Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. július 17.
Vincze Loránt, az ÚMSZ főszerkesztője vezércikkében arról írt, hogy „a magyar szélsőjobb import árucikké válhat Erdélyben. ” „Egyszer már történt politikai árubehozatal Magyarországról, amikor a magyar mintájú megosztás két táborra szakított néhány csoportot, a szó szoros értelmében is, hiszen a jobbosnak tartott Tusványos ellentáboraként jött létre a másként gondolkodók MIÉRT EU-tábora, az RMDSZ balosnak és megalkuvónak tartott politikája ellen jött létre az MPP a maga jobbos, kirekesztős alternatívájával. ” „A romániai magyar közszereplőknek, nyilvánosságunknak felelőssége nem elhallgatni vagy minimalizálni a kérdést, hanem nyíltan elutasítani a szélsőjobb erdélyi jelenlétét, mert igenis táptalajra lelhet. A számok beszédesek: az EMI-tábor 2005-ös alapítása óta a résztvevők száma 2007-ig évről évre megduplázódott, tavaly is 20 százalékkal nőtt. Egyre több fiatal kerül közvetlen kapcsolatba ezzel a világnézettel, és nyilván egyre többen viszik haza környezetükbe múltba révedező, önbíráskodó nézeteiket. ” /Vincze Loránt: Elutasítjuk! = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 17.
A szlovák nyelvtörvény jelenlegi módosítása Európában ismeretlen módon korlátozza a kisebbségi nyelvek használatát, több, Szlovákia által ratifikált nemzetközi dokumentumot is sért, s több vonatkozásában is ellentmondásban áll a szlovákiai kisebbségi nyelvek használatát szabályozó 1999-es törvénnyel. A jogszabály szigorításának mögöttes célja: a nyelvi jogok további csorbítása által a szlovák politika azt akarja elérni, hogy a magyar nyelv presztízse tovább zuhanjon Szlovákiában. Magyarországon elsősorban a történész mond véleményt. Miközben nap mint nap vetődnek fel a magyar nyelv feladásának aktuális, gyors gyakorlati megoldásokat sürgető kérdései, mi még mindig Trianont elemezzük, írta Vincze László. A magyar kisebbségpolitika bátortalan. A magyarországi politika következetesen nem kéri számon a szomszédos államokon az alapszerződésekben foglalt kisebbségi jogok teljesülését, a többségi nemzeteken az államuk törvényei által biztosított nyelvi jogok teljesülését. A kisebbségkutatók kerülik a problémás területek felderítését; a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet például gyakorlatilag nem végez olyan felméréseket, melyek a magyar közösség problémáira hívnák fel a figyelmet. S ugyancsak kerüli a magyarokat érintő nyelvi jogi problémák tényszerű feltárását a határon túli magyar sajtó, így például az egyetlen szlovákiai magyar napilap, a nem magyar kézben lévő Új Szó is. Ebben a közegben a szlovák sovinizmus időről időre diadalt arat. /Vincze László: Bátortalan a magyar kisebbségpolitika. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./
2009. július 17.
Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt szerint Magyarország kiirtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek. „Mélyen kiábrándítottak a szlovákiai magyar intézmények arrogáns és abszurd nyilatkozatai, illetve kezdeményezései, amelyek a magyarországi, valamint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának európai parlamenti képviselőivel egyeztetve szüntelenül támadják a szlovák államnyelvtörvény nemrégiben elfogadott módosítását” – jelentette ki Slota, akit a szlovák sajtó is szélsőségesen nacionalista és magyarellenes politikusnak nevez. A két hete módosított szlovák államnyelvtörvény a magyarok szerint kedvezőtlenül érinti a kisebbségi nyelvhasználatot Szlovákiában. A jogszabály elfogadása feszültséget keltett Pozsony és Budapest között, s ennek következtében egyelőre elmaradt a július elejére tervezett magyar–szlovák hivatalos kormányfői találkozó. Slota úgy látja, hogy a magyar bírálatok egyeztetve vannak, és céljuk Szlovákia lejáratása. /”Kiirtottuk a kisebbségeket” = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 17.
Botrányos körülmények között utazott Bukarestbe, az Újpest–Steaua focimeccsre a magyar drukkerek több száz fős csapata; a vonatot a kürtösi határátlépőtől egészen az érkezésig nagy létszámú rendfenntartó erőkkel fogadták az állomásokon. A szemmel láthatóan ittas fiatalok üvegeket és petárdákat dobáltak, jelszavakat üvöltöztek, többek között azt is kinyilvánították, hogy Erdély a magyaroké. Bukarestbe délután négykor érkeztek meg, akkor a rendőrség egy nyílt térre terelte őket, ahol a tűző napon több órán keresztül várták, hogy bemehessenek a stadionba. Viselkedésüket az elsők között az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Borbély László ítélte el. /Magyar szurkolók randalíroztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 17./
2009. július 17.
