Bercsényi László hazatért Székesre
Tegnap ünnepély keretében a székesi közösség, a református egyházközség, a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközsége, a Maros megyei EMKE, a nagyernyei önkormányzat képviselőinek jelenlétében felavatták gróf székesi Bercsényi László kőszobrát, Miholcsa József alkotását.
Feladatunk: átmenteni a múltat a jövőbe
– Hármas emlékezésre gyűltünk össze a székesi templomban: gróf Bercsényi László születésének 321. a magyar szabadságharc 162. évfordulójára, s Isten magyar népünket minden időkben megtartó szeretetére. Száz évvel ezelőtt 523 lélek élt a faluban, mára ez a szám felére csökkent. De úgy, ahogyan az előző nemzedékeknek megvolt a feladatuk, a mainak is megvan: átmenteni a múltat a jövőbe. Ezért született meg a szándék, hogy a falu nevéhez kötődő Bercsényi Lászlónak szobrot állítsanak. Aki végigmegy a településen, s látja a szobrot, emlékezzen úgy rá, mint aki a szabadságért harcolt – mondta igehirdetésében Ötvös József esperes.
– Százötven évig volt a Bercsényieknek birtokuk Székesen, miért ne lennénk büszkék erre a családra? Kötődtek ide, előnévként használták a falu nevét. Bercsényi László hírnevet szerezett a magyar virtusnak és szabadságszeretetnek, még Bukarestben is negyed őrzi a nevét. Bíró László helybeli református lelkész gondolatához csatlakozott dr. Ábrám Zoltán is, aki kifejtette: jó hogy Kossuth-szobor állhat Havadon, s jó hogy Bercsényi-szobor is állhat Székesen.
László Márton rövid visszapillantójában részletesen kitért a Bercsényiek történelmi szerepvállalására, elmondta, hogy az 1689-ben született Bercsényi László Rákóczi fejedelem hadapródja, aki száműzetésre jut, majd Franciaország marsallja, Commercy kormányzója volt, aki a nevét viselő franciaországi huszárezred létrehozásával írta be nevét az európai történelembe.
Legyen egy hely, ahol fejet hajtunk
– Amint a Rákóczi-szabadságharc, úgy az 1848-as forradalom és szabadságharc is elbukott. A történelmi Magyarország minden részére, így Erdélyre is kiterjedő harcok, küzdelmek elvesztése után az egész magyar nemzet egy közösségként sírt és gyászolt. Nekünk az a küldetésünk, hogy becsüljük elődeink törekvéseit, tápláljuk a szabadság vágyát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Lábatlani Református Egyházközség alapítványa sikeresen pályázot, és a Nemzeti Civil Alapprogram 1,5 millió forinttal támogatta tervünket, s ma szobrot állíthattunk Bercsényi Lászlónak. Hiszem, hogy Bercsényi László szobrát azért avatjuk fel, mert a nagy nevű hős dicső tetteit felidézve bízni és reménykedni szeretnénk a jövőben. Álljon itt a szobor, ahová a falu népe minden nemzeti ünnepen eljöhet fejet hajtani – mondta a szobor mellett Darányiné Csonka Valéria lelkész, aki sokat vállalt magára azért, hogy a székesi közösség és az EMKE ötlete megvalósuljon.
Az istentiszteleten a Bíró Jenő tiszteletes úr vezette csejdi énekkar lépett fel, szavaltak, énekeltek a székesi gyerekek és Kali Julianna. A szobornál Gerencsér Dániel lábatlani tanuló szavalata, Ábrám Noémi éneke, a magyar és székely himnusz hangzott el. Rövid beszédet mondott Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Miholcsa József szobrászművész, majd megkoszorúzták a szobrot.
Huszárezred megalapítójának szoboravatójáról nem hiányozhattak az eseménynek színt és hangulatot adó huszárok sem, akik ez alkalommal Sárpatakról és Gernyeszegről érkeztek.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ifjaink márciusi lendülete
Könyvbemutató és megemlékezés
A magyar szabadságharcra emlékeztek a Bolyai Farkas Líceumban, ahol az elmúlt pénteken és hétfőn mutattak be ünnepi műsort. Az iskola történelmi köre, a Novum Forum Siculorum tagjai a díszteremben léptek fel Hajdú Zoltán történelemtanár vezetésével és ugyanitt mutatták be a Maros megyei mondák, legendák és történetek című kötetet.
Elöljáróban Bálint István iskolaigazgató mondott ünnepi beszédet, melyben gratulált a diákoknak és irányító tanáruknak, akik az ötödik, szép kivitelezésű kötetüket teszik az asztalra e jeles nap tiszteletére. Az első kötet Marosvásárhely történelméről, a második nagyjainkról, a harmadik a Maros megyei műemlékekről, a negyedik a népszokásokról szól. Az ötödikben a megyében élő adatközlőket szólították meg, akik régi mondákat, legendákat és történeteket meséltek szűk pátriánk különböző vidékeiről. A történelmi kör gyűjtőmunkájába 80 diák kapcsolódott be, ami bizonyítja, hogy értékeink felkutatásának és megörökítésének fontosságát megértette a mai középiskolás generáció. A kötetről elismerően beszélt Józsa István tanár is, aki külön értékelte a kötet gazdag képanyagát. – A múltat megismerni, a jövőért dolgozni feladat – mondta befejezésül.
Hajdú Zoltán szerint, az új kötet összeállítása volt a legnehezebb, idén nem lehetett "csalni", a diákoknak ki kellett menni a helyszínre, el kellett beszélgetni az adatközlőkkel, s a hanganyagot is mellékelni kellett a szöveghez.
A történelmi kör tánccsoportja Nyárád és Küküllő menti táncokat adott elő, és láthattunk kalotaszegi legényest is. A színjátszó csoport Sötét lobogó címmel a márciusi eseményekhez fűződő összeállítást mutatott be. A színpadon versmondók, színjátszók, énekesek, táncosok kivétel nélkül, szívből fakadóan a márciusi ifjak lendületével tették a dolgukat. Illesse dicséret azt, aki bátorította, tanította őket és elültette bennük a nemzeti érzés csíráját!
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelgés a fejedelemasszony előtt
410 éve született és 350 éve hunyt el Lorántffy Zsuzsanna, aki nem I. Rákóczi Györgynéként, hanem a sajátjával írta be nevét a történelembe. E kerek évfordulók kapcsán tartott ünnepélyt a fejedelemasszony nevével fémjelzett húszéves marosvásárhelyi egyesület szerdán este a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében.
– Milyen lehetett az a XVII. századi fejedelemasszony, akinek három intézmény, tíz iskola viseli a nevét és akinek négy szobrot állítottak? – tette fel a kérdést ünnepi előadóként Ötvös József református esperes. – Szép asszony lehetett. Árva lányként, 16 éves korában kötött szerelmi házasságot a 23 éves Rákóczi György kapitánnyal. A vagyonos családokban abban az időben ilyenek nemigen köttettek. Az övékét is ellenezték a gyámok. Szép, boldog családi életet élt, iskolákat, kórházakat létesített, ő alapította a fogarasi román iskolát is. Családi patikát működtetett, több irodalmi mű főszereplője, számos bélyegsorozaton jelenik meg az arca. Lorántffy Zsuzsanna Gyulafehérvár, Erdély akkori fővárosa és Felső-Magyarország között "ingázott", itt a hatalmat tartották kezükben, ott pedig a hatalom fenntartásához szükséges vagyont gyarapították. A fejedelemasszony, bárhol is tartózkodott, széppé varázsolta környezetét, szerette a kertet, a kézimunkát, sok úrasztali terítőt hímzett, szép ékszereket viselt, amit az akkori puritán kegyességet gyakorlók nem vettek jó néven, szerette a természetet, amelyben Isten jelenlétét vélte felfedezni. Hűséges feleségként 18 évig volt fejedelemasszony, négy fiút szült, kettő nőtt fel. Fia, II. Rákóczi György csak másfél hónappal élte túl. A fejedelem mellett, akivel számtalanszor olvasták el a Bibliát, Istennek és hazájának élt. Férjét a gyulafehérvári székesegyházban, őt Sárospatakon temették el 1660-ban, ő a leghíresebb erdélyi fejedelemasszony – mondta az esperes.
Az ünnepélyen az Amicus Christi énekegyüttes és Puskás Győző előadóművész lépett fel. Az est házigazdái: Kilyén Ilka színművésznő, aki Berde Mária-verset szavalt és Szekeres Erzsébet. Adamovits Éva arról számolt be, hogy az egyesület a Lorántffy-szellemiséget szeretné folytatni, ezért vállalták, hogy felelevenítik az úrihímzést. Két terítő el is készült, amelyeket Berde Mária szülőfalujának, a kackói református templomnak ajándékoznak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Anyák napja Mezőbergenyében
Erdélyben és Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. E napon több templomban szólt azigehirdetés az Édesanyákról, az Édesanyáknak. Több helyen ünnepséget is szerveztek. Mezőbergenyében több mint ötven gyerek köszöntötte édesanyját a református templomban.
A szeretet erőt ad
– A világtól ezer sebet kapunk, de van egy biztos pont az életünkben, ahol mindig menedéket kapunk. A biztos pont az édesanyánk, aki születésünk pillanatától feltétel nélkül szeret bennünket. Ez a szeretet odahajlást, együttérzést, gondoskodást, fáradozást, figyelmet jelent és erőt ad. Igazi szeretet ez, amely vigasztal, megért és bátorít. Mi mindenről le tud mondani egy édesanya azért, hogy gyerekének mindent tőle telhetőt megadjon! Milyen emberfeletti áldozatra képes, hogy gyermekeit segítse! Emberfeletti áldozatra pedig csak emberfeletti szeretet képes, amit Istentől kapnak az édesanyák – hangzott el tegnap a mezőbergenyei református templomban Domahidi Béla református lelkész igehirdetésében.
Ötven gyerek szavalt
– és mégsem volt unalmas az ünnepi műsor. A lelkész úgy válogatta össze a verseket, hogy ki-ki a korának megfelelőt kapja, óvodás kortól egészen konfirmandus korig. Fölösleges időhúzás nélkül, sallangmentesen folyt a műsor, minden édesanya, nagymama örömmel várta, hogyan sikerül a csemete köszöntője. Persze, kis közösségről lévén szó, minden gyerek szép szavalatának örültek a gyülekezet tagjai. Mivel lehetne meghittebb hangulatú rendezvényt tető alá hozni egy közösségben, mint az édesanyákat köszöntő gyerekkel? Mivel lehet jobban kedveskedni az édesanyáknak, nagymamáknak, mint egy őket köszöntő nyilvánosság előtt elhangzó verssel, énekkel?
A lelkipásztor 74 gyerekhez "kopogott" be egy-egy verssel. Közülük 45 gyerek válaszolt, megtanulta és az ünnepi istentiszteleten el is szavalta a verset. Közel harmincan azonban, más elfoglaltságra hivatkozva nem jöttek el. Voltak olyanok is, akik önként jelentkeztek verset mondani, mint Nagy Andrea, aki felnőttként a gyerekszavalatok sorát zárta.
Az apákat is köszöntötték
– Ha édesapák nem lennének, akkor ti sem lennétek itt, kedves gyerekek! Az édesanyák mellett ma őket is köszöntenünk kell – mondta Borbély Ferenc főgondnok, aki arra világított rá, hogy az egyház ma is a második iskola szerepét tölti be. Feltette a kérdést, hogy az iskolában tanultak-e a gyerekek anyák napi verset? Tanították-e a gyerekeket legalább egy anyákat köszöntő tavaszi énekre? Gondolt-e tanító, tanár arra, hogy ünnepséget szervezzen? A válasz egyértelmű: nem!
Ezért is dicséretes, hogy a bergenyei egyházi közösségben örömet tudtak szerezni az édesanyáknak. S álljon itt Dsida Jenő Hálaadás című, halhatatlan versének két sora: Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:/ köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar diákok legjava Marosvásárhelyen
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban V. alkalommal szervezték meg a hét végén a magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyét. Az erdélyi középiskolák legjobb tanulói biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből mérték össze tudásukat. Jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök, a verseny fővédnöke, aki a megnyitón köszöntötte a diákokat.
Bálint István iskolaigazgató elmondta, hogy valamely iskola eredményességét a diákok teljesítménye alapján lehet lemérni. Ehhez pedig olyan versenyek kellenek, amelyek lehetőséget biztosítanak a megmérettetésre. Ezért választották ki azokat a tantárgyakat, amelyekben a magyar diákoknak országos viszonylatban nincsenek felmérhető eredményeik. A verseny, amelyen évente 25-30 iskola képviselteti magát közel 200 diákkal, a tanügyminisztérium által elismert, oklevéllel megerősített és bejegyzett vetélkedő.
A legtöbb első díjas bolyais diák
De lássuk a nyerteseket. A Nyárádi Erasmus Gyula biológia tantárgyverseny – melynek zsűrijét dr. Nagy Örs, a MOGYE prorektora elnökölte – két tagozatban zajlott. Az elsőt, a növény- és állatbiológia vetélkedőt a X. osztályos György Szidónia bolyais diáklány nyerte, aki a vegyi kombinát káros hatásairól írt dolgozatot mutatott be. Pontszáma jóval meghaladta az utána következő helyezettét. A második, az orvosi biológiai vetélkedőn a székelyföldiek arattak, első helyezést Kész Blanka, a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja ért el.
A Teleki Sámuel földrajzverseny természetföldrajz vetélkedőjét Berze Tamás, a Tamási Áron Elméleti Líceum diákja nyerte, Székely Andrea bolyais diáklány harmadik lett. A humánföldrajz vetélkedőn Illés Tamás székelyudvarhelyi diák bizonyult a legjobbnak, Hunyadi Adrienn, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. A díjakat dr. Makkai Gergely, a zsűri elnöke nyújtotta át.
