Akkor és most
Ott vagyunk, ahol a part szakad, már csak egy rosszindulatú lökést kell kapjunk hátulról, és bele is esünk a szakadékba. Egyes kormányhivatalnokok mindenáron szkanderozni akarnak velünk, romániai magyarokkal. És a legszomorúbb, hogy az ésszerűtlen tusakodáson az ország többsége és a legnagyobb számú kisebbsége huszonöt évet veszíthet.
Huszonöt esztendővel ezelőtt románok és magyarok együtt harcoltak egy olyan rendszer ellen, amely románt és magyart, cigányt és szászt egyaránt megalázott, kizsákmányolt, elnyomott, lenézett. Akkor, nyolcvankilenc decemberében nem számított, hogy ki milyen nyelven beszél, milyen nyelven imádkozik. Csak a közös cél volt fontos: megdönteni a hatalmat. A rendszerváltás utáni hetekben még mindenki hitt abban, hogy egy olyan világ van kibontakozóban, amelyben nem számít a származás, a nyelv. Hittek abban, hogy csak az ember számít.
Huszonöt évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy 2014 decemberében ennyire rossz lesz a közhangulat. Akkor egy szabad világról álmodozott az egész ország, benne a magyarokkal, ma viszont ott tartunk, hogy a magyar himnusz éneklésével kell jelezzük, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.
Az élet fintora, hogy miközben a Kovászna megyei prefektus himnuszénekléses kirohanásai miatt szerdán délután több száz csíki énekelte a magyar és székely himnuszt a csíkszeredai Szabadság téren, aközben a szomszédban lévő Fehér házban székelő hargitai magyar prefektus – hallgatván a magyar himnuszt – épp azt a hivatalos kormányértesítőt olvashatta, amelyben közlik vele, hogy leváltják funkciójából. Jó hír, hogy legalább a balhét okozó Kovászna megyei prefektust is kirúgták.
A romániai magyarságnak nem maradt más hátra, mint összezárni sorait és együtt kérni Európától, az Egyesült Államoktól, hogy figyeljenek már oda erre a, kisebbségekkel jól bánó mintaországra. Európa aztán igazán megtehetné, hogy beszól Bukarestnek, hiszen úton-útfélen aggódik az afrikai bevándorlók, az elnyomott cigányok, a megalázott afgán menekültek sorsa miatt.
Az emlékezések napjait éljük. Huszonöt esztendővel ezelőtt emberek haltak meg azért, hogy ma egy jobb világban élhessünk. Ennek a feltételei adottak, már csak ki kell használni. Legyen az a kiindulópont, hogy nyolcvankilenc decemberéhez képest ma legalább szabadon elmondhatjuk, hogy énekelni szeretnénk a magyar és a székely himnuszt. S közben nem lőnek közénk.
Kozán István
Székelyhon.ro

Lapszerkesztés mint „kincskeresés”
Interjú Zsigmond Emesével, a Napsugár és Szivárvány gyermeklap főszerkesztőjével.
– Jubilál a Kolozsváron megjelenő országos gyermeklap, a Szivárvány. Miként értékelné a legkisebbeknek szánt, színvonalas irodalmat nyújtó kiadvány 35 évét?
– Ünnepi évünk kezdődött 2015-tel, hiszen 35 éves idén januárban kisebbik gyermeklapunk. Hiába keresnénk azonban az archívumban a 35 évvel ezelőtti Szivárványt – a szerkesztőség 1980-ban elindította a kis lapot, viszont az akkori rendszer kommunista cenzúrája nem engedélyezte a javasolt Szivárvány címet, és kötelezően a Haza sólymainak kellett keresztelni a Napsugár „szárnyai alatt” induló, kisebbeknek szóló kiadványt.
Zsigmond Emese
1955-ben született a Hargita megyei Szentkeresztbányán, Marosvásárhelyen érettségizett 1974-ben, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett magyar–francia tanári oklevelet 1978-ban. Tíz évig a kolozsvári 5-ös Számú Általános Iskolában tanított magyar irodalmat. 1989 őszétől a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok szerkesztője, 1992-től főszerkesztője. A 2013-ban indult Tanítók Lapjának rovatvezetője, számos gyermekirodalmi kötet szerkesztője.
A kényszerű-kényszerített nevet aztán 1989 decemberében azonnal lecseréltük az eredetiként javasolt Szivárványra. Tehát nincsenek bekötött Szivárványok ebből az időből a szerkesztőségben sem: 1980-tól 1989-ig Haza sólymai-példányok jelentek meg. A két lapnak – a Napsugárnak és Szivárványnak – természetesen nemcsak a szerkesztősége volt ugyanaz, hanem a szellemisége, célja is.
Ez pedig a kezdetektől máig lényegében változatlan: az alapvető emberi értékek, a magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében akarjuk nevelni a gyerekeket.
A célkitűzés azonos, csak az változott, hogy 1989 decembere óta szerzőinknek nem kellett „madárnyelven” beszélniük, ha történelmünkről, erdélyi magyarságunk sorsáról írtak.
– A Haza Sólymainak olvasói emlékeznek arra, hogy 1989 előtt is próbálta becsempészni a szerkesztőség a sok hazafias, kommunista hangvételű, kötelező írás közé a színvonalas irodalmat. Miként történt ez?
– Ami jogi helyzetünket illeti, 1989 decemberéig a Román Kommunista Párt gyermekszervezete, a Pionírtanács adta ki lapjainkat. Ez tartalmilag szigorú politikai cenzúrát jelentett, de a becsempészés mondhatni inkább fordítva történt. A lap nagy része színvonalas irodalomból és művészi értékű grafikákból állt, ezenkívül egy-két oldalnyi kötelező politikai jellegű vagy a rendszernek tetsző vers meg mese jelent meg.
Egy-egy vezércikk vagy román versfordítás tartozott a kötelező anyagok közé – ezeket a szerkesztők kényszerű feladatként osztották ki egymás közt, és természetesen nem szívesen végezték el, de hogy a lap megjelenhessen, vállalni kellett ezt a kompromisszumot. A kötelező propagandisztikus szövegeket a lap elején elintézték, és aztán jöhettek az igazi, gyermekeknek való szövegek, a népmesék, népköltészeti alkotások.
– Kortárs irodalmi művek is bekerültek természetesen a lapba. Ha a Haza Sólymaiban közlő szerzők nevével kellene fémjelezni ezt a korszakot, kiket sorolna fel?
– A szerkesztőség a Napsugáréval közös volt, és az erdélyi magyar irodalom legjobbjai voltak a lap főmunkatársai. Sokan munkahelyüket illetően is, de más lapok szerkesztői szintén gyakran „menekültek” hozzánk – merthogy itt lehetett a szívnek tetsző, nem „nem elkötelezett” irodalmat közölni. Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Jánky Béla – ők mind belső munkatársak voltak, a lap szerkesztőségében dolgoztak. Szilágyi Domokos és Bajor Andor például külső munkatársként vett részt a lap szerkesztésében, de szinte havonta közölt verset vagy mesét Veress Zoltán is.
A grafikusok közül az akkori alkotók színe-java rajzolt a lapba: Deák Ferenc, Cseh Gusztáv. Soó Zöld Margit. Utóbbi belső munkatárs volt, és a kezdetektől, a Napsugár alakulásától napjainkig munkatársunk. (A Napsugár első száma 1957 januárjában jelent meg Asztalos István író, alapító főszerkesztő irányításával – szerk. megj.)
Unipan Helga grafikus szintén a mai napig rajzol nekünk. Aztán ahogy teltek az évek, úgy kapcsolódtak be a fiatal szerzők – akik akkoriban még egészen fiataloknak számítottak. Például Markó Béla, Kovács András Ferenc is a mi oldalainkon indult gyermekversköltészetével. Amire szerfölött büszkék vagyunk, hogy minden író-, költő- és grafikusnemzedékből megkerestek és megkeresnek a legfiatalabbak.
– Ezek szerint egyfajta szerkesztési elve a lapnak, hogy teret ad az induló ígéretes írók, költők, grafikusok alkotásainak?
– Igen. Ugyanakkor fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy a gyermekirodalmi lapnak főként manapság igencsak akad konkurenciája Erdélyben. Nagy számban jelennek meg ugyanis itthon és Magyarországon is az inkább magazinjellegű, gyerekeket célzó kiadványok. Ezek mutatósak, piacosak, felkeltik a gyerekek érdeklődését, de velük ellentétben a mi legfontosabb érvünk és értékünk az, hogy rangos irodalmat és képanyagot jelentetünk meg. Nemcsak tetszetős a lap ily módon, hanem esztétikai mércével mérve is értékes szövegeknek és rajzoknak ad helyet. És ezt nem mondhatja el magáról egyetlen más, itthon kapható gyermeklap sem.
Az is beszédes lehet, hogy a nálunk közlő szerzők érdekes módon egyetlen konkurens lap szerkesztőségéhez sem kopogtatnak be, hogy közöljék a munkáikat, egyedül a Napsugárt és a Szivárványt keresik meg. Olyan sokan, hogy nem is jut minden hónapban rajzolnivaló mindenik nagyszerű grafikusunknak, és nem is tudjuk mindenik szerző művét megjelentetni. Így megengedhetjük magunknak azt a szerkesztői luxust, hogy válogassunk még a legjobb művek között is. A válogatás ugyanakkor nem gyengébb vagy jobb művek közt történik, hanem téma szerint.
– A Szivárvány is országos terjesztésű lap, akárcsak a Napsugár, és állandó, élő kapcsolatot tart fenn olvasóközönségével…
– Igen, a moldvai, magyarok lakta megyékbe is eljut, s a határon túlra is, de Bukarestbe is. Akik megismerik a lapot, azok hűségesek maradnak hozzá. Például amerikai magyar édesanya fedezte fel boldogan a világhálón a Napsugárt és a Szivárványt, és azt szerette volna, hogy gyermekei kezükbe vehessék a lapot. Óriási lelkesedéssel és elismeréssel írta, hogy megkapták az első csomagot, és ez valóságos kincs számukra.
Az interaktivitást is fontosnak tartjuk: a gyerekek állandóan visszajeleznek, és rendezvényeink révén is megszólítjuk az olvasókat, de természetesen szót kapnak azok a pedagógusok, akik a mi lapjainkra irányítják a gyerekek figyelmét. Mondhatni belső munkatársaink a tanítók és óvónők – több százukat személyesen is ismerjük annak köszönhetően, hogy meghívjuk őket nyaranta tanácskozásra és gyermektáborba.
A gyermekcsoportokat a táborokba elkísérik a tanítók, akikkel baráti viszonyt tartunk fenn, és akik nélkül a lapok nem jutnának el a gyerekekhez. Kell ugyanis valaki, aki felhívja a szülők és gyerekek figyelmét az értékeinkre – a hídszerepet pedig a pedagógusok töltik be.
– Ennek a hídszerepnek köszönhető, hogy a pedagógusok a Napsugár és a Szivárvány segítségével a kortárs gyerekirodalomra hívják fel a diákok figyelmét…A fiatalabb kortárs írók, költők közül kik munkatársai a két lapnak?
– Állandóan jelentkezik verseivel László Noémi, Balázs Imre József, Nagyálmos Ildikó, Bertóti Johanna, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi fedeztük fel a gyermekirodalom számára Máté Angit. Ő közben Magyarországra telepedett át, úgyhogy mostanában kevesebb mesét küld, de azért nem mondtunk le róla.
És mi fedeztük fel Szőcs Margitot, aki a Napsugárban közölte első gyermekverseit és meséit – biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára megismeri a szélesebb olvasóközönség is. Tehát ugyanaz a kincskereső munka zajlik a Napsugárban és a Szivárványban, ami több mint 50 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkori fiatalokból a legnevesebb tollforgatók lettek, s a majdani nagyok pedig most is a mi lapjainkon közlik írásaikat.
– Ez a képi világ, az illusztráció tekintetében szintén megmutatkozik?
– Igen, most már a legnagyobb neveket sorolhatjuk fel. Az idősebb nemzedékről volt már szó, de hadd említsem meg Keszeg Ágnes, Kürti Andrea, Bak Sára, Szilágyi Tosa Katalin nevét – a fiatal művészek állandóan rajzolnak a lapokban.
– Miként ünneplik a Szivárvány jubileumát?
– Az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett kolozsvári adventi sokadalom keretében tartottuk az ünneplés nyitányát: író-olvasó, felolvasó, dedikálós találkozót rendeztünk szerzőkkel, gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal. Szeretnénk még hasonló, szélesebb körű találkozót szervezni Kolozsváron és Erdély több városában – mivel ehhez a korosztályhoz a játék illik leginkább – játékosan.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Új szabályok és törvények a tanügyben: egyenruha és szigorítások
Minden iskolának kötelessége lesz valamilyen megkülönböztető jelzéssel ellátni a diákjait, olvasható a Mediafax honlapján. A tanügyminisztérium ezenkívül más módosításokat is törvénybe iktat: ugyanaz a szabályzat előírja azt is, hogy létre kell jönnie egy bizottságnak, mely minden év elején kidolgoz egy stratégiát, hogy az iskolában történő erőszakos megnyilvánulásokat megelőzhessék. Ennek a bizottságnak együtt kell működnie a helyi közigazgatással, a rendőrséggel és a csendőrséggel is. Meg kell szervezni a diszkriminációellenes bizottságot is, ami egyben a multikulturalitást is népszerűsíti.
A megkülönböztető jel bevezetéséről a szülői bizottság és a diákképviselők közösen döntenek. Miután a tanári bizottsággal is megállapodnak legalább egy ilyen jelben, ami lehet kitűző, sál, nyakkendő, egyenruha vagy ehhez hasonló, ezeket közlik a megyei (vagy a fővárosi) rendőrséggel és csendőrséggel.
Szintén a Mediafaxon olvasható az is, hogy a diákoknak nincs joguk tüntetni, valamint erőszakos megnyilvánulásokat szítani. Ezenkívül egy rakás magától értetődő dolgot is ebbe a pontba fogtak össze, mint: a diáknak nincs joga megrongálni az iskola tulajdonát (katalógusok, iratok, berendezések, felszerelések, épület stb.), nem viselkedhet vagy beszélhet sértő módon, és tilos drogokat, alkoholt vagy bármilyen tudatmódosító szert fogyasztania vagy forgalmaznia. Nem szabad fegyvereket vagy fegyvernek minősülő tárgyakat vinni az iskolába, nem szabad elhagyni az iskola területét szünetekben, nem szabad obszcén vagy pornográf tartalmakat maguknál tartaniiuk, valamint tilos szerencsejátékokat játszani.
Egy fegyelmi bizottságnak is létesülnie kell, mely tanárokból, diákokból és szülőkből áll. A fegyelmi eljárás ugyanaz marad, mint eddig: a diák kaphat intőt, áthelyezhető egy másik osztályba vagy iskolába és ki lehet csapni három-öt napra, meg lehet vonni az anyagi támogatásokat, amelyekben részesül, és végleg el lehet tanácsolni az iskolából.
