Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
László /magyar király/, I., Szent
1239 tétel
2008. szeptember 17.
Tíz év után először Kovászna megyében gyarapodott a beiskolázott gyermekek száma. Háromszéken szeptember 15-én összesen 39 310 óvodás és iskolás kezdte el az új tanévet, 616-tal többen, mint tavaly, mondta el Keresztély Irma főtanfelügyelő. 1998-ban 46 768 óvodással és diákkal kezdték meg a tanévet. Azóta azonban minden évben mintegy ezer gyerekkel kevesebb volt az oktatási rendszerben. A szakemberek szerint az idei létszámnövekedés azzal magyarázható, hogy sikerült minden gyereket beiskolázni, azokat is, akik az előző években nem jártak egyetlen tanintézetbe sem. Azonban Futásfalván az alacsony gyermeklétszám miatt idéntől megszüntették az V–VIII. osztályos tagozatot. A tucatnyi gyereket minden reggel iskolabusszal beszállítják a községközpont torjai iskolájába. Ugyanez volt a terv a kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskolában is, de a szülők tiltakozása miatt a felső tagozat megszüntetését egy évvel elhalasztotta a tanfelügyelőség. Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő szerint is rendkívül örvendetes, hogy mind az óvodások, mind az elemisek száma növekedett, csökkent viszont az V–VIII. osztályosok, valamint a középiskolások száma. Aggasztó, hogy míg a megye magyarsága 40 százalék körüli, addig a gyerekeknek mindössze 30 százaléka részesül anyanyelvi képzésben. Érezhetően nő a magyar gyermekek száma, a Bihar megyei óvodákban több óvodai csoportot indítottak, tájékoztatott Pető Csilla szaktanfelügyelő. A falvakban az első osztályok elindítása nem jelentett gondot, Nagyváradon azonban már akadtak problémák. Várad-Őssiben három éve nem sikerül első osztályt indítani, és Várad-Velencén a 2-es számú iskolában sincsenek magyar elsősök. „A gyermekek nem fogynak el, csak a szülők inkább belvárosi iskolába hozzák őket, a Szent László Gimnáziumban például két első osztály indult, a George Cosbuc-iskolában három. Nincs lényegi változás a Hargita megyei tanulólétszámban, az idén 58 300 iratkoztak be a megye oktatási intézményeibe. Az óvodába jelentkezők száma nőtt, de csökkent a szakiskolába jelentkezők száma, ecsetelte a helyzetet Bondor István megyei főtanfelügyelő. A szakiskolák évek óta beiskolázási gonddal küszködnek, erősített meg Szakács-Pál István, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatója. Három osztályt indítottak, de a tervezett kilencvenes létszámot nem tudták kitölteni, hatvan diákjuk van. Hargita megyében idén 12 400 diák iratkozott elméleti középiskolába, míg szakiskolába mindössze 3300 tanuló, 200-zal kevesebb, mint 2007-ben. /Bálint Eszter, Bíró Blanka, Fried Noémi Lujza, Kovács Csaba, Szucher Ervin: Még utolsó nap is iratkoztak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./
2008. október 6.
Srepler Lóránt, a Szent László Közösségi Ház koordinátora elmondta, Nagykárolyban első alkalommal rendeztek kézműves-találkozót, így ápolva a tradíciót, a hagyományos kézműves-foglalkozásokat. A kézművesek értékesíthették portékájukat. Ezt a rendezvényt szeretnék rendszeressé tenni. /(dobos): Kézműves-találkozó Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 6./
2008. október 7.
A magyarországi politikusok nem avatkozhatnak bele a romániai magyarság politizálási módszereibe, hiszen hazatérve nem ők vállalják Romániában elhangzó nyilatkozataik következményeit – szögezte le Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott megbeszélését követően. Szekeres elmondta: pártja nem kíván „kampánytanácsot” adni, ugyanakkor az MSZP néhány fontosabb politikai kérdésben konzultál az RMDSZ-szel, így a két ország közötti együttműködésről, az infrastruktúra fejlesztéséről vagy a nemzeti kultúra megőrzéséről. Emlékezetes, hogy az elmúlt hetekben Nyakó István MSZP-szóvivő a Magyar Ifjúsági Értekezlet püspökfürdői konferenciáján arról beszélt: „ha egy párt szavazásra akarja bírni az embereket, ellenséget kell keresnie, ha nincs, akkor démonizáljon valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni”. Az RMDSZ később cáfolta Ujhelyi István MSZP-s képviselő ugyanott elhangzott kijelentését, miszerint ha igényelte, akkor az MSZP sokat segített, mindig mindenben támogatta a szövetséget, viszont a párt azt kérte, hogy erről ne beszéljen a magyar kormánypárt, nehogy kiderüljön Erdélyben a dolog. Nagyváradon idén is együtt emlékeztek a történelmi egyházak, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP), illetve a civil szféra képviselői. A Szent László római katolikus templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Csűry István református megbízott püspök, Lőrincz Ottó római katolikus kanonok, Mátyás Attila evangélikus és Buzogány István unitárius lelkész emlékezett a mártírokra. A megemlékezés Nagysándor József vértanú emléktáblájánál folytatódott. „Ha egy nép közös célért küzd, együtt harcol, nemzet lesz, és csuda dolgokat vihet véghez” – emlékezett az október 6-i eseményekre Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor alpolgármester. A megemlékezésen a történelmi egyházak helyi elöljárói mondtak áldást. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket az aradi hősök előtt. /R. Sz. : Gyásznap és gyászünnep. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./
2008. október 10.
