ellentmondott viszont, hogy idén hat ösztöndíjat — oklevelet és fejenként 2000 lejt — osztottak ki, mivel a rangsorban ötödik és hatodik pályázó pontszáma csupán hat századdal különbözött. A díjazottak sorrendben: Orbán Szabolcs (Székely Mikó Kollégium), Szabó Lilla, Vlej Zsombor, Tulit Gyopár (mindhárman Mikes Kelemen Főgimnázium), Mihály Judit (Székely Mikó Kollégium) és Ioana Gabriela Panaitiu (Mihai Viteazul Főgimnázium), akiknek megérdemelt díjuk átnyújtásakor Antal Árpád András polgármester azt kívánta, akármerre vezeti sorsuk, mindig térjenek vissza városukba. (vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demokráciaközpont nyílt Marosvásárhelyen
Tizenöt Demokráciaközpont nyílt tegnap délelőtt Erdély-szerte, ide fordulhatnak tájékoztatásért azok, akik az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben kérnek segítséget. A marosvásárhelyi Demokráciaközpont a volt Klastrom, ma Mihai Viteazul utca 40. szám alatt működik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) februárban még két irodát nyit a megyében: Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön.
A marosvásárhelyi Demokráciaközpont tegnapi megnyitóján Jakab István, az EMNT megyei elnöke, Kali István alelnök, a marosvásárhelyi központ vezetője és a Kolozsvárról érkező Gergely Balázs, az erdélyi demokráciaközpontok irányítója vett részt. A szalagvágás utáni sajtótájékoztatón elhangzott, a marosvásárhelyi iroda egyike annak a tizenöt Demokráciaközpontnak, amelyek Erdély nagyvárosaiban fogadják az ügyfeleket, és fő tevékenysége az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben való segítségnyújtás lesz. Jakab István hangsúlyozta, nemcsak a magyar állampolgárság megszerzése miatt van szükség a demokráciaközpontokra, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy gondok vannak a romániai magyarok jogainak érvényesítése terén. Ezért a demokráciaközpontok feladatai között a jogi tanácsadás is szerepelni fog, a pályázatfigyelés, tanácsadás, a megyei önkormányzati monitoring mellett. "A Demokráciaközpontok az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács működésében jelentenek infrastrukturális eszközt, hozzájárulva az EMNT céljainak megvalósításához" – jelentette ki Gergely Balázs. Kali István elmondta, a marosvásárhelyi Demokráciaközpontban jelenleg 6 személy dolgozik, ketten főállásban, de februárban valószínűleg még két személlyel bővítik az iroda munkatársainak létszámát. Azok fordulhatnak e központokhoz, akik a honosítási eljárás, a magyar állampolgárság megszerzése során tanácsadást, segítséget igényelnek. A demokráciaközpontokban segítenek összeállítani a konzulátusok által kért iratcsomót, amelyekkel az igénylők a magyar képviseletekhez fordulhatnak. A demokráciaközpontok a konzulátusi előjegyzésben is segítséget nyújtanak, sőt, a munkatársaik által szakszerűen összeállított iratcsomók könnyített elbírálás alá esnek a konzulátusokon. Tegnap a marosvásárhelyi központba máris többen jöttek el, akik tájékoztatásért fordultak az iroda munkatársaihoz. A tájékoztatás ingyenes, az iratok fordítása is megoldható a központban, azonban ez utóbbi iratonként 15 lejbe kerül. A dokumentumok közjegyzői hitelesítése nem szükséges. A központ hétfőtől péntekig 9-17 óra között tart nyitva, igény esetén az iroda vezetője fontolgatja a munkaidő meghosszabbítását, illetve a szombati ügyfélfogadás bevezetését is.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma

Szoboszlay Aladár székelyföldi szervezkedése (Az 1956-os forradalom Háromszéken)
Az 1956-os szervezkedési kísérletek döntő többsége a Székelyföldhöz — így Háromszékhez — vagy a Székelyföldről elszármazottak tevékenységéhez kapcsolódott. Ebben, természetesen, meghatározó jelentősége volt, hogy a székelység századokon át a keleti gyepűket védte, kiváló katonanépességként tartották számon.
