MOGYE-felvételi a számok tükrében
Csütörtökön késő este, amikor a hosszú várakozás után a felvételiző diákok és kísérőik izgalma a tetőpontra hágott, függesztették ki a nagy tömeg miatt rendkívül nehezen megközelíthető hirdetőtáblákon az eredményeket, amit sokan örömmel, mások csalódottan vettek tudomásul.
Az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre felvételiző diákok azzal magyarázták a gyengébb eredményeket (a fő szakokra ugyanis hatos átlag körüli jeggyel is felvételt lehetett nyerni), hogy nehezebbek voltak a tételek, mint a korábbi években.
Kérdésünkre dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanár, aki évek óta tagja a tételalkotó bizottságnak, azt nyilatkozta, hogy a korábbi évekéhez hasonló összetételű bizottság az idén is hasonló nehézségi fokú tételeket állított össze. A kérdések feltételezték, hogy a diák megtanulta az egész anyagot, és képes volt logikusan elgondolkozni azon, hogy melyik a helyes megoldás. Szilágyi professzor továbbra is úgy értékeli, hogy az Általános Orvosi Kar román nyelvű képzésére a felvételiző diákok eredményei a magasabb létszám miatt voltak jobbak.
Egyébként a román tagozatra 587-en vizsgáztak. Az első helyre bejutott diák általánosa 9,64, a tandíjmentes helyekre bejutott utolsó felvételizőé 7,52 volt, és valamennyi tandíjköteles helyet is a román tagozatra jelentkező diákok foglalhatták el. A magyar nyelvű képzésre 268-an írtak tesztvizsgát, a legjobb diák 9,15-ös átlagot, a 135. diák 5,61-es átlagot ért el.
Az egészségügyi asszisztens szakon a román képzés 15 helyére 78-an jelentkeztek, és 9,84–9,43 közötti átlaggal jutottak be, továbbá betöltötték a tandíjköteles helyek többségét is. A magyar képzésre 33-an tettek vizsgát 9,64–8,97 közötti átlaggal, és 14 tandíjas helyet foglalhatnak el.
A Fogorvosi Karon volt a legerősebb a versengés – erősítette meg dr. Mártha Krisztina előadótanár, aki hozzátette, hogy a tandíjas helyekre nem jutott be magyar diák, így 35 tandíjmentes helyre bejutott hallgatóval kezdik az első évet. A román nyelvű fogorvosképzésre 155-en felvételiztek, az első bejutó 8,96-os átlagot ért el, a 34. diák 6,83-at. A magyar nyelvű képzés 35 helyére 92-en jelentkeztek, a legmagasabb átlag 8,63, az utolsó bejutóé 5,42 volt.
A Gyógyszerészeti Kar iránt volt a legkisebb az érdeklődés – erősítette meg dr. Donáth-Nagy Gabriella előadótanár, majd hozzátette, hogy nem tudják rá a magyarázatot. Állásajánlatban, különösen itt Marosvásárhelyen ugyanis nincsen hiány. Ennek ellenére a román tagozaton meghirdetett 40 helyre 43-an, a magyar nyelvű képzés 40 helyére 51-en jelentkeztek. Mivel a számuk majdnem megegyezett, a teljesítményük is hasonló volt, a román tagozaton 9,88-as átlagot ért el az első tandíjmentes helyre bejutó, az utolsó 6,16-ot, a magyar tagozaton 9,85 volt az első és 6,17 az utolsó helyre bejutó diák jegye. A meghirdetett tandíjas helyekből hármat román tagozatra, nyolcat a magyar nyelvű képzésre jelentkezett diák foglalt el. Nem tértünk ki a kizárólag román nyelven induló szakokra, ahol általában egyharmad vagy annál valamivel kevesebb százalékban jutottak be magyar diákok. A felsorolt általánosok az óvások eredményének a közlése után lesznek véglegesek. Az óvásokat pénteken du. 2 óráig lehet benyújtani, a választ hétfőn du. 2 óráig közlik.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Új őstörténeti folyóirat: Kelet Kapuja
Kelet Kapuja címmel új őstörténeti folyóirat jelent meg a baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kún Kocsárd Egyesület kiadásában. A folyóirat főszerkesztője dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, Kelet-kutató, a szerkesztőbizottság tagjai: dr. Czeglédi Katalin nyelvész, szlavista, Kelet-kutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos, Sántha Attila irodalmár. A Kelet Kapuja felelős kiadója Demeter László történész, muzeológus, a Tortoma Kiadó vezetője, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke. A folyóirat évente négy alkalommal jelenik meg., az első számon 2017. július-szeptember keltezés olvasható. Jövő szerdától kapható a Háromszék kiadója, a H-Press lapterjesztő standjain.
A lap beköszöntőjében írják, hogy közel két éve készülnek egy olyan tudományos folyóirat indítására, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik magyar és külföldi szakértők tanulmányai segítségével. Igyekeznek bemutatni saját és rokonnépeinek nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől napjainkig. Mindehhez figyelembe kívánják venni a különböző tudományágak magyar és nemzetközi kutatásainak eredményeit, köztük a történeti, régészeti, nyelvészeti, néprajzi, embertani, népzenei, genetikai tudományok képviselőinek munkáit. A folyóiratban nemcsak a tudóstársadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődő közönséghez is. A tudományos írások, tanulmányok mellett beszámolnak jelentős tanulmányutakról, a tudomány magyar és nemzetközi híreiről. A tudományos cikkek összefoglalóját angolul is közlik.
A témakör hatalmas és szerteágazó, ezért olyan címet kívántak adni a folyóiratnak, amely mindezt magába foglalja. Az ötletek közül a Kelet Kapuja név mellett döntött a szerkesztőbizottság. A cím mindkét szava magyar, a messze ősi múltban gyökerezik, a ma élő rokon nyelvekben is használatos.
Az első szám tartalmából: Aradi Éva: A baktriai királyi szkíták; Csutak Bodroghy Attila: A magyar–székely hunhagyomány kérdésköre; Obrusánszky Borbála: A hun főhatalom kérdése; Czeglédi Katalin: A Turán név a földrajzi nevek tükrében; Sántha Attila: A székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavainak” kérdéséhez; Dimádzsav Erdenebátor: A hunok anyagi kultúrája Mongóliában; Guldana Sarbassova: A ló mint a kazakok kulturális öröksége; Harangozó Imre: Vadászok útján, égi csapáson; Obrusánszky Borbála: A Kaukázus ismeretlen keresztényei. A Hírek rovat címei: A kovásznai Kőrösi Csoma Napokról; Együttélő rómaiak és hunok; Mongol lókultúra bronzkori eredete; A szanszkrit nyelv őshazája Szíria?; Honnan jöttek a szkíták?
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A rendszer működhet, a katolikus iskola nem
Kérést nyújtott be hétfő délben a megyei tanfelügyelőséghez Székely Szilárd, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, akit szülők egy csoportja is elkísért.
A kérésben az áll, hogy a Maros Megyei Törvényszék Közigazgatási és Pénzügyi Részlegének 1021/102/2017-es döntése alapján, amely felfüggesztette a tanfelügyelőség februárban hozott 70-es vezetőtanácsi határozatát, a főtanfelügyelő oldja fel a törvénytelen döntésben megfogalmazott tiltást, amellyel sérültek azoknak a gyermekeknek a jogai, akik a cikluskezdő osztályokba szerettek volna beiratkozni. Kéri továbbá, hogy a tanfelügyelőség közölje ezt a szándékát a közigazgatási bírósággal, mielőtt még a döntést kiközlik, és ne nyújtson be fellebbezést az igazságügyi döntés ellen. A meglévő rövid időt felhasználva ugyanis még el lehetne indítani a cikluskezdő osztályokat az iskola által januárban közölt beiskolázási terv szerint.