Michael Haydn, Wenzel Pichl és Karl Ditters von Dittersdorf – mindhárom zeneszerző élt és alkotott Nagyváradon, tájékoztatott Thurzó Zoltán zongoraművész, aki fellép a nagyapja, Thurzó Sándor helytörténész kezdeményezésére immár ötödik éve megszervezett őszi fesztiválon. A korukban európai hírű művészeket Patachich Ádám akkori nagyváradi katolikus püspök hívta Nagyváradra, ahol a most zajló fesztiválon egy-egy estet szentelnek mindhármuknak. A rendezvény Haydn-esttel kezdődött a bazilikában október 5-én, Pichl-darabokkal folytatódott 8-án a Barátok templomában, az október 19-ére időzített Dittersdorf-koncerten pedig Váradon eddig még nem játszott műveket szólaltatnak meg a Szent László-templomban, ahol Tuduka Oszkár zenetörténész tart bevezetőt. /Egyházzenei fesztivál Váradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./
2008. október 13.
Koszorúk elhelyezésével tisztelgett a magyar közösség október 12-én Nagyváradon, a Szent László-templom falán elhelyezett emléktáblánál annak a 12 mártírnak emléke előtt, akik 1944. október 12-én életük feláldozásával akadályozták meg a Körös hídjának felrobbantását. A román csapatok bevonulása miatt hivatalosan október 12-ét Nagyvárad napjaként ünneplik, amire az ismeretlen román katona szobrának megkoszorúzásával emlékeztek. Ugyanígy ünnepeltek Kolozsváron is, ahol az Új Jobboldal (Noua Dreapta) szélsőjobboldali szervezet is koszorúzott. /Örömünnep és gyásznap. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./
2008. október 17.
Október 21-én a nagyváradi Kiss Stúdió Színház vendégszerepel Nagykárolyban az 1956 – Egy nép kiáltott című színpadi játékkal, a Szent László Közösségi Házban. /Színházi előadás Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 17./
2008. október 27.
Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.
2008. november 9.
Az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége (ERKNE) Besztercén tartotta IX. fórumát október 20–22. között, amelyen húsz nőszövetség elnöke és küldöttei, valamint tíz lelkivezető pap vett részt. A házigazda, Geréd Péter besztercei főesperes-plébános magyarul és románul üdvözölte a küldötteket. Steli Olga, az ERKNE elnöke felolvasta dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek főpásztori levelét, egyben kimentette magát – hiszen a vatikáni püspöki szinóduson kellett részt vennie. A megjelentek Cegőtelkén, Szent László király kunok és besenyők felett aratott győzelmére emelt emlékműnél részt vettek ökumenikus megemlékezésen. /Szlenka Aranka: Nőszövetségek fóruma Besztercén. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 9./
2008. november 15.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó Műterem kismonográfia-sorozatának újabb köteteinek szerzői Márton Árpád illetve Nagy Miklós Kund, akik Major Gizella valamint Bocskay Vince eddigi pályáját mutatták be. A marosvásárhelyi Bernády Házban a két kiadványt ismertették, egyúttal a két művész közös kiállítása is megnyílt. A festőnő mintegy negyedszáz pasztellképe és linómetszete, Bocskay Vince szobrásznak pedig néhány terrakotta kisplasztikája és monumentális köztéri szobrairól készült fotói nyújtottak bepillantást a két művész világába. Bocskay Vince alkotása, Márton Áron püspök hatalmas bronzszobra évek óta elkészült, de a hatósági packázások miatt még mindig nem avathatták fel Kolozsváron a Szent Mihály-templom elé szánt helyén. Az 1989-es fordulat után a szobrászokra újabb feladatok vártak, pótolni kellett a magyar emlékszobrászat komoly hiányait, következtek tehát a megrendelések, a pályázatok, és a Szovátán élő művész, Bocskay Vince válaszolt a kihívásokra. Petőfi, Balcescu, Márton Áron szobormása, Bernády György Marosvásárhelyen, Mikes Kelemen Zágonban, Mikó Imre Sepsiszentgyörgyön, Bod Péter Felsőcsernátonban, Patachich Ádám Kalocsán, Apor Vilmos Gyulán, 1848 és a két világháború emlékműve Kézdivásárhelyen, a Millenniumi oszlop Székelykeresztúron, a Don-kanyar hőseinek emlékműve Marosvásárhelyen és más kiváló monumentális alkotások bizonyítják tehetségét. Legújabb művét, Szent László bronzszobrát Csíkszépvízen avathatják, remélhetőleg a nem távoli jövőben. /(nk): Műteremtől Műteremig. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./
2008. november 17.
A nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület november 15-én, szombaton nyolcadik alkalommal szervezett táncház-találkozót. A nagyváradi Kicsi és barátai együttes húzta a talpalávalót a Szent László Közösségi Házban. /Táncház-találkozó Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 17./
2008. november 25.