A tanárokat is megfelelő öltözködésre és morális magaviseletre szólítja fel a szabályzat. Továbbá nem lehet fizikailag fegyelmezni a diákokat, fizikai vagy verbális erőszakot alkalmazni a diákokkal és a kollégákkal szemben.
Ezeket a híreket nem lehet különösebben kommentálni, hiszen sok iskola eddig is így működött. Mostmár csak a diákok reakcióját várom az egyenruhára, sálra, vagy amire. Előre látom a felháborodott üzeneteket „visszatértünk a kommunizmusba”, „sorszámot, mint a raboknak” vagy „ők mondják meg, mit vegyek fel?!” címmel. Először is: az iskola nem divatbemutató (és ez mindenkinek szól), hanem egy olyan intézmény, melyben szó szerint a jövőnket készítjük elő. Nyilván lehet elegánsan öltözni, de nem kihívóan. És így már összeegyeztethető a jelzés a divattal. Jobb iskolákban régóta van egyenruha, vagy legalább egy címeres sál, ami nem szégyen. Ellenkezőleg.
A diákok véleménye csak az egyik oldala az éremnek. Joguk van beleszólni abba, hogy mit vesznek fel, ezért is lesz a bizottságban, amelyik ezt eldönti, diákképviselő. Az iskoláknak viszont arról kell gondoskodniuk, hogy az ott tanulók ne nyűgként hordják azt, amit majd kell, hanem merjék felvállalni az intézmény nevét, sőt – bár tudom, hogy sok esetben ez túl nagy kérés – legyenek rá büszkék. Ez lenne az igazi feladat, mely sokkal nehezebb, mint a törvény általi kötelezettség.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Negyedszázad tapasztalatai
A Kolozs – Dobokai Római Katolikus Főesperesség és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület meghívott a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat fennállásának 25. évfordulóján szervezett emlékező ünnepségére.
Köszöntőt mondott Kovács Sándor főesperes, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke.
Jakab Gábor Kolozsvár- kerekdombi plébános, a lap korábbi főszerkesztője az indulás körülményeit elevenítette fel. Az elmúlt negyedszázad sajtós tapasztalatait a jelenlegi főszerkesztő Bodó Márta kimerítően ismertette.
A zenei műsorban közreműködött Potyó István karnagy (zongora) és Török Szilvia (szoprán). Az est moderátora Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Ft. Kovács Sándor főesperes felhívta a figyelmet, napjainkban hajlamosok vagyunk elfelejteni, hogy a tömegtájékoztatást gúzsba tartották. A keresztény sajtó feladata megszerettetni a keresztény értékeket az emberekkel, elősegíteni a családok lelki és szellemi tájékozódását ebben az egyensúlyt vesztett világban. A tömegtájékoztatás arra szolgál, hogy elmélyítsék a közösségi tudatot. Az emberek így tevékenyebben veszik ki részüket a történelem alakulásában. Azonban az egyházi tömegtájékoztató munkája nem pótolja a személyes lelki gondozást. Ezt valósítja meg mindkét katolikus kiadvány. Az egyházi média feladata a jó példa, a keresztény értékek bemutatása. Erkölcsi kötelességnek tartja a katolikus sajtó támogatását. Emlékeztetve arra, hogy Márton Áron a sajtó szerepét hangsúlyozta. A leírt szó vonzása
1990. februárjában jelent meg a Keresztény Szó első száma. Az első példányban idézték dr. Jakab Antal püspök szavait: „Elindítjuk a Keresztény Szó című hetilapunkat. A leírt szó vonzásával és erejével akarjuk fenntartani, erősíteni, öntudatosítani katolikus hitünket.”
A lap születéséről és a kezdeti évekről Jakab Gábor, a volt főszerkesztő, akkor és most is a kerekdombi plébános beszélt, rámutatva arra, hogy hosszú időn keresztül, 1948 és 1990 között, az Erdélyi Magyar Katolikus Egyháznak nem volt sajtója. A protestánsoknak volt. Csak azzal a kikötéssel lehetett volna sajtója, ha elfogadják a cenzúrát. Márton Áron püspök nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, az állami cenzúrát elfogadni.
1990. január 6.-án a kerekdombi plébánián Czirják Árpád plébános, Keresztes Sándor, a Vatikán magyarországi nagykövete, Jakab Gábor plébános, Bajos Andor, Fodor Sándor azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy beindítsák az új katolikus kiadványt. Keresztény Szónak nevezték, Keresztes Sándor ajánlatára. Lehetővé téve, a kiadványt más vallásúak is olvassák. A hangsúly a keresztény szón van. A lap főszerkesztője Bajor Andor volt, 1991 januárjában bekövetkezett haláláig. Jakab Gábort nevezték ki a lap főszerkesztőjének. 16 éven át, töltötte be ezt a nem könnyű funkciót. Úgy tervezték, hogy az első lapszám Márton Áron püspökké avatásának évfordulójára jelenjen meg. Valójában 1989. február. 12-én szerették volna megünnepelni Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulóját. Az előkészület ellenére az évforduló ünneplésére nem került sor. Az akkori körülmények között a templomban még a nevét sem ejthették ki.
Xantus Gábort kérték meg, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm elkészítésére. A film forgatása a szülőföldjén, Gyulafehérváron, Bécsben, Rómában, Vatikánban történt. A filmnek az a nagy erénye, hogy olyan személyiségeket szólaltattak meg, akik ma már nem élnek.
A dokumentumfilm címét Illyés Gyula által Márton Áronnak dedikált írása inspirálta: „Emelt fővel”. Szövegkönyv: Jakab Gábor és Xantus Gábor. Rendező- operatőr: Xantus Gábor. 1994 februárjában a Román Televízió magyar adásában mutatták be a Márton Áronról készült dokumentumfilmet. A Keresztény Szó először hetilap volt, egy idő után havi lapként jelenik meg. A szerkesztői munka során nagyon sok pozitív érték halmozódott fel. A lap ma már a kulturális életre is fókuszál. A Vasárnap című katolikus lap az egyházmegyék mindennapjaival foglalkozik.
2006-tól kezdve a Keresztény Szó és a Vasárnap című folyóiratok főszerkesztője Bodó Márta. Aki visszaemlékezett a kezdeti nehézségekre, javasolta, lapozzuk együtt a Keresztény Szót. A válogatása szubjektív jellegű. Első írásokról, a jelenről és távlati lehetőségekről értekezett. Megjegyezte, hogy 1991 októberében jelent meg a Vasárnap című katolikus családi hetilap. Bevallása szerint a szerkesztői munkát a szerkesztőségben tanulta meg. Felfedezte a szavak súlyát. 1994-ben a Keresztény Szó színes borítót kapott. Sikernek tartja, hogy a két lapot ilyen körülmények között fenn tudják tartani. Van olyan fiatal, aki megtisztelőnek érzi, ha Keresztény Szóban közlik írását. Észrevehető, hogy a folyóirat tudományosabb irányt vett. A jövőben publicisztikai, illetve szépirodalmi írásokat is szeretnének közölni.
Az est folyamán a lapban közölt írásokból készült összeállítás hangzott el.
A Keresztény Szó és a Vasárnap tartalmi gazdagsága, sokszínűsége révén felkelti az olvasó figyelmét, alakítja a keresztény értékrendszerét.
Csomafáy Ferenc

Kovásznai szívkórház – A minisztérium válaszolt
A szívkórház nevének megváltoztatásához nincs szükség a helyi közigazgatás láttamozására, mivel az egység az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozik – írta a tárca sajtóosztálya tegnap Benedek Csabának a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatását firtató érdeklődésére küldött válaszában, melyet Benedek Zsolt továbbított szerkesztőségünknek.
A levélben közlik, a Iustinian Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület beadvánnyal fordult az egészségügyi minisztériumhoz, s abban kérte, a szívkórház jelenlegi megnevezését bővítsék a dr. Nicolae Teculescu nevével. A szervezet a kovásznai származású dr. Nicolae Teculescu érdemeinek elismeréseként kérte a névváltoztatást.
A levélben idéznek a magasztaló kérvényből, továbbá közlik, az egyesület a prefektúrára is eljuttatta kérését, s az a maga rendjén támogatta az igénylést. Idéznek a prefektus felterjesztéséből, melyben többek között a jó együttélés érdekében teljesen jogosnak ítélik a névváltoztatást. Hozzáteszik, a tárca kikérte a szívkórház véleményét is, s annak vezetősége megalapozottnak és jogosnak ítélte a kérést. 
Ilyen összefüggésben a minisztérium, figyelembe véve a kérést és az álláspontokat, jóváhagyta a szívkórház nevének módosítását: Dr. Nicolae Teculescu – Benedek Geza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház az új megnevezés. A közleményben még leszögezik, az egészségügyi reformot kimondó 2006/95-ös törvény értelmében a minisztérium alárendeltségébe tartozó közkórházak névváltoztatása a kórházmenedzser javaslatára vagy az egészségügyi tárca kezdeményezésére miniszteri rendelettel történik. 
Bokor Gábor – Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szatmári városnapok egyetlen magyar együttesének neve sem ismert
Román sztárparádé lesz az idei szatmárnémeti városnapokon, a betervezett egyetlen magyar együttes neve pedig még mindig nem ismert.
Dorel Coica polgármester kedden elmondta: május 29-én a BUG Maffia, szombaton a Smiley&Friends és a Holograf, vasárnap a Pro Consul és a Voltaj koncertezik.
Az olténiai származású elöljáró szerint kulturáltabb lesz az idei ünnep a tavalyinál, mivel megpróbálják kizárni az árusok közül a „déli színes bőrűeket”, és előnyben részesítik a helyieket. Két színpad lesz felállítva, egy folkszínpad is várja majd a szórakozni vágyókat, délelőttönként pedig a gyerekeknek szerveznek programokat.
Coica elmondta: a kereskedők számára a tarifa nem változik, 17 lej lesz egy négyzetméter egy napra. A költségeket a városi kasszából megítélt 280 ezer lejből, illetve a tervezett 50 ezer lejnyi bevételből kívánják fedezni.
A programfüzet szerint egyetlen magyar együttest hívnak meg, amely péntek este koncertezne, azonban név nem szerepelt a kijelölt időpontnál. „Jöjjenek ajánlatokkal, mondják meg önök, melyik magyar együttest hívjuk meg” – szólította fel a sajtósokat a polgármester, aki szerint hiába kértek javaslatokat az RMDSZ helyi képviselőitől, nem kaptak.
A Krónika felvetésére, miszerint a város 35 százalékot kitevő magyar lakossága egynél több magyar fellépő meghívását indokolná, az elöljáró annyit válaszolt: megduplázta a Partiumi Magyar Napok költségvetését, idén 80 ezer lejt adnak az eseményre, ahol kizárólag magyar programokat szerveznek.
Elismerte, az RMDSZ helyi képviselői részéről többen is azon az állásponton vannak, hogy nem kell erőltetni a magyar műsort a városnapokon, az erre szánható összeggel a hivatal inkább támogassa az Identitás Alapítvány és az RMDSZ közös rendezvényét.
Lapunk megkeresésére Magyar Loránd, a szövetség városi tanácsi frakciójának vezetője viszont leszögezte, nem értenek egyet a városháza eljárásával, ami kirekesztő a kisebbségekkel szemben. Hozzátette: fel vannak háborodva, és a kifogásaikat közlik a polgármesterrel.
Babos Krisztina 
Krónika (Kolozsvár)

Megbízható értesülés vagy álhír?
Az Evenimentul Zilei napilap szerzője fenntartja, hogy a múlt szerdán közölt, Ráduly Róbert Kálmánt érintő információk megbízható forrásból származtak. A múlt héten a lap az internetes oldalán sorolta, hogy az ügyészek milyen ügyekben vizsgálódnak, a DNA másnapi közleménye azonban nem erősítette meg, hogy az említett ügyek mindegyikében eljárás indult volna.
„Ellenőrzött, megbízható forrásból származó információkról van szó, amelyekért tűzbe tenném a kezem” – ezt mondta megkeresésünkre Virgil Burlă, az Evenimentul Zilei újságírója.
Elsőként írtak
Alig kezdődtek el a múlt héten a házkutatások Csíkszereda Polgármesteri Hivatalában, valamint a polgármester, illetve az egyik alpolgármester lakásában, a román nyelvű országos napilap részletesen taglani kezdte, hogy Ráduly Róbert Kálmánt milyen tettek elkövetésével gyanúsítják. Virgil Burlă és szerzőtársa neve alatt jelentek meg azok a nyomozati anyagként tálalt információk, amelyek szerint Csíkszereda polgármestere havi rendszerességgel fogadott el kenőpénzt a fizetéses parkolási rendszert üzemeltető cégtől, illetve hogy pénzt fogadott el egy nagyáruház építkezési engedélyeinek kibocsátásáért. Ezek mellett más gyanúsításokat is felsoroltak, amelyek több pontja megtalálható az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nyilvánosságra hozott közleményében. A kenőpénz elfogadására vonatkozó ügyekről azonban nincs szó a hivatalos dokumentumban.
Nincsenek dokumentumok
Virgil Burlă szerkesztőségünk érdeklődésére megerősítette, az információik ügyészségi forrásokból, pontosabban a DNA-tól származnak, de hivatalos iratok nincsenek a birtokukban, csak az információkat kapták meg. „Ha lennének dokumentumok, azokat is közzétettük volna” – tette hozzá. Az országos napilap honlapján (Evz.ro) április 29-én megjelent írás ugyanakkor a vizsgálatot végző hatóság dokumentumaira hivatkozik.
Megkérdeztük azt is, hogy szerinte a vádhatóság által nyilvánosságra hozott közleményben miért nem szerepelnek ezek a nagy visszhangot keltett gyanúsítások. „Még folyamatban van a vizsgálat és a DNA által kiadott közlemény nem tér ki minden ügyre. Bizonyára csak a vádemeléskor közlik majd a teljes vádlistát, abban minden bizonnyal szerepelni fognak ezek is” – vélekedett az újságíró.
Dezinformálásnak nevezte Ráduly Róbert Kálmán védőügyvédje mindazokat az információikat, amelyeket végül a DNA sem erősített meg. Mint portálunknak elmondta, ezek aljas dolgok, amelyekről nem érdemes beszélni.
Tagadnak az áruház illetékesei
A Ziarul de Bacău internetes portál a csíkszeredai városvezetőket ért gyanúsítások kapcsán megkérdezte a Csíkszeredában is jelen levő bákói székhelyű barkácsáruház lánc illetékeseit is. A válasz szerint a cég egyáltalán nem érintett a DNA által vizsgált csíkszeredai ügyben, ahogy ez a vádhatóság által kiadott közleményből is kitűnik – írja a portál.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Előkerült az autonómiastatútum
Bő nyolc hónapos szünet után tegnap ismét összeült az RMDSZ és az MPP közös autonómiabizottsága, feladatuk összegezni a szeptemberben nyilvánosságra hozott statútum módosító javaslatait, kidolgozni a végleges változatot – jelentette be tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy a tervezet elnyerje végső formáját szeptemberig. Fontos, hogy megtalálják a módját, és az új ülésszak kezdetén a parlament elé terjesszék, nem akarják, hogy Székelyföld autonómiája 2016-ban ismét kampánytémává silányuljon.
Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az autonómiabizottság munkáját – jelentette be Bíró Zsolt, aki azt is elmondta, eddig az RMDSZ halogatta különböző indokokkal a testület összehívását, nem tartották időszerűnek a témát. Emlékeztetett, az MPP–RMDSZ együttműködés egyik alapfeltétele volt Székelyföld autonómiaügyének felvállalása, úgy értékelték, 25 éves időhúzás után végre érdemben is lépniük kell. Éppen ezért a tegnapi ülésen ragaszkodtak ütemterv kidolgozásához, és elmondták, ha szeptemberig nem készül el végleges változat, és az nem kerül a parlament asztalára, felfüggesztik tevékenységüket ebben a bizottságban. Elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai – Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád – egyetértettek az MPP javaslatával, és Bíró Zsolt bízik benne, a politikai akarat nem fogja ezt felülírni az RMDSZ-ben sem.
A tegnapi ülésen a polgáriak ismertették azt a két módosító javaslatot is, melyekről nem hajlandóak lemondani: be kell kerülnie a népszavazás kiírásának, mert ez sok félreértést eloszlat egyebek mellett Székelyföld határai kapcsán is, és felül kell vizsgálni a prefektus jogkörét szabályozó cikkelyt, mert kiderült, a dél-tiroli statútumból átemelt rész olyan jogkörökkel ruházná fel a kormánybiztost (pl. katonaság bevetése), melyek sokak számára elfogadhatatlanok.
A szeptember végén közvitára bocsátott autonómiastatútumhoz több tucatnyi módosító javaslat érkezett, ezeket vették számba, csoportosították a tegnap. Vannak köztük bizarrabbak is, melyek saját bankrendszer kiépítését, saját pénz bevezetését írnák elő, illetve olyan is, amely saját zászló alatt versenyeztetné a székelyföldi sportolókat a nemzetközi versenyeken, olimpiákon. Akadnak azonban oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatos konkrétumok is, ezeket megfontolják, és amit alkalmasnak találnak, beillesztik a szövegbe. Javaslatok érkeztek politológusoktól, egyetemi tanároktól, de ismeretlenektől, sőt, név nélkül is – mondta el Bíró Zsolt. A következő időszak feladata lesz alaposan áttanulmányozni ezeket és megszövegezni a tervezetbe iktatható elképzeléseket.
Bíró Zsolt tegnap délelőtt tárgyalt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnökkel is az őszre tervezett nagyméretű autonómia-megmozdulásról. Részleteket továbbra sem árult el, ha végleges lesz a forgatókönyv, akkor közlik, milyen formában, hogyan képzelik el a közösségi akarat nyomatékosnak szánt kifejezését. Kérdésre válaszolva elmondta, Izsák Balázs SZNT-elnök sem az MPP-t, sem az RMDSZ-t nem kereste meg a szintén őszre tervezett lármafa-állítási elképzelésével, de üdvözölnek minden olyan ötletet, amely közelebb vihet Székelyföld autonómiájának megvalósításához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyre került a novellapályázat első díja
Tavasz, tűz, történelem címmel hirdetette meg múlt év végén a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) magyar tanszéke és a Várad folyóirat közös, Tabéry Géza emléke előtt tisztelegő novellapályázatát. A pályázat eredményét május 14-én hirdette ki a zsűri képviseletében Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Balogh Andrea és Boka László, aki a magyar tanszéket képviselte.
Közel húsz pályamunka érkezett, legtöbbje Erdélyből és Partiumból, de volt magyarországi és egy felvidéki szerző is, mondta Szűcs László, aki azt is hozzátette: a novellákat közlik majd a Várad hasábjain is. Balogh Andrea elmondta, hogy elsősorban a egyetemistákat, középiskolásokat akarták megszólítani a pályázati lehetőséggel, és így szélesebb réteget is értek el, mint a tanszék egyéb rendezvényeivel, amelyek értelemszerűen a váradiak számára érhetők el. Boka László szerint Tabéry Géza szellemiségét igyekeznek megidézni, ezért terveik szerint idén újabb novellapályázatot hirdetnek majd. Három díjat, egy különdíjat és négy dicséretet kaptak a legjobbak, könyvcsomaggal, pénzjutalommal és Várad-előfizetéssel értékelték munkájukat. Az első díjat a marosvásárhelyi Szabó R. Ádám érdemelte ki, a másodikat a székelyhídi Szilágyi Szilvia, a harmadikat a székelyudvarhelyi Szabó Szilvia Andrea, a Várad különdíját a kolozsvári Finta Klára kapta. Dicséretben a székelyhídi Szamos Mariann, a kolozsvári Petruţ Henrietta, a PKE-n tanuló Kurta Szabina és a tiszaugrai Kiss Erzsébet részesült.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Könyv és jegyzőkönyv – könyvheti megnyitóbeszéd
Egy kézzel írt házkutatási jegyzőkönyv került elő nemrég édesanyám költözésének köszönhetően, rajta egy lista azokról a könyvekről, amelyeket elkobozott tőlünk a román belbiztonság két kádere még Marosvásárhelyen, valamikor 1987-ben. Emlékszem, ahogy kissé megilletődve álltak a szüleim négyezer kötetes könyvtára előtt, találomra huzigálták kifele a könyveket az egész falat betöltő könyvespolcról, ami aztán az áttelepülés előtt töredékére zsugorodott, hiszen csak fejenként ötven könyvet hozhattunk magunkkal, és amúgy sem lett volna ildomos magyar könyveket Magyarországra visszahozni Erdélyből.
A könyv akkor már csempészárunak minősült, veszélyes tárgy volt. A hatalom éppen úgy gyűlölte és félte a könyveket, mint a kötelezően regisztráltatott írógépeket, a bezúzott könyvekből vécépapírt csináltak, néha-néha szavak árnyékai tűntek fel az amúgy szintén hiánycikknek számító tekercseken. Úgy tudtuk, a vécépapír felvizezve a parizert alkotó húsmasszába kerül, így válik az ige testté, mondtuk, nevetni próbáltunk, nevettünk.
Sokszor eszembe jut az a pillanat, ahogy ők ketten ott állnak a könyvespolc előtt, és nem tudják eldönteni, hogy mégis mit kobozzanak el. Egyikük fellép a hokedlire is, a legfelső polcon lévő, nehezen elérhető könyvek között is keresgél, lead néhányat a társának, hümmögve forgatják a köteteket, tanácstalanok.
Fájdalmasan szomorú és abszurdan vidám pillanat ez egyszerre, benne van a magát mindenhatónak gondoló hatalom totális arroganciája és teljes kudarca is: bármit elkobozhatnának, csak ahhoz, hogy bármit elkobozhassanak, tudniuk kellene, mi is az a bármi. Keresnek valamit, de nem tudják, hogy mit is keresnek. Csak azt tudják, hogy lennie kell ott valaminek, de hiába van ott a szemük előtt, nem látják, nem veszik észre.
Édesanyám, aki nemcsak tanár, hanem könyvtáros is, azt kérdi tőlük, mit keresnek, hátha segíthet. Megismerem a mondatot, ugyanaz, amit a könyvtárban használ, amivel a tanácstalan kisdiákokat kérdezi, hogy mégis, mit olvasnának. A káderek hárítanak: tudják ők nagyon jól, hogy mit keresnek, hazudják, aztán találomra kihúznak pár könyvet a polcról, közlik, hogy ezeket állambiztonsági okokból elkobozzák, még jegyzőkönyvet is írnak róla, aztán elmennek.
A megtépázott könyvespolcot nézem. Megtanulom életem legfontosabb leckéjét: a hatalom buta, analfabéta, nem tud olvasni, legfeljebb csak úgy tesz, mintha tudna, még ha elolvas valamit, akkor se érti meg, hogy mit olvas, mert igazából csak önmaga érdekli. Mindenben csak saját magát keresi, mindenhol önmaga torz tükörképére vadászik, azt hiszi, mindenhez köze van, pedig valójában önmagán kívül nincsen köze semmihez.
Akkor még előttem van Orwell és Koestler és Szolzsenyicin és Kafka olvasása, a könyvespolcot nézem, és megértem, hogy a polcon a szabadság van, a könyvek gerincei mögött egész világok rejtőznek, olyanok, amiket se megérinteni, se megérteni, se megsemmisíteni nem fog tudni soha a hatalom. Megértem, hogy a világon az írók a legszabadabb emberek, és azt is megértem, hogy utánuk mindjárt az olvasók következnek.
Azóta is ez számomra a szabadság legfontosabb és legelemibb gesztusa, hogy bármit és bármikor választhatok, hogy nemcsak szabadon írhatok, hanem szabadon olvashatok is. Akkor vagyok szabad, ha senki sem szólhat bele abba, amit leírok, és abba se, hogy mit olvasok. Ha szabadon dönthetek, ha a magam számára választhatok, és nem a rám kényszerített hatalom szempontjai szerint kell válogatnom gondolatokat, szavakat, könyveket.
Könyvek között állunk itt, a könyv ünnepén, nem szabad hát elfelejtenünk, hogy a könyvek gerince mögött a szabadság van, hogy a mozdulatban, ahogy bármelyiket kinyithatjuk, a szabadság van, az, hogy bármit és bármikor olvashatunk, a szabadság legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Ha mi nem adjuk, senki tőlünk el nem veheti. Éljünk vele. Olvassunk bátran, olvassunk szabadon!
A könyvhetet megnyitom.
Dragomán György
Elhangzott június 4-én Győrben, az Ünnepi Könyvhét vidéki megnyitóján. A szöveg a József Attila-díjas író honlapján található.
Népújság (Marosvásárhely)

Ülés nélkül „alaposan kivizsgált” petíció
A Székely Nemzeti Tanácsot és saját személyét lejáratni szándékozó névtelen levelek ügyében petíciót intézett Árus Zsolt a parlament azon szakbizottságához is, amelynek feladata a titkosszolgálatok felügyelete. A petícióra válasz érkezett.
Árus petíciójában azt kérte, hogy az illetékes parlamenti bizottság vizsgálja ki az általa jelzett jogsértéseket, és az eredmény függvényében tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket.
A válaszban a bizottság azt írja, hogy a jelzetteket hatáskörüknek megfelelően elemezték, és folyamatosan azon vannak, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tartsa be a rá vonatkozó törvényt. Közlik, hogy a törvény értelmében a szolgálat azon adatok gyűjtésével, ellenőrzésével és értékesítésével foglalkozik, amelyek szükségesek az ország nemzetbiztonságára vonatkozó fenyegetések megismeréséhez, megelőzéséhez és visszaveréséhez.
Árus Zsolt megállapította, az általa jelzett panaszokról szó sincs a levélben, amely szigorúan csak pár semmitmondó általánosságot tartalmaz. Meglátása szerint balga az, aki érdemi kivizsgálást, választ, avagy cselekedetet vár el tőlük. Az SZNT-tisztségviselő kijelentette, mindezek ellenére további lépéseket fog tenni azért, hogy bebizonyítsa: „balgák ők, ha azt gondolják, hogy ezzel megúszták”.
A titkosszolgálatokat felügyelő bizottság titkára egyébként Verestóy Attila. Miután megkapta a semmitmondó választ, Árus levélben fordult hozzá, és arra kérte, kövesse figyelemmel, hogy a bizottság tartsa be a saját szabályzatát. Ugyanakkor egy másik, meglepő tényt is megállapított Árus: a szenátus honlapján található információk szerint a bizottság nem is ült össze az utóbbi időszakban. Így ülés nélkül „vizsgálták ki alaposan” a petíciót.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (2-3.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rek­torhe­lyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Politikai szerepvállalás
1989 után nehezebb volt kimaradni a politizálásból, mint bekapcsolódni. Akkor még bárkiből lehetett politikus, aztán sokan megmaradtak, sokan lemorzsolódtak (nem mindig érdem szerint). Szerencsémre kimaradtam, így megmenekültem egy csalódástól, mert politikusként biztos megbuktam volna, annyira idegen volt számomra az a közeg. Azt szoktam mondani kicsit provokatívan: a politikus olyan ember, aki úgy hazudik a szemembe, hogy tudja, én is tudom, hogy hazudik, és mégis megteszi. 1989 előtt más volt a helyzet, akkor az ember sokszor belekényszerült, persze akkor is el lehetett kerülni a magasabb szintű politizálást, de helyi szinten nem mindig vagy csak nagyon nehezen. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, gondolom, az én esetem megteszi. Az egyetemeken könnyen felvették a kommunista pártba a diákokat, nem kellett hozzá csak jól tanulni, és hogy ne legyen rossz a származása. Nekem 1968-ban már megbocsátották azt, hogy édesapámat annak idején kuláknak nyilvánították, mert akkor már tisztviselő volt. Gondolom, a statisztikába az is kellett, magyar is kellett, mert akkor minden aszerint működött. Amikor szóltak, nem mertem ellent mondani, pedig éppenséggel lehetett volna. De akkor egy ellenkezés meg is pecsételhette az ember sorsát. Később láttam, hogy nálunk, a matematika karon akkor már nem voltak elvhű, vad kommunisták, de gyárakban még előfordultak, ahogy az egyetemen is voltak azelőtt. Emlékszem, hogy egyszer, valamikor az 1980-as évek elején, már tanársegéd koromban, felvételiztetni küldtek Jászvásárba. Hárman mentünk: Bodor András történészprofesszor, Korodi Gál János ornitológus és én. Vizsgatételeket kellett magyarra fordítani és dolgozatokat javítani, mert abban az időben sok székelyföldi diák jelentkezett a moldvai egyetemre. Nem is volt nagyon távol, és kevesebb megkülönböztetésben volt részük, mint máshol. A vonaton sokat meséltek mindenről, én, aki akkor még nem sokat tudtam a Bolyai Eegyetemről, az 1950-es évekről, nagyon figyeltem minden szavukat. Nagyon jól emlékszem Korodi Gál János egy megjegyzésére, hogy diákkorában és majd fiatal tanársegédként is, ha az utcán ment, és meglátta az egyetemi párttitkárt vagy akár a KISZ-titkárt közeledni a járdán, jobbnak látta (ha még volt ideje) átmenni a másik oldalra, hogy ne találkozzék vele. Azt hiszem, ez sok mindent elmond azokról az időkről.