Kérdésünkre a megbízott igazgató elmondta, a tanfelügyelőségen múlik, hogy milyen gyorsan reagál az írásos beadványra. Mivel korábban nem volt megfelelő kiindulópontjuk a párbeszédre, Székely Szilárd úgy gondolja, hogy a legutóbbi igazságügyi döntés lehetőséget nyújt erre, és reméli, hogy kérésüket kedvezően bírálják el. Ez ugyan nem oldaná meg teljes mértékben az iskola helyzetét, de legalább egy lépést jelentene a megoldás felé.
A szülők jelenlétét, akik az utolsó métereken már szeretnék látni, hogy rendeződik a gyermekük helyzete, ezúttal sem fogadták látható jó szándékkal. Sőt, távozásunkkor még a csendőrség kocsija is a helyszínre érkezett.
Kegyetlen oda-vissza játék
– Jó lenne, ha a cikluskezdő osztályok elindulhatnának, a nagyobbik gyermekünk ugyanis a katolikus iskolába jár, a kisebbiket is szeretnénk az előkészítő osztályba íratni, mert a harmadik kezdi a bölcsődét. Ahelyett, hogy a nyár folyamán rendezték volna az iskola helyzetét, egy kegyetlen oda-vissza játék folyik a tanács, a tanfelügyelőség és a prefektúra között. Én azt szeretném tudni, hogy reggel hogy fogok három gyermekkel három különböző intézménybe eljutni. Megértem, hogy van egy jogszabály, ahogy azt is, hogy valami hiba történt, de tudom, hogy a szabályt szellemiségében kellene értelmezni, és kijavítani a hibát, ahol szükséges. A mi esetünkben azonban az a cél, hogy ellehetetlenítsék az iskolát, ami már rég nem adminisztratív probléma, hanem annál sokkal több, és a megoldásra való törekvés helyett nagyfokú rosszindulatot tapasztalunk minden részről. Miközben a tanfelügyelőségről kiderül – lásd a 70-es határozat érvénytelenítését –, hogy óriási hibákat követett el, mégis mi, szülők viseljük a következményeket. Kérdem én, hogy milyen ország az, ahol az írástudatlanság rossz irányba alakul, panaszkodnak, hogy a gyermekek agresszívek, és amikor lehetőség van egy korrekt egyházi iskolát fenntartani, akkor ezt meg akarják szüntetni. Ilyen körülmények között jogos a szülők felháborodása, akik már egyszerűen nem látnak ki ebből a helyzetből – mondta többek között az igazgatót elkísérő édesapák egyike.
– Mivel a cikluskezdő osztályok indítását illetően első fokon megnyertük a pert, szeretnénk, ha a tanfelügyelőség nem húzná az időt. Huszonöt gyermek vár arra, hogy beírják az előkészítő osztályba. A főtanfelügyelővel a folyosón találkoztunk, aki felhányta, hogy egész nyáron dolgozott, de mi nem látjuk ennek a munkának az eredményét, hiszen még rosszabb helyzetben vagyunk, mint korábban. Most már nem csak a cikluskezdő osztályok, az egész iskola helyzete forog kockán. Mi nem akarunk más iskolához tartozni, mivel ebben bíztunk, és azt szeretnénk, ha itt folytatnák tanulmányaikat a gyerekek – mondta egy édesanya, majd hozzátette, hogy az idő rövidsége ellenére a főtanfelügyelő csak szerdán, a fogadó napján hajlandó szóba állni két szülővel.
Macarie Ioan főtanfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint három igazságügyi eljárás van folyamatban, és amíg a 70-es határozat felfüggesztését nem közlik ki írásban a tanfelügyelőséggel, addig nem hozhat semmilyen döntést. Az egész nyarat a tanfelügyelőségen töltötte, abban reménykedve, hogy a közoktatási minisztériumtól segítséget kap, és a tanács hoz egy érvényes döntést, hiszen 360 gyermek sorsáról van szó, akik szeptember elsejétől be kell legyenek írva valamelyik iskolába. A katolikus középiskolai osztályt mindössze hatan jelölték be, de nem volt engedélyezett tanintézet, ahova besorolhatta volna.
Legnagyobb ellenség az idő
A főtanfelügyelő a továbbiakban hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni az unireás szülők indította perben a törvényszék június 12-i határozatát, amiben felfüggesztette, majd 13-án érvénytelenítette a tanfelügyelőség 1385-ös számú vezetőtanácsi határozatát, amellyel elrendelték az Unirea Főgimnáziumba járó magyar osztályok és a Bolyaiba járó katolikus vallás szakos középiskolai osztályok átirányítását az újonnan létrejött katolikus iskolába.
– A mi legnagyobb ellenségünk az idő. Ha erről az utóbbi határozatról megkapjuk az értesítést, akkor a 360 tanulónak vissza kell menni abba az iskolába, ahonnan átirányították őket a katolikus líceumba.
– És mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a katolikus iskolában kezdték az évet, azokkal, akik oda felvételiztek? – érdeklődtünk.
– Ők is visszamennek… – hangzott a korántsem kielégítő válasz, majd a főtanfelügyelő hozzátette: – Hallottam, hogy vannak gyermekek, akik nem akarnak az Unireába járni, tehát nagyon kényes a helyzet. A gyermekek áthelyezéséről csak a tanács dönthet – egészítette ki a mondottakat, majd hozzátette, hogy a tanfelügyelőség két dolgot tehet: kinevezheti a tanszemélyzetet és elismeri az engedélyeket. Nagyon bosszant, hogy 360 gyermek sorsa forog kockán, és ennek ellenére 12 rosszabbnál rosszabb tanácsi határozatot hoztak, amelyeket a prefektus nem hagyott jóvá, mert minden határidőt túlhaladtak.
– Mi történik, ha az iskolai év kezdetéig nem kap írásos értesítést az igazságügyi határozatokról?
– Ezt el sem merem hinni – je-gyezte meg a főtanfelügyelő. – Valami kell történjen, nem kerülgethetjük, nem hazudhatunk a végtelenségig. Én a Bolyaihoz akartam csatolni az osztályokat, de a prefektus megtámadta a tanácsi határozatot, és most már egyáltalán nincs katolikus iskola… Szeptember elsejétől el kell kezdeni az előkészületeket, és nem lehet tudni, hogy a tanároknak lesz-e katedrájuk. Legalább az esti köztisztviselő szakos osztályt szeretném sürgősségi eljárással, a minisztérium engedélyével áttenni egy másik iskolába, amelynek van engedélye. Nekem meg van kötve a kezem. Ha az osztályok visszatérnek az Unireába, ott maradhatnak az épületben, de jogilag tisztázni kell a helyzetet. Kihez fordulhatok? – tette fel újra meg újra a kérdést.
Majd kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a törvény kötelezi, fellebbezni fog a 70-es tanfelügyelőségi határozat felfüggesztése ellen.