Ellentmondásos, magyarellenességéről hírhedté vált Matica Slovenská szlovák szervezet egykori vezetőjének kívánnak szobrot állítani Nagyváradon a romániai szlovákok. Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokrata Szövetségének elnöke, a szlovák kisebbség parlamenti képviselője közölte, Josef Kozácek volt kanonoknak, a Matica Slovenská egykori vezetőjének állítanak szobrot Nagyváradon a római katolikus püspöki palota kertjében. A szobrot november 24-én az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozóakciója mellett adták át a város önkormányzatának. A szoborállítást a szlovák kormány anyagilag is támogatta, az elkészült szobrot a bukaresti szlovák nagykövet jelenlétében adták át. Az ünnepséget az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozóakciója előzte meg: a szervezet néhány tagja “Slota bűnöző”, “Kérjenek bocsánatot a Benes-dekrétumokért” feliratú transzparensekkel tiltakozott a szoborállítás ellen. Miroslav Merka közölte, a szükséges engedélyeket már beszerezték, és Tempfli József római katolikus megyéspüspök is beleegyezett, hogy a püspöki palota kertjében állítsák fel a szobrot. Fodor József vikárius elmondta, Kozácek nagyváradi kanonokként szolgált, sírhelye a székesegyházban van. A Matica Slovenská Kozácek idejében nem volt annyira magyarellenes, mint ma. Fodor leszögezte, a szobrot azt követően állíthatják fel, hogy a palota és a kert teljes egészében visszakerül a püspökség tulajdonába. Romániában közel 18 ezer szlovák él, ebből mintegy tízezren Bihar megyében. A püspöki palota kertjében jelenleg három szobor áll: kettő a városalapító Szent László királyt, a harmadik pedig Szaniszló Ferenc egykori nagyváradi püspököt ábrázolja. A kommunizmus idején betiltott Matica Slovenská a rendszerváltást követően újjáalakult, a pozsonyi kormány jelentős összegekkel támogatja, annak ellenére, hogy tevékenységét és vezetőinek hangvételét heves magyarellenesség jellemzi, akárcsak az önmagát hasonlóan kulturális szervezetként meghatározó, szélsőségesen nacionalista román szervezetét, a Vatra Romaneascáét. /Szobor a Matica Slovenská vezetőjének. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./
2008. november 27.
Egy éve heti rendszerességgel szerveznek a múzeum munkatársai honismereti előadásokat a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban, a közönség díjmentesen hallgathatja az előadásokat. Az előadásokra mind kevesebben kíváncsiak, mondta el Hágó Nándor régész, a városi múzeum helytörténésze. „Történelemtől régészetig, botanikától szépirodalomig számos témakörben tartottunk előadásokat” Az előadók között egyetemi tanárok, hazai és külföldi szakértők vannak, részletezte Hágó Nándor. Az emberek nem érdeklődnek. A szervező a diákok és tanáraik távolmaradását is fájlalja. Végh Balázs Béla is tartott előadást, témája: a százéves Nyugat folyóirat öt nagykárolyi kötődésű munkatársa: Ady, Kaffka Margit, Kabos Ede, Ambrus Zoltán és Szép Ernő munkássága, nagykárolyi kötődése. /A diákság is távol marad. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./
2008. november folyamán
Augusztus 9-én falutalálkozót tartottak Homoródszentlászlóban. A kicsi templom megtelt a helybéli és erre az alkalomra hazatért falubeliekkel. György Sándor, kányádi polgármester köszöntötte a részvevőket, pár szóban értékelte a Szentlászló nevű falvak találkozóit. Ifjabb Szabadi Béla beszámolt az idén Horvátországban megrendezett Szentlászló nevű falvak találkozójáról. Székelyudvarhelytől tizenhárom, Miklósfalvától alig két kilométerre található a kicsiny falucska, a falu elnevezése a középkorba nyúlik vissza: a hagyomány szerint Szent László királyunk tartózkodott e helyen, ezért a reformáció előtti templomot az ő tiszteletére szentelték. A mai református templom 1929-ben épült. Az ötvenes években 260-270-en éltek Homoródszentlászlón. Az 1959 őszén elindított kollektivizálás a falu lakosságának tömeges elvándorlását okozta. 2008-ban a falu lélekszáma 39, az átlag életkor 68 év. Az üres telkeket, házakat székelyudvarhelyiek vásárolják hétvégi házaknak. /Vajnár Ilona: Homoródszentlászló hűségesen hazavár. = Művelődés (Kolozsvár), november/
2008. december 6.
Megnyílt Kézdivásárhelyen a Vigadóban a sepsiszentgyörgyi Vinkler Andrásné Rácz Aranka hetven gobelint – zömében tájképet, csendéletet és portrét – bemutató első egyéni tárlata. A kiállítást Fülöp Magdolna nyitotta meg, méltatva a kiállító harmincöt éves munkásságát. Vinkler Aranka a gobelin mellett apró, keresztszemes faliképeket is készít. Irányítója a sepsiszentgyörgyi Szent József Római Katolikus Plébánia mellett működő Szent László Kolping Család kézimunkakörnek, melynek húsz állandó tagja van. Vinkler Aranka tagja a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és az alakulóban levő Kovászna Megyei Kézművesek Egyesületének. /(Iochom): Gobelinkiállítás a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./
2008. december 24.
