Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. június 24.
„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva.
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti.
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva.
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti.
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 14.
Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 17.
Öt háromszéki település a Nemzeti Vágtán
Kézdivásárhely nyerte a Székely Vágtát!
Kézdivásárhely nyerte az idei, hetedik Székely Vágtát: Berde Loránd Anci nevű magyar félvér kancáján. A döntő szempontjából „háromszéki vágtává” csinosuló rendezvényről Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak képviselői jutottak ki a Nemzeti Vágtára. A szeptember 15–17-e között a budapesti Hősök terén sorra kerülő eseményen, a rendező jogán Sepsiszentgyörgy lovasa is indulhat.
Annyit ember még nem kémlelte az eget, vagy inkább nem „simogatta” okostelefonját az Óriáspince-tetőn, mint pénteken, amikor hétágra sütött a nap, de minden előrejelzés több órás kemény esőt mutatott szombatra és vasárnapra. A Székely Vágta szervezői, akikben még erősen él az első vágta élménye (amikor szó szerint elvitte a vihar a vágtát), egy rossz, és egy még annál is rosszabb esetre érvényes forgatókönyvvel készültek.
A rossz forgatókönyv arról szólt, hogy a rossz idő miatt nem lehet megrendezni a döntőt. Ebben az esetben a két elődöntő első két helyezettje vehet részt a budapesti döntőn. A még ennél is rosszabb forgatókönyv azzal számolt, hogy nemhogy a döntőt, de még a középfutamokat sem lehet megtartani. Ebben az esetben a négy előfutam első helyezettjei képviselhették volna Székelyföldet a Nemzeti Vágtán.
Lett volna persze az eredeti program, azt azonban már senki sem merte vállalni. Így eleve úgy kalkuláltak, hogy „szombaton mindent meg kell csinálni, amit lehet” – ennek megfelelően a vágta vasárnapi középfutamait előhozták péntek estére, „hátha belefér”. Ami a sorsoláskor, a legelején történt, azt elolvashatják mai lapszámunk 3. oldalán, vadregényes történet, az indulók, elő-, középfutamokban részt vevők és döntősök névsorát az áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglaltuk.
Ügyes huszárok versenye
Pénteken este Mojzi Árpád megnyerte a Szent László-futamot Betyár nevű lovával. A hagyományőrző huszárok felkészültségét próbára tevő, tulajdonképpen ügyességi verseny forgatókönyvére, amit dr. Kádár László, hö. huszárőrnagy talált ki, panasz nem lehetett: el kellett menni a lányos házhoz, kaput nyitni, zárni, majd a kocsmába, egy sörre, karddal össze kellett szedni néhány koszorút. Természetesen mindezt lóháton, mert ez mégiscsak egy huszárverseny…
Szombaton csodálatos koreográfiával, zenével, ágyúlövéssel, himnusszal, felvonták a székely zászlót. Jobb hagyományokhoz híven, Nagy József, megbízott vágtafőkapitány románul is megfogalmazta a vágta üzenetét: a hagyományoknak, a történelemnek nem elválasztania, hanem összekötnie kell a szomszédos népeket.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy minden településen lovasklubot kell alakítani, Péter Ferenc, Maros megyei elnök azt mondta: a lovas hagyomány a magyar kultúra része, Tamás Sándor Kovászna megyei elnök szerint pedig a vágta a szabadság megtestesítése, ezért népszerű a székelyek között.
Példás rendben zajlottak az elő- és középfutamok
A vágta elő- és középfutamai példás rendben, minden probléma nélkül zajlottak, még startot sem kellett megismételni, ilyen nem volt az elmúlt hat évben. A Góbé futamban a tavalyi győztes László Pál (Gyergyószentmiklós) irányította a történéseket és Csíkkozmással együtt Hargita megyei fölényt alakított ki, Háromszékről csak Szotyor jutott a döntőbe. A Székely Vágta előfutamai sem hoztak nagy meglepetést: Nyujtód, Gyergyószentmiklós, Réty és Kézdivásárhely nyert.
Réty polgármestere nem járt esőtáncot az elődöntő után, pedig a település lovasa, a harmadik előfutam győzteseként, kijutott volna a Nemzeti Vágtára, ha a középdöntőt és a döntőt elmossa az eső. Nem az előfutamból kell kijutni, legyen rendes középfutam, nyerjük meg a vágtát, és úgy jussunk ki a Hősök terére – mondta Dombora Lehel. Nem jött be, Hunyadi Mátyás János elrontotta a startot a középfutamban és nem jutott a döntőbe…
A második középfutam hozta az addigi legnagyobb versenyt. Ugron Attila nagyszerűen használta ki, hogy a két körön keresztül vezető és csak egymásra figyelő előpataki és gyergyószentmiklósi lovas nem számol azzal, hogy valaki a negyedik helyről indulva körbelovagolja őket, és gyönyörű finissel megnyerte a futamot. A Székely Vágtában „tiszta” háromszéki döntő alakult ki: Kézdivásárhely, Nyujtód, Előpatak és Mikóújfalu részvételével.
És következtek a döntők…
A Góbé vágta döntője egyáltalán nem keltette az amatőr(ebb) lovasok versenyének érzését: a csíkkozmási Bálint András Szellő nevű 10 éves pej székely tájló kancáján 1 perc 35 másodperc alatt tekerte le az 1200 méteres versenytávot, ami simán elég lett volna ahhoz, hogy a vágta négy előfutamából kettőt, vagy akár az egyik középfutamot is megnyerje. Ezzel trónfosztásra került sor, hisz a hivatalban lévő „góbébajnok”, a gyergyószentmiklósi László Pál, csak a harmadik helyre tudta behozni Szellő nevű lovát, a második helyezett a szotyori Veress Bálint lett, az egzotikus nevű, Boszporuszi Naptűz nevű paripáján.
A Székely Vágta döntőjének startjában „beragadt” Kézdivásárhely és a többiek, különösen az előpataki Bartha Ferenc Pasadena nyergében több lóhossz előnyt szerzett, és az első kör végén vezetett. A verseny azonban nem egy körig tart, és a következő 200 méterben az Anci nevű 8 éves pej magyar félvér kancán versenyző kézdivásárhelyi Berde Loránd „lefutotta” a mezőnyt, és átvette a vezetést. Egy körrel a vége előtt Kézdivásárhely, Előpatak, Mikóújfalu, Nyujtód volt a sorrend. Az előpataki versenyző egyre jobban elfáradt, 200 méterrel a vége előtt a mikóújfalusi Tóth Barna My Missionnal megelőzte és „ráfutott” Berde Lorándra is, ám a kézdivásárhelyi versenyző tartani tudta első helyét és megnyerte a Székely Vágtát. Az utolsó métereken Ugron Attila is beérte
Csillag nevű lovával Bartha Ferencet, és a nyujtódi versenyző a továbbjutó harmadik helyen végzett. A rendezők méltányolták, hogy Bartha Ferenc „nagyszerűen versenyzett és sportszerűen viselkedett”, és őt is meghívták a Nemzeti Vágtára.
A Székely Vágta első helyezettjének a díja 5000 lejes pénzjutalom, és a jog, hogy Székelyföldet képviselje a budapesti Nemzeti Vágtán, egy teljes Tattini-Daslö lótextília szett, azaz egy nyári lótakaró, egy téli istállótakaró, egy izzasztó, egy szett kombinált fásli, valamint egy vízálló nyeregszállító táska az Equimundo Erdélyi Lovasbolt tulajdonosától, valamint egy 1845 mintájú lovastiszti vándorszablya, amelyet a Vágtafőkapitány adott át.
Az Aranyparipa-díjat a legápoltabb lovaknak adják, a díj célja felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Az idei győztes a kézdisárfalvi Imán volt, egy 14 éves arab telivér mén, Bódi Alberté.
Fogathajtó verseny: Bodó Zoltán lett a legjobb
Tizenöt fogat jelent meg a szombat délutáni fogathajtó versenyen, egyes-, kettes- és négyes fogatokkal indultak a versenyzők. Bodó Zoltán volt az abszolút győztes, a Váncsa-farm kettes- és négyes fogatával is sikerült a legjobb eredményt elérnie. Egyes fogattal György Adolf, póni fogattal Szász Csongor bizonyult a legügyesebbnek.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhely nyerte a Székely Vágtát!
Kézdivásárhely nyerte az idei, hetedik Székely Vágtát: Berde Loránd Anci nevű magyar félvér kancáján. A döntő szempontjából „háromszéki vágtává” csinosuló rendezvényről Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak képviselői jutottak ki a Nemzeti Vágtára. A szeptember 15–17-e között a budapesti Hősök terén sorra kerülő eseményen, a rendező jogán Sepsiszentgyörgy lovasa is indulhat.
Annyit ember még nem kémlelte az eget, vagy inkább nem „simogatta” okostelefonját az Óriáspince-tetőn, mint pénteken, amikor hétágra sütött a nap, de minden előrejelzés több órás kemény esőt mutatott szombatra és vasárnapra. A Székely Vágta szervezői, akikben még erősen él az első vágta élménye (amikor szó szerint elvitte a vihar a vágtát), egy rossz, és egy még annál is rosszabb esetre érvényes forgatókönyvvel készültek.
A rossz forgatókönyv arról szólt, hogy a rossz idő miatt nem lehet megrendezni a döntőt. Ebben az esetben a két elődöntő első két helyezettje vehet részt a budapesti döntőn. A még ennél is rosszabb forgatókönyv azzal számolt, hogy nemhogy a döntőt, de még a középfutamokat sem lehet megtartani. Ebben az esetben a négy előfutam első helyezettjei képviselhették volna Székelyföldet a Nemzeti Vágtán.
Lett volna persze az eredeti program, azt azonban már senki sem merte vállalni. Így eleve úgy kalkuláltak, hogy „szombaton mindent meg kell csinálni, amit lehet” – ennek megfelelően a vágta vasárnapi középfutamait előhozták péntek estére, „hátha belefér”. Ami a sorsoláskor, a legelején történt, azt elolvashatják mai lapszámunk 3. oldalán, vadregényes történet, az indulók, elő-, középfutamokban részt vevők és döntősök névsorát az áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglaltuk.
Ügyes huszárok versenye
Pénteken este Mojzi Árpád megnyerte a Szent László-futamot Betyár nevű lovával. A hagyományőrző huszárok felkészültségét próbára tevő, tulajdonképpen ügyességi verseny forgatókönyvére, amit dr. Kádár László, hö. huszárőrnagy talált ki, panasz nem lehetett: el kellett menni a lányos házhoz, kaput nyitni, zárni, majd a kocsmába, egy sörre, karddal össze kellett szedni néhány koszorút. Természetesen mindezt lóháton, mert ez mégiscsak egy huszárverseny…
Szombaton csodálatos koreográfiával, zenével, ágyúlövéssel, himnusszal, felvonták a székely zászlót. Jobb hagyományokhoz híven, Nagy József, megbízott vágtafőkapitány románul is megfogalmazta a vágta üzenetét: a hagyományoknak, a történelemnek nem elválasztania, hanem összekötnie kell a szomszédos népeket.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy minden településen lovasklubot kell alakítani, Péter Ferenc, Maros megyei elnök azt mondta: a lovas hagyomány a magyar kultúra része, Tamás Sándor Kovászna megyei elnök szerint pedig a vágta a szabadság megtestesítése, ezért népszerű a székelyek között.
Példás rendben zajlottak az elő- és középfutamok
A vágta elő- és középfutamai példás rendben, minden probléma nélkül zajlottak, még startot sem kellett megismételni, ilyen nem volt az elmúlt hat évben. A Góbé futamban a tavalyi győztes László Pál (Gyergyószentmiklós) irányította a történéseket és Csíkkozmással együtt Hargita megyei fölényt alakított ki, Háromszékről csak Szotyor jutott a döntőbe. A Székely Vágta előfutamai sem hoztak nagy meglepetést: Nyujtód, Gyergyószentmiklós, Réty és Kézdivásárhely nyert.
Réty polgármestere nem járt esőtáncot az elődöntő után, pedig a település lovasa, a harmadik előfutam győzteseként, kijutott volna a Nemzeti Vágtára, ha a középdöntőt és a döntőt elmossa az eső. Nem az előfutamból kell kijutni, legyen rendes középfutam, nyerjük meg a vágtát, és úgy jussunk ki a Hősök terére – mondta Dombora Lehel. Nem jött be, Hunyadi Mátyás János elrontotta a startot a középfutamban és nem jutott a döntőbe…
A második középfutam hozta az addigi legnagyobb versenyt. Ugron Attila nagyszerűen használta ki, hogy a két körön keresztül vezető és csak egymásra figyelő előpataki és gyergyószentmiklósi lovas nem számol azzal, hogy valaki a negyedik helyről indulva körbelovagolja őket, és gyönyörű finissel megnyerte a futamot. A Székely Vágtában „tiszta” háromszéki döntő alakult ki: Kézdivásárhely, Nyujtód, Előpatak és Mikóújfalu részvételével.
És következtek a döntők…
A Góbé vágta döntője egyáltalán nem keltette az amatőr(ebb) lovasok versenyének érzését: a csíkkozmási Bálint András Szellő nevű 10 éves pej székely tájló kancáján 1 perc 35 másodperc alatt tekerte le az 1200 méteres versenytávot, ami simán elég lett volna ahhoz, hogy a vágta négy előfutamából kettőt, vagy akár az egyik középfutamot is megnyerje. Ezzel trónfosztásra került sor, hisz a hivatalban lévő „góbébajnok”, a gyergyószentmiklósi László Pál, csak a harmadik helyre tudta behozni Szellő nevű lovát, a második helyezett a szotyori Veress Bálint lett, az egzotikus nevű, Boszporuszi Naptűz nevű paripáján.
A Székely Vágta döntőjének startjában „beragadt” Kézdivásárhely és a többiek, különösen az előpataki Bartha Ferenc Pasadena nyergében több lóhossz előnyt szerzett, és az első kör végén vezetett. A verseny azonban nem egy körig tart, és a következő 200 méterben az Anci nevű 8 éves pej magyar félvér kancán versenyző kézdivásárhelyi Berde Loránd „lefutotta” a mezőnyt, és átvette a vezetést. Egy körrel a vége előtt Kézdivásárhely, Előpatak, Mikóújfalu, Nyujtód volt a sorrend. Az előpataki versenyző egyre jobban elfáradt, 200 méterrel a vége előtt a mikóújfalusi Tóth Barna My Missionnal megelőzte és „ráfutott” Berde Lorándra is, ám a kézdivásárhelyi versenyző tartani tudta első helyét és megnyerte a Székely Vágtát. Az utolsó métereken Ugron Attila is beérte
Csillag nevű lovával Bartha Ferencet, és a nyujtódi versenyző a továbbjutó harmadik helyen végzett. A rendezők méltányolták, hogy Bartha Ferenc „nagyszerűen versenyzett és sportszerűen viselkedett”, és őt is meghívták a Nemzeti Vágtára.
A Székely Vágta első helyezettjének a díja 5000 lejes pénzjutalom, és a jog, hogy Székelyföldet képviselje a budapesti Nemzeti Vágtán, egy teljes Tattini-Daslö lótextília szett, azaz egy nyári lótakaró, egy téli istállótakaró, egy izzasztó, egy szett kombinált fásli, valamint egy vízálló nyeregszállító táska az Equimundo Erdélyi Lovasbolt tulajdonosától, valamint egy 1845 mintájú lovastiszti vándorszablya, amelyet a Vágtafőkapitány adott át.
Az Aranyparipa-díjat a legápoltabb lovaknak adják, a díj célja felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Az idei győztes a kézdisárfalvi Imán volt, egy 14 éves arab telivér mén, Bódi Alberté.
Fogathajtó verseny: Bodó Zoltán lett a legjobb
Tizenöt fogat jelent meg a szombat délutáni fogathajtó versenyen, egyes-, kettes- és négyes fogatokkal indultak a versenyzők. Bodó Zoltán volt az abszolút győztes, a Váncsa-farm kettes- és négyes fogatával is sikerült a legjobb eredményt elérnie. Egyes fogattal György Adolf, póni fogattal Szász Csongor bizonyult a legügyesebbnek.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 21.
Orosz Endre, a „papa”: apahidai tanító, régész, etnográfus
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)
Nyelveket tanult, népeket kutatott, kelta sírmezőt talált
Orosz Endre – tanító, régész, helytörténész a 19. század végén, a 20. század első felében élt és szenvedéllyel munkálkodott. Az iskolai vakációkat régészeti és néprajzi kutatásokkal töltötte, autodidakta módon nyelveket tanult, antropológiai-etnográfiai megfigyeléseket is végzett például a sátoros cigányok körében. Több tucatnyi ládára rúgó felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből több szekérnyi jutott a Mátyás király szülőházában alapított EKE-féle néprajzi múzeumnak, később a kolozsvári Néprajzi Múzeumnak, másik része – az első világháborúban még a földbe is elrejtett apahidai kelta leletek – hányatott sorsot élt meg, amikor a kolozsvári városi tanács 13 év után letett annak feldolgozásáról, és az 1970-es években hiányosan visszaadta a családnak. Orosz Endre unokáinak – dr. Flora Orosz Katalin és Maier Orosz Judit – sikerült megőrizniük a több ládányi gyűjteményt, majd 2015-ben a Maros Megyei Múzeumnak adományozták.
Marosvásárhelyen néhány hete állandó kiállítás nyílt Orosz Endre hagyatékából, amelyet dr. Berecki Sándor régész rendszerezett, katalógusban dokumentált (Horti Emese, Kacsó Károly és Nyulas Dorottya segítségével). Orosz Endre apja korai halála után öt gyermeket nevelő özvegy édesanyja támasza lett. Későbbi élete során soha nem vetette fel a pénz, de annál több kötelezettsége volt, mégis csodálatraméltó szenvedélyességgel vetette bele magát a föld rejtett titkainak kutatásába, amihez feleségében bámulatos segítőtársra lelt. Orosz Endrére az alábbiakban unokája, Orosz Judit emlékezik.
Nagyapánk 1871. július 4-én született Kolozsváron, hat testvér közül elsőként. 1875-ig a Széchenyi tér 20. szám alatti Berde-házban laktak, ezután Szamosújvárra költöztek, ahol dédnagyapánk állást kapott. Nagyapánk, Orosz Endre itt végezte alap- és középfokú tanulmányait a Szamosújvári Örmény-Katolikus Fiúiskolában, majd 1888-tól a kolozsvári Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben, ahova gyalog ment Szamosújvárról (!) személyesen egyeztetni az intézet igazgatójával, hogy felvegyék.
Mentorok: a tanár és a bujdosó őrnagy
Kutató szenvedélyének felkeltésében két személy játszott döntő szerepet: dr. Mártonfi Lajos, szamosújvári természetrajztanára és Orstein József nyugalmazott őrnagy. Mártonfi Lajos 1888 júniusában a teljes létszámú osztályt elvitte egy tanulmányi kirándulásra Torockó, Torda és Tordatúr környékére, ahol nagyapánk első ízben találkozott a szorosok őskorban is lakott barlangjaival, ahol később számos kutatást végzett. Orstein József nevéhez kötődik a szamosújvári római segédcsapattábor (Castellum) korát meghazudtoló pontosságú kutatása. Nagyapánknak tulajdonképpen mintaképe volt Orstein, akinek élete regénybe illő. 1829-ben született a felső-sziléziai Raciborzban (ma lengyel terület), Simon Pappenheim néven. Amikor 1849-ben az orosz hadsereg átvonult városán a magyar szabadságharcot leverni, ő Pestre ment a lelkes lengyel fiatalokkal, és beállt a magyar hadseregbe, majd honvédtüzérként Erdélybe került. A szabadságharc leverése után, hogy elrejtse valódi származását és elkerülje a haditörvényszéket, nevét Orstein Józsefre változtatta és budapesti lakhelyet vallott. Ezáltal észrevétlenül a császári hadseregben maradhatott, ahol egészen az őrnagyi rangig jutott el. 1881-ben nyugdíjazták és Szamosújvárra költözött, családja amúgy sem lévén, már kimondottan csak régészeti jellegű kutatásainak élt (főképp a város római múltja érdekelte).
Közte és nagyapánk között olyan mester-tanítványféle kapcsolat alakult ki, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 1912 januárjában halálos ágyán egyedül Orosz Endrének vallotta be igazi identitását és kérte, hogy értesítse családját, akik évtizedekig nem tudtak róla. Nem sokkal később nagyapánk felvette a kapcsolatot a Berlinben élő Pappenheim hozzátartozókkal és értesítette őket rokonuk haláláról. Örökös híján szerény vagyonát nagyapánkra hagyta, aki őt mindvégig példaképének tartotta és azt vallotta, hogy az őrnagy meghatározó jelenség volt életében. Nekrológot írt róla az Erdély folyóiratban és a Szamosújvári Hírlapban.
A tanítóképző elvégzése után 1892-ben a Torontál vármegyei Nagykőcsére kerül nevelőnek, Alsó-Lukaveczi Mixich Ottó földbirtokos három fia mellé. Itt is folytat terepkutatásokat és felfedezi Kőcsétől délkeletre a Kurjácska Gréda őstelepet, amelynek eredményeiről 1896-ban az Erdélyi Múzeum kiadványának különnyomatában megjelent tanulmányában számolt be.
1891-től az EME Orvosi és Természettudományi szakosztályának tagja, ahova dr. Koch Antal geológus ajánlására vették fel. Még Kőcsén él, amikor tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek (csodálatos épület, érdemes meglátogatni) és ebben az időben tartja első előadását a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Társulat választmányi ülésén, Temesváron. Munkásságában Kuun Géza és dr. Hermann Antal támogatták.
1898-tól az Országos Régészeti és Embertani Társulat rendes tagjává választja. 1895–1920 között az apahidai állami iskola igazgatója. Rendkívül nehéz időszak ez az életében, mert apja korán bekövetkezett halála után özvegy édesanyját és öt ifjabb testvérét részben neki kellett eltartania.
1899 nyarán részt vesz egy régészeti tanfolyamon Budapesten, s ezután önszorgalomból ősrégésznek képezi ki magát. Ugyanebben az évben részt vesz dr. Primics György, az EME ásvány- és földtani őrsegédje vezetésével a Magyar Földtani Intézet indítványozására kezdeményezett tudományos kiránduláson a Vlegyásza hegyvonulat geológiai felmérésére. Erről az útról különösen érdekes útinaplót vezet. 29 évesen tagja lesz a Magyar Földtani Intézetnek, amelynek gyönyörű diplomáját a Sapientia tudományegyetemnek adományoztuk.