Végleges bírósági döntés született arról, hogy a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ két vezetőjét, Kolcsár Béla művészeti igazgatót és Barti Tihamér gazdasági igazgatót eltávolítják tisztségéből. A döntés felháborította a hétvégére tervezett Gyilkostói Népművészeti Sokadalom Magyarországról érkezett fellépőit is: több mint százötvenen vonultak a Polgármesteri Hivatal elé, hogy kifejezzék sérelmüket a városvezetés előtt. A gyergyószentmiklósi Művelődési Központ körül irányítását Barti Tihamér és Kolcsár Béla látja el már négy és fél éve, az incidensek az új városvezetés beiktatása után kezdődtek Az ellentét politikai indíttatású, Mezei János polgármester a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, Barti Tihamér pedig a helyi RMDSZ elnöke. Barti beperelte a városvezetést, majd megnyerte a pert, és újra elfoglalhatta az igazgatói széket. A polgármester újra beperelte a prefektúrát. Mezei János polgármester közölte, hogy megszületett a döntés az intézményvezetők leváltására, így hamarosan versenyvizsgát hirdetnek egy igazgatói munkakör betöltésére. A Népművészeti Sokadalom szereplői testületileg vonultak a Polgármesteri Hivatal elé, hogy tiltakozzanak az igazgatók leváltása ellen. /Hideg Bernadette: A kultúra húzza a rövidebbet. Politikai csatározás áldozata a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 17.
Megfenyegették a kuruc. info szésőjobboldali portálon Czika Tihamért, az RMDSZ jogi és kommunikációs tanácsosát. A szerző a Czika Tihamérnak a manna.ro internetes portálon megjelent írásait kritizálják, melyek szerintük „az autonómia, a kereszténység és a család elleni kirohanások”. A portál magyarellenesnek titulálta Eckstein-Kovács Pétert, az elnöki hivatal kisebbségügyi tanácsosát, valamint Salamon Márton Lászlót, az ÚMSZ felelős szerkesztőjét, utóbbit a június 16-án megjelent „Közpénz a szélsőjobbnak“ című cikk miatt. /Feljelentés a kuruc. info ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 18.
Miután Magyarország 2006-ban egy helyi, magyarul jól beszélő román üzletembert nevezett ki Jászvásárra tiszteletbeli konzulnak, most Temesváron tette meg ugyanezt a lépést. Pánczél Zoltánnak, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzuljának az illetékessége Temes megyére terjed ki. A konzult Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet iktatta be július 17-én hivatalába. Pánczél Zoltán, a Fornetti Románia elnöke két évtizede fontos szereplője az üzleti, a társadalmi és a kulturális életnek, sok projekt, civil kezdeményezés ötletgazdája és végrehajtója. /Temesváron is van magyar konzul. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 18.
Romániában az ország 49 állami egyeteme mellett 51 magánegyetem gyártja futószalagon a diplomás főket. Az élen járó helyet a Spiru Haretről elnevezett tanintézet vívta ki, amely korlátlan mennyiségben termeli az egyetemet végzettek és mesteri fokozatot szerzett személyek hadseregét. 30 karon 50 szakiránnyal, 68 egyetemi és egyetem utáni képzési programmal immár 53 központban működik, s polipként hálózta be az országot Bukaresttől Balázsfalváig. Az egyetem kiterjesztette csápjait a világ nagyvárosaiba Tel Avivtól Spanyolországon át New Yorkba és Kanadába is. Így sikerült elérni, hogy 311. 928 hallgatójával a világ harmadik legnépesebb egyetemévé nője ki magát. A karok mellett egyetemi oktatókat továbbképző központot működtet, saját televízió- és rádióadója, könyvkiadója, nyomdája van, 37 ingatlannal rendelkezik. Idén 56. 000 végzős számára igényeltek diplomát, ami egyenlő az összes romániai tandíjmentes egyetemen végzettek számával, erre az oktatásügyi tárca vezetője is felfigyelt. Érdekes, hogy az 1991-ben alapított és az első akkreditációkat 2002-ben megszerző egyetemről csak most derül ki, hogy nem minden nappali karának van működési engedélye, a látogatás nélküli oktatási formának pedig egyáltalán nincs. Hogy miért nem derült ki mindez korábban a Nagy-Románia Alapítvány által létesített egyetemről? A Spiru Haret Egyetemen végzett tanárok diplomáját érvénytelennek nyilvánítva kizárták őket az állásokra meghirdetett versenyvizsgáról. A „felvételi” ezen a furcsa egyetemen most is tart. A sok hallgató sok pénzt jelent, azzal pedig mindent meg lehet vásárolni. /Bodolai Gyöngyi: Diploma-túltermelés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./
2009. július 18.