Abban az időben, amikor az egyetemre kerültem, nagyon sokat adtak a látszatra. A párt vezetésében magyarnak is kellett lennie, ha lehetett, nőnek is. Ha volt a karon egy magyar nő, akit megfelelőnek tartottak vezetői funkcióba, akkor azzal egy csapásra két legyet lehetett ütni. De a tanárok között akkoriban még kevés volt a nő. (Zárójelben jegyzem meg Bustya Endre Ady-kutatónak azt a mondását, hogy Marosvásárhelyen az ötvenes években a börtönben olyan demokrácia volt, hogy román rabot csak román őr vert, magyar rabot pedig csak magyar őr. Ilyen finomságokra is figyeltek, ő tapasztalatból tudta, mert volt benne része többször is.) A matematika karon kevesen voltunk magyar tanárok, és mindenhova kellettünk, ezért felváltva voltunk titkárhelyettesi funkcióban, mert a kari párttitkár helyettese hivatalból mindig magyar volt. Akkor már ez a funkció, de akár a párttitkári is inkább arra volt jó, hogy aki elvállalta, az tartotta a hátát a felettesek felé, és védte a kollégáit a sok fölösleges bornírtságtól, minimálisra csökkentve a karon a politikai tevékenységet. A párttitká­rok és az egész vezetőség kétévente váltották egymást, így többen sorra kerültek, és senkinek sem kellett túl sok időt vesztegelni ezekkel a dolgokkal. Mivel mi, magyarok kevesebben voltunk, gyakrabban sorra kerültünk, én mintegy 20 év alatt kétszer.
Majdnem botrány lett abból, hogy az 1980-as évek elején, egy ellenőrzéskor rájöttek, hogy nálunk, a karon a pártgyűléseken felolvasott anyagokban, beszámolókban nincs Ceauşescu-idézet. Az akkori párttitkár gyors reagálásán múlott, hogy nem lettünk nyilvánosan kipellengérezve emiatt. Biztosította az ellenőröket, hogy ez a továbbiakban nem fog előfordulni, és vállalta, hogy az archívumban lévő anyagokat két héten belül „retusáltatja”. Egy fiatal kollégát odatett, hogy keressen megfelelő idézeteket, és az anyagok első oldalát gépeltesse újra, beillesztve az idézetet, kihagyva annyi részt, hogy az oldal utolsó mondata megmaradjon úgy, hogy az megfelelő módon illeszkedjék a szöveg többi részéhez.
Üdítő történet a következő. Az 1980-as évek közepén Nicolae Both, az algebra professzora (akkor még docens) volt a kari párttitkár. Szimpatikus ember, bármiről beszélt, előadást tartott, az mindig érdekes volt. Hobbiból órákat javított, minden kolléga zseb-, kar- és vekkeróráját ő javította nagy hozzáértéssel és természetesen teljesen ingyen. Egyszer két napra elutazott, és azt mondta nekem, a helyettesének, hogy ha adódik valamilyen probléma, akkor oldjuk meg legjobb tudásunk szerint, de ha ég a ház, hagyjuk, hogy égjen. Nagyon meglepődtünk, amikor 1990-ben kiderült, hogy Both párttitkársága idején titokban végezte a görög katolikus teológiát. Ma sem tudom, hogy a Szekuritáté tudta-e ezt, és elnézte neki, vagy nem tudott róla. Lehet, hogy ez a szerv mégsem volt olyan hatékony, mint ahogy akkor gondoltuk? Hatalma a félelemkeltésben rejlett. Bothot hamarosan fel is szentelték, Szilágy megyei szülőfalujában prédikált minden vasárnap. Nem hallottam prédikálni, de egyszer alkalmam volt olyan temetésen részt venni, ahol ő celebrált, egyik kollégánkat temette. Az a temetés nem volt lehangoló, nem volt szomorú, hanem inkább felemelő.
Volt idő, amikor nem jelentett problémát a diákok felvétele a pártba, elegendően jelentkeztek, de lehet, hogy biztatták is őket (ez azonban nem volt közismert). De az 1980-as években a helyzet megváltozott, ekkor már kevesebben akartak párttagok lenni, és magyarok egyáltalán nem jelentkeztek. A hallgatók jó része magyar volt, hisz a felvételin nem volt korlátozás, volt olyan évfolyam, amelyen a hallgatók 40 százaléka magyar volt. Ezért egy idő után szóltak fentről, hogy magyar diákokat is fel kell venni. A magyar tanárok kötelessége lett volna meggyőzni őket. Én soha senkit sem próbáltam meggyőzni, még célzásokat se tettem senkinek. A kollégák többsége így tett. Egyszer volt egy eset, amikor egyik kollégámnak sikerült meggyőznie egy magyar lányt, és ezzel egy időre letudtuk a dolgot. Az illető lány, amikor elvégezte az egyetemet, feleségül ment egyik román évfolyamtársához, akinek románosan írt magyar neve volt. Még 1989 előtt áttelepültek Magyarországra.
Mivel 1989 előtt kevés egyetem volt, kevés helyekkel, a felvételi vizsga igen kemény volt. Az én időmben az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is rendeztek. Az 1970-es évektől már csak írásbeli vizsga volt mindenhol. A Babeş–Bolyain ezekben az években mindig lehetett magyarul és németül is vizsgázni (1966-ban mi csak románul felvételizhettünk.) A felvételi módszerek gyakran változtak. Volt, amikor előre elkészített tételekből húzták ki az aktuális vizsgatételt a vizsga előtt kevés idővel. Aztán, amikor itt-ott visszaélések történtek, úgy módosították, hogy a tételkészítő bizottság a vizsga előtt 4-5 órával összeült a rektori irodában, ott helyben készítették el a tételeket román, magyar és német nyelven. Ezeket legépelték, bevitték a termekbe a felvételizőknek, a bizottságot pedig ott tartották „bezárva” az írásbeli vizsga alatt. Később ezt sem tartották elegendőnek, és a tételeket a minisztériumban készítették, fordították, majd bőröndben vitték elegendő mennyiségben, leragasztott borítékokban vonaton (de csak nappali vonaton volt szabad utazni) az ország egyetemeire. A fordításhoz sokszor kértek embereket Kolozsvárról, Temesvárról. Minden terembe egy példány került, a tételeket felírtuk a táblára román és magyar (illetve román és német) nyelven. Úgy osztották el a felvételizőket, hogy egyik terembe se kelljen három nyelven felírni, mert az már nem fért volna el a táblán, még a nálunk szokásos nagyméretű táblákon sem.
Volt idő, amikor a fordítást a minisztériumban megoldották belső emberekkel, olyanokkal, akik tudtak magyarul valamilyen szinten, de a szakkifejezéseket nem mindig ismerték. Így furcsa fordítások jelentek meg. Emlékszem, amikor egyszer Pál Árpád volt a dékán, a felvételi előtt azt mondta, hogy a táblára pontosan azt kell felírni, ami a papíron van, ha hiba van a szövegben (néha a románban is előfordult), azt majd utólag javítjuk szóban. Ekkor én is felügyelő voltam az egyik teremben, és nekem kellett felírnom a magyar tételeket a táblára. Amikor azt láttam, hogy a szorzat helyett származék szerepel (az illető szótárban keresett rá a román produs szóra, és nem jutott el a matematikai jelentéséig, az elsőt, a terméket valami miatt nem preferálta, és leragadt a kőolajipari jelentésnél), pillanatok alatt eldöntöttem magamban, hogy én ilyen hülyeséget semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó leírni, és helyesen írtam a táblára. Amikor a kari felvételi bizottság tagjai megjelentek, és a dékán ránézett a táblára, látta, hogy itt nem kell javítani. Érdekes módon egy szót sem szólt, a bizottság szó nélkül kiment a teremből. Nem emlékszem arra, hogy a többi teremben betartották-e a dékán utasításait vagy sem.
1984-ben a minisztérium úgy döntött, hogy többé nem fordítják le a tételeket. Ettől az évtől az egyetem neve is megváltozott, kihagyták Babeşt is, Bolyait is, csak Kolozsvári Egyetem néven szerepelt. Igaz, ez nem volt törvényes (de ki törődött akkor ezzel?), a külföldre is kijutó szakfolyóirat neve továbbra is Studia Universitatis Babeş–Bolyai volt. Minden hivatalos papíron, diplomán is csak a rövid név szerepelt. Ez is olyan törvénytelenség volt, mint a román tagozat bevezetése a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az 1960-as években, amely csak szóbeli rendelkezés alapján történt. A Victor Babeş és Bolyai egyetemek egyesítési rendelete sem jelent meg az akkori hivatalos közlönyben, pedig ez kötelező lett volna. 1990-ben az egyetem neve rögtön újra Babeş–Bolyai lett. Balázs Márton kollégám, aki 1984-ben az egyetem tudományos titkára volt, mondta később, hogy akkor senki sem tudta – vagy csak nem mondta –, hogy milyen rendelkezés alapján történt a név csonkítása, csak annyit tudtak, hogy így kell használni.
Én elhatároztam magamban, hogy a felvételi ügyében levelet írok a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához. Tudtam, hogy gittegylet, de mégiscsak kötelességük lenne tenni valamit. Most elolvasva az akkori levelem másolatát, megmosolygom az akkori naivitásomat. A levél utolsó bekezdése így szólt: „Félő, hogy az 1984 szeptemberében alkalmazott módszert állandósítják. Kötelességemnek tartom, hogy felkérjem a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát mint a legilletékesebbet ebben az ügyben, intézkedjék a megfelelő szerveknél, hogy az eddig biztosított alkotmányos jog ne szenvedjen csorbát. Kérem Önöket, értesítsenek mielőbb, milyen intézkedéseket tettek, és milyen eredménnyel.” Az aláírás mellett a dátum: 1985. március 16. Választ tőlük nem kaptam, de küldtek április 18-án egy levelet a tanügyminisztériumból. Ebben közlik, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsától kapták meg az észrevételemet, és értesítenek arról, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent információk alapján biztosítva van a magyar nemzetiségűek számára, hogy anyanyelvükön vizsgázzanak. Ami pedig a tételek készítését és kiküldését illeti, az 1984 szeptemberében alkalmazott módszer lesz érvényben. Nesze semmi, fogd meg jól! Úgy válaszoltak, hogy nem válaszoltak. Pont arra nem válaszoltak, amit kérdeztem. De az egyetemet valamilyen úton értesítették, hogy van itt egy ugráló ember. Mert nemsokára Nicolae Both párttitkár közölte velem, hogy az egyetemi pártbizottságban kifogásolták, hogy én memorandumokat küldök a minisztériumba. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja miről van szó, de én jó munkatársa vagyok, és megbízik bennem. Ezzel a dolog látszólag elsimult, háttérmozgások még lehettek, de azokról nem tudok.
Tantervek, álláskeretek
1989 előtt a tanügy nagyon centralizált volt. Az egyetemi tanterveket (amelyek a tanított tárgyak listáját tartalmazta félévekre lebontva) a minisztériumból kaptuk, de a tantárgyleírásokat (hogy egy adott tárgy mit tartalmaz) a tantárgyfelelős készítette. Mivel nálunk csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ugyanazt a tárgyat többen is tartották, ezért a tantárgyfelelősnek nem kellett egyezkednie mással. Időközönként előfordult, hogy összehangoltuk a tárgyak tartalmát, hogy ne ismétlődjenek anyagrészek. Ennek ellenére ilyesmi előfordult. Emlékszem, én diákkoromban legalább három tárgy keretében is tanultam a vektortér fogalmát és tulajdonságait. Arra nem emlékszem, hogy a minisztérium ellenőrizte volna valaha is a tantárgyleírásokat. Ebben nagy volt a szabadságfokunk. A matematika és informatika karon 1989 után sem kötelezett senki arra, hogy a magyar nyelvű előadások másolják a románt, még akkor sem, amikor közös akkreditáció volt. Az álláskeretek (ezekben szerepelt az, hogy ki mit és milyen mennyiségben tanít) elkészítése mindig a tanszékvezető feladata volt, de nálunk ezt a tanszékvezető mindig a tanársegédekre bízta, ő csak utasításokat adott és ellenőrzött. Ennek nagy előnye volt, hogy amikor tanszékvezető tanárokká nőtték ki magukat, a tanársegédek tudták, mi fán terem az álláskeret. Más karon ez nem mindig volt így, ezért sokszor meggyűlt a bajuk az álláskeretek megfelelő elkészítésével. Akkoriban ezeket az álláskereteket a rektor személyesen vitte fel a minisztériumba, ahol ellenőrizték, és ha megfelelők voltak, jóváhagyták. A tantervek alapján már júniusban elkezdtük az álláskeretek készítését, de ezek csak szeptemberben váltak véglegessé. Emlékszem egy évre az 1980-as években, amikor tanévkezdéskor még nem volt sem jóváhagyott tanterv, sem álláskeret. Ez utóbbit az előző év tanterve alapján készítettük el, és úgy kezdtük el az évet. Néhány hét után kaptuk meg a tantervet, amely nem volt azonos az előző évével. Mindent át kellett dolgozni, bizonyos tárgyakat menet közben másokra cseréltünk. Ez egyetlen egyszer történt meg. Különben a tantervek nem módosultak túl gyakran, sokszor évekig változatlanok maradtak.
Ma már teljesen más a helyzet. A tantervet és az álláskeretet nem kell láttamoztatni a minisztériummal, ezeket úgy kell elkészíteni, hogy teljesítsék az akkreditációs követelményeket. Ezért a különböző egyetemeken az azonos nevű szakok tantárgyainak listája lényegesen különbözhet. Az akkreditációs hatóság megadja, hogy milyen tárgyaknak kell feltétlenül szerepelniük a tantervben, a többi választható egy megadott listából, de néha szabadon is. A szakokat és az intézményt is ötévenként újra kell akkreditáltatni. Ez nagy teher az egyetemeknek, hisz mivel a szakokat nem egyszerre akkreditálják, állandó akkreditációs folyamatban vannak, ami kemény adminisztrációs munkát jelent, és anyagilag is megterheli az intézményeket.
Milyen számítógépeken dolgoztunk
A következőket elborzadás végett írom, hogy ha valaki túl fiatal (és véletlenül idetéved, aminek igen csekély a valószínűsége, de nem nulla), lássa, milyen elképesztően sokat fejlődött az informatika az elmúlt ötven évben.
Számítógépet először 1970-ben láttam, amikor negyedévesen nyári gyakorlaton három hetet a kolozsvári Számítási Intézetben töltöttünk. A DACICC-1 (a rövidítés feloldása: Dispozitivul Automat de Calcul al Institutului de Calcul din Cluj – A Kolozsvári Számítási Intézet automatikus számoló eszköze) teljesen eredeti tervezésű és megvalósítású számítógép volt. Szerény képességű gép, de működött. Arra emlékszem, hogy a nim játékban majdnem mindig megvert bennünket. Első nap mindig a gép nyert, de aztán próbáltuk elemezni a játékot, és néha (ha mi kezdtünk) sikerült megverni. Később ismertem meg a játék elemzését: aki ismeri a játékot, és kezd, az mindig nyerhet. Tanultuk ennek a számítógépnek a programozását is gépi kód szintjén, mert csak ez volt lehetséges. Nyolcas számrendszerben kellett írni mindent. Odáig nem jutottunk el, hogy programjainkat futtassuk is a gépen. Gondolom, ez azért is történt, mert a gép sokszor szorult karbantartásra, és a használt leporelló (amely az eredmény kiírásához kellett) nem volt olcsó és könnyen beszerezhető, ezért spóroltak vele.
