Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. október 12.
Utolsó percben kellett helyszín változtatást eszközölnie Gyergyószentmiklóson az Autonómia az EU-ban témájú lakossági fórum szervezőjének, a Magyar Polgári Szövetség Gyergyószéki szervezetének, ugyanis a Salamon Ernő Gimnázium vezetősége – ahová meghirdették a fórumot – egy nappal Tőkés László és Kövér László találkozója előtt szerződést bontott. Arra a törvényre hivatkoztak, amely megtiltja politikai jellegű rendezvények szervezését az iskolákban. Árus Zsolt, a fórum egyik szervezője úgy értesült, hogy az RMDSZ felső vezetéséből „szólt le” valaki, és nyomást gyakoroltak az iskolaigazgatóra. Szóbeszéd szerint az RMDSZ helyi vezetői közül hívták fel Lakatos Mihály igazgató figyelmét a törvényes előírásokra. Lakatos mindkét információt cáfolta. Sokan érvelnek azonban azzal, hogy „a néhány héttel ezelőtt összehívott RMDSZ Gyergyó területi küldöttgyűlésére nem vonatkozott ugyanez a jogszabály, noha a küldöttek tanácsa SZKT- és KAT-tagokat választott a gimnázium dísztermében”. „Tévedés történhetett, tudomásom szerint az RMDSZ tájékoztató rendezvényt szervezett, és nem politikai jellegűt” – érvelt Lakatos a Krónika kérdésére. „Még nem kezdődött el a kampány, és az RMDSZ máris negatív kampányba lendült” – jelentette ki Tőkés, utalva az október 6-i aradi megemlékezés körüli üzengetésre, amikor is – mint érvelt – az RMDSZ aradi vezetője megüzente Tőkésnek, hogy sem őt, sem Orbán Viktort, a Fidesz elnökét nem látják szívesen Aradon. Tőkés hangoztatta, szem előtt tartja a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalásokat követő szeptember 6-ai közös nyilatkozatban foglaltakat. Továbbra is keresi az összefogás lehetőségét. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Párt választmányi elnöke pártja azon törekvéseit hangsúlyozta, amely a határon túli magyarság érdekérvényesítésére irányul, és a gyergyóremetei gyökerekkel is rendelkező Gál Kinga európai parlamenti képviselő tevékenységét hozta fel példának. Kicsinyhitűnek nevezte Markó Bélát azon kijelentése miatt, miszerint Tőkés a Fidesz-támogatottsággal csak azt éri el, hogy a magyarságnak ne legyen az EP-ben képviselője. A püspök szerint matematikai Nobel-díjra kellene előterjeszteni Markó Bélát, mert bebizonyította, hogy a 2,8 százalék több, mint az 5 százalék. Szilágyi Zsolt EMNT alelnök jelentette be: létrehozták Tőkés László honlapját. Ígérete szerint a www.tokeslaszlo. ro és a www.tokeslaszlo.eu honlapokon naprakész információkkal szolgálnak az érdeklődőknek. /Jánossy Alíz: Matematikai Nobel-díj Markónak? = Krónika (Kolozsvár), okt. 12./ Kérdéses, hogy az RMDSZ-nek lesz-e nehezebb 5 százalékot összegyűjteni, vagy pedig egy független jelöltnek 2,8-at – vetette fel Gyergyószentmiklóson Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés a Magyar Polgári Szövetség meghívására Székelyföldre látogatott, Kövér Lászlóval, a Fidesz választmányi elnökével, valamint Szilágyi Zsolt kampányfőnökkel együtt. „Jogunk van ahhoz, hogy a határokon túl rekedt magyarok érdekeiben felszólaljunk” – indokolta a magyarországi párt beavatkozását a romániai EP-választásokba Kövér. /Barabás Márti: Szendvicspénz Tőkés László kampányára. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2007. október 13.
Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Kövér László fideszes politikussal Gyergyószentmiklósra érkezett, ahol közös sajtótájékoztatójukon mindketten élesen bírálták az RMDSZ vezetését. Lokodi Imre, az Új Magyar Szó munkatársa írta a kormánypárti Népszavában: „A Markóékkal való megegyezéstől mereven elzárkózó püspök – korábbi önmagával ellentmondásba keveredve, felejtve, hogy meg sem várva a nyári RMDSZ–EMNT tárgyalások kimenetelét, különböző hírügynökségeknek nyilatkozva éppen ő rúgta fel a korábban hangoztatott ‘megnemtámadási szerződést’ – továbbra is keresi az összefogás lehetőségét…”. /Lokodi Imre: Tőkés püspök továbbra is Fidesszel kampányol. = Népszava (Budapest), okt. 13./
2007. október 31.
Sike Lajos, az ÚMSZ munkatársa elítélte Orbán Viktort: „Mit fáj ez neki – annak ellenére, hogy a nemzeti érzelmet pumpáló, emelkedett hangvételű beszédeiben a Fidesz elnöke nemegyszer elérhetetlen reményeket, sőt illúziókat táplál százezrekben! E helyett mi szégyenkezzünk, keseregjünk, dühöngjünk, hogy miért dőltünk be tüzes beszédeinek, engedtük szétszakítani egységünket, miért hittük, hogy egyetlen ember többet tehet Brüsszelben, mint kettő-három, legyenek bármilyen jó képességűek. ” Érdekeiknek megfelelően játszadoznak velünk, erdélyi, határon túli magyarokkal az anyaország pártjai, ismert politikusai. Az MSZP akkori vezetője, Kovács László huszonhárom millió románnal riogatott, továbbá az újságíró szerint Kövér László „balhéra biztatott bennünket az autonómiáért”. Átplántálják a gyűlöletet. /Sike Lajos: Durva játék. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./
2007. november 12.
A rendszerváltás óta a nemzetpolitika folyamatos illúzióvesztésének vagyunk tanúi, és ebben az EU-s csatlakozás sem segített – jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. „Sohasem gondoltuk volna, hogy az Európai Unió keretei közé beengedett Szlovákia félfasiszta kormányzattal fog dicsekedni, és ezen félfasiszta kormányzat intézkedéseit az Európai Unió cinkos hallgatása övezi” – mondta. A politikus szerint az államigazgatásban új alapokról kellene újjáépíteni a nemzetpolitikát. A rendezvény végén elfogadott zárónyilatkozatban a Fidelitas a határon túli magyar oktatás, valamint a vajdasági és a kárpátaljai magyarok könnyített határátlépése érdekében való kiállásra szólította fel a budapesti kormányt. A nyilatkozatban felkérték a kormányt, hogy hívja össze a Magyar Ifjúsági Konferenciát, valamint kérték a Magyar Állandó Értekezlet összehívását. Emellett szorgalmazzák, hogy a magyar diplomácia a 2010-es EU-s elnökség egyik célkitűzéseként fogalmazza meg a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó uniós szabályozás megalkotását. /Kövér László: új nemzetpolitikát! = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./
2008. április 17.
