Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. július 23.
Július 22-én után Sorin Apostu polgármester és Horatiu Cercel, a nyertes Concefa Rt. vezérigazgatója aláírta a szerződést a Mátyás-szobor restaurálására vonatkozóan. A Mátyás-szobor restaurálási munkálatait tervező cég, az Utilitas Kft. igazgatója, Szabó Bálint nem írta alá az átadási-átvételi jegyzőkönyvet, hiányzó iratokra hivatkozva. László Attila alpolgármester „kekeckedésnek” nevezte az Utilitas hozzáállását. A eddig csak útépítéssel foglalkozó Concefa Rt. megfelelő szakemberekkel dolgozik majd, mondta Sorin Apostu. /Kiss Olivér: Aláírták a szerződést, kezdődik a szobor restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Szeptemberben Magyarországra látogat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa a szlovákiai nyelvtörvény ügyében, Knut Vollebaek ajánlásokat is készít majd a jogszabállyal kapcsolatban. A magyar delegáció július 22-én Hágában tárgyalt a főbiztossal. A felek egyetértettek abban, hogy a mostani találkozó egy folyamat első állomása. A cél az, hogy az EBESZ, Magyarország és Szlovákia között háromoldalú konzultációs folyamat alakuljon ki, amely figyelemmel kísérheti a szlovák államnyelvtörvénynek, valamint leendő végrehajtási rendeleteinek további sorsát. A konzultációk egyelőre nem nyilvánosak, így nem lehet tudni, hogyan vélekedett a főbiztos a jogszabályról. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a szlovák külügyi és kulturális tárca vezetői pozsonyi sajtótájékoztatójukon nem tolmácsolták korrektül Knut Vollebaek álláspontját a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ügyében. Bár az EBESZ-állásfoglalásban az áll, hogy az államnyelvtörvény módosítása törvényes célt követ, és általában összhangban van a nemzetközi normákkal, egész sor kételyt is megfogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a végrehajtási utasítások összhangban vannak-e a nemzetközi dokumentumokkal és a szlovák alkotmánnyal – olvasható az MKP nyilatkozatában. /Szlovák államnyelvtörvény: tájékozódik az EBESZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Codrin Munteanu háromszéki prefektus újra támadásba lendült: arra kéri Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, tartsa be a kétnyelvű táblákra vonatkozó jogszabályt, vagyis az utcaneveket felül román nyelven és alatta magyarul tüntesse fel, nem pedig fordítva. A háromszéki kormánybiztosnak a Nagyajtánál több mint egy éve elhelyezett, Székelyföld határát jelző tábla sem tetszik, ezért bíróságon kéri az építkezési engedély megsemmisítését. /Kovács Zsolt: A nyelvek sorrendje is számít. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Jogi és erkölcsi válságban van a Magyar Polgári Párt (MPP), amelynek zuhanórepülésénél Csinta Samu tovább nem hajlandó asszisztálni, ezért lemondott a háromszéki pártszervezet ügyvezető elnöki tisztségéről. Megmarad Magyar Polgári Párt-tagnak. Csinta leszögezte, lemondását az is befolyásolta, hogy a háromszéki pártelnökség több tagja részéről bizalmatlanságot érez személye iránt. A Székely Nemzeti Tanácsban próbál tovább tevékenykedni, fejtette ki Csinta Samu. /Kovács Zsolt: Zuhan az MPP, katapultált Csinta. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Radu Mazare konstancai polgármester náci egyenruhájában lépett fel egy divatbemutatón. A nemzetközi sajtó, külföldi emberjogi szervezetek tömegesen ítélték el a holokauszt áldozatainak emlékét megsértő faragatlan gesztus miatt, amelyre nincs mentség. Ráadásul Mazare nem is titkolta, hogy csodálja a náci hadsereg olajozott működését, szervezettségét. A nemzetközi zsidószervezetek felhördültek, annál is inkább, mert Románia nem is olyan régen még azt sem volt hajlandó elismerni, hogy területén zsidók százezreit mészárolták le. Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök nem kívánta kommentálni a történteket, Adrian Severin pedig azzal hárította el a véleménynyilvánítást, hogy nincsenek információi a történtekről. /Bogdán Tibor: Falra hányt – mazare. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Nagy Károly a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének megbízásából hosszadalmasan magyarázta, hogy milyen rossz a kapitalista rendszer. A kiutat, a jövőt csak a baloldali gondolkodás tudja felmutatni A baloldal átengedte a terepet a jobboldali, sőt a szélsőjobboldali erőknek. Nagy Károlytól megtudhatjuk: „A szocialista útkeresés elkerülhetetlen hibái, a véres sztalinista önkény, a fegyverkezési verseny miatti szegénység és az immár majd, százesztendős rágalomhadjárat miatt, kompromittálódott a kommunista mozgalom”. Még él az az idős nemzedék, „amelyik emlékszik arra, hogy az államszocialista rendszerben, ha alacsony színvonalon is, de létezett létbiztonság, nem volt munkanélküliség, létezett mindenki számára hozzáférhető, ingyenes egészségügyi szolgáltatás és közoktatás. Persze létezett sok rossz is. ” A kiút a jelenből: „a baloldalnak meg kell újulnia, illetve ismét baloldallá kell válnia. Ehhez viszont ideológia kell, ami feltételezi a marxizmus alapos tanulmányozását és kritikai újraértékelését”. Végre kell hajtani a javak legalább részleges újraelosztását. /Nagy Károly: Baloldali-e a baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere bejelentette, csak azért járult hozzá az iskolai rendelők önkormányzati átvételéhez, hogy biztosítsa az alkalmazottak folyamatos foglalkoztatását. Ilyés szerint az átadás-átvétel nem volt előkészítve, nincs jogilag szabályozva és nem biztosított a minőségi orvosi ellátás. „A kormány úgy akar elmenekülni az egyre nyilvánvaló költségvetési deficit elől, hogy amit csak lehet az önkormányzatokra hárít” – sérelmezte Ilyés Gyula. /Sike Lajos: Kényszerdecentralizálás. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Az egyik legnagyobb román napilap, az Adevarul címlapon kért bocsánatot a magyaroktól a múlt heti Bukaresti Steaua–Újpest FC Európa Liga selejtező mérkőzésen kifeszített felháborító transzparens miatt. A cikk szerzője, Dorin Chiotea szerint a transzparens kifeszítőinek helye a börtönben volna, és nem szabad, hogy ilyen emberek feszültté tegyék a viszonyt a két ország és a szurkolótáborok között. Az Adevarul szerint az eltelt hat napon szégyenletes módon nem történt meg a hivatalos bocsánatkérés a Steaua részéről. Chiotea hozzátette: kemény büntetést érdemelnek azok a szurkolók, akik kifeszítették az emlékezetes transzparenst („Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? Kilenc hónapig”), vérig sértve valamennyi magyart Romániában és az anyaországban is. /Nyilvános bocsánatkérés a steauás gyalázkodás miatt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke, továbbá Móring József Attila magyarországi kereszténydemokrata képviselő tiltakozott a Steaua–Újpest FC mérkőzésen kifeszített felháborító transzparens miatt. Mindkét közszereplő minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy szankciókat, illetve hivatalos diplomáciai számonkérést eszközöljön ki, közben Markó Béla az RMDSZ-elnök azt szeretné, ha nem lenne ügy belőle. Közben az Adevarul bukaresti román napilap levélben fordult az európai futballszövetséghez, az UEFA-hoz, amelyben a Steaua megbüntetését kérte. Az ok: románként szégyellik magukat. Olyannyira, hogy címoldalon közölték a magyar nemzethez intézett, helytelen magyarsággal megírt bocsánatkérésüket. Ilyen megalázó esetben az RMDSZ csúcsvezetésében nincs, aki elégtételt követeljen az újabb és újabb sérelmek miatt. /Páva Adorján: Kiben bízzunk elejétől fogva? = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