A székelyföldi lustrák, katona-összeírások arról tanúskodnak, hogy Európa egyik legütőképesebb hadseregét a Székelyföld tudta hadrendbe állítani. Negyvenezer gyalogos és lófő székely minden időben komoly hadseregnek számított. Tudták ezt a magyar királyok, tudta Mátyás király, tudta Kossuth Lajos és Berzenczey László is, az 1848—1849-es háromszéki önvédelmi harcok páratlan sikere és fegyverténye ma is megdobogtatja mindannyiunk szívét. A székelyek hősiességét nagyon jól ismerték a moldvai, havaselvei fejedelmek is, akik a törökök támadása esetén azonnal a székelyekhez fordultak segítségért. Sem Ştefan cel Mare, azaz István vajda, sem Mihai Viteazul a székelyek katonai segítsége nélkül nem tudott volna csatát nyerni. Milyen furcsa és keserű fintora a történelemnek, hogy ma is akadnak történészek, akik a székelyek román eredetéről hadoválnak, "megideologizálják" a rovásírás román eredetét is... Törvényszerű volt, hogy Szoboszlay Aladár is elsősorban a Székelyföldön, Csíkszeredában, Torján, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen hozta létre konspiratív sejtjeit. A brassói sejt — akárcsak az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetének 78 elítéltje — szintén a Székelyföldről verbuválódott. Szoboszlay Aladár tájékozottságát bizonyítja, hogy amikor 1956. október 26-án megérkezett Torjára, azonnal az 1951 és 1955 között az Ozsdola környéki hegyekben bujkáló, Pusztai Ferenc által vezetett fegyveres csoport támogatására gondolt. A Háromszék olvasói jól ismerik Iochom István Pusztai, Jeges, Dézsi címmel a Székely Hírmondó kiadásában 2006-ban megjelent kiváló kötetet. Éppen ezért csupán azokra az információkra támaszkodom, amelyeket Szoboszlay Aladár fontosnak tartott, hogy újból hasonló fegyveres csoportok szerveződjenek Háromszéken. Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében vele együtt kivégzett Tamás Imre csíkszeredai tanító a magyar forradalom előtt és a forradalom napjaiban arról tájékoztatta őt, hogy a székelyföldi és a szebeni hegyekben bujkáló fegyveres szökevények nyílt akciót indítanak Románia kommunista rendszere ellen, a támadásra Brassóban és Bukarestben egyidejűleg kerül sor.
Akkor Szoboszlay Aladár még nem tudta, nem tudhatta, hogy a csoport tagjait, Pusztai Ferencet, Dézsi Dénest, Máthé Györgyöt, azaz Jegest — akik 1950. augusztus 30-án agyonlőtték Okos Dezsőt, a kászonaltízi néptanács elnökét, 1952. október 6-án Ioan Piteşteanu milicistát, 1953. augusztus 10-én Gheorghe Pascut és Fogarasi Lászlót, a Securitate tisztjeit, 1953. október 23-án Kalányos Béla kászonaltízi lakost, az állambiztonsági szervek egyik besúgóját, vagyis a rendszer leggyűlöltebb és basáskodó képviselőit — tűzharcban likvidálták. Legádázabb ellenségük és végzetük — miként 1959-ben az ozsdolai molnárlegénynek, Szígyártó Domokosnak — Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök és párttitkár volt, akiről Kovács György minden idők egyik legszörnyűbb és kizárólag hazugságokra épülő magyar "regényét", Az Ozsdola leányát "mintázta". Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes 1954. augusztus 22-én este fegyverrel támadott Boros Lajosra. Boros fogadott lánya egy óvatlan pillanatban kisurrant, és értesítette a helybeli milicistákat. Valóságos hajtóvadászat indult Pusztaiék ellen. A hadművelet részletes leírása Florian Banu—Silviu Moldovan Bande, bandiţi şi eroi (Grupurile de rezistenţă şi Securitatea) című, az Enciklopédiai Kiadónál 2003-ban megjelent kötetben olvasható. Dézsi Dénest halálos lövés érte. Holttestét — mint a középkorban — három napon át Ozsdola központjában közszemlére tették. Pusztai Ferencet 1955. augusztus 10-én lőtték agyon Almásréten. Az ő holttestét — megfélemlítés szándékával — szintén kitették Ozsdola központjában. Jegest, azaz Máthé Györgyöt Kászonújfaluban egy tyúkketrecben lőtték agyon. A nevüket Felsőháromszéken és a Kászonokban ma is a legnagyobb tisztelettel említik. Mit vallott Szoboszlay Aladár a fegyveres szökevényekről 1957. november 30-án 7.40 és 16.35 óra között? "1956 augusztusában megérkeztem Bukarestbe, azonnal egy vonattal továbbutaztam Sepsiszentgyörgyre, ahol egy másik vonatra szálltam, és Gelencéig mentem. Ebben a községben Ráduly Géza római katolikus plébánoshoz mentem, akivel együtt voltunk teológusok. Megjegyzem: Ráduly Gézával már 1955-ben ismertettem a Keresztény Dolgozók Pártja létrehozására vonatkozó tervemet, amikor ismertettem a párt programját és ideológiáját, e célból a lakására mentem, s arra kértem, tanulmányozza a székelyek életét és gondjait."