Táncházzal egybekötött irodalmi felolvasóestet tartottak az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája fiatal művészei a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban. A szerzőket Bréda Ferenc író, kolozsvári egyetemi adjunktus mutatta be. Mint mondta, kötelességüknek érezték eleget tenni Ármos Lóránd nagykárolyi költőbarátjuk meghívásának, hiszen a városnak komoly irodalmi múltja van. Elsőként Ármos Lóránd mutatkozott be, akit tréfásan a legnagyobb magyar költőnek (204 cm) titulálnak a rendezvényre hívó plakáton. Mint kiderült, az írók-költők nem az irodalomból élnek, mindegyiküknek van polgári foglalkozása is: Ármos például ügyvéd Budapesten, a Székelyudvarhelyről érkezett másik három előadó közül pedig Farkas Welmann Éva angoltanárnőként tevékenykedik, és doktori tanulmányait folytatja. A kötött versformákat kedvelő költőnő verseit kitörő tapssal fogadta a közönség. Murányi Sándor Olivér végzettsége szerint német szakos tanár, és amellett, hogy induló prózaíró, háromdanos karatemester is. „Meg kell szólítanunk a közönséget, és ehhez olyan eszközöket kell használnunk, amelyek összehozzák a hasonló érdeklődésű embereket. Az a gond a mai világgal, hogy az átlagember huszonnégy óra alatt többet számol, mint olvas” – vélekedett Murányi. Negyedikként Bálint Tamás közgazdászt ismerhették meg a károlyiak: az ifjú poéta komoly, filozofikus hangulatú verseivel mutatkozott be. Megjelent a budapesti Márton László regényíró is, aki a nagykárolyi gróf Károlyi Sándorról trilógiát írt. /Végh Balázs: Táncos, irodalmi találkozó. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./
2008. december 29.
Ignácz Rózsa Ünnepi férfiú című művéből – Szent László király regényéből vett részletettel tisztelgett a szász évvel ezelőtt született írónő emléke előtt a lap. /Lászlóffy Csaba szerk. : Tetőn – 100 éve született: Ignácz Rózsa (1909–1979). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./
2009. január 7.
A 107-es, Magyarlóna–Brév közötti megyei út mentén levő négy falut vette célba a kutatás: a polgárosultabb Tordaszentlászlót, mint községközpontot, a hajdani (1930) Torda-Aranyos vármegye egyik legrégibb művelődési központját, a Kolozsvár külvárosához közelebb eső Magyarfenest, valamint két román falut: a kollektivizált Jára- vagy Oláhrákost, illetve a kollektivizálatlan Hesdátot. Tordaszentlászló változatos gasztronómiai kínálatán kívül, kalotaszegi látnivalókat biztosít az idelátogatóknak /Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum, Jósika–Mikes–Széchen barokk stílusú kastély és dentrológiai park, a református templom és berendezése, a több mint 400 esztendős magyar iskola és tablógyűjteménye, Szent László király szobra és a királyhoz fűződő hagyományok (Szent-László kútja), a Tordai-hasadék, a Szent László-napi magyar kórustalálkozó, művészi kopjafa a falu alapításának és fontosabb történelmi eseményeinek évszámával, a millenniumi Kiserdő a honvéd emlékoszloppal, a Szentlászlói Kórus és Fúvószenekar, két hagyományőrző tánccsoport, gazdag községi könyvtár, színjátszó csoport/. Magyarfenesen a felújított árpádkori magyar római katolikus templom, a református templom szép népi varrottasaival, a kolozsvári Heltai Alapítvány által évente megrendezett Szent István-napi néptáncfesztivállal, valamint vendéglőjével vonzza a turistákat. A kutatói terepmunkát és felméréseket 41 kutató és egyetemi hallgató végezte, melynek során több mint 100 fénykép, 200 órányi hangos felvétel és 20 órányi videofelvételt készítettek a négy faluban. Tordaszentlászlón Tötszegi Tekla és Gazda Klára tanároknak a népi szűcshímzés, a női mellrevaló készítésének munkafolyamatát, szakszókincsét, ornamentikáját sikerült rögzíteniük, Magyarfenesről egy asszonyöltözetet, Hesdátról juhászati eszközöket vásároltak meg. A kutatás és felmérés teljes szintézisét Kolozs Megye Tanácsa román nyelvű dokumentumkötetben adja ki. De miért csak román nyelven? Meddig tart még ez az etnikai elfogultság? /Boldizsár Zeyk Imre: Hagyományozás – Híradás a készülő észak-erdélyi autópálya menti négy faluban végzett kutatások eredményeiről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./
2009. január 18.
Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./
2009. január 19.