A székely önkormányzati nagygyűlés megszervezése körül kibontakozó vita ismét jó példa arra, egy-egy ilyen jellegű eseménynek legfontosabb tétje a politikai szervezetek számára: ki tud nagyobb tőkét kovácsolni belőle. Ez fogalmazódott meg májusban, amikor az RMDSZ kívánt főszervezőként fellépni, és ugyanez a gondolat került előtérbe most, amikor az SZNT döntött egyeztetések, megbeszélések nélkül, hogy magára vállalja a házigazda szerepet. Elméletileg valóban a Székely Nemzeti Tanács mozgósíthatná a legeredményesebben, politikai és nemzetiségi színezettől mentesen az önkormányzatokat. Csakhogy a gyakorlatban ez megkérdőjelezhető. Elutasították az RMDSZ–EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon való részvételt, Tőkés László minden együttműködés mellett szóló érvét leseperték, így nemcsak az RMDSZ-szel, de az EMNT-vel is ellentétbe kerültek. A székelyföldi önkormányzati nagygyűlésnek célja lenne megalapozni a majdani területi autonómiát. Addig azonban, amíg a pártok, szervezetek csak az általuk elképzelt utat tartják járhatónak, ez reménytelen vállalkozás. /Farkas Réka: A széthúzás ára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./
2009. július 23.
Az Ujgur Világkongresszus népes küldöttsége kereste fel, saját kezdeményezésre, Tőkés László európai parlamenti képviselőt brüsszeli hivatalában. A világkongresszus küldöttei az Európai Parlamentben keresnek támogatókat a tibetiekhez hasonlóan brutális kínai kommunista elnyomást szenvedő ujgurok számára. A Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány fővárosában, Urumcsiban e hónap elején tartott békés tüntetés elfojtására a kínai hatóságok valóságos vérfürdőt rendeztek. A küldöttség Tőkés mellett több más EP-képviselőt is megkeresett, segítségüket kérik, hogy az Európai Parlament határozati úton foglaljon állást az elnyomás alatt tartott ujgurok védelmében. Tőkés László együttérzéséről és szolidaritásáról biztosította a magyarokkal rokon népként számon tartott ujgurok képviselőit. Kérésüknek megfelelően azonnal kapcsolatba lépett az ügyben szintén megkeresett több EP-képviselővel, és írásbeli úton keresi meg Jerzy Buzek EP-elnököt, az ő támogatását is kérve ahhoz, hogy ősszel – a nyári szünet után – az ujgurkérdés az Európai Parlament napirendjére kerüljön. /Tőkés támogatását kérik az ujgurok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./
2009. július 23.
Ecaterina Andronescu tanügyminiszter néhány kezdeti lépést tett a Spiru Haret magánegyetem zavaros jogi helyzetének tisztázása érdekében. Behívatták a hölgyet a (szociáldemokrata) pártközpontba egy kis fejmosásra. Amennyiben nem ismerik el bukaresti diplomagyár engedély nélküli fakultásain végzettek diplomáját, az több százezer szavazatvesztést jelenthet Geoana pártelnöknek. Bizonyára megsúgták a miniszter asszonynak, hogy a nevezett egyetemen igen sok pártpolitikus professzoroskodik jó pénzért, az ő köreiket sem szabad zavarni, s nemcsak azért, mert az említett professzori címek jogosultsága is megkérdőjelezhető. A diplomagyár botránya ugyanúgy fog végződni, mint a többi botrány Romániában. Találnak majd valamilyen fél- és látszatmegoldást. Elgondolni is nehéz, mekkorára duzzadt volna e botrány, ha a hazai magyar felsőoktatás bocsátott volna ki nem több tízezer, hanem csak néhány diplomát illegálisan. /Kilin Sándor: Fejmosás. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./
2009. július 23.