Ráduly Géza
Ráduly Géza 1921. december 15-én született Kézdiszentléleken. Ragyogó tehetség, kiváló emlékezőképességgel áldotta meg a Jóisten! — így jellemezték paptestvérei és rabtársai. Nyolc éven át gyalog járt be a kantai Római Katolikus Főgimnáziumba. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főiskolán végezte teológiai tanulmányait. Kivételes tehetségét látva elöljárói a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemre küldték. A visszaemlékezések szerint Márton Áron püspök 1946-ban szentelte pappá. Előbb Gyergyószentmiklóson volt káplán, majd Gelencére helyezték. Gyergyószentmiklósi káplánsága idején, már 1951-ben letartóztatták. Szoboszlay Aladárt 1945-től, a gyulafehérvári teológiáról ismerte. Baráti viszony alakult ki közöttük. Szoboszlay Aladár először 1955 nyarán kereste fel Ráduly Gézát. "Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely a materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként magyaráz, mint az egyház" — mondotta már az első kihallgatásán Ráduly Géza. 1955-ben Imecsfalván is találkozott Szoboszlay Aladárral Veres Imre helybeli plébános parókiáján. Szoboszlay Aladár azzal bízta meg, hogy új tagokat toborozzon. A beszervezésre Veres Imrét és az ozsdolai plébánost, Kosza Józsefet javasolta. Az utóbbiról megjegyezte, hogy a Securitate korábban egyszer már letartóztatta, mert kapcsolatban állt Pusztai Ferenccel és a Jeges "becenevű" szökevénnyel. Szoboszlay Aladár kérésére el is ment Ozsdolára Kosza Józsefhez, amikor azonban a szökevényeket szóba hozta, minden beszervezési kísérletet kategorikusan visszautasított. 1956 augusztusában Szoboszlay Aladárral közösen keresték fel Kosza József ozsdolai plébánost, de a beszervezési kísérlet ezúttal is eredménytelen maradt. Ráduly Gézát a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958. május 30-án négy vádlott-társával együtt életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Temesváron, Aradon, Jilaván, Galacon, a brăilai Nagyszigeten, Luciu-Giurgeni-ben raboskodott. 1964-ben szabadult. Hét évig egy cellában volt a most 91 éves Ferencz Béla Ervin atyával, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor jelenlegi főnökével. Kiszabadulása után azonnal templomjavításba kezdett, kanonoki rangfokozatban irodaigazgatóként dolgozott, majd Madéfalván és Tusnádon volt plébános. Többen hangoztatták: első lett volna a püspök után. 1985. január 29-én Tusnádon hunyt el, Jakab László szerint Madéfalván. Szoboszlay Aladár így folytatta 1957. november 30-i vallomását: "Ezt követően Ráduly Gézával Kosza József ozsdolai plébánoshoz mentünk, akit ezúttal be is mutatott. A parókián egy másik római katolikus pap is volt — azt hiszem, Vitályos vagy Balog Sztálinvárosból (Brassóból — T. Z.), aki a pihenőszabadságát töltötte ebben a községben. A pap távozása után Kosza Józseffel beszéltem a mi Keresztény Dolgozók Pártjának nevezett felforgató szervezetünkről, annak terveiről és programjáról. Kosza Józsefnek beszéltem arról, hogy egy román—magyar konföderáció létrehozását javasolom, és erről a Magyar NK-ban egy volt politikussal (dr. Schmidt Géza volt kisgazdapárti képviselővel — T. Z.) is egyeztettem, aki egyetértett ezzel a dologgal.