– Mi a kilencedik osztályokat semmiképpen sem indíthatjuk el, mivel más tanintézetekben hirdettük meg az osztályokat, és az 53-ból csak 47 magyar osztály telt meg. A szülők valószínűleg neheztelnek, hogy szakközépiskolában indítottunk osztályokat, de nekünk minden iskola egyformán kedves. Az utolsó tanácsi határozat pedig olyan helyzetbe hozott, hogy ma sincsen beiskolázási tervünk – mondta Macarie Ioan, majd megnyugtatott, hogy a rendszer a tehetetlenségi erőtől hajtva is működni fog, de a katolikus iskola nem, mert az 1835-ös határozattal nem lehetett volna iskolát létrehozni – zárta mondanivalóját.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Péntektől hét napon át tüntetnek a szülők
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége megkapta a szükséges engedélyeket ahhoz a tüntetéssorozathoz, amelyet augusztus 25–31. között szerveznek a városháza előtt azért, hogy az illetékes intézmények és hivatalok vezetői szeptember elsejéig hozzanak döntést a felekezeti iskola ügyében.
Péntektől augusztus 31-ig minden nap 16–17 óra között a városháza előtti parkban, a Latinitás emlékműnél gyűlnek össze a szülők azzal a céllal, hogy civil eszközökkel nyomást gyakoroljanak a tanügyminisztériumra, a tanfelügyelőségre és a város önkormányzatára, hogy minél hamarabb döntsenek a tanintézet diákjainak sorsa felől. Ez azért is fontos, mert kicsivel több mint két hét múlva kezdődik az iskola, de a tanulók még mindig nem tudják, hogy hol és milyen tanintézetben kezdik el az új tanévet.
A szülők szeptember elsejét jelölték meg határidőnek, azaz elvárják, hogy addig az illetékes intézmények hozzanak döntést, hogy a szülőknek legyen idejük tudomásul venni, és megfelelően reagálni arra – nyilatkozta korábban lapunknak Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői közösség képviselője. Noha a tavaszinál nagyobb léptékű tüntetéssorozatra készültek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szülei, ezúttal is egy tíz-tizenöt fős csoport állhat kinn a főtéren, de ha kell, ötpercenként váltják egymást. A szervezők várnak mindenkit, aki támogatja az iskola ügyét.
A bizonytalanság elsősorban azért áll fenn, mert az oktatási minisztérium és a Maros megyei tanfelügyelőség halasztgatja az ügyben a döntéshozatalt. A bírósági döntések alapján visszaállhat a teológiai gimnázium megalapítása előtti állapot, azaz az osztályok egy része visszakerülhet – legalábbis papíron – az Unirea Főgimnáziumhoz, ezt a lehetőséget azonban a szülők határozottan elutasítják. A helyzetet bonyolítja, hogy az osztályok nagy része, amelyek az Unireából kerültek át, már végeztek, egy maradt még azok közül, a mostaniak pedig már kivétel nélkül a felekezeti tanintézetben kezdtek. Az illetékes intézményeknek így pontosítaniuk kellene, hogy melyik osztályokra, illetve kikre vonatkozna a visszasorolás.
Csíky Csengele korábban rámutatott, már késő lesz, ha csak szeptember 15-én közlik a szülőkkel a döntést, mert akkor jogilag már besorolták őket egy tanintézethez, és ezen már nem lehet változtatni. A szülői csoport képviselője leszögezte, ha szeptember elsejéig nem határoznak az ügyben, a szülők alkotmányos jogai sérülnek.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Tüntetés Verespatakért: „Felháborít, hogy hülyének nézi a kormány a polgárokat”
Körülbelül ötszázan tüntettek pénteken Kolozsvár főterén, amiért a kormány vissza akarja vonni Verespatak UNESCO-pályázatát. A tiltakozókat leginkább az háborította fel, hogy a Tudose-kormány figyelmen kívül hagyja a 2013-as, több hónapon át tartó tüntetéshullámot, amelyen rengetegen kifejezték: Verespatak sorsát nem a cianidos aranykitermelés menti meg.
Mihai Tudose miniszterelnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, visszavonja a kormány Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára. A lépést azzal indokolta, hogy ha a térség az UNESCO oltalma alá kerül, többé nem termelhetők ki az altalajkincsei, ugyanakkor ez hátrányos helyzetbe hozza az államot abban a kárpótlási perben, amelyet a Verespatakon aranybányászatot tervező Gabriel Resources indított ellene. A kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel az államtól, amiért az megakadályozta a beruházás megvalósítását.
„Négy éve folyik a civil és utcai tiltakozás, és már számtalanszor elmondták az emberek, hogy nem szeretnének jelen körülmények között Verespatakon aranykitermelést, és hogy egy UNESCO világörökségi lista számos új lehetőséget hozhatna a településnek. Jó lenne most már egyszer s mindenkorra letudni ezt a kérdést. Jó lenne, ha Verespatak végre védettséget kapna mindenféle kormánnyal szemben. Nem lehet politikai játékszer az ott élők élete, el kellene kezdeni a hosszú távú stratégia kiépítését" - mondta az egyik tüntető Kolozsvár főterén. Hozzátette, meglátása szerint Romániát nem lehet számon kérni azért, mert egy vállalat nem volt képes betartani a hatályos környezetvédelmi törvényeket, és amiatt nem tudta megvalósítani a beruházást. Hozzátette, egyetlen szakértő sem erősítette meg, hogy a 4,3 milliárd dolláros követelés megalapozott lenne.
„Az háborít fel, hogy annyira hülyének nézik az állampolgárokat, hogy azt gondolják, akik 2013-ban hónapokon keresztül az utcán tiltakoztak Verespatakért, azok pár év alatt mindent elfelejtettek. Hátsó kapukat keresnek ahhoz, hogy hogyan lehetne az állampolgárok figyelmét kijátszani. Most az a kérdés, hogy mennyire vagyunk éberek” - mondta egy másik tiltakozó.
Egy harmadik szerint elkeserítő, hogy egy olyan örökséget, amelyből hosszú távon hasznot tudnának faragni, beáldozzák a rövid távú problémák miatt.
„Ami végképp felháborított és ismét az utcára hozott, az a miniszterelnök nyilatkozata, éspedig: az arany azért van, hogy kitermeljük. Emiatt a cinikus, anyagias, haszonleső nyilatkozat miatt vagyok itt. De már maga a pályázat visszavonása is ..., röhejessé teszi nemcsak saját magát, hanem az országot is, amelyben én is élek” - vélekedett egy másik tüntető.
Bár Tudose elismerte, hogy a pályázat visszavonásával „furcsa helyzetbe kerül Románia a nemzetközi szervezet előtt”, ez mégsem tántorítja el a kormányt attól, hogy levelet írjanak az UNESCO-nak, amelyben közlik: nem tartják fenn korábbi álláspontjukat.
A kormány döntése miatt többek között Bukarestben is tiltakoztak pénteken. maszol.ro

Lehallgatási játék – Száz esztendeje született Aczél György
Száz éve, 1917. augusztus 31-én látta meg a napvilágot Budapesten Aczél György, a Kádár-korszak meghatározó kultúrpolitikusa. Nevének említése máig a legellentétesebb érzelmeket váltja ki, emléke nem halványul. Mi lehetett a félamatőr színészből, szavalóművészből magas posztra emelkedett politikus titka? Ezt próbáltuk megfejteni.
Kezdhetjük, Aczél elvtárs? – a kulturális életért felelős miniszterelnök-helyettes némán bólintott, majd felsorolta érveit a nyugati társadalmi rend és életmód anomáliáiról a munkanélküliségtől a rasszizmusig. Azután Boldizsár Iván következett. Franciául szólalt meg; a nyelvet szinte tökéletesen beszélte, hiszen felesége Franciaországból származott. Keményen nekitámadt a Magyar Népköztársaságnak és a szocialista tábornak. Boldizsárnak persze nem ment el az esze, éppen erre kérték fel. Próbavitát rendeztek: a keleti blokkból először (és utoljára) egy vezető pártember hajlandó volt tévépárbajra kiállni egy nyugati politikussal, nevezetesen a jobboldali Alain Peyrefitte-tel. Boldizsár az ő nevében érvelt lehengerlő hitelességgel.