1889-ben a közoktatási miniszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletének ajánlására 300 forint állami segélyt juttat neki a Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Kolozs vármegyék őstelepeinek kutatására. Ebből az összegből még ugyanazon év nyarán és őszén felásatta a Tordai-hasadék barlangját, a Dóm ásatásánál előkerült ősemberi koponyákat és egyéb csontokat a budapesti Embertani Múzeumban helyezték el.
Élet Apahidán iskola és kutatás között
1901. július 4-én házasságot köt Hübner Ilona 7 diplomás tanárnővel, és e frigyből négy gyermek születik. Együtt tanítanak Apahidán, ahol nagyanyánknak sokszor kell őt helyettesítenie, amikor tudományos munkássága máshova szólítja el. Rajztanári diplomával is rendelkező felesége sokszor dokumentálta a begyűjtött régészeti vagy etnográfiai tárgyakat rendkívül szép rajzokkal és művészi írással.
Apahida a régi Apáthídja helyén, a Szamos és a Garla patak mentén húzódik, vegyes, négy nemzetiségű község, román, magyar, zsidó és cigány lakossággal. Mindenki tudta, hogy az igazgató igazságszeretete nem tűrt meg semmiféle nemzetiségi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetést. Apahidán a tanév fénypontja az év végi vizsga, és az ezt követő záróünnepély volt, rajz- és kézimunka kiállítással, valamint nagy tornabemutatóval egybekötve. A szünidőnek egyaránt örültek a diákok és a szülők is, de legjobban a tanító, aki kezében csákánnyal, hátán hátizsákkal bekóborolhatta a szabad természetet, a Fogarasi-, Radnai-havasokat, a Ciblest, a Gyalui-havasokat. Itt heteket, sőt hónapokat töltött el a pásztorokkal az esztenában, akárcsak jó barátja, Hermann Antal, aki képes volt hónapokig a sátoros cigányokkal kóborolni. Mindketten elsajátították a cigány nyelvet, hogy jobban elnyerjék a népség bizalmát és behatóbban tanulmányozhassák nomád életmódjukat az ősember életének megvilágítása céljából. Nagyapánk ezenkívül autodidakta módon megtanult latinul, görögül és németül is.
Itt idéznék nagyanyánk emlékiratából, akinek a sok gyermek ellátása, nevelése, a nagy háztartás vezetése, a tanári teendők ellátása mellett csodálatos módon jutott arra is ideje, hogy mindvégig segítőtársa legyen nagyapánknak kutatótevékenységében.
„Csodálatos volt az égő, önzetlen lelkesedés, mellyel a tudomány szolgálatába szegődött s minden anyagi segítség nélkül, mindent megvonva magától küzdött és áldozott a nemes cél érdekében. Mivel szótlan, magába zárkózott volt, a köznapi un. társasági életet folytató emberek közül kevesen értették meg s excentrikus bolondnak tartották, aki amint csak tehette menekült közülük ki a mezőre, hegyekbe, erdőkbe.”
Legjobb önfegyelmezés a napirend pontos betartása, írja Apahidán 1900-ban, s az alábbi napirendet állapítja meg magának: Felkelés 6-kor; Öltözködés 6:30; Apródolgok, reggelizés 7-ig; Nyelvtanulás 7–8-ig; Iskolai tanítás 8–11-ig; Olvasás 11–12-ig; Ebéd, apródolgok 12–1-ig; Olvasás: 1–2-ig; Tanítás 2–4-ig; Séta 4–6-ig; Vacsora stb. 6–7-ig; Irodalom 7–10-ig; Lefekvés: 10-kor. Amint napirendet és tízparancsolatot állapított meg magának, úgy volt bevételi és kiadási rendszere és minden hóra költségvetése. Kiszámította, hogyha csak a legcsekélyebb összeget költené is el cigarettára vagy más fölösleges kiadásra, az éveken keresztül mily összeget tenne ki. Így volt csak lehetséges, hogy az így megtakarított pénzből értékes, nagy tudományos könyvtárat szerzett magának, s könyveinek megbecsülését jellemzi, hogy mindent gyönyörűen beköttetett. Könyvtárában annyira otthon volt, hogy a vaksötétben is megtalálta ott, amit keresett. Könyvtárán olvasható jelmondata: „Ein gutes Buch der beste Freund” (Egy jó könyv a legjobb barát). Dicséretére legyen mondva, hogy az önmagának előírt szabályokat egész életén keresztül szigorúan betartotta.
Múzeumteremtés Mátyás szülőházában
Gyakori terepi sétái alkalmával a régészeti és geológiai leletek mellett különös figyelmet fordított az adott tájegység néprajzi jellegzetességeire, tekintélyes gyűjteményt halmozott fel. Később az I. Mihály Király Kulturális Alapítvány (Fundaţia Culturală Regele Mihai I) átvesz 5500 tárgyat etnográfiai magángyűjteményéből, amely tulajdonképpen az alapját képezhette az 1923-tól működő, Romániában elsőként megalakuló Erdélyi Néprajzi Múzeumnak. Ezt megelőzően számos kiállítás alkalmával is bemutatta néprajzi gyűjteményét. 1900 áprilisában a város Mátyás király szülőházát az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) rendelkezésére bocsátotta egy néprajzi kiállítás és múzeum megrendezése végett. Nagyapánk a héttagú csapat résztvevője, amelyet a múzeum anyagának összegyűjtésével bíztak meg, és amelynek az akkor 20 éves Roska Márton is tagja volt, később a Szegedről visszaköltöztetett kolozsvári magyar egyetem tanára, az Érmészeti Intézet, illetve az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, aki többek között Orosz Endrének dedikálta az 1942-ben megjelent Erdély régészeti repertóriumát.
1902-ben sikerül megnyitni az EKE Múzeumot, nagyapánk jól megrakott ökrösszekérrel szállította Apahidáról a Mátyás király szülőházába az 1300 darab magyar, román és cigány etnográf tárgyat tartalmazó gyűjteményét.
Itt állandó jelleggel EKE székhely és kiállítás volt, amíg 1935-ben a városi tanács döntése folytán az EKE kiköltözni kényszerül, mely alkalommal egy szekrény alatt talált régi fegyverek kapcsán nagyapánkat, mint EKE-főtitkárt és Szathmáry Ferenc szolgát titkos fegyverrejtegetéssel törvény elé idéznek, de végül sikerül tisztáznia helyzetét.
Kereles Edit
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 29.
Hogyan lehet átépíteni egy hegyet? – Beszélgetés Kovács Lehel Istvánnal, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnökével (Környezetünk)
Erdély egyik legrégebbi, idén 126 éves civil szervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület a hétvégén tartja a Rétyi Nyírben 26. vándortáborát. A szervezet elnökével, Kovács Lehel Istvánnal többek között a múlt korszerűsítéséről és mentalitásalakításról is beszélgettünk.
– Mindig is jelen volt az életében a túrázás, a természetjárás?
– Tulajdonképpen igen, a szüleinkkel rendszeresen kirándultunk, leginkább a Négyfalu környéki hegyekbe, a Babarunca és a Csukás volt a kedvenc, de a Bolnok is, ahol annak idején sízni is lehetett. Középiskolásként kezdtünk szülők nélkül járni a hegyekbe, megmászni a Nagykőhavast, a Keresztényhavast. A folyamat kissé megszakadt Kolozsvárra kerülésemmel, az egyetemi évekkel, de 2007-es hazatértünk után, immár a brassói EKE tagjaként újra rendszeresen kezdtünk túrázni.
– Az Erdélyi Kárpát-Egyesület alapgondolatát, múltját is a felcseperedéssel együtt tette a magáévá?
– Az EKE-ről csak a kilencvenes években szereztem tudomást, a középiskola utolsó éveiben Papp Anikó földrajtanárnőnk mesélt róla, aztán értesültünk az újraalakulásáról. Amúgy én mindig benne voltam mindenféle mozgalmakban, az Áprily Lajos Gimnáziumban diáktanácstagként sok, a közszférában ma is szereplő fiatalt ismertem meg. Kolozsváron néhány hét alatt a KMDSZ egyik vezetője lettem, később a Bolyai Kezdeményező Bizottságban ugyanúgy, egyszóval mindig voltak ötleteim, többnyire el is fogadnak a többiek, de aki dolgozik, előbb-utóbb amúgy is valaminek az élén találja magát. Én pedig soha nem futamodtam meg a kihívások elől.
– A Négyfaluba való hazatérést követően szervezeti szinten is azonnal magába szippantotta az „ekézés”?
– Gyakorlatilag igen, 2008-ban ugyanis a brassói EKE azt tervezgette, hogy 1995 után újra megszervezi az éves vándortábort. Megkerestek, felkértek a közös gondolkodásra, mivel én turisztikai-honismereti szempontból folyamatosan képben voltam a környékkel, írásaim, beszámolóim jelentek meg az Erdélyi Gyopárban. Objektív okokból – akkor számolták fel például a derestyei kempinget – abból a táborból ugyan semmi sem lett, de felkértek az Erdély hegyei című sorozatba szánt Keresztényhavas-monográfia megírására. Végigcsináltuk tisztességesen, bejártuk a 35 túraútvonalat, mértünk, GPS-nyomvonalakat, térképeket készítettünk, ám amikor a befejezéshez közeledtünk, elkezdték újraépíteni a Keresztényhavast.
– Hogyan lehet újraépíteni egy hegyet?
– A hóágyuk működtetéséhez hatalmas mesterséges tavat építettek a Ruia-rétre, emiatt a csúcs közvetlen közelében legalább három természetjáró útvonalat módosítottak. Az állatkert mögött futó kerülőút kialakítása másik két útvonalat érintett, így aztán úgy döntöttünk, megvárjuk a munkálatok befejezését, s azt követően véglegesítjük a könyvet. De ez a munka mindenképpen alkalmas volt arra, hogy újra a legmélyebb szintekig merüljek el a brassói turisztikai életben. Elkezdtük újra kiadni a két világháború között megjelenő, annak idején nagy népszerűségnek örvendő Encián folyóiratot, a legutóbbi számban már Háromszék is megjelenik. Az őszi, következő lapszám roppant érdekesnek ígérkezik, hatalmas, két világháború közötti turizmustörténeti anyag került hozzánk, amely a teljes brassói magyar sportéletet feltérképezi, és összehasonlítja a szász egyesületek tevékenységével.
– Milyen ma a szervezet, amelyet ön vezet?
– Az EKE tizenöt önálló területi egyesület szövetsége, reményeink szerint épp a vándortáborban vesszük fel a tizenhatodikat, a Hargitai megyei Kárpát Gyepü Egyesületet, amelynek tagjai a teljes Kárpát-koszorún a hajdani Magyarország keleti határait járják be. Egyszerre vagyunk laza és szigorú szövetség. Valamennyi egyesület éli a saját életét, önállóan ír ki túrákat, rendezvényeket szervez, de a szövetséget közgyűlés irányítja, a vándortábor az EKE égisze alatt zajlik, akárcsak az életre keltett EKE-bál, kiadjuk az Erdélyi Gyopárt. A Tordához közeli Várfalván megvásárolt ingatlanon kialakítottuk az EKE-várat, ahol közös tevékenységek zajlanak, tavaly ott tartottuk az EKE megalakulásának 125. évfordulós rendezvényeit. 2015-ben útjára indítottuk EKE-bakancs című sorozatunkat, eddig hat jelent meg, szép sikernek örvendenek.
– Mi jelentette a dobbantót az országos elnöki tisztség felé?
– Engem a székelyudvarhelyi szervezet javasolt, persze konkrét tervvel kellett pályáznom, amelynek legfontosabb eleme az EKE korszerűsítése, 21. századba való átemelése volt. A honlap megújításával kezdtük, ami talán érthető, lévén én is, illetve az elnökség több tagja is informatikus. Roppant elavult, sebezhető volt a rendszerünk, rengeteg robottámadás érte. Először a Gyopár honlapja újul meg – a július 29-ei közgyűlésen mutatjuk be –, Erdély legalaposabb turisztikai-szakirodalmi adatbázisának, keresőportáljának szánjuk. A teljes honlapot októberben tervezzük újraindítani, ez egy virtuális EKE-múzeumot is kínálna, miután az 1902-ben Mátyás király kolozsvári szülőházában berendezett igazi múzeum anyagát az államosítás a történelmi, illetve a néprajzi múzeumba költöztette. A túraleírások is GPS-felméréseken alapuló megújításra szorulnak, elindult egy Bejárható Székelyföld elnevezésű program, amelynek keretében nemcsak digitális felmérésben merül ki az adatolás. Hátizsákra szerelhető, körpanorámás fényképezőgéppel készített fotók révén a Google utcaképeihez hasonló módon lehet majd végignézni Székelyföld hegyeit. Immár nemcsak a gyalogtúrák, hanem a vízi, kerékpáros, lovas útvonalak is felkerülnek az adatbázisba, ennek a munkának a nagy részét „ekések” végzik.
– A túrázás, természetjárás mentalitása nem szorul semmiféle felújításra?
– E tekintetben ajánlatos külön kezelni néhány dolgot. Túrázni elsősorban az idősebbek szoktak, van idejük rá, igényük a társaságra, néhány EKE-osztályban hatvan fölötti az átlagéletkor. Ők azok azonban, akik legkevésbé használják a modern készülékeket, az internetet. Ezért megpróbálunk nyitni a gyerekek felé, akiket először többnyire a szülők, nagyszülők visznek magukkal túrázni. Nekik szántuk a tavaly kiadott, növényeket, állatokat, erdélyi természeti szépségeket, városokat ábrázoló memóriakártya-sorozatot, idén a gombák következnek. Elindítottuk a Gyopár gyermekváltozatát, a Gyopárkát is. Kiemelt figyelmet kíván a teljesítménytúrázók csoportja, akik külön regisztrációt, infrastruktúrát igényelnek. Számukra is ki akarunk építeni egy honlaprendszert, amely online-bejelentkezés alapján nyilvántartja a résztvevőket, illetve követhető a pontteljesítés állása. A legnagyobb odafigyelést a középiskolások, egyetemisták igénylik, a 15–30-as korcsoport megszólítása a legnehezebb. Járnak ők túrázni, de nem szervezett formában, pedig nagy szükségünk volna rájuk.
– Mit tart az EKE-hagyományok leginkább fenntartandó elemének?
– Mivel az egyik legrégebbi erdélyi magyar civil szervezet – egyes nézetek szerint a főnemesi osztály „játékszere” volt – roppant sokszínű a kép. A korabeli EKE-ről szóló leírásokban többnyire az szerepel, hogy az urak összeálltak, és elmentek kirándulni. Többnyire nagyon sokan, ötszáz főt számláló túrára is volt példa, közülük legtöbben persze nem gyalog mentek, hanem szekéren, fogaton. A személyzet viszont alaposan előkészítette a terepet: a patakokban pezsgőt hűtöttek be, a tisztásokon uzsonnázó, ebédelő helyet építettek ki. Ennek a hullámnak köszönhetően épültek ki rohamosan a fürdőhelységek, felmérték a vizek minőségét, Czárán Gyula munkássága tette ismertté a Bihari-hegységet, az Erdélyi Szigethegységet, ahol útvonalakat fedeztek fel, barlangokat tártak fel, körutakat építettek ki. Elkezdtek menedékházakat is építeni, többnyire magánterületre, külön telekkönyvezés nélkül, így aztán sajnos az EKE nem igényelhette vissza ezeket. A természetjárás közben pedig feltérképezték Erdély néprajzát, igazi úttörő munkát végeztek. Fénykorában hétezer tagot is számlált a szervezet. Nehéz a választás...
– Akkor fordítsunk: a természetjárás, honismeret, környezetvédelem hármas jelszavának parancsai közül melyiknek sikerül a legkevésbé eleget tenni?
– A környezetvédelem területén labdába sem rúghatunk, az ugyanis szinte semmi, hogy havonta összegyűjtünk ötvenzsáknyi pillepalackot. Nem nagyon tudjuk hallatni a hangunkat, de ezzel szinte valamennyi magyar civil szervezet így van. De nem adjuk fel, idén őszre szeretnénk összehívni magyar szakpolitikusokat, törvénymódosító javaslatok kidolgozását tervezzük. Olyan légüres terek, szabálynélküliség tapasztalható ugyanis bizonyos területeken, amelyek egyszerűen akadályozzák a tevékenységünket. A törvény például nem ismeri a menedékház fogalmát, pontosabban azt ismeri, amelynek parkolója van, teljes víz- és áramellátással rendelkezik, ez azonban csak az országutak közvetlen közelében megvalósítható. A Nagykőhavason lévő EKE-menedékház akkor hová sorolható? Hasonló törvénykezési hiány tapasztalható a túravezetők elismerésében is. Csak hivatásos, ezt a tevékenységet hivatásszerűen gyakorló túravezetőket ismer, az EKE-nél viszont mindenki szabadidejében műveli. Persze, mindenki saját felelősségére túrázik, a hivatalos elismerés hiánya azonban kihat a belépőkedvezmények, egyéb előnyök igénybevételére. A túraösvények karbantartását is inkább a civil szervezeteknek kellene kiadni, mivel a hegyimentő szolgálatoknak nincs erre erőforrásuk. Ebbe az irányba vezetnek ösvényeink.
KOVÁCS LEHEL ISTVÁN
Informatikus, Brassóban született 1975. január 21-én. 1993-ban érettségizett a brassói Áprily Lajos Középiskolában, négy évvel később informatikusként diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, doktori fokozatát 2006-ban szerezte Kolozsváron és Budapesten. Szakmai pályáját szoftverfejlesztőként kezdte a kolozsvári Praemium Kft.-nél, 2001 és 2006 között tanársegéd, majd adjunktus a BBTE-n, 2007 óta egyetemi adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi informatikai karán. Szerteágazó közéleti tevékenység után 2015-ben a 15 egyesület 1473 tagját tömörítő Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnökévé választották. Nős, három gyermek apja.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erdély egyik legrégebbi, idén 126 éves civil szervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület a hétvégén tartja a Rétyi Nyírben 26. vándortáborát. A szervezet elnökével, Kovács Lehel Istvánnal többek között a múlt korszerűsítéséről és mentalitásalakításról is beszélgettünk.
– Mindig is jelen volt az életében a túrázás, a természetjárás?
– Tulajdonképpen igen, a szüleinkkel rendszeresen kirándultunk, leginkább a Négyfalu környéki hegyekbe, a Babarunca és a Csukás volt a kedvenc, de a Bolnok is, ahol annak idején sízni is lehetett. Középiskolásként kezdtünk szülők nélkül járni a hegyekbe, megmászni a Nagykőhavast, a Keresztényhavast. A folyamat kissé megszakadt Kolozsvárra kerülésemmel, az egyetemi évekkel, de 2007-es hazatértünk után, immár a brassói EKE tagjaként újra rendszeresen kezdtünk túrázni.
– Az Erdélyi Kárpát-Egyesület alapgondolatát, múltját is a felcseperedéssel együtt tette a magáévá?
– Az EKE-ről csak a kilencvenes években szereztem tudomást, a középiskola utolsó éveiben Papp Anikó földrajtanárnőnk mesélt róla, aztán értesültünk az újraalakulásáról. Amúgy én mindig benne voltam mindenféle mozgalmakban, az Áprily Lajos Gimnáziumban diáktanácstagként sok, a közszférában ma is szereplő fiatalt ismertem meg. Kolozsváron néhány hét alatt a KMDSZ egyik vezetője lettem, később a Bolyai Kezdeményező Bizottságban ugyanúgy, egyszóval mindig voltak ötleteim, többnyire el is fogadnak a többiek, de aki dolgozik, előbb-utóbb amúgy is valaminek az élén találja magát. Én pedig soha nem futamodtam meg a kihívások elől.
– A Négyfaluba való hazatérést követően szervezeti szinten is azonnal magába szippantotta az „ekézés”?
– Gyakorlatilag igen, 2008-ban ugyanis a brassói EKE azt tervezgette, hogy 1995 után újra megszervezi az éves vándortábort. Megkerestek, felkértek a közös gondolkodásra, mivel én turisztikai-honismereti szempontból folyamatosan képben voltam a környékkel, írásaim, beszámolóim jelentek meg az Erdélyi Gyopárban. Objektív okokból – akkor számolták fel például a derestyei kempinget – abból a táborból ugyan semmi sem lett, de felkértek az Erdély hegyei című sorozatba szánt Keresztényhavas-monográfia megírására. Végigcsináltuk tisztességesen, bejártuk a 35 túraútvonalat, mértünk, GPS-nyomvonalakat, térképeket készítettünk, ám amikor a befejezéshez közeledtünk, elkezdték újraépíteni a Keresztényhavast.
– Hogyan lehet újraépíteni egy hegyet?
– A hóágyuk működtetéséhez hatalmas mesterséges tavat építettek a Ruia-rétre, emiatt a csúcs közvetlen közelében legalább három természetjáró útvonalat módosítottak. Az állatkert mögött futó kerülőút kialakítása másik két útvonalat érintett, így aztán úgy döntöttünk, megvárjuk a munkálatok befejezését, s azt követően véglegesítjük a könyvet. De ez a munka mindenképpen alkalmas volt arra, hogy újra a legmélyebb szintekig merüljek el a brassói turisztikai életben. Elkezdtük újra kiadni a két világháború között megjelenő, annak idején nagy népszerűségnek örvendő Encián folyóiratot, a legutóbbi számban már Háromszék is megjelenik. Az őszi, következő lapszám roppant érdekesnek ígérkezik, hatalmas, két világháború közötti turizmustörténeti anyag került hozzánk, amely a teljes brassói magyar sportéletet feltérképezi, és összehasonlítja a szász egyesületek tevékenységével.
– Milyen ma a szervezet, amelyet ön vezet?
– Az EKE tizenöt önálló területi egyesület szövetsége, reményeink szerint épp a vándortáborban vesszük fel a tizenhatodikat, a Hargitai megyei Kárpát Gyepü Egyesületet, amelynek tagjai a teljes Kárpát-koszorún a hajdani Magyarország keleti határait járják be. Egyszerre vagyunk laza és szigorú szövetség. Valamennyi egyesület éli a saját életét, önállóan ír ki túrákat, rendezvényeket szervez, de a szövetséget közgyűlés irányítja, a vándortábor az EKE égisze alatt zajlik, akárcsak az életre keltett EKE-bál, kiadjuk az Erdélyi Gyopárt. A Tordához közeli Várfalván megvásárolt ingatlanon kialakítottuk az EKE-várat, ahol közös tevékenységek zajlanak, tavaly ott tartottuk az EKE megalakulásának 125. évfordulós rendezvényeit. 2015-ben útjára indítottuk EKE-bakancs című sorozatunkat, eddig hat jelent meg, szép sikernek örvendenek.
– Mi jelentette a dobbantót az országos elnöki tisztség felé?
