Ünnepelt a marosvásárhelyi Református Kollégium
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílt a Kálvin idősotthon
Szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott.
– Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek.
– Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást.
– Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök.
Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől.
Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak.
Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megtizedelték a Caritasnak nyújtott állami támogatást
Míg 2013-ban az állam 1,4 millió lejes támogatást nyújtott a Caritas által bonyolított, családsegítő és szükségben levő gyerekeket, fiatalokat támogató programokra, idén ez az összeg egytizedére, 120.000 lejre csökkent. Az állami támogatás ilyen mértékű megvonásának következményeiről, a programok folytatásának lehetőségéről, valamint a szociális és munkaügyi minisztériumhoz címzett panaszlevél tartalmáról tegnap számolt be az ágazatért felelős igazgató, Ludescher László, továbbá Mezei Borbála, a korai nevelő- és fejlesztési programok, valamint Récsei Szilárd, a családsegítő szolgálat felelőse a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban.
1500 ellátott sorsát teszik kétségessé
2013-ig a kért támogatási összegeket megkapta a Caritas, ez biztos forrás volt, lehetett tervezni, építkezni, szociális szolgáltatásokat fenntartani, fejleszteni. A tavaly megváltozott a helyzet, minden indoklás nélkül több pályamunkát elutasítottak. Míg 2013-ban valamennyi ágazatra 3,5 millió lejt utaltak ki, idén ez az összeg 2,28 millió lejre csökkent. A kieső támogatás súlyosan érint egyes programokat. Míg az otthoni beteggondozó szolgálat, az idősotthonok, az idősek nappali foglalkoztató központjainak egy része, a fogyatékkal élőknek szóló szolgáltatások bizonyos százalékban támogatásban részesülnek, addig a családi típusú gyermekotthonok, a korai nevelő- és fejlesztőközpontok, a családsegítő szolgálat, a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat felkaroló programok támogatását az állam elutasította.
300.000 eurós támogatás esett ki
– Az állami támogatás idén közel 300.000 euró kiesést jelent, ezt a minisztériumi döntést elsősorban a gyermekeknek és fiataloknak szánt programjaink sínylik meg, de az évek során felépített rendszer működése és 75 munkatársunk munkája is megkérdőjeleződik ezáltal. Ezek a szociális szolgáltatások több lábon állnak, fenntartásukban fontos szerepük van az önkormányzatoknak, az ellátottak jövedelmük függvényében járulnak hozzá a szolgáltatások költségeihez, magánszemélyek, külföldi partnerek támogatnak, viszont az állami szubvenció 25-55 százalékát teszi ki a költségeknek. Tehát az állami támogatás egy nagyon fontos pillére a szolgáltatásoknak. Ha ez kiesik, akkor a további szereplőre akkora terhet ró, hogy kétségessé válik ezeknek a szolgáltatásoknak a folytatása. Öt megyében folyó programjainkat érinti ez a megvonás: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér és Hunyad megyéről van szó, ahol nappali foglalkoztatóink, gyermekotthonaink, fogyatékosokat ellátó központjaink működnek – mondta Ludescher László ágazati igazgató.
Óriási igény van a korai fejlesztési programokra
A korai nevelő- és fejlesztési programok a kisgyerekek fejlesztését szolgálják. Mezei Borbála programfelelős elmondta, hogy ezeket 2005-ben indították, azóta két megye szintjén nőtte ki magát, jelenleg 12 településen közel 710 család számára biztosítanak korai nevelést és fejlesztést. 2009–2013 között volt állami támogatásban részük, 265 család számára igényelték a támogatást, olyanoknak, amelyek szociális problémákkal küszködnek, koraszülött gyermekes családoknak, egyszülős családoknak, leányanyák foglalkoztatására, nehezen integrálódó gyermekek számára. A szubvenciót már tavaly megvonták, de lépéseket tettek, hogy a programokat tovább működtessék, hogy amit felépítettek az elmúlt tíz évben, megmaradjon, hiszen óriási az igény ezekre. A helyi önkormányzatok néhol segítenek, ahol megtehették, ott nagyobb mértékben támogatták a programokat. Egy másik lehetőségük újabb pályázati lehetőségek felkutatása volt – mondta a programfelelős.
Nem prioritás a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok felkarolása
– ezzel indokolta a pályázatok elutasítását a szociális és munkaügyi minisztérium, Rovana Plumb miniszter. A pályázatok kedvezőtlen elbírálása miatt 150 civil szervezet fogott össze, és levelet intéztek a miniszter asszonyhoz. A részletes levélben felvázolják a kifejtett munka, a szolgáltatások fontosságát. A Caritas azt reméli, hogy ennek nyomán jobb belátásra bírják a döntéshozókat.
Mivel a programokat nem szeretnék beszüntetni, más, főként külföldi forrásokat próbálnak mozgósítani. Kétségbeesett támogatáskeresés következik, mert nem hagyhatják összeomolni azokat a rendszereket, amelyeket felépítettek. Emberek, ellátottak, élettörténetek, munkatársak, szakmai tudás, infrastruktúra van benne, ennek megmentése prioritás – fogalmazott az ágazati igazgató.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Állt a Zsuzsanna-bál kivilágos kivirradtig
Az Úrnak 2015. esztendejében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület újra mulatságba hívta a marosvásárhelyi és távolabbi vidékek bálozó közönségét. Díszmagyarban, magyaros estélyi ruhakölteményekben érkeztek az egykori eleganciát, tartást, méltóságot újra életre keltő párok. Ez az a bál, amire egy éven át készülnek, és gyűjtik az ötleteket, hogy minden mozzanata tökéletes legyen, jó hangulatban és vidámságban teljen. A szervezőknek nagyon sok bálozót sikerült megszólítani, volt köztük évek óta hűségesen kitartó, és volt olyan is, aki először kóstolt bele a fejedelemasszony nevével fémjelzett mulatságba, aminek idén a Grand Szálló vendéglője adott otthont.
S ha már az eleganciát, a jó műsort előrevetítették, kezdődhetett a bál, melyet Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő, a bál műsorvezetője Gellért Márta társaságában nyitott meg, aki egyike az egyesület alapító tagjainak. Ünnepélyes beszédében Gellért Márta emlékeztetett, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén, s ezt az esztendőt a fejedelemasszony emlékének szentelik. Örömét fejezte ki, hogy nagy számban tettek eleget a meghívásnak, ami megtisztelő az egyesület számára, hiszen olyan világban élünk, amelyben mindenki rohan, s nem szakít időt arra, hogy a másik felé forduljon, netán nagy történelmi személyiségeink példáját követve a köznek éljen. Ez a bál éppen ezt a jelenséget meghazudtolva arról szól, mondta, hogy egymásra figyelve, együtt ünnepeljünk, együtt mulassunk, s egymást szórakoztassuk, erős közösséget alkotva. Reményik Sándor Kegyelem című versével hitet, reményt, biztatást tolmácsolt.
A pillanatnyi lírát az úri mulatságok tánca, a palotás váltotta, melyet az egyre nagyobb népszerűségnek és hírnévnek örvendő Bekecs táncegyüttes jóvoltából ízlelhettek meg a bálozók. A palotásnál jobb hangoló nem is kellett, a bálozókban megpezsdült a jókedv, jöhettek az operettrészletek, a nóták, örökzöld slágerek. Rózsa Rudolf és zenekara profi zenész módjára tudta, mi kell a magyar mulatóknak. Buta Árpád, Trózner Kincső és Boros Emese pedig Szirmai Albert legismertebb operettjének, a Mágnás Miskának a Cintányéros cudar világán át Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Hajmási Péter-Hajmási Páljáig énekelték repertoárjukat, s röpítették jó hangulatba a hallgatóságot az immár hungarikummá nyilvánított operettmuzsika örökzöld dalaival. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az énekeseket sajátjainak is tekintheti, hiszen az egyesület operettestjein, rendezvényein nagyon sokszor léptek fel. Tegyük hozzá, nagyon színvonalas előadással.
Zsuzsanna-bál lévén, a szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik a fejedelemasszony nevét viselik, és virággal köszöntötték őket.
Miközben fogyott a vacsora, a "herány tokány, a disznyó és tyúkfi, mellette földi magyaró, vegyes zöldséggel gazdagon körítve", ürültek a poharak, szólt a nóta. A jó tánczenére megtelt a parkett, keringőt, tangót, modernet, minden műfajt ki lehetett próbálni. Aki éppen táncszünetet tartott, jókedvű asztaltársaságok körében beszélgethetett. Egy ilyen társaságban hangzott el, hogy tapasztalatuk szerint évről évre jobb a bál, hiszen a szervezők már olyan gyakorlatra tettek szert, ami profi szintre avanzsálta. Tudják, mikor kell nótázni, mikor kell táncra hívni az embereket, nincs üresjárat és nincs unalmas rész.
Hagyományszerűen nem maradt el a magyaros ruhákba öltözött hölgyek felsorakoztatása és a közös fotó, de a tombola sem.
Az idei bálra a székelyudvarhelyi Helvien díszmagyar és rusztikus ruhákat gyártó céget is meghívták, szebbnél szebb ruháikat a bálteremben állították ki.
Állt a bál kivilágos kivirradtig, amíg a zenészek és pincérek bírták. Amikor a talpalávaló elcsendesült, véget ért a "bornak, muzsikának, táncznak bűbájossága". Jövő ilyenkorig.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Film készül Márton Áron püspökről
Márton Áron püspökről nagyjátékfilmet készítenek a Mustármag Közösség kezdeményezésére. A marosvásárhelyi ökumenikus imahéten a különböző felekezetek – reformátusok, katolikusok, unitáriusok, evangélikusok – erre a célra ajánlották fel az összegyűlt perselypénzt, 9158 lejt. A film kivitelezését a Mustármag közösség álmodta meg, és a film–misszió–közösség hármas pillérére építve szeretnék megvalósítani.
– Mit kell tudni erről a projektről? Miért éppen Márton Áron püspök személyét választották? – tettük fel a kérdést Papp László római katolikus lelkésznek, a Mustármag közösség vezetőjének.
– A projekt fő értéke, hogy mindenki felsorakozhat a szándékunk mellé, és örömmel tölt el, hogy az emberek ezt felekezeti hovatartozás nélkül vállalják fel. Márton Áron püspök személye kiemelkedik a katolikus egyházból, túlmutat a felekezeteken. Ez azért van, mert a püspök nem azt nézte, hogy ki melyik felekezethez tartozik, hanem amikor úgy látta, hogy valakit emberi méltóságában sértenek, bántanak, jogait korlátozzák, azonnal felemelte a hangját. 1939-től volt püspök, s négy évtizeden át (1980-ban hunyt el), mondhatni Erdély történetének legkritikusabb időszakában volt szellemi vezető. Annak ellenére, hogy ekkor volt az államosítás, kollektivizálás, mindenféle terror, ami a kommunizmussal együtt járt, a népet egységbe szervezte, és a hitnek a győzelmére vezette. Nem elkeseredett, borús légkört teremtett maga körül, hanem bárhol, ahol megjelent, az emberekből a lelkesedést, az önbizalmat hívta elő. Ez nagy dolog. Én diákként találkoztam vele Gyulafehérváron, láttuk mindennap, amikor a székesegyházba tartott. Néha hallottuk prédikálni, ami nagy élmény volt, ma is élénken él bennem. Azt szoktam mondani, hogy kivívta az ellenségei csodálatát és népének a tiszteletét. Minden megnyilvánulása, viszonyulása, cselekedete egyszerű emberhez, tanult emberhez, magyarhoz, románhoz, bármilyen felekezethez tartozóhoz önbizalmat ébresztett, és helyreállította az illetőben az emberi méltóságát. Ehhez elég volt egy egyszeri találkozás. Ez az egyik jellembeli, emberi nagysága. A másik pedig a tisztánlátás. A zűrzavarban tisztán látott. Évtizedek múltán is érvényes, amit leírt, amit mondott gazdasági vagy politikai eseményekkel kapcsolatban, ma is állják a helyüket. A pedagógia, a gyereknevelés, a népnevelés terén is sokat tett. Amit akkor elmondott vagy leírt az általa szerkesztett Erdélyi Iskolában – amelyben Erdély valamennyi neves szakembere, írója közölt, Kós Károlytól Dsida Jenőig –, merem állítani, hogy máig a legszínvonalasabb pedagógiai elveket képviselte. Azóta rengeteg kutatás történt pszichológia, pedagógia terén, de amit ő tudott és képviselt, az máig sem évült el.
– Szeretném, ha egy kicsit kibontanánk a projektet, beszélnénk a filmről, az előkészületekről.
– Márton Áron püspök életéről, koráról, munkásságáról játékfilmet készítünk. A játékfilm köré felépítünk egy missziót. A film a végcél, de nem azt szeretnénk, hogy az emberek két órán át üljenek egy vászon előtt és nézzék végig a filmet, hanem az a célunk, hogy amit a filmen meg akarunk jeleníteni, azt minél szélesebb körben megéljék az emberek. Megéljék, és részesei legyenek az összefogásnak, az összetartozásnak, a hithez és Istenhez való ragaszkodásnak, egymás megbecsülésének, de főleg az egymásra figyelésnek, mert a népnek abban az időszakban az volt a legnagyobb ereje, hogy áldozatok árán is összetartott. Egy mai fiatal nem tudja elképzelni, mit jelentett, hogy embereket hívattak be a szekuritátéhoz, kérték a neveket, ami vagyonelkobzáshoz vezethetett, szabadságvesztéssel járhatott, de ők mégsem árulták el embertársaikat. Innen mérjük le az összetartást. Az is feledésbe merült, hogy a falvainkban milyen áldozatot kellett hozzanak a hit miatt vagy a kollektivizálás, a rekvirálások idején. Ezt a kort szeretnénk felidézni, átéletni, közösségi hitélménnyé tenni, hiszen ekkor vívta népünk a legszebb erkölcsi győzelmet. Ez azt jelenti, hogy zömében mindig a jót választották, megőrizték a lelki szabadságot a külső kényszerek ellenére. Szabadok maradtak mindig jót tenni, szabadok maradtak összefogni. Amíg ezt a filmet készítjük, ennek a megélését kínáljuk fel, erre hívjuk az embereket. A filmnek egy hangsúlyos közösségi súlypontja lesz.
– Mikor kezdik el a forgatást? Hány helyszínen készül a film?