Tusnádfürdőn július 17-én Hogyan tovább? című előadással folytatódott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Felszólalt többek között Martonyi János volt magyar külügyminiszter, Gál Kinga Fideszes és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke. Míg Martonyi János derűlátásának adott hangot az európai építkezést illetően, addig Smaranda Enache mély szkepticizmusát fejezte ki az EU bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. – Az európai parlamenti választások során látványos vereséget szenvedett az európai baloldal. Történt mindez annak ellenére, hogy a gazdasági válság hatásainak valamelyest fel kellett volna erősítenie a baloldal iránti politikai szimpátiát – fogalmazott Martonyi. Smaranda Enache hangsúlyozta a hagyományoknak az európai integrációba történő beépítése fontosságát, de megjegyezte nem akármilyen hagyományokról van szó. Nemtetszését fejezte ki azért, hogy a romániai európai parlamenti választásokat a „poszt-kommunista PD-L” nyerte meg. – Úgy érzem, mélyponton vagyunk – mondta. Sógor Csaba EP-képviselő szerint 2050-ben muzulmán értékek szerint berendezkedő európai országokról beszélhetünk majd. A család fontosságára hívta fel a figyelmet Gál Kinga Fideszes EP-képviselő. /Kiss Olivér: Muzulmán jövő az Európai Unióban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke Az autonómiák fölöttébb szükséges voltáról – Nemzetpolitika 2009–2029 című beszélgetésen fejtette ki gondolatait. Az RMDSZ az elmúlt húsz évben célul tűzte ki a központosított pártállam lebontását, ezt azonban csak részben sikerült megvalósítani. Az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzése a központosított állam lebontása. Sort kell keríteni a sajátos formájú autonómiák kialakítására is. Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke megjegyezte: „Nekünk, politikusoknak csak akkor van erőnk megvalósítani mindazt, amit szeretnénk, ha az állampolgárok is mellénk állnak. ” Az autonómia Vajdaságban betöltött szerepével kapcsolatban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszélt. Elmondta: az autonómia az elmúlt húsz évben a vajdasági magyar politizálás fókuszában volt, többnyire az „egymásnak feszülés alapját” szolgáltatta. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint Kárpátaljának is számítania kell mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei közösségek támogatására. Úgy vélte, a közeljövőben nincs sok esély a jelenlegi rossz tendenciák megváltoztatására. /Ferencz Zsolt: Autonómiáról, a különböző kisebbségek szemével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 18.
Július 18-án közösen tart előadást a bálványosi szabadegyetemen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Traian Basescu államfő. A közönség előtti szereplést zárt tárgyalások előzik meg. Orbán Viktor kifejtette, jó viszonyt ápol Basescuval. Politikailag egy európai családhoz tartoznak, ezen nem változtat az a tény sem, hogy létezik számos konfliktusos ügy a román–magyar kapcsolatokban. A dolgok tárgyalások, megbeszélésének útján rendeződhetnek. Ráadásul van olyan ügy, amely Magyarország és Románia területén kívül van, és mindkettőnek fontos, mindkettőnek nemzeti érdeke: az Ukrajnában élő közösségek dolga. „Az, ami ma Ukrajnában történik a románokkal és a magyarokkal, de minden kisebbséggel, elfogadhatatlan” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Fennáll az a veszély, hogy megszűnnek az anyanyelvi iskolák, elfogynak a diákok, eltűnnek a közösségek. Ebbe nem lehet belenyugodni. A Fidesz elnöke, Magyarország egykori és várhatóan leendő miniszterelnöke július 16-án délután érkezett meg Tusnádra. Programja igen sűrű, román és magyar politikusok egész sorával tárgyalt. /Farkas Réka: Beszélni kell a kényes ügyekről (Orbán Viktor Tusnádon) – XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 18.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem Médiaműhelyében Az erdélyi és a magyarországi média a határon túli magyar–magyar ,,ütközetekben” témát járták körbe – Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Balogh Levente (Krónika), Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió) és Sylvester Lajos részvételével, Farkas Attila (Budapest) moderátor ,,vezényletével”. Ezután következett a Nemzeti újságírás. Van-e tabu? címen tartott beszélgetés. Résztvevők: Borbély Zsolt Attila, Bayer Zsolt /Budapest/, György Attila, Farkas Réka /Háromszék/, Dénes László /Reggeli Újság főszerkesztője/, Makay József /Erdélyi Napló főszerkesztője/. A Háromszék ebben a felállásban, különállónak képzelhette magát, mert amíg Füzes Oszkár nagykövet külpolitikai újságíróként arról értekezett, hogy véleménye szerint a hagyományos sajtószabadság megszűnt, az újságíró azt írhatja meg, amit a tulajdonos vagy a főnöke engedélyez, és ezt a témát feszegette a rádiós Bíró Zsolt is, addig a Háromszék szerkesztősége, nélkülözve a különféle politikai és gazdasági érdekcsoportok támogatását, szabadon írhat. Sylvester Lajos természetesnek és általánosíthatónak tartja, hogy a kisebbségi sajtó jelentős hányadának a kisebbségi létből következően markánsan népi-nemzeti kötődésűnek kellene lennie. Ezt a Háromszék vállalja. Ebből kifolyólag magyar–magyar csaták nincsenek, inkább jelentéktelenebb ütközetek, amikor „egyik-másik pesti módi szerint öltözködő brancsbéli tollászkodó le nem nacionalistáz bennünket”, írta. Javítani kellene az Erdély-imázst, mert Magyarországon keveset tudnak Erdélyről. Szó esett egy erdélyi sajtóügynökség létrehozásának szükségességéről is. A taburól szóló vitában nagy nyomatékot kapott a náci és a kommunista bűnök egylényegűségének kimondása, az évtizedek óta folyó tabuteremtés-sorozat elutasítása. /Sylvester Lajos: Erdély-imázs (XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 18.
