Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. március 18.
"Marginális, idejétmúlt és Európa-ellenes, javíthatatlan revizionisták csoportjának nevezte márc. 15-én Mircea Geoana külügyminiszter azokat, akik egy nappal korábban részt vettek Kolozsváron a Tőkés László református püspök által kezdeményezett Márciusi Fórumon. A fórumon mintegy ezren arról döntöttek, hogy hozzákezdenek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásához. - Elsőként azt kell megállapítani, hogy a szélsőségesek száma folyamatosan csökken a magyar közösség soraiban, ma ez a szám mintegy ezerre tehető - mondta Geoana. A külügyminiszter szerint az RMDSZ mérsékelt vezetése képes arra, hogy politikájával pozitív eredményeket érjen el a romániai magyar közösség számára. - Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy ilyen rendezvényen részt vesznek a magyarországi ellenzék vezető politikusai, akik megpróbálják a magyarországi belpolitikai vitákat átültetni a szomszédos országokba is - mondta. A kolozsvári fórumon jelen volt Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, Németh Zsolt Fidesz-alelnök pedig levélben köszöntötte az egybegyűlteket. /Geoana revizionistának tekinti a fórum résztvevőit. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./"
2003. március 19.
"Az erdélyi magyarság nem érzékeli úgy, hogy az anyaország elfordult tőle, ezt legfeljebb azok az erdélyi magyarok gondolják, akiket megtévesztett a Fidesz gátlástalan propagandája, amelyet Erdélyben a magyar kormány ellen folytat - jelentette ki az MTI-nek Kovács László. A magyar külügyminiszter a Krónika Németh Zsolt Fidesz-alelnökkel készített, márc. 18-i számban közölt interjúra reagált. "Mostani erdélyi utam, az RMDSZ vezetőivel és egyszerű emberekkel folytatott beszélgetéseim arról győztek meg, hogy az előző kormányt súlyos felelősség terheli azért, hogy a magyarországi viták Erdélybe is behatoltak, veszélyeztetve a magyarság egységét" - jelentette ki Kovács. Leszögezte, Németh Zsolt állításával ellentétben a kormány nem megszüntette, hanem éppenséggel helyreállította a támogatáspolitika egyensúlyát. Hozzátette, a magyar adófizetők pénzéből folyósított támogatások elosztását a kormány mindenki számára átláthatóbbá tette, a pénzt nem klientúraépítésre, hanem az erdélyi magyarság helyzetének javítására fordítja. "Ez persze fájdalmasan érintheti a Fidesznek azokat a klienseit, akik az előző kormány idején milliárdos nagyságrendű támogatáshoz jutottak, míg az erdélyi magyarság nagy többségének támogatására ezeknek az összegeknek legfeljebb a töredéke jutott" - vélekedett a miniszter.Kovács László hozzáfűzte, azok az erdélyi magyarok, akik hallották vagy olvasták az ő marosvásárhelyi, illetve fehéregyházi március 15-i ünnepi beszédeit, és összehasonlították azokat Németh Zsoltnak, Kövér Lászlónak és más fideszes politikusoknak "a magyar kormány ellen uszító megnyilatkozásaival", le tudják vonni a következtetést: ki az, aki az erdélyi magyarság ügyét, az annak érvényesítésében elengedhetetlen összefogást szolgálja, és ki az, akit pártpolitikai érdekei vezetnek. /G. Á.: Beszédes ünnepi beszédek. Külügyminiszteri válasz a Krónika-interjúra. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./"
2003. április 3.
"Postafiók rovatban rendszeresen közöl a Romániai Magyar Szó Tőkés László ellen és a baloldali magyar kormány mellett kiálló olvasói leveleket. A mostani levélíró szerint "Tőkés úr és baráti társasága" azon dolgozik, hogy a "B-liga" vegye át az RMDSZ vezetését. Malaies Mihály levélíró elítélte azt, hogy márc. 15-én Marosvásárhelyen egy ember táblát tartott, amin az állt, hogy: Kovács urat üdvözli 23 millió román. A levélíró megvédte Kovács Lászlót: ez a tábla nem sértheti Kovács Lászlót, hiszen ő és csapata megkísérli azt, ami Kossuthnak nem sikerült, a nemzetiség kibékítését. A levélíró még sietett elítélni Kövér Lászlót, aki "levadássza" az ellenzék képviselőit, sőt kötelet ajánl azoknak, akik nem hívei. A bátor levélíró itt téved. A börtönben levő bűnöző, Tasnádi Péter ígérte meg a levadászást. /Malaies Mihály, Élesd: Egy "táblás" úr. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3., Postafiók rovat/"
2003. szeptember 1.
"Kövér László, a Fidesz MPSZ választmányi elnöke a magyar-román kapcsolatok alakulásáról azt mondta: "alig több mint egy év leforgása alatt hogyan juthattunk oda, hogy miközben tegnap még kénytelenek voltak Bukarestben respektálni a magyar kormány szavát, véleményét, amikor a határon túli magyarok érdekeiről volt szó, ma Románia első embereinek módjában áll bármikor belénk törölni a sáros cipőjüket". Hozzátette: "december elején megünnepeltetik velünk Erdély elcsatolásának évfordulóját", majd idejönnek és "vadászatnak álcázott tömegmészárlás" közben közlik a magyar miniszterelnökkel, hogy, szemben a korábbi ígéretekkel, nem fogják felállítani Aradon a Szabadság-szobrot. Gál J. Zoltán magyar kormányszóvivő a Fidesz választmányi elnökének kormánybírálatára reagálva kijelentette: Kövér László "nem felejtett, nem tanult, stílusa a régi". Gál J. Zoltán szavai szerint Magyarország újra stabilizáló tényező és nem konfliktusforrás a térségben. /Ismét politikai harcok tárgya lettünk az anyaországban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./"
2003. december 13.
"Dec. 13-án tartja Kolozsváron alakuló ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács A szervezet elnöki tisztségére egyelőre csak Tőkés László püspököt jelölték. A rendezvényre egyébként több mint 100 meghívót küldtek politikusoknak, közéleti személyiségeknek. A részvételt az RMDSZ vezetői mellett a magyarországi kormányoldal képviselői is lemondták. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében Kövér László alelnök, a Magyar Demokrata Fórum nevében Bedő Árpád alelnök lesz jelen a kolozsvári színházteremben. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester levélben kérte Kolozs megye prefektusát: tiltsa be az alakuló ülést. "Ha az ön tiltása ellenére is megtartanák a rendezvényt, rendelje el a kolozsvári rendőrök erőszakos beavatkozását" - javasolta a polgármester. Szerinte az EMNT megalakítása valójában alkotmányellenes, románellenes akció. A gyűlés valódi célja pedig az RMDSZ és Magyarország által elkészített, Romániát felszabdaló terv gyakorlatba ültetése. /Gazda Árpád, Lázár Lehel: Tőkés László a befutó? = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"
2003. december 15.
