Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kötő József
910 tétel
2000. november 11.
Nov. 9-én Nagyváradra érkeztek azok a lelkes fiatalok, akik az RMDSZ Országos Ifjúsági Kampánystábjának kezdeményezésére az ország 36 településén korteskednek az RMDSZ mellett. Porcsalmi Bálint, az egyik főszervező elmondta: a tizenöt fős csoport nov. 5-én, vasárnap indult Kézdivásárhelyről, és két héten át járja a magyarlakta városokat. Bihar megyében Érmihályfalván, Székelyhídon és Nagyszalontán álltak meg. "Jelmondatunk - Mi Erdélyben utazunk - egyrészt jelzi, hogy az ifjak itthoni tájainkon tartják mozgásban a kampányt, másrészt kifejezi, hogy sok fiatal látja a jövőjét Erdélyben" - magyarázta Porcsalmi. /Váradon járt az RMDSZ Ifjúsági Karavánja. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 11./ Az RMDSZ Ifjúsági Kampánystábja Beugró-Egyetemek Körútja elnevezéssel találkozósorozatot szervez november 13-16. között. A Szövetség oktatási szakértőinek, tisztségviselőinek, honatyajelöltjeinek, valamint a diákszövetségek képviselőinek részvételével tartandó vitafórumok elsődleges célja a romániai magyar egyetemisták minél szélesebb körű megszólítása, az RMDSZ rájuk vonatkozó üzenetének eljuttatása. A kampánykörút négy várost érint: Nagyváradot, Marosvásárhelyt, Brassót és Kolozsvárt. Az RMDSZ választási kampányának részeként Nagyváradon, nov. 13-án rendezi meg a Nagyváradi Magyar Diákszövetség az oktatási fórumot. A rendezvény meghívottja Kötő József, a Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium államtitkára és Nagy F. István, az RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó országos ügyvezető alelnöke. /RMDSZ-oktatási fórum Nagyváradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 11./
2000. november 13.
"Kolozsváron nov. 11-én a Gábor Dénes Főiskola erdélyi konzultációs központjában ünnepélyesen átnyújtották a főiskola idén végzett 42 hallgatójának a magyar címerrel ellátott mérnöki okleveleket. Dr. Zárda Sarolta főigazgató hangsúlyozta, kimutatások szerint a mai világban átlagban háromszor kell valakinek szakmát váltania, a gyors információáramlás és a váltakozó társadalmi igények miatt. A főigazgató szerint a magyarországi magánfőiskolák, államilag elismert felsőoktatási intézmények rendszere merőben különbözik a romániai rendszertől, mivel ugyanazok a jogok és megszorítások érvényesek a magán tanintézmények számára, akár az állami egyetemekre. - A magyar akkreditációs bizottság szigorúan ellenőrzi a felsőoktatási intézményeket, így az első három, hivatalosan is elismert magán felsőfokú tanintézmény megalapítására 1992-ben került sor; azóta is csupán további két intézményt akkreditáltak, és a jövő hónapra várható három újabb egyetem elismerése. Dr. Kötő József oktatásügyi államtitkár kiemelte, Erdély hagyományosan tudásközpontú társadalmában az oklevélkiosztó ünnepség egyet jelent a hely szellemének megünneplésével. Az államtitkár szerint a Gábor Dénes Főiskola erdélyi konzultációs központja csírája az erdélyi magyar műszaki képzésnek, ami - a hamarosan létrehozandó magyar magánegyetemmel együttműködve - egyetemi szintű oktatást eredményezhet. Dr. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke kijelentette, a megálmodott magyar magánegyetem partnere akar lenni minden olyan kezdeményezésnek, amely az erdélyi, magyar nyelvű felsőoktatás terén már létezik, és reményét fejezte ki, hogy a főiskola jelen levő végzősei majdan a magánegyetemen folytatják tanulmányaikat, pályájukat. Dr. Selinger Sándort a főiskola idén szeptemberben "az erdélyi hálózat megszervezéséért, magas színvonalú szakmai munkájáért" nívódíjával tüntette ki. /Salamon Márton László: Kiosztották a Gábor Dénes Főiskola végzőseinek okleveleit. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./"
2000. november 13.
A Magyarok Világszövetsége Anyaországi Régiójának küldöttei nov. 11-én Budapesten tanácskozást tartottak. A tanácskozás nem kapott helyet az MVSZ székházában Patrubány Miklós elnöktől. Szíjártó István régióelnök szerint Patrubány ezzel újabb törvénytelenséget követett el. Bejelentették: több kulturális szervezet nov. 11-én megalakította a Magyar Kultúra Fórumát, és erről együttműködési megállapodást is kötöttek egymással. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szlovákiai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Székelyföldi Társaság, az Erdélyi Szövetség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Szövetség által létrehozott Magyar Kulturális Fórum nem kíván az MVSZ ellenintézménye lenni, ez kizárólag egy kulturális szövetség - hangzott el az alakuló ülésen. Kötő József oktatásügyi államtitkár, az EMKE elnöke leszögezte, hogy a Magyar Kultúra Fóruma kimondottan a kárpát-medencei magyar közösségek közművelődési fóruma kíván lenni, és semmiképpen nem lép fel olyan széles igénnyel, mint amilyen szerepkört a Magyarok Világszövetségének be kell töltenie. A cél a közművelődéssel foglalkozó egyesületek koordinációja, a magyar-magyar integráció kérdésének megoldása, a kulturális nemzet kialakítása. /Megalakult a Magyar Kultúra Fóruma. Az EMKE is tagja a szervezetnek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2000. november 16.
"Az RMDSZ Országos Ifjúsági Kampánystábja által szervezett Beugró nevű országos körút keretében Brassóban nov. 16-án tartottak találkozót, amelyen részt vettek Kötő József államtitkár, Nagy István RMDSZ oktatási alelnök, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Nedeczky László iskolaigazgató és városi tanácsos, Markó Attila, a helyi RMDSZ tanügyi alelnöke is. Kötő József leszögezte, hogy az RMDSZ az óvodától az egyetemi oktatásig törekszik biztosítani az anyanyelven folyó oktatást. "A következő iskolai évben majd minden téren lesz magyar nyelvű tanítás" - mondotta. A közeljövőben a posztliceális képzést is felsőiskolai tanulmánynak ismerik el, s bővül a három éves kollégiumi oktatás is. Nagy István alelnök beszámolt az erdélyi Iskola Alapítvány 1999-es eredményeiről. Nagy István a brassói Áprily Lajos, egykori Római Katolikus Gimnázium áldatlan helyzetére emlékeztetett: a társbérlőktől már évek óta nem tudnak megszabadulni és ebből konfliktushelyzetek adódnak. Aradon a Csiky Gergely Iskolaközpontban is hasonló gondok vannak. A helyi hatalmasságokban nincs meg a politikai akarat a rendezésre. - A Világbank támogatná egy országos projekt keretében a brassói Andrei Saguna, a Johannes Honterus, valamint az Áprily Lajos középiskolák feljavítását. /Tóásó Áron Zoltán: Első Beugró Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./"
2000. november 18.