Erősödő Székelyföld címmel kiadványt jelentetett meg Hargita Megye Tanácsa a Tusványoson rendezett Székelyföldi önkormányzatok szövetségben (?) című, július 16-i beszélgetés háttéranyagául. A fórumon részt vett Borboly Csaba elnök, aki a kiadványt jegyzi, és az abban leírtak alapján vázolta a székely megyék önkormányzatainak közös terveit. „Szükség van (…) törvényi változásokra, amelyeket csak komoly politikai harcok hozhatnak meg országos és európai szinten, de legalább ekkora szükség van a székely öntudat megerősítésére és a román közvélemény Székelyföld-képének megváltozására, amelyek nem törvényi változásokat, hanem »csak« céltudatos és szorgos hétköznapi munkát igényelnek” – írja a bevezetőben Borboly. /Erősödő Székelyföld. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./
2009. július 18.
Németh Zsolt fideszes képviselő, Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik alapítója leszögezte: „Értékeket, projekteket, politikai programokat teremtett Tusványos” Elég a Magyar Állandó Értekezletre, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsra, a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés folyamatára gondolni. Az elmúlt húsz esztendőben a két ország és a Kárpát-medencei magyarság (Kárpátalja és a Vajdaság kivételével) részévé vált az Európai Uniónak és a NATO-nak, és ezáltal elkezdett beépülni a nyugati világba. Az itt rejlő lehetőségek kiaknázása az egyik legfontosabb kihívás jelenleg. A bálványosi szabadegyetem alapvetően nemzetpolitikai intézmény, nem vonatkoztatható el a szomszédság- vagy térségpolitikától. Idén elhatározták, hogy még inkább kiterjesztik a szabadegyetemet. Egy olyan archívumot is létre szeretnének hozni, amely a hosszú évek során elhangzott gondolatokat és relikviákat összegyűjtené, ezáltal pedig a tusványosi gondolat egyfajta műhelyévé válna. Az erdélyi magyarság nagyon fontos lépést tett az európai parlamenti választásokon azzal, hogy létrejött az egység. Az önkritikára való képességet tükrözi, hogy az RMDSZ a Magyar Összefogás listájának első helyére Tőkés Lászlót javasolta. Németh Zsolt fontosnak tartja, hogy jelenleg épül az észak-erdélyi autópálya, hogy infrastrukturális együttműködések zajlanak Magyarország és Románia között. A magyarságnak fönn kell tartania a területi autonómia igényét, de helytelen lenne, ha közben lemondana a stratégiai célról. A jövendőbeli magyar kormánynak egyértelmű feladata, hogy támogassa az itteni magyar közösséget, olyan fontos célkitűzésekben is, mint az államilag finanszírozott egyetem létrehozása, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, vagy a militarizált erdélyi objektumok önkormányzati kézbe való juttatása. /Ferencz Zsolt: Németh Zsolt a bálványosi folyamatról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 18.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint, ha az államfő a magyarok partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn azt kell mondania, hogy a kormány hibázott a magyar intézményvezetők leváltásával. Az RMDSZ-es városvezető üdvözölte Traian Basescu elnök jelenlétét a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Szabadegyetemen, csak az kérdéses számára, hogy az államfő azért lesz-e ott, hogy elismételje Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, amit korábban Sólyom László köztársasági elnöknek mondott Budapesten a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, vagy pedig szándékában áll „kijavítani ezt a hibát”. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Basescu elnöknek, ha a magyar közösség igazi partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn meg kell ígérnie, hogy Székelyföldön a katonai laktanyák átkerülnek a helyi önkormányzatok hatáskörébe. El kell ismernie, hogy a román kormány tévedett, amikor leváltotta a magyar intézményvezetőket, és ígérje meg, hogy a továbbiakban biztosítva lesz az etnikai arányosság a megyei intézményekben. Azt is vállalnia kell, hogy idén ősztől a magyar gyerekek külön tankönyvekből, sajátos módszer alapján tanulják majd a román nyelvet. /Antal elvárásai Basescuval szemben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2009. július 18.
Július 17-én zárult a szovátai Teleki Oktatási Központban a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség által 17. alkalommal szervezett Bolyai Nyári Akadémia. Az előző években szervezett rendezvénytől eltérően az idén több műhelygyakorlatot is beiktattak. /Vajda György: Véget ért a Bolyai Nyári Akadémia. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./
2009. július 18.
Az új román tanterv még mindig csupán tervezet. Már két éve kész, de még mindig nem kapott kellő támogatást. Pásztor Gabriella, amikor még tanügyi államtitkár volt, foglalkozott vele, Tariceanu miniszterelnök kabinetjét is megjárta. A tervezet dr. Balázs Lajos, a Sapientia docense vezetésével, Tódor Erika adjunktus és Lajos Katalin tanársegéd, az angol–román tanszék munkatársainak közreműködésével készült el. /B. Kovács András: Két éve a minisztériumban vesztegel (Az új román tanterv). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 18.
