Áder János Magyarország köztársasági elnöke
A Fideszes politikus, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre, 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.
A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-őt kapott, negyvenen nemmel szavaztak. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik vett részt a szavazásban, a párt korábban azt közölte, hogy képviselői nemmel voksolnak.
A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Áder János letette államfői esküjét. Áder János május 10-én lép hivatalába, ő lesz az ötödik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
Áder: Magyarország népe sikerre született
Magyarország népe sikerre született – jelentette ki parlamenti beszédében Áder János, miután az Országgyűlés szerdán megválasztotta őt köztársasági elnökké.
Az új államfő szerint ahhoz, hogy valóban siker koronázhassa a törekvéseinket, „néhány dolgot el kell még rendeznünk magunk között, amelyeket eddig elmulasztottunk". József Attilát idézve úgy fogalmazott, „a múltat be kell vallani". „Végre nekünk is helyre kell tennünk tévedéseinket, tanulnunk kell kudarcainkból" – hangsúlyozta.
Mádl Ferenc szavaiból a belső béke fontosságának hangsúlyozását emelte ki Áder János, Sólyom Lászlótól pedig azt idézte, hogy „az elnök úgy fejezi ki a nemzet egységét, hogy annak sokféleségét megőrzi és bátorítja".
Schmitt Pál pedig arra figyelmeztetett – emlékeztetett -, hogy a legutóbbi választáson „a nép szuverén hatalmát egyetlen pártszövetségre ruházta át, ami óriási lehetőség, és ugyanakkor óriási felelősség".
Mindez azt is jelenti – mondta Áder János -, hogy bár a népakarat mindig rész szerint osztja ki a kormány- és az ellenzéki pártok súlyát, ám e súlytól függetlenül minden parlamenti pártot egyetemlegesen terhel az ország sorsáért, jó híréért, hiteléért viselt felelősség. Kijelentette: a rá ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesíteni, az alaptörvényben rá rótt felelősséget pedig viselni fogja.
A 2009-től európai parlamenti képviselőként dolgozó politikus szerint ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy új alapokra helyezzük jövőnket. Az új alaptörvényt méltatva úgy vélekedett: a dokumentum szilárd és legitim fundamentuma a közös értékeknek, az egyetemes emberi értékekre és nemzeti hagyományokra épül. „Új alaptörvényünk Európa legfiatalabb alkotmányaként azonban új korszakhatárt is jelez a magyar állam ezeresztendős alkotmányos fejlődésében" – jelezte, hozzátéve: az új alaptörvény minden tekintetben megfelelő irányt és kereteket jelöl ki ahhoz, hogy politikai nemzetként mindig helyes megoldásokat találjunk a XXI. század alapkérdéseire és kihívásaira.
Áder János azt ígérte, a magyar érdekek és a magyar értékek, a gazdasági, tudományos, kulturális érdekek és értékek szószólója lesz.
"A Sándor-palota díszes falai sem fogják eltakarni előlem hazámat" – mondta, majd azzal folytatta: elégedett lenne, ha öt év múlva azt mondhatná, hogy sikerült közös nevezőre jutni legalább néhány aprónak tűnő, mégis alapvetően fontos kérdésben, így például a teljesítmény megbecsülésében, amellyel véleménye szerint régóta adósai vagyunk önmagunknak. „Magyarországon rengeteg nagyszerű teljesítmény születik, ami azt bizonyítja, hogy mi, magyarok nemcsak dolgos, hanem elismerten tehetséges népe vagyunk a világnak" – fogalmazott az új köztársasági elnök, aki szerint a mindennapok teljesítményét kell megtenni „közös életünk legfontosabb céljává és értékmérőjévé".
Áder János üzent mások mellett az édesanyáknak, az időseknek, a fiataloknak, „a piaci versenyben becsülettel helytálló magyar vállalkozóknak", a fogyatékkal élőknek, a hívőknek és a nem hívőknek, a nemzeti kisebbségek tagjainak, 1956 hőseinek és a határon túli magyaroknak is. Hozzátette azt is, „szólítom a velünk szomszédos országok népeit, és velük együtt európai uniós és NATO-beli szövetségeseinket: barátsággal és tisztelettel vagyunk irántuk, ami azt is jelenti, hogy ugyanezt a tiszteletet és barátságot a magunk irányában is elvárjuk tőlük". Végül szólította szülőföldje, a Rábaköz lakóit, akik – mint mondta – arra tanították őt, hogy „csak az elvégzett munka termi meg gyümölcsét".
Beszédét Kölcsey Ferenc szavaival zárta: „A haza minden előtt". A képviselők vastapsa után a jelenlévők elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt.
hirado.hu. Erdély.ma

Elie Wiesel visszaadta nagykeresztjét Kövér és a múlt átírása miatt
Egy Kövér Lászlónak címzett levélben mond le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Írása szerint megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében. Kövér László házelnök megkapta a levelet, erősítették meg kérdésünkre. A válasz várhatóan szerdán születik meg.