Kosza József
(...) Ugyanazon alkalommal Kosza Józsefnek még azt is mondtam: a párt ügyét megtárgyaltam Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspökkel. Ugyanakkor arról is beszéltem, hogy embereimmel egy kormányellenes tüntetést terveztem Sztálinvárosba, ebből a célból intézkedtem is, hogy ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan megismerjem a hadsereg álláspontját. Érdeklődve Kosza Józseftől, hogy ehhez az akcióhoz vannak-e megbízható emberei, ő azt felelte: nincsenek, nem értve egyet az említett tüntetéssel, amelyről neki beszéltem. Megjegyzem, hogy a beszélgetések egy részén részt vett Ráduly Géza is." Szoboszlay Aladár az 1958. január 5-i kihallgatás során beismerte: "Azért, hogy erősítsem az erkölcsi tartást, és a felforgató szervezet tagjait a vállalt akcióra ösztönözzem, azt mondtam a fontosabb tagoknak — ahogyan azt az 1957. november 5-i kihallgatási jegyzőkönyvben nyilatkoztam —, hogy bevontam a szervezetbe Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspököt is, és ő teljes mértékben egyetértett az általam elmondottakkal, azzal, ami a szervezet programját és célját illeti." A római katolikus plébánosok megnyerése érdekében Szoboszlay Aladár alaposan csúsztatott. 1955. július közepén Gyulafehérváron valóban felkereste a börtönből nemrég kiszabadult Márton Áront, aki pontosan tudta: minden lépését, mondatát ellenőrzik, mindenhol lehallgatókészülékek, "poloskák" vannak. Szoboszlay Aladár kísérletet sem tett — nem is tehetett — Márton Áron úgynevezett beszervezésére. Mindezek ellenére — ez is bizonyítja Márton Áron mindenekfölötti tekintélyét, tételesen is megfogalmazva: Ő a huszadik század legnagyobb magyarja! — az erdélyi kérdés megoldásával kapcsolatos terveikről tőle vártak tanácsot, véleményt. Nemcsak Szoboszlay Aladár beszélt Márton Áronnak a Keresztény Dolgozók Pártjáról, a magyar—román konföderációról, a református dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, főgondnok is 15 oldalas "ENSZ-memorandum"-át hozzá vitte véleményezésre, Fodor Pál csíkszeredai mérnök, Márton Áron csíkszeredai iskolatársa a román—magyar lakosságcserére vonatkozó színes térképét is Erdély római katolikus püspökének adta át, hogy bólintson rá a tervezetére. A véres huszadik században két püspökünk tudta csak, a kompromisszumok kérdésében hol az ideális határ. A két püspök: Márton Áron és a református Ravasz László. Szoboszlay Aladár mindenkinél jobban tudta: ha konspirációs terveiben Márton Áronra hivatkozik, akkor az erdélyi római katolikus papság melléje áll. Kosza József ozsdolai plébános — Szoboszlay Aladár minden meggyőző képessége ellenére — rendkívül óvatos volt, és nem bízott a vendég pap állításaiban. Ennek komoly előzménye volt. A Csíkjenőfalván 1912. június 12-én született Kosza József plébános többször megjárta a Securitate börtöneit. 1953. szeptember 3-án Ozsdolán letartóztatták, majd a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban. Azzal vádolták, hogy a milícia és a Securitate alakulataival vívott harcban agyonlőtt Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes "szökevénnyel" kapcsolatot tartott fenn, élelmet juttatott el hozzájuk, sőt, meg is áldoztatta őket. Átvitték a marosvásárhelyi fegyházba, majd a brassói katonai törvényszék rendszer elleni szervezkedés vádjával egyévi fogházbüntetésre ítélte. 1954. július 1-jén szabadult. Később, a Szoboszlay-per tárgyalásán hiteles adatokkal bizonyította, hogy a "szökevényeket" nem szervezhette be, hiszen azok már régen halottak. Szoboszlay Aladár minden beszervezési kísérletét kategorikusan visszautasította. Gelencén felelősségre is vonta Ráduly Gézát: miért hozta a nyakára Szoboszlay Aladárt? Ennek ellenére Kosza József ozsdolai plébánost a feljelentés elmulasztásáért tíz évi fegyházbüntetésre ítélték.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély, a tehertétel
Olvasom a neves kolozsvári helytörténész, Asztalos Lajos Nem ismernek bennünket a románok? című írását a Krónika március 11–13-i számában.
Néhány megdöbbentő bevezető példája azonban nem függ össze az ismertséggel, sokkal inkább az érzelmi, indulati, lelki gorombaság példái, amelynek nincs köze a magyar ember ismeretéhez vagy nem ismeretéhez. Én a magam példájával támasztanám alá a probléma valódi „helyét” románjaink értelmi-érzelmi világában.
1964 nyarán börtönbüntetésem – amelyet „sovinizmus-revizionizmus” (?) miatt kellett elviselnem a kommunista katonai „igazságszolgáltatás adományaként” – lejáróban volt, tekintettel az áprilisban meghirdetett közkegyelemre. Tudtuk és türelmesen vártuk, hogy rendre mindenkit elbocsássanak. Utolsó heteimet egy kb. 60 fős zsúfolt cellában töltöttem, ahol egyetlen román volt a magyarok között. Megtettek cellafőnöknek, és tudtunkra adták, hogy csak románul beszélhetünk egymás között is. Amikor a politikai tiszt ezt hangosan kijelentette, cellafelelősi minőségemben azt válaszoltam, hogy ezt nem vagyunk hajlandók betartani. Néhány nap után kiemeltek és a büntetőépületnek számító, egykor Martinuzzi-kastély boltíves cellájába zártak kiszabadulásomig.