"Dec. 14-én tartották Kolozsváron, a Magyar Színházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülését, amelyen a négyszáz megválasztott küldöttből 373-an vettek részt. Tiszteletbeli elnökké és egyéves mandátumra elnökké választották Tőkés László királyhágómelléki református püspököt, megszavazták a 8 alelnökből, a 8 jegyzőből, valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács elnökéből (dr. Csapó I. József) álló Állandó Bizottságot. Az alakuló ülésen a magyarországi ellenzéki pártok, a FIDESZ és az MDF képviseltette magát, illetve több civil szervezet, közöttük a Magyarok Világszövetségének a hivatalos küldötte is jelen volt. A küldöttek megfogadták: legjobb tudásuk szerint szolgálják az autonómia ügyét. Szilágyi Zsolt, a Kezdeményező Testület ügyvivő elnöke beszámolójában az EMNT megalakulásához vezető út különböző állomásait ismertette, amely a Szatmárnémeti Fórummal vette kezdetét, majd folytatódott Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, és végül Sepsiszentgyörgyön, ahol megalakult a Székely Nemzeti Tanács. A Székely Nemzeti Tanács 156 küldöttel érkezett, emellett valamennyi kistérségi fórum küldöttsége is eljött Kolozsvárra. Szilágyi Zsolt bejelentette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulását. Tőkés László kifejtette, hogy Kolozsvár tíz év alatt, 1992 és 2002 között több magyar veszített, mint amennyit Mohácsnál veszítettünk. Sabin Ghermanra utalva kijelentette, hogy torkig vagyunk azzal a régi Romániával, amely trianoni vállalásaiból semmit nem teljesített. Tőkés szerint az RMDSZ vezetői hibás utat választottak, amivel az egész romániai magyar közösség létét veszélybe sodorták. A romániai magyarság helyzete annak ellenére rosszabbodik, hogy az RMDSZ együttműködik a román kormánnyal. Tőkés László bírálta az RMDSZ médiamonopóliumra való törekvését is, amelynek intő példája, hogy az új erdélyi magyar tv-adó a szócsöve legyen. Szerinte a régi Magyar Népi Szövetség és a mai RMDSZ közötti hasonlóság kísérteties. A románok rájöttek, hogy a magyar törekvéseket, az erdélyi magyarság jogos igényeit magyarokkal lehet a legkönnyebben leszereltetni. A püspök úgy fogalmazott, a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia. Ennek megvalósításához arra is szükség van, hogy az egykoron RMDSZ-keretben elképzelt román-magyar kerekasztalt hozzanak létre, ahol párbeszédet folytassanak az autonómiaigényről. Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője, a Kezdeményező Testület tagja felkérte Tőkés Lászlót, hogy átmeneti időszakra, egy évre vállalja el az EMNT elnöki tisztségét. Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ezt követően az EMNT házszabály-tervezetét ismertette. A megszavazott tervezet szerint 9 szakbizottság fog felállni, ezek összetételére az Állandó Bizottság az EMNT következő küldöttgyűléséig terjeszt majd elő javaslatokat, amikor a házszabállyal kapcsolatos módosításokat is megvitatják majd. Az Állandó Bizottságba a következő tagok kerültek be: Szász Jenő, Sánta Imre, Borsos Géza, Fodor Imre, Árus Zsolt, Izsák Balázs, György Attila, Tulit Attila, Boros Zoltán, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Borbély Zsolt Attila, Mátis Jenő, Szabó László és Hantz Péter. Az EMNT-nek nyolc alelnöke és nyolc jegyzője van, a SZNT elnöke és az EMNT elnöke pedig szintén szavazati joggal vehet részt az Állandó Bizottság ülésein. A legrövidebb időn belül véglegesítik az autonómiatervezetet. Dr. Csapó I. József rámutatott: Aranyosszék, az egyetlen már elveszített székely szék intő példa kell hogy legyen, hogy nincs várakozásra való idő, cselekedni kell. A küldöttek határozatot és kiáltványt fogadtak el az erdélyi magyarság önkormányzásáról. Ebben leszögezték, hogy az Erdélyben őshonos magyar nemzeti közösség ragaszkodik évszázados autonómia hagyományaihoz, amely nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását: "kinyilvánítjuk igényünket a magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája, a magyarok által többségben lakott települések sajátos jogállása, a többségben magyarok által lakott régiók autonómiája, valamint ezen autonómiaformák törvénybe foglalása és statutumai törvény általi jóváhagyása iránt. Kijelentjük ugyanakkor, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiáját a demokratikus jogállamokban használatos eszközökkel, az Európa Tanács és az Európai Unió dokumentumaiban feltüntetett módon és elvek alapján, a parlamenti demokráciában érvényesülő eljárások révén kívánjuk elnyerni." Felkérték Románia parlamentjét, kormányát, az összes politikai erőt, a civil szféra képviselőit, a történelmi egyházakat, hogy a jogállam eszközeivel támogassák a romániai magyarság jogos igényének megvalósítását. Szintén felhívást intéztek a magyar országgyűléshez, a magyar kormányhoz és a magyar közélet összes szereplőjéhez, hogy a romániai magyarság szülőföldjén való megmaradása érdekében segítse az EMNT autonómiatörekvéseit. Dr. Újvári Ferenc leszögezte: az EMNT tulajdonképpen az RMDSZ egyik arculata. Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselő az EMNT fontosságát gyakorlati tényezővel magyarázta. Iliescu amerikai látogatása kapcsán Tom Lantos Bushhoz intézett kérését, miszerint kövesse figyelemmel a romániai restitúciót, illetve a kisebbségi jogok többi vetületét, azért nem sikerült a megbeszélések napirendjére tűzni, mivel az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint Romániában a kisebbségek helyzete példásan alakul, ezt RMDSZ-források is megerősítették az amerikai külügyminiszter számára. Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében szólt arról, hogy a magyar gazdaság mélyrepülésben van. Az EU-csúcson nem sikerült egyezségre jutni többek között arról sem, hogy az alkotmányba bekerülhessen a keresztény múltra, az Istenre való utalás. Kövér aggasztónak tartotta azokat a vélekedéseket is, miszerint 2050-re Magyarország lélekszáma 7,5 millióra csökken. Elképzelhető, mondotta, hogy milyen elszívó erőt jelent majd az évek során az anyaország a határon túli magyarság számára. Kövér László szerint, aki a magyarság nevében azt állítja, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége autonómiára, az a totalitárius rendszerek, a fasizmus és a kommunizmus nyelvén beszél. Az MDF nevében Bedő Ápád alelnök pártja támogatásáról biztosította az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Király Zoltán, az MVSZ alelnöke szintén üdvözölte a résztvevőket, és az elnökségnek átadta az európai alkotmány módosítására tett javaslatok többnyelvű iratcsomóját. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF amerikai emberjogi alapítvány elnökének, Hámos Lászlónak az üzenetét olvasta fel. Az amerikai magyar emberjogi aktivista szerint fontos a világpolitikát meghatározó tényezőkre figyelni, és úgy tálalni külföldön a magyarság jogos igényét, mint amilyen sikerrel tálalják az azt elutasító országok ennek ellenkezőjét. A Bocskai Szövetség részéről szintén teljeskörű támogatásról biztosították az EMNT törekvéseit. Szőcs Géza felszólalásában arra intette a nemzeti tanács vezetőit, hogy óvakodjanak azon külső erők összeugratási szándékaitól. /Makkay József: A határmódosítás alternatívája az autonómia. Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Tőkés László sajtóértekezletén hangoztatta: a tanács az RMDSZ legjobb erőit szeretné bevonni ebbe a munkába. /Megalakult az EMNT. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./"
2003. december 17.