Újabb negyedmillió lej támogatás érkezett a minisztériumból az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport új épületének munkálataira. A Csiky mellett több más aradi iskola, óvoda is részesült központi támogatásban, összesen közel 2,2 millió lejben. /Újabb negyedmillió a Csikynek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./
2009. július 23.
Sokkal sikeresebb volt a Bihar megyei tanárok idei versenyvizsgája, mint a 2008-as, igaz, a vizsgázni vágyók is rekordszámban jelentkeztek. A kinevezési vizsgán 2247-en jelentek meg. Tavaly a vizsgázók 30 százaléka ért el átmenő, ötösön felüli jegyet, ez most 1848-nak, nyolcvan százalékuknak sikerült. A főtanfelügyelő azt kérte a minisztériumtól, ne tegye lehetetlenné a tanári állások megszerzését a pályakezdők számára. Jó eredmények születtek a tanári versenyvizsgán Hargita megyében is, ahol a vizsgázók mintegy fele hetesnél nagyobb jegyet szerzett, így címzetes állásra pályázhatnak, jelezte Kálmán Ungvári Zsófia Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes. Maros megyében ellenben a vizsgázók egyharmada pályázhat címzetes állásra, a vizsgán megjelent 1900 végzősből csupán 685-en kaptak 7-esen felüli jegyet. Gyengén teljesítettek az Arad megyei vizsgázók is, az 1395 megjelent végzős közül csupán 477-en pályázhatnak a megyében meghirdetett 260 címzetes állásra. /Nagy Orsolya, Pap Melinda: Eltérő eredmények a tanári versenyvizsgán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Az utóbbi években sokan töprengtek azon, miért olyan rosszak a tanügyi versenyvizsgák eredményei. Az egyik megyében például a pályázók több mint fele nem érte el a végleges álláshoz szükséges átlagot, és több mint százan megbuktak abból a szaktantárgyból, amelyiket elméletileg évekig tanultak, és hivatásuknak mondanak. A tételek nehezek – hallani sokszor. /Végh Balázs: Bukott buktatók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Aranyérmet szerzett a Mexikóban nemrég lezajlott nemzetközi fizika-diákolimpián Szerző Péter, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tizenkettedikes diákja. Korosztályában mintegy hetven ország legjobbjai, több mint háromszázan mérték össze tudásukat a világ minden tájáról. /(demeter): Szerző Péter aranyérmes. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./
2009. július 23.
Idén Mikházán a hetedik Csűrszínházi Napok alkalmával sikerült felavatni azt az épületet, amely végre méltó körülmények között fogadhatja a fellépő társulatokat. Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület vezetője kifejtette, a Csűrszínház nem tud együttműködési szerződést kötni a helyi önkormányzattal, mert ez nem érdekli őket. Szélyes kérte az önkormányzatot, hogy alkalmazzon egy gondnokot a faluból, aki egyben karbantartási munkálatokat is végezne, de erre nem hajlandók. Azt mondták, nincs miből megfizetni az alkalmazottat. Az épület az önkormányzaté, kiállításokat, más művészi produkciókat lehetne ott szervezni. /Vajda György: Kiutált „csepűrágók”. Veszélyben a Csűrszínház. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 23./
2009. július 23.
Nem követte tiltakozás azt, hogy Czintos Józsefet, a szatmárnémeti Harag György Társulat igazgatóját egy évvel nyugdíjazása előtt lecserélték. Sike Lajos újságíró szerint az a három év, amíg (ideiglenes megbízatással) vezető volt, a nagynevű társulat leggyengébb időszakai közé sorolható. Annak ellenére, hogy Czintos József a drámairodalom olyan nagy szerepeinek kiváló alakításával vált ismert színésszé, mint Csehov Platonovja (Platonov szerelmei), Mrozek Edekje (Tangó) vagy Sütő András Kohlhaas Mihálya (Egy lócsiszár virágvasárnapja), igazgatóként a könnyű szórakoztató műfajt részesítette előnyben. Ezzel a színház közönsége megnőtt, de az igényesebb nézőket távol tartotta a színháztól. Elerjedt az, hogy Czintos színháza röhögős. /Sike Lajos: Röhögős. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 23.