Egy évtizeddel a változások után sem sikerült megoldani az anyanyelvű oktatás kérdését a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. A magyar tanárok, az RMDSZ számos alkalommal kérte az intézmény vezetőségét és az Oktatási Minisztériumot, hogy engedélyezze a magyar nyelvű képzés újraindítását a zeneakadémián, eredménytelenül. Áprilistól új vezetősége van az akadémiának: Aurel Marc a rektor. A Szabadság munkatársa a rektort, Angi István professzort, zeneesztétát és Kötő József oktatási államtitkárt kérdezte a Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar nyelvű oktatásáról. Aurel Marc rektor szerint nem jogos a kérés. Az első évesek között sok a magyar nemzetiségű. Szerinte a zenében nincsenek nyelvi különbségek, a zene nyelve mindenki számára érthető, továbbá a magyar nyelvű oktatás esetén a magyar diákok lehetőségei szűkülnének. Kötő József hangsúlyozta, hogy a zenekultúra ugyanolyan része az anyanyelvnek és az identitást megőrző kultúrának, mint maga a nyelv Kidolgozták az anyanyelvi képzés tervét. Kötő államtitkári minőségében lejött Kolozsvárra, és részt vett a szenátusi ülésen, amelynek a témája az anyanyelvi képzés volt. Az intézmény akkori rektora és szenátusa azonban elutasították a kérést. - Kolozsvári látogatása alkalmával Max van der Stoel EBESZ-főbiztossal is tárgyalásokat folytattak. Kötő újra kezdeményezni fogja az anyanyelvi képzést. Angi István leszögezte: a zene anyanyelven történő oktatása nemcsak jog, hanem kötelesség is. - Az akadémián korábban is létezett magyar csoport. Ez az ötvenes években alakult meg, és egészen a nyolcvanas évek elejéig működött. Az elmúlt évek során több alkalommal is kérték a magyar csoport visszaállítását. Rengeteg próbálkozás volt, de kemény ellenállásba ütköztek. - A Nagyváradon létrehozott Partiumi Keresztény Egyetemen jelenleg egy magyar zenetanárképző csoport is működik. Idén végez az első generáció, mintegy tizenöt személy. Ez sem működik azonban zökkenőmentesen. Az intézet akkreditálásakor csak az egyházzenei fakultás címet hagyták jóvá, eredetileg mi zenetanári-egyházzeneit kértünk. A Tanügyminisztérium megígérte az intézmény vezetőségének, hogy a kérdést rendezni fogják. /Papp Annamária: Megoldásra vár az anyanyelvű oktatás kérdése a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. A 80-as évekig működött magyar csoport az akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2000. november 20.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület millenniumi közgyűlést tartott nov. 18-án, amelyen Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára előadásában hangsúlyozta a magyarság történelmének tanulságait. A politikus, aki a királyhágómelléki egyházkerülethez tartozó Reménység szigete - Erdélyi Gyülekezet főgondnoka is, Pro Partium díjat kapott és vehetett át ez alkalommal. E díjban részesült még dr. Csapó József, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora, Pro Ecclesia díjat adtak Erdélyi Gézának, a Szlovákiai Református Keresztény Egyházkerület püspökének. Millenniumi különdíjat adományoztak Nemeskürthy Istvánnak, a magyar millenniumi országos bizottság vezetőjének, valamint Halzl Józsefnek, az Illyés Közalapítvány elnökének. /Millenniumi díjakat osztottak Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./ Németh Zsolt államtitkár kifejtette: Magyarországnak ki kell nyújtania kezét az elszakított területeken élő magyarok felé, s a nemzet egységének intézményes keretet kellett biztosítania. Ez a keret a Magyar Állandó Értekezlet, amelyben a magyarországi politikai tényezők és a határon túli érdekképviseletek a nemzet jövőjéről, stratégiai kérdésekről döntenek. Ilyen körülmények között a készülő státustörvény fő célja a magyarságnak a határok felett történő szellemi újraegyesítése. A díjkiosztási ünnepségen Tőkés László püspök beszédében kijelentette: "Egyházunk mind országos, mind pedig helyi szinten komoly ellentétbe került a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. Ennek következtében aggályos, hogy egyházaink jó lelkiismerettel, teljes mellszélességgel melléálljanak az RMDSZ választási kampányának." "Az RMDSZ ellen nem kampányolunk, senkit nem beszélünk le arról, hogy teljesítse állampolgári kötelességét, azonban aggályossá vált a viszonyulásunk." A püspök közölte: egyházkerülete különösképpen a Szilágy megyei iskolavita és a Krassó-Szörény megyei szenátori lista miatt került az RMDSZ-szel ellentétbe. Az egyház azzal az iskola-igazgatónővel találta szemben magát, akinek a férje az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, illetve Faluvégi Zoltán megyei főtanfelügyelő-helyettessel, akit a szövetség juttatott mostani pozíciójába. Amikor Csapó szenátor interpellált ez ügyben a román parlamentben, akkor Kötő József magyar államtitkárt tették oda a magyar interpellációra válaszolni, hogy azt tapintatosan, óvatosan leszerelje. Az az igazgatónő pedig, akit az egyház az iskola élére kinevezett, visszaélt a bizalommal, és megerősítette pozícióját állami szinten. A püspök ezzel válaszolt Frunda György szenátor bírálatára, aki kifogásolta, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem szólítja fel egyértelműen a romániai magyarokat a szövetség jelöltjeinek támogatására. - A Szabadság kérdésére, hogy a magyar kormány hogyan értékeli a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökének, Ion Iliescunak elmúlt heti erdélyi körútja során tett magyarellenes kijelentéseit, Németh Zsolt elmondta: "Ezeket a kijelentéseket az RMDSZ értetlenséggel fogadta, mi viszont teljes mértékben megértjük az RMDSZ értetlenségét. Ezek a kijelentések sem a jogállamisággal, sem a magyar-román kapcsolatok javításának a szándékával, sem pedig az euroatlanti integrációval nem egyeztethetők össze. Bízunk abban, hogy ezek a gondolatok, ezek a nézetek a romániai választásokat követően nem fognak kormányra kerülni." /T. Sz. Z.: Ultimátumot adott az RMDSZ-nek Tőkés. Németh Zsolt: a magyar kormány megérti az RMDSZ értetlenségét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2000. november 22.
Az óvodától az egyetemig biztosítani kell az anyanyelvű képzést - jelentette ki Kötő József, a Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium államtitkára a Nagyváradon tartott oktatási fórumon. Az esemény az RMDSZ választási kampányának része volt, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) szervezésében. 1990-ben 7000 magyar diák tanult a romániai felsőoktatási intézetekben, a 2000/2001-es tanévben pedig 19.726-an, s közülük 6-7000-en anyanyelvükön képezhetik magukat. /Rais W. István: RMDSZ-oktatási fórum. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 22./
2000. november 27.