– Magyarországon nincsenek szabad választások, demokrácia is csak szavakban létezik. Legális ellenzék nem működhet, a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság írott malaszt csupán, az egyházak szabad működését gátolják. A rendszer fennmaradásának záloga a szovjet csapatok jelenléte, a keleti tömbhöz tartozás.
A legenda szerint Aczél ebben a pillanatban intett: vége a játéknak. Egyben az is eldőlt, hogy mégsem lesz vita Peyrefitte-tel. Annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnének, ha Peyrefitte élőben, a Magyar Televízió adásában mondaná ugyanazokat, amiket a próbán Boldizsár Iván.
Hogy megtörtént-e, és ha igen, milyen körülmények között a közbeszédben megőrzött fenti jelenet, azt ma már nehezen lehetne bizonyítani. (A tervezett disputából más források szerint Peyrefitte hátrált ki, inkább érdektelenségből, mint félelemből.) Az anekdota viszont – egyébként bő tárházuk van az Aczélhoz kapcsolódó, nehezen igazolható, ám jellemző sztoriknak – több fontos dolgot is elárul a kőművesből, félamatőr színészből politikussá váló pártvezetőről; mindenekelőtt különös egyediségét. Kuriózum – hasonló példát nem ismerünk sem a hazai, sem a Varsói Szerződés többi országának történelméből –, hogy egy keleti bolsevik politikus nyilvános vitán kívánná összeütköztetni érveit nyugati kollégájával. Boldizsár Iván kendőzetlen szavai pedig arra utalnak: a funkcionáriusok közül szintén egyetlenként Aczél jelenlétében viszonylag nyíltan lehetett beszélni.
Nem véletlen, hogy társairól lassan megfeledkezik a társadalom: bármit is tett a gazdasági reformért Fock Jenő vagy Vályi Péter; bárhogy próbált a munkásellenzék részéről ellentartani nekik Németh Károly és Pullai Árpád; bármeddig volt is államelnök Losonczi Pál, miniszterelnök Lázár György, nevükön kívül a közemlékezetben alig maradt meg róluk valami. Aki a korszakot emlegetve eszünkbe jut, az bizony Kádár János mellett Aczél György. (Biszku Béla is legfeljebb az ellene folytatott közelmúltbeli per miatt került elő a lomtárból.)
A kulturális életet a hatvanas évek végétől, Szirmai István halálától szinte teljhatalommal felügyelő, sokszor indirekt módon irányító, ám előtte is jelentős befolyással rendelkező Aczél György a maga idejében (leginkább a nyolcvanas évekig), a maga közegében (elsősorban saját kortársai között, Magyarországon) olyan egyedülálló „kultúrpolitikai” teljesítményt nyújtott, amely kelet-közép-európai viszonyok közt, tehát helyi értékén kezelve manipulációban, kegyosztásban, a korbács és a mézesmadzag taktikus váltogatásában bizonyos pillanataiban Richelieu-t vagy Talleyrand-t idézte. Talányos alakjához a rendelkezésünkre álló tengernyi adat, történet, pletyka ellenére máig nehéz hozzáférni. (A művelet eleddig Révész Sándor publicistának sikerült leginkább: a két évtizede napvilágot látott, Aczél és korunk című kötetéből meglehetősen összetett személyiség képe bontakozik ki.)
A róla szóló mondatok sokszor akaratlanul is leegyszerűsítők. Ezért is kelthet hiányérzetet bennünk Molnár Gál Péter 1991-es, Népszabadság-beli nekrológjának egyébként a lényeget érintő megjegyzése: „Művelődési protektorátusának legveszedelmesebb vonása az lett, hogy jó néhány alkotóval elhitette a megalkuvások folytonos szükségességét.” A mondat elfedi Aczél fontos vonását: úgy tudott megalkuvásra ösztönözni embereket, hogy – feloldva a lelkiismereti skrupulusokat – partnereivel elfeledtette azt a tényt, hogy éppen a zsarnoki hatalommal alkusznak meg, netán éppen szolgálatába szegődnek. Ereje személyi hatalmában rejlett, jegyzi meg találóan Révész. Olyan szövevényes és szoros kapcsolatrendszert épített ki hatalmas energiával, rendkívüli kommunikációs képességei segítségével, ami 1974-es leváltása és áthelyezése után sem kérdőjelezte meg, hogy – természetesen Kádár akaratából – továbbra is ő a kultúrpolitika valódi irányítója. (A szovjetek által egyébként nem kedvelt Aczélt a reformellenes erők felülkerekedése lökte ki az egyeduralkodó párt kulturális titkári posztjáról, és „bukott” – formálisan – művelődési ügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé, miközben megőrizte elsőségét a ranglétra magasabb fokán álló utódjával, a jámbor és egyébként rendkívül művelt Óvári Miklóssal szemben. 1982 és 1985 között pedig ismét a pártközpontban találjuk.)
Aczél kommunikációs képességeit elsősorban az hitelesítette, hogy mind a Parnasszuson helyet foglalókat, mind az ígéretes tehetségeket (az irodalomtól a sajtóig) őszintén nagyra becsülte, teljesítményüket értékelte, mindent megtett azért – autodidakta mivoltával szorosan összefüggő sznobizmusa kielégítéséül –, hogy barátainak, bizalmasainak tudhassa őket. Ezt azért is sikerült gyakran elérnie, mert megnyerő modorú, fesztelen magabiztossággal társalgó, érdekes szellemi partner volt: „olyan jó előadó, hogy maga is élvezi” – írta naplójában Illyés Gyula, amikor Aczél Rákosival kapcsolatos emlékeit elevenítette föl egy közös vacsorán.
A Bibliából vett kádári konszolidációs tételt – „aki nincs ellenünk, az velünk van” – szintén egyedi módon fejlesztette tovább. Ha éppen arra volt szükség, az alapelvet kiforgatva elhitette, hogy valójában ő, a pártember van „velük”, vagyis a neki és a diktatúrának kiszolgáltatott beszélgetőtársaival.
Elősegítette mindezt az is, hogy a megtorlás feladatát, az engedetleneket sújtó retorziók végrehajtását gyakran beosztottjaira osztotta ki. A Mozgó Világ általa vezényelt (ám általa nem feltétlenül óhajtott, de a pártvezetés akaratából következő) 1983-as szétverésének előestéjén leváltása után jellemzően annyit mondott sajnálkozva Kulin Ferenc főszerkesztőnek, a felelősséget Tóth Dezső miniszterhelyettesre hárítva: „Kulin elvtárs, hát hallom, mi történt… Látja, nem voltam itt!” Aczél tehát nemcsak a legkisebb rossz, hanem ennél több: jóakaró, bizonyos esetekben barát. Ahogy Faragó Vilmos, az Élet és Irodalom helyettes főszerkesztője később felidézte: „Annak a hipotézisnek a jegyében éltünk és működtünk, nemcsak mi, az ÉS, hanem az ország vezető intézményrendszere, hogy mi tulajdonképpen értjük egymást, Aczél György is ért minket, és mi is őt.”