Romániában élő, különféle nemzeti közösségekhez tartozó gyermekek táboroztak a héten Besenyőn. A kisebbségi rendezvényt másodszor szervezte meg az Alteris Egyesület. A kisebbségi táborban félszáznál több, tizenegy-tizenhat év közötti fiatal vett rész, egymással, az etnikumok sajátosságaival, de Háromszékkel is ismerkedtek. Nyolc romániai kisebbség képviselői jöttek el Besenyőre: Konstanca megyéből macedónok, orosz-lipovánok és török-tatárok (utóbbi két csoport etnikumai történelmileg különbözőek ugyan, de mivel nagyon kevesen vannak, a táborban a szervezők egy csoportba sorolták őket), Temes megyéből svábok, bolgárok és szerbek érkeztek, Maros megyéből cigányok, míg Kovászna megyéből magyarok és Bodzafordulóról románok. A többi meghívott kisebbségi csoport tagjai nem tudtak eljönni. Brassai László pszichológus, a tábor vezetője kifejtette, nagyon fontos, hogy tudjunk saját magunkról, kik vagyunk. Az Alteris Egyesület az együttélés pozitív vonatkozásaira szeretné felhívni a figyelmet. Csak az jöhetett kisebbségi táborba, aki beszéli anyanyelvét, ismeri saját történelmét. /Mózes László: Kisebbségi tábor Besenyőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 18.
Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./
2009. július 18.
Az SZDSZ-nél kavarodó káoszban meghökkentő, hogy Retkes Attila, az új pártelnök bocsánatot kért a választóktól a magyarság kérdései iránti elkötelezettség hiánya, a vidék magára hagyása és a korrupciós ügyek miatt, ezek az evidenciák a párt nagy öregjeiből nem az egyetértés gondolatát váltják ki, hanem az ellenkezőjét, ,,soha el nem követett bűnöknek” minősítik ezt a kérdéscsoportot, és aláírásos listákkal tiltakoznak a bocsánatkérés ellen. Ezek szerint az SZDSZ-t eddig a magyarság kérdései iránti elkötelezettség jellemezte. A határon túli magyarsággal kapcsolatos viszonyt jelezte a liberális főemberek cinikus lepaktálása a nacionalista román és szlovák csoportosulásokkal, a határon túli magyarság megalázásának programszerű gyakorlata, az elszakított magyar nemzetrészek és a honiak folyamatos lenacionalistázása, az antiszemitázások és fasisztázások, a turulmadarazások, az árpádsávozások, a cigánybűnözés tagadása a háború utáni koncepciós népbírósági ítéletek elfogadása – például Wass Albert esete –, Teleki Pál szobrának Budapestről való kitiltása. Mindennek következménye az, hogy az utóbbi időkben Románia irányában csak Nagyváradig próbáltak elmerészkedni, ahol ,,érdemeik elismeréseként” udvariatlan füttykoncert, bekiabálások és nem éppen hízelgő szövegű feliratos vásznak, jelszavak fogadták őket. Retkes Attila jól érzékeli mindezt, esélyt akar teremteni az árnyaltabb nemzeti elkötelezettség felé vezető út fellelésére. A sok aláírásos petíció viszont annak a jele, hogy az SZDSZ képtelen a megújulásra. /Sylvester Lajos: Szadesz: nincs szükség bocsánatkérésre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 19.
Július 8-án nyílt meg a gyulafehérvári érsekség ezeréves évfordulójának rendezvénysorozatába illeszkedő Millenniumi kiállítás, amely a főegyházmegye egyháztörténeti és egyházművészeti értékeit tárja a látogató elé. Szász János főegyházmegyei gazdasági igazgató házigazdaként kiemelte az esemény jelentőségét. Jakubinyi György érsek köszöntő szavait Tamás József segédpüspök tolmácsolta. A tárlaton a liturgiához kapcsolódó, különböző korokból származó tárgyak, oltár, szobrok és festmények, valamint misekönyvek, énekes- és prédikációskönyvek láthatók. Egy részük a gyulafehérvári kincstárból származik, a többi különböző plébániákról, kölcsönzés révén például a Csíki Székely Múzeumtól, különböző levéltáraktól. Kiemelt darabja a gyűjteménynek az öt fából készült szobor – amelyek közül három 14–16. századi Madonna-szobor –, valamint a csíkszentimrei plébániatemplomból származó két, a 16. század elején készült táblakép is. /Farmati Anna: Millenniumi kiállítás. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 19./
2009. július 20.