Mély megdöbbenéssel és felháborodással értesültem arról, hogy Szőcs Géza kulturális államtitkár és Vona Gábor, a szélsőjobboldali Jobbik elnökének oldalán Ön is részt vett azon az ünnepségen, amelyet Romániában szerveztek a nyilaskeresztes parlament tagjának, Nyirő Józsefnek a tiszteletére. Megbotránkoztatónak találom, hogy a magyar Országgyűlés elnöke képes volt elmenni egy olyan ünnepségre, amely a Horthy- és a Szálasi-rezsim fasiszta ideológiája előtt tiszteleg – szerepel abban a levélben, amelyet a Nobel-békedíjas Wiesel még június 7-én írt Kövér Lászlónak a román hatóságok által végül meghiúsított Nyirő-temetés kapcsán.
Írásában a magyar származású amerikai zsidó író kitér azokra a „nyugtalanító hírekre”, amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.
Wiesel a levélben emlékeztet rá, hogy 2009 decemberében tartott parlamenti beszédében felkérte a magyar képviselőket, hogy tegyenek többet a bizonyos kiadványokban és a politikai életben is megjelenő antiszemita, rasszista megnyilvánulások ellen, amelyek „szégyent hoznak a nemzetükre”.
„Azóta egyre világosabb, hogy a magyar hatóságok bátorítólag lépnek fel azokban a kísérletekben, amelyek tisztára mosnák Magyarország múltjának ezt a tragikus fejezetét, nevezetesen a világháborús magyar kormány részvételét az ország több százezer zsidó állampolgárának deportálásában és meggyilkolásában” – állapítja meg Az éjszaka című könyvével világhírűvé vált író.
„Nem akarom, hogy közöm legyen ehhez, ezért ezennel visszaadom a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, amelyet 2004. június 24-én Magyarország elnökétől [Mádl Ferenctől – a szerk.] kaptam” – zárul Wiesel levele.
Kövér László házelnök megkapta a levelet, erősítették meg kérdésünkre. A válasz várhatóan szerdán születik meg - tájékoztatta a Népszabadságot az Országgyűlés sajótosztálya. Magyar Hírlap. Népszabadság

Nyirő román „áldozata”?
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját.
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját. Ioan Rus belügyminiszter pénteken írta alá a Dobrincu felmentéséről szóló miniszteri rendeletet. A felmentett levéltári igazgató szerint a tárcavezető informális találkozón mondta el neki, hogy a levéltár nem szolgáltatott idejében információkat Nyirőről, és ezért váltotta le. Dobrincu sértőnek tartja, hogy a belügyminiszter informális találkozón, más belügyisek jelenlétében közölte ezt vele, és nem hivatalos keretek között. Szerinte a Nyirő-ügyre való hivatkozás csak ürügy az ő menesztésére. Mint mondta, május 25-én hívta fel a belügyminiszter, és kért tőle levéltári információkat Nyirő tevékenységéről. Dobrincu – állítása szerint – azonnal utasította alkalmazottait, hogy szedjék össze a levéltárban található valamenynyi információt, és még aznap este közölte a szaktárcával a levéltárban talált dokumentumokat olyan körülmények között is, hogy – az igazgató úgy véli – a belügyminisztérium levéltárában sokkal több irat található, mint az országos levéltárban. Mint ismeretes, a román hatóságok nem engedélyezték május végén Nyirő József erdélyi író székelyudvarhelyi újratemetését.
Nyirő miatt Wieselnek nem kell magyar kitüntetés
Egy Kövér Lászlónak címzett levélben mondott le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke tegnap megerősítette, az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. Wiesel többek között kifejtette, megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében. Írásában a magyar származású amerikai zsidó író kitér azokra a „nyugtalanító hírekre”, amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők. Elie Wiesel 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kövér László: A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés
Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Elie Wieselnek írt válaszlevelében, amelyet az amerikai Nobel-békedíjas író irodája juttatott el az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint pénteken.
Kövér László a magyar származású íróhoz magyarul írt levelében rámutatott arra, hogy Nyirő nem volt sem háborús bűnös, sem fasiszta, sem antiszemita.
Kövér a június 21-i keltezésű levélben felhívta Wiesel figyelmét, hogy „a magyarországi kommunista propaganda, fenntartva a vádakat, négy évtizeden keresztül próbálta meg kitörölni Nyirőt a köztudatból", miközben még a Ceausescu-rendszer is elismert íróként kezelte, mert a hetvenes években nyugdíjtámogatást folyósított az özvegyének.
A házelnök egy korabeli budapesti zsidó tudományos és kritikai folyóiratot, a Libanont idézve leszögezte, hogy Nyirő „irodalmi műveiben nem lelhetők fel sem náci eszmék, sem pedig az antiszemitizmus". „Szeretném remélni, hogy egyetért velem abban, hogy az alkotó emberek alkotásában mindig az alkotás az elsődleges, és a megítélés során nem használható kettős mérce" – írta Kövér László. Megfogalmazása szerint „a székely származású magyar író, Nyirő József nem – bár jelentéktelen, de kétségtelenül tragikusan elhibázott – politikai tevékenysége, hanem irodalmi életműve alapján érdemel tiszteletet".