– Minden a pénztől függ. Ahogyan a pénz összegyűl, megkötjük a szerződéseket a szakemberekkel. A film négy évszakos, egy év kell a forgatáshoz. Ha gyűl a pénz, akkor megpróbáljuk az ősszel elkezdeni a forgatást. A következő két hónap nagyon fontos. Az a szempont vezet, hogy lehetőséget adjunk minél több embernek a bekapcsolódásra, ezért több mint húsz helyszínt választottunk. Az is fontos szempont, hogy Erdélyt régiónként, történelmileg, építészetileg csokorba kössük. Mindazt az értéket, amit Erdély akkor még hordozott. Annak ellenére, hogy külsőleg minden omlott össze, mindent bedaráltak, de értékeiben még virágzott. Virágzott a közösségi élet, a népegyház, a szellemi értékek még hangsúlyosan fellelhetők voltak.
– Milyen jellegű film lesz? A rendező, szereplők neve már ismert?
– Játékfilm lesz, művészi, nem amatőr munkát szeretnénk. A mű megíródott, vannak, akik szakmailag rajta tartják a szemüket. A részleteket kidolgoztuk. Kétnyelvű film lesz, mert Márton Áron püspök élete kétnyelvű volt. A magyar közegben magyarul, viszont a hivatalokban románul beszélt. Próbálunk korhűek lenni, de nem dokumentumfilmet készítünk, mert abból nagyon sok van. Azt szeretnénk, hogy a film izgalmas legyen, magával sodorjon. Azért gyűjtjük a pénzt, hogy a minőséget lehessen megfizetni. Még nem tartunk ott, hogy a színészeket, a rendezőt nevesítsük. Annyit tudunk, hogy a tömegjelenetekben is valós emberek szerepelnek majd, nem számítógépes trükköket alkalmazunk. Az első lépésnél, a gyűjtésnél és az ezzel párhuzamosan futó missziónál tartunk, amikor a kor minden értékét felszínre hozzuk, hogy újra átéljék az emberek. Először a katolikus egyházban kezdtük a missziót és a gyűjtést, a kis dobozok ott találhatók a templomokban. Az ökumenikus imahéten túlléptük a felekezeti kereteket, s most világi intézmények segítségével szervezzük a tájékoztató találkozókat. Azt szeretnénk, hogy Áron püspök visszakerüljön a közéletbe, hiszen négy évtizeden át ő volt a szellemi vezér. Nagyon örvendünk, hogy a világi intézmények gyakorlatilag is felvállalják a szervezőmunkát. Udvarhelyen az Élő Szövet Alapítvány volt a házigazdánk, Csíkszeredában a művelődési igazgatóság, Marosvásárhelyen a közszolgálati rádió az egyik házigazda, a találkozót náluk bonyolítjuk.
– Hová fordulhat az, aki támogatni szeretné a projektet?
– Van egy honlapunk, a www.martonaronfilm.ro, itt minden adatot megtalálnak az érdeklodok. A Merkur üzlethálózat kidolgozott egy támogatási lehetőséget, 5-50 lejes filmkockajegyet lehet venni. Az emberekben a jóindulat megvan, pénzt is áldoznak, csak a technikát kellett megtalálni az adakozáshoz. A cégek bankba utalhatnak pénzt, de az egyszerű ember nem járkál bankba, így plébániákra, üzletekbe lehet bevinni az adományt, ahol filmkockajegyet vásárolhatnak. Vannak nyugtatömbjeink is, a pénzt személyesen is át tudjuk venni. Minden bevételt dokumentálni szeretnénk. A honlapon nevesítjük majd az adakozó közösséget vagy a személy nevét. Úgy látjuk, hogy "megmozdultak" az emberek, akiknek fontos a közösség és az erkölcsi értékek felvállalása – mondta Papp László lelkész.
Nagy időkhöz nagy nemzedék kell! – vallotta Márton Áron püspök. Itt a lehetőség bebizonyítani, ilyen nemzedék vagyunk!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Örökségünk marad-e a mezőzáhi Ugron-kastély?
Miközben Marosvásárhelyen emblematikus műemlék épületek megmentéséért folyik a harc, a megye távolabbi övezeteiben található, a magyar arisztokrácia által ránk hagyott gyönyörű épületek válnak az enyészet martalékává.
Nemrég az ősei erdővidéki birtokára visszatelepedett Kálnoky Tibor gróf egy interjúban azt állította, hogy az 1990-es évek utáni időszak többet ártott az erdélyi kastélyoknak, mint a kommunista éra, mert miután a kollektív gazdaságok, iskolák, állami intézmények kiköltöztek, a visszaszolgáltatás nem történt meg, s az épületek közprédává váltak. Téglát, cserepet, faanyagot, minden mozdíthatót elvittek, maradtak a csupasz és beázott falak, közel az összeomláshoz. Hasonló sors jut-e a mezőzáhi Ugron-kastélynak, vagy magyar vonatkozású építészeti örökségként, a mezőségi szórvány reprezentatív létesítményéről beszélhetünk róla az elkövetkező években?
Több évszázados múlt
Az Ugron család mezőzáhi ága Ugron Istvánra és nejére, báró Bánffy Annára vezethető vissza, ők telepedtek a 18. század második felében a feleség hozományát képező mezőzáhi birtokra. A birtok apáról fiúra szállt, az 1860-as évektől Ugron Sándor és felesége, malomvízi Kendeffy Rozália tulajdonát képezi. Négy gyermekük volt, Ugron Miklós volt a záhi uradalom várományosa, de korai halála miatt testvére, István örökölte, aki 32 éven át – Alexandriában, New Yorkban, Moszkvában, Varsóban, Bukarestben, Belgrádban – volt diplomata, éppen akkor Tbilisziben az Osztrák-Magyar Monarchia konzuljaként teljesített szolgálatot. Az első világháború után számos közéleti tisztséget is betöltött, az EME elnöke, az Erdélyi Református Egyházközség főgondnoka volt. A záhi birtok 1908. évi átvétele után Ugron István Varsóból irányította a kor legmodernebb igényeinek megfelelő új kastély építését.
A kastély hátsó homlokzatán olvasható: „ÉPÍTETTE / ÁBRÁNFALVI UGRON ISTVÁN / AUSTRIA MAGYARORSZÁG / R. K. KÖVETE ÉS M. H. MINISZTERE / CS. ÉS KIR. KAMARÁS / SÓGORÁNAK / LOSONCZI BÁRÓ BÁNFFY JÁNOSNAK / RAJZAI UTÁN / MDCDXI.” Az eredeti tervet Pákei Lajos kolozsvári építész dolgozta át. Az építkezés, melyet Koncz György kolozsvári építész vezetett, 160.000 koronát emésztett fel. Az épület 1912-re elkészült, de csak 1918-ra, Ugron István nyugdíjba vonulására rendezték be. Hét évre rá a kastélyt átengedte unokaöccsének, báró Bánffy Istvánnak és nejének, gróf Mikes Emmának. Báró Ugron István többet tartózkodott Kolozsváron, a kastélyban csak egypár szobát tartott fenn magának. Kolozsváron 1948-ban egy idősotthonban hunyt el. Birtokát államosították. És ekkor elkezdődött a kastély hányatott és pompájához méltatlan sorsa: 1954-ig gabonabegyűjtő központ, 1954–1959 között iskola, 1959–1962 között gazdasági líceum működött benne. Az épületben 1963-tól árvaház volt, amelyet három éve számoltak fel.
És ezzel a hányatott sors újabb fejezete veszi kezdetét.
Romosodik az üres épület
A kastélyt nem szolgáltatták vissza az örökösöknek, a Maros Megyei Tanács tulajdonában, de a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság kezelésében van. Az örökösök véglegesen elvesztették az ingatlanért folyó pert, mert a visszaszolgáltatási kérelmet a törvényes határidő után adták be. Schmidt Loránd, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság igazgatója elmondta, hogy 2012 nyarán költöztették ki az intézmény gondozásában levő gyermekeket, mert eleget kellett tenni a nagy létszámú árvaházak felszámolását célzó elképzelésnek.
Ehhez igazodva a gyermekeket kisebb létszámú családi típusú otthonokban helyezték el, s a kastély üresen maradt. Sorsa nem dőlt el, minimális állagmegőrző munkálatokat végeztek rajta, ajtókat, ablakokat cseréltek, csatornát javítottak. Valójában nem is végezhetnek nagyobb munkálatokat, hiszen I. kategóriájú műemlék épületről van szó. Miután megszületett a végleges bírósági döntés, tisztázódott a tulajdonjog, az igazgatóság rádöbbent, hogy a „nyakukon maradt” egy nagyon értékes, de több millió eurós befektetést igénylő romos épület, amelyet csak uniós projekt révén lehet felújítani, hiszen a helyi, megyei költségvetésből ilyen tételre nem lehet számítani. Az idei megyei költségvetésben viszont van elkülönített pénz arra, hogy az előkészítő terveket elvégezzék.
Az igazgató szerint már az is pozitívum, hogy megoldották a kastély őrzését, s ezzel megóvhatják a garázdálkodóktól. De ez az állapot sem tartható tovább.
Valóban, minket is csak a kapun belül engedett be az őr, az épületbe nem lehetett belépni. Minden termet bezártak és lepecsételtek.
Milyen rendeltetést talál a megyei tanács?
– Egyelőre tárgyalásokat folytatunk arról, hogy milyen rendeltetést találjunk a mezőzáhi kastélynak. Mivel a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság nem használja az épületet, hiszen a struktúrája, beosztása, a termek mérete sem olyan, hogy megfeleljen például öregotthonnak, az lenne a javaslatom, hogy az épület kerüljön a Megyei Múzeumhoz, s valamilyen módon a múzeum használatában találjunk megfelelő rendeltetést neki. Sok mindent el lehet képzelni, viszont nem klasszikus értelemben vett múzeumi létesítményre gondolok, mert Mezőzáh a turisztikai „vér-keringésen” kívül esik. Bizonyos célcsoportoknak képzési vagy konferenciaközpontot lehetne kialakítani. Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója elfogadhatónak tartja a javaslatot. Ki kell találni egy stratégiát, amely valamilyen módon a kulturális szférában történő hasznosítását szolgálná. A múzeumnak már van tapasztalata a műemlék épületek felújításában, néhányat már rendbe tettek – mondta Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke.
A megyei tanácsnak mint tulajdonosnak mielőbb meg kell oldani a kastély ügyének rendezését, ellenkező esetben csak egy romhalmaz marad belőle. Kár lenne érte, hiszen egyike az utolsó történelmi erdélyi kastélyoknak. Ugron István jelentős, külföldi utazásai és kiszállásai során gazdagított műgyűjteménye, festményei, keleti iparművészeti tárgyai, fegyvergyűjteménye, továbbá a kastély egykori berendezése szétszóródott. Illetéktelenek tettek kezet rá. Az épület maradt csak, ami az egykori magyar arisztokrácia létét tanúsítja. Olyan örökség, amit nem szabad veszendőbe hagyni. Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Országos ökumenikus vallás tantárgyverseny Marosvásárhelyen
Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A magyar történelmi egyházakat képviselő református, római katolikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Református Kollégium szervezi. A rendezvény megnyitója kedden délután volt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébánián, tegnap volt a tulajdonképpeni verseny, a dolgozatokat a Református Kollégiumban szerdán írták meg, az eredményhirdetésre ma fél 10 órakor kerül sor, a díjkiosztó ünnepséget szintén ma tartják 16 órától a Vártemplomban.
Nem csak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét a diákok számára
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az ökumenikus vallás tantárgyverseny a Keresztelő Szent János-plébánián, ahol lelkészek, meghívottak, szervezők, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Oláh Dénes főesperes hirdette az igét, melyben a szolgálat fontosságát emelte ki. Az Emberfia sem azért jött közénk, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ő az, aki a szolgálatnak egészen más dimenziót adott. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja a valóságot, hogy az emberek mennyi értelmetlen dolognak szolgálnak, amit különféleképpen magyaráznak. Az Úrnak szolgálni nem értelmetlen dolog, hanem egyetlen, emberhez méltó cselekedet. A vetélkedőn részt vevő fiatalok, akik az elmélyített bibliaismereteik megmérettetésére is jelentkeztek, szolgálatot vállalnak. Hiszen a tudással olyan kincsre tettek szert, amit később meg tudnak osztani másokkal. S amit önzetlenül osztunk meg másokkal, azzal szolgálatot teljesítünk, ami előbb-utóbb az életükben megtérül – mondta a főesperes, aki kívánta, hogy a fiataloknak a vetélkedőn túlmenően tartalmas legyen az együttlétük és köttessenek barátságok.
Éljetek a lehetőséggel!
A tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosaként Borsos László szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a diákokat. Kicsit irigyli a mai generációt – mondta – , a szó jó értelmében, mert abban a korban vannak, amikor a lélek, a ráció és az érzelmek szorosan összefonódva bontakoztatják ki az egyéniséget. Az idősebb generációnak nem adatott meg annak idején, hogy megismerjék az örök érvényű igéket, amelyek az emberi létet formálják. Ne félj, csak higgy! – ez az ige vezéreljen benneteket és éljetek a lehetőséggel – mondta Borsos László.
– Szegényebbeknek valljuk magunkat, akik nem részesültünk az iskolában vallásoktatásban. Ez sajátos életformát kölcsönöz az új generációnak. Olyan életformát, amely által az alázat és a szolgálat teljesedhet be. A fiatal generáció életvitelével kell példát mutasson – mondta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Te képes vagy iskoládat képviselni!
A diákokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, valamint dr. Jitianu Liviu, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a katolikus tantárgyverseny bizottságának elnöke is köszöntötte. Köszöntőjében őszinte vallomás is elhangzott, amelyben gyermekkori emlékek elevenedtek fel. A történet arról szól, hogy egy versenyen kisgyerekként meghúzódva ült egy sarokban, tanára odament, megveregette a vállát, s azt mondta neki: – Liviu, te képes vagy erre! És akkor kihúztam magam, és azt mondtam, hát persze, hogy képes vagyok! Somlyói gyerek vagyok! S úgy mentem az olimpiára, mint az a kisgyerek, aki székely góbéként büszke a falujára, iskolájára. Kedves gyermekek, akik versenyezni jöttetek, legyetek ilyenek! Úgy húzzátok ki magatokat, mint akik iskolátokat képviselitek. A tanárod pedig, amikor hazamész, megveregeti majd a vállad, mondván, tudtam, te képes vagy erre! – mondta dr. Jitianu Liviu.