– Engem a székelyudvarhelyi szervezet javasolt, persze konkrét tervvel kellett pályáznom, amelynek legfontosabb eleme az EKE korszerűsítése, 21. századba való átemelése volt. A honlap megújításával kezdtük, ami talán érthető, lévén én is, illetve az elnökség több tagja is informatikus. Roppant elavult, sebezhető volt a rendszerünk, rengeteg robottámadás érte. Először a Gyopár honlapja újul meg – a július 29-ei közgyűlésen mutatjuk be –, Erdély legalaposabb turisztikai-szakirodalmi adatbázisának, keresőportáljának szánjuk. A teljes honlapot októberben tervezzük újraindítani, ez egy virtuális EKE-múzeumot is kínálna, miután az 1902-ben Mátyás király kolozsvári szülőházában berendezett igazi múzeum anyagát az államosítás a történelmi, illetve a néprajzi múzeumba költöztette. A túraleírások is GPS-felméréseken alapuló megújításra szorulnak, elindult egy Bejárható Székelyföld elnevezésű program, amelynek keretében nemcsak digitális felmérésben merül ki az adatolás. Hátizsákra szerelhető, körpanorámás fényképezőgéppel készített fotók révén a Google utcaképeihez hasonló módon lehet majd végignézni Székelyföld hegyeit. Immár nemcsak a gyalogtúrák, hanem a vízi, kerékpáros, lovas útvonalak is felkerülnek az adatbázisba, ennek a munkának a nagy részét „ekések” végzik.
– A túrázás, természetjárás mentalitása nem szorul semmiféle felújításra?
– E tekintetben ajánlatos külön kezelni néhány dolgot. Túrázni elsősorban az idősebbek szoktak, van idejük rá, igényük a társaságra, néhány EKE-osztályban hatvan fölötti az átlagéletkor. Ők azok azonban, akik legkevésbé használják a modern készülékeket, az internetet. Ezért megpróbálunk nyitni a gyerekek felé, akiket először többnyire a szülők, nagyszülők visznek magukkal túrázni. Nekik szántuk a tavaly kiadott, növényeket, állatokat, erdélyi természeti szépségeket, városokat ábrázoló memóriakártya-sorozatot, idén a gombák következnek. Elindítottuk a Gyopár gyermekváltozatát, a Gyopárkát is. Kiemelt figyelmet kíván a teljesítménytúrázók csoportja, akik külön regisztrációt, infrastruktúrát igényelnek. Számukra is ki akarunk építeni egy honlaprendszert, amely online-bejelentkezés alapján nyilvántartja a résztvevőket, illetve követhető a pontteljesítés állása. A legnagyobb odafigyelést a középiskolások, egyetemisták igénylik, a 15–30-as korcsoport megszólítása a legnehezebb. Járnak ők túrázni, de nem szervezett formában, pedig nagy szükségünk volna rájuk.
– Mit tart az EKE-hagyományok leginkább fenntartandó elemének?
– Mivel az egyik legrégebbi erdélyi magyar civil szervezet – egyes nézetek szerint a főnemesi osztály „játékszere” volt – roppant sokszínű a kép. A korabeli EKE-ről szóló leírásokban többnyire az szerepel, hogy az urak összeálltak, és elmentek kirándulni. Többnyire nagyon sokan, ötszáz főt számláló túrára is volt példa, közülük legtöbben persze nem gyalog mentek, hanem szekéren, fogaton. A személyzet viszont alaposan előkészítette a terepet: a patakokban pezsgőt hűtöttek be, a tisztásokon uzsonnázó, ebédelő helyet építettek ki. Ennek a hullámnak köszönhetően épültek ki rohamosan a fürdőhelységek, felmérték a vizek minőségét, Czárán Gyula munkássága tette ismertté a Bihari-hegységet, az Erdélyi Szigethegységet, ahol útvonalakat fedeztek fel, barlangokat tártak fel, körutakat építettek ki. Elkezdtek menedékházakat is építeni, többnyire magánterületre, külön telekkönyvezés nélkül, így aztán sajnos az EKE nem igényelhette vissza ezeket. A természetjárás közben pedig feltérképezték Erdély néprajzát, igazi úttörő munkát végeztek. Fénykorában hétezer tagot is számlált a szervezet. Nehéz a választás...
– Akkor fordítsunk: a természetjárás, honismeret, környezetvédelem hármas jelszavának parancsai közül melyiknek sikerül a legkevésbé eleget tenni?
– A környezetvédelem területén labdába sem rúghatunk, az ugyanis szinte semmi, hogy havonta összegyűjtünk ötvenzsáknyi pillepalackot. Nem nagyon tudjuk hallatni a hangunkat, de ezzel szinte valamennyi magyar civil szervezet így van. De nem adjuk fel, idén őszre szeretnénk összehívni magyar szakpolitikusokat, törvénymódosító javaslatok kidolgozását tervezzük. Olyan légüres terek, szabálynélküliség tapasztalható ugyanis bizonyos területeken, amelyek egyszerűen akadályozzák a tevékenységünket. A törvény például nem ismeri a menedékház fogalmát, pontosabban azt ismeri, amelynek parkolója van, teljes víz- és áramellátással rendelkezik, ez azonban csak az országutak közvetlen közelében megvalósítható. A Nagykőhavason lévő EKE-menedékház akkor hová sorolható? Hasonló törvénykezési hiány tapasztalható a túravezetők elismerésében is. Csak hivatásos, ezt a tevékenységet hivatásszerűen gyakorló túravezetőket ismer, az EKE-nél viszont mindenki szabadidejében műveli. Persze, mindenki saját felelősségére túrázik, a hivatalos elismerés hiánya azonban kihat a belépőkedvezmények, egyéb előnyök igénybevételére. A túraösvények karbantartását is inkább a civil szervezeteknek kellene kiadni, mivel a hegyimentő szolgálatoknak nincs erre erőforrásuk. Ebbe az irányba vezetnek ösvényeink.
KOVÁCS LEHEL ISTVÁN
Informatikus, Brassóban született 1975. január 21-én. 1993-ban érettségizett a brassói Áprily Lajos Középiskolában, négy évvel később informatikusként diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, doktori fokozatát 2006-ban szerezte Kolozsváron és Budapesten. Szakmai pályáját szoftverfejlesztőként kezdte a kolozsvári Praemium Kft.-nél, 2001 és 2006 között tanársegéd, majd adjunktus a BBTE-n, 2007 óta egyetemi adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi informatikai karán. Szerteágazó közéleti tevékenység után 2015-ben a 15 egyesület 1473 tagját tömörítő Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnökévé választották. Nős, három gyermek apja.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Egyed Ákos: a székelység a magyarság részét képezi
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 8.
A művészet mindenkinek „kenyere”: erdélyi turnén a Magyar Állami Operaház
Első alkalommal érkezik nyolc erdélyi és partiumi városba a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt keretében két nagyszabású produkciót mutatnak be szeptember 4–21. között.
Erdély és Partium nyolc városába juttatja el két nagyszabású produkcióját szeptember 4. és 21. között a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt első részében. „Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizniük nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat abban a környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük” – fogalmaztak a szervezők.
A projekt célja, hogy romániai településeken nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is, hiszen a művészet mindenkinek „kenyere”. Mint a kezdeményezők kifejtették, soha máskor nem tudnának ilyen hosszú útra ennyien (közel 400 művész és technikai munkatárs), ekkora csomaggal indulni, csak az Operaház korszerűsítés miatti bezárásának évadában. A Kárpát-Haza OperaTúra ezért különleges lehetőség a jelképes összegért belépő közönségnek, de az opera társulatának is.
Bőséges művészi tartalom
A túra szeptemberi állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Bár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. – Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot tartózkodik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László.
A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház.
A turné alkalmával kettős szereposztásban viszik színre Erkel első mesteroperáját. A főbb szerepekben az opera olyan vezető énekeseit, mint Miklósa Erikát vagy Kolonits Klárát és számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát és Pataki Adorjánt, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadásokat az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám mellett a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.
Operettet balettszínpadra „ültetni”
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra „ültetni”.
A történet 1905-be, Pontevedro fiktív városába repít minket, ahol a párizsi nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tevő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomimrészek egészítenek ki.
A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A szeptemberi turnén a balettet kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jai, Tanykpayeva Aliya, Leblanc Gergely és Felméry Lili is láthatók majd.
A turné 2018 februárjában folytatódik a Délvidék és Várvidék, illetve a Felvidék és Kárpátalja városaiban. A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország kormányának támogatásával valósul meg. Krónika (Kolozsvár)
Első alkalommal érkezik nyolc erdélyi és partiumi városba a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt keretében két nagyszabású produkciót mutatnak be szeptember 4–21. között.
Erdély és Partium nyolc városába juttatja el két nagyszabású produkcióját szeptember 4. és 21. között a Magyar Állami Operaház, a Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű projekt első részében. „Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizniük nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat abban a környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük” – fogalmaztak a szervezők.
A projekt célja, hogy romániai településeken nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is, hiszen a művészet mindenkinek „kenyere”. Mint a kezdeményezők kifejtették, soha máskor nem tudnának ilyen hosszú útra ennyien (közel 400 művész és technikai munkatárs), ekkora csomaggal indulni, csak az Operaház korszerűsítés miatti bezárásának évadában. A Kárpát-Haza OperaTúra ezért különleges lehetőség a jelképes összegért belépő közönségnek, de az opera társulatának is.
Bőséges művészi tartalom
A túra szeptemberi állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Bár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. – Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot tartózkodik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László.
A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház.
A turné alkalmával kettős szereposztásban viszik színre Erkel első mesteroperáját. A főbb szerepekben az opera olyan vezető énekeseit, mint Miklósa Erikát vagy Kolonits Klárát és számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát és Pataki Adorjánt, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadásokat az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám mellett a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.
Operettet balettszínpadra „ültetni”
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra „ültetni”.
A történet 1905-be, Pontevedro fiktív városába repít minket, ahol a párizsi nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tevő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomimrészek egészítenek ki.
A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A szeptemberi turnén a balettet kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jai, Tanykpayeva Aliya, Leblanc Gergely és Felméry Lili is láthatók majd.
A turné 2018 februárjában folytatódik a Délvidék és Várvidék, illetve a Felvidék és Kárpátalja városaiban. A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország kormányának támogatásával valósul meg. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 8.
Megnyitották a nagyközönség előtt a kolozsvári Mátyás-házat
Bár egyelőre csak a nyári időszakra, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Kolozsvár egyik legjelentősebb műemléke, Mátyás király szülőháza.
A kincses város legrégebbi emeletes házában kortárs hazai művészek munkáit láthatja a nagyközönség, a tárlatot az ingatlan tulajdonosa és használója, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) szervezte. Nagyon sok turista volt az idők folyamán, akik szerették volna megtekinteni a Mátyás-házat, így arra gondoltunk, hogy megnyitjuk a nagyközönség előtt.
Úgy vélem, ezt a galériát Kolozsvár legfontosabbjai közé sorolhatjuk” – jelentette ki Ioan Sbârciu, az egyetem szenátusának elnöke az épületben helyet kapó kiállítás pénteki megnyitóján.
A Transilvania Reporter beszámolója szerint Radu Marcel Moraru, az intézmény rektora elmondta: az a céljuk, hogy jóval több látogatót vonzzanak az épületbe, ugyanakkor a kulturális turizmus jegyében kortárs művészetet is kínálnak a turistáknak. Az épület Az alvó múzsa álmából... című, az egyetem oktatóinak munkáiból összeállított tárlattal nyitotta meg kapuit, mely szeptember 9-éig látogatható, írta a lap, a festményeket, szobrokat tartalmazó kiállítás jelentős román művészek mellett Kudor-Duka István, Kömives Andor festményeit és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásait is bemutatja.
Emellett az emeleten a neves román szobrászművész, Constantin Brâncuși fényképeiből összeállított tárlatot is láthatják az érdeklődők, melyek szintén az egyetem jelentős gyűjteményét gazdagítják. Az UAD ugyan nem biztosít tárlatvezetést az épületben, azonban számos tájékoztató kiadványban hívja fel a figyelmet a látnivalókra, történetükre.
Az érdeklődők naponta 12 és 18 óra között tekinthetik meg a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemléket, a felnőttek 10, a 12 év feletti gyerekek, nyugdíjasok és egyetemisták 5 lejért. A bevételt az egyetem vezetősége a Mátyás-ház konzerválására és restaurálására kívánja fordítani. Szándékuk szerint azt a nyári turistaszezon lejártával is nyitva tartanák a nagyközönség előtt, a látogatási időt azonban össze kell hangolni az épületben órákat hallgató diákok órarendjével.
Az Óvárban, a Főtér közelében található Mátyás-ház Kolozsvár egyik jelképe, és egyben legrégebbi emeletes háza. Az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdona volt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, így 1443. február 23-án itt született fia, Hunyadi Mátyás. 1740 körül tulajdonosai eladták a városnak, mely 1891-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta, és néprajzi múzeum nyílt benne. 1940-ben Kós Károly tervei szerint restaurálták, 1950 óta pedig művészeti képzés folyik benne.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
Bár egyelőre csak a nyári időszakra, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Kolozsvár egyik legjelentősebb műemléke, Mátyás király szülőháza.
A kincses város legrégebbi emeletes házában kortárs hazai művészek munkáit láthatja a nagyközönség, a tárlatot az ingatlan tulajdonosa és használója, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) szervezte. Nagyon sok turista volt az idők folyamán, akik szerették volna megtekinteni a Mátyás-házat, így arra gondoltunk, hogy megnyitjuk a nagyközönség előtt.
Úgy vélem, ezt a galériát Kolozsvár legfontosabbjai közé sorolhatjuk” – jelentette ki Ioan Sbârciu, az egyetem szenátusának elnöke az épületben helyet kapó kiállítás pénteki megnyitóján.
A Transilvania Reporter beszámolója szerint Radu Marcel Moraru, az intézmény rektora elmondta: az a céljuk, hogy jóval több látogatót vonzzanak az épületbe, ugyanakkor a kulturális turizmus jegyében kortárs művészetet is kínálnak a turistáknak. Az épület Az alvó múzsa álmából... című, az egyetem oktatóinak munkáiból összeállított tárlattal nyitotta meg kapuit, mely szeptember 9-éig látogatható, írta a lap, a festményeket, szobrokat tartalmazó kiállítás jelentős román művészek mellett Kudor-Duka István, Kömives Andor festményeit és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásait is bemutatja.
Emellett az emeleten a neves román szobrászművész, Constantin Brâncuși fényképeiből összeállított tárlatot is láthatják az érdeklődők, melyek szintén az egyetem jelentős gyűjteményét gazdagítják. Az UAD ugyan nem biztosít tárlatvezetést az épületben, azonban számos tájékoztató kiadványban hívja fel a figyelmet a látnivalókra, történetükre.
Az érdeklődők naponta 12 és 18 óra között tekinthetik meg a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemléket, a felnőttek 10, a 12 év feletti gyerekek, nyugdíjasok és egyetemisták 5 lejért. A bevételt az egyetem vezetősége a Mátyás-ház konzerválására és restaurálására kívánja fordítani. Szándékuk szerint azt a nyári turistaszezon lejártával is nyitva tartanák a nagyközönség előtt, a látogatási időt azonban össze kell hangolni az épületben órákat hallgató diákok órarendjével.
Az Óvárban, a Főtér közelében található Mátyás-ház Kolozsvár egyik jelképe, és egyben legrégebbi emeletes háza. Az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdona volt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, így 1443. február 23-án itt született fia, Hunyadi Mátyás. 1740 körül tulajdonosai eladták a városnak, mely 1891-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta, és néprajzi múzeum nyílt benne. 1940-ben Kós Károly tervei szerint restaurálták, 1950 óta pedig művészeti képzés folyik benne.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 9.
Tehetetlen a kolozsvári városvezetés, nem szólhat bele a Mátyás-ház hasznosításába
Nincs beleszólása a kolozsvári önkormányzatnak Mátyás király szülőházának hasznosításába, miután a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem évekkel ezelőtt visszautasította az épületcserét.
Tulajdonosként teljes egészében a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) rendelkezik Mátyás király szülőháza felett, így az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy rábírja a felsőoktatási intézményt a kincses város jelképes épületének a megnyitására vagy felújítására, közölte a Krónika kérdéseire Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
Lapunk arra volt kíváncsi, folynak-e még tárgyalások a két intézmény között az A kategóriás műemlék önkormányzati tulajdonba vételéről, a városháza ugyanis 2014-ben épületcserét ajánlott az oktatási intézménynek.
„A Mátyás király szülőházaként számon tartott műemlék épület a kolozsvári Szépművészeti és Formatervezői Egyetem tulajdona. Az önkormányzat 2014-ben valóban megpróbálta megszerezni az ingatlan tulajdonjogát, és több, a tulajdonában levő ingatlant is felajánlott, azonban az egyetem vezetősége nem óhajtott lemondani a városközpontban levő patinás ingatlanjáról. A tárgyalások ekkor megrekedtek” – írta lapunknak küldött válaszában az RMDSZ-es elöljáró sajtóirodája. Mint rámutattak, jelenleg nem zajlik egyeztetés a két intézmény között a témában.
Nincs jogi lehetőség
Sőt a polgármesteri hivatalnak arra sincs jogi lehetősége, hogy a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemlék nagyközönség előtti megnyitására bírja az egyetemet. „Mivel az ingatlan az egyetem tulajdona, az önkormányzat nem vállalhat semmiféle szerepet az ingatlan felújításában, nem nyújthat anyagi támogatást, és nem pályázhat uniós alapokra ennek érdekében, illetve nincs rálátása az egyetemnek a restaurálással kapcsolatos terveire” – állítja az önkormányzat. Ugyanakkor hozzáteszik, elvileg mind a városvezetés, mind az RMDSZ-frakció támogatná azt a korábbi, először az 1940-es években felmerült elképzelést, hogy ebben emlékszobát alakítsanak ki a ház nagy szülöttje, Hunyadi Mátyás számára, ellenben a döntés ez esetben is az egyetemé.
Bukott projekt?
A kolozsvári polgármesteri hivatal 2014-ben a Kolozsvár Európa kulturális fővárosa 2021 projekt előkészítésekor kezdeményezte Mátyás király szülőházának átvételét az egyetemtől azzal a céllal, hogy bevonja a műemléket a turisztikai körforgásba. A felsőoktatási intézmény vezetősége akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a város vezetése kéri, nem tudják, hogyan utasíthatnák vissza, azonban a polgármesteri hivatal által cserébe felkínált ingatlanokat nem találták megfelelőnek.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
Nincs beleszólása a kolozsvári önkormányzatnak Mátyás király szülőházának hasznosításába, miután a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem évekkel ezelőtt visszautasította az épületcserét.
Tulajdonosként teljes egészében a Szépművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) rendelkezik Mátyás király szülőháza felett, így az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy rábírja a felsőoktatási intézményt a kincses város jelképes épületének a megnyitására vagy felújítására, közölte a Krónika kérdéseire Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
Lapunk arra volt kíváncsi, folynak-e még tárgyalások a két intézmény között az A kategóriás műemlék önkormányzati tulajdonba vételéről, a városháza ugyanis 2014-ben épületcserét ajánlott az oktatási intézménynek.
„A Mátyás király szülőházaként számon tartott műemlék épület a kolozsvári Szépművészeti és Formatervezői Egyetem tulajdona. Az önkormányzat 2014-ben valóban megpróbálta megszerezni az ingatlan tulajdonjogát, és több, a tulajdonában levő ingatlant is felajánlott, azonban az egyetem vezetősége nem óhajtott lemondani a városközpontban levő patinás ingatlanjáról. A tárgyalások ekkor megrekedtek” – írta lapunknak küldött válaszában az RMDSZ-es elöljáró sajtóirodája. Mint rámutattak, jelenleg nem zajlik egyeztetés a két intézmény között a témában.
Nincs jogi lehetőség
Sőt a polgármesteri hivatalnak arra sincs jogi lehetősége, hogy a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemlék nagyközönség előtti megnyitására bírja az egyetemet. „Mivel az ingatlan az egyetem tulajdona, az önkormányzat nem vállalhat semmiféle szerepet az ingatlan felújításában, nem nyújthat anyagi támogatást, és nem pályázhat uniós alapokra ennek érdekében, illetve nincs rálátása az egyetemnek a restaurálással kapcsolatos terveire” – állítja az önkormányzat. Ugyanakkor hozzáteszik, elvileg mind a városvezetés, mind az RMDSZ-frakció támogatná azt a korábbi, először az 1940-es években felmerült elképzelést, hogy ebben emlékszobát alakítsanak ki a ház nagy szülöttje, Hunyadi Mátyás számára, ellenben a döntés ez esetben is az egyetemé.
Bukott projekt?
A kolozsvári polgármesteri hivatal 2014-ben a Kolozsvár Európa kulturális fővárosa 2021 projekt előkészítésekor kezdeményezte Mátyás király szülőházának átvételét az egyetemtől azzal a céllal, hogy bevonja a műemléket a turisztikai körforgásba. A felsőoktatási intézmény vezetősége akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a város vezetése kéri, nem tudják, hogyan utasíthatnák vissza, azonban a polgármesteri hivatal által cserébe felkínált ingatlanokat nem találták megfelelőnek.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 10.
Ștefan Ciocan: Olaj a tűzre (A Kelemen Hunor-interjú margójára)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök legitim kérdéssel állt elő, amely különben nem okozott volna annyi bonyodalmat román körökben, ha nem épp ő mondja. A Nagy Egyesülés centenáriuma kapcsán ugyanis felmerül az ésszerű kérdés: mit tett Románia Erdélyért az elmúlt száz évben, amiért nekünk, erdélyieknek, etnikumhoz való hovatartozásunktól függetlenül okunk lenne az örömre? Indokolt tehát Kelemen aggodalma, miszerint olyan megvalósítások hiányában, amelyek láttán az erdélyiek is jó szívvel ünnepelnék a centenáriumot, minden rendezvény olcsó nacionalista propagandává süllyed, amely az egyesülés szükségességét és törvényességét lenne hivatott igazolni. A cél az, hogy az erdélyi románokba ne merüljön fel a kérdést, hogy hozott-e egyáltalán valami jót a Kárpátokon belüli régióknak az 1918. december 1-i egyesülés.