Ebből a szempontból is figyelemre méltó – Révész Sándor lehallgatási játéknak nevezi – a tárgyalópartnerek előtt sokszor ismételt trükk. (Hogy valójában lehallgatták-e Aczélt vagy sem, az természetesen más kérdés.) Az Erdélyből Balogh Edgár üzenetét hozó, a mutatványnak bedőlő Szerdahelyi Istvánnak a Parlamentben például jelbeszéddel utalt a mikrofonok állítólagos jelenlétére: „Ujjával hallgatásra intve kivitt a szobájából a folyosóra, és ott beszélte meg velem az ügyet – tehát tudta, hogy az irodáját lehallgatják, s nem volt módja a »poloskák« eltávolítására.” Eljátszotta ugyanezt Jancsó Miklóssal és Huszár Istvánnal is.
Ennek a hamis kiforgatottságnak, a finom eszközökkel folytatott szellemi korrumpálásnak, illetve az ezzel szorosan összefonódó „kompromittálásnak” két, általa talán nem is sejtett, torzító hatású következménye lett: egyrészt – a kortársak, illetve az utókor szemében – kisebb-nagyobb mértékben természetesen lejáratta a vele együttműködőket, bűvkörébe vont, morálisan mindenképpen jobb sorsra érdemes „áldozatait”. Teljesítménye, segítőkészsége, „emberséges jósága” ezzel együtt Aczélt máig csupán meg-megingó piedesztálra emelte, kiragadva őt a hasonló kommunista kultúrpolitikusok közül. Ez a tény pedig máig sokszor kendőzi el előlünk a valóságot.
Az érem másik oldalára Révész világít rá: nemcsak „pácienseivel”, de a hatalommal is elfogadtatta a megalkuvások folyamatos szükségszerűségét. Védőernyője alatt nemcsak liberálisabb kultúrpolitika érvényesült, de néhány újság is bátrabb hangon szólalhatott meg. Aczéllal hozható összefüggésbe, hogy például a Magyar Nemzet a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején rendszeresen foglalkozott (persze megfelelő csomagolásban) kényes – a három T, a „támogatott, tűrt, tiltott” jegyében –, éppen csak elfogadott vagy nemkívánatosnak tartott olyan témákkal, mint a határon túli magyarság helyzete, elnyomása, a szabadságjogok hiánya, a cenzúra működése. (A régi lapszámokat olvasva bőven találunk írásokat e tárgykörökben elsősorban Ruffy Pétertől, Csurka Istvántól, Mátrai-Betegh Bélától, Ember Máriától vagy éppen a fiatalabb nemzedékből Javorniczky Istvántól.) A pártközpont többnyire dorgálással intézte el a cikkek keltette vihart, míg az 1982-es általános szigorítás idején keményebben is lesújtott – Aczél (kényszerű vagy nem kényszerű) közreműködésével.
A kultúrpolitikai hatalommal kompromisszumot nem kötőknek (vagy azt felmondóknak) persze sokkal rosszabb sors jutott osztályrészül. Aczél György életútinterjújában három olyan írót sorolt fel, akiknek folyamatos üldözésben volt részük hatalma idején: Mészöly Miklóst, Konrád Györgyöt és Eörsi Istvánt. Aczél „éveken keresztül üzengetett egy neves író barátomon keresztül, s nem kívánt tőlem egyebet, csak azt, hogy üljek le vele egy fehérasztal mellett, de lehetőleg nyilvános helyen vagy egy jelentős magántársaságban. Beszélgetni. Hogy miről, azt természetesen nem tudom, s talán nem volt fontos az ő számára sem, hanem csak a puszta tény, mint egy kis historikus epizód, megmaradjon, hogy mi együtt voltunk – idézte fel egy interjújában Mészöly Miklós. – Újra és újra kitértem a kérés elől. Megértem, hogy ezt nagyon nehezen lehetett megbocsátani.”
Az üldöztetés, akár a behálózás, a legváltozatosabb formákban történt. Mészöly esetében a művei kiadását kísérő nyomasztó tortúrában, abban a tényben, hogy a Magvető szerződéssel kötötte magához, miközben a könyvek kiadását olykor évekig halogatta. És abban is, hogy a megjelent alkotásokat az Aczélhoz igazodó kritika gyilkos össztűznek vetette alá, így például a hetvenes évek közepén napvilágot látott, gyémántfinomságú kisregényét, a Filmet. Az Alföld recenzense a „hamis tudat igazságaként” emlegeti a szöveget, az ekkor már Aczél házi lapjának számító Kritikában pedig egy fiatal ítész azontúl, hogy megállapítja, a Film „világa pocsolyaperspektíva”, még egy feljelentéssel felérő, az írót indirekt módon lefasisztázó célzást is megkockáztat: „Mészöly kamerájának lencséjében ugyanúgy csillan meg a kivégzett beteg öregemberek és az ezért a kivégzésért megbüntetett nyilasok tekintete – őszintén hiszem, hogy az író legbelső szándéka ellenére, de alkotói szemlélete következtében.” Bátran teheti, hiszen Aczél egyik legfontosabb bizalmasa, Pándi Pál főszerkesztő a lap alján dőlt betűs sorokban fejti ki, hogy a könyvet nem lett volna szabad megjelentetni. Az ezt követő művitában közlik ugyan Könczöl Csabának a Film mellett kiálló óvatos sorait, ám a disputát Aczél György másik bizalmasa, Agárdi Péter zárja, Pándiékhoz csatlakozva.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mellőzöttség jutott olyan íróknak is, mint Nádas Péter vagy Hajnóczy Péter (utóbbi lefasisztázása szintén megtörtént). Súlyos hiba figyelmen kívül hagyni tehát, hogy az aczéli politikának a „liberalizmus”, a kedélyeskedés és az azt kísérő szellemi korrumpálás mellett – a tény sokszor máig elsikkad – alapeszköze volt az elnyomás, az elhallgattatás, az ellehetetlenítés. Hogy jó- vagy rosszkedvéből végezte-e (illetve végeztette) el a hentesmunkát időnként Aczél György, az az utókor szemében másodrendű kérdés.
PETHŐ TIBOR / Magyar Nemzet

Pert vesztett az ANI ellen Horváth Anna
Az érintett által a Facebook közösségi portálon nyújtott tájékoztatás szerint Kolozsvár volt alpolgármestere első fokon elvesztette a pert az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen, pontosabban a bíróság elutasította Horváth Anna keresetét.
– Miután közlik az indoklást, fellebbezek Bukarestbe – közölte a Szabadsággal a politikus.
Mint ismeretes, az ANI azzal vádolja Horváth Annát, hogy részt vett a Kolozsvári Városi Tanács azon határozatának meghozatalán, amellyel a Claudiopolis Egyesületnek 90 ezer lejt ítéltek meg közpénzből, holott a civil szervezet elnöke a volt alpolgármester volt. A politikus azt állítja: közjegyzői nyilatkozattal a tanácsi határozat előtt lemondott elnöki tisztségéről.
Ezen kívül az ANI azt kifogásolja, hogy szintén tanácsi döntés alapján 30 ezer lejt ítéltek meg a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek, Horváth Anna pedig a felsőfokú oktatási intézmény oktatója volt. A hajdani tisztségviselő szerint sohasem volt a Sapientia alkalmazottja.
Horváth Anna 15 napon belül fellebbezhet.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Mozgalommá nőtte ki magát a könyvvásár vetélkedője
Rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és fiatal, azaz 239 csapat vesz részt idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén.
A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számmal képviselteti magát. Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elmúlt évek során összesen 1845 gyerek olvasott a könyvvásárral.