A hangsúlyos magyarellenesség már 1963-tól megmérgezte az egyébként bajtársias magyar–román rabkapcsolatot. Emlékezzünk a KGST ésszerűsítő, ún. zöld tervére, amelyet két leningrádi (szentpétervári) közgazdász dolgozott ki, s amely meredeken ellentmondott a gheorghiu-deji iparosításnak. (Romániának e terv szerint más államokkal együtt a mezőgazdasági termelésre kellett volna átállnia.) Azonnal hűvössé vált a két tagállam kapcsolata, és fokozódott a román elem hangsúlyozása. Megkezdődött tehát a börtönünkben is a történelemoktatás. Ennek elfogult, nacionalista jellegét csak fokozta az akkoriban megjelent – sok európai tudós által szerkesztett – Historia mundi című történelemkönyv, amely elvetette a kontinuitás kiagyalt elméletét. Iszonyatos volt a felháborodás. És az oktatást egyre inkább a román felsőbbrendűség mítosza jellemezte. (Erre csak rátett a később, 1986-ban megjelent háromkötetes Erdély történelme.)
Csakugyan igaz lenne, miszerint az a baj, hogy nem ismerik a románok (mert nem hitelesen tanítják nekik) saját és a szomszéd népek történelmét? Asztalos természetesen tudva állítja, hogy a románság – a középosztály és attól lennebb – nem ismeri saját és Erdély valódi történelmét. Holott erre ma már van lehetőség! A fiatal történésznemzedék reménysége, Lucian Boia könyvében (Történelem és mítosz a román köztudatban, Humanitas, 1997, illetve Kriterion, 1999) a történelmi valóságról olvasunk. „A román történetírásban ma olyan kritikai felülvizsgálat szükséges, amely nem kerülheti meg a képzeletbeli és a történelem közti viszony kérdését” – írja, mintegy történészi hitvallásként.
Érdekes román nyelvű, román történész írta könyvet olvastam II. Rákóczi Györgyről, aki úgymond „Vitéz Mihály után másodszor egyesítette a három román tartományt”. Természetesen tudjuk, hogy a két román vajdaság fejedelmünk hűbérese volt, és valószínűleg senkinek meg sem fordult a fejében, miszerint román egyesülés történt volna (csakúgy, mint Vitéz Mihály, a császár zsoldosvezérének esetében sincs erről szó). Mátyás királyunk sem maradt folttalan, mivel a román származású királyunkat csak „népe”, a moldvaiak győzték le...
Erdély majd százéves birtoklás után is a román közgondolkodás tehertétele. A tanultabbak tudják, de ahhoz már több bátorság kellene, hogy be is ismerjék és tanítsák az igazságnak megfelelően történelmüket. Ehelyett a kiszorítás és a beolvasztás kettős stratégiáját emelték állami szintre. És sajnos olyan mértékadó személyiségek, mint a magyar apától származó francia államfő, Nicolas Sarkozy és a német kancellár asszony egyaránt kinyilvánítják, hogy a multikulturalizmus megbukott. Makacsul egybefogva az őshonosokat a frissen bevándoroltakkal. Nincs mit tennünk. A kollektív jogokról nem akar hallani Európa, csak olyan nyakatekert jogról, mint „valamely nemzetiséghez tartozó személyről”.
És gyakran idézik ezek a farizeusfajták az Amerikai Egyesült Államokat, mintha nem ismernék a két földrész merőben más történelmét. Az erdélyi román ember nem olvas számukra, okulásukra általunk szerkesztett lapot, könyvet, Erdély történelme sem érdekli. Egy törvénye van: „ez itt Románia, ehhez tartsd magad, te bozgor!” Jól kimunkált tervük megvalósítása már Gheorghiu-Dej idejében kivitelezésre került. Először a magyar határ menti területeket népesítették be, hogy még a részleges határmódosítás gondolata se lehessen indokolt.
Olvasom, hogy Bihar megye magyar lakossága már alig 25 százaléknyi, Szatmárnémetinek talán a fele még magyar (ezt és a szomszédos magyar területeket kérte a párizsi békeszerződés aláírása előtt Gyöngyösi külügyminiszter Magyarországnak). Miután ez az elrománosítás sikerrel járt, következtek a nagyobb városok (ún. „zárt városok”, mármint számunkra) Erdély központi részén, különösen Kolozsvár és Marosvásárhely. Sikerrel járt ez is.