Románia nem tett túl sokat Erdélyért, a Bánságért, a Körösökért és Máramarosért. Épp ellenkezőleg, a monarchia idejében és a kommunista időszakban is folyamatosan az erdélyi kultúra, az erdélyi szellemiség és gazdaság folyamatos tönkretételén ügyködtek. Az erdélyi ipari régiókból származó adókat Románia elmaradott régiói fele irányították, ellehetetlenítve ezzel az 1918 után Romániához csatolt részek fejlődését. A Kárpátokon belüli részeket elárasztották a regátból származó köztisztviselők hadával, megfertőzve a térséget a lustaság, ügyeskedés, harácsolás vírusával. Ceausescu úgy adta el a szászokat Németországnak, mint valami árucikket. Az általuk épített kastélyokat, városokat és falvakat hagyták tönkre menni, vagy, ami még rosszabb, roma kolóniákat telepítettek helyükre, akik aztán végképp tönkretettek mindent. Műemlékek tucatját hagyták összeomlani, több ezer kastély, udvarház vált termelőszövetkezeti székhellyé, amelyekre szintén az enyészet várt. A románok csak az utóbbi években jöttek rá, milyen szép pénzt lehet keresni az erdélyi kastélyokkal és kúriákkal, ezért elkezdték ezeket feljavítani, már ha volt még mit.
A kultúra és szellemiség tekintetében az elmúlt száz év katasztrofális következményei még nyilvánvalóbbak. Megpróbálták teljesen kiirtani az erdélyi szellemiséget. A görög katolikus egyházat, amely az Erdélyi Iskola mozgalom meghirdetője volt, törvényen kívül helyezték, papjaikat megalázták, börtönbe vetették. Az állam a kommunizmus leverése után sem tanúsított nagyvonalú magatartást a görög katolikus egyházzal szemben. Románia hivatalos történelméből hiányzik Erdély történelmének több jelentős fejezete, az erdélyi politikai és katonai vezetők szinte ismeretlenek, sokukat gyakorlatilag kitöröltek a köztudatból. Még két olyan európai ismertségű személyiség, mint Hunyadi János és Hunyadi Mátyás sem kapta meg az őket megillető helyet. És akkor még nem is említettük az erdélyi fejedelmeket, akiknek a román kultúra fejlődéséhez és elterjedéséhez való hozzájárulása vitathatatlan, román tankönyveket, román tannyelvű iskolákat létesítettek Erdély területén vagy azon túl is.
Sanyarú sors jutott a Nemzeti Párt és az erdélyi Szociáldemokrata Párt román nemzetiségű vezetőinek is, márpedig ők az 1918-as egyesülés kezdeményezői közé tartoztak, nem beszélve a több száz görög katolikus papról, akik ugyanazon célért küzdöttek, de mégis letartóztatták őket, nagy részük a kommunista börtönökben lelték halálukat az egyesülés után alig három évtizeddel. Még az egyesülés vezéralakjának számító Iuliu Hossu görög katolikus püspököt is letartóztatták és megalázták, pedig ő volt az, aki a Gyulafehérvári Határozatot felolvasta. Az elmúlt száz évben Erdély történelme tabu volt Bukarest számára. Az erdélyi románok agyából és lelkéből csakis történelmük elhallgatásával és erős nacionalista propagandával tudták kiirtani a multikulturalitás tudatát, amely Erdélyt, Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb régióját jellemezte. Románia az elmúlt száz évben gyakorlatilag végig azon volt, hogy Erdélyt minél távolabb költöztesse Európától. És most elvárja, hogy ezért köszönetet mondjunk.
Glasul Hunedoarei; Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök legitim kérdéssel állt elő, amely különben nem okozott volna annyi bonyodalmat román körökben, ha nem épp ő mondja. A Nagy Egyesülés centenáriuma kapcsán ugyanis felmerül az ésszerű kérdés: mit tett Románia Erdélyért az elmúlt száz évben, amiért nekünk, erdélyieknek, etnikumhoz való hovatartozásunktól függetlenül okunk lenne az örömre? Indokolt tehát Kelemen aggodalma, miszerint olyan megvalósítások hiányában, amelyek láttán az erdélyiek is jó szívvel ünnepelnék a centenáriumot, minden rendezvény olcsó nacionalista propagandává süllyed, amely az egyesülés szükségességét és törvényességét lenne hivatott igazolni. A cél az, hogy az erdélyi románokba ne merüljön fel a kérdést, hogy hozott-e egyáltalán valami jót a Kárpátokon belüli régióknak az 1918. december 1-i egyesülés.
Románia nem tett túl sokat Erdélyért, a Bánságért, a Körösökért és Máramarosért. Épp ellenkezőleg, a monarchia idejében és a kommunista időszakban is folyamatosan az erdélyi kultúra, az erdélyi szellemiség és gazdaság folyamatos tönkretételén ügyködtek. Az erdélyi ipari régiókból származó adókat Románia elmaradott régiói fele irányították, ellehetetlenítve ezzel az 1918 után Romániához csatolt részek fejlődését. A Kárpátokon belüli részeket elárasztották a regátból származó köztisztviselők hadával, megfertőzve a térséget a lustaság, ügyeskedés, harácsolás vírusával. Ceausescu úgy adta el a szászokat Németországnak, mint valami árucikket. Az általuk épített kastélyokat, városokat és falvakat hagyták tönkre menni, vagy, ami még rosszabb, roma kolóniákat telepítettek helyükre, akik aztán végképp tönkretettek mindent. Műemlékek tucatját hagyták összeomlani, több ezer kastély, udvarház vált termelőszövetkezeti székhellyé, amelyekre szintén az enyészet várt. A románok csak az utóbbi években jöttek rá, milyen szép pénzt lehet keresni az erdélyi kastélyokkal és kúriákkal, ezért elkezdték ezeket feljavítani, már ha volt még mit.
A kultúra és szellemiség tekintetében az elmúlt száz év katasztrofális következményei még nyilvánvalóbbak. Megpróbálták teljesen kiirtani az erdélyi szellemiséget. A görög katolikus egyházat, amely az Erdélyi Iskola mozgalom meghirdetője volt, törvényen kívül helyezték, papjaikat megalázták, börtönbe vetették. Az állam a kommunizmus leverése után sem tanúsított nagyvonalú magatartást a görög katolikus egyházzal szemben. Románia hivatalos történelméből hiányzik Erdély történelmének több jelentős fejezete, az erdélyi politikai és katonai vezetők szinte ismeretlenek, sokukat gyakorlatilag kitöröltek a köztudatból. Még két olyan európai ismertségű személyiség, mint Hunyadi János és Hunyadi Mátyás sem kapta meg az őket megillető helyet. És akkor még nem is említettük az erdélyi fejedelmeket, akiknek a román kultúra fejlődéséhez és elterjedéséhez való hozzájárulása vitathatatlan, román tankönyveket, román tannyelvű iskolákat létesítettek Erdély területén vagy azon túl is.
Sanyarú sors jutott a Nemzeti Párt és az erdélyi Szociáldemokrata Párt román nemzetiségű vezetőinek is, márpedig ők az 1918-as egyesülés kezdeményezői közé tartoztak, nem beszélve a több száz görög katolikus papról, akik ugyanazon célért küzdöttek, de mégis letartóztatták őket, nagy részük a kommunista börtönökben lelték halálukat az egyesülés után alig három évtizeddel. Még az egyesülés vezéralakjának számító Iuliu Hossu görög katolikus püspököt is letartóztatták és megalázták, pedig ő volt az, aki a Gyulafehérvári Határozatot felolvasta. Az elmúlt száz évben Erdély történelme tabu volt Bukarest számára. Az erdélyi románok agyából és lelkéből csakis történelmük elhallgatásával és erős nacionalista propagandával tudták kiirtani a multikulturalitás tudatát, amely Erdélyt, Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb régióját jellemezte. Románia az elmúlt száz évben gyakorlatilag végig azon volt, hogy Erdélyt minél távolabb költöztesse Európától. És most elvárja, hogy ezért köszönetet mondjunk.
Glasul Hunedoarei; Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 12.
Salvador Dalítól Mátyás királyig – brandépítésről beszélgettek a SIC Feszten
A több évszázados Mátyás király marketingjétől a személyes és szakmai brand kialakításáig kaptak hasznos tanácsokat a SIC Feszt résztvevői augusztus 11-én Csomakőrösön.
Porcsalmi Bálint, kampányszakértő, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint mindenkinek van brandje, ami az alapján alakul ki, amit saját magunk és a környezetünk gondol, illetve mond, beazonosítva ezáltal bennünket. Tükrözi személyiségünket, meghatároz és megkülönböztet bármi mástól. A saját brandünk építésénél arra kell törekednünk, hogy röviden, velősen, egyszerűen kommunikáljunk. Az első benyomástól kezdődik, gondolva itt a bemutatkozásra vagy kézfogásra.
A személyes brand az az igyekezet, hogy az egyénnek hírnevet építsünk és fenntartsuk. Ennek kialakításához pedig nemcsak idő, hanem tartalom és teljesítmény is kell.
orcsalmi Bálint azt tanácsolta a fiataloknak, hogy saját brandjük kialakításakor és erősítésekor tisztázzák magukban, kik is ők valójában, kikhez akarnak szólni, és érdemes számot vetni azokkal a kommunikációs csatornákkal is, amelyek által másokhoz el kívánnak jutni. „A siker titka, hogy mindenkinek nem lehet tetszeni. Továbbá elengedhetetlen a hitelesség, amelyet kiváló módon erősíthetünk személyes sztorikkal. A saját brand építésben fontosabb a hitelesség és egyéniség, mint a tökéletesség” – magyarázta. Sikeres az lesz, aki önmagát adja, és aki tudatosan foglalkozik az önkép fenntartásával.
Dalí bajusza, Mátyás király védjegye
Tamás Sándor egyike azon székelyföldi politikusoknak, aki maga is kiépítette saját brandjét. Kovászna Megye Tanácsa elnökének pödört bajusza védjegyévé vált. Előadásában szó volt Salvador Dali bajuszáról, egy halüzletről és Mátyás király okos marketingjéről.
„Mátyás király 550 évvel ezelőtt jól pozícionálta magát, nagyszerűen alkalmazta a mai szakkönyvekben leírt brandépítési elméleteket. Kitalált egy védjegyet: Mátyás az igazságos, álruhában közvélemény-kutatást végzet az emberek körében, sztorit faragott az országjárásaiból. Ezeket a történeteket még ma is előszeretettel olvassuk. A politikai brandnek ma is a legfontosabb kérdése a pozicionálás, a közvélemény-kutatás, a legjobb hírhordozó pedig az „elégedett vevő” – emelte ki az elnök. maszol.ro
A több évszázados Mátyás király marketingjétől a személyes és szakmai brand kialakításáig kaptak hasznos tanácsokat a SIC Feszt résztvevői augusztus 11-én Csomakőrösön.
Porcsalmi Bálint, kampányszakértő, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint mindenkinek van brandje, ami az alapján alakul ki, amit saját magunk és a környezetünk gondol, illetve mond, beazonosítva ezáltal bennünket. Tükrözi személyiségünket, meghatároz és megkülönböztet bármi mástól. A saját brandünk építésénél arra kell törekednünk, hogy röviden, velősen, egyszerűen kommunikáljunk. Az első benyomástól kezdődik, gondolva itt a bemutatkozásra vagy kézfogásra.
A személyes brand az az igyekezet, hogy az egyénnek hírnevet építsünk és fenntartsuk. Ennek kialakításához pedig nemcsak idő, hanem tartalom és teljesítmény is kell.
orcsalmi Bálint azt tanácsolta a fiataloknak, hogy saját brandjük kialakításakor és erősítésekor tisztázzák magukban, kik is ők valójában, kikhez akarnak szólni, és érdemes számot vetni azokkal a kommunikációs csatornákkal is, amelyek által másokhoz el kívánnak jutni. „A siker titka, hogy mindenkinek nem lehet tetszeni. Továbbá elengedhetetlen a hitelesség, amelyet kiváló módon erősíthetünk személyes sztorikkal. A saját brand építésben fontosabb a hitelesség és egyéniség, mint a tökéletesség” – magyarázta. Sikeres az lesz, aki önmagát adja, és aki tudatosan foglalkozik az önkép fenntartásával.
Dalí bajusza, Mátyás király védjegye
Tamás Sándor egyike azon székelyföldi politikusoknak, aki maga is kiépítette saját brandjét. Kovászna Megye Tanácsa elnökének pödört bajusza védjegyévé vált. Előadásában szó volt Salvador Dali bajuszáról, egy halüzletről és Mátyás király okos marketingjéről.
„Mátyás király 550 évvel ezelőtt jól pozícionálta magát, nagyszerűen alkalmazta a mai szakkönyvekben leírt brandépítési elméleteket. Kitalált egy védjegyet: Mátyás az igazságos, álruhában közvélemény-kutatást végzet az emberek körében, sztorit faragott az országjárásaiból. Ezeket a történeteket még ma is előszeretettel olvassuk. A politikai brandnek ma is a legfontosabb kérdése a pozicionálás, a közvélemény-kutatás, a legjobb hírhordozó pedig az „elégedett vevő” – emelte ki az elnök. maszol.ro
2017. augusztus 16.
Építészeti életműdíjasok a ferences kolostor árnyékában
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
A 2017-es Erdélyi Nyári Egyetem résztvevőinek a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának a Regionális Biennáléin életműdíjjal kitüntetett építészeket bemutató kiállítását nyitotta meg Guttmann Szabolcs építész tegnap délben a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor északi kerítőfalánál. A négy építész munkásságát ismertető pannókiállításból az arra járók megtudhatják, hogy a díjjal is elismert építészeknek, milyen hatásuk volt Kolozsvár jelenlegi városképére, milyen épületek tervezése kapcsolódik a nevükhöz, miben állt munkájuk különlegessége, egyedisége. A pannók Vasile Mitrea, Kós Károly, Pákei Lajos és George Cristinel érdemeit részletezik, miközben a nevükhöz fűződő meghatározó épületeket is ábrázolják, illetve várostérképen tüntetik fel azok elhelyezkedését. A négy építész életművének behatóbb ismeretével mi, jelenlegi városlakók is tisztább képet kaphatunk Kolozsvár jelenlegi arculatáról.
Vasile Mitrea volt az, aki a szocializmusban a nagy negyedek – Grigorescu, Donát, Györgyfalvi – megálmodását, teljesen modernista alapokon való kijelölését vezette. Illetve pontosan a Telefonpalota környékén építészként húsz évvel megelőlegezte azokat a fogásokat, amiket aztán kortársai használtak. – Nagyon tehetséges vénájú építész volt, bár sokat kritizálták a Telefonpalota épülete miatt is, mert pont a város tövében nem ilyen épületet képzeltek el. De ő a modern építészetnek egy olyan Telefonpalotáját alkotta meg, amit most már műemlékvédelemre javasolnak, merthogy az előregyártott elemekből álló tömör falakkal olyan szobrászati megoldást alkalmazott, ami művészeti értékkel bír. Ő tervezte az állatklinika és a poliklinikák épületét is. A 82 éves Mitrea azt mesélte, hogy a nyolcvanas évekre jellemző bezsúfolódásnak a Donát negyed „esett áldozatul” a belváros javára, merthogy sűríteni kellett a várost. Az általa megálmodott modernista kompozícióban több volt a szabad terület a zöldövezetekben, és így csak részben maradt meg a Szamos-partnál egy sor penge blokk, ami a nyitott város építészeti stílus előhírnökének számított, akárcsak a víztükrön megjelenő ladikok. – Mitrea a jövőt illetően elég pesszimistán elmondta, hogy rengeteg olyan felülete van ezeknek a zöldövezeteknek, amelyek visszafordíthatatlanul beépültek. A keleti partról is mesélt, mert egykor a csónakázást át akarta vinni a keleti részére a nagyvárosnak, ahol ugye most már bevásárlóközpont működik. De reménykedik még abban, hogy a repülőtér környékén, ha kiegyenesítik a Szamos völgyét, lesz még alkalom ladikozásra – vázolta Mitrea elképzeléseit Guttmann.
– Kós Károly életműdíja eléggé meglepte az építészkamara tagjait, mert eleinte úgy gondoltuk, hogy idősebb, élő építészeket ismerünk el vele, de nem találtunk olyan képességű építészt, aki díjra érdemes lett volna. És akkor a visszapillantótükör azt mutatta, hogy akadnak olyan építészek, akikről a szakma nem emlékezik meg tevékenységükhöz méltóan. Ezt próbálta pótolni Kós Károly életműdíja, aki egy egész régióra kiszélesítette az ötletbörzét, hiszen nemcsak egy városnak, hanem az egész Kalotaszegnek, egységes, reprezentatív képén dolgozott. Rendhagyó beavatkozása még a Mátyás király szülőházának tudatos restaurálásának szorgalmazása. Ha nem is fejezte be teljes mértékben, a koncepció a mai napig látható. Középkori homlokzatot állított vissza, belső tereket, illetve a Farkas utcának EU-s pénzekből történt felújítása sem úgy nézne ki, ha ő már nem mutatta volna ezt be ugyancsak az 1940-es években. A Kakasos templom és a sétatéri kiállítócsarnok is az ő nevéhez fűződik – magyarázta az építész.
– Pákei Lajos életműdíjával úgy tűnt, hogy lassan-lassan tudatossá válik annak első városfőépítészi rangja és tudatos alkotói minősége. Igaz ugyan, hogy rengeteget kellett bontania, de tudatosan megőrzött mindenféle építészeti részletanyagot. Lehet, hogy ebben egészen más, mint kortársai. Át tudta formálni a Főteret, tudott New York szállodát tervezni, vagy újparkot mai kaszinóval és korcsolyapavilonnal együtt. Nagyon reprezentatív az általa létrehozott városszövet. Úgy alkotott, hogy a bontásra ítélt épületek faragott köveit, amelyeket a középkor, a reneszánsz ránk hagyott, féltő gonddal megőrizte és az Erdélyi Múzeum keretén belül próbálta elhelyezni. Saját lakóháza is jó példa erre, hiszen annak homlokzatát is régi kövekkel díszíti. Az unitárius új iskola és püspökségi rezidencia szintén az általa tervezett reprezentatív épületek egyike, a templom hagymakupolás eklektikus toronysisakjával együtt monumentális együttesnek számított a századfordulón – véli Guttmann.
George Cristinel – ez évi életműdíjas – munkássága szintén érdekes. Különböző pályázatok díjnyertes építészeként érkezett Bukarestből Kolozsvárra a két világháború között. Mottója, ami szimbolikusan a város naprakész kulturális megjelenésének koncepciója is egyben, az Egyetemiek Háza. A régi tervekből és erre vonatkozó iratokból is kiderül, hogy a régi magyar színház helyére épült ugyan, de a régi színház minden tartófalát magában kellett foglalnia. Nem volt könnyű a kialakítása az új épületnek, mert közben a kortárs tűzoltók betiltották a faszerkezet alapú épületeket, emiatt tíz évig húzódott. Aztán megálmodja ezt a vasbeton szerkezetet, ami azért zseniális, mert rá tud hangolódni egy nagyon bonyolult helyszínre, olyan szempontból, hogy az óriássá nőtt egyetemi főépület monumentális traktusa hirtelen átmegy egy földszintes kisutca apró épületei irányába. A megoldást erre a torony építése jelentette, ami urbanisztikailag is megteremtette az átmenetet.
– Jó lenne, ha az elmúlt években épült ortodox templomok sora is hasonlítana valamelyest a kolozsvári ortodox katedrális monumentalitására, ami szintén Cristinel nevéhez fűződik. Az egyértelműen neobizánci elemek mellett látható benne a modernista tömegegység, ami ráhangolta az épületet Kolozsvár monumentális léptékére – jegyezte meg a szakértő.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 20.
Nemzeti konzultációt indítanak Trianonról
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma
Vecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma.
A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma
2017. augusztus 24.
A magyar kultúra ünnepe: hivatalosan is megkezdődött az 5. Vásárhelyi Forgatag
A magyar kultúra ünnepének nevezte köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Vásárhelyi Forgatag szerda megnyitóján a marosvásárhelyi rendezvénysorozatot. A Kultúrpalota nagytermében úgy fogalmazott, hogy a Forgatag értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. A megnyitó ünnepségen jelen voltak a meghívott testvértelepülési küldöttségek mellett a város és a megye előljárói, helyi és országos, romániai és magyarországi politikusok.
Elsőként a két főszervező, Portik Vilmos és Soós Zoltán lépett a színpadra, hogy köszöntse a Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget. „A szervezőcsapat tagjai valamennyien hittel és meggyőződéssel dolgoztak, hogy ötödik alkalommal is megvalósuljon a Vásárhelyi Forgatag” – mondta köszöntőjében Portik, aki szerint az a legnagyobb értelme a Forgatagnak, hogy nagyon sok sokféle ember képes leülni egymás mellé és együtt ünnepelni.
Pirosbetűs napokról, vagyis pirosbetűs hétről beszélt Soós Zoltán, aki az 500 éve Mátyás király által Marosvásárhelynek adományozott vásárjogról beszélt, illetve arról is szólt, hogy milyen nagyszerű, hogy a Kárpát-Medence más-más vidékeiről érkező magyar küldöttségekkel együtt ünnepelhetnek a vásárhelyi magyarok. „Mert Marosvásárhelynek volt múltja, van jelene és van jövője is” – hangsúlyozta.
Vitorlát kell bontani
Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak, valamint szervezőtársaiknak gratulált Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, amiért immár ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben. „Azok, akik hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig akad.
Azt kívánom, hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ-elnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Forgatag mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. Ugyanakkor számvetés is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra” tettek.
„Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek leszünk. Ezért is jöttem örömmel” – hangsúlyozta, köszönetet mondva az alkotóknak, akik lehetővé teszik az ünnepet. Mert nekünk ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc, vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Vásárhely centrum szerepe
Arról is beszélt Kelemen, hogy a nyolcvanas években, amikor Marosvásárhelyre érkezett, ahol aztán négy évet töltött, arról a helyről, ahonnan jött, a város sok szempontból centrumnak számított. De nemcsupán akkor, hanem évszázadokon át. Hogy mitől lesz valami centrum, mi kell ahhoz, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? – tette fel a kérdés a politikus, majd válaszolt is rá: mindenek előtt befolyás, vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által. Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
„A mi 21. századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel rendelkezett. És ha vannak olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában, gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ezért nemcsak szurkol, hanem szerény lehetőségeivel és eszközeivel készen áll arra is, hogy segítsen.
Hogyan lesz holnap?
Kelemen továbbá arra is kitért, hogy a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. „Az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. Persze, ezek kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a történelem, az identitásunk alapjai. A közös alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar ünnepek? Itt is bátran kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi választásainkon” – szögezte le a politikus.
Arra is kitért ünnepi beszédében Kelemen Hunor, hogy az elmúlt hetekben találkozott olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus. „Ugyanis román részről azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk. Példaértékű kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát, és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen” – emlékeztette hallgatóságát.
Nem akarunk összeveszni senkivel
Felidézte azt is, hogy több mint öt éve nem alkalmazzák a tanügyi törvényt a MOGYE esetében. „És közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk, mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot. Kitessékelnek az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza” – fogalmazott.
Ugyanakkor magyar oldalról egyesek azért nyafognak, hogy „miért akarunk összeveszni a románokkal”. Holott Kelemen szerint „nem akarunk összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk”.