Antal Árpád András képviselő, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármester-jelöltje a vele készült interjúban rámutatott, jól ismeri ellenfelét, Csinta Samu MPP-polgármester-jelöltet, megbízik benne, hogy tisztességes lesz a választási küzdelemben, azonban ott van a második, a harmadik vonal, ott van a szavazóbázis. Megpróbálják lejáratni az ellenfelet. Antal Árpád bízik abban, hogy az első körben megnyeri a választásokat. Elmondta, hogy Szász Jenő MPP-elnök megkereste őt Kövér László ismert Fidesz-politikussal együtt. Azt kérték, hogy Antal legyen az RMDSZ és az MPP közös polgármesterjelöltje Sepsiszentgyörgyön. Antal szerint az összefogási javaslatnak a pártok felől kellene érkeznie. /Lokodi Imre: Az esélyesség nyugalma. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./
2008. május 5.
Május 2-án Székelyudvarhelyen tartotta országos kampányindító rendezvényét a Magyar Polgári Párt (MPP). – Erdélyben megérett az idő a változásra, akárcsak Magyarországon – jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a rendezvényen. A kampány-nyitón jelen volt még Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Tőkés László európai parlamenti képviselő levélben üdvözölte a résztvevőket. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke Aradon a szövetség helyi kampány-nyitó rendezvényén kijelentette, hogy az MPP részvétele a helyhatósági választásokon nem érinti jelentősen az RMDSZ-t, hiszen az MPP-re „a magyar választók legfeljebb 11–12 százaléka” fog csak szavazni. Hozzátette, azokon a településeken, ahol az MPP-nek jobb, vagy az RMDSZ-ével szinte megegyező esélyei vannak, „minden egyes szavazatért megdolgoznak” annak érdekében, hogy a mérleg nyelve az RMDSZ javára mozduljon el. /Elkezdődött a választási kampány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ Székelyudvarhelyen tartott nagygyűlést a Magyar Polgári Párt. Győzni fogunk – jelentette ki Szász Jenő MPP-elnök, mert szerinte mindenki megértette, elérkezett az idő az RMDSZ-politika és -elit leváltására. A rendezvényen szót kapott minden fontosabb erdélyi magyar város polgármesterjelöltje, illetve az MPP megyeitanácselnök-jelöltjei. Kovács István Kovászna megyei tanácselnökjelölt az erkölcsi megújulás fontosságát hangsúlyozta, míg Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy polgármesterjelöltje szerint vissza kell hozni az önkormányzatok emberi értékeken alapuló hitelét. Csinta jelezte, első dolga lesz helyi népszavazás kiírása az autonómia érdekében. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a kampányt, majd az önkormányzati munkát az autonómia iránti elkötelezettségnek kell jellemeznie. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke kijelentette, az MPP az első párt, amely szövetséget kötött a gazdákkal. /Nagyszabású rendezvénnyel indított az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Az MPP országos kampányindító rendezvényére várták Tőkés László EP-képviselőt, de a püspök nem vett részt a kampányindítón, ő ugyanis erre a napra már korábban lelkészértekezletet hívott össze Nagyváradra. /Bágyi Bencze Jakab: Tőkés László nélkül indított az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./
2008. május 22.
A székelyföldi borvíz- és fürdőkultúrát bemutató múzeum nyitotta meg kapuit május 21-én a Székelyudvarhelyhez tartozó Szejkefürdőn. A helyi önkormányzat által létrehozott létesítményben a témakörhöz kapcsolódó használati tárgyakat, írásos dokumentumokat, nagyméretű dokumentumfotókat, ásványokat, a vidék növényvilágát, az ásványvíz-képződés folyamatát szemléltető ábrákat láthatnak az érdeklődők. A borvízmúzeum gondolata tíz éve vetődött fel, mondta Zepeczáner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, köszönetet mondva Szász Jenő polgármesternek az ötlet felkarolásáért. A rendezvényen meghívottként jelen volt Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, illetve Bunta Levente, a megyei önkormányzat elnöke, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje is. /Pengő Zoltán: Borvízmúzeum Szejkefürdőn. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./
2008. május 27.
A rendőrségen és a Maros megyei választási irodánál is bejelentést tett a Magyar Polgári Párt (MPP): elhatárolódik az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltjét és megyei tanácselnök-jelöltjét támadó névtelen szórólapoktól, ezt Tőkés András, az MPP Maros megyei tanácselnök-jelöltje jelentette be. Tőkés András kifejtette, az MPP-nek, amellett, hogy tartja magát a megállapodáshoz, miszerint nem folytat negatív kampányt, meggyőződése, hogy a helyhatósági választások után a két alakulat tárgyalni fog egymással. A párt készítette nem hivatalos telefonos közvélemény-kutatás eredményei szerint a megyei tanácselnöki tisztségért közel azonos eséllyel indulnak az RMDSZ és az MPP jelöltjei. Május 27-én érkezik Maros megyébe Kövér László fideszes politikus, aki az MPP több kampányrendezvényén is részt vesz – jelentette be Ráduly Levente megyei MPP elnök. Az RMDSZ részéről elhangzott, a magyar ellenzéki politikusok kampánybeli részvételét rosszalló nyilatkozatokra is reagált Ráduly: a politikai támogatás elfogadott gyakorlat, és a Fidesz támogatása nem a pártnak szól, hanem az autonómiát és a fontos nemzetstratégiai értékeket felvállaló politikai erőnek. Gróf Bethlen Istvánnak a közelmúltban ellopott szobrát pótló alkotást az MPP visszajuttatja a gernyeszegi közösségnek, a szoboravatót május 29-én tartják. /(benedek): Elhatárolódik az MPP az RMDSZ- jelölteket támadó szórólapoktól. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./
2008. május 28.
Fiatalokat szólított meg május 26-án kampánytalálkozóján Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezete. A díszvendég Kövér László, a FIDESZ alelnöke volt, akivel előbb Csép Sándor városi tanácsosjelölt kezdeményezett nyilvános párbeszédet, majd az országgyűlési képviselő a közönség kérdéseire is válaszolt. „Demokrácia ott van, ahol nem félnek az emberek. Márpedig Magyarországon 2006 ősze óta nincs demokrácia” – jelentette ki, utalva az 1956-os forradalom évfordulóján az utcai tömeg ellen lezajlott rendkívül durva rendőri beavatkozásra. Kifejtette: Romániában meg kell tudnunk védeni magunkat, mert ezt senki más nem teszi meg helyettünk. A találkozó végén a magyarországi rockzene két oszlopos tagja, Vikidál Gyula és Makkai Pál lépett fel. /Ö. I. B. : Kövér és Vikidál az MPP-ért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./
2008. szeptember 30.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megtette a feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben, hivatali visszaélés és „hivatalos személy által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés” miatt, mert Szilvásy György törvényes felhatalmazás, illetve az érintett személyek, Kövér László és Demeter Ervin hozzájárulása nélkül kezelte a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó titkos információgyűjtéssel beszerzett, lehallgatott telefonbeszélgetéseket. Szerinte a kormány politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat; minden törvényes indok nélkül hallgattak le ellenzéki országgyűlési képviselőket, a beszélgetéseket pedig törvényellenesen, politikai vádak igazolására használták fel. /A Fidesz feljelentette Szilvásy Györgyöt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2009. március 16.