Párhuzamként hozta fel, hogy „mint ahogy a zsidó származású magyar filozófusnak, Lukács Györgynek sem az 1919-ben betöltött bolsevik komisszár tevékenysége és az 1945 utáni kommunista diktatúra kiépítésében és fenntartásában való jelentő szerepe, hanem iskolateremtő filozófusi munkája miatt jár elismerés". Kövér László rámutatott, hogy miközben Lukácsról utca van elnevezve Budapesten, Nyirőtől még azt is elvitatják, hogy a végakarata szerint a szülőföldjében nyugodhasson.
„A megbékélés nem felejtés, hanem megbocsátó emlékezés" – hangoztatta a házelnök. A házelnök „igazságtalannak és méltánytalannak, ezért elfogadhatatlannak" nevezte Wiesel azon szavait, amelyek szerint „a magyar hatóságok bátorítják a múltban történt tragikus helyzetek és bűnügyek tisztásra mosását", és emlékeztetett rá, hogy 2000-ben Orbán Viktor első kormánya volt az, amely bevezette a holokauszt áldozatainak emléknapját, és határozott arról, hogy Magyarországon Holokauszt Emlékközpont alakuljon.
„1944-ben a zsidó honfitársaimra mért csapás a nemzet egészén okozott nehezen gyógyuló sebeket. Ez a seb a nemzet szívén esett (...) Talán már itt az ideje, hogy a borzalom és a rettenet által kizökkentett történelem visszataláljon természetes medrébe. Talán eljött az ideje annak, hogy annyi hazugság, annyi elhallgatás, annyi egyoldalúság után, történelmünket végre egészben lássuk. Talán elmúlt már annyi idő, hogy a sokféle sorsot és szenvedést megértsünk és bevalljunk" – idézte saját, a holokauszt áldozatainak emléknapján 2011-ben elmondott szavait Kövér László, hozzátéve: „ma is így gondolom".
A házelnök levelét lezárva megbékélést kívánt „mindannyiunknak".
Elie Wiesel a Kövér Lászlóhoz június 7-i dátummal intézett levelében lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről – amelyet 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vett át -, egyebek között azért, mert az Országgyűlés elnöke is részt vett május 27-én a romániai Székelyudvarhelyen „a nyilas eszméket valló erdélyi író", Nyirő József tiszteletére tartott megemlékezésen. A magyar házelnöknek írt rövid, angol nyelvű, június 22-i keltezésű válaszlevelében Elie Wiesel megköszönte Kövér László sorait, amelyeket, mint írta, „nagyon figyelmesen" elolvasott.
„Vajon egyetértek-e az Ön Nyirőről alkotott véleményével? Nem. A forrásaim mást mondanak" – írta Wiesel, és kifogásolta, hogy a házelnöki levél nem tért ki az ő Horthy Miklós „megújult csodálatával" kapcsolatos állásfoglalására.
Az író reményét fejezte ki, hogy Kövér László nem bánja, ha a levelét közzéteszi az érdeklődést mutató sajtóban. Befejezésül azt írta: elégedett a házelnökkel folytatott eszmecserével.
Az Országgyűlés Hivatala csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a házelnök – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet.
MTI. Erdély.ma

Áder János és Kövér László is fogadta a határon túli püspököket
Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon – e szavakkal köszöntötte Áder János magyar köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.
A kisebbségi sorban hivatásukat végző egyházi vezetők felelősségét hangsúlyozta köszöntőjében a köztársasági elnök, kiemelve, hogy a kisebbségben élők is osztoznak a terhen. Új értelmet nyert az „ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem”, ha az anyaországon kívül a szószéken magyarul szólal meg valaki – fűzte hozzá az államfő az advent alkalmából tartott rendezvényen.
Áder János, utalva Márton Áron néhai erdélyi püspök szavaira, az egyházi vezetők hitéleten túli feladataira is felhívta a figyelmet azzal együtt, hogy bár a vallásüldöző, a kisebbségek beolvasztására törő diktatúrák kora lejárt, az átalakult világrendben sem könnyű a vallási és nemzeti azonosságát őrző ember dolga. Az egyházaknak továbbra sem csupán a hívő emberek lelkének gondozása a feladata, hanem az azonosságukban fenyegetett közösségek védelme, valamint szociális és oktatási feladatok ellátása is – fűzte hozzá az államfő, kifejezve háláját azért, hogy az egyházak példás igyekezettel tesznek eleget ennek a küldetésnek.
A köztársasági elnök felelevenítette, hogy az adventi találkozók sorát Mádl Ferenc néhai államfő indította el, aki egykor azt mondta: a karácsony emberi, történelmi és természetfeletti mélységét hit nélkül valóban nehéz a maga teljességében felismerni.