Végül a két nemzet közötti párbeszédre, a kényes és kellemetlen, fájó dolgok megbeszélésére, a közös jövőhöz szükséges lépésekre is felhívta a figyelmet Kelemen.
Nehéz év áll előttünk
A Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi közösség legnagyobb rendezvénye, amely remélhetőleg ahhoz is hozzájárul, hogy a román és magyar közösség békében éljen egymás mellett – mondta Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a jövőre várható nehézségekre is figyelmeztetett, arra, hogy az 1918-as centenáriuma kapcsán már most mennyi támadás éri a magyarságot. „Holott mi itthon vagyunk, és nem mondunk le otthonunkról, ugyanakkor a román és a szász közösség is itthon van és ezt tiszteletben tartjuk” – jelentette ki.
Az ünnepi szónokok sorában továbbá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő lépett mikrofonhoz, őt követte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselője, valamint Kovács Ferenc, a díszvendég Nyíregyháza polgármestere.
Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda koncertjével folytatódott az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóönnepsége.
Antal Erika / maszol.ro
A magyar kultúra ünnepének nevezte köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Vásárhelyi Forgatag szerda megnyitóján a marosvásárhelyi rendezvénysorozatot. A Kultúrpalota nagytermében úgy fogalmazott, hogy a Forgatag értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. A megnyitó ünnepségen jelen voltak a meghívott testvértelepülési küldöttségek mellett a város és a megye előljárói, helyi és országos, romániai és magyarországi politikusok.
Elsőként a két főszervező, Portik Vilmos és Soós Zoltán lépett a színpadra, hogy köszöntse a Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget. „A szervezőcsapat tagjai valamennyien hittel és meggyőződéssel dolgoztak, hogy ötödik alkalommal is megvalósuljon a Vásárhelyi Forgatag” – mondta köszöntőjében Portik, aki szerint az a legnagyobb értelme a Forgatagnak, hogy nagyon sok sokféle ember képes leülni egymás mellé és együtt ünnepelni.
Pirosbetűs napokról, vagyis pirosbetűs hétről beszélt Soós Zoltán, aki az 500 éve Mátyás király által Marosvásárhelynek adományozott vásárjogról beszélt, illetve arról is szólt, hogy milyen nagyszerű, hogy a Kárpát-Medence más-más vidékeiről érkező magyar küldöttségekkel együtt ünnepelhetnek a vásárhelyi magyarok. „Mert Marosvásárhelynek volt múltja, van jelene és van jövője is” – hangsúlyozta.
Vitorlát kell bontani
Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak, valamint szervezőtársaiknak gratulált Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, amiért immár ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben. „Azok, akik hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig akad.
Azt kívánom, hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ-elnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Forgatag mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. Ugyanakkor számvetés is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra” tettek.
„Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek leszünk. Ezért is jöttem örömmel” – hangsúlyozta, köszönetet mondva az alkotóknak, akik lehetővé teszik az ünnepet. Mert nekünk ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc, vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Vásárhely centrum szerepe
Arról is beszélt Kelemen, hogy a nyolcvanas években, amikor Marosvásárhelyre érkezett, ahol aztán négy évet töltött, arról a helyről, ahonnan jött, a város sok szempontból centrumnak számított. De nemcsupán akkor, hanem évszázadokon át. Hogy mitől lesz valami centrum, mi kell ahhoz, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? – tette fel a kérdés a politikus, majd válaszolt is rá: mindenek előtt befolyás, vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által. Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
„A mi 21. századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel rendelkezett. És ha vannak olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában, gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ezért nemcsak szurkol, hanem szerény lehetőségeivel és eszközeivel készen áll arra is, hogy segítsen.
Hogyan lesz holnap?
Kelemen továbbá arra is kitért, hogy a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. „Az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. Persze, ezek kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a történelem, az identitásunk alapjai. A közös alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar ünnepek? Itt is bátran kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi választásainkon” – szögezte le a politikus.
Arra is kitért ünnepi beszédében Kelemen Hunor, hogy az elmúlt hetekben találkozott olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus. „Ugyanis román részről azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk. Példaértékű kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát, és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen” – emlékeztette hallgatóságát.
Nem akarunk összeveszni senkivel
Felidézte azt is, hogy több mint öt éve nem alkalmazzák a tanügyi törvényt a MOGYE esetében. „És közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk, mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot. Kitessékelnek az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza” – fogalmazott.
Ugyanakkor magyar oldalról egyesek azért nyafognak, hogy „miért akarunk összeveszni a románokkal”. Holott Kelemen szerint „nem akarunk összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk”.
Végül a két nemzet közötti párbeszédre, a kényes és kellemetlen, fájó dolgok megbeszélésére, a közös jövőhöz szükséges lépésekre is felhívta a figyelmet Kelemen.
Nehéz év áll előttünk
A Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi közösség legnagyobb rendezvénye, amely remélhetőleg ahhoz is hozzájárul, hogy a román és magyar közösség békében éljen egymás mellett – mondta Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a jövőre várható nehézségekre is figyelmeztetett, arra, hogy az 1918-as centenáriuma kapcsán már most mennyi támadás éri a magyarságot. „Holott mi itthon vagyunk, és nem mondunk le otthonunkról, ugyanakkor a román és a szász közösség is itthon van és ezt tiszteletben tartjuk” – jelentette ki.
Az ünnepi szónokok sorában továbbá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő lépett mikrofonhoz, őt követte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselője, valamint Kovács Ferenc, a díszvendég Nyíregyháza polgármestere.
Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda koncertjével folytatódott az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóönnepsége.
Antal Erika / maszol.ro
2017. augusztus 25.
Forgatag-megnyitó a Kultúrpalotában
Telt házas közönség énekelte állva a magyar és székely himnuszt szerdán délután a Kultúrpalota nagytermében, a Vásárhelyi Forgatag megnyitójának első perceiben.
Az egybegyűlteket – melyek között a tizenéves és a még fiatalabb korosztály is képviseltetett – Ritziu Ilka Krisztina Székely János, negyedszázada elhunyt költő, próza- és drámaíró Krokodilok és elefántok című, ma is érvényes üzenetű versével köszöntötte.
A továbbiakban a házigazda szerepét is betöltő színművésznő Kinda Szilárd színésszel együtt idézte fel a színes szélforgó 2013-as felbukkanását, emlékeztetve a hallgatóságot arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára született rendezvénysorozatot a tenni akarás vágya hívta életre. A továbbiakban a Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán szólt a marosvásárhelyiekhez és a határon túlról is érkezett vendégekhez.
Portik a hitből és meggyőződésből dolgozó szervezőcsapatnak – kiemelten a láthatatlan háttérmunkát végző tagoknak – mondott köszönetet, és azt is megemlítette, hogy a Forgatag első alkalommal élvezi nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a város anyagi támogatását is. A főszervező az együttlét ünnepének nevezte a rendezvénysorozatot, amelynek lényege, hogy „egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék”.
Magyar ünnep- és hétköznapok
Soós Zoltán arra a történelmi pillanatra emlékeztette a hallgatóságot, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományozott a városnak, és a fél évezredes kiváltság megéléseként, a hagyomány feltámadásaként értékelte a piros betűs Forgatag ünnepet.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Vásárhelyi Forgatag „számvetés is, felmutatása annak, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről évre többek leszünk”. Az RMDSZ-elnök kiemelte, bár a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat, az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap, és a két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. A magyar transzszilván hétköznapok megteremtéséért, a magyar jövő biztosításáért viszont még bőven van tennivaló. „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni.” Kelemen Hunor szerint azért különösen fontos ez, mivel „eszközökben nem válogatva próbálnak a megszűnés szélére nyomni egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, Marosvásárhelynek a kultú-rában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a központi szerepet, amellyel egykor rendelkezett.
– Az erdélyi városokban megrendezett kulturális napok arra ösztönöznek, hogy vitorláinkból kifogjuk a változás szelét – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a Vásárhelyi Forgatag közösségépítő szerepét emelte ki, majd beszédében arra is kitért, hogy 2018 nehéz év lesz az erdélyi magyarság számára, hiszen az ország akkor ünnepli Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját. A megyei tanácselnök szerint ennek az időszaknak a feladata a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a magyar értékek felmutatása lesz.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke így értékelte a Forgatagot: „Kell ez a rendezvény, mint megerősítés abban a városban, ahol a magyar közösség tagjai gyakran érzik kiszorítva magukat, ahol másodrendűnek tekintik őket”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely mindig is az értékteremtő, értékmegtartó polgárok városa volt, ezt bizonyítja a Forgatag is. Az EMNP alelnöke ugyanakkor úgy vélte, annak érdekében, hogy Vásárhely újra az őt megillető helyre kerüljön, nemcsak ezekben a napokban, de a többi 51 hétben is szükség van a pörgésre, egy Bernády- vagy egy Bolyai-tervre, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe.
Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke a székely-magyar szellemiség fantasztikus lenyomatának nevezte a Kultúrpalotát, ahova mindig szívesen, megilletődve tér vissza. Dr. Kovács Ferenc, a Forgatagon díszvendégként jelen levő Nyíregyháza polgármestere a Ligetben mától zajló programjaikról szólt, majd minden marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki résztvevőt meghívott a számos nevezetessége miatt vonzó turisztikai helyszínnek számító városba.
Hazahívó erő
A felszólalók sorát dr. Mernyei Ákos, a magyar kormány Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára zárta. Mernyei a Forgatag hazahívó erejéről szólt, majd hangsúlyozta: „A magyar kormány számára a világ magyarsága egyetlen közösséget alkot, ennek megfelelően felelősségtudata az egész Kárpát-medencére kiterjed”. A helyettes államtitkár igazi sikertörténetnek nevezte a Forgatagot, amely jelentős szerepet tölt be a nemzeti öntudat, a lélekmagyarság erősítésében.
A köszöntők után Zsedényi Adrienn énekesnő és a Kvartett vette át a színpadot. Zséda sokszínű zenei utazásra hívta a marosvásárhelyieket, dzsesszdallamok, sanzonok, operaária és saját slágerek váltották egymást az egyórás produkció során. A legszemélyesebb üzenet mégis talán a La vie en rose (Egy rózsa élete) című Piaf-dal előtt hangzott el: „nem az a fontos, hogy hova vágyunk, hanem az, hogy honnan nem tudunk elszakadni”.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Telt házas közönség énekelte állva a magyar és székely himnuszt szerdán délután a Kultúrpalota nagytermében, a Vásárhelyi Forgatag megnyitójának első perceiben.
Az egybegyűlteket – melyek között a tizenéves és a még fiatalabb korosztály is képviseltetett – Ritziu Ilka Krisztina Székely János, negyedszázada elhunyt költő, próza- és drámaíró Krokodilok és elefántok című, ma is érvényes üzenetű versével köszöntötte.
A továbbiakban a házigazda szerepét is betöltő színművésznő Kinda Szilárd színésszel együtt idézte fel a színes szélforgó 2013-as felbukkanását, emlékeztetve a hallgatóságot arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára született rendezvénysorozatot a tenni akarás vágya hívta életre. A továbbiakban a Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán szólt a marosvásárhelyiekhez és a határon túlról is érkezett vendégekhez.
Portik a hitből és meggyőződésből dolgozó szervezőcsapatnak – kiemelten a láthatatlan háttérmunkát végző tagoknak – mondott köszönetet, és azt is megemlítette, hogy a Forgatag első alkalommal élvezi nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a város anyagi támogatását is. A főszervező az együttlét ünnepének nevezte a rendezvénysorozatot, amelynek lényege, hogy „egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék”.
Magyar ünnep- és hétköznapok
Soós Zoltán arra a történelmi pillanatra emlékeztette a hallgatóságot, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományozott a városnak, és a fél évezredes kiváltság megéléseként, a hagyomány feltámadásaként értékelte a piros betűs Forgatag ünnepet.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Vásárhelyi Forgatag „számvetés is, felmutatása annak, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről évre többek leszünk”. Az RMDSZ-elnök kiemelte, bár a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat, az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap, és a két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. A magyar transzszilván hétköznapok megteremtéséért, a magyar jövő biztosításáért viszont még bőven van tennivaló. „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni.” Kelemen Hunor szerint azért különösen fontos ez, mivel „eszközökben nem válogatva próbálnak a megszűnés szélére nyomni egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, Marosvásárhelynek a kultú-rában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a központi szerepet, amellyel egykor rendelkezett.
– Az erdélyi városokban megrendezett kulturális napok arra ösztönöznek, hogy vitorláinkból kifogjuk a változás szelét – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a Vásárhelyi Forgatag közösségépítő szerepét emelte ki, majd beszédében arra is kitért, hogy 2018 nehéz év lesz az erdélyi magyarság számára, hiszen az ország akkor ünnepli Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját. A megyei tanácselnök szerint ennek az időszaknak a feladata a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a magyar értékek felmutatása lesz.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke így értékelte a Forgatagot: „Kell ez a rendezvény, mint megerősítés abban a városban, ahol a magyar közösség tagjai gyakran érzik kiszorítva magukat, ahol másodrendűnek tekintik őket”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely mindig is az értékteremtő, értékmegtartó polgárok városa volt, ezt bizonyítja a Forgatag is. Az EMNP alelnöke ugyanakkor úgy vélte, annak érdekében, hogy Vásárhely újra az őt megillető helyre kerüljön, nemcsak ezekben a napokban, de a többi 51 hétben is szükség van a pörgésre, egy Bernády- vagy egy Bolyai-tervre, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe.
Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke a székely-magyar szellemiség fantasztikus lenyomatának nevezte a Kultúrpalotát, ahova mindig szívesen, megilletődve tér vissza. Dr. Kovács Ferenc, a Forgatagon díszvendégként jelen levő Nyíregyháza polgármestere a Ligetben mától zajló programjaikról szólt, majd minden marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki résztvevőt meghívott a számos nevezetessége miatt vonzó turisztikai helyszínnek számító városba.
Hazahívó erő
A felszólalók sorát dr. Mernyei Ákos, a magyar kormány Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára zárta. Mernyei a Forgatag hazahívó erejéről szólt, majd hangsúlyozta: „A magyar kormány számára a világ magyarsága egyetlen közösséget alkot, ennek megfelelően felelősségtudata az egész Kárpát-medencére kiterjed”. A helyettes államtitkár igazi sikertörténetnek nevezte a Forgatagot, amely jelentős szerepet tölt be a nemzeti öntudat, a lélekmagyarság erősítésében.
A köszöntők után Zsedényi Adrienn énekesnő és a Kvartett vette át a színpadot. Zséda sokszínű zenei utazásra hívta a marosvásárhelyieket, dzsesszdallamok, sanzonok, operaária és saját slágerek váltották egymást az egyórás produkció során. A legszemélyesebb üzenet mégis talán a La vie en rose (Egy rózsa élete) című Piaf-dal előtt hangzott el: „nem az a fontos, hogy hova vágyunk, hanem az, hogy honnan nem tudunk elszakadni”.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 31.
A budapesti Opera vendégszereplése Nagyváradon
Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves Magyar Állami Operaház első erdélyi és partiumi turnéján.
A Kárpát-Haza OperaTúra 2017. szeptember 14-én és 15-én a nagyváradi Antonio Alexe Arénába érkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének balettváltozatával, A víg özveggyel.
Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizzék nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat ezen környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük. A projekt célja, hogy a határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is.
Minderre az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása adott alkalmat. Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a budapesti sajtóeseményen fogalmazott, a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattuk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magaskultúra közvetítésére. Biró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti.
Az OperaTúra szeptember 4-től 21-ig tartó első fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató. „Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Hunyadi László
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását.
A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Nagyváradon a közönség a főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja, mint Fodor Beatrix, Kálnay Zsófia, vagy a címszerepet alakító, Bánffyhunyadon született Kiss B. Atilla, de Gara Máriaként ugyancsak fontos szerepet alakít a nagyváradi születésű Kriszta Kinga is. A darabot a kolozsvári születésű tehetséges karmester, Jankó Zsolt dirigálja.
A víg özvegy
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro nagykövetségen áll a bál: az országot fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével.
A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere. A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A nagyváradi előadáson a népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett kiválóságai, Hangya Rita, Timofeev Dmitry, Földi Lea és Rónai András József is láthatók majd. A Turné beharangozó sajtóeseményen Ronald Hynd elmondta, a Müncheni Balett igazgatójaként meglepetéssel tapasztalta annak idején, milyen sok jó csodálatos magyar táncos érkezik Erdélyből. A koreográfus számára megtiszteltetés, hogy magyar szerző művére készült balettjét magyar társulat adja elő.
A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Jegyek kaphatók a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.
https://www.bilete.ro/categorii/cultural/opera-nationala-maghiara-budapesta/, tájékoztatta lapunkat sajtóközleményben a Magyar Állami Operaház kommunikációs projektvezetője.
Erdélyi partner
Mint megtudtuk a nagyszabású rendezvénysorozat erdélyi partnere az RMDSZ. A szövetséget a Budapesti sajtótájékoztatón Biró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke képviselte. Példaértékű a rendezvény, részben azért mert a mintegy 50000 erdélyi magyar néző, nemzeti identitástudatát erősítheti a magaskultúrán keresztül, részben pedig azért, mert igen jelentős erőfeszítés révén jött létre a magyar kormány támogatásával valamint a Magyar Állami Operaház igazán erőteljes pozitív hozzáállásával. A kiemelkedő kulturális élmény mellett, a turné lehetőséget nyújt arra is hogy, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó RMDSZ-es nemzetközi kezdeményezés népszerűsítését is megtehessük. A kulturális intézményeink közötti együttműködés fejlesztését , a Kárpát -medencei magyarság egységes vérkeringésének erősítését, együttgondolkodását is szolgálja majd a rendezvénysorozat- összegezte az RMDSZ képviselője. erdon.ro
Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves Magyar Állami Operaház első erdélyi és partiumi turnéján.
A Kárpát-Haza OperaTúra 2017. szeptember 14-én és 15-én a nagyváradi Antonio Alexe Arénába érkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének balettváltozatával, A víg özveggyel.
Minden magyar embernek szüksége és joga van arra, hogy a nemzethez tartozónak érezze magát. Különösen fontos ez azok számára, akiknek egy történelmi döntés hozadékaként más országban, más kulturális környezetben kell megőrizzék nemzeti identitásukat. Halmozottan fontos a segítség azoknak, akik szórványban élnek, magyarságukat ezen környezetben kell megtartaniuk, kiteljesíteniük. A projekt célja, hogy a határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is.
Minderre az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása adott alkalmat. Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a budapesti sajtóeseményen fogalmazott, a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattuk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magaskultúra közvetítésére. Biró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti.
Az OperaTúra szeptember 4-től 21-ig tartó első fejezetének állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató. „Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Hunyadi László
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását.
A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Nagyváradon a közönség a főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja, mint Fodor Beatrix, Kálnay Zsófia, vagy a címszerepet alakító, Bánffyhunyadon született Kiss B. Atilla, de Gara Máriaként ugyancsak fontos szerepet alakít a nagyváradi születésű Kriszta Kinga is. A darabot a kolozsvári születésű tehetséges karmester, Jankó Zsolt dirigálja.
A víg özvegy
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro nagykövetségen áll a bál: az országot fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével.
A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A koreográfus kiválóan bánik a karaktertáncokkal a II. felvonásban, bár furcsa módon a délszláv karakterű zenék között egy lengyel polonézt is látunk. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere. A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A nagyváradi előadáson a népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett kiválóságai, Hangya Rita, Timofeev Dmitry, Földi Lea és Rónai András József is láthatók majd. A Turné beharangozó sajtóeseményen Ronald Hynd elmondta, a Müncheni Balett igazgatójaként meglepetéssel tapasztalta annak idején, milyen sok jó csodálatos magyar táncos érkezik Erdélyből. A koreográfus számára megtiszteltetés, hogy magyar szerző művére készült balettjét magyar társulat adja elő.
A Kárpát-Haza OperaTúra Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Jegyek kaphatók a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.
https://www.bilete.ro/categorii/cultural/opera-nationala-maghiara-budapesta/, tájékoztatta lapunkat sajtóközleményben a Magyar Állami Operaház kommunikációs projektvezetője.
Erdélyi partner
Mint megtudtuk a nagyszabású rendezvénysorozat erdélyi partnere az RMDSZ. A szövetséget a Budapesti sajtótájékoztatón Biró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke képviselte. Példaértékű a rendezvény, részben azért mert a mintegy 50000 erdélyi magyar néző, nemzeti identitástudatát erősítheti a magaskultúrán keresztül, részben pedig azért, mert igen jelentős erőfeszítés révén jött létre a magyar kormány támogatásával valamint a Magyar Állami Operaház igazán erőteljes pozitív hozzáállásával. A kiemelkedő kulturális élmény mellett, a turné lehetőséget nyújt arra is hogy, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó RMDSZ-es nemzetközi kezdeményezés népszerűsítését is megtehessük. A kulturális intézményeink közötti együttműködés fejlesztését , a Kárpát -medencei magyarság egységes vérkeringésének erősítését, együttgondolkodását is szolgálja majd a rendezvénysorozat- összegezte az RMDSZ képviselője. erdon.ro
2017. szeptember 9.
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig (A székelység a magyarság részét képezi)
A Székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre.
Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették-bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden, mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten. Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is. A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen jártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”. Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok. A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját. Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hidvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje. A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban, a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, 1711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790–91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett. Ennek során 1762–1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nemcsak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőségtudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval. Székelyföld népességének társadalmi összetétele az idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29 százalék, határőr katona 35,13, szabad székely 17,22, jobbágy és zsellér 38,24, taxalista polgár 0,13, bányász 0,54, egyéb 2,54 százalék. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi, 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk. Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottjai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe. Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte, s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk, mi történt a rendi nemzettel 1848-ban. A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszüntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei. Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti nép¬képviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni. A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszüntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy tíz százalékára lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést. Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30.–július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezését a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-én ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként az Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték. Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16–18-án mintegy 60 ezer székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta az elszakadást a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozata folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban és kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”. E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint – csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre.
Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették-bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden, mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten. Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is. A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen jártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”. Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok. A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját. Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hidvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje. A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban, a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, 1711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790–91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett. Ennek során 1762–1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nemcsak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőségtudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval. Székelyföld népességének társadalmi összetétele az idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29 százalék, határőr katona 35,13, szabad székely 17,22, jobbágy és zsellér 38,24, taxalista polgár 0,13, bányász 0,54, egyéb 2,54 százalék. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi, 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk. Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottjai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe. Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte, s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk, mi történt a rendi nemzettel 1848-ban. A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszüntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei. Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti nép¬képviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni. A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszüntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy tíz százalékára lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést. Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30.–július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezését a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-én ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként az Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték. Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16–18-án mintegy 60 ezer székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta az elszakadást a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozata folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban és kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”. E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint – csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 15.
Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Operaház
A budapesti Operaház felújítása miatt a társulat nagyszabású, határon túli turnéba kezdett, melynek keretében, szeptember 20-án és 21-én Kolozsváron, az új sportcsarnokban (Sala Polivalentă) lépnek fel. Szerdán 19 órától Erkel Ferenc Hunyadi László című három felvonásos operája kerül műsorra, csütörtökön 19 órától pedig Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy lesz látható.
Online jegyek válthatóak a www.bilete.ro oldalon és a kolozsvári EMNT Demokráciaközpontban (Főtér T1/5, 23. szám, a konzulátus udvarán), valamint kezdés előtt a helyszínen.
A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első részében, 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városába juttatta és juttatja el két nagyszabású produkcióját. A rangos anyaországi intézmény közel 400 művésze és technikai munkatársa látogat el Kolozsvárra, hogy életre szóló élményt nyújtson az érdeklődőknek. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben az erdélyi városokban, így Kolozsváron sem. Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.
Történelmi opera Hunyadi Lászlóról – erdélyi művészekkel
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Az előadásban számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadást Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója dirigálja.
Operett és balett találkozása
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro fiktív államának nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
Az előadásokra – kedvezményes árral – 10 lejért válthatóak jegyek a jelzett helyeken.
itthon.ma/kult
A budapesti Operaház felújítása miatt a társulat nagyszabású, határon túli turnéba kezdett, melynek keretében, szeptember 20-án és 21-én Kolozsváron, az új sportcsarnokban (Sala Polivalentă) lépnek fel. Szerdán 19 órától Erkel Ferenc Hunyadi László című három felvonásos operája kerül műsorra, csütörtökön 19 órától pedig Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy lesz látható.
Online jegyek válthatóak a www.bilete.ro oldalon és a kolozsvári EMNT Demokráciaközpontban (Főtér T1/5, 23. szám, a konzulátus udvarán), valamint kezdés előtt a helyszínen.
A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első részében, 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városába juttatta és juttatja el két nagyszabású produkcióját. A rangos anyaországi intézmény közel 400 művésze és technikai munkatársa látogat el Kolozsvárra, hogy életre szóló élményt nyújtson az érdeklődőknek. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben az erdélyi városokban, így Kolozsváron sem. Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.
Történelmi opera Hunyadi Lászlóról – erdélyi művészekkel
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Az előadásban számos erdélyi születésű művészt, így a címszerepet alakító Kiss B. Atillát, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kingát is láthatja a közönség. Az előadást Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója dirigálja.
Operett és balett találkozása
Talán furcsának hathat, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A népszerű operettből Ronald Hynd brit koreográfus készített fantasztikus balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, ugyanis korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro fiktív államának nagykövetségen áll a bál: a várost fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tévő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomim részek egészítenek ki. A víg özvegy szerencsés keveréke mindannak, ami ahhoz szükséges, hogy a közönség kitűnően szórakozzon és élvezze Lehár csodálatos muzsikáját. Minderre bizonyíték a balett több mint 40 éve tartó töretlen sikere.
Az előadásokra – kedvezményes árral – 10 lejért válthatóak jegyek a jelzett helyeken.
itthon.ma/kult
2017. szeptember 20.
A Jelen Házban
Szent királyok nemzetsége, harmadszor!
Idén ünnepli a magyarság Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. I. (Szent) László királyunk kultusza elevenen él ma is Kárpát-medence folklórjában és művelődéstörténetében, számos népmonda emlékezik meg tetteiről, kultusza még országalapító Szent István királyunkénál is erősebb.
Szent László Magyarország, s főként Erdély patrónusa. Hite és jelleme által a magyar hagyomány a Magyar Háromkirályok között tartja számon, mert Istvánnal és Imrével együtt, a kereszténység csillagát követve, ők vezették el a magyar népet Krisztushoz.
Jellemében a harcos nomád férfieszmény és az európai lovagideál ötvöződött, ezért a harcban segítő szentekkel (Mihály arkangyal,Dömötör, Móric, György, Jakab) országpatrónus lett.
A magyar néphit szerint Mátyás király mellett nemzetünk legkedvesebb uralkodójának a fejére maga a Szűzanya tette a Szent Koronát. A néphagyomány Boldogasszony lovagjának, illetve „Szűz Mária választott vitézének” nevezi, mivel a magyarság őshitéből ő hozta át a kereszténységbe a hét Boldogasszony-ünnepet.
Uralkodói nagysága, nemes és lovagias szellemisége hatására Dalmácia, Horvátország és Szlovénia önként csatlakozott a soknemzetiségű Magyarország és a Szent Korona védelme alá. 18 éves országlása során Szent István nyomdokain haladva megszilárdította az ország rendjét, s uralkodása során nemcsak hadvezéri érdemeket szerzett, hanem a keresztény vallás megszilárdítására, és a magántulajdon védelmére törekedett. Az ő korában teljesedett ki és szilárdult meg a Szent Korona-tan. Tisztelete, a kornak tetsző életmódjának köszönhetően, már életében elkezdődött, és annyira élt, hogy a nép már halálát követően szentként tisztelte.
Szerkesztette: Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. szeptember 25-én, hétfőn 18 órakor a Jelen Ház nagytermében, a Szent királyok nemzetsége rendezvénysorozat III. részeként a Szent László-emlékév keretében Csillagok közt támadt új csillag címmel a magyar keresztény állam megszilárdítójáról videóvetítéssel egybekötött ismertető előadással emlékezik meg.
Meghívott előadó: Olasz Angéla Kölcsey-díjas nyugalmazott tanár, házigazda: Murvai Miklós.
Társszervező: az EMNT Arad Megyei Szervezete. Nyugati Jelen (Arad)
Szent királyok nemzetsége, harmadszor!
Idén ünnepli a magyarság Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. I. (Szent) László királyunk kultusza elevenen él ma is Kárpát-medence folklórjában és művelődéstörténetében, számos népmonda emlékezik meg tetteiről, kultusza még országalapító Szent István királyunkénál is erősebb.
Szent László Magyarország, s főként Erdély patrónusa. Hite és jelleme által a magyar hagyomány a Magyar Háromkirályok között tartja számon, mert Istvánnal és Imrével együtt, a kereszténység csillagát követve, ők vezették el a magyar népet Krisztushoz.
Jellemében a harcos nomád férfieszmény és az európai lovagideál ötvöződött, ezért a harcban segítő szentekkel (Mihály arkangyal,Dömötör, Móric, György, Jakab) országpatrónus lett.
A magyar néphit szerint Mátyás király mellett nemzetünk legkedvesebb uralkodójának a fejére maga a Szűzanya tette a Szent Koronát. A néphagyomány Boldogasszony lovagjának, illetve „Szűz Mária választott vitézének” nevezi, mivel a magyarság őshitéből ő hozta át a kereszténységbe a hét Boldogasszony-ünnepet.
Uralkodói nagysága, nemes és lovagias szellemisége hatására Dalmácia, Horvátország és Szlovénia önként csatlakozott a soknemzetiségű Magyarország és a Szent Korona védelme alá. 18 éves országlása során Szent István nyomdokain haladva megszilárdította az ország rendjét, s uralkodása során nemcsak hadvezéri érdemeket szerzett, hanem a keresztény vallás megszilárdítására, és a magántulajdon védelmére törekedett. Az ő korában teljesedett ki és szilárdult meg a Szent Korona-tan. Tisztelete, a kornak tetsző életmódjának köszönhetően, már életében elkezdődött, és annyira élt, hogy a nép már halálát követően szentként tisztelte.
Szerkesztette: Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. szeptember 25-én, hétfőn 18 órakor a Jelen Ház nagytermében, a Szent királyok nemzetsége rendezvénysorozat III. részeként a Szent László-emlékév keretében Csillagok közt támadt új csillag címmel a magyar keresztény állam megszilárdítójáról videóvetítéssel egybekötött ismertető előadással emlékezik meg.
Meghívott előadó: Olasz Angéla Kölcsey-díjas nyugalmazott tanár, házigazda: Murvai Miklós.
Társszervező: az EMNT Arad Megyei Szervezete. Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 20.
A Sapientia a „biztonság szigete”
Az erdélyi magyarság erős középosztályává kell válniuk az egyetemi hallgatóknak – fogalmazott Murádin János egyetemi adjunktus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának kancellárja a felsőoktatási intézmény keddi tanévnyitóján.
Rámutatott: a Sapientia a biztonság szigete, családias, baráti légkörének köszönhetően emelkedik ki a többi egyetem közül, és egyszerre érték-, valamint érdekközösség. A szülőkhöz fordulva leszögezte: a hallgatók a tudományos és a művészi megvalósítások terén is a legjobb útra léptek. Murádin azt is bejelentette: a kolozsvári kar Tordai úti épületének aulája a Hunyadi Mátyás nevet veszi fel.
A kari kancellár Tonk Márton dékán üzenetét is közvetítette, neki ugyanis a felsőoktatási intézményt kellett képviselnie Szilágyi Pál egyetemi oktató temetésén. A tanévnyitón ugyanakkor a tanárok, a diákok és más meghívottak az elhunyt emléke előtt egyperces néma csenddel tisztelegtek – Szilágyi Pál 2003 és 2007 között a Sapientia EMTE rektora volt.
Tonk Márton üzenetében úgy fogalmazott az egykori rektorról szólva, hogy „ha nincs az ő konoksága, akkor ma nincs kolozsvári kar”. Hozzátette: Szilágyit derű, optimizmus, hit és kitartás jellemezte, így ezt kívánta a diákoknak és mindenki másnak is az új tanévre.
A 2017/2018-as tanév megnyitóján Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek átadták a kari tanács tiszteletbeli tagja címet, amiért több alkalommal támogatta a kar oktatóinak és diákjainak tevékenységét, akiknek lehetőségük volt például szakmai gyakorlatot végezni Brüsszelben.
Szenkovics Dezső, a Sapientia kolozsvári karának dékánhelyettese laudációjában az európai parlamenti képviselő emberi hozzáállását és maximális segítőkészségét emelte ki. Rámutatott: neki köszönhetően az egyetem 10 diákja vehetett részt brüsszeli szakmai gyakorlaton, Szenkovics szerint ugyanakkor Sógor Csaba túlteljesítette a tiszteletbeli tagság cím elnyeréséhez szükséges feltételeket. Az RMDSZ politikusa ünnepi beszédében rámutatott: az egyetem legjobb diákjainak idén is lehetőségük lesz a gyakornoki program keretében Brüsszelbe utazni.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a megnyitón úgy fogalmazott: „nekünk Erdélyben, a kisebbségi létben a szellemi, morális igényességre fokozatosan oda kell figyelni – ha mostoha vagy nehéz körülmények között élünk, annál inkább”. A diplomata Kodály Zoltán zeneszerzőt idézte, aki szerint „olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak”.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyarság erős középosztályává kell válniuk az egyetemi hallgatóknak – fogalmazott Murádin János egyetemi adjunktus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának kancellárja a felsőoktatási intézmény keddi tanévnyitóján.
Rámutatott: a Sapientia a biztonság szigete, családias, baráti légkörének köszönhetően emelkedik ki a többi egyetem közül, és egyszerre érték-, valamint érdekközösség. A szülőkhöz fordulva leszögezte: a hallgatók a tudományos és a művészi megvalósítások terén is a legjobb útra léptek. Murádin azt is bejelentette: a kolozsvári kar Tordai úti épületének aulája a Hunyadi Mátyás nevet veszi fel.
A kari kancellár Tonk Márton dékán üzenetét is közvetítette, neki ugyanis a felsőoktatási intézményt kellett képviselnie Szilágyi Pál egyetemi oktató temetésén. A tanévnyitón ugyanakkor a tanárok, a diákok és más meghívottak az elhunyt emléke előtt egyperces néma csenddel tisztelegtek – Szilágyi Pál 2003 és 2007 között a Sapientia EMTE rektora volt.
Tonk Márton üzenetében úgy fogalmazott az egykori rektorról szólva, hogy „ha nincs az ő konoksága, akkor ma nincs kolozsvári kar”. Hozzátette: Szilágyit derű, optimizmus, hit és kitartás jellemezte, így ezt kívánta a diákoknak és mindenki másnak is az új tanévre.
A 2017/2018-as tanév megnyitóján Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek átadták a kari tanács tiszteletbeli tagja címet, amiért több alkalommal támogatta a kar oktatóinak és diákjainak tevékenységét, akiknek lehetőségük volt például szakmai gyakorlatot végezni Brüsszelben.
Szenkovics Dezső, a Sapientia kolozsvári karának dékánhelyettese laudációjában az európai parlamenti képviselő emberi hozzáállását és maximális segítőkészségét emelte ki. Rámutatott: neki köszönhetően az egyetem 10 diákja vehetett részt brüsszeli szakmai gyakorlaton, Szenkovics szerint ugyanakkor Sógor Csaba túlteljesítette a tiszteletbeli tagság cím elnyeréséhez szükséges feltételeket. Az RMDSZ politikusa ünnepi beszédében rámutatott: az egyetem legjobb diákjainak idén is lehetőségük lesz a gyakornoki program keretében Brüsszelbe utazni.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a megnyitón úgy fogalmazott: „nekünk Erdélyben, a kisebbségi létben a szellemi, morális igényességre fokozatosan oda kell figyelni – ha mostoha vagy nehéz körülmények között élünk, annál inkább”. A diplomata Kodály Zoltán zeneszerzőt idézte, aki szerint „olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak”.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 21.
Évadnyitó nagy tervekkel a Puck bábszínházban
Kolozsvári Mesék felnőttelőadásokkal, Sárkány Művek, augusztusi miniévad
Az egér, aki nem ismerte a félelmet, Sárkány Művek, Sziklahitű Szent László – csak néhány kíváncsiságot felkeltő cím a Puck bábszínház magyar társulatának szombaton nyíló évadából. Öt bemutató, felnőtteknek szóló mesesorozat, drámajátékok és felújított előadás szerepel a magyar tagozat műsortervében a 68. évadban.
Decemberben a társulat kétnapos rendezvénnyel emlékezik majd Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én lenne kilencvenéves. Kolozsvári Mesék címmel Zágoni Balázs történeteit tálalják majd gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2018-ban a bábszínház is bekapcsolódik a Kolozsvári Magyar Napokba, a műsortervben szerepelnek gyermekkoncertek, szülőknek szervezett találkozások (pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal stb.).
Kevesebb mint egy hónap van hátra az októberi 16. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválig. Miniévadra készülnek Gyergyószentmiklóson és egy nagysikerű tévéműsor újjáélesztését tervezik a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerkesztőségével.
A bábszínház azt szeretné, ha az új évaddal kezdődően a Kolozsvári Puck Bábszínház több lenne, mint egy helyszín, ahol szombatonként előadásokat lehet nézni.
Ígéretes tervekkel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. A hangsúly a repertoár frissítésén van – írja közleményében az intézmény. Az előadáskínálatban idén felnőtteknek szóló programok is szerepelnek. Ugyanakkor ettől az évtől kezdődően állandó jellegűek lesznek a gyermekkoncertek, a felnőtteknek szóló találkozók, drámajátékok gyermekeknek, valamint olyan programok, amelyek közvetlen módon próbálják megszólítani és vonzani a kolozsvári nézőket. A társulatból távozó Lanstyák Ildikó színésznőt a frissen végzett Balogh Dorottya váltja.
Öt bemutató január végéig
Öt teljesen különböző stílusú előadást láthatunk a szeptembertől januárig havi rendszerességgel sorra kerülő bemutatókon.
Stílusát tekintve hazánkban jelenleg egyedülálló előadás az öt éven felülieknek szánt Sziklahitű Szent László, amely a nagy király történelmi alakját és a róla szóló legendák egy részét adaptálja színpadra. Szentirmai László nevét illeti úgy a rendezés, mint a síkbábokra épített koncepció, valamint a díszlet- és bábtervezés. A bemutató tervezett időpontja szeptember 30.
A bábszínház és Váróterem Projekt független színházi társulat mesepályázatára a 6–13 éves gyermekek által beküldött mesékből született meg a második bemutató előadás forgatókönyve. Október 30-án, a Váróterem Projekt székhelyén, a ZUG.zone-ban láthatják a különböző bábtechnikákat alkalmazó Sárkány Műveket, Imecs Magdó Levente rendezésében.
Urmánczi Jenő a rendezője a novemberi bemutatónak. A nagysikerű Ha én lennék Mátyás király után ezúttal egy Grimm-mesét visz színpadra: Az egér, aki nem ismerte a félelmetnovember végére várható. Az előadás szövegkönyvét Demeter Ferenc írja, zenéjét Domokos Előd fiatal egyetemi hallgató szerzi, a bábokat és a díszletet Kovács Tomos Tünde készíti.
Kolozsvári Mesék Zágoni Balázs nyomán
Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötete nyomán nagyszabású projektbe kezd a társulat: a négy elemből összeálló kezdeményezésben lesz felolvasószínházi előadás, gyermekelőadás, felnőttelőadás és fotó-videó-újmédia kiállítás.
A Varga Ibolya vezetésével decemberben létrehozandó felolvasószínházi előadás és a januári gyermekelőadás a tervek szerint a kötet meséiből hármat dolgozna fel. A felnőtt közönségnek szóló előadás célja feldolgozni a kolozsvári urbánlegendákat, majd összekötni a mesemondással, nagyívű átmenetet képezve a klasszikus és a modern világ között. Ugyanakkor arra próbál figyelmeztetni, hogy a mese kortalan műfaj, az élet fontos része. A Kolozsvári Mesék címmel rövidesen meghirdetésre kerülő fotó-videó-újmédia pályázatra megszabott határideig várják majd a Kolozsváron készült fotókat, videókat, újmédia fájlokat (GIF-ek, stb.), amelyeket a színház meghatározott időközönként kiállít és díjaz.
Jövőre miniévad a magyar napokon
Kétnapos rendezvénnyel emlékszik a bábszínház egykori kiemelkedő munkatársára, Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én ünnepelné 90. születésnapját. December 8-án és 9-én Kovács Ildikó rendezte előadásokat láthatunk, fotó- és plakátkiállítást színpadra állított munkáiból, román és magyar nyelvű konferencián vehetünk részt.
Jövőre a Puck bábszínház is részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon. A háromnapos miniévadban lesznek gyermekkoncertek, drámajátékok és szakmai konferenciák pszichológusokkal, szociológusokkal, pedagógusokkal stb. Szeretnék újraéleszteni a mára már klasszikusnak mondható Mese Kosárt, ami nagy sikerrel ment évekkel ezelőtt a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának műsorán.
Az előző években bemutatott előadásokból idén kilenc lesz továbbra is látható: A csuka parancsára, Csipike, Én vagyok Pinokkió, Jancsi és Juliska, Meseszőnyeg, Micimackó, Mimorózart, Puck és a többiek, Szegény Dzsoni és Árnika.
Októberben a nagyváradi FUX Fesztivál vendége lesz a Puck, novemberben a Nagykárolyi SPOT Nemzetközi Diák Színjátszó Fesztivál meghívottja. November 15–17. között Gyergyószentmiklóson adják elő A csuka parancsára című előadást. Idén a magyar tagozat megpróbál eljutni legalább egyszer minden Kolozs megyei magyar iskolába. Addig is szeptember 23-án, szombaton évadnyitó előadás, 11 órától szeretettel várják a közönséget a Jancsi és Juliskára (a bábszínháztól származó borítóképen is ők szerepelnek).
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsvári Mesék felnőttelőadásokkal, Sárkány Művek, augusztusi miniévad
Az egér, aki nem ismerte a félelmet, Sárkány Művek, Sziklahitű Szent László – csak néhány kíváncsiságot felkeltő cím a Puck bábszínház magyar társulatának szombaton nyíló évadából. Öt bemutató, felnőtteknek szóló mesesorozat, drámajátékok és felújított előadás szerepel a magyar tagozat műsortervében a 68. évadban.
Decemberben a társulat kétnapos rendezvénnyel emlékezik majd Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én lenne kilencvenéves. Kolozsvári Mesék címmel Zágoni Balázs történeteit tálalják majd gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2018-ban a bábszínház is bekapcsolódik a Kolozsvári Magyar Napokba, a műsortervben szerepelnek gyermekkoncertek, szülőknek szervezett találkozások (pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal stb.).
Kevesebb mint egy hónap van hátra az októberi 16. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválig. Miniévadra készülnek Gyergyószentmiklóson és egy nagysikerű tévéműsor újjáélesztését tervezik a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerkesztőségével.
A bábszínház azt szeretné, ha az új évaddal kezdődően a Kolozsvári Puck Bábszínház több lenne, mint egy helyszín, ahol szombatonként előadásokat lehet nézni.
Ígéretes tervekkel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. A hangsúly a repertoár frissítésén van – írja közleményében az intézmény. Az előadáskínálatban idén felnőtteknek szóló programok is szerepelnek. Ugyanakkor ettől az évtől kezdődően állandó jellegűek lesznek a gyermekkoncertek, a felnőtteknek szóló találkozók, drámajátékok gyermekeknek, valamint olyan programok, amelyek közvetlen módon próbálják megszólítani és vonzani a kolozsvári nézőket. A társulatból távozó Lanstyák Ildikó színésznőt a frissen végzett Balogh Dorottya váltja.
Öt bemutató január végéig
Öt teljesen különböző stílusú előadást láthatunk a szeptembertől januárig havi rendszerességgel sorra kerülő bemutatókon.
Stílusát tekintve hazánkban jelenleg egyedülálló előadás az öt éven felülieknek szánt Sziklahitű Szent László, amely a nagy király történelmi alakját és a róla szóló legendák egy részét adaptálja színpadra. Szentirmai László nevét illeti úgy a rendezés, mint a síkbábokra épített koncepció, valamint a díszlet- és bábtervezés. A bemutató tervezett időpontja szeptember 30.
A bábszínház és Váróterem Projekt független színházi társulat mesepályázatára a 6–13 éves gyermekek által beküldött mesékből született meg a második bemutató előadás forgatókönyve. Október 30-án, a Váróterem Projekt székhelyén, a ZUG.zone-ban láthatják a különböző bábtechnikákat alkalmazó Sárkány Műveket, Imecs Magdó Levente rendezésében.
Urmánczi Jenő a rendezője a novemberi bemutatónak. A nagysikerű Ha én lennék Mátyás király után ezúttal egy Grimm-mesét visz színpadra: Az egér, aki nem ismerte a félelmetnovember végére várható. Az előadás szövegkönyvét Demeter Ferenc írja, zenéjét Domokos Előd fiatal egyetemi hallgató szerzi, a bábokat és a díszletet Kovács Tomos Tünde készíti.