"A Fidesz a leghatározottabban visszautasítja a román kormányzópártnak, a Szociáldemokrata Pártnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülésével és annak elnökével, Tőkés László református püspökkel kapcsolatban tett, "a Ceaucescu-i időszakot idéző nyilatkozatát" - közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportja dec. 16-án az MTI-vel. "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával nem történt más, mint hogy az erdélyi magyar társadalom kinyilvánította autonómia iránti igényét" - olvasható a párt külügyi kabinetjének vezetője, Németh Zsolt által jegyzett közleményben. A romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) előzőleg közleményben tudatta, hogy az EMNT megalakulása kapcsán tájékoztatni kívánja az európai fórumokat a "magyar irredenták provokációiról", és tiltakozni készül a magyar Országgyűlésnél amiatt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség "megengedhetetlen módon beavatkozik a román politikai életbe". A román kormánypárt közleménye szerint az EMNT megalakítása, Tőkés László református püspök elnöki minőségben, illetve Kövér László Fidesz-alelnök meghívotti minőségben elhangzott nyilatkozata "a magyar irredentizmus rendkívül agresszív és veszélyes megnyilvánulása Románia területén". A Fidesz-frakció közleményében kiemelte: a jogaiért több mint 80 éve békésen küzdő erdélyi magyarságnak jogában áll az autonómiáért és a kisebbségi önkormányzatiságért fellépnie. Európa számos országában erre van példa, s az Európa Tanács kisebbségi autonómiáról szóló jelentése is alapot ad erre. "Emlékeztetjük a román kormányzópártot, hogy a Fidesz mind kormányzópártként, mind ellenzéki pártként támogatta, illetve támogatja Románia Európai Uniós integrációját" - közölte a frakció. A majdani csatlakozás előfeltételeként azonban Romániának be kell tartania a jogállamiság alapvető normáit. "Így a román hatóságoknak azonnal fel kell hagyniuk azon erdélyi magyarok erőszakos zaklatásával, akik az ország törvényeinek betartása mellett gyakorolják alapvető emberi és politikai jogaikat" - olvasható a közleményben. A kisebbségek emberi jogainak védelme nem belügy. "A Fidesz felkéri a magyar kormányt, hogy kísérje figyelemmel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagjait érő atrocitásokat és a rendelkezésére álló eszközökkel mindent tegyen meg azok megelőzéséért és megszüntetéséért" - zárul a közlemény. /A Fidesz visszautasítja a román Szociáldemokrata Párt nyilatkozatát. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./"
2003. december 18.
"A kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kemény hangú nyilatkozatban ítélte el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulását. A kormánypárt szerint az EMNT létrejötte és a dec. 13-i kolozsvári alakuló ülésen elhangzott Tőkés László-, illetve Kövér László-beszéd "a magyar irredentizmus rendkívül agresszív és veszélyes megnyilvánulásai". Az SZDP szerint a kolozsvári megbeszélésen "nyílt, világos és virulens biztatások hangzottak el a területi elszakadásra és annak megvalósításához szükséges fegyveres megoldásokra". A kormánypárt közleménye szerint az EMNT tervei közvetlen támadások "Románia stabilitása és területi épsége ellen". A román sajtó félreértette az autonómiára vonatkozó Tőkés-kijelentést, s egyre csak azt ismételgette, hogy a püspök szerint Trianon igazságtalanságaira a határmódosítás az egyetlen orvosság. Az SZDP felszólította az állami szerveket, hogy a hasonló akciók meghiúsítására és megelőzésére hozzanak intézkedéseket. Román források hírül adták: Kövér László Fidesz-alelnök, az EMNT kolozsvári alakuló ülésén mondott beszédében fegyveres megoldásokkal is példálózott. A Rompres hírügynökség szerint ekképpen: "Megpróbáltunk alkotmányos eszközöket használva küzdeni. Azok azonban, akik valódi fegyverekkel harcoltak, hamarabb érték el céljukat. A tanács egyfajta kezdet lehet; úgy tűnik, hogy ebből az egész helyzetből nincs kivezető út, de (a tanácsnak) erőt kell adnia nekünk." Tibori Szabó Zoltán Markó Béla RMDSZ-elnökkel készített interjút. Markó leszögezte, hogy EMNT-vel politikai eszközeiket illetően nem ért egyet velük, maga az RMDSZ is egyértelműen az autonómiáért küzd. Ennek ellenére a szólásszabadsághoz tartozik az, hogy bárki elmondhassa véleményét. Ehhez semmi köze a rendőrségnek. Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e erről a kormánypárttal, Markó közölte, álláspontját a kormánypárt politikusainak közvetítette. Az EMNT az RMDSZ ellenében próbál minél demagógabb üzenetet megfogalmazni a magyarság felé. Ez a kezdeményezés az RMDSZ és az erdélyi magyarság politikai megosztására irányul. Ennek ellenére, ha valaki őket államhatalmi vagy az igazságszolgáltatás eszközeivel próbálná a szólásszabadság jogában korlátozni, az RMDSZ mindent meg fogunk tenni, hogy azt megakadályozza. Az EMNT a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártnak segít abban, hogy szavazatokat gyűjtsön. Markó megjegyezte: a politikusnak, általában, úgy kell tudnia fogalmazni, hogy lehetőleg ne értsék örökké félre. Hozzátette: a magyarországi politikusok ne innen üzenjenek. /Tibori Szabó Zoltán: Dönteni kell: együttműködés vagy konfrontáció. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./"
2003. december 19.
"Levélben fordult Emma Nicholson bárónőhöz, az Európai Unió romániai raportőréhez Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután a Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálatot indított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ellen. A levél szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének - az autonóm régiók pozitív szerepét és konfliktusmegelőző jellegét hangsúlyozó - 1334-es számú határozata alapján létrejött testületről már megalakulása után egy nappal "a posztkommunista kormánypárt a Ceausescu-korszakot idéző soviniszta retorikát alkalmazó nyilatkozatot adott ki, a magyar irredentizmus megnyilvánulásaként bélyegezve meg az eseményt". A dokumentum felhívja a raportőr figyelmét arra, hogy az ilyen megnyilvánulások az állampolgárok akadályozása alkotmányos jogaik gyakorlásában, beleértve a szólásszabadság és a szabad gyülekezés jogát. Az érintettek egyébként csak a sajtóból értesültek arról, hogy főügyészségi vizsgálat indult ellenük. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, az EMNT Állandó Bizottságának tagja a Krónikának elmondta, tegnapig semmilyen hivatalos beidézést, illetőleg értesítést nem kapott, ezért nem kívánja sem minősíteni, sem kommentálni a Legfelsőbb Ügyészség lépését. A háromszéki Csernátonban 1998-ban megtartott polgári fórum után is kivizsgálás folyt a kezdeményezők ellen, akkor Csapó I. Józsefet is beidézték. Az SZNT elnöke közölte, az akkori kivizsgálást azzal zárta le a brassói ítélőtábla melletti ügyészség, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást, de ezt a végkifejletet is csak a sajtóból tudták meg az érintettek. Ferencz Csaba SZNT-alelnök sem tud arról, hogy bárki is hivatalos értesítést kapott volna a kivizsgálásról. Elmondta: meglepődtek a híren, hogy már nyolc hónapja figyelik a kezdeményezőket, bár voltak bizonyos erre utaló jelek. "Többször késtek vagy eltűntek az elektronikus leveleink, és csak feltételezni tudjuk, hogy nem véletlenül kallódtak el az éterben" - összegezte Ferencz Csaba. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő, az EMNT Állandó Bizottságának tagja megfélemlítési akciónak tartja a vádhatósági intézkedést. "Semmilyen jogi alapja nincs a kivizsgálásnak, hiszen Romániában szólás- és gyülekezési szabadság van, mi ezt gyakoroljuk. Az ország területi épsége ellen nem teszünk semmit, hanem azt az autonómiát kérjük, amelyet Európa-szerte egyre többen és szélesebb körben elismernek és gyakorolnak" - magyarázta a képviselő. Markó Béla, RMDSZ elnöke sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, nem ért egyet a hatósági intézkedéssel, amelyet Ioan Rus belügyminiszter jelentett be Kolozsváron. "A miniszternek is elmondtam: a gyülekezési szabadságot sértik meg, ha betiltják az ehhez hasonló szerveződéseket. A szavakat politikai, nem karhatalmi módszerekkel kell ellensúlyozni, ezért az RMDSZ határozottan elutasít minden olyan törekvést, amely ezeknek a tanácsoknak a betiltására irányul". Markó Béla hangsúlyozta: a Ioan Rus által bírált szerveződések nem Románia, hanem az RMDSZ ellen irányulnak, így csakis a szövetség az, amelynek tiszte ezek ellen fellépni. Markó Béla RMDSZ-elnök nem ért egyet azzal, amit Adrian Nastase miniszterelnök Kövér László nemkívánatos személlyé nyilvánításáról mondott. Az RMDSZ-elnök kiemelte: az erdélyi vagy székely nemzeti tanácsokban szerepet vállaló személyek számára lehetőség nyílik az RMDSZ színeiben megmérkőzni a 2004-es helyhatósági előválasztásokon. /Megfélemlítésnek szánt kivizsgálás? = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./"
2003. december 20.