Amikor a Ceauşescu házaspár a nyolcvanas évek közepén elvette tőlünk a város- és faluneveinket is, következett volna a benyomulás a Székelyföldre. Itt tartunk jelenleg. Óriási hiba volt, mondják ők, a Magyar Autonóm Tartomány. Bizony az volt, azt előbb darabokra kellett szedni, mert igencsak otthonosan érezték ott magukat a magyarok. Igen, de eközben megfordult (csak amúgy 45 fokos szögben) a világ. Most más a stratégia: gazdasági-közlekedési-foglalkoztatási „kiéheztetés”, ezzel párhuzamosan a hagymakupolás és anélküli honfoglalás és a mindenható globalizáció és liberalizmus, valamint a szabad letelepülés joga alapján, illetve a gyakran emlegetett és félelmetes hangzású diszkrimináció, természetesen az „elnyomott” románságról van szó. Itt tartunk jelenleg, s miközben mi, magyarok egymást marjuk, jelenlétünk százaléka lassan, de biztosan csökken. A Székelyföld elfoglalására tervezett stratégia bevált.
Puskás Attila (A szerző a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke)
Krónika (Kolozsvár)

Magyarellenes fellépés a Székelyföldön
Akciócsoportot hoz létre a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, hogy megakadályozzák a kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását és az ország régióinak újrafelosztását. Ioan Sălăjan érsek, a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség vezetője elnökölte azt a gyűlést, amelyen a magyarok „románellenes” tetteit elemezték, köztük Csibi Barna március 15-i „Iancu-akasztását”, és elhatározták a csoport létrehozását. Az akciót azonban sem a székelyföldi román, sem pedig a magyar politikusok szerint nem kell komolyan venni.
Ioan Lăcătuşu, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának alelnöke a Krónikának elmondta, az akciócsoportba bevonnak civileket és politikusokat, s minden erejükkel megpróbálják meggyőzni a Demokrata-Liberális Párt honatyáit, hogy ne a politikai érdeket, hanem a román nemzeti érdeket tartsák szem előtt, amikor ezekről a törvényekről szavaznak. „A jelenlegi kormánykoalíció mulandó, de Románia örök, ezért meg kell akadályozni, hogy az ország szívében etnikai enklávó jöjjön létre” – szögezte le a fórum alelnöke. Lăcătuşu szerint a nemzeti kisebbségek jogállást szabályozó törvényre nincs semmi szükség, valójában a Hargita és Kovászna megyei románok szorulnak védelemre, hiszen például Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen évek óta nincs képviselőjük a helyi tanácsban. Az új oktatási törvénnyel szemben is komoly fenntartásaik vannak, s mint mondják, nem szabad engedniük, hogy ahhoz hasonlóan a PDL–RMDSZ-koalíció más, „a román népre veszélyes törvényeket” megszavazzon.
Elhatárolódnak a románok
A Kovászna megyei román politikusok azonban nem tartják hitelesnek Ioan Lăcătuşut arra, hogy képviselje a Maros, Kovászna és Hargita megyében élő románok érdekeit. Dan Manolăchescu, a Demokrata-Liberális Párt Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, ha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma meghívná a rendezvényeire a kormánypártok képviselőit, akkor tudná, hogy a kisebbségi törvény és a régiók átszervezése nem szerepel a kormány napirendjén. (Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között a közelmúltban megkötött paktum tételesen tartalmazza, hogy a folyó parlamenti ülésszak végéig a döntéshozók elfogadják a kisebbségi törvényt. – szerk. megj.)
Manolăchescu ugyanakkor leszögezte, a kisebbségek jogállását szabályozó törvény sorsát vagy annak tartalmát nem Kovászna és Hargita megyében kell megvitatni, hiszen ebben a térségben nem lesz szükség annak alkalmazására.
„Ez a törvény nem jelent semmilyen veszélyt az országra nézve, a szellemiségével nincs semmi baj, viszont még javítani kell rajta, mert ellentmondásokat is tartalmaz” – közölte Dan Manolăchescu. A demokrata-liberális politikus szerint a civil fórum megmozdulása valójában az ellenzék kormány elleni támadása, hiszen a fórum a pártkönyvek nélküli szociáldemokraták szószólója. Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei elnöke megkeresésünkre leszögezte, Ioan Lăcătuşu „kommunista múltú vad nacionalistaként ismert”, ezért nincs joga a román–magyar kérdésekben állást foglalnia a Kovászna és Hargita megyei románság nevében. „Nem a törvényektől kell félnünk, nem a törvények elfogadását kell megakadályoznunk, hanem mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek elsősorban a helyi közösségek érdekeit szolgálják” – szögezte le a liberális politikus.