Kolozsvári Mesék Zágoni Balázs nyomán
Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötete nyomán nagyszabású projektbe kezd a társulat: a négy elemből összeálló kezdeményezésben lesz felolvasószínházi előadás, gyermekelőadás, felnőttelőadás és fotó-videó-újmédia kiállítás.
A Varga Ibolya vezetésével decemberben létrehozandó felolvasószínházi előadás és a januári gyermekelőadás a tervek szerint a kötet meséiből hármat dolgozna fel. A felnőtt közönségnek szóló előadás célja feldolgozni a kolozsvári urbánlegendákat, majd összekötni a mesemondással, nagyívű átmenetet képezve a klasszikus és a modern világ között. Ugyanakkor arra próbál figyelmeztetni, hogy a mese kortalan műfaj, az élet fontos része. A Kolozsvári Mesék címmel rövidesen meghirdetésre kerülő fotó-videó-újmédia pályázatra megszabott határideig várják majd a Kolozsváron készült fotókat, videókat, újmédia fájlokat (GIF-ek, stb.), amelyeket a színház meghatározott időközönként kiállít és díjaz.
Jövőre miniévad a magyar napokon
Kétnapos rendezvénnyel emlékszik a bábszínház egykori kiemelkedő munkatársára, Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én ünnepelné 90. születésnapját. December 8-án és 9-én Kovács Ildikó rendezte előadásokat láthatunk, fotó- és plakátkiállítást színpadra állított munkáiból, román és magyar nyelvű konferencián vehetünk részt.
Jövőre a Puck bábszínház is részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon. A háromnapos miniévadban lesznek gyermekkoncertek, drámajátékok és szakmai konferenciák pszichológusokkal, szociológusokkal, pedagógusokkal stb. Szeretnék újraéleszteni a mára már klasszikusnak mondható Mese Kosárt, ami nagy sikerrel ment évekkel ezelőtt a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának műsorán.
Az előző években bemutatott előadásokból idén kilenc lesz továbbra is látható: A csuka parancsára, Csipike, Én vagyok Pinokkió, Jancsi és Juliska, Meseszőnyeg, Micimackó, Mimorózart, Puck és a többiek, Szegény Dzsoni és Árnika.
Októberben a nagyváradi FUX Fesztivál vendége lesz a Puck, novemberben a Nagykárolyi SPOT Nemzetközi Diák Színjátszó Fesztivál meghívottja. November 15–17. között Gyergyószentmiklóson adják elő A csuka parancsára című előadást. Idén a magyar tagozat megpróbál eljutni legalább egyszer minden Kolozs megyei magyar iskolába. Addig is szeptember 23-án, szombaton évadnyitó előadás, 11 órától szeretettel várják a közönséget a Jancsi és Juliskára (a bábszínháztól származó borítóképen is ők szerepelnek).
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 30.
Reformáció 500: Megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye Orbán Viktorral
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Az egykor Mátyás király rendelete alapján megépített templom ünnepi istentiszteletére nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök egy minapi tévéinterjúban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. maszol.ro
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Az egykor Mátyás király rendelete alapján megépített templom ünnepi istentiszteletére nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök egy minapi tévéinterjúban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. maszol.ro
2017. október 12.
A legnagyobb protestáns hálaünnep
Reformáció 500
A református világtalálkozó óta nem volt akkora vallási rendezvény Marosvásárhelyen, mint amire október 14-én számíthatunk a Görgényi, a Küküllői, a Marosi és Maros-Mezőségi Református Egyházmegye szervezésében. A rendezvény 14 órakor a Vártemplomban áhítattal kezdődik, ugyanitt, a templom előtt református személyiségek szobrait avatják fel. Az ünneplők 14.30 órakor a vár udvaráról a sportcsarnokhoz vonulnak, ahol 16 órakor megkezdődik az ünnepi istentisztelet. Igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, ágendát mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az eseményt megelőzően Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesével, a rendezvény ötletgazdájával beszélgettünk.
2-3000 résztvevőre számítanak
– Reményeink szerint az Erdélyi Egyházkerület legnagyobb rendezvénye lesz. Kató Béla püspök úr úgy fogalmazott, hogy a kolozsvári volt a „legfényesebb”, a legünnepélyesebb, de a marosvásárhelyi lesz a legnagyobb, hiszen 2-3000 résztvevőre számítunk. A program ismert, a hívek a Vártemplomban és a várudvaron gyülekeznek, áhítattal kezdünk, majd felavatunk két szobrot, Kálvin János és Károli Gáspár szobrát, Péterfi László és Deák Árpád alkotásait. Innen vonulunk a sportcsarnokba – fogalmazott az esperes.
Az útvonalon – Bernády tér, Kossuth Lajos utca, Arany János utca, Corvin Mátyás tér – forgalomkorlátozás lesz, ahol lehet, a járdán, ahol nem, az úttesten fognak vonulni.
Sátrat állítanak, kivetítőn követhető lesz az istentisztelet
A jegyeket egyházközségenként kiosztották, igyekeztek úgy megtenni, hogy mindenkinek egyenlően jusson. Nehéz feladat volt, hiszen csak a Maros-Mezőségi Egyházmegye 26 ezer tagot számlál. Ha ugyanennyien vannak a másik három egyházmegyében is, akkor százezer hívőről beszélünk. Többen jelezték részvételi szándékukat, mint amennyi jegy van, de bárki részt vehet, hiszen a Liget felől egy nagy sátrat állítanak fel, ahol óriáskivetítőn követhető lesz az istentiszteletet. A sportcsarnok befogadóképessége korlátozott, kétezren férnek be, de aki nem mehet be, az eseménynek éppúgy részese lesz. Be kell tartani az előírásokat, hiszen a Katasztrófavédelmi Felügyelőség nagyon szigorúan intézkedik.
Marosvásárhely tíz református templomában egyszerre szólalnak meg a harangok
Az esperes hangsúlyozta, hogy ez egyházi hálaünnep, s a felvonulás az istentisztelet része. – Sem egyéni, sem közösségi tiltakozásnak nincs helye. Egyházi, nőszövetségi, kóruszászló loboghat, de semmilyen más zászlót nem szeretnénk, hiszen senkit sem kívánunk provokálni. Ez békés, hálaadó istentisztelet, méltósággal vonulunk egyik helyszínről a másikra. Azt szeretnénk, ha Marosvásárhely mind a tíz református templomában egyszerre szólalnának meg a harangok. A rendezvényen részt vesz a többi protestáns felekezet, az evangélikus és az unitárius is. Együtt ünnepelünk, a testvéregyházakat szeretettel várjuk – tájékoztatott Jakab István.
Az úrvacsoraosztás után Rákász Gergely orgonakoncertjét hallgathatja meg a gyülekezet, majd a FIKE-band szolgálata következik. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztériumának minisztere, jelen lesznek megyei és városi elöljárók. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal jelentős összeggel támogatja a rendezvényt. A szeretetvendégségen az egyházmegyékben működő nőszövetségek házi süteménnyel kedveskednek.
Kiállítások
A szombati nagy rendezvényt megelőzően két vallásos témájú kiállításra is sor kerül, csütörtökön fél 3-tól a Vártemplomban a Soli deo gloria című, amely reformációtörténeti kiállítás, pénteken 18 órakor pedig Reformáció 500 címmel nyílik szintén vallási témájú alkotásokból álló képzőművészeti tárlat a Kultúrpalota földszinti Art Nouveau galériájában. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)
Reformáció 500
A református világtalálkozó óta nem volt akkora vallási rendezvény Marosvásárhelyen, mint amire október 14-én számíthatunk a Görgényi, a Küküllői, a Marosi és Maros-Mezőségi Református Egyházmegye szervezésében. A rendezvény 14 órakor a Vártemplomban áhítattal kezdődik, ugyanitt, a templom előtt református személyiségek szobrait avatják fel. Az ünneplők 14.30 órakor a vár udvaráról a sportcsarnokhoz vonulnak, ahol 16 órakor megkezdődik az ünnepi istentisztelet. Igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, ágendát mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az eseményt megelőzően Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesével, a rendezvény ötletgazdájával beszélgettünk.
2-3000 résztvevőre számítanak
– Reményeink szerint az Erdélyi Egyházkerület legnagyobb rendezvénye lesz. Kató Béla püspök úr úgy fogalmazott, hogy a kolozsvári volt a „legfényesebb”, a legünnepélyesebb, de a marosvásárhelyi lesz a legnagyobb, hiszen 2-3000 résztvevőre számítunk. A program ismert, a hívek a Vártemplomban és a várudvaron gyülekeznek, áhítattal kezdünk, majd felavatunk két szobrot, Kálvin János és Károli Gáspár szobrát, Péterfi László és Deák Árpád alkotásait. Innen vonulunk a sportcsarnokba – fogalmazott az esperes.
Az útvonalon – Bernády tér, Kossuth Lajos utca, Arany János utca, Corvin Mátyás tér – forgalomkorlátozás lesz, ahol lehet, a járdán, ahol nem, az úttesten fognak vonulni.
Sátrat állítanak, kivetítőn követhető lesz az istentisztelet
A jegyeket egyházközségenként kiosztották, igyekeztek úgy megtenni, hogy mindenkinek egyenlően jusson. Nehéz feladat volt, hiszen csak a Maros-Mezőségi Egyházmegye 26 ezer tagot számlál. Ha ugyanennyien vannak a másik három egyházmegyében is, akkor százezer hívőről beszélünk. Többen jelezték részvételi szándékukat, mint amennyi jegy van, de bárki részt vehet, hiszen a Liget felől egy nagy sátrat állítanak fel, ahol óriáskivetítőn követhető lesz az istentiszteletet. A sportcsarnok befogadóképessége korlátozott, kétezren férnek be, de aki nem mehet be, az eseménynek éppúgy részese lesz. Be kell tartani az előírásokat, hiszen a Katasztrófavédelmi Felügyelőség nagyon szigorúan intézkedik.
Marosvásárhely tíz református templomában egyszerre szólalnak meg a harangok
Az esperes hangsúlyozta, hogy ez egyházi hálaünnep, s a felvonulás az istentisztelet része. – Sem egyéni, sem közösségi tiltakozásnak nincs helye. Egyházi, nőszövetségi, kóruszászló loboghat, de semmilyen más zászlót nem szeretnénk, hiszen senkit sem kívánunk provokálni. Ez békés, hálaadó istentisztelet, méltósággal vonulunk egyik helyszínről a másikra. Azt szeretnénk, ha Marosvásárhely mind a tíz református templomában egyszerre szólalnának meg a harangok. A rendezvényen részt vesz a többi protestáns felekezet, az evangélikus és az unitárius is. Együtt ünnepelünk, a testvéregyházakat szeretettel várjuk – tájékoztatott Jakab István.
Az úrvacsoraosztás után Rákász Gergely orgonakoncertjét hallgathatja meg a gyülekezet, majd a FIKE-band szolgálata következik. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztériumának minisztere, jelen lesznek megyei és városi elöljárók. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal jelentős összeggel támogatja a rendezvényt. A szeretetvendégségen az egyházmegyékben működő nőszövetségek házi süteménnyel kedveskednek.
Kiállítások
A szombati nagy rendezvényt megelőzően két vallásos témájú kiállításra is sor kerül, csütörtökön fél 3-tól a Vártemplomban a Soli deo gloria című, amely reformációtörténeti kiállítás, pénteken 18 órakor pedig Reformáció 500 címmel nyílik szintén vallási témájú alkotásokból álló képzőművészeti tárlat a Kultúrpalota földszinti Art Nouveau galériájában. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 19.
Nt. Karczagi Sándor diákkori emlékei
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 21.
Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. október 24.
„Szabadságot álmodtak maguk és nemzetük számára”
Az emberáldozat aktualitását emelték ki a kolozsvári megemlékezésen
Alig százan vettek részt az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság által szervezett, a magyarországi 1956-os magyar forradalom megemlékező eseményein a sétatéri 1956-os emlékműnél, illetve a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten. A szónokok az emberáldozat mai aktualitását emelték ki. Elhangzott: ahogy az 1956-os forradalmárok hűek maradtak a szabadsághoz és önmagukhoz, úgy nekünk is hűek kell maradnunk önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz. Ugyanakkor meg kell őriznünk mindazt, amit Isten ránk bízott, és tovább kell adni értékeinket a következő generációnak. Az eseményen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula énekkara, vezényelt Ördög Ödön karnagy-tanár. Este hat órától gálahangversenyt tartottak a Kolozsvári Magyar Operában, majd Mátyás király szülőháza előtti térről fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom áldozataira.
– Hatvanegy év telt el azóta, hogy a magyar nemzet egy csodálatos forradalmat követő szabadságharcban megpróbálta megdönteni a kommunista diktatúra embertelen rendszerét és kiharcolni függetlenségét. Tisztelet, főhajtás és hála ’56 mártírjainak és mindazoknak, akik előkészítették és végigharcolták ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Azóta a szabadságszerető emberek a világ minden táján ezen a napon emlékeznek a magyar nép eme bátor tettére. Mi is így tettük ezt éveken keresztül. Előbb csak titokban a legszűkebb baráti körben, úgy 25 éve már bátrabban, de még távolról sem úgy, ahogyan azt szerettük volna. 2009 októbere óta azonban már nyíltan, itt a Sétatéren Szakács Béla remek emlékművénél több százan összegyűlve. Ezen a hatvanegyedik évfordulón vessünk pár pillantást jelenlegi helyzetünkre is. Az áhított, várva várt XXI. századi határok légiesítése, az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás kétségtelen elhozta a számunkra sokáig elképzelhetetlen majdnem szabad utazást, az eszmék és a tőke szabad áramlását, de a Kánaánt sajnos még nem. Egyelőre olyan bizarr, eszement világban élünk, amelyről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy kinek, vagy kiknek kedvez – mondta Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság jelenlegi elnöke, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel áldozzanak a civil szervezet idén elhunyt elnöke, Kántor Lajos emlékének.
– Az 1956-os magyar forradalmat győzedelmes vereségként szokták emlegetni. Meggyőződésem, hogy ez a magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel szolidaritási mozgalom mind hozzájárult a kommunista diktatúrák megdőléséhez. A romániai kommunista hatalom arra használta fel ezt a forradalmat, hogy meggyőzze a szovjeteket az erdélyi magyarság irredentizmusáról, és ennek tulajdonítható több magyar nemzetiségű kommunista vezető eltávolítása. Az 1959-es kolozsvári egyetemegyesítés is ennek a hozadéka. Nekünk ma más eszközökkel kell a közösség jogaiért harcolnunk, de elődeinktől helytállást tanulhatunk – közölte Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
– Harcolni kell a szabadságért akkor is, amikor egy fél világot uraló nagyhatalommal kell megküzdeni érte. ’56-ban hőstettet hajtottak végre, hiszen egy nép saját lelkiismerete tisztaságának, önazonosságának, méltóságának megőrzése érdekében fogtak fegyvert. 1956-nak hősei voltak, akik mertek nagyot álmodni, szabadságot álmodni maguk és nemzetük számára. S bár a szabadságot ott, akkor nem vívhatták ki, sikerült helyreállítaniuk a magyar nemzet megtépázott méltóságát. Ez a méltóság pedig minden időkben, minden körülmények között alapfeltétele a szabadságnak. Egy méltóságától megfosztott, megtört embertől vagy nemzettől nem várhatunk progressziót, motivációt és innovációt. Egy ilyen nemzetnek a szelleme halálra van ítélve. Egy ilyen tömegnek közös céljai, közös kultúrája, közös holnapja sem lehet, az ilyen tömeg tagjai nem segítik egymást, nem közreműködőek, mert a magánérdek vezérli őket. Az ilyen tömegekre épülnek a diktatúrák. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki azt a szót, hogy „elég” – vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a sétatéri emlékmű szimbolikájáról értekezett, majd kifejtette: Az ’56-osok bíztak, áldozatkészek voltak és hittek. – Ők számunkra példaképként szolgálnak a történelem forgatagában! Ma, itt és most mi összegyűltünk és igenis a szabad lelket ünnepeljük – mondta a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.
A sétatéri 56-os emlékmű megkoszorúzása után a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész szerint a legfontosabb az, hogy soha ne éljünk olyan elnyomásban, mint 1956-ban. – Bármennyire is erős a zsarnokság, a szabadság ott él az emberek szívében és győzedelmeskedni fog – összegzett az unitárius lelkész. – Isten akaratából születtünk magyarnak. Isten azt akarja, hogy szeressük magyarságunkat. Ne tékozoljuk el szent örökségünket, a kereszténységet, teljesítsük kötelességünket, adjunk példát, legyünk becsületesek és vállaljuk az áldozatot – hirdette Kovács Sándor római katolikus főesperes. Dobri András református lelkipásztor igehirdetésében azt fejtegette: tisztségünk és küldetésünk megőrizni azt, ami ránk van bízva: anyanyelvünket, kultúránkat, szabadságunkat, bibliánkat, templomainkat, családunk lelki békéjét. Az őrhelyen állunk, őrizzük meg azt, amit Isten adott, és erről az áldott, szent örökségünkről soha ne mondjunk le – buzdított a főesperes. Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész imájában arra összpontosított, hogy Isten ránk bízta a hősökre való emlékezést, akiknek bátorsága, kiállása ma is példa számunkra.
– A szabad emberek és nemzetek emlékezetében 1956. október 23-a örökké élni fog. Az1956-os forradalom hőseinek áldozata nem volt hiábavaló: ők elpusztultak ugyan, de senki se győzte le őket. Ahogy az 1956-os hősök, úgy nekünk is hűnek kell maradnunk önmagunkhoz és a szabadsághoz – összegzett Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Isten áldását és békéjét kérte az emlékezőkre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Az emberáldozat aktualitását emelték ki a kolozsvári megemlékezésen
Alig százan vettek részt az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság által szervezett, a magyarországi 1956-os magyar forradalom megemlékező eseményein a sétatéri 1956-os emlékműnél, illetve a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten. A szónokok az emberáldozat mai aktualitását emelték ki. Elhangzott: ahogy az 1956-os forradalmárok hűek maradtak a szabadsághoz és önmagukhoz, úgy nekünk is hűek kell maradnunk önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz. Ugyanakkor meg kell őriznünk mindazt, amit Isten ránk bízott, és tovább kell adni értékeinket a következő generációnak. Az eseményen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula énekkara, vezényelt Ördög Ödön karnagy-tanár. Este hat órától gálahangversenyt tartottak a Kolozsvári Magyar Operában, majd Mátyás király szülőháza előtti térről fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom áldozataira.
– Hatvanegy év telt el azóta, hogy a magyar nemzet egy csodálatos forradalmat követő szabadságharcban megpróbálta megdönteni a kommunista diktatúra embertelen rendszerét és kiharcolni függetlenségét. Tisztelet, főhajtás és hála ’56 mártírjainak és mindazoknak, akik előkészítették és végigharcolták ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Azóta a szabadságszerető emberek a világ minden táján ezen a napon emlékeznek a magyar nép eme bátor tettére. Mi is így tettük ezt éveken keresztül. Előbb csak titokban a legszűkebb baráti körben, úgy 25 éve már bátrabban, de még távolról sem úgy, ahogyan azt szerettük volna. 2009 októbere óta azonban már nyíltan, itt a Sétatéren Szakács Béla remek emlékművénél több százan összegyűlve. Ezen a hatvanegyedik évfordulón vessünk pár pillantást jelenlegi helyzetünkre is. Az áhított, várva várt XXI. századi határok légiesítése, az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás kétségtelen elhozta a számunkra sokáig elképzelhetetlen majdnem szabad utazást, az eszmék és a tőke szabad áramlását, de a Kánaánt sajnos még nem. Egyelőre olyan bizarr, eszement világban élünk, amelyről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy kinek, vagy kiknek kedvez – mondta Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság jelenlegi elnöke, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel áldozzanak a civil szervezet idén elhunyt elnöke, Kántor Lajos emlékének.
– Az 1956-os magyar forradalmat győzedelmes vereségként szokták emlegetni. Meggyőződésem, hogy ez a magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel szolidaritási mozgalom mind hozzájárult a kommunista diktatúrák megdőléséhez. A romániai kommunista hatalom arra használta fel ezt a forradalmat, hogy meggyőzze a szovjeteket az erdélyi magyarság irredentizmusáról, és ennek tulajdonítható több magyar nemzetiségű kommunista vezető eltávolítása. Az 1959-es kolozsvári egyetemegyesítés is ennek a hozadéka. Nekünk ma más eszközökkel kell a közösség jogaiért harcolnunk, de elődeinktől helytállást tanulhatunk – közölte Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
– Harcolni kell a szabadságért akkor is, amikor egy fél világot uraló nagyhatalommal kell megküzdeni érte. ’56-ban hőstettet hajtottak végre, hiszen egy nép saját lelkiismerete tisztaságának, önazonosságának, méltóságának megőrzése érdekében fogtak fegyvert. 1956-nak hősei voltak, akik mertek nagyot álmodni, szabadságot álmodni maguk és nemzetük számára. S bár a szabadságot ott, akkor nem vívhatták ki, sikerült helyreállítaniuk a magyar nemzet megtépázott méltóságát. Ez a méltóság pedig minden időkben, minden körülmények között alapfeltétele a szabadságnak. Egy méltóságától megfosztott, megtört embertől vagy nemzettől nem várhatunk progressziót, motivációt és innovációt. Egy ilyen nemzetnek a szelleme halálra van ítélve. Egy ilyen tömegnek közös céljai, közös kultúrája, közös holnapja sem lehet, az ilyen tömeg tagjai nem segítik egymást, nem közreműködőek, mert a magánérdek vezérli őket. Az ilyen tömegekre épülnek a diktatúrák. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki azt a szót, hogy „elég” – vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a sétatéri emlékmű szimbolikájáról értekezett, majd kifejtette: Az ’56-osok bíztak, áldozatkészek voltak és hittek. – Ők számunkra példaképként szolgálnak a történelem forgatagában! Ma, itt és most mi összegyűltünk és igenis a szabad lelket ünnepeljük – mondta a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.
A sétatéri 56-os emlékmű megkoszorúzása után a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész szerint a legfontosabb az, hogy soha ne éljünk olyan elnyomásban, mint 1956-ban. – Bármennyire is erős a zsarnokság, a szabadság ott él az emberek szívében és győzedelmeskedni fog – összegzett az unitárius lelkész. – Isten akaratából születtünk magyarnak. Isten azt akarja, hogy szeressük magyarságunkat. Ne tékozoljuk el szent örökségünket, a kereszténységet, teljesítsük kötelességünket, adjunk példát, legyünk becsületesek és vállaljuk az áldozatot – hirdette Kovács Sándor római katolikus főesperes. Dobri András református lelkipásztor igehirdetésében azt fejtegette: tisztségünk és küldetésünk megőrizni azt, ami ránk van bízva: anyanyelvünket, kultúránkat, szabadságunkat, bibliánkat, templomainkat, családunk lelki békéjét. Az őrhelyen állunk, őrizzük meg azt, amit Isten adott, és erről az áldott, szent örökségünkről soha ne mondjunk le – buzdított a főesperes. Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész imájában arra összpontosított, hogy Isten ránk bízta a hősökre való emlékezést, akiknek bátorsága, kiállása ma is példa számunkra.