Egykori diákjai és barátai a január 18-i, vasárnapi szentmisén és az azt követő emléktábla-avatáson tisztelegtek szeretett tanár-költőjük, Fényi István emléke előtt Nagykárolyban. A város polgármesteri hivatala, a BBTE szatmárnémeti kihelyezett tagozata és a Say Yes Alapítvány közösen márványtáblát helyezett el annak a tömbháznak a falán, ahol a nagykárolyi költő 1972-től haláláig, 1994-ig élt. A leleplezésnél a helyi katolikus énekkar rövid műsorral lépett fel. „Fényi Istvánt mélyen vallásos embernek ismerte a közösség, ezért fontosnak tartottuk eleget tenni a meghívásnak” – mondta Visnyai Csaba, a Kalazanczi József-templom karvezetője. A szervezők ötévenként szeretnének valamilyen rendezvénnyel tisztelegni Fényi István emléke előtt. Fényi István halála óta ez az emlékéhez fűződő harmadik, nagyobb szabású esemény – először öt éve, a Nagykároly melletti Kaplonyban avattak tiszteletére emléktáblát, és nevezték el róla szülőfaluja iskoláját, majd 2004-ben baráti és támogatói segítséggel Üzenet odaátra címmel egy válogatáskötete is megjelent a kolozsvári Glória Kiadó gondozásában. Az emlékezők a Szent László Közösségi Házban vers- és prózaműsoron vettek részt. /Végh Balázs: Nagykárolyi emlékezés Fényi István költőre. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./
2009. január 29.
Vidám előadással lépett fel Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Ház színpadán a Cultur Art Egyesület, a Szatmárnémeti Északi Színház néhány színészéből és zenészekből verbuválódott csapata. „Színes szilánkokból vidám perceket raktunk össze” – konferálta be a társulatot Méhes Kati színművész. A csapat hetente két-három előadást tart a megye különböző településein, és egy fellépés erejéig még Máramarosszigetre is ellátogatnak. „Ez a társaság lassan már tíz éve dolgozik együtt. Időközben jöttek-mentek a tagok, a mostani felállás három éve van folyamatosan színpadon” – mondta el Henter Ambrus zenész. /Végh Balázs: Színes, nevettető szilánkok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./
2009. január 31.
Megjelent Jánó Mihály művészettörténész élete fő műve: Színek és legendák (tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez) című vaskos könyve. Jánó Mihály felidézte indulását. Kézdivásárhelyen a múzeumban dolgozott, a hetvenes évek vége felé áttanulmányozta a gelencei plébánia irattárát. A Szent László legenda elterjedéséről és a gelencei templomról a nyolcvanas években írt egy nagyobb tanulmányt. Jánó Mihály 1983-ban került Sepsiszentgyörgyre. A millenniumi időszakban készültek nagy számban a történelmi Magyarországon a történelmi személyiségek szobrai. Székelyföldön elmondható, csak szórványosan, most pótlódik, s közben kiesett száz év. Nagy a törés, a folyamat nem egységes. Jánó Mihály a falfestményeket kezdte tanulmányozni, minden szabad idejében ezzel foglalkozott. /Bogdán László: A féltett szabadság (Beszélgetés Jánó Mihály művészettörténésszel) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./
2009. február 1.
Tempfli József nagyváradi püspök nyugalomba vonulási kérelmét elfogadva XVI. Benedek pápa Böcskei László temesvári általános helynököt nevezte ki a váradi egyházmegye élére. Az ünnepélyes püspökszentelés március 7-én lesz. Böcskei László elmondta, közel húsz esztendeig szolgálta a temesvári egyházmegyét. Itt született, ezer szállal kötődik ehhez a vidékhez. Hálával tartozik Kräuter Sebestyén megboldogult megyéspüspöknek, aki titkárává nevezett ki, valamint Roos Márton főpásztornak, akivel közel húsz esztendeig dolgozott együtt. Nagyváradon a római katolikus püspökség mellett még három található: református, görög katolikus és ortodox. Böcskei László tovább szeretné erősíteni a vallásfelekezetek közötti testvéri kapcsolatokat. Példaképének tekinti az elhunyt dr. Boros Béla érseket. Mindig csodálta azt az egyszerűséget, ahogyan élt. A hűségét, amelyet a hosszú börtönévek sem törtek meg. Böcskei László püspöki jelmondata – Erősítsd hitünket – is ezeket a gondolatokat tükrözi. Erre utalnak továbbá a címerében lévő szimbólumok, amelyeket így értelmez: tiszta hitben és áldozatos szeretetben virágozzék Szent László egyházmegyéje. /Sipos Enikő: Tiszta hitben és áldozatos szeretetben virágozzék Szent László egyházmegyéje. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 1./
2009. február 4.
1940 őszén bekövetkezett a titokban mindig remélt fordulat: Nagyvárad az Észak-Erdélynek nevezett területtel együtt újból Magyarország része lett. 1940. szeptember 6-án Nagyváradon kezdődött a nevezetes bécsi döntés végrehajtása, a magyar közhatalom visszaállítása, a megkapott területek visszacsatolása. Erről a történelmi fordulatról, és a Nagyváradon akkor lezajlott eseményekről szól Jósa Piroska, Virágszőnyeg a váradi utcaköveken című könyve. Dr. Jósa Piroska nyugdíjas orvos, népszerű közíró, több, Nagyvárad közelmúltjáról szóló kötet szerzője. A még ma is veszélyes témájúnak minősített könyvet az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete adta ki 2007 őszén, háromszáz példányban. A könyv hatalmas sikert aratott Erdély-szerte, sőt Magyarországon is. Az alacsony példányszám ellenére a könyv híre sok helyre eljutott, s még két utánnyomásra is sor került, s azt is hamar elkapkodták. A szerző az anyaggyűjtés során mintegy ötven kortárs szemtanút hallgatott meg, kérdezett ki, akik közül 23-an vállalták nevük, foglalkozásuk, születési évük megjelölésével megemlékezésük szövegének közzétételét. A magyar asszonyok és lányok elővették díszmagyarjaikat. Megérkezett Magyarország kormányzója, nagybányai vitéz Horthy Miklós hófehér lován a Szent László térre, ott kezdődött a fogadtatás, az ünneplés. /Kupán Árpád: A nagyváradi „verőfényes magyar ünnep” (Gondolatok Jósa Piroska: Virágszőnyeg a váradi utcaköveken című könyvéről) = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 4./
2009. február 6.