Megerősítette tisztségében Szász Jenő pártelnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) első országos tanácsa (kongresszusa), amely március 14-én ülésezett Gyergyószentmiklóson. Csinta Samu, a párt háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: egyelőre nem akar versenybe szállni a pártelnöki székért, sőt arra kérte küldött-társait, hogy az országos tanács most ne döntsön személyi kérdésekről, hanem fél éven belül hívjanak össze rendkívüli tisztújító kongresszust. Ezt elvetették. Mivel a testület elfogadta, hogy a szavazati joggal nem rendelkező küldöttek is voksolhassanak, a Bihar megyei küldöttség testületileg, a háromszékiek és a Kolozs megyeiek egy része elhagyta a termet. Gergely Balázs kolozsvári elnökjelölt is bejelentette visszalépését azzal az indokkal, hogy nem kíván egy jogtalanul működő kongresszuson részt venni. /Botrányossá sikeredett MPP-kongresszus. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Botrányos volt a Magyar Polgári Párt (MPP) első Országos Tanácsa. A kongresszuson jelen lévő, szavazati jogukkal élő küldöttek megerősítették Szász Jenőt pártelnöki tisztségében. A regisztrációs adatok szerint 425-en voltak jelen, 144 szavazati joggal rendelkező küldött, illetve 281, szavazati joggal nem rendelkező meghívott. Szász Jenő javasolta, hogy a testületbe delegált 144 országos küldött mellett kapjanak szavazati jogot a megyei küldöttek tanácsainak tagjai, valamint a tavalyi helyhatósági választásokon mandátumot szerzett tisztségviselők is. A vitában végül Gergely Balázs kolozsvári MPP-elnök felszólította a társait: ha hozzá hasonlóan illegitimnek minősítik a kezdeményezést, vele együtt hagyják el a termet. A Bihar, Kolozs és Maros megyei, illetve a háromszéki küldöttek egy része, harmincegynéhányan – köztük Csinta Samu, Gazda Zoltán, Tulit Attila és Gergely Balázs – elhagyták a termet, a többiek megszavazták a „tömegszavazást”. „Ami itt történt, teljes mértékben szabályellenes. Innen kezdve én minden MPP-n belüli tisztségemről lemondok, a párttagságomról azonban nem. Nem kívánok részt venni egy szabályellenes kongresszuson” – nyilatkozta a korábban még pártelnöki babérokra pályázó Gergely Balázs. „Hogy mi lesz a jövő, azt nem tudjuk, eszünk ágába nincs az RMDSZ-hez csatlakozni, de hogy ezzel megosztották a Magyar Polgári Pártot, az biztos. Személyes érdekek miatt a párt sorsa kerülhet veszélybe” – fogalmazott Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPP-szervezet elnöke. Szász Jenő szerint a belső ellenzék kivonulása lezárja azt a folyamatot, ami az elmúlt hetekben kialakult. A kongresszuson bent maradt küldöttek végül elfogadták az alapszabályzat módosítását, a politikai keretprogramot, valamint megválasztották az új elnökséget és az elnök személyéről is döntöttek. Megjelent Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, Veress László, az Illyés Közalapítvány egykori irodavezetője és Bayer Zsolt publicista is. /Barabás Cs. Márti: A fenyő színe és fonákja. Botrányosan alakult szombaton a gyergyószentmiklósi MPP-kongresszus. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2009. szeptember 17.
„Azért vállaltam a jelöltséget, mert azt gondolom, hogy azt a fajta kapcsolatrendszert, kapcsolati tőkét, amelyet 12 év alatt sikerült felépítenem, a város és természetesen a polgármester úr szolgálatába kell állítanom. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ezek a kapcsolatok mind Bukarest, mind Budapest irányába hasznosak lehetnek” – summázta tanácsosi jelöltségének miértjét Szász Jenő, az MPP elnöke Székelyudvarhelyen. Dr. Vajna Imre, az MPP helyi szervezetének elnöke kifejtette, örömére szolgál az, hogy a polgáriak listáját Szász Jenő elnök, volt polgármester vezeti. Szász Jenő szerint a város jövőjére nézve az is rendkívül fontos, hogy Magyarországnak hamarosan nemzeti kormánya lesz, és ezt figyelembe véve, a polgáriak semmiképpen nem támogatják, hogy Székelyudvarhely „a gyurcsányi úton” járjon, mint ahogy azt az elmúlt másfél évben tette. A pártelnök bejelentette, az MPP meghívottjaként a városba érkezik Kövér László, a Fidesz – MPSZ országos választmányának elnöke, aki a nemzeti integráció témájában fórumot tart a művelődési házban. Szász kifejtette, az MPP ellenzi, hogy a felújítás alatt álló Mária Valéria épületébe a nagyszebeni Lucian Blaga román tannyelvű egyetem telepedjen le. „Nekünk az volna fontos, hogy magyar tannyelvű intézményeket, egyetemeket hozzunk létre és ezeket működtessük a városban” – hangsúlyozta. /Lázár Emese: „Székelyudvarhely ne járjon a gyurcsányi úton. ” = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./
2009. szeptember 18.
Nincs határon túli magyar világ, csak egy magyar világ van. Egy nemzeti közösséghez tartozunk, még akkor is, ha közjogi határvonalak akadályozzák ennek a közösségnek a szervesülését – mondta Kövér László szeptember 17-én. A fideszes politikus Szász Jenő meghívására érkezett Székelyudvarhelyre. A székelyföldi városban otthon érzi magát – mondta Kövér László Székelyudvarhelyen. A magyarországi politikus a Fidesz jövőbeli politikai programjáról így fogalmazott: „A nemzeti integráció politikája, a határmódosítások nélküli nemzeti újraegyesítés programja az, amit nekünk meg kell hirdetnünk az Unió határain belül. Ehhez a munkához is, miként a különböző államok retorziós törekvéseivel szemben szükségünk van minden állhatatos, gerinces politikai erőre, személyre. Ezért természetes, hogy most itt vagyok. ” /Lázár Emese: Kövér László: egy magyar világ van. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./
2009. szeptember 22.