Tűző napon, rekkenő hőségben került sor július 18-án Tusnádfürdőn a 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Traian Basescu államfő, Tőkés László EP-képviselő és Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök előadással egybekötött vitájára, amelyet Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának elnöke moderált. Orbán Rendszerváltók Európában címmel tartott előadást a baloldal csődjéről, a jobboldal sikeréről. Füttykoncert és hurrogás volt a reakció Traian Basescu államfő azon kijelentésére, hogy egyenlő szintű autonómiára van szükség Székelyudvarhelyen, Tulceán és Caracalban. A hallgatóság füttykoncerttel fejezte ki egyet nem értését akkor is, amikor az államfő emlékeztetett: az alkotmány első paragrafusa szerint Románia egységes nemzetállam. Basescu azzal válaszolt, hogy háromszor megismételte: Románia alkotmánya szerint az ország egységes nemzetállam. Tőkés László EP-képviselő előadása során kisebb párbeszéd alakult ki közte és az államfő között. Amikor a magyar politikus az alkotmány módosításának szükségességét említette, Traian Basescu közbevágott: – Próbáltuk módosítani az alkotmányt, de az RMDSZ nem támogatta – fogalmazott. Tőkés László pedig így replikázott: – Sajnálatos, hogy olykor a magyar politika is téved. Tőkés elítélte a szlovákiai nyelvtörvényt, és felhívta a figyelmet arra, hogy Csángóföldön még mindig korlátozzák a magyar oktatást, és tilos a magyar nyelvű mise a templomokban. Emlékeztetett a Székelyföldön leváltott magyar intézményvezetők miatt és a Bolyai Egyetem visszaállításáért sorra került tüntetésekre, majd Traian Basescu néhány érdemét méltatta: a decentralizáció támogatása, a Tismaneanu-jelentés. – Az államfő az általános autonómiát is vállalja. Még akkor is, ha azt mondja, hogy Tulceában, Caracalban és Székelyudvarhelyen egyenlő szintű autonómiára van szükség. Ez is valami – fogalmazott Tőkés. Az EP-képviselő szerint „nemzetpolitikai rendszerváltozásra” van szükség „a magyar nemzet ügyében a Kárpát-medencében”. – A politikában nincs olyan, hogy sohasem – mondta, utalva az államfőnek az autonómiára vonatkozó kijelentésére. – A nézetek revideálására van szükség, nem szabad leragadni a régi kommunista és nacionál-kommunista eszméknél – figyelmeztetett, majd hozzátette: nincs szükség az ortodox egyház és a román fegyveres erők expanziójára Székelyföldön. – Magyar kisebbségi törvényre van szükség. A többi kisebbséggel szolidaritást vállalunk, de nekünk sajátos gondjaink vannak, amelyekkel a többi kisebbség nem szembesül – szögezte le a politikus. A román államfő leszögezte: természetesnek tartja a kettős állampolgárságot, amelyet az új európai konstrukció körülményei között Románia nem ellenez. A rendezvény végén Basescu a színpadra invitálta az egyik autonómia-transzparenst kezében tartó hölgyet, leültette a saját helyére, és felkérte: magyarázza el, mit ért autonómia alatt. Az asszony végül annyit elmondott, hogy önrendelkezést szeretne a székelyföldiek és gazdasági függetlenséget Székelyföld számára. Basescu fölényesen válaszolt: Székelyföld ötven százalékkal többet kap a bukaresti költségvetésből, mint amennyit oda befizet, gazdasági ereje a függetlenséghez, intézményeinek eltartásához tehát nincs. A rendezvényt követően Traian Basescu és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalásra vonult vissza, ennek tartalmáról azonban részleteket egyikük sem közölt. /Ferencz Zsolt, Kiss Olivér: Kifütyülték és lehurrogták Traian Basescut Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./
2009. július 20.
Üdvözlendő Románia álláspontja a moldovaiak számára megadandó állampolgárság kérdésében, de ez remélhetőleg nem jár a moldovaiak tömeges betelepítésével Székelyföldre – fejtette ki július 18-án Tusnádfürdőn Tőkés László (együtt ülve a színpadon Orbán Viktor Fidesz-elnökkel és Traian Basescu román államfővel). Emlékeztette hallgatóságát, hogy Basescu elnök egyike volt azoknak a kevés számú román politikusoknak, akik felismerték, hogy a román nyelv tanulása sajátos oktatási módszert igényel a romániai magyar gyermekek számára. A romániai rendszerváltás óta eltelt húsz év történéseit számba véve Tőkés elmondta: tagadhatatlanul vannak eredmények, de az ország messze elmarad az Európai Uniótól. Úgy vélte, hogy a román politikai életben még nem zajlott le a rendszerváltás. Az EP-képviselő ugyanakkor elismeréssel szólt arról, hogy Basescunak köszönhetően Románia elítélte a kommunizmus bűneit. Tőkés szerint fel kellene hagyni azzal, hogy a magyar többségű területekre a szükségesnél több fegyveres erőt vezényelnek. Kifogásolta az ortodox egyház terjeszkedését Székelyföldön. Kérte az államfőt, hasson oda, hogy a román állam is finanszírozza a magyar állami támogatással létrehozott és fenntartott erdélyi magyar magánegyetemi hálózatot. Basescu kifejtette, hogy Romániában szavatolták a nyelvi jogokat, bár bürokratikus akadályok még léteznek ezek érvényesítésében. „Szeretném, ha a magyarországi románok is hasonló nyelvi jogokkal rendelkeznének” – jegyezte meg az államfő. /Tőkés nem szeretné a moldovaiak tömeges betelepítését Székelyföldre. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./
2009. július 20.