A Kalkulusz informatikaverseny mindkét szekciójában a marosvásárhelyiek szerezték meg az első helyet. A programozói vetélkedőn a X. osztályos Nagy Gellért érte el legnagyobb pontszámot, alkalmazott informatikából László Sándor lett a legjobb. Mindketten a Bolyai tanulói. Eredményeiket dr. Kása Zoltán, a Sapientia professzora méltatta.
Az üzleti tervek vetélkedőjét Demeter Zselyke és György Szilárd, a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum diákjai nyerték, míg a multimédia versenyt Csáka István és László Barna, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum diákjai. Halmen József és Barabás Szilárd másodikok lettek. Filozófiából Péter Attila, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja vitte el az első díjat, Nyulas Dorottya vallás és kultúra szekcióban harmadik helyezést ért el. Munkájukat dr. Fülöp Árpád, a csíkszeredai Sapientia EMTE adjunktusa méltatta.
Az Anonymus történelmi vetélkedőn a nagykárolyi Komlódi Kinga bizonyult a legeredményesebbnek, a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpont diákja, Kovács Kinga második, Takács Kincső Eszter, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. Dr. Rüsz Fogasi Enikő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékének dékánja 10-es bejutó jegyet, ingyenes oktatást és félévi ösztöndíjat garantált a diákoknak.
A Bolyai-kupa helyben marad
Díjazás után Bálint István iskolaigazgató bejelentette, a Bolyai-kupa a legeredményesebb középiskolát illeti, s az nem más, mint a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, mely a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumot előzte meg.
A vetélkedőnek több támogatója volt, köztük a tanügyminisztérium, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a megyei tanács, a Bolyai Collegium, a Communitas, az Eurotransz alapítványok. A nagyszabású verseny szervezését és lebonyolítását egy hattagú bizottság vezette: József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia- és Józsa István történelemtanár.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Félbemaradt a szászbogácsi iskola
2006-ban megöntötték az alapot, 2007-ben felállították a betonvasakat, s azóta is égnek meredve várják, hogy az építokfalat állítva folytassák a munkálatokat. Ebben az állapotban van immár három éve a szászbogácsi iskola építotelepe, és semmi remény arra, hogy a kormány idén pénzt szánjon az iskola befejezésére – mondta lapunknak Ioan Aldea, Szászbogács polgármestere.
A községközpontban jelenleg 350 gyermek tanul. Az óvodások egyik csoportja az egykori szász evangélikus kántor lakásába, a másik csoport pedig az ortodox egyház épületébe jár. Az iskolások közül négy osztály a volt szász iskolában, hat osztály a régi felekezeti iskolában tanul. Az volt az elképzelés, hogy egy korszerű óvodába és iskolába gyűjtsék össze a gyerekeket, hogy ne az egyházaknak visszaszolgáltatott, leromlott állagú ingatlanokban kelljen tanítani.
– Úgy látszik, a kormánynak nem szívügye a bogácsi gyerekek helyzete és nem áldoz a jó körülmények közötti oktatásukra, nevelésükre. Ha a nyár folyamán nem épül meg az óvoda és az iskola, nem lesz ahol elkezdjük a tanévet. Kár hagyni, hogy a beruházás kárba vesszen. Az óvoda épületének az alapjába 120.000 lejt "öntöttünk be", és szükségünk lenne még 800.000 lejre, míg az iskola épületének megkezdésére 900.000 lejt költöttünk és kellene még 3,1 millió. A gond az, hogy ha a pénz nem érkezik meg és nem tudjuk folytatni a munkát, akkor a vasat kikezdi a korrózió és az építkezési felügyelőség biztonsági okok miatt nem fogja megengedni, hogy folytassuk a munkát. Kértük, hogy a kormány tartalékalapjából utalják ki az összegeket, de nem kaptunk pozitív választ.
Ha ebben a ritmusban haladunk, tíz év múlva sem lesz óvodánk, iskolánk – mondta a szászbogácsi polgármester.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

20 éves a Caritas
A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tegnap nyílt napot tartottak, amelyen a szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesek és a különböző programokban részt vevő személyek voltak jelen. Ez alkalommal az elmúlt 20 esztendőben kifejtett tevékenységről számoltak be.
Értékünk az ember, ott kell lennünk a szenvedő mellett
– mondta megnyitójában dr. Márton András igazgató. – Ebből kiindulva 1990-ben Jakab Antal püspök úgy döntött, hogy a katolikus egyház újjáépíti a szociális hálózatát, ami a hetvenes évektől megszűnt. A Caritas világszerte 164 országban van jelen, Romániában kilenc megyét fed le, világviszonylatban több mint 600 ezer önkéntest és 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, Romániában 540 munkatársa van. Nem tudjuk, milyen lesz húsz év múlva a Caritas, mert a szükség alakítja, de tény, hogy egyre nagyobb igény van a segítőkre – hangsúlyozta.
Ludescher László a szociális ágazat projektjeit mutatta be, elmondta, hogy 250 gyereket látnak el Szászrégenben, Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön, 27 csoportjuk működik, a Teréz Anya Központ tevékenységébe 140 személy kapcsolódott be.
Ha egy kosár fát visznek be, az is nagy segítség
Péter György az otthoni beteggondozás helyzetéről beszélt, amely 51 munkatárssal dolgozik a megyeközpontban, Szászrégenben, a Nyárád és a Küküllők mentén. Összesen 3017 személy gondozását vállalják fel, java részük hatvan év fölötti idős ember. A költségeik meghaladják az 1,5 millió lejt, ebből az egészségbiztosítási pénztár 8 ezret áll, ami 0,06 százalékot tesz ki. A támogatások nagy részét az önkormányzatok fedezik. – A gondozottak többsége szív- és érrendszeri bántalmakban szenved. Sok a cukorbeteg, az agyvérzéses ágyhoz kötött, a lábszárfekélyes. Munkatársaink kezelik őket, mosdatják, de sokszor az is nagy segítség, ha egy kosár tűzifát visznek be – mondta az igazgató.
Varga Csaba a Caritas logisztikai központjait, a Cari-shopot, a segélycsomagok elosztásának módját, a szervezet által működtetett turisztikai hálózatot mutatta be.
A Caritas ezer arca
Felszólaltak a Caritasszal együttműködő intézmények vezetői: Schmidt Loránd, a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, Pokorny László megyei tanácsos, Sófalvi Szabolcs polgármester, majd a teremben levők, akik úgymond haszonélvezői a Caritas szolgáltatásainak.
– A Caritas kinyújtja a karját és hív bennünket, gyertek, mert segítünk – mondta Juci néni, egy idős hölgy, aki hálás azért, mert járókeretet, tolókocsit biztosítottak neki, mert odafigyelést, kedvességet kap a szervezet munkatársaitól. Kádár Borbála elmondta, daganatos betegként a Reménység csoportba jár. – Mi vagyunk a társadalom mostohagyerekei, egy-két havi nyugdíjunkat kell odafizetnünk az orvosi vizsgálatokra, ugyanennyit egy-egy mellprotézisre. Kár, hogy erről nincs tudomásuk és nem is hallgatják meg elöljáróink! A délután folyamán kis csoportokban folytatódott a tevékenység, a különböző programok külön-külön is bemutatkoztak, majd a MAFIA és a MIFIKE fiatalok musical- összeállítása következett.
A Caritas ezer arca címmel fotókiállítás nyílt, melyen többségében ifj. Both Gyula fotóit tekinthették meg az érdeklődők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Hétköznapok a szórványban
A sajtó vagy kiemelkedő rendezvények kapcsán, vagy a halálra ítélt falvak fölötti kesergés okán szokott a szórványról beszélni. A hétköznapokról azonban kevés szó esik, holott a megmaradásért folytatott küzdelem a hétköznapok valósága, amit az emberek komoly munkával vívnak meg. Hunyad azon dél-erdélyi megyék közé tartozik, ahol a lakosság 5 százaléka magyar nemzetiségű, de a földek 25 százalékát magyar nemzetiségűeknek szolgáltatták vissza, ahol számon tartják egymást az emberek, s ahol olyan intézményeket sikerült tető alá hozni, amelyek a magyar és hitbéli oktatást szolgálják. Talán ezért is kapott létjogosultságot az a médiakonferencia, amelyet Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hívott össze Hétköznapok a szórványban témakörben.
Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni?
– Trianonról, a magyarság sorsáról a szórványban sokféleképpen lehet megemlékezni, de a legjobb a jövőbe tekintés. Ha a demográfiai alakulást vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy 1992-ben 35.000 magyar élt Hunyad megyében, tíz évvel később már csak 24.000-en voltak, ma 20.000 körüli lehet a számuk. A magyarok számának csökkenése nem bátortalanította el a közösséget, hanem összefogásra késztette. Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni? Olyan létet, amely három pillérre támaszkodik: az egyházra, az iskolára és a közösségi-politikai pillérre.
Így jöhetett létre a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont – amelynek története egy külön szeminárium anyagát képezheti –, ahol kizárólag magyar nyelvű oktatás folyik. A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem kerülhetnek be az önkormányzatba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, aki hozzátette, hogy tudomásul kell venni, az erdélyi magyaroknak három fővárosuk van: Bukarest, Budapest és Brüsszel, de Bukarestben születnek a döntések, ott szavazzák meg a törvényeket, amelyek kisebbségi sorsunkat meghatározzák.
Ingyenes sajtótermék szórványmagyaroknak
A Szórványközösségeink jelene, sajtó a szórványban, szórvány a sajtóban témában Karácsonyi Zsigmond, lapunk helyettes főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szórványmédia a gazdasági válság közepette fokozott veszélyben van, ami különben a teljes kisebbségi médiára érvényes. Meg kellene találni annak a módját, hogy barátságosabb gazdasági környezet alakuljon ki a közszolgálatiságot felvállaló magyar sajtó számára. A MÚRE elnöke az európai parlamenti képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az írott sajtó támogatási lehetőségeit is felvethessék Brüsszelben.
A szórványsajtó számos problémával küzd, nincs megfelelő periodicitás, nincsenek képzett újságírók, a küldetéstudattal megáldott lármafák kiégnek. A lapokból, az erdélyi szórású központi lapokból sem kel el 150-200-nál több egy-egy településen, ami az érdektelenségnek és az elvándorlásnak tudható be – hangzott el Karácsonyi Zsigmond előadásában.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője párhuzamot vont a Brassó és Hunyad megyei szórvány között.
– Annyi magyar ember él szórványban, mint tömbben. Brassó megyében ötvenezer. Azokra a településekre, ahol tíznél kevesebb magyar él, ingyenesen juttatjuk el a Brassói Lapokat, mert a szerkesztőség úgy látja, igénylik a magyar nyelvű sajtót, hiszen a nyelv szent eszköz a magyarság kezében. A szórvány nem életképtelen, nagyon sok helyen értékteremtő közösségekkel találkozni, viszont a sajtóban végként jelenik meg. A fogyás, a veszteség a hangsúlyos. Viszont az is igaz, a magyar gyerekek 25-40 százaléka román iskolába jár – mondta Ambrus Attila.
Ha már párhuzamról beszélünk, meg kell említeni, hogy a Communitas Alapítvány támogatásával megjelenő Hunyad megyei Hírmondót havi rendszerességgel 1500-2000 példányszámban nyomtatják, amit ingyenesen terjesztenek a magyar közösségekben.
Szórványbiztos – lehetséges megoldás
Szabó Csaba a Szórványtengely alapítójaként személyes tapasztalatairól számolt be, felvetve annak lehetőségét, hogy fizetett szórványbiztost kellene foglalkoztatni, amely feltérképezi a szórvány helyzetét, részt vállal a mindennapi gondjaikban. Kolléganőnk, Bodolai Gyöngyi említette, hogy a szórványgondnok intézményét már a negyvenes években működtették a Mezőségen, ennek egyik kiemelkedő képviselője Kövesdi Kiss Ferenc volt.
Ami a magyar és szász szórványközösség közötti párhuzamot illeti, Szabó Csaba arra is kitért, hogy a németek tudatosan és csendben végzik a szórványmunkát. Szeben megyében, ahol 6500 szász és 15.000 magyar él, 76 német és csupán 8 magyar óvodai csoport alakult, 6 magyar és 36 német líceumi osztály működik. Fogarason például eltűnt a magyar iskola és senkinek sem fontos, hogy a magyarság szempontjából ne elesett bástyaként jelenjen meg a város.
Szamosújvár – a jó példa
A Vajdahunyadi Magyar Házban a szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét mutatta be Balázs Bécsi Attila, aki többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozásakor a jól működő modelleket kell követni. Míg a tömbmagyar közösségekben a civil szervezetek szakosodnak, addig a szórványban az egész közösség problémáit fel kell vállalniuk. A hatékony működéshez viszont szakszerű megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül, ami táncházból nőtte ki magát. – Az egyszemélyes intézmények nem működőképesek. Ma már a tanítványaim a munkatársaim, jól meghatározott feladatkörrel. Mindig akkor léptünk tovább, amikor volt képezett ember, aki dolgozzon. Így működhet hatékonyan a szóványkollégium, ahol száz gyerek részesül magyar nyelvű oktatásban, akiknek szállást és étkeztetést biztosítunk. Valljuk, nem elég a magyar oktatás biztosítása, hanem igényes, vonzó iskola kell, ahol jó körülményeket biztosítunk és ahol a gyerekek "visszatanulják" a magyar nyelvet. A kollégium olyan szellemi központtá vált, ahol a néptánc- és a népzeneoktatás, a hagyományos mesterségek oktatása és felnőttképzés is folyik – mondta Balázs Bécsi Attila.
Iskola és gyermekotthon – a semmiből
Az újságírók ellátogattak a Téglás Gábor Iskolaközpontba, ahol nyugat- európai színvonalú feltételek között 650 gyerek tanul magyarul. Ebből 200-an a Böjthe atya gyermekotthonából járnak ide. A Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonában, ahol Böjthe Csaba atya távolléte miatt Karda Róbert kalauzolt körbe, megismerkedtünk nevelőkkel, gyerekekkel, s tudomást szereztünk arról, hogy hogyan sikerült Csaba testvérnek visszafoglalnia a kolostort, majd a szomszédos tömbházlakásokat egyenként megvásárolnia, hogy a dévai központból kinőjön a 2000 gyereket nevelő erdélyi intézményrendszer.