"Nov. 25-én Kolozsváron tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Elöljáróban Kötő József ügyvezető elnök emlékeztetett arra, hogy rendhagyó rendezvényről lesz szó, amelyet a millenniumi ünnepségek jegyében és a konkrét tennivalók előrevetítésének szellemében bonyolítanak le. Kötő József elnöki jelentésében emlékeztetett a nemzettudat ezeréves múltjára, amelyet soha nem lehetett megtörni. Hangsúlyozta, hogy az önvédelem cselekvő korszakába léptek, a mai feltételek közepette lehetséges az új nemzeti kulturális integráció. A közgyűlés elfogadta a Magyar kultúra fóruma elnevezésű együttműködési megállapodást, melyet az EMKE a következő kulturális szervezetekkel kötött: Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK), Magyarok Székelyföldi Társasága, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Közösség, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. Ennek értelmében közös célkitűzéseik az anyanyelv ápolása és megőrzése, a szülőföld magyar kulturális hagyományainak megóvása és átörökítése, a magyar kulturális élet szervezése és összehangolása, az egyetemes magyarság jeles személyiségei emlékének méltó ápolása. Az EMKE és a CSEMADOK már alá is írtak egy szerződést, melynek kivitelezésével a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt bízták meg. Pillich László ügyvezető igazgató ismertette ennek tartalmát: 2001. január 15-ig a két szervezet adatbázist hoz létre Erdélyben és a Felvidéken, január 31-ig, kölcsönös művész vendégfellépéssel, megrendezik Erdélyben a felvidéki magyar kultúra napját, Felvidéken pedig az erdélyi magyar kultúra napját, évente díjazzák a két közösség kulturális életét, pályázatokra épülő közös költségvetést vezetnek. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke a gazdasági előrelépést sürgette: enélkül nincs megmaradás! Az EMKE támogatja a csángó nap megszervezését és hagyományossá tételét. Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertette ennek az Erdély-szerte megrendezésre kerülő rendezvénynek a lényegét, hogy ismertté tegyék a csángó kultúra kincseit és az otthonmaradást szorgalmazó üzleti terveikhez szponzorokat szerezzenek. Délután díjátadásokra került sor. Első ízben tiszteletdíjakat nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik oktatói, művelődési, tudós munkásságukkal életpéldával szolgáltak környezetüknek. Oklevelet kaptak: Abodi Nagy Béla, Egyed Ákos, Cs. Erdős Tibor, Guttman Mihály, Kallós Zoltán, Lőrincz Lajos, Vencel Árpád, Veress István. Utána tizenheten vehették át az idei EMKE-díjakat. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság szerkesztője Kacsó Sándor-díjban részesült. További kitüntetettek: Janovits Jenő-díj - Boros Zoltán (bukaresti tévé magyar adásának vezetése), Kacsó András-díj - Antal Miklós, post mortem (a Maros és Hargita Népi Együttesek vezetése), Bányai János-díj - Bálint Erzsébet és Bálint Ferenc (inaktelki tájház megteremtése, Gazda Klára); Kun Kocsárd-díj - Zahoránszki Ibolya (máramarosi szórványmagyar kultúra ápolása) és Kálóczy Katalin (határon túli magyarok kulturális életének szervezése), Nagy István-díj - dr. Angi István (zenepedagógia és zeneesztétika), Bánffy Miklós-díj - Ferenczi István (erdélyi magyar színjátszás), Kolozsvári testvérek-díj - Kolozsi Tibor (Bocskai István nagyszalontai köztéri szobra), Kovács György-díj - Szélyes Ferenc (folyamatosan megújuló színészetért), Poór Lili-díj - Fülöp Erzsébet (meggyőző erejű színészet), Kádár Imre-díj - Visky András (korszerű dramaturgia és színházi szakemberképzés), Monoki István-díj - Róth András Lajos (könyvtárosi és tudományos kutatói munka), Kemény János-díj - Figura társulat (a 10 éve megalapított gyergyószentmiklósi színházi tevékenység), Vámszer Géza-díj - Mihály Zita (muzeológus és műemlékvédő munka), Szentgyörgyi István-díj - Puskás György (dicsőszentmártoni öntevékeny színjátszás megszervezése). Az ünnepség a Házsongárdi temetőben a Bánffy-kripta falán elhelyezett Bánffy Miklós-emléktábla leleplezésével és megkoszorúzásával zárult. /Ördög I. Béla: Önvédelmünk cselekvő korszakába léptünk. Átadták a 2000. évi EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./"
2000. december 16.
Kolozsváron dec. 8-9-én megrendezték a III. Erdélyi Tudományos Diákkonferenciát. Évről évre növekszik az érdeklődés. Tavaly például 120, idén 221 dolgozatot mutattak be. Az anyagi hátteret az Illyés Közalapítvány, Magyarország Oktatásügyi Minisztériuma, a Román Tanügyminisztérium, az Országos Tudományos Technikai és Innovációs Ügynökség, a Korunk és a Krónika biztosította. Gál-Borus László főszervező elmondta, hogy a megnyitón Andrei Marga tanügyminiszteri, és nem rektori minőségében szólt a rendezvény résztvevőihez, a konferencia fővédnöke volt Kása Zoltán, az egyetem prorektora, Kötő József, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára, és Pokorni Zoltán. Idén 26 szekciót hirdettek meg, 24-re érkeztek pályamunkák. Az elbírálási feltételek nagyjából megegyezőek a Magyar Országos Diákkonferencia követelményeivel, így a legjobbak továbbmennek a Magyarországon kétévente megrendezett TDK-ra. /Burus János Botond: EtűDöK. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
2000. december 18.
Dec. 15-én Bukarestben, a Cotroceni-i palotában Emil Constantinescu leköszönő államelnök magas állami kitüntetéseket nyújtott át tudósok, művészek, üzletemberek, köztisztviselők, tábornokok egy csoportjának. Ez alkalommal Kötő József oktatási államtitkárt az Érdemrend nagy tiszti keresztjével tüntették ki. /RMDSZ Tájékoztató, dec. 18. - 1873. sz./
2000. december 19.
Kötő József államtitkár elmondta, hogy semmiféle kapcsolatfelvételre nem került még sor az új miniszter Ecaterina Andronescu és a még hivatalában levő Oktatási Minisztérium között. Köztisztviselőkké válva a magyar megyei főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek a törvény által védettekké válnak. Tőkés Elek, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója szerint Andronescu idején - mivel a miniszter az RTDP színeit képviseli -, egy kis visszarendeződésre számítani kell. Az anyanyelvű oktatással kapcsolatos visszarendeződés az, hogy nem lesz kisebbségi államtitkárság a Tanügyminisztériumban. Az új miniszter egy ideig volt oktatási államtitkár, prodékán és dékán. /Szabó Csaba: Racionális tanügyi reform várható. Ecaterina Andronescu feltételezett oktatáspolitikájáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./
2001. január 6.