A megnyitóünnepség Lénárd Laura énekével és a Kővirág együttes fellépésével zárult.
Miközben e sorok íródnak, a diákok már túl vannak a megmérettetésen. Este táncházban vehettek részt. A Vártemplomban ma 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen kiderül, kik bizonyultak a legjobbaknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Talpig fehérben a cserefalvi református templom
Óriási összefogás, az épített örökséghez való ragaszkodás, a megmaradásba vetett hit, Soós Noémi lelkipásztor és a gyülekezet kitartó munkája eredményeként megújult a salétromosodás miatt pusztulásra ítélt 230 éves cserefalvi református templom. A felújított templomot vasárnap hálaadó istentisztelet keretében áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen jelen voltak a szomszédos falvak lelkészei, gondnokai, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Osváth Csaba, Ákosfalva község polgármestere, a külföldi testvértelepülések képviselői, a gyülekezet tagjai és az elszármazottak.
A reménység csírája éla gyülekezetben
Lőrincz János liturgiai szolgálatát követően Kató Béla püspök személyes vallomással kezdte igehirdetését, melyben elmondta, hogy püspöki szolgálatának szinte minden vasárnapjára esik egy-egy ünnepi istentisztelet, melyre meghívást kap és részt is vesz rajta. Ezeket azért tartják, mert a gyülekezetek Isten segedelmével befejeztek egy építkezést, felújítást, amiért vele együtt szeretnének hálát adni az elvégzett munkáért. Bármennyire fárasztó az utazás, mégis nagy örömmel megy a gyülekezetekbe, mert ott minden alkalommal felfedezi a reménység csíráját. Fontos, hogy ne csak mondjuk, hanem bizonyítsuk is, hogy él bennünk a remény. Ha a cserefalviaknak nem lett volna reménységük, akkor ez a templom nem újult volna meg. A 230 éves templom jelzi, hogy ez a nép, amely évszázadok óta reménységgel él itt, jövőben is szeretne megmaradni. Ha nincs meg a reménység – ahogy a felolvasott igében, a Haggeus 2, 1-5. versében is olvasható – el is veszhet a nép. Lelkesítésre van szükség, hogy a lerombolt templom újraépüljön, s ismét megteljen élettel. Az a leborzasztóbb, ha az emberek hajléktalanná válnak. De nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is veszélyeztet a hajléktalanság, s ezzel megmaradásuk kerül veszélybe, hiszen elveszítik múltjukat. Borzalmas képeket látunk a nepáli katasztrófáról, évezredes templomok váltak romhalmazzá. Az életben maradtak próbálják eltakarítani a romokat, mentik, amit lehet, mert vissza kell építeni, ami összedőlt. Olyan jelenségek, amelyek aggodalommal töltenek el bennünket, s feltesszük a kérdést: vajon mi meg tudjuk-e tartani, ami őseinktől ránk maradt? Nem ritka példa, hogy ahol egykor vár állt, most kőhalom van, ahol templom volt, most romok állnak, mert nincs már közösség körülötte. Az épületek nem választhatók el a közösségtől. Közösségi életünket évszázadokon át úgy szervezték, hogy őseink egy térben, a templomban lehetettek minden vasárnap. 230 év telt el azóta, hogy eleitek Cserefalván templomot emeltek, amit generációkon át tudatos hozzáállással ápoltak, óvtak, hogy a közösség megmaradjon. Ez hagyomány. Isten ügyét a "maradék" tartja meg, egy mag, amely vállalja, hogy bizonyságot tesz a folyamatosságról, ami a közösség életében a legfontosabb… Valószínű, ebben a faluban nem találunk egy 230 esztendős magánházat. Az ősi templomot viszont megőrizték, ahol minden átöröklődik, a közösségi lét, a remény, a szeretet és az értékrend, amiből táplálkozni lehet. A múlt dicsőségét jelző falak mellett fontos, ami benne történt, ami befolyásolta a gyülekezet tagjainak életét. Nem műemlék egyházat akarunk fenntartani, hanem megújult életeket. A hitnek a vakmerőségére van szükség van ahhoz, hogy ez megvalósuljon – mondta Kató Béla püspök.
Mennyei csodának köszönhető megújulás
A cserefalvi gyülekezetben 35 éve szolgáló Soós Noémi lelkipásztor a folyamatos építkezésről, a templom felújításáról szólva elmondta, hogy hatalmas dolgokat cselekedett az Úr ebben a gyülekezetben.
– 1784-85-ben 40 cserefalvi gazda épített templomot, ami 230 év múltán tűzvész, árvíz, két világháború, 40-évi kommunizmus, tévtanítók ostroma, demokráciának nevezett elvilágiasodás, az idők viharai ellenére ma megújulva áll. A templom hét nagyméretű javításon esett át, 1843-ban tűzvész rongálta meg 64 házzal együtt. 1910–1970 között kisebb javításokkal, meszeléssel tisztították a templom falait. Az 1970-es árvíz után megjelent a salétrom, és az utóbbi 30 évben három nagyjavítást végeztünk, minden általunk elérhető technológiával próbálkoztunk, de mostanig nem tudtunk megszabadulni a salétromtól, a falak felszívták a vizet. 1985-ben, 1992-ben és 2004-ben háromszor vertük le a vakolatot kívül-belül, sáncot ástunk köré, hogy elvezessük a vizet, lambériával eltakartuk a salétromot, aztán speciális vakolattal próbáltuk meggátolni a vizesedést, de hiába. A javítások alkalmával nemcsak a falakról gondoskodtunk, hanem a tetőzetről, toronyról, ajtókat, ablakokat cseréltünk, a cintermet felújítottuk, új portikust építettünk. A 2004-es javítást a holland testvérgyülekezet támogatta, amely 18 éven át sok segítséget nyújtott gyülekezetünknek.
2011–2015 között a 220 lelkes gyülekezet, 90%-ban önkéntes munkával, csodálatosan felújította templomát. Történt ez annak ellenére, hogy az angol testvérgyülekezetből egy építkezési vállalat tulajdonosa, Rodney Russell 15 évvel ezelőtt azt mondta, hogy zárják be a templomot, esetleg tartsuk meg múzeumnak, mert nem érdemes pénzt fektetni bele. Ha ezt megtesszük, egy termet épít, ahol istentiszteleteket tarthatunk. De nem akartuk feladni! A helyi önkéntesek megtanulták az aláfalazás technikáját, és maguktól jöttek az emberek. Amit építész vállalkozók nem mertek bevállalni, két gazdálkodó megtette. Három hónap alatt 28 cserefalvi egyháztag ingyen, önkéntes munkával olyan aláfalazási munkát végzett, amit nem tudtunk volna kifizetni. 2012-ben a toronytestet szigeteltük, 2013-ban is maguktól jöttek az emberek, és ki-ki végezte azt a munkát, amihez értett. Szigetelték, aztán lepadolták a templom aljazatát, a belső falakat mesteremberek festették, az ajtókat, ablakokat, karzatokat pedig lányok, asszonyok. Új padok készültek féláron, az asszonyok szőttes ülőpárnákat, énekeskönyv- borítókat varrtak, új csíkdánfalvi szőnyeget szőttettünk, aminek árát gyülekezetünk egyik nőtagja ajándékozta. 2014-ben elkészült a papi szék, gyülekezetünk faragóművészének ajándéka. Háromévi száradás után a templomot bevakolták, lefestették. 2015-ben kicseréltük a járdát. A templom külső-belső felújításán 61 egyháztagunk dolgozott önkéntesen, és voltak akik pénzadományt adtak. A templomfelújítás a javításhoz felhasznált anyagok árába, a padok és a templom külső vakolásának-festésének árába került, azaz 16.541 lejbe – mondta hálaadással Soós Noémi lelkész, aki 35 éves cserefalvi szolgálata alatt megtapasztalta, hogy Isten mindig kulcsot adott a kezébe, amivel megnyithatta az ajtókat.
Köszönet a sok munkáért
Soós Noémi röviden visszapillantott a három és fél évtizedes múltra, a közösségépítésre. A 35 évvel ezelőtti gyülekezetből, a 230 lélekből már csak 49-en élnek a faluban, 157-et eltemettek, 24-en elköltöztek, 168-at kereszteltek, 111-et konfirmáltak, 52 párt eskettek. A 111 konfirmált fiatalból 52 maradt Cserefalván, 14 máshol lakik, de adományaival rendszeresen támogatja a gyülekezetet. Az 52 otthon maradt konfirmáltból 33 jár rendszeresen templomba.
Az ünnepi istentisztelet után több köszöntés és köszönet hangzott el. Osváth Csaba polgármester, aki sokat segített a gyülekezetnek, köszöntötte az egybegyűlteket, énekelt a gyülekezet ifjúsága, a vegyes kar, verset mondott Agyagási Beáta. Felszólalt Caren Ross az angol testvérgyülekezetből, Farkas Domokos gondnok, majd Adorján István káposztásszentmiklósi lelkész. Végül bemutatkozott az a három fiatal lelkész, aki ebből a gyülekezetből indult el.
A püspöknek, a tiszteletes asszonynak, a vendégeknek ajándékokat, virágot adtak át.
A rendezvény végén a püspök és a vendégek ellátogattak a majdnem kész ravatalozóhoz, majd szeretetvendégségre, a cserefalvi asszonyok munkáját dicsérő közös ebéd elköltésére került sor, amelyre mindenkit meghívtak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Esély egy jobb jövőért
A Gyulafehérvári Caritas szerdán Erdőszentgyörgyön, a Rhédey-kastélyban mutatta be az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projektet, amelyet Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván indítanak. A projekt futamideje 14 hónap, az Európai Gazdasági Térség pénzalapjából támogatják, célja a térségbeli nehéz helyzetben élő gyermekek társadalmi kirekesztettségének elkerülése.
Romániában a gyermekek felét fenyegeti a szegénység
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2014-es adatok szerint Romániában a gyermekek több mint 50%-át veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. Ennek több oka van, például az anyagiak hiánya, a szülők gondatlansága és nemtörődömsége, a gyermekek elhagyása, az árvaság, amely tanulási kudarcot, iskolakerülést illetve -elhagyást eredményez. Ezekből adódóan számos más pszichoszociális probléma jelentkezik, nemkívánatos viselkedés, gyenge készség- és képességfejlődés, amelyek negatív hatással vannak a gyerekek személyiségének fejlődésére, életminőségére, és társadalmi kirekesztéshez vezetnek.
Az országos helyzettől, sajnos, a Nagy-Küküllő térsége sem tér el. A Balavásár, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Makfalva vezetőivel, pedagógusaival és szociális munkásokkal folytatott tárgyalások igazolták a statisztikai adatokat. Éppen ezért a térség nehéz helyzetben lévő, 6-14 év közötti gyermekeinek pszichoszociális nevelését és fejlesztését tűzték ki célul. Ez egyéni és csoportos foglalkozásokból, képzésekből áll, amelyeket műhelymunkák keretében végeznek a gyerekek, a szülők és nevelők, valamint pedagógusok. Ezeket a tevékenységeket a Gyulafehérvári Caritas szakemberei – pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociológusok – az oktatási intézmények vezetőivel folyamatosan egyeztetve ütemezik be és működtetik az igények és a szükség függvényében. A tevékenységek helyszíneit az önkormányzatok, a központok felszerelését a projekt támogatási alapjából biztosítják.
Négy szociális központot hoznak létre
Fontos pillére a projektnek, hogy megalapozza a társadalmi elfogadást egy régiós szociális stratégia és akcióterv kidolgozása révén, amelybe bevonják a helyi egészségügyi, oktatási és önkormányzati szereplőket, valamint a lakosságot, nem csupán a projekt 14 hónapos időszakára, hanem legkevesebb 5 évre a projekt lezárása után.
A terv keretében létrehoznak négy szociális központot a már említett településeken, Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Gyulakután és Makfalván. Szociális szolgáltatásokat biztosítanak, egyéni és családi pszichoszociális támogatást nyújtanak 6-14 év közötti gyermekeknek és hozzátartozóiknak, csoportos szociális tevékenységeket, foglalkoztatási terápiát, prevenciós programokat, felzárkóztató tevékenységeket végeznek. A szülőknek tematikus műhelymunkákat biztosítanak, módszertani képzéseket tartanak a helyi oktatók számára, továbbá kampányt folytatnak gyermekjóléti témában. Ezt követően szociológiai felmérést készítenek, amelyet egy hosszú távú stratégia és akcióterv kidolgozása követ. A projekt 125 6 és 14 év közötti gyermeket érint. Értéke 130.659 euró, amelyből 117.370 euró vissza nem térítendő támogatás.
A tájékoztatón Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója és Vécsei Szilárd, a területi tevékenységek koordinátora ismertette a projektet. Jelen volt Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, Sagyebó István, Balavásár polgármestere, Kovács Zoltán, a gyulakutai iskola igazgatója, valamint Makfalva szociális referense – tájékoztatott Pápay Kamilla projektfelelős.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A kétnyelvűségért folyó harc újabb fejezete
Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca
A Civil Elkötelezettség Mozgalom tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának a kétnyelvű utcanevek ügyében több hónap eltelte után megfogalmazott indoklását, amelyet május 12-én kaptak kézhez. Mint ismeretes, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tavaly augusztusi határozata kimondta, hogy az egynyelvű, illetve a részlegesen kétnyelvű utcanévtáblák diszkriminatívak. Ezt a határozatot támadta meg a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, az Ítélőtábla nekik adott igazat, semmisnek nyilvánítva a Diszkriminációellenes Tanács határozatát.
Igazságtalan igazságszolgáltatás
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az Ítélőtábla határozatát megfellebbezik, és kérik, hogy nyilvánítsák semmisnek a bírónő ezen döntését, hiszen a 2007-es tanácsi határozatban ott van az utcanév-lajstrom, ahol világosan látszik, hogy azok a személynevek, amelyekre az indoklásban hivatkoznak, s amelyben azt magyarázzák, hogy a fordítással sérülnének a román történelmi személyiségek nevei, nincsenek lefordítva. A bírónő nevezetesen a Stefan cel Mare, a Mihai Viteazul, az Avram Iancu és a Horea utcát nevezi meg. – A világon sehol sem fordítanak le személyneveket, kivéve Marosvásárhelyt, ahol a Dózsa György és a Kinizsi Pál utcát sikerült átkeresztelni. A bírónő felsorol négy magyar utcanevet is, a Köteles Sámuelt, "Nagy Budai Antalt", a Márton Áront, a Bolyai Farkast, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, s ezeket soha senki nem gondolta, hogy lefordítsák románra – ez áll többek között a nyolcoldalas indoklásban, amelyben Corina Ioana Muresan bírónő kifejti, hogy miért nem indokolt a kétnyelvű utcanév-táblák használata Marosvásárhelyen.