"Minden olyan törekvés, amely veszélyezteti, hogy a romániai magyarság egységesen támogassa a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, könnyen végzetes lehet - mondta Kovács László magyar külügyminiszter az MTI-nek adott interjúban. "A magyar kormánynak nem voltak aggályai az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával kapcsolatban. Veszélyesnek tartjuk azonban, hogy ez a két testület bizonyos értelemben az RMDSZ belső ellenzékeként jött létre" - szögezte le Kovács László. Kovács László reagált azokra a romániai bírálatokra, amelyek annak kapcsán fogalmazódtak meg, hogy Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács múlt hét végi kolozsvári alakuló ülésén a Rompres, a hivatalos román hírügynökség szerint azt mondta: "Megpróbáltunk alkotmányos eszközöket használva küzdeni. Azok azonban, akik valódi fegyverekkel harcoltak, hamarabb érték el céljukat". "Ha ez az állítás igaz, akkor ez egy nagyon súlyos, szinte jóvátehetetlen hiba volt" - szögezte le Kovács László. Kiemelte: a magyar kormány támogatja az autonómiát, mint a kisebbségi jogok érvényesülésének talán legmegfelelőbb keretét. Mint mondta, Európa több országában is működnek autonómiák. Szerinte azonban nem lehet nem észrevenni azt, hogy a működő autonómiák mindenütt a kisebbség és a kormányzat tárgyalásának eredményeképpen jöttek létre. /Kovács: végzetes lehet az EMNT. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./"
2003. december 23.
"Minden egyes román állampolgárnak "fenéken kellene billentenie" Tőkés Lászlót, ahol csak jár-kel, "állandóan fenékbe rúgásokkal kellene sújtani", hátha akkor rájönne, hol a helye - jelentette ki Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselő, a Szociáldemokrata Párt megyei szervezetének elnöke dec. 22-i sajtótájékoztatóján. A képviselő a püspököt olyan jelzőkkel illette, mint: irredenta, romángyűlölő, Románia ellensége, s azon csodálkozik, hogy az igazságszolgáltatás nem lép, hisz szerinte a Maros, Hargita és Kovászna megyékre kiterjedő etnikai alapú autonómia követelése alkotmányellenes megnyilvánulás. Szerinte meg kellene vonni Tőkés román állampolgárságát. Casunean nem engedne be az országba olyan "egyéneket" sem, mint Orbán Viktor és Kövér László. Casunean meglepődött, amikor Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozatából megtudta, hogy a szövetség célkitűzései között szerepel az autonómia kérdése is. Igaz, hogy az RMDSZ gazdasági jellegű autonómiáról beszél, de ugyanazt a területet célozza, mint a Tőkés-féle etnikai autonómia, fejtegette a képviselő hozzátéve, nehogy azt gondolja valaki, hogy gazdasági köntösbe bújtatva megoldhatják a nemzetiségi autonómiát, mert arra soha nem kerülhet sor. /(sz.): Casunean fenéken billentené Tőkést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./"
2003. december 24.
"Kövér László az MTI-nek megerősítette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) dec. 13-i kolozsvári alakuló ülésén elmondott beszédének részét képezik a Népszabadságban megjelentek. A fideszes politikus nem kívánt reagálni Kovács László korábbi, a beszédét érintő nyilatkozatára, mondván, a külügyminiszter a sajtóban megjelent információk alapján nem ismerhette pontosan az ő Kolozsváron elhangzott beszédét. "150 évig küzdöttünk a törökkel, és pontosan tudjuk, hogy Trianon nem következett volna be a 150 éves háborúskodás okozta tragikus elnéptelenedés nélkül. És ma azt látjuk Nyugat-Európa bármely országában, hogy milliós muzulmán kisebbség építi a maga konklávéit, be nem illeszkedve az európai civilizáció keretei közé" - idézte a Fidesz választmányi elnökének beszédét a hétfőn a Népszabadság dec. 22-i száma. "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" - fogalmazott Kövér László kolozsvári beszédében. "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása a kezdete lehet az erdélyi és partiumi magyarság újra magára találásának. (...) Az autonómia a határon túli magyarság számára a lét vagy nemlét kérdése" - mondta Kövér László beszédében. Kövér László a Rompres, a hivatalos román hírügynökség szerint azt mondta: "Megpróbáltunk alkotmányos eszközöket használva küzdeni. Azok azonban, akik valódi fegyverekkel harcoltak, hamarabb érték el céljukat". Erre reagált Kovács László külügyminiszter: "Ha ez az állítás igaz, akkor ez egy nagyon súlyos, szinte jóvátehetetlen hiba volt". /Kövér László kolozsvári beszédéről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./"
2003. december 24.
"Kovács László külügyminiszter dec. 23-án a kettős állampolgárságról elmondta, nemcsak arról szól a vita, lehet-e honosítani valakit anélkül, hogy Magyarországra települ. "Elengedhetetlen dolog tisztázni, milyen állampolgárságról beszélünk. A vajdasági magyarok többsége teljes körű magyar állampolgárságra gondol, az azzal járó kötelezettségek nélkül. Világossá kell tenni azt is, mihez járulnak hozzá az érintett szomszédos országok" - fogalmazott Kovács László. A külügyminiszter szerint a magyar állampolgárság esetleges kiterjesztésekor az EU álláspontja is kikerülhetetlen, valamint az is, mibe kerül annak bevezetése a magyar költségvetésnek. Az MSZP elnöke Kövér László múlt heti, erdélyi kijelentéseivel kapcsolatban elmondta, rendkívül felelőtlen magatartást tanúsít, aki azt gondolja, hogy célszerű fegyverekkel fellépni az autonómia kialakítása érdekében, és ezt nyilvános fórumokon mondja is. /Balogh Levente: Kovács László: tisztázni kell, milyen állampolgárságról beszélünk. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./"
2003. december 24.
"Kövér László kolozsvári beszéde felveti az Országgyűlés előtti felelősségének, illetve a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára való alkalmasságának kérdését - mondta az MTI-nek Hárs Gábor MSZP-s képviselő. "Milyen alapon, milyen jogon biztatja a romániai magyarságnak egy részét (...) valamiféle erőszakos fegyveres megmozdulásra? Netán azt gondolja, hogy ez Romániában bármilyen módon célravezető?" - tette fel a kérdést Hárs Gábor.Az MSZP Orbán Viktortól, Kövér László közvetlen felettesétől vár választ azokra a kérdésekre, amelyeket a Fidesz választmányi elnökének Kolozsváron elmondott beszéde nyomán fogalmazott meg - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. /Orbán Viktor válaszát várják. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./ Ugyanezt ismertette Romániai Magyar Szó, de elítélő címen: Számonkérés az uszításért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./ "
2003. december 30.
"Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója támadta azokat a magyarországi jobboldaliakat, akik Erdélyben megszólaltak. Mindegyiknek hozta előéletét, régi munkahelyét. 1. Bayer Zsolt, Orbán Viktor volt magyar kormányfő barátja és tanácsadója, a Duna Televíziónak a Fidesz által kinevezett egykori kulturális igazgatóhelyettese, volt Népszabadság-munkatárs, jelenlegi Magyar Nemzet-cikkíró, május 31-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán azt sürgette, hogy az erdélyi magyarok ezrei lépjenek fel "Bizánc", "az idióta román sovinizmus", "a helyi hülye román rendőr" ellen. "El tudjátok képzelni, hogy mit tennének az írek, a baszkok, a katalánok, a dél-tiroliak, a korzikaiak, ha megpróbálnák megtiltani nekik, hogy azt írjanak szobraikra, amit akarnak? Ha fenyegetnék őket, amiért saját nyelvüket tanulják? Akkor ott kő kövön nem maradna. Mi pedig hallgatunk és tűrünk, de meddig még? Egyszer egy ír ismerősömmel beszélgettünk az erdélyi helyzetről, és megkérdezte: hányan vagytok ti ott magyarok? Mondtam, sajnos már csak úgy másfél millióan. Az ír megdöbbent: másfél millióan? Akkor hogy létezik, hogy nem rólatok szól az egész világsajtó? Hát igen. Nem rólunk szól, mert tűrünk, gyáván és önfeladóan." 2. Kövér László magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának elnöke, aki a nyolcvanas évek végén, egyetemi tanulmányai után a még Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott, majd 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta. Kövér az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 13-i kolozsvári alakuló ülésén kijelentette: "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" Kövér hozzátette: "Az autonómia a határon túli magyarság számára a lét vagy a nemlét kérdése. Aki ezt szűklátókörűség okán nem képes, vagy önös érdekektől vezettetve nem akarja felismerni, illetve elismerni, az alkalmatlan illetve méltatlan arra, hogy a magyarságot bármely fórumon képviselje." Ezután következtek Tibori Szabó Zoltán megjegyzései: "Ezek az urak csak a pofánkba vágták, hogy bezzeg az írek, a baszkok és mások nem tűrnék..." stb. Maga Tőkés László református püspök egyetlen alkalommal sem utasította rendre az erőszakra biztatókat. /Tibori Szabó Zoltán: Vérünkre megy a játék. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tibori Szabó Zoltánhoz hasonlóan Kolozsváry Zoltán is elítélte a magyarországi politikusokat,akik autonómia ürügyén fegyveres harcot javasolnak az erdélyieknek "néhány önnön nagyságától és határtalan hatalomvágyától elvakult politikusunk segítségével". Ezek a magyarországi politikusok elfelejtik, "hogy a történelem e két nemzetet, a magyart és a románt arra ítélte, hogy együtt éljenek és próbáljanak egy európaibb, biztosabb jövőt kikínlódni." Kolozsváry megmagyarázta: "Az autonómia tényleg létkérdés, de ezt csak a többségi nemzettel lehet megalkotni és nem ellenében." /Kolozsváry Zoltán: Lármafa avagy nyílt levél magyarországi politikusoknak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./"
2004. január 6.
Mádl Ferenc köztársasági elnök újévi beszédének kulcsfogalma a felelősség volt. Felelősség sorsunkért, azért, hogy az EU nyújtotta lehetőségeket ki tudjuk használni, hogy "nyertesei lehessünk a csatlakozásnak", a felelősség családunkért, szűkebb közösségünkért, nemzetünkért. "Befolyásolhatjuk a politikai döntéseket, segíthetjük az ország és a határon túli magyarság, hazai kisebbségeink, nehéz helyzetben lévő embertársaink anyagi és szellemi-lelki felemelkedését" – hangsúlyozta az elnök. A balliberális média élvonala által működtetett Tilos Rádióban közfelháborodást keltő példátlan mondatok hangzottak el karácsony este. Az egyik műsorvezető trágár szavak kíséretében kijelentette, hogy minden keresztényt kiirtana. A Tilos Rádióban nem ez az első ilyen jellegű megnyilvánulás, gyalázták már ott a Szent Koronát is, legutóbb, december elején pedig a Jobbik által felállított keresztek tűzifának való felaprítását javasolta az egyik műsorvezető. Több szervezet, közöttük a Fidesz, a Jobbik és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tiltakozott s kérte az Országos Rádió és Televízió Testületet, hogy szüntesse meg "a gyűlölet rádióját". A Tilos elbocsátotta a keresztények kiirtásának belső indulatával dicsekvő munkatársát. "Az általam elmondattak megértéséhez csak egészséges magyar lélek szükséges. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a Kolozsváron megjelent több száz erdélyi küldött nem értette félre, mert nem akarta félreérteni mondandómat. De nem véletlen, hogy a román politikusok, akiknek minden autonómiatörekvés szálka a szemében, akik azt szeretnék, ha Erdélyből egyszer és mindenkorra eltűnne a magyar szó, azok félreértették, mert félre akarták érteni. Az már viszont nem természetes, bár nem is meglepő, hogy Kovács László – egészséges magyar lélek híján – ismét a román többségi politikusok oldalára áll ahelyett, hogy az erdélyi román autonómiatörekvéseket támogatva a magyar nemzeti érdeket képviselné úgy is mint pártelnök, de különösen mint külügyminiszter" – nyilatkozta Kövér László azzal kapcsolatban, hogy a szocialista Kovács László elítélte az általa az EMNT alakuló gyűlésén mondottakat. /Pápaffy Endre: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 6./
2004. január 10.
A Romániai Magyar Szó hosszú kirohanást közölt Kövér László /Fidesz/ ellen bizonyos Kolozsvári László tollából. Az indulatos szerző szerint „hogyan tud kereszténységről beszélni egy olyan politikus, aki rövid jobboldali pályafutása alatt köszönőviszonyba sem került a keresztényi alázattal és szeretettel, sőt kötelet tud ajánlani a másként gondolkodóknak?” , „hogyan mondhatja egy szónok, hogy restek vagyunk fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, miután már kétségbe vonta a törökök és a szovjetek elleni honvédő harc értelmét?” A cikkből megtudhatjuk, hogy „a magyarországi hivatásos árokásók a román határon túl is elkezdték szorgalmas munkájukat.” A cikkíró felvetette, vizsgálni kellene, „hogy az elmúlt 13 év magyar kormányainak milyen felelőssége van abban, hogy 800 ezer román mellett 200 ezer magyar is eltűnt az országból.” /Kolozsvári László: A cinikus kisördög. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./
2004. január 13.
Kovács László külügyminiszter néma maradt, amikor a kolozsvári magyar konzulátus zászlaját minősíthetetlen módon eltávolították, aki a magyar–román alapszerződés idején kijelentette, nem hajlandó feláldozni Magyarország tíz és fél millió lakosát a határon túli kétmilliós magyarság vélt érdekeiért, az idén viszont, amikor ismét fölmerült a kettős állampolgárság kérdése, meglepő módon előbb hárommillióra, majd gyorsan három és fél millióra emelte a határon túli magyarság számát! A magyar gazdaság nem bírná el, ha ezek, úgymond, mind Magyarországra telepednének át. Árva szót sem szólt, amikor 2001 decemberében az MSZP 23 millió román Magyarországra özönlésével rémisztette a hiszékeny polgárokat. Kovács aggódva óvta az erdélyieket az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) önkormányzati elképzelésétől, amelyek, úgymond, veszélyesek lehetnek. Amikor Kolozsvárt, az EMNT alakuló ülésén Kövér László arról szólt, hogy "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi.", Kovács támadásba lendült: a Duna Tv Heti Hírmondó című adásában arról akarta meggyőzni a nézőket, hogy Kövér László nyilván az északírekre, a baszkokra, a korzikaiakra utalt, akik terrorista módszerekkel akarják elérni céljaikat, hogy ezzel nyilván hasonló cselekedetekre bujtogatja az erdélyi magyarságot. A külügyminiszter módszere pártja cégtáblacseréje előtt alkalmazott kommunista módszerével azonos: a lejáratásra kiszemelt szájába olyasmiket ad, amiket az soha nem mondott. A szélsőséges rendszerek, a fasiszta, a náci és a kommunista évtizedekig ezzel dolgoztak, ezt alkalmazták a koholt vádak alapján folytatott perekben. /Asztalos Lajos: Bolhából elefánt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./
2004. január 16.