A határon túli magyar egyházi vezetők szerdán Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is találkoztak, aki a díszebéden köszönetet mondott a különböző egyházaknak az elmúlt kilencven évben végzett tevékenységükért. Kövér László adventi köszöntőjében úgy fogalmazott: „az önmagát kereső Európában mi pontosan tudjuk, hogy erőt, önbizalmat meríteni honnan lehet, és honnan érdemes, és hogy ezt minél hitelesebben tudjuk kifejezni, nagy segítséget várunk a történelmi magyar egyházak minden képviselőjétől”.
Krónika (Kolozsvár)

Kenderesen helyezték örök nyugalomra Horthy Istvánnét
A szerdán Budapesten tartott gyászünnepség után május 2-án, csütörtökön Kenderesen örök nyugalomra helyezték az Angliában elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonát. A kenderesi Horthy-ligetben tartott gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy Horthy Istvánné még a trianoni "országszabdalás" előtt született, és április 18-án, életének 96. évében rendkívül békésen hagyta el a földi világot.
Hangsúlyozta: Horthy Istvánné életét végigkísérte a hűség hazája és a Horthy család iránt. Miután 24 esztendősen megözvegyült, érett, megbízható személyiségként vállalt cselekvő részt Horthy Miklós kormányzó mellett a második világháborús zsidómentésből és kiugrási kísérletből - mondta.
Becsület és kötelesség című, 2001-ben bemutatott könyve a koronatanú objektív emlékirata - fogalmazott Lezsák Sándor a szertartáson. Kiemelte: tisztelet, nagyrabecsülés és köszönet illeti mindazokat, akik dokumentálták gróf Edelsheim Gyulai Ilona életét és visszaemlékezéseit és azokat is, akik az elmúlt évtizedek fenyegetettsége és hazugságai ellenére megőrizték és őrzik ma is a Horthy család emlékét.
Az Országgyűlés alelnöke bejelentette: Horthy Istvánnénak is köszönhető, hogy - remélhetőleg a közeli jövőben - emlékművet állítanak Oroszországban, Alekszejevka településen, azon a helyen, ahol Horthy István kormányzóhelyettes 1942-ben repülőgépével lezuhant és hősi halált halt.
Kocsis Sándor, a Horthy Társaság alelnöke a búcsúztatón hangsúlyozta: Horthy Istvánné nem élt hiába. Szerény arisztokrata volt, aki nyolc nyelven beszélt és rajongott a repülésért - idézte fel. Halálával zárult le végleg a Horthy korszak, amely "a történelemhamisítók" megállapításai ellenére sikeres volt - mondta. Kocsis Sándor szólt arról is, hogy a koporsót takaró díszes nemzeti színű leplet Wittner Mária készítette és ajánlotta fel.
Pádár Lászlóné, Kenderes független polgármestere beszédében kiemelte: Horthy Istvánné személyében az utolsó hiteles történelmi személyiség távozott, akit magával ragadó stílus és rendíthetetlen hit jellemzett. Felidézte: "Ilona asszony" a kormányzó újratemetése után évente ellátogatott a városba, amelynek 2009-ben díszpolgára lett.
Ifjabb Horthy István megemlékezésében arról beszélt: örökké hálás lesz édesapjának azért, hogy édesanyját választotta. Elmondta: édesanyja mindig erős volt, és élete utolsó pillanatáig megőrizte méltóságát, hiszen mindössze két napi gyengélkedés után, három generáció jelenlétében tért meg teremtőjéhez. Úgy fogalmazott: egy csepp szomorúságot sem érez, mert tudja: édesanyja itt van velük, talán még közelebb, mint eddig.
Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona április 18-án hunyt el életének 96. évében Angliában. Özvegy Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.
Horthy Miklós egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára Kenderesen, ahol a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson részt vett Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye, Mádl Dalma, valamint Antall Józsefné, a korábbi kormányfő özvegye, Boross Péter egykori miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is.
Özvegy Horthy Istvánnétól szerdán a budapesti Belvárosi Nagyboldogaszony-főplébánia-templomban vettek végső búcsút tisztelői. A budapesti gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem.
Maszol.ro

Röviden
Határon átnyúló egyeztetés
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma tegnap Orosházán. Az egyeztető fórum kiemelt szerepet tölt be az anyaországi szakminisztérium Vidékfejlesztési együttműködések a határon túli magyarsággal című programja megvalósításában.
A fórum alapító okiratát tizenhat gazdaszervezet írta alá, Erdélyből Hargita, Temes és Arad megyéből, továbbá Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból; a magyarországi gazdák képviseletében a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Orosháza és Környéke Gazdakör. Támogatóként a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csatlakozott a fórumhoz. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a fórum a nemzeti összetartozást, a magyar közösségek Kárpát-medencei együttmunkálkodását, az anyaország nemzetpolitikai céljainak megvalósulását jeleníti meg.