Az utóbbi években az RMDSZ jobb kapcsolatot ápolt a magyarországi kormánypártokkal, mint a Fidesszel, de ezeket a véleménykülönbségeket meg kell próbálni feloldani – mondta Kövér László, a Fidesz–MPSZ országos választmányának elnöke. Kövér László Székelyudvarhelyen járt, hogy az ottani kampányban Szász Jenőnek segítsen. Szerinte magyarországi politikusok részéről teljesen természetes, hogy részt vesznek az erdélyi kampányokban. Az RMDSZ sokkal jobb viszonyban volt az elmúlt 7-8 esztendőben az MSZP-vel, Gyurcsány Ferenccel, és az SZDSZ-szel, mint a Fidesszel. Nincs határon inneni meg túli magyar világ, hanem csak egy magyar világ van. Az utódállamokban élő nemzeti közösségek vezetőinek is az a feladata, hogy a nemzethatárokon átívelő, az Európai Unió keretében történő újraegyesítését szolgálják. Ha Magyarország kormányai és a határon túli magyar közösségek politikai vezetései az elmúlt húsz évben, az első pillanattól fogva konzekvensen, állhatatosan kiálltak volna azokért a jogokért, amelyeket európai polgárként tőlük nem lehet elvitatni, ha egyértelműen tiltakoztak volna minden olyan sérelemmel szemben, amelyek az elmúlt húsz évben érték a közösségeket vagy annak tagjait, akkor ma nem állnánk ott, ahol állunk, hanhsúlyozta Kövér László. Akkor Szlovákia politikai elitje nem alázhatta volna meg Magyarországot. Nem vezethették volna be azt a nyelvtörvényt sem. A jelenlegi helyzetre áttérve, az erdélyi magyar politikai életben a megalakult Magyar Összefogásból egy 400-nál több önkormányzati képviselőt magáénak tudó politikai közösséget kirekesztenek. Kormányra kerüléskor a kettős állampolgárságról nem fogják a népszavazást megismételni. Nem tartottak népszavazást sem a szerbek, sem a románok, sem a szlovákok hasonló ügyekben, hanem a világ legtermészetesebb módján intézték a maguk dolgait, saját nemzettársaikat közjogi értelemben is befogadják az országba, ugyanúgy a leendő magyar Országgyűlésnek is ekképpen kell majd eljárnia. /Lázár Emese: Kövér: az RMDSZ megkerülhetetlen tényező. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./
2009. december 14.
December 12-én Kézdivásárhelyen az egykori Székely Katonanevelde épületének utcai boltíve előtt a Magyar Polgári Párt és a Fidesz szervezésében – a budapesti Ábel Alapítvány anyagi támogatásával – felavatták az 1919-ben elvesző magyar hazáért és becsületért küzdő Székely Hadosztály parancsnokának, a száznegyven éve született Kratochwill Károly (1869–1946) első erdélyi köztéri szobrát. Az ünnepség díszvendége Kövér László országgyűlési képviselő, a Fidesz–Magyar Polgári Párt országos választmányának elnöke volt. A szobor talapzatánál a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság állt díszőrséget. Kratochwill mellszobrát Blaskó János budapesti szobrászművész készítette, a talapzatot pedig Ferencz Antal. Megemlékező beszédében Rácz Károly polgármester elmondta: az 1989-es rendszerváltásig a Székely Hadosztály emlékét kitörölték a köztudatból Romániában és Magyarországon egyaránt, még nevüket sem volt szabad kiejteni. A méltatlanul elfelejtett Kratochwill Károly és hős székely katonái megérdemlik az utókor megbecsülését és tiszteletét, hisz életük árán és ráadásul gyenge felszereléssel meg akarták védeni szülőföldjüket az Erdélybe betörő román haderővel szemben. Kövér László a Székely Hadosztály hősi ellenállását méltatva beszédében a szégyenletes 2004. december 5-re is kitért, amikor a kenyerüket féltő magyarok magyar nemzettársaik ellen fordultak. Szabó Pál Csaba történész, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója rövid beszédében a Székely Hadosztály hősiességét emelte ki. /Iochom István: Kratochvill Károly altábornagyra emlékeztek (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./
2010. április 20.
A nemzetpolitikai ügyeket Semjén fogja „kézben tartani”
Orbán Viktor a választások második fordulója után lemond a pártelnökségről, hisz miniszterelnökként már nem töltheti be ezt a tisztséget. Az RTL Híradó információi szerint a párt élére Pokorni Zoltán vagy Kövér László esélyes, értesült az RTL Híradó. Az Index úgy tudja, hogy az elnöki posztra Varga Mihály az esélyes, de a váltásra csak később, ha egyáltalán, kell számítani.
A kormány összetételéről az RTL azt írja, hogy Orbán Viktor három miniszterelnök-helyettest vesz majd maga mellé, Varga Mihályt, a Fidesz alelnökét, Semjén Zsoltot, a KDNP frakcióvezetőjét és Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezetőt.
Az Index információi szerint Varga Mihály miniszterelnöki kabinetvezető lesz, ami nem feltétlenül jelent miniszterséget. Semjén Zsolt koalíciós miniszterelnök-helyettes lesz, amit nemzetpolitikai titulussal is megtoldanak, Navracsics Tibor pedig a napi ügyek vitelében helyettesíti majd Orbán Viktor kormányfőt a kabinetüléseken. Az is zavaros még a párton belüli információhiányos helyzet miatt, hogy ugyanolyan rangban lesz-e a három helyettes.
Az Index korábban hasonlóan értesült: Varga és Semjén szintén miniszterelnök-helyettesi posztra esélyes, azonban Navracsics Tibor egy korábbi verzió szerint egy csúcsminisztérium irányítását kapta volna, közigazgatási miniszternek szánták. Az Index úgy tudja, hogy az Országgyűlés elnöke Kövér László lehet, az RTL szerint ennek a posztnak a várományosa Schmitt Pál.
Orbán Viktor eddig csak a kormány egy tagját jelentette be: Martonyi János kapja a külügyi tárca irányítását. A Fidesz álláspontja amúgy az, hogy a választások lezárultáig nem beszélnek a kormány összeállításáról.
index.hu
Erdély.ma

2010. május 3.
Székely majális Makfalván
Marosszék – a Székelyföld része és Székelyföldön magyarul! – e kettős jelmondattal kívánta hangsúlyossá tenni a hétvégimajálist a Székelyföldi Nemzeti Tanács (SZNT). A második alkalommal megrendezett székelyföldi majálisra ismétMakfalván kerítettek sort, és ez a jövőben is így lesz, hiszen hagyományteremtőnek szánják. Szombaton közel kétezrenvettek részt az SZNT jó hangulatú – azonban politikától sem mentes – rendezvényén.
Idén többen jöttek el a rendezvényre, mint egy évvel korábban. Szikrázó napsütésben magyar lobogók lengtek majd minden sátoron (ott voltak a hármasfalusiak, székely-abodiak, gyulakutaiak, gernye-szegiek), a bográcsokban rotyogott a gulyás, népdalok, néptáncok vonzották a színpad köré a tömeget, délben már parázs volt a hangulat. A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs mellett a Magyar Polgári Párt vezetői szinte mind jelen voltak: Szász Jenő elnök, Kiss István alelnök, László György Maros megyei elnök. Az RMDSZ részéről senki nem jött el, bár a szövetség számos képviselőjét meghívták a rendezvényre. Távol maradtak Makfalva polgármestere és RMDSZ-es tanácsosai is.