Kolozsváron, a Jókai utcai Quadro Galériában július 21-én megnyílt Vetró Artúr grafikai kiállítása, a megnyitón kamarahangversenyt adott a fiatal művészházaspár, az amerikai Artur Kaganovskiy hegedűn, felesége, a kolozsvári gyökerű Szilveszter Kaganovskiy Eszter mélyhegedűn játszott. A galéria nyolc hónapja működik, ez az első alkalom, hogy itt kamarazene-hangversenyre kerül sor – köszöntötte a jelenlévőket Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria tulajdonosa. /Nagy-Hintós Diana: Képzőművészet és kamarazene. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
Megdöbbentően rosszindulatú, uszító hangvételű, rasszista, fajgyűlölő cikk jelent meg július 13-án a Manna.ro honlapon, a Nesze neked csabakirályfizás című írás szerzője Parászka Boróka. A Manna.ro honlapot a Scripta Kiadó adja ki, mely a közelmúltig Verestóy Attila szenátor tulajdona volt. A Scripta Kiadóban jelenleg a Free Press Románia Alapítvány a többségi tulajdonos, fő kiadványai az Új Magyar Szó és az Erdélyi Riport – melyek köztudottan az RMDSZ szócsövei. Ebben a cikkben Parászka a Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant, magyar–roma ellentétek kapcsán írt, leszögezve: „Hogy Székelyföld sötét, indulatos, szegény, tanácstalan és igazságtalan, az csak most vált egyértelművé. ” Parászka Boróka írása az elhallgatás és a nyílt hazugság technikáit váltogatja, szerinte a konfliktus azért tört ki, mert pár ló máshol legelt, s az anyák „csökött répát loptak a híg levesbe”. Parászka tudatosan elhallgatja, hogy mindkét községben a romák sorozatos erőszakos tettei miatt fogyott el a lakosság türelme. Parászka Boróka bátran kérdez és válaszol: „Miféle szerencsétlen, nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. ” S még itt sem áll meg, rasszista, magyarellenes dühvel kimondja a szentenciát: „A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok. ” Ezek vagyunk tehát mi, csíki magyarok, székelyek Parászka Boróka és a manna.ro honlap szerkesztői szerint: szerencsétlen nyomorultak, állatok, vonta le a következtetést Szondy Zoltán. Parászka cikke ellen nem tiltakoztak. Pár hónapja közéleti személyiségek aláírásgyűjtést indítottak tiltakozásul a Hargita Népében megjelent György Attila-írás nyomán, pedig abban sem fajt, sem vallást nem sértett a szerző, csupán egy magyarországi liberális pártot érintett meg. Ha azonban Parászka Boróka nem saját népét, hanem az udvarhelyi zsidókat vagy a gyergyói örményeket nevezte szerencsétlen, nyomorult állatoknak, akkor már gyűlnének az aláírások... Magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas cikk jelent meg a manna.ro honlapon, szerzője Parászka Boróka. Szondy Zoltán várja a MÚRE, a Diszkriminációellenes Tanács s más, erre hivatott szervek lépéseit. /Szondy Zoltán, Hargita Népe: Szabad gyalázni a csíki magyarokat? = Erdély. Ma, júl. 23./
2009. július 23.
Székely Himnusz emlékművet állít Szegeden, a Vér-tónál, augusztus 1-jén a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület. Ünnepi beszédet mond Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, és üzenetet küld Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapítója. A rendezvény másik társszervezője a Magyarok Szövetsége. A világon elsőként avatják fel a Székely Himnusz emlékművét, és emléket állítanak Mihalik Kálmánnak és Csanády Györgynek, a Székely Himnusz szerzőinek. /Székely Himnusz emlékmű Székely Himnusz emlékmű. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./
2009. július 23.