"Az RTDP kormányalakításával a koalíciót képviselő kormánytagoknak lejárt a mandátumuk. A Tanügyminisztériumban Kötő József államtitkárnak is hamarosan megkeresik az utódját. Fennállt annak a veszélye, hogy a tanügyminisztériumi kisebbségi vezérigazgatóság is megszűnik, de ezt az RMDSZ-RTDP egyezség - amely az RMDSZ-nek a művelődési minisztériumi és tanügyminisztériumi vezérigazgatói posztjára való igényét is rögzíti - remélhetőleg meghiúsítja, tájékoztatott Murvai László egykori, és potenciális jövendőbeli tanügyminisztériumi vezérigazgató. A Tanügyminisztérium átalakítása után viszont mindenképpen a tanfelügyelőségek átszervezése következik. /Szabó Csaba: RMDSZ-es vezérigazgatókat ígért az RTDP a művelődési és oktatási minisztériumokban. Murvai László az egyik esélyes jelölt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./"
2001. január 13.
"A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egyike a legrégebbi erdélyi iskoláknak. A neves tanintézményt Bethlen Gábor fejedelem alapította Gyulafehérváron. Nagyenyedre való költözése (1662) Apafi Mihály fejedelem nevéhez fűződik. A forradalom előtti évtizedben Simon János volt egy évtizedig az igazgató, utána - ugyancsak 10 évig - Krizbay Jenő. A harmadik évezredet nagy érdeklődést kiváltó igazgatócserével kezdte a kollégium: visszatért a "régi″, azaz Simon János. Szükséges a diákönkormányzat felélesztése, vallja Simon János. Eddig a kollégium és az RMDSZ közötti kapcsolatok nem voltak a legjobbak. Az új igazgató komoly beszélgetéssorozatot fog elkezdeni mindazokkal a személyekkel, akik tehetnek valamit az iskoláért. Beszélni fog Markó Bélával, Takács Csaba ügyvezető elnökkel, Kónya-Hamar Sándorral, Sütő Andrással és Kötő Józseffel, többek között. A Budapesten működő Bethlen Gábor Társasággal is szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatokat. Erdélyben kialakulóban van egy stabil, és komoly iskolahálózat. Jó iskola van Déván, Segesváron, Marosludason. - Eddig Erdély egész területéről jöttek ide a diákok. Ha nem tudnak versenyképes iskolát biztosítani Nagyenyeden, akkor a Bethlen Gábor Kollégium eltűnik az erdélyi színpadról! Összefogás esetén minden lehetséges, például a bécsi Szent István Egylet 56 Nagyenyeden tanuló gyermeknek biztosít ösztöndíjat. /Szabó Csaba: Új diplomáciai stratégia a Bethlen Gábor Kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./"
2001. január 17.
"Megjelent Kötő József új kötete /Menet közben. Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, 2000./ A neves színház- és művelődéstörténész előző kötetei: Fejezetek a romániai magyar dráma történetéből, 1977; Erdélyi magyar színháztörténet (társszerző), 1994; Erdélyi magyar színháztörténet (újrakiadás), 1998; Erdélyi magyar színjátszás, 1998. A szerző az 1970-es évektől követi nyomon a romániai magyarság szellemi helytállását és kulturális intézményei - köztük kiemelten a színházi élet - újjáteremtéséért folytatott küzdelmét. /Szabó Csaba: Szerep és műhely. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. február 6.
"Febr. 5-én ülésezett az Országos Akkreditációs Bizottság, napirendjén szerepelt a két kérelmezett csíkszeredai szak - az agrárközgazdasági valamint a könyvelési és gazdasági informatika - engedélyezésének kérdése. Kötő József a Sapientia Alapítvány akrreditációs szaktanácsadója elmondta, hogy az előzetes szakbizottsági véleményezések alapján pozitív döntést remélhet az alapítvány a két szak tekintetében. Március 5-én pedig, a bizottság következő ülésén döntenek az élelmiszerkémiai és környezetvédelmi mérnöki szakok akkreditációjáról. Végül az akadémiai akkreditációs bizottság febr. 5-i ülésén nem hoztak döntést az erdélyi magyar magánegyetem ügyében - közölte Ioan Mihailescu professzor. Arra hivatkozott, hogy a jogi szakbizottság még nem dolgozta ki álláspontját, továbbá a román nyelvű szak részletes dokumentációját még nem kapták meg. /Kedvező döntésre várnak a Sapientiánál. Tegnap ülésezett az Országos Akkreditációs Bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./"
2001. február 14.
"A Korunk /Kolozsvár/ folyóirat 75 éves. Kántor Lajos főszerkesztő megjegyezte, hogy sokan különbözőképpen ítélik meg, vitatják a Korunk múltját. Febr. 16-án tudományos tanácskozást tartanak az évforduló alkalmából. A meghívott előadók: Egyed Péter, Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kötő József, Pillich László, Széles Klára (Budapest), Vetési László és Demeter Szilárd. Emellett a folyóirat múltját idéző dokumentumkiállítás nyílik a Korunk Galériában. A kiállítást Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Kántor Lajos főszerkesztő nyitja meg. /Csomafáy Ferenc: 75 éves a Korunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./"
2001. február 17.
"Febr. 16-án ünnepelték Kolozsváron a 75 éves Korunk folyóiratot. Az előadássorozat úgy értékelte a Korunknak a romániai magyar művelődési életben betöltött szerepét, hogy nem próbálta "tisztára mosni" annak megkérdőjelezett szakaszait sem. Csép Sándor a MÚRE elnöke a szervezet nevében érdemoklevéllel és emlékplakettel tüntette ki a Korunkat. Kántor Lajos főszerkesztő tartotta a megnyitó beszédet. Az előadássorozatot Gálfalvi Zsolt A Hét főszerkesztője nyitotta meg, Lapszerkesztés tegnap és ma című eszmefuttatásával. Szeles Klára szegedi irodalomtörténész a Korunk szerepvállalását értékelte egy új irodalmi nemzedék útnak indításában. Vetési László előadása, az egyház és közösség, a lelkészek és a Korunk II. folyamának a viszonyát elemezte. Kötő József a Korunk és a romániai magyar színi mozgalom kapcsolatáról beszélt, Pillich László pedig a Korunk műhelyből induló etnográfiai-szociográfiai mozgalomról. Az előadásokat a Korunk plakátkiállítás megnyitója követte. Markó Béla kiemelte a 75 éves folytonosság fontosságát. A megemlékezést aukció zárta. /Gál Mária: Körön belül - 75 éves a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"
2001. február 20.