Díjazták a Rákóczi Szövetséget
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást. A Rákóczi Szövetség képviselői Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyétől, Mádl Dalma asszonytól vették át a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet tegnap Budapesten. Ezt megelőzően Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a díjazottakat. Hangsúlyozta, a magyar nemzet határok feletti összetartozása akkor maradhat meg, ha azért a Rákóczi Szövetség fiataljaihoz hasonlóan mindennap megküzdünk. Jókai Anna írónő is elismerően szólt a Rákóczi Szövetség munkájáról, hangsúlyozva, a szervezet segítségével a fiatalabb generációk is továbbvihetik az idősebb korosztályok hazaszeretetét.
Érzékelhető növekedés következik
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap a portugáliai Estorilban rendezett magyar–portugál–brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: az európai válság közepette Magyarország sok vitát kiváltó módon ugyan, de stabilizálta gazdaságát. A portugáliai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor úgy ajánlotta a közép-európai térséget a portugál és brazil üzletemberek figyelmébe, mint az Európai Uniónak a következő tíz évben leggyorsabban növekvő régióját.
Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt székháza elől tegnap délután. Kihívták a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését.
Orosz nagykövet a Vatikánban
Oroszország most először nevezett ki szentszéki nagykövetet azóta, hogy 2009-ben teljes diplomáciai kapcsolatot épített ki a Vatikánnal. A két állam közötti kapcsolatoknak fontos vallási jelentőségük van, hiszen a moszkvai kormánynak szoros a kapcsolata az orosz ortodox egyházzal. Már 1990-ben felvették egymással a kapcsolatot, Oroszország csak négy ével ezelőtt létesített teljes jogú nagykövetséget a Vatikán számára. Ferenc pápa az orosz nagykövetnek egy újonnan vert pápai érmét adott ajándékba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Magyar Örökség-díjas az EKE
Magyar Örökség-díjban részesül az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az oklevelek ünnepélyes átadására Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ma kerül sor.
A kitüntetést az EKE országos elnöke, Dezső László veszi át, az ünnepségen részt vesz a szervezet országos vezetősége és az Erdélyi Gyopár szerkesztősége. A Magyar Örökség-díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt, a bírálóbizottság – melynek első elnöke államfővé választásáig Mádl Ferenc volt – kizárólag az így beérkezett javaslatokból választ. (demeter)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egykori Székelyudvarhely: a vármegyeháza rövid története
Egyesek még mindig Néptanácsnak hívják – egykor vármegyeházának épült, ma városházának nevezzük. Legjellegzetesebb épületünk.
Udvarhelyszék egykori székháza a mai városháza helyén állott – a helytörténészek szerint 1733-ban épült, ez volt a szék adminisztratív hivatala. A majdnem egy évszázad múlva, 1828-ban átalakított épületről már maradt fenn fénykép a 19. század végéről. 1876-ban volt a megyésítés az Osztrák-Magyar Monarchiában, az épület megyeháza lett – ebben az időben a városháza egy kisebb épület volt a tér közepén, amit 1918-ban lebontottak.
Új vármegyeházát épített a város
A régi vármegyeháza lebontásáról és az új felépítéséről az 1888. június 18-án lezajlott megyei közgyűlés döntött. Ekkor alakult meg az ezzel foglalkozó bizottság Daniel Gábor főispán elnökletével, de a konkrét munka csak hét év múlva kezdődött, akkor kezdték lebontani a régi vármegyeházát. Olyan terv is volt, hogy az új városháza kissé lennebb, a ferencrendi templomhoz közelebb épüljön fel, de végül maradt az eredeti helyen.
Az új, eklektikus stílusú épületet Sztehlo Ottó építész tervezte – mind az ő neve, mind pedig a kivitelezést irányító Ferenczi Endre főmérnök neve olvasható az építési feliraton. Ez a márványtábla a főbejárati őrszoba után, a jobbra nyíló ajtónál található.
Amint ebben a kilencvenes években készült tévéműsorban is hallható, az építkezést nem sikerült befejezni a millennium évéig, 1896-ig. Habár az épület homlokzatán ez a dátum szerepel, az új megyeházát csak 1897. június 26-án adták át, egyszerre leplezték le a város főterén, a régi városháza mellett felépített, oroszlános millenniumi emlékoszloppal.
Vármegyeházból Néptanács
Az új vármegyeháza nem emelkedett ki a térből, hiszen a huszadik század elején a mai park helyén még mesteremberek, céhek kis épületei álltak, illetve a régi városháza is – a helytörténeti kutatások szerint egy 1916. évi tűzvész nyomán ezeket az épületeket lebontották, azóta az impozáns vármegyeháza sokkal jobban látható, Székelyudvarhely egyik szimbóluma lett.
A földszinti részén eredetileg üzletek voltak, Daniel főispán 1901-ben kezdeményezte ezek felszámolását. A főtéri régi épületek után kezdődött a parkosítás, ami Frecska Sámuel városi főkertész nevéhez fűződik.
A hatalomváltásokkor az új rendszer emberei mindig ebben az épületben dolgoztak – a „kicsi magyar világban" épül meg a ma is használható óvóhely az épület alagsorában. A kommunizmus éveiben ebben az épületben „dolgoztak" az állampárt helyi szervezetei, innen irányították a várost.