Egy év múlva már volt szerencsém IRIS 50-es gépen programozni FORTRAN, COBOL és ASSIRIS nyelven. Románia akkor vásárolta meg a francia IRIS 50 számítógép szabadalmát, és 1989-ig FELIX C-256 néven gyártották és forgalmazták. Az IRIS 50 hasonló volt az IBM 360-hoz, valamivel egyszerűbb, és talán kevésbé hatékony. A 256 arra utal, hogy központi memóriája maximálisan 256 KB volt. De a legtöbb gépet csak egy blokkal szállították, azaz 64 KB volt a kapacitása. Ilyen gépet kapott az egyetem is 1975-ben, amikor megalakult az egyetemi számítóközpont. Nemrég egy előadáson elmondtam ezt, és az egyik diák azt hitte, hogy rosszul mondtam, és kijavította, hogy 64 megabájt. Alig akarta elhinni, hogy nem tévedtem. Ezt a számítógépet a hozzátartozó perifériákkal együtt egy klimatizált teremben helyezték el, amely a Tanítók Háza földszintjének negyedét foglalta el. A programot és az adatokat lyukkártyán vittük be a gépbe (de lehetett papírból készült lyukszalagot is használni erre a célra), az eredményt nagy méretű leporellószerű papírra nyomtatta, csak ékezet nélküli nagy betűket használva. Az 1980-as évek elején kaptunk PDP 11-szerű, de szintén román gyártmányú miniszámítógépeket, amelyek használata már kényelmesebb volt (Coral, Indepent). IBM PC személyi számítógépet
csak 1990 januárjában láttunk. Egyik kollégánk, aki Humboldt-ösztöndíjjal két évet töltött Németországban, kapott ajándékba a karunk részére egy IBM PC számítógépet, de azt 1989 nyarán a borsi határállomáson elvették tőle, és minden közbenjárás ellenére – bár nagyon jó kapcsolatai voltak minden szinten – csak már a változások után, 1990 januárjában kaphattuk meg. Amikor egyetemre jelentkeztem, két dolog érdekelt: az atomfizika és a számítógépek. Mivel atomfizika szak csak Bukarestben volt, lemondtam róla. Nem döntöttem rosszul. Az informatika (Romániában már 1971-től így nevezték francia mintára az akkor Magyarországon még számítástechnikaként emlegetett új tudományt) hihetetlen fejlődésen ment át, állandóan kellett tanulni, és kell ma is. Az 1970-es években még senki sem jósolta meg annak a 10 százalékát sem, ami ma van ebben a tudományban. Talán csak a költő sejtette meg ezt:
Világkönyvtár! most már ő dönt a tegnap és holnap nagy vitáján mindent tud mindent helyettesít és tizenhét teremben betűrendben megszerkeszti Anavi Ádám ígért és elképzelt verseit mindent amit a világon máig írtak és írni fognak legyen az vers regény kiejtés-gyűjtemény vagy interplanetáris űrhajóknak közlekedési tervezet. Anavi Ádám (1909–2009) verse Folytatás a következő Szempontban Jegyzetek: 6 Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, egyetemi tanár, 1985–1989 között rektorhelyettes, parlamenti képviselő, az Államtanács alelnöke. 7 Mi akkor a következő formában játszottuk. Volt három, 3, 5 és 7 gyufából álló csomó, egy lépésben a két játékos felváltva bármelyik csomóból akárhány gyufaszálat elvehetett. Az vesztett akinek az utolsó szál gyufa maradt. 8 1 KB (kilobájt) = 1024 bájt = 8192 bit 9 1 MB (megabájt) = 1024 KB
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Kemény Zsigmond naplója
Apor Károly gazdag munkásságából kézirat- és könyvgyűjtő tevékenysége bizonyult a legmaradandóbbnak. Apor Károly személyes kézirati hagyatékából került elő Kemény Zsigmond naplója is. Apor Károly legtöbb könyve a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található, mert Apor Károly unokaöccsének özvegye a Székely Nemzeti Múzeumban helyezte el örökletétbe. Kéziratainak legnagyobb része a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban található, mert az államosítás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból az Állami Levéltárba vitték. De könyvei és kéziratai gyűjteményéből került a MOL, az OSZK, a Kolozsvári Állami Levéltárba, a Kolozsvári Egyetemi (Lucian Blaga) Könyvtárba stb. is.
Talán akkor tudjuk igazán megérteni és értékelni Apor Károly szenvedélyes kéziratgyűjtő tevékenységét, ha kezünkbe vesszük Apor Károly kézzel lemásolt Sepsi Laczkó Máthé-krónikáját, mely a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található1:
"Sepsi Laczkó Máthé Lorandffi Mihály udvari loncionatora Kronikája, és emlékezetre méltó hazai dolgoknak rövid meg-jegyzései. 1521–1624.
Est Autor hujus libri Mathuz Laczko Szepsi loncionator Hulicus Michaelis Lorandffi in Hunagia
A Gróf Teleki Marosvásárhelyi Könyvtárában lévő eredeti kézirat után írta le B. Apor Károly."
Szádeczky Lajos Apor Péter verses művei és levelei című kétkötetes művének előszavában leírja az Apor-könyvtár és levéltár egy részének vándorlását:
"Br. Apor István úrnál Abosfalván (Kisküküllő vármegyében) megtaláltam az Apor-levéltár és könyvtár egy részét, melyet ő br. Apor Károlytól, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla elnökétől örökölt volt. Apor Pétertől ott keveset találtam. A régi Apor- levéltár zöme az 1885-ben elhunyt br. Apor Károlytól br. Apor Gábor, Ő Felsége személye körüli miniszteri államtitkár birtokába ment át, ki a családi levéltárt egy ideig a háromszéki kőröspataki [Sepsiköröspatak (románul Valea Crisului)] birtokán tartotta, s méltó utódja kívánván lenni a történelemíró Apor Péternek, a levéltárt nemcsak megbecsülte, hanem rendeztette is, szakértő (Barabás Sámuel) által. Az emberi végzet kegyetlensége azonban Apor Gábor bárót férfikora javában elszólítá nemes törekvései és sokoldalú munkássága színteréről (1898. aug. 19.): s az elárvult levéltárat ládákban szögezve elvitték az Aporok ősi fészkébe, Altorjára, Bálványos vára vadregényes vidékére, hogy ott pihenjenek az ősök hamvai közelében, míg az utódok, vagy a történelembúvárok meg nem zavarják ott a komor csendet s meg nem szólaltatják a néma betűket.
Ott találtam én rá a leszögezett ládákban Apor Péter irataira, leveleire s annak a kincsnek legnagyobb részére, mely ebben a két kötetben foglaltatik."2
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi jelentéséből megtudhatjuk, hogy hogyan kerültek a múzeum tulajdonába az Apor-féle könyvek és iratok.
"Múzeumunk 1911-ik évi krónikájába azonban külön kell feljegyeznünk s ezzel évlapjainkon megörökítenünk az özvegy báró Apor Gábor, szül. gróf Pállfy Fidéle őméltósága nevét, a ki mindnyájunk igaz elismerésére, és őszinte köszönetére érdemesítette magát azzal a szép s különösen a Székelyföldön követésre méltó hazafias tettével, hogy néhai nemes emlékűférjének, báró Apor Gábor államtitkárnak hagyatékából származó könyvtárát és levéltárát, mint családi letétet a Székely Nemzeti Múzeum gondozására bízta, annak használatára felajánlotta s így valóságos közkincsé tette.
A könyvtár kb. 4200 darabból áll s úgy látszik, hogy tekintélyes részét báró Apor Károly, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla és a Kemény Zsigmond irodalmi társaság elnöke hagyományozta báró Apor Gábornak, a ki az értékes gyűjteményt újabb vásárlásokkal tovább fejlesztette.
A báró Apor-család e két kiváló tagjának ismert élethivatásánál fogva a könyvtárban főleg jogi és történelmi, de széleskörűműveltségénél fogva ezen kívül szépirodalmi, természettudományi és különböző gazdasági stb. műveket egyaránt találunk.
Nagy kár, hogy az Apor-család régebbi szereplő tagjainak, s különösen az írói tehetségével mindnyájunk közül kimagasló Apor Péternek könyvtárát csak alig egy pár mű képviseli a múzeum gondozásába juttatott letétben. Kár továbbá, hogy a sorozatos művek néha feltűnő hiányokat mutatnak s különösen, hogy csak egy kis töredéke jutott hozzánk a br. Apor Károly 1848-49-ből származó s újságokból, röpiratokból, rendeletekből, hirdetésekből s más apróbb nyomtatványokból álló gyűjteményének, mely hosszú időn át a maga nemében szinte páratlan volt az egész országban s mely tudomásunk szerint a nemes báró áldozatkész hazafiságából a gr. Mikó Imre közbenjárásával a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum tulajdonába került."3
Kemény Zsigmond naplója is Apor Károly kézirati hagyatékából került elő. Illés Endre (Csütörtökhely, 1902. június 4 – Budapest, 1986. július 22.), a neves író, megemlékezett Kemény Zsigmond naplójának előkerüléséről, és nagyon elmarasztalóan említi Apor Károly nevét: "Kemény Zsigmond ismeretlen naplója nyolcvanévi lappangás után került elő. Erről a naplóról eddig csak azt tudtuk, hogy van. A szabadságharc bukása után Kemény a naplót jó barátnéjára Kenessey Idára bízza, aki híven őrzi, majd harminc év múlva, már Kemény halála után, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak ajándékozza. Tolnai Lajos, a társaság titkára, még hírt ad az érdekes ajándékról, néhány mondatot idéz is belőle, megígéri, hogy a naplót hamarosanközlik.
De Kemény naplóját többé senki nem láthatja, egyszerű halandó ezentúl nem olvashatja. A társaság elnöke, Apor Károly báró magához veszi, otthoni levéltárába süllyeszti, s hiába keresik írók, irodalomtörténészek, nem árulja el, hogy nála van. Nyilván úgy ítéli meg egy másik erdélyi báró bizalmas vallomásait: nem való plebejus szemek elé. És csak amikor az Apor-levéltár végre a sepsiszentgyörgyi múzeumba kerül, majd az állami levéltárba, a hatalmas anyag feldolgozása során fedezi fel a levéltár őre, Árvay József, a naplót tartalmazó kötetet."4
Illés Endrének egyáltalán nincs igaza. Mégpedig azért nincs, mert 1884-ben Kemény Zsigmond naplója még Tolnai Lajosnál volt. Köztudott, hogy Tolnai Lajost lényegében elűzték Marosvásárhelyről, és akkor a Kemény Zsigmond Társaság iratai fölött természetesen annak elnöke rendelkezett. A társaság Tolnai Lajos Vásárhelyről való távozása után megbénult. Szerintem Apor érdeme, hogy megmentette a Társaság iratait, úgy, hogy magánlevéltárába szállítatta. De Apor Károly (Altorja, 1815. december 11 – Marosvásárhely, 1885. október 31.) Tolnainak Marosvásárhelyről való elköltözése után tíz hónappal elhunyt. Tehát Illés Endrének az az állítása is tévedés, hogy az irodalomtörténészek hiába keresték, Apor Károly nem mondta meg senkinek, hogy nála van. Valóban nem mondta meg senkinek, mert mikor keresni kezdték, Apor Károly már halott volt, és a halottak csak igen ritka esetben szoktak beszélgetni.
Idézem a Kemény Zsigmond naplója című könyv jegyzetét [Kemény Zsigmond naplója. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Benkő Samu, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. Jegyzetek a naplóhoz pp. 208–209.]
»A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1879. december 7-én tartott rendes havi gyűlésén Tolnai Lajos társasági titkár az alábbi érdekes levelet olvasta fel: "Alsó-Körtvélyes. 1879. nov. 30- án. Tekintetes Társaság! Néhai báró Kemény Zsigmondot a negyvenes években szerencsénk volt barátaink sorába számíthatni: e napló-töredéket nekem, mint emléket hagyta vissza a 49-ki catastropha alkalmával. Értésemre esvén, hogy a boldogult emlékének fenntartására egylet alakult: emlékiratainak elhelyezésére méltóbb helyet nem találtunk, mint midőn azokat a nevezett társaságnak annál is inkább felajánlom, mert a napló nem bír oly magánjelleggel, hogy az tartalmának közlését tiltaná. Tisztelettel Décsey Lajosné, sz. Kenessey Ida." A "tagok nagy örömmel fogadták a becses ajándékot", s nyomban megbízták az elnökséget, hogy "köszönő iratot" küldjön Décseynének, és példája követésére hívta fel azokat, akiknek Kemény-levelek vagy éppen kéziratok volnának birtokukban – Mindezt Tolnai Lajos írta meg a Társaság Erdélyi Figyelő című közlönyében (I. évf. 15 sz.). Ugyancsak ott ígérte meg, hogy a felette érdekes tartalmú Naplót a lapban ismertetni fogja. Erre azonban nem került sor, sőt maga a kézirat is eltűnt. 1884-ben Tolnai még kiírt néhány mondatot belőle Tóth Sándor részére, aki a Magyar Helikon című gyűjteményes kötetben megírta Kemény életrajzát. Ennek alapján emlékezett meg az ismeretlen munkáról egyetemi előadásaiban Gyulai Pál is, majd a nyomába lépő irodalomtörténész nemzedék.«
Véleményem szerint szerencse, hogy Apor Károlyhoz került, mert így megőrződött az utókor számára. (Gondoljunk csak arra, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János kézirataiból is sok eltűnt, de tűntek el értékes darabok Benkő Károly kézirataiból vagy a Kultúrpalota építési irataiból stb. is.) Apor Károly és jogutódai igen sokra értékelték a kéziratokat, ősnyomtatványokat, levéltári dokumentumokat. Tehát, ezer szerencse, hogy Kemény Zsigmond naplója Apor Károlyhoz került!
1Köszönetet mondok Boér Hunornak, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusának ezekért az információiért ésútbaigazításaiért. Ugyancsak köszönettel tartozom Gyenge Gabriellának, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosának.
2Apor Péter verses művei és levelei: 1676-1752; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903.
3Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi állapotáról. Sepsiszentgyörgy Jókai – Nyomda – Részvény – Társulat,1912.
Székely Oklevéltár, kiadja a Székely Történelmi Pályadíj-alap felügyelő bizottsága, Szerkesztette: dDr. Szádeczky Lajos. V.kötet 1296–1603. Kolozsvárt, Ajtai M. Albert Könyvnyomdája 1896.
4Illés Endre: Zsigó Báró, Kemény Zsigmond, A naplóíró című írása, in Mestereim, barátaim, szerelmeim I. kötet. Budapest(1972)
Oláh-Gál Róbert
Népújság (Marosvásárhely)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A kommunista totalitarizmus múzeuma
Megszavazta kedden a szenátus Sorin Ilieşiu SZDP-szenátor a Kommunista Totalitarizmus Nemzeti Múzeumának és az áldozatok emlékművének létrehozására vonatkozó törvénykezdeményezését. Az új intézményt 2016 elején, bukaresti székhellyel hozzák létre, és kilenc hónapon belül megnyitják a közönség számára, az emlékművet – egy román zászlóval díszített, 20–25 méter magas inoxkeresztet – az Egyetem tér közepén, „a kommunistaellenes harc jelképes területén” helyezik el.