"Febr. 17-én Kolozsváron a Mátyás-ház nagytermében kilencedik alkalommal kezdődött meg a Mátyás király emlékére szervezett rendezvénysorozat. "Azért nézünk értékeinkre vissza, hogy jobban tudjunk előre haladni" - mondta László Bakk Anikó, a mozgalom fő irányítója és szervezője a megnyitón. Fellépett a Gáspár Enikő vezette zilahi Wesselényi kamarakórus. A kiállításon bemutatkozott a képzőművészeti főiskola három tehetséges hallgatója: Debreczeni Botond, Olahuti Ioana és Kiss Ármánd Zoltán. /Megkezdődött a IX. Mátyás-napok rendezvénysorozat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Sajnálatos, hogy a képtár megnyitásával pontosan egy időben zajlott a második Castellum-est (híres erdélyi magyar családok ma élő tagjainak társasága), ahol Kemény Jánost olyan jeles személyiségek idézték, mint Sütő András, Lohinszky Lóránd színművész, más jeles színészek, Csép Sándor tévés személyiség, közéleti kiválóságok, mint Kötő József és dr. Imreh Ernő jogász. /Máthé Éva: Nagy Imre bűvöletében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./"
2001. március 6.
"A magyar oktatási minisztérium egyelőre figyelemmel kíséri a román oktatási tárca új vezetőinek munkáját, első lépéseit. Az első hónapok tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy a következő tanévben mindenképpen indokolt lesz egy vezetői vagy miniszteri szintű találkozó - jelentette ki Pokorni Zoltán oktatási miniszter. "Az előző kormány oktatási miniszterével, Andrei Marga úrral, több alkalommal találkoztam, Kötő József államtitkárral pedig nagyon gyakran, szerét se tudom, hogy hányszor. A román Közoktatásügyi Minisztériummal általában véve is intenzív volt a kapcsolat, Budapestre négyszer érkezett tőlük delegáció. Nemzetközi, kisebbségi, egyházügyi, sajtót érintő kérdésekről tárgyaltunk és egyeztettünk. Marga úrral tavaly júniusban írtuk alá a kétoldalú megállapodást. Az előző kormánnyal kötött megállapodás 2001. végéig érvényben van, egyelőre nincs szándékunkban ennek az újratárgyalása, viszont élni kívánunk azzal a lehetőséggel, hogy még egy évre meghosszabbítsuk" - mondta Pokorni. /Indokolt lesz egy miniszteri szintű találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./"
2001. március 7.
"A tárcák közötti eddigi együttműködés sikeresnek mondható, fejtette ki Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszter. Az előző kormány oktatási miniszterével, Andrei Margával több alkalommal találkozott, Kötő József államtitkárral szintén sokszor. Egyelőre a magyar minisztérium figyelemmel kíséri az új vezetők munkáját Indokolt lesz egy vezetői vagy miniszteri szintű találkozó. Az előző kormánnyal kötött megállapodás 2001 végéig érvényben van, ezt akarják egy évre meghosszabbítani. Pokorni kifejtette, hogy támogatják a szakmai találkozókat, tapasztalatcseréket, különféle együttműködési formákat, vendégtanárok tevékenységét, valamint a felsőoktatási intézményekben már meglévő magyar, illetve román nyelvi lektorátusok további működését. Évente kölcsönösen fogadnak tanárokat és diákokat Közreműködnek iskolai tankönyvek kidolgozásában és kiadásában. Intenzív munka folyik az ekvivalencia kérdésében, azaz a diplomák, bizonyítványok, tudományos fokozatok és címek kölcsönös elismerése, ennek gyakorlati végrehajtása érdekében. A tárcák támogatják a két országban működő felsőoktatási intézmények akkreditálásával foglalkozó szervezetek szakértőinek kapcsolattartását. Egyyüttműködnek Európai Uniós oktatási programok keretében is, így a Leonardo vagy a Socrates programban. Romániából a jelentkezők zömmel román ajkúak. A román fél nem nyilvános pályáztatással hirdeti meg az ösztöndíjakat, zárt levélben küldi meg az egyetemeknek, adott hely megnevezésével, pályázati űrlapok csatolásával. A román fél száz százalékban lefedi a helyeket. Román részről az ELTE bölcsésztudományi és természettudományi karai közkedveltebbek. Magyar részről a bölcsésztudományok területén, zenei vonalon gyakoribbak az igénylések, illetve Kolozsvárra, könyvtári kutatómunkára. /Guther M. Ilona: Interjú Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel: Indokolt lesz egy miniszteri szintű találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./"
2001. március 10.
"A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület a Budai Vigadó konferenciatermében tartotta évi beszámoló közgyűlését. Ezen az összejövetelen szavazták meg az új elnevezést az 1990-ben alakított Lakatos Demeter Társaság helyett. Jáki Teodóz atya az egyesület elnöke, aki a moldvai magyarok kiváló ismerője és helyszíni istápolója. Halász Péter néprajzos, az egyesület titkára tartott beszámolót. A múlt évben nyolc pályázatot nyújtottak be különféle támogatókhoz, ötre kaptak kedvező választ. A Frankfurtban élő Bodó Blanka vállalta két csángó fiatal kolozsvári taníttatásának költségeit. Az egyesület a múlt évben emlékezett meg Benda Kálmánról, a csángók történetének híres kutatójáról, lehetővé tették, hogy Szarka Mária vezetésével Külsőrekecsényből részt vegyenek a csíksomlyói búcsún, és ott műsorukkal fellépjenek. Sólyom Ferenc és társai immár negyedik alkalommal keresték fel Rekecsényt, negyven gyermeket tanítanak játszani, énekelni, írni-olvasni. Az egyesület támogatta többek között Nyisztor Tinkát is, aki hol Svájcba utazik, hogy a doktori disszertációját az irányító professzorával megbeszélje, hol hazamegy szülőfalujába, Pusztinára, hogy az ottani magyar életen valamit mozdítson. Az egyesület az Európa Tanács számára készít beadványt csángóügyben, a finneknek is szerkesztenek egy, a moldvai magyarokat angol nyelven bemutató kiadványt. A közgyűlésen Vincze Gábor történész a csángók 1945 utáni önmegvalósításának esélyeiről értekezett. Az egyesület megkoszorúzta a csángók apostolának, Domokos Pál Péternek a sírját, aki éppen ebben az évben lenne százéves. A moldvai magyarság évszázadai címmel utazik a fotókból, rajzokból, szövegekből összehozott vándorkiállítás, amely majd eljut Sepsiszentgyörgyre, Gyergyóba és Csíkszeredába is. - Mirk László /Csíkszereda/ az egyesület támogatásával olyan verseskötetet hozott össze, amely Balassitól, Csokonaitól, a szabófalvi Lakatos Demetertől a klézsei Duma Andrásig mindenkit borítólapjai közé ölel, aki a csángókról verset írt. Budapesten mutatják be dr. Kós Károly 1100 fotóból álló gyűjteményét a Magyarok Házában. A közgyűlésen Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola volt csángó mindenese a csíkszeredai iskola leépüléséről beszélt: a közöny, a civakodás, oda nem figyelés elveszejtette ezt az iskolát is. Olyannyira, hogy két évvel ezelőtt a csángók Erzsikéje idegösszeroppanással ment nyugdíjba. Volt, amikor csak egy évjáratban hatvankét gyermek tanult - mára maradt egy. - Moldvában évtizedes harc folyik egy-két fakultatív árva magyaróráért. Borbáth Erzsébet iskolájából csak egyetemre és főiskolákra két országban közel húszan jutottak be, s hatan szereztek tanítónői diplomát (ketten visszamentek Moldvába tanítani, persze nem magyarul). Ebből a kiváló pedagóguscsapattal missziós munkát végző iskolából, ami a csángók tanítási lehetőségeit illeti, nem maradt semmi, de semmi sem. És amikor az RMDSZ legmagasabb fóruma éppen Csíkban székelt, s Erzsike bekérezkedett, hogy szólhatna ő is a csángók ügyében, nem ért el eredményt. A magas polcokon forgolódók közül Kötő József meg Sánta Attila vette nemcsak szívére a csángóügyet, s a bihari fiatal képviselő, Szilágyi Zsolt törődik velük. - A magyar iskolát végzett fiatalok ahelyett, hogy szülőföldjükön mozdíthatnának valamit, mennek feketemunkára Magyarországra, de futnak Izrael, Olaszország, sőt Spanyolország felé is. /Sylvester Lajos: Csángómagyarok Budapesten. Úgy meg vagyok keseredve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./"
2001. március 20.