1989. december 22-én ezt az épületet foglalta el jelképesen az utcára vonuló tömeg. Azóta ebben az épületben működik a város polgármesteri hivatala. A dísztermet 2003-ban néhai Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök avatta fel, ekkor kapta a Szent István-díszterem elnevezést.
Az épület és a terület mai tulajdonosa a város (a telekkönyvi kivonat szerint Municipiul Odorheiu Secuiesc), a díszterem főleg akusztikai adottságai miatt több előadásnak, konferenciának, ünnepségnek és klasszikus zenei koncertnek ad otthont.
(Írásunkhoz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben és Kovács Árpád: Székelyudvarhely eklektikus és szecessziós építészete című írásait, utóbbi az Örökségünk folyóiratban jelent meg)
Katona Zoltán
uh.ro/kultura
Erdély.ma,

Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Tíz éve hunyt el a romániai magyarság „égtartó embere”, Sütő András
A romániai magyar kulturális és politikai élet kimagasló személyisége valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Sütő András 2006. szeptember 30-án távozott az élők sorából.
Sütő András a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Pusztakamaráson (Camarasu, Románia) született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a Nagyenyedi Református Kollégiumban és a Kolozsvári református kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a Kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a Marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz került, 1971-től ’89-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt.
Marosvásárhely a haláláig otthona mAradt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben.
Ízes kép az erdélyi paraszti életről
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. AzAnyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás a Mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmAradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték (Csillag a máglyán, 1976, Káin és Ábel, 1978, Perzsák, A szuzai menyegző, 1982), amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Hallgatásra ítélve
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei (ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a Csíkszeredai Neptun Kiadó).
Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markábancímmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját.
Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta, legutóbb 2013 decemberében a Pesti Színházban Szász János állította színpadra.
Az égtartók
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, “égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek),Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek),Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye.
Az anyanyelv volt a meghatározó
Egyik monográfusa, Görömbei András azt mondta róla: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Jóllehet folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatta a romániai magyarokat is. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket.
Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának.
Bántalmazták, megvakult
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a Marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ Székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége Budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek.
Kitüntetések sora
Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el a nyelvőrzés díját. 1992-ben Kossuth-díjat kapott “kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”.
1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Egy héttel később helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el Marosvásárhelyi házán, később Sopronban és Székelyudvarhelyen mellszobrot állítottak emlékére.
Három esztendeje magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, felújított emlékházát tavaly októberben avatták fel.
„Egy napon így szólt anyám: – Írhatnál rólunk is valami könyvet. – Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? – Igaz legyen – mondta. (…) – Ez nekem is gondom – adtam meg magam. – Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz! A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros pAradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval borítottan, akár egy fehér koporsó.” (Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, 1971)
hirado.hu

Kerekasztal-beszélgetés az új alaptörvényről
„Magyarország ... felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért”
Talán még nagyobb érdeklődést érdemelt volna a temesvári Új Ezredév Református Központban csütörtök este megtartott Jogállami kerekasztal című rendezvény, amelynek résztvevői a magyar alkotmányosság 1000 éves történetéről és a 2011-ben elfogadott új alaptörvényről, illetve az eseményt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületről hallgathattak meg érdekfeszítő előadásokat. A Jogállami kerekasztal előadói voltak Tordáné dr. Petneházy Judit, a MPEE elnökhelyettese és dr. Juhász Imre alkotmánybíró, a moderátor szerepét Takács Péter kolozsvári konzul látta el.
A Jogállami kerekasztal kiváló előadóit és résztvevőit Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja köszöntötte. A magyar kormányfő évértékelőit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület sokrétű tevékenységéről Tordáné dr. Petneházy Judit beszélt, kiemelve, hogy az 1995-ben alakult egyesület első elnöke Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök volt. Az új magyar alaptörvény széleskörű megismertetését célzó Jogállami kerekasztal rendezvénysorozat 2013-ban indult és 2015 óta már több határon túli helyszínre is ellátogatott.
Takács Péter kolozsvári konzul felkérésére Szász Enikő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze felolvasta az új magyar alkotmány preambulumát, a Nemzeti Hitvallást. „Sugalmazott gondolatok ezek – mondta a Hitvallásról Takács Péter –, én a Credóhoz, a Hiszek egyhez hasonlítanám, ha zsinórmértéknek tekintjük ezeket a gondolatokat, nem kell féljünk a magyar jövőtől, mert LESZ MAGYAR JOVŐ”.