A romló közbiztonsági állapotokról tárgyaltak július 27-én a csíki polgármesterek Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kezdeményezésére Csíkszeredában. A tanácskozást követően kiadott közlemény szerint az elöljárók a békés együttélés érdekében az alapvető normák betartására szólítják fel a térség valamennyi lakóját. „A gyűlés célja az volt, hogy a polgármesterek megfogalmazzák a közrend biztosítása érdekében rövid időn belül foganatosítandó intézkedéseket, és hogy az illetékes hatóságokat és egyéb szervezeteket hatékony cselekvésre szólítsák fel” – olvasható a dokumentumban. A találkozón közös nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők, és felhívást intéztek Dan Nica belügyminiszterhez, Gyerkó László szenátorhoz, Korodi Attila, illetve Kelemen Hunor parlamenti képviselőkhöz, Asztalos Csabához, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökéhez, valamint a csíki falvak lakóihoz. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz címzett levélben kifogásolták az egyik romániai magyar internetes portálon megjelent írást, amely „mélységesen sértő a csíki székely közösségre nézve, egyben kimeríti a közösség elleni gyalázkodás fogalmát, és alkalmas a gyűlöletkeltésre. A szóban forgó írás szerzője bűnelkövetőnek és állatoknak nevezi a csíki térség lakóit, nyomorultnak a csíki magyarokat. ”Az elöljárók végül a csíki falvak lakóinak üzennek, felhívva a figyelmet a törvényes kötelezettségek betartásának fontosságára. /Csíki elöljárók a közbiztonságról. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 28./ A gyűlöletkeltő cikk: Parászka Boróka: Nesze neked csabakirályfizás /Manna. ro, júl. 13./ Idézte: Szondy Zoltán, Hargita Népe: Szabad gyalázni a csíki magyarokat? = Erdély. Ma, júl. 23.
2009. július 24.
Háromhetes ultimátumot adott Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszternek Emil Boc miniszterelnök, hogy kidolgozza azt a törvénycsomagot, amely alapjaiban reformálná meg a tanügyi rendszert. A tárcavezetőnek ugyanakkor jelentést is kell készítenie a Spiru Haret Egyetem jogi helyzetéről, és megoldási javaslatot kell tennie. Traian Basescu államfő élesen támadta Ecaterina Andronescut, szerinte a tárcavezető „elfogadhatatlan kompromisszumokat kötött”, ezáltal blokkolva a tanügyi reformot. „A politikusok és a szakszervezetek egyaránt felelősek az oktatási rendszer mai állapota miatt” – fejtette ki az államfő. /M. Á. Zs. : Oktatási reformot kér Boc. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 24.
Felfokozott hangulat előzte meg az Újpest FC–Steaua labdarúgó kupamérkőzést Budapesten. mint egy héttel korábban a bukaresti találkozót is. Bombariadó volt éjjel abban a szállodában, ahol a bukaresti futballcsapat tagjai voltak elszállásolva. A Budapesti Rendőr-főkapitányság többszörösen biztosította a mérkőzést, a magyar hatóságok a szervezetten érkező mintegy hétszáz román szurkolót nagy erőkkel kísérték a Szusza Ferenc Stadionig, a mérkőzés végén hazaútjukat is biztosították. A budapesti rendőrök együttműködtek a román csendőrséggel. A mérkőzést megelőző órákban forgalomkorlátozást rendeltek el Újpesten a stadion környékén, ennek részeként éjfélig teljes szélességben lezárták a Megyeri utat. Öt magyar és egy ittas román szurkolót előállítottak. Emlékezetes, hogy a múlt héten Bukarestben találkozott egymással két csapat, a hazaiak nyertek 2–0-ra. Mérkőzés közben a román szurkolók kifeszítettek egy magyarokat gyalázó transzparenst. Az eset, és más a mérkőzés alatt történt rendbontás miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított. AZ UEFA 50 ezer euróra büntette a román csapatot. A román szurkolók egy csoportja még a határ elérése előtt összetűzött a román rendfenntartó erőkkel. A román szurkolókat szállító buszokat magyar rendőrautók kísérték, rendbontás nem volt. /Újpest–Steaua: pszichológiai háború, bombariadóval. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./
2009. július 24.