A magyarok sem veszik komolyan
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ városi elnöke lapunk megkeresésére mintegy válaszként Ioan Lăcătuşu kijelentésére úgy fogalmazott, „az ő magyarellenes eszméi mulandók, a Székelyföld viszont örök”. „Az idő nekünk dolgozik” – szögezte le a háromszéki politikus. Hozzátette: a kisebbségek jogállását szabályozó törvény által szavatolt kulturális autonómiára nem a székelyföldi magyaroknak, hanem éppen a székelyföldi románoknak van szükségük. „Ha nincs kulturális autonómia, egy csúnya székelyföldi polgármester a román közösség megkérdezése nélkül nevezhet ki igazgatót például a Mihai Viteazul Főgimnázium vagy az Andrei Mureşanu Színház élére” – replikázott.
Antal Árpád kifejtette, meggyőződése, hogy az egész országban senki nem veszi már komolyan Ioan Lăcătuşut, ezért nem kíván ennél mélyrehatóbban foglalkozni az általa felvetettekkel vagy a tervezett akciócsoporttal. Hasonlóképpen vélekedik Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. Mint a Krónikának elmondta, nem hajlandó foglalkozni a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumával, viszont megismételte, amit az RMDSZ kongresszusán is megfogalmazott, hogy ha a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt és a régiók átszervezését júniusig nem rendezi a kormány, akkor az RMDSZ-nek ki kell lépnie a Boc–kabinetből. „Kelemen Hunor szövetségi elnöknek jelenleg ez a két legfontosabb feladata” – összegzett Ráduly Róbert.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Táncház mindenkinek
Szatmárnémeti – Minden második hétfőn MADISZ táncházzal várják az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Főgimnázium földszinti 9-es termében. Május 10-én, hétfőn szintén sor kerül a táncházra, melyre minden korosztály jelentkezhet.
Délután 5 órától az óvodások és alsó tagozatos diákok rophatják Borbély Simon Csaba és felesége, Andrea érmihályfalvi oktatók segítségével a táncot. 6 órától az V-VIII. osztályosok veszik át a helyüket a táncparketten. Este 7 órától a felnőtteknek is lehetőségük lesz újabb ismeretek szerzésére Szarvas Károly, az Egri Csodaszarvas néptáncsoport alapítójának segítségével. A közbeeső hétfői napokon este 7 órától tart felnőtt táncházat Szarvas Károly a MADISZ pincében (Mihai Viteazul utca 10.
erdon.ro

Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselő a Iorga-tábláról, a történelmi hűségről
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Ştefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolă – szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Ştefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Lapszemle
(Virgil Lazăr, Ziua de Cluj) 
Kolozsváriak harca Corvin Mátyással
Magyarország nagy királyának, Corvin Mátyásnak, vagyis szimbólumának, az ő kolozsvári lovasszobrának Baia után is sok harcot kellett folytatnia a kolozsvári szélsőségesekkel, akik sovinizmusuktól túlfűtve, nem tekintették őt a románokénak is.
Tették ezt annak ellenére, hogy köztudott, apja a nagy vitézparancsnok és Erdély vajdája (1441), Hunyadi János volt… Nem tartották Corvin Mátyást egy-városbelinek, polgártársnak velünk, kolozsváriakkal, annak ellenére, hogy közismerten ennek a városnak a „köldökében”, jelenleg a Képzőművészeti Egyetem részlegének helyet adó egykori fogadóban született. Mint ahogy meg sem kíséreltek büszkék lenni Fadrusznak erre a remekére, amelyet a XX. század elején a Párizsi Világkiállításon nagydíjjal tüntettek ki. A szoborcsoport ma is elismerten tökéletesen illeszkedik bele a történelmi valóságba, még ha Ştefan cel Mare, korának hozzáértő diplomatája vazallusának szegődött, s ezért Corvin Mátyás csapatokkal segítette őt egyes, törökök elleni harcokban. Tetszik, nem tetszik, közös történelem… Mátyást bölcs királynak tartották, aminek köszönhetően több mint 30 évig uralkodhatott, és ez sokat elárul az ő személyiségéről.
De egyes kolozsvári „politikusok” túlságos szegényes szellemmel voltak megáldva ahhoz, hogy az igazi történelem előtt fejet hajtsanak. Mert ha ezt megtették volna, olyan részletet ismerhettek volna meg, amely ostoba gőgjüket csiklandozta volna. Megtudták volna azt, hogy egy alkalommal, amikor Kolozsvárra látogatott, Corvin Mátyás nagyon megdühödött, amiért szülővárosának csupán 5000 lakója van. És akkor parancsot adott, hogy bárki bebocsátást nyerjen a vár kapuin át, aki hajlandó az összes állami adót befizetni. Ezáltal sikerült egyes románoknak is bejutni ebbe a városba.