A magyarországi sajtó nem figyel kellőképpen a határon túli magyarságra – ez volt az egyik visszatérő gondolata a tusnádfürdői szabadegyetemen rendezett sajtóműhelynek, amely a közszolgálati média témakörét járta körül. Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda alelnöke hangsúlyozta: valóban tény, hogy a magyarországi híradásokban igen kevés szó esik a határon túliakról. Hasonlóképpen vélekedett Pataky István, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese is, aki azonban kiemelte, hogy a konzervatív-jobboldali sajtóorgánumokban mindenképpen nagyobb teret kapnak az elszakított országrészekben élő magyarokról szóló hírek, tudósítások, riportok, mint a baloldali, liberális lapokban, tévécsatornákon. Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fideszes tagja a téma kapcsán azt nehezményezte, hogy a korábban a határon túli magyarságra fokozottan odafigyelő Duna Televízióban is egyre kevesebb az ilyen jellegű műsor, a vezetőség leépítette a határon túli stúdiókat, s a közszolgálati műsorok helyét egyre inkább átveszi a kereskedelmi csatornákra jellemző bulvár. „A nemzeti integráció helyett dezintegrációnak vagyunk szemtanúi” – fogalmazott. A magyarországi közszolgálati televíziók, az m1, m2, illetve a Duna Tv helykereséséről, „lezülléséről” értekezett Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője. Előadásában párhuzamot vont a magyarországi és a romániai közszolgálati adók között, leszögezve, a bukaresti RTV sokkal hitelesebb tudott maradni. /Bálint Eszter: Anyaországi médiaelfordulás a határon túli magyaroktól. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./
2009. július 20.
Tévedtek a Tusványos szervezői, aki meghívták az államfőt, ha azt hitték, hogy mást fog majd mondani – mondta Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Borbély nem kívánta kommentálni azt, hogy Basescut kifütyülték a Bálványosi Szabadegyetemen, ahol azt mondta, hogy Székelyudvarhelyen ugyanolyan autonómiára van szükség, mint Tulceán, vagy Caracalban. „Nem mi szerveztük az eseményt, kérdezzék meg az ottaniakat. Valószínűleg mindig lesznek néhányan, akik Autonómia-feliratú transzparenseket tartanak majd. Nincs új a nap alatt. Ez van, vállalnod kell annak felelősségét, hogy néha kifütyülnek” – fogalmazott Borbély László. /Borbély előre tudta. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./
2009. július 20.
A balkáni országok európai integrációjáról, a határon átnyúló pályázatok témájáról, a Nabucco gázvezetékről és az európai Duna-stratégiáról tárgyalt egyebek között a román, a szerb és a magyar külügyminiszter július 18-án Temesváron. „Szerbia az utóbbi időszakban olyan fontos lépéseket tett az európai integráció ügyében, melyeket figyelembe kell venni, amikor az állampolgárok szabad mozgásáról és a kereskedelmi megállapodásokról beszélünk a jövőben” – jelentette ki Cristian Diaconescu román külügyminiszter. A temesvári találkozó a negyedik háromoldalú román– szerb–magyar külügyminiszteri tárgyalás, melyet háromévnyi kihagyás után rendeztek meg. Balázs Péter magyar külügyminiszter kifejezte reményét, hogy a jövőben gyakrabban lesznek ilyen egyeztetések. Vuk Jeremics szerb külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a három fél között politikai konszenzus van a vízumkérdésben, s jövőre valósággá válik, hogy a szerb állampolgárok szabadon közlekedhetnek a két másik országban és az egész Európai Unióban. /Három miniszter a hármas határon. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./
2009. július 20.
Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter székébe kerülhet, hogy nem konzultált pártjával a Spiru Haret Egyetemen szerzett diplomák érvényességéről, és kijelentette, előfordulhat, a magánegyetem végzőseinek egy másik, államilag akkredikált tanintézményben kell megvédeniük államvizsga-dolgozatukat. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kategorikusan elutasította azt a lehetőséget. Viorel Hrebenciuc, a szociáldemokraták képviselőházi frakcióvezetője szerint nem vetődött fel a pártban a bizalom megvonása Ecaterina Andronescutól. /Moldován Árpád Zsolt: Pártja támadja Andronescut. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./
2009. július 20.
A decentralizáció a válság miatt lekerült napirendről, a kérdésről pedig csak a válság után lehet majd higgadtan beszélni – jelentette ki Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának vezetője. Hrebenciuc reagált, Markó Béla RMDSZ-elnöknek a Bálványosi Szabadegyetemen mondott kijelentésére, miszerint a következő két évtizedben decentralizálni, majd regionalizálni, végül föderalizálni kell az államot. „Ezek a témák most újak, amelyekről az RMDSZ eddig nem beszélt a pártok közötti tárgyalások során” – jelentette ki Hrebenciuc. /Hrebenciuc: a válság miatt nincs decentralizáció. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./
2009. július 20.