Kiss Károly makfalvi református lelkipásztor és az SZNT helyi elnöke valamint a tisztségébe március 22-én visszahelyezett Vass Imre alpolgármester üdvözölte az embereket. Izsák Balázs hangsúlyozta, a majális kettős jelszavával ismét a figyelem középpontjába akarják emelni, hogy a Székelyföldön hivatalos nyelv legyen a magyar. Az autonómiára kitérve kijelentette: sikeres autonómiák ott működnek Európában, ahol létezik egy erős, regionális közösségi tudat. "Annak az előfeltétele, hogy Székelyföld autonómiáját elérjük, az, hogy Székelyföld közössége megélje azt a közösségi tudatot, amely egy történelmi folyamat során alakult ki és amelyet megpróbáltak 50 év alatt szétverni. Ezt kell újra feléleszteni és megerősíteni, hogy a székelyek tudatára ébredjenek annak, hogy ők hagyományokat, szellemi örökséget hordoznak" – mondotta. Hozzátette: "A székely majális pontosan arra való, hogy az emberek összegyűljenek és meghallgassák azt a közösségi üzenetet, amely a rendezvény elején elhangzik, utána együtt kötetlen beszélgetésekben fel tudják dolgozni, felszabadultan szórakoznak és közben megélik azt a közösségi élményt, amely ennek a szervezésnek az alapja volt." Izsák Balázs szerint a magyarországi változásokkal reális lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország végre betöltse a gondoskodó hatalom szerepét Székelyföld, az egész magyarság esetében, éppen úgy, ahogyan Ausztria tette a dél-tiroli autonómiaküzdelemben. "Ezt várjuk el a magyar államtól, és világos jelzések vannak arra, hogy Magyarország fel fogja vállalni a gondoskodó hatalomnak a szerepét".
Szász Jenőt, az MPP elnökét éppen néhány székely atyafi szemrehányó kérdéseinek össztüzében találtuk, amelyek azzal a bizonyos december 1-jei bukaresti "koccintással" voltak kapcsolatosak, ezekre az elnök igyekezett indulatmentesen és hitelesen válaszolni, több-kevesebb sikerrel. Kérdésünkre kijelentette: örül annak, hogy a régi majálisozás után most tematikusan gyűltek össze a marosszéki emberek, és fontos üzenetet fogalmaznak meg: Marosszék a Székelyföldhöz tartozik, magyarul tartozunk a Székelyföldhöz. "Erre a fajta integrációra itt, a Székelyföldön is szükség van, mint ahogy a nemzeti integrációra a Kárpát-medencében. Szorgalmazzuk és sürgetjük a nemzeti integráció programját, és ennek megvannak az alapjai azáltal, hogy Magyarországon a Fidesz került kétharmados fölhatalmazással azon közjogi eszközökhöz, amelyekkel hatékonyan tudják segíteni Székelyföld autonómiáját. A Kárpát-medencét nemcsak kulturálisan, gazdaságilag kell egységes térként kezelni, ha nemzeti integrációban gondolkodunk, akkor politikailag is integrálni kell."
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke üzenetében a magyar állam nemzetpolitikájára utalva hangsúlyozta: "A következő esztendőkben a Kárpát-medencei magyarság minden szellemi, anyagi, lelki erejének az összpontosítására lesz szükség ahhoz, hogy újjáépítsük a magyar államot és a magyar nemzetet. Ez a hatalmas munka csak együtt sikerülhet. Számítunk a székelység erejére".
A politikán túl természetesen jókedvűen mulatoztak a majálisozók, gulyás mindenkinek jutott, a 12 nagy bogrács a délutáni órákra már kiürült. A zsűrizés elmaradt, mert sokan hazaigyekeztek, de akik maradtak, azok jól szórakoztak, hiszen a műsor változatos volt: a makfalvi iskolások néptáncokat mutattak be, énekelt Samu Imola, a Barabás lányok énekeltek és szavaltak, énekelt-gitározott a makfalvi VIII. osztályos Bányai Borbála, a siklódi kórus és zenekar előadására is sor került, a szovátai huszárok toborzót szerveztek, Nagy Miklós és zenekara, a Defender együttes és Tóth Hunor alias Jokkero koncertezett.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2010. május 19.
Kettős állampolgárság
Augusztus 20-án lépne hatályba
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen léptetné hatályba, de csak 2011. január 1-jétől alkalmazná a Fidesz-KDNP a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatát, amelyet Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt terjesztett a magyar Országgyűlés elé hétfőn.
Az indítvány elsőként azt rögzíti, hogy nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke.
A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos új szabályok úgy szólnának: akkor honosítható kedvezményesen az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja, ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát sem.
Mindez egyéni kérelemre, nem pedig kollektíven, automatikusan történhetne.
A kérelmet az illetékes anyakönyvvezetőhöz, vagy a magyar konzuli tisztviselőhöz, vagy a kormány által kijelölt, az állampolgársági ügyintézésért felelős szervhez lehet majd benyújtani.
Semjén Zsolt azt már korábban elmondta a Heti Válasznak adott interjúban, hogy három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
A beterjesztők a javaslat indoklásában leszögezik, hogy az állampolgárságról szóló magyar döntés jogalapja a nemzetközi jogban vitathatatlan: "az állam szuverenitása alapján szabadon határoz állampolgársága megszerzésének szabályairól".
Megjegyzik azt is, hogy a javaslat nem teljesen újdonság a magyar jogrendszerben, "hiszen már az első magyar állampolgársági törvény és az 1886. évi IV. törvénycikk is ismerte a határon túli magyarok, a csángók egyszerűsített honosítási eljárását".

A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná június 4-ét a Fidesz
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét közös törvényjavaslatában a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt.
A parlament honlapján olvasható, szerdán benyújtott, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő előterjesztés szerint az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására - olvasható az indítványban.
A javaslat kitér arra is, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei — mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések — kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, amelynek kiindulópontja csak az egyének — a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló — szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.
Az Országgyűlés ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjára irányul.
Az előterjesztés szerint az Országgyűlés tisztelettel adózik mindazon emberek, közösségeik és azok vezetői, illetve emlékük előtt, akik 1920. június 4-e, "a magyar nemzet külső hatalmak által előidézett igazságtalan és méltánytalan szétszaggattatása után áldozatvállalásukkal és teljesítményükkel lehetővé tették, hogy e tragédiát követően a magyarság mind szellemi, mind gazdasági értelemben képes volt újra megerősödni, s képes volt túlélni az ezt követő újabb történelmi tragédiákat is.
A javaslat indoklásában az olvasható, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európai nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója.
Utalnak arra, hogy Közép-Európa államai és nemzetei a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája.
A törvény a békediktátum aláírásának 90. évfordulóján, 2010.június 4-én lépne hatályba.
MTI

2010. május 26.
Elfogadta az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket. Nemmel voksolt az előterjesztésre a szocialista Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor, a tartózkodók között MSZP-s és LMP-s képviselők voltak.
Az előterjesztő fideszes és KDNP-s politikusok, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt azt javasolták, hogy a "kettős állampolgárságról" szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lépjen hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kelljen alkalmazni.