A Tartós Fejlesztési Igazgatóság feje, Marcel Bolos bemutatta Nagyváradon a hivatal projektjeit a következő néhány évre. Csaknem 20 millió eurót fordítanak iskolák fejlesztésére, s a két magyar egyházi gimnázium is a tervek között szerepel: a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium egyenként több mint 2–2 millió eurót kap felújításra és felszerelésekre. A sürgősségi esetekre egy mentőhelikoptert szeretnének vásárolni Debrecennel közösen, amely a két város körzetében töltené be szerepét. Egyik legfontosabb célkitűzése, hogy mihamarabb megkeresse Szent László és Luxemburgi Zsigmond sírját a várban. /Nagy Orsolya: Eurómilliókból fejlesztenék Váradot. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 6./
2009. február 20.
Tempfli József leköszönő nagyváradi római katolikus megyés püspök a vele készült interjúban elmondta, az ötvenes években Románia egy Rómától független katolikus egyházat akart létre hozni. Tempfli József ebben nem akart rész venni. Apját német származása miatt deportálták Oroszországba, anyja kuláklistán szerepelt. Éheztek, puliszkát ettek. Egy lehetőséget látott arra, hogy segítse a családot: akkoriban vezették be az orosz nyelv oktatását, de nem nagyon akadt, aki tanítsa. Tempfli József megtanulta az orosz nyelvet, levizsgázott, így oroszt taníthatott. 1990-ben lett püspök. Szent László király a példaképe. Ahogy ő vizet fakasztott, hogy a vitézei győzzenek a csatában, Tempfli József a fél évszázados kommunista, ateista hatalom révén pogánnyá, a vallás ellenségévé tett lelkeket akarta nemesíteni. A cél az, hogy ne lássunk senkiben ellenséget, vallja. Az elmúlt 19 év alatt tucatnyi értékes épületet sikerült visszaszereznie, köztük a püspöki palotát, 5000 hektár erdőt, 200 hektár szántót. Még van rengeteg, amit vissza kell igényelni. Aradon van egy szép ház a főtéren, 30 lakással. Visszakérték, de a polgármesteri hivatal eladta azoknak, akik benne laknak. A püspökség beperelte őket, ezért kénytelenek voltak visszaadni a vételárat. Ismét pereskedniük kellett. Nagyváradon is van több épület, azokat sem adták vissza. Az a gond, hogy ha visszaadott épületeket tönkretették, rengeteget kell költeniük rájuk. A hívek száma évente 500 fővel csökken. „Sajnos a híveink egy részének nincs keresztény lelkiismerete, mert ha lenne, nem engedné meg magának, hogy a saját gyermekét meggyilkolja. Az abortusz gyilkosság, azt nem lehet kimagyarázni” – hangsúlyozta a püspök. Az egyház nem a liberalizmus ellen van, a probléma a kozmopolitizmus, a világfiság. Ha valaki kozmopolita, annak se hite, se nemzetiségtudata nincs, vallja. Az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának legutóbbi ülésén felmerült, hogy befutó helyet szánnának Tempfli Józsefnek a júniusi európai parlamenti választáson. Hivatalosan neki még nem szóltak. „Ha felkérnének, akkor meg kellene kérdezzem a pápát, nem kifogásolja-e. Ha Róma hozzájárul, és megfelelek a feltételeknek, akkor vállalnám, hogy lássa még valami hasznomat a társadalom” – mondta. Tempfli József /sz. Csanálos, 1931. ápr. 9./ 1950 és 1956 között Szentjobbon tanított. Teológiai tanulmányait 1956-ban kezdte a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán. 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron püspök. 1990. március 4-én nevezte ki püspökké II. János Pál pápa, s ugyanazon év április 26-án szentelte fel Paskai László bíboros. /Pengő Zoltán: Csak az öreg, aki várja a halált. Beszélgetés Tempfli József leköszönő nagyváradi római katolikus megyés püspökkel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./
2009. március 6.
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nagyváradi szervezetei közleményt adtak ki Demszky Gábor látogatásáról. Tűrhetetlennek tartják azt, hogy ismét Szent László király városába, Nagyváradra hozták Demszky Gábort. Felháborítónak tartják, hogy Nagyvárad alpolgármestere, Biró Rozália hívta Demszkyt azok után, hogy 2004 decemberében milyen kijelentéseket tett pártja, az SZDSZ a magyar állampolgárság ügyéről. Felteszik a kérdést: Budapest főpolgármestere miért bújik el ilyen alkalmakkor, amikor 2006 októberében és más kormányellenes tüntetéseken olyan hidegvérrel lövette, verette zsoldosaival a magyar hazafiakat? A közleményt aláírói: Lokodi Ferenc Attila Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Nagyvárad, Lovassy Cseh Tamás Erdélyi Magyar Ifjak, Nagyvárad. /Tüntetés és rendőri intézkedés Demszky látogatásán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./
2009. március 16.