A jogszabály egyik cikkelye a Román Akadémiát arra kötelezi, hogy – a kommunizmus bűneit, a román száműzötteket és a totalitarizmust vizsgáló intézetekkel együtt – készítsen 150 nap alatt „tudományos és objektív” jelentést a kommunizmus elítélésére és a nemzeti emlékezet részére. Ennek terjedelmét is előírták: legyen egy nagyjából 300 oldalas jelentés, egy 10–15 oldalas összefoglaló és egy háromoldalas tartalomjegyzék. A jelentést a fontosabb állami intézmények honlapján is közlik, és 2017-ben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A törvénytervezetet – amelynek a szenátusban csak négy ellenzője volt, nyolcan pedig tartózkodtak a szavazástól – még a képviselőháznak is el kell fogadnia. (Agerpres)
ÁTVENNÉK A MÓDSZERT ÉS A HATALMAT. Az NLP időpontokat egyeztet a pártvezetőkkel, hogy a bizalmatlansági indítványról tárgyaljanak – jelentette be Alina Gorghiu liberális társelnök. „Mindenkit emlékeztetek a most kormányon lévők közül, hogy ők hasznot húztak egy másik kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, és akkor ezt nem gondolták árulásnak. Két kormány is megbukott. A Boc- és az Ungureanu-kormányról beszélek, és akkor sem Tăriceanu, sem más vezetők nem tekintették ezt árulásnak, sőt, dicsérték azokat a képviselőket, akik a leváltásra szavaztak. Az idő telik, a helyzetek változnak, akár 180 fokban is” – fejtegette, hozzátéve: arra nem számít, hogy Liviu Dragnea ideiglenes SZDP-elnöknél is megértésre talál. (Mediafax)
MA NEKEM, HOLNAP NEKED. Megfeddte Victor Ponta kormányfő az SZDP bukaresti szervezetének elnökét. Robert Negoiţă kedden mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget, mert pártja „kényes” helyzetben van: az ügyvivő elnököt alapfokon elítélték, a kormányfő ellen pedig vádat emeltek. Ponta szerint kockázatos így beszélni, mert lehet, hogy „holnap ő következik”. Negoiţă egy nap után a visszavonulását is bejelentette: meggondolta magát, miután Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök közölte, hogy ő is versenybe száll. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékteremtőket vár a gyalui várkastély
A gyalui várkastély kertjében első ízben szervezi meg a Várkert Fesztivált a patinás épületegyüttes gondozására létrehozott Traditio Transylvanica Alapítvány és a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Az október 10-én és 11-én tartandó rendezvény helyszíne a reneszánsz jellegét máig őrző, patinás gyalui várkastély parkja.
Legelőször a Krónika számolt be arról tavaly novemberben, hogy a kastélyt Nagy Elek üzletember vásárolta meg Barcsay Tamás örököstől, aki kénytelen volt belátni, hogy nem lesz képes biztosítani a 2012-ben visszakapott ingatlan megmaradását.
„Kolozsvári lévén az egyik legfontosabb érték számomra a hagyományőrzés és vele együtt az útmutatás a jövő generációinak. A várkastélyban meg lehet valósítani egy olyan kulturális központot, amely az egész régióra nézve hasznos: az épület Kolozsvár közelében, Kalotaszeg szívében, a Mezőség határán, a Mócvidék lábánál található. A legjobb lehetőséget kínálja a kultúrák találkozására, egymás megismerésére" – nyilatkozta akkor lapunknak a Budapesten élő, kolozsvári származású Nagy Elek.
Történelmi jelentőségű épületegyüttes
Mint a fesztivál szervezői írják, céljuk bekapcsolni a több kultúra találkozási pontjánál fekvő Gyalu 15. századi nevezetes épületegyüttesét az erdélyi kulturális élet és turizmus vérkeringésébe. „Annál is inkább, mivel a jobb sorsra érdemes hatvantermes, négy sarokbástyás kastély hosszú évek óta kihasználatlanul áll. Meggyőződésünk, hogy a várkastélynak és a kastélyparknak szűkebb értelemben a régió magyar közösségét, tágabb értelemben Erdély történelmi nemzetiségeit és kulturális csoportosulásait kell szolgálnia értékteremtő és -megőrző kulturális programokkal, a régió sokszínűségét bemutató rendezvényekkel" – írták a szervezők.
A gyalui Várkert Fesztivál alkalmat teremt arra, hogy a nagyközönség megismerhesse az épületegyüttest, illetve annak történelmi és kulturális jelentőségét, mely olyan nagyszerű írókat ihletett meg, mint Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza vagy Kós Károly. Naponta több alkalommal vezetett sétára kerül sor a várkastély körül és a belső udvaron, melyek során az idegenvezetők bemutatják az épületegyüttes és a mellette húzódó római castrum történetét.
Gasztronómiai időutazás
A programokban különböző kulturális és szabadidős rendezvények, gasztronómiai, klasszikus- és népzenei, hagyományőrző és családos tevékenységek szerepelnek, kiegészítve a várkastély megismertetését célzó programokat. A borkóstolók mellett Korok, konyhák, kóstolók címmel gasztronómiai vetélkedőt szerveznek szombaton, melyre olyan főzőcsapatok jelentkezését várják, akik az elmúlt évszázadok korszakaira jellemző jellegzetes ételek elkészítésére vállalkoznak. Külön díjazni fogják az adott korhoz illő autentikus felszolgálást és öltözetet. Jelentkezni a varkertfesztival@gmail.com e-mailcímen és a 0742-591-639-es telefonszámon lehet.
A gasztronómiai program vasárnap sem marad el: Iglódi Ferenc ökörsütő mester egy 450 kilogrammos szürke marhát készít el nyárson. A különlegességet, akárcsak a szombati főzőversenyen elkészült ételeket, egy 10 lejes kóstolójegy kiváltásával bárki megízlelheti. Az ebből befolyt összeget a szervezők a Kolozsvári Magyar Napok adománygyűjtő akciójához kapcsolódva a kárpátaljai gyerekek megsegítésére ajánlják fel.
Az ökörsütéssel párhuzamosan a pecsenyéhez illő köretek és saláták elkészítése szintén verseny keretében történik. Mindemellett lacikonyhások, sörcsapok és fröccsstand szolgálják majd ki a résztvevők igényeit. Jelen lesz Gyaluban a Kolozsvári Magyar Napokról ismert Emese park, mely íjászattal, hajítógéppel, nemezeléssel, gyertyamártással, vívással, középkori és régi népi hangszerek bemutatásával, élő zenével, középkori vásári játékokkal, ügyességi feladatokkal, csutora-esztergálással és ördöglakatokkal várja majd a látogatókat, különösen a gyerekeket.
Szintén családos programnak ígérkezik a Kalotaszegi Turul hagyományőrző csoport lovasbemutatója, amelyet vasárnap szerveznek. A kultúrakedvelő közönséget irodalmi programokkal, bábszínházzal várják. Az erdélyi török világ hangulatát eleveníti fel a Canlar régizene együttes, melynek tagjai a klasszikus török zene mellett énekmondók verseit adják majd elő. A magyar népzenét mezőségi és kalotaszegi prímások és népzenészek képviselik.
Edda-koncert, fesztiválzáró táncház
A parkban felépített színpadon október 10-én, szombaton 19 órától fellép a legendás Edda együttes, október 11-én, vasárnap 16 órától pedig a fiatalok körében igencsak népszerű Bagossy Brothers Company. Vasárnap 18 órától a szintén közkedvelt erdélyi Nightlosers csap a húrok közé. A szombati koncert után tábortüzet gyújtanak, amihez a jó hangulatot Miklós Gyuri, valamint Ségercz Ferenc és barátai biztosítják. Vasárnap este több száz négyzetméteres sátorban táncházzal zárják az első alkalommal megszervezett Várkert Fesztivált.
A rendezvény két napjára szóló jegy 15 lejbe kerül. Jegyeket a Biletmaster.ro oldalon, a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztáránál, valamint a rendezvény helyszínén, a kastély hátsó bejáratánál lehet váltani. A részletes programot október első napjaiban közlik a szervezők az esemény Facebook-oldalán és honlapján.
Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP és az EMNT az erdélyiek csatlakozását kéri a Fidesz kvótaellenes petíciójához
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz - jelentette be Tőkés László EMNT-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.
Tőkés László emlékeztetett arra, hogy a Fidesz petíciójának az a címe: Védjük meg az országot. "Azt mondom, védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Romániát, és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért. Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között. Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni" - magyarázta Tőkés László.
A sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: az aláírásgyűjtés technikai részleteiről ezután döntenek. Később közlik, hogy miként írhatják alá a Fidesz-petíciót az erdélyi magyarok. (mti)
Transindex.ro

Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Európai Unió Bírósága, mint érvek, értékek és érdekek ütközésének fóruma
Kedden, Luxemburgban lezajlott a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott európai polgári kezdeményezés ügyében indított per tárgyalása az Európai Unió Bíróságán. A felperesek, Izsák Balázs és Dabis Attila azért indítottak pert az Európai Bizottság ellen, mivel az elutasította a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" című polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A kereset a nyilvántartásba vételi kérelem elutasításáról szóló, 2013. július 25-én kelt bizottsági határozat megsemmisítésére irányult.
A tárgyaláson megjelent felpereseket Dr. Sobor Dávid ügyvéd képviselte, de jelen volt a felperesek oldalán beavatkozó Magyarország, illetve a Bizottság oldalán beavatkozó Románia és Szlovákia jogi képviselője is.
Beszédében Dr. Sobor Dávid az írásbeli szakaszból olyan fontos következtetéseket vont le, amelyek megerősítették a felperesek álláspontját, és ismételten kérte a keresetben megfogalamzott kérés jóváhagyását, azaz a bizottsági határozat megsemmisítését. Erre erősített rá Magyarország jogi képviselője is. A Bizottság, valamint Szlovákia és Románia képvielője a kereset elutasítását kérték.
A Bíróság Thomas Morus épületében folytatott két és félórás tárgyalás során számtalan olyan érv hangzott el, amely messze túlmutatott a per tárgyán, és a kezdeményezés célszerűségét vitatta, vagy támasztotta alá.
A felperesek egyetértenek abban, hogy függetlenül a per kimenetelétől, az elhangzott, egymással ütköző érvek, a bizonyítékként beterjesztett adatok ezt az ügyet az uniós esetjog fontos hivatkozási alapjává teszik. Ítéletet később írásban közlik ki.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Erdély.ma

Csak románul szólnak a székelyföldi vasúti hangosbemondók
Közel egy éve csak román nyelvű a hangos-bemondás van a székelyföldi vasútállomásokon.
A Csíki Hírlap megtudta, hogy bár a székelyföldi vasútállomások illetékesei igényelték a brassói területi vasúti igazgatóságtól a magyar nyelv használatát, ez a mai napig nem történt meg. A szerelvények érkezését és indulását románul közlik. 
A brassói területi igazgatóságnál azt válaszolták, hogy a magyar nyelv bevezetése a vasúttársaság központi vezetőségének hatásköre. Évekkel ezelőtt a forgalomirányítók látták el a hangosbemondók feladatát, most pedig felvételről játsszák le a szöveget. A programnak a román mellett van angol és francia nyelvű változata is, a magyar nyelv viszont hiányzik.
Dobos László
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Nehéz a magyar, pláne a vasútállomáson
Az ígéretek ellenére továbbra is csak román nyelvű a hangosbemondás a csíkszeredai vasútállomáson. A hiányzó magyar nyelvet nem sikerült pótolni, az illetékesek szerint „ezzel Bukarestben foglalkoznak”.
Tavaly tavasszal váltott csak román nyelvűre, és azóta úgy is maradt a számítógépes program alapján működő, hangosbemondón történő utastájékoztatás a csíkszeredai vasútállomáson. Noha a vasútállomás személyszállításért, illetve infrastruktúráért felelős vezetői nem sokkal utána arról számoltak be, hogy igényelték a területi vasúti igazgatóságtól a magyar nyelv használatát is, ez a mai napig nem történt meg. Így a szerelvények érkezését és indulását, a korábbinál érthetőbben ugyan, de románul közlik az érintettekkel.
A csíkszeredai vasútállomás infrastruktúrájáért felelős vezetője szerint ők azóta nem tudnak többet a helyzetről, amióta a már említett jelentésüket elküldték Brassóba, a területi vasúti igazgatósághoz. Várják a megoldást – ezt mondta Cornel Roşu. Megkerestük a brassói területi igazgatóságot is, ahol Ioan Pintea igazgatónál érdeklődtünk arról, mit tud a számítógépes program magyar nyelvű fordításáról, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy az információk magyarul is elhangozzanak. Pintea jelezte, értesült arról, hogy nemcsak Csíkszeredából, hanem Sepsiszentgyörgyről is volt ilyen igény, de ennek teljesítése nem rájuk tartozik, hanem a vasúttársaság központi vezetőségének hatásköre. „A szoftver módosítására van szükség, Bukarestben foglalkoznak ezzel” – magyarázta. Továbbí információkért ezért írásban fordultunk a CFR vasúttársaság szóvivőjéhez, és a válasz után az ügyre visszatérünk.
A vasúti hangos utastájékoztatási rendszert egyébként tavaly vezették be, ez a területi vasúti igazgatósághoz tartozó összes állomást érinti, ahol van hangosbemondás. Korábban a forgalomirányítók látták el a hangosbemondók feladatát, most viszont felvételről játsszák le az információkat. A program előre felolvasott hanganyagokból készíti el a hangosbemondást, érthetőbb és tisztább tájékoztatást ad. A programnak a román mellett van angol és francia nyelvű változata is, ezeket a nemzetközi vonatok indulása és érkezése esetén használják. A magyar nyelv viszont továbbra is hiányzik.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Örökségünk mozgalom indul
A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a kezdeményezést beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, kiváló lehetőséget teremt arra, hogy erősítse a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással – írta az MTI.
Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program összesen 150 ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik.
Párhuzamosan felvételeket készítenek Csíksomlyón, Huszton és Londonban, és a felvételek felhasználásával egy újabb klipet állítanak össze a világ különböző pontjairól érkező anyagok, valamint a saját felvételek felhasználásával. Ezt a klipet várhatóan Pakson mutatják be szeptemberben – olvasható a kezdeményezésről szóló háttéranyagban.