Látogatóban a megyeházán
A konferencia résztvevőit fogadta Dézsi Attila prefektus is, aki a megye főbb gondjairól, a munkanélküliségről, a Zsil-völgyi turisztikai projektről beszélt.
A dél-erdélyi magyar közösség építi jelenét, tervezi a jövőt. Az intézményépítés időszakát túllépték, sikerült megerősíteni a közösséget, most a fenntarthatóságra kell összpontosítani. A stratégiai megközelítés lenne időszerű, akár kollégiumi rendszerekről, akár a magyar házak rendszeréről van szó – összegzett Winkler Gyula.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődtek a Keresztelő Szent János Napok
Az egyháznak évszázadok óta gyűlő írott öröksége van, amelyet nem minden plébánián őriztek szakszerűen. Éppen ezért a Gyulafehérvári Főegyházmegye Levéltára 2003-ban gyűjtőmunkát hirdetett annak érdekében, hogy az írott örökséget feltárják, összegyűjtsék és biztonságos helyen őrizzék meg az utókornak. Ennek az óriási munkának eredményeként nemcsak speciális ládákba kerültek az iratok, hanem kötet formájában is kiadták ezeket. Ezt a kötetet mutatták be pénteken Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János Napok nyitórendezvényén, melynek házigazdája ft. Oláh Dénes főesperes-plébános volt. A levéltári ritkaságokat a plébániatemplom északi karzatán működő Egyházművészeti Múzeumban Vedd ezeket az iratokat... címmel állították ki.
Nem teóriák: dokumentumok igazolnak
– Elképesztő adatok vannak az egyházi levéltárakban. Tudnunk kell, mit tartalmaznak ezek, s a közösség rendelkezésére kell bocsátani. A kilencvenes évek elején a feltártság rossz színvonalú volt Erdélyben, most sokkal jobban áll a helyzet. A múlttal való ismerkedéshez nem álmokat, teóriákat kell felmutatni, hanem dokumentumokat. Erdély- szerte sokat tett a református és az unitárius egyház, de a legnagyobb lépést a katolikus egyház tette ezek összegyűjtéséért. Még a magyarországinál is nagyobbat. A folyamat Gyulafehérváron kezdődött, majd az értékmentő munka az egész egyházmegyére kiterjedt. A levéltári anyagok nem titkosak. Ezekhez bárki hozzáférhet, kutathat. Svédországban öt digitalizált levéltári központ működik, ahol bárki végigkövetheti egy közösség vagy az ükapja életútját. E szolgáltató levéltárak szintjére kell eljussunk mi is – mondta dr. Szögi László, a budapesti ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, aki Bernád Rita főegyházmegyei levéltáros A gyulafehérvári, a sepsiszentgyörgyi, a szamosújvári és a gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltárak repertóriuma című kötetét méltatta.
Kitör a múlt a levéltárból
A kötetben 111 plébánia anyaga, hétéves gyűjtőmunka eredménye olvasható 400 oldalon – hangzott el Bernád Rita ismertetőjében. A kötetben szerepelnek például a legrégebbi erdélyi magyar anyakönyv, a kolozsmonostori anyakönyv adatai, ezek 1665-1699 közötti bejegyzéseket tartalmaznak. (Az Erdélyben fellelhető legrégebbi anyakönyv az 1607-es, ezt Segesváron a szász evangélikusok őrzik.) A kötetben található a Gyulafehérvári Egyházmegyéhez tartozó zalatnai, a tűri, a szászvárosi, a kőrösbányai, a lupényi, a nagyági, kiskapusi egyházak levéltári anyaga is. A szamosújvári gyűjtőlevéltár anyagából a besztercei piarista gimnázium anyakönyve említésre érdemes. A sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltár anyagából Haller János 1742-es keltezésű adománylevele, a gyergyószentmiklósiból pedig Rákóczi György 1637-ben kelt levele figyelemre méltó.
Ezek a dokumentumok restaurált állapotban augusztus 20-ig megtekinthetők az egyházművészeti múzeumban – mondta Barabás Kisanna levéltáros-muzeológus.
A könyvbemutatón fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A szórványok szórványa
Június 26-a az abrudbányai magyar közösség napja. Még élnek itt magyarok? – tenné fel a kérdést, aki keveset tud, vagy keveset hallott a szórvány szórványáról, a Nyugati-Érchegységben található, egykor virágzó bányavárosról. Élnek itt még magyarok. Olyanok, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, nyelvükhöz, s akik büszkén vallják magukat magyarnak, akik egyesületet hoztak létre azért, hogy szervezett keretek között tehessenek a beolvadás ellen, a megmaradásért, a továbblépésért.
Kétszer jött a veszedelem
"1784. esztendőben 9bernek 3dik napján jöve a hír Abrud Bányára, hogy edj Horja nevezetű oláh pap vezérlése alatt igen teméntelen nép pusztittya, öli a nemességet … felmentek Topánfalvára, ottan a Magyarságot el pusztitották, a házokat mind el rontották, vagyonokat elhordták. Másnap Abrudbánya felett a Verespatak felé való hegyet mint a felleg el borította, kiáltván, megöllyük mind edj lábig a magyarokat. A református templomba bémenvén, az orgonát porrá verték, a pap feje felett való koronát el rontották, oda le tett véghetetlen kincset el vitték, aki oda recipialtak volt magokat, sullyok bottal a templom közepén mind főbe verték. Ezen pusztittásban akik megöltettek, harangszó nélkül edj gödörbe lehányattak" – ezt írta Szabó Pál református lelkész az első veszedelmről. A második 1849 májusában volt, amikor két és félezer védtelen magyar esett a borzalmas mészárlások áldozatául. A templomokat felégették, a házakat kifosztották. Ezekre a traumákra ma is emlékeznek.
Aztán jött a következő veszedelem, a kommunizmus, amely bár működtette a kenyeret adó bányákat, a nemzetiségeket beolvasztó eszközök minden formáját alkalmazta.
Együttműködve van jövőnk
Mindezeket túléve, az abrudbányai magyarok, körülbelül nyolcvanan, próbálnak helytállni a hétköznapok sűrűjében.
– Úgy jönnek ide a magyarországiak, mint a rezervátumba. Megvallom, nem tetszik ez nekünk. Eléneklik a magyar himnuszt, aztán a székely himnuszt, filmezik az egészet, otthon mutogatják, hogy Abrudbányán találtak még magyarokat. Őszintén mondom, nem erre van szükségünk, hanem arra, hogy segítsenek, tanácsokkal lássanak el, felhívják ránk a figyelmet, hiszen akkor létezünk igazán, ha tudnak rólunk. Azért hoztuk létre az egyesületünket is. Egyet meg kell érteni: nekünk jóban kell lenni a többségi románsággal, nekünk csak velük együttműködve lehet továbblépni. Ezért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük az abrudbányai magyar közösség napját, melynek célja a város interkulturális viszonyainak ápolása, hagyományaink kölcsönös tisztelete, a példás együttélés fontossága – mondta Kopenetz Loránd, az egyesület elnöke, a település gyógyszerésze.
Felújították a református templomot
Az Apafi Mihály fejedelem által 1672-ben adományozott tanulmányi ház után a református templomot is felújítják, amelynek elődjét feltehetően 1625-ben építették. Erre azért kerülhetett sor, mert a templom körül több üzlethelyiség van, s a bérleti díjakból származó összegekből állni tudták a költségeket – mondta Gábor Ferenc református lelkész, aki küküllőszéplaki születésű, s azért választotta az 50 lelkes abrudbányai gyülekezetet, mert felesége enyedi, s így idővel esélye lehet Fehér megyén belül Enyed környékére kerülni. Ottjártunkkor a padlózaton dolgoztak, a falak már frissen meszelve fehéren álltak. A restaurálás szakszerűen folyt, csak természetes anyagot használtak, hogy ne nedvesedjen a fal. A közösségi napnak a templom ad otthont, 11.30 órától itt tartják az istentiszteletet. A város épített örökségéről Kiss Loránd restaurátor és Berindei ortodox lelkész tart előadást. Ugyanitt orgonakoncert lesz, Suteu Ruth előadásában.
Fák nőttek ki az unitárius templom omladozó falából
Nem messze a reformátustól a katolikus templom áll, ide Lukács Róbert beszolgáló plébános jár misét tartani. Ünnepekkor többen vannak a templomban. – Még a román ortodoxok is betérnek, és pénzt tesznek a Szent Antal-perselybe. Nemrégiben, a meszelés alatt évszázados freskókat fedeztek fel, ezeket restaurálni kellene – mondta Kopenetz Loránd, aki szívesen kalauzolt végig a katolikus templomon is. A katolikus templommal szemben erősen romos állapotban áll még az unitáriusok egykori barokk hajléka. A katolikus templom a XIII. században épült, az unitáriuson 1796-os feljegyzés áll. Tetején karvastagságú fák nőttek ki. Siralmas, ahogy kinyílik az ajtó, a tiszta kék eget látni. A verespataki bányaterv tulajdonosa, az RM Gold Corporation segített abban, hogy a beszakadt mennyezetet, a többkamionnyi gerendát és gazt elhordják, s ők ajánlottak anyagi támogatást a templom helyreállítására. Ha az épületet sikerül megmenteni, itt fog működni a magyar kulturális központ.
– Magyar vagyok, nem tudok magyarul, de szeretnék megtanulni – mondta Szőcs Attila, akit nagymamája és ügyvéd édesapja tanított gyerekkorában magyarul. – A feleségem román, a kislányom már egy szót sem beszél magyarul. Szeretném, ha jönne valaki, aki magyarórát tartana nekünk – folytatta. A lelkész, a gyógyszerész gyerekei is román óvodában, iskolában tanulnak, ők is igénylik a magyar nyelvű oktatást. Erre kell majd megoldást találni, ezt szeretnénk kivitelezni minél előbb – mondták az abrudbányaiak.
Erre kellene odafigyelniük az érdekképviseletet felvállalóknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Egyre kevesebben gazdálkodnak
A kilencvenes évek elején még megérte mezőgazdasággal foglalkozni. A földeket frissiben szolgáltatták vissza, a falusi emberben még élt az egyéni gazdálkodás vágya, az ősi földhöz való ragaszkodás. Ha évszázadokon át megéltek mezőgazdálkodásból, nekünk is meg kell érje, mondogatták sokan, és nekivágtak a vállalkozásnak. Igen ám, de a mezőgazdasághoz nem elég csak a föld és az ahhoz való ragaszkodás, korszerű gépek s nem utolsósorban szaktudás is kell. S ha mindez megvan, az is csak fél sikert hoz, hiszen a terményt értékesíteni kell, aminek nincs mindig felvevő piaca. E rövid bevezető után feltesszük a kérdést: vajon ezek a hiányosságok vagy valami más tényező vezetett oda, hogy a mezőgazdaság szekere megfeneklett, s a földtulajdonosok több mint fele lemondott a gazdálkodásról.
Üres a határ
Mezőbergenyében járva szétnéztünk a határon, ahogy a helybeliek mondják. A látvány siralmas. A szántók több mint felét felvetette a gaz, a kaszálókat, legelőket úgyszintén. A dűlőkben senki sem dolgozik, nem kapálnak, nem kaszálnak, nem aratnak. Sehol semmi mozgás. A mezőre vezető hátsó utcában nem járnak sem a szekerek, sem a traktorok. Nem hordják befele a szénát, a gabonát.
Pedig régebb ilyentájt tízpercenként ment egy-egy szekér, hol sarjúval, hol szénával, hol frissen aratott gabonával. Most csend honol.
Egy gazdával találkoztunk, Mihály Andorral, aki azért fogta be a lovát, hogy a nagyapjától, Szabó Mózestől örökölt birtokról egy kis "zöldet", azaz friss lucernát kaszáljon a malacoknak. Őt állítottuk meg pár percig, hogy megkérdezzük, hogyhogy csak ő van a mezőn? Hol vannak a többiek?
"Mi még nem adtuk fel!"
– Lassan mindenki lemond a gazdálkodásról. Mert nem éri meg foglalkozni vele. Mi még kínlódunk. Nagy reményeket a gazdálkodáshoz nem lehet fűzni, de én és a fiam, Levente, még abban bíztunk, hogy hátha fellendül egy kicsit ez az ágazat. Húsz hektáron gazdálkodunk. Gabonát, azaz búzát, árpát, zabot termelünk. A búzát learattuk, körülbelül 3000 kilogramm termett hektáronként. Ez még elfogadható mennyiség. De több helyen ott állnak a búzatáblák learatatlanul. Szinte nem is érdemes betakarítani. Kukorciánk a kedvezőtlen időjárás miatt kevés lesz. A legnagyobb területünk körülbelül 10 hektárnyi kaszáló. Két hektárról a szénát a föld végében el kellett égetni, mert a sok eső miatt megrothadt. Tizennyolc szarvasmarhát és tíz sertést tartunk. A tejet a mezőpaniti Therezia tejfeldolgozó üzem vásárolja fel, literenként 90 baniért. Naponta körülbelül 100 litert visznek el. Szerencsére a faluban is elkel a tej, azt egy kicsit jobb áron értékesítjük – mondta Mihály Andor, akinek végszava az volt, hogy ekkora hagyományos gazdaságból élni lehet ugyan, de meggazdagodni nem. S ahhoz, hogy élni lehessen, komolyan rá kell dolgozni. Ezt sokan nem vállalják. Inkább otthagyják parlagon a földeket.