De íme, rögtön 1989 után, a Corvin Mátyással való lovasszobor-háború kiváló szavazat-szerzési alkalomnak bizonyult, egy frissen megválasztott polgármester körüli nacionalisták számára. Egy közénk, erdélyiek közé tévedt polgármesterről van szó, aki Nagyszentmiklósról jött, abból a bánsági városból, ahol a környék román népdalait nagy tehetséggel és odaadással személyesen begyűjtő és feldolgozó etnográfus és zeneszerző Bartók Béla szobrát állították fel, teljesen megérdemelten. Ebben az esetben megállsz, és kérdezed magadtól: honnan ez az ellenséges magatartás a szoborral szemben? Vajon tényleg igaz, hogy az ostobaságra nincs gyógyszer?! Mert most ez az alak a tartalmánál fogva éppen a fasiszta ideológiából merített szöveget közöl, nem többet és nem kevesebbet, mint azt, hogy a zsidók holokausztot készítenek elő a románok és Románia számára. (???!!!) Hogyan minősíthetünk egy ilyen, nyilvánosan elhangzott kijelentést, amelyet utána kötetben megjelentetett, és amit Gh. Funar írt alá?!
De visszatérve egyes kolozsváriaknak a Corvin Mátyással folytatott „háborújához”, idézzük fel a nacionalisták első lépését rögtön az 1989-es választások után, amikor egy értelmiséginek titulált alak a szobornak Vajdahunyad várába való költöztetését javasolta. De nem sikerült nekik: ez a felkelés túlhaladta volna a gatyájuk méretét. Mégis egy régész-történész, lévén halogén elem ő is, felkeltette a reményt a polgármesterben azáltal, hogy engedelmességből és opportunizmusból azt javasolta neki: végezzenek ásatásokat a szobor környékén és annak közelében, ami majd annak elköltöztetésére fogja kényszeríteni a helyhatóságot. Mindezt a Napoca vár nyomainak keresése ürügyén. A szót tett követte. Ily módon a Főtér nagy régészeti kutatóteleppé vált, a lakosságot pedig nagy pannókon világosították fel – természetesen politikai célból – a kutatás „magasztosságáról”, ami a „román zöldek” számára hozott szavazatokat. Amit az ásatások során találtak, ma is látható a tér közepén felállított vízszintes kirakatban, ahol az apróbetűs fekete-feketén felirat nehezen tájékoztat arról, miről is van szó, és micsodák azok a kövek az üveglap alatt. Arról nem beszélve, hogy egyes feliratokat, főleg amely a mai nevén Mátyás-házként ismert egykori fogadó falán található, annyira meghamisítottak, hogy egyes román történészek kérték a helyesbítést, amely meg is történt.
Mára azonban ismét fellángoltak a kedélyek a Iorga-táblával kapcsolatban, ami – szavamra – „nagy „történelmi” gesztus! Nem értem, hogy ez a nyilvánvaló rosszindulattal készült felirat miért képes annyi kommentárt és állásfoglalást kiváltani, megkísérelve a nagy király személyiségének a beárnyékolását. Kinek használ ez a kampány?! Főleg, hogy egyes történészek, mint Ioan-Aurel Pop, N. Drăgan és mások, Corvin Mátyás királyról olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert adatokat tettek közzé, mint: a korabeli királyság határvidéki várainak egyes parancsnokait apja harcosainak soraiból választották ki, vagy bizonyos alkalmakkor a királyi udvarban románul is beszéltek. Nem lelkesítik mindezek önöket, tisztelt románok?! Ha pedig a történelem csillogó királyként állítja be Corvin Mátyást, az bennünket büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön. Egy király, aki több mint 30 évig uralkodott. Olyan király, akinek Ştefan cel Mare, kora leleményes diplomatája, vazallusává vált… Mindezeket ki lehet törölni a történelemből?! Hatálytalanítható a királynak az a gesztusa, hogy Ştefan cel Marenak éppen itt, Erdély szívében adományozott birtokokat, ahova szükség esetén menekülhessen?!
A táblácskák vitája kapcsán el kell mondanom, hogy egy magyar tanácsos nemrég éppen ebben a lapban nagyon dokumentált és meggyőző cikket közölt Corvin Mátyásról, és mindenféle táblácska nélkül feltette az i-re a pontot. Mert akarva, nem akarva, Corvin Mátyás marad a magyaroké, és miénk, a románoké is. Így illik néznünk és megítélnünk ezt a szoborcsoportot, mint a város büszkeségét; mint ahogy büszkesége a nagy szobrász, Butunoiu által megtervezett és elkészített Mihai Viteazul lovasszobor is.
Szabadság (Kolozsvár)