– Még mindig döbbenettel olvasom ezeket az indoklásokat, hisz 14 évvel a közigazgatási törvény megszületése óta, gyakorlatilag az anyanyelv-használati jogoknak a bevezetése óta még mindig ott tartunk, hogy a bíróság úgy tesz, mintha ezek nem léteznének. A chartára – a kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló Regionális Chartára vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára – is hivatkoztam, amelyet nem fordítottam le románra. A chartaszakértők explicit kérték, hogy a földrajzi nevek esetén ne úgy értelmezzék a földrajzi nevet, hogy helységnév, hanem úgy, hogy helységnév, utcanév stb. A chartában toponímia szerepel, ami nem csak helységnevet, hanem utcanevet és minden egyes földrajzi nevet jelent. Ezt teljesen mellőzte a bírónő az indoklásában. Ugyanakkor használja a 2007-es utcanév-lajtromot, elismeri, hogy létezik, viszont az említett négy utcanév megakadályozza az összes többi lefordítását. A chartát úgy tekinti a bírónő, mint egy létező egyezményt, de elköveti azt a hibát, hogy azt állítja, hogy ezeket úgy kellett ratifikálni, hogy megfeleljenek a közigazgatási törvénynek, holott egy nemzetközi egyezmény erősebb, s az erősebb befolyásolja a gyengébbet. Amikor Románia ratifikálta a chartát, akkor a közigazgatási törvényben bizonyos módosításokat kellett volna eszközölni, csak ezt Románia mindmáig nem tekintette prioritásnak. Románia ratifikálta azt a cikkelyt, amely a toponímiára vonatkozik. Az alapján, amit Románia 2008-ban életbe léptetett, mi bárhol, bármikor magyarul kellene beszéljünk. Meglátjuk, hogyan dönt a Legfelsőbb Bíróság. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt állítja, hogy ott objektívebb döntéshozatal történik. De úgy tűnik, hogy az utóbbi évben az anyanyelv- használati perekben azért nem egyértelműek a döntések. Jó lett volna, ha 2001 után egyértelmű tanácsi határozatok születnek, mert akkor nem lennének ilyen félreértelmezések – fogalmazott Szigeti Enikő.
Büntetést senkire sem róttak ki
Barabás Miklós a kétnyelvű táblákkal kapcsolatban elmondta, hogy figyelemmel kísérik az utcanévtáblák sorsát. A rendőrségi akciók után körülbelül 60-70 táblát szereltek le, több mint 17-et visszatettek. Azóta is vannak megrendelők, akik igénylik a kétnyelvű utcanévtáblát. Érdekes, a rendőrségi túlkapások után döntöttek úgy, hogy csak azért is! A kétnyelvű táblák miatt büntetést még senki sem kapott. Múlt héten adtak át egy felszólítást, amelyben 48 órás hatállyal kérték a táblák eltávolítását, mert ellenkező esetben 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírság róható ki.
A rendőrök közben lefényképezték a táblákat, többször megfordulnak a ház körül, a megfélemlítési akció zajlik.
A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését folytatjuk, továbbra is rendelnek az emberek belőlük. Készíttettünk egy matricát Str. Bilingvism – Kétnyelvűség utca felirattal. Mivel a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán sokszor elhangzott a reklám, ennek értelmében reklámakcióba kezdtünk. Ilyeneket lehet igényelni, bárhová fel lehet ragasztani. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a megoldatlan marosvásárhelyi problémára – mondta Barabás Miklós.
A CEMO aktivistái az egynyelvű "reklámtáblákat" összesítik, s kíváncsiak, hogy a kihelyezői kapnak-e magas büntetésről szóló felszólítást. Mert ha csak a kétnyelvű "reklámtáblát" kihelyezők kapnak felszólítást, akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál is be tudják bizonyítani, kettős mércével mér a rendőrség.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Csillagok, csillagok, tovább ragyogjatok!
Hálásak lehetünk mi, marosvásárhelyiek, hogy bővelkedünk magyar vonatkozású rendezvényekben, kiváltképpen ilyenkor, a városnapok alkalmával. Azért is hálásak lehetünk, hogy vannak lelkes emberek, civil szervezetek, akik/amelyek felvállalják kulturális események szervezését és lebonyolítását, hiszen be kell vallanunk, nem kis munkát, szervezőkészséget, türelmet és hozzáértést igényel egy délutánt vagy estét betöltő színvonalas műsor összeállítása.
Nem mintha a nyilvánosságra tartozna, de kedden este fárasztó munkanap, majd szülői értekezlet után rohantam be a Kultúrpalotába. Nótaestre. A Marosvásárhelyi Napok kiemelkedő és várt eseménye ez minden évben.
A főpáholy oldalsó zugában kaptam helyet, s mielőtt kifújtam volna magam, a műsor el is kezdődött. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő mint főszervező a tőle megszokott tartással és eleganciával állt színpadra. Köszöntője után a város két alpolgármesterét, Peti Andrást és Claudiu Maiort szólította pódiumra. Nem nótázni, hanem azért, hogy a hivatal üdvözletét tolmácsolják a város magyar ajkú, fiatalos, de többnyire tisztes kort megélt nótakedvelő hallgatóságának. Értelmezés kérdése, de mindenképpen méltányolandó, hogy Claudiu Maior magyarul szólt a közönséghez.
Ifj. Jánoska Béla és népi zenekara kíséretében csendültek fel az ismert nóták Ritziu Ilka Krisztina, Ördög Miklós Levente, Vígh Ágnes, Szabadi Nóra, Kilyén Ilka, Ábrám Tibor, Tollas Gábor, Buta Árpád Attila tolmácsolásában. A közönség előbb csak dúdolt, de ahogy egyre jobban ráhangolódott az éneklésre, fellángolt a nótázási kedv, s Buta Árpád nótáit már együtt fújták. Végül nem is lehetett tudni, Buta Árpádot szereti-e a közönség annyira, vagy a közös nótázást. Annyiban maradtunk, hogy mindkettőt. Bevallom, én is szívesen énekeltem a kis kút, kerekes kútról, a zavaros Nyárádról, a százados úrról, aki felül a lovára, s végül a szépen ragyogó, utat mutató csillagokról.
De nem ragadtatom el magam, inkább arról is szólok, hogy a muzsika és nóták közé vidám jeleneteket iktattak: Szőlősi Pénzes Szilárd és Cseke Péter, a Hahota színtársulat tagjai, majd Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina nevettették meg a közönséget. S tették mindezt Kovács Levente művészeti tanácsai alapján. S ha nóta volt, vidámság volt, nem hiányozhatott a tánc sem, Eötvös Mária koreográfiájára perdült táncra Mészáros Zoltán és táncospárja.
S akkor még nem szóltunk a szervezőkről, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületről, az EMKE Maros megyei szervezetéről és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalról, amelyek idén is kiváltották a közönség elismerését. Azét, amely hűséges még a magyar nótához, a magyar hagyományokhoz, s amelyet értékelni kell, mert nem biztos, hogy húsz év múlva lesznek még annyian, hogy benépesítsék a Kultúrpalotát.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Kopjafafalu, örök emlékeztetőül
Az innen elszármazottakat nem várja szülői ház, nem nyitnak kaput, nem terítenek asztalt a szőlőlugas alatt, mert a falut víz takarja. Csak emlékezni jönnek haza minden esztendőben, azért haza, mert mindennek dacára ide kötik őket a gyökerek. A Küsmöd-patak menti székely falut 27 évvel ezelőtt árasztották el. A gát, a víztározó megépítését követően a falu házai, a templomok is sorra a tó fenekére kerültek, az embereknek költözni kellett, nem volt könyörület. Fájó szívvel hagyták el az ősi portákat, s búcsúztak el attól az élettértől, amit a Jóisten nekik rendelt. Át kellett élniük az ősi hagyaték temetését, s a pusztulás elől menekülve szóródtak szét a nagyvilágban. Idén újból hazajöttek az elszármazottak kopjafafalut avatni és az együvé tartozás erejét ünnepelni.
Rekordok könyvébe illő csoda – 164 kopjafával
1995-ben Sükösd Árpád jóvoltából saját siratófalat építettek az egyedülálló történelmi és vallási bözödújfalusi közösség emlékére, amelyben katolikusok, unitáriusok, görög katolikusok és székely szombatosok éltek együtt évszázadokon át példás egyetértésben. Az idei augusztus elsejei találkozóra kopjafafalut létesítettek a siratófal szomszédságában. Minden kopjafa egy-egy elárasztott háznak, gazdaságnak, egy elűzött családnak állít emléket. Az utcákat úgy alakították ki, ahogy eredetileg helyezkedtek el, Alszeg, Felszeg, a Vizentúl, s a szomszédok ugyanúgy egymás mellett kaptak helyet, ahogy egykoron. Végig lehet sétálni az utcákon, mindenki megtalálja a sajátját. 164 kopjafát állítottak, melyek példátlan összefogás eredményeként a Kárpát-medence 64 településéről származó fafaragó munkáját dicsérik, Sepsiszentgyörgytől Homoród-almásig, a Felvidéktől Somosdig, Alsócsernátontól Matyóföldig, Csókfalvától Székelykeresztúrig és sorolhatnám. A szervezők megkeresésére ingyen vállalták a munkát együttérzésük jeléül azokkal, akiket a kommunista diktatúra kiparancsolt a faluból. S ezzel bizonyították, hogy nem veszett ki a magyarokból az összefogás, hatalmas ereje van ma is.
Balázs Antal sepsiszentgyörgyi fafaragó, aki a 164- ből 38 kopjafát faragott ki, elmondta, jó lenne, ha a fafaragók összefogását a politikusok is követnék. – Összefogtunk, és rekordok könyvébe illő alkotást hoztunk létre. Bözödújfalu feltámadt, s ha ez nem csoda, akkor mi? Sokan faragtunk, sokat. A lelkünket is belefaragtuk, hogy aki hazajön, átölelhesse a kopjafáját, a házát, ahol megtanulta kimondani két legszebb szavunkat: édesanyám és édesapám – fogalmazott a fafaragó, nyugalmazott tanító.
A fecskék is hazajártak, keresték a házakat
A rendezvényre nagyon sokan jöttek el, rengeteg gépkocsi sorjázott az úton, benépesült az emlékhely, a kopjafafalu s az egykori utcák emberekkel teltek meg. Ismét élet volt Bözödújfaluban. A szertartás szentmisével kezdődött, a plébános hangsúlyozta, hogy Romániában talán ez az egyetlen falu, amelyikről mindenki hallott, és örvendetes, hogy az innen elszármazott közösség örök emlékeztetőül kopjafákkal jelzi: nem lehet falvakat nyomtalanul eltüntetni, mert az emberek tovább élnek, és feltámasztják a falut.
Id. Szombatfalvi József esperes, Bözödújfalu szülötte bevallása szerint az utóbbi két hétben mindennap jelen volt a munkálatoknál. Volt ideje emlékezni a falura, a lakókra, a gyermekkorára, a történésekre.
– A magyar kultúrtörténet egyedi eseménye zajlott Bözödújfaluban, olyan tragédia, amely kínos örökségünk. Mégis mindig a megértésről, a szeretetről és a megbocsátásról szóltam a híveimnek. Mert anyagi javaink odavesztek, de lelkünk és utódaink iránti felelősségünk megmaradt. Úgy, ahogy egykor Ábrahám, nemcsak anyagi javakat örökíthetünk át gyermekeinknek, hanem hitet és szeretetünk melegét is. Jó lenne csak szívünk jobbik felét, csak a mosolyt átadni, hogy gyermekeink ne fekete és kínos örökséget kapjanak. Jó lenne úgy elmenni, hogy ne legyen tartozásunk, hogy megbocsátottunk minden sértést és bántást. A sírok mellett ki kell békülni. Ábrahám is szerette volna, ha Izmael és Izsák békében él. Milyen más lett volna a világ, ha a két testvér szerette volna egymást. A szeretet és megbocsátás a mi örökségünk. A szeretet és a megbocsátás ereje hozta létre ezt a kopjafafalut, melynek utcáin ezután járni fogunk, és megállunk házunk előtt. Megrázó, hogy miután a falu a tóba süllyedt, a fecskék minden évben visszatértek, keringtek a tó fölött, keresték az ősi fészket, de nem találták. A mi gondolataink is ott keringenek, betérünk templomainkba, halljuk a harangokat, a kereplőt. Három éve ígértem, hogy újjáépítjük a falut, és íme, újjászületett, mert közösségünk vezetői mellénk álltak. Csibi Attila polgármester rábólintott, azt mondta, ha lehetne, akkor legyen! Lett, áll a kopjafafalu. De van egy üzenetem a világnak: úgy dolgozzunk, úgy gondolkozzunk, hogy ne születhessen több kopjafafalu. Mert, sajnos, azon az úton járunk, hogy sok kiöregedett falu helyén nemsokára kopjafafalut állíthatunk! – fogalmazott az esperes.
A római katolikus templom tornyát is újjáépítik
– Nem a mi dolgunk ítélkezni és felelősöket keresni, de átéljük azt a fájdalmat, amit a bözödújfalusiak átéltek. Az önkormányzat az emlékezők mellé áll, nem lerombolni szeretné a falu maradványait, hanem építeni akar. 2014-ben a falurombolás jelképes hírvivője, a katolikus templom tornya, nem bírta tovább a víz szorítását, feladta a harcot a hullámokkal, és összeomlott. Elkéstünk azzal a tervvel, hogy a tornyot megerősítve, megőrizzük azt a jelet, ami annyi emberben váltott ki döbbenetet az elárasztott falu fölött őrködő templomtorony láttán. Terveink vannak, szimbólumként, üzenethordozóként vissza szeretnénk állítani a katolikus templom tornyát; meglesz, mert Isten is úgy akarja és a támogatók, a budapesti Székely Hargita Alapítvány, a magyar kormány is mellénk áll. Készül egy falumakett, amely a Rhédey-kastély egyik termében kap helyet. Építkezni a romok üzenetén is lehet, s mi felvállaljuk ezt – fogalmazott Csibi Attila polgármester.