* Marosvásárhelyen az 1848-as eseményekre való emlékezés Bem tábornok emléktáblájának a megkoszorúzásával kezdődött, melyre kevesen gyűltek össze. A Magyar Polgári Párt a Petőfi-szobornál ünnepelt. Csintalan László római katolikus főesperes keserűségének adott hangot, mondván, hogy három ünnepet kellett meghirdetnie, holott összefogásra lenne szükség. Méltatta az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezését, akik fáklyásmenetükkel összekötötték a két helyszínt. Az MPP ünnepélyén Kali István megyei alelnök a nemzet leépülésére és a forradalmi tizenkét pont újbóli időszerűségére hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ megemlékezésén Kelemen Atilla megyei elnök kifejtette: még nagyon sokáig szeretnénk itt úgy élni, hogy magyarságunk és román állampolgárságunk összeférhető legyen. Tizenkilenc év után először az eseményt a Marius Pascan prefektus is megtisztelte jelenlétével, Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta. * Az utóbbi évek legnagyobb szabású március 15-ei ünnepségének lehettek tanúi a kézdivásárhelyiek: a felvonulásra a helyi diákokon kívül a környező falvakról is érkeztek lovasok, szekeresek, valamint háromszéki és határon túli hagyományőrzők vonultak fel, akiknek Rácz Károly polgármester nemzeti színű emlékszalagot ajándékozott. A politikamentes rendezvény díszszónoka Koltai Róbert, a Kormorán együttes frontembere volt, aki testvérének, Koltai Gábornak a gondolatait tolmácsolta. Koltain kívül a Zúg a március című, diákok számára megszervezett szónokverseny nyertese, Nagy Babos Rebeka mondott beszédet, majd a Kormorán együttes énekelt. Gábor Áron szobra előtt áldást osztottak a történelmi egyházak képviselői. A főtéri rendezvény rendhagyó módon csatajelenettel zárult, amelyben felső-háromszéki és szegedi hagyományőrzők vettek részt. A székelyek az osztrákokkal csaptak össze. * Sepsiszentgyörgyön is rendhagyónak bizonyult az ünnep: a metsző szélben kokárdák lobogtak, első ízben kapott ilyen díszítést az 1918. december 1. sugárút. A Székely Március nevű politikamentes rendezvényt együtt szervezte az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. A háromezres tömeg lelkesen ünnepelte a díszegyenruhában feszítő lovas huszárokat. „Szembe merünk fordulni a gyarmatosítókkal, a militarizálókkal, akik ellehetetlenítették a mára esedékes autonómia-népszavazásunkat, és akik megpróbálták megakadályozni a Magyar Köztársaság elnökét, hogy hazajöjjön hozzánk, és együtt ünnepeljen velünk” – fejtette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-nak el kell ismernie az őshonos kisebbségek jogait, majd a budapesti Honvéd Színház művészeinek előadásában szabadtéri előadásra került sor. Nagyváradon a szokásos menetrend szerint zajlott a március 15-ei megemlékezés: délelőtt a különböző városnegyedekben álló emlékműveknél koszorúztak, majd Rulikovszky Kázmér emlékműve előtt hajtottak fejet az emlékezők. A hagyományos ökumenikus imádkozásra ezúttal a Szent László római katolikus templomban került sor, majd az ezernél is több ünneplő Szacsvay Imre szobrához vonult, ahol Tőkés László volt a főszónok, akit a közös magyar EP-lista vezetőjeként mutattak be. Ezt követően huszárok vezette fáklyásmenettel vonultak a Petőfi parkba, ahol megkoszorúzták a költő szobrát. /Március 15: Erdély-szerte méltón ünnepelnek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./
2009. március 29.
A szatmári római katolikus egyházmegye vezetősége a nagykárolyi politikai élet vezetőivel találkozott. A Szent László Közösségi Ház adott otthont Nagykárolyban a találkozónak, amelyre Schönberger Jenő szatmári püspök hívta meg a nagykárolyi politikai élet vezetőit március 13-án. A találkozón olyan témákat beszéltek meg, mint a Kalazanci Szent József Líceum ügye, az egykori zárda épületének rendezése és a plébániák támogatásának kérdése. 2006 óta, amikor az iskola beköltözött az épületbe, a szatmári egyházmegye 1 807 000 lejt fektetett az épület felújításába, modernizálásába. Összehasonlításként: az épület bérleti díja egy évre 115 872 lej, amelynek kiegyenlítésével jelentősen elmaradt a nagykárolyi polgármesteri hivatal. Varga Attila képviselő elmondta: a 2003-as alkotmánymódosítás ellenére sem jött létre a román jogrendben a felekezeti oktatás fogalma. Ezek állami iskolák felekezeti jelleggel, így ugyanolyan támogatásban kell részesülniük, mint bármelyik más iskola. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy már tavaly rendezni akarták a bérleti díjakat, de nem várt költségeik miatt még nem sikerült törleszteniük adósságukat. Ígéretet tett arra, hogy elmaradásukat kiegyenlítik. Az egykori zárda épületéről Schönberger püspök elmondta, nyártól átadnák azt a Nagykárolyban működő piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék gyermekmentő tevékenységüket. Kovács Jenő ígéretet tett, hogy más épületet keres majd az osztályoknak, és nyártól átadják az épületet. Felmerült még a különböző felekezetek támogatása. Az elmúlt évben az ortodox egyháznak 142 000, a római katolikus egyháznak 80 500, a református egyháznak 62 500, a görög katolikusoknak pedig 56 500 lejt ítélt oda a város vezetése. (Nagykároly lakossága 35,17 százalékban ortodox, 35,95 százalékban római katolikus, 20,99 százalékban református és 7,37 százalékban görög katolikus.) /Együtt a közösségért. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 29./
2009. április 24.