A bozótban, a patakok mellett egyre több a vad, a lucernásban nyugodtan legelnek az őzek, senki sem háborgatja őket. Még a lószekér és a kaszás láttán sem mozdulnak. Övék lett a határ.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

A 20 éves Calepinus ünnepe
Az 1990-ben alapított Calepinus nyelviskolában tízezren tanultak idegen nyelvet, s több mint ezer azoknak a száma, akik nemzetközileg elismert nyelvvizsgákon sikeresen szerepeltek.
Ezek a számok támasztják alá az intézmény létjogosultságát, azt a tényt, hogy az Európához való felzárkózás elképzelhetetlen idegen nyelvek ismerete nélkül. Ezt a követelményt és igényt ismerte fel ezelőtt 20 évvel Fülöp G. Dénes néhai vártemplomi lelkipásztor, aki nem csak álmodni mert, hanem valóra is váltotta azt. A tegnapi ünnepi istentiszteleten Ötvös József esperes hirdetett igét, Fülöp Géza, az alapítvány elnöke az iskola történetét ismertette.
A sok nyelv közösségében
Olyan faluban születtem, ahol a föld volt az érték. Aki tehette, összekuporgatta a pénzét és földet vásárolt, ez volt a felemelkedés egyetlen útja. Házunkban három könyv volt. A Biblia, az Énekeskönyv és a Kalendárium. Amikor olvasni tanultam, nekem a Biblia jutott. A mi generációnk az anyanyelvvel együtt tanulta meg: Jézus az úr! A felaprózódott Római Birodalom kisebb államaiban az őskeresztyének ugyanezt vallották, s vallják ma is, hiszen Európa e hitvallás talaján épült fel. A sok nyelvben van tehát egy közös. Azonban a nyelvi korlátokat csak egymás nyelvének a megismerésével tudjuk leküzdeni – mondta Ötvös József esperes, aki hozzátette, húsz év távlatából beigazolódott: az igazi álmok valóra válnak, amit lelkipásztor elődje megálmodott, ma élő valóság.
Van ok az ünneplésre
Fülöp Géza, a Calepinus Népfőiskolát működtető alapítvány elnöke – aki 17 évig igazgatója volt az intézménynek – az iskola történetét ismertette, visszatekintett az alapításra, amikor Ian Goodrick angol orvos segítségével 500 "tanulóval" elindították az első nyelvtanfolyamokat. Két évre rá már francia nyelvet is oktattak, majd egy év múlva a németen volt a sor. Később holland, magyar és román nyelvoktatást is beiktattak. Érdeklődés hiányában ez utóbbiak megszűntek.
Az órákat a Bolyai Farkas Líceumban helyi tanárok és külföldi partnerszervezetek, mint a Scottish Churches World Exchange, az amerikai Christian Reformed World Mission vagy a franciaországi Alliance et Partage önkéntesei tartották, tartják.
A tanfolyamok mellett 1994-től nemzetközi elismertségű nyelvvizsgákra szerveznek felkészítőket. A nyelviskolába 20 év alatt több mint tízezer hallgató iratkozott be és több mint ezren tettek nyelvvizsgát. A nyelvoktatás mellett létrehozták még a Calepinus idegen nyelvű könyvtárat, amely ma több mint 6300 kötetével az egyetlen idegen nyelvű könyvtár a megyében.
– Van okunk az ünneplésre. De a kudarcainkról is beszélni kell. Arról, hogy a népfőiskola számára próbáltuk megszerezni a Vártemplom mögötti romos épületet, amelyet dr. Szekeres Gerő tervei alapján szerettünk volna felújítani. A város nem adta nekünk. Aztán a volt leányiskola épületébe szerettünk volna beköltözni, ide szerettük volna átköltöztetni a könyvtárat. A terv megszületett, a tíz marosvásáhelyi református egyházközség kuratóriuma letiltotta. Azt mondták: anyagi hasznot hozó épületté akarják átalakítani. Így iskolánk és könyvtárunk a Bolyai utca 8 szám alá költözött – mondta a kuratórium elnöke.
Művészi műsor és kitüntetések
Fülöp G. Miklós, a Calepinus Népfőiskola igazgatója köszöntötte mindazokat, akik hozzájárultak a népfőiskola támogatásához, működtetéséhez. Tanároknak, támogatóknak Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket nyújtott át.
Az ünnepi műsor része volt a Vártemplom vegyes karának, a Psalmusnak a fellépése Kovács András karnagy vezetésével. Grosz Imola tanárnő diákjai angol nyelvű előadással léptek fel, Grosz Sára fuvolán Mozart- és Händel-műveket játszott. Végezetül a Tiberius vonósnégyest hallgatta a gyülekezet.
Az ünnepi műsort követő állófogadás után a Teleki Tékában Sebestyén Spielmann Mihály történész, fő- könyvtáros bemutatta a Calepinus szótárat.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Civil fórum – tizenegyedszerre
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel együttműködve a tizenegyedik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar civil szervezetek fórumát. A konferencia témája: Civil szerepek és partnerségek. A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében zajló munkálatok tegnap plenáris előadásokkal kezdődtek, ma szekcióülésekre és a Civil Díj átadására kerül sor.
Európában reggel, délben, este a partnerségről beszélnek
A konferenciát dr. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta, hogy át kell gondolni a civil szféra tevékenységét és a közigazgatással való partnerség jegyében kell továbblépni.
Bara Gyula, a romániai Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium vezérigazgatója az EU támogatáspolitikáját vázolta fel. Előadásában arról beszélt, hogy miként segíti az unió a partnerségeket, hogyan lehet kiterjeszteni a civil területeket, hiszen az unióban nagy "források" vannak erre a célra. – Reggel, délben, este arról beszélnek Európában, hogy partnerség! A romániai civil szféra viszont nincs felkészülve arra, hogy partnerségeket alakítson ki. A civil szféra eddig a politikummal szembeni kritikát fogalmazta meg, most eljött az idő, hogy részt vegyen a régiós, a transznacionális és a határ menti együttműködésekben. Ezekre a programokra 100 milliárd euró áll rendelkezésre. Például a magyar-román operációs programra 275 millió euró van elkülönítve – mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy valamennyi projekt 6-8 hónapi utófinanszírozással történik.
A civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen!
A román civil szféra az EU-csatlakozás után címmel dr. Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke tartott érdekes előadást. Szó volt arról, hogy világos jelei vannak a román állam működőképtelenségének, hogy mennyire megingott a bizalom az államelnöki hivatal intézményében, hogy a válságnak milyen katasztrofális hatása van a demokráciára. Felhozta a nyugati államok – Svédország, Hollandia – példáját, ahol szintén inogni látszik a demokrácia, hogy Belgiumban, ahol az unió fővárosa székel, nem sikerül kormányt alakítani, hogy egyre inkább éleződik a flamand–vallon konfliktus. Csehszlovákia is szétesett, a házasságok megköttetnek és válással végződnek – mondják, de ez más kontextus. Aztán kitért az amerikai válságot előidéző 2008-as bankcsődre, a dollármilliárdok elillanására, ami oda vezetett, hogy most a bankok hadjáratának vagyunk szemtanúi és áldozatai. Jó példa erre a sebezhető Görögország vagy Románia. A gazdasági hatalom megkaparintásában az amerikai elnöknek sem sikerült nyernie a bankokkal szemben. Kérdés: működik-e ez a gazdasági modell? És mi a szerepe a civil szférának? Egyértelmű: a civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen. Nem a piacgazdaságot, hanem a demokráciát kell megvédeni!
Az utóbbi napok tiltakozó megmozdulásaira kitérve a Pro Democratia elnöke kifejtette, hogy a román vidékeken nincs tiltakozási kultúra, a köztisztviselők inkább az erdélyi városokban adtak hangot elégedetlenségüknek, ezért a hatalom erőtlennek ítéli ezeket. A társadalmi kiábrándultságnak nem tudunk akkora hangsúlyt adni, mint a görögök vagy a franciák – mondta az előadó, aki javaslatot tett egy közös román és romániai magyar civil szövetség létrehozására.
Átadják a Civil Díjat
A munkálatok délután is folytatódtak. Dr. Kiss Dénes a romániai magyar civil szféráról, dr. Bodó Barna Önkormányzati-civil partnerségek az Európai Unióban címmel tartott előadást.
A vitafórum meghívottjai Kolumbán Gábor, Lokodi Edit Emőke tanácselnök, Csegzi Sándor alpolgármester és Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere voltak.
A résztvevők este 7 órakor orgonakoncerten vehettek részt.
A mai munkálatok 9 órától szekcióülésekkel folytatódnak, majd 12.30 órától Latorcai Csaba h. államtitkár a magyar kormány civil stratégiájáról tart előadást. A Civil Díjat 14 órakor adják át.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepeltek a Bolyai téri unitáriusok
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomot ezelőtt 80 évvel építették, a gyülekezet ünneplésére ez a kerek évforduló adott okot. A rendezvény 11-én, csütörtökön kezdődött a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek ünnepi barokk hangversenyével. Szombaton délelőtt 10 órától a templomban előadás-sorozattal emlékeztek meg az 500 évvel ezelőtt született Dávid Ferenc egyházalapító püspökről és Heltai Gáspárról. Az ünnepségen Nagy László, a gyülekezet lelkésze, püspökhelyettes foglalta össze a marosvásárhelyi unitárius egyház történetét.
– Az unitárius köztudat az egyház megalakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítja. Az új vallás népszerűségnek örvend, ezért az erdélyi lakosság nagy része Dávid Ferencet követi. Az 1571-es országgyűlés után Marosvásárhely lakosságának java része unitárius, de János Zsigmond fejedelem halála után és az ezt követő századokban az unitáriusok kiszorulnak Marosvásárhelyről. Központjuk a XIX. század közepéig Marosszentkirályra tevődik át, itt volt templomuk és itt voltak birtokaik is. Ekkor ez az egyházközség is elnéptelenedik, a marosvásárhelyi viszont fejlődésnek indul. 1869-70- ben felépítik a kis templomot, az imolát a Szent Miklós és a Fazakas utcák sarkán, átellenben a Teleki Tékával, ekkor 160 unitárius volt a városban. A századforduló után új és nagyobb templom építését fontolgatták, Bernády idejében ki is jelölték a telket a jelenlegi városháza közelében, az ortodox templom helyén, azonban a háború és a "váltás" meghiúsították a tervet. 1929-ben a jelenlegi Bolyai téren kezdték el az építkezést, ekkor már 700 unitárius hívőt jegyeztek. A templomot 1930 júliusában adták át. Marosvásárhelyen jelenleg 4000 unitárius él, két – a Bolyai téri és a kövesdombi – virágzó unitárius egyházközségben – mondta Nagy László, aki bemutatta azt az emlékfüzetet, amelyet erre az alkalomra adtak ki.
Ebben a gyülekezet lelkésze így vall: – Régi templomunk építésének 140. évfordulóján, az új templom 80. születésnapján azt kérem Istentől, hogy gondviselő szeretetével őrködjön az épületek fölött és adjon öntudatos, ragaszkodó unitáriusokat, akik "kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel" mennek be.
Az ünnepségen több előadás hangzott el. Pál János lelkész-történész az unitárius egyház kialakulásáról és Dávid Ferencről értekezett, dr. Rüsz-Fogarasi Enikőegyetemi tanár Heltai Gáspárról, Tófalvi Zoltán az 1956 utáni magyarság "lefejezéséről" beszélt. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi templomokról, míg Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársa Novák Józsefnek a tanácsteremben kiállított címereiről beszélt.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Határon átívelő kezdeményezések műhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedő civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési műhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára vezette.
Határtalanul – 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevőit Magyarország kárpátaljai főkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula főtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek előmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlődését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a „térképet” egyazon kultúra alakította. – E műhely keretében próbáltuk összegyűjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlődést generáljunk – mondta a főtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után „felfedezte” az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek „megtörtek”, és bukás következett be a magyar–magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül „átpolitizálták”. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fő cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelő területi együttműködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencéből összesereglett civilek több jól működő szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetőségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élő tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élő emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában „nőjenek” fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
– Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére – mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevői a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

Újabb harang hívogat
Unitárius templomszentelő Szovátán
Szombaton szép és felemelő ünnepség keretében szentelték fel a szovátai Géra utcai unitárius templomot, melyet 1999-2011 között épített fel a mindössze 167 lelket számláló unitárius egyházközség. Lázár Levente, az építő gyülekezet lelkészének meghívására a templomot és a harangot Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök áldotta meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével: Nagy László unitárius főjegyző, Kecskés Csaba esperes, a budapesti és a California állambeli, marini testvérgyülekezetek képviselői, továbbá Péter Ferenc, Szováta polgármestere.
Unitárius közösségünk jelképe
Az új templom rendkívül szép architektúrájú, harmóniát sugárzó épület, amelyet ízlésesen és igényesen bútoroztak be a szovátai unitáriusok. Bálint Benczédi Ferenc püspök igehirdetésében kiemelte: Sokan és sokszor arra törekedtek, hogy közösségeinket szétrombolják, de nem tudták kioltani a hívekből azt az óhajt, hogy Istennek és az imádságnak hajlékot emeljenek. Sok gond, viszály és nehézség ellenére felépült Isten háza, amely a szovátaiak küzdelmének, szorgalmának, összefogásának és az Istenhez való ragaszkodásának jelképe. – Azért szép ez a templom, mert szívet, lelket beleépítettek. A toronyban ott van a harang, amelynek hívó szava minden szovátaihoz szól, hirdeti: Isten gondviselő szeretete velünk van. E nélkül a gondviselés nélkül nem épülhetett volna fel a templom. E gondviseléssel tudunk családokat, gyülekezetet és közösséget formálni és megtartani. A templomaink a közösségek jelképei. Sokan kísértük figyelemmel a templom építését a szándék megszületésétől az utolsó simításokig. Tizenkét év után itt állunk egy olyan hajlékban, amely az unitárius közösség otthona lesz – mondta a püspök.
Nem elég álmodni, dolgozni kell!