Egy imádkozó és dolgozó népet nem lehet elpusztítani
– Bözödújfaluban jelképesen benne van az egész erdélyi magyarság sorsa. A hatalom sohasem szűkölködik magyarázatban. A jelen sivár víztükör, de a jelenben benne rejlenek a lehetőségek is. Soha nem volt könnyű sorsunk, a megmaradást senki sem tudja helyettünk vállalni – mondta dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja. Dr. Grezsa István, a miniszterelnökség miniszteri biztosa azt hangsúlyozta: – Nemsokára az elmúlt száz esztendő számvetésére kerül sor, s nem mindegy, milyen mérleget vonunk meg, hiszen a kisebbségi sorsra jutott nemzettársaknak sokat kellett szenvedniük, s a kútból fel kellett emelkedniük. Azt szeretnénk, ha 2020-ban egy gyarapodó magyar nemzet tagjai lennénk – mondta a felszólaló. Soós Zoltán,a Maros Megyei Múzeum igazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak a fizikai dolgokat lehet elpusztítani, azt a népet, amelyik imádkozik és dolgozik, nem. Legyen ez a falu az újjáépítés példája!
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra tért ki, sajnálatos, hogy közösségeink – a Hargita és Maros megyei – eltávolodnak egymástól. Fontos lenne a megye- és a belső határokat lerombolni, hiszen a Székelyföldön belül nincs határ. Élő és szerves kapcsolat kellene kiépüljön a székely régiók között.
A felszólalók sorában az elszármazott Sükösd Árpád következett, aki Ausztriában él, s akinek a nevéhez az emlékhely létrehozása fűződik.
Az ünnepi műsort a sárospataki ifjak fellépése, majd a faragóknak és támogatóknak járó díszoklevelek átadása, közös fotózás követte. Az ünnepség után az emlékező családok virágot helyeztek el a kopjafák lábánál, sokan az árnyas domboldalakon időztek még, saját birtokaikon piknikeztek, miközben a tó tükrét fürkészték.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Önálló lett a Kis Szent Teréz karmelita kolostor
A Karmel hegytől Marosszentgyörgyig
Tíz évvel ezelőtt fektették le a marosszentgyörgyi karmelita kolostor alapkövét, miután az Apostoli Szentszék Szerzetesi Kongregációja a Sarutlan Karmelita Rend generálisának hozzájárulásával engedélyt adott ennek megalapítására. A Kis Szent Teréz kolostor kánoni megalapítására dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Tamás József segédpüspök, Oláh Dénes főesperes jelenlétében szeptember 8-án szentmise keretében került sor. E naptól kezdve a kolostor önállóvá vált, rendi joghatóság alá került.
A marosszentgyörgyi szentmisén nemcsak egyházi főméltóságok, papok, nővérek, szerzetesek vettek részt, hanem számos katolikus hívő is, akik szívükhöz közel érzik a kolostor lelkiségét.
Több évszázados múlt
A világi emberek közül valószínűleg nem sokan szereztek tudomást arról, hogy a marosszentgyörgyi az egyetlen erdélyi karmelita kolostor. A Karmelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Karmel hegyen született, ahol Illés próféta élt és tevékenykedett a Krisztus előtti IX. században. A próféta imádságai révén a Karmel hegy a termékenység és a szépség jelképévé vált. A karmel szó kertet jelent. A XII. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően néhány Európából érkezett vezeklő zarándok az Illés-forrás közelében, a Karmel hegy egyik völgyében telepedett le, hogy remeteként, Illés szellemében éljen tovább keresztény életet. Egyházjogi szempontból ezek a remeték a jeruzsálemi pátriárka fennhatósága alá tartoztak. Alberto Avogadro, Jeruzsálem pátriárkája (1150-1214), aki a Karmel hegy közelében székelt, mivel Jeruzsálem már szaracén fennhatóság alatt állt, összeállított számukra egy életszabályt. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a rend megreformálásával. Ezek közül az Avilai Szent Terézé (1515-1582) bizonyult maradandónak, mivel ő nem csupán reformálta a rendet, hanem visszatért az eredeti "regulához", és saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét. Ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma "Sarutlan" vagy terézi Karmelnek, míg az előbbi, enyhített fegyelműt "Sarus" Karmelnek. Az elnevezés tehát nem a lábbeliviselettel van összefüggésben, hanem a 16. századbeli reformra utal. A ferencesek honosították meg ezt a fogalmat, akik szegénységük, elszántságuk jeléül mezítláb jártak. Szent Teréz 17 női kolostort alapított, a reformált irány túllépte Spanyolország határait. Napjainkban 82 országban, mintegy 800 kolostorban több mint tízezer sarutlan karmelita nővér él.
1997 novemberében dr. Jakubinyi György érsek meglátogatta a pécsi Karmelt, hogy felkérje a magyar nővéreket a kolostoralapításra. A nővérek egy kis csoportja 2001 nyarán érkezett Erdélybe, hogy alkalmas helyszínt keressen a kolostornak. 2004-ben Marosszentgyörgyre esett a választás, a Tófalva határában elterülő gyönyörű, csendes környezetre. 2005. február 11-én Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, 2006 szeptemberében megérkeztek az első nővérek az egyházmegye által építtetett kolostorba, amit Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök október 1-jén fel is szentelt Kis Szent Teréz tiszteletére. Háromfős kis közösséggel elkezdődhetett a karmelita élet.
Áldás a kolostorra
Dr. Jakubinyi György érsek felolvasta a szerzetesi élet és megszentelt intézmények kongregációjának a döntését, amellyel jóváhagyják a marosszentgyörgyi önálló kolostor létrehozását. Az érsek a tartalmas prédikáció után áldást kért a kolostorra, a testvéreket pedig arra buzdította, hogy imáikkal kísérjék a kolostor életét és vegyenek részt a nyilvános rendezvényeken.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános hálát adott a mindenható Úristennek a csodálatos eseményért, s azért, hogy az érsek szívében hordozza a karmelita kolostor ügyét. A község vezetőségének köszönetet mondva hangsúlyozta, úgy érzi, hogy "az ő szívük is kissé a Karmelben dobog". A Karmel születésének fájdalmát és örömét velük együtt viselték, s ha csak törmelékkel is, de leaszfaltozták az ide vezető utat. Bíznak abban, hogy lesz még folytatás, lesz még jobb minőségű út is – fogalmazott Baricz atya.
"Imádkozunk minden emberért"
"Nagyon fontos nap ez a mi Karmelünk életében, mert mostantól önálló lesz a kolostor. Magyarországról a magyarszéki Mindenszentek Karmel alapította a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Karmelt. A Jóisten ajándékából ez a kis Karmel, leválva az anyakolostorról, teljesen önállóan fog működni, perjelnője lesz, illetve tanácsosnői, nem kell semmiben egyeztetni az anyakolostorral. Saját káptalanja, döntéshozó testülete lesz, amibe az örökfogadalmas nővérek tartoznak. A káptalan választja meg a perjelnőt és a két tanácsos nővért, akik a közösséget vezetik. A Karmelünk rendi joghatóság alá fog tartozni. Jelenleg nyolcan vagyunk, hét nővér és egy jelölt, s ezzel be is telt a kolostor, mert nyolc cellánk van. Jövő évben bővítenünk kell, hogy fogadhassuk az érdeklődőket. Hála Istennek, van érdeklődő. Mi arra szeretnénk áldozni az életünket, hogy imádkozzunk, nemcsak az egyházért és a papságért, hanem minden emberért, hogy nagy szeretetben éljünk, és ezt sugározhassuk szét Erdély földjére. A karmelita rend szemlélődő rend, kontemplatív, ami azt jelenti, hogy konkrét apostoli tevékenységet nem végzünk, mi imaapostolkodást végzünk. Kétkezi munkával dolgozunk, hogy a szellemünk szabad maradhasson az imára. Van egy könyvkötő- és egy gyertyadíszítő műhelyünk, szeretnénk önellátó gazdálkodásba kezdeni, és példát mutatni. Vissza szeretnénk adni a földművelés nemes értékét. A földdel dolgozni nagyon lélekemelő, nem megszabadulni kell földjeinktől, hanem megművelni, mert ennek nagyon mély szakrális értelme is van. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy arcod verejtékével keresd meg a kenyeredet. Isten a mi javunkra adta ezt a földet, nagyon fontos, hogy úgy gazdálkodjunk vele, hogy majd számot tudjunk adni az ég és a föld teremtőjének. Fákat ültetünk, példát mutatva, hogy nemcsak irtani kell az erdőinket, hanem telepíteni is" – mondta Johanna nővér.
Az ünnepi esemény agapéval végződött.
Tegnap délelőtt a káptalan Johanna nővért perjelnővé választotta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2500 gyermeket "oltottak be" magyar néptánckultúrával
Maros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc- oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész "mozdulatországra".
Utánpótlásra volt szükség
– Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantat, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az "övéké" három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik.
Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett
– Mi volt a folytatás?
– Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás- együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név.
– Kivel dolgoztak még az évek során?
– A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt "elvitte" a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén "elvitt" a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm.
– Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben?
– Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13- 16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig.
– Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során?
– Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig "gyúrjuk az anyagot", aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú- találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők "elbírnak". Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet.
– A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van?
– Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz- tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy "puha gyerek". Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt "bizgerálják" a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni!
– Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat!
Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel
A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes.
Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek.
– Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük.Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben.
Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra
25 éves a Caritas
Több százan buszokkal érkeztek október 4-én, vasárnap a gyulafehérvári Szent Mihály- székesegyházba, ahol a Caritas sokrétű, felebaráti szeretetből fakadó negyed évszázados munkájára tekintettek vissza. A zarándokok Isten áldását kérték, hogy Erdély-szerte betegek, elesettek, idősek között továbbra is teljesíthessék a szeretetszolgálat parancsát. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, dr. Márton András igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a Caritas munkáját.
Akik bekopognak a legeldugottabb házakba is
Az tudja igazán, mit is jelent a Caritas munkája, aki feküdt már ágyban betegen, egyedül, s nem volt, aki benyissa az ajtaját. Nem volt, aki egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret adjon, s nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, megnézze, él-e vagy hal-e. Vagy nem volt, aki egy veder vizet hozzon a kútról, s felvágja a tűzifát.
– Ha nem lett volna a kis gondozóm, megfagytam volna a télen! – mondta egy ágyhoz kötött idős vidéki asszony terepjárásunk alkalmával. Amikor a Szent Mihály-székesegyház előtt megpillantottam a templomba igyekvő sok piros dzsekis, Caritas-jelvényes zarándokot, óhatatlanul ezek az élethelyzetek jutottak eszembe. Ők azok a segítők, akik Erdély legeldugottabb falvaiban a legmesszebb eső házakba is bekopognak, s megkérdezik: hogy tetszik lenni? Aztán jöhet a vérnyomásmérés, a kötözés, az injekciózás, a gyógyszeradagolás, a mosdatás és még ki tudja, mi minden, ami a betegek gondozásakor adódik. Ők azok, akik azt a szeretetszolgálatot végezik nap mint nap, amit más senki. Ők azok, akik 25 éve Márton Áron püspök szellemiségét képviselik. Velük telt meg délelőtt a templom, s egy kora délután erejéig tőlük lett ismét többségében magyar ajkú a jobb időket is megélt gyulafehérvári vár és a fejedelmi-püspöki palota környéke.
Krisztus szeretete sürget minket!
Dr. Jakubinyi György érsek a jubileumi ünnepen arról a szeretetről és szolgálatról beszélt, amelyet Jézus rendelt el, s amelyet a Caritas 25 éve intézményesen vállalt fel.
– Az Úr Jézus idejében a hittudósok, rabbik azt vitatták, hogy a Tórában szerepelő 613 parancs közül melyik fontosabb a másiknál. A vitába bevonták az Úr Jézust is, aki az Isten iránti és felebaráti szeretetet nevezte meg, és először mondta egyenrangúnak a kettőt. Jézus mértéket is ad: "úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ahogyan én szeretlek titeket". Krisztus szeretete sürget minket! – Caritas Chisti urget nos! Ez a Caritas alapja. A felebarátban szolgáljunk Istennek! Mit kívánjunk a Caritasnak a 25. születésnapján? Százhúszig! – fogalmazott az érsek.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója, aki jelenleg hat megyében 240 munkatárssal dolgozik, a zarándoklaton elmondta, hogy a Caritas 25 éves működése tulajdonképpen az ég és föld találkozása, kapocs a kettő között, az Isten, az eszmék és a realitás, a szenvedés és a szükségletek között. A Caritas próbálta ezeket úgy összekapcsolni, hogy a kettő ne legyen két külön elvont világ. Ez a nagy célkitűzés a továbbiakban is, hogy megtaláljanak minden szenvedő embert, és segítő kezet nyújtsanak a bajban levőknek.
Dr. Márton András, a Caritas igazgatója megható beszédében mutatott rá, hogy újkori történelmünk nyilvánvalóan megmutatta: a szép, a jó, az igaz és a szent nem magától értetődő velejárói közösségi életünknek. Meg kellett tapasztalnunk, hogy a számunkra annyira fontos értékek, mint az ember méltósága, a felebaráti szeretet, a szabadság, a bizalom, a felelősség, nem önmagukban létező értékek. Bár a Jóisten mélyen beleírta mindnyájunk szívébe, nem elég vágyakozni utánuk. Valósággá csak akkor válnak, ha cselekvő módon megvalósítjuk, ha mindennapi életünknek, kapcsolatainknak részévé tesszük. Felebarátunk méltósága attól lesz valósággá, ha méltósággal közelítünk hozzá. A szabadság, a bizalom, a felelősség, a felebaráti szeretet akkor válik valóra, ha megajándékozzuk egymást vele.