Hiába tiltakoztak a magyarok otthon és külföldön, a szlovák államfő kihirdette a nyelvtörvény módosítását. A felvidéki magyarság jogait súlyosan korlátozó jogszabály ellen az egyetlen lehetőség Brüsszel, de kérdéses, hogy az uniós fórumok képesek és készek-e konkrét ellenlépéseket tenni az ügyben. Ivan Gasparovic szlovák államfő július 17-án aláírta az államnyelvtörvény módosítását. A törvény előírja, hogy a nyilvános érintkezésben ezentúl szlovákul kell használni a szlovákiai földrajzi elnevezéseket. A kórházakban, egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él, a kisebbségi iskoláknak két nyelven kell vezetniük az összes dokumentációt. A nyelvtörvény megsértéséért akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható. A módosított nyelvtörvény a két szlovákiai magyar párt, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a nemrég megalakult Híd szerint korlátozza a kisebbségek anyanyelv-használati jogait, és sérti jelenlegi jogállásukat Szlovákiában. Az MKP tervezi, hogy az államnyelvtörvény ügyét az alkotmánybíróság elé viszi. Az Európai Parlament frissen megválasztott elnöke, Jerzy Buzek szerint a törvény nemcsak a magyaroknak árt, hanem az európai integráció szellemiségének és a demokrácia elveinek is. Bírálta a törvényt a német néppárti Michael Gahler is, aki szerint „Szlovákia megszegi az EU-ban elfogadott standardokat és figyelmen kívül hagyja az Európa Tanács ajánlásait, amelyek a kisebbségi nyelvek kiterjedt használatáról rendelkeznek”. A német képviselő – aki az EP külügyi bizottságának alelnökeként nyilatkozott – hozzátette, hogy amennyiben a törvény életbe lép, Szlovákia „lejáratja magát” és „visszatér a totalitarizmushoz”. Brüsszel óvatosságát mutatja a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos állásfoglalás is. A magyar és a német kisebbség kollektív bűnösségének elvére alapozó jogszabályokat megerősítő, 2007. szeptemberi parlamenti határozatot a Bizottság elintézte azzal, hogy a dekrétumok már nem alkalmazhatók, mivel az azokban szereplő határidők lejártak. /Sz. L. : Szlovák nyelvtörvény: uniós ügy lesz? Szlovák nyelvtörvény: uniós ügy lesz? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./
2009. július 20.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) július 17-én Érmihályfalván tartott közgyűlésén Csűry István püspök-helyettes vette át Tőkés László püspöktől az egyházkerület vezetői tisztségét. A püspökválasztás november 20-án lesz, a megbízott püspök addig látja el a vezetői feladatkört. Csűry elmondta: ő maga is indulni fog. A KREK megbízott püspöke feladatának tartja az egyházkerületben Tőkés László vezetésének ideje alatt elindult átvilágítás folytatását, amely a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján a volt besúgók kilétének felfedésére irányul. Csűry kiemelte, hogy Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve nem az egyházkerület által végzett múltfeltáráshoz kapcsolódik, hanem független történészi kutatómunka eredménye, s az idő dönti majd el, milyen párhuzamok bukkannak fel a könyv, illetve a KREK által kiderített információk között. Novemberig az is eldőlhet, létrehozzák-e Tőkés László számára a KREK tiszteletbeli püspöki tisztségét. /Nagy Orsolya: Tőkés László átadta a püspökséget Csűry Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./ Tőkés László leköszönő püspök beszámolt a közgyűlés előtt az elmúlt tizenkilenc év legfontosabb eredményeiről, sikereiről. Kiemelkedőnek tartotta a Sulyok István Főiskola, majd a Partiumi Keresztény Egyetem létrejöttét, továbbá a KREK-nek az autonómia ügyében vállalt szerepét. A közgyűlésen heves vitát váltott ki Molnár János most megjelent könyve, mely a református egyház múltjával foglalkozik, valamint nevükön nevezi azokat a papokat, akik lelkészként együttműködtek a Securitatéval. Mivel a jelenlegi megbízott püspök neve is szerepel a könyvben, Csűry István felmutatott a közgyűlésnek egy nevére szóló igazoló okmányt, amelyet még korábban állított ki számára a CNSAS, s amely szerint nincs arról hitelt érdemlő okirat az irattárban, hogy együttműködött volna a Securitatéval. /Sütő Éva: KREK-közgyűlés Érmihályfalván. Történelmi időben, történelmi helyen. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 20./
2009. július 20.
Székelyföld nem képes összehangoltan érvényesíteni a térség érdekeit az állammal szemben – nyilatkozta László János, az Arkum cégcsoport elnöke. – A székely megyéket is magában foglaló központi régió (Maros, Szeben, Fehér, Hargita, Kovászna és Brassó megye) rendre kimarad a turisztikai támogatásokból. Hargita és Kovászna megye egyetlen közös programot bonyolított le az utóbbi időben, a Borvíz útja című rendezvényt, amely a gyógyturizmust kívánta fellendíteni. Több hasonló kezdeményezést kellene indítani. László János szerint a krumplitermelést a pálinkáéhoz hasonlóan székelyföldi márkanévvé lehetne fejleszteni. Fel kellene éleszteni a régi székely gyümölcsféléket, a helyi szilvafajtákat, a jonatán és a batul alma termesztését. /Nagy Vajda Zsuzsa: Gyengélkedik a székely lobbi. László János szerint a tanácsok feladata lenne népszerűsíteni a turizmust. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./