– A szabad emberek és nemzetek emlékezetében 1956. október 23-a örökké élni fog. Az1956-os forradalom hőseinek áldozata nem volt hiábavaló: ők elpusztultak ugyan, de senki se győzte le őket. Ahogy az 1956-os hősök, úgy nekünk is hűnek kell maradnunk önmagunkhoz és a szabadsághoz – összegzett Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Isten áldását és békéjét kérte az emlékezőkre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 25.
Székely haza
Novum Forum Siculorum
A középkor folyamán a kisebb székely városok modellje a vásártartás és az igazgatási szervek, intézményi felépítettség dolgában nyilván Marosvásárhely lehetett, hiszen ő vitte a legtöbbre közülük, ámbátor központi szerepet játszott Székelyudvarhely is. Pár adatot érdemes idézni róluk is a háromkötetes históriából, mely ismertetésének e sorozatot szenteltük. (Vegyes lakosságú városról, Kolozsvárról jegyezték fel, hogy Mátyás király a belső vitákat és vetélkedést szabályozandó rendelte el: egyik évben magyar, másikban szász városbírót válasszanak.)
Nos, példavétel és követés tekintetében, a szász városok lebeghettek leginkább a többi erdélyi vásáros és iparos ambíciójú település előtt is, ennek nyomait keresve említi a háromkötetes mű Marosvásárhelyről, hogy az 1300-as évek elején tűnik fel az oklevelekben Novum Forum Siculorum néven, amikor is bíró állott az élén. 1470-ből való adat szerint a bíró, az esküdt polgárok és a mezőváros közönsége közös tiltakozásban fog össze egy jogsértés miatt. 1507-ből szól egy oklevél arról, hogy a bíró és az esküdtek székétől (bíróságától) a „város gyűlése” elé lehetett fellebbezni.
A város kiváltságai tovább bővültek, János Zsigmond 1561-ben már úgy rendelkezik, hogy az országos bíróságok joghatósága alól kiveszi a várost, és lakosai ettől fogva a városi bíróság döntése ellen közvetlenül a királyi udvarhoz vagy a vajdához fordulhattak fellebbezésükkel, azaz a város gyakorlatilag elérte a szabad királyi városi rangot, egyedüliként a Székelyföldön. Egy 1604-es felsorolásban szerepelnek az évente megújított tisztségek: főbíró, oldalán a polgárok (tisztségviselők) és nótárius, továbbá a tanácstag szenátorok és a malombíró. 1672-ben a szenátus negyven főből állt. Az 1500-as évek végén a városban már sok céh működött, az első mészáros, szabó, nyerges, szíjgyártó és szűcscéh már száz évvel korábban alapíttatott.
A szász minták hatása érződik még az utak elnevezésében is. A helyenként a római előzményekre épülő középkori hálózat fontos útja volt a Háromszéki medencét átszelő ún. Szász és ún. Orosz út, utóbbi Sepsiszék felől vezetett a torjai Apor-birtok fele (itt rutén telepesek éltek), előbbi Brassóból Szentivánlaborfalván át Maksa, Dálnok érintésével Kézdivásárhely és onnan Moldva fele, helyenként az Orosz úthoz igen közel. B. Kovács András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Novum Forum Siculorum
A középkor folyamán a kisebb székely városok modellje a vásártartás és az igazgatási szervek, intézményi felépítettség dolgában nyilván Marosvásárhely lehetett, hiszen ő vitte a legtöbbre közülük, ámbátor központi szerepet játszott Székelyudvarhely is. Pár adatot érdemes idézni róluk is a háromkötetes históriából, mely ismertetésének e sorozatot szenteltük. (Vegyes lakosságú városról, Kolozsvárról jegyezték fel, hogy Mátyás király a belső vitákat és vetélkedést szabályozandó rendelte el: egyik évben magyar, másikban szász városbírót válasszanak.)
Nos, példavétel és követés tekintetében, a szász városok lebeghettek leginkább a többi erdélyi vásáros és iparos ambíciójú település előtt is, ennek nyomait keresve említi a háromkötetes mű Marosvásárhelyről, hogy az 1300-as évek elején tűnik fel az oklevelekben Novum Forum Siculorum néven, amikor is bíró állott az élén. 1470-ből való adat szerint a bíró, az esküdt polgárok és a mezőváros közönsége közös tiltakozásban fog össze egy jogsértés miatt. 1507-ből szól egy oklevél arról, hogy a bíró és az esküdtek székétől (bíróságától) a „város gyűlése” elé lehetett fellebbezni.
A város kiváltságai tovább bővültek, János Zsigmond 1561-ben már úgy rendelkezik, hogy az országos bíróságok joghatósága alól kiveszi a várost, és lakosai ettől fogva a városi bíróság döntése ellen közvetlenül a királyi udvarhoz vagy a vajdához fordulhattak fellebbezésükkel, azaz a város gyakorlatilag elérte a szabad királyi városi rangot, egyedüliként a Székelyföldön. Egy 1604-es felsorolásban szerepelnek az évente megújított tisztségek: főbíró, oldalán a polgárok (tisztségviselők) és nótárius, továbbá a tanácstag szenátorok és a malombíró. 1672-ben a szenátus negyven főből állt. Az 1500-as évek végén a városban már sok céh működött, az első mészáros, szabó, nyerges, szíjgyártó és szűcscéh már száz évvel korábban alapíttatott.
A szász minták hatása érződik még az utak elnevezésében is. A helyenként a római előzményekre épülő középkori hálózat fontos útja volt a Háromszéki medencét átszelő ún. Szász és ún. Orosz út, utóbbi Sepsiszék felől vezetett a torjai Apor-birtok fele (itt rutén telepesek éltek), előbbi Brassóból Szentivánlaborfalván át Maksa, Dálnok érintésével Kézdivásárhely és onnan Moldva fele, helyenként az Orosz úthoz igen közel. B. Kovács András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. október 27.
Pezsgőcímke, iránytű és 120 éves táncrend az EKE-múzeumban
Virtuális kirándulók az 1902-es Mátyás-házi múzeum utódintézményében
Hatalmas szervezet volt az 1891-ben alakult Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE) még száz évvel ezelőtt is. Aki ebben kételkedne, azt is meggyőzi az országos EKE által a tagszervezetek közös projektjeként létrehozott virtuális múzeum emlékgyűjteménye. 1948-as megszűnéséig az egyesület tömeges kirándulásokon kutatta fel a közeli és távolabbi látnivalókat, tagjai barlangokat fedeztek fel, kerékpártúrákra mentek, de számtalan bált is szervezett – erős közösséget épített. Úgy gondoljuk, hogy napjainkban a kommunikáció, a PR, a reklám sose látott magaslatokban szárnyal, ezzel szemben a múzeum fotóit nézegetve rádöbennünk, hogy bizony 1900-ban is tudták az elődeink, hogy „mitől döglik a légy”; hogy a közönséggel kapcsolatot kell tartani, hogy közösséget kell építeni, az EKE-tagságot vonzóvá, státusszimbólummá tenni. És tették ezt munkával, szervezéssel, de akár gyújtós reklámokkal, jelvényekkel, EKE-pezsgővel.
Gyönyörű virágkorát élte az Erdélyi Kárpát-Egyesület a boldog békeidők utolsó évtizedeiben. Az erdélyi, a kolozsvári társasági életnek már-már kötelező hozadékát jelentette a kirándulóhelyek, természeti szépségek felfedezése. A téma fontosságát pontosan jelzi, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által 1891-ben létrehozott Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) első elnöke nem kisebb személy volt, mint gróf Bethlen Bálint, „a hazafias eszméknek lelkes, buzgó és kipróbált híve”, akit „a nagy-enyedi választó kerület 1892-ben orsz. képviselővé választott, és e minőségében is minden befolyását egyesületünk érdekében hasznosította. A kormányhoz intézett kéréseinknek ő a szószólója és több ízben küldöttséget is vezetett az egyes szakminiszterekhez. Ennek eredménye, hogy portomentességet élvezünk, hogy a menedékházak építésénél segélyt kapunk és kiadványaink a hatósági könyvtárak részére megrendeltetnek és minden téren érezzük a kormány tagjainak lekötelező támogatását.” Az 1856-ban született gróf Bethlen Bálint „Modora a tagokkal és tisztikarral szemben szíves és megnyerő. Különösen jó hatással van, hogy kirándulások alkalmával a mulatságokban élénk részt vesz. Mint szónok kevés szavú, de gondolatokban tartalmas és kényes helyzetekben is szerencsésen oldja meg a kérdéseket.” Az idézetek az Erdély 1894/5. számából származnak. Az 1892–1948 között megjelent Erdély (amelynek a Szabadság Erdély című melléklete az utóda kíván lenni, de e címre joggal pályázik az 1991 óta kiadott Erdélyi Gyopár is), tehát az EKE turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóiratának teljes digitalizált gyűjteménye egyébként mostantól ismét elérhető megújított tálalásban az erdelyigyopar.ro oldalon.
Létrehozása után tíz év alatt az EKE olyannyira megerősödött, hogy 1902. október 12-én Kolozsváron a Mátyás király szülőházban megnyitotta a néprajzi múzeumát, amely később a történelmi körülmények áldozataként végezte. Idén októberben, 115 évvel a 20. század eleji múzeumalapítás után az Erdélyi Kárpát-Egyesület újra múzeumot alapított: a virtuális térben. Ily módon a muzeális darabokat mindenki számára hozzáférhetővé – de legalábbis megtekinthetővé – teszik. „Nem polcokon porosodnak a relikviák, nem tárlókban találhatóak a dokumentumok, hanem a világháló adta lehetőségek mentén bekerülnek mindannyiunk szobájába. Közkincs mostantól az Erdélyi Kárpát-Egyesület és ettől elválaszthatatlanul az erdélyi turistaság történelme, sok kiadvánnyal és tárgyi hagyatékkal.” – olvasható az ekemuzeum.ro honlap beköszöntőjében. Mit láthatunk hát a folyamatos bővítésre váró múzeumban?
Igazi kuriózum az EKE 12. báljának táncrendje 1896 februárjából, a Czárán Gyula iránytűjét és barlangász sisakját bemutató fénykép, az aradi Czárán Gyula EKE-osztály zászlója 1932-ből, az EKE-pezsgősüveg címkéje, az EKE-gyújtós, az egyesület által kiadott német nyelvű idegenforgalmi-turista reklámfüzet, báli meghívó 1936-ból, illetve az a fénykép, ahol például Orosz Endre, az EKE főtitkára látható 1930-ban a budapesti turista kongresszus résztvevőivel az Országház lépcsőin. A menüben kiadványok (könyvek, folyóiratok, képeslapok, aprónyomtatványok, oklevelek, igazolványok), relikviák (jelvények, botjelvények, felvarrók, turista személyiségektől származó ereklyék), az EKE-osztályok fotói között lapozhatunk (az utóbbi még az egyes helyi osztályok hozzájárulásával alapos bővítésre vár). Természetesen az anyag mind fényképeken jelenik meg számunkra, az eredeti tárgyak Orosz Endre unokáinak, a Czárán Gyula Alapítványnak, Deák László nagybányai EKE-alelnöknek a birtokát képezik, valamint a Debrecenben élő, de a gyergyói EKE-hez kötődő Nyisztor Miklós magángyűjteményét gazdagítják. A múzeum anyaga a gyűjtők előzetes engedélyével felhasználható, ugyanakkor folyamatos bővítésre vár és számít: ez a múzeum olyan lesz, amilyenné a mai erdélyi utódok tenni tudják. Az 1891–1948 közötti időszak relikviáit továbbra is örömmel fogadják az eke@eke.ma címen.
Feltárulkozik a múzeumlátogató előtt az élénk társasági élet, az a nyüzsgő közösség, amelyet maga köré teremtett az EKE, és amelynek sikerült fennmaradnia a Trianon után drasztikusan megváltozott körülmények közepette is, amelyhez alkalmazkodni kellett. Fényképeket láthatunk az EKE forrásligeti, egyeskői, tordai, Nagy-kőhavasi, radnaborbereki menedékházairól, a Lujza-lakról, azaz az EKE turistavendéglőjéről a révi Zichy-barlangnál, de láthatunk kirándulókat kisvasúton, majálisozókat, a hölgyek kalapban, hosszú szoknyában főznek a szabadban. Fényképek rég elporladt épületekről, emberekről. Az ily módon elénk kínálkozó nagyszerűség pedig kiváló biztatást, kapaszkodót jelenthet a mának és a jövőnek. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
Virtuális kirándulók az 1902-es Mátyás-házi múzeum utódintézményében
Hatalmas szervezet volt az 1891-ben alakult Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE) még száz évvel ezelőtt is. Aki ebben kételkedne, azt is meggyőzi az országos EKE által a tagszervezetek közös projektjeként létrehozott virtuális múzeum emlékgyűjteménye. 1948-as megszűnéséig az egyesület tömeges kirándulásokon kutatta fel a közeli és távolabbi látnivalókat, tagjai barlangokat fedeztek fel, kerékpártúrákra mentek, de számtalan bált is szervezett – erős közösséget épített. Úgy gondoljuk, hogy napjainkban a kommunikáció, a PR, a reklám sose látott magaslatokban szárnyal, ezzel szemben a múzeum fotóit nézegetve rádöbennünk, hogy bizony 1900-ban is tudták az elődeink, hogy „mitől döglik a légy”; hogy a közönséggel kapcsolatot kell tartani, hogy közösséget kell építeni, az EKE-tagságot vonzóvá, státusszimbólummá tenni. És tették ezt munkával, szervezéssel, de akár gyújtós reklámokkal, jelvényekkel, EKE-pezsgővel.
Gyönyörű virágkorát élte az Erdélyi Kárpát-Egyesület a boldog békeidők utolsó évtizedeiben. Az erdélyi, a kolozsvári társasági életnek már-már kötelező hozadékát jelentette a kirándulóhelyek, természeti szépségek felfedezése. A téma fontosságát pontosan jelzi, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által 1891-ben létrehozott Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) első elnöke nem kisebb személy volt, mint gróf Bethlen Bálint, „a hazafias eszméknek lelkes, buzgó és kipróbált híve”, akit „a nagy-enyedi választó kerület 1892-ben orsz. képviselővé választott, és e minőségében is minden befolyását egyesületünk érdekében hasznosította. A kormányhoz intézett kéréseinknek ő a szószólója és több ízben küldöttséget is vezetett az egyes szakminiszterekhez. Ennek eredménye, hogy portomentességet élvezünk, hogy a menedékházak építésénél segélyt kapunk és kiadványaink a hatósági könyvtárak részére megrendeltetnek és minden téren érezzük a kormány tagjainak lekötelező támogatását.” Az 1856-ban született gróf Bethlen Bálint „Modora a tagokkal és tisztikarral szemben szíves és megnyerő. Különösen jó hatással van, hogy kirándulások alkalmával a mulatságokban élénk részt vesz. Mint szónok kevés szavú, de gondolatokban tartalmas és kényes helyzetekben is szerencsésen oldja meg a kérdéseket.” Az idézetek az Erdély 1894/5. számából származnak. Az 1892–1948 között megjelent Erdély (amelynek a Szabadság Erdély című melléklete az utóda kíván lenni, de e címre joggal pályázik az 1991 óta kiadott Erdélyi Gyopár is), tehát az EKE turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóiratának teljes digitalizált gyűjteménye egyébként mostantól ismét elérhető megújított tálalásban az erdelyigyopar.ro oldalon.
Létrehozása után tíz év alatt az EKE olyannyira megerősödött, hogy 1902. október 12-én Kolozsváron a Mátyás király szülőházban megnyitotta a néprajzi múzeumát, amely később a történelmi körülmények áldozataként végezte. Idén októberben, 115 évvel a 20. század eleji múzeumalapítás után az Erdélyi Kárpát-Egyesület újra múzeumot alapított: a virtuális térben. Ily módon a muzeális darabokat mindenki számára hozzáférhetővé – de legalábbis megtekinthetővé – teszik. „Nem polcokon porosodnak a relikviák, nem tárlókban találhatóak a dokumentumok, hanem a világháló adta lehetőségek mentén bekerülnek mindannyiunk szobájába. Közkincs mostantól az Erdélyi Kárpát-Egyesület és ettől elválaszthatatlanul az erdélyi turistaság történelme, sok kiadvánnyal és tárgyi hagyatékkal.” – olvasható az ekemuzeum.ro honlap beköszöntőjében. Mit láthatunk hát a folyamatos bővítésre váró múzeumban?
Igazi kuriózum az EKE 12. báljának táncrendje 1896 februárjából, a Czárán Gyula iránytűjét és barlangász sisakját bemutató fénykép, az aradi Czárán Gyula EKE-osztály zászlója 1932-ből, az EKE-pezsgősüveg címkéje, az EKE-gyújtós, az egyesület által kiadott német nyelvű idegenforgalmi-turista reklámfüzet, báli meghívó 1936-ból, illetve az a fénykép, ahol például Orosz Endre, az EKE főtitkára látható 1930-ban a budapesti turista kongresszus résztvevőivel az Országház lépcsőin. A menüben kiadványok (könyvek, folyóiratok, képeslapok, aprónyomtatványok, oklevelek, igazolványok), relikviák (jelvények, botjelvények, felvarrók, turista személyiségektől származó ereklyék), az EKE-osztályok fotói között lapozhatunk (az utóbbi még az egyes helyi osztályok hozzájárulásával alapos bővítésre vár). Természetesen az anyag mind fényképeken jelenik meg számunkra, az eredeti tárgyak Orosz Endre unokáinak, a Czárán Gyula Alapítványnak, Deák László nagybányai EKE-alelnöknek a birtokát képezik, valamint a Debrecenben élő, de a gyergyói EKE-hez kötődő Nyisztor Miklós magángyűjteményét gazdagítják. A múzeum anyaga a gyűjtők előzetes engedélyével felhasználható, ugyanakkor folyamatos bővítésre vár és számít: ez a múzeum olyan lesz, amilyenné a mai erdélyi utódok tenni tudják. Az 1891–1948 közötti időszak relikviáit továbbra is örömmel fogadják az eke@eke.ma címen.
Feltárulkozik a múzeumlátogató előtt az élénk társasági élet, az a nyüzsgő közösség, amelyet maga köré teremtett az EKE, és amelynek sikerült fennmaradnia a Trianon után drasztikusan megváltozott körülmények közepette is, amelyhez alkalmazkodni kellett. Fényképeket láthatunk az EKE forrásligeti, egyeskői, tordai, Nagy-kőhavasi, radnaborbereki menedékházairól, a Lujza-lakról, azaz az EKE turistavendéglőjéről a révi Zichy-barlangnál, de láthatunk kirándulókat kisvasúton, majálisozókat, a hölgyek kalapban, hosszú szoknyában főznek a szabadban. Fényképek rég elporladt épületekről, emberekről. Az ily módon elénk kínálkozó nagyszerűség pedig kiváló biztatást, kapaszkodót jelenthet a mának és a jövőnek. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 31.
Reformáció 500 – Kálvinról nevezik el a kolozsvári Farkas utcai templom előtti teret
A reformáció 500. évfordulója alkalmából a kolozsvári polgármesteri hivatal közölte: Jean Calvinról (Kálvin János) nevezik el a kolozsvári Farkas utcai templom előtti teret.
A hivatal Kálvin Jánost a 16. század egyik legnagyobb teológusaként mutatta be közleményében. Méltatta ugyanakkor a református egyháznak a kolozsvári városkép megőrzésében játszott szerepét. A polgármesteri hivatal 14 olyan, református egyházi tulajdonban levő épületet sorolt fel, amelyeknél az elmúlt időszakban felújítási állagmegőrzési munkálatokat végeztek.
A névadásra Gergely Balázs önkormányzati képviselő tett javaslatot, melyet a polgármesteri hivatal is támogat. Az önkormányzati testület egy későbbi időpontban tűzi napirendjére a névadás megszavazását. A térnek jelenleg nincsen neve, az a helyi magyar közösség által a régi nevén Farkas utcaként emlegetett Mihail Kogalniceanu utca része.
A Farkas utcai templom előtti kis tér közepén található a Kolozsvári testvérek által a 14. században készített Szent György-lovasszobor másolata. A teret egyik oldalon a Mátyás király által építtetett templom, másik oldalt a Református Kollégium határolja. MTI; Erdély.ma
A reformáció 500. évfordulója alkalmából a kolozsvári polgármesteri hivatal közölte: Jean Calvinról (Kálvin János) nevezik el a kolozsvári Farkas utcai templom előtti teret.
A hivatal Kálvin Jánost a 16. század egyik legnagyobb teológusaként mutatta be közleményében. Méltatta ugyanakkor a református egyháznak a kolozsvári városkép megőrzésében játszott szerepét. A polgármesteri hivatal 14 olyan, református egyházi tulajdonban levő épületet sorolt fel, amelyeknél az elmúlt időszakban felújítási állagmegőrzési munkálatokat végeztek.
A névadásra Gergely Balázs önkormányzati képviselő tett javaslatot, melyet a polgármesteri hivatal is támogat. Az önkormányzati testület egy későbbi időpontban tűzi napirendjére a névadás megszavazását. A térnek jelenleg nincsen neve, az a helyi magyar közösség által a régi nevén Farkas utcaként emlegetett Mihail Kogalniceanu utca része.
A Farkas utcai templom előtti kis tér közepén található a Kolozsvári testvérek által a 14. században készített Szent György-lovasszobor másolata. A teret egyik oldalon a Mátyás király által építtetett templom, másik oldalt a Református Kollégium határolja. MTI; Erdély.ma
2017. október 31.
Dicsőszentmárton és környéke
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk.
Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület.
Dicsőszentmárton
A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom.
A Pekry-kastély
1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.
Béldi-ház
A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne.
A zsinagóga
Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak.
Ligeti György szülőháza
Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt.
Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses
A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült.
Magyarkirályfalva
Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban.
Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában.
Küküllővár
Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk.
Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület.
Dicsőszentmárton
A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom.
A Pekry-kastély
1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.
Béldi-ház
A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne.
A zsinagóga
Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak.
Ligeti György szülőháza
Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt.
Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses
A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült.
Magyarkirályfalva
Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban.
Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában.
Küküllővár
Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)