„Alkotmánytörténetünk több mint 1000 éves múltra vetíthető vissza – mondta izgalmas előadása bevezetőjében dr. Juhász Imre alkotmánybíró –, a mai európai államok többségében ezzel nem találkozhatunk.” Dr. Juhász Imre szerint fontos tudni, hogy a magyar alkotmányosság a történeti alkotmányon nyugszik. Ez azt jelenti, hogy nem készült egy összefoglaló szöveg, hanem az évszázadok során olyan jogforrások keletkeztek Szent Istvántól kezdve az Aranybullán és Werbőczy Hármaskönyvén keresztül egészen 1949-ig, amelyek beépültek ebbe a történeti alkotmányba. A törést ebben a folyamatban az 1949-es 20-as törvény, a szovjet mintára megalkotott kommunista alkotmány okozta, és ezt a folytonosságot próbálja helyreállítani a 2011-es alaptörvény. Dr. Juhász Imre külön hangsúlyozta az új alkotmány D. cikkének jelentőségét, amelynek az alábbiakban idézzük a teljes szövegét:
„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”
1989–90-ben már módosították a kommunista alkotmány szövegét, és ebbe az is belekerült, hogy „a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért”. Gondolom nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy érezzük a különbséget a „felelősséget érez” és a „felelősséget visel” megfogalmazások között” – hangsúlyozta dr. Juhász Imre. Az alkotmánybíró előadását izgalmas beszélgetés követte, amelynek részleteire egyik későbbi lapszámunkban visszatérünk. A rendezvény keretében a nagyszentmiklósi Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke klasszikus gitáron előadott népszerű zeneművekkel örvendeztette meg a hallgatóságot.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Sütő András 90 éve született
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
 A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra. Tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, "égtartó emberekre" emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette.
Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott "kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért". 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). szatmar.ro

Égtartó ember: kilencven éve született Sütő András
Kilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Cămărașu) jött a világra, tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Az MTI portréanyaga szerint már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről.
Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról.
Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta.
Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata.
1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta.
1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette. Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta.
Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott „kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Krónika (Kolozsvár)

Arany János-szobrot avattak Nagyváradon
A Partiumi Keresztény Egyetem tanévzáró ünnepségét követően felavatták Arany János álló bronzszobrát Nagyváradon.
A város egyetlen egész alakos Arany-szobrát Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.
A szobrot Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora avatta fel az egyetem kollégiumának udvarán, az intézmény tanévzáró ünnepsége után.
„A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – hangoztatta ünnepi beszédében Tőkés László. Úgy értékelte: Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, a szoboravatás kiemelkedő momentuma az Arany János-emlékévnek, de ugyanígy a reformáció 500 éves jubileumának is, hiszen egy református szellemóriásnak adóz.
Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása a nagyvárad-újvárosi református templom mögött, annak az Arany János Kollégiumnak az előterében áll, amelynek új szárnyát másfél évtizede Mádl Ferenc akkori magyar államfő avatta fel - mutatott rá az EP-képviselő. Emlékeztetett: idén március 2-án, a költő születésének évfordulóján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította el az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét.
Az EP-képviselő leszögezte: a Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást.
„Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét” - mondta Tőkés László az Arany János születésének 200. itthon.ma

Aki élete végéig hű maradt szülőföldjéhez
Ma lenne kilencven éves Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. 
Az elismert író a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra 1927. június 17-én. A nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban tanult, s már diákként írt az akkori lapoknak. 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. Marosvásárhelyhez haláláig hű maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
Legismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970), mely szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amit történelmi drámák követtek – Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982). Nagy figyelmet fordított a magyar nyelv ápolására, ezt esszék sorozatában írta meg. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, 1987-ben az Advent a Hargitán című színdarabja aratott nagy sikert. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Sütő Andrásnak a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, de ennek ellenére nem hagyta el szülőhelyét és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
Ugyanebben az évben a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, s az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. 1992-ben –„kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért” – Kossuth-díjat kapott. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, s Marosvásárhelyen helyezték örök nyugalomra. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel, de emlékét számos emléktábla és szobor is őrzi.
Sütő Andrást szoros barátság fűzte Dobos László felvidéki íróhoz, a Madách Könyvkiadó, később a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatójához, aki a Magyarok Világszövetségének társelnöke, Kárpát-medencei alelnöke és régióelnöke is volt a kilencvenes években. A két író ugyanahhoz a nemzedékhez tartozott, mindketten megélték a második világégést, az utána következő kommunista hatalmat és a magyarok jogfosztottságát is. Összekötötte őket a közös ügy, Sütő és Dobos is a magyarság megmaradásáért aggódott és küzdött szinte utolsó lehelletéig. Felvidék.ma

Ballagás a haza, szeretet, művészet hármas jegyében
A Partiumi Keresztény Egyetem 2016-2017-es tanévének ünnepélyes zárását június 17-én tartották Nagyváradon. Idén szoboravatás koronázta meg a hagyományos módon és keretek között lezajlott tanévzárót. 
Akárcsak az előző években, reggel az oktatási célokat szolgáló református egyházkerületi székházban tartották a szakonkénti búcsúztatókat, ahol a másodéves hallgatók és az egyetemi oktatók köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással. Innen a PKE két karának, a bölcsészettudományi és művészeti, valamint a gazdaság- és társadalomtudományi fakultásnak a végzősei együtt vonultak át – élükön az intézményvezetőkkel-alapítókkal – a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol ünnepi istentiszteletre került sor. Igehirdető maga a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József református lelkipásztor volt, aki a Szentírás újszövetségi részéből, mégpedig az apostolok cselekedetei 19. fejezetének 1-től a 22-ig terjedő verseiből bontotta ki az alkalomhoz és a momentumhoz illő prédikációt.