„Nagy örömmel tölt el, hogy a három évvel ezelőtt a könyvvásár keretében elindított Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték mára már – úgy is mondhatnánk – »olvasó-mozgalommá« nőtte ki magát a fiatalok körében” – idézi a Marosvásárhelyi Kulturális Központ közleménye Makkai Kingát, az olvasójáték főszervezőjét, aki hangsúlyozza, a verseny kigondolásakor az olvasóvá nevelés célja lebegett a szeme előtt. Hiszem azt, hogy izgalmas, friss és jó kortárs könyvekkel fel lehet kelteni az olvasókedvet a fiatalság körében, illetve kortól függetlenül meg lehet szerettetni az irodalmat. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem csak a szülő vagy a pedagógus feladata, hanem mindazoké, akik fontosnak tartják a fiatal nemzedék művelődését, kultúrába való beavatását.
A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándékköteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott email-címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án.
A döntőre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 1-es számú próbatermében. A 3–4. osztályosok november 18-án délelőtt 10 órától találkoznak egy újabb játékra, ezt követően pedig 12.30-tól az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Az 5–8. osztályos döntős csapatokat 19-én délelőtt 10 órára várják, az ő jutalmuk az ugyancsak 19-én 12.30-tól kezdődő A kulcs című Kosztolányi Dezső novella feldolgozása. A középiskolások november 16-án mérik össze tudásukat délután 4 órától, majd este hat órától a Sebestyén Aba rendezte Papírrepülők című kortárs színházi előadást tekinthetik meg. A Kertész Erzsivel való író-olvasó találkozóra, A kulcs, illetve a Papírrepülők című előadásokra minden vetélkedőre jelentkező diákot várnak. Antal Erika / Székelyhon.ro

Novemberi orgonakoncert-sorozat indul a kolozsvári Szent Mihály-templomban
Hétfő esténként hét órától orgonakoncert lesz a kolozsvári Szent Mihály-templomban. A barokk orgonákat elsőként a pécsi Balatoni Sándor orgonaművész szólaltatja meg.
Az egyházzene és zenészek védőszentje, Szent Cecília tiszteletére 13. alkalommal szerveznek orgona-koncertsorozatot, közlik a szervezők. A belépés ingyenes, az adományokat az orgona-együttes karbantartására fordítják.
A november 6-án fellépő Balatoni Sándor 1983-ban született Pécsett, zeneszerzői, karvezetői, orgonaművész-diplomát is szerzett. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte. 2014 óta a pécsi Jézus Szíve templom orgonistája és karnagya, emellett a Pannon Filharmonikusok orgonistája, a Pannon Fesztiválkórus korrepetitora, több lemezfelvétel orgonista közreműködője. 2017-ben elnyerte az Európai Kórusszövetség zeneszerzői pályázatának I. díját.
A kolozsvári hangverseny keretében J. S. Bach, Eszterházy Pál, Felix Mendelssohn és Theodore Dubois orgonaműveit adja elő.
A koncertsorozat további fellépői november 13-án Mátyás István és Genoveva dos Santos Bécsből, november 20-án Boldizsár Katalin és Potyó István Kolozsvárról, november 27-én pedig Kovács Szilárd Pécsről. maszol.ro

Brazíliából hazakerült a kézzel írt hetvenéves turistanapló
Nuridsány Bálint cipészmester fényképes-rajzos feljegyzései 1945-46-ból
Nuridsány Bálint túranaplója a háború utáni zűrös időkben íródott, amikor az Erdélyi Kárpát-Egyesület az erőszakos feloszlatást elkerülendő, „népiesíteni” volt kénytelen magát és az új, népi demokráciában, jobbára balos turistaszervezetekkel egyesülve, Erdélyi Népi Kárpát Egyesület (ENKE) néven folytatta tevékenységét. Nuridsány Bálint, 30-as évekbeli EKE-tag nevével az ENKE tisztikarának névsorában is találkozunk; dr. Bodoczi Károllyal, dr. Ladányi Lászlóval, Major Ilonával és dr. Szabó T. Attilával együtt a fegyelmi bizottság tagja volt. Egyébként cipészmesterként, az 1943-as kolozsvári név- és címjegyzék szerint a pillangó-telepi Szuomi tér 7. szám alatt volt háza. Az illető terecskét hiába keresnék a kolozsváriak, napjainkban már nincs neve. A Kövespad utcától balra, a kavicsbánya felé vezető utcának (jelenleg prof. A. Bogdan) középen kiszélesedő része volt, az akkori Karjala és Kalevala utcák között. Nuridsány Bálint akár a család hatósági zaklatása közepette is végigkísérte az ENKE-t 1948-as erőszakos megszüntetéséig. 1958-ban hagyta el Kolozsvárt, hogy Brazíliában telepedjen le. Innen juttatta el turistanaplóját az EKE kolozsvári osztályához Fenyvesi Attila Kálmán, Nuridsány Bálint unokája. (A bevezetőt írta: Tóthpál Tamás.)
Aknamezőket vadásztak
Az egyik cikk az Erdélyi Népi Kárpát Egyesület 1945. április 22-i kirándulását mutatja be a Gorbó völgyön át a Cérnaforráshoz, majd a Szent János kúthoz. Azért különleges ez a cikk, mert kitűnik belőle, milyen súlyos feladat hárul az EKE-re közvetlenül a háború után. „A felszabadító Vörös Hadsereg kezdeményezése szerint az EKE hat tagból álló válogatott turistagárdája vállalkozott arra, hogy a Bükkerdő területét bejárja, mert olyan hírek jártak, hogy a környék tele van aknamezőkkel.” A kósza hírek csak részben bizonyosodtak be. Felhívják a természetjárók figyelmét, hogy kerüljék a Mikestető nevezetű magaslatot, „mert itt még számos eltemetetlen állati hulla van lépten-nyomon, és az elesett katonák tetemei is csak ideiglenesen vannak elföldelve. Ugyanez vonatkozik az Árpad-csúcs közvetlen környékére is. Ezért ezek a helyek túrára még nem alkalmasak a katonai hatóságok megfelelő intézkedése előtt.” Györke Márton turistavezető szerint az EKE e csoportja gondos terepszemle után biztonságos útszakaszt ajánl a kirándulni vágyóknak. A terepkutató csapatok utasítása szerint a bükki menedékház környéke, a szelicsei szekérút, valamint a jó állapotban lévő Majláth-kút elég biztonságos helynek tűnt. Itt lehet a piros útjelzésen haladni, „mivel békés és csöndes az erdő”.
Közeleg a tavasz, május elseje, egyre többen vágynak a természetbe. A tavaszi séták kedvelői, turista hölgyek is elindultak a Gorbó-völgyön át a Szent János-kút felé. A látnivalókat ezúttal is dr. Tulogdy János egyetemi tanár ismertette. Felkapaszkodtak Kolozsvár környékének egyik legszebb kilátást nyújtó „gerincvándorló útjára”. Örömmel tapasztalták, hogy az EKE által létesített útjelzések jó állapotban vannak, „nem kell tartani az elmúlt ősz harcaiban szétszóródott robbanóanyagoktól”. Annál inkább pompázott a természet illatos violától, friss fiatal saláta-boglárkáktól. Széles túrások jelezték a vaddisznók jelenlétét, az aránylag ritka törpe egerek fészke lapult bokrok ágai között, valamint mókusok száraz fűből készült kuckói bújtak meg a fákon. Az egyik tisztáson felfedezték a tavaszi napkúráját tartó keresztes viperát is. A ligetben gólyahír várta a kirándulókat. Az ég felé szállott a tábortűz kékes füstszalagja, pörögtek a nyársak, sercegett a szalonna. Néhányak kezében fényképezőgép kattogott. A háború nyomai viszont visszacsöppentették a jelenbe a kirándulókat: a Szent János-kút márványtábláját golyó találta el, repedések csúfítják. A kút melletti vendéglő épülete teljesen leégett. Itt csatlakozott a kirándulókhoz az egyesület másik csoportja, mely a bükki menedékház felől érkezett. A csatlakozó csoportnak is felderítő feladata volt: megállapítani az útjelzések állapotát, valamint azt, hogy nem veszélyezteti-e elszórt lőszer a természetjárók testi épségét. Örömmel állapították meg, hogy a jelzések kivehetőek, mindenki nyugodtan kirándulhat a piros és kék pont mentén.