"Az országos akkreditációs bizottság márc. 19-én újabb 20 szak működését hagyta jóvá. Többek között ideiglenesen akkreditálták az angol nyelv és irodalom szakot a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. A testület nem fogadta viszont el a szintén a partiumi egyetemen létrehozandó román nyelv és irodalom, illetve a tanítóképző-idegen nyelv szak jóváhagyására vonatkozó kérést. Kötő József elmondta: a nagyváradi egyetemen eddig a vallástanári-ének szak, egyházi-közgazdasági és filozófia szak nyert ideiglenes akkreditálást. A bizottság közleményében nem esett szó az Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációs kéréséről. /Újabb akkreditált szakok. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./"
2001. március 23.
"Tiltakozó nyilatkozatot adott ki három magyar egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) a márc. 17-én megalakult Dumitru Martinas Római Katolikus Egyesület azon törekvése ellen, hogy korlátozza a csángómagyar közösség szabad szervezkedésének jogát, identitásának szabad megvallását és intézményes gyakorolását. A nyilatkozatot az EMKE nevében Kötő József, a KJNT részéről Pozsony Ferenc, a KLMT képviseletében pedig Balogh Ferenc elnök írta alá. Megfogalmazói felhívják a figyelmet arra, hogy "az Európai Unió a kulturális sokszínűség elvét földrészünk alapvető értékei közé sorolja", ezért a kultúrák sajátos jegyeinek megőrzése az egyesülő Európa lényeges törekvései közé tartozik, a sokszínűség elleni fellépés viszont országunk integrációs esélyeit csökkenti. /Tiltakozás csángóügyben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21., Brassói Lapok (Brassó), 2001. márc. 23., Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./"
2001. március 29.
"Székelyudvarhelyen a Világbank és a helyi önkormányzat közös finanszírozásával megindulhat a Benedek Elek Tanítóképző régi épületrészének, a műemléképületnek a felújítása. Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, valamint Kötő József egykori államtitkár közbenjárásával, több mint tízmilliárd lejes támogatással fog megkezdődni a munka. /Felújítják a tanítóképző főiskolát. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./"
2001. április 3.
"A költségvetési törvénytervezetben a többi minisztérium számára a múlt évhez képest alacsonyabb összegeket irányoztak elő, a nemzeti kisebbségi szervezeteknek "szerencséjük volt", ugyanazt az összeget kapják meg, mint a múlt évben, természetesen az inflációhoz igazítva - nyilatkozta Markó Attila, a tájékoztatási minisztérium keretében működő kisebbségvédelmi főosztály államtitkár-helyettese. A költségvetésben 80 milliárd lej szerepel a nemzeti kisebbségi szervezetek támogatására, további 4 milliárd lej pályázati alap, és 800 millió lej az idei rasszizmus ellenes kampány finanszírozására. A összeget a Nemzeti Kisebbségi Tanács javaslatára osztják el. Ebben, mint ismeretes, a romániai magyar nemzeti közösséget az EMKE képviseli. Jóllehet az igénylista sokkal nagyobb volt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tavaly közel 8 milliárdot kapott. Kötő József, az EMKE elnöke kijelentette: jó lenne, ha legalább a tavalyi szinten jutna pénz sajtótámogatásra, könyvkiadásra, és kulturális rendezvények támogatására. - Idén a kormány a határon túli románok támogatására 7 milliárd lejt szán, emellett a miniszterelnöknek van külön, közel egymilliárd lejes alapja ilyen célokra. A múlt évben ez az alap még ötmilliárd lej volt. /Sz. K.: Nem növelik, de nem is csökkentik a nemzeti kisebbségi szervezetek támogatását. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./"
2001. április 3.
"Márc. 30-án ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját az Aradi 1-es Iskola Fesztiválkórus minősítésű Vox Juventutis énekkara. Jelen volt dr. Kötő József egyetemi tanár, az EMKE országos főjegyzője, Guttmann Mihály, a Románia Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Major László elnök és László Attila alelnök is. Köszöntötték Horváth Tünde Jagamas János-díjas karnagyot. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő, aki ez alkalomra műsorfüzetet is összeállított, nyitotta meg a köszöntők hosszú sorát. A Horváth Tünde karnagy által megzenésített Dalárok énekét a közönség együtt énekelte a kórussal. /Puskel Péter: A Vox Juventutis gyermekkar tizedik születésnapja. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./"
2001. április 3.