Bumm.sk

2010. május 31.
A trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a Nemzeti Összetartozás Napja - döntött a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatának hétfői elfogadásával az Országgyűlés többsége.
A jogszabályra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.
A képviselők csupán egy, az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító indítványt fogadtak el, amellyel azzal egészítette ki a törvényjavaslat első paragrafusát, miszerint "az Országgyűlés elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem magyar emberként vállaltak szolidaritást a magyarsággal".
A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
A szöveg kitér arra is, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, amelynek kiindulópontja csak az egyének a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.
Az Országgyűlés ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjára irányul.
Az Országgyűlés tisztelettel adózik mindazon emberek, közösségeik és azok vezetői, illetve emlékük előtt, akik 1920. június 4-e, "a magyar nemzet külső hatalmak által előidézett igazságtalan és méltánytalan szétszaggattatása után" áldozatvállalásukkal és teljesítményükkel lehetővé tették, hogy e tragédiát követően a magyarság mind szellemi, mind gazdasági értelemben képes volt újra megerősödni, s képes volt túlélni az ezt követő újabb történelmi tragédiákat is.
Kövér László a parlamenti vitában azzal indokolta a törvényjavaslat benyújtását, hogy ideje szembe nézni a magyar nemzet legmeghatározóbb és legösszetettebb következményekkel járó tragédiájával, a trianonival. Mint mondta, a dokumentum az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum által okozott nemzeti tragédia kilencvenedik évfordulójáról hivatott megemlékezni. Beszélt arról is, hogy a 90 évvel ezelőtt történtek nem tudtak történelemmé sűrűsödni, hanem feldolgozhatatlan kollektív traumaként nehezednek a magyarság és szomszéd népek közgondolkodására.
Az Országgyűlés döntött arról, hogy kéri a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A jogszabály 2010. június 4-én lép hatályba.
/szövege:/
A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk:
1.§ A Magyar Köztársaság Országgyűlése tisztelettel adózik mindazon emberek, közösségeik és azok vezetői, illetve az ő emlékük előtt, akik 1920. június 4., a magyar nemzet külső hatalmak által előidézett igazságtalan és méltánytalan szétszaggattatása után áldozatvállalásukkal és teljesítményükkel lehetővé tették, hogy e tragédiát követően a magyarság mind szellemi, mind gazdasági értelemben képes volt újra megerősödni, s képes volt túlélni az ezt követő újabb történelmi tragédiákat is. Az Országgyűlés fejet hajt mindazon nők és férfiak, illetve az ő emlékük előtt, akik e küzdelemben az elmúlt kilencven év során magyarságukért hátrányt, sérelmet szenvedtek, külön megemlékezve azokról, akik az életüket kényszerültek áldozni nemzeti önazonosságuk vállalásáért.
2.§ A Magyar Köztársaság Országgyűlése megállapítja, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei - mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések - kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű, szuverenitásuk birtokában lévő, polgáraik és közösségeik számára gyarapodó jólétet, jogbiztonságot és a gyakorlatban is érvényesülő jogegyenlőséget biztosító egyenrangú országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, melynek kiindulópontja csak az egyének - a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló - szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet. Az Országgyűlés ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjának előidézésére irányul.
3.§ A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Ebből kiindulva az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
4.§ A Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt mentve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Ennek érdekében az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja.
5. § Jelen törvény 2010. június 4-én lép hatályba.

Aláírta az államfő a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt - által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

2010. június 1.
A magyar államfő aláírta a kettős állampolgárságról szóló törvényt
(MTI) – Sólyom László magyar köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők – Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt – által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől. A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Markó: taktikai szempontból jó döntés
"Taktikailag azt mindenképp jónak tartom, hogy most fogadták el a törvényt, de csak később lép érvénybe. Ezáltal szétválasztódik az elfogadás és az alkalmazás pillanata, tompul a sokkhatás" – mondta a politikus. Szerinte nem lehet kizárni, hogy Romániában ultra-nacionalista politikusok kampányszerűen fogják támadni a kettős állampolgárságot.
Markó ugyanakkor leszögezte: jelenleg Romániában sem politikai, sem morális, sem jogi alap nincs arra, hogy valaki ezt igazán megkérdőjelezze, minthogy Románia a moldovai románoknak hasonló módon ad állampolgárságot. Szlovákiában fog még feszültségeket okozni ez a kérdés – mondta Markó Béla, aki azonban bízik abban, hogy Románia bölcsebb lesz.
Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e a magyar állampolgárságot, a politikus így felelt: "Megmondom őszintén, Románia miniszterelnök- helyetteseként nekem most nem ez a legnagyobb problémám".
Szlovák válaszreakció
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt.
A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.
Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el.

Trianon-emléknap
Június 4. a nemzeti összetartozás napja
(MTI) – A trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja – döntött a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatának hétfői elfogadásával a magyar Országgyűlés többsége.
A jogszabályra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.
A képviselők csupán egy, az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító indítványt fogadtak el, amely a következőképpen egészítette ki a törvényjavaslat első paragrafusát: "az Országgyűlés elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem magyar emberként vállaltak szolidaritást a magyarsággal".
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
A szöveg kitér arra is, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, amelynek kiindulópontja csak az egyének a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.
Az Országgyűlés ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjára irányul.
Az Országgyűlés döntött arról, hogy kéri a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A jogszabály 2010. június 4-én lép hatályba.
Parlamenti emlékülésen is megemlékeznek majd június 4-én az évfordulóról, amelyen Sólyom László köztársasági elnök is felszólal.

2010. június 6.
Tőkés: nem a revízió a megoldás, hanem a nemzeti összefogás
Trianon gyógyítása – ezzel a címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön. A szentmise után a résztvevők az ezer éves határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Méltatták azt is, hogy a magyar országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává tette a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját.
– Végre nemzeti összetartozássá válhat a 90 éves fájdalom, sérelem, akkor ezt úgy gondoltam, hogy nyomatékot kell adnunk, és örülnünk kell neki – állapította meg Szabó K. Attila nyugalmazott tanár.
Tőkés László szerint itt az ideje a gyógyulásnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát.
– Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. A 20. századdal hadd érjen véget Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás – mondta Tőkés László, aki egyúttal a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket.
Farkaslakán felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. Az apostoli kettős keresztet és az elszakított nemzetrészeket ábrázoló kopjafákat Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere, Szász Jenő, az MPP elnöke és Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke leplezte le.
Csúcs Mária, Jakab Endre

2010. június 7.
Elkezdődött Trianon sebeinek gyógyítása
Kárpát-medence-szerte megemlékezéseket, emlékműavatásokat szerveztek a hétvégén a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján. A rendezvényeket első ízben szervezték meg hivatalosan is a nemzet egységének jegyében, azt követően, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt héten a Magyar Összetartozás Napjává nyilvánította a szerződés aláírásának napját, június 4-ét.