Köszönet elöljáróknak, munkatársaknak, támogatóknak
– A Caritas 25 éves története kitartó törekvés a bennünk és közöttünk újjáépülő, a cselekvő szeretet, a méltóság, a szabadság, a bizalom és a felelősség emberi és intézményes kereteinek építésére. Hálás vagyok minden percért, amikor ezt szolgáltuk, és javára válhattunk bajba jutott, elkeseredett, kiszolgáltatott testvéreinknek. Szívből bánok minden percet, mikor ez ellen bármilyen módon vétettünk. Számos kiváló ember éltette, gazdagította jóra való törekvéseinket. Köszönetet szeretnék mondani, és hálát adni mindenkiért, aki munkájával, példájával, bátorításával jó szándékainkban támogatott, imádságában hordozott. Elsősorban munkatársainkért, akik sokszor több emberre méretezett erőfeszítések árán, de kitartottak a közös küldetésben. A családtagokért, akik szeretetükkel hordozták, támogatták munkatársainkat, munkánkat, szándékainkat, elviselték szeretteik távollétét, küldetésükből adódó terheltségét. Ft. Vencser László és ft. Szász János igazgató urakért, akik életre hívták és stabil pályára állították szervezetünket, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, akik tanácsára, támogatására, imáira továbbra is számítunk. Köszönet jár a főegyházmegye elöljáróinak, hogy első perctől fontosnak látták és teret adtak a Caritas munkájának, megajándékoztak bizalmukkal, bátorítottak, ki-álltak mellettünk és törekvéseink mellett – mondta dr. Márton András igazgató, aki román és német nyelven is megismételte beszédét.
A szentmise végén Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse minden zarándokot közös szeretetlakomára hívott meg az érseki palota udvarára. Itt kiosztották a munkatársaknak, önkénteseknek járó okleveleket. Az érdeklődők megtekinthették többek között a székesegyházi kriptát, Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a fejedelmi termet, az egyházművészeti múzeumot és a nemrégiben uniós alapokból felújított várat.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Ipartörténeti múzeum ötletét kiviteleznék
Már Lokodi Edit-Emőke tanácselnöksége idején felmerült az ötlet, hogy újra életre kellene hívni az egykori székely ipartörténeti múzeumot – mondta Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke. Az ötletet Vasile Bolos megyei tanácsos a tavasz folyamán egy ülésen újra felvetette. A tanácselnök nem zárkózott el tőle, úgy értékelte, kár lenne, hogy Marosvásárhely ipartörténetének tárgyi emlékei veszendőbe és feledésbe menjenek.
A székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része megvan
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy az iparmúzeum újralétesítéséről lenne szó tulajdonképpen, hiszen a marosvásárhelyi múzeumélet a Baross Gábor (Horea) utcai székely iparmúzeum indításával kezdődött 1893-ban.
A műemlékekre vonatkozó szakirodalomban olvasható, hogy a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építését az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában kezdték el, historizáló, illetve eklektikus irányelveket követve. A múzeum szükségességének gondolatát 1885-től a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet támogatta. 1889-ben központilag is felkarolták az ügyet, a kereskedelmi, valamint pénzügyminisztérium 1600 koronával támogatta az építkezést, a helyi adományokból is segített kezdeményezés 1890-ben jutott el a kivitelezésig. A terveket Kiss István építész végezte, az építkezési munkálatok Soós Pál építőmester nevéhez fűződnek, de a homlokzati plasztika kivitelezésében szerepet kap Szabó Antal szobrász is. Ebben az épületben ma a Természettudományi Múzeum működik, holott iparmúzeumnak tervezték, és számos ipartörténeti érdekesség is fűződik hozzá.
Soós Zoltán kitért arra is, hogy a székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része itt maradt, a másik része 1918 után Kolozsvárra került.
Új épület kell a Természetrajzi Múzeumnak
– Mikor lehetne szó a marosvásárhelyi ipartörténeti múzeum létrehozásáról? – kérdeztük az igazgatót.
– Ahhoz, hogy a természetrajzi múzeumot kiköltöztessük, egy új épület szükséges. Mi a somostetői egykori vendéglő üresen álló épületét javasoltuk, hiszen abban kiváló múzeumot lehetne létrehozni. A természetrajzi múzeumot jól össze lehetne kapcsolni az állatkert profiljával. Tudomásom szerint a szóban forgó épület még mindig a Romarta Rt. tulajdonában van. A cég hajlandóságot mutat az eladásra, az áráról nincs tudomásom, ezt a Maros Megyei Tanácsnak kell megtárgyalnia s a költségvetésbe befoglalnia.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templom
A Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Büszkék lehetnek a bándiak
Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt.
Örüljetek!
Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket!
Egyedül Istené a dicsőség!
Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette.
– Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom.
Hálaadás, köszöntések
A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg.
A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar szórvány napján
Gyöngykoszorú- találkozó
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – hangzott el Kodály Zoltán felismerése, amelyet örökül hagyott az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek tudatában kezdték el Maros megyében a Gyöngykoszorú-találkozókat, s ezért dolgoznak ma is, hogy a gyermekek, fiatalok saját kultúrájukban nőjenek fel, amit áthagyományozhatnak az új generációnak. Különösen a szórványban van óriási jelentősége a néphagyományok, népszokások parázson tartásának, mert ha egy nemzedékben kialszik a láng, a szórványmagyarság beolvadása visszafordíthatatlan lesz.
A megmaradásért – fenyő a Petőfi- szobornál
Marosludas olyan szórványtelepülés, ahol a magyarság számaránya húsz százalék alá esett, mégis az egyházak, az iskolák magyar tagozatai életerős közösségeket éltetnek. A Hajdina Hagyományőrző Egyesület a néptánc oktatását vállalta fel, s több generáción át vonta be a gyermekeket és a fiatalokat a magyar népi kultúra ápolásába. Az idei Gyöngykoszorú-találkozót talán nem véletlenül időzítették a magyar szórvány napjára, hiszen szórványban ünnepelni, s érezni a magyar szellemiség együvé tartozását felemelő érzés.
Az ünnepség a Petőfi-szobornál kezdődött, ahová kivonultak a tánccsoportok, a megmaradás jeléül egy tuját ültettek, majd egy-egy szál virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Itt Kocsis Csaba, az RMDSZ kerületi elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a rendszerváltás után, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bíztak abban, hogy Erdély-szerte fel lehet éleszteni a szunnyadó népi kultúrát. Ezt a munkát azóta is küzdelmesen végzik. – Biztatni kell minden embert, aki ebben a munkában szerepet vállal. Ne hagyják abba, mert enélkül a XXI. század globalizálódó világában sokkal szegényebbek leszünk, mint elődeink. Magyar néptánc, népdal, magyar nyelv és kultúra nélkül identitásunk elvész. Jövőnket a múltra kell építenünk. Ennek jegyében jött létre és működik a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes is, amely évről évre színvonalasabb fellépésekkel örvendeztet meg – mondta a kerületi elnök, aki hozzátette, hogy Andrássytelepen az iskola 13 évvel ezelőtt vette fel a Petőfi Sándor nevet. Sajnos, az oktatás átszervezése miatt a költő nevét viselő iskola már nem iskola, évek óta "lakatot tettek rá".
A részt vevő tánccsoportok a Petőfi- szobornál közösen énekelték el a Távolból című költemény zenés változatát, majd a Maros-hídon át elindultak a művelődési ház felé.
Táncosok, citerások a színpadon
A táncosok, mielőtt a terembe értek volna, megálltak a polgármesteri hivatal előtt, ahol Ioan Cristian Moldovan polgármestert tánccal köszöntötték. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt, a szervezők ezzel a gesztussal fejezték ki köszönetüket.
A színpadon Tóth Sándor, a Hajdina vezetője és Kis István alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Majd a csoportok következtek: a Hajdina néptánc-együttes, amelyet Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda oktat a táncra, nyárádmenti és kutasföldi táncokat mutatott be. Aztán jött a mohácsi Újhold együttes somogyi és szatmári táncokkal, vezetőjük Kiss Gábor, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncot járt, felkészítő Luka Szabolcs. A holtmarosiak saját táncaikkal léptek fel, Nagy Levente vezetésével. A medgyesi Gyöngyvirág küküllőmenti táncokat mutatott be, felkészítő Lukács Levente. A Hajdina kis "hajtásai", a Tatárka és a Pohánka is színpadra lépett, előbbiek a 3-6 évesek, gyermekjátékokat és felcsíki táncokat táncoltak, utóbbiak, a 6-12 évesek csoportja pedig nyárádmenti táncokat. Fellépett még a helyi Transilvania együttes Nelu Mihasan vezetésével. A rendezvény érdekes színfoltja volt a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes, amelyet Gáspár Attila zenetanár tanít muzsikálni.
Szívesen jönnek, ha magyarul lehet énekelni
Gáspár Attila zilahi zenetanár elmondta, régóta tartják a kapcsolatot a marosludasi együttesekkel, sok helyen találkoztak már. – Szívesen elmegyünk mindenhova, ahol magyarul lehet énekelni, citerázni s a szilágysági népdalokat megismertetni. A szilágysági szórvány nem annyira ismert, sem az erdélyi, sem a magyarországi köztudatban nem él annyira, mint a Székelyföld. Pedig gyönyörű népdalaink, népszokásaink, népi hagyományaink vannak. A Szederinda citeraegyüttes hagyományőrző csoportja felvállalta, hogy tolmácsolja ezt a népi kultúrát. Magyarországon sokfelé léptünk fel, eljutottunk Bécsbe is. A Szilágyságban többen citeráznak, de nem olyan színvonalon, hogy azt iskolában tudnák tanítani. Én Dobán 1976 óta foglalkozom citeraoktatással. Emellett Szilágysomlyón, Zilahon, Szilágyperecsenben tanítom a gyerekeket citerázni. A Szilágyságban vannak tömbben élő magyarok, de vannak gyenge szórványtelepülések is. A Tövisháton a legtöbb falu magyar, elöregedett lakossággal. A Kraszna mentén vannak erős magyar települések, Szilágysomlyótól északkeletre ott van Szilágyperecsen, gazdaságilag is erős, életképes közösség, Varsolc, Szilágykraszna, Magyarkecel, Zovány, Ipp, Sarmaság, Szilágylompért, Selymesilosva. Mind olyan települések, amelyeket művelődéstörténeti szempontból érdemes lenne visszahozni a köztudatba – fogalmazott Gáspár Attila.
Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére
A legmesszebbről a mohácsi Újhold néptáncegyüttes érkezett. Kiss Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a 600 kilométer nincs is annyira messzi. – Félnapos út, és amit kapunk érte, az nagyon fontos számunkra: erdélyi magyar néptánc-együttesekkel léphetünk fel. Szeretünk közösségekkel együtt lenni, a fiatalokat ebben az élményben részesíteni. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére. A Hajdina a nyáron Mohácson szép műsorral szerepelt. A mo-hácsi néptáncegyüttesben jobban szeretjük az erdélyi táncokat, de Tóth Sándor kérésére "magyarországi anyagot hoztunk", somogyit és szatmárit. Mi mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, székelyföldi táncokat, forgatósokat, legényeseket is táncolunk. Tulajdonképpen ezen nevelkedtünk. Vallom, hogy egy nemzet hite és kultúrája tartja egyben a népet. Ha elveszítjük e kettőt, mindent elveszítünk. Ide csatolnám az elmúlt hónapok válságát, amit Európa megél. Most nyíltan kell erről beszélni, nagyon oda kell figyelni, hogy megmaradjunk. A fiataljaink most kapnak észbe. Nemrégiben Törökországban jártunk, s hallották, hogy a török gyermekek milyen hangerővel, torkukszakadtából éneklik a himnuszt. Ez felrázta a gyermekeinket. Az ő harcuk következik, hogy helyretegyék a dolgokat – fogalmazott a mohácsi tánccsoport vezetője.
Táncház és szeretetlakoma
A Gyöngykoszorú-találkozó táncházzal és szeretetlakomával ért véget, amelyet a líceum éttermében tartottak. A helybeliek délutáni gyérebb részvétele estére népesebb mulatsággá gyarapodott, ahol szülők, nagyszülők együtt szórakoztak. Ezen, sajnos, nem lehettünk ott, de örülhetünk annak, hogy a szórványban mégiscsak van élet, megszólalt az együvé tartozás érzése, ahol több mint háromszáz ember gyűlt össze.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Csak tiszta forrásból – népdal és nótaverseny
A marosvásárhelyi Kéknefelejcs Nótatársulat és a csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány Csak tiszta forrásból címmel először szervezett népdal- és nótaversenyt. A verseny célja a tehetségek felkutatása, hagyományaink ápolása, megőrzése, a magyar népdalok megismertetése és megszerettetése a gyermekekkel és a fiatalokkal.
A verseny első fordulóját a Bolyai Farkas Elméleti Líceum amfiteátrumában tartották, ahol négy korosztályban 167-en vettek részt. Az advent első vasárnapján tartott döntőben 75-en mérték össze népdal- és nótaéneklési tudásukat a Maros Művészegyüttes termében. A rangos rendezvényről Ábrám Tibor, a Kéknefelejcs Nótatársulat vezetője, népdal- és nótaénekes számolt be lapunknak.
A verseny során a tiszta, csengő hangot, a szép hangszínt, az összeállított listán szereplő népdalok értékét és az előadásmód hitelességét, meggyőző erejét értékelte a zsűri, amelynek tagjai dr. Buta Árpád Attila, Kacsó Ildikó, Dobos Krisztina, Koszorús Kálmán, illetve az elemi osztályosok kategóriájában: Biró Éva, Kiss Annamária, Antal Rozália, Boros Emese valamint Kádár Barna Zsolt voltak.
A színvonalas versenyen az első-második osztályosok kategóriájában első helyezett lett az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, második a mezőpaniti Barabási Beatrix Andrea és a nyárádtői Zilinszki Delinke Dorottya, harmadik a körtvélyfáji Antal Péter és a nyárádszeredai Siklódi Réka.
A harmadik-negyedik osztályosok közül első helyre a csittszentiváni Gálfalvi Rebeka Evelin, második helyre a csibai Lőrincz Beatrisz és a nyárádremetei Fodor Dániel, harmadik helyre a nyárádgálfalvi Kelemen Karola és a nyárádszentbenedeki Kilyén Kincső került.
A 11-14 évesek korosztályában a székelyhodosi Nemes Barbara és a mezőpaniti Nagy Szilvia bizonyult a legjobbnak. Második helyezett lett a nyárádszeredai Aszalós Hilda, harmadik pedig a gyulakuti Varga István.
A középiskolások, azaz a 15-18 évesek korosztályában a segesvári Kerekes Kingát illette az első hely. Második szintén a segesvári Fülöp Emese Andrea lett. S hogy a sor ne szakadjon meg, a harmadik díj is Segesvárra ment, Szabó Helgáé lett.