Az egyházközség hat évtizedes történetét Fekete Árpád nyugalmazott történelemtanár ismertette, aki elmondta, hogy a gyülekezet tagjai a Nyikó, a Homoród, a Nyárád és a Küküllők mentéről kerültek Szovátára. Első lelkészük a csókfalvi Gál Jenő volt. Ahogy nőtt a gyülekezet, megfogalmazódott bennük, hogy saját templomot építsenek.
– Álmodni emberi dolog. Közösen álmodni egy kicsivel több. Mi templomot álmodtunk. Azonban az álomtól a valóságig hosszú út vezet – kezdte beszámolóját Orbán Pál gondnok, akinek nevéhez a templomépítés oroszlánrésze fűződik. Az egykori sós fürdő helyén található telket 1996-ban az önkormányzat átengedte az unitárius egyháznak, ekkor telekelték. 1997-ben elkészült Borsos Antal építész látványterve és a hozzávetőleges költségvetés, majd a topográfiai, geológiai mérések. 1999 novemberében leteszik az alapkövet. Közben pályázatokat írnak, téglajegyeket árusítanak, hogy előteremtsék az anyagiakat. 2003-ban a falazás és a tetőszerkezet felépítése következik. 2005-ben belül is elkészül a templomhajó, az első istentiszteletet az őszi hálaadáskor tartják meg. 2008-ban átadták a papilakot, 2009-ben a garázst. Kazánházat építettek. A kivitelező a Berdia Kft. volt. Támogatásokból, pályázatokból hozzávetőlegesen –mindössze – 124.000 eurót kaptak. Az összeg legnagyobb részét, 40,6 százalékot a magyar állam adományozta. A román állam 28 százalékkal, a megyei tanács 3 százalékkal, a kerületi tanács 7,3 százalékkal, a gyülekezet 15,2 százalékkal, Fazakas János 5 százalékkal járult hozzá az építkezéshez. – Az épület reális értéke azonban ennél sokkal nagyobb, a különbség a mi munkánk. Nem elég dicsérő, szép szavakat vagy bátorítást mondani, dolgozni kell! – mondta Orbán Pál gondnok, az építkezés vezetője.
Emléklapok és úrvacsoraosztás
A templomszentelési ünnepségen úrvacsorát osztottak, melyhez Nagy László főjegyző mondott előkészítő beszédet. Az ünnepségen köszöntések hangzottak el Vass Mihály kebli tanácsos, Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör esperese és Péter Ferenc polgármester, Chip Wright kaliforniai lelkész, Sándor Szilárd, a lelkészközösség képviselője részéről. Szavalt Bíró Izolda Krisztina és Balázs Adél. Hegedűn játszott dr. Geréb Judit. Fellépett a Fülöp Judit vezette Intermezzo kórus. Vámos Tibor, a román kormány kultuszügyekkel foglalkozó államtitkára Adrian Lemeni üdvözletét tolmácsolta.
Lázár Levente lelkipásztor emléklapokat osztott ki mindazoknak, akik hozzájárultak a templom építéséhez.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Falukutató tábor Mezőmadarason
A múlt héten húsz magyarországi, Sopronban tanuló egyetemista vett részt Mezőmadarason falukutató táborban. A tábor célja az volt, hogy az anyaországiak megismerkedjenek az erdélyi magyarság kultúrájával és mindennapjaival, ezen belül pedig az erdélyi nemesség jelenlegi státusával és szerepvállalásával. A csoport munkáját dr. Kulcsár László, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára, Varga Norbert doktorandusz és Dolhai István, a budapesti Kultúrkúria igazgatója vezette. A kutatást a helybeli Pro Ruris Egyesület együttműködésével bonyolították.
– A hallgatók, mondhatnánk, házról házra járva felkeresik a családokat, ahol kérdőívet töltenek ki. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekednek a helybeliek a településhez kötődő nemességről, milyen emlékeik vannak róluk, milyen szerepet tulajdonítottak nekik, hogyan éltek együtt a falusiakkal, köthető-e társadalmi átalakulás a család nevéhez, léteztek-e, léteznek-e előítéletek a nemességgel kapcsolatban és hogy együttműködtek-e a falusi emberekkel, illetve segítették-e őket. Érdekes számunkra, hogy Mezőmadarason nagyon pozitívan emlékeznek vissza az itt élő nemesekre, gondolok itt főként gróf Bethlen Anikó családjára. Ebben a faluban pozitívumként élték meg a nemesség jelenlétét. Ezt a helyzetet nem változtatta meg a kommunista diktatúra sem, pedig erőteljes próbálkozás volt arra, hogy a népet ellenük hangolják. Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a rendszerváltás után milyen szerepet vállal a nemesség a falu életében, hogyan tölti be azt a szerepét, amit a kommunizmus előtt felvállalt, hiszen régen élen jártak a közművelődés- szervezésben, a szociális gondok felvállalásában, az oktatás támogatásában, a könyvtáralapításban, ami az 1945 utáni üldöztetések sorozatával megszűnt. Most, hogy ismét felvillant a lehetőség a régi szerepkör betöltésére, vállalhatják-e, vállalják-e ezt a küldetést? Olyan társadalmi csoportról van szó, mely esetében a név, a hírnév kötelez, hiszen a jó hírnév örökké tartó gazdagságot jelent. Nem csak anyagi természetű támogatásra gondolok itt, hiszen a személyes kiállás is adhat egyfajta erősítést – mondta dr. Kulcsár László professzor.
A kutatócsoport tagjai – a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának hallgatói –, az Életfa Kárpát-medence Összefogás – elmondták, hogy a falubeliek készségesen fogadták őket, szívesen válaszoltak kérdéseikre, egyik család a másikat ajánlva igazította útba őket és messzemenően elismerően szóltak az itteni arisztokrata családokról.
A kutatás eredményeiről, az elszármazott nemességgel készült interjúkból kötetet jelentetnek meg.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Legyen sajátunk az ősi tudás – Bernád Ilona könyvei
– Honnan jönnek a betegségek? „A bajból. A baj pedig a bűneinkből” – ezt egy külsőrekecsini adatközlő asszony állította. Legfőbb bűnünk, hogy elveszítettük a hitünket, nem vagyunk kapcsolatban Istennel, nem a természet ritmusa szerint élünk, nem a saját kertünkből táplálkozunk, elfelejtettük őseink gyógymódjait, válságba sodorjuk a családot, közösséget, kevesebb a szereteterőnk. Az az elhatározás született meg bennem, hogy valamit tegyek azért, hogy segítsek a magyarságon, hisz minket nagyobb veszély fenyeget, mint a környező népeket, hogy egy kicsit jobban, másképp éljünk, hogy ráébredjünk, vissza kell szereznünk azt az ősi tudást, ami évszázadokon át EGÉSZSÉGBEN tartott meg bennünket – mondta Bernád Ilona, akinek három legutóbbi kötetét ismerhették meg az érdeklődők Bodolai Gyöngyi újságíró, a Népújság munkatársa hozzájárulásával a marosvásárhelyi Bernády Házban. Bár a szerzőt olvasóink ismerik lapunk hasábjain megjelent írásai révén, ez alkalommal teljesebb kép alakult ki munkásságáról. Többet tudhattak meg róla, 45 országban folytatott gyűjtőmunkájáról, adatközlőiről, hiszen az elmondottakat vetített képekkel is szemléltette. Élő népi gyógyászatunk. Egészségünkért 3.
– Kis-Küküllő melletti faluban születtem, anyai nagyanyámtól és szüleimtől tanultam a gyógyítást. Ennek hatására lettem szülésznő. Tizedik osztályban a marosvásárhelyi régi szülészeten gyakorlatoztunk, itt éltem át a csodát, a gyermek, az új élet születését. Sajnos ma a szülészeten nincs idő a szülés lelki, szellemi részére figyelni. Gyakran sietnek, gyorsítják a folyamatot, mert lejár a műszak, kell indulni, s tárggyá minősítik az anyát és a babát ebben az elműviesített világban. Gyakorló asszisztensként jöttem rá, hogy minél több lett a gyógyszer, annál több a beteg! Hogy van ez? És kezdtem keresni a magyarázatot. Elhatároztam, hogy teszek valamit azért, hogy visszatérjünk az ősi egészségkultúrához, bábasághoz. Rájöttem, hogy a magyar népi gyógyászatnak nincs embere! Szakemberek nemigen gyűjtik, nem foglalkoztak vele. A kínai hagyományos orvoslást tanítják az orvosi egyetemeken, a tibetit, indiait az érdeklődőknek, a magyart nem. Nem, mert nincs szakirodalma. Pedig ma egyre több orvos érdeklődik iránta. A mindenkori orvoslás azzal kellene kezdődjön, hogy gyógyító és beteg között lelki közösség jön létre, a beteg kipanaszolja magát, megvigasztalják, lelkét-szellemét az egészségre, gyógyulásra hangolják úgy, ahogyan a moldvai csángóknál most is kezdődik a gyógyító szertartás. Ha a beteg hisz a gyógyításban, akkor testileg, lelkileg meg is gyógyul. A moldvai csángók gyógyításáról még senki sem írt könyvet. Én alázattal tettem meg az Egészségünkért sorozat harmadik kötetében, az Élő népi gyógyászatunkban – mondta Bernád Ilona, aki ebben kötetben az egységes Kárpát-medence, valamint Moldva konyháját, egészségkultúráját, gyógyászatát mutatja be és ötven gyógyító, adatközlő portréját örökíti meg.
Még egy fontos gondolat, amit Bodolai Gyöngyi emelt ki e kötet kapcsán: a szegényparaszti konyha, amin őseink éltek, tökéletesen megfelel a mai „tudományos” táplálkozás szabályainak. Nem kell mást tennünk, csak nagyanyáink étrendjét, böjtjeit követnünk, s szervezetünk megtisztul, méregtelenedik, de a megfelelő táplálékhoz és vitaminhoz jut. Lásd a téli savanyúkáposzta-fogyasztást, az ünnepek előtti húsmentes étkezést, az immunerősítő hagyma, fokhagyma, méz, alma, szőlő, csipkebogyó beiktatását. A „régiek” gyógynövényekkel, főzetekkel, tinktúrákkal, kenőcsökkel, gyógyfürdőkkel gyógyítottak! Lélekföld, Tibet, Belső-Mongólia
Tibetet és Indiát tartják a legspirituálisabb országnak. A szerző azért kereste fel Tibetet, hogy erről meggyőződjön. Belső-Mongóliába azért ment el, hogy a hunok őshazáját kutatva párhuzamokat keressen a hunok és a magyarok között. Ott a legegyszerűbb ember is testvérnek tartja a magyart, hun múzeum áll a turulmadárral és a csodaszarvassal. Az expedíció dr. Obrusánszky Borbála mongolista vezetésével zajlott, amelyből egy 300 fotóval illusztrált kötet született. Ez tanulmány is a keleti és a magyar gyógyító kultúra párhuzamáról, az egyetemes szellemi-lelki-testi összetett gyógymódokról.
Magyarok Amerikája
Érdekes, olvasmányos útirajz, nemzetszociográfia, ami egyesült államokbeli és kanadai magyar családokat mutat be. Életsorsokat, közösségi magyar életet, harcot a magyarnak maradásért. A kötetet Gazda József közíróval írták, akivel a világ közel negyven országában látogattak meg magyar közösségeket. – Ha összeomlik e pénzvilág, meg kell tanulnunk gyógyfüvekkel, fűszerekkel, gyógy-élelmiszerekkel, hideggel, meleggel, bioenergiával, vízzel, agyaggal, napfénnyel, önzetlenül és szeretettel gyógyítani. Ha meg akarunk maradni, nincs más választásunk: egymást tisztelni és szeretni – mondta a szerző.
Dr. Csedő Károly professzor megjegyezte, hogy a népi gyógyászati tudást a szerző akadémiai szintre emelte. Az eddig elmaradt népnevelést pótolni kell, s ezek a könyvbemutatók lehetnek kiindulópontok.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Képzés a szórvány szerepvállalóinak
A szórványban élő lelkészek, vallástanárok és civil szervezetek vezetői mint a helyi fejlesztés és közösségformálás motorjai témakörben szervezett november és december folyamán több héten át tartó képzést a mezőmadarasi Pro Ruris Egyesület.
A szórványban, sok mezőségi faluban, az elmúlt évek politikai, gazdasági és népesedési jelenségei következtében az erős intézményi kiüresedés folyamata vált jellemzővé. A szórványban élő magyarság egyre gyakrabban éli át azt a helyzetet, hogy közösségének meghatározó intézményei fogynak. Sok esetben csak az egyház marad meghatározó intézményként az erdélyi falvakban. Funkciói kiszélesedtek, tevékenységének helyi társadalomszervező, közösségépítő jelentősége megnőtt. Az egyházi szolgálaton – ami ilyenkor, karácsony tájt a legintenzívebb, hiszen a legnagyobb keresztyén ünnepre készülnek – kívül társadalomépítő, sőt gazdaságfejlesztő tevékenységet vállaltak fel. E felismerés késztette a Pro Ruris Egyesületet a képzés megszervezésére, amely főként lelkészeknek, vallástanároknak és civil szervezetek vezetőinek szólt. A Mezőség falvaiban hiányoznak azok a vállalkozó szellemű emberek, akik anyagi forrásokra tudnak pályázni annak érdekében, hogy a térségben a kulturális, hagyományőrző és környezeti örökségvédelem mellett gazdasági fejlesztést eszközöljenek. A képzésen példaértékű projekteket, sikereket mutattak be, ismertették a pályázati lehetőségeket, és a szakmai konzultáció érdekében fórum létrehozását szorgalmazták.