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is.
„A lelki határokat nem lehet felülírni”
A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát.
Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet.
Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat.
A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult.
Trianon-emlékművet avattak Farkaslakán
A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel.
„90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább.
„Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született.
„Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Nagy Demeter István, Dénes Emese
Pályázat Trianonról Szatmárnémetiben
A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él.
Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek.
Gozner Gertrud
Krónika (Kolozsvár)

2010. július 30.
Az RMDSZ nem, a pénze igen!
Futnak a patkányok! – mondják a hajósoknál, ha jön a vihar. Persze azokra a gyengébb jellemű társaikra is célozva, akik menten eltűnnek a fedélzetről, ha egy nagyobb széllökés megingatja a hajót. Aztán vihar múltával előbújnak és eljátsszák, hogy mennyire helytálltak, nekik köszönhető a túlélés.
Azt mondja Csavaros, aki több sikeres kulturális rendezvényt szervezett: bár nem sokan tudják, ő mindig is fideszes volt, mert őt az RMDSZ semmiben nem támogatta! Azt hittem, nem jól hallok, ezért kérem, hogy ismételje meg. Megismétli: őt az RMDSZ semmiben nem támogatta!
Zavar, amit mond, mert ismerem a valóságot, ezért szemébe vágom: hamar elfelejtette, hogy több díjat is kapott a szervezettől, ha nem is annak nevével, hanem az általa támogatott alapítvány révén. Az se jut eszébe, hogy rendezvényei mögött ott volt az RMDSZ, nem csak azzal, hogy a szervezőkkel és ingyenes telefonhasználattal segítette, de a megfelelő közösségi teremhez is általa jutott.
Más. Renoválják a többszáz éves templomot. Kérdem honnan ennyi pénz? Válasz: a hűséges hívektől! Csak tőlük? Csak és csak! Ejnye, mondom, már utána nézek, mert kisebb templomokra is adtak már kormánytámogatást. Igazam volt, erre is adtak, az RMDSZ közbejárására. (Mellesleg az elmúlt években csupán Szatmár megyében harmincnál több magyar templom renoválásában segítettek az RMDSZ parlamenti képviselőinek lobbizásával kapott kormányzati pénzek).
Csak hát most, hogy ilyen csapnivalóan mennek az ország dolgai, s a kormány tagjaként Markóék is a megszorító intézkedésekre szavaztak, nem illik az RMDSZ-szel dicsekedni. Még, ha úgy jönne a pénz, hogy a magyar nemzeti összefogást támogatja! Így másképpen hangzana. De ki az a barom, aki a román kormányhoz benyújtott kérvényre ilyesmit írna? Adna csak Kövér László nagy nemzeti szólammal akár pár ezer forintot, többször is felolvasnák! Lám, az RMDSZ millió forintot érő segítségét meg elhallgatják, mert az adott helyzetben nem lehet rajta a nemzeti masni.
Ám észre kellene venni: hiába várják most nálunk is nagyon sokan a szívet bizseregtető nemzeti szöveg mellé a forint milliókat, nem jön, mert egyelőre Kövérék odahaza is nagyon szűkmarkúan kénytelenek mérni. Mert odakoppint az IMF.
Ismerőseimnek nem győzöm hangoztatni: hiába tartják markukat a forintokra, mert nekünk a pénzt továbbra is Bukarest adja. Lássunk tisztán! Ami túlról jön, az csak arra jó, hogy szívünket birizgálja, de a mindennapira csak morzsa. Azt itt kell kiverekednünk.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 14.
Hová lettek a Vatra iratai? (Pörgésben a 6. EMI-tábor)
Kánikulai meleg mellett érdekes előadások jellemezték a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág Panzió területén zajló 6. EMI-tábor tegnapi napját. A rendezvényre Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is várják.
Alig nyitott tegnap a tábor, máris ,,súlyos” témáról értekeztek a központi előadói sátorban: az erdélyi magyarság demográfiai kilátásairól. A Kárpátia és az Ismerős Arcok előző esti koncertje után ugyan kissé akadozó volt még a hallgatóság koncentrálása, de azért nem volt baj az érdeklődéssel. A Népszámlálás 2011 című programpont keretében Csép Sándor, az Áldás Népesség Mozgalom elindítója irányításával voltak kénytelenek szembesülni a jelenlévők a nem túl szívderítő népesedési perspektívákkal. Kincses Előd ügyvédnek a marosvásárhelyi Fekete Márciusról szóló előadása a téma ismerői és a laikusok számára egyaránt érdekfeszítő volt. Megtudhattuk például, hogy Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter adta a román hatóságok kezére a Vatra Românească alapító iratait, amelyeket Kincses bízott Borbély gondjaira a ’90 márciusi események forgatagában.
Nagy tömeg hallgatta végig az ’56 Erdélyben című programpontot is. A téma közismert kutatója, Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész mellett egykori elítéltek — Ervin atya, Orbán Péter, Jámborné Péter Szabó Ilona — emlékeztek a hazai magyar értelmiség összeroppantását és megfélemlítését szolgáló megtorlásra. A hallgatói kérdésekre válaszolva Tófalvi többek között elmondta, hogy kutatásai során maga is találkozott ,,intő” jelekkel, lakásába többször is betörtek, pótolhatatlan iratok is áldozatul estek a hívatlan látogatásoknak.
Simó P. József Tibor csíksomlyói pszichológus szerint igenis, van élet az AIDS után. Erről a Keskeny út sátorban tartott előadása keretében értekezett, ahol a többnyire kamaszkorú hallgatóság kérdésözöne többek között a HIV-pozitív emberek nemiélet-lehetőségeire is kitért. A témához kapcsolódó film — A bakancslista — vetítésekor a nézőknek különleges részletekre is figyelniük kellett, ha részt akartak venni az azt követő játékban.
Állandó műszak volt a film- és borsátorban, de a művészsátorban, az EMI-társalgó sátorban vagy a gyereksátorban sem volt egyetlen pillanatnyi üresjárat sem. Csak az nem vett részt valamelyik programon, aki röplabdázott, vagy az EKE által szervezett, nehéznek hirdetett gyalogtúrán vett részt, amely tegnap a Libán-tetőn át Gyergyócsomafalváig kilenc kilométeren át vezette a túrázókat. Lapzártakor a táborlakók és külsősök erősen készültek a napzáró Avatar- és Edda-koncertre.
A 6. EMI-tábor hét végi programjában szombaton a Radikális változás Magyarországon? című programpontban Vona Gáborral, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökével találkozhatnak, míg Regionalizmus és/vagy autonómia? címszó alatt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bodó Barna politológus, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere fejti ki nézeteit. A zárónapon, vasárnap 14 órától az új magyar kormány nemzetpolitikájáról, a magyar állampolgárság kérdéséről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszél.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. augusztus 16.
Az autonómiaegység szükségessége (Befejeződött a 6. EMI-tábor)
A székelyföldi autonómiatörekvések anyaországi támogatása és életképessége az egységes fellépésen múlik, a kérdésben nem kerülhető meg az RMDSZ — erősítette meg Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke az EMI-tábor zárónapján.