"Máramarosszigeten a Hollósy Simon Művelődési Egylet (HSME) a bejegyzések szerint több szakosztályt működtet, azonban tevékenysége gyakorlatilag az ifjúsági Ki mit tud?-ból, a szavalóestekből, és a minden ősszel megrendezendő Hollósy Napokból áll. Igazi hírnevet csak a vegyes kórus szerzett az egyletnek és Máramarosszigetnek. - A HSME tevékenysége erősen megosztja a helyi magyar közvéleményt. A szigeti magyar pedagógusok egy csoportja azt vetette a szemére Zahoránszky Ibolyának, a HMSE elnökének, hogy a HSME kisajátította a kulturális életet, a Magyar Házat a kör tagjain kívül senki nem használhatja. Az elnöknő kijelentette: amíg "mi fizetjük a fenntartási költségeket, mi vigyázunk a hatezer kötetes könyvtárunkra, senki se várja, hogy ingyen valakinek is a rendelkezésére bocsátjuk." Zahoránszky Mihály alpolgármester, helyi RMDSZ-elnök, Zahoránszky Ibolya férje elismerte, valóban csak egyetlen utca magyar nevű, de arra hivatkozott, hogy sokak személyi igazolványát át kellene írni. - Egykor hat magyar oktatási intézménye volt a városnak, jelenleg csak a 9-es számú általános (ma George Cosbuc) iskolában, illetve a Dragos Voda Elméleti Líceumban működik magyar tagozat, évfolyamonként egy-egy osztállyal. 1990-ben szerettek volna önálló magyar iskolát beindítani. A tanács megszavazta, sőt miniszteri engedély is volt, azonban a főtanfelügyelő összetépte a miniszteri rendeletet, mesélte az előzményeket Román János, román-magyar szakos tanár, közíró. Az alig 1500-as lélekszámú ukrán kisebbség viszont 1996-ban saját iskolát kapott, éppen a magyarság által kiszemelt sportiskolában. 1996-ban Kötő József akkori tanügyi államtitkár közbenjárására ismét engedélyt kaptak a szigetiek a magyar iskola beindítására. Azonban a megyei tanácsi határozat hiányzott, így nem született meg a magyar iskola. - Soltz László helyettes főtanfelügyelő nem tett semmit, Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő sem intézkedett. A helyhatósági választások előtt a Romániai Szociális Demokrácia Pártja azt ígérte az RMDSZ-nek, ha melléje áll a második fordulóban, lesz magyar alpolgármester, lesz magyar iskola, lesznek magyar utcanevek, és szorgalmazza az egyházi ingatlanok restitúcióját. Ebből csak az első valósult meg. . Máramarosszigeten az 1960-as iparosítást követően nagy méreteket öltött az asszimiláció. A lakosság száma az 1992-es népszámláláskor 44.231 volt, ebből 33.878-an románnak, 8247-en magyarnak vallották magukat. Az utóbbi években tömegesen vándorolt külföldre a szigeti magyar értelmiség. Ma alig valamivel több mint másfélezerre tehető a reformátusok száma, a római katolikusok 6500-an lehetnek. /Pataky Lehel Zsolt: Szigetvilág. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 3./"
2001. április 28.
"Kötő József 1965-ben sikeresen versenyvizsgázott a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkári állása betöltéséért.- Kisebbségi-művelődési stratégia megalkotásán kellett gondolkodni, emlékezett vissza erre az időszakra. A hat magyar színház színpadain fogalmazódtak meg azok a kisebbségi stratégiák, a Tavaszi Sándorék és az Erdélyi Fiatalok által kidolgozott, kisebbségi stratégiák folytatása, eszerint a színháznak feladata van a nemzeti öntudat fenntartásában. Ahhoz, hogy a nemzetiségi stratégia, a kisebbségi ideológia kiforrhasson, szükség volt a hazai drámairodalomra. Kötő József első kis kötete Fejezetek a Romániai magyar drámáról címen 1976-ban jelent meg, ebben felmérte a Trianon óta az akkori időkig a romániai magyar drámatermést. Kötőnek színháztörténészként több kötete látott napvilágot. Kötő az 1990-es évektől cselekvő részese volt a kisebbségi politikaformálásnak. Világosan látta, hogy az önszerveződés modellje az, "ami megéltethet ebben a helyzetben egy kultúrát." Tény, hogy épül a civil társadalom, több száz egyesület és alapítvány van. "Olyan országos legitimitással bíró szakszövetségeink vannak, amelyek képesek működtetni egy-egy kulturális ágazatot." Az emlékjelállítás, a szoborállítás - amit sokan fesztivizmusnak neveztek - lényegében tömegmozgósítás. Létérdekünk, hogy versenyképesek legyünk és azon belül építhessük ki a mi sajátos kulturális, oktatási struktúráinkat, hangsúlyozta Kötő József. Be kellett látni, hogy a párhuzamos gazdaság kérdése járhatatlan út. "Az anyaországgal és Bukaresttel szemben, de az anyaországgal párhuzamosan, mindig sajátos és önálló politikai vonalvezetésre van szükség." - hangsúlyozta. Nagyon kevés a hiteles román politikus. A román politikai élet számbelileg nagyobb vonulata a nacionalizmust választja. Van egy hitelesebb nemzetben és Európában gondolkodó politikusi réteg is, ám ez nem hangadó, nem a döntő hatalmat képviseli. Kötő bízik benne, hogy lassacskán vastagodni fog ez a réteg. /Csomafáy Ferenc: Gúzsba kötve táncolni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./"
2001. május 8.
"Máj. 5-én szekcióülésekkel folytatódott Kolozsváron a III. Civil Fórum, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány által a hazai magyar nemkormányzati szervek számára rendezett seregszemle. A gazdasági szekció keretében az érdeklődők nagy száma azt mutatta: a gazdaság "kinőtte" a szekciót, ezért lehetséges, hogy jövőre több témára bontják. Az önkéntességtől a szakmaiság felé a tapasztalaton keresztül vezet az út, amelyen az ifjúsági szervezeteknek haladniuk kell - derült ki az ifjúsági szekció ülésén. A környezetvédelmi szekció résztvevői hangsúlyozták: a sajtónak jelentős szerep jut munkájukban. A műemlékvédelmi szekció előadásai a történelmi városok megőrzéséről értekeztek. A művelődési szekció a romániai magyar művelődési élet sokrétűségére mutatott rá. Barabás T. János, a bukaresti magyar nagykövetség sajtó és kulturális attaséja előadásában kifejtette: Romániában jelenleg ötezer civil szervezet működik, amelyeknek egynegyede magyar. Ezek többsége hagyományőrző, kulturális jellegű, kevés a gazdasági. Cs. Gyimesi Éva előadásában a globalizáció kihívásaira mutatott rá, Szilágyi Pál pedig a hazai magyar egyetemi oktatás helyzetéről beszélt. Dr. Selinger Sándor szerint az oktatásnak arra kell törekednie, hogy olyan képzettséget biztosítson a diákok számára, amilyet a piac megkíván. A központi kormányzat szociális téren egyre nagyobb felelősséget hárít a helyi közösségekre, az egyházakra és nem utolsósorban a civil szervezetekre. A feladat csak úgy oldható meg, ha a három érintett szféra együttműködik. A szociális szekció munkálatai ezt az összefogást kívánták segíteni. A tudomány a fejlődés szolgálatában - ezt a témát járta körül a tudományos szekció. - A tavalyihoz hasonlóan - az idei konferencia anyaga is megjelenik majd könyv formájában. /III. Civil Fórum 2001 - szekciómunkálatok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke leszögezte: "Megteremtettük tehát autonómiánk művelődési kereteit, de szükségünk van ezek közjogi szentesítésére." Az EMKE elnöke két kezdeményezést is ajánlott a Civil Fórum figyelmébe. Az egyik arra vonatkozik, hogy támogatni kell azt a mozgalmat, amely célul tűzte ki maga elé, hogy 2002 végéig egyetlen erdélyi magyarlakta település se maradjon valamilyen egyesület nélkül. A másik: népszerűsíteni kell az Erdélyi Magyar Kulturális Alap létrehozásának gondolatát, megszervezni a helyi kisközösségekben az Alap támogatását. - Kolumbán Gábor Hargita megyei vezető kifejtette, hogy a regionális versenyben az a térség képes jobban fejlődni, amelyikben egyrészt jelen van a "4K" - úgymint kompetencia, kommunikáció, kultúra és kreativitás -, másrészt intézményes keretek között van jelen. Figyelmeztetett arra, hogy a fejlesztés nem állhat meg az innováció behozatalán, hanem tovább kell lépni a "tudástermelés" szintjére, ugyanis ilyen esetben "már nekünk is van eladható tudásunk". Bodó Barna politológus, a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány elnöke a tudás célját és hasznát abban jelölte meg, hogy az állampolgár a tudás által képessé váljék különbséget tenni értelmes és értelmetlen, lehetséges és lehetetlen dolgok között, hogy megértse a tudomány és a technika hatalmát és korlátait egyaránt, és ne szoruljon állandóan szakértőkre. /Erdélyi Magyar Civil Fórum Kolozsváron. A tudás céljáról és hasznáról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 8./ A III. Civil Fórum keretében a műemlékvédelmi részleg tanácskozásán Balogh Ferenc, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke Történelmi városok a XXI. században címmel a városok jövőképére keresett választ. Kolozsváron tartottak tömeggyűlést a Mátyás-szobor megmentése ügyében, amikor a nacionalista helyi hatalom, a funari vandálság a lebontással fenyegette a szobrot. A tüntetés eredményes volt. Utána azonban a történelemhamisítás jegyében szobrokat és emléktáblákat emeltek, erre a város belefásult lakossága már nem reagált szervezett módon. - A lakosság véleményét tolmácsoló nemkormányzati szervezeteknek össze kell fogniuk és fellépniük közös értékeik védelmében. A műemlékeinkért aggódók vannak többségben, hiszen az új városlakók tömegét hidegen hagyja a téma. Mert a mi múltunk nem az ő múltjuk, állapította meg az előadó. /Ördög I. Béla: Műemlékek és mű emlékek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./"
2001. május 11.