A Tilos Rádióban gyalázkodóan beszélt egy magáról megfeledkezett bemondó, ezért azután Budapesten 2004 januárjában „nem zsidót, csak zsidó – akarom mondani már csak izraeli – zászlót égetnek.” – írta Sebestyén Mihály. Erdély nem maradt ment a magyarországi pártcsatározásoktól és megosztásoktól, és bejött „importként a magyarországi antiszemitizmus.” Vannak ilyenek és olyanok, „mint egy igazi, nagy nemzetben, hiszen a Kövér Lászlók, akik a nemzet tudatalattijában zaccosodó (ócska) nézeteket szokták kifejezni, megjelentek, működnek, fáradságot nem ismerve, ahol csak lehet.” A karácsony ma mindenkié, hangoztatja folyton a média. Sebestyén Mihály hozzátette: „Egyeseket mégis ingerel. Főleg olyanokat, akik azt hiszik, hogy a demokrácia és szólásszabadság a tolerancia semmibevételét is megengedi.” Sebestyén szerint túl nagy volt az ellenzajongás, hiszen a Tilos Rádió egy a sok magyar rádió közül. /Sebestyén Mihály: Zászlóégetés ellen való. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 16./
2004. február 2.
Január 29-én Székelyudvarhelyen tartotta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusát. – A romániai magyarság számára biztosítani kell a "választás szabadságát" – így foglaltak állást a küldöttek, hitet téve az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, elhatározva, hogy a szövetség saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Több mint ötszáz ember volt jelen, ebből 240 regisztrált küldöttként. Ezen a napon csatlakozott a tavaly nyáron Székelyföldön létrehozott szövetséghez a nagyváradi, szatmári, nagybányai, szilágysági és kalotaszegi polgári kör. Nagy tapssal fogadták Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Tőkés beszédében a "politikai önszerveződés fontos állomásának" nevezte a kongresszust. Élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte "véglegesen kisiklott", a román kormánypárttal való együttműködésében partnere lett a "bársonyos kommunista visszarendeződésnek". Szász Jenő, az MPSZ elnöke a romániai magyarság két táborra szakadásáról beszélt. Azokon a helyeken pedig, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt – tette hozzá –, az MPSZ kész együttműködni minden magyar szervezettel a képviselet szavatolása érdekében. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: eljött a "magyar nemzeti újraegyesítés" ideje. A magyar kormányhoz címezve szavait hangoztatta: nincs többé "határon túli magyar ügy", csak magyar ügy létezik. Az egyik a "választás szabadságáról" szól, a második az MPSZ programjának alapelveit rögzíti, különös tekintettel az autonómia megvalósításának konkrét feladataira. A harmadik határozat értelmében a kongresszus Tőkés László javaslata alapján felkéri a Fideszt, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy Románia európai integrációját az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa. /Saját jelölteket indít az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusa Kössük újra a szövetséget! címmel fogadta el az MPSZ programjának alapelveit. A választás szabadsága című dokumentum leszögezte: az MPSZ az idei helyhatósági választásokon „Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát". Levélben üdvözölte a kongresszust dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Czirják Árpád érseki helynök, valamint Szűrös Mátyás, a magyar Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke. /Sarány István: A Magyar Polgári Szövetség kongresszusa. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./ Egységesen kívánják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben az Erdélyben megalakult polgári egyesületek, körök, csoportok. Meghívták és helyet tartottak fent Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, a Kovács Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, és Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének. Sárközi Zoltán nagyváradi MPE-elnök bejelentette, hogy egyesülete erősíteni akarja a Szász Jenő vezette szövetséget. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő az ezer tagot számláló, Szatmár megyei Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület csatlakozását jelentette be. Megjegyezte, nagykárolyi polgármesterjelöltjük, Kovács Jenő a Német Demokrata Fórum támogatását is élvezi. Dénes András a nagybányai polgári körök, Papp Lajos a „közel 309 tagot számláló” szilágysági polgári egyesület, Kusztos Tibor pedig az 544 tagú kalotaszegi polgári csoport csatlakozását jelentette be. A marosvásárhelyi Tőkés András kijelentette, a mai magyar hatalom tulajdonképpen Bukarest eszköze az erdélyi magyarság kézbentartására. Az alapelvekben megfogalmazták, hogy a Magyar Polgári Szövetség „nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magának valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”. A kongresszus felkérte a Fideszt és az MDF-et, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy a Néppárt csak az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa Románia európai integrációját. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Hadrendbe állt az RMDSZ ellenzéke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2004. február 3.
Tibori Szabó Zoltán újságíró szerint az erdélyi magyarság egységes politikai fellépése és érdekérvényesítése tekintetében veszélyes politikai folyamatot indított el a január 31-i székelyudvarhelyi kongresszus, amely a Fidesz-mintára szervezett különböző polgári körök és egyesületek tömörülésével létrejött erdélyi Magyar Polgári Szövetség első együttes fellépését is jelentette. Az alaphangot a fórum három fő szónoka, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester és MPSZ-elnök, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és tiszteletbeli elnöke, illetve a Fidesz országos választmányának az elnöke, Kövér László ütötte le. Az elhangzottak szerint az MPSZ a választás lehetőségét biztosítja az erdélyi, s főképpen a székelyföldi magyarságnak. „Akkor viszont talán végre boldogok és elégedettek lesznek azok, akiknek már jó ideje nem az a fontos, hogy az erdélyi magyar közösség mit kap vissza, milyen jogokat sikerül számára megszerezni, hanem akiket kizárólag saját politikai karrierjük, s a vele járó pénz és befolyás érdekel”, „akár az egész közösség jövőjének veszélyeztetése sem állíthatott meg egyeseket attól, hogy a bosszúállás minden eszközét kipróbálják.” – írta Tibori, a lap munkatársa, egyben a Népszabadság tudósítója. /Tibori Szabó Zoltán: Dudások és a csárda esete. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2004. március 29.
Merjünk kicsik lenni, biztatta magát Kovács László, az MSZP elnöke. Ez pártja vezérfonal-féléje lett, az MSZP ennek alapján cselekszik. Azzal kezdődött, hogy miután kormányfő lett, Medgyessy Péter kijelentette, az előző kormány túlszerette a határon túliakat. Tavaly a túlszeretés ellensúlyozásaképpen a kedvezménytörvény kedvezményezettjei nem kapták meg a számukra törvényben biztosított kedvezményt. Böjte Csaba, dévai ferences atya, hogy a mundér, vagyis a magyar kormány becsületét valamelyest mentse, jótét lelkektől 300 gyermek számára az ígért 20000 Ft felének megfelelő támogatást kalapozott össze. Azután a kedvezménytörvény alkalmazását újratárgyalták, a törvényből kikerült a magyar nemzetre vonatkozó rész, az igazolványról pedig levakarják a koronát. Magyarország EU-s csatlakozása miatt ismét fölvetődött a kettős állampolgárság. Kovács Lászlóék ezt elhárították, mondván, az illetők hol fizetnek majd adót, hol teljesítenek katonai szolgálatot, hol szavaznak? Kovács László 1996-ban, a magyar–román alapszerződés előkészítésekor még csupán két, most egyből – három, sőt három és fél millió határon túli magyarról beszélt, akik elözönlik Magyarországot. Mi lesz a magyar társadalombiztosítással? Az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) létrejötte előtt Kovács László arról szólt, hogy mennyire támogatja az önkormányzatot, majd most óvott mindenkit az EMNT-s önkormányzati elképzelésektől, amelyek, úgymond, veszélyesek lehetnek. Kövér Lászlónak Kolozsvárt, az EMNT alakuló ülésén elhangzott beszéde után Kovácsék azt mondták, hogy Kövér László nyilván az északírekre, a baszkokra, a korzikaiakra utalt, akik terrorista módszerekkel akarják elérni céljaikat, és ezzel nyilván hasonló cselekedetekre bujtogatja az erdélyi magyarságot. /Asztalos Lajos: Merjünk kicsik lenni. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./
2004. május 29.