A meghívottak – akadémiai és közéleti személyiségek, intézményvezetők és diplomaták –, valamint a hallgatók, oktatók, szülők, rokonok és ismerősök népes gyülekezetét Szomor Abigél egyetemi lelkész köszöntötte az igehirdetést követően, majd ismét a PKE rektora vette át a szót egy tanévzáró beszéd erejéig. Összegezte az egyetemi reformfolyamat és konszolidáció elmúlt egy évének eredményeit, útjára bocsátva az alapképzést sikerrel elvégzett kétszáz, valamint a mesterképzésben részt vett száz hallgatót.
Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntőbeszédében az egyházi-alapítványi hátterű erdélyi magyar felsőoktatási hálózat nemzetmegtartó szerepét kiemelve utalt a PKE-n szükségessé vált válságkezelésre is. A viharfelhők eloszlottak ugyan az intézmény fölött, ám van még helyreállítandó és javítandó, továbbá elengedhetetlen a tevőleges összefogás.
A Partiumi Keresztény Egyetem kórusának szolgálata után megtörtént az érdemoklevelek átnyújtása a legjelesebb hallgatóknak, majd az intézet kulcsának átadása és átvétele a generációváltás hagyományos jeleként.
Az eső miatt a templomban zajlott le a rendezvény második része is: az Arany Jánosról való ünnepélyes megemlékezés születésének 200. és halálának 135. évfordulóján, első nagyváradi szobrának felállítása és leleplezése alkalmából, a „haza, szeretet, művészet” mottóval. Nemes Csaba minisztériumi főtanácsadó elöljáróban méltatta az egész alakos bronz alkotás ötletadóit, megvalósítóit és támogatóit, közülük néhány jelenlévőnek díszoklevelet nyújtva át.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében irodalomtörténeti keretbe ágyazva beszélt Arany János felavatandó szobrának mához szóló üzenetéről. Biharország, illetve a Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, kiemelkedő momentuma az Arany János Emlékévnek ez a mai avató, de ugyanígy a reformáció félezer éves jubileumának is – hiszen egy református szellemóriásnak adóz. „A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – mondotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke. Tőkés László dicsérően és köszönettel szólt azokról, akik a szoborállítást elősegítették, majd felidézte a PKE múltjának több fontos momentumát is, köztük annak az Arany János Kollégiumnak a létrejöttét, amelynek előterében a szobor állni fog, s amely kollégiumnak az új szárnyát éppen másfél évtizede avatta fel Mádl Ferenc akkori magyar államfő. Emlékeztetett, hogy idén március 2-án, a költő születésnapján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította le az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét.
Személyes élményekkel, emlékekkel megtűzdelt, aktuálpolitikai utalásokat sem nélkülöző beszédében Tőkés László bizodalmát is megosztotta a hallgatósággal, mondván: „A Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást. Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét.” Végül rámutatott: „Őszinte elégtétellel állapítom meg, hogy egyetemünk túljutott legutóbbi válságos időszakán, rendkívüli próbatételein, és új székházának megszerzésével, valamint újan felhúzott modern épületével Szent László és Arany János történelmi örökségének az útján haladva keresi és építi a jövendőt.”
Végül Feledy Balázs művészettörténész méltatta röviden a felavatandó műalkotást és Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki örömét fejezte ki afölött, hogy műve igazán jó helyre került.
A testvéregyházak képviselőinek áldása és a Himnusz eléneklése után a templomi ünnepség közönsége kivonult a szoborhoz, ahol Bai Lóránd trombitaszólója közepette Tőkés László és Pálfi József leleplezték a magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakjának plasztikus emlékművét. tokeslaszlo.eu/cikk

Arany János-szobrot avattak Nagyváradon
Arany János egész alakos bronzszobrát avatták fel a hétvégén Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévzáró ünnepségén – közölte vasárnap Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
„A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – hangoztatta ünnepi beszédében Tőkés László. Úgy értékelte: Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, a szoboravatás kiemelkedő momentuma az Arany János-emlékévnek, de ugyanígy a reformáció 500 éves jubileumának is, hiszen egy református szellemóriásnak adóz.
Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása a nagyvárad-újvárosi református templom mögött, annak az Arany János Kollégiumnak az előterében áll, amelynek új szárnyát másfél évtizede Mádl Ferenc akkori magyar államfő avatta fel – mutatott rá az EP-képviselő. Emlékeztetett: idén március 2-án, a költő születésének évfordulóján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította el az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét.
Az EP-képviselő leszögezte: a Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást.
„Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét” – mondta Tőkés László az Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulója, első nagyváradi szobrának leleplezése alkalmából rendezett megemlékezésen. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)