A képzést Mezőmadarason és Marosvásárhelyen különböző helyszíneken tartották, meghívott előadó oktató dr. Kulcsár László, a Nyugat-magyarországi Egyetem Társadalom- és Neveléstudományi Kutatóközpontja tanára volt, neves magyarországi vidékfejlesztési szakember, továbbá dr. Obádovics Csilla, a Szent István Egyetem tanára. A helyiek közül Fazakas Ildikó és Szabó Izolda, a Pro Ruris Egyesület elnöke tartott előadást és saját tapasztalatból fakadó tanácsadást. A képzést a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

50 éves a marosvásárhelyi református gyűjtőlevéltár
Az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltára és a marosvásárhelyi Református Kollégium a levéltár 50 éves fennállása alkalmából tegnap emlékünnepséget tartott a kollégium dísztermében.
Az emlékünnepség témája akkor vált igazán érdekessé, amikor a szakértők szólaltak meg és mondták el, miért is fontos az erdélyi reformátusságnak és magyarságnak a levéltárak felbecsülhetetlen értékű hagyatékának az őrzése. A hallgatóságban, a részt vevő diákokban itt tudatosult, hogy e kulturális örökség milyen gazdaggá teszi közösségünket, s erről a gazdagságról sokan nem is tudnak.
– Nekünk valamit mindig bizonyítani kell, ezért jó, ha a dokumentumainkat gondosan megőrizzük – mondta megnyitójában Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója, aki dr. Sipos Gábornak, az erdélyi egyházkerület főlevéltárosának adta át a szót. Előadásában a marosvásárhelyi levéltár emlékeit idézte fel. 1957-ben a kommunista állam meghozta a levéltári törvényt, amely kimondta, hogy az egyházak megőrizhetik levéltáraikat. Ennek szellemében az egyháznak létre kellett hoznia egy gyűjtőlevéltár-hálózatot, azonban ez a hálózat csak részben valósult meg, csupán a kolozsvári és a marosvásárhelyi gyűjtőlevéltár jött létre. A marosvásárhelyi hosszú ideig a vár egyik bástyájában, majd a Teleki-ház alagsorában kapott helyet. Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi gyűjtőlevéltára jelenleg a Bernády tér 3. szám alatti Teleki-ház felső szintjén van. Raktáraiban 1567-1987 közötti dokumentumok találhatók. 1692-től őrizzük az esperesi vizitáció jegyzőkönyveit, a zsinati jegyzőkönyveket! Elsősorban a Marosi Egyházmegye iratai ezek, de itt található a görgényi, a bekecsalji, ludasi esperességek és egyházi intézmények 170 folyóméternyi iratanyaga is. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő! Azt szeretnénk, ha valamelyik egyházi ingatlanban helyet kapna a levéltár. Az iratok méltó elhelyezése a legfontosabb – mondta az egyházi gyűjtőlevéltár igazgatója.
Márton Krisztina restaurátor a levéltári dokumentumok károsodásáról és konzerválásáról tartott érdekes, vetített képes előadást. – Amit itt én egy mondatban elmondok, azon hónapokig dolgozom. A levéltári anyagok, könyvek restaurálása rendkívül időigényes munka. Nagyon sok irat került rossz állapotba a szakszerűtlen tárolás miatt. Rovarok, rágcsálók, a nedves, savas környezet, a penész nagyon sok értéket kikezdett. Ezekkel kell felvennünk a harcot, s megmenteni az iratokat az utókornak – mondta a restaurátor, aki külön kitért a megrongálódott Bolyai-kéziratok restaurálására.
Ősz Sándor Előd levéltáros a kommunista rezsim által 1971-ben Bukarestbe szállított kolozsvári egyházi kincsek és levéltári anyag visszaszerzésének kálváriáját vázolta fel, melyet a “leuntatás” taktikájával próbáltak helyben tartani. Az egyház nem unt bele a hercehurcába, és 2011 tavaszán sikerült ezeket visszaszerezni. Kiderült, hogy az erdélyi reformátusok kincseit – kilenc úrasztali edényt, textíliákat, levéltári dokumentumokat, köztük egy 1518-as pápai brevét vagy Apáczai Csere János 1659-ben írt levelét, Báthory Zsigmond fejedelem adománylevelét, amelyben 150 forintot adományoz a marosvásárhelyi iskolának – a Román Nemzeti Múzeumban soha nem állították ki, a pincében őrizték, hála Istennek sértetlenül – mondta az előadó.
Az előadások során Botos Csaba somosdi lelkipásztor, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész és Berekméri Árpád-Róbert levéltáros a rendezvény bonyolítójának előadásait hallhatták a résztvevők.
Fellépett a Kájoni János furulyaegyüttes, Enyedi Dorottya zongorán játszott.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

Dicsőszentmárton – egy évszázada város
1912. április 23-án, pontosan száz évvel ezelőtt várossá nyilvánították Dicsőszentmártont, azt a Kis-Küküllő menti települést, amelynek nevét egy oklevél 1278-ban említette először Tysheu Sent Martun néven, s amelyet 1386-ban már Dychewzenrmartonnak írtak. A kerek évforduló tiszteletére a Kis-Küküllő Alapítvány tudományos értekezletet szervezett a Magyar Művelődési Központban, a volt zsinagóga épületében.
Dr. Kakassy Sándor, az alapítvány elnöke elmondta, sokkal többet kellene tudjunk múltunkról, hiszen ahhoz, hogy jövőt építsünk, a múltat kell felépítenünk. E céllal szervezték a tudományos értekezletet.
Vármegyeszékhely Medgyes fojtogatásában
Pál Antal Sándor akadémikus, történész, a település múltjára visszatekintve elmondta, hogy az már a XV. századtól 400 éven át jogilag mezőváros volt, ahol országos vásárokat, sokadalmakat tartottak. Fejlett volt a kézműipara, létrejöttek a céhek, 1573-ban például bejegyezték a csizmadiacéhet. A település Medgyesnek a konkurense, hiszen a szász város sokkal fejlettebb volt, s ennek fojtogatásban Dicsőnek ki kellett harcolnia a pozícióját. A mezővárosi státus 1876-ig maradt fenn, az akkori városvezetés nem tudta vállalni a városi státust, nem volt meg a gazdasági ereje hozzá. A történelem során a sors mégis úgy hozta, hogy megyeközpont lett. 1870-ben kezdődött a valódi gazdasági fellendülés. Kiépítették az úthálózatot, s beindult az építkezés: akkor épült a posta, a távirda, a vármegyeháza, a vármegyei kórház, az elmegyógyintézet, a városháza, kibővítették az egyházi épületeket, főként az iskolákat, 1902-ben megépült a zsinagóga, 1916-ban felépült az állami elemi iskola Kós Károly tervei alapján. Érdekességképpen: 1869-ben az EMGE itt tartotta az első mezőgazdasági termékkiállítását. 1916-tól itt működnek a nitrogénművek és 1917-től itt volt az ország legnagyobb villanyerőműve.
Elveszett a kiváltságlevél
A várossá válásban nagy szerepük volt az akkori főispánoknak: a bonyhai báró Bethlen Gábornak, Sándor Jánosnak és Kemény Ákosnak, továbbá az alispánoknak, Gál Domokosnak, Csathó Gábornak, az olyan befolyásos földbirtokosoknak, mint gróf Pekri Sándor és Pekri Géza, akik nemcsak a hatalmi befolyás révén, hanem anyagilag is támogatták a települést s az itt folyó építkezéseket.
A századfordulón a település takaros kisvárossá nőtte ki magát, s 1912-re megérett arra, hogy várossá kiáltsák ki. A kiváltságlevelet Csathó Gábor alispán április 23-án a piactéren olvasta fel. Sajnos, ez a levél nem került elő. Pál Antal Sándor hosszú levéltári kutakodás után sem bukkant rá. Vagy elveszett, vagy valahol, valakinél ott lapul, vagy megsemmisült. Pál Antal Sándor szerint nemcsak ez a levél hiányzik a dicsői "múltból", sok más levéltári iratnak is nyoma veszett.
A magyarok kisebbségbe kerültek
Az erdélyi településekéhez hasonlóan alakult Dicsőszentmárton demográfiai összetétele is. 1850-ben még nem jegyeztek ortodox vallásút a tiszta magyar helységben, de 1900 körül már kezdtek megjelenni, akkor 30-an voltak, ahhoz, hogy 1930-ban már 1957 lelket számláljanak. 1992-re számuk 20.000 fölé duzzadt. Ezzel szemben 3415 református, 1118 római katolikus és 1167 unitárius lelket tartottak nyilván. 1910-ben 410 izraelita élt a városban, ma egyről tudnak.
Képeslapok és emlékek
Csepreghy András, aki egykori dicsőszentmártoniként képeslap- kiállítással jelentkezett, a város személyiségeit emelte ki. Többek között a Gyárfás Károlyét, aki közbenjárt azért, hogy a főispánságot visszatelepítsék Erzsébetvárosról. Pekri Sándor volt a város főszponzora. – Akinek volt pénze, volt befolyása is – mondta. Említette Sipos Domokos író nevét, a várost ért csapásokat, az árvizeket, majd a háborús időket, Marcel Calutiu nevét, aki fegyveres erővel vette át a város vezetését, ő lett az első román nemzetiségű prefektus.
Adorján Károly Rudolf unitárius lelkész a település néprajzáról beszélt, felelevenítette a hely-, a dűlő- és utcaneveket.
Az értekezletre viszonylag kevés fiatal ment el, a kívülállónak úgy tűnt, mintha csupán az idősebb generációnak szólt volna a rendezvény.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepelt a Procardia
Méltó és rangos rendezvénysorozattal ünnepelt csütörtökön a marosvásárhelyi Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság megalapításának 20. évfordulója alkalmából. A Kultúrpalotában, majd az Arany János utca 46. szám alatti új rehabilitációs központ avatásán zajló eseményre orvosokat, munkatársakat, szervezeteket és olyan barátokat hívtak meg, akik az évek során együttműködtek a hírneves gyógyászati központtal.
20. évforduló, 40 éves múlt
Dr. Kikeli Pál István professzor, a Procardia Alapítvány és Orvosi Társaság elnöke, aki húsz évvel ezelőtt indította útjára a központot, a Kultúrpalota kistermében foglalta össze a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció területén elért eredményeket. A munka tulajdonképpen 40 évvel ezelőtt kezdődött, ebből az utóbbi 20 év a Procardia "kötelékében" vált teljes körű egészségügyi rendszerré. A 15.000 pácienst nyilvántartó Procardia széles körű gyógyászati szolgáltatásáról múlt heti sajtótájékoztatóján is beszámolt az orvosprofesszor, erről lapunk akkor részletesen tájékoztatott.
"Mindig empátiával nyúlnak a beteghez"
Az ünnepségen nagyon nagy hangsúlyt kapott a köszönet és az elismerés. Egyrészt a Procardia iránt, másrészt azok iránt, akik együttműködtek a társasággal és segítették munkájukat. Számtalan emlékdíjat adtak át. Köztük dr. Brassai Zoltán professzornak, Fülöp Ilonának, a Lazarenum Alapítvány elnökének, aki az alapítvány megalapításához járult hozzá, dr. Dumitru Zdrengeának, dr. Florin Mitunak, dr. Daniel Gherasimnak, dr. Mihaela Sucevanunak, akik az ország többi orvosi egyetemi központjaiban a Procardia ösztönzésére hoztak létre szív- és érrendszeri klinikákat, illetve vezetik a szív- és érgyógyászati központokat. Emlékdíjat kapott még dr. Albert István, a sepsiszentgyörgyi, dr. Tatár Márta kovásznai, dr. Láng László szatmárnémeti szívgyógyász, akik dr. Kikeli Pál irányításával kezdték el a gyógyítást. Díjat kapott még a hollandiai Anton Dronkers és Jacqueline Schoonwater, akik a kezdetekben járultak hozzá a székházvásárláshoz. A díjazottak részéről nagyon sok méltatás hangzott el a Procardiánál kifejtett munkáról. Talán a legfontosabb, amit Fülöp Ilona fogalmazott meg: – Mindig empátiával nyúlnak a beteghez. Az idősotthon betegeit is szeretettel látják el. Itt mindig a minőség volt a szempont – összegzett a felszólaló.
Felavatták és bemutatták az új rehabilitációs központot
Az ünnepségsorozat keretében nem mindennapi alkalomra került sor: felavatták és bemutatták az új megelőző, rehabilitációs és oktatóközpontot. Dr. Kikeli Pál ennek létrehozásáról és szükségességéről beszélt. A központ három funkciót tölt be: megelőző programokat bonyolít, rehabilitációt végez és oktatóközpontként működik. Az új központban több rehabilitációs szolgáltatást nyújtanak korszerű felszerelések, eszközök segítségével, ami a betegek minőségi gondozását szavatolja. Bartha Zsuzsa, a Procardia Gymnastic Club gyógytornásza a fizikoterápiás rehabilitációról beszélt. Náznán Jenő a Rotary Téka Klub részéről a közös együttműködések eredményeit vázolta.
Szalagvágás után a résztvevők tízes csoportokban megtekinthették a központ kezelőtermeit, a hidroterápiás, a sós levegőjű inhalációs termet, a tornatermet, a gerinckezelésre alkalmas speciális gyógytornatermet, amelyeket vadonatúj felszerelésekkel láttak el.
A rendezvénysorozat este hangversennyel zárult a Marosvásárhelyi Filharmónia előadásában.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Örök emlék Léstyán Ferencnek
– Amikor Léstyán Ferenc apostoli protonotárius, nyugalmazott vikárius, főesperes-plébános születésének 100. évfordulója alkalmából az ünnepséget terveztük, nem számítottam ennyi emberre – mondta főtiszteletű Oláh Dénes főesperes a rendezvénysorozat szentmiséjén. Valóban, a munkanap ellenére is nagyon sokan voltak jelen a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban azok közül a katolikus hívek közül, akik elevenen őrzik szívükben Léstyán Ferenc emlékét, akik hálával gondolnak rá, s akiknek lelkében mély nyomot hagyott szeretete, segítőkész magatartása, a hívek iránti elkötelezettsége. A biciklis papnak is nevezett plébános tiszteletére Marosvásárhelyre érkezett dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József püspök, és még körülbelül száz egyházmegyés pap gyűlt össze a szentmisére.