Funar kampányol. Miután évekig elhanyagolta a város utcáit, a „hitvány kolozsvári bíró" – ahogyan Markó Béla elnevezte – lázas kirakattevékenységbe kezdett: a belváros számos utcáját egyszerre javíttatja. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere – Fey László szerint a hitvány udvarhelyi bíró – is kampányol. Nem elégszik meg egy szoborral, ő egy egész panoptikummal rukkol elő. A szűk nyugdíjasparkban 13 szobornak kell szorongania, az Emlékezés Parkjának nevezték el. Köztük van a legendák Csaba királyfia. Ez kell a népnek!? – kérdezte Fey László. Jó stratégiai érzékkel Orbán belátta, hogy számára kifizetődő erdélyi klientúrába befektetni, állapította meg Fey. Pénzt és fáradságot nem kímélve itt jártak (járnak) a Fidesz vezetői és propagandistái (Orbán Viktor, Németh Zsolt, Kövér László, Bayer Zsolt stb.), és toborozzák a híveket. /Fey László: Kéz kezet mos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2004. június 7.
Az MSZP szerint nemzetellenes, ahogy a Fidesz megpróbálja a magyarországi politikai viszonyokat kivetíteni a határon túlra, és jobb- vagy baloldalinak minősíti az ott működő magyar szervezeteket” – közölte Géczi József Alajos MSZP-s országgyűlési képviselő az MTI-vel. „Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz nemzetközi szinten támogatja, az erdélyi politikájában azonban támadja az RMDSZ-t” – mondta. Hozzátette: sajnálják, hogy a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetség nem állíthatott listát a romániai helyhatósági választásokra, de úgy vélik, „ilyen szinten nem avatkozhatnak be Románia belügyeibe”. Kifogásolta, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kövér László választmányi elnök „az RMDSZ ellen kampányolt az elmúlt hetekben”. Németh Zsolt „komikusnak” nevezte az MSZP-s vádakat. „Az erdélyi magyarság megosztottságának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Tőkés Lászlót elmozdították az RMDSZ tiszteletbeli elnöki posztjáról. Tőkés Lászlót nem a Fidesz mozdította el, hanem az RMDSZ” – mondta a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke /„Nemzetietlen magatartás”. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./
2004. június 17.
Az utódállamokban élő magyarságot képviselő hat szervezet jún. 16-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában megalakította a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot (KMMNT). Alapítóként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács mellett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviseltették magukat. Az RMDSZ, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyar Szövetség nem tagja a szervezetnek. Meghívottként jelen voltak a Fidesz képviseletében Németh Zsolt és Kövér László, az MDF részéről Balogh László, valamennyien parlamenti képviselők, míg a Magyar Polgári Szövetség részéről Szász Jenő elnök jelent meg. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke idézte fel az autonómiamozgalom fontosabb mérföldköveit, az 1996-os, első magyar–magyar értekezlettől napjainkig. Tőkés László emlékeztetett rá, hogy az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségek autonómiájáért küzdő szervezetek egységbe fogásának ötletét Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke vetette fel egy áprilisi, marosvásárhelyi tanácskozáson. A püspök úgy látja, hogy Magyarország, Szlovákia és Szlovénia EU-integrációjával az autonómia az Európai Unió belső ügyévé vált. A Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács feladata a társult tagok törekvéseinek és önálló határozatainak képviselete az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, az Európa Tanácsban, annak Parlamenti Közgyűlésében, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben, az ENSZ-ben és más kormányszintű szervezetekben. Az alapítók elfogadták a KMMNT házszabályát, majd a társult szervezetek elnökeiből álló elnökség nyilatkozatot fogalmazott meg a nemzeti kérdésről. Az elnökség döntött a KMMNT diplomáciai munkacsoportjának létrehozásáról és a szervezet brüsszeli irodájának megnyitásáról is. A szervezet elnöke Tőkés László püspök lett. A KMMNT megalakulását kimondó határozat értelmében a szervezethez társulhat „minden olyan Kárpát-medencei testület, szervezet, amely közképviselettel felhatalmazva, következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért”. /Pengő Zoltán: Tőkés: együtt az autonómiáért. Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2004. július 20.
Sokan gondolják úgy, hogy az erdélyi magyarság sorskérdéseit csak önrendelkezési jogának biztosításával lehet megoldani, közölte Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a vele készült interjúban. Annak idején a gyermekotthonok szörnyű helyzetéről készült beszámolók hívták életre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületét, amelynek Kövér László is alapítója. – Téves az a beállítás, hogy a magyarországi pártviszályok szűrődnek át a határokon, bár ennek is van jele, mondta Kövér László. Kárpátalján például az ottani magyarság ügyéért következetesen kiálló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellé a szocialista kormány kreált a Máértben egy új, kétes legitimitású, meglehetősen zavaros hátterű szereplőt. Erdélyben azáltal jelentek meg a feszültségek, hogy stratégiai vita bontakozott ki az autonómia kérdése körül. Vannak, akik úgy látják, ez a politika csak az RMDSZ szűk elitjének hozott befolyás növekedést és kirívó mértékű meggazdagodást. Az RMDSZ képviselői kifejthetik véleményüket a magyarországi politikáról – ezt néha meg is teszik –, a magyarországi politikusoknak pedig jogukban áll véleményt mondani olyan kérdésekről, amelyek néhány éve még RMDSZ-belügynek számítottak. Közös ügyeink vannak, amiként egy olyan család tagjainak, akik nem élnek egy fedél alatt. Amikor a Fidesz kormányon volt, 1998 és 2002 között, szigorúan tartotta magát ahhoz, hogy a határon túli magyar legitim szervezetekkel minden körülmények között bizalmi és építő kapcsolatban legyen. Az RMDSZ vezetősége viszont azt várta el, hogy tegyék kizárólagossá a velük fenntartott viszonyt. „Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom, és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor” – mondta Kövér László. /Gazda Árpád: Egységes nemzetben nincs erdélyi magánügy. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./
2004. augusztus 3.
A kormánypárt vereségként élte meg a helyhatósági választások eredményét, a liberális és demokrata szövetség pedig győzelemként. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint valójában annyi történt, hogy módosultak az erőviszonyok, nyíltabbá vált az őszi választási küzdelem. Az RMDSZ kiváló eredmény ért el, ez meglepte az RMDSZ ellenfeleit. Markó hangsúlyozta, hogy a mostani választási eredmények ellenére a kormánypárttal hosszú távon is folytatódhat az együttműködés, de el tud képzelni együttműködést a liberális-demokrata koalícióval is. Makkai János, a Népújság főszerkesztője elítélte Orbán Viktor megállapításait. Markó jelezte, nem kíván polémiába keveredni a Fidesszel, de kijelentette: a Fidesz ellenzékben másfajta retorikát próbál használni. Markó nem ért egyet azzal, hogy valaki kormányon másképpen beszéljen ezekről a kérdésekről, mint ellenzékben. Markó szerint a Fidesz rá fog jönni, hogy nem hoz hasznot számukra, ha megkérdőjelezik az RMDSZ politikáját. Tusnádon elhangzott, hogy az elkövetkező három évben ki kell vívni az autonómiát, és Romániát rá kell kényszeríteni arra, hogy ezt megadja. Markó szerint viszont az integráció fontos, az autonómiát „saját politikai bölcsességünkkel és erőnkkel kell kivívnunk.” Markó Béla úgy gondolja, „a Fidesz fölösen koncepciózus a szóban forgó kérdésekben, a kormányoldal pedig fölösen koncepciótlan. Tehát a Fidesznek van koncepciója, amely időnként valóban egyik vagy másik elemében változik, másrészt sokszor reánk akarják erőltetni a felfogásukat anélkül, hogy megkérdeznének minket.” Az újságíró hozzátette: „szívesen vezetnének bennünket pórázon”, továbbá idézte Csapody Miklóst /Magyar Demokrata Fórum/ az Erdélyi Riport hetilapból: "Hogy van az, hogy egy politikai erő Magyarországon a természetellenes politikai egybetömbösítés élharcosa, Erdélyben pedig a természetes, nemcsak politikai, hanem érdekképviseleti, szervezeti, közületi egység mesterséges szétdarabolója." Makai hozzátette: ebben egy platformon találja magát az RMDSZ és az MDF. Markó Béla helyeselt: „A Magyar Demokrata Fórumhoz érzelmi szálak is fűznek, amelyek még 1989 előttről származnak. Nehéz időkben járták Erdélyt, megkerestek minket, segítettek. Szellemi, lelki támaszt jelentettek sokunk számára. Csapody Miklós például ilyen ember…” Makai idézett Kövér Lászlónak a Krónikának adott interjújából: "Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor." Markó Béla erre megjegyezte: „A barátaimat nem politikai értékválasztás szerint válogatom. Vannak velem sokban egyet nem értő, meg velem egyetértő barátaim egyaránt. A barátságunk alapja az erkölcs.” /Makkai János: Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./ Ezt a beszélgetést, ismertették az RMDSZ Tájékoztatóban /RMDSZ Tájékoztató, aug. 3., 2783. sz./, továbbá a következő lapokban: Markó: Autonómia és integráció nem helyezhető szembe egymással. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4., „Ha sokáig lesz közöttünk határ, veszedelmesen megfogyatkozunk”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./, Markó Béla szerint Románia esetében nem állítható szembe egymással. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 5./
2004. augusztus 12.