"Ápr. 21-én ünnepelték Kolozsváron az Iskola Alapítvány megalakulása ötödik évfordulóját, melyet összekötötték a szórványoktatásról szóló szakmai tanácskozással. Markó Béla, az RMDSZ elnöke emlékeztetett: 1995-ben székelyudvarhelyi tiltakozó gyűlésen meghirdették, hogy tiltakoznak és építeni fognak. A szórvány helyett inkább "irtásról" lehetne beszélni vagy ritkításról. Megritkították körülöttük azt a közeget, melyben éltek. Ma már Erdélyben a magyarságnak legalább a fele szórvány vagy kisebbségi helyzetben él. Kötő József, méltató szavak kíséretében az erdélyi civil társadalom nevében átnyújtotta azt a díszoklevelet Bálint-Pataki Józsefnek /Határon Túli Magyarok Hivatala/, amely arról tesz tanúságot, hogy az utolsó tíz évben az építkezésben mindig jelen volt a vártán. - Vetési László, a Szórvány Alapítvány elnöke meghatározta a szórványstratégiát. Minden régióban és területen el kell készíteni a szórványmagyarság lokális, teljes, átfogó, gazdasági, kulturális, etnikai, nyelvi, önértékelési rehabilitációs tervét. Az oktatáshoz pénz kell. A költségeket a magyar államnak kell állnia, mert megjelent a magyar nyelv analfabetizmusa. Oktatássérült gyermeknemzedék nő fel. Ez a nemzedék gyakorlatilag nem férhet hozzá saját anyanyelvi információihoz. Egy közösség először oktatásszórvány lesz, utána bekövetkezik az etnikus szórvány. Kihalóban van az a nemzedék, amely még emlékezik valamilyen pozitív magyar élményre. Az új nemzedék nem érti, mit is jelent a mi és az ők. - Bodó Barna, a Diaszpóra Szórvány Alapítvány elnöke az ingázás és oktatás problémájáról értekezett. Valamikor működtek a nagy gyárak, melyekbe ingáztak a munkások és velük utaztak az iskolások is, akik ingáztak. Mára ez megszűnt. - Ezután 19 felszólalás hangzott el, egy-egy terület képviselői referáltak helyzetükről. Vízi Imre (Theodidaktos-Kolozsvár) a tehetséggondozó bentlakás fontosságát emelte ki. Farkas Miklós (Szórványkollégium-Segesvár) egy új épület felépítéséről értekezett. Szatmári Ildikó (Bethlen Gábor Kollégium - Nagyenyed), könyvtárak létrehozását sürgette. Lakatos András (Kalotaszentkirály) szerint a tanügyi törvény politikai fércmunka. Böjte Csaba (Ferenc-rendi kolostor-Déva) elmondta, 200 gyermekkel Déván, 30 gyermekkel Szászvárosban 1995-ben létrehozták a magyar tannyelvű iskolát. A költségek 1/3-át a román állam állja! Orbán Mária (Dévai líceum) szerint meg kell szervezni a lokális stratégiát. Kun Árpád (Hunyad megyei Bácsi település lelkésze) figyelmeztetett, nagyon kevés a magyar gyermek. Ennek megfelelően kell dolgozni. Pillich László (Heltai Közalapítvány-Kolozsvár) a távképzés, távoktatás, Internet fontosságát érintette. Bauer Madarász Ilona (Óradna) a 850 lelket számláló magyar közösség küzdelmeit, eredményeit sorolta fel. 1965-ben megszüntették a I-VIII. osztályos magyar tagozatot. 37 év után megnyílt a magyar nyelvű óvoda. Sikerült felépíteni a Reményik Sándor magyar házat. Vicsai János (Szamosardó): iskolák zárnak be gyermekhiány miatt. Mezőgazdasági szakoktatást kellene létrehozni. Beder Tibor Hargita megyei főtanfelügyelő: Székelyudvarhely környékén az iskolák elnéptelenednek. 400 gyermeknek szórványtábort szerveznek. Szegedi László (Kőhalom) szerint, az elszegényedés következtében a gyermekek tanulhatnak. 72 gyermeket "fogadott" a családba. Murvai László, a Tanügyi és Kutatási Minisztérium vezérigazgatója jelezte: az az osztály, melyet ő irányít, a továbbiakban is partnere a szórványoktatási gondokkal küzködőknek. Ríz Ádám, a magyar Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője: Magyarországon nem volt szórványtámogatási koncepció. El kell készíteni a Kárpát-medence szórványtérképét. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója: az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarság támogatására 3 év alatt 2 milliárd forintot közvetített. Ebből az összegből több mint 400 millió forint jut évente az erdélyi magyarságnak. Tibád Zoltán, az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriumi titkára arról a felelősségről beszélt, mely egy ilyen munkával jár. Végül Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke, valamint az RMDSZ oktatási alelnöke, Nagy F. István ismertette tevékenységüket. /Csomafáy Ferenc: Tiltakozunk és építeni fogunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./"