A felnőttkorosztályban a zsűri nem ítélt oda első és második helyezést, a harmadik díjat a mezőpaniti Bodó Csaba Loránd kapta. Különdíjban részesült a kisiratosi (Arad) megye Szécsényi Adalbert.
A jó hangulatú rendezvénynek lesz folytatása, melyet a Kéknefelejcs Nótatársulat vállal fel továbbra is.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Karácsonyváró ünnep a Kultúrpalotában
Semmire nem vágyunk jobban ebben az elidegenült, csak külsőségekben pompázó feslett és békétlen világban, mint a szeretet legapróbb jelére, a törődés és az egymás iránti tisztelet kinyilatkoztatására. Ilyen lelkülettel állunk itt az adventben, útban a betlehemi jászol felé, várva, hogy számunkra is bekövetkezzék a csoda.
A csodavárás egyik mozzanatának lehettünk részesei vasárnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által szervezett Adventi ének című imádságos, zenés-verses műsor élményével lettünk gazdagabbak.
Minden családba gyermeket vigyen az angyal
Böjte Csaba ferences szerzetes részvétele a marosvásárhelyi adventi rendezvényen azért is rendkívül dicséretes, mert a héten temették el az édesanyját, mégis szakított időt és merített erőt arra, hogy elmondja adventi gondolatait. Elsőként gratulált e bölcs kezdeményezéshez, hogy jókedvűen, békességben, szeretettel le tudunk ülni, hogy Jézus Krisztus születésének ünnepére készüljünk. A ferences atya hozott "szemléltetőeszközt" is, a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ négy neveltjét, akik székely ruhában énekeltek a színpadon.
– Írtak-e levelet az angyalnak? – tette fel a kérdést Csaba testvér. – Jézus azt mondta, aki nem kér, nem kap. Neki kell állni levelet írni az angyalnak, még van három nap. Hogy súgjak, segítsek, elmondom, hogy én írtam az angyalnak. Mit kértem? Azt kértem, hogy Marosvásárhelyen, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében, egész Európában minden ünneplő család karácsonyfája alá "szottyantson" az Isten egy kisgyereket. Lehet az édesgyermek, lehet az unoka, dédunoka, keresztgyermek, árva gyermek, mindegy, csak baba legyen! Élet legyen benne! Igen, több mint 2000 évvel ezelőtt az emberiség gondjaira a nagy megoldásért imádkozott. Isten egy kisbabát küldött Betlehembe. Az angyalok azt kérdezték, milyen válasz ez? Mindössze 3 kilogramm 20 deka. Ez volt Isten válasza: gyermek. A XXI. századi Európának, de a magyarságnak és a románoknak is gyermekre van szüksége. Egymillióval kevesebb fiatal áll munkába, mint amennyien nyugdíjba mennek Európában. Nem azért kell gyermek, hogy eggyel többen legyünk, hanem azért, hogy a gyermek születésével egy édesanya és egy édesapa szülessen, aki lehozza a csillagot az égből a családjáért. Egy gyermek lavinát indít el a családban. Élettel, erővel, fénnyel tölti be a családot. Azt hiszem, hogy a gyermek olyan, mint az orvosság. Aki a gyermekkel foglalkozik, garantáltan tíz évvel tovább él! Ezt a receptet már sok embernek elmondtam. Egészséges módszer, szabadalmazott gyógyszer. Működik. Adja az Isten, hogy merjünk az élet, a gyermekek, a család mellett dönteni – mondta Böjte Csaba, aki több mint ötezer gyermeket fogadott be, s aki tudja, mit jelent a gyermeknevelés. Egy gyermekről sem lehetett elmondani, hogy kár volt befogadni. Az élet mellett dönteni a legnagyobb csoda. Az asztalfőhöz ülni, a gyermekek társaságában finom húsleves mellett imádkozni felemelő érzés, férfiúi büszkeség tölti el mindannyiszor a szívet. Jó dolog a szeretteidről gondoskodni, enni adni a gyermekeknek, látni, hogy azért vidámak és jókedvűek, mert értük küzdöttünk, és legyűrtük a nehézségeket.
Az atya bevallotta, ilyenkor ül, és potyognak a könnyei. – Olyan tiszta, becsületes öröm, ami megmarad örök életre. A Jóisten ezt az örömet szeretné mindannyiunkkal megosztani, hogy minden férfi ott üljön az asztalfőn, gondoskodjon a családjáról, megterítse az asztalt, hogy tudjanak együtt örülni. Adná az Úr, hogy ezt az örömet mindannyian megkóstoljuk!
A legnagyobb problémánk, hogy fiataljaink elmennek
Böjte Csaba hangsúlyozta, a politikusoknak többször elmondta, hogy félrevert harangok zaja mellett nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni. Csak bőröndöt lehet csinálni, jegyet venni, s elmenni. Marosvásárhelynek, Erdélynek a legnagyobb problémája, hogy a fiataljaink elmentek és elmennek. Ennél nagyobb tragédia nincsen! A politikusoknak valahogy ezt kellene megérteni, hogy meg kell az embereket nyugtatni. Hála istennek lehet álmodni, lehet tervezni, lehet imádkozni!
Azt is meg kell érteni, hogy az a magyar ember, aki nem tiszteli a román szomszédját, az nem jó magyar ember, az hosszú távon nem a javát akarja Erdélynek és a Kárpát-medencének! Az a román, aki nem tiszteli a vele együtt élő magyarokat, székelyeket, cigányokat, zsidókat, az nem jó román ember! Az nem javát akarja Romániának! Ezt a gondolatot kell fontolóra venni! Egy parancsot adott Isten, a szeretet parancsát! Ez tudná kihúzni a sárból ezt az országot!
– Leéltem 56 évet, de nem a románokkal van bajom, hanem azzal a hóval, ami nincs eltakarítva az utcáról, a kiürült iskolákkal van bajom, azzal, hogy a kórházaink nincsenek kifűtve, felszerelve. A betegeinket el kell vinni messzire. Ezek olyan nagy bajok, hogy összefogás nélkül nem tudjuk kikü- szöbölni. Közösen küzdve tudjuk megoldani. Ha egymás torkának esünk, akkor kő kövön nem marad! Itt a Kárpát-medencében sem a magyarok, sem a románok, sem szlovákok, sem a szerbek, sem a németek, sem a zsidók nem tudnak külön-külön kis Isten országát építeni. Csak együtt, közösen és összefogással, mert külön nem fog menni. Merjünk az élet mellett dönteni, tudjunk egymás mellett dönteni, merjünk Isten országa mellett dönteni, s ezt építsük fel becsületes munkával! Én ebben a hitben nevelem a gyermekeimet, s 25 év után merem állítani, hogy működik. Fel kell ajánlanunk irgalmas szeretetünket, mert így érdemes élni! Merjük elmondani egymásnak három szál virággal a kezünkben, hogy szükségem van rád! Üres a ház nélküled, semmit nem ér. A héten temettük el édesanyámat, üres a ház... Szeressük egymást! Egy napot, egy percet sem szabad haraggal, gyűlölettel tölteni! – monda Böjte Csaba, akinek bátorító és felemelő szavait őszinte tapssal jutalmazta a közönség. Meg is jegyezte, papot nem szoktak visszatapsolni, de ha már így történt, másodszor is színpadra állt, s az irgalmasságról szólt, amelynek évét Ferenc pápa hirdette meg.
Ének, vers és orgonajáték
Ezt követően a vendégművészek léptek fel: Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze, Szalóki Ági Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő és Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Előadásukban adventi és karácsonyi énekek, orgonaművek és versek hangzottak el.
Ioan Chiorean műsorvezető elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azt szeretné, ha hagyománnyá válna a húsvéti és a karácsonyi koncert, hiszen gazdagra és szegényre egyformán néz Jézus, ilyen élményben mindenkinek része kell legyen! Örül, hogy a városban megkezdődött a párbeszéd és az építkezés. Chiorean köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az est szervezéshez és sikeréhez.
Az est közös énekléssel, a Mennyből az angyallal, az Úr imádságával és Csaba testvér áldásával ért véget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Festett üvegen át ragyogott a betlehemi csillag
Advent negyedik hetében beszerelték a marosvásárhelyi Vártemplom Balassi-termének ablakait, amelyeken Balassi Bálint, Báthory István és a kis ablakon I. Rákóczi György fejedelem portréja látható. A karácsonyi csillag fénye már ezeken az ablakokon szűrődött be a terembe. Az ablakokat Makkai András kolozsvári üvegfestő művész készítette.
Ahol Balassit fogságban tartották
A Balassi-teremről tudni kell, hogy tíz évvel ezelőtt nevezték el, a Gótikus teremmel szemben található. Legenda fűződik hozzá, mégpedig egy 1575-ös kerelőszentpáli csatához kapcsolódóan. Báthory István akkor győzte le riválisát, Bekes Gáspárt. Ebben a csatában Balassi Bálint Bekes oldalán harcolt, így Balassi fogságba esett. A legenda szerint a mai Balassi-terem helyén tartották fogva. Báthory és Balassi végül kibékültek, ezért kerültek most egy üvegablakra. I. Rákóczi György portréja a kisablakon látható, mert a Vártemplom tőle kapta az 1636-ban nyomtatott Öreg Graduált, amiből 200 darabot adtak ki – mondta Henter György, a templom lelkésze.
Az első festett üvegablakokat a Gótikus teremben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke jelenlétében szerelték fel. Az egyik ablakon Rákóczi Ferenc, illetve a város címere látható 1616-os évszámmal. Ekkor címert és szabad királyi városi rangot kapott Vásárhely. A második ablakon János Zsigmond fejedelem, valamint a Református Kollégium címere és az 1718-as évszám látható, amikor a marosvásárhelyi iskola befogadta a sárospataki diákokat.
Hagyományos technikával készültek
A üvegfestő művésszel a Balassi-teremben folyó munkálatok során beszélgettük, amikor Balassi Bálint, Báthory István és I. Rákóczi György fejedelem portréja megérkezett Marosvásárhelyre.
– Az üvegablakok hagyományos technikával készültek, amit több száz éve alkalmaznak az ólomüvegezésben. A színes üveget ólomkeretbe helyezzük, s utána forrasztjuk össze a szerkezetet. Ezt a technikát Magyarországon és Hollandiában tanultam, de sok mindent autodidakta módom sajátítottam el. Erdélyben kimondottan erre szakosodott iskola nincs. Én Kolozsváron végeztem a képzőművészeti egyetemet üveg-kerámia szakon, viszont ott sem tanítják ezt a mesterséget – mondta a művész.
Lengyel üvegből
A Vártemplom műemlék épület, ide csak nagyon igényes munka fogadható el. Az ólomkeretes, festett üvegablak külső részén van egy síküveg, ami védőként és szigetelőként szolgál. A tervezés a tavasszal készült el, október végén kezdték el a kivitelezés gyakorlati részét, a végleges méretek után, akkor vágták, festették, égették az első üvegeket.
– A gyülekezet vezetősége a terv kivitelezéséhez keresett szakembert, és hallották, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak én készítettem a Csaba királyfit ábrázoló ólomüveget, amit annak idején még Bánffy Miklós tervezett, de különböző okok miatt nem tudott megvalósítani. Henter György tiszteletes úr elmondta, hogy mit szeretne, megvolt a téma, megnevezte a személyiségeket, az évszámokat, leszögeztük az idézetek szövegét, és meg kellett valósítani. Mint látható, piros, zöld, sárga berakások vannak az ablakok szélein, de festett részek is vannak. A portrék, a drapériák festettek, az alapszínre árnyékokat és más színeket festettem, hogy megfelelő hatást keltsen. Az üvegek nagy része Lengyelországban készült. Van egy régi üveggyár, amely még hagyományos antik üveget gyárt. Pontosabban 60x80 centiméter nagyságú üvegtáblákat. Ezeket szabdaljuk fel. A festékek természetesen be vannak égetve. Ezeket az ablakokat legkevesebb kétszer égettük, de például a címernél még többször. Ez nagyon apróra morzsolt színes üveg, aminek az olvadáspontja egy kicsit alacsonyabb, mint az ólomüvegé, azaz 650 és 700 C-fok közötti. Az alapüvegre festjük az árnyékolást, hogy a kép megfelelő térhatást nyerjen. Ezt beleégetjük, majd még egy égetéssel az írást rögzítjük. A munka utolsó része a beszerelés – tájékoztatott Makkai András, aki személyesen hozta el az ablakokat advent utolsó hetében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Tatárka, Pohánka és Hajdina
A népi kultúra őrzői Marosludason
Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat. 
A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina. 
Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték. 
– Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője.
Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol. 
A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra. 
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Megújuló közösségi élet Madarasifeketén
A madarasifeketei református közösség egyre többet hallat magáról. Károly Károly tiszteletes úr jóvoltából érkeznek abeszámolók a gyülekezeti életről, nőszövetségi találkozókról, szórványtáborokról. Most úgy döntöttünk, mi látogatunk el a kis mezőségi szórványtelepülésre, ahol 116 református él, és ahol vasárnaponként 35-40- en járnak templomba, a 20vallásórás gyerek közül 12 járnak rendszeresen órákra.
116 lelkes, összetartó közösség
Károly Károly (fotó) 2007-ben került a feketei gyülekezetbe, e csodálatosan szép tanyavilágban élő református családokkal együtt közösen a hitben, nemzetben, szeretetben való megmaradást vállalták fel. – Nagyon barátságos, kedves emberek a gyülekezet tagjai, akik őszintén ragaszkodnak az egyházhoz, a közösségükhöz. Hűséges templomba járók, segítőkészek, kiveszik a részüket az önkéntes munkából. Nincs olyan alkalom, hogy valaki meg ne hívjon bennünket. A külföldön dolgozók is járnak haza, ünnepekkor találkozunk, szeretetvendégséget szervezünk. Hála Istennek léteznek a modern kommunikációs eszközök, Facebookon megszólítom őket, s így sokkal többen jönnek el a közösségi alkalmakra. Az asszonyok finom süteményeket készítenek, a férfiak az italról gondoskodnak, s közösen a jó hangulatról. A gondnok, Borbély Márton minden egyházi vonatkozású munkából, szervezésből kiveszi a részét – mondja a tiszteletes útban a település felé, ahová egy borús téli napon sáros úton érkezünk.
Korszerűsítik a templomot, új köntöst kap a harangláb
A templom egy szépen bekerített, nagy telken található, vadgesztenyefák övezik. Az épületen még most is – talán a nosztalgia kedvéért – az általános iskola felirat olvasható.