Több civil roma szervezet tüntetett július 23-án az RMDSZ bukaresti székháza előtt. A romák a székelyföldi roma–magyar villongásokra hívták fel a figyelmet, és azt tették szóvá, hogy a helyi hatóságok nem kezelik kellő komolysággal a két kisebbségi közösség tagjai közötti konfliktust. Legutóbb Csíkszentkirályon gyújtották fel a magyarok egy roma lakos csűrét, miután az megkéselte az egyik magyar férfit a falu kocsmájában. A magyarokat az bőszítette fel, hogy a késelőt a hatóságok nem tartóztatták le azonnal. (Roma tiltakozás az RMDSZ-nél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ „A barikád ugyanazon oldalán állunk” – mondta RMDSZ-es politikusi minőségében Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője a roma szervezetek képviselőinek, akik egy „cigány–magyar megállapodás” szimbolikus aláírásával tiltakoztak az RMDSZ bukaresti székháza előtt a csíkszentmártoni és csíkszentkirályi romák üldöztetése miatt Markó Attila elismerte: fontos, hogy az RMDSZ-es elöljárók ne uszítsanak, ne buzdítsanak önbíráskodásra. „A mi elvárásunk viszont az, hogy a romák keltette félelem szűnjön meg Székelyföld falvaiban” – tette hozzá. „Nem megfelelő helyen keresik az igazságot, mert mi már nem vagyunk kormányon” – mondta Markó Béla RMDSZ-elnök Marosvásárhelyen, a roma szervezetek bukaresti tiltakozásáról. Hangsúlyozta, amíg kormányon volt az RMDSZ, folyamatosan foglalkozott a roma-kérdéssel. /Cseke Péter Tamás: Roma–magyar barikádok. A bukaresti RMDSZ-székház előtt tüntettek tegnap a cigány szervezetek képviselői. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 24.
Nacionalista, soviniszta propaganda miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen az ügyészségen az RMDSZ – jelentette be július 23-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A feljelentésben a büntető törvénykönyv 317-es cikkelyére hivatkoztak, amely a nemzeti gyűlöletkeltéssel foglalkozik. A tett súlyossága miatt a rendőrségnek és az ügyészségnek is végeznie kellene a dolgát. Arra kérdésre, hogy az RMDSZ miért várt egy hetet a feljelentés benyújtásával, Markó elmondta: arra számítottak, hogy az ügyészség hivatalból eljárást indít. Rámutatott: léteznek felvételek a feliratról, az ügyészség azonosíthatja az elkövetőket. Emlékezetes, hogy Steaua-Újpest múlt mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói egy magyarokat gyalázó feliratot függesztettek ki a stadionban. A sajtótájékoztatón szóba került még Orbán Viktor Fidesz-elnök tusnádfürdői kijelentése is, miszerint a második fordulóban Traian Basescu államfőre szavazna. Az RMDSZ elnöke szerint Orbán Viktor jócskán elsiette, hogy feltétel nélküli támogatást ígért Basescunak az év végén sorra kerülő elnökválasztásra. A politikus kifejtette: Orbánnak igaza van abban, hogy a Fidesznek, az RMDSZ-nek és a Demokrata Liberális Pártnak támogatnia kell egymást, de szerinte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőinek – ismerve a romániai helyzetet – tájékoztatniuk kellett volna a magyar ellenzéki párt elnökét arról, hogy Romániában a helyzet kissé bonyolultabb. /B. T. : Feljelentette a szurkolókat az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./
2009. július 24.