A tegnapi emlékünnepség egy Léstyán Ferencről készített dokumentumfilm levetítésével kezdődött, majd a szentmisével folytatódott, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek volt. Beszédében kifejtette, hogy ha az Isten áldását adja egy közösségre, akkor jó papot küld közéjük. Ez történt a marosvásárhelyi katolikus hívekkel is, jó papot küldött közéjük, aki 1955 és 1992 között szolgált közöttük. A marosvásárhelyiek hálásak lehetnek azért, hogy Isten ilyen pappal ajándékozta meg őket, mint Léstyán Ferenc. Olyan pappal, aki hivatásszerűen szolgált és végezte közösségépítő feladatát.
Léstyán Ferenc az anyakönyvi bejegyzés szerint 1913. február 12-én Csíkszentkirályon született, azonban ez a valóságban nem így van. A Regátban két nappal korábban látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Csakhogy nem itt íratták be, mert azt akarták, hogy fiukat Magyarországon, Csíkszentkirályon anyakönyvezzék.
1932-ben a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkészi szolgálatát 23 évesen Gyergyóremetén kezdte, majd Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Ditróban, Csíkkarcfalván, Désaknán folytatta. A diktatúra őt sem kímélte, a nagyszebeni hadbíróság halálra ítélte, majd egy koncepciós perben egy év börtönbüntetést kapott. Innen szabadulva került Marosvásárhelyre, ahol közel négy évtizedet szolgált.
1992-től Gyulafehérváron teljesített szolgálatot, majd nyugalmazott vikáriusként élt és dolgozott 2006 elejéig, akkor az udvarhelyi papi otthonba vonult, életének 96., papságának 71. évében itt érte a halál.
2008. július 16-án szülőfalujában, Csíkszentkirályon helyezték örök nyugalomra.
Nincs olyan marosvásárhelyi katolikus család, amelyben ne emlékeznének rá szeretettel. Erdély viharos huszadik százada tanújának, lángoló lelkű lelkipásztorának a szeretet és a mindenkori emlékezés jeléül emléktáblát állítottak a plébániatemplom belső udvar felőli falán. Ezt dr. Jakubinyi György érsek leplezte le, majd áldotta meg.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész az ő tiszteletére írt költeményét olvasta fel. Az emléktáblát a szülőfalujából érkezett küldöttség is megkoszorúzta.
Az ünnepség keretében dr. Tamási Zsolt tartott előadást az atya életútjáról, majd bemutatták az általa szerkesztett, Erdély süveg nélküli püspöke. Msgr. Léstyán Ferenc, Vásárhely biciklis papja című kötetet. A kötetet Oláh Dénes főesperes méltatta.
Az ünnepség zárómomentumaként biciklis emlékkörúton vettek részt az emlékezők. Azt az utat járták végig, amelyen Léstyán atya heti rendszerességgel körbebiciklizett, kórházban fekvő beteg híveit látogatva.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

A néma színészet szolgálatában
Múlt héten megcsörrent szerkesztőségünkben a telefon. – Érdemes lenne Hunyadi László marosvásárhelyi fémműves és szobrászművésszel elbeszélgetni, ugyanis véglegesítették akadémiai tagságát. A javaslat nyomán kopogtunk be a marosvásárhelyi művész műtermébe, ahol kész és készülő szobrok, plakettek, domborművek társaságában fogadott. Nem csak a hír kapcsán, hanem a több évtizedes munkássága előtti főhajtás, közelgő nyolcvanadik születésnapja előtt is érdemes volt találkozni és beszélgetni vele.
– Hunyadi László 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2009-től Magyar Örökség-díjas művész. Újabb tagságról, címről számolhatunk be az olvasóknak?
– Az intézményt nemrégiben átszervezték, állami intézménnyé vált, azonos rangot kapott a Magyar Tudományos Akadémiával. Tulajdonképpen most véglegesítették az akadémiai tagságot. A tagok ezután ugyanolyan jogokban részesülnek, anyagiban is. De nem csak én, hanem tájainkról a szovátai Bocskai Vince és Kuti Dénes is e megtisztelő cím birtokosai. Jövő héten Budapesten az akadémia hivatalos ülésén veszünk részt. De nem csak emiatt utazom a magyar fővárosba, hanem azért, mert május 9-én a Koller Galériában Koller-díjasok munkáiból szerveznek kiállítást. Koller György emlékének ápolására 50 évvel ezelőtt egy alapítványt hoztak létre, s minden évben kiosztanak egy díjat. A kiállításon mindenki egy munkával jelentkezhet. Én egy népies ihletésű, bronzba öntött Szent-György- domborművet állítok ki.
– Mit jelent Ön számára az akadémiai tagság?
– Mit mondjak? Mindig jólesik az embernek, ha szakmailag elismerik. Most a szobrászat, de általában a képzőművészet eléggé háttérbe szorult, a modern technika felváltott mindent. Alig van igény a szobrászatra. Néha-néha még egy köztéri munkát felállítanak, de a közönséget már nem nagyon érdekli, különösképpen az ifjúságot.
– Számos köztéri alkotása áll Erdély-szerte és Magyarországon, kezdve az agyagfalvi Székely Nemzetgyűlés emlékművétől, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs-szobortól, a kiskunfélegyházi Szent István-szobortól, egészen a marosvásárhelyi Petőfi-szoborig, vagy a havadi Kossuth Lajos-mellszoborig. Melyik munkája áll legközelebb a szívéhez?
– Amikor a köztéren egy általam készített munkát látok, azon gondolkodom, mit kellett volna másképp csinálni. Mert ugye, a képzőművészet és a szobrászat nem tartozik az egzakt tudományok közé, százféleképpen lehet valamit megoldani, csak energia és kifejezőerő legyen hozzá. Nem csak az embert kell bemutatni, hanem az embernek beszélni, sugározni kell. A modern koncepciónak sohasem tudtam behódolni, őriztem a tradíciókat, és ebből próbáltam valamit továbbvinni és azon az úton haladni. Nem állítom, hogy a nonfiguratív térplasztikában nincsenek remekművek, de ahhoz nagyon kell érteni és nagyon sok érzék kell hozzá. Mondjuk, a Petőfi-szobrot elfogadhatónak tartom. Orbán Balázs is az. Annak idején, amikor mintáztam, Sütő eljött, hogy megnézze. Megnézte, s kijelentette, na, megnyugodtam. Kérdem, miért? – Azért mert azt gondoltam, akkora bajuszt fogsz mintázni, hogy a madár egyensúlyozni tud rajta! És nem lett akkora bajusza.
– Most min dolgozik a művész?
– Megtisztelő megbízásom van, vagy volt, itt van letakarva: Klebelsberg Kunó mellszobra. A bécsi Collegium Hungaricum elé akarták felállítani, de valamiért leállt az egész. Ezt kellene befejezni. Budapesten talán... lesz valami belőle. Igaz, egy szobrot sohasem lehet befejezni. Bizonyos részleteket meg kell még oldani, de amíg agyagban van, lehet módosítani rajta.
– Az idén kerek évforduló elébe néz, közelgő nyolcvanadik születésnapján ünneplik a művészt. Milyen tervei vannak?
– Nagyon sok tervem lenne még. Azon gondolkodom állandóan, hogy mit mulasztottam el és mit kéne még megcsináljak.
– Mit mulasztott el?
– Nagyon sok mindent. Vásárhelynek vannak jeles emberei, nekik kellene emléket állítani. Molter Károly szobrát szeretném feltétlenül elkészíteni. Vagy ott van például Gecse Dániel, aki rengeteget tett a városért, semmi emlék nem maradt róla. Sós Jóskának nem készülök szobrot mintázni... Úgy van, hogy az érdem mindig azoké, akik a szoborállítást finanszírozzák és eszmeileg támogatják. A művész mindig háttérbe szorul. Meg lehet nézni egy szoboravatásom meghívóját. Minden rajta van, csak a szobrász neve nincs! A szoboravatásokról szóló tévétudósításokban is a szobor mindig háttérbe kerül.
– Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerik el a szobrász munkáját, hiszen önt Magyar Örökség- díjjal is jutalmazták. Ez nagy elismerés.
– Örömmel fogadtam a díjat, hiszen a magyar örökségért próbáltam tenni, évtizedeken át azokat a történelmi, irodalmi személyiségeket örökítettem meg, akik kiemelkedtek a magyarság életében. Tegyem hozzá, ezzel a díjjal növeltem irigyeim számát. Pedig csak egy pohár pezsgőt meg egy kis Szent Koronát kaptam a díj mellé. Mégis mindig azt kérdezték, mennyi pénz járt vele. A pályafutásom során kapott sok díjjal még egy rendes műtermet sem engedhettem meg magamnak. Ezt saját kezűleg készítettem. De most már jó, mert már szezon vége...
– Nincs szezon vége! Akinek ennyi terve és mondanivalója van még, nem beszélhet szezonvégről. Generációk nőttek fel a művész nyomában, ők méltó követők lesznek?
– Tanítványaim közül már sokan nem élnek, például Bardócz Barna ötvös, Tornai András kiváló szobrász. Régen nem tanítok, nem ismerem a fiatalokat. Néha látok egypár munkát, de nem vagyok meghatódva. Nagyon modernizálódott minden.
– Lehet-e szobrászatot tanulni, vagy ezzel születni kell?
– Tehetséggel kell születni, adottság kell és megszállottság. Aztán jöhetnek azok a bizonyos szabályok, amelyeket el kell sajátítani, be kell tartani. Én Küküllődombón a kerámiaiparba születtem bele, téglagyár, cserépgyár, edénygyár... Elemista koromban elcsentem a krétát és bicskával figurát faragtam. Otthon vettem egy darab agyagot, s abból próbáltam formálni valamit. Amikor bekerültem Vásárhelyre a kollégiumba, olyan szerencsém volt, hogy a rajz- és kézimunkatanárom éppen Bandi Dezső lett. Az volt a tervem, hogy építész leszek, de ő azt mondta édesanyámnak, hiába akar a gyermek építész lenni, úgyis szobrász lesz belőle. És úgy lőn!
– A néma színészet szolgálatában.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely).

Gyermekek, akiket nem kísér szülői szeretet
– Zsuzsikám, Zsuzsikám, de jó hogy lettél! Nagyanyád, hogy örülne neked, mert ő is Zsuzsa volt! De én téged itt hagylak! Mit csináljak veled otthon? Se fűtésünk, se villanyunk, se pénzünk, se ruhácskád nincs! Hogy vigyelek haza? Otthon van még három! – ezeket motyogta egy fiatalasszony császármetszés utáni kábulatában a szülőszoba szomszédságában. A gyermekáldást szívrepesve váró, s a gyermekre kincsként tekintő anyák fejében meg sem foganna ilyen gondolat, ezért mellbevágóak az elhangzott szavak! Kitisztult fejjel talán el sem árulta volna szándékát az újdonsült négygyermekes anya. Pedig a szándék előre ott lappang. Ma is szülnek olyan anyák, akiknek a gyermek nyűg, teher, nem kívánt jövevény. Maros megyében az utóbbi nyolc évben 506 gyermeket hagytak a kórházban.
Tavaly 48 gyermeket hagytak el
– 2005-ben 131 gyereket hagytak el, de miután ugyanebben az évben hatályba lépett a gyermekjogvédelemre vonatkozó 272/2004-es számú törvény, javult a helyzet, az ezt követő évben már "csak" 87 nem kívánt gyerek maradt intézményi gondozásban. Az elhagyott gyermekek száma az évek során csökkenő tendenciát mutatott, tavaly például 48 esetről beszélhettünk. A 48 gyerekből 28-at a gyermekkórházban, tízet az újszülöttosztályon, nyolcat a szülészeten és egyet-egyet a fertőző betegségek klinikáján, illetve a kardiológiai klinikán hagytak el – mondta Deák Elida, a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság gyermekjogvédelemért felelős aligazgatója.
Megszöknek az anyák!
A szóban forgó törvény megjelenése lehetővé tette, hogy hatékonyabban lépjenek fel a gyermekjogvédelem terén. A kórházakban, a polgármesteri hivatalokban szociális asszisztenseket alkalmaznak, ami nagyban hozzájárul a bajban levő terhes nők, anyák támogatásához. A szociális asszisztensek révén azonosítják a problémákat, és segítik a nehéz szociális helyzetben, szegénységben, rendezetlen családi körülmények között élő terhes anyákat, úgymond előkészítik a "terepet" a gyermek fogadására. Ez a prevenció része, amihez a civil szervezetek is hozzájárulnak. Ennek ellenére azok az anyák, akik előre megfontolt szándékkal úgy mennek be szülni, hogy otthagyják a gyermekeiket, nem visznek magukkal személyi iratokat, és megszöknek a kórházból. Sok esetben hamis névvel jelentkeznek be a szülészeten, s aztán bottal üthetik a nyomukat, pontosabban több intézmény összehangolt kutakodása következik. – Újabban a rendőrség és a gyermekjogvédelem asszisztensek közreműködésével lefényképezi azokat az anyákat, akikről előre feltételezik, hogy megszöknek, mert a fénykép segítségével utólag könnyebben azonosíthatók. Ezzel az óvintézkedéssel minimálisra csökken azoknak az anyáknak a száma, akiket a rendőrség, a helyi önkormányzatok alkalmazottai segítségével nem találunk meg. Ha az apa ismeretlen is, az anyára az anyakönyvezés miatt feltétlenül szükség van, hiszen az újszülöttnek ki kell állítani a születési bizonyítványát, s ehhez kellenek az anya adatai. Ha mégsem kerül elő az anya, akkor csak az adott település polgármesterének rendeletével anyakönyvezhető a gyermek. Az elhagyott gyermekek egy része családi típusú otthonokba, más részük pótmamákhoz kerül, de vannak rendellenességgel született gyermekek is, őket a neuropszichiátriai rehabilitációs központban vagy más gyógykezelő intézetben helyezzük el – tájékoztatott az aligazgató.