Valamikor 900 lelkes gyülekezet élt itt, a hatvanas években annyi gyerek volt, hogy 1967–1977 között I–VIII. osztályos iskolát kellett működtetni. A csökkenő gyermeklétszám miatt 1980 után összevonták az osztályokat. 1990 után az egyház visszakapta az iskola épületét, ami hajdanán felekezeti iskolaként működött. Miután megszűnt az elemi iskola és az óvoda is, 1994-től templomként is ezt az ingatlant használják, hiszen a régi öregvölgyi templomot, akárcsak Kisfekete templomát, lebontották. Az előbbi tégláit a mezőmadarasi templomba építették be.
– Az épületet teljesen felújítjuk, leverjük a régi vakolatot, padlót, ajtót, ablakot, csatornát cserélünk, mind a fronton levő nagyobbik helyiségben, a templomban, mind a kisebbikben, az egyházi irodában. A hátsó részben levő lelkészi lakást is felújítjuk. Mindehhez pályázatok révén anyagi támogatást kaptunk, 1,5 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától és 35 ezer lejt a Művelődési és Kultuszminisztériumtól. Az épület felújítási munkálatainak befejezését május 31-ére tervezik.
Az ingatlan mellett található 13 méter magas, 1901-ben épült harangláb teljes felújítás alatt áll. Tavaly augusztus 20-án belecsapott a villám, akkor derült ki, hogy a torony kupolájának szerkezete elkorhadt, ki kell cserélni. Ezért a kupolát le kellett szedni, a torony új, Székelyvarságon készített zsindelyborítást kapott, ami 15 ezer lejbe került. Tavasszal felszerelik a villámhárítót is. A harangláb felújításának összértéke 10 ezer euró körüli – számolt be Károly Károly tiszteletes úr.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalom
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Megrongálódott a templom Mezősámsondon
A mezősámsondi római katolikus templom ideális környezetben, büszkén magasodik a falu fölé. Mária-Terézia idejében, 1770-ben épült, miután elődjét, az 1757-től álló fatemplomot lebontották. A római katolikus hívek a faluban megfogyatkoztak, a templom gyakorlatilag hívek nélkül maradt. A barokk építészet e mezőségi remekében kéthavonta tartanak misét, akkor is csak hárman-négyen vesznek részt.
A templomhoz közeledve szembetűnik, hogy körös-körül mállik róla a vakolat, a toronyról szintén, a falak salétromosak. A templomkert gondozatlan, az ott található sírkövek düledeznek, van olyan, amit fel is döntöttek. A parókia, ami a templommal egy időben épült, hasonló állapotban van. Mivel 1981 óta nincs állandó plébános, az épület üresen áll. Török Albert, a gondnok őrzi a templom kulcsát, ő nyitott ajtót, hogy betekintsünk a jobb időket is megért hajlékba. Dicsőség Istennek! – olvasható a nagybetűs felirat a szép barokk templomban, amelynek padjai régen megteltek.
A sámsondi a marosvásárhelyi–remeteszegi plébánia fíliája, ezért e plébánia lelkésze, Szénégető István római katolikus plébános a beszolgáló lelkész, aki kéthavonta jár ide misét tartani. Telefonon kerestük meg a templom sorsa felől érdeklődni, felvázolva az általunk tapasztaltakat. Szándékuk és vágyuk, hogy rendbe hozzák a templomot, azonban a lehetőség egyre kevesebb. Bevallása szerint nagyon rég halogatják a sámsondi templom ügyét. Ennek részben az az oka, hogy nagyon kevés hívük van, s még azok sem vesznek részt a misén, akik el tudnának menni a templomba. A misére járók száma mostanában háromra zsugorodott. A plébánoshoz tartozó 31 falu közül ilyen szempontból a "legfájdalmasabb" Sámsond. Azzal van szerencséjük, mondja a plébános, hogy a görög katolikusok itt tartják istentiszteleteiket, így legalább az ima megmaradt a templomban.
– 2002 óta szolgálok Sámsondon, a fokozatos létszámcsökkenés megállíthatatlan. Híveim nagy részét kikísértem a temetőbe. Kevesen maradtak. Próbálkoztunk zarándoklattal, családokkal mentünk ki, hogy gyermekzsivaj legyen a templom körül, hogy életet leheljünk a közösségbe. Arra is volt próbálkozás, hogy egy hatgyermekes székelyföldi családot költöztessünk a papi lakba, hogy élettel töltsük meg az épületet, hogy egy gazdaságot hozzunk létre, s a templom környezetét rendbe hozzuk. Azonban ez nem sikerült úgy, mint egy hasonló sorsú plébánián. Próbálunk pályázni, akárcsak a mezőbándi templomért. A faluban el kellene kezdeni a cigánypasztorációt, ezek a feladatok. A fő figyelmet azonban oda fordítjuk, ahol több hívünk van – fogalmazott a plébános.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ benyújtotta megyei tanácsosi listáját
Péter Ferenc a tanácselnökjelölt
A kerületi választási iroda 27 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta az RMDSZ megyei tanácsosjelöltjeinek listáját, amely teljes, 44 nevet tartalmaz. Első helyen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, második helyen Péter Ferenc szerepel, akit az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltként nevesített.
A tanácselnöki tisztség megszerzése a tét
A tanácsosi lista iktatása után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ szervezet elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, köszöni a támogatók aláírását, a munkatársak hozzájárulását az aláírásgyűjtési akció sikeréhez. A 27 ezer támogató aláírást megelőlegezett bizalomként és pozitívumként kell elkönyvelni. Az elnök meggyőződése, hogy az aláírások köteleznek, olyan kampányt kell folytatni, amellyel megszólítják Maros megye magyar választóinak jelentős részét. Arra számítanak, hogy legalább 13 tanácsosi mandátumot megőriznek a megyei tanácsban. A tanácsosi tisztségre jelöltek mintegy kétharmada kicserélődött, egyharmadát a régi tanácsosok teszik ki. A kétharmadban új és fiatal jelöltek szerepelnek. Ami a jelöltek kiválasztásával kapcsolatosan fontos volt: igyekeztek ezúttal is arra törekedni, hogy Maros megyének minden régiója képviselettel rendelkezzen a tanácsban. A kampány rendkívül fontos üzenete, hogy az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztség megszerzésére törekszik.
A sajtó kérdésére válaszolva Brassai Zsombor elmondta azt is, hogy a megyei tanácsosi listán szereplő jelöltek kiválasztásakor a területi képviseletre figyeltek. Tekintettel arra, hogy Maros megye nagy közigazgatási egység, a megyei tanácsnak nagyon sokrétű problémával kell foglalkoznia. Ezért vélik fontosnak, hogy a mikrorégiók is képviseletet kapjanak. Másrészt a jelöltek szakmai tapasztalatát vették figyelembe. Bejutó helyet biztosítottak a nőszervezetnek, illetve a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak. Az első 15 jelölt között van a Magyar Polgári Párté is, ily módon a megyei tanácsosjelöltek listáján is megvalósult a politikai összefogás.
– Bízom abban, hogy ez a szavazatszámban is kamatozni fog. A 2012. évi tapasztalatból indultunk ki, amikor külön listákon indultunk a szavazatokért. Ha együtt indulunk, ma akár 15 tanácsosunk is lehetne. Bízunk a választókban, hogy erősíteni tudjunk az RMDSZ- frakció képviseletén – fogalmazott Brassai.
Szükség van a váltásra
A tanácselnöki tisztségre jelölt Péter Ferenc nyilatkozatában elhangzott, hogy azzal a 16 évi önkormányzati tapasztalattal, amellyel rendelkezik, képviselni tudja a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és Maros megye lakosságát.
– Úgy gondolom, hogy a Szovátán kivitelezett sikeres projekt Maros megyére is kiterjeszthető. Ha a megyénkbeliek úgy gondolják, hogy a szovátai példa lehet Maros megyére nézve, kérjük, szavazzanak az RMDSZ listájára. Úgy érzem, a megyének szüksége van a váltásra, hiszen gazdasági szempontból a közép-romániai régión belül a harmadikról a negyedik helyre csúszott vissza. Meg kell tennünk mindent, hogy a megye gazdaságilag megerősödjön, s visszanyerje méltó helyét ebben a régióban – fogalmazott a tanácselnökjelölt, aki arról is beszélt, hogy a kampány során a személyes kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, megpróbálnak minél több településre elmenni, és minél több emberrel találkozni.
Péter Ferenc elmondta, nem volt könnyű döntés felvállalni a jelölést, de a szövetség megyei vezetőségével úgy gondolták, hogy fontosabb a megye egésze, ennek száz települése, mint egy a megyéből. Ezért választotta a szovátai polgár-mesterjelöltség helyett ezt az utat. Szovátán Fülöp László mérnök személyében sikerült olyan polgármesterjelöltet találni, aki méltóképpen vezetheti tovább a várost.
A Népújság arra volt kíváncsi, milyen konkrét tervek szerepelnének Péter Ferenc programjában.
– Konkrét tervekről nehéz beszélni. Elsősorban jól kell működtetni azt az intézményrendszert, ami pillanatnyilag a megyei tanács alárendeltségében van. Folytatni kell azokat a projekteket, amelyeket elkezdtek. Ha konkrét tervekről van szó, akkor elsősorban a megye infrastruktúrájára, a repülőtérre kell gondolnunk, mert ezekkel van gond. Ahhoz, hogy sikeres legyen ez a megye, kötelező módon csatlakoznia kell az ország nemzetközi infrastruktúrájához, ami hiányzik. Kiépült infrastruktúrával másképp jelentkeznek a beruházók. A legnagyobb probléma, hogy Maros megye gazdasági szempontból pozíciót veszített, a régióban a harmadik helyről a negyedikre került. Ezen kell változtatni. Fontos feladata tehát a megyei testületnek, hogy Bukarestben és a nemzetközi fórumokon képviselni tudja a megye érdekeit, hogy visszanyerje azt a gazdasági potenciált, amit elveszített ebben a régióban – fogalmazott Péter Ferenc.
A megyei tanácsosi listán szereplő első 15 jelölt: Brassai Zsombor, Péter Ferenc, Pokorny László, Kolcsár Anquetil-Károly, Szabó Árpád, Csép Éva-Andrea, Aszalos Gábor, Kupás János, Tatár Béla, Kovács Mihály-Levente, Bartha Mihály, Fülöp József, Szabó Albert, Szigyártó Zsombor-István, Biró József-Attila.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Marosludasi tornyok
Szeressétek a templomot, a templomot s az iskolát! Reményik Sándor-idézettel az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya általdedikált háromnyelvű kötetet kapott ajándékba a Népújság szerkesztősége. Címe: Ludus – Turnuri, towers, tornyok.Szerzői: Ioan A. Borgovan és Kiss Ibolya.
A cím és a borítólap sejteti, hogy a kötetben a különböző marosludasi felekezetek templomai szerepelnek: a Szent Péter és Pál apostolok nevére felszentelt ortodox templom, a református templom, a Szent Miklós ortodox templom, a római katolikus templom, a marosgezsei Aranyszájú Szent János-templom, a Mindenszentek ortodox templom, az andrássytelepi református templom, az andrássytelepi Boldog Gizella római katolikus templom, a Szent Péter apostol görög katolikus templom, az eczkentelepi református templom.
Mindenik templom történetébe betekintést nyerhet az olvasó, megtudhatja, kik voltak az alapítók, a lelkészek, s kik szolgálnak ma. A szerzők arra is kitértek, hogyan alakult a gyülekezetek lélekszáma az évek során.
Illusztrációként valamennyi templom leírása mellett Kiss Ibolyának a templomról készített festménye szerepel. A szöveget román nyelvből magyarra és angolra Csíki Noémi fordította. A Mega könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet Iulia Pop szerkesztette.
Az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya, a Mezőség festője mindig szeretettel fogadta a Népújságot, jelenleg nyugdíjas tanárnő, a Képzőművészek Maros Megyei Egyesületének alapító tagja, több mint száz – egyéni és csoportos – kiállítása volt, képei számos országba eljutottak. A tanárnőt számos közösségépítő rendezvény szervezőjeként ismertük meg, akinek további életerőt és alkotókedvet kívánunk!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Európa-nap
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Kalotaszegtől Bonchidáig
Nem vagyok a táncművészet értője, csak csodálója és tisztelője. Csatlakoztam hát az értők és tánckedvelők táborához, és pünkösd másodnapján jegyet váltottam a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes előadótermébe, ahová a budapesti Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a volt Honvéd együttes tánckarának a Bonchida és Kalotaszeg című előadására hívták a nagyérdeműt. Igaz, a helyek elkeltek, előadás előtt már csak pótszékre lehetett helyet kapni, de ennek is örülni kellett, hiszen sokan lábon álltak.
Egy olyan nemzet tagjaként, amely népi kultúráját ilyen fokon élteti és ragyogtatja, a látottak csak büszkeséggel tölthetnek el. A budapesti együttes dinamikus, pörgő előadásra valami őserő mozdult meg a közönségben, valami olyan érzés öntött el, ami megbizseregtet és más dimenziókba emel. Persze, tudtuk, hogy a Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető nevével fémjelzett együttes előadása csak jó lehet, hogy Martin György hagyatéka, az eredeti adatközlőktől tanult és filmen rögzített táncanyag a sajátunk, nem csoda hát, hogy minden mozdulatra, dallamra együtt rezonáltunk a táncosokkal.
Az Élő Martin Archívum sorozat két része arról győzött meg, hogy az Erdélyben együtt élő népek kultúrája összefonódott, a kultúrák közötti átjárhatóság a tánc nyelvén is valós. Az előadás követte Martin György néprajzkutató kutatásainak helyszíneit, s az előadók a filmkockákon szereplő táncosokat élőben jelenítették meg: bonchidai magyarokat, románokat és cigányokat, akik eljártak egymás mulatságaiba, ismerték egymás kultúráját és táncolták egymás táncait. Az előadáson láthattunk még Nádas-völgyi táncokat, majd a híres és látványos kalotaszegiek léptek színre.
Zsuráfszky Zoltán, a néptáncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy kiemelten fontos az értékeket azokon a helyszíneken bemutatni, ahol annak idején ő is gyűjtött, s ahol a népi kultúra még mindig szerves része a mindennapoknak. Marosvásárhelyen mindig csak átutaztak, most adatott meg először, hogy itt is bemutatkozzanak.
Megtették, nagy sikerrel.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)