Jócskán elsiette Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy Tusnádfürdőn feltétel nélküli támogatást ígért Traian Basescu román államfőnek az év végén sorra kerülő romániai elnökválasztásra – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: Orbánnak igaza van abban, hogy az egyazon politikai családhoz tartozó pártoknak támogatniuk kell egymást. Az EMNT vezetőinek tájékoztatniuk kellett volna a Fidesz elnökét arról, hogy Romániában a helyzet kissé bonyolultabb. „Teljesen mindegy, hogy kié volt a Székely Nagygyűlés ötlete, az RMDSZ időről időre szervez ilyen konferenciákat” – nyilatkozta Markó Béla sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy Izsák Balázs az SZNT nevében több meghívót is szétküldött a szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tervezett nagygyűlésre. Az RMDSZ elnöke elmondta, az eseményt az RMDSZ szervezi, és annak sem az SZNT, sem Izsák Balázs nem kezdeményezője, nem is társszervezője. Markó udvariatlannak tartja, hogy épp arra a napra és arra a helyszínre állítják ki a meghívót, amikor az RMDSZ a polgármestereivel és önkormányzati képviselőivel tart találkozót – fejtette ki Markó, hozzátéve azt is, hogy az SZNT ezzel azt érte el, hogy a nagygyűlést nem szeptember 5-én és nem Székelyudvarhelyen tartják meg. Gazda Zoltán, az SZNT alelnöke elmondta, szervezetük február 6-ától kezdeményezi a Székely Nagygyűlést és javaslatot tett az RMDSZ-nek és az MPP-nek, hogy miket vitassanak meg. „Annak idején Markó Béla kedvezően viszonyult ehhez és javasolta szeptember 5-ét, amit mi el is fogadtunk. Szomorú dolog lenne, ha az RMDSZ most kivonulna, mert ez azt jelentené, hogy megalázónak tartja olyasmiben részt venni, amit nem ő kezdeményezett” – tette hozzá. /Orbán Viktort bírálja Markó. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 24.
A Népszabadság, a Népszava és más magyarországi lapok rendszeresen támadják Orbán Viktort és az ellenzékben levő jobboldalt. Az ÚMSZ rendszeresen átvesz ilyen cikkeket. Most újraközölték Kis Tibor cikkét, melyben Orbán Viktort támadta Tusnádfürdőn elmondott beszédéért. /Kis Tibor, Népszabadság: Vége a történelemnek? Különféle gurítások. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 24.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyílt levelet intézett Markó Bélához, az RMDSZ elnökéhez. Érthetetlennek tartja, hogy Markó elzárkózik kezdeményezésüktől, holott ők az együttműködést szeretnék megteremteni Székelyföldön, partnernek tekintik, mint az RMDSZ-t, mint a Magyar Polgári Pártot. /Izsák Balázs levele Markó Bélának. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./
2009. július 24.
Korábban tett ígéreteinek teljesítéséről, vagyis a Kovászna megyének biztosított pénzalapokról „számolt el” július 23-án sepsiszentgyörgyi látogatásán Vasile Blaga fejlesztési miniszter. Kovászna megye idén összesen 20 millió lejt kapott a fejlesztési tárcától, ez az összeg 4 millió lejjel nagyobb, mint amit év elején terveztek. Blaga elégedett ezzel az összeggel, amely állítása szerint jóval nagyobb, mint amit tavaly, választási évben a székelyföldi megyébe küldtek. A fejlesztési tárca vezetője szerint Sepsiszentgyörgy élen jár a tömbházak hőszigetelésével, ezért erre a célra újabb összegeket utalnak a minisztérium 100 millió eurós keretéből. Ugyanakkor Kovászna megyében jelenleg 200 ANL-s lakás épül, amelyre 13,6 millió lejt költenek. /Kovács Zsolt: Vasile Blaga „elszámolt” = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./