A két csoporttal Tulogdy János ismertette a kút történetét. „Hajdan római település, majd a középkorban kolostori birtok lehetett itt. Az 1890-es években az egyesület foglalja el a forrást, és több túrát vezetnek ide. Ecsedi Kovács Gyula színművész a forrás táblájára versikét ír. 1942-ben a Gyopár turistaegyesület állítja fel a kutat díszítő Szent János szobrot s a feliratos márványtáblát.” Az egyesületre vár a feladat, hogy a harcok nyomait eltüntetve ismét régi szépségében álljon a forrás, s igaza legyen a kőbe vésett soroknak: „Csönd, árny, lomb, víz, hűvös, tiszta. Önmagadnak ez ad vissza.”
Krumplipucolás fekete-fehérben
A naplót átlapozva arra a következtetésre jutok, hogy a kirándulóhelyek nem változtak Kolozsvár környékén: Csigadomb, Bongár-patak, Cérna-forrás, Szentiványi kút, Bácsi-torok, Árpádcsúcs, Kismagura, Mikestető. Kitűnik a feljegyzésekből, hogy az akkori ember is nagy lelkesedéssel indult útnak rendszerint vasárnap kora reggel, hogy az elbűvölő természetnek hódoljon. Akkor sem hiányzott a természetben a közös étkezés, krumplipucolás, gulyásfőzés, szalonnasütés – mindezt vicces rímekbe szedve jegyzi fel a naplóíró. Öltözetük szerény volt, a nők rendszerint szoknyában, a férfiak háromnegyedes nadrágban, magas szárú zokniban kirándultak. Hátukon vászon hátizsák, kezükben görbe bot. A proletársapka s a posztókabát a gyári munkás öltözetét juttatja eszünkbe. Közvetlenül a háború után vagyunk, azokban a szűk esztendőkben, mikor kevésre tellett. Manapság egyre többen megvásárolhatjuk magunknak a kiránduló felszerelést, vízhatlan bakancsot, túrabotot, s ez a felszerelés évszaknak és időjárásnak megfelelően más és más.
Egy 1946-os tavaszi túra követi az Árpád-csúcs, Magura körül elterülő lövészárkokat, melyek még ma is láthatók. A béke első évében járunk, mikor kegyelettel emlékeznek a résztvevők a nagy világégésre, az emberiség hatalmas harcaiban életüket feláldozókra.
A fotókról látszik, hogy a táj és természet áll a fényképész érdeklődése középpontjában. Bár a képek fehér-feketék, csodálatosan megörökítik a felhős égboltot, az előbukkanó napot. A fény és árnyék játéka, nyomok a hóban igazi fényképész tehetséget rejtenek. A nők nagy csokor margarettával fényképezgették magukat, gyakran esik szó virágszedő kirándulásról. Néhány lepréselt virág is maradt a naplóban az utókor számára, havasigyopár. Ma már „védd a természetet” jelszóval élve nem tépünk virágot.
Néhány eredeti bélyeget is láthatunk a naplóban: a Kolozsvári Gyopár Turista Egyesület háromszög alakú 1941-es bélyegét. Egy- egy rövid túra ismertetését saját kezűleg is aláírták a résztvevők, a névjegyzékben áll például ifj. Xántus János neve is. Egyik képen felfedeztem a naplót is, miközben éppen írtak bele, jegyzeteltek. Tehetséges kezek megkapó rajzokat is készítettek: például a mérai házakat. Manapság már különböző programokat töltünk le mobilunkra, hogy jobbnál jobb fényképeket készíthessünk, majd ezeket barátoknak elküldhessük vagy kitegyük a közösségi oldalakra.
Réges-régi majálisok szegény újságírókkal
Az 1946. május 2-i túra a Bácsi-torokba és Bongár-patak felé vezetett. A résztvevők megfigyelhették a Bácsi-torok mészkővidékére annyira jellemző dolinákat, „töbörőket”, mint mondta az akkori ember. A résztvevők szomorúan tapasztalták, hogy akár manapság, akkor is rongáltak a gyarló kezek. A Kolping-forrás márványtáblája is megsérült. A Bongár-patak felett rátaláltak Erdély egyik növényritkaságára: a kövi boroszlánra, mely a Riszegtetőn volt honos. Említi a gondos turista, hogy e növények lelőhelyét védett területnek kellene nyilvánítani. Jó alkalom nyílt ott arra, hogy az egyébként rendszeres túravezető, kiránduló dr. Tulogdy János tanár a részvevőket ne csak térbeli, hanem időbeli felfedezésre is kalauzolja. A kirándulásról készült tudósításában elmondja, hogy ott a Sétatérről, Hójáról, régi idők majálisáról is beszélhettek.
Tulogdy szerint a középkor és újkor turistájának egyaránt a Sétatér a kirándulás színhelye. A Hangyásbereknek nevezett Sétatér mocsaras árterület volt, tele bíbicekkel és vadlibákkal, a szélén egy öreg malom állt, vándorlegények tanyája. Később ülteti a gubernium a kanadai nyárfákat. Kegyelettel említi Schütz János és József, valamint Csáki Rozália kolozsvári polgárok nevét, akik sokat szorgoskodtak a parkosításban. Dr. Tulogdy megemlíti a Törökvágáshoz fűződő legendát is, amit ma már mindenki ismer. Akkor még ott büszkélkedett Donát szobra, aki valószínűleg a hajdani szőlőskert védőszentje lehetett, hiszen a középkorban a hójai bor messze a hazában jó hírnévnek örvendett. A Hója név bekerített lólegelőt jelent, s már hajdanán is nagy túrák színhelye volt.
A monostori erdőben tartott majális kapcsán a cikk idézi az Erdélyi Szépirodalmi Heti Közlöny 1846. május. 6-i számát. Tudomást szerezhetünk az akkori újságírók kényelmes természetéről s zsebük üres állapotáról, imígyen: „Mivel lábainknak azon rossz tulajdonsága vagyon, hogy olyan messze csak nagy strapációval tudnának bennünket elhordani, zsebünknek pedig az a kényes helyzete ural, hogy nem-igen enged, hogy fiákerért 6-7 forintot galantírozzon, így hát csak azt a sok szépet említhetjük meg, amit azoktól hallottunk, akik a kedélyes majálison részt vehettek”.