Az Örökség című dal szerzője Gyulai István paksi zenész, dalszerző, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. Vida Tünde, a mozgalom ötletgazdája arról beszélt, hogy szeretnék, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig 22 ezren tekintették meg a dalt a Youtube.com oldalon – jegyezte meg. Az Örökségünk mozgalom fővédnöke Potápi Árpád János. Krónika (Kolozsvár)

Elutasítják a kerettantervet a magyar pedagógusok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnökségének véleménye a közvitára bocsátott kerettanterv-változatok elemzése nyomán, a Nemzeti Nevelési és Kutatási Minisztérium háttérintézménye, a Neveléstudományi Intézet által javasolt kerettanterv-változatok kapcsán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei elnökségei és a Szövetséghez kapcsolódó szakemberek véleményeinek feldolgozása nyomán, az RMPSZ Országos Elnökségének a kerettantervek bármelyik változatának esetleges bevezetése kapcsán a következő észrevételei vannak:
Amennyiben az – egyébként demokratikus módon közvitára bocsájtott – kerettantervek elemzését követő eredmény valamelyik változatnak a kiválasztása kell legyen, akkor az RMPSZ Országos Elnöksége egyik változat mellett sem tud olyan érveket felsorakoztatni, amelyek ezek bármelyikének elfogadását indokolnák. Erre a következtetésre az alábbiakban felsorolt szempontok vezettek:
A kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeket mindhárom javasolt kerettanterv nélkülözi (illetve ezek csak referenciaként szolgálnak majd). A perspektívából az a következtetés vonható le, hogy a nem román anyanyelvű diákok számára az anyanyelv, illetve a kisebbségek történetének és hagyományainak oktatása a javasolt kerettantervekhez képest pluszban történhet. Az eddigi gyakorlat szerint ezeknek a tárgyaknak az oktatása az amúgy is kevés választható tantárgy rovására történt. Ez a megoldás ismét csak hátrányos helyzetbe hozza az anyanyelvükön tanuló diákokat. Ezen tárgyak helye a törzsanyagban van.
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat. Ennek kiküszöbölése érdekében indokolt lenne százalékos arányt rendelni az egyes műveltségi területekhez, nem óraszámot.
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, ezek csökkentése lehet egy fő cél, azonban ez egyszerűen az óraszámok csökkentésével nem érhető el, értelmetlen.
A bemeneti szabályozás centralizált jellegű, az alaptanterv valójában nem más, mint többnyire egymástól függetlenül kidolgozott tantárgyi programok halmaza, amelyek műveltségi területekbe rendeződnek ugyan, de a tantárgyak közötti tantervi keresztkapcsolatok nem kerülnek figyelembevételre. A javasolt kerettantervekben a követelmények, az eddigiekhez hasonló módon, évfolyamok szintjére vannak lebontva, ez a lebontás ismeretközpontú szemlélet esetében jól működött, viszont a képességfejlesztés és az egyéni tanulói fejlődési ütem nem osztható tanévekre (az alaptantervek többsége szintekben (lásd angol), ill. szakaszokban gondolkodik (NAT). A javasolt kerettantervek ily módon ellentmondanak a kompetenciaelvű koncepciónak, hiányzik belőlük a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése, illetve csupán az egyes műveltségi területek megnevezését és a hozzájuk rendelt óraszámot közlik. Ezek a kerettantervek nem hoznak érdembeli változást, a javaslatok megőrzik a klasszikus, tantárgyi struktúrát.
A tantervfejlesztés jelenlegi formájában inkoherens, azonnali bevezetése, kísérleti kipróbálás nélkül, sok veszélyt hordoz magában.
A beérkező álláspontok egyik fontos eredménye, hogy a kerettantervek kapcsán a vélemények nagyon megoszlanak. Sokan azt a logikát követik, hogy mindenképpen választanának a három javasolt kerettanterv közül, a legtöbben viszont elvetik bármelyik változat választását.
Az alapvető problémák a következők:
Nem történt érdembeni, konceptuális változtatás a kerettanterv-változatok filozófiájában, a javaslatok továbbra is a klasszikus, tantárgyi struktúrát őrzik;
A bemeneti szabályozás centralizált és nem integratív jellegű;
A tantervfejlesztés inkoherenciája (rövid időn belül kell bevezetni, kísérleti kipróbálás nélkül).
Az évfolyamok szintjére lebontott követelmények, amelyek ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak Hiányzik a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése.
Nincs kerettanterv javaslat a kisebbségi oktatásban résztvevő tanulók számára (lásd előbb)
Csak az egyes műveltségi területek megnevezését, a hozzájuk rendelt tantárgyakat és az azokra fordítható óraszámot közli.
Túl magasak a heti óraszámok (a tanulók továbbra is túlterheltek lesznek).
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, mennyiségi csökkentése amúgy sem érhető el csupán az óraszámok csökkentésével.
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat.
A kerettanterv az oktatandó tantárgyak számának szempontjából felaprózott, túl kötött, kevés teret ad az iskoláknak a helyi tanterv kialakítására.
Nincsenek képzett pedagógusok az „integrált" opcionálisok megírásához.
Nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.
A heti 1 órás tantárgyak tanítása nem hatékony, így ezek esetében elképzelhető lenne a tömbösítés.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése.
Kimarad a magyarságtörténet (kisebbségtörténet) óra.
A társadalomtudomány tárgyak bevezetése ebben a formában átgondolatlan és felesleges. Ötödik osztályban a gyerekek jogainak tanítása túl korai.
A természettudományok tárgy már ötödik és hatodik osztályban differenciálódik, csak hetediktől kellene, a kémia és fizika tanításának V-ik osztályban nincs alapja.
A második idegen nyelv oktatásának kötelező bevezetése a közoktatás ezen szakaszában szükségtelen, ez megnehezíti a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok helyzetét (túlterheli őket).
Tanácsadás, irányítás, osztályfőnöki óra az egész iskolai szakasz folyamán szükséges, a törzsanyag részeként, nem csupán nyolcadikban. Formális nevelés nélkül az oktatás elképzelhetetlen.
Csak egyféle választható óra lehet.
A művészeti tárgyak óraszámai csökkennek (zene, rajz).
A testnevelés óra kiesik nyolcadik osztályban.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése a nyelv elsajátításának a kárára van, diákjaink egyre nehezebben fognak tudni teljesíteni az országos felméréseken.
A megkérdezett szakemberek többsége üdvözli a latin nyelv eltávolítását, illetve a TIC tantárgy bevezetését a törzsanyagba. Javaslatok:
A kerettantervek módosítása alkalmával indokolt a tantárgyi programok változtatása is: elsősorban – a tanügyi törvénynek megfelelően – a román nyelv és irodalom tantárgy esetében egy sajátos kisebbségi tananyag bevezetése, (a román nyelv speciális tanterv szerint, nem anyanyelvként történő tanítása a nem román anyanyelvű gyerekeknek), de ugyanakkor minden más tantárgy esetében is fontos a kompetenciák áttekintése, a törzsanyag lerövidítése és adott helyeken ennek egyszerűsítése.
A programok változtatása új és jobb minőségű tankönyveket eredményezhet.
Közvita előzze meg a tantárgyi programok elfogadását is.
Nagyobb figyelmet fordítani a folytonosságra a tantervek kidolgozása során (elemi osztályokban tanultakhoz hangolt tantervek).
A tantárgyi programok egymás közötti korrelációjának megteremtése (az egymásra épülő tantárgyak programjai egymással összhangban vezessék be az új fogalmakat), figyelembe véve az interdiszciplinaritást. Továbbképzés-sorozat szükséges az általános iskolában oktató pedagógusok részére az új kerettanterv, az új tantárgyi tervek, a digitális tankönyvek bevezetését megelőzően.
A választható órák tekintetében nagyobb szabadságot biztosítani az iskoláknak (például lehessen többféle választható óra/tantárgy is).
Szükséges a választható órák számának növelése a törzsanyaggal szemben, ezek lehessenek egy adott tantárgyhoz kapcsolódó elmélyítő vagy kiegészítő (aprofundare sau extindere) órák, vagy az integrált oktatás jegyében egy vagy több tantárgykört összekötő órák, vagy a második idegen nyelv órái.
Az egyes műveltségi területekhez, illetve tantárgyakhoz ne óraszámot, hanem százalékos arányt rendeljen a tanterv. Az évfolyamonkénti és a műveltségi területnek megfelelő óraszámot a helyi tantervben lehessen meghatározni az évfolyamonként rögzített maximális óraszám függvényében. (Pl. Nyelv és kommunikáció: 14--20%, Természettudományok. 15--20%).
Heti 1 órás tárgyak tömbösítése: egyik félévben az eredetileg 1 órás tantárgy 2 órában, míg a másik félévben a másik 1 órás tantárgy szintén 2 órában (pl. földrajz, történelem; *természetesen, ebben az esetben, a félévi 2 óra a katedrában évi 1 órával számítana; kivétel a vallás, valamint a rajz és zene).
A tudományok összevonása gimnáziumi szinten, differenciálás csak 9. osztálytól.
A technológia tantárgyak csoportjából csak a TIC maradjon meg, vagy lehessen választani a kettő között iskolák szintjén.
MTI. Erdély.ma

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnökségének véleménye a közvitára bocsátott kerettanterv-változatok elemzése nyomán
A Nemzeti Nevelési és Kutatási Minisztérium háttérintézménye, a Neveléstudományi Intézet által javasolt kerettanterv-változatok kapcsán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei elnökségei és a Szövetséghez kapcsolódó szakemberek véleményeinek feldolgozása nyomán, az RMPSZ Országos Elnökségének a kerettantervek bármelyik változatának esetleges bevezetése kapcsán a következő észrevételei vannak:
Amennyiben az – egyébként demokratikus módon közvitára bocsájtott – kerettantervek elemzését követő eredmény valamelyik változatnak a kiválasztása kell legyen, akkor az RMPSZ Országos Elnöksége egyik változat mellett sem tud olyan érveket felsorakoztatni, amelyek ezek bármelyikének elfogadását indokolnák. Erre a következtetésre az alábbiakban felsorolt szempontok vezettek:
A kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeket mindhárom javasolt kerettanterv nélkülözi (illetve ezek csak referenciaként szolgálnak majd). A perspektívából az a következtetés vonható le, hogy a nem román anyanyelvű diákok számára az anyanyelv, illetve a kisebbségek történetének és hagyományainak oktatása a javasolt kerettantervekhez képest pluszban történhet. Az eddigi gyakorlat szerint ezeknek a tárgyaknak az oktatása az amúgy is kevés választható tantárgy rovására történt. Ez a megoldás ismét csak hátrányos helyzetbe hozza az anyanyelvükön tanuló diákokat. Ezen tárgyak helye a törzsanyagban van.ü
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat. Ennek kiküszöbölése érdekében indokolt lenne százalékos arányt rendelni az egyes műveltségi területekhez, nem óraszámot.ü
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, ezek csökkentése lehet egy fő cél, azonban ez egyszerűen az óraszámok csökkentésével nem érhető el, értelmetlen.ü
A bemeneti szabályozás centralizált jellegű, az alaptanterv valójában nem más, mint többnyire egymástól függetlenül kidolgozott tantárgyi programok halmaza, amelyek műveltségi területekbe rendeződnek ugyan, de a tantárgyak közötti tantervi keresztkapcsolatok nem kerülnek figyelembevételre.ü
A javasolt kerettantervekben a követelmények, az eddigiekhez hasonló módon, évfolyamok szintjére vannak lebontva, ez a lebontás ismeretközpontú szemlélet esetében jól működött, viszont a képességfejlesztés és az egyéni tanulói fejlődési ütem nem osztható tanévekre (az alaptantervek többsége szintekben (lásd angol), ill. szakaszokban gondolkodik (NAT). A javasolt kerettantervek ily módon ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak, hiányzik belőlük a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése, illetve csupán az egyes műveltségi területek megnevezését és a hozzájuk rendelt óraszámot közlik. Ezek a kerettantervek nem hoznak érdembeli változást, a javaslatok megőrzik a klasszikus tantárgyi struktúrát.ü
A tantervfejlesztés jelenlegi formájában inkoherens, azonnali bevezetése, kísérleti kipróbálás nélkül, sok veszélyt hordoz magában.ü
A beérkező álláspontok egyik fontos eredménye, hogy a kerettantervek kapcsán a vélemények nagyon megoszlanak. Sokan azt a logikát követik, hogy mindenképpen választanának a három javasolt kerettanterv közül, a legtöbben viszont elvetik a bármelyik változat választását.ü
Az alapvető problémák a következőek:
Nem történt érdembeni, konceptuális változtatás a kerettanterv-változatok filozófiájában, a javaslatok továbbra is a klasszikus tantárgyi struktúrát őrzik;·
A bemeneti szabályozás centralizált és nem integratív jellegű;·
A tantervfejlesztés inkoherenciája (rövid időn belül kell bevezetni, kísérleti kipróbálás nélkül).·
Az évfolyamok szintjére lebontott követelmények, amelyek ellentmondanak a kompetencia-elvű koncepciónak·
Hiányzik a kialakítandó, illetve fejlesztendő kulcskompetenciák részletezése.·
Nincs kerettanterv javaslat a kisebbségi oktatásban résztvevő tanulók számára (lásd előbb)·
Csak az egyes műveltségi területek megnevezését, a hozzájuk rendelt tantárgyakat és az azokra fordítható óraszámot közli.·
Túl magasak a heti óraszámok (a tanulók továbbta is túlterheltek lesznek).·
A tantárgyi programok tartalmi változtatása, mennyiségi csökkentése amúgy sem érhető el csupán az óraszámok csökkentésével.·
A rögzített óraszámok nem adnak lehetőséget arra, hogy a különböző iskolatípusokban vagy az általánostól eltérő profilú osztályokban a profilhoz igazodó műveltségi területeknek megfelelő tantárgyak órái ne terheljék túl a tanulókat.·
A kerettanterv az oktatandó tantárgyak számának szempontjából felaprózott, túl kötött, kevés teret ad az iskoláknak a helyi tanterv kialakítására.·
Nincsenek képzett pedagógusok az „integrált” opcionálisok megírásához.·
Nem veszi figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.·
A heti 1 órás tantárgyak tanítása nem hatékony, így ezek esetében elképzelhető lenne a tömbösítés.·
A· román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése.
Kimarad a· magyarságtörténet (kisebbségtörténet) óra.
A· társadalomtudomány tárgyak bevezetése ebben a formában átgondolatlan és felesleges. Ötödik osztályban a gyerekek jogainak tanítása túl korai.
· A természettudományok tárgy már ötödik és hatodik osztályban differenciálódik, csak hetediktől kellene, a kémia és fizika tanításának V-ik osztályban nincs alapja.
A· második idegen nyelv oktatásának kötelező bevezetése a közoktatás ezen szakaszában szükségtelen, ez megnehezíti a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok helyzetét (túlterheli őket).
· Tanácsadás, irányítás, osztályfőnöki óra az egész iskolai szakasz folyamán szükséges, a törzsanyag részeként, nem csupán nyolcadikban. Formális nevelés nélkül az oktatás elképzelhetetlen.
Csak egyféle· választható óra lehet.
A· művészeti tárgyak óraszámai csökkennek (zene, rajz).
A· testnevelés óra kiesik nyolcadik osztályban.
A román (és ugyanakkor magyar) órák számának a csökkentése a nyelv elsajátításának a kárára van, diákjaink egyre nehezebben fognak tudni teljesíteni az országos felméréseken.·
A megkérdezett szakemberek többsége üdvözli a latin nyelv eltávolítását, illetve a TIC tantárgy bevezetését a törzsanyagba.·
Javaslatok:
A kerettantervek módosítása alkalmával indokolt a tantárgyi programok változtatása is: elsősorban – a tanügyi törvénynek megfelelően – a román nyelv és irodalom tantárgy esetében egy sajátos kisebbségi tananyag bevezetése, (a· román nyelv speciális tanterv szerint, nem anyanyelvként történő tanítása a nem román anyanyelvű gyerekeknek), de ugyanakkor minden más tantárgy esetében is fontos a kompetenciák áttekintése, a törzsanyag lerövidítése és adott helyeken ennek egyszerűsítése.