A Transylmania, a Depresszió és a No Sugar együttes fellépésével zárult tegnap este a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág Panzió területén rendezett EMI-tábor. A kinyilatkoztatottan nemzetpolitikai és nem pártpolitikai célokat szolgáló rendezvényen két különböző napon ült előadói asztalhoz Vona Gábor, a parlamenti szereplővé választott Jobbik elnöke és Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke. Pontosabban ezért nem engedtek a közönség nyomásának a rendezők, és nem ültették egy asztalhoz a politikai szereplőket.
Megvalósult-e a kampányban sokat hangoztatott radikális változás az anyaországban és az Országházban? — ez volt Vona Gábor előadásának vezérmotívuma, de szó esett arról is, hogy az új erő pártjának milyen lehetőségei és kilátásai vannak a magyar közéletben.
Kövér László igyekezett valóban a nemzetpolitikai témakörre összpontosítani. A magyar állampolgárság odaítélésének kérdésében egyértelműsítette a magyar kormány elhatározását, miszerint pénzt és energiát nem kímélve hozzásegít mindenkit, aki igényli az anyaországhoz való tartozás szervezett formáját is.
Az autonómiakérdés nem csak az előadáson, de az azt követő sajtótájékoztatón is rengeteg kérdést vetett fel. Az autonómiatörekvések érvényesítése Kövér szerint egységes fellépést követel, amit a legutóbbi ENSZ-vita is bizonyított. Ellenkező esetben ugyanis előfordulhat, hogy az asztal két oldalán ülők egymást kioltó érveket fogalmaznak meg a kisebbségi jogok tekintetében. Ezért ebben a kérdésben sem kerülhető meg az RMDSZ álláspontja — egyértelműsítette Kövér.
Az Országgyűlés elnöke Gyergyószentmiklóson találkozott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel is, és kijelentette, hogy a magyar kormány és parlamenti elnöki minőségében maga is várja az ősz folyamán az SZNT küldöttségét Budapesten.

Autonómia pró és kontra
Székelyföld autonómiájának kérdésköre határozta meg a hétvége politikai közbeszédét Romániában. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak által „Legyen úgy, mint régen volt!” mottó alatt Gyergyószentmiklós mellett megtartott hatodik EMI-táborban az előadók nagy része – köztük Kövér László Országgyűlés-elnök, illetve Vona Gábor Jobbik-elnök – az önrendelkezési törekvések mellett szállt síkra, a szintén Hargita megyei Marosfőn megrendezett román szabadegyetemen a bírálók hangja volt erősebb. Olguţa Vasilescu szociáldemokrata szenátor például Vasile Blaga belügyminiszter lemondását követelte, amiért az nem lép fel az ellen, hogy „magyar szélsőséges szervezetek” magyar jelképeket használnak Hargita és Kovászna megyében, és a területi autonómiát népszerűsítik.
EMI-tábor: nemzetpolitikai kérdésekről beszélt Vona és Kövér
Akkor valósulhat meg a Székelyföld autonómiája, ha a romániai magyarság vezetői is ezt akarják, és meg is tesznek mindent a cél elérése érdekében – jelentette ki tegnap Kövér László, az Országgyűlés újonnan megválasztott fideszes elnöke a Gyergyószentmiklós mellett zajló EMI-táborban. A politikus mindezt annak kapcsán mondta, hogy egy nappal korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Erdélyi Magyar Ifjak által immár hatodik alkalommal, „Legyen úgy, mint régen volt!” mottóval megrendezett összejövetelen arra buzdította a hallgatóságot, hogy kérjék a magyar kormánytól a székelyföldi autonómiatörekvések támogatását
A határon túli magyaroknak nyújtandó szavazati jog kapcsán Kövér László leszögezte, a jelenleg hatályos törvénykezés értelmében csak azok a magyar állampolgárok szavazhatnak, akiknek állandó lakhelyük van Magyarországon, azonban – anélkül hogy részleteket árult volna el – közölte, módosítani kívánják a választójogi törvényt. Kövér László ugyanakkor előadásában bírálta a Jobbikot, mondván, az alakulat tagjai között igen sok a szélsőséges ember, s ha a pártvezetés nem határolódik el tőlük, az komoly gondokhoz vezethet. Az országgyűlési elnök reagált továbbá Vona azon felvetésére, miszerint a Jobbik-elnök szívesen tárgyalóasztalhoz ülne Kövérrel, hogy átbeszéljék a nemzetpolitikai nézeteltéréseiket. Kövér leszögezte, csak olyan vitákba száll be, amelyekből eredmények is születhetnek.
A Magyarországon gyakran szélsőségesnek bélyegzett Jobbik első embere szombaton arról beszélt: támogatja a Székelyföld autonómiáját, ám magyar országgyűlési képviselőként ezt nem kezdeményezheti, így az önrendelkezést azoknak kell kérniük, akik a Székelyföldön élnek. Ennek kapcsán arra buzdította hallgatóságát, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnökének vasárnap délutáni előadása közben háromszázan öltözzenek a Székelyföld autonómiáját szorgalmazó pólókba, egyikük pedig kérdezze meg a házelnököt: támogatja-e az autonómiát.
„A többit hagyják ránk a magyar parlamentben, nyomást kell gyakorolni a kormányra” – mondta Vona. A politikus a kettős állampolgárság kapcsán arról beszélt: azzal együtt szavazati jogot is biztosítani kell a határon túli magyaroknak, és úgy vélte, ez ügyben is nyomást kell gyakorolni a magyar kormányra. Vona egyúttal bírálta azt a tényt, hogy Magyarországon betiltották a Jobbik által alapított Magyar Gárdát, és úgy vélte, annak továbbra is fenn kell maradnia, mivel azok, akik betiltották, nem látták a jó dolgokat, amelyek a gárdához fűződnek, azt, hogy segített a bajba jutott embereken, például az áradások idején.
A politikai előadások mellett a szórakozásra, kikapcsolódásra is bőven akadt egyébként lehetőségük az EMI-tábor résztvevőinek. Az egyik legnagyobb sikert az Edda koncertje aratta, de szintén szép számban buliztak a NemEz, a Beatrice, a Hungarica, a Stratégia, a Kárpátia, az Ismerős Arcok, az Avatar, a Dalriada, a Piramis, a Transylmania, a Depreszszió és a No Sugar zenekarok fellépései alatt is. Ugyanakkor a nyolc tematikus sátorban – Előadósátor, Kézműves sátor, Keskeny út sátor, Szórványért sátor, Film- és borsátor, EMI- és társalgósátor, Művészsátor, valamint Gyereksátor – mindenki megtalálhatta a kedvére valót, de akinek még így is maradt ideje unatkozni, a különféle alternatív programok között válogathatott, sportolhatott, túrázhatott, íjászkodhatott vagy éppen néptáncolhatott. Krónika (Kolozsvár)