Amit az RMDSZ parlamenti képviselői kiharcoltak (anyanyelvhasználat a közigazgatásban, bíróságokon stb.), nem gyakorolják, írta a Postafiók rovatban Tapody Lukács Ottó. Az RMDSZ a „békesség kedvéért" legtöbbször hallgat. Megalakult az Magyar Polgári Szövetség, alternatívaként jelent meg az RMDSZ-szel szemben. Az elgondolás nem lenne rossz, de „nagyon kevesen vagyunk” -írta. Kihasználta ezt az RMDSZ és kígyót-békát kiáltott az „újra", ebbe alaposan besegítettek „a jobbakra balos szócsöveik is. Émelyítő cikkek jelentek meg még az RMSZ hasábjain is.” Le kell váltani az RMDSZ éléről a nem odavaló személyeket. Dehát – „bebetonozták" magunkat a vezetők, ebben is van némi igazság. Tapody Lukács Ottó jelezte, nem volt hajlandó az MPSZ soraiba állni, viszont nagy politikai melléfogásnak tartja Tőkés László kizárását a tiszteletbeli elnökségről és az RMDSZ közreműködését az MPSZ helyhatósági választásokban való részvételének meggátolásában. Tapody Lukács Ottó szerint szövetségre kellene lépni az MPSZ-szel és fékezni kellene a balos sajtóorgánumokat. „Ne ócsárolják az anyaországi ellenzéki politikusokat, mert valószínűleg 2006-ban ők kerülnek hatalomra és „elszakad a mézesmadzag".” /Tapody Lukács Ottó, Tasnád: Hogyan tovább? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./ Tapody Lukács Ottó írása után közölték a Postafiók rovatban Malaies Mihály levelét. A levélíró a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Szabadegyetem programjáról írt fölényes elutasítással. Kövér Lászlót uszítónak mondta. A levélíró szerint Orbán Viktor elfeledi, hogy ő nem a jó Isten. /Malaies Mihály, Élesd: Aki nem tudja, az tanítja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2004. szeptember 8.
Gajdos István ukrajnai magyar képviselő szerint a közvélemény megtévesztését szolgálja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szept. 8-ára meghirdetett tömegdemonstrációja. A KMKSZ a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola védelmében hirdette meg a demonstrációt, Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke kijelentette: "az akció a széles közvélemény, így a magyarországi és a kárpátaljai közvélemény megtévesztését szolgálja". Állítása szerint a KMKSZ vezérkara "Védjük meg a főiskolát" jelszóval valójában burkolt UMDSZ-ellenes tüntetést szervez. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke augusztus végén, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a főiskola ellen politikai támadás folyik. "A politikai támadás szubjektuma nevesíthető, ez az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt magyar szárnyát képező Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, illetve annak vezetése" – mondta akkor a KMKSZ elnöke. Gajdos szerint a KMKSZ a beregszászi főiskola "leendő" épületével kapcsolatos tulajdonjogi kérdés rendezését egybemossa az intézmény létével. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke azt mondta: a beregszászi magyar főiskolának helyet adó épületben szállodát akarnak nyitni, és az ügy kapcsán "felsejlik" Gajdos István neve. A kárpátaljai magyar képviselővel összefüggésben a fideszes politikus kijelentette, hogy 2002-ben "nyilvánvaló választási csalással" jutott mandátumhoz. Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt a kérdést tette fel, megfelel-e a valóságnak, hogy Gajdos Istvánnak köze lenne a kárpátaljai védelmi pénzek szedéséhez. Gajdos István megalapozatlannak minősítette ezeket a vádakat. /Gajdos szerint a KMKSZ akciója a közvélemény megtévesztését. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2004. szeptember 27.
Szept. 25-én tartotta II. kongresszusát Székelyudvarhelyen a nyolc hónappal ezelőtt alakult Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), melyen 153 küldött vett részt 12 területi, zömmel székelyföldi szervezet megbízásából. A kongresszus elfogadta a polgári szövetség alapszabályzatát, és megválasztotta új vezetőségét. Az MPSZ elnökének újraválasztották Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét. A kongresszust elsőként Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke köszöntötte, aki beszédében élesen bírálta az RMDSZ politikáját, amely nem sok eredményt hozott a romániai magyarság számára. Úgy fogalmazott, 10–15 évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy 2004-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség illegitim módszerekkel akadályozza meg ellenzékének a részvételét a szabad választásokon. Véleménye szerint az RMDSZ vezetői tévednek, amikor az ellenzéki politikusokban ellenséget látnak. Az RMDSZ igazi ellensége az elutasító magatartás, az, amikor a szövetség vetélytárs nélkül is elveszítheti a választásokat. Kövér a konferencia résztvevőit arra kérte, hogy ne tekintsék az RMDSZ-t politikai ellenfelüknek. Az autonómiában elképzelhetetlen lenne, hogy Székelyudvarhely 120 rendőrének mindössze 10 százaléka legyen magyar, vagy a 80 százalékban magyarok lakta Hargita megyében az állami adminisztrációban dolgozó alkalmazottak 80 százaléka román legyen. Romániában nyílt diszkrimináció folyik a kisebbségekkel szemben, és erre az RMDSZ kormányzati szerepvállalása semmilyen megoldást nem talált. Kövér László szerint az MPSZ nagy érdeme, hogy Erdélyben, az RMDSZ-ben ismét beszélnek az autonómiáról. A magyar politikus kitért a kettős állampolgárság kérdésére is. A Fidesz arra biztatja a magyarországiakat, hogy vegyenek részt a választásokon, és szavazzanak igennel. Csapó I. József a Székely Nemzeti Tanács elnöke részletesen szólt a székelyföldi prefektusok autonómiaellenes lépéseiről, megfélemlítő körleveleikről. Egyelőre a Backamadaras helyi önkormányzata döntött a népszavazás mellett. Szász Jenő szerint a közös előválasztást az RMDSZ elutasította. A választmány elnöke Szilágyi Zsolt lett, a hat alelnök: Tulit Attila, Árus Zsolt, Tőkés András, Sántha Imre, Szakács Botond és Orbán Mihály. Nem született döntés a választásokon való részvétel mikéntjéről: valószínűleg az RMDSZ-szel való esetleges megegyezés függvényében erről később dönt a szövetség vezető tanácsa. A kongresszus több állásfoglalást is elfogadott a kettős állampolgárság, az autonómia és a délvidéki magyarüldözés ügyében. /Makkay József: Szabad választásokat követel az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./ Szilágyi Zsolt, az MPSZ külügyi kabinetjének vezetője felszólalásában a szabadság megtestesülési formájának nevezte a romániai magyarság autonómiájának ügyét. /(Garzó Ferenc / MTI): MPSZ-kongresszus Székelyudvarhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./