458 gyerek 258 pótmamánál
Dr. Horváth Adrienne, a Marosvásárhelyi 2-es Számú Gyermekklinika vezetője elmondta, jelenleg egy elhagyott kisbabát ápolnak, de volt úgy, hogy hármat-négyet is a gondjaikra bíztak. Télen, amikor otthon nincs fűtési lehetőség, többen "felejtik ott" a csecsemőket.
Szomorú és szívszorító érzés elhagyott csecsemők, kisgyermekek közelségébe kerülni, s szembesülni azzal, hogy nemcsak filmekben történhet meg az ártatlan életekkel szemben elkövetett kegyetlenség. A családi típusú házakban szervezett nyílt napokon láthattuk, hogy nem is a finom ebédre éhesek, nem is szép ruhára, játékra vágynak annyira, mint egy figyelő tekintetre, szerető ölelésre. Az elhagyott gyermekek, pláne akkor, ha valamilyen rendellenességgel jöttek a világra, egész életükre kiszolgáltatottak és sérültek lesznek. Azok a szerencsésebbek, akiket pótszülőkhöz helyeznek el, s akik legalább a pótmamát anyának szólíthatják. Maros megyében jelenleg 458 gyermeket 258 pótszülő nevel. Számoljunk csak! Huszonötös létszámmal számolva, tizennyolc osztálynyi gyermek.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a nyárádszeredai kertészeti egyetem
Szombaton nagyszabású "szülinapos hangulatú" rendezvény keretében ünnepelték meg a nyárádszeredai kertészeti egyetem megalakulásának 20. évfordulóját. Az egyetem hivatalos neve ma: a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelező Tagozata, ahol eddig 414 diplomás kertészmérnököt neveltek. További 600-an fordultak meg még az egyetemen, akik nem szereztek oklevelet, de ők sem távoztak üres tarsollyal. A rendezvényre meghívták mindazokat, akik segítettek a tagozat létrehozásában, akik működéséhez hozzájárultak, akik tanítottak, akik anyagi és szellemi támogatást nyújtottak. Az ünnepség, amelyre a Bekecs étteremben került sor, Móré Levente lelkész, kertészmérnök igehirdetésével és a Bocskai Dalkar női karának fellépésével vette kezdetét.
– Húsz évvel ezelőtt egy szükségszülte oktatási formát indítottunk el az akkori Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozataként, a hétvégeken működő kertészmérnök képzést. Szakadékot áthidaló, vagy űrkitöltő képzésnek is nevezhető. Azért volt szükség erre a képzésre, mert Erdélyben a Bolyai Egyetemmel egy időben megszüntették a magyar nyelvű felsőfokú agrároktatást. Mély szakadék, nagy űr keletkezett az erdélyi magyar agrárszakember- képzésben. Megöregedtek agronómusaink. Márpedig egy kiöregedett, kihalófélben lévő szakembergárdával nem lehet versenyképes, korszerű mezőgazdaságról álmodni, életképes magángazdaságot szervezni, működtetni. Ezt a szakadékot kellett valamiképpen áthidalni. Ez volt a 20 évvel ezelőtt megálmodott képzésünk célkitűzése, küldetése. Magyarügy, misszió a javából. Olyan felsőfokú képzési forma szervezésére kellett törekednünk, amely az adott politikai légkörben, gazdasági helyzetben megvalósítható, amely kis és gyorsan megtérülő befektetéssel rövid idő alatt jövedelmet, megélhetést biztosít a végzetteknek. Ezt ismerte fel az RMGE akkori országos vezetősége. Tudtuk, hogy az önálló Bolyai Egyetem, s a felsőfokú magyar nyelvű állami agrároktatás újraindítására sokat kell várni. Lépni kellett. Mi léptünk az aggályoskodók, a kishitűek, nemzetféltők riogatása, acsarkodása ellenére is. Idővel elcsitultak a nemzetféltők harsonái, mi meg végeztük csendben, szerényen, a jó ügy szolgálatának tudatában a magunk dolgát. Megteremtettük a magunk kis helyi autonómiáját. A semmiből indultunk, felkarolta ügyünket a Bocskai István Alapítvány, jól jött az anyagi támogatás az anyaországtól, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szellemi segítsége, ami nélkül ma nem lenne mit ünnepelni. 414 diplomás magyar kertészmérnököt képeztünk Erdélynek, 95 százalékuk a szülőföldön maradt, tizenöt fiatal oktatót és volt tanítványt irányítottunk doktori iskolába, 13-an meg is szerezték ezt a tudományos fokozatot – mondta dr. Jakab Sámuel, a tagozat vezetője, aki hozzátette Nyárádszeredának köszönheti a Sapientia EMTE, hogy marosvásárhelyi karán ma akkreditált nappali kertészmérnöki képzés folyik. Tantestületének törzsgárdája az itt oktató konzulensek közül verbuválódott. S ha nincs az egyesek által "burjánegyetemnek" gúnyolt képzés, akkor ma nem lenne a Sapientián akkreditált nappali kertészmérnöki és tájtervezői szak.
Az ünnepi beszédek során elmondták, hogy a kertészmérnöki képzés révén Nyárádszeredát sokkal többen ismerik országszerte és a határon túl is, mint valaha.
– Hosszú távon biztosan megtérülő befektetés volt, nem volt elfecsérelt pénz, amivel az anyaországiak támogatták, hiszen nem csak az erdélyieket szolgálja, hanem az anyaországbelieket is. A végzettek számos magyarországi cég kihelyezett fiókvállalatainak vezetői, összeköttetői. Kitárultak a romániai piac kapui a magyarországi kertészek, faiskolások előtt, mindkét ország előnyére.
Az ünnepség során felszólalt még Tóth Sándor polgármester. Dr Hrotkó Károly dékán, Halászné Zelnik Katalin, aki oroszlánrészt vállalt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozatának létrehozásában. Nevének említésekor, beszéde végén, a teremben helyet foglaló oktatók, volt és jelenlegi diákok a köszönet jeléül, hosszasan tapsolták.
Az üdvözlőbeszédeket követően számos oklevelet osztottak ki.
Az ünnepség díszebéddel és vigalommal folytatódott. Fellépett a Bekecs Néptáncegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Egy városnyival csökkent Maros megye magyar lakossága
Tegnap Matei Ioan, a Maros Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója tette közzé a 2011-es népszámlálás végleges eredményeit. A megye lakossága 2011 októberében 550.846 volt, 30.005-tel kevesebb, mint 2002-ben. Nemzetiségi hovatartozásáról 527.299 személy nyilatkozott. A magyar lakosság száma 2002-höz képest, amikor 228.274-en voltunk, 27.416-tal csökkent, ami egy Segesvár méretű város lakosságával egyenlő létszám.
A statisztikai hivatal által kiadott táblázatból kiderül, hogy a megye lakosságának száma az ötven évvel ezelőtti szintre esett vissza, amikor 561.598 lakost számláltak. A legmagasabb lélekszámot 1992-ben regisztrálták, amikor ez tízezerrel haladta túl a 600.000-ret. Marosvásárhelyen a népszámláláskor 134.290 személy élt, a lélekszámot tekintve Szászrégen következik 33.281 lakossal, majd Segesvár 28.102, Dicső-szentmártonban 22.075, Marosludas 15.328, Szováta 10.385, Radnót 8705, Nyárádtő 6945, Nagysármás 6942, Nyárádszereda 5554 és Erdőszentgyörgy 5166 lakossal. A legnagyobb község Marosszentgyörgy 9304, Marosszentkirály 7489, Mezőbánd 6446, Görgényszentimre 6091, Mezőpanit 6033, Mezőcsávás 5964, Nagyernye 5835, Maroskeresztúr 5824, Marosszentanna 5723, Gernyeszeg 5577, Fehéregyháza 5345 lakossal. Érdekes, hogy a nagyközségek lakosainak száma nagyobb, mint az újonnan alakult városoké. Ugyancsak érdekes adat, hogy 276.773 személy (50,2%) él városon, ami magasabb szám, mint az előző népszámláláskor. Az arány ilyen irányú eltolódásához az időközben várossá alakult községek járultak hozzá. Az utóbbi tíz évben rohamosan megnőtt Marosvásárhely peremfalvainak lakossága, ami tulajdonképpen a városi lakosság "terjeszkedésének" is felfogható.
Csökkent a román és magyar, nőtt a roma lakosság száma
A lakosság zöme ( 54,4%) 25-64 év közötti, de a 15-24 év közötti fiatalok aránya csak 15,1%. Nőtt viszont a nulla és 14 év közöttiek száma, arányuk a lakosság 16,8 százalékát teszi ki. Érdekes, hogy több a 85 év fölötti lakos, mint az előző népszámláláskor, arányuk 1,3 százalék.
A népszámlálás alkalmával a nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozásról való nyilatkozás nem volt kötelező. E három jellemző esetében csak azon személyek adatai kerültek be az adatbázisba, akik nyilatkoztak. E három hovatartozásról nyilatkozó 527.299 személyből 277.372-en románnak (52,6%), 200.858-an magyarnak (38,1), 46.947-en romának (8,9%), 1478-an német nemzetiségűnek (0,3%) vallották magukat. Más nemzetiségű 644 személy él a megyében. A magát románnak valló lakosság száma 32.222- vel csökkent, a magyaroké pedig 27.416-tal. Százalékarányban kifejezve a román lakosság aránya 53,3%-ról 52,6 %-ra, míg a magyar lakosságé 39,1%-ról 38,1%-ra csökkent. A roma lakosság száma viszont a 2002-es népszámláláshoz képest 7 százalékról 8,9 százalékra nőtt.
Ami a felekezeti hovatartozást illeti: 53,5% ortodox, 26,3% református, 9,2% római katolikus, 2,3% unitárius, 2,1% görög katolikus, , 1,8% pünkösdista, 1,7% adventista, 1,3% Jehova tanúja. A többi felekezet egy százalék alatti arányt képvisel.
Aggasztó írástudatlanság: 8498 analfabéta a megyében!
Aggasztó adatok derülnek ki a lakosság iskolázottsági szintjét illetően. A lakosság 44,5%-a alacsonyan iskolázott, azaz csak elemi, általános iskolát, vagy semmilyen iskolát nem végzett. További 43,7% középfokú végzettségű (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola) és csak 11,8% végzett főiskolát. És ami a legaggasztóbb: 8498 személy analfabétának vallotta magát. A statisztikai hivatal igazgatója elmondta, hogy ezelőtt tíz évvel 26.000-en vallották be, hogy iskolázatlanok, (akkor az írástudatlanságról nem kellett nyilatkozni), most 16.000-en nyilatkozták, hogy semmilyen iskolát nem végeztek.
A népszámlálási adatok szerint 11.764 személy egy évnél több ideig tartózkodik külföldön. Ez az adat azonban nem valós, hiszen nagyon sok személyt nem tudtak még megkérdezni sem, nemhogy "megszámolni" tekintettel arra, hogy a családból senki sem tartózkodott otthon, s más személytől sem tudtak információhoz jutni.
Maros megyében 21 375 személy nem "vett részt" a népszámlálásban, őket más adatbázisok alapján azonosították (személynyilvántartó hivatal, adóhatóságok, nyugdíj- és egészségügyi pénztár, munkaügyi felügyelőség stb.).
A népszámlálás végleges adatai a www.recensamantromania.ro honlapon is megtekinthetők.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Bástyákat építünk a következő 500 évre
Exkluzív interjú Kató Béla erdélyi református püspökkel
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San- botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Néhány gondolat a CE szövetségről mint egyesületi keresztyénségről
Mezey Sarolta Kató Béla erdélyi református püspökkel készített exkluzív interjújában (Népújság, 2013. július 10.) hangzott el a következő kérdés és válasz:
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
A CE szövetség nem egy 1990 utáni ötlet és támogatás eredménye, hiszen már 1903-ban, 110 éve elindult Magyarországon a CE Bethánia egyesület. Erdély leszakadása után 1923-ban Romániában is hivatalosan bejegyezték. Bár a kommunista államhatalom betiltott minden civil kezdeményezést, sőt a CE szövetség számos tagját bebörtönözte, deportálta vagy zaklatta, illegálisan tovább működött, táborokat, találkozókat szervezett. 1991-ben újra, hivatalosan is bejegyezték.
A CE szövetség célkitűzése már indulásakor is az volt (mind nálunk, mind Magyarországon és szerte a világon, több mint 40 országban), hogy a keresztyén értékeket kivigye a hétköznapi életbe, hogy a keresztyénség ne egy vasárnapi gyülekezeti aktus legyen, hanem életforma, a megélt mindennapok része. Kívánatosnak tartja, hogy ne csak a CE szövetség, hanem egyre több civil szervezet létesüljön és működjön keresztyén értékrend alapján, hogy a keresztyénség sóként és világosságként egyre jobban áthassa a társadalmat. Hisszük, hogy ezáltal nem gyengül, hanem erősödik mind az egyház, mind a társadalom. Meggyőződésünk, hogy így sokkal több embert elérhet az evangélium, olyanokat is, akik amúgy egyáltalán nem vagy csak ünnepeken járnak a templomba. Megtapasztaltuk, hogy a táborok és ifjúsági konferenciák résztvevői közül többen bekapcsolódtak a gyülekezeti ifjúsági életbe.
A CE szövetség egyik alapelve: "Hűség az egyházhoz". Ezért tagjai nem kívánnak kiszakadni az egyházból, bár ez a vád az elmúlt 110 év folyamán többször elhangzott. Sőt, többen közülük aktív presbiterek vagy gondnokok gyülekezetükben. Van, ahol az egyházi választási törvények tiltják, hogy a CE szövetség tagjait bármilyen egyházi tisztségbe megválasszák. Mindezek ellenére sok helyen nagyon jól együttműködik a CE szövetség az egyházzal, mindannyiunk épülésére.
Halmen István, a CE szövetség ügyvezető igazgatója
Népújság (Marosvásárhely)