Varga Gábor kutató vegyészmérnök, Nagyvárad másként gondolkodó értelmiségi körének jelentős alakja, több kötetes szerző, drámaíró, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének alapító tagja, majd elnöke, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal volt vezérigazgatója. Tizenegy évi bukaresti „száműzetés” után tért vissza Váradra – az új politikai hatalom leváltotta tisztségéből. Varga Gábor nagyváradi otthonában alakult meg 1989. december 25-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezete. A nagyváradi értelmiség elitje az RMDSZ alapítói között volt. 1990. január 8-án az RMDSZ megkapta az egykori pártkabinet épületét. Varga Gábor később megtudta, hogy lakásán lehallgató készüléket helyeztek el, minden lépését figyelték. Lakása találkozóhelye volt a nagyváradi fiatalságnak, értelmiségieknek. Ami 1989 után következett, Varga Gábor életének legszebb periódusa volt. Közösségi összefogással talpra lehetett állítani az érdekvédelem városi, majd megyei szervezetét. Az alakuló RMDSZ vezetőségébe javasolt személyek: Domokos Géza, Tőkés László, Király Károly, Sütő András, továbbá Varga Gábor és Markó Béla. Váradnak is nagy kihívása volt az önálló magyar iskola megteremtése. Akkor a mostani Ady Gimnáziumban még ott volt a román tagozat. Szerencsére az akkori helyhatóság vezetői a korábbi pártiskolát átadták a román tagozat számára, így megalakulhatott az Ady Endre Középiskola. Országos szinten ez volt az első magyar iskola. Varga Gábor volt az RMDSZ Bihar megyei elnöke 1991 októberétől 1999 áprilisáig. Megalakultak a vidéki körzetek, a községi, helyi szervezetek. A kilencvenes évek közepén kezdődött Tőkés László tiszteletbeli elnök és Markó Béla szövetségi elnök közötti véleménykülönbségek kihangsúlyozódása. Varga Gábornak sokszor sikerült Tőkés László püspökkel mindent tisztáznia. A Varadinum-ünnepségeket közösen szervezte az RMDSZ a történelmi egyházakkal. 1992-ben a Szent László templom emléktábláját Tőkés Lászlóval együtt avatta föl Varga Gábor, s szemben ott állt Paskai László, Magyarország bíborosa. 1998. márciusában Takács Csaba akkori országos ügyvezető elnök felhívta Vargát azzal, hogy RMDSZ megkapta az országos szabadalmi hivatal vezetését, az Operatív Tanács úgy döntött, hogy ennek a hivatalnak a vezetését Varga Gábornak kell elvállalni. Varga heteken, hónapokon át vívódott, végül elvállalta. Megismerte a szellemi tulajdonvédelem világát. Ez az országos intézmény az államot megelőzve csatlakozott az Európai Unióhoz, 2003-ban. A hivatalban ő volt az egyedüli magyar. A kollégák mellé álltak. Most hazajött, várakozó állásponton van. Sajtó alá rendezi korábbi kutakodásainak termékét: a szellemi tulajdonvédelem erdélyi alakulásáról néhány adatot, illetve a szellemi tulajdonvédelem alapfogalmait tartalmazó kötete jelent meg magyarul. Tíz városra vonatkozó útijegyzet-esszékötete fog megjelenni. /Máté Zsófia: Visszatekintés a tornácküszöbről. Exkluzív interjú Varga Gáborral. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 24./
2009. május 29.
„Minden magyar felelős minden magyarért” Gondolatok a magyar nemzet egységéről a trianoni szétszakíttatásra emlékezve jegyében szervez közéleti fórumot június 1-én a Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezete Tőkés László EP-képviselő irodájával közösen Nagyváradon. A fórum díszvendégei: Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Gál Kinga, a FIDESZ nagyváradi származású EP-képviselője, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő, Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, utóbbiak a Magyar Összefogás jelöltlistájának első és negyedik helyezettjei. A fórum befejeztével az egybegyűltek testületileg átvonulnak a Szent László-templomba, az ott sorra kerülő emlékünnepségre és emléktábla-avatásra /”Minden magyar felelős minden magyarért” – Gondolatok a magyar nemzet egységéről a trianoni szétszakíttatásra emlékezve. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 29./