A programok változtatása új és jobb minőségű tankönyveket eredményezhet.·
Közvita előzze meg a tantárgyi programok elfogadását is.·
Nagyobb figyelmet fordítani a folytonosságra a tantervek kidolgozása során (elemi osztályokban tanultakhoz hangolt tantervek).·
A tantárgyi programok egymás közötti korrelációjának megteremtése (az egymásra épülő tantárgyak programjai egymással összhangban vezessék be az új fogalmakat), figyelembe véve az interdiszciplinaritást.·
Továbbképzés-sorozat szükséges az általános iskolában oktató pedagógusok részére az új kerettanterv, az új tantárgyi tervek, a digitális tankönyvek bevezetését megelőzően.·
A választható órák tekintetében nagyobb szabadságot biztosítani az iskoláknak (például lehessen többféle választható óra/tantárgy is).·
Szükséges a választható órák számának növelése a törzsanyaggal szemben, ezek lehessenek egy adott tantárgyhoz kapcsolódó elmélyítő vagy kiegészítő (aprofundare sau extindere) órák, vagy az integrált oktatás jegyében egy vagy több tantárgykört összekötő órák, vagy a második idegen nyelv órái.·
Az egyes műveltségi területekhez, illetve tantárgyakhoz ne óraszámot, hanem százalékos arányt rendeljen a tanterv. Az évfolyamonkénti és a műveltségi területnek megfelelő óraszámot a helyi tantervben lehessen meghatározni az évfolyamonként rögzített maximális óraszám függvényében. (Pl. Nyelv és kommunikáció: 14–20%, Természettudományok. 15–20%).·
Heti 1 órás tárgyak tömbösítése: egyik félévben az eredetileg 1 órás tantárgy 2 órában, míg a másik félévben a másik 1 órás tantárgy szintén 2 órában (pl. földrajz, történelem;·
 *természetesen, ebben az esetben, a félévi 2 óra a katedrában évi 1 órával számítana; kivétel a vallás, valamint a rajz és zene).
A· tudományok összevonása gimnáziumi szinten, differenciálás csak 9. osztálytól.
A· technológia tantárgyak csoportjából csak a TIC maradjon meg, vagy lehessen választani a kettő között iskolák szintjén.
Az RMPSZ Országos Elnöksége nevében
Burus-Siklódi Botond. Nyugati Jelen (Arad)

Örökségünk – sikerdal és mozgalom
Örökségünk mottóval mozgalom indítását jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nemrég Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, erősíti a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással. Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program százötven ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik. A nagy sikerű dal szerzője Gyulai István paksi zenész, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. A dal Paks mellett, Cseresznyepusztán a határon túli magyar középiskolások táborában született 2013-ban. Vida Tünde paksi újságíró, a mozgalom ötletgazdája szeretné, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig több mint huszonkétezren tekintették meg a a YouTube videómegosztón – közölte az ötletgazda. A paksi PistiEst zenekarral tavaly nyáron kisfilmet készítettek Pakson, valamint az atomváros három határon túli testvérvárosában: Kézdivásárhelyen, Galántán (Felvidéken) és Visken (Kárpátalján) mintegy háromszáz iskolás bevonásával.
A kézdivásárhelyi videoklip a Gábor Áron-szobornál készült 2015 júniusában a Molnár Józsiás-iskola tanulóival, akik tavaly október 23-án a paksi városi ünnepségen a PistiEst zenekarral együtt kaptak vastapsot, amikor a nagyközönség első alkalommal láthatta az Örökségünk-klipet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

A hetvenes évek politikai enyhülete: színén és fonákján (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában 1.
Az időszak politikai kétarcúságának sajátságos tüneteként – a képlet, utólag nézve, valójában drámaian egyszerű – a rendre születő, s határozottan a nemzeti kisebbségek védelmét, támogatását célzó, deklaráltan többnyire diszkriminációellenes törvények és rendeletek a valóságban részben vagy egészében másképp valósultak meg, mint ahogy a papír szerint kellett (vagy épp nem is kellett) volna.
Esetleg megszületett a törvény, de nemhogy másképp, sehogy nem ültetik át gyakorlattá. Kihirdetik, de nem tartják (tartatják) be. Vagy nem hirdetik ki a törvényt, de betartatják. Aligha kell plagizálásnak tekinteni a főtitkár ország-irányítási metódusát, az a kommunizmus felé vivő út módszertanának, a taktikának és stratégiának mindenképp önálló, a hely sajátosságaihoz, politikai-társadalmi, de főként etnikai körülményeihez igazított, mondhatnánk, jogdíjas szellemi terméke, sok elemében mégis kísérteties hasonlóságot mutat a Rákosi-féle módszertannal. 
A pártállam egy kézben koncentrált hatalma; a félelemre épülő személyi kultusz; az irodalmi-művészeti élet, a sajtó fölötti párturalom; az embereket rettegésben tartó hatalmi gépezet, ott az ÁVÓ, emitt a Securitate; a folytonossá tett kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a törvények önkényes alkalmazása miatt számos törvénykezési szokás szoros hasonlóságot mutat. S a háttérben mindkét országban Sztálin, a generalisszimusz ’53-as haláláig valós, Romániában ekkor már csak – bár igen virulens – szellemalakja sejlik. Néhány példával illusztrálhatjuk ezt a húzd meg, ereszd meg, egyet a nemzetállamért, egyet a kisebbségekért pártpolitikát. (A dokumentumokat, adatokat Vincze Gábor kisebbségtörténeti kronológiájából válogattuk: htp.//vicze.adatbank.transindex.ro).
1969 márciusában megjelenik a tanszemélyzet szabályozásáról szóló törvény, amely előírja, hogy azokban az iskolákban, ahol a tanítás az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén történik, „az előadó személyzetnek és a kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítási nyelvet”. A július 3-ai minisztertanácsi rendelet megerősíti a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy azokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. A jogszabálynak van egy kitétele is: szankciókat helyez kilátásba azok ellen, akik a rendeletet nem tartják tiszteletben, ez meglepőnek, reményre okot adónak tűnt egészen addig, amíg 1972-től el nem kezdődik a magyar iskolák általános romanizálása. 
1970. január 1-jén megalakul Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Főszerkesztője Domokos Géza. A kiadó 1970 és 1989 között magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg több mint 21 millió példányban, és hatalmas irodalmi föllendülést is hozott. A legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé tehető, ám az 1985 utáni években már csak évi 68–86 művet adtak ki, a rendszerváltozás utáni nehéz gazdasági helyzetben pedig azzal próbálta fönntartani magát a kiadó, hogy a korábban a cenzúra által betiltott, azaz a kiadástól a nyolcvanas években eltiltott műveket rendezte sajtó alá (Tiltott könyvek – szabadon), azok pedig az évek során egyre szaporodtak: több mint ötven „index-kiadvány” bizonyítja ezt.  1970. október 23-án Bukarestben megjelenik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét első száma. Főszerkesztője Huszár Sándor, helyettese Gálfalvi Zsolt. De már 1971. május 28-án a cenzúra kiveszi a lapból az egyik cikket, amely a magyar nyelvű feliratokról szól. Ilyen feliratok lényegében nincsenek is, csupán két megyében találhatóak – a Magyar Autonóm Tartomány véletlen hagyatékaként –, Hargita és Kovászna megyében, a témáról meg írni nem lehet, az tabu. Korábban, 1971 márciusában az MNDT (Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa) gyűlésén egy felszólaló tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. Fölöslegesen, mert 1971 októberében az RKP KB Sajtóosztályán (bizalmasan) közlik a magyar (és német) lapok főszerkesztőivel, hogy akkortól a nemzetiségek nyelvén csak abban az esetben lehet használni a települések nevét, ha az elnevezés románul és a nemzetiségek nyelvén azonosan hangzik (pl. Arad, Déva); ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (pl. Sighişoara – Segesvár – Schassburg); ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés pontos, szöveghű fordítása (pl. Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). A tiltakozás hatására nem hirdetik ki a rendelkezést, de ettől még mintha megtették volna, általánossá kezd válni a román elnevezés használata. 1971 januárjában a magyar külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról készült „hangulatjelentésében” leírja, hogy az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik, átgondolt, célratörő és állandó lett. Továbbá: a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet, holott a román alkotmány biztosítja ezt a jogot. Biztosítaná, mert már a Nagy Nemzetgyűlés 1968. november 29-ei ünnepi ülésén (Erdély és Románia szabad és önkéntes „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából) Ceauşescu közel háromórás beszédben fejtegeti – többek közt –, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”, de talán épp ez lehetett az asszimiláció hivatalos megnevezése. S ott van a kisebbségek képviselete is: két héttel korábban, 1968. november 15-én Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. E tanácsok feladata a törvény szerint „mind a központban, mind a megyék szintjén támogatni a párt-, az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat”. De a tanácsoknak nincs önállóságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük, városi, falusi alapszervezeteik sincsenek, csak megyei. Ezek tagságát viszont a helyi, megyei pártbizottságon állítják sorba, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik: a kisebbségek helyzetének tanulmányozása elé rögtön a gátakat is megépíti a párt. 1971. március 12-én Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumán, melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, közlik: a főtitkár utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa a magyar tannyelvű tagozatok vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban, s hogy a felvételiző magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) Ez felemelően hangzott. Új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozását tervezi a pártvezetés, már a következő tanévtől, ígérik. 1971 őszén valóban összesen hat önálló, csak magyar tanítási nyelvű líceum kezdi meg működését. Az is elhangzik: a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban „konkrét utasításokat adott” az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére a Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. De az 1972. március 31-ei bukaresti MNDT-gyűlésen kiderül: a nyolcadik osztály után továbbtanuló magyar diákok 53 százaléka nem az anyanyelvén tanul, mert nincs hol.
(Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Így ápolják az anyanyelvedet Erdélyben
Ma van az anyanyelv nemzetközi napja. Ennek örömére összeszedtünk néhány témába vágó aktuális hírt.
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként” – írja  Kosztolányi Dezső az Ábécé a nyelvről és lélekről című szövegében.
Ez az idézet onnan jutott eszünkbe, hogy ma ünneplik az anyanyelv nemzetközi napját. Anyanyelvvel kapcsolatos hírből pedig van bőven mostanság nálunkfelé. Íme néhány friss, ropogós hazai információ, szikár tények, kommentár nélkül (a linkesített szövegrészekre kattintva elérhető a témáról szóló cikk):
• A Kolozs megyei törvényszék döntött: nem lesznek kétnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron.
• Porig alázott egy kolozsvári román orvos egy székelyföldi lányt és családját; az ügynek azóta vannak fejleményei.
• A román parlament képviselőháza hallgatólagosan elfogadta Bogdan Diaconu törvénytervezetét, amellyel jelentősen korlátozná a kisebbségek anyanyelvének használatát a közigazgatásban. A végső döntést a szenátus hozza meg.
• A marosvásárhelyi vár tájékoztató táblái kizárólag román nyelven közlik az információkat.
Tartunk tőle, hogy a lista bővíthető.
Február 21-ét egyébként az UNESCO közgyűlése nyilvánította az anyanyelv nemzetközi napjává 1999-ben.
pazs. foter.ro/cikk

Ki velünk az országból?
Egy magyar ember nem lehet érintett magyarellenes ügyben 
Nincs azzal semmi gond, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) román szélsőjobb szervezet tagjai Sepsiszentgyörgyön felvonulva azt kiáltozták, „kifelé a magyarokkal az országból” – legalábbis ezt a következtetést lehet levonni az ügyészség által lapunk munkatársa, Erdély András kérésére közölt rövid értesítésből. Az indoklás egyelőre várat magára.
Mint ismeretes, az Új Jobboldal szélsőséges szervezet sepsiszentgyörgyi felvonulásáról a felvételeket még 2014 decemberében küldte el Erdély András a megye akkor tisztségben lévő prefektusához, Marius Popicához, és tette ezt nem újságíróként, hanem egyszerű polgárként. Ennek előzménye az, hogy Popica egy sajtótájékoztatón kifejtette, nincs tudomása arról, hogy uszítás történt volna a szélsőjobbosok december elsejei felvonulásán, de ha valaki bizonyítékokkal szolgál, akkor kivizsgálják az ügyet. Ezt követően kollégánk, mint jó állampolgár, levelet írt a prefektusnak, ami mellé csatolt egy videofelvételt is, amelyen egyértelműen hallható, amint az Új Jobboldal tagjai azt üvöltik Sepsiszentgyörgy utcáin: „kifelé a magyarokkal az országból”. Ugyanakkor a kormánymegbízott figyelmébe ajánlotta Románia alkotmányának és a büntetőtörvénykönyvnek uszításra vonatkozó előírásait is.
A prefektúra – petícióként kezelve levelét – átutalta az ügyet a rendőrség hatáskörébe, és innen került az ügyészségre. Erdély András jóhiszeműen arra várt, majd kiközlik, mi a kivizsgálás végkifejlete, ellenben pár hónap után sem kapott semmiféle értesítést. Ezt követően október 30-i keltezéssel írt egy levelet az ügyészségre, hogy megtudja, milyen stádiumban van a kivizsgálás. Erre jött a meglepetés: az általa közölt adatok alapján nem találják a dossziét, de lévén, hogy büntetőjogi ügyről van szó, talán létezik egy úgymond „P-iktatószám” (P – penal) is. A rendőrséghez irányították, ahol azonban csak írásban kérhetett tájékoztatást, noha – a honi állapotok nagyobb dicsőségére – az intézmény hivatalos honlapján nem volt közzétéve e-mail cím. Ezt is megérdeklődte, és a rendőrség válaszából, amely tartalmazta a neves „P-számot” is, kiderült: már tavaly januárban átadták az ügyészségnek az ügyet.
Ha már ennyi időt elpazarolt a bürokrácia útvesztőiben, kollégánk újfent az ügyészséghez fordult, majd újabb utánajárás során, januárban végre kiderült: elvetették az ügyet, és a dosszié lezárására vonatkozó döntés már tavaly februárban (!) megszületett. Magyarán, nem indítottak bűnvádi eljárást senki ellen a magyarellenes skandálások miatt.
– Megkérdeztem, mi a baj? Talán nem volt elég bizonyíték, talán elveszett valami, és erre közölték, kérdéseimet tegyem fel újfent írásban – részletezte Erdély András.
Megtette ezt is, és a válasz minden képzelőerőt meghalad: az indoklást nem közölhetik vele, mivel „nem érintett az ügyben”. Ezek után már nem marad más hátra, minthogy az újságírók a közérdekű információkra vonatkozó, 2001/544-es törvényre hivatkozva kérjék ki az indoklást. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)