Tíznapos székelyföldi túra
A következő feljegyzés egy 1946. augusztus 3–13. közötti székelyföldi túra beszámolója. Előzetes meghirdetés után augusztus 3-án reggel fél hatkor 18 turista hatalmas hátizsákokkal gyülekezett az állomáson. Az úticél: Balánbánya, Szentdomokos, Felcsík, Alcsík, Tusnádfürdő, Szent Anna-tó, Hargita-fürdő és Csíkszereda. Rendkívüli rendezvényről van szó, hiszen a kirándulók többnapos túrára indulnak az ország másik csücskébe. A naplóban párhuzamosan megtalálható a sajátkezű beszámoló és a Világosság 1946. szeptember 6-i számában megjelent tudósító újságcikk is. Az újságot még Kacsó Sándor szerkeszti. A gondos feljegyző kivágta és naplójába ragasztotta az újságcikket, így értesülhetünk mi is Vámszer Géza riporter-kiránduló gondolatairól.
Az első meglátogatott helyiség Balánbánya, mészköves, terméketlen terület. A helybéliek elfoglaltsága rézbányászat, fakitermelés, fafeldolgozás. A csoport felkeresi a Maros és Olt forrását, Nagyhagymás, Egyeskő vidékét is. Szentdomokosra menet a csoport megáll Pásztorbükkön. Itt kápolna és fakereszt jelzi az egykori gyilkosság helyét: a monda szerint két székely ember 1599-ben megölte Báthory Endre bíborost, Erdély akkori fejedelmét, akit a vajda kerestetett. E gyilkosságért az egyház kiátkozta az egész falut, a hely pedig zarándokhely lett. Szentdomokos azon ritka, irigylésre méltó falvak egyike, melynek villanytelepe, fűrészüzeme, fűrészmalma volt – ez fontos megélhetés a hegyi falvakban. Az esti lámpafény mellett háborús élményeiről mesél egy-egy gazda.
A vonatablakból megszemlélhetők a gyöngyszemekként sorakozó felcsíki községek. Dánfalva és Madaras lakossága fazekassággal foglalkozik: „ez a falu Madaras, ahol a pap is fazakas”. Az utasok megcsodálják Szenttamás gótikus csonka tornyát, ahol a márványbánya törmelékéből rakják ki a szegény vidék országútját. Ezután következik Karcfalva, magas, kör alakú várfalával, festői gótikus temploma akár egy őrtorony. A rákosi erődtemplom magas dombról büszkén hirdeti a székelység dicső múltját. Tornyán ősi zodiákus jelek. A madéfalvi veszedelem vértanúinak emelt turulmadaras emlék a 400 éves osztrák elnyomás keserűségét őrzi. Ezeket az emlékműveket a mai, 21. századi kiránduló is láthatja, nagyrészt frissen felújítva. A csoport Csíkszeredában megtekintette a pityókafelesleget feldolgozó keményítőgyárat, később itt létesül a csíkszeredai sörgyár.
Tusnádfürdőn rengeteg az utas és a várakozó. A fürdővendégeket a friss, vasas borvíz vonzza. Ez a fürdőtelep nem szenvedett nagyobb pusztítást, állandó lakói megvédték a nyaralókat. Békebeli világ hangulatát kelti a vidék. A vendégek igen borsos árat fizetnek a gőzölgő kénfürdők gyógyhatásáért. Így ír a riporter: „A Csukás-tó strandfürdő körül is nagy a drágaság, a turisták habzsolják az életet. Némely vendég egynapos nyaralása többe kerül mint egy hétköznapi tisztviselő egyhavi fizetése.” De ezek a költekező kedvű emberek csak növelik Székelyföld idegenforgalmát. (Manapság éppen kezd újraéledni ez a fürdőváros , amit az utóbbi években nagyon elhanyagoltak.) A Szent Anna-tó partján kellemetlen meglepetés fogadja az EKE tagjait. A turista menedékház gondatlanságból leégett, több fenyőfát tőből csavart ki a szélvihar. Azért nem vesztette el varázsát ez a vulkáni kráterben létrejött szelíd szépségű tengerszem, amelynek keletkezéséhez Orbán Balázs szerint a környező lakosság érdekes legendát szőtt. „Lehet, hogy a tóban lakó vízitündérek haragudtak meg a földön békétlenségben és gyűlölködésben vergődő emberre, és ezzel bosszulták meg magukat. De Szent-Anna kápolnája még áll, majd megengeszteli az alvilági tündérek haragját” – írja Vámszer Géza.
A kirándulók utolsó célpontja Hargita-fürdő. Sajnos ide már csak busszal tudtak elzötyörögni a kirándulók. Jó alkalom arra, hogy az akkori utazási körülményeket bemutassa a riporter. Előre jegyet nem adtak, miután megjelent a busz, rengeteg ember zsúfolódott össze rajta. A busz megtelt ülő és álló emberekkel, majd ezután is akadtak rámenősök. Majd legalább 40 percig tartott, míg mindenkinek jegyet adtak. A riporter szerint „a levegőtlenségtől és a hőségtől fulladozni lehetett”. Döcögve indult el a busz, a 21 km-t több mint egy óra alatt tette meg. A hargitai turistaszálló a Kárpát Egyesület tulajdona, szerencsésen megúszta a háborús időket. Az ide látogató kipróbálhatta a kénes, szénsavas, vasas víz gyógyhatását. Bár azt mondják, igazából a hathetes gyógykezelés hatásos. Az ország legmagasabban fekvő üdülőhelye 1350 méteren van. Rozoga kis épületeit ma már hiába keresnénk. A helység Csíkszeredához tartozik, régen Csíkcsicsó része volt. A települést a mára már megszűnt kaolin kitermelés tette híressé. Borvíz forrásainak és mofettáinak nagy jelentőségük van a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésében.
Ezután a kirándulók hazafelé készülődtek. Még kimásztak a Bagolykőre és a Kossuth-sziklára, ahonnan belátszik az egész Csíki medence. Bejárták Csíksomlyót, a ferences atyák híres kegytemplomát, ami manapság is zarándokhely. Mára már megértük, hogy több zarándokvonat is indul pünkösdkor Magyarországról Csíksomlyóra.
Gazdag élményekkel tértek haza a kirándulók tíz nap után. Együttérzően pillantottak vissza még egyszer a „hadszíntérré” vált észak-erdélyi területre, ahova a lakosság csak egy évvel később telepedhetett vissza meneküléséből, viszont mindenkiben ott élt a remény, hogy az újjáépítés nem késlekedhet.
*
A megújulás igénye ma is érvényes az EKE házatáján. Bár a kirándulók lelkesedése és hajtóereje változatlan, logisztikailag a turistaegyesület igyekszik lépést tartani a korral. A túrákat ma már nemcsak a Szabadságban közölt Erdély című mellékletben közlik minden hónap utolsó péntekén, hanem saját honlapján is (ekekolozsvar.ro) hirdeti a kolozsvári egyesület, közösségi oldala is van (EKE Kolozsvár 1891 néven), és – többek közt például a biciklitúrákkal és teljesítménytúrákkal – igyekszik minél jobban bevonni a fiatalabbakat is a kirándulásokba. Mert a hetven évvel ezelőtti naplót nyitó Manaresi-idézet töretlenül érvényes: „A hegyekben a nemes ember és a hegyilakó egy és ugyanaz: alpinista – és, mint ilyen – nemes ember! (...) a hegyekben az parancsol, aki többet ér, nem aki jobban van öltözve! Ez a hegyi rangsor, a hegy egyszerű testvériessége. Testvériesség, amely nem aláz meg, csak felemel.” Szima Csilla / Szabadság (Kolozsvár)

Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)
A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre.
A kezdetek
Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre:
– 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé.
Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg.
A gyermekek segítenek
– Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet
– A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe:
– Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig.
Háromgenerációs kántori szolgálat
Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek
Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert.
Kis Apostolok, honlap
A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